Hogy volt?

VV4 - 4X81

2011. március 08. 13:30 - Hódos Hajnalka

Hölgyeim, lányok és asszonyok, őszintén remélem, hogy mindenki méltó nőnapi ébresztésben részesült, forró csók, gőzölgő kávé, rózsákkal telehintett paplan, nekem a hol a szürke ing és a nincs egy rohadt zoknim sem jutott. Próbáltam valami frappáns választ kipréselni magamból, de az arra a cirka negyven párra gondolsz itt, a felső fiókban replikámra érkező ja, átcsoportosítottam őket, azok a kényelmetlen zoknikra bennem szakadt a szó, visszahanyatlottam a párnámra és azt dúdolgattam, jajistenem, csókolom a szárnyadat, há’ ménem kűtté rendes lakótársakat? Gondolom, apu nemsokára beállít a tradicionális egy szál, szirmait vesztett, celonfában fuldokló frézia aszparágusz kombóval, amit a Rókus temetőnél működő virágboltban a vödör aljáról kukázott ki, de az én kínjaim a fasorba sincsenek Jerzsi és Gigi párkapcsolati válságához képest.

Jerzsi szerint Gigi furcsa. Furcsa ahogy viselkedik meg beszél. Mintha közömbös lenne a számára. Gigi szerint meg Jerzsi közömbös, ő csak megpróbálja feldolgozni a történteket. Nem a közömbösséged érzed rajtam, hanem látok valamit rajtad, valami nincs rendben, nem jössz oda hozzám, én meg miért puncsoljak? Így is fel lehet fogni, hagyja ott Gigi Jerzsit. Jerzsi Lacinak panaszkodik, ő csak annyit kért, hogy Szandikával ne fogdossák egymást, most ez a baj. A szaunában folytatódik a vita, Giginek egy lánnyal teljesen más, aztán kimondja azt a szót, amiről én komolyan azt hittem, hogy csak ötvenes kőműves segédmunkások szótárában szerepel, azokéban, akik a seggük partjáig lecsúszott gatyában, félmeztelenül, nyálcsorgatva füttyögnek a nők után a malterkeverőre támaszkodva, alám nyúlsz. Ha a Szandi csinálja, azon Gigi röhög és viccet csinál az egészből. Hidd el, ha nem lennénk együtt, sokkal lazább lennék és mit tudom én, hidd el, hogy tök más arcomat látnák a nézők akkor is, ha a Béci nem lenne itt. Gigit két pasi nyomja le, az erős már. Ha Jerzsi nem mondja, hogy mi a baja, akkor ő napokig őrlődik, hogy mi lehet a baj. Gigi kivonul a szaunából, Jerzsi hanyatt fekszik és fogja a fejét. Nőkbazmeg.

Kezdetét veszi a Villa Olimpia, Anikó aggódik, az óvodában nyert egy hulahop karika versenyt, az számít? Ezt a mondatot egyébként csak azért írtam le, hogy Herlock Sholmes lássa, fejlődőképes vagyok és le tudom írni helyesen is, a múltkor két napig ekézett miatta. Laci a csillagos ki szerkójában az überbrutál kategória, de majd fogyunk a bélrendszerből. Ez a ruha kihozza az alakot, nem lehet semmit letagadni, folyatja a nyálát Anikóra Alekosz. Láttam azért itt érdekes dolgokat is, amiken elszörnyülködtem, Éváé mondjuk nem az igazi. Most mi a faszt kell oltogatni? Jó, menjünk ki, fordul sarkon Alekosz, röhögök, de ha valaki velem csinálná ezt, hörögve átharapnám a torkát, kitépném puszta kézzel a szívét és felfalnám, míg dobog. Szandika kezdi a gyakorlatot, átugrik a karikán, eldobja, elkapja, néhányszor megpörgeti. Anikó veszélyes elemeket is beépít a gyakorlatba, a karikát a kezén pörgetve felemeli oldalra a lábát, elismerő moraj fut végig az értő közönség sorain. Hogy csinálta a Szandi? Hát nem úgy, Éva bénázik a karikákkal, ő is röhög saját magán, Béci a lelkesség miatt öt pontot ad a gyakorlatra.

A fiúk talajgyakorlata következik, Jerzsi szereptévesztésben van, a szalaggal lányok szoktak hadonászni, mindegy is, a gyakorlat vége aggodalomra ad okot, vajon megfullad-e mind a hat métertől, amit a nyakára tekert? Alekosz úgy rákészül a gurulóátfordulás előre műveletre (magyarul bukfenc, de tesi tagozatos voltam, és játszom az eszem, hijjj), mintha egy tripla szaltóval akarna minket elkápráztatni, tíz pont, bravó! Szandika a lovon, két szalaggal, a mutatvány végén spárga, eszembe jut a híres Markos-Nádas szöveg, segítség, segítség, gyorsan siessenek, szegény testvérnéném varrás mentén reped! Éva hedbengeléssel próbálja élvezhetővé tenni a semmit, Alekosz elhűlve jézusmáriázik, ez tényleg eszelős! Hát nézz oda, hát ez ilyen az ágyban? Aztamindenit! Éva mindent bevet, keményen meglovagolja az eszközt, ettől a vehemenciától bármelyik nyolcvan kiló alatti pasi ketté törne, de látványnak nem rossz, Alekosz nem is mer rá pontot adni. Az Olimpia végén látványos gyakorlatok a lovon, Jerzsi a szó szoros értelmében átesik a ló túlsó oldalára, Alekosz magyar vándort mutat be, gyalogolva a ló tetején. A versenyt Gigi és Béci nyeri, hát Béci köszöni, pedig nem vagyok egy Dzsudzsák Balázs.

Szandika megkapta a zöld kendővel járó figyelmet, ezért most körbehaknizza a Villát, eredetileg azt akartam írni, hogy beleszart a ventillátorba, de az nem nőies. Mondok valamit, Évi. Kint akarok maradni, de ne mondd el senkinek, megígéred? Megígéred, jó, mert kiszívják a véremet! Jó. Éva, a titoktartás csimborasszója másfél másodperc múlva már a fürdőben árulkodik Alekosznak. Amit most mondani akarok, az le fog taglózni. Suttysurutty. Hát ez nem újdonság a számomra, válaszolja Alekosz. Éva össze van zavarodva, Alekosznak meg van egy elképzelése, ami, ha bejön, elég csúnya vége lesz. Szandika Bélával eszeget, nem jövök vissza, majd meglátod, megálmodtam, meg minden. Csak azon gondolkodom, hogy akkor már ne az Éva ellen essek ki, mert lehet, hogy ellene visszajönnék. Ez a te saját döntésed. Miért, vigyelek ki téged? Lelki szemeimmel látom, hogy Béci félrenyeli a falatot, Laci berohan a kertből és a heimlich-fogást alkalmazva próbálja Bélánk életét menteni, de nem, Béci látszólag nyugodt marad.  Ha ez a döntésed, akkor válassz ki. Akkor egyáltalán nem izgulnék, akkor tuti, hogy kint maradok.

Nem biztos, mert Alekosz jó érzékkel mozgósítja a fürdőszobából mindazokat, akik oda vannak érte. Pont erről van szó. Ki fogja hívni a Bécit, bízva abban, hogy kint marad, és akkor fog egy nagyot koppanni, mert ha Bécit viszi ki, akkor a Béci marad kinn. Mert a nézők már fel vannak háborodva. Ha a Bécit viszi ki, az ki fogja verni a biztosítékot a nézőknél, felküldi a pumpát. Csak azért is vissza fogják küldeni! Tyűűű….az aztán a csavar! Szandika még mindig Bélának elemezget, de várjál, ha Évát viszem és ő jön vissza, akkor még két hétig védett lesz, hozzá se tudtok nyúlni, érted? Ha meg én jövök vissza, akkor ugyanúgy fogok vergődni. Három hónapja vagyok itt, nekem bőven elég. Én megértem ezt is, Dika, de gondold át. Átgondoltam. Nem tudom, Dikus, mondom, ez a te egyéni döntésed. Még érhet meglepetés, fú, az én véleményem változik ám, mint az időjárás! Szandika pörög, mint a szélkakas, Gigit hívja a nyugiba, neki is előadja a fantasztikus ötletet. Gigi nem érti, miért akar hazamenni, aztán biztosítja róla, ha kinn hagyja Bécit, megkeseríti az életét úgy, hogy Szandi kimegy magától, aztán megbeszéli a tesójával, hogy Szandi nem kicsit bolond és megint segget csinált a szájából.

Érkezik Éva, hogy az ágyban fényesre nyalja Szandi seggét. Amit mondtál, komolyan gondolod? Tudnom kell! Évi, okozhatok én még meglepetést. Éva vagy háromszor elmondja, hogy ő semmiképpen sem szeretne kiesni, aztán megosztja az elképzelését. Először is az, hogy én, de ha nem én, akkor szerintem a Béci. Egyem azt az okos fejedet, vihog Szandi. Éva biztosítja arról is, hogy szereti, még akkor is, ha meg is bántja. De tudod? De tudod? És amikor azt mondom, hogy takarodj, azért mondom, mert magamat is utálom, hogy így alakult kettőnk között! Ja, és figyelj, annyit szeretnék kérni és nem akarok puncsolni, akármi is történjen, egy napot veled akarok aludni, az emlékekre. Jó. A tulajdonság játék csak Alekosz és Éva egymás kölcsönös baszogatása miatt érdekes, meg azért, mert a lakók Lacit gyávának titulálják. A Laci is úgy el tudja mindig mondani a problémáját, de amikor feladatok vannak, akkor áááááá neeeeeem. Köntörfalazik jobbra-balra! Na, Laci mondjál már te is valakit! Alekosz! Na ezért vagy gyáva, mert engem mondasz és nem mersz fellépni azokkal szemben, akik ellened felléptek! A következő kényes kérdés, ki lesz a legbutább. Alekosz Évát választja, mert egy olyan személy, akinek az agyi kapacitása fantasztikus, gazdag érzelemvilággal rendelkezik, csak sajnos ezt az egész pozitív dolgot annyira nem tudja kordában tartani, hogy sokszor neki fáj. Éva cserébe Alekoszt választja legbutábbnak, a magyarázat hosszú, a lényege, hogy Alekosz ismeri őt, mégis ilyet mond róla, haladjunk.

Éva tanult Alekosztól, ezért kihívja a kertbe és nem mások előtt ugatja le, pedig. Nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne szóljak be, majdnem kitörtem az idegtől! Pár percig esketi Alekoszt, csak akkor mondja meg neki, miért ő a legbutább, ha nem sértődik meg, meg nem fog itt izélni, aztán végre kiböki, azért Alekosz a legbutább, mert nem érti meg, hogy úgysem lesz köztük semmi. Figyelj, a Tibor megmondta, ezek a nemek nem nemek, lehet rajta dolgozni, változtatni. Türelmes vagyok, céltudatos és strapabíró, hát már mióta ostromollak itt? Látod, milyen kitartó vagyok, ilyen kitartó fiú a te életedben még nem is volt! Jaj, Alekosz, de én nem érzek semmit, száz nap után sem, ezer nap után sem éreznék! Hát akkor frigid vagy és kész.

Annyira tudtam, éreztem, hogy igazam lesz és előbb-utóbb elhangzik az ominózus mondat, hétvégén írok egy tippmixet, esküszöm! Szandibandi és Anikó az ágyban, Szandi olyat mond, hogy Anikó lepetézik! Hogy haza akarsz menni, azt fogod mondani? Ühüm. Na jó, ezt befejeztem veled, NEM VAGYOK A BARÁTOD! Na, igazam lett, vagy igazam lett? Következik a menetrendszerű sírás, nem akarom ezt! Hüpp, szipp, szipp. Kérlek, ezt ne gondold komolyan, jó? Még gondoljuk át, jó? Még ne mondd ki ilyen hamar, jó? A picsogás dühbe fordul a fürdőben, ne csinálj baromságot, kérlek. Haza fogsz menni nemsokára, csak egy kicsit bírd már ki! Aztán Anikó behergeli magát. Miért kellett akkor ezt az egészet csinálni? Miért jó ez? Miért jó átbaszni engem, miért jó átbaszni másokat, az embereket, nem értem. És Anikót nem is érdekli, nincs törölköző és Anikó nem Pocak és nem Piszi többet. Ilyen mérvű kegyetlenség láttán összeszorul a torkom. A szívem is. Nekem ilyen barátokra nincs szükségem, akik az egyik percben át mondanak, a másikban bét, és nem teljesítik a feltételeket. Elvárnak dolgokat, de utána, amiket megígérnek, azt nem csinálják meg, hadonászik Anikó a fogkefével. Jól van, Piszi, kiviszem az Évát, visszajövök, de te nézed az elkámpicsorodott pofámat! Hát abban én nem vagyok olyan biztos, de hogy Béci seggébe a zabszemet nem lehetne most beledugni, abban viszont igen.

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
826 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MagasMacska 2011.03.09. 13:52:59

@gernika:
És ezt rögvest el is hiszed? Egy pletykalapnak?

beacska 2011.03.09. 13:53:08

valszeg ő lesz: " Nem sokkal ezután John különleges gyógyító képességét fedi fel, amikor meggyógyítja Edgecomb főnök húgyhólyag-gyulladását, majd feléleszt egy erőszak által elpusztult egeret."

Thulea 2011.03.09. 13:55:49

@Doubledecker: Igen... Remélhetőleg nem mindegyiknek. Aki felelősen nevel gyereket, az mondjuk arra gondol, hogy az ő gyereke fogja a többieket vezetni, mert a többiek nyilván nem lesznek alkalmasak erre... És erre gondolva neveli stb. Legalábbis én így vagyok ezzel.

Szerénke. 2011.03.09. 13:56:16

@Ayesha: Még nem találtam meg, nem tudok kiigazodni ezen az inda-n.:D

joszif 2011.03.09. 13:56:18

@beacska: az egyik félkegyelmű halálraítélté volt a kisegér(csengettyű uraság) akit később villamosszékben kivégeztek (úgy hogy nem vizezték be a fejét és halálra égett). Miután meghalt átkerült a nagydarab néger csávóhoz tőle meg a Tom Hanks-hez a legvégén. A kisegeret egyszer agyontaposták és a néger csávó feltámasztotta amitől, talán hallhatatlan nem is de nagyon sokáig élet.

joszif 2011.03.09. 13:59:11

@joszif: jah és az egérvárosos rész a első ember mániája volt a filmben ahol majd jó sora lesz... egyszer eljátszották az őrök neki hogy jöttek hozzá az egérvárosból megnézni milyen különleges képességei vannak az egérnek. Cirkuszi egérnek tartotta a tulajdonosa, visszahozta azt a kis fadarabot vagy mit amit elgurított neki...

Mérges 1234 2011.03.09. 13:59:48

@Ancsika13:

Hál Istenek nem is lesz mindekiből prosti, de és ez egy nagy DE
a mai csajoknál nagyon megvan ez a finom lehúzos ingyenélős kurválkodási hajlam.

Tisztelet a kivételnek!

Jut eszembe volt 5 éve egy olyan csajom, akiről elsőre azt hittem tök normális, aztán mikor éreztem, hogy léptem nyomon leakar venni, akkor rá is kérdeztem, hogy na mi van.

Erre a válasz az volt, hogy de te tök jól keresel van pénzed.

Ja mondtam mert dolgozom érte, talán megpróbálhatnád. Itt jön a lényeg nem értette, azt hitte csak ez az egy szerep jut a nőknek, árúba bocsájtják a testüket anyagi előnyökért....

Persze ebben a Magyar gazdasági helyzet, szülők, és mi férfiak is benne vagyunk nyakig....

joszif 2011.03.09. 14:01:15

Hozzáteszem ebből a leírásból ne következtessetek a film milyenségére. Mert nagyon jó film és ezek az egeres részek nagyon elhanyagolható részei a film valódi tartalmának.

Szerénke. 2011.03.09. 14:02:59

@Doubledecker: Nagyon egyetértek. Szomorú, hogy ez a helyzet. Nekem mindig azt tanították, hogy sose szolgáltassam ki magam annyira, hogy eltartassam, mert akkor a férfi rendelkezhet velem. És ebben nagy igazság van. De még ha ez nem is zavarna, akkor sem tenném. Elég büszke ember vagyok.:D
Én csak azt nem tudom, hogy mit fognak csinálni a normális pasik és nők, ha ennyire fogytán a számuk.:D Reggel a buszon a gimibe menő gyerekeknél is olyan cifrákat látok, hogy ihaj...:D

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:03:14

@Doubledecker: Az a rossz, hogy sokszor az ilyen lányok miatt a normális hozzáállású nők is eleve elkönyvelődnek "csak a pénzre megy" picsának.

Mérges 1234 2011.03.09. 14:03:19

Jó film a halálsoron, bár a vége nem vidám.

Az ártatlanul halálraitélt főszereplő, egy gyermek ártatlanságaával még talán védi is azokat, akik halálát kivánják.

Mondhatni dalolva "hajtja fejét a hurokba", de mindenek ellenére a filmnek van valami pozitív kicsengése is.

Hát egész életmebn nem sirtam túl sokszor talán egy kezemen meg tudnám számolni, de úgy rémlik ettől a filmtől kicsordult a könnyem.

Thulea 2011.03.09. 14:03:20

@joszif: Kiknek a szórakozása a filmnézés? Akinek nincsen hobbija és egyéb értelmes szórakozása. Főleg most, hogy le lehet töltögetni filmeket a netről... Ez jutott most eszembe Alekoszról.

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:04:25

@Thulea: én is imádom a filmeket!:)
*kihúzza magát
Jobb hobbi, mint az hogy mittomén piszkavassal kergetem a szomszédokat:)))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.09. 14:06:19

@Ayesha: Azt olvastam, hogy az iskolában állandóan fikázták és az apja is hasonló személyiség, mint ő, a maga korában ugyanolyan megosztó személyiség volt.

Mérges 1234 2011.03.09. 14:07:20

@Peter_Cs:

Jön a régi lemez, nem tehet róla.

Csakhogy amíg felnőtt nem kelett volna észre vennie magát????

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:08:05

@Peter_Cs: apuka megkönnyíthette volna kicsit a lánya gyerekkorát, ha már a sajátja szarul sikerült.
(egyébként alapvetően kedvelem Évát, de a dührohamai tényleg aggasztanak)

Szerénke. 2011.03.09. 14:09:12

@Thulea: Csatlakozom Ayesha-hoz. Jóformán (így hallgatóként) csak ez az egy szórakozás maradt, mert erre futja.:D És tényleg lehet nagyon jó filmeket is találni, meg vannak szórakoztatók és persze vannak szemetek is.:D

MagasMacska 2011.03.09. 14:09:12

@Thulea:
Nem vagyok nagy filmnéző, de ezt a hobbit azért megvédeném. Legalább annyira "nemes" hobbi, mint az olvasás. Persze, az is számít, hogy ki milyen filmeket néz. Még azt sem tartom bajnak, ha valaki filmek mondatait idézi, vagy egy kedvenc filmje után nevezi el kutyáját, macskáját, egyebét. Alekosszal csak az a gond, hogy egyebet sem tud mondani.

Thulea 2011.03.09. 14:09:49

@Doubledecker: Drágám, néhány évtizede a nők az otthon melegét biztosították és cserébe "lehúzták" a pasit! :-D
Mondjuk nem szolgáltassa ki magát a nő. PONT
Viszont az én tapasztalatom, hogy a Férfi szereti megadni a Nőnek, amit csak meg tud adni. És a Nő ezt szépen elfogadja, mert ez a nőiességének a része. Így teljesednek ki a nemek egymásban. :-)

haruka 2011.03.09. 14:10:15

@Thulea: jaj, ez kicsit erős volt, de hát ízlések és pofonok. viszont kösz, hogy megvilágosodhattam, hogy én valójában egy Alekosz vagyok.

joszif 2011.03.09. 14:10:19

@Thulea: Én pl. imádok filmeket nézni, szinte minden nap nézek valami jobb filmet. Most pl. az elmúlt napokban az oscart nyert filmeket néztem. A harcos, A király beszéde meg a Fekete hattyú
Mindegyik baromi jó lett főleg a Fekete hattyú.
MOndjuk nekem van mellette értelmes hobbim ami remek szórakozás is egyben csak nem mindennapos elfoglaltság.

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:10:22

olvasni, filmet nézni, táncolni, bepisilésig röhögni, vízipipázni...
ezek mind nagyon-nagyon jó dolgok:)

Mérges 1234 2011.03.09. 14:10:23

@Peter_Cs:

Ha kijön és megint együtt lesztek majd, probálja rajta segígetni.

Igazából neki magának lenne szükséges a változásra. Ha nem lenne állandó konfliktusa a világgal, ő maga is boldogabb lehetne.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.09. 14:10:34

@Thulea:

A filmnézés miért lenne lenézett dolog? Azt mondod, a filmnézés nyomi? Ezt egy valóságshow blogján kimondod? :D Bizarr!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.09. 14:11:21

@Doubledecker: Hogy lazábban vehetné az élet dolgait?

Thulea 2011.03.09. 14:11:33

@MagasMacska: Így teljes! A Te kiegészítéseddel együtt! Köszi!

Thulea 2011.03.09. 14:12:09

@Nard: Nem azt mondtam, hogy nyomi a filmnézés! :-D Olvasd el megint!

Szerénke. 2011.03.09. 14:13:42

@Peter_Cs: De miért támadták az iskolában? A gyerekek 'okkal' kegyetlenkednek másik gyerekekkel. Ez olyasmi lehet, hogy kinézetre más (duci, ápolatlan a ruházata, ilyesmi), vagy azért, ahogy viselkedik. Mivel Éváról már láttam gyerekkori képet, és nem volt rajta semmi kirívó, ezért csak a második lehet. A gyerekek a nagyon gorombáskodókat is kiközösítik, vagy falkavezérré teszik. Ezek szerint neki előbbi jutott. Szerintem. De ez tényleg nem mentség a mostani viselkedésre. Most mondhatnám azt, hogy én meg elvált szülők gyereke vagyok és ezért mindenkivel goromba és gonosz vagyok, de ez csak emiatt van. Ezek csak kifogások.

joszif 2011.03.09. 14:14:22

@Thulea: szerintem csak annyi a baj hogy régen a nők mikor otthon voltak és nem dolgoztak csak a férj akkor a nő büszke volt és lehetett is hogy a háztartást vezeti amit és most magam ellen is beszélek ma már nem sokra becsülik a férfiak és ezért inkább építik a karrierjüket ami meg szintén nem sok pasinak jön be és ezért singlik 40 éves korukig amikor meg rájönnek hogy jó lett volna gyereket szülni fiatalon.

Thulea 2011.03.09. 14:15:08

@joszif: Én is szeretek filmeket nézni ÉS még sok mást is csinálni.

Thulea 2011.03.09. 14:16:36

@haruka: Azt Neked kell tudni, hogy Aleksz vagy-e... :-) Én nem érzem magam Alekosznak attól, hogy imádom a jó pálinkát! :-)

locsolóember 2011.03.09. 14:16:45

@Thulea:
Engem - többek között - szórakoztat a filmnézés.
Meg az olvasás.
Mondhatni hobby.
Most mondd meg.

Szerénke. 2011.03.09. 14:18:41

@joszif: Az a baj, hogy a háztartásbeli fogalmát eléggé eltorzították egyesek. Aztán egyre többen lettek ilyenek. Manapság háztartásbelinek lenni azt jelenti, hogy reggel felkel az asszonyság, beviszi a gyerekeket bölcsibe/oviba/suliba, aztán otthon nézi a sorozatokat, aztán az astroshowt, majd a Nekedvalót, és mire este hazajön a férj, meg a gyerekek semmi nem történt. Persze itt is tisztelet a kivételnek. De amióta vidéken lakom, elég sokszor látom ezt. A nők meghatározott időközönként beszülnek egy gyereket, hogy ne kelljen dolgozni menni. De ha bemész a házukba az sem olyan makulátlan, mint ahogy elvárnád.:S

Mérges 1234 2011.03.09. 14:19:47

@Peter_Cs:

Lazábban????

Dehogy elég ha felvesz normális viselkedés mintákat, nem ordít, mint a fábaszorult féreg.

De ne akard, hogy megfejtsét írjak Neked.

El kellene fogadni magát 1 lépésként meg kell vele értetned, hogy nem megfelelően viselkedik.

2. Nem is utálja senki, csak a viselkedést utálják. (ez persz pivi hazugság, de kell a motiváció is, hogy akarjon változni.)

Ha 1-es teljesült, akkor talán van eséj, tartok tőle, hogy ez sem lesz könnyű.

1 a lényeg ne tűrj, hanem harcolj vele, segíts neki, lehet még belőle ember.

Mindkettőtöknek jobb lesz.

Most jut eszembe, szinte még soha nem láttam mosolyogni, ez is beszédes jel.

Thulea 2011.03.09. 14:20:13

@joszif: ...nekem mások a tapasztalataim... de biztos, hogy ebben a témában nem lehet általánosítani. :)

Mérges 1234 2011.03.09. 14:23:26

@locsolóember:

Annyiban vitatkoznák, hogy bár ha nem is sok, van néhány film, amit igenis megéri megnézni.

Olyanok amelyek nem csak elrabolják az időd, hanem adnak is valamit, építik a lelked, vagy formálják a kicsi világot a fejedben.

Persze sajnos kevés az igazán jó film, a legtöbbel csak az ideje megy el az embernek.

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:24:11

@Ancsika13: ASTROSHOW:DDDDDD
az mekkora már:D:D

Thulea 2011.03.09. 14:24:56

@Ancsika13: Biztos, hogy lógsz a haverjaiddal, meg olvasol is, meg elmész egy-egy akármilyen előadásra, koncertre... Nem csak a filmeket nézed. Benne van a kommentemben, ha nem választ más szórakozást valaki csak a filmnézést, sem barátok, sem egy kocsmázás, sem egy színház, koncert, kirándulást stb. akkor az kissé sivár. Gondolom ezzel nem leszek nagyon megosztó.

Desperatefan14 2011.03.09. 14:27:07

@Doubledecker: Nehogy már te mondd meg hogy én beteg ember vagyok, mert valaki szimpatikus aki neked nem! Te sem vagy különb Évánál akkor, ha ezt nem tudod megérteni. És senkit de senkit nincs jogod ismeretlenül lebetegezni(most magamra gondolok nem évára...)

K Tomoceusz 2011.03.09. 14:27:17

@Ancsika13: Évánkat akkor is támadják, ha szűziesen ül a kanapén. Ilyenkor a haja a téma órákon át vagy hogy mit csinált két hete csütörtökön. A falka ereje a közös ellenség megtalálásában van. Megjegyzem, nem csak a villában. És én imádom ezeket az embereket, hívják magukat közösségi lénynek, jó csapatjátékosnak vagy hangos többségnek.

Mérges 1234 2011.03.09. 14:32:04

@Desperatefan14:

Akinek azok a jellemvonások, amiket az Éva mútat, képvisel szimpatikusak, nos annak az embernek komoly baja van.

Lehet nem beteg, lehet az a társadaloma beteg, ami ezeket a viselkedési formákat, nemcsakhogy tolerálja, hanem dicspiti is.

Szeresd ha akarod.

Ezzen a lebetegezésen meg nem kellene fennakadni, ez nem csak pejoratív értelmű lehet. Nagyon nem, lehet ez egy egyszerű lelkibetegség is, amit te nem is fedetzel el magadon.

Segítségre szorulsz, akarunk segíteni nyújtsd a kezed.

csicserierika 2011.03.09. 14:32:10

@Thulea: még sakkozik, zenél, dolgozik és szabadidejében ha marad sakk könyveket bújja. Nem bírom a sznobságot

Szerénke. 2011.03.09. 14:34:11

@Ayesha: Há' mé', nem?:D
@Thulea: Nem sajnáltatom magam, de a barátaim vagy dolgoznak, vagy Bp-n laknak, így nehéz velük találkozni (Én vidéken senyvedek, és már 3 éve tervezzük a Barátommal, hogy felköltözünk). Olvasni szoktam, bár elég kevés könyv köt le, színházba meg nem járok, mert drága.:D Szóval most elmondható az életemről, hogy eléggé sivár, de már nem sokáig, mert mostmár tényleg mindjárt, nemsokára felköltözünk, és akkor nem leszek így elszeparálva.:D

Mérges 1234 2011.03.09. 14:34:38

@K.Tomoceusz:

A cigis jelenete esetén, ami valjuk be közel vana csúcshoz (végső összeomláshoz), senki nem bántotta.

Dettó a fésű is.

Sőt mikor kedvesen azt mondta, "nekem semmi bezzeg ezeknek helikopter bazdmeg".

Én még nem láttam, hogy konkrétan belekötettek volna, de persze lehet, de mi volt előbb a tyúk vagy a tojás????

Desperatefan14 2011.03.09. 14:35:09

@Doubledecker: Nem érdekel, hogy évát lebetegezed, az a te dolgod, de más kommentelőt nincs jogod mert nem tudsz semmit róluk érted?? Ez eléggé sértő. Akármilyen értelemben írod. A villalakókra azt mondasz amit akarsz.

Mérges 1234 2011.03.09. 14:36:48

@Desperatefan14:

Ne vedd már magadra. Nem ér annyit ez az egész.

De bocsánat. Tényleg nem tudom milyen vagy. Az én hibám is, hogy nem tudom elképzelni, hogy az Évát lehet szeretni.

Szerénke. 2011.03.09. 14:37:13

@K.Tomoceusz: Azért ha aktívabban nézed, akkor feltűnhetett, hogy Éva mindig valami apró dolgot odaszúr, vagy odamond a többieknek, amiből aztán parázs vita lesz, ő meg úgy csinál, mintha mindenki a semmiért támadná. Erre jó példa, mikor a Villa Oscar-t adták át egymásnak. Mindenki emelt fővel viselte a kritikát, csak ő volt az aki rögtön kikérte magának, és az akkora legjobb barátnőjének rögtön odamondott, hogy neki kellett volna kapnia. Még ha így gondolom is valahol magamban, akkor sem bántok vele meg így mást, hanem elfogadom a másik véleményét.
A másik meg az, hogy mindenki tiszta lappal ment be a villába, senkivel nem volt senkinek előítélete. Az, hogy ő ezt vívta ki, csak magának köszönheti.

K Tomoceusz 2011.03.09. 14:38:36

@Doubledecker: Nem jó, amit írsz. Évánk nyerni ment be és ha ezzel a karakterrel meg tudja csinálni akkor jó a csaj. A Ráczék mentek be millióknak példát mutatni viselkedésből, szorgalomból, kultúrából és szeretből. Meg Laca hitből és becsületből. Ezt a hátmast lehetne a doubledecker módszerrel kritizálni.

Lotyó Bridzsida 2011.03.09. 14:39:12

@Doubledecker:

Na, ja.
Ehhez a lehúzós csaj-lóvés csávó történethez pontosan két szereplő kell.

Egy alapértékeiben megingott férfi, aki azt hiszi, hogy csak a pénzéért lehet szeretni,
vagy annyira felszínes, hogy csak a legbombább csajokra bukik, akiknek viszont áruk van,

és egy lusta nő, aki azt reméli, hogy így kevesebbet kell erőlködnie a jóért.

A lényeg mindkettőben a hátsó szándék.

K Tomoceusz 2011.03.09. 14:42:33

@Ancsika13: Amióta Szandika átment a Ráczékhoz valahogy sokkal kevesebb kritikát kap. Lesz még Évából szép és jó kislány, csak neki is ezt kell csinálni. Végre többet fogunk hallani a kretén nyomoronc alkoholista Alekoszról.

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:44:47

juj de szép sminket találtam...most fogom és szépen kipróbálom magamon is...:)

@Lotyó Bridzsida: az ilyen gazdag ocsmányságok akkor azért szednek össze modelleket meg W kategóriás celeb bombázókat, mert azt hiszi, hogy őt csak a pénzéért lehet szeretni?

Desperatefan14 2011.03.09. 14:46:19

@Doubledecker: Oké, csak az ilyenen felhúzom magam, ha rám mondod és nem Évára.

Szerénke. 2011.03.09. 14:47:49

@K.Tomoceusz: Nem tudom, én szerintem egyáltalán nem vagyok részrehajló, és nekem Szandika viselkedése egyáltalán nem tetszik. Nem tudom, hogy úgy érted-e ezt, hogy az Rtl befolyásolni akar, azáltal, hogy jobb színben tünteti fel a Szandikát, mert a Ráczéket 'erősíti'. Nekem egyszerűen nem szimpatikus, hogy ide-oda ugrál. Ha egyszer valakiről véleményt alkotok, az nem fog megváltozni egykönnyen. Ezért nem igazán értem ezeket a folyamatos pártfordulásokat. Amúgy meg akkor sem szimpatizálnék az Évával, ha a másik táborhoz tartozna, de ugyanígy viselkedne. Nem az alapján ítélek, hogy hova tartozik...

Szerénke. 2011.03.09. 14:48:31

@Ayesha: Linket!!! :D Én meg közben főzöm a tésztát.:D

MagasMacska 2011.03.09. 14:48:55

@Thulea:
Eszerint csak értelmezési probléma volt.
Kösz.

K Tomoceusz 2011.03.09. 14:49:27

@Nard: Fura amit írsz, nekem ez eddig fel se tűnt. ( ide most kéne pár kuncogójel)

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:53:32

@Ancsika13: livinpretty.blogspot.com/2011/03/tengerzold-bulis-smink-video.html
nekem nagyon tetszik, bár még nincs annyi cuccom, mint ennek a nőnek, de magam eszközeivel csinálok hasonlót:)
nyilván nem egy állásinterjús vagy irodás smink, de néha mulatni is jár az emberlánya...:)

K Tomoceusz 2011.03.09. 14:53:50

@Ancsika13: Könnyű neked, te higgadt független nézővagy, tárgyilagosan kezeled a helyzetet. Nekem szélsőÉvafannak ez lehetetlen.

Szerénke. 2011.03.09. 14:55:42

@Ayesha: Kár, hogy én ilyenhez béna vagyok. Valahogy akárhányszor megpróbáltam füstös szemet varázsolni, mindig az lett a vége, hogy tisztára összenyomódott a szemem.:S
@K.Tomoceusz: Ezzel sincs semmi baj, ahogy jó Balázs mondani szokta.:D
Én sem örülök annak, hogy senkivel nem tudok azonosulni. Úgy érzem, hogy csak rossz van, meg rosszabb.:D

Szerénke. 2011.03.09. 14:56:14

@K.Tomoceusz: Amúgy azért egyszer-kétszer nálam is pattan a húr, és akkor 5 percig tuti fortyogok a látottak miatt.:D

Thulea 2011.03.09. 14:57:11

@Ancsika13: Hajrá és sok sikert a változáshoz! Fejlődés igénye fontos, hidd el! :-)

K Tomoceusz 2011.03.09. 14:58:32

@Ancsika13: Én több játékossal is tudok azonosulni.
Lacával, aki vén fasz létére bement fiatalok közé
Alekosszal, aki iszik és nők után koslat
És Évával, aki mindenkit elküld a pitlibe

Albino Vernyul 2011.03.09. 14:59:33

@Thulea: Nem hinnem, hogy Alek egesz nap otthon ul, es filmeket nez.. Akkor hol szedne fel egy ejszakas csajokat..? Arrol nem is beszelve, hogy miutan a "holgy" tavozott, sterilizalja az egesz lakast...;))

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 14:59:46

@Ancsika13: pedig a sima füstöshöz csak egy szemcerka kell meg vattás végű pálcika:) az már elég jól megy nekem:)
ha mást nem, legalább annyit csinálok, egyébként a legegyszerűbbet is megcsinálták már ezek a bloggerek videón, hogy hogy érdemes:) tök követhetőek, majd nézd meg.

Szerénke. 2011.03.09. 15:05:56

@Thulea: Húh, köszi.:) Nem is tudod, hogy mennyire vágyom már rá. Nem azért mert nem szeretek itt lakni, csak világ életeben Bp-i voltam. És nagyon hiányzik.:)
@K.Tomoceusz: Hidd el, így jobb, mert legalább Te élvezettel tudod nézni. Én meg nézem, mert kivonni nem tudom magam alóla, de nem drukkolok senkinek és nem örülök senki győzelmének. Nem győzöm hangoztatni, hogy milyen jó volt az 1. Akkor minden este, mint a mannát, vártuk az összefoglalót, együtt a család és nézte. Én ráadásul minden hajnalban megnéztem az ismétlést is, meg a Belevalót, mindent.:) De most... Csak a fejemet tudom verni sokszor a falba, hogy ez megy.
@Ayesha: Már én is néztem a videókat, meg nemrég beszereztem ecseteket is, hogy tudjak jót csinálni, de a végeredménnyel sosem vagyok elégedett. Mindig úgy érzem, hogy összenyomódott a szemem.:S De lehet majd bepróbálom a hosszú hétvégén.:D

Thulea 2011.03.09. 15:08:14

@Lotyó Bridzsida: Ez megint szélsőség! Van a nagyon feminista nő, aki nem engedi, hogy az ajtót kinyissák neki, a nagyon soviniszta férfi, aki nem nyitja ki az ajtót a nőnek. És vannak azok, akiket Te leírtál, de van kedves, finom középút, ahol a játszmák élvezhetőek férfi és nő között.

És hogy visszakapcsoljak a villára: Alekosz tényleg nőként próbált bánni az Évaval (az utóbbi időbeni tényleg inkább "rossz házastársnak" tűnik a viselkedése). Viszont Éva csak kihasználja őt és ha nem is jön be neki, mint pasi, akkor is illenék nem "barátnőként" kezelni...

Thulea 2011.03.09. 15:10:03

@Albino vernyul: ez a rizsa része az életének! :-)

K Tomoceusz 2011.03.09. 15:11:20

@Ancsika13: Én a magyar focival voltam így. Nem is járok az nb1.hu-ra se társalogni, se vitatkozni.

Szerénke. 2011.03.09. 15:16:35

@Thulea: Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem Alekosztól futkos a hátamon a hideg.:D Mindig elfordulok, ha simogatja a lányokat.:D
@K.Tomoceusz: Nem is érdemes az ilyenekben vitát nyitni. Hálát adok az Égnek, hogy a Barátomat hidegen hagyja a foci. Apu nagyon szereti (plusz az összes többi sportot) és utáltam, ha ment a tv-ben, akkor lábujjhegyen kellett járni és levegőnek kellett lenni. És az a baj, hogy mindig talál magának olyat amit nézhet, és ami miatt csöndben kell lenni.:) Rám azt mondja, hogy tiszta szégyen vagyok, mert még az Olimpia sem érdekel.:D

Mérges 1234 2011.03.09. 15:18:59

@Ancsika13:

" De most... Csak a fejemet tudom verni sokszor a falba, hogy ez megy."

Én valahogy úgy érzem, hogy ha az Éva nem lenne ott, akkor nem mindig csak a balhét adnák.

Sajnos csak ritkán vicces és élvezetes a műsor.

Régen nálunk elment a háttérben, de most amikor csak a vínyogás megy, egyszerűen idegestő.....

Talánb a döntöbe, a humor a viccesség, és uram bocs'á az intellektuális beszélgetések is repíthetnék a játékosokat.

Évát ki kell baszni, és a végén még nézhető lesz, persze unalmas is egyben.

Pl. Tegnap nekem az Alek kavarása a rá bízott vagyonnal nagyon tetszett.

Póén volt na, kicsit belerogyanat a nagy hatalomba, de legalább vicces volt.

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 15:19:05

Na hát nincs az az isten, aki rávehetne engem, hogy a nyári estéimet olimpia-nézéssel töltsem el...

Mérges 1234 2011.03.09. 15:21:00

@Ayesha:

Téli Olimpiáról halottál már???????

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.09. 15:23:02

@K.Tomoceusz:

Én ha célirányos, igazi VV troll lennék, akkor a legérdekesebb, legmulatságosabb karaktert választottam volna Éva helyett. Lacit. Még soha nem láttam habzószájú Laci-fant! Pedig megérdemelné! Mert Alekosz meg Éva fannak lenni olyan snassz! Legyél egyedi és támogassad Lacit! Ez kb olyan mint Magyarországnak szurkolni a világbajnokságon :D

Albino Vernyul 2011.03.09. 15:23:47

@Ancsika13: En gyorsan lecserelnem azt a baratot... Amelyik ferfit hidegen hagyja a sport, annal baj van...:)

Szerénke. 2011.03.09. 15:23:49

@Doubledecker: Tényleg nem Évát akarom védeni, de azt meg kell hagyni, hogy ez a mostani VV arra megy ki, hogy folyton összevesszenek. Minden játék olyan, ami miatt lehet vita. Azon az Olimpián is tök jól érezték magukat és még az Éva is tudott normálisan viselkedni. Ettől függetlenül egyértelmű, hogy az Éva azért van bent, hogy pluszban generálja a konfliktusokat, mert ott ahol egyébként nem lenne, ott is kipattan miatta valami. De ettől függetlenül adhatnának normális játékokat is, ami nem arra van kiélezve, hogy vitázzanak. Ez az egész őszinte hinta, meg kibeszélshow-k erre vannak. Hogy újra és újra felszínre kerüljenek az ellentétek.
Most megint csak a VV1-el tudok példálózni. Ott tök jó játékok voltak és minden nap. Nem minden héten. Ennek ellenére ott is kialakultak viták, meg klikkesedés. Véleményem szerint nem erre kellene kiélezni az egészet, és akkor sokkal élvezhetőbb lenne. Meg mondjuk az sem ártott volna, ha okosabb embereket válogatnak össze.:D
@Ayesha: Ott a pont.:D
Nah, mennem kell enni. Majd jövök.:D

Szerénke. 2011.03.09. 15:24:20

@Albino vernyul: Hát helyette mást csinálunk.xD De hát ez már tényleg nem ide tartozik.:D

Ayesha (törölt) 2011.03.09. 15:34:02

@Doubledecker: télen is utálok sportközvetítéseket bámulni:)

dr. gernika 2011.03.09. 15:43:27

@Thulea: Na igen, ha Évával lezuhanna egy repülőgép a hegyekben, a túlélők valszeg őt ennék meg legelőször, hogy valami hasznát is vegyék.

Mérges 1234 2011.03.09. 15:46:35

@gernika:

Éppen tegnap néztem az Életben Maradtakat.

Nos abban is dilema volt, hogy kit egyenek meg.

Nos ha Éva is ott van, akkor megeszik őt, annak ellenére, hogy esetleg még nem is halott.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.09. 15:47:04

@Doubledecker: Nekem inkább az anarchisztikus tendenciák jönnek be, az erőfitogtatástól, a hatalommal való visszaéléstől hányok!

Szerénke. 2011.03.09. 15:50:04

Na, készen lettem.:D
@Albino vernyul: Akkor úgy mondom, hogy ahelyett is azt csináljuk.:D

dr. gernika 2011.03.09. 15:51:15

@Ancsika13: Ha ott lettem volna, tuti megtöltöttem volna egy poharat vízzel, és arcon löttyintem vele (szintén anyai módszer-hatott).

dr. gernika 2011.03.09. 15:52:20

@Doubledecker: A nyelvével kezdeném. Persze sokáig kellene róla kapargatni a nikotint, de legalább csend lenne.

Mérges 1234 2011.03.09. 15:55:04

@Peter_Cs:

Anarchiában jobb élni vagy Diktatúrában????

Végül is mindegy, egy rendes nyugott környezetben élni mindeki inkább.

Mostmár én szégyenlem magam, talán sokat bántottuk az Évát, tényleg lehetne talán jobb ember, perzse ha akarna jobb lenni.

Szerénke. 2011.03.09. 15:56:14

@gernika: Nekem akkor volt a ruhástul hideg zuhanyban részem, amikor az ovitól végigordítottam a hazavezető utat, mert a barátomhoz kívánkoztam. Ez volt az ajándék érte.:D
Amúgy már gondolkodtam, hogy egy-két ilyen kirohanás után, amit ott a csajok megengednek maguknak, nem lehetne ilyen módszerrel csillapítani őket? Vagy ez is testi sértésnek minősül és automatice kizárást von maga után?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.09. 16:00:15

@Albino vernyul:

Miért? Engem is hidegen hagy a sport. Meg a sör is.

Szerénke. 2011.03.09. 16:03:07

@Nard: Akkor már nem is vagy pasi.:D

Mérges 1234 2011.03.09. 16:03:27

@Nard:

Azért a nőket szereted???? :D

KISCSILLAG 2011.03.09. 17:55:49

szerintem ez a kisegés nagyon vemhes!
nemsokára egéráldás lesz a háznál...

láttam már vemhes egeret, ennek a lomha mozgásán és testességén is látom, de ha nem lenne vemhes akkor is az a helyzet, hogy nincs olyan hogy egy egér, ha egy egered van, akkor ott egy egész egér kolónia lakik... az biztos..

www.valovilag.hu/video/120859

beacska 2011.03.09. 18:04:58

@Ancsika13: de ezek az őszinteségi játékok is az Évára mennek ki. a múltkor is már beletörődve ikszelt magának. "najó, megint én szedtem össze a legtöbbet. 10-ben is én nyertem" ez két dolgot jelent: 1. csak rossz tulajdonságokat adtak meg (2 volt jó a 10-ből), 2. azt láttuk is: gondolkodás nélkül csak Alekosz és Éva kapta a rosszakat, magukra a "jók" csak jókat mondtak. Ennek így marha sok értelme van!!
Najó, Éva felvetésére legyávázták a tábornokot. az azért marha vicces volt. (és ezt csak a Béciék tehették, mivel pl. Éváéknek Laci nem szájhősködik)

kén-e egy nick? 2011.03.09. 18:43:57

@Nard:
Fentiek fényében (se sport, se sör) mi is szégyelljük, hogy az vagy. :-)
süti beállítások módosítása