Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X83

2011. március 10. 15:00 - Hódos Hajnalka

Bekövetkezett, amitől rettegtem. Jaj, dehogy a Béci kihívására gondolok, lekéstem a kihívást. Igen, nyomós okom volt rá, pofáztam telefonon. Mivel pénteken retro buliba megyek a barátnőmmel, és már csak kerek két nap van készülődni, az olyan égető kérdéseket, mint hogy érdemes-e addig bejelentkezni egy teljes testet érintő zsírleszívásra, beleértve a lábujjakat is, és ha mégsem, hogyan lehetne nőni tíz centit és akkor eloszlanának a kilók, fog-e a Dévényi Tibi Bácsi pöttyös labdákat dobálni, az egy négyzetméterre eső exek száma meghaladja-e az idegileg kibírhatót, végül a mibe menjek. Á, a lila ruha már lerohad rólam, egyébként is konyhásnéni felkarom van benne, a türkizben megfagyok, a királykék kurvás. A feketében olyan lennék, mint a varjú, a másik kékben voltam a múltkor, a másik fekete parasztos, a szürkében úgy nézek ki, mint a falugondnok özvegye a szüreti bálon, a zöld mintás maxihoz nincs cipőm, zöld szandálban mégsem mehetek, egyébként is elszakadt, mikor elhasaltam a Babettával, az ezüstös csillogású fehér ruha szúr, nadrágot nem húzok. Így, mire eljutottam a nincs egy rohadt rongyom sem, amit felvehetnék végkövetkeztetésig, Szandika már a riportszobában ült, na tessék, be kell járatnom ezt a cipőt, felhúzok még egy frottírzoknit.

Tessék, tessék, tessenek, itt vannak a nepperek, kiabálják az alkalmi kofák a Villa kertjében, ami piaccá változott. Örömöm teljes, Alekosz kapott végre négy hajzselét Évától, cserébe a Kazal csütörtökig evőeszközzel ehet. Jerzsi vicceskedik, mondom, vicceskedik, a dzsaku jegy durva áru, nem tőlem van, dugdossa a borítékot a kabátja belső zsebébe, muhaha! Alekosznak luxuscikkek tekintetében abszolút jövedelmező volt a piacozás, üzletelni legjobban Jerzsivel szeret, mert elég jól meg lehet őt győzni, nem látja át a kérdéseket. Ha van szalonzsidózás, akkor ezt szalonidiótázásnak hívhatjuk. A piacozás unalmas, a legnagyobb port az kavarja, hogy Laci megvesz Gigitől tizenkét szál cigit, rögtön ezután el is adja Évának egy vajkrémért, egy sajtért, meg egy energiaitalért. Gigi és Béci felváltva ekézik emiatt, Laci eladta az életét egy sajtért.

A Villában is Nőnap van, Laci, Jerzsi és Béci ötletelnek az udvaron, mivel lepjék meg a lányokat, Alekosz döglik az ágyon, cipőstül. A meglepetés az lesz, hogy főznek a csajoknak egy kaját, bár a lehetőségek korlátozottak, abból kell főzni, ami van, szépen megterítenek, felbontanak egy üveg pezsgőt, aztán megbeszélik, hogy Alekoszra ebben, aki a legnagyobb nőcsábász köztük, nemigen számíthatnak. Kérdezzük meg, kíváncsi vagyok, mit reagál. Jó, tudod, hogy kéne megkérdezni? Megkapta az édes pezsgőt, én beleteszem ingyen a húsomat, ha ő beleadja a pezsgőt, akkor benne van. Dehogy dobom be! Én a nőnapról saját magam egyénileg gondoskodom a lányokkal kapcsolatban, én a közösbe nem szállok bele! Jerzsi Bécinek panaszkodik a sikertelen küldetés után, nem száll be semmivel, konkrétan hülyének nézett. Készül az étel, a papírvágó olló mint multifunkcionális eszköz most fakanálként funkcionál. Ja, várjá, nincs evőeszközünk! Hát majd Alekosz szépen odaadja, hát nehogymá’ ne adja oda, a nőnapról van szó, ennyire tiszteli a nőket?

Alekosz a riportszobában dohog, eddig terjed a kreativitás? Ez egy tolakodó dolog, senki nem kérdezte meg, hogy éhesek-e vagy nem. Hát a súlyukra való tekintet is visszatarthatta volna a férfiakat! A lányok esznek így is éppen eleget. Alekosz elképesztőnek tartja, hogy valakinél a tudomány megáll abban, hogy beülteti az asszonyt a kocsiba és elviszi megetetni. Nőnapkor. Hát ilyen nincs, hát ez elképesztő. Innen üzenem Alekosznak, én kifejezetten szeretem, ha engem etetnek. Mondjuk, a pasik, akik engem etetnek, tudnak főzni, és nem szórnak két evőkanál vegetát a pulykapörkűttbe, mint Laci, elnézik, ha a menő étteremben fejhangon visítva kapaszkodok a desszertes tányérba és az süvöltöm, arról volt szó, hogy felezünk, nem kergetnek a bogrács körül, ha megzabálom a félig megfőtt kakasherét, már nem mondják, hogy lassan ott tartunk, elásom a kaját az orgonabokrok alá, mint a kutya, és nem hajtogatják, hogy Zsuzsi, Zsuzsi, látod, milyen bugyuta vagy, mondtam, hogy ne nyomd bele az egész macskapöcse paprikát, hanem hagynak megfulladni. Alekosz tovább értetlenkedik, feleslegesen strapálják magukat, legfeljebb öt percig tudják lekötni a nőket és utána el lesz az egész felejtve. Nőknek pörköltet nőnapkor nem adunk. Nekem csak adjanak nyugodtan, egy pacalt fehér kenyérrel és ecetes uborkával simán tolnék. Vagy egy harcsapörköltet túrós csuszával.

Jó reggelt, lányoklányok, lehet vagy délután fél kettő, nőnap alkalmából szeretnénk valamivel kedveskedni! Jajdeszéééép, deügyesekvagytooook, aztaaaa, úúúúristn! Alekosz nagy kegyesen kiosztja az evőeszközöket, mégse kézzel egyenek már a lányok, jobb is, nem hiszem, hogy bárki ismerné az Eb, aki a kanalát meg nem eszi c. mesét és feltalálná magát. Béci tósztot mond, ma nem kell a lányoknak semmit csinálni, nem értem, eddig is döglöttek az ágyban, bármi óhajuk-sóhajuk van, csak szóljanak. Alekosz megfejeli mindezt azzal, ne feledkezzenek meg arról, a nők nem élhetnek férfiak, a férfiak nők nélkül, és igenis adjanak a férfiaknak lehetőséget. Igenis, ha egy férfi (=Alekosz) odamegy bárhol, akárhol, az utcán, a diszkóban egy nőhöz, akkor a nő ne küldje el (=őt), legalább hallgassa meg (=őt), ha már a férfi (=Alekosz) vette a bátorságot és odament. Ha nem szimpatikus, el lehet küldeni, de adjuk meg a lehetőséget egymásnak (=Alekosznak). A közösen elfogyasztott vegetás pörkölt után a lányok visszadöglenek az ágyba, a fiúk készülnek a sztriptízre.

Alsógatya, nyakkendő, Alekosz majd egyet Bécinek, hát van millió. Alekosz szerint jó lett volna arcszesz, most boros szájjal kell, hogy csókolózzon, eddig itta? A lányok unottan kivánszorognak a nappaliba, akkorákat ásítanak, hogy félek, kiesnek a szájukon, a felcsendülő zenére megjelennek a hímek, jujgatás, huhuhúúúzás. Béci kezdi az egyéni produkciót, a lányok sikoltoznak, ahogy ilyenkor illik, Szandi szeme csillog, gyanítom, ha a lágy tavaszi szellő rásegítené Bécire, a a Katrina hurrikán se tépné le róla. Jerzsi csak Gigit tünteti ki a kegyeivel, jól van, nem kell zavarba hozni, vihog a lány. Alekosz úgy közelít Gigi felé, mint egy rossz szatír, a fürdőköpeny szétnyitásáról ugyanez jut eszembe, szagolgatja és simogatja Gigit, majd hirtelen mozdulattal ledobja magáról a fürdőköpenyt, feljajdulok, nem elég a trottyos, teleszart hatású nagypapi alsó, a kificcenő, mintegy fallikus szimbólumként felfelé ágaskodó anyagösszetétel cimke mogyoró a tejszínhab tetején. Alekosz végignyalja Anikót is, de lejár az ideje, Évának és Szandinak egy-egy combsimi jut. Laci aratja a legnagyobb sikert, a seggrázás csillagos ötös, a rajzfilmekből kölcsönzött mozdulatsor miatt vastaps.

A Villalakók feladatot kapnak, mivel Szandika átdobott mindenkit, mint szart a palánkon, egyesével elé kell járulni a nyugiszobába és elmondani neki, kit hívjon párbajozni. Szandika a nyugi sarkában tehénkedik, látványelemekben nem kevés átfedés van közte és Jabba között. Jerzsi megint elmondja neki, hogy csalódott és újra figyelmezteti, nem ezt beszélték meg. Évát javasolja, mert azt beszélték meg. Béci érkezik egy paródiával, Éva már visítja a tévé előtt, hogy téged viszlek, Jerzsi, Szandika röhög, Éva dühöng, ez szerinte nem vicces. Bécit egy dolog bosszantja, az, Szandi nagyon jól tudja, nem rá akart jelet rakni. Mivel arról volt szó, hogy Szandi kiviszi azt’ kinn hagyja Évát, őt javasolja. Éva feje csak azért nem dagad nagyobbra az idegtől, mert ő következik. Ha tényleg rákészültél, hogy engem viszel párbajozni, akkor vigyél engem, mert nem félek, viszont tudod, mennyire szeretnék itt maradni. Nem tudom, ki jönne vissza, de nem szeretném, hogy én ejtselek ki. Jó, akkor kit vigyek ki, kérdi Szandi. Én már mondtam a saját nevem, a másik pedig a Béci. Gigi annak örült volna, ha Évát viszi ki. Ha Bécit, és kinn hagyja, kis sem kell pakolnia a bőröndjeit. Alekosz komolyabbra szeretné venni a figurát és állva jobban tud beszélni. Szerintem sehogyse tud, de mindegy. Nem tudom, miért kell elviccelni, ez egy komoly dolog, a sorsodról van szó! Tudom, hogy voltak olyan szándékaid, hogy haza akarsz menni, de ne így. Nem látod, Béci mennyire fél? És tudod kitől fél? Tetőled. Jól mondta az Éva, ha kiviszed párbajozni Bécit, a Béci kinn marad. Én nem aláznám meg magam ennyire. Szedd össze magad, több vagy te ennél. Jabba lemondóan legyint.

A lourdes-i zarándoklat után mindenki megbeszéli az eseményeket, Laci, Gigi és Jerzsi szerint Alekosz nagy színész és olyan szinten keveri a kártyákat, amilyet Laci még nem is látott. Jellemtelen és beszari nyúl is. Éva és Alekosz kinn füstölnek. Gigi és Béci darabra mérik itt az embereket, láttad a Bécit mennyire fél? Tudja, hogy most kelepcében van. Egyék meg azt a főztöt, amit maguknak csináltak. Valaki beadhatna egy O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások könyvet, kevesebbet szenvednénk. Gigi odakuporodik Szandi mellé és megmondja neki, most úgy érzi, legszívesebben kopaszra vágná a haját álmában, hogy kitakarodjon innen, a bátyjáról van szó, át akarja éreztetni ezt vele. Szandinak senki nem mondhat ilyet. Sokan különbeket is mondanának, kisanyám. Anikó a kis kígyó és gonosz napraforgó egyben árulkodik Alekosznak és Évának, most a Gigi megint nekiment, megkeserítem az életedet meg kiüldözlek innen meg ilyenek. És még azt is mondta, hogy kiviszlek és kinn hagylak! Úristen, milyen emberek vannak itt, veti hátra a kazlat Éva, várok, de nem szakadt rá az ég, kicsit csodálkozom, aztán próbálják meggyőzni Szandit. Hihihi, vidd a Gigit! Jézus, ezt ti megbeszéltétek? Eeegggen. Mikor beszéltétek meg? Ezt nem kellett megbeszélni, tudtuk egyből a megoldást. Ne vidd a Bécit, mert a barátod, a Jerzsit is szereted, a Gigi? Hadd menjen! Hadd menjen, viháncol Éva és Anikó.

Az utolsó percek Alekoszról, a mákos disznóról szólnak, aki a nézők szavazata alapján rendelkezhet az ágyhasználat felett. Anikó közli vele visongva a hírt. Alekosz rögtön kihirdeti, hogy az összes lány az ő ágyában alszik. Az Alekoszhoz hasonló beteges, impotens faszkalapok találhatták ki anno az első éjszaka jogát is. Az Anikó és Alekosz közti évődést unom és nem találom viccesnek, Anikónak semmije nincs, amivel bérelhetné az ágyat, a banánt nem adja, mert holnapra nem marad semmije, Alekosz meg nem szereti a felajánlott kivit. Éva próbál lázadni, nem sok sikerrel, végül Szandikán kívül mindenki a földön alszik és a riportszobában háborog azon, Alekosz milyen nagy árat kért volna az ágyakért. A világ kincséért nem nézném vissza a kisfilmeket, amikről lemaradtam, remélem, nem gond, a riportszobában elhangzik, hogy van egy elképzelése és a csúcson kell abbahagyni. Andris próbálja győzködni, nem tudhatja, kinn mi a helyzet. Meg azt is mondja, hogy sokan máshogy néznek a táncosokra, hangosan felröhögök. Szandi nem fél, hogy csalódni fognak benne, mert akik szeretik, azok ilyennek szeretik, amilyen. Bridget Jonesnak ez a mondat bejött.

Béci szerint már nincs esély arra, hogy Éva menjen párbajozni. Éva persze beleszól, akkor rám kellett volna rakni a jelet! Béci megint elmondja, hogy akkor Éva Jerzsit vitte volna ki, azé’. Laci, rosszul érintene, ha ellened harcolna Szandika? Laci szerint Szandi felnőtt nő, az ő döntése, ő mindenesetre napok óta küszködik, de vállalja a döntéséért a felelősséget, pici szünet. A pici szünet után Szandi nem érzi úgy, hogy megvezette a társait, jön a szöveg a bűvös zöld kendő erejéről. Szandi a változtatás jogát fenntartja és meglátta az alagút végén a fényt. Mindenki elmondja, hogy csalódott Szandiban, Laci kivan, három-négy napja olyan feszültség van benne, hogy és legszívesebben felköpne és alá állna. Én csináltam, az én felelősségem, palimadár vagyok. Késő bánat, eb gondolat, ha már az előbb emlegettem O. Nagy Gábort. Jaj hát Éva nem azért lett kedves, mert félt, hogy a Szandi kiviszi, ki az a gonosz lelkületű, aki ilyet mer feltételezni? Szandi, te is szereted Évát? Nagyon sokszor feldühít és akkor nagyon gyűlölöm.

Az ex-villalakók baromi okos tanácsokat adnak, ha a kutya megenné, beledöglene. Segítettek a tanácsok? Nem. Alekosz szerint a konyhaforradalmárok, amit főztek, meg is eszik. Szandi, három perc, gegv. Eljött az én időm, senki ne érezze rosszul magát. Laci, rosszul érint, hogy lelkifurdalásod van miattam, enyém a felelősség. Annyit tudok mondani, hogy köszönöm. Gigi, nem tudom, miért kell ilyet mondani. Tudomásul kell venni, hogy ez egy játék, na most tekerném rá a műhaját a nyakára és húznám ki a Villából. Piszikét imádja. Alekosz, ha nem lenne rajtad a lila kendő, lehet, hogy téged vinnélek. Éva, nagyon-nagyon-nagyon nagy szerencséd van most. Méltó ellenfelet fogok kivinni, légy szíves barátom, segíts nekem és fogadd sok szeretettel a zöld kendőt. Béci mosolyára hosszú percekig próbáltam hasonlatot találni, egyszerűen meghaladta minden erőmet. Üzen a táborának és megölelgeti Szandit, na mi lesz itt szombaton, Csikágó?

Köszönöm a képeket S-nek! :)

Címkék: vv4
1119 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the sandwich maker 2011.03.10. 15:12:59

@vietnámi balzsam: gyűlöllek!!!!!!
(én sem, úgyhogy ez nem kifogás)

syfyboy 2011.03.10. 15:13:37

vegre van poszt! :D

ptxwux 2011.03.10. 15:13:50

most hová tűntek a kommentjeim?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 15:13:55

hihhetelenek vagytok! A hv oldalán még fenn sincs az írás, itt meg már van vagy 5 hsz. :D

sélli_ 2011.03.10. 15:14:24

Hajni, add nekem a fekete rucid - én olyan vagyok benne mint egy zombi :)))

ptxwux 2011.03.10. 15:14:25

na akkor olvassuk el:d

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.10. 15:21:54

A kihívás kezdetén elaludtam, de reggel az első mozdulatom az volt, hogy bekapcsoltam a laptopom, kit hívott ki a szőke szilikon-völgy (hölgy, érted!?!?).

syfyboy 2011.03.10. 15:22:19

@puspang: mert mi eleve a poszt cimet irjuk a bongeszobe es frissitunk gyakran aztan csak beugrik :D

Blessed 2011.03.10. 15:23:49

Pff, Alekosz tegnap is leírhatatlanul béna volt. Fikázta a többi fiú kedves gesztusát, ami, ha jobbat talált volna ki, valósított volna meg, rendben is volna. De így? Lenézi azokat, akik többet tettek, mint ő? Tehetetlen pőcsik.
A sztriptízes izéje meg csak szerintem merítette ki teljes mértékben a szexuális zaklatás fogalmát? Nem ártana, ha valaki megrázná végre, mint Isten a vargát.

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.10. 15:26:19

@Retardált Légpisztoly: vletlen volt bocs, már majdnem beengedtelek magam előtt, de elkapott a forgóajtó :D

the sandwich maker 2011.03.10. 15:27:38

Külön értékelem a szép és találó leírását a női gondolkodásnak ruhák terén.

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.10. 15:31:26

Alekosz ritka visszataszító volt tegnap - meg hogyaszongya ő egyénileg gondoskodik a nőnapról, de aztán nem láttunk semmi magánakciót - a monológot a többiek nőnapi kajája fölött mondta el, a sztriptíz meg feladat volt - ááh, eddig úgy ahogy szórakoztatónak találtam, de most mán nagyon elhitte magát és árad belőle a szarszag

mama ottmarad 2011.03.10. 15:34:17

Kösz Hajni, a ruhatárad érdekfeszítőbb volt ... éljenek a konyhásnénik :DDD

Kedves S., az utolsó kép igazi villa-életkép!

ptxwux 2011.03.10. 15:35:11

Alek fehér gatyója cimkével kifelé világbajnok!Meglátjátok nyárra divat lesz.

mama ottmarad 2011.03.10. 15:37:51

@mama ottmarad: a kihívás történéseinél érdekesebb a ruhatárad, a poszt remek!

MegLepke 2011.03.10. 15:39:37

Hajni bazmeeeeg! Ez milyen volt már, rengeteg kedvenc részem van:
- Jabba
- első éjszaka joga
- közmondásos könyv
- pici szünet (ezért gigalájk)
- "na most tekerném rá a műhaját a nyakára és húznám ki a Villából"
- és hogy Éváékra nem szakadt rá az ég, igen...

na most tul.képp pontokba szedtem a posztot majdnem, de micsináljak, hattttalmas lett!:)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.10. 15:40:07

Harcsapaprikás túrós csuszával! Nyamm...a világ egyik legjobb kajája! Tudnék belőle annyit enni, hogy úgy kellene hordanom a hasamat, ahogy Alekosz teszi.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.10. 15:42:21

Azt hallottátok a rádióban, hogy Fasza Tibi egy szál cerkában zuhanyzott bent? Ennyire nem bír összeszedni egy csajt, ki kell tenni a lompost?

traff 2011.03.10. 15:44:02

Szegény Szandika totál félreértette Lacit, aki ugye sajnálja, hogy rátette a jelet( br de utálom ezt hallani, csikogatja a nyelvérzékemet) szal Szandika teljesen azt hitte, hogy Laci őt sajnálja, mer meg is nyugtatta, Laci semmi baj:))

Bammeg nagyot néztem én is a vegetás pulykemellpöci láttán.

traff 2011.03.10. 15:45:45

vagy pipicicipöci

MegLepke 2011.03.10. 15:57:15

@traff: húbazmeg!:DDDDD A pipicici az egyik szó, amitől ökölbe szorul a gyomrom.:)

micumacuki 2011.03.10. 15:57:28

Az a kedvencem, amikor gusztáv cipőstül fekszik az ágyon, közben pedánsan igazgatja a nyakkendőt..ha ez az ember nyeri meg, a lakást kiadja nagyon jó pénzért, az anyját befizeti egy zalakarosi hétvégére, az összes pénzét bankba rakja és tovább élősködik a szülein vagy a rajongó nőkön

penelope garcia 2011.03.10. 16:09:04

Kezd totál elegem lenni ebből.
Ha tényleg addig nyomja az rtl, míg Alekosz, a visszataszító agyalágyok rendjéből meg nem nyeri, én aláírásgyűjtésbe kezdek, hogy hajnalban a vár fogáról egy balegyenessel toloncoljuk ki a teljes rtl-menedzsmentet, Alekoszt meg forgassuk meg kátrányban és tollban, és állítsuk ki az állatkertben.
Pffffffff

sélli_ 2011.03.10. 16:10:46

@penelope garcia: Á, ne állítsuk ki... gyújtsuk fel :) :)

genevieve 2011.03.10. 16:12:24

@penelope garcia: @sélli_:

azért ennyire ne essetek át a tulsó ló, tulsó oldalára:-)

elég ha elveszitek az összes hajzseléjét, nyakkendőjét és sáros cipővel végig gyalogoltok a szőnyegén:-D

.lll. 2011.03.10. 16:14:51

Bécinek olyan volt a mosolya,mint az enyém,mikor köszöntöm az anyóst nőknapján

sélli_ 2011.03.10. 16:15:41

@genevieve: egye-megye velem lehet alkudni. (azért titokban bevallom, hogy némiképp alek szimpatizáns vagyok - DE: azért barokkos túlzásnak tartanám, ha Ő nyerne... bár... a fene se tudja, a többi sem sokkal jobb.)

Blessed 2011.03.10. 16:16:41

@penelope garcia: Az én aláírásomat magadénak tudhatod.

genevieve 2011.03.10. 16:17:23

@sélli_: és mit találsz benne szimpatikusnak?:-)

komolyan érdekel:-)

hexensussz 2011.03.10. 16:17:58

@micumacuki: Ha ő nyeri meg, valószínű nem sokáig lesz birtokában a vagyonnak! Az örökbarátság jegyében a Zolivér rövid idő alatt úgy megkopasztja, hogy hideg vízet is csak akkor tud inni, ha valaki könyörületből ad neki. :)

bévé 2011.03.10. 16:18:16

ezt már elmondtam több helyen is, mert későn jött a poszt, de itt is megemlítem, h tegnap eljutottam arra a pontra, h Alekosz miatt abbahagyom a műsor nézését. eddig is gyűlöltem ezt a csökött agyú szélütöttet, de ezzel a nőnapi viselkedésével kb. betelt a pohár.
és mivel azt is tudom, h a faszszopó rtl vele fogja megnyeretni ezt a szart, komolyan fontolóra veszem, h nem ülök többé le tévé elé emiatt a fos miatt.

Illúzióromboló kockacukor 2011.03.10. 16:18:39

Szandálka féle "kiesett a protkóm" és a Szivárványos Ökle "most elégbambaarcotvágok?" képek egyszerűen mármár vetekednek a poszttal.

sélli_ 2011.03.10. 16:20:53

@genevieve: Azt, hogy annyira egyedien idióta, hogy már jó! Ő legalább folyamatosan kavarja az állóvizet magakörül. Vegyük pl. Lacit - én igazán nagyra értékelem, hogy vannak szabályai és értékrendje (hasolnó az enyémhez) de nem csinál bent SEMMIT. Gombár 2,0-a - nem ezt akarom nézni esténként, hanem 45 perc teljes kikapcsolódásként a bolondok gyülekezetét. ennyi.

genevieve 2011.03.10. 16:21:46

@bévé: jajj már:-)

ennyire ne vedd komolyan az egészet:-)

genevieve 2011.03.10. 16:22:50

@sélli_: más nézni egy műsort mert nem a megszokott hétköznapokról szól, és más szimpatizálni egy emberrel és annak "értékeivel":-)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2011.03.10. 16:23:03

Stohl Buci a hétvégén elmegy piacozni, mert az romantikus, kedvet kapott!

Kivlov 2011.03.10. 16:23:31

Hajrá Alekinnyó!!!

TapOut 2011.03.10. 16:23:34

Na, csakhogy meglegyenek az előzmények:

K.Tomoceusz 2011.03.10. 09:48:01
@TapOut: te tényleg komolyan gondolod, hogy Jerzy játékos közeledése a BARÁTNŐJE felé, , akivel már nemegyszer bújt össze KÖLCSÖNÖS vonzalomból, összehasonlitható Alekosz sokszoros visszautasitások utáni, nemkivánatos, csakazértis nyomulásával?
röhej

Végre egy téma, amihez értek, puncikában jó vagyok. Nő lábai közé nem közeledünk puncikát akarok dumával, mert orrba fog rúgni. Aki meg örül a szövegnek, annak nem kívánkozunk a műszeréhez. Rövid definició. Ha hosszabb tanulmányre vágysz látogass el a mindenttudniakarok.hu/ktomoceusz/nők oldalra.

Nem vagy jó puncikában.
Ott a hiba, hogy képes vagy összehasonlitani egy Alekosz-féle hányingerkeltő, teljesen elcseszett közeledést, egy Jerzy-féle khmm, mondjuk úgy fejlődőképes közeledéssel.
Ha szakirodalomra van szükséged, szólj nyugodtan :-)

Ha véletlenül nő vagy, abban az esetben sok-sok Alekoszhoz hasonló udvarlót kivánok!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.10. 16:23:50

@penelope garcia: hát, abban reménykedem, hogy az eddigi szériákban is az ilyen hozzá hasonló jelenségek MINDIG másodikak lettek, és a jelentéktelen kisegér nyert valahogy

sélli_ 2011.03.10. 16:24:39

@genevieve: nem az értékrendjével szimpatizálok - még pont az hiányozna! Isten őrizz! Csak a 'figurájával'.

Városi Farkas · http://neveletlen.blog.hu 2011.03.10. 16:25:07

A velvetes posztnál azt írják a kommentekbe', hogy az RTL beküldene egy új embert, ha Szandika nyerne és mégsem akarna visszamenni... lehetséges?

hexensussz 2011.03.10. 16:25:51

@sélli_: Vajon én vagyok deviáns? Érdekes, nekem még soha nem jutott eszembe, hogy szórakozásból bolondokat nézegessek. :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.10. 16:27:10

@Városi Farkas: erre az a válasz, hogy a retek nem fogja hagyni, hogy zandál nyerjen

dr. gernika 2011.03.10. 16:28:34

Hajni, több bulirongyod van, mint nekem összesen.

A párbajhoz csak annyit, hogy tényleg vannak szavazók- a facebook üzenőfalamon nemrég találtam egy csodásan romashoppolt képet Béciről mint Rambo, hogyaszongya "Párbaj II Küld a BÉCI szóta a 1799-re!" (nem én írtam el ilyen inteligensen)
És már többen kommentelték, hogy szavazni fognak.

TapOut 2011.03.10. 16:31:00

A poszt és a képek is ütnek, köszi Hajni :-) a Szandikás képen negyedóráig fetrengtem

genevieve 2011.03.10. 16:31:22

@sélli_: a fiam is alekkal szimpatizál:-DDDD

(ki is fogom tagadni:-DD )

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.10. 16:34:14

@TapOut: szerintem a vicsorgós gigi a csúcs ;)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 16:34:30

Hajnikám bassza meg, egy cipőben járunk, holnap megyek mulatni, oszt sehol egy rongyom,bár nekem még eszköz se nincsen, hogy gyorsan vegyek valamit magamnak. (Fos ez a munkátlanság, na.)
Az utolsó farmerom szakadásnak indult, kidobtam, miniszoknyát hurkacombra nem, a fekete nadrág nem jó, mert furcsa benne a seggem...ááááá, büdösvilág.

sélli_ 2011.03.10. 16:35:55

@hexensussz: Egyértelműen te vagy... A hiba az Ön készülékében van :) Bolondokat nézegetni jó. Kikapcsol. Pont erre van szükségem a minennapi mókuskerék után. Legalább 1 órára elfeledkezhetek az őrültekházáról ami nap mint nap körbevesz. Nézek helyette MÁS jellegű lipótmezei futkosót :))

TapOut 2011.03.10. 16:37:38

@nyuszómuszó: igen, az is elég komoly :-)))))))

Ancilla 2011.03.10. 16:38:27

Hajnika!

Ez a poszt (is) remek!!! Úgy, ahogy van, az első mondattól az utolsóig!!!

Kellemes bulizást kívánok!!!

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 16:39:17

@sélli_: pont ezért nézem őket, hogy lássam, nem vagyok egyedüli szerencsecsomag a világon:)

hexensussz 2011.03.10. 16:42:10

@sélli_: Volt valami halvány sejtésem, hogy eltérek a normál-értéktől. :)

genevieve 2011.03.10. 16:42:29

@Ayesha: és Hajnika

van pár lánykoromból visszamarad miniszoknyám szívesen felajánlom nemesebb célokra (tök komoly, csak pakolgatom itthon a jobbról,, balra)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 16:45:15

@genevieve: nagyon édi vagy, csak biztos nem voltál lányként oszloplábú és nagyfenekű, mint én vagyok:(

genevieve 2011.03.10. 16:51:19

@Ayesha: viszont ha benézel a nagymező és bajcsy-zs. út sarkán lévő angol ruhás boltba nagyon sok klassz cuccot találhatsz:-)

perszepolisz 2011.03.10. 16:52:08

Najó Alekoszt lehet szeretni nem szeretni, de most komolyan:
Szavazzunk ki az aki szerint alekosz volt már nővel?

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 16:53:41

@genevieve: ismerős, ahogy így elmondod a fellelhetőséget, mintha már jártam volna ott:) még régebben.
na, igen, oda kéne visszafogynom, szerintem amióta nem dolgozom, kb 6-7 kilót híztam. (nem pontos adat, hanem ráérzés) Olyan leszek már, mint LL.:D

rianna 2011.03.10. 16:55:40

@Ayesha: Ne aggódj, én is kidobáltam a fél ruhatáramat múltkor a szekrényből, mire találtam egy úgy-ahogy elfogadható felsőt.

ON Alekosz undorító kéjenc, remélem egyik lány csak felrúgja egyszer, gatyástól, mindenestől.

genevieve 2011.03.10. 16:56:49

@Ayesha: én ott dolgozom a közelben, hetente benézek:-)

mindig vannak márkás holmik még az árcédula is rajtuk van:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 16:57:28

@perszepolisz: minden elfogultság nélkül, nem azért mert bírom, de szerintem volt, talán több csajjal is lefeküdt(max3-4re gondolok, nem többre).
Viszont: nem volt magas színvonalú együttlét, sem Alekinnyó, sem a hölgyemény(ek) szempontjából.

genevieve 2011.03.10. 16:57:31

@perszepolisz: úgy érted egy légtérben?:-D

Szaffi B. 2011.03.10. 16:57:34

A vegeta unnaturális minden ételbe. + tele van Nátrium-glutamáttal.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:00:52

Igazából az is megoldás lenne, ha mondjuk nőnék úgy 10-15 centit. Máris eloszlana az a felesleg:)
@genevieve: úgy érted, nem használta senki, hanem egyszerűen így érkezett meg a boltba?:) mondjuk márkafüggő nem vagyok, de ami cuccom ilyen angol boltból származik, azokkal mind nagyon elégedett vagyok.

csicserierika 2011.03.10. 17:02:57

szandika tényleg kint akar maradni sajnos, ezért az új spanjának szállítani akarja a két hetes védettséget.
Szandika vonzódik az ilyen típusú out laws fiúkhoz és féltékeny Alek népszerűségére. Meg szeretné védeni Bécikéjét Alektól.
Remélem, hogy a közönség vicces kedvében visszaküldi Szandált.
Egyébként Szandi ugyanúgy haragszik Évára is és Gigiben is csalódott, de Bécinek minddenképpen meg akar felelni, ezrét volt ilyen elszánt és önelégült vigyorú, na meg érezte, hogy végre rajta a világ szeme.
Most láttam vv honlapon, hogy Béci provokálnai akarta Alekot. Azonkívül, hogy ritka undorítónak tartom, hogy már csak ilyen eszközt tud bevetni, Béci azt sem fogja fel ésszel, hogy nem egy kerületben szocializálódtak Alekkel, Nem mindenki erőszakkal oldja meg a problémáját. Lásd. Gigi hajlevágós fenyegetése.
Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy ezekkel a nemes értékekkel ki tud itt azonosulni.
Isaura kiszabadítására is javaslok aláírásgyűjtést. Lehet, hogy senyved még szegény.

genevieve 2011.03.10. 17:04:10

@Ayesha: igen, pontosan
még rajta van az eredeti angol árcimke:-)

én mondjuk szeretem a márkás cuccokat, mert azok jó minőségűek:-)

és cirka 1500-3000 forintért meg lehet kapni

genevieve 2011.03.10. 17:07:04

@csicserierika: ja mert gigi tényleg levágná szandi haját:-DDDDD

nem azért, de amikor éva volt büntetésben, hogy nem szólhatnak hozzá mindenki leszarta a büntit:-)
az milyen eszköz is volt?:-)

tudod más szemében a szálkát:-)

perszepolisz 2011.03.10. 17:07:16

Jó Én a magam részéről azt hiszem Alekosz még nem volt nővel. Gondoltam ezt így közlöm a világgal.

genevieve 2011.03.10. 17:08:59

@perszepolisz: minden esetre érdekes gondolatai vannak a szexről:-)
arcnyalás, combok karmolászása és külsérelmi nyomok:-)

bévé 2011.03.10. 17:09:51

@genevieve: egyáltalán nem veszem komolyan, ha komolyan venném, tovább nézném, nem?
egyszerűen engem faszán felidegel Alekosz, csakúgy mint hasonszőrű embertársai IRL, úgyhogy egyre kevésbé érzem úgy, h nekem olyannal kéne töltenem az időmet, amire nincs beépítve az idegrendszerem. épp ezáltal nem veszem komolyan, hiszen szarok bele.
nem?

0511 2011.03.10. 17:09:57

Hajni! Annyira jó, hogy a maiban alig voltak szövegek a barlanglakóktól. Azokon sokkal könnyebben átrágom magam, ha jókat vihoghatok mindazon, amit nem róluk írsz.

genevieve 2011.03.10. 17:10:41

@bévé: nos, ha igy nézed, akkor de:-)

2011.03.10. 17:11:56

@genevieve: ez így van, én is sokat járok angolos boltokba, a legjobb márkás (!) kosztümöm onnan van, vadi újan, bevarrt zsebekkel vettem. Ja, meg a kedvenc farmerem is, még egy 5 fontost is találtam a zsebében. :)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:12:03

@csicserierika: a drágaszép Béla szentendrei, Alek meg érdi. Hát mit mondjak...nekem egyik se tűnik olyan őrülten durva helynek:D

Albino Vernyul 2011.03.10. 17:12:33

Vegeta... Az a gond, nem igazan volt fuszeruk.. Ugy ez a kufaros ize... Szoval azt raktak bele, amivel rendelkeztek...:)
Buli ferfi modra.. Na, ez a farmer ami rajtam van, jo is lesz.. Kene egy tiszata polo.. Na nezzuk, jeee akad egy... Zokni...... Na jo, a tegnapi meg okes... A cipot le se vettem, mehetunk...;))

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:13:38

@genevieve: én akkor szeretem a márkás cuccokat, ha nem a nevét,meg a marketingjét hanem a minőségét fizetem meg, és lehetőleg nem kell kiadnom 20ezer forintot egy kis boleróért:)

genevieve 2011.03.10. 17:14:47

@Ayesha: azon a helyen nem kell sokat kiadnod semmiért:-)

egy hete vettem egy börzakót, 4.000 forintért:-)

0511 2011.03.10. 17:15:46

@Blessed: Tényleg nagyon gusztustalan volt ahogy Gigit vegzálta Alekosz. Szvsz Jerzsit és Bécit provokálta és már nem először.Lehet, hogy tanulatlan, lehet, hogy az IQ-ja alig haladja meg a debil szintet, de iszonyú sunyi. Arra játszik, hogy addig froclizza Bécit, amíg bele nem szalad az tenyerébe és akkor már megszabadult attól az ellenféltől, akitől a legjobban fél.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:16:21

@genevieve: bőrzakóóóó...imádom, bármihez fel lehet venni:)
milyen fazon? karcsúsított, derékig érő?

2011.03.10. 17:16:44

@perszepolisz: Én a magam részéről azt hiszem Alekosz még nem volt nővel.

Bizonyos értelemben szerintem sem, nem volt még olyan nővel, amilyennel szeretne.
Régebben előfordult baráti társaságban egy srác, eléggé előnytelen külsővel, de minden csajt lefikázott, gondolom topmodellekre hajtott volna. Nem tudom mi lett vele, van-e valakije azóta vagy még mindig magányos...?

mama ottmarad 2011.03.10. 17:16:59

@perszepolisz: Szavazzunk, Alekosz volt-e már nővel?
Hol????

Szerinten igen egyszer 13 évesen, egy nagydarab jótét lélek a mellére vette, és meghuzogatta a gatyókáját. Meg egyéb perverz dolgokat is csinált vele.
Szexuális tudását extrém videókból szerezte, és alig várja, hogy valakinek megmutathassa már.
Az egy alkalom, amikor Szandi magára engedte, röhögésbe fulladt, mert ilyet még a professzorasszony se látott.
Mindez rosszindulatú feltételezés, a látott viselkedése alapján.

penelope garcia 2011.03.10. 17:18:43

@perszepolisz:

Én ezt még megtoldanám azzal, hogy nyilván férfival sem.
Esetében leginkább a tyúkdugást tudom elképzelni (de akarom én ezt elképzelni??), és esetleg még más kisebb, védtelen állatok is szóba jöhetnek.
Vagy a porszívócső...

2011.03.10. 17:19:32

@genevieve: a turkálókban egyedül az az elviselhetetlen, hogy nincs méretválaszték, ősszel csaknem elbőgtem magam, mikor megtaláltam életem bőrkabátkáját, két számmal volt kisebb.
:(

penelope garcia 2011.03.10. 17:20:57

@mama ottmarad:

Amarcord?
"Ne fújjad, szívjad!"

(És milyen jól mutatna a fán üvöltözve: "Nőt akaroooook!")

Albino Vernyul 2011.03.10. 17:22:47

Holgyeim, nagyon rosszindulatuak, hogy azt ne mondjam, mar a perverzio olyan magas szintjere jutottak, ami eleri Alek ingerkuszobet is.. Vigyazzanak, mert ejjel almukban megjelenik onoknek, es akkor........ Inkabb nem reszletezem ezen szornyusegeket..;)))

joszif 2011.03.10. 17:23:22

Nah a Béci lehet eléri hogy mégse ő menjen vissza, alakul szépen ez a hét.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:23:22

@beebeer: juj, nekem egyszer baromi szerencsém volt egy ilyen angol használtruhásnál. Ugyanis elég alacsony vagyok, és tapasztalataim szerint a nadrágokat hosszú combú, legalább 165 centi magas istennőkre készítik. Na most, találtam egy elegáns, egyszerű fekete nacit, amit végre nem kellett felhajtatnom, benne is volt a címkén, hogy alacsony méret:))))

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.10. 17:24:31

A 7végi forgatókönyv: Szandika megnyeri a párbajt, majd remélhetőleg magától kimegy, ezért beküldenek egy olyan lányt helyette, aki nem fogja Alekoszt visszautasítani...és végre az is kiderül, hogy a Vizi-pisztoly vagy a Légpisztoly sül el gyorsabban....

penelope garcia 2011.03.10. 17:25:17

@Albino vernyul:

Tévedés. Mi jóindulatúak vagyunk: senkinek nem kívánjuk, hogy valaha is azt kelljen megtapasztalnia, hogy Alekosz nyála cseppen rá...

2011.03.10. 17:28:06

@Ayesha: na, te pont fordítva vagy, mint én. :)
Nekem mindig rövidek a nacik, az a bizonyos 165 cm-es átlagmagasság, hogy vigye el az ördög, de már megtanultam az angol méreteket, meg a címke értelmezését, nekem a hosszított fazont kell vadásznom.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.10. 17:28:48

@penelope garcia: igen, hiszen Szandibandi is onnan jöt...

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:30:02

@beebeer: nem egyszerű az élet, ha valaki 156 cm-re nőtt:) és még törékeny foskilenc alkatú se vagyok, hanem az a fajta, akire azt mondják hogy "Nőies". Pfuj.:D
De igazad van, a magasabbaknak nehezebb, mert rövidebbet lehet csinálni nadrágból, hosszabbat meg hát...

2011.03.10. 17:33:25

@penelope garcia: senkinek nem kívánjuk, hogy valaha is azt kelljen megtapasztalnia, hogy Alekosz nyála cseppen rá...

Vérfagyasztó képek festettél ide. :) Mondjuk ezzel a nickkel és avatarral nem is csoda.

témázgató 2011.03.10. 17:34:09

Béci fanok! Nézzétek érdeklődve, hogy próbálja kicsinálni Alekot Béci.
Még mindig Béci a kedvencetek?

valovilag.hu/video/121087

the sandwich maker 2011.03.10. 17:34:19

@beebeer: ilyenekből lesznek a kéjgyilkosok, a csúnya, udvariatlan, bunkó frusztrált pasikból, akik először csak úgy kezelik a folyamatos visszautasítást, hogy leszólnak minden nőt, aki csak egy kicsit is tetszik nekik, mert tudják, hogy úgysem kaphatják meg azokat. aztán egy elborult, magányos, alkohol mámoros éjszakai kocsmázás után fogják magukat, és rászabadulnak az első arra járó nőre. namármost, hogy ez illik-e Alekoszra, azt mindenki döntse el maga.

csicserierika 2011.03.10. 17:35:20

@Ayesha: nem egy környezetben szocializálódott. Igy megfelel?

2011.03.10. 17:35:36

@Ayesha: kicsinek lenni külön ajándék, ha kicsit kigömbölyödsz, neked azt mondják, milyen helyes kis töltött galamb, ha én a 177 cm-es magasságomhoz átlépek egy bizonyos limitet, már ijesztően nagydarab leszek. :(

lamb79 2011.03.10. 17:35:50

Hello mindenkinek!

Csak egy rövid megjegyzést szeretnek tenni meg mielőtt elkezdődne a szavazás Alekosz szüzességevel kapcsolatban.

Igen, Alekosz volt mar nővel. Az egyik volt rövidtávú csajat ismerem, tobszor jött hozza a noszemely a kocsmajukba megnézni hogy hogyan zenél, utána ott is aludt nála. A lány pedig nem volt egy nagy szépség, de borzalom sem:)
Na most megyek vissza a dolgozóba.

lamb79 2011.03.10. 17:37:40

Hello mindenkinek!

Csak egy rövid megjegyzést szeretnek tenni meg mielőtt elkezdődne a szavazás Alekosz szüzességevel kapcsolatban.

Igen, Alekosz volt mar nővel. Az egyik volt rövidtávú csajat ismerem, tobszor jött hozza a noszemely a kocsmajukba megnézni hogy hogyan zenél, utána ott is aludt nála. A lány pedig nem volt egy nagy szépség, de borzalom sem:)
Na most megyek vissza a dolgozóba.

MunkáSör 2011.03.10. 17:38:36

szandi műsora vérgáz, megérdemelné h a Laci a mellkasára kakkantson és szétverje egy strandpapuccsal.

nem vagyok bécifan (se), de az legalja amit a szandi nyomott.olyan mintha kölcsönkérném a legjobb haverom kocsiját mert anyámnak szivrohama van, majd röhögve felhivnám bécsből h eladtam és repülök fijire, köszi

csicserierika 2011.03.10. 17:39:22

@genevieve: Gigi mindent erőből oldana meg, és az az érzésem, hogy csak a kamera tartja vissza, na meg mi lesz akkor az értékekkel amit képvisel:)(tudunk amit tudunk)
erőszakkal még Laca szokott fenyegetőzni, na meg a kis bumburnyák Jerzsy akarta kórházba küldeni Aleket.
Furcsa, hogy így szeretnék kigolyózni.
Netán, ha szórakoztatóbbak lennének, még sikerülne is, de úgy látom semmi esélyük.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:39:58

@csicserierika: jójó, na, csak kukacoskodtam:) bocsi:)
@beebeer: a töltött galambot is utálom, de nem tudok mit tenni, a családom se szilfidekből áll, úgyhogy esélyem se lett volna elf-testet örökölni:)

csicserierika 2011.03.10. 17:40:12

@lamb79: köszönjük. Értékes volt:)

locsolóember 2011.03.10. 17:41:52

@beebeer:
Nekem az Alien egyik jelenete jutott eszembe... ;)

2011.03.10. 17:42:19

@Retardált Légpisztoly: nem tudhatom, mi vezet ahhoz, hogy kéjgyilkos legyen valaki. Mondjuk Ted Bundy pont nem illik bele a sztereotipiába, magas, jóképű, intelligens, tanult, jó családi körülmények között nőtt fel.

Engem, csak az irritál az ilyen mondjuk 10-es skálán 3-ast érő pasiknál, hogy olyan élvezettel szólnak le olyan lányokat, akiknek a kisujja is többet ér, mint ők.
Aztán lehet, hogy csak védekeznek, tudják, hogy úgysem jön össze semmi...

hexensussz 2011.03.10. 17:43:18

@témázgató: Túl rövid a jelenet. Előzmény nélkül értelmezhetetlen. (Lehet, hogy ez volt a riposzt, és nem az attak.)

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 17:44:34

Annyiszor gyanúsítottatok azzal, nem vagyok nő (sőt, azzal is, hogy nem is létezem), hogy gondoltam, nesztek.

Gondoltam, inkább egy ilyen bekezdés, mint egy belinkelt menstruációs naptár. :DDD

the sandwich maker 2011.03.10. 17:45:05

@beebeer: én azt külön élveztem, mikor Alekosz centiről centire lefikázta a lányokat. :D különösebben a külseje engem nem érdekel, de ha kedves és udvarias lenne velük vagy valami.
(a jóképű, precíz, pedáns csávókból a szociopaták lesznek, mega patrick batemanek)

2011.03.10. 17:46:22

@locsolóember: most megfogtál, tudom ciki, de egy Alien filmet sem láttam. :(
Mikor a mozikban ment nem volt időm rá, mostanában meg türelmem nincs hozzá.

MegLepke 2011.03.10. 17:49:28

@témázgató: én ugyan nem vagyok fan, de Béla az első a szimpátialistámon. Megtekintettem a videót, hát jujj, maga az ördög!:D Az nem baj, ha Éva öt centiről ordít Gigi arcába. Az nem baj, ha Alekosz nyalja meg szagolja a nőket (más nőjét is). Az sem baj, ha Szandál a barátság álcája alatt átveri azokat, akik segítettek neki (ez egyébként most FaszaTibi mondata a nekedvalóból, de teljesen egyet tudok vele érteni). Béci-Gigi esetében ha takarítanak, betartják a szabályokat, akkor álszentek. Ha kiállnak magukért, akkor pedig lám, kiütközött a vérük. Az a véleményem, hogy aki nem kedveli őket, azoknak mindegy, hogy van-e rajtuk sapka.

2011.03.10. 17:50:53

@Retardált Légpisztoly: jaj, ne, láttam az Amerikai Pszicho-t, beteg, nagyon-nagyon beteg film.
Ha Cristian Bale nem lett volna olyan jó benne, végig sem tudom nézni.
Ha meggondolom a film nagyon jó, de nálam már az alapmű kiveri a biztosítékot, de gondolom ez volt a cél.

2011.03.10. 17:51:46

@perszepolisz: talán fizetőssel, ha ahhoz nem volt túl fukar.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:52:21

@beebeer: jaaaj, ilyen emberről tudok én is. Megközelítőleg 4-5 centivel lehet magasabb nálam, dagi, kockulós, anyuka kedvence, apuci cégénél "dolgozik", sose volt nője, és NEKI ELVÁRÁSAI VANNAK.:D

MunkáSör 2011.03.10. 17:54:27

@MegLepke:

korrekt érvelés, respekt.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 17:55:02

@beebeer: Amerikai pszichó filmben lókaka, feleannyira se üt, mint a könyv!!!!

lucc.gizi 2011.03.10. 17:55:05

@penelope garcia: hát, ne haragudj, de a stílusod és az általad humorosnak gondolt gyűlölködésed alapján nagyon sikeres lehetsz...

2011.03.10. 17:55:41

@perszepolisz: és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 32 éves létére tanítani "kell" a nőkre, és amilyen kis botor, minden tanácsot és nőkkel kapcsolatban elejtett félmondatot szentírásként kezel (lásd: "a Tibor is megmondta...")

mama ottmarad 2011.03.10. 17:56:27

@Hódos Hajnalka: sok csaj szereti a focit, ez nem meglepő! :)

@MegLepke: macskaköröm minden sorodra.
Mindenindulat nélkül, köszi, hogy így összeszedted

2011.03.10. 17:57:28

@Ayesha: Nem is fogom elolvasni!!!! :DD

Az a helyzet, félek a kezembe venni. De biztos jó, csak nekem sok.

joszif 2011.03.10. 17:57:38

@Ayesha: Nem olvastam a könyvet, végül kiderül benne hogy megtörténtek a dolgok vagy csak képzelte?

Spéter46 2011.03.10. 17:59:08

Alekosz legfeljebb az édesanyjával volt, azzal is csak sétálni!

rianna 2011.03.10. 18:00:27

@beebeer: a könyv az szuper, bár voltak részek, amiből csak minden második szót tudtam elolvasni, hogy azért csak meglegyen, de ne is emlékezzek minden részletre :)

K Tomoceusz 2011.03.10. 18:01:54

De jó, lehet találgatni. Alek szerintem 6 nővel volt eddig, főleg keddi napokon és igen, turkálóból öltözködik.
Jerzynek több kalandja volt, most javult az arány a női oldalon, ha Gigit nőnek vesszük.
Laca katona, fegyelmezett és nem baszik.
Béci hűséges fajta, 1 nő az is ritkán. Szép fiú, jó a mozgása, a Rudasban négyezret is elkérhet per kopf.
Majd szóljatok, ha a lányikhoz értek!

beacska 2011.03.10. 18:02:42

@témázgató: JÉZUSOM!!!hát az ilyen alakoktól hányok!
Ez kell nektek, mi? egy ilyen nagy arc...nnna, tényleg nem nézem többet, ezt a nagyképű barmot nem akarom többet látni...brrrr...ennek tényleg az kell, hogy lefejelje vki...

2011.03.10. 18:03:10

@Retardált Légpisztoly: onnantól, hogy már eldöntötte, minden női válasz igent jelent, már csak pár lépés kell odáig, hogy ne is kérdezzen. Minek? Úgyis bármit válaszolnak, az csak igent jelenhet, felesleges választási lehetőséget adni a nőknek. Persze ezt nem én mondom, csak közvetítem, amit a csöppnyi agyából kiolvasok :)

dr. gernika 2011.03.10. 18:03:56

@MegLepke: Pontokba szedted az én kedvenc részeimet is. :)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 18:04:40

@beebeer: ha gyenge a gyomrod és nem szereted az ilyen beteg állatságokat, akkor talán jobb is, hogy nem olvastad:)
@joszif: én úgy véltem, hogy nem derül ki,tök kilátástalan a vége. De én úgy gondolom, hogy megtette:)

csicserierika 2011.03.10. 18:08:24

Tündi a hot magazin címlapján van, igaz kitakart szemmel. Genyák ezek az újságírók.

avanivi 2011.03.10. 18:12:05

@hullámpapír: Tegnap valaki azt írta ,hogy Alekosz nyalogatja a nők nyakát,arcát.
Biztos mondták neki, hogy a nők szeretik ha nyalogatják őket.

natoth 2011.03.10. 18:14:14

@MegLepke:
kompatibilizálok a gondolataiddal teljes mértékben :)
még annyi, hogy Alekosz bevallottan szokta provokálni, meg tesztelgetni az embereket, most Béla is kipróbálta ezt a módszert, hogy megpróbálja felmérni, ki lehet-e hozni Alekoszt a sodrából (válasz: nem, mert pszichopata)

traff 2011.03.10. 18:14:15

@Ayesha: Sztem a film nem is a regény lényegét fogja meg..:(((

sogeking 2011.03.10. 18:15:37

á, az esküvőkön ahol játszik, le sem tudja vakarni magáról a nőket:)

2011.03.10. 18:15:48

@Albino vernyul: Na jól van, mára elegem van!!!!
Még csak negyed hét és máris majd összef...stam magam a rémülettől...
Köszi skacok! :DDDDD

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 18:16:25

@avanivi: szerintem a kapcsolatguru, Fiókszájú Kasza Tibi mondta neki.
Esetleg elvégzett egy internetes jófaszi akadémiát:D

2011.03.10. 18:18:07

@beebeer: egyes pszichiáterek szerint a saját feminin oldalának (minden férfinak van, alapja a kora gyermekkori viszony az édesanyával, a vele való azonosulás) tagadása, elutasítása, utálata, hárítása, amit a nőkre vetít ki. És az, hogy ennek nincs tudatában. Ez nem csak a kéjgyilkosokra igaz, nagyjából minden férfi-női ellentétnek ez áll a hátterében ezen elméletek szerint (legalábbis a férfi oldaláról, nyilván a nőnek is van egy oldala). Dióhéjban ennyi, részletesebben biztosan foglalkozik vele néhány könyv, én egyet olvastam csak, onnan szereztem néhány aha-élményt :)

MegLepke 2011.03.10. 18:20:17

@gernika: örülök!:)

@Trollseprű/ ki az a Milo?: <3

@natoth: teljesen igaz, köszi a kiegészítést.:)

Szerénke. 2011.03.10. 18:24:40

Sziasztok!
Hazaértem kettőkor, és elnyomott az álom.:D Mi történt azóta? Lebontották már a villát?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 18:27:43

@Blessed: @vietnámi balzsam: @penelope garcia: Katasztrófa ez az ürge! Nem veszi észre magát, hogy senkinek sem kell, a többiek kedveskedéseit is fikázza, szerintem irigy a többi pasira. Ha lenne Alekoszban egy csipetnyi empátia, akkor Éva és Anikó is sokkal jobban éreznék magukat! Nomeg Jerzy előtt rámászott Gigire - ez a bunkóság csúcsa, kint már sörösüveget kapott volna a fejébe!

Lanois 2011.03.10. 18:29:48

@MegLepke: Szia! Volna itt pár apróság. Tanácsféle, amit mérhetetlen szeretettel, mint egyfajta ősi bölcsességet átadnék most neked. Ha megfogadod: jó, ha nem: az a te döntésed, amit tiszteletben tartok.

csicserierika 2011.03.10. 18:30:31

@MegLepke: pedig ebből nem Béla jön ki jól.
Szandik pedig két hét védettséget kínál tálcán Bécinek, mint fő spanjának.(fentebb írtam már)

0511 2011.03.10. 18:30:35

@MegLepke: Nagyon egyetértek mindazzal amit írtál. Sajnos az RTL csak azért, hogy Alek legyen a befutó egyáltalán nem tesz az ellen, hogy a fanok Béciék származásán rugózzanak (lásd: Évát sem hajtották el) sőt Alekot még Olivér kampányával is segíti mind a TV-ben, mind a közönségtalálkozókon. Pedig Alekosz egy olyan hímnemű lény, amelyik nem kompatibilis a nőkkel

csicserierika 2011.03.10. 18:31:29

@Peter_Cs: Évát mikor kezdi lekoptatni, úgy koslat utána mint egy tüzelő szuka:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 18:32:28

Amit Szandika a Kihívásban levágott, nekem az jött le, hogy így akar a figyelem középpontjába kerülni. Béla kihívása az egyik legnagyobb csavar, hacsak Szandika valójában nem akar kiesni. Szerencsére Éva megmenekült most.

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:33:10

"Igenis, ha egy férfi (=Alekosz) odamegy bárhol, akárhol, az utcán, a diszkóban egy nőhöz"

Na én erre tuti reagáltam volna, igen vazze a hangsúly azon van, hogy FÉRFI!
Amúgy ritka nagy kötsög volt tegnap ezekkel a nőnapos beszólásaival,meg utána a nyalakodása hát gusztustalan, én is lassan ott tartok, hogy látni sem bírom. Amúgy ha ilyenkor vmelyik lány jól tökönrúgná az vajon minek számítana? mert azért az valamire reakció nem?

2011.03.10. 18:34:18

@avanivi: vagy látta egy magas kultúrértékű filmalkotásban?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 18:35:29

@karolinabeszarova: Az abban a helyzetben szerintem jogos önvédelem, de lehet, acsatorna másképp látná sajnos.

Szerénke. 2011.03.10. 18:36:28

@MegLepke: Ebben nagyon igazad van. Ezen már én is gondolkodtam, hogy 'miért ez kell a népnek?'. Mert engem nem igazán érdekel, hogy le lett fotózva pisztollyal, meg ilyenek. Nem azért, mert az nem ő, hanem szerintem a tv-s viselkedése alapján kell megítélni. Tehát én sem kezdek itt most mondjuk Szandikára kígyó-békát köpni, mert táncos (nem mintha zavarna).
Amúgy rajtam kívül vette-e más is észre, hogy miért van Bécinek Outlaw a karjára tetoválva? Csak azért, mert az a retardált (boccs, ez most kijött) Olivér azt állította, hogy aki ilyet tetovál a karjára az mit osztja az észt. Azért lett odatetoválva, mert Bécinek volt valami amatőr együttese, aminek Outlaw volt a neve, gondolom innen a tetkó. Csak ezt az őszinte és jóindulatú Olivér nem tette hozzá, pedig hozzátartozik az igazsághoz.

MegLepke 2011.03.10. 18:36:38

@Lanois: na, mondsza!

@csicserierika: én csak a videóra reagáltam, és szerintem a Ráczok utálóinak nem tudnának róluk olyan videót mutatni, amitől szimpatikusabbá válna a testvérpár.:)

@0511: hát segítse Olivér, az a dóga. Én ugyan nem szavazok, de véleményem van. Béci szimpatikus, és őt várom vissza. Ő is megy vissza, azt gondolom.

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:37:29

@Peter_Cs: Csak mert amit ő csinál az szexuális zaklatás! Szegény Anikó tegnap valósággal rázkódott az undortól!

Szerénke. 2011.03.10. 18:37:39

@karolinabeszarova: Kizárnák a francba, az RTL meg örülne, mert megint áll a bál.:D

Szerénke. 2011.03.10. 18:38:36

@karolinabeszarova: Nem baj, Alekoszt nem büntetjük...

Szerénke. 2011.03.10. 18:39:22

@Ayesha: Hú, banyek. Még nem voltam bent, megyek.:D

2011.03.10. 18:39:31

@témázgató: ebből a videóból annyit emelnék ki, ahogy Alekosz méltatlankodik, hogy Béci miért sugdolózik a fülébe, mikor ő arra nem is kíváncsi. Mé' nem őrzi meg inkább a méltóságát ahelyett, hogy őt vegzálja.

Kérdés:
Alekosz nem ugyanezt csinálja, amikor a csajokat nyalogatja, fogdossa, azok kifejezett ellenkezése esetén is?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 18:39:45

@karolinabeszarova: Ezt is ugyanúgy büntetni kéne, mint a dobálózást!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 18:40:57

@Szerénke.: @hullámpapír: Majd megkapja a magáét kint egy vérmes amazontól!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.10. 18:41:18

@Hódos Hajnalka: pedig én lelkesen tanúsítottam is ;)

btw, nekem sincs egy rongyom sem, hamár

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:41:30

@Peter_Cs: Ebben egyetértünk, csak akkor már az első héten kirakhatták volna!
Mondjuk engem tuti nem tapizna mert már nem lenne ép keze amivel csinálja!:D

Szerénke. 2011.03.10. 18:42:08

@Peter_Cs: Mondjuk én ott (még akkor is, ha Olivér nem tett semmi fizikai dolgot), akkor is kizártam volna a francba. A törvény a felbujtót is bünteti, illetve az enyhítő körülmény. Jó, tudom. Ez nem állt akkor az RTL értekében. Csak baffa a csőröm.

Szerénke. 2011.03.10. 18:42:42

@Peter_Cs: Lehet ő arra gerjed...:D

avanivi 2011.03.10. 18:43:14

@hullámpapír: Szerintem is csak nem igazán figyelt.

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:43:17

@hullámpapír: pont ezt akartam én is írni, nem tudom most Brélán miért kell kiakadni!Utálom a kettős mércét!

csicserierika 2011.03.10. 18:43:20

@hullámpapír: csak őt nem az a szándék vezérli mint Bélánkat. Béla csupán ki szeretné záratni Aleket, és olyan eszközhöz nyúl, ami őt jellemzi.
Simán lejáratja magát.

témázgató 2011.03.10. 18:44:39

@hullámpapír: nem mindegy,hogy azonos nemű suttog a füledbe úgy, hogy nem akarod, vagy ellenkező nemű.
Ellenkező neműnél lehet szexuális töltet, azonos neműnél inkább a másik erőteljes zaklatására gyanakszom.

valovilag.hu/cikk/358837

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:46:05

@csicserierika: én azért megvárom az előzményét ennek a dolognak,persze ha megmutatják nekünk, mert tuti volt!

Szerénke. 2011.03.10. 18:46:48

@csicserierika: Mért, szerinted Olivér nem erre hajtott Zsuzsi esetében? Akkor még nem érdekelt a Villa, és csak utólag a neten néztem meg a videót. Színtisztán látszott, hogy mire hajtott Olivér. Egyszerűen odament és sértegetett egy másik embert. Valaki emellett el tud menni szó nélkül, valaki nem. Én lehet, hogy a kést vágtam volna bele.:D Csak az a baj, hogy annyit kapok, mint egy rendes emberért.

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:49:23

@Szerénke.: mondom kettős mércével mérnek,hogy Hajninál maradjak, meg a szólásoknál: Más szemében a szálkát is, magáéban a gerendát sem!
De nem csodálkozom, sajna ez megy az egész országban mostanság.

lucc.gizi 2011.03.10. 18:50:26

@csicserierika: egyetértünk, béluska magát gyengíti ezzel az eksönnel, ez visszafelé sül el. Ráczék agresszívek.

2011.03.10. 18:50:42

@csicserierika: szerintem egyik motiváció sem nemesebb vagy alávalóbb, mint a másik. Béci lehet (nem tudom, az ő fejébe nem látok bele), hogy önös érdekből, számításból b@szogatja, provokálja aleket. Lehet, erre viszont minden joga megvan, hisz a játék arról szól, hogy valakinek meg kell nyernie.
alek viszont (szándékosan kezdtem kisbetűvel a mondatot) szintén önös érdekből nőket zaklat, feltehetően mindig is zaklatott, és valószínűnek tartom, hogy ezután még bátrabban fog zaklatni, hiszen ő vv alek.
Az a helyzet, hogy ettől a viselkedéstől, és ennek a viselkedésnek az istenítésétől már olyan hányingerem van, hogy csodálom, hogy nem mennek jobban neki aleknak. Azon meg még jobban, hogy ha narancsdobálásért kizárnak valakit, akkor (szexuális) zaklatásért, ami BTK 176/A.§, hogy a fenébe nem.

Szerénke. 2011.03.10. 18:52:16

@karolinabeszarova: Egyet értek. Erre akartam még írni (hátha felkavarom az álló vizet :D), hogy a köpés becsületsértésnek számít. Azért az Éva kaphatott volna ezért minimum egy szolid kis büntetést. Ha az RTL így folytatja, gyakorlatilag kaotikus állapotok fognak uralkodni bent...:/

csicserierika 2011.03.10. 18:52:19

@Szerénke.: még akkor nagyon az elején voltak. Szerintem Oli is megbánta, mert nem gondolta, hogy eddig fajul. Én a körülötte lévőket is hibáztatom, miért nem fogták le időben. Leonidasz és Laci volt hozzá olyan közel, hogy megtehette volna.
Nézzük meg az öf. okosabbak leszünk. (vagy hülyébbek:) )

Szerénke. 2011.03.10. 18:55:41

@Ayesha: Ok.:D
@csicserierika: Ne haragudjál, hogy ezt írom, de ki nem szarja le, hogy megbánta? Megtette, nem? Kapott érte valamit? Nem. Ugyanúgy, ahogy akkor, mikor kimondta előre, hogy kit hív ki, nem kapott semmilyen büntetést, csak etették a néppel, hogy ez mekkora büntetés volt, hogy nem tudta 3 napig mi lesz az. Ez az egész egy színjáték volt, és megúszta valós büntetés nélkül. És ez a szabályzatban benne volt.
A Gigi kiszaladt a bátyja után az udvarra (gondolom ez nincs ennyire kőbe vésve, mert nem a játék menetét érinti) és ezért nem szólhatott a bátyjához egy hétig. Rohadt igazságos, tényleg.
Amúgy meg mindenki magáért fele, nehogy már bent legyen egy vadállat, akit le kell fogni, de ő nem tehet semmiről. Megáll az ész.

karolinabeszarova 2011.03.10. 18:55:42

@Szerénke.: Én már csak arra várok mikor lesz tömegverekedés! Azért imádkozom!:D
Mindenki hazamegy.

Szerénke. 2011.03.10. 18:57:27

@Ayesha: Aztat írja, hogy nem vehetlek fel, mert érvénytelen vagy.:(
@karolinabeszarova: Ez nem lenne egy rossz forgatókönyv, de szerintem azt eltussolnák.:D Lehet már volt rá példa.:D

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 18:57:56

@Szerénke.: Szerintem a bizonytalanság, amivel Olivért "kárhoztatták", sokkal nagyobb büntetés volt.

csicserierika 2011.03.10. 18:58:05

@hullámpapír: Béla esetében a nem tiszta játék jut eszembe mint motiváció, amit csak azért furcsállok, mert ők értéket akarnak képviselni.
Aleket fogják üldözni a nők miután kimegy.:)
A narancsért még bent maradhatott volna, az ásványvizes palack vízzel, na ezért zárták ki.

Lanois 2011.03.10. 18:58:58

@MegLepke: Ha egy lepke el akar jutni ából bébe, akkor vagy autóval megy vagy bkv-val. A repülést most zárjuk ki az eltérítések miatt. Tehát, ha bkv-val utazol nem kell mást tenned, mint veszel 40 dkg sajtot, mégpedig azt a fajtát, aminek nem jut eszembe a neve, de olyan a szaga, mintha Erzsébet szangott volna. Biztos te is ismered, nevezzük most büdös sajtnak. Fogod szépen, beleteszed a retikülbe és felszállsz a buszra, majd kinyitod a retikült és csöndben vársz. Közben résnyire nyitod a szádat és nagyon ügyelsz, hogy nehogy véletlenül az orrocskáddal is szippantgass, mert ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Bármilyen hosszú lesz az utad, garantálom nem fogsz unatkozni.
Ha viszont a másik lehetőséget választod és autóval vágsz neki az útnak, akkor fenáll a lehetősége annak, hogy egy rendőr megállítja az autódat és igazoltat. Pánikra semmi ok. A teendőd ez esetben a következő: nyugodtan lehúzódsz és megállítod a kocsit. Mikor a rendőr az ajtó mellé ér kimérten lehúzod az ablakot, kikönyökölsz, félrefordítod a fejed, úgy hogy a felsőtested továbbra is előre néz, majd így szólsz: lesz egy serpenyőben sült barramundi, karfiol püré, citrom‐ és kapribogyó szósszal, egy fehércsokoládé leves, fekete szarvasgombás habbal. Éééééés... mmm előételnek mit ajánlana?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 18:59:32

@Szerénke.: Azért az mégsem ugyanaz! A köpés egy elmérgesedett vita lezárása volt, Alekosz viszont nyugalmi állapotból zaklatja a nőket.

MegLepke 2011.03.10. 19:00:33

Most jut eszembe: bódog névnapot Lilunak és minden Ildikónak!

Szerénke. 2011.03.10. 19:00:35

@Ayesha: Én úgy éreztem, hogy csak rájátszott arra, hogy ez neki mennyire kiborító és rossz érzés. Miért, mi lehetett volna neki a legrosszabb? Hogy nem láthatja a barátnőjét? Ha erre készült volna, akkor még pozitívan is csalódik. Azért írtam ezt, mert állítólag neki ez jelentette volna a legnagyobb kínzást. De végül nem kapott semmit, és azt is csak 3 napig kellett volna kibírni.
Ha én bent lettem volna, biztos gondolkodtam volna rajta, hogy vajon mi lesz a büntetésem, de tuti nem érintett volna ilyen rosszul, mert mindig a legrosszabbat veszem alapul és akkor a gond letudva. Mással mivel lehetett volna büntetni?

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:00:42

@Szerénke.: mi az hogy érvénytelen...ez a címem! nálam ott van, amit tegnap megírtál, de offline üzemmódban.

Szerénke. 2011.03.10. 19:01:22

@Peter_Cs: Persze, de büntetőjogilag akkor is becsületsértés.:D Hidd el, már csak 2 hónap választja el a családot, hogy jogász kerüljön bele.:D

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:01:48

@Szerénke.: hát nem tudom...szerintem azért hiteles volt, hiszen nem tudta, hogy mivel fogják megbüntetni. Szerintem ez a legrosszabb, hogy nem tudod mi van...bármilyen élethelyzetben a bizonytalanság a legszarabb.

csicserierika 2011.03.10. 19:01:52

@Szerénke.: azért Gigi alá rendesen pakolták az ajándékot is, hogy villantson már.(helikopter, kameramentes óra stb..) a többiek és főleg Alekra gondolok, csak akkor kap valami extrát, ha megszvazzák a nézők.
Én is adtam volna Évának büntit egyébként.

Szerénke. 2011.03.10. 19:02:07

@Ayesha: Hát komolyan, uuuuuuuuuutálom ezt a rohadt pidgin-t. Akkor még próbálkozom, vagy megpróbálom frissíteni.

MegLepke 2011.03.10. 19:04:55

@Lanois: tisztában vagyok a provokáció fogalmával, de hol ebben a tanács?:)

Szerénke. 2011.03.10. 19:05:10

@Ayesha: Engem tuti nem tudtak volna meghatni ezzel, mert a legrosszabbat megkaptam azzal, hogy beköltöztem: nem láthatom a szeretteimet. Ennél rosszabb már nem lehet. Nem dohányzom, nem piálok, nem nassolok. Tőlem mit lehet elvenni?:D
@csicserierika: Persze, az ajándékok más tészta, az sem igazságos. Csak ezt ne büntetéssel ellensúlyozzák. Mondjuk Gigiéknek szerintem az a legnagyobb büntetés, hogy az ország 90%-a szarik a vekengésükre.:D

csicserierika 2011.03.10. 19:05:47

@Peter_Cs: nem értelek, hogy miért utálod ennyire Alekot, hiszen rajtad kívül az egyetlen férfi aki szintén elnéz neki mindent :)

2011.03.10. 19:06:12

@csicserierika: egy ásványvizes palack valóban veszélyesebb, mint valakit székkel együtt felborítani... :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 19:06:14

Belenéztem a belevalóba délután, ahol néhány már kijött játékos + Kaszáék voltak. Elmondhatatlanul idegesít Olivér sértődött pökhendisége Alekinnyó-imádata és ahogy a többieket, főleg Bécit fikázza folyamatosan. Mintha tényleg érdeke lenne, hogy azt a szatírt nyomassa. Az azért tetszett, amikor Kasza T. elmondta egy kérdésre, hogy kiben csalódott, ki volt gáz, stb. és bizony azt bírta mondani, hogy Éva a leggázabb és hogy belőle indul ki szinte az összes konfliktus a villában. Olivér csak lapított karba tett kézzel.

csicserierika 2011.03.10. 19:06:28

@Szerénke.: és még jól sem esik neki :)

Szerénke. 2011.03.10. 19:07:28

@csicserierika: Hát igen, így már még gázabb az 'áldozata'.:D Jaj, már összefoglaló van.:D

csicserierika 2011.03.10. 19:08:47

@hullámpapír: azt azért senki nem gondolta, hofy kőszikla dzsiudzsici Lászlót egy alulizmolt Alek fel tudja borítani :)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:10:10

@Szerénke.: az önkéntes bevonulás volt, gubáért,kecóért, kocsiért.

JAHHHAJJJJJ, HIT MEG BECSÜLET KIKELT MAGÁBÓL:DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 19:10:43

@Peter_Cs: nem tudom, ki hol szocializálódott, de én pl. még sosem vttem részt olyan vitában, veszekedésben, ahol bármelyik fél is köpéssel tett volna pontot a végére. Pedig átéltem már ezt azt.
Mi lesz, ha legközelebbi vita hevében beledöfi valakibe azt a pörköltszaftos univerzális ollót? Vagy Évának az is elnézhető?

Szerénke. 2011.03.10. 19:11:55

@Ayesha: Ez igen érdekes volt. Nincs véletlenül villa pszichiáter? :D
Én mondjuk Alekosz helyében tuti megkérdeztem volna, hogy Béla, mostál ma már fogat?:D

2011.03.10. 19:12:50

Az tökmindegy, hogy ki mit gondolt, megtörtént, rögzítették, leadták, nem lett következménye. Pedig lehetett volna, és itt nem csak a büntetésre gondolok.

gibson 2011.03.10. 19:13:09

Már alig várom a Lacis részt gyerekek :D

Szerénke. 2011.03.10. 19:13:31

Bazz meg ez az Éva. Így tényleg nem csoda, hogy nem igen kedvelték az oviban, még árulkodó is.xD

Albino Vernyul 2011.03.10. 19:13:47

@beebeer: Nem olyan veszes az a film... Jo moka...:)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:14:27

@gibson: ne is mondd, az a jelenet éltet:D:D:D be fogja aranyozni a napomat:)

Lone Starr (törölt) 2011.03.10. 19:14:28

Mutogassál Éva, te tetű. Erzsit elfelejtetted kib@szni a p1csába! Görög isten. Az. Ez már a Hádész.

Szerénke. 2011.03.10. 19:15:34

@Ayesha: Nem tudlak felvenni!!! Komolyan megörülök. Mindjárt Bécibe megyek át.:D De kit ordítok le? Háhá, itt az Öcsém a szomszédban.:D Mire való, ha nem erre?:D

Lone Starr (törölt) 2011.03.10. 19:15:44

A kis almácskáidat óvd meg Ani a görög istentől.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:16:57

@Lone Starr: végülis az is egy görög isten:)

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:18:08

Ez az Alekosz milyen egy szánalmas lúzer!:-)

Egyébként pedig szép estét mindenkinek:-)

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:19:14

Biztos le tudok szokni, mert már egyszer leszoktam:-D Muhahahahahah:) Kazal te nagyon hülye:-D

Kekec1 2011.03.10. 19:19:58

szépestét.
Tudja valaki mi az a baszott nagy törésnyom a háló ajtaján? lemaradtam az eseményekkel.

2011.03.10. 19:19:59

Érdekes, minden függő azt állítja, hogy bármikor leszokik. Mégis milyen kevesek tudnak leszokni.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:20:41

@Kekec1: Szerintem az még Gombi volt a nagy majomkutyázás közepette:-)

Atok 2011.03.10. 19:20:47

@villanat- nyugiszoba: Mit szolt volna pl a Gigi ha Eva onkenyesen elszedi a cigiket es elszivja oket anelkul, hogy adott volna erte vmit?

gibson 2011.03.10. 19:21:02

@villanat- nyugiszoba: bármikor le tudna szokni, persze. Tegnap sírógörcsöt kapott mondjuk, mert nem tudott abban a percben rágyújtani, amikor akart... :DD

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:21:20

@Kekec1: azt nem a Gombár csinálta még, amikor majomkutyázott?:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 19:22:33

@csicserierika: Csak a nőkkel való bánásmódja taszít, ha normálisan bánna a nőkkel, akkor sokkal jobb lenne róla a véleményem.

Kekec1 2011.03.10. 19:22:34

@villanat- nyugiszoba: @Ayesha: köszi :)
tényleg jóllemaradtam, ha erre se emlékszem:)

Mérges 1234 2011.03.10. 19:22:39

"Biztos le tudok szokni, mert már egyszer leszoktam:-D Muhahahahahah:) Kazal te nagyon hülye:-D"

Megelőztél b'meg!

Azóta is ezen röhögök.

Nagy király ez az Éva! én szívom a legtöbbet, bármikor leszokok mivel már egyszer leszoktam..... :D :D :D

Ez tényleg teljesen süket saját magára.

bévé 2011.03.10. 19:22:40

Andris okoskodik kinek miről kéne leszokni. muhahah

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:23:11

@Atok: Hát ha ebből a játékból neked nem jön le, hogy kiben rejtőzik rejtett agresszió és mérhetetlen frusztráció, akkor nem tudom mitől esik le a kétfillér.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 19:23:14

Szandál hol volt a szénmonoxid mérésekor?

gibson 2011.03.10. 19:23:18

Laciiii, most jöööööööön!!! :DDD

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:24:34

@bévé: ő úgy gondolta, hogy azzal az eltereléssel megtett mindent:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 19:24:35

@puspang: A kinti világban Éva nem jutott volna egy ilyen vitazárásra. Olivér is köpködött, igaz csak mellé.

joszif 2011.03.10. 19:24:41

Hit és Becsület ez az életem váhááháháháháháh

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:25:24

@puspang: Nyilván az ágyon döglött:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:26:25

Azért ez a nagy értékközvetítő szentéletű Béla vajda vajon elfelejtette, hogy hogy viselkedett, miután Olivér kiesett?

Lone Starr (törölt) 2011.03.10. 19:26:57

@Ayesha: Egy Aphrodité jobb lenne a villában...

2011.03.10. 19:27:13

@Peter_Cs: én idáig jót mulattam tántoríthatatlan Éva imádatodon, de kérdem én, azt honnan a kóchengeres faszból veszed, hogy a kinti világban nem tenné meg?
Ha szar ember vagyok, de más is az, attól én jobb ember leszek?
Ne máááááár. Ezeket te sem gondolod komolyan.

inmemancsi 2011.03.10. 19:27:17

@Peter_Cs: ja, biztos, hogy nem mert már egy órával előbb letépik a fejét:))

Mérges 1234 2011.03.10. 19:28:25

Amúgy meg jól rábaszott Alek, az agreszív gecik miatt.

Hiszen simán elveszik tőle az ágyat, de ha ő probálna lopni még meg is vernék.

Olyan ez, minthogy egyesek szerint áramot lopni nem bűn.....

Vááááááá

Alek simán lophatna tőlük, nem lenne különbség, de mondkjuk ehhez ő is nyúl.

Másrészt a vigótól és a zsirdisznótól én is félnék.

Szerénke. 2011.03.10. 19:28:37

@Doubledecker: Azt kéne tudni, hogy meddig volt 'leszokva'.:D Lehet nála az egy nap szünet is leszokás.:D Minden relatív.
@bévé::D

lac64 2011.03.10. 19:29:36

Most napközben is Aleké az összes ágy? A Béci által nyert szieszta jog mit jelent?

Kekec1 2011.03.10. 19:29:53

@Szerénke.: két rágyújtás között, naponta olyan 20-30x, olyan 5 percekre :)

ne most 2011.03.10. 19:32:23

Köpje már le valaki Lacit! Rögtön kiderülne milyen "fegyelmezett". Hányok az ilyen rejtett agressziv emberektől.

Bécire csak egy kis feszültség kell és szétpattan az álarc, amit olyan szépen mutatott.

2011.03.10. 19:32:34

@Ayesha: inkább Prométheusz. Szerintem sokan látnánk szívesen egy hegyhez láncolva, ahogy egy sas lakmározik a májából :) ha még megvan neki :)))

gibson 2011.03.10. 19:32:50

Ez azt hiszi, hogy csak most kezdik majd bohócnak nézni az emberek? :D

MegLepke 2011.03.10. 19:33:57

Jujj, én Lacit most megölelgetném:)

gangesz76 2011.03.10. 19:34:00

Laci az életét adta emberekért...akkor ezek szerint ő már halott???:)

Mérges 1234 2011.03.10. 19:34:09

Szólni kellene a Lacinak, hogy ezek most nem Palesztinok, na.....

Micsoda agreszív állat.

Vérszava.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:34:13

@hullámpapír: Hát szerintem ha neki nem nő újra, akkor is bőven el van egy sas család, 2-3 hónapig:-)

Kekec1 2011.03.10. 19:34:51

napok óta gyűlik de MI?? lemaradtam, valaki szánjon meg és árulja el mi gyűlik a Laciban? :)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:34:54

Hogy mosakszik a Tata, mi?

(szóvicc):D

2011.03.10. 19:35:12

@ne most: a nyíltan agresszívokat szereted?
Tudok errefelé pár helyet, ahol hemzsegnek.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:36:12

Azt nem értem, hogy miért olyan népszerű Alekosz. Mit tett le az asztalra? Emelje ki bárki egyetlen pozitív tulajdonságát.

2011.03.10. 19:36:39

@villanat- nyugiszoba: elképzelem, ahogy a sasokkal próbál alkudni :))) na jól van, odaadom a májam, de kérek érte 7693 tubus hajzselét :DD

MegLepke 2011.03.10. 19:36:52

Anikó számon kéri Lacit, hogy miért nem ment oda hozzá elmondani a problémáját. Mikor ő hisztizett Olivér miatt és sértődött a többiekre, akkor meg az volt a baj, hogy a többiek miért nem kérdeztek tőle. Királykisasszonynak a trónja elé kell járulni, úgy látom.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:37:23

csata, háború, vér, hit, becsület, harc, győzelem, feszültség, halál ...
ennek a Balféknek ez az össz szókincse.

gibson 2011.03.10. 19:37:50

@villanat- nyugiszoba: érdekesebb mint a többiek például. Szerintem.

Lone Starr (törölt) 2011.03.10. 19:39:09

Alekosz egy humorzsák. Bizonyára tréfa répát reggelizett. Anikóét... :)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:39:13

@villanat- nyugiszoba: ha nem lenne érdekes személyiség (most tök mindegy, hogy pszichopata, erotomán, vagy bármi), akkor nem lenne ennyire téma. Én bírom. Lehet kövezni:D

ne most 2011.03.10. 19:39:29

@beebeer: Nem szeretem őket, de nem hányok tőlük.

2011.03.10. 19:39:38

@hullámpapír: a nősténysasokat meg nyalogatja közben :)

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:39:41

@hullámpapír: :-DDDD

@Ayesha: Mit vársz egy ilyen szuperhírótól? Akadémiai székfoglalót?:-)

gibson 2011.03.10. 19:40:00

@Ayesha: ja, közben már bent is mindenki csak röhög rajta. Anikó milyen volt már, "beeszed és bealszod magad a döntőbe" :DDD
Szegény Laci meg azt hiszi, most emiatt gondoljuk mi is ezt róla, ha tudná, hogy már egy hónap után rajta röhögött mindenki.. :)

.lll. 2011.03.10. 19:40:59

Háború és békün,by Laca

Szerénke. 2011.03.10. 19:41:24

@Kekec1: Valószínű.:)
@MegLepke: Ezt igazából nem értem, mert Anikó szúrt először. De javítsatok ki, ha tévedek, mert nem mindig figyelek pontosan. Amúgy vannak olyan emberek (köztük én is), akik az ilyenfajta baszogatást nem veszik poénra. És azok akik ennyi ideje élnek vele, ezt biztosan tudják is, akkor meg miért csinálják? Viszont, ha szándékos kekeckedés, akkor vállalják érte a felelősséget.
@Ayesha: Tudatlan vagyok, harcolt valahol ez az ember?:D

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:41:29

@gibson: @Ayesha: Hát érdekes személyiség, de sajnos nem vagyok otthon a pszichológiában, hogy értékelni is tudjam:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:41:51

@gibson: azért Anikó se egy humorzsák, főleg, hogy szerintem Kazal se akarta a múltkori beszólásával megbántani, aztán mégis majd megölte a szemével. Bezzeg neki lehet viccelődni, és még bátor is, mert a Tábornok úr rovására poénkodik:D:D:D

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:43:44

@Szerénke.: Lacánk ha jók az értesüléseim (blikk.hu:-))izraelben harcolt. Nem nőt a szememben ettől, de az már nagyon off lenne ha kifejteném.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:44:13

@lófő: bassza meg, öcsémmel vinnyogva röhögök ezen:D:D:D:D:D:D:D

@Szerénke.: mittomén, valami közel-keleti cuccban májerkodott. De nem vagyok egy lázárológus, lehet, hogy a többiek jobban tudják.

@villanat- nyugiszoba: én sem vagyok otthon, engem csak felvidít a baromságaival:)

ne most 2011.03.10. 19:44:24

Lacinak előbb-utóbb felrobban a feje, persze ok nélkül. Időnként be kellene küldeni egy agressziv palit, aki ezeket a kéménykedő seggfejeket kicsit sinre teszi.

2011.03.10. 19:45:29

@Szerénke.: Izraelben állítólag, gondolom a palesztinok voltak a szenvedő fél.

Kekec1 2011.03.10. 19:46:48

gondban leszek ezen a párbajon, kinek szurkoljak, két olyan ember lesz, akiket igazából egy kicsit még bent tartanék, a népszerűségi listám legalján a lény áll, szorosan mögötte a foskilences...

Szerénke. 2011.03.10. 19:47:39

@villanat- nyugiszoba: Blikk értesülései szerint.:D
@Ayesha: Köszi.:D

Az Éva milyen ideges. Megint kijött az, hogy pökhendi stílusban válaszolgat és még fel van háborodva. :D

2011.03.10. 19:48:12

@Kekec1: a lény kotkodácsolása kihozza belőlem is a rejtett agressziót.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:48:21

Wááááá kazal kikéri magának a hangnemet:-) gyönyörű:-) Szegény visszafogott tündi-bündi, mindenki bántja. Szandál meg végképp leírta magát a szememben, pedig soha nem volt everesti magasságokban.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:48:43

@Szerénke.: most nem azért, de Bélátok se a szerénység (szerénke:D) mintaképe:))))

2011.03.10. 19:49:52

@Szerénke.: innen vettem:

qz.hu/Valo-Vilag-EXTRA/VV-Laci-Izraelben-is-harcolt.html

Most már csak azt nem értem, miért ment be a villába?
Az üzletmenetnek biztos nem tesz jót az ő szakmájában...

Kekec1 2011.03.10. 19:50:13

@villanat- nyugiszoba: mindig és örökké, ki nem ejtem többet a nevét a klaviatúrámon :)

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:51:49

@Kekec1: :-))) Ok, csak szeretem érteni az egyezményes jeleket:-) Én is hasonló okból kazalozom:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:53:50

Pfuj, egyre jobban undorodom a Ráczéktól, meg a beházasodott utánfutótól...

lac64 2011.03.10. 19:54:07

Béla milyen védettségről beszélt? Most nem volt már védett, nyugodtan rakathatta volna magára a jeleket. Csak egyszerűbb lett maga(maguk) előtt tolni a Szandit. Úgyhogy nem sok szemrehánynivalójuk van szerintem.

2011.03.10. 19:54:31

@Ayesha: Béla pulzusszáma mostanában emelkedőben van, eléri talán a 80-at is.
Még veszekedve is az egyik a legnyugisabb pasas, figyelembe véve a hisztérikus jeleneteket, amit a lény produkál, számomra ez üdítő.

Szerénke. 2011.03.10. 19:54:44

@Ayesha: Nem, csak én attól akadok ki, hogy ha nem őt kérdezik, akkor ne dumáljanak bele. A többiek is (általában, de többször) kibírják míg az Éva beszél.:D

Most jön a balhé!!! :D
@beebeer: Hogy megmutassa! Rend és fegyelem, mindenekfelett!:D

Jaj, most lemaradtam... Mi van???

Kekec1 2011.03.10. 19:55:32

huhhh, nemigaz, miért kell nekem ezt mindig vacsi után néznem? .....

Szerénke. 2011.03.10. 19:55:41

@Ayesha: Jó Ég! Nem egyezik a szemléletünk! Ezt jegyezzük fel valahova.xD

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:55:44

@beebeer: Néha elgondolkodom róla, hogy mit szed.:))))
Jaj, mekkora császár ez a Béla...

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 19:55:58

Amit el lehetne várni egy villalakótól:-D Na ez megint jó volt:-) Ez a nevetés kazaltól. Előbb van a vv4, Glenn Close bukja a 101 kiskutya castingját.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 19:57:05

@Szerénke.: nem, mert utálom az ilyen műmájer műgengszter önelégült álszent tetveket:)

2011.03.10. 19:58:47

@Ayesha: műmájer műgengszter önelégült álszent tetvek

Figyelj, ez Olivérre, Alekoszra is illik.
Szvsz.

Kekec1 2011.03.10. 19:58:56

Béci nagy volt :))) hajrá Béci!! :)

Szerénke. 2011.03.10. 19:59:19

@Ayesha: Azért mondom, mert én itt (az túlzás, hogy a pártján állok), de Béciékkel értek egyet. Mondjuk a mód az katasztrófa és csak maga alatt vágja a fát...

dr. gernika 2011.03.10. 19:59:19

Végre valaki odabent is megmondja Alkesznek, amit gondolok.

Atok 2011.03.10. 19:59:23

Mi rosszat mondott Alek Becinek amin kibukott?

Mérges 1234 2011.03.10. 20:00:03

Béciől kibújt a bűűűűűűree'

Mondjuk ez sokat nem segít sokat.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:00:06

Hát kövezzetek meg, de most nagyon igaza van Bécinek. Na nem azért mert ő keményen gályázott és a tesóka sem, de Alkesz tényleg egy ingyenélő, naplopó.

Kekec1 2011.03.10. 20:00:14

Alek gusztustalan, méltó párja a lénynek. Lassan neki is kell találnom egy nevet :)

mann 2011.03.10. 20:00:16

Béci majd a villán kívűl intézi Alekosszal... wow

foxglove (törölt) 2011.03.10. 20:00:34

ez idáig kurvajó:) Béci>Alekosz

dwr 2011.03.10. 20:00:45

Helló!
Új vagyok itt hozzászólóként, de árulja el már valaki nekem, Laci hogyan fogja a stúdiót " kő-kövön nem marad" stílusban későbbi párbaja alatt leamortizálni.Ripityára üli a kagylószékét? "Mer ha kimegyek fúúúú..."

inmemancsi 2011.03.10. 20:01:50

@Szerénke.: hát lehet, de ezt az alkoholista gyáva f.szt tényleg pofán kellene verni, azt meg nem tudja.

dr. gernika 2011.03.10. 20:02:06

@foxglove: Higgadt nyugodt erő észérvekkel vitatkozik a sunyi aljas IQ negatív senkivel.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:02:13

@dwr: Hallodhülyevagy:-D Ripityára üli a kagylószéket:-DDD

Szerénke. 2011.03.10. 20:02:16

@Atok: Be van rúgva és megint azt feszegeti, hogy szándékosan tették a Szandikára a jelet, hogy nekik addig ne kelljen kimenni. De a tökömért kell ennyire kikelni magukból, ez nagyon visszatetsző.:S
Amúgy valaki már leírta, hogy hogyan mennek ezek a dolgok, tehát hogy hogyan irányítják az RTL-nél az életüket. Pl.: Most kiválasztás után behívták Alekoszt kérdeztek tőle egy-két dolgot, amivel felbőszítették és aztán odament és kérdezett.:D

Kekec1 2011.03.10. 20:02:19

mert a meztelencsigához méltó az amit csinál...

2011.03.10. 20:02:25

@villanat- nyugiszoba: egyetértünk! Lehet jönni itt, hogy kijön a vére, Bécitől most látunk először ilyen dolgokat, számomra a cigány az Éva és Alekosz. Igen Alekosz, akit 32 éves korára még mindig a szülei tartanak el.

témázgató 2011.03.10. 20:02:49

Hát ezzel a Bécivel nem szívesen lennék egy légtérben - főleg konfliktusba nem kerülnék.
El nem tudom képzelni, hogy tud gyerekeknek táncórát tartani.
.... gyere ki velem - mondja Aleknak - vajon miért kell Aleknek kimenni vele???

nusznusz 2011.03.10. 20:02:54

a gigi csak arra képes, hogy a béci minden mondatát helyeselje?

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:03:11

Na, Algaevő hozta a formáját. Ócska ribanc.

kékdelfin 2011.03.10. 20:04:07

Váááhhhhááááháááá! Béci!! Váááhhháááááhhááá!
Kemény vagy! Csak így tovább!

Atok 2011.03.10. 20:04:12

Vagja maga alatt a Beci a fat rendesen

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:04:47

@beebeer: véletlenül tudom, hogy hol dolgozik:)
amúgy érdekes, de én is itthon lakom még, pedig már elmúltam 18:)

Kekec1 2011.03.10. 20:05:21

hajrá Béci, szívesen küldenék be csigairtó szereket :))

Szerénke. 2011.03.10. 20:06:06

@témázgató: Szerintem itt párbajra gondolt, nem?
@Ayesha: Mi volt, lemaradtam. Épp fát kaptam a Farmville-ben.:D

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:06:17

@beebeer: Ez így van. A látottak alapján szívesebben záratnám össze magam a Ráczékkal vagy Erzsivel, mint Alkesszal vagy kazallal.

Ez a stólbuci meg éppen csak nem bújik be Alkesz seggébe.

kékdelfin 2011.03.10. 20:06:35

És még mindig váááhhhááááhhááá!!! Béci!! váááhháááhhhááááá!!!
Üss!!! Keményen! Aztán igyál egy pohár hideg tejet!!

Illúzióromboló kockacukor 2011.03.10. 20:06:52

@Atok: Nem vágja, felbaszta magát ennek az idiótának a szövegén. Csoda, hogy eddig bírta.
Amúgy látszik, RTL beindította a kampányt, hogy Béci ne 95:5-re hagyja kint az algaevőt.

Szerénke. 2011.03.10. 20:07:07

@Ayesha: Mondjuk Alekosz úgy maradt otthon, hogy nem tanult és nem is nagyon dolgozott. Azért ennek a Te esetedhez nem sok köze van.:) Ha Te tehetnéd már rég a saját lábadon állnál, de ez az ember szereti, hogy ha eltartják.

lac64 2011.03.10. 20:07:27

@Ayesha: Szerintem pedig ügyes volt. És miért is ribanc?

Atok 2011.03.10. 20:07:37

Meg 2 ilyen spot Becirol es az Alekosz fanok kiejtik :)

joszif 2011.03.10. 20:07:47

Hát szerintem most először nyílvánult meg a Béci gyerek. A kinti életben lehet ilyen szerintem sőt kint már ütött volna elképzelésem szerint.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:07:50

@dwr: valahogy így képzelem el. Vagy pedig úgy, hogy pofán vágja Stohlt, amikor meg meri kérdezni tőle, hogy mégis hogy gondolta ezt a játékot.:)

ne most 2011.03.10. 20:08:04

Összeállt a család, Gigi stuffolja a családi bikát. Ez valami kulturális dolog lehet.

2011.03.10. 20:08:23

@Ayesha: 32 éves vagy? Férfi? 8 általánost végeztél?
Akkor tényleg hasonlíttok.
A mi baráti körünkben nincs harmincon túl srác, aki anyukával lakik.
Szóval, mi tudjuk, milyen költséges az élet. És mennyit kellett tanulni és dolgozni azért, hogy önállóan élhessünk.

elek1 2011.03.10. 20:08:33

Alek helyében lehánytam volna ezt a lovári majmot.

ne most 2011.03.10. 20:09:27

@Szerénke.: és mégsem agressziv....ezt teszi a család.

Ancilla 2011.03.10. 20:09:28

@Doubledecker: Tévedsz! Mert azok, akikre te gondolsz egyáltalán nem így szoktak viselkedni. Béci még csak a hangját sem emelte föl. S ez volt a legkevesebb, amit Alekosz megérdemelt. Végre valaki elmondta neki, hogy milyen is valójában. S nagyon jól látja, hogy mi Aleksosz módszere: belesulykolni a nézőkbe a saját mondatait.

Én valószínűleg nem tudtam volna így megőrizni a hidegvéremet, mint Béci.

joszif 2011.03.10. 20:09:44

nah Jerzy megint beszédet fog mondani :D

Eznemsemmi 2011.03.10. 20:10:16

Most szégyellem magam, hogy az elmúlt 2 hétben szimpatikus volt Alekosz. SSKK többé...

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:10:40

@lac64: nem a hintában, utána. Törleszkedés Bécihez ezerrel. Szerintem hálából még le is pippantotta volna, ha úgy van:)Kicsit eléggé rá van mozdulva a srácra, csak maximum fél Adrienntől, hogy elátkozza.

Illúzióromboló kockacukor 2011.03.10. 20:10:55

@Ancilla: És ezt a sulykolást RTL mocskosul ki is emeli.

Traitor General 2011.03.10. 20:11:04

na kérem a retek elkezdte bélát lejárstni.... hála az istennek!

ne most 2011.03.10. 20:11:25

@Ancilla: Béci az ártatlan virágszál, nem volt agressziv, nem dehogy. Arra felé ez a normális viselkedés a buszon.

2011.03.10. 20:11:43

@Kekec1: szívesen kiveszem a részemet a kreatív folyamatban (névtalálás a lény mankójának), egyelőre folyamatban, még nem talált el az isteni szikra :)
ellenben jelenleg pont úgy viselkedik, mint egy kiskakas a szemétdombon, csak a kukorékolása még kissé erőtlen, és a tollai sem fejlődtek még ki rendesen :)
amúgy lehet, hogy le vagyok maradva, nem nézek öf, csak videókból tájékozódom (néha az is sok, érzem is, hogy felesleges, de ez van :)

Eznemsemmi 2011.03.10. 20:11:49

@elek1: Gratulálok ehhez a rasszista hozzászóláshoz.

2011.03.10. 20:12:09

@villanat- nyugiszoba: a képmutatásról meg álszentségről meg annyit, és az mennyire szimpatikus, hogy a beszeszelt alkesz meg a hiszterika milyen örömmel számolgatta, vajon mennyit vesztett Béci a népszerűségéből. Milyen agresszív volt, Istenem! Ez Éva szájából priceless.

dr. gernika 2011.03.10. 20:12:20

@Ancilla: Én sem. És nem tudom Éva mit ivott, hogy vérben forogni látta Béci szemét, szerintem nem ment 60 fölé a vérnyomása.Alek viszont szerintem félelemszagot árasztott.

ne most 2011.03.10. 20:12:45

@Ayesha: Szandál most felismerte, hogy Bécivel sok a közös. A családban igy viselkednek a férfiak.

Szerénke. 2011.03.10. 20:13:42

@ne most: Ez most mi? Ettől még egy ingyenélő here (már elnézést), más vérmérséklettel. Van ilyen, de ez nem felmentés az alól, hogy a családja nyakán él.

.lll. 2011.03.10. 20:13:58

Béla egy suttyó műmájer,de Aleknek simán vágnék egy olyan sallert,hogy lefosná magát:D

Atok 2011.03.10. 20:14:01

@Ancilla: Azert abban egyetertunk, h Alek nem mondott egy rossz szot sem a Becire

2011.03.10. 20:14:18

@ne most: merrefelé? A nyolcadik kerületben én lakom, Béciék szentendreiek.
Ha tényleg tájékozódni akarsz a helyi sziúk szokásairól tegyél már meg egy sétát a Blahától a Diószeghy utcáig. Na, ha túlélnéd, akkor rájönnél arra, ha az ott lakók tényleg úgy viselkednének, mint Béciék, nem lenne ekkora szarban az ország.

lac64 2011.03.10. 20:14:39

@Ayesha: Kedveli Bécit, féltette attól, hogy húlyeséget csinál, és megpróbálta megnyugtatni. Mi ebben a gond? Hogy tetszik neki a Béci? Nem mondott és nem tett semmi kompromittálót.

ne most 2011.03.10. 20:15:08

@Szerénke.: Nem az agressziv bűnöző stilus és én ezt nagyra értékelem, olyan ritka.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:15:13

Jajj, de gyönyörű fröcsögés megy származási alapon:-) Nem vagyok feltétlen rajongója a Rácz tesóknak, de csak azért állni a semmirekellő A+É brigád mellé, mert véletlenül fehérnek születtek kissé fura. Ha egy árnyalattal sötétebbek lennének, már jönne, h a vér nem válik vízzé.
Mindamellett Béciék szájából is furán hangzik a kemény munka szó a múljuk ismeretében.

joszif 2011.03.10. 20:15:42

Az az igazság hogy a Bécihez hasonlóan azok szoktak viselkedni akik az Érveiket csak az öklükkel meg a testi fölényükkel tudják felül kerekíteni a másikon. Csak a villában nem üthet meg senkit.

ne most 2011.03.10. 20:15:43

@beebeer: Távoli rokonok vagytok.

foxglove (törölt) 2011.03.10. 20:16:21

@gernika: "Alek viszont szerintem félelemszagot árasztott."
pont ez járt az én fejemben is...

slara 2011.03.10. 20:16:26

Alek hatalmas volt!!!!!!! Sunyi ráczék mehetnének a levesbe!!!!!!!!!!!!!! rabolni és véres pornózni!

Bogi és Burkó 2011.03.10. 20:16:29

egyezünk ki döntetlenben :)

Éva nem volt agresszív, amikor leköpte Jerzsit.
Béla nem volt agresszív, amikor ekézte Alekoszt.

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:16:59

Cigányozást be kéne fejezni, kurva gyorsan.

Szerénke. 2011.03.10. 20:16:59

@ne most: Nem, de ettől még ugyanúgy a társadalom hátrányára van. Szerintem semelyik nem dicsérendő. Az egyik idegbeteg a másik here...

ne most 2011.03.10. 20:17:16

@villanat- nyugiszoba: Nem származásról van szó, hanem viselkedésmintáról.

2011.03.10. 20:18:07

@ne most: ha választani kellene inkább ők, mint az olyanok mint te.
Állandóan a nyolcadik kerülettel jöttök, azt sem tudjátok miről beszéltek.
Lehet, hogy a gettó 3 utcányira van, de az ablakom olyan környékre néz, ahol 90 millió alatt nem veszel meg egy villát.
Nyolcadik kerület. Nagyon tájékozott vagy.

Eznemsemmi 2011.03.10. 20:18:09

@Hódos Hajnalka: Remélem rád legalább hallgatnak.

Rubicon 2011.03.10. 20:18:56

A Bécinek szuper szexi hangja van...imádom. A Hangját.
Alekosz egy rom.

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:19:20

@Eznemsemmi: ha nem, megvannak az eszközeim (aljas vigyor)

redhaven 2011.03.10. 20:19:23

@Traitor General: annyira egyrúgóra jár az agyunk!!!:)))

dwr 2011.03.10. 20:19:32

Helló!
Na itt az eredménye a hadkötelezettség eltörlésének. Szegény nyomek Alekosz nem tudja ilyenkor mi a teendő, ha bitorolják a "fekhelyét". By the way BM HÖR....Alsó, felső ágy konflikt.... Eccerűjen 2 veder vízzel belocsolni a fekhelyet, oszt szép álmokat Béluka....Az meg külön csemege, hogy nem verhetnek pofán érte, mint annak idején az örsön.

ne most 2011.03.10. 20:19:37

@Szerénke.: már miért lenne ugyanúgy? Alek nem fog verekedni, lopni, arcba mászni és ennél több nem kell.

Kekec1 2011.03.10. 20:19:46

@hullámpapír: a kiskakas egy aranyos figura, egyelőre leragadtam a meztelencsigánál, az kellően kifejezi az érzéseimet :) de várom az ötleteket :)

lucc.gizi 2011.03.10. 20:20:09

Hehe, Dzsörzé lesz a Bélus szószólója...viiii:-)

Béci lejáratja magát, mehet reppelni odaki':-)

effektíve 2011.03.10. 20:20:12

kicsit lemaradtam. ki az algaevő?

Frenk a hal 2011.03.10. 20:20:17

óh, hogy ezek a rácz tesók mennyire gázok. személy szerint engem roppant mód kezd idegesíteni r. ildikó személytelen lénye. erzsike szegény egyszerű mint faék, de r. ildikó olyan szinten önálló gondolat nélküli, életképtelen lény, kezdek félni, ha szombaton nem a tesója megy haza akkor behívhatnak neki egy papot az utolsó kenettel

gastro vazze 2011.03.10. 20:20:32

Béci végre elmondta remélhetőleg több100ezer néző (nem a meghülyitett balfaszok) véleményét, arról, hogy milyen ember is Alkesz valójában (ez a becenév is mennyire találó már: kommentezőknek és villalakóknak is eszébe jutott egymástól függetlenül).
Nem egyenes, nagyképű, csak röhögni lehet rajta, de nem vele, önző, alkoholista, ingyenélő, szóval egy igazi faszkalap!
Mondjuk van sok rajongója a görögnek, mert a sok hasonszőrű ingyenélő tud vele azonosulni. Végülis ez egy ilyen ország, megszoktuk, hogy 2.4 millió ember dolgozik és tartja el az országot! A játékot Alkesz fogja megnyerni, és ezzel majd elfogadottá válik ez a retardált stílus hivatalosan is...

Kivétel 2011.03.10. 20:20:37

Vessenek meg az Alek rajongók, de annyit el kell mondanom, hogy ha ott lettem volna, engem ma kizártak volna a villából... nő létére úgy pofán vertem volna azt az alkoholista ....-t, hogy nem érdekelt volna a következménye... és nézőként se tartom szórakoztatónak, hanem nagyon nagyon idegesítőnek és irritálónak... már majdhogynem el is kapcsoltam... hát ez van

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:21:08

@gernika: lehet, hogy náluk mindenki ilyen nyugodt, megszokták, hogy beszaratják az embereket:)

redhaven 2011.03.10. 20:21:21

most komolyan már!!!!
képesek vagytok két suttyón ilyen indulatosan vitázni????
hát kakkantani való mind!!

ne most 2011.03.10. 20:21:30

@beebeer: Mint én? Én nem szereplek a villában okoska. Hibás neked az agyad vagy nem emlékszel ki mit irt?

inmemancsi 2011.03.10. 20:22:11

@elek1: na a te Alekod, a saját tányérjába hányt bele egy pár százezer ember szeme láttára - gratulálok, hogy a helyébe szeretnéd képzelni magad:))

*azta* 2011.03.10. 20:22:30

:D a rácz egy frusztrált tahó. a lászló szintúgy. gigi... ehhhh :D amikor pl az anikó volt frusztrált tahó, akkor meg a rácz vigyorgott önelégülten. most meg a görögmagyar. mi itt a különbség?
tőlem aztán a rácz is visszajöhet, de öröm nézni ezta hullámvölgyet :D
plusz:saját egyéni szoc.probl. de nálam ez a tánctanárság sem sokkal több a bizt.őrnĺ, vagy a BKV ellenőrnél.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:23:19

@ne most: Hát ha Neked Alkesz a viselkedésminta, akkor no comment. Még akkor is szánalmas lenne a figura, ha azért lakna otthon mert a 4. diplomájáért küzd.

gastro vazze 2011.03.10. 20:23:25

Az mondjuk biztos, hogy a görög pofán lett volna b.szkodva Béla által, ha ez a vita kint zajlik. Kint más szabályok vannak, ezt is jól látja Béci!

Blessed 2011.03.10. 20:23:47

@témázgató: Jól értem? Idézlek: "nem mindegy, hogy azonos nemű suttog a füledbe úgy, hogy NEM AKAROD, vagy ellenkező nemű. Ellenkező neműnél LEHET szexuális töltet, azonos neműnél inkább a másik erőteljes zaklatására gyanakszom."

Azt mondod: ha ellenkező nemű egyén suttog a füledbe, az nem gond, mert lehet szxuális töltetű az erőszakos, szándékod elleni suttogása? És ez nem minősül zaklatásnak? Számodra ez elfogadható?

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:24:07

A Gigiben meg Erzsiben azt bírtam, hogy olyanok voltak, mint valami vokalisták a a szólóénekes mögött.

effektíve 2011.03.10. 20:24:24

ki a fasz az algaevő?válaszolna vki?

ne most 2011.03.10. 20:24:27

@gastro vazze: Béci nem 100ezer, hanem ezer billiárd véleményét mondta el. Kár, hogy többen vannak akik azt sem tudják ki az a Béci és miért is kellene tudniuk ki az.

2011.03.10. 20:24:44

@ne most:
@beebeer: Távoli rokonok vagytok.

Ez írtad nekem. Okoska.

Ancilla 2011.03.10. 20:25:08

@Atok: Miért? Mi rosszat lehetett volna mondani?

ne most 2011.03.10. 20:25:54

@gastro vazze: A te családodban vannak más szabályok, mert normális helyen nem szabály a verekedés, erőszak.

lac64 2011.03.10. 20:26:20

@effektíve: Szandált nevezte el egy kommentelő így, mert az algavő halainak pont olyan szájuk van, mint Szandálnak

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:26:36

@effektíve: Csak tipp, de sztem a Szandál:-)

Eznemsemmi 2011.03.10. 20:27:40

@ne most: Hallod, én régebben iszonyúan gyűlöltem a cigányokat, egy éve a Jobbikra szavaztam. Aztán történt néhány dolog, most pedig azt mondom, hogy ha senki nem lenne rosszabb ember, mint Béla, akkor semmi baj se lenne. Inkább Alekosztól hányok...

Frenk a hal 2011.03.10. 20:27:58

@lac64:
nekem is van ilyen halam...basszus megnéztem közelről az előbb az akváriumban és tényleg :-DD

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:29:04

@beebeer: úgy gondolom, h itt az ideje, h kiszállj egy parttalan vitából.:-)))) Tudod, nem szabad etetni...:-)

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:29:34

@Eznemsemmi: sajnos, ne most majd csak egy hét múlva fog tudni erre válaszolni.

És ha még nem bír magával valaki, az is.

Mérges 1234 2011.03.10. 20:30:19

Azért érvelés helyett megfélemlíteni a másikat, meg fenyegetőzni.....

Na mindegy, az Alek is egy hülye, de agreszívnek nem lehet mondani.

effektíve 2011.03.10. 20:30:48

@Eznemsemmi: szerintem az emberek nem a cigányokat utálják, hanem a szemét embereket

gastro vazze 2011.03.10. 20:31:04

@ne most: elég jó családból származom, ha erre akartál kilyukadni, de, ha te lennél Alekosz és ilyen minősithetetlenül belepofázol, amikor én beszélek és leszarod, ha rád szólok...majd utána beszólsz, hogy akkor én miért pofázok, sőt ki is oktatsz, akkor tuti, hogy utána arcplasztikára küldenélek. Szarok rá mennyibe fog az neked kerülni, de szükséged lenne rá! Az ilyen pszichopata magát nyugodtnak mutató egyének, mint a görög, pont arra játszanak, hogy úgysem meri senki megütni őket, mert az "társadalmilag nem elfogadott"....

2011.03.10. 20:31:13

@villanat- nyugiszoba: köszi, igazad van, éppen erre gondoltam én is. Ignore on, azt annyi. Szánalmas kis netféreg....

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:31:26

@Hódos Hajnalka: Hajni kedves, Béstrici nem megy a haverja után?

Bogi és Burkó 2011.03.10. 20:32:48

@Hódos Hajnalka: szerintem a kurvásat vedd föl! abból baj nem lehet.:)))))))))))))

húszévesen mi a tököm bánatos valagáért csináltat valaki műmelleket????

Szerénke. 2011.03.10. 20:32:59

@ne most: Azért Alekosznak is volt egy fellöklek jelenete, amit természetesen az RTL elnézett neki. Miből gondolod, hogy nem agresszív? Ettől még lehet az, hogy igyekszik visszatartani. Meg az sem volt semmi, mikor a Jerzsinek, Bécinek nekiugrott a semmiért és osztotta az észt. Azért az is eléggé indulatos volt.

Eznemsemmi 2011.03.10. 20:33:02

@effektíve: Figyelj, azt vettem észre, hogy azon emberek nagy része, akik itt a Rácz családot elítélik, szinte kivétel nélkül előítéletesek (hogy a másik szót ne írjam le).

Frenk a hal 2011.03.10. 20:34:00

ajjaj fókuszban krumpliorr új melle. hát..ő tudja, engem az arcszerkezete jobban zavart

KISCSILLAG 2011.03.10. 20:34:23

@villanat- nyugiszoba:

Én úgy tudom, hogy Alekosz esküvőkön zongorázik,nyilván nem mindennap, de azért heti rendszerességgel, és amikor van munkája akkor dolgozik mint éjjeli őr is. Sokan vannak mostanában munka nélkül önhibájukon kívül, nem kell ezt annyira felhánytorgatni senkinek, nem tudom pontosan Béci mivel keresi a kenyerét, de az nem derült ki számomra, hogy többet dolgozna, mint Alekosz. Az viszont durva, hogy Béci alkesznek hívja Alekoszt, ezt nem díjazom, szóval annyira odavoltak, hogy Éva mikor be volt rúgva akkor legyagyázta Jerzyt, akkor szerinted az alkesz nem sértés?

Nincs semmi különösebb bajom amúgy Bécivel, csak egyszerűen nem gondolom, hogy annyira érdekes lenne, akár ő, akár a húga, hogy meg kellene nyernie ezt a showt, azt meg nagyon sajnálom, hogy Szandi ennyire elengedte magát. Hol nagyképű, hol meg szűköl a kisebbrendűségi tudattól, pedig ő aztán egy igazán érdekes karakter, aki nagyon fel tudja dobni a villaéletet.

Neki kellene visszamennie, ha hatökörrel is húzzák vissza a villába.

2011.03.10. 20:34:57

@gastro vazze: nyomorékot nem ütnek meg, jó szar vicc volt, de mintha arra játszana. Egyébként messze nem nyugodt, erősen vöröslő és egyre jobban ingatott feje nem arra utal, tényleg.
Mit csináljak, engem irritálnak a kocsmafilozófusok, marhául okosnak tartja magát.

redhaven 2011.03.10. 20:35:05

@Bogi és Burkó: melyik volt az a csesznye amelyik nagyobbított?

bévé 2011.03.10. 20:35:31

@Hódos Hajnalka: hallodhülyevagy? a kurvásat kell télleg! :)

dr. gernika 2011.03.10. 20:35:41

@joszif: Teljesen elfogadható érvei és meglátásai voltak, nem volt szükség ökölre.

@Ayesha: Te se láttál még megélhetési fenyegetőzőt...

mann 2011.03.10. 20:37:21

A Rácz-család mint minta? Alekosz mint minta?
Mijafasz? :DDDD

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:37:22

Azért azt gondolom, hogy Béciéket piedesztálra emelni is hiba lenne, de mint írtam fentebb 100x inkább laknék velük egy légtérbe. Akárki akármit mond a tisztaság és a rend szeretet nem lehet megjátszani 100napon keresztül. És ez csak egy példa. Én is úgy kezdtem, ahogy a fröcsögők és tartott is vagy 2 hétig. Foltos a múltjuk, de talán van jövőjük.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 20:38:08

Én pl tökre bírok nagyon sok olyan emberkét, akik származási okokból hasonlítanak a Ráczékra.Semmi köze ennek az ellenszenvnek ahhoz, hogy ők bizonyos kultúrkörből származnak. Engem a megnyilvánulásaik meg a személyiségük zavar.
Hajni, ez ugye még belefér?:)

arkangyal44 2011.03.10. 20:38:16

Szép estét mindenkinek,elolvastam a kommenteket,és megint sok mindenki savazza Alekot, hogy ingyenélő, mihaszna,stb, na csak ,hogy tegyük helyre kicsit a dolgokat Alek 20 éves kora óta jár lagzikba zenélni,meg egyéb rendezvényekre,amellett biztonsági őrködik s ha volt ideje apja csehójában is dolgozott,nem értem mért kell fikázni valakit anélkül, hogy bármit is tudnátok a múltjáról,nem tisztem és nem is akarom védeni,de felbactam magam agyilag a sok hülye beszólásokon.

csicserierika 2011.03.10. 20:38:29

Béla rosszul gondolja, hogy Alekosz a nézőknek sulykolja a tényeket, ugyanis kedves Béla nem vagyunk hülyék.
Én még az öf. előtt ugyanezt mondtam, mint Alek, itt a poszton.
Azt mondja, Béci, hogy a nézők nem tudják.
Hogy mi van? Mi esetleg olyat is láthatunk amit ő nem is tud.
Itt Aleken kivül lassan mindenki ököllel szeretné lerendezni a vitát.

mann 2011.03.10. 20:38:38

@Szerénke.: Na az a felöklelés egy borzasztóan véres és brutális jelenet volt, kis híján tömegszerencsétlenség lett belőle :DDD

effektíve 2011.03.10. 20:38:38

@Eznemsemmi: ja.per pill nem lehet rájuk másért haragudni.szar lehet vkit utálni alapból

gidabiga 2011.03.10. 20:38:48

@villanat- nyugiszoba:
@gastro vazze:

egyetértek veletek :D

no meg megnézném ki az, aki több, mint 100 napon keresztül szó nélkül hagyja azt, amit az első héten rendezni kellett volna.

gastro vazze 2011.03.10. 20:38:51

@KISCSILLAG: nem nagyobb sértés, mint a furcsán hangsúlyozott Rácz úúúúr!

redhaven 2011.03.10. 20:39:26

@villanat- nyugiszoba: én egyikükkel sem laknék sehol,ahogy valszeg ők sem.

joszif 2011.03.10. 20:39:50

@Eznemsemmi: én mondjuk nem nyílvánultam itt úgy, de nekem a saját élet tapasztalatom alapján jogosan vannak előítéleteim. Sőt volt hasonló élményem mint ahogy itt viselkedik most a Béci hogy mutatja a jót meg minden aztán mégiscsak eljött az az idő amikor ugyan úgy le akart húzni mint a többi nem mondom ki kicsodák. Részemről a Béci a képmutatás mintapéldánya. És ahogy ma megnyílvánult ezzel a belemászok a képedbe meg nah gyerek ki és ott légy erős rendezzük le ököllel dologgal megmutatta hogy ő valójában ilyen a kinti életében sőt valószínű hogy odakint már 3-an rugdosták volna össze az épp aktuális "vitapartner".

2011.03.10. 20:40:28

@Kekec1: persze, a kiskakas aranyos, meg az is aranyos, amikor a kiskakas nagykakasnak akar látszani, ami erről a jelenségről nem mondható el :)
csak ahogy kétpercenként fésülködött a tükörbe bele, és közben retorziókat helyezett kilátásba az ágyak miatt, ez jutott róla eszembe :)
a feladat tehát, hogy megtaláljuk a leggusztustalanabb állatot a Földön, amivel ezután azonosítjuk őt? :))

gastro vazze 2011.03.10. 20:41:11

@csicserierika: Béci meg egy-az-egyben elmondta az én véleményemet Alkeszról (ha tetszik, ha nem az..az csak pech, hogy ilyen hülye nevet kapott Vájár mamától).
Tiszta Uhrin Benedek effektus ezé a görög pöcsé, valljad csak be magadnak!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.03.10. 20:41:36

@témázgató:

Ezek szerint neked kimaradt az az adás, amiben a szülő-gyerek játék ment...
Béci tüneményesen "gondozta" Szandit, olyan figyelmes és kedves volt vele, amilyet az életben nem még kapott ez a hülye picsa. A nézők nem véletlenül szavazták pont Bécit az első helyre,
az RTL pedig hozta a szokásos jellemtelenségét : a játék elején ui. "értékes díjat" emlegetett a győztesnek, aztán b***ott rá betartani. Szart se kapott a Béci.

redhaven 2011.03.10. 20:41:54

@arkangyal44: jó estét arkangyalka!!
tennap asszem szandál-laci párbajt teccet hótbiztosra ígérni...
münkhauzen nem volt valaha a közelébe???:)))

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:42:16

@KISCSILLAG: Hát ebben nem feltétlenül értünk egyet. A 8. osztály után nyugodtan tovább lehet tanulni és akkor nagyobb eséllyel indul egy normális melóért. Haza sem azért költözött tudtommal, mert nem tudta fizetni az albérletet vagy a hitelt. Egy percet nem lakott anyuka nélkül. Ahogy Béci mondta: Ki volt nyalva a segge!

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:43:07

@Ayesha: ööö... ez a borotva éle :))

Szerénke. 2011.03.10. 20:43:25

@mann: Én úgy tudom, hogy a demokráciának az az alapelve, hogy mindenki egyenlő elbírálás alá esik. Alekosznak miért kell elnézni ezt az agresszív viselkedését, csak egy lökés felkiáltással, míg az főben járó bűn, hogy a Béla odament és az arcába mondott nyomdafestéket nem tűrő szavakat?

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:44:14

Istenem egy troll soha nem adja fel!

Ancilla 2011.03.10. 20:44:28

@KISCSILLAG:
* Béci egy tánciskolában vezető tánctanár.
* Alekosz mindössze a nyolc általánost járta ki, semmiféle szakmája nincs, csak az életet szereti évezni. (Ez jól látszik a villában is.)
* Az Alkesz elnevezés nem sértő, mert Alekosz tényleg az. Ráadásul még az egyik legszalonképesebb megnevezése annak, amit jelent. (Gondolom, Béla többet lát Alekoszból, mint mi.)

csicserierika 2011.03.10. 20:44:29

Béci úrnak hívja mostanában. Figyelni jobban!
A munkáltatója nyilatkozta egy újságban, hogy visszavárják Aleket. Tehát, dolgozott, plusz ugye a fent említett lagzik.

Virágék 2011.03.10. 20:44:51

Én Alek helyében lefejeltem volna a Ráczot, mondjuk erre is játszott!
Alek bebizonyította, hogy neki kötélből vannak az idegei, Rácz meg azt bizonyította be, hogy befingott ettől a párbajtól! Most lehullt az álarc, meg előjött a vér!

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:45:24

@villanat- nyugiszoba: nembasszus. kíváncsi vagyok, hány nickje van még.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:45:35

@gastro vazze: 10pont az Uhrin Benedek hasonlat:-) A szánalom tartja életben a népszerűségét alkesznak:-)

mann 2011.03.10. 20:45:47

@redhaven: én sem, de pl. a honvédségnél muszáj volt náluk trógerebb idiótákkal is megosztani a körletet. Érdekes módon nem volt bunyó, fenyegetőzés sem, pedig voltak Ráczok is szép számmal és nem 100 napig nyomtuk ugye... :)

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.03.10. 20:46:03

@Hódos Hajnalka:

Nagyon remélem, hogy kíméletlenül beveted, ha kell!

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:46:19

@Hódos Hajnalka: Szerintem folyamatosan gyártja őket:-) Itt az ideje, h átnézzünk rajta:-)

Traitor General 2011.03.10. 20:46:29

jaj miért nem csinálták ki a hobbitok a Trollokat??? az összest! Miért? Miért???

redhaven 2011.03.10. 20:46:59

@villanat- nyugiszoba: brélám elvégzett valami gyorstalpaló igazlátótanfolyást?
vagy frabato cseppentett viaszából evett?
honnan ilyen tuti az info?

témázgató 2011.03.10. 20:47:00

@Virágék: tökéletesen eltaláltad a helyzetet! "Rácz azt bizonyította be, hogy befingott ettől a párbajtól!"

csicserierika 2011.03.10. 20:47:14

@gastro vazze: Én nem sértegetem senki anyját. Itt veled együtt sokan megteszik Alek anyjával. Titeket minősít és Béla szintjére hoz egy szintre.

avanivi 2011.03.10. 20:47:42

@ne most: csak az aztalra fog hányni.

KISCSILLAG 2011.03.10. 20:47:59

@Bogi és Burkó:

Igen, nagyon gáz, hogy Zsófi, ez a fiatal, szép és kedves lány műanyagot ültet magába, ráadásul amit nem értek, az az, hogy mindenki tudni fogja, hogy ezek műmellek, kinek lesz kedve hozzájuk? Van olyan férfi, aki műmellet szeret cirógatni?

Szerintem vannak férfiak, akik kifejezetten bírják a kismellű nőket, ráadásul terhesség idején úgyis megnő magától a mell.

Van a nagymellnek hátránya is, nagy mellekkel nem lehet futni rendesen, és folyton melltartót kell hordani, ami rémes, olyan mintha páncélban lennél folyton...

Nah, szóval nagyon sajnálom, hogy Zsófit valami hülye meggyőzte és rábírta erre a mellműtétre, rettenetes ez a plasztikbiznisz...

gastro vazze 2011.03.10. 20:48:27

@villanat- nyugiszoba: és az a vén fasz is meg volt róla győződve, hogy a zenéjét isteníti a sziget népe, közben csak körberöhögték, a pepijével, meg a béna playbackes rebekkájával!

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 20:48:44

@csicserierika: Ebben azért közrejátszik, hogy ha akarná sem tudná azzal rendezni. Ezért mond minden szóra 5 szinonimát mondatonként és terel:-)

dr. gernika 2011.03.10. 20:49:19

@villanat- nyugiszoba: Nem kell piedesztálra emelni, de ebben a műsorban annyi beteg, szar ember gyűlt össze, hogy már ezek a normális, átlagosak is kitűnnek. És tényleg szívemből beszélt most ez az átlagos srác.

gastro vazze 2011.03.10. 20:49:58

@csicserierika: közszereplő lett önként és dalolva, ennek minden ódiumát vállalva! látom minden nap a tévében. ha én odamennék, akkor engem is lehetne szídni, hogy nézek ki. Lehet nem véletlen nem megyek?

csicserierika 2011.03.10. 20:50:10

@avanivi: torkára szaladt a falat.
Béla szerint ez nagy poén volt, de úgy látom bejött neki.
szerintem szánalmas volt.

mann 2011.03.10. 20:50:24

@Szerénke.: Alekosz mozdulata szerencsétlen volt, egy pillanatig sem Laci ellen irányult. Azonnal meg is követte a Kaját. Persze fellökte ez nem kérdés. De így pl. már én is jártam, voltam már "Laci helyében" és csak röhögni tudtam a sztorin.
Viszont Béci ki akarta hívni, ami ugye a gettószabályok szerint (merthogy Béci ugye nagy gettós meg outlaw) "felhívás keringőre".

Szerénke. 2011.03.10. 20:50:31

@KISCSILLAG: Mondjuk szegénynek tényleg elég kicsik voltak, lehet emiatt volt benne kisebbrendűségi komplexus. Ezt meg lehet érteni, szerintem ezekkel az emberekkel nincs is baj. Persze, akkor lesz esztétikus, ha nem akkorát tetet be, mint a Szandikának van. Apropó Szandika. Na neki nem lett volna rá szüksége, ezen a szinten már én is 'elítélem' a plasztikát.

Frenk a hal 2011.03.10. 20:50:38

én komolyan ott tartok, h lassan mindegyiküket utálom. béci tud normális lenni, de totál elrontja a kialakult képét a nagyképűségével, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, h nem játssza meg magát...néha nagyon kijön az igazi énje, és az cseppet sem egy kötelességtudó, visszafogott emberre jellemző, mint ahogy megpróbálja eladni magát. a húga álszent mint az atom, de jobban zavar, h egy önálló gondolat nélküli véglény. szandi ordenáré közönséges lett és eljátszotta az összes barátja bizalmát. alek sokszor lenéz másokat és roppant ellenszenves, h amit ő gondol azt veszi alapnak és senki más véleményét nem fogadja el. lehet, h h vki görögül mondaná neki azt a szót h "nem" akkor felfogná a jelentése tartalmát. szerintem igazán senki sem nevezhető nagy barátjának, éva lelkébe is simán belegázol. ha már itt tartunk éva neveletlen, veszíteni képtelen hisztérika, és ha még 1x kimondja, h én önmagamat adom egy életre kivasalom a haját. erzsi mintha ott sem lenne, jógyerek vhol csak annyira nem komplikált h bealszom rajta. anikó hisztéria négyzet, minden reggel az artériájába tolnék egy lónyugtatót. kit hagytam ki? ja lászló, aki "feláldozta magát sok emberért." (vagymi)kicsit túlértékeli önmagát, de legalább az ő bocsánatkérése őszintének tűnt..

redhaven 2011.03.10. 20:50:38

@mann: másfél évig...
és nem volt a seggünk kinyalva...
dzsaku+igény szerinti zaba,az...
de soha,mondom soha nem kóstolgattuk egymást.

2011.03.10. 20:50:49

@Blessed: ja, ezt én is észrevettem (nekem válaszolt), de erre nem nagyon lehet mit írni. mindkettő zaklatás, egykutya. csak míg Bécinél ez volt az első alkalom (legalábbis amit láthattunk), addig alek ezt folyamatosan csinálja minden nővel. az a baj, hogy a csajok csak vihognak, mikor nyalogatja őket, és mondjuk nem ezt tenném. távoltartási végzés rulez (amíg volt parlamentjük, ezt is megszavazhatták volna).

joszif 2011.03.10. 20:50:56

Srácok most egyszerre fog menni a Csillag születik meg az X-faktor is? Hát van még olyan ember aki az előzőekbe nem került be?!áááá

csicserierika 2011.03.10. 20:51:03

@gastro vazze: jó, akkor a többiek anyjára is szálljunk rá? Nem az én szintem.

arkangyal44 2011.03.10. 20:51:04

@redhaven: Jó estét kedves barátom,én azt írtam ami a forgatókönyvben szerepelt:)Arról nem tehetek ha ez a beste nőszemély eltér minden megállapodástól,úgy döntött a stáb hogy ennyi volt a villabeli élete,bár már ebben sem vagyok biztos :))DD

Mayday Malone 2011.03.10. 20:51:34

Elolvastam amit írtatok, megértem miért vannak fenntartásai a többségnek Alekosszal kapcsolatban, jogosak is a problémák. De csak azért, mert nem viselitek el a görögöt, még nem kell a másik párthoz húzni. Komolyan van, aki a ma este történtek után el tudja magával hitetni, hogy Béci nyugodt módon, korrektül cselekedett? Bicskanyitogató volt, amit művelt, aki olyanokat üzen a másiknak, hogy "majd kint"? (Ez ugyebár eléggé "gyere ki a hóra" töltettel bír). Aki azt mondogatja, hogy "gyere, gyere, gyereeee"? Hogy pár centiről belepofázik a képedbe? Ez rejtett, és alantas agresszió, így akarják kiborítani a másikat. Elég primitív módszer, ahogy az is, hogy alpári módon ócsárolod a másikat. Még azt is elfogadom, hogy igaza volt, mert Alekosz viselkedése, -főleg testközelből- tűrhetetlen lehet. De, ha igazad is van nem így kell kifejezni. Ritka egy aljas ember ez a Béci, s szomorú, hogy csak azért állnak páran a pártjára, mert rühellik a másikat. Az is szomorú, hogy ezért rasszistának hívnak valakit. Béci nem azért ilyen, mert kisebbségi, egyszerűen neveletlen, álszent, tahó. Persze biztosan vannak itt rasszisták is, ezt nem tagadom. Nem a származásával van baj...

Szerénke. 2011.03.10. 20:51:57

@mann: Én viszont úgy látom, hogy megint a 'Másik szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem' effektus érvényesül. Csűrheted ahogy szeretnéd, akkor sem egyenlő bánásmód az, ha valamiért az egyiket keményen büntetjük, a másiknak meg elnézzük, és keressük a mentséget.

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:52:11

@hölgyválasz: már éles bevetésben vagyok. :)

Szerénke. 2011.03.10. 20:53:06

@Frenk a hal: Amúgy nekem is pont ez vele az érzésem, hogy ha nem lennének ezek a dühkitörései, meg nagyképűsködései, akkor tök normális lenne. Bár szerintem így is találnának rajta fogást. Szabin is találtak anno.:D

Virágék 2011.03.10. 20:53:11

Mondjuk, ha "letüsszentette" vagy lehányta volna Ráczot, arra mit lépett volna a majom?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 20:54:04

@csicserierika: nem vagyok egy vérszomjas típus (de igen), de nagyon remélem, hogy egyszer valaki nagyon elpüföli ezt az idegesítő alekoszt. Az a vöröslő fej, ahogy mantrázott.. :D

Belegondolni is ijesztő, hogy vannak olyanok, akik rajonganak érte, szavaznak rá és megnyeretik a vetélkedőt vele.

Peter__Blau 2011.03.10. 20:54:46

@Bogi és Burkó:
"húszévesen mi a tököm bánatos valagáért csináltat valaki műmelleket???? "

Mert nincs neki igazi?

Bogi és Burkó 2011.03.10. 20:55:14

@redhaven: hát a Zsóficseresznye :)

@KISCSILLAG: én úgy gondolom, hogy a férfiak többsége ebből nagy kérdést nem
csinál. mindegy csak jó cici legyen :)

a doki is nagy Hippokrátész tanítvány, ha nem mondta Zsófinak, hogy kis
lány menjen szépen haza,tanuljon, szórakozzon, élvezze az életet, fogadja el magát, aztán ha negyvenévesen két gyerek és/vagy két súlyos fogyokúra és/vagy neaggyisten betegség után kellenek azok a cicik, akkor tessen visszajönni.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.10. 20:55:34

Gigi maga szerzett több szavazót Béci ellen. Szépen kifejtette, hogy mit közvetít a nézőknek Alek, hogy bosszúból juttassák vissza Szandit.Béci honnan tudja, hogy Alekosz ingyen élő ?? Minden esetre végig jobban játszik Alekosz, mint bár melyik bent.Pont ettől vannak kiakadva, Laci, Béci, Gigi,Suttyó Erzsiről, most nem is beszélve.Rájöttek, hogy ők nem olyan szórakoztatók mint Alekosz. Pedig Bécinek a média az álma.Ettől vannak kiborulva, hogy az általuk hülyének nevezett gyerek, halál népszerű. Igen, szórakoztatóbb is, és hogy milyen ember, ahhoz senkinek semmi köze.De Szandit átöleli Béci, pedig úgy kint hagya mint a szél. Szandi okádék, megérdemli, hogy vissza menjen.

KISCSILLAG 2011.03.10. 20:55:39

@Ancilla:

Tudom, hogy csak 8 általános végzett, na és? attól még tud zongorázni, amit Béci nem. És esküvőkön zongorázik, tehát igenis dolgozik.

Ha Béci vezető tánctanár, akkor azzal, amit ma a házban csinált (ezzel a na gyere ki a kocsma elé lerendezni stílussal) nagyon lejáratta magát, én bizony nem merném rábízni ezek után a gyerekem.

Alekosz lehet, hogy iszik bort meg sört, de eddig még sohasem volt részegen agresszív, szemben Bécivel, aki amikor berúgott agresszíven viselkedett.

Amúgy nem lenne semmi bajom Bécivel, csak mondom, nekem nem elég érdekes ahhoz, hogy megnyerje ezt a showt.
Húgával dettó az a bajom, hogy nagyjából semmilyen. Egyedül talán a kultúrcsürhében villantott meg valami érdekeset, de a kultúrcsürhe szövegét meg nagyjából Alekosz irta ill. ihlette...

Ezek után nagyon gáz volna, ha Béci visszamenne a házba, mert menne a komor hírig a műsor végéig, míg ha Szandi, akkor legalább lenne röhögés is.

Abban meg nagyon igaza volt Évának, hogy ha őt akarta ennyire kívül tudni a házból Béci, akkor rá kellett volna pakolni a jelet és kész. Történjenek a dolgok a maguk természetes folyamatában, mondja meg a közönség mit akar.

redhaven 2011.03.10. 20:55:57

@arkangyal44: DDD.
na így kell megfelelni valamire aképpen,hogy nem feleltünk semmire...:))))
bravo!!!

csicserierika 2011.03.10. 20:56:00

@villanat- nyugiszoba: nekem szimpibb, ha higgadt marad . Nincs ellen fegyverük , érzik, hogy népszerű, ezért saját módszereiket vetik be ellene.
Egyébként meglepődsz, Alek járt ökölvívni, de többet nem tudok.

Ancilla 2011.03.10. 20:57:15

@csicserierika: Nem gondolja rosszul Béla, hogy Alekosz belesulykolja a nézőkbe a véleményét. Csak hallgass bele egy Belevalóba vagy nézz meg egy Neked valót, hogy beszélnek a fanok: szó szerint idézgetik Alekosz mondatait. Szállóigévé válnak, dalt (himnuszt) írnak belőle.
Hogy lehet egy embert pusztán az abnormitása miatt ennyire isteníteni????
Milyen torz értékrend alapján kedvelik őt? Önző, lusta, egoista - mi szeretni való van rajta?

Miért kell egy link embert hozzásegíteni egy olyan nyereményhez, amiért mások talán egy életen keresztül dolgoznak??? Miért kell elhitetni egy ilyen emberrel, hogy ő tiszteletre máéltó ember? Olivér járja az országot, és nagygyűléseket tart, hogy Alekosznak minél több hívet szerezzen, Normális dolog ez? Nincs Magyarországnak kiért rajongni???
Azért éltek és élnek itt nagyon nagyszerű emberek, és a kutya sem ismeri őket.

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 20:58:38

@Ancilla: egyetértek, nagyon profin használja a kamerát az üzenetei közvetítésére. és kiválóan felhasználja ehhez Évát is.

redhaven 2011.03.10. 20:59:43

@Bogi és Burkó: nehogy berakasson akkorát mint szandál,mert orrabukik.
oszt kész a baj.
kórház,aztán anyapöttyek.
mikor most esett le az utolsó.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 20:59:50

@Virágék: mivel nem kockáztatta volna meg, hogy kizárják mert szétveri a képét, így feltételezem, hogy kíméletesen visszakanalazta volna a szájába ami kijött onnan. Vagy valami ilyesmi. :)

BÁNYAI 2011.03.10. 21:00:04

Én Alek helyében , amikor Rác olyan közelről a képébe üvöltözött, egy hatalmasat tüsszentettem volna, telenyomva Rácot. Talán akkor meggondolja máskor.
Egyébként meg, szerintem Olivér ott lesz a párbajon, és nyíltan Szandika mellé állva segíti, hogy ne akarjon hazamenni a virsliszájú.

2011.03.10. 21:00:05

@csicserierika: Egyébként meglepődsz, Alek járt ökölvívni

Ezen tényleg meglepődtem, egyáltalán nem látszik rajta. Vajon mikor járt, és hová?
Csak nehogy úgy legyen, mint Kiszel Tünde, akit ha egyszer lelöknek a havas lejtőn máris síoktatóként emlegeti magát.

gastro vazze 2011.03.10. 21:00:25

@csicserierika: nem nagyon látok más szülőt szerepelni ebben a témában olyan sűrűn. Najó néha Éva apja megjelenik, de az meg tudjuk hogy nevelte a lányát: meg is látszik minden megnyilvánulásán.
@Mayday Malone: te mit csináltál volna a 3. hónapra egy ilyen fazonnal, mint a görög? Hogy oldottad volna meg? Sajnos bevallom nekem nincs ilyen nyugodt vérem. Nekem pl. rohadt gyorsan elszáll az agyam, igaz gyorsan is békülök, de Alekosznak tényleg mázlija van, hogy ott vannak bent, ahol nem lehet ütni. Ezt kint nem tudná eljátszani, ha tetszik ha nem, mert itt kint van a való világ és itt nem úgy működik.
Láttál már filmen bunyót? na az sem úgy működik itt kint, általában egy utcai verekedés 2-3 ütésből véget ér, nem 5 percig megy az adok-kapok..

Szerénke. 2011.03.10. 21:00:36

@Ancilla: Nekem ez a nap kommentje.
Hajni, nem lehet szavazást indítani?:D

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 21:00:49

Próbáljuk meg a kinti világot elfelejteni. Korábbi melót, iskolákat, balhékat stb. Nézzük csak a villában töltött időt. Ki mutatott több értéket a feladatokban, a játékokban és a csapatmunkát igénylő feladatokban? Ez alapján nem kétséges a sorrend szerintem.

redhaven 2011.03.10. 21:01:18

@Ancilla: ehhez mindannyiuknak egyforma lehetősége van.

mann 2011.03.10. 21:01:27

@Szerénke.: Ezek szerint úgy véled, hogy Alekosz szándékosan rontott Lacinak?
A táncverseny alkalmával Évát fejre ejtette Alekosz. Veszélyeztette a testi épségét! Szerinted ez is kizárással büntetendő?

Peter__Blau 2011.03.10. 21:01:40

@Ancilla: "* Béci egy tánciskolában vezető tánctanár."

Hűha, és?
Az már valaki?
Egészen odáig lettem.

Virágék 2011.03.10. 21:01:56

@Ari11: Teljesen egyetértek, a Rácz essen ki, mert maradni akar, amit nem érdemel meg! A Szandisznó meg menjen vissza, mert ki akar esni és nem érdemli meg ezt a szívességet!

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:02:21

@csicserierika: naaaaa!!! ez ne legyen már érv :) munkáltatóként én is visszavárnék egy celebet :)

tényleg én érezzem magam furcsán, mert úgy gondolom, hogy 32 éves férfiként mamával-papával lakni ultragáz ?

( nem számítva egy-egy szerencsétlen egyéni sorsot)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.10. 21:02:27

@Ancilla 20.57.15: hát ezzel most nagyon egyetértek.

joszif 2011.03.10. 21:02:34

Hát akkor leírom én hogyan láttam a mai ominózus esetet.

Béci beszél, alek félrenyel megy a röhögés ezerrel, ezen besértődik a Béci feláll hogy ő így nem. Leül Szandika megkapja a kérdést Béci egyből mondja a szandi helyett, Alekosz felhívja a figyelmét hogy ez a szandikához intézett kérdés volt, Béci folytatja hátul a vokalisták kisérik(gigi, jerzy), leül a hintába a jerzy megkapja a kérdést, Béci elkezdi mondani szintén jönnek a vocalisták, Béci visszaül megkapja a kérdést válaszol alekosz megköszöni leül, erre Béci elkezdi oltani közben jön a vocal ismét aztán utánna belemászik az arcába.

Ha reálisan nézzük a történteket akkor nagyobb hunyó volt a Béci a vitában és még viselkedésben is.

2011.03.10. 21:03:15

@redhaven: nem, ennek a mellnagyobbításnak utána néztem, belefutottam valahol egy cikkbe, 280 cm3-ert rakat csak be, az orvos rá akarta dumálni a 300-ra, de túl nagynak érezte.
Ritka ez a visszafogottság azért 19 évesen. És igazság szerint Zsófikának tényleg szüksége van rá. A képszerkesztő meg, aki kirakta a kislány félmeztelen képét, na az kakáljon sünt.

Frenk a hal 2011.03.10. 21:03:36

@villanat- nyugiszoba:
azért a kinti életet sem szabad teljesen elfelejteni. nem előítéletek, megbélyegzés stb miatt, de néhány összehasonlítás benti-kinti léttel kapcsolatban, és máris igen erős kontrasztok tűnnek fel a horizonton...

arkangyal44 2011.03.10. 21:03:41

@Peter__Blau: Van neki igazi ,csak nem hordta,nehogy elkopjon :))

BÁNYAI 2011.03.10. 21:03:59

@Peter__Blau: Igen, az mindjárt látszik, hogy Béci nem az illemet oktatja abban az iskolában, csak az ugrálást!

csicserierika 2011.03.10. 21:03:59

@Ancilla: én látom benne a magányos kisembert, ezért sokkal szimpibb mint a hőzöngő Béci, vagy a a másokat harcba szólító Laci ill. az álszent Gigi.
Béláék különben is dupla eséllyel indultak ami az igazságérzetemet is birizgálja.

the sandwich maker 2011.03.10. 21:04:01

@Mayday Malone: Amit Olivér csinált Zsuzsival az is ilyen volt, fizikailag persze hozzá sem ért, de a szavai, az arckifejezései és úgy ámblokk a viselkedése mind arra irányult, hogy kikészítse a csajt. nálam ez ugyanolyan szinten van, mint a narancsdobálás.
én sem látok Béciben túl sok pozitív dolgot, szerintem sok embernek szüksége van valakire, akit "szerethet", akinek drukkolhat egy műsorban, ezért kiválasztja a legkevésbé rossznak vagy idegesítőnek látott személyt és azt ruházza fel a az általa elképzelt (népmesei) tulajdonságokkal.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 21:04:19

@KISCSILLAG: Vagy nem látod vagy nem akarod látni amit írok. Nem győzöm hangsúlyozni, h Ők sem hibátlanok. Nem mellesleg az egyik 21, a másik 26 éves és kicsit más a háttér. (Alkeszék kocsmája.)

bévé 2011.03.10. 21:04:36

@KISCSILLAG: úgy olvastam, 75B lett, az azért korántsem nagy mell. persze ettől még én sem értem, de az ő dolga. csak minek rakják a tévébe? faszomat se érdekli más melle, csak a sajátom..

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 21:05:16

@KISCSILLAG: ahogy én tudom, nem lett nagy melle, 75B-s kosárméretet csináltatott magának. Bele se merek gondolni, mekkora volt eredetileg:D (esetleg 75AA)de a 75B szerintem az alakjához teljesen arányban van.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 21:06:01

@csicserierika: Valóban meglepődtem, mert még egy dupla tesióra sem látszik rajta. Nem csak az alkatán hanem a mozgásán sem.:-)

gastro vazze 2011.03.10. 21:06:02

@KISCSILLAG: "Alekosz lehet, hogy iszik bort meg sört, de eddig még sohasem volt részegen agresszív, szemben Bécivel, aki amikor berúgott agresszíven viselkedett."

-hol volt Béci agresszív részeg korábban bármikor és kérdezném kiscsillagtól továbbá, hogy mégis mialófasz volt Alekosz Lacis székfeldöntése és Jerzsinek agresszívan minden ok nélkül leretardáltozása?!
Az egyik tetleges agresszió, a másik verbális .

BÁNYAI 2011.03.10. 21:06:24

@joszif: Barátom, teljesen jól láttál minden pillanatot! Sőt! Még jól is foglaltad össze! Gratulálok!

foxglove (törölt) 2011.03.10. 21:06:49

@Ancilla: "Miért kell egy link embert hozzásegíteni egy olyan nyereményhez, amiért mások talán egy életen keresztül dolgoznak???"
Ráadásul a fődíjon kívül nagy valószínűséggel A. fogja a legtöbbet profitálni. Egyértelműen neki lesz a legnagyobb haknidíja, de az is borítékolható, hogy saját műsort kap (A. feleséget keres, de nem lennék meglepve, ha műsorvezetőként is viszontlátnánk valahol).Már csak ezért sem tartanám igazságosnak, ha ő nyerné meg a fődíjat (márpedig ő fogja).

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:07:03

Pacsi, kézcsók, üdv kedves Menyétem, és kellemes szárnycsattogtatást Pillém!
Folyik a vér?

Virágék 2011.03.10. 21:07:43

Ment a f*szméregetés rendesen. A két esélyes összecsapott, forrtak az indulatok.

bévé 2011.03.10. 21:07:59

@beebeer: kocsmafilozófus. :D beépítem a szövegkörnyezetembe, most. :)

lucc.gizi 2011.03.10. 21:08:16

Bírom, hogy akik itt vadul védik ráczékat, h. milyen erkölcsösek, háziasak, rendesek stb..arról mélyen hallgatnak, h. gigike győzike babája volt, leszbi-fétisvideókon erotikakiállításon szerepel, béluska meg kocsikat vitt el, stb. Mondjátok már meg, h. mitől lennének "magasabb erkölcsi szinten" szerintetek, mint mondjuk Alek.
Alek nyeri meg, ezt már valószínűleg ők is érzik, nincs ellene fegyverük, ezért ilyen idegesek. Konyhamalac-kommandós meg egyszerűen csak szánalmas.

BÁNYAI 2011.03.10. 21:08:41

Nyerje Erzsi! Legalább elkölti tükörre!

joszif 2011.03.10. 21:08:43

@bévé: szerintem nem sok választása volt hogy bemutassák vagy sem. Azt is el tudom képzelni hogy az rtl fizette. Mert ugye 20 vagy 21 éves a csaj és pincérkedett. A mellűtét alsó hangon is több százer forint. Szóval muszáj volt szerintem megmutatnia.... :S

Hódos Hajnalka 2011.03.10. 21:09:16

@Szerénke.: indítsatok, én Ancillára voksolok :)

csicserierika 2011.03.10. 21:09:19

@Bogi és Burkó: ha még nem nősült meg mi a baj?
Miért alacsonyabb rendű,akinek ez nem jött össze?
Nem kereshet sokat, mivel tudjuk, nincs diplomája, habár a mai bérek mellett én akkor is meggondolnám.
Külön bejáratú, mondhatni önálló lakrésze van.
Béciék is még albérletben laknak anyuékkal. Na és?

Szerénke. 2011.03.10. 21:09:35

@mann: Azt elismerte ő is, hogy szándékos volt. Az RTL úgy érvelt, hogy azért nem zárják ki, mert nem ütötte meg magát a Laci. Erre tisztán emlékszem. Azt kommunikálták, hogy ha beverte volna a fejét és vérzett volna, akkor kizárják. De így nem.

Frenk a hal 2011.03.10. 21:09:38

@Virágék:
de mindig az támad akinek a legkisebb...elterelő hadművelet

redhaven 2011.03.10. 21:09:42

@kérődzőgiliszta: Köszönjük gilisztánk!
utoljára waterlónál láttam ily ádáz csatát!
már gyűlnek az első véradók!!

*azta* 2011.03.10. 21:10:15

ez az esti vita egy dologról szólt-a görög szerint (régóta nyomatja) a rácztesók irányítják a társaság egy jelentős részét (ha a játékot vesszük - igazuk van, jól csinálják. az elején mindenki lacizott, meg olizott, most meg senkinek eszébe nem jutna, ugye). ezért kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő a tepsiszájú véleményét akarja hallani, nem a ráczékét. a ráczbéla meg elvesztette a türelmét, mert kicsúszott a benti irányítás a kezéből (a tepsiszájú átkúrta... bomlik a taktika, nem a kazalfejű megy ki, hanem egy az irányíthatónak vĺtek közül). kb. ennyi. nem nagy ügy.

Ancilla 2011.03.10. 21:10:28

@redhaven: Sajnos ezt a lehetőséget - tehát, hogy a nézőkbe sulykolhassák a véleményüket - erősen behatárolja az RTL szerkesztői politikája.

Ma különösen elgondolkodtam ezen, amikor Kasza Tibi elmondta, hogy neki Béci kintről nem volt rokonszenves, benn viszont a legszimpatikusabb volt számára. Vele szeretett leginkább beszélgetni, az ő társaságát kereste a legtöbbször. Aztán, amint kijött, megint más kép jött le Béciről.

Hát hogy is van ez???

gastro vazze 2011.03.10. 21:10:33

@joszif: kihagytad azt a lényeges monómentumot, hogy Béci NEM HALLotta LAci kérdését, pedig az 3-4x is megpróbálta feltenni, mert közben Alkesz valóban röffentett, majd utána nem azt mondta, hogy elnézést, folytasd, hanem le sem szarta, hogy kérdez valaki a hintázótól valamit. Szerintem ezen durranhatott be a Béci. Aztán (amilyen az adjonisten ugye) ő is belepofázott a Szandika-Alkesz párbeszédbe. Ezt viszont Alkesz kikérte magának! 2-s mérce! Apukám! 2-ős mérce, de gondolom tudod mit jelent...

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:10:37

@redhaven: hallodülyevagy! hát imádok benned mindent!

inmemancsi 2011.03.10. 21:10:54

@joszif: biztos barter volt:) a plasztiksebésznek megjelenés a médiában cserébe

Frenk a hal 2011.03.10. 21:11:09

@joszif:
pont erre gondoltam
"figyi krumpliorr, lefilmezzük ahogy megtöltenek és adjuk rá a zsét, oké?"

KISCSILLAG 2011.03.10. 21:11:13

@Ayesha: @bévé:

Ismerek kismellű nőket, akiknek pompás pasijaik vannak, és teljesen kiegyensúlyozottak. Ráadásul, mint fentebb írtam szüléskor így is, úgy is megnő a mell, a nagy mellnek is vannak hátrányai,

és végül nem rizikómentes egy ilyen műtét! egy életre eltorzulhat a mell, nem gyógyulnak jól a varratok, fertőzés állhat be, satöbbi, én mindenkit lebeszélnék, na, sehogyan se éri meg, azzal értek egyet aki itt azt írta, hogyha az orvosban van egy kis becsület akkor hazaküldi, és azt mondja neki jöjjön vissza, ha már negyvenéves elmúlt, és rendbe akarja rakni a mellét... én ha férfi lennék nem akarnék műmellű nőt..

egyetlen esetben tudnám ezt elnézni, ha valamilyen betegség miatt lenne szükség "pótlásra".

redhaven 2011.03.10. 21:11:33

@beebeer: az annyi amennyi tejet/pillanat iszok a begrémből?

témázgató 2011.03.10. 21:12:41

@csicserierika: "én látom benne a magányos kisembert" - ezt nem tudtam eddig megfogalmazni, miért szimpatikus Alek.
Köszönöm csicserierika...

gastro vazze 2011.03.10. 21:12:42

@Ancilla: ezt én is láttam! sőt elég vehemensen próbálta is védelmezni az Rtl béciellenes kommandósának kiválasztott Oliúr ellenében, aki szimplán leidiótázta Kaszatibi érveit...

2011.03.10. 21:12:57

@Bogi és Burkó: Hagyjuk már alek férfinak nevezését :) Még ő is mindig fiúként emlegeti magát, ezt amúgy teljesen jól látja. Attól, hogy szőrös az arca, még nem férfi, na. :)

Mayday Malone 2011.03.10. 21:13:50

@gastro vazze: először is, ha egy idiótán idegesíted fel magad, akkor csak felé közelítesz. Feleslegesnek tartom. Másrészt, ha értelmesebb, intelligensebb ember vagy (Béci nem az), akkor észérvekkel be tudod bizonyítani, hogy mekkora ostoba blődli, egy felfújt lufi ez az Alekosz. Egy higgadt vitában, ezt, úgy érzem egyedül Olivér tudta volna megtenni, de ő felfedezte, hogy többet profitál ebből a bohócból, ha vele van, mintha ellene lenne. Egy értelmes ember, ahogy ti itt is, rájöttetek már rég, hogy a görög üres frázisokat pufogtat, nincs értelme sokszor annak, amit mond, rosszkor használ rossz kifejezéseket, nem a megfelelő kontextusban. Ez bent nem tűnik fel nekik, mert sokszor azt sem értik amit mond. Kulturált úriemberként még a játék elején fel lehetett volna arra hívni a figyelmet, hogy ez az ember egy nagy lufi. Ehelyett, hagyták, hogy elharapóddzon, nem szabtak neki gátakat. Most már késő. Illetve akik eddig nem tudták kezelni, ezután sem fogják tudni. De számomra elég utcai stílusú megoldás, a "na gyere, gyere" meg egymás arcába való beszélés. Ezzel nem lehet azonosulni. Igen, Alekosz eközben betartja látszatból az illemet, kulturáltnak tünteti fel magát. Tudjuk, mi hogy ő nem az, de a látszattal megvezethető a nézők többsége. Béci meg egyikből csapódik a másikba. Egyszer ő a jófiú, aztán nagyképűsködik, mikor nyeregben érzi magát. Aztán kikéri magának, hogy kimondják neki, utána meg primitív módon hergeli a másikat. Mindeközben kiderültek a dolgok már a múltjáról idekint. Szereptévesztésben van a srác, s nem is a kint dolgok miatt, hanem bent is csapódik egyikből a másikba. Ez a legnagyobb hiba, egy játékostól. Alekosz bolond, de legalább következetesen. Elítélendő, nem tudnék neki drukkolni, Isten őrizz, de játékosként ügyes.

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:14:31

@redhaven: Akkor felajánlok 2 dl A Rh+-t a leginkább rászorulónak!

Szerénke. 2011.03.10. 21:14:39

@KISCSILLAG: Nekem az a véleményem, hogy aki annyira szenved attól, hogy mondjuk kicsik a mellei, az had műtethesse meg. De attól már én is ki vagyok akadva, hogy boldog-boldogtalan műmellekkel rohangál. Szerintem komoly pszichológiai vizsgálatnak kéne megelőznie egy ilyen beavatkozást. De ez persze nem kedvezne a plasztikai sebészeknek...:D

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:15:23

@foxglove: húúúúúúbasszus, ezaz! tuti, hogy lesz Alekosz feleséget keres. uramirgalmazz :)

Frenk a hal 2011.03.10. 21:15:39

Mayday Melone-nak egy szavazat

csicserierika 2011.03.10. 21:15:49

@témázgató: nem is jött rá viszontválasz. Köszi :)

mann 2011.03.10. 21:16:30

@bévé: Mert a bal cicit az RTL fizeti, a jobbat pedig a Blikk ;)

@Szerénke.: Igen szándékosan lökte meg, de nem azért, hogy sérülést okozzon, hanem, hogy bemutassa rajta az Anikót ért sérelmet. Nálam ez nem ugyanaz mint bunyózni menni, ahol azt AKAROM, hogy fájjon a másiknak.

@gastro vazze: A fél asztal Alekoszon röhögött, persze, hogy nem hallották a többieket

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:16:40

Na mivan?
Semmi?
(Besenyő Pista bá')
Az Isaura szemműtétjére gyűjtők, most mire gyűjtenek éppen?

MegLepke 2011.03.10. 21:17:02

Na most már árulja el nekem valaki, hogy Laci mikor szólított harcba bárkit is - már azelőtt, hogy magára tetette a jeleket vagy kihívatta magát. Zsófika meggyőzhetetlen volt, provokálta Alekoszt, ki akart menni (Laci utána kezdte el a harcos felkészítést). Gombi ott könyörgött a jelekért. Szandál szintén. Az mitől rossz, hogy szurkolok valakinek, és próbálom biztatni, önbizalmat sulykolni bele és harci kedvet, ha már volt olyan hülye, hogy beleszaladt egy párbajba. Mert mind önként vállalta.

joszif 2011.03.10. 21:17:03

@gastro vazze: valójában mondta hogy elnézést és hogy folytasd csak jött a szalonnás rész ami még elment volna csak amikor újra elkezdte volna mondani akkor már az Anikó és a Jerzy is elkezdett dumálni a szalonnáról :D

sogeking 2011.03.10. 21:18:31

túl komolyan veszitek a dolgokat

nekem is van kedvenc játékosom, de ettől nem tekintem személyes ellenségemnek az ő ellenfeleit, pláne nem az ellenfeleinek a szurkolóit:)

Peter__Blau 2011.03.10. 21:18:36

Az az igazság, hogy nincs már bent a villában olyan ember akire tiszta szívvel azt mondanám, hogy megérdemli a nyereményt.

Szerénke. 2011.03.10. 21:19:05

@mann: Ez már megint a bizonyítván magyarázása. Megtette vagy nem? Szándékosan? Ja igen. Akkor ezek szerint rá is érvényesnek kellett volna legyen a Villa szabályzata. Ja, hogy nem volt? Milyen érdekes...

foxglove (törölt) 2011.03.10. 21:19:15

@gastro vazze: na ez egy tipikus példa. K.T. az első nap elmondta ugyanezt az online-ban: Béci került hozzá a legközelebb, stb. Ez persze kimaradt az Öf-ból, helyette Lilu csak ennyi mondott: K.T. és Alekosz rögtön egymásra találtak (vagy ilyesmi).

(Egyébként tök hülyén érzem magam, amiért védem itt a Bécit, mert nekem ő se kutyám, se macskám, de az igazságérzetemet akkor is bántja ez az egész.)

redhaven 2011.03.10. 21:19:45

@Ancilla: Kedves! ne tessen mán olyan komolyan venni!
elmondok egy szigorú titkot.
jelentkeztem én is(hogy kialudjam az elmúlt 10 évemet)
mikor elmondtam,hogy mennyi jót tettem már,hány idzatt hónally alá nyúltam,
segítettem föl templomba igyekvő öreglányokat a jégről(melyet előtte gondosan kicsúszkáltunk...de meggyóntam,föloldoztattam)
aztán aszonták,hogy túl jóvágású vok.
és kibasztak.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.10. 21:19:49

@KISCSILLAG: Ezzel teljesen egyetértek. Zsófikának nem a külsejével volt a gond, hanem a beltartalommal és önmaga el nem fogadásával. Ezzel egy lépéssel közelebb jutott a Frankenstein doktor-féle fércmű állapothoz! Valakinek biztos nagy üzlet volt!

Szerénke. 2011.03.10. 21:19:58

Hajni, megint lehet takarítani... Az ilyenek miért nem mennek a life.hu-ra? Ott dívik ez a stílus...

2011.03.10. 21:20:13

@redhaven: :DDD Bögréje válogatja. Viszont kettő lesz belőle, tudod, ikrek!

Nem vagyok a szilikon nagy kedvelője, ráadásul kifelejtik a tájékoztatásból, hogy 5 évente korrigálni kell, meg arról sem beszélnek, milyen gyakran "tokosodik" be az implantátum környéke, de Zsófikához hasonló helyzetben lévő lányoknál abszolút megértem.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 21:20:24

Hát én mára kiszálltam. Alkesz a szimpatikus magányos kisember... A vidéki talponállókban egy rakás olyan ácsorog, akik 20 éve még simán "Alekoszok" voltak. Másrészt sajnos ma este sokan nem látták a fától az erdőt. Talán holnap már lenyugszanak a kedélyek és mindenki elolvassa a kommenteket végig és nem csak mondatokon lovagolnak. A trollokról meg majd Haji szerintem gondoskodik:-)

Jó éjszakát mindenkinek!

Ancilla 2011.03.10. 21:20:29

@lucc.gizi: Még egy utolsó komment ma este:

Már unom a múlt örökös felhánytorgatását.

Na, így terjed a pletyka: Béci 12 (!) éves korában a haverjaival elkötötte az egyik srác apjának az autóját. Ez volt az általad említett "kocsikat vitt el" affér.

Az, hogy Gigi Győzi babája lett volna senki nem állította: Győzi csorgatta utána a nyálát - ennyi volt.

A fétispornónak nevezett képek - még az én szigorú erkölcseim szerint is - teljesen ártatlannak tűnő játékok. Gigi bikiniben van, és úgy csinál, mintha...
Az iwiwen és a facebookon ennél sokkal erotikusabb képek szerepelnek már 14-15 éves leánykákról is. De azért nem mondjuk rájuk sem, hogy feslett erkölcsűek. Ma ez a divat, majd kinövik.

Hajnalkának és Szerénkének köszönöm az elismerő szavakat!!

Mindenkinek további kellemes estét kívánok!!!

csicserierika 2011.03.10. 21:20:45

@Mayday Malone: Alek mondta ki a kulcsmondatot, hogy neki a benti élet és kinti közt nincs különbség.
Ergo, ő kint is ilyen, míg a legtöbben a jóneveltség álcájába bújnak, ami néha felszakad.
Jár ide kommentelgetni egy volt osztálytársa és ő is ezt mondja Alekról.
Ebben rejlik a népszerűsége.

Szerénke. 2011.03.10. 21:21:39

@foxglove: Detto ugyanezt érzem.:D
@redhaven: Ez komoly? :D Amúgy a barátommal mi is poénkodtunk, hogy jelentkezzünk. Épp Balatonon nyaraltunk.:D

redhaven 2011.03.10. 21:21:55

@kérődzőgiliszta: az enyémet már levették.
0-ás.
alek és brélafanok is kaphattyák.
(nem be!!!!)

KISCSILLAG 2011.03.10. 21:21:58

@villanat- nyugiszoba:

Én sohasem akarnám személy szerint ismerni Alekoszt, mintahogy nagyon sok színésszel meg műsorvezetővel nem akarnék személyes ismeretségben lenni..

Ez nem változtat azon, hogy a házban ő viszi a prímet, ő a legszórakoztatóbb Szandállal és Anikóval egyetemben, jelenleg miattuk van élvezhető show a villában, a Béci egy szépfiú, aki nem annyira érdekes, bár lehet, hogy a hétköznapokban vele lehet jobban kijönni.

Az élet igazságtalan. A villa show meg még inkább, hisz ha Olivérnek lett volna idege hozzá ő nyerhette volna meg a játékot.

nyanyanya 2011.03.10. 21:22:15

@KISCSILLAG: szerintem ha valakit zavar valaki magan, jelen esetben az hogy nincs melle nyugodtan csinaltassa csak meg, mert iszonyatos onbizalmat tud adni. a mumellel nagyon sok ferfinak nincs problemaja, ha aranyos es szepen van megcsinalva. nem kell ezert sajnalkozni, ez egy eleg nagy lepes az ember eleteben es neki igy lesz jo.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.10. 21:22:32

Még azt bírom, hogy a sapienseknek mindig (minden körülmények között) fel kell sorakozniuk valamelyik fajtársuk mögé. Durvus...

Azok számára, akik Alekot szeretik, ha Béci csinál valamit az természetszerűleg nem jó. Ha nem csinál semmit, az sem jó. Ha betartja a szabályokat karót nyelt "law and order type" versus "outlaw" tetoválás és ezért képmutató. Ha nem tartja be őket, és önhatalmúlag belefekszik az ágyba "felforgató tevékenységet végez". Ha rápakoltak volna Év@lagra, vagy Alekra "már megint támadásban a falka". Ha Béci magára kéri a jeleket, és kihívja valamelyiket "tönkreteszi a játékot és maradjon is kint". Így, hogy Szandira tettek "beáldozzák a saját céljaik érdekében", de ha akárki másra tették volna, csak azért, hogy ne teljesítsék a kérését, ők lettek volna a gonoszok.

Akkor most kimondom: Béci AKÁRMIT csinál az csakis és kizárólag rossz lehet.

Az ellentáborra meg ugyanúgy vonatkozik az eggyel feljebbi mondat, csak értelemszerűen Alekra vonatkoztatva.

Itt vannak például a végzettség, lakás, munka, stb érvek. Alek és Béci is dolgozik, az egyik a szüleivel (mi a baj ezzel?), a másik meg a húgával (és ezzel mi a baj?) él. Egyesek szerint Béci már ütött volna, ha nem tiltaná a szabályzat, de azt nem veszik figyelembe, hogy Alek SAJÁT BEVALLÁSA szerint is rengeteget verekedett még az iskolában, és ezért b@szták ki onnan...

Egyébként én mindkettőt kedvelem, meg a többieket is, az egy Kócbabát leszámítva. És a mai adásban a Rácz Úr ki is mondta, amit én is gondolok, hogy ha az a nőstény szeszkazán kiesne, a Kaviárzabáló nyitna mások felé is, és egész jó viszony is kialakulhatna közöttük...

EZÉRT nem is szólok már hozzá, mert egyszerűen NEM! BÍROM!! ELVISELNI!!!, hogy az egyiknek elnézik azt, amit a másiknak meg nem, illetve azzal támadják "ezt", amivel "azt" is lehetne ...

És ha most nem megy át ez a qrva hosszú hozzászólásom földhözqrom ezt az istenverte billentyűzetet... :)

Mayday Malone 2011.03.10. 21:22:42

@Retardált Légpisztoly: akkoriban még nem láttam egy adást sem, de készséggel elhiszem. Bár amennyit Olivérből láttam, az alapján az jött le, hogy bármennyire is egy bunkó, jobban tudja leplezni, mint Béci, s intelligensebb is utóbbinál. Tény, hogy is hergelt, de kevésbé látványosan, legalábbis, tudtommal nem mondott olyat másnak, hogy kint lerendezzük, meg gyere-gyere stb. Béci elméletileg jó taktikát választott volna, ha végig szerepben tud maradni. Olivér bevállaltan egy "genya" sz@rkavaró volt, így fogadták el a nézők. Ellenben Béci példát akart mutatni. Csak ebből most kiesik. A többivel egyetértek, szerintem is mindenki akar valakit kedvelni, ezért kéne inkább kívül helyezkedni és úgy nézni. Persze nem kötelező, csak ha "drukker leszel" nem tudod objektíven nézni.

lucc.gizi 2011.03.10. 21:22:46

@Ancilla: vigyázz, csak nehogy szentté avasd őket! Te, meg a szigorú erkölcseid, hát nem tudom, a véres-fétispornó nekem már kicsit sok, de te tudod...

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:23:31

@Ancilla: Bocsika, de a játék épp arról szól, amit Alekox szemére hánysz!
Vagy nem ugyanazt a vv4-et nézzük!?

johanna-ne 2011.03.10. 21:24:13

@inmemancsi: egyáltalán nem hányt, csak félre nyelt, a Béci szerint igen, azért, hogy lejárassa Alekoszt.

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:24:42

@csicserierika: ha jól sejtem évekkel fiatalabbak. és néhány év ez esetben sokat számít, hiszen az ember felnőtt életében évről-évre épiti fel a zegszintenciáját és egyszer csak a., megteheti anyagilag b., természetes igénye lesz az önálló élet.
egy szóval nem mondtam, hogy alacsonyabbrendű. nem az én értékrendem szerinti.
és vagyok annyira szociálisan érzékeny, hogy megérezném, ha Alek az elesett sorsú, küzdő, de az élet által méltánytalanul megtiport figura lenne.

Szerénke. 2011.03.10. 21:25:00

@Ancilla: Megint csak leírtad azokat a dolgokat, amiket többszöri nekifutásra is csak sután tudok kimondani. Köszi.:)

gastro vazze 2011.03.10. 21:25:12

@Mayday Malone: @foxglove: nekem is az igazságérzetemet sérti, főleg annak fényében, hogy nálam a kedvencek sorrendben így jönnek: 1.Anikó, 2. Béci, és 3.igen, Alekosz
tudom a fent leírtak alapján nem ennek kellene lennie, pedig így van:)

Malone, egyébként szinte teljesen igazad van, de tényleg vannak olyan helyzetek, amikor már csak az ököl a megoldás, és abban is biztos vagyok, hogy kint nem lenne ekkora pofája Alekosznak.

gidabiga 2011.03.10. 21:25:15

@villanat- nyugiszoba:

még annyit, hogy én nem csak mára :D
viszlát! :)
majd tán egyszer...

mann 2011.03.10. 21:26:58

@Szerénke.: Öööö gondolom ismered azt a szót, hogy baleset ;)
Éva fejreejtése szintén ez a kategória, tehát szerinted már kétszer nem zárták ki Alekoszt.

Szerénke. 2011.03.10. 21:27:21

@redhaven: Azta, és milyen volt. Mesél már! Tényleg osztottad őket, hogy rendes vagy, ezért elküldtek?:D

gastro vazze 2011.03.10. 21:28:07

@King of Shadows: jaja, kicsit olyan érzésem van ezzel kapcsolatban (Béci vs. Alekosz), mint a Gyurcsány/Megyó vs. Orbán ellenállást övező hitviták esetében. Soha nem fogod a másik oldalt meggyőzni az igazadról :D

bévé 2011.03.10. 21:28:28

@lucc.gizi: de hol pornó már az, ahol se nem kúrnak, se nem szopnak-nyalnak és se nem dugdosnak műfaszokat egymás puncijába és seggébe??? te láttál már pornót amúgy? vagy csak a velveten láttad a szót?

Szerénke. 2011.03.10. 21:28:32

@mann: Most írtad le, hogy a fellökés szándékos volt: 'Igen szándékosan lökte meg'.
Az indok nem számít. Akkor meg miről beszélsz? Magadnak mondasz ellent.

villanat- nyugiszoba 2011.03.10. 21:28:38

@King of Shadows: Hát jól tettem, h még egy frissítést elolvastam:-) A hozzászólás utolsó mondata miatt röhögtem könnyesre magam:-D

Na most jó éjszakát:-)

gastro vazze 2011.03.10. 21:30:09

@Ancilla: tökéletesen egyetértek, ezt már én is többször próbáltam körülírni. :)

lucc.gizi 2011.03.10. 21:30:37

@bévé: de ideges itt valaki!
Biztos vagyok benne, hogy többet tapasztaltam és láttam már, mint te:-)
Ne légy ilyen ideges, árt a vérnyomásodnak, meg az esetleges szépségednek..

Szerénke. 2011.03.10. 21:31:04

@bévé: Ezt már én is akartam írni. Sokkal durvábbak vannak a közösségi oldalakon...

redhaven 2011.03.10. 21:31:29

@Szerénke.: ebbe a rossz hangulatban netok visszaemlékezni.
nem látom a valót.

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:31:45

@gidabiga: nemáááááááááááááá , Gidaaaaaaaa!!!!!

MegLepke 2011.03.10. 21:32:00

@King of Shadows: szeretlek:)

Na mi van, mér nem reagál senki a Lacis kérdésemre? Mikor meg mutatják, olyan jól tudják egy csomóan szidni. Én csak meg szeretném megérteni.

gastro vazze 2011.03.10. 21:32:53

@lucc.gizi: jó, de azért nálatok a villany sem ég azon az évi egy alkalmon azt ne felejtsd el!

bévé 2011.03.10. 21:32:55

@lucc.gizi: 100 a vérnyomásom, de köszi, h aggódsz. nem értem, honnan vetted,m h ideges vagyok. mondjuk azt sem értem, miből gondolod, h többet láttál, mint én, de nem is érdekel. :)

joszif 2011.03.10. 21:32:58

Kár hogy fáradt vagyok, vitázni sincs kedvem pedig a mai Blikket nagyon szivesen meghallgatnám.
Nem értem hogy a Blikkes sms-eket miér nem teszik fel az oldalra :(

redhaven 2011.03.10. 21:33:12

@Bogi és Burkó: megnyírom a bundáját!
igen,ott is...

Szerénke. 2011.03.10. 21:33:27

@redhaven: De kár, érdekes lett volna.:P Azért kicsit úgy érzem, hogy szívatsz.:D

Traitor General 2011.03.10. 21:33:32

@redhaven: mester itt nagyon elromlott valami. maradunk a fácsén...

Mayday Malone 2011.03.10. 21:33:33

@csicserierika: én nem emelném azért piedesztálra, mert ő kint is ilyen. Elég nagy baj az is. De tény, hogy legalább következetes, nem akarja átverni a nézőket. Ez bizony előny az ő szemükben. Csak kint kibukik az ilyesmi. Ha valaki "álintelligens" és félművelt, az gyorsan feltűnik egy komolyabb társaságban. Ott bent ezzel ő viszi a prímet, ez tény s, való.

@gastro vazze: nyilvánvaló számomra is, hogy visszafogottabb lenne, kint, vagy ha, nem akkor sokszor foghatná menekülőre. Viszont pont ezért okosabb, mint a többi, mert képes visszaélni az adott helyzettel. Fenyegetőzés és ököl nélkül idegesít másokat, a puszta lényével. Márpedig ez egy út, a játék megnyeréséhez. Az, hogy kint mit fog csinálni más tészta. Hogy a való életben én, egy fél óra után otthagytam volna a fenébe (bárhol is találkozok vele), az is holt biztos.

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:33:34

Sajnos nem lehet kellően disztingválni a korábbi előélet és a villabeli magatartás között. Mindenki az előéletből felcsippentett igazság és legendamorzsák alapján tartja hitelesnek vagy álságosnak a szereplőket.
Vélhetően Stolhbuci sem tudna hitelesen eljátszani egy antialkesz,- narkó,. stb. hittérítőt. Vagy ha igen, senki sem a hiteles játékot értékelni, hanem a képmutatást!
Tehát a vita szvsz alapvetően a hitelességről szól.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.10. 21:33:41

@gastro vazze: Ehhez csak ennyit: a tegnapi onlineban láttam (azt hiszem be is került a mai összefoglalóba), hogy Alek őrjöng, mert valaki felzabálta a szalonnáját.

Ki is mondta, hogy Zsófufóék egy rohadt VAJKRÉM miatt polemizálnak? (amikor Prolivér köpött egyet). Alek. Csak a bentieknek ez nem jutott eszébe, vagy nem akarták felhozni neki...

MegLepke 2011.03.10. 21:34:06

@gidabiga: nah, gyerecsakvisszagyorsan! Nekünk kellesz és kész!:)

2011.03.10. 21:34:45

@Szerénke.: Ezt már én is akartam írni. Sokkal durvábbak vannak a közösségi oldalakon...

Ami azért köztünk legyen szólva nagyon nem helyes, sok kis hülye.......

sogeking 2011.03.10. 21:35:17

@MegLepke: szerintem Laci jó fej, csak nem illik ebbe a társaságba, és ezért nem nagyon aktivizálja magát.

azt sem értem, egyáltalán miért jelentkezett:)

the sandwich maker 2011.03.10. 21:36:22

@gidabiga: nemár, úgy szeretem nézegetni az ugráló barikádat...

Mérges 1234 2011.03.10. 21:36:56

Azért tényleg vegyük észre, hogy bár Alek provokálta de a béci eset ki a szerepéől és viselkedett bunkón, nem is kicsit nagyon, nagyon.

Lehet hoyg ez a vislekdeés, valkiknek az erő, és a férfiasság szimbolúma.

De én úgy tuttam, hogy az ilyen támadást a gyengék mentsvára.

Agreszív volt és primitív, egyszerűen ideges most.

Alekosz egy bamba fasz, ez kétségtelen, Béci sokszor szimpatikus nekem, de most gusztustalanul viselkedett.

Belemászni a másik pofájába????

Kár, hogy Alek a Retekhez húz, ha a másik bandába lenne, egész jól kijönnének.

Darcylla 2011.03.10. 21:37:07

@sogeking: pénz, hírnév, hiúság...

redhaven 2011.03.10. 21:37:14

@Traitor General: az egri várból is hullott a szikla az ostromkor(mega védők),mégsem hagyták ott!!!
a kutya bassza meg.

MegLepke 2011.03.10. 21:37:25

@sogeking: ezzel egyetértek.:)

@Traitor General: <3 :)

Egyébként nem értem, mit kell felidegesíteni magatokat egy ilyen gyönyörű és jeles napon, amikor mélytorkos csütörtök napján megszületett Schobert Zalán.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 21:37:46

@sogeking: hogy megmutassa a Hit és Becsület igazi arcát a harcok tükrében.:)
Lehet,hogy még egy doktorit akar írni.

gastro vazze 2011.03.10. 21:38:18

@King of Shadows: sokszor egyébként valóban ziccereket hagynak ki alekkal és évával szemben, ma is, csak annyit kellett volna mondani a vita hevében alekosznak, hogy ki is a vigszinház? Hiszen a görög néz mindig a kamerába, mint Nemcsák Feri amikor a windóz95-öt ajánlja a Szomszédok végén:)

Lanois 2011.03.10. 21:38:19

@gidabiga: hülye vagy?:) és milyen alapon?

2011.03.10. 21:38:23

@MegLepke: ja, tényleg, ezen akkorát röhögtem, pont torkos csütörtökön!!!!

Szerénke. 2011.03.10. 21:38:28

@beebeer: A világ összes karaktere nem lenne elég, addig tudnék erről dumálni, hogy mennyire elegem van a 'mai fiatalokból', mondom ezt 24 évesen. De bele sem kezdek, mert öngerjesztő és az én pulzusom felmegy ezerre.:D

the sandwich maker 2011.03.10. 21:39:24

@Mayday Malone: hát én rettentően rühelltem Olivér viselkedését (attól függetlenül milyen skatulyában ment be, nem tudok rá jobb jelzőt, mint a kis g..i). amit Olivér ott művelt, az kábé ugyanott van, mint a "gyere, gyere, gyereeee". de ez már egy lejátszott meccs, szerencsére többet nem kell nézegetnem a fejét, még egy pár ember követné és teljesen jól lennék vv ügyben. :D

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:39:34

Béla joggal lett ideges!
De had legyen!
Jól látja, hogy Alekox képes tematizálni a vv4-ről szóló médiaszart, és befolyásolni a szavazókat! Ha sokat beszél kamera előtt arról, hogy Szandika jöjjön vissza, akkor ezzel Béla ellen mozgósít!
Viszont ha ennek ellenére visszajön, akkor megint játszhatja a macsó falkavezért.
Tehát én Alekox helyében azért nem kampányolnék Szandika mellett, mert ez visszaüthet!

mann 2011.03.10. 21:40:05

@Szerénke.: Tényleg nem számít, hogy milyen szándékkal cselekszik valaki?
Pl. kaphatsz virágot nőnapra vagy a sírodra is.
Téped mint foxi a lábtörlőt.... ehh

nyanyanya 2011.03.10. 21:40:30

@KISCSILLAG: es ugye csak gyermeknemzes celjabol szexelsz te is? mert nagyjabol ez a szinvonal... az ember nem hobbibol csinaltat ilyen mutetet, mert egy nap ugy kel, hogy basszameg mit is csinaljak ma..

johanna-ne 2011.03.10. 21:40:40

@Ancilla: Láttad Te már Béci tanári diplomáját?

Szerénke. 2011.03.10. 21:40:44

@Doubledecker: A móddal tényleg nem lehet egyetérteni. Az gusztustalan volt. Nincs rá mentség, mondom ezt én, aki tudok üvölteni.:D Utána ég is a fejem miatta. Ha normális ember, akkor most az ő feje is ég.:D

lucc.gizi 2011.03.10. 21:40:55

@gastro vazze: humorheroldkám, nem férsz te ilyen nők közelébe se...hehe
:-)
Na, további jó acsarkodást, sziasztok!

sogeking 2011.03.10. 21:41:39

@Darcylla: szerintem pénze lehet, a VV-ben szerzett hírnév az ő szakmájában nem biztos, hogy előny:)

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 21:42:15

@MegLepke: jaj ne is mondd. Valószínűleg ma többek között megszületett Kovács Hanna Amália, Szabó Bence Patrik és Ágassy-Kiss Hermione is.
Baromi nagy szám ez a születés, nem?:D Mintha sose szült volna senki gyereket Rékán kívül.

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:42:48

@gastro vazze: hálás vagyok, hogy eszembe jutattad Vágási Ferit.

MegLepke 2011.03.10. 21:43:08

@redhaven: :))))

redhaven 2011.03.10. 21:37:14
@Traitor General: az egri várból is hullott a szikla az ostromkor(mega védők),mégsem hagyták ott!!!
a kutya bassza meg.

ebben meg tökigazad van.

redhaven 2011.03.10. 21:43:57

@Ayesha: hát úgy,hogy fogyott mellette 12.8 dekát,senki.

Szerénke. 2011.03.10. 21:43:59

@mann: Erre én is tudok példát. Megölsz egy embert. Számít a szándék, hogy direkt volt, vagy csak hirtelen felindulás. Viszont büntetést így is kapsz, meg úgy is. Ezt akárhogy csűröd-csavarod nem lesz igaz. Te vagy az aki nem látja be, hogy mennyire nincs egy mérce. És még egyszer leírom, Te magad is elismerted, hogy szándékos volt. A kiváltó indok nem számít.

Kivétel 2011.03.10. 21:44:23

@Szerénke.: Zsuzsi se találta el Olivért az üveggel, mégis kizárták... akkor most hogy..?

2011.03.10. 21:45:33

@Szerénke.: azért nem mindenki, szoktam védeni a mai ifjúságot, elég öreg vagyok hozzá.
Unokaöcsém 20 éves, tök jó fej, főiskolás, bulizós, sportos srác. Néha olyanokat mesél az egy sörért orális szexet felajánló 14 éves kiscsajokról, hogy égnek áll a hajam. De a helyén kezeli őket, csak nem értem ezeket a lányokat, miért értékelik le ennyire magukat?

sogeking 2011.03.10. 21:45:38

amúgy stimmel a csütörtök, mert fáj a torkom

Szerénke. 2011.03.10. 21:45:47

@Ayesha: :DDDDDDDD Ezen nagyon röhögtem.:D

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:46:03

@Ayesha: Áhhhhh, nem érted ! Schobertné szülni is jobban tud, mint bármelyikünk.
közben is végig aerobikolt, hogy nehogy folt essék tökéletes külsején. A gyerMek pedig update anyatejet kap.

MegLepke 2011.03.10. 21:46:35

@gastro vazze: gigalájk! Lehet utálni, de minden nap nézem a Szomszédokat mostanában.:D

sogeking 2011.03.10. 21:46:52

hú, milyen lett volna a vita helyett kacsacombevő verseny, esetleg somlói galuska:):)

Darcylla 2011.03.10. 21:47:11

@sogeking: valamelyik éjszakai adásban beszélt róla, hogy hitelre vett fel hitelt, csődközeli a cége. Próbálták faggatni, még Csoffika benn volt, hogy milyen autója van, csak hímelt-hámolt, hogy lízing, meg részlet, meg izé.

Szerénke. 2011.03.10. 21:47:11

@Kivétel: Viszont neki ment és fellökte. És az RTL szerint ez vezetett a kizáráshoz.
@beebeer: Erre szokták mondani, hogy tisztelet a kivételnek.:) Kevesen, de még vannak páran.:)

natoth 2011.03.10. 21:47:24

@MegLepke: @redhaven:
csak az egri várat törökök támadták, nem csúnya nagy trollok :D

gastro vazze 2011.03.10. 21:47:31

@lucc.gizi: nem, én kb. olyan sikeres vagyok a nőkkel, mint Alekosz, de tiltakozik a tudatalattim az összehasonlítástól és ezért inkább a Béci a menősrác a szememben:)

gastro vazze 2011.03.10. 21:48:10

@MegLepke: én is:) ebédkor mindig az a program:D

Szerénke. 2011.03.10. 21:48:22

@beebeer: Há' mert ez van a tv-ben is. Ezt látják, ez a minta. Paris Hilton, Hannah Montana, meg még sokan mások. Ők is meg tudták így csinálni a szerencséjüket, gondolják nekik is menni fog.

MegLepke 2011.03.10. 21:49:49

@Ayesha: én kiposztoltam azért a velvetre, hogy a barátnőmnek meg tegnap született a kisfia.:)

@gastro vazze: bazmeeeeeg!:DDDDDDD

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 21:49:53

a@Ayesha: Mintha annak össze-visszabaszó műmájerszakácsnak is született volna már megint valakitől, vagy rosszul hallottam?
Őt már le sem szarjátok???

bévé 2011.03.10. 21:50:05

@gastro vazze: ja, amúgy gratulálok!! :)

joszif 2011.03.10. 21:50:27

Nagyon jó vagyok ma kb. a tizedik kommentemet törlöm mielött elküldeném hogy ne folytatódjon a vita. Jobb lesz ha megyek aludni. A blikket írjátok fel ha tudjátok vagy csak nagy körvonalakban, köszi előre is.

Jó8

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 21:51:17

@beebeer: szerintem meg felértékelik magukat. Aki több litert nyelt 16 éves koráig, az a királylány:D:D:D
@MegLepke: te is??? IMÁDOM.
@Bogi és Burkó: még sose szültem és ha gazdaságilag így haladunk tovább, akkor nem is fogok. De lehet, hogy jobb is, mert csak elrontanám a szülést. :D:D:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.10. 21:52:21

@gastro vazze: Felőlem gyűrhetik egymást, that's not my problem. Ha akarják meg is szervezem nekik, hogy bemehessenek egy külön erre a célra kibérelt arénába, Alekimádók "ide", Ráczrajongók "oda", aztán vezényszóra megküzdhetnek egymással.

A közvetítés jogát eladom a Retekklubnak, Jezsy majd kezeli a jegyeket, Ribikó meg kommentálja a látottakat. A renitenskedőket Ő, LÁZÁR LÁSZLÓ(!!!) megfenyegeti, hogy kapni fognak, ha nem most ... akkor majd később. Akinek még ez sem elég, azt "Ráczildi" megfojtja a harisnyájával, akkor majd tudni fogja, hogy merre van az arra...

@villanat- nyugiszoba: @MegLepke: :)

MegLepke 2011.03.10. 21:52:37

@natoth: ez igaz:D

@kérődzőgiliszta: igen, de az tegnapi hír.:)

@Ayesha: ühümm, bár áttették pár hete délután négyre. Legalább nem alszom így át.:D

Mayday Malone 2011.03.10. 21:52:57

@Retardált Légpisztoly: én ilyen szempontból a "másik oldalon állok". Az, hogy valakit elviselhetetlennek tartok, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy kint akarom látni. Amondó vagyok, hogy itt az "érdekesebb", megosztóbb emberekre van szükség. Tehát irritál Béci viselkedése, de szükség van rá, mert mostanában már sok vitában részt vesz. Olivér egy rohadék volt, de amíg nem velem vagy normális emberekkel csinálja, hanem a többi önkéntes hulyével, addig nem zavar. Így én Gigire vagy Jerzyre nem vagyok kíváncsi, mert 0, amit hozzátesznek az egészhez.

2011.03.10. 21:53:10

@Szerénke.: ja kérem, aki csak a TV-ből tájékozódik, így jár!
Azért nagyon sokan cikinek tartják ezt, mondjuk nekem fiam van, nem vagyok tájékozott mi zajlik a lányos házaknál.
De volt olyan kolléganőm, aki a 12 éves lányáról fotósorozatot készíttetett, büszkén mutogatta a kislány pucsítós képeit, hát azért nem kevés perverzió kell ehhez mind az Anyuka, mind a fotós részéről.

flanker 2011.03.10. 21:53:34

Két rövid megjegyzés, mielőtt útjára bocsátanám az eheti böszmeséggyűjtést:

1, Alkalom egy beszólásra az Éva-szurkolóknak (főleg azoknak, akik az eszét ajnározzák): Elég nagy százaléka a beszólásoknak Évához tartozik, ami iskolázottsága és hangoztatott, igényelt műveltsége okán legkevesebb érdekes és elgondolkodtató.
Ami a jelentőségét még jobban kiemeli az az, hogy nemcsak a viták hevében képes kifacsarni a nyelvet, ami valljuk meg, mindannyiunkkal megtörténik időnként, hanem teljesen nyugodt
körülmények között, a riportszobában is nagy buzgósággal gyakorolja...

2, Most először egy VV-n kívüli is bekerült a szóláslistába, egyrészt mert tetszett az elírása, másrészt pedig egész korrektül látja Évát is, ezért most kivételt tettem egy kommentelő kollega érdekében... :-)

Voltak fonalak, mikor teljesen elveszítettem az egészet (Gigi)
(Szandikával) Mi nagyon megcsíptük egymást (Oli)
Konkrétan letámadt (sic!) (Gigi)
Látom rajtad, hogy olyan feszület van benned (Laci)
Megkértem valamire, pontosabban utasítottam, hogy valamit ne csináljon, azaz változtasson (Jerzsy)
Apám vadász volt de úgy volt vadász, hogy sose volt vadászaton. (Alek)
Főleg ezzel a bélszerkezettel (Laci)
Nem bírom ezt a stílust, nem is fogom
preferálni! (Éva)
De most nehogy végig Évát mondjál majd végig! (Éva)
De csak azért, mert nem nyilvánítja ki a nézeteltéréseit (Béla)
A Gigi... a testvére szoknyája alá futkorászik (Alek)
Ezek a nemek nem nemek (Alek)
Az egyik percben A-t mondanak, a következőben meg már B-t, és hogyha elérték az A-nak a végét, és igazából meg nem teljesítik a feltételeket! (Anikó)
Még 12 napig tehetik próbára az
intelligenciahányadosukat (Lilu)
Benne van a kis eszembe, hogy hú, de jó lenne, ha jó lenne (Béci)
Úgy kivetkőzött volna egymásból, hogy az csoda... (Doubledecker)
Még az összefoglalónál tartálunk (sic!) (Buci)
Vele elég jól kompatibilizálok (Alek)
Pulttól való távozástól nincs reklamáció (Béci)
Most mér kell megjátszani önmagát? (Éva)
Én érzem magam ugyanolyan erősebbnek (Éva)
Egyék meg azt a főztöt, amit maguknak
csinálták. (Éva)
Dehogy akarom elkeseríteni a napodat! (Gigi)
Kicsit több pillanatokon belül (Buci)
Alekosz, te mákos disznó! (Anikó)
Amit ettem, megeszem (Laci)
Pillanatokon megtudjuk (Buci)
Mer fogalmad sincs annak... (Laci)
Kaviárevő felső ezer (Béci)

genevieve 2011.03.10. 21:54:52

@Ayesha: nem karcsúsitott, hanem egy egyenes fazon

@beebeer: igen, ez sajnos benne van a pakliban...

nagyon sok klassz ruha van, de én is sokszor visszarakom a vállfákra:-(

Bogi és Burkó 2011.03.10. 21:55:46

@Ayesha: nem lesz semmi gond, mindössze sokat kell tanulmányozni minden modoros újságok non plus ultráját, a Kismama magazint.

Szerénke. 2011.03.10. 21:56:10

@beebeer: Barátommal valamelyik adón (talán Viasat3), néha nézzük a jenkiket, ahogy az 5 éves lányukat szépségversenyre küldik. Masszívan kiélik magukat a gyereken. Most képzeld el, ahogy a gyerek rúzsban, tüllben pompázik, a 200 tonnás Anyuka meg a közönség soraiból mutogatja neki, hogy hogyan lejtsen a zsűri előtt, utána meg jól leszidja ha elrontott egy lépést. Sajnos ide tart a világ.:(
Én például már megfogadtam, hogy ha gyerekem lesz, nem lesz Cartoon Network, sem semmilyen agresszív gyerekcsatorna. Én Disney meséken nőttem fel, és nem vagyok ettől kevesebb.:)

2011.03.10. 21:56:17

@kérődzőgiliszta: igazad van, lényeg a kiegyensúlyozott tájékoztatás: Kovács Lázárnak ma megszületett harmadik v. negyedik? kisfia. És nem Lázárnak hívják.

sogeking 2011.03.10. 21:56:42

@Darcylla: ok, erről lemaradtam, de nem tudom, hogy tudja pénzre váltani az ismertségét

bévé 2011.03.10. 21:56:52

@gastro vazze: a ziccerekhez ők is picit buták sajnos. a frappáns odamondogatásokhoz ész is kell.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.10. 21:57:20

@gastro vazze: Azért az sem semmi, hogy Alek szerint Rácz Úr a beképzelt. Ki is szokta azt mantrázni ha konfliktusba kerül valakivel, hogy "kinn hagyom"? :D

Szerénke. 2011.03.10. 21:58:54

@flanker: Ezeket olvastam, hihetetlen.
A vita hevében rosszul kimondott mondatok szerintem sem mérvadóak, mert ha veszekszem valakivel, és dühös vagyok, nekem sem mindig sikerül azt mondani, amit akarok.:)

bévé 2011.03.10. 21:59:06

@flanker: király vagy, flanker, köszi! :)

2011.03.10. 21:59:39

@genevieve: nagyon sok klassz ruha van, de én is sokszor visszarakom a vállfákra:-

Igen, nekem meghasadt a szívem, világéletemben ezt a fazont kerestem és két éve még jó is lett volna. És a színe, leírhatatlan gyönyörű borvörös, v. inkább vörösbarna. Egy csuda volt, na!

Mérges 1234 2011.03.10. 21:59:54

"Úgy kivetkőzött volna egymásból, hogy az csoda... "

Hé baszod ezt rögtön javítottam... :D

De vicces.

MegLepke 2011.03.10. 22:01:53

@flanker: váááááá, baszod, szeretünk! (nem, azértsem utállak!:P)

Bogi és Burkó 2011.03.10. 22:02:15

@Szerénke.: discovery travel&living. elborzasztó az a világ. önsokkolásból szoktam nézni és közben folyamatosan mantrázom , hogy "dögöljek meg , ha valaha ilyet teszek a gyerekemmel"

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.10. 22:03:15

@joszif: Ez teljesen így volt pontról, pontra.Ma sokkot kaptak, mert rá jöttek, hogy Alekosz, már az elejétől taktikázik, és bravúrosan teszi, folyamatosan. Lássuk be ez nagy, nagy munka,szellemileg. Egy teljes hülye, lé hűtő, erre nem lenne képes.Ezt csak azoknak akik Nem értik, mért népszerű Alekosz. Uraim, hölgyeim, azért mert dolgozik keményen, folyamatosan.Míg a többiek várták hogy majd a rendes kedves viselkedés sikeres legyen. 50 Millióért, bizony el kell viselni, Évát Alekoszt. Ők meg most reklamálnak, hogy nem küldött az Isten rendes lakó társakat. Mert olyan jól el aluszikáltak volna ott. Valaki írja már meg, hogy mért nem tesznek komolyabb szemre hányást Szandinak, aki valóban egy görény.

flanker 2011.03.10. 22:04:27

@Doubledecker:
Ja, így túl könnyű lenne...
Lehet, hogy ők is javítanának odabent, csak nincs rá lehetőségük. (Kétlem egyébként.)

Szóval, így jártál. :-)
[Örülj neki, hogy immortalizáltalak. Mit fizetsz????]

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 22:05:44

@Szerénke.: mert a tyúkszaros elkúrt saját fiatalkorukat szeretnék igazából "rendbe" hozni azzal, hogy a kicsi lányt 7 évesen már kurvának sminkelik és öltöztetik, modellkarrier címén.

flanker 2011.03.10. 22:05:55

@MegLepke:
Na várj csak: ez kétféleképpen is érthető!

1, nem, azértsem utállak!
2, nem, azértsem, utállak!

Melyik is? :-)

flanker 2011.03.10. 22:08:26

@bévé:
Köszike!
Jólesik persze az elismerés, de [*szerény, alázatos hangnem] hölgyem, csak a munkám végzem!

flanker, villatörténész

sogeking 2011.03.10. 22:09:03

a régi VV-kben még a belső kisugárzás volt a lényeg:)

Mérges 1234 2011.03.10. 22:09:08

@flanker:

Nincs para, azt hiszem tegnap írtam, elküldtem visszaolvastam, és én sem hitem el mit írtam.

Kommentelés közben elvileg dolgozgatok, néha zaklatnak telefonon, de gondoom ezzel így van mindki más is.

De mindegy tényleg kurva vicces.....

redhaven 2011.03.10. 22:10:34

@Ayesha: na ez a péklapát kategória!!
szerencsétlen gyerekek.

2011.03.10. 22:11:59

@Szerénke.: olyan szép hosszú kommentem veszett el az űrben!
A lényeg a lényeg, ha gyerek lesz, félre minden okoskodó könyvvel, elő a jó öreg ösztönökkel, tévedhetetlen.
Én Andersenen és Grimm meséken nőttem fel, a Kis Fenyőfán napokig zokogtam, akkora trauma volt, hogy elsőként tértem át a műfenyőkre.
Na én megyek, holnap büntetni fog az ébresztőm!

bévé 2011.03.10. 22:12:03

@flanker: mindig kikopizom, és küldöm az IT-soknak a cégnél, aztán együtt röhögünk. :)

flanker 2011.03.10. 22:12:08

@Doubledecker:
Ez persze mind nagyon szép, de ne menj át nekem Alekoszba. Mondjad meg szépen köntörfal nélkül, hogy mit is fizetsz, mer még mindig nem tudom! :-)

KISCSILLAG 2011.03.10. 22:12:16

@nyanyanya:

Konkrétan nem értem mire válaszoltál.

Összefoglalom az álláspontomat. Nem kell ilyen műtéteket csinálni, és nem kell fiatal szép lányokat ilyesmire buzdítani. Zsófinak mindene megvolt egy jó kapcsolathoz. Most viszont olyasmit csinált magával, amit még nagyon megbánhat, mert az ilyen műanyagok beültetése testünkbe egy csomó rizikóval jár és súlyos következményei is lehetnek. Túl nagy a rizikó és ehhez képest viszont kicsi a megtérülés, ráadásul kevés pasi örül igazán egy műmellnek.

hollario 2011.03.10. 22:12:27

@Ari11: az elejétől taktikázik, és bravúrosan teszi, folyamatosan. Lássuk be ez nagy, nagy munka,szellemileg.

Egy fenét, szimplán csak erkölcsileg zéró, nincsenek érzelmei, viszont pontosan tudja, hogy manipuláljon másokat érzelmileg. Azaz féreg. Akinek ez tetszik, az is féreg.

MegLepke 2011.03.10. 22:13:15

@flanker: lenne, ha nem tudatosan használnám az írásjeleket..., de én odatettem a vesszőt, ahová az való.:)

flanker 2011.03.10. 22:13:26

@bévé:
Na várj csak, közeleg a 100., jubileumi kiadás! Akkor lesz egy stipi-stopi első helyem és egy egész estét betöltő összefoglalóval jelentkezem! :-)

penelope garcia 2011.03.10. 22:14:17

@témázgató:

Igen.
Sőt. Most még inkább látszik, milyen jófej, higgadt, szeretnivaló férfi Béci, és milyen gusztalan gyík Alekosz.
Egyéb kérdés? :)

sogeking 2011.03.10. 22:14:40

@hollario: legközelebb csomagold csomagolópapírba a szavaidat:)

flanker 2011.03.10. 22:15:16

@MegLepke:
Tartottam tőle, hogy képes vagy ilyen galádságra.

(Sóhaj.) [NAGY sóhaj!]

Egy illúzióval kevesebb...

Trevlovics 2011.03.10. 22:18:12

szandika a kendő előtt azt mondta, hogy ki akarja vinni évát, aztán megérezte a kendőt, és azt mondta,hogy ki akar menni és kihívta bélát, aztán megérzi a párbaj és majd vissza akar jönni. ez ilyen.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.10. 22:18:38

@Ari11: Ugyanazért, amiért (most már) a nézők sem. Amíg Alek és a Kócbabája ellen dolgozott, ő volt az áruló, akit már rég ki kellett volna tenni, mert "hátba támadta" őket, viszont szerintük az, amit most csinált nem árulás, vagy köpönyegforgatás...

Egy részük egyenesen azt akarta, hogy vigye ki a Vezénylő Tábornok Urat, aki szintén rátette a jelet, de - úgy látszik - náluk ez nem gond...

Egyébként az angol "chronic backstabbing disorder" kifejezésre Dika az állatorvosi ló. (Ló, érted. Ló! Érted? Érted?! Érted!)

Szerénke. 2011.03.10. 22:19:13

@Bogi és Burkó: Az nekünk sajna nincs, de voltak terhes tinik az MTV-n, meg hasonlók. Mi is szoktuk kínozni magunkat.:)
@Ayesha: Hú, de igaz.:D Láttad már?:D

Albino Vernyul 2011.03.10. 22:20:05

@MegLepke: @Ayesha: Lanyok figyeljetek oda a beszelgetesekre, stb.. Barmi meglepo, Aniko szokott poenkodni, Lacival is.. Csak Laci ba, most be volt kattanva, es ez volt neki a gyujtozsinor, ami belobbantotta.. Ideges volt a kihivasos szarsag miatt, es nem ugy reagalt, ahogy szokott.. Amugy pont Aniko volt az, aki kerdezgetni szokta a tobbieket, ha ugy latta le vannak torve, szoval ez a tron ele jarulas mellelott..
Ami meg Evat illeti.. Eva nem poenkodott, direkt beszurt anno...
Egyre feszultebbek bent, Szandika meg meg ra is tett egy lapattal erre ezzel a szelkakas jel rakosgatassal, es kihivassal..
Amugy Becit meg kene buntetni, ez direkt provokacio volt, amit csinalt.. Elvileg ezt se lehetne.. Mondjuk Alek is kobunko volt elotte...

mann 2011.03.10. 22:20:49

@Szerénke.: Zsuzsi nem lökte fel Olivért. Üveggel is dobálta, sérülést AKART neki okozni, ezért zárták ki.

Szerénke. 2011.03.10. 22:21:16

@beebeer: Attól én is verem a fejem a falba, ha elszáll. Többször csináltam már azt, hogy kimásolom és ha elvész, akkor csak beilleszt.:D
Azt nem ismerem, de én is nagyon a szívemre veszem az ilyeneket. A suliban zokogtam, mikor elvesztettem a radírom.:D
Majd remélem egy pár év múlva be tudok majd számolni az ösztönökről.:D

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.10. 22:21:32

@hollario: Mert minket, nem manipulálnak naponta ??? Ezek szerint mindenki féreg.
Mi magunk is manipulálunk másokat érzelmileg, vagy más módon.

MegLepke 2011.03.10. 22:22:59

@Albino vernyul: nekem Anival egyébként nincs bajom. Csak mikor őt basztatták Olival, akkor a többieknek mondta, hogy miért nem kérdeznek. Most meg Lacitól akkor ő miért nem kérdezett? kizárólag ezt az egy helyzetet állítottam szembe.

nyanyanya 2011.03.10. 22:23:55

@KISCSILLAG: Koszi az ismetlest, de elsore is vettem a lapot.. A problema azzal van, hogy soha nem ultel le beszelgetni egy olyan novel (ferfival) akit zavart valami magan es ettol mitadisten komplexusai voltak. Ha megtetted volna, nem beszelnel ilyen butasagokat. Szerintem jol tette, hogy megcsinaltta, mert hihetetlen onbizalmat tud adni es igy van igazan eselye egy boldog parkapcsolatra. Amit a rizikorol irsz, igen benne van a pakliban, de ennyi erovel ne menj ki az utcara mert mivan ha a masodik sarkon elut egy auto...

mann 2011.03.10. 22:24:07

@Szerénke.: Hirtelen felindulás esetén is megvan a szándék arra, hogy ártsak neki. Rossz a példa.

Ayesha (törölt) 2011.03.10. 22:25:23

imádom a TH-t olvasni. Annyira bénák az emberek:D:D
reklámozás off:)

MegLepke 2011.03.10. 22:26:31

Jah, jut eszembe, Fábry úrnak is született utódja a napokban. A boltostól (ahová az asszonyka jár) tudtuk meg a velveten keresztül.

sogeking 2011.03.10. 22:27:36

@MegLepke: igen, pont mondani akartam:):)

Bogi és Burkó 2011.03.10. 22:29:36

@nyanyanya: ebben nem értünk egyet. helyesebben, én az inplantátum, mint önbizalom növelő eszköz helyett más dolgokkal probálkoznék. Önismeret-önelfogadás, egy szerető férfi "mostnagyonmegduglak" tekintete, cosmo helyett értelmes írások olvasgatása, mely szerint akkor is szép vagy, ha nem vagy tökéletes :)

Trevlovics 2011.03.10. 22:30:37

@MegLepke: vigyázni kell ezekkel a következtetésekkel. egyszer tőlem is kérdezték, hogy született-e a kedves feleségemnek gyereke, merthogy vettem azt a mellszívó pumpát, meg kellett mondanom, hogy nem vagyok nős és tévúton jár. szerencsére részleteket nem kérdezett

Mérges 1234 2011.03.10. 22:31:59

@flanker:

Ja közben fürödnöm kellett, ma estére kapsz egy ingyenes ágyhasználatot, persze csak a sajátodat használhatod, eetleg a párodét, de arról őt is meg kell kérdezned...

KISCSILLAG 2011.03.10. 22:34:28

@nyanyanya:

Szerinted az érv, hogy lebutázod, amit írtam?

Miből gondolod, hogy nem beszélgettem emberekkel, akiknek egy csomó gondjuk van a testükkel? Ilyen emberből rengeteg jár-kel a földön, főleg a nők között vannak komplexusosak.

De a komplexusokat nem veszélyes műtétekkel kell megoldani, hanem kibeszéléssel, megbeszéléssel, önelfogadással.

Zsófi teste nem titok előttünk, mert lehetett látni a showban: mindenki láthatta, hogy gyönyörű! Neki egy jó terapeutára lett volna szüksége, és nem pedig egy etikátlan pénzéhes plasztikázóra.

Ha még akarsz velem erről beszélgetni, rendben, de kérlek, hogy ne minősítgess engem, vagy a mondanivalómat, hanem szimplán maradjunk a tárgynál.

Vagy ha folytatni akarod a minősítgetésemet, akkor inkább offoljuk egymást.

Előre is köszönöm.

Szerénke. 2011.03.10. 22:34:56

@mann: www.valovilag.hu/video/111623
Akkor talán nézd meg 12.26-nál. Legközelebb nézzél utána.

És gondatlanságból elkövetettről hallottál már? De itt ugye már TE magad is leírtad, hogy nem volt véletlen. Tehát ejtsed már ezt a témát, hogy véletlen volt. A szándék meg maximum enyhítő körülmény, de ettől még a tett megmarad, ami büntetendő.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.10. 22:36:34

Na, a műsort nem néztem meg, csak az ominózus jelenetet meg most a kommenteket böngésztem.

Elég sutyerák módon nyomult Béla Alkesz arcába, de kiváncsi lennék, ki bírná ki vele ütlegelés nélkül ennyi ideig.

Csak a tegnapi formáját hozza amikor mélységesen beleszart minden nőnapi előkészületbe (mert több elvi okból ellenzi), nagy kegyesen hajlandó evőeszközt rendelkezésre bocsájtani, majd a végén persze odafurakodni, hogy ugyanmár, vegyék őt is férfiszámba, majd összenyalogatott mindenkit.

Ez is ilyen volt:
"Alekosz, Alekosz... nézz a szemembe!"
"Nem nézek, magadat járatod le... Jerzy... JERZY! Hozzád beszélek! Figyelj ide!"

nyanyanya 2011.03.10. 22:36:36

@Bogi és Burkó: onismeret-elfogadas. ez nem igy mukodik... ha valami vilag eletedben zavart, azt sosem fogod elfogadni. az ember nem azert csinalja az ilyesmit, mert egy pasi hudemegduglak tekintete kell, sajat maga miatt fontos es ha igy lehet segiteni a helyzeten akkor kell is.

Szerénke. 2011.03.10. 22:38:16

@mann: Elment a komment.
Szóval.
valovilag.hu/video/111623
12.26 percnél nézd meg jobban.

A szándékosságról meg annyit, hogy kár erről vitázni. Szándékos volt, pont. Az indíték sosem volt még felmentő ok, csak enyhítő körülmény. Maximum.

nyanyanya 2011.03.10. 22:38:41

@KISCSILLAG: miert nem tudjatok elfogadni azt, hogy a sok megoldas kozul ami szerintetek van, o pont ezt valaszotta? nem mellesleg, ha ot vilag eleteben zavarta, akkor lehet akarmilyen jo pszihologusa, akkor is fogja..

KISCSILLAG 2011.03.10. 22:38:44

@Bogi és Burkó:

Köszönöm, veled értek egyet, egypár pénzéhes plasztikázót rács mögé dugnék, de minimum elvenném az engedélyüket.

Biztos vagyok benne, hogy egy műmellesítő cég ingyen ajánlotta fel Zsófinak a műtétet reklám célból.

Aztán majd nézhetjük akkor is, amikor Zsófi nem fog tudni szoptatni, esetleg nem gyógyul be a seb, elfertőződik, vagy egyáltalán maga az anyag bekerül a testbe és rákot okoz sat.. sat...

Szerénke. 2011.03.10. 22:38:46

@Szerénke.: Ahh, ez a motor az agyamra megy.

Trevlovics 2011.03.10. 22:39:36

@KISCSILLAG: szerintem semmi gond nincs a beültetésekkel, ha valakinek gondja van magával, ez egy lehetséges módszer változtatni, én sokáig hülyének éreztem magam, de aztán csináltattam 40 deka taiwani ikú beültetést, 4 napig dolgoztam egy új szintetikus energiaforráson, már majdnem kézzelfogható eredményeket tudtam felmutatni, aztán az ötödik naptól el voltam foglalva azzal, hogy csak 10. órában szarjak magam alá.

nyanyanya 2011.03.10. 22:39:51

@KISCSILLAG: Ugy beszelsz a szovodmenyekrol mintha 10 esetbol 8x ez lenne.. Igen benne van a pakliban, de ez eleg ritka azert.

Bogi és Burkó 2011.03.10. 22:40:58

félreértettél. egy pasi "hude.. tekintete el tudja fogadtatni azt, hogy lehetek tökéletlenül is szép értékes és kívánatos.
önmagában nem a plasztikával van bajom, de azzal nagyon, hogy a nyakam rá, hogy a kis majom, félérett húszévessel senki nem próbált meg előtte szakemberként elbeszélgetni.

nyanyanya 2011.03.10. 22:45:09

@Bogi és Burkó: de ehhez egy pasinak szerintem semmi koze.. en alairom, hogy biztosan sok olyan kis hulye tini van, aki hobbibol megcsinaltatja, mert miert ne, de nem gondolnam hogy Zsofika most ez az eset lenne. Ez nagyjabol egy millas mutet, valoszinu kifizettek neki, hulye lett volna azt mondani, hogy nem, majd szepen megkeresem ra a penzt es majd evek mulva..

Fucksee 2011.03.10. 22:45:19

Szavazzatok a pálforduló Szandikára, hogy kikerüljön az a majom Béci!

Szerénke. 2011.03.10. 22:52:31

@nyanyanya: Annyira bejön a cipő avatar-od.:D Ezt már le akartam írni korábban is, csak elfelejtettem.:D

Bogi és Burkó 2011.03.10. 22:54:21

@nyanyanya: és akkor még mindig nem egyről beszélünk :)

Zsófi, egy nem különösebben észkombájn éretlen kislány. A plasztikai sebész bácsi mé' nem mondta neki , hogy "ugyan, menjen már kicsi lány! én kizárólag plasztikcicákat és megereszekedett mellű korosabb hölgyeket operálok, maga pedig fiatal, szép és csinos "

tudom , ne is mondd: a pénzért meg a píárért :)

genevieve 2011.03.10. 22:54:44

na, basszus idáig csak visszaolvastam:-(

de azt hiszem nem is baj, jobb, hogy nem tudtam kommentelni.....néha tényleg szégyellem, hogy az emberi faj része vagyok:(

nyanyanya 2011.03.10. 22:55:46

@Szerénke.: kofi:)

@Bogi és Burkó: miert kellene egyaltalan ezt mondania egy plasztikai sebesznek? neki ez a _munkaja_, ebbol el..

Szerénke. 2011.03.10. 22:56:24

@Bogi és Burkó: Pedig most nem is a 'nagy mell' a divat. Hanem pont inkább a fiús alkat. Nem biztos, hogy ebben a kérdésben megfontolatlan volt.

sogeking 2011.03.10. 22:56:26

@Bogi és Burkó: píár akkor lett volna, ha még bent csináltatja, és a műsor után a kólaivó autóversenyző bemondja, hogy Zsófi domborulatait x y biztosította:)

KISCSILLAG 2011.03.10. 22:59:07

@Fucksee:

Igen, én is szavaztam Szandira, de nem azért mintha nem lenne szimpatikus Béci és társai, hanem mert egyszerűen halálra unom magam rajtuk.

Olivér nélkül alig maradt röhögés a házban. Ha most Szandál is elmegy, akkor végleg egy sótlan búbánatbarlang lesz a villa.

Tényleg az a helyzet, hogy Jerzy (aki nekem amúgy szimpatikus) meg Laci (akinek ez a show egy nagy antireklám, neki sohasem lett volna szabad bemennie) és Béci, aki egy rendes gyerek, de nem igazán érdekes, szóval hibáztak amikor nem egyenesben pakoltak arra, akit nem akarnak a házban. Ha Évát akarták kívül, akkor Évára kellett volna pakolniuk, és addig párbajoztatni, míg ki nem esik.

Pedig a közönség megüzente nekik, hogy nem tetszik ez az önkiszavazó show. Ennek ellenére "befizették" Szandikát egy újabb kamikaze körre. Sajnos ezt tényleg nekik kell megenni: Bécinek, Jerzynek és Lacinak.

Én nem ellenszenvezek velük, sőt ha konkrét együttlakásról lenne szó, őket kellene választani nyilvánvalóan, velük lehetne inkább együtt lakni, de ez most egy tévéshow és nem együttlakás vagy sziget túlélőshow, ahol az van, amit a szigeten élők maguk döntenek.

Bogi és Burkó 2011.03.10. 22:59:56

@nyanyanya: @Szerénke.: @sogeking:
feladtam :))))
úgysem tudnánk meggyőzni egymást.

bévé 2011.03.10. 23:00:16

Détár Enci mi a faszt csillog ennyire?

KISCSILLAG 2011.03.10. 23:02:13

@Trevlovics:

Egy kukkot se értettem a kommentedből, de azért gratulálok, az eredményhez.

Szerénke. 2011.03.10. 23:02:46

@KISCSILLAG: Ebben az RTL-es szavazásban annyira nem hiszek. A Kultúrcsürhe is 72%-ban nyert (nekem is jobban tetszett), letöltésben mégis a Klikk lett jobb. Az RTL ezt manipulálhatja (ez ugye nem kerül pénzbe, meg nincs is ott közjegyző) és akkor innen is olyan vélemények kerülnek be a villalakókhoz, amit ők akarnak. Az RTL-nek nyilván nem tetszik ez a magukra pakolgatás (nekem sem), és így akarják őket ettől eltántorítani. Szerintem.

Szerénke. 2011.03.10. 23:04:50

@Bogi és Burkó: Én nem akarlak meggyőzni, nekem sem tetszik, hogy már mindenki rohan a plasztikai sebészhez, ha nem tetszik valami, de azt el tudom képzelni, hogy neki emiatt tényleg voltak komplexusai. Láttam róla képet a villában, kitakaratlanul és hát mit ne mondjak. Tényleg eléggé kiábrándító volt, még női szemekkel is.
Szerintem ez ott fog kiderülni (hogy hülye volt-e vagy nem), hogy mekkora az implantátum, és hogy nagyobbítani fogja-e valaha.:)

sogeking 2011.03.10. 23:04:50

@Bogi és Burkó: én ebben a témában pártatlan vagyok, egyszer fogtam kézbe implantátumot, más tapasztalatom nincs:)

Bogi és Burkó 2011.03.10. 23:05:39

@bévé: pont azt néztem, hogy sajnos képtelen lesz szépen megöregedni. :( erős negyvenes lehet már, most kell belátni, hogy amit még hordhat egy bomba harmincas, neki az már nem való még akkor sem, ha jó karban van. a helyében kezdenék szép finoman átmenni decens -elegánsba.

Bogi és Burkó 2011.03.10. 23:08:42

@sogeking: basszus, pedig az előbb majdnem úgy írtam, hogy "feladtam, csajok" :))))

bévé 2011.03.10. 23:09:04

@Bogi és Burkó: hát meg nemtom, aki ezzel a hajszínnel képes 15 évet leélni, az szerintem minden valószínűséggel nem normális.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.10. 23:10:31

@genevieve: Én is ilyesmire próbáltam utalni, csak nekem annyival könnyebb dolgom van, hogy én NEM vagyok a része... :)

genevieve 2011.03.10. 23:10:41

@bévé: nagyjából hasonló a hajszínem cirka 15 éve:-)

helyemre kerültem:-D

Szerénke. 2011.03.10. 23:10:58

@bévé: Én Erős Antóniát szoktam mindig benézni, szinte minden héten más színű a haja.:D Arra még nem gondolt, hogy a fazonján változtasson? Gondolom azért festi állandóan át, mert unja.

MegLepke 2011.03.10. 23:11:01

@bévé: hátmer abbázik.:) Én tudtam a ruciról már, mert anno a vacsicsatában is ebben nyomatták a műsort a csajokkal.:)

Bogi és Burkó 2011.03.10. 23:11:15

@bévé: egy valódi vígszínház :)

genevieve 2011.03.10. 23:11:38

@King of Shadows:

inkább elhatárolódom bizonyos emberektől:-)

bévé 2011.03.10. 23:11:51

@genevieve: hoppáboccs. nekem a halálom. de biztos van, akinek nagyon jól áll. :)

bévé 2011.03.10. 23:12:47

@MegLepke: hát abbából nem emlékszem ilyesmire, de legyen. :) szerintem még a pinája is csillogott, de ezt sosem tudjuk meg.

genevieve 2011.03.10. 23:13:22

@bévé: nekemnekem:-)

na jó nem ennyire pirosvörös:-)

bévé 2011.03.10. 23:14:06

@Szerénke.: de az is mindig piros. ezt vajon ő erőlteti vagy mások mondják neki, h jól áll? az a forma meg... hagyjuk.

Szerénke. 2011.03.10. 23:15:22

@bévé: Nem tudom, ezen már én is gondolkodtam. Nekem nem is a színe veri ki a biztosítékot, hanem hogy ennyiszer más árnyalatú. Tényleg olyan, mintha nem értené, hogy miért unja, és festi össze-vissza, pedig lehet, hogy csak formát kéne váltania.:D

bévé 2011.03.10. 23:16:46

@genevieve: na látod. ha nem is ilyen, akkor nem is ilyen, azt kész. :)

genevieve 2011.03.10. 23:16:50

látom az éjszakás műszak teljesen feladta/megunta:-(

MegLepke 2011.03.10. 23:17:32

@bévé: legalább Kari megtalálja a sötétben:D

bévé 2011.03.10. 23:17:53

@Szerénke.: megnöveszteni mindenképp, és egy jóféle barnával rámenni. :)

bévé 2011.03.10. 23:18:39

@MegLepke: pedig nem is biztos, h akarja. :D

Szerénke. 2011.03.10. 23:19:41

@bévé: Én is erre gondoltam, de engem itthon mindig lehurrognak, hogy nekem nőkön csak a hosszú, férfiakon meg csak a rövid haj tetszik. Nem vagyok elég modern.:D

Szerénke. 2011.03.10. 23:21:30

@genevieve: Pedig a képedről jut eszembe, hogy Audrey-n tetszett a rövid.:D

genevieve 2011.03.10. 23:22:20

@Szerénke.: ő annyira gyönyörű volt, hogy minden jól állt neki:-)

Szerénke. 2011.03.10. 23:23:25

@genevieve: Igen, pont Anyu idén Audrey-s falinaptárat vett. Lehet, hogy be is fűzöm a Barátom, hogy hétvégén nézzük meg a My fair lady-t.:)

Bogi és Burkó 2011.03.10. 23:25:09

@genevieve: ez igaz. és olyan elegáns és finom. csodálom, mert én afféle hangos tőtöttgalamb lennék. :)

Albino Vernyul 2011.03.10. 23:25:39

@KISCSILLAG: Neked nincs humorerezeked... Pedig Trevlovics jol nyomta...:)

bévé 2011.03.10. 23:26:03

@Szerénke.: ezzel kb. én is így vagyok, azzal az apró eltéréssel, h nőkön semmi bajom a rövid hajjal, amennyiben az a) nem egy ilyen semmilyen, 10 éve lejárt (de akkor is csak 1 hétig divatos, a kelet-kőbányai 12. fodrásszövetkezetben készült) öcsifrizkó, b) olyanon van, akinek jól áll, és nem olyanon, aki férfi lesz tőle.
és csak nagyon kevés nőn szexi, szerintem.

Szerénke. 2011.03.10. 23:27:36

@bévé: Igen, azért írtam aztán, hogy így végiggondolva Audrey-n nagyon tetszett. De nagyon kevés nő van, akinek ennyire nőies arca van, hogy még az ilyen férfias frizurát is meglágyítja. De szépen mondtam.:D

bévé 2011.03.10. 23:28:42

@Szerénke.: de neki is csak a római vakációban volt rövid, nem?

Doktor Kotász 2011.03.10. 23:30:25

@Szerénke.: "Ebben az RTL-es szavazásban annyira nem hiszek. A Kultúrcsürhe is 72%-ban nyert (nekem is jobban tetszett), letöltésben mégis a Klikk lett jobb."

Mert szavazni az Alekoszra szavaztak, nem a klippekre annak ellenére, hogy azt az a klipp érdekelte jobban őket, amiben nem az Alekosz van.

Szerénke. 2011.03.10. 23:30:26

@bévé: Az Álom luxuskivitelben is az volt, nem? Mondjuk sajnos egyiket sem láttam. Nekünk itthon csak a My fair lady van meg.

bévé 2011.03.10. 23:30:30

úú, úgy látom Gombi kiszámolta mennyi szolipercet vesztett a villában éléssel, és bepótolta az utóbbi 2 hétben az összeset.

Szerénke. 2011.03.10. 23:31:46

@Doktor Kotász: Ez is egy elmélet, csak valahol olvastam, hogy milyen módszerekkel terelgetik a tv-k az ilyen valóságshow-kat és ez eléggé kézenfekvő ötletnek tűnik.

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 23:32:46

@Szerénke.: A Római vakációban imádnivaló volt rövid hajjal!
Mellesleg ő kopaszon is gyönyörű lett volna! A világon valaha élt legtündéribb legszerethetőbb nő volt! Még akkor is, ha csak filmről és a médiából ismerhettük! De ha már, akkor inkább a Breakfast at Tiffany's-t vedd elő!
www.youtube.com/watch?v=BOIZ3RSU1MM

Szerénke. 2011.03.10. 23:35:08

@bévé: Akkor bocsika.:D
@kérődzőgiliszta: Majd megpróbálom valahonnan megszerezni ezeket a filmeket. Ma már ilyeneket nem csinálnak.:(
Natalie Portman-re mondták, hogy hasonlít rá (belsőleg), nem tudom.
De én is nagyon szerettem Audrey-t.:)

Doktor Kotász 2011.03.10. 23:35:41

Nekem az jütt le a mai összefoglalóból (csak a végét láttam), hogy Bécike akart válaszolni a hintában ücsörgők helyett, és amikor Alekosz jelezte, hogy most nem őt kérdezték, akkor hirtelen megmutatta, hogy milyenek az igazi bodzatermesztők. Közelről bele az arcba, mint amikor valami értéktárgyra szeretnének szert tenni egy megszeppent járókelőtől.

genevieve 2011.03.10. 23:36:16

egy törülközővel a fején is gyönyörű:-)

Doktor Kotász 2011.03.10. 23:38:22

@Szerénke.: "Ez is egy elmélet, csak valahol olvastam, hogy milyen módszerekkel terelgetik a tv-k az ilyen valóságshow-kat és ez eléggé kézenfekvő ötletnek tűnik."

Még az összefoglalóban is meglepüdtek. Ha manipulálni akartak volna, akkor konzekvensen teszik. Minden szavazést, ahol valakinek kedvezni lehet, az Alekosz nyer.

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 23:38:45

@bévé: Jaja! Az egyik legjobb jelenet a fodrászos.
Egy kis ízelítő:
www.youtube.com/watch?v=Xxw1tLFAty8

Szerénke. 2011.03.10. 23:39:45

@kérődzőgiliszta: Miért dobta ki a cicát?
@genevieve: Azt is mindjárt nézem.:)

genevieve 2011.03.10. 23:40:20

mondanom se kell, hogy amikor volt rá lehetőségem, elzarándokoltam a tiffanyhoz:-)

genevieve 2011.03.10. 23:41:08

@Szerénke.: mert szerette, de nem akart kötődni:-)

a cica a pasival való szerelmét jelképezte:-)

genevieve 2011.03.10. 23:42:15

50 éves a dal....hihetetlen:-)

Szerénke. 2011.03.10. 23:44:18

@genevieve: Asszem ez a film kell nekem.:D Majd valahonnan megszerzem.:) A Barátom nagy cicaőrült, imádni fogja ezt a filmet.:)

genevieve 2011.03.10. 23:46:08

@Szerénke.: ha minden igaz meg van nekem, ha lehetséges lemásolom és megkapod:-)

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 23:46:47

@Szerénke.: Hogy meg lehessen keresni!
:-)
Majd odafenn megkérdezem Truman Capotetől!
:-)
Nem mellesleg Holly egy nikotinista, alkoholista, csúnyán beszélő coolgirl (eredetileg), Mintha a villában is lenne egy hasonló!
:-))))

genevieve 2011.03.10. 23:47:05

most viszont elbúcsúzom, jó éjt nektek:-)

Szerénke. 2011.03.10. 23:47:51

@genevieve: Gépen? Húúúú, az nagyon jó lenne, Anyu is biztos ki fog ugrani a bőréből.:) Szegény Nagymamám már nem él, de Ő mesélte, hogy Audrey mennyire szerette a csokit.:) Meg ilyeneket Róla, nem mintha ismerte volna.:)

Nagyon szépen köszönöm. Én csak a My fair lady-t tudnám adni cserébe, de az gondolom megvan. Meg az videón van.:S

genevieve 2011.03.10. 23:48:04

@kérődzőgiliszta: na ezt még kikérem a nevében!

ég és föld apukám, ég és föld!

genevieve 2011.03.10. 23:49:16

@Szerénke.: meg:-)
nem véletlen az avatarom:-)

@kérődzőgiliszta: egyébként olvastam a regényt, egy picit más volt eredetileg:-)

KISCSILLAG 2011.03.10. 23:50:23

@Albino vernyul:

Örülök, hogy neked viszont nyilvánvalóan jó a humorérzéked, akkor szánj meg és magyarázd meg miről beszélt a barátod?

Műanyagbelet ültetett be magának az igazi helyett, és ezt nem tudja jól szabályozni?

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 23:50:31

@genevieve: Kb. Mindenét, ami/aki volt neki, vagy kötődött hozzá, eldobta!
Nekem ebben a filmben tetszett a legjobban! Annyira nőies volt minden ízében, hogy nincs az a férfi, aki ne omlana a lábai elé!
:-)

Szerénke. 2011.03.10. 23:50:53

@genevieve: Nem tudok felajánlani semmit cserébe.:S:(
Bár ebben a mai világban kevés dolog nincs meg az ember gépén.

kérődzőgiliszta 2011.03.10. 23:58:24

@genevieve: Aha! Audry menedzsere puhította fel Capotet, hogy vállalható legyen a szerep. Szvsz. bárhogy is lett volna megírva, Audry mindent vitt volna!

Albino Vernyul 2011.03.11. 00:07:32

@KISCSILLAG: Ironikusan azt pedzegette, hogy jok-jo, a beultetesek, O pl. beultetett nemi tajvani neuro procit a fejebe, amitol marha okos lett, majdnem feltalalt egy uj energi nyeresi modszert, de 5 nap utan behalt a proci, ezek utan a vegetativ funkcioi uralasa is gondot okozott neki..

Ere a vilagra utalt..: hu.wikipedia.org/wiki/Cyberpunk

Szerénke. 2011.03.11. 00:08:32

@MegLepke: Nem, már kifolyt a szemem.:D

MegLepke 2011.03.11. 00:10:44

@Szerénke.: :)) attól még lehet írni. Én tudok vakon gépelni.:D

sogeking 2011.03.11. 00:11:15

miért van hifi az ebédlőasztalon?

Szerénke. 2011.03.11. 00:11:53

@MegLepke: Én is, de a válaszokat már egyre nehezebben tudom elolvasni.:D

sogeking 2011.03.11. 00:12:42

Alek iszik (valami gyümölcslevet), a többiek kiabálnak, mint a börtönben a rokonoknak:)

Albino Vernyul 2011.03.11. 00:15:48

@sogeking: Klippet csinaltak a szamaikra.. Ma csocslek volt soron, holnap a Klikk szama jon.. Ehhez kellett a zene...
Elobb a Beci rokonsaga kiabalt a villaba amugy.. Egybol benyomtak valami zenet...:)

kérődzőgiliszta 2011.03.11. 00:16:42

Audrey, bocs, hogy elírtalak!
Hogy van Isten, arra két bizonyíték is létezik.
Az egyik Audrey Hepburn, a másik Maria Callas!

kérődzőgiliszta 2011.03.11. 00:40:02

@MegLepke: Drága Pillém! Had tologassalak egy kicsit, élvezem a szárnyacskáid csattogását!

MegLepke 2011.03.11. 00:41:31

Levél: a ládákat letakarják és választaniuk kell közülük. Tehát a javak és a láda tartalmai gazdát cserélnek. Adás el.

kérődzőgiliszta 2011.03.11. 00:44:25

@MegLepke: Mellesleg ezek az akciók kitűnő csapatépítési tréning játékok.

MegLepke 2011.03.11. 00:49:52

Aninál maradt a saját ládája.
Gigi: nyugiszoba, ágy, rostos üdítők, mosópor, evőeszköz, öblítő (Alekosz cuccai)
Laci: Éva ládája, tele tejtermékekkel, mosógép használat, energiaital, tisztítószerek
Erzsi: Szandál ládája, zöldség, tusfürdő, Szandi sminkje, szivacs

@kérődzőgiliszta: csattogós lepke lettem?:D

Flashdance 2011.03.11. 00:51:23

Anikó visszakapta a "rohadt almáit" :)

sogeking 2011.03.11. 00:56:36

és ki kapta a csokoládét? :)

kérődzőgiliszta 2011.03.11. 01:13:09

Szerintem, ha tényleg 100 lenne az IQ-átlag a villában, akkor mindenki mindent beadna a közösbe, és minden menne a régi kerékvágásban, nem lenne semmi vita!
Képtelenek kooperálni!
Pitiáner szarkufárok!

MegLepke 2011.03.11. 01:15:51

@sogeking: elvesztettem a fonalat a nagy hangzavarban.

@kérődzőgiliszta: nem tehetik, ez a szabály, hogy kereskedni KELL.

sogeking 2011.03.11. 01:19:22

@MegLepke: nem azért mondtam:), csak nekem az hiányozna a legjobban

MegLepke 2011.03.11. 01:50:30

Levél: Kapnak egy listát. 4 lehetőség közül, hova helyeznék magukat. Önjellemzés. Hangosan felolvasni. Felteszi a kezét, aki nem ért vele egyet és szembesíteni az igazsággal.

MegLepke 2011.03.11. 01:58:45

Éva:
-a közelállók fontosabbak, mint saját maga: Talán
- őszintén megmondani, nem a hátuk mögött: igen, jellemző
- választani a szerelmed és barátaid között a szerelmedet választanád: a szerelmét
- mindig igyekszem tenni a közösségért: ritkán
- szeretném, ha elfogadnának, úgy ahogy vagyok, nem akarok változni: igen

Na jó, elvesztettem a fonalat..., eddig nem igazán vitatkoztak.

Doktor Kotász 2011.03.11. 01:59:58

Bodzatermesztő van a négy lehetőség között?

Desperatefan14 2011.03.11. 02:31:54

Most midnenhol az a téma, hogy ha Szandi nyerne, és nem akarna visszamenni, akkor új lakót küldenének. Sztem az nagyon rossz lenne mert végignézhetnénk egy újabb Tordas-féle kiutálást. Én se szerettem Ildit, de fogadjunk ha most bemenne vki Szandi helyett hirtelen mindneki jobban szeretné Évát, és együttesen ráraknák a jelet az új személyre, aztán az új ember kihívná Évát , éva meg kinnthagyná és eltelt 5 hét a semmiért :D

Albino Vernyul 2011.03.11. 02:40:08

Jo ez a jatek... Pffff.... Anikorol lemaradtam.. Alek nem olyan hulye, mint amilyennek hiszitek..

Albino Vernyul 2011.03.11. 02:55:05

Mi van, mindenki alszik..?

Doktor Kotász 2011.03.11. 02:57:16

@Albino vernyul: Beszéltek itt mindenről, csak a VV-ről nem. :-)

MegLepke 2011.03.11. 03:06:33

@Albino vernyul: nem, csak ez a játék uncsi volt. Önismerete általában van a lakóknak, hát ennyi. Azóta meg alig van adás. Ami meg van, az se érdekes.

Albino Vernyul 2011.03.11. 03:16:14

@MegLepke: Dehogy volt uncsi, erdekes hogyan allnak hozza, mint mondanak, es a tobbiek mit reagalnak.. Ejnye-ejnye, nem tudjatok ertekelni a finomsagokat...:)

Albino Vernyul 2011.03.11. 03:18:44

Amugy Aniko furdik, Alek-Alien mit ad a sors, pot most ment fogat mosni...:) Maaan megint elvettek a kepet...

Kaviárzabáló felső ezer 2011.03.11. 03:34:02

Krumplifejű Jichak Mussolini mintha kezdene manifeszt pszichotikus lenni.

A Rácz-csürhének nagyon érik már a lángszóró.

A Virsliszájú Rém vs. Málé Majom pankrációt milyen oddsokkal jegyzik mostanság?

Doktor Kotász 2011.03.11. 03:46:10

Ki az a Krumplifejű Jichak Mussolini?

syfyboy 2011.03.11. 06:05:21

Szép jó reggelt mindenkinek! Úgy tűnik nem sok minden történt az éjszaka... A tegnapi összefoglalóban történtekkel kapcsolatban csupán csak annyit mondanék, hogy nagyon izgalmas volt a két alfahím összecsapása. Béci ha ezt előttem csinálta volna bizIsten belefejeltem volna a képébe...Nekem ilyen passzív-agresszívvel ne jöjjön senki. Bélukánkban is volt alkohol akkor bőven, írtóra rosszul eshet neki h párbajoznia kell és frusztáltságát így töltötte ki. Nem is nagyon az Évával van baja, inkább Alekosszal, aki meggátolja őt a nyereményben...érzi h fogynak az esélyei, s mint a beszorult vad támad...Nekem nagyon nem volt szimpatikus ahogyan kezelte ezt a helyzetet. Ennyi...

Kaviárzabáló felső ezer 2011.03.11. 07:17:08

@Doktor Kotász:
"Jó a nicked. :-D"

Köszönöm, köszönöm! :-)
Csuda tudja, van egy olyan érzésem, hogy mégsem fog ez mindenkinek itt tetszeni... :-/ (Node sebaj persze)

S hogy ki is az a Krumplifejű Jichak Mussolini?
Játszuk azt, hogy legyen ez a mai nap Találós Kérdése, ide várom a megfejtéseket.

etikette 2011.03.11. 07:20:19

@syfyboy: egyetértek.ezzel a viselkedéssel nem szerzett több fan-t magának...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 07:42:21

@Kaviárzabáló felső ezer: kibaszott nehéz megfejteni, hogy Lacira gondolsz, te kis humorzsák. :S

TapOut 2011.03.11. 07:46:42

@Kaviárzabáló felső ezer: minden szart idefúj a szél...
Igen, tudjuk, hogy Lacira gondolsz, te kis szalonrasszista, te :-)

A lángszóródat meg irányitsd a seggedbe.

Kaviárzabáló felső ezer 2011.03.11. 07:50:50

@puspang:

IGGGEN!!!
Ön nyert! (Éljenzés, taps, fanfárok.)

Nyereménye a következő:
Korlátlan számú alkalommal, kanapén való ejtőzés közben fennhangon skandálhatja a "Vér, Becsület, Hűség, Golán-fennsík" kifejezéseket, méghozá sokatmondó arckifejezés közepette.

GRATULÁLUNK!

Hódos Hajnalka 2011.03.11. 07:54:47

@Kaviárzabáló felső ezer: most írjam azt, hogy feladom?

Mit ajánlasz fel, hogy fegyverszünetet kössünk?

Kaviárzabáló felső ezer 2011.03.11. 07:55:31

@TapOut:

Sajnos, sajnos Ön elkésett, csakis az első (csak egy!) megfejtő a nyerő.
Majd legközelebb...

A seggemmel kapcsolatos érdeklődést, a vele való kiemelt törődést köszönettel kénytelen vagyok visszautasítani, lesz szíves eme orientációját kedves szülei számára fenntartani.
Tisztelettel.

Kaviárzabáló felső ezer 2011.03.11. 07:57:55

@Hódos Hajnalka:

Például azt, hogy most megyek a dolgomra.

Illetve a "rossz az, aki rosszra gondol" (lásd még: Térdszalag-rend) mélyértelmű mondáson való meditációt.

Hódos Hajnalka 2011.03.11. 08:02:13

@puspang: erre próbáltam én is rájönni, mert csak sejtésem van.

Jó reggelt, hogyvoltlakók!

TapOut 2011.03.11. 08:05:20

@Kaviárzabáló felső ezer: nagyon frappáns és választékos voltál, te kis szánnivaló gyökér :-D
szülőket belekeverni meg valóban elegáns megoldás, külön gratulálok

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.11. 08:20:18

@syfyboy: ha Béci veled csinálta vola, és Te tényleg lefejeled, azóta már otthon lógáznád a lábad (ez esetben az okos jobban illik Bécire, mint a bunkó), úgyhogy ezt a menetet Alek nyerte ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 08:22:24

@nyuszómuszó:

Alek egy szánalmas szarcsimbók. Gyáva és undorító amellett, hogy ostoba. Nem jutott eszébe egy filmes szöveg se amikor csinálni kellett vón valamit? :)

Albino Vernyul 2011.03.11. 08:23:17

Reggelt, es orultek nelkuli szep napot..

avanivi 2011.03.11. 08:25:50

@Hódos Hajnalka:
Fogadd nagyrabecsülésemet!!!
Sok minden mellett ezért is szeretlek.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.11. 08:30:15

@Nard: a megállapításoddal 100%-ig egyetértek, nincs mit hozzáfűznöm! ;)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.11. 08:32:34

De azért az éjszakások szégyenljék magukat! ;)

Albino Vernyul 2011.03.11. 08:33:15

Este amugy Aniko megit atment lelki tanacsadoba Lacival osszefuggesben.. A klipp forgatas alatt Laci megint kiborult, azthiszem Alek kert tole valami bohockodast, mint az egyik rendezo, erre Laci ba befeszult, hogy ilyen hulyeseg O ugyan nem csinal meg.. Anikonak, meg Szandikanak fortyogott, erre Aniko megvigasztalta, es tanacsokkal latta el.. Azon rohogtem, hogy nem is ad hulye tanacsokat, csak ezeket magara nem szokta tudni alkalmazni...:)))
Egyebkent eleg jol elvoltak a forgatas alatt, mintha semmilyen veszekedesek nem lettek volna elotte.. Rohogcselt az egesz banda...
Amit meg lattam, Gigi, meg Jerzy elemezgette a nyugiban, hogy mikent is lesz a kov. kihivas.. Ha Jerzyre kerul a kendo, akkor neki Alek, Eva, es Aniko a celpont.. Elvileg az elso Eva, de ha taktikazik, akkor nem.. De ezt mar csak felalomban lattam, aztan bement Bela, es akkor bealudtam...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 08:43:11

@KISCSILLAG:

Ez egy tipikus kolbásztöltős baleset. Sok ott a kés meg a műbél! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 08:43:44

@nyuszómuszó: hát, nem tudom mennyivel volt szimpatikusabb a részeg Alekosz (Éva kontrájával a háttérben). Te mennyire tolerálnád őt három hónapnyi összezártság után? Egy-egy órában beadott összefoglalókban, naná, hogy vicces, meg jópofa, stb. De együtt élni vele, miközben olyan, amilyen, háááát. ..Szerintem te se tartanád viccesnek.
Ha velem viselkedett volna ugyanígy, mint tegnap (és nem csak tegnap) Bécivel (és nem csak vele - pl. nők, úgy általában), én már régen megszorongattam volna, úgy istenigazából a mogyoróit. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 08:48:01

@puspang: persze, ha félre értettem valamit a mondandódban, akkor elnézést, de ez az Alekosz nyerte a menetet, ez felzaklatott. :D

lac64 2011.03.11. 08:53:33

@puspang: Jó reggelt mindenkinek. Szerintem is Alek nyerte a menetet.:((
Alek hozta a szokott formáját, Béciből pedig olyat váltott ki, ami a Bécivel kapcsolatos legrosszabb előítéletekre erősített rá. Giginek a kontázása pedig végképp nem kellett volna,

TapOut 2011.03.11. 08:56:41

@Nard: ennyire még nem járatta le magát Alekosz, az a vörös fej és az akadozó nyelv döbbenet volt. Közben kézzel-lábbal kapaszkodott a legújabb vesszőparipájába, miszerint majd a nézők dacból visszaszavazzák Szandit.
Most tényleg látszik, hogy be van tojva.

TapOut 2011.03.11. 08:58:27

A tányérba okádásról nem is beszélve

lac64 2011.03.11. 08:59:49

Egyébként szerintem Béciék azért vannak ki annyira, mert rájöttek, hogy eltaktikázták magukat. Egyszerűen nem volt annyi vér a pucájukban, hogy valamelyikük bevállalja Évát, helyette tolták maguk előtt Szandált, csak ugye a fagyi visszanyalt.
Béci a kihívás alatt azzal takarózott, hogy azért nem tudta kivinni Évát, mert védett. Könyörgöm, az két héttel ezelőtt volt. Nyugodtan mondhatta volna Szandálnak, bocsi, én akarom kinyirni Évát.

syfyboy 2011.03.11. 09:01:10

@nyuszómuszó: Igy van. Alek nyerte... Szombaton meg Szandi. :D

TapOut 2011.03.11. 09:07:23

@lac64: Lett volna vér a pucájukban (különösen Béciében), csak ahhoz ismételten az kellett volna, hogy magára pakoltatja a jeleket, mivel, ha Éva választ, Jerzyt vitte volna, nem Bécit.
A kérésre egymásra jeldobálás pedig láthatóan már egyiküknek sem volt szimpatikus, viszont Szandika már hetek óta szivta a vérüket ezügyben.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.11. 09:09:13

@syfyboy: hát, mondjuk azt nem hiszem, ha csak a retek nagyon meg nem tolja az smseket; de természetesen, ha a retek úgy dönt, hogy Szandinak kell nyerni, akkor ő is fog

avanivi 2011.03.11. 09:09:31

Jó kis kápó lett volna ez az Alek gyerek.

Képes volt jól aludni amikor mindenki a földön aludt ,kirugdalta őket az ágyból.

Arra gondoltam, hogy ha a Bécit kiszavazzák, nem megy vissza a Szandi sem és akkor kijön a Gigi, Jerzsi, Laci, no akkor milyen forgatókönyv lép életbe ?

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.11. 09:26:47

@puspang: STOP, ha kicsit visszaolvasol a régebbi posztokba, rájössz, hogy szerény személyem itt az "Utáljuk Évát mozgalom" egyik oszlopos tagja

Konkrétan hányingerem van tőle, és nem egyszer elmondtam azt is, hogy Alek balfaszsága egy darabig vicce volt, de most már nagyon nem az

Ettől függetlenül miért ne ismerjem el, hogy Béci bepróbálkozott azzal, hogy felhergelje Alekoszt és nem sikerült neki; ez most nem jött össze - de ne legyünk már ilyenek, hogy abszolút szubjektíven ítélünk meg minden szituációt

gpetersz 2011.03.11. 09:27:25

@Doktor Kotász: Ez szánalmas volt, de végeredményben pont a nézőközönség szintjéhez illik.

lac64 2011.03.11. 09:28:20

@TapOut:
"A kérésre egymásra jeldobálás pedig láthatóan már egyiküknek sem volt szimpatikus, viszont Szandika már hetek óta szivta a vérüket ezügyben."
Ez szerintem üres kifogás. Béci Szandált már Gombi párbaja során simán beáldozta volna, emlékezz arra, amikor a többieknek magyarázta, hogy milyen jó lenne, ha Gombi-Szandi párbaj lenne, mert akkor mindenképp az övék jönne vissza (hozzáteszem, ezt akkor sem értettem).
NEgyébként sem értem Béciéket, mert most még a kezükben lett volna a kezdeményezés lehetősége, de szépen lassan kezdik átengedni Alekéknak.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.11. 09:31:00

@puspang: Ja, és hogy kérdésedre feleljek, hogy én bezzeg mennyire tudnám őket tolerálni, volt itt még a köpős incidens alkalmával egy flame arról, hogy konkrétan és őszintén kijelentettem, hogy az adott szituációban alighanem letéptem volna Éva fejét

De ez nem jelenti azt, hogy az, hogy nincs erőszak, az nem egy jó szabály, mert ez nem megoldás (de hogy én a köpé után hatszor inkább kizártam volna Évát, mint Zsuzsit anno, az is tuti!!!!, mert ez valami nagyon, de nagyon mélyen romlott lelkületet feltételez) és azt is hozzátettem, hogy normális körülmények között egy ilyen nőnek a 20 méteres körzetébe sem megyek, tehát nem alakul ki ilyen típusú vita, aki meg önszántából bemegy a vellába, annak úgy is kell

Morgo1229 2011.03.11. 09:33:26

Hat olvasgattam itt a felhozatalt, es engem megdobbent a legtobb kommentelo hozzaallasa. De az is lehet, hogy Ti meg nem lattatok ciganyt, aki eppen akcioban van. Mert en lattam es a tegnapi Beci viselkedes es az en ciganyos emlekeim teljesen megegyeznek.
Szerintem ertelmes emberek elhatarolodnak, es melyen elitelik ezt a fajta viselkedest. Ha ez valakinek bejon, akkor csak kivanni tudom, hogy vele is egyszer tortenjen ez meg.
Ahogy papamamakislany irta Beci egy azok kozul "akik megtámadják az embert az utcán, akik kötekednek a békés járokellőkkel, akik rámásznak a szórakozóhelyeken az emberekre, akik megfélemlitik az embereket az aluljárókban és bárhol.Ez a viselkedés minősitette Bécit és társaságát"

joszif 2011.03.11. 09:33:48

A Blikket nem látta valaki este? rohadtúl érdekelne mit kaptak...
Béci abszolút leírta magát nálam, eddig sem volt szimpatikus de a tegnap esti dolga az egy az egyban olyan volt mint amikor hugomat akarták kifosztani a hasonszőrűek és körbeállták és 10 centiről az arcába ugattak meg megfélemlítették, csak szerencséje volt hogy éppen jöttek arra emberek és inkább eliszkoltak...

beacska 2011.03.11. 09:39:45

@Morgo1229: @joszif: a Béci Fanok ezekre úgyis azt válaszolják nagy bölcsen: "az értékrendembe" belefér, és sokkal durvább köpködni, mint erőszakkal fenyegetni. A történtek ellenére ment itt egész este az Alekosz és Éva szapulás. Csak annak fér bele az értékrendjébe, aki ellen még nem volt ilyesmi (Béci), és jópofának találja.

Én nem. Szomorú vagyok, hogy egy (két) ártalmatlan bolond ellen az erőszak a legjobb módszer a többség szerint.

Albino Vernyul 2011.03.11. 09:42:34

@Morgo1229: "Szerintem ertelmes emberek elhatarolodnak, es melyen elitelik ezt a fajta viselkedest. Ha ez valakinek bejon, akkor csak kivanni tudom, hogy vele is egyszer tortenjen ez meg."

Ezt most gondolom a rasszizmusrol irtad.. Avagy nem...?! Csendesen megsugom, amit Beci csinalt, az nem cigany szokas, a kopaszra borotvalt gorillak, a neonacik, a melymagyarok ugyan ezt a provokativ dolgot megteszik, vagy a falu bikaja a helyi kocsmaban.. Ez nem faj fuggo, hanem szocializacio kerdese.. Es nehogy azt hidd, hogy Alek elotte civilizaltabb volt, O is provokalt, csak O mas modon.. A lenyeg ugyan az volt, a masik felhuzasa...

TapOut 2011.03.11. 09:43:10

@lac64: Őszintén bevallom, a Gombi-Szandi párbaj felvetése nekem sem túl tiszta, lehet, arra gondolt, bármelyikük is jött volna vissza, valaki az ő csoportjukból lett volna védett 2 hétig? Nem tudom.
Viszont Jerzy kész lett volna kivinni Évát (azt nem tudjuk, milyen sikerrel beszélte volna rá a többieket), viszont pont Szandika volt, aki erről azonnal lebeszélte (elismerem, remek érvekkel), én viszont nem vagyok biztos abban, hogy nem sikerült volna.

Morgo1229 2011.03.11. 09:46:06

@beacska: En is elszomorodtam, hogy ez itt bejott egesz tegnap este.
Nekem speciel borsozott a borom es feltem is amikor neztem Becit.
Vannak itt tobben, akik szerint ez ferifas volt es csak ugy dolt a tesztoszteron. Sokszor nem ertem, hogy lehet egy dolgot ennyire szelsosegesen ertelmezni kulonbozo emberek altal. En ebben nem tudok liberalis lenni. Ami szar az szar, ezt a Becis dolgot ne magyarazzuk meg. Ez alavalo.

beacska 2011.03.11. 09:47:18

@Albino vernyul: csak nagy különbség, hogy verbálisan v. fizikailag provokál vki. Az embernek meg kell tanulnia, hogy a verbális támadással mit kezd, de nagyon nehéz a fizikai támadás elől kitérni. És a Rácz-tesók+Laci számomra jócskán túllépte a tolerálható határt.

És lehet azt mondani, hogy az RTL MOST direkt őket akarja eláztatni, de akkor az azt jelenti, hogy eddig is csinálták, csak mi nem láttuk??? ez még sokkal rosszabb...

beacska 2011.03.11. 09:48:54

@Morgo1229: háát, csak azt tudom elképzelni, hogy ez annak férfias, aki igényli, hogy néha-néha otthon férfiasan képen töröljék, csak hogy érezze, hogy ki irányít...(fejcsóva)

beacska 2011.03.11. 09:50:43

@Morgo1229: én spec. amióta Olivér kiment, nem hagyom a 13 éves lányomnak, hogy nézze. Nincs szüksége rá, hogy ilyen mennyiségű erőszakkal feküdjön le aludni.
A Trüsszentésen pl. jókat röhögtünk, de azt is csak elmeséltem neki.

Morgo1229 2011.03.11. 09:53:51

@Albino vernyul:
Ne huzzuk elo a rasszista kartyat. Ez nagyon uncsi. En a sajat tapasztalataimrol beszeltem, hogy ez a viselkedes identical !!! En ezt ciganyoktol lattam. Es igen, szerintem van ciganybunozes, es igen, neven kell nevezni a dolgokat.
Te az a tipusu ember vagy aki osszemos dolgokat, vagy csak nem elt ciganyok kozeleben.

joszif 2011.03.11. 09:54:34

Az egészben a legmegdöbbentőbb meg az volt ahogy szandika elélvezett az egésztől és hogy neki ilyen pasi kell. wtf??

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 09:54:48

Én láttam már több ilyet mint amit Béci csinált Alkesszel. Alkesz kis fecskéje olyan féknyomos lett mint egy Auchan parkoló Csömörön. :) Én nem tűrtem volna így Béci megfélemlítését, hanem felálltam volna. No persze, nem tudott Alkesz felállni sem, mert egyrész úgy remegtek a térdei mint a nyárfalevél, no meg be is volt baszva mint egy albán szamár.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 09:57:24

@joszif:

Ó ne csodálkozz ezen. A nők imádják az erőt. Ez tipikus amúgy, Béci kimutatta, hogy ő az alfahím, Alkesz meg ahogy kell behúzott farokkal (és teleszart fecskével) ült. Szerinted melyik vonzóbb? Egy beszari kis szarfaszú gnóm, vagy egy alfahím. No persze, nem mondom, hogy Béci akkora nagy szám pasi lenne, de a villában ő az elsőszámú hím.

beacska 2011.03.11. 09:57:25

@Nard: miért, te nem tojtál volna be? mit tettél volna?
én biza eloldalognék. Nekem nem kéne, hogy a fejem beverjék valami közel lévő nagy dologba.

TapOut 2011.03.11. 09:57:56

@Morgo1229: féltél, mi?
Én megmondom, mitől félnék, ha egy szórakozóhelyen odaállitana hozzám egy rángatózó fejű, vörösképű, akadozó nyelvű, sakálrészeg pszichopata, aki mindenáron szagolgatni akarna, és többszöri elutasitás ellenére is tovább próbálkozna, azt hajtogatva, hogy "Ugyan már a női nem, az tudom, hogy igent jelent"
Ha már félelem, ez számomra sokkal rémisztőbb, mint Béci bármikori viselkedése, ha meg már behoztuk ezt a jelzőt, bár utálom használni, Éva viselkedése a "legcigányabb". Indulatos, kontroll nélküli, rikácsolós, köpködös, minősithetetlen.

beacska 2011.03.11. 09:58:19

@Nard: de miért is kell FELTÉTLENÜL egy alfahím? úgy látom Anikó jól elvan nélküle.

joszif 2011.03.11. 09:58:28

@Nard: Alek még így nagyon jól tűrte. a legtöbb ember reflexből orron fejelte volna aztán nézhetett volna mint az albán szamár :)

Albino Vernyul 2011.03.11. 09:59:01

@beacska: Psszt... Beci se fizikailag inzultalta Alekoszt.. Viszont az igaz, hogy belepet a szemelyes szferajaba, ezzel provokalta.. De ugyan ezt a hatast el lehet erni verbalisan is, ezt Oli csinalta meg Zsuzsival.. Illetve, most elotte Alekosz Becivel.. Viszont meg kell hagyni, Alek jol reagalta le a helyzetet..
Ne fantazialj, eddig nem volt ilyen merteku feszultseg bent, most kattannak be szep sorban...

joszif 2011.03.11. 09:59:53

@Nard: jah az első pofonig imádják aztán meg sírnak mint a fürdős....

Morgo1229 2011.03.11. 10:02:26

@Nard: Az inkabb a Becit segitette volna, ha felall. Igy, hogy nem tette a Becibol az allat hoszzaban elojott, es nem lett feloldva a szitu.

TapOut 2011.03.11. 10:06:11

@beacska: Béciről tudom a legutolsóként feltételezni, hogy fizikai erőszakhoz folyamodna, egyszerűen azért, mert neki nincs erre szüksége. Van helyette magabiztosság, jó fellépés, higgadtság és karizma. Sportember, fegyelmezett, ő nem erőszakkal oldja meg a konfliktusokat.

-Sarq- 2011.03.11. 10:09:07

@Albino vernyul: Alek jól reagálta le a helyzetet?
Háááát...annyira sem volt tökös, hogy a másik szemébe nézzen. Vegyétek már észre, hogy face to face konfrontáció esetén Alekoszban annyi érdekérvényesítő képesség sincs, mint egy zacskó szotyiban. Az ágyat elfoglalókkal szemben sem tudott semmi hatásos fellépést összehozni. Olivér, Béci vagy Laci a lábuknál fogva rángatta volna le őket.

Egyszerűen nem értem, miért látják sokan úgy, hogy Alekosz gyáva kitérése a konfrontációk elől a dolgok megfelelő módon történő lereagálása.

Béci számomra teljesen semleges, de végre kimondta azokat a dolgokat, amikről a lakók eddig saját maguknak is hazudtak. És Laci is kezd ráébredni arra, hogy a taktikázás, az önbecsapás, meg a klikkesedés mennyire szánalmas dolog, mindenki egyedül van bent és magának kell megcsinálnia a saját sikerét. Mondjuk Lacinál ez szokás szerint 1-2 hőbörgés után szépen visszasüllyed majd a szokásos csendben üldögélés szintjére, nem hiszem, hogy ezentúl ez lesz a folyamatos nézőpontja.

Hódos Hajnalka 2011.03.11. 10:09:34

@Morgo1229: na akkor a témát kiveséztük és akkor beszélgessünk a szép tavaszi időjárásról.
köszönöm.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 10:13:04

@beacska:

Én felállok és állom a tekintetét. Lássa, hogy nem félek tőle, és felveszem a kesztyűt.

És mindig van alfahím. Mindig van sorrend.

@joszif:

Nem mondanám, az ilyen alfahímek nem alacsonyodnak odáig, hogy nőt üssenek meg. Az ilyen játék csak férfiak közt történik.

@TapOut:

Szerintem sem akarta bántani fizikailag Alkeszt, csak megalázni. Ami sikerült is. A képernyőn át is érezhető volt Alkesz félelemszaga.

@Morgo1229:

Lehet akkor férfinak tekintené Alkeszt, nem egy nyámnyila beszari véglénynek ami valójában. Alkesz annyira férfias mint egy Hello Kitty retikül a kezemben.

joszif 2011.03.11. 10:13:38

@-Sarq-: mi lett volna a helyes lereagálás? Belemenni a kihávásba és verekedni?
ez az utolsó kérdésem a témában és befejeztem.

syfyboy 2011.03.11. 10:14:02

@Hódos Hajnalka: Nalam kint 8 fok van kisse felhos, de kimondottan kellemes ido. Holnap estere viszont a villa kornyekere vihar kozeleg... Meglatjuk kire csap le :D

dr. gernika 2011.03.11. 10:15:04

@nyuszómuszó: Szerintem még így is sokkal jobban felhergelte Alekoszt, mint az őt, mikor ledarálta a mijezazingrajtad kezdetű monológját.

Szerénke. 2011.03.11. 10:15:21

@Hódos Hajnalka:
Az Isten áldjon meg, ne hagyd, hogy ez legyen itt az általános, mert akkor megint kereshetek magamnak olyan helyet, ahol értelmesen meg lehet vitatni az álláspontokat.
Régebben írogattam a life.hu-ra, de ott olyan szintű anyázás, meg szidás ment, hogy nem mentem oda többet.:(

Morgo1229 2011.03.11. 10:15:44

@TapOut: Nem ertem, miert kell a Beci viselkedeset osszehasonlitani az Alekeval. Hogy Alek mennyire ramaszik a nokre es az milyen zavaro. Probald mar egy kicsit kiszakitva nezni. Szoval, ha van egy rossz viselkedes es arra mi arra adunk egy valasz viselkedest akkor az mar minket igazol ? De hat a valaszreakcio ugyanolyan szar. Akkor, most minek megy ettol valaki a mennybe ?
Tulajdonkeppen Evaval ertesz egyet.
Mindenki rossz, es en kiabalok, mocskolodok, hat mi mast tennek ? En ilyen vagyok. Szanalmas.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 10:15:54

@joszif:

Nem verekedni, hiszen azért kizárás jár. Ezt mindketten tudták, és épp ezért szánalmas lett Alkesz. Ha lennének tökei és nem két szottyadt kis golyszli a fecskében, akkor felállt volna és elküldi Bécit a faszba. De ehhez sem volt bátorsága, annak ellenére, hogy még részeg is volt.

Szerénke. 2011.03.11. 10:16:38

@gernika: Azt ott akkor én sem értettem. Olyan hülyeségeket mondott Alekosz, ráadásul Jerzsi (talán egyszer az életében) vissza tudott vágni, Alekosz arra már nem is tudott mit mondani.

dr. gernika 2011.03.11. 10:17:46

@nyuszómuszó: Én lehúztam volna az összes cigijét a wc-n.

Albino Vernyul 2011.03.11. 10:18:13

@Morgo1229: Uncsik a rasszista panelek, a sajat tapasztalatokrol, meg stb.. Azt latod, amit latni akarsz, mert ugy allsz neki, es a hasonlo dolgokat, ha nem ciganyokrol van szo, eszre se veszed.. Nagyon sok szubkulturaban ugyan ezek a viselkedesmodok megvannak, es nem faj fuggo a dolog.. Tanulsagos volt, ahogy Szandika reagalt, a Mambo klub kornyeken is az erokultusz a nyero...

lac64 2011.03.11. 10:19:46

@-Sarq-: "És Laci is kezd ráébredni arra, hogy a taktikázás, az önbecsapás, meg a klikkesedés mennyire szánalmas dolog, mindenki egyedül van bent és magának kell megcsinálnia a saját sikerét."
Az a baj Lacival, hogy erre nem magától jött rá, ezt Anikónak kellett neki elmagyaráznia.

Morgo1229 2011.03.11. 10:19:48

@Hódos Hajnalka: Itt, ahol en vagyok nincs tavasz. De orulok, hogy Mao-on jo az ido.
Csak nehogy azt mondd, hogy neked is bejott ez a bullying a Becitol, mert akkor csalodnom kell, pedig nagyon jok az irasaid.

joszif 2011.03.11. 10:21:00

Köszönöm a válaszokat egyet természetesen nem értünk de részemről ennyi volt, azthiszem nem lennék délután Hajni helyében mert megint el fognak szabadulni az indulatok.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 10:21:02

@Albino vernyul:

Még a galamblelkű vega bölcsészlányok bugyija is nedves lesz egy tesztoszteronban bővelkedő hím látványától! Az erőkultusz MINDIG nyerő, mindenhol. A nyafogó kis buzikat csak a nyafogó kis buzik értékelik :)

Szerénke. 2011.03.11. 10:21:03

@Albino vernyul: Valaki világosítson fel, hogy Szandika hogyan reagált, mert arról lemaradtam.
Köszi

dr. gernika 2011.03.11. 10:22:23

@beacska: Még szerencse, hogy amíg Olivér bent volt, láthatott sok gyönyörű, követendő példát. Gratulálok.

lac64 2011.03.11. 10:23:17

@Szerénke.: Megszüntette a veszekedést azzal, hogy Bécit elhívta onnan, majd a hálóban közölte vele, hogy örülne, ha kinn ilyen pasija lenne

joszif 2011.03.11. 10:24:23

@Szerénke.: hogy neki ilyen pasi kell és megölelte a Bécit. Tanulságos jelenet volt.
@Nard: egy bizonyos életkorig meg egy bizonyos dologra valóban de hogy mindg mindenhol az kizárt.

vancrow 2011.03.11. 10:28:35

Remek idő lesz ma, látványra legalábbis biztató. :) A Béci-Alekosz csata az elmúlt napok legkeményebb történése volt úgy látom, meg is osztotta a rajongókat rendesen. Én mindenesetre javasolnám a nappali érkezőknek hogy vegyenek egy kis fáradtságot és olvassák vissza az esti kommenteket, minden szemszög megnyilatkozott már többször is. Mégsem kellene talán ugyanazokat beirkálni már csak a lemaradó és pótló olvasókra gondolva is. Köszi :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 10:29:05

@joszif:

Nyilván öregkorban max egymást verik agyon a járógéppel, meg hajtanak át egymáson különösen nehéz harci banyatankkal :) De amúgy meg tény, a nők az erős, magabiztos, keménytökű férfiakat szeretik. Mindig, minden körülmények között. (Nem említem a leszbiket, értelemszerűen) :)

dr. gernika 2011.03.11. 10:29:37

@Morgo1229: Hűdenagyonsürgősen ki leszel moderálva remélem...
Az a nagy különbség a tegnapi és az általad vázolt eset között, hogy Béci viselkedése csak válaszreakció volt az azt megelőző alázásra. Elég sokat lenyelt már neki, itt elszakadt a cérna. És ha egy szánalmas kis pöcs a szabályokat kihasználva folyamatosan szívja a az emberek vérét, igenis megérdemli, hogy legalább egyszer ráijesszenek. Van, akit csak ez állít le. Nem volt semmi veszélyes abban, ami tegnap történt, Béci nem bántotta volna, csak kicsit helyre akarta már tenni. Én úgy mondom ezt, hogy gyűlölöm és elítélem az erőszakot. Fenyegették már meg én barátomat is gettólakók, az nem ilyen volt.

Szerénke. 2011.03.11. 10:30:17

@lac64: Ez így ebben a formában tényleg elég gáz.
@joszif: Mondjuk ilyen barátnő sem kéne, mint a Szandika, mert naponta hatszor gondolja meg magát. Nem egy életbiztosítás.
Mi ebből a tanulság. Nincs bent egy igazán normális ember sem.:D

naezjó... 2011.03.11. 10:31:11

nekem csak 1 dolog nem tiszta. Szandál mit értett azon, h ''úristen, nekem ilyen férfi kell, adja az ég!''??? A történések melyik része váltotta ki ezt belőle Béci iránt? tudjuk, h szereti a törvényen kívüli pasikat, de ez tegnap mitől fakadt ki belőle?

TapOut 2011.03.11. 10:32:50

@Morgo1229: nem lehet kiszakitva nézni, mert egymást generálják az indulatok és a reakciók is válaszreakciók egymás felé.
A válaszreakció ez esetben egy nyilt provokáció volt egy olyan viselkedésre, amit nem biztos, hogy sokan ilyen higgadtan kezelni tudtak volna.
Az Évás hasonlatod pedig annyira képtelen, hogy értelme sincs lereagálni

TapOut 2011.03.11. 10:35:06

@gernika: hú gernika, de megelőztél :-))

osgood 2011.03.11. 10:40:08

@Morgo1229: "Csak nehogy azt mondd, hogy neked is bejott ez a bullying a Becitol, mert akkor csalodnom kell, pedig nagyon jok az irasaid. "

Csak nehogy azt mondd, nem jött le az a posztokból, hogy a háziasszonyunknak mi a szerepe és hol is áll, mert akkor csalódnom kell, pedig nem néztél ki funkcionális analfabétának :)

dr. gernika 2011.03.11. 10:41:43

@TapOut: like
@Nard: "Alkesz annyira férfias mint egy Hello Kitty retikül a kezemben. "
:DDDD
@Szerénke.: Provokálni akarta őket direktben. Csak nem úgy sült el, ahogy akarta, senkiből nem hozta ki az állatot ott, legfeljebb később puffogtak egy kicsit rajta. Gigi jól mondta, hogy röhögjék ki és ne vegyék fel, ez a legjobb fegyver ellene.

naezjó... 2011.03.11. 10:42:42

@gernika:
''Béci viselkedése csak válaszreakció volt az azt megelőző alázásra. Elég sokat lenyelt már neki, itt elszakadt a cérna.'' mit is az a sok, amit lenyelt neki? pedig nézem...
''És ha egy szánalmas kis pöcs a SZABÁLYOKAT KIHASZNÁLVA folyamatosan szívja a az emberek vérét, igenis megérdemli, hogy legalább egyszer ráijesszenek.''
értsd ezalatt, h beleszámolja, h valószínűleg nem ütik le? Oh, micsoda taktikus :)

beacska 2011.03.11. 10:44:26

@gernika: addig sem nézte, de azóta TILTOM. de jó, hogy nem személyeskedünk!!!
gratula, ez jó érv volt!!! sokat gondolkodtál rajta? lassan a kislányomba is belerúgunk? eláruljam a nevét, hogy könnyebben menjen???

Morgo1229 2011.03.11. 10:44:44

@TapOut: Hajni beszolt, hogy az idorol beszeljunk.

-Sarq- 2011.03.11. 10:45:03

@joszif: Nekem pl. eszembe sem jutott, hogy Béci tettlegességig akarta provokálni Alekoszt...Furcsa, hogy vannak, akik ebből etnikai kérdést csinálnak, meg erőszakot kiáltanak.
Sokkal inkább az jött le, hogy a szemébe mondta, milyen nyomoronc egy alak. Alekosz pedig ilyenkor képtelen megvédeni magát, vagy visszatámadni, csak jön ezzel az álfölényes álnyugalmával. Tényszerű és logikus érveléshez nagyon híján van az intelligenciának, de a hozzá hasonló képességű emberekkel nagyon jól elhitette ennek az ellenkezőjét.
Pont ezt csinálnám Alekosszal, ha bent lennék, csak napi szinten, folyamatosan. Szembesíteném őt is, a többieket is, a nézőket is azzal, hogy mennyire üres, egoista, téveszméktől vezérelt ez az ember.
Eljött a tiszta beszéd ideje, nagyon helyeseltem azt is, amikor Évát a kihíváskor élőben égették, hogy a kiválasztás óta mennyire törleszkedik Szandikához.

Persze az összes többi lakóval kapcsolatban is bőven lenne mit kipakolni az asztalra.

Albino Vernyul 2011.03.11. 10:47:12

@-Sarq-: Erre a helyzetre ez a legjobb reakcio, amit Alek csinalt.. Nard-al ugy reagaltok ra, mint Szandika.. Beci tokos, mert huuu de ferfias volt, Alek gyava, mert nem vette fel a kesztyut.. Mikozben az ilyen provokaciora nem erdemes erovel valaszolni, es meg a szemkontaktust is kerulni kell, aztan a "tokos" legeny egy ido utan kifullad, vagy O ut eloszor, vagy elrangatjak a haverjai, mert kinos kezd lenni a szituacio a nyomulassal.. Jelen esetben Szandika kapott eszbe, es oldotta meg a helyzetet..

-Sarq- 2011.03.11. 10:49:10

@gernika: Folyamatosan, nap mint nap, bármilyen szituban, élő adásban is ki kellene röhögni Alekoszt, ez lenne a leghatásosabb fegyver ellene. Csak ehhez a többiek is buták. Pedig az Alekosz-kultuszt bentről is nagyon szépen le lehetne törni.
Én biztos rákérdeznék Balázsra és Lilura is, hogy mi a faszért futtatják, legyenek már objektívebbek. Hadd nyeljenek ők is félre élő adásban :).

maghozo 2011.03.11. 10:50:20

@Nard: "Én felállok és állom a tekintetét. Lássa, hogy nem félek tőle, és felveszem a kesztyűt.

És mindig van alfahím. Mindig van sorrend." -
Ezzel csak tennél még egy lapáttal a tűzre. Egy bepörgött embert békén kell hagyni míg lenyugszik. Egy spirituálisan fejlett egyén ezt csinálja - nem veszi át egy dühöngő hangulatát.
Bécinél nem Alek volt az ok hanem saját maga , az érzései .A villában is érvényes az hogy mindenki csak saját magát tudja lejáratni. Lelkileg stabil egyént nem lehet cukolni , bosszantani.

naezjó... 2011.03.11. 10:50:48

@-Sarq-:
''Pont ezt csinálnám Alekosszal, ha bent lennék, csak napi szinten, folyamatosan. Szembesíteném őt is, a többieket is, a nézőket is azzal, hogy mennyire üres, egoista, téveszméktől vezérelt ez az ember.''
Tudod, ez csak úgy megy, ha jobb ember vagy nála, és van mire fel PLUSZ ezt sikerült is megmutatnod a játékban. Na ez a többi játékosról Bélával egyetemben nem mondható el szerintem.

beacska 2011.03.11. 10:51:15

szerintem, aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy nem a "kiállok ellene tökösen" módszer a megfelelő. Aki itt azt mondja, hogy másként tett volna, mint Alekosz, az saját magát is becsapja.

Ide csupa tökéletes nő és tökös pasi jár írogatni. Tök jó!!!!

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 10:51:26

Hajniiiii! Ha itt vagy, kérlek világosítsd meg sötét elmémet!!!
Még a régebbi posztok között valamelyikben említettél egy bizonyos Angust, talán az Anikó-Király L Dzsókákker vonatkozásban. Hogy úristen az Angus!!! Ki az az Angus??????
*ez már régen foglalkoztatja, csak még nem volt érkezése megkérdezni.

naezjó... 2011.03.11. 10:53:40

@Albino vernyul:
egyetértek. Csak a Szandál ''nekem ilyen férfi kell'' nem illett a képbe. értelmezhetetlen.

dr. gernika 2011.03.11. 10:53:49

@naezjó?: Ha nézed, biztos láttad, mikor provokálni próbálta, ezen kívül alázta Jerzyt, és időről időre inzultálja a húgát. Most pedig szó szerint beleokádott, majd pedig többszöri figyelmeztetés ellenére belepofázott Béci hintázásába (de hülyén hangzik ez :) ). Lényeg, hogy látszott Bécin, mennyire idegesíti ez, ahhoz képest nagyon is nyugodtan reagált. Utána meg akarta mutatni, milyen az, amikor belepofáznak a mi mondanivalónkba, és Alekosz gyönyörű kettős mércés reakciójára jött ez a flame. Szerintem nagyon jó volt, ő nem ismételgette magát, észérveket használt, az én gondolataimat mondta ki, és még be is szaratta a kis csírát. Lájkolom.
Alkesz szabálykihasználásán azt értem, hogy a végtelenségig vissza él a lehetőségeivel.
Elsősorban a verbális agressziójáról beszélek, de szépen megnyilvánult a jelleme a kereskedés alatt is.
Úgy fogalmaznék, hogy IRL is vannak dolgok, amit jogodban áll megtenni, mégis jogosan ítéli el a társadalom, még ha nem is büntetendő. Mert erkölcstelen, mert etikátlan. Ezt még a bírók is megfogalmazzák egyes esetekben.

Most mennem kell.

-Sarq- 2011.03.11. 10:54:07

@Albino vernyul: Nekem Béci nem volt férfias, ciki is lenne férfiként nekem :).
De ugyanezt csináltam volna, csak nem ilyen nyájas-nyálas stílusban, hanem teljesen tárgyilagosan, az asztal másik oldaláról.
Alekosz pedig egyszerűen gyávaságból reagál így, nem tudatosan. Nem tudom, miért feltételeztek róla akár csak minimális társas intelligenciát is.
Hetek óta egy merő póz az ember, 2 hónappal ezelőtt teljesen másképp viselkedett. Időközben rájött, hogy odakint kajálják ezt a modorosságot, na azóta csak ez a hatásvadászat megy semmi más.

dr. gernika 2011.03.11. 10:55:47

@beacska: Higgadj már le, te dobtad be a kislányodat a blogra, én csak véleményeztem. És persze nem őt, hanem téged, a nevelési elveidet. Ha nem lett volna egyértelmű...

TapOut 2011.03.11. 10:56:39

@Morgo1229: Ha kultúrált véleménycsere folyik személyeskedés és bármifajta rasszizmus nélkül, Hajni nem szól be.

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 10:56:48

Jééé, a Farm ahol élünk megy:)))
vicces lenne róla hogyvoltozni:D

viola narvilly 2011.03.11. 10:56:49

@Ayesha:
Tudom, hogy nem vagyok Hajni, de Angus Young-ról írt, az AC/DC-ből.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 10:57:18

@beacska:

Lehet, velem nem viselkedett volna így Béci, mert egyrészt jobb fizikumom van, másrészt meg nem vagyok aberrált korcsfajzat mint Alkesz. És voltam már ilyen helyzetben, mindkét oldalon.

maghozo 2011.03.11. 10:58:23

@-Sarq-: Ez az irigység ! Miért is kellene Alekoszt lejáratni ? Ha ezt próbálják akkor szép sorba spirituálisan elvérzenek mellette .

Szandika is akkor volt szerethető ha ő maga is pont szeret . Mikor gyűlölködött akkor kint se szerették .

TapOut 2011.03.11. 10:59:37

Viszont most lépnem kell, majd legközelebb

beacska 2011.03.11. 10:59:42

@gernika: és mi is baj az én nevelési elveimmel???? hogy nem engedem neki nézni??? (hül-hül-hül) te hallod magad???

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 11:00:40

@viola narvilly: áhh köszi:) akkor most jól lenyomozom ezt az Angusembert.
...
Hát nem egy Béci-féle mézeskalácshuszár:D:D:D

kékdelfin 2011.03.11. 11:01:09

@beacska: Nekem is ez jutott tegnap este eszembe. Szálfa termetek, izmos kidolgozott testek, alfahímek, vagy ha nem, akkor kiVEREKSZIK maguknak ezt a rangot, mmkk. A nők meg a legjobbak, legcsinosabbak, legtökéletesebbek, jópartik, divattervezők, természetesen tökéletes testtel, arccal, gammanőstény mind! És persze spirituálisan, IQ-ban, EQ-ban, problémamegoldó-készségben a legfejlettebb mind nemtől függetlenül:)

viola narvilly 2011.03.11. 11:02:11

Amúgy üdv mindenkinek.
Mivel nagyon le vagyok maradva, most néztem meg kisvideókban a történéseket.
Szóval erről a Béci vs Alekosz dologról azt tudom írni, hogy...
csodálom Bécit, én ilyen "pszichológiai hadviselésre" képtelen volnék, már amikor a szalonna miatt visongott hangosan az Alekosz, akkor felpattantam volna, az összes tányérról összeszedtem volna a szalonnát, a homlokánál fogva hátrahajtottam volna a fejét, és az összes szalonnát egyszerre nyomtam volna le a torkán. Bár én köztudottan idegbeteg vagyok.
Alekosz meg ott számította el magát, hogy gyakorlatilag ordítva harsogta, hogy Béci így ne sugdolózz, meg úgy ne sugdolózz... mikor mi, nézők tökéletesen hallottuk Bécit. Nem jött be a számítása, hogy egyrészt ebből Bécinek büntetése lehet, másrészt mi nézők azt gondoljuk, hogy Béci tapló (itt persze csak saját magam véleményét írom).
Ez az ember, ez az Alekosz eleinte még szórakoztató volt számomra (úgy az első 4-5 napon), de mostmár szó szerint a hideg ráz, mikor látom. Méltó párja ebben Éva, de őt egyébként is a kezdetektől nem szerettem.

naezjó... 2011.03.11. 11:03:12

@Kékdelfin:
''millióan irigylik a testtartásom'' :)

viola narvilly 2011.03.11. 11:04:13

Ja, eh, öh, ez a veszekedés dolog még csak a mai posztban lesz? Namindegy, akkor majd odaképzeljük a kommentem :D

-Sarq- 2011.03.11. 11:05:01

@maghozo: Nem hiszem, hogy gyűlölködés lenne, ha bárkinek a szemébe mondom az alapvető emberi hibáit.
Érdekes, hogy mindig ez a gyűlölködés, cigányozás, erőszakos szándékok belebegtetése jön itt elő, ha valaki a billentyűzetére meri venni negatív megközelítésben Alekoszt. Mert az ilyen ember ugye csakis hardcore Rácz-rajongó lehet...
Lehet, hogy akkor én vagyok az egyetlen, aki amellett, hogy Alekoszt egy pondrónak tartja, Gigit már ma kihajtaná a villából, Bécitől meg a döntőben venné el az első hely lehetőségét. Ennyit az elfogultságomról.

Ha már itt tartunk, szerintem Alekosz, Béci és Anikó lesz a döntőben. Alekosz nem fogja megnyerni, mert egy félbolondból nem csinálnak hőst, az ő kultusza már úgyis önjáró. Bécivel sem nyeretik meg, mert az Alekosz-hívők megtámadnák az rtl székházat. Anikó nyeri majd meg és csinálnak belőle egy új Ördög Nórát.

naezjó... 2011.03.11. 11:05:41

@viola narvilly:
miért? a középjáték mindig az előző napi posztnál van. :)

viola narvilly 2011.03.11. 11:07:11

@naezjó?:
Hetek óta normálisan se posztot nem olvastam, se tv-t nem néztem... A hsz-ekből meg mindig csak az utolsó 100-at van időm megnézni :)

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 11:11:06

Alek nőkhöz való hozzáállásáról és nyomulásáról az jutott eszembe, hogy a görögökre jellemző az erőszakosság.
Kétszer voltam kint nyaralni ott. Ha egyszerűen barátságos meg kedves velük egy nő, azt már biztatásnak veszik, és nem értenek a NEM-ből, próbálkoznak tovább.
De azt azért nem mondanám, hogy szexuálisan zaklattak volna, vagy ilyesmi, egyszerűen félreértik, ha egy nő kedves velük.

naezjó... 2011.03.11. 11:11:22

@-Sarq-:
''Nem hiszem, hogy gyűlölködés lenne, ha bárkinek a szemébe mondom az alapvető emberi hibáit.''
na jó, de ilyen közelről? :)
az Ördög Nóra effektre libabőrös lettem. Hát nem elég 1??? Hát mit akartok még??? :D

-Sarq- 2011.03.11. 11:11:36

@Kékdelfin: Áruljátok már el, hogy miért nem tudtok semmi másra asszociálni a tegnapi történésekből, mint a verekedésre?
Szerintem verbálisan sokkal jobban meg lehet semmisíteni egy embert, mint verekedéssel, csak persze nem olyan doktor Lázáros hőbörgő stílusban. És Alek a kimért hűvösségével is maximum a Bécihez és a többi lakóhoz hasonló csökkent képességűek közül tűnhet ki.

-Sarq- 2011.03.11. 11:12:38

@naezjó?: Én konkrétan nyugodtan aludnék, ha beszántanák az RTL székház helyét, de ennek kicsi az esélye :).
Faxom se akar még egy Ördög Nórát, de ezek termelődnek :).

Albino Vernyul 2011.03.11. 11:14:50

@-Sarq-: Azert Alek biztonsagi or... Nem tudom hol dolgozott mar, milyen oktatast kapott, de elvileg nekik tudni kell kezelni egy ilyen helyzetet.. Amugy, a vegen mar kezdte felkapni a vizet, egyre tobbet nezett Beci szemebe...

-Sarq- 2011.03.11. 11:16:29

@Albino vernyul: Alek nem az a kategóriájú biztonsági őr, aki rutinszerűen tudná kezelni az ilyen helyzeteket. Vagy Te a Tescoban meg a szórakozóhelyeken csupa olyanokat látsz? :)

Szerénke. 2011.03.11. 11:16:55

@gernika: Persze, valószínű, hogy az volt, mert semmilyen vita nem előzte meg az esetet. Csak odament szidni őket. Azért nézett Béla is olyan nagy szemekkel, mert azt sem tudta, hogy mi van.

viola narvilly 2011.03.11. 11:17:30

@Ayesha: @Ayesha:
Maximálisan osztom a véleményed!
Egyszer ketten nyaraltunk lányok, a buszon összehaverkodtunk fiúkkal, akik meg más fiúkkal, így többen voltunk.
De az egyik első szórakozás alkalmával két fickó lecsapott ránk a dizsiben, mi meg elkövettük el azt a hibát, hogy nem hajtottuk el őket rögtön a halálkaszára, beszélgettünk, táncoltunk, ittunk egyet velük... másnap pont akkor jelentek meg a strandon, mikor a mi ismerős fiúink elkolbászoltak. Heverünk a homokban, ezek meg négymillió kint heverő nő közül kiszúrtak minket és odajöttek. Az egyik megszólalt, hogy "sziásztok", én meg megkérdeztem a barátnőmet, hogy "ez ki a faszom?" :D, addigra meg már fogták a naptejet, hogy bekennek. Anyád mondom, engem nem, de a barátnőm nem úszta meg. (ezek után meg is mondtuk a fiúknak, hogy olyan nem lesz, hogy minket kettőnket magunkra hagynak)

naezjó... 2011.03.11. 11:18:42

@-Sarq-:
Ördög Nórára akkor lennék csak és kizárólag kíváncsi, ha Liluval együtt forgatnák az On the spot legújabb részét Mogadishu férfi lakosságának udvarlási szokásairól.

kékdelfin 2011.03.11. 11:18:45

@-Sarq-: Nem mondtam, hogy verekdni kell. Az itt szólókról írtam egy "összegzést" az eddig olvasottak alapján. Írhattam volna azt is, hogy 'istenem, mennyi hülye szaladgál a világban szabadon, és szinte mind itt kommentel!'

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 11:19:04

@viola narvilly: Igen, ugyanilyenek voltak, akikkel mi találkoztunk a barátnőmmel. Viszont a javukra írható, hogy azért nem kellett tőlük félnünk vagy ilyesmi, mert alapvetően ártalmatlanok, csak tudni kell kezelni a helyzetet:)

-Sarq- 2011.03.11. 11:20:47

@viola narvilly: Szerintem Aleknál ennek semmi köze a "görögséghez", ő egyszerűen egy lúzer pasi, aki a sikertelenségét megpróbálja statisztikai alapon kiküszöbölni. Rámegy minden nőre, hátha valamelyiknél véletlenül bejön.

-Sarq- 2011.03.11. 11:21:58

@Kékdelfin: Szerintem azokban is komoly mennyiségű látencia van, akik Béciről azt feltételezték, hogy meg akarja üttetni magát.

vancrow 2011.03.11. 11:22:00

@Nard: "És voltam már ilyen helyzetben, mindkét oldalon." Ebben van valami, én is voltam mindkét oldalon, szerintem az életben bele lehet futni ilyen helyzetbe. Az emberi indulatok és érzések irányát meg az határozza meg gondolom, ki melyik oldalon volt többet, vagy hol érezte jól magát. :) (lásd kötöttek már beléd, lefejelném kommentek)

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 11:22:02

@-Sarq-: a nagy számok törvénye, ugye:))))
én azért félni nem félnék tőle, de leszerelném:)

Albino Vernyul 2011.03.11. 11:22:11

@-Sarq-: Azert ezt-azt mindegyik osszeszed itt-ott.. Ha mashol nem a filmekbol...;)))

maghozo 2011.03.11. 11:22:45

@-Sarq-: Nekem mindegy ki nyeri meg a játékot .
A gyűlölködés az mikor valakit le akarsz járatni :)
A szereplők érzéseket váltanak ki a nézőkből . Kiből mit az vagy kellemes vagy kellemetlen - viszont ezek az érzések belül bennünk vannak . Az a Játékos fog nyerni amelyik a nézőkből képes a legtöbb kellemes érzelmet kiváltani . A RTL is erre hajt ezért úgy vágja össze az anyagot - őket nem érdekli az, hogy a harag vagy a szeretet az amitől az emberek szavazatot nyomnak . A lényeg ,hogy kibillentsenek a semlegesből - mert másképp nincs bevétel.

-Sarq- 2011.03.11. 11:23:01

@Kékdelfin: Vigyázz, mert ha ekkorákat általánosítasz, Téged is beleérthetnek a halmazba :).

viola narvilly 2011.03.11. 11:23:43

@Ayesha:
Iiigen, végül mi is leráztuk őket, de furcsa volt, hogy ilyenek.

@-Sarq-:
Csúnya módon általánosítottunk Ayeshaval. Az erőszakosságról volt szó csak.

Szerénke. 2011.03.11. 11:24:03

@viola narvilly: Nem tudom, ez nálam már kimeríti a zaklatás fogalmát.:D Mondjuk én amúgy is utálom, ha valaki betolakodik az intim szférámba, ezt csak nagyon keveseknek engedem meg (Barátom, nagyon szűk család).:D
Biztos felpattantam volna, és visítottam volna, mint egy elmeháborodott.
Ráadásul Nálatok ennyi elég is volt.
Én emlékszem egy olyan videóra, mikor az Éva egy ágyban volt Szandikával, Alekosz meg odament hozzájuk beszélgetni. Éva a lábával(!) simogatta Alekosz vállát és hagyta neki, hogy a kezét egész a fenekéig csúsztassa a combján (hálóingben volt). Ezek után nem tudom, hogy mit csodálkozik...

zoxó 2011.03.11. 11:24:09

@Ayesha: viszont Alek itt született, apja magyar, szerintem nem hogy görögül nem tud, de életében nem járt Görögországban. Magyarán itt szocializálódott, már amennyire. Szóval a félig meddig görög származás és a semennyire görög identitástudat számomra nem magyarázat a viselkedésére.

U.i.: a törökök meg még nyomulósabbak. Nekik még biztatás sem kell:)).

naezjó... 2011.03.11. 11:25:03

@Szerénke.:
hát persze. Mert ha Béla támad, akkor annak előzménye volt, ha Alek, akkor nem. Ha Alek nem válaszol, akkor beszari, ha Béla nem, akkor megfontolt. ha Béla szól be Anikónak, az cuki, ha Alek Giginek, akkor perverz szatír, aki csak azért pofázik, mert nem dughatott. Ha Éva próbálja védeni, akkor mit pofázik a kócos, ha Gigi kántál a sarokban, akkor itt volt az ideje, és különben is lenyűgöző, h eddig bírták. értem. Szóval csak a szokásos napi rutin :DDD

maghozo 2011.03.11. 11:25:50

@-Sarq-: "Ha már itt tartunk, szerintem Alekosz, Béci és Anikó lesz a döntőben. Alekosz nem fogja megnyerni, mert egy félbolondból nem csinálnak hőst, az ő kultusza már úgyis önjáró. Bécivel sem nyeretik meg, mert az Alekosz-hívők megtámadnák az rtl székházat. Anikó nyeri majd meg és csinálnak belőle egy új Ördög Nórát. "

Így van !:DDDDDDDDD

maghozo 2011.03.11. 11:28:08

@naezjó?: Ezek szerint te is látód éjjelente ,hogy egytől egyig mind szerethető . :DDDDDDDD

-Sarq- 2011.03.11. 11:29:32

@zoxó: Állítólag nem is Alekosznak hívják hivatalosan, hanem Sándornak, nem tudom, ez igaz-e. Viszont hogy semmi görögös identitása nincs, az napnál is világosabb.

viola narvilly 2011.03.11. 11:30:30

@Szerénke.:
Én is utálom, ha hozzámérnek, nyilván azoknak a magukat görög isteneknek képzelő egyéneknek sem hagytam ezt.
Igen, emlékszem arra a jelenetre. Utána volt valamikor, hogy Alekosz mondotta volt Évának, hogy persze a múltkor hagytad, hogy a combod simogassam, az meg kikelt magából, hogy ilyen nem volt.

Szerénke. 2011.03.11. 11:31:06

@naezjó?: Nyugi, ne flame-elj már folyamatosan. Attól, hogy nem egyezik a véleményünk nem kell ilyen indulatosnak lenni.
Most had ne kelljen megint videót keresnem, mint tegnap, hogy bizonyítsam az igazam (ha nagyon kell megteszem), de ezt a kirobbanást, amit a Alekosz ott levágott, semmilyen komoly vita nem előzte meg. Béláéknál látható volt egy folyamat, ami oda vezetett, ahova nem kellett volna. Az egyik egy részeg állat volt, a másik meg egy idegbeteg állat. Ez van.
Éváról meg annyit, hogy jó lenne megfigyelni, hogy a vitái az esetek 80%-ban ott kezdődnek, hogy valakinek félvállról odamond valamit. Utána persze megmagyarázza, hogy 'csak kérdeztem', 'csak vicceltem' meg hasonlók. A gond csak az, hogy ha vitát óhajt provokálni (és mindenki tudja, hogy melyik mondatával fogja ezt elérne, persze ha sík hülye), akkor vállalja is érte a felelősséget és ne csináljon úgy, mintha neki az egész semmi köze nem lenne és csak őt támadná mindenki.

Szerénke. 2011.03.11. 11:33:25

@viola narvilly:
Én 13 éves koromban voltak Göröghonban és akkor (én még nagyon kicsinek számítottam), Anyura szálltak rá, mint a legyek. Kapott virágot, meg minden. Hozzá kell tegyem, csak ketten mentünk.:D
Akkor nem csak én emlékszem.:D Éva amúgy is mindent letagad, azt is amit két perccel ezelőtt mondott. Ezt mondjuk utálom egy vitapartnerben. Ha már kimondta, akkor az legyen is úgy, ne táncoljon vissza.

Szerénke. 2011.03.11. 11:35:20

@Szerénke.:
'és mindenki tudja, hogy melyik mondatával fogja ezt elérne, persze ha sík hülye'
Ez itt elég értelmetlen lett. Szóval azt akartam leírni, hogy mindenki tisztában van vele, hogy melyik mondata fogja kiváltani a másik dühét, kivéve ha az a valaki sík hülye. De ez nem jellemző az Évára, ergo szándékosan csinálja.

kékdelfin 2011.03.11. 11:36:05

@-Sarq-: Mivel olyan mértékű véleményt nem szoktam kinyilvánítani, mint az általánosításom alanyai, így "nem tudok beleértődni". De amúgy vállalom! Kijelentem (hogy recece) ország világ előtt, hogy hülye vagyok:)

naezjó... 2011.03.11. 11:37:39

@Szerénke.:
folyamatosan??? :) itthon szotyizok a gép előtt a szabadnapomon, az indulat nem ezen az ip címen található :)
szerintem Alek akkori kirohanásának ugyanúgy megvoltak az előzményei, csak több napig várt vele, addig bírta, jogossága, stílusossága szubjektív, ő benne azok valós sérelmek voltak. Éva teljesen más tészta.

viola narvilly 2011.03.11. 11:38:47

@Szerénke.:
Értelek, kétszer voltam kint, mindkétszer ezt volt a szitu (bár az első alkalommal tök jó volt, mert ott tényleg úgy összejöttünk a fiúkkal, hogy még kirándulni is mentünk velük másik faluba:)
A második alkalommal egy zöldséges akart feleségül venni :D (gondolom én voltam azon a héten a nyolcadik jelöltje :)

Éva mint vitapartner? Na ne! Évával nem lehet vitázni, vele vitatkozni, de inkább veszekedni lehet. Mármint ő ezt tudja nyújtani. A vitát két értelmes ember végzi, érvekkel.

kékdelfin 2011.03.11. 11:38:52

@naezjó?: :)
ez a mai nap az összefoglalások napja (is)

p0ckany 2011.03.11. 11:40:01

@-Sarq-: Nah, én is biztos vagyok benne, hogy Anikó lesz a befutó!

És mit gondoltok a Szandál vs Béla párbajról? Elég sok helyen szerveződik "ejtsük ki Bécit" típusú mozgolódás, olyanok körében, akik tényleg szavazóknak tűnnek:) - megléphető? Szandi azt mondta tegnap, ha ő nyeri, akkor annak úgy kell lennie, sors, vagy vmi ilyesmi, ergo sztm nem fog kinn maradni, tehát a plusz főt el is lehet vetni... Hm?

Szerénke. 2011.03.11. 11:40:24

@naezjó?: Akkor küldjél ide egy kis szotyikát lécike.:) Itthon elfogyott.
Előtte mintha mondta volna az Évának, hogy most megmondja nekik a kiválasztás miatt. Ezt én inkább egy ilyen eltervezett dolognak tartottam, hogy most megmutatja, hogy ő is tud ilyen lenni.
Amúgy még ha valakiben több napi feszültség is gyűlik (lásd Laci tegnap), akkor annak is kell egy szikra, ami kiváltja. Alekosznál ez nem volt, de most már megyek és megnézem ezt a videót.

Szerénke. 2011.03.11. 11:41:51

@viola narvilly:
Igen, Görögország érdekes hely. De Olaszország sem más, ott is nagyon bemásznak a személyes zónádba.:D Meg elcsapnak a kocsikkal.

Bocsi, rossz volt a szóhasználat.:D

kékdelfin 2011.03.11. 11:44:40

@Hódos Hajnalka: durr egy pofon (mármint egy hanjnianyuféle tockos nardlurkónak;)
Az jutott eszembe az indulatok néha-néha elszabadulása okán, hogy olyankor kitilthatnál mindenkit egy kicsit:) csak, hogy a pártatlanság meglegyen.

viola narvilly 2011.03.11. 11:46:39

@Szerénke.:
Nemtom, Olaszországban familival voltam, meg familibarátokkal, így onnan nincs ilyen jellegű tapasztalatom.

Hát a szóhasználat erősen rossz volt :D

Szerénke. 2011.03.11. 11:48:45

@viola narvilly: Én is családdal mentem, de azért így kacsingattak az ember lányára.:D Mondjuk nekem az volt maga a halál, 3 nap alatt az összes műemlék... És 3. nap repülés haza.:D
Onnan csak rossz élményeim vannak.:S

Én kérek elnézést.:D

naezjó... 2011.03.11. 11:49:15

@Szerénke.:
amíg vártam a válaszod, itt is elfogyott :) segítek: ''Alek, melyik oldalát kell néznem a tükörnek, h lássam magam?'' valóban nem túl acélos, neki elég volt, ettől függetlenül tartom, h ő ugyanúgy a sérelmeit adta ki, kombinálva a kameráknak szóló előadásmóddal, ez is tény.
@p0ckany:
Gombi effekt, elhinné, ha úgy lenne, sztem itt sem lesz úgy. Még aki szereti is Alekot, az is inkább rá tartogatja, nem kevés az a 3százakárhány*x. szerintem.

Hódos Hajnalka 2011.03.11. 11:51:37

@Kékdelfin: közben felülbíráltam magam. nem szeretek kitiltani senkit. csak ha muszáj.

kékdelfin 2011.03.11. 11:53:58

@Hódos Hajnalka: tudom, csak fikció volt részemről.

closedown' 2011.03.11. 11:54:13

Oli kiszavaztatta magát, így kétszeresen jól járt, mert együtt lehet a barátnőjével és kampányolhat Alekoszért, akit jól le fog nyúlni a fődíjról, ha az megnyeri. És az RTL még futtatja is, azért durva, hogy állandó szakértő a NekedValó-ban ezzel egyértelműen Alekosznak kedveznek.

naezjó... 2011.03.11. 11:54:45

Basszus, ezredik akartam lenni... :(

Szerénke. 2011.03.11. 11:54:51

@naezjó?: Kár, ide is kellett volna.
Tényleg..., így volt. Azóta is keresem a videót, de nyoma sincs.:D
Mondjuk ezt én nem tartottam provokálásnak, nem is éreztem annak. Én meglepettséget is láttam Béla arcán, mikor Alekosz így osztotta őket. Nem hiszem, hogy olyan okos lenne és akkora színészi képességei lennének, hogy ezt meg tudja játszani.
Az Anikónak beszólok videót is megtaláltam ('Na, ki a színésznő?!'), na az színtiszta provokáció volt, az önelégült vigyorral együtt.

csicserierika 2011.03.11. 11:56:33

@TapOut: tévedsz, ugyanis még bent volt Gombi, mikor a mosókonyhában tárgyalta Bélával, hogyha nem lennének kamerák, tudnák mit kellene tenni Évával.(gúnyos összenézés)
Alek átlátta, hogy Béci provokál, mert nem az Alek gatyája sárgul, hanem igenis Bécié és inkább pofán veretné magát, hogy szabaduljanak a legnagyobb riválisuktól.
Igazán sportszerű mód ugye?

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 11:58:57

@Szerénke.: én személy szerint vágyom vissza, szerintem gyönyörű ország és imádom a kajáikat is:)

Szerénke. 2011.03.11. 12:01:17

@viola narvilly:
Jáááááááj, köszönöm szépen.:D
Bameg, ettől a képtől megkímélhettél volna. Oda kellett volna írni, hogy csak nagyon erős idegzetűeknek ajánlod. Mit meg nem tesz az ember egy videóért...:D
@Ayesha:
Görög, vagy Olasz? Görögben én is nagyon jól éreztem magam, pont azért, mert én ilyen tengerparton, a sárban és vízben dagonyázós fajta vagyok.:D

viola narvilly 2011.03.11. 12:02:10

@Szerénke.:
Öh, bocs, de ezt anno én is besz.ptam, mikor egy posztba Hajni berakta :D

naezjó... 2011.03.11. 12:02:22

@Szerénke.:
hát, ha ilyen jól haladunk, talán még szotyi is lesz előbb-utóbb :)
@closedown':
+ számold bele, hogyha másodikként esik ki, roló le, nulla hakni, így azért eléggé szépen gyarapodhat a bankszámla, jól is csinálja, vitathatatlan. és még 1: Zsófika is nyomathatná ezt, csak ugye ahhoz önálló gondolatok, meg karakter is kellene, bár úgy hallom, próbálja pótolni magában a hiányosságokat :)

mama ottmarad 2011.03.11. 12:02:43

Áldás a fejetekre! Micsoda perpatvar egy kis szellő miatt. Nincs is kedvem írni, de mán olvasni se.
Pár napra jegelem magam, van Irsaim, meg Rosém, és első osztályú pálinkám.
Szalonnával. Jakuzzi nincs, de sütni fog a nap, kívül tágasabb.

A botrányos jelenethez annyit: Alek helyében én mindenképpen mélyen a Béla szemébe néztem volna, és nem a csokimon csúszkálok zavart nevetgéléssel. Semmi félnivalója nem volt.
Béla helyében rendesen megfogalmazok én is egy monológot, és mondom az összes tükörnek - lehetőleg Alek jelenlétében is. A felháborodása érthető volt, de nem a legintelligensebb megoldást választotta.
Alek nem szórakoztató, csak nevetséges. Béla nem elég karakán, Szandi nagy taktikus. Nem lehetünk biztosak abban sem, hogy nem akar visszamenni.
Aki szavaz bármelyikre, vessen magára :DDD
Jó pihenést mindenkinek.

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 12:04:18

@Szerénke.: Görög:) Olaszországban még nem jártam.

mama ottmarad 2011.03.11. 12:05:15

@mama ottmarad: Hajni, téged akkor is olvaslak, mmkk :)

Szerénke. 2011.03.11. 12:09:21

@viola narvilly: :D Szép, és akkor ki kell velem is bafni.:D De mindegy, már hánytam.:D
@naezjó?: Mé', mész a boltba? Lehet, hogy én meg eszem egy kis túrós tésztát, úgy reggeli gyanánt.:D
@Ayesha: Oda én is mennék szívesen, a tengerpartra (mi Asprovalta-n voltunk), csak kéne rá pénz. De remélem már nem sokáig lesz ez a kilátástalan diákélet. :D

Jaj, most mosom ki a téli kabátjaimat!! El is ásom ha megszárad a szekrény mélyére!!!! Végre, tavasz.:D

Szerénke. 2011.03.11. 12:10:47

@mama ottmarad: Van erre aki pénzt áldoz? :D

dr. gernika 2011.03.11. 12:11:28

@viola narvilly: "Utána volt valamikor, hogy Alekosz mondotta volt Évának, hogy persze a múltkor hagytad, hogy a combod simogassam, az meg kikelt magából, hogy ilyen nem volt. "
Jah, gondolom olyan részeg volt, hogy black out volt.

Szerénke. 2011.03.11. 12:11:39

@viola narvilly: Semmi baj, azt szoktam mondani, hogy legalább nem rakódik le.:D De amúgy az említett képen (így óvatosan jobban szemügyre véve), miért van ez a derék legény bilincsben?

viola narvilly 2011.03.11. 12:16:25

@gernika:
Hát arra már nem emlékszem, hogy akkor éppen józan volt-e...

@Szerénke.:
Biztos szadomazo filmet forgattak :D

viola narvilly 2011.03.11. 12:17:09

@viola narvilly:
Vagy a Bilincsben-nek az újraértelmezése volt ez :D

Szerénke. 2011.03.11. 12:17:19

@viola narvilly: Bloáááááááááááá
:D Nem tudom, hogy miért kínzom magam. Lehet én is mazochista vagyok.:D

Szerénke. 2011.03.11. 12:18:36

@Ayesha: Fel tudtalak venni a telefonommal.:D Rájöttem, hogy azon van klasszikus msn.:D

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 12:18:45

@Szerénke.: én is épp mosok, pl a télit, mert el akarom már rakni:)

Én Korfun és Sartin jártam, de még annyi szép hely van ott, megnézném mindet:)

Hódos Hajnalka 2011.03.11. 12:19:24

@beacska: gyere, játsszd le, lassan tisztába jövök azzal, kinek milyen a habitusa. :)

viola narvilly 2011.03.11. 12:19:53

@Szerénke.:
Simán lehet, hogy az vagy. Miértne? :D
És egyszer majd valami hardcore szadomazo filmben láthatunk viszont ezzel a görög istennel :D
Jézusom. Eh, undorító vagyok.

K Tomoceusz 2011.03.11. 12:21:01

Még van bő három óránk posztig, dokumentáljuk a legfrissebb tényeket. Alekot nem szeressük mert iszik, józanul kéne néznie a többieket. Mi tuti tudnánk. 32 éves korára egy szobában él szüleivel, öccsével és Tündivel, ellentétben Bélával, aki már 25 évesen maga az egzisztencia, nem csak kijárta az összes iskolát, de végig is dolgozta életét, ami ebben a korban bravúr kategória. A hugit is szeressük, remekül bólogat és helyesel a sarokban. Továbbá szeressük, hogy megmondják százezrek véleményét kis közvetlenül egyenesen arcba akkor is, ha épp két másik ember játszik kérdezzfeleleket.
Az rtl megint hibázott. A gecitúltengésben szenvedő alfahímeknek személyre szabott feladatot kell adni és nincs balhé. Egy Laca-Béci boxmeccs a kertben ideális lenne. A győztes, ha 8 napon túl gyógyuló sérülést tud okozni a másikban, fogadhatja anyukáját vagy élete szerelmét a nyugiban. Feladatoknál 110%-ot nyújtó harcosok küzdelme remek nézettséget produkálna.
Persze Béci így is példát mutatott emberek millióinak és mi vettük is az adást. Ha ezentúl kocsmában iszogatunk, elöször mérjük fel a közönséget, ne mi legyünk se a legkisebb, se a legnagyobb. Ha lendül a szalon ajtaja és belép a munkából hazatartó köszörűs brigád vegyünk fel görbe testtartást, különben ki leszünk hívva a hóra. Ha csak 1+1 jön, átmegyünk pulykakakasba, felfújjuk magunkat háromszorosra és életben maradunk. Szegény dülöngélő 30kilósnak a pultnál annyi.
De a legjobb túlélési stratégia, legyünk minél többet olyan helyen, ahol 48 kamera kukkol.

Szerénke. 2011.03.11. 12:21:41

@Ayesha: Ez jó, végre mennek el a téli cuccok.:D Én is eldöntöttem, hogy ma ha törik, ha szakad elrakom a téli kabátokat. Legfeljebb még megfagyok pár napig, de akkor is. Inkább több pulcsit veszek fel, csak had ne kelljen már hordani a nagykabátokat.
Azokat is szívesen megnézném. Ha lesz rá keret biztos elmegyek oda. Bár Életem párjának a hegyek a mániája.:D

Szerénke. 2011.03.11. 12:24:52

@viola narvilly:
Tényleg, asszem megyek is a szadomazo boltba.:D Kéne egy pár ostor meg bilincs.:D
A végét csak most olvastam el. Szerencséd, hogy még nem eszem a túrós csuszát. :D
@K.Tomoceusz: Ki az a Tündi???

perszepolisz 2011.03.11. 12:25:25

Egy dolgot szeetnék tisztázni, amit itt sokan félreértenek. Ez a játék arról szól, hogy geciskedni kell a másikkal, ha nincs rá más mód, hogy az hülyét csináljon magából a nézők előtt. A szabályokban is benn van az, hogy tettlegességen kívül mindent lehet. Ategnapi veszekedés tehát egy olyan veszekedés volt amit mi nézők és kommentelők mind régőta vártunk. Én pl. Béci helyében mindennap azzal támadnám Alekoszt amivel tegnap támadta, mégpedig az hogy Alekosz tényleg otthon lakik és nem önfenntartó. Az én kultúrámba ugyanis ez a legynagyobb szégyen. Alekosz helyében meg azt csinálnám, amit csinál, hogy vélt vagy valós felsőbbrendőséget árasztok magamból. Tulajdonképpen tegnap ez történt és mégegyszer mondom erre vártunk. Az más kérdés hogy ki nyert tegnap, szerintem senki, bár Béci közelebb állt hozzá. Az meg hogy ki intelligensebb, ki okosabb, ki taktikázik teljesen érdektelen, mert mi nézők és kommetelők azt akarjuk, hogy a végén legyen egy aki bármilyen eszközzel, de legyőzi a másikat, a nézői szavazatokba.
Bocsánat, ha valai itt úgy érzi a nevében beszélek és ezt ne tegyem, de én így gondolom.
Az ilyen veszekedések után arról érdekes beszélni, hogy kinek milyen módszert kéne alkalmazni.

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 12:27:50

@Szerénke.: na, azokat csak messziről. Tavaly édesapámékkal Boszniában másztam eleget:S

viola narvilly 2011.03.11. 12:28:17

@Szerénke.:
Bilincset tudok kölcsönadni, de az ostort magadnak kell beszerezd :)
Én is megyek. Ha már kaptam egy szabadnapot nőnap alkalmából, akkor most bevásárolok, aztán kirámolom a kupis-szekrényt.

naezjó... 2011.03.11. 12:29:25

@perszepolisz:
szerintem meg Zsófika új cicijéről :)

dr. gernika 2011.03.11. 12:30:51

@beacska: Én hallom, de ha tudtam volna, hogy ilyen szintű szövegértelmezési gondokkal küzdesz, nem szólok hozzád.
(jézusom, szegény gyerek...)

Szerénke. 2011.03.11. 12:31:43

@perszepolisz: Nem tudom, eddigi tapasztalatok szerint a visszahúzódó, szürke egerek nyertek. Egyszer volt kivétel, Laci személyében. De még ő is szerénynek volt mondható a mostani felhozatal mellett. Komolyan már kiborító ez az állandó 'Kiviszlek és kint is hagylak' duma. Még ha így is gondolnám akkor sem mondanám ki soha, mert ez egy öntelt gondolkodás. Azzal az emberrel sem tudatom, hogy butább nálam, akiről egyértelműen látszik, hogy az. Ez az intelligencia jele.
@Ayesha: Én is óvatos duhaj vagyok ebben a témában, remélem, hogy nem kell sokszor menni ilyen helyre. De nem akarok önző lenni, legyen neki is jó, majd fogcsikorgatva kibírom, az elhagyatott hegyi kunyhóban.:D
@viola narvilly: A fene megette. Nem baj, van a közelben valami szexbolt féle.:D
Nekünk nőknek ez jutott, a takarítás, mosás, rendrakás.:D

Elemer 2011.03.11. 12:32:04

@K.Tomoceusz: Hiába élcelődsz, Béla tényleg sokunk véleményét mondta el. A szorgos kisemberekét, a bérből és fizetésből élőkét, az értelmiségiekét. Azt gondolom, hogy az ő egész élete példa értékű lehet mindannyiunk számára. Saját tánciskolája van, ami az egész világon népszerű, de emellett építkezéseken is dolgozik pusztán társadalmi szolidaritásból és még zöldséges is volt. Vágási Feri után, új népi hős született. Mindezek mellett egyébként remek stratéga is. Majdnem sikerült kitatktikáznia Évát a villából, csak hát a sötét erők közbeavatkoztak. Nehéz manapság a rendes, tisztességes embereknek boldogulni.

beacska 2011.03.11. 12:32:10

@Hódos Hajnalka: bocs, de ma voltam utoljára.

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 12:33:48

@Szerénke.: Soha nem szerettem túrázni őszintén szólva. Inkább városnézős vagyok. Már a suliban rühelltem, hogy a legbénább mackónadrágban kell lenni, mert TÚRÁZUNK.
Bosznia hegyetmászós része elég durva volt, olyan izmaim fájtak estére, amiknek a létezéséről nem is tudtam. De az ország és annak a kis városkának a hangulata kárpótolt:)

Szerénke. 2011.03.11. 12:37:52

@Ayesha: Nálam néha elmegy, meg itthon is elég leprán tudok kinézni, mert rajtam van a mackónadrág, de nem vagyok rá képes, hogy itthon is puccba vágja magam. Tudom ez nem jó, meg a pasi ezt látja, oszt nem szép látvány, de őszintén szólva én fordítva is leszarom, hogy Ő miben van.:D
A túrázás is ok, néha-néha.
Sajna a városnézés sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, valószínű az az olasz út tette be nekem.:S
Megyek inkább pancsikálni.:D
Lehet egyszer azt is megnézem, de most halálosan NY-be vágyok. Apu volt Karácsonykor az ismerőseinél és úgy volt, hogy majdnem mentem én is. De sajna nem.:(

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.11. 12:37:55

@beacska:

Don't let the door hit you on the way out.

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 12:38:45

@Szerénke.: én beléptem, látom is az új nevet a listámon:)))

Szerénke. 2011.03.11. 12:39:44

@Szerénke.: Ezzel a városnézéssel jól ellenmondtam magamnak.xD
Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy Rómában a 10. rom után már kicsit behánytam.:D

locsolóember 2011.03.11. 12:45:54

@K.Tomoceusz:
:))

Plusz Alekosz egy gyáva féreg, és nem is volt Görögbe'.
Ellenben Béla a tesztoszteronbomba, akitől be vannak sz.rva.

naezjó... 2011.03.11. 12:46:01

@Elemer:
a nap kommentje. Bár ledöbbenhettem volna, leesett, és tényleg nevettem 1 jót :D

locsolóember 2011.03.11. 12:50:44

@Szerénke.:
Akivel ez a zsugori/beszari nem ment el Görögbe nyaralni se.

genevieve 2011.03.11. 12:51:59

@beacska: mi lesz az új nick-ed?:-)

genevieve 2011.03.11. 12:53:21

@Szerénke.: szerénke, bocs de éjjel elájultam és már nem tudta válaszolni:-)

de a filmkeresésnek a hétvégén nekifekszem:-)

csicserierika 2011.03.11. 12:53:26

@Elemer: ha egyenesen játszana, akkor nem a saját és huga seggét védve dobálná a jeleket olyanokra, aki állítólag közel állnak hozzá.
Egyszerűen fél a párbajtól és ez kihozta a látott énjét. Kérdésem, hogy melyik az igazi ?
Féltékeny Alekosz népszerűségére és aljas módszerekkel próbálja kigolyózni, mert másként nem megy.
És ha még egyszer kiejti a szeretteim szót, neki ugrok a tv-nek, igaz az nekem fog fájni :)

Szerénke. 2011.03.11. 12:56:26

@locsolóember: Azt hiszem így is tudatlan maradok.:D Ő a barátnője?
@genevieve: Szintén zenész.:D Jaj, köszi, nagyon aranyos vagy.:)

locsolóember 2011.03.11. 13:00:00

@csicserierika:
Érdekes, naezjó-nak egyből leesett. :))

Szerénke. 2011.03.11. 13:01:15

Na, mentem abrakolni.:D

locsolóember 2011.03.11. 13:01:17

@Szerénke.:
Csak a beszari hazudja, nem is létezik.

mézescsók 2011.03.11. 13:01:45

@KISCSILLAG: Ezt az agresszív/nem agresszív dumát és összehasonlítgatást kicsit unom. Az agresszió szerintem nem feltétlenül durva, netán fizikai jellegű, stb. tettekben nyilvánul meg. Alekosz a villa legagresszívabb személyisége csak ezt csendben csinálja és ettől dühítőbb. Ő aztán nem üt, ez biztos, csak idegileg vágja taccsra az embert. Egyfolytában ugyanazt mondja, mondja, mondja..., hajtogatja a baromságait és senkinek nem kívánom, hogy ilyen alakkal hozza össze a sors, mert ott valamelyik előbb-utóbb a sebészeti ambulancián vagy az idegosztályon köt ki. Az agresszivítása az állandó mantrázásban merül ki. Megjegyzem időnként tettleg is, pl. a nők zaklatása. Ahogy Gigit összenyálazta, szagolgatta nőnapon, az a legnagyobb sértés lehetett egy nőnek, akinek elvileg inkább kedveskedni illett volna,merthogy Ő a nő. Az nem agresszió? Esküszöm, a kankutyám nem közeledik ilyen gusztustalanul a tüzelő szukákhoz!
Tök fölösleges azért áztatni Bécit, hogy "előjött a vére", meg egyebek. Ha alaposan megnéztétek a tegnapi adást és láttátok, hogy mi volt az előzménye a kirohanásának, akkor megértitek, hogy miért robbant és ahhoz képest még finom volt. Ha nem értitek meg, akkor tulajdonképpen mindegy.
Az én értékitéletem szerint az egyik legnagyobb bunkóság oda sem figyelni arra, akit éppen én kérdezek, részegen beleböfögni a világba, miközben válaszolnak éppen nekem, a kérdezőnek, teleszájjal zabálni és holmi szalonnán vitatkozgatni, stb. Amikor Béci felállt, hogy akkor majd később folytatja, ha Alekosz befejezte a vacsorát, akkor éppen őt nem hagyták békén, hogy de mondja csak, aztán Szandival, Anikóval folytatta ugyanazt. Lehet, hogy maszatosan fejeztem ki magam, de szerintem érthetően. Ha nem, az kifejezetten az én hibám.
BÉCI NAGYON RENDBEN VOLT ÉS HAJRÁ!!!

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 13:04:13

A legeslegjobb, a hét poénja az volt, amikor Golan kijelentette, hogy ő az életét adta emberekért.
Két lehetőség van:

- Megváltó komplexus
- Laci csak egy szellem, hiszen már feláldozta az életét

kékdelfin 2011.03.11. 13:08:29

@Ayesha: bétaegység. Az alfa(hím) változatlanul életét adja, és védi a hitbecsülethaza háromszöget!

K Tomoceusz 2011.03.11. 13:09:21

@mézescsók: Nekem se tetszett, ahogy Alek végignyalta Gigit, tuti hogy a lány nincs ehhez szokva. Ami jár az jár. A srácnak ki kellett volna csengetnie a két evőeszköz garnitúrát vagy a 4 hajzselét.

Tolve 2011.03.11. 13:15:06

Apokaliptikus hangulat fog eluralkodni a villán, ha Szandika nyer - a rendszer egyeseknél lefagy és úgy marad. Laci kénytelen lesz aktivizálni magát (mint a kommandós, aki a döntő pillanatra vár) és "SZELLEMi vezetővé" válni, már ha képes erre. Jerzy és Gigi nem alkalmasak egy tábor vezérének, hangadójának, mivel ők lapításban, paplan alatt sumákolásban jók (?), keménykedésben nem. Legvalószínűbb, hogy felmorzsolódik és/vagy elkussol a konyhaforradalmár alakulat Béci esetleges veresége után, Alekosz-Éva-tengely abszolút dominanciája várható, Anikó is újra hozzájuk közeledhet (meglepő lenne?), az SZ(Szandika)-faktort mint bizonytalansági tényezőt egyelőre nem firtatnám.
Béci-győzelem esetén a mostani állapotok konzerválódnak még egy ideig.

kékdelfin 2011.03.11. 13:15:26

@K.Tomoceusz: És ha Alekosz tudná, hogy Giginek milyen pólói vannak otthon, nem csak a nyelvét nyújtogatta volna. Szigorúan nőnap alkalmából!

Hódos Hajnalka 2011.03.11. 13:17:20

@Ayesha: ugyanezt írtam a posztban :))

gastro vazze 2011.03.11. 13:21:12

@mézescsók: Hagyjad a picsaba ezeket az Alkesz fanokat nem fogod meggyozni semmirol, az viszont biztos, hogy Beci ezzel tutira elbukta a vegjatekot, mostmar a csatorna is lathatoan Alkeszt nyomja...

naezjó... 2011.03.11. 13:25:26

@gastro vazze:
ja, hát nehogy már a mi hibánk legyen, h a kompromisszumkészség a ti ládátokban van a sziesztával együtt, Hajni is csak manipulálni akarta a kommentelőket :D

GGG77 2011.03.11. 13:40:43

Nagyon, nagyon szeretném, ha ez a külkerületi, suttyó Béci gyerek húzna haza. Gigi és Laci fejét is nagyon, nagyon szeretném látni ebben a pillanatban.

Ayesha (törölt) 2011.03.11. 13:41:46

Este karaokézni fogok:)))) már tökre várom:)

Atok 2011.03.11. 13:42:23

@gastro vazze: Miert gondolod? Ha szerinted a Belanak volt igaza es jol tette, sot szimpatikus volt mikor kiosztotta Alekot, akkor mi a gond azzal, hogy ezt leadtak? Miert gyengiti ez Belat es miert erositi Alekoszt?

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.03.11. 13:46:03

@mézescsók:

Tökéletes látlelet erről a sunyi, ostoba alkeszról!

És igen, én is aszondom: Hajrá Béci!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 13:48:39

@Atok: mert ezt az egészet simán lehet arra használni, hogy Béci egy vérengző vadállatnak állítsák be, aki a szelíd, védtelen Alekoszkát brutális módon vegzálta. És ezt bármikor elő lehet húzni a játék folyamán. Az alekoszi stratégia is erre alapul (ahogy B. is mondta), sulykolj jó sokáig valamit a nézők agyába és a végén azt fogják látni, hinni, amit te akarsz. Az eleve Alekoszra manipulált plebs pedig zabálja az ilyesmit.

naezjó... 2011.03.11. 13:59:49

@puspang:
nem érted.''Az eleve Alekoszra manipulált plebs''-nek ez nem oszt, nem szoroz, ti meg szerencsére eddig is átláttatok az RTL mocskos manipulációin. :)

Bandecuccoli 2011.03.11. 14:01:06

@Atok: Nekem Béla elég nagyot nőtt a szemembe tegnap, úgyhogy engem sem győzött meg az RTL, sőt.

Nincs rejtett agresszióm, de Alkeszt tegnap még én is szájon vágtam volna, minimum. Ehhez képest Béci önfegyelme előtt le a kalappal.

Hát akkor én is kimondom: HAJRÁ BÉCI, ÍGY TOVÁBB!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 14:05:04

@naezjó?: nem is értem, miért is tépjük itt a szánkat nap, nap után.. :)

naezjó... 2011.03.11. 14:07:23

@puspang:
hát pont ezért a mosolyjelért :)

doctorgoa 2011.03.11. 14:09:24

Sosem fogom megérteni, hogy egy piti bűnözőt mért kell hatalmas erkölcsi magaslatokba emelni. (lásd: két napja már csak Brécit mantrázzátok)

locsolóember 2011.03.11. 14:17:49

@naezjó?:
Láttam, amikor a Villanővér behívta Alekoszt, hogy közölje vele: manipulálnia kell a plebset.
De ezt a háromdiplomások átlátják.

kékdelfin 2011.03.11. 14:20:32

@doctorgoa: Bűnözőőő?! Táncstúdió-vezető!

Bandecuccoli 2011.03.11. 14:20:36

@doctorgoa: Nem ez történik. Hanem választunk a sok rosszból egy legkevésbé rosszat. Szerintem. És örülünk neki, ha végre kiosztja a számunkra oly antipatikus egyedet(egyedeket).

*azta* 2011.03.11. 14:25:18

:D
mondjuk a mindennapi életben is így kell a problémákat kezelni, ugye?

először csak kiszállsz az autódból (jogosan, hiszen igazad van), odahajolsz a másik ablakához, kicsit paráztatod, üvöltesz 2 centiről, kiszállásra buzdítod, aztán vagy elhajt (és te nem nyugszol meg, nincs katarzis), vagy kiszáll, kakaskodás, esetleg bunyó (és te nem nyugszol meg, nincs katarzis).
beszólsz az akármilyen ügyintézőnek, mert lassú, tohonya, nem mosolyog, többször megkérdezi ugyanazt, kioktat - majd belehajolsz az arcába, kihívod a hóra - megteheted, hiszen igazad van - aztán lecsapod.
az étteremben a kevésbé alkalmas pincért kérdőre vonod, majd felállsz, hogy érezze a fölényed, két centiről az arcába üvöltesz........

ja! így is meg lehet oldani.

a bálaúrnak elfogytak az eszközei. ennyi. mit kell ezen annyit nyűglődni?

*azta* 2011.03.11. 14:26:01

:D bélaúr lesz az! :D

kékdelfin 2011.03.11. 14:27:36

@*azta*: Nincs igazad, nem üvöltött.

doctorgoa 2011.03.11. 14:28:18

@Kékdelfin: Mióta?

Én úgy tudom csak egy tánctanár. Ettől függetlenül elismerem a szakmai értékeit, de emberileg nem látok benne semmi pozitívat.

Elemer 2011.03.11. 14:32:32

@doctorgoa: tánctanár, táncos, táncstúdió vezető, rapper, dalszerző, szövegíró, MŰVÉSZ! Valamint egy cukipofa, aki nem fél kiállni az elesettek védelmében.

viola narvilly 2011.03.11. 14:35:40

Úgy döntöttem, hogy sz.rok én a kupis-szekrény kipakolására.
Vettem pulykanyakat, levest főzök, lazulok, veletek vagyok.

*azta* 2011.03.11. 14:37:37

@Kékdelfin:
oké! túloztam egy kicsit, fél lépéssel előrébb mentem.
de azért érthető volt, nem?

kékdelfin 2011.03.11. 14:42:40

@Elemer: Én a mozgásművész titulust is megkockáztatnám. Pl. általa értettem meg a négyütemű fekvőtámasz, ill. a fekvőtámasz lényegét. Azóta úgy csinálom. Lehet, hogy a táncstúdiót is felkeresem, ha majd nyertesként kijön. Rám férne a tánctudásom fejlesztése. Remélem nem emelkednek meg ugrásszerűen az óradíjak.

naezjó... 2011.03.11. 14:47:31

@Kékdelfin:
4 ütemben fog megemelkedni az óradíj. :)

gastro vazze 2011.03.11. 14:53:40

@*azta*: najó, de akkor nézd az érme másik oldalát: a real life-.ban az ilyen Alkesz félék nem jutnak egyről a kettőre, sehogy - szerencsére. Vagy otthagyják a szarban megrohadni, vagy képentörlik, vagy szimplán kinevezik a környék hülyéjének, akit megszánnak néha egy kis alamizsnával (munka, pia, szelet kenyér, stb..)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 14:53:54

@*azta*: ez legalább annyira "jó" problémakezelés, mint amikor a 30 kilós okostojás provokálni kezdi a kigyúrt állatot a bejáratnál, mert hát majd kidumálja magát, aztán csodálkozik. Vagy sír. :D

neduddki21 2011.03.11. 14:55:02

@doctorgoa: Miért lenne piti bűnöző? Remélem, nem a róla készült fotó miatt. Mit követett el?

Toszkana 2011.03.11. 14:55:05

@doctorgoa: Egyetértek veled. Tegnap ez a Béla állati undorítóan viselkedett. Miért nem a virsli szájúval szemben agresszív ? Az sodorta ebbe a helyzetbe. Megfogadtam, hogy nem cigányozok DE ez is tipikusan olyan viselkedés forma.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 14:55:23

@naezjó?: azért mindenképp megéri. :)
(na meg Hajni miatt, de ezt tök halványan írom, nem szeretném, ha látná)

Toszkana 2011.03.11. 14:58:24

@puspang: Nem tudom Te hallottad-e mikor a kedvenc Bélád igencsak lenézően beszélt "rólunk" nézőkről....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 15:01:55

@Toszkana: még szerencse, hogy Alekosz az ég világon semmit sem tett, hogy ráugorjon Béla, képzeld el, ha még provokálta is volna. :D

Szerinted azért viselkedett úgy Béci, mert cigány? Elég érdekesen látod a világot. Szerintem pl. Olivér ordenárébb és durvább lett volna adott helyzetben. Láttunk tőle épp elég üvöltözést.
Ha a te skatulyád szerint nézem, ő sokkal harsányabb, cigányosabb mint Béci.

Elemer 2011.03.11. 15:05:57

@Kékdelfin: Én a lemezbemutató koncertjét várom már nagyon. Több számát is meghallgattam és egyszerűen nem tudok szabadulni Béla hatása alól. A dallamvilág teljesen egyedi, változatos, merész, a szövegek pedig valós társadalmi problémákra reflektálnak, több rétegűek és persze rendkívül szórakoztatóak.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.11. 15:06:20

@Toszkana: ez hogy jön ide?
sose fogok senkire egy árva sms-t se küldeni, csak rohadtul elegem van ebből az Alekosz ajnározásból és örülök, hogy Béla egy kicsit megfingatta és kimondta amit sokan gondolunk róla - még ha esetleg nagy árat is fog ezért fizetni később.

*azta* 2011.03.11. 15:08:47

@puspang: @gastro vazze:
na! itt a kérdés nem az, hogy az általában szintén nem túl művelt, kidobóember, meg az erős gyerek hogy viselkedik, hanem, hogy te!
egyre több az ilyen frusztrált farok a valóságban is, ha a dühét mindenki így vagy hasonlóan vezeti le, hát az egy szép világ lesz!
de az alap mégiscsak az - bélaúrnak kicsúszott a kezéből a gyeplő, emiatt ideges.
(az meg, hogy doktorlaci hogy hagyhatja, hogy az orrába karikát dugjanak és úgy vezessék... mondanám, hogy nem értem, pedig de ;) )

Elemer 2011.03.11. 15:10:26

@*azta*: tényleg, valai írja már le, hogy laci kire volt annyira kiakadva, mert pont lemaradtam róla. azt láttam, hogy anikóéknak puffogott, de alapvetően nem rájuk volt mérges, nem?

Morgo1229 2011.03.11. 15:12:07

Ezt a szemelyeszonaba belemegyek, belehajolok az arcodba dolgot a Beci pontosan ugy tette, mint amikor egy gang all mellette. Ott is azert lehet ilyen kihivoat csinalni, mert az aldozat nincs abban a pozicioban, hogy usson, mert ott a gang tobbi tagja.
Alekosznal detto ez volt a helyzet. Alekosz nem uthette meg, es nem tolhatta el magatol, mert a szabalyok szerint nem erhet hozza.

Es igen Alekosz valoszinuleg alkesz, de reszeg embert igy provokalni... A Beci elszantan kuzdott erte, es varta, hogy Alek megtorik, es ut.
Reszeg emberrel leallni veszekedni...

Atok 2011.03.11. 15:12:28

@Elemer: Gondolom elegge savaztak az smsezok a kivalasztas miatt, aztan Aniko beszolt neki es ez lett a vege

kékdelfin 2011.03.11. 15:13:24

@Elemer: No, eme munkásságát csak érintőlegesen ismerem. De ezek után megtekintem, meghallgatom, kielemzem.
Azt hiszem, egy-két ilyen higgadt problémakezelés a részéről, és biztos egy lemezszerződés, no meg egy európai koncertturné.

kékdelfin 2011.03.11. 15:15:12

@Elemer: puffogott? Mejdnem leharapta saját nyelvét, olyan dühös volt. Szerintem a nézőkre. Bár nem tudom az előzményeket.

Elemer 2011.03.11. 15:16:41

@Kékdelfin: itt tudod meghallgatni a slágereit: young-g.hu/media
Ha lesz Outlaw koncert Bécsben, akkor előtte majd beszéljünk, mert mehetnénk egy kocsival.

gastro vazze 2011.03.11. 15:16:51

@neduddki21: hagyjad ezek a pribékek folyamatosan ezt hajtogatják, azt az egy kurva fotót, meg @Atok: ezt a sztorit. NINCS MÁS UGYANIS!
A büdös életben nem fogod meggyőzni őket, hogy az ember változásra képes. Igen , van olyan, hogy belátod, hogy eddig nem jól csináltál valamit és meg akarsz változni.
ÉS itt jön a csavar: ugyanis, ha ez a fazon (esetünkben nevezzük Bélának) azt látja, hogy ő hiába akar megváltozni és rendes lenni, ha folyamatosan előitéletekkel találkozik és semmi értelme, mert így is fújnak rá, akkor felteszi magában a kérdést: megéri ez nekem? és nem kell jönni a hőbörgőknek a hülye dumával, hogy mindenki maga miatt változzon jó irányba, mert általában a döntés is külső behatásokra történik. Ahogy a rossz útra térés is.
Teljesen fölösleges Bélának (és bárkinek, aki rossz úton jár, legyen az görög, cigány, fehérgeci bárki)jó irányba változni, mert leszarják és az előitéletek dolgoznak erősen úgyis ellene. Ezért van sok visszaeső is.

Persze ez Alkeszra nem áll, mert az az ember teljesen elmebeteg és teljesen más dimenzióban él, érzelmei nincsenek, egyáltalán egy teljesen üres ember, akiben max egy két filmidézet lakozik, de azonkívűl meg max az 50%-os pia és kész. Aki a tegnapi vitátnem látta az elejétől kezdve, vagy csak Béci arcbamászásától érdekes neki, annak teljesen felesleges bármit is magyarázni. Mondom, a kinti világban 10-ből 7x szétcsapják Alkesz fejét ilyen helyzetben. Persze ezt kint nem merte volna bevállalni, ezt tudják az Alkesz fanok is..

gastro vazze 2011.03.11. 15:18:36

@Elemer: az sms-ezők "véleménye" nem tetszett neki, hogy minden sms-e szinte arról szólt (amit az rtl előre eldönt ugye), hogy maga helyett másokat küld előre a harcba

gastro vazze 2011.03.11. 15:22:51

@*azta*: intelligens ember dob Alekosznak egy kis aprót, hogy jól van te kis görög genetikai selejt (mert az..), tessék itt van még piára... de a Villában se apró, sem egy hely, ahova el lehet takarítani az ilyen kellemetlen embereket, mint a Kazal, meg az Alkesz.

kékdelfin 2011.03.11. 15:22:56

@Elemer: Szerintem adjuk meg a módját, tiszteljük meg, és kipihenten menjünk a koncertre, hogy figyelmünk teljes horizontjával felé tudjuk fordulni, és be tudjuk fogadni művészetének minden szegmensét. Tehát repülővel menjünk.

kékdelfin 2011.03.11. 15:24:51

@gastro vazze: szerintem 10-ből minimum 9-szer.

kékdelfin 2011.03.11. 15:28:46

@Elemer: Blehallgattam! Már dúdolgatom is!

naezjó... 2011.03.11. 15:37:25

@Elemer:
beférek? dobok a benzinbe, lassan 400, de min. 1 vv béci sms :)

karolinabeszarova 2011.03.11. 16:12:45

Helló!

Nekem az tetszett legjobban a vitában, amikor a csiga azt mondta ÉÉÉÉvvaa seegííts! Vagy valami ilyesmi, csak én hallottam? na az vicces volt!
Amúgy HAJRÁ BÉCI!Szerintem jó volt, kellett már ennek a csúszómászó féregnek! :D

KISCSILLAG 2011.03.11. 18:19:17

@mézescsók:

Szerintem ezt nem nekem akartad írni, ha mégis igen, akkor írj ide egy időpontot, hogy melyik hozzászólásomra válaszoltál...
süti beállítások módosítása