Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X87

2011. március 14. 15:00 - Hódos Hajnalka

A tegnap esti összefoglalóról a szakközépiskola jutott eszembe, pontosabban a gépírás órák. Hosszú hetekig vertük a mechanikus Erika ill. Optima írógép billentyűzetét a metronómra. Hosszú hetekig semmi más nem történt, csak a metronóm kattogott és hangosan bégettük az alaptartás nyolc betűjét, hogy rögzüljön: a es dé ef köz jé ká el é köz a es dé ef köz jé ká el é köz. Közben verte az ablakot a csendes őszi eső. Lélekölő. Mivel az alaphelyzet reménytelenebb, mint az Idétlen időkig c. filmben, és mert félő, hogy a Kesergések és Búcsúzások Napja kifog rajtam, a poszt érdemi része a bekezdések alatti apró betűs részben található, Trevlovics azt ígérte, jön szakérteni. És akkor jöjjön, aminek jönnie kell, elsősorban ez, én má' nem mondok semmit:

Éva nadrágja le van lakva, ez a kisebb baj, a nagyobb, hogy úgy néz ki benne, mint a vastagbélbe túl lazára töltött hurka. Alekoszt kérdezgeti, mit tippel a párbajra. Hát ha a nézők kellőképpen be vannak gorombulva és már tele van a hócipőjük az alkotmánnyal (Muhaha, mondom én, hogy Alekosz ügyesen üzen a kamerán keresztül, remélem, az érintettek is nézik a VV4-et!) akkor visszaküldik a Szandit. Ja, a százalékra gondolsz? Mindenképpen kicsi, nem lesznek ott nagy kiugrások. Bajai halászlét főzünk, a T. szegedi kommentelők kezdjenek melegíteni a véres küzdelemre. Mivel a hal többször támad fel halottaiból, mint egy B-kategóriás zombifilm összes szereplője, célszerű tisztítva, darabolva, sózva hazavinni. Ha mégsem fogadjuk meg ezt a szívből jövő baráti tanácsot, a konyha újrafestésén kívül számíthatunk arra, hogy a kezünkben vergődő-csúszkáló hal egyre kétségbeesettebb nyomorgatása miatt elfakad az epe. Nem a miénk, a pontyé fog elfakadni, a miénk majd akkor, mikor a gyilkolás végén diadalittas tekintettel a konyhából elindulva egy dupla lutz-cal indítunk, és hasra esünk a nyálkás pikkelyeken, amik, hasonlatosan a karácsonyi tűlevelekhez, még a halfőzés után két hónappal is felbukkannak, a leglehetetlenebb helyekről.

A nézők szavazata alapján Béci kortársbeszédét Jerzsi, Szandikáét Éva mondja. Éva felajánlja Anikónak, hogy mondja ő, Alekosz lecseszi Évát, hogy ne legyen önző. Ez nem önzőség, csak tudom, hogy a Szandikának jobban esne az Anikótól, mint tőlem. Meg fogom csinálni, elhiheted. Éva azt sem tudja, hogy álljon neki, Alekosztól kér segítséget, aki röhögve azt tanácsolja, adjanak a nézők még egy lehetőséget Szandinak. Éva gyakorol, az úgy gondolom nagyon jól meg neki. Közben a hálóban Pisziék nyűglődnek, nem arról szól ez az egész, hogy az az ember mondja a beszédedet, aki a legjobban szeret, vagy ilyesmi, hanem arról, hogy valaki mondjon egy beszédet, azt’ cső. Jobb is így, mert Pocok elbömbölte volna magát, most meg anyatigrisként fogják védelmezni. Aztán Szandi szeretnivaló hülye és picsogás, nem tudok rád haragudni, hüpp. Én akkor veszem elő a papírzsepit, mikor Béci és Jerzsi párbeszédét hallom. Béci diktál: úgy érzem, ebben az egy percben… Te úgy érzed? Hát te. Alekosz egy késsel kapirgálja a lekvárosüveget a nyugiszobában, nekem ettől pillanat alatt önti el a szar az agyamat, mint ahogy a kockasajt kifejezéstől is, Jerzsinek nincsenek érzelmei, nincs saját stílusa egyénisége, ő egy utánozóművész. A Pannon Ciceró felbaszta az agyát a kortesbeszéden és szar a szituáció, hogy a Szandika meg a Béci. Jó, de valahol az egész szitut a Szandikának köszönhetjük. Téged szavaztak meg, mondani kell valamit. A bajai halászléhez öt alapanyag kell, hal, hagyma, fűszerpaprika, víz és só. Én pontyból szeretem igazán, ha vegyes halból főzzünk, a hal háromnegyedét akkor is a ponty tegye ki és vigyázzunk a csukával, meg tudja bolondítani, de nem jó, ha túlságosan kiugat belőle. A törpéket pucolja, akinek hat anyja van, egyébként is, abból főzzünk inkább pörköltet. Ha bográcsban főzünk, mindig keményfával tüzeljünk, gázégő használata halászlé esetén az első lépés a guminő felé. A tűz nagy lángon lobogjon, ez nem pörkölt, forrástól számítva harmincöt-negyven perc alatt kész, jó tűz nélkül nincs jó halászlé.

Izgalmas feladat, mindenki mondja el, melyik Lakót tartják a legerősebbnek és a leggyengébbnek. Én magamat tartom a legerősebbnek, a leggyengébbnek meg azt, aki ezeket a feladatokat kitalálja. Laci Alekoszt és Bécit tartja a legerősebbnek, Jerzsit és Szandit gyengének, utóbbit azért, mert többször mondta, nincs kedve itt lenni. Éva Alekosszal méretné meg magát, de ellene nem tudna győzni, őt tartja az abszolút favoritnak. Jerzsit, Gigit, Lacit tartja gyengének, mind a hármat legyőzné egy párbajban. Jerzsi szerint Béci a legerősebb, a leggyengébb Anikó és Éva. Alekosz azzal kezdi, hogy megnevezi azt, aki ellen visszajönne. Bebizonyítaná, hogy egy stikkesnek lehet esélye visszajönni, Jerzsi. Aki ellen nem jönnék vissza, az Éva. Béci most megy egy párbajra Szandikával, amit valójában fellépésnek fog fel. Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de mindegyikük ellen visszajönne, egyedül az Alekosz az, akivel erős lenne a párbaj. Gigi azért mondja Jerzsit, mert neki cicije és puncija van, és ha ketten mennének ki, lehet, hogy erre többen szavaznának. Hörgök. Anikó, ha Jerzsivel menne párbajozni, győztesen térne vissza és egyértelműen Alekoszt tartja legerősebbnek. Szandi fénykorában erős volt, mindenkit kint hagyott volna, Alekoszon kívül. A mostani állás szerint mindenki kint hagyná, egyedül Jerzsivel lenne kétesélyes a párbaj. Jerzsi szerint egyáltalán nem biztos, hogy ő a leggyengébb, Alekosz úgy gondolja, hadd mondják, legalább békén hagynak, addig is egy kis nyugalmam van, addig is tudom végezni a dolgom, tudom magam jól érezni, aztán Bécit ekézi Szandinak. Őt érzékenyen érintette volna, ha neki azt mondják, nem párbajozni, hanem fellépni megy. Ez a másik lenézése. Mintha ez az ő showműsora lenne! Milyen megalázó egy duma ez, apukám! A miniszterelnök nem mond ilyet! (Hajajj…) Ennél jobban az ellenfelet lenézni nem lehet. Szandi jajmározik és zabál. Az ágyban, hol máshol? Személyenként fél kiló halat számítsunk, a többi egyszerű, mint a faék. Egy kiló halhoz egy közepes fej hagyma, egy púpozott evőkanál fűszerpaprika és 1, illetve 1,2 deci víz. Egy liter vizet azok adjanak hozzá, akik sűrű lével szeretik. A feldarabolt, besózott halat helyezzük a bográcsba, szórjuk rá az apróra vágott hagymát, öntsük fel a vízzel. Kezdjük nagy lángon főzni, igyuk meg a második unicumot. Egyszercsak hoppá, barnás hab bukkan fel, örüljünk. Fikázzuk barátaink fűszerpaprikáját. Tegyünk fogadalmat, hogy nem nyomkodjuk bele az egész macskapöcse paprikát a tányérba, mint múltkor.

Össznépi kesergés feladatként, búcsúztassák el a párbajozókat. Kezdem magam úgy érezni, mintha egy önjelölt messiás önismereti csoportján vennék részt. Bécivel kezdünk. Laci igaz barátot talált a személyében, szeretné, ha ez kint is folytatódna. Anikó nagyon jó embernek tartja. Mostanában kezd helyreállni a dolog kettőnk között, kívánom, hogy teljesüljön minden, amit el szeretnél érni az életben! Jerzsi Sógijelöltnek szólítja Bécit, rezzenéstelen arccal jegyzetelek tovább. Kilencven napja itt vagyok és te mindent meg tudtál mozgatni az emberben. Megmutattad, hogy értékeid vannak. Sok jót mesélhetnék, de most inkább nem, ha nem haragszol. Már nem is az önismereti csoporton érzem magam, hanem a Getsemáné kertben. Én is vért izzadok. Gigi mindjárt elbőgi magát. Igazából ha te maradsz kinn….na ülj le. Nem, el akarja mondani, aztán könnyes szemekkel mégis inkább leül. Laci nagyon örül, hogy megismerhette Szandit, vigyázzon magára. A legfontosabb dolog a mellkasnál meghúzott vízszintes vonal a levegőben. Éva csak a jóra fog emlékezni, csak a szépre és nagyon szereti. Nem fogja hagyni, hogy egy széltoló elcsábítsa. Anikó hosszan ölelgeti Szandit. Te ismersz itt engem legjobban, annak ellenére, hogy soha nem kérdezel, mégis mindig tudod, mit érzek. Úgy fogadtalak el, amilyen vagy és az összes hibáddal együtt szeretlek. Nekem te vagy a leggyönyörűbb. Mindig hallgass a Sanyira. Alekosz megsimogatja Szandika szeretetközpontját. A háta közepét. Nekem nem ott van, de oda kívánom Alekoszt, meg ezt a jelenetet úgy ahogy van. Mikor a lé forrni kezd, szórjuk rá a fűszerpaprikát, vigyázzunk, nehogy kifusson. Analóg viszonyokat fedezhetünk fel James Bond és a halászlé között: rázva, nem keverve! A fakanál nem pálya, forrásig egyáltalán nem kell piszkálgatni a halat, forrás után viszont rázzuk néhányszor a bográcsot. Ez egyrészt baromi látványos, tisztára úgy néz ki, mintha profik lennénk, másrészt nem törjük össze a halat, és a fűszerpaprika is szépen eloszlik. A forrástól számított 5-6 perc után kóstoljuk meg, ha kell, sózzuk. Ha túl ritka a lé, szórjunk rá még egy kis fűszerpaprikát. Ekkor tesszük bele a belsőséget is, a fiú halnak teje, a lány halnak ikrája van. Bele szoktuk rakni az úszóhólyagot is, leánykori nevén pukkantyú.

A következőkben végignézhetjük Jerzsi kortesbeszédét és a párbaj eredményhirdetését a bazmeg ott van a Sanyi barátnője, hát hol leszek kirohanást is beleértve. Béci visszaérkezik a Kriptába, Anikó picsog, Béci majd elmondja az eredményt, ha lenyugodtak a kedélyek. Jerzsit imádták, Anikó megvan, tényleg. Alekosz szivarozik, annak örül, ha van egy kis eszük a testvéreknek, akkor most visszavesznek a lendületből. Meg a Bécit is elgondolkodtatja egy-két dolog. Ha ezek után is folytatja ezt a mentalitást, akkor tényleg buta. Éva azt reméli, hogy folytatja, és minél előbb kiesik. Heten vagyunk, érdekes lesz innen a téma. Megnézem, hogyan viselkedik az Anikó és ettől teszem függővé, hogy bízok-e benne vagy sem. Kimondottan figyelni fogok a viselkedésére. A megfigyelt személy a hálóban kesereg Lacinak az általa szeretett emberek elvesztéséről, Bécinek fáj a párbaj, aztán a konyhában beszélgetnek, Béci betáncolta és berappelte magát a fináléba. Anikóba belecsapott az istennyila, neki van önbizalma és vége annak az időszaknak, hogy mindenen elsírja magát. Erős, felnőtt nő, meg fogja nyerni ezt a játékot! Béci elmeséli Szandika kirohanását, aztán Alekosszal megbeszélik, menjenek most már a többiek párbajozni. Így van, kétszer voltunk! Nem egyszer, kétszer! Van olyan, aki egyszer sem, hadd menjenek azok. A bajai halászlét gyufatésztával esszük, a boltban a Stranszki Júlia tésztát keressék, szerintem az a legjobb. Mondjuk, nálunk a mama gyúrja, bibibí. Először a levet fogyasztjuk el a tésztával, utána a halat. Kétféle iskola van, az egyiknél a tészta a lével egy nagy tálban kerül az asztalra, és külön tálra kiszedik a halat. Az egyszerű lelkek, mint például mi is, csak a tésztát tesszük tálban az asztalra, és közvetlenül a bográcsból szedjük rá a levet, majd a halat is. Nem hűl ki és egyszerűbb melegíteni, ha később még valaki enne. Mindig az mer, aki a halat főzte. A másik fontos szabály, hogy a vendégek között mindig több fejes van mint derekas. Farkasok nincsenek. Vagyis igen, AS Romának hívják tisztességesen. A bajai halászléhez mindig félszáraz vörösbort szolgáljunk fel. Mivel puffaszt, előtte nem árt egy pálinka. Ha jó a halászlé, a haldarabok egyben maradnak, nem törnek-szakadnak széjjel szana.

Nincs kegyelem, most akkor adjanak egymásnak tanácsot, ki hogyan tudná megnyerni a játékot? Jerzsi Alekoszt húzta, kicsit röhögnek rajta, na hadd menjen! Jerzsi napi egy mosást és teregetést, heti 4-5 alkalom főzést és edzést , napi takarítást javasol Alekosznak, mert vannak nők, akik szeretik a házas férfiakat. Gyorsan összeszámolom, ezek alapján eddig én körülbelül hány ValóVilágot nyertem így itthon, nagyon sokat. Éva próbál rávilágítani, mi volt a feladat, Jerzsi hajthatatlan, nem változtatna semmit Alekoszon, ez plusz lenne. Anikó szívhez szóló levelet fogalmaz Lacinak, azt érzem, kezded feladni. Bízz magadban, nem vagy egyedül. Ha azt is érzed, hogy elfáradtál, ne mondd ki, mindig jön egy új nap. Ez úgy hangzik, mint valami rossz egynyári sláger szövege, remélem, senkit nem ihlet meg. Éva Jerzsit húzta. A sors ironikus. Nagyon aranyos és rendes srác vagy. Rohadt nehezen mutatod ki az érzéseidet. Vonatkoztass el a Bécitől és a Gigitől, nyisd ki a szád, legyen nagyobb hangod, lássanak belőled többet, izé-hozé, mit tudom én. Alekosz Bécit húzta, na Rácz úr, álljunk neki! A humor, a szórakoztatás el-en-ged-he-tet-len kelléke ennek a játéknak! Azért nem tartalak téged ennek a szériának a győztesének, nem azért mert veled valami gond van. Nem vagy kompatibilis azzal az eszmével, ami ezt az egészet képviseli. El tudok képzelni egy erős második helyet, mert hozod azt a mintát, amit az emberek az előző szériákban megkaptak. De az a pici plusz, amiben az egész rejlik, az nincs meg. Ha elkezdenél azon dolgozni, hogy meglegyen, visszaesnél egy-két helyet, az a legbölcsebb, ha tartod ezt a mintát, és megkapod a stabil második helyet.

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogattam.

És S. is küldi, köszi! :)

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albino Vernyul 2011.03.15. 08:24:06

@hexensussz: Ebresztooooo... Jo reggelt valyogvetoook... Akarom mondani lakoooook...;)

hexensussz 2011.03.15. 09:05:56

@Albino vernyul: A kommentek hiányából látszik, hogy nem falusi népek járnak ezen a tájékon. :)))
(Ünnep idevagyoda, engem reggel vagy a feketerigó, vagy a szomszéd traktorja ébreszt.)

Eznemsemmi 2011.03.15. 09:08:01

Lepke, olvasol?

A stáblistából: A hang: Nagy Sándor (aki a Csillag Születikben lesz műsorvezető).

Virágék 2011.03.15. 09:30:26

Jó reggelt!
Akit így a zászlófelvonás után ez érdekelné inkább:
www.youtube.com/watch?v=UmttuShtj18

hexensussz 2011.03.15. 09:42:20

@Virágék: Vajon hány önkínzó olvasó van a blogban, aki képes egy ilyen, 15 perces produkciót végignézni-hallgatni? :)

Virágék 2011.03.15. 09:45:42

@hexensussz: Figyi, míg várok a leves habjára, hogy feljöjjön, nekem simán belefér!
De nem köt. megnézni!

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 09:46:45

Jó reggelt, Gyerekek!

Kértek traubit?:)))

Mi történt, semmi??:))))

MagasMacska 2011.03.15. 09:47:35

@hexensussz: Engem meg a szomszéd mosógépe. (Nem is vagyok felhőtlenül vidám.)

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 09:50:30

Azon gondolkodtam, hogy az R.B. tetkót át lehet majd írni Robira, mint a Sebestyén-t Szabi és Én-re.:D:D:D:D

Lanois 2011.03.15. 09:52:20

Mit neszeztek itt hajnalban!? Most már nincs kedvem visszafeküdni. Inkább kimegyek a teraszra és elültetek két borotfát. Remélem nem lesznek már fagyok.

MagasMacska 2011.03.15. 09:55:48

@Lanois:
A borotfák híresen fagytűrők.

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 09:56:34

@Lanois:

Nem voltam itt, nem követtem, hogy mit mondtatok rá, de én 2 percig sem bírtam nézni tudálékos alekoszt, ahogy próbálta az ostoba agyával osztani a Jerzsit. Viszont szomorúan konstatáltam, hogy ahelyett, hogy megtagadta volna a feladatot, inkább nyűglődött azzal a félkegyelművel. Szégyelje magát az rtl.

Albino Vernyul 2011.03.15. 09:59:09

@Lotyó Bridzsida: Marmint Alek a felkegyelmu...?!;)) En eloben lattam.. Azota borzongok...

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 10:03:08

@Albino vernyul:

ja, hogyne. mármint Jerzsi ahelyett, hogy megtagadta volna, inkább végignyomta annak a pszichóroggyantnak a baromságait...:((
Úgy veszem észre, hogy senkisek sincs normális akarat ott bent...

K Tomoceusz 2011.03.15. 10:09:09

Nem látok a vv oldalán vetőmagszámlálót. Mindegy, majd vasárnap megtudjuk mennyi gyűlt össze erre és mennyi 63ft-onként egy új focistadionra.
Nem tudtuk meg azt sem, mennyibe kerül egy R.B. tetkó vagy egy művészi pucérnénis kép. Viszont kiderült, hogy egy alfahím bár rengeteg extrém helyen töcskölt már, a titokszoba túl extrém. Béla, Béla gyanús voltál nekem mindig, az alfahímek szégyene vagy. Ne mesélj bugyuta sztorikat, vedd vissza a rózsaszín sapit és add önmagad.

Lanois 2011.03.15. 10:14:01

@MagasMacska:Hülye vagy? :) Nincsenek is borotfák!

@Lotyó Bridzsida: Átadom az üzeneted a clubnak.

Soror Formoza 2011.03.15. 10:17:25

@Lotyó Bridzsida: Szia! Azt gondolom Alekosz komolyan beleéli magát "zseni" szerepbe, amibe bele lett sodorva, egyre jobban erodálva pedánsan felépített imidzsét. Hosszú még az idő a végéig. Jerzsi felé meg elindulhat egy szimpátia áradat az átélt megaláztatás miatt. De, egyértelműen szégyellje magát az RTL, függetlenül a céltól, amiért elkövették ezt a gazságot.

Albino Vernyul 2011.03.15. 10:20:26

@K.Tomoceusz: Olyan cinikus vagy... Mint en.. Adj egy pacsit teso....;)

K Tomoceusz 2011.03.15. 10:24:43

@jahuu: Mi volt ebben a gazság? Szerinted Lacánk szeret egy szál tangában riszálni? 54%-ra adom, hogy nem. Feladat volt, azt végre kell hajtani, benne van a szerződésükben.

liliana13 2011.03.15. 10:24:59

Hihetetlen, az emberek milyen rosszindulatúak egyesekkel, és elfogultak másokkal.
Meg ne kövezzétek már a Bécit egy csomag kekszért, honnan tudjátok, hogy a többiek nem csentek-e egymástól, attól, hogy azt nem láttátok a közvetítésben? Honnan tudjátok, nem küldetés volt-e az is?
Ezerszer inkább vegyenek el egy csomag kekszet tőlem, minthogy leköpjenek, lecigányozzanak, anyukámat emlegessék, hátam mögött folyamatosan szidjanak, kibeszéljenek, avagy semmittevő, überlusta, egész nap lézengő, hasznavehetetlen alkeszokkal kelljen együtt élnem, rájuk főznöm, mosnom, takarítanom, és hallgatni az álintelligens baromságaikat, amikkel mérgezik az agyamat, létemet.
Inkább a keksz.

MagasMacska 2011.03.15. 10:29:26

@jahuu: Az RTL cinkos, amiért kiadta ezt a megalázó lehetőséget, de az igazi "szégyelje magát" az a csürhe, aki ezt Alekoszra bízta. Különösen azért, mert egy olyan embert hoztak ilyen helyzetbe, akinek tényleg nincs annyi önbizalma, hogy ezt üvöltve (vagy tapasztalata, hogy megszégyenítően) visszautasítsa. És ezért tartok attól, hogy ez a rokonszenváradat nem fog megindulni.

dr. gernika 2011.03.15. 10:29:54

@jahuu: Egyetértek, már az első pillanattól kínosan megalázónak tartom ezt a beszédórát, de onnantól hogy Alek tartja, mindennek az alja...

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 10:32:21

@jahuu:

Nagyon érdekes, hogy a Béci volt képes egyedül kiosztani ezt a címeres tahót, és valamiért senki nem osztja következetesen, és folyamatosan. Mindenki elnéz, meg kussol, meg hagyja magát alázni ezáltal a nyolcosztályos biztonságiőrök szégyene által. Ez mindent elmond a benti emberekről, sajnos...

Viszont ha lepörgetem, hogy mi fog történni az Alekkal itt kint, akkor lehet hogy már előre sajnálom. Kb lesz 1 jó éve, amikor mindenki a barátja lesz, aztán egyszer csak kifogy alóla a média, és nem fogja érteni, hogy mi történt. Meg fog zakkanni, és csak még rosszabb lesz, mint volt.

MagasMacska 2011.03.15. 10:33:42

Mindenesetre szívesen látnék egy olyan órát, ahol Jerzy (vagy bárki Éván kívül) leszokási órát tart Alekosznak, aki majd "vizsgázik" ebből a témából. Merthogy a folyton ivást egy kicsit rosszabbnak tartom a lámpaláznál.

Albino Vernyul 2011.03.15. 10:34:45

@liliana13: Apropo.. Alek, meg Eva a nagy Aniko megfigyelok, a bizalom kerdeskoreben, tegnap ugy sakkoztak Anikoval a hata megett a taktikai megbeszelesukon, mint egy sakkbabuval.. Errol ennyit...

dr. gernika 2011.03.15. 10:36:14

@MagasMacska: Az RTL a hibás,ők találták ki a feladatot, és az eddigi szavazások eredményeiből pontosan tudhatták, hogy ki fogja nyerni.

@Lotyó Bridzsida: like

Soror Formoza 2011.03.15. 10:37:35

@K.Tomoceusz: Laci igenis szerette, sőt a legjobban végre is hajtotta a feladatot. Egyedül ő volt vicces, és ez is volt a cél. Hogy szórakoztasson. De, mi tud vicces lenni egy Alekosz által tartott "beszédórán"?

K Tomoceusz 2011.03.15. 10:37:44

@gernika: Ebben igazad van. Alek beszédórái már tényleg uncsik, lehetőséget kéne adni a többieknek is. Sajnálom, hogy az össznépi szavazásnál Laca csak 2. lett, megnéztem volna mit tud kihozni Jerzyből. És a feladat Lacából. A többiekkel nem is érdemas foglalkozni, bár fekvőtámaszban 110%-ot nyújtanak, érdekes módon a szöveges feladatokban ez lecsökken egyszámjegyűre.

K Tomoceusz 2011.03.15. 10:41:00

@jahuu: Laca sztriptizét volt szerencsém élőben közvetíteni, remek volt. Alek közepes volt, más tuti jobb lett volna, de ezt már leírtam.

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 10:45:12

@jahuu:

Azon tudok még röhögni egyedül, hogy minden alkalommal, amikor éva libafingnyi erővel visszautasítja az alekosz dugási szándékait, alek minden alkalommal meg tud sértődni.:D::D:D:D

ebből látszik, hogy semmiből nem tanul, hogy még 9 hónap villalét is kevés volt, hogy felfogja az agya helyével, hogy SENKI SEM AKAR VELE DUGNI.:D:D:D

MagasMacska 2011.03.15. 10:48:13

@K.Tomoceusz:
Kihagytad a legérdekesebb lehetőséget, beszédórát adni Aleknek. Emberpróbáló feladat lenne.

Soror Formoza 2011.03.15. 10:51:20

@Lotyó Bridzsida: Azt is figyelembe kellene venni Jerzsivel kapcsolatosan, hogy az ő anyanyelve a lengyel, lengyelül gondolkodik, abból fordít magyarra. Ez megmagyarázza azt a bizonyos "bambán" töltött időt amit a megszólalásig eltölt. Nem mindig jut eszébe a megfelelő szó (pl. házias - házas ). Szép magyar nyelvünket nagyon nehéz megtanulni az idegeneknek. Tapasztalatból tudom és nagyon rosszul esne ha a többségiek minden egyes alkalommal kiröhögnének, ha tévedek. Volt néhány alkalom mikor Jerzsi lengyelül beszélt. Természetesen nem értettem mit mond, de pergett a nyelve.

the sandwich maker 2011.03.15. 10:51:27

@Frenk a hal: A Dobosi Adriennke nyilatkozta, hogy a lopás a villában nem bűn... ja bocs, tudod, ez a való világ.

"Ő azért nem kap büntetést, mert nem szegte meg a villaszabályzatot" - velvet

(amúgy akkor az Évát is meg kellett volna büntetni a pialopkodásért)

Gerendai 2011.03.15. 10:52:24

Nézzétek sokan ezt az "okos" műsort!
Igy lehet új celebeket csinálni.
Szükség van még néhány semmittevőre ebben az országban.
Hájrá!

Soror Formoza 2011.03.15. 10:52:45

@K.Tomoceusz: Annyira szeretem az avatarod, hogy nem vagyok képes vitatkozni Veled. Igazad van.

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 10:55:30

@dnsk:

Köszönjük a bölcs sorokat!:D
Most megmentetted a lelkünket az örök kárhozattól!:D:D:D

MagasMacska 2011.03.15. 10:56:09

@dnsk:
Rábeszéltél.
Nézzük.

Soror Formoza 2011.03.15. 10:56:45

@Lotyó Bridzsida: Szeretnék most egy szavazást az rtl részéről "Ki tanitsa meg Alekoszt dugni?" Mivel eddig ezt a csak Jerzsiék művelték a villában, méltó visszavágás lenne Aleknak.

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 10:57:27

@jahuu:

igen, nekem is van többnyelvű kolleginám, és érthetlen kérdései vannak sokszor a magyar nyelvtannal kapcsolatban, pedig itt nőtt fel.:)))

ennek a megértéséhez már egy bizonyos fokú intelligencia szükségeltetik, amit nem csodálom, hogy sem alek, sem a csaotrna nem bír produkálni.

ilovecooking 2011.03.15. 10:58:48

@liliana13: Elkeserítőnek elkeserítő, de semmiképp sem hihetetlen, mert ezt hívják kettős mércének! Elég gyakori jelenség egy olyan országban ahol az emberek 90%-a nyílt vagy latens rasszista...

Lotyó Bridzsida 2011.03.15. 10:59:58

@jahuu:

Vagy inkább ki tanítsa meg csajozni, mert már itt elvérzik mindig, azért nem tud dugni.:D

El sem merem képzelni, hogy milyen önsorsrontó, magát semmibe sem vevő nő kattanik majd rá erre a nyomorultra, ha kijön...

Mme Chauchat 2011.03.15. 11:03:46

@jahuu: Nos, a fordítók, tolmácsok furcsán mutatnának, ha e "reakcióidő" szükségszerűen jelentkezne a más nyelvből fordítás során. Miután van arra példa, hogy ez pillanatnyi zavar nélkül is kivitelezhető, Jersey-nél tényleg bambaságról van szó.

MagasMacska 2011.03.15. 11:07:28

@Mme Chauchat: Azért egy átlagos képességű embernél ez okozhat problémát. A tolmácsok kevesen vannak és rengeteget kellett tanulniuk ahhoz, hogy ezt a szintet elérjék.

Soror Formoza 2011.03.15. 11:07:45

@Lotyó Bridzsida: Sajnos celeb lesz, ami számomra érthetetlen okból megemeli sekszepílt bizonyos körökben. :)

Mme Chauchat 2011.03.15. 11:10:28

@MagasMacska: hm, igaz lehet. Ám Jersey kétnyelvű, átlagosnak tehát semmiképpen sem tekinthető.

Soror Formoza 2011.03.15. 11:11:50

@Mme Chauchat: Bocsánat, igazad van. Én nem mertem ilyen magas szintekhez hasonlitgatni, csak a többi villalakóhoz, különösen Alekoszhoz viszonyítva.

MagasMacska 2011.03.15. 11:18:19

@Mme Chauchat: Igen, a kétnyelvűség előny. Csakhogy a többi képessége erősen átlagos.

Van ismerősöm, aki ugyan nem kétnyelvű, de vagy 40 éve itt él. Akcentussal beszél, nem mindig jól ragoz és olykor orosz szavakat kever a mondataiba. Nem röhögi ki senki, tehát gátlástalanul, szapora nyelvvel teszi. De ha valakit egy intézetben állandóan kinevettek, abban kialakul egy olyan gátlás, ami nem engedi kimondani azt,ami eszébe jut, hanem előbb végiggondolja, hogy az tényleg jó-e. És ilyenkor bizony bamba.

Albino Vernyul 2011.03.15. 11:20:27

Olvasgatva itt-ott, Alek beszedoraja nagyon tetszik azoknak, akik mindent neki szavaznak meg.. Szerintuk oriasi.. No ez van..
Ha komolyan vettek volna a dolgot minden oldalrol, a villaban egy olyan ember van, aki ilyen temaban tudott volna ertekelhetot nyujtani.. Szerintem le se kell irnom a nevet, egyertelmu..;))

Tompó 2011.03.15. 11:36:24

@Lanois: Beszédóra!!! Nem affektálás óra!!!! Anikó kilőve!!@Albino vernyul: Nem nem egyértelmű, igazából egyik sem tud értelmes mondatokat megfogalmazni!!!!Négy kategóriára osztottam őket: 1: szegényes szókincs 2: egyáltalán nem tud beszélni 3: affektál 4: sok szót használ, de mivel nem tudja a jelentésüket rosszul használja őket!!!!! Lehet tippelni, ki melyik csoportba tartozik!

Mme Chauchat 2011.03.15. 11:38:59

@jahuu: @MagasMacska: mindenben egyetértek veletek. Itt befigyel a nyelvelsajátítás kapcsán a "kritikus periódus"-elmélet, az artikulációs bázisok különbözősége, valóban. Egyénenként változó, természetesen. Azonban Jersey eddig megismert karakterisztikája azt mutatja, h nem a nyelvvel kapcsolatos a problémája alapvetően.

balfaszék 2011.03.15. 11:42:24

Kedves Hajni!
A bevezetővel, hogyis mondjam, műmájert csináltál magadból (mondjuk, a nép rajongott Érted).
Eddig!

Lanois 2011.03.15. 11:47:14

@Tompó: Anikó nagyon szépen beszél, Kristóf is megmondta. Ő kicsit jobban ért ehez, mint te.

Mme Chauchat 2011.03.15. 11:49:24

@Lanois: kiejtési gyakorlat: vajkrém, vajkrém, vajkrém

Tompó 2011.03.15. 11:52:05

@Lanois:Ja Kristóf azt mondta, akkor biztos úgy van.....Miből gondolod, hogy egy pösze beszédhibás jobban ért hozzá mint én, vagy bárki más! Én normális hangot még nem hallottam Anikó szájából! Vagy bohóckodik mű-paraszt beszéddel, vagy affektál!!!

Lanois 2011.03.15. 11:58:15

@Tompó: Hülye vagy? Akkor hallgasd meg, ahogy a saját versét szavalja. Sok kortes színész vehetne tőle órákat.

@Mme Chauchat: haladó szinten pedig: vajh krém? vajh krém? vajh krém?

Albino Vernyul 2011.03.15. 12:02:56

@Tompó: Psszt.. Figyeld Anikot, mikor "musort" vezet feladatban, illetve Lacival komoly dolgokrol beszelgetnek.. Akkor teljesen mashogy beszel.. Az amator szineszkedes miatt valoszinuleg jart hangkepzes, beszedkepzes orakra, es tanitokepzobe jart.. Ott is tanulnak ilyen dolgokat.. Mar irtam, ne tevesszen meg a szep arcocska, meg az alap erzelmi hulyesegei.. Ez olyan, mint jonehany kitartast igenylo feladat, amiben meglepoen eros volt, pedig nem nezne ki belole az ember..

Lanois 2011.03.15. 12:07:53

@norah01: Mióta erre vártam! Köszi, rohanok.

arkangyal44 2011.03.15. 12:24:15

Szép napot kommenlakok. Kaptok egy kis humort,hogy szebben induljon a délután::)))

Egy szöszi naplója.
Szeptember 1.

Most naplót írok. Szerettem volna ideírni, hogy mikor kezdtem bele, de hiába kérdezgetem már reggel óta az emberektől, hogy hány óra van, mindig mindenki mást mond! Úgyhogy csak annyit mondhatok, hogy a sárga színű kör nemrég ment le, és felment az ezüst színű. (Beesteledett - a szerk.) Bár hétfő van, jól telt a napom. Egész reggel egy jó viccen röhögtem, aminek végre leesett a poénja. A Béla mesélte pénteken. Kicsit fáradt voltam, mert tegnap videót néztünk. Már eleve későn kezdtünk bele, mert tök sokáig tartott összeszedni 19 embert, meg alig fértünk el a lakásban. De muszáj volt ez, mert a filmre rá volt írva, hogy 18 alatt nem ajánlott.

Szeptember 4.

Ma vezetni tanultam. Amikor beültem az autóba, nagyon felháborodtam, mert ott 3 pedál volt, nekem meg 2 lábam van. Ma kiderült, hogy terhes vagyok. Ikreket várok. Ezt onnan tudom, hogy két terhességi tesztet vettem és mind a kettő pozitív lett. Nem is volt olyan gáz a terhességi teszt, azt hittem, hogy nehezek lesznek a kérdések.

Szeptember 11.

Ma a férjem otthon hagyta a mobilját. Felhívtam őt, de csak a hangposta
jelentkezett. Hagytam neki üzenetet, hogy jöjjön haza a mobilért. A mai nap csupa bosszúság ért. Egyrészt 3 órát álltam a mozgólépcsőn, mert áramszünet volt a plázában. Aztán amikor a főnök hivatott, nem tudtam bemenni. Ugyanis ki volt írva az ajtóra, hogy "HÚZNI". Én mondtam is, hogy "húúú", de az ajtó nem nyílt ki.

Szeptember 16.

Borzasztó! A barátnőmet, aki szintén világos hajszínű, megcsalta a pasija. Szegény, amikor le akarta lőni a fickót, annyira elérzékenyült, hogy a fegyvert saját magára fogta. A fazon mondta neki,hogy ne lőjön, mire azt válaszolta: nyugi, te leszel a következő. De aztán mégse halt meg, inkább beiratkozott egy reinkarnációs tanfolyamra. - Egy vagyonba került, de hát egyszer élünk! - mondta.
Szeptember 25.

Ma kaptam ajándékba két vasgolyót, de az egyik elveszett,a másikat meg elrontottam. Sajnos a kifestőimet már mind kiszíneztem, ezért a férjem adott egy lapot, aminek mind a két oldalára rá volt írva:"Fordíts!" Ezzel elment a délután.
Szeptember 30.

Ma akartam venni egy miniszoknyát, de az eladó közölte, hogy az egy öv. Megkérdezte az egyik ismerősöm, hogy: - Mennyi az évi fizetése? - Sajnos,nem ismerek semmiféle Évit. Ma egyébként akartam névjegykártyát csináltatni. A pasas a boltban mutatott egy csomó mintát, de nem jó, mert nekem olyan kéne, amin az én nevem van.

Október 1.

Már egy hónapja írom a naplómat. Gyötör a kíváncsiság, hogy vajon érdekli-e az embereket egy szöszi naplója? Amíg ez kiderül, addig elkezdem kiszínezni a vadiúj kifestőmet.

Mindenkit puszikál: Szöszi

frea 2011.03.15. 12:27:02

Anikó egy okos, tehetséges csajszi. Jár főiskolára, játszik a Jelky András című darabban Baján, és egy póker klubban osztó. Mindezt kitartás és céltudatosság nélkül nehéz lenne így paralel csinálni.

frea 2011.03.15. 12:35:25

@arkangyal44:Nomen est omen, klassz. Mégis, javasolhatnám inkább a Legszőkébb nevet?Puszi!

K Tomoceusz 2011.03.15. 12:53:02

Kétnyelvű Jerzy drágám ilyen volt Alekóra elött:
www.youtube.com/watch?v=nJaXkNtP2rI
Ebben a témakörben a srácot védeni szép és nemes feladat, talán jobb lenne más keze által fejlődni hagyni, innen út csak felfelé visz. Maradjunk annyiban, hogy Jerzy feltűnően jólápolt.

mama ottmarad 2011.03.15. 12:55:10

@arkangyal44: csúnya dolog az előítélet!

arkangyal44 2011.03.15. 13:01:28

@mama ottmarad: Drága mama, ebben semmi előítélet nem van,és megsúgom és csak neked,hogy imádom a szőke nőket:)) ui:és a többi hajszínűt is :))DDDD

Lanois 2011.03.15. 13:02:25

@Mme Chauchat: Ok, az kettő plussz az enyém, az már egy tró!

maghozo 2011.03.15. 13:16:26

@K.Tomoceusz: Alektől egy valamit lehet tökéletesen megtanulni . Azt, hogy : " Nem számít a véleményed "
Mondhatsz bármit :DDDD

maghozo 2011.03.15. 13:25:49

@Lanois: Remekül néznél ki :)...rozsaszin köntös ... a rövid változatba ... hatalmas papuccsal... szájcsücsörítés ...

Soror Formoza 2011.03.15. 13:32:12

@arkangyal44: Ebben nem volt semmi vicc. Ez mind igaz DDDD

mama ottmarad 2011.03.15. 13:33:45

@arkangyal44: szereted, a magad módján, igaz? Azért, mert nem érzed, még van benne.
A poénok egyébként tök jók :))

maghozo 2011.03.15. 13:35:09

A lámpaláz egy érzés .S nem leküzdeni kell hanem elfogadni . Jerzsi mihelyt elfogadja magát olyannak amilyen e dolog fokozatosan kimarad . Ameddig azt sulykolják bele ,hogy küzdj addig a tünetek felerősödnek.
De ezt retekék honnan is tudhatnák ?
Mivel ott az egész stáb tünetmentes .

Soror Formoza 2011.03.15. 13:40:37

@maghozo: Most halabol Jerzy megtanitja Alekosznak a szep, helyes testtartast.Es ragyurat fenekre, mert lattuk hogy nezett ki sztriptizen. Brrr Ezt kerjuk feladatul rtl!

mézescsók 2011.03.15. 13:42:10

@Trevlovics: Miből gondolod?
@Lotyó Bridzsida: nem feladat volt, aminek a megtagadásáért büntetés járt volna? Vagy ez nem kötelező volt? Szandit sem ejnye-ejnyézték, pedig rendre szabotált?
Alekosz képes hosszan beszélni, csak általában nem "kompatibilis" (ezt a szót tegnap tanulta!) a mondanivalója. Éva alkalmasabb lett volna rá, mert ha éppen magánál van, szabatosan és jól fogalmaz. Sajnos ritkán fordul vele elő.
Anikó jól ad elő olyasmit, amit a szájába adnak vagy van ideje felkészülni rá.
Laci nem artikulál jól.
Béci sem.
Gigi igen, ott viszont az elfogultság esete forog fenn. Arról már nem is beszélve, hogy szerintem Jerzy azokkal, akiket szeret - na, jó: kötődik valamilyen szinten (ha feltételezzük, hogy ez love) - és megbízik, képes a hétköznap szokásos kifejezés módra.
@MagasMacska: Jerzy szokott tolmácskodni, alkalmanként fordít is, de akkor nem saját gondolatait kell visszaadnia. Ugyanakkor nekem is vannak idegen anyanyelvű ismerőseim és néha elképedek, hogy mit nem értenek, hogyan fejezik ki magukat, miért gondolkodnak el hosszabban a válaszon, miért használnak szópaneleket (pedig mi is megtesszük, de hányszor!!!), de nem nevetem ki őket. Főleg nem cikizem. Én is szerencsétlenkedtem már külföldön, pedig azt hittem, ismerem a nyelvet.
@Mme Chauchat: Amúgy kinek a karakterisztikája van rendben ott bent különben? Ha kérhetnélek: mindig odafigyelek a véleményedre, általában egyet is értek vele, ezért jó lenne, ha aa játékosok nevét rendesen írnánk. Ha már a műsorvezetők olyan bunkók, hogy jó viccnek tartják, hogy Dzsörzit mondanak. Az egyik legmegalázóbb dolognak tartom a rossz névhasználatot (most nem a becenevekre gondoltam). Képzeld el, ha a való világban valaki, akinek a mindennapjaiban szerepelsz valamilyen szinten, rendre hülyén használná a nevedet. Legyél szinkronban az eddig megismert karakterisztikáddal!

Lanois 2011.03.15. 13:49:34

@maghozo: Hülye.:))) Ajándékba veszem.

Soror Formoza 2011.03.15. 13:52:01

@K.Tomoceusz: Annyi, intezetben eltoltott ev utan megtortenik, hogy "jolapoltta" valik az ember. ;)
De akkor is neki van a legjobb feneke.

kékdelfin 2011.03.15. 13:52:02

Gondolom az Audrey rajongók most a viasat3-ra vannak tapadva, azért nem kommentelnek:)

Trevlovics 2011.03.15. 13:56:12

@Kékdelfin: hát elég hülyén mutatna egy R.B tetkó egy római vakáción

Soror Formoza 2011.03.15. 14:03:03

@Lanois: Mar ne rohanj! En mire leertem mar lebontottak a satrat es pakoltak az arut a szekerre :)

maghozo 2011.03.15. 14:08:36

@jahuu: Alekoszal azt kellene gyakoroltatni ,hogy hogyan fejezzük ki magunkat tőmondatokba , csak a lényeget ... megtanítani meditálni pohár nélkül (mivel az csak pótcselekvés).

mama ottmarad 2011.03.15. 14:11:27

Ketved RTL! máris küldök egy tányérnyi esemest, mert én se vagyok fából.
De nem túl bizalomgerjesztő egy ismeretlen alapítvány! Jó szavazzunk neki bizalmat, mert alapvetően egyetértek azzal, hogy nem folyamatosan adakozni kell, hanem megteremteni az önellátás feltételeit.
Igaz, beledöglik pár kisállat, és elpusztul rengeteg palánta, de ami megmarad, azt jobban meg fogják becsülni, mint Anikó nagy maciját.
Csak halkan kérdezném meg, ki fogja fizetni a locsolást, a trágyát, a permetezőszert, az eszközöket?
Amíg vágásérett nem lesz az első nyuszi, addig szopják az ujjukat, miközben Alekosz 200 szóból variált szónoklatait hallgatják. Biztos tele lesznek vele!

mézescsók 2011.03.15. 14:11:39

@Trevlovics: latin szó, köszönést jelent: isten hozott, isten veled. Tegnap du. a temetőben jártam, onnan jutott eszembe.
Most meg az jutott eszembe, hogy nyilván provokálsz engem, mert tudod, hogy mit jelent, de már mindegy, leírtam a választ és azért sem törlöm.

Trevlovics 2011.03.15. 14:32:52

@mézescsók: nem jó hozzáállás, miért provokálnálak? nem tudtam mit jelent, csak azt, hogy spanyoloktól hallottam sokat

Mme Chauchat 2011.03.15. 14:46:41

@mézescsók: Megtisztelsz. Igen, kérlek, készséggel, kérlek. Minthogy az említett, idegen nevű fiatalemberről még nem derült ki, miként írják a nevét, magam a kiejtésből igyekeztem visszafejteni ('dzsörzé'-Jersey). Megkérdezném, hogy a Te nick-ed miért kisbetűs, különösen az általad leírtak fényében? A benti, villabéli karakterisztikákról szólva, nem az a kérdés, kié van rendben, hanem az, hogy a magunk karikatúráit miképpen reflektáljuk bennük.

sogeking 2011.03.15. 14:58:48

nem tudja valaki, hogy be lehet -e állítani, hogy a profilba feltöltött képeket ne méretezze át?

Albino Vernyul 2011.03.15. 15:00:04

@K.Tomoceusz: Picsaba ezzel a WOW-os linkkel... Ratalaltam innet indulva veletlenul az egy honappal ezelotti Aniko-Alek beszelgetesre.. Vegigneztem, bar lattam eloben.. Bosszut fogok allni, belinkelem az egeszet az uj poszthoz majd..;))
De... Aki eleg kivancsi, es anno nem latta, annak erdemes megnezni.. Lelazultak, kinyiltak, nem jut eszukbe a kamera.. Valoszinuleg ez a beszelgetes tobbet elarul roluk, mint 50 osszefoglalo.. Ez az Alek nekem is tetszik, itt normals, emberi, es ahogy Anikot Oli ugyben probalja ravezetni dolgokra, az nagyon jo.. A mostani pozolos Alekosz, viszont nagyon nem kezd tetszeni.. Nah... Most ennyi..

caillard 2011.03.15. 17:02:12

Sziasztok! Én csak azon tünődöm, hogy a lakók többsége miért Alekoszt érzi a legerősebbnek? Valóban saját maguk látják-e így, vagy csak a beérkező üzenetekből a nézők véleményét teszik magukévá?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.15. 18:21:23

@caillard: Általában bejuttatják hozzájuk a közönségszavazások eredményét, és azokon rendszeresen Alek győz. Ráadásul a százalékokat nem is közlik velük...

2011.03.15. 21:22:19

@King of Shadows:
Jaj, bocs így megkésve, de a válasz a kérdésedre: IGEN!!! :))) (de csak az első rész...)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.15. 23:16:32

@Selkath, Bloemfontein díszpolgára: Semmi gond! :)

Gondoltam, hogy ha az, akkor az első, mert - ha jól emlékszem - a másodikban nincs Manaan. :)

scopolamin 2011.04.26. 12:54:12

Valaki mondja már meg, hogyan kell megkeresni a legújabb bejegyzést.

az én rózsám vasutas 2011.04.26. 15:25:35

@scopolamin: Az első 86-ot már bepótoltad? Csak utána lehet továbblépni, ilyen a rendszer. Minden poszt végén van egy elolvastam gomb, ha rákattintasz automatikusan bejön a következő. Ezzel pár nap alatt eljutsz a 130-asig.

Hódos Hajnalka 2011.04.26. 15:28:33

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: :DDDD de szenya vagy!

@scopolamin: ha az oldal tetején levő hogyvolt feliratra kattintasz, akkor mindig a legfrisebb posztot láthatod. persze nemcsak vv4-ről van szó, görgess lefelé az egérrel. pusszancs.
süti beállítások módosítása