Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X70

2011. február 25. 13:00 - Hódos Hajnalka

Egy hét után ma először ébredtem úgy, hogy nem fuldoklom a saját slájmomban, nem nyákos a testem az izzadtságtól, nem álmodtam hülyeségeket és nem akar kiszakadni a tüdőm. Rá is gyújtottam rögtön, rossz ötlet volt, de most, hogy a roham elmúlt nem férek a bőrömbe, egész nap rossz leszek és ma már enni is fogok, hijj! Csapjunk a lecsóba, mi történt a Viskóban, mindenki itt van? Szandinak rossz híre van, Anikó mellett alszik, de holnap jövök, nyugi,vihog Évának. Na hát ebből olyan hirig lesz, hogy csak na, nem is értem, egyetlen szabályt kéne betartani, részeg emberrel nem állunk le vitatkozni. Éva szól Alekosznak, hogy átpakolta a holmiját, Alekosz kiakad. És miért alszol ott? Mert lemaradtál egy tegnapi dologról, megbeszéltük úgymond a dolgainkat Szandival. Elhagyod azt a területet? Jó, rendben van. Komolyan felmerül bennem, hogy Alekosz tényleg körbepisálta az ágyat, mikor senki nem látta, lehet, hogy Évát is. Alekosz szerint ez elképesztő. Egyik nap még olyan dolgokat mondanak egymásnak, ami a kopasznak is hajmeresztő, az ember esze megáll, másnap meg ez a kibékülés. Ő az ilyeneket mindig furcsállotta és kellemetlen helyzetbe kerül, mert az Éva mellett maximálisan kiállt.

A mi kapcsolatunkat pedig át fogom értékelni, ágyaz sértődötten. Miért, azért mert megbeszélte velem a problémát, kérdi Szandika. Az az én magánügyem, hogy miért. Mi van, féltékeny vagy? Ki akarod sajátítani? Nem bocsátkozom feltételezésekbe. Nem fog melletted aludni, mert nyomulsz rá! Neked ehhez semmi közöd! De Szandinak van hozzá köze! Nem akarok kisajátítani senkit! Dehogynem, ki akarod! Nem hiszek már el neked semmit! Engem pedig nem nagyon érdekel, hogy minek hiszel és minek nem. Az Évával való viselkedésért pedig vállald a felelősséget. Milyen felelősséget, te nagyon hülye! Bármiért ezerszer jobban vállalom a felelősséget, mint te! Alekosz Évát vallatja, és most hallja először, hogy tegnap éjjel, míg ő aludt megbeszélték a dolgaikat. És mi közöd van hozzá, én beleszólok a te baráti kapcsolataidba? Mi most négyszemközt beszélgetünk. Szarok rá. Szabályozni akarja, hogy itt ki kivel van jóba, úristen, ki vagy te, Alek? A közönségesség téged minősít! De most beszámolót kell, hogy tartson neked az Éva? Igen, Alekosz ezt szeretné, szeretne tisztán látni és Évától szeretné hallani a dolgokat. Szandika óbégatva köröz körülöttük egy kenyérrel a kezében, mint egy rózsaszín nazgul. Hallgatlak! Most mit kell még ezen elmondanom, hogy megbeszéltem a Szandival, kérdi Éva. Jó, meg van beszélve, mindent értek. Innentől kezdve engem a magánügyeidből hagyjál ki. Alekosznak nincs hozzáfűznivalója és nem kíváncsi Éva véleményére. Szandika a biztonság kedvéért még letöközi és ledegeneráltozza Alekoszt, Éva hüledezik, már megint én vagyok a rossz! Alekosz meglepve érzi magát az Éva döntésével kapcsolatban. Úgy érzi, kihátrál mögüle. Pontosabban megfogalmazva cserbenhagyja őt. És ez fölöttébb aggasztja. Én az Évára számítottam, és bíztam őbenne.

A fiúk szerint Gigi iszonyatosan néz ki. Hö, látnátok engem. És szerelmetes, pont ettől féltette Béci, gondolta, hogy ez lesz. Inkább rárakja Jerzsire a jelet, inkább látná kinn valamelyiküket, minthogy a húga tönkrebassza magát. Közben a mosókonyhában a soha véget nem érő szerelmi történet újabb eseményei zajlanak. Gigi nem bírja nézni, ahogy Jerzsi a lányokkal van és megőrül. Még soha életében nem volt féltékeny. Tegnap, mikor játszottatok, tudod, hogy idegesített, hogy velük tudsz nevetni és jól érzed magad? Én meg megőrülök és mindjárt bőgök és fú! Gigikém, nem kell bőgni, húzd ki a seprűnyelet a seggedből, a karót köpd ki és máris lehet veled is nevetni meg játszani. Mi a határ, kérdi Jerzsi. Gigi nem akar megszabni semmit, és itt a Villában nem tud mi a faszt csinálni. Jó, kint is lesznek lányok, mondja Jerzsi. Kint soha nem voltam féltékeny! Látod, ezt mondtam neked tegnap, nekem nem való párkapcsolat! Én szingli leszek. Jerzsi kivan ettől a szingli szövegtől. Én is. Gondolom, Mikola István is felkiáltott, újabb tag a hordában! Aztán megkaptuk a levelet, először azt gondoltam, fúdejó, végre akármi, utána az jutott eszembe, jézusom, lehet ilyet, a harmadik meg az, nem akarom, mert egy hét múlva úgy meg fogom bánni azt az egy órát! Az hagyján, hogy nem érzem magam nőnek, de már embernek sem! Jerzsinek arra lenne szüksége, hogy Gigi szeresse. Én tényleg akarlak szeretni, csak….ne haragudj. Jerzsiből egy hete ki akar robbanni a khm, a szerelem, és éreztetni akarja, hogy Gigi az ő élete párja.

Olyan rossz, hogy itt vagy mellettem, mégsem érezlek, duruzsolja az ágyban. Nem akarsz átölelni? Dehogynem, súgja vissza Gigi. Miért nem teszed? Nem tudom. Most is úgy jöttem ide, hogy idebújok hozzád és megcsókolgatlak és arra vagyok csak képes, hogy nézzelek. Nagyon szeretlek, szerelmes vagyok beléd nagyon. Téged akarlak, senki mást! Soha nem találkoztam ilyen jó nővel, mint te vagy. Attól őrülök meg, hogy nem tudom ezeket a dolgokat kimondani, mindig azt mondjuk, majd kint, majd kint! Mondd ki nyugodtan, csak nem tudok vele azonosulni! Hazudok? Dehogyis, nem ezt mondom! Az önértékelésemmel van baj, nem veled. Itt határozom el, hogy ma szertartásos keretek között elégetem a Büszkeség és balítélet című könyvet közvetlenül azután, hogy összekaristolom a férjem féltve őrzött Máté Péter bakelitjét az Ez majdnem szerelem volt c. dalnál.

Mivel mégtart a Fitt Hét, az ezüst spermajelmezben futóversenyt rendeznek, Laci a nevelőtiszt, a Lakók párokat alkotnak, a lányok kezdenek. Fitneszlady vagy, légy méltó a nevedhez, biztatja Alekosz Évát. Szandika rosszul lesz és színpadias mozdulattal Béla karjába omlik, kicsit később Gigi lesz rosszul, akit úgy támogatnak be a szobába. Anikó nyeri a versenyt, jöhetnek a fiúk, de előbb Szandika bőgve elvonul. Súlyos összegeket mertem volna feltenni, hogy Alekosz dől ki először, eddig terjedt a tüdejében a levegő és hideg is volt. Anikó Szandi keresésére indul, aki a ruhásszekrénybe bújt, tudom, hogy rosszmájú dög vagyok, de hangosan röhögök. Szandin plusz tíz kiló van, a Sanyi is megmondja, miért nem tud olyan lenni, mint Anikó? Anikó szerint az a nem normális, ahogy ő áll a dolgokhoz, ha behányt volna, akkor sem száll le a futópadról. Szandika nyugodjon meg, ő nem látta vékonyan, neki így tetszik. A fiúk versenyét Béci nyeri, aki nem örül, mert Jerzsi egyszercsak leugrott a gépről és azt mondta, jó oké, neked jobban szükséged van az Adrira! Béci nem szereti ezt, szereti a méltó ellenfelet, ha verseny, legyen verseny.

A parlamentesdi kezd orwelli formákat ölteni, káromkodási törvény kidolgozására kerül sor. Alekosz jelentkezik felszólalásra. Miután Villa Demokrációban élünk, úgy gondoljuk, hogy a szabad véleménynyilvánítást nem kívánjuk szabályozni. Természetesen a vélemény nem lehet testi erőszak és nem ütközhet a szabálykönyvben foglaltakba. Ha esetleg valaki úgy gondolja, hogy vulgárisan, ordenáré módon, közönségesen, egyszóval szalonképtelenül kíván megnyilvánulni, azt gondoljuk, hogy az minősítse saját magát. Mi az, ami még belefér? Tehát egy káanyád már ne férjen bele, azt már szankcionáljuk, de azt hogy kabbeafaszom, nem gondolom, hogy szankcionálni kéne, mondja Anikó. Gigi egyetért, de lehet hogy pont ezt kéne visszavenni magukban. Szandi, neked van ötleted? Szandi úgy gondolja, ha már testi erőszakot nem lehet alkalmazni és már csúnyán se lehet beszélni, akkor az ember feje szét fog robbanni. Hadd káromkodjak már, ha le nem rúghatom a fejét! Laci javaslata, hogy családra, nemre és hovatartozásra vonatkozóan legyen büntetés kiszabva. Elfogadják, a törvényszegő büntetése két nap kiközösítés, bár Gigi felveti, legyen az a bünti, hogy kimossák a száját szappannal, hehe, ez tetszik. Születik még egy törvény, aki egy nap kétszer megszegi a mikroport viselésére vonatkozó szabályokat, a kezébe ragasztják a mikrofont.

Mi történt a kihívás utáni pillanatokban? Az semmi, mi történt előtte! Gombi áll magányosan a kertben, jeges szél süvít, a szürkén gomolygó felhők mögül előbukkan a baljósan csillogó telihold, a távolban kutya vonyít, megreccsen egy deszka, rühes, kóbor macska szeme villan az éjszakában. Mi lenne a helyes, mondd meg apu! Csak súgd meg! Gombi a földre zuhan, rázza a hideg, jeges verejtékben fürdik az arca, kísérteties a látvány, szeme kifordul, szája habot vet, a teste görcsösen rángatózik, a dzsaku magától beindul, a párából egy szív rajzolódik ki, benne egy konyakospohár. Köszönöm, apám, borul a földre sírva Gombi, már tudom, kinek kell adnom a zöld kendőt! Á, nem is, csak vicceltem. Gombinak mást mond a szíve és mást az esze. Az eszem tudja, hogy mi lesz ekkor, a szívem meg nagyon erősen zakatol. Csak eddig úgy kitartottál ez mellett, mondja neki Szandika. Magadért, mert majd elkezded ezeket a nem voltam férfi dumákat, ismerlek! De én nem akarlak belehajszolni, leszakad a szívem, ha miattam lesz probléma! Azt csinálom, amit a szívem diktál! Gombi két emberen hezitált, Jerzsin és Alekoszon, várt valami isteni sugallatot. Nehéz volt meghozni ezt a döntést. A kiválasztás után gratulálnak neki, végre először, mióta itt vagy, értelmesen, kiegyensúlyozottan, keményen, férfiként beszélt, dicséri meg Laci. De most nincs elgyöngyülés, nincs piskóta meg ratyirambó! Most a vér szava jön. Nem is. MOST A VÉR SZAVA JÖN!

Alekosz szerint nem volt szép a körítés. Mindegy, ez van, megyünk párbajozni! Készülj fel rá, hogy csak én fogom mondani a neved, Szandi egyenesen rühell és minden erejével azon lesz, hogy a Gombár jöjjön vissza, mondja neki Éva. Azért rossz érzés? Hogy a fenébe ne? Nem tudom, hogy jött ide a konyakospohár meg a nők…le szeretett volna járatni? Le, igen. De miért? Mert ő egy ilyen ember, így játszik! Itt sír, mer szánakozik, én ezt nem bírom, én ezt nem bírom, remélem, haza is fog menni! Szombaton kiderült, viszont én most tojásos nokedlit fogok enni fejes salátával, bibibí. 

Köszönöm S-nek a képeket!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MegLepke 2011.02.26. 03:04:39

@King of Shadows: igen, az rtl van AZ KÖZVETÍTÉS HAMAROSAN FOLYTATÓDIK pólóban.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:08:00

@MegLepke: Szerintem Gigi bent van riporton és épp tömik ...

... fogalmazásgátlóval.

Bredan 2011.02.26. 03:15:11

Azért ciki ez, hogy még éjszaka is folyton "a közvetítés hamarosan folytatódik"-ot nyomják. Mocskos, hazug RTL :-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:22:28

Gigi saját bevallása szerint csak az agya 4%-át használja, és kérdezi Jezsytől, hogy mi van azzal a maradék 96-tal. Szerinte az időszámításunk, meg a történelem is egy nagy kamu...

Nagyon fájt a hasa, amikor futott, és úgy érezte hogy mindjárt elájul. Szerinte a szavaknak súlya van...
Akkora súlyuk van, hogy megszakították a közvetítést.

Bredan 2011.02.26. 03:23:48

És ismééét...

Mellesleg arra azért kíváncsi lennék, hogy amit mi hajnali fél négykor látunk, az tényleg ÉLŐ adás-e... vagy az éjfél körül rögzített jelenetekből vagdosnak össze valamit. Gyanítom, inkább ez a helyzet.

MegLepke 2011.02.26. 03:26:08

Ebből mára elég. Jó éjt itt is!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:26:17

Gigi szerint a fáraók űrlények, mert meg van nyúlva az agyuk, és sokkal nagyobb részét tudták használni, mint például ő...

Bredan 2011.02.26. 03:28:07

@King of Shadows: Valaki mesélt neki egy epizódot a Csillagkapuból.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:30:52

Gigi szerint most vagyunk a harmadik dimenzióban. Most csukva van az emberek szeme, de majd ki fog nyílni, és akkor tovább fognak élni. A tudósok az agyuk 6%-át használják. Ha kikapcsolja az érzéseit, akkor a 100%-ot képes kihasználni. Mindeninek van egy feladata, amit el kell végeznie, és az élete végén derül ki, hogy sikerült-e neki...

Bredan 2011.02.26. 03:31:36

A közvetítés hamarosan folytatódik...

Számomra már nem. Köszi.
Jó éjt mindenkinek!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:31:44

@Bredan: Úgy hallom Platóntól is hallott valamit...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:38:11

Gigi gyakran lát kísérteteket, egyszer érezte, hogy mögötte van "négy valami" amik kicsúfolták és bántották, de amikor megfordult azonnal eltűntek...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 03:49:52

Úgy néz ki Gigi kísértetei lekapcsolták az adást, és a szerkesztőkkel is csúfolódnak... :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 04:06:42

A változatosság kedvéért Gigi & Jerzsy. Most a hálószobában alszanak, a szokásos ágyukban...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.26. 05:32:53

5 órakor menetrendszerűen elvették a képet, addig sem történt semmi. Gigi és Jezsy aludt...

Egyébként valaki olvassa is, amiket idefirkálok? :S

Nándusz 2011.02.26. 06:03:57

Jó reggelt mindenkinek!
@King of Shadows: persze, én olvasom most, miközben döntöm magamba a kávét.
Azt álmodtam az éjjel, hogy nem esik messze Alekosz Évától.

Nándusz 2011.02.26. 06:08:07

@King of Shadows: nagyon jó, amiket írtál. Még csak most térek magamhoz, de mindjárt eldobom az agyam.

redhaven 2011.02.26. 07:57:55

@King of Shadows: igen.
és remekül csinálod,csináljátok!!!!
csak így tovább!!!

csicserierika 2011.02.26. 08:30:30

@lamb79: köszi, hogy privát infot is juttatsz Alekról . Én nem ismerem, de ami lejött a családjával való riportokból és ahogy folyamatosan hozza Alek bent a villában is az állandó formáját, én is úgy látom, hogy szerethető karakter, egy rendes családi háttérrel.Ne add fel . Van egy-két elvakult gyűlölködő, azokat tekintsd trollnak. Várjuk tovább is hsz-aidat.

ruzs54 2011.02.26. 09:22:35

jó reggelt !..a nöklapj írja a következőket"„Amikor megszületett a fiam, még nem voltunk házasok az édesapjával, ezért az én leánykori nevem lett a vezetékneve, de nem lett anyakönyvezve. Mivel koraszülött volt, három hónapig inkubátorban tartották, nekünk pedig akkor volt az esküvőnk. Végül Nagy Alekosz néven anyakönyvezték, és a nagy kavarodás közben valószínűleg senkinek sem tűnt fel, hogy ez a név nem létezik a magyar névkönyvben” – magyarázta el fia névadásának körülményeit a görög származású anyuka"

ruzs54 2011.02.26. 09:26:36

"Mivel koraszülött volt háromhónapig inkubátorban tartották"..talán ez lehet magyarázat a fejrángatózásra vagy arra hogy (saját elbeszélése szerint le van maradva a korosztályától ugy 10-12 évvel)

csicserierika 2011.02.26. 09:31:27

@ruzs54: minő jóindulat. Lacit mivel magyarázod? Túlhordásos volt? (elnézést a családjától)

trabant 601 · http://youtube.com/watch?v=Z3prOObnrmk 2011.02.26. 09:47:12

Üdvözletem mindenkinek!

Segítségeteket szeretném kérni. Régen, amikor még Balázs és Lilu is a z+-nál dolgoztak és együtt vezettek tán műsort, Balázs megmutatott a kamerának egy képregényt amit az egyik néző készített. Ez valami olyasmi volt, hogy ET(ítí) fekszik az ágyban, majd felkel felöltözik elmegy dolgozni a z+-ba ott találkozik valakivel aki megjegyi: Lilu már megint smink nélkül jöttél be dolgozni! Állati hálás lennék ha valaki feltenné a youtubera és belinkelné.

Előre is köszönöm!

ruzs54 2011.02.26. 09:54:16

@csicserierika: az mindenkinek egyértelmü bent a villában is,ka külvilágban is, a blog-on is, hogy más, mint az átlag ember.ha átlagos volna nem tünt volna fel senkinek a különbség se pozitív se negatív értelemben.Laci egy átlag ember szerintem,azért tünik szürkének a villában.de ugy érzem te alekosz fan vagy ezért elfogult vagy vele kapcsolatban.kivül állónak maradni elfogulatlannak maradni és olyan szemmel figyelni ezt a műsort..én így viszonyulok ehhez.

jörgömös 2011.02.26. 09:54:46

Jól jártam vagy nem jártam jól, hogy fél egykor elmentem aludni?

sannya 2011.02.26. 09:56:25

hehh,nekem csak a vacak ezres jut ma???

Kata Marán 2011.02.26. 10:03:33

@ruzs54: Na, agyilag van az 17 is!

ruzs54 2011.02.26. 10:09:13

@Kata Marán: :)) most erre mit mondjak?...DD

Kata Marán 2011.02.26. 10:19:22

@ruzs54:Semmit. Olyan, mint egy beszélő marionett báb. A barátom patchwork emberkének hívja.

csicserierika 2011.02.26. 10:26:48

@ruzs54: én Lacit tartottam favoritnak, de nagy csalódás. Szórakoztatási faktora nulla, ehelyett belépett Alekosz és bármilyen megosztó, azért ismerd el, legtöbbször ő szórakoztat, míg a többi döglik. Ez a műsor nem a szürkéktől lesz nézhető. Ennyi.

Elemer 2011.02.26. 10:33:54

tényleg, ugye lejárt már erzsi és dzsidzsi 72 órája? vajon gigi elmesélte a 0. típusú találkozásait a fáraó-űrlényekkel vagy be sem mentek? én komolyan sajnálom ezt a szegény srácot, nagyon csúnyán át van verve és még csak nem is sejti

biró lóránt 2011.02.26. 10:43:30

@Elemer: igen, lejárt.
Én mindkettőt sajnálom.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.26. 10:45:36

@csicserierika: azért álljunk meg egy pillanatra! szó sem volt gyűlölködésről, az egy másik fogalom, csak hülye poénokat nyomtunk, igaz, azok nagyon hülyék voltak.
ennyi egyébként, lezártam a témát.

csicserierika 2011.02.26. 10:49:37

@csicserierika: Éva effektus. Nem rád gondoltam. Bocsi.:)

kérődzőgiliszta 2011.02.26. 10:50:09

@Elemer: Miért ne sejten? Gondolom, elolvasta a szerződését mielőtt aláírta!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.26. 10:51:39

most már tényleg Évának érzem magam :) megyek is hajat buzergálni, sminkelni a nagytükörben, aztán üvöltözök magammal egy kicsit :DD

biró lóránt 2011.02.26. 10:52:37

nem vénnek Való Világ

csicserierika 2011.02.26. 10:54:27

@canzone: én meg magammal levelezek? Alek effektus?:)

sannya 2011.02.26. 10:58:07

@canzone:de elotte huzz gumikesztyut...

ruzs54 2011.02.26. 10:58:56

@csicserierika: már a müsor készítői is leszürték ugyanugy mint mi nézők, hogy legalább fele a beköltözőknek mást ígért,mást sugallt, mint amit produkál, produkált bent.azt meg kell hagyni, hogy alekosz és éva hozza azt a formát amit képvisel a besorolás,a bekategorizálás szerint.(ami nem mindig pozitív tulajdonság) a normál emberi viselkedési kodex szerint.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.26. 11:09:46

@csicserierika: isten hozott a villában :)
@sannya: gumikesztyűt? nem fogok takarítani :) (egyébként de)

K Tomoceusz 2011.02.26. 11:12:04

@ruzs54: Gigi és Laca is hozná a beigért szórakoztató figurát , de betegek vagy sérültek . Most szeretnék stáb lenni . Szépen teljesítettek politikusként , tehát jutalmat érdemelnek . Ma este a lányok kiruccanhatnak a párizsi la locoba , a fiúk a Bayern-Dortmundra . Aki beteg vagy fáj a háta , az felmentést kérhet a feladat alól . Szép szűrővizsgálat lenne , ebben jobban hiszek , mint az orvosokban .

Elemer 2011.02.26. 11:13:13

@kérődzőgiliszta: jerzsi? ha el is olvasta, szerinted mennyit értett belőle? :)

ruzs54 2011.02.26. 11:13:27

@Kata Marán: nincs új a nap alatt:))ez a szines-foltos dolog népszerű volt a 80-as években is. én magam is készítettem hasonló asztalterítőt anno..a hasonlat találó, innen onnan össze szedte az egyéniségét:))

.lll. 2011.02.26. 11:14:56

ma végre egy debilissel kevesebb lesz

kérődzőgiliszta 2011.02.26. 11:16:17

Megint egy kis reggeli agymenés!
Aki győzni akar annak azzal kell számolnia, hogy a legerősebb ellenfeleit a döntőig kivigye, (vagy kivitesse velük magát). Mivel van az un. védettség, erre két fordulóként van, lehet esélyük. Amennyiben sok erős marad a végére, az gyakorlatilag kalkulálhatatlanná teszi a végeredményt!
Na persze, mindez akkor lenne igaz, ha nem a retek irányítaná a műsort, hanem az a saját medrében folyna!
Amennyiben Alekoxt tekintjük favoritnak, azzal kell számolnia, hogy a végére 3 kemény ellenféllel marad partiban. Ugyanakkor, ha az elején nem Leora, meg Zsófikára játszanak, akkor a végére nagyobb nyerési eséllyel érkezett/érkeztek volna.
Nade minden okoskodást felülír a retek-féle dramaturgia, melynek egyetlen szempontja van, vagyis kettő:
- a nézőszám maximálás
- a telefonszavazás maximálás

kérődzőgiliszta 2011.02.26. 11:22:48

@kérődzőgiliszta:
Azt kifelejtettem, hogy a taktikát nem csak a saját védettség nehezíti, hanem a potenciális ellenfeleké is!
Azt sem lehet előre megbecsülni, hogy az ellenfelek (stratégiai partnerek) mennyire hajlandóak "együttműködni". Ez, a két utóbbi esetben (Olivér, Gombi) működött.
Ugyanakkor nem nézek ki egyik szereplőből sem annyi IQ-t, hogy mindezt fejbe végig tudta volna zongorázni! (Ahogy elnézem, a retekék sem:-)

ruzs54 2011.02.26. 11:23:35

@K.Tomoceusz: nekem mindig olyan ironikusnak tünik a hozzá szolásod,de lehet, ezt csak a képnek tudhatom be a szöveg mellett:)

K Tomoceusz 2011.02.26. 11:24:21

@kérődzőgiliszta: Remélem ma Alekosz kiesik és hétfőn a többieket elviszik fogászatra . Megkapják a legújabb porcelán fogsort és vidáman csattogtatják egymásnak . Kevés ilyen műsor van az rtl-en , ideje lenne ezt is kipróbálni .

kérődzőgiliszta 2011.02.26. 11:33:00

Alekoxt sokan nagyon alábecsülik!
Ha és amennyiben tényleg olyan jó sakkjátékos, mint amennyire ez a médiából lejön, akkor képes komolyabb stratégiai és taktikai összefüggések áttekintésére is. Pl. olyanokéra, amire Laci nem volt képes. Ezt láthattuk a bandaalakításkor!
Az elmúlt napokban láthatóan elég sokat volt lent alfában. Úgy vélem, az ő fejében is szeget ütött Gombi esetleges titkos küldetése. Miszerint punnyantani, mély depiben lenni, néha adni a buta, infantilis dedóst, megvezetni ezzel a többieket.
Az éjjel már írtam erről.
Benne van a pakliban, hogy Gombi a retekék legkitűnőbb stratégiai húzása!
Eljátszották vele a messziről jött kiskirályfit, aki lenyomta a médiacézárt az sms-csatában. Azt a látszatot keltve, hogy azért nincs itt minden előre levajazva. Pedig dehogy! Gombinak épp ez a küldetése!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.26. 11:33:55

@kérődzőgiliszta: szerintem a telefonszavazásból befolyó pénz totál lényegtelen a reteknek; a nézettségmaximalizálás a fontos, mert a reklámokból jön a bevétel, nem abból a maximum párezer smsből, ami bejön, az a vella rezsijére nem elég

kérődzőgiliszta 2011.02.26. 11:38:22

Egy apróságról!
Ugye, "köztudott", hogy nincs a putriban óra!
:-)
Jajjj!
Aki látott, vagy használt már akár microt, akár sütőt, (de szvsz a "Sony-3D moziélmény" is idevehető), az tudja, hogy ezekben van óra! Az is köztudott, hogy az élő műsorok mikor kezdődnek.
Nos, ettől kezdve egy perc alatt beállítható ezeken az óra!
:-)

Kata Marán 2011.02.26. 11:39:35

@ruzs54: Terítőben tetszhet is,de még ott sem ész nélkül rakja az ember fel a darabokat, van koncepció még az asszimetrikus mintáknál is. Itt nincs, ettől zavarodott az egész ember.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.26. 11:41:35

@kérődzőgiliszta: mondjuk, ha oda akarnék erre figyelni - és ha már hangoztatom, oda akarnék - akkor ezt elintézném annyival, hogy kedves playerek, nem zabad beállítani az órát! (különben meg, nem rögtön adáskezdéskor kapcsolnak be hozzájuk, szóval csak azt tudjaák, hogy valamikor teszemazt hét és kilenc között van, és ezt is csak kétszer egy héten)

biró lóránt 2011.02.26. 11:58:02

kiváncsi vagyok, hogy a magyar humoristák, parodisták stb. mennyire találnak jó alapanyagra a villalakók személyében?
kéne egy átfogó Alekosz-paródia, (esetleg Éva vagy Szandika)

K Tomoceusz 2011.02.26. 12:14:22

@biró lóránt: 2011-re elértük , hogy a kifigurázható nagyjaink száma minimálisra redukálódjon . A vv4 szereplőkre legalább akkora szüksége lesz a humoristáknak , mint Kiszel Donatellára . A célközönség is megkapja a szintjének megfelelő műsorokat , mindenki jóljár . Ez már igényesebb generáció , a telefonkönyven nem tud kuncogni .

Zelefánt 2011.02.26. 12:21:09

@kérődzőgiliszta:
Nem minden mikróban van óra, (pl. az enyémben sincs), de ha kimész a szabadba (>kert) kb. egy órás szórással meg tudod mondani, mennyi az idő.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.26. 12:22:42

@biró lóránt: @K.Tomoceusz: Meg aztán Benkő Dánielnek is méltó utánpótlás kell! :):):):):)

biró lóránt 2011.02.26. 12:23:52

szivügyem a hazai trash kultúra
(szalacsi, polgárjenő, bikicsunáj, alekosz-monológ stb.)

Zelefánt 2011.02.26. 12:40:28

@biró lóránt:
Öreg, Tajgetosz már önmagában paródia,
a gumilányról már nem is beszélve.

hexensussz 2011.02.26. 12:42:12

@kérődzőgiliszta: Hogy Alekox jó sakkozó lenne?
Korábban valaki kibogarászta és beírta, hogy milyen osztályban, hanyadik táblán játszik, és mi az Élő-pontszáma. (Ne kérdezd, mert nem jegyeztem meg.)
Háztömbkörüli mezítlábas!

Elemer 2011.02.26. 12:43:33

@hexensussz: hát a szecskában az öregek mind aláznák valószínűleg. ettől függetlenül nagyon lelkesnek tűnik :)

Zelefánt 2011.02.26. 12:51:15

@kérődzőgiliszta:
Most, hogy Ollie kibaszott saját magával, valóban az a rettentő helyzet állt elő, hogy Tajgetosz a favourite, de mellette -- számomra érthetelenül -- ott van a Béla gyerek, meg az Éva, aki olyan, amilyen, de mégis erősen esélyes a döntőre.
Anikót talán a szépsége fogja benntartani a legjobb(?) négy között, bár az orrán később egy kicsit igazítani fognak, mielőtt Dubai-ba repül.
A legénység többi része feláldozható (feláldozandó).
(Gondolom.)

Atok 2011.02.26. 12:54:00

@Elemer: Nekem ugy jott le, hogy kihasznaltak az orat. Ugyan nem mondtak rola semi konkretat, de Erzsi hata, karja ossze vissza van karmolaszva

ruzs54 2011.02.26. 12:54:18

www.valovilag.hu/video/119619...(04:14 percnél)Béci kérdezi...:a "nyikhaj" szó hova tartozik az erkölcsi normákban...?Alekosz szerint:a nyikhaj egy biológiai megfogalmazás,hím ivarsejtet foglal magába.

Zelefánt 2011.02.26. 12:56:35

@ruzs54:
Na hát ez az. És ő a favourite.
...

Kata Marán 2011.02.26. 12:58:45

@hexensussz: Én voltam. Érdekelt, mert sakkozom. 56 indulóból 50. 3 ÉLŐ-vel. Nem számítottam jobb eredményre, lévén, hogy azt sem tudta, hány figura van a táblán.

genevieve 2011.02.26. 12:59:02

@ruzs54: azt hiszem a nyikhaj geci volt a kérdéses fogalom...

ruzs54 2011.02.26. 13:02:19

döntse el ki-ki maga hogy ennyire idijoda,vagy ennyire humoros, Alekosz.

biró lóránt 2011.02.26. 13:03:34

Vajon meg fog szakadni az a hagyomány, hogy férfiak nyerik a VV-ket? Sőt, a három eddigi döntőben a kilenc játékosból volt 2 nő.

ruzs54 2011.02.26. 13:04:05

egyébként éva mondta jerzsire

Atok 2011.02.26. 13:04:50

@ruzs54: igen es azt mondta, h nyikhaj geci

Atok 2011.02.26. 13:05:27

@Atok: ugyhogy Alek vegul is nem mondott hulyeseget :)

ruzs54 2011.02.26. 13:07:23

@genevieve: ezek szerint a geci szót tudta definiálni a nyikhajt meg valami extrának betudta:)@Zelefánt: igen Ő, de nem nálam.

Kata Marán 2011.02.26. 13:14:38

@Kata Marán: Biztos előkelő dolognak tartja, csak azt nem tudta, hogy ehhez nem elég egy tábla, és némi szabadidő. Csak nyitólépésből van 20, a variációk végtelenek.

lucc.gizi 2011.02.26. 13:14:51

Vicces, ahogy egyesek h. kardoskodnak a kedvencük mellett (egyúttal fújolnak a többiekre)..hehe.
ruzs54, Katamarán, pc...nagyon kivagytok Alektől, pedig nélküle -szerintem- hóttunalom lenne az egész. Szerencsére ezt retekklub is tudja, ezért még jó sokáig puffoghattok Aleken.
Tomoceuszt meg imádom, jó, h. visszajöttél, Elemér kommentjein is jókat rötyögünk:-)

ruzs54 2011.02.26. 13:22:17

@lucc.gizi: részemről szó sincs puffogásról,csak megosztom a véleményem az írótársakkal.a ki vagyiság meg innkább a favoritod tulajdonsága.az élet egyéb fintorátol jobban kivagyok,de az nem ez a forum.

Virágék 2011.02.26. 13:23:42

@ruzs54: Idézni csak pontosan, szépen...
A Bréla azt kérdezte: a nyikhaj geci, az hova tartozik? Na, erre felelt Alekosz!

Zelefánt 2011.02.26. 13:26:44

@Virágék:
Pedig tudnia kellett volna: senkiházi kis köcsög. Ez abban a kultúrkörben nem ismeretlen titulus.

hexensussz 2011.02.26. 13:36:42

@Kata Marán:
Köszönöm, hogy pótoltad a hiányzó emlékezetemet. :))

Láttam azt a jelenetet, amikor kiselőadást tartott a sakkról, és egy kssé leesett az állam, amikor a 64 figurát említette, mert ezt még én is tudom, hogy fals, pedig nem vagyok sakkozó.

maghozo 2011.02.26. 13:49:13

@derelye vágó: Ez lenyűgöző. Keresztelőre malac is jár . Remélem estére megkapják kisütve egy citrommal a szájába .
Lázár Alekosz biztos örvendene .

maghozo 2011.02.26. 13:52:00

@Virágék: Ez egy életbevágóan fontos részlet a minőségi elemzéshez :)

Zelefánt 2011.02.26. 13:54:41

@maghozo:
Kis jószágokat nem bántani, szájbarúgás.
A citromot pedig a seggébe.

kérődzőgiliszta 2011.02.26. 14:34:23

@hexensussz: Ajvé! Magasabb szinteken ismerik a 64 figurás sakkot (is). Tanulj, fejlődj, mert nem leszek a barátod!

maghozo 2011.02.26. 14:49:32

@kérődzőgiliszta: De a minőségi lépések azok amik számítanak nem a mennyiség.
Azok legalább jók voltak ?

hexensussz 2011.02.26. 14:58:12

@kérődzőgiliszta: Jajjjjj! Már a fejlődésképtelen korban vagyok. Marad a kardomba dőlés. :)

Elemer 2011.02.26. 15:03:45

szép délutánt! már csak néhány óra és megkezdődik a való világ 4 egyik legizgalmasabb párbaja! már a kiválasztás is roppant fordulatos volt, de gombi még arra is rá tudott tenni egy-két lapáttal a kihívásnál, szerintem nem én voltam az egyetlen, aki leesett a székről a megdöbbenéstől. azt pedig, hogy a párbajon mi fog történni, csak a Jóisten tudhatja. csak szegény szerkesztőket sajnálom, szerintem már egy hete azon dolgoznak, hogy összeállítsák Gombi legjobb pillanatait és lassan lejár az idejük

maghozo 2011.02.26. 15:06:25

Ha Gombi marad bent akkor a következő kiválasztásnál már lesz rutinjuk :)
süti beállítások módosítása