Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 1x01 - Lány a tóban

2011. február 19. 20:12 - o.n.

Washington nemzetközi repülőterén indít a történet, ahol egy rózsaszínbe öltözött jónő próbálja kideríteni, hová érkezett a guatemalai járat. Az információért még cicit is villant, de végül nem kell megvárnia, amíg a pultnál álló pasi összeszedi az állát a földről, mert őt találja meg az annyira várt személy. Magas, barna, vékony, farmeros-bakancsos-sokzsebes mellényes nő az érkező, és miközben kifelé indulnak a reptérről, csillogó szemmel kezdi mesélni a 2 hónapos út során szerzett élményeit, melyek közül a lelkes „szó szerint nyakig álltam egy tömegsírban” megnyilvánulás kapásból nem hangzik túl bizalomgerjesztően. „Nem így kellene feldolgozni egy szakítást” – érkezik a jótanács, de kb. ezzel véget is ér a könnyed csajos csevej, mert egy kétajtós szekrény méretű alak követi őket, akit nem csak én szúrtam ki, hanem a farmeros is. Táska ledob, gyanús alakot kérdőre von, majd az első rossz mozdulatra földre teper egy gyomros-félköríves rúgás-kézhátracsavarás kombóval. Wow. Érkeznek a belbiztonságiak, a póruljárt alak is közülük való, és csak a táskába akar belenézni, amit ő is elhajít menten, mert egy emberi koponya néz vele farkasszemet. A lányok somolyognak.

A reptér kihallgatószobájában végre bemutatkozik főhősnőnk, Dr. Temperance Brennan, antropológus a Jefferson Intézetből, aki az FBI-nak azonosít hullákat. És ártatlan arccal elnézést kér a kétajtós szekrénytől, amiért legyakta a kollégái előtt. „Mielőtt legközelebb hozzám nyúl, talán azonosítsa magát.” Hehe.

Öltönyös-nyakkendős nagyonkomoly tag érkezik a riportszobába, szakajtónyi igazolványt lóbálva. „Seeley Booth különleges ügynök. Bones nekünk azonosít hullákat.” „Ne nevezz így.” Bones már mehet is haza, amiből ő kapásból vágja, hogy az egész reptéri színjátékot Booth intézte. Csuda lovagias fickó ez a Booth, de az is lehet, hogy csak Bones szakértelme kellett neki minél gyorsabban, egy csontváz azonosításában, és Bones másképp nem állt szóba vele (Vajon miért? Kínzó kérdés.). Bones csak akkor hajlandó segíteni, ha belefolyhat a nyomozásba, mehet terepre, rokonokkal beszélni meg minden. Booth szorult helyzetben van, ezért meg is ígéri, és a Mulder-Scully pároshoz hasonlítja magukat, amit Bones képtelen értelmezni. („I don't know what that means.” – „Idkwtm.” innentől kedve.)

Kihalásszák a csontokat egy tó mélyéről, Brennan ránézésre sorolja az infókat: nő, 18-22 éves, 160cm magas, teniszező. Beviszik a laborba, megismerkedünk a csipet-csapattal is: Zack a fiatal antropológus-gyakornok, Angela a rajzoló-modellező (a rész elején látott jónő), Hodgins a bogár- és gombaszakértő elemző. Van elemeznivaló bőven, Brennan könyvének szereplőitől a hulla kezében talált papírszármazékig. A szilánkokra tört koponyát Brennan rakja össze, 3D puzzle, tetszik. Brennan-nek az egész éjszakája rámegy a kirakózásra, reggel Zack ébreszti egy bögre kávéval, rendes tőle. Miután Brennan és Booth felettese is rábólint a dologra, kezdődhet az igazi közös munka. (Booth a felelős a történésekért, már előre sajnálom.) Angela a saját tervezésű cool animációs programjával arcot varázsol a koponyának, Booth pedig ledermed, majd fejből darálja a nő nevét, eltűnésének helyét és idejét, de percre pontosan ám. Neki kellett volna megtalálni anno 2 évvel ezelőtt; Hodgins gratulál a küldetés sikeres befejezéséhez, Zack adja a háttérinfót: Cleo Eller volt az a lány, aki a szenátorral feküdt le.

Gyanúsított is akad menten három: Bethlehem szenátor, Ken Thompson a lány barátja (aki egyben a szenátor munkatársa mind a mai napig), és egy Oliver Laurier nevű őrült követő, akit Cleo nem tudott lerázni. Bones nagy szemeket mereszt, mert Booth empatikus és indul értesíteni a lány szüleit. Hodgins azonosította a Cleo koponyájában talált anyagokat, ezek szerint egy pöröly méretű kalapáccsal ütötték le, cementet talált és diatomitot, amit ma rovarirtóként, szűrőbetétként és kerámiákhoz használnak, mindennapi anyag. „De ez már nyom.” – jegyzi meg Booth. A szülőkkel való beszélgetés szomorú, de komikus is egyben, mert Bones tudományos antropológiai válaszokat adna az egyszerű igen/nem-ek helyett, de Booth ezt nem hagyja, később négyszemközt pedig megpróbálja Bones-szal megértetni az emberek közötti kommunikáció általános módszereit, kevés sikerrel. A „Mit csináltál te pontosan a seregben?” kérdésre sem válaszol, pedig az egyrészt engem is érdekelne, másrészt ezek után biztosan fontos lesz, és a nyakamat teszem rá, hogy nem aktákat tologatott kedvenc FBI-osunk.A laborban Cleo-ról kiderül, hogy depressziós volt és émelygéssel küszködött, a korábban talált békacsontokról pedig hogy valójában magzati maradványok. Kezd körvonalazódni az indíték, miszerint Bethlehem szenátor ölte meg a lányt, amikor rájött, hogy tőle van a gyerek. Hodgins szerint ezzel lőttek a nyomozásnak, egy szenátornak az FBI nem mehet neki.

Brennan maga alatt van kissé, mert bár komplett kórtörténetet képes felállítani az áldozatról pusztán a csontjai alapján, az élő emberekhez nem ért. Angela vigasztalja, és javasolja neki, hogy legyen nyitottabb, mondjon néha olyasmit is, amiben nem biztos, hogy elmondaná. Ezt megfogadva Brennan maga megy el a szenátorhoz és Ken Thompsonhoz, előbbitől DNS-mintát szerez, utóbbit földre küldi két mozdulattal mikor ezt megakadályozná. Bootht emiatt a főnöke másnaptól letiltja az ügyről, de ő mégis megértő Bones-szal: „Helyén volt a szíved.” „Nem, szíved ugye inkább csak neked van, nekem csak agyam van.” – válaszolja Bones. Abból, hogy a szenátor nem akart DNS-mintát adni, egyenesen következik, hogy ő az apa. Booth és Bones meglátogatja Olivert, aki rendes fickónak tűnik, miniatürizált Szentek Élete könyveket osztogat, Cleo barátjának vallja magát, és bármiben hajlandó segíteni, amivel előremozdítja a nyomozást. A lány kezében talált papír is a Szentek Életéből való, ez Oliverre utal, a katonai kés, mint gyilkos fegyver pedig a lány apjára. A félrevezetésnek szánt nyomok miatt a nagyon simlis szenátor áll a gyanúsított lista élén. Booth szerint ennyivel lehetetlen a szenátort eredményesen megszorongatni, és a csipet-csapat szemére veti, hogy tudósként semmit sem tudnak a valódi világról, ez Bonest láthatóan érzékenyen érinti. Angela elmondja Booth-nak (azaz inkább a nézőknek, mert ő már tudja), hogy Brennan szülei 15 éves korában nyomtalanul eltűntek, így aztán van némi tapasztalata az élet kemény oldaláról.

Booth a lőtéren talál rá Bones-ra, aki időközben kiderítette, hogy Booth mesterlövész volt a seregben. Booth viszont jelzi Bones-nak, hogy tud a családjáról, és jó lenne, ha megosztanák egymással a gondjaikat, mint a társak szokták. Bones cukkolása és némi Eller-családi videónézés hatására Booth házkutatási parancsot szerez, hogy diatomit-származékot és egyéb nyomokat kereshessen a szenátornál, és ezzel elindítja a lavinát: sajtósok, bámészkodók tömege figyeli őket, még Oliver is ott van. A kalapácsot, mint fegyvert megtalálják, de ez nem elég.

A csapat az Intézetben már a gyilkos letartóztatására iszik, csak Brennan nem biztos magában. Angela felcsapja a miniatűr Szentek Életét Nagy Szent Albertnél, aki a halaskofák védőszentje, ezt hallva Brennan-en House-i epifánia lesz úrrá, és elrohan Ken Thompsonhoz, aki trópusi halakat tart, az akváriumok szűrőihez pedig diatomitot használ. A feltételezés helyesnek bizonyul, Thompson épp a bizonyítékokat akarja felgyújtani, amikor Brennan ráront, és lábon lövéssel megakadályozza. Megvan a cementpadló is, befut először Oliver aki aggódott és követte Brennant, majd jön Booth is és megmagyarázza az indítékot Bones-nak: ha kiderül a lány és a szenátor kapcsolata, Ken zsíros állása is ugrott volna.

A záró képsorokban Cleo temetését látjuk, ahová mindenki elmegy. Megtudjuk, hogy az FBI vádat emeltet Brennan ellen a lövöldözésért. Booth elmondja Bones-nak, hogy a könyve a besteller-listára került, és ez jó dolog ám, sok pénz áll a házhoz. Társakként kölcsönösen őszinték lesznek egymáshoz, Bones megosztja Booth-szal a szülei eltűnésével kapcsolatos érzéseit, Booth pedig szeretne legalább annyi gyilkost elkapni, amennyi célpontot mesterlövészként anno kiiktatott, mert hiszi, hogy a mennyben feljegyzik az ilyesmit. Bones ugyan nem hisz ebben, de megígéri, hogy segít neki.

Érdekességek: - A házkutatás közben hallott zene a Massive Attack „Teardrop” c. száma. A sorozatban ez Bones kedvenc együttese. - A temetésen a The Invitation „Gone” c. dalát, a koponyarekonstrukció alatt pedig Howie Day-től a „Collide”-t hallhatjuk. - Az FBI-osok a tudósokat „kancsal”-oknak, vagy kancsiknak nevezik (legalábbis a magyar szinkronban), mert egész más szemszögből látják az ügyeket, mint a nyomozók. - További Idkwtm pillanatok a részben: 1. Bones: - Árnyaljuk tovább, legyen félvér. Angela: - Lenny Kravitz-es vagy Vanessa Williams-es? Bones: - Nem tudom, ez mit jelent. 2. Booth: - Az ügy igen kényes, az igazgató külön egységet hoz létre. Ha mindent mindenhol bevetek, talán vezethetem. Bones: - Idkwtm, de eddig én vetettem be mindent!

Címkék: dr. csont
12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vörös áfonya 2011.02.19. 20:29:03

A francba,megelőztél!
Második:)

g-ko 2011.02.20. 12:43:49

Fos gyök 9
Mi van hiányzik a vvhv :)
Kösz a hv- t igazi hiánypótló

penelope garcia 2011.02.21. 00:38:08

Csak én érzem folyamatosan úgy, hogy ez a nő ütnivaló? Már a fejétől kiver a víz. A stílus meg, amit játszik, hab a tortán.

bjork 2011.02.21. 09:45:25

@penelope garcia: ha bonesra gondolsz, eleinte én is így voltam vele, sokáig nem is néztem miatta a sorozatot, de tökre meg lehet szeretni a nőt. :)

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2011.02.21. 10:26:38

@penelope garcia: szokható, szerethető, és változni is fog. Nem sokat, de fog. :)

penelope garcia 2011.02.21. 14:41:55

@bjork: @Orso-borso:

Sajna nem értünk egyet.
Tavaly már végignéztem az egészet, elsőtől az utolsóig. Természetesen Angel miatt. :)
De a csajt valahogy nem tudtam megszokni, megszeretni. Nem bírom a fejét, nem bírom a beszédmódját, a hangját... Nem, és kész. :)

Galádriel 2011.02.21. 14:48:02

@penelope garcia: téged nem zavar, hoyg még nincs vége a Bones-nak? :-)

Arról már nem is beszélve, hogy David Boreanaz, aki valóban fejlődött az Angel óta, amikor csak kétféle arckifejezése volt, itt már ötöt is tud. Mondom ezt úgy, hoyg egyébként tényleg minden részt láttam a sorozatból, a mult hétig bezárólag.

Galádriel 2011.02.21. 14:48:42

Ja és kösz a hogyvoltot, szép munka o.n. :-)

penelope garcia 2011.02.21. 15:41:30

@Galádriel:

Nyár volt. :) De az az öt évad nekem elég is volt. Biztos voltam benne, hogy kifújt, nem tudnak újat felmutatni, nem fogják erőltetni a folytatást. Hát tévedtem. De hogy még egy részt már meg nem nézek, még Angel kedvéért sem, az biztos.

Angel szétcsókolnivalóan cukorbogár, mikor jófiút játszik, de említésre méltó színészi kvalitást csak két esetben tud megvillantani: tragikus pillanatokban (gyönyörűen tud például sírva Buffy-zni), és amikor rosszfiút játszik. Angelus kenterbe veri Angelt. :)

Black Hawk 2011.03.12. 20:08:24

@penelope garcia:

Itt még pasihiányban szenvedő, kielégületlen, némileg antiszociális geekcsaj. Lesz jobb is, amikor majd minden funkcióra (szex, beszélgetés, vacsora) külön férfit tart majd :D

Lara1984 2012.07.20. 05:13:57

Imádom Brennan stílusát!
Ami a racionalistást illeti, igencsak hasonlítunk egymásra (én is ilyen tudálékosan társalgok, ha rámjön); ö annyival tökélyre fejlesztettebb nálam, hogy szinte maximálisan ki tudja zárni az érzelmeket (amelyek szubjektívan befolyásolják a gondolatokat & tetteket), így nagyon objektív.
Booth pedig szerintem is meglehetösen jó proporciókkal rendelkezik.
Jó páros, jó sorozat - olyannyira, hogy ez az egyetlen (sorozat), amit nézek.
süti beállítások módosítása