Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X75

2011. március 02. 15:00 - Hódos Hajnalka

Élni jó, játszani jó, én meg amúgy is szeretek pacsálni a homokozóban, kerek, nem kerek, megünnepeljük a 75. posztot. Kisjubileumot tartunk, gyertek játszani! Az ajándék egy különleges élmény, sixx jóvoltából. A nyertes jutalma, hogy bemehet a Villa kameracrossba. Velem.

Úgy gondoltuk, a nem mindennapi élményben mindenképpen egy törzskommentelőt szeretnénk részesíteni, de nem szerettünk volna a saját szakállunkra kiválasztani valakit, hiszen halljátok, hülyékvagytok, mindent egyformán és mindent imádunk bennetek. A nyereményért meg kell, hogy küzdjetek. Egy olyan kérdéssort állítottam össze, ami a hogyvolt vv4 közösségével kapcsolatos, így azok, akik a kezdetektől itt eszetlenkednek velem együtt, nagy eséllyel meg tudják válaszolni azokat. 

A játék ma (2010. március 2.) este kilenc óráig tart, a tizenegyedik helyes megfejtő jöhet velem a Villába. A kérdéseket a poszt végén találjátok, a válaszokat kommentben küldjétek, hajrá, mindent bele! 

Köszönjük, sixx!

Hisztérikus röhögésben törtem ki és megpróbáltam elképzelni a jelenetet, mi lehetett az előzménye annak, hogy egy reggeli hányingerből Gigi terhes Villalakóvá lépett elő. Szerintem az történt, hogy a stáb egyik férfitagja ránézett a falinaptárra, az asszony megint húzódozott tegnap este, pedig március van bazmeg, itt a tavasz, dagad a fasz, kiáltott fel, ezt meg kell lovagolni, és lám, pedig Gigi is megmondta, lehet, hogy csak hánynom kéne egyet és jobbat lennék. Persze, elhangzott az is, míg Jerzsi szellőztetett, megtermékenyítettél, Jerzsi vissza is kérdezett, kérjek terhességi tesztet? Dehogyis, nevetett Gigi, ebből aztán Lilu a lovardából megörökölt trottyos nadrágjában messzemenő következtetéseket vont le: ezzel akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a kameramentes órán ezek márpedig szexeltek és ezt most beleverjük mindenkinek a fejébe, ha a fene fenét eszik is.

Amíg Gigi a hányingerrel küszködik – azóta tán meg is szült, mit lehet tudni – Éva és Alekosz a nappaliban beszélgetnek. Éva szerint az az elképzelés, hogy Szandika kiviszi őt párbajozni. Te jössz vissza. Honnan veszed? Figyelj, neked is vannak jó megérzéseid, nekem is vannak. A Szandika addig van itt, amíg ki nem megy párbajozni. Teljesen mindegy, kivel megy ki, kint fog maradni. A téma benn a hálóban ugyanez, Béci és Laci próbálnak a jövőbe látni. Béci attól fél, ha az Évára raknak, akkor biztos, hogy a Jerzsit viszi ki. És vissza is jön az Éva, súgja Laci. Péppé veri a Jerzsit kinn. Ezért lenne jobb, ha a Jerzsi választana. És kit választ? Engem, téged, a húgodat? Hát nem lennék Béci helyében, az biztos. Gigi vagy rókázott, vagy nem, de visítani már tud, ez mi? Hát, ez egy stúdió akar lenni. Béciiii, Alek! Érkeznek a többiek is, szoláriumot hallottam, mondja Éva, aztán már fordul is vissza, ja, hát ez annyira nem hat meg! Szandika is szoláriumot hallott, feküdj vissza, én is jövök vissza, semmi érdekes ilyen zene, ilyen mit tudom én milyen faszság! Úristen, micsoda hangszer ez, vigyorog Alekosz. Érezheti, hogy nem szívelem különösebben, a Patika betétdala után most meggyaláz egy másik számomra kedves dalt is, Balázs Fecó Évszakok. Ősz óta sokszor eszembe jut, emlékszik valaki a filmsorozat végére? Götz Anna kiabált a repülőtéren, felvettek, felvettek! A távolba induló férfi nem hallotta, egy másik utas mondta neki mosolyogva, azt kiabálja, hogy szeretlek. Hát én is azt hallottam, mikor a mama negyvenéves huszonhatosával elindultam a kutyákkal a határba, hogy azt kiabálja utánam, maj’ én is mék, nem sokkal később jöttem rá, hogy az lány, nincsen fék akart lenni, maradjunk annyiban, hogy empirikus úton tettem szert erre a tapasztalatra. Biztos jön hozzá valami segítség! Biztos kapunk valakit, bólogat Gigi. Igen, érkezik a Lilu által többször popsztárnak titulát Kasza Tibi és LL Junior, puszi puszi, juj.

Lesz két csapat, lesz egy kis rivalizálás, és az a lényeg, hogy el fogunk készíteni kettő dalt, mindenki a saját stílusában. Instant sztárgyártó csapat vagyunk most. Párbajszerűen fognak elkészülni ezek a dalok, amit valójában ti fogtok írni. Ez nem egy ilyen pár órás program, hanem mi pár napig veletek fogunk lakni. Kitör a hitetlenkedő úristenezés, juj, esküdj! Alekosz kicsit idegenkedett ettől a dologtól. Azért jó, valaki jöjjön vendégségbe, de még itt is alszik, az már… Úgy éreztem, mintha a saját lakásomba hívatlan vendégek előzetes bejelentés nélkül érkeztek volna, akiket én nem hívtam meg. A popsztárok felmérik a képességeket, aztán indul a rock’n’roll. Itt jut eszembe először Ford Fairlane, hé Pavarotti, az ujjammal jobb ritmust tudok pattogtatni! A ki hol alszik intermezzo csak azért érdekes, mert Éva kutyaólnak titulálja a saját ágyát, megalakulnak a csapatok. Tibi megpróbálja rávenni Junior csapatát, hogy szabotálják a feladatot, hihihi. Éva, zenei múlt? Semmi. De a zenét szeretjük? Laci négy évig hegedült, nyolc évig szolfézsra járt. Nagy ügy, én is, csak mikor letettem a vizsgát, csellóra (nem brácsára, köszönet Bogi és Burkónak) javasoltak és anyám öccse a halálba baszogatott azzal, hogy többet az életben nem fogom tudni összezárni a lábam. Jaj hogyne hittem volna el, tíz éves voltam, így nem lett belőlem Apocalyptica, se kislány a zongoránál.

Juniorék a nyugiszobában skáláznak, lálálálálá, Lacinak szegénynek semmi hangja az előképzettség ellenére, léggitárszóló, ez az, lezárt agyam kulcsát eldobom! Én a hajamat rakom le az asztalra. Béci tolja, Juniornak tetszik, Szandinak is elkerekednek a szemei, Alekosz egy baromfivirslinek látszó tárgyba énekli borzasztó hamisan, hogy nem tudja mi hajtja, a boldogság vagy a keserűség. Éva a sokéves Edda Művek repertoárból csak Pataky Attila két öklét tudta elsajátítani, Bécin felröhögök, aszongyahogy, Anikó, mi az a csajnóta amit mindig kérsz és részegen szoktad énekelni? Tibinek a legkellemesebb meglepetés Laci és Éva, ők tipikus fürdőszobai énekesek. Hogy én mit énekeltem volna? A Generáltól a Fűrészt, mi mást.

Kasza Tibi vacsorát főz, az egyik kedvenc kajáját készíti el, tejszínes, enyhén currys, nagyon finom lesz. A Lakók csicseregnek, Gigi elmeséli, milyen nehéz benn, meg hát nincs szex, az a másik, ami megöli az egészet. Elmeséli, hogy kaptak Jerzsivel kameramentes órát, a beszélgetéstől kezdve minden volt. Ajajj, Anikó kezd belendülni, ha négy hónappal ezelőtt azt mondják nekem, hogy a Juniorral fogok egy szobában aludni, nem hiszem el. Ha jól számolom, még négy deci és jön a hallodhülyevagy, mindent imádok benned! És most meg itt van és azta! A nappaliban röhögés, Alekosz elmeséli Tibinek, honnan lehet tudni, hogy Éva rámozdult valakire. Először csücsörít, aztán kacsintgat, utána riszál. Éva röhögve kommentálja, ez hülye. Anikó, ha téged akar, akkor rámozdul a Juniorra, ezáltal mindig ki lehet következtetni, hogy akivel össze szeretne jönni, mindig a barátjával szeretne, csak ez egy ilyen módszer. Alekosz hogyan hódít? Az egy másik dimenzió, nem értheted. Jeges fuvallatként érkezik Szandika, aki nem alszik, csak nem kíváncsi a műröhögésre meg semmire. Junior faggatni is kezdi később, minden rendben van itt? Rajtad érzem, hogy izé, hasonló vérmérsékletű vagy, ezért kérdezem. Szandi panaszkodik. Sokszor van úgy, hogy egy hajszál választja el attól, hogy valakinek be ne üsse az arcát. Az Alekosz meg dumál, visszahallja, hallja a motyogást, de nem úgy jön oda, hogy izé, hanem hátulról! Amúgy kamázza, mert olyan dili, aztán nosztalgiázik egy kicsit, milyen jó volt, mikor Olivér még itt volt, milyen spanok voltak ők négyen. Junior arra biztatja, vissza kéne ez hozni.

Tibi Alekoszról kérdezgeti Évát, Éva gyorsan eldicsekszik, hogy belé szerelmes az Alekosz. Egyszer volt olyan, hogy csókolgatta a nyakamat, és akkor bevallotta, de azt mondta, hogy ezek a dolgok már letisztultak benne. Nem, egyetlen kósza percre sem merült fel benne. Alekoszban igen, de benne nem. Nem zavarok, lép ki Alekosz a kertbe. Dehogy, pont rólad beszélgettünk, kérdezte a Tibi, hogy a mi viszonyunk…Mint egy jó házasság, vigyorog Alekosz. Gigi elmeséli, azért nem szexel Jerzsivel, mert akárhányszor eljut oda, hogy leszarja, mindig eszébe jut anyu, apu meg hogy hatmillióan nézik a műsort és ha egyszer kimegy, ezt nem akarja visszanézni. Hát van elég más felvétel, valóban. Tibi és Junior nem tudják, hogy az Igazmondó Hinta valójában egy aknamező, ezért halálos nyugalommal besétálnak a csapdába. Poénkodással indul a kérdezgetés, kit vinne Junior párbajozni, kicsik a körmei, rágja őket, mi volt a legextrémebb helyszín, ahol szexelt, miért szingli Tibi. Anikó palintázik, Junior visszakérdez, és neked mi volt a legextrémebb helyszín? Egy erdőben, egy elhagyatott ház előtt, egy Simsonon. A Simson ezüst színű volt egyébként, nem szeretném, ha az információ hiánya miatt bárki álmatlanul hánykolódna. Juj és Anikó parázott és nézte a házat, nehogy kijöjjön valaki. Béci felröhög, hallottad az Évát? Mi volt? Ezért nem tudtál elmenni. Mindenki röhög, Anikó duzzogósra állítja a száját, Éva nem fér a bőrébe, bekérdez Anikónál.

Volt valaki, mikor bejöttél, az már nem él? Az teljesen más, magyarázkodik Anikó, aztán elmeséli, hogy két héttel a Villába költözés előtt összeszedett valami pasit, akinek van kapcsolata, megígérte, hogy vár rá, de ez az idő kevés volt, hogy bármi kialakuljon, ezért ő ezt a kapcsolatot úgy ítélte meg, hogy nincs jövője. Szandika kiakad, most megint mit kötözködsz? Éva nem érti, mi baja Szandikának, ő csak kérdezett egy kérdést. Kellemetlen helyzetbe hozol más a kérdéseddel! Anikót sikerül felhergelni, na most lett elege az Évából és meg is fogja mondani neki, csak nem akar alpári lenni. Ő ugat, mikor van pasija és hagyja magát, hogy más simogassa? Dögöljön meg, ha nem rá teszi a jelet! Évával sem a Villán kívül, sem itt benn nem akarja tartani a kapcsolatot, Éva ne is szóljon hozzá. A beseggelt Éva persze nem érti az egészet, még szerencse, hogy nem hallja, Tibi és Junior a szaunában eszelősnek titulálják, na lenne olyan cirkusz, hogy még! Éva bevallja Giginek, hogy nagyon tiszteli, amiért tartja magát, ezt meg Gigi nem érti, szerintem Éva ma, miután kijózanodott, a nyelvét kitépi tőből, ha felidézi magában ezt a beszélgetést, kárörvendően röhögök.

A kalandos este a kollégiumi szobákra jellemző viháncolással zárul, Éva vihogva fújozza Alekosz hónaljkutyáját. Miért nem szeded le. Hát az kell, ne viccelj! Fúj, cirógatja a hónaljkutyáját! Sőt, meg is szoktam fésülni! Miért, miért ver engem az isten ezzel az idióta kreténnel, miért? Tibi húzza Alekoszt, mi a helyzet az Évával? Előjött a szokásos sztori, pedig egy paplan alatti maszatolásra gondolt. Tibi kiröhögi, a paplan alatti maszatolás nem valami csődör. Esélyszámokat akarok, Alekosz. Veszélyes ügy. Kilencven százalék. Hogy, menekül Éva. Hogy összehozunk valamit. Alekosz, teljes támogatottságunkat élvezed, vihog Tibi.

És a kérdések: 

1. Ki VV Éva legnagyobb rajongója a kommentelők között, aki észérvekkel sem tántorítható el nagy kedvencétől? 

2. Ki az a kommentelő, aki mellett, miután Hajni egy hétre kitiltotta, szolidaritási mozgalom indult? 

3. Ki az a kommentelő, aki mostanában azért van kevesebbet velünk, mert sikerült elhelyezkednie és a megrakatlan főnökasszony miatt szenved, mint a kutya? 

4. Melyik kommentelőnk írta azt a verset, amit a közös levelünkkel együtt beküldtünk a Villába? 

5. Melyik kommentelő szokott felszólítani minket így: Gyere analízisbe, most!

6. Ha úgy gondolja, nem vagyok elég gyors, melyik kommentelőnk szokott így elégedetlenkedni: Lófasz lesz itt, nem poszt!

7. A VV5 szerepeit kiosztottuk egymás között. Kinek a szerepét kapta sixx? 

8. Kinek az avatarjára mondja szinte egy emberként mindenki, hogy rusnya? 

9. Mit füllentett Hajni, mi fog történni, ha nem lesz meg az ezer komment? 

10. Hogy hívják azt az olvasót, akitől ajándékba kaptunk az Alekosz vs Hyppolit videót?

11. Melyik focicsapatnak szurkol Hajni?

12. Ki írta meg kézzel (gyöngybetűkkel) és adta postára közös levelünket a Villába?

13. Mikor jelent meg az első hogyvolt-vv4 poszt (év, hó, nap) és kommentelt-e oda gibson?

+1 Mi a lájt szex? 

 

 

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inmemancsi 2011.03.03. 13:29:03

@K.Tomoceusz: bocsánat. Nem akarok azonban, hogy Peter_CS kommentelő ellenpólusának látszódjak:), úgyhogy abba is hagyom és megyek ebédelni, további jó beszélgetést mindenkinek:)

K Tomoceusz 2011.03.03. 13:29:15

@inmemancsi: Most meg kéne magyaráznod nekem a törtető szó jelentését , mert kettőnk közül valaki zsákutcában van . Az Alekosz-Éva kritika nem ua a kategória , min tmondjukegy Anikó-Éva . Erről tudnék írni pár oldalt , levezetve akármire , hasonlatokkal bármire , de erre kevés olvasói igényt látok .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.03. 13:32:58

@inmemancsi: Ezzel nem értek egyet, Év 100 %-ig képernyőképes: arcra is szép, van benne valami plusz és egy igazi egyéniség. Szerintem nem rosszindulatú, inkább az átlagnál fejlettebb igazságérzetű.

KISCSILLAG 2011.03.03. 13:35:46

@King of Shadows:

www.rtlklub.hu/

ezen az oldalon közép tájon lehet szavazni a szereplőkre folyamatosan, (csak egyszer számít be mindenkit, megjegyzi az IP számod) ez egy népszerúségi szavazás, még egyelőre a Gombit sem szedték le róla, és ezen Szandikának 6 pontja van a 100-ból, Évinek meg 7,

erre mondtam, hogy szoros lesz a küzdelem, és ha a retek nem akarja, hogy Alek elszigetelődjön és ezáltal kevésbé legyen módja "szellemeskedni", akkor benn kell tartatnia Évát, aki az egyetlen támogatója, és hát retekéknek megvannak az eszközeik...

persze ha a retek a Rácz testvéreknek akar kedvezni a fődíjnál, akkor most kiejteti Évát...

viszont gyanús, hogy tegnap Jerzy váratlanul kapott egy "jutalom nyaralást" hogy majd amikor hazamegy elmehessen egy jó helyre nyaralni... de miért most adják ezt neki oda? Csak nem előre vigasztalni akarják, mert most ő fog kiesni?

kicsit furcsa az időzitése a váratlan ajándéknak, hisz Jerzy megkapta már a jutalmait a sport héten való győzelméért...

Kiesik, és valaki azt akarja, hogy Jerzy és Gigi még nyaraljon együtt egy jó helyen, ami egyúttal a helynek is reklám... ehhez az kell, hogy Jerzy kinn hűségesen várakozzon Gigire, és Gigi el akarjon vele még menni... mert egy dolog biztos, játék után egy hónapon belül kőkeményen ejteni fogja Jerzyt. Majd a család meggyőzi, hogy jobb parti jár neki...

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 13:36:04

hallodhülyevagy Hajni:) Most jutottam hozzá a tegnapi poszthoz, hát nem melóhelyen kellett volna:) Ez most ismét díjnyertes volt:)

Tegnap éjjel elkészült Az iszlám és Európa beadandóm:-) 15nappal a határidő előtt. Hallaluja a legfelsőbb szinteken:)

nyanyanya 2011.03.03. 13:36:27

@Peter_Cs: a plusz alatt a karikaira gondolsz?:D

dr. gernika 2011.03.03. 13:36:37

@KISCSILLAG: Inkább a halál. Tényleg csak egy hónapja követem rendszeresen az eseményeket, de ha azt hitte, hogy Béci és Gigi a barátai, akkor hülye. Bécire tudtommal ráhajtott, aki tartotta magát, de gondolom a későbbi konfliktusok elkerülése végett kint akarta tudni a villából (azaz nem követtel el azt a hibát amit Olivér) Gigi meg a huga, ismeri Béci menyasszonyát, jóban vannak, dettó várható volt, hogy már csak betyárbecsületből is jelet rak rá.

Tökmindegy, Évától elhatárolódni a lehető legjobb döntés mindenkinek.

KISCSILLAG 2011.03.03. 13:37:46

@gernika:

Kivéve Aleknek, és Aleknek egyedül több támogatója van odakinn, mint a másik hétnek...

.lll. 2011.03.03. 13:38:10

a fődíjat adják kasszatibinek!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.03. 13:38:54

@Peter_Cs:

Inkább hisztis. Ahogy kijön, rábukik majd egy-két alsókategóriás celebcsókára, akik kezdetben sunázzák, majd eldobják. Túlságosan is agresszív picsa. Az ilyet max kihasználják, hogy a saját nevüket vixolják kicsit, majd eldobják. Ugyanúgy fog járni szerintem mint BB Évi. Annak is bejött az élet.

sannya 2011.03.03. 13:39:45

@Peter_Cs:
ha most kiderulne,hogy valojaban te vagy boglyafej,aki olyankor irja a kommenteket,amikor a fejet turja,meg sem lennek lepodve...
:DDDD
most vagy nem egy musort nezunk,vagy nem is tudom...
kesz...

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 13:40:13

@Peter_Cs: Minden tiszteletem a tiéd a következetes Éva rajongásodért, de néha kapcsold be a tévét és adj rá hangot az összefoglalók alatt:-)

dr. gernika 2011.03.03. 13:40:35

@KISCSILLAG: Alek lelkének is jobbat tenne, ha tartaná a három lépés távolságot, ahogy már egyszer eldöntötte, mert ez nem barátság ami köztük van. Reménykedésnek, jobb híján barátkozásnak hívják, mert több éppen nem történhet közük. Csak akkor lesz esélye Évánál, ha megnyeri a játékot, egyébként úgy megy a süllyesztőbe amint kikerültek, mintha nem is lett volna.

K Tomoceusz 2011.03.03. 13:41:10

@KISCSILLAG: Még e többiek is kaphatnak váratlan ajándékot . Jerzy kapta az elsőt , valahol el kell kezdeni .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.03. 13:42:37

@gernika: Tévedés! Évától elhatárolódni a lehető legrosszabb döntés mindenkinek.

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 13:43:26

@lófő: Az tény, h több poént mondott egy öf alatt, mint a többiek a közel 100 nap alatt.

nyanyanya 2011.03.03. 13:44:19

@Peter_Cs: Egyszer osszezarnalak egy honapra Evaval, kivancsi lennek kitartanal e a lelkiismeretes rajongasod mellett..:D

sannya 2011.03.03. 13:46:36

@nyanyanya: tudod,vannak mazohistak meg papucsok,akikkel mindent meg lehet csinalni...
:DDD

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 13:48:00

@nyanyanya: A rajongás lehet megmaradna, csak utána már nekrofiliának hívnák:-)

Kata Marán 2011.03.03. 13:48:07

@Peter_Cs: Ha 15-16 éves vagy, azt mondom, igazad van haver. Kapsz majd egy ilyen csajt, és átértékeled a világot.

dr. gernika 2011.03.03. 13:48:09

@Peter_Cs: Te Pete, én a lehető legőszintébben kívánom neked, hogy mire Éva kijön, Ádámja megundorodjon tőle, ti találkozzatok és jöjjetek össze.
Addig is, amíg lehullana a szemedről a hályog, megkímélnéd az emberiséget ettől a nőtől.

.lll. 2011.03.03. 13:48:26

@villanat- nyugiszoba:

jó,hogy tudnak szuszogni a szerencsétlenek,még hogy poénkodni

Lacát,Zsörszét a Showder klubba!

dr. gernika 2011.03.03. 13:49:14

@gernika: Ui, remélem van egy vállalkozásod, amiben tudsz majd neki munkát adni, mert hogy épeszű munkáltató ez után a műsor után nem alkalmazza majd, az tuti.

nyanyanya 2011.03.03. 13:49:40

@villanat- nyugiszoba: nem vagyok szentul meggyozodve rola, hogy ki elne tul..:D

Kata Marán 2011.03.03. 13:51:16

@gernika: Munka nem szükséges neki, elég lesz a kaja, pia és sok mani.

mama ottmarad 2011.03.03. 13:51:46

Hát, már milyen lenne a világ, ha mindenkinek ugyanaz tetszene?
Uncsi és belterjes.
Ilyen fos műsorok se lennének.

K Tomoceusz 2011.03.03. 13:53:29

@gernika: Az egyik kollega szereti a tényeket , így nem csak neked , neki is .

Évánknak van manusa kint is bent is .
A másik háromnak összesen egy benti Jerzy . ( és talán egy Sanyi , ez még homályos )

Tanulság : Éva nőci . A többin lehet vitatkozni .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.03. 13:54:20

A régebbi valóságshow-kban a játékosoknak lehetett olyan személyes tátgya, mint gitár, könyv, stb., a feladatok kellékeit is megtarthatták. A jelenlegiben nincs ez így, a feladat végeztével annak kellékeit is visszaveszik. Ezt az ingerszegény környezetetet jobban bírja az, akinek a kinti életében sem volt nagy szellemi igénye, nem élt változatos életet. Az egyik éjszakai streamben Éva hiányollta a könyvet, hogy ő szívesen olvasna. Olivér meg azt nyilatkozta, hogy bent egynapi pszichikai terhelés felér kint kéthetivel.

genevieve 2011.03.03. 13:54:35

@K.Tomoceusz: az évának van manusa azért egy erős csúcsztatás:-D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.03. 13:55:47

@lófő: Az nem tenne jót a bioritmusomnak meg az idegrendszeremnek!

dr. gernika 2011.03.03. 13:56:15

@Kata Marán: Bocs, igazad van, magamból indultam ki. :D
@K.Tomoceusz: Ez alapján a tanulság: a férfiak a hisztis nőket szeretik. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.03. 13:57:12

@K.Tomoceusz: Könnyebb szingliként bemenni ilyen valóságshowba.

mama ottmarad 2011.03.03. 13:58:37

@gernika: én még megtoldanám azzal, hogy sikerülni fog, mert szilárd meggyőződésem, hogy a kiszedett szemöldökű, festett szemhéjú Ádám nevű egy fizetett modell, valamelyik kifutóról lett leszedve, alkalmi megbízással. Ha igazi szerelme lenne, Valentinkor min. kiskacsóval megcsinálja Évát a paplan alatt.
Hajrá Peticsé, menj rá nyugodtan. Ha van elég zsé-d, nyert ügyed lesz.

flanker 2011.03.03. 14:00:02

@beacska:
>megint ott tartunk, hogy aki az ellenszenvest védi, az már rögtön alga-színvonalú :((
Érdekes ez a megjegyzésed. Ugye nem a gyenge védelméről van szó, hanem az ellenszenveséről. Miért kéne egy ellenszenves viselkedést védeni? Főleg olyan emberben, aki igazán nem is képes a megbánásra?? "Javulás" pedig csakis rövid távon, éppen közelgő események miatt várható nála...

>Miért nem tudjátok elfogadni a másik véleményét!?
Akkor ezt én is megkérdezhetem: és ti?
Ha valaki nagyon ellenszenves és megosztó egyéniséget védek, méghozzá olyan modorban, hogy az ő hibáit szálkának, mindenki másét gerendának állítom be, akkor az a minimum, hogy legyek felkészülve arra, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. És legyek képes megvédeni az álláspontomat.

>szerintem az lesz a legjobb a bioritmusomnak, ha megint elmegyek egy hétre búslakodni :(((
De miért? Miért kéne elmenni akárhová is? Neked is el kell fogadni más véleményét úgy, ahogy szeretnéd, hogy a tiedet fogadják el.
És itt senki nem vonja kétségbe, hogy jogod van a véleményedhez. Mindössze annak racionalitását kérdőjelezzük meg.
Ehhez meg nekünk van jogunk.

nyanyanya 2011.03.03. 14:00:20

@mama ottmarad: hat azert modellnek nem menne el a csavo, nem egy jokepu fazon..

dr. gernika 2011.03.03. 14:02:33

@mama ottmarad: Valamelyik pletykalap címlapján azt olvastam, hogy azért nem szexelt vele Valentinkor, mert ezzel büntette Alekoszért.
Viszont igaz ami igaz, én sem láttam rajtuk valódi érzelmeket aznap.

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 14:03:04

@K.Tomoceusz: Hát ha valakinek van pasija, akkor a 3 hónap távollét után nem hányásig cuppognak és vonulnak ki cigizni 5 perc után. Bár mint akkor is megjegyeztem én sem szívesen nyalogatnék egy borral töltött hamutálat. Az a srác annyira a pasija mint én.
A benti pasija pedig az egyik legszánalmasabb lúzer, akit valaha láttam. Ettől a pasitól meg még kazalt is veri a víz.

Ezzel a két pasival azért nem gondolnám, h viszi a pálmát a villában.

Kata Marán 2011.03.03. 14:05:37

@gernika: Látod, mennyire egyszerűbb is lehetne az élet?Sajna én is hozzád hasonlóan tolom.

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:06:18

@gernika: Most nagyot kockáztatok : a komentelők között is van hisztis nő . Náluk oka van ilyesminek , másnál meg ellenszenves a tulajdonság . Most mit csináljak ? Essek hasra a meglepetéstől ?

mama ottmarad 2011.03.03. 14:06:31

@nyanyanya: ez csak ízlés kérdése, tény, a nagy átlaghoz képest külsőre eléggé rendben van. Első ránézésre, és elég távolról :)

Szaffi B. 2011.03.03. 14:06:42

@gernika: +1 Most elképzeltem Évikét egy munkahelyen. ÚRISTN!

mama ottmarad 2011.03.03. 14:09:48

@K.Tomoceusz: van, és utálom is. ha hisztizek. De csak utólag. Ilyen vagyok :D

nyanyanya 2011.03.03. 14:10:50

@mama ottmarad: nalam ott kiesik egy pasi, ha szedi a szemoldoket. ne legyen mar szebben kiszedve a szemoldoke mint az enyem.. grr

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:11:28

@villanat- nyugiszoba: Erről nehéz véleményt mondani . Az ÁdámÉva cuppogás nem volt könnyen emészthető jelenet . Hasonlatot sem mondhatok , mert nem ismerem villanatnét és nem láttalak titeket a nyugiban . Menjetek be , aztán megbeszéljük .

Kata Marán 2011.03.03. 14:11:30

@gernika: Olimanó nyilatkozta, a srác be se akart menni. Ő beszélte rá, hogy ne gyengítse Évát. A kedves Oli azt is elmesélte, a srác nem akart szexet, erre azt a jótanácsot adta neki, hogy fogja a kamerákra .Gondolom, az volt számára a legboldogabb pillanat, amikor elhagyhatta a villát.

mama ottmarad 2011.03.03. 14:15:21

@nyanyanya: :DDD

Nekem mondod? Én vagyok Szandika rajzolt szemöldöke.

flanker 2011.03.03. 14:17:26

@Doktor Kotász:
>Flanker, marhára nincs igazad.
>Aki itt szimpatizál Évával meg Olivérrel, az >tökéletesen tisztában van azok hibáival.
Doktor Kotász, marhára nincs igazad.
Ezzel az állításod igazságtartalmával sztem a kommentelők fele vitába szállna, ha rászánná azt az egy percet, ami szerintem is túl sok az életből erre a célra. Itt nem ezt látjuk!

>Évának egy mentsége van, hogy az adott esetekben neki van igaza.
Ó, te akkor bedőltél az Éva-féle propagandának!
(Van neki is igaza néha. Rögtön el is rontja azzal, hogy hogy viselkedik előtte-utána, s hogyan mondja-védi igazát. Jellemtelenül, általában.)

>Tehát szerintem sem százas, mindjuk ki, hogy konnyen kiborul.
Szívemből szóltál, csak nem mondod ki eléggé, de már erre is lehet építeni. :-)

>Az történik, hogy Évát folytin bekóstolják, és a hisztérikus reakcióból kreálnak ügyet. Milrt teszik ezt vele? Mert ő volt a legsebezhetőbb az ellentáborban.
Megint Éva-propaganda. Mint tegnap este is, amikor Bécivel vitatkozik és elhangzik, hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten", mire Éva kapva kap: Ja, AKKOR majd én is úgy! Mintha el lehetne felejtenem, hogy a épp a többiek alkalmazzák az HA TE ÍGY, akkor mi is így elvét!
Ugye az első kiválasztáson még nem volt hatos, meg négyes, meg semmilyen klikk. Éva 6 jelet kapott.
Minden bizonnyal már akkor elkezdődött szegény, ártatlan Évuska ellen a globális összeesküvés.

> Anikó persze már rég elfelejtette, hogy Éva őt védte Jerzyvel szemben, és az anyázás, az Gigizés volt, mert Jerzy és Gigi egymást anyunak meg apunak szólította. Tehát amikor beszállt a játékba Gigi, akkor lett anyaként megemlítve. Ebből lett az anyázási ügy.
-Ó, te jó ég!
Nem ebből lett, az ő anyjuk-apjukozásuknak semmi köze hozzá. Alkoholizmusról volt szó és Jerzsy lealkoholistázta Évát (valljuk meg - jogosan!), mire Éva vissza akart szúrni, saját bevallása szerint is fájdalmat akart okozni* és azért szólt vissza: "Mint anyád?"

*Most is Gigivel a fürdőszobában elismerte: "Tök jó volt kimondani!" (Az Anikós dolgot.)
Igaza van (néha) vagy nem, élvezi, ha embereknek beszólhat, ha csipkedhet, ha szart kavarhat. Ha ezek után sem vonja le valaki a konzekvenciát, hogy valami nagyon komolyan el van b@szva az agyában, akkor azzal nem is akarok igazán beszélgetni...

>Éva elítélhető a rakciói miatt, de azért vele szimpatizálok, mert neki van igaza a vitás esetekben, ő az áldozat, és a végén mindig rákenik.
-Szíved joga, de nekem meg az, hogy az Éva-féle propagandagépezet egyik újabb áldozatának gondoljalak.

mama ottmarad 2011.03.03. 14:18:05

@Kata Marán: milyen gáláns ember Oliver! Bírom az ilyet.
(Különben nem amit kérdez, se igaz tipikus esete.)

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 14:21:24

@K.Tomoceusz: Hát látod itt kezdődik. én nem teszem be a lábam ilyen műsorba, mert szeretnék az emberek szemébe nézni az életem hátralévő részében. Viszont ne menjünk messzire. Ott volt Manóék találkozása. Ott nem volt cuppogás és még érzelmeket is felfedezhetett aki nagyon keresett. De akár Gombiékat is vehetjük a plexinél. Szóval nem kell neked a mi hálószobánkat megnézni, elég a tévét bekapcsolni.

flanker 2011.03.03. 14:23:28

@nyuszómuszó:
kihagytad, hogy végtelenül egoista és baromi erőszakos
Ó, oldalakat tudnék még róla írni, de nem akarok.
Nem fizet nekem sixx annyit... :-)

nyanyanya 2011.03.03. 14:25:00

@mama ottmarad: mas farkaval a csalant tipikus esete
@villanat- nyugiszoba: kik azok a manoek?

Virágék 2011.03.03. 14:27:23

Javaslom, hogy a Russszki válogatott és a Dzsidzsi húzzon haza! Új lakót a villába:
www.youtube.com/watch_popup?v=P9Fyey4D5hg

dr. gernika 2011.03.03. 14:27:41

@K.Tomoceusz: Hú most nagyon kivi vagyok, kitől fogsz este kikapni ezért. :)))
@Trollseprű/ ki az a Milo?: Ugye? én már rég megtettem, és nagyon szurkolok, hogy az exfőnököm ne nézze a műsort, valamint alkalmazza a jövőben. Lennék légy a falon. :)

@Kata Marán: Ehhe, ezt így el is tudom hinni.

flanker 2011.03.03. 14:29:00

@KISCSILLAG:
Nem esne jól, ha sikerülne kinn hagynia Évát, mert akkor valami hazug, mocskos dolog diadalmaskodhatna, ráadásul az erkölcs nevében. Rémes.

Hm.
Egyet azért ne felejts el - akárki is fog győzni, nagy valószínűséggel valami hazug, mocskos dolog fog diadalmaskodni, ráadásul akár az erkölcs nevében is...

mama ottmarad 2011.03.03. 14:29:09

Láttátok, h van a HV-n Tenkes kapitánya? :)
Bocs Hajni, nem rivális, de a mai posztig azt is elolvasgatom.

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:29:26

@villanat- nyugiszoba: Nem én hoztam fel a személyeskedő példát , te említetted . Próbáltam reagálni rá . Gombiék plexijelenete sem volt számomra a csúcsok csúcsa . Jobban tetszett volna , ha Gombiné bejelenti a srácnak , hogy kérhónapos terhes . Megnéztem volna , mikor a srác önmagát adja .

lac64 2011.03.03. 14:30:34

Évike értelmezése a bizalomról.

valovilag.hu/video/120189

flanker 2011.03.03. 14:31:46

@KISCSILLAG:
Itt persze a villa végső győzelmére gondoltam, de nyugodtan lehetne érteni a Szandi-Éva párbajra is...

Kata Marán 2011.03.03. 14:34:28

@mama ottmarad: Igazad van, nem egy kereszteslovag. Ezt onnan sem értettem, ok,Éva elhiszi, hogy imádja a pasija tokkal vonóval, de a "zemberek" mind hallották , hogy kellett rábeszélni a vizitre.

Szaffi B. 2011.03.03. 14:34:29

@gernika: Évike eddigi karrierje:
1. középiskolából kibaszták, estin fejezte be- természetesen falkában támadták
2. Egyetemről kibaszták - valami vizsgát nem tett le, vagy ki tudja
3. Munkahelyről nem tudok, állítólag hostess, de hol?
4. Havas kibaszta, Évike szerint mert meg akarta dugni.

Ezekről tudunk. Hm-hm. Érdekes.
Mindenhol falkában támadják a villában is, itt kint is. Szegényke, pedig olyan kis szerény, jólelkű lányka.

lac64 2011.03.03. 14:38:35

@genevieve: Igen, különösen a visszamondás ártó szándékkal kitétel tetszik

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.03. 14:39:26

@K.Tomoceusz:
ma a szokottnál is jobb formában vagy,
de lehet nekem van jobb kedvem mindenesetre jókat nevetek:)

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:41:13

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Végre egy jó érv Éva ellen . Nem akar dugni . A francba az ilyen macával .

flanker 2011.03.03. 14:46:13

@K.Tomoceusz:
Azért ellenszenves mert bent hatan utálják ?

Nem, nem azért.
Hanem mindössze azért, mert olyan, amilyen.

Fogadd be room mate-nek és sok boldogságot kívánok nektek! :-))))

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:46:19

@flanker: Bocsáss meg kollega , de a Szandika-Éva párbajnál végleg elvesztettem a fonalat . Kinek kell visszamennie , hogy ne a hazug mocskos valami nyerjen az erkölcs nevében ? A többiek tuti értették , sajna én nehézfelfogású gyerek vagyok .

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:47:46

@flanker: Ez így nem ér . Hamarabb válaszolsz , mint leírnám a kérdést .

maghozo 2011.03.03. 14:48:56

@Trollseprű/ ki az a Milo?: S ettől szerinted Éva most rossz ?
Ki a rossz a villába az vicc . Mindenkiben van rossz is meg jó is .Az, hogy mikor mit hoznak felszínre azok csak az érzéseik amit mi láthatunk szerkesztők szerint faricskálva.
Szandikát mindenki szerette mikor ő is szeretett .Most utál ellenszenvet érez - nézetek szét ezt kapja kintről . Ha szeret megint szeretni fogják .

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 14:49:11

@nyanyanya: Olivér és az ő Enikője.

@K.Tomoceusz: Visszaolvastam és nem találom a személyeskedő részt, de igazából mindegy is. Nem gondolom, h itt helye van bármi ilyesminek. Amennyiben Te Éva kritizálását személyeskedésnek veszed akkor majd igyekszem tekintettel lenni rá. Nem hittem, h ennyire mélyen érint a kérdés.:-)

Kata Marán 2011.03.03. 14:50:41

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Havas szerint meg kellett volna tanulnia ennek a kis ártatlanságnak helyesen írnia.

flanker 2011.03.03. 14:51:57

@K.Tomoceusz:
Pont ez a lényeg, hogy nincs ilyen helyzet.
De ha abba belegondolok, hogy kik is voltak a villában, erre eleve igen kevés volt az esély.

Talán egy másik játékban.

Márcsak ezért is nincs kedvencem, akinek (többé-kevésbé) szívből tudnék szurkolni. Van néhány játékos, akik időnként szimpatikusok, aztán ők is lesüllyednek.

flanker 2011.03.03. 14:53:18

@K.Tomoceusz:
Ez van.
Azzal kell gazdálkodni, amivel rendelkezünk. :-)

K Tomoceusz 2011.03.03. 14:54:56

@villanat- nyugiszoba: Bár mint akkor is megjegyeztem én sem szívesen nyalogatnék egy borral töltött hamutálat. Az a srác annyira a pasija mint én.

Máskor ne engedd a szomszédot a géphez .

dr. gernika 2011.03.03. 14:55:17

@lac64: ez kábé olyan most, mintha azután, hogy Anikó megkérte, ne szóljon többet hozzá, Éva lekiabálná: És vedd tudomásul, hogy SOHA TÖBBET nem szólok hozzád! Beeeee! *nyelvöltés*

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Nehéz a helikopterek élete.

maghozo 2011.03.03. 14:56:54

@flanker: Ezért gyűjtöd a beszólásokat :) Mert szereted Őket meg Balázst is . Akiket nem kedvelsz azoknak nincsenek is beszólásaik csak böszmeségek .

K Tomoceusz 2011.03.03. 15:01:02

@flanker: Szerintem jó a benti garnitúra . Próbáltam régebben feltenni cseh és szlovák vv-s jeleneteket , sírva könyörögték vissza Gigit . Megjegyzem joggal .

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 15:01:36

@K.Tomoceusz: Hát továbbra sem értem ez miért fájt neked, de azért megnyugtatlak, hogy nálunk nincsen probléma sem az ivászattal, sem a dohányzással. Ezért kár lenne a nyugiszobába száműzni villanatékat. Ezzel pedig ezt a parttalan "vitát" le is zárom, mert szerintem elbeszélünk egymás mellett vagy szándékosan nem érted amit írok.

kérődzőgiliszta 2011.03.03. 15:03:09

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Talmát kihagytad. Ő, mielőtt kibaszta, megbaszta.
:-)

flanker 2011.03.03. 15:03:45

@Trollseprű/ ki az a Milo?:
No de mi az összefüggés?
Beillesztem a jelenséget azon (végtelen hosszúságú) listába, amely az általam nem értett dolgokat tartalmazza...

K Tomoceusz 2011.03.03. 15:06:09

@villanat- nyugiszoba: Nézd el nekem . Időnként szeretek makacs tényeken röhögni . Valami perverz gén lehet az oka .

dr. gernika 2011.03.03. 15:08:11

@kérődzőgiliszta: Nem úgy volt, hogy Éva kukázta TAlmát, mert az nem hurcolta partykra?

villanat- nyugiszoba 2011.03.03. 15:08:20

Csak annyit modnok, h van új poszt:-)

flanker 2011.03.03. 15:11:08

@mama ottmarad: @csicserierika:
Jaj, dehogyis.
KT avatarja, vagyis OV fizimiskája az, amit itt legtöbben rusmánynak tartanak. Ez nem off. :-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.03. 15:12:45

@Trollseprű/ ki az a Milo?:

Havas jobb nőket is levarrhatna mint ez a szörny. Tanár úr amúgy legszivesebben saját magát dugná meg, mert annyira szereti önmagát. :)

flanker 2011.03.03. 15:17:03

@Peter_Cs:
Szent ég!
Éva és az igazságérzet!

Ja, ha te a ferdült, magafelé nyúló fajtájúra céloztál, akkor persze egyetértünk.

elek1 2011.03.03. 15:17:30

Évával kapcsolatban nem vesztek figyelembe egy fontos dolgot. Miután a bár2-ben döntős volt, itt jelentős hátrányból kezdte a játékot mert az ottani szereplésekor mindenki megláthatta mik a gyengéi. Ennek tudható be, hogy az elejétől fogva falkában támadják mondvacsinált indokokkal. Ha nem lenne ennyire erős jellem el sem juthatott volna eddig a játékban, a többség ekkora nyomástól már rég feladta volna. Anikónak a beszólás már nagyon időszerű volt az után, hogy néhány napja ő a "gyere köpjél le hátha jobban érzed majd magad" beszólását előadta nagy vihorászás közepette. Az előzmények ismeretében ez sokkal durvább volt, Éva mégsem kezdett ilyen hisztibe miatta. Évának nem mentegetőzni, hanem csak ezt megemlítenie kellett volna.

flanker 2011.03.03. 15:19:16

@villanat- nyugiszoba:
Nem lehetne nekem is elküldeni? :-)

Csak mert érdekel nagyon a téma és kíváncsi lennék rá, mit szedtél össze.

De persze nincs sértődés, ha nem.

flanker 2011.03.03. 15:22:26

@nyanyanya:
Én már nagyon régóta ajánlgatom ezt a receptet neki, meg másoknak is. Garantált a tökönrúgással felérő mellékhatás!

Szaffi B. 2011.03.03. 15:25:39

@maghozo: "S ettől szerinted Éva most rossz ?"

Nem érdekel Éva, le-sza-rom, hogy jó vagy rossz. Bennem ellenszenvet váltott ki, örülök neki hogy nem ismerem személyesen, hamar megcsapnám. hogy rossz vagy sem, nem az én tisztem eldönteni, de véleményem lehet róla.
A villabeli dolgaihoz pár kinti infot hozzátéve, arra tudok gondolni, hogy elég rossz/szánalmas/egoista a hozzáállása az élethez. Nem ő a rossz, hanem a felfogása.

Szaffi B. 2011.03.03. 15:29:43

@Nard: Na, ja, a jómadár. :))))

flanker 2011.03.03. 15:42:29

@maghozo:
Nem tudom, miért gyűjtöm.
Illetve tudom, hogy most miért - mert mostanra hagyomány.
Hogy miért kezdtem el? Fene tudja már...

nyanyanya 2011.03.03. 15:44:15

@flanker: a tokonrugas erzese hamarabb elmulna, mint eva hatasa:D

flanker 2011.03.03. 15:47:10

@nyanyanya:
Ja, és kevésbé fájdalmas procedúra is.
Biztos elnézed nekem, hirtelen kellett valamihez hasonlítanom...

KISCSILLAG 2011.03.03. 16:40:26

@maghozo:

egyetértek, amíg nem bántott senkit Szandika (vagy ha bántott 5 perc múlva megbánta és elnézést kért), addig a nézők is szerették, mihelyst előjött belőle ez a vérmes harci kutya, aki elharapja a másik torkát lényegtelen mondva csinált semmiségért, nos, ekkor már nem szereti a közönség, Szandika bizony megcsúnyult, nem csak a csúnyuló lelkét látjuk, de konkrétan fizikailag is elrondult, szétesett, és a riportszobában a rózsaszín köpenyben mint egy elvadult lepcses szájú háztartásbeli beszél...
süti beállítások módosítása