Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X72

2011. február 27. 18:00 - Hódos Hajnalka

Nem ez volt az a párbaj, mikor a doboz cigi, öngyújtó, hamutartó, acc kombó mellé kikészítettem a szilikon fogsoremelőmet – itthoni becenevén a szopóálarcom – hogy megakadályozzam az izgalmak ill. kín következtében rám törő kényszeres fogcsikorgatást, Alekosz győzelme borítékolható volt, a százalékon sem lepődtem meg, és valljuk be, az összefoglaló sokkal szórakoztatóbb volt, mint a párbaj, elsősorban Gombi miatt, de volt itt minden, mint a búcsúban, nézzük. Szandika szülinapjára ébredünk, a csipás énekelgetés után új hajkoronát varrnak a fejére, ez az aji. A legjobban ennek örült, mert ez tényleg olyan luxus dolog, mégis megkapta. Neki nagyon fontos, hogy legyen haja. Ha nincs, akkor az nem én vagyok. Hát nem tudom, John Malkovich szerintem kifejezetten jól néz ki úgy, hogy nincs neki, de ízlések és pofonok.

Éva ma jó hangulatot akar. Nem veszekedést, hanem jó hangulatot. Tegnap este elhatározott valamit és ahhoz fogja tartani magát. Béci rájuk szól, mert beszélgetnek, holott Éva büntetése miatt nem szabadna. Évát nem érdekli, majd pont a szülinapodon nem fogok hozzád beszélni, hülye vagy? Béci szerint sok értelme volt ennek a szankciónak, ha nem tartják be. A mai gyűlésen, ha összejövünk, elvetjük ezt az egészet mert nincs értelme. Hogyne lenne gyűlés, a honatyák és honanyák úgy törvénykeznek, mintha muszáj lenne. Béci két dolgot javasol, az egyik, hogy felejtsék el a büntetéseket, mert nincs értelme egyáltalán semminek itt a Villában. A másik meg az, hogy ugyanazt a büntetést kapja az is, aki hozzászól Évához. De ez egy láncfolyamatot indít be, úgyhogy ennek sincs értelme. Béci lecseszi Anikót, aki Szandira kacsint. Alekosz népszavazás útjára akarja bocsátani ezt az egész vitát. Éva helyesel, Béci lehurrogja. Most se szólalhatna meg! Miért ne szólalhatnék meg? Mert nem beszélhetsz hozzánk! Jaj, hagyjuk már, csak te tartod olyan…hagyjuk már! Na, erről beszéltem, füstölög Béci. Anikó úgy gondolja, hogy ez egy betartható törvény, mindenki el tud számolni a lelkiismeretével. Neked az volt a büntetésed, hogy két hétig nem ihatsz alkoholt, ezt megszegted? És? És te támadsz? Nem Évát védem, de hidd el, ezt be lehet tartani! Béci felhúzza magát, leveszi magáról a miniszteri szalagot.. Most megfogom és köszönöm szépen, én nem szeretnék betartatni itt semmit! Most leadom, és aki akarja, majd felveszi, Anikó, ha akarod, vedd fel, szerintem jobban be tudnád tartatni a szabályokat, és én az ülést is befejezném. Béci, nem lehet így abbahagyni. Mit? Van értelme ennek az egésznek? Egyből te kiabálsz meg vádaskodsz és te akarsz szabályokat betartatni, mikor te sem tartod be! Kormányválság van, na. Gigi azt javasolja, hozzanak egy olyan szankciót, hogy az egész eddigi törvényeket szeretnénk áthúzatni, a törvénypontokat, amiket pár napja szeretnénk betartatni, azt felejtsük el. Megszavazzák, a vér nélküli forradalom győzedelmeskedik. Béci leszivárványozza Anikót, kicsit később lehülyekurvázza, Anikó cserébe leseggfejezi. Anikó próbálta megtalálni az arany középutat, de ha a Bécinek valaki valami olyasmit mond, amivel ő nem ért egyet, akkor felemeli a hangját és kiabál. Semmivel nem jobb az Évánál. Annyi, hogy nem köpköd és nem mondja, hogy a kurva anyámat. Nem úgy viselkedik, mint egy huszonhat éves felnőtt ember! Mondja ezt Anikó, aki a paplan alatt szokott sírni.

Katus Attila és az ő terheléses tesztje következik, fölvisszuk a pulzust, aztán visszahozzuk, a végén megint megtoljuk egyszer, aztán megint visszahozzuk, és föl és föl és terpesz és terpesz. A Fittségi Hét véget ért, az abszolút győztes, aki önmagához képest a legtöbbet fejlődött, Jerzsi. Választhat maga mellé három embert, akikkel részt vehet a műrepülésen. A fiúk közül Jerzsi kap a listájáról egy meglepetést, a lányok közül Gigi, mivel ő teljesített a lányok közül a legjobban. A bejelentést a már szokásos visítás, ugrabugrálás és fél órás sírógörcs követi, ez utóbbit hát persze hogy Anikó előadásában láthatjuk-hallhatjuk. Alekosz és Laci lemond a repülésről, Szandika arra kéri Jerzsit, vigye inkább Anikót. Nehem éhérdehemlehem meheg. Nagyon köszönöm, nahagyohon aharahanyohos vahagy, de nem. Nemnem. Nemnemnemnem. Anikó viszonya nagyon különleges anyával, és itt volt ez a lehetőség és olyan szinten elhitte, hogy megnyerheti, csak hogy lássam, hogy megöleljem, hogy megmondjam, mennyire szeretem. Anikó, anyám az előttünk levő házban lakik és három hete nem láttam. Sőt. Telefonon sem beszéltem vele. Élni él, mert este, mikor sétálok a kutyával, látom, hogy ég a villany a konyhában. Jön a kedvenc részem, hihi.

A NekedValó c. méltán népszerű műsorban a hozzátartozók kérdéseket tehetnek fel a párbajozóknak. Gombitól Jorgosz, Alekosz unokatestvére kérdez, Alekosztól Ernő, Gombi bátyja. Gombi készségesen válaszolgat Jorgosznak, egész tűrhető, csak egyszer temetem a kezembe az arcom, az „az különböztet minket meg a gépektől” résznél, jól van Gombi, nem kéne ezt erőltetni, Philip K. Dick annyival jobban megírta sokszor sok könyvben, hagyjuk már. Alekosz lép a mikrofon elé, Ernő kérdezne, de Olivér ordibálni kezd. Hajrá Alekinnyó meg hogy majd várja pálinkával, ott leszek a párbajon testvér holnap, szia Évike. Tudván, hogy Olivér egy zsigeri tahó, nem a viselkedésén lepődök meg, hanem azon, a műsorvezető miért nem tesz rendet a stúdióban. Ernő kérdezne, de a saját hangját nem hallja. Hát micsoda őrület volt a stúdióban, Alekosznak tetszett a dolog. Gombinak nem. Azt mondom neked, ha egyszer bekiabálja, hogy hajrá Alekinnyó vagy valami, itt vagyok, de egyfolytában kiabál és alig tudja a bátyám elmondani a beszédét! Nekem ez nagyon sértő volt, megmondom neked őszintén! Miért ne? Mi ezzel a probléma, értetlenkedik Éva a kertben. Menjen ki egy focimeccsre akkor, ott nincs bekiabálás? Dehogynem Alek, kívánom, hogy legközelebbi focimeccseden lehetőleg az AS Roma-Lazion üldögéljél az utóbbiak ulrái között sárga-vörös mezben egy, a kezedbe ragasztott, Tottit éltető transzparenssel és sok szerencsét az életben maradáshoz. Gombi megérti, hogy hajrá Alek meg izé, de a bátyám miért nem szólt bele az unokatesója beszédébe? Mert kulturált, mondja Laci. Hogyne stuffolnám magam, engem kurvára idegesít, hergeli magát Gombi. Szarok rá, hogy milyen gáz, maradj már, a bátyámnak egy minimális tiszteletet nem lehet megadni? Mi ez, te, ne hülyéskedjél már! Ne hülyéskedjünk már! Ez még néhányszor elhangzik, aztán jön a majomkutyázás. Mit gondol magáról az a majomkutya, te? Mit gondol az a büdös kutya, te? Aztán Gombi, az IronMan belevág ököllel az ajtóba, jaj megint betört valami, mondja Szandika, de Gombit nem érdekli, mi tört be. Hát azt a lengyel import furnér ajtót én is belehelem Gombikám, bezzeg 2000-ben a foci eb döntőjén, mikor a franciák kiegyenlítettek az olaszok ellen és a férjem, aki addig szótlanul, de vérben forgó szemekkel üldögélt a kanapén felállt és egy mozdulattal beverte a gipszkarton falat úgy, hogy kőművest kellett hívni, na az ütés, mondhatni férfimunka volt Az olaszok egyetlen gólját ezen a meccsen egyébként az a Marco Delvecchio lőtte, aki két dologról nevezetes. Egyrészt soha nem készült róla egyetlen olyan fénykép, ami visszaadná, milyen kuaó pasi, másrészt ő az egyetlen focista, akivel hogy is fogalmazzak, szemérmetlen és a legmagasabb szintű szexuális fantáziálások sorát ejtettem meg. Azóta sem lépett a pályára olyan labdarúgó, aki ilyen hatással volt rám, ezért éreztem úgy, hogy ezt feltétlenül meg kellett hogy osszam, ööö hol is tartottam?

Kedves Szandika, menj ki a nyugiszobába, most. Jó, akkor a Sanyi vár, mert nincs kivasalva a hajam. Nem Sanyi jön, hanem Kobra, nem Stallone, ugyan, Szandika legjobb barátnőjét hívják így. Csajos vihogás, híztam, híztam? Karkötő ajiba. Szandi, ne felejtsd már el, hogy miért jöttél ide be! Tudod mit csinálnék néha legszívesebben, ha itt lennék? A hajadnál fogva a hideg zuhany alá raknálak, Szandi ne legyél már idióta! Ma minden Szandi körül forog, sorjáznak az ajándékok, anyukája is írt neki levelet. Drága Szandika, ha ló lennél… jaj tudom, tudom, hogy egy dög vagyok, de annyira kellett röhögnöm, hogy a levél többi részét nem is hallottam. Alekosztól virágcsokrot kap, Lacitól fehér rózsafüzért. Nemcsak Szandi nagy napja a mai, hanem a Szerelmespáré is, már csak három óra van hátra a határidőből! A kameramentes óra előtt lázasan takargatják a kamerákat, ragasztják le a tükröt, az óra végén Béci kiabál be hozzájuk valami elbaszott pink öltönyben, jöttök? Gigi és Jerzsi vihognak, Jerzsi megjegyzéseket tesz, ezeket a szagokat nem akarja lemosni magáról, aztán együtt koccintanak Szandika egészségére. Anikó szerint lefeküdtek egymással, hihi, Béci szeretné hinni, hogy beszélgettek, Szandi szerint nem történt semmi, mert Gigi visszafogott, Jerzsi meg tökéletesen tiszteletben tartja. Véleményem szerint a Gigi és a Jerzsi között nem történt semmi, ugyanis amikor a Gigi visszaérkezett és fölvette a koktélruháját, akkor megnéztem szakmai szemmel a combjait, látok-e külsérelmi nyomokat, esetleg piros foltokat, karmolásokat, ezt azt amazt, nem láttam semmit, az arcán nem láttam semmit, magyarul nem történt semmi, összegzi Alekosz. Kéne szólni neki, hogy nem mindenki bilincsben, kikötözve, nejlonzacskóval a fején kezdi és Gigiék nem kértek a riportszobában hereszorítót sem.

A stúdióban Balázs és Lilu (hol van Andris?) és hát Olivér, aki influenzás (esküszöm, nem tőlem kapta el) és aki szerint Gombi nem gondolta komolyan az ócska kutyát. Jerzsi, jól vagy? Csak egy csontot dobj a nézőknek, jót beszélgettetek? Hát figyelj….Na jó, már most kamuzol, röhög Balázs. Ki örül ennek a párbajnak? Laci örül is meg nem is. Anikónak nehéz a ma este, akárki jön vissza, örülni fog. Béci szerint nagyon szoros lesz (muhaha) és Gombinak szorít. Éva nagyon nem örül, Szandi félti Gombócot és reméli, hogy vissza fog jönni. Gigi szerint izgalmas lesz a ma este. Gombóc búcsúzkodik. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Szeressétek egymást, ne veszekedjetek. Laci, köszönök mindent. Gigi és Jerzsi, tiszta szívemből szurkolok nektek. Anikó, kívánom, hogy találkozhass anyukáddal. Szandra, tiszta szívű, vagány csajszi vagy. Béci, te vagy a legjobb barátom! Éva, csak egy, csak egy fokkal vegyél vissza és akkor király csajszi leszel! Alekosz, neked sok sikert kívánok! Míg Gombi a stúdió felé igyekszik, a legjobb pillanatait láthatjuk, ami nem más, mint egy orbitális jólvagyok. Borzasztó, de röhögök. A stúdióban Gombi szeme könnyes, kiugrik a szíve. A játék nélkül nem fedezett volna fel magában olyan dolgokat, de itt elvesztem a fonalat, nemcsak én, Gombi is, hagyjuk.

Alekosz, kettő perc. Alekosz is ugyanolyan semmitmondó hülyeségeket mond, mint Gombi, remélem, mi még találkozunk, Gigi, hízzál bele az alakodba, Anikó, te a meglepetések erejével hatsz az emberre, Béla úr, meglepsz azzal, hogy belém látsz. A két perc lejár, Évának csak egy ölelésre futja az időből, de Alekosz visszanéz, nem kellenek szavak. A stúdióba vezető úton puszit ad a lányoknak, integet, ünnepelteti magát, közben a legjobb pillanatok, juj, legyen az Éva kergetése, van, röhögök. Hát salsa táncos vagyok, apukám! Érkezik a stúdióba a csodálatos Alekosz! Szerintem ez enyhe túlzás volt Lilutól, de aki két hónappal ezelőtt azon volt felháborodva, hogy Éva füstös ruhában döglött be az ágyba, most meg őt tartja a legszórakoztatóbb egyénnek, attól az ilyesmi meg se kottyan. Mi az oka, hogy már másodszor vagy itt? Vannak sokkal alkalmasabb személyek arra, hogy párbajozzanak. Alekosz Olivér távozása után egy hétig nem találta a helyét, aztán próbálta megtalálni, de olyan negatív erők vannak a villában, hogy nehéz jól érezni magát. Gombi viszonyrendszerei a Villában. Igen, mikor bement, nem fogadták szívélyesen, ez nehéz volt, de most szeretnek. Melyik az igazi Gombi? Mindegyik, sokoldalú vagyok, ettől vagyok igazán ember. Kit kedvelsz a legjobban? Lacit. Olivérrel most vegyes érzelmei vannak. Most dühös, de a barátjának tartja. Alekosz viszonyai, blabla. Alekosz, mivel indokolod, hogy Gombi kihívott. Enyhe befolyásoltság alatt állt. Gombi szerint ez nem igaz, az nyerheti meg ezt a játékot, aki Alekosz ellen győzni tud.

Balázs szerint Gombi megváltozott a levél után, amiben a nézők kifejezték, felháborítónak tartják, hogy a Lakók magukra rakatják a jelet. Nem, ez nem így van, Gombi győzni jött ide. Gombi és Picur, ugorgyunk. Alekosz nőügyei a Villában. Hányszor voltál szerelmes? Hány női karakter volt a Villában, kérdez vissza Alekosz. Gombi viccei (mivan?). Gombi szerint a bohócos jelenetei és a pelenkás tánc volt a legviccesebb. Én ezeken húztam fel magam a legjobban. Alekosz vicceskedései, amik egyébként gecizések, de mindegy. Gombi, mi a baj Alekosszal? Nincs bajom vele. Egy dolog, amit nehezen viselek, az alkohol. Meg fura, hogy mindenkibe szerelmes tud lenni. Alekosz, meglepődtél, hogy Gombi kihívott? Ha valaki úgy érzi, hogy nem lehet benn a fináléban, ne is legyen benn? Kortesbeszédek. Szegény Jerzsi valahogy elmekegi, hogy ha egy kapcsolat rosszul indul, az barátsággá alakulhat meg hogy Gombi csupa szív. Éva toporzékolva előadja, hogy Alekosznak nem számít a kint és a bent és ritka az ilyen férfi. Meg hogy Alekosz egy gentleman. Az há. Fantomképek, 29-71. Fiúk, mit gondoltok? Ez nagyon nagy különbség, mondja Alekosz. Ki van elöl? Ne taktikázz, Alekosz, mondd. Én vagyok elöl. Gombi? Az eszem azt mondatja, hogy Alekosz van elöl. Alekosz egyébként maximálisan kiváló hangulatban van, Gombi fantasztikusan érzi magát.

A Villalakók közül Éva és meglepetésre Anikó várja vissza Alekoszt. Alekosz egyébként nem érti ezt a kialakult helyzetet, maradjunk annyiban, hogy örül Anikónak és Évának. Gombinak nagyon hiányoznának a többiek, de bármelyik ajtó fog kinyílni, nagyon boldog lesz. Az állás ugyanannyi, 29-71 ééés Alekosz! Alekosz felpattan, hitetlenkedik, rázza a fejét. Gombi a nyakába borul, nagyon szeretlek. Kellett ez, kellett ez, a buta fejedet, kérdezgeti tőle Alekosz, hát most nézd meg, nézd meg, kellett ez? Gombikámmal Balázs beszélget még egy kicsit, miután hatszor-hétszer közli vele, hogy elfogyott a végére, Gombi meg szerette volna tudni, hogy van-e esélye megnyerni ezt a játékot. Nembazmeg! Gombi Lacitól búcsúzik, köszönöm, hogy bátyám helyett bátyám voltál, hit és becsület! Alekoszt Éva várja visítva, de Gombi ma még rókázik egy embereset a műrepülés után, hát ez volt a vér szava nyihihihiiiiiiii (sátáni kacaj)… 

S., imádlak. 

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bévé 2011.02.27. 18:26:51

amíg ott pc, én itt első

MegLepke 2011.02.27. 18:30:24

Gyertek gyorsan hv-lakók! Itt az új poszt! Üljetek a kanapéra és olvassátok!:)

the sandwich maker 2011.02.27. 18:30:25

fos akárhányas. Szandika pucéran, Lilu vihog, Alekosz rózsaszínben, a mai képek ütnek.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:32:05

még nem olvastam, de muszáj leszögezni, hogy ezek az eddigi legjobb képek :DDDD

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 18:32:08

@Retardált Légpisztoly: jaja, S. az Isten :D

Milyen zeneküldözgetés? És én ménemkaptamsemmit, he???

redhaven 2011.02.27. 18:32:43

bbbéééééécÍÍÍÍÍÍÍ rakdmá be a hajamat nekem is mint szandokánnak...
nnnnnnnnAAAAAAA,lééééééééccccÍÍÍÍÍÍÍÍÍ.

joszif 2011.02.27. 18:34:23

@Hódos Hajnalka

Férjeddel tökéletesen egyetértek csak nálunk betonból van a fal és azt nem ajánlatos ököllel ütni.
Hajrá Juve, Hajrá Real :P

the sandwich maker 2011.02.27. 18:36:34

@Hódos Hajnalka: tessék, ezt csak neked, csak most, szívem minden melegével:
www.youtube.com/watch?v=Yvu_iYOiIuo

joszif 2011.02.27. 18:39:05

Jah és Hajni az első és legmeghatározóbb futbalélményem a Baggio kihagyott tizenegyese másra nem is emlékszem gyerekkoromból a foci kapcsán csak erre. Egy életre bennem maradt a kép ahogy fölément ááááááááááá :(

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.02.27. 18:40:28

Tegnap a régi villalakók beszédénél VV Elvisnél hirtelen azt hittem, Bárdos András beszél. Megijedtem, hogy a gyerek rálépett a távirányítóra és a Tények archívumában tallózik, de nem. Mint két tojás.

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 18:40:54

@joszif: Ja, az nekem is meghatározó élmény, egyetlen bajom van, hogy én már akkor nem voltam gyerek :DDDD

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:42:24

@Hódos Hajnalka: csak elütöttük az időt egy kis zenehallgatással, míg rád vártunk :)
Hajni, a te érzékletes leírásaid miatt fogok focit nézni, erre itt teszek esküt :)

Traitor General 2011.02.27. 18:42:37

köszi hajni, nagyon jó volt:-)

csicserierika 2011.02.27. 18:44:17

@Hódos Hajnalka: John Malkovich MMKK a kedvencem. Anyám szemben lakik, én telefonálni szoktam neki:) Közös pontok életünkben.
Kihagytad s Villahimnuszt . Nekem tetszett.
Amúgy megint ütött.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:44:21

@vörös áfonya: a rózsaszín sapis Alek és visítós Lilu a legjobbak a mai kínálatból :DD

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.02.27. 18:45:37

@joszif: én pont Olaszországban nyaraltam Baggio tizenegyesekor. Érdekes volt élőben látni az olaszok fejét, amikor felé lőtte Robi. Picit örültem, mert idegesített a haja. :)))

vitek 2011.02.27. 18:48:04

Ja azt még a tegnapi összefoglalónál elfelejtettem mondani, hogy Laci nagyot nőtt a szememben. Nagyon kemény volt mikor Alekoszt szivatta a tyütyükézéssel, látszik hogy szét tudna szedni embereket nagyon hamar ha akarná, de mégsem teszi, mert van benne tartás. Sokan mondják hogy aggresszív, hát itt pont azt mutatkozott meg hogy nem az, ha ugyanis az lenne, már rég kő kövön nem maradt volna odabent, és ettől a dologtól nem a villaszabályzat tartja vissza (az ugyanis csak a fizikai aggressziót tiltja, a verbálisat nem), hanem a saját normái. Le a kalappal.

Szaffi B. 2011.02.27. 18:49:51

Majomkutya eltakarodott már?

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 18:50:20

Ja, ha zeneküldözgetés van, akkor nem bírom ki, morbid, ja, de nem férek a bőrömbe, nesztek, van mottó is.

Ha vért köhögsz egész délelőtt, nem kell beszarni, most még nem a tüdőből jön, hanem orrból. A szerteszéjjel pattogott apró pici kis hajszálerekből.

www.youtube.com/watch?v=s3wXkv1VW54

:D

2011.02.27. 18:51:32

Rákerestem a gugliban Marco Delvecchiora, nem vagyok otthon az olasz fociban, háááááát Istenem, ízlések és pofonok...
Rám Morientes volt utoljára hasonló hatással, ha már focista, bár igen eklektikus ízlésem van, helyenként még James Gandolfini is bejött a Maffiózókból.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.27. 18:51:52

Gombi jobban járt így. Egy hét múlva megint befordult volna. Béci és László meg egymással versenyezve próbáltak búbánatos képet vágni, mikor Alekosz ment vissza.
És egyébként is, mikor levetítették az összevágott videókat azt láthattuk, hogy Gombi vagy szomorú vagy szivecskéket rajzol.:)

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 18:53:03

@beebeer: nem megírtam, hogy képen nem jó, most komolyan......... :D

2011.02.27. 18:53:46

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Szerintem igen. Hiába, Trollseprű jól seper.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.27. 18:53:50

Lilus kép odabasz! Tudom egy geci vagyok, de az ott egy kivehető protkó netántán?

Alekoszra abban a razsaszín izében meg egyszerűen nincsenek szavak.

Na de vajon a szopóálarc kinek a fejéből pattant ki?
:DDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 18:54:05

A Villaköztársaság összeomlása törvényszerű volt, így jár az a rendszer, amit túlszabályoznak.
A párbaj a papírforma szerint zajlott, a szokásos süketelésekkel. A kortesbeszédeknél - amelyek itt inkább csak showelemek, a végeredményt kevéssé befolyásolják -, Éva brillírozott, beszéde nem maradt el a kinti világ politikai beszédeinél.
Alekosznak immár egy stabil szövetségese-barátja van bent, Éva, remélem finalisták lesznek.
A párbaj után Béláék igyekeztek Alekoszék ünneplési kedvét letörni, ebből is kitűnik, mennyire is sótlan, örömgyilkos banda ez!

joszif 2011.02.27. 18:55:44

@BGy: hát a hajáról én se tudok pozitívat mondani. :) A legszőrnyűbb az egészben hogy Baggio a valaha volt legjobb 11-es lövő a Seria A-ban

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.02.27. 18:56:44

@Hódos Hajnalka: Pont ezt az AC/DC-t szeretem, amiben még Bon Scott énekel. Vasárnap este veszélyes ezt hallgatni, mert nem kellene már felpörögni nagyon, holnap munka. :)))

Szaffi B. 2011.02.27. 18:57:41

@beebeer: Köszönöm, közös munka volt a többiekkel. :))))
Megnézted a videot? Ha nem, itt látható, halálos: www.valovilag.hu/video/119701

2011.02.27. 18:57:58

@Hódos Hajnalka: Hajlandó vagyok elhinni, nem lehet mindenki fotogén, talán kicsit az zavart meg, hogy nyomokban, mármint alkatilag, hajban, frizurában emlékeztet első exemre. :)
Maradok inkább Morientesnél. :)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.27. 18:58:26

Megyek, megnézem, ki az a Marco Delvecchio...

Mme Chauchat 2011.02.27. 19:00:45

@LadyCarambole: A következő villalakó? A megfogyatkozott létszám miatt beszavazzák? A nézők? A biztos nyerő? Az erős ember?

gidabiga 2011.02.27. 19:00:52

jó estét! :D
jó volt, szeretem, amikor sok Hajni van benne és kevesebb párbeszéd a retartált vízipisztolyoktól :D

Traitor General 2011.02.27. 19:01:02

@Trollseprű/ ki az a Milo?: majomkutya mentes övezetté válltunk....

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 19:02:03

@LadyCarambole: az enyémből. közvetlenül azután, ahogy a mintát levette a fogorvos, pedig nő :DDD

@BGy: jajmár. vannak zsenik, mint jim morrison, bon scott, meg én ugye.
és vannak, akik a zsenik nyomdokaiba lépnek és méltók rá, ilyen brian johnson. :)

zoxó 2011.02.27. 19:04:39

@Trollseprű/ ki az a Milo?: elment gyereket nevelni. Ne kiabáljuk el!

the sandwich maker 2011.02.27. 19:06:09

"görög hős"? Balázs, már épp kezdtem örülni, hogy ma nem a Lilu van.

sannya 2011.02.27. 19:07:02

fos hanyadik vagyok!!!

dejo!!!
:)

Traitor General 2011.02.27. 19:07:10

MIÉRT üvölt a gigi???????

the sandwich maker 2011.02.27. 19:09:09

@Traitor General: neki ahhoz nem kell indok, mindig üvölt.

mocskosmacska 2011.02.27. 19:09:28

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Az állandó majomkutyázáson kívül van más mondanivalód is?

haruka 2011.02.27. 19:09:56

Ez a Gombi nem normális! Ő nem megy, mert mi van, ha délután elkésnek a párbajról! :DD

Liluról a kép isteni.

redhaven 2011.02.27. 19:11:23

szandika!
vigyázzámá kicsicsirke,mert a retek előbányássza az itókás bácsikat,aszt elregélik,hogy milyen érzés amikor szociális nővérként turiztad kia zsebükből az utolsó kanyit.

the sandwich maker 2011.02.27. 19:11:36

jól van, nekem ezt le kell némítanom.

mocskosmacska 2011.02.27. 19:12:09

Szerintem én is végleg elhagyom a fórumot. VAn jobb dolgom is, mint olyan emberekkel fórumozni, ahol 15-en rátámadnak egyre (az előzmények nem érdekelnek) és még a következő poszton is azt szidják. Ez így nekem nem jön be.

Szaffi B. 2011.02.27. 19:14:28

@mocskosmacska: Falkában támadunk, ez van. Hajni kitilthatsz, nem érdekeeeel

Kekec1 2011.02.27. 19:20:39

na vééégre egy olyan online kérdés amire ezerszer fogok szavazni! :)

joszif 2011.02.27. 19:21:08

Hát az Éva nem bomlaszt az biztos mert olyan egységesen utálják hogy ha nem lenne akkor nem is lennének egységben :D

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.27. 19:22:12

@Mme Chauchat:
Tizenegyesbe erős, ahogy látom. Mondjuk Alkesz fejére ha rátennénk egy konyakosüveget, szerintem tutkó eltalálná sokméterről!

@Hódos Hajnalka:
Kemény asszociáció, kéjgázt kaptál-e, mert akkor előfordulhat! :)))

Lone Starr (törölt) 2011.02.27. 19:22:21

Szandinak jó a haja. Remekül sikerült az ajándéka.

joszif 2011.02.27. 19:22:43

@Hódos Hajnalka: jaja jogos csak valahogy nem jön a számra az E betű végén. pedig 4 évig tanultam olaszul :)

redhaven 2011.02.27. 19:25:37

@Traitor General: @mocskosmacska: felhívom a pulinkat!!!!
nemlesz itt ezerfelemenet.
úgy összeterel benneteket,hogy beszartok!

Kekec1 2011.02.27. 19:25:39

@Retardált Légpisztoly: nem talált :)
a retek nem hagyja kiélni a klikkelési hajlamaimat, grr....
nagyon remélem, hogy ezt az eredményt beolvassák majd a lakóknak is.

Kekec1 2011.02.27. 19:27:21

nemááár, nem tudok elég gyorsan klikkelni, a retek vagy valakik nagyon tolják fel szandikát.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 19:27:53

"az első lépésem ezentúl az lesz"

Traitor General 2011.02.27. 19:28:47

@redhaven: oké! viszek neki velőscsontot! Lekenyér:-)

the sandwich maker 2011.02.27. 19:29:45

@Kekec1: bocs, nagyon rosszul tippelek. a léééény!!!!

rájöttem Szandika bajára. féltékeny Alekosz népszerűségére.

redhaven 2011.02.27. 19:30:49

@Traitor General: azé:)))
egy tündérmackó amúgy.
de a render szereti:))))

bévé 2011.02.27. 19:31:09

ez összességében egy nagyon frappáns lakás, emberi fogyasztásra alkalmas - guess who

the sandwich maker 2011.02.27. 19:32:00

Bútorozott kordia lakás is csak akkor nincs itt, mikor ő van a középpontban.

redhaven 2011.02.27. 19:32:15

@mocskosmacska: mafka hö!
tégedet is megkeres ha sokat rosszalkodol!

Mme Chauchat 2011.02.27. 19:32:33

@bévé: who is who ŁoŁ :-D(wiw)

Kekec1 2011.02.27. 19:32:53

@Retardált Légpisztoly: így van, valóban a lényt nyomattam, de feladtam, reménytelen szembeszállni a retek akaratával :)

MegLepke 2011.02.27. 19:32:55

Marhanyak pörkölt??? Én nem vagyok ennyire okos a konyhában? Én erről még nem hallottam.

Jah, Hajni jó volt a poszt, teccettek a kitérők.:)

2011.02.27. 19:33:17

Nahát, Laci 8. kerületi. Mint én. Lehet, hogy ő volt a legendás Combino-man?

Kekec1 2011.02.27. 19:33:33

@Retardált Légpisztoly: azért nincs itt mert épp ott van a villában :)

redhaven 2011.02.27. 19:34:19

@Traitor General: bobmerli szopóágon van mellette "rőszeügyileg":)))

the sandwich maker 2011.02.27. 19:36:26

@Kekec1: klassz lehet így haknizni. majd megkérdezem tőle, milyen érzés volt, mikor a villalakók simogatták.

miért erőltetik ezt a "milliók" dolgot?

Kekec1 2011.02.27. 19:37:35

nagggyon röhögök a lényen, milyen szépen megmagyarázta a pikírt jelentését:)))

the sandwich maker 2011.02.27. 19:38:01

levegőőőőt!! Alekosz ma is tanult egy új szót! :D (egyébként én máshogy tudtam a pikírt jelentését, de legyen a kócbabának igaza.)

redhaven 2011.02.27. 19:38:10

@beebeer: nekem olybátűnik ez a laci effekt(ív),hogy a megboldogult pajtás nevű hírhedetten kemény újságban olvasott a commandóról.
bazz bevetésre mivel viszik!
hószánon?

bévé 2011.02.27. 19:38:34

különös szófordulatai, pikírt humora...
mi az a pikír?
PIKÍRT!
az mi?
hát és Éva magyarázata LOL.
:D:D

Hannibal22 2011.02.27. 19:39:19

@Kekec1: teccik nekem,hogy következetesen lénynek hívod ezt a..izét:)

2011.02.27. 19:39:33

@bévé: Combino-man a 4-6-os vonalán a Combinókon védte a kiszolgáltatottakat, gyengéket, lerugdosta az erőszakoskodókat, zaklatókat, tetten érte a zsebtolvajokat, meg ilyesmi. Többeket megmentett, többen látták.. 8. kerületi legenda.

Bogi és Burkó 2011.02.27. 19:41:06

@Hódos Hajnalka: Nekem az argentin Caniggia ra/tól voltak pajzán gondolataim süldő lányka koromban :)

bévé 2011.02.27. 19:41:20

@beebeer: aztaaa. nem hallottam róla.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.02.27. 19:42:08

Hajni, nagy vagy! Kíváncsian vártam, hogy mit reagálsz Alekosz "szakértői szemmel" nyilatkozatára és nem is csalódtam! :-)))
Gratula a mai poszthoz is, nagyon vártam már.

Valaki magyarázza el nekem, hogy miért mondta Béci Anikónak, hogy szivárvány és mit is jelentett ez ebben az összefüggésben? Köszönöm.

2011.02.27. 19:42:23

@redhaven: biztos azért van, mert itt a kerületben vannak olyan részek, ahol csak egy kommandós elszántságával tudsz áthatolni, Laci joggal érezheti magát ezért kommandósnak, igaz a földszinten lakó, cekkeres Gizi néni is. :)

Kekec1 2011.02.27. 19:42:30

@Hannibal22: néha becézem is, véglénynek :) csak sajnosn a pezsgő, amit a kiesése fölötti örömtáncra tartogatok, lassan nagykorú lesz...

Kekec1 2011.02.27. 19:43:09

@Bogi és Burkó: hmmmm :) lelkitársam vagy :)))

the sandwich maker 2011.02.27. 19:43:32

Juj László, te nagyon hülye vagy, menjél már el onnan. (Viheted a Szandikát is.)

Lone Starr (törölt) 2011.02.27. 19:44:10

Balázs majd nagyon meg fogja magyarázni Malacka első helyét a szavazáson.
Tényleg féltékeny lehet Alekre.

Ehhez van is joga, alapja.

Alekosz lassan nagyon öntelt kis szemétté alakul, Béci ipari tanuló mellette jelenleg.

Tegnap azt írtam, fejlődik a jelleme. Ezt most is tartom, csak úgy, hogy visszafelé.

the sandwich maker 2011.02.27. 19:45:43

@Lone Starr: Szandika beszólt a reteknek, akkor most elkezdődik a karaktergyilkosság, ez a szavazás az első felvonás.

2011.02.27. 19:48:17

Unszimpatikus, ilyen szó nem létezik, helyesen antipatikus.

kisRita 2011.02.27. 19:49:01

Nem tudom a Laciék mit hisznek magukról..:)
Ez a Szandika meg.. valaki szólhatna neki, hogy nézzen tükörbe: )

viola narvilly 2011.02.27. 19:49:44

Nem tudom eldönteni, hogy
a., ezt az Alekosz nevű embert utálom egyre jobban
b., Szandika szimpatikusabb, mint eddig
c., a kettő kombinációja

Amúgy üdv :)

Kekec1 2011.02.27. 19:49:58

hajrá Béci, hajrááá
a lény sajnos nem hogy szótár, hanem hangos-szótár, elromlott hangerő szabályozóval

the sandwich maker 2011.02.27. 19:50:39

azt hiszed, hogy mi nem értjük, de közben te nem érted, érted? - hát én nem. :D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.02.27. 19:50:46

Szandikával értek egyet: "Ne Úristenezz, Éva!"

Sőt, tovább megyek: meg se szólaljon.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 19:51:24

Fáncsi már lógatja az ormányát. Teljesen befordult. Szerintem holnap bemegy a riportba, és kéri, hogy hívják az apukáját, aki hazaviszi

Bogi és Burkó 2011.02.27. 19:52:30

@Kekec1: miatta kezdtem el rendszeresen focit nézni. magyar meccset azóta sem láttam,külf. bajnokságokat sem, bl-t sem, szigorúan csak az eb-t,vb-t követem. ezekre viszont fogadok is :)

Kekec1 2011.02.27. 19:52:31

@Gee Halen: hangszalag-átvágás, még mindig az éenen a méltó büntetése. agyvérzést kapna a dühtöl, én meg kétnapos röhögőgörcsöt a látványától :)

2011.02.27. 19:53:30

@Gee Halen: az nem lehet, a lényt végig kell hallgatni, még akkor is, ha mindenki tudja mit fog mondani, nem szabad belefojtani a szót, mert támadásnak veszi, ha nem hallhatja a hangját.

Kekec1 2011.02.27. 19:54:10

@Kekec1: lenyelte a közepét, szal, még mindig az én javaslatom, ez lenne a méltó büntetése

Lone Starr (törölt) 2011.02.27. 19:55:00

Laci a háború szót ironizálva használja.

Ez nem tűnik fel senkinek, aki komolykodó verőlegénynek nézi?

Na, szavazást elemez Bölcs Balázs.
Nem a szőlő savanyú, csak nekem nem a pártközpont mainstreamje sziNpatikus.

Kekec1 2011.02.27. 19:55:09

@Bogi és Burkó: detto, 90-es vb, utána összes vb-eb, más semmi, de azokon hatalmas lelkesedéssel szurkolás :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 19:55:11

@Gee Halen: a nagy lila elefánt. ő fogja nyerni a játékot, nem tudtad? :)

Frenk a hal 2011.02.27. 19:56:03

éva - agresszív, ideggyenge, intoleráns
szandi - korlátolt, behódoló, buta
laci - agresszív, szájhős, szűk látókörű
béla - buta, nagyképű, álszent
anikó - csapódó, hisztérikus, ideggyenge

nincs kedvem folytatni

joszif 2011.02.27. 19:57:12

szandi meg a rózsafüzér hát komolyan mondom ennél nagyobb ellentét a világon nincs. Meg nem is a nyakban szokták hordani nah de ez legyen a legkevesebb....

Frenk a hal 2011.02.27. 19:58:45

@joszif:
én meg voltam győződve, h szandi felgyullad tőle...de nem :-(

viola narvilly 2011.02.27. 19:58:49

@Frenk a hal:
Most akkor Laci agresszív vagy szájhős? Mert szerintem a kettő üti egymást.
A többiben többé-kevésbé egyetértek (én mondjuk Bélát nem tartom beképzeltnek).

2011.02.27. 19:58:55

@joszif: Madonna óta nem csodálkozom az ilyesmin.

redhaven 2011.02.27. 19:59:37

@beebeer: annyira sírok....
szal Te is a 12-ben tengeted...
várra,hidakra?ablakból legalább 20kerületre?

Traitor General 2011.02.27. 20:00:08

@canzone: a töld állatka a marsról, ő fogja

csicserierika 2011.02.27. 20:00:57

@DóraTanár: szerintem arra gondolt, hogy forog mint a napraforgó. Ami igaz is.

redhaven 2011.02.27. 20:01:33

@kisRita: a tükröket foncsorozni vitték.

Hannibal22 2011.02.27. 20:02:32

@canzone: nagy hatást tette rád az az elefánt,tesó:)

joszif 2011.02.27. 20:02:43

@csicserierika: továbbá szokták mondani hogy kétszínű esetünkben már annyi színű mint a szivárvány. Bár nem csipem a bélát de igaza van...

bévé 2011.02.27. 20:03:22

@genevieve: bírom a kommentet alatta.

Frenk a hal 2011.02.27. 20:03:30

@viola narvilly:

attól, h vkinek vannak agresszív megnyilvánulásai még lehet szájhős...itt nem 'tettlegességre' kell gondolni, nyilván az nem is lehet. egyszerűen arra, h agresszívan hajtogatja az igazát. a "harcoljunk" "háborúzzunk" énjétől már rosszul vagyok. és szájhős, mert hajtogatja ezt a keménykedő szöveget.
ha vki biztos magában az egyáltalán nem gond, de béla már rég túl van ezen - ő simán nagyképű. aki magabiztos, az lehet szimpatikusan is az

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 20:03:57

@Traitor General: te az rtl embere vagy, és lejáratókampányt indítasz Fáncsi ellen? :)

Bogi és Burkó 2011.02.27. 20:05:15

@Kekec1: a legfelsőbb szinteken vagyunk lelki társak! és ha még azt is bevallom, hogy Jason Donovanba is szerelmes voltam. tudom, ez már durvus

viola narvilly 2011.02.27. 20:07:43

@Frenk a hal:
Na, tehát akkor Laci mégsem agresszív, csak vannak agresszív megnyilvánulásai.

(amúgy melyikünknek nincsenek?)

slara 2011.02.27. 20:08:29

@joszif: és hogy fogja majd zavarni szandálkát az eddig megszokott munkájában:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 20:09:39

@Hannibal22: szerelmes lettem belé, kint fogom várni, ha kiesik, és elmegyünk együtt bulizni egyet. még az is lehet, hogy küldök be neki egy lila bugyit

Frenk a hal 2011.02.27. 20:10:05

@viola narvilly:
de agresszív. nem kell vkinek tenni vmi konkrét fizikai dolgot ahhoz, h ez átjöjjön. elég ha megnézed és megfigyeled hogy beszél 1-1 szituációban. konfliktus helyzetet is lehet higgadtabban kezelni, de az ő ilyen jellegű megnyilvánulásai egyértelműen agresszívak.

2011.02.27. 20:11:06

@redhaven: ez honnan jött, ez a 12? Csak szeretném, sajna jelenleg a 8-ban tengetem, ablakból a Fradira. Szoros megfigyelés alatt tartva a fiúprosti-piacot (népligeti futókör arra hajlik).
Szép lenne a 12, de nekem már kicsit unalmas. Csak azért nem ott tengetem. :)

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.02.27. 20:11:16

@csicserierika: köszi :-) valóban igaz, hogy napraforgó, de hogy ide hogy jön a szivárvány...

genevieve 2011.02.27. 20:12:02

@bévé: odatette rendesen a véleményét:-)

joszif 2011.02.27. 20:13:34

@DóraTanár: nézd meg az én hozzászólásomat it ----> @joszif:

genevieve 2011.02.27. 20:13:41

@DóraTanár: a szivárvány sokszinű, avagy egynél több szinű, vagyis kétszinű:-)

csicserierika 2011.02.27. 20:15:25

@DóraTanár: nem kétszínű, mert produkálja a szivárvány összes színét, annyiszor váltott már csapatot ill. változtat szimpátiát.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.02.27. 20:16:46

@joszif: @genevieve: oké, most már értem :-) köszönöm
nekem a szivárvány eddig csak egy nagyon szép időjárási tünemény volt sok gyönyörű színnel, nem volt negatív felhangja :-(
de az igaz, hogy a síróskának nagyon megy az ide oda csapódás
Hofi szavaival élve: mikor melyik ruha tiszta! :-)

47pcc63 2011.02.27. 20:17:22

Jó a kép a pezsgővel!Ilyenek ülnek a sarki kocsma teraszán,átmegyek a másik oldalba, mert ezektől a jón kívül minden kitelik. Ha épületet alapoznak, betesznek valami urnába jellemző tárgyakat, hogy 200 év múlva lássanak csodát az utódok. Alekosz videóját be kellene tenni,ime az ember 2011-ben.A here, a szájhős, az egészséges nők riogatója,a naná, hogy autista esőember. Megborzongtam attól a sunyi,öntelt rókanézésétől,melyből annyi megvetés sugárzott imádóira, miközben fél kiló vajat kiköpült a fejével csak úgy, mellékállásban.És ez ma a No 1 ember.Arra az egyre vagyok kíváncsi, hogy tudja-e, hogy az alkesz Éva csak megjátssza a nagy imádatot, hogy Olivér a pokolba kívánná,csak a szerződés kötelezi. Naná, hogy tudja.Válja mama okos, szép fiacskája kényszeres szájmenésével nagy kombinátor!

slara 2011.02.27. 20:17:50

remélem bécike most dr lacikát küldi csatába:)

47pcc63 2011.02.27. 20:18:03

Jó a kép a pezsgővel!Ilyenek ülnek a sarki kocsma teraszán,átmegyek a másik oldalba, mert ezektől a jón kívül minden kitelik. Ha épületet alapoznak, betesznek valami urnába jellemző tárgyakat, hogy 200 év múlva lássanak csodát az utódok. Alekosz videóját be kellene tenni,ime az ember 2011-ben.A here, a szájhős, az egészséges nők riogatója,a naná, hogy autista esőember. Megborzongtam attól a sunyi,öntelt rókanézésétől,melyből annyi megvetés sugárzott imádóira, miközben fél kiló vajat kiköpült a fejével csak úgy, mellékállásban.És ez ma a No 1 ember.Arra az egyre vagyok kíváncsi, hogy tudja-e, hogy az alkesz Éva csak megjátssza a nagy imádatot, hogy Olivér a pokolba kívánná,csak a szerződés kötelezi. Naná, hogy tudja.Válja mama okos, szép fiacskája kényszeres szájmenésével nagy kombinátor!

genevieve 2011.02.27. 20:18:39

@DóraTanár: a napraforgó is egy szép növény:-)
gyönyörű mikor hatalmas táblában csak napraforgót látsz:)

47pcc63 2011.02.27. 20:19:59

@genevieve: Amerre megy a nap arra fordul.

vitek 2011.02.27. 20:20:18

@Frenk a hal: Miközben sokan veszekedtek már egymással üvöltözve, Lacit még nem láttam olyan helyzetben, hogy nekitámadt volna valakinek. Mégis őrá mondod hogy aggresszív. Mondd el légyszi hogy mikor ment neki Laci valakinek aggresszíven?

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.02.27. 20:20:49

@genevieve: igazad van! nagyon szép, mintha tüzes kerekek lennének annyira ragyognak egy nagy táblában.... ó de várom már a jó időt.... :-)

slara 2011.02.27. 20:21:59

@47pcc63: igazad van! én is gombit szerettem volna tovább nézni,hatásosabb, mint 100 szem valeriana! megint csalt a rötöel!

csicserierika 2011.02.27. 20:22:07

@bévé: @genevieve: ráismertek a borsdarálóból? Csak mert úgy látom lájkoltátok. Most tessék itt van. Én mentem.
Tollseprő gyere!

47pcc63 2011.02.27. 20:23:50

@slara: Szerintem Évát,mert a mai öf.-ban is feszkót csinált és mivel a Béciék vannak többen Őt küldik ki és Béci fogja kihívni Évát és akkor már csak 1.-en lesznek a 4.-ből.

bévé 2011.02.27. 20:25:01

@csicserierika: pc kommenteket másol mindenhonnan. ezt eddig is tudtuk. :)

redhaven 2011.02.27. 20:25:53

@beebeer: hülyéskettem.
utoljára akkor éreztem ilyen "feszkót a térben",amikor az érett brezsnyevet kétoldalról támasztották a dísztribünön:)))

slara 2011.02.27. 20:27:53

@47pcc63: okés....maradjon bent laci...béci...gigi...jerzy....anikó,de ő eret fog vágni...ha idáig 20 perc az összefoglaló reklámok nélkül,akkor ezekkel mennyi lesz?

2011.02.27. 20:29:40

@redhaven: Érett Brezsnyev :DDDDDD Anyám, micsoda kép!!! Mecsoda szííííp temetíse volt nekije. Meg még utána az a másik kettő.... :DDDDD
De komolyra fordítva a szót, nem szeretnék a Rózsadombon lakni, egyszer már jártam arra, nem tetszett.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 20:29:43

@Gee Halen: De igenis szólaljon meg továbbra is bátran Éva, sőt ha úgy van, ordítsa le az akár egész brigád fejét is! Nehogy már egy önsorsrontó örömgyilkos szabja már meg!!!

Frenk a hal 2011.02.27. 20:29:45

@vitek:
még egyszer leírom - a mondandója agresszív, ahogy magyarázza, kezeli a dolgokat. nekem az. ez az én véleményem leírtam 2x, h miért érzem így. minden rosszindulat nélkül mondom, nem tudom jobban elmagyarázni, én nem olyan környezetben szocializálódtam, h úgy kezeljem a vitás dolgokat ahogy ő teszi, ha nem érted, nem tudok ezzel mit kezdeni.

Hannibal22 2011.02.27. 20:30:34

@47pcc63: Szerintem Évát,mert a mai öf.-ban is feszkót csinált és mivel a Béciék vannak többen Őt küldik ki és Béci fogja kihívni Évát és akkor már csak 1.-en lesznek a 4.-ből

47pcc63 2011.02.27. 20:31:40

Érdekes volt, mikor beszélniük kellett a nyeremény lakásról, hogy mit csinálnának ott, stb., Szandika azt mondta, tudja, hogy addig nem nyerheti meg, amíg Alekosz bent van. Lehet, hogy szándékosan alázza a nézőknek, mert erős ellenfélnek véli, és elkezdett taktikázni a nyereményért..

2011.02.27. 20:32:13

@47pcc63: Te figyelj, saját kútfőből nem tudsz kommentelni? Mi az értelme ezeknek a lopkodásoknak? Netalántán dr. Zacher indukálta kísérlet?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.02.27. 20:32:38

@Peter_Cs: Igazad van, ne szabja meg neki senki. Sokkal jobban tenné, ha magától maradna csöndben.

47pcc63 2011.02.27. 20:33:13

Hannibal22 2011.02.27. 19:39:19
@Kekec1: teccik nekem,hogy következetesen lénynek hívod ezt a..izét:)

slara 2011.02.27. 20:34:20

@47pcc63: és láttad szandika tekintetét? mindent elárult,az a gyűlölet! hát menjen vissza a 6-os útra,ha ezt nem tudja értékelni,ott biztos kellemesebb!

47pcc63 2011.02.27. 20:34:36

A nagy különbség Szandika és Alekosz között, hogy Szandika face to face (szemtől szembe) mondja amit gondol mint ma, mint Olivérnek, mint Évának. Míg Alekosz és Éva a hátuk mögött szeret gúnyolódni, kibeszélni, kiröhögni. A szomorú az, hogy ez sok embernek elfogadható, hiszen valljuk be nagyrészt az életbe is így működnek az emberek, legalábbis azok mindenképpen akik itt Alekosz és Éva mellett foglalnak állást!

joszif 2011.02.27. 20:34:56

@47pcc63: te ennyit kinézel belőle??

Szaffi B. 2011.02.27. 20:35:33

Remélem ha Éva párbajozni megy páran arcon köpik a stúdióba menet.

47pcc63 2011.02.27. 20:36:13

Trollseprű/ ki az a Milo? 2011.02.27. 20:33:28
@47pcc63: MAJOMKUTYA TEEEEE!!

www.valovilag.hu/video/119701

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 20:36:25

@joszif: Ha végigveszed a kereszténység történetét, rájössz arra, hogy elhanyagolható a különbség!

inmemancsi 2011.02.27. 20:36:55

@Gee Halen: ez ma a második jó beszólás, az első a hangszálas volt:)))

slara 2011.02.27. 20:37:03

@47pcc63: az a baj h szandálka alpári...ugyan hányszor kellett neki bemenni és magyarázni? alekosz még nem rúgta szét a kamerarendszert....és a satöbbi

Szaffi B. 2011.02.27. 20:37:55

@47pcc63:
47pcc63 2011.02.27. 20:36:13
Trollseprű/ ki az a Milo? 2011.02.27. 20:33:28
@47pcc63: MAJOMKUTYA TEEEEE!!

www.valovilag.hu/video/119701

2011.02.27. 20:37:55

@Trollseprű/ ki az a Milo?: szerintem az is hatásos lenne, ha legjobb pillanatok címén többször levetítenék neki, szeretem látni, mikor elönti a pír szégyenében. A közönség meg morajlana. Egyedül Oliver harsogná, hogy Hajrá Éva!

Hannibal22 2011.02.27. 20:37:56

@47pcc63: más fórumokba,blogokba ,meg innen másolsz,te majomkutya?Proli:)

MegLepke 2011.02.27. 20:37:57

@joszif: kommenteket másol mindenhonnan. Egyik sem a saját gondolata. Szerinted ő valamiből kinéz valamit?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 20:38:10

@Gee Halen: De ha igaza van?!!! Nyugodtan mondja a frankót!

slara 2011.02.27. 20:39:15

@47pcc63: elcseszheted többször az életed...virsliszájúnak ez az egy esélye!nincs háttere!21 éves....hogy néz ki,mit élt át?

Szaffi B. 2011.02.27. 20:39:40

@beebeer: Nem hatná meg. Ez is én vagyok, ilyen vagyok, ennyi.
Ezt mondaná.
Nem akarok gonosz lenni, de valaki egy Tasert is becsempészhetne, attól nagy baja nem lesz, úgyis úgy táncol mint akit ráz az áram.

47pcc63 2011.02.27. 20:41:01

Hannibal22 2011.02.27. 20:37:56
@47pcc63: más fórumokba,blogokba ,meg innen másolsz,te majomkutya?Prol

2011.02.27. 20:41:05

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Húh, de gonosz! Mindjárt a Bonny és Clide zárójelenete ugrott be.

joszif 2011.02.27. 20:41:19

@Peter_Cs: nyílván de azért nem hasonlítanám össze egy Mária Magdolával :D
még akkor sem ha az a feltételezés igaz hogy prostituált volt.

vitek 2011.02.27. 20:41:36

@Frenk a hal: ne haragudj, nem kötekedni akarok, csak tényleg nem értem. Ezt írtad:
"elég ha megnézed és megfigyeled hogy beszél 1-1 szituációban. konfliktus helyzetet is lehet higgadtabban kezelni, de az ő ilyen jellegű megnyilvánulásai egyértelműen agresszívak."

Na most sok konfliktushelyzet volt már a villában, de Laci ezekben tipikusan nem vett részt. Nem szokott veszekedni, nem szól be másoknak, nem üvölti le senki sem a fejét, ellentétben egyesekkel. Nem láttam még olyat hogy bárkit megtámadott volna, ezért nem értem hogy miért mondod hogy aggresszív. Pont ő az aki higgadtan kezeli a konfliktushelyzeteket. Vegyük a mai példát, mikor Alekoszt faggatták. Többen felemelték a hangjukat, összeszólalkoztak, támadták egymást. Laci végig nyugodtan ült, sőt ő volt az aki azt mondta: "Na szerintem fejezzük ezt be mert ennek sok értelme nincsen". Ez szerinted azt mutatja hogy nem kezeli higgadtan a konfliktushelyzeteket?

Azt értem hogy a háború és harc szavak gyakori emlegetéséhez nem vagy hozzászokva, és ez furcsán veszi ki magát ezért, de én úgy látom hogy ez csak egy szófordulat Lacinál. Neki ez a munkája, ő ezeket a szavakat használja gyakran, más meg mást. Biztos a te szakmádban, környezetedben is megvannak a gyakori szavak, ebből még nem kell durva következtetéseket levonni.

vitek 2011.02.27. 20:42:42

Javítás: nem üvölti le senkiNEK sem a fejét

47pcc63 2011.02.27. 20:42:48

@joszif: Szerintem ő a következő kieső, most kezdik nála a negatív kampányt!

inmemancsi 2011.02.27. 20:43:01

@Peter_Cs: én megszavazom neked a szatyorcsöcs és szatyorszem nőszemélyt, boldog szadomazót vele (füldugót azért használj)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 20:43:40

@Trollseprű/ ki az a Milo?: @beebeer: Az roppant káros és rosszindulatú dolog lenne! Sokan hónapokig basztatják és egyszer fakad ki ennyire, hát teljesen együtt tudok érezni Évával!

Szaffi B. 2011.02.27. 20:43:59

@47pcc63:
Hannibal22 2011.02.27. 20:37:56
@47pcc63: más fórumokba,blogokba ,meg innen másolsz,te majomkutya?Prol

Trollseprű/ ki az a Milo? 2011.02.27. 20:37:55
@47pcc63:
47pcc63 2011.02.27. 20:36:13
Trollseprű/ ki az a Milo? 2011.02.27. 20:33:28
@47pcc63: MAJOMKUTYA TEEEEE!!

www.valovilag.hu/video/119701

Szaffi B. 2011.02.27. 20:45:27

@Peter_Cs: Én meg teljesen együtt tudok érezni azokkal akik lerúgnák a kazal fejét.

viola narvilly 2011.02.27. 20:45:34

@vitek:
Nekem úgy tűnik, egyikünk sem fogja tudni meggyőzni arról, hogy Laci nem agresszív.

47pcc63 2011.02.27. 20:45:52

@joszif: A Szandika az egyetlen ember aki reálisan lát dolgokat, eddig.Ő volt már mindkét csapatba és hallott,látott.Nemkell messzire menni csak azt a jelenetet megnézni, amikor anno Alek és Oli kint az asztalnál beszélgetnek, Alek felnéz, hogy veszi-e a kamera és rákezd:Idefigyelj Barátom, neked most elkell dönteni, hogy Enikő vagy Anikó? gondolom van aki még emlékszik erre a jelentre, hogy Oli nagyon be gurult erre.Ez csak egy példa a sok közül mert millió ilyen eset volt,csak az elfogultak nem látnak,Alek egy nagyon aljas, bent úgyanúgy mint kint a való életbe.Remélem hamar előbújik az igazi arca.Nem hiába sztárol kint Vájamama, tudja ő mi a dörgés.

joszif 2011.02.27. 20:45:53

@47pcc63: részemről preferálnám :) de ez ugye egyéni vélemény...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 20:46:17

@Hannibal22: legalább belinkelné, hogy hova másol :) vagyok olyan eCCibicionista, hogy szeretném látni, ha valahol engem idéz :D

Szaffi B. 2011.02.27. 20:46:27

@47pcc63: Te vagy a következő kieső te majomkutya troll!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 20:46:39

@joszif: Hogyha a másod- és harmadkézből való sztorik alapján összerakott Bibliát lehet-e egyáltalán hiteles forrásnak tekinteni ... szerintem nem. Az sem biztos, hogy élt-e egyáltalán a történelmi Jézus.

2011.02.27. 20:47:11

@Peter_Cs: az egyszer az költői túlzás, te is érzed, elnézem neked, mert fan vagy. :)
Legyen már ennek az Évának is. Fogadjunk a haja tetszik!

47pcc63 2011.02.27. 20:47:57

A Szandika az egyetlen ember aki reálisan lát dolgokat, eddig.Ő volt már mindkét csapatba és hallott,látott.Nemkell messzire menni csak azt a jelenetet megnézni, amikor anno Alek és Oli kint az asztalnál beszélgetnek, Alek felnéz, hogy veszi-e a kamera és rákezd:Idefigyelj Barátom, neked most elkell dönteni, hogy Enikő vagy Anikó? gondolom van aki még emlékszik erre a jelentre, hogy Oli nagyon be gurult erre.Ez csak egy példa a sok közül mert millió ilyen eset volt,csak az elfogultak nem látnak,Alek egy nagyon aljas, bent úgyanúgy mint kint a való életbe.Remélem hamar előbújik az igazi arca.Nem hiába sztárol kint Vájamama, tudja ő mi a dörgés.

Szaffi B. 2011.02.27. 20:47:58

@47pcc63: Kezdhetsz rettegni a számítógép vírusoktól. 3-2-1...

slara 2011.02.27. 20:48:42

az a baj h a szereplő válogatásnál elcseszte az rtl,igazán jó pasit nem választott be. ha alekosz jobb bőrben lenne a csajok istenítenék,pedig szerintem alek nagyon jó fej!

Elemer 2011.02.27. 20:51:07

@47pcc63: azért ne csodálkozz el, ha egy hét múlva szandálka már megint országos cimborája lesz alekosznak. túl sokat nézel ki belőle. egyszerűen összevesztek és szandál vagy imád vagy gyűlöl, nincs több rétege

joszif 2011.02.27. 20:51:19

@Peter_Cs: valójában ezen alapul az egész hogy elhiszi-e az ember vagy sem. Ha konkrét és hiteles tények lennének elöttünk akkor ugye nem lenne vallás.

47pcc63 2011.02.27. 20:51:38

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Kata megnéztem du a közösségi hálót :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 20:52:50

@joszif: Ezért vagyok ateista és antiklerikális.

47pcc63 2011.02.27. 20:52:58

@Trollseprű/ ki az a Milo?: ő volt a hős,viszont Gombinál már nem...

47pcc63 2011.02.27. 20:55:02

@Elemer: légyszives ne csábítsd el tőlünk Katát :D

joszif 2011.02.27. 20:55:45

@Peter_Cs: antiklerikális: ez új volt nekem ma is tanultam egy új szót :)

47pcc63 2011.02.27. 20:56:17

@Hannibal22: Ha szépen beszélne Alekoszal még a Sanyi hiányát is tudnák pótolni :D

slara 2011.02.27. 20:56:35

rácz ildikó és éva párbajt szeretnék! éva menjen vissza!

Elemer 2011.02.27. 20:58:37

egyébként az, hogy laci kimarad a konfliktusokból még önmagában nem baj, de amikor egyedül van a csapatával, akkor rendszeresen tüzeli, mondhatni uszítja őket. tegnap például az online adásban én annyit láttam, hogy kiment a konyhába és tök normálisan eldumálgattak alekosszal, elmondta, hogy a gombi feltartott kézzel ment a párbajra, de alek nyert, ezzel semmi probléma stb. erre ma az összefoglalóban láttam, hogy bent a szobában, amit az élőben nem mutattak, már megint nyomta a hülye dumáját, hogy mi az hogy erős? miben erős? én odaálltam már olyan erős emberek mellé is. szóval nekem ez nem tetszik benne, amúgy viszont a legértelmesebb fazon odabent és ha a corvin sétányon laknék, tuti rá nyomnám az sms-t :)

47pcc63 2011.02.27. 20:58:40

@slara: Maradjon kint a jó levegőn,mert van beutalója a volt elmegyógyintézetbe.

K Tomoceusz 2011.02.27. 20:59:03

Furcsa , ismeretlen nevek repkednek itt a levegőben . Ki az a vvBéci ? Vagy az a másik , valami Laca . Alekosz van , Jupiter és Éva a nősténytigris . Az egyenkénti levadászás már elkezdődött ? Elhalasztották a jövő hétre ? Van itt kérdés megint rohadásig .
Valaki írta , hogy Béci majd kiszedi Évát a játékból . Erre a párbajra mennyi az esély ? Olyan komlikált a Rácz taktika ? Egy tesónak felbassza az agyát , majd az kiviszi . Nem kockáztatok nagyot , ha azt mondom , ez a tesó nem Gigi lesz . Szandika már felült és tarcsiban még mindig ott van a jó öreg Jerzy . Egy Rácz és a bizonytalan kimenetelű párbaj legalább három különböző fogalom .
Végül éljen és virágozzék Alekosz ! Ne mondhassa , hogy csak Évánk örül neki .

47pcc63 2011.02.27. 21:01:54

@Elemer: Nem hiszem.mert olyan gyűlölettel beszélt Alekoszról,hogy még egy boszorkány sem tudja levenni Tőle a rontást.

slara 2011.02.27. 21:02:36

@47pcc63: én is ezt mondom ráczok az elmegyógyintézetbe....vagy hagyjuk őket lopni csalni...és leszbi pornózni,legfeljebb utána vonulnak be...

redhaven 2011.02.27. 21:03:28

@slara: gigi ezidáig maradása a vellában a legnagyobb talányok egyike.
rögtön az itteni nyakmetélés után jő.:)))

Elemer 2011.02.27. 21:05:47

@K.Tomoceusz: egyetértek béci aztán tutira nem fogja magára rakatni a jeleket (hozzáteszem más sem, mert az rtl szólt nekik, hogy ezt kurva gyorsan hagyják abba).

2011.02.27. 21:05:51

@Peter_Cs: "Ezért vagyok ateista és antiklerikális"
Mi mást várhatna az ember egy anarchistától. :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 21:07:08

@47pcc63: most mennem kell aludni, mert az ember korán megy reggel a melóba, meg kell kennem reggel a zsíros kenyerét, aztán útnak indítani a gyerekeket az oviba, de szeretném, ha ezt a hsz-t is átkopiznád valami más fórumra, mert olyan szép ez a dal, hogy sok embernek örömet tudnál csalni a szívébe, és tudom, hogy az örömszerzés neked szent dolog, mint Évának a főzés, én szeretlek téged, és hiányozni fogsz.
www.youtube.com/watch?v=awtWSj_qTkE&feature=related

MegLepke 2011.02.27. 21:08:02

Hol a jogászlányunk? A komment szellemi terméknek számít? Vagy máshonnan lopkodni, más tollával ékeskedni és sajátodként előadni szabad-é? Itt is érvényes-e a pontos forrásmegjelölés szabálya?

slara 2011.02.27. 21:08:29

@redhaven: érdekes volt ráczék arckifejezése amikor alekosz visszament....csak a pénz számít nekik!

47pcc63 2011.02.27. 21:08:47

beebeer 2011.02.27. 20:32:13
@47pcc63: Te figyelj, saját kútfőből nem tudsz kommentelni? Mi az értelme ezeknek a lopkodásoknak? Netalántán dr. Zacher indukálta kísérlet?
Válasz erre
Trollseprű/ ki az a Milo? 2011.02.27. 20:47:58
@47pcc63: Kezdhetsz rettegni a számítógép vírusoktól. 3-2-1...

vitek 2011.02.27. 21:08:54

@Elemer: Könyörgöm, ez egy küzdelem a fődíjért! Teljesen rendben van, sőt, helyénvaló az, hogy valaki lelkesíti a csapatát, ha küzdelemre biztatja. Ne keverjük már ezt az uszítással. Laci soha nem biztatott arra senkit, hogy nekitámadjon valakinek, s ő maga sem tett ilyet soha. Sőt, gyakorlatilag ő az EGYETLEN olyan játékos, aki még nem támadt neki másnak.

K Tomoceusz 2011.02.27. 21:09:59

@Elemer: Azt ki lehet védeni . Mondjuk belehány a keddi bablevesbe és ezzel papíron magára haragítja a klánt . Furfangosabb trükköt nem írok , a hányást még kinézem Bélánkból .

slara 2011.02.27. 21:12:04

@vitek: menj orvoshoz! vagy ne napszemüvegben nézd az összefoglalókat!

joszif 2011.02.27. 21:14:24

Hát szerintem anikó vagy éva lesz a következő kihívó ha nem beszél össze senki senkivel. Mindketten Jerzyt vinnék ki és mindketten kint is hagynák. Ez az rtl-nek is jó lenne, mert be tudná mutatni a Gigi szenvedését vagy épp a megkönnyebbülését hogy nem kell tovább színlelnie a nagy szerelmet.

vitek 2011.02.27. 21:14:43

@Elemer: na elszállt a kommentem, úgyhogy mégegyszer: ez egy küzdelem a fődíjért, teljesen normális dolog, sőt, helyénvaló ezért küzdeni, illetve küzdelemre biztatni. Ne keverjük már ezt az uszítással: Laci nem arra biztat hogy nekitámadjanak másoknak, épp ellenkezőleg, általában csitítgatni szokott konfliktushelyzetekben, és ő maga sem támadt neki másoknak soha. Gyakorlatilag ő az EGYETLEN a bent lévők közül, aki még soha nem támadt neki másnak. Gondold szépen végig a névsort, mindenkinek volt már ilyen jelenete, csak Lacinak nem.

Elemer 2011.02.27. 21:14:49

@vitek: konkrétan nem arra biztatott, hogy támadjon neki valakinek, de a kialakult háborús helyzetben ő is benne van, mert rendszeresen sulykolta, hogy itt háború van, ki kell vinni mindegyiket egyenként, meg ha NEKI mondtak volna ilyeneket akkor aztán kő kövön nem maradt volna. tudom, hogy ez egy játék és nem is játssza rosszul, mert fogynak az emberek, de ő még mindig bent van és a következő körben sem lesz érintett

47pcc63 2011.02.27. 21:15:31

@slara: Benne volt Alkesz is a lényeg ez.De most ö csinálja a feszkot.Az igaz hogy nem kötelező de akkor legközelebb ö se várja el,főleg ha barátősnőjét fogják kint hagyni. Igaz?

vitek 2011.02.27. 21:16:49

@slara: ne haragudj, én úgy szeretek vitatkozni, hogy kifejtem a mondanivalómat, érveket, példákat hozok fel. A te hozzászólásodból ez sajnos hiányzik, így nem tudok mit kezdeni vele.

Frenk a hal 2011.02.27. 21:17:24

@vitek:
nem haragszom, sőt kifejezetten örülök, h véleménykülönbség ellenére lehet vkivel értelmesen eszmét cserélni :-)
amit írtál azzal részben egyet is értek, de engem akkor is zavarnak laci egyes durvább megnyilvánulásai. amikor olivér kiesése után különváltak teljesen akkor nem tetszett az, hogy pont laci, aki az elején teljesen bölcsen és okosan nyilvánult meg a többiekhez képest, szóval akkor kezdte el ezt a számomra agresszív megnyilvánulást. nem áll neki jól. nálam nem váltott ki szimpátiát ezzel :-(

slara 2011.02.27. 21:17:41

@47pcc63: szandikát? :) na azt a ..... lényt nem sajnálom,majd átértékeli honnan jött és hova kell vissza mennie

Elemer 2011.02.27. 21:18:49

@joszif: tuti éva lesz és szerintem jerzy helyett akár szandikát is kiviheti,a mivel szinte mindenki jól járna. éva nyerne, béciék fellélegeznének, hogy nem tőlük ment valaki, anikó ismét előadhatná sírós, bőgős nagyjelenetét, sanyinak pedig lenne plussz egy embere a bekötőúton

47pcc63 2011.02.27. 21:19:20

@MegLepke: Nincs már csapat.Éva nem ütné el Bécit ez tuti,föleg a köpködése után.

slara 2011.02.27. 21:19:53

@vitek: nincsenek érveim....

genevieve 2011.02.27. 21:20:23

hahó emberek, nem ám átharapni egymás torkát igy vasárnap este:-)

relax:)

Elemer 2011.02.27. 21:20:58

@Elemer: ja és természetesen az RTL is egy kicsit megkönnyebbülhet, mert jelenelg szerintem ökölbeszorított seggel figyelik szandikát, hogy mikor támad neki valakinek, vagy veri szét a berendezést

slara 2011.02.27. 21:23:07

@Elemer: :) erről beszélek :)

Frenk a hal 2011.02.27. 21:26:44

@Elemer:
ha már szétverés...oké, h ez a gombi gyerek kiment, de azért az ő belsőépítész ököllendítése is megérdemelt volna egy kis sarokba állást a párbaj előtt. egymást nem verhetik, de szerintem a berendezést sem kéne...

vitek 2011.02.27. 21:27:30

@Elemer: a háború szerintem csak egy számunkra szokatlan szóhasználat nála, ahogy te is írtad azt érti alatta hogy a másik csapatból kell kiválasztani az embereket egyiket a másik után, és ez szerintem teljesen rendben van, ez egy lehetséges stratégia a fődíjért való küzdelemben. Nem azt mondom hogy jó stratégia, de azt igen hogy nem különösebben durva.
A másik dolog amit mondasz, hogy ha neki mondtak volna ilyeneket, kő kövön nem maradt volna. Az ilyesmivel szerintem azt akarja kifejezni, hogy mennyire felháborítónak tartja ami történt, illetve ha jól emlékszem amikor pl Jerzsinek mondta, akkor úgy fogalmazta meg hogy Jerzsi önuralmát próbálta dicsérni vele.
Ne érts félre, szerntem sem ez a legjobb módja ennek. Jobban tetszene ha finomabban fejezné ki magát, de hát úgy látszik ez az ő stílusa, és azért ez se olyan borzasztó szerintem. Leginkább saját magának árt vele egyébként, mert félreérthető a néző számára, ezért a saját esélyeit csökkenti. Pedig tényleg ő az egyik legnormálisabb arc odabent, csak hát nem elég intelligens ahhoz hogy lássa hogyan kéne ezt ügyesebben csinálni.

47pcc63 2011.02.27. 21:27:53

@Elemer: Elemer 2011.02.27. 21:05:47 Ez a rendszer Olivértől indult el,akkor miért nem alkalmazhatják a többiek,ha nem tilos.
Mivel most Béciék vannak többen,és Béci most nagyon erős (lásd: a tinik) megengedheti magának hogy őt jelöljék ki,Évát fogja kivinni,aki így kint is marad.

Kolkom 2011.02.27. 21:27:55

@joszif: Ha Anikót bejelölik akkor látunk egy paplan alatti óriási hisztit.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 21:29:20

ünnepélyesen bejelentem távozásomat, és átlépésemet kizárólagos Hajni-olvasó pozícióba. minden indoklás nélkül. megyek, és kifekszem a pulpitusra. örültem.

Doktor Kotász 2011.02.27. 21:30:05

@47pcc63: "Barátom, neked most elkell dönteni, hogy Enikő vagy Anikó? gondolom van aki még emlékszik erre a jelentre, hogy Oli nagyon be gurult erre.Ez csak egy példa a sok közül mert millió ilyen eset volt,csak az elfogultak nem látnak,Alek egy nagyon aljas, bent úgyanúgy mint kint a való életbe"

Tökéletesen igaza volt akkor Alekosznak. Olivér csak ezért veszített, semmi másért. Igaz, hogy Olivér tisztességes volt abban a szituációban, de a legtöbb ember szerint nem. Tehát Alekosz jól látta, hogy az embereknél nem nyerő az, amit Olivér csinált. Ettől akarta óvni a barátját. Mi ebben a negatív?

vitek 2011.02.27. 21:30:22

@Frenk a hal: jaja, hát szerintem sem ez a legkellemesebb megnyilvánulási mód, az előbb erről is írtam Elemérre reagálva.

Frenk a hal 2011.02.27. 21:31:04

@vitek:
totálisan egyetértek az utolsó bekezdéseddel. ugyanezt írhattam volna

traff 2011.02.27. 21:33:54

Jájistenem, Alekosz azt mondta, tormával akarja spékelni a húst, ostoba

Elemer 2011.02.27. 21:35:43

@47pcc63: én nem mondtam, hogy ez nem jó vagy nem lenne szabad, csak azt, hogy az rtl-nek kurvára nem tetszik és ezt az értésükre is adta (lásd szavazás eredménye, amelyben a nézők felháborítónak tartják ezt az eljárást)
ezek után már egyik sem fog ilyet csinálni, főleg, hogy akik ezt meglépték, azok ki is estek. a másik pedig, hogy rácz béla kurvára nem fog önszántából párbajozni menni, hanem szépen beáldozza a parasztokat: jerzy, szandi, laci

inmemancsi 2011.02.27. 21:36:54

@MegLepke: nem, nem számít annak - kivéve, ha új és egyedi, művészi, gazdasági értékkel bír- pld. ha valaki ide benyomna valami saját szuper versét, reklámszövegét. Szóval csak más utánzása - mint Alekosz, ahogy összeszedte a kis mondatait - de az utánzat soha nem az eredeti:)

47pcc63 2011.02.27. 21:37:12

@Doktor Kotász: Bocs melyik kommentemre gondoltál,mert elveszítettem a fonalat?

joszif 2011.02.27. 21:38:03

Szerintem valahogy így fog alakulni a kiválasztás:

Gigi - Éva v. Anikó
Béci - Anikó v. Éva
Laci - Éva
Jerzy - Éva v. Anikó
Anikó - Jerzy
Éva - Jerzy v. Gigi
Alekosz - nála a tökömse tudja talán Béci
Szandika - Éva
(mindig a kettő esélyes közül az eslő név akit esélyesebbnek látok)

Elég egyértelmű így hogy ki megy párbajra. De ha megint összebeszélnek akkor lehet gigi megy mivel laci és béci nem Évával akar párbajozni hanem Alekoszal aki védett. De lehet szandi is megpróbálja összeszedni magára a jeleket és akkor lehet egy Szandi vs. Éva párbaj is.

Szóvala a következő párbaj. Éva vs. Jerzy vagy Gigi vs Éva vagy Szandi vs Éva

Doktor Kotász 2011.02.27. 21:38:17

@47pcc63: Eleve utálom, amikor valakire azt mondják, hogy erős vagy gyenge egy valóságshowban. De térjönk rá Bécire. Béci sehol sincs az emberek preferenciájában. Valójában a legnépszerűtlenebbek egyike. Olivér azért esett ki, mert nagyon sok embernél kiverte a biztosítékot, és éppen jött ez az Anikós műbotrány. A legtöbben tutira vették, hogy Olivér nyer, ezért nem is igazán szavaztak, illetve akiknél népszerű, azok nem igazán nagy szavazók. Megnézik a műsort, ez a legjobb csóka, de szavazni nem fognak. Ellenben sokan ellene szavaztak. Nem Bécire, hanem Olivér ellen. Szegény barátnője kint van, ez meg itt Anikózik, és tetovált is, meg csúnyán beszél, fujj, azt nyomja is a mamóka az SMS-t.

Béci egy nulla.

Kolkom 2011.02.27. 21:38:20

Hát Évike tegnap megúszta az Alekosz gyözelmével, hogy szóljon apukájának és vigye haza. Legközelebb biztos párbaj résztvevő. Nyerhet ? Nem sok mindenki ellen.
Béci- negatív
Gigi- 50-50
Jerzy- talán ez meg lehet.
Laci- negatív
Anikó- nem hívja ki
Szandi- totál bukta.

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 21:40:34

Ma este több döntést hoztam. Ez volt az egyik ami kurvára nem esett jó.
De a pásztor vigyáz a nyájra, ahogy tegnap éjjel mondták.
Faszba, hogy minden kibaszott kurva rühes birkát megsiratok, tényleg.

Doktor Kotász 2011.02.27. 21:41:18

@47pcc63: Hogy-hogy melyikre?
Még idpzőjelben is van, amit te írtál, és utána a válaszom.

bévé 2011.02.27. 21:43:25

@47pcc63: te elvesztetted a fonalat?? teee??? nanebasszmár!! legalább olvasd el a kommentet, amit idekopizol, hogy tudd, mi van, ha esetleg véletlenül vki még válaszol neked.

Hannibal22 2011.02.27. 21:48:33

@Doktor Kotász: azt nem ő írta, másolja a kommenteket

MegLepke 2011.02.27. 21:49:22

@inmemancsi: köszi a választ. Sajnálom, hogy így van. Azt tudtam, hogy a verseim lopása miatt perelhetek, de azt hittem, ez is valami szellemi termék.

K Tomoceusz 2011.02.27. 21:50:26

@Kolkom: Kolkom kollega nem akarom bejegyzésed kritizálni , de megkockáztatom , nem fogadóirodánál vagy oddsmester .

gastro vazze 2011.02.27. 21:52:07

@joszif: nekem a magyar-brazil 3-0 az első, bibbiiiii (nameg azt isten Maradona...)

Kolkom 2011.02.27. 21:52:49

@K.Tomoceusz: 2 hét múlva megbeszéljük.

K Tomoceusz 2011.02.27. 21:56:28

@Kolkom: Volt már itt sok jósnő , akinek még az aznapi tippje se jött be . A tiedén mit nézzek 2 hét múlva ? Max az egyik változat valósul meg , annak sincs több esélye 50%-nál .

gidabiga 2011.02.27. 21:57:41

@Hódos Hajnalka:

Hajni, ne haragudj, ezt most nem értem :(

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 21:59:09

@joszif: Nem szeretném megzavarni a szépen felvázolt jövőképedet, de gondold végig az alábbi opciót:
Gigi, Jersey, Laci, Szandi Bécire tesz!
Béci pedig szépen kiviszi Torzom Borzt!
Na persze az egy másik kérdés, hogy ebben a párbajban ki fog elvérezni, csak jelezni akartam, hogy az egysíkú gondolkodásnak vannak veszélyei!

joszif 2011.02.27. 22:01:42

@gastro vazze: hát az én életemben még meghatározó Magyar foci teljesítmény nem volt(függetlenül attól hogy már éltem a magyar - brazilnál). Jelenlegi állapotokat látva nem is lesz.

redhaven 2011.02.27. 22:03:32

@kérődzőgiliszta: gigi,örzse laci a továbbiakban szinte fölösleges.
a reteknek most az erősebb karakterek kellenek.
akik valamilyenek.

joszif 2011.02.27. 22:03:52

@kérődzőgiliszta: ez felvetődött bennem is de Béci ill. Laci is olyan ember aki nem Évával akar megküzdeni mindenáron(Alekosszal inkább de ő védett). Szóval bennük nem látok elég motivációt hogy csak azért hogy a többieknek jó legyen kivinnék az Évát.

joszif 2011.02.27. 22:05:31

Egy Anikó - Jerzy lenne jó. Ebből nem sajnálnék senkit. Vagy egy Szandika bárki ellen akkor ha ő esik ki vagy ugyan ez Gigivel. :D

alien 2011.02.27. 22:06:40

Kéne szólni neki, hogy nem mindenki bilincsben, kikötözve, nejlonzacskóval a fején kezdi és Gigiék nem kértek a riportszobában hereszorítót sem.

egyszerűen megpusztultam hihi muhahaha

Talpig Jimmy 2011.02.27. 22:07:23

éd mennyivel a többsíkúnak, ha érted?

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:10:48

@redhaven: Ja! Gondolj bele mennyi idő ezeket ledarálni! Mennyi karaktergyilkosság intrika, műsorvezetői gecizés!
Balázs is megkérdezte Gombitól, "hogyhogy a végére így leeresztett?" A kisgömböc meg nem fel sem fogta, hogy ebben a kérdésben az van benne, hogy ecsém, a te sorsodat bizony előre eldöntöttük! Vagyis pontosan tudta, épp ezért nem tünt fel neki és kérdezett vissza, hogy tessék? minek a végéről is beszélünk?

A hétfői stábértekezleten valószínűleg felvázolják Jersey és Gigi kiírását a műsorból. Csak a sorrend kérdéses! Szvsz.

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:10:57

@joszif: Jelen állás szerint max az a kérdés , hogy a április 8.-ai párbajon Alekosz kit vár vissza , Bécit vagy Lacát ? Alekoszt / újra csak jelen állás szerint / ki lehet vinni , csak nem éri meg . Csak az a kérdés 60 vagy 70 %-kal jön vissza . Attól is tartok , hogy Évát sokkal jobban erősíti a srác , mint azt ő gondolja .Pedig van fantáziája a csajnak.

kirbor 2011.02.27. 22:11:19

Egyszerűen nem értem az embereket... hogy nem látnak Alekosz álarca mögé!?
Csak egyet kérek az Alkesz-, bocsánat(!) Alekosz-rajongóktól: Figyeljétek meg, vannak-e érzelmei, ill. mikor mutat érzelmeket! Meg fogjátok látni, hogy soha! A hideg racionalitás jellemzi, mindig tudja, mit mondjon, de mindig ésszel, sohasem szívvel. Szerintem ő ott mindenkit csak használ, Olivér kiesésének ő örült a legjobban, mert valójában Oli vetélytárs lehetett volna a végén.
Szerintem tipikus szociopata (olvassátok el a leírást a Wikipédián!)!

miszerint 2011.02.27. 22:12:18

Hajnalka, zseni vagy és i love you és Dani Alvest :)

Hódos Hajnalka 2011.02.27. 22:13:09

@genevieve: @gidabiga: majd feltűnik.

@K.Tomoceusz: héj, még nem volt alkalom, pedig készültem volna.
VELKÁMHÓM.
Acc egy ötöst?

Lanois 2011.02.27. 22:13:51

Gombi azért esett ki, mert nem mondták meg neki a villában, hogy Picúr megcsalta, hogy ezzel megerősítsék. Ezért nem értem, hogy miért esett ki Ildikó.

genevieve 2011.02.27. 22:14:31

@Hódos Hajnalka: jajj, most úgy érzem magam mint oli a párbaj előtt:-(

kirbor 2011.02.27. 22:16:43

SZÉPEN KÉREK MINDENKIT, OLVASSÁTOK EL A "SZOCIOPATA" SZEMÉLYISÉG JELLEMZŐIT A WIKIPÉDIÁN!!!
Aztán nézzétek meg Alekoszt!
Könyörgöm, nehogy már érte rajongjon a fél ország!

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:17:02

@Hódos Hajnalka: Már megint ezek a lejmolós öreglányok . Adok b+ . A tökömet , már megint nyitogatom a bicskát , pedig koncentrálok piszkosul .

gidabiga 2011.02.27. 22:17:02

@Hódos Hajnalka:

azt sem árulod el, hogy egyet vagy kettőt vagy sokat? :D

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:17:05

Akik előszeretettel becsülik le Alekox képességeit, azoknak elgondolkodásra javaslom annak a megcsócsálását, hogy a milyen taktikusan nem adta ki a győzelem arányát! Pontosan tudta, hogy ezzel adhatja a legnagyobb tockost Ráczbécinek!

cemende 2011.02.27. 22:18:03

@slara: "..amikor alekosz visszament....csak a pénz számít"

Tényleg!!!???? :))))

Bob munkatárs 2011.02.27. 22:18:32

Ki Philip K. Dicket olvassa - pláne sok könyvét -, rossz ember nem lehet. :)

redhaven 2011.02.27. 22:19:27

@kérődzőgiliszta: így igaz.
egy sztem milliárd felé tendáló költségvetésnél kézben kell tartani a dolgokat:))
nemlehet itten szívecskék levegőbe rajzolásával beleülni a készbe.
mert sokkal többet a nemzet szilvásgombóca sem tett.
ja!!!
szóljon már valaki nekik,hogy a levegőkavaró,csapkodó eksünöknél nem kell a kamerába nézni.
veszi őket anélkül is.

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:20:26

@kirbor: Miért kéne érzelmeket mutatnia ? Magyarul : ki a fasz kiváncsi az érzelmeire ? Nincs bent elég vinnyogó ember ?

genevieve 2011.02.27. 22:20:39

@kérődzőgiliszta: és aztán milyen gerincesen mondta a nyugiszobában, hogy azért nem mert ezzel ő a barátját tisztelte meg, hogy nem alázta meg a százalék megmondásával:-)

akkor most jellemes, vagy jellemes?:-)

Talpig Jimmy 2011.02.27. 22:22:27

szegény alekosz!
állatorvosi ló lett... a lelkét illetően

kirbor 2011.02.27. 22:22:55

@K.Tomoceusz:
Azért, mert - elvileg - ember!
Csakhogy ő egy elmebeteg, a rosszabbik fajtából. Én nem szívesen lennék együtt vele egy lakatlan szigeten.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.27. 22:23:10

Én nem értek semmit

@kirbor:
én már láttam érzelmeket rajta, sőt többféle érzelmet is
nem mintha éppenséggel bármilyen fan lennék

joszif 2011.02.27. 22:23:23

hogy örülnek annak a szar törökméznek. A legszarabb édeségg a világon.

joszif 2011.02.27. 22:24:08

egy kis helyesírási hiba :D

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:26:35

@kirbor: Lehet , hogy horgászni is tud . Remélem , beszél majd erről is . Jó ha van ilyen egy lakatlan szigeten . Egyébként oda én se őt vinném magammal a társaságból .

genevieve 2011.02.27. 22:26:59

az éjszakás műszak megunta vagy feladta?

redhaven 2011.02.27. 22:28:10

@joszif: egy kemencében sült túrőslepénynek(melynek a tésztaalja és a (még véletlenül sem mézédes)túró között eszméletlen jó "umáncsos"réteg van),vagy szalagosfánknak nem is köszönhet királyi fenségnél egyebet:))

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:28:37

@Hódos Hajnalka: Hogy kell írni ? +1 ? Hibátlan válasz , magam se írtam volna mást .

MegLepke 2011.02.27. 22:29:54

@joszif: én nagyon szeretem a törökmézet.

gidabiga 2011.02.27. 22:30:53

@genevieve:

amikor már az ötödik éjszaka ugyanaz az unalmas semmi volt, meguntam.
volt, amelyiken szinte elaludtam.
King még rendületlenül, szorgalmasan közvetít :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:30:59

@genevieve: Alekot rengetegen félreismerik, képes ő a szeretetre, csak nem mutatja ki. Szerintem a családja is hiányozna neki, ha ezt nem fojtaná el, legalábbis az egyik esti beszélgetésében azt mondta, hogy nem engedhet meg magának ilyen gyengeségeket, mert azok miatt a Prolivér sorsára jutna ő is...

Ez utóbbi kijelentése meg egybevág azzal, amit már régóta gondolok róla. :)

kirbor 2011.02.27. 22:31:33

@K.Tomoceusz:
Szerintem félelmetes a faszi, simán megzabálna a szigeten. :-)))
Te kit vinnél?

0511 2011.02.27. 22:32:20

Egy gondolat bánt engemet: Vajon Alekosz a hivatalos előírások szerint alkalmas lenne e spermadonornak?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:33:05

@genevieve: Én meguntam, de nem az onlinet, a többiek nevében meg nem nyilatkozom... :|

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:33:21

A reggeli műszaknak :

Laca máltai lovagnak öltözve készül 6. danjára . Alekosz a háttérben árnyékol atlétában . Éva talpig gyászban , már most siratja a kiesni készülő hordát . Félelmetes a csaj , tele van érzésekkel .

genevieve 2011.02.27. 22:33:44

@gidabiga: nem reklamáltam, csak érdeklődtem:-)
tudom mekkora áldozat ez tőletek:-)

@King of Shadows: hálás köszönet továbbra is:-)

kirbor 2011.02.27. 22:33:50

@King of Shadows:
Ez csak duma! Azért mond ilyeneket, mert nem tud érzelmeket mutatni, és az eszével tudja ezt, ezért kivédi a helyzeteket előre. Hideg racionalitás! Innentől kezdve figyeld jobban!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:34:43

Bent nem tudják eldönteni, hogy a Lady Gaga most férfi vagy nő? Ani szerint mindkettő, mert volt (csak VOLT??? :O) cs*cse, meg p*cse is...

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:35:03

@kirbor: Évát . Jobban szeretem ha nő fal fel .

genevieve 2011.02.27. 22:35:36

@0511: ne fesd falra az ördögöt:-)

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:35:55

@genevieve: Igen! Ezt a monológot többször is elpróbálta Alekox! Rá is kérdezett az ügyeletes szerkesztőnél, hogy tutira ezt kell mondania. Tudod, azért a fájintos konyháért, ahol marhanyakpörköltet lehet főzni sok mindenre képes még egy görög biztonsági őr is!

mama ottmarad 2011.02.27. 22:36:12

Sziasztok :)

Hajni köszönöm, a mai posztod tetszett eddig a legjobban. Annyira magával ragadott, hogy nem rösteltelltem megnézni a YouTube-on egy szép kis összeállítást Marco Delvecchio parádés góljaiból. Azért azt nem ígérem meg, hogy mindjárt szeretni fogom a focit. :)

gidabiga 2011.02.27. 22:37:39

@genevieve:

nem áldozat volt, élveztük :D
amíg volt mit :)

genevieve 2011.02.27. 22:38:16

@kérődzőgiliszta: nem tudom, mert hálistennek nem vagyok görög biztonsági őr:-)

MegLepke 2011.02.27. 22:38:44

@genevieve: én később szállok be, nekem ilyenkor még akadozik nagyon. Ma nem biztos, hogy leszek, mert aludnom kéne.

0511 2011.02.27. 22:40:43

@genevieve: Igazából csak elgondolkodtam rajta, hogy simán befogadnák e.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:41:39

@kirbor: Az általad említett hideg racionalitásba az is bele kéne hogy tartozzon, hogy nem mondott százalékot? Már az első párbaja után is úgy kellett kikényszeríteni belőle az infót. Viszont ha ezek TÉNYLEG nem tudják, hogy mekkora aránnyal nyert, szemrebbenés nélkül bemondhatna valótlan számot is. Ha nem akar többet párbajozni, mondhatna például 93-at is.
Ha meg ismét ki akar ejteni valakit, benyöghetné, hogy 52... :)

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:42:20

@genevieve: De még lehetsz!
Aránytalanul feljavulnának a győzelmi esélyeid a a vv5-ben!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:43:50

Ani odavan a Xénáért, még a kártyákat is gyűjtötte. Laci szerint a Xéna drabális (annyira mint ő? :P).

genevieve 2011.02.27. 22:44:27

@kérődzőgiliszta: mikor jelentkezni fogok a vv5be, akkor felveszem előtte a görög állampolgárságot, és munkahelyet változtatok:-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:44:50

Gigit megfélemlítették a riportban, de nem beszélhet róla...

joszif 2011.02.27. 22:45:23

valami történt de mi a fene

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:45:35

Ani már attól fél, hogy őt ki fogják zárni...

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:45:49

@King of Shadows: Vagy, hogy 50:50 volt, de tizenegyesekkel én jutottam tovább!
(Ha netán kifejezetten Bécinek címezné, akkor mondhatna szakndert is!:-)

the sandwich maker 2011.02.27. 22:46:02

@Bob munkatárs: lemaradtam, ki olvas Philip K. Dicket?

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:46:51

@genevieve: A pörkölt varjúból az igazi . Sötét ez az Alekosz mint állat .

the sandwich maker 2011.02.27. 22:47:23

@King of Shadows: oszt miért? indokolatlanul sok sírásért?

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:49:36

@K.Tomoceusz: Varjúból a húsleves az igazi! Csak csúzlival kell lőni, mert a sörét az szétcseszi!

lamb79 2011.02.27. 22:49:45

Jóestét mindenkinek!

A párbajt és a mai of-t most sikerult megnéznem, egyértelmuen az of jobb volt.
Alekosznak hosszú távon ismét sokat nyerhet azzal ahogyan viselkedett a párbaj után a villában. Valóban konyortelen játékos, de azért vannak érzései. Értheto hogy nem mondta el Bécinek hogy mennyi lett a végeredmény; ez nem provokáció volt hanem pusztán taktikai húzás és be is jott neki, kamatostól. Béci egybol felszívta magát ezen, majd késobb az Évának ugrott. Ahogy az ido múlik, úgy egyre jobban kibontakoznak mindenkinek a rejtett tulajdonságai, ebben Alekosznak igaza van. Béci csak azt nem fogja fel hogy ezekkel a dolgokkal csobe húzzák ot- az a tekintet ahogy Alekosz hallgatta a paroláját Évával szinte mindent elárul. Évát szerintem nem ok nélkul támadják a tobbiek; túl sok zurt okozott már, túl sok mindenkinek ment neki egy-két alkoholmámoros pillanatában.
Egy dolog még kérdéses- mikor fogják már fel végre Béciék azt hogy itt szórakoztatni kell az sms-kuldo népet, az pedig rájuk szavaz majd. Úgy látom, sajnos teljesen el van tévedve ezzel kapcsolatban. Kár, pedig az elején o is nagyon szimpatikus volt.

A párbajon szerintem Gombi és Alekosz is normálisan viselkedett- Szandika viszont megpecsételte saját sorsát ezzel a negatív hozzáállással.

(Bocs ha egy kicsit osszefuggéstelenul írtam, megjott a jó kis barackpálinka Mo-ról, én meg éhgyomorra ittam 3 felest:) hikk)

kirbor 2011.02.27. 22:51:50

@King of Shadows:
Egyszerűen csak élvezkedik. Élvezi a hatalmat. Szerintem nagyon félelmetes, figyeld meg az arckifejezéseit!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:52:40

@Retardált Légpisztoly: @MegLepke: Nem tudom, csak azt kérdezte, hogy "Most ki fognak zárniiii?". Szerintem a tegnapi balhéval lehet kapcsolatban, vagy azzal, hogy szembe mennek a szervezőkkel...

genevieve 2011.02.27. 22:53:19

@kirbor: csak nem nagy lett az arca?:-)

figyel meg még a járásai is meg fog változni, csapkodni fogja az ajtót mikor bemegy rajta:-)

K Tomoceusz 2011.02.27. 22:54:07

@lamb79: Most kiváncsivá tettél . Mivel fogja Béci a nézőket szórakoztatni ?

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.27. 22:54:18

Ez a Szandi már felkapott vagy 20 kilót mióta a villában gubbaszt.

the sandwich maker 2011.02.27. 22:54:20

@King of Shadows: öömm... milyen balhé? milyen szembe menés? (bocs a tudatlanságomért)

sogeking 2011.02.27. 22:55:20

tudja valaki, hogy Alekosz melyik oldalon hordja a mikroportot?

redhaven 2011.02.27. 22:55:25

@kérődzőgiliszta: nem,a fiatal,még a fészekben ülő fiók az igazi,az öreg varnyú elfelejt megfőni.

Darcylla 2011.02.27. 22:55:48

Sangria lesz, nem irsai:(

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 22:57:25

@redhaven: Ez kulinális pedofília! Pfúúúj!
Tudsz egy jó helyet, ahol kapni ilyesmit? vagy nekem kell felmászni értük?

Darcylla 2011.02.27. 22:58:31

@redhaven: a varjú nem védett állat?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 22:59:37

@Retardált Légpisztoly: Tegnap lement az onlineban, hogy Szandál egy vita hevében azt találta mondani Év@lgnak, a villa után ki fogja nyírni. Gondolom ezek után Szundi lesz a következő párbajozó...

the sandwich maker 2011.02.27. 23:01:11

@King of Shadows: meg a következő kieső is. hoppácska.

redhaven 2011.02.27. 23:01:23

ilyet nem szabad írni!
beadják neki,aztán földhözvágja magát.
tessék átszámolni gigazsúlba:)

Darcylla 2011.02.27. 23:01:56

@King of Shadows: lehet, hogy pont ez volt a cél:)

lamb79 2011.02.27. 23:02:13

@K.Tomoceusz:
Hát ez itt a nagy kérdojel, szerintem azt csinálhatná amihez ért és mondjuk a nézok szemében is esetleg populáris; pl reppeljen valami vicceset vagy táncoljon:) a tobbi már csak kreativitástól fugg. Biztosan a húga is tudna neki valami otletet adni, jobban ismeri valszeg mint a nézok.

redhaven 2011.02.27. 23:04:21

@kérődzőgiliszta: @Darcylla: hatékonyan védi magát a gaz,nyárfák tetején fészkel,max egy kungfuapóka ugrik föl érte.
védett,ettőlmég finom:)

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:05:39

@Retardált Légpisztoly: Nem tetszik ez a forgatókönyv . Szandika maradjon és visítozzon , azt lehet nézni , főleg hallani . A Gigi viszont igazán mehetne már párbajozni . Ha kis szerencsénk van ki is esik . Ha nagy , akkor Jerzy utánaugrik .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:05:45

@kirbor: Szerintem csak a műsor miatt csinálja, mert tudja, hogy mutatni kell valamit, végül is ezért van(nak, illetve a többiek csak lennének) ott. Tegnap például azt is mondta, hogy leállítaná a Zévát, ha az komolyan ráugrana.

Egyébként nincs is büntetett előélete. :)

the sandwich maker 2011.02.27. 23:07:49

@K.Tomoceusz: mikor már épp kezdenék beletörődni, hogy májusig nézhetem Gigi szájában az almát, jössz, és felébreszted bennem a reményt. sajnos azonban nem hiszem, hogy ezt a nagy testvér engedni fogja, inkább beáldoz még valakit, hogy megmentse a hugicát.

Darcylla 2011.02.27. 23:07:56

@redhaven: és még ki is kell válogatni, hogy nehogy vén legyen:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:08:11

@Retardált Légpisztoly: @Darcylla: Ha emlékeztek, én már akkor mondtam, hogy ki akarják hipózni onnan, amikor Béci azt fejtegette a Gombárnak, hogy Dikát kéne kihívnia. Csak a többiek Alek ellen uszították... :)

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:10:27

@lamb79: Bélánk reppelt már párszor . Nem akarom szembedicsérni a srácot , de amit ő tud , azt nagyon sokan tudják .

lamb79 2011.02.27. 23:11:25

Lacinkról: én sosem értettem hogy miért ment a sok komment Lacánk ellen. Jó oldalához hozátartozik hogy o egy korrekt ember, aki elkotelezte magát egy oldal mellett (Béciék) és ki is tart mellettuk, de igazán nem zárkozott el az anno "nagy négyes"-tol sem, talán kivétel Éva. O sem képes szórakoztatni de azért egy jó húzása volt- amikor a piás rokkert játszotta. Szinte konnyeket csalt a szemembe- egybol a régi Wigwam rock klub jutott eszembe a 90es évek végérol ahol tomegével voltak az ilyen arcok :) ez nagyon tetszett. De az mindíg tetszett benne hogy a párbajok elott mindíg próbál egy lélekerosíto beszédet tartani a saját csapatából párbajozónak.
Emellett (mint minden normális embernek) neki is megvannak a rossz tulajdonságai. Akkor lesz szerintem antipatikus amikor uszít mert azt elég gyerekesen csinálja és nem igazán lehet komolyan venni. Szerintem egy speckó típusú feleség mellett a Lacából egy minta családapa válhatna :) én ot is csípem.

lamb79 2011.02.27. 23:12:38

@K.Tomoceusz:
Ó, akkor az nekem valszeg kimaradt. Tudnál esetleg dobni valamilyen (nem indás) linket dobni? Megkoszonném!

redhaven 2011.02.27. 23:12:48

sajnos mind koromfekete ráncnélküli,ezért nagyon óvatosnak kell lenni.
aztmég etenboró sem vizsgálta,hogy olyan fejlett e a szociális érzékük,miszerint a kivénhedt tollaveszett példányokat a fészekben etetik afféle második gyerekkorként.
kész baj lenne ha kifogna az ember egy "gyenge" 20-25 évest,aztán főhetne 2 napiG.:-)))

Darcylla 2011.02.27. 23:13:10

@King of Shadows: aha, még bravózott is magának Béci, hogy mindenképp az ő emberük menne vissza, csak arra nem gondolt, hogy esetleg Szandálkának leesik a tantusz:)
Ma próbálta szegény paplanszájút Anikó felvilágosítani, hogy csak eszköz lesz Béciéknél, szerintem nem értette meg:(

gidabiga 2011.02.27. 23:14:18

milyen buli van bent?
hogy Alek nem tud megválni a trikójától :)

Darcylla 2011.02.27. 23:14:29

@redhaven: azt még lehet, hogy a sok energia mind kárba veszne, mert nem szeretném az ízét:D

gidabiga 2011.02.27. 23:15:26

ááá, Alek a sportman :D

Darcylla 2011.02.27. 23:15:30

Jó éjt, le pá, holnap rengeteg GDP-t kell termelnem:)

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:15:59

@lamb79: Tom barátunk 561 videónál tart . Kérj mást . Inkább felmászok a fára a fiókákért vagy reppelek neked online .

joszif 2011.02.27. 23:16:16

nah végre kiderült hogy gigi egy sellőlány akar lenni :OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

redhaven 2011.02.27. 23:16:25

@Darcylla: pöriként egy zsák hagymát parancsolna mire megfő:))))
az íze?
egy jól sikerült orgia.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:16:49

Egyébként észrevettem, hogy majdnem mindenki oldalt választ és nem személyeket. Én például szeretem Alekot, Bécit, Anit, Jezsyt, és Gigit is. Évát, Dikát, és Lacit nem. Egyébként Olit is kedveltem, erre mit léptek? :D

gidabiga 2011.02.27. 23:17:19

Éva meg kanapénak öltözött? :D

gidabiga 2011.02.27. 23:18:15

Alek meg átlényegült boxolóvá :D

Darcylla 2011.02.27. 23:18:20

@redhaven: szólj, ha főzöl, átugrom hozzátok:)

redhaven 2011.02.27. 23:18:27

@joszif: hááát...
kiharapja a moszatot a kövek közül.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:19:50

@Darcylla: Szandánál is az lesz, szerintem ő is gondolkodás nélkül beküldené Alek ellen... :)

gidabiga 2011.02.27. 23:20:08

@joszif:

mióta van a sellőknek szárnyuk?

redhaven 2011.02.27. 23:20:19

@King of Shadows: ha gigit átteszed dikáékhoz mehet.

sogeking 2011.02.27. 23:20:19

ki ez a cuki Karda Bea hasonmás?

Bob munkatárs 2011.02.27. 23:20:24

@Retardált Légpisztoly: Hát a Hajni. A posztból következtettem erre. :)

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:21:12

@King of Shadows: Azt hogy szélső7es vagy . Egy hajszál választ el tőlem szélső6ostól .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 23:21:44

@K.Tomoceusz: Csak nem te vagy a Gesztiméter? :):):):):):):):):):):):)

kirbor 2011.02.27. 23:22:28

Mit szóltok a profilképemhez?
Aki megmondja, melyik filmből való, azt meghívom egy kávéra!

lamb79 2011.02.27. 23:23:36

@K.Tomoceusz:
Eszperente reppelés johetne :) fiókákat hagyjuk a fán, de johetnél segíteni disznót vágni!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:23:49

@redhaven: Gigivel semmi bajom, olyan mint én. :)

@K.Tomoceusz: A perifériára szorultunk? :D

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:25:47

@Peter_Cs: 23.24-kor nem vagyok hajlandó azon gondolkodni , mi az a Gesztiméter . Inkább válaszolj egy szakmai kérdésre ! Mennyit fizet Gigi , hogy felléphessen egy erotika kiállításon ?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:26:33

Most jövök rá, hogy a farsang miatt vannak beöltözve... :O

redhaven 2011.02.27. 23:26:38

@King of Shadows: munkásságodat figyelemmel kísérve ezzel a kijelentéseddel nem vállalhatok sorsközösséget.:)

mama ottmarad 2011.02.27. 23:26:42

@King of Shadows: Olit nem szerettem, mert furkó, bár kétségtelen, néha szórakoztatott.
Éva taszít, nekem kívül-belül gusztustalan. Pedig tud rendes is lenni, sajna csak rövid ideig.
Gigi annyit sikít, hogy kiüldöz a világból. A nyitott szájjal evés már Zsófinál is idegesített.
A többiekkel kösz, megvolnék,és Alek is szórakoztat, még, de futkos tőle a szőr a hátamon.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 23:27:38

@K.Tomoceusz: Nem én vagyok a Gőzeke, hogy tudjam!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:27:45

@K.Tomoceusz: Harmadannyit, mint a Zéva? Mert ő is volt az Erotica Parádén... :D

0511 2011.02.27. 23:27:54

@genevieve: Sokunknak a néhány hónapos villa beli szereplése nyomán alakult ki az az érzésünk, hogy Alekosznak minimum leng egy deszkája , de nagyon.
Ezt ő maga nyilván nem tudja, vagy nem ismeri el, márpedig ha egy orvosi vizsgálatnál rákérdeznek, Alekosz simán válaszolhat, hogy ő bizony makk egészséges.Biztos, hogy spermadonációnál vannak fontos vizsgálatok, csak kérdés, hogy az Alekoszkosz problémája kiderülhet e ilyen alkalmakkor, vagy simán leadhatja a kis üvegecskéjét a közösbe. És ha minden áron szét akarja szórni a magjait ahányszor csak tudja, mint ahogy mondta, akkor néhány év múlva sok kis Monk fog az országban szaladgálni

redhaven 2011.02.27. 23:28:43

@kirbor: tót mari a noszty fiú után?

the sandwich maker 2011.02.27. 23:28:50

@kirbor: én tippelek. :D a vadon foglyai? valami kínai? azok bambuszok?

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:30:54

@mama ottmarad: Mama , kegyetlen vagy de igazságos . Remélem ezt a műsort az orvos írta fel neked alacsony vérnyomás ellen .

gidabiga 2011.02.27. 23:30:55

@jörgömös:

annak tűnik, és szemmel láthatóan "jól" szórakoznak :)
csak én nem rajtuk :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:31:13

Béci arról beszél, hogy tavaly ilyenkor egy radiátorcső átszúrta a lábfejét, és csak úgy ÖMLÖTT a "paradicsomlé"! Úgy történt, hogy nekilökték a radiátornak. Reggelre vörösre festette az ágyát... :S

Alek erre csak annyit tud mondani, hogy "Jééézusom!!!" (Én meg azt, hogy "Ez rosszul néz ki, de én láttam már rosszabbat is!")

genevieve 2011.02.27. 23:33:38

@0511: nem tudom milyen vizsgálatoknak vetik alá az embereket, a sperma donorság meglehetősen távol áll tőlem:-)

de kétlem, hogy különösebb pszichikai vizsgálatnak alávetnék.

jörgömös 2011.02.27. 23:33:49

@gidabiga: ahogy nézem ők se élvezik, erőltetett szar az egész

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:34:12

@gidabiga: Fogadásokat kötnek odabent a srácok , mennyit hízik Szandika attól a 40 fánktól , amit az elöbb tömött magába . Ha tudnánk ki mire tett , mi is izgulhatnánk .

the sandwich maker 2011.02.27. 23:34:57

@Bob munkatárs: eszembe juttattad, hogy elakadtam félúton a poszt olvasásával, megyek és megkeresem PKD-et.

Miss Snooks 2011.02.27. 23:35:05

"Általában jól kijövök az emberekkel" -mondja Éva a bemutatkozó filmjében LOL

Ja, és az egészen elképesztő, ahogyan Valkó Eszter mély nyelvcsapásokkal nyalja Oli seggét. Két "zs" kategória amikor találkozik :)

gidabiga 2011.02.27. 23:37:01

levél:

kedves villalakók, kérünk benneteket, táncoljatok, mert nem tudunk vágóanyagot készíteni.

most akrobatikus táncversenyre készülés lesz.
aztán verseny.
@jörgömös:

most kapták a feladatot, hogy pörgessék fel egy kicsit a műsort :D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.02.27. 23:37:08

Béci kicsit készen van.Ilyen állapotban tényleg megerőltető felolvasni :D

jörgömös 2011.02.27. 23:37:41

Akrobatikus rákenroll lesz, ezt még megvárom.

gidabiga 2011.02.27. 23:38:00

@K.Tomoceusz:

mindent eltitkolnak előlünk, ami érdekes lehet... :)

Atok 2011.02.27. 23:38:27

Evanak mi baja? Lehet tudni?

gidabiga 2011.02.27. 23:39:05

@jörgömös:

Alekre és Lacira különösen kíváncsi vagyok :DDD

0511 2011.02.27. 23:39:05

@genevieve: Nálunk sem jön szóba, de miután létezik és így nap mint nap látva ezt a fazont, aki bármely áron szaporítani akar és egyre inkább el is hiszi, hogy ő erre nagyon is alkalmas (lásd az örjöngő növekvö libák táborát)komoly félelmeim vannak, hogy simán bekerülhet a rendszerbe.

jörgömös 2011.02.27. 23:39:18

@Atok: úgy általában vagy most? :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:39:30

@redhaven: Szerintem sokan félreismerik, nekem a hibáival együtt is teljesen vállalható. :)

@mama ottmarad: Az Olit én sem szerettem, csak kedveltem. Szerintem annyira nem rossz fej, és tök jól lehetne vele harcolni... :)

Atok 2011.02.27. 23:40:07

@jörgömös: Hehe, most termeszetesen :)

Miss Snooks 2011.02.27. 23:40:47

@kirbor: A Belevaló műsorvezetője, rettenetesen irritáló nő.

jörgömös 2011.02.27. 23:40:54

@gidabiga: én is, ezért írtam hogy ezt még megvárom. Lacinak Anikó lesz a párja, Alekosznak meg gondolom Éva. Formabontó produkciókra számítok.

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:41:08

@kirbor: A szomszéd nője mindig zöldebb

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:41:26

Gigit behívták riportra, és szóltak a társaságnak, hogy takarodjanak vissza táncolni, mert még nem rögzítettek elég anyagot egy összefoglalóhoz. Az érintettek eléggé ... negatívan fogadták az utasítást.

Alek és Laci röhög valamin...

gidabiga 2011.02.27. 23:41:29

Szandi egy drótdarabot fog a kezében és azt kérdezi, hogy ez a lufi? :DDD

jörgömös 2011.02.27. 23:41:31

@Atok: akkor passzolom a dolgot, mert nem figyeltem. :)

mama ottmarad 2011.02.27. 23:41:31

@Gee Halen: mitől van ki? Ittak? Vagy ideg?

gidabiga 2011.02.27. 23:42:59

@jörgömös:

Béci azt mondja Szandinak, nehogy betámadjál :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:43:05

@Atok: A szerkesztők utasították, hogy rámolja vissza magát, és táncoljon, vagy különben ... dühbe jönnek. :D

gidabiga 2011.02.27. 23:44:42

Béci elbírja Szandit :D

jörgömös 2011.02.27. 23:45:14

Kedves Szerkesztők!

Ha nem lesz közvetítés a verseny alatt, akkor a holnapi összefoglalóban sem fogom megnézni.

the sandwich maker 2011.02.27. 23:45:23

@kirbor: akkor vagy a palota ékköve vagy valami Kuroszava.

kirbor 2011.02.27. 23:45:41

@K.Tomoceusz:
10 pontos válasz!!!
Nyertél!!!
Holnap várlak Debrecenben a Nagytemplom előtt 4-kor, eldöntheted, hol kávézzunk! :-)))
(Ezek után meg kell mondanom: A Repülő Tőrök Klánja - nagyon jó film!)

redhaven 2011.02.27. 23:46:26

@King of Shadows: a műsor szemponjából sztem teher már,mert visszafogott,nem csinálja a sót.
azon az aszott szerelmen meg nincsen már mit rágni.

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:47:10

Az irigykedő reggelieknek :

Akrobatikus tánc ürügyén Béci most dugja az orrát Szandika nunusába . Bécin álarc van , így Adri nem ismeri fel .

kirbor 2011.02.27. 23:48:43

@Retardált Légpisztoly:
Zhang Yimou a rendező, fentebb írtam a címet.
Tomoceusz Katatiki már elvitte a pálmát!

the sandwich maker 2011.02.27. 23:48:54

@kirbor: persze mer én mindig csak egy fos 9-es vahaagyook!!! elegem van! *elvonul a takaró alá fuldokolni és sírni*

MegLepke 2011.02.27. 23:48:55

Éva és Alek azt próbálgatja, hogy Éva hátradől Alek elkapja. Éva mondja, hogy bízik, de nem. (én se bíznék)

Laci dobálni akarja Anikót jobbra, balra, de Anikó két ugrástól el is fáradt.

Laci szerint Éva flikket ugrott.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:49:05

@redhaven: VV Gigi, mint karakter tényleg nem egy nagy varázslat, mondjuk ő volt a hülye, hogy egyáltalán bement.
Viszont "Ráczildi" nagyon aranyos, és vállalható, legalábbis szerintem. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:50:15

Laci Aninak: Te TÉNYLEG a rossz nő kategóriában indultál!!! (Az érintett meg fel sem fogta, hogy őt tulajdonképpen megsértették. :D)

mama ottmarad 2011.02.27. 23:50:39

@K.Tomoceusz: gonosz vagy K., a szemed se áll jól.

MegLepke 2011.02.27. 23:51:24

Éva talicskázik Alekkal. Az a ruha Éván, hátbaszki! Madonna most irigy.

kérődzőgiliszta 2011.02.27. 23:51:59

@K.Tomoceusz: Miért, Adri bent van Szandi nunusában?

jörgömös 2011.02.27. 23:51:59

Alekosz tekintete rágyógyult Anikó melleire :)

redhaven 2011.02.27. 23:52:43

@King of Shadows: bréla nélkül jobb karakter lenne.
9rzse sem erősített rajta:)

kirbor 2011.02.27. 23:52:45

@Retardált Légpisztoly:
Jaj, ne mááár...
Hidd el, neked is vannak értékeid...
:-)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:52:52

Év az hiszi, hogy erősebb Aleknál (Súlyos tévedésben van.).

Alek: és akkor majd KREÁLJÁL ... szexuálisan!

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:53:13

@mama ottmarad: Nem ér webkamcsin nézelődni !

MegLepke 2011.02.27. 23:54:00

Éva túl sokszor használja, hogy eeeeeegen. Szerintem ezt az "úgymond" helyett vezette be.

K Tomoceusz 2011.02.27. 23:54:21

@kérődzőgiliszta: Nem zumolt rá a kamera , nem láttam . Viszont hogy mit evett Anikó reggelire azt igen .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:54:43

@redhaven: Szerintem pont fordítva, ő fogja vissza mindkettőt. A lengyelt is ketté akarta harapni a székes gurulás miatt. :D

mama ottmarad 2011.02.27. 23:55:22

@jörgömös: ez Prolivérrel is gyakran előfordult. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.27. 23:55:39

A Ruszki ... VÁLOGATOTT is megy riportozni.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 23:57:50

@MegLepke: A legviccesebb páros! Éva úgy néz ki, mint egy Agnethába oltott Annifrid vagy egy Annifridbe oltott Agnetha most.

the sandwich maker 2011.02.27. 23:58:06

@kirbor: igenis vannak, nyertem én már szavalóversenyt. de veled akkor se megyek el repülőzni, még akkor se, ha hívsz. vagy tudod mit, elmegyek de behányok melléd. hö.

azt meg lehet állapítani ki minek van beöltözve?

(hagy képzeljem el előbb: alekosz kobra, gigi ló, szandika ciccolina, éva meg Narcissus.)

gidabiga 2011.02.28. 00:00:56

@Peter_Cs:

nana!
köze sincs hozzájuk!
inkább mint egy madonna karikatúra

redhaven 2011.02.28. 00:00:58

@King of Shadows: az lehetett a szexhiány miatti hiszti is:)
brélát látom a saját nagyságába belemerevedni.
örzse meg olyan amilyen,emberileg megértem maximálisan a mozgatórúgóit,de ebbe a szennybe nemlett volna szabad bemennie.

joszif 2011.02.28. 00:01:08

a köcsögök direkt nem mutatják

gidabiga 2011.02.28. 00:01:46

mért nem a táncolókat mutatják?
a nézők kit érdekelnek? :SSS

mama ottmarad 2011.02.28. 00:02:50

Jó éjt mindenkinek. Reggel elolvaslak benneteket :)

MegLepke 2011.02.28. 00:02:59

Kedves Szerkesztők!

Grat, hogy Éva-Alek táncol, és azt mutatjátok, akit őket nézik!
Alek leejtette Évát???

gidabiga 2011.02.28. 00:03:53

azért Alek fejre ejtette Évát :DDD
alig bírta felhúzni, hangosan vihogtam :)

persze Éva megkérdezte, hogy jó volt-e :S

MegLepke 2011.02.28. 00:04:08

@gidabiga: be vannak szarva, hogy leközvetítjük, mint anno Vitray a műkorcsolyát pontos ruhaleírással a fekete-fehér tévén.

jörgömös 2011.02.28. 00:04:20

@gidabiga: nagyon ravaszak voltak, nem vették el a képet, de a lényeget nem mutatták.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:06:00

@Retardált Légpisztoly: Laci: keresztes lovag
Ani: lepke
Gigi: piroska(?)
Jezsy: indián(?)
Béci: Zorro
Éva: Xéna
Alek: egy elb@szott ... GÉP!!!

MegLepke 2011.02.28. 00:06:30

Béci-Szandál duó nagyon figurázott, csak néha féltem, hogy úgy kipördíti a csajt, hogy a kanapén landol.

gidabiga 2011.02.28. 00:06:47

Béci-Szandi kicsit darabos volt, de jó volt :D
@MegLepke:

hogy megnőtt tavaly óta ez a kis Pötsch :D
igaz ez asszem Gyulay volt :D

joszif 2011.02.28. 00:07:13

Béciéknek kb. harmad annyi ideig kellett táncolniuk, nem értem

gidabiga 2011.02.28. 00:07:35

vazzzzzz, Anikó meg Laci, mint egy szöcske meg egy medve :DDD

the sandwich maker 2011.02.28. 00:08:05

@King of Shadows: mennyi fantázia. nehezen jöttem rá, hogy ki hiányzik, na és Szandi?

MegLepke 2011.02.28. 00:08:27

Ani frankón ennyire béna, vagy nem tud táncolni télleg? Szegény Laci, mennyi türelme van...

joszif 2011.02.28. 00:09:19

@gidabiga: és a laci volt most a szöcske :D

jörgömös 2011.02.28. 00:09:31

@MegLepke: Hopp. Hopp, Hopp, Hopp !!!! :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:09:33

@Retardált Légpisztoly: Az valami fekete ruhában, szerintem bérgyilkos, vagy betörő.

the sandwich maker 2011.02.28. 00:09:49

@MegLepke: ő mondta még rég, hogy a szalagavatóján se táncolt, annyira béna.

gidabiga 2011.02.28. 00:12:05

azt a két fejet, Alekét és Éváét :DDD
@redhaven:

biztos lehetsz benne :D
jó éjt! :D
@Retardált Légpisztoly:

én nem nevetem ki, mert én sem tudok táncolni :)

MegLepke 2011.02.28. 00:12:05

Gigit nagyon dobálta Erzsi, annyira, hogy Erzsinek még a szemébe is csúszott a kendő a fején szerintem. Persze közben nagyrészt azt láttuk, hogy Éva és Alek nézi őket, Alek a szokásos fejingásával, kezében sör.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:12:56

Alek megtanítja Évát, hogy kell "belecsapni"...

MegLepke 2011.02.28. 00:13:42

@Retardált Légpisztoly: ja de tényleg.

@redhaven: jó éjt!

Gigi, fáradj a riportszobába!

the sandwich maker 2011.02.28. 00:15:05

@gidabiga: kedvenc dolgom Anikóban, mert én is nagyon béna vagyok.

Gigibe szerelmes az egyik szerkesztő vagy mit vétett?

joszif 2011.02.28. 00:15:11

nem tudom ki az éjszakás műszak jelenleg de így kéne valahogy kinéznie minden nap az online-nak.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:16:54

@Retardált Légpisztoly: A párbaj napján elszólta magát, hogy vigyék Bömbit repülni, mert ő úgyis ki fog esni, és így legalább lesz egy búcsúélménye.

gidabiga 2011.02.28. 00:17:29

@Retardált Légpisztoly:

viszont ha elég alkoholt iszom, akkor bátor leszek és megpróbálom, csupán mások szórakoztatására :D
bár azt hazudják, hogy láttak már rosszabbat is :DDD
@joszif:

minimum :)

MegLepke 2011.02.28. 00:17:41

Az én papíromon olyan ismertetőjegyet lehet fölfedezni vélni... - by Alek

Számolják a pontokat, amiket egymásnak adtak a produkcióra.

samba pa ti 2011.02.28. 00:18:07

@Miss Snooks:
valkó eszter általában elképesztő!
nagy talány,hogy engedhetnek egy ilyen kifejezetten undorító figurát a kamera közelábe.

MegLepke 2011.02.28. 00:20:08

Jujj, de ennék olyan csokis fánkot anyukám-féle baracklekvárral...hmmm

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:20:09

@redhaven: Tegnap(?) is Gigi szólt a bátyjára, hogy ne legyen lazább.

Jezsy azt mondta, hogy megígérte az RTL-nek, csajozni fog, ezért benyomták. Gondolom számon is kérik rajta, hogy mit ígért (legalábbis utalt erre).

gidabiga 2011.02.28. 00:20:11

sokáig tart összeszámolni a pontokat...
diszkalkuliás az egész társaság? :D

joszif 2011.02.28. 00:21:18

az Ani valami csodát vár a produkciójukra hihetetlen de most legalább aranyos egy kicsit a csaj nem idegesítő

Phxmike 2011.02.28. 00:21:37

ooohhhm.. fank van az asztalon!!!
hm nyami nyami de megeheztem ugy befalnek vagy hatot abbol.. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:21:38

@samba pa ti: Ott, ahol egy Gőzike műsort vezethet, bármi megtörténhet, de tényleg. :)

the sandwich maker 2011.02.28. 00:21:41

@King of Shadows: Giginek ez már nem az első, nem szeretem, de azért remélem nem ostort kap. :D
@gidabiga: én is így vagyok ezzel (Anikó meg azt hiszem az énekléssel), egyszer x egység tequila után megpróbáltam egy úgynevezett ketrecben táncolni egy szórakozóhelyen, de nem lett belőle semmi.

jörgömös 2011.02.28. 00:21:45

@King of Shadows: Jerzy megtett amit, lehetett, nem ő tehet róla hogy rossz lóra tett.

MegLepke 2011.02.28. 00:22:04

Béci-Szandál nyert.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:22:28

Szandál és Béci nyert, szerintem Éva feje már vörösödik... :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:24:07

@jörgömös: Ha Hombár Úrra gondolsz, arról meg lekésett, az a vonat már elment. :D

MegLepke 2011.02.28. 00:24:22

Ani tíz meg nyolc pontokat adott, nekik meg Erzsi egy pontot, Szandi meg öttel kiszúrta a szemüket. Most csak nézik, ki kinek hány pontot adott. A nyeremény valami vacsora, Béla azt kéri, hogy ne ma, és ne éjfélkor adják azt, hanem hatkor. És most Ciao Marina...

gidabiga 2011.02.28. 00:24:39

@jörgömös:

hallodhülyevagy? :DDD
@Retardált Légpisztoly:

ketrec nem volt, elég nekem baráti társaságban is égni :D
@MegLepke:

és úgy, hogy Alek és Éva mindent megtettek, hogy ne ők nyerjenek

jörgömös 2011.02.28. 00:25:46

@King of Shadows: nem pont erre gondoltam, de van benne ráció :)

gidabiga 2011.02.28. 00:25:57

Anikó Lacinak énekli a csaó marinát és táncol előtte ( vagy valami olyasmi :D )

MegLepke 2011.02.28. 00:26:07

Ani most Lacinak énekel és táncol. Laci mindent megbocsát ezért neki - már hogy előbb meg passzív volt.

@gidabiga: jaja:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 00:26:24

@gidabiga: Éva és Alekosz: Ők legalább viccesre vették a figurát!

kirbor 2011.02.28. 00:27:21

@King of Shadows:
Laci: művezető a téglagyárból
Ani: ovis kiscsoport, jele: locsolókanna
Gigi: a takarittóóó nőőő, jeee
Jerzy: cowboy
Béci: Corleone
Éva: a magyar Whitney
Alek: Jó estét nyár... : "én lenni görög diplomat"

joszif 2011.02.28. 00:27:52

@Peter_Cs: Éva és Alek ebben a társaságban sose fog nyerni olyan versenyben ahol a többiek szavaznak. Erre az életemet fel merném tenni.

the sandwich maker 2011.02.28. 00:27:54

@jörgömös: és ez még rímelt is!
@MegLepke: ez a dzsörzé olyan kis gonosz.
@gidabiga: hát nekem is elég lenne. :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:30:00

@kirbor: Kár volt Bömbit kiejteni, ő lehetett volna a Szahara.
Prolivér meg a homeless. :D

MegLepke 2011.02.28. 00:30:21

Asszem Aninak lemeze lesz.:)

samba pa ti 2011.02.28. 00:30:55

@King of Shadows:
hát igen,milyen lehet az,aki ezeket az emberek/?/-et beválogatja a músorba?
/ és mindezért még meg is fizetik /

gidabiga 2011.02.28. 00:31:04

hol van ilyenkor Flood, amikor Anikó énekel és őt mutatják onlájn? :DDD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:31:15

@jörgömös: Ööö, Szandál? (Előbb-utóbb kibarkochbázom.) :D

Atok 2011.02.28. 00:31:28

Laci tombolni kezdett a Limbo hinto hallatan

gidabiga 2011.02.28. 00:31:55

Laci olyan szerelmes Anikóba, mint a nagyágyú :)))

jörgömös 2011.02.28. 00:33:22

@King of Shadows: írnám hogy melegszik, de az visszavezetne az kiindulási pontra.
Na, mégy egyet tippelhetsz!

MegLepke 2011.02.28. 00:34:36

Limbó van, Alek Évának: egy mély lécet tartsál, megcsinálom. Nem csinálja meg persze. Szandál búval baszott arccal ütemre mozog ugyan, de egy helyben.

Éva ül a pultnál keresztbe tett lábbal, Alek vele szemben állva sörözik, és a ritmusra fejingatás amplitúdója nem kicsi.
A közvetítés meg folytatódik, nem tudunk meg semmit Éva farsangjairól.

gidabiga 2011.02.28. 00:34:43

sajnos Aleket most nem tudom leírni, mert vinnyogok, majd nálam tehetségesebbek megteszik, mert nekem nincs rá szavam :D

jörgömös 2011.02.28. 00:35:33

@gidabiga: sanszos
most lett volna alkalma élvezni Ani figyelmét, csak egy kicsit táncikálni kellet volna vele.

gidabiga 2011.02.28. 00:36:14

Éva táncol, szerintem azért, hogy Pétercsé örüljön :D

MegLepke 2011.02.28. 00:36:34

Peticsé, remélem figyelsz! Éva neked tekereg szerintem!:)

jörgömös 2011.02.28. 00:37:05

Alekoszra nincsennek szavak, vinnyogva nevetek :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:37:18

@gidabiga: Olyan, mint egy félresikerült focista, aki azt hiszi, hogy a jó atléta és a sportcipő már önmagában fél győzelem...

gidabiga 2011.02.28. 00:38:00

ezt a higanymozgást, amit Alek művel :)))

@MegLepke:
Szandi meg Bécibe zúgott bele, szerintem :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:38:23

@jörgömös: Lázár Vezénylő Tábornok Úr?

@gidabiga: Mindjárt előveszi a nagyágyút? Bocs. :D

MegLepke 2011.02.28. 00:38:28

@gidabiga: áááááááááá! Pacsiiiii!:)

Atok 2011.02.28. 00:38:41

Beci 2Pacra vette a figurat

MegLepke 2011.02.28. 00:39:58

Van egy kis jelmezkeveredés: Szandál fején Béla kalapja, Erzsi hátán Ani pillangószárnya.

gidabiga 2011.02.28. 00:41:50

Jerzsi magára aggatta Ani tündérszárnyát, Szandi pedig Bréla kalapját :D
@MegLepke:

lelkitesó, pacsiiii! :D

gidabiga 2011.02.28. 00:43:13

Jerzsi mit akar a lila elefánttól????

Atok 2011.02.28. 00:43:36

Erzsi eklektikus oltozetben Fantikat olelgeti

the sandwich maker 2011.02.28. 00:43:36

Valaki költői lelkű könyörgöm, fesse le Alekosz küllemét. :D

MegLepke 2011.02.28. 00:43:46

Ani tánc közben a pórázon lóbál egy plüss kutyát. Béla karddal a kezében nyomatja a raptáncot. A legjobb Erzsi: piros fejkendőben (vagy mi az) zöld pillangószárnnyal a hátán ölelve táncol a lila elefánttal.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 00:46:05

@MegLepke: Anikónál a plüsskutyából Anti bácsi-effektusra következtetek: www.youtube.com/watch?v=aLezEUzOkaY

gidabiga 2011.02.28. 00:47:13

@Retardált Légpisztoly:

kérd meg Lepkét :)
én nem tudom.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:47:27

@Retardált Légpisztoly: Most, hogy jobban megnéztem ... az bokszolóruha! XD

gidabiga 2011.02.28. 00:48:55

@Peter_Cs:

Anti bácsi MMKK :)))

Laci le sem veszi a szemét Anikóról :)
@King of Shadows:

most esett le? :D
nem figyelsz :P

MegLepke 2011.02.28. 00:50:38

@King of Shadows: az bizony! De előbb jól meg kell néznem, hogy megfelelő jelzőket találjak rá, viszont eltűnt most.

@Peter_Cs: áááááááá, télleg!:DDDDDDD

joszif 2011.02.28. 00:51:00

szandika örülhet hogy a szakmájában nem a táncon van a hangsúly....

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:52:15

@gidabiga: Mindig akkor láttam, amikor csak a felsőtestét mutatták. :)

Szerintem azt akarja kifejezni, hogy kiütötte Bömbit. :D

the sandwich maker 2011.02.28. 00:52:34

@King of Shadows: nem mindig így néz ki? Boxoló ruha, lol. :D
@gidabiga: azt látom, hogy sokakban sokkos élményt váltott ki.

gidabiga 2011.02.28. 00:52:58

Éva kezében vízipisztoly, kép el :(

jörgömös 2011.02.28. 00:53:06

Szegény Laci, már veri a víz. Anikó fél méterre ül tőle, de oda se mer nézni.

Bredan 2011.02.28. 00:53:14

Várom már, mikor kezdődik a balhé. Ez így túl békés... vagy nem? :-)

Atok 2011.02.28. 00:53:33

Jo buli, senki nem szol senkihez. Laci felporogve a kanapen, Alek a masikon a csajok a kameranak tancolnak/enekelnek szoloban

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 00:54:03

@MegLepke: Mint egy szumós, aki ... nem felel meg a minimális testsúlyra vonatkozó szigorú feltételeknek, hogy diplomatikusan fogalmazzak? :)

MegLepke 2011.02.28. 00:54:36

@joszif: ahha:DDDD

Na mi van, ráakadtak egy végtelenített Lédi Gagyi cd-re? (rajongóktól elnézést)

Alek tökéletesen kidolgozatlan testén egy fehér atléta, elől-hátul Alekosz felirattal. Rajta egy térdig érő bő boxolónadrág (azt hiszem, piros-kék színben), viszont azt a cipőt nem tudom hova tenni, valami fura sportcipő. Mikor Évával próbálták a táncot, még a bajnoki öv is a derekán volt biza!

gidabiga 2011.02.28. 00:54:56

@Retardált Légpisztoly:

az sokk, hogy a könnyem folyt a nevetéstől? :D
@jörgömös:

én is azt figyeltem :D
@Bredan:

de :)

gidabiga 2011.02.28. 00:56:10

@MegLepke:

Lepke, az boxoló cipő, de a mozgásáról is ha ejtenél néhány szót... :D

the sandwich maker 2011.02.28. 00:56:53

@MegLepke: erre az érzékletes leírásra csak egyféleképpen tudok reagálni: grrrrrrrr, grrrrrrr!!!!

@gidabiga: az egyik kellemesebb fajtája. :)

the sandwich maker 2011.02.28. 00:57:24

@King of Shadows: mennyivel üdítőbb látvány lehet, mint fecskében.

Bredan 2011.02.28. 00:57:35

Mintha pont akkor ment volna el a kép, amikor Éva spriccel a vízipisztollyal és Szandika elkezdett - emeltebb hangon (?) - mondani valamit...

MegLepke 2011.02.28. 00:59:34

@gidabiga: hát gondolom, csak olyan fura így. Én csak egy mozgását láttam, mikor ült a pultnál és ingatta a fejét ritmusra. Megijedtem, hogy leesik, szívem szerint beszaladtam volna egy kosárral, hogy ne a földre essen. Szerintem ezt a fajta fejmozgást pedig a Diszkópatkányok c. filmből szedte.

MegLepke 2011.02.28. 01:00:36

@Retardált Légpisztoly: és milyen ropi lábai voltak abban a bő naciban.:DDD

MegLepke 2011.02.28. 01:02:58

Ani: keressenek egy másik ruhakölcsönzőt, azt ajánlom.
Laci: miért is?

Adás el...

the sandwich maker 2011.02.28. 01:03:37

@MegLepke: jaaaj, a tikkelős galamb mozgás. :D
@Bredan: gondolom azt, hogy lecsapja a fejét, ha miatta begöndörödik a haja.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:03:42

@Retardált Légpisztoly: Egy ideje boxerben alszik. Szerintem Zsófi tényleg vett neki egyet, és beküldte. :D

@MegLepke: Ha beszél is hozzá úgy néz ki, mintha köpködné - a - szavakat! :)

Desperatefan14 2011.02.28. 01:04:54

@MegLepke: de mielőtt elment az adás még elkezdte mondani hogy Gigi és Jerzy nézd meg hogy néz ki :D poén...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:05:04

@MegLepke: Én még azt is hallottam, hogy "Például a Gigi úgy néz ki abban a ruhában, mint egy qrva..." :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:05:51

Béci nyert Jiu - Jitsuban, Szentendrén, valami Kocsisnál...

the sandwich maker 2011.02.28. 01:09:01

@King of Shadows: ha ez igaz, ez volt Zsófi egyetlen értékelhető VV-s tette.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:09:13

Jerzsy úgy néz ki, mint egy szétcsúszott predator...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 01:10:47

@King of Shadows: Gigi jobban rázizeg Szandikára, mint Jerzyre - ez már önmagáért beszél!

MegLepke 2011.02.28. 01:13:12

@King of Shadows: mert a te füled vájt! Te hallod meg azokat, amiket én nem.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:15:14

@Retardált Légpisztoly: A kiesése után egy nappal megígérte, hogy vesz neki egyet... :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:16:24

@Peter_Cs: Szundira Év@lag is ráugrott egy párszor... :P

gidabiga 2011.02.28. 01:16:24

Gigi és Béci játszásiból légpofozkodtak, kép el

@Retardált Légpisztoly:

igaz, ennél nagyobb sokkhatás sose érjen :)))

truegrit 2011.02.28. 01:17:15

Jól láttam vagy csak a szemem káprázott, hogy Béci le akart keverni egyet a húgának?!

gidabiga 2011.02.28. 01:17:19

Szandi a plüsskutyával táncol

truegrit 2011.02.28. 01:18:29

Árva Alekosznak hol van az Évája?:)

MegLepke 2011.02.28. 01:19:51

Gigi-Erzsi felettébb romantikusch összebújós táncot lejtenek egy lassú Backstreet Boysra. szandika is - a plüss kutyával. Alek ül és néz a távolba. Béla énekel. De hogy amikor a többiek denszelnek, miért kell Alekot nézni percekig, fel nem foghatom. Anikó fütyörészve lufit ereget, aztán énekel.

gidabiga 2011.02.28. 01:19:56

@truegrit:

ne emlegesd :SSS
remélem, ma nem hallom és látom többet :D

Bredan 2011.02.28. 01:20:08

@truegrit: Pont ezt kezdtem begépelni én is... hogy lehet az, hogy Alek meg Éva nem egymást bújják? Volt vajon valami előzmény... ami miatt Alek tizenkettedszerre is úgy döntött, hogy ÁT-ÉR-TÉ-KELI a kapcsolatukat?

hiénaf1 2011.02.28. 01:20:39

Nem vágom. Béci nem leszokott a cigiről? Egy dolog, hogy folyamatosan szorongat egy szálat a kezében, de az előbb füst is jött belőle. Mindez a szobában. Alek szerencsétlen unja a banánt, mondjuk nem csoda, a buli eléggé lapos.

MegLepke 2011.02.28. 01:21:52

Éva egy tök új fekete pizsiben táncol - műsort ad Peticsének.:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 01:21:56

@truegrit: @Bredan: Biztos a csajok jobban bírják a kiképzést!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:22:21

@truegrit: Szoktak verekedőst játszani, minden harcos szokott (én is). Így gyakorolnak... :)

Bag(ó)zó Éva kiment rágyújtani, de már visza is jött... :)

gidabiga 2011.02.28. 01:23:39

@MegLepke:

szerinted az tánc? :)
vagy valami felhívás párzásra? :)))

gidabiga 2011.02.28. 01:24:17

csak Gigi ne énekeljen, könyörgöm!!! :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:24:52

@hiénaf1: Az elektromos cigi, azt pedig használhatod akár a BKV járatain, vagy egy orvosi váróteremben is. :)

jörgömös 2011.02.28. 01:26:00

Úgy látom a vezérlőben is kezd leesni, hogy mi a helyzet Lázár Lászlónál.

hiénaf1 2011.02.28. 01:26:59

Laci úgy néz ki, mint egy Flash-nek öltöztetett panda.

gidabiga 2011.02.28. 01:27:10

Laci folyamatosan Anikót nézi.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 01:27:15

@King of Shadows: Csak a pszichikai függéstől ilyen pótszerrel nehezebb megszabadulni. Leteszed, vagy nem. Bevállalod, vagy nem!

gidabiga 2011.02.28. 01:28:19

@jörgömös:

kicsit lassan :D

úgy tűnik, a mai buli nem Alek közege :)))
unalmában furcsán mozgatja a fejét :D

the sandwich maker 2011.02.28. 01:29:32

@gidabiga: még mindig jobb, mintha visítana.

jörgömös 2011.02.28. 01:30:06

@gidabiga: Alekosz kezd kijózanodni, most van abban a fázisban, hogy mit keresk én itt ebben a buliban?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:30:26

Rájöttem, hogy a Rácz Úrnő úgy néz ki, mint egy hawaii fűszoknyás bent született ... :)

Most már Anikó is egy Spártai lett...

MegLepke 2011.02.28. 01:30:50

Ani felvette Zorró leplét, és tündérből spártai harcossá vált.

truegrit 2011.02.28. 01:31:58

@jörgömös: Ha Oli benn lenne, kizárt, hogy már józanodna.

hiénaf1 2011.02.28. 01:32:31

Anikó nagyon aranyos ebben az állapotában

Bredan 2011.02.28. 01:33:00

Spártai Anikó eltörte Béci kardját :-)

gidabiga 2011.02.28. 01:33:34

Szandikának mi baja van?
@MegLepke:
Maximus? :)
@jörgömös:
szerintem egyáltalán nem érti, mindig magyar dalokat akar, mert azt még a helytelen magyar nyelvtudásával is megérti :D

MegLepke 2011.02.28. 01:33:37

Ani Giginek: ne pakolj, mert akkor azt hiszik, abba akarjuk hagyni.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:33:43

@Peter_Cs: Nem is kell letenni. Kátrány, szén-monoxid, meg ilyesmi nincs benne, ha menteset szívsz, még nikotin sem...

Desperatefan14 2011.02.28. 01:34:13

Anikó Giginek: ne pakolj mert azt hiszik abba akarjuk hagyni :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 01:34:48

@King of Shadows: Gigiben annyi vonzerő van, mint egy lepukkant harlemi phat mamában!

usanka (törölt) 2011.02.28. 01:35:24

@MegLepke: huhuhu..... de komolyan nyomod a közvetítést, csak lesek milyen jóízű mondatokat olvasok ma tőled, nagyon elemedben vagy :)

jörgömös 2011.02.28. 01:35:26

@gidabiga: tényleg, egyszer mondta is, hogy csak magyar zenéket hallgat

gidabiga 2011.02.28. 01:35:43

ennyi! :DDD

vége :(

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:37:31

@Peter_Cs: Ilyen szintű rosszindulatra, hogy képes valaki? Pont, mint a kócbaba ... :P

MegLepke 2011.02.28. 01:38:08

@gidabiga: :)))

Béci: egy élmény volt és halálra zabáltuk magunkat.
zene elhallgatott, Gigi pakol, Laci magyaráz, hogy ez az izé megszívta magát izével, kuka utca 28., a másik izét be lehet tenni a hűtőbe. Szandál tortáját is, meg a fánkokat is. (héééé, én kérek fánkot, küldjétek el nekem, én megeszem!)

MegLepke 2011.02.28. 01:39:53

@usanka: óóóóó *pirulós szmájli*, nagyon köszi!:)

Desperatefan14 2011.02.28. 01:39:58

Olyan kiábrándító ha egy pasi alsónadrágban van és zokniban :( lehet csak nekem..

gidabiga 2011.02.28. 01:40:05

@MegLepke:

egy sima baracklekvárost dobj át nekem is, légy szíves, aztán nekem erre az évre elég is :)))

jörgömös 2011.02.28. 01:40:24

Kár hogy vége, az egész heti dögunalom után most kifejezetten jól szórakoztam.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:40:47

@King of Shadows: És még BOKSZKESZTYŰJE is van! Ez benne lesz a Ruszki ... VÁLOGATOTTBAN!!! XD

MegLepke 2011.02.28. 01:40:58

@King of Shadows: én azért vártam, hogy Alek bevonul a Carmina Buranara.:)

gidabiga 2011.02.28. 01:41:24

@Desperatefan14:

ha olyan az alsónadrág, akkor nem, de a zokni, az gáz :D
@King of Shadows:

Alekokó :DDD

Desperatefan14 2011.02.28. 01:42:28

@gidabiga: Ja csak a zoknira értettem, úgy értettem hogy ha már egyszer boxerben van, úgy gáz a zokni :D

gidabiga 2011.02.28. 01:42:30

@jörgömös:

nem olyan nagy baj, legalább elmegyek aludni nagyjából időben :D

MegLepke 2011.02.28. 01:44:29

@gidabiga: rendi, küldöm, ha megjön hozzám.:)

@King of Shadows: :DDDDDD

Bredan 2011.02.28. 01:44:33

Pedig még csak most jön a szokásos jóéjtpuszi & jóéjt-veszekedés... Az előbb mintha Éva már emelte volna a hangját... :-)

jörgömös 2011.02.28. 01:45:13

@gidabiga: igazad van, én is lelépek

Jó éjt!

gidabiga 2011.02.28. 01:45:24

@Desperatefan14:

:DDD
a zokni csak hosszúnadrághoz és zárt cipőhöz nem gáz, szerintem :)
a legutálatosabb ruhadarab, ami létezik :S

gidabiga 2011.02.28. 01:46:29

@jörgömös:
neked is jó éjt!
@Bredan:
akkor gyorsan ki is kapcsolom, nehogy boszorkányokkal álmodjak az éjjel :D

Desperatefan14 2011.02.28. 01:47:31

@gidabiga: Egyetértek, és akkor jön Béci, aki nem is rossz pasi, de a lábán zokni papuccsal... lehet még zokniban is alszik :D kiábrándító kicsit.

MegLepke 2011.02.28. 01:48:39

Szandika majd kint akar lefogyni. Mert Laci azt mondta, hogy hiába sportol, ahhoz a kajálást is meg kell változtatnia. Itt meg ez nem megy. Hiába mondja Gigi, hogy minden nap a futópadon ellehetne. Szóval ha kimegy, akkor szétkhmmm az agyát. Gigi: igen?

SosetuGGYukmeg...

gidabiga 2011.02.28. 01:49:02

@Desperatefan14:

hát az.

annál már csak egy rosszabb van, ha meztelen de zokni van a lábán :DDD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 01:49:40

Szandi: én most kimegyek edzeni, az sem érdekel, ha megdöglök... *a kamera már meg is döglött*

Bredan 2011.02.28. 01:49:55

Szandika épp arról ábrándozik a fürdőszobában, hog mihez kezd, ha kimegy: "Lefogyok... előtte szétb...szom az agyamat... ÉS: egyből elmegy a kép. A szoksásos cenzúra a la retekklub.

Desperatefan14 2011.02.28. 01:51:09

@gidabiga: Bár ezt sose tudjuk meg de reméljük ez azért nem igaz Bécire :D

MegLepke 2011.02.28. 01:51:33

@Desperatefan14: igen, láttam már, zokniban is alszik. Nekem ezzel semmi bajom nincs.

Desperatefan14 2011.02.28. 01:53:52

@MegLepke: Persze, az ő dolga, csak úgy megjegyeztem hogy olyan pasival én még nem találkoztam aki zoknban alszik, és meglep, de mondom persze az ő dolga.

MegLepke 2011.02.28. 01:56:03

@Desperatefan14: én se azért mondtam, csak tájékoztató jellegű volt az info. Mindenki azt szeret, amit akar. Én is szoktam télen zokniban aludni, mert jégcsap a lábam, ezért nekem ezzel nincs bajom. Neked viszont szuveNÍR jogod nem szeretni.:)

usanka (törölt) 2011.02.28. 01:56:08

@MegLepke: ne pirulj, tényleg jók a szövegek, többnyire csak olvasok, de ilyen eleven közvetítést és jókedvű kommentárt még nem láttam, igaz nem is vagyok itt minden nap, de akkor is, bomba formában vagy. :)
de megyek pihenni, jó éjt, holnap megnézem még mit alkottál. :)
hajrá, éljenek a kommentárjaid!

Desperatefan14 2011.02.28. 01:58:54

@MegLepke: Tudom hogy infónak szántad :) csak én mindig ilyen kis részleteken akadok fennt :D

Desperatefan14 2011.02.28. 01:59:43

Csak nehogy rám rakjátok a jelet mert sztem gáz :D

gidabiga 2011.02.28. 02:00:15

@Desperatefan14:

télen és is húzok vastag zoknit pizsihez, de alsógatyához nekem fura :)

Desperatefan14 2011.02.28. 02:01:11

@gidabiga: Igen én is így értettem :)

gidabiga 2011.02.28. 02:01:32

@Desperatefan14:

hallodhülyevagy? :D
zokni miatt nem rakunk senkire sem jelet :D
hacsak nem férfi és meztelenül van, de zokniban, mert akkor én kiviszem és kinthagyom :)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:01:48

@Bredan: Nálam az hangzott el utoljára, hogy "az sem érdekel, ha megdöglök". :)

Desperatefan14 2011.02.28. 02:02:47

@gidabiga: Ebben az esetben én várlak vissza és a nevedet mondom :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:03:22

Most azt találgatják, hogy Gombár hány százalékkal esett ki. Éva szerint Alek 70-et hozott, Béla szerint épphogy nyert.

Éva szerint azt Alek simán elmondaná, valószínűleg azért nem mondja, mert még magasabb volt az aránya, mint neki Leo ellen...

MegLepke 2011.02.28. 02:03:31

@usanka: na most már aztán télleg be leszek képzelve, ha ilyeneket írsz.:) Nagyon köszi, tudod, mindent értetek teszek, csak ti ezt még nem tudjátok!:D
Jó éjt!:)

@Desperatefan14: dehogy rakok rád jelet, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudok veled egy léKtérben kommentelni.:)

@gidabiga: jah, hát alsógatyához én se szoktam.:D

joszif 2011.02.28. 02:04:25

@gidabiga: tanga papucs hosszú zoknival a legjobb :D

Desperatefan14 2011.02.28. 02:05:07

@MegLepke: Akkor jó :D Hallod, imádok benend mindent :D

gidabiga 2011.02.28. 02:06:29

@Desperatefan14:

köszi, köszi! :D
@MegLepke:

naugyehogyugye :)))
@joszif:

ne kínozz :D

Desperatefan14 2011.02.28. 02:06:59

@MegLepke: Akkor jó :D hallod, imádok benned mindent :D

MegLepke 2011.02.28. 02:07:27

Előbb ez lemaradt:
@Peter_Cs: naugye!:)

@joszif: iiiigen, azt imádom!

@Desperatefan14: jóvan tesó, holnap irsaizhatunk is egyet!:) Megosztom veled.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:08:14

Most jut eszembe: szerintem Alek azért nem mond százalékot, mert meg akarja menteni a kócbabát. Ha tudnák, hogy már másodszor hozott 71%-ot, "a zéletbe" nem küldenék/vinnék párbajra, és a barátnője lenne az állandó célpont...

MegLepke 2011.02.28. 02:11:41

King tesó, figyelj nagyon! Te szoktad ezeket a suttogásokat hallani. Én nem, mert nagy a háttérzaj.

Éééés szólnak is, hogy Anikó, mikroport!

MegLepke 2011.02.28. 02:13:19

Ani-Szandi a kiválasztásról beszélnek. Nem mernek az Évára tenni a többiek. Megkérdezi majd Szandál, hogy a Gigi akar-e kimenni az Évával.
Ani: hogy állnál a párbajhoz?
(ez se derül ki)

gidabiga 2011.02.28. 02:14:37

én viszont elálmosodtam, megyek aludni, jó éjt! :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:15:12

@MegLepke: Évára nem fognak tenni, mert félnek, hogy kiviszi a Jezsyt.

Gigi le akarja rendezni a konfliktusát Zévával egyszer és mindenkorra ... egy párbajon. Lehet, hogy magára kéri a jeleket, és kiviszi, de ezt még nem tudják biztosra (mármint Ani és Szundi).

Szundi azt mondja, hogy rakják inkább rá, és majd ő kiviszi...

Ani megkérdezte hogy állna hozzá egy párbajon. *kép el*

joszif 2011.02.28. 02:18:19

Éva v. Szandi vagy Éva v. Gigi mindegy csak Éva menjen vissza :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:23:45

Na KIKET mutatnak? Jezsy és Gigi. Az előbbi simogatja az utóbbi fejét...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:28:20

@joszif: Megnyugodhatsz. Szerintem: Szandál megy ---> Évát viszi ---> Szandál kint marad.

Előre láttam, a Zéva iránti gyűlölete lesz a veszte! Eddig minden úgy alakul, ahogyan elterveztem... :)
*gonosz röhögés*

MegLepke 2011.02.28. 02:35:02

Nah, a mai online is ennyi vagy valaki veszekszik esetleg a nappaliban és mi nem láthatjuk?

joszif 2011.02.28. 02:39:00

@MegLepke: én az oscart nézem már és baromi jó volt a bevezető filmecske a két műsorvezető vagy ki feltünt az oscar esélyes filmekben kurva jó poénok voltak benne

MegLepke 2011.02.28. 02:42:59

@joszif: most már én is, köszi a linket!:) Nem kizárt azonban, hogy belealszom.:) Vagy közvetítsük azt is?:D

joszif 2011.02.28. 02:46:02

áá nyomom fullscreenbe aztán lehet én is elalszok főleg hogy koncentrálni kell az gyors angolra ami kicsit nehézkes...

joszif 2011.02.28. 02:47:39

nah 12 már nem lesz a király beszédének az már biztos :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 02:47:57

@MegLepke: Azt hallani lehetne, de teljes csönd van... :)

MegLepke 2011.02.28. 02:48:58

@joszif: na igen, főleg, hogy én meg nem vagyok nagy filmes, csomó mindenkiről azt se tudom, kicsoda. Oké, Tom Hanks még megy.:)

joszif 2011.02.28. 02:50:03

@MegLepke: nekem az a bajom hogy sok az olyan film amit nem láttam és még Mo.-n be se mutatták :s

MegLepke 2011.02.28. 02:59:15

@joszif: na ja, nekem még az is.:D Viszont Kirk Dougles szegény, csoda, hogy el tudott menni.

joszif 2011.02.28. 03:05:15

@MegLepke: kicsit nehézkes volt a beszéde, de jól nyomta főleg ahogy húzta az időt :D

MegLepke 2011.02.28. 03:13:48

@joszif: bazmeg, most meg mi van? nézem a csetablakot is, azon röhögök. Nincs adás, helyette armageddon spanyolul?:D

joszif 2011.02.28. 03:16:45

nálam is elment kerestem másikat de most nem tudom hogy mivan mert nem a szinpad van képen de attól még lehet ez az élő:
www.livestream.com/academyawards

joszif 2011.02.28. 03:21:26

hát ez sz.tem nem az vagy nem tudom lehet megyek aztán alszok. Nem értem miért nem megy egyik magyar adón sem

the sandwich maker 2011.02.28. 03:47:40

@MegLepke: az nagyon menő volt. :D néztem vagy 10 percig, egész érdekes volt.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 05:02:17

Gigi beszedett valami gyógyszert (biztos fogalmazásgátlót), addig el is vették a képet. Csak azt tudnám, hogy ezen mit nem szabad látni...

Gigi (bekötött szemmel) és Jerzsy tovább aludt, rendzavarás nem történt, képet határidőre elvették, én meg mehetek aludni innen, a vezérlőből. :)

the sandwich maker 2011.02.28. 05:31:11

Na, kinyitok egy üveg irsait, az kapta az oscart a férfiak közül, akinek drukkoltam (lááááááávjúúú), majd egyszer ha kialudtam magam találkozunk, kedves hogyvoltozó társaim. :)

dekás dezső 2011.02.28. 07:44:51

bammeg milyen anyósos már ez a lilu így negyven felé. uram irgalmazz annak a díszbalfasz férfinak aki elszenvedi ezt a luvnyát...

Zelefánt 2011.02.28. 07:57:28

Most ébredtem rá, hogy Éva-szurkoló vagyok.
Mindenkit el tud küldeni a picsába, és én sem tennék másként.
Hale Berry pedig megint a legszebb ribi volt Los Angelesben, pedig nem gerjedek a fekákra.
A hétfő bűn.

dr. gernika 2011.02.28. 08:08:04

@Peter_Cs: Nagyon rosszul ír, ordít a szavaiból a szőkeség. Még ha vannak is helyenként jó gondolatai.

igényes 2011.02.28. 08:20:27

Nagyon nagyon segítene a műsoron, ha a Szandi lenne a kihívó, vagy a kihívott.
Nyivákoló semmiség.

A Lacika az pedig egy álságos szar ember. Ő is mehetne már, mert nagyon unalmas.

Amikr ez a két ember kikerül, akkor lesz érdekes a VV.

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.02.28. 08:58:38

majomkutya,
egy esernyővel tartom vissza!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.02.28. 10:18:20

Marco Delvecchio

Hajni, ez a pasi bűnranda...:s Bocs.

gpetersz 2011.02.28. 10:41:42

Érdekes. Itt biztos vannak Éva fanok. Valaki közülük el tudja értelmes, érzelemmentes módon sorolni, hogy mik azok az értékek ami miatt a szívébe zárta Évát?

Meglepve tapasztaltam, hogy valaki azért szereti mert mindenkit elküld a picsába. Arra vagyok kíváncsi, hogy csak ilyenek vannak-e vagy valami emberileg tényleg értékelhető is van.

Én érzelemmentesen nézve is úgy látom, hogy a villalakók 90% valamiféle pszichés zavarral, traumával küzd. Komoly tanulmányokat lehetne írni róluk, gondolom ezért kerültek be a válogatón.

Évában a kicsinyes rosszindulat, irigység a legfontosabb, ami elsőre szembetűnik. De bármikor hajlandó lenézni másokat, bármikor hajlandó a legocsmányabb szavakkal illetni azt aki nem ért egyet vele. Sőt, le is köpi (viselkedészavar?). Alkoholizmusa szembeötlő, önzése egyértelmű (Alek pezsgője felbontásánál fel sem merül, hogy a barátja ezt nem akarja, "SOKAT!" felkiáltással veti rá magát).

Milyen jó oldala van?

A törtetés? A taposás?

Komolyan kíváncsi vagyok.

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 10:51:07

@gpetersz: Látom, te ezt nem értheted, mert a felsőbb szintek számodra még űrrakétával sem érhetőek el!
Ha tudni akarod, én a Piroska és a farkasból a farkasnak drukkoltam! Ha a farkas nem lett volna, a mese sem lett volna!

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2011.02.28. 10:52:33

Hajni, férjedet üdvözlöm. Én hasonlót akkor csináltam, amikor a Roma 7-1-re kapott ki Manchesterben pár éve.

Ami meg azt az olasz-francia meccset illeti, mi a haverokkal utána francia vért akartunk inni.:D A franciák szerencséjére, egyet sem találtunk az üdülőben.:)

genevieve 2011.02.28. 10:54:13

@gpetersz: olvasgasd Peter-Cs kollega kommentjeit:-D

dr. gernika 2011.02.28. 10:59:16

@gpetersz: Én is sokat gondolkoztam már rajta, de az volt az utolsó jócselekedete, mikor kiejtette Ildit - az a nő tényleg vállalhatatlan volt. Nála jobb volt, mert legalább hitelesen nyújtja azt a figurát, amit képvisel. Viszont ez a figura elviselhetetlen, nem társasági lény, nem bánnám, ha nem rontaná ott tovább a levegőt.

Elemer 2011.02.28. 11:01:13

mikor lesz a kiválasztás? szerdán vagy szombaton?

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:04:39

@Elemer: Valld be, izgulsz Jersey miatt! Szeretnél már valamelyik búzabárban 20ezrest tömni a tangájába!
:-)
Vagy szerdán, vagy szombaton, vagy máskor! Retkesék prolongálásra készülnek. Lehet, hogy most nyújtanak a rétesen, amikor még nyolcan húzzák az anyagot.

Elemer 2011.02.28. 11:05:09

@gpetersz: éva már rég nem lenne bent ha az ellenlábasai között lennének színes, érdekes egyéniségek. Sajnos laci, gigi, meg jerzsi szükrék, jellegtelenek, bélában még van valami, de ő sem tesz túl sokat a szórakoztatásunkért, ráadásul önszántából nem is fog menni párbajozni. szandál egy vicces karakter volt, jópofa beszólásokkal, de ő teljesen összeomlott, most már inkább veszélyes, úgyhogy ő sem fogja tudni kiejteni, anikó pedig ügyelni fog arra, hogy ne kelljen vele párbajozni.

singlefile 2011.02.28. 11:08:08

@gpetersz: Mennyire fején találtad a szöget! Szerencsére ott van nekünk Olivér, aki mindezt a maga korlátolt gondolkodásmódjával és primitív eszköztárával elmagyarázta nekünk tegnap este.
Az az Olivér, akit az RTL szörnyen korrekt módon (nem elég korai) kiesése óta naponta többször is megkér, hogy elfogult "szakértőként" értékelje a villában történteket, valamint magyarázza el, mit kell látnunk és bátran buzdítsa az általa nyilvánvalóan birkának tartott nézőket, hogy szavazatukkal segítsék bennmaradt "barátait" (?!?!?!) Anikót persze nem, az ő létezéséről viszonylag hamar, vagyis a másodperc törtrésze alatt megfeledkezett a jó öreg "cimbora".
Szóval Olivér, aki alkoholproblémáival valószínűleg csak rásegít saját ostobaságára, de valójában anélkül is komoly gondokkal küzdene, na ő tegnap elmesélte, hogy Évike egy borzasztóan szerethető ember, akinek csak az számít, hogy szeressék, és ha nem szeretik, akkor mar, de Olivér nagyon kér mindenkit, hogy az ilyen hisztiken csak mosolyogjunk egy nagyot, és szeressük Évát a borzasztóan embertelen, önző, agyatlan és gusztustalan viselkedése ellenére is. (Ő is így szerette őt, emlékezzünk csak a legelső "férges" balhéra, amit aztán még számtalan további cirkusz követett)
Köszönjük, Olivér!
Aztán még azt is megpróbálta elhitetni velünk, hogy csak Éva és Alek képes élvezni a villalétet, a többiek retardáltak, elmeproblémákkal küzdenek (sic!). Köszönjük, Olivér. Köszönjük, hogy nem éred be saját kis szánalmas környezeted rombolásával, de te rögtön egy egész ország nézőinek a fejében akarsz rendet tenni... és persze köszönjük RTL, hogy mindehhez minden feltételt biztosítottok neki.
Uram irgalmazz...

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:08:09

@gernika: Azért valljuk be egy Ildi-Alekox, vagy Ildi-Éva szájkarate ezerszer izgalmasabb, mint a Jersey-Gigi szárazlamúr!

Elemer 2011.02.28. 11:08:15

@kérődzőgiliszta: én sajnálnám ha jerzsi kiesne, mert ő azért néha meg tudott nevettetni.

Bandecuccoli 2011.02.28. 11:11:29

@gpetersz: Sok mindent nem értek én sem. Kicsit sok "szemetet" fújt a szél a VV4 villába, ez kétségtelen. Valahogy ebben a sorozatban nincs olyan karakter, aki egyértelműen szerethető, vállalható. De Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív. Ha pedig így vizsgáljuk a lakókat, akkor Éva már nekem is az agyamra megy. Már a lényétől is kiráz a hideg, megszólalnia sem kell. Pedig tegnap megtette, mégpedig a pikírt humor fogalommeghatározásánál. Na, akkor "dobtam le a láncot", és mondtam, hogy kiszedem a tévéből ezt a fürtös buta szőke p...át.
Alekoszt egy komplett idiótának tartom, a hülye okoskodik tipikus esete. Nekem a másik oldal valamennyire szimpatikusabb, de ez is persze ízlés dolga. Azért kampányolni egyik mellett sem kampányolnék. Viszont remélem, és hangsúlyozom, hogy csak reménykedem abban, hogy nem nyerheti meg egy agyalágyult ezt a versenyt. Nem hiszem el, hogy egy ország zabálja ezt a sablonos, átlátszó, pszichobarmot.

Elemer 2011.02.28. 11:13:08

@singlefile: egyfelől igazad van persze, másrészt viszont a kiesett játékosok közül szakmai szemmel nézve teljesen érthető, hogy őt hívják be. azért ildi vagy zsófi elemzése nem lenne feltétlenül képernyőbarát, a házaspár pedig örülhet, ha az rtl nem perelte be őket csiliárt forintra

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:13:45

@Elemer: Nahát, nagyon irigyellek ezért a valóban kifinomult humorérzékért!
;-))

Elemer 2011.02.28. 11:16:30

@kérődzőgiliszta: most csináljak, ha csak megszólal én már mosolygok, annyira mulatságosnak tartom azt, ahogy beszél és a kifejezésmódja is páratlan :) legutóbb például a kortesbeszédén nevettem nagyot. ez a rettenetesen unalmas, fárasztó és erőltetett love story viszont biztos, hogy sokat rontott a népszerűségén.

mézescsók 2011.02.28. 11:19:47

@Elemer: ezért baromság az országos barátságokra való hivatkozás, a játék lényege az ugyanis, hogy végül mindenkit, még a legjobb cimbiket is be kell áldozni, mert főnyeremény csak egy van. Amit, mint Bécitől tudjuk, nem könnyen adnak oda (Éva egyik legutóbbi kirohanása után fogalmazta meg frappánsan, amit Gombival, Lacival szenvedett végig a nappaliban szó nélkül.)
@joszif: szerencsésebb lenne, ha nem Évára raknák a jeleket, mert nekik jobb, ha nem kihívó, hanem kihívott. Addig is kiidegeli magát és gyengül. Alkesz már nem olyan erős lelkileg, mint amennyire mutatja magát.
@kérődzőgiliszta: úgyis meg tudja, egyébként meg csak részben fontos info. Sokat számít, hogy ki ellen megy ki. Gombi, valljuk be, nem volt erős ellenfél, ellene győzni azért nem volt hatalmas mutatvány. Bárki visszament volna ellene a villából. Szóval nem kell az a duma, hogy tapintatból, a Ti érdeketekben nem mondom meg az arányt.
@slara: egy frászt! Alekosz átlagpasi a külsejét illetően, nézz körül az utcán. Több milliárd szaladgál ilyen a világon, aztán azért mégiscsak fennmarad az emberiség! A genyósága, a jellemtelensége, a stílusa, egyszerűen a lénye taszító. Attól, ahogy Gigi combjait vizslatta rózsaszín főkötőben (na, jó arról talán nem tehetett, mert fel kellett vennie) a szerelem (?) után, hányni lehetett.
@MegLepke: Ld. mint előbb. Béciéknek szerintem jobb, ha Éva a kihívott, de ezt majd ők taktikázzák ki vagy el.
A zoknihoz: ismertem valakit, aki aludt zokniban, de csak azért, mert a lábát mindig kidugta a takaró alól. Egyéb műveleteknél nem volt rajta zokni,más sem, csak alvásnál és kizárólag télen.
@King of Shadows: Én Évát, Alekoszt és Anikót nem, a többit igen. Szandi lebeg valahol a kettő között. Gyakran bejön.
@K.Tomoceusz: hanem kivel mennél lakatlan szigetre, mert ez nekem nem mindig világos.
@Peter_Cs: lehet, de Évában még a nyomai sem! A nő antinő verziója.
Az Anett blogot egyszer láttam, tökhülye a csaj, buta, írni nem tud. Máig a Vv-ből él, amivel nem lenne baj, csak ne írna, mert az fájdalmas.Bármelyikünk itt a kommentelők között bármikor összehozhatna hasonló színvonalú "írást".

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.28. 11:21:10

Gigi mindig minden körülmények között vicsorog a kamerába és mutogatja a fogait. Nem is csodálom ezek után, hogy a retardált légpisztoly behúzza a fülét- Farkát!

singlefile 2011.02.28. 11:24:18

@Elemer: ez igaz, dehát biztos, hogy szükség van egyáltalán bármilyen "szakértőre"??? Kiestek, hadd ne kelljen már még többször látnunk és hallanunk őket, mint a bennmaradtakat! Vagy ha már feltétlenül ragaszkodnak hozzá, legalább törekedjenek arra, hogy ne az alpári stílus, a végnélküli ordítva szitkozódás és a totálisan tiszteletlen viselkedés legyen a "szakértő" által promótálva, mert ez senkinek sem tesz jót, úgy értem, akár a társadalomra, akár miniközösségekre nézve... nem vezet ez sehová.

K Tomoceusz 2011.02.28. 11:25:13

@mézescsók: Pedig leírtam kit vinnék a bentiek közül . A kintiekből meg téged . Fognám a kezed a parton és hallgatnám , ahogy a szeretetről beszélsz .

Bandecuccoli 2011.02.28. 11:26:22

@mézescsók: VV Anett? Alkeosz földije, szintén érdi. Mit várunk tőle ezután? Érd megyei jogú városi státusza ellenére a mai napig inkább falusias, már ami az emberek kapcsolatrendszerét illeti. (Remélem, sikerült leírnom burkoltan, hogy Anett és Alekosz ismerik egymást, nem is kicsit.)

Elemer 2011.02.28. 11:29:45

@singlefile: hát egyszer-kétszer még érdekes lehet egy bentről jövő véleménye, mégiscsak jobban ismeri a villabeli viszonyokat, csak hát figyelembe kell venni, hogy elfogult.
olivér pedig természetesen meglovagolja ezt a hullámot, ahogy csak tudja, ő ezért is ment be a villába én már az elején biztos voltam benne. ha tényleg kap műsort az rtl-nél, akkor tökéletesen be is váltak a számításai

Elemer 2011.02.28. 11:31:04

@K.Tomoceusz: én előszőr azt gondoltam, hogy anikót vinném, de rájöttem, hogy a szépség egy idő után már nem sokat fog számítani, a kaja viszont annál inkább, úgyhogy gigi

dr. gernika 2011.02.28. 11:32:43

@singlefile: Ezt szerencsére nem láttam. De annak is végtelenül örültem, hogy kikerült a villából.
Lehet, hogy a freak show ideig-óráig érdekesebb, de ennyi agyalágyult mellett nem sok esélye van a normálisabb embereknek is megnyilvánulni, ezért tűnnek szürkébbnek a többiek.
Folyton eszembe juttat egy tanfolyamot, ami nekem nagyon fontos lett volna, de anyagi okok miatt olyan retardokat is felvettek, akik nemhogy nem ütötték meg a szintet, de az órák fele azzal ment el, hogy a tanárok és mi is rajtuk hüledeztünk. Az biztos, hogy rengeteg olyan aranyköpés, fura szituáció volt, amin még évekkel később is könnyesre röhögjük magunkat a kemény maggal, de a szomorú végeredmény sajnos az lett, hogy a tanárok már az elején feladták, levitték az óra színvonalát hogy ezek is érvényesülni tudjanak, ahelyett hogy az értelmesebbekre koncentráltak volna. Végül szinte senkinek sem sikerült a vizsga, nekem sem. :(

csicserierika 2011.02.28. 11:35:18

@singlefile: engem kifejezetten érdekel, hogy a kiesőknek mi a véleménye a történésekről annak fényében, hogy ők bent voltak, sokszor nem látták, hallották, amit mi az öf-ban. Reggel már Oli és Gombi újra országos barátok voltak, ami ugye Oli intelligenciáját mutatja a majomkutyázás után. Gombika egy papírkutya ezt Oli is tudja.

singlefile 2011.02.28. 11:35:21

@Elemer: na igen. És ha Alek nyeri a játékot, (amire, látva az RTL egyértelmű hozzáállását, gyakorlatilag 100 százalék esély van), akkor még a nyeremény töredékéért is benyújtja majd a számlát országos cimborájának. Amilyen undorító és számító figura, olyan eredményes is...

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:36:36

@K.Tomoceusz: Na ezt a szédelgést... Valakivel meg a debreceni Nagytemplom körül akartál korzózni! Látom, nagypájás vagy!

K Tomoceusz 2011.02.28. 11:37:22

@Elemer: Ha a kaja a fontos , akkor Laca . Ledzsiudzsicuzza a varánuszokat és meg is főzi . Igaz , utána 20 órát duzzog , mert lusta állatok vagyunk , de addig el tudunk menni úszni . Azt is megnézném , ahogy Évánk betörtet a dzsungelbe kajáért .

singlefile 2011.02.28. 11:39:12

@csicserierika: Olivér azt is elmondta, milyen nehéz dolga volt a párbajon, mivel 2 JÓ barátja harcolt. Hát ahhoz képest sikerült végigordítania a Nekedvalóban a Gombiról szóló részt, valamint a párbajt is, ahol gondosan és egyértelműen az Alek oldalán ült. Ennyire intelligens ő.
Akinek pedig tényleg más segítségére van szüksége ahhoz, hogy befogadja és értelmezze, amit a villában lát, hát annak minden jót kívánok :-)

K Tomoceusz 2011.02.28. 11:39:56

@kérődzőgiliszta: Hajnali négykor szoktam jó társaságban kávézni . 11.39-kor marhaságokat írogatni . Szigorú időrendi beosztásban élek .

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:40:00

@csicserierika: egy lufikutya, egy yorki, egy bolognese, egy ...

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:40:56

@kérődzőgiliszta: ja, és retardált is! Ha van macskája, az is!

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:41:55

@K.Tomoceusz: Egyszer még szembemész magaddal, amint egy másik nővel lejtesz! Majd azt magyarázd meg!
:-)

Elemer 2011.02.28. 11:42:30

@singlefile: olivér és béci egyszer megbeszélték, hogy ki gombi bátyja és nekem az a sejtésem, hogy ez elég komolyan közrejátszik abban, hogy mmkk fenntartották a barátságot ezzel a teljesen szürke, jellegtelen, sértődős fasszal.

Elemer 2011.02.28. 11:44:14

@K.Tomoceusz: én a szex miatt választottam volna mindenféleképpen egy csajt, de persze simán lehet, hogy gigivel nem lenne semmi, mert folyton visszautasítana arra hivatkozva, hogy az erdőben bárki megláthat minket és mi lesz akkor ha hazamegy a szigetről.

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:44:37

@singlefile: Nem lehet egyszerre két oldalon állni! Az afféle ingadozókat elvitte az ÁVO! Aztán amikor megtörölték a törött kezükkel a véres orrukat egyből tudták melyik oldalon a helyük!

K Tomoceusz 2011.02.28. 11:47:34

@Elemer: Gigit nem értem , úgy ahogy van . 21 éves . Már hargyerekes családanyának kellene lennie .

csicserierika 2011.02.28. 11:47:52

@singlefile: mindig is Aleket emlegette mint legjobb barátját, de utána mindig szépen beszélt Gombárról is. Soha sem bántotta. Azt is megmondta, nem titok, hogy Alekoszért fog kampányolni. Nagyon nem örült, hogy a lüke Gombi bevállalta ezt a félig baráti párbajt. Gombi ha akkor nagy spanja Lacinak v. Bécinek, akkor tessék ő is kampányolhat nekik, csak az a kérdés, hogy ezzel árt, v használ nekik.
A bucit nagyon sokan bántják, pedig ő régen és most sem szokott befolyásolni. Nekem, meg nem azért kedvencem valaki, mert azt sugallják, hanem valószínű én is azt nézem amit a műsorvezető és jó esetben egyet látunk, ezért a következtetés is lehet egybecsengő.

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:49:30

@Elemer: Hát erre, mi bentiek, tudnánk valami frappánsat mondani! Pl. amikor ott riszálsz a rúd mellett, és a barátnőd 60 m sálat varázsol elő a puncijából, (miközben 80-at is elő tudna!) majd akkor gondolkozz el ezen!
:-)

K Tomoceusz 2011.02.28. 11:52:07

@kérődzőgiliszta: Nem mindenki teheti meg , hogy elmegy Afrikába 20 évig csimpánzokkal beszélgetni . A többség kényszerből lesz igénytelen és emberekkel próbálkozik .

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 11:56:01

@K.Tomoceusz: Megértelek! Én 40 évig voltam jégkockaárus az Antarktiszon! A kockák sose szóltak vissza, vevő se nagyon volt.

dr. gernika 2011.02.28. 11:56:21

@Elemer: Kapni fog, ebben biztos vagyok. Minden negatív véleményem ellenére meg kellett állapítanom, hogy az egyik Belevalóvilág végét jobban vezette, mint maga a műsorvezető. Persze nem volt túl erős a konkurencia, mégis szembetűnő volt a különbség.

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 12:00:20

@gernika: Nézd, Stephen Hawking egy nagyon okos, intelligens ember, több könyvet is írt, a világ összes egyetemén tiszteletbeli professzor, de próbálj meg vele egy pergő talkshowt összehozni...

.lll. 2011.02.28. 12:09:25

én is Lacát vinném a lakatlan szigetre,jól felfüstölve biztos kitartana egy-két hónapig

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.28. 12:29:33

@Bandecuccoli: Most jut eszembe, úgy lehet a lehető leghatékonyabban elrejteni valamit, hogy jól látható helyre teszed, ahol szem előtt van. Tehát VV Anett a "Tünde"! Alekék azért "keresztelték át", hogy mindenki egy nem is létező nőt keressen, mikor az igazi ott van az orruk előtt, csak nem veszik észre... :D

Bandecuccoli 2011.02.28. 12:41:15

@King of Shadows: :D Erre még nem is gondoltam, de ha Te mondod... Lassan összeáll a kép... :DD

mézescsók 2011.02.28. 12:46:21

@K.Tomoceusz: Miért éppen a szeretetről? Vannak annál markánsabb érzések vagy dolgok is a világon! És melyik parton, mert az sem mindegy ám, hogy hol is van az a lakatlan sziget?
Ha csaj vagy, akkor pedig hozzál magaddal még valakit, de pasas legyen a javából!!!
@Bandecuccoli: akkor értem. Kösz.

Elemer 2011.02.28. 12:47:03

@kérődzőgiliszta: azért egy ranschburg jenő, hankiss elemér, tamás gáspár miklós, rubik ernő féle vv-ben lenne potenciál

mézescsók 2011.02.28. 12:50:38

@kérődzőgiliszta: nem is a pergő nyelvéért tiszteljük!

KISCSILLAG 2011.02.28. 13:22:11

@Retardált Légpisztoly:

ugyanígy jártam Szandikával, vele ültem fel a legnagyobb szimpátiahullámvasútra: először az elképedés, hogy rémes, utána megkedveltem, és esélyesnek is gondoltam a főnyereményre, most már átmegyek majd a túloldalra, ha véletlenül szembejön velem, elképesztően mocskos szájú és rosszindulatú lett, bár lehet, hogy tényleg nehéz Alekosz közelében élni, ugyanakkor képernyőn át szórakoztató... azért is van esélye Alekosznak a főnyereménybe, mert nem lehet beleszeretni, és így kiszeretni se lehet belőle, hanem hogy úgy mondjam egyenletes hőmérsékleten három lépés távolságból szemlélni a működését...

Bécinek is az a gyengéje, hogy a tinédzser lányok ájuldoznak érte, mert elsőre egy mézeskalácshuszár, de ha elkezd szisztematikusan goromba lenni, akkor elveszítheti őket szépfiúsága ellenére...

dr. gernika 2011.02.28. 13:30:45

@kérődzőgiliszta: Nem zseniket várnék én ebbe a műsorba (bár egy ilyen karakter is jó lenne, Lacit ne vegyük ebbe a kategóriába), csak normális, vicces, természetesen nagyobbrészt extrovertált embereket, akikkel lehet műsort csinálni. Bizonyos szintű furcsaságok beleférnének, például Alekosz kényszeressége nagyon érdekes és vicces lenne, ha tényleg produkálná odabent is, emellé viszont jó fej, de legalábbis átlagember lenne. De azt pont hogy nem, mert elmondta, hogy csak otthon működik, és meg is indokolta, hogy miért. Márpedig ez nem igazi, zsigeri kényszerbetegség, mert akkor nem tudná odabent levetkőzni, szerintem csak azért alakultak ki nála ezek a nevetséges kicsinyességek, mert olyan szinten semmilyen az élete, hogy csak ezeken a szinteken tudja kontrollálni, irányítani. Nem véletlen, hogy élvezi a rendetlen villalétet, hogy a párbajon azt mondta, el sem tudja képzelni, mit csinálna, ha ki kellene mennie, utána pedig a barlangos hasonlatból egyértelműen az jött le, hogy már azt tekinti otthonának. Ez NEM_NOR_MÁ_LIS. Nem aranyosan esetlen, nem viccesen furcsa, hanem tényleg pszichotikus. Ezért én nem fogom benntartani, és nem fogok hozzájárulni a főnyereményéhez sem.

KISCSILLAG 2011.02.28. 13:34:13

Szandika éjszaka azt suttogta Anikónak, hogy ő kiviszi az Évát, és megkérdezi a Gigit is, hogy mit akar, magára tetetni a jelet, hogy kivihesse Évát, vagy ha Gigi nem akarja, akkor ő Szandika viszi ki.

Hát ez már nem is pálfordulás, hanem kibelezett keljfeljancsiság (amikor kivették a keljfeljancsi súlypontját). Érdekes, hogy nem ég ettől Szandika arca. Ezek szerint Szandika is kinn akar maradni. Vagy semmiből sem képes tanulni? Rettenetes szavakkal illeti Évát, olyasmikkel, ami rá, Szandikára jellemző inkább. Az erőviszonyokról meg nyilvánvalóan zéró elképzelése van. Mindenki, aki Alekot támogatja a közönségből, támogatni fogja Évát, mert tudják, hogy Aleknek szüksége van Évára. Jelenleg senki másra nem tud támaszkodni a villában...

Szandika beolvasásait még képernyőn keresztül is nehéz elviselni, hát milyen lehet az életben? Szandika a nagy igazságosztót játssza, pedighát senki sem pálfordult annyit, és beszélt annyi csúnyaságot mások háta mögött mint pont ő. Ha megmutatnák neki a Gombi Alek párbaj eredményét, akkor lehet, hogy kisétálna a meztélláb a kapun.

Nem sok jövőt jósolok neki odakinn a nagy életben se, mert ennyire önromboló személyiség sajnos rövid időn belül csúnyán végezheti, amit sajnálok, de ha egyszer nem képes saját hajánál fogva rendbe szedni magát, akkor sajnos neki annyi.

Elemer 2011.02.28. 13:39:52

@KISCSILLAG: nekem az tetszett, amikor mondta alekosznak, hogy hát igen, a pia meg a nagy duma ezt megeszik az emberek. úgy látszik elfelejtette, hogy nem is olyan rég olyan picsa részegre itta magát, hogy úgy kellett bevonszolni, másnap pedig végig a lavorba hányt :)

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 13:44:56

@Elemer: Nem mellesleg szerintem eddig messze a Szandikának sikerült a legjobban leinnia magát a sárga földig. Hozzá képest Alekosz a kulturált italfogyasztás reklámarca lehetne. :)

maghozo 2011.02.28. 13:55:51

Szandika még gyerek . A saját dolgait is úgy kezeli . Az amit tett felejtős mert : Akkor még kicsi voltam !
A duzzogás is ilyen nála . Rögtön elmúlik mihelyt figyelmet kap, vagy valaki szereti.

Lijiang 2011.02.28. 14:03:32

Szandinak jó esélye van arra, hogy pár éven belül újra be legyen zárva, de az nem önkéntes lesz.

csicserierika 2011.02.28. 14:34:48

@KISCSILLAG: egyetértek, plusz Béciék megint nem fognak embert veszíteni. Most fogadnék rá, hogy Gigi visszautasítja az önjelöltséget a nézőkre hivatkozva, pedig legutóbb ő is belendült az önjelöltetésbe, csak bátyus leállította.
A végén besétál a fináléba a testvérpár, csak akkor röhögnék, ha a nevető harmadik, bárki legyen is, az vinné el a fődíjat.

mézescsók 2011.02.28. 14:37:57

@traff: és az már tudható, hogy Anikó melyikükbe lesz halálosan szerelmes?

Elemer 2011.02.28. 14:41:43

@traff: látom arra azért ügyeltek a szerkesztők, hogy a beköltözők ne növeljék túlságosan az átlag iq-t

Atok 2011.02.28. 14:44:33

@csicserierika: Ha a testverpar jutna a dontobe, az nem kicsit gyengitene az eselyeiket

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 14:44:39

@traff: Ez egy valóságos katasztrófa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 14:45:28

Érdekes, amikor Olivér esett ki, Éva és Alekosz egymást támogatva vígasztalták és a pozitív jövőt tervezgették, nem estek neki Béláéknak, ellenben Gombár kiesésekor Alekoszt betámadták Ráczék és igyekeztek Alekosz és Éva örömét elvenni. Éva jogosan mondta ezekre [Ráczék], hogy gerinctelen hányadékok!

Bandecuccoli 2011.02.28. 14:46:00

@Elemer: :DD Én is ezen röhögök itt egyfolytában. De gondolj csak bele, szegény Miklósa Erika mi a sz@rt kezdene velük. Vagy Geszti, vagy még sorolhatnám...

csicserierika 2011.02.28. 14:49:01

@Atok: én így gondolom. A nagy taktikázás vége könnye ez lehet.

maghozo 2011.02.28. 14:53:18

@traff: Ez egy jó húzás Anikó és Alekosz részére .A többieknek meg intenzív önbecsülésromboló gyakorlat .

Elemer 2011.02.28. 14:55:53

kasza tibiről legutoljára azt olvastam, hogy kiment kínába? és ott mint fotós iszonyatos karriert csinált, hívják mindenhova. mindig is bírtam ezeket a mi kis celebjeinket, amikor nekiindulnak a világnak, hogy na majd most megmutatják, mert idehaza nem értékelik a tehetségüket, aztán 6-12 hónap mosogatás, pizzafutárkodás után valahogy mindig visszakullognak :)

csicserierika 2011.02.28. 14:56:26

@maghozo: ?? Szerintem Bécinek viszik be a rapper gyereket, mint annak idején dopemant a Majkának. Kasza Tibit talán Anikónak?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 14:57:19

@maghozo: Na most a csatorna komolyan gondolja, hog pont velük dobja fel a műsort?

traff 2011.02.28. 14:57:59

@Elemer: kínába is? Nem a londonimagyarok má?

traff 2011.02.28. 14:58:46

@Peter_Cs: biztos nem kértek sokat

Elemer 2011.02.28. 14:59:23

ja egyébként remélem mindenkivel találkozni fogok két hét múlva szombaton a VV!-Gombi jól vagyo partin: www.partyzoo.hu/inner.php?page=1&id=10489
én már 22 órakor ott leszek pcc kollégával és a pult mögül dobáljuk majd a szíveket

csicserierika 2011.02.28. 14:59:54

@traff: lehet, hogy ők fizetnek?

Elemer 2011.02.28. 15:03:51

@traff: ez a két hülye majom szerintem ingyen is elvállalta. meghallgatnám, ahogy éva kiosztja tibit

genevieve 2011.02.28. 15:08:33

@Elemer: na úgy tünik eddig mindenki megtalálja a számítását amiért bement a villába:-)

genevieve 2011.02.28. 15:09:40

@Elemer: egyébként marha gyorsan leszervezték, hiszen csak szombaton éjjel esett ki gombi:-D

Elemer 2011.02.28. 15:12:35

@genevieve: lehet, hogy le volt szervezve előre, csak a STARvendég volt kérdéses és ha úgy alakul, akkor Alekosz vetkőzött volna a hölgyeknek :)

maghozo 2011.02.28. 15:12:56

@Elemer: Nem ingyené hanem komfortos teljeskörű ellátásért :)

genevieve 2011.02.28. 15:14:31

@Elemer: akkor, szétszedték volna a házat a rajongók:-D

KISCSILLAG 2011.02.28. 15:28:07

@csicserierika:

én nem hiszem, hogy a testvérpár kitart a végéig, Béci lehet, hogy ott lesz az utolsó négyben, de a Gigit egyelőre nem látom ott a végjátékban, a sorrend most így néz ki:

1. Alekosz
2. Béci.
3.4. Anikó-Éva

Thulea 2011.02.28. 15:32:03

@KISCSILLAG: Ez olyan butaság volt, amit írtál Szandi pálfordulásáról. Ezek nem barátkozni vannak itt, hanem játszani. Ellenfelek, érted? :-D Te pedig ezen szórakozol, hogy hogyan oldják meg. Szurkolsz egyiknek-másiknak...

KISCSILLAG 2011.02.28. 15:40:29

@Thulea:

Pálfordulásnak azt nevezem, ha valakit a barátodnak hívsz heteken át, majd utána egyik pillanatról a másikra a legdurvább módon ellene fordulsz, és nekiállsz pocskondiázni, olyanokat mondasz róla, amit legfeljebb az élet-halál ellenségeidre. Elment Oli és Szandika átpártolt a másik alfahímhez, tehát dobta a barátait a lehető legközönségesebb módon.

Thulea 2011.02.28. 15:41:05

@singlefile: Annyira egyetértek Veled! Nem tudom, hogy miért nyomják Alekoszt... Zsófi, aki sokkal normálisabb Olivérnél miért nem lehetett villaszakértő, vagy a most kiesett Gombi? Gombi persze vicc volt! :-) De Zsófi nem!

KISCSILLAG 2011.02.28. 15:44:26

@Thulea:

Zsófi egy kedves lány, szavaztam is rá, de nincs annyi élettapasztalata és verbalitása, hogy hozni tudja a szakértőt. Oli tökéletesen teljesít ebben a minőségében. Gombi egy helyes fiú, de ő se egy magas inteligencia, az nem elég, hogy szíveket rajzolj a levegőbe, hogy szakértő lehess. Jó dalt választott, de ezen az egy dalon kívül, nem volt más mondanivalója. Plusz rajzolt szívecskék és a depresszió.

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 15:51:35

Sziasztok:)
Zsófi engem olyan szinten idegesített, hogy tutira beletapostam volna az arcába a tűsarkú csukámmal. Nyérvog, affektál, vinnyog, mint valami LSD-n táplált tamagocsi.

Thulea 2011.02.28. 15:55:45

@KISCSILLAG: Jól van! Én a Béciékkel vagyok és Szandit mindig bírtam, szóval én ennek a helyzetnek örülök. Éva és Alekosz elviselhetetlen! Szerintem jobb lenne nélkülük. Barátság ilyen helyen nem kötődik, szerintem.

Friedmann Juci 2011.02.28. 15:55:52

bocs mindenkitől, (hajnitól is) /ez egy ilyen kekeckedős nap/
de
@KISCSILLAG: tündérke. egy kommenten belül ecsetelni az intelligenciát, és egy valóságshowra való szavazást... ez a mai napom fénypontja.
köszönöm.
:*

azt pedig, hogy "szakértő lehess", kérlek, magyarázd meg, mert őszintén nem értem, hogy ki, és minek kéne, hogy a "szakértője" legyen.

Thulea 2011.02.28. 15:59:00

@KISCSILLAG: Én amikor Zsófit hallottam beszélni a belevalóban értelmesnek tűntek a gondolatai és meg is tudta fogalmazni. De ízlések és pofonok.

Thulea 2011.02.28. 16:01:36

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Oks, Zsófi is, de Olivér mindenképpen! Nem tudom eldönteni, hogy a szerkesztők ezt komolyan gondolják, vagy heccelnek, mind az Olivérrel, mind AlekoszÉva párossal vagy tényleg erre van igény.

Szentpeter 2011.02.28. 16:05:14

Szandikának már az agya is plasztik...

K Tomoceusz 2011.02.28. 16:05:39

@Thulea: Zsófit elragadta a civil szféra . Menő újságíró lesz és topmodell , nem lesz ideje szinvonal nélküli műsorokban szerepelni . Olink viszont nem ért semmihez , tehát képernyőn a helye .

csicserierika 2011.02.28. 16:06:35

@Thulea: amikor Zsófika korteskedett a párbajon Gombi mellett, akkor jöttem rá, hogy úristen,ezt az affektálást, hogy tudtam eddig tolerálni?

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:08:14

@Thulea:

oké, tudod miről beszélek, Oli egy alfa hím, aki erőt sugároz, igaz bent megroppant kissé, nem bírta elviselni a bezártságot, ez a játék nem biztos, hogy a legintelligensebbnek megy. Én Zsófit bírtam, szerettem, hogy hajnali négykor tudott a kanapén nagyon lassan és türelmesen sminkelni a csendben... mert volt ilyen is. De hát vannak szerepek, amik az alfa-hímnek állnak jobban.

MegLepke 2011.02.28. 16:09:14

Inkább azt mondjátok meg, hogy LL Junior és Fasza Tibi mit fog kezdeni Szandállal, Évával, Erzsivel, Lászlóval - mert hogy instant sztárképzőt tartanak majd bent.
Oké, Anikó énekel, Gigi táncol, Béla reppel, Alekosz szintizik. No de a többiek?

csicserierika 2011.02.28. 16:12:04

@MegLepke: Éva üvölt, Laci főz és eszik, Szandál a szekrényben lesz mert rájön, hogy neki hangja sincs,

K Tomoceusz 2011.02.28. 16:14:39

@MegLepke: Szandika sírni fog , mert a nagy Kasza Tibi meglátta kövéren .
Jerzynek a stáb felmutat egy táblát , amiből megtudja mit kell ilyenkor tenni .
Laca ásítani majd bóbiskolni fog .
Éva a dohányzóban elmeséli a vendégeknek , mekkora kétszínű szar alakok vannak odabent a nappaliban .

Elemer 2011.02.28. 16:14:53

@MegLepke: én arra számítok, hogy éva lecigányozza ll juniort majd telibekőpi kasza tibit. lenne végre megint egy izgalmas összefoglaló

Thulea 2011.02.28. 16:15:26

@K.Tomoceusz: Hajrá Zsófi! :-)@csicserierika: Az affektálását elfelejtettem! Legyen inkább újságíró, aki valóban ír csupán vagy modell, aki nem beszél! :-)
@KISCSILLAG: Igazad van, az alfa hím ossza az észt Nekünk!

biró lóránt 2011.02.28. 16:16:44

Izelitő a való villa kamudumáiból(mert a villa az a hely, ahol a dolgokat nem a nevükön nevezik):

megosztó személyiség

ingerszegény környezet

megméretni magam

ez is benne van a pakliban

ő áll hozzám a legközelebb/legtávolabb

vele volt konfliktusom

dekorativ lány

bármi megtörténhet

szeretethiány

úgymond nem kedvelnek

Szentpeter 2011.02.28. 16:18:07

Junior tud énekelni ? ...baszki, ezt nem tudtam..

MegLepke 2011.02.28. 16:19:00

@csicserierika: @K.Tomoceusz: @Elemer: Egyre jobb! Mindhárom megoldás érdekelne.:)

fraulein praxa 2011.02.28. 16:19:04

hali.

nagyon tetszett, ahogy éva kiállt alekosz mellett, és igazi barátként viselkedett. a párbaj előtt/alatt/után.:-)

szandika egy gerinctelen nyálkás bélféregként viselkedik mostanában, undorító.

kérődzőgiliszta 2011.02.28. 16:19:10

@KISCSILLAG: Tulajdonképpen nagyon irigyellek! Zsófika sminkelésének élvezéséhez bizonyára igen szofisztikált intellektusra lehet szükség!

Thulea 2011.02.28. 16:19:19

@biró lóránt: hogy fordítod ezeket le "kinti nyelvre" ?

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.02.28. 16:19:36

azért az vicces lenne, ha faszatibi hazahozna kínából egy masszív vírust, amitől a komplett villa cifrafosást kapna két hétig... az összefoglalóknak csak hangja lenne egy hétig :)

biró lóránt 2011.02.28. 16:20:25

Alekosz feat. Armin van Buuren

Thulea 2011.02.28. 16:21:29

LLJunior felfedezi Rácz Bélát, mint Dopeman Majkát. Kasza Tibibe pedig beleszeret Anikó.

biró lóránt 2011.02.28. 16:22:29

@Thulea: én sehogy, de Hajnalka biztos le tudná forditani.

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:25:03

@Friedmann Juci:

Juci, sokféle intelligencia létezik a világon, és ezeket most nagyon szépen elemezhetnénk pont a házban lakókkal kapcsolatban, akik egy szép mintát mutatnak ebből.

Jelen pillanatban Anikó és Éva a legintelligensebbek a villában, ami a hivatalos IQ-t illeti, a logikát és a lexikai tudást, nem véletlen, hogy nekik vannak magasabb iskolai végzettségeik. De pl. adott helyzetekben az Éva feltörő érzelmei elnyomják az intelligenciáját, mintegy megbénítják, és engedi hogy eluralja az indulat és a dúlás-fúlás. Erről nagyon nehéz leszokni, bárkinek nehéz lenne átprogramoznia magát, lehet ha kijön és végignézi a szalagokat képes lesz rá.

Alekosz nem igazán okos, és nincsenek ismeretei. Aluliskolázott, de van egy olyan fajta intelligenciája, amit például sakkban lehet megszerezni, és ezenkívül egy olyan másik fajta is, amit életokosságnak hívnék. Ő a legigazibb játékos, mert ő teljesen játékos, le tud válni a saját érzelmeiről, és sakkjátszmában gondolkozik, azt a logikát alkalmazza a házra. Olivér távoztával nehéz helyzetbe került, nincs igazi férfi beszélgető partnere, aki a legjobbat tudta kihozni belőle mint Oli.

És mivel nem egy szépfiú, ha nem tudja magához édesgetni az intelligens lányokat, Anikót és Évát, hogy produkálni tudja magát, akkor a mézeskalácshuszár Béci fog nyerni, igaz Alek mögött rengetegen vannak, nem csak ábrándozó tini lányok, hanem az elmúőlt 10 év esküvőinek násznépei, akiknek ő zenélt.

Dehát nem tudom meddig tudja hozni Alek sziporkáit Évával felvértezve, aki ugye csak barát akar lenni, és ezt Alek nehezen viseli, és ez kettejük között sok konfliktusra ad lehetőséget. És ezen múlik mennyire tart ki mellette azoknak a hada, akiknek az esküvőjén énekelt és zongorázott.

Anikó viszont nagyon sokra fogja vinni, ha kijön. Kitűnő színészi és műsorvezetői képességekkel rendelkezik, túl azon, hogy gyönyörű. Ő akár már most kijöhetne, neki biztos a jövője, neki segít legtöbbet az érvényesülésben ez a játék.

Thulea 2011.02.28. 16:25:53

@fraulein praxa: Ez is Szandika. Te mindig ugyanúgy nyomod? :-) (Nem akartam írni, hogy mindíg minden körülmények között...)

Szentpeter 2011.02.28. 16:26:15

Előreláthatólag Évike lesz a következő kiválasztott.. Akkor viszont Erzsikétől kell elbúcsúznunk.. fájdalmas lesz a hiánya, Erzsike tudott a legjobban bakizni.. szegény Gigi ettől érezte magát nőnek

Thulea 2011.02.28. 16:28:13

@KISCSILLAG: Nem vitatkozni szeretnék Veled, de szerinted mit jelent az a szó, hogy intelligencia? Mert az Évából és szegény kis Anikóból ez a dolog hiányzik, vagy legalábbis hiányos. Na, na olvasom tovább!

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:30:01

@kérődzőgiliszta:

Igen, tudod éjszaka felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, és sok minden nyomasztott, és felmentem a netre, és teljesen véletlen bukkantam az éjszakai online adásra, különös élmény volt, mert teljes csend uralkodott az én házamban is, meg a villában is, és Zsófika nagyon nyugodtan, és komótosan sminkelte az arcát egy kézitükörrel. Furcsa, de olyan volt, mint egy meditáció, mintha a világ túlsó felén valaki épp egy zen-színpadra készítené fel magát, sok érdekes gondolat jutott erről eszembe és nagyon meg is nyugtatott, úgyhogy vissza is tudtam aludni.

biró lóránt 2011.02.28. 16:30:07

nádai kisasszonynak legfeljebb pierre woodman castingján van esélye a médiában szerepelni

fraulein praxa 2011.02.28. 16:31:38

@Thulea:

általában nem mondok ilyesmiket a barátaimnak, még akkor sem, ha pillanatnyilag nem értek egyet a viselkedésükkel vagy a véleményükkel.
nem attól barát a barát, hogy mindig bólogat neked, hanem attól, hogy meg meri mondani a véleményét még akkor is, ha más mint a tiéd, de a kezedet nem engedi el közben. szandika egy jellemtelen senki nálam innentől. belekötni alekoszba, aki a légynek sem árt bent... nem semmi.

dr. gernika 2011.02.28. 16:31:38

@traff: Valamint ők érnek rá a legjobban. A dolgozó, keresett zenészek keresetkiesését nem engedheti meg magának a csatorna.

Thulea 2011.02.28. 16:32:25

Szerintem az intelligencia problémamegoldó képesség, ki milyen gyorsan ismeri fel a problémát, mérlegeli és oldja meg. Nos, ha valaki abból is problémát kreál, ami nincs is, az messze nem intelligens, ráadásul a valódi problémákra nincsenek jó válaszaik.
Sajnos Alek intelligens, viszont nincsen semmilyen tárgyi tudása, így valóban csak bátornak lehet nevezni, mert ha tudná, hogy milyen hülye, akkor nem szólalna meg. Nem véletlenül mondjuk: Nem szóltál volna, bölcs maradtál volna!

Thulea 2011.02.28. 16:33:48

@fraulein praxa: Oks, megértelek. Azt tudnod kell, hogy oda bent nincsenek barátságok! És azt is, hogy én nagyon bírom a Szandit! :-)

2011.02.28. 16:34:01

Ki vagyok tilva, vagy nem?

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:34:11

@Thulea:

erre feljebb válaszoltam, nézd meg, nem írom le újra. az intelligencia nem egyféle, hanem sokféle, és van akiknek csak egyfajta van mások meg többfélével is rendelkeznek...

2011.02.28. 16:34:39

@beebeer: persze, hogy nem, miért is lennék.

MegLepke 2011.02.28. 16:36:25

@beebeer: nem vagy, és én ennek örülök. Miért is lennél?

Thulea 2011.02.28. 16:37:01

@KISCSILLAG: Többféle dolognak különböző nevei vannak! :-)
Szerintem az intelligencia problémamegoldó képesség, ki milyen gyorsan ismeri fel a problémát, mérlegeli és oldja meg. Nos, ha valaki abból is problémát kreál, ami nincs is, az messze nem intelligens, ráadásul a valódi problémákra nincsenek jó válaszaik.
Sajnos Alek intelligens, viszont nincsen semmilyen tárgyi tudása, így valóban csak bátornak lehet nevezni, mert ha tudná, hogy milyen hülye, akkor nem szólalna meg. Nem véletlenül mondjuk: "Nem szóltál volna, bölcs maradtál volna! "

csicserierika 2011.02.28. 16:38:48

@KISCSILLAG: Béci szavazó táborával kapcsolatban nem szabad elhanyagolni azt a tényt, hogy a nagymamák kedvence is egyben. Olyan szípen mosogat a kis szívem.Ez nem reprezentatív felmérés, csak az utcabeli nénik, plusz röstellem leírni az anyám is.

biró lóránt 2011.02.28. 16:39:03

Szandika: Amig Alekosz a villában van, addig nem nyerhetem meg a fődijat.

Milyen jól átlátja, nem?

genevieve 2011.02.28. 16:39:12

Az intelligencia az értelem szinonimájaként használt, kettős jelentésréteggel rendelkező tudományos fogalmi absztraktum.

Első jelentésrétegében egy adott személy intelligenciáját értjük alatta, vagyis az értelmességben való részesedésnek egy bizonyos fokára hivatott utalni. Az értelmesség mindig előfeltételezi egy alaptudás kijelölését, amihez viszonyítva meghatározható, hogy valaki ezen alaptudáshoz képest hol helyezkedik el, azaz mennyire intelligens (kevesebbet és/vagy rosszabbul illetve többet és/vagy jobban tud). Egy személy intelligenciája tehát nem más, mint az egyén értelmességi szintje egy előre kijelölt alaptudáshoz viszonyítva.

A fogalom második jelentésrétegében az ember intelligenciáját értjük alatta. Ebben az értelemben az intelligencia az emberi fajra jellemző, szerkezetileg összetett képesség, aminek különböző kutatások (pl. faktoranalitikus vizsgálatok) által feltárható alkomponensei vannak.

A fenti két jelentésrétegből következően az intelligenciavizsgálat is két különböző jelentésréteggel rendelkezik. Első jelentésében az egyedi ember értelmességének különböző feladatokkal való mérését jelenti, míg második jelentésében az intelligencia alkomponenseinek tudományos feltárására, rendszerezésére utal.

Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége.

Mindenféle intelligencia - együtt - az élőlény, így az emberi minőség mértéke.

Az intelligencia az a képességünk, hogy "nem-teljesen meghatározott" célok elérése érdekében is tudunk döntéseket hozni. Intelligenciánk fokmérője az, hogy döntésünk mennyire volt "jó" -- azaz végrehajtása után milyen pontosan sikerült elérnünk célunkat -- és mennyire volt gyors. (Klasszikus példa: mozaik-kirakós játékban (puzzle) a következő elem helyének megtalálása.) Intelligenciánktól függ, hogy a hétköznapi életben nemvárt helyzetekben (balesetben, kritikus (például felvételt eldöntő) kérdés feltevésekor stb.) milyen jól és milyen gyorsan reagálunk.

Az intelligencia komplex képesség, ami a problémamegoldásra irányul. Ide tartozik például az összefüggések átlátása, az emlékezőképesség, a gondolkodás gyorsasága.

Az intelligencia az a képesség, amit az intelligenciatesztek mérnek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.28. 16:39:21

@Thulea:

Az okos tele van kérdéssel, a hülye meg mindenre tud válaszolni :D

2011.02.28. 16:39:37

@MegLepke: most találtam meg genevieve üzenetét, ő kérdezte.
Persze, teljes igazságtalanság lett volna ha mégis megtörténik, maga vagyok az ártatlan, megtört szívű Teréz anya.
Ma is átadtam a helyem a buszon és egy vak bácsit átvezettem a zebrán.

Szentpeter 2011.02.28. 16:41:26

Nem értem... hogy jön a valóvilághoz az intelligencia ?

Apritani kell barátot ellenséget, ennyi..

genevieve 2011.02.28. 16:41:50

@beebeer: akkor nekem úgy tünt, Hajni beszünette a kommenteket:-)

de aztán mégse:-)

genevieve 2011.02.28. 16:42:46

@Nard: akkor ezen megfogalmazás mentén, alek okos vagy hülye?:-)

2011.02.28. 16:46:21

@genevieve: éljen! éljen! éljen!
Részemről azért tűntem el, mert egyszerűen kidőltem, ha még sokáig tart ez a mocskos tél visszavonulok a barlangomba és átalszom a maradékot, nem vagyok hajlandó ilyen körülmények között létezni.
Aszerint, amit az intelligenciáról belinkeltél, téves az az állítás, hogy Alekosz intelligens.

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:46:23

@Thulea:

ezt is kifejetettem feljebb, úgyhogy nem szeretném ismételni magam, mindenesetre nem csak képletek vagyunk, hanem van rajtunk csont és hús és érzelmek és tapasztalatok, ezért aztán nehéz lenne Alekoszt elintézni azzal a fekete-fehér hozzáállással, amivel te kísérletezel.

Nincs olyan személy a házban, akit teljesen egyértelműen szeretni tudnék, de a legérdekesebbek mindenképpen, Oli, Anikó, Éva, Alekosz, sajnos Szandika mostanában inkább az unintelligens oldalait mutatja, lement közönségesbe, pedig egy darabig azt hittem a fődíjra is esélyes. Szóval ezt a fajta szembeköpösdit, amit ő a volt barátaival művel, sajnos nem jól tolerálom, és félek odakinn az életben is pont ilyen önpusztítóan fog viselkedni... nem akarok konkrét dolgokat jósolni, mert azért sajnálom.

A Béci-féle társaságot azért nem bírom, mert hozzák ezt a "mi vagyunk a rendesek és tisztességesek" színművet, ami rémesen uncsi és ráadásul egy szó sem igaz belőle. Számomra mélységesen érdektelenek.

genevieve 2011.02.28. 16:47:23

@beebeer: nem tudom, én is csak copyz-tam a meghatározást:-)

naezjó... 2011.02.28. 16:48:16

Hi mindenki! szerintem Éva lesz a köv. kiválasztott, és ha van 1 kis esze, semmiképp sem hívja ki Erzsót, az a hét elég ''nyálas'' lenne, más ellen visszamenne, kivéve talán Bélát. Szandál lenne a tökéletes célpont, 1 kis rásegítéssel a párbajon már meg sem kellene szólalni Évának... :) bár én 'énLázárvérszavaLacát' nézném már meg párbajon, de magát valahogy nem buzdítja annyira.

Szentpeter 2011.02.28. 16:50:31

Szerintem meg Alekosznak van esze.. meggyőződésem hogy azt csinálja a nézőknek amit látni szeretnének..

Aki nézi a műsort annak nyilvánvaló hogy végig gondolkodja a játékot, szerintem nem a véletlennek köszönhető hogy népszerű

a nézők szeretik a bohókás embereket, és ezt Alekosz nagyon mesterien tudja adni

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:51:06

@csicserierika:

nade kinek van pénze az sms-ekhez? vagy áldoz inkább erre? öreg nénikék? nem tudom, csak kérdezem... szóval szerintem bizonyos életkoron felül már nem fogják elragadtatni magukat a nagyik, ha választani kell egy kis sajt, sonka vagy Bécire való szavazás között..

genevieve 2011.02.28. 16:51:17

@KISCSILLAG: én csak azt nem értem, ha alek és éva is egy szeretni való, értékes emberek akkor hogy a fenébe lehet, hogy a kinti életben nem sikeresek, nincsenek barátaik és nem szereti őket senki?
Ezek az Ők állításai!

biró lóránt 2011.02.28. 16:52:38

@naezjó?: szerintem VV Szandika magára rakatja a jeleket, mert bevállalós és mert nem tanul más hibáiból (vv olivér, VV Gombi).

fraulein praxa 2011.02.28. 16:53:09

@Thulea:

ehhez képest ő volt az egyik legnagyobb hangú, amikor számon kérte a többieken a barátságukat...

naezjó... 2011.02.28. 16:53:35

@Szentpeter:
1et értek. valamint Alek képes arra, amire a többiek általában nem: hallgatni, ha kell, vagy legalább is nem csípőből visszalőni. Ez nagyon fontos tényező a képernyőn keresztül SZTEM.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.28. 16:53:51

@Szentpeter:

Alekosz egy szimpla alkesz iskolázatlan retard, aki nagyon okosnak akar tűnni. Azért népszerű, mert az egész ember (???) egy freakshow. Olyan mint a torz cirkuszi mutatványok, a szakállas nő, vagy a többi cirkuszi degenerált. Rajta nevetnek, nem vele.

csicserierika 2011.02.28. 16:54:29

@Szentpeter: Béciék a nagy intelligenciájukkal nem jönnek rá, hogy műsort kéne csinálni, nem csak kivárni a végét. A parlamentesdit is lehetett volna poénosra venni. A büntetésektől égnek állt a hajam. Tisztára legyek ura filing volt.

KISCSILLAG 2011.02.28. 16:54:59

@genevieve:

de kiderült, hogy ebben a tekintetben rosszul látják magukat, mert szeretik őket, és sokan szavaznak rájuk...

2011.02.28. 16:55:27

@genevieve: szerintem Alekosz marha lassú, Béciék elleni kis szösszenetére is 3 napig készült, képtelen a rögtönzésre.
Nagyon sok innen-onnan összeszedett töltelékszót használ, hosszú, terjengős körmondatokban beszél, a többiek elég buták ahhoz, hogy őt intelligensnek tartsák. Ezért érezheti annyira jól magát a villában, végre egy közeg, ahol elismerik.
Azért az, hogy nincs semmiféle végzettsége, igenis fontos. Nem azért, mert sznob vagyok, de a mai közoktatási állapotok közepette 8 általános végezni arra utal, hogy az illető számos iskolai kudarcot élhetett meg és gyáva volt továbbmenni egy másik, magasabb színvonalú oktatási intézménybe.
Az, hogy 32 éves ember nem tudja időben elhelyezni az Szent István uralkodásának idejét, az nagyon nagy szegénységi bizonyítvány, hiszen nem csak történelem órán hallott az államalapításról, nem?

csicserierika 2011.02.28. 16:56:16

@KISCSILLAG: nem minden nyugdíjas kisnyugdíjas, de ez most nem is ide való. Lehet, hogy igazad van, hogy ezért a telefont mégsem emelik fel? Kéne még egy kutatást végeznem.

genevieve 2011.02.28. 16:56:22

@naezjó?: alek nem tud csípőből visszalőni:-) ezért inkább hallgat:-)

Szentpeter 2011.02.28. 16:56:32

@naezjó?:

Az biztos hogy átgondolja a válaszait, és ez nem a butaságot mutatja..

Alekosz a fődijat akarja akárcsak Béci, ők ketten nagyon szívósak, bár Alekoszt még nem láttam sirni..

Az hogy valaki ezt a játékot kiborulás nélkül végig tudja játszani az szinte elképesztő teljesítmény...

genevieve 2011.02.28. 16:57:44

@KISCSILLAG: szeretnek rajta mulatni, nem vele...nagy különbség!

de majd meglátjuk mi lesz alekkal úgy kb. 2 év múlva.

2011.02.28. 16:57:58

@naezjó?: na igen, de mi van, ha csak azért hallgat, mert nem tud mit mondani?

csicserierika 2011.02.28. 16:58:41

@Nard: a humoristán is nevetünk és nem nevet velünk.

Szentpeter 2011.02.28. 16:59:21

Nézzük a legutóbbi példát... Alek hallgat a győzelmi százalékról..

Remek ötlet.. mert így bizonytalanságban tartja az ellenfeleket..

2011.02.28. 17:00:00

@csicserierika: az a síró bohóc, amit te írtál, a legjobb standuposok igenis velünk röhögnek.
Azért nem röhög a bohóc, mert szerepet játszik.

csicserierika 2011.02.28. 17:01:47

@beebeer: akkor megfejtettem, mégis okos? Az előbb fejtegették fent, hogy a hülye mindenre tudja a választ.

naezjó... 2011.02.28. 17:02:00

@biró lóránt:
A legnagyobb hiba ebben nem is az, h O, és Gombi is kiesett így. Hanem, ahogy az éjszakai műszak írta, pont úgy kéri magára a jeleket Éva ellen, ahogy 1-2 hete ugyanúgy kérte tőlük Gigi ellen. És 'bazdmegmelyikműsortnézed'-ezik, ha kap egy sms-t, hogy ez most hogy van.
@genevieve: kb. ahogy Béci szerint a szabályokat mindig be kell tartani. Ez az ő állítása. :)

KISCSILLAG 2011.02.28. 17:02:10

@naezjó?:

igen, a hallgatás erőt mutat, ráadásul ő tudja, hogy a nézők sok mindent látnak, amit az adott támadó (jelen esetben Szandika) nem lát, vagy azt hiszi a nézőpk nem tudnak róla, tehát a hallgatásával Alekosz a nézőre bízza, hogy döntse el, Szandika most épp elvakult, és hazudik önuralmát vesztve vagy se.

Elképesztő stratégia, hogy Alekosz nem mondja meg az arányt, amellyel kiesett Gombi. Nem akarja, hogy feldühödjenek az arányon a házlakós és rajta vezessék le, és nem akarja, hogy túl erősnek gondolják, mert hosszú távon ez a teljes, elszigeteléséhez, kiközösítéséhez vezethet.

De ha sikerül Szandika terve és kilövi Évát (szerintem nem fog menni) akkor Alekosz egyedül maradna, és egyáltalán nem tudna kommunikálni senkivel, ez esetben viszont elvesztheti támogatóit. Alekosznak mindenáron bent kell tartania Évát a házban, és az már ki is derült, hogy erre rájött maga is. A fődíj sorsa mindenképpen ezen múlik számára.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 17:02:29

@Nard:
Csak egy kiragadott részlet:
"Az alkoholizmus fő hatása: ráveszi a szenvedőt arra, hogy olyankor és olyan mennyiségben igyon, ami károsítja a fizikai egészségét. A másodlagos kár, amely ellehetetleníti az ivás kontrollálását, sokféleképpen jelentkezik." (bővebben lásd wikipedia, alkoholizmus)

Ez alapján kétségeim vannak affelől, hogy bárki is alkoholista lenne a villában...

csicserierika 2011.02.28. 17:03:42

@beebeer: ha a stand up-os elröhögi a poént, nem ül úgy. Kőhalmi a kedvencem, nem igazán láttam könnyesre röhögni magát, míg az én könnyeim csurogtak.

2011.02.28. 17:04:30

@csicserierika: a riposzt nem azt jelenti, hogy feltett kérdésre válaszolsz. :)
Visszavágni élből, nem megy neki, ahhoz lassú az agya.
Félre ne értsd, nincs ezzel semmi baj, de ne állítsuk már be az intelligencia csúcsának.
Elég nekem Lilu ömlengését hallgatni Alekoszról, megérdemelné az a némber, hogy megkapja Alekoszt egy hétre.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.28. 17:06:06

@csicserierika:

Igen, de a humoristának ez a dolga. A humorhoz kell intelligencia, és tudás is, Alekosz csak próbálja mímelni az intelligenciát. Nem mondom, hogy túl sok intelligens ember van a villában, nyilván nem azok jelentkeznek ilyesmire, akiket szétvet az agy. :D

csicserierika 2011.02.28. 17:06:57

@KISCSILLAG: ha Alek visszamocskolódott volna Szandira, nagyot csalódtam volna benne. Hozta a biztos , higgadt formáját. Le a kalappal . Azért elfelejtve nem lesz.

2011.02.28. 17:08:14

@csicserierika: imádom a Kőhalmit, de Hadházy Lacit is, ő például jókat kacarászik. Igaz, az ő arcberendezése is olyan, mintha folyamatosan beleröhögne a világba.
A poén felvezetése komoly tudomány, nem kevés ritmusérzék kell hozzá szvsz.
Ritmus az élet alapja véleményem szerint.

Szentpeter 2011.02.28. 17:09:00

Nem értem.. miért kellene mindenáron intelligencia oldalról nézni egy valóvilágot ?

Ez a játék a lelki szívósságról szól, az alkalmazkodásról, az akaratról..

KISCSILLAG 2011.02.28. 17:09:03

@Szentpeter:

a két zenészt is részben neki, Alekosznak küldik be, mert velük már csak szakmai okokból is fog tudni beszélgetni, Béci nem nagyon jeleskedett eddig szövegirásban...

naezjó... 2011.02.28. 17:09:19

@genevieve: @beebeer:
ezt már többször is olvastam. Már csak az érdekelne, ki akkora riposztbajnok a villában, mert Alek ugye nem. ez a vv azért nem a frappáns válaszok tárhelye sztem.

maghozo 2011.02.28. 17:09:31

@beebeer: "hogy megkapja Alekoszt egy hétre." - Na persze és kb. ezren lenének a helyébe ...

csicserierika 2011.02.28. 17:10:46

@beebeer: soha nem mondtam, hogy intelligencia csúcsa, de nagyon bosszant, hogy állandóan lehülyézik. Szerintem ő az egyik aki a legjobban átlát a többiek álarcán. Beszéljünk Béláról, hogy azt aku.. va ééés a leszarom közt milyen okosságokat mond.

KISCSILLAG 2011.02.28. 17:11:08

@Szentpeter:

"Ez a játék a lelki szívósságról szól, az alkalmazkodásról, az akaratról.. "

igen, plusz az intelligenciáról... mint fentebb valaki írta: problémamegoldóképességről... és mint én írtam, ennek nagyon sokféle fajtája van, ugyanis az emberiség sokféle racionalitással rendelkezik, nem csak egyfélével...

Szentpeter 2011.02.28. 17:11:20

@KISCSILLAG:

Ezt nem kell elhamarkodni... Béci vagy Gigi táncol és énekel is..

Alek mozgása, egy nyeletlen baltáé..

mazon - kóchenger 2011.02.28. 17:12:42

Nem teljesen mindegy, hogy Alek intelligens vagy sem? Egy olyan karakter aki érdekes. Jobb lenne egyetemi tanárom unalmas elmélkedéseit nézni, mint ezt a bolond gyereket? Egyszerű a srác, mint a faék, de jó lenne, ha megkapná a lakást. Sétálgatna majd a körúton:)

Szentpeter 2011.02.28. 17:12:50

@KISCSILLAG:

Ezek szerint, aki a legintelligensebb, azt tud a legjobban alkalmazkodni ?

nekem, nem ez a tapasztalatom..

csicserierika 2011.02.28. 17:14:06

@KISCSILLAG: LLJuniort száz százalék, hogy Bécire van kihegyezve. Kasza meg inkább a lányokkal fog foglalkozni szerintem. Alek most félre lesz téve, hiszen védett.

maghozo 2011.02.28. 17:14:48

@Szentpeter: De ha azt kérnéd az emberek idézzék fel a képet ki miként táncol akkor elsőként nem a lányok mozdulatai ugranak be képként hanem az Aleké - és ez a lényeg.

naezjó... 2011.02.28. 17:17:03

@KISCSILLAG:
Erre nem csak Alek, hanem Éva is rájött. Kicsit csalódtam benne, ahogy az utolsó párbaja után viselkedett Alekkal miután visszajött, míg előtte ugye lelki társak voltak. Azonban most valóban örült neki. Maga miatt is, de őszintén örült. Alek amit tehet, megteszi a maga módján Éváért, szintúgy érte és maga miatt is.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 17:17:28

@beebeer: Azért egyből a visszamenetele után ment neki a visszavágás Szandikának, szóval nem olyan lassú ő, inkább megfontolt.
Idézet:
Szandika: Úgy látszik Alekosz ez a nyerő, a hülyeség, a pia, a nagy duma. Ez igen apám! Kalapom emelem előtted, úgy gondoltam, hogy ennyire nem eszik ezt.
Alekosz: Honnan tudjam? Hát jótól kérdezed, miért tőlem kérdezed? Nem tudom.
Szandika: Hát te úgy is mindenre tudod a választ, nem?
Alekosz: Most miért vagy megint cinikus. Honnan tudjam? Hát ezek szerint...figyelj, mit tudom én. (Szandi elindul a szobába) Nem tudom. Majd kiderül, amikor te mész párbajozni, hogy mi a nyerő.
Szandika visszaszól: Jó

mazon - kóchenger 2011.02.28. 17:18:52

Szerintem Alek igenis intelligens csak pallérozatlan, nem kicsit. Az, hogy nem tud azonnal visszavágni,nem igaz. Csak meg kell nézni, hogy hogyan jutott el a "retardált légpisztolyig". Folyamatosan, gondolatról-gondolatra hámozta ki kicsi buksijából ezt a gyönyörű jelzőt.

biró lóránt 2011.02.28. 17:20:14

Vajon a villalakók bevonják majd a két újonnan beköltöztetett zeneművész urat a veszekedéseikbe?

Szentpeter 2011.02.28. 17:20:40

@fesztiválozó:

Persze, mert a bentlakók támpontja az hogy akit a villában szeretnek az nem eshet ki..

Gombi úgy kiesett mint a huzat

A bentiek nem tudnak úgy informálódni mint mi kintiek, és ez megint egy óriási hátrány..

Az sms-ek szart se érnek..

naezjó... 2011.02.28. 17:21:51

@csicserierika: de hogy van kihegyezve? mármint a héten akkor elvileg b2b rap party várható? szerintem jobban érdeklődik majd a csajok után. A csücsörítős pedig 1értelműen azért megy be, h Szandált végre a londoni magyarok soraiban tudhassuk :)

Szentpeter 2011.02.28. 17:21:51

@biró lóránt:

Én bízom Évában, hogy tökön rugja Juniort... vagy legalább a helyét..

MegLepke 2011.02.28. 17:25:56

@csicserierika: én is ezt gondolom. Tibi Anikóval fog duettezni. Junior pedig reppelget Bélával.

mann 2011.02.28. 17:26:03

Valahol olvastam, hogy LL Junior ösmeri Bélát és lehet, hogy zenélgettek is együtt, persze ez csak úgy történhetett ha írt valaki Bélának szöveget.

Ha jól emlékszem Alekosz önszántából hagyta abba két év után a továbbtanulást, nem érdekelte a dolog, nem motiválta. Valszeg már akkor is a Cordia lakásra gyúrt.

naezjó... 2011.02.28. 17:26:41

meddig lesz benn amúgy LL Kasza?

mann 2011.02.28. 17:27:45

@MegLepke: Vagyis Junior rappel, Béla meg "segít" neki. Tartja a mikrofont, vagy valami ilyesmi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.28. 17:27:56

@mazon - kóchenger:

Mutogatnak egy torzszülöttet, a közönség meg tapsol. Semmi új nincs ebben, régen is mutogattak ilyeneket a vándorcirkuszok.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 17:28:17

Eleinte szimpatikus volt nekem a Béci, egyszer elkaptam pont azt az éjszakát, amikor Olival a nyugiszobában aludtak, és elég sokat beszélgettek. Ha sokkal lazábbra venné a figurát (és persze a lazaság nem a több kötőszó használatában nyilvánulna meg, jó figura lehetne.

Mostanában viszont egyre jobban idegesít, ahogy mindenkibe belefojtja a szót (a mostani részben épp Évának nem engedte végigmondani, amikor Aleket kérdezgették, és Szandika nekiment, Éva pedig védte.

fraulein praxa 2011.02.28. 17:28:33

jesus ll junior annyira törpe, h sztem szandika is magasabb lesz nála..:-D

MegLepke 2011.02.28. 17:32:43

@mann: meglátjuk. Én nem értékelem nagyra Junior munkásságát, ezért a rajongók miatt ezt nem fejteném ki.

@naezjó?: kösziiiii!;)

KISCSILLAG 2011.02.28. 17:33:56

@Szentpeter:

de Alek részt tud venni a zeneírásban és szövegírásban, és beszélgetőtársra is találhat a bejövő srécokban, amíg a villában vannak, hiszen a beérkezőknek nem érdeke, hogy utálják Alekot, mint az álrendes csapat...

a lényeg az, hogy tudjon valakivel beszélgetni és megnyilvánulni... ezért mondom, hogy két külső ember bejövetele változtathat azon a felborult egyensúlyon a kommunikációban, ami jelenleg uralkodik a házban...

mann 2011.02.28. 17:34:23

@MegLepke: Ebben a dologban lelki társak vagyunk :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 17:36:05

@csicserierika: Nem értem, minek nyomják ezt a Bélát!

biró lóránt 2011.02.28. 17:36:14

VV Béci majd megtudakolja ll juniortól, hogy VV Alekosz hány százalékkal verte meg VV Gombit.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 17:36:53

@Szentpeter: Én is! Csak nehogy kizárják utána!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 17:37:33

@biró lóránt: Legalább a nagy arca egy kicsit zsugorodik!

Szentpeter 2011.02.28. 17:37:41

@KISCSILLAG:

Szerintem a külső emberektől mindenki fel lesz villanyozva, ez a cél..

naezjó... 2011.02.28. 17:37:43

@biró lóránt:
nem hiszem hogy ez a 2 kiváló művész nagyon rángatná az rtl bajszát...

maghozo 2011.02.28. 17:39:10

@biró lóránt: után meg szorulással fog küszködni :)

biró lóránt 2011.02.28. 17:42:54

@naezjó?: @maghozo: majd dalban mondja el:)

Mi rimel arra, hogy 71 százalék? :)

dr. gernika 2011.02.28. 17:43:03

@KISCSILLAG: "Alek mögött rengetegen vannak, nem csak ábrándozó tini lányok, hanem az elmúőlt 10 év esküvőinek násznépei, akiknek ő zenélt."
Atya-úr-isten.

MIÉRT?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 17:45:03

@Szentpeter: @naezjó?: Korábbi villalányokat is bevihetne az RTL a hangulat emelésére,mint pl. Jenny, Kégl Ágnes, Béres Anett, Szögeczki Ágnes, Katka ...

naezjó... 2011.02.28. 17:48:26

@biró lóránt:
az, h szopó vazze!!! mármint természetesen eszperente nyelven :D

MegLepke 2011.02.28. 17:49:15

@Peter_Cs: na ott aztán majd Anett megmutathatná mennyire szimpatizálja Alekoszt!

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 17:49:23

@gernika: Talán azért, mert az esküvőn jól zenélt, örömet okozott a násznépnek? :)

maghozo 2011.02.28. 17:49:36

@gernika: Energetika .Már maga a megjelenése mosolyt csal az arcokra és ha még énekel is az a rezgés amit átad azoknak kik hallgatják ...
Ha szétnézel a világon nem a tökéletes hang az ami az embereket lenyűgözi hanem az összkép .

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 17:50:53

Alekosz, a hiányosságai miatt, megtanult jól alkalmazkodni. Nem intelligens, de több ennél. Már ami a hétköznapokat illeti. Ki alakított maga körül, egy rendet otthon,, amiben tökéletesen érzi magát.Most viszont, módosított. A villa helyzethez alkalmazkodik. Százszor jobban, mint bár melyik játékos, a villában. Soha nem, agresszív, nem közönséges. Lássuk be, az is a javára szól, hogy legalább el lesi amit nem tud, ha már tanulni lusta. Nézzétek meg Erzsit, ő lusta, mint a dög. Még annyi vér sincs a pucájába, hogy el tanulja, bár kitől is, ami jól jöhet. Alekosz, állandóan, percenként figyel, és korrigál, ha úgy látja. E-miatt, ha mástól is les, de tanul.Csak nem tanulással, ha nem másolással, a vég eredmény, még is csak egy bizonyos tudás. Éva, őszinte, akkor is, ha kára keletkezik ebből. Jobb helyzetbe kerülhetne, ha tartaná a száját. De soha nem hazudtolja meg magát, mondja is sokszor, ez vagyok én, és kész.
Nem tanult meg, alakoskodni Éva, ennyi.
A többiek, apszolut esendő átlag emberek. Meg fogva mindent, a fent maradáshoz. Béci, Gigi, Erzsi, Laci nekem, más, ő belső ember. Nem számít.
Béciék, hazudnak, csalnak, ha kell, a cél érdekében. Alekosz, Éva, ösztön lények. Ezért népszerűek.

naezjó... 2011.02.28. 17:51:11

@Peter_Cs:
csak és kizárólag Ildit küldeném vissza :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 17:51:32

@MegLepke: Meg Évát, neki is Éva a kedvence.

KISCSILLAG 2011.02.28. 17:51:58

@gernika: gondold el, havi 3 esküvő, az évi 36 esküvő és azoön mennyi násznép... az esküvő mindig egy vidám dolog, vagyis legtöbbször, és akik ilyesmin részt vesznek jóérzés arra gondolni, hogy aki benn van a villában nekik zongorált... plusz ugye van egy nagyszámú görög népesség is Magyarországon, akik több részletben érkeztek hazánkba a 2. világháború után... és ők is képezhetnek egy viszonylag egységes támogató tábort... nemzeti büszkeség okán, de ez persze csak spekuláció...

gastro vazze 2011.02.28. 17:52:31

@KISCSILLAG: Anikóval kapcsolatban egyetértek, mellé sajnos ezt az Oli gyereket is nyomja az rtl, pedig rossz ránézni.. Bécinek is nagy lökés lesz a zenei karrierjében szerintem

naezjó... 2011.02.28. 17:54:52

rosszul állsz hozzá... nézd úgy, ha nem válna be, Éva megint kinthagyhatná :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 17:58:17

@Ari11: Nekem többek között a kíméletlen őszintesége tetszik Évában.

MegLepke 2011.02.28. 17:58:46

@naezjó?: én is! Ildit vissza a villába! Indítsunk kampányt, redhaven is csatlakozna szerintem.:D

naezjó... 2011.02.28. 18:02:44

@MegLepke:
a legnagyobb karakter. Ő valóban összekovácsolta a csapatot. sajnos csak utólag értettem meg én is a valódi nagyságát :D azóta sem szaval senki úgy a focipályán...

fraulein praxa 2011.02.28. 18:02:49

pluszban még ez a két agytröszt is, anyám, megmarom magam..:-D

2011.02.28. 18:03:36

@fesztiválozó: Kösz az Alekosz Szandika dialógot, de most komolyan, Alekosz válaszait szellemesnek tartod?

ruzs54 2011.02.28. 18:04:14

feltünt-e valakinek a következő:a vasárnapi összefoglaló reklámidejében szokott lenni a neked-való ajánló műsor.amiben a pénteki neked-való műsorvezetője nádai vivien ajánlotta a hétfői műsort,amiben szó lesz arról,hogy a kiesett gombi lesz a vendég.ugyan abban a ruhában van, közönséggel a háta mögött.hogy tudta ajánlani már pénteken a hétfői adásra hivatkozva hogy gombi lesz a vendég?ugyan ez volt amikor olivért várták már pénteki nekedvaló ajánlásában hétfőre.csak akkor istenes bence volt a müsorvezető.

KISCSILLAG 2011.02.28. 18:05:18

@gastro vazze:

szóval nem tudom, fiú vagy-e vagy lány, de az Oli egy erős alfahím, és hatással van a nőkre, rám is, és csak azért nem szavaztam rá, mert az RTL tett róla, hogy az utolsó időszakban iszonyat erőszakos képeket mutasson róla, amilyen az elején is volt, és bármennyire tudtam, hogy távozásával le fog fagyni az élet a villában, nem tudtam rá szavazni az agressziója és durvasága miatt, de most a tévében, megint egy normális, józan, helyes Olit látunk, akit lehet bírni, és van neki rendesen vonzereje...

az hogy a Béci nem az esetem természetesen teljesen szubjektív dolog, ha tinédzser lennék biztos, hogy az a fajta mézeskalácshuszár jönne be, amilyen ő, de az már nagyon rég volt...

arkangyal44 2011.02.28. 18:06:38

Szép estét kommentlakok,végre letehetem magam a gép elé.Nagyából elolvastam a kommenteket.valaki említette,hogy Juniorbol kiszedi Béci az eredményeket, na ha ez megtörténne olyan pert lehetne akasztani a retek nyakába hogy csak úgy ropog.

naezjó... 2011.02.28. 18:07:41

@ruzs54:
csak nem úgy, h felvették mind a 2 kieső spotját? te hogy csináltad volna? vasárnapra megtöltöd a stúdiót ezért a reklámért? :)

2011.02.28. 18:08:20

@naezjó?: "Már csak az érdekelne, ki akkora riposztbajnok a villában, mert Alek ugye nem. ez a vv azért nem a frappáns válaszok tárhelye sztem."

Miután az intelligencia és Alekosz volt a a polémia témája, csak Alekoszt tárgyaltuk. Sőt, ha figyelmesen olvasol, azt is írtam, hogy a többiek elég ostobák ahhoz, hogy Alekoszt intelligensnek tartsák.

gastro vazze 2011.02.28. 18:10:47

@KISCSILLAG: Oli szerintem elég részrehajlóan (ahogy az rtl is) szól hozzá, és vezeti a műsort, ez eléggé undoritó és megneheziti az egyébként is hendikeppel induló Béci-Gigi duó helyzetét

2011.02.28. 18:11:06

@maghozo: ""hogy megkapja Alekoszt egy hétre." - Na persze és kb. ezren lenének a helyébe ..."

Próbálom értelmezni ami írtál, most arról van szó, ha Lilut megajándékoznák Alekosz társaságával egy hétre, te Lilut irigyelnéd?

ruzs54 2011.02.28. 18:13:08

@naezjó?: lehet,..de a fene tudja mi folyik valójában.

naezjó... 2011.02.28. 18:14:15

@beebeer:
mivel ezt (is) hozzátok fel rendszeresen Alek ellen, (mintha ebben, vagy bármi másban kevesebb lenne a többitől) azért válaszolhatnál...

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 18:14:57

@Peter_Cs: Nekem, is, ő szokta mondani: Én nem puncsolok : )))
Hát tényleg nem, pedíg még nyerhetne is. Kár érte, kis alakoskodást, el leshetne Gigi től.

2011.02.28. 18:20:50

@naezjó?: Nem a többitől van lemaradva, az intelligens jelzőt tartjuk, tartom túlzásnak.
Próbálok példát írni, a könnyebb megértés érdekében: tehát ha a szomszédod retardált, attól még te nem leszel agysebész. Hozzá képest mondhatni, hogy okosabb vagy, de mi Alekoszt önmagában próbáltuk vizsgálni, nem a többiekhez viszonyítva.

naezjó... 2011.02.28. 18:25:09

@beebeer:
én értem amit írsz, de továbbra sem válaszoltál arra, amit kérdeztem.
gondolom Alek önmagában való vizsgálata nem olyan kötelező napi feladat, amitől nem lehetne eltérni :D

naezjó... 2011.02.28. 18:26:01

back to reality. Sí jú sún!

dr. gernika 2011.02.28. 18:26:31

@KISCSILLAG: Én eddig a legtöbb lagzin megfojtani szerettem volna a zenészeket, nem gazdaggá tenni. Talán egy volt, amin igazán tetszettek.
Ne spekulálj, nem áll jól.

biró lóránt 2011.02.28. 18:28:41

Megint legyen villa-repp, mint régen Dopeman-nel.

Oli vagyok apám, Ani volt a babám
Megcsináltam faszán, zsibbadt lett a cerkám

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 18:29:23

@Ari11: Akkor már nem lenne annyira szerethető!

2011.02.28. 18:30:46

@naezjó?: el lehet térni, de nem drukkerségből írtam amit írtam. Egyszerűen az Alekoszra ráaggatott jelzők idegesítenek, mert nem igazak.
Ha most azt akarod kérdezni, kit tartok intelligensnek a villában, könnyű a válasz: senkit.
Az erotika kiállításon azért elég nehéz intelligens embereket találni, ahogy olvastam Győzike és a Viva TV köreibe vezető kapcsolatok is vannak, na onnan meg szinte lehetetlen.

KISCSILLAG 2011.02.28. 18:32:48

@gernika:

Az a mázli, hogy neked viszont jól áll a spekuláció, és még nem fojtottál meg egyetlen zenészt se semmilyen lagzin, és így nem kell börtönben csücsölnöd...

Tíz év alatt évi 36 esküvővel és esküvőnként 50-100 emberrel számolva, az 360 X 100, tehát 18.000-36.000 ember. Ha ennek csak egy töredéke örül annak, hogy Alekosz zenélt az esküvőn, melyen ők is ott voltak akkor már megvan az elég tekintélyes szavazótábora... most már csak Évát kell a házban tartania és Béciék mehetnek vissza a táncsuliba... pontosabban Gigi egészen biztosan jól fog férjhez menni, és az nem Jerzy lesz...

fraulein praxa 2011.02.28. 18:36:35

mekkora kommentek vannak kasza tibi youtube-videói alatt..:-DD

" Logopédiát ne hanyagold Tibi...Nem nagyon haladsz vele..."

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 18:38:42

@Peter_Cs: Igen, én is imádom. Mikor látom, hogy mindjárt megint saját csapdájába esik. De rögtön próbálja menteni, a menthetetlent : ))))

singlefile 2011.02.28. 18:49:45

@gernika: aranyos vagy, ahogy Oli kimagasló képességeit elismered ezzel a mondattal: "Minden negatív véleményem ellenére meg kellett állapítanom, hogy az egyik Belevalóvilág végét jobban vezette, mint maga a műsorvezető."
Atttttyaég, remélem, miniszterelnök jelöltként azért még nem indul, csak mert gördülékenyebben beszéli a magyart, mint Győzike! :-)))

joszif 2011.02.28. 18:49:47

Éva top3-ban lesz tuti biztos, az rtl nem hagyhatja hogy egy ilyen karakter kiessen mert különben meghal az egész műsor.
1-2 hónapot nem lehet úgy végigcsinálni mint ahogy a meditációs est zajlott. Nem a giccses ömlengésekre kiváncsiak a nézők.
Látszik a Hogy Voltok kommentjein is hogy mennyivel csökkent mióta kikerült az Olivér.
(hiába van most közel 1000 hsz. már vagy 12 órája kint kéne lennie a következő posztnak és ha kintlenne itt kb. 5-600 hsz. lenne)

MegLepke 2011.02.28. 18:56:57

@joszif: ennek nincs köze Olivérhez. A veszekedésekhez, egymásnak menésekhez, trollokhoz viszont annál inkább.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.28. 18:58:25

@ruzs54:
felveszik mindkét változatot, és azt nyomják be amelyik aktuális lesz:)

gastro vazze 2011.02.28. 19:00:58

@joszif: nem az olivér a hunyó:)

MegLepke 2011.02.28. 19:02:36

@csicserierika: mi a kérdés? én csak egy összefüggést szerettem volna a helyére tenni.

Traitor General 2011.02.28. 19:04:06

@MegLepke: ha nézed közvetíted ha valami húúú de izgi történik?

csicserierika 2011.02.28. 19:04:38

@MegLepke: és most bünti van? Vagy én is troll vagyok? Mer kiszállok, ha megkérnek.

MegLepke 2011.02.28. 19:06:01

@Traitor General: az összefoglalóra gondolsz vagy az éjjeli onlájnra?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 19:06:18

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:
Igen én is így gondolom. Tényleg csökkent Olivér kiesésével a hozzá szólások száma. Szinte már más nap, érdekes volt. Éva húzó erő, fent tartja a feszültséget. Mindenki várja mikor robban, már ismerjük, így borítékolható, mikor jön a feszko. : ))) Én szeretem, Alekoszal együtt.

MegLepke 2011.02.28. 19:07:55

@csicserierika: jaaaa, félreérthető voltam, most látom. szóval a törzsgárda nagy része tűnt el ezért. Nem arra akartam utalni, hogy nincs poszt. Dehogy vagy troll, veled lehet értelmesen beszélgetni.:)

Traitor General 2011.02.28. 19:09:41

@MegLepke: most, még nem vagyok otthon:-) de csak akkor ha valami történik:-) Nem akarom a kapacitást lefoglalni:-)

janos.vitez 2011.02.28. 19:12:25

tessék a joindulat mintaképe a rác gyerek, meg a lacika! eheh

mann 2011.02.28. 19:13:00

Milyen kedves ez a Béci gyerek

MegLepke 2011.02.28. 19:13:44

@Traitor General: oks. Szóval reggelit kap az ágyba Alekosz (ezt megszavazták a nézők). Béci, Laci csinálja, közben mondják, ha nem eszi meg, a fejére borítják. Tósztot kap főtt tojással plusz magyaros hidegtálat.:)

fran7 2011.02.28. 19:14:21

Mintha a Laci fogyott volna. Vagy nem jól látom?

mann 2011.02.28. 19:14:34

Éva mekkora flamót rittyentett :DD

2011.02.28. 19:15:52

Mi a feladat? Halálra etetni Alekoszt?

2011.02.28. 19:17:39

Most mondtam a fiamnak, a megint 5-ös lesz a töri témazárója, ilyen hangon fogok visítozva örömködni, mint Gigi, meg általában a lányok a villában.
Ha szemmel ölni tudna, már árva lenne. :)

singlefile 2011.02.28. 19:20:19

@Ari11: vajon ha téged (vagy az Éva ösztönlény voltát veled együtt éljenzők bármelyikét) egyszer nyilvánosan (nem is kell, hogy a fél ország előtt történjen), hőbörögve arcon köpne egy alpári alak, vajon akkor benne is a tisztaszívű, mingigőszinte, szórakoztató és szeretetreméltó figurát látnád, vagy kikérnéd magadnak, hogy "még egy ilyen gusztustalan véglényt", és belátnád, hogy a tapintatot és az önkontrollt nem feltétlenül előzi meg mindig az őszinteség az erények hierarchiájában.
Primitív dolog "ez is én vagyok" felkiáltással mindent megengedni magunknak, úgy, hogy azzal másokat megalázunk, bántunk. Ettől nem színes lesz valaki, csak állatias. És semmiképp nem mutogatnivalóan pédaértékű.

Traitor General 2011.02.28. 19:20:54

@MegLepke: húúú és mind meg is eszi???? Kemény:-)

hollario 2011.02.28. 19:21:13

Mekkora undorító féreg ez az Alekosz.

MegLepke 2011.02.28. 19:22:24

@mann: jah! Éváé volt a legjobb: joghurt, egy banán és cerbona szelet. Mert hogy kell az energia!:D
Ez mekkora baromság, hogy mindenki egyszerre vitt neki kaját. Viszont én is lemaradtam, mert itt volt egy vén kurva, KSH-s kérdőív miatt.

Traitor General 2011.02.28. 19:24:21

@MegLepke: küld haza! Má' késő van! Irsait ivott a reggelihez Éva?

csicserierika 2011.02.28. 19:26:49

@MegLepke: kösz megnyugodtam, már kezdtem a magnézium tablettámat keresni.:)

naezjó... 2011.02.28. 19:28:05

@csicserierika:
na ezt kurva gyorsan felejtsd el :D

MegLepke 2011.02.28. 19:28:20

@Traitor General: mondtam neki pár dolgot és elküldtem. Nem ő reggelizett, hanem Alek, legalábbis neki vitt. Éva reggelijét nem láthattuk. az is lehet, hogy tejet ivott.:)

zsok 2011.02.28. 19:28:40

@biró lóránt: baszod ez'(egy) hányadék. rímel? rímel.

nyanyanya 2011.02.28. 19:30:07

Ez az Eva az elmult egy hetben sem valtozott.. "koszonom szepen"

fran7 2011.02.28. 19:30:40

Éva alig várja, hogy önmagát lássa a tv-ben.
Mi a baj az egoistákkal?
Nem szeretnek eléggé engem.

Traitor General 2011.02.28. 19:31:19

@MegLepke: aha? ez a Stargate Atlantisz Update??? Éva tejet???? Max tejesdobozból irsait:-)

MegLepke 2011.02.28. 19:31:47

Áááá, Erzsi az igazmondó hintában: szürke vagyok és buta szerintetek. Ez miben nyilvánul meg? Hogy tudok viselkedni? (:DDDD)

Éva: ha néző lenne, és Erzsit kéne nézni, átváltana egy másik csatornára, viszont ha olyan nőt kellene néznie mint ő, akkor alig várná, hogy nézhesse.

Béci: kézzel, körömmel kaparva kapar a főnyereményért és ezt ki is jelenti, mert ha tudatosul benne, meg is nyeri.

Szandál magával győzne Éva ellen. Ha veszekedéssel és rosszindulattal lehet győzni, akkor ő inkább veszít, mert ember akar lenni és nem görény.

Alektól Szandál áll a legtávolabb, mert meglepődött azon, amiket tegnap mondott.

naezjó... 2011.02.28. 19:33:36

Szandál! itt az idő, h stílusosan távozz: Rúgj le 1 kamerát, h hű maradj önmagadhoz!

MegLepke 2011.02.28. 19:35:30

Éva puffog Szandira, hülye napraforgó. Egész nap fekszenek - és neki nincs kedve bemenni ledőlni ezért. Éva hagymát evett és így lehelt rá Alekoszra, ahogy utánozta a Szandál-Ani románcot.

2011.02.28. 19:36:29

Éva 27 éves kora ellenére szörnyen néz ki így reggelente, de komolyan.

Traitor General 2011.02.28. 19:38:14

@MegLepke: mi van???? milyen románc? ez már maga Szodoma és Gomorra!!!!

naezjó... 2011.02.28. 19:39:32

@beebeer:
az utolsó reagálásod már válasz volt, köszönöm :)

MegLepke 2011.02.28. 19:40:26

@Traitor General: bocs, idézőjel lemaradt. Most volt a jelmezverseny. Éjjel már leírtuk a kinézetüket, a többit pedig látni kell.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.28. 19:41:20

Stohl Buci féltékeny Alekoszra, pedig kint még ivócimborák is lehetnének...

Zelefánt 2011.02.28. 19:41:41

Raindrops Falling On My Head?...
Meggyalázták!
Meggyalázták...

2011.02.28. 19:41:56

@naezjó?: ez a hobbid? Igen, már többször írtam, régiek emlékezhetnek rá, a köpködős este óta csak emberszerű lénynek vagyok hajlandó tekinteni.
Akkor boldog leszel, ha azt mondom, Éva reggelente üde és majd kicsattan az egészségtől?

Lone Starr (törölt) 2011.02.28. 19:42:25

Alekosz tök aranyos lenne, ha nem lenne most ő egyszerre Olivér és saját maga.

Alakul a szkizofrénia.

Szarkavarásból ma 10/10-et adok neki.

Bokszolónak jópofa (kb. mint az óvodás Gombi bohóc), de a villa társadalmának pszichológiai elemzése (Szandika pl.) alapján egy f@sz.

naezjó... 2011.02.28. 19:43:19

@beebeer:
nem kell felhúznod magad,amit nekem válaszoltál fél órája, arra írtam. csak most jöttem vissza.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.28. 19:44:03

szerintem szadál sokkal érdekesebb tanulmány, mint a lény

Traitor General 2011.02.28. 19:46:59

@MegLepke: olvastam:-) inkább nem is képzelem el:-)

arkangyal44 2011.02.28. 19:48:14

Hajniról lehet tudni valamit ?? Remélem nincs baj, de nincs befejezve a nap poszt nélkül.

KISCSILLAG 2011.02.28. 19:48:47

Szandi teli lepcses szájjal görényezik, veszekszik mocskol, és úgy tesz, mintha a másik veszekedne és görényezne mocskos szájjal.

Nagyon beképzelt, azt állítja, hogy ő a legerősebb lány, és nem tudja, hogy az Anikó a legerősebb, ő meg Évával legfeljebb egy szinten van, egyelőre, de minél többet mocskol a lepcses szájával annál többen fogják el tanácsolni a villából...

pár hete még azt hittem esélye van megnyerni a villát, de közben megfordult a világ, kezd előjönni a mélyből a tudathasadás, a végtelen irigység, rosszindulat és a teljes valóság azaz talajvesztés...

Szandika, nagy csalódás vagy nekem, menj haza, Évára szavazok...

2011.02.28. 19:48:57

@naezjó?: akkorbocsi.... Ilyen vagyok, na. Őszinte. Magamat adom. :)

Hódos Hajnalka 2011.02.28. 19:49:28

@arkangyal44: holnap lesz poszt. dupla. nincs baj.

joszif 2011.02.28. 19:50:00

szandika ugyan olyan görény mint az éva csak évánál ez egy folyamatos dolog ami sose változott és inkább a roppant szókimondásban nyílvánul meg míg szandikánál az alattomos sunyi kétszínűségben nyílvánul meg. Továbbá éppen a hangulatán múlik hogy kit utál a legjobban.

arkangyal44 2011.02.28. 19:51:34

Drága vagy köszönöm,

gibson 2011.02.28. 19:52:29

@Hódos Hajnalka: na jól van akkor, már épp kezdtem volna idegállapotba kerülni!

naezjó... 2011.02.28. 19:57:32

@KISCSILLAG:
lusta voltam ilyen hosszan leírni, köszönöm :D +1

Zelefánt 2011.02.28. 20:00:25

Baszki, mi a f...CENZÚRÁZVA... van a k...CENZÚRÁZVA... blogmotorral?
Alig tudtam belépni, ...CENZÚRÁZVA...!

Lone Starr (törölt) 2011.02.28. 20:02:35

Kicsit ironikus, hogy Éva pont arról témázgat, amiről pont Buci is témázgat.

Ezt a Béci fikázására a szerkesztők szerkesztették nekünk ide, hogy legyen valami.

Cinkelés! Takarodjanak a vásárosok!

joszif 2011.02.28. 20:05:47

eddig az ilyen elhatározásokból amit szandika is említ hogy akkor mostantól megerősödök még sose vált be se Olivérnél se Gombinál se Ildikónál és így tovább...

arkangyal44 2011.02.28. 20:06:29

Ezt nem hiszem, szerintem Anikó olvassa a kommentjeinket,vagy nagyon okos csajszi.

Lone Starr (törölt) 2011.02.28. 20:06:32

Mekkora szavazás volt ez ma! Egy pohár vízben generált vihar.

naezjó... 2011.02.28. 20:08:09

@joszif:
nem figyeltél. Ő mostantól KIMONDJA, h ő a legerősebb :)))

lucc.gizi 2011.02.28. 20:09:34

Szandálka mocskosszájú, buta ribi, húzzon haza, mielőbb:-)

csicserierika 2011.02.28. 20:10:22

balansztot? Balansztot? Szandika, az egyik oldalon két ember, ahova most húzol négy ember áll.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.28. 20:11:31

Anikó ma beleszeret L.L. Juniorba :D

Zelefánt 2011.02.28. 20:12:26

Anikó hogy felfűtötte a Guminőt, akinek gyakorlatilag köze nincs semmihez.

A szépszemű lány feléledni látszik.

Hajrá.

biró lóránt 2011.02.28. 20:13:02

@Myta: vagy Crystal-os csávóba.

mann 2011.02.28. 20:13:19

@arkangyal44: Ez ugrott be nekem is.
Anikó Olivér kiesése után Alekoszban nem találta meg azt akire felnézhet, Béciben csalódott. Átváltott néző üzemmódba, így "kívülről" szemlélve rövid idő alatt elég jól levágta a helyzetet. Ügyes volt.

MegLepke 2011.02.28. 20:14:53

@Hódos Hajnalka: najóvanakkor. aggódtam kicsit.

Lo-Pen 2011.02.28. 20:15:39

Anikó ma levett a lábamról. Ez a csaj kicsit sem buta.

joszif 2011.02.28. 20:16:28

@csicserierika: érdekes az a balanszt amit úgy próbálnak kiegyensúlyozni hogy az erősebb felét még erősítik :D

Traitor General 2011.02.28. 20:16:47

@MegLepke: köszönöm Lepi a közvetítést:-)hálám üldözni fog:-D

csicserierika 2011.02.28. 20:18:10

mindjárt bekapom a fogkefémet és leüvöltöm szandál fejét: Balansztot? Balansztot? Mi a retkest beszélsz? Az egyik csapatban két ember, ahova meg átállt, mert erősebbnek ítélt, ott négy ember van.

csicserierika 2011.02.28. 20:18:50

bocsi kétszer ment el.

Lo-Pen 2011.02.28. 20:20:42

www.streamhub.tv/ch/V4.php

hajni, ha érdekel Roma tribute műsor megy ippen.

mondjuk nem értem miért a mai meccs előtt..

csicserierika 2011.02.28. 20:20:49

balanszt
ismét tanultam bocsi, éreztem, hogy rosszul írtam

naezjó... 2011.02.28. 20:22:00

@mann:
azért bemondta élőben, h ő ugyan nem kérte meg Alekot, h védje meg. na, az nem volt annyira ügyes. Alek nem is bízik benne,pont ezért, magának cseszte el, bár nekem már a lökdösődős sztori ''elfelejtése'' is gyanús volt.
@Myta: @biró lóránt: Az semmi. Majd ha a részeg Kasza és Erzsi nekiáll megbeszélni a Gigi témát.. Ott még lehetnek közös skálázások :)

arkangyal44 2011.02.28. 20:22:12

Hajni drága egy kérdés, március 27-én tartod a névnapod ?

biró lóránt 2011.02.28. 20:24:30

a kalapom a cuccom a séróm rendben vaaan

mann 2011.02.28. 20:25:00

@naezjó?: Én kizárólag a mostani történetre értettem, hogy ügyes. Anikó teljes villabeli "ténykedésére" nem merném ezt a szót használni ;)

biró lóránt 2011.02.28. 20:26:07

és akkor az egyik csaj odaszóóól

te nézd csak az ott nem a Junior

de de de elvagyok lazulok szolidan a bárpultnál

Zelefánt 2011.02.28. 20:28:00

@mann:
De lehet, hogy most jön a java.
Nem elveszett ribi az, ember.

naezjó... 2011.02.28. 20:29:31

@mann:
bár 1-2 hónapja már pedzegette, h megbontja kicsit a Szandi-Éva párost. Ha emellett coming out-ol, h az Oli kört is így gondolta, akkor megemelem a kalapom, és belerakom a leesett állam. :)

MegLepke 2011.02.28. 20:30:18

@Traitor General: szivi, éjjel is csinálom, ha ébren tudok maradni és lesz mit közvetíteni.:)

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 20:33:01

@beebeer: Nem is arról volt szó, hogy mennyire szellemes-e Alekosz, vagy sem, hanem arról értekeztél, hogy nem tud gyorsan reagálni, ezért nem intelligens.

Én arra hoztam példát, hogy igen is tud, gyorsan reagálni (az intelligenciájáról akkor tudnánk beszélni, ha kitöltenének egy tesztet)

arkangyal44 2011.02.28. 20:34:16

@Hódos Hajnalka: köszönöm, kapsz rá egy meglepit :))

vitek 2011.02.28. 20:38:07

@MegLepke: Nekem Jerzsi nagyon tetszett megint. "Aki tud viselkedni, szerintem az már nem hülye" Teljesen igaza van. Csak drukkolni tudok neki.

Traitor General 2011.02.28. 20:40:53

@MegLepke: megemelem kalapom és reggel olvasom:-)

biró lóránt 2011.02.28. 20:41:29

@vitek: Jerzy jó arc, csak még sokan nem tudják

Zelefánt 2011.02.28. 20:45:50

Ez a f...CENZÚRÁZVA... vélhetően megnyeri a Játékot(?), mert jelen pillanatban tényleg nincs ellensége, de akkor mi a f..CENZÚRÁZVA...t nézünk mi még hűrom kib...CENZRÁZVA... hónapon keresztül?!...
Hajnalka írjon új regét!

Zelefánt 2011.02.28. 20:51:33

Nem kellene annyit inni.
Nos: ellensége=ellenfele; ű=á, stb, stb.

arkangyal44 2011.02.28. 20:53:50

@biró lóránt: csak mire megtudhatnák, már nem lesz a villában :))D

biró lóránt 2011.02.28. 20:55:11

Vajon LL Junior kit tesz bent az ő Rabszolgalányává?

Lesz-e neki ott egy anyósa egyáltalán?

redhaven 2011.02.28. 21:00:18

bréking!!!!
kolosi péter a szíenen élő adásában jelentette be,hogy rábukkantak a "könnyező madonnára"!!
kiszivárgott hírek szerint a villában leltek rá az Isteni csodára.
a szentszék azonnal követet küldött a bizonyosság hitelesítésére,olivér brogni bíboros úr személyében.
a bíboros azonnal hozzálátott a feltérképezéshez,ám a szüntelenül ömlő könnyek elgyengítették hitét,és éleslátását,nem beszélve arról,hogy a magával vitt talizmán is könnyezni kezdett,amelyet még fatimai szent enikőtől kapott.
mentve a még menthetőt,rőma elküldte szandálka tökönült,a hírhedt ördögűzőt,kinek a puszta látványától megszülnek a vajúdók.
szandálka azonban húsos ajakaitól félrehallotta a bullát,ezért a bíboros urat akarta nagy gerjedelmétől megszabadítani,melyet ő a szentelt vizet okádó kútnál távozz tőlem te sátáni asszony felkiáltással reagált le.
a folyamatosan csorgó szent könnyek több régóta sírban pihenő művészt is az álláspontjuk revideálására késztettek,kikélt a sírból giotto a trecsento nagy piktora,aki legott megfestette legújabb remekét a "könnyező madonnát,ezúttal teszkó gazdaságos paplan alatt.
feltámadott poraiból leonardo is,aki hirtelen felindulásból ledomeszozoszta mona lizáját,és expresszív mozdulatokkal megalkotta a meghaladhatatlant,pippantó gioconda a repperekkel c.az univerzum összeomlásáig fennálló zsenijét.

MegLepke 2011.02.28. 21:01:57

@arkangyal44: engem?????:D (oké, tudom, ezt a poént már sokszor elsütöttem, de nekem még mindig vicces)

@Traitor General: helyes! Azért csináljuk.:)

@Lanois: szóval ébren maraCC hajnalig?

K Tomoceusz 2011.02.28. 21:03:28

Átmentem Laca fanba . Már kettőnk életfilozófiája , hogy lumbáhóval tilos minden felesleges mozgás , de ha függőleges vagy vízszintes elektrobugiról van szó , leküzdjük a fájdalmat . Ahogy az pörgette Anikót , az az orvosi csoda eklatáns példája . És ahogy nyáladzott a neccharisnyás Éván , nem nyáladzik úgy senki . Vén kujon kategóriában Oscart neki de izibe .

Mióta Évánknak manusa van , eltüntek a táskái , feltűnően kisimultak arcvonásai . Több benti 20-21 éves joggal irigykedhet rá .
Igaza van az egyik kollegának , Oli nem lenne jó miniszterelnök . Sorolhatnám az okokat , de itt nem teszem . Alekosz viszont remek közt. elnök lenne , végre imádna minket Európa .
Bocs Alek . Ezt most lehet hogy olvassák és neked annyi . Nem is olyan nagy cucc az a cordia .

the sandwich maker 2011.02.28. 21:04:40

egyik ismerősöm fészbúkon egy közepesebb fajta gyilkolási hullámot kapott Szandikától, ennyire rossz volt a helyzet?

Traitor General 2011.02.28. 21:04:52

@redhaven: ez nagyon jó, hempergek a földön a röhögéstől:-)

biró lóránt 2011.02.28. 21:04:57

@redhaven: mit szivtál? Adjál nekem is belőle. :)

MegLepke 2011.02.28. 21:08:44

@redhaven: ejj, neked megindult az agyad, apukám!:D

@K.Tomoceusz: lemaradtál. Laci hátát rendbe rakta egy távgyógyító a nekedvalóban a távolból, azóta éjjelente titokban tigrisbukfencezik.

arkangyal44 2011.02.28. 21:09:17

@MegLepke: Téged nem adlak senkinek, te itt kellesz nekünk,a reggeli kávém mellett olvasom amit írtok az éjjel történtekről,az nagyon fel tudja dobni a reggelt.

K Tomoceusz 2011.02.28. 21:09:44

@vitek: Jóllakott kalóznak is hibátlan volt Jerzy . Ha nincs a közelében az a némber és végre felszabadultan örülhet teljesen nézhető .

Zelefánt 2011.02.28. 21:09:55

@MegLepke:
MegLepke...Éva vagy Anikó??? Rettenetes a probléma, s már csak 1 üveg borom van.
Végítélet közeleg.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 21:14:05

@singlefile: Elfelejted, hogy komoly előzménye volt Erzsi le köpésének.
Ez a szende gyerek, be fenyegette mind a két lányt.Elég vissza taszító, nyalista módon, Laci, és Béci társaságában. Ahol nagyon férfi lett, hirtelen. Ha valakit megfenyegetnek, aki amúgy is azt hiszi, hogy az egész világ ellene van, az harcol.
Most Éva, beszorítva három hónapja, nyomás alatt, be fenyítve. Egy alig férfi, részéről, hát TAPOSÓ AKNA !! Szóval, kérdésedre, egy hozzám hasonló ember, eleve nem menne,akna mezőre. De legtöbbünk, azt hiszem, okosan fel szedegetné az aknát.Mert Évát el ítélni, könnyű, de egyik sem próbálja meg, megtalálni vele a hangot. Egyedül Alekosz. Őt mért nem köpi le ??
Erzsi is, állat módjára fenyegetőzött, fröcsögött a gyűlölettől. KI csinálást emlegetve, a nap minden pillanatában. Van az a mondás, hogy aki szelet vet, vihart arat.

K Tomoceusz 2011.02.28. 21:14:27

@MegLepke: Távgyógyítás után a férfi szervezetében még két hónapig lappang a kór , bármikor visszaeshet . Egy nem tetsző feladattól pl azonnal . Valamihez azért én is értek .

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.28. 21:15:37

prolishow.

hogy bírjátok nézni?

Virágék 2011.02.28. 21:15:54

@K.Tomoceusz: Imádom, ahogy írsz, csípem a humorodat, de ne is haragudj, a képedtől herótom van:)))

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 21:18:20

Na ezt a vihart kapta meg Erzsi, a köpéssel.El ítélem én is, de az előzményeket is meg kell nézni. Ennek tükrében, a bezártságot hozzá adva, + alkohol. Hát még is kedvelem Évát.

K Tomoceusz 2011.02.28. 21:18:55

@Virágék: Kezdesz hasonlítani egy bögrés kollegára .

MegLepke 2011.02.28. 21:20:59

@K.Tomoceusz: jabocs, nem olvastam utána eléggé.

@tesz-vesz: én nem nézem, csakis a nesönelt, azt is a szomszédban. Ide csak improvizálok, eddig bejött.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 21:23:43

@Ari11: Ez így van, háromhónapos állandó basztatás után mi is így kitörnénk, érdekes, aki nem basztatja, azzal barátságos és kedves!
imgfrm.index.hu/imgfrm/3/2/4/5/THM_0008703245.jpg

Lanois 2011.02.28. 21:27:15

@MegLepke: Azt mondtad te is szoktál aludni. Na akkor fogok én is.

redhaven 2011.02.28. 21:30:43

@Traitor General: @biró lóránt: @MegLepke: :))
Lóránt,sokat vagyok szabad levegőn.
mostan alélt állapotomban leledzek,hallgatom a traviátából az "ogni suo avert",csodaszép.
ne ijeggyé kalapács józsi is jöhet,pokolgépestől.
Lepi,verseid előtt mindig kalap.

K Tomoceusz 2011.02.28. 21:31:53

@Virágék: Ő is álmodozó típus , azt hiszi , hogy egy avatart bármikor lecserélhetünk valami tetszetős dologra .

Zelefánt 2011.02.28. 21:35:03

@Peter_Cs:
Éva! Éva, és mindenki másnak a k...CENZÚRZVA... anyját ?..
Reggel hatkor magam is így gondoltam.
(Visszanézhető.)
De azóta felnőttem. (?...)

Virágék 2011.02.28. 21:36:00

@K.Tomoceusz: Már értelek! Cserébe küldök neked valamit. Remélem manus vagy!
www.valovilag4.com/erotika/ilyen-volt-szandika-szilikon-nelkul

Bogi és Burkó 2011.02.28. 21:37:05

@tesz-vesz: nagyon nehezen. fogcsikorgatva szenvedek.

@redhaven: úúúúúúúúúú, lelki társam vagy. a Pokolgép miatt. operában gyenge vagyok :(

redhaven 2011.02.28. 21:41:54

@Bogi és Burkó: nekem szívemcsücske az olasz vonal,Verdi mindenekfelett:))
másik vonulat a pokolgép fémjelezte út!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...
kalapács leénekelt volna mindenkit anno,ha futtatják kicsit külhonban.

K Tomoceusz 2011.02.28. 21:42:25

@Virágék: Láttam élőben , jó hely az a tököli nudibár . Sokkal olcsóbban lehetett Szandika didkóiról tejszínt nyalogatni , mint bent a városban . Bár ha jól hallottam Jerzyt , májustól nagy drágulás várható .

MegLepke 2011.02.28. 21:44:17

@Lanois: erre gondoltam én is, hát ez igazán csodás!:)

@redhaven: ohh, kössze!:)

joszif 2011.02.28. 21:44:43

@Ari11: azt se felejtsük el hogy kurva anyázás sem volt csak valami olyasmi hogy olyan mint az anyja...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 21:47:12

@joszif:
J: Alkoholista show!!!
É: Mint az anyád?!!!

cemende 2011.02.28. 21:50:10

@Ari11:Úgyan, úgyan........nem jó az memóriában........vagy szándékosan ....füllentsz.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 21:56:55

@Peter_Cs: Neked küldöm,lélekből.
http://www.facebook.com/update_security_info.php?wizard=1#!/photo.php?fbid=157530734300025&set=o.184770828229084&theater

Virágék 2011.02.28. 21:59:54

@K.Tomoceusz: Az is, a cukrot már jól felb...tátok!?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 22:04:01

@Peter_Cs:
Nincs feltárva, a tüsszentés pontos háttere. Ez ad alapot, Évánk ilyen mértékű elítélésére.
Ezt most így Alekosan : )))

K Tomoceusz 2011.02.28. 22:04:44

@Virágék: Ilyen nickkel cukorról beszélni ? Virág elvtárs megmondta , nem kell mindig zabálni .

Bogi és Burkó 2011.02.28. 22:05:46

@redhaven: azt is imádtam, hogy a Macskákban is szenzációs volt, sajnos van már vagy 10 éve hogy láttam.

a Pokolgép a négy és fél éves lányom kedvence. de asszem ezt már itt írtam.:)

Lotyóbridzsida 2011.02.28. 22:06:06

Gútenábend!:)

Mivanmivan?

K Tomoceusz 2011.02.28. 22:07:41

@Ari11: Évánk nem árul zsákbamacskát . Nem véletlen , hogy 28 éves korára még egyszer sem vált el .

Bogi és Burkó 2011.02.28. 22:10:50

@K.Tomoceusz: elválniííííííí ??? hát ki fogja elvenni ? (Petercs-n kívül)

redhaven 2011.02.28. 22:11:35

@Bogi és Burkó: az remekha szereti a múzikát!!!:)))))

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 22:14:12

@K.Tomoceusz:
Hát ezt telibe találtad : )))
Ezt nem akartam ide írni, de már sokat gondoltam erre. Évánk, nem csap be senkit. Ha így kell, NA AZ TUTI, HOGY SZERETNI FOGJA. : ))))

K Tomoceusz 2011.02.28. 22:19:23

@Virágék: Bevihetnék ezeket a srácokat a villába meglepetésnek . Tudnának danolászni a két Rácznak . Az első sorból nézném kerül amibe kerül .

Virágék 2011.02.28. 22:21:10

Ma ilyen linkküldős napom van! Ti ugyis mind ifik vagytok, nem emlékeszhettek erre:
www.youtube.com/watch?v=8TX5e16g0P4&feature=player_embedded#at=12

joszif 2011.02.28. 22:26:27

ismét jó pont éváéknál nem jött be nekik az Avatar, jó ezt hallani hogy nem csak ömleng róla mindenki...

Szutykos Pityu 2011.02.28. 22:29:40

szandika rappel,a képet el is vették.

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 22:32:24

Sziasztok, jó estét:) jól bezabáltunk az urammal a kedvenc helyünkön, alig bírok mozogni:D
Mi a helyzet??:)

@K.Tomoceusz: egyidős vagyok vele és én se váltam el, sőt, még férjhez se mentem. :):)

MegLepke 2011.02.28. 22:51:46

@joszif: én meg nem is néztem meg, mert nem érdekelt. Erre mit lépsz?:D

@Ayesha: téged most nagyon utállak, hogy vacsorázni jársz a zuraddal!:DDD

K Tomoceusz 2011.02.28. 22:57:23

Tőletek aztán nem lesz okosabb a reggeli műszak .

22.44 LLJ a nem társasági lény Alekosszal trécsel . Laca a szokásosnál sokkal éberebb . LLJ nem tudja , hogy ő a ruszki válogatott . Ez hülye .
22.54 Közös hammozás , Gigi osztja a tápot . Kasza Tibi már órák óta a villa vendége , a lányok mégsincsenek lepókhálózva . A manus kínai sztorijait nyugodtan eloszthatjuk hattal .

Atok 2011.02.28. 22:59:08

LL Junior koveti a VV-t csak epp azt nem tudta ki a Ruszki valogatott :)

joszif 2011.02.28. 22:59:10

@MegLepke: nem vesztettél semmit vele

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 23:02:39

@MegLepke: miéééért???? :(
most most én egy napraforgó szaralak vagyok???? egy fos 666-os???

Atok 2011.02.28. 23:09:41

Tibi Alekot faggatja a villa csajokrol

MegLepke 2011.02.28. 23:10:09

@Ayesha: irigységet ébreszteni másokban? hát hogy képzeled? Mi, ha? Nagyon be vagy képzelve!:D

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 23:12:07

@MegLepke: annyira be vagyok képzelve hogy már magammal is alig állok szóba:D
amúgy nagyon szeretem ezt a kajahelyet, óccó is (vááááálsáááág van) meg degeszre evős...nem merem ideírni a nevét, hátha nem veszik itt jónéven a reklámot:)
ezt a Fiókszájú Kristályost meg a Műfekát minek küldték be a villába???

Atok 2011.02.28. 23:12:48

Alek Anikonak: Ki szeretnem magam oralisan elegiteni rajtad :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.28. 23:18:52

Már a tegnap este (nem említve a mai összefoglalót) fénypontja is az volt számomra, amikor Éva feje online kurva nagyon csattant a földön tánc közben.
Genya vagyok, főleg ha Éváról van szó, de vígasztal a tudat, hogy -legalább- Cs-Peter biztos sajnálta őt.

Nézem ezt a mostani online-t és nem tudom, hogy miért küldték be ezt a Rettentő Állkapcsos Embert? Ha azért, hogy folyamatos duruzsolásával -úgymond!- elaléltasson mindenkit és eközben fontos információkat adjon át bárkinek a villában, hát eddig jó úton halad a dolog.
Lassan kezd bebaszni mindenki, főleg a RÁE, aki épp Alekoszt kapacitálja arra, hogy a Női bájról írt eposzát adja elő. Alekosz eközben pálinkázik és kicsit kéreti magát, de arcán a hájjal kenegetettek áttört fénye ragyog.
Még nem tudni mi lesz belőle, mert megszakadt az adás.

K Tomoceusz 2011.02.28. 23:19:33

23.17 Éva úgy vigyorog mint a tejbegríz . 3 a 4-hez adom , hogy ez Tibi fijjú már megvolt neki odakint .

mama ottmarad 2011.02.28. 23:20:26

@Atok: most viccelsz???

Mi ez a nagy csend percek óta? Üdv az éjszakásoknak!

MegLepke 2011.02.28. 23:26:36

@Ayesha: ;) azzé küTTék be őket, mert hogy kell egy instant sztárképző. Nehogymá' várni kelljen erre és időt veszítsenek, miután kijönnek. Már ott bent elindul a karrier kérem szépen.

@K.Tomoceusz: ezt a hsz-t lájkolom nagyon, becsüld meg magad!

@mama ottmarad: szevaszka! nyomom a zonlányt én is mingyá, csak készítek egy szendvicset.

K Tomoceusz 2011.02.28. 23:27:51

23.25 Alek kiment vakkantani , LLJ és KT végre kibeszélhetik őt . Ráczbéci leül melléjük , végre a kedvenc támája van asztalon .

Atok 2011.02.28. 23:28:02

@mama ottmarad: Idezet volt Alekosz Anikonak irt Valentin napi levelebol.

joszif 2011.02.28. 23:28:28

nah végre alakul egy poén erre elveszik a képet

jörgömös 2011.02.28. 23:29:52

A kaptafaállúról nem tudom eldönteni, hogy szimplán bunkó vagy csak jópofa próbál lenni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.28. 23:30:19

Érdekes nézni, ahogy Éva egész' normálisan kommunikál az este folyamán. Mivel előítéletes vagyok vele kapcsolatban, így elsőre azt feltételezem, hogy tisztában azzal, hogy a vendégek miatt minden pillanatukat rögzítik, s ki tudja mit adnak adásba. De most egy kicsit bizisten őszintének tűnik néha. Már-már szimpi.

Basszus, ez a Kasza gyerek, nagyon izé.:D

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.28. 23:31:37

Naa Szandál gusztustalan, már át vonaglott a nappalin.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 23:32:21

@puspang: Ha nem basztatják, akkor ilyen.

Jobb arcokat nem küldhettek volna be?!!!

joszif 2011.02.28. 23:32:49

@puspang: az éva sz.tem egy normális társaságban nagyon jól tud komminikálni bármiről csak ne az legyen a téma hogy mik a hibái.
@jörgömös: inkább próbál kínjában jópofa lenni sz.tem

MegLepke 2011.02.28. 23:35:02

@Ari11: na, utálhattok, de nem bírom tovább! Könyörgöm, az igekötőt írd egybe az igével mert nagyon zavar! pl. átvonaglott, elment, megkérte, stb.

Nehari, de nekem ez vesszőparipám. Eddig nem akartam kötekedni, de már nem bírtam tovább.:)

Atok 2011.02.28. 23:35:11

Szandika elvezi a vendegek tarsasagat es ezt finomas tudtukra is adja

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 23:36:16

@MegLepke: egyiket se tartom sokra, de hát sem Ja Rule, sem Snoop nem értek rá...de még egy szaros Madonna se. Így jöttek képbe Fiókék.

gidabiga 2011.02.28. 23:36:54

@jörgömös:

magát jópofának gondoló bunkó :D

jó estét! :)

Doktor Kotász 2011.02.28. 23:37:50

@joszif: "ismét jó pont éváéknál nem jött be nekik az Avatar, jó ezt hallani hogy nem csak ömleng róla mindenki..."

Szerintem volt egy jobb sci-fi, ami akkor ment, mint mikor az Avatar és az a District9 volt. Az Avatar szerintem egy szombat délutáni műsorsávba való családi Disney film és egy Playstation8 techdemo fura egyvelege volt.
A D9 meg pont nem.

Atok 2011.02.28. 23:38:59

Uncsi mar ez a hinta-palinta

gidabiga 2011.02.28. 23:39:02

igazmondó hinta basszus :(
asszem, mára nekem ennyi...

jörgömös 2011.02.28. 23:39:55

@gidabiga: a legjobb kombináció!

szia gidabiga! :)

Doktor Kotász 2011.02.28. 23:41:04

@Atok: "LL Junior koveti a VV-t csak epp azt nem tudta ki a Ruszki valogatott :)"

Én is csak kizárásos alapon következtethettem, hogy Laca az.

MegLepke 2011.02.28. 23:41:14

@Ayesha: szerintem is így lehetett.:)

@mama ottmarad: ohhh, asszem te leszel az egyetlen.:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.28. 23:41:29

Na épp most kezdtem írni, hogy kb. jót tett mindenkinek a vendégek látogatása ehhez képes Szandál simán beszól vmi olyasmit, hogy miért kéne seggre esni attól, hogy ott van LLj. (ez utóbbiért nem vállalok felelősséget, szakadozott a hang s a kép).

Szandika és Anikó tusol, közben valami levél jött a többieknek az igazmondó hintával kapcsolatban.
Igazmondó hintát nem ismerek, az én anyám kiskoromban simán megmondta, hogy hazudok-e vagy se, ha megnyomta az orromat. Csak szólok, ha puha, tuti bukó.

gidabiga 2011.02.28. 23:41:35

@jörgömös:

szia!

van egy olyan érzésem, hogy ma altató onlájn lesz :)

mama ottmarad 2011.02.28. 23:41:59

@Atok: finom úriember, csak célozgat, nehogy sértő legyen.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 23:44:13

Csak Gigi ne nyihogna be!!!!!!!!!!!!!

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 23:46:05

na jó, én most már nem onlányozok mert ragad le a szemem...:( gondolom baromi sok mindenről le fogok maradni, pl LLJ közösségformáló szellentése vagy Kaszatibi hakitamásos fütyülése...

joszif 2011.02.28. 23:46:07

hát ebből az igazmondó hintából sem lesz műsor holnap

KISCSILLAG 2011.02.28. 23:46:42

Szandika most már főállásban csak Alekoszt pocskondiázza, vagy Évát, egyébbel se foglalkozik. Komolyan nem gondoltam volna, hogy ennyire visszataszító lesz a játék második felére. Dobjunk össsze neki egy kis dohányt, és küldjük be neki a villába, és kérjük meg, hogy cserébe lépjen a távozás hímes mezejére, nincs értelme, hogy tovább gyötörje magát és minket...

Nem néztem ki belőle ennyi bunkóságot és rosszindulatot. De ha jobban meggondoljuk, Alekosznak és Évának csinálja ezzel a reklámot, mert annyira túlzásba viszi a dúlást és fúlást, hogy mostanra már mindenki a pokolba kívánja...

Anikó viszont van olyan intelligens, hogy azt is tudja, hogy ő erősebb mint Szandika, de nem szólt egy szót se, mikor Szandika kijelentette, hogy ő a legerősebb a lányok között. Hát csak volt legerősebb, csak volt. Nemsokára a leggyengébb láncszem lesz, és repül.

K Tomoceusz 2011.02.28. 23:48:33

LLJ-nek szeptemberben megjelenik 10. nagylemeze . Kezdem igazságtalannak érezni , hogy Bécinek még egy sincs .

jörgömös 2011.02.28. 23:48:44

@gidabiga: az a baj, hogy a két vendéggel nem szinpatizálok, és nagyon erőltetettnek tűnik az egész.
A hintát utálom, és ha még utána jön a szokásos beszéljünk meg a villabeli kapcsolatokat rész, akkor befonom a hajam.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 23:48:44

@KISCSILLAG: Ez Szandika valódi arca! Ennyi!
Remélem, hogy a Bioritmus Alakulat (Éva és Alekosz) ettől csak még erősebb lesz!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.28. 23:51:15

Ha Gápár Győzőtől még egyszer meghallom azt, hogy "szkójpon", neg "szkójpoljatok, hát "én nem állok jót magamért.

Ayesha (törölt) 2011.02.28. 23:53:28

@puspang: Gáspár Győzőtől én szívem szerint soha semmit semmilyen körülmények között nem akarok hallani.
:)

Atok 2011.02.28. 23:54:27

Tibi kedvence Beci

mama ottmarad 2011.02.28. 23:55:37

@KISCSILLAG: ne szívd így mellre, csak - úgymond - taktikázik, ráéhezett a zöld kendőre.
Az egész vv csupán egy zenés táncos esztrádműsor, nem túl érdekes szereplőkkel. Eredetileg kardozós-baszósra tervezték, de az ORTT nem engedte, hát ide silányodott. :)))

K Tomoceusz 2011.02.28. 23:57:07

23.53 Bulldogképű Tibi törölve , az új neve Helyes Kedves Fiú sok intellicicivel . Kiderült róla , Béci a kedvence .

gidabiga 2011.02.28. 23:57:10

@jörgömös:

ezzel így vagyok én is :D
csak én csavargatom a hajamat unalmamban :)

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.02.28. 23:57:24

Gigi jól leírta a Bécit, kár, hogy abból, amit mondott, Béci nem mutat semmit. Jobban mondva mindnek csak a rosszabbik oldalát...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.28. 23:57:24

@KISCSILLAG: Rá se ránts, Alekosz anyukája meg Szandikát pocskondiázza, most épp a Coolon.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 23:57:26

@puspang: @Ayesha: Lecserélhetnék már Simor Olivérre!

joszif 2011.02.28. 23:58:24

ez egy szégyen ahogy az online adást nyomatják

Atok 2011.02.28. 23:58:35

Erzsinek az volt a legcikibb, mikor egyszer bealudt egy csajon dugas kozben.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.28. 23:59:53

@puspang: Jogosan.
@joszif: Az offline-t néha megszakítja az online.

Doktor Kotász 2011.03.01. 00:00:28

@KISCSILLAG: Szandika olyan, mint egy kisgyerek. Olivérrel is eljátszotta ezt. Szandika olyan, hogy elvárta volna, hogy odamenjenek hozzá elnézést kérni, és akkor minden happy. Csakhogy Alekosz nem az a fajta, aki bepucsítana neki, hanem ráhagyta. Erre mégjobban hergelte magát Szandika, és nem tudja befelyezni, a többieknek meg már nem is kellene...

Úgymond átlépte a határt, és kijött belőle a primitív jellem.

Magát égeti. Ha Éva tudja magát türtőztetni, akkor a vége az lesz, hogy Szandika azt adja, amit kritizált, és mindenkinél beégeti magát, és mehet a levesbe.

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:00:34

23.59 Jerzy komplikált kérdést kapott a hitában . Tátog , miközben Ráczék adják a szikront .

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.01. 00:01:01

Jerzsi margit-szigeti emlékeket elevenít fel, mizerint misszionárius pózban tolja, tolja a lányt, ám közben elaludt.
Nem értem.

mama ottmarad 2011.03.01. 00:01:48

@Peter_Cs: az volna csak etikus dolog!
De ne aggódj Oliért, úgy hallottam, márkapott műsort.

jörgömös 2011.03.01. 00:02:02

@gidabiga: remélem nem úgy csavargatod, ahogy... , le sem merem írni :)

gidabiga 2011.03.01. 00:02:45

@jörgömös:

neeeeeem! :)
hogyan is? :D

KISCSILLAG 2011.03.01. 00:03:30

@mama ottmarad:

Nincs ebben semmi taktika, csak színtiszta bunkóság, kíváncsi vagyok Béci kire rakja a kendőt, szerintem nem volna ellenére, ha Éva kivinné Jerzyt, mert akkor a húga fölött megint teljes konktrollja lenne, tehát lehet, hogy hagyni fogja az Éva-Jerzy párbajt, és úgy rak jelet, hogy közben ne akadályozza Éva párbaját... mind a két eredmény jó Bécinek, az is ha Jerzy esik ki, és az is ha az Éva... Szandika meg csak adja fel menjen ki a villából párbaj nélkül..

gidabiga 2011.03.01. 00:03:40

na de ki ez az LLjunior?
sose láttam még :)

Doktor Kotász 2011.03.01. 00:04:10

@K.Tomoceusz: "LLJ-nek szeptemberben megjelenik 10. nagylemeze . Kezdem igazságtalannak érezni , hogy Bécinek még egy sincs ."

Nem is lesz.
Senkinek nem fog kelleni a gyerek, mert elég szar amit RAP-ként művel. A kapualjban szotyit köpködő gyerekek színvonalához sem mérhető a produktuma.
Pár év, és benne lesz a híradóban, hogy rajtakapták bankrabláson vagy valami ilyesmi.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.01. 00:04:21

alekosz és az ő monológja. Ó igen. :D
Fél (-vagy tán egészen) részegen az ember oly bölcs tud lenni. :D
Ez az Alekosz tényleg síkhülye. :D

jörgömös 2011.03.01. 00:05:21

@gidabiga: megnyugtattál, köszönöm!

Atok 2011.03.01. 00:05:26

Ezt az Alek monologot holnap viszontlatjuk az ofban szerintem.

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:05:34

@KISCSILLAG: kíváncsi vagyok Béci kire rakja a kendőt

Kockáztatok
Szerintem arra , akire a húga

gidabiga 2011.03.01. 00:05:48

kaszatibi ekézi Évát rendesen :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.01. 00:07:46

Remélem mindenki néz i az online-t! :D
Évát osztják rendesen, Aleknak is kínos lenne, ha lenne annyi esze, de legalább jót röhög. Ő is. :D

mama ottmarad 2011.03.01. 00:08:51

@Doktor Kotász: úgy gondolom, pont ez a cél. A csatorna mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy ha akarja, méltósággal fejezze be a villalétet. Eddig talán csak Leonidasz tudott élni vele. Nem csinált cirkuszt, befejezte, és kiment.
De belátom, nem mindig könnyű elfogadni, hogy már itt a befejezés...

gidabiga 2011.03.01. 00:09:05

-mit tartasz a legnagyobb gyengédnek?
Szandi: negatívban? :DDD

Atok 2011.03.01. 00:10:12

Kicsit leult a buli

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.01. 00:11:01

Úristn
Szandika és Anikó a paplan alatt a khmmm :O
a belevalóban, nem az onlájn

Atok 2011.03.01. 00:11:17

Beci egyik kedven szava a precedens

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:11:55

0.11 Kaptak a stábtól minden napra új szó vécépapírt . Béci már másodszor mondja hogy precedens .

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.01. 00:12:51

Zsuzsi Zsófika zavarban a stúdióban,hogy hát igen a bezártság, Alekosz mama áááá nem volt ott semmi ezt nem jól látjuk:))

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:15:03

@gidabiga: Ez baromi jó jelenet volt . Ha nem Szandika mondja elmegyek fület mosni .

KISCSILLAG 2011.03.01. 00:15:46

@K.Tomoceusz:

akkor Éva lesz... mert ők most visszatérnek az eredeti jelrakási szokáshoz, hogy jók legyenek a közönségnél.. dettó a ruszki csapat úr és Jerzy is, ők benn azt hiszik akárkit visz ki Éva, ő marad kinn, azt hiszik a közönség úgy látja a dolgokat, ahogy ők benn... mekkora csalódás lesz...

kivéve, ha Szandika meg tudja győzni őket, hogy engedjék megmérkőzni Évával... szoros mérkőzés lesz, de nagy csodálkozás vár Szandikára, ő már csak a ház szétzüllesztésével foglalkozik, saját ízlése szerint... még mindig a "mágikus gyermek" korszakában van, és a nézők ezt nem csípik..

Atok 2011.03.01. 00:16:52

Aniko, 2 hettel a villaba koltozese elott jott ossze vkivel, de szerinte nem lesz belole semmi. Az illetonek egy 4 eves kapcsolata van/volt

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.01. 00:18:10

K.Tomoceusz 2011.03.01. 00:11:55
0.11 Kaptak a stábtól minden napra új szó vécépapírt . Béci már másodszor mondja hogy precedens "

:D hüje vagy és én szeretem olvasni amit írsz.

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:23:06

@KISCSILLAG: 8 embernél az lesz a kiválasztott , akire a Ráczék pakolnak . Ha Éva akkor Éva . Majd innen szuggerálom Alekot , hogy beszélje rá a csajt Gigire . Aztán nézzük Béci savanyú fejét és a rabigából szabadult Jerzy örömtáncát .

mama ottmarad 2011.03.01. 00:23:20

@gidabiga: pozitívban a plasztikai sebészet a gyengéje :)
Csípem Szandit, 'eccerű' lány, de helyén van a szive.

Doktor Kotász 2011.03.01. 00:24:05

@gidabiga: "kaszatibi ekézi Évát rendesen :)"

Éva akkor balhézik, ha baszogatják. Ha így vesszük, azok generálják a feszültséget, akik folyamatosan basztatják.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.01. 00:25:01

@KISCSILLAG: á, Évát kurva könnyű felhergelni, hogy akár kihívás, párbaj előtt előtt elküldjön bárkit a kurva anyjába, néhány jól irányzott csula kíséretében. Én tutira ezt tenném, ha ki akarnám ejteni.

Doktor Kotász 2011.03.01. 00:25:38

@K.Tomoceusz: +Ez baromi jó jelenet volt . Ha nem Szandika mondja elmegyek fület mosni . "

Milyen jelenet volt?

gidabiga 2011.03.01. 00:26:09

@mama ottmarad:

ha kicsit jobban be lenne építve az idegrendszere, akkor még lehetne sziNpatikusabb is :)
hogy Éva egy kérdést sem enged feltenni...
és persze önmagát adja, már többedszer.

Lijiang 2011.03.01. 00:26:45

éva nem akarja kiugrasztani a nyulat a bokorból, de kiugrik.

Doktor Kotász 2011.03.01. 00:28:28

@mama ottmarad: " Eddig talán csak Leonidasz tudott élni vele. Nem csinált cirkuszt, befejezte, és kiment."

Hát ő meg a Zsuzsis utóéletét kúrta el.

Most vagy elfogadom, hogy rúdtáncos, és nem balhézok a fotózáson, vagy bele sem kezdek. A harmadik opció, hogy titokban megbaszom, és nem csinálok belőle bulvárhírt.

Atok 2011.03.01. 00:28:45

Tibi a tuzzel jatszik :D

gidabiga 2011.03.01. 00:28:52

@Doktor Kotász:

fáradt vagyok, ezen most nem vitatkozom.

Atok 2011.03.01. 00:30:04

Egy presszo kave nagyot dobna most Tibi bioritmusan

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:30:32

@Doktor Kotász: Szandika negatív értelemben sorolta gyengéit . Ilyenkor nincs flanker a klasszikusgyűjtő .

Atok 2011.03.01. 00:31:13

Tibi epp Lacinak kezd el mondani vmit Evarol *kep el*

mama ottmarad 2011.03.01. 00:31:44

@puspang: Éva nem buta, és tudja ezt. Figyeled, hogy vigyáz magára mostanában? Ősellenségéhez is leereszkedik beszélgetni, hogy lássák, mennyire rendes. De majd, ha megint legurír 3 dl pezsgőre két dl páleszt és egy sört ... olyankor végképp nem bírja moderálni magát. Akkor fognak belekötni.

joszif 2011.03.01. 00:32:28

Igaza volt a kaszásnak csak éppen az Éván kívül vannak még néhányan akik szintén nem élnek azzal a lehetőséggel hogy ha tudják hogy Éva hogy fog reagálni rá akkor miért szúrnak neki oda.

gidabiga 2011.03.01. 00:33:51

@K.Tomoceusz:

gyűjtöm én flanker helyett, megbeszéltük :D

joszif 2011.03.01. 00:34:16

Ismételten csak Évára van kihegyezve ez a dolog úgy mint az alkohol meg a káromkodás is holott mindannyian úgyan úgy csinálják.
ennyit erről, közmondásokkal meg most nem akarok dobálózni

mama ottmarad 2011.03.01. 00:34:28

@Doktor Kotász: bocs, de engem egyikük utóélete sem érdekel, igazán az elő- se.

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:35:47

0.32 Szandika és Anikó nem mer zuhanyozni , mert olyankor mindig levél érkezik . Ha Kasza barátunk nem szereti a pállott alkatrészeket , ma se lesz szex .

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 00:37:01

Tibi, csak frszlizza Évát, hogy mért generálja a balhét, ha tudja, hogy az lessz abból amit mond. Éva, mégsem mondhatja, hogy azért mert a riport szobába, be hívtak, hogy nagy a béke, dobj mááááár be valamit. Ez a Kasza Gyerek nekem nagyon gáz...

Atok 2011.03.01. 00:38:26

Keszuloben van egy vita a holnapi osszefoglaloba

mama ottmarad 2011.03.01. 00:38:37

@gidabiga: én nem látom az onlájnt, ha belegondolok, lassan a monitoromat se.

gidabiga 2011.03.01. 00:43:23

@mama ottmarad:

Éva nem mondja el Giginek a párbaj eredményét és biztos benne, hogy 2 hét múlva ő megy párbajozni.
kép el.
én sem sokat látok, amit igen, az meg unalmas :(

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 00:43:29

Jóó éjszakát, mindenkinek.
Én kicsit többet vártam, a vendégektől. De Kaszának, nagy az arca, nekem nem jön be.

MegLepke 2011.03.01. 00:44:03

@King of Shadows: bazmeg, de jó, hogy jöttél, már aggódtam és majdnem rákérdeztem, mi van veled.

mama ottmarad 2011.03.01. 00:45:45

@King of Shadows: Éva most aranyos...

remélem leadják holnapután, kuriózum lenne. PreceDENS ér-té-kŰ :)

KISCSILLAG 2011.03.01. 00:46:23

@Ari11:

nem egy szépfiú, olyan mintha mindig diót tartana a pofazacskójában, de próbálkozott, hogy lebeszélje Évát a nonstop szurkálódásról, felesleges, mert Évának mindig ugyanaz az érve, hogy ez ő... és a manírján látom, hogy be van megint csiccsentve...

gidabiga 2011.03.01. 00:47:40

ahogy alek nézi magát a tükörben...
közben kitalálja, milyen arcot vágjon, hogy forduljon el színpadiasan és végre is hajtja :D

@King of Shadows:

szia!

Atok 2011.03.01. 00:48:36

Nem jutott meg eszukbe megkerdezni mondjuk Becit mikor a hintaban ul, hogy szerinte, ha o ment volna Gombival parbajozni mi lett volna az eredmeny. Kivancsi lennek mit mondana

gidabiga 2011.03.01. 00:49:44

zenélés lesz, ne menjetek sehova :D

MegLepke 2011.03.01. 00:50:50

Most méééééér kapcsoltátok le? Nagyon teCCett a zene, hülyék!

gidabiga 2011.03.01. 00:51:54

@MegLepke:

ugye, hogy jól klimpírozott a pianón? :DDD

K Tomoceusz 2011.03.01. 00:53:41

0.50 Béci nem bírja ki reggelig , már ma éjjel zenélni akar . Nemsokára megtudjuk milyen hangszeren játszik . Ahogy Knézy Jenő mondaná : tömény izgalom Gvádáláhárában (hajnali 1kor nem nézem meg hogy írják) .

MegLepke 2011.03.01. 00:53:56

LL Junior: helloszia Valencia... (mehet flankernek)

Faszér' kell 2 percenként lekapcsolni az adást? Mi, ha?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 00:54:39

@KISCSILLAG:
De megint azt kérdezték tőle, hogy mért ilyen. Ahelyet, hogy beszélgetnének vele.
Hogy érzi itt magát ? Mit szeret a villában ? vagy utána ? De nem, ez a köcsög kasza gyerek is mindjárt a feszültség keltésről magyaráz neki. Persze ezzel ő is be kategorizálja, az egyetlen feszültség keltő pozícióba.
Aztán be ment és Lacinak mondja, hogy nem érti Éva . Pedíg ő a vendég, nem illene, felelöségre vonni, azt aki bent él.

gidabiga 2011.03.01. 00:55:50

@MegLepke:

lepke, ez is?
biztos? :D

MegLepke 2011.03.01. 00:56:02

@K.Tomoceusz: a zárójeles rész miattam, mi?:D

@gidabiga: köpjetek le, de nekem tetszett.

Viszont kiidegelnek ezzel a kétperc adás - 3 perc adás nélkül izével.

joszif 2011.03.01. 00:56:20

most a mandarin kapcsán mégis mi a tökömet tudnak cenzúrázni

valaki magyarázza már el

dr. gernika 2011.03.01. 00:57:28

@naezjó?: Feltett szándéka volt szétbombázni a négyest, de Olival kapcsolatban a saját vermébe esett szerintem. Ha mégsem, akkor ő a legnagyobb játékos a villában.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 00:58:26

Már Alek is Dika-Éva párbajra számít... Erre el is vették a képet. :D

joszif 2011.03.01. 00:58:52

nem tudom milyen féleszű idióták vezérlik ezt az onlinet de kurvára megdobálnám őket narancsal, az se érdekelen ha kizárnának miatt :D

mama ottmarad 2011.03.01. 00:58:53

@Ari11: na és ezért se jön be?
Kiss Tibor:
Most múlik pontosan,
engedem had menjen,
szaladjon kifelé belőlem,
gondoltam, Egyetlen,
nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár,
tátongó szívében szögesdrót,
csőrében szalmaszál.
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán,
az Isten kertjében
almabort inhalál.

Vágtatnék tovább veled az éjben
az álmok foltos indián lován,
egy táltos szív remeg a konyhakésben,
talpam alatt sár és ingovány.

Azóta szüntelen őt látom mindenhol,
meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol,
szilánkos mennyország,
folyékony torztükör
szentjánosbogarak fényében tündököl.

Egy indián lidérc kísért itt bennem,
szemhéjain rozsdás szemfedő.
A tükrökön túl fenn a fellegekben
furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő.

joszif 2011.03.01. 01:00:18

A kolossit meg oda ültetném az online elé hogy nézze meg mi a faszt csinálnak az emberei mert szerintem fingja nincs róla és azthiszi hogy minden a legfaszább. A műsor végén meg majd jön hogy milyen jól és sokan nézték az onlinet.

K Tomoceusz 2011.03.01. 01:00:26

@MegLepke: B+ , legközelebb megnézem . A fene essen a lusta nemtudommimre .

joszif 2011.03.01. 01:02:11

inkább szüntessék meg mert ennek hogy 10 másodpercig van aztán elveszik... ennek semmi értelme

gidabiga 2011.03.01. 01:02:18

@mama ottmarad:

ez Kiss Tibi :D
Quimby :)

a Kasza Tibi más

Atok 2011.03.01. 01:04:49

Levelet kaptak, amiben kozlik veluk, hogy a nezok nem szeretnek ha elarulnak Alekosz % a parbajrol.

MegLepke 2011.03.01. 01:05:23

Éva kövér maga szerint. Levél. Nem mondják meg Alekosz párbaj eredményét.

@K.Tomoceusz: nem kell, de jól esett, hogy gondoltál rám, egész meghatódtam. Annyira, hogy továbbra sem ragadtatom el magam szmájlikkal veled kapcsolatban.

@mama ottmarad: na de hogy jön ez ide? amúgy fasza meg minden.

Atok 2011.03.01. 01:06:57

Alekosz szerint nem kell hencegni azzal, hogy vki ekkora kulonbseggel jon vissza a parbajrol. Persze jolesik neki, de nem szeretne hencegni vele - mondja Tibinek a furdoben

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:07:00

@mama ottmarad: Nagyon meg kell vágniuk, ha le is adják. A jelek szerint Gigi és Alek már tudja, hogy most Szundi fog párbajozni és mindketten el is szólták magukat...

Doktor Kotász 2011.03.01. 01:07:14

@joszif: "most a mandarin kapcsán mégis mi a tökömet tudnak cenzúrázni

valaki magyarázza már el"

Szerintem az online késletetett, és nem a naranccsal lehet a baj, hanem azzal, ami egy perccel később történik. :-)
Megint hozzávágják valakihez? :-)

Viccet félretéve, nekem mobilnetem van, és az online hamar lezabálná a keretet, ezért nem nézem, de van egy sejtésem. Ha valamiről úgy gondolják, hogy ez megy az összefoglalóba, akkor szerintem nem szeretnék, ha előre kiszivárogna, meg fent lenne a youtube-on, mert akkor kevesebben néznék a műsort. Emellett az is szerepet játszhat, hogy a valóságot manipulálni akarják, ezért, ha egy kiszemeltet rossz színben tüntetne fel valami, akkor cenzúra...

Gondolom én.
Tehát nem arról lehet szó, hogy kiosztják a szerepeket, mert ahogy ezek kiborulnak, csak felbaszná valaki az agyát annyira, hogy egy párbajon elmondaná, de hogy előre megkapják a szkriptet meg a szerepeket.

Egyszerűbb összezárni pár idiótát, és hagyni hagy menjen minden magától.

Atok 2011.03.01. 01:08:01

Tibi Kinarol vetit Lacieknak a szaunaban

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.01. 01:09:04

@Ari11: Ez a két gyíkarcú helyett miért nem olyan jó arcok mentek be, mint Szabó Mariann és Samu Kriszta Mazsi?!!!!!!!
Minek mentek ezek be, lealázni a játékosokat?!!!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:09:05

@joszif: Amelyikről kérdezték, hogy ki hagyta ott? Azt hiszem beszólt a géphang, hogy "én voltam", és ezért vették el a képet...

MegLepke 2011.03.01. 01:10:37

Tibi nem annyira karácsonyos.

mama ottmarad 2011.03.01. 01:12:04

@MegLepke: basszus, hol vagyok? Hat az altatóm...
de tényleg klassz , na ezért még fogok kapni :DDD

jó éjt mindenkinek!

joszif 2011.03.01. 01:13:45

@Doktor Kotász: ilyen alapon felesleges akkor, ráadásul eddigi szériáknál is ment és nem így mint most. Az hogy a youtube-ra felkerül semmit nem jelent mert azt relatíve kevesen követik nap mint nap. Akkor van gáz ha egy hírportál lehozza azt amit kiraknak youtube-ra de az online lapokkal meg nyílván kapcsolatban vannak és van ráhatásuk hogy valami ne jelenjen meg idő elött...

gidabiga 2011.03.01. 01:14:58

ez dögunalom, főleg, hogy inkább nincs adás, mint van.
jó éjt! :)
@mama ottmarad:

kicsit eltájoltad magad, de nem baj :D
Kiss Tibi MMKK :)))

MegLepke 2011.03.01. 01:15:25

FaszaTibi: olyan szinten egymás arcába csináltok, ami nem kompatibilis a kinti világban. Erzsi megmondta, hogy kint nem ezekkel az emberekkel kelsz fel... Adás el.

joszif 2011.03.01. 01:18:37

nah már 10 másodperc sem kell hogy elvegyék elég 5 is.

mama ottmarad 2011.03.01. 01:19:18

@gidabiga: Tibi - Tibi, mondom, hogy nem látom, ilyen későn meg már nem is értem :D
Jóccaka!

Doktor Kotász 2011.03.01. 01:20:55

@joszif: A véleményformáló cenzúráról is szóltam, és szerintem az a legfontosabb tényező. Amikre most kitértél, az szerintem is csak mellékszál.

MegLepke 2011.03.01. 01:25:52

A művész urak dzsakuznak Évával, Szandival, Alekkal, Bélával és egy kurva szót se értek. Csak annyit, hogy Éva néha szól, hogy eeeeegen!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:26:56

Mi a francnak küldenek be több napra vendégeket, ha ennyire f*snak attól, hogy kiadnak valamilyen külsős infót?

joszif 2011.03.01. 01:28:30

nah jólvan nálam ennyi volt véleményformáló cenzúra vagy techikai oka vagy szarom le mi van a háttérben de ez így nézhetetlen szar. Mentem aludni.
Bye Bye

MegLepke 2011.03.01. 01:28:30

Most kifejezetten örülnék, ha Éva kiabálna. Már amikor van épp adás.

MegLepke 2011.03.01. 01:31:02

@joszif: nem vagy elég kitartó, az a baj.:)

Éva kötekedős és várt 8 órát. nem tudjuk, hol. Úgy érezte jön be valaki, mert már csak nyolcan vannak.

Faszatibit lesokkolta, hogy jó az egész, őt meglepte, hogy elindult a tűz pár óra után. Juniort nem értem egyáltalán.

Szandi: Tibikém, ne félj, míg engem látsz, ha baj van, úgy sem látsz.

MegLepke 2011.03.01. 01:32:20

Tibi Évi miatt elvállalta és bejött a dzsakuba. Szandál: ha más nem, a hozzáállás jó.

MegLepke 2011.03.01. 01:35:44

Éva ocsmány kövérnek érzi magát most is, meg a CKM fotózáson is, és itt ültek és olyan jókat röhögtek. Gigit hívják a dzsakuba, be is ül. Béla meg kiszáll. Egy óra lehet szerintük. Éva szerint kettő. A vendégek miatt nincs Blikk Éva szerint (aki megosztó személyiség)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:41:09

Gigi élethű részletességgel meséli el a repülős élményeit...

Doktor Kotász 2011.03.01. 01:43:56

Egyébként a Kasza Tibiről elég annyit mondani, ha nem vendégként ment volna be, hanem ismeretlenként, mint játékos, két hét alatt kicsinálták volna, és már rég kint találta volna magát. Ahhoz képest osztja az észt. :-)

MegLepke 2011.03.01. 01:43:57

@King of Shadows: nabazmeg, tudtam, hogy a te füled még erre is vájt!:) Egyébiránt gyere már a faszbúkra hülyülni!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:45:49

@Doktor Kotász: Így meg két NAP alatt fogják kicsinálni, és ugyanúgy kint fogja találni magát. Jobb lesz így mindenkinek ... de főleg nekem. XD

Doktor Kotász 2011.03.01. 01:45:49

@King of Shadows: Lesz még belőle repülős Gigi. :-)
-Gonosz Fantomasz nevetés-

dr. gernika 2011.03.01. 01:46:19

@Ari11: Tanuld már meg összekötni a szavakat az igekötőkkel. Meg a szóközök és vesszők helye sem opcionális, nem mintha kötekedni akarnék, de ezt agyrém volt elolvasni.

Doktor Kotász 2011.03.01. 01:46:49

@King of Shadows: A vendégeket egyik realityben sem kóstolták még be. :-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:47:42

@MegLepke: Én is csak akkor hallom, ha valamelyik hajlandó TÚLÜVÖLTENI azt a sz@rt! :)

MegLepke 2011.03.01. 01:49:37

@gernika: jéééé, lecsaptad az utolsó labdáimat.:D én kezdtem, ne basztassuk szegényt, csak fokozatosan.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 01:50:19

@Doktor Kotász: Kimennek azok anélkül is. Ha az ellenség meg akar futamodni előled, ne pazarolj energiát az üldözésére (mondaná Dr. László). XD

MegLepke 2011.03.01. 01:52:43

Levéééééél! Blikk. Gigi, mikroport!

Szóljatok már kedveseim léccike, hogy LEPKEEEE! MIKROPORT! Erre várok mióta már...!

MegLepke 2011.03.01. 01:55:14

@Peter_Cs: Szeretlek! <3!

és ezzel egy időben mondják be, hogy Éva mikroport:DDDD

MegLepke 2011.03.01. 02:06:39

Kurvaannyukat, mangalica szalonnát kaptak és esznek. Ezért fogok meghízni, mert folyton esznek és éhes leszek.
Valamit beraktak a mikróba is, esznek.

Doktor Kotász 2011.03.01. 02:07:58

@King of Shadows: Nem is nagyon hadakozik vele senki...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.01. 02:10:09

@MegLepke: A mangalicaszalonna egészséges, nincsenek benne rövid szénláncú zsírsavak.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 02:11:56

@Doktor Kotász: Szandál valami olyasmit magarázott neki, hogy valaki már megint a háta mögött ugat (mármint Szundié mögött). Szerintem az a dolguk, hogy eszkalálják a már amúgy is meglévő feszültséget közte és mások között... :)

Katalizátorként ... MŰKÖDNEK!!! :D

MegLepke 2011.03.01. 02:13:04

@Peter_Cs: nekem ezzel egy bajom van: hogy én is éhes leszek, ha ezek olyan jó étvággyal esznek ottan. Vagyis meghízom a VV alatt.

MegLepke 2011.03.01. 02:15:22

Ha kapnának tojást, Laci tudna reggelire csinálni egy jó kis gombás tojásrántottát.

Doktor Kotász 2011.03.01. 02:16:27

@King of Shadows: Szerintem Szandika az, aki egyfolytában ugat mostanság...

MegLepke 2011.03.01. 02:23:23

Szandálnak vannak jó meglátásai. Viszont nálam elég hamar elrúgta a pöttyöst. Rosszindulatúan nevet mások kifigurázásán. Emlékezzünk vissza Éva Olivér általi lelárvázására. Ott kuncogott. Ildi kulturbarbározása: ott kuncogott. Namármost (igen, direkt írtam egybe), nálam Szandál egy olyan bizonytalan természet, aki naiv, de rosszindulatú. Ezen a szememben hónapok óta nem tudott változtatni. Ennyi róla a véleményem. Bármikor esik ki, nekem jó lesz.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 02:24:08

@Doktor Kotász: Az. És mások háta mögött, mert erősen hipokrita.
Vagy csak azt hiszi hogy attól majd felmásznak a falra... :)

dr. gernika 2011.03.01. 02:24:28

@MegLepke: Oh most látom, a te cérnád előbb elszakadt. :D

MegLepke 2011.03.01. 02:28:32

@gernika: ahha, csak én még finomabban intéztem és no offense jelleggel.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 02:30:16

Ja! Az megvan a tegnapi összefoglalóból, hogy Stóhl komoly fejjel előadja, a játékosok nem tudják mikor lesz a kiválasztás, aztán Ani és Dika arról beszél, hogy szombaton lesz... XD XD XD

MegLepke 2011.03.01. 02:32:06

@King of Shadows: meg, de ezekre én már nem figyelek, kiáltottak már farkast néhányszor...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 02:35:07

@MegLepke: Szerintem ezt csak azért csinálja, mert csak falkaszellemben képes létezni, és mindent annak rendel alá. Ha az alfa nőstény/hím utál valakit, ő még jobban utálja, azt akit szeret, ő még jobban szereti, stb. Tipikus bandaviselkedés.
Erre csak rádob egy lapáttal a kisebbségi komplexusa is, mivel jót tesz neki, ha "legyőzhet" valakit, vagy csak megmutathatja, hogy milyen "erős"...

MegLepke 2011.03.01. 02:39:44

@King of Shadows: egyetértek sajna és ez elég durva. ezek szerint ő soha senkiért nem képes kiállni. Megmondom őszintén, hogy engem semmi nem zavar jobban, mint ha valakivel veszekedünk és egy kívülálló kuncog - akármelyikünk véleményén a másikról. Nagyobb baj van ezzel a lánnyal, mint elsőre gondoltam - avagy kevésbé sajnálni való....

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 02:40:00

Giginek mindenre van egy becsípése...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 02:43:57

@MegLepke: Nekem ez már akkor feltűnt, amikor Zsu (az országos barátnője) kiesett, azt hiszem írtam is valamelyik post alatt. :)

dr. gernika 2011.03.01. 02:50:00

@MegLepke: Ó, ez nálam a finomított verzió volt. :)
@King of Shadows: Nekem az tetszett, ahogy meglepődött a szavazás végeredményén, teljesen összezavarta, alig tudta utána elmondani a szövegét. :)
Felüdülés volt most az ő pártatlan, intelligens műsorvezetését nézni (szerencsére el tudok vonatkoztatni az egyéb dolgaitól), bár úgy tűnt, igen komoly hullámvölgyben van éppen, ami a lelkiállapotát illeti.

MegLepke 2011.03.01. 02:52:41

ááááááááá, negatív csúcs!!!! kb. 3 mp-ig volt közvetítés. Egy fél szót kaptam el, de azt se értettem. Drága Szerkesztőim, ez komoly????

MegLepke 2011.03.01. 02:55:02

Istenem, de romcsi! FaszaTibi elénkeli a Jeremyt (fiatalok keressék ki a gugliból, mert klasszikus) lefekvés előtt...

dr. gernika 2011.03.01. 02:55:54

Olvasva az összegzéseteket Szandikáról, a híres négyes igazi vesztesek klubja volt - Olivér a suttyó izombólmegmondó, Éva az egomán idegbeteg, Alex a véglény és Szandika az önbizalommentes jobbhíjjánribi. Amilyen tüneteket mutat, simán el tudnám róla hinni, hogy molesztálták kiskorában.

dr. gernika 2011.03.01. 02:57:04

@MegLepke: Volt egy Jeremy becenevű fiúm régesrég, úgyhogy egy időben sokat hallgattam. :)

MegLepke 2011.03.01. 02:57:10

Most bocsi Peticsétől, de ha Éva nem fejezi be az eeeegen reflekcióját mindenre, bemegyek és nyakon verem.

MegLepke 2011.03.01. 02:59:08

@gernika: ohhh, én csak úgy, mert a rádióban ment. főleg a 2-től 5-ig kívánságműsorban hétfőnként.:)

MegLepke 2011.03.01. 03:08:45

Öcccsém, Junior most eszik. Hát én éhen döglök esküszöm. Laci most sorolja neki, hogy mi van.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 04:00:59

@gernika: Stóhl szerintem is jobban vezeti, mint a "Liluló fejű", vagy Balázs, nem is vele van bajom, hanem a szerkesztőkkel. Például az előbbi esetnél is miért kellett olyasmit a szájába adni, amivel komplett hülyét csinált magából? Bemondatják, hogy ezek nem tudják mikor van a kiválasztás, aztán fél perc múlva Ani mondja, hogy szombaton.

Mondjuk Buci azt állította az elején, hogy megnézte az összefoglalót, tehát valamilyen szinten mégiscsak ő szaladt bele... :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.01. 04:08:35

Véva és Szandál végleg különköltözött alvás tekintetében...

Traitor General 2011.03.01. 08:06:00

pulitzer díjat az éjszakásoknak:-)

Dick Tator 2011.03.01. 09:07:41

jó reggelt!
azon azért rendesen átsiklottunk, amit a belevalóban láthattunk (valaki említette is), hogy anikó és szandál úgymond örömöt szerzett egymásnak...vagyis anikó ujjacskái a takcsi alatt szandált birizgálta ottlenn, és szandál nyögdécselt, majd röhögés, majd nehogyabbahagyd, majd röhögés.
én csak alek anyukáját sajnáltam, aki a stúdióban kénytelen volt valamit reagálni erre (csak játszadoztak, vagy valami ilyesmit mondott)
szóval ezek most így hogy? így próbálnak érdekesebbnek tűnni? szerkesztői utasítás? vagy mi?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 09:10:46

@gernika: Az javaslom, lépj át ne olvas.
Így nem fog zavarni. Itt eddig, nagyvonalúan el nézték nekem. Gondolom rá jöttek, a hiányosságaimra.
Te ne nézd el. Ne olvasd, lépd át.
Írhatnád, hogy tanuljam meg, de hidd el,nekem ez már késő.
Rakd rám a jelet, háta ki visznek. Köszi.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 09:36:32

@Ari11: sajos nem tudunk átugrani, nincs ignore, és nyilván em is akarnak, kíváncsiak a mondandódra és nem bántani akaratk szerintem..

Teljesen normálisan szóltak, engem is nagyon zavar, csak nem akartam beszólni, és nem, soha nem késő megtanulni; most elég lett volna például elolvasni pont a példaként felhozott elnéz és rájön szavakra és nem leírni megint rosszul.

EEEENNNNYI! mondaná a lény ;)

Bandecuccoli 2011.03.01. 09:37:39

@Dick Tator: Nem siklottunk. Szóhoz sem jutunk. :DD

Ami engem mostanság kiborít, és nagyon bántja az igazságérzetem, az az RTL "beállítjuk Évát mint egy szerethető, jó fej, édi-bédi csajszi, tulképpen csak áldozat, nehogy már a nézők kiszavazzák" stratégiája. Ez a felháborító, nem a "magamra rakatom a jelet", kedves RTL!!!

@Ari11: Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak kettőtök dolgába, de már az is sokat segítene, ha a hozzászólás ablakodban piros hullámos vonallal megjelölt szavakat újra átgondolnád, hogyan is írják.

gidabiga 2011.03.01. 09:47:06

@Traitor General:

főleg, hogy a semmiről írnak :)
@Ari11:

asszem, én emlékszem, hogy mit írtál, miért rossz a helyesírásod.
semmi gáz :)
neked megbocsájtható :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 09:48:03

Köszönöm, hogy vagytok.
egeeeeen !mondaná a lény.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 09:50:35

@gernika:

C!

@King of Shadows:

Igen, Buci jobb, már csak az ironizálás szempontjából is. (mondjuk abból Balázs se rossz), de Lilu szerintem azt hinné az iróniáról, hogy az egy ország ahol az irónok élnek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 09:55:53

@Ari11:

Kijavítom neked nagyvonalúan

Az javaslom, lépj át, ne olvass!
Így nem fog zavarni. Itt eddig, nagyvonalúan elnézték nekem. Gondolom rájöttek, a hiányosságaimra.
Te ne nézd el. Ne olvasd, lépd át!
Írhatnád, hogy tanuljam meg, de hidd el,nekem ez már késő.
Rakd rám a jelet, hátha kivisznek. Köszi.

Sima retard vagy mint Alekosz, vagy a mai szokásnak megfelelően, a diszgráfia mögé bújsz mint minden retard, aki nem tud helyesen írni? :D

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 09:56:37

@gidabiga:
Hallás károsultság okán, vagy 55-évvel ez előtt, ezt még nem szűrték.
Ez maradandónak tűnik, de látod, sok embert zavar. Jobb ha be megyek a riportba, ( Hajni hoz ) hogy ki akarok menni. Simán anélkül, hogy taktikáznék.
De neked köszike az elnézésed.Jól esett.
Megyek pakolni, mert ki megyek, nem bírom a villát.: )) : ((

genevieve 2011.03.01. 09:59:51

azt hiszem lassan én is átmegyek csak olvasó üzemmódba....
nem tudom mi értelme van egymást baszogatni, kinek lesz ezáltal jobb a napja??

Bandecuccoli 2011.03.01. 10:05:37

@Ari11: Inkább jó tanácsként, semmint rosszindulattól fűtötten írtam, amit írtam, én elnézést kérek Tőled! Előbb járt a szám, mint hogy minden információ birtokában lettem volna.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 10:10:22

@genevieve:

Nem lesz jobb, csak irritáló, hogy valaki nem tud írni normálisan. Pedig szerintem ez általános iskolai szint.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 10:11:55

Retard vagyok, mint Alekosz. Lacika nyugi van,már szóltam, hogy feladtam a játékot.

genevieve 2011.03.01. 10:16:04

@Nard: tényleg azt kell mondanom, ha irritál, ne olvasd el azt amit ír, lépd át...sokkal egyszerűbb dolog mint piszkálni érte a másikat,
egyrészt ha valami személyes probléma miatt nem tud másként írni, akkor nem fog tudni másként írni....
ha pedig általános iskolai fogyatékosság hiányából nem tud másként írni, akkor szintén nem fog javulni a dolog....

genevieve 2011.03.01. 10:18:26

mondom ezt egyébként úgy, hogy nagyon nem szimpatizálok Ari kommentjeinek tartalmával:-),
de ezért nem akarom leüvölteni a fejét, mert nem ír helyesen.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 10:20:48

@Ari11:

Ki a Lacika? :)

@genevieve:

Sajnos nem vagyok toleráns lélek, mert velem szemben sem voltak túl toleránsak. Csak azt várom el, amit én is magamtól. Itt és most legalábbis, írás szinten.

genevieve 2011.03.01. 10:22:00

@Ari11: szívesen:-)

Én sem írok tökéletesen helyesen, de ez a komment ablak piros aláhúzással jelöli azt a szót ami nincs jól leírva, így tudok javítani rajta mielőtt elküldöm, szerintem jó funkció!
Használom:-)

Hódos Hajnalka 2011.03.01. 10:23:39

Na meséljetek, mi a gond?

genevieve 2011.03.01. 10:24:17

@Nard: Drága, kik nem voltak veled szemben toleránsak? Sarokba állítsam őket?:-D

Ha ez számít valamit, én szimpatizálok az írásaiddal:-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 10:24:28

@genevieve:

Meg ha halláskárosodása volt, attól még írni helyesen írhatna, attól nem az írás, hanem a beszéde romlik. Fura ez.

gidabiga 2011.03.01. 10:24:43

@Ari11:

erre emlékeztem.
és ne menj sehova :)
bár én is azért vagyok kevesebbet, mert túl komollyá váltak itt az egymásnak feszülések és a személyeskedések, az pedig nem szórakoztat.
ha komolyat akarok olvasni, kezembe fogom Dosztojevszkijt :D

genevieve 2011.03.01. 10:25:02

@Hódos Hajnalka: Csak annyi, hogy már hiányoltunk Téged és a friss hogyvolt-jaidat:-)

mézescsók 2011.03.01. 10:25:15

@gernika: Volt egy remek amerikai film is Jeremy címmel, nekem Jeremy Ironson kívül ez jut eszembe inkább erről a névről. Tiniszerelem, aranyos, kicsit búsulós befejezéssel, de nem az Amerkai piték színvonalán.
@Nard: Kevésbé elfogultan vezeti a műsort, mint akár Balázs, de főleg Lilu, akiknek a csodálatos Alekosz szinte minden második mondatukban benn van.És alkalmanként keményebben be is szól a lakóknak vagy kérdez rá dolgokra. Szerintem a három műsorvezető közül a legjobb. Aztán Balázs, Lilu viszont említésre sem érdemes rémes ruháival, farkasmosolyával.

genevieve 2011.03.01. 10:26:00

@Nard: szerintem ne bolygassuk, biztosan nem akarsz olvasni egy tudományos okfejtést a témában:-)

gidabiga 2011.03.01. 10:26:49

@Hódos Hajnalka:
Ari11 helyesírása a központi probléma, bár, ha valakiben van némi empátia, akkor az ismert okból elnézi.
de úgy látszik, sokakban nincs :(

Hódos Hajnalka 2011.03.01. 10:33:45

Néha nem értelek benneteket, olyan jó kis csapat ez és képesek vagytok hülyeségeken rugózni. Kinek jó ez?

Zelefánt 2011.03.01. 10:36:41

@mézescsók:
Na az sem ma készült, kb. 1970-egynéhányas. Fel sem merem tenni a kérdést, hogy akkoriban láttad-e, amikor
nálunk a mozik játszották, vagy később, a tv-ben?...

gibson 2011.03.01. 10:40:33

@Ari11: tegyél magasról mindenkire, aki beszól, pokolba a sok nyelvtannácival!!! :)

Hüjje nyelvtanácík

genevieve 2011.03.01. 10:42:39

@Nard: Nekem rengeteg van, adok belőle szívesen:-)

dr. gernika 2011.03.01. 10:43:33

@MegLepke: :)
@King of Shadows: Ezt tényleg hiba volt kiemelni, hiszen attól még, hogy nem jelentik be nekik előre, megszokták, hogy szombaton szoktak kiválasztani. Lehet, nem tudják 100%-ra, de gondolják, úgy állnak hozzá. Ha végül mégsincs azon a héten, legfeljebb meglepődnek.

@Ari11: Miért késő? Halálos beteg vagy?

@mézescsók: Balázs az arany középút a botrányosan rossz Lilu és a profi Stohl között. Stohlt anno még a Reggeliben szerettem meg ezer éve, Alföldi Robival mindig hatalmas bulikat csináltak hajnalban, azóta sem látta olyan minőségű reggeli műsort. Nagyon sajnálom és dühít, hogy a magénéleti baklövései még az én megítélésemet is elhomályosítják, sokan pedig határozottan legyűlölködik a képernyőről. Pedig ilyenkor érzi meg az ember a hiányát, mikor egy Lilu és egy Balázs vezetik a párbajt, ketten együtt fele annyit teljesítve, mint ő rossz passzban. :S

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 10:44:23

bdk.blog.hu/
Ő egy határon kívüli író.Hónapokig írtam a blogjába, csak hálával tartozom neki.
Személyes találkozó is volt, a könyv napon, meg blog találkozón.
Na még csak ennyit,de azért kösz a marasztalást, okítást. Léptem, nyílik már nagy nehezen ez a kurva ajtó.: ))

maghozo 2011.03.01. 10:46:25

@gernika: "a híres négyes igazi vesztesek klubja volt " - szerintem meg ők a nyertesek .A viselkedésük az ami örökre nyomot hagy az emberekbe .Emlékezni fogunk rájuk míg a másik csapatra évek múlva még a nevükre se . Mert azok a képek mik meghökkentenek amik kibillentenek a lelki egyensúlyból azok hagynak lenyomatot a tudatunkba .

dr. gernika 2011.03.01. 10:50:39

@Hódos Hajnalka: Végigolvasva tényleg rugózásnak tűnhet, mert egyszerre sok, de ha az nézzük, hogy egyetlen komment többekből egymástól függetlenül ugyanazt a reakciót váltotta ki, akkor talán lehet alapja, értelmes ezen elgondolkozni a célszemélynek. A reakció eddig mindenkiből csak plusz egy választ hozott, ez eddig tök normális dialógus szerintem. Valószínűleg hamar le fog csengeni, de amíg mindenki meg nem kapja a válaszát, addig soknak tűnhet.

genevieve 2011.03.01. 10:51:28

@maghozo: azért jobb lenne, ha az a lenyomat pozitív élmény lenne és nem negatív:-)

2011.03.01. 10:54:21

@gernika: egyszer volt szerencsém elkapni Stohl és Hajdú Steve egy délelőtti műsorát, betegen feküdtem itthon, de fetrengtem a röhögéstől.
Nem értem, miért nem ezt az arcát látjuk, ha még látjuk egyáltalán.

maghozo 2011.03.01. 10:54:27

@Ari11: Ari gyenge vagy ? Számítanak a beszólások ? Mi a csudának nézted mostanáig a vv-t ha nem tanultál belőle .
Ott is láthatod mennyire fontos a mások véleménye :DDD . Ha nem jól méred fel a helyzeted elvonod magadtól a további szórakozást.

maghozo 2011.03.01. 11:03:14

@genevieve: Van benne egy rakás pozitív is mert mindig meglepődők egy egy igyencírkusz után Éva milyen aranyos . Meg a Szandika régebbi beszólásain is sok ember nevetett . Meg az ágyba mikor kijelentette , hogy Ő a legerősebb :DDDDD az arckifejezése amit vágott mikor ezt mondta .
Alek himnusza meg a táncmozdulatai is mély nyomot hagytak bennem .

2011.03.01. 11:08:21

Közismert fitneszgurunk feleségének rótták fel annak idején botrányos helyesírását, felhívták figyelmét a helyesírás-ellenőrző használatára. Na így esett, hogy Rubint Rékának az álnevet "áll név"-ként sikerült leírnia. Ha valaki nincs tisztában a nyelvvel, (és hülye) nem igazán segít az ellenőrző.
Ha már előjött a téma, és a -ba, -be, -ban, -ben használatára vagyok háklis, mert nagyon egyszerű a szabály. A hol kérdésre -ban, ben, hová kérdésre -ba, be írandó.
Tehát ha az írjuk, hogy "A viselkedésük az ami örökre nyomot hagy az emberekbe" feltesszük magunknak a kérdés, hogy HOL hagy nyomot? az emberekbeN. Máris helyesen írtunk, és sokkal kedvezőbb képet alkottunk magunkról.
Igen nyelvtannáci vagyok, pokolba velem, de magamról tudom, mennyire befolyásol a tartalom megítélésénél is, ha helyesen van leírva a mondandó.

genevieve 2011.03.01. 11:08:33

@maghozo: az éva milyen aranyos kitételtől eltekintve egyetértek....
viszont a másik oldalon is voltak ilyen nyomot hagyó momentumok szerintem:-)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 11:09:30

Igen igaz barát vagy : ))
Kell nekem az a szép lakás, megosztom Alekoszal, meg Évával.Hülye lennék lemondani róla.
Még majd, Laci, vagy Szandi,nyer ha én le lépek.

maghozo 2011.03.01. 11:11:19

@genevieve: Mi pozitív meg mi negatív az egyénfüggő . Mindenkinek más . A kellemes meg a kellemetlen csak attól függ mi az amire figyelek . Ennél a műsornál is az ami tetszik azt sorolom akkor órákig mesélhetném .
Ha meg arra figyelnék mik a hibám mi nem tetszik is ugyanez a helyzet alakulna ki.
Csak tőlem függ . Ez meg az élet minden területére érvényes.

dr. gernika 2011.03.01. 11:11:41

@beebeer: Azt hogy most miért nem ezt látjuk, én értem, de remélem, hogy később még fogjuk.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.01. 11:12:52

@gibson:
lájkolom

hihetetlen ez a nulla tolerancia, meg mások baszogatása

el lehet olvasni?
el
meg lehet érteni
meg
tudjuk miért ír így
igen

akkor?

genevieve 2011.03.01. 11:13:19

@beebeer: nekem semmi bajom a nyelvtannácikkal:-)
azzal sem ha kijavítanak, legalább megtanulom hogyan kell írni,

törekedjünk arra, hogy helyesen írjunk, beszéljük...

de, ha valakinek problémája van a helyesírással azt meg tudom érteni, többnyire azért látszik, hogy az alapvető általános iskolai hiányosság /esetleg lustaság/ vagy egyéb mentális ok miatt alakulhatott ki.

genevieve 2011.03.01. 11:14:24

@maghozo: és vágyom a "világbékét":-D

gibson 2011.03.01. 11:20:00

@beebeer: @genevieve: szerintem TI törekedjetek arra, hogy helyesen írjatok, de MÁSOKAT ne baszogassatok ezzel. Én is világ életemben ötös voltam nyelvtanból, versenyeket is nyertem, mégis meg bírom állni, hogy ne szóljak be másoknak egy vesszőhibáért, vagy egy "muszály"-ért.
Aki magától nem figyel oda ezekre, annak hiába hívjátok fel a figyelmét a hibákra, úgysem fog tanulni belőle.

2011.03.01. 11:20:56

@genevieve: tényleg vannak olyan patológiás állapotok, mikor kialakul a helyesírás-képtelenség, de ez a ritkább.
Sokszor az igénytelenség, és mint Shobertné példájából lejön, a hülyeség dominál.

2011.03.01. 11:21:54

@maghozo: és tényleg, hidd el nekem nem bántásból írtam. :)

genevieve 2011.03.01. 11:23:59

@gibson: szerintem valamit benéztél:-)
én nem baszogattam senkit, sőt:-)

genevieve 2011.03.01. 11:24:49

@beebeer: jól van, akkor ezt meg is beszéltük:-)

gibson 2011.03.01. 11:25:50

@genevieve: csak megvédted a nyelvtannácikat, akik baszogatnak másokat.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:26:42

Lassan pirkad!
Szép hajnalt kedves evribádi!
Remélem, mindenki túl az első pálinkán, fittek és vidámak vagytok!
Már kezdem megszokni, hogy nincs új poszt!
Mi az aktuális ez ügyben?
Csak nincs valami komoly baj Hajnival?

2011.03.01. 11:27:57

@gibson: szintén nem baszogatás volt a célom, de veled ellentétben, én hiszem, ha felhívják valakinek a figyelmét egy sorozatosan elkövetett értelmezési hibára, nem vesszőkre és a "muszály"-ra gondolok, tanul belőle és hasznára válik. De részemről ennyi!

maghozo 2011.03.01. 11:28:04

@beebeer: vagy külföld meg gyerekkori betegség ami miatt az általánosból sokat hiányzik és utána meg évekig más nyelven ír mert nem Mo.n él . Magyar írást meg csak 4o felé kezdi újból ...
Sosem lehet tudni mi van a háttérben.

genevieve 2011.03.01. 11:28:54

@gibson: miért nem teccik rendesen visszaolvasni az előzményeket mielőtt le teccik szedni a fejem?:-)

2011.03.01. 11:29:22

@gibson: @genevieve: csak megvédted a nyelvtannácikat, akik baszogatnak másokat.

Ezek szerint én baszogattam másokat. Tényleg nem így volt, olvass már vissza.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:32:00

Jajjj ez a grammarfaszizmus! Minden blog leszáló ágában előbújik! Csak nehogy mi is beleessünk ebbe a csapdába!
Viszont itt az írások bukéját épp a pengeéles megfogalmazások, és a szándékolt elírások adják! Erre jó lenne tekintettel lenni minden retardált billentyűkoptatónak, és titokban elhúzni korrepetálódni.

maghozo 2011.03.01. 11:32:54

@beebeer: DDD Én JÓL nevelt vagyok mind Alekosz és minden lepörög . Szandika szerint olyan szelektíven szűrő agyal ...

genevieve 2011.03.01. 11:34:37

@maghozo: huhha, ez most számomra értelmezhetetlen:-)

maghozo 2011.03.01. 11:34:45

@beebeer: Te se tanultál a vv-ből ? Magyarázkodsz ? .:)))) Éva is mindig ott baca el ...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:35:54

Ha jól olvastam, Anikó fürge ujjacskáitól Szandika organizmust kapott?
Akkor most már végleges, hogy fizikailag is szakított Borzival, vagy számíthatunk egy gruppenkézimunkafoglalkozásra terápiailag?

maghozo 2011.03.01. 11:36:15

@genevieve: ? Melyik ? Az értelmezhetetlen ?

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 11:36:25

basszus, rohadtul abba lehetne hagyni, de azért az a másik fele, hogy ha valaki meg meri említeni, egy iszonyatosan-borzasztóan durva hibára (igekötők, ragok különírása), hogy amúgy őt zavarja, akkor az már rögötn nyelvtannáci

azért ez agybaj; kb ugyanaz, mint mikor a mérnök kolléga leadja a dokumetnációt, ami kb egy másodikos szintű helyesírásnak nem felel meg, és aztán sértődötten közli, hogy ő mérök, ő számolni tud

nem tud írni, nem tud, oké, de azért ha valaki megemlíti, sőt, akár csak toleranciára szólít fel a megemlítőkkel szemben az attól még nem egy rohadék, ne legyünk már ekkora tévedésben

amúgy meg písz legyen már, hol a poszt?? ;)

és igen, nagybetű és pont, csak épp a fiam többek között ezeket a billentyűimet szedte atomjaira, kopizni meg lusta vagyok ;)

gibson 2011.03.01. 11:37:35

@genevieve: @beebeer: gyerekek, a "baszogattok másokat" dolgot nem arra értettem, hogy itt és ma tettétek ezt, hanem azt gondoltam, hogy ti is rendszeresen javítgattok ki embereket, egy-egy vesszőhibáért vagy elírásért (ti. kiálltatok a nyelvtannácizmus mellett), ami engem végtelenül fel tud bosszantani. Ha nem így van, akkor bocsánatot kérek, nem szóltam!
Peace

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 11:37:48

@kérődzőgiliszta: hát igen, már kezdtünk lemondani Anikóról, megajánlva, hogy Alekba már csak nem szeret bele, de így van még választék, ki is tart a műsor végéig, ha ügyesen beosztja! ;)

2011.03.01. 11:38:12

@maghozo: ezzel egyetértek, írtam is, hogy vannak olyan állapotok, mikor kialakul a helyesírás-képtelenség.
Nem bántásból írtam.
Unokaöcsém szenved hasonlóban, okos kölyök, műszaki érdeklődéssel, de botrányos a helyesírása. Most, hogy főiskolára jár, sikerült elérni, hogy alapszabályokat tud alkalmazni sikerrel, ez azért fontos, mert hiába írt értelmes dolgokat, egyszerűen átsiklottak a tartalom felett.
A -ba,-be, -ban, -ben szabályt én magyaráztam így neki, azóta remekül használja.

genevieve 2011.03.01. 11:39:07

@maghozo: jól vagy mint alekosz?
szelektív szűrő az agyad, mint szandikának?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:39:49

@nyuszómuszó: Jajj csak nem azt akarod mondani, hogy Anikó ujjacskája punciban olvadó cukorka???
Hát ezt a proglémát nem szabadna besöpörni a takaró alá!

K Tomoceusz 2011.03.01. 11:40:00

A nyelvtanszakos kollegáknak ajánlom a smitpal.hu oldalt . Tanulságos és szórakoztató kettő az egyben .

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 11:40:22

@beebeer:
Szerintem, én patológiás eset vagyok.
Érdekes, ezzel szemben viszont, nagyon sikeres. Akár anyagilag, (közép )munka terén, szóval érdekes dolog ez.

maghozo 2011.03.01. 11:41:43

Szandika mondta Alekosznak ,hogy szelektívan szűr az agya és azért nem emlékszik ...

genevieve 2011.03.01. 11:42:44

@gibson: egyetlen dologért szokta néha szólni a muszály-muszáj témát illetően, azt valahogy ne bííííííííírom elviselni:-)

de ebben a fórumban még senkit nem javítottam ki helyesírás témában:-)

itt is csak annyit írtam, hogy magamra nézve elfogadom a nyelvtannácik javítását, mert én cikinek érzem, ha rosszul írok/mondok valamit, így igyekszem tanulni a hibáimból:-)

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:43:37

@Ari11: vélhetően nem nyelvi lektorként vagy olvasószerkesztőként tengeted a mindennapjaidat!
Adj hálát a sorsnak! Egy dolgozók esti iskolájában (ha van még olyan) biztos hamar felzárkózhatsz!
Elég ügyeske vagy. Pl. a zs betüt is megtaláltad azon a sokgombos izén.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 11:43:38

@kérődzőgiliszta: azért a hancúr kapcsán vízionálom Anikó nemrégiben még meglévő rozsoákos karmait, uhh, két hétig keresztben lesz a lábam ;P

maghozo 2011.03.01. 11:44:01

@kérődzőgiliszta: Ez nem probléma hanem élethelyzet .:))))

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:45:55

@nyuszómuszó: Hát ő egy profi műkörmös! Mit tudhatod, lehet, hogy éjszakára leveszi, nappalra visszaragasztja, mint más a protkót!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:47:41

Kamerát minden takaró alá!

KISCSILLAG 2011.03.01. 11:49:23

@nyuszómuszó:

rátapintottál a lényegre, nem történt semmi, csak megjátszották a dolgot a kamerának... Anikó okosabb annál semmint hogy ilyennel rongálja az imázsát...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 11:49:59

nem tudom eldönteni, hogy ez most Anikó népzerűségének jót tett, vagy rosszat, de talán inkább a rosszat-ra szavazok

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 11:50:29

@KISCSILLAG: perze, Ani bent a legokosabb, ezt az elejétől fogva modom

maghozo 2011.03.01. 11:50:31

@kérődzőgiliszta: Nem elég az arckifejezés meg a kitágult pupillák ?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:50:56

@nyuszómuszó: Ha kibújna belőlem a perverz, gusztustalan kismalac, írnék ide most olyat... De attól tartok, mások is most költhetik el előreggelijüket, és félek, hogy maradandó tápcsatorna károsodást okoznék nekik.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:52:10

@maghozo: Nem! Én egy hiperrealista, perverz, abberált állatkert vagyok!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 11:55:46

@KISCSILLAG:
Na, ha jól látom, egy nem titkolt Anikó-fanra bukkantunk!
Mesélj, hogy látod ennek a két nyikhaj látogatónak az esélyeit a kis védencednél?
Lesz levélária? Tatjána levele?

2011.03.01. 11:56:24

@Ari11: a patológiás eset nem degradáló kifejezés. Orvosi indokkal alátámasztható eltérést jelent.
Egyáltalán nem arra céloztam vele, hogy ne lehetnél sikeres. Miért ne lehetnél?
Én például nagyon nem vagyok az, most hogy megnéztem, mennyit is kerestem a múlt hónapban.... :(

gibson 2011.03.01. 11:56:44

@genevieve: világos, akkor nem szóltam!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 11:59:05

@kérődzőgiliszta: lécilécilécííííííííííííííííííííí

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 12:01:16

@beebeer: Hát, a patologián biza kevés a para!
Választhattál volna valami jobban dotált területet! Lehettél volna jólmenő, rózsadombi nőgyógyász! De nem, te itt kapirgálod a hamuból a nyelvtan rézkrajcárjait!

2011.03.01. 12:01:33

@kérődzőgiliszta: Anikó tényleg műkörmös? Több van abban a lányban, csak azért kérdem....

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 12:03:14

@beebeer: hát, hivatalosan akként ment be a vellába

a Királynőben még színészként indult

az is elhangzott pár hete, hogy járt valamilyen főiskolára, de otthagyta

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 12:04:50

@nyuszómuszó: Nane! A legenyhébbtől is az összes blogból kitiltva, Szalai Annamária korbácsai alatt kúszhatnék-mászhatnék! Még azokból a kerületekből és városokból is kitiltanának, ahol iskola van! Mehetnék politikusnak, vagy média-pszichológusnak!

dr. gernika 2011.03.01. 12:04:58

@beebeer: Ami engem felidegesített most, az a fejlődni akarás tökéletes hiánya. És én ezt tartsam tiszteletben, mert neki difije van. Megértem, ha hátránnyal indul, de legalább fogadja már jól az építő kritikát, nem hiszem, hogy akarattal nem lehetne pozitív változást elérni.
Igyekszem többet nem megnyilvánulni a témában...

2011.03.01. 12:05:00

@kérődzőgiliszta: jaj, jaj, nem, nem vagyok patológus!!! :)
A patológiás eset nem konkrétan a boncolást jelenti. Kórtan a jelentése.
Bár én voltam boncoláson, kb. 5 percig. Már az Y-vágásnál padlót fogtam.

maghozo 2011.03.01. 12:05:16

@beebeer: Csak volt .Mostanra már színésznő .

2011.03.01. 12:08:11

@nyuszómuszó: tényleg, valami tanárképző ugrik be. Ahogy olvastam pár napja, mire kijön komoly szerződés várja. Bódy Sylvi (nem tudom jól írtam-e le a nevét, ennyi y van benne tényleg?), szóval Bódy Sylvi utódjaként emlegették.
Nála mondjuk jobb lesz szerintem, Anikó tud beszélni.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 12:08:52

@nyuszómuszó: Jajjj! Amatőr színészpalántatanonccsicska volt a bajai színkörben! Gondolom, ő volt a rendező mani/pedikűröse, és ezért kisebb statisztaszerepeket osztott rá! A rendezői utasításokat, mint pl. "Anikó, húzz el onnan a picsába" pedig képzésként értelmezte!

2011.03.01. 12:08:58

@maghozo: műkörmös, tanítóképző, színésznő... Anikó, a reneszánsz ember. :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 12:10:03

@kérődzőgiliszta: nincs anál vidámabb dolog, mint úgy befejezni egy meggndolatlanul elkezdett káromkodást, hogy kompatibilis legyen a két éves gyerekkel - aki így is tudja, hogy valmai nem kóser és boldoban ismételgeti, de mivel számára máhogy értelmes, nem fog kínos helyzetbe hozni a védőnőnél, meg a nagyinál

szóval, ha mr felcsigáztál, erőltesd meg magad szépen! ;)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 12:13:06

@beebeer: most hogy épp az aktuális napiszar újság kinek az utódjaként emlegeti, ehh

más kérdés, hogy BSnél eséllyel vállalhatóbb a feléépése (bár nyilván az előbb emlegetett leányzónak nem is az iqjára kíváncsiak - más kérdés, hogy ő ekem örök megfejthetetlen talány, mert _szerintem_ sem az arca, sem az alkata nem szép kiemelkedően, tök átlagos, de mindegy)

DE azt gndolom, Anikó tényleg egy nagyo használható karakter a média számára (és még esze is van annyi, a másik tyúkkal ellentétben, hogy ne ismételgesse, hogy ezért ment be)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 12:14:06

@gernika:
Schmitt Pál
Van még aki fejlődésképtelen.Azt te még is meg hallgatod. Veled nem lehet együtt élni a villába . : (((

Ayesha (törölt) 2011.03.01. 12:14:36

sziasztok, ma reggel néztem meg az öf-t, Algaevő megint felkúrt idegileg:)

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 12:14:50

@kérődzőgiliszta: Na de én, mint ahogy ez látszik is, kifejezetten rosszindulatú vagyok! Minden bizonnyal ez a Bajai Színpad ez valami titkos színházi műhely, ahonnan Broadwayre pattognak a sztárok! Tegnap is mintha azt hallottam volna valamelyik sztárocskától, amikor a szobrot szorongatva dadogott, hogy hálát rebegett a Bajai Színkörnek, és külön megemlítette vv Anikót, akit - szerinte - érdemtelenül taszított le a trónról.
Na de majd a vv4 után!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 12:15:32

@kérődzőgiliszta: hát, mondjuk ezt nem tudhatjuk, éppenséggel miért ne játzshatott volna az amatőr színészkörben; ez már csak rosszidulat

Különben meg, ha elő kellett bent épp adni valamit, tényleg ő volt a legjobb (tudom, nem nagy szó), sőt, sok ifjú színésztitánunknál is jobb volt (tudom, ez sem nagy szó ;) )

Pl nagyon szép artikulációval beszél (ami akkor a legaranyosabb, ha be van rúgva) - most az akcentusát nem számítom, arról nem tehet, meg majd elhagyja

Ayesha (törölt) 2011.03.01. 12:19:11

@nyuszómuszó: a BB1-es Zsanett is abbahagyta a TH-zást:)
Robothgép.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 12:19:43

@nyuszómuszó: Gondolom, téged nem gázolt el az az információs szupersztrádán száguldó plakátkép, melyen feltűnik Anikó neve, mint kartáncos, vagy mi.
Máskor nézz körül!
:-)))

2011.03.01. 12:20:10

@nyuszómuszó: biztos nem Bódi Szilvi IQ-jára kíváncsiak, de sajna a hölgy gyakran meg is szólal, arra meg tényleg nem vagyok vevő.
Anikó sokkal okosabb ebből a szempontból is, mint Éva.
Emlékszem, mikor Mónika-showt rendeztek, Balázs milyen pikírten konferálta be Éva jelenetét, "nézzük meg őt is, hiszen tudjuk, hogy a médiában szeretne dolgozni" valami hasonlót mondott, de az arckifejezés többet árult el, mint kellett volna.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 12:23:31

@kérődzőgiliszta: nem értelek, bizony isten, az összefüggést legalábbis nem látom, hogy ez miért degradálja Anikó ottani tevékenységét; egy ilyen színjátszókör (és nem a Nemzeti Színház) jó dolog, és csapatmunka
Ha abban résztvett, akkor abból profitálni is tudott

2011.03.01. 12:23:33

@kérődzőgiliszta: Ne mááááár! Natalie Portman bajai???? :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 12:24:48

@beebeer: jó, hát mondjuk arcért BAlázsnak sem kell a szomszédba menni; míg élek el nem felejtem a Z+os/vivás videóját, amikor elvileg adáson kívül méltóztatott megnyilvánulni, omg

sannya 2011.03.01. 12:26:11

joreggelt...

korbe szabad nezni,vagy meg mindig elesloveszet van???

2011.03.01. 12:26:13

@Ayesha: Ó, BBZsanett és a Domestos? Vajon mi lehet velük?
BB párját, Szabolcsot láttam párszor Csongrádon felszállni a pesti buszra. Szegény, roppantul szégyellte az arcát pár évig.

2011.03.01. 12:28:17

@nyuszómuszó: van arca Balázsnak, szó se róla van, de azért bírom. Reggelente őket szoktam hallgatni.

Ayesha (törölt) 2011.03.01. 12:29:38

@beebeer: Mekkora karrier, aztakurva.
(mondjuk én csak maradjak csöndben, megint a telefont bűvölöm, hogy hívjanak munkaügyben...:)))

2011.03.01. 12:30:27

@Ari11: Sp-vel kapcsolatban a legjobb kommentet egy sportblogon olvastam:
Jövőre az köztársasági elnöki beszédet Tarr Béla rendezi, az elnök úr gyalog indul Gödöllőre, az első mondatok Mogyoródnál hangzanak el.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 12:33:46

@nyuszómuszó: Jajjj! Anikó felsőfokú színművészeti tanulmányiról igyekeztünk lerántani a rágabalyodott leplet.
Mellesleg én hasonlítottam Anikót a fiatal Pécsi Ildikóhoz (L.: Aranyember). Titokban megelőlegezve neki azt a bizalommal átitatott opciót, hogy kitűnő futballista feleség és/vagy szocialista nagyasszony válhat majd belőle. Mondjuk ez utóbbihoz már elég nagyra nőtt a pofája!
@beebeer: Ha ez eddig számodra titok volt....

dr. gernika 2011.03.01. 12:37:30

@Ari11: Annak a véglénynek nem vagyok kíváncsi a gondolataira. És nem a fejlődésképtelenség idegesít, hanem az akarás hiánya.
Egyre rosszabbul reagálod le a dolgot.

Bandecuccoli 2011.03.01. 12:42:21

@beebeer: Az arcáról csak annyit, hogy tavaly év vége felé az egyik reggeli műsorában magából kikelve szidta a nagy teljesítményű gépjárművekre kivetett adót, amit akkorra már 4 hónapja eltöröltek. Nagyjából ugyanebbe a mondatába fűzte bele, hogy az üzemanyagokból származó állami bevétel egy része az Útalapot gazdagítja. Na azt meg 1999. január 1- től törölték el.
Szóval akkor eszembe jutott, hogy lehet, hogy baromi nagy ász, de azért utána olvashatna egy kicsit, ha már ilyen markáns véleményt fogalmaz meg. Nekem azóta nem hiteles. Sőt, mondhatni kiábrándultam belőle.

multi84 2011.03.01. 12:47:39

@ptxwux: Jól nyomja a csaj, 3 hónap alatt 4 pasiba szerelmes most meg megújjazza a szandikát. Grt. szép teljesítmény.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 12:47:51

@gernika:
Bazd meg, az akarás meg lett volna, de ha az agyam nincs be állva rá ? Akkor képtelenség. Így olyan képességeket kell használni, ami kiemelkedő. Ez eddig bejött. Nézd meg Dr Laci, hozzám képest egy bal fasz, kommunikációban.
Van ami nem megy, valóban patológiás esetek is léteznek. De remek, humorral, jó beszélőkével, az ember sztár is lehet, nézd már meg, mitől népszerű Alekosz. Csak ide nem férek be, de ezzel szemben, az életben, le verek pár itt blogolót.

2011.03.01. 12:52:37

@Bandecuccoli: tényleg vannak felszínes dolgai, sőt dolgaik, Rákóczi Ferivel egyetemben, én valójában a reggeli műsorból Vadon Janit csípem nagyon, gonosz, gyilkos kis humora van.

Hódos Hajnalka 2011.03.01. 12:52:45

@Ari11: Ari, nyugi, nem bánt itt téged senki. Na, gyere, add a kezed, veszek neked télifagyit, sétálunk egyet, itt megint esik a hó, jó lesz?

2011.03.01. 12:56:57

@Ari11: vetted a történet humorát? Tudod milyen hosszú snitt lenne Schmith Pál sétája Mogyoródig? Még Tarr Bélától is sok lenne...

csicserierika 2011.03.01. 13:02:39

@multi84: nem vagyok hajlandó megnézni, hogy Szandál hogy nyögdécsel. Most ez a trendi, mert én akkor nagyon öreg vagyok.Már annak is örültem, hogy nincs kamera éváéknál és Gigiéknél. Szandált még Alek is csak ímmel-ámmal dugná meg, ezt mondta is, hogy nem esete, erre most Anikó mi a francért égeti magát?
(ímmel-ámmal hogy kell helyesen?)

dr. gernika 2011.03.01. 13:04:21

@Ari11: Jólvanna, higadás, kilégzés-belégzés..

(csak úgy mellékesen, merő jóindulatból: beállva; balfasz; leverek)

dr. gernika 2011.03.01. 13:05:58

@csicserierika: Helyesen írtad.
Szandál nem nyögött, csak sóhajtozott, szerencsére.

KISCSILLAG 2011.03.01. 13:06:40

@csicserierika:

nem hiszem, hogy ekkora körmökkel valódi műsor ment... az meg nagyon melós dolog lenne minden esti fogmosás után levenni őket...

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.01. 13:09:27

@Hódos Hajnalka:
Menyünk, a téli fagyi,meg a gyerek koromat idézi. Nagy Ajándék volt, ha apám adott rá pénzt : ))))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 13:11:30

@KISCSILLAG: ki tudja, hol tart már Szandál ingerküszöbe, nem azért ;D

csicserierika 2011.03.01. 13:14:18

most úgy teszek, mint pcc kollega: egy másik fórumon olvastam, baromira tetszik: akkor is ilyen elnézően bazsalyognának a kedves nézők, ha Béci baráti gesztusként kiverné Lacáét? Ezt kérdezem én is.

Hódos Hajnalka 2011.03.01. 13:14:56

@Ari11: Na akkor sapkasál, és ne szívogasd az orrod, mert megőrülök tőle, itt a papírzsepi, kivan a derekad, gyere ide, berakom. Na, indíts, én is megyek, csak megállok köhögni a másodikon, figyelj oda, hogy a kutya ne kukázzon a sarkon. :D

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 13:18:29

@csicserierika: igen, ez általánosságban folyton feltehető kérdés ebben a témában

azért most, hogy belegondoltam, hát izé, böeeee

Ayesha (törölt) 2011.03.01. 13:23:07

de unom ezt a rohadt angolt mára...na mindegy, csinálom.
De közben figyelem ám itten a pszichológiai hadviseléseket:)
Megnéztem a Szandálujjazós videót, van egy érzésem, hogy nem történt ottan semmi extra...

sámán kajac 2011.03.01. 13:51:34

idézet innen: www.valovilag.hu/cikk/357367

"Szandika, borzasztó durva dolgokat mondasz Évának és Alekosznak, szembe is, meg a hátuk mögött is, mocskos szájú lettél és bántóan pimasz, az elején bírtalak, még esélyesnek is láttalak a fődíjra, de sajnos elvesztetted a realitásérzékedet, megértem, hogy rettenetesen nehéz a bezártság, de ezt a csatát már elvesztetted, sok néző, aki eleinte szeretett, már csalódott benned, úgyhogy nyugodtan pakolj össze, már eljátszottad az esélyeidet, a csiki-csuki játékaiddal és átpártolásaiddal, amit sajnálok, de ez van. Alekosz, Béci, Anikó és Éva esélyes az első 4 helyre, a többi azon múlik kinek az idege bírja tovább...
2011-02-28 12:34:10"

sannya 2011.03.01. 13:53:41

@Ayesha:
dehogynem tortent...
szandalt leverte a viz rohoges kozben...
:D

Ayesha (törölt) 2011.03.01. 13:55:20

@sannya: ez számomra nem extra:)
az extra az lett volna, ha Lázár rájuk veti magát:D

sannya 2011.03.01. 13:57:15

@Ayesha:
vagy a zelefani...
:DDD

Ayesha (törölt) 2011.03.01. 14:00:13

@sannya: :D:D
azt hittem ez a két dolog ugyanaz.

sannya 2011.03.01. 14:02:05

@Ayesha:
:)))))))

bar ha jobban belegondolok...

mondjuk nekem szandalka az a fajta no,akinel az oroszlant is szoges bottal kell abajgatni,hogy ranezzen...

effektíve 2011.03.01. 14:02:45

annyi a sztori,h mivel áll rendelkezésre normál ffiember,átment a csajokra.kb 50%ban ezért lesznek leszbikusok a csajok nem?

sannya 2011.03.01. 14:04:10

@effektíve:
akkor maximum bi,nem???

vagy man ki tudja...
ezeknel a meheknel miciacko ota semm nem biztos...

genevieve 2011.03.01. 14:04:49

na látom végre kitört a világbéke:-)

effektíve 2011.03.01. 14:06:56

@sannya: sztem rájönnek,h bejön nekik és maradnak a csajoknál.meg a kevés kivételtől eltekintve nem is jut más

sannya 2011.03.01. 14:09:55

@effektíve:
ebben nem van lenni nekem tapasztalat,ecceru pasi vagyok,aki mmkk a noket csodalja...

2011.03.01. 14:17:41

@sannya: szexeltek, szexeltek... Und? A szomszéd is szexelt, jó nem láttam, de hallani igencsak hallom.

sannya 2011.03.01. 14:19:21

@beebeer:
kis kivancsi...
hallgatozni tetszik???
:D

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 14:19:51

@sannya: ez a gigi szexelt a villában a legszánaélmasabb hír, komolyan

Nem láttuk, nem hallottuk - jó is, hogy így történt; egy egész csomó ember szexel a világban, akiket szintén em látunk, nem hallunk - kit érdekel?

hexensussz 2011.03.01. 14:20:11

@beebeer: "Ne mááááár! Natalie Portman bajai???? :)"

Miért csodálkozol? Dobj el egy követ, és bajait találsz. :))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 14:20:44

@beebeer: hehe, még majdnem beírtam, hogy a szomszéd ilyenirányú tevékenységéről többet tud az ember ;P

sannya 2011.03.01. 14:22:23

@nyuszómuszó:
az egesz musor szanalmas...
:D

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:23:58

@sannya: Soha nem késő váltani!
:-)
Monygyuk (remélem, hejesen írtam?), én még várok vele egy cseppet! Azt pl. kifejezetten nem élveztem, amikor az urológus megujjazott! De, - tudom, - ezt is szokni kell!

iinside 2011.03.01. 14:24:02

hahó kommentlakók!
Az Anikó - Szundika témához:
kezeket a paplan alá, éljenek a csajok!

genevieve 2011.03.01. 14:26:26

@kérődzőgiliszta: miért nem szóltál neki, hogy nyálazza be?:-D

2011.03.01. 14:27:34

@sannya: hallgatózni? Arra semmi szükség, az új szerzemény olyan frekvenciákban mozog a csúcsponton, hogy még a lépcsőházban is hallatszik a sikoltozás.
Rendes srác egyébként, csak nem tudja, milyen vékonyak errefelé a falak.

sannya 2011.03.01. 14:28:18

@kérődzőgiliszta:
bleeeeee...

akkor inkabb leszbikus leszek...
:)))
kialakuloban levo sulyos cicifuggoseggel...
:DDD

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:28:50

@Hódos Hajnalka:
Na, ha elláttad a poronytyokat, akkor uccu! Ilyenkor télen pemetefű cukorkát kell szopogtatni!
Áruld el, a tegnapit írod, vagy egyből nekiállsz a holnapinak?

2011.03.01. 14:29:19

@nyuszómuszó: de még mennyit!!! Sokkal többet megtud, mint amit szeretne.
Mellettünk egy huszonéves srác lakik, elképzelheted, hétvégeken mintha nonstop pornócsatornát néznénk.

sannya 2011.03.01. 14:29:35

@beebeer:
ez ismeros,otthon nekem is van ilyen szomszedom...
:)))
itt meg szerencsere egyedul(vagy ha van parom,azzal)lakom,nincs szomszed se kozel,se tavol...
:DDD

2011.03.01. 14:33:28

@sannya: Szerencsés ember vagy, és mi ez, egy sziget?
Mindig szerettem volna egy szigeten lakni, perszer internettel meg minden...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:35:28

@genevieve: Szóltam, de azt monda, nem ízlik neki a vazelin!
A másik kezével a zsebében érdekes mozdulatokat végzett!
Elhatároztam, hogy ezután csak női urológushoz megyek, de még nem találtam egyet se!

@sannya: Tesó, megsúgom, ma a pánszexualitás a trendi! Focimeccs után körbehőmérőzni a kapu mögötti susnyákosban, oszt otthon jöhet az asszony! Az inyencségekre vágyók előtte bekukkanthatnak a kecskeólba!

sannya 2011.03.01. 14:36:30

@beebeer:
cape varde...
:)

a tengerparton lent van egy kis kvzo,a tetejen egy pici lakas...
nyaron nyuzsi kicsit,akkor majdnem nonstop mukodunk,de ilyenkor beke es nyugalom...
:D

iinside 2011.03.01. 14:37:33

egyébként meg bennfentes forrásból tudom: ez titkos küldetése volt az Anikónak, tegnap kapta a riportban: "vagy kielégíted a Szandálkát, vagy elintézzük, hogy fogakat növesszen a fehérneműd és szétmarcangolja a mókusbundádat!"

sannya 2011.03.01. 14:37:44

@kérődzőgiliszta:
nem vagyok egy trendy valaki...
:D

2011.03.01. 14:45:21

@sannya: elöntött a sárgaság... Most visszavonulok, nyalogatom sebeimet, próbálom ledobni az irigységet... Tudod mit, te vagy itt a legsikeresebb ember...
Tudod, hogy itt Pesten nyálas szürke az ég, na jó, most pont gyengén kisütött a nap, de 3 fok van és minusz 8 lesz este?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:46:26

@sannya: Lépést kell tartani az idő szavával, különben magad alatt vágod a fejszét!

2011.03.01. 14:47:46

@kérődzőgiliszta: most nem tudom mi a baj az urológusoddal. Csak élvezte a munkáját, már az is baj?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:50:11

@beebeer: Na mivan? Ablak is van a bonctermen? Ha ügyesen kiszeded az arany fogtöméseket és az újrahasznosítható implantátumokat, akkor neked is telik majd kávézóra! De addig még sokat kell a tepsit slagozni!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:52:03

@beebeer: Ez csak olyan, mint a háziszex, amit csak az egyik fél élvez! Monygyuk igyekezni kell, hogy nehogy a szopóágra kerüljünk!

sannya 2011.03.01. 14:53:57

@beebeer: sargasag erre nincs,malaria meg csakcsak...
:)
de ha nem iszol mostalan gyumolcslevet,akkor nem lesz gond...
:DD
eljen a nesztea es az ertekek...

sannya 2011.03.01. 14:54:38

@kérődzőgiliszta:
nem fogom,mert nekem az oliver nagy hianyerzetet hagyott a szervezetemben...
:D

genevieve 2011.03.01. 14:57:44

@sannya: na valljad be hol tanyázol:-)

Bubis 2011.03.01. 14:58:00

Miért nincs még mindig új hv a tegnapi adásról?

2011.03.01. 14:58:14

@kérődzőgiliszta: a dolog úgy néz ki, hogy először meglep, aztán ötletet ad a délutáni szexhez, de ahogy telik az idő, egyre terhesebbé válik, mondjuk nekem annyira nem, de életem párja a múlt hétvégi maratoni szex után, már kezdte utálni, nem igaz, ez nem lehet igaz, csak morgott a 3. órában. :)

sannya 2011.03.01. 14:58:19

@genevieve:
man irtam(vagy sokszor)...
cape verde...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 14:58:22

@nyanyanya: melyik nem világos a cím, vagy a videó? ;D

sannya 2011.03.01. 14:58:56

@Bubis: mert hajni telifagyizni es oltoztetni van,nem er ran(k),pornepre...
:D

genevieve 2011.03.01. 14:59:18

@sannya: jaaaaa, azt hittem csak cifrán káromkodsz:-D

gastro vazze 2011.03.01. 14:59:21

Ari11 tényleg katasztrófális téged olvasni, fordithatnál egy kis figyelmet a helyesirásra (nem a helye sirásra...), vagy kevesebbet nyilatkoztassál ki...:P:))

genevieve 2011.03.01. 15:00:24

@sannya: na meggugliztam:-)

UUUUUUUUTÁLLAK:-d

sannya 2011.03.01. 15:02:04

@genevieve: nem vagyok en olyan,hogy csuful beszeljek...
:D
utalni meg miert is???
se tejfol,se turorudi,se fott-fustolt tarja tormaval,se szallagos fank...
:(
de megyek haza a jovo heten,majd potolok...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:02:41

@sannya: éppen fel akartam ajánlani, hogy majd én viszek neked:-D

gastro vazze 2011.03.01. 15:02:51

nyanya: maszatolasnak hivjak Honey:)... Azt nem tudom minek rohogte el magat minden csucskozeli alkalommal Anikam, lehet uj(j) dolog volt ez neki?!
Sima felebarati segitseg volt ez nem mas....A noi Torrente;)

sannya 2011.03.01. 15:03:45

@genevieve:
ok...
:)
a tejtermek nem jo,mert a ropcsire nem engedik fel,vonattal/hajoval meg nem jo...
a husi meg csakcsak elall,de a fank biztos elfogy,mire ideersz...
:C

2011.03.01. 15:04:04

@sannya: hogy a jó égbe lehet odakeveredni? Csak azért kérdem, mert standard baráti körünk simán a csőd szélén áll, van köztünk optikus, tanár, egészségügyis, grafikus, autószerelő, építész, meg mi informatikusok, nagy röhögések közepette próbáltunk új pályát találni, mikor megszületett az ötlet, hogy menjünk Ausztriába árufeltöltőnek.
Én ellenzem, ha már megyünk, menjünk jobb helyre.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:04:32

@beebeer: Hát nálunk is a rosszul sikerült harmadik menet a leghálásabb téma.

@nyanyanya: ezaza minek láccik
Ha bevetted volna reggel a Cavingtont, akkor talán visszaemlékeznél valami hasonlóra, a múlt évezredből! Vagy nem volt paplanod?
:-)

sannya 2011.03.01. 15:04:34

@gastro vazze:
akkor ezert nincsenek nekem (nem csak fele hanem egesze)barataim csak baratnoim???
:p

genevieve 2011.03.01. 15:05:34

@gastro vazze: talán azért röhögtek, mert szívatják a jó népet:-)

nyanyanya 2011.03.01. 15:05:44

O micsoda prud nuni vagyok. Engem 3 honap bezartsag nem varazsolna leszbive es asszem ilyen fajta segitojobbot sem tudnek nyujtani:D

@gastro vazze: mikor felebarati segitesz mar vegre?:D

genevieve 2011.03.01. 15:06:31

@sannya: amerikába is simán lehetett vinni turó-rudit:-)

fánkot meg csinálok helyben:-P

nyanyanya 2011.03.01. 15:06:33

@kérődzőgiliszta: nekem csak a misszionarius poz remlik, akkoriban az volt a meno!

sannya 2011.03.01. 15:06:39

@beebeer:
kapok a pofamra megint az offolasert,mar latom...
:D
olaszorszagban eltem,lejottunk pihenni,megtetszett,ittmaradtam...
van egy ceg,8kvzot/ettermet tart fent 4 szigeten,abbol az egyiket vezetem...
jopofasag,ejjel zene,amolyan lounge stilus,napkozben dogles,csonakazas,tanitom a lanyaim kvt fozni,koktelozni...
nyugalom...

ennyi...

sannya 2011.03.01. 15:07:48

@genevieve:
amerikaba nem megyek,nem szeretem sok buta ember egy kupacban...
:)))
nekem a multkor szoltak ferihegyen a karton turorudi miatt,kenytelen voltam szetosztogatni...
:c

genevieve 2011.03.01. 15:08:45

@sannya: és ime az élet császára:-D

sannya 2011.03.01. 15:09:19

@genevieve: ja,a fank...
itt nem van hazi baraclekvar,eleszto,a rakott krumpli miatt is ugy neztek ram,mint a vettmalacra...
:D

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:09:30

@gastro vazze: Úgy is mondhatnánk, hogy szerkesztői utasításra letöltött egy torrent fájlt!
Szandinak vicces volt, hogy nem kell dolgozni a témán, mégis jó!
Már egy csikló implantátumon gondolkodik, hogy könnyebben fellelhető legyen a pecek! Egyem a csúnyáját!

gastro vazze 2011.03.01. 15:09:46

@nyanyanya: meg a vegen kiposztolnad fb-re, akkor meg vegem (meg neked is:)));)

genevieve 2011.03.01. 15:09:49

@sannya: nem a kézi poggyászba kell berakni:-)
10 év alatt egyszer sem volt gond:-)

sannya 2011.03.01. 15:10:39

@genevieve: dehogy is,proli uzletvezeto,rovidgatya,strandpapucs,kopaszfej,napszemuveg...
:)
se rozsadombi lakoparki gipszkarton palota,se varosi dzsipp,se aranyora,se papirpoharas kv,se gumicsizma...
:)))

2011.03.01. 15:11:00

@sannya: nem akarok rosszba lenni veled, azért csak az orrom alatt mormolom: dögöjjémeg, dögöjjémeg... :)
Ha mi is lemegyünk, megtetszik, tudsz munkát adni ilyen magasan kvalifikált munkaerőknek, mint mi, mondjuk a fekete mosóban?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:12:26

@nyanyanya: Nos, hát megadok egy-két kulcsszót, oszt gúglizz rá! Kezd a doggy style-lal!
Ha végeztél vele, szólj! Megy a következő.
Az úttörő ahol tud, segít!

genevieve 2011.03.01. 15:12:38

@sannya: pont azért:-)

nem a tárgyak birtoklásától lesz valaki az élet császára:-)

gastro vazze 2011.03.01. 15:13:05

sannya: gondoltam, hogy vendeglatasban melozol: arrafele nincs nagy igeny mernokokre, orvosokra ugye...:P

2011.03.01. 15:13:36

@sannya: egyébként már csak attól is megesz az irigység, hogy nálad biztos nem járt a héten a gázleolvasó.

nyanyanya 2011.03.01. 15:13:44

@gastro vazze: szegyelsz mi?? Azert mert a 150 centis 120 kilos testem jon be?? Ez nagyon rosszul esik!

sannya 2011.03.01. 15:13:48

@beebeer:
:)
minimalkonyha van,nincs fekete mosogato...
:)
igaz,antsz se,vagy mi az a vacak...
:DDDD
mondjuk a nagy hotelekbe kell,de oda menjen az ujgizdag...
megdogolni meg...rajta vagyok...
:DDD

amugy munka van,folyamatosan keresik a kis "trafikok" az europai nyelven kommunikallo emberkeket...
itt a portugalon kivul nem nagyon megy semmise...

nyanyanya 2011.03.01. 15:14:50

@kérődzőgiliszta: ez durva, csak ovatosan nem biorja mar ugy a peszmekerem!

sannya 2011.03.01. 15:15:15

@gastro vazze: nevetni fogsz,ket evig volt egy erdelyi tanarkepzos kislanyom,aki pultozott...aztan talalt egy marokkoi pasit maganak,aki gazdagabb,mint a magyar allamadossag es elvitte 37dik felesegnek...
azota is boldog es elegedett...
:D

sannya 2011.03.01. 15:16:50

@beebeer:
lehet nevetni fogsz,de a kvzo komplett rezsije egy honapra nincs 150 eur...
egyszer kiszamoltam,hogy csak a nyeresegbol nyaron 15 nap alatt kitermelem a komplett koltsegeket,a tobbi tiszta haszon...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:17:57

@sannya: Na mi vagy te majomkutya? Brazil gépsor mellett talicskaraktáros?

sannya 2011.03.01. 15:18:10

@genevieve: foldi javakhoz felesleges ragacskodni...
inkabb uszom egyet az oceanban,az mindennel tobbet er...

sannya 2011.03.01. 15:18:53

@kérődzőgiliszta:
szuvenir jogom majomkutyanak lenni,ugyhogy ezt ne vond meg tolem...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:19:51

@sannya: a következő életemben sannya szeretnék lenni:-D

sannya 2011.03.01. 15:20:50

@genevieve:
:)
nekem az is jo lesz,ha villamos lehetek lisszabonban...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:20:50

@sannya: akkor meg mi a francnak idegesíted magad a vv4-el?:-D

sannya 2011.03.01. 15:22:35

@genevieve:
nem idegeskedem,csak mosolygok nagyokat...
:)
az itt kommentelok nagyresze teljesen lekepzi az otthoni allapotokat(mentalitas,vilagnezet,megosztottsag,masik meg nem hallgatasa,csolatas,agresszio...)es erdekes...
no meg jo kis agyradir...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:23:30

@sannya: szóval perverz vagy:-P

2011.03.01. 15:25:56

@sannya: Na, mondtam én, ha már megyünk, nézzünk kicsit szét a világban, Európa megtelt, ide vagyunk bezárva, ebbe a hihetetlenül abszurd világba. :(
Mintha egy hatalmas VV (vagy inkább survival) lenne Magyarország, csak aztán nehogy tényleg igaz legyen, hogy csak egy maradhat.

gastro vazze 2011.03.01. 15:27:19

sannya: ez am a karrier, uzenem a csik(lo)somlyoi kislanynak...:)))) egy-egy szezont el tudnek dolgozgatni ilyen szigeten (mondjuk nem pont a zold fokira gondolok), de nekem mas egzotikus hely jutott: moszkva es dagesztan - szerencsere csak ket-harom havonta 2-3 het;)

2011.03.01. 15:28:38

@sannya: én meg 15 nap alatt lassan a lakásom rezsijét sem tudom kitermelni, igaz nálunk nonstop jön a pornó, és nem fizetős csatornán. :)

sannya 2011.03.01. 15:31:00

@gastro vazze: dagesztan???ott meg nem jartam...igalmas lehet...

@beebeer: nyaron itt is van por(no)is meg minden,mi szem s szajnak ingere...
:)))

@genevieve: csak annyira,mint mindenki...

genevieve 2011.03.01. 15:31:13

@beebeer: és van túró rudi, meg sárgabarack lekvár:-D

genevieve 2011.03.01. 15:32:40

@sannya: valljad be, hogy a portugál vv-ben vagy az egyik villalakó:-D

gastro vazze 2011.03.01. 15:33:50

@nyanyanya: De az jo lehet ahogy a csocseid a szambalognak lovaglaskor, bar felnek agyonnyomnal, a tobbi poznal nem fernek oda;)

2011.03.01. 15:33:59

@genevieve: túró rudi, túró rudi, aztán csak legyen annyi pénzünk, hogy meg is tudjuk venni!
Ellopom a túró rudi receptjét, megcsinálom bárhol, házilag. Igaz, a túró, mint olyan sok helyen ismeretlen. Kénytelen leszek tehenet tartani.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:35:20

@sannya: Na, majd vezetek beléd egy kis lopott áramot, oszt megláttyuk haladsz-e!

@beebeer: Tesó, én mondom neked Ausztrália! Ott legalább meleg van! Mongyuk, vezetni szar lehet, mert pont visszafele mennek, meg szar helyen van a kormány, de ez legyen a legnagyobb baj! Ja, és ha megkérdezi az ausi Szandyka, hogy mekkora a bréd, nem mondhatod neki, hogy 13 cm, mert nem érti! Mond bátran, egy hüvely(k) híján fél láb!

sannya 2011.03.01. 15:38:03

@kérődzőgiliszta: na,most miert kapnek en villamot a popomba???
:(
ehhh...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:38:04

@genevieve: Portugálozik itt a majomkutyakölyök, pedig Brazilban homokárus a Copacabanan!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:51:10

@sannya: Nade félre a tréfával! Egy családtagom épp most költözött át Lissabonból Toulonba, mert nem talált munkát. Szerintem kitűnő villamos lett volna! Napelemről is elműködik! Beszél vagy 8 nyelven. És a kisujjában van a túrórudi recept!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:54:05

@gastro vazze: Baker, nem kell neked egy személyi asszisztens, vagy tanácsadó, aki elhúzogatja a gurulósbőröndödet? Csak szólj! Van diploma is, ha netán kell.

maghozo 2011.03.01. 16:41:08

ja: van új poszt:-)

Friedmann Juci 2011.03.02. 22:06:57

mi lesz velem azután, hogy már szandikát sem vagyok képes elviselni?

gpetersz 2011.03.03. 10:57:18

Köszi a válaszokat, de még mindig nem értem XP , szerintem bennem van a hiba, el kell jutnom a felsőbb szintekre, nincs mese. :D

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.09. 00:48:57

Szandika zseniális kampányfilmje:

1.23-tól lesz abszolút frenetikus!

www.valovilag.hu/video/127983
süti beállítások módosítása