Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X80

2011. március 07. 14:15 - Hódos Hajnalka

Mélységesen csalódtam tegnap, még az almás pite is megkeseredett a számban. A mamám Alekosz-fan. Nem tagadom, terveztem vele egy mélyinterjút a VV4-ről, de a mama a túl direkt dolgoktól elzárkózik, egyébként is be kell tartani az információ áradatának ökölszabályait. Először a már többször megénekelt kardinális kérdések következnek, ki rákos, ki halt meg, ki terhes, ki szült, mi vót a szömészeten, tojnak-e a tyúkok, hajnye Lány, nekem egyé, oly rosszú níző ki, mer nem ótattad be magad, árva angyal hogyvolt, mészki, na ezután lehet a Nők Lapjából felnézni és mintegy mellékesen feltenni a kérdést: és, a való világ? Jaj dehogy nízem, hát oly idegesítőek! Tegnap azé níztem, mer kíváncsi vótam, a Duplaszájú mit művel. Hát annak a Bélának meg akkorát tudnék verni a fejire, amikor felhúzza azt a rúzsaszínű sapkát! Az Anikó meg, ha ríni kezd, kapcsolom is ki. Na azt nem lehet tőle evenni, hogy szépen ki van mindig föste. Az a görög ér a legtöbbet az egészbe’, meg az Olivér. Sajnállom, hogy kiesett, magának köszönheti. A következő másfél órában olyan részletes beszámolót kaptam a történtekről, Benkő Dániel farokvillantásáig visszamenőleg, hogy azon gondolkodtam, mi lenne, ha nízné? Meg azon, a mama jobb hogyvoltot írna, mint én.

A Villában Laci és Tibi szorgoskodik a konyhában, Tibi arról érdeklődik, ki fog menni párbajozni? Van, amikor össze-vissza rakunk, van, amikor taktikázás van. Most taktikázás lesz, a izé akar párbajozni mindenképpen, a Szandi. Laci belemerül egy magyarázatba a kialakult erőviszonyokról, de Tibi leoltja, jaj, legnagyobb haverok! Ezek Villabarátságok, ez meg egy játék. Ha barátkozni akarsz, akkor menjél egy kávéházba dumálni. Azt mondja a Laci, hogy ma lesz a kiválasztás, lép oda Évához. Aha. És ki megy? Én. Vagy engem fognak kiválasztani, vagy a Szandikára pakolják a jelet, hogy engem vigyen ki. Aha, ez most egy ilyen összeesküvés. Éva nem túl jó érzésekkel menne Szandival párbajozni, mert ő volt a legjobb barátnője, de küzdeni fog, mint egy oroszlány. Írnám, hogy a sörény már megvan hozzá, de ezt a poént egyszer már ellőttem. Mindenki más is a kiválasztásról beszél, Gigi nem akar Szandira rakni, mert nem fog bűntudatot okozni magának, ha kinn hagyja az Éva, Béci Gigi kis picsáját akarja védeni. Anikó arra teszi, akivel nem tud együtt élni, azt’ cső. Szandi a szobában latolgat Jerzsivel, LL Junior és Kasza Tibi pakolásznak, és indulnak haza. Jacuzzi van? Van. Szauna van? Van. Hűtő tele van? Benne vagytok a tévében? Csapból színes víz folyik? Szádat befogod, azt’ örülsz, hogy itt lehetsz!

A berendezett nappali láttám mindenki visítani kezd, jaj nem akarok parlamentet! Én sem. Nem parlament, intelligencia teszt, a Mensa Egyesület munkatársaival. Az intelligencia Alekosz szerint logikai illetve kombinatív készségek művészi színvonalon való alkalmazásánál. Jó, lényegében a mentális teljesítőképességünket méri a többiekhez képesti helyünket adja meg azon a skálán, ahol aki úgymond százas ikúval rendelkezik, az rendelkezik az átlagos mentális teljesítőképességgel. Nem tudom, melyik definíció a mégszebb. Játék, álljanak intelligencia szerinti sorrendbe. Nagy küzdelem folyt a kevésbé intelligens helyekért, mi az oka? Mert szerények vagyunk. Hát ennek annyi a valószínűsége, mint annak, hogy Zimány Lindát egyszer egy kőbányai szobafestő oldalán láthatjuk. Bélának volt is kedve meg nem is, örült is meg nem is, hozott is ajándékot, meg nem is, vegyes érzelmei voltak. Giginek voltak fonalak, mikor teljesen elveszítette az egészet. Jerzsi direkt nem görcsölt rá, tudta, hogy nem lesznek nehezek a feladatok, viszont nagyon kell figyelni. Ha nem írok semmit, akkor száz? Nem, ha nem írsz semmit, akkor hetven. A Lakók eldönthetik, megosztják-e egymással és a nézőkkel az elért eredményeket. Béci nem. Gigi 93, Alekosz 91, Jerzsi 93, Laci 105, Szandi százas, jaj kilencven, bocs, Éva 96, Anikó 102, gyerekek, ez azt jelenti, hogy mi mindnyájan átlagosok vagyunk.

Az unalmas teszt után rohanunk a gödör alja felé, hintáznak. Éva elmondja, miért rakta Jerzsire a jelet. Azért, mert az Anikó a fejében sem volt, közelebb áll hozzá, mint Jerzsi és a szépre emlékezik. Mindketten hibásak Szandival, hogy megromlott a viszonyuk, negyven-negyven százalékban, Anikó az erős húszas. Anikó palinta, hogy érzed most magad, hogy Szandin van a zöld kendő? Ideges, izgul, szurkol. Örülnél, ha visszajönne, kérdi Béci, figyelem, a következőnek a későbbiekben jó tíz perces következménye lesz. Ha nem jönnél vissza, mit kezdenél magaddal? Anikó sok embert elveszített idézőjelben. Nagyon közel áll hozzám, megsiratnám, mert tudom, milyen vagyok. Kihez sündörögnél oda, ha a Szandi kinn maradna? Senkihez, Éva, senkihez. Anikó a palintázás után Bécinek magyaráz. Sejtettem, hogy erre megy ki a téma, hogy utána kihez fogok csapódni, senkihez! Isten ne adja, de ha Szandi kiesne, nem lenne olyan ember, akivel még egyszer ilyen kapcsolatot tudnék ápolni. Elegem van a napraforgós témából is meg a sündörgésből is! Béci örül, hogy Anikóból kijött. Kijött, mert éreztem a te kérdésedből is, csak nem akartam úgy válaszolni rá. Ne oltsál már engem, miről beszélsz? Jó kérdés Béci, mert én erre még ma sem tudom a választ.

Béci és Anikó soha véget nem érni akaró vitába kezdenek. Anikó meg akarja magyarázni és nem tud túllépni. Béci szerint Anikó mászkált ide-oda. Anikó még jobban meg akarja magyarázni, Béci nem érti, hogy miért most, ebben a percben? Én úgy fészkelődök, mintha parázson ülnék. Aztán azon veszekednek, hogy lezárják a veszekedést, de nem. Aztán azon, hogy van-e helyzet. Anikó csak meg akarta beszélni. Anikó csak meg akarta beszélni. Anikó csak meg akarta beszélni. Béci a végén megenyhül, jó, add ide a kezecskédet. Lépjünk túl ezen az egészen, megpróbálok többet hozzád viszonyulni, megpróbálom azt, amik régen voltak. Kérlek, bocsáss meg nekem, és én is megbocsátok neked. Így sokkal jobb most. Oké. Letörlöm az izzadságot a homlokomról és beveszek egy magnéziumot, kemény menet volt. Nekem, akinek végig kellett nézni.

Úgy látszik, a párbeszédek napja van, Éva remeg, olyan ideges. Ez csak kiválasztás, nem kihívás, nyugtatja Alekosz. Most képes engem párbajra vinni? Nem tudom, majd meglátjuk. Milyen mocskos egy undorító hátulról jövő banda, úristen. Azok meg nyilván rárakják a Szandira, addig is elkerülnek egy kiválasztást, füstölög Éva a szó szoros és átvitt értelmében is. Ha úgy alakul, hogy kimentek párbajozni, te jössz vissza! De akkor meglepődnek majd! Hát, szerintem ők is tudják. Felhasználják a Szandikát elodázás céljából, hadd vesszen a férgese. Beáldozták a Zsófit, a Gombit, a barátjaikat áldozták be. És még mindig nem történik semmi, hihetetlen, csak a duma. Éva a kiválasztás után is ideges, valaki beadhatna neki egy ruhakefét, mert az a fekete kabát már úgy néz ki a hajtól meg a korpától, mint az okádék. Hát Lacikám, nagyot csalódtam benned! Pont tőled ezt nem vártam volna! Nagyon remélem, hogy én jövök vissza közétek, indul cigizni Éva. Szandika feldobottan érkezik, Éva, nyugodj meg, béke van! Éva nem tud boldogságot mímelni, inkább Lacit savazzák tovább Alekosszal. Pont egy katona! Nőket küld párbajozni? Persze, addig is megússza, itt a langyos vízben evickél! Alekosz szerint ez egy fölháborító kihívás volt. Milyen indokok hagzottak itt el? Anikóból is úgy kell fogóval kihúzni a választ, de még akkor sem jön ki, Gigi béka alapon döntött. Ez a párbaj neki köszönhető, világosodik meg Éva. Anikónak! Nem csoda, hogy az ember nem tud bízni benne! Van egy furcsa érzése az embernek, hogy kavar a háttérben, de nem a klasszikus értelemben, hanem olyan sunyin. Úgy kiviszem, mint a picsa, ha visszajövök, örül Éva a saját külön bejáratú bűnbakjának.

A gonosz kis napraforgó Lacival eszeget a konyhában, nem biztos, hogy a nézők Alekoszt itt hagynák magára, na érted, hogy mit akarok! Laci szerint Anikó túlgondolja a dolgot. Na kimegyek cigizni, mert felidegesítettem magam. Jókor, a Kazal pont téged ekéz kinn. A szépség nem elég a győzelemhez! Kis kígyó! A kis kígyó leül, teljes a terrárium, a nyílméreg béka nekiszegezi a kérdést, miért nem válaszolt, mikor Balázs kérdezte. Mert nem érdekli. Vannak dolgok, amikben Évának van igaza, vannak, amikben Szandinak, bizonyos dolgokban Éva hibázott, bizonyos dolgokban Szandi, aztán ez így rajtatok állt. Nekem ehhez mi közöm van, mit kellett volna mondanom, hogy én vagyok a hibás? Éva szerint azt kellett volna mondania, hogy neki is köze van ahhoz, hogy ő és Szandi eltávolodtak egymástól, aztán megegyeznek abban, hogy a következő párbaj Anikóé lesz. A záró képeken Laci tolja a harci dumát Szandinak, de annyira untam ezt az összefoglalót, hogy elkapcsoltam a tévét. Csak én voltam vele így?  

Címkék: vv4
783 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dosszié 2011.03.07. 14:29:46

nekem szól a Himnusz

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.03.07. 14:42:45

mai kérdés: hány ember lett öngyilkos azok a katonák közül, akik laci alá lettek beosztva? mert engem kívülállóként is halálosan idegesít a rohamosztagos propagandája...
béci kézmegfogós beszélgetése viszont rendes dolog volt. most tekintsünk el attól, hogy érdemes-e kibékülnie anikóval.

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.07. 14:43:10

3. :)))

én alapból nem nézem, inkább az írásod olvasom, itt legalább lehet röhögni, a tv előtt meg csak kínlódni :)))

osgood 2011.03.07. 14:48:13

Hajni, akkor hídd meg vendégposztolni :)

hexensussz 2011.03.07. 14:50:15

Ajjajjj! Még az első 10-ben sem?

joszif 2011.03.07. 14:50:22

@osgood: de hát nem nízííí, érted ? :D:D

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 14:54:53

mámegmegint fos sokadik lettem

traff 2011.03.07. 14:57:12

1. ezt már írtam a tegnapihoz, Laci úgy osztotta meg a többiekkel a maga 105-jét, hogy 105 százalék:DDD Hüjefasz.

2. Mi a retkes kóchengeres faszé baj az, hogy valaki TAKTIKÁZIK a kiválasztás-kihíváskor?Nem ez lenne a lényeg?

3. miért kóchengeres fasz?Mijaz?

osgood 2011.03.07. 14:58:36

@joszif: Én értem :) ... mos' legalább nízheti :)

gastro vazze 2011.03.07. 15:00:03

@traff: nem Jerzsi volt, aki le 93 százalékozta az övét? mindegy, mert az is faszság! mindenestre a 105 azért még így is több, mint az okos dúó átlaga, sőt az überokosnak kikiáltott Évaretek, csak 3 egységgel teljesítette túl a lenézett Jerzsit:)

mama ottmarad 2011.03.07. 15:02:46

"Meg azon, a mama jobb hogyvoltot írna, mint én." :DDD
Nagy poén volt, ki is lehetne próbálni, de nem hinném.
Hajni, szórakoztatóvá varázsoltad a sz@rt.

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.07. 15:03:29

@gastro vazze: én megfejtettem jerzy 93as iqjának a titkát: összevissza nyomogattam a betűket a retek iq tesztjén és voálá: 93 jött ki :D

gastro vazze 2011.03.07. 15:03:52

Hajni! ez volt a best evör elsőbekezdésű hogyvoltod:)
Mama jó fej lehet, gondolom a férjed soha nem tudja kiüriteni a tányérját, mikor anyóslátáson van : "na még egy kicsit szedek, mert látom rátokfér! na, még egy kicsi? ":)

mama ottmarad 2011.03.07. 15:07:39

@vietnámi balzsam: mindegyikük fejét nézve, "ez is benne van a pakliban". Tordasékkal nem íratják meg? Pont olyan váratlanul, mint a bentiekkel?

joszif 2011.03.07. 15:07:58

@gastro vazze: és a végén mikor sikerül akkor: hozom a desszertet :D

KISCSILLAG 2011.03.07. 15:08:33

Hát csak osztott szorzott Béci is, hogy így a játék második felében minél kevesebb ellenfél kell neki és a huginak... gondolom ez motiválta a világmegbékülésre Anikóval...

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.07. 15:08:37

@mama ottmarad: jövő héten angol középfokú vizsgát tesznek :)

gastro vazze 2011.03.07. 15:14:18

Ha Szandika ezekután meglépné azt, hogy kiviszoi a Jerzusi-Gigi-.Laci hármasból valamelyiket, és közben kacsintana a riportszobában, hogy EZ volt a taktika.....hát akkor nem is érdemelné más a fődíjat, csak ő!

joszif 2011.03.07. 15:22:11

@gastro vazze: azért ennyi gondolkodást nem néznék ki belőle, az okra nagyon kiváncsi vagyok hogy mitől akar most már megint kimenni.

osgood 2011.03.07. 15:26:07

@joszif: mondták neki a vezérlőből, hogy "te jössz". ennyi.

mama ottmarad 2011.03.07. 15:26:49

@vietnámi balzsam: első kérdés: vu dö fák iz Elíz?
a, b, c, d,

syfyboy 2011.03.07. 15:29:43

@gastro vazze: Meglatod, hogy ki is fogja vinni valamelyiket. En a Lacira tippelek. Egy masik hv-ban irtam, hogy Szandinak eleve az volt a celja h osszegyujtse a jeleket, mert mar regota ki akar menni es csak igy tud kimenni "legalisan"... Es nem fogja Evat kivinni parbajra, hisz ok is megmondtak, semmi komoly konfliktusuk nem volt, ami kivalthatta volna az ellentetet kozottuk...Haza akar menni es ezert egy eros ellenfelet visz magaval: vagy Becit vagy Lacit. (Lacit azert mert ott benn ugy gondolja hogy eros) Mindenesetre ha ezt meglepi, akkor szepen jatszott es a tobbiek tanulhatnanak taktikazasbol, mert ez az volt. Huh de kivancsi leszek az arcokra majd :)

osgood 2011.03.07. 15:29:47

@mama ottmarad: lebuktál az eszelős ausztrál akcentusoddal! nem vu, hanem hu :)

Kata Marán 2011.03.07. 15:30:11

Szia Hajni!Aranyos a kezdés, még szerencse, hogy a mamád nem nézi az adást. Jó fej, de írd te tovább, egy Alkesz-fantól a kardomba dőlnék!Puszi!

MegLepke 2011.03.07. 15:35:08

Amennyiben a továbbiakban is erről fog szólni a VV, mint mostanában, ki fogja nézni? Az igazmondó hintázást lehetne ritkítani, a jelmezes buliból pedig akár ki is lehetne hozni valamit. ha már akkora szponzorok, hogy minden héten legalább egyszer adásba kell tenni őket. Pl. lehetnének olyasmi játékok, mint a Játék határok nélkül-ben voltak régen. Könyörgöm, vagy cseréljék le a kreatív csapatot, vagy vegyenek fel közéjük engem!

Hajni, úgy kellett ehhez az összefoglalóhoz a mamás bekezdés, mint tanyára a villany!:)

bévé 2011.03.07. 15:37:00

ja, először én is úgy értettem, h a csapból színes víz folyik, de másodszorra vizes. :)

osgood 2011.03.07. 15:37:25

@mama ottmarad: javítok: ausztrál _bagoly_ :D

gastro vazze 2011.03.07. 15:39:10

@bévé: én meg azt hittem, hogy hőérzékelős led-es csapjuk van :D

KISCSILLAG 2011.03.07. 15:39:54

@MegLepke:

nekem van egy nagy ötletem mivel lehetne szórakozni bent is és kint is a villában, de adjatok nekem egy emailcimet ahová megírhatom, mert az rtl oldalon nem veszi be a hozzászólásomat...

KISCSILLAG 2011.03.07. 15:40:58

@bévé:

szines abban az értelemben, hogy mindenféle szinű szörpikék, italkák folynak ebben a kánaánban...

joszif 2011.03.07. 15:41:15

@bévé: pedig szerintem színesre gondolnak mert olyan a konyhában a csap hogy a víz hőmérsékletétől függően van megvilágítva a kifolyó víz.

hexensussz 2011.03.07. 15:42:56

@gastro vazze: Amit megoszthatna a szavazóközönséggel, akik esetleg visszazavarják a villába. Ha pedig a voksoló publikum mégis úgy döntene, hogy neki kívül tágasabb, akkor úgy járt. :)

KISCSILLAG 2011.03.07. 15:43:52

@syfyboy:

szeruntem szandika ösztönylény, biztos nem taktikázott úgy ahogy Oli, hanem mindig a következő apró ösztönös lépést tette meg aszerint, hogy hogyan reagáltak az ötleteire...

de én azt szeretném, ha visszaszavaznák, legalább nem kell hamar dutyiba mennie..., hanem ellébecolhatna még egy kicsit a tejjel mézzel folyó laktanyában...

fityfiritty 2011.03.07. 15:44:51

@osgood: Eheh, ausztrál akcentus.. :)))

bévé 2011.03.07. 15:46:19

amúgy nyilvánvalóan Alekosz a 91-es IQ-jának köszönhetően gondolja, hogy ha a 100-as IQ az átlagos, akkor a 90 és 100 közöttiek - többek közt ő is - is azok.

bévé 2011.03.07. 15:47:19

@KISCSILLAG: @joszif: na ketten kétfélét mondtatok. este visszanézem. :)

KISCSILLAG 2011.03.07. 15:51:52

@bévé:

nem tudjuk mit mondtak nekik..

én megcsináltam az rtl oldalán lévő tesztet amit ők is kaptak, és hát nem volt egyszerű, mert marha gyorsan peregtek a kérdések 10-15 másodperced van egyre, nekem ugyan 106 jött ki, de amikor papíralapon csináltam pár éve akkor 117 jött ki, szóval azt gondolom reálisabbnak..

magasabb is kijöhetett volna, ha akkor tudom, hogy a rossz válasz nem jelent pontlevonást, és így ott is jelöltem volna hasraütésre, ahol nem tudtam a választ...

csikarcsi 2011.03.07. 15:52:52

Hajni! Imádom az anyádat (is).

AnnaKarenina 2011.03.07. 15:53:04

Alekosz buta, korlátolt, nem ért meg semmi bonyolultabbat, de azt érthetné, hogy teljesítménye átlag alatti és talán még Jerzy is megelőzte picivel.:)
Persze még a legjobbakról is az derült ki, hogy csak átlagosak, de legalább már (remélhetőleg) senki nem nevezi/tartja intelligensnek Alekoszt. Évának is örültem, mert nem is volt kétséges, hogy átlag alatti.
Viszont érzékelhető, hogy megint Éva-Alekosz didaktikus párbeszédeket nyomatnak, amiben persze Szandika, Laci, Anikó és mindenki más csak aljas, tehát az RTL megint ezt a szerencsétlent akarja visszajuttatni.

bévé 2011.03.07. 15:54:31

@gastro vazze: most azt mondják, olyan van nekik a konyhában, de én még sosem láttam. :)

K Tomoceusz 2011.03.07. 15:55:02

Fura dolgokról tudtok beszélgetni, a lényeg mindig kimarad.
Mitől van Anikó szája gyanúsan csókos állapotban kifordulva? indavideo.hu/video/vv0305_4
Megcsípte a villadarázs?
Béci, Béci, rosszalkodtál már megint.
Ha ezt az Adri kiszúrja lesz neked nemulass.

bévé 2011.03.07. 15:57:04

@gastro vazze: Alek meg kettővel alá teljesített. LOL. és csak eggyel jobb, mint Szandika. :D:D
csak az zavar, h ennek valahogy most nem vert akkora port az rtl. miértmiértmiért lkell ezzel a faszszopóval megnyeretni ezt a szart??? MIÉRT?

MegLepke 2011.03.07. 16:04:02

@csikarcsi: nekem eddig úgy jött le, hogy "a mama", az a nagymama, nem anyu. Akkor most ki? Hajni, vallj színt!:)

joszif 2011.03.07. 16:05:51

@bévé: én online-ban sokat láttam már, a legelején furcsán néztem hogy miért kékes fénye van a csapnak mikor mosogattak, azt hittem hogy képhiba de a vv oldalán volt egy cikk hogy milyen hiper modern a konyha...

viola narvilly 2011.03.07. 16:08:00

Követelek egy mama-féle posztot, zseniális, ahogy leírtad :))

joszif 2011.03.07. 16:08:51

@bévé: szerintem titkon arra számítottak hogy valakinél kijön valami komolyabb(tudom elég röhejes) A gáspár győzi nejéről is kiderült hogy inteligensebb az átlagnál akkor elvileg innen is lehetett volna egy jobb eredmény.

Bob munkatárs 2011.03.07. 16:11:57

Nekem egy-két éve egy időlimit nélküli teszten 136 jött ki. (Sokkal több kérdés volt abban, mint ebben.)
Most meg 109, a ValóVilág-teszten. Szóval vagy én hülyültem sokat, vagy ők sem olyan hülyék, és ez a teszt nehezebb az átlagosnál.

bévé 2011.03.07. 16:12:49

@joszif: nagyon menő. hátjó, akkor azt mondták. nem értettem. :)

KISCSILLAG 2011.03.07. 16:13:35

@Bob munkatárs:

nade 130 fölött az már a zseni kategória... ugye tudod?

Atok 2011.03.07. 16:14:33

@joszif: Nekem ugy tunt a multkor, hogy olyan csapjuk van.

Atok 2011.03.07. 16:16:31

@AnnaKarenina: Rossz valaszer nincs levonas, szerintem csak vki jobban tippelt mint a masik :)

joszif 2011.03.07. 16:17:51

A vv oldaláról:

• Igaz, hogy egy mini vízerőmű működik a konyhában?

A konyha egyik leglátványosabb eleme az a Blanco csaptelep, amely a víz hőfokától függően különböző színekben megvilágítja a vizet. Érdekessége még, hogy nem kell neki külön áramforrás, az átfolyó vízből nyeri az áramot, vagyis igen, mondhatjuk, hogy egy mini vízerőműként működik.

csicserierika 2011.03.07. 16:19:28

@AnnaKarenina: Jerzsi kettővel lett jobb Alektól, de Béci eredményét ki tudod sakkozni? Őt hova tennéd?

Bob munkatárs 2011.03.07. 16:19:36

@KISCSILLAG: Azt írta a végén anno, hogy 130 fölött már nem igazán mérhető ezekkel a szimpla tesztekkel. Elég komoly tesztnek tűnt. Valahol a kettő között lehet az igazság.

Virágék 2011.03.07. 16:21:19

Mér a 93-as IQ az már azt jelenti,hogy nem vagyok retardált légpisztoly? Lehet, hogy csak a térlátásom szuper!
Na, milyen az új avatarom?

hexensussz 2011.03.07. 16:24:01

@Virágék: Olyan légpisztolyos. De nem retardált! :D

AnnaKarenina 2011.03.07. 16:27:57

@csicserierika: Ő is átlag alatti. De ezzel együtt jobb sorsra érdemes fiatalnak tartom, mert van érdeklődése, van olyan kinti elfoglaltsága, ami az érdeklődésének és a törekvéseinek megfelel. Odafigyel a kondíciójára, külsejére és alapból nem rosszindulatú.
Alekosz sokkal jobb körülmények közül jött, de semmilyen törekvése nincs az életben, ez a munkájából is kiderül, ő csak úgy elvan. Persze most sokkal jobb körülmények között "van el", és ennél több igénye nincs is az élettől. Amennyire meg tudom ítélni, szinte tart is a kinti világ követelményeitől.

traff 2011.03.07. 16:28:36

Arról meg mi a véleményetek, hogy ha Szandika is Jerzsit nagyon butának tartja, akkor az már a vég, nem?Erzsébetnek. De szerintem diszlexiás szegény gyerek.

joszif 2011.03.07. 16:28:41

Nah ez a teljes lista most néztem vissza:

90 Szandi
91 Alek
91 Béci
93 Jerzy
93 Gigi
96 Évi
102 Anikó
105 Laci

bévé 2011.03.07. 16:30:25

@AnnaKarenina: bizony. hogy szopjanak lovat. :(

mgrc 2011.03.07. 16:30:52

Nekem a mensa online teszt 136 lett, úgy, hogy egyáltalán nem vágtam pár nyelvi kérdést, (valami ilyesmi, hogy öt szó közé melyik illik, hétfő, kedd vagy szerda) viszont qrta gyorsan számolok fejben, és jó a térlátásom meg az asszociációs készségem. Nem gondolnám, hogy ettől olyan qrta intelligens lennék. (más miatt természetesen igen :D)

De az durva volt, hogy kábé mindegyik vv lakó rosszul mondta az eredményt, ketten-hárman x pont volt az ÁTLAGOM, Laci a 105 százalékkal meg jaj :)

Szandikáról meg nem hinném, hogy ilyen stratégiai magasságokban kellene gondolkozni, hogy kitervelte az egészet előre, és majd jól kiviszi Lacit, vagy dzsörzét... ha véletlenül nem Évára rak, az pusztán a mostani két napban valami sokkhatásnak lesz köszönhető, amire éppen megorrol. Vagy Éva befűzi csúnyán, azt még el tudom képzelni. Mint ahogy azt is, hogy az RTL egyiket sem akarja igazán hazazavarni. Gigit kéne küldeni, akkor szépen megzavarná a benti viszonyokat, lehetne újra jó kis veszekedéseket meg átrendeződéseket nézni :)

Tippeljetek, kihez fog ALek "idomulni" ha Éva kimegy?

bévé 2011.03.07. 16:32:26

@traff: valami olyasmi lehet. vagy ez a dekoncentrált típus. az állami gondozók gondolom nem sokat adnak ilyesmire.

AnnaKarenina 2011.03.07. 16:33:59

@traff: Szandika érzelmi intelligenciája viszont szerintem sokkal magasabb szintű. A sulihéten azért Szandikáról is kiderült, hogy nem buta, csak nem akar(t) tanulni. Alekosznak még a százalékszámítás is gondot okozott. Lehet, hogy Jerzy alapból sem túl értelmes, de ráadásul ő a leghátrányosabb helyzetű fiatal a Villában. Egészen biztos, hogy csak minimális szintű oktatásban részesült, és abban sem motiválta senki, semmi. A kétnyelvűsége is akadályt jelenthet, mert lehet, hogy a lengyel az anyanyelve.

Virágék 2011.03.07. 16:35:41

Alekoszt lehet szeretni vagy utálni, de hogy nem lehet közönbösen elmenni mellette az biztos. Lehet, hogy nem egy IQ bajnok, de 8 osztállyal ti azok lennétek? Emberismerete szerintem meg veri az átlagot!
Hajrá Alekosz akkor is, mindig!

AnnaKarenina 2011.03.07. 16:36:09

@mgrc: Béci. :) Bár szerintem Alekoszt és Évát egészen ki kellene közösíteni, de ezt az RTL nyilván nem engedi meg a játékosoknak.

mgrc 2011.03.07. 16:39:15

@AnnaKarenina: Szerintem csak Évát kellene, nagyon kártékony Alekoszra nézve, Éva kamikaze repülése viszi Alekot is rendesen magával. Az mondjuk durva, hogy Éva már folyamatosan Alek szófordulatait használja, még Aleknál sem volt vicces :)

AnnaKarenina 2011.03.07. 16:40:30

@Virágék: Azért már ne csináljunk úgy, hogy Alekosz valamilyen objektív okból nem tanulhatott volna tovább. Ő nem is akart. (És valószínűleg képességei sem voltak hozzá.) Összeolvasgatott ezt-azt, amiket megpróbál felhasználni, hol sikerrel, hol teljesen értelmetlenül. Szerintem a sakkról is csak annyit tud, hogy van nyitó-, közép- és végjáték.:)
Arról meg ne is beszéljünk, hogy intelligens lehet egy teljesen tanulatlan ember is, ha jó a probléma megértő és megoldó képessége, ez nem az iskolázottságtól függ. Ld. még Éva.

AnnaKarenina 2011.03.07. 16:42:23

@mgrc: Éva egy szerencsétlen állapotú nő, de viszont kibírhatatlan.:) Szerintem az Alekosz-fanok is gondolhatnának már arra, hogy nem jó egy sokszoros párbajgyőztes Éva.

maghozo 2011.03.07. 16:44:44

Estére majd kihozzák az össznépi statisztikát miszerint a villalakók sokkal de sokkal jobban teljesítettek .

maghozo 2011.03.07. 16:46:23

S holnaptól megint csodálhatjuk őket :))))

maghozo 2011.03.07. 16:52:34

@mgrc: Alekosz Bécivel beszélgetett az éjjel hosszasan .

bévé 2011.03.07. 16:54:03

@Virágék: az IQ-nak semmi köze a hény osztályhoz.

Kata Marán 2011.03.07. 16:56:18

@AnnaKarenina: Jogos. Az ország ünnepel egy debilt, csak azért, mert hülyeségeket mond. Én meg magyarázzam meg a kölyköknek a , hogy a tanulás klassz dolog, meg te leszel tőle.....bla bla bla, azt látják, hogy elég bevonulni a tv-be, marhaságokat beszélni, és máris híres vagy. Nagyon rossz üzenet sokuknak ez az őrület, ami kíséri a mostani szériát, valószínű több pénz is forog most a játékban, mint eddig. Népszerű Győzi, K. Tünci után még egy ilyen agyatlan, egyszerűen érthetetlen számomra at egész.

Atok 2011.03.07. 16:57:47

@maghozo: Az is lehet, hogy Beci adja ugyan a magabiztost, de viszont Alektol tart, ugyhogy inkabb elkezd vele bandazni csak nehogy Alek ket het mulva kivigye. Szerintem Beci egyetlen eselye Alekosz ellen a vegso finaleban van - bar szerintem ott se tul nagy.

avanivi 2011.03.07. 17:01:03

Ha munka van ,Alekosznak vagy pisilni kell menni, vagy nincs edzésben,mondja
" már két hete nem edzett".
Szerintem életében edzett összesen két hetet.
Iszonyat ez a manusz.

AnnaKarenina 2011.03.07. 17:01:24

@Kata Marán: Egyetértünk és jogosak az aggodalmaid is. Ezért kár, hogy nem bízhatunk abban, hogy valóban a nézők döntenek a bentmaradásról és nem a műsorcsinálók, mert korábban szinte mindig olyanok győztek, akik valamennyire szimpatikusak voltak, vagy valóban előbbre vitte őket a nyeremény.

sakraf8 2011.03.07. 17:02:21

Hajni mama Rulez!
Nyuggerhogyvoltot akarok!:)

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.07. 17:03:26

@joszif: ez elég siralmas, de mondjuk akinek több esze van az nem költözik be egy ilyen villába....

Bogi és Burkó 2011.03.07. 17:08:13

még több mamát a hogyvoltra !!!!!!!

Nekem a karajon is ő volt a kedvencem.

Csigataposó 2011.03.07. 17:10:14

Mindenki szerint ez egy nehez teszt es alulpontoz akkor en milyen zseni vagyok ha nekem ezen jott ki 119. :P

maghozo 2011.03.07. 17:10:16

@Kata Marán: Alekosz egy ember kire figyelnek .Pont olyan csodálatos mind az összes többi .Kommunikáció a lételeme mind mindenkinek . S igen elérte azt amiről sokan csak álmodoznak .
Te ide írogatsz pont abból az okból kifolyólag mint amiért Alek a villába költözött .
Ketötöket összehasonlítva Alekosz jóval nagyobb szeletet kap figyelemből .

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:10:40

@Bogi és Burkó: ez az egy van, nem tudok többet hozni :)

avanivi 2011.03.07. 17:15:12

@Kata Marán:
Számomra is érthetetlen.

flanker 2011.03.07. 17:16:38

@K.Tomoceusz: @bévé: @AnnaKarenina: @csicserierika:

Amúgy csak beszólásképp az Alekosz-rajongóknak:
Ha a Tomóceusz által belinkelt videót megnézitek, akkor szerintem a világ legkényelmetlenebb érzése kell eluralkodjon rajtatok kedvencetek szerencsétlen értetlenkedését látva.

Ha egy ilyen alakkal kéne együtt dolgoznotok egy boltban, egy irodában, egy bankban, ahol nap mint nap a legegyszerűbb utasításokat 3-4-szer kell elismételni neki, szerintem IQ-teszt ide, IQ-teszt oda, senkinek nem jutna eszébe lezseniálisozni.
Annak látnák, ami - egy szerencsétlen, idióta, kényszeres piti lúzernek, akinek a szövegei is csak a villa közegében tűnnek humorosnak.

viola narvilly 2011.03.07. 17:16:58

@Csigataposó:
Ez a mensa online tesztje. Érdekes mondjuk, hogy a mensa-n kitöltve nekem több jött ki, mint a vv olvalán. Úgy látszik, amikor a mensa-n töltöttem, ott inteLigensebb akartam lenni :D

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:18:25

@viola narvilly: az :) de ez semmi, múltkor basszus sütit sütött egy horvát főzősműsorból úgy, hogy megpróbálta kitalálni a hozzávalókat. jaj, hangosan röhögök.

ne is kérdezzétek, milyen lett.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.03.07. 17:20:06

@viola narvilly:

nekem első kitöltésre az rtl-es oldalon 106 jött ki..

második nekifutásra 118

na most kitöltsem harmadszorra is és legyek zseni? nem tudom, elbizonytalanodtam...

viola narvilly 2011.03.07. 17:20:14

@Hódos Hajnalka:
Meeeekkora :DDD

(de a süti szó most tiltólistás nálam)

S-1-5-7 2011.03.07. 17:23:15

Kipróbáltam ezt a tesztet, mert gyanúsan alacsony számokat kaptak.
A hivatalos Mensa felvételin 25 ponttal többet értem el, mint itt.
Igaz az klasszikus Raven teszt, ez meg valami hülyeség.

the sandwich maker 2011.03.07. 17:26:21

@pájki: volt egy olyan kerdes, hogy folytassa a sort, es az egyik elem a sztriptiztancos volt. na ott hangosan felvonyitottam es legalabb 3 kerdesen keresztul rohogtem. szerintem ezt vv szinvonalura csinaltak direkt.

traff 2011.03.07. 17:27:06

@pájki: hát én kb a felét csináltam meg, azt is szarul, így is átugrottam a 100-at:DDDDDDDDD

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 17:28:41

Helló mindenki:)

ehhez az iq teszthez annyit tennék hozzá, hogy pár éve volt az a műsor a Vágóval, hogy ország tesztje. Na én azt megcsináltam, és 125 jött ki, mégpedig úgy, hogy utálom és nem is vagyok nagy lumen az ilyen "melyik kocka illik a kérdőjel helyére"típusú kérdésekben.
Úgyhogy szerintem ez az iq mérés kicsit sántít.

viola narvilly 2011.03.07. 17:30:19

@oázis:
Töltsd, hátha :D

@Hódos Hajnalka:
F.szom. Este még szerintem a fülemben is narancszselé volt.
De harmadik lettem :) 9-ből. Mondjuk engem csak az érdekelt, hogy a vén kurvát legyőzzem :D és ez sikerült is.
Kaptam cserepes gerberát, ikeás 4 db-os fűszertartót, szalvétacsomagot, szilikonos jégkockakészítőt és egy csuda oklevelet :)

viola narvilly 2011.03.07. 17:31:52

Előbb a délutáni vv műsorban valami vendég nő lezsuzsikázta a Zsuzsit :D

Esperes úr 2011.03.07. 17:31:55

ez békés megyei tájszólás? :)

sélli_ 2011.03.07. 17:32:47

Hehe, lefagyott a mensa szervere :))
Belenéztem az RTLesbe, de most komolyan: ilyen gyorsan egyesek olvasni sem tudnak, nemhogy elolvas,meggondol,klikkel :) TEgnap még vihogtam Jerzsi fején, ahogy fókuszált, és próbált gondolkodó arcot vágni, de most így beleolvasva a tesztbe, már megértem miért vágtak olyan döbbent és aggódó fejet.
Azért Szandika nagy spiller... ezt az egészet jó előre kitalálta, és beetetett mindenkit, hogy Ő nem haza akar menni, hanem Évát kivinni - oszt majd ma jól kiderül, hogy előre megfontolt szándékkal, mégis csak haza akar menni... szánalmas.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.07. 17:34:37

@mgrc: Alekosz is ugyanúgy hasznáé olyan szavakat, szófordulatokat, mint Éva, tehát oda-vissza érvényes ez. Nem attól tartasz, hogy a két karakter bizonyos tekintetben összecsúszhat?

Kata Marán 2011.03.07. 17:34:44

@maghozo: Ettől tartok én is, de nem úgy, ahogy te gondolod. Azért annak örülök, hogy nem ez a marha tanít, igaz, én nem vonulnék be majomnak. Pont ez a bajom, hogy ezt a szerencsétlent mások is csodálatosnak tartják. Nekem a csodálatos valami egészen mást jelent.

traff 2011.03.07. 17:35:14

@Ayesha: Sztem 3 eset van.

1, a lakók a beküldött sms-ekből leszűrték, milyen hülyének tartják őket a nézők, RTL önbizalomnövelőnek beadta nekik ezt a lighttesztet.De géniuszt nem mertek azért csinálni, mindenki 'átlagos' nincs különbség köztük, ez ne legyen támadási felület.

2, szegény Jetzsiről akarták bebizonyítani a többieknek, nem gyagyástódi, ne csúfolózkodjanak vele

3, Az rtl maga elégelte meg, hogy tökhülyéket válogattak be, bizonyíték kell a nézőknek, hogy nem is, tök átlagos hülyék csak.átlagos

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 17:36:28

@traff: meg tudod mi a furcsaság nekem?
15 másodperc alatt szerintem én nem tudnám felmérni azt sem, hogy hogy is induljak el a megoldással egy logikai feladatnál...ennél kicsit több idő kéne, vagy nem?

Bob munkatárs 2011.03.07. 17:37:15

@AnnaKarenina: Az, hogy neked ki a szimpatikus, nem jelenti azt, hogy másnak is ugyanaz. Könnyen lehet,hogy kisebbségben vagy a vagy a véleményeddel.
Egyébként könnyen meg lehet szokni, hogy mások mást gondolnak.

joszif 2011.03.07. 17:37:38

melyik szó illik a felsorolásba:

sztriptíz, elegy, határ, kötél, ribillió

a, hétfő
b, kedd
c, szerda
d, csütörtök

Nah valaki mondja meg a helyes választ és a miértjét is mert rohadt hülyének érzem magam tőle.

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:38:22

@viola narvilly: gratulálok! :)) cserepes gerbera, nyihihihiiii.

@Esperes úr: nem.:)

Kata Marán 2011.03.07. 17:38:26

@viola narvilly: Gratulálok neked, ügyi vagy. Megkóstoltad már?

mgrc 2011.03.07. 17:38:48

@Peter_Cs: nyilván ha olyan sok időt töltenek együtt, akkor hasonulnak egymáshoz, én csak arra próbáltam utalni (hozzád hasonló véleménnyel) hogy ez az "összecsúszás" Alekosznak ártalmas, mert Éva csúnyán lehúzza, és ugye Alekosz meg helyyesel a hülyeségeihez. Márpedig szerintem Alek olyan erős amilyen a gazdatest :))

the sandwich maker 2011.03.07. 17:39:10

@joszif: na pont ezen vinnyogtam. ez mi a `szom? :D

traff 2011.03.07. 17:39:53

@Ayesha: Hát, sztem ezek a logikai feladatok nem voltak olyan nehezek, kellett a megoldási algoritmus, utána 15 mp még sok is.

the sandwich maker 2011.03.07. 17:40:08

@joszif: egyebkent hetfo, mert a tobbiben is szamok vannak.

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:40:15

@joszif: a hétfő, mert abban is szerepel szám. (7)

mgrc 2011.03.07. 17:41:02

@joszif: ááááá keblemre barátom, ez a kérdés engem is megtört :D biztosan valami egyszerű dolog, de én feladtam ezt, meg a következő ugyanilyen típusút is. Kiskoromban egyszer csúnyán bevertem a fejem, lehet ott ért valami olyan sérülés, hogy az agyam nem képes megfelelően asszociálni az ilyen típusú kérdéseknél :D

viola narvilly 2011.03.07. 17:41:14

@joszif:
Na erre én is kíváncsi vagyok, mert én sem jöttem rá, hogy mi a helyes válasz.

traff 2011.03.07. 17:41:41

@joszif: HÉTfő

Ugyanis a fenti sor minden szavában szintén van számnév( sztripTÍZ, stb)

sakraf8 2011.03.07. 17:41:43

@sélli_: Ja én is csak lestem ! Ráadásul szemét módon az elején gyorsabban megy a csík ,és aztán belassul!Stresszelnek! a szemetek....

mgrc 2011.03.07. 17:42:40

@Hódos Hajnalka: OMG :)

és a következő ahol vár meg ilyenek voltak? ne haljak meg hülyén akkor már...

traff 2011.03.07. 17:43:38

Retardált és Hajnalka, megalakíthatnánk a klikkünket többieket oktatni:))

AnnaKarenina 2011.03.07. 17:43:39

@maghozo: Nem érted jól, amiket az Alekoszt rosszul tűrők írnak. Pont az a baj vele, hogy annyira nagy senki, sőt annyira negatív figura, hogy érthetetlen, ha valakinek ez szimpatikus. (Hacsak nem a családtagja.)
Korlátolt, szűkös élettapasztalatai és közhelyek alapján mindennel kapcsolatban van egy sztereotípiája. Pitiáner, ez ügyben számomra a legbrutálisabb az volt, amikor a lehetséges nyerés esetére édesanyjának (aki úgy küzd érte, mint egy tigrisanya) 3 egész napos hajdúszoboszlói utat is el tudott képzelni. Semmilyen érzelmi viszonyulása nincs senkihez, csak magával törődik.
És nagyon egyetértek @flanker:-rel, az ilyen ember férjnek, apának, barátnak, kollégának elviselhetetlen.

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:44:30

@mgrc: ööö... nem csináltam meg a tesztet, csak ránéztem a kérdésre, fú de be vagyok képzelve. :DD

viola narvilly 2011.03.07. 17:44:47

@Hódos Hajnalka:
Köszönöm.
Én örültem a cserepes gerberának, imádom a virágokat :)

@Kata Marán:
Köszönöm neked is.
Tegnap beleharaptam egy szélső szeletbe, de ennyi elég is volt és ma mikor a zsűrizésre kiszedtem a tányérra, beteg voltam még a látványától is.

joszif 2011.03.07. 17:45:19

hát jó, beégtem ezvan, de a ribillió akkor is kicsit kilóg még ha billiót használjuk is de a billió valójában az ezer milliárd megfelelője de ez csak szőrszálhasogatás.

Kata Marán 2011.03.07. 17:45:30

@flanker: Először nem értettem, miért mondta el Olivernek egymás után négyszer a mmkk-t. Fel is figyelt a hülyeségre mindenki. Azzal ő is tisztába van, hogy csak a kicsavart szövegével van esélye másnak mutatkozni, a sok lúzer be is nyalta, hogy mennyi agya van. Kényszeresen játssza ezt a hülye szerepet, a tegnapi nyaklánc beszólás már nagyon kellemetlen volt.

traff 2011.03.07. 17:45:44

Ö, Hajnalka, kérdezhetnék személyeset így nyíltan, megbántódni nem ér, nem akarom, hogy rosszul essen, de baromi kíváncsi vagyok.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 17:46:24

@traff: nem láttam az adást, csak elmondás alapján tudom, hogy mennyi idő volt meg ilyesmi. De nekem tuti kevés lenne 15 mp:D

the sandwich maker 2011.03.07. 17:47:10

@traff: :D lassan mar elmehetnek mensa-felvetelire, remelem ott is ilyen hulyesegeket kerdeznek.

traff 2011.03.07. 17:47:20

@joszif: a billió is számnév, tök mindegy, hogy a köztudat kevesebbnek gondolja az értéket:)

maghozo 2011.03.07. 17:47:59

@Retardált Légpisztoly: Te egy zseni vagy ! Megfejtetted !

traff 2011.03.07. 17:48:31

@Ayesha: Csináld má meg a valóvilág honlapján, ne nyekegjé itt:DD

viola narvilly 2011.03.07. 17:49:19

@Retardált Légpisztoly:
Aztaretardált mindenit.... elbújok mélyen, hogy erre nem jöttem rá.

AnnaKarenina 2011.03.07. 17:49:28

@Peter_Cs: És mit szeretsz Évában?

@Bob munkatárs: Nem arról van szó, hogy nem bírom, hogy valakinek más szimpatikus, mint nekem. De két ilyen extrém karakternél, mint Alekosz és Éva, csodálkozom erősen.

Kata Marán 2011.03.07. 17:50:05

@viola narvilly: Egyelőre ilyet ne süss, besokalltál. Szerintem a narancs sem lesz egy darabig a kedvenced. A dicsőségért viszont megérte, pláne, ha a "kedvencedet" kenterbe tudtad verni!

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.03.07. 17:50:49

Szerintem Olivér 110 felett van, valahogy unalmasabb a villa nélküle. Legalábbis a Velveten semmi új és érdekes hír nincs.

joszif 2011.03.07. 17:51:17

@traff: valószínű azért van ez benne hogy megnehezítse a kérdést, ahhoz eléggé kilóg a sorból hogy megzavarjon de valójában meg ugye beletartozik.

traff 2011.03.07. 17:51:27

ÖÖö, van gyereked?

traff 2011.03.07. 17:52:27

@joszif: Szted sokan nem tudják hogy számnév a billió is?Uramatyám, nemá:O

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:53:25

@traff: nincs. még. miért érdekelt?

viola narvilly 2011.03.07. 17:54:27

@Kata Marán:
Ilyet?
Semmilyet!
Nem szeretek és nem is tudok sütni.
De a dicsőségnek, hogy az öregasszonyt legyőztem, na annak nagyon örülök.

the sandwich maker 2011.03.07. 17:54:29

@viola narvilly: latodlatod, nem mindenki retardalt, aki annak tunik. :D (a Dzsorze sem)
@maghozo: simagot itten a kis agyamat, ejj, teso.
@Ayesha: toltsd ki, aztan meglatjuk, okosabb vagy-e mint egy villalalko. :D

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 17:54:32

@traff: bevallom, kicsit megkönnyebbültem, azt hittem, te is azt kérdezed, hogy férfi vagyok-e :D

traff 2011.03.07. 17:55:46

@Hódos Hajnalka: Köszönöm. A humorod miatt. Az önfeledt, áradó hülyeség gyerek mellett nem megy.Ez volt a tippem is.Ugye nem bántottalak meg?

joszif 2011.03.07. 17:55:54

@traff: nem az hogy számnév csak nem olyan egyértelmű a felsorolásban.

Egyszerű példa szerinted melyik lóg ki a sorból.

Milliárd, Billió, Trillió, kilenc?

valójában egyik sem de ha választani kéne tuti mindenki a kilencet mondaná. Ennél jobban nem tudom kifejezni magam.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 17:56:01

@Retardált Légpisztoly: nem, nem. A végén még kiderül, hogy pajor vagyok.:)

traff 2011.03.07. 17:57:51

@Hódos Hajnalka: Á, hogy férfi vagy-e eszembe sem jutott, ilyen finom precíz suhintós humora egyiknek sincs.Most elárultam a nemi hovatarozásomat:)

flanker 2011.03.07. 17:58:44

@Kata Marán:
Először nem értettem, miért mondta el Olivernek egymás után négyszer a mmkk-t.
Négyszer? Ötször!

>Fel is figyelt a hülyeségre mindenki.
Én már akkoriban is írtam, hogy kíváncsi vagyok, hogy Oli meddig bírja ezt a best-friend szarakodást és hogy mikor fogja nyakon csapni Alekot. Ha valaki visszanézi, akkor itt igencsak közel állt hozzá. Elfordul kínjában, az állát vakargatja - én bizony már minimum képen löttyintettem volna a poharam tartalmával...

>Kényszeresen játssza ezt a hülye szerepet, a tegnapi nyaklánc beszólás már nagyon kellemetlen volt.
Ez mi is volt a nyaklánccal? S ha már itt járunk, tudja valaki, mi volt a békás móka?

MegLepke 2011.03.07. 17:59:07

@Hódos Hajnalka: naugyehogy nagymama, mondtam én!:) Irigyellek, mert még van nagymamád, és mert ilyen.:)

the sandwich maker 2011.03.07. 17:59:08

@Ayesha: nem vagy te pajor! az Alekosznal biztos okosabb vagy! :D egyebkent meg nem kotelezo igazat mondani nekunk... :P

traff 2011.03.07. 17:59:46

@joszif: íDe te csak számneveket soroltál most, ebből a sorból a kilenc a legkilógóbb, de ott rejtett számnevek voltak, ez az Íku teszt lényege.Na mindegy.

viola narvilly 2011.03.07. 18:03:35

@Retardált Légpisztoly:
De lehet, hogy Erzsi is az, meg én is :D

TGabi 2011.03.07. 18:04:39

Az IQ-teszt hülyeség és eredendően matematikai érzékeket tesztel-humán beállítottságú emberről rosszabb napján fél perc alatt kiderítik, hogy debil :)

Viccet félretéve: ha én egyszer írtam 130-as és egyszer 95-ös tesztet-(nem ugyanazt, nem ugyanakkor és nem egymás után)-akkor mit mondanak erre a nagyokosok????

K Tomoceusz 2011.03.07. 18:05:24

@flanker: Hú flanker kollega, ha tudom milyen mélységekbe kell belegondolnom, sose linkelem be azt a szart. Anikó felduzzadt szájáról legközelebb csak képet kaptok.

joszif 2011.03.07. 18:06:06

@traff: értem ez a lényeg csak a

tíz egy hat öt billió hét

sórból legalább annyira kilóg a billió mint a kilenc az enyémből.

Nem a válasz helyességét vitattam csak azt hogy ha a ribillió helyett a hattyú lett volna akkor logikusbbnak vagy inkább kézenfekvőbb lenne a válasz.

joszif 2011.03.07. 18:07:34

a helyesírási hibáimat nézzétek el fáradt vagyok :D

flanker 2011.03.07. 18:08:59

@K.Tomoceusz:
Hú, kedvenc kérdéseim következnek:
Ez most fenyegetés volt vagy ígéret?
És jutalmazni akarsz vele vagy büntizni?

Szuverén állampolgári jogomnak tartottam, hogy a szemem elé tartott vizsgálati anyagban mást is észrevegyek. Remélem, nem nagy baj és nincs örihari.

Szóval csak linkeljél továbbra is.
Mi több: Linkelgessé'!!!!!!

viola narvilly 2011.03.07. 18:10:00

@flanker:
SzuveNÍR drágám, nem szuveRÉN

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.07. 18:10:08

@joszif: a hétfő illik oda, mert abban is szerepel egy szám, mint a többi felsorolt szóban is!

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:13:31

@Hódos Hajnalka:

úristen, én egy teljesen más logika alapján választottam ki a hétfőt... szóval jót választottam, csak más indokkal, ami valszeg rossz... ide se merem írni, mert gyagyásnak néztek, mondjuk nem volt sok idő a gondolkozásra, tehát az első ötlet alapján választottam, és nem igazán volt letesztelni a többi szóra...

még az a jó, hogy nem az én ujjam van a rakétaindító gombon, jól megnyomnám de valami rossz indoklással...

Kata Marán 2011.03.07. 18:15:50

@AnnaKarenina: Ekkora hírverés egyiknél sem volt. Mintha megbolondult volna mindenki.

mgrc 2011.03.07. 18:16:13

na akkor IQ 2.

szén, rigó, piac, lyuk

1. cseléd
2. hályog
3. kávé
4. irigység

és nekem a következő kérdés se ment, de azt már lusta vagyok printscreenelni :)

flanker 2011.03.07. 18:16:30

@viola narvilly:
Jaj, bocsássá má meg, Ibi kedves, igazán roppantóan nagyon sajnálom, de remélem megérted, hogy az utóbbi néhány nap nagy heves nyüzsijei közepette az én iq-vitézkedésem is satnyulást szenvedett.

Igérem, mostantól jobban odavigyázok majd!
Sőt, odagörcsölök majd, jó, csak ne tarcsá' fos9-esnek!

joszif 2011.03.07. 18:16:40

@KISCSILLAG: mostmár kötelező elmondani főleg azok után hogy én már beégettem magam és lehet ha kicsit jobban megerőltetem magam akkor sikerülhetett volna.

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.07. 18:18:52

@mgrc: a másik az homonimák voltak vár dob stb
ez meg fekete

Kata Marán 2011.03.07. 18:19:50

@viola narvilly: Akkor semmilyet!Azért jó fej vagy, hogy dühből ilyet tudtál csinálni !

is 2011.03.07. 18:20:10

@Luella Menendez: "Viccet félretéve: ha én egyszer írtam 130-as és egyszer 95-ös tesztet-(nem ugyanazt, nem ugyanakkor és nem egymás után)-akkor mit mondanak erre a nagyokosok????"

Azt, hogy legalabb az egyik teszt szar volt. A legotbb ujsagban elerheto teszt kb. a horoszkopok szintjen van, senki soha nem tesztelte le rendesen, hogy jo eredmenyt adjon ki. Jot szorakozol rajta, aztan annyi.

is 2011.03.07. 18:21:53

@mgrc: sotet? akarom mondani fekete? ha minden szo ele oda rakod? meg a kave ele is?

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:23:52

@joszif:

jó, de nem röhöghettek ki, mondom arra se volt idő hogy leellenőrizzem, a többi szóra mennyire ül a futó elméletem, csak arra volt idő, hogy egy homályos érzést összekössek a hétfővel, szóval összekötöttem a hétfőt a határral, hogy a hétfővel kezdődik a hét, tehát az a hét határa..., és már kellett is jelölni, mert leketyegett az alsó időcsík.... jaj, most hogy így kiszolgáltattam nektek a téves indoklást, meg ne halljam még egyszer... de ha akarjátok levonok magamtól egy pontot...

azt viszont sajnálom, hogy egy csomó helyen nem is tudtam jelölni választ, mert lejárt az idő, pedig megérte volna hasraütésre is akár jelölni bármit, mert így is lepottyanhatott volna pár extra pont, ugyanis nem vontak le semmit rossz válaszért...

tehát ebből kiindulva ez már elsőre is jobban sikerülhetett volna..

K Tomoceusz 2011.03.07. 18:24:03

@mgrc: A hályog a jó megoldás, csak azzal van értelmes szóösszetétel.
szénhályog
rigóhályog
kávéhályog
irgységhályog

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 18:24:21

@MegLepke: :)

@KISCSILLAG: kíváncsi vagyok, hogy gondolkodtál.

viola narvilly 2011.03.07. 18:24:34

@flanker:
Jáj, ez az Ibi szó érzékenyen érintett.
Legközelebb legyél kedves odafigyelni a szuveNÍR jogodra :)

@Kata Marán:
Szívből kezdtem én el, csak düh lett a vége :D

Kata Marán 2011.03.07. 18:25:05

@flanker: A békást nem tudom. A Bibiána megkérdezte a teszt kitöltése előtt, van-e valakinek kérdése. Ez a hülye jelentkezett, hogy megjegyezné, milyen jól áll neki a nyaklánc. Erre mondom, hogy ő is tudja, hogy nem volt a megjegyzése helyénvaló, bele is vörösödött a feje, de csak löki tovább a baromságot.

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:25:50

@mgrc:

én itt a kávét választottam, mert mindegyik négybetűs...

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.07. 18:27:51

@viola narvilly: vedd fel gyorsan, mielőtt berúgják az ülés alá!

Hódos Hajnalka 2011.03.07. 18:27:57

@mgrc: na hozzátok azt a várast is, ettől a brillírozástól most elhittem, hogy baromi okos vagyok :DD

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 18:28:09

@Retardált Légpisztoly: most minek hazudgálnék...baromság. Alekot ne báncsad!!
:)

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:28:15

@vietnámi balzsam:

de a piac nem fekete, én a kávét azért választottam, mert mindegyik négy betűs...

viola narvilly 2011.03.07. 18:29:08

@vietnámi balzsam:
Rúgják, bánomisén, kiderült, hogy tényleg debil vagyok.

joszif 2011.03.07. 18:30:32

@K.Tomoceusz: nem a kávé az? mert ugye mindegyiket lehet a fekete előtaggal illetni de ez is olyan hogy 15 másodperc alatt ha az életem múlik rajta sem jövök rá.

flanker 2011.03.07. 18:32:18

@viola narvilly:
Na jó, de kellemes vagy kellemetlen tekintetben?
Szóválasztásodtól függően megígérem, hogy MMKK/SSKK forgm használni.

Igenis, többet sose nem tévesztek! :-)

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:33:26

@Zici: @joszif: @viola narvilly:

képzeljétek ezt is ROSSZ indoklással választottam!

megáll az ész és vinnyogva lekuporodik.

én azért választottam a kávé-t, mert mindegyik szó négybetűs...

porrá vagyok zúzva, le vagyok alázva magam előtt, ez már a második helyes megfejtésem totálisan rossz indoklással...

viola narvilly 2011.03.07. 18:33:53

@flanker:
Az egyikben.
A szóválasztásomtól függően? Mi függ ugyan az én szóválasztásomtól? Vagymivan.

flanker 2011.03.07. 18:34:11

@Kata Marán:
Igen, pár perc múlva be is ugrott.

Most vagy tényleg egy felvett szerep és hirtelen eszébe jutott, hogy "teljesítenie" kell, vagy pedig tényleg egy ilyen görcsös, kényszeres szerencsétlen.

Néha már nem tudom, mire gondoljak.

viola narvilly 2011.03.07. 18:34:45

@KISCSILLAG:
Ki nem sz.rja le, hogy rossz indoklással? A lényeg, hogy a válaszod jó :)

avanivi 2011.03.07. 18:35:09

@Kata Marán:
Már akkor tudta,hogy minuszos ez a fasz.

K Tomoceusz 2011.03.07. 18:35:56

@joszif: A fekete a jó megoldás, de maradok a hályog mellett, mert azt ütöttem be és védem az igazam. Nem vagyok hajlandó beismerni, hogy sötét vagyok.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.07. 18:35:58

@KISCSILLAG: nem, nem rossz indoklással választottad!!!

ha azok mind 4betűsek voltak és a lehetséges válasszok közül csak az az egy, akkor az is jó válasz - az agyad felfedezett egy szabályt, ami alkalmazható volt a sziutációra

pont emiatt kérdéses minden iq teszt, mert sokszor nem a megoldást nem tudod, hanem azt a megoldást nem tudod, amit az alkotó kitalált

flanker 2011.03.07. 18:36:03

@viola narvilly:
Jaj, te.
Hát ha kellemetlen, akkor SSKK, ha kellemes, akkor MMKK fogom használni.

De úgy tűnik, hogy az előbbi lehet, úgyhogy hagyom is inkább.

viola narvilly 2011.03.07. 18:37:40

@flanker:
Hülye vagyok. Nem értettelek. Maradjunk az SSKK-nál. Köszönöm :)

viola narvilly 2011.03.07. 18:39:09

@Hódos Hajnalka:
Pfujj, még káromkodik is.... :D

flanker 2011.03.07. 18:39:16

@KISCSILLAG:
>jó, de nem röhöghettek ki,
meg ne halljam még egyszer... de ha akarjátok levonok magamtól egy pontot...
Nem röhögtelek ki, nem fogom rádkiabálni.
A pontlevonás nem szÍNpatikus, a büntid az lesz, hogy a mostani párbajig nem kampányolhatsz Éva mellett.

Most már csak Petercs-t kell csőbe húzni valahogy és lesz egy pár nap nyugiszoba itt... :-)

mgrc 2011.03.07. 18:41:46

ógyász köszönöm mindenkinek :)

nekem a kávé nem fekete hanem barna (legalábbis a tetején a crema) de én is azt választottam, mert egy jó kávé mindig jó :D de én az ilyeneket mindig túlkombinálom ....

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:42:33

@nyuszómuszó:

hát igen, miután tartalmi összefüggést nem találtam azalatt a 15 mp alatt, formait kerestem, és igazad van az enyém is egy helyes megfejtés, hisz van egy szabály, ami alkalmazható, de valszeg nem erre gondoltak a készítők, vagyis vagy véletlenül vagy szándékosan több alkalmazható szabály is van, amiből az egyiket észrevettem...

ugyanakkor azt gondolom, ezek után, hogyha mondjuk pár napig csak ilyen teszteket oldanék meg, akkor igenis javulna a teljesítményem egy következő intelligencia teszten, mert fel lennék készülve arra, hogy milyen tipúsú mintákat, összefüggéseket keressek...

avanivi 2011.03.07. 18:44:18

@flanker:
Hol van már az Éva!
Ma ima lesz, hogy a Szandi a Lacit vigye, hát nem olvasol el minden kommentet?

mgrc 2011.03.07. 18:45:06

@Hódos Hajnalka: tessék:

közben erre rájöttem (asszem), de meghagyom nektek is az élvezetet :)

szán, nyom, tegez, sír

1. vár
2. rak
3. hab
4. könny

Bob munkatárs 2011.03.07. 18:46:35

Hidd el, másnak ugyanolyan furcsa lehet a te véleményed. A jelek szerint ők a többség. Én elfogadom a véleményed, nem csodálkozom rajta.

KISCSILLAG 2011.03.07. 18:46:57

@flanker:

én ezzel úgy vagyok, hogy én nem szeretem az Évát, csak épp nem utálom, nyilván mert nem kell vele élnem, viszont azt hiszem, hogy tudnék neki tanácsot adni arra nézve, hogy mitől szeretnék meg jobban az emberek, de persze valszeg nem tudná megfogadni a jótanácsaimat..

Alekoszt kizárólag a képernyőn keresztül tudom elviselni, úgy viszont pont úgy szórakoztat mint egy rajzfilmfigura...

Anikót sokszor fogjuk még látni és csodálni a képernyőn, de személyes ismeretségben nem szeretnék vele lenni...

hát így ennyi nagyjából.

mgrc 2011.03.07. 18:47:15

@KISCSILLAG: így van, fel lehet erre szépen készülni, hiszen ha tudod tipizálni, akkor bejáratod rá az agyad.

mgrc 2011.03.07. 18:48:35

@KISCSILLAG: de ez erről szól nem? röhögni a debileken, aztán ennyi, csak nézek néha milyen komoly hitviták vannak itt :)

Albino Vernyul 2011.03.07. 18:48:48

Iq teszt.. Nekem pl. nem volt gondom a nyelvi feladatok tulnyomo tobbsegevel, igaz a het-be en is beleakadtam.. Ugyan ez igaz a kepi logikai feladatokra.. Viszont pl. nem tudok fejbe szamolni, illetve, ahol szamok vannak, ott elsotetul a kepernyo...:)

csicserierika 2011.03.07. 18:48:59

@AnnaKarenina: nekem megható volt a három napos zalakarosi nyaralás a mamának. Nem mindenki van hozzá szokva a kéthetes tengerpart utakhoz. Nagyon is emberi volt.
Jó emberismerő, még a szépséges Anikó sem tudja megvezetni és Évát is helyén kezeli.
A többiekkel is gyakorlatilag soha sincs konfliktusa, csak szimplán irigységből nyírják, mert érzik, hogy baromira népszerű lehet idekint.
Vannak egyének akiket egyáltalán nem bírok a bentiek közül, szoktam is kritizálni, de ilyen nagyfokú utálatot amit minden hozzászólásodban produkálsz? Hát apukám! Próbálj meg néha a többi villalakóval is kritikus lenni.

mgrc 2011.03.07. 18:50:33

@KISCSILLAG: meg kellett volna várni Hajnit, de megy a kakasos nyalóka :D

viola narvilly 2011.03.07. 18:52:59

@KISCSILLAG:
A retardáltak nevében magyarázatot is kérek szépen

mgrc 2011.03.07. 18:53:34

@KISCSILLAG: mit miért? arra gondoltam, megadjuk Hajnalkának, a 3-ból 3-at, de gyorsabb voltál, a kakasos nyalóka meg a jutalom :)

nyanyanya 2011.03.07. 18:56:08

Hajni zsenialis vagy! Megerte netet csiholtatni ket kis suhanccal.. szeppe tetted ezt a fos napot:D

Nekem a tesztben az abrakkal volt a bajom, a & meg 5 meg amikben pottyok voltak.. azokban mi alapjan kellett kivalasztani? Illetve a legvegen, hogy illessze be. De hat en ket helyre is betudtam:D A terlatasom is vetekszik egy vak loeval (szojatek)

Az esti osszefoglalot lehet valahol nezni a neten?

nyanyanya 2011.03.07. 18:59:41

@nyanyanya: Ja es nagyival melyinterjut, vendegposztot most:D

viola narvilly 2011.03.07. 19:01:33

@viola narvilly:
Mennyire sötét vagyok... rájöttem.

nyanyanya 2011.03.07. 19:02:47

@viola narvilly: gratulalok a ven kurva legyozesehez, holnap egy kis meggyes csokis?:)

KISCSILLAG 2011.03.07. 19:02:58

@mgrc: @viola narvilly:

őszinte leszek itt két indoklás is van:

az egyik, hogy mindegyik ige is meg főnév is..

de igazából ez csak később jutott eszembe, előszörre egyszerűen megjelent egy kép előttem egy középkori havas táj, várral, a vár körül sírokkal, és íjjal vadászó emberekkel, szóval egy ÉLETKÉP jelent meg előttem, ami nekem homályosan bár, de összefüggött, és egy szerves egységet képezett, és csak miután bejelöltem jöttem rá, hogy mindegyik egyszerre ige és főnév, de már ugye jött is a következő kérdés, tehát nem volt sok idő ezzel lacafacázni...

viszont most eléggé megijedtem magamtól, hogy ugyanabban a világban élek mint a többiek, csak teljesen más indoklással... nem tudom, kiiratkozzak? költözzek egy másik bolygóra... el vagyok keseredve, ez a harmadik kérdés, amire nem rögtön a hivatalos indoklás, összefüggés meglátás jön be... zsugorodok, egyre csak zsugorodok...

BÁNYAI 2011.03.07. 19:03:36

Hát, érdekes volt ez a teszt. Úgy ültem le elé, hogy ha ezeknek 90 lett, akkor nekem 1000! Egyébként 135 körüli az IQ-m legalább is a mensa tesztjein. Na, itt csak 113 lett! A fenébe.

viola narvilly 2011.03.07. 19:07:12

@nyanyanya:
Haggyábékibe' :D
Amúgy köszi!

@KISCSILLAG:
Na én is elkezdtem mindenféle nyilazós népséget számbavenni. Nem, nem az én számba :D

flanker 2011.03.07. 19:08:34

@avanivi:
Ó, nekem ugyanmindegy, kit visz ki.
Attól tartok, hogy ha Évát, akkor is a Gyíkpuli jönne vissza.
Megköszöntem az égnek, amikor kiment a Tordas, amikor kiment a kicsilány, még a Gombi is zavart az utóbbi időben, de az Évánál jobban senki sem.

Amúgy ellennék én Évával is, engem az zavar, ahogy ő maga és néhány kommentelő is isteníti.
Mindenre az Éva a válasz, mindennek ő az eleje, ő a vége, Alfája és Ómegája. Emiatt van tele a tököm vele és úgy kiejteném, hogy az albán közszolgálati tévében végezze - ne kelljen látnom többet sem újságokban, sem belevalóban, nekedvalóban...

Csakugyan nem olvasok MÁR minden kommentet, igaz, megígértem, hogy ha 1000 alá megy a hsz-ok száma, akkor fogom - de mégsincs annyi időm. Azért próbálkozok.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:08:54

@viola narvilly: már nem lehetsz sötét, hiszen van önkritikád:D:D
(nem bántó megjegyzés)

skorpioqueen 2011.03.07. 19:09:56

@joszif: hétfő. abban is van szám. Bocsi, hogy így ismeretlenül, de nem bírtam megállni. Egyébként sziasztok, én is régen olvaslak titeket, kedvenc színem a zöld, és SSKK nem hagynám ki a posztot. Két diploma, harminc elmúltam:)/ régen /

viola narvilly 2011.03.07. 19:10:00

@Ayesha:
Én, ha nem is büszkén, de mindig vállalom, ha valamiben szar vagyok :)

Eznemsemmi 2011.03.07. 19:10:40

@joszif: Rosszul tudod, a magyar nyelvben (elvileg) nem használjuk a billiót, az egyébként nem az 1000 milliárd, hanem csak simán a milliárd. Az angolban viszont a milliárd helyett használják a billiót. Az ezermilliárd a trillió (logikus, mi-llió, bi-llió, tri-llió)

skorpioqueen 2011.03.07. 19:11:50

Közben, látom, már megírta más is.

flanker 2011.03.07. 19:12:46

@KISCSILLAG:
azt hiszem, hogy tudnék neki tanácsot adni arra nézve, hogy mitől szeretnék meg jobban az emberek, de persze valszeg nem tudná megfogadni a jótanácsaima
Hm, érdekes, mert én meg épp Anikóval és Alekosszal vagyok így, meg voltam a Tordassal. A 3 közül talán még Anikó a legesélyesebb, hogy hallgatna és figyelne, de a többiek...
Ami főképp érdekes, hogy ez az esély bennem föl sem vetődött Évával kapcsolatban. Olyan mélyen bosszant valahogy, hogy csak száműzném jól messzire oszt csináljon amit akar...

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:12:52

@viola narvilly: én is sötét vagyok ám:) fingom nincs az ilyen hülye számolgatós meg mi illik hova szarságokhoz:) és eddig is megvoltam nélkülük, mivel sose kellett négyjegyű törtekkel műveleteket végeznem:)

nyanyanya 2011.03.07. 19:13:56

Valaki mondja meg az abras feladatokban mit kell felfedezni legyszilegyszi.

viola narvilly 2011.03.07. 19:14:13

@skorpioqueen:
Najó, de azt szereted, ha sáros csizmával átmásznak a fejeden?

joszif 2011.03.07. 19:14:55

@Eznemsemmi: hát én úgy tudom hogy a billió az millió szorozva millióval.

de ha elvileg nem használjuk a magyar nyelvben akkor nem jó a felsorolás. Mert akkor a felsoroltak közül az egyik kilóg mégpedig az amiből ki kéne következtetni a választ.

K Tomoceusz 2011.03.07. 19:18:02

19.14 Gigi nem tud egy fedél alatt élni Bécivel és Jerzyvel.
Mondtam, hogy a csaj fejlődőképes.
Emlékeztetőül, ilyen volt :
www.youtube.com/watch?v=jBVZp5dHH6c

mréveiller 2011.03.07. 19:19:01

Alekosz attól függetlenül, hogy csak 8 általánosa van értelmesebb mint pár egyetemet végzett fiatal!

flanker 2011.03.07. 19:19:09

@csicserierika:
A többiekkel is gyakorlatilag soha sincs konfliktusa, csak szimplán irigységből nyírják, mert érzik, hogy baromira népszerű lehet idekint.

Na, ezt azért...
Most már lehet, hogy nincs annyi, de CSAKIS azért, mert már tudja mindenki, hogy milyen válaszai, reakciói vannak - hogy lehetetlen vele zöld ágra vergődni!
Megnémul, elsétál, ismételgeti, hogy "Hát én nem látom, hol is a probléma", "Mi is itt a gond" - ennyiből áll a problémamegoldó kapacitása.

>szimplán irigységből nyírják
Persze, az elején is az ÖSSZES lánnyal irigység okán volt konfliktusa - elször istennők voltak, aztán meg mindenféle zavaró tényezők lettek, mikor kiderült, hogy nem fog semmire sem jutni velük.

viola narvilly 2011.03.07. 19:19:14

Valaki üvöltve énekel itt valahol a telepen. Meccs volt, vagy csak simán sokat ivott az illető vajon?

Eznemsemmi 2011.03.07. 19:20:42

@joszif: Angolul a föld életkora: 4.7 BILLION years old. Magyarul: 4.7 MILLIÁRD éves. Mondom, a milliárdot az angol billion helyett használják, de ennek bárhol utánanézhetsz.

Albino Vernyul 2011.03.07. 19:22:37

@nyanyanya: A pelda sorokban kell figyelni, hogy valtoznak a kulonbozo abrak, es a feladat sorban ahhoz a logikahoz kell behelyetesiteni a hianyzo abrat...

Eznemsemmi 2011.03.07. 19:22:56

@joszif: Ja, igen, ezért necces a riBillió. Angolul: million, billon, trillion (logikus).

K Tomoceusz 2011.03.07. 19:23:01

@flanker: Látom van most időd elmezni.
www.youtube.com/watch?v=ySYOG6C6qxg
A komment hozzá kivételesen elmarad.

flanker 2011.03.07. 19:23:21

@nyanyanya:
Jobbra fordulnak, v. balra fordulnak.

joszif 2011.03.07. 19:23:54

http://hu.wikipedia.org/wiki/Billió

mind a kettőnknek igaza van valamelyik oldalról nézve

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:23:56

@nyanyanya: azt amit én felfedeztem, hogy faszság:D

skorpioqueen 2011.03.07. 19:24:06

@viola narvilly: Azt nem, de meg kell jegyezzem, Évával sziNpatizálok,én is hasonló lobbanékony természetű vagyok, ezért meg tudom érteni túlzott reakcióit, bár nem mindennel azonosulok.

nyanyanya 2011.03.07. 19:24:32

@Albino vernyul: Nem is azokra gondolok, hanem amikor 5-os volt tobb kulonbozo iranyban, meg & meg negyszogekben egy pont es valaszd ki melyik nem illik oda. Illetve az utolso par feladat, az a hova illik be. En ket helyre is be tudtam volna rakni, tehat valamit elneztem, de mit?

nyanyanya 2011.03.07. 19:26:17

@flanker: ennyi?? es ami felfele nezett?:D
@Ayesha: az:D ezekhez segg hulye vagyok. mikor geometria volt az isiben, anyamat a vilagbol kitudtam volna uldozni mert sehogy sem lattam..:D

viola narvilly 2011.03.07. 19:27:31

@skorpioqueen:
De remélem, kicsit ingeLigensebb vagy nála :)

Na, elvittem a hajam a mosóba.

fran7 2011.03.07. 19:27:37

@joszif: joszif a billió milliárd használata különbözik az angoloknál és az amerikaiaknál. De a magyarba egyértelmű.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:28:21

@Kivlov: mondd már meg baszki, mennyit kapsz ezért?:D

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:30:11

@Ayesha: és hogy az bruttó vagy nettó.

skorpioqueen 2011.03.07. 19:31:09

@viola narvilly: Azt én is nagyon remélem; utoljára kb. öt éve írtam tesztet, 128 lett.:)

avanivi 2011.03.07. 19:32:29

@flanker:
Én beleolvastam és kicsit besokaltam. Nem is tudja a böngészőm előhozni az összes kommentet és időm sincs sok.
Amit viszont szeretnék megtudni, hogy mitől ilyen istenkirály mások szemében ez a két ember.Nem is tudom őket nézni, csak a Hajni miatt és nagyon sok kellemes, szellemes ember miatt járok ide.
Nem is érdekel ki kit visz ki, vagy ki nyeri ,leszarom, de már most sajnálom,ha nem jöhetek minden nap egy kicsit feküdülni.

K Tomoceusz 2011.03.07. 19:33:08

19.32 Alek lógyakorlata D erőelemekkel teli. A magyar vándort is tudja.

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2011.03.07. 19:33:33

Nállunk mindig van zsíroskenyér.

nland 2011.03.07. 19:34:40

Zseniálisak csak amiket leírtok azok nem IQ tesztek, hanem intelligencia tesztek, hiszen ismerni kell hozzá alapfogalmakat,
pl. hogy mi jelentenek a szavak...

Az igazi Mensa tesztben nincsenek ilyenek és kis túlzással olvasás és írás nélkül is
megoldhatóak, hogy 5 évestől 99 éves korig iskolázottságtól függetlenül meg tudják oldani.
általában 35 kérdésre van 45 perc és 30-31 kérdés helyez megválaszolása esetén van meg a 140-150-es IQ szint.
a 100 annyit jelent, hogy a 35 kérdésből kb. a felére rosszul válaszoltak...
...és elnézést a hangulatrombolásért, de
a 90-es IQ alattiakat a pszichológiai irodalom "CSÖKKENT ÉRTELMI KÉPESSÉGŰ"-nek írja le...
khm...és az emberek EZEKET a (91-105 közti) villalakókat és beszélgetéseiket nézik...
(azért kell a sok szex, mert a beszélgetéseik kb. ilyen érdekesek)
no comment....

MegLepke 2011.03.07. 19:35:00

Óóóó, Évike, én még azt se mondanám el neked, amit mindenki tud...

Lone Starr (törölt) 2011.03.07. 19:35:52

Ani! Ani! Ani!
Alek feszült és megpróbálja lekezelni Évát, hogy barátnőből Hódítóvá válhasson.

Most hallom, hűűűlye rib@nc Éva. Pletykál megint.

Kivlov 2011.03.07. 19:37:39

@Ayesha:
nem mind1 az neked...

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:38:27

Nem szeretném Évát védeni, de a többiek is elpofázták volna...sőt, egytől-egyig szart kevernek.
Szvsz Béci ezzel a DIKUS-ozással kurva gáz.DIKUS.Pfejj:D

ritus_ 2011.03.07. 19:39:13

Jóestét

Évike és a titkok, LOL. Másrészt kérdés, hogy Szandáltól mennyire volt tudatos ez a lépés, hogy pont neki mondta el. Mindenki tudja, hogy nagy a pofája.

nland 2011.03.07. 19:40:13

ja amúgy és az átlag amúgy már rég 120 körül van

tehát (91-105-ösök) osztják az észt és erkölcsiséget a villában...cool :o)

persze ha ügyesek 2-vel kevesebbet írnak majd és jogosultak lesznek majd állami támogatásra is...
iszonyat ahogy kiválogattőket az RTL...tragédia

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.07. 19:40:39

jájistenem, ez a Szandika aaaaaaannnyira sötét, ehh, pedig úgy, de úgy reméltem, hogy kiviszi az évát, és talátalántalán, de ez a nő mélysötét

Kivlov 2011.03.07. 19:42:35

@nyuszómuszó:
ha kiviszi, akkor is kinn marad...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 19:42:44

"Tudnom kell!"

Éva, miért nem mondtad: "A villalakóknak joguk van tudni."

pojaca 2011.03.07. 19:43:38

@nyanyanya: Az 5-ös és &-es kérdéseknél az egyikük tükörkép.

joszif 2011.03.07. 19:43:42

simán fogadnék rá hogy az egész kamunak lesz utólag beállítva és Évát fogja kivinni. Pedig simán komolyan gondolja hogy haza akar menni.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 19:43:56

"...hogy bazmeg én akkor is szeretlek..."

Ezt holnap kipróbálom nőnapon.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:45:05

Pont arra gondoltam hogy Szandál majd most szivatja a népet és csak kiviszi az Évát. De furcsa lenne, ha nem őt vinné ki...
De ez kizárt...Algaevő nem ilyen nagy stratéga.:)

ritus_ 2011.03.07. 19:45:08

aszittem megszállták az ufók a csávolyi tévétornyot...

Kivlov 2011.03.07. 19:45:12

@Gee Halen:
a villalakók görbítik a teret.
kicsapott az IQjuk a házból...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.07. 19:45:18

@Kivlov: hát, ha ezt nyomatja a retek, akkor kint, persze

nyilván, a reményeim arra is voatkoztak, hogy esetleg a reteknek elege lesz évából és őt járatják le ;)

Lone Starr (törölt) 2011.03.07. 19:45:43

@nland:

Szerintem a fogyatékossági küszöb 70. "Csökkent értelem" kategória meg nincs. A 90 tényleg gagyi, de G. W. Bush 83-mal 2x is Amerika elnöke lett (Clinton asszem 150).

Bob munkatárs 2011.03.07. 19:46:57

Alekosz kapitány kiadja a jelszót a fanoknak, hogy Szandikával veressék ki Bécit... Ez ám a hadicsel! :DDDD

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 19:46:59

Anikó megbeszélni akar, sír, majd kioszt.

Legalább néha finghatna egyet, vagy valami, csak valami újat is produkáljon.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:48:55

@Gee Halen: az a nő még csak a raktárajtó miatt nem bőgött. Unom már:)

joszif 2011.03.07. 19:50:04

Szandika nem ilyen stratéga most ezt mondja szerdán meg azt fogja. Aztán ráfogják hogy taktikázott. Ha taktikázna akkor azt a riportszobában hangoztatná mert ott ugye nincs értelme titkolni, sőt akkor egy ilyen anikós összeveszés alkalmával a barátságot mentve bevallaná hogy taktika.

Kivlov 2011.03.07. 19:50:20

@Bob munkatárs:
az se rossz.
de ha esetleg következőre őt választják ki, ki kell hívnia bélut és hazazavarnia...

fran7 2011.03.07. 19:51:12

@Lone Starr: Azért abban ne legyél biztos, hogy olyan alacsony volt George W. Bush IQ-ja. Tudod ha MSZP-sek mérnék Orbán Viktor IQ-ját, akkor negatívat mérnének. ;)

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 19:52:31

Ettől a sugdosástól hányingerem lett. Olyan gusztustalan volt a hangjuk. Na jó csak kazalé, de az nagyon. Egyiket sem igazán szeretem most már, de alekoszt és évát kifejezetten utálom.

K Tomoceusz 2011.03.07. 19:53:21

Fokozódik a helyzet, a párbajellenfél kiléte immár 7esélyes. Most kéne flanker kollega, ő fejben tudja tartani, kinek a nevét nem mondta még ki Szandika.

Bob munkatárs 2011.03.07. 19:53:33

@Kivlov: Épp most, az összefoglalóban tette meg. Akkora tábora van, hogy bármelyik párbaj kimenetelét befolyásolhatja. Már ha eszébe jut komolyan.

flanker 2011.03.07. 19:54:05

@K.Tomoceusz:
Megnéztem.
Az enyém is elmaradjon?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.07. 19:54:34

Szandibandi hülyét csinál a Rácz testvérekből :P

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.07. 19:54:53

jajmár, a háta mögött meg lustázza Szandált nonstop

K Tomoceusz 2011.03.07. 19:54:56

@flanker: Csak annyit írj tetszett vagy nem.

Lone Starr (törölt) 2011.03.07. 19:55:28

Anikó igenis izgi! Mert csak!
You Girls, are just jeaolus of Her.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 19:55:55

Ügyes a Béla, megúszott egy félnapos "tegnapolyanjóbanvoltunkmostmegeztmondodrólambrühühüüüüüü"-t.

bévé 2011.03.07. 19:55:59

@flanker: dzsíííííííí, te mégis hol a faszban és mikor láttál engem Alekoszért rajongani??

flanker 2011.03.07. 19:56:30

@nyanyanya:
Mindegy, hogy merre néz, valamelyik balra, valamelyik jobbra áll. Ha ugyanabba a pozícióba forgatod őket fejben, akkor meglátod, melyik a kakukk.

joszif 2011.03.07. 19:56:53

nem hiszem hogy Éva lenne aljas inkább a szandi vagy a Béci lenne a reális.

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 19:57:29

@fran7: És miért kell ilyen légből kapott dolgokkal belekeverni a politikát??? Ha bármelyik tolvajra fröcsögni akarsz, párthovatartozás nélkül, akkor azt máshol tedd meg! Köszönöm!

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 19:58:44

@Lone Starr: szóval ha valaki valami miatt nem szimpatikus, akkor az csak és kizárólag azért van, mert irigykedem rá:))))
elismerem a külsejét de a belső tulajdonságai nem tetszenek.

Lone Starr (törölt) 2011.03.07. 19:59:42

@fran7: Hallgattál már Bush-beszédet? Nigéria, mint kontinens, Afrika, mint ország... No comment.

flanker 2011.03.07. 20:00:22

@avanivi:
Én nem tudom a neked kellő választ.
Én is keresem.

Olyan sok és olyan szintű devianciát látok, hogy megdöbbent a tény, hogy emberek tudnak értük RAJONGANI és mindent elnézni nekik.

Mindegyiküknek voltak jó és rossz pillanataik. Mindenkiről tudnék mondani egy-két jó dolgot. De ugyanígy egy csomó rosszat is. És engem az bosszant, hogy ezt vagy nem látják, vagy nem törődnek vele és kritika nélküli odaadás van irántuk.

Ezzel pedig nem tudok mit kezdeni, úgyhogy valszeg mindenki utál itt, mert mindenki kedvencét ugyanúgy tudom fikázni. :-)

bévé 2011.03.07. 20:00:30

"mit jelent az, hogy aljas?" - by Anikó

fran7 2011.03.07. 20:01:36

@villanat- nyugiszoba: Csak a torzítás módjára akartam felhívni a figyelmet. Amúgy talán a két amerikai nagy párt nem utálja annyira egymást, de Bush eléggé kihúzta a gyufát, ami sajnos már hasonlított az itteni helyzetre. Más mondtam én rosszat bármelyik a magyar pártra ezzel a hasonlatommal? Nem ér ennyit ez.

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:01:44

@Lone Starr: A 83-at én nem láttam, de mindenhol kiemelik a neten, h az elnökök közül messze kilóg iq tekintetében. Viszont gazdasági befolyásban is, csak más előjellel. Na de ennyit az off-ról:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:02:36

@bévé: ezt nem is hallottam...tényleg megkérdezte?????

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 20:02:54

Éva Alekosztól "tanul".

Irgalom atyja, ne hagyj el!

joszif 2011.03.07. 20:03:28

ez a leghülyébb mentésg amivel egy igazi férfi takarózhat a kikosarazása ellen hogy a női nem az valójában igen.
A legröhelyesebb mentség a világon.

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:03:34

@fran7: Én is azt gondolom, h ezért ne keverjük ide.:-) Beszéljünk inkább arról, h kazal mennyire idegesítő:) Sajnos szemellenzőm van és csak őt látom. ja és csak a rosszat:-)

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:03:51

20.01 A legszínesebb egyéniség Éva. ( a legcsinosabb egyértelmű volt )
Az egyetlen, aki meg tud fogalmazni egy mondatot: Alek.
A többiek csúnyák és buták.

Lone Starr (törölt) 2011.03.07. 20:04:17

"A nem az nem nem." :))) Alekosz Évának.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 20:04:25

"Szeretném, ha ő akarná ezt az egészet."

Most akkor Szandálba szerelmes?

KISCSILLAG 2011.03.07. 20:04:45

KIT VISZ KI A SZANDI?

Gyerekek! Egyértelműen a Laci jön ki!

DEMONSTRÁLOM:

1. Évának gyakorlatilag megmondta, hogy nem őt viszi, mert ő kint szeretne maradni.

2. Bélának megmondta, hogy őt vinné, hogy tuti kinnmaradjon, és a Giginek is, aki azt mondta, ha a Bécit viszi, erre Gigi azt mondta neki, hogyha kinnmarad a Béci, akkor megmérgezi az életét, mármint a Gigi a Szandiét. És persze Lacit ajánlotta (Laci jelenleg igazi szövetségesek nélkül van a villában)

3. Anikó sír, hogy ne essen ki.

mi következik ebből?

Ha nem akarja megbántani Anikót, visszajön, de akkor nem viheti Bécit, mert ha Béci kinn marad Gigi keseríti meg az életét, Évát sem viheti, mert neki már megígérte szinte, hogy kinn marad, tehát nem rakja rá...

mindebből a LACI JÖN KI!

Csak a Lacit viheti, ha mindenkit ki akar elégíteni, és senkivel nem akar rosszba lenni, amennyiben mégis visszakerül a házba.

Lacinak nincsenek igazi szövetségesei a házban, egyedül maradt, tehát az ő esetében Szandi számára mindegy, hogy kiviszi és kinn hagyja vagy kiviszi és visszajön.

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:05:59

@K.Tomoceusz: Mit ígért be Peter_Cs a kampányért?:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 20:06:24

@KISCSILLAG: Ha igazad lesz, még meg is dícsérlek. Ennyi gondolatot meg karaktert nem fércöölnék a BárgyúVilla lakóira :)

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:06:50

@KISCSILLAG: ez szép volt drága:) micsoda székfoglaló:)
akkor nem tudom, hogy kinek drukkoljak...:)

Lone Starr (törölt) 2011.03.07. 20:07:22

Tényleg picsogós Ani, de komoly lelkiereje van, ha nagy néha összeszedi magát (feladatok, közös tevékenységek, empátia).

flanker 2011.03.07. 20:08:17

@K.Tomoceusz:
Tetszett? Nem a helyes kifejezés.
Ha a helyre és az eseményre nézek, akkor nem.
Nem csípem a cigányzenét és sajnos a börtönben történt javulások zöme is tiszavirág életű.

Ám ha szabadulás után is inkább ehhez tartják magukat más "aktivitások" helyett, akkor legyen.
Úgysem nekem akarják majd eladni a lemezeiket.
De ha akarják is, mindhiába.

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:08:28

@Ayesha: Drukkolj nekem:-) Holnap fél hatkor kell elindulnom melózni:-)

fran7 2011.03.07. 20:09:45

@villanat- nyugiszoba: Nincs nehéz dolgod ebben. De, a nehéz helyzetben mennyivel inkább széthúznak az emberek, ahelyett, hogy összefognának. Alekosz-kazal(szegény színész) Anikó-Szandika. Ezért nem érdemes magadra tettetni a kendőt, mert mindenki elbátortalanodik tőle, főleg, ha amúgyis ki akar menni. Hisz a barátok így ellenségek lesznek, mivel mást szeretnének.

flanker 2011.03.07. 20:10:00

@bévé:
Ne kapjad fel a vizet.
Nem azért vettelek bele a balhéba, mert Alekoszos vagy (tudom, hogy nem), hanem azért, mert belekapcsolódtam az előzménybe. Erről beszélgettetek.
Ennyi.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:11:24

@villanat- nyugiszoba: és ez gyakori nálad?
én alig várom már, hogy mehessek melózni valahova:(

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:11:41

Jeeeee! Végre valami:-) Holnap látnom kell, ahogy kazal ordít a bagóért:-) A fésűről nem is beszélve. Most majd túrhatja a haját. szandál meg szintén visít majd mint a vett malac.

dr. gernika 2011.03.07. 20:12:13

Ez FÉSÜLKÖDIK????
El ne felejtsem holnap nézni, k*****jó lesz a műsor! :DD

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:12:25

@bévé: úristn. Micsoda szellemóriás.

fran7 2011.03.07. 20:12:31

Hú azért visszanézetném Kazallal ezt a kiborulását, hogy mennyire függő is. Elborzasztó. Ő lenne jó dohányzás elleni kampányarcnak.

KISCSILLAG 2011.03.07. 20:12:46

@KISCSILLAG:

Csak az a baj az elméletemmel, hogy úgy tűnik mindez még nem jutott Szandika eszébe... hát valahogy eszébe kellene juttatni, hogy nyugodtan vigye ki Lacit, és bízza a sorsra a dolgot, vagy nyer és visszajön, vagy veszít, de ha Lacival megy párbajozni, nem marad haragosa a házban semmiképpen.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.07. 20:12:50

Szerintem az RTL Klub ki akarja ejtetni Évát.

Sámson-haj
Superman-kriptonit
Terminator-gigantikus mágnes
Éva-fésű

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:12:55

@flanker: Blablabla. Mutat neked legközelebb szakmai videót a görcs.

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:14:59

@fran7: Ezt a nem akar bent maradni dolgot nem értem. Aki ezeket alkalmasnak találta az dobja is vissza a diplomát. Hacsak nem marketinges diplomája van. Akkor viszont ügyes.

@Ayesha: Nem gyakori, ezért visel meg:-) Szerintem már az egész közösség szorít neked:-)

flanker 2011.03.07. 20:15:28

@K.Tomoceusz:
Miért, mit vártál? :-)

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.07. 20:15:37

Éva még a lelkét is eladja majd egy alapozóért és egy szemkörnyék ápolóért :D

Szaffi B. 2011.03.07. 20:16:50

@flanker: Én nem utállak, és nincs kedvencem valamint nem rajongok egyikért sem.

nyanyanya 2011.03.07. 20:16:55

mekkorat rohognek ha kivinne Jerzyt, Jerzy visszamenne es kov heten Eva nem tudna kihivni:D

csicserierika 2011.03.07. 20:17:12

@Ayesha: nekem is feltúnt, Nyilván sárgul Béci gatyája.

Albino Vernyul 2011.03.07. 20:17:54

@bévé: Gondolom tudja.. Valoszinuleg irodalmi vonalon O all a legjobban.. Tippre tisztazni akarta, hogy bent az O mikrokornyezetunkben a tobbiek hogy ertelmezik...

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 20:18:33

@K.Tomoceusz: Kifelejtetted, hogy retardáltak is meg böszmékek!

fran7 2011.03.07. 20:18:35

@Myta: Akkor mit adhat egy cigiért? Talán kedves lesz, akár 10 percen át is.

MegLepke 2011.03.07. 20:18:43

Én a szerkesztők helyében módosítanám a szabályokat hivatalosan is - már úgyis mindegy. Még egy ember kijelenti, hogy haza akar menni, mínusz egy millió a főnyereményből. Aztán a többiek tényleg azt tennék ki legalább.

TapOut 2011.03.07. 20:19:40

@Kata Marán: @flanker: teljesen egyetértek az Alekoszra vonatkozó észrevételekkel, Papp Timi látogatásakor volt hasonlóan szereplési kényszere. Ült, ült egy darabig, figyelt, majd kipattant az agyából a zseniális szikra, hogy mivel szerepelhet, mivel kerülhet ő is képbe, és akkor tette fel a kérdést Timinek, amit ő (Alekosz) nyilván halálos poénnak tartott. Éva mulatott ezen egyedül a háttérben, a többiek inkább feszengtek.
Papp Timi viszont jól lereagálta, nem jött zavarba

2011.03.07. 20:20:16

@Lone Starr: Hallgattál már Bush-beszédet? Nigéria, mint kontinens, Afrika, mint ország... No comment.

Szép dolgok ezek valakitől, aki a Yale-en végzett. :) Történelem szakon, lehet, hogy ezért nincs halvány fingja sem a földrajzhoz. :)

Albino Vernyul 2011.03.07. 20:20:53

Alek meglepett az olimpian.. Kezenallas, a lovon is jol mozgott.. LOL....

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:21:33

@kérődzőgiliszta: Ancilla bármikor lecsaphat villámaival. Különbenis. Már harmadéves sarkosító vagyok.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:21:42

@Myta: azért én is odaadnám:) sajnos nem mindenkivel volt bőkezű a természet, hogy hibátlan és tökéletes legyen a bőre:)))

Bob munkatárs 2011.03.07. 20:21:51

@KISCSILLAG: Pláne, hogy Lacinak márciusban más programja van a villán kívül... Szóval így lesz ott időben.

2011.03.07. 20:22:09

Azon gondolkodtam, ahogy elnéztem ma Szandika alakítását, nem lehet, hogy a riportban megkapta az ukászt, hogy kavarjon a kihívás előtt?
Ennyire nem következetlen azért, legalább egy hete következetesen utálta Évát.

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:22:32

@Albino vernyul: Isteni volt. Még polgármeter is lehet belöle.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:22:49

@K.Tomoceusz: bassza meg, síkosítónak olvastam.
Hadd mutatkozzam be: Ayesha vagyok, 28 éves diszlexiás.
:D

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:24:05

@Ayesha: Én Joey vagyok és gusztustalan. Szervusz.

KISCSILLAG 2011.03.07. 20:24:39

@Gee Halen:

mostantól meg kell dolgozniuk minden egyes fésűhasználatért...

vagy kötelezik Évát, hogy csak az udvaron fésülködhet, hogy a haj ne maradjon a fürdőben, és ne dugaszítson el mindent...

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:25:50

Szandika mindenki nevét kimondja, úgyhogy nem lesz bünti bárkit hív ki:-) Én csak remélem, h akkor is kiviszi Évát. Azt a pár nap frászt megnézném, még ha vissza is szavazza a nép.

KISCSILLAG 2011.03.07. 20:25:54

@Bob munkatárs:

ezzel az a baj, hogy tegnap éjjel Laci pont azt magyarázta, hogy mindenről lecsúszott már, elment a vonat úgymond, és most épp nincs oka kiesni...

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:26:47

@K.Tomoceusz: :-DDDDDDD A gatyádat dugdosod mások lakásában?:-D

csicserierika 2011.03.07. 20:27:09

@flanker: már régóta éerdekel, hogy miért is nézed a vv-t? Annyira nem tudod elfogadni másnak a véleményét, hogy ettől még Alek is önkritikusabb amikor Éva kikosarazza.
Ez már mazohizmus. Nézel egy olyan f...szt a tv-ben, akitől totál kiborulsz. Van ennek értelme?

dr. gernika 2011.03.07. 20:27:32

amúgy finoman szólva riasztó volt rájönni, hogy szó szerint úgy reagáltam volna a szitura, ahogy Anikó tette.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:28:40

@villanat- nyugiszoba: ez nagyon jólesik
*hajat buzerál zavarában, kazal módra

nyanyanya 2011.03.07. 20:28:55

@Ayesha: ez csupan egy freudi elolvasas volt:D

flanker 2011.03.07. 20:29:36

@Trollseprű/ ki az a Milo?:
Akkor jó.
Ezért már megérte ma betérnem. :-)

Bob munkatárs 2011.03.07. 20:30:37

@KISCSILLAG: Holnap utánanézek, mi az a program, leírom ide, aztán meglátjuk.

dr. gernika 2011.03.07. 20:31:41

@ritus_: Egy esetben tudnék még emberként tekinteni Szandira, ha csak a bolygatás miatt kavart volna ekkorát, és végül mégis Évát vinné ki. Na aaaaaz tényleg meglepi lenne a kócbabának. :)

Lanois 2011.03.07. 20:32:11

@Lone Starr: Hülye vagy? Én már sajtból is csak az Anikót veszem. A füstöltet.

flanker 2011.03.07. 20:33:23

@TapOut:
Ült, ült egy darabig, figyelt, majd kipattant az agyából a zseniális szikra, hogy mivel szerepelhet
Papp Timi viszont jól lereagálta, nem jött zavarba

Annál inkább Alek, akinek egész napra elment a "jól megalapozott" hangulata és kedve. Utána már csak elborult tekintettel merengett. Olyannyira maga alatt volt, hogy rátettem volna egy ezrest, hogy ha valaki megfricskázza, akkor kimondja a lehető legcsúnyábbat: hogy ő is haza akar menni! :-)

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:34:42

@Ayesha: Könyörgöm ne tedd:-) Legalábbis ne úgy:-)

@gernika: Szívemből szóltál:-)

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:34:56

@Lanois: Cigózunk kollega cigózunk?

TapOut 2011.03.07. 20:35:46

Amúgy: mivel külföldről követem az eseményeket, sem az online, sem a napi összefoglaló nincs képben (csak késöbb, miután felkerül a honlapra), meg persze az itteni FEL-BE-CSÜL-HE-TET-LEN közvetitések, nem beszélve Hajnalka zseniális összefoglalóiról, szóval respect mindenkinek, aki ezzel foglalatoskodik.

bévé 2011.03.07. 20:35:48

@flanker: jajóvan, akkor meg ijeszgessé'. :)

bévé 2011.03.07. 20:36:54

ill. NE ijeszgessé'. :)

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:37:11

Gombi a tesztoszteron bomba:-DDD Hát ez a nap tréfája:-D

@flanker: Nem hittem el amikor az iq-s csajnak is megdicsérte a nyakláncát. Ilyenkor nagyon tarkón tudnám csapni Szánalom.

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:39:42

@villanat- nyugiszoba: Holnap nőnap. Nehogy valami fárasztó marhaságot mondj valakinek.

ritus_ 2011.03.07. 20:39:47

@villanat- nyugiszoba: LOL Nemtom, nekem a férfi szó nem Gombinál kezdődik....

ritus_ 2011.03.07. 20:40:28

Most olvastam: Kína megtiltja az újjászületést a Dalai Lámának és a tibetieknek...

Tényleg alacsony az a bizonyos kerítés....

finalNmbr 2011.03.07. 20:42:06

amúgy az index pénzt kap ezért ?

Lanois 2011.03.07. 20:42:24

@K.Tomoceusz: Jó tudom vannak olyan személyek itt, akik inkább a Schlosser korszar labdarúgóinak szőrös lábára gerjednek inkább, de nem vagyunk egyformák.

TapOut 2011.03.07. 20:42:36

@flanker: ja, a másik ilyen "vörös fejjel ülök tovább, mindentől elment a kedvem" jelenete azután volt, miután a nyelvtantanárnő elég határozottan helyrerakta.
Rosszul sült el a produkció

villanat- nyugiszoba 2011.03.07. 20:43:41

@K.Tomoceusz: Meg sem próbálok úgy udvarolni. Hol vagyok én olyan választékos. Arról nem is beszélve, h a fejem sem billeg olyan csábosan.

Kata Marán 2011.03.07. 20:43:55

@TapOut: Szomorú, hogy csak így tud megnyilvánulni, de ha csöpp esze lenne, abba kéne már hagynia. Kezd unalmas lenni, ez már nem jópofa, csak kínos.

Kata Marán 2011.03.07. 20:45:50

@KISCSILLAG: Szokott fésülködni?Nem úgy tűnik az a gubanc a fején!

K Tomoceusz 2011.03.07. 20:45:51

@Lanois: Már megint csak írsz. Itt védem a lányt ezerrel, te meg lefüstözöd ahogy bejössz. Egy egész napi munkám ment levesbe.

2011.03.07. 20:46:01

@ritus_: Öööööö..... Kicsit fennakadtam azon, hogyan is fogják ezt ellenőrizni.... az elvtársak.

avanivi 2011.03.07. 20:47:47

@flanker:
Én szeretem / sok más zene mellett/ a Rolling Stones, Kieth Richard a kedvencem de hát Ő Rolling Stones!!! Szóval értem mi az amikor valaki rajong valakiért de nem ilyen himbi-limbi vv Éva ,vv stb., és küldik az sms-t gondolkodás nélkül, eszem megáll.

flanker 2011.03.07. 20:48:59

@csicserierika:
>már régóta éerdekel, hogy miért is nézed a vv-t?
Akkor miért tartottad magadban ilyen sokáig? Mazochista vagy? :-)

>Annyira nem tudod elfogadni másnak a véleményét, hogy ettől még Alek is önkritikusabb amikor Éva kikosarazza.
Nahát, ez nem volt szép tőled... :-)

Először is hadd tegyek a helyére valamit: te és még páran, ti vagytok azok, akik egy MEGOSZTÓ személyt kedveltek, méghozzá MEGOSZTÓ rajongással és hévvel. És mindenki viselje el tőletek, hopgy XY jgy meg úgy, de ha itt a többség csillapítaná (vagy megkérdőjelezné) az odaadásotokat, akkor persze a többség az, aki nem tudja más véleményét elfogadni.
Önmagában ez nem lenne baj, ugye nem mindig a többségnek van igaza. De kifejezetten zavar az, hogy nekem kéne elfogadnom a ti véleményeteket, miközben a többségé meg le se szaródik. Holott egy demokrácia - elméletileg - úgy működne.
Köztársaság - az más: ott mindenkinek alkotmányban van rögzítve egyforma joga. Ezért is szeretem a(z alkotmányos, IGAZI) köztársaságot
és szarom le a demokráciát.

A válaszom pedig: azért nézem, mert belekezdtem, amikor még volt rá idő, érdekelt, és most meg már nem hagyom abba, amíg be nem fejezik, még ha jóval kevesebb időm is van rá. Továbbra is érdekel és tanulságosnak tartom. Nem feltétlenül abban az értelemben, ahogy a retek gondolja, de ez mindegy - ezzel itt legtöbben így vagyunk.

>Ez már mazohizmus.
Nos, lehet, hogy én is mazochista vagyok.

>Nézel egy olyan f...szt a tv-ben, akitől totál kiborulsz. Van ennek értelme?

Nézek egy rakás faszt a tévében, akik többségével nem szívesen lennék személyes ismeretségben, némelyikük pedig igen, idegesít is. Kiborulni viszont csak attól borulok ki, ha náluk jóval értelmesebb, intelligensebb és többre méltó emberek követnek el értük/miattuk F6-os böszmeségeket a hv-n.:-)

bévé 2011.03.07. 20:49:48

@Kata Marán: az öf. elején fésülködött pl. előrehajolva a fürdőben.

Lanois 2011.03.07. 20:50:39

@K.Tomoceusz: Nebasz. Épp csak villámlátogatok, nem volt időm elolvasni a fentieket.

redhaven 2011.03.07. 20:51:00

lányok asszonyok!
holnap nőnap!
lehet kérni az embertöl-baráttól
-pocaklakót
-pozitúraváltást
-gyakoribb lábmosást
-szép rózsás otthonkát
nem ajánlott a szeretsz még hóthülye kérdés föltevése.

flanker 2011.03.07. 20:51:06

@bévé:
Hát, ha téged ilyen könnyen lehet, akkor foglak is! :-)

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 20:52:27

@K.Tomoceusz: :-)
A kedvenc ételem a cigánypecsenye! Zsenge, szopóscigányból, sok füstöltszalonnával!
A putriban mekkorát cigányoztak az olimpián!
Éva szalaggyakorlatától erekcióm támadt! Alekox erőelemei bámulatba ejtettek!

flanker 2011.03.07. 20:52:37

@bévé:
Na most meg már NE!???
Hát ezt így nem lehet, kéremszépen....

TapOut 2011.03.07. 20:53:15

@Kata Marán: szerencsére egyre kevesebben értékelik a megnyilvánulásait, Olivért, a fő közönségét szerencsére már elvesztette, Éva még elszórakozgat rajta, a többiek jól láthatóan feszengenek.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 20:53:51

Van még nő rajtam kívül, aki megmondta az emberének, hogy szarik a nőnapra és nem kér virágot?:))))

flanker 2011.03.07. 20:54:10

@villanat- nyugiszoba:
Az a baj, hogy olyan 25 évvel ezelőtt kellett volna a szüleinek.
Most már valszeg késő.
Jajj a világnak...

csicserierika 2011.03.07. 20:57:22

@flanker: én csak arra próbáltam reflektálni, hogy szinte nincs olyan kommented, ahol ne ekéznéd. Azért próbáltam,hogy talán ne is idegesítsd magad és foglalkozz a többi lakóval is . Kíváncsian várom.

flanker 2011.03.07. 20:57:23

@avanivi:
Én mondjuk Beatles-es vagyok, de a te devianciádat tudom tolerálni! :-)
(Azért a Beggar's banquet, Let it bleed környéke bejön nekem is!)

bévé 2011.03.07. 20:59:16

@flanker: mer' aszontam, azé'!!!

MegLepke 2011.03.07. 21:00:16

@Ayesha: én ritka egyszerű némber vagyok. Minden alkalomra jó szexet kérek csak.:D

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 21:00:43

Szvsz Szandikának titkos küldetése, hogy kavarja a szart! Qurva kínos volt ez az Évára kihegyezett kiválasztás. Mivel a szájába rágták (remélem) hogy nem mondhatja ki annak a nevét, akit ki fog hívni, erős a gyanúm, hogy sem Béci, sem Éva nincs célkeresztben!
Ahogy elnézem Gigivel való enyelgését, egyre erősödik bennem az érzés, hogy Jersey lesz a párbajhős, akit így levakar Gigiről!

csicserierika 2011.03.07. 21:00:58

@Ayesha: nálunk úgy zajlik, hogy nem vagy te nemzetközi, és nem is kapok semmit:)

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 21:03:29

Nem tom ti hogy vagytok vele, de én utálok virágot kapni.
Mi a retket csináljak vele???
"jajdeszép. tedd a vázába."
Aztán elhervad és baszhatom:)
csak a cserepes orchideát szeretem.

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:04:38

@redhaven:

én egy embört kérnék, kérem alássan.:D
de megelégszem egy jóni masszázzsal is.:D

Albino Vernyul 2011.03.07. 21:05:06

@gernika: Szerintem helyes lennel, es orulj neki.. En leorditottam volna a fejet, aztan egy valvonassal ott hagytam volna...:)

2011.03.07. 21:05:08

@redhaven: nem ajánlott a szeretsz még hóthülye kérdés föltevése.

Akkor ha holnap kérdezem, hogy szerinte nem túl nagy-e a seggem, nem lesz ideges?

MegLepke 2011.03.07. 21:05:40

@Ayesha: teljesen egyetértek. Nyáron kaptam egy hatalmas csokor rózsát. Az volt a reakcióm, hogy: de hát nekem nincs is ekkora vázám! Jött a válasz, hogy szívesen.:D

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 21:08:23

@beebeer: erre a helyes válasz az hogy:
"deee igen, bébi. Hála istennek!":):):)

@MegLepke: az összes ilyen modorosságot hogy velöntájnsz déj meg nőnap, el kéne már felejteni a picsába:)

TapOut 2011.03.07. 21:09:35

@Ayesha: egyetértek, vágott virágot sose. cserepes jöhet, annak nem kell végignéznem a halálát

flanker 2011.03.07. 21:09:35

@csicserierika:
Hidd el, nem úgy jövök ide, hogy Alekosz feliratú vitriolos üvgcsébe mártom a nyelvem előtte!
Legtöbb kommentem, amit magamtól írok, azok reflexiók valamire, amit láttam-gondoltam-gyűjtöttem. Az ekéző megjegyzéseim pedig túlnyomórészben REakciók, tehát rajtam kívüli előzménnyel rendelkeznek.
Ha valakiben nem tetszett valami, akkor azt gondolkodás nélkül megmondtam, legyen szó bármelyikükről.
De Éva és Alek két olyan ember, akiket nagyon nehéz a baromságaikkal szembesíteni, akikkel nagyon nehéz valami jellemhibát, fogyatékosságot elismertetni. Ezért valszeg mindig is többet fogom őket szidni.
Tőled csak annyit kérek, hogy amíg nem személyeskedek konkrétan, addig vedd ezeket is annak, amik: a kedvencednek (a kedvenced ellen), nem feltétlenül neked (ellened) szóló megjegyzéseknek.
Amiknek eleve az a célja, hogy a csendes többség és a hangos kisebbség között legalább egy egyensúlyt fenntartson.

redhaven 2011.03.07. 21:10:11

@Lotyó Bridzsida: DDDDDDDDDDDDDDD.
linga van e?:))

flanker 2011.03.07. 21:10:56

@bévé:
Igenis, értettem!
Kérek engedélyt...! :-)

nyanyanya 2011.03.07. 21:11:00

Eva ijeszto volt a lovon, vajon egy pasin is igy mozog? Mert az eleg tre lehet.:D

2011.03.07. 21:11:44

@Ayesha: :DDD
A Valentin-napot én is utálom, túl nyálas, különben is miért csak február 14-én kellene csokiöntetet nyalogatni az ember hasáról?

redhaven 2011.03.07. 21:11:54

@beebeer: lehet,hogy szétbassza az ideg!
tanuljátok meg,hogy ilyeneket nem szabad kérdeni egy faszitól!:)))

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 21:12:11

@TapOut: bár nem értek a zöldekhez. Zöldek és kész. Az orchideák meg a kedvenceim:)

bévé 2011.03.07. 21:13:03

@flanker: arra, h Alek-rajongóként tüntess fel mégegyszer, nem kapsz. ::)

flanker 2011.03.07. 21:14:11

@Lotyó Bridzsida:
Te Lotyó, várjámá!
A jóni az ööö... az nem az izé, a pömpölő?

Merakkor nem értelek.
Ha ember nincs, akkor pömplölőmasszázs is elég???
Mi ebben az üzlet?? :-)

PS: Bocsika, de naon régen olvastam Kámaszutrát...

redhaven 2011.03.07. 21:14:38

@TapOut: ha nem egy kimondott kilimandzsáró oldalán tenyészett,évente 3 percet virágzó "alig igényes"orchideáról szól a történet.

2011.03.07. 21:14:47

@redhaven: szex után a "most mire gondolsz drágám"??? Az melyik kategória?
Össze fogom gyűjteni ezeket, és egyszer mindet be fogom dobni. Egyszerre.

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:14:56

@redhaven:

hát adhatok olyant, ha kapok érte jónit!:D
ingyér nem adom a lingát.:D
(és előre kérem a jónit!:)))))):D:D::D:D

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 21:16:15

@beebeer: na nálunk ez a hasról táplálkozás ki van zárva, csiklandósság végett:D:D:D
ahogy Bridget Jones is megmondta, a Valentin nap a piacgazdaság cinikus trükkje.:)))

flanker 2011.03.07. 21:16:56

@bévé:
Jóvan, ezt fenntartjuk piros bütűs ünnepek és büntetőszankciók (ritka, ám annál méltóságteljesebb) alkalmára

2011.03.07. 21:17:42

@flanker: Na, témánál vagyunk. Mióta Artdark kolléga távozott közülünk, elmaradt. Hiányoltam is Anikó és Szandi leszbi paródiája idején, csaknem teljesült a vágya és szó nélkül hagyja.

arkangyal44 2011.03.07. 21:18:51

@beebeer: Szép estét mindenkinek. Ha van egy kis humorérzéke a párodnak ,akkor azt mondja ,hogy kincsem dehogy nagy,és ha nagy akkor mi van? Nagy bőröndbe sokat lehet pakolni :))

bévé 2011.03.07. 21:20:31

@flanker: SSKK még a gyanú árnyéka sem vetülhet rám.

flanker 2011.03.07. 21:20:32

@beebeer:
Hát, nekem ő legtöbbször túl dark volt...
Hidd el, hogy most is csak óvatosan, axiálisan és rövid ideig hoztam fel.

2011.03.07. 21:20:34

@Ayesha: a csiklandó érzés, pont az a jó. Szép emlékeim vannak a csokiöntettel kapcsolatban, mostanában már el is pirulok, ha látok egyet a közértben. :)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:21:27

@flanker:

Mittudomén, de szerintem a jóni a nuni.
A lingam a kuki. Nem?
Sejted, hogy nő napra magamnak akanrNÁK kedvesekedni, érted.:D
Jó hatással lenne a bioritmusomra.:D

KISCSILLAG 2011.03.07. 21:21:29

@Bob munkatárs:

Laci azt mondta a nyugiszobás vacsorán, hogy már elment a vonat, mert nem kezdett el időben felkészülni, és most már késő nekiállni a felkészülésnek, tehát nem áll most már ezen a ponton neki, nincs dolga odakinn, tehát nem érdemes mostmár kiesni, mert annak a vizsgának vagy minek a vonatja elment... még egy születésnapról beszélt, hogy azért még érdemes lett volna kinn lenni, de az is elmúlt...

szóval nem, nem megy, ráadásul megint a hátsérvére panaszkodott, tehát tuti nem tudna készülni a vizsgájára...

redhaven 2011.03.07. 21:22:52

@beebeer: jajj...mesélte egy kolléganőm,hogy "apátkája"olyan 2-3 havonta kedvet kapott a szottyosra,aztán amikor összejött a materiál,és az öreg a legjobban tempózott,ő megkérdezte:
apja bezártad a tyúkokat?
őreg:hogy jön ez ide?
nehogy kiszívja a menyétke a nyakukat...
nők,ti nők.

inmemancsi 2011.03.07. 21:23:12

viasaton párválasztás:)) ezek is érdekes figurák:))

2011.03.07. 21:23:40

@arkangyal44: ez nem jó válasz, elbizonytalanodok, elszontyolodok, duzzogok, mártírkodok és bosszúból álomba zokogom magam.

flanker 2011.03.07. 21:23:50

@Lotyó Bridzsida:
Összezavarodtam kicsinyt, na.
Ha nem így van, hát nem kérdezem, de ezért is volt gyanús a dolog.
Különben felajánlottam volna magam nőnapi kedveskedés ürügyén, de látom már, hogy csak az önző, női hiúságodnak akartál kedvesked(tet)ni.

Viszont akkor most büntiből levonok magamtól 5 IQ-pontot. Nem baj, maradt még...

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:24:15

@Lanois:

Jóni masszázst kértem nőnapra.
te tudsz olyat?:D:D

hát vagy a nagyŐ-met.
:D:D:D

csicserierika 2011.03.07. 21:24:42

@flanker: kérdés, melyik a többség és melyik a kisebbség? Általában eddig a szimpátia szavazásokat ki nyerte?
Azért azt leszögezhetjük, hogy Alek bekerült valahogy a villába úgy, hogy még médiás előzménye ill. kapcsolata sem volt.
Béciéknek volt, hát nem tudom, hogy mennyire elégedettek velük. Igaz, Gigi szállította a love storyt, de annyi hév van benne, mint egy gombóc fagyiban.
Lacával is befürdött a csatorna. Lassan kiüli a kanapét.
Én szórakozni akarok rajtuk és ezt számomra Éva meghökkentő hülyeségi és Alek agyalásai biztosítják.
Ízlések és pofonok.
Elértem már azt a kort, hogy az állatkertben mutogatott állatokat roppant módon sajnálom. A villában senkit, tudják miért mentek be.

redhaven 2011.03.07. 21:26:11

@Lotyó Bridzsida: linga a miénk.
néktek jónitok van.
kicsi
nagy
gútentág.

flanker 2011.03.07. 21:26:11

@bévé:
Azér ne menjünk át sulyokvető kisiparosba: ha éppen árnyékvetülítő kedvemben leszek, hát nehogy már megvonjam magamtól azt a kis örömet is!!!!!

2011.03.07. 21:27:32

@redhaven: :DDDD Bezártad a tyúkokat? :DDD Ösztönző lehet, ha párunkat ennyire elragadja a szenvedély. :DDDD

arkangyal44 2011.03.07. 21:28:03

@beebeer: Jaj drága azt mondok amit csak hallani akarsz csak ne duzzogj,az a halálom:)))

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 21:29:36

@beebeer: na de az már nem normális dolog h rá kell szólni: "bocs szivi, de behugyálok, ha folyatod":D

redhaven 2011.03.07. 21:30:01

@beebeer: jóvan,vagy 30 éves házasok voltak ekkor:)))

Ancilla 2011.03.07. 21:31:17

@Hódos Hajnalka: Nagyon-nagyon aranyos a mamád!!!! Olyan jó volt olvasni!!! :)

@flanker: Veled vagyok, maximálisan igazat adok Neked, csak sajnos nem tudlak mostanában támogatni. Kitartás!!!

Csak nekem van olyan foglalkozásom, hogy este is, hétvégén is folyton dolgoznom kell? És még így sem tudok a végére érni sosem.

Pedig úgy szeretnék itt lenni!!!
Irigylem a villalakókat!!!

További szép estét mindenkinek!!!

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:31:44

@redhaven:

Na, ugye, tudtam én!:D
Olyat kérek, gyorsan és sokat.:D:D::DD

Nem hiába van IQ-m.:DD:D:D Tegnap vettem.:D:D:D

2011.03.07. 21:32:05

@arkangyal44: igen, tapasztaltam, hogy a fiúkat a duzzogással és sírással lehet megpuhítani. Nem tudnak mit kezdeni a könnyekkel. :)
A hiszti nem jó, egy-két alkalom után már hatástalan. Nálunk volt már olyan hogy balhé közben életem párja egyszerűen elaludt a kanapén. :)

Tompó 2011.03.07. 21:34:14

Érdekes, hogy mikor a sportosságal, fittséggel kapcsolatos feladatok vannak Lacinak mindíg előjön a gerincsérve.... Hogy akart így kijokusi vagy mi a szar vizsgára menni???????,

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:34:57

@flanker:

Jahh! Azért érzed, hogy gyorsan kerestél valami rossz kifogást, hogy miért ne kelljen kötélnek állnod???!!!:DD:D:D

redhaven 2011.03.07. 21:36:32

@Lotyó Bridzsida: jajj Uram...10 perce ráz a röhögés...
be szép este...
(azé a stílt figyeled?félhóttan is ügyelem)

flanker 2011.03.07. 21:36:52

@csicserierika:
kérdés, melyik a többség és melyik a kisebbség?
Tudod mit? A századik nap alkalmából csinálunk egy pollt, oké?

>Általában eddig a szimpátia szavazásokat ki nyerte?
Ez semmit nem jelent.
Én (ÉN!!!!!!!) is az Évára szavaztam volna a Leóval és a Tordassal szemben. És a Zsófikára is rááldoztam volna az sms-t (mármint ellene) egy gyengébb ellenfélnél. Hidd el, őszintén vagyok elfogult! :-)

>Azért azt leszögezhetjük, hogy Alek bekerült valahogy a villába úgy, hogy még médiás előzménye ill. kapcsolata sem volt.
No igen, ez mondjuk gyanús is nekem. Mert eleve nem tartom fairnek azt, hogy szinte mindenkinek volt előélete - az Olié, Éváé és Bécié a legdurvább: semmi keresnivalójuk nem lenne a villában!!!!
De még kiderülhet valami. Másrészt meg ha ő az egyedüli médiaszűz is, ekkora elszállt alakot a castingon is ki lehet szűrni.

Én szórakozni akarok rajtuk és ezt számomra Éva meghökkentő hülyeségi és Alek agyalásai biztosítják.
Ezzel nincs is gond. Nekem ott száll el az agyam, hogy mindenre van mentsége és úgy mutatja be magát mint meg nem értett szentet, aki összeesküvés áldozata, és a t9bbiek tudják, hogy nincs igaza, de nem olyan jó riposztozók, hogy meg is tudják védeni magukat a rikácsolásával szemben. Még ezt is elnézném, mert ugye nem eg y iq-bajnok társaság van bent - de akkor meg jöttök ti itt... :-)

Elértem már azt a kort, hogy az állatkertben mutogatott állatokat roppant módon sajnálom. A villában senkit, tudják miért mentek be.
Én sem sajnálok senkit, a nyavalygás pedig mindegyiktől idegesít. Csak azért nem írok róluk, mert nincs is itt senki, aki megpróbálná váltig bizonygatni, hogy nem is nyavalyognak, nem jól láttátok, nem jól hallottátok, valamit félreértettetek...

arkangyal44 2011.03.07. 21:37:45

@beebeer: Csak mert tudja kezelni a problémát,és meg akartad puhítani:)

KISCSILLAG 2011.03.07. 21:39:03

@Tompó:

dehát már bejelentette, hogy nem megy, úgyhogy nem megy, ezért aztán kiújulhat a gerincsérve, és lehet sajnálni, esetleg annyira, hogy nehogy őt vigye ki Szandi bandi? jaj azért remélem marad egy csepp esze szandálnak és a Lacit viszi ki...

Volna értelme, ha a Hit és Becsület csimborasszóját egy Szandi ejtené ki...

redhaven 2011.03.07. 21:39:25

@Tompó: laci emelt szintű shaolint akart letenni,de nem bírt felmászni a hegyen,ezért 10 dekás villajányokon terrorkodik.

flanker 2011.03.07. 21:39:39

@Ancilla:
Veled vagyok, maximálisan igazat adok Neked, csak sajnos nem tudlak mostanában támogatni. Kitartás!!!
Semmi gond, erős vagyok, mint egy ökör és nem is nyavalygok - nem akarok innen kimenni! Én a végső harcra és győzelemre készülök! :-)

"Minél jobban utálnak, annál erősebb vagyok!"

2011.03.07. 21:39:49

Na jó, úgy döntöttem előre hozzuk a Nőnapot!
Olyan hangulatba kerültem, hogy a legmélyebben átérzem Gigi és Jerzsi szenvedéseit. Nem is értem, hogy bírták ilyen sokáig.
Szép estét mindenkinek! :)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:40:08

@redhaven:

:D::D:D
hiába no, érti a mama a szerelmet!:D:D:D

nemtom, szerintem 60 felett szexelni erkölcstelen.:D:D:D::D

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:42:15

@redhaven:

:D::D:D
hiába no, érti a mama a szerelmet!:D:D:D

nemtom, szerintem 60 felett szexelni erkölcstelen.:D:D:D::D

Lijiang 2011.03.07. 21:43:18

szerintem Éva az utóbbi napokban összeszedte magát, nem rikácsol annyit, ma is meglepően higgadtan fogadta, hogy majdnem az összes negatív jelzőt ő söpörte be.
virágból pedig csakis vágottat, annál nincs lelkifurdalásom, hogy elhervad, ahogy a cserepes is, nálam.

redhaven 2011.03.07. 21:43:45

@beebeer: akkor elő a kardvirággal!:))

flanker 2011.03.07. 21:44:36

@Lotyó Bridzsida:
Azért érzed, hogy gyorsan kerestél valami rossz kifogást, hogy miért ne kelljen kötélnek állnod???

Bánt, hogy ennyire félreértesz. Én pedig tényleg csak jószándékból... (Főleg ha előveszed a fehérhari-piricipő párosítást és azzal incselex.) De úgy tűnt, hogy meg lesz oldva a problémád, hát akkor így szerényen visszahúzódtam...

redhaven 2011.03.07. 21:45:11

@Lotyó Bridzsida: én negyven fölött nyugtatom magamat ezzel az alapvetésselD.D.

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:46:53

@redhaven:

Na, majd megtanítom én neked a kutyafittyet.:D::D:D:D:DDD

Ahhoz képest, hogy milyen kaka napom volt, egész jól nyomjuk itten mink, igen.:D:D

MegLepke 2011.03.07. 21:47:59

@flanker: Na, akkor most utáljalak én is, hogy jobban érezd magad?:)

flanker 2011.03.07. 21:50:39

@MegLepke:
Brühühü....
Ehez nehem éhér... engem mindenki úúútál!
Ki akarok menni ebből a rohadt villából!!!!!

redhaven 2011.03.07. 21:51:12

@Lotyó Bridzsida: az enyémet sem hívták ma semminek...
de kurva nagyot röhögtem:)))

bévé 2011.03.07. 21:51:34

@flanker: hát jól van. ha neked ez örömet szerez. de retorziókra számíts!

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:53:14

@redhaven:

Mondjuk röhögjél csak, de tényleg, az a mondás, hogy ha egy férfi rendesen kiélné a szexualitását amikor annak valóban ideje van, akkor 42 évesen le kellene állnia vele.
Ilyen 7 éves periódusokra van osztva az élet, és 42 felett má' elvileg nem illene szexelni.:D
Ennek ellenére igencsak sokan illetlenkednek itten.:D:D:D:D

MegLepke 2011.03.07. 21:55:04

@flanker: na faszom, neked semmise jó!:)

@redhaven: :DDDDD

Ancilla 2011.03.07. 21:55:52

@csicserierika: Na, erre azért visszalépek egy pillanatra.

Alekosz egy nagyon ravasz ember, és az ujja köré csavarja az ország azon részét, akik hagyják magukat.

NAGYON PONTOSAN TUDJA, minek milyen hatása van a nézőkre. Nagyon pontosan tudja, milyen mondatokat kell jól tagoltam többször is megismételve elmondani, lehetőleg olyan stílusban, amire tuti, hogy fölkapja a fejét a néző. Noha, ő csak úgy beszél, mintha nyelvkönyvből tanulta volna a magyar nyelvet. A fülbevalót nála nem felveszi egy nő, hanem "magára ölti", ő nem megnéz egy nőt, hanem "megtekint", stb., stb. Így magyar ember nem beszél, - egy iskolai dolgozatban (negyedik osztályban) elmennek ezek a túlzottan választékos szavak, de élőbeszédben már több mint ironikusak.
S ezt a stílust eszik az emberek, mert meghökkentő, furcsa, szokatlan - s a kevésbé művelt réteg azt hiszi, hogy Alek milyen művelt. Pedig nagyon sokszor nagyon rossz nyelvtani szerkezeteket használ, illetve rosszul használ szavakat.

Persze, lehet rajta szórakozni, de az istenítését én már túlzásnak tartom.

Miért van arra szüksége egy normális érzelemvilágú embernek, hogy egy képernyőn látott figurát ilyen rajongással vegyen körül???

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 21:57:24

@Lanois:

óóóóóó, párdóóóón, bocsásson meg Uram, hogy olyasmit feltételezni mertem, hogy esetleg nem ért az ilyesmi úri huncuccságokhoz.:)))

bévé 2011.03.07. 21:58:27

@Albino vernyul: hát bele lehet magyarázni mindenfélét, de kétszer is megkérdezte. :)

flanker 2011.03.07. 21:59:38

@bévé:
Retorzió? RETORZIÓ?????
Hmmmm, now we're talking! :-)

Eszmá szeretem!

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 21:59:50

@KISCSILLAG: Jerseyt fogja kivinni! Fogadjunk egy láda biohumuszban!

redhaven 2011.03.07. 22:00:15

@Lotyó Bridzsida: én 16-30 között görbítettem a teret.
most meg csudátkodok...
ezzel a dolgozatoddal olyan mértékig melegítetted a lelkemet.
annyira hiányzott,hogy valaki kimondja.D.D.

arkangyal44 2011.03.07. 22:00:51

@Lotyó Bridzsida: akkor én most nagyon szégyellem magam,most vok 48 éves,a barátném 29 és 6 hónapos terhes:))

bévé 2011.03.07. 22:01:04

@flanker: boldog vagyok, h boldoggá tehetlek. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.07. 22:01:07

@Ancilla: Szerintem Alekosz még maga sem érti sokszor, hogy mit is mond, alapvető dolgokkal nincs tisztában.

Lanois 2011.03.07. 22:01:50

@Lotyó Bridzsida: gyere fogd meg a ... kezem.
megbocsájtok. így most jobb?:)

csicserierika 2011.03.07. 22:03:37

@Ancilla: túl sokat képzelsz Alekoszól. Én el tudom képzelni, hogy az életben is pont ilyen. Engem szórakoztat, más meg nem érdekel. A nyelvtani szerkezetek helyessége meg pont nem érdekel, főleg egy ilyen műsor kapcsán. (szóismétlésem volt jajj)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:03:49

@Ancilla:

Mondjuk, most hogy mondod, talán az egyetlen ember, akin lehetett röhögni az ilyen stílust kedvelőknek.
Más nem szórakoztatott egy percig sem.
Béci xanaxot reggelizik, Éva óbégat, sorolhatnám.
Alkoszon tud nevetni a khm...izé...gyengébb képességű réteg. kb ennyi, ők szórakozni akarnak, semmi egyebet.

Darcylla 2011.03.07. 22:04:03

@kérődzőgiliszta: azt is de szeretném:)
hátha Szandál megemberli magát, és mindenkinek a fülébe súgná, hogy téged viszlek ki, mert veled szemben nincs esélyem:))

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 22:04:04

@Peter_Cs: Tibinek bevallotta, hogy sokszor csodálkozik magán!

flanker 2011.03.07. 22:04:20

@MegLepke:
Na te most mire verdesed itt a szárnyad, Lepi?
Én magamat adom, érted? Őszinte vagyok, nem sunyiskodok, ami a szívemen, az a számon, én bort beszélek és vizet prédikálok, érted? Nem fogom meghazudtolni magam a kedvetekért!

Ilyen vagyok, jóvan?
(*feldúlt hajigazgatás)

redhaven 2011.03.07. 22:04:26

@arkangyal44: illő lenne egy vékonyt pirulni:)))
(GRATULA)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:06:59

@redhaven:

:D:D:D Most van a 7 szűk esztendő Magánál is?:D::D:D:D:D

flanker 2011.03.07. 22:07:09

@bévé:
Örülök, hogy örülsz.
Látod - nekem ennyi is elég... :-)

arkangyal44 2011.03.07. 22:07:25

@redhaven: Tudod a sok között ő volt az egyetlen aki nem a bankszámlám nézte,hanem engem,Az első randira topisan,egy kölcsön szakadt autóval mentem direkt:)

MegLepke 2011.03.07. 22:07:34

@Ancilla: megint csak annyit tudok hozzátenni, hogy egyetértek. A kosztümös filmek beszédstílusát imádom. Szoktunk is olyat játszani esetenként. Viszont ha valaki állandóan így beszélne, csak eleinte szórakoztatna, később már felettébb idegesítene a felvett póz miatt.

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 22:07:41

@Darcylla: Fentebb írtam már, de az ismétlés a tudás atyja:
Szandinak rendesen a szájába rágták, nem beszélhet róla, kit hív ki! Eddig név szerint Béci és Éva jött nála szóba!
Gigivel szeretne Jersey nélkül cicázni. Hármasban Anikóval!
:-)

sogeking 2011.03.07. 22:07:46

basszus én tudok nevetni Alekoszon, akkor milyen réteg lehetek

csicserierika 2011.03.07. 22:08:51

@flanker: próbáld meg Béciéket, vagy Anikót kritizálni. Lesz itt ellenvetés jócskán. Ugyanis ez nem az Alek-fanok gyűjtőhelye, ezzel tisztában vagyok, csak az zavar, hogy örökké vele foglalkozol holott utálod, ráadásul aki szimpatizálni mer vele még az is jól le van barmolva. Ezt pedig már személyeskedés.
Na, jó éjt.

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 22:08:54

@sogeking: Akkor sírj! Baszottrossz lehet neked!

sogeking 2011.03.07. 22:09:47

@kérődzőgiliszta: eddig nem tudtam róla, de most nagyon elgondolkoztam:)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:10:19

@Lanois:

hát jobb, de nem erről volt a lényeg.:D

nőnap, jóni masszázs, teccik emlékezni?

na, nyújtsa a kezit!:D:D:D

redhaven 2011.03.07. 22:11:29

@Lotyó Bridzsida: deaztán...oan esőt fakasztok...

MegLepke 2011.03.07. 22:12:04

@flanker: én csak nem akarlak utálni, mert az az elvemmel szemben van. Te meg engem úgysem utálhatsz, hisz be vagyok képzelve, mindenki szeret, és tudom, hogy bárkit viszek ki, visszajövök.:)

nyanyanya 2011.03.07. 22:12:27

@redhaven: ugy elkezdtem rohogni, hogy majdnem leesett a laptop az olembol:D

bévé 2011.03.07. 22:12:29

@flanker: na mindenki örül, király.

Darcylla 2011.03.07. 22:13:42

@kérődzőgiliszta: tetszik:))
meg a hímnemű lakosságnak is kedvezőbb lenne, márhogy a só szempontjából, de szavazni a tinilányok fognak. A Bécire.

csicserierika 2011.03.07. 22:13:54

@Lotyó Bridzsida: khm itt a gyengébb értelmi képességű beszél.
Igen , szórakoztat, de engem érdekelnek a villában kialakuló, állandóan változó kapcsolatok is.
Ha csak Laca-féle emberek lennének bent, akkor mi sem kommentelgetnénk itt, mert bealudnánk.
Most én is minősítsem az Anikó rajongókat? Nem asztalim a személyeskedés.
Neked is jó éjt.

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:13:55

@redhaven:

Jóvan, hát a legjobb családban is előfordul a szűkölés, na.:D:D:D

lucc.gizi 2011.03.07. 22:14:24

@Lotyó Bridzsida:
hát, milyen réteg lehetek a barátaimmal??

Van diplománk, nyelveket beszélünk, versenyszférában dolgozunk, és mit ad isten, a bentlévők közül Aleken vinnyogunk...Erre varrjál gombot!:-)

Lanois 2011.03.07. 22:14:53

Teccem teccem. Ágy van, kéz van, törcsi van, olaj van. Mikor van ez a nőnap?

arkangyal44 2011.03.07. 22:15:17

@nyanyanya: perszehogy csak nyugodtan,ha bántó akkor is válaszolok

Tompó 2011.03.07. 22:16:47

@redhaven: Emelt szintű shaolin?? Ez valami okj- képzés? Munkaügyi központban lehet erre jelentkezni?Szánalmas, dagadt, kivénhedt, gyáva bohóc!! Semmi több!!400 a vérnyomásom ha látom a tv-ben.

redhaven 2011.03.07. 22:17:06

@lucc.gizi: Brigida most másra vágyna gombot varrni.

nyanyanya 2011.03.07. 22:17:09

@arkangyal44: nem akarom bantoan feltenni, de nem gondolod, hogy egy huszassal elkestel? mert ha csak egy kicsit is szamol az ember, a gyerkoc mikor 20 eves lesz te 69..

flanker 2011.03.07. 22:17:52

@csicserierika:
>próbáld meg Béciéket, vagy Anikót kritizálni.
Megtettem már.

>Lesz itt ellenvetés jócskán.
És? Nekik joguk van védeni, nekem meg jogom van elmondani az én részemet. S közben esetleg mindketten reménykedünk, hogy a másik belátja álláspontja tarthatatlanságát.

csak az zavar, hogy örökké vele foglalkozol holott utálod,
Nem utálom. Elszórakozok rajta, meg sokszor idegesít, és egy csomó alkalommal meg felháborít a viselkedése. És a szurkolóinak a fanatizmusa is.
De ez nem ugyanaz.

ráadásul aki szimpatizálni mer vele még az is jól le van barmolva.
Nézd, ha valaki ár ellen akar úszni, azzal nincs semmi baj, de nem kell sírni, hogy sodor a víz. Ha neked jogod van hozzá, hogy ANNYIRA szeresd Aleket, akkor nekem miért ne lenne, hogy ANNYIRA NE szeressem? Ezt nem értem egyedül. Ez nem személyeskedés.
És ha a többség Alek-ekézése hangosabb, mint a szurkólók hangja, azt is el kell tudni helyezni valahogy mártíromság és személyes sértettség nélkül.

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 22:18:29

Belepofázás Ayeshától:))))Nem az Alekosz-fanok gyűjtőhelye ez itten, de én vállaltan az vagyok. Pont lefosom, hogy mennyit iszik, mennyire helyesek a mondatai, számomra eredeti és szórakoztató, meg minden, talán már mondtam, hogy szontyolka időszakomat jó párszor feldobja. A többiek közül nem tudok ilyet említeni, semmi érdekeset nem látok bennük, idegesítőt annál inkább.

redhaven 2011.03.07. 22:19:16

@Tompó: gyengébb helyeken egyenesen az utcán okítják!:)))
nemtom a retek mi a vérért tartja benn.

kérődzőgiliszta 2011.03.07. 22:19:32

@Darcylla: Még az is megeshet, hogy Éva is beszáll a nyolckezesbe!
Na, elmennék kottalapozónak!
:-)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:19:52

@redhaven:

:D:D:D micsoda fülledt erotikát csiná't ide Maga itten!:D:D:D

inmemancsi 2011.03.07. 22:21:13

Éva már lenyúlt Lacitól valami hajbizét és nem adott érte cserébe semmit

Tompó 2011.03.07. 22:21:28

@redhaven: Szerintem ha Szandál őt hívná ki az rtl megsegítené a csajszit, hogy benn maradjon, mert ez a Laci felzabálja a reklámbevételek nagyrészét...

arkangyal44 2011.03.07. 22:22:19

@nyanyanya: Nem bántó a kérdésed,és válaszolok is rá, volt egy 23 éves házasságom aminek vége lett, abból van egy 24 és egy 26 éves fiam.Ez a baba nem volt betervezve de így sikerült, mások szerint így akart megfogni magának:))

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:22:23

@Lanois:

Holnap.:D

Oszt cím van-e?:D:D:D

joszif 2011.03.07. 22:22:42

azt már megfigyeltétek hogy a laci mindig azt mondja hogy majd holnap edzés meg nyújtás de mikor szólnak neki akkor sose csinálja? Óriási kamu ez az ember a sport terén.

Darcylla 2011.03.07. 22:22:55

@kérődzőgiliszta: hát, egy búcsúéjszakát Kócbaba is beígért Szandálnak:)
biztos alapkövetelmény volt a válogatáson, hogy bárkivel vállalni kell az erotikát, a zöld kutyával meg a tujával is, Alekosszal szerencsére nem:)

redhaven 2011.03.07. 22:23:53

@Lotyó Bridzsida: Megyek is,a nőnapi előzetesünket olvashatták!
legyetek hihetetlenül rosszak!
pusszantás!
jó éjt!

Tompó 2011.03.07. 22:25:22

@joszif:Sport? Ekkora gyomorral? A kanapé szétnyihelésén kívül másra nem alkalmas! Már lyukat ül rajt.

nyanyanya 2011.03.07. 22:25:37

@arkangyal44: Tehat te nem erzed magad hozza oregnek? Illetve orultel neki az elso pillanattol kezdve? (es amugy jokepuek?:DDDDDDD)

flanker 2011.03.07. 22:26:11

@nyanyanya: @arkangyal44:
Hm, én most 42, az exem 21.
És nem miattunk mentünk szét, a családi háttér volt zűrös.
Mi is gondolkodtunk rajta az elején és képzeld - egy csomóan támadtak, egy csomóan meg elmondtak példákat az ő életükből (saját v. ismerős), ahol nagyon jól működött a dolog. Engem is meglepett a sztorik sokfélesége és kaptam megerősítést. Ha a két embernek ez nem probléma, akkor sztem ugyanúgy meg tudnak mindent oldani, mint mások.

A gyerek kora mondjuk tényleg megkerülhetetlen, de volt, aki ugyanígy, mint arkangyal, megérte még az unokája felnevelését és tudok olyanokról, akik 30-as éveikben meghaltak csecsemőket hagyva hátra.

Nem lehet az életet kiszámítani.

Darcylla 2011.03.07. 22:26:12

@joszif: harcos retorikában erősebb, valljuk meg őszintén:))

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.07. 22:27:25

@Lotyó Bridzsida:
nem érzem magam gyengébb képességű rétegnek, de legyen igazad

redhaven 2011.03.07. 22:27:28

@Tompó: laci már fao téma.
ahol a retket fogni lehet a szahel-övezetben,ott lázongások vannak ilyen habzsi-dőzsi láttán.
ki hallott még olyat,hogy valaki egy kotlóalja tojásból parancsolja a rántottát?

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:28:12

@redhaven:

isten áldja, én is elteszem magam.
holnap nagy nap lesz!!!:D:D:D

TapOut 2011.03.07. 22:29:02

@arkangyal44: gratula!
az én férjem 44 éves, ő még az első baba elött áll :-)

nyanyanya 2011.03.07. 22:30:35

@flanker: en csak siman a korbol indultam ki, lehet 50 evesen szarabbul viseli az ember, ha minden iccaka bombol a baba..

42-21? ez am a liliomtipras. miert buknak a 40es pasik a huszas csitrikre? azt ne mondd, hogy benne talaltad meg azt amit semelyik mas noben:P

Tompó 2011.03.07. 22:30:46

@redhaven: Igen, kívánságlisták vannak olvastam róla, meg Alek márkás italai.... otthon meg örülnek a cukroskenyérnek, tablettásbornak.....

MegLepke 2011.03.07. 22:31:14

@redhaven: jó éjt!:)

@flanker: ohh, nekem ez akkor is fura. De persze mindenki azt csinál, amit akar. Barátnőm is hozzáment 24 évesen a 44 éves pasijához. Egyet kérdeztem: szereted? Mondta: igen. Akkor oké.:)

redhaven 2011.03.07. 22:32:42

@Tompó: már celepek,nem ehetik azt amit eddig...

nyanyanya 2011.03.07. 22:33:24

@MegLepke: ezek a nagy korkulonbsegek ha visszautnek akkor nem most, hanem inkabb amikor mondjuk apa 80 anya meg mindig csak 60 es ott azert mar eroteljesen kijon a kulonbseg..

Lanois 2011.03.07. 22:33:44

@Lotyó Bridzsida: Van hát. Oszt hol óhajtja a kisasszony? Nálad vagy nálam?:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.07. 22:33:49

@MegLepke:

én bármit akartam a témában írni, mind bunkónak tűnt még nekem is, úgyhogy vagy 10x töröltem. és inkább nem mondok semmit:)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:34:50

@nyanyanya:

már próbáltad?
úgy értem, már tobolt az 50 éves énednek a baba?:D:D:D

nyanyanya 2011.03.07. 22:36:32

@Lotyó Bridzsida: meg a mostaniba se:D en csak osszeeskuves elmeleteket gyartok:D

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:37:50

@Lanois:

Na!
Ez az, ezt már szeretem!:D:D:D

Nálam is lehet, ha már van kéjlakom, használjuk ki!:D

Tompó 2011.03.07. 22:37:55

@redhaven: Ó tényleg... én kérek elnézést...Vajon melyiknek lesz a legnagyobb a fellépti díja?? Kókuszban volt asszem, hogy Olivér milyen keresett, jár fellépni, haknizni meg minden, csak azt felejtették közölni, tulajdonképpen mivel lép fel????? Elmegy valahová 150e plusz áfa aztán ott áll a színpadon 30percet és csá, vagy mi??? Aki tudja mondja már meg!

Darcylla 2011.03.07. 22:40:20

@Tompó: fotózkodik félrészeg tinikkel, ez egy. iszik, ez kettő. Kampányol a haverjának, ez is fontos - meg a kocsmahivatalok látogatottsága nő, a fogyasztás emelkedik, gyorsan megtérül a befektetés:)

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:40:32

@nyanyanya:

:D:D:D Nagyon jól nyomod!:D:D:D

arkangyal44 2011.03.07. 22:42:19

Köszönöm,és hogy csavar is legyen a dologban a nagyobbik fiamnak van egy 3 éves fia, azaz van egy unokám is, És itt a kérdés a születendő fiam kije lesz az unokámnak ??:)

MegLepke 2011.03.07. 22:43:30

@nyanyanya: én igazából csak rácsodálkozom erre mindig, aztán megyek tovább. Nem az én életem. Én most 32 vagyok, a legújabb pasim meg 25, hát így.:)

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: :DDDD

flanker 2011.03.07. 22:44:18

@nyanyanya:
>en csak siman a korbol indultam ki, lehet 50 evesen szarabbul viseli az ember, ha minden iccaka bombol a baba..
Az biztos! Én mondjuk nem is tervezem.

>42-21? ez am a liliomtipras.
Á, liliom volt, tiprás nem... :-)

>miert buknak a 40es pasik a huszas csitrikre?
Most mit mondjak? Mindig is buktam a huszas csitrikre, 15 éves koromtól szeretem őket, miért pont most fejezzem be??? :-)

azt ne mondd, hogy benne talaltad meg azt amit semelyik mas noben:
Nézd, éppen nem kerestem semmit, egy nagy szakítás után voltam hónapokkal és jó volt egyedül. De együtt dolgoztunk, s aztán egy idő után mindent együtt csináltunk...

lufka 2011.03.07. 22:44:22

ez nem igaz, azt hinné az ember h egy pszichológiai magazinban értelmes cikkeket közölnek, de már ott is a bulvár mocskot nyomják www.onlinepszichologia.hu/hirek/intelligencia-a-valo-vilagban

ettol függetlenül én is csak azt olvasom:D

nyanyanya 2011.03.07. 22:45:26

@Lotyó Bridzsida: jovanma:( :D

@arkangyal44: mindenesetre gratulalok:) a nagybacsija/nenije lesz elvileg..

Lotyó Bridzsida 2011.03.07. 22:45:53

@arkangyal44:

:D:D A nagybátjya!:D:D:D

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a nagybátyjuk még meg sem született!:D:D:D

arkangyal44 2011.03.07. 22:45:57

@nyanyanya: igen ebben igazad van,én is kíváncsi leszek hogy tudom elviselni,már én is türelmetleneneb vagyok mint 20 éve

flanker 2011.03.07. 22:45:58

@MegLepke:
Látod? Akkor meg mit bonyolítsuk itt a dolgot ilyen akadékoskodó kérdezősködésekkel, meg mileszhákkal... :-)

Tompó 2011.03.07. 22:46:02

@Darcylla: :DDDDDDD@K.Tomoceusz: 32 másodpercig bírtam......

arkangyal44 2011.03.07. 22:47:24

@Lotyó Bridzsida: köszönöm a választ,valami hasonlóra gondoltam:))

nyanyanya 2011.03.07. 22:48:39

@MegLepke: meg egy liliomtipro!!!:D jo az, ilyen korban meg birja ketszer egymas utan:D

@flanker: kivagtad magad, de meg mindig nem tudom, hogy miert buknak rajuk, ugyhogy valami mas indokot kerek:D

the sandwich maker 2011.03.07. 22:49:04

Nézem a ma esti videókat, és nem igaz, hogy ez a László egy jelzőt se tud mondani. Béci már megint kapott egy pirospontot, amiért legyávázta. Valaki könyörgöm vigye már ki oszt haggya kinn!

flanker 2011.03.07. 22:49:17

@nyanyanya: @MegLepke:
mikor mondjuk apa 80 anya meg mindig csak 60 es ott azert mar eroteljesen kijon a kulonbseg..

Vega vagyok és odafigyelek arra, mit csinálok. Jó esély van rá, hogy ez az apa 80 évesen is megnyalja még a sót...

nyanyanya 2011.03.07. 22:50:25

@flanker: leszek ma en a kocsog na:D

dr. gernika 2011.03.07. 22:52:23

@beebeer: Én is erre tippelek és remélem hogy így lesz.

penelope garcia 2011.03.07. 22:52:27

Éva olyan gyakran "remeg, olyan ideges", hogy kezd bennem felhorgadni a gyanú, hogy nem csak ennyi ez...

penelope garcia 2011.03.07. 22:53:48

@beebeer:

A próféta szóljon belőled!

Lanois 2011.03.07. 22:54:15

@Lotyó Bridzsida: Yo! Akkor kezdjük nálad. Olaj van, vagy vigyek?:) Inkább viszek. Biztosamibiztos.

arkangyal44 2011.03.07. 22:58:20

remélem nem árulok el nagy titkot azzal,hogyha megnézel egy fiatalabb lányt ,akkor milyen esélyei lesznek ha egy magakoru fiúval megházasodik.Ha nincs szőlői háttér akkor albérlet, kilátása sincs hogy egy lakása legyen több tízmillióért nem tud venni a hitelt nem tudja fizetni,egekben a rezsi,az ennivaló.
egy idősebb pasinak már van egy kis egzisztenciája, lakás ,kocsi, esetleg nyaraló, néha egy kis külföldi nyaralás,mi kell több? mindketten jól járnak.

flanker 2011.03.07. 23:00:33

@nyanyanya:
Kivagtad magad, de meg mindig nem tudom, hogy miert buknak rajuk, ugyhogy valami mas indokot kerek:
Ha már 1x kivágtam magam, nem szép tőled, hogy megint sarokba akarsz szorítani...
Hogy a negyvenesek miért, azt nem tudom, hogy EZ A 40es miért, azt meg tudom mondani.
Azért, mert (ha jó helyről válogatsz) még nem olyan megfáradtak, törődöttek, cinikusok, mint a 30-40-esek. Mert fiatalabbak. Szebb a bőrük. Ártatlanabbak. Vidámabbak. Taníthatóbbak.
Soroljam még?
Nem akarok ilyeneket írni, de te kérdezted.
Ja, és ez persze NEM minden 20asra vonatkozik, jól meg kell szűrni, mert ugye nekem a jell, a kellm és a szellem Szentháromsága szükséges, úgyhogy ritka ez a konstelláció. De ha ritkasága ellenére mégis belefut az ember, akkor nagyon meg kell becsülni, mert nincs minden utcasarkon ilyen.

[El tudom képzelni más 40es indokokat is - sikertelenebb férfiak számára is becserkészhetőbbek, mert a férfinak van már felmutatnivalója, a lány meg épp most kezdi. Szédíthetőbbek. Tapasztalatlanabbak, ezért könnyebb prédák. Szabadabbak. Bevállalósabbak. Stb. De az enyémek a fentiek.]

MegLepke 2011.03.07. 23:01:55

@nyanyanya: :DDD és elmondanám, hogy sokkal jobb, mint az előző, aki meg 36 éves.:)

@flanker: jóvanmárno! Én mondtam, hogy csak rácsodálkozom, és ennyi. Mindenki úgy él, ahogy akar.:)

nyanyanya 2011.03.07. 23:02:15

@arkangyal44: ezzel most azt mondod, hogy inkabb valassza az ember a kicsivel, sokkal jobb egzisztenciat.. en tudom, hogy soha nem tudnek egyutt lenni valakivel a penzeert, persze az 5os bmwtol nekem is nedves lesz a bugyim, de csak mert az a kedvenc kocsim, holmi mercikkel engem nem lehet lekenyerezni:DDD a ti generaciotok is a nullarol kezdte, aztan csak letettetek valamit az asztalra:) jo nem vagyok ilyen rohadt naiv csak probalom menteni:D

flanker 2011.03.07. 23:03:00

@nyanyanya:
De most miért?
Én ilyet nem mondtam...

TapOut 2011.03.07. 23:03:52

@Tompó:
már régóta érik bennem a kérdés: mi visz rá egy látszólag intelligens embert arra, hogy egy náci tömeggyilkos képét válassza avatarjának?

Darcylla 2011.03.07. 23:03:54

@arkangyal44: aha, csak lehet ezt sarkítani merő rosszindulatból, hogy az ifjú szépség eladja magát a rendezett háttérnek. Nem akarok senkit bántani, de egy ilyen kapcsolat nemigen szimmetrikus, nyilván vannak ennek előnyei is.

joszif 2011.03.07. 23:04:54

apám vadász volt de úgy volt vadász hogy sose volt vadászaton. by.: alekosz :D

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 23:05:14

És mi a helyzet azokkal a kapcsolatokkal, ahol a nő idősebb?
Na, nem ilyen maryzsuzsi stílben...:)

nyanyanya 2011.03.07. 23:05:27

@flanker: es lehet veluk villogni:))

@MegLepke: hat akkor oszinten gratulalok:) en meg hiszek a +5 evben, de lehet 10 ev mulva inkabb abban hiszek majd amiben te:D

flanker 2011.03.07. 23:05:32

@MegLepke:
Ja oersze, így könnyű, hogy ugyanabban vagy te is vétkes...:-)

arkangyal44 2011.03.07. 23:06:04

@penelope garcia: Kedves ezt kifejtenéd kicsit bővebben ?nekem a tesztoszteron szintem magas ezek szerint nem az IQ-m :)

MegLepke 2011.03.07. 23:06:19

@arkangyal44: én ezt soha nem tudnám megtenni. Vagyok annyira öntudatos, hogy csak közös lakásba lennék hajlandó költözni, amit mi ketten hozunk össze. Mondjuk én egy fura fajzat vagyok az elköteleződés szempontjából.:)

@flanker: hehh, azt mondta nekem a nyikhajom, hogy a huszonévesek megirigyelhetnék a bőrömet!:P (és nem csak ő mondta ezt)

nyanyanya 2011.03.07. 23:06:35

@flanker: (vicc volt, csak szar)

@Ayesha: attol fugg mennyire jatszik szerepet a penz:D

flanker 2011.03.07. 23:07:52

@nyanyanya:
Én ilyet nem mondtam, ne adjál szavakat a számba! :-)

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:08:12

@joszif: húúú ha tudnád hány ilyen ember van. pl jogász aki sose volt jogászaton

flanker 2011.03.07. 23:09:22

@MegLepke:
Nagy ügy, hisz tényleg éppencsak 29 múltál. :-)

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 23:10:21

@nyanyanya: mindketten nincstelen senkiházik vagyunk, de önmagunkat adjuk. :):) nem taktikáztunk, egymásra raktunk egy jelet.
nálunk 3 és fél év van, az én javamra.:)

nyanyanya 2011.03.07. 23:10:51

@flanker: kettonk kozul te voltal aki szepen fejezte ki magat, holott nekem kellett volna. majd legkozelebb:)))

arkangyal44 2011.03.07. 23:11:10

@nyanyanya: a mostani párom sem tudta,hogy mim van előbb kicsit feljebb leírtam hogy mentem az első randira,kicsit szakadtan,kölcsön topis kocsival.ő sem a pénzre ment.Ezért is választottam

MegLepke 2011.03.07. 23:12:38

@nyanyanya: nézd, ősszel a hülye ex lecserélt egy vén kurvára (természetesen az itteni 39 éves nőkre ez nem vonatkozik), azóta leszarom, élek és boldog akarok lenni. Csak úgy. Eljött az a pont, mikor már nem számít, hogy fiatalabb. Eddig csak elméletben játszottam a gondolattal, hogy kipróbálom.:)

@flanker: éééééééén? én nem vétettem. Ez csak 7 év, és én nem vagyok ám öregasszony. Ráadásul én is 25-nek nézek ki, szóval...:)

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:13:13

@arkangyal44: Én imádok tanulni. Mennyi volt az első randin a vacsoraszámla, amit a nő kicsengetett?

nyanyanya 2011.03.07. 23:13:19

@arkangyal44: nagyon dicseretes, en elso randit mindig olyan helyre szoktam megbeszelni, ahol nem is lathatom, ha csak ki nem bassza az asztalra a kocsikulcsot, de elmondhatom, hogy en megprobaltam:DD

nyanyanya 2011.03.07. 23:14:36

@MegLepke: mit ne mondjak en nyaron ugyanigy jartam..:D de en meg tul fiatal vagyok a fiatalabbhoz:D

flanker 2011.03.07. 23:15:41

@nyanyanya:
Lásd, kivel van dolgod - megkapod rá az esélyt! :-)

arkangyal44 2011.03.07. 23:15:47

@nyanyanya: Nézd kedvea sokan mondják,hogy pénznek nincs szaga,tudod mikor a bankból hazahozok egy kisebb bőröndbe 30-40 millát és kinyitom tök jó illata van :))

Ancilla 2011.03.07. 23:17:00

@TapOut: Bennem is régóta érik a kérdés.

@Ayesha: Ha a nő az idősebb egy kapcsolatban, az inkább a nőt szokta zavarni. Engem legalábbis zavart.

flanker 2011.03.07. 23:18:12

@MegLepke:
Ééés? Én meg nem vagyok vénember. :-)
29 múltam és szintén jól tartom magam...

arkangyal44 2011.03.07. 23:18:31

@K.Tomoceusz: Viccelsz? megdonaldsz két hambi sültkumpi egy lájtos cola , asszem kaptam vissza az ezresből :)))D

maghozo 2011.03.07. 23:19:00

@arkangyal44: Buktam már el több milliárdot . A van vagy volt még lesz már nem hozz izgalomba .

nyanyanya 2011.03.07. 23:20:36

@arkangyal44: en kerek elnezest:P
@flanker: cuki vagy:D najo de mennyivel multal?:P

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:20:58

@maghozo: Rajtam most is három 16 éves gazdag lány ugrál, pedig elmúltam 80 és 28ezer a rokinyugim. És még gépelni is tudok közben.
Egyedül a világon.

MegLepke 2011.03.07. 23:21:42

@arkangyal44: kabbe!:PPP

@nyanyanya: :)))

@Ancilla: engem most nem zavar. Még.:)

Ayesha (törölt) 2011.03.07. 23:21:59

@MegLepke: azt hiszem, osztom a véleményed:) bár az ember, aki az én szívem összetörte, egyidős a mostanival. Mégis mostani (akár lehet ez a neve is:D) sokkal felnőttebb gondolkodású mint elődje. :)
most érzem magam a legboldogabbnak:)
Emlékszem a 22-23 éves kori önmagamra, aki azt gondolta, hogy fiatalabbal sose...:D

arkangyal44 2011.03.07. 23:23:17

@maghozo: én probálok vigyázni rá ami van,de buktam tőzsdén én is nagyobb összeget az fájt.

maghozo 2011.03.07. 23:24:41

@K.Tomoceusz: Azon nem csodálkoznék :DDDDD
Az élethez való hozzáállás az ami számít.
A stílusod meg minden korosztályt lenyűgöz.

MegLepke 2011.03.07. 23:24:48

@flanker: :)))

@K.Tomoceusz: én meg azt hittem titkárnőd van, aki gépel helyetted. Most akartam kérdezni, hogy lecserélted-e, mert változott az írásjeleid helye.

TapOut 2011.03.07. 23:26:43

@Ancilla: meg sem lepődök, hogy benned is
mikor a hozzászólásaidat olvasom, mintha a saját gondolataimat látnám

coming out off :-)

maghozo 2011.03.07. 23:26:49

@arkangyal44: Bukta ! Nem a pénz az amire vigyázni kell hanem az életkedv meg a kíváncsiság .

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:26:52

@MegLepke: Közkívántra változott. Így már nem tudom elolvasni mit írtam, de mindent a közjó érdekében.

flanker 2011.03.07. 23:27:26

@nyanyanya:
Cuki vagy:D
Tudom. :D Olyat mondjál, amit még nem tudok! :-)

>najo de mennyivel multal?
Figyelj már, te! Hát nincs valami a villaszabályzatban az egy estére szóló kínos kérdések számára vonatkozóan? :-)

arkangyal44 2011.03.07. 23:29:10

@MegLepke: Lepike csillagom utána kárpótoltam, ne izgulj, elvittem a tihanyi nyaralómba,hétvégére azt mondva hogy egy havertól kértem kölcsön,de hamar lebuktam.azaz másnap,az volt a mese,hogy a fűnyírásért cserébe lehetünk ott mert a haver külföldön van,nos nyírom a füvet szorgalmasan, a drága napozik, erre a lüke szomszédom meg átjön és lebuktatott.ne tudd meg :))

nyanyanya 2011.03.07. 23:29:14

@flanker: nem tudom mire akarsz kilyukadni:D de megkimmellek mara, holnap _7.30_kor kelek, botrany. ugyhogy joejt nektek:)

flanker 2011.03.07. 23:30:35

@nyanyanya:
>nem tudom mire akarsz kilyukadni:D
Ó, én csakis tlsztességes, becsületes dolgokra szoktam!

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:31:18

23.30 Nincs hang az online-on. Gigi népszerűsége újabb 2%-kal nőtt.

maghozo 2011.03.07. 23:33:11

@arkangyal44: Alek és a többi villalakok közt pont ez a különbség .Aleket a most érdekli ,mi van most . Míg a többieket meg az, hogy mi lesz.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.07. 23:35:43

@K.Tomoceusz:
nem húztad ki a hangszórót?
mert itt van:)

arkangyal44 2011.03.07. 23:35:51

@maghozo: Alek el sem tudja képzelni mi lesz ha egyszer el kell hagyni a villát,valameik nap mondta a riportban ha láttad :))

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:37:35

23.35 Hang vissza. A falka a dzsakuban, Laca megszólal, kép el. A fasznak kell ennek dumálnia, eddig szép csendben mosta kebleit Gigi.

maghozo 2011.03.07. 23:38:27

@arkangyal44: Csak kérdésre felelt .Nem is érdekli a lesz mind ahogy engem se.

maghozo 2011.03.07. 23:39:43

@K.Tomoceusz:" Kint minden kiderül" - :DDDD

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:43:55

@maghozo: Laca és Béci szándékosan szórakozik. A stáb már ezerszer elmagyárazta nekik miről ne beszéljenek, ezek meg de. Kiszavazni a törvényen kívülit a haverjával együtt.

K Tomoceusz 2011.03.07. 23:52:49

23.50 Már csak 1 mobil kamera van a villában, azt most átvitték a hálóba. Alek nyakkendőben hallgatja a felügylete alatt álló hármast. Nincs könnyű helyzetben, mert baromira nyávognak.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.07. 23:54:01

@penelope garcia: Ha már mindenki őt támadja ... annyi támadástól te se lennél jobban szerintem!

maghozo 2011.03.07. 23:56:10

@Peter_Cs: Majd te is eltűnsz mind a ... a vécében .
Szar vagy a kaki jár a pontok helyébe ?

kéne egy nick 2011.03.07. 23:58:49

@joszif:
A hétfő, mert abban is van szám (sztrip-10, el-1, 6-ár, k-5-él, ri-billió, 7-fő)

@mgrc:
Ott meg minden szó több jelentésű.

penelope garcia 2011.03.08. 00:00:23

@nyanyanya:

Az volt az 5 meg a & feladat kulcsa, hogy rendes állásban forgatták-e, vagy tükrözve. A tükrözött volt a kakukktojás, állásától függetlenül.

K Tomoceusz 2011.03.08. 00:00:58

00.01 Boldog Nőnapot minden Évának!
Alekok!
A virágosnál a sor végén találkozunk.

maghozo 2011.03.08. 00:04:06

@K.Tomoceusz: Aztán szolgáld ki őket rendesen :DDDDD

kéne egy nick 2011.03.08. 00:05:38

Nem szömészetön?

Egyébként anyámat azért nem gúnyolnám ki egy közepes poén kedvéért (még egy naon jóért sem).

Szóval ne írjál ilyeneket, mert kiszeretek belőled! :-)

Csongrád déli része egyébként?

Atok 2011.03.08. 00:21:14

Miutan Szandal kiesik, visszajon a villa ele es hangosbemondoval bemondja, hogy *kep el*

sogeking 2011.03.08. 00:21:23

mije veszett el Aleknak?

Atok 2011.03.08. 00:22:07

@sogeking: Nekem az jott le, hogy a csajok - gondolom Eva - eldugtak Alek kulcsat a ladatol.

sogeking 2011.03.08. 00:24:07

@Atok: a mai online is egy kész IQ teszt, fél mondatokból kell kitalálni, mi történik:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.08. 00:33:06

A Nemzetközi Nőnap alkalmából minden női fórumozónak boldog Nőnapot kívánok!
www.youtube.com/watch?v=EZJyfjOQxGE

Albino Vernyul 2011.03.08. 00:33:11

@K.Tomoceusz: Rajottem, Alek eunuch, es vigyaz a haremre....:)

MegLepke 2011.03.08. 00:35:30

@Peter_Cs: hehe, kössze! <3

Online úgysincs. Legalábbis kb. 20 perce nyomtam be, azóta semmi.

sogeking 2011.03.08. 00:40:04

és lőn világosság

Albino Vernyul 2011.03.08. 00:43:10

@nyanyanya: Nemertem, miert merulhet fel egyaltalan az a kerdes, hogy miert buknak a 40-es pasik a 20-as csajokra.. Egyszeru biologia... A him kodolva van az utodnemzesre... Ennek megfeleloen az erre legalkalmasabb nostenyeket keresi.. Marpedig korban a 20-as eveikben jaro nostenyek erre a legalkalmasabbak... Ennyi, a tobbi csak civilizacios puder...:)

Albino Vernyul 2011.03.08. 00:47:32

Jo ma az online.. 20 masodperc kep, 10 perc sotet... Viszont a tyukolban kotkodalnak a csajok... Na Anit megrongalta egy kutya egy vaskapuval..

sogeking 2011.03.08. 00:48:33

azt hiszem kiábrándultam:)

penelope garcia 2011.03.08. 00:49:59

@arkangyal44:

Amit leírtál. A fiatal nőstények a sikeres hímekre buknak, mert a bővebb erőforrások birtokosa nagyobb valószínűséggel képes és hajlandó segédkezni az utódok felnevelésében, illetve valószínűsíthetően eleve jobb génekkel rendelkezik, mint kevésbé sikeres társai.
Lévén a férfiak többsége negyvenes évei környékén van a csúcson, ezért a fiatalabb nők (de az idősebbek is) kultiválják a negyvenes pasasokat.
Meglehetős hiány is mutatkozik bennük, mondhatom. Nagy a kapkodás értük. :)

sogeking 2011.03.08. 00:51:29

@Albino vernyul: a szívecskés nadrágos nőszemélyből:)

Albino Vernyul 2011.03.08. 00:52:28

@penelope garcia: Ja, ez a helzet a nosteny szempontjabol...:)

MegLepke 2011.03.08. 00:52:45

Szandál nem tudja mi a békalencse.

Albino Vernyul 2011.03.08. 00:53:14

@sogeking: Miert..? Mert minden allatot hazavitt, es Te nem voltal koztuk...?:))))

penelope garcia 2011.03.08. 00:55:45

@K.Tomoceusz:

Hát csillagom, ha három 16 éves csaj hiába ugrál rajtad, mert te inkább gépeléssel kötöd le magad, akkor neked meszeltek. :)

(Vallomás: Annyira nehéz hozzád szólni. Az avatárodtól Johannesburgig tudnék futni, pedig már a sulikörökben sem voltam soha májer. Szadista-e vagy?)

sogeking 2011.03.08. 00:55:45

@Albino vernyul:
ennél szebben meg sem tudtam volna fogalmazni:)

rosszkislányt melengettem a keblemen

joszif 2011.03.08. 00:56:41

alek most egy testápolon van ennyire kiakadva?

joszif 2011.03.08. 00:59:12

megint a lényegnél a levélnél veszik el áááá nem is értem minek erőltetem ez az egészet

Albino Vernyul 2011.03.08. 00:59:46

Anyatok.. Levelet kaptak.. Beci kezeben volt.. Megkerdezte..:
- Rosszalkodtatok megint?
- Nem
- Biztos?
Erre elvettek..............

joszif 2011.03.08. 01:01:05

holnap esküszöm lemérem mennyit megy az adás a 7 óra alatt

sogeking 2011.03.08. 01:03:02

Szandi nem akar visszamenni,
végre egy jó hír

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:03:24

@sogeking: Felig doglott macskak, Anit vaskapunak ranto kutyak voltak teriteken.. Szerintem eger valodban ebben a kornyezetben porul jartal volna..:)

joszif 2011.03.08. 01:07:27

szandika nem nyerni ment akkor miért akar a párbajról visszamenni.
kemény vagy béci a leggyengébbet vinnéd párbajra.
szandika menjen haza nem való a villába
szandika évát vidd ki ő a villa szégyene
szandika ha vissza akarod nyerni a renomédat azok közül válassz akik rádtették a jelet...
hajrá éva és alekinnyó ti vagytok a legjobbak
hajrá szandika te vagy legjobb
hajrá béci .... csak keményen
éva soha nem kedveltelek de amit az elmúlt napokban műveltél az túl ment minden határon
drága szandi iszonyúan tetszel nekem nagyon szexi vagy... nevess sokkal sokkal többet.... (ez kurva hosszú és gyorsan olvas)
kedves vicuska , sárga pizama, piros bikini, fekete bőcucc, mindenben gyönyörű vagy, smink nélkül is te vagy a legszebb, küzdj harcolj.... bazdmeg de hosszú ez is Forza Éva , Mario Rómából
drága éva nagyon nagyon szeretlek te fogsz nyerni
gratu. mindenkinek nagyon kitartóak vagytok nem tudom meddig bírnám
kedves szandika én nagyon imádlak és sokan mások is ne add fel
kedves laci köszönjük hogy a mai világban van még egy ilyen igazi férfi , anikó te csak legyél napraforgaó mert szép
tuti hogy egy 10-essel nagyobb az iq-tok, ingerszegény stb stb...

sogeking 2011.03.08. 01:08:09

Éva: hát ezek tényleg figyelik a sárga pizsamámat

Flashdance 2011.03.08. 01:10:48

Hat gitarpengetovel sem sokan ettek eddig a tortenelemben joghurtot :)

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:11:14

Nahhh.... Szandi Blikket olvas rozsaszinben, Ani rozsaszin dobozbol, rozsaszinben vanilia fagyit nyalakodik... En is nyalakodnek... Hummmm..:)

joszif 2011.03.08. 01:12:34

Ez valami undorító lehet ez a fürdő állandóan tocsognak a vízben

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:13:41

Behh... Gigi, Jerzy zuhanyozik.. Uncsi... Vissza a nyalakodast gitarpengetovel, ahogy a kollega mondta..:)
Beci elemelte Alek testapolojat, mert nem ad senkinek, de O igen...:)

sogeking 2011.03.08. 01:15:24

@Albino vernyul:
eddig főleg Ani külső adottságaira koncentráltam, és nagyvonalúan átsiklottam az egyéb dolgok felett, de amióta ilyen slampos, kritikusabb vagyok:)

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:22:17

@sogeking: Juj... Es most mi bajod szegennyel..? Rosszul all a haja...?:)

sogeking 2011.03.08. 01:27:09

@Albino vernyul: igen, már egy hete folyamatosan:) elveszítette a démoni énjét

az elején még sírni is olyan aranyosan tudott

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:37:25

@sogeking: LOL.. Egyeseknek semmi se jo...:)
Erdekes az online, asztali csendelet, zuhanyzasi hangokkal alafestve..........

penelope garcia 2011.03.08. 01:39:17

@sogeking:

Nu, elmúlt a szerelem?
Tudod, mint a viccben:
Pasi megbámul egy gyönyörűséges tündért az utcán, aztán megvonja a vállát - Ezt is unja már valaki..

sogeking 2011.03.08. 01:39:38

@Albino vernyul: igen, csináltam is pár skiccet gyorsan

sogeking 2011.03.08. 01:42:42

@penelope garcia: most múlik pontosan, engedem had menjen

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:44:33

@sogeking: Nah, felebredt a rendezo.. Szinkronba hoza a kepet a hanggal.. De vajh mi tortenik a haloszobaban, orgia...?

sogeking 2011.03.08. 01:47:00

@Albino vernyul: orgia ah álóban, és Alek közben fogat mos? na ne

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:50:31

@sogeking: Beci, Laci, Jerzy egymas hegyen hatan, a lanyok vihognak, ebbol Alek inkabb kimarad...:)

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:52:44

Gigi egyedul a pihiben sexualja a macijat alvas kozben... Jerzy bolyong a ladaja, meg a konyha korul..

MegLepke 2011.03.08. 01:54:11

@Albino vernyul: igen, ezt én is felettébb élveztem. Most pedig a konyhát láthattuk. Na, a kamerás végre rátalált Erzsire, aki végig gyalogolt a nappalin. Új emberek vannak, akik gyakorolják a kamerahasználatot?

Albino Vernyul 2011.03.08. 01:56:21

@MegLepke: Szerintem sztrajk van, es a Moszkva terrol szereztek alkalmi munkasokat.. Amugy Jerzy rajtautott Gigin...

sogeking 2011.03.08. 02:00:28

nézek egy kis NBA-t,
ja és boldog nőnapot mindenki(nek) aki szereti

jó 8

penelope garcia 2011.03.08. 02:07:44

@Albino vernyul:

Fergeteges fogatás (Bowfinger) megvan? Mexikói bamba illegálokból profi technikusok? :)))

kéne egy nick 2011.03.08. 02:25:26

Kitöltöttem ezt a villás IQ-tesztet, de nem mondom meg, mennyi lett, mert megvertek, hogy nagyképűsködöm...

És még volt 2 válasz, amit ugyan kitaláltam, de nem azt a gombot nyomtam meg (mert tényleg kevés volt már rá az idő, és kapkodtam).

Meg vagyok lepődve magamon.

A papíros, időre menő IQ-teszt mondjuk annyiból jobb, hogy ami választ kapásból tudok, azt 2 másodperc alatt töltöm ki olvasással együtt, és marad idő a többire, itt azért a melyik ábrán található az adott krikszkraksz jellegű feladatoknál nagyon neccesek az idők, volt, amit nem is tudtam kitalálni, de ha van még 10 másodperc, lehet, hogy sikerül.

kérődzőgiliszta 2011.03.08. 02:46:30

Na, nagyonkedves éjszakások! Ha nagyon unatkoznátok, itt van egy kis néznivaló:
www.youtube.com/watch?v=BO0TMfR8qhc&feature=related

kérődzőgiliszta 2011.03.08. 02:48:44

@kéne egy nick: "Meg vagyok lepődve magamon."
Akkor te MegLepke reinkarnációja lehecc! Detényleg!
Próbáld meg azzal nehezíteni a megoldást, hogy nem nézed a kérdéseket!

MegLepke 2011.03.08. 02:49:33

@kérődzőgiliszta: áááááááá, imádok benned mindent!!! Bár nem unatkozom, ezt SSKK ki nem hagyom!:)

highlife 2011.03.08. 03:09:05

Az utolsó kép címe: büdös cigányok

KISCSILLAG 2011.03.08. 03:51:12

@arkangyal44:

nincs élet a villán kívül Alek számára

Gempacsöki boborján 2011.03.08. 07:22:23

@arkangyal44: Engem inkább az izgatna,hogy hogyan sikerült egyáltalán nyerned ott?

Gempacsöki boborján 2011.03.08. 07:23:49

@highlife: Néha amikor a kamera úgy áll,meg a fényviszonyok is valóságközeliek,akkor látszik ám a Béci és Anikó valódi bőrszíne rendesen.Amúgy összeillő pár lennének,szeintem mozog is valami a bugyiban meg a gatyában is.

Gempacsöki boborján 2011.03.08. 07:24:25

Megvan kihez csapódik majd anikó!Hát a Bécihez!

Albino Vernyul 2011.03.08. 08:02:44

@Gempacsöki boborján: Szerintem a tuja lesz, es maradjunk ebben...

dajan 2011.03.08. 08:24:24

Hajnalka, a sajnálok szó nem sajnállok. Vigyázz a hibákra, mert akkor a történetek megközelítése is sajnálatos.

Hódos Hajnalka 2011.03.08. 08:31:22

@dajan: azért írtam két ellel, mert így ejti, nem azért, mert nem tudom, hogyan kell helyesen írni, de köszönöm a figyelmeztetést.
sajnos vannak helyesírási hibáim, az utóbbi időben szaporodnak, a franc se tudja miért, majd odafigyelek.

Albino Vernyul 2011.03.08. 08:36:42

@Hódos Hajnalka: A stressztol van... Azert Evat vegegnezni naponta, rombolja a lelkivilagunkat... En is erzem, hogy kezdek szetesni...:)

dr. gernika 2011.03.08. 08:38:52

@Albino vernyul: Én is basszus, pont mióta Évát nézem. Lehet ez az oka? :O
:D

Albino Vernyul 2011.03.08. 08:40:54

Amugy, ha Szandi kiesik, es Aniko nem talal lelki fogodzot, be fog csavarodni..

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.08. 08:49:34

@dajan: én meg azt nem tudom, hogy tud egy történet megközelítése sajnálatos lenni

lac64 2011.03.08. 08:51:45

@Albino vernyul: Hát sanszos. Hozzátenném, hogy abban a közegben olyan társ nélkül, akivel megbeszélhetsz problémákat, Alek - és talán Laci - kivételével mindenki megbolondulna.

Lanois 2011.03.08. 08:58:31

Mind a Magam, Mind az RTL Club Nevében Minden Kedves Full HV-s Ribinek Nagyon Boldog Nőnapot Kívánok!

Albino Vernyul 2011.03.08. 09:00:04

@Lanois: Hat kesz uriember vagy, le se tagadhatod...;)

Hódos Hajnalka 2011.03.08. 09:02:16

@Lanois: :DD hát a pisasárga gumós begónia hol marad?

Lanois 2011.03.08. 09:14:22

@Albino vernyul: Ugye?:)
@Hódos Hajnalka: A gazt Tomoceusz kolléga intézi. Tímvörk van.:)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.08. 09:16:54

@Hódos Hajnalka: nekem tegnap hozott apósom (aki amúgy tényleg nagyon szeret, csak hát férfi a lelkem) egy nagy csokor kirzantémot ;P

kellemes temetőszag leng a házban ;)

Oleg Gontar 2011.03.08. 09:20:40

Egy szelelmi fellacio volt ez a cikk szamomra, konnyed szorakoztato.

Lickollak.

Albino Vernyul 2011.03.08. 09:21:18

@Lanois: En hozom a cserepet.. Muanyag (piros), vagy agyagcserep legyen csipkemintaval...?:)

zoxó 2011.03.08. 09:21:22

Nekem most állított be a főnököm egy tálca primulával. Választottam. Ahhoz képest, hogy néhány napja ordított velem az irodában, ez már haladás???

Albino Vernyul 2011.03.08. 09:27:36

Na holgyek, itt vala nehany alfahim, hogy meg tudjatok becsulni a ferjetek/baratotok kokadt viragait..:):

www.youtube.com/watch?v=wwPNQYaMjEo&feature=related

Lanois 2011.03.08. 09:38:15

@Albino vernyul: Műanyagra gondoltam csipkemintával. Adjuk meg módját.

-Sarq- 2011.03.08. 09:39:44

Valaki, aki mostanában jobban képben van, elárulná nekem, mi az oka, hogy mostanában Alek állandóan Tordast cinkeli? Kicsinyes genyázásról van szó, vagy esetleg tényleg sunázná?

dr. gernika 2011.03.08. 09:47:45

@-Sarq-: Tordas már a kinti világban is koptatta, talán azért. Bár szerintem azon a nőn csak cinkelnivaló van, szóval nem bánom. Igaz, az még jobb, mikor Éva vérét szívja.

-Sarq- 2011.03.08. 09:53:49

@gernika: Igen, de ezt a témát az elmúlt 1-2 hétben vette elő, ezért értetlenkedek.

Tompó 2011.03.08. 10:16:54

@TapOut: szimpatikus a mosolya......

dr. gernika 2011.03.08. 10:25:26

@-Sarq-: Akkor kérdezték meg tőle, hogy ki hiányzik neki a kiesettek közül. Poénnak szánta, a többiek fuldokoltak a röhögéstől, gondolom azóta ezért használja, mint humorforrást.

osgood 2011.03.08. 11:13:29

@redhaven: "ki hallott még olyat,hogy valaki egy kotlóalja tojásból parancsolja a rántottát? "

Bárki, aki pl. engem megkérdez, hány tojásból kérek rántottát.

mama ottmarad 2011.03.08. 11:15:48

@kérődzőgiliszta: köszi Gilcsi, imádok bennük mindent, feldobtad a reggelt :)

mama ottmarad 2011.03.08. 11:35:14

Senk nem említette eddig, vasárnap óta többször eszembe jutott Buci poénja, igazán szót érdemel.
Az egyik reklámszünet végén belehahózott a kamerába.

Hahó, otthonlakók!! Gyorsan üljenek le a kanapéra, folytatódik az összefoglaló!

Ez olyan aranyos volt, hogy <úgymond> engem is, személyesen megszólított.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.08. 12:01:57

@mama ottmarad:

Megkérdezhette volna azt is, hogy van-e egy cigid :)

mama ottmarad 2011.03.08. 12:06:25

@Nard: ne mááár, most tényleg ... értem én, és meg fogja kapni azért a büntetését,
ám mindettől elvonatkoztatva, ez egy kedves kiszólás volt a nézőkhöz, és én jót nevettem rajta.

mama ottmarad 2011.03.08. 12:29:46

@TapOut: tényleg szánalom...vagy még éretlen kiskorú egyén, és nem érti még.
Vagy sosem figyel rá a környezete, szeretetéhségét feltűnni vágyással leplezi. Mindegy neki, csak kicspja a biztosítékot. Ő ezzel trollkodik.
Valószínűleg több helyen, több nicken szerepel, olyan, mint régen a ballonkabátos faszvillantósok.
Talán egyszerűbb nem tudomást venni róla, mert ha válaszolsz, vagy felbosszantod, azzal eteted, ha kizárnád a topcból, hét új nicket növesztene.

Hódos Hajnalka 2011.03.08. 12:38:31

@_fű a szénakazalban: nagy a te jóságod és köszönöm.

cserébe most én is kiváglak, mert itt senki nem beszél így sixxről. bocsika.

az újdonság garázsa 2011.03.08. 12:47:06

@Hódos Hajnalka:
Jó, akkor most te is csatlakoztál a sixxhez hasonló tahók táborához.

Ezúton is gratulálok.

az újdonság garázsa 2011.03.08. 12:48:55

Így mondjuk könnyű olyan blogot vezetni, amiben csak dicsérnek, hogy milyen jó vagy, ha mindekit kivágsz, aki kritizál.

mama ottmarad 2011.03.08. 12:52:37

Mivan, mivan??? Csak nem címlapon vagyunk? :DDD

csikarcsi 2011.03.08. 12:52:51

@MegLepke: Valószínű, hogy én tudtam rosszul. Akkor a nagyiját is imádom.

beacska 2011.03.08. 13:03:58

@Hódos Hajnalka: sixx kipenderítette a Hotel Édenből, azért dohog itt. semmi személyes

K Tomoceusz 2011.03.08. 13:05:57

Nincs még poszt? Akkor elemezzünk egy kicsit! Tegnap éjjel a közvetítés erősen akadozott, ha jól láttam a stáb leszerelte az igazmondó hintát és bedobott a villába egy focilabdát. Valamelyik felelős beosztású kormánytag lesz a következő meglepetésvendég.
Nem tudtam meg, ki lesz Szandika párbajellenfele, most Bécit emlegeti, de annak még nem jött el az ideje. Neki a 120. nap körül kell párbajoznia, sanszosan Alek ellen. Akkor fogják jó magaviselet miatt harmadolni és próbaidőre hazaengedni.

beacska 2011.03.08. 13:08:22

@K.Tomoceusz: ne reménykedj, az új kormányban új szelek fújnak: a tévé tilos. a netet is csak módjával, korlátozva.

kén-e egy nick? 2011.03.08. 13:20:13

@beacska:
Tegyük hozzá: a semmiért.

És mivel ugyanúgy semmiért tiltotta le a nicket HH is - elég lett volna törölnie a hozzászólást, ha nem tetszik -, most már van személyes.

Kicsit idegbeteg mindenki az Indexnél, úgy látszik.
Ez alapfeltétel a felvételinél?

mama ottmarad 2011.03.08. 13:33:53

Arért toleráljuk már azt a helyzetet, hogy egy fedél alatt két ilyen szart kell nézni naponta. Jó tudom ... hobbi. Néha fárasztó az is.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.08. 13:36:30

@kén-e egy nick?:

HH nem a zindex embere. Ez az ő blogja, megteheti, hogy kidob innen bárkit.

kén-e egy nick? 2011.03.08. 13:42:03

@Nard:
Na ja, ez (mármint a Hogy volt?) nem az Index blogja, mi?
Szerinted honnan kapja a fizetését?

Ő csak egy cikkíró itt. A sok másik mellett.

És persze, megteheti, mert joga van rá, de ettől még tahóság volt, amit tett, mert oka, az viszont nem volt rá.

(Az, hogy valaki épp idegbeteg aznap, nem ok.)

iinside 2011.03.08. 13:57:46

Kedves Hölgyek, Lányok, Asszonyok!

Nőnap alkalmából sok boldogságot kívánok Nektek!

Szeretettel: iinside

Tompó 2011.03.08. 14:01:56

Mi történt? Kit dobtak ki? Miért? Valaki?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.08. 14:14:41

@kén-e egy nick?:

Nem kap fizetést. Nem az index blogja. Ő nem cikket ír, hanem postot. Nekem is van blogom, ennél a blogszolgáltatónál. De nem fizet nekem az index. Azért nem, mert ez nem az index blogja.

Ayesha (törölt) 2011.03.08. 14:19:18

Sziasztok:)
szereti valaki a krumplistésztát?:)

Bob munkatárs 2011.03.08. 14:21:51

@KISCSILLAG: Télleg valami dan-vizsgáról volt szó. Akkor inkább maradjon. Laci rendes ember, ha néha furcsa is a szeme. Szandika mehet.

Ayesha (törölt) 2011.03.08. 14:28:31

Most főztem meg életem első krumplistésztáját és azért török be egyből ezzel a kérdéssel:)

MimaTeDrága 2011.03.08. 14:29:15

Hajni azt a rengeteg sok pénzt,amit mint Indexes cikkíró keresel,légyszi oszd szé közöttünk. :)))

MimaTeDrága 2011.03.08. 14:33:40

Hopszi eltűnt a hsz-em. Na még 1x.
Szervusztok, régóta zugolvasok, nőtársaimnak boldog nőnapot, Zoltánoknak boldog névnspot,mindenki másnak pedig szép napot, mindenekelőtt Hajninak!

Ayesha (törölt) 2011.03.08. 14:34:28

Én a Zoltán nevű nőknek kívánok minden jót.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.08. 14:34:39

@MimaTeDrága:

Szerintem vatikáni valutában kapja. Azt mind szét is osztja köztünk.

MimaTeDrága 2011.03.08. 14:35:23

Hopszi eltűnt a hsz-em. Na még 1x.
Szervusztok, régóta zugolvasok, nőtársaimnak boldog nőnapot, Zoltánoknak boldog névnspot,mindenki másnak pedig szép napot, mindenekelőtt Hajninak!

MagasMacska 2011.03.08. 14:50:36

@Ayesha:

Szeretem, és állítólag jót is főzök.
Valami problémád van?

MegLepke 2011.03.08. 14:53:10

@iinside: köszike!:)

@Ayesha: én szeretem, kérek. Most pedig nézem az új posztot.:)

kén-e egy nick? 2011.03.08. 16:59:50

@Nard:
Gondolom, te nem a Hogyvoltra blogolsz.
A teljes blog.hu persze, hogy nem az Indexé.
Van pár blog, amiért tutira fizetnek, pl. a Hogyvolt, a comment:com és társai. Szerinted miből élnek az olyan emberek, mint HH, sixx és társaik, akik csak blogokban forulnak elő?
Munkából biztos nem.

A poszt meg egy divatszó. Magyarul (leginkább) cikk, ahogy a komment meg hozzászólás.
Tudod, van, aki még tud magyarul.

KISCSILLAG 2011.03.08. 20:14:00

@Hódos Hajnalka:

Kedves Hajnal!

van egy komment, ami nagyon zavar, mivel nincs benne információ, viszont csak szidalmaz egy csoportot, örülnék ha törölnéd,

előre is köszönöm, a komment időpontja:

2011.03.08. 03:09:05

K Tomoceusz 2011.03.08. 20:29:51

@KISCSILLAG: Most már engem is. Eddig észre sem vettem.
süti beállítások módosítása