Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X67

2011. február 22. 16:30 - Hódos Hajnalka

Sok előnnyel jár, ha kiválasztott vagy, mintha kihívnak, mert így legalább tudsz gondolkodni elég sokat azon, hogy te kit vigyél ki párbajozni, és van választási lehetőséged. Ezekkel a bölcs gondolatokkal kezdjük a műsort és Liluval. Újgazdagné a szafarin, elmondtam mindent, ugye, siessünk Géza, kit érdekel a rinocérosz, mikor még nem láttuk a bigfájvot? Megkérdezted már ettől a szerencsétlen ványadt embertől, hogy az milyen állat? Éva nagyon kíváncsi egy Gombi-féle párbajra, hogy az milyen lehet. Őszinte leszek, én is, aztán vihogok mert Évával egyszerre rajzolom a szívet. Jaj, Gombár Gábor, fel kell készülnünk, sóhajt a Csőrmester, (a nevet köszönöm a férjemnek, egyúttal üzenem, hogy ne felejtsen el bemenni a gyógyszertárba hazafelé) majd olyan nyögéssel heveredik le a kanapéra, mint ahogy a banya ült le enni a sámlira az Indul a bakterházban. Azon az ajtón neked kell visszajönnöd! Mit szólsz te ehhez az ötletemhez? Majd meglátjuk. Nem jó válasz, de nem baj, van még pár nap, hogy beleverjek a fejedbe valamit. És még mindig Gombi, nem hiszek a fülemnek, ő ad jótanácsokat Jerzsinek, aszongyahogy ha bármi is történik, nem leszek itt, nem szabad izé. Meg a big lófaszt, vissza kell jönnöd! Jó, de most, ötven-ötven százalék! Ha esetleg mégsem, akkor, akkor is izé, próbálj meg úgy hozzáállni, hogy bármi történjen, ki kell bírni. A jövőben akármilyen megaláztatás ér. Ne beszélj már úgy, mintha nem jönnél vissza, vissza kell, hogy gyere! Lehet, hogy nagyobb szurkolótáborod van, mint a Alekosznak! Igen, olyan Fradi Baktalórántháza különbségre gondolok, Alekosz javára. Nem is akarok így beszélni névről, nem mondtam ki nevet? Nem. Akkor jó, ne is beszéljünk róla. Aztán Szandika könyörög neki, őt vigye párbajozni, a párbeszéd körülbelül: lécci engem vigyél-nem-delécci-nem. Szandi azért akarta Gombit rábeszélni erre, mert már nem érez semmit. Olyan közömbös lett, hogy jézusmária. Olyan vagyok, mint a Góbi-sivatag, azt szokta mondani a Sanyi, senkit nem szeret és senki nem szereti.

A stábból valaki vagy most kompenzálja, hogy annak idején nem hallgatott az apjára és nem a politológia szakot választotta, vagy nem tudja feldolgozni, hogy véget ért Az elnök emberei c. filmsorozat, ennyi kampány ott nem volt, itt most akkor lesz, Villa Köztársaság lesz, ha beledöglünk is. Lesznek pártok, program, meg minden. Remélem, frakciót nem kell nekik alakítani, félek, az ELTE jogi karának alkotmányjogi tanszéke teljes létszámmal egy hétre be kéne költözzön, hogy elmagyarázzák nekik, mi az. Szandika nem érti, sosem érdekelte a politika, le is fekszik aludni. Laci szerint ez így nem jó, mert most megint két csapatra szakadnak. Éva azt szeretné, ha a négyes egy pártba tömörülne. Alekosz benne van, Anikó is biztos, Szandit nem érdekli, de itt van. Jerzsi próbál egy harmadik pártot összehozni, először Szandikával próbálkozik, kevés sikerrel, mert ő már itt van Alekkal, beszél, beszél, én döglök. Gigi Gombira szavaz, legyen ő a pártelnök, most megy párbajozni. Ha ez egy új szemszög, akkor ehhez már Jerzsi is csatlakozik. Legyen Szív Párt? Szív és Szeretet Pártja? Jól Vagyok Párt! Jézusereje. Évának van ötlete, Szabad Akarat Párt, Alekosz, neked milyen ötleted van? Szandika az alvósok pártját képviseli. Bár Jerzsi is azt képviselné, de nem, valamiért úgy dönt, megcsillogtatja tehetségét: legyen az program, hogy minden nap legyen egy óra időpont, mikor fogjuk mindnyájan magunkat és elkezdünk takarítani! Sírok, és csak most szólal meg Gombi: legyenek különböző versenyek, egyik nap paródia verseny, másik nap énekverseny(!), harmadik nap kajáló verseny… Az ötletet döbbent csend és értetlen tekintetek fogadják, Gombika meg is sértődik, úgy látom, halálosan. Jó, akkor hagyjuk, azt csináltok, amit akartok.

A másik csapat se halad könnyen, Alekosz szerint a névnél kéne maradni, mert arra épül föl az egész, a névnek tükröznie kell a szellemiséget. Hát a szabad akarat, mert mindenki azt csinál, amit akar. A gondolat jó, csak a név nem olyan frappáns. Felmerül névként a Tartsunk Össze Párt, a Nők Alekoszért Párt, az SKH Párt is. Alekosz most úgy van, hogy senkinek nem akarja megmondani, hogy mit csináljon. Az alfa állapotból felriadó Szandika váratlanul elrikkantja magát, segíts magadon és az Isten is megsegít! Ez, ez az! Ez minden! Ez a program, ez a név, ez a szlogen! Ez hűen tükrözi a hozzáállásunkat! Anikó azt hitte, ennél kicsit jobbat találnak ki. A másik csapat cirka két órája könyöröghet Gombinak, hogy fogadja el a pártelnökséget, Gigi szerint egy nagy kuki, ha nem fogadja el, végül feladják és beletörődnek. Megszületik a program is, A JVP-ben Gombi a szórakoztatási miniszter, már most tartok tőle, hogy többször össze fogom pisilni magam a nevetéstől. A párt azért alakult, mert eluralkodott a Villában a szomorúság, a nemvagyokjól életérzés. Hogyan érzi jól magát egy ember? Ha egészségesen élünk, ha boldogságban élünk, kiegyensúlyozottan, stresszementesen, fizikailag és pszichológiailag egyensúlyban. Szigorlatokra és törvényekre egyelőre nem gondoltak. A másik párt nem sokat pöcsöl, vihogva felmutatják a transzparenst, Segíts magadon, és az Isten is megsegít. Esküszöm, rájuk szavaznék.

Őszintén remélem, hogy a Gigi-Jerzsi saga utolsó fejezetét látjuk. Gigi az utóbbi napokban nincs topon, össze van teljesen zavarodva. Pont az emberi kapcsolatok miatt. Minden nap megfordul a fejében, van-e értelme a Jerzsivel való kapcsolatnak, mi lesz holnap, mi lesz, ha kimennek? Azért van ez az egész, mert össze vannak zárva, egyébként nem is lenne semmi? Sokkal nehezebb neki, hogy itt a Jerzsi, és állandóan kattognia kell. Nullahuszonnégybe’ az se megy, hogy állandóan együtt vannak. Jerzsi nem tudja éreztetni Gigivel, hogy nő, ezáltal ő nem érzi férfinak magát mellette. Nincs közös pillanatuk. Bizonytalan, hogy mi lesz kinn, nem tudja a megoldást, nagyon kivan. Béci szerint két dolgot lehet csinálni, az egyik hogy beviszik az összes takarót és szeretkeznek egy nagyot, a másik, hogy elfelejtik ezt a kapcsolatot. Jerzsi kiborul az asztalnál, kiborul a mosókonyhában és kiborul a nyugiszobában is, a zene nem rossz, mondjuk a szenvedő tekintet Brad Pittnek jobban ment a Szenvedélyek viharában c. filmben és hitelesebb is volt, de hát. Gigi persze utána szalad, mi történt? Ha nem lennék, neked könnyebb lenne? Igen. Nagyon meg vagyok zavarodva. Megint elmondja, hogy nem érzi magát férfinak, kölyöknek érzi magát és ez így nincsen rendben. Nem Gigi miatt, Gigi csak felerősítette ezt az érzést. Gigi sem tudja, hogy mit érez, mit gondol, nem tudja magában elrendezni a dolgokat. Jerzsi tényleg az őrület határán van. Én is. Gigi nem tudja, hogyan tudna neki segíteni, mert ő sincs a topon. Gigi nem lát fejlődést és nem akarja Jerzsit nullahuszonnégybe’ mindig látni, és ez öli meg az egészet. Olyan, mintha két éve lennénk együtt. Amit Jerzsi mondott, igaza van, hogy nem tud vele nőként bánni, emiatt ő nem tud rá férfiként tekinteni. Nem, nem kommentálom. Kérésre sem.

Szandika-palinta. Megkérném a barátaimat arra, ha lesz a következő kiválasztás, legyetek szívesek és nem kell a pofahúzogatás rakjátok rám a jelet, mert menni szeretnék innen! Lehet, hogy úgy fogok választani, hogy egy olyan erőset, aki már visszajött, hogy kinn maradjak. Éva kiakad, neki ne kuncsorogjon a jelekért senki sem, majd akkor kimegy, ha itt van az ideje. Nem érdekli, ki hogyan érzi magát itt. Leszarom mindenkinek a nyomorát, háromszor kell összekaparni a földről, nem foglalkozik senkivel, csak saját magával, nem érdekel, belefáradtam! Magamért vagyok, ennyi. Aki ki akar menni, menjen ki és essen ki, nem ezért jöttem ide, hogy kiessek. Itt volt az Olivér, itt a Gombár, itt a Szandika, nincs helyük itt akkor, ennyi. Szandika később a kertben kérleli Évát, hogy rakjon rá jelet, benn Gombi rinyál. Nem nyerhetem meg, mert elbasztam! Tesó, itt nem lehet három napig fetrengeni az ágyban és mélydepresszióba esni! Vagy kőkemény vagy, vagy elhullasz, mint a szar! Én már ott vesztettem, érted? Most akkor vissza se akarsz jönni, vagy mi van, kérdi Béci. Vissza akarok…. Akkor meg úgy álljál már hozzá! Gombi annyi esélyt lát rá, mint arra, hogy holnap helyből három és fél métert ugrik. Én is. De nem ezért raktuk rád a jelet, méltatlankodik Béla. Gombi hisz a csodákban, de nem minden nap vannak csodák.

A ringbe azért lép az ember, hogy győzzön vagy veszítsen, nem azért, hogy hülyére veresse magát, bölcselkedik Alekosz. Ha valaki kimegy párbajozni, azért menjen, hogy győzzön, és ne azért, hogy elveszítse azt! Éva bólogat, ha valaki ennyire gyengének érzi magát és nem szeretne itt lenni, akkor megérdemli, hogy kiessen! És ne vegye el attól az embertől a lehetőséget, aki szeretne itt maradni, vagy szeretné megnyerni, vagy jól érzi itt magát. Gombi meghallja, miről van szó, a hálóban elmondja Bécinek és Szandikának. Röhögcsélnek egy sort Éván, ezen Éva felhúzza magát, kimegy a kertbe, Csórikám utána. Éva azon gondolkodik, hogy Szandikát minél előbb eltüntesse a Villából, elegem van, folyamatosan röhög, hajnali ötig vihog itt bazmeg, dajdajozik, fenn van aztán egész nap döglik, nem csinál semmit, a seggét hizlalja, lusta, lusta, lusta! Szandika kimegy a nappaliba. Te hányszor nem hagysz itt másokat aludni? Tudtam, hogy ezzel jössz. Hát de mivel mással? És mindig engem! És hallottam, hogy megint iszonyatosan mongol voltál…Nem tudom, hogy mire gondolsz Szandika, de nem is érdekel, megmondom őszintén, elegem van. Mi, azért, hogy bárkit hazaküldenél, csak hogy te maradhass? Igen, szeretnék itt maradni, és ha valaki nem akar és kinn akar maradni, az Olivér is ilyen volt, te is és a Gombi is, labilisak vagytok! Ki a fasz vagy te, hogy ítélkezel? Hogy mersz te mást a szájára venni? Szandika, nem érdekel, elfáradtam. Hány ember van elfáradva tőled, Éva? Nem akarok veled vitázni, nincs hozzá kedvem. Nem tudom, Éva, hányan gyűlölnek itt téged és hányan engem! Ez akkora böszmeség, akkor butaság volt amit most mondtál! És ki mondja ezt neked? Aki szeret? Ja, hogy te szeretsz engem? Igen. Egy kétszínű, rosszindulatú, féltékeny, önző, irigy, minden rossz! Megnézném a magyar szótárba az összes rossz szót, akármennyi van, mindegyik valamilyen szinten illene rá! Szép kis csörte a végére, gondolom magamban, aztán meglátom Évát a kertben, nem akarok itt lenni tovább, vigyenek haza innen, olyan primitívek, hogy valami borzasztó, és kitör belőlem a röhögés, ami fulladásos köhögésbe megy át, de megérte, megérte, megérte!

Köszönöm a képeket S-nek!

 

Címkék: vv4
601 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csigataposó 2011.02.22. 16:41:40

Mar megijedtem, hogy me elmarad.

Nándusz 2011.02.22. 16:42:26

Hát csak másfél másodpercen múlott.

traff 2011.02.22. 16:47:54

Hajnalka nincsen telefonotok?

Nándusz 2011.02.22. 16:49:20

Bedöglött a blogmotor.

traff 2011.02.22. 16:51:09

Mer' itt üzensz a férjednek:DDDDDDDDDDDDDDD

arkangyal44 2011.02.22. 16:56:31

Köszönjük kedves Hajni, ismét sikerült szarból várat építened,minden elismerésem a tied.

Hódos Hajnalka 2011.02.22. 16:58:04

@traff: szóval neked vihogok, nem magamnak, na.

haruka 2011.02.22. 16:58:39

Éva mondókája Szandi állandó dögléséről kiváló volt. kár, hogy komolyan mondta.
amúgy beküldhetnék már nekik egyszer a Blikkben, hogy hogyan kell helyesen használni a "szájára vesz" kifejezést, mert valahogy egyik sem képes normálisan használni.

Csigataposó 2011.02.22. 17:02:44

@Hódos Hajnalka: "Jerzsi tényleg az őrület határán van. Én is." Szerencsere nem lattam, de igy olvasva is borzaszto. Leginkabb egy Satantango hoszusagu ZS kategorias Elfujta a szel. Baszki ezert kovetelj 100% mentalis veszelyessegi potlekot Sixx-tol. A nulla forintra talan meg meg is adja. :)

-Sarq- 2011.02.22. 17:02:50

Jól értettem? Éva lelustázta meg lelabilisozta Szandikát? Akkor nyilván ő a tettre kész kiegyensúlyozottság :).

traff 2011.02.22. 17:03:51

@Hódos Hajnalka: Akkor jó. Nem értettem, hogy miért magadnak válaszoltál. Hogy vagy?

Szandika milyen sovánka ezen a fekvős képen.

Hódos Hajnalka 2011.02.22. 17:07:54

@Csigataposó: Nem sixx szorított fegyvert a halántékomhoz, hogy írjak a VV4-ről, én jelentkeztem, önként.
Az okokról bővebben majd az önéletrajzi regényemben.

@traff: nem vagyok túl jól, de igyekszem.

gastro vazze 2011.02.22. 17:08:34

Hajni ez mmkk szuper volt, olyan lettem, mint a Gombi-sivatag!
Férjednek meg üdv a Csőrmesterért: állati:D

MegLepke 2011.02.22. 17:08:39

Húha, nálam kicsit összekavarodtak a dolgok. Már a fejemben. A tegnapelőttit ugye éjjel látom, le is írom. Tegnap megnéztem a tévében, ma meg elolvasom.

Ez is jóvót Hajni! Trevlovics visszaengedéséért értelmetlen lenne kampányolni? Tagja vagyok a TFC-nek pedig.:)

Hódos Hajnalka 2011.02.22. 17:09:41

@MegLepke: igen, értelmetlen lenne. Egy hét múlva újra itt lesz.

bévé 2011.02.22. 17:13:46

@MegLepke: jujj pont ő let tkitéve?? le vagyok maradva, miéééért?

MegLepke 2011.02.22. 17:15:29

@bévé: előző poszt végét olvasd.

Holabög Rém 2011.02.22. 17:17:06

@gastro vazze: Jajjistenem a sok pelenkás. Hát most hallotok először Csőrmesterről, doktor Bubó legjobb barátjáról??????

Elemer 2011.02.22. 17:19:08

szemmel láthatóan nagyon unatkoznak a villalakók. nyavalyognak, bambulnak, nem tudnak mit kezdeni magukkal. aleksoz kivétel persze, mert ő tökkkéletesen elvan a saját gondolataival, de ha nem tesznek valamit a szerkesztők, akkor félő, hogy ez az unalom a nézőkre is átragad

Szentpeter 2011.02.22. 17:19:28

A helyzet nem drámai, Gigi időt akar ( mint minden nő.. ez valami mánia.. )

Jerzy még nem ismeri az érzéseit, a tapogató időszakot viszont megszokta, neki ez a petting a mennyország..

A kiválasztás szerintem uncsi, minden villalakó már napok óta tudja hogy a plüssmacis Gombi ki akarja vágni a rezet, pontosabban fél kézzel akarja megállítani az InterCity-t Alekosz képében...

Gombi az esélytelenek nyugalmával készül, Picur már behütötte a pezsgőt, hétvégén Gombival utaznak a rokonokhoz, egy kis disznotorosra..

Alekosz még nem döntött Anikó felől, Anikó vagy az ágyasa lesz vagy az ellensége, mert mint tudjuk Alek nem sokat vacakol ha emberi érzésekről van szó...

Nem gondolom hogy Olivér hiánya üressé teszi a villát, Olivér depressziós lett, az meg az álmoskönyv szerint nem tesz jót a rekeszizmoknak..

Most kilencen vannak, jövőhéten már nyolcan, lassan zárul a kör, az 50 milla várja a gazdáját...

suzy q 2011.02.22. 17:21:56

de mi van, ha megint visszaszavazzák gombit két telefonról? aminek a költségről ugye el kell számolnia picúrral.

Elemer 2011.02.22. 17:26:51

@suzy q: kizártnak tartom. egy párbajon jóval többen szavaznak, mint a beszavazón, ráadásul alekosz kéne überelni, ehhez már kevés lesz a gombár klán. mindenesetre ha gombi 20%-nál többet kap, akkor tuti, hogy bátyus megint próbálkozott. nem csak alekosz miatt, hanem mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bárki is szavazna rá

K Tomoceusz 2011.02.22. 17:27:34

Ideje lenne levelet írni az rtl-nek , hogy a műsorvezetők kizárólag kék fürdőköpenyben és rózsaszín papucsban állhatnak kamera elé , esküszöm aláírom .

A politikai játéknál füleltem piszkosul . A fél tökömet odaadtam volna , ha Alekosz elkezd mesélni fideszes aktivista korszakáról . Egy élmény lett volna utána olvasni a kommenteket .

sannya 2011.02.22. 17:28:46

hajni>grat...

szandalka pont jol mutatna mint teve a gombi sivatagban...esze is annyi,se tobb,se kevesebb,se tobb...
:)

sannya 2011.02.22. 17:29:40

@K.Tomoceusz: alkoholosz maximum a az ex szcsp tagja lehetne,ha a bodrogi csinalna meg...
:D

gibson 2011.02.22. 17:30:06

@bévé: ő és még tizennégy sorstársa. Rosszkor volt rossz helyen.

Holabög Rém 2011.02.22. 17:30:54

@Elemer: Igen én is valami 93%:7% arányú eredményt saccolok :)

gastro vazze 2011.02.22. 17:31:21

@Holabög Rém: dehogyis, csak most esett le, hogy tényleg olyan:)

maghozo 2011.02.22. 17:31:40

@Hódos Hajnalka: :O Azt gondoltam , hogy csak fenyítés .:(

-Sarq- 2011.02.22. 17:34:19

@Szentpeter: Nem vagyok meggyőződve, hogy Picur olyan lelkesen hűti a pezsgőt és valahogy Ernővel kapcsolatban is az az érzésem, hogy nem lenne felhőtlenül boldog az öcskös kijövetelétől. Lesz még a Gombár családban szerelmi dráma és pénzügyi balhé is.

Elemer 2011.02.22. 17:34:55

ja amúgy az is jó volt, amikor gombika elpanaszolta, hogy nem fog nyerni, mert volt három nap, amikor ki volt borulva és azzal tuti elvágta magát. elárulom neked gombi, mert bizto vagyok benne, hogy olvasod ezt a blogot, hogy nem azzal a három nappal van a baj, amikor hisztiztél 8szerintem mondjuk több volt, de mindegy) hanem azzal a 83-mal, amikor nem csináltál semmit

maghozo 2011.02.22. 17:35:33

@K.Tomoceusz: Szerintem ilyen "kék fürdőköpenyben és rózsaszín papucsban" Balázs jól érezné magát , Lilu és Sthol szenvedne .

arkangyal44 2011.02.22. 17:35:50

Szegény Alekosz Sosemtosz,sajnálom nagyon,úgy hallottam a retek beküld neki egy csajost, mint annak idején Okinak.

Szentpeter 2011.02.22. 17:38:02

@-Sarq-:

Szerintem Gombi és Picur párkapcsolatával semmi baj, Gombi igazi boldogsága kint van, a benti léte egy katasztrófa...

Két féle szereposztása van.. vagy melankólikus vagy idióta.. na jó, van 5 perc szünet amikor normális, az amikor alszik...

Elemer 2011.02.22. 17:38:24

@-Sarq-: valószínűleg nem véletlenül költött rá ennyit ernő, biztos megvolt a konkrét terv arról, hogy bömbinek mit kellene csinálnia ahhoz, megnyerje a zsét csak hát alkalmatlan volt. egyébként én sokkal inkább ernőt szavaztattam volna be a villába, ő tutira nem borult volna ki, szerintem néhány csajt is levarrt volna, csak a szerkesztőknek kellett volna nagyon figyelni, hogy amikor este elkezd sztorizgatni, akkor még idejében lelőjék az adást.

K Tomoceusz 2011.02.22. 17:41:41

@Elemer: Szeretem az optimizmusodat . Szerintem Ernő beköltözésével csak egy másik hű leányt Pöttömöt ismerhettünk volna meg .

bukott madonna két nagy didivel 2011.02.22. 17:44:00

Szia Hajni!

Már nagyon hiányzott a hogyvolt írásod a vv-ről, de láttam, hogy beteg vagy. Remélem meggyógyultál, ha nem akkor további jobbulást, bár kész agyhalál lehet ezt mindennap nézni. Az írásod viszont király! :))))
Üdv újra itt!
na most megyek olvasni.... :)))

gastro vazze 2011.02.22. 17:48:06

@K.Tomoceusz: pöttöm: http://www.facebook.com/home.php?sk=group_152534534804775&notif_t=group_activity#!/profile.php?id=100001078588076

-Sarq- 2011.02.22. 17:48:25

@Szentpeter: Szerintem Gombi beteges féltékenysége, a(z ön)bizalom hiánya teljesen aláássa ezt a kapcsolatot. Ráadásul a hírek szerint nem is alaptalanul görcsöl ennyire Gombi.

-Sarq- 2011.02.22. 17:50:33

@Elemer: Igen, Ernőről az az ember érzése, hogy olyan faszi, aki tudja mit akar és ehhez meg is van az egyénisége, nem úgy, mint az öcsinek. Lehet, hogy érdekes lett volna, ha ő kerül be, kicsit olyan Lorenzo utánérzésem van vele kapcsolatban.

MegLepke 2011.02.22. 17:58:15

A nekedvalóban a résztvevők fogainak száma elkezdett közelíteni a mónikasós résztvevőkéhez.

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:01:25

@MegLepke: Nem sunáznád egyiket sem ?

MegLepke 2011.02.22. 18:04:12

@K.Tomoceusz: De. Szájba. Szívlapáttal.

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:06:06

@MegLepke: Klárikát a nézőtéren ? Mert túl halkan köszönt és bevallod neked ezt fáj ?

-Sarq- 2011.02.22. 18:06:17

@MegLepke: Visszasírod Trixit? :))

Elemer 2011.02.22. 18:07:19

@K.Tomoceusz: gondolod? hát akkor tényleg nem tudom ki lehet olyan kemény, hogy kibírja ezt a nagyon durva villalétet. esetleg szijjártó pétert lehetne megpróbálni

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:14:02

@Elemer: Petya ? Egy kollega megírta , mi a válogatás két legfontosabb kitétele . Szerintem mindkettőnek megfelel , csak az anyagiakat kell egyeztetni vele .

-Sarq- 2011.02.22. 18:17:11

@Elemer: Hagyó Miki biztosan becserélné a Venyige utcai cellát a villára. Azt olvastam, rendszeresen gyúr, rengeteget fogyott, ráadásul a konspirációhoz is remekül ért.

-Sarq- 2011.02.22. 18:18:19

@K.Tomoceusz: Szinte látom, ahogy Szíjjártó áll a táblánál, ráteszi a jelét Alekoszra és bezuhan a forint árfolyama.

Zelefánt 2011.02.22. 18:20:14

Miután ez az egész egyre kínosabb, egyre szánalmasabb fos, Hajnalka is kezd belefásulni; mostanában már neki sem sikerül megtölteni egy kis élettel ezt az ötlettelen, unalmas szarságot.

Ezeken a figurákon már röhögni sem lehet, leginkább helyettük is szégyenkezem.

A gőz vesse fel az egész bandát.
Lapozzunk tovább.

MegLepke 2011.02.22. 18:20:33

@K.Tomoceusz: igen, mert az érzelem számomra fontos dolog.

@-Sarq-: vissza. Őszintén.:)

Elemer 2011.02.22. 18:21:53

@-Sarq-: ez is nagyon jó ötlet, ráadásul olvastam valahol, hogy miatta hagyta ott csernust a nője, szóval a csajozáshoz is ért.
csak szegény béciéket sajnálnám, mert ha este elkezdődik a menőzés, két ilyen nagyágyú mellett lehajtott fejjel kullognának el a kis stiklijeikkel

Nándusz 2011.02.22. 18:24:10

@arkangyal44: én is ezt hallottam, csak még nem vállalta senki!

Elemer 2011.02.22. 18:24:21

@-Sarq-: nem beszélve arról, hogy milyen tűzes publicisztikák jelennének meg a Magyar Hírlapban Bayer Zsolt tollából, amikben kőkeményen leszedi a szenteltvizet a "béci félékről". talán még a párbajra is elmenne

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:25:14

@-Sarq-: Ha valaki bemegy , ki is kell jönnie egynek . Melyik az a benti játékos , akinek karakterét Miki a legkönnyebben tudná pótolni ?

maghozo 2011.02.22. 18:26:47

@-Sarq-: Kiványj te is az álomkereső .hu aranyhalától és ...

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:26:49

@Elemer: Sokat sarkosítottam , megelőztél .

Metszőfog, a kicsi jány 2011.02.22. 18:27:02

Sziasztok, mindig olvasom Hajni írásait, fenomális, mivel nem is tudom nézni, így teljesen kielégít. :)Olykor a neten megnézem, hogy mi hogy volt.
Viszont, ma most láttam végre a nekedvalót, Gombi vajon kire veti majd a kézigránátját, de őszintén szólva kicsit igazságtalannak tartom azt, hogy végig alekoszt ünnepelték.

redhaven 2011.02.22. 18:28:07

@MegLepke:eleddig négyen mutattak valamiféle karaktert.
véva,alek,oli,és,igen ildi...
hamar esett ki.
szerintem.
a retek most adná érte szandálkát+gombit+örzsét.

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:28:24

@MegLepke: Most kapsz egy pirospontot .

-Sarq- 2011.02.22. 18:28:36

@MegLepke: Hiszek Neked tesó,egyszerűen mindent szeretek benned :).

redhaven 2011.02.22. 18:30:11

@redhaven: +a langyosvíz stratégát.

Ancilla 2011.02.22. 18:33:04

Szia, Hajnalka, örülök, hogy jobban vagy! Sziasztok Bloglakók!

Szeretnék néhány mondatot írni Gigiről és Jerzsiről.

A kommentelők egy része eleve ellenszenvesnek tartotta őket, álságosnak, számítónak. S most, hogy mélypontra jutottak, sem kímélik őket.

Én nem így láttam és látom.
Van olyan, hogy egy másik nemű ember nagyon rokonszenves, nagyon jó vele együtt lenni, netán hozzábújni, mégsem nem tud vágyat gyújtani bennünk. Egy ideig talán reménykedünk is, hátha. Mert jó lenne. Mert jó szerelmesnek lenni.

Benn meg, ahol különösen ki vannak éhezve a valakihez való tartozásra az emberek, könnyebben jönnek az ilyen érzések. E

Ebben a kapcsolatban a következő konstellációt láthattuk: van egy nyugodt természetű, kiegyensúlyozott érzelemvilágú, feltételezhetően meleg családi légkörből származó lány (anyával, apával, testvérrel) s van egy mindezt nélkülöző fiú, akit hányt-vetett a sors. Nem volt előtte férfi minta (hogy megtanulja, hogyan kell férfiként viselkedni), s nélkülözte azt, ami a legeslegfontosabb egy gyerek harmonikus érzelmi fejlődéséhez: az anyai szeretetet. Az ilyen férfiak bizony felnőtt férfiként az anyát is keresik a szerelmi kapcsolatban, keresik az anyai gondoskodást, védelmet is.
"Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem." (József Attila)
Gigi igazi gondoskodó típus, biztonságot és nyugalmat áraszt. S Jerzsi ezt megérezte benne. Csakhogy egy lánynak nem az a vágya, hogy anyaszerepet töltsön be a kedvese mellett. Egy nő erős, határozott férfit akar, aki, ha kell, megvédi. De szegény fiú önmagát sem tudta megvédeni az Évával való konfliktusban. Mert ott Éva annál is kegyetlenebb volt, mint amennyire kegyetlennek látszott.

Gigi érzi ezt, sajnálja Jerzsit, és nagyon nehéz helyzetben van. Nem tudja férfiként szeretni, de nem is akar neki fájdalmat okozni.

Én nem ítélkeznék egyikük fölött sem...

arkangyal44 2011.02.22. 18:33:15

@Nándusz: jaj dehogynem,most osszák a sorszámot, és folyik a válogatás :))

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:37:20

@Ancilla: Már megint csak írsz , nem olvasol . Több kollega kőkeményen bevédte szerelmüket , csak kevésbé szakszerűen és 68 sorral rövidebben .

Darcylla 2011.02.22. 18:37:22

@arkangyal44: s vajh minő szempontok alapján? Olyan nem jó, akiből már van benn egy, szóval ordas@, rudasbébi, erotikhostes nem kell. Kb. a másfélmázsás ideálok lesznek a befutók:D

MegLepke 2011.02.22. 18:39:44

@redhaven: igen, én most Gombi+Szandál párost lecserélném Ildire.:)

@K.Tomoceusz: csak nehogy ellopja valaki.

@-Sarq-: :)))

Elemer 2011.02.22. 18:40:46

rákerestem béci a.k.a. young g zenei munkásságára, mert nekem eddig kimaradt. nem is voltunk offtopicok a politikusok felhozásával. a "prolitika" című számban konkrétan az öszödi beszédből is idéznek

Elemer 2011.02.22. 18:41:37

Ha esetleg valakinek szintén kimaradt volna: young-g.hu/media

arkangyal44 2011.02.22. 18:41:49

@Darcylla: Azt ,hogy Aleknak milyen lehet az ideálja azt nem tudom,de az bíztos,hogy a jelen esetbe sokat nem válogatna.régen én is a legyet röptében,ma már meg kell várnom míg leszáll:)))D

the sandwich maker 2011.02.22. 18:42:55

@Ancilla: Nem hittem volna, hogy a Gigi-Jerzsy dologhoz be lehet hozni József Attilát, mindig meg tudsz lepni. :D Ezt most nekem fel kell dolgoznom, megyek és keresek valami Irsai-pótlót.

Darcylla 2011.02.22. 18:47:35

@Retardált Légpisztoly: Alekosz nemi életéhez én is nyomnék egy József Attilát:
"Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa."
@arkangyal44: Nem is a jóember gerjedelme aggaszt, hanem hogy kinek lenne rá hajlandósága:D

Ancilla 2011.02.22. 18:49:02

@Retardált Légpisztoly: Egy nagy költő és egy hétköznapi ember sorsában is lehet hasonlóság. Ezt a verset J. A. egy nőhöz írta, akibe beleszeretett (vagy azt gondolta, hogy beleszeretett). J. A. ugyanúgy szenvedett az anyahiánytól, a szeretethiánytól, a boldog gyerekkor hiányától, mint sok hasonló sorsú társa.

Csak nem mindenki költő, hogy ezt így meg is tudja fogalmazni.

Ancilla 2011.02.22. 18:50:38

@K.Tomoceusz: Sajnálod tőlem ezt a kis helyet?? Tegnap egy sort sem írtam, most is csak ezt szerettem volna leírni, aztán megyek is.

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:50:48

@Nándusz: Gold művésznő ledudlizta Majkapapát ? És én ezt kihagytam ? Sokkal több vv-t kéne néznem .

Profi kurvát ne vigyenek be Alekosznak , azoktól a kamerába csücsörített ómájgádjeszbéjbiktől kiráz a hideg . A három leglelkesebb amatőr jó lesz .

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:53:10

@Ancilla: Úgy könnyű . Felizgatsz minket a cikkeiddel , aztán elmész vasalni .

Elemer 2011.02.22. 18:53:18

@Darcylla: akkor én pedig egy kosztolányi vers idézetet küldenék szandinak, gombinak és mindenkinek, aki ki akar menni

"Hogy vágyom innen el, el messzire,
hol kanyarog a vonatok sine,
s piros, zöld lámpa lángol biztatón,
oda, a sín felé tárom karom.
És nézek a mozdonyra, póznadrótra,
ott az öröm, ott a világ talán.
De itt maradok s toporgok vivódva,
mint a rabok a börtön udvarán."

Hódos Hajnalka 2011.02.22. 18:54:51

@K.Tomoceusz: Te meg leugatsz egy nőt olyan stílusban, ami bassza a kis bögyömet. Vegyél vissza, senki nem szavazott meg itt tribunusnak.

the sandwich maker 2011.02.22. 18:55:05

@Darcylla: én ehhez egy lájkot nyomnék. :D
@Ancilla: persze, a legtöbb ember megtalálja az aktuális érzelmeinek pontos mását legalább egy versben (mert miről írtak volna a költők, ha nem az érzelmeikről, pláne József Attila), na de a Dzsidzsi és Erzsi látszat romantikáját (mert szerintem ez az, felőlem másnak eltérhet a véleménye)én nem biztos, hogy megfeleltetném bármilyen versnek.

Hódos Hajnalka 2011.02.22. 18:57:45

@Retardált Légpisztoly: Ancilla azt írta le, mire van szüksége Jerzsinek.
Egy szerelem viszont nem anya-fia kapcsolat.
Ennyi a titok.

K Tomoceusz 2011.02.22. 18:58:12

@Hódos Hajnalka: Most éppen melyik nőt ugattam le ? És honnan tudom meg , hogy itt valaki nő ? Én is az vagyok és még senki se jött rá .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:01:31

@haruka: Évának teljesen igaza van! Szandika a kötelező feldatok alól sokszor kibújik, bomlasztja a közösséget, Éva legalább a Közös feladatokat megcsinálja.
Évának a kirohanása, hogy menjen ki, aki nem akar tovább játszani, bár Éva is egyet értett vele, titkos feladat volt, az online-ban megsúgta Alekosznak, ezután kép, hang el. Éva a végére azért borult ki, mert Szandika durván belemart. Ezután a négyesből az Éva-Alekosz szövetség az, ami biztos, Anikó és Szandika pedig össze-vissza csapódnak.

Kivlov 2011.02.22. 19:03:30

@Peter_Cs:
ezért lenne nagy, ha Gombi kihívná Alekot és kiesne. Aztán kijelölnék Évát, aki hazaküldené Gigit vagy Dzsörzét...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:05:03

@Ancilla: Ez valószerű. Egy egészséges felnőtt gondolkodású nő csak egy egészséges felnőtt gondolkodású férfi mellett tud jól működő kapcsolatban élni. Infantilis lelkialkatú férfi az anyaszerepet és nem a társszerepet váltja ki benne. Ennek a kapcsolatnak nincs jövője.

Hódos Hajnalka 2011.02.22. 19:05:51

@K.Tomoceusz: Gondolom, Ancilla nevéből nem könnyű rájönni. Egyébként igazad van, férfiakkal se beszélj ilyen bicskanyitogató stílusban. Legalábbis itt ne.

the sandwich maker 2011.02.22. 19:07:48

@Kivlov: Én erre a forgatókönyvre számítok. De így csak elodázzák a kócos nőszemély kiesését.
@Hódos Hajnalka: Csak a József Attila dologhoz szóltam hozzá.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:08:34

@Kivlov: Az jó lenne. Évába is töltene egy jó adag önbizalmat, ő igazán megérdemelné ezt.

the sandwich maker 2011.02.22. 19:09:44

Hogy tudták ezeket így összeválogatni, hogy majdnem mindenki ki akar esni? Gondolom már összeült az ertéel válságstáb, remélem azért nem küldenek be pornós csajt hangulatjavítóként.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:10:58

@Retardált Légpisztoly: Éva nélkül jelentősen elszürkülne a VV4.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.22. 19:12:04

@Peter_Cs: elszürkülne??? baszki most olyan szürke már, h nincs az az inteligens mosópor, ami visszaállítaná az eredeti színt

Kivlov 2011.02.22. 19:12:38

@Retardált Légpisztoly:
hááát, számomra a kócos klasszisokkal érdekesebb, mint mondjuk a halvérű dzsörzé, vagy az affektáló gigi, vagy az idegbeteg laci...

MegLepke 2011.02.22. 19:16:02

Éva: Szandál 20 éves, ő 28, tisztelje a korát...

Friedmann Juci 2011.02.22. 19:16:28

bizony. 28 évesen már jár a tisztelet egy 21 évestől.

the sandwich maker 2011.02.22. 19:16:54

@Peter_Cs: @Kivlov: nem szeretem ezt hangoztatni, de kócbaba volt az én titkos favoritom, de a köpés óta már csak simán idegesít. talán ha kevesebbet mutatnák, elkezdeném hiányolni, de mostanában nagyon tömény dózisokban kapom.
Peter_Cs: Most Sanyi helyett a Nézők erejével próbálnak hatni.

the sandwich maker 2011.02.22. 19:19:03

Évát most akkor magázni kéne és nagysasszonynak szólítani, ha már 28 éves?

Elemer 2011.02.22. 19:22:41

@Hódos Hajnalka: úgy, hogy olivér szavaival élve, te sem nyaltad meg a humorgömböt

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:23:51

@Retardált Légpisztoly: A köpés csak egy extrém eset volt, ne abból általánosítsunk egy tömegverekedés-közeli villalégkörben, mert akkor az volt. Nekem felüdülés Évát látni és hallani.

the sandwich maker 2011.02.22. 19:24:47

Off: egész héten Vad Fruttik lesz az Üzenetben?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:26:28

@Retardált Légpisztoly: Nem, csak barátságosan kell hozzá viszonyulni.

the sandwich maker 2011.02.22. 19:27:42

@K.Tomoceusz: hát én mindig férfinak képzeltelek, egy alacsony, rövid sötét hajú, néha agresszív kis férfinak. :D
@Peter_Cs: nekem ahhoz meg kéne találnom a happyplacemet, hogy Éva felüdülés legyen.

Kivlov 2011.02.22. 19:28:44

@Retardált Légpisztoly:
jó az a VF. jobb, mintha demszky marhaságait kellene hallgatni...

bévé 2011.02.22. 19:29:15

@gastro vazze: Laci? mert ha nem ő, nem vágom, ki lehet. :)

énsetéged 2011.02.22. 19:29:42

@Peter_Cs: Ezek a titkos feladatok annyira titkosak, hogy mi soha nem tudunk róla? Utólag megmondják a többieknek?

Elemer 2011.02.22. 19:31:52

@Peter_Cs: nekem tökre tetszenek a beírásaid, de egy valamit mindig is meg akartam kérdezni. van esetleg bent olyan játékos, aki közel áll a szívedhez? szerinted ki érdemelné meg a fődíjat?

the sandwich maker 2011.02.22. 19:34:22

@Kivlov: én szeretem a Vad Fruttikat, csak eddig mintha abban a műsorban aranyos pap bácsik meséltek volna a szeretet erejéről és meg nem értett művészek elemezgették volna a világ esztétikáját.

(Egyszer ki fogom számolni Balázs seggcsapkodás/perc átlagát.)

Kivlov 2011.02.22. 19:35:47

@Retardált Légpisztoly:
reggel megbeszélte Rákóczival a MorningShowban, hogy mindketten kimondanak valami hót hülye mondatot az élő adásban. Nem jut eszembe pontosan, de szerintem még nem mondta Balázs. Valaki???

the sandwich maker 2011.02.22. 19:38:06

@Kivlov: eddig nem mondott semmi az átlagnál hülyébbet, de majd figyelek. :D

Kivlov 2011.02.22. 19:39:03

@Retardált Légpisztoly:
szerintem sem. asszem valami "kecskék vannak a pajtában" szöveg volt.

MegLepke 2011.02.22. 19:39:09

Most van elegem Gombócból! Hagyja el a villát MOST! Vigye Szandált is!

Atok 2011.02.22. 19:40:06

@Kivlov: Elejen mondta, h Erzsi nem kuldte be meg a macit a malnasba, vagy a kecsket a az olba(?) Vagy vmi hasonlot. Lehet az volt az

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 19:41:06

@énsetéged: Titkos feladat volt korábban Tordasnak a lábmasszírozás, a többiek is kaptak ilyeneket.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.22. 19:42:30

@MegLepke: neee, holnapig bírd még ki lécci. Piszokul érdekel, h kit mond.

Kivlov 2011.02.22. 19:45:19

@Atok:
az lehetett. f*szba! nem hallottam... :(

.lll. 2011.02.22. 19:47:34

tiszta jó kis idegnyugtató adás lett ez a való világ/ásítozás/

the sandwich maker 2011.02.22. 19:47:57

@MegLepke: mi törte el a bizalomtükröt? hogy konkrétan bevallotta, hogy csak játssza a kis eszét, mikor olyan látványosan szenved? (mert nálam az)
@Atok: tényleg az lehetett, nálam az teljesen beillett egy hétköznapi Balázs szövegnek. (Bezzeg Robin a HIMYM-ben ki merte mondani élőben, hogy "cickók")

redhaven 2011.02.22. 19:48:16

bazz laci.
mekkora potrohod lett...
lesz ebből olyan 5 dan,hogy csudi.

MegLepke 2011.02.22. 19:52:28

@Retardált Légpisztoly: nekem az egész hiszti. Mindegy miért csinálja, de egy férfi SSKK nem hisztis.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.22. 19:54:13

Szandika az élő példa arra a mondásra, kígyót melengetett az ölében

MegLepke 2011.02.22. 19:54:48

Vannak 3 főbb területek itt a villában - Anikó.

bévé 2011.02.22. 19:55:02

vannak itt három főbb területek a villába - Anikó

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.22. 19:55:26

@lófő:
aludjunk:)
vagy együnk, a harmadik itt nem publikus:DD

gidabiga 2011.02.22. 19:56:34

@MegLepke:

hahaha :D
de ha mégis az, ráfogja a nőre :D

the sandwich maker 2011.02.22. 19:56:58

Szandika milyen nehezen szülte meg ezt az SzD...............K-t, első alkalom ma, hogy felnevettem a műsoron. :D

@MegLepke: mondjuk eddig is hisztizett, csak nekem eddig legalább őszintének tűnt úgy láttam, hogy tényleg nagyon maga alatt van, de most mondta, hogy tudja, hogy néha csinálja ezeket a hülyeségeket, meg azok nem komolyak, stb.

redhaven 2011.02.22. 20:00:02

@gidabiga: néha nekünk is"muszáj"kiborulni:)))

MegLepke 2011.02.22. 20:00:28

@bévé: eccerre ragadtuk ki a lényeget.:)

@gidabiga: na ja:D

@Retardált Légpisztoly: nekem eddig sem tetszett, de most untam meg. Jobban mondva tegnap. Takarodjon haza mind, amelyik haza akar menni - ha őszintén, ha taktikából hisztizik.

the sandwich maker 2011.02.22. 20:02:01

Ömmmmm... Gigi okosabbnak képzeli magát a szemüvegtől? Vagy eddig kontaktlencsét hordott?

mocskosmacska 2011.02.22. 20:02:21

Gigi Magyarország első női miniszterelnöke!!!!!!!!!!!!

mocskosmacska 2011.02.22. 20:04:12

Mi az a keresztbe szalag rajtuk?

gidabiga 2011.02.22. 20:04:18

@redhaven:

akkor fogadjátok el, hogy nekünk is :D

mocskosmacska 2011.02.22. 20:06:41

Remélem, Laci jól megszívatja őket piamegvonással. Szép lesz egy remegő kezű évikét látni.

mocskosmacska 2011.02.22. 20:07:17

Béci ráugrott Szandikára? Akkor tényleg totál részeg.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 20:09:49

@mocskosmacska: Teljesíteni kellett volna Éva és Alekosz kérését.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.22. 20:11:09

@mocskosmacska:
no, nem éppen Évi kapacitálta Lacit a piáért:)

John May R 2011.02.22. 20:12:36

Balázs: "Az edigi legizgalmasabb kihívás következik holnap."

Hát ja, le fogjuk rágni a körmünket...

mocskosmacska 2011.02.22. 20:13:19

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Tényleg nem ő, de én őt akarom látni ilyen helyzetben.

gastro vazze 2011.02.22. 20:13:22

megint ki fog balhéba keveredni? az elviselhetetlen Évike:(

redhaven 2011.02.22. 20:13:28

@gidabiga: jóvan,de nem annyiszor:)))
olyan5-10 évente lenne ideális.

zoxó 2011.02.22. 20:13:58

@John May R: lehet, hogy ez volt a hót hülye mondat?

mocskosmacska 2011.02.22. 20:14:34

Ez az éva akkora nagy szerencsétlenség, hogy néha komolyan megsajnálom.

the sandwich maker 2011.02.22. 20:15:42

@John May R: mindegyik kihívás a legizgalmasabb kihívás.

(A részeg Béci vicces Béci.)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 20:15:57

@mocskosmacska: A korlátlan szeszfogyasztásra irányulót.

Szentpeter 2011.02.22. 20:17:54

Erzsit és Gigit bezárják egy órára.. elfogják dönteni hogy baszni, vagy rábaszni akarnak igazán...

MegLepke 2011.02.22. 20:18:32

@mocskosmacska: pinamegvonást olvastam elsőre. Nem is értettem, miért a Laci dönt erről.:D

Elemer 2011.02.22. 20:19:56

ha a kameramentes órában sem történik semmi, akkor mit fog tenni az rtl? beküldik a két feka csávót?

Szentpeter 2011.02.22. 20:20:23

@maghozo:

Gigit ismerve.. fetis buli lesz...

Erzsit kiköti egy karóhoz, és korbáccsal fogja izgatni..

maghozo 2011.02.22. 20:22:25

@Elemer: Bevetnek majd segédeszközöket :)

gidabiga 2011.02.22. 20:22:39

@redhaven:

na jó, de nekünk van PMS, nektek meg nincs :P

John May R 2011.02.22. 20:23:02

Na annak lehetőségére, hogy lehet, hogy nem lehet több bört lehúzni a "lovestory"-ról, berezelt az RTL, ezért most kapnak egy órát kamerák nélkül...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.22. 20:23:18

@mocskosmacska:
értem, mondjuk én senkit nem akarok megalázó helyzetben látni, egyiket sem

Lijiang 2011.02.22. 20:24:17

ez tényleg egyre szánalmasabb. már odáig jutottam, hogy a lányok közül a Gigi idegesít legkevésbé...
Laci hogy felvillanyozódott, amikor felvetette, hogy szigorúan megbüntetné a nem megfelelően viselkedőket.

.lll. 2011.02.22. 20:24:25

Giginek a fejére nem ártana egy környezetbarát teszkós zacskó

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.22. 20:24:28

@John May R:
már nagyon izzadságszagú az egész, és főleg unalmas

maghozo 2011.02.22. 20:24:35

@Szentpeter: Erzsi meg a tüköre spriccel .

Kolkom 2011.02.22. 20:24:53

De remélhetőleg a mikroportok maradnak.

naezjó... 2011.02.22. 20:25:37

hát nálam Szandál nagyon zuhanni kezdett. Szerencsére nem volt túl magasan, így nem lesz komolyabb baja, de ha holnap a mai után tényleg összebabuskodja magát újra Évával, az nálam Éva-Jerzsy kézen fogva mínusz füstölő szintű gáz.

Szentpeter 2011.02.22. 20:26:11

@maghozo:

Az mondjuk jó ötlet... Andi Warhol a festményeire vizelt...

gidabiga 2011.02.22. 20:26:35

@John May R:
1 órát?
össz-vissz?
az ertéelnél még senki sem szexelt egy igazit? :D

maghozo 2011.02.22. 20:29:26

@Lijiang: Azt a mosolyt én is elcsípte meg a kis gonosz tekintetet . Lacitól függne akkor ott nehéz kiképzés lenne .Még megkönnyebbülni is időre mennének.

Tompó 2011.02.22. 20:30:27

Remélem ez a seggfej bömbi kinnt marad bárkit is visz ki, és igazak a hírek hogy picur félrekurt... megérdemelné mindkettőt, akkor végre tényleg lenne oka bömbölni..hányadék meg az rtl is hányadék ha nem jön be az 1 óra kamerák nélkül akkor a következő az lesz, hogy kötelező feladatként kapják meg a dugást, ha nem teljesítik meg pakolhat haza Gigi meg Bözsi

Elemer 2011.02.22. 20:30:38

Anikó a legnagyobb. Addig jók voltak a "barátai", amíg ő volt a közellenség és kellett valaki, hogy megvédje Béciéktől, most már nincs rájuk szüksége, szépen vissza fog csapódni a másik társasághoz

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 20:30:59

@MegLepke: László, László! Nem laktanya ez!!!!!!

maghozo 2011.02.22. 20:32:01

@Kolkom: Még az is fölösleges . Inkább nézem a többieket mind hallgassam megint a magyarázkodásukat .

Elemer 2011.02.22. 20:33:11

@Tompó: az is lehet, hogy akkor Rubin Kristóf személyesen megy be megdugni gigit. vagy jerzsit. erről majd lehet szavazni

Tompó 2011.02.22. 20:33:15

Ja a Laci is hányadék már van vagy 200 kiló ez lenne a nagy harcmüvész???? vagy mi a fasz...???? Megmozdulni se tud szánalmas kivénhedt dagadt barom

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.22. 20:33:38

@Elemer:
Én már semmit nem értek, illetve megérteni nem tudom

redhaven 2011.02.22. 20:34:09

@gidabiga: OHOHOHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ...

naezjó... 2011.02.22. 20:34:21

@Elemer:
hát igen. Valószínűleg még Ildivel is (és csakis vele) jól érezte volna magát, ha a helyzet úgy kívánja.

maghozo 2011.02.22. 20:34:44

@Peter_Cs: A többi csak utánzat ?

Tompó 2011.02.22. 20:35:17

@Elemer: ja az rtl meg tesz róla, hogy kedvezzen Kristófnak ezért Bözsit szavazzák meg neki, az meg bemegy és kényeszteti Böske kloákáját.......

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.22. 20:37:28

Fölülről a harmadik képen az a párducgatyás használt guminő úgy néz ki mint ha egy zöldésgesből ápgrédelt szolárium-körömstúdiós milf állt volna modelt a szobrásznak aki a pozitívet csinálta a guminőhöz baszható zselézhető rezgős műpinával

bévé 2011.02.22. 20:40:44

@gidabiga: már ez is túlzás. amúgy simán tudok elég tartalmasat szexelni egy órán belül. persze első alkalomnak valóban kevés.
de ezzel, mint tudjuk, kissé elkéstek.

gidabiga 2011.02.22. 20:42:15

@bévé:

hát ez az, első alkalom... :D

maghozo 2011.02.22. 20:46:48

@gidabiga: Ami mindenkinél az öltözéssel együtt max 15 perc :)))))az első alkalomnál az is nyújtással . Úgyhogy mehet .

MegLepke 2011.02.22. 20:52:03

@Peter_Cs: én kedvelem Lacit.:)

@Elemer: :DDDDDDD

Bogi és Burkó 2011.02.22. 20:57:43

jó estét mindnekinek!

Nem engedett a családom az összefoglaló elé, de ha jók a megérzéseim semmit sem vesztettem. :)

gidabiga 2011.02.22. 20:58:59

@Bogi és Burkó:

nem tudom, én sem láttam :(
vagy inkább :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 20:59:30

@Blassius: Maximálisan egyetértek. Hányok a párducmintás holmijaiktól. Éván is. De Szandika ráadásul erősen Popócicire hajaz bennük. Vagy Ursulára (Bubó, Ariel -tessék választani)

Bogi és Burkó 2011.02.22. 21:04:14

@neccharisnyás útonálló: a párducminta dögös. szűk cicikidobós felsővel kell hordani - súlyosító körülmény, ha a felső flitteres vagy metálos - és min. 12 cm-es sarok való hozzá. azért mert te konzervatív vagy még más lehet cukicuccban :))))

gidabiga 2011.02.22. 21:06:37

@Bogi és Burkó:

no és nem árt, ha gömbölyű, aki hordja :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:09:48

@Bogi és Burkó:
Nem vagyok én konzervatív. Ötleted sincs, mennyire nem.
Ami zavar: ordenáré debella méretű lesz Dika valaga tőle, amit a kamera optika még 10 kilóval felnagyít, és ezt meglátva, Bundy klasszikust kell sürgősen idéznem: "Segíccsééég! Megvakultam!".
Amúgy amit leírtál, fajint 80s metalvideós kócbaba, amihez hasonlók manapság a Szabadkai út környékén korzóznak.
Vagy ha a tizenévesekre buksz, szórakozóhelyek bejárata környékén is fellelhetőek.

Bogi és Burkó 2011.02.22. 21:10:17

@gidabiga: és deréktájon kibuggyanóhurkás

Bogi és Burkó 2011.02.22. 21:12:02

@neccharisnyás útonálló: öööö... ugye láttad, a soksok smiley-t a mondatom végén?

2011.02.22. 21:15:46

a mongol helyett nem damagóg-ot akart mondani?:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:16:19

@Bogi és Burkó:
Öööö.... utólag pingáltad oda őket! Eddig nem is voltak ott! :)))

gidabiga 2011.02.22. 21:21:39

@Bogi és Burkó:

tényleg, az le ne maradjon :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:21:49

@bojlergyulabá: Énnemtom. És a szigorlat szót mi helyett használják?
Triplán nehezített ez az egész VV-nézés: figyelj a cselekményre, miközben 1. értelmezni próbálod Alek szövegét 2. dekódolni próbálod a többiek szófelcseréléseit.
Ezek nem is buták - szimplán értelmi fogyatékosok.

Komolyan, egyszer úgy odaülnék Alekkal szemben, hallgatni, ahogy a hülye modoroskodó hangnemmel előadott baromságaival próbál levenni a lábamról, és közben teli pofával gátlástalanul röhögni az idiótáján. Mert ez a fickó konkrétan az. A szó eredeti, görög értelmében. Imbecilis, idegenszívűeknek.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.22. 21:21:51

@neccharisnyás útonálló: szerintem jó a párducmintás csicsingó,csak épp kibaszott közönséges, viszont az arca ahogy fekszik olyan mint egy megerőszakolt japán nő egy szamuráj filmben

eltorzult valóságérzékelés 2011.02.22. 21:25:46

Hűűű micsoda cliffnangerrel ért véget a mai adás!!!!
de bakker én kezdem elveszíteni fonalat, a mútkor nem az volt hogy Anikó Jerzy fúj fúj fúj de útálom fúj még a pozitivti-esten se pozitiválták meg egymsát, mosmeg egy pártban vannak? Anikó is lekoccol Alekinnyóról. Nagyot csalódtam benne, pedig ő volt az istNNő

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:26:23

@Blassius:
Hát, el tudom képzelni, hogy már jó páran megerőszakolták. Csak ugye amibe beleegyezik, az nem erőszak.

Azt viszont igazán elmesélhetné valaki nájtklubot megjárt, hogy ezek fullra levetkőznek, vagy csak fehérneműben riszálják a karfiolos valagukat, meg most hogy a nájtklub az nálunk a sztriptízbár eufemizált alakja, vagy magyar honban is van olyan különbség a 2 között, mint amiknál. Rém tájékozatlan vagyok a témában, de szívesen tanulnék.

Bogi és Burkó 2011.02.22. 21:28:57

@neccharisnyás útonálló: és ahogy a konyakot lötyböli az öblös pohárban? az aztán az ultramodoros. elképzelem csóri hány Bond filmet nézett végig kiguvadt szemmel. és utána tuti gyakorolt is a tükör előtt.

the sandwich maker 2011.02.22. 21:30:19

@Blassius: az a párducmintás akármi konkrétan kiégette a szemem, mikor először megláttam.
@eltorzult valóságérzékelés: azóta volt egy szeretet napunk, most már mindenki szeret mindenkit, písz van, fláör (vki múltkor megjegyezte, hogy az fláuör), frídom meg hepinessz.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.22. 21:32:33

Az arc árulja el a hazug embert! Gigi rángatózó arcvonása, a sok pislogás és az eltúlzott gesztusok mind erre utalnak….a társulatban a legrosszabb színésznő jelző illik rá!

maghozo 2011.02.22. 21:33:05

@neccharisnyás útonálló: Stílusba ha közted meg Alekosz közt választanom kellene nem nyernél . Ő szebben fejezi ki magát :))))

eltorzult valóságérzékelés 2011.02.22. 21:34:57

@Bogi és Burkó: ehhehehe, valóságossnak tűnik, amit mondasz

maghozo 2011.02.22. 21:37:03

@Retardált Légpisztoly: Az nem a szeretetről szólt hanem a jó tulajdonságokról. Az meg van mindenkinek .
Amúgy a szeretett az csak egy energia amit vagy érzel vagy nem miközben nézed a villalakokat.

Bogi és Burkó 2011.02.22. 21:37:22

@eltorzult valóságérzékelés: akkor nem csupán akopaliptikus látomásom volt :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.22. 21:40:22

@Retardált Légpisztoly:

a fláuör én vótam, azóta is tartom.
a heppinessz helyett meg herpeszt olvastam, néztem is gúvadt szemekkel, mint hal a szatyorban.:D

maghozo 2011.02.22. 21:41:25

@Bogi és Burkó: Ha figyelembe eszem hogy amit írok az rólam szól :)))a te írásod nagyon találó . Bondot nézve mit gyakoroltál ?

mama ottmarad 2011.02.22. 21:42:47

@gidabiga: szia, szerintem
gong az eleje gong a vége :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:45:40

@Bogi és Burkó:
Ááááá! Elképzeltem, ahogy atlétatrikóban, mackóalsóban áll a tükör előtt, konyakos pohárral a kezében és mantrázza: My name is Alek. AleKOSZ!

@maghozo: Nem szeretsz?
Jól vagyok... én akkor is jól vagyok! :P

maghozo 2011.02.22. 21:48:31

@neccharisnyás útonálló: Szeretlek de Alekoszt sokkal jobban :))))

gastro vazze 2011.02.22. 21:49:10

@Bogi és Burkó: így tanulta:) Ami igaz is, tényleg így kellene inni a konyakot, de ez a görög brandyt iszik, nem cognacot, így nem is fogja kiérezni a kézmeleg hatására képződő többféle szőlőt, csokit, virágillatot, mézet idéző bukét, ami egy alap Hennessyben már megvan..

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:49:19

@eltorzult valóságérzékelés:
Ja, és támadó kobra testtartással... hogy a lehető legoptimálisabban érvényesüljön az évtizedek alatt anyjáék krimójából elcsent alkohol testformáló eredménye.
Basszus, mingyá hányok! :S

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:50:38

@maghozo: Jólvagyok.... jólvagyok.... és jól is LESZEK!!!!! :))))

maghozo 2011.02.22. 21:51:23

@neccharisnyás útonálló: Pont mind Gombi a jólvagyok után .

redhaven 2011.02.22. 21:51:37

@gastro vazze: valszeg nem hajt michelin csillagra.:))

gangesz76 2011.02.22. 21:54:36

'estét!

Megjöttem lesni ha lesz mit:)

Trev lájk!:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:55:09

@maghozo: Á, nem. Betett ez a nyomi ipari barackpálesz. Tudnám miért ragasztgatnak rá flancos címkét, kínálják tulipános pohárban -modorosság rulz- ha egyszer ízre hozza 1 mezei kétdekás kommersz minőségét. Úgy fancsarodik az orrnyálkahártyám a benne lévő aromáktól, kis híján szégyenben maradtam, hogy lenyom 4 cent lötty. Engem. A tömények töméntelen sötét kútját. /na ez utóbbi Alekoszos lett, szeretsz? :) /

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 21:57:31

@gastro vazze: No meg a "szivarkája"... Szivar az egyáltalán? Inkább nézném holmi egyiptomi cigarettának. Lehet, miatta lázadtak fel, és rombolták porig Kairót a dohányipari munkások. Nem bírták a nyomást, amit a hángériön export eredményezett.

mézescsók 2011.02.22. 21:57:46

@Ancilla: Tegnap még nem értettem semmit, most, hogy leírtad a véleményedet, megpróbálom ebből a szemszögből nézni ezt a kapcsolatot.
Kezdetben kifejezetten kedveltem mindkettőt, tulajdonképpen egészen a nyavalygásig.
Nem minden gondolatoddal értek egyet, de nem is muszáj. Pl. ismerek nőket, akik a férfiban nem védelmezőt keresnek, hanem alanyt, akit irányíthatnak.
Tomoceusszal meg ne törődj, írj csak nyugodtan 68 vagy akárhány sorban!!!

Bogi és Burkó 2011.02.22. 21:58:59

@gastro vazze: mi a különbség a brandy és a cognac között?
még egyetemista koromba szerelmi bánatra megittam majdnem egy egész üveg Lánchíd konyakot- mivel mérhetetlenül csóró voltam, csak erre futotta.
azóta a konyak és én külön utakon járunk, így nem tudok róla semmit

maghozo 2011.02.22. 21:59:09

Ha féllábon meg tudsz állni 4 cent után csak akkor :))))

igazságos 2011.02.22. 22:02:10

Segíts magadon és az Isten is megsegít szöveg volt a legjobb. :)

Az egész 4-es bagázs nem tesz ki 1 Évát, az biztos. Ha Éva nem lesz, unalomba fullad a műsor. Már Olivér nélkül is sokkal csendesebb, nyugodtabb az egész, így unalmasabb is.

Szandika egyre gyanúsabb nekem. Meghúzza magát, a többiek csak nyírják ki egymást párbajon, ő meg röhög a markába.

maghozo 2011.02.22. 22:02:59

@Bogi és Burkó: Én a szivarral jártam így mikor az első elhagyott .Akkor szívtam életem eső 7 szál szivarját egymásután tüdőre . Beláthatatlan következményei voltak .

csicserierika 2011.02.22. 22:03:48

@neccharisnyás útonálló: tévedsz,egy volt osztálytársa szokott róla anekdotázni, és ő mondta, hogy mivel autodidakta módon tanult meg zongorázni, a helyes testtartásra nem figyelt és sajnos í gy rögzült. Ennyi. Léptem.

maghozo 2011.02.22. 22:04:46

@igazságos: Az aki meghúzza magát az nem Szandi hanem Laci .:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.22. 22:06:06

@maghozo:
Mi van akkor?
Én hazasétáltam. Fel egy vaslépcsőn, át egy hídon, közvetlen 2 sávos út mellett, át 1 útkereszteződésen, lépcsőmászás a panelban, kisebbségiekhez se csöngettem be a villába, hogy "Trick or treat!".
Meg különben is. Újévkor 5 órán át páleszoztunk. Az házi volt. Séta ugyanez, nehezítés: Bp. X. kerületből indultam, és magában foglalt 1x80 km-es vonatozást is.

Mozgáskoordinációm meg akkor is botrányos, ha szimplán felmérgelnek. Szal ez nem opció.

redhaven 2011.02.22. 22:06:51

@gangesz76: Neked is!
reggel a kávém ivása közben szokzalak Benneteket visszaolvasni.
jók vagytok ám!!!:)

Bogi és Burkó 2011.02.22. 22:07:58

@maghozo: ó, tarthattuk volna együtt a bánatbulit. én egész éjszaka a Fekete lyuk előtt ölelgettem egy nagy kukát. néha bele is... néztem. mesélték.

maghozo 2011.02.22. 22:09:44

Én is a pálesztől szoktam egyenesen menni , mert egyébként mozgáskoordinációs problémáim vannak .De a pálesz enyhíti a tüneteket :))))

gangesz76 2011.02.22. 22:10:16

@redhaven: thx!

Én meg a meló után, alig győzök mindent visszaolvasni, általában nem is sikerül csak egy részét, de nem baj, azért képben vagyok! Ja, ma nem láttam az öf-et sem, feltételezem semmit sem veszítettem vele:)

gidabiga 2011.02.22. 22:10:21

@redhaven:
@Bogi és Burkó:
@gangesz76:
@Peter_Cs:
@mama ottmarad:

nektek mind küldtem mélt a nevetekre klikkelve :D

mama ottmarad 2011.02.22. 22:11:33

@igazságos: te melyik műsort nézted? Igaz, nem beszélt sokat, de akkor jót szólt. Már amikor nem betűzni kellett. :)

Éva ma alig szólt, forgatta a szemeit, Alekosz emlőin csüngött és már ő is haza akar menni. Ha nem lesz pia, nem is fogja bírni.

A jóindolatú Alkeszosz nem vitt volna be neki a kikönyörgött páleszból. Mondhatom, szesztestvér az ilyen?

maghozo 2011.02.22. 22:12:21

@Bogi és Burkó: Ráhúztam én is rendesen mert még 2 évig a szivarfüst közelébe se tudtam megállni .

Bogi és Burkó 2011.02.22. 22:13:36

@gangesz76: ugyanezt írtam úgy két órája és senki sem tiltakozott :)

Darcylla 2011.02.22. 22:15:45

Roppant szégyellem, de nem értem, hogy miért alapítottak kétszer pártot? Egy kétpártit tegnap este lenyomtak, ma szóltak nekik, hogy nagyon gáz és kezdjék előlről?

redhaven 2011.02.22. 22:15:50

@gangesz76: köbö annyit ért mint egy lavór zoknimosó víz.
ha balázs mozgását méterre számoljuk,akkor egy óra alatt megkerülte az egyenlítőt.
még a kólájába sem ivott bele.
pedig skubizta vagy 400-szor.

Darcylla 2011.02.22. 22:18:11

@redhaven: szegény, hogy kínlódott, hogy bebizonyítsa, milyen lázban ég az ország a nagy love storytól, meg a legizgalmasabb vv4 kihívásra számítunk holnap:(
Szinte sajnáltam.
Bucit kiírták a szappanoperából?

redhaven 2011.02.22. 22:20:56

@Darcylla: buci valszeg behányt a színvonaltól.
balázs is nehezen húzza.

redhaven 2011.02.22. 22:24:13

@Darcylla: igen maga gombóta is egy hihetetlenül vibráló,ezerszínű egyéniség.
igaz,ezt remekül titkolta néhány "bééécííí,megnézed szandálka haját?" stílű gyöngyszemmel.

Darcylla 2011.02.22. 22:26:39

@gidabiga: ok, kínlódom a technikával:)

Darcylla 2011.02.22. 22:30:15

@redhaven: :D
ehhez kapcsolódóan később kiváló szembesítőshow volt látható a Kókuszban, ki mekkora vibrációval jelentkezett:D
és hogy elmúltak az attitűdök.
á propos, az öf alatt emelték még eggyel a reklámblokkok számát, hogy valamivel kitölthessék a műsoridőt, na ez már wérciki.

the sandwich maker 2011.02.22. 22:30:22

@Lotyó Bridzsida: akcentusa válogatja. :D
@maghozo: tisztán emlékszem szeretet napra (az volt a legunalmasabb összefoglaló evör), mikor mindenkinek el kellett mondania, hogy mi számára a szeretet. akkor melegedtek így össze. (vv nézés közben nagyon nehéz érezni a szeretetet szerintem. :D)
@Darcylla:biztos készülnie kell a tárgyalásra.

oscar dirlewanger 2011.02.22. 22:30:48

bazd meg jerzy, pedig magyar-polák jó barát, eggyüt issza meg a borát, de miattad ezt kell írnom:lesz még varsó német falu!!!!!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 22:32:19

@Darcylla: Szerintem Szandi kiugrott Éváék pártjából, Ani meg vele ment. Erre Jezsy is csatlakozott hozzájuk, ahogy eredetileg is tervezte.

Egyébként Aninak nem gáz, hogy azzal van közös pártban, akire eddig háromszor tett jelet? :O

hu.wikipedia.org/wiki/Val%C3%B3_Vil%C3%A1g_4

Itt van a kiválasztási táblázat, ha valaki nem emlékezne, hogy ki kire pakolt... :)

gangesz76 2011.02.22. 22:38:04

@Bogi és Burkó: nem csoda:)általában ez van:)

@redhaven: akkor teli maradt az üveg meg a pohár az öf végére???nem hiszem én azt:)

redhaven 2011.02.22. 22:39:01

@Darcylla: az biza,ha 24 órából csak 20 perc dögunalmat tudnak összehozni.
úgy hallottam,hogy k.tünci igen zokon vette az eddigi meg nem hívását a
villába,ezért bálakötöző spárgával felkötözte magát a kupola tetejére.
a rémisztő látványtól az udvaron pöfékelö szandálka lefosta a műfűvet,valamint a manóugrató orrával csinos vakondtúrásokat csinált.
a szakértők a műfűben esett kárt nem tartják jelentősnek,
szandálka lelke azonban(az előzetes vélemények szerint),a műsor összköltségvetésénél nagyobb károkat szenvedett.

redhaven 2011.02.22. 22:40:29

@gangesz76: kéccer is megnéztem,csak a termpárolgás apasztotta.

gangesz76 2011.02.22. 22:41:59

@redhaven: akkor majd jön neki a bünti a kokáéktól:)

Darcylla 2011.02.22. 22:45:11

@redhaven: azért van hát a drága Szandál úgy elkettyenve.
Azért Tündi anyó tényleg erős lett volna, de egy lantművész-Alek párbeszéd is odavágna rendesen:)

redhaven 2011.02.22. 22:47:29

@gangesz76: jó lessz ha megússza annyival,hogy holnap egy 2.5litereset kell beszenvednie.

mama ottmarad 2011.02.22. 22:50:54

@gangesz76: láthattuk Gigit szemüvegben, kosztümben, mint elnöknőt, valamint megadták a lehetőséget Jerzynek, hogy méltósággal lezárja a kapcsit Gigivel, mielőtt az teszi ki a szűrét.
Erre Gigi rámászott, és csókolóztak.
A csatorna megszavaz(tat)ta, hogy kapjanak egy órát kamerák nélkül.
Nehéz elhinni, hogy elhiszik majd, hogy nincsenek kam-ok. Én se hiszem, hogy képesek visszafogni magukat.
Anikó nagy újrakezdésének is szemtanúi lehettünk, szakítva eddigi hozzáállásával, Jerzyvel és Szandival pártot alapítva, koalícióra lépett a Laci-Gombi-Rácz tesók pártjával. Így 2/3-os fölényre tettek szert.
Lacinál van a piaszekrény kulcsa. Szűken méri.
Bécinek lejárt a 2 hetes no szesz- büntije, és erre fel kikönyörgött népjóléti Lacitól a fiúknak egy felest. De attól is beseggelt, vagy úgy csinált.
Ma Trev. kolléga nem bírta tűrtőztetni magát, és Hajni kérése ellenére se hagyott fel az előítéletességről szóló vitával (melyben nem a sötét oldalon állt), és többekkel együtt kukoricán térdepel - egy hétig nem szólhat hozzánk.
Remélem, érthető voltam (már félig alszom), röviden.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 22:56:06

Már megint Prolivér KIB@SZOTT fiókja a téma...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:00:43

Alek szerint valamilyen ital limitált példányszámban készült...

mama ottmarad 2011.02.22. 23:01:53

@Bogi és Burkó: mer akkó még én is visszaolvasásban voltam, közben felvételről éztem az adást.
Igyál egy felest, Laci ad. Egyet. Ha kérsz. És többpéldányos igazolásod van arról, hogy te még sose nem.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:05:28

Alek: Miniszter Úr!
Jezsy: Szólíts már a nevemen! Vége a melónak.

gangesz76 2011.02.22. 23:05:53

@redhaven: egy húzásra, csak akkor érdekes, így ki tudja ki issza meg:)

@mama ottmarad: tökkkéletesen érthető voltál, köszönöm az öf öf-jét:)

mama ottmarad 2011.02.22. 23:07:34

Lehet, hogy bevettem Béci gyógyszerét? Rám aludtam.
Holnap este visszaolvasom, kellemes kukkolást. A legizgalmasabb kihívásig sziasztok.

redhaven 2011.02.22. 23:08:43

@gangesz76: balázs gígáján nem csusszan:)

Bogi és Burkó 2011.02.22. 23:09:40

@mama ottmarad: én nem mernék Lacitól kérni. olllyan lelkiismeretfurdalásom lenne, semmirekellő alkesznak érezném magam. nem éri meg :)

alszom, mindenkinek jó éjt :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:10:01

Alek: meg voltunk lepődve.
Laci: mér'? Hányan vagytok???
Alek: gratulálnom kell az Elnök Asszonynak, mert rendkívül jól választott, a frizuráját leszámítva.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:11:01

Alek: meg vagyunk elégedve az Elnök Asszonnyal ... egyelőre.

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:11:06

ez a Laci komplett álszentségi vígszínház. Ő nem aludt két napja...:D feszt ez a nyomora mindnek már...
Alekosz a kis tündérbogaram, mindenkit hogy magáz:))kötelező magázódni?
*most kapcsolódtam be a nézésbe

Atok 2011.02.22. 23:12:08

Aniko megszopta a koaliciot. Jo posztot kapott :)

MegLepke 2011.02.22. 23:14:58

Én hülye benyomtam az onlájnt. Elfelejtettem, hogy ilyenkor még akadozik, mint a fene. Egy mondatot nem hallok végig.

reccs 2011.02.22. 23:15:05

Alekosz dumája miatt nézhetetlen az online (is).

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:15:48

@King of Shadows: Merion Kobretti:D:D

most komolyan a Béla erőltetett menetét kell nézni??????

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:18:23

Alek szerint jól áll Giginek a vállszalag, és a szemüveg is.

Giginek kettő olyan jellegű ruhája van...

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:19:24

@King of Shadows: ja most már látom. Biztos bement a locsolóember és addig is elterelték a figyelmünket Bélukával.:)
Most ahogy Alek osztja az észt Lesbiának öltözésügyben, elgondolkodtam, milyen sztájlisztolást eszközölne velem szemben:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:19:34

Laci szerint az ellenzék szóvivője oldalazik.

Alek biztos benne, hogy az Elnök most már kellőképpen ráhangolódott.

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:20:43

@King of Shadows: igen, ott lógnak a szekrényben a faszkorbács meg a nejlonharisnyák mellett.

jörgömös 2011.02.22. 23:21:03

Jerzyből hogy lett miniszter? Puccs volt?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:21:04

Laci használja a "szív és infarktus" kifejezést. Gigi apukája is.

MegLepke 2011.02.22. 23:21:18

@Ayesha: örülj neki, hogy még ébren vannak. Valamelyik este az alsónadrágos-zoknis alvó Bécit néztük egy éjjelen keresztül. Mondjuk mi perverzek vagyunk.

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:21:54

és Laci kiborítaná az összes piát mert neki már kurvára elege van az alkoholból.

mufuvecske 2011.02.22. 23:21:59

@redhaven: jelentem a műfűben nem esett kár...a hír így ebben a formában nem igaz...lehet megint a locsolós ember mozgatja a szálakat a háttérből...:)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:22:17

@Ayesha: Mi a baj a harisnyával? :O

@jörgömös: Fogalmam sincs. Már akkor is az volt, amikor belőtték a közvetítést...

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:24:02

@MegLepke: bélánk egy megszólalásig jó pasi. utána már gyanúsan emlékeztet egy gorillára.
Nézegetem én is, ha odajutok, de még nem kellett egyik lütyő álmát se őriznem.

mufuvecske 2011.02.22. 23:25:05

@mama ottmarad: köszi-köszi...ha tudom hogy ilyen jól összefoglalod, akkor nem szenvedem végig, épp most fejeztem be...részeg Béci vicces...:)))

mufuvecske 2011.02.22. 23:26:12

@MegLepke: és azt hogy? vártátok hátha megmozdulnak?:)))

MegLepke 2011.02.22. 23:26:25

@Ayesha: mi már őriztük.:)

@King of Shadows: ne is mondd!:)

redhaven 2011.02.22. 23:26:30

@műfű-babyloveyou: a locsolóm rosszalkodik.
a csesznye.
az tehet mindenről:))

Atok 2011.02.22. 23:26:46

Ez a Gombi egy poenbomba

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:27:28

Éva azt kiabálja, hogy "JÁÁÁJ!!!!", Szandi röhög...

gangesz76 2011.02.22. 23:27:47

@redhaven: akkor a locsolóember az a reklámok alatt...

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:27:49

@King of Shadows: harisnya=fojtóeszköz:) tudooood:)
a két szépfiú meg nem érti. illetve erzsi érti. gombár nem érti. mert ő a geci, ha segít.

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:29:03

ezt a két nyomoroncot...kurva viccesek...:S
inkább érdekelne Laci tangában.

gangesz76 2011.02.22. 23:29:05

tipikus parlamenti viselkedésmódot figyelhetünk meg Gombi és Erzsi előadásában...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:29:28

@műfű-babyloveyou: Én, személy szerint hallgattam a horkolóversenyt, és elemeztem az elalvási pozícióikat... :)

Például Gigi aranyos, amikor alszik, és nagyon horkol... :D

Atok 2011.02.22. 23:30:36

Ez mar a kameranak is sok volt ugy latszik...

Atok 2011.02.22. 23:32:24

Remelem Gombit visszaszavazzak, en minden este ezt szeretnem nezni :S

MegLepke 2011.02.22. 23:32:54

@műfű-babyloveyou: igen. Hihetetlen izgalom lett úrrá rajtam, mikor Béci a hasáról a hátára fordult.:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:32:55

Úgy látszik már a vezérlőben se bírták Ani és Szandál sikítozását...

mufuvecske 2011.02.22. 23:33:22

@gangesz76: micsinálnak????

@King of Shadows: hát ez nagyon durvus...:))) én függőnek vallom magam, de erre azt hiszem nem lennék képes...:)))

mufuvecske 2011.02.22. 23:34:07

@MegLepke: khm....azt hiszem az engem is izgatna...:))):PPP

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:35:06

Éva sok erős paprikát meg fűszeres italt fogyaszt, ezért csípte a seggét, amikor sz@rt...

MegLepke 2011.02.22. 23:35:39

Kedves Szerkesztők!

Kérlek szépen benneteket, hogy most azonnal vegyétek le a visítozó libák portjáról a hangot!

Köszi:
Lepke

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:35:55

@műfű-babyloveyou: Az volt a legdurvusabb durvább durva, amit életemben láttam. :D

jörgömös 2011.02.22. 23:36:25

Alekosz rögtön kólát iszik a pálinkára.

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:36:43

@műfű-babyloveyou: szép, szép de itthonra nem kéne:D egy helyen egy tribunus fér csak meg:)

naezjó... 2011.02.22. 23:36:46

ELÉRKEZETT:
Alek be szeretne menni a parlamentbe :)
''érdemes megpróbálni, érdemes nekimenni...''

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:37:10

@King of Shadows: Ez még lemaradt: saját bevallása szerint azt hitte, hogy el fog pusztulni...

mufuvecske 2011.02.22. 23:37:12

@King of Shadows: ez kicsit több info mint amire szükségem lenne így lefekvés előtt...:)))

@MegLepke: ez nem semmi, már megittad a pertut a Kedves Szerkesztőkkel? Ez aztán a karrier anyukám...:)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:38:03

Évi leteszteli, hogy Jezsy mennyire gurul be, ha egyszer megtolja.

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:38:54

gyerekek, jól látom, h Kazalné nem iszik???
ja, tévedtem. most mondta h tölt egyet.

mufuvecske 2011.02.22. 23:39:03

@Ayesha: hát nem mondom boldogult lánykoromban nem rugdostam volna le magamról egy ilyen Béla formájú fazont...:))) Most meg azt eszem ami van...:)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:39:40

@műfű-babyloveyou: Akkor Alek üzeni: "Pihenést ... elősegítő ... tevékenységeket ... folytatunk."

jörgömös 2011.02.22. 23:40:23

Éva tölt magának egy kis pálinkát, alváshoz. Alekosz hű fegyverhordozóként követi, ő is tölt még egyet.

MegLepke 2011.02.22. 23:40:34

@műfű-babyloveyou: igen, voltak különböző megfigyeléseim...;)

mufuvecske 2011.02.22. 23:40:39

@King of Shadows: na klassz...:)))Köszönöm kedves Alekosz...:)))Lehet megint jönnek a rémálmok, hogy be vagyok zárva a villába...:)))

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:40:40

@műfű-babyloveyou: irritálóan hasonlít egy exemre:D tehát küllemre stimmel a dolog. De én is itthon falatozom, jókat:D:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:41:07

Éva Alekkal beszélget, és hangosan zakatol az agyuk...

Atok 2011.02.22. 23:42:38

Holnap Eva es Alek egyutt sportolnak. Eva futogeppel kezd

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:42:43

@műfű-babyloveyou: Zárd ki a ... zavaró tényezőket! Harcolj, alkoss, szaporodj! :)

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:42:57

Baszki, szerintem Alek Dzsoki Juing röhögését utánozza:):):):)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:43:47

Ő, LÁZÁR LÁSZLÓ(!!!) már csak exminiszter, tehát Jezsy az ő posztját szerezte meg.

mufuvecske 2011.02.22. 23:44:06

Ó vazze...ez a duma amit Alek levág Lacinak...:)))) Csak azért nem röhögök hangosan, mert a kölyök felébred a másik szobában...:)))

MegLepke 2011.02.22. 23:44:17

@műfű-babyloveyou: én sokat üzenek nekik. VAn egy nagy vágyam, és minden este kérem, hogy mondják be: LEPKE! MIKROPORT! Eddig még nem tették, szerintem csak meg akarnak váratni, hogy örüljek nagyon, meg kéretik magukat.:)

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:45:00

@műfű-babyloveyou: mind megjelenésben, mind agyban, testben, fejben,lélekben, AKOPALIPTIKUS:D

mufuvecske 2011.02.22. 23:46:35

@King of Shadows: áh szaporodás kilőve, nincs itthon az ember...:)))

@MegLepke: áh de jó lenne...és egyébként tökre reagálnak rád meg minden?:)))durvus...:)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:46:44

Még az is lehet, hogy Laci holnaptól független képviselő lesz, mert nem tud azonosulni pártja általános irányvonalával.

jörgömös 2011.02.22. 23:47:22

De unom Alekoszt, a semmit ragozza egy 10 perce.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:47:56

@műfű-babyloveyou: Pff.

Rám biztosan reagálnak. Egyszer szóltam, hogy Alek fürdésére nem - vagyok - kíváncsi, és azóta nem is mutatják! :)

mufuvecske 2011.02.22. 23:48:55

@Ayesha: :))))jajj fáááj...komolyan...és tényleg a legszarabb lehet, hogy nem tudsz vele nem szóba állni...nem mondhatod neki, hogy bocsi, erre a buszra fel kell szállnom...:)))

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:49:09

@műfű-babyloveyou: inkább nézed ezt a verbális pettinget?:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:49:38

Laci bemegy, mert "szétttfagy", ezt komolyan mondja!

MegLepke 2011.02.22. 23:50:22

@műfű-babyloveyou: az éjjeli műszakból mindenki szokott nekik üzenni, ha valaki pl. a zöld állatkákon felejti a kamerát hosszú percekig meg ilyenek. Szerintem erre külön ember van, aki olvassa.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:50:51

Gigi gyalogol, és olyan hangja van, mint a menetelő Vörös Hadseregnek... :D

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:51:00

@műfű-babyloveyou: röhej, de nekem ez az elmebeteg a kedvencem:D aztán nem tom IRL pl mit kezdenék vele:D

hoppá, Szapphó futógépezik

redhaven 2011.02.22. 23:51:56

@King of Shadows: egy dzsiu-Icuka nem is bírhatja azt a -3 fokot.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:52:05

Gigi! Fáradj a riportszobába! (Beszélget valakivel, aki nem villalakó.)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:53:13

@redhaven: Hát ... Afrikában biztos az ellenkezőjét szokta meg... :D

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:54:37

mit rángatja magát ez a nő?? szerintem nem így kell hasizmozni:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.22. 23:54:52

Gigi edz és nyögdécsel. Érzem, ahogy tágul az aurája, ha így folytatja erősebb lesz, még Aleknál is...

mufuvecske 2011.02.22. 23:54:57

@Ayesha: jobb híjján...:)))

Bakker Gigi de keményen nyomja...

Szandiék mi a kóchengerest visítanak?

@MegLepke: szerintem is, múltkor mikor a Kókuszban Olviér beépítettségéről volt szó, egy pillanatra mintha láttam volna magunkat vágóképnek...:)))

MegLepke 2011.02.22. 23:55:12

Anikó nyögve felülésezik. Kint valaki már megint visít, gyanítom, Szandál. Most már télleg arcon vágnám egy üveggel.

redhaven 2011.02.22. 23:55:30

@King of Shadows: jóhogynem éjjel líbiában rettenti a tüntetőket:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.22. 23:55:42

A Művésznő jobban nyög, mint Jerzyvel! :):):):):):):):):):):):)

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:56:39

gigi mit színésznőzik azzal a spárgával?
*irigy mert nem tud

MegLepke 2011.02.22. 23:57:06

@műfű-babyloveyou: :DDDD

@MegLepke: akarom mondani Gigi. Na, ha már én is keverem a csajokat, akkor baj van!

redhaven 2011.02.22. 23:58:27

@gidabiga: jól kicsesszerintettél vélem:))

mufuvecske 2011.02.22. 23:58:34

@MegLepke: Gigi felülésezett, és hű de szeretnék olyan hasat...

Ayesha (törölt) 2011.02.22. 23:58:53

Ment volna inkább az Ikszláb faktorba...tök modoros ez a kornyika meg önmagában gyönyörködés.
Szattyán hangját hallom...

mufuvecske 2011.02.23. 00:02:16

hát ez nagyon komoly játék...:)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:02:18

Gigi tovább edzett, aztán levette a pólóját, és nadrágban-melltartóban táncolt. Megbeszélte magával, hogy elmegy (elmennek?) fürdeni, én meg nem tudtam gépelni, mert útban volt valami a billentyűzetnél... :)

MegLepke 2011.02.23. 00:02:18

@műfű-babyloveyou: jah, már javítottam, rosszul írtam. Igen, nekem is kéne olyan has.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:04:14

@redhaven: Lehet, hogy épp emiatt kapcsolják le hajnal kettőkor a közvetítést? :O

mufuvecske 2011.02.23. 00:05:32

na kérem a téteket...Szerintetek lesz vmi?

MegLepke 2011.02.23. 00:05:42

LEVÉL: Anikó megevett egy banánt másodpercek alatt. most mondják el, hogy a nyugiban Gigi-Erzsi tölthet egy kameramentes órát. Letakarhatják a kamerát, de a mikroportokat viselniük kell. 72 órán belül fel kell használniuk ezt az egy órát. Onnan számítódik, hogy átveszik a kellékeket a kamerák és ablakok letakarásához, ami már most a riportszobában van. Adás el...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:05:55

Anikó felolvasta, hogy Jezsy eltölthet egy órát a nőnemű Ráczcal...

jörgömös 2011.02.23. 00:06:15

Este megszavaztatok Gigiéknek egy órát kamerák nélkül?
Nem késő már ez egy kicsit?

Ayesha (törölt) 2011.02.23. 00:06:35

@King of Shadows: szerintem ő jobban örült volna a hímneműnek:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.23. 00:07:51

@MegLepke: @King of Shadows: @jörgömös: Mert a többiek is elkezdték követelni a kameramentes órát.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:08:52

Alek már tanácsokat szeretne adni Jezsynek, hogy mit csináljon abban az egy órában... :D

redhaven 2011.02.23. 00:09:17

@King of Shadows: mire "helyreképezi magát,mán jön is a malév repellője visszafelé.
oszt a nagy feszkót meg a 40 dekás villalakókon éli ki.

mufuvecske 2011.02.23. 00:09:43

Most azt jól látom, hogy Gigi nem örül neki?

kérődzőgiliszta 2011.02.23. 00:10:07

@jörgömös: Na, Jersey hegyezheti a cerkáját!

MegLepke 2011.02.23. 00:11:09

Alek mondja, hogy ez mekkora lehetőség, ilyet még soha senki. Éva egy egész éjszakát végig szexelt volna, ha kap egy ilyet. Alek felajánlja, hogy lehet most is, mikor kezdjük.

kérődzőgiliszta 2011.02.23. 00:11:23

@King of Shadows: Alekox felcsapna inszeminátornak:-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:11:38

Éva is beszállt a tanácsadó brigádba. Alek szerint maximálisan ki kell használni a lehetőséget, mert ilyen még nem volt a VV-k történetében, és nem is lesz (itt van Lilu, aki egyébként szintén Ildi újabb médiatörténeti pillanata)!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:13:33

Alek 5 perces időintervallumban le - ga- lább fél ezerszer mondja Lacira, hogy "exminiszterúr".

MegLepke 2011.02.23. 00:15:56

Gombi szétszórná a kincstárat a szegények és betegek között (ritka irritáló hangon közölte), jah és bugyibuci.(mivan?????)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:18:55

Vica szerint ez egy teljesen más valóságsó, mint az eddigiek.
Béci szerint is.
Évi nem volt bent, amikor "ott voltak a mások", az előzőek, de ez a műsor sokkal kevésbé a szexre van kiélezve.
Béci és Éva az első VV-t követte figyelemmel, a cenzor meg őket.

MegLepke 2011.02.23. 00:19:47

Alek Lacival meg van elégedve a legfölsőbb szinteken. Ezt Bécivel beszélik a dzsakuban. Azért remélik, hogy holnap újratöltögetik a piás vitrint.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:20:41

@MegLepke: És elénekelte Szundival, hogy Disneyland. Én a szerkesztők helyében már csak EZÉRT kipateroltatnám szombaton...

Az állandó szavazók között kisorsolunk 2011.02.23. 00:20:55

Ez az elbaszott virlitestu kiharcol maganak egy pofanrugast, ha ennyit UGYMOND-ol. Pfij a retek taplo anyjat.

MegLepke 2011.02.23. 00:21:02

Jah, csak Béla van a dzsakuban.
Alek: a legmegfelelőbb ember lett kinevezve a népjóléti miniszter élére.
és ezt elmondja még egyszer. és senki nem javítja ki, pedig hármasban beszélgetnek Évával és Bécivel.

Az állandó szavazók között kisorsolunk 2011.02.23. 00:22:00

Na, most mar biztos: ez a szkript kerdojel gyerek tenyleg szabalyosan kreten. Nem vitas.

MegLepke 2011.02.23. 00:22:23

Most ki a faszom a népjóléti miniszter? Már nem a Laci? Lemaradtam?

Közben algás a dzsaku vagy mivan????

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:23:22

Béci szerint kint azért más... a vezérlőben valaki rá is tenyerelt a pánikgombra.

MegLepke 2011.02.23. 00:28:14

@King of Shadows: @Peter_Cs: köcc drágáim!:)

Gombi: próbáljuk meg jól érezni magunkat és ne veszekedjünk. (:DDDD) Épp a Bélát szidja Erzsinek.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:28:31

@Peter_Cs: Nekem mindegy, csak onnan minél messzebbre. Lehetőleg annyira, hogy bent megfagyjon a levegő... :D

MegLepke 2011.02.23. 00:33:45

Erzsi: tegnapelőtt (így kezdi) a Gigivel nem érezték egymást túl jól. Kiderült, hogy a kapcsolatuk a fejlődésben megállt. Gigi nem érzi nőnek magát, Erzsi meg férfinak - ha egymás társaságában vannak. És a nézők ezt megszavazták. Hihihi. A lényeg a lényeg (Gombi: hogy ragadjon a bélyeg). És húúúú, de szarul jött ki ez a szitu. Lépjenek túl. Nem az volt a fő probléma, hogy nem szexeltek, hanem hogy az érzelmeiket nem nyilvánították ki.

Gombi: emlékszel, az Oli mit mondott? Bontakoztasd ki magad inkább. Magába folytja és nem lesz mit ÚGYMOND..., se jó se rossz se semmi. (grat. Gombinak az újabb értelmes mondatért)

MegLepke 2011.02.23. 00:38:29

Gombi kimondja. Ő nem azért, hanem mert szeretné magát megmérettetni, van-e esélye. Mélypontja volt. Mindenkinek volt. Ő nem egy gép, ez nem így működik, hullámzik az ember. Érted. Így van az ember itt bent. Olyanok, mint az évszakok, beborul, aztán röhögnek. Ettől emberek, ettől nem játsszák meg magukat. Vállalja, egyszer szar kedve van, egyszer olyan gondolatai vannak, amiket ő sem hiszi el. Olival ezért szeretett játszani Frédi-Béniset. (????)

jörgömös 2011.02.23. 00:40:12

Gombinak és Erzsinek hiányzik Olivér. Mi lesz még itt emberek?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:42:50

@jörgömös: Laci összegabalyodik Év@laggal? A lengyel meg Anival? Alek Gigivel? :D

MegLepke 2011.02.23. 00:47:49

ERzsi: vágom én ezt Gombi bazmeg. Gombi megint ki van akadva, és frankón mondja, hogy nem esik jól Béci viselkedése.
Erzsi rég hallotta, hogy "vidd ki a kaját!"

jörgömös 2011.02.23. 00:48:58

Jerzy: csak gondolkodtunk.
Muhaha!!!!

MegLepke 2011.02.23. 00:52:22

Erzsi: ha rajtunk nevetnek a nézők, mi miért ne nevethetnénk itt bent?

Gombi: érezzük jól magunkat (újfent). És megint idióta hangon affektál.

Szandál akkorát ásít hangosan..., szokás szerint döglik. Anitól Black Velvetet kér. Ani elénekli neki.

Atok 2011.02.23. 00:54:43

Gombi kepben van az idovel kapcsolatban

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 00:56:01

Éva szerint Alek nem normális, valami celebeknek írt levelet, *kép el*.

Atok 2011.02.23. 00:56:16

Koncentraljunk Merlinre, mert kuldi a penzenergiat... Most inditja!

Atok 2011.02.23. 00:57:06

Eppen lekeri a penzenergiat... Es a penzenergia indul Magyarorszagra... nem ertem, hogy engedhetnek ilyet adni a teveben

MegLepke 2011.02.23. 01:00:07

@Atok: amíg nincs közvetítés, legalább a pénzenergia jöjjön!:D

jogaszlany 2011.02.23. 01:01:37

Jó estét, besszálok:

Blikk!

"Laci és gombi, vagányak vagytok" ezt komolyan leírja valaki? Lehet találni olyan jelzőt, ami kevésbé illik rájuk?

jörgömös 2011.02.23. 01:02:48

Alekosznak csak sikerült ma este is bebasznia.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 01:03:38

Alek Éváról: egyelőre a teljes ... mellszélességemet élvezi (az nem sok).

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 01:04:11

Évi és Szandi már ki is békült...

jogaszlany 2011.02.23. 01:04:34

"alekosz, kattintsad le évát, mert visszahúz, ő nem törtető, hanem átgázoló..."

egy 18 éves lány ajánlkozik fel Jerzinek, más szorít giginek és jerzsinek, szandika pedig kiakad azon, hogy őt valaki kétszínűnek látja. Laci nyugtatja, hogy még egy csomó már rosszat írnak róla is, éva helyesel.

jogaszlany 2011.02.23. 01:06:02

éva odaadná azért a szeretetért a szívét, amit szandika megkap, mert ő példamutatóan (!) viselkedik.

Bizony, nagy az éva-szandi béke, éva nagyon szereti szandit.

Atok 2011.02.23. 01:10:39

Gombi szerinte Alek lehet nehezebben viseli a villaletet mint o :) Erre mondjuk nem vennek merget

jogaszlany 2011.02.23. 01:11:05

gombi évának: tudod, mi a gáz? amikor iszol egy kicsit, olyan, mintha gyűlölnél mindenkit és KÉP EL

47pcc63 2011.02.23. 01:11:19

@Atok: Alefos pálinkázik:egy korty pálinka rá kóla, ezt egy felessel 6-szor eljátsza, és minden kóla adag után szagolgatja a pálinkát. Sugárzik róla, hogy még jó pálinkát sem ivott a megfelelő módon soha.

MegLepke 2011.02.23. 01:11:33

Évának a hullámvölgy, mikor úgy érzi, hogy itt is utálják, kintről is kapja a negatív sms-eket, és közbe a többieket imádják, azok mégis ki akarnak menni.

naezjó... 2011.02.23. 01:13:22

Gombi Évának Alekról: lehet, h ő is kivan, csak ő nem mutatja, lehet két hét múlva úgy kiborul...
Alek felessel a kezében: az ÉN pszichikai tűrőképességemet ne feszegessük!
Gombi Évának: csak amikor iszol olyan gyűlölet van benned, kép el.

47pcc63 2011.02.23. 01:17:07

@naezjó?: Érdekes:a kép mindig minden körülmények között: EL!

47pcc63 2011.02.23. 01:17:44

@MegLepke: ujraitt, család köszöni, jól van. :-)
Novellákat olvastam - megint. :D Ez az én igazi keresztem: az olvasás.:D
Tipliztem, mindenkinek jó éjt!
Ui.: Gombiékat csőbe húzta a csatorna, mint ahogyan az a nagykönyvben megírva. Béci benti létébe is belefér néhány spontán szó, baromira nem akarta Gombit bántani, csak túl gyors volt. Ezt elismerem. Gombi pedig Bécit okolta valamiért, amiről valójában csak ő tehetett. Nem tudom, mit görcsölt Gombi, ugyanis a kamerák akkor is látják őket, ha kettesben vannak. Nem sok értelme volt búgni - így is, úgy is láttuk páran őket, nem? Gombi nem Bécire volt dühös, csak rá zúdította.
Na cső, jó éjt még egyszer, és best regards! :D

jogaszlany 2011.02.23. 01:18:54

Jó éjt én is, ezt a "hamarosan folytatódik"-ot most nem bírom kivárni...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 01:29:56

Gigi és Laci a nyugiszobában. Az előbbi már a f@szát sem tudja helyre rakni. :D

47pcc63 2011.02.23. 01:30:40

@Atok: Ki ne szeretne bele egy olyan pasiba, aki elmegy helyettünk az APEH-ba, újratelepíti a számítógépünket és akkor is felveszi a telefont, ha tudja, hogy azért csörög már megint hajnali háromkor, mert kint ragadtunk Dunakeszin és neki bizony el kell jönnie értünk. A pasi, aki észrevétlenül egyengeti az utunkat, feltétlen imádatra tarthat igényt

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 01:31:26

Gigi szerint ha Jezsy így áll, hagyják is a picsába! Szerinte Jezsy milyen furcsa...
Laci: de ez is milyen dolog, megszerkesztik, hogy szerelmesek lesztek egymásba... *kép el*

-Sarq- 2011.02.23. 01:31:38

Na, Laci beszólt a reteknek a légyott miatt, kép egyből el.

naezjó... 2011.02.23. 01:35:12

Alek nekiállt blikket elemezni. Kép vált. Béci elindul a blikkért, kép el. csak azt nem értem, ha ennyi minden van, amit nem akarnak mutatni az amúgy is késleltetett adásból, miért nem váltanak át máshová. akár ki a kertbe. vagy az utcára, ahol Gombi bratyó szokta nyomatni a zenét. Ennél nagyobb rejtély talán csak az, hogy miért van az online alatt az, h : Kamera 1????? rejteget valaki 2es kamerát?

MegLepke 2011.02.23. 01:39:38

Ti meg mit közvetítetek? Nálam nincs már adás egy ideje...

naezjó... 2011.02.23. 01:46:35

@MegLepke:
hát most már itt sincs. csak a kettes kamerát keresem..

-Sarq- 2011.02.23. 01:52:28

@MegLepke: Már semmit, Laci valószínűleg most ülhet a riportban és hallgatja, hogy "Temiajóqrvaanyádatkritizálszittminket?!" :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 01:59:02

@-Sarq-: Vagy szólnak neki, hogy magyarázzon inkább a hit és becsület magasztos elvéről, akkor legalább biztos nem szólja el magát... :D

Atok 2011.02.23. 01:59:37

Na jo, en feladtam, joccakat

MegLepke 2011.02.23. 02:28:08

Ennyi ideje nincs semmi????

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 02:30:53

@MegLepke: Jah...
Azt hiszem most már vissza sem fogják kapcsolni...

MegLepke 2011.02.23. 02:32:50

@King of Shadows: szerintem sem. Na de hogy a blog.hu tovább bírja, mint az onlány?????

Kedves Szerkesztők! Mégis mi a retkes, kóchengeres fasz van??????

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 02:35:46

@MegLepke: Khm. Onnan írok, laptopról. Dolgozunk Gigivel a hangfelvételen, és ezúttal vigyázni fogunk, hogy hol csináljuk, mert a múltkori miatt is egy hétig ki kellett kapcsolni az online-t... :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 02:43:30

Álljon meg a menet! A tapéta alapján Béci a NYUGISZOBÁBAN alszik... :O

MegLepke 2011.02.23. 02:43:44

@King of Shadows: És most bekapcsolták.:) VAlaki sztem elaludt és későn olvasta a számon kérésemet. Figyumá', azzé' intézhetnéd, hogy legalább hang legyen. Hát értem ennyit megteheCC, vagyunk már olyanba'!:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 02:48:53

@MegLepke: Van hang. Én tisztán hallom, hogy kint (mert a nyugiszoba látható) valaki mászkál...

MegLepke 2011.02.23. 02:50:35

@King of Shadows: és? 72 órájuk van Gigiéknek, hova rohanjanak?

Kedves Szerkesztők!

Köszi még egyszer, hogy a lényegesebb részeket eltitkoltátok előlünk! Irigyek vagytok!:P Legalább valaki írhatna egy mélt, hogy a kreatív csapatba felvesztek ezek után, úgysem dolgozom épp!

Köszi!

Pussz: Lepke

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 02:51:46

@MegLepke: Végül is...

Az a másik meg Ani? A haja alapján rá tippelek...

MegLepke 2011.02.23. 02:56:23

@King of Shadows: na, én ezt nem tudom megállapítani, mert szinte semmi nem látszik belőle. Ha bekapcsolnának a másik szobába, akkor talán.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:00:00

Éva nem bírja tovább, idegileg kivan, borzasztó szeretethiánya van...

MegLepke 2011.02.23. 03:00:04

Köszke kedves Szerkesztők, imádok bennetek mindent!:)

Éva felült. Odament a szekrényhez, magára aggatta a mikroportját és szólt Szandálnak és Aninak, hogy aludjanak együtt. Adás el...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:01:24

@MegLepke: A hálószobában Éva Aninak és Szandinak szövegelt, tehát Gigi alszik a "qrodában"... :)

MegLepke 2011.02.23. 03:05:48

@King of Shadows: igen, ez nekem is lejött. Kértük a szerkesztőket, megmutizták. Édesek. Azért beszólhatnának, hogy: LEPKE, MIKROPOOOORT!:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:07:48

@MegLepke: Gigi és Béci egy ágyban? MOST mi jutott eszembe ... :D

MegLepke 2011.02.23. 03:14:23

@King of Shadows: Neeeeeeeeeeeee!:D Egyébiránt én is aludtam a nővéremmel már, képzeld.:D és nem úúúúúgy!:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:21:22

@MegLepke: A nővéred az más. Ha nő lennék, engem se érdekelne a nővérem...

Szerintem a következő történt: Alek megugrotta Gigit, aki utána befeküdt Béci mellé az ágyba. Holnap beteszik az összefoglalóba, hogy Gigi a bátyja mellett próbálja kipihenni magát, és Lilu megszavaztatja a nézőket, "Önök szerint mi történt Gigi és a bátyja között?"

Az RTL beleavatkozik a szavazásba, és a "szex" nyer legalább 70%-al, még akkor is, ha mindenki a "semmi"-re szavaz... :)

MegLepke 2011.02.23. 03:24:08

@King of Shadows: ÚrisTN, eddig nézném az egészet!!!!
Nem értem mi történt. Éva tök egyedül aludt, akkor mit dumál hajnalban Szandáléknak, hogy aludjanak együtt.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:29:33

@MegLepke: Az összefoglaló alapján Anival is balhézott egyet, és így szeretne kibékülni velük ... legalábbis gondolom. Melléjük fekszik aludni...

MegLepke 2011.02.23. 03:31:43

@King of Shadows: hmmmmm...

Szerkesztőim! Mackófülek! Elaludtatok, vagy mi történt?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:35:57

@MegLepke: Az előzőre visszatérve: Éva tanult pszichológiát (ő mit NEM tanult :P), tehát tudja, hogy az együtt alvás javítja az azt végrehajtók interperszonális kapcsolatát...

Alek ezért alszik egyedül...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.23. 03:36:16

@King of Shadows: Már semmit sem tudhatunk meg teljesen! Manipulálják az egész műsort! Az ember már csak saját IQ-jára és EQ-jára hagyatkozhat.

MegLepke 2011.02.23. 03:39:03

@Peter_Cs: hoppá! ez pont passzol a hangulathoz! Mondtam már, hogy imádok benned mindent?:)

@King of Shadows: esetenként hiába javítja, bármi eltérítheti... - tapasztalat.

MegLepke 2011.02.23. 03:43:09

HALLÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! KÖZVETÍTÉS NEM LESZ MA MÁR? ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:43:27

@MegLepke: El. Egyébként ha valaki nem kedvel valakit nem is hajlandó az illető mellett aludni. Ez is tapasztalat. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:46:23

Van kép, qrószoba, Béci és Gigi(?) nem alszik ...

MegLepke 2011.02.23. 03:49:10

@King of Shadows: :)))) Jééé, visszajött! Nyugiszoba. Tesók alszanak. Marha izgi. Köszi érte:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:53:46

@MegLepke: Pedig valaki kint csattog. Mondjuk az lehet, hogy az egyik stábtag, a fekete folyosón...

MegLepke 2011.02.23. 03:55:36

Nah, Mucikáim, azt csináltok innentől ma, amit akartok! Médiatörténeti pillanat: hamarabb feladom, mint a blog.hu. Jóccaka Szerkesztőim és kitartás!

@King of Shadows: Jó éjt!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 03:55:40

Most már biztos, hogy Gigi. Béci nézegette, erre a középső ujját mutatta neki. :D

MegLepke 2011.02.23. 03:56:29

Nah, Mucikáim, azt csináltok innentől ma, amit akartok! Médiatörténeti pillanat: hamarabb feladom, mint a blog.hu. Jóccaka Szerkesztőim és kitartás!

@King of Shadows: Jó éjt!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 05:38:18

Továbbra se volt semmi érdekes. A testvéreket mutatták, ahogy alszanak, de Gigi legalább most is aranyosan szuszogott. :)

traff 2011.02.23. 08:11:17

Tegnapiban amikor Béci ráugrott öltönyben Szandikára, a cipője talpán ott virított az árcédulka:)Mindenki új ruhát kapott???

Caprica99 2011.02.23. 08:53:58

Tegnap, amikor hazaértem, épp ment az a délutáni VV-s Maunika só.
Egy Szandálka-fan éppen azon berzenkedett, hogy Szandálka nem is napraforgó, mert ő sosem volt tagja egyik társulásnak sem!
Wtf?
Melyik VV-t nézheti az a bige?

Caprica99 2011.02.23. 09:00:54

Bírtam, amikor az esti öf-ban beadták a kiválasztásról szóló nézői szavazatok eredményét.
Ez ugyebár arról szólt, hogy felháborítónak tartják a nézők, miszerint azért kampányolnak egyesek, hogy rájuk tegyék a kiválasztó jelet.

Ez a tyúkagyú, sötét Bömbi, na meg a másik okostojás, a Béla) ebből azt vették le, hogy a nézőket dühíti, ha valaki szántszándékkal haza akar menni.
Pedig ez a kérdés nem csak ezt foglalja magában!

Bömbi mindjárt magyarázkodni kezdett, hogy az nem úgy van, ő győzni akar! Muhaha....

Elemer 2011.02.23. 09:07:46

@Caprica99: legalább ismét volt oka bömbinek, hogy megsértődhessen. nagyon színes egyéniség van a szomorú, nyomott, beofruldt bömbi, meg a sértődött bömbi.

maghozo 2011.02.23. 09:35:00

@Elemer: Ez már egy beépült viselkedésminta és mindegy, hogy bent vagy kint így él . Mindig lesz rá oka meg talál okot arra miért kell épen abba a pillanatba nyavajogni .
De van ennek fokozata is - mikor még szex közbe is talál majd kifogásolnivalót meg hibát és egyből közli :)

maghozo 2011.02.23. 09:47:19

@King of Shadows:
"Laci: de ez is milyen dolog, megszerkesztik, hogy szerelmesek lesztek egymásba... *kép el* "
:DDDDDD
Akkor az összes siránkozás amit Erzsi végignyomott ? Meg a simogatások meg a csókok - a legfelsőbb szintek a szakmai gyakorlatba .

the sandwich maker 2011.02.23. 09:56:28

@King of Shadows: azért ahhoz már nagyon hülyének kell lenni, hogy egyáltalán ezt onlineba engedjék a szerkesztők, nem negyed órás csúsztatással megy már az egész, pont az ilyenek elkerülése végett?

maghozo 2011.02.23. 10:01:00

@Retardált Légpisztoly: Még abban reménykedhetnek ,hogy éjjel az emberek alszanak és nem olvasnak hogyvoltot :)

the sandwich maker 2011.02.23. 10:18:51

@maghozo: BUMM szívtál!! :D kíváncsi vagyok, munka helyett mivel töltik a szabadidejüket... bár lehet, inkább nem is akarom tudni.

mézescsók 2011.02.23. 10:28:03

@King of Shadows: ha valahol, akkor a testvére mellett végre igazán kialhatja magát az ember! Gigi a napokban úgyis az álmatlansága miatt panaszkodott, aminek perzse sok oka lehetett.
Ott szerintem biztonságban érezheti magát, mert a tesó nem ugrik rá, nem tapogatja, stb. Az egyedüli fazon a lakók között, aki mellett nyugiban van.
Ha lett volna fiútestvérem, bármikor mellé feküdtem volna bátran, habozás nélkül. Szóval a sejtetett irányra inkább ne álljunk rá, mert a vérfertőzés tényleg agyrém.

Phxmike 2011.02.23. 10:30:15

Nekem egyet mondjon meg ennek a blognak akarmelyik szerkesztoje! Miert nincs hogyvolt arrol az adasrol aminek az elejen alekosz ugy kiosztja becit es jerzyt hogy azok csak pislogni tudnak. Nekem az a resz annyira tetszett hogy kulon felraktam pendrivre es vagy haromszor is megneztem meg mashol is notebookon. Kozosen atelt visitos elmeny ezuttal VV-re hangsulyozva igencsak tarsasagi esemeny lesz :):) Ugy ertem altalaban mas miatt visit aki elvez valamit de most a valo vilag ebben komolyabb szeretepet kapott hihi

Na tehat kerem szepen.
UGYMOND kovetelem hogy legyen hogyvolt abbol az adasbol is es partot alapitok a hogyvoltkovetelokarrolazadasrolmikoralekoszintellifolenybe kerul nevvel es varom a szavazokat tamogatokat hogy legyen HOGYVOLT!!!!!

Ha esetleg nem jon ossze kello szamu tamogato hogy legyen hogy volt errol az adasrol is akkor legfeljebb.. de csak hogy tenyleg ne pocsekolodjon el az aki addig osszejott.. szoval akkor legfeljebb kimegyunk a terre aztan megdontjuk gyorsan akormanyt. Mert mostanaban az araboknal is igy megy valahogy... forumoznak twitteeeznek egy kicsit aztan hoppa egy 40 eves diktatura mar meg is dolt. EGyik a masik utan.
Olyan forgatokonyv fele feeelingem van ezzel kapcsolatban is ugy mint a jerzy gigi vonalon futo szanalom-remalommal kapcsoaltban is. Igaz arab diktaturak bukasst nezni a tvben meglehetosen izgalmasabb mint a fenti ket onmagat mediakurvanak elado (vagy legalabbis ebben hiszo) egyedeket.

Hm... jo kormonfont voltam mar hogy mit akarok igaz? Lehet mire valaki vegigolvassa azt is elfelejti hogy erdetileg hogyvoltot akartam igy leirom a vegere is hogy HOGYVOLTOT akarok alekoszos reszrol.

"Kisapam, hat ha te nem tudod megdugni valakinek meg kell. Harom honapja nem csinalsz semmit. Te egy legpisztoly vagy apukam"

Jerzy visszatamadasai erre:
eltorzult arc..." Feltekeny vagy mert engem valasztott ferfijanak (atyauristen) nem teged..."

vagy

"Igen akkor te meg tudod mi vagy, egy vizipisztoly" .... atyauristen... :)

Na errol kerek hogyvoltot :)

iinside 2011.02.23. 10:31:11

Zemberek!
Savazzuk meg, hogy az eddigi három reklámszünet mellé tegyenek be még kettőt, és akkor addig is tudom nézni a Tv Paprikán a Nigella hatalmas kufferét, mert jelen pillanatban az is érdekesebb mint az esti ÖF.
Peace!
:)

maghozo 2011.02.23. 10:34:42

@Phxmike: Mennyit fizetsz ? :))))

genevieve 2011.02.23. 10:42:59

@Phxmike: volt erről is hogyvolt, olvass vissza:-D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.23. 10:44:28

@Retardált Légpisztoly:

Ehhez tényleg retardált légpisztolynak kell lenni :) Nem tudom hogy fogják kimagyarázni ezt az "elszólást" :) Nyilván csak szófordulatnak fogják bemutatni, "mert nyilván nem lehet ilyet szerkeszteni!" :D

maghozo 2011.02.23. 10:45:51

@Nard: Sehogy ! Nem fognak magyarázkodni ! Amivel nem foglalkoznak az nincs is elmélet .

the sandwich maker 2011.02.23. 10:47:16

@Nard: ugyan kérem, a valóságot nem lehet szerkeszteni (már pedig ugye ez a való világ), Lacinak nyilván agyára ment a hatalom.

Thulea 2011.02.23. 10:50:08

@maghozo:
@King of Shadows:
Igen, ezen én is felkaptam a fejemet... Akkor most ez késleltetett adás, vagy sem? Mondjuk, ha meg kellett játszaniuk a szerelmet, akkor jogos, hogy nem szexelnek... mire föl? Egyébként szerintem a Gigi egy okos lány, nem tárgyi tudást tekintve, hanem abban az értelemben, hogy jól látja az összefüggéseket és egyébként is jól kezeli a benti helyzetet. Talán egyszer akadt ki az Évára, de az jogos volt. Éva akkor a szokásosnál is egyszerűbb volt.

Thulea 2011.02.23. 10:51:14

@maghozo: "amivel nem foglalkoznak, az nincs" - így van!

Phxmike 2011.02.23. 11:03:44

@maghozo: annyit amennyit senki mas nem tud

orok hala es megbcsules fog ovezni :)

mrmojorisin 2011.02.23. 11:21:43

subba.blog.hu/2011/02/23/valo_vilag_varatlan_fordulat

Nem tudom, hogy mennyi valóságalapja van, de ha igen akkor Bréking!

Phxmike 2011.02.23. 11:33:48

@genevieve: HOOOOOOOOOLL??? en mar atkutattam de nem talaltam
linket kerek....

Hódos Hajnalka 2011.02.23. 11:38:37

@Phxmike: Azért nincs arról az összefoglalóról (és az azt követőről sem) poszt, mert akkor betegen feküdtem. Nem fogom pótolni, úgyhogy ne fektess több energiát a tüntetés szervezésébe :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 11:39:32

@maghozo: Ha megnézzük, a szálloda után is össze-vissza hadováltak. Gigi szerint nem történt semmi, Jerzsy meg először azt mondta, hogy "ő házasság előtt nem", aztán "úriember volt", utána megcsinálta Gigit, aztán inkább "szétlőtte a WC-t"...

@Retardált Légpisztoly: Igen, csúsztatással megy. Az elszólásokat pedig szándékosan engedik ki, legalábbis szerintem. Végül is, ha valakit azért érdekel, mert az ilyen bakikat vadássza, legalább lesz miért néznie...

@Nard: Simán. :) Arról a Laciról van szó, aki tegnap vagy tegnapelőtt meg arról beszélt, hogy kannibalizmus történt a villában, meg úgy félóránként akar háborúzni, meg harcolni... :D

iinside 2011.02.23. 11:40:31

@mrmojorisin: amíg nincs megerősítve az érintett(ek) által, úgy értem: videó, vagy interjú, vagy cé, addig én hoaxnak tartom.
És ha a Blikk meg a második, harmadik, negyedik portál átveszi ezt a hírt vagy mit a subbától, azt nem tekintem megerősítésnek.

mrmojorisin 2011.02.23. 11:45:44

@iinside: Ja persze, én is csak érdekességként raktam fel, megakadt rajta a szemem. Egyszerű információ közlés:)

Phxmike 2011.02.23. 11:46:07

@Hódos Hajnalka: Ohhhhh.. a francert kell pont akkor megbetegedni mikor a legjobb resz van :)
Irtad amugy itt is hogy ez mag az meg amaz volt a legunalmasabb resz. Azokrol bezzeg oldalalkat tudsz irni. Volt egy valoban jo resz arrol meg semmit. EZ IGAZSAGTALANSAG!! Es mint demokrata kuzdok az igazsagtalansag ellen ugyhogy tovabb szervezem a tuntest!!! :)

De hogy is mondjam.. mint igazi demokrata termeszetesen kompromisszumra is hajlando vagyok. Hatarozatlan idore hajlando vagyok felfuggeszteni a tuntetes szervezeset esetleg vegleg dugaba donteni azt amennyiben elolvasod a blogomon a Hogyan mutassuk be lelkunket masoknak cimu cikket es megirod hogy mit gondolsz rola. Vagy csak annyit hogy tetszett e.

Deal..? :)

the sandwich maker 2011.02.23. 11:50:18

@Phxmike: nem akarsz majd a pr-osom lenni?

@mrmojorisin: sajnos fake-nek tunik, de azer rohognek, ha igaz lenne. :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 11:53:32

@mézescsók: Ok, én sem gondoltam komolyan. :)

@Thulea: Tegnap sem gyomlálták ki, hogy Béci mondta Aleknak, ők ketten döntősök lesznek. Azt is hagyták lemenni, hogy a Zéva találkozott az anyukájával, aki azt mondta, hogy "úristen". :)

Egyébként Gigit én nagyon megkedveltem, mondjuk én Lacin és Szandin kívül a többieket is. Csak nem egyformán mindegyiket... :)

maghozo 2011.02.23. 12:02:22

@Phxmike: Elolvastam ! Érdekes meg nagyon tetszett .

hexensussz 2011.02.23. 12:03:48

@Phxmike: Vajon miért keletkezett bennem az az érzés a bejegyzésed első olvasata után, hogy villalakóként méltó együttműködő partnere, de mondhatnám azt is, hogy esetleg tükörképe lehetnél Alekosznak? Sztem csodákra lennétek képesek! :))

Thulea 2011.02.23. 12:04:27

@King of Shadows: Nem gyomlálták ki, hogy Béci szerint ki lesz a döntős - nem láttam ezt a részt, hogy milyen szövegkörnyezetben hangzott el. Ezt még lehet elképzelésnek minősíteni, vagy véleménynek.
Tényleg találkozott az Éva az anyjával? Ez is az éjszakai összefoglalóban volt? És mást nem szólt el róla?
A Lacit nem tudom hova tenni, nem szimpatikus, de van így az emberlány az embertársaival.
Kíváncsi vagyok, hogy miért nem kedveled Szandit? Érdekel a nézőpontod. Szerintem a maga egyszerűségével, őszinteségével és lehetőségeivel együtt hiteles csaj. Nekem van ilyen típusú barátnőm, évente egyszer egy hétig sülve-főve együtt vagyunk és megint nem találkozunk egy évig.

genevieve 2011.02.23. 12:05:52

@Phxmike: külön erre az 5 perces mutatványa nem készült hogyvolt, a másnapi összefoglalóban volt benne.

maghozo 2011.02.23. 12:18:34

@Phxmike: "annyit amennyit senki mas nem tud

orok hala es megbcsules fog ovezni :) " - ez Hajninak jár .
Bocsi - nem vagyok szerkesztő csak egy egy közönséges , egyszerű ,hétköznapi tucatpéldány .
Úgyhogy vagy lemondasz e tervedről vagy olvasgatsz a 66-os kommentek között.

MegLepke 2011.02.23. 12:21:00

@Thulea: Ezek a dolgok az online adásban szerepeltek. Onnan tudjuk, hogy tiltott dolgokról beszélnek, hogy aztán rögtön elveszik a képet. Így ebben a formában lehet ezt elképzelésnek is titulálni. Viszont King és én tudjuk, amit tudunk...:)))

maghozo 2011.02.23. 12:23:31

@Phxmike: Amit keresel az itt van a VV4 - 4X65 , a 3988 komment között .

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.23. 12:25:06

@Retardált Légpisztoly:

Szerintem is fake. Bár lehet hogy ha valódi, akkor meg bulvár húzás, hogy ne csituljanak le a rajongók és felejtsék el, ahogy kellene amúgy, és hogy később a Blikknek sokpézé' exkluzív interjút adni lehessen.

maghozo 2011.02.23. 12:30:28

@MegLepke: A nagy titok birtokosai :DDDD
Ki az aki beszél álmában ?
Ki horkol a leghangosabban ?
Ki szeret éjjel fürdeni ?
Az evési szokásokat meg a pohártarást jobb ha meg se említem :)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 12:31:00

@Thulea: Béci arról magarázott Aleknak, hogy áprilisban lesz a tavasz, meg mittudomén, de nekik mindegy, mert ők ketten még akkor is bent lesznek. :)

Éva a törzshelyén beszélgetett Jezsyvel a dohányzásról, az edzésről, a kajálásról, meg az ezek közt lévő összefüggésekről, és akkor mondott valami olyasmit, hogy véletlenül összefutottak valahol az anyukájával, aki azt mondta, hogy úristen, erre elvették az adást. :)

Kezdjük, ott, hogy Zsuzsi a nagy barátnője volt, össze is akar(t) vele költözni, erre a kiesését elintézte egy hisztizéssel. Elkezdett mellébeszélni, amikor kérdezték tőle, hogy ki volt a hibás, és utána nem tette Olivérre a jelét, amikor Zsófiék igen.

Amikor Évával zajongtak, hagyta, hogy Prolivér a barátnőjén verje le az ügyet, és nem állt oda mellé. Pedig egyértelmű volt, hogy Éva egy "elfogadható célpont" a villában, és a Vörös Fejű ezért "felejtette el", hogy nem csak ő zajongott.

A Tordas volt az egyetlen, akivel szemben huzamosabb ideig emberkedett, mert rájött, hogy a többiek nem fognak ellene fordulni. A többi bent lévővel nem meri ugyanezt megcsinálni, Anival és Évával is gyorsan kibékül, ha összevesznek valamin...

Thulea 2011.02.23. 12:33:13

@MegLepke: Én nem vitázni akartam... :-) Mi van Szandival?

MegLepke 2011.02.23. 12:37:29

@Thulea: én sem, csak leírtam, hogy miből következtetünk különböző dolgokra.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 12:37:50

@maghozo: Beszélni egyiket sem hallottam.
Gigi biztos, hogy horkol és Szandál, vagy Éva is (eddig egymás mellett feküdtek, szóval nem tudom melyik horkolt). Azt hiszem Ani is szokott.
Alek, Ani és Szandi mindig este fürdik, időnként Éva is.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.23. 12:39:51

@sihaya: Ha ez igaz, akkor most ezt fogjuk hallgatni az összes baharangozóban/fókuszban/reggeli műsorban?

sihaya 2011.02.23. 12:43:45

@Yooha: sőt, ha igazán gonoszak akarnak lenni, még a vályoglakóknak is eljuttatják a hírt, ezzel biztosítva Anikó heti sírásadagját

Elemer 2011.02.23. 13:02:37

@sihaya: szerintem meg pont leszarná. én annak a csajnak már a melleit sem hiszem, pedig sokáig hittem bennük :)

Patria 2011.02.23. 13:03:22

Erzsi és Gigi most szakítottak vagy nem?
Nem láttam vagy egy hete, azért kérdem.

Bubis 2011.02.23. 13:18:46

ja szakítottak,mert már egyiknek sem érdeke a színjáték :)

pingvinke24 2011.02.23. 13:19:33

@Patria Primary: talán igen, talán nem., mindenesetre az ertéel még erőlteti a dolgot egy kicsit, nagyon unalmas.
Nem véletlenül volt tegnap a szavazás eredménye az, hogy 48 százalék nem akarta a kamera nélküli egy órát megszavazni nekik.

bélabú 2011.02.23. 13:21:23

Össze kéne szedni egy folyton frissülő posztba vagy weboldalra a gyanús infókat, amik arra utalnak hogy részben (vagy nagyrészben) megrendezett cuccról van szó). Mint amikor Gigi elszólta magát, hogy a hotelben kétszer vették fel a fürdős jelenetet, vagy amikor most éjjel a Laci mondta, hogy "megszerkesztették" a Gigi-Jerzy szerelmet. Aztán itt volt Éva elszólása is a mamájával kapcsolatban, meg még számtalan eset, amikor rendre elvették a képet az online-ról.

antiszociális taho_kismama 2011.02.23. 13:22:18

@sihaya:
hehh, már eltüntették a nagy bejelentésről szóló bejegyzést a "hivatalos oldalról"

genevieve 2011.02.23. 13:26:16

@ez a név jelenik meg:
oli most nem nyilatkozik, valószinűleg egy riportban szeretné megadni a válaszokat:-D

van az a pénz, amiért korpásodik a haja:-)

Elemer 2011.02.23. 13:29:31

@bélabú: én nem tulajdonítok ezeknek túl nagy jelentőséget. persze az RTL próbálja terelni, irányítani a dolgokat, ez érthető is, mert súlyos pénzekről van itt szó. Laci beszólása szerintem vonatkozhatott arra is, hogy szemmel láthatóan bujtogatták gigiéket a szexre, ott volt ugye amikor elvitték őket, hogy kettesben lehessenek, aztán a nagy büntetés, ami után újabb összeborulás volt betervezve, most ez a kameramentes óra, biztos volt még más is és ezekből azért a bentieknek is teljesen egyértelmű, hogy mire megy ki a játék. én azt nem értem, hogy hogy nem veszik le a szerkesztők, hogy gigi kurvára nem kívánja ezt a srácot, sőt a metakommunikációjából egyértelműen lejött, hogy nem is volt soha szerelmes belé és ha sokáig erőltetik rá, akkor meg is fogja utálni. undorodni fog tőle

Elemer 2011.02.23. 13:32:55

Laci lemond a miniszterségről, ha esetleg még valaki nem látta volna: www.valovilag.hu/cikk/356855

pingvinke24 2011.02.23. 13:53:46

@genevieve: elolvastam. Sok dologban igaza van.
Régebben Tölgyessy D. Péter blogját rendszeresen olvastam, ő ebben a témában sajna már nem publikál, nagyon érdekes é tanulságos volt szerintem. Nem tudtok más, hasonló szintű elemzésekről?

genevieve 2011.02.23. 14:01:37

@Toszkana: béci:-)

(de időnként kedvelem, anikót, szandit és jerzsy-t is)

Phxmike 2011.02.23. 14:02:33

@maghozo: marmint mit olvastal el? te is a cikkemet amit hajninak ajanlottam..? :) a fene meg nepszeru leszek a vegen.. :)

csicserierika 2011.02.23. 14:06:42

@genevieve: na igen, A béci Adrija is már csak pénzért nyilatkozik. (blikk online),pedig hol van ő az Olihoz.

Nándusz 2011.02.23. 14:09:55

Nekem ezeket még meg kell emészteni!

csicserierika 2011.02.23. 14:11:43

@genevieve: vajon pont a két tesót miért nem jellemezte? Annyira szürkék? Hmm..

Phxmike 2011.02.23. 14:13:00

@hexensussz: ezt most nem ertem
amit ide irtam behegyzes vagy te is a blogomat olvastad?
a masik amit nem ertek hogy ez most cinikus kijelentes es erezzem lebaszva magam vagy mondjuk ez jo hogy alekosszal akarsz peldalozni...?

kicsit ugy erzem hogy le vagyok tolva de hatha eloszlatod a ketsegeimet...
mellesleg akarmit is gndolsz rolam egy biztos
alekoszhoz en nem erhetek fel :)

Phxmike 2011.02.23. 14:16:44

@Hódos Hajnalka: az rendben van hogy oke de mi az eredmeny? tetszett vagy sem?

:)

pingvinke24 2011.02.23. 14:23:54

@genevieve: elolvastam, én is így gondoltam a manipulálásal kacsolatos dolgokat. Kár hogy olyankor nem láthatunk be a riportszobába, kíváncsi lennék kinél milyen taktikát alkalmaznak.
Leginkább ez a része érdekel a műsornak.

genevieve 2011.02.23. 14:27:29

@pingvinke24: ha! elfogadjuk, hogy nem dilettáns a műsor szerkesztés, akkor tényleg felmértek pszichikailag minden játékost és kielemeztek...igy tudják kire, mivel lehet hatni és kinek mekkora a tűréshatára...
az is lehet, hogy igérgetnek neki...pl. csak csináld meg ezt meg azt, majd teszük róla, hogy jutalmat kapj....

pingvinke24 2011.02.23. 14:34:05

@genevieve: engem ezek a dolgok nem zavarnak. Szerintem ettől még látjuk hogy melyikük milyen ember, és érdekesnek tartom a próbálkozásaikat amivel egymást befolyásolni akarják (taktika). Persze vannak a villában erre alkalmatlan személyek is (Jerzy, Szandika, Gombi).

pingvinke24 2011.02.23. 14:36:44

@genevieve: Lacit egyébként nem értem, és nem tudom megfejteni. Miért jött a játékba, miért nem taktikázik (legalábbis nem látom hogy tenné), az ő végzettségével sztem ez zsigerből kéne neki menjen.

genevieve 2011.02.23. 14:51:00

@mrmojorisin: olyan lehet ez kb. mint amikor alekkal megbeszélték az öriharit a többiek átverésére:-)

valamiből élnie kell, ha már kisírta magát a villából:-)

pingvinke24 2011.02.23. 14:51:27

@mrmojorisin: ezzel viccelődik? Pont ő? Na, kíváncsi leszek.

the sandwich maker 2011.02.23. 14:59:47

Köszi a sok olvasnivalót,amit belinkeltetek! :D
Szegény Olika úgy tűnik tényleg jól pofára zuttyant. Így már nem ér a kiesése, szavaztassuk vissza, legalább meglenne az rtl által oly hőn áhított aktus.

iinside 2011.02.23. 15:00:19

ez hírverés semmi más
nem elég képernyőre kerülni, ott is kell tudni maradni
ez erre volt egy elég jó próbálkozás
kicsit elült már az érdeklődés a Zolivér iránt, bedobtak hát egy ilyen hírt, mert tudták, hogy erre mindenki felkapja fejét
ez a hír meg volt szerkesztve: Eni elhagyta Olit, de nem csak hogy elhagyta, hanem még ő csalta meg a Zolivért
hú meg há a médiában, rögtön mindenki felkapta hírt
megvan kívánt hatás
azon sem csodálkoznék, ha az ominózus bejegyzést valami piáros vagy akár az RTL kérésére, maga Olivér írta volna fel a fácsebúkra...
ennyi

maghozo 2011.02.23. 15:08:19

@genevieve: Ez nyomos . :)
Pont ezért nem ajálom a hogyvoltozóknak kasztingon a részvételt :) Mert a magas inteligenciájuk miatt úgyis mind hazaküldenék őket.

Thulea 2011.02.23. 15:09:33

@iinside: Azt is írja már a net, hogy valamelyik pletykalapban lesz rovata a valóvilágról... Nekem nem szimpi ez a pasi, nem tudom, hogy miért nyomkodják lefelé a torkunkon / torkomon.

iinside 2011.02.23. 15:16:15

@Thulea: sajnos a média már csak ilyen: tetszik nem tetszik, lenyomják a torkodon
ha egyszer valakiből pénzt lehet csinálni, akkor csapatják, ha van egy jól bejáratott arc, akkor valami egészen különleges nagy disznóságot kell csinálnia ahhoz, hogy lekerüljön a képernyőről.
Néha még akkor se. Lásd: Stohlbuci "..rossz vagyok de használható.."
és a lé csak dől tovább..

genevieve 2011.02.23. 15:16:30

@maghozo: én eleve max egy fél napot birnék ki saját akaratból:-)

maghozo 2011.02.23. 15:30:50

@pingvinke24: A Lacié nem rossz taktika(már ha ezt annak lehet nevezni) . Tiszteletből a többiek nem tesznek rá jelet . Olyan mind a víz - felveszi a környezete alakját meg kerülgetik mind egy konyhabútort így egyelőre nem ellenfél senkinek .

biró lóránt 2011.02.23. 15:34:39

Sebestyén Balázs szerint még sosem volt ilyen izgalmas a kihívás, mint amilyen ma este lesz. (mondta a tegnapi összefoglaló végén)

szerintem ez lesz a legérdektelenebb
(biztos pont ezért mondta)

pingvinke24 2011.02.23. 15:34:45

@maghozo: de szerintem így nem lehet nyerni (már ha ez a célja)

biró lóránt 2011.02.23. 15:39:16

@maghozo: csak lázár lászló meg ne tudja, hogy taktikázással vádolod.

tudod, hogy erre a szóra ő azonnal ugrik

laci szerint: taktika az rossz, okézs

redhaven 2011.02.23. 15:46:30

@biró lóránt: azt nem mondhatta,hogy a pömpölőm kivan már az egésszel:)))
(az láccott az arcán.
meg azért gyalogolta le a maratont.)

maghozo 2011.02.23. 15:49:55

@biró lóránt: Jaj ! Tényleg - rossz fényt vetne rá mind az "izgalom" szó Balázsra .
süti beállítások módosítása