Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X67

2011. február 22. 16:30 - Hódos Hajnalka

Sok előnnyel jár, ha kiválasztott vagy, mintha kihívnak, mert így legalább tudsz gondolkodni elég sokat azon, hogy te kit vigyél ki párbajozni, és van választási lehetőséged. Ezekkel a bölcs gondolatokkal kezdjük a műsort és Liluval. Újgazdagné a szafarin, elmondtam mindent, ugye, siessünk Géza, kit érdekel a rinocérosz, mikor még nem láttuk a bigfájvot? Megkérdezted már ettől a szerencsétlen ványadt embertől, hogy az milyen állat? Éva nagyon kíváncsi egy Gombi-féle párbajra, hogy az milyen lehet. Őszinte leszek, én is, aztán vihogok mert Évával egyszerre rajzolom a szívet. Jaj, Gombár Gábor, fel kell készülnünk, sóhajt a Csőrmester, (a nevet köszönöm a férjemnek, egyúttal üzenem, hogy ne felejtsen el bemenni a gyógyszertárba hazafelé) majd olyan nyögéssel heveredik le a kanapéra, mint ahogy a banya ült le enni a sámlira az Indul a bakterházban. Azon az ajtón neked kell visszajönnöd! Mit szólsz te ehhez az ötletemhez? Majd meglátjuk. Nem jó válasz, de nem baj, van még pár nap, hogy beleverjek a fejedbe valamit. És még mindig Gombi, nem hiszek a fülemnek, ő ad jótanácsokat Jerzsinek, aszongyahogy ha bármi is történik, nem leszek itt, nem szabad izé. Meg a big lófaszt, vissza kell jönnöd! Jó, de most, ötven-ötven százalék! Ha esetleg mégsem, akkor, akkor is izé, próbálj meg úgy hozzáállni, hogy bármi történjen, ki kell bírni. A jövőben akármilyen megaláztatás ér. Ne beszélj már úgy, mintha nem jönnél vissza, vissza kell, hogy gyere! Lehet, hogy nagyobb szurkolótáborod van, mint a Alekosznak! Igen, olyan Fradi Baktalórántháza különbségre gondolok, Alekosz javára. Nem is akarok így beszélni névről, nem mondtam ki nevet? Nem. Akkor jó, ne is beszéljünk róla. Aztán Szandika könyörög neki, őt vigye párbajozni, a párbeszéd körülbelül: lécci engem vigyél-nem-delécci-nem. Szandi azért akarta Gombit rábeszélni erre, mert már nem érez semmit. Olyan közömbös lett, hogy jézusmária. Olyan vagyok, mint a Góbi-sivatag, azt szokta mondani a Sanyi, senkit nem szeret és senki nem szereti.

A stábból valaki vagy most kompenzálja, hogy annak idején nem hallgatott az apjára és nem a politológia szakot választotta, vagy nem tudja feldolgozni, hogy véget ért Az elnök emberei c. filmsorozat, ennyi kampány ott nem volt, itt most akkor lesz, Villa Köztársaság lesz, ha beledöglünk is. Lesznek pártok, program, meg minden. Remélem, frakciót nem kell nekik alakítani, félek, az ELTE jogi karának alkotmányjogi tanszéke teljes létszámmal egy hétre be kéne költözzön, hogy elmagyarázzák nekik, mi az. Szandika nem érti, sosem érdekelte a politika, le is fekszik aludni. Laci szerint ez így nem jó, mert most megint két csapatra szakadnak. Éva azt szeretné, ha a négyes egy pártba tömörülne. Alekosz benne van, Anikó is biztos, Szandit nem érdekli, de itt van. Jerzsi próbál egy harmadik pártot összehozni, először Szandikával próbálkozik, kevés sikerrel, mert ő már itt van Alekkal, beszél, beszél, én döglök. Gigi Gombira szavaz, legyen ő a pártelnök, most megy párbajozni. Ha ez egy új szemszög, akkor ehhez már Jerzsi is csatlakozik. Legyen Szív Párt? Szív és Szeretet Pártja? Jól Vagyok Párt! Jézusereje. Évának van ötlete, Szabad Akarat Párt, Alekosz, neked milyen ötleted van? Szandika az alvósok pártját képviseli. Bár Jerzsi is azt képviselné, de nem, valamiért úgy dönt, megcsillogtatja tehetségét: legyen az program, hogy minden nap legyen egy óra időpont, mikor fogjuk mindnyájan magunkat és elkezdünk takarítani! Sírok, és csak most szólal meg Gombi: legyenek különböző versenyek, egyik nap paródia verseny, másik nap énekverseny(!), harmadik nap kajáló verseny… Az ötletet döbbent csend és értetlen tekintetek fogadják, Gombika meg is sértődik, úgy látom, halálosan. Jó, akkor hagyjuk, azt csináltok, amit akartok.

A másik csapat se halad könnyen, Alekosz szerint a névnél kéne maradni, mert arra épül föl az egész, a névnek tükröznie kell a szellemiséget. Hát a szabad akarat, mert mindenki azt csinál, amit akar. A gondolat jó, csak a név nem olyan frappáns. Felmerül névként a Tartsunk Össze Párt, a Nők Alekoszért Párt, az SKH Párt is. Alekosz most úgy van, hogy senkinek nem akarja megmondani, hogy mit csináljon. Az alfa állapotból felriadó Szandika váratlanul elrikkantja magát, segíts magadon és az Isten is megsegít! Ez, ez az! Ez minden! Ez a program, ez a név, ez a szlogen! Ez hűen tükrözi a hozzáállásunkat! Anikó azt hitte, ennél kicsit jobbat találnak ki. A másik csapat cirka két órája könyöröghet Gombinak, hogy fogadja el a pártelnökséget, Gigi szerint egy nagy kuki, ha nem fogadja el, végül feladják és beletörődnek. Megszületik a program is, A JVP-ben Gombi a szórakoztatási miniszter, már most tartok tőle, hogy többször össze fogom pisilni magam a nevetéstől. A párt azért alakult, mert eluralkodott a Villában a szomorúság, a nemvagyokjól életérzés. Hogyan érzi jól magát egy ember? Ha egészségesen élünk, ha boldogságban élünk, kiegyensúlyozottan, stresszementesen, fizikailag és pszichológiailag egyensúlyban. Szigorlatokra és törvényekre egyelőre nem gondoltak. A másik párt nem sokat pöcsöl, vihogva felmutatják a transzparenst, Segíts magadon, és az Isten is megsegít. Esküszöm, rájuk szavaznék.

Őszintén remélem, hogy a Gigi-Jerzsi saga utolsó fejezetét látjuk. Gigi az utóbbi napokban nincs topon, össze van teljesen zavarodva. Pont az emberi kapcsolatok miatt. Minden nap megfordul a fejében, van-e értelme a Jerzsivel való kapcsolatnak, mi lesz holnap, mi lesz, ha kimennek? Azért van ez az egész, mert össze vannak zárva, egyébként nem is lenne semmi? Sokkal nehezebb neki, hogy itt a Jerzsi, és állandóan kattognia kell. Nullahuszonnégybe’ az se megy, hogy állandóan együtt vannak. Jerzsi nem tudja éreztetni Gigivel, hogy nő, ezáltal ő nem érzi férfinak magát mellette. Nincs közös pillanatuk. Bizonytalan, hogy mi lesz kinn, nem tudja a megoldást, nagyon kivan. Béci szerint két dolgot lehet csinálni, az egyik hogy beviszik az összes takarót és szeretkeznek egy nagyot, a másik, hogy elfelejtik ezt a kapcsolatot. Jerzsi kiborul az asztalnál, kiborul a mosókonyhában és kiborul a nyugiszobában is, a zene nem rossz, mondjuk a szenvedő tekintet Brad Pittnek jobban ment a Szenvedélyek viharában c. filmben és hitelesebb is volt, de hát. Gigi persze utána szalad, mi történt? Ha nem lennék, neked könnyebb lenne? Igen. Nagyon meg vagyok zavarodva. Megint elmondja, hogy nem érzi magát férfinak, kölyöknek érzi magát és ez így nincsen rendben. Nem Gigi miatt, Gigi csak felerősítette ezt az érzést. Gigi sem tudja, hogy mit érez, mit gondol, nem tudja magában elrendezni a dolgokat. Jerzsi tényleg az őrület határán van. Én is. Gigi nem tudja, hogyan tudna neki segíteni, mert ő sincs a topon. Gigi nem lát fejlődést és nem akarja Jerzsit nullahuszonnégybe’ mindig látni, és ez öli meg az egészet. Olyan, mintha két éve lennénk együtt. Amit Jerzsi mondott, igaza van, hogy nem tud vele nőként bánni, emiatt ő nem tud rá férfiként tekinteni. Nem, nem kommentálom. Kérésre sem.

Szandika-palinta. Megkérném a barátaimat arra, ha lesz a következő kiválasztás, legyetek szívesek és nem kell a pofahúzogatás rakjátok rám a jelet, mert menni szeretnék innen! Lehet, hogy úgy fogok választani, hogy egy olyan erőset, aki már visszajött, hogy kinn maradjak. Éva kiakad, neki ne kuncsorogjon a jelekért senki sem, majd akkor kimegy, ha itt van az ideje. Nem érdekli, ki hogyan érzi magát itt. Leszarom mindenkinek a nyomorát, háromszor kell összekaparni a földről, nem foglalkozik senkivel, csak saját magával, nem érdekel, belefáradtam! Magamért vagyok, ennyi. Aki ki akar menni, menjen ki és essen ki, nem ezért jöttem ide, hogy kiessek. Itt volt az Olivér, itt a Gombár, itt a Szandika, nincs helyük itt akkor, ennyi. Szandika később a kertben kérleli Évát, hogy rakjon rá jelet, benn Gombi rinyál. Nem nyerhetem meg, mert elbasztam! Tesó, itt nem lehet három napig fetrengeni az ágyban és mélydepresszióba esni! Vagy kőkemény vagy, vagy elhullasz, mint a szar! Én már ott vesztettem, érted? Most akkor vissza se akarsz jönni, vagy mi van, kérdi Béci. Vissza akarok…. Akkor meg úgy álljál már hozzá! Gombi annyi esélyt lát rá, mint arra, hogy holnap helyből három és fél métert ugrik. Én is. De nem ezért raktuk rád a jelet, méltatlankodik Béla. Gombi hisz a csodákban, de nem minden nap vannak csodák.

A ringbe azért lép az ember, hogy győzzön vagy veszítsen, nem azért, hogy hülyére veresse magát, bölcselkedik Alekosz. Ha valaki kimegy párbajozni, azért menjen, hogy győzzön, és ne azért, hogy elveszítse azt! Éva bólogat, ha valaki ennyire gyengének érzi magát és nem szeretne itt lenni, akkor megérdemli, hogy kiessen! És ne vegye el attól az embertől a lehetőséget, aki szeretne itt maradni, vagy szeretné megnyerni, vagy jól érzi itt magát. Gombi meghallja, miről van szó, a hálóban elmondja Bécinek és Szandikának. Röhögcsélnek egy sort Éván, ezen Éva felhúzza magát, kimegy a kertbe, Csórikám utána. Éva azon gondolkodik, hogy Szandikát minél előbb eltüntesse a Villából, elegem van, folyamatosan röhög, hajnali ötig vihog itt bazmeg, dajdajozik, fenn van aztán egész nap döglik, nem csinál semmit, a seggét hizlalja, lusta, lusta, lusta! Szandika kimegy a nappaliba. Te hányszor nem hagysz itt másokat aludni? Tudtam, hogy ezzel jössz. Hát de mivel mással? És mindig engem! És hallottam, hogy megint iszonyatosan mongol voltál…Nem tudom, hogy mire gondolsz Szandika, de nem is érdekel, megmondom őszintén, elegem van. Mi, azért, hogy bárkit hazaküldenél, csak hogy te maradhass? Igen, szeretnék itt maradni, és ha valaki nem akar és kinn akar maradni, az Olivér is ilyen volt, te is és a Gombi is, labilisak vagytok! Ki a fasz vagy te, hogy ítélkezel? Hogy mersz te mást a szájára venni? Szandika, nem érdekel, elfáradtam. Hány ember van elfáradva tőled, Éva? Nem akarok veled vitázni, nincs hozzá kedvem. Nem tudom, Éva, hányan gyűlölnek itt téged és hányan engem! Ez akkora böszmeség, akkor butaság volt amit most mondtál! És ki mondja ezt neked? Aki szeret? Ja, hogy te szeretsz engem? Igen. Egy kétszínű, rosszindulatú, féltékeny, önző, irigy, minden rossz! Megnézném a magyar szótárba az összes rossz szót, akármennyi van, mindegyik valamilyen szinten illene rá! Szép kis csörte a végére, gondolom magamban, aztán meglátom Évát a kertben, nem akarok itt lenni tovább, vigyenek haza innen, olyan primitívek, hogy valami borzasztó, és kitör belőlem a röhögés, ami fulladásos köhögésbe megy át, de megérte, megérte, megérte!

Köszönöm a képeket S-nek!

 

Címkék: vv4
601 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elemer 2011.02.23. 09:07:46

@Caprica99: legalább ismét volt oka bömbinek, hogy megsértődhessen. nagyon színes egyéniség van a szomorú, nyomott, beofruldt bömbi, meg a sértődött bömbi.

maghozo 2011.02.23. 09:35:00

@Elemer: Ez már egy beépült viselkedésminta és mindegy, hogy bent vagy kint így él . Mindig lesz rá oka meg talál okot arra miért kell épen abba a pillanatba nyavajogni .
De van ennek fokozata is - mikor még szex közbe is talál majd kifogásolnivalót meg hibát és egyből közli :)

maghozo 2011.02.23. 09:47:19

@King of Shadows:
"Laci: de ez is milyen dolog, megszerkesztik, hogy szerelmesek lesztek egymásba... *kép el* "
:DDDDDD
Akkor az összes siránkozás amit Erzsi végignyomott ? Meg a simogatások meg a csókok - a legfelsőbb szintek a szakmai gyakorlatba .

the sandwich maker 2011.02.23. 09:56:28

@King of Shadows: azért ahhoz már nagyon hülyének kell lenni, hogy egyáltalán ezt onlineba engedjék a szerkesztők, nem negyed órás csúsztatással megy már az egész, pont az ilyenek elkerülése végett?

maghozo 2011.02.23. 10:01:00

@Retardált Légpisztoly: Még abban reménykedhetnek ,hogy éjjel az emberek alszanak és nem olvasnak hogyvoltot :)

the sandwich maker 2011.02.23. 10:18:51

@maghozo: BUMM szívtál!! :D kíváncsi vagyok, munka helyett mivel töltik a szabadidejüket... bár lehet, inkább nem is akarom tudni.

mézescsók 2011.02.23. 10:28:03

@King of Shadows: ha valahol, akkor a testvére mellett végre igazán kialhatja magát az ember! Gigi a napokban úgyis az álmatlansága miatt panaszkodott, aminek perzse sok oka lehetett.
Ott szerintem biztonságban érezheti magát, mert a tesó nem ugrik rá, nem tapogatja, stb. Az egyedüli fazon a lakók között, aki mellett nyugiban van.
Ha lett volna fiútestvérem, bármikor mellé feküdtem volna bátran, habozás nélkül. Szóval a sejtetett irányra inkább ne álljunk rá, mert a vérfertőzés tényleg agyrém.

Phxmike 2011.02.23. 10:30:15

Nekem egyet mondjon meg ennek a blognak akarmelyik szerkesztoje! Miert nincs hogyvolt arrol az adasrol aminek az elejen alekosz ugy kiosztja becit es jerzyt hogy azok csak pislogni tudnak. Nekem az a resz annyira tetszett hogy kulon felraktam pendrivre es vagy haromszor is megneztem meg mashol is notebookon. Kozosen atelt visitos elmeny ezuttal VV-re hangsulyozva igencsak tarsasagi esemeny lesz :):) Ugy ertem altalaban mas miatt visit aki elvez valamit de most a valo vilag ebben komolyabb szeretepet kapott hihi

Na tehat kerem szepen.
UGYMOND kovetelem hogy legyen hogyvolt abbol az adasbol is es partot alapitok a hogyvoltkovetelokarrolazadasrolmikoralekoszintellifolenybe kerul nevvel es varom a szavazokat tamogatokat hogy legyen HOGYVOLT!!!!!

Ha esetleg nem jon ossze kello szamu tamogato hogy legyen hogy volt errol az adasrol is akkor legfeljebb.. de csak hogy tenyleg ne pocsekolodjon el az aki addig osszejott.. szoval akkor legfeljebb kimegyunk a terre aztan megdontjuk gyorsan akormanyt. Mert mostanaban az araboknal is igy megy valahogy... forumoznak twitteeeznek egy kicsit aztan hoppa egy 40 eves diktatura mar meg is dolt. EGyik a masik utan.
Olyan forgatokonyv fele feeelingem van ezzel kapcsolatban is ugy mint a jerzy gigi vonalon futo szanalom-remalommal kapcsoaltban is. Igaz arab diktaturak bukasst nezni a tvben meglehetosen izgalmasabb mint a fenti ket onmagat mediakurvanak elado (vagy legalabbis ebben hiszo) egyedeket.

Hm... jo kormonfont voltam mar hogy mit akarok igaz? Lehet mire valaki vegigolvassa azt is elfelejti hogy erdetileg hogyvoltot akartam igy leirom a vegere is hogy HOGYVOLTOT akarok alekoszos reszrol.

"Kisapam, hat ha te nem tudod megdugni valakinek meg kell. Harom honapja nem csinalsz semmit. Te egy legpisztoly vagy apukam"

Jerzy visszatamadasai erre:
eltorzult arc..." Feltekeny vagy mert engem valasztott ferfijanak (atyauristen) nem teged..."

vagy

"Igen akkor te meg tudod mi vagy, egy vizipisztoly" .... atyauristen... :)

Na errol kerek hogyvoltot :)

iinside 2011.02.23. 10:31:11

Zemberek!
Savazzuk meg, hogy az eddigi három reklámszünet mellé tegyenek be még kettőt, és akkor addig is tudom nézni a Tv Paprikán a Nigella hatalmas kufferét, mert jelen pillanatban az is érdekesebb mint az esti ÖF.
Peace!
:)

maghozo 2011.02.23. 10:34:42

@Phxmike: Mennyit fizetsz ? :))))

genevieve 2011.02.23. 10:42:59

@Phxmike: volt erről is hogyvolt, olvass vissza:-D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.23. 10:44:28

@Retardált Légpisztoly:

Ehhez tényleg retardált légpisztolynak kell lenni :) Nem tudom hogy fogják kimagyarázni ezt az "elszólást" :) Nyilván csak szófordulatnak fogják bemutatni, "mert nyilván nem lehet ilyet szerkeszteni!" :D

maghozo 2011.02.23. 10:45:51

@Nard: Sehogy ! Nem fognak magyarázkodni ! Amivel nem foglalkoznak az nincs is elmélet .

the sandwich maker 2011.02.23. 10:47:16

@Nard: ugyan kérem, a valóságot nem lehet szerkeszteni (már pedig ugye ez a való világ), Lacinak nyilván agyára ment a hatalom.

Thulea 2011.02.23. 10:50:08

@maghozo:
@King of Shadows:
Igen, ezen én is felkaptam a fejemet... Akkor most ez késleltetett adás, vagy sem? Mondjuk, ha meg kellett játszaniuk a szerelmet, akkor jogos, hogy nem szexelnek... mire föl? Egyébként szerintem a Gigi egy okos lány, nem tárgyi tudást tekintve, hanem abban az értelemben, hogy jól látja az összefüggéseket és egyébként is jól kezeli a benti helyzetet. Talán egyszer akadt ki az Évára, de az jogos volt. Éva akkor a szokásosnál is egyszerűbb volt.

Thulea 2011.02.23. 10:51:14

@maghozo: "amivel nem foglalkoznak, az nincs" - így van!

Phxmike 2011.02.23. 11:03:44

@maghozo: annyit amennyit senki mas nem tud

orok hala es megbcsules fog ovezni :)

mrmojorisin 2011.02.23. 11:21:43

subba.blog.hu/2011/02/23/valo_vilag_varatlan_fordulat

Nem tudom, hogy mennyi valóságalapja van, de ha igen akkor Bréking!

Phxmike 2011.02.23. 11:33:48

@genevieve: HOOOOOOOOOLL??? en mar atkutattam de nem talaltam
linket kerek....

Hódos Hajnalka 2011.02.23. 11:38:37

@Phxmike: Azért nincs arról az összefoglalóról (és az azt követőről sem) poszt, mert akkor betegen feküdtem. Nem fogom pótolni, úgyhogy ne fektess több energiát a tüntetés szervezésébe :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 11:39:32

@maghozo: Ha megnézzük, a szálloda után is össze-vissza hadováltak. Gigi szerint nem történt semmi, Jerzsy meg először azt mondta, hogy "ő házasság előtt nem", aztán "úriember volt", utána megcsinálta Gigit, aztán inkább "szétlőtte a WC-t"...

@Retardált Légpisztoly: Igen, csúsztatással megy. Az elszólásokat pedig szándékosan engedik ki, legalábbis szerintem. Végül is, ha valakit azért érdekel, mert az ilyen bakikat vadássza, legalább lesz miért néznie...

@Nard: Simán. :) Arról a Laciról van szó, aki tegnap vagy tegnapelőtt meg arról beszélt, hogy kannibalizmus történt a villában, meg úgy félóránként akar háborúzni, meg harcolni... :D

iinside 2011.02.23. 11:40:31

@mrmojorisin: amíg nincs megerősítve az érintett(ek) által, úgy értem: videó, vagy interjú, vagy cé, addig én hoaxnak tartom.
És ha a Blikk meg a második, harmadik, negyedik portál átveszi ezt a hírt vagy mit a subbától, azt nem tekintem megerősítésnek.

mrmojorisin 2011.02.23. 11:45:44

@iinside: Ja persze, én is csak érdekességként raktam fel, megakadt rajta a szemem. Egyszerű információ közlés:)

Phxmike 2011.02.23. 11:46:07

@Hódos Hajnalka: Ohhhhh.. a francert kell pont akkor megbetegedni mikor a legjobb resz van :)
Irtad amugy itt is hogy ez mag az meg amaz volt a legunalmasabb resz. Azokrol bezzeg oldalalkat tudsz irni. Volt egy valoban jo resz arrol meg semmit. EZ IGAZSAGTALANSAG!! Es mint demokrata kuzdok az igazsagtalansag ellen ugyhogy tovabb szervezem a tuntest!!! :)

De hogy is mondjam.. mint igazi demokrata termeszetesen kompromisszumra is hajlando vagyok. Hatarozatlan idore hajlando vagyok felfuggeszteni a tuntetes szervezeset esetleg vegleg dugaba donteni azt amennyiben elolvasod a blogomon a Hogyan mutassuk be lelkunket masoknak cimu cikket es megirod hogy mit gondolsz rola. Vagy csak annyit hogy tetszett e.

Deal..? :)

the sandwich maker 2011.02.23. 11:50:18

@Phxmike: nem akarsz majd a pr-osom lenni?

@mrmojorisin: sajnos fake-nek tunik, de azer rohognek, ha igaz lenne. :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 11:53:32

@mézescsók: Ok, én sem gondoltam komolyan. :)

@Thulea: Tegnap sem gyomlálták ki, hogy Béci mondta Aleknak, ők ketten döntősök lesznek. Azt is hagyták lemenni, hogy a Zéva találkozott az anyukájával, aki azt mondta, hogy "úristen". :)

Egyébként Gigit én nagyon megkedveltem, mondjuk én Lacin és Szandin kívül a többieket is. Csak nem egyformán mindegyiket... :)

maghozo 2011.02.23. 12:02:22

@Phxmike: Elolvastam ! Érdekes meg nagyon tetszett .

hexensussz 2011.02.23. 12:03:48

@Phxmike: Vajon miért keletkezett bennem az az érzés a bejegyzésed első olvasata után, hogy villalakóként méltó együttműködő partnere, de mondhatnám azt is, hogy esetleg tükörképe lehetnél Alekosznak? Sztem csodákra lennétek képesek! :))

Thulea 2011.02.23. 12:04:27

@King of Shadows: Nem gyomlálták ki, hogy Béci szerint ki lesz a döntős - nem láttam ezt a részt, hogy milyen szövegkörnyezetben hangzott el. Ezt még lehet elképzelésnek minősíteni, vagy véleménynek.
Tényleg találkozott az Éva az anyjával? Ez is az éjszakai összefoglalóban volt? És mást nem szólt el róla?
A Lacit nem tudom hova tenni, nem szimpatikus, de van így az emberlány az embertársaival.
Kíváncsi vagyok, hogy miért nem kedveled Szandit? Érdekel a nézőpontod. Szerintem a maga egyszerűségével, őszinteségével és lehetőségeivel együtt hiteles csaj. Nekem van ilyen típusú barátnőm, évente egyszer egy hétig sülve-főve együtt vagyunk és megint nem találkozunk egy évig.

genevieve 2011.02.23. 12:05:52

@Phxmike: külön erre az 5 perces mutatványa nem készült hogyvolt, a másnapi összefoglalóban volt benne.

maghozo 2011.02.23. 12:18:34

@Phxmike: "annyit amennyit senki mas nem tud

orok hala es megbcsules fog ovezni :) " - ez Hajninak jár .
Bocsi - nem vagyok szerkesztő csak egy egy közönséges , egyszerű ,hétköznapi tucatpéldány .
Úgyhogy vagy lemondasz e tervedről vagy olvasgatsz a 66-os kommentek között.

MegLepke 2011.02.23. 12:21:00

@Thulea: Ezek a dolgok az online adásban szerepeltek. Onnan tudjuk, hogy tiltott dolgokról beszélnek, hogy aztán rögtön elveszik a képet. Így ebben a formában lehet ezt elképzelésnek is titulálni. Viszont King és én tudjuk, amit tudunk...:)))

maghozo 2011.02.23. 12:23:31

@Phxmike: Amit keresel az itt van a VV4 - 4X65 , a 3988 komment között .

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.02.23. 12:25:06

@Retardált Légpisztoly:

Szerintem is fake. Bár lehet hogy ha valódi, akkor meg bulvár húzás, hogy ne csituljanak le a rajongók és felejtsék el, ahogy kellene amúgy, és hogy később a Blikknek sokpézé' exkluzív interjút adni lehessen.

maghozo 2011.02.23. 12:30:28

@MegLepke: A nagy titok birtokosai :DDDD
Ki az aki beszél álmában ?
Ki horkol a leghangosabban ?
Ki szeret éjjel fürdeni ?
Az evési szokásokat meg a pohártarást jobb ha meg se említem :)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 12:31:00

@Thulea: Béci arról magarázott Aleknak, hogy áprilisban lesz a tavasz, meg mittudomén, de nekik mindegy, mert ők ketten még akkor is bent lesznek. :)

Éva a törzshelyén beszélgetett Jezsyvel a dohányzásról, az edzésről, a kajálásról, meg az ezek közt lévő összefüggésekről, és akkor mondott valami olyasmit, hogy véletlenül összefutottak valahol az anyukájával, aki azt mondta, hogy úristen, erre elvették az adást. :)

Kezdjük, ott, hogy Zsuzsi a nagy barátnője volt, össze is akar(t) vele költözni, erre a kiesését elintézte egy hisztizéssel. Elkezdett mellébeszélni, amikor kérdezték tőle, hogy ki volt a hibás, és utána nem tette Olivérre a jelét, amikor Zsófiék igen.

Amikor Évával zajongtak, hagyta, hogy Prolivér a barátnőjén verje le az ügyet, és nem állt oda mellé. Pedig egyértelmű volt, hogy Éva egy "elfogadható célpont" a villában, és a Vörös Fejű ezért "felejtette el", hogy nem csak ő zajongott.

A Tordas volt az egyetlen, akivel szemben huzamosabb ideig emberkedett, mert rájött, hogy a többiek nem fognak ellene fordulni. A többi bent lévővel nem meri ugyanezt megcsinálni, Anival és Évával is gyorsan kibékül, ha összevesznek valamin...

Thulea 2011.02.23. 12:33:13

@MegLepke: Én nem vitázni akartam... :-) Mi van Szandival?

MegLepke 2011.02.23. 12:37:29

@Thulea: én sem, csak leírtam, hogy miből következtetünk különböző dolgokra.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.23. 12:37:50

@maghozo: Beszélni egyiket sem hallottam.
Gigi biztos, hogy horkol és Szandál, vagy Éva is (eddig egymás mellett feküdtek, szóval nem tudom melyik horkolt). Azt hiszem Ani is szokott.
Alek, Ani és Szandi mindig este fürdik, időnként Éva is.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.23. 12:39:51

@sihaya: Ha ez igaz, akkor most ezt fogjuk hallgatni az összes baharangozóban/fókuszban/reggeli műsorban?

sihaya 2011.02.23. 12:43:45

@Yooha: sőt, ha igazán gonoszak akarnak lenni, még a vályoglakóknak is eljuttatják a hírt, ezzel biztosítva Anikó heti sírásadagját

Elemer 2011.02.23. 13:02:37

@sihaya: szerintem meg pont leszarná. én annak a csajnak már a melleit sem hiszem, pedig sokáig hittem bennük :)

Patria 2011.02.23. 13:03:22

Erzsi és Gigi most szakítottak vagy nem?
Nem láttam vagy egy hete, azért kérdem.

Bubis 2011.02.23. 13:18:46

ja szakítottak,mert már egyiknek sem érdeke a színjáték :)

pingvinke24 2011.02.23. 13:19:33

@Patria Primary: talán igen, talán nem., mindenesetre az ertéel még erőlteti a dolgot egy kicsit, nagyon unalmas.
Nem véletlenül volt tegnap a szavazás eredménye az, hogy 48 százalék nem akarta a kamera nélküli egy órát megszavazni nekik.

bélabú 2011.02.23. 13:21:23

Össze kéne szedni egy folyton frissülő posztba vagy weboldalra a gyanús infókat, amik arra utalnak hogy részben (vagy nagyrészben) megrendezett cuccról van szó). Mint amikor Gigi elszólta magát, hogy a hotelben kétszer vették fel a fürdős jelenetet, vagy amikor most éjjel a Laci mondta, hogy "megszerkesztették" a Gigi-Jerzy szerelmet. Aztán itt volt Éva elszólása is a mamájával kapcsolatban, meg még számtalan eset, amikor rendre elvették a képet az online-ról.

antiszociális taho_kismama 2011.02.23. 13:22:18

@sihaya:
hehh, már eltüntették a nagy bejelentésről szóló bejegyzést a "hivatalos oldalról"

genevieve 2011.02.23. 13:26:16

@ez a név jelenik meg:
oli most nem nyilatkozik, valószinűleg egy riportban szeretné megadni a válaszokat:-D

van az a pénz, amiért korpásodik a haja:-)

Elemer 2011.02.23. 13:29:31

@bélabú: én nem tulajdonítok ezeknek túl nagy jelentőséget. persze az RTL próbálja terelni, irányítani a dolgokat, ez érthető is, mert súlyos pénzekről van itt szó. Laci beszólása szerintem vonatkozhatott arra is, hogy szemmel láthatóan bujtogatták gigiéket a szexre, ott volt ugye amikor elvitték őket, hogy kettesben lehessenek, aztán a nagy büntetés, ami után újabb összeborulás volt betervezve, most ez a kameramentes óra, biztos volt még más is és ezekből azért a bentieknek is teljesen egyértelmű, hogy mire megy ki a játék. én azt nem értem, hogy hogy nem veszik le a szerkesztők, hogy gigi kurvára nem kívánja ezt a srácot, sőt a metakommunikációjából egyértelműen lejött, hogy nem is volt soha szerelmes belé és ha sokáig erőltetik rá, akkor meg is fogja utálni. undorodni fog tőle

Elemer 2011.02.23. 13:32:55

Laci lemond a miniszterségről, ha esetleg még valaki nem látta volna: www.valovilag.hu/cikk/356855

pingvinke24 2011.02.23. 13:53:46

@genevieve: elolvastam. Sok dologban igaza van.
Régebben Tölgyessy D. Péter blogját rendszeresen olvastam, ő ebben a témában sajna már nem publikál, nagyon érdekes é tanulságos volt szerintem. Nem tudtok más, hasonló szintű elemzésekről?

genevieve 2011.02.23. 14:01:37

@Toszkana: béci:-)

(de időnként kedvelem, anikót, szandit és jerzsy-t is)

Phxmike 2011.02.23. 14:02:33

@maghozo: marmint mit olvastal el? te is a cikkemet amit hajninak ajanlottam..? :) a fene meg nepszeru leszek a vegen.. :)

csicserierika 2011.02.23. 14:06:42

@genevieve: na igen, A béci Adrija is már csak pénzért nyilatkozik. (blikk online),pedig hol van ő az Olihoz.

Nándusz 2011.02.23. 14:09:55

Nekem ezeket még meg kell emészteni!

csicserierika 2011.02.23. 14:11:43

@genevieve: vajon pont a két tesót miért nem jellemezte? Annyira szürkék? Hmm..

Phxmike 2011.02.23. 14:13:00

@hexensussz: ezt most nem ertem
amit ide irtam behegyzes vagy te is a blogomat olvastad?
a masik amit nem ertek hogy ez most cinikus kijelentes es erezzem lebaszva magam vagy mondjuk ez jo hogy alekosszal akarsz peldalozni...?

kicsit ugy erzem hogy le vagyok tolva de hatha eloszlatod a ketsegeimet...
mellesleg akarmit is gndolsz rolam egy biztos
alekoszhoz en nem erhetek fel :)

Phxmike 2011.02.23. 14:16:44

@Hódos Hajnalka: az rendben van hogy oke de mi az eredmeny? tetszett vagy sem?

:)

pingvinke24 2011.02.23. 14:23:54

@genevieve: elolvastam, én is így gondoltam a manipulálásal kacsolatos dolgokat. Kár hogy olyankor nem láthatunk be a riportszobába, kíváncsi lennék kinél milyen taktikát alkalmaznak.
Leginkább ez a része érdekel a műsornak.

genevieve 2011.02.23. 14:27:29

@pingvinke24: ha! elfogadjuk, hogy nem dilettáns a műsor szerkesztés, akkor tényleg felmértek pszichikailag minden játékost és kielemeztek...igy tudják kire, mivel lehet hatni és kinek mekkora a tűréshatára...
az is lehet, hogy igérgetnek neki...pl. csak csináld meg ezt meg azt, majd teszük róla, hogy jutalmat kapj....

pingvinke24 2011.02.23. 14:34:05

@genevieve: engem ezek a dolgok nem zavarnak. Szerintem ettől még látjuk hogy melyikük milyen ember, és érdekesnek tartom a próbálkozásaikat amivel egymást befolyásolni akarják (taktika). Persze vannak a villában erre alkalmatlan személyek is (Jerzy, Szandika, Gombi).

pingvinke24 2011.02.23. 14:36:44

@genevieve: Lacit egyébként nem értem, és nem tudom megfejteni. Miért jött a játékba, miért nem taktikázik (legalábbis nem látom hogy tenné), az ő végzettségével sztem ez zsigerből kéne neki menjen.

genevieve 2011.02.23. 14:51:00

@mrmojorisin: olyan lehet ez kb. mint amikor alekkal megbeszélték az öriharit a többiek átverésére:-)

valamiből élnie kell, ha már kisírta magát a villából:-)

pingvinke24 2011.02.23. 14:51:27

@mrmojorisin: ezzel viccelődik? Pont ő? Na, kíváncsi leszek.

the sandwich maker 2011.02.23. 14:59:47

Köszi a sok olvasnivalót,amit belinkeltetek! :D
Szegény Olika úgy tűnik tényleg jól pofára zuttyant. Így már nem ér a kiesése, szavaztassuk vissza, legalább meglenne az rtl által oly hőn áhított aktus.

iinside 2011.02.23. 15:00:19

ez hírverés semmi más
nem elég képernyőre kerülni, ott is kell tudni maradni
ez erre volt egy elég jó próbálkozás
kicsit elült már az érdeklődés a Zolivér iránt, bedobtak hát egy ilyen hírt, mert tudták, hogy erre mindenki felkapja fejét
ez a hír meg volt szerkesztve: Eni elhagyta Olit, de nem csak hogy elhagyta, hanem még ő csalta meg a Zolivért
hú meg há a médiában, rögtön mindenki felkapta hírt
megvan kívánt hatás
azon sem csodálkoznék, ha az ominózus bejegyzést valami piáros vagy akár az RTL kérésére, maga Olivér írta volna fel a fácsebúkra...
ennyi

maghozo 2011.02.23. 15:08:19

@genevieve: Ez nyomos . :)
Pont ezért nem ajálom a hogyvoltozóknak kasztingon a részvételt :) Mert a magas inteligenciájuk miatt úgyis mind hazaküldenék őket.

Thulea 2011.02.23. 15:09:33

@iinside: Azt is írja már a net, hogy valamelyik pletykalapban lesz rovata a valóvilágról... Nekem nem szimpi ez a pasi, nem tudom, hogy miért nyomkodják lefelé a torkunkon / torkomon.

iinside 2011.02.23. 15:16:15

@Thulea: sajnos a média már csak ilyen: tetszik nem tetszik, lenyomják a torkodon
ha egyszer valakiből pénzt lehet csinálni, akkor csapatják, ha van egy jól bejáratott arc, akkor valami egészen különleges nagy disznóságot kell csinálnia ahhoz, hogy lekerüljön a képernyőről.
Néha még akkor se. Lásd: Stohlbuci "..rossz vagyok de használható.."
és a lé csak dől tovább..

genevieve 2011.02.23. 15:16:30

@maghozo: én eleve max egy fél napot birnék ki saját akaratból:-)

maghozo 2011.02.23. 15:30:50

@pingvinke24: A Lacié nem rossz taktika(már ha ezt annak lehet nevezni) . Tiszteletből a többiek nem tesznek rá jelet . Olyan mind a víz - felveszi a környezete alakját meg kerülgetik mind egy konyhabútort így egyelőre nem ellenfél senkinek .

biró lóránt 2011.02.23. 15:34:39

Sebestyén Balázs szerint még sosem volt ilyen izgalmas a kihívás, mint amilyen ma este lesz. (mondta a tegnapi összefoglaló végén)

szerintem ez lesz a legérdektelenebb
(biztos pont ezért mondta)

pingvinke24 2011.02.23. 15:34:45

@maghozo: de szerintem így nem lehet nyerni (már ha ez a célja)

biró lóránt 2011.02.23. 15:39:16

@maghozo: csak lázár lászló meg ne tudja, hogy taktikázással vádolod.

tudod, hogy erre a szóra ő azonnal ugrik

laci szerint: taktika az rossz, okézs

redhaven 2011.02.23. 15:46:30

@biró lóránt: azt nem mondhatta,hogy a pömpölőm kivan már az egésszel:)))
(az láccott az arcán.
meg azért gyalogolta le a maratont.)

maghozo 2011.02.23. 15:49:55

@biró lóránt: Jaj ! Tényleg - rossz fényt vetne rá mind az "izgalom" szó Balázsra .
süti beállítások módosítása