Szandika úgy ébredt reggel, hogy a háta közepére nem kívánja Évát. Én úgy, hogy még mindig nem kapok levegőt és annyi erőm van, mint egy zacskó hangyának. Ha szemmel ölni lehetett volna, már rég kivégezte volna. Én azt, aki az influenzát kitalálta. Évának sincsenek szebb gondolatai, már nincs mit mondania Szandikának, kitette érte a lelkét, végtelenül csalódott benne. Én is a gyógyszerekben, ezzel az erővel nyalhatnék bölcsőzsírt is, bezzeg a reklámokban isznak egy neocitrant, utána meg széldzsekiben mennek hegymászókat menteni, sapkasálheló! Giginek panaszkodnak felváltva, Éva kezdi. Én nektek, mert egyedül vagyok itthon, nincs kinek nyígni. Állandóan a röhögésre keltem fel és mondtam Alekosznak, hogy most már rohadtul elegem van belőle. Öt perc és kijött és mondta nekem, hogy miért kell beszólni meg hogy ki alszik délig? Elkezdte nekem mondani, hogy én sem hagyok mást aludni. Én akkor nem szoktam, ha buli van és részeg vagyok. Aztán mondott olyat, hogy én vagyok a világ legundorítóbb embere, ostoba vagyok, nem tudom, egyébként, hányszor segítettem neki, tudod! Jó barátnők vagytok, mosogat tovább Gigi akit szemlátomást nem visel meg a vihar a biliben. Évának egy barátja van itt, Alekosz. Ja meg tudod miket mondott, hogy kihasználom az Alekoszt, azért vagyok vele, mert ő a legnépszerűbb! Úgyhogy engem nem érdekel ez a nő, nem is akartam vitázni tegnap. Kemény azért, hogy napról-napra hogy változnak itt a dolgok, kaparja a szmötyit a fazékról Gigi. Én már egy hónapja érzem, neki a szeretete sose volt őszinte, megmondta az Olivér is. Most már ott tart, hogy engem visz párbajra! Na elszívok egy cigit. Én péntek óta nem gyújtottam rá és nem is hiányzik, ilyen még nem volt. Mondjuk olyan se, hogy vastüdőért könyörögjek.
Érkezik Szandika. Tudod milyen ideges voltam Gigi? Nekem ne mondd, ha még akkor este odajön hozzám, én tuti telibe verem. De most az a vicces hogy még idegesebb vagyok mint este! Most szólna egy, azaz egyetlen rossz szót, nem érdekelne! A kertben Csórikám ül Éva mellett, láttad a fejét, milyen elvetemült volt? Előjött az igazi énje. Szerintem költözök át oda hozzád, de ha egyedül akarsz maradni, elalszok a földön is, de hogy én ott nem maradok, az biztos. Menj ki vele párbajozni, javasolja Alekosz. Te olyan színvonalú kommunikációs fölényt élvezhetnél a stúdióban apukám! Most is, olyan elhamarkodottan fejezte ki, hogy na majd kiviszlek párbajozni és kinn is maradsz! Ilyet kimondani, honnan tudja?
Jerzsi nagyon össze van zavarodva és át kell gondolnia a dolgokat. Nem akarja, hogy eljöjjön az a pillanat, hogy azt érzi, unja a Gigit. Próbál valami reális megoldást találni, erről a nyűglődésről fog szólni az elkövetkező tizenöt perc, gyengébb idegzetűek nyugodtan ugorjanak egy-két bekezdést. Alekosz szerint Gigi egyszerűen unja Jerzsit, Anikó arra biztatja Jerzsit, hogy élje meg azt ami itt van. Gigiben is káosz van és helyre szeretné tenni, mert ez hosszabb távon nem működik és ez nem is ő. Nem tudja adni magát és nem tud mosolyogni sem. Lehet, hogy hagyni kéne a francba az egészet, de amit táplál Jerzsi iránt az nem kamu, az valós. Azon kattog, mi lehet a járható út idebenn. Laci szerint hülyeség abbahagyni, legyenek el így, segítsék egymást, aztán kinn majd meglátják, mi van. Jerzsi elgyengült Gigi mellett, valaha meg biztonságérzetet adott neki és nem érezte magát egyedül a világban. Az, ami van köztük, megállt, nem tudnak tovább lépni se lelkileg, se testileg. Le akarom zárni magamban ezt a Gigis dolgot. Már van bennem egy megkönnyebbülés, sóhajtozik Lacinak. Gigi tudta, hogy Jerzsi szakítani akar vele, mikor behívta a nyugiba, fel volt készülve, sőt, inkább várta, hogy ő mondja ki. Jerzsinek nehéz erről beszélni, de muszáj. Mivel a pállott száját a világ kincséért ki nem nyitná rendesen és nem artikulálna rendesen, másrészt roppantul unom ezt az egész históriát, álljon itt pusztán ennyi: hagyjuk egymást. Nem látok kristálytiszta megoldást úgy, hogy ne fájjon egyikünknek sem. Gigi belemászik az ölébe macistul és csókolóznak, Rubin Kristóf ezaz kiáltással öklöz a levegőbe és felbontja a különleges alkalmakra tartogatott dom perignont.
Megérkezik a felháborító levél a Villába. A nézők 66%-ának az a véleménye, felháborító, ha egy Lakó azért szavaztat magára a kiválasztáson, hogy kikerülhessen a Villából. Valójában érthető, szeretnek minket, hova a faszba akarunk innen elmenni, mondja Béci, tesó bólogat. Normális úton-módon legyünk kiszavazva. Na mindegy, erre mondom, hogy a Gombóc azt kérte, segítsünk neki, az ember segíteni akar és tessék, hogy viselkedik most két napja? Szarok rá, feleli Gombóc. Szarok rá, hát ennek nincs így értelme! Akkor nem rakom rád a jeet, lett volna több ember, akire tudtam volna rakni! Vagy akkor kimegy egy olyan párbajozni, aki szeretne, érted. Hádemost te is tisztába vagy vele, baszki! Gombóc sértődötten feláll, hívja Szandikát a nyugiszobába, én beletörődök, hogy a mai is ilyen szófosós-sértődős-nyervogós összefoglaló lesz. Béci úgy vette észre, ha Gombi nem akar harcolni és a töke tele van és úgymond várja, hogy kimenjen. Hogy már nem táplál semmi olyat, hogy ő nyerni akar. Gombinak ez most szarul esett, ezek a dolgok, a Bécis. Nem várta volna ezt tőle. Jön ez a levél és egyből mindenki előtt elkezdi ecsetelni, hogy hát ez nem jó a Gombikától amit csinál, ez korrekt? Igen, Gombi, lehet, hogy nem feltétlenül mindenki előtt kellett volna, de ezt csináltad, meg sírsz-rísz mint a fürdőskurva, most meg fáj az igazság, meg sérült a hiúságod és ezért picsogsz, idióta!
Ha én győztes lehetek, akkor győzhetek a legerősebb ellenféllel szemben is, így van? Gusztustalannak tartom, hogy mindenki előtt! Én mindig mindenben mellette álltam! Tényleg lehet, hogy azért mondja, mert szeret, nem akarja, hogy kiessél és félt téged, vigasztalja Szandi. Ezt nem jól látod Szandi, nagyon nagyon nagyon jó emberismerő vagyok! Megfigyeltem, hogy azok szokták ezt hangoztatni, akik a közösségi oldalakon a főiskola/egyetem rovatba azt írják csupa nagybetűvel: az élet és tesznek utána hat felkiáltójelet. Szerintem nem félt. Ezért van a párbaj, ezért lehet menni én győzni megyek oda ki! És győzni is akarok! És ezt el fogom mondani minden egyes alkalommal, a kihívásnál is! Lehet, hogy bohóckodok néha, de győzni akarok, a legerősebb ellenféllel szemben! És ha győzök, nagyon sokan át fognak engem értékelni itt bent! Szegény hülye, reméljük, ő legalább elhitte, hogy győzni akar meg van esélye, mert engem nem győzött meg. Ahogy látom, Szandikát se, de ő még elmondja, ha párbajozni megy, Évát viszi, aztán Alekoszt. Szandika észbe kap, még időben, ööö…ha még itt lesz. Na, ennyire bízik a Gombócka visszajövetelében. Gombi még nyavalyog egy sort Bécinek is, most nem az a mantra, hogy győzni akarok, hanem az, hogy hülyéskedtem Béci. A lényegét nem értem, mikor és miért hülyéskedett, nem is akarom, Béci, hagyd ott a francba, mit állsz le vele vitatkozni?
A Villa Köztársaságból már most elegem van, mivel tegnap nem vették komolyan a feladatot, ma újráznak, hála istennek. Jerzsinek teljesül az álma, Anikóval és Szandikával kiegészülve megalakítják a Szerényen De Keményen Pártot. Szlogen, gondolkodjunk reálisan. Program: a takarítás három fős csoportokban történjen, úgy előbb készen vannak, önképző körök, azaz minden nap egy ember megtanítja a többieket valamire, reggeli torna. Alekosz és Éva nem bánják, hogy Anikó nincs velük, mert nem bíznak benne és ők ketten együtt jók. Övék a Nemek Egységben Párt. Szlogen: együtt élni és élni hagyni. Program: az ébresztő zene után mindenki köteles felkelni, mindennapi főtt étel bevezetése, a sör csekély népszerűségnek örvend ezért jó minőségű fehér- és vörösbor, kiemelkedő minőségű pálinka, közép- vagy felső kategóriás konyak. A Jól Vagyok Párt programja a boldogság fenntartása, szeretet átélése, kiegyensúlyozottság, jókedv növelése, egymás arcára mosolyt csalni. Közös ebéd, az alkohol jöjjön be, legyen bent mindig, mint az elején, ha valaki alkohol hatására vitát generál, vagy úgy viselkedik, az alkotmány megbünteti. Heti egy közösösszeülés. Gigiék Anikóékkal lépnek koalícióra, megalakul a kormány. Az első ülésen Gigit miniszterelnöknek választják, Laci lesz a népjóléti miniszter, az ő felelőssége a minden földi jóval megtömött vitrin tartalmának igazságos kezelése is. A vitrinben némi csoki és sok szeszes ital van egyébként. A belügyminiszter Béci, a kormány titkára Anikó lesz, a parlamenti vita ezután kizárólag az alkoholos italok kiadásáról szól. Laciminiszter a kulturált alkoholfogyasztás reményében kinyitja a vitrint, a Lakók szokás szerint be is seggelnek, meglepetésre Béci is, akinek lejárt az alkoholmegvonás büntetése, emiatt ő küldetést teljesített, hiszen megfogadta, a sárga földig leissza magát. Úgy érzi, sikerült teljesítenie a feladatot.
Köszönöm a képeket S-nek! :)
Az utolsó 100 komment: