Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X65

2011. február 18. 13:00 - Hódos Hajnalka

Ha újra kezdhetném, újra kezdeném. Meteorológus lennék. Jobban mondva időjós béka, mert őstehetség vagyok. Elég lenne egy rohadt nagy befőttesüveg meg egy létra, én meg a front előtt két nappal már ügyesen másznék fel-alá, keresnék egy csomó pénzt és röhögnék a markomba. Most meg órákat fekszem egy elsötétített szobában, nyögve és csak arra tudok koncentrálni, ki az a segg, aki a jobb szemembe szúrja ezt a bazi nagy kardot, le a tarkómig, meg arra, nem is volt arisztokrata a családban, pedig a migrén az úrinők betegsége. Na mindegy, túléltem, ahogy az előzőt is, meg a következőt is túl fogom, az összefoglalót csak hallgattam, mert a migrénnel együtt jár egy jó kis látászavar is, de úgy is elég volt. Ezek már edzenek, ébreszti Éva Alekoszt. Hála Istennek, örülök neki, legalább edzettek lesznek. Azon gondolkodom, kire rakjam a jelet. Vagy a Jerzsire, vagy a Gigire rakok, csak azon gondolkodom, hogy kiesek-e a Gigi ellen vagy nem. Nem tudom eldönteni, legszívesebben mind a kettőre raknék.

Mióta az Olivér elment, teljesen másképp viselkedik a Jerzsi. Kinyílt a csipája, a szürke ember próbálkozik, hogy megmutasson valamit magából, de úgy gondolom, hogy 83 napig volt lehetősége, miért most kezdte el? Így van, jól gondolod, helyesel Alekosz. Még valami fontos, akivel menni szeretnél, arra rakd. Azt fogom mondani, mivel csak egy emberre lehet rakni a jelet, ezért nem arra fogom tenni, akivel nagyobb volt a vitám, mert több őszinte megnyilvánulást láttam benne, mint a másiknak a szemében, és ez a személy lesz a Gigi!Milyen dolog, hogy a Jerzsivel volt vitám, aztán hívja ide a bátyját, mikor ők itt se voltak! Attól fél, hogy a szerelme nem tudja egyedül megvédeni magát? A Jerzsi nem rossz ember. Annyira. Én sajnálom, mondja Alekosz. Én is, bólogat Éva, mert meg van vezetve. Olyan, mint a gokart pályán a gokart, csapódik faltól falig, azt se tudja, merre tart, rázza a fejét Alekosz. Na mindjárt jövök, áll fel az ágyról Éva.

Mész edzeni? Ühüm, válaszol Jerzsi. Figyelj már, akartam valamit mondani, most úgysincs itt senki. Azért a köpésért elnézést kérek, bocsánat. A köpés az nagyon csúnya dolog volt. A veszekedésünk, a kiabálásunk, azért nem kérek, mert te is kiabáltál meg én is kiabáltam. Azzal bántottalak meg, ami úgy gondolom, hogy a legjobban fáj. Olyan dolgot akartam mondani, amivel meg tudlak bántani. Hát te tudod, hogy nálad mik a határok, hogy ez, hogy mondjam, belefér-e az emberségbe vagy nem. Én nem fogok ítélekezni feletted. Figyelj, én ezért a köpésért elnézést kérek. Jó, elfogadom, mondja Jerzsi. Jerzsi a nyugiban, Gigin tehénkedve elmeséli, hogy Éva bocsánatot kért. Éva tényleg be lehet szarva a közelgő párbaj miatt, a fürdőben is elemezget. Megbeszélik Alekosszal, hogy Gigi felsőbbrendűnek, érinthetetlennek érzi magát, a Szandikát meg négy éves kisgyerekként kezeli. Szép baba, szép baba, nyugodj meg. Eltelt tíz perc, semmi nem történt, a kardszúrásokon kívül.

A lakóknak véleményt kell mondani egymás külsejéről. Mindenki hozza a tőle megszokott figurát, Alekosz rébuszokban beszél, nem lehet róla eldönteni, komolyan gondolja amit mond, vagy gúnyolódik. Nézzük meg ezt a teste, ezt a nőt. Ránézésre tökéletes. Akkor most nézzük meg így. Vannak olyan esetek, mikor föl kell híznunk ahhoz, hogy vonzóbbak legyünk. Vannak lányok, akiknek fel kell szednie 3-4-5 kilót, hogy elérje azt a szót, amit úgy hívunk, vonzó. Éva szokás szerint brutális, de ezt ő őszinteségnek hívja. Szandika, szeretsz zabálni, képes vagy hajnali kettőkor tükörtojást enni kenyérrel, ezekről kéne leszoknod és akkor nem lesz semmi probléma. Most Fitt Hét van, próbálj egy olyan étrendet, segít neked mondjuk a Jerzsi vagy a Gigi és azt a három kikót simán le fogod tudni dobni, a plaszikázást felejtsd el. Jó lesz az 13 kikónak is, de hagyjuk, rajtam is van hat, és kenyeret idén még nem is láttam. Szandi szerint Anikónak fenékre kéne edzeni, mert jó az alap, de itt fölül lehetne kerekebb. Béci Alekosz urat húzta. Fújd ki az orrod, az mínusz tíz deka. Úgy érzem, te a kinti életben nem biztos, hogy ennyire jól el vagy látva. Biztos vagyok benne, hogy az összes összeget, amit keresel, pálinkára és kolbászra költöd. Szeretném azt látni, ha reggelente felállna arra a gépre és csak annyit menne, amennyit a munkahelyére gyalogol. Csajhódító, ha elkezdesz árnyékolni, kicsit szétütöd a Lacit, érted? Én nem, azt sem, mi köze mindennek Alekosz külsejéhez, Alekosz sem érti, ki is fakad a riportszobában. Béci visszajött egy olyan párbajról, amit nem ő nyert meg, hanem az Olivér adott fel. Egész egyszerűen nem jut el a kollektív tudatáig, hogy ezt felfogja. Ha jobban lennék, visítva röhögnék. Olyan beképzeltség és lenézés uralkodott el rajta, hogy az ember esze megáll. Ez már idegesítő.

Alekosz megpróbálja a kezébe venni az irányítást, gyűlés a nyugiban. Nagyon sok sms arról szól, hogy nem szimpatizálja azt, hogy az a négyes, ami volt, eltűnt. Nagyon sok sms arról szól, hogy micsoda nagyképűség uralkodott itt el. Lehet, hogy meg kéne alakítani az Új Négyest? Három nővel, Alekosznak, hát röhögnöm kell. Ha klikkesedünk, ha van egy egy csoport, annak nagy ereje van ám! És pontosan abból táplálkozik a másik fél, hogy látja szétszéledni a csapatot és a gyengeséget! Ha rám rakjátok a jelet, én kiviszem a Gigit, ajánlja fel Szandika. A lányok elvetik az ötletet, ez az Olivéres dolog egy kirívó szituáció, egy speciális helyzet volt. Ha egyszer működött, akkor miért ne, kérdezi Alekosz. Hát jól működött! Anikó szerint bárkire teszi a másik csapat a jelet, bármelyikük visszajönne, főleg Alekosz, mert ő a legpotenciálisabb jelölt a nyereményre. Szandika szerint az Évára fogják rakni a jelet. A Béci vezette csapat közben azon elmélkedik, ha Gombi nem Alekoszt vinné, hanem olyat, aki mindkét félhez húz, jobb lenne. Dikára gondol. Alekosz szerint a másik csapat pofátlanul, szemrebbenés nélkül rakják a jeleket, taktikai megfontolásból. Utána megmagyarázzák, hogy miért, és mindezt mosolyogva teszik. Hát, jó mesterük volt, Alekinnyó, vagy mondhatnám úgy is, a fagyi visszanyal. Szandika, te meg vedd észre, hogy Gigi tegnap simogatott, egy három-négy éves gyereknek tart téged kábé. De nekem ez jólesik! Ha négy évesnek tart, négy évesnek tart, de nekem ez akkor is jólesik! Szandi, innentől kezdve nem mondok neked semmit, semmilyen véleményt, mondja Alekosz. Csak egyvalamit: néha nyisd ki a szemed és figyelj oda, ennyi. Alekosz berágott Szandira, a riportszobában bevallja, hogy szerinte Szandika egyszerűen buta, elkezdte a napraforgó hadműveletet, elég neki, ha Gigi kétszer megbabusgatta, ezért képes felrúgni haverságokat, idézőjeles barátságokat. Húsz perc eltelt, lófasz és esti fény.

Alekosz nem szereti a gyenge embereket, erős emberekre van szüksége. Azért utálom, hogy elment az Olivér, mert nincs egy erős valaki itt, akivel tudnék beszélni. Hát itt vagyok, ajánlkozik a kötélidegzetű, jellemóriás Anikó. Beszélj velem! Az Éva kiszámíthatatlan, Szandinak annyi, stabil emberekre van szükségem! Jó, akkor figyelj ide, benne vagyok, de egy dologra kérlek. Ha arról van szó és ki kell állnod mellettem, akkor állj ki. Kiállok. Tegnap nem álltál ki, úgyhogy mostantól kezdve ez legyen másképp. És ez oda-vissza működik. Ha nem érzem a részedről azt, amit én biztosítok, akkor nem fog működni. Ha viszont igen, akkor minden fasza lesz. Rendben van. Na erről a szövetségről az jutott eszembe, mintha a Kengyelfutó Gyalogkakukk békélt volna meg az idióta farkassal. Katus Attila érkezik a Testneveléstudományi Egyetem munkatársaival, egy terheléses tesztre. Felnyögök, újabb hidegvizes borogatást kérek, Pötyi félreérti és nyalja a fejem. Alekosz morog, sterilbe vágod magad, parfőm, szappan, hajlakk (!), minden és akkor állj neki izzadni. Mehetsz megint zuhanyozni, megint parfüm, megint hajlakk (!), megint testápoló… A teszt végeláthatatlanul hosszú és baromi unalmas. Szandika megint hisztizik, velem van baj, vagy a tesmozgással, kérdi Katus, nem senkivel, kivonul bőgni. Látta a Gigit, megint előjött a kisebbség. Inkább ki is ment, hogy ne fajuljon el a dolog. A teszt alapján Jerzsi szíve dolgozik a legnagyobb dinamikával, hát nagyszerű, tényleg annyira örülök, mindjárt odavagdosom a seggem a földhöz ettől az idegtépő izgalomtól. Lebilincselő a műsor, szinte magába szippant. És tudják tetézni!

Oscar díjátadó gála. Legszívesebben kihúznám a szememből a Hattori Hanzo kardot és tökön szúrnám magam. A gála kis közjátékkal indul, Alekosz méla undorral vizslatja a többi Lakót. Nem bírod őket elviselni, kérdi Éva. Nem. Kiviszem az egyiket és kinn hagyom, és akkor eggyel kevesebben lesznek! A humor abszolút eltűnt, mióta az Olivér kiment. Igen. Az zavar a legjobban, hogy én se tudok nevetni, mert nincs min. A gála unalmas, Anikó szokás szerint maníros, a Villa Sótlan és egyben Legszürkébb lakója Laci. Szandi szerint azért, mert még mozogni se tud rendesen. Mondom, ezt Szandi mondta, igen. A Bumburnyák kategóriát Jerzsi nyeri fölényesen, hát tegyük a szívünkre a kezünket, khm. Éva adja át a díjat, nem kellett sokat gondolkoznia, egyszerűen látja a dolgokat, nem sokat bonyolít. Jerzsi kis tökét két szemszögből lehet értékelni egyébként, sírok, nem a fejem miatt. A Legpökhendibb Béla, tükör a díja, meg Alekosz hülye indoklása. A Slampos Éva lesz, aki nagyon szépen köszöni és csak annyit szeretne mondatni, a takarításra visszatérve, hogy két hónapja csinálom a dolgaim, ma nem csináltam meg igaz, a fürdőt, a Szandika a három napos takarítását még nem csinálta meg, de mindegy. Köszi szépen, fú de görény vagy! De a takarítással mindig csak engem basztatnak Szandi! És akkor az a, hogy akkor másra rányomod az izét, fú, mindjárt fejbebaszom! Szandi szerint Éva megint hátba szúrta. Jó, mással gusztustalanul viselkedik, de hogy velem is? Ennyit ér neki a barátságunk? A balhé miatt kevés figyelmet kap Gigi, aki a Terézanya díj nyertese, ajándéka egy glória. Éva szerint ezt a díjat Szandinak kellett volna kapnia, de az nem hallja, mert sértődötten kivonult cigizni. Gombi szerint poénra kell venni. Mit, sipít Szandi, hogy a saját barátnőm elkezd cinkelni? Én csak jót mondtam, vágod, kezdi a mosakodást Éva a szobában. Azt hitte, hogy megint rosszat mondasz rá, bólogat Alekosz. Pedig jót mondtam, hát akkor mondd már el neki, hozzám nem fog szólni! Alekosz nem akar vele kommunikálni. Fú, de görény vagy te Éva, fogadja Szandika a kertben barátnőjét. Nagyon görény vagy! Mert hogy másra pocskondiázol, az is undorító már, de hogy még engem is kitalálsz, az mindennek a teteje! Sose vertem volna rád a balhét! Én sem vertem rád, csak megjegyeztem valamit! Egyébként a Terézanya díjat meg neked kellett volna megkapnod, azért mondtam a nevedet! De nem az a lényeg Éva, hogy rögtön mosakszol ki! Megint levizsgáztál előttem! Te meg levizsgázol folyamatosan két hete, hogy elhanyagolsz, kiabálja utána Éva. Alekosz nem érti, miért foglalkozik Szandikával. Mert sajnálom, amilyen gyerekkora volt neki. Mert a hülyeségeivel együtt meg hogy megbánt, azzal együtt szeretem.

A gála után Anikó és Alekosz üldögélnek a nappaliban. Anikó fejében megfordult már, hogy Jerzsi kiveri a biztosítékot és úgy fog neki visszaválaszolni, hogy abból botrány legyen. De különb ettől, Jerzsi csak hergelje magát, olyan szinten leszarja, mert nem tartja semmibe! Hülye, buta gyerek ez. Egy retardált, válaszolja Alekosz. Jobb, ha meg sem szólal, ha megszólal, akkor böszmeséget mond bazmeg! Folyamatosan azzal dobálózik, hogy ő árvaotthonból vagy honnan jött, mit sajnáltatja magát ezzel, értetlenkedik Anikó. Arra nem képes bazmeg, hogy három hónapja megdugja azt a szerencsétlen nőt! Hopp, mintegy varázsütésre a nyugiszobában találjuk magunkat, Bumburnyák és a Terézanya kínszenvednek. Na, mi van? Csak nézlek. Lesz valami? Ja, dugni szeretnél? Igen. Hát persze, gyere. Na ez volt az a pillanat, mikor a szemnyugtató maszkot odabasztam a tévéhez és elhatároztam, hogy egyetlen szót sem fogok többet leírni a két idióta szerelméről. Onnantól kezdve, hogy elveszítettük az Uralkodónkat, meggyengültünk, bölcselkedik Anikó. Fogggalmam sincs, mit kéne csinálni! Álljunk neki balhézni. Nem. Miért nem? Nem az a megoldáss. Miért? Mert az nem te vagy. És, tudok olyan lenni! Hát, én nem szeretném, ha olyan lennél. De miért? Tök jó buli, nem? Nem. De miért? Mert nem. Nem, ezt a beszélgetést nem én találtam ki, ez így hangzott! Erősek vagyunk, nem szabad meghunyászkodni, meg kéne mutatni, hogy még ebben a helyzetben is képesek vagyunk összetartani. Mi a megoldás? Hogy kiadd magadból és próbálj ezen változtatni. De hogy érteted meg egy Bécivel, egy Gigivel, hogy ne legyenek már ekkora arcok? Nem neked kell megértetni, nézd őket levegőnek. Valamit szól, válaszolj, úgy, hogy ne sértsd meg, de kellőképpen sértő legyen. Hát igen, csak akkor ez egy akkora balhét fog szülni…És akkor mi van, most mondtad, hogy balhézni akarsz, nem? De, csak az tényleg akkora ütés lesz, hogy nem lesz föllélegzés, akkor folyamatos stressz lesz, lelki terror. Én bírom, mert nekem ez nem gond, csak ezen gondolkodom, hogy jó-e ez vagy nem. Ismerem magam, ha meglépem, utána már kreálom is. Aztán a határ a csillagos ég. Ha nem lépem meg, az sem jó, mert nem tudok mihez kezdeni ezzel az állapottal. Egyet mondok, néz fel a müzlis tálból Anikó: mindig állj ki magadért és azt mondd ki, amit érzel. Egyet jegyezz meg, nem mi vagyunk vendégségbe őnáluk, hanem ők vannak nálunk és örüljenek neki hogy még itt lehetnek egy darabig. Csúnya vége lesz ennek, mondja Alekosz. Szerintem is, de nem hiszem, hogy ugyanarra gondolunk.

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Traitor General 2011.02.19. 19:44:33

@genevieve: :-D készülsz a világvégére?

fran7 2011.02.19. 19:44:37

Na megint sírsz faktort csinál a retek.

bévé 2011.02.19. 19:44:43

@fran7: az a csaj abból a valamelyik viasatos sorozatból, nem tudom, nem nézem.

genevieve 2011.02.19. 19:45:05

itt mindenki szeretet hiányos????

the sandwich maker 2011.02.19. 19:45:36

gondolom senki el sem tudja képzelni, miért nincsenek kint Évának barátnői...

Hannibal22 2011.02.19. 19:45:48

Éván beszarok,ilyen ember nincs!!! :))

genevieve 2011.02.19. 19:45:51

éva jól megaszonta..

mocskosmacska 2011.02.19. 19:46:04

Éva szeretetteljes énje. Szerintem az emberismeretével van baj, főleg, hogy Szandival meg alekkel barátkozik. Ha ilyenek a barátai, akkor ne csodálkozzon hátbaszúrják meg kirabolják meg ilyenek.

mocskosmacska 2011.02.19. 19:46:40

Jerzy mi rosszat mondott Évának?

genevieve 2011.02.19. 19:46:49

éva bameg nem tinilány vagy már hanem egy felnőtt nő!!!!

MegLepke 2011.02.19. 19:47:41

@gangesz76: szevaszka tesó!:)

Mondjátok el, hogy mi a szeretet, és mit okoz nektek a hiánya a villában. Alekosz: fogalmam sincs.

gangesz76 2011.02.19. 19:47:55

@gidabiga: Most arról beszélnek kinek mit jelent a szeretet, Gombi az elhunyt édesapjáról beszél.Amíg nincs gyereke, addig nem igazi a Karácsonya
Anikó szeretetéhes, Bécinek a szeretet az amit a barátaitól kap,a kinti szeretet más mint a benti.
Éva is szeretetigényes, próbált jól hozzáállni az emberekhez, de mindig átvágták.
Jerzsi Anikóékhoz beszél, zavarja a feszélyezett hangulat,Éva beledumál, azt mondja hogy 1 hete kivan azon amit tett.Meg akarják beszélni egymással a problémákat.Aleknak fogalma sincs mit jelent neki a szeretet,meg semmiről sincs fogalma sem, a szülei meg Tündi hiányoznak neki.A többieket nem mutatták.

Flood 2011.02.19. 19:48:17

Alek, baszki! :D Hát ennek tényleg gyök 2 az EQ-ja

bévé 2011.02.19. 19:48:39

Alekoszban semmi érzelem nincs. soha.

katarakta 2011.02.19. 19:48:42

Az egy főre eső szeretethiány megdöntötte a rekordot.
Amúgy azt lehet tudni, ma miért nincs hogyvolt? (persze kommentelni lehet, az a lényeg)

vörös áfonya 2011.02.19. 19:48:44

Nézzétek meg Jerzsy papucsát,hát mekkora már!:)

Flood 2011.02.19. 19:49:10

Ja amúgy helló evribadi! Hajni ma sztrájkolt? :)

genevieve 2011.02.19. 19:49:14

és még mondjátok azt, hogy jerzsy nem egy értelmes, érzékeny ember!
teljesen jól beszél

gidabiga 2011.02.19. 19:49:24

@gangesz76:

drága vagy, de ha az, ami az éjszaka volt, akkor elég, ha annyit mondasz, hogy seggnyalás, végigszenvedtem én is, de te még írni is képes voltál :D

bévé 2011.02.19. 19:49:49

Éva, neked nem szeretethiányra van szükséged.

the sandwich maker 2011.02.19. 19:49:51

"fejezd már be magad" állat :D

gangesz76 2011.02.19. 19:49:57

@genevieve: akkor jó:)

@MegLepke: lettek volna szép körmondatai, csak hirtelen jött a feladat és nem volt ideje megfogalmazni

gidabiga 2011.02.19. 19:50:11

@vörös áfonya:

megkapta Gigiét vagy kapott tőle egy újat?

MegLepke 2011.02.19. 19:50:12

Évának nincs problémája. Hát ennek szívből örülök.

Flood 2011.02.19. 19:50:18

Vicces, h a 4-esen belül legalább annyi a veszekedés, mint amennyit a másik brigáddal balhéznak

genevieve 2011.02.19. 19:50:50

áááá, eleknak könnyes a szeme...........

bévé 2011.02.19. 19:50:59

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): szia :)
mondjuk én lépek is, sajnos. nézem, de majd csak holnap jövök kitárgyalni, mi volt. :)

mocskosmacska 2011.02.19. 19:51:14

@nyanyanya: Akkor ne csodálkozzon a táskákon.

gangesz76 2011.02.19. 19:51:19

@gidabiga: ez most még nem az, az még hátra van, de nem tudnátok annyi villadellát adni hogy azt még egyszer leközvetítsem:)

bévé 2011.02.19. 19:51:39

mit mondott most Béci? nem figyeltem.

fran7 2011.02.19. 19:52:03

@bévé: Nem volt hátsó szándék, melyik sorozat?

vörös áfonya 2011.02.19. 19:52:06

@gidabiga: Én még ezt nem is vettem észre,hogy ennyivel nagyobb az a papucs,mint a lába:)

genevieve 2011.02.19. 19:52:57

@bévé: hogy a saját barátai nem veszik észre mennyire alek a legszeretethiányosabb

Hannibal22 2011.02.19. 19:53:01

éva gyerekszobájában tükörből voltak a falak,énmondom

bévé 2011.02.19. 19:53:38

@fran7: mondom, nemtom. találtam a képet az acidcow-n még régebben, és a húgom mondta, h ez abból a sorozatból a csaj. de elfelejtettem, mert én nem nézem. megkérdezem majd. :)

nyanyanya 2011.02.19. 19:53:38

@mocskosmacska: nem nem, mindenki hibas, csak o nem!:D

Jerzsi meg Eva fogjak egymas kezet.. anyam

gangesz76 2011.02.19. 19:54:03

@bévé: hogy valójában Aleknak van a legnagyobb szeretetigénye...vagy valami ilyesmi, én sem figyeltem annyira...

bévé 2011.02.19. 19:54:17

@genevieve: szerintem neki nincs szüksége rá. vagy van, de cserébe nem tud adni semmit. ismerek ilyet.

redhaven 2011.02.19. 19:54:48

@genevieve: alek sztem kifejezetten rosszul élte meg,hogy a retek elmondatta vele azt a monológot.
a szeme beszélt helyette.

genevieve 2011.02.19. 19:55:00

@nyanyanya: ezt mondtam én is:-)

helyébe rohantam volna fertőtleniteni:-)

bévé 2011.02.19. 19:55:26

@Hannibal22(Tribunus): de ha annyi sok baja van magával, miért nézegeti vajon magát bennük EGYFOLYTÁBAN???

genevieve 2011.02.19. 19:56:15

na amig megy a reklám muszáj vagyok megjegyezni, hogy a tegnapi tv paprikás műsoron felbuzdulva, ma elkövettem életem első kinaikaja készítését:-)

egészen jó lett:-)

viola narvilly 2011.02.19. 19:56:16

Kérem szépen, hogy valaki legyen oly' kedves és egy 1 mondatból álló "esszében" tájékoztasson arról, hogy wtf van, hogy nincs poszt?

Igen, tudom, igazatok van, egy büdösdisznó vagyok, hogy mostanában csak heti egy alkalommal kacsintok ide és igazatok van, hogy olvasnom kéne, de lustaszar vagyok.

viola narvilly 2011.02.19. 19:59:38

@genevieve:
Ja, akkor Hajni elment piacra azt' nem talált haza?

genevieve 2011.02.19. 20:00:50

@viola narvilly - a békün: nem tudom, de pár napja migrénje van, remélem nem lett rosszabb állapotban...

redhaven 2011.02.19. 20:01:36

@genevieve: a kellőképpen sűrű-nyúlós csípős-savanyú levest szeretem,a többiért nem adnám a rántott csirkét tejfölös-fokhagymás uborkasalátával-t,a sűrű nem édes madártejet libatojásnyi habbal a tetején.
tom,hogy a kínai meg szarik az én madártejemre:))

gangesz76 2011.02.19. 20:01:48

Anikó,Gigi és Gombi írhatott az érzéseiről valamelyik szerettének,kaptak ölelj meg feliratú pólókat,fel kell olvasniuk a nyugiban aztán bevinni a riportba hogy eljuttassák a címzettekhez.

Hannibal22 2011.02.19. 20:02:11

@bévé: énfüggő..ilyen szép, kövérre hízott egot az olivér,de még én sem láttam.

nyanyanya 2011.02.19. 20:02:14

@genevieve: En Jerzsy helyeben egyreszt biztos nem fogtam volna meg a kezet, mondjuk en az eletben is hanyok ettol, de en biztosan cinikusan mosolyogtam volna vegig Evara, meg Alekoszra amig nyomjak a bullshitet:D

genevieve 2011.02.19. 20:02:34

@redhaven: nyami, holnap madártej lesz:-)

redhaven 2011.02.19. 20:03:24

@viola narvilly - a békün: gyónjál,a héten légpuszmákot küldtél a szeretett főnökasszonyodnak?

gangesz76 2011.02.19. 20:03:40

Ani az anyjának ír, Gigi úgy általánosan a szeretteinek,Gombi a bátyjának.

the sandwich maker 2011.02.19. 20:03:55

@gangesz76: miért pont ők? nem tudok koncentrálni erre a vacakra most.

nem vévé de anikó 2011.02.19. 20:04:12

Sziasztok kommentlakók!
Olvaslak titeket, és sokat nevetek a kommenteken. Köszönetképpen kaptok egy friss képet a kuckóról, persze csak kívülről.
Itt van az avataromon :)

Csapassátok tovább, legjobbak vagytok!
Anikó

MegLepke 2011.02.19. 20:04:21

Gombóc levele olyan volt, mint ha az Önök kértékben olvasnák fel, hogy kinek küldi.

fran7 2011.02.19. 20:04:27

Gombi felsorolta valahány nevet a naptárban.

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:04:44

Drága testvéreim, Ernők! Üdv mindenkinek!

Démétér 2011.02.19. 20:05:06

Mi van Hajnival, ugye nem a migrén kínozza szegényt? Teljesen letojom a hogyvoltot - ez persze nem így igaz - viszont aggódom, mert nem szokott így eltűnni.

gangesz76 2011.02.19. 20:06:02

@Retardált Légpisztoly: a többiek szavazták meg hogy melyik 3 közülük a legszeretethiányosabb, a harmadik Béci lett, de átadta Giginek a lehetőséget.

nyanyanya 2011.02.19. 20:06:21

"szeretteli lelki gyakorlat" na en ezektol szoktam kiugrani az ablakon:D

gidabiga 2011.02.19. 20:06:49

@Traitor General:

szerintem te rajongsz a sajtokért :D
ettél már wasabi-s sajtot?
és bazsalikomost? :D
@gangesz76:

ilyet én sem.
SSKK :D
@viola narvilly - a békün:

sziaaaa! :D

genevieve 2011.02.19. 20:06:59

@Retardált Légpisztoly: a többiek őket szavazták meg a legszerethiányosabbaknak

gangesz76 2011.02.19. 20:07:08

Na erről csak annyit írok hogy most jön a füstölős csöpögős képmutatós szeretetáradat...

viola narvilly 2011.02.19. 20:07:19

@genevieve:
Küldtem neki sms-t. Remélem azt írja vissza, hogy valami jó kis vidéki lagziban, vagy disznóvágáson mulat és toszik ránk, azért nincs poszt.

@redhaven:
A héten a szeretett főnökasszonyomat a sáljánál fogva majdnem felkötöttem az autóbejáró sorompójára. Tényleg.

the sandwich maker 2011.02.19. 20:07:52

@nem vévé de anikó: szia újtesó! hát ez frankón mint a planetárium. kár hogy nincsenek benne csillagok, csak fekete lyukak.

@gangesz76: köszi!

gidabiga 2011.02.19. 20:08:06

@Bogi és Burkó:

üdv neked is!

és mindenkinek, aki beköszönt és én bunkó módon nem köszöntem vissza :D

gangesz76 2011.02.19. 20:08:07

@gidabiga: :)

Most örülj hogy nem látod, hallod még egyszer:)

Traitor General 2011.02.19. 20:08:26

@gidabiga: valójában imádom a sajtot, egy egér lelke lakik bennem:-9
Nem ettem még wasabis sajtot

bacsekm 2011.02.19. 20:08:38

Hello mindenkinek! Bécinek kétszer sikerült kiejtenie azt a száján ma este, hogy a legszeretetebb éhesebb ember :) LOL

viola narvilly 2011.02.19. 20:08:47

@nem vévé de anikó:
Hát neked ez a kép meg honnan van?
Csak nem képes voltál elmenni odáig lefotózni? :D

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:08:48

két napja nem néztem a vv-t, de úgy látom, történtek változások. Szandika Jerzsiben karolva ült a kanapén. Jól láttam? Mi történt?

gangesz76 2011.02.19. 20:10:09

@Bogi és Burkó: feladatba kapták hogy egyenként fejtsék ki a másiknak amit bírnak benne...

redhaven 2011.02.19. 20:10:12

@viola narvilly - a békün: hü...még a végén a mónyi-sóban köttök ki:)))
hajninak annyi csodaszert ajánlottatok tegnap,hogy lehet attól keveredett össze a személyi háztartása.

fran7 2011.02.19. 20:11:00

Éva hihetetlen, nem bírja elviselni, hogy nem róla van szó, de fegyelmeznie kell magát, mert érzi a kamerát.

the sandwich maker 2011.02.19. 20:12:51

Melyik rajzfilmfigura lehet Alekosz? Plútó? Jupiter tündér? Szilveszter? vagy a prérifarkas? vagy Fickó a Vukból? :D

vörös áfonya 2011.02.19. 20:13:15

Hát ez olyan unalmas..hihetetlen.

fran7 2011.02.19. 20:13:18

Most megsajnáltam Évát, ahogy Alekosz ránézett, menekülnie kellene. Átmászva a kupolán, elvállalva egy fóliát valahol Gyula szélén.

viola narvilly 2011.02.19. 20:13:21

@redhaven:
Ott nem tudok kikötni. Egyrészt, mert megszűnt, másrészt mert nekem csak a bal alsó hatosom hiányzik, de fogszabályozóval a hetest behúzták az ötös mellé :DDD

Hajni nem válaszol az sms-emre.
Remélem tényleg nincs gond.

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:13:22

@gangesz76: de már ekkora barik, hogy egymásba karolva üldögélnek a pamlagon?

gangesz76 2011.02.19. 20:13:31

@fran7: ő baromira örült ennek a feladatnak, mert parázott hogy ráteszik a jeleket a Jerzsis balhé meg a köpködés miatt és mindegyik érintettnek magyarázkodott egy sort, még azt is mondta közben hogy minek lesz ez a kurva kiválasztás, nem tudja kire tegye a jelét.Szóval a renoméját akarta helyrehozni ezzel a feladattal.

genevieve 2011.02.19. 20:14:09

a többiek meg bealszanak közben:-D

gidabiga 2011.02.19. 20:14:09

@Traitor General:

egér lelke :)))
kóstold meg, érdemes :)
és a bazsalikomost se hagyd ki :)
mindkettő zöld színű

@gangesz76:

bevallom, hogy tegnap éjfélkor majdnem elmentem aludni, de nem lett volna fair, hogy nélkülem szenvedtek 2-ig :D
de lehet, mégis azt kellett volna tenni, hátha akkor ti is otthagytátok volna az egészet a fenébe :D

gangesz76 2011.02.19. 20:14:29

@Bogi és Burkó: vagy gondolták így nem futhatnak el miközben szeretik egymást:)

Atok 2011.02.19. 20:15:10

@vörös áfonya: Tegnap ez ment 11 tol fel haromig...

MegLepke 2011.02.19. 20:15:20

Na, ez nekem elég vót az éjjel élőben.:)

redhaven 2011.02.19. 20:15:26

@Bogi és Burkó: szóltak neki a nőgyógyászok,hogyha ilyen nehezen megy a bébicsinálás,mint a sztárpár örzse-gigi esetében,akkor nekik 9 hónap múlva nem lesz munkájuk,és töntetni fognak.
így szandálka lesz aki megmutatja,hogy hol lakik a magyar nők istene.

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:15:38

... ha lesznek gyerekeink.

ez kész!!!!!!!!!!!!!!

Traitor General 2011.02.19. 20:15:57

@gidabiga: remélem nem ébred öntudatra, annak ellénére, hogy zöld.... :-)

the sandwich maker 2011.02.19. 20:16:01

@vörös áfonya: ugye? rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb mikor vitatkoznak, mert ez most így borzasztóbb az átlagnál.

gangesz76 2011.02.19. 20:16:18

@gidabiga: én meg a nappalos műszakot nem akartam cserben hagyni, nem akartam közvetíteni de nem kezdte el senki,így elkezdtem, aztán beszálltak a többiek is.Cserébe ma délután aludtam 2 órát:)

fraulein praxa 2011.02.19. 20:16:35

ez már tegnap is too much volt, nem még így, tömörítve..:-/

redhaven 2011.02.19. 20:16:46

@viola narvilly - a békün: na 3 fog felett nem is volt szabad jelentkezni.:))

genevieve 2011.02.19. 20:16:49

@gidabiga: azért maximális respekt, hogy ti ezt élőben 3 órán keresztül végigszenvedtétek:-)

vörös áfonya 2011.02.19. 20:17:37

@Retardált Légpisztoly: Most itt mindegyik szereti a másikat,holnap meg el is felejtik az egészet.Nézem,de nem tudnám visszamondani,hogy mi volt:)

nyanyanya 2011.02.19. 20:17:39

"sajat magamtol undorodom, sajat magamtol hanyok" - jol teszed Eva:D van itt onkritika, csak ne en hanynek a kepmutatastol:D

nem vévé de anikó 2011.02.19. 20:17:39

@viola narvilly - a békün: véletlenül jártam arra, és rögtön arra gondoltam, hogy lefotózom nektek. Az épület meglepően kicsi, és a csúcsán erős lámpák világítanak befelé. Szinte közvetlenül az út mellett áll.

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:17:43

@redhaven: na ezt kikérem magamnak :) szandika engem a magyar nők nevében ne képviseljen sskk :)

genevieve 2011.02.19. 20:17:48

na ezek után tényleg érdekes lesz a mai kiválasztás:DDDDD

viola narvilly 2011.02.19. 20:18:07

@redhaven:
Hát látod, még akkor sem lett volna esélyem, amikor még ment a műsor.

Démétér 2011.02.19. 20:18:13

@Retardált Légpisztoly: Jaj, ez szörnyű. Tényleg. Időnként befogom a fülem. A kétszínűség parádéja, egy kis hiúság-etetés, ijesztő. Ebből érdekes lesz eljutni a párbajig.

Éva nagyon meg van rettenve szegénykém :)

fran7 2011.02.19. 20:18:42

@genevieve: Ez volt a cél, tied a kétkazettás mákdaráló.

Démétér 2011.02.19. 20:18:52

@genevieve: Hopp, bocs, pont ezt mondtam :) De minek, ha te már előttem.

Ancilla 2011.02.19. 20:19:04

Aggódom Hajnalka miatt. Remélem, nincs semmi komoly baja.

viola narvilly 2011.02.19. 20:19:18

@nem vévé de anikó:
Maximális riszpekt, hogy lefotóztad ezt az ólat :)

genevieve 2011.02.19. 20:19:28

uhhhh, ez durva:-)

alekoszsuttogosz:-D

Flood 2011.02.19. 20:19:32

Jézus, ezt a giccses nyáltengert én már nem bírom

the sandwich maker 2011.02.19. 20:19:45

@Démétér: A csula után nem csodálom. :D

Az a szerencsénk, hogy holnap megint ölni fogják egymást, mintha mi sem történt volna.

nyanyanya 2011.02.19. 20:20:48

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): asszittem csak velem van a baj.. ezt pia nelkul nem birom:D

joszif 2011.02.19. 20:20:48

nah ez az ömlengés kezd kicsit sok lenni

the sandwich maker 2011.02.19. 20:20:49

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): lassan ez már nyálasabb, mint az össze meg ryan film együttvéve.

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:21:06

már csak az hiányzik, hogy reneszánsz ruhában körtáncot járjanak a műfüvön.

@Ancilla: Örülök, hogy megint itt vagy.
reméljük, Hajni is előkerül.

redhaven 2011.02.19. 20:21:20

@Bogi és Burkó: de 80 napja nem tudják elhálni a nászt!!!
egy országból szakadna föl a sóhaj...

nyanyanya 2011.02.19. 20:21:45

Tetszik Lilu felsoje, csak az a csicsa nem kene a tetejere..

the sandwich maker 2011.02.19. 20:21:49

@vörös áfonya: én se, azt tudom, hogy mindenki csak nyííííg. inkább házit csinálok, durva. :D

vörös áfonya 2011.02.19. 20:21:53

@Ancilla: Én is,mert ha volt csúszás,mindig bejelentkezett.

gidabiga 2011.02.19. 20:22:01

@Traitor General:

ööö, most hogy mondod, azóta hogyvoltozok, amióta ettem azt a sajtot :)
most kezdjek el aggódni? :D
@gangesz76:

szerintem a nappalos műszak nem fog megharagudni, ha azt írod, hogy bocs, ez nagyon szar, nem megy :D
@genevieve:

egyedül nem tettem volna :D

Flood 2011.02.19. 20:22:02

Igen, Lilu, nagyon is szeretik egymást, pláne ha feladatba kapják ezt

Démétér 2011.02.19. 20:22:05

@Retardált Légpisztoly: Jobban bírom, legfeljebb letekerem a hangerőt.

Ettől féltem egyébként, hogy azt a fél marék közhelyet, amit itt-ott meghallottak a többiektől, most felsorolták pozitívum-címen. Őszinteség a fasorban sincs, de leginkább egyik sem gondolkodott el a másikon.

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2011.02.19. 20:22:11

Vajon milyen szert adtak be nekik? Az a füstölő kissé gyanús volt...

the sandwich maker 2011.02.19. 20:22:45

és a nézői öleléssel feltették a pontot erre a mai ömlengésre...

Démétér 2011.02.19. 20:23:19

@nyanyanya: Nem mertem mondani, mert itt mindig leszólás van, de nekem is tetszik Lilu ruhája, a bal fülét eltakaró krizantémot leszámítva. De még az sem olyan rémes.

gangesz76 2011.02.19. 20:24:09

@gidabiga: jó, igazad van, de mégis csak jobb ezt mondani mint bevallani hogy mazochista vagyok:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 20:24:56

A mai összefoglaló - mintha egy pszichoterápiás csoportfoglalkozás lenne.

MegLepke 2011.02.19. 20:25:34

Gyerekek, mikortól él az új médiatörvény? Még mindig k. hangos ez a k. reklám!

nem vévé de anikó 2011.02.19. 20:26:00

@viola narvilly - a békün: úgy látszik, a megfelelő napon voltam én is pozitív.

Egy óra múlva amúgy is vége lesz az idillnek, beteszik a nyálszívót.

Most olyan érzésem van, mint amikor a suliban szakfelügyelő jött be az órára, és a normál esetben boszorka tanerő végig mosolygott. Az jobban fájt, mint a morgásai.

gidabiga 2011.02.19. 20:26:14

@gangesz76:

kicsit én is, de pssssszt! :D

redhaven 2011.02.19. 20:26:18

@nyanyanya: lilu környezettudatos,ezértcsak pamutrózsa jöhetett szóba.

genevieve 2011.02.19. 20:26:31

@Démétér: ha nem lenne a krizantém, és más lenne lilu haja, és nem egy telitalpú cipő lenne rajta, és nem farmer, hanem egy ceruzaszoknya...egészen jó lenne az a felső:-D

csicserierika 2011.02.19. 20:28:49

@vörös áfonya: 20.10-kor feltett egy filmes zanzát. Bojkottál ?

NaNem 2011.02.19. 20:29:27

Sziasztok!
A kezdetektől fogva olvastam itt szinte mindent.

És rájöttem, hogy (ÚristN!) a nemnormális kisebbséghez tartozom:
1./ Évát nem utálom. Nem is kedvelem, de szeretem nézni. (Hajrá, peter_cs!)
2./ Alekoszt kifejezetten kedvelem. TÖ-KÉ-LE-TE-SEN megértem, ahogy a szeretethiányról "nyilatkozott". Aki egy ilyen játékba bemegy, az ne azért menjen be, hogy ott nyígjon, hogy mennyire hiányoznak az otthoniak, ne OTT akarja az érzelmi életét rendbetenni. Ha úgy alakul, hát úgy alakul, de ha nem úgy alakul, az sem baj.
Éjszaka néztem az onlájnt - basszus, Alekosszal álmodtam. Már nem tudom, miket beszélt nekem, de sokat beszélt, kellemes a hangja. Aztán felébredtem, mert (álmomban) (együtt) észrevettük, hogy nyitva maradt a hűtő ajtaja, és leolvadt az egész.
Viszont azt nem tudom megmagyarázni, hogy a többiek miért nem szíNpatikusak.

Na, nézzük a kiválasztást.

the sandwich maker 2011.02.19. 20:29:37

kösz lilu, hogy 1 hét után is emlékeztetsz rá, mi volt azon a rohadt párbajon, már épp kezdtem elfelejteni.

Démétér 2011.02.19. 20:29:39

@genevieve: A ceruzaszoknya nem passzol a VV imázsához :) Amúgy igen, a látvány kellemesebb lenne.

Láttuk a görcsös, hisztériás, gyűlölködő oldalukat, most megmutatták a giccspancsosat - nevetőset nem lehetne? Felszabadultat, vidámat, felhőtlent...

viola narvilly 2011.02.19. 20:30:01

@nem vévé de anikó:
Milyen nyálszívó, vagy mivan? Valamit nagyon nem értek.

A térdemen kb. elmúlt a kék-zöld folt, kb. visszanőtt a bőr, már a fejemen sem fáj az ütés helye, erre krumplisütés közben felfröccsent az a tetves olaj. 5 helyen csípte meg a bal karom.
Nekem mostanában tényleg nem szabad mozognom.

nyanyanya 2011.02.19. 20:30:11

@Démétér: bal fulet eltakaro krizantemot? az mifan terem?:)))

gangesz76 2011.02.19. 20:30:12

@gidabiga: nem árullak el senkinek:)

Maude Lebowski 2011.02.19. 20:30:39

Jó estét!

Nem tudom eldönteni, melyik jobb, ha szeretik egymást vagy ha tüsszögnek?

genevieve 2011.02.19. 20:31:07

@NaNem: te meg lettél mételyezve:-D

Démétér 2011.02.19. 20:32:25

@nyanyanya: Ül Lilu bal vállán (ez egy l betűt gyakoroltató logopédus-mondóka, komolyan) egy halványszürke textilcafrang-gombolyag, olyan krizantém-forma, ami felér a füléig. Erről beszéltem pusztán :)

nyanyanya 2011.02.19. 20:32:29

@genevieve: pont ugy van ahogy mondod:)

nem vévé de anikó 2011.02.19. 20:32:32

@viola narvilly - a békün: annyi nyál folyt ki a mai műsorból. Mindjárt nem csorgatják tovább. Csak ortt-gyanús ez a nagy szeretet.

redhaven 2011.02.19. 20:33:13

@Démétér: egyetértek!!!!
ahol tennének a retek egyre herótabb elvárásaira.
nevetnének,örülnének.
röhögjék ki magukat,a helyzetet!

MegLepke 2011.02.19. 20:33:13

Na, megint egy VV-történeti pillanat jön...

nyanyanya 2011.02.19. 20:33:36

@genevieve: pont ugy van ahogy mondod:)

Alekosz megint gyonyoruen feloltozott... komolyan senki nem szol neki, hogy ilyen szinben ilyen mintaval neeeeeee.

nem vévé de anikó 2011.02.19. 20:34:21

@viola narvilly - a békün: annyi nyál folyt ki a mai műsorból. Mindjárt nem csorgatják tovább. Csak ortt-gyanús ez a nagy szeretet.

viola narvilly 2011.02.19. 20:34:29

@nem vévé de anikó:
Bakker, aszittem, neked kapcsolnak be valami nyálszívót, mert mész fogorvoshoz, vagy valami :D

the sandwich maker 2011.02.19. 20:34:46

@nyanyanya: de a nyakkendője megy a cipőjéhez, így legalább már férfi.

Flood 2011.02.19. 20:35:01

@Ancilla: @vörös áfonya: Üzit küldött már neki vki?

genevieve 2011.02.19. 20:35:26

@nyanyanya: hagggyad má, uriember:-)

erről ismerszik meg:-D

Démétér 2011.02.19. 20:35:46

Most nagyon figyelek rátok, mert a hímek már megint megkaparintották a távirányítót. Nem leszünk így jóban. De nem tudom mivel meggyőzni őket: az eddig műsor egy tál takony volt.

nyanyanya 2011.02.19. 20:36:29

@Retardált Légpisztoly: @genevieve: en kerek elnezest!

Eva meg ne vegyen fel miniszoknyat leccilecci.

Flood 2011.02.19. 20:36:45

Azért nekem milyen jó már!
Én garantáltan szerepelni fogok minden adásban egészen a döntő legvégéig :D

genevieve 2011.02.19. 20:36:47

szerethetik a szerkesztők évát, rendesen bemutatják mindig hátulról milyen hülyén néz ki:-)

MegLepke 2011.02.19. 20:37:04

@viola narvilly - a békün: szevaszka! Remélem, a világodban minden rendben van.:)

MagasMacska 2011.02.19. 20:38:29

@Maude Lebowski:

Azért ezt a szeretik-et tedd idézőjelbe...

gidabiga 2011.02.19. 20:38:36

@Démétér:

óanyám! :D

én már nem is próbálkozom a távirányítóval, ez itt sokkal érdekesebb :D

MegLepke 2011.02.19. 20:38:42

Azta, mekkora nem várt fordulat!:D Előbb nézik a kisfilmeket és csak utána írják fel a papírra a választott nevét. Erre nem is gondoltam volna, még tátom a szám a meglepetéstől!

viola narvilly 2011.02.19. 20:38:53

@MegLepke:
Szia, köszi, én megvagyok. Meló szar, főnök még szarabb, de én még kitartok :)

És lassan megyek is, mert jön kedves és megyünk hozzá.

genevieve 2011.02.19. 20:39:03

asszem leváltották a kreatív csapatot, vagy beigértek nekik egy kirugást...

egyre szemetebb húzásaik vannak,
tegnap a nyáladzás, ma megmutatják nekik miket mondtak egymásnak negatívban

the sandwich maker 2011.02.19. 20:39:05

na, mert a nagy szeretetben még a végén nem tudtak volna balhézni, mindenkit emlékeztetni kell a hapcizásra.
de azért Lilu úgy vezette fel ezt a médiatörténeti pillanatot, mintha két embert kellene jelölni vagy nem tudom.

Flood 2011.02.19. 20:39:11

Ez olyan kurvarendhagyó, hogy megnézik a kisfilmeket?!
Hát ez tényleg újabb TV-történelmi esemény lesz

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 20:39:26

uhh, mekkora rohadt nagy belső manipulálási lehetőség már ez a szavazás előtti bejátszás..

nyanyanya 2011.02.19. 20:39:36

Lilu probal meg hangosabban beszelni, erre elkezd artikulalni:DD

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:40:23

@nyanyanya: nem is a minivel van baj. hanem, hogy ilyen szoknyát , ilyen csizmával. munkaruhának tökéletes :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 20:40:46

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): régen először zavaztak és csak UTÁNA néztek meg olyan dolgokat, amiket ugye em láttak (pl, hogy ki mit mondott a hátuk mögött), gondolom, el akarják kerülni a megfontoltságot é reméleik, hogy egyémely agyatlat elfutja a pulykaméreg és szétesik a taktika..

gangesz76 2011.02.19. 20:40:59

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): meg még utána pár kókuszban is körbemennek Benned:)

Flood 2011.02.19. 20:41:49

@MegLepke: De amúgy eddig nem így volt? Korábban is rogyásig mutogatták a kisfilmeket kiválasztásnál meg kihívásnál

nyanyanya 2011.02.19. 20:43:42

@Bogi és Burkó: nem is a minimvel, hanem a labaval..:D lakk csizma van rajta. jol lattam? en imadom a lakk cuccokat, de csak elegansba, ez amit visel az utszeli tipusu csizma..:)

MegLepke 2011.02.19. 20:46:32

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): nem. Eddig először írták fel a nevet a papírra - amin aztán nem változtathattak, és utána jöttek a kisfilmek. Most fordítva lesz.

genevieve 2011.02.19. 20:47:38

mi van elek és éva megesküdtek?:-)

gangesz76 2011.02.19. 20:48:35

" nem merek pontos diagnosztikát mondani" by Jerzsi

Flood 2011.02.19. 20:48:56

Jerzsy nem mer pontos diagnosztikát mondani Anikóról :)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.19. 20:49:14

Jól gondolom, hogy minden adásban van valami, ami:
-drámai
-most először
-eddig mindig, de most nem

NaNem 2011.02.19. 20:49:24

@nyanyanya: szerintem az Anikó és a Gigi lába rosszabb.
A csizma nekem se tetszik - még gondolkodom, hogy rosszabb-e, mint Gigi papucsa :)
(Bécin volt az egyik bejátszásban ugyanilyen ... vagy ugyanez)

gangesz76 2011.02.19. 20:49:25

Béci azt mondta hogy TEGNAP esti???ez vagy egy hete volt!!!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.19. 20:51:57

Béci arca Alekosz beszéde alatt: megfizethetetlen

Flood 2011.02.19. 20:52:01

Jerzsi buta volt, h így felháborodott Alekon, Béci jobban reagált, én is inkább csak értetlenkedtem volna Aleknek ezen a gejzírszerű kitörésén

never again 2011.02.19. 20:52:21

Úgy közlekedsz a lakásban, mint isten fakrán a stanecli :D :D :D

never again 2011.02.19. 20:53:12

@Yooha: Igen! :D :D és a reakció is :D

nyanyanya 2011.02.19. 20:53:19

@NaNem: nem emlitenem egy lapon a labukat, de embere valogatja..:) de ugye nem a csizma volt rajta:D

gangesz76 2011.02.19. 20:53:33

Azért Alek szájából az hogy a csajok az ő védelme alatt állnak,elég vicces volt:)Nem is tudom ki üldözi folyton őket a tetszésével.

genevieve 2011.02.19. 20:53:34

béci szétröhögte az agyát alekoszon

Flood 2011.02.19. 20:53:52

Bécinek jó a sapkája, nagyon nigga :D

Viszont ezt a tribunusozást befejezhetnék már

Maude Lebowski 2011.02.19. 20:53:57

jerzsy fejében megint összekavarodott az idegen szavak és kifejezések szótára a fejében

MegLepke 2011.02.19. 20:54:08

Éva felsője nekem teCCik.

Aszongya Erzsi a retardált légpisztolyra: VOV!:DDDD

Flood 2011.02.19. 20:54:53

Jerzsi még nem találkozott ezzel a retardált légpisztoly dumával.
Sztem ezzel még nagyon sokan így vagyunk :D

MegLepke 2011.02.19. 20:56:00

Jajj, Lilukám... Laci jól felelt neki.

the sandwich maker 2011.02.19. 20:56:13

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): legalább nem az a pink undormány. azt kapta vkitől vagy mi a 'szomért hordja?

Valaki vigye már ki Lacit és hagyja is kint! És megint a székkel jön, jajajajaaaajjj...

Bogi és Burkó 2011.02.19. 20:56:28

@nyanyanya: ezért mondtam, hogy munkaruha.

Lilu borzalmasan idegesít. rendszeren lenémítom, ha beszél.

Démétér 2011.02.19. 20:57:07

Közbenyüszögöm néha sírdogálva, hogy ugye Hajni jól van?

Nektek jó, akik tudjátok, hogy mi történik... :)

Flood 2011.02.19. 20:57:15

Amúgy Alek olyan magas labdát dobott fel ezzel a szöveggel, h vkinek meg kell dugnia Gigit, h azon csodálkozom, h senki nem csapta le úgy istenigazából.

genevieve 2011.02.19. 20:57:49

na remélem ég a pofájuk rendesen...

Flood 2011.02.19. 20:58:06

Híjjj geci, én éva helyében most süllyedtem volna el szégyenemben. Józanul visszanézni ezt kicsit kínos lehet :D

ne most 2011.02.19. 20:58:45

Hihetetlenek.
Mintha mutatnának egy videot a zöld körről és Laci azt mondja mindenki láthatta a piros négyzetet.
Anikó kérte Alekoszt álljon ki érte, most mit mond: "Nem akarok részt venni ebben. Én nem kértem Alekoszt."

MagasMacska 2011.02.19. 20:59:18

Atyavilág! Éva elnézést kér az "ilyen" szavakért???

genevieve 2011.02.19. 21:00:03

kussoljál már éva!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nyanyanya 2011.02.19. 21:00:14

Bázmeg Evanak muszaj rakonktraznia??

the sandwich maker 2011.02.19. 21:00:29

én ezután, amit a jerzsi mondott, egy szót nem tudtam volna szólni, de éva bassz, ilyenkor is tudja magát védeni.

sakraf8 2011.02.19. 21:00:37

JErzsivel beszélgetni olyan mint sajtreszelővel rejszolni!

Traitor General 2011.02.19. 21:01:05

Évát akarják kiküldeni.....

Bogi és Burkó 2011.02.19. 21:01:39

@Démétér: nem tudjuk. és azt sem honnan lehetne kideríteni. de ne izgulj, ne a rosszra gondolj feltétlenül.

vörös áfonya 2011.02.19. 21:02:08

Azért mikor Éva be van rúgva nagyon gusztustalan.

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 21:02:14

@MegLepke: Laci a pártközpont által nem kedvelt karakter. Tendenciózus a bemutatása. Sugalmazó bejátszások, félreértelmezett megnyilvánulások.
Jól felelt Laci. Eddig őt felborították a székkel (na ki, na ki?), Lilu mégis kurvára félt mindenkit Lacitól. Aztán helyesbít, de attól még hülye. Ez is egy retardált légpisztoly manipuláció.

NaNem 2011.02.19. 21:02:44

@Bútorozott kordia-lakás (Flood):
A "tüsszentés" az TEHETETLENSÉGBŐL volt. Részeg volt, nem forgott az agya, nem tudott frappánsan visszavágni, az ütés vagy a dobálás pedig eszébe se jutott.
Mellesleg azóta is szégyelli. ("Süllyed" Ő rendesen)

Flood 2011.02.19. 21:02:49

Mé nem válaszolták azt Lilunak, h "Úgy bazmeg, h piát adtatok be!" :D

Démétér 2011.02.19. 21:02:59

@Bogi és Burkó: Nem gondolok rossza, nem gondolok rosszra, jóra gondolok, csöndben mantrázok, megígérem :)

Évát fogják jelölni? Ő legalább rutinos. Gyakran utálják.

nyanyanya 2011.02.19. 21:03:02

@Retardált Légpisztoly: egy normalis ember kusban marad, plane ha ilyet hall..:/

Kekec1 2011.02.19. 21:03:18

jóestét, jószurkolást
napok óta csak félszemmel nézem és napok óta az az érzésem van, hogy a retek ki fogja ejteni a lényt végre :) ezt készítették elő egész héten az öszefoglalóknak nevezett agymosásokkal :) lassan lehet behűteni azt a pezsgőt :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:03:35

Ez az Éva valami döbbenetesen primitív egy luvnya, én letéptem volna a fejét O_o

Bár, lehet, hogy ami késik, az nem múlik

Az modjuk számomra felfoghatatlan, hogy ezen a köpködése olyan nagyon nem lovagol a retek

Szirénke 2011.02.19. 21:03:47

Hahó Villalakók! Biztosan kérdezte már más is, benne van a kommentekben, de mondjátok meg lécci, hogy miért nem volt ma post? köszi

genevieve 2011.02.19. 21:03:55

szegény jezsy, mindjárt elsírja magát:-(

gidabiga 2011.02.19. 21:04:01

@Traitor General:

de hagyja is valaki kint, ha lehetne kérni... :D

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 21:04:43

Alekoszt nem zavarja a bezártság. Ő itt van otthon, neki könnyű.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:04:53

@vörös áfonya:
"Azért mikor Éva be van rúgva nagyon gusztustalan. "

Baszki, mikor nincs berúgva ez a nő?

Maude Lebowski 2011.02.19. 21:04:59

@Retardált Légpisztoly:

ez ütött.., és képes tovább beszélni magáról, kimagyarázni,hihetetlen

Démétér 2011.02.19. 21:05:11

@gidabiga: Éva nem olyan bátor, hogy erőset vigyen, de talán most elég ellenszenves ahhoz, hogy sok jelölt mellől kint maradjon, de még elég elbizakodott ahhoz, hogy ezt ne tudja.

MegLepke 2011.02.19. 21:05:15

@Lone Starr: hamarabb ütne itt bárki, mint Laci szerintem.

ÚrisTN! Most nézem Alekosz toalettjét, amit már említettetek. Mert már csak hallgatom, és közben böngészgetek.:)

Flood 2011.02.19. 21:05:25

@NaNem: Jaaa, akkor minden meg is van bocsátva :)

the sandwich maker 2011.02.19. 21:05:37

@nyanyanya: ez a nagyhajú nőszemély hihetetlen. én próbálom kedvelni, de ez nem hagyja. :D undorító szegény.

ne most 2011.02.19. 21:05:42

@nyuszómuszó: Kitört belőled az állat? Lehet 40 kiló vagy és büdös a szád, de erősnek érzed magad a TV mögött.

Bogi és Burkó 2011.02.19. 21:05:44

szandika, mint az erkölcs és illem papnője :))))

gidabiga 2011.02.19. 21:05:59

@Démétér:

én szívesen kiküldenék egyszerre kettőt-hármat :D

Atok 2011.02.19. 21:06:07

Lilut kiszavazzhatnak

Kekec1 2011.02.19. 21:06:28

@nyuszómuszó: és mikor nem gusztustalan?:)

vörös áfonya 2011.02.19. 21:06:39

@nyuszómuszó: Najó,amikor naggyon be van rúgva,úgy mondom:)

nyanyanya 2011.02.19. 21:06:46

@genevieve: Ez a kopos tema, igy meg fajobb:/
@Retardált Légpisztoly: es ha belegondolsz, milyen durva, ha valakire mar azt mondod, hogy undorito..:)

ne most 2011.02.19. 21:06:48

Éva - Gombi 99% 1%

the sandwich maker 2011.02.19. 21:07:12

@Maude Lebowski: mert magán meg az alkoholon kívül nagyon nem érdekli semmi. remélem szép és tartalmas élete lesz Johnny-val, Jimmel meg Jackkel.

gidabiga 2011.02.19. 21:07:51

@NaNem:

Pétercsé új ruhában? :D
vagy a tesója vagy? :D

zoxó 2011.02.19. 21:08:03

@Szirénke: nem tudjuk, csak aggódunk.

Kekec1 2011.02.19. 21:08:21

a kobra kiköpte magát a sóból, a retek kiviszi és kinthagya, így vagy úgy:)

genevieve 2011.02.19. 21:08:27

@nyanyanya: annyira, de annyira sajnálom szegény jerzsyt:-(

nyanyanya 2011.02.19. 21:08:27

Az a csizma borzalmas, meg a formaja is remes...

Démétér 2011.02.19. 21:09:08

@Retardált Légpisztoly: Jut eszembe, a Határ útnál még tavaly is úgy volt kiírva a kocsma falára a reklám: Jeam Beam.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:10:13

@ne most: bocs, de ha nem érzed, hogy ez teljesen irreleváns, akkor őszintén sajnállak!

HA téged valaki leköp - ééérted, leköp - az téged nem ráz meg mélyen?!?

És mert azt modom, hogy bevertem volna a képét vagy igen, én a báránylelkű családanya elmesélem valaki olyannak, aki eséllyel beveri helyettem (szerinted ennek a dzsörzé gyereknek nincsenek régi gyivis cimbijei odakint?), azért én arcoskodó állat vagyok?

Ébresztő, ember!

genevieve 2011.02.19. 21:10:16

azért ma lilu eléggé visszafogott volt a vélemény nyilvánításban, és tényleg szépen bekérdezett évánál, hogy miért csinálta amit csinált

gidabiga 2011.02.19. 21:11:14

@Démétér:

Éva-Gigi mindenképpen és hogy az ivararány ne boruljon nagyon, Lacit.

NaNem 2011.02.19. 21:11:50

@gidabiga: háát, nem tudok róla, és apám (nyugodjon békében) sem volt nagy nőcsábász.
:) Esetleg LELKI TÁRSAM (?) :)

redhaven 2011.02.19. 21:11:58

@gidabiga: én szívesen venném,ha lilu lefejelné párbaj után a villába menetkor azt a tehéntőgy nagyságú éghőt.

gidabiga 2011.02.19. 21:12:02

@Démétér:

Éva-Gigi mindenképpen és hogy az ivararány ne boruljon nagyon, Lacit.

gidabiga 2011.02.19. 21:12:53

@Démétér:

Éva-Gigi mindenképpen és hogy az ivararány ne boruljon nagyon, Lacit.

gidabiga 2011.02.19. 21:13:42

@Démétér:

Éva-Gigi mindenképpen és hogy az ivararány ne boruljon nagyon, Lacit.

fraulein praxa 2011.02.19. 21:13:55

béla sapija nagyon yo...

gidabiga 2011.02.19. 21:14:55

@Démétér:

Éva-Gigi mindenképpen és hogy az ivararány ne boruljon nagyon, Lacit.

Démétér 2011.02.19. 21:15:16

@gidabiga: Téged is szórakoztat a blogmotor, látom :) Engem leginkább ledobál. Ha nem válaszolok, akkor ez ilyesmi miatt történhet.

Gigit nem szeretem. Szívesebben látnám kint. A többiekkel egyelőre elvagyok, illetve Alekosz, mint olyan, ugorhatna egyet a Taigetoszról, de ezzel kivívnám mindenki haragját.

ne most 2011.02.19. 21:16:08

@nyuszómuszó: Szerintem verekedős hányadék vagy és nem érdekel mivel magyarázod. A bűnözők magyarázzák, hogy ezért meg azért.

the sandwich maker 2011.02.19. 21:16:09

@Démétér: az Édy Mary-n vagy a sarki kocsmán? :D olyan jó az a hely, nekem fel se tűnt.
@Maude Lebowski: na azzal biztos nagyon jól kijönne, "jaj Éva olyan szép vagy" nem Éva te vagy szép!!"

ÁÁÁ, Stephen Fry a tévében, ez elfeledteti az összes mai borzalmat, amit át kellett élnem.

Démétér 2011.02.19. 21:16:12

@gidabiga: Téged is szórakoztat a blogmotor, látom :) Engem leginkább ledobál. Ha nem válaszolok, akkor ez ilyesmi miatt történhet.

Gigit nem szeretem. Szívesebben látnám kint. A többiekkel egyelőre elvagyok, illetve Alekosz, mint olyan, ugorhatna egyet a Taigetoszról, de ezzel kivívnám mindenki haragját.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 21:16:30

@genevieve: Jó cucc van rajta, nincs vele semmi gond.

ne most 2011.02.19. 21:16:53

@nyuszómuszó: Szerintem verekedős hányadék vagy és nem érdekel mivel magyarázod. A bűnözők magyarázzák, hogy ezért meg azért.

Démétér 2011.02.19. 21:16:56

@gidabiga: Téged is szórakoztat a blogmotor, látom :) Engem leginkább ledobál. Ha nem válaszolok, akkor ez ilyesmi miatt történhet.

Gigit nem szeretem. Szívesebben látnám kint. A többiekkel egyelőre elvagyok, illetve Alekosz, mint olyan, ugorhatna egyet a Taigetoszról, de ezzel kivívnám mindenki haragját.

redhaven 2011.02.19. 21:17:10

@nyuszómuszó: véva pökése a legalja pillanatok közé való.
valahol benkő'bá,győzike kórházban reszketése,győzike vágóval való kergetőzése szint.

Démétér 2011.02.19. 21:18:15

@gidabiga: Téged is szórakoztat a blogmotor, látom :) Engem leginkább ledobál. Ha nem válaszolok, akkor ez ilyesmi miatt történhet.

Gigit nem szeretem. Szívesebben látnám kint. A többiekkel egyelőre elvagyok, illetve Alekosz, mint olyan, ugorhatna egyet a Taigetoszról, de ezzel kivívnám mindenki haragját.

nyanyanya 2011.02.19. 21:18:41

Szerintem a tobbiek is arra rakjak akire Beci.. tehat Gombi..

MegLepke 2011.02.19. 21:19:20

@ne most: hagyd abba kérlek a személyeskedést, olyan jól elvoltunk egész este balhé nélkül. Köszi.

nyanyanya 2011.02.19. 21:19:26

Szerintem a tobbiek is arra rakjak akire Beci.. tehat Gombi..

genevieve 2011.02.19. 21:22:16

alekosz tényleg hülye......

ő beszólhat egy olyan jerzsynek, hogy a barátnőjét megdugná, de gigi nem cuccolhat bele egy kiment játékos fiókjába??????

Flood 2011.02.19. 21:22:42

Úgy látom, Aleknek helyrehozhatatlan lelki törést okozott, h Gigi túl gyorsan bepakolt Olivér fiókjába :)

genevieve 2011.02.19. 21:22:42

alekosz tényleg hülye......

ő beszólhat egy olyan jerzsynek, hogy a barátnőjét megdugná, de gigi nem cuccolhat bele egy kiment játékos fiókjába??????

Friedmann Juci 2011.02.19. 21:23:05

"illetve magam számára"

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.19. 21:23:07

Gigi mozgása is megváltozott? Nem csak a Bécié?

Maude Lebowski 2011.02.19. 21:23:42

@Retardált Légpisztoly:

viszont reklámarc még lehet,ha úgy adódik

gidabiga 2011.02.19. 21:24:14

@Démétér:

Éva-Gigi mindenképpen és hogy az ivararány ne boruljon nagyon, Lacit.

genevieve 2011.02.19. 21:24:14

hehe visszanyalt a fagyi:-)

a többiek gombit jelölik:-)

the sandwich maker 2011.02.19. 21:24:25

azért szép, hogy most ugyanazt csinálják Gombival, mint amitva négyes tett anno Olivérrel, de akkor persze az csúnya rossz taktikázás volt, pfejj.
én naivan azt hittem megint mehet az Éva párbajozni, minden reményemet romba döntik. :(

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:24:35

@ne most: életemben soha nem verekedtem, de biztos jobban tudod, hogy verekedős vagyok, főleg, hogy hányadék; ettől függetlenül tartom, én ebben az adott pillanatban fogtam volna a fejét és megtépem.

Jó, hogy te ennél sokkal higgadtabb vagy, te nyilván kedvesen leülsz vele és megmagyarázod, hogy ilyet nem csinálunk.
Lehet, hogy eközben megint leköp, mert számára ez redben van, de semmi baj, ekkor még írásban is benyújtod neki, természetesen mosolyogva.
remélem, nem kerülsz ilyen helyzetbe, őszintén, azért lehet, hogy meglepődnél. .

MegLepke 2011.02.19. 21:25:53

Ez az idióta Gombi télleg kiviszi Alekoszt. Nah, iszom egy búcsúirsait a zegészségére.

genevieve 2011.02.19. 21:26:46

huuuu, de röhögök:-)

ne most 2011.02.19. 21:26:53

@nyuszómuszó: Szerintem verekedős hányadék vagy és nem érdekel mivel magyarázod. A bűnözők magyarázzák, hogy ezért meg azért.

gidabiga 2011.02.19. 21:27:05

bocs, meghülyült a blogmotor, de látom másnál is :D

genevieve 2011.02.19. 21:27:18

az rtl meg fogja a fejét:-)

először oli, most meg gombi:-D

the sandwich maker 2011.02.19. 21:27:35

@Maude Lebowski: hát maximum egy alkohol elleni negatív kampányban lehetne benne. :D
@MegLepke: annyira azért csak nem hülye. ...vagy igen?

Flood 2011.02.19. 21:27:36

Hű emberek, itt taktika történik a legfölsőbb szinteken :)

fraulein praxa 2011.02.19. 21:27:37

gombás gombás, sajnos nagy tasli van kinézőben...

NaNem 2011.02.19. 21:27:55

basszus! Gombi-Szandi párbaj lesz, hogy Bécinek legyen nagyobb sleppje! (Szandikát majd megsimogatják, hogy "átálljon")

Friedmann Juci 2011.02.19. 21:28:03

alekosz feleséget keres - bazinagy alekosz lagzi

sötét jövő

genevieve 2011.02.19. 21:28:12

laci most megmondja a tutit:-D

lilukám előbb kimondta jerzsy, hogy taktika:-)

ne most 2011.02.19. 21:28:48

@nyuszómuszó: Aki megüt, felborítja véletlenül a széked, bevág eléd az autójával azzal mit teszel? Helyben lelövöd?
Szükséged van terápiára lásd be.

genevieve 2011.02.19. 21:29:06

szandi is gombira rakja:-DDDDD

MegLepke 2011.02.19. 21:29:14

Szandál: sok hullámvölgyet kellett meglovagolnia Gombinak...

Atok 2011.02.19. 21:29:15

Ennek a taktikanak, Beci es Gigi orul szerintem a leginkabb. Gomboc viszi Alekot, akit majd a kovetkezo kivalasztason nem lehet kivalasztott es nem viheti ki vmellyikuket...

nyanyanya 2011.02.19. 21:29:27

Szandirol nem gondoltam volna, hogy ra teszi... asszem ot is megnyertek maguknak Beciek..

Kekec1 2011.02.19. 21:29:33

Béci--> Gombi
Gombi--> Alekosz
Alekosz--> Gigi
Gigi--> Gombi
Anikó--> Jerzy
Éva--> Jerzy
Jerzy--> Gombi
Laci--> Gombi
Szandi--> Gombi

sírok... Gombi nem fogja kivinni a lényt, a pezsgőzés elhalasztva...

Flood 2011.02.19. 21:29:40

@Yooha: Fura, nekem ezek a mozgásmegváltozások abszolút nem tűntek fel, bár néha lehet, felületesen nézem az öf.-t
Más hogy van ezzel?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.19. 21:29:58

Gombi meg akarja méretni magát! Ilyen még sosem volt!!

Flood 2011.02.19. 21:30:45

Éva megin nem kapott 1 szájbaQrt jelet sem. :S
Ezt csak akkor tudom elfogadni, ha őt hívja ki

gidabiga 2011.02.19. 21:30:54

Gombi kint marad.
pedig kezdtem megkedvelni.
ki tette rá a jelet?

ne most 2011.02.19. 21:31:01

Csodálatos Béciék csapata, a szeretetről szól - Annyira szeretlek, maradj kint.

MegLepke 2011.02.19. 21:31:02

@Retardált Légpisztoly: de igen.:) Nah, még jó hogy a zöld kendős avataromat lecseréltem.:D

genevieve 2011.02.19. 21:31:32

asszem kemény éjszakájuk lesz ma az rtl kreatív csapatának:-D

arkangyal44 2011.02.19. 21:32:11

Gombocka megásta a vermet,és önként beleugrik ha Alekinnyot válassza.

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 21:32:15

Lilu nem kritizál, ő csak kérdez. Egy fakocka ingergazdagabb személyiség.

Mrs Jack Sparrow 2011.02.19. 21:33:14

@ne most: Nem hazudsz Te egy kicsit saját magadnak a rohadt nagy elveid mögül?

Vagyis..

Szerintem, míg nem kerülsz ilyen helyzetbe, addig itt ne háyadékozz senkit, csak mert felvállalja, hoigy ha leköpik, akkor elbprul az agya.

Lehet, hogy te meg elkezdesz kurvaanyázni, más meg azt nem csinálja.

Arról nem írtál, hogy mi a véleményed Éva húzásáról.
Szerinted rendben van? Ez eblefér az erkölcseidbe?

Kicsit agresszívnak áérzem a reakciódat, lehet, hogy Éva valakije vagy, és szarul érint, hogy egyeseknek nem tetszik, hogy mennyire mélyen alpári, de itt eddig ez nem volt divat, hogy egymást anyáztuk, most se kezdd el totál jelentéktelen indokkal.

Még egyszer kérdem, te mit tettél volna?

Engem leköptek egyszer, három indián cigit kért tőlem a buszon, nem volt, az egyik leköpött, mert csak.
Nem vagyok kis darab, de nem mertem nekikmenni, azóta görcsbe rándul a gyomrom, ha eszembe jut, mert ettől százszor megalázottabbnak érzem magam a mai napig.
Ha behúzok neki egyet, nem lenne ez még a mai napig törés az életemben, évek távlatából, é talán ő sem így fejezte volna ki a következő utastárssal is a nemtetszését.

Szóval, TE M?IT TETTÉL VOLNA?? tessék!

Szentpeter 2011.02.19. 21:33:17

Na.. ma este Gombi Erzsi mellett alszik ( röhögök )

nyanyanya 2011.02.19. 21:33:26

Alekosz ellen szerintem nincs eselye szerintem, de Eva es Aniko ellen siman.. De talan Aniko ellen lenne a legeselyesebb..

Flood 2011.02.19. 21:33:39

@Retardált Légpisztoly: Reménykedjünk, h lesz 1 kis esze, és őt viszi ki

Maude Lebowski 2011.02.19. 21:33:42

@Retardált Légpisztoly:

fogják keresni,ebben biztosak lehetünk:D

the sandwich maker 2011.02.19. 21:33:51

@genevieve: szinte látom az arcukat a vezérlőben. most biztos benyomnak bár irsait. :D

@MegLepke: szegény Gombár úr, elbúcsúzhatunk tőle, pedig már sokakból van elegem.

és mindezt azért, nehogy az Éva kivigye a Gigikét.

NaNem 2011.02.19. 21:34:00

Gombi Szandit fogja vinni, ahogy ezt egyszer Béce már megpedzette.. akkor Béci mindenképp jól jár, akárki jön vissza.

gidabiga 2011.02.19. 21:34:46

erzsin mért van női ruha?

Flood 2011.02.19. 21:35:02

Dzserzin miafaszom ez a ruha??? Megint travi napot tartottak a villában?

genevieve 2011.02.19. 21:35:07

de durva, jerzsy évától kér lelki segélyt:-D

ne most 2011.02.19. 21:35:11

@Mrs Jack Sparrow: Mi vagy te, önkéntes. Húzz innen, nem érted!

gangesz76 2011.02.19. 21:35:38

Fuldoklom a röhögéstől,megláttam Jerzsit abban a női ruhában:)))

MegLepke 2011.02.19. 21:35:41

@Mrs Jack Sparrow: hagyjátok már, provokál. Pont ezért. Megmondja neked is mindjárt, hogy agresszív vagy. Éva-fan. Nagyon.

Kekec1 2011.02.19. 21:36:06

Alekot fogja kivinni, és hacsak valami kardinális nagy változás nem történik, akkor kint fog maradni...
Ha vissza akar menni, akkor köpesse le magát a lénnyel hogy legyen indoka "meggondolni" magát, akkor mindenki jól jár, Gombi is kimehet levegőzni és mi is megszabadulunk a lénytől.
Amúgy Gombi tudja már, hogy csalja a picúrja? Ha megtudjaa párbaj előtt, akkor tuti kintmarad.

Szentpeter 2011.02.19. 21:36:09

Gombi gyorsabban megy haza mint az interCity

Szentpeter 2011.02.19. 21:36:47

@gidabiga:

mert jól áll neki... ( röhögök )

redhaven 2011.02.19. 21:37:31

vévám te max a prima alkoholissima díjat zsebelheted be,cordiát+azt a 1dollár 20centes karórát kiengedted a...szájadon.

fraulein praxa 2011.02.19. 21:38:21

éva és alek, így visszagondolva ahogy egymás mellett állva elnéztem őket, a párbajra egy komplett optikai csalódásnak öltözött.

genevieve 2011.02.19. 21:38:43

@Kekec1: és mi van, ha évát viszi ki?

azért ne feledjük hogyan került be gombi a villába, és az rtl rendesen ekézte ma évát

gidabiga 2011.02.19. 21:39:07

ha Gombi Évát viszi ki, van esélye.
különben nincs.
szerintem.

@Szentpeter:

határeset :D

Alekosz Masetosz 2011.02.19. 21:39:08

Sziasztok!

A vv-t egyedül a HV posztok és kommentek miatt követem. Kicsit hiányzik a mai, remélem Hajni nem adta fel!

NaNem 2011.02.19. 21:39:14

@Kekec1: Szandit KELL kivinnie, Béci érdekében. Ezért TAKTIKA - amint Erzsi bevallotta, hogy VAN taktika.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:39:35

@ne most: azért ne vonjuk már össze azt a kategóriát, hogy bevág elém a kocsijával, meg hogy leköp? OMG!

És őszintén viccesnek találom, hogy úgy próbálod beállítani, mintha az lenne az általános, hogy ha leköp valaki, akkor nem borul el az agyad.

Azért, mert én őszintén azt mondtam, hogy az enyém bizony elborulna, elmondasz mindennek, holott nem ismersz, és egyenlőre még életemben nem keveredtem semmiféle komolyabb konfliktuba senkivel.

De az, amiről itt szó volt, hogy valaki leköpött egy másik embert, mert így kívánta megoldani a verbális konfliktust, az normális, igaz?

Köszönöm, nincs szükségem terápiára, látod, azt is igen kultúráltan vagyok képes kezelni, hogy lehányadékozol, lásd, mint fentebb.

De szerintem ez már nagyon off, örülök, hogy te ekkora önkontrollal bírsz, de továbbra is fenntartom, hogy ha ilyen helyzetbe keverednél, lehet, hogy nagy meglepetésekben lenne részed.
De persze ezt meg én nem tudhatom és remélem, nem is kerülsz ilyen helyzetbe.

MegLepke 2011.02.19. 21:39:37

@Retardált Légpisztoly: érdeklődve figyelem. Szerintem lesz olyan hülye, mint Ildi Évával szemben... Bár az is lehet, hogy Anikót viszi ki.

fraulein praxa 2011.02.19. 21:39:45

@Kekec1:

én azt hittem, hogy amikor földhözvágta a macit női sminkben akkor azért volt úgy megborulva, mert rájött, hogy picúr meg ernő esetleg kavar.

genevieve 2011.02.19. 21:39:48

@fraulein praxa: és az a kart a karba ölelés?:-)

fran7 2011.02.19. 21:39:51

Na ennek a kiválasztásnak mi értelme volt. Gombi vajon tényleg elhitte, hogy ez jó lehet neki. Bár ha Picúr csalja, akkor még beleöl egy kis pénzt, hogy távol maradjon, illetve akivel csalja. Plusz a bátyja. Van esélye.

ne most 2011.02.19. 21:41:13

@MegLepke: Te ahhoz is gyáva vagy, hogy annak válaszolj, akiről szólni akarsz. Az ilyen szarkeverőket elsőnek ejtik ki. Hozzád képest Éva egy tiszta ember. Alpári hisztis p, de egyenes. Én rád teszem a jelet.

Éva kiesett csak a dátumot nem irták rá a kilépő kártyájára. Még a fejet sem kellett letépni, ahogy néhány debil irta itt.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:41:15

@Mrs Jack Sparrow: hagyd, felesleges, azt hiszem.. nem ér annyit ;)

Szentpeter 2011.02.19. 21:41:20

Alekosz lesz a Tribunus..

fraulein praxa 2011.02.19. 21:41:24

@genevieve:

frankón vibrált a képernyőm... néhány másodpercre meg is vakultam. :-D

Kekec1 2011.02.19. 21:41:50

@fraulein praxa: nem az Ernővel kavar, azóta volt egy cikk valahol neten, lesifotósok lekapták a picúrját amint valami szórakozóhelyen smacizott egy pasival.

MagasMacska 2011.02.19. 21:42:52

@fran7:

Ezt Béci valamelyik összefoglalóban szépen levezette. De sajnos már akkor sem értettem...

MegLepke 2011.02.19. 21:43:28

Én a Picúúúúros megcsalós sztorit nem hiszem el. "Egy szemtanú" állítása volt az egész (a velvet szerint, mert én ott olvastam), és egy táncoló lányról küldött fotót, aki akárki is lehetett volna. A csóknál nem volt nála a teló vagy fényképező, vagy mi van?

Kekec1 2011.02.19. 21:43:31

@genevieve: jó lenne, ebben még reménykedem, de atöbbiek azért raktak rá, hogy kivigye nekik Alekot... ezért se hiszek a szandál elméletben, most konkrétan azok lehetnek biztonságban akik ráraktak.

fraulein praxa 2011.02.19. 21:43:41

@Kekec1:

erre ne vegyünk mérget, fogalmazzunk így: nem (biztos, hogy csak) az ernővel kavar...

Szentpeter 2011.02.19. 21:43:52

Gombi Bécinek akarja kikaparni a gesztenyét... igazi jellem...

Kekec1 2011.02.19. 21:44:07

@MegLepke: de, volt kép is a cikkhez

ne most 2011.02.19. 21:44:10

@nyuszómuszó: Már nem akarsz fejet tépni kisnyúl?

mufuvecske 2011.02.19. 21:44:11

@Alekosz Mikortosz: király a nicked...:)))

Szerintem Gombóckának Anikót kellene vinni, őt most annyian utálják az Olis balhé miatt, hogy vele szemben tuti visszajönne...

Gigi megint megúszta...

fraulein praxa 2011.02.19. 21:44:28

@MegLepke:

azon a képen a picúr volt. tutira ő.

the sandwich maker 2011.02.19. 21:44:32

@MegLepke: Anikóval szemben se látok rá sok esélyt, hogy visszajönne. A rajzolt szívecskék emléke eztán már csak szívünkben élhet tovább. :D

mocskosmacska 2011.02.19. 21:44:55

@genevieve: Persze, hogy nem. Akkor nincs tisztelet.

genevieve 2011.02.19. 21:44:59

@Kekec1: hülyeség...
először is a képen nem smacizott, hanem elhajolnak egymás mellett
max súghatott neki valamit azon a képen a pasi, de még az is lehet, hogy fotóboltos kép

másrészt mitől olyan biztos, hogy egyáltalán bárkivel kavar???

annyira rosszindulatúak tudnak az emberek lenni.........

mocskosmacska 2011.02.19. 21:45:34

@Démétér: Az enyémet nem. Szerintem is ugorhatna.

NaNem 2011.02.19. 21:46:11

3.-szor mondom, hogy Szandimandit fogja vinni.
Akkor MKK mindenki jól jár.
Megyek vacsorázni.

MegLepke 2011.02.19. 21:46:41

@ne most: akkor olvass csak vissza! Elsőként neked írtam, és kértelek, hogy ne személyeskedj. Biztosan megzavart a blogmotor rosszul működése. Szóval ez most nem talált.

mufuvecske 2011.02.19. 21:47:27

@genevieve: ez a fiók sztori nagyon gáz...egyre nevetségesebbé teszi magát ez az idióta...

Kekec1 2011.02.19. 21:47:36

@genevieve: nemtom, hogy igaz-e vagy sem, őszintén nem is érdekel. Amíg a lény rontja a pixeleket továbbra is a képéernyőmön nem nézem, majd szóljatok ha kiesett :) addig is én el, Tripla vagy semmit nézni :)

mocskosmacska 2011.02.19. 21:47:42

@gidabiga: Nekem is szimpi. Egy kis édes, ártatlan, butus tengerimalac jut róla az eszembe.

fran7 2011.02.19. 21:47:50

@MagasMacska: Olyan csatába se mennék ahol Béci készítette a haditervet.

Szentpeter 2011.02.19. 21:48:36

Nekem az tetszik amikor azt mondja Béci... nem vagyok nagyképű..

közben meg a plazma arcával nézi a plazmát... ( röhögök )

ne most 2011.02.19. 21:48:52

@MegLepke: Ne személyeskedjek? Szerinted miről szól a valóvilág, primszámokról?

genevieve 2011.02.19. 21:49:03

@Kekec1: én is tele van jó pasival:-)

Alekosz Masetosz 2011.02.19. 21:49:10

@műfű-babyloveyou: köszi :) komolyan drukkolok neki ezügyben, bár nem szeretném hogy vizuálisan is megérintse a kollektív tudatomat az akciója, amikor összejön vkivel...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:49:15

@ne most: azt mondtam, HA én lettem volna ABBAN a helyzetben, nekem VALÓZÍNŰLEG elborult volna az agyam.

Ezt tartom.

De momentán egy szóval sem mondtam, hogy ITT és MOST fejeket akarnék tépkedni.

FEltettem neked kérdéseket, mert érdekelt, hogy mire alapozod a véleményed.
Választ nem kaptam, de azóta is itt provokálsz.

Mivel VALÓBAN konfliktuskerülő típus vagyok, és belátom, hogy képtelenek vagyunk egymással érdemben úgy kommuikálni, hogy bármilyen kérdésemre választ kapjak, talán hagyjuk is.

Amit írtam, tartom, de számomra még ez a fajta verbális köpködés sem okoz örömet..

Kekec1 2011.02.19. 21:50:03

@genevieve: A naaagy kedvencem, Andi Garcia :)

MegLepke 2011.02.19. 21:50:24

@Kekec1: én is ezt mondtam, hogy volt kép is.

@fraulein praxa: neked elhiszem, de ez nem változtat a tényeken, a csókról nem készült fotó, pedig a "szemtanú" állítása szerint szinte egész este csókolóztak.

@Retardált Légpisztoly: sok mindenkivel szemben nem lenne esélye. Mondom, tőle elbúcsúzhatunk.

genevieve 2011.02.19. 21:50:44

@ne most: na, most már elég volt szerintem....elmondta a véleményed, mindenki olvasta, lépj tovább

köszönöm

MagasMacska 2011.02.19. 21:51:03

@fran7:

Vajon mivel vette rá, hogy önkéntes áldozat legyen?

mocskosmacska 2011.02.19. 21:52:02

@műfű-babyloveyou: És az a durva, hogy ő komolyan is gondolja, hogy az Enikő fiók megtöltése tényleg valami alpári és rosszindulatú cselekedet volt.

Szentpeter 2011.02.19. 21:52:22

Gombit akarom látni csecsemő pozicióban.. ( mosolygok )

lucc.gizi 2011.02.19. 21:52:49

Hombi-Gombi szegény, rácseszett..Alek kb. 85 %-al simán ráver, és megtudja, h. Picúúúúúúr félrekúr..ajaj szegény, sajnálom.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:53:24

Azért Szandál nem is olyan buta, mint mutatja..

Pedig a retek mident megpróbált, hogy elkerüljék ezt a gombócos húzást.

Tanulhattak volna Olivérből..

Pedig én is hűtöttem azt a pezsgőt..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.19. 21:53:29

Ha Évát viszi, vissza akar menni. Ha Alekot, Picurral alszik.
Szandál, egy áruló tetű, nekem teljes csalódás.

redhaven 2011.02.19. 21:54:06

@MegLepke: olyan sokat nem tett...
báár,Traitor zseniális mondása szerint fecskében kiáltotta ki a proletárdiktatúrát(ezen ma is röhögtem):-)))

MagasMacska 2011.02.19. 21:54:28

@mocskosmacska:

Miközben kicsúszott a száján, hogy ő magának akarta... Természetesen csak azért, nehogy mások megszentségtelenítsék...

MegLepke 2011.02.19. 21:54:39

@ne most: csak hogy mi nem vagyunk a villában. Mindig csodálkoztam az éneklős tehetségkutatók esetében is, hogy tudnak az emberek eljutni az anyázásig, és virtuálisan ölre menni azért, mert egyik X-nek szurkol, másik meg Y-nak. A velveten ez a színvonal, itt eddig nem ez volt.

fraulein praxa 2011.02.19. 21:54:58

@MegLepke:

csókolózásról tényleg nem készült kép. nem tudom, nem ismerem őt, és nem is láttam belőle sokat ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonjak arra nézve, hogy vajon hűtlen típus-e. minden esetre ernő térdét szépen markolászta a múltkor...

fran7 2011.02.19. 21:55:21

@MagasMacska: Ha menni kell, akkor menni kell. Szerintem Gombi nem látta át, hogy a kihívó pozíció nem jó, s neki a Svájc pozíció lehet egyedül nyerő.

genevieve 2011.02.19. 21:55:23

@mocskosmacska: pontosan:-)

azt hiszem oliban csodálta azt, hogy neki van egy komoly párkapcsolata, neki meg nem...és most úgy érzi az ő nem létező barátnőjét gyalázták meg...

lucc.gizi 2011.02.19. 21:55:27

Na, Dzsörzé coming out-olt, vagy mifene, mi volt az a női cucc rajta a végén??

gidabiga 2011.02.19. 21:55:42

lemaradtam valamiről, miért is akarja Béci, hogy Gombi Szandált vigye ki?

@redhaven:

most én is :D

mocskosmacska 2011.02.19. 21:56:41

A vv széria bemutatja, hogy mindig van lejjebb. Az elsőben azt gondoltam, hogy ezek milyen tirpákok, aztán jött Sziszi meg Laci a másodikból és rájöttem, hgoy a vv1-ben milyen szimpatikusak is voltak az emberek. Aztán megláttam a vv3-ból INdiánt, Frenkit meg Ágicát és azt gondoltam, hogy ezekhez képest vv2Laci tök jó fej és ennél már tényleg nincsen lejjebb. Aztán most itt van Oli, alek meg szandika, és most megint azt gondolom, hgoy ez már tényleg a legalja. MErt Indinán és Frenki is mocskos bunkók voltak, de abban egy fokkal jobbak voltak Olinél és Aleknál, hogy ők nem picsogtak, mint szűzlány a nászéjszaka előtt, ha valaki berakódott a fiókokba/párbaj előtt hozzájuk szólt meg a többi eget verő bűn.

Szentpeter 2011.02.19. 21:57:19

Elvileg az a nagy taktika hogy plüssGombi Szandikát viszi ki, hogy Béci be legyen biztosítva...

A vLaci gyerek tudata mér teljesen le blokkolt, mert a következő jelőlést már magának akarja..

Ha Alekosz lealázza Gombit, akkor szerintem a Laci gyerek sárgára festi a gatyáját.. ( röhögök )

ne most 2011.02.19. 21:57:21

@MegLepke: Az anyázás felháborítana, de fej letépés nem?

mocskosmacska 2011.02.19. 21:57:37

@MagasMacska: Olivér is így akarta volna.

MagasMacska 2011.02.19. 21:57:44

@fran7:

Hát igen. De megette azt a szöveget, hogy nekik kell választani, mert rosszabb, ha közülük mazsoláz az ellen.

redhaven 2011.02.19. 21:57:51

@gidabiga: ez a sutka a top 3-ban marad nálam mmkk:)9

mufuvecske 2011.02.19. 21:58:24

@Alekosz Mikortosz: hát ha lehet én sem szeretnék vizuálisan tanúja lenni sskk...:)))

@mocskosmacska: miért nem az? a legfelsőbb szinteken szerintem ez már az lehet...:)))

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 21:58:31

Na, én is ideértem végre, alig kétezerszáz-valamennyi kommenten rágattam át testem-lelkem, tudunk már valamit Hajniról?

Szentpeter 2011.02.19. 21:58:55

gidabiga... hogy Béci be legyen biztosítva... mert Szandimandi szerinte Bécifan...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 21:59:05

@Szentpeter: Igazából majdnem mindegy, hogy kit visz ki Gombóc, az, hogy egyáltalán esélye legyen visszakerülni is csak úgy jöhet össze, ha a retek nagyon durván elkezd alázni valakit.

NaNem 2011.02.19. 22:00:26

@gidabiga: egyszer a konyhapult mellett magyarázta Béci Gombinak. Pontosan nem tudom idézni, és az öf-ban röviden adták (vagy nem figyeltem). értednemazértmondom ...demindenesetre .. a későbbiekre gondolva ... érted.. ha úgy alakulna...
Vagy visszajön Gombár Úr, vagy Szandi jön vissza, és Szandika könnyen befolyásolható.

genevieve 2011.02.19. 22:01:11

@mocskosmacska: bassz, alek tényleg úgy csinál, mintha olivér meghalt volna:-D

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:01:23

Olivér és Alekosz törölve , Jerzy átvette a vezetést humor kategórában , az engem csak az anyám köphet le dumával . Az isten farkán forgó stanicli visszacsúszott a 7. helyre . Tényleg , ti jók vagytok filmidézetekben . Ez például melyikben van ? Mindegy , kiderült az aranyköpés Jerzy asztala . Egyre kiváncsibb vagyok mi lesz , ha a lagzin a Jerzymama összeveszik a pipázó Gigimamával . Ha mentek , ne felejtsetek kamerát vinni .

redhaven 2011.02.19. 22:01:43

@MegLepke: miért idegeled magad színvonaltalan kommentekkel????

mocskosmacska 2011.02.19. 22:02:05

@NaNem: Ha Gombi Szandit hívja ki,akkor remélem kint is hagyja a gumibabát. szandi az egyetlen, aki első pillanattól kezdve rohadt unszimpatikus volt és ez a véleményen egy percre sem változott meg.

Szentpeter 2011.02.19. 22:02:16

@nyuszómuszó:

Szerintem meg egy fontos ponthoz érkeztünk... Ha Gombit laelázza Alekosz akkor Béci idegileg megviselt lesz, ez biztos...

Na most a villa az idegek harcáról szól

ne most 2011.02.19. 22:02:19

@genevieve: A barátja volt, de ez neked érthetetlen.

mufuvecske 2011.02.19. 22:02:59

@LadyCarambole: te egy hős vagy, én nem bírtam magam mindegyiken átrágni...:)

Hajninak szerintem kisült az agya a tegnap esti öf után...bár azt hiszem a maival sem lesz könnyebb dolga...

NaNem 2011.02.19. 22:03:51

@K.Tomoceusz: mióta ezen gondolkodom... hogy ezt a (horgolt?) staniclit melyik filmben hallottam?

Szentpeter 2011.02.19. 22:04:04

Ha Bécit meglegyinti az a gondolat, hogy vissza kell mennie dolgozni, kiborul.. ( röhögök )

mocskosmacska 2011.02.19. 22:04:25

@genevieve: És alek feladata gondozni a sírját és vigyázni, hogy nehogy valaki tiszteletlen legyen az emlékével szemben.

ne most 2011.02.19. 22:04:44

Nem értem Erzsit, ha leköpik miért nem Évára teszi a jelet.

MegLepke 2011.02.19. 22:05:31

@fraulein praxa: na igen. A bulvárnak márpedig csak a negyedét hiszem el általában.:)

@ne most: nem egyenrangú a kettő. Fejletépés célpontja egy bulvár szereplő, az anyázásé pedig egy kommentelő társam, és ez itt folyik az orrom előtt, ahol jó a hangulat alapvetően, de egy ilyen egymásnak menéssel bizony el lehet azt rontani. Nyilván nem tépi le senki a fejét Évának, ha kijön a villából (sőt, valószínű műsort is kap), te viszont felhergeled magad azon, hogy szidják. Lehet a véleményt kulturáltan is kinyilvánítani.

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:05:32

@LadyCarambole: szia lédi. téged legalább feltételek nélkül... :* (én is aggódom hajniért)
(és gecirossznapom van)

ne most 2011.02.19. 22:06:22

@MegLepke: Nem zavar, hogy senki nem anyázott? Gigi rokona vagy talán?

Szentpeter 2011.02.19. 22:06:30

Bécinek volt egy csodálatos gondolata ( röhögök )

" nekem kell az a pénz, nekem kell az a lakás ! )

Állitólag a család még nem gondolkozott azon hogy azt munkával is el lehet érni.. vagy elég feltörni egy lakást...

arkangyal44 2011.02.19. 22:06:45

Gigi mikor kapja meg a büntiét,hogy nem szólhat a bátyóhoz?

nyanyanya 2011.02.19. 22:07:32

@K.Tomoceusz: Te mit nezel? Mert ilyen nem igen hangzott el..

Atok 2011.02.19. 22:08:53

@Szentpeter: Senki sem gondolja egy pillanatig se odabenn, h Gombi kinnhagyhatja Alekot. Szerintem csak orulnek neki, hogy igy egy hetre kiiktatjak Alekot es nem vihet ki senkit egy hetig - bar Alek nem merne meglepni, h osseszedi a szavazatokat es kiviszi vmellyik Raczot.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.19. 22:08:55

RTL- jól ki cseszhetne velük, megúnva, ezt a nagy taktikázást. Meg, hogy az megy haza aki akar ilyen módon. Ha RTL- vissza juttatja Gombit,mindegyik rábaszna : ))).
Nem tudom meddig tűri RTL- hogy ezek irányíthassák a játékot, az ő pénzükön.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 22:08:59

@műfű-babyloveyou: @gangesz76:
Reméljük, hogy csak ennyi a baja... :(((

@Friedmann Juci:
Na! Mi van???
(Amúgy meg kölcsönös!:))

NaNem 2011.02.19. 22:09:26

@ne most: mert az a TAKTIKA, hogy Gombi vigye ki Szandit.

Virágék 2011.02.19. 22:09:29

Nem kell ebbe többet gondolni, mint ami van. Bréla nem akarta, hogy Éva legyen a kiválasztott és kivigye Gigikét.
Kőkemény taktika ez, de nem Gombi érdekében! Parasztvakítás, vegyétek észre!

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:09:30

@arkangyal44: Két kiválasztás között . Különben mutogatva kéne egyeztetniük kire tegyék a jelet .

lucc.gizi 2011.02.19. 22:09:37

@K.Tomoceusz: csípem a stílust, ahogy kommentelsz:-)

NaNem 2011.02.19. 22:10:21

@Virágék: Jaja, ezt magyarázom én is.

gangesz76 2011.02.19. 22:10:22

@LadyCarambole: azért annyit üzenhetne hogy holnap jövök vagy valami...már ha olyan állapotban van...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 22:10:51

@Szentpeter: Godolod? Szerintem magasról tenne rá; ezt most abszolút objektíven gondolom, semmi negatív felhanggal.
Nem hiszem, hogy GOmbóc olyan fontos lenne neki, vagy ha mégs, szerintem simán egyensúlyba kerül azzal, hogy tulajdonképpen előbb-utóbb ellenféllé vált volna, ha kényzerből is.

Szerintem gombit bent nem tartják túl erősnek, inkább csak mondják neki, hgy ne nyűglődjön annyit.

Ha Laci esne ki, azon kiborulna szerintem. Főleg, húga még csak nem is Alek, hanem mondjuk Éva ellen (ami szerintem meg is történne.

ne most 2011.02.19. 22:11:33

@NaNem: Leköpnek és ok, mert az a taktika? Kinek a taktikája, még csak nem is övé.

MegLepke 2011.02.19. 22:12:01

@redhaven: mert be van rá rendezkedve az idegrendszerem.

@ne most: még nem, és nem is szeretném, ha eddig jutna a dolog. Lehet ám úgy is kommentelni, hogy nem sértegeted azt, akinek írsz. Én Peter_Cs-t is azért kedvelem, mert bár nagyon vehemensen védi Évát, mindezt kulturáltan teszi. Az én rokonaim közül még soha senki nem jelentkezett semmilyen tévéműsorba.

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:12:14

@LadyCarambole: áhh. általános fosnap. meg besokalltam ettől a retek műsortól, a hv-től, a zemberektől, meg hogy sanszosan kitiltottak egy blogból (engem... igen. és nem is a kitiltás zavar, hanem hogy elképzelni nem tudom, hogy miért)

és rettentően bánt, hogy még mindig szandikát tartom a legtöbbre a bentlévő tirpákok közül.

genevieve 2011.02.19. 22:12:21

@K.Tomoceusz: tudjuk, nem vagy rasszista:-)

Szentpeter 2011.02.19. 22:13:08

@Atok:

A bentiek semmit nem tudnak biztosan.. azt csak érzik hogy Alek erős, de ha tudnák mekkora őrület van miatta az életben nem párbajoznának vele...

Persze a Gombi párbajon kiderül az arány, és akkor a bentlakóknak egy időre kiszárad a szájuk...

genevieve 2011.02.19. 22:13:23

@K.Tomoceusz: ja és mossál fület, mert azt mondta, hogy őt az anyja köpte le ezért viseli ez meg ennyire.....

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:13:34

@Ari11: Büntetést fognak kapni a taktikázás miatt . Nincs beszélőjékük szegénykéimnek , nem tudnak kitalálni egy szánalmas kifogást se . Ez enyhítő körülmény . Egy hétig nem boxzsákolhatnak .

ne most 2011.02.19. 22:13:44

@MegLepke: A fejletépők megkapják, amit érdemelnek.

NaNem 2011.02.19. 22:14:23

@ne most: A Rácz Család taktikája. Hogy Gombárnak ez miért jó, azt nem tudom, az az ő dolga, de a jelek szerint megette, amit Bécus beadott neki.

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:14:28

@genevieve: A te kis szádból akartam hallani . Így sokkal jobban tetszik .

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:14:43

@vörös áfonya: nem. de kemény, hogy tönkrevágta a napom, és érzelmileg agyon tud baszni egy ilyen...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.19. 22:15:00

@műfű-babyloveyou: de éééén neeeeeem láááááttttaaaaaammm; ííígy hogy tudoooom meeeeeg, mi voooolt?

Szentpeter 2011.02.19. 22:15:25

@nyuszómuszó:

Szerintem ez a balhé Bécinek jó.. Gombi ebben a játékban eszköz, de eszköz Erzsi és Laci is...

A villa Béci miatt feszült

arkangyal44 2011.02.19. 22:15:30

@Friedmann Juci: Lehet ezért tiltottak ki :))DDDDDDDDDD

maghozo 2011.02.19. 22:15:44

@K.Tomoceusz: ", az engem csak az anyám köphet le dumával " . ez csak nálad félrecsúszott . Nem köpheti le hanem már megtette .

ne most 2011.02.19. 22:15:54

@NaNem: Gombár ki akar menni, ezért mindenre képes. Akár magát is lejáratja.

genevieve 2011.02.19. 22:17:36

@K.Tomoceusz: hmm:-)
érdekes egy ember vagy te:-)

de, lelked rajta:-)

vörös áfonya 2011.02.19. 22:17:52

@Friedmann Juci: Sajnálom.De legalább válaszolhattak volna.

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:18:16

@maghozo: Nekem tetszett . Nagy hülyeség volt az a régi mondás apákkal meg pofonokkal . Végre azt is átírhatjuk .

mocskosmacska 2011.02.19. 22:18:39

Nem tetszett, ahogy Lilu Lacit baszogatta kiválasztás közben.

Ancilla 2011.02.19. 22:18:52

@NaNem: Nem Béci adta be neki. Gombi már régóta könyörög, hogy rakják rá a jelet. Azzal indokolta, hogy ha erős, akkor visszajön, ha viszont van nála erősebb, akkor nincs értelme tovább benn maradnia, mert nagyon sokszor kerül olyan állapotba, hogy már nem bírja tovább. Sőt, ezt a barátnője is megfogalmazta.
Felületes ismeretek alapján nem szép dolog ítélkezni.

Tompó 2011.02.19. 22:18:57

Ma rájöttem, hogy nem a retardáld légpisztoly mégcsak nem is a szivecskéket rajzolok kisköcsög hanem a kivénhedt, dagadt moszad ügynök a legszánalmasabb villalakó.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 22:19:03

@Friedmann Juci:
Honnan baszarintottak ki?
Ja, a VV-t nem kell komolyan venni, ez legyen most a te titkos feladatod!

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:19:11

@vörös áfonya: semmit nem jelent. lehet, hogy nem is néztek mélt.

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:19:47

@LadyCarambole: gyere a tudodhova, ott elmondom.

-Nemmindegy- 2011.02.19. 22:20:00

Sziasztok!:)

Gombáréknak megvan még a végtelenített kártya,amit a beszavazón használtak?:)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.19. 22:20:12

De tényleg, ha én lennék a RTL. Kurvára dühítene, hogy egy vagyon egy ilyen műsor. Bent meg kijátsszák a szabályokat. A kérdés az, ki az akivel nem akarsz együtt élni a villában.

NaNem 2011.02.19. 22:20:14

..@ne most: ja igen, Te Erzsit kérdezted. Hát tényleg, neki Évát kellett volna jelölnie, ha (bocs nemtudomkihagyni!) nem ilyen kis tököt kap :)(bocsmég1X). Ez is csak az én én teóriámat bizonyítja, hogy a Család érdekében cselekszik.

maghozo 2011.02.19. 22:20:25

@Szentpeter: Gigi mi miatt feszült ? Vagy tán megvilágosodott a kis vetítésen.

ne most 2011.02.19. 22:20:43

@mocskosmacska: Miért is? Persze nehéz irni arról, ami nem volt.

MegLepke 2011.02.19. 22:20:44

@K.Tomoceusz: gyönyörű a kis románcotok.:)

Szentpeter 2011.02.19. 22:21:24

@maghozo:

megjött neki... Erzsi ijedtében női ruhát vett fel.. ( beszartam )

genevieve 2011.02.19. 22:22:08

@Ancilla: ja, még olit is megkérte, hogy őt vigye ki:-)

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:22:30

@genevieve: Beszéljünk másról . Mit szólsz a mai öf-hoz ? Volt benne rengeteg jelenet a nagy5ösről . Ha idézel két érdekesnek mondható jelenetet tőlük nagy ember vagy . Na jó ez így nehéz . Nem kell érdekesnek lennie . 2 idegileg elviselhető perc is jó lesz .

gangesz76 2011.02.19. 22:22:38

jééé, van adás...

MegLepke 2011.02.19. 22:22:44

@ne most: szeretethiányra van szükséged?:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:22:56

@MegLepke: A bulvár szavahihetősége kétséges, sokszor meg sem kérdezik az érintetteket, csak másod-, harmadkézből tájékozódnak, legtöbbször elfogult forrásból írják a baromságaikat, aminek csekély a valóságalapja.
Éva szerintem Lilu váltótársa lesz nagy valószínűséggel.

Ancilla 2011.02.19. 22:23:09

@Szentpeter: "A villa Béci miatt feszült"

Te is beveszed Alekosz sületlenségét? Miért lenne Béci miatt feszült?
Amiatt feszültek, hogy bedőltek Olivérnek, sőt Alekosz egy cirkalmas szónoklattal csatába szólította, s Olivér kinn maradt. Na ez, padlóra küldte őket. Mert Olivér őket is megvezette: nem gondolták, hogy tényleg kinn akar maradni. (Lehet, hogy Olivér sem gondolta...)

Tompó 2011.02.19. 22:23:48

@gangesz76: és mi történik? nekem valahogy soha nem jön be biztos letiltott azrtl:)

genevieve 2011.02.19. 22:24:28

@Ari11: na igen, de már az oli esetében is megszavaztatta a közönséget:-)

és mikor oli lett a kihívó bemondta buci a kamerában, hogy ez nem szabályellenes:-)

megint visszanyalt a fagyi:-D

nem baj, a következő alkalommal majd hoznak egy olyan szabályt, hogy nem lehet ilyet csinálni:-)

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:24:32

@MegLepke: Próbáltam szólni hozzád is , de egy lóbaszó tiltva felirat jelenik meg .

Szentpeter 2011.02.19. 22:24:35

@Ancilla:

Szerintem Olivérről ne nyissunk vitát... már szabad ember..

maghozo 2011.02.19. 22:24:55

@Szentpeter:Nem megjött neki - annakidején ez a szöveg nálam is bejött úgy 1 hétig . Itt annál komolyabb a baj . Lapát lesz .

NaNem 2011.02.19. 22:25:03

@Ancilla: ez a dolog másik (Gombi felőli) oldala, igen. Ezért mondtam, hogy így Minden Körülmények Között mindenki jól jár. Gombi is, és a Béciéknek is szívességet tesz.

genevieve 2011.02.19. 22:25:10

@K.Tomoceusz: sajna csak 164 cm vagyok:-)

csicserierika 2011.02.19. 22:26:07

@lucc.gizi: ezt már én is írtam neki:)
Béciék kopírozni akarták a négyek taktikáját, csak nem éreztek rá, hogy most más szelek fújnak. Ha most Évára tettek volna, igen sanszos lenne,hogy kint is marad, de ugye Béci félti a hugit, pedig ha tudná, hogy fosik tőle Éva és nem mert volna csak Jerzsit kivinni. Jelen pillanatban pedig a szimpátia Jerzsi mellett van.

Virágék 2011.02.19. 22:26:14

@K.Tomoceusz: Az avatarod mit takar? Szeret- nem szeret?
Nézd meg az enyémet! Most találtam Gigianyáról.

Tompó 2011.02.19. 22:26:19

a közvetítés hamarosan folytatódik, na vajon melyik cigányozott, zsidózott hogy elvették a képet........

gangesz76 2011.02.19. 22:26:42

Annyi volt hogy Gigi beszélt Erzsivel aki panaszkodott hogy a szép emlékek mint Ciprus meg Mallorca meg a barátok csak pillanatokra töltik fel, mert annyi rossz történt mostanában bent,majd Gigi biztatta hogy beszélje ki, Erzsi elkezdte hogy mi is van most benne, de ez nagyon titkos mert elvették az adást.Most visszajött,arról van szó hogy kint van a valóság, ki tudja mire mennek ki, lehet hogy nem is lesznek majd együtt.

MegLepke 2011.02.19. 22:26:51

@Peter_Cs: tudom. Rengeteg velvetet olvasok és egyetértek.
Ezt én is el tudom képzelni. Mint a VV1-ben Györgyi. Nem sokkal később kapott műsort.

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:26:52

@genevieve: én 142, mondhatod nyugodtan

Szentpeter 2011.02.19. 22:27:12

@maghozo:

lehet.. ezt én még nem látom... Giginek kell egy férfi bent, szerintem..

( még női ruhában is )

fran7 2011.02.19. 22:27:52

@Ancilla: Ez akkor lehet helyes gondolkozás, ha Gombi úgy gondolja, hogy jobb bizonyos szempontból 9-esnek lenni, mint másodiknak vagy harmadiknak. De ehhez jó önismeret szükséges.
Béciék meg közben dörzsölik a kezüket, minél tovább vannak bent annál erősebbek. A párbaj után Béciék már negyede lesznek bennlevők létszámának és egyre inkább dominánsak lesznek.

gidabiga 2011.02.19. 22:28:02

@maghozo:

szerintem is.
tegnap éjjel már kicsit elszólta magát.

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:28:30

@Virágék: Én nem váltogatok avatarokat . Tribunusnak születtem és úgy is fognak agyonverni .

genevieve 2011.02.19. 22:28:31

@K.Tomoceusz: ettől én nem lettem magasabb:-)

MegLepke 2011.02.19. 22:28:50

@K.Tomoceusz: ne is törődj velem, csak féltékeny vagyok.

Ancilla 2011.02.19. 22:29:03

@Ari11: "Bent meg kijátsszák a szabályokat. A kérdés az, ki az akivel nem akarsz együtt élni a villában. "

Igen. Olivérék kezdték el, nekik egyetlen szót nem szólt a műsorvezető, hogy nem így kell jeleket pakolni, nem ez a szabály. Ezért nem volt jogos most Lilunak a szabályt firtatni.

Tompó 2011.02.19. 22:29:12

@gangesz76: gondolom kőkazdag csúnya öreg perverz bácsikkal járt ezeken a helyeken mint "társalkodónő" vagy ilyesmi:)))))))))))))

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 22:29:30

@gidabiga: Talán mert idióta? :)))
Mindesetre most mellényúlt, mert Gombinak Évát kéne kivinnie - ha már párbaj, én nem hiszem, hogy harmadszorra is visszapaterolnák, főleg a nagyon intellektuális láma-akciója után, de hát most teljesen rossz taktikát választottak, mert ha a nézőknek a két főszerencsétlen között kell hogy válasszanak, akkor Szandál megy vissza!

gangesz76 2011.02.19. 22:30:17

@Tompó: nem vagyok rosszindulatú és bírom is a srácot, de tuti nem az árvaellátásból jutott rá...

fraulein praxa 2011.02.19. 22:30:51

erzsi legőrültebb tette h kiverte egy repülő mosdójában lol..:D

genevieve 2011.02.19. 22:31:06

@Ancilla: de buci elmondta,, hogy az ilyen jelölés végül is nem szabályellenes:-)

Tompó 2011.02.19. 22:31:12

@Virágék: nem tudom gigike az ilyen képeire gondolt-e mikor a példamutatásról szónokolt...hát igen ez igazán pozitív minta a fiatalságnak

Zuzimama 2011.02.19. 22:31:38

Szőke vagyok bevállalom, de nem értem, hogy miért csinálják ugyanazt, mint egy hete? (Vagy kettő?)

Gombi már most azt mondta, hogy bármerre nyílik az ajtó, az neki csak jó lesz. Olivér is ebbe bukott bele...
Ha így áll hozzá, előbb utóbb felörlődnek az idegei (mégiscsak ő lesz egy hétig a kihívó) a kihívottnak csak feleannyi ideig tekeregnek ezen az agytekervényei, nem készül ki annyira. Gombit amúgy sem nézem egy erős karakternek sem idegileg sem lelkileg.

Mondjuk amúgy sem nekik drukkolok, szóval mehet az ötösfogat az ajtó felé. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:31:41

@MegLepke: Évának sokkal jobb beszélőkéje van, mint vv Györgyinek.
@Ancilla: Ez a fajta taktikázás tűrt, nem tiltott.

Atok 2011.02.19. 22:31:56

Giginek nem tetszett, hogy Erzsi Evat dicserte tegnap a mindenki szeret mindenkit session alatt. Kellemetlenul erezte magat mert Erzsi Evat dicserte a jelenleteben

fraulein praxa 2011.02.19. 22:32:19

gigi nem gyengén allergiás évásra.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:33:29

@LadyCarambole: Ha Évára rakja a jelet, lesz akkor egy háromszoros párbajgyőztes Éva.

Virágék 2011.02.19. 22:33:32

@Tompó: Kár, hogy a lófeje lemaradt!

Szentpeter 2011.02.19. 22:33:39

@fraulein praxa:

Ilyen férfi... akarom mondani nő mellett...

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:33:45

@genevieve: Segítek . Gigi kiesett a szerepépől és szakmai bemutatót tartott egy szál bugyingóban . Jó volt csak rövid . 1.50 még hiányzik .

csicserierika 2011.02.19. 22:34:01

@Ancilla: Alek tudta, hogy kint akar maradni az Oli, ezt mondta is valamelyik öf.-ban. Nem sok ész szorult a hatok fejébe. Fel kellett volna ismerniük Éva rendkívüli gyenge pozicióját, és rátenni. Az elmúlt héten történtek tükrében Éva kinn marad. Gigi is kérte jelet, de Béci beleugatott, pedig most kihívhatta volna, és vsz. kint is hagyta volna. Gombinak pedig semmi esélye, ha Aleken gndolkozik, ha Szandikán, hát akkor nem jellembajnok, de akkor is sanszos, hogy kint marad Gombár úr.

Zuzimama 2011.02.19. 22:34:20

Amúgy akkor lett volna rendhagyó a szavazás, ha minden karakterről bemutattak volna egy kisfilmet arról, hogy mik derültek ki a VALÓ VILÁGBAN róluk.
Akkor azt hiszem kicsit beindultak volna az agyak.....főleg Gigié, miért ilyen töketlen a faszija.

Ancilla 2011.02.19. 22:34:38

@fran7: És az miért baj? Ha te bementél volna, nem arra törekednél, hogy domináns legyél? Egy pillanatig sem titkolta Béci, hogy miért ment be. Viszont nem játszik tisztességtelen eszközökkel. És nem bújik ki a kellemetlen feladatok alól sem. Ha bement, vállal vele mindent: jót, rosszat egyaránt. Fegyelmezetten. Nem hisztizik, a hangját is ritkán emeli fel. Giginek is ez volt az első alkalom, hogy veszekedett. Egyetlen egyszer nem sírtak, hogy már nem bírják tovább. Ez nekem tetszik.

gidabiga 2011.02.19. 22:35:12

@LadyCarambole:

szerintem is Évát kell kivinnie, ellene visszajöhet.

fraulein praxa 2011.02.19. 22:35:26

@Szentpeter:

:-D
lassan többet picsog erzsy mint anikó

arkangyal44 2011.02.19. 22:35:32

Na megmondom a frankot,van úgye egy szabály ,hogy magadra nem tehetsz jelet,de ha ezt másokkal teszeted meg ugyan ott vagy,csupán nézőpont kérdése az egész,épp ezért a retek itt valamit nagyon hamar változtatni fog.

Tompó 2011.02.19. 22:35:49

@Virágék: na azé szépen beszéljük jobb körökben ezt úgy mondják hogy paripa-arcú, mégiscsak szebb mint a lófej:))))))))))))))9

fraulein praxa 2011.02.19. 22:35:56

@Peter_Cs:

nem is kell béke, tegnap láttuk, mennyire uncsi az.

genevieve 2011.02.19. 22:36:14

@K.Tomoceusz: látod, tudod te magadtól is:-)

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:36:51

@Ancilla: Igazad van . Öröm nézni azt a sok vidám arcot odabent .

ne most 2011.02.19. 22:37:06

@Ancilla: Anikónak szóló vigyora is tetszett?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 22:37:14

@Peter_Cs:
Áh, ez nem szimpátia kérdése, hanem hogy mennyire idióták a szerkesztők. :)))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:37:55

@gidabiga: Inkább Éva menjen vissza, ha őt viszi ki. Éva nélkül sokkal szürkébb lenne a műsor.

lowpitseegashpar 2011.02.19. 22:38:09

nem tudom, mondta-e már valaki, de Jerzy azért volt női ruhában, mert asszem mindenki beöltözött valakinek, Éva pl. Alekosz narancsságra ing-nyakkendő kombójában volt

sihaya 2011.02.19. 22:38:15

ennek az élőnek semmi értelme így, 5 perc élőt 10 perc sün követ... nem hiszem el, hogy nincs másik kamera ami érdekeset mutatna, tényleg egy virágöntöző képességű csávó szerkesztheti ezeket hogy ez az eredménye...

Ancilla 2011.02.19. 22:38:52

@csicserierika: Szerintem Gombi jobban szeretne kinn maradni, mint benn. Ez bennem akkor fogalmazódott meg, amikor földhöz vágta a macit. Persze, azt mondja, hogy szeretne visszajönni, de az ő érzelmi stabilitását, kitartását már csak nagy nehezen toldozzák-foldozzák.
Felmérte saját korlátait, és jól döntött. S akkor is jól dönt, ha a legerősebbet viszi ki. Csak akkor tudja meg, van-e értelme tovább szenvednie benn.

fraulein praxa 2011.02.19. 22:39:00

jól hallottam, üvegek csörögnek?? kapnak alkoholt??

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:39:06

@LadyCarambole: Remélem, Évában több lehetőséget látnak!

Tompó 2011.02.19. 22:39:44

@sihaya: biztos valami kínos dolog került szóba, nem?

fraulein praxa 2011.02.19. 22:39:59

ja nem, csak a gigi zörgött a teásbögrével..:/

csicserierika 2011.02.19. 22:40:04

@Ancilla: akkor miért nem megy ki úgy mint Gina?

genevieve 2011.02.19. 22:40:32

@Ancilla: érdekes, hogy lassan a beszavazott emberek fele úgy döntött, hogy inkább ki akar jönni a villából,, mint bent maradni:-D

Szentpeter 2011.02.19. 22:40:43

@fraulein praxa:

Nem csak az alkohol csörög kedves, a bambi is.. ( mosolygok )

Zuzimama 2011.02.19. 22:41:17

@Peter_Cs: szerintem is, de Olira is ezt mondtuk, nélküle szürkébb lesz a műsor és nem így lett.

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:41:31

@genevieve: A 2. tíz másodperccel már nagy szarban lennék ,ezért kértem segítséget . Jó volt míg a négyeket mutatták az ötök meg hátul súlyzóztak . Ne akarjon Béci Gombi és Laca elvinni egy szórakoztató műsort mert nem megy . (Az álompár dughat a nyugiban , de szavazás döntsön mutassák-e ? Van 50% esély hogy jól döntenek )

sihaya 2011.02.19. 22:41:55

@Tompó: semmi kínos nem volt, egyszerűen idegállapotba akarnak minket hozni :D

Tompó 2011.02.19. 22:42:50

amúgy ez a nagy kibeszélő só mindenki szeret mindenkit meg tkp tök szerethető mindenki teljesen ellaposítja a műsort, a szerkesztőknek ki kellene már találni vmit amivel feldobják az egészet, pl. költözzön be 1-2 hétre hozzájuk valaki, mondjuk Trixi na akkor tuti lenne műsor a javából, akkor tudnák csak meg igazán mi a magyarok istene....

genevieve 2011.02.19. 22:43:02

@K.Tomoceusz: én bizom benned, ügyes fiú vagy te:-)

fraulein praxa 2011.02.19. 22:43:19

szerintem ezek ma este szakítani fognak.

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:43:56

@Peter_Cs: Milyen klassz volt Éva anyánk miniben . Nem csoda hogy az álompasi fogta a kezét .

fraulein praxa 2011.02.19. 22:44:14

mindjárt jön az ász duma: mcsb

MegLepke 2011.02.19. 22:44:35

@Peter_Cs: háááát, meglátjuk. Györgyi bentről anno nagyon alkalmasnak tűnt nekem egy ilyen feladatra, aztán meg nem tudott műsort vezetni. Bár Éva törtető és maximalista, gyanítom, úgy oldja meg, hogy minden tökéletes legyen. Én - eltekintve a hülyeségeitől és kiborulásaitól - szurkolok neki a műsor utánra. Éván sokszor látok lámpalázat és pici zavarodottságot az ilyen feladatokban, de szerintem hamar beletanul.

Ancilla 2011.02.19. 22:44:36

@ne most: "Anikónak szóló vigyora is tetszett? "

Igen. Akkor, abban a szituációban én is pontosan úgy mosolyogtam volna rá. (S szerintem te is és még sokan mások is.)

S ebben még biztosabb vagyok most, hogy Béci elmondta a körülményeket: azon az estén ugyanis Anikónak a nyelve is alig forgott a részegségtől, ekkor meg pörgött a nyelve, mint a motolla. S az, hogy elevenébe talált Béci beszólása, az Anikó arca nagyon kifejezően elárulta.

fraulein praxa 2011.02.19. 22:45:09

@Szentpeter:

én már csak borosüvegekben tudok gondolkodni..:D

Tompó 2011.02.19. 22:45:13

@sihaya: előferdülhet hogy igazad van....:))))))9

maghozo 2011.02.19. 22:46:37

Jerzsy : Bennem is van egyfajta bizonytalanság ... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

gidabiga 2011.02.19. 22:46:43

@Peter_Cs:

tudom, tudom, de még mindig nem értek veled egyet :D
@LadyCarambole:

ez képes és kiviszi Alekoszt :)
Laci mondta is a múltkor, hogy harc, meg legyőzzük, meg mittudomén :D

gangesz76 2011.02.19. 22:46:48

senki sem közvetít????

Ancilla 2011.02.19. 22:47:21

@csicserierika: Ezt is megindokolta Gombi néhány hete: ő nem akarja feladni a játékot, férfi módra pérbajban akar kinn maradni. (Nem figyeltek eléggé a lényegtelennek tűnő mondatokra. )

genevieve 2011.02.19. 22:47:29

@gangesz76: rád vártunk:-)

lécccilécccilécci:-)

NaNem 2011.02.19. 22:47:33

Mivanmivanmivan?

Most szakítanak Erzsiék? ("Barátok maradunk")

iinside 2011.02.19. 22:47:35

sziasztok, bocs de kimaradtam, most értem haza, nem akarok 2500 kommentet visszaolvasni
kérdés: mai post nem lesz?

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 22:48:02

A nesquick finom.
Végül most akkor működik a kémia Gigi és Jerzsi között? Épp nem pont ezt kérdőjelezi meg Gigi? Eddig úgy tűnt, hogy megvan.
De most az látszik, hogy csak Jerzsi ragaszkodik minden áron. És én úgy veszem ki, ő is csak rutinból, mert szeretne már sokat dugni.

fraulein praxa 2011.02.19. 22:48:02

húha jön már a felvezetés... hogyan koptat le egy szimpatikus fiatalembert.

Szentpeter 2011.02.19. 22:48:11

@gangesz76:

Gigi és Erzsi azon filózik, hogy szeretik-e egymást.. na, ma sem lesz dugás..

gidabiga 2011.02.19. 22:48:11

@fraulein praxa:

ezt az erzsit még abba a csőbe is be lehet húzni :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:48:23

@K.Tomoceusz: Te aztán mindenből és annak az ellenkezőjéből is tudsz viccet csinálni!:):):):):):):):):):):)

genevieve 2011.02.19. 22:48:30

@Ancilla: annyi minden történik, néha elsikkadnak ilyen apróságok:-)

Tompó 2011.02.19. 22:48:46

@Friedmann Juci: tuti emelkedne a nézettség egy pár százalékot az emberek ugy gondolnák ezt nem hiszem el, ilyen tényleg van....???ezt látni kell..:))))de sajna kiderült már szokszor nem észkombájnok szerkesztik a műsort így ez csak álom marad sajnos....:)))))))9

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:49:41

@genevieve: Érzéketlen pöcs vagyok . Ezek a beszéljünk a szeretetről című előadások riasztóak . Alekosz foggggalmam sincs válasza majdnem jó volt és sokkal szalonképesebb az én verziómnál .

Atok 2011.02.19. 22:50:01

Gigi minden harmadik mondataban elhangzik a f*sz szo

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 22:50:08

@gidabiga: Csak nehogy csőbomba legyen belőle! ):):):):):):)

Tompó 2011.02.19. 22:50:08

@maghozo: a nemi identitásával kapcsolatban?????

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:50:18

@Tompó: nagyon hamar össze fogunk viszont veszni, ha ennyi szmájlit használsz.

genevieve 2011.02.19. 22:52:03

@K.Tomoceusz: ugyan, néha nála is lehet rövidzárlat:-)

maghozo 2011.02.19. 22:52:39

Rájöttem mivel lehet egy kapcsolatot tönkrevágni . Magyarázkodással !

genevieve 2011.02.19. 22:53:06

basszus már legalább 10 perce reklám:-(

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 22:53:12

@Tompó:
Zseni vagy! Utána rögtön bemehetne hozzájuk a Kiszel Tünci, pont Alek korosztálya, és végre lenne valami maszatolás a vellában!
Ööhh, most kapcsolok, lehet, hogy ő a titokzatos Tünde?!

Virágék 2011.02.19. 22:53:12

Gigi most készíti elő a terepet Erzsi kihívására!

Ancilla 2011.02.19. 22:53:13

@K.Tomoceusz: Az a különbség köztem és sok kommentelő között, hogy én nem azért nézem a műsort, mert szórakozni, nevetni akarok. Nevetni a Hajnika humorán szoktam.
A műsor nekem a benn lévő emberek miatt érdekes. Amiatt, ahogyan alakulnak a kapcsolataik, ahogyan kommunikálnak különböző szituációkban, ahogyan viselkednek ebben az extrém helyzetben, ahogyan változik a személyiségük stb., stb. Emiatt én más dolgokra figyelek, s engem nem zavar az, ha valaki pl. takarít, mert annak is van számomra üzenete.
Nekem az EMBEREK érdekesek úgy, ahogy vannak. Szomorú és vidám arccal egyaránt.

gangesz76 2011.02.19. 22:53:20

@genevieve: grrrrrrr...na jó, a lényeg hogy a nyugiban Gigi meg Jerzsi lelkiznek, azon filozofálnak hogy mi lesz kint, hogy itt bent nem tudják megismerni egymást, lehet hogy kint csak barátok lesznek, de lehet hogy 1 hét után összeházasodnak, Gigi aggódik hogy hogy fogja bírni a hátralévő időben hogy elszaladjanak az érzelmei, hogy ha mégsem lesz kint semmi akkor ne csalódjon nagyot.Azt szokják meg hogy a másik milyen a villában, holott az életben lehet hogy nem is olyan...(az egésznek olyan szaga van mintha burkoltan mindketten azt mondanák a másiknak hogy nem lesz ebből semmi...)

genevieve 2011.02.19. 22:53:49

@maghozo: ahol magyarázkodni kell, az már nem kapcsolat....

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 22:54:18

A konfliktuskezelést gyakorolják előre. Ez mondjuk nem rossz dolog. Jövőképhez ez fontos. A kérdőjelek ott állnak közöttük.

Friedmann Juci 2011.02.19. 22:54:36

@LadyCarambole: öröm lenne nézni a sok fogyatékost egy rakáson.

gidabiga 2011.02.19. 22:54:52

@Peter_Cs:

amikor nem Évát isteníted, még humorod is van, :DDD

mért nincs itt lájk gomb? :D

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 22:54:53

@gidabiga:
Ja, ha a miniführer is támogatja, akkor itt bármi lehet! :)))

gangesz76 2011.02.19. 22:54:54

@Szentpeter: szerintem unják már lassan egymást...de mégsem.Nem tudják mit akarnak.

fraulein praxa 2011.02.19. 22:54:59

erzsy nem tud senkire sem nőként nézni aki nő, se kint, se bent.

Szentpeter 2011.02.19. 22:55:40

@gangesz76:

Tudják azt.. csak a kamerák miatt nem lehet...

fraulein praxa 2011.02.19. 22:55:46

jólvan, meglesz ez az mcsb-duma...

genevieve 2011.02.19. 22:55:48

@gangesz76: édes vagy, ha tényleg összejön az a buli a végső párbajon, akkor viszek neked valami finom sütit (ha szereted a sütit) :-)

gangesz76 2011.02.19. 22:56:20

ezek szerint már tart a nembeszélhetsz Béci és Gigi között

gidabiga 2011.02.19. 22:56:30

@LadyCarambole:

hallodhülyevagy, zseni vagy, eddig ez senkinek nem jutott eszébe :D

fran7 2011.02.19. 22:56:33

@Ancilla: Én másképp akartam volna domináns lenni, alapvetően midig kívülállóként törekedtem arra, hogy befolyásoljak, már ha azt annak lehet nevezni, amit én csinálok. De játék közben nyerni szeretnék és soha nem szerettem azokat az embereket, akik feladják, mert nem nyerhetnek. Ha veszítünk veszítsünk szépen. Én tartom magam ahhoz, hogy ha Gombi kintről újragondolja, amit csinált, nem fogja jó ötletnek találni, s azt fogja felhozni mentségként, hogy akkor jó ötletnek tűnt. Ha tartják magukat a rendes szabályokhoz, akkor sokkal inkább elfogadható lenne ez a Gombi jelölés. Így csak önbecsapás. Amit Béciék hagytak, s Alekosz megmondta neki, hogy ezt felejtse el. Legtöbbször érdemes az "ellenség" tanácsát megszívlelni. Mert nem szépítgetik a dolgokat.

Szentpeter 2011.02.19. 22:56:54

@fraulein praxa:

Ez is azt jelenti hogy Erzsike egy jellem..

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 22:57:08

@Ancilla: Béci korrekt magyarázatot adott, Ani meg rácsodálkozott magára egy percre.

Lanois 2011.02.19. 22:57:12

@Ancilla: Béci és Gigi is sírt már, csak letakarták a fejüket egy törölközővel és bevonultak a mosókonyhába. Sajnos a Gigi azóta levette a fejéről a törölközőt. Béci pedig azért sírt, mert látta az sms-ekből, hogy azok kapnak pozitív visszajelzéseket a villalakók közül, akik sokat rinyálnak, ezért megpróbálta ezt az oldalát is megmutatni.

Tompó 2011.02.19. 22:57:18

@Friedmann Juci: akkor visszatérek erre : hihihi ( bár valakinek meg ez ment az idegeire) de tudod mit nem tetszik hát nem tetszik majd kiviszlek és kint is hagylak...:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))hiihihihihiihiihiihiiihiiiihihi

gangesz76 2011.02.19. 22:57:33

@Szentpeter: mást is csináltak már kamerák előtt, nem?:)

@genevieve: Köszi, aranyos vagy, szeretem csak nem ehetem:)

Virágék 2011.02.19. 22:57:43

Erzsi(retardált) vajon érti amit anya mond?

ne most 2011.02.19. 22:58:27

Giginek nem kell már Jerzsy, mert mindenki butának tartja. Kirugja. Persze barátságosan, ahogy Alekot.

Ancilla 2011.02.19. 22:58:47

@fran7: Ha Alekosz ilyen jó tanácsot adott, önmagának miért nem adott egy ugyanilyen jó tanácsot, amikor Olivér kérte meg őt, hogy tegyen rá jelet?

jörgömös 2011.02.19. 22:58:54

Úristn! Válság van Gigiéknél?
Erre kell hazajönnöm?

K Tomoceusz 2011.02.19. 22:58:55

@Ancilla: Arra jó egy ipari kamera is , ahogy azt mondta egy kollega vagy Verebes apánk . Nézelődni ott is lehet , sokan járnak sántítva , összeszorított seggel , smárolva vagy bárhogy . Mehetsz biztonsági megfigyelőnek jobbnál jobb helyekre és írogathatsz mit látsz . Ez sajna szórakoztató műsor , a sok laikus perverz ezért nézi .

maghozo 2011.02.19. 22:59:17

@gangesz76: Nagy választék nincs ott bent a lecserélésre .

gangesz76 2011.02.19. 22:59:40

@gidabiga: feltételezem hogy igen:)

genevieve 2011.02.19. 23:00:07

@gangesz76: :-(

akkor kecskesajtos szendvicset viszek:-)

natoth 2011.02.19. 23:00:42

"rohadtul teccettél, meg teccesz..."

gangesz76 2011.02.19. 23:01:08

@maghozo: Aleknak biztos kellene a Gigi, csak fordítva nem:)

Ancilla 2011.02.19. 23:01:40

@Lanois: Ha a sírós oldalát akarta volna megmutatni, nem vonult volna be a mosókonyhába letakart fejjel, hanem odaszólt volna Gombinak, mint Olivér:
- Hozzál, légy szíves egy zsepit!

genevieve 2011.02.19. 23:02:03

@gangesz76: aleknak az összes csaj kellene:-)

fran7 2011.02.19. 23:02:09

@Ancilla: A már említett barátság miatt. Nem mérték fel jól a helyzetet. S csak utólag jött rá, hogy nem ezt és nem így. Ezt lehetne érzelmi vakfoltnak hívni.

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:02:32

Lehet fogadni az egyik irodánál élőben :

megdugja 11.00
nemdugja 1.01

gangesz76 2011.02.19. 23:02:50

@genevieve: az jó:)Köszi:)

Unalmas ez a beszélgetés, mutathatnák a többieket is,az valszeg érdekesebb....

ILLETÉKES ELVTÁRSAK!!!!!MÁST IS MUTASSATOK NE CSAK A GIGIÉKET? KÖSZI!!!

maghozo 2011.02.19. 23:03:33

@K.Tomoceusz: Manapság meg divat ,hogy a tömbházakat is bekamerázzák . A lakok nézegethetik bentről a terepet .

Ezt a műsort is feleannyian néznék ha nem lengené körül időnként titok .

Virágék 2011.02.19. 23:04:13

Azért csak kimutatja Gigike a (ló)fogát!!

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:04:14

@natoth: hallottam ..jó volt.. de legalább nem volt benne ÚGYMOND

fraulein praxa 2011.02.19. 23:05:04

valahol félek, hogy odabent eközben, a többiek valami sokkal durvább bulit nyomatnak, mit tudom én, éva köpőversenyt rendez és szandál a célpont, mert áruló volt, vagy ilyesmi...

Ancilla 2011.02.19. 23:06:03

@K.Tomoceusz: Természetesen tudom, hogy ez egy szórakoztató műsor, csak ÉN nem ilyen céllal nézem. S miért ne nézhetném olyan szemszögből, ahogy én szeretném??

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:07:46

@maghozo: Szeretem a ráérő lakókat , akik egész nap kamerákon át nézegetik a házat . Volt ennek hagyományos változata kamerák nélkül , azokat öregasszonyok pótolják . Az fejlettebb típus volt , mert meg is beszélhették a látottakat .

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 23:08:04

@gidabiga:
Nem lehet véletlen! Meg hát valljuk be, valami csudálatosan néznének ki együtt az operabálon!

maghozo 2011.02.19. 23:08:34

@Ancilla: Csakis a saját szemszögedből nézheted ha szereted ha nem :)

gidabiga 2011.02.19. 23:09:19

@gangesz76:

na de élőben szakítást nem nézhetsz minden nap, főleg olyat, ahol az egyik fél úgy tűnik, észre sem veszi, hogy szakítanak vele :D

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 23:09:28

Ebből koptatás lesz, Jerzsi szűrét még odabent kiteszi Gigi. @fraulein praxa: Szerintem nem várja ki a só végét se.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 23:10:01

@K.Tomoceusz: És mindig jobban tudták a történéseket az érintetteknél. :):):):):)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 23:11:13

@Lone Starr: Akkor Jerzy megy a levesbe, Alekosz pedig újra bepróbálkozik Giginél.

gidabiga 2011.02.19. 23:11:24

@LadyCarambole:

vizuális típusként most elképzeltem és igen.
Alekosz baromira élvezné és a felsőbbrendűség tudatával nézne mindenkire :D

fraulein praxa 2011.02.19. 23:11:49

@Lone Starr:

nem lesz, koptatás VAN. csak jerzsy fájdalmasan lassú sebességgel veszi ezt tudomásul.

maghozo 2011.02.19. 23:11:51

Meg a temetéseken is sokan voltak .

gangesz76 2011.02.19. 23:12:46

@gidabiga: kölcsönösen azt mondják burkoltan, csak szerintem Gigi úgy gondolja hogy neki ez a pasi nem kell, Jerzsi meg úgy gondolja hogy Gigi kellene neki, de ha megtudja a múltját akkor majd dobja...aztán lehet hogy baromi nagyot tévedünk:)

Lone Starr (törölt) 2011.02.19. 23:13:06

@fraulein praxa: :) Bizonyos versenyeket csak Éva nyerhet, ha már egyszer egyetlen induló.

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:13:22

@Ancilla: Mese habbal . Bármilyen szakmai szemmel nézve nem lehetnél elfogult . Mondd azt , hogy a más szemszög azt jelenti , háttal nézel tévét . Azt mindenki elhiszi .

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.19. 23:13:26

Nocsak, vége az égig érő szerelemnek?
De hát mi történt? Mivel indokolt a Művésznő?

gangesz76 2011.02.19. 23:15:05

Nincs mit közvetíteni, ha néha van adás akkor is azt mutatják ahogy Gigi és Jerzsi nyolcvanadszor is rettentően rébuszokban beszélve ugyanazt a témát járják körbe...

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:15:29

@Peter_Cs: És kevesebb áramot fogyasztanak . Válság idején döntő szempont .

natoth 2011.02.19. 23:16:13

@LadyCarambole:
egy ideje ragozzák a semmit, olyasmi hogy bent nem tudják megismerni egymást hétköznapi szituációkban és majd kint biztos lesznek olyan dolgok, ami a másiknak nem tetszik

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:17:15

@gangesz76: Azért 15-20 perc bekerülhetne ebből az öf-ba . Az álompár-rajongóknak is joguk van a boldogsághoz .

jörgömös 2011.02.19. 23:17:54

Gigi a mai nap folyamán ébredt rá arra hogy dobni kellene Erzsit, vagy volt ennek vmi előzménye?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.19. 23:17:59

Attól tartok, a mai offline sem akadályoz meg minket egyéb elfoglaltságainkban.

natoth 2011.02.19. 23:18:45

@gangesz76:
más a bioritmusunk és elmegyünk egymás mellett, de most engedd meg, hogy megragadjam az alkalmat és megköszönjem az elmúlt pár hét éjszakai közvetítéseit. egy igazi góliát vagy a szememben... vagy dávid?

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:19:01

Nem bírta tovább . Magára rántotta Jerzyt . És a reggeli kollegák pont ezt hagyták ki .

gidabiga 2011.02.19. 23:19:49

@gangesz76:

ha pasi lennék nem kéne Gigi, nő vagyok, nem kéne Erzsi, én is szakítanék :D
nem véletlenül volt a múlt héten az az ötlete a Giginek, hogy mások előtt ne ölelkezzenek, mert a többieknek milyen rossz, ha látják, hogy ők boldogok.
hülye duma, de Erzsi bevette :D

Ancilla 2011.02.19. 23:19:56

@K.Tomoceusz: Azt egy szóval sem mondtam, hogy tudományos (szakmai)szempontból nézem. A szórakozás és a szakmaiság között azért van még néhány lépcsőfok.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.19. 23:20:57

Most már kimehet aki akar, csak szólni kell. Mit játsszák itt ezt a macsó dumát, hogy meg méretik magukat. Tiltsák ezt be, a Reteknél. Most már, volt az egyiknél is, meg a másiknál is, ki sírom magam a játékból, fejezzék ezt be !!! Aki nem bírja az legalább, vaja be, hogy szar gyenge. rosszul döntött, mikor be ment. Most meg még eljátsszák a nagy harcost, beszarás :((. Öröm lesz nézni, nekünk.Ahogy feladják a játékot.

dr. gernika 2011.02.19. 23:22:23

@genevieve: Én még mindig részrehajlónak éreztem Alekosz felé, valamint Évánál megengedhetett volna egy hangyányival több megvetést is.
Csodálom, hogy senki nem ugatta le azt a rüfkét, mikor képes volt megszólalni és még mindig saját magát mosni azután, amit Jerzy elmondott. Mély kussban kellett volna ülnie égő pofával.

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:23:07

@Ancilla: Én lelkes amatőr nőgyógyász vagyok . Nézhetem a zuhanykamerát más szempontból , mint a többi nyomoronc ?

redhaven 2011.02.19. 23:23:39

@gidabiga: ez a szerelem szobahőmérsékleten sem olvadt ki:)))

lowpitseegashpar 2011.02.19. 23:23:58

"az érdekes, fekete alapon fehér üzenetet hamarosan mély, személyes beszélgetéssel szakítjuk meg"

genevieve 2011.02.19. 23:24:34

@Drága IV gernika: mert kiválasztás volt is elvileg senki nem szólhat, csak ha kérdezik...csak lilu szólhatott rá akkor és ott

gangesz76 2011.02.19. 23:24:56

@K.Tomoceusz: annyi nem fog:)

@natoth: köszönöm szépen:)Hol góliát, hol dávid:)

@gidabiga: Az előbb Gigi azt mondta hogy vajon azért ennyire erősek az érzéseik mert be vannak zárva? Na ebben igaza volt, valószínűleg így van...nekem sem kellene egyik sem...bár mindegyikben látom azt ami becsülendő...

natoth 2011.02.19. 23:26:03

@lowpitseegashpar:
...de az semmi esetre sem tart fél percnél tovább

fraulein praxa 2011.02.19. 23:26:22

miért kell ezt a legelcseszettebb szakítást/lekoptatást evőr folyton megszakítani???

lowpitseegashpar 2011.02.19. 23:27:44

@natoth: mert a 140 fölötti IQ-val rendelkező szerkesztők azon nyomban észrevették a finom iróniát a hv-n :)
és igen, újabb pszichoanalízis

gangesz76 2011.02.19. 23:28:21

Nocsak, Ani és Alek beszédét mutatják, Ani azt beszéli hogy alacsony szinten éli meg az életet. Ani nyal Aleknak hogy az milyen magas szinten éli meg az életét.

gangesz76 2011.02.19. 23:29:32

Szandi unalmat és ürességet érez magában, Évának mondja az udvaron, Szandi kezd érzelmileg meghalni.

gangesz76 2011.02.19. 23:31:11

Azért rendesek a szerkesztők hogy teljesítették a kérésemet és több helyszínt is mutattak:)Tényleg köszi nekik!Már csak annyi apróságot szeretnék kérni hogy folyamatos legyen a közvetítés, köszi:)

Ancilla 2011.02.19. 23:31:43

@K.Tomoceusz: Te egy kedves, bölcs, sajátos humorú tribunus vagy, akiről igazában nem tudom, hogy a villalakókat bökdösi-e meg szívesebben avagy minket...

gangesz76 2011.02.19. 23:32:14

Béci nyert valami kvízjátékban, nyereményt kap,tortát.

nyanyanya 2011.02.19. 23:32:41

miert kaptak tortat? most kapcsoltam be

natoth 2011.02.19. 23:32:58

még mindig egészséghét van, hogy este fél 12-kor tortát kell enni?

jörgömös 2011.02.19. 23:33:07

@gangesz76: folyamatosan fogják mutatni az egyik sarkot az udvaron, konkrét dolgot kérj tőlük!

fraulein praxa 2011.02.19. 23:33:31

francba hogy nem egy rekesz bacardi...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:33:39

Laci: nem tudom, milyen torta. ÉDESSÉG!!!

fraulein praxa 2011.02.19. 23:34:18

laci milyen édes ahogy rendelkezik béla tortája fölött..:-

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:35:40

@Ancilla: Nem vagyok semmi rossz elrontója . Játszuk ezt úgy mint az életben . Te vagy a villa szakmai tudora én a zuhanyzóé . Egymást a legnagyobb szakembernek tartjuk min. európai színvonalúnak . A többieket meg egyszerűen kiröhögjük a szánalmas bejegyzéseikkel együtt .

genevieve 2011.02.19. 23:35:58

@gangesz76: megmondtam, vagy megmondtam, hogy az rtl figyeli a blogokat:-D

fraulein praxa 2011.02.19. 23:36:10

gombi úgy eszik, mint egy szomáliai polgárháborús szökevény gyerek..

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:36:19

Gombi rárepült a kajára. Éváét is fel akarja zabálni, a sajátja után.

Laci: az íze se sz@r!

nyanyanya 2011.02.19. 23:36:26

Gombival mivan hogy igy habzsol??

Atok 2011.02.19. 23:36:42

Gombi nagyon gusztan eszik

gangesz76 2011.02.19. 23:36:58

@jörgömös: oké:)

KEDVES SZERKESZTŐK!KÉRLEK BENNETEKET HOGY FOLYAMATOS LEGYEN A KÖZVETÍTÉS ÉS MINDIG AZT MUTASSÁTOK, AHOL A LEGÉRDEKESEBB KOMMUNIKÁCIÓ FOLYIK A VILLALAKÓK KÖZÖTT.KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

Remélem így már jó lesz...

@fraulein praxa: annak ők is jobban örültek volna:)

Lanois 2011.02.19. 23:37:04

@Ancilla: Azt azért biztos nem gondolhatta, hogy a mosókonyhában nincsen kamera. Ez ugyanaz, mint amit az Oli csinált. Ő nem törölközőt tett fel, hanem elfordult a kamerától. Ha nem látod be a hasonlóságot, akkor a szerelem téged is elvakított. De nincsen ezzel semmi baj.

Ancilla 2011.02.19. 23:37:05

@Ari11: Az tenné be csak az ajtót az RTL-nek, ha aki akar csak úgy kimenne. Vége lenne a műsornak két hónappal korábban a tervezettnél. Már Szandikánál is többszörös kegyelmet gyakoroltak, hogy ki ne kelljen zárni. Legalább a párbajok kicsit felkavarják a kedélyeket, és emelik a nézettséget. Nem beszélve az sms-ekből befolyó összegekről.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:37:39

Laci kizárólag felszólító módban tud beszélni.

Éva jobban szereti a sósat, mint az édeset.

gangesz76 2011.02.19. 23:37:40

Alek nem tortázik, ő sörözik.

fraulein praxa 2011.02.19. 23:38:30

@gangesz76:

felőlem betolhatták volna nekik még charlie bácsi megmaradt kokainkészletét is...:D

gidabiga 2011.02.19. 23:38:36

az a kockás ing, csíkos nyakkendő kombó Alekon, mindent visz :D
de ő tudja viselni :D
Laci hogy felélénkült, hogy lehet végre ennyi :D

gangesz76 2011.02.19. 23:38:48

@genevieve: Igen, így lehet:)Sőt, szerintem vannak olyan szerkesztők akik a kedvünkért megteszik amit kérünk és olyanok akik nem...

jörgömös 2011.02.19. 23:38:56

@gangesz76: tökéletes! :)
már csak nyitott falakra kell találnod és minden rendben lesz

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:38:56

Éva szerint volt valami verekedés...

gangesz76 2011.02.19. 23:40:05

@fraulein praxa: nekem mindegy mit tolnak be, csak legyen valami...a tegnapi ütött de keményen:)

Ancilla 2011.02.19. 23:40:26

@K.Tomoceusz: Bocsi, de én szeretem a többi kommentelőt is, kivéve azokat, akik miatt majdnem végleg kimentem a villából.

fraulein praxa 2011.02.19. 23:41:09

laci egy kibeb*szott konyhamalac...

genevieve 2011.02.19. 23:41:57

@gangesz76: fogalmazzunk úgy, hogy ismerek pár marketing fogást:-)

gangesz76 2011.02.19. 23:42:02

Laci minden csaja hízott mellette mert folyton etette őket.

jörgömös 2011.02.19. 23:42:10

@King of Shadows: ezt már többször mondták, csak akkor mindig lelőtték az adást

Ancilla 2011.02.19. 23:42:53

@Lanois: És azt nem tudod elképzelni, hogy akkor, ott tényleg elérzékenyült???? Miért kell mindig a rosszat feltételezni? Egy férfi általában elfordul, elvonul mások elől, ha sír. Béci nem tudott olyan helyre elmenni, ahol nem látják, ezért takarta el az arcát.

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:43:09

@Ancilla: Akkor jönnek a szakmai kérdések . Miért visznek be tortát a szépen fogyásnak indult Szandikának ?

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:45:03

Béci alsógatyáját el kéne homályosítani

genevieve 2011.02.19. 23:45:08

@gangesz76: ez az egyik, hogy figyelik a blogot:-)

másik, hogy regisztrálnak egy-két névvel és hergelik a népet pro és kontra:-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:45:43

Éva Gigit próbálja rendbe kapni lelkileg.

gangesz76 2011.02.19. 23:46:13

Most viszik ki a jelölőtáblát a raktárba,Gigitől Éva átvállalja a konyhát mert az hulla, nincs jó, most a két csaj beosztja ki mit csináljon.

gidabiga 2011.02.19. 23:46:49

@King of Shadows:

a tánc szó nem is hangzott el?
mielőtt Éva mondta Lacinak, hogy jól nyomta? :)

szerintem én is kiveszek egy szabadnapot, mint Hajni :D

gangesz76 2011.02.19. 23:47:25

@genevieve: teljesen elképzelhető, lehet hogy külön embereket vettek fel erre...de nem hergelődünk azért sem mert az unnaturális lenne:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:48:59

Alek új életet kezdeni ment be, teljesen más ... szisztematika szerint akar működni.

gangesz76 2011.02.19. 23:49:17

Alek új életet kezdeni jött be ide, ugyanúgy akar élni ahogy eddig de mégis máshogy.Éva hajolgat Laci helyett.Laci tegnap óta nem szedi a gyógyszereit.

jörgömös 2011.02.19. 23:49:20

Éva ennyire be van szarva a párbajtól, hogy már takarítást is vállal?

genevieve 2011.02.19. 23:49:28

@gangesz76: szerintem is jobb a naiv tudatlanság:-)

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:49:35

@Ancilla: Bosszúból nem árulom el melyik csak három hetes terhes .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:50:30

@gidabiga: Nem tudom, lehet, hogy elhangzott. :)

Csak a verekedésre felkaptam a fejem, mert azt nem lehet, ugye. Táncolni viszont igen...

lowpitseegashpar 2011.02.19. 23:51:15

@genevieve: @gangesz76: az alapján, hogy milyen embereket válogattak be a villába, szerintem nem fizetnek külön agitátorokat, csak olyan skizofréneket/disszociatívokat kerestek, akik elhiszik magukról, hogy ők fizetett retek-agitátorok. költséghatékonyság rulez

gidabiga 2011.02.19. 23:52:03

@King of Shadows:

szerintem fáradt vagyok, már össze-vissza hallok mindent.
lehet, ezt is csak a hangok mondták :)))

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:53:16

@lowpitseegashpar: Ez így nem sportszerű . Áruld el hányadik rostán estél ki .

gidabiga 2011.02.19. 23:53:39

milyen lehet az a 3 méteres agyagszobrász? :D Anikó blikket olvas

genevieve 2011.02.19. 23:54:34

@lowpitseegashpar: hja, kemény szakma ez.....
nehéz már új dolgokat mutatni a mai világban

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:54:45

@jörgömös: Én a tegnapi játék után azt hiszem értem, hogy mit miért csinál.

Egyébként egészen megkedveltem majdnem mindegyiküket. Csak Lacival és Szundival nem tudnék elbeszélgetni... :)

fraulein praxa 2011.02.19. 23:55:01

szerintem lacinak szivatásból küldenek ilyen üziket..

"ez nem a tordas?" lol

K Tomoceusz 2011.02.19. 23:56:17

Béci , nem vagy undorító .

Ezeknek a levélíróknak is van stílusa

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.19. 23:57:08

Ani: "Jui-jitsu". Az nem Jiu-jitsu? :O

fraulein praxa 2011.02.19. 23:57:19

" éva! igyál kevesebbet" :-DDD

lowpitseegashpar 2011.02.19. 23:58:09

@K.Tomoceusz: az intelligenciatesztem pozitív lett, a pornótesztem meg negatív, úgyhogy a legelsőn

jörgömös 2011.02.19. 23:59:53

@King of Shadows: izé, beszart? jó helyen kapirgálok?

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:01:37

@lowpitseegashpar: Most miattad egy fél órát fogok gondolkodni , hogy pornótesztben a pozitív vagy a negatív a jobb .

gangesz76 2011.02.20. 00:02:21

@King of Shadows: szerintem is az, pedig Laci megerősítette neki hogy jól mondta:)

gangesz76 2011.02.20. 00:03:16

@gidabiga: éppen most akartam tőle megkérdezni mit jelent, mire rájöttem:)tényleg jó:)

gidabiga 2011.02.20. 00:03:47

@K.Tomoceusz:

miért nincs itt lájk gomb? :D

jörgömös 2011.02.20. 00:05:07

@gangesz76: vagy Laci akkora kamu nagymester, hogy maga sem tudja hogy milyen sportot űz

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:05:56

@gidabiga: Még nagyobb baj , hogy nem fogja megmondani a választ .

gidabiga 2011.02.20. 00:05:59

@gangesz76:
@King of Shadows:

én Jiu-jitsu-t értettem, de mint tudjuk, az nem jelent semmit :D

gidabiga 2011.02.20. 00:06:51

@K.Tomoceusz:

ő is gondolkodik rajta fél órát :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:07:13

@jörgömös: Részben az is. De szerintem egész életében külső kontrollra hagyatkozott, és ezért nem képes visszafogni magát. Ott, a villában egy olyan helyzetbe került, ahol kénytelen lesz elsajátítani némi önkontrollt, ami nem kis feladat.

Szerintem Gigivel sem utálják egymást, csak meg akarják tartani a "tááávolságot", az esetleges párbajuk miatt. Mindkettőjüknek sokkal könnyebb lesz, ha nem engedik meg maguknak, hogy megszeressék egymást... :)

gangesz76 2011.02.20. 00:07:23

@K.Tomoceusz: a pozitív...MEGba...hatnak téged ha bekerülsz???:)

lowpitseegashpar 2011.02.20. 00:08:08

@gidabiga: köszi, Sarq és te jöttetek rá, ki is vagyok valójában :)
@K.Tomoceusz: önmagában még egyik se, a kombinációval volt gond, ha érted, mire gondolok

gangesz76 2011.02.20. 00:08:49

@jörgömös: hosszútávőlázárlászlózást...

@gidabiga: de mi ketten értettünk mást, úgyhogy le vagy szavazva:)

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:09:11

@gangesz76: Van ennyire kiéhezett manus odabent ? Legalább főzni tud ?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:09:48

@gangesz76: Azért lepődtem meg én is. :D

@gidabiga: lehet, hogy én hallottam rosszul. Majd, ha felkerül az indára, vissza lehet nézni... :)

gidabiga 2011.02.20. 00:12:04

@gangesz76:

oké :D
@King of Shadows:

naneee, annyit nem ér az egész :D
nekem biztos nem :)

Megdobbent 2011.02.20. 00:12:21

Szerkesztok: bizonyitando az itteni gyanukat a kovetkezot javaslom. UGY JOJJON VISSZA AZ ADAS MOST, HOGY A KAMERA EGY TETSZOLEGES ZOLD NOVENYT MUTAT, ANIKO MIKROPORTJANAK HANGSAVJAVAL :) Akkor dobok egy szolid hatast en is ;)

dr. gernika 2011.02.20. 00:13:12

@Ancilla: Így van, én nem is értem, egyesek miért hiszik azt, hogy külső nyomásra vállalta a jelöltséget. Még Alekoszt is kérte, hogy jelölje, vagy vigye ki (már nem emlékszem), az meg kiröhögte.

jörgömös 2011.02.20. 00:14:33

@King of Shadows: túlmisztifikálod a dolgot. Éva minél tovább bent akar maradni, nem érdekli más. Ehhez pedig kerülnie kell a párbajt, amihez muszáj lesz segget nyalni.

dr. gernika 2011.02.20. 00:14:42

@genevieve: Ja értem (elég rapszodikusan követem, ezt sem néztem, csak hallgattam sminkelés közben). Ez esetben nem értem, hogy nem rúgta bokán és nem nézett rá rosszallóan senki.

Lanois 2011.02.20. 00:15:09

@Ancilla: Mert Béci maga mondta a fürdőben, hogy nem érti, hogy aki erős és nem picsog annyit, az nem kap olyan támogató sms-eket, mint aki gyenge és sírdogál. És utána mondta, hogy ha ez kell, akkor ő is tud picsogni. Szóval ez így nem annyira spontánnak tűnik nekem.

gangesz76 2011.02.20. 00:15:20

@K.Tomoceusz: tuti van:)

@King of Shadows: Különben is azt mondta a Laci tortaevés közben hogy jövő héttől brutál lesz és figyeljék meg hogy majd ő milyen lesz...de már oda sem figyeltem, annyiszor mondott ilyeneket, mindenesetre se a csata,se a harc szó nem volt benne a mondatába:)

genevieve 2011.02.20. 00:17:20

@Lanois: azt hisze a törölközős sirdogálás az előtt volt, hogy ezt mondta

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:19:04

@gangesz76: Burkolt buzi témakörben is gyenge vagyok . Legközelebb is kelleni fog fél óra .

MegLepke 2011.02.20. 00:20:50

Érdemes volt benyomnom az élőt. Hamarosan folytatódik...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:21:28

@jörgömös: Lehet. Az is lehet, hogy túl sokat látok bennük, mert megkedveltem őket. :) Mondjuk én továbbra is sokkal érzékenyebbnek látom őket, mint amilyennek mutatják magukat. Igazi érzelmeket meg nem mernek mutatni, mert az ... WEAKNESS! :)

@gangesz76: A kiválasztáson elhangzott tőle, a "harcol", szóval ma már letudta a napi legalább egy agresszív benyögését. Gondolom a többiért túlórapénzt kért, de nem kapott... :D

gangesz76 2011.02.20. 00:21:40

@K.Tomoceusz: én sem vagyok járatos benne szerencsére, szerintem inkább ne is akarj bekerülni, jobban jársz:)

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:22:00

@Lanois: Béci azzal az alsógatyával már úgyis elvesztette at irigy manusok szavazatait . Zokoghat nyugodtan .

gidabiga 2011.02.20. 00:22:16

@gangesz76:

legalább számháborúznának, ha harc, akkor legyen harc :D

( retek, nem ellopni az ötletet )

gangesz76 2011.02.20. 00:24:08

@gidabiga: ilyen könnyen feladod?:)

@King of Shadows: majd holnap bepótolja...

Szandál Bécivel beszélget a hálóban.Szandi kedvtelen, nincs kedve semmihez és unatkozik,érzelmileg nem érdekli semmi, nem röhög, nem vitázik.Bécinek is hiányzik a kinti élet már.

gidabiga 2011.02.20. 00:25:57

@gangesz76:

álmos vagyok, ilyenkor nem vitatkozom :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:27:59

Béci és Szandi lelkizett, Éva rikácsolt a háttérben...

gangesz76 2011.02.20. 00:28:10

@gidabiga: pedig akkor legalább lenne valami, mióta Olivér kint van, semmi jó feladatuk nem volt...

Nem is akarlak hergelni:)

Éva kint sikítozott, nem lehetett érteni mit, de rögtön elment a kép...

gangesz76 2011.02.20. 00:29:06

egy nő teli torokból üvöltözött be Aleknak, nem tudni mit...

gangesz76 2011.02.20. 00:30:11

A hamutartóban kb.500 csikk van...Aleknak pálesz vagy konyak kellene mert a sörök meg a borok lenyomják őket...

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:30:20

@King of Shadows: Lelkizett ? Béci most kezdett jó témába . Mit csinál a kinti életben , amikor épp nem alszik . Csak elkapták a képet .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:30:37

Évi: Anival most lementem egy olyan szintre, ami ... ami nagyon jól esik. :)

Aleknak húz a háta, és jó volna neki némi "pááálinka", mert azok a sörök és borok ... lenyomják.

-Sarq- 2011.02.20. 00:30:50

estét!
Visszaolvastam a kiválasztás közbeni kommenteket. Senkinek nem tűnt fel Alekosz feje, amikor Béci rátette Gombira a jelet? Ijedtség, zavarodottság, "hűbazmeg, ezek most megszopatnak minket" látszott rajta.

MegLepke 2011.02.20. 00:31:01

Na újra kezdem: Kedves Szerkesztő Mókucik! Ha adást nem adtok, legalább mondjátok be, hogy: Lepke, mikroport! Jó napom lesz, télleg! Viszont ez a fél perc onine, 5 perc offline rossz hatással van az idegrendszeremre...

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:32:17

@gangesz76: Megrázó jelenet volt tegnap Alek sörrel a kezében . Méltatlan egy vezérhímhez .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:33:38

@K.Tomoceusz: Az érdekes. Ezexerint másoknál, máskor szűnik meg a közvetítés mint nálam. :O Máskor is volt már ilyen...

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:33:46

@-Sarq-: Aleknak annyi . Spárta lenyomja mint a levelet .

gangesz76 2011.02.20. 00:34:07

@K.Tomoceusz: Konyakkal elegánsabb lett volna, bár nekem aztán nem egy vezérhím jut eszembe Alekról:)Mondjuk a többi hímről sem...

gidabiga 2011.02.20. 00:35:41

@gangesz76:

én megbolondulnék
nekünk is rossz, hogy ezek ott bent halálra unják magukat.

és nem idegelsz :D

Lanois 2011.02.20. 00:35:54

@genevieve: A Gigié volt előtte, a Bécié utána.

@K.Tomoceusz: L

@Peter_Cs: Ezt értem?

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:36:31

@King of Shadows: Van ilyen . Sok furcsaság volt már nálunk házon belül is ezzel .

jörgömös 2011.02.20. 00:37:01

Végre egy értelmes szerkesztő!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:37:20

Az operatőr Ani lábai közé akar zoomolni, de útban vannak a testápolók...

Trevlovics 2011.02.20. 00:37:42

na éva megúszta. bár nagyon szeretném, hogy ernő letáborozzon a villa mellett és 3 napig duruzsolja gombi fülébe, hogy ne alekoszt, hanem évát vigye.

gangesz76 2011.02.20. 00:38:13

@gidabiga: nekünk rosszabb mint nekik, mert csak egy fekete képernyőt kapunk fehér felirattal,ők meg legalább veszekedhetnek:)

akkor jó:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 00:39:39

@Lanois: Kellene! GYK.: Szánakozva röhögök azon, hogy Béluska kurvanagy egója kapott egy kis leépítést.

gidabiga 2011.02.20. 00:40:24

Éva feltűnően leszedáltnak látszik :D
( most nem, mert most nincs kép )

reccs 2011.02.20. 00:41:33

@Peter_Cs: Benn éppen Éván szánakozik mindenki, ahogy elnézem.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 00:44:35

@Trevlovics: Az abban az esetben lenne csak jó, ha utána lenne egy háromszoros párbajgyőztes!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:45:06

Éva a leopárdmintás fehérneműjében. Csak reggel szokott fürdeni.

gidabiga 2011.02.20. 00:45:55

nekem ennyi elég volt mára, megyek az ágyamba.

majd reggel elolvasom, hogy milyen pózban aludtak és ki beszélt álmában és mit :D
jó éjt mindenkinek! :D

Trevlovics 2011.02.20. 00:46:24

@Peter_Cs: én igazán nem akarok neked rosszat, de semmiképp ne legyen. két napig megcsinálok neked bármit bármivel törlesztésképp, csak működjön már végre valami erkölcsi alapú evolúció

genevieve 2011.02.20. 00:47:22

@Trevlovics: ez egy felelőtlen igéret volt:-)

-Sarq- 2011.02.20. 00:48:42

@Peter_Cs: Az Évikéd manapság legfeljebb a zöldségpiacon nyerne párbajt.

Trevlovics 2011.02.20. 00:48:48

@genevieve: igaz, de ha peter cs évát szereti, biztos nem veszi zokon, ha később letagadom :)

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:49:57

@Peter_Cs: Így van . Háromszoros tribumus , a vv-k történelmében elöször . Mellette százalékos csúcstartó . Van még valami csúcs , amit Évánk még nem ért el ?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:51:54

Alek szomorkodik, üveggel a kezében.

Trevlovics 2011.02.20. 00:52:09

alekosz egész nap cipőben van? nemegésségtelen az a lábnak?

lowpitseegashpar 2011.02.20. 00:52:17

Anikó elfogyasztott egy fél dezodort, ruhán keresztül természetesen :)

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:52:44

Éva sem bírta tovább . Szépen lefürdött és leteperte Alekot . Kép el .

Trevlovics 2011.02.20. 00:53:28

remélem még szerda előtt közlik alekosszal, hogy ő kapta a nagy nézői ölelést (azaz ő a legnépszerűbb most) és gombi átgondolja ezt a pár/agybaj

K Tomoceusz 2011.02.20. 00:54:35

@Trevlovics: Állítólag mindenkinek rohad odabent a talpa . Gumicsizmája nincs odabent .

MegLepke 2011.02.20. 00:54:38

Jézus! Alek atlétában és nőiesen keresztbe tett lábbal beszél Anikóval. Hogy mit, arra nem tudok figyelni...

Trevlovics 2011.02.20. 00:55:17

alekosz valamiről beszél, hogy micsoda lehetőségek nyílnak meg és meg tudod csinálni saját magaddal, csak egy kis fantázia kell hozzá gyanús, hogy a maszturbálás a téma

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:55:42

Ani hisz a földönkívüliekben, meg az ilyesmikben.

Trevlovics 2011.02.20. 00:56:04

@K.Tomoceusz: valami laza papucs jobbat tenne a lábának.

gangesz76 2011.02.20. 00:56:08

Alek Anit fárasztj, a sakk misztikus oldaláról beszél neki.

-Sarq- 2011.02.20. 00:56:40

@Trevlovics: UTánozhatatlan ez az elegancia a fehér atlétatrikóban, a port vállpántjával és sörrel a kézben.

Trevlovics 2011.02.20. 00:56:42

alekosz szerint harminc.... hatvannégy figura van fenn a sakktáblán, vagyis na mindegy

MegLepke 2011.02.20. 00:56:56

Jujj, aszongya 64 figura van fent! Aleeeek! akkor tele lenne a tábla szívem!

jörgömös 2011.02.20. 00:56:57

Alek a sakkról fog beszélni, én meg pillanatokon belül mattot kapok.

Trevlovics 2011.02.20. 00:57:48

alekosz szerint a sakk variációk száma végtelen. anikó szerint véges, alekosz szerint végtelen

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:57:54

Ani tud sakkozni.

Alek szerint az első lépés előtt a variációk száma körülbelül nyolc ... száááz. A sokadik lépés után a lehetséges variációk száma meghaladja az univerzumban található atomok számát.

gangesz76 2011.02.20. 00:58:11

a sakkvariációk számáról beszél...az egyetlen dolog a természeti dolgokon kívül a sakkvariációk száma

MegLepke 2011.02.20. 00:58:33

Esküszöm, a 10 éves keresztfiam leverné ezt a sakkbajnokot! (ő is sakkozik ám - már a kereszfiam!)

jörgömös 2011.02.20. 00:58:54

kábé most úgy nézek mint Anikó!

Trevlovics 2011.02.20. 00:59:10

alekosz szerint, ha egyik fél sem hibázik, akkor csak döntetlen lehet a sakkjátszma eredménye. anikó szerint ez logikus

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 00:59:29

Alek: Ha egyik fél sem hibázik, csak döntetlen lehet a vége. Szerintem nem is ember találta ki!

gangesz76 2011.02.20. 00:59:31

Alek szerint a sakkot nem ember találta ki...:D

Trevlovics 2011.02.20. 00:59:39

a sakkot nem találhatta ki ember, gondolja alekosz

-Sarq- 2011.02.20. 01:00:02

Alek most cáfolja meg az emberi civilizációt.

MegLepke 2011.02.20. 01:00:42

ÚrisTN! Hát mingyá tökön szúrom magam, pedig olyanom nincs is! Azonnal fejezzék be ezt a témát! Alek olyan böszmeségeket mond barokkos körmondatokban, hogy körbepördülök párat kínomban a tengelyem körül. Ééééés ismeri a paradoxon szót. Persze nem jó helyen használja.

Flood 2011.02.20. 01:00:53

Ezt a vetítést, öcsém! :DDD

Trevlovics 2011.02.20. 01:00:56

vajon hol az a határ, amit már kitalálhatott ember. a snapszlit kitalálhatta ember? ez nagyon érdekes probléma. arra jutottam, hogy a fogócskát sem találhatta ki ember. végtelen számú lehetőség van benne, hogy merre futhatsz.

Trevlovics 2011.02.20. 01:01:54

bill gates fejleszti a világon a legszuperebb processzorokat, és a legújabbakat mindig sakkgépen próbálja ki

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:01:56

Alek szerint a Bll Gates fejleszti az új mikroprocesszorokat (szerintem meg a Microsoft, de mindegy).

MegLepke 2011.02.20. 01:01:57

@Peter_Cs: Nekem erre nincs beépítve az idegrendszerem. Bill Gates-ről beszél, persze az összes jelzője felsőfokú - ahogy mindig. Mikroprocesszor. OMG!!!!

gangesz76 2011.02.20. 01:02:03

ez kééééész,fetrengek:DDDD

Flood 2011.02.20. 01:02:36

Ani erre köpni-nyelni sem tud :D

-Sarq- 2011.02.20. 01:02:42

@MegLepke: Egy Anikónak ilyennel is lehet vetíteni.

jörgömös 2011.02.20. 01:02:46

Ani, inkább menj aludni, jobban jársz!

Flood 2011.02.20. 01:03:33

@King of Shadows: a MS nem csak szoftvereket csinál?

Atok 2011.02.20. 01:03:42

Ugy latszik ez a hablaty meg a kamerat is kikeszitette

Trevlovics 2011.02.20. 01:04:15

@Peter_Cs: igazán nem akarlak elkeseríteni, de szerintem ha ott az éva, akkor erre helyeselt volna, hogy igen, alekosznak igaza van és ezt ő is hallotta

gangesz76 2011.02.20. 01:04:24

Alekhoz képest Sebeők kutyafasza...D

MegLepke 2011.02.20. 01:04:29

@-Sarq-: nem annyira buta az a lány. Próbálja elterelni a témát, de nem megy neki.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:05:28

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): De, csak elgépeltem. :) Meg amúgy sem egyetlen ember fejleszti azokat a procikat. És nem is egyetlen cég. :)

-Sarq- 2011.02.20. 01:05:47

És akkor Anikó benyögi a földhözragadt kérdést, hogy mióta sakkozol. Persze hogy elveszik a képet, ez a szerencsétlen meggyalázott egy korszakos eszmefuttatást!

jörgömös 2011.02.20. 01:05:58

Követelem hogy mutassák Alekosz fejtegetését a sakkról és a természetfelettiről!

MegLepke 2011.02.20. 01:05:58

@gangesz76: :DDDDDDDDDDDDDD

@Trevlovics: csak taktikai okokból!

gangesz76 2011.02.20. 01:06:35

Ani nem tudná emlékezetből lerajzolni a villát

Flood 2011.02.20. 01:07:16

@Atok: Kár, pedig most kivételesen tök jól szórakoztam :D

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:07:17

@Trevlovics: Ezt a fogócska kérdést megbeszélhetnéd odabent a sráccal , mint meglepetésvendég . Lesz itt nézettségi adat meg minden .

gangesz76 2011.02.20. 01:07:58

Anit idegesítik az ablakok, Alek meg csodálja őket, felvidítják őt, szeret beléjük nézni.

MegLepke 2011.02.20. 01:08:36

@Peter_Cs: hát igen.

Anikó pisil. Én is.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:08:41

Aninak mindig, mindent tudnia kell, Alek szerint ez egy nagyon klassz dolog.

gangesz76 2011.02.20. 01:09:55

Éva Blikket olvas, kérdezi Alekot hol jártak Anival, mire az azt mondja hogy olyan szinteken ahova Éva nem követheti őket

-Sarq- 2011.02.20. 01:09:58

Megjött Kazal, kép el.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:10:48

@Peter_Cs: És hazudik reggel, délben meg este! Lesznek párbajok! Lesznek!!! Lesznek konfliktusok is! Lesznek!!!

:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:11:30

Évát nem vonzzák a halak, nem érdekli az akvárium.

Trevlovics 2011.02.20. 01:12:08

alekosz az akváriumról szeretne beszélni, de éva böszme és nem érti, hogy neki most érdeklődő hallgatósának kéne lennie.

gangesz76 2011.02.20. 01:12:31

Alek a halakat számolja az akváriumban, Évát nem vonzza az akvárium, Aleknek tetszik mert minden megvan benne ami az ember hangulatát feldobhatja,rá akarja beszélni Évát hogy szerezzen be akváriumot.Éva meg akarja etetni Alekot.

gangesz76 2011.02.20. 01:13:29

Éva megitta a borát, most söröznek Alekkal.Alek felszólítja hogy ellenőrizze a sminkjét.

MegLepke 2011.02.20. 01:14:04

Emlékeztek, mikor Alek fejtegette Olinak, hogy ő aztán a hónalját sosem szőrteleníti, mert így fogadják el? Na most sima a hónalja...

Ahogy Éva a köpésről beszél, elveszik az adást. HALLO! MI VAN?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:15:41

@MegLepke: Off: majd átmegyünk a másikba, ha üresjárat, vagy (t)error lesz?

Trevlovics 2011.02.20. 01:15:43

éva szerint a horribilis az pozitív, anikó szerint nem, mert horrorisztikus

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:16:53

Éva fülét azóta az a fülbevaló ékesíti, amióta bejött.

gangesz76 2011.02.20. 01:17:41

Alek most vette észre Éva 3 hónapja hordott fülbevalóját,Éva Alekkal kompatibilis síkban van, 6 deci bort ivott meg, reklámozza vadiúj combjait.

Flood 2011.02.20. 01:17:59

Éva visszautasított az alkoholt!
Na ez tényleg médiatörténeti pillanat volt :D

MegLepke 2011.02.20. 01:18:40

@King of Shadows: Én sokat vagyok ott. és sokat frissítek.:)

gangesz76 2011.02.20. 01:19:56

Kielemzik a negatív sms-eket.Alek felfedezte a homlokráncait.

MegLepke 2011.02.20. 01:20:40

@-Sarq-: Remekül.:) Viszont télleg, most Éva mondta a köpést és elvették az adást. Most már jó lenne megmagyarázni, miért???? Akkor megérteném, ha a köpést nem mutatták volna. De mutattátok édeseim. Nem értem a logikátokat...

-Sarq- 2011.02.20. 01:21:37

Szerintem valami beteg elme irányítja a cenzúrát.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:21:52

Éva kedvenc filmje az "Elfújta a szél".

Atok 2011.02.20. 01:21:57

Eva kendevenc filmje az Elfujta a szel

-Sarq- 2011.02.20. 01:22:12

Már a Ben Hur is tabu?

Flood 2011.02.20. 01:23:40

A faszé kell 2 percenként lelőni az online-t???
Itt olvassák a kommenteket a szerkesztők és ezzel akarnak szopatni? Hát akkor innen üzenem nektek, h nyaljátok meg a golyóimat!

Atok 2011.02.20. 01:24:36

Charlton Heston nem jatszik az Elfujta a szelben, vagy de?

gangesz76 2011.02.20. 01:24:52

Jesszus, Éva szerint Charlton Heston játszott az Elfújta a szél-ben, mire Alek fellelkesül hogy a Ben Hur-ban is ő játszott, kép el....

Az Elfújta a szél-ben Clark Gable játszott...csak a rend kedvéért..

gangesz76 2011.02.20. 01:27:40

Filmekről beszélgetnek, Éva, Alek, Ani.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:28:02

Évának vadiúj combjai vannak, Aninak meg vadiúj feneke.

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:28:24

@MegLepke: Nem könnyű . Az a kurvaanyázás se lett kibeszélve rendesen , pedig bejátszották nekik a jelenetet . Gigink arcán látszott , hogy bukta lesz , aztán egy büdös szót se mondott senki . Lehet , hogy cserébe mutatta be cickóit . Nagy taktikázás van mindenütt .

lowpitseegashpar 2011.02.20. 01:29:21

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): erre bizonyára azt fogják mondani, amit Ms. Csókszondákó: "hát vedd elő" :D

Flood 2011.02.20. 01:29:38

Na jó, engem tovább nem szivattok, inkább alszok. Szarabb ez az online, mint korábban volt!

gangesz76 2011.02.20. 01:29:51

Megyek, semmi értelme maradnom arra a fél órára,jó éjt!

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:31:02

@King of Shadows: Megtartották a fotosop változatot mert megtetszett nekik .

Flood 2011.02.20. 01:31:14

@lowpitseegashpar: Vááá, Miss Csokszondákó, ezen most nagyon jót röhögtem :DDDD
Hú de régen láttam már SP-ot :(

-Sarq- 2011.02.20. 01:32:36

Ti is a szüleitek szerelméből szövődtetek?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:33:01

Éva: a függetlenségi háborúban játszódik, mikor észak és dél volt...
*kép el*

gangesz76 2011.02.20. 01:33:07

"gyönyörű szerelmükből szövődött ez a kislány" by Éva

ezt még muszáj volt, jó éjt:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 01:33:16

Éva mondja: Haj-rá!!! - Alekosz már kopaszodik, nem meki szól?! :):):):):):)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:33:58

A cenzor próbálta megmenteni Évit egy hatalmas égéstől. :D

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:34:39

@King of Shadows: Elment az adás . Nem tudtam megnézni van-e rajta bilincs .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:36:49

@K.Tomoceusz: Biztos, hogy nincs, bilincsben ugyanis nem tudná végrehajtani a nagy néző öl(el)ést. :D

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:38:09

Most már tuti hogy van valami földönkívüli a levegőben . Jerzy olvas .

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:39:37

@King of Shadows: Azt se értem . Miért Alekoszt és Anikót akarják ölelgetni ?

Atok 2011.02.20. 01:40:21

Eva rajott, h megsem Heston jatszik az Elfujta a szelben

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:41:50

@K.Tomoceusz: Ha feltételezzük, hogy a nézők tényleg úgy szavaztak, nem tudom. Ha viszont azt, hogy az RTL beleavatkozott, akkor már értem.

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:43:09

@King of Shadows: Akkor miért nem Szandika ? A beleavatkozott Alekot se értem .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:43:29

Éva nem vinne el tárgyi dolgot a villából. Szerinte minden embernek vannak olyan dolgai, hogy emlékszik dolgokra...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:45:03

@K.Tomoceusz: Gondolom beadják nekik, aztán megmondják a Gombárnak, hogy mégse Alekot, vagy Anit vigye.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:46:57

Alek szerette volna a múltbeli sérelmit ... megtorolni, de Évi felismerte a veszélyt. Ennyi!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:48:13

Éva: lehet, hogy azt gondolják a nézők, hogy viselkedjünk úgy, ahogy, és én próbálok is. Éva vízöntő...

Trevlovics 2011.02.20. 01:50:31

éva szerint ő az egyetlen olyan embe 8már alekoszt leszámítva gondolom) aki élvezi a bentlétet

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:50:40

@King of Shadows: Alek bátor húzás lenne . Anikót a Ráczék szeretnék odakint tudni , rábeszélhetik . Éva és Szandika se gyengébb Gombinál . Hozzá még az rtl érdeke .

Gombinknak kb 164 órája van még a villában .

Atok 2011.02.20. 01:51:20

@King of Shadows: Elismeresem, hogy te ezt az eszmecseret kovetni tudod...

Trevlovics 2011.02.20. 01:51:41

@Trevlovics: ehhez azt tudom hozzátenni, hogy nagyon igaza lehet, plusz még hozzávehetjük a kintieket is (peter cs-t leszámítva) éva az egyetlen, aki élvezi, hogy éva bent van

K Tomoceusz 2011.02.20. 01:54:00

@Trevlovics: Éva szövegeinél kéne megjelennie az álomképeknek , amiket Olinál bejátszottak . El tudom képzelni mikre gondol a csaj miközben beszél , de jó lenne látni is .

Trevlovics 2011.02.20. 01:55:39

@K.Tomoceusz: engem olyan szempontból érdekel, hogy folyton a megítélésén dolgozik-e, vagy néha tényleg elhiszi ő is amit mond.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 01:55:48

Évi: itt sír szegény Gigi, én tényleg nagyon sajnálom, mert nem hagyják aludni.

Trevlovics 2011.02.20. 01:57:50

@King of Shadows: hozzátette még, hogy de ő meg napi három órákat alszik és pánikkal jött be és elvágták a közve

Trevlovics 2011.02.20. 02:01:04

@Peter_Cs: ízlés dolga. szerintem éva maximum annyira lehet szórakoztató, mint egy nyílméreg béka. ha van benned tudományos érdeklődés, akkor meg tudom érteni, egyébként szerintem jobb elkerülni. egyszer majd teszel be képet a hálószobádról, hogy milyen poszterek vannak kinn? :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:01:33

Éva Gigiért aggódik. Ahogy szóba kerül, hogy elsírta magát, megszakad az adás...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:05:34

Éva egyszer szeretne 12 órát aludni.

jogaszlany 2011.02.20. 02:06:36

éva szerint négy óra van, vagy három. Indul aludni, alek is megy vele. Hálóban mindenki, valószínűleg ennyit ért az online ma.

Atok 2011.02.20. 02:07:37

Most kene Vaderak beszolni, hogy "Alekosz, mikroport!" :)

Trevlovics 2011.02.20. 02:09:07

éva aludni akar, alekosz szerint igyák meg a sört, éva aludni akar, hogy tisztábbak legyenek a gondolatai, meg hogy szép legyen, alekosz szerint vacsorázzanak, éva aludni akar, alekosz akkor beleegyezik, pár oerc múlva megy, éva várja meg. lassan elindulnak, alekosz kérdi mennyi az idő, éva szerint 4 óra van és menjenek már. arra biztatja alekoszt, hogy rakja még el azt azegy sört magának, alekosz nem rakja, aki akarja hadd igya meg. bemennek, alekosz kisvillanyt kapcsol, kisgatyára vetkőzik, évával neszeznek, olivér kirúgta volna őket a picsába rég. alekosz elrakja a nadrágot, mászkál a saját és éva ágya között. bemászik éva mellé, a villany meg égve maradt, vagy mi a rossebb világít ott a sarokban? csak nem jerzsi?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:11:12

@Atok: Szerintem most nem fog, viszont mindjárt nézheted Alek fürdését. Le - merném - fogadni, hogy mutatni fogják! :D

Trevlovics 2011.02.20. 02:11:14

a hálóban csend honol. a középső ágyon egy takaróba csavart test, mint a partra vetett hal, rúg párat, aztán már a villamos is aluszik.

Trevlovics 2011.02.20. 02:12:54

hát alekosz fürdését csak felvételről mutathatják már, mert befeküdt évához, bár még nincs betakarózva, de szerintem egy zajos, vizes zuhanyrózsa most kifejezetten zavaró hatással lenne a bioritmusára

Trevlovics 2011.02.20. 02:14:22

éva sutyorog alekosszal, csak találgatni tudok, takarót kérhetett alekosz, mintha szandika neve hangzana el, aztán szandika meg is mozdul, alekosz fölül, szandika felé fordul és bemászik a takarója alá

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 02:15:29

@Trevlovics: Salvador Dalí: Részleges hallucináció - Lenin hat megjelenése reprodukció ; Internacionálé kottája ; Priest: One who speaks what all fools feel felirat ábrával ; Fashion is what you adopt when you don't know who you are felirat ábrával.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:15:35

@Trevlovics: Szerintem ha tényleg aludni akarnának, lekapcsolták volna azt a villanyt. Prolivér már rég kitért volna a hitéből...

Trevlovics 2011.02.20. 02:16:33

közben kiderült, hogy jerzsi a takaróba csavart ember, mert egy pillanatra felül, tehát mégsem ő világít a sarokban

jogaszlany 2011.02.20. 02:18:57

@Trevlovics: a sarokban alek hagyta égve a lámpát, gondolom, készült rá, hogy a lányok úgyse engedik be maguk mellé, és mehet zuhanyozni, de így talán megússzuk az alekosz zuhanyozik közvetítését.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:20:10

@Trevlovics: Jezsy a szokásos helyén alszik, középen, ezúttal Gigi nélkül.

Alek és a (néhai) Zolivér ágya üres...

Trevlovics 2011.02.20. 02:20:44

komoly neszezés van, olivér otthon is felriadt szerintem, illetve jerzsi dobálja a lábait és úgy változtatja a helyét egyedül a nagy ágyon, olyan intenzitással és művészi beütéssel, hogy a 64-es tokiói olimpián erre szerintem simán begyűjtött volna egy ezüstöt. 76-ig talán pontszerző hely garantált, de azóta azért fejlődött a torna is

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 02:21:21

@Peter_Cs: Meg egy saját tempera miniatúrám Henri de Toulouse-Lautrecről. Antropológiától elmekórtanig is van érdeklődési köröm - ha már a tudományos érdeklődés felmerült.

Trevlovics 2011.02.20. 02:23:07

szandika felül, mármint nem úgy, hogy alekosz meg alul, hanem ülő pozíciót vesz fel, valamit csinál a kezével, óvatos mozdulatok és törzsből hajlik hozzá, de szerencsére a kamera látószögének korlátozottsága most az egyszeri néző malmára hajtja a vizet

Trevlovics 2011.02.20. 02:23:43

@Peter_Cs: őszintén szólva nagyon, kevesebb feliratra és több évára számítottam

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:23:54

@Trevlovics: Alek és Zéva a kamera alatti ágyban tartózkodik? Mert valaki úgy kapkodja a levegőt, mintha most mászott volna be a kupolán...

Trevlovics 2011.02.20. 02:24:38

na az alvásnak meszeltek, szandika ül és röhög, csak suttogást lehet hallani, jerzsi közben áttért a felemás korlátra

MegLepke 2011.02.20. 02:24:46

Kihez beszél Szandál?

Trevlovics 2011.02.20. 02:25:21

@King of Shadows: igen, alekosz éva és szandika ott fekszenek a kamera alatt

jogaszlany 2011.02.20. 02:25:31

Alekosz két csak között fekszik, és mindkettő vele foglalkozik, szerintem ilyen még életében nem történt vele, naná, hogy nem akar hazamenni.

Trevlovics 2011.02.20. 02:28:23

szandika megpróbál bemászni béci és gombi közé, béci megmozdul, szandika pucsít és mozdulatlan

Trevlovics 2011.02.20. 02:30:01

szandika elröhögte, gombi felriad. szandika röhög, bécit lelöki az ágyról, béci tovább alszik, gombi kicsit idegesen megkérdezi, hogy mi van, látszik rajta, hogy nem tetszik neki, hogy szandika elcseszte a kiskifli-nagykifli kompozícióját bécivel. gombihoz egyébként illik a kiskifli póz

jogaszlany 2011.02.20. 02:30:16

béci meg félig, vagy inkább háromnegyedig lelóg az ágyról, csak nehogy szandikához érjen, úgyhogy szandi vissza évához és alekoszhoz.

Atok 2011.02.20. 02:30:19

Alek elvezi a szitut :)

Trevlovics 2011.02.20. 02:31:55

éva alekosz felsőtestét masszírozza, lenyúl a kisgatyához is, alekosz visszahívja szandikát, szandika odahajol és felelősségre vonja alekoszt, aleek hát mi ez itt, és közben a vélhetően felálló pöcsére mutat

jogaszlany 2011.02.20. 02:32:09

alek kisgyatyáján keresztül (már amennyire rá bírtam nézni) úgy tűnik, nagyon élvezi

MegLepke 2011.02.20. 02:32:27

Igen Szandi látunk. Azt is látjuk, hogy izgatjátok ezt a hülyét két szűzkurva módjára.

jogaszlany 2011.02.20. 02:33:55

valaki belefingott a nagy sutyorgásba, kép el.

Trevlovics 2011.02.20. 02:34:19

sutyorognak hárman, aztán mint egy régi vaskapu, irtózatos fing hasít az éjszakába, mindhárman felröhögnek hangosan, éva még megkérdi ki volt aztán adás el

Trevlovics 2011.02.20. 02:35:43

a légpisztoly nem bírta tovább, kiköltözött és megágyaz magának a kanapén.

Atok 2011.02.20. 02:37:13

Megorokolte Gigi 45os papucsait

MegLepke 2011.02.20. 02:37:24

@Trevlovics: retardált légpisztoly. klasszikusokat csak pontosan, kérlek.

Trevlovics 2011.02.20. 02:38:18

jerzsa vécén volt, kezet most ,aztán odamegy a hűtőhöz. valószínűleeg megszólalt a lelkiismerete, hogy mégiscsak egészség hét van, becsukja a hűtőt és inkább bont egy sört. (alekosz buktad a sört, csak el kellett volna tenni, ahogy éva javasolta :) )

Trevlovics 2011.02.20. 02:39:06

@MegLepke: oké, jogos, de én nem akarom retardáltnak hívni

Trevlovics 2011.02.20. 02:40:48

jerzsi lefeküdt aludni, és én is így teszek. jó éjt mindenkinek

MegLepke 2011.02.20. 02:41:30

@Trevlovics: nem konzekvens, mert akkor légpisztolynak sem hívtad volna.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:43:00

De Év@lag nem azon problémázott a tegnapelőtti összefoglalóban, hogy nem fekszik Alek ágyába? Ahhoz képest már taperolta is...

Trevlovics 2011.02.20. 02:43:05

@MegLepke: a légpisztoly szerintem nem bántó igazából, lehet, hogy az akart lenni, de félrecsúszott. de lehet, hogy igazad van, akkor rám kell tegyed a jeled.

MegLepke 2011.02.20. 02:45:20

@Trevlovics: nem bántó, de egy idézet ez is, akkor meg legyen pontos. Én inkább megkérek most mindenkit, hogy tegyétek rám a jelet, ki akarok menni. Nem a villából - a világból.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:47:06

Alek megy fürdeni...

MONDTAM, hogy ma sem úszom meg... :S

Atok 2011.02.20. 02:47:07

Na, vegul csak megerte ilyen sokaig fennmaradni :D

jogaszlany 2011.02.20. 02:48:06

@King of Shadows: és tényleg mutatják alek zuhanyozását!!! HELP!:)

jogaszlany 2011.02.20. 02:50:20

szandika pedig bemegy a meztelenül zuhanyozó alekosz mellett a wc-be, hogy elvégezze "a biológiai szükségletét"... hogy nem hányta el magát?

MegLepke 2011.02.20. 02:50:31

@jogaszlany: @King of Shadows: szerencsére csak hátulról látjuk..., bár az is elég, hogy ne akarjak férfit egy jó darabig.

@Atok: :DDDDDD

jogaszlany 2011.02.20. 02:55:12

@MegLepke: nem, megfordult... boááá

Atok 2011.02.20. 02:55:54

Nem ertettem, mi tortent Lacival?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 02:56:48

Kedves RTL (tudom, hogy olvassátok, nem kell letagadni)!

Ha MÉÉÉG EGYSZER mutatjátok Alekosz fürdését, ÉN, KING (!!!) megindulok, és akkor kő kövön nem marad a villában. És most még nagyon visszafogtam magam. Mondom NAGYON - VISSZAFOGTAM - MAGAM!!! Azt ne várjátok meg, hogy elfogyjon a türelmem, mert "valaki" le fogja rúgni a fürdőszobai kamerákat...

:D

Atok 2011.02.20. 02:58:23

Alekosz megfesulkodik ejszakara, hogy szebb legyen az alma :)

jogaszlany 2011.02.20. 03:01:03

Én már megint lemaradtam... IGEN, ELMÚLTAM 18!!!

MegLepke 2011.02.20. 03:01:20

@jogaszlany: erre jó, ha az ember épp hisztis és magával van elfoglalva: nem figyel mindenre. ÚrisTN, te láttad???? 2 üveg irsait küldök, hogy kiheverd!;)

@King of Shadows: ezaz, csak keményen! Bár a cukipofák még nem mondták be, hogy: Lepke, mikroport! Erre várok. Most úgyis csak Erzsinek tűnne fel, az meg azt hinné, álmodott.

jogaszlany 2011.02.20. 03:03:08

@King of Shadows: hiába, mindig előttem jársz, neked mindig vannak belső infóid :)

@MegLepke: azt hiszed, két irsaival elintézhető??? Borzasztó volt! :)

Atok 2011.02.20. 03:05:36

Ugy nez ki, hogy ennyi volt mara. Jo ejszakat

MegLepke 2011.02.20. 03:06:44

@Atok: jó éjt! reméljük, nem álmoCC a meztelen Alekosszal.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:07:14

@MegLepke: Nincs senki abban a részlegben, tehát nem csak azt nem fogják bemondani, hanem mást sem. Vader szabadságon van... :)

@jogaszlany: Egyébként Alek az egyetlen férfi lakó, aki nagyjából ilyentájt fürdik. :) A nők közül meg Ani, Szandi, és időnként Éva.

jogaszlany 2011.02.20. 03:07:18

@MegLepke: jaj, már megígértem, hogy én csinálom, csak úgy elpiázgattunk... mindjárt küldöm!

jogaszlany 2011.02.20. 03:08:32

@King of Shadows: szóval sanszom sincs rá, hogy értelmes testfelépítésű pasit lássak ilyentájt fürdeni?

Van így értelme nézni az online-t?:)

MegLepke 2011.02.20. 03:13:29

@King of Shadows: de van. Ő szokta lefejelni az egyik gombot, és akkor látjuk egész éjjel Béci fenekét.

@jogaszlany: igaz, csak jót akartam. Van még egy hambizsömlém és egy db húspogácsa. Többi hozzávaló is akad - csak neked. Bár tudom, te rendi voltál, és átvállaltad.:) ezért <3

reggeli műszaknak: mindenki alszik...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:13:31

@jogaszlany: Nincs.

Tedd be a háttérbe, ha nem hallod a zúgást, tudni fogod, hogy ismét meg kell erősítened, elmúltál 18. Ha történik valami érdekes, hallani fogod. :)

Aleknak meg szóljon már valaki, hogy ne 22 és 05 között fürödjön...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:15:14

@MegLepke: A portokat és a kamokat külön vezérlik. Meg tudnák csinálni, hogy a nyugiszobát látod, és azt hallod, amit a hálószobában pofáznak... :)

jogaszlany 2011.02.20. 03:16:40

Kedves RTL! Küldöm a hambit Lepkének, de ha ezt is lenyúljátok, k. mérges leszek :)

Megy!

jogaszlany 2011.02.20. 03:18:03

@King of Shadows: Szerintem ezt te tudnád elintézni, a belső infóid miatt gyanús vagy, szólnál az érdekemben? :)

MegLepke 2011.02.20. 03:18:40

@King of Shadows: meg tudnák, de minek.

Drága RTL-klubos barátaim! kikkel úgymond együtt élünk - hisz tudjátok! Szóval csak egy szó, tényleg, ennyire nagy dolog? Tudom, már rég mondtátok volna, ha Kristóf beleegyezik... Rá nem mondok rosszat, pedig olvastam egysmást a velveten... Adjátok át neki kérlek! ugyanígy vagyok Petivel...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:23:50

@jogaszlany: Alek megmakacsolta magát. :( Azt mondja, majd akkor, ha Rácz Kisasszony fogja a cókmókját és "átszállítmányozza" a ... mindegy hova csak el a Vörösfejű fiókjából! Felőle a büdös p*csába is lehet...

jogaszlany 2011.02.20. 03:27:05

@King of Shadows: :(... nem baj, köszi, hogy megpróbáltad :)

jogaszlany 2011.02.20. 03:34:12

Alek hova tűnt az ágyából?

MegLepke 2011.02.20. 03:34:51

Olyan jó érzés, hogy megkérdezik tök gyakran, hogy elmúltam-e már 18 éves.:)

MegLepke 2011.02.20. 03:36:54

@jogaszlany: te ezt honnan látod? én pont az ő helyét nem látom most. Mert a két csaj között aludt el, vagy nem? lemaradtam?

jogaszlany 2011.02.20. 03:39:03

@MegLepke: le. elment tusolni ugye, utána a saját ágyába, oli üres helye mellé feküdt, mikor utoljára ránéztem. A két csaj ágyában sztem csak két pár láb van..

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:39:12

@jogaszlany: Szerintem kiment...

Lehet, hogy átment a nyugiszobába befenyíteni Gigit a fiók-úgy miatt. :D

jogaszlany 2011.02.20. 03:40:13

@King of Shadows: na szép, ennyire figyelünk, hogy alek akár kilóghat a villából...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:40:32

Alek visszajött, mint a Terminátor...

jogaszlany 2011.02.20. 03:41:14

@jogaszlany: megvan, alekosz, észrevétlenül visszasurrant a helyére. Alszik mindenki.

MegLepke 2011.02.20. 03:43:30

@jogaszlany: akkor télleg lemaradtam. az az ágy üres.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:48:04

@jogaszlany: Akkor jött vissza, amikor beírtam a Terminátor-hasonlatot. :)

jogaszlany 2011.02.20. 03:49:21

@King of Shadows: ha terminátori hangzavart csinált, azt azért nem hallottam, mert a te tanácsodra lehalkítottam az egészet :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 03:53:34

@jogaszlany: Azt nem, csöndben volt. Csak úgy mozgott, mint egy malfunkcionáló robot... :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 05:02:00

@K.Tomoceusz: Az SMS kommandó még bekavarhatott volna, de azt már a beszavazóján ellőtte. Szerintem az RTL-nek lesz annyi esze a történtek után, hogy egy Gombár-párbajon figyelje az egy telefonról érkező SMS-ek mennyiségét...

Zuzimama 2011.02.20. 07:59:09

@jogaszlany: @King of Shadows: @MegLepke: becarok, ti nem alvásra pazaroltátok az éjszakát. :D

Kata Marán 2011.02.20. 08:18:20

Sziasztok tudósítók!Köszi, bár sok dolog nem történt. Elhiszem, hogy nem tudtatok aludni, miután Alkeszt tusolni láttátok!Felkavaró élmény lehetett!

Italo Balbo 2011.02.20. 08:20:09

Gombi Alekot viszi és kiesik a picsába. Pedig Éva ellen még esélye is lenne, és Lilu a mentőövet is bedobta: "Évának is volt 70%-os párbaja"

hexensussz 2011.02.20. 08:22:15

@King of Shadows: Benne van a szabályzatban, hogy egy telefonról hány sms, vagy hívás érkezhet a szavazásokkor?
Vagy ha nem jutott eszébe a szabályalkotóknak erről rendelkezni, és mégis észlelik, akkor egy önálló képviselői beadványra módosítják a szabályt? (Természetesen visszamenőleges hatállyal!) :-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.20. 08:31:34

Jó reggelt.
Ezt egy mások blogon olvastam, gondoltam megosztom veletek, én beszartam rajta :))

...."Alekosz nem félénk, hanem kényszeres
Igazolom, éjszakai online-ban arról beszélt: pézét csak ötszázasokban és ezresekben tartja, bankkártyáját azonnal visszacseréltette, mert saját aláírása nem tetszett neki. Az újat alá sem írta, mint mondta, az automaták így is elfogadják." ...

Ennek tényleg komoly, akopaliptikus problémái lehetnek a világgal. :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.20. 08:35:13

Jójó, de mikor lesz már tegnapi poszt????

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.20. 08:57:26

Remélem, hogy Hajni nem kezdett sztrájkba, mert miután a tegnapi első 5 percét megnézve észleltem, hogy végérvényesen átváltottak brazil szappanoperába, már csak olvasni fogom az "eseményeket".

mufuvecske 2011.02.20. 09:20:50

@laspalmas: na írtam Hajninak egy üzit, és aggodalmunkat fejeztem ki. Remélem tényleg csak annyi baja van, hogy besokallt az unalmas összefoglalóktól...

Éjszakai műszaknak ismét köszönet és hála!
Volt vmi érdekesség?

Jah amúgy halló!

*azta* 2011.02.20. 09:29:27

@Italo Balbo: Gombi Alekot viszi és kiesik a picsába.

de ha esetleg mégsem, úgyis visszaengedik Alekoszt - ha következetes akar lenni a csatorna :)
(Gombi bárkit hív ki, az visszamegy . mint a beszavazósdinál)
:)

mufuvecske 2011.02.20. 09:32:06

Ez már volt?

www.borsonline.hu/news.php?olivert-120-ezerert-hazhoz-rendelheti&op&hid=39016

Végülis én sem akarnék visszamenni dolgozni, ha partikra járhatnék és még fizetnének is érte...Rohadt ingyenélők...

jörgömös 2011.02.20. 09:32:08

Ha valaki megtalálná a neten Alekosz elmélkedését a sakkról, ne legyen lusta belinkelni ide! Köszönöm.

mocskosmacska 2011.02.20. 09:37:43

@műfű-babyloveyou: Remélem, valami milliomos megrendeli és agyonalázza.

csicserierika 2011.02.20. 09:45:11

@puspang: ezt már régen tudjuk, sőt még többet is, de képzeld el, ennek ellenére, még mindig a kedvencem és nem egyedül vagyok. A nagy nézői ölelést ki is kapta?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.20. 09:47:39

@műfű-babyloveyou:
hja kérem, élni tudni kell; Olivérnek bejött az élet.
Közben megüt a guta, hogy én kiskorom óta ingyen léptem, lépek fel az összes családi disznóvágáson. Ezentúl csakis pénzért leszek hajlandó belet mosni. Sok pénzért. + utiksg.
Na jó, cserébe azért néha telenyomom a böllér kucsmáját fogkrémmel, vagy erőspistával. De csak mert vicces és szórakoztató vagyok. Mint Olivér.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.20. 09:51:41

@csicserierika:
felőlem kedvelhetitek, ne kakaskodj, én csak jót röhögtem ezen. Életemben még annyi vicces sületlenséget nem hallottam, mint amit ez az Alekosz összehordott e pár hónap alatt. Nevetni lehet rajta, na de komolyan venni? :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.02.20. 09:55:54

@csicserierika:
sajnos erről a jutalomról lemaradtam. Ez a nagy nézői ölelés az olyasmit jelent, hogy beküldik hozzá Koroknay Roxyját? :)

De viccet félre téve, szerintem Alekosz megérdemelt már valamit, (meg talán Anikó?) mert ő volt az egyetlen, akihez eddig a kutya se ment be, nem kapott semmit. Még egy új csíkos nyakkendőt se.

Italo Balbo 2011.02.20. 09:57:11

Amúgy mi lett a cigiről leszokós játékkal? Mert a párbaj után már Béci is újra dohányzott. (És így igaza volt Anikónak, tényleg nem bírta két hétig se)

csicserierika 2011.02.20. 10:05:22

@puspang: ezért bírom pontosan én is. Mindig meg tud lepni, hogy még nem fogy ki az újabb hülyeségekből, na és az a letámadás? Én végig röhögtem. Szegény Béci akkor aranyos volt, annyira le volt döbbenve. Anikó kapott második legtöbb szavazatot a nézői ölelés szavazáson. Jól éreztél rá.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.20. 10:26:43

@Italo Balbo: Nem-nem!!!

Az, amit szívott (és pont írták itt többen, hogy mekkora görény, hogy már bent is dohányzik, írtam akkor is) az e-cigi volt!!

Ha nem ismered esetleg, ez egy olyan elektromos cucc, amibe tudsz rakni nikotinpatront, és így be tudod szívni, csak épp nem füsttel (kátrány+ többi szarság), hanem vízpárával együtt.

Ez most nagy divat, mert a nikotintapasszal szemben, ami csak a nikotinigényedet csillapítja, ez segít a psziché függésről(mozdulat, szívás, fújás, stb) is fokozatosan lejönni.

Mikor meghirdették ezt a leszokós játékot, akkor mondta a Buci, hogy majd megy be hozzájuk addiktológus és visz be mindenféle segédeszközt, gondolom, ezt is kaptak..

Szentpeter 2011.02.20. 10:34:36

Alekosz megitélését illetően nem mondanám hogy hülye, szerintem Alek szerepet játszik, ő értette meg elsőként hogy olyan figurát kell megformálnia akit a nézők megszerethetnek, ennek a célnak rendeli alá a villában a barátságokat is, a csajozási stilusa igen érdekes, felváltva sértegeti és kivánja a lányokat, de egyikbe sem szerelmes, a lányok több alkalommal mondták Alekosznak hogy nem tekintik férfinak, na most ez egy férfinak kurvája fáj, Alekosz meg se rezzen...

Természetesen nem tartom bajnak ha Alekosz a pénzre megy, hiszen ez a játék célja, a nyeremény megszerzése..

Ha a mostani Alekoszt nézzük akkor észrevehetők rajta a depressziós tünetek úgyan úgy mint bármelyik villalakónál, talán Béci a legerősebb jellem, de ő is a pénzre hajt és ameddig esélyes nem fog összeomlani...

A mostani Gombi Alekosz párbaj sok mindent eldönthet, ha Alekosz visszajön akkor átveheti a Tribunus szerepet, és ez hatalmas előny lehet a számára..

De mivel egyre kevesebben vannak előbb utóbb a " barátokat " kell kiejteni, na az lesz az érdekes, mert bajban ismerszik meg a barát...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 10:39:22

@nyuszómuszó: Le lehet szokni ilyen segédeszközök nélkül is, agyban kell ezt eldönteni. Az első két hetet kell kibírni, utána könnyebb és nem is hiányzik már.

Trevlovics 2011.02.20. 10:47:49

@Peter_Cs: a leszokás olyan bonyolult dolog, hogy ember nem találhatta ki. végtelen lehetőség van rá

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 10:56:25

@Szentpeter:

Továbbra is tartom a véleményem, hogy az ilyen alekosz-félék nem tudnak összefüggésekben gondolkodni, főleg nem stratégiában.

Ha tudnának, akkor tök sikeres emberek lennének a való életben.

Éva nagyon keményen megmondta a tutit tegnap: attól hány mindenkitől, mert ő maga hány saját magától. Ezen meglepődtem, hogy ilyen összefüggések összeálltak a fejében. Határozottan szimpatikussá tette ez a szememben.
Azon pedig meg sem lepődtem, hogy mondta, hogy náluk otthon az üvöltés a normális beszéd. Nem csoda, ha neki is ez az egy eszköze van arra, hogy a problémáit lekommunikálja.

mufuvecske 2011.02.20. 10:58:02

@puspang: igen én is ezen a véleményen vagyok...:)))

mufuvecske 2011.02.20. 10:59:50

@Lotyó Bridzsida: nem tudom, nálunk is sok veszekedés volt gyerekkoromban, én mégis meg tudom normálisan köpködés és üvöltözés nélkül oldani a problémáimat...egy kifogásnak ez jó, de szerintem nem hibáztathatja mindenért a gyerekkorát...

Szentpeter 2011.02.20. 11:01:45

@Lotyó Bridzsida:

Vitatkozok veled... ha nézed a műsort akkor Alek mindenen agyal, még azon is hogy egy dij átadásán mit mondjon...

A való életet most hagyjuk, sokan vannak munkanélkül, és ezek az emberek nem hiszem hogy nullák lennének... igaz ?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 11:02:25

@Lotyó Bridzsida: Alekosz szerintem egy szétesett ember, csapódik össze-vissza. Éva a legbátrabb villalakó, ő az, aki leginkább szembe tud nézni saját problémáival és törekszik a jóra.

Szentpeter 2011.02.20. 11:04:19

Éva többször kért bocsánatot, mint ahány kilincset én megfogtam az életben..

Éva egy hisztis picsa, és alkoholista..

Nem mondom mint nő esetenként mutatós, de nem fordítanék neki hátat, ha lehet...

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:05:41

@műfű-babyloveyou:

soha ne vedd ki a pakliból ilyen esetekben, hogy nem mindenki TE vagy.:)
valszeg a te érzelmi intelligenciád magasabb, mint az éváé. én is magamtól változtattam magamon egy csomó dolgot. de ettől még együttérzek azokkal, akik még csak most jutottak el oda, hogy esetleg leesett nekik, hogy lehet másképp is csinálni az életet, mint ahogy anyám csinálta.

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:07:01

@Szentpeter:

én nem vitatokozom veled, mert ezek meggyőződések.:D azellen meg kár a szóért.:))

csicserierika 2011.02.20. 11:09:02

@Lotyó Bridzsida: a sikerhez nagyon sok minden kell a szerencsén, a kapcsolatokon kívül még rengeteg együtthatónak kell meglenni. A szorgalom az egyik legfontosabb, ami ugye hiányzik barátunknál. Sokszor ezen csúsznak meg tehetséges emberek , a kitartó magolók előrébb tudnak jutni szokszor tapasztalom. Az első lépést megtette Alek, hogy bejutott a villába (öccse indulta válogatásra, de a hosszú sor visszariasztotta, míg Alek kivárta), így nagy az esélye, hogy valóban megváltozik eddigi élete. Hogy fog vele sáfárkodni, bízzuk rá.

mufuvecske 2011.02.20. 11:09:36

@Lotyó Bridzsida: nem mindenki én vagyok,de rajtam kívül sokmindenkinek volt szar gyerekkora...és mégis máshogy oldja meg a problémáit...:)
Remélem, hogy Éva a saját érdekében képes a fejlődésre, mert így a kinti életében ugyanúgy nem lesz népszerű mint ahogy előtte sem volt...
Egyébként tegnapi öf.-ben végre láttam néhány olyan momentumot amitől egy kicsit szimpatikusabb lett, de azért továbbra sem lett a szívem csücske...:)

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:09:40

@Peter_Cs:

:) igen, szerintem is teljesen pszichó az alek. amint kiválasztották, mit is mondott?
"mostantól folyamatos kontrollra van szükségem, ne menjetek el mellőlem"

hm? szó szerint szétesett és pánikba esett, hogy most mi lesz, ha kiesik.

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:13:58

@csicserierika:

ehhez nem tudok hozzászólni, mert nekem sosem volt problémám a munkával. úgyértem nagyjából átláttam, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy érvényesüljek és fanatikusan végigcsináltam ezeket a dolgokat, és igyekszem mindig egy állandó jó teljesítményt nyújtani.

szóval én nem szenvedek ettől a dologtól, nekem ezek nagyon jól mennek, így nem is látom problémának.

Szentpeter 2011.02.20. 11:14:11

@Lotyó Bridzsida:

Furcsa meggyőződés az ami nincs bizonyítva... tudod ki a következetes mindig..

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:16:14

@Szentpeter:

kinek kellene itt bármit is bizonyítanom?:D neked?:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 11:16:44

@Lotyó Bridzsida: Az meg szánalmas, hogy az éjszakai streamben először Anikónál, majd Évánál próbálkozott be, végül Szandikával cicázott.

Lanois 2011.02.20. 11:17:10

@Lotyó Bridzsida: Éva teljesen tisztában volt vele, hogyha azt mondja, hogy hány magától, akkor szimpatikusabb lesz a szemedben. Ez volt az egyetlen mód arra, hogy a köpést tisztára mossa amennyire lehet. Tehát könnyedén manipulált téged.

Szentpeter 2011.02.20. 11:17:41

@Lotyó Bridzsida:

Igen... ha az ember vállal valamit akkor azt meg is kell indokolni..

Vagy, te csak dobálod a szavakat ? ...nem akarsz villalakó lenni ? ( mosolygok )

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:22:58

@Peter_Cs:

Ez is csak azt bizonyítja, hogy asse tudja fiú-e vagy lány. 4500-adjára is nyomja ugyanazt a szart.:D
A csajok meg szokás szerint hülyék és nem tudják egyszer és mindenkorra lepattitani a francba, ahogy a Zsuzsi tette.:D
Sebaj, legalább még 3678-szor bepróbálkozhat náluk a műsor végéig, jó is ezt hallgatni folyton, biztos.:D

Horizont 2011.02.20. 11:24:46

Eddig inkább csak olvastalak benneteket:)Szerintem azt, hogy ki milyen csak a többiekhez viszonyítva lehet nézni, mert ez egy extrém helyzet.Aki kigúnyolja, leugatja őket annak ki kéne próbálni milyen is így élni. Bezárva, kamerák előtt.Akár önként vállalva is. Én nagyon szeretem nézni, felturbózva és kiterítve a való élet.Szeretem megfigyelni hogyan változnak az emberi kapcsolataikban.
Lehet az Alekoszra mindent mondani, hogy 8 osztálya van, hogy rámászik a lányokra, de hiába minden mégis ő a "legérettebb" erre az életre (feladatra) soha nem hebrencseskedik, ha mond valamit arra oda kell figyelni.A próbálkozásai a lányoknál? Inkább vicces, nem is értem hogyan lehet ezt bárkinek is véresen komolyan venni.
Ez a "magamra" rakatom a jelet, mert fel akarok töltődni nekem nagyon szánalmas. Ez nem játék így. Ráadásul ne szépítsük arról szól, hogy az illető feladja a játékot csak abban a hitben van, hogy ez nem látszódik annak ami.
Olivér is végig mászkálja az összes médiát úgy mintha győztes lenne!
Ez a cigányozás Bécire még szánalmasabb. Nem az a fajta akinek mázsás arany lóg a nyakába, nem is a putrisorról való.Az anyukáján látszik, hogy nem is cigány.Az alapján kell megítélni ahogy bent él.
Kár, hogy az RTL-nek nem sikerül ebből "jó" műsort csinálnia. A műsorvezetők kritikán aluliak, a manipulálásunk iszonyatos.
Ez a blog viszont nagyon jó:)))))

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:25:22

@Szentpeter:
megismétlem, mert nem érted:

azt írtad: vitatkozok veled...

én azt válaszoltam: én meg nem vitatkozom veled.

és itt le is zárom a párbedészünket.:D

neduddki21 2011.02.20. 11:25:29

@Lanois: Egyetértek. Ugyanezért hivatkozik mindig a családi körülményeire. Egyszer mondta, hogy nem áll mellé a családja, ehhez képest az apja igencsak odatette magát a párbajon. Azt sem lehet neki elhinni, amit kérdez.

Nyuladék 2011.02.20. 11:27:21

@Italo Balbo: nem cigizik Béci, elektromos cigit szív csak

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:28:20

@Lanois:

mármint hogy te azt gondolod, hogy ő ezt gondolhatta, miközben ezt mondta.:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 11:28:46

@Lotyó Bridzsida: Ha Zsuzsi még bent lenne, Alekosz már rég csak a sarokban kuporogna.

Szentpeter 2011.02.20. 11:31:08

@Horizont:

Azért ne csinálj Alekoszból férfi ideált...

Az biztos hogy Olivér és Alekosz jó reggeli adásokat tudna készíteni a rádióban...

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:31:17

@Peter_Cs:

Az egyetlen nő volt, aki képes volt nomálisan lereagálni ezt a dolgot.

Még a házas Gina is csak mosolygott rajta minden alkalommal, meg a töketlen férje is.:D

Horizont 2011.02.20. 11:38:29

@Szentpeter:
Viccelsz? Ennyiből az jön le neked, hogy férfiideálnak tartom? Na azért attól messze van:))))

@Peter_Cs: Nem hinném.Az meg, hogy valaki a másik emberről külsejéről így beszéljen mint Zs.tette inkább visszataszító.

Lanois 2011.02.20. 11:39:22

@Lotyó Bridzsida: én azt gondolom, hogy te azt gondolod, én azt gondoltam, hogy éva azt gondolja, hogy te azt gondolhatod.

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:41:44

@Peter_Cs:

jó lett volna látni egy "egészséges" embert is ebben a játékban, igen.

az olivér is azért találta meg minden bizonnyal, mert nagyjából egy szinten voltak erősségben. az erős férifak rühellik az erős nőket, mert tükör nekik. és még egy kis féltékenység is lehetett benne, hogy miért pont a Leora bukott a villa legjobb csaja, mér nem rá.:D

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:42:34

@Lanois:

:))) ugye?:D
mondtam már, hogy nagyon csini vagy ma, és nagyon tetszel?:))

gastro vazze 2011.02.20. 11:45:58

Én aggódom Hajniért, remélem nem szepukuzta arcon magát a tegnapi szeretetözöntől :S
Vagy már adott hírt magáról?

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 11:46:15

@Horizont:

vannak olyan helyzetek, amikor csak a brutál őszinteség hozza meg a kívánt eredményt. cserébe nem is mozdult rá egyszer sem az alekosz (nem mert:))) a többi lány meg hallgatja 3 hónapja MINDEN NAP, hogy dugjunk így meg úgy.
el tudod képzelnhi, hogy 3 hónapon át minden nap nemet kell mondnanod valaki nyaggatására?:D

mocskosmacska 2011.02.20. 11:50:16

@Lotyó Bridzsida: Szerintem Zsuzsánál és Anikónál össze voltak keverve a szerepek. Anikó inkább bombanő, Zsuzsa meg inkább rosszkislány.

Hódos Hajnalka 2011.02.20. 11:57:29

Sziasztok,

bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de péntek este óta most tudtam először felkelni az ágyból, leterített az influenza.

Holnap már lesz poszt, ígérem, ma még alszom és pihenek, a lázam ma reggelre lement.

Italo Balbo 2011.02.20. 12:02:43

@nyuszómuszó: @Nyuladék: Köszi a felhomályosítást, erről eddig nem hallottam.

.lll. 2011.02.20. 12:04:36

@Hódos Hajnalka:

jobbulást!
/ne aggódj,nem vesztettél semmit se /

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.20. 12:08:09

@Hódos Hajnalka:
gyógyulást neked, az a legfontosabb, a többi nem számít:)!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.20. 12:17:08

@Hódos Hajnalka:
De tudtam...!
Jobbulást, nyomjad a teját meg C-Vitamint, anya!
Aztán majd jössz, amikor jössz!

sakraf8 2011.02.20. 12:25:09

@Hódos Hajnalka: Látod látod, a vv lebutította az immunrendszered . Is:)
Jobbulást!

vitek 2011.02.20. 12:29:04

Na épp csak azért léptem be hogy megtudakoljam ki tud valamit Hajnalkáról, de látom időközben bejelentkezett. Jobbulást neked! Az influenza szemét egy dolog, pihend ki minél jobban, nem kell sietni azzal a poszttal, fontosabb hogy felépülj.

jörgömös 2011.02.20. 12:33:18

@Hódos Hajnalka:

Gyógyulj meg, ez a legfontosabb!
És persze gyere vissza minél hamarabb mert jó hatással vagy a bioritmusunkra! :)

nyanyanya 2011.02.20. 12:39:25

@gastro vazze: irtam a feszbukra de senki nem erti..

liliana13 2011.02.20. 12:41:03

Jaj, de jó, Hajni, megvagy, élsz, és írni is fogsz még!!!
Gyógyulást!!

Kata Marán 2011.02.20. 12:41:48

@Hódos Hajnalka: Jobbulást, gyógyulj meg hamar!Sok tea, C vitamin, méz!Hiányzol!

Kata Marán 2011.02.20. 12:55:55

@jörgömös: Nagy elmélkedésre ne számíts. Az 7 éves tesóm is tud sakkozni, a beszéde viszont már most logikusabb és értelmesebb, mint Alkeszé. Ja, és nem úgy beszél két nyelvet, mint ez a debil, helyes magyart, és érthetetlent. A neten megtalálod macskajancsi "nagy"eredményeit, amit a sakkban produkál. Hát, nem egy Kaszparov, de még csak nem is Kramnyik.Nem a Champions Rapid tornán indul, Érden sakkozgat. 56 indulóból az 50. helyezés az övé. Élő pont:3 0. Az első:Izsák Gyula Élő pont:8 2444.Miért hiszitek, hogy mert valaki ismeri a lépéseket, játszani is tud?

Horizont 2011.02.20. 12:56:59

@Lotyó Bridzsida:
Én nem hiszek és nem is díjazom az ilyen fajta őszinte véleményt! Aki a külseje miatt bunkózza ilyen brutálisan a másikat.Még a legjobb nő se tetszik mindenkinek? Mit szólt volna Zsuzsikánk ha valaki kiosztja őt a külseje miatt. Már láttam máshol is beszélni ezt a nőt, de szerintem egyszerűen buta,közönséges,nyomulós.
"el tudod képzelni, hogy 3 hónapon át minden nap nemet kell mondanod valaki nyaggatására?:D" Az én koromban??? Ne nevetess:)) Dicsőség lenne és nem várnék 3 hónapot:) Na jó csak vicceltem mielőtt valaki komolyan veszi:))

@Hódos Hajnalka: Jobbulást, gyógyulást!!

K Tomoceusz 2011.02.20. 13:00:27

Influenzával nem lehet posztot írni ? Az olyan mint a favágás ? Híres blogger se szeretnék lenni ezentúl .

Remélem Gombi Anikót hívja párbajra és kint is hagyja . Tegnap a lány kétszer is megszegte a szövetséget , nyilvánosan letagadta Alekosz védőszárnyát és baszta türelmesen végighallgatni a sakk történelmét , megfosztva bennünket egy élménytől . Nincs helye többé a villában . Másnap azért megírhatják mennyiért rendelhetjük házhoz , remélem nem lesz sokkal drágább Olinál .

NaNem 2011.02.20. 13:04:54

@Hódos Hajnalka:
Mint régi olvasód és új hogyvoltozó kívánok Neked mielőbbi jobbulást!
Jó hatással vagy a bioritmusomra, köszi az írásaidért!

jörgömös 2011.02.20. 13:06:52

@Kata Marán: láttam élőben, csak röhögni akarok rajta még egyszer :)

mufuvecske 2011.02.20. 13:10:08

@Hódos Hajnalka: gyors gyógyulást! de jó hogy jelentkeztél, már majdnem temetni kezdtünk...:)

Igyál forralt bort, az tuti segít...:):P

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.20. 13:22:30

Jobbulást Hajni.
Kezdtem azt hinni, hogy titkos párbajon, ki vittek, és kint hagytak.Úgy, hogy mi ne tudjunk szavazni, mert akkor a retek nem tudta volna meghamisítani a szavazást.
Hiába, itt az ember már mindenre gondolt, hogy eltűntél. Ez lett volna a RTL legnagyobb galádsága. De szerencsére holnap már írsz újra.

csicserierika 2011.02.20. 13:23:41

@Lotyó Bridzsida: erről beszéltem, a szorgalomról. Nem mindenkinek van megáldva vele, ezért tud elsikkadni sok tehetséges ember.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.02.20. 13:31:09

@Peter_Cs: biztos, én életemben egy szál cigit nem szívtam el, szóval nem a tapasztalat beszél belőlem; csak informáltam a népet, mert már többen írták, hogy nahát.. ;)
Egy barátnőm akart ilyennel leszokni, de most meg ezt szívja úgy, mint a cigit egséz nap, szóval én is azt pedzegetem neki, hogy inkább ne gyújtson rá többet..

MegLepke 2011.02.20. 13:31:44

Hajninak mielőbbi gyógyulást.

Nektek jó számolgatást, osztást-szorzást! Nesztek!

velvet.hu/blogok/numera/2011/02/19/harmincot_uveg_tomenyet_rendeltek_eddig_a_villalakok/

inga tag 2011.02.20. 13:33:10

Gyógyulást Hajnalka. Jó tanácsot nem adok, bár van néhány tuti tippem :)) Már nagyon várom a következő posztot.

mufuvecske 2011.02.20. 13:36:52

Na újabb gyöngyszem...még jó hogy az rtlnek nincsenek anyagi gondjai...:)))

velvet.hu/blogok/numera/2011/02/19/harmincot_uveg_tomenyet_rendeltek_eddig_a_villalakok/

sannya 2011.02.20. 13:37:08

@Hódos Hajnalka: jobbulast hajni...
forro tea,mez,kalmopirin...

inga tag 2011.02.20. 13:37:09

@K.Tomoceusz: Szerintem meg a Gigit vigye ki. És persze hagyja is ott. A báty felügyelete nélkül olcsóbban hozzájuthatsz majd. Anikó a legnagyobb taktikus a villában. Repül mindenki akihez hozzá ér. Szépen egyesével fogja a csaj kicsinálni a villalakókat. Ha nyer, majd ő fog fizetni, hogy megkaphasson. Mert ő egy ilyen lány.

mufuvecske 2011.02.20. 13:37:41

@MegLepke: bocsi Lepke:))))nem direkt volt...:)))

csicserierika 2011.02.20. 13:37:56

@Hódos Hajnalka: én meg azt hittem, hogy annyira bevágtad a durcit Lilu miatt. Gyógyulj mihamarabb. Sokat kell aludni és inni. stb... biztos tudod.

bévé 2011.02.20. 13:38:03

@Hódos Hajnalka: szia! jobbulást! legközelebb meg tessék beoltatni magad! :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 13:47:03

@nyuszómuszó: Nekem bejött a saját módszerem négyévi gyárkéménység után.

nosce 2011.02.20. 13:52:48

Szerintem Alek messze a legnagyobb taktikus a villában. Aleknak Olivér kiesése után csak a csajok maradtak szövetségesei, vele szemben 4 pasi, meg a tribunus tesója, Gigi. Egy összezártságban ez különösen nyomasztó fölény, és Béciék éltek is az erejükkel. Amikor az anyázás után Béci berongyolt a szobába minden testbeszéd szerint veréssel fenyegette meg Évát, és ott két pasi is fenyegetőleg lépett fel Évával szemben, Béci és Jerzsi, a nyugi szobában még ezt megtetézte Gombi a kussolással. A csajokat Béci és Jerzsi alázta leginkább. Éva mellett Anikót is folyamatosan savazták. Aleknak tehát lépni kellett.
Béciék leoltásáról meghozta már előbb a döntést, ez kiderül abból amit Évával beszélt, meg Anikóval. Az időzítés zseniális volt, és nem is ö volt igazán az agresszor, mert Béci cinkelte a tükörrel, és akkor ütött oda Alek. Azt is megvárta h Jerzsi valahogy képbe kerüljön (beszóljon vagy valaki felhozza), ezt tudtán kívül Béci meg is tette és akkor rúgta fel hirtelen Jerzsit. Ezt az akciót nem lehetett volna jobban megcsinálni, és minden elemében szinte optimális volt. Mert ha nem lép, akkor a külső világ is csicskának tekintette volna előbb utóbb, ami lemorzsolta volna hamar a népszerűségét. És a csapatát is össze kellett kapnia és megvédenie, ami amúgy tele van picsogó, hisztiző, meggondolatlan, vele nem szellemi partner picsáával.
És ezen kívül azt is jól látja h Lacit kell kipattintania a villából, amilyen gyorsan csak lehet, mert Laci nagy taktikus és komoly agressziót sugároz, még akkor is súlyos a fenyegetése, ha csak elmeséli hogy ö (Laci) mit tenne a másikkal, ha vele követnék el ezeket.
Gombi meg ha esze van akkor Alekot hívja ki, mert úgy tűnik megértette Oli stratégiájának a lényegét. Persze nem kunszt, mert Oli a szájába is rágta szó szerint. Azaz minél előbb derüljön ki h van-e komoly nyerési esélye, mert ha nincs, felesleges akár több hónapot is még bent szopni hiába. Ugyanakkor meg közben kint rámozdulnak a csajára, és azt is bebukja a végén.

fraulein praxa 2011.02.20. 14:09:12

@nosce:

laci meglát egy gyümölcstortát, és azonnal életbe lépnek nála a pavlovi reflexek... ha van esze aleknek, megtanul tortát sütni, és ártalmatlanná teszi egy életre.

natoth 2011.02.20. 14:14:19

@Hódos Hajnalka:
mielőbbi jobbulást, Hajni! kellesz ám nekünk, mint tanyára a villany

Horizont 2011.02.20. 14:22:45

@Peter_Cs:
Ja ha pasi lennék magam is így gondolnám:DDDDDD

@nosce: Nagyon jó meglátás és összefoglalás!

nosce 2011.02.20. 14:22:59

@fraulein praxa:
"laci meglát egy gyümölcstortát, és azonnal életbe lépnek nála a pavlovi reflexek"
akkor elég egy mű gyümölcstorta is, sütni se kell megtanulni :)

Kata Marán 2011.02.20. 14:25:15

@nosce: Agresszor?Miről beszélsz?Béci tegnap is röhögőgörcsöt kapott, mikor felidézték neki Alkesz kirohanását. Ki a franc ijed meg egy fejét állandóan ingató debiltől, meg a betanult szövegétől?Meglepődtek,mert eddig csak mások háta mögött volt nagy a pofája. Ennyi.

Szentpeter 2011.02.20. 14:25:27

@nosce:

Minden sratégia annyit ér amennyi bejön belőle... Azért Olivér a párbajon elbukott, Anikóval is eltaktikázta magát..

Alekosz taktikája meg annyi hogy bent szeretne maradni, na ez önmagában nem taktika..

És akkor még nem is beszéltem arról hogy Béci több társat gyüjtött magaelé, Alekosz meg elkövette azt a hibát hogy a nőkben bízik... gondolok itt Szandikára vagy Évára..

na ez nem taktika

Kata Marán 2011.02.20. 14:27:25

@nosce: Az meg hol van előírva, hogy a négyesnek lehet nagy a pofája, és mondják meg a tutit?Tudod, egyszer fent, egyszer lent.

Elemer 2011.02.20. 14:28:59

@nosce: tökéletesen egyetértek. annyival egészíteném ki, hogy szerintem gombi tisztban van azzal, hogy nincs esélye alekosszal szemben. ő egyszerűen csak ki akar menni és valószínűleg tényleg lehet valami a szerződésükben arról, hogy ezt azért mégsem lehet csak úgy. gondolom kicsit megborítani az rtl terveit ha egyszercsak hipp-hopp lelépne néhány játékos. szóval maradt a párbaj. az egyetlen, aki itt még közbeszólhat az a bátyja. nagy kérdés, hogy ráköltenek-e ismét egy nagyobb össszeget, bár szerintem már úgy sem lenne esélye, max kicsit szorosabb lenne az eredmény

fraulein praxa 2011.02.20. 14:29:19

@nosce:

:-D elképzelem, ahogy beleharap egy papírtortába... és tömi a szájába, teljesen magánkívül van.

Kata Marán 2011.02.20. 14:31:38

@nosce: Igazad van. Arra azért kíváncsi lennék, miért is lett Kócfej megfenyegetve. Ja, hogy ocsmány volt és köpött, mint egy állat?Meg kellett volna simizniük a bozontos fejét?

Elemer 2011.02.20. 14:32:27

@Szentpeter: mivel nem maradt neki senki más, kénytelen a lányokkal próbálkozni. ő is tudja, hogy nem sokra megy velük, ezt el is mondta többször

Ancilla 2011.02.20. 14:42:05

@Hódos Hajnalka: Mielőbbi gyógyulást kívánok!

nosce 2011.02.20. 14:45:29

@Szentpeter:
"És akkor még nem is beszéltem arról hogy Béci több társat gyüjtött magaelé, Alekosz meg elkövette azt a hibát hogy a nőkben bízik... gondolok itt Szandikára vagy Évára.."

Alek megörökölte a csapatot, amit Olvér hozott össze. És amíg Oli bent volt billegett az ellen csapat is. Jerzsí egyszer lefalcolt, Gombi is szinte engedélyt kért h Bécit várhassa a párbajról vissza. Csak amikor Béci visszajött, akkor zártak össze. Alek nem gondolta h Oli ilyen korán kimegy a villából, mert ha nem teszi, egyenként levadászhatták volna Béciéket. Tehát Alek számára így adott volt a helyzet ebből kellett kihoznia a maximumot. És majd ha Gombi kiviszi Alekot akkor derül ki működött-e a stratégiája….

Elemer 2011.02.20. 14:48:53

@nosce: szerintem egy alekosz-gombi párbajból semmi sem fog kiderülni. gombit kint is bent is gyengének tartják. ha nincs a gengszter bátyja, meg a haverjai, akkor be sem került volna

nosce 2011.02.20. 14:49:03

@Kata Marán:
Bécinek szükségtelen volt átrohannia ahogy Giginek is beleszólni a vitába. Mégis milyen már az h a csaja meg a csaj tribunus tesója védi meg a pasit egy nő ellenében ?

nosce 2011.02.20. 14:50:30

@Elemer:
A százalék sokat el fog árulni, ha az megsemmistő lesz, mondjuk 80:20% az demoralizáló lesz Béciékre...

mama ottmarad 2011.02.20. 14:52:19

Hajni, nincsen erre a te szervezeted berendezve, gyógyulj meg hamar.

mézescsók 2011.02.20. 14:54:46

@Lanois:
Nem erre a hozzászólásodra reagálok, hanem arra, amit még tegnap valamikor 18 körül intéztél hozzám, viszont nincs kedvem visszakeresni. Te valószínüleg tudod majd, hogy miről beszélek, a többiet meg vagy kiváncsiak lesznek, vagy nem.

Nagyon korrekt, feszes, cseppet sem nagyképű, arrogáns és kioktató komment volt, az biztos. Főleg az kapott meg benne, hogy "...igenis fontos, hogy a műsorvezetők befolyásolják a nézőket, mert a nézők nem elég érettek arra, hogy önálló véleményt formáljanak a látottakról. Ráadásul nem is tudnak róla, hogy erre nem alkalmasak, ahogy Te sem."
Van még egy-két észrevételed, amire ennyit:
- Gőzöm nincs, mit csinálsz az RTL-nél, bele sem szóltam. Mint ahogy az urándúsítás is csak annyira érdekel, mint mondjuk a kvantummechanika.
- A köpés lehet egyes kultúrákban a tiszteletadás jele, de ez nem az a kultúra. Viszont, ha úgy gondolod, tiszteletem jeléül szivesen leköplek, bár ezt neveltetésem, ízlésvilágom, ha úgy tetszik kultúrám - legyen az bármilyen sekélyes is - eddig tiltotta.
- A nyál viszonylagosságáról való eszmefuttatásod olyan magas szintű, hogy már fel sem fogom.
- Azt, hogy a nézők azt hinnék, hogy arról szavaznak, hogy vezessenek műsort a műsorvezetők, rendes körülmények között csúsztatásnak fognám fel a részedről, de az előbbiek ismeretében nem teszem, hiszen a szerencsétlenek honnan is tudhatnák, hogy miről szavaznak? Eddig azt hitték, nem Lilura nyomják az sms-ket, aztán most kiderül, hogy mégis...
- Én azt írtam, hogy elég gyengus érv arra hivatkozni, hogy ha valakinek nem tetszik a műsor, akkor ne nézze, mert minden csatorna alapvető érdeke a nézettség (nem szószerint, de ez volt a lényege). Mire Te válaszoltad: "nagyon nem gyenge érv". Látod, eddig ezt sem tudtam, hasznos volt veled beszélgetni! Laikus nézőként azt hittem, épeszű kereskedelmi csatorna fejében meg sem fordul a gondolat, hogy nem a nézettség a siker ismérve, de már ezt is tudom.

Amikor tegnap éjfél magasságában visszajöttem a Hv-ra - Hajni értékelését kerestem, sajnos hiába, ezúton is jobbulást kívánok - és elolvastalak, akkor egy ideig azon tűnődtem, hogy iróniának fogjam-e fel a hozzászólásodat vagy inkább nem rendes pillanatodban írt kis piszkálódásnak. Aztán úgy döntöttem, ezt rendes pillanatodban írt meggyőződésnek tekintem.

Tegnap valaki azt írta, hogy ahhoz, hogy hülyékkel vitatkozzunk, le kell süllyedni (vagy fel kell emelkedni?) az Ő színvonalukra. Én ezt mondást úgy ismerem, hogy hülyével azért ne vitatkozz, mert még összetévesztenek vele. Szóval ne süllyedj le az én színvonalamra, már ha esetemben lehet egyáltalán szó ilyesmiről, mert olyan kínos lenne Neked!!!

Elemer 2011.02.20. 14:54:59

@nosce: nem vagyok benne biztos. bécinek az lenne demoralizáló, ha gigi vagy laci kiesne. alekéknek őket kellett volna becélozniuk, csak egyrészt nem egységes a csapat, másrészt nem nagyon akarnak párbajozni. alekosz ugye nem szeet kimenni a villából, éva be van szarva gigitől (ez mondjuk kölcsönös), szandika pedig nagyon gyengének tartja magát. pedig simán kiejthetné gigit

nosce 2011.02.20. 15:00:07

@Elemer:
Béciék többen voltak, tehát most náluk volt a kezdeményezés, még ha a csajok nem is lettek volna hülyék. Ha Gombi kiesik akkor a döntő szavazattal Alekék átvehetnék a kezdeményezést, csakhogy a csajok közül egyik se akar párbajozni...így megint Béciék lesznek előnyben a kijelölást illetően, már ha magukra teszik...

Ancilla 2011.02.20. 15:06:58

Nekem a nézők lelkét nehezebb megfejteni, mint a villalakókét.

Nem értem ugyanis, mi az oka Alekosz ilyen nagy népszerűségének. Csak az, hogy merőben eltér mindenféle téren (és nem pozitív írányban) az átlagembertől??

Még az ölelést is neki küldik, akinek egyáltalán nem hiányzik sem az ölelés, sem a szeretet, sem a meghittség. Neki a nő is pusztán szexuális tárgy, nem társ, nem érzelmi partner. S neki azért nem hiányzik senki és semmi a villából, mert a legfontosabb ott van: ÖNMAGA. Ezért nincs különbség számára a kinti és a benti világ között, ezért nem vágyik ki, sőt, benn jobban érzi magát, mert ott dolgozni sem kell, és nem kell féltenie a szőnyegét és egyéb tárgyait az "ellenségtől" (gyerekektől t-comosoktól stb.).

A másik emberben számára az a tulajdonság szerethető, ami valamilyen módon ŐHOZZÁ kapcsolódik: Béciben az, hogy kitalálja az Ő gondolatait, Évában az, hogy elviseli, sőt megért ŐT.

Mi szerethető egy olyan emberben, aki nem szeret másokat? Akinek nincsenek a másik ember felé irányuló érzelmei??

egy Alekosz-rajongó legyen szíves, soroljon fel legalább három érvet, hogy miért szereti. Vagy miért érzi úgy, hogy ő érdemelné meg a nyereményt.

Én nem ítélem el Alekoszt ezen tulajdonságai miatt, hiszen
valószínűleg nem tehet arról, hogy ilyen. Azért viszont igen, amikor durván nekimegy a másiknál ezeknél lényegesen kisebb hibák miatt (pl. Jerzsi, Gigi, Béci).

rianna 2011.02.20. 15:09:44

Gyógyulást, Hajni!

Elemer 2011.02.20. 15:12:51

@nosce: mindenesetre a következő kiválasztás érdekes lesz, az biztos. béciék vagy kipécéznek valakit a másik oldalról (évát, vagy anikót) ezzel lehetőséget adva neki, hogy ő válassza meg az ellenfelét, amit béci biztosan nem szeretne, nehogy kivigyék a húgocskáját. a másik lehetőség, hogy maguk közül választanak egy erősebbet (Laci, vagy Gigi) és ő kiválasztja az általuk gyengébbnek ítélt villalakót (aki szerintem Szandi lesz, ezt pedig csúnyán bebuknák, mert Szandi erős). A harmadik leehtőség, hogy valahogy rábeszélik jerzyt, hogy vállalja a párbajt, akinek az elvesztése nem lenne olyan fájó (legalábbis bécinek) és időt nyernének vele, ha meg véletlenül nyer, az meg még jobb

Mme Chauchat 2011.02.20. 15:13:14

@Ancilla:
Választható érvek alkeosz mellett (miért szavaznak a nézők - ha ők szavaznak):
Felületes báj, amit fel is használ ahhoz, hogy elérje céljait
Az okszerű gondolkodás hiánya
Idegeskedés hiánya
Megbízhatatlanság
Őszinteség hiánya
A megbánás és szégyenérzet hiánya
A szociális normák szándékos megszegése
Gyenge ítélőképesség és a saját hibáiból való tanulás hiánya
Kóros egoizmus
Empátia teljes hiánya
Személytelen, unalmas szexuális élet
Felelőtlenség

vitek 2011.02.20. 15:17:09

@mézescsók: Van jónéhány kommentelő, aki szerint óriási poén másokat felbosszantani (tegnap én is belefutottam egybe). Lanois szövegét is ilyen öncélú provokációnak gondolom. Szóval én azt mondom, nevess rajta egyet. Ha elsőre nem tudsz, gondolj Alekosz kirohanására, ugyanis Lanois szövege pont annyira nevetséges mint az.

nosce 2011.02.20. 15:17:35

@Ancilla:
Ez egy show, itt az lesz népszerű, aki szórakoztató, akár a dumája, akár a szépsége, akár a fals gondolkozása miatt.
Ha valaki a rászorultság vagy a megérdemeltség alapján akar érvényesülni,az ne kiszavazó show-ba menjen, hanem rendezzen országos gyűjtést a maga javára :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 15:18:24

@Ancilla:

:)Egyetértek.:)

Bár én egy percig sem csodálkozom, hogy másnak nekimegy pontosan a fent általad felsorolt tulajdonságai miatt.
Már írtam, hogy a NŐ számára egy zavaró tényező a punci körül. Sajnos sok férfi így van ezzel...

Én komplett idiótának tartom, aki asse tudja jön vagy megy.
Sajnos a körülötte lévő szimpatizánsoknak a szegénységi bizije, hogy nem esik le nekik, hogy miről szól a történet.
Vagy lehet, hogy olyan szinten szeretnének valakihez bent kapcsolódni, hogy már mindegy, hogy az az Alek-e vagy a Jerzsi, csak valaki legyen.

Ancilla 2011.02.20. 15:20:01

@nosce: Ezt értem és tudom. Csak azt nem értem, mi a szórakoztató Alekoszban. Én inkább elborzadok egy-egy tekintetétől, egy-egy megnyilvánulásától, és inkább szánakozom rajta, mintsem szórakoznék.

nosce 2011.02.20. 15:22:39

@Elemer:
Sztem is ha Bécin múlik, odadobják a farkasoknak Jerzit, különösen h Gigi is mitha kukázta volna szegényt :)

vitek 2011.02.20. 15:23:34

@Ancilla: Mint oly sokszor, most is egyetértek veled. Azt még tegyük hozzá, hogy Alekosz más emberekhez való hozzáállását gyönyörűen tükrözik az általa végzett "emberkísérletek". Például mikor Olivért akarta felbosszantani, vagy Évát, hogy érezzék hogy kell ő nekik. Emlékezz vissza arra, mikor Évát csak azért készítette ki idegileg, hogy utána nagyobb hatása legyen a levélnek amiben megírta neki hogy mennyire fontos a számára. Úgy bánt vele mint a háziállatával, vagy mint mikor a gyerekek kínozzák a bogarakat. Olivér is gecizett néha másokkal, de Alekoszban az a döbbenetes, hogy ő a saját barátaival viselkedik így.

Elemer 2011.02.20. 15:24:22

@Ancilla: kimagaslóan a legszórakoztatóbb figura. nehéz megmagyarázni, hogy miért. talán az, hogy van egy saját világa, amiből senki és smmi nem tudja kizökkenteni. ilyen karaktereket vígjátékokban látni, de ő egy hús-vér ember. ha eddig nem nevettél rajta, akkor valószínűleg nem tudnék olyat mondani, amitől megváltozna a véleményed

Horizont 2011.02.20. 15:28:05

@Elemer:
Ez nem csapatverseny,taktika ide vagy oda! A végén csak egy marad aki mindent visz:)Nem is értem miért kell azon izgulniuk, hogy jaj nehogy kivigye ezt vagy azt. Aki tetszik úgyis visszaszavazzák.Nem mindegy, hogy most esik ki vagy 2 hét múlva? Ott benn csak tippelgetnek ki az "erős". Csak bekavarnak ezek a hazavágyó, magukra rakatók.

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 15:32:40

@Elemer:

Igazad lehet, elégre van aki a Kincs ami nincsen is tud nevetni 100.-adszor is.:))

Elemer 2011.02.20. 15:34:11

@Horizont: szerintem van ráció abban is, hogy ha valaki kerüli a párbajokat. a döntőig ugyanis egész biztosan bent fogják tartani a legnagyobb bohócokat (Alekosz, Szandika) ott viszont már az lesz a kérdés, hogy kinek adják oda a lakás, a pénzt, meg a kocsit és akkor viszont már lehet, hogy azt mondják a nézők, hogy például egy jerzsi jobban megérdemelné

Mme Chauchat 2011.02.20. 15:34:23

@vitek:@Elemer: "S mit úgy hívtam: én, az sincsen már/Utolsó morzsáit rágom" - írja a költő. Alekosz, értelme utolsó, ép darabkájával két világos üzenetet küldött: nem akar kikerülni a villából és a szeretetről nincs fogalma. Az épelméjű embernek ez olyan hihetetlen, hogy nevet rajta. A pszichotikusnak: emberfeletti teljesítmény ezt "kinyilatkoztatni". Azt, hogy veszélyes a másik emberre. Következésképpen a viselkedését félreértik, s a tetejébe még olló is kerül időnként a kezébe. Nem beszélve a kenyérvágó késről, amely vajkrémes.

nosce 2011.02.20. 15:39:48

@Ancilla:
www.youtube.com/watch?v=3l0-37CoZNA

Ezen a jeleneten és Pepinen nevetsz, sírsz vagy felháborodsz :)

.lll. 2011.02.20. 15:40:36

Alek egy az egyben Benkődani utódja,kísérteties a hasonlóság

.lll. 2011.02.20. 15:41:57

van rá egy ezresem,hogy egy éven belül meglesz az Alekosz feleséget keres szarfelfújt is

Mme Chauchat 2011.02.20. 15:44:53

@lófő: a "Gyilkosságiak meg Alekoszt keresik"- show is CSI(A)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.20. 15:45:07

@lófő:
Feleség? Aleknak?! Még a végén rálépne a szőnyegre! :DD

vitek 2011.02.20. 15:45:51

@Mme Chauchat: "Következésképpen a viselkedését félreértik, s a tetejébe még olló is kerül időnként a kezébe."

Ha még csak erről lenne szó. De az utóbbi 3 napban már ezen is túlment a dolog: a viselkedését nem félreértik, hanem szándékosan félremagyarázza az Rtl. A csatorna pontosan tudja azt amiről mi itt beszélünk, ők még jobban ismerik a játékosokat mint mi, lehetetlen hogy ne vegyék észre Alekban azt amiről itt beszélünk. Éppen ezért gondolom azt, hogy Lilu nem félreérti a helyzetet, hanem nagyon is érti, és szándékosan félremagyarázza. Nem akarják elveszteni a bohócot, ezért mentegetik. S közben hülyítik a népet. Jól mondta Jerzsi, az a szomorú, hogy egy beteg embert éltet az ország. És az Rtl mindezt szándékosan gerjeszti.

Alekosz Masetosz 2011.02.20. 15:47:23

@vitek: Helló! Egyetértek veled! Szerintem sem szabad felhorgadni a provokatív megnyilvánulásokon. Másrészt Laonis gondolata a távirányító használatáról érthető, ha az RTL magabiztos és pökhendi szemszögéből nézem: a nézettség megvan, a finnyogók kapcsoljanak el. Én is ezek közé tartozom, mert a vv-ből olyan szinten árad a szenny és a taszítás, hogy csak Hajni szűrt postján keresztül tudom követni (jobbulást neki!)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.20. 15:47:47

@Mme Chauchat:
Előbb-utóbb címlapon lesz a pincével és a fagyasztóládával, mégis csak gyanús, hogy állítólag több, mint száz nővel volt együtt, de egyetlen egy se jelentkezett azóta sem valami jó kis szaftos sztorival!

vitek 2011.02.20. 15:48:15

Tegnap többen kérdezték, hogy nem értik mi a felháborító Lilu viselkedésében. Meg hogy miért gondolom azt, hogy nem a saját véleményét mondja. Az előző kommentem egyúttal ezekre a kérdésekre is válasz.

Mme Chauchat 2011.02.20. 15:49:07

@vitek: persze, persze. A bentiek azonban nem beavatottak, szal végtelenül unetikus, unnaturális, hogy tudtukon kívül (min.)egy elmebajosnak vannak kiszolgáltatva. Gyere ki, zsákoljunk.

Mme Chauchat 2011.02.20. 15:52:10

@LadyCarambole: perzsehogy. Nemtom, az arckönyvön nincs "Akik tosztak/nem tosztak már/még Alekosszal" rajongói klub?

.lll. 2011.02.20. 15:52:23

lássuk mi lesz a szereplőkkel,a műsor után:

-Leonidász,Zsófika-se íze,se bűze-nyárra a kutya se emlékszik rájuk
-Ildi-muhahaha
-Zsuszi-van benne szufla,de hamar ki is pukkadhat
-Oli-talán bekerülhet Vadonjaniék mellé Rákóczi helyett
-Gombi-szobanövény termesztésbe kezd
-Zsörszé-elmegy egy hajóra mosogatni
-Gigi-benne van egy pléboy megjelenés
-Béla-besegít az x-faktorban mint animátor vagy ilyesmi
-Szandál-kétszer benne lesz a Reggeliben.Tökölön utcát neveznek el róla
-Ani-megcsinálják belőle az új Maúnyikát
-Alek-Benkődani utódjaként elkápráztat és meghányattat minket

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 15:54:48

@LadyCarambole:

Sose tudhatod, lehet hogy akad a 10 milliós Magyarországon olyan nő, aki nem lép rá soha a szőnyegre, és szereti, ha kísérleti patkányként bánnak vele.:D

.lll. 2011.02.20. 15:54:51

@Mme Chauchat:

vagy a Bomlott emlék-sorozatban

@LadyCarambole:

majd,levágja a lábait:DD

vitek 2011.02.20. 15:55:04

@Mme Chauchat: ja amúgy szerintem pont a bentiek tudják, mert rájöttek. Emlékszem anno még Zsófi is kimondta, hogy Alek egy pszichopata, Jerzsi is mondta a múltkor hogy beteg, Béci és Gigi nem húzza fel magát rajta mert látják hogy beteg szegény, szóval az értelmesebb és/vagy érzékenyebb emberek látják ezt pontosan. Még Olivér is tudta hogy valójában mi a helyzet, csak ő a tévés hátteréből fakadóan hamar ráérzett arra hogy szórakoztató bohóc Alekosz egyúttal, ezért bandázott vele. Csak az ilyen Éva féle szerencsétlenek hiszik azt hogy Alek jó fej.

mézescsók 2011.02.20. 15:57:29

@vitek: Kösz, teljesen rendben vagyok, annyira nem fontos nekem Lanois, hogy örlődjek miatta.

Mme Chauchat 2011.02.20. 15:57:44

@lófő: sajnos, nem. A műsor befejezése utánra abban állapodtam meg a csatornával, h. újraforgatják a vv4-et, mindenki az épelméjűt adja, tőlünk pedig bocsánatot kérnek. Nem lesz közönség-szavazás sem.

K Tomoceusz 2011.02.20. 16:00:48

@Elemer: Érdekes lesz , hogy ki kit szeretne ellenfelül látni a végső hármasban . Anikót szerintem senki , mert a döntőben az a lány gyönyörű ártatlansággal fog mosolyogni a kamerába valami dögös cuccban . Meg se kell szólalnia , esélytelen lenne ellene mindenki . Lacát és Évát mindenki szeretné, de nehéz lesz benttartani őket addig . Jerzy végső győzelme az összes hhh ellenére nagy meglepetés lenne .

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.02.20. 16:00:48

@Hódos Hajnalka: Valahogy sejtettem, hogy ez az oka a "poszttalanságnak". Gyógyulj meg hamar! Pihenj sokat, aludj, ilyenkor az a legjobb!

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 16:00:59

@vitek:

Jerzsi a legjobb példa arra, hogy az unalmasan normális ember a kutyának sem kell.
Gyanítom, Giginek is csak addig, amíg ki nem mennek, és rá nem kattanhat valaki olyanra, aki nincs érte annyira oda. Ugyanis azzal, hogy a Jerzsi ennyire odavan, láthatóan nem tud mit kezdeni. Unottan Apázza, és rettentően vigyáz a jókislány imidzsére.
Ha egy nő valóban szerelmes, pont lefossa az imidzsét, I guess, de lehet hogy csak magamból indulok ki.:D

Mme Chauchat 2011.02.20. 16:03:06

@Hannibal22: ...lényed itt minden lényeget kitölt, Kedvesem

Hannibal22 2011.02.20. 16:06:23

@Mme Chauchat: Nézz át majd a másikba,ott verselhetünk szarásig:)

Ancilla 2011.02.20. 16:10:57

@nosce: Az egyik kedvenc filmem egyik kedvenc jelenetét küldted el, köszönöm.
amikor ezt a filmet először láttam, annyira nevettem, hogy mások nem tudták nézni tőlem. De ez a figura nem olyan, mint Alekosz!!!! Ő aranyos, kedves és jólelkű - bár nagyon jókat lehet mulatni rajta, mégis emberként tiszteletre méltó.

Alekosz groteszk figura. Kényszeres szokásai, sajátosan zárt világa miatt Leginkább Akakij Akakijevicshez tudnám hasonlítani (bár lényeges különbségek is vannak köztük), akit azonban mégis megsajnálunk, amikor ellopják róla a köpenyt. Van benne valami Szindbádból is - a nőkhöz való viszonyában, az élet élvezésében (Alekosz úgy beszél a pálinkákról, mint Szindbád a velős csontról, a finom ételekről), a lelkiismeret-furdalás teljes hiányában.

Szóval Alekunk furcsa keverék, de nekem nem humoros. Én nevetni a Showder Klub humoristáin szoktam. Valószínűleg más összetételű a humorérzékem..

Hannibal22 2011.02.20. 16:20:24

@Mme Chauchat: oh,ez az avatar:)
Nem a puncis,másik.Kaptál oda meghívót,ha jól tudom.

Mme Chauchat 2011.02.20. 16:24:05

@Hannibal22: óh, Édes, lovast kaptam, nem meghívót.

Hannibal22 2011.02.20. 16:26:21

@Mme Chauchat: lófaszt értesz ez alatt,drága?

Mme Chauchat 2011.02.20. 16:28:05

@Hannibal22: igen. Nyelveket beszélek ui., drága

Ancilla 2011.02.20. 16:29:38

@vitek: Éva azért kötődik Alekoszhoz, mert nincs kihez kötődnie. Benn viszont ez nagyon fontos. Tetszik neki, hogy Alekosz "szerelmes" belé, noha egyszerűen csak - jobb híján - megkívánta, és Alek bízik abban, hogy kerül még Éva olyan helyzetbe, hogy a mindenáron benn maradás érdekében, mégis leesik neki valami. Évának - saját bevallása szerint - a kinti életben nincsenek barátai, s benn roppant egyedül érezné magát. Szandikával, Anikóval már voltak konfliktusai, Ráczékat utálja, Jerzsinek akart egyszer "pornózni", de Jerzsi nem volt rá vevő, tehát oda csapódik, ahol van egy fölösleges vegyérték.

Éva egyébként érzelmileg talán a leginstabilabb - szerintem.

Flood 2011.02.20. 16:30:32

Nem tudom elolvasni Hajni hsz-át, mert a böngészőm lefexik a 3000 kommenttől, de ha jól vettem ki, betegeskedik, szal innen is jobbulást!

K Tomoceusz 2011.02.20. 16:31:25

@Ancilla: Itt vagyok a showder klub honlapján . Kérem a tanácsot melyik videót nézzem meg . Utána kérni fogok ua-tól az előadótól még hármat .

viola narvilly 2011.02.20. 16:33:16

Félfüllel, de itt vagyok.
Hajni, ha netán átböngésznéd a kommenteket, akkor jobbulást!

Kedves többiek, tegnap volt valami érdekes az este? Igen, lusta fos 9-es vagyok, nincs kedvem átolvasni mindent.

Ancilla 2011.02.20. 16:42:15

@K.Tomoceusz: De még ők sem az igaziak Hofihoz képest, csak a jelenlegi kínálatból említettem őket. Ha nevetni akarsz, inkább az ő honlapját keresd meg (ha van).

.lll. 2011.02.20. 16:42:58

@K.Tomoceusz:

nézzed Kormos Anettet,attól biztos bealszol

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.20. 16:48:08

@Hannibal22:
Tribunusos az avatarod, ezt muszáj kimondanom! :)))

Lanois 2011.02.20. 17:00:27

@Lotyó Bridzsida: "mondtam már, hogy nagyon csini vagy ma, és nagyon tetszel?:))"

Ma még nem...hiányoltam is.:)

K Tomoceusz 2011.02.20. 17:07:15

@lófő: Nézem .@Ancilla: Hofi és Alekosz ? Ez így már konkrét hasonlat , igazad van , Hofi pár fokkal jobb .

Az a fura benned , hogy Bélánkat Olivérhez hasonlítgattad régebben , nem Alain Delonhoz , Gigit meg Évához nem nagyanyámhoz , aki istenien takarított . Már nem is írsz az 5ökről , ami egyrészt nem baj , mert érdektelen figurák , másrészt szomorú , mert az olvasó kiváncsi a szakmai érvelésekre .

Mme Chauchat 2011.02.20. 17:10:42

@K.Tomoceusz: ne derg...gedra...degradáld, léccy

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.20. 17:17:03

Helóka, lehet tudni miért nem volt se tegnap, se ma poszt?

Mme Chauchat 2011.02.20. 17:18:46

@Sin' Dorei: igen. Hajni szólt, h csak akkor ír posztot, ha benn történik valami avagy ha Lilu végre rendes ruhában fog megjelenni.

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 17:18:52

@Lanois:

Oké, akkor lécci mostmár te is mondjál nekem szépeket!

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 17:20:37

@Mme Chauchat:

:D
csak nem akarom adni a fos 9-es helyet, ez szerintem teljesen érthető. mer' akkor miről rinyálnék???:D

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.20. 17:21:32

@Mme Chauchat: Hát - lehet, hogy szivatsz, de ezt most simán elhiszem : )
Tegnap (?), vagy mikor a kihívás volt (vagy kiválasztás?), visszafeküdtem aludni Lila miatt. Aztán negyed valamikor visszakapcsoltam, megnéztem ki lesz a zöldkendő és vége.

Lanois 2011.02.20. 17:23:12

@Lotyó Bridzsida: Jó.
Írtó szexi betűtípust használsz ma.

Soror Formoza 2011.02.20. 17:25:25

@Ancilla: Alekosz lehetne a villa Forrest Gamp-ja, ha kedvesebb bugyuta lenne.
Amugy figyellek titeket jo ideje, ritkan talalkozni a neten ilyen ertelmes, humoros kommentezo csoporttal. Mindenkit szeretek, de persze vannak kedvenceim. Kedvenc szinem az egerszurke. Hajninak surgos felepulest es tartos egeszseget kivanok.
Elnezest az ekezetek hianya miatt.

Mme Chauchat 2011.02.20. 17:29:25

@jahuu: és mindeni! Itten figyälnek bennünket!

mocskosmacska 2011.02.20. 17:29:34

@nosce: Szerintem túlmisztifikálod Aleket. A sikerének a titka: nyomja az rtl ezerrel.

viola narvilly 2011.02.20. 17:30:03

@jahuu:
Részemről az ékezetek hiánya bocsánatot nyert, de ezt a furcsa majdnem hasonlatot én kérem ki magamnak Forrest Gump helyett :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.20. 17:33:40

@Lanois:

Te aztán értesz a nők nyelvén!:D:D:D

Elemer 2011.02.20. 17:34:28

@K.Tomoceusz: ez egyébként bécire is igaz. az ő népszerűsége legalább 70%-ban abból áll, hogy jó pasi. korábban írtam már a magyar nők "latin" férfiak iránti rajongásáról. ezt egyébként én meg is értem, mert anikót én is mmkk bentartanám, súlyos jellemhibái ellenére, csak az a vicces, hogy milyen eröltett, teljesen értelmetlen indoklásokat találnak ki rajongásukat megindokolandó.

Szentpeter 2011.02.20. 17:40:47

Hogy miért népszerű Alekosz ?

...mert esetlen, és mulatságos

A nézők tudnak vele azonosulni...

Ebben a játékban nem szeretik Lacit, aki elvileg intelligens, de a villa beli teljesítménye egy kalap szar...

Ja.. és Olivért is szerették, legalább is az interneten ez derül ki, csak az sms-ezők gondolták úgy hogy inkább menjen a szerelméhez...

Mme Chauchat 2011.02.20. 17:45:52

@Szentpeter: Olivért azért szerettük, mert a biztosnágos internet-használatra hívta fel a figyelmünket.

Kata Marán 2011.02.20. 17:47:40

@Ancilla: Most olvastam vissza, maximálisan egyetértek veled. Én sem értem, mi ez az őrület.Önállóan nem képes létezni, maga mondta, mindig kell mellé egy erősebb karó. Marha jól érzi magát, itt nem kell beosztani a kis maniját, és nem csak májkrémet habzsizik. Műveletlen, ez kiderült az iskolásdiból. A sakk lépéseit ismeri, eredményét feltettem délután. Filmekből idéz, önálló gondolat nuku. Érzelem nincs, pl. hiányoltam a párbajnál is, hogy legalább integetett volna a mamájának. Igazad van, egocentrikus.A nőkhöz való viszonyát leírtad, nincs mit hozzáfűzni. Azon viszont nagyot röhögtem, amikor az apukája azt nyilatkozta, hogy reeengeteg nő jár Alkeszhez kielégülni,orvosnők, ügyvédek, de ez a rendes gyerek ezért nem kér tőlük pénzt.

inga tag 2011.02.20. 17:49:10

@Ancilla: Ne haragudj ésne sértődj meg, hogy szólok hozzád. Hofi egy műfaj, a showder egy másik (már csak azért is mert sokan vannak és egyébként is), a vv4 megint másik. Mindegy nekem, hogy ki nyeri. De a műsor lényege, hogy szórakoztató akar lenni, vagy szórakozásnak való. Ha szórakozni akarok, akkor a volt négyes. Ha taktaika, a Béciék. Ők nem egymást ajánlják fel, hanem szrencsétlen Gombit. Oli legalább magára tetette a jeleket... Ha ők Évával (Jerzy, Gigi, Béci) kivánnak együtt élni, inkább mint Gombival, akkor kivánom Nekik, hogy Éva minden nep köoje le Őket. Mert megérdemlik

Kata Marán 2011.02.20. 17:49:39

@Szentpeter: Isten ments, hogy azonosulni tudjak egy ilyen barommal!

Kata Marán 2011.02.20. 17:51:43

@inga tag: Nem értelek. Mit gondolsz, miért rakták rá a jelet?A "szerencsétlen"Gombi akart párbajozni!

Szentpeter 2011.02.20. 17:55:17

@Kata Marán:

Aki játszik annak a nézők kegyeit kell szolgálni, hálából kap 50 millát...

ezt egyedül Alekosz értette meg...

Kata Marán 2011.02.20. 17:56:29

@vitek: Pontosan. Ezért kapott tegnap Béci is röhögőgörcsöt, amikot Lilu megkérdezte, mit szólt Alkesz kirohanásához.

Kata Marán 2011.02.20. 17:58:27

@Szentpeter: Ezt nem értem, magyarázd meg.

inga tag 2011.02.20. 18:00:12

@Kata Marán: Igazad van. De az egy szerencsétlen, vagy RTL által szerencsétlennek bemutatott pasi. Én csak azt szerettem volna mondani, hogy ha akkora igazság bajnok a volt 5. 4. 6. stb csapat, akkor rakták volna a Gigir. Ő még mindig kivihette volna a Gombit ha annyit nyig. De amennyiben becsületesek, azt kivánom, hogy Évával éljenek továbbra is. Ő meg köpködje őket, vagy kakáljon a fejükre, ugyanis a jelrakás lényege: Kivel nem tudok együtt élni... Ha ők tudnak ezzel, minden elismerésem. Gombival nem tudnak

inga tag 2011.02.20. 18:04:19

+ minden elismerésem Évának (bár soha nem köpnék ember fele, meg másképpen sem) illetve Anikónak. Az egyik őszinte (és ki is fog esni, mert nem szerethető), a másik a legnagyobb taktikus.

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:06:04

@inga tag: trüsszenteni csak szabad?!

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:12:33

@avanivi: az apja a Micsosz. Az is Marokbatosz.

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:15:54

@inga tag: Megint a Béci szavait használod.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 18:16:02

@inga tag: Éva a balhéival együtt inkább szerethető, mint egy behízelgő modorú sunyi nő.

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:18:32

@Peter_Cs: egy behízelgő modorú sunyi nő -a balhéival együtt, did you mean?

inga tag 2011.02.20. 18:19:23

Én nem magyar valóságot látom a vv-be. Vagyis nem akarom azonban ha köpködést, ami a legocsmányabb dolog szerintem a Földön (bár most összekeveredtem, mivel a csók is nyálcsere, csak egyszerre kisebb mennyiségben), egyetlen kiválasztási jellel sem tüntetjük ki, akkor rajta.... Nekem nem lenne az a pénz, Cordia lakás, celebség ami miatt ezt le tudnám..... nyelni. Bár (Bar 2.) ki tudja, lehet magasabban lennék.

Szentpeter 2011.02.20. 18:21:04

@Kata Marán:

Szerepet játszik Alekosz, és ebben vezet mások előtt..
Ha Alekosz magát adná ugyan olyan savanyú lenne mint Laci..

Alek nem egy társasági ember, de azzá tud válni..

nosce 2011.02.20. 18:23:06

@Ancilla:
"amikor ezt a filmet először láttam, annyira nevettem, hogy mások nem tudták nézni tőlem. "

Na de amikor először nézted a filmet, már röhögtél rajta, a film elején, mint mondod, pedig akkor még nem tudhattad h Pepin emberként tiszteletreméltó, csak azt h egy faasz :). Tehát ? :)

inga tag 2011.02.20. 18:24:50

@Peter_Cs: Teljesen egyet értek Veled. Te vagy számomra az egyik leginkább szerethető kommentelő. Én az Évát megértem, szeretem, nem itélem el és nem biráskodok felette. Biztos vagyok benne, he egyszer elhinné, hogy nagyon szerethető lény és sokan szeretik más lenne. Nem tudom a családi körülményeit, de azt igen, hogy valamit nagyon bizonyitanai akar. És ő a leg őszintébb, mert ilyen stratégiát senki nem választana a győzelemre. Ő ilyen és igy szeretem.

avanivi 2011.02.20. 18:27:01

Mi volt a gondja Alekosznak a fiókkal?
Valaki szánjon meg mert nem értettem.

inga tag 2011.02.20. 18:27:07

@Mme Chauchat: Béci vagy Alek? Melyek Béci szavai?

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:27:58

@avanivi: az a baja a fiókkal, h nehéz beleszuszakolni egy női személyzetet

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:29:07

@inga tag: Hát a Béci szokta mondani, hogy "hal a szatyorban".

inga tag 2011.02.20. 18:29:36

Engem is szánjon meg valaki. Az Oscar dijaknal, ki volt az aki a kategoria gyoztest kijelolte? nem akarok tudatlanul meghalni

nosce 2011.02.20. 18:30:17

@mocskosmacska:
Túlspirázom Alekoszt, perszehogy, tolja az Rttl ezerrel, na de miért nem Béciéket ?
Megjegyzem Béciék szerepeltetése sokkal inkább manipulativ, a PC jegyében (ez nem is baj amúgy) mint Alekoszé....

inga tag 2011.02.20. 18:35:39

@Mme Chauchat: Most tényleg Béci mondta, hogy egészségedre???? Nem értem, miért nem magyarázod meg. kérlek, Úristn.

K Tomoceusz 2011.02.20. 18:39:35

@Elemer: Béciről azért nem írtam , mert neki egyértelmű a célja , a húgával és a sógorával képzeli el a döntőt , ahol a komának nincs sansza . Jerzy , amennyi esze van szegénykémnek , bele is menne ebbe . A másik 5 taktikája az érdekes - Gombival már nem kell foglalkozni - azoknak mi jár a fejükben .

Béci nem 70 , 100 % - ban szép . A magyar Rudolph Valentino . Bár az nem volt annyira szorgalmas , házias , hűséges és sportos . És csak pislogott mint hal a szatyorban . Nem úgy mint Bélánk , akinek kifejezetten értelmes szemei vannak . A magyar Alb...

Reggekig lehetne írni a srácról , akkora egyéniség . És lehet , hogy Ancilla is olvas .

Bajkon Úr 2011.02.20. 18:40:09

@LadyCarambole:

Hogyan jelentkezne?......életében nem látott pinát, csak akkor, amikor az anyja felmosott a lépcsőházban!!:)

viola narvilly 2011.02.20. 18:42:28

Átmentem a szomszédba kávét tarhálni, mert nem lesz elég reggelre, és bónuszként kaptam egy tök szép (bár jelenleg kicsit kókadt) kankalint. Jó biznicet csináltam ma :)

avanivi 2011.02.20. 18:44:54

@Mme Chauchat: Assziszed ing van rajtad akkok assziszed?

inga tag 2011.02.20. 18:45:26

@viola narvilly - a békün: egy kicsit emlékeztetsz Évára, és most ezzel kizáratom magam.

csicserierika 2011.02.20. 18:46:40

@K.Tomoceusz: ancilla csak szép irodalmat olvas. De mit keres akkor itt? Ja, népművel és kinyilatkoztat én meg kussban vagyok, mert egy bunkó tahónak érezm lassan magam, hogy Alekosz a legkedveltebb villa lakóm.

nosce 2011.02.20. 18:47:07

@K.Tomoceusz:
Sztem Béci nagy valószínűséggel benne lesz a háromban, Alekosznak nem lesz kedve kihívni, meg oka sincs. A végén majd úgyis megmérkőznek, más meg nem meri...ezt a pozit csak ö ronthatja el ha felbátorodik és kihív valakit. Akkor esetleg leverhetik a fejéről a koronát, de enélkül elég ha sportosan tovább mosogat...

inga tag 2011.02.20. 18:47:12

@Mme Chauchat: most már értem, azt hiszem.

Elemer 2011.02.20. 18:47:50

@Kata Marán: te most komolyan levezetted, hogy alekosz egy szerencsétlen? :) pedig én már azt hittem, hogy egy világhírű sakknagymester, aki csak puszta hóbortból jelentkezett a való világba.
én különösebb nyomozómunka nélkül is tisztában vagyok azzal, hogy az 12 ember, aki vállalkozott arra, hogy ország, világ előtt kiröhögjék, kigúnyolják, megsértsék és megalázzák kivétel nélkül szánalmas, idióta. ti egy tucat sikertelen balfasz közül próbáltok "értéket" meg "erkölcsöt" képviselő példaképeket választani.

redhaven 2011.02.20. 18:48:02

"nem úgy mint Bélánk,akinek kifejezetten értelmes szemei vannak"
DDDDDDDDDDDDDDD.

viola narvilly 2011.02.20. 18:48:44

@inga tag:
Nofene, mesélj, mi az, amit én még nem vettem észre magamon, s ami emlékeztet bárkit is Évára

.lll. 2011.02.20. 18:50:48

Béla is annyira lassú,hogy még sose evett melegszendvicset

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:51:33

@viola narvilly - a békün: remélem megfőzetted velük a kv-t, nemám por-alakban kaptad!

inga tag 2011.02.20. 18:52:34

@viola narvilly - a békün: Ne haragudj nem akarlak bántani. Szerencsétlen vagyok. De a sok off a magánéletedről, nekem sok.

viola narvilly 2011.02.20. 18:54:13

@Mme Chauchat:
Nem, nem főzettem meg :), azt majd reggel G megteszi.... hát vagy én, attól függ, melyikünk mászik ki előbb az ágyból.

Trevlovics 2011.02.20. 18:54:39

nézegetem a hozzászólásokat, megen bebizonyosodik, hogy ha valamit eleget és elég széles körben mondanak, akkor a zemberek, függetlenül annak igazságtartalmától, nagyon szépen elhiszik

viola narvilly 2011.02.20. 18:54:55

@inga tag:
Nem gond, engem nem zavar. Ne olvasd, ilyen egyszerű! Ha valahol szalonnát látsz, ugord át!

Elemer 2011.02.20. 18:55:47

@Trevlovics: engem nem lehet befolyásolni, én kizárólag lilu szavára adok

Trevlovics 2011.02.20. 18:56:58

@Elemer: :) az más! lilu azér mégiscsak a tévébe' szerepel.

Mme Chauchat 2011.02.20. 18:58:13

@inga tag: 19:30-ra van időpontom, a Varázshegyen a rendelőmben

Kata Marán 2011.02.20. 18:58:17

@Elemer: Nem levezettem, dühít a hülyeség. Ismeri a sakk alapjait, egyesek meg elájulnak, hogy húú, miket tud taktikázni, mert persze a sakk. Ha röhögnének rajta, nem lenne semmi gond. Ezen csak azt lehet.

inga tag 2011.02.20. 18:58:52

és még óperencián túli is vagyok. y=z

Kata Marán 2011.02.20. 18:59:29

@Szentpeter: Érts meg, ez nem játszik, ez ilyen hülye!

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:01:39

@inga tag: Pszichoanalízis, elmekórtan, ideg, és -elmebajok szakszerű kezelése

Trevlovics 2011.02.20. 19:01:57

@Kata Marán: azt a néhány perc ökörséget, amit alek a sakkról előadott, még anikó is kétkedve fogadta. pedig ő aztán most nagyon befogadó :)

viola narvilly 2011.02.20. 19:02:11

@inga tag:
Akkor a kedvedért eltüntetem a szalonnát, és majd akkor ugorj, ha nem látsz szalonnát.

inga tag 2011.02.20. 19:02:53

@Mme Chauchat: A pszichoanalizis kissé régi, esetlek CBT?

viola narvilly 2011.02.20. 19:05:45

Ami most a reklámban volt, az Éva-féle monológ Alekosz felé (ez a miért akarsz az ágyadba csábítani, mikor tudván tudod, hogy nekem barátom van), ez csak szerintem nagyon sánta?

Elemer 2011.02.20. 19:05:57

@Kata Marán: azok után, hogy 30-nak a 10 százalékát kb. hatodikra sikerült eltalálnia, bennem fel sem merült ilyesmi :)

viola narvilly 2011.02.20. 19:07:50

To all: van még valaki, akit emlékeztetek Évára? De tényleg érdekelne. Mert menten fel is kötöm magam, ha valóban van bennem bármi, ami bárkit emlékeztet erre a szutyok hitvány emberre...

Trevlovics 2011.02.20. 19:08:12

Alekosz! Bazzeg! LE kell forgatni vele az Aranyoskám 2-t :D

vörös áfonya 2011.02.20. 19:08:18

Alekosz durván néz ki,mint Éva:)

Ancilla 2011.02.20. 19:08:26

Már megint Alekoszt sztárolja Balázs!

Elemer 2011.02.20. 19:09:00

ÚRISTEN! Balázs azt mondta, hogy az Alekoszos rész biztosan szórakoztató lesz! Már megint befolyásolni próbálnak! Remélem, hogy azért van itt egy-két olyan bölcs kommentlakó, aki átlát a szitán

vörös áfonya 2011.02.20. 19:09:14

@Trevlovics: Majd nézd meg,ahogy tartja a kezét,abban a nagy gyűrűben:)Óriási.

inga tag 2011.02.20. 19:12:14

@viola narvilly: Miért gondolod, hogy hitvány? és miért szabad nekünk itélkezni Éva felett?

inga tag 2011.02.20. 19:13:17

Én soha nem mondanék senkire ilyeneket, hogy hitvány, szutyok. ímiért vagyunk mi másokí,

Lone Starr (törölt) 2011.02.20. 19:13:21

Jerzsi és Alek, a magányos farkasok bepasizhatnak ma.

jörgömös 2011.02.20. 19:13:27

Hoppá! egy testhez álló feladat Gombinak!

Egyébként jó estét!

Trevlovics 2011.02.20. 19:14:15

azér Jerzsa elsőbálozós bajor fejőnő outfitje is odabasz :D

the sandwich maker 2011.02.20. 19:15:21

a zenei szerkesztő fejét követelem most már! ha Muse-t tesznek be ez alá a vacak alá, legalább az legyen az eredeti! vvááááááááá... *csul*

jörgömös 2011.02.20. 19:15:45

@viola narvilly: Hallodhülyevagy?
SSKK nem hasonlítasz Évára, ne parázz.

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:15:59

@inga tag: azonnal, pls! megláttam alekot parókában, meg a többit... pfff

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:16:35

@jörgömös: jóéjt! ma minek öltöztél?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.20. 19:17:16

Jerzsi meg Éva nem utálják egymást? Most meg dumcsiznak?

viola narvilly 2011.02.20. 19:17:20

@inga tag:
Mintha írtam volna nem is olyan régen valami olyasmit, hogy ha én írok, ugord át...

De ha már így kedvesen besétáltál ide... azért gondolom, hogy hitvány, mert egy egoista, aljas, szarkeverő, ugyanakkor ideggyenge ember.

Miért szabad ítélkezni? Itt nem a SZABAD szón van a lényeg. Vállalta, hogy bemegy ebbe a házba, vállalta, hogy bárki bármilyen véleményt formálhat róla, amikor látja, hogy hogy viselkedik. Én véleményt formáltam. Mi is ezzel a gondod?

Lone Starr (törölt) 2011.02.20. 19:18:46

Na, Erzsinél érlelődik a "közös elhatározás". Szívás, ugyan Éva nyomja, de szerintem mmkk esélytelen. Pár nap szenvedés.

viola narvilly 2011.02.20. 19:18:54

@jörgömös:
Kösszépen tesó, csak ez a "nem túl labilis" nick közölte, hogy emlékeztetem Évára. Majdnem sírtam :D

Trevlovics 2011.02.20. 19:20:20

ajjaj, baj van, a gigi nem szerelmes, csak jó jerzsivel lenni. hát azzal, hogy jerzsát retardáltazzák, meg mindenki elkönyvelte hülyének (sajnos ad rá alapot is), nehéz feladat felnézni rá.

the sandwich maker 2011.02.20. 19:20:26

közvetítene valaki? mert az onlájn tévét bebuktam.

viola narvilly 2011.02.20. 19:20:28

@viola narvilly:
Nem túl labilis. Ezt írtam? Nem túl stabil. Megyek, iszom egy kávét.

MegLepke 2011.02.20. 19:20:38

Ez a Gigi azért tud szenvedni, ahogy kell.

Lone Starr (törölt) 2011.02.20. 19:21:07

@Yooha: Mélyen, legbelül ott mindenki szeret mindenkit... :)

nyanyanya 2011.02.20. 19:21:23

Most ok miert valtoztak at?? Lemaradtam..

inga tag 2011.02.20. 19:23:49

@viola narvilly: Semmi, ő sem biztos, hogy számitott mindenre ami a vv-ben érte. Te is bebejlentkeztél ide, vv4 kommentelni. Nem gondoltad, hogy mndent ki fogsz adni magadról, pasid van, aztán nincs, aztán megint van, a munkahelyed, a főnököd, a kolbász feszivál. Csak az akartam mondani, te is teret adsz arra egy nyilvános fórumon, hogy beszéljünk rólad. Én kedvellek, nem erről van szó. csak próbálj meg másokat is elfogadni.

jörgömös 2011.02.20. 19:23:56

@Mme Chauchat:
Szandikának akartam, de nem tudtam a wcpumpát rögzíteni a szám előtt :(

Trevlovics 2011.02.20. 19:24:07

@nyanyanya: laca, alekosz, meg béci azt a feladatot kapták, hogy öltözzenek nőnek, gomba és jerzsa meg azt, hogy vegyenek fel olyant, amiben kényelmesen és otthonosan érzik magukat.

viola narvilly 2011.02.20. 19:25:14

@Retardált Légpisztoly:
Nálam még a weboldal sem jön be, nemhogy az online.... amúgy ilyenkor van online?
Tudom, múltkor valaki felvilágosított, hogy most épp hogy lett átvariálva, de mivel nem néztem már jóideje, így elfelejtettem, mikor van, mikor nincs.

jörgömös 2011.02.20. 19:25:30

@viola narvilly: láttam, megdöbbenéssel olvastam, csak nem akartam megnyikkani

Hannibal22 2011.02.20. 19:25:56

@inga tag: Ő már csak ilyen intoleráns,fogadd el:)

redhaven 2011.02.20. 19:28:41

végre,jót röhögtem.

MegLepke 2011.02.20. 19:29:12

Alekosz át akar szellemülni. Jól áll neki a szőke haj. Legalább olyan maníros, mint Kiszel Tünci.

the sandwich maker 2011.02.20. 19:29:48

@viola narvilly: nem, én online közvetítést nézek, mert nem Mo.-n lakom, de be van korlátozva és ma későn léptem fel, úgyhogy nem engedi, hogy magamhoz vegyem a napi vv adagom.

viola narvilly 2011.02.20. 19:30:23

@inga tag:
Kolbász fesztiválon még az életben nem jártam. De majdnem eltaláltad.
Ez a cicuka jelentkezett erre a műsorra. Vállalta, hogy 24 órában nézik, akár még azt is, amikor kakál. A kakálását mondjuk még nem adták, de eddig nem sok olyan műsor ment le, amelyben legalább egy valakivel ne veszekedett volna. Egy hitvány embernek gondolom, szabadon alkothatok véleményt. Alkottam is. Te mentem belém is kötöttél, hogy SZABAD-e ezt nekünk. Igen, szabad. És mint ahogy ő is őszintén leszarja, hogy a nézők mit gondolnak róla, úgy engem sem érdekel, hogy te mit gondolsz rólam, vagy bárki másról.
Én az 1%-át nem adtam ki magamról a valóságnak, és nem hiszem, hogy valaha azt írtam volna, hogy PASIM van.
Beszélni lehet rólam, csak az veszi ki kissé furcsán magát, hogy azt írod, hogy Évára emlékeztetlek. Ezzel az emberrel mégcsak a fogaink száma sem egyezik...

bévé 2011.02.20. 19:30:40

Alek beleszeretett magába, mint nőbe.

Atok 2011.02.20. 19:31:36

Szavazas allasa:

Ki a legjobb csaj és pasi?
Alekosz 63,3%
...

gidabiga 2011.02.20. 19:31:58

@Trevlovics:

te MMKK megnevettetsz, keveseknek sikerül, köszi! :D

viola narvilly 2011.02.20. 19:32:44

@jörgömös:
Belédfagyott a szó, mi? :DDD

@Retardált Légpisztoly:
Öh, akkor csak annyit tudok segíteni, hogy Béci szőke nő éppen, Gombi barna nő, Jerzsi szőke "tehénfejőnőhajú" nő, úristen, megláttam Alekoszt, szóval ő is szőke nő. A lányok meg fiúk.

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:33:04

@bévé: @Atok: végre...megjelent alekosz egyik nője.

gidabiga 2011.02.20. 19:33:18

@Retardált Légpisztoly:

onlájn tévé tőlem is pénzt kér.
nekem meg nem ér egy vasat sem az egész :)

viola narvilly 2011.02.20. 19:33:31

Alek tényleg azt mondta az előbb, hogy "annyira szánalmas (vagy annyira szánalmasak)", vagy csak én hallucinálok?

the sandwich maker 2011.02.20. 19:33:41

@Mme Chauchat: panaszkodom. ma nem láthatom ahogy a gigi nyitott szájjal almát eszik, ahogy az éva cigizik, és a jerzsi filozófus fejét sem, szerintem sajnálatot érdemlek.

Trevlovics 2011.02.20. 19:34:17

na alekosznak most van igazán pszichopata feje :)

inga tag 2011.02.20. 19:34:23

@viola narvilly: te is jelentkeztél egy fórumra, ahol mindent elmondassz magadról. Ha kérdezzükkérdezemí) ha nem. Én szeretlek, kedvenc kommentelőm vagy, csak ne nézz le senkit kérlek

the sandwich maker 2011.02.20. 19:34:39

@gidabiga: korábban kellett volna kelnünk. :D
@viola narvilly: csak egy kérdésem van: jobb nő Alekosz, mint pasi?

gidabiga 2011.02.20. 19:37:15

@Retardált Légpisztoly:

majd fél 9 körül meg lehet nézni a vv honlapján.
csak azt kell tudni, melyik részt érdemes.
viszont nincs reklám :)

MegLepke 2011.02.20. 19:38:21

Viszont Éva most aranyos volt.:)

viola narvilly 2011.02.20. 19:38:36

@inga tag:
Nem én hasonlítottalak téged Évához, te tetted velem. Ez számomra véres rongy. Nem vagyok sem szép, sem jó, sem kedves, sem okos.
De!
Ezerszer különb vagyok ettől a hitvány szardarabtól. Ennyit a témáról, és ezennel be is fejeztem az egészet veled.

@Retardált Légpisztoly:
Nem tudom megítélni. Háttal vagyok a tv-nek, csak azért fordultam meg, hogy neked kb. meg tudjam írni, hogy mi folyik éppen, de mikor Alekoszt megláttam, majdnem le is estem a székről a döbbenettől. Igaz, ez általában akkor is így van, amikor férfinek öltözik.

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:38:36

na, ez a villaműveltségi kvíz, ez megy nekik

Atok 2011.02.20. 19:39:33

Egyenlo feltetelek :)

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:41:26

@Atok: különösen tűsarkú lakkcsizmában

the sandwich maker 2011.02.20. 19:41:27

@gidabiga: nekem ott a videók valamiért nagyon lassan töltenek be, vagy le is fagynak közben. de nem adom fel. :D
@viola narvilly: gondolom nem a szépsége hökkentett (ez egy annyira jó szó) meg így. ...vagy igen?

vitek 2011.02.20. 19:41:58

Ancilla, itt vagy még? Közvetíthetnél. Vagy annyira felhúztad magad Alek nyomatásán hogy el is mentél?

viola narvilly 2011.02.20. 19:42:12

Én egyszer próbáltam volna meg úgy átugorni annak a kanapénak a sarkát, hogy Béci... úgy estem volna be a tv készülékbe, hogy egyenest a stúdióban kötök ki :D

jörgömös 2011.02.20. 19:42:41

0 pontot hoztam volna össze ezen a kvízen, nem vagyok elég hardcore fan

MegLepke 2011.02.20. 19:42:57

Jujj, pont ilyen tortát ennék most!

bévé 2011.02.20. 19:43:27

Gombi és Laci szerint a majszolás a zabálás szinonimája.

Lone Starr (törölt) 2011.02.20. 19:43:41

majsz-majsz. Gombinak van egy sajátos eccerű bája.

gidabiga 2011.02.20. 19:44:11

@Mme Chauchat:

már megint??? :)
@Retardált Légpisztoly:

nekem is, de én feladom :)

viola narvilly 2011.02.20. 19:44:35

@Retardált Légpisztoly:
Hát jól gondolod :)
Egy hosszú szőke paróka alatt adta elő az igazi, eredeti, lemásolhatatlan Alekosz-nézést. Ma este félek elaludni :D

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:44:50

@bévé: azt mondta : "Maj' szólok" mivel ez a szeretet és az intelligencia párbaja lesz.

Ancilla 2011.02.20. 19:44:56

Miért volt Alekosz zseniális, mert kisétált?? Béci nyerte meg. Miért Alekoszt kell megdicsérni? Én Bécit dicsérem meg, mert szétosztotta a tortát.

Elemer 2011.02.20. 19:45:15

béci is alekoszt sztárolta a lánykéréses résznél, most meg balázs megint! meddig tűrjük még ezt?

gidabiga 2011.02.20. 19:45:59

@Mme Chauchat:

már megint??? :)
@Retardált Légpisztoly:

nekem is, de én feladom :)

Lone Starr (törölt) 2011.02.20. 19:46:27

@Mme Chauchat: Igen, már csak a ki hol mennyit hányt kérdés hiányzott (úgy tudom, csak Szandika rókázott - lenne 10 pontom! :}}).

Mme Chauchat 2011.02.20. 19:46:29

@Ancilla: @Elemer: ...eccerű. ki kell vinni magatokkal, és kinn hagyni.

viola narvilly 2011.02.20. 19:46:45

@jörgömös:
Mi a 0 pontoddal is szeretünk :)

Atok 2011.02.20. 19:46:59

@Elemer: Sot az online szavazason is mar 70% folott van Alek :)

JanCsi 2011.02.20. 19:47:38

Biztos 246-szor kérdezték már és bocsivocsibocsi de nem tudok 3000 kommentet átnyálazni, szóval.
miért nincs új ÖF?! Csak nem beteg Pötyesz?

the sandwich maker 2011.02.20. 19:48:13

@viola narvilly: és én még azt hittem Stephen King ijesztő.

vitek 2011.02.20. 19:48:45

@Mme Chauchat: a kedvenc színem a lila.
(bocs hogy csak most válaszolok, délután el kellett mennem)

Trevlovics 2011.02.20. 19:49:18

jó hát ez így működik, az eddigi benn töltött idő alapján kialakult, hogy van az alekosz és vannak a többiek. ettől még nem biztos, hogy megnyeri, de az szerintem garantálható, hogy az utolsó pillanatig képernyőn lesz.

Elemer 2011.02.20. 19:50:04

@Atok: ez balázs is lilu miatt! ha ez így megy tovább nem fogom nézni a való világot! semmi kultúra, semmi elegancia, csak a tahóság és a részrehajlás :(

MegLepke 2011.02.20. 19:50:16

Nocsak, Balázs minket értett a fórumozók alatt?

MegLepke 2011.02.20. 19:51:14

@JanCsi: Hajni beteg, inFULenza.

viola narvilly 2011.02.20. 19:52:34

@Retardált Légpisztoly:
Simán el tudnám képzelni ezt a figurát valamelyik regényében. Mondjuk a Bilincsben-ben (na, sok a ben) lehetne ez az arc az a bizonyos ember, aki az ékszeres táskát hozza.

arkangyal44 2011.02.20. 19:54:00

@Elemer: igazad is van ott a piros gomb a távkapcsolon,katt senki nem kényszerít semmire

MegLepke 2011.02.20. 19:54:16

@Mme Chauchat: a fórumozók meg ők is azt találgatták, hogy Gombit mi vezette erre. Vagy valami ilyesmi. A fórumozók szó hallatán elgondolkodtam.:)

JanCsi 2011.02.20. 19:54:19

Köszi a választ!

Banyek, jobbulást Hajnikám ezúton. Valahogy majd csak kiböjtöljük.

mocskosmacska 2011.02.20. 19:56:38

Alekosz nőként Rudolf Péterre emlékeztet az egy szoknya, egy nadrágból.

Hajninak jobbulást kívánok.

Bogi és Burkó 2011.02.20. 19:59:08

jó estét mindenkinek !

én most döbbenek rá, hogy Éváék tényleg félistenként néztek Olivérre. Már mióta nincs ott, és még mindig az a legfontosabb gondolatuk, hogy ha Alek megy ki Gombival, akkor de jó mert "ott lesz az Olivér"

mocskosmacska 2011.02.20. 19:59:24

@Retardált Légpisztoly: NIncs ronda nő, csak kevés ital. De pasira ezt még nem hallottam, úgyhogy inkább nőnek jó.

bévé 2011.02.20. 19:59:40

@MegLepke: jaja, én is felkaptam a fejem, de aztán rájöttem, h biztos van azért jó pár fórum.

gidabiga 2011.02.20. 20:00:43

@Bogi és Burkó:

én azért remélem, hogy nem Aleket viszi

the sandwich maker 2011.02.20. 20:00:45

@viola narvilly: abból szerintem még Gerald is simán lehetne. :D Néha attól félek, hogy bekattan a nők terén elért sikertelenségétől és egyszer csak bumm átmegy Carrie-be.
Erzsikém meg egyértelműen Tom Cullen a Végítéletből. :D

MegLepke 2011.02.20. 20:01:06

"A szeretet és az inteLigencia párbaja lesz ez". Csak Alek tudja, melyik figurával lépjen majd egy böszmét a táblán elhelyezkedő 64-ből.

mocskosmacska 2011.02.20. 20:01:14

Gombi vicces volt nőként. Szandikaként is vicces volt. Neki és ANikónak vannak előadói hajlami a villában.

Szentpeter 2011.02.20. 20:01:34

Alekosz isteni nővé vált... ( mosolygok )

Atok 2011.02.20. 20:01:58

Jo ez a Balazs :)

Mme Chauchat 2011.02.20. 20:02:24

@mocskosmacska: most már biztos, h gombi nőként megy a párbajra - azt mondta, h nem szereti a tökölést, a bizonytalanságot

MegLepke 2011.02.20. 20:02:27

@bévé: csak ránk gondolhatott!:DDD

genevieve 2011.02.20. 20:04:05

azért érdekes, hogy gombit és jerzsyt melegezi mindenki, mégis alak volt a legjobb nő:-D

redhaven 2011.02.20. 20:04:21

@MegLepke: így igaz!
jó arc vagyol balázs:)))

Lone Starr (törölt) 2011.02.20. 20:06:00

Erzsiék túl sokat beszélnek, és keveset tesznek. Nem is feltétlen a dugásra célzok (bocsánat: szeretkezés), csak metakommunikációra legalább. De úgy ülnek egymással szemben, mint egy válóperen.

Szentpeter 2011.02.20. 20:06:34

Hát ha meleget kellett volna játszani akkor Erzsi nyert volna meg Gombi..

Elemer 2011.02.20. 20:07:09

@arkangyal44: nem tudom miről beszélsz, nekem nincs is tévém!

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.20. 20:07:11

@Lone Starr: Válóperen jobban dúlnak az érzelmek.

jörgömös 2011.02.20. 20:07:15

@genevieve: azért az érdekes volt, Balázs külön kiemelte Gombit és Jerzyt, hogy kőkemény 1 %-ot hoztak össze :)

Elemer 2011.02.20. 20:09:06

@Lone Starr: szerintem gigi úgy döntött, hogy lekoccintja ezt a szegény retardált légpisztolyt, hogy kint már ne kelljen ilyesmivel foglalkoznia, hanem egyből ugorhat majd egy pénzes csávó nyakába

Szentpeter 2011.02.20. 20:10:02

Én úgy voltam vele hogy nem költöm a szavazásra a pénzem mert nem kötődök egyik játékoshoz sem.. Na jó, Anikót kedvelem..

De ha szerdán Alekosz lesz a kijelölt akkor rá fogok szavazni a plüssmacis Gombi ellen..

arkangyal44 2011.02.20. 20:10:36

láttátok a szavazás végeredményét? nyugodtan ki lehet jelenteni új tribulus van születőben.

Elemer 2011.02.20. 20:11:51

@Szentpeter: jézusom, liluék neked is teljesen átmosták az agyadat

redhaven 2011.02.20. 20:13:17

@Elemer: fölösleges volt eddig is cimbálni ezt a talajmenti fagy hőmérsékletű "kapcsit".

Bogi és Burkó 2011.02.20. 20:13:36

@gidabiga: sajnos kinnt marad, bárkit is visz ki. nem egy showmen szegénykém, de sokkal jobban kedvelem, mint Alekoszt vagy Évát.

maghozo 2011.02.20. 20:43:54

@Elemer: Valahogy úgy vannak vele, hogy légpisztoly : - Ezt át kell gondolnom , legjobb ha köztünk nem lesz semmi ... se ruha se tér ...

nyanyanya 2011.02.20. 20:46:19

@Bogi és Burkó: pedig ha tudnak, hogy Oliver le se szarja oket..:D

Szentpeter 2011.02.20. 20:46:40

Ki a tököm az a Lilu ?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.20. 20:54:31

@Elemer: Nagyon igaz amit írsz. Lélekben nyálas Erzsi, szerintem már Gigi is behány tőle. De pont az ellenkezőjével eteti, ha beszélnek.Fél Gigi, hogy fogja lerázni, kint.

viola narvilly 2011.02.20. 20:54:42

@Retardált Légpisztoly:
Bocs, nem voltam gépközelben.
Igazad van, lehetne Gerald is :D
Szégyen és gyalázat, de a Végítéletet nem olvastam.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.20. 20:56:40

AtyaúristN, Alkesz átlényegült lédibojjá!
Ilyen nincs, és mégis van! Az a kígyóhatású ruha a sápatag testén leírhatatlan, papírnyomdai íróeszközökkel is! Meglepődnék, ha a show után nem szerezne be egy női ruhakollekciót is magának!

Viszont a legjobb párbeszéd díját máris átadjuk Jerzsinek és Giginek, a teljességgel felejthetetlen, az "a most nem értem, hogy azt a napocskát, ami te vagy, azt miért takarja el egy felhő" kezdetű, valószínűleg halhatatlan sorokért!

Hannibal22 2011.02.20. 20:57:10

@viola narvilly: "Az"? Képzeld el bohócként.

viola narvilly 2011.02.20. 21:01:09

@Hannibal22:
Najó, most kibukik, hogy Koontzot olvastam inkább, mint Kinget (pusztán azért, mert a könyvtárban több Koontz volt), és az Az-t sem olvastam. De nem, nem képzelem el bohócként Alekoszt, mert akkor az Az-t sosem olvasom el :D

viola narvilly 2011.02.20. 21:03:11

Felszaladtam a vv oldalára. Volt itt már arról szó, hogy melyik vv lány képe lett a legjobb a fotózáson? Igen, büdös disznó vagyok és nem olvastam vissza.

Lijiang 2011.02.20. 21:03:32

Gigi jól csinálja, addig csűri-csavarja, amíg a Jerzy mondja ki a végét, és akkor nem ő volt a szívtelen dög, aki kirúgta szegény fiút.

genevieve 2011.02.20. 21:03:44

@LadyCarambole: alek szeret jelmezekbe beöltözni, felvenni más viselkedési, magatartási formát...
már a földesuras játéknál is azon gondolkozott milyen a helyes kéz és testartás...
ahogy elnéztem, most meg egyenesen beleszerelmesedett magában....

kiváncsi lennék egy szakértőnek mi erről a véleménye?

viola narvilly 2011.02.20. 21:04:29

Felszaladtam a vv oldalára. Volt itt már arról szó, hogy melyik vv lány képe lett a legjobb a fotózáson? Igen, büdös disznó vagyok és nem olvastam vissza.

Bocs, ha kétszer megy, de ez az ötfogú, háromszemű kis gonosz állandóan megeszi a kommentem.

gidabiga 2011.02.20. 21:05:23

@Szentpeter:

te képes lennél rá pénzt kidobni? :D
persze semmi közöm hozzá :)

Bogi és Burkó 2011.02.20. 21:05:57

@LadyCarambole: hogyénerről lemaradtam. az évszázad leggeljebb szerelmes mondata.

na, jóéjt mindenkinek, nézem az NGc-t

K Tomoceusz 2011.02.20. 21:07:49

Érdemes volt szombaton bejátszani nekik azt a jelenetet , amikor ugrál Gigi a kertben miniben , mint két tonna brikett . Most van az arhívumban 8 óra zokogás a lánytól és 10 perc természetes röhögés a többiektől . Ezeket bármikor fel lehet használni . Ma ebből elment valamennyi , mivel megtudta , hogy nem szólhat a bátyjához . Megható jelenet volt .

A nap kérdése : Amikor nincs kötelező feladat , hol van Laca ?

Szentpeter 2011.02.20. 21:08:01

@gidabiga:

Végül is nézem a műsort, már lassan úgy érzem része vagyok a történéseknek...

azért nekem nem kell álszenteskednem..

mert eleve szent vagyok..

Hannibal22 2011.02.20. 21:08:32

@viola narvilly: akkor semmiképp ne képzeld el,olvass:)

K Tomoceusz 2011.02.20. 21:10:33

@genevieve: Mocskosmacska megírta az elöbb . Igaza van , pont olyan volt . Már csak azt kéne tudni , ez Rudolf Péternek rossz vagy Alekosznak jó .

viola narvilly 2011.02.20. 21:11:09

@Hannibal22:
Bakker, most miattad bármikor is kerül az a könyv a kezembe, Alekosz fog eszembe jutni :)

genevieve 2011.02.20. 21:13:36

@K.Tomoceusz: azt nem tudom, de aleknak, most határozottan jó érzés volt annak lenni ami volt:-)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.20. 21:15:06

@genevieve:
Az mondjuk vicces lenne, ha az utcaajtóban már várnák a "szakemberek"... Oli meg sajnáltathatná magát a Sztori magazinban és kaszálna még egy félmillát.

Hannibal22 2011.02.20. 21:15:11

@viola narvilly: szerintem már,bármelyik könyvről:))

gidabiga 2011.02.20. 21:22:15

@genevieve:

majd küldünk neki nárciszt, kíváncsi lennék, mi jutna eszébe róla :D
de lehet, hogy a nárcisztikus szót még sosem hallotta és valahogy összehozná a végtelennel :D
vagy az Anikó volt?
tulajdonképpen mindegy :)

genevieve 2011.02.20. 21:24:33

@LadyCarambole:
az jutott eszembe a mai bors-cikk alapján, hogy ha ilyen pontosan megirják mindig mennyit kaszál oli egy-egy kiruccanásért, a hitelezői mindíííg pontosan fogják tudni mennyi pénze van és mennyit lehet tőle beszedni:-D

genevieve 2011.02.20. 21:26:51

@gidabiga: nárcisz? ez egy igen gyönyörű virág, szép a szine, egyenes a szála, mondhatni kecses a tartása, szép zöld a level...jó hatással van a bioritmusra, ez egy pompázatos,, szemet gyönyörködtető leképezése isten virágos jókedvének tanúbizonyságaként:-)

gidabiga 2011.02.20. 21:27:56

@genevieve:

aggódom érted :D
ugye nem te vagy a szövegírója? :D

K Tomoceusz 2011.02.20. 21:28:33

@genevieve: Szegénykém ilyen csókák között borosüveg is szívesen lenne . Elszórakoztatja magát és múlik az idő . Még mindig jobb , mint a többiekkel szóbaállni . Próbálkozik az rtl olyan feladatokat adni , amire legalább a homik rápattanak , de nem , a búvalbaszottság divatosabb .

Virágék 2011.02.20. 21:29:46

Körülnéztem több vv fórumon, nagyon kezd kiüresedni az egész!

genevieve 2011.02.20. 21:30:58

@gidabiga: nem:-)

csak pár napja irtam, hogy ha beregelnék mint alek egyik hódítása, elhinnétek-e?:-)

és megkérdezték többen, hogy tudnék-e eléggé alekoszosan irogatni?:-)

szerinted?:-D

genevieve 2011.02.20. 21:32:32

@K.Tomoceusz: azért ezzel a stilussal most nagyon menő lenne az angyalbárban:-)

K Tomoceusz 2011.02.20. 21:32:37

@Virágék: Ezen most csodálkozunk . Mi lesz itt holnap ? Béci hazagondol ? Mit lehet erről írni ?

Virágék 2011.02.20. 21:33:10

Online nuku, az öf-k szánalmasak. Ha Alek kiesik, nézhetetlen és unalmas lesz az egész. Akárki akármit mond, az átlagemberek hétköznapjai unalmasak!

K Tomoceusz 2011.02.20. 21:37:30

@genevieve: Most erre mit kell reagálni ? Te is mered az angyalbárt nyihihi . Ez jó lesz ?

Virágék 2011.02.20. 21:38:09

Unatkozom! by Szandika

genevieve 2011.02.20. 21:38:49

@K.Tomoceusz: igen, most is onnan kommentelek két fellépés között:-D

inga tag 2011.02.20. 21:44:59

@Virágék: Máshol kell körülnézni:-)

inga tag 2011.02.20. 21:45:58

@Drága IV gernika: Ő nem ir, nem olvas, csak itél :-)

dr. gernika 2011.02.20. 21:46:01

@viola narvilly: Azt is megette, amit a Bilincsben-Alekosz vízióra regáltam. :(

inga tag 2011.02.20. 21:47:21

@K.Tomoceusz: Mi az, hogy merni az angyalbárt?

dr. gernika 2011.02.20. 22:04:37

@inga tag: Te meg csak trollkodsz itt édesen, olvastalak. :)

@Hannibal22: Ilyen kevéssel kivívom az elismerésed? :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 22:06:20

@LadyCarambole: Katasztrófa! Teljes agyhalál! Primitív koppintása Geszti Péter szövegeinek!

Hannibal22 2011.02.20. 22:08:10

@Drága IV gernika: ahhoz kicsit több kell,de az irány jó:)

gidabiga 2011.02.20. 22:08:12

@LadyCarambole:

inkább a spanyol inkvizíció :D

inga tag 2011.02.20. 22:12:28

@Drága IV gernika: nem trollkodom, provokálok. Falkába támadok, vagy nem?

antib68 2011.02.20. 22:15:58

Régen olvasom már a HV-t, eleddig nem szóltam hozzá. Tegnap néztem újra a Leon-t, és megihletett a mozgáskultúrája valamint az atlétatrikója, nem bírtam ki:
s4.postimage.org/4kmui19f0/A02.jpg
(Tudom, hogy béna, nem vagyok egy mester sajnos.)
Ajánlom mindenkinek nézze meg Leon mozgását mikor vasal atlétában....
www.youtube.com/watch?v=xO_aokqXDeM&feature=related 5:45-től

Trevlovics 2011.02.20. 22:24:31

hát ha senki nem vállalja be a seggfetisisztát, én megteszem. úgyis mindig imádtam a főnökeimet.

Virágék 2011.02.20. 22:24:52

Nem úgy mint a közvetítés. 15 ms-ként KHF!

gidabiga 2011.02.20. 22:25:03

csak szólok, hogy van élő :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:25:18

Alek Évi seggét taperolta, és ezt az "áldozat" láthatóan nem vette rossz néven...

gidabiga 2011.02.20. 22:26:02

@Trevlovics:

Trev!!!
hallodhülyevagy? :)))

Virágék 2011.02.20. 22:26:59

Komolyan kiidegelnek! Inkább nézem a Heti hetest.

Trevlovics 2011.02.20. 22:28:29

@gidabiga: öö, nem, csak szétszórt :)

gidabiga 2011.02.20. 22:32:03

@Trevlovics:

megértem, én is gyakran szét vagyok szóródva :)

gidabiga 2011.02.20. 22:36:51

már megint mért visítottak?
valaki tudja, hogy mi a feladat?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:37:05

Éva szerit Ani nem segghülye, csak nem érdekli a politika.
Évi imádta a politológia tanárát, imádja a politikát is (én is).

inga tag 2011.02.20. 22:37:41

@Peter_Cs: Én is szeretném nézni. Link nincs?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:39:44

Éva nem tudja mennyi az idő (gondolom azt csak Laci tudhatja) ...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:43:31

Gombár úr már megint ki van terülve, mint a Nagy alföld. Ez alapján a közelgő párbaja inkább kivégzés lesz...

gidabiga 2011.02.20. 22:45:01

nabasszus, már megint az igazmondó hinta.
már megint dögunalom :(

Trevlovics 2011.02.20. 22:47:08

@King of Shadows: igen, mert csak laci tudja megfordítani jerzsit, aki kb. három óra alatt pereg le

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:49:34

Lacinál jelenleg nyolc és tíz között van mindenki, így, arányaiban. Gigi viszont csak hetes.

fityfiritty 2011.02.20. 22:51:38

Én megpróbáltam ezt az éjszakai lesegetést, de mostantól SSKK nem fogom. Inkább ledőlök... Kézcsók mindenkinek

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:52:20

Ani: Milyen érzés négy dannos Jiu-Jitsu mesternek lenni?
Laci: Semmilyen. Szerinte Gigi megverné egy párbajon...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:55:08

@Trevlovics: Tehát ha kiesik a lengyel, időzavarba kerülnek? :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:56:47

Gömbi be van kattanva, döbbent csönd a reakció...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 22:57:38

Ezt a játékot Gombi játssza és SENKI MÁS!!! (Már megint bekeményített.)

inga tag 2011.02.20. 23:00:32

@Peter_Cs:kösz. sajna nem működik

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:00:56

Gombi szerint Alek a barátja, de abban a játékban csak egy maradhat (Ez a Hegylakó forgatása?). A párbajon megszűnik a barátság, ahogy a bokszolók között is a ringben (Ebben igaza van, én is így gondolom.).

Hannibal22 2011.02.20. 23:01:18

@Drága IV gernika: ajánld Dosztojevszkijt,ha az elismerésemre vágysz:))

MegLepke 2011.02.20. 23:03:11

@King of Shadows: csapassad tesó, később beszállok én is. Lájkolom a megjegyzéseidet, látom, rászoktál te is.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:03:34

Mindenki készpénznek veszi, hogy Alekot viszi, de Gombi veszettül tagad...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:04:50

Ani szerint Gombár úr "elkántorodott" attól, hogy azt az embert vigye ki, akire állandóan jeleket pakolt...

Hannibal22 2011.02.20. 23:06:42

@inga tag: szerintem nem vagy troll,ha ez segít:)

jörgömös 2011.02.20. 23:08:00

Alekosznak megint nem megy a feladat értelmezése.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:08:22

Gigi nehezen teszi túl magát a dolgokon (én is), ezért néha pszichopata.
Gigi most rohadt gyengének érzi magát, ez cenzúrát vont maga után...

MegLepke 2011.02.20. 23:08:58

@King of Shadows: jah!:) És nem hajlandó róla lemondani.

@jörgömös: még jó, hogy Erzsit beszélte ki pár napja pont emiatt és lebutázta.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:14:23

Éva magyarázza Giginek, hogy ha elfolytja az érzéseit tönkre fogja tenni magát (igaza van). Gigi láthatóan szégyelli magát a felezőbulis veszekedése miatt.

gangesz76 2011.02.20. 23:15:41

Gigi növénynek érzi magát!!!!

jörgömös 2011.02.20. 23:15:43

Béci is értetlen, nincs új a nap alatt.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:16:20

Gigi egy növénynek érzi magát, most fotoszintetizál...

gidabiga 2011.02.20. 23:17:27

ha engem Éva vallatna, szerintem azonnal bevallanék mindent, csak hagyja abba :D
kivallató tisztnek jó lenne :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 23:18:13

@King of Shadows: Évának igaza van, most támogatólag lép fel Gigivel szemben, ez is azt mutatja, hogy alapjáraton jóindulatú és nem haragtartó.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:18:59

Béci tudja, hogy mit mutattak a tévében, de a cenzúra közbelépett...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 23:19:07

@gidabiga: Én elbeszélgetnék vele órákig is.

gidabiga 2011.02.20. 23:20:33

@Peter_Cs:

a tied, viheted :D
de aztán nehogy szabadon engedd :)))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:25:11

@Peter_Cs: Ezt vettem észre én is a füstölős feladatnál, de ez fordítva is igaz. Szerintem Gigi sem utálja őt, csak ő is tudja, amire én gondolok (és amit a Gombár ki is mondott): ha szembekerülnek egy párbajon, sokkal rosszabb lesz nekik, ha megkedvelik egymást...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:27:15

Béci oda akart menni a barátnőjéhez a párbajon, erre kép el...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 23:29:00

@King of Shadows: Gigi a legtöbb játékostársával minimum 3 lépés távolságot tart.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:29:51

Béci két kör múlva olyanokra fog rakni, akiket szeret, és tudja, hogy bármikor kieshet. Ha nem kaphatja meg a fődíjat, emelt fővel fog távozni...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:31:13

@Peter_Cs: Persze, mert ugyanolyan, mint én. Én kint is tartom a "taaavolsagot", majdnem mindenkivel, és szerintem ő is...

jörgömös 2011.02.20. 23:31:32

@King of Shadows: tehát akkor terv továbbra is Alekosz, Anikó és Éva eltávolítása.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:36:09

Béci szerint ha nincs szex, el van b@szva a kapcsolat. Jezsy vagy dugjon Gigivel, vagy hagyják egymást a pics*ba, mert annyira össze fognak veszni, hogy a végén már egymásra fogják tenni a jelet!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:38:05

@jörgömös: Nem. Arra értette, hogy ha kiesik még két személy nem lesz bent olyan, akit nem szeret...

gibson 2011.02.20. 23:38:57

@King of Shadows: ha ezt nem hallottam volna most, a saját két fülemmel a zonlájnban, azt gondolnám, hogy csak szívatsz minket.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:39:46

Ani szerint közte és Béla között 2Km "taaavolsag" van. Béla szerint Ani összement, és stagnál.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:40:45

@gibson: Pedig ezt mondta. :) Szerintem az összefoglalóban nem fogod viszontlátni... :)

gidabiga 2011.02.20. 23:41:23

én meg kikapcsoltam az onlájnt, megint álmosítanak.
lehet, nem is baj, úgyis mindjárt ébreszt az a hülye telefon :(

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:42:43

Évi hatalmas ... MARCANGOLÁSOKAT élt meg önmagával kapcsolatban. Csak ő tudja eldönteni, hogy neki mi a jó. Nem hajlandó változni, még akkor sem, ha ez nem szimpatikus (márpedig alkalmazkodhatnál Évike!).

jörgömös 2011.02.20. 23:45:13

Ez a hintás játék szinte ugyanaz mint a füstölős volt. Hosszú és unalmas, lerágott csont. Kérem a szerkesztőket, hogy legközelebb az ilyen feladatokat délelőtt tízre időzítsék!

gibson 2011.02.20. 23:47:33

@King of Shadows: tudom, mondom, hallottam! :) Én is be akartam írni, csak megelőztél.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.20. 23:47:37

@King of Shadows: Legalább ő őszinte és nem akar beleolvadni a szürkeségbe!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:50:27

Évától Gigi áll a legtávolabb. Éva nem féltékeny Anikóra, és "mindenki meg van makkanva".

gibson 2011.02.20. 23:52:30

@King of Shadows: ezt is be akartam írni baszod! :D Nagyon elemedben vagy így este tizenegy után, én pedig nagyon nem, úgyhogy akkor átadom a terepet neked, írogasd csak az okosságokat, holnap átolvasom! :)

gidabiga 2011.02.20. 23:54:16

@gibson:

nem tudod, már én is csak az utolsó százat tudom, pedig eddig bírta a chrome.
King meg hajnali ötig közvetít :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:54:25

@gibson: Még az a vicces az egészben, hogy teljesen mások, mint amilyennek az összefoglalóban ábrázolják őket. :D

K Tomoceusz 2011.02.20. 23:54:39

@King of Shadows: Évát szó szerint idézd :

Úgymond marcangolásokat élek meg magammal idézőjelben mondva , nem tudom eldönteni mi a jó úgymond .

A tököm eldurran tőle . Miért nem beszél normálisan mint a fiúk ?

Béci : Emelt fővel fáradok ki, mint a picsa .
Jerzy : Te kurva jól beszélsz .

Világos és érthető . Még hasonlat is van benne , amit itt a hv-n mi is szeretünk használni .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:56:13

@gibson: Igen, mert én nappal alszok. Tehát éjszakai cirkadián ritmusom van. :)

@gidabiga: Honnan tudod? :O és :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:57:11

A lengyel nem érzi magát férfinek (Gigi mellett)...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:57:48

@K.Tomoceusz: Olyan gyorsan nem tudok gépelni, ahogy az pofázik. :D

gibson 2011.02.20. 23:58:50

@King of Shadows: egyébként igen. Ezért szeretem a zonlájnt, csak ritkán mutatnak benne érdekes dolgokat sajnos, manipulálnak minket, ahogy akarnak. Egész más lenne ez az egész egy nonsztop élő adással.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.20. 23:59:52

Év@lag szerint Jezsyéknek le kéne fosni a kamokat...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:02:11

@gibson: Azért tegnap kiderült, hogy Zéva szerint az amcsi függetlenségi háborúban észak harcolt dél ellen. Aztán észbe kapott a cenzor, és "megmentette"...:D

gidabiga 2011.02.21. 00:03:30

@King of Shadows:

egyszer mondtad

én meg nem felejtek. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:04:29

@gibson: Ja! Egyébként egy másik fórumon valaki, aki részt vett már ilyen "scrypted reality"-k készítésében írt érdekes dolgokat... :)

gidabiga 2011.02.21. 00:06:33

@King of Shadows:

azt én írtam :D

vagy akár én is írhattam volna :)

gibson 2011.02.21. 00:08:03

Eddig egy üveg Nyakas (2010-es, Irsai :DDD) és három Unicum csúszott le, de még bírom. Másnaposan érdekes módon sokkal nehezebben rúg be az ember.

K Tomoceusz 2011.02.21. 00:08:12

@gibson: Nonstop adásban politikai kampány odabent ? Ha Jerzy a sliccéhez nyúl elmegy a kép , pedig csak huggyozni akar szerencsétlen . Majd öf.-ban megnézheted a legjobb jeleneteket .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:08:46

@gidabiga: Én sem felejtek. :)

Te voltál? Te voltál?!? TE VOLTÁL?!? :D

gibson 2011.02.21. 00:09:55

@gibson: Na, szal az előzőt nem ide akartam írni igazából, de mindegy, ennyi pia után ezt elnézitek nekem, remélem :)))))))

-Sarq- 2011.02.21. 00:09:56

Jó estét!
Volt ma este valami értelmes? Ja nem, eszembe jutottak, kik a lakók, egy milyenek a szerkesztők :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:10:19

@King of Shadows: Éva csak próbál segíteni neki, de Jerzy minduntalan zárt falakba ütközik.

szédült nőszemély - forza 2011.02.21. 00:10:22

@gibson: mondja már Drágám, mi az apropója az ivásnak? kutyaharapást szőrivel?:)

Trevlovics 2011.02.21. 00:10:25

ns most szandika is menni szeretne innen?

Atok 2011.02.21. 00:10:36

Szandal arra keri a bartajait, hogy kovetkezo kivalasztaskor rakjak ra a jeluket, mert menni szerentne a villabol

MegLepke 2011.02.21. 00:11:29

@gibson: ezt se ide akartad írni, vagy igen?:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:11:33

@King of Shadows: Háromhavi bezártság után ingerszegény környezetben bármelyikünkkel megeshetnek ilyen bakik.

Trevlovics 2011.02.21. 00:11:35

a tököm kivan ezzel a sok pöccsel, hogy mennyire be akartak kerülni, most meg mennyire ki akarnak menni.

jörgömös 2011.02.21. 00:12:20

Szandika érzelmileg le fog reccseni és unalmassá fog válni. Tehát ő is párbajozni akar!

gibson 2011.02.21. 00:12:49

Na bazmeg most meg a Szandika akar kimenni párbajozni. Ez kezd unalmas lenni...

MegLepke 2011.02.21. 00:12:53

@MegLepke: én meg tudok olvasni.:D

@Trevlovics: jajj, de jó, hogy nem nézem. Nekem ezek a "haza akarok menni" nyígások nincsenek beépítve az idegrendszerembe...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:12:57

@Trevlovics: @Atok: Jobb is, még a kamerákat is lerúgná a végén ...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:13:02

Legközelebb Szandi akar párbajozni, ő is magára kéretné a jeleket.

gibson 2011.02.21. 00:13:33

@szédült nőszemély - forza: így indult, igen, aztán pálfordulást fordultam :)

gidabiga 2011.02.21. 00:14:16

@gibson:

Nyakas Irsai nagyon rendben van :)
az egyik kedvencem :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:14:29

@Peter_Cs: Olyan is, hogy a világháború a 19. században volt?

Trevlovics 2011.02.21. 00:14:46

ertéelnek jobban kell jutalmaznia őket, meg érdekesebb programot kell csinálni, mer lázadnak ezzel a dumával, hogy ki akarok menni, mer vagy van itt helyem vagy megyek haza.

szédült nőszemély - forza 2011.02.21. 00:14:54

@gibson: alkoholista! megittad az egész üveg konyakot is, mi? most én mit igyak?:))

-Sarq- 2011.02.21. 00:14:58

Bazzeg, menjen ki egyszerre mind párbajozni, Alek meg maradjon bent és esténként közvetítsék őt Egy csodálatos elme tündöklése és bukása címmel. Időnként küldjék be hozzá Farkasházyt egy sakkfeladvánnyal.

jörgömös 2011.02.21. 00:15:06

Hétvégén meg kell rendezni a gigapárbajt. Aki menni akar az menjen párbajozni és csak egy jöhet vissza.

gibson 2011.02.21. 00:15:52

@gidabiga: _A_ kedvenc fehérborom. A VV4 óta meg pláne :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:16:13

Szandál bekeményített, ettől Gombár lefagyott, mint a Windows...

K Tomoceusz 2011.02.21. 00:16:27

@Trevlovics: Miért akar Szandika lenni a következő kiválasztott ? Miért nem kéri meg Gombit , hogy vigye ki most ?

szédült nőszemély - forza 2011.02.21. 00:16:32

@-Sarq-:lájkolom a kommentedet. és néha öltözzön női ruhába, és legyen Alexandra.

-Sarq- 2011.02.21. 00:17:13

@Trevlovics: Nekem az egyik legnagyobb tanulsága ennek a szériának, hogy a "kreatív" stáb kurvára nem kreatív. Nem telik tőlük más, mint a feszültségeket direkt kiélező feladatok, meg az állandó buzi-transzvesztita vonal.

-Sarq- 2011.02.21. 00:18:43

@szédült nőszemély - forza: Na tessék, lásd a következő kommentemet :).

Atok 2011.02.21. 00:18:44

@K.Tomoceusz: Mert kinn szeretne maradni :)

Trevlovics 2011.02.21. 00:18:45

@K.Tomoceusz: mer szandika valaki erőset akar kivinni, hogy kinn maradjon :) meg amúgy is sajnálja gombit, azér rakta rá a jelet, meg gombi alekoszt viszi, már le van stipistopizva a hely. ki fogok borulni ettől, ha ilyen kívánságműsor alapon döntik el, hogy ki a kiválasztott.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:18:45

@King of Shadows: Az már durva! A Tordas alapjáraton buta.

szédült nőszemély - forza 2011.02.21. 00:20:07

@-Sarq-: jaja, tényleg fárasztó a travi vonal, de ha ő maradna benn egyedül, akkor legalább bizonyos napokon elmondhatná, hogy csajjal van..:)

gibson 2011.02.21. 00:20:20

@-Sarq-: Alek egyébként mondta, hogy ő, ha megnyerné, még egy hétig bent szeretne maradni a villában, egyedül. Én nézném az onlájnt ugyanúgy, mint most :)

gidabiga 2011.02.21. 00:22:01

@gibson:

4-5 éve ismerem, azóta nekem is. :)
asszem ideje lesz egyet venni, már régen ittam olyat.
@Trevlovics:

hisz nincs is programjuk.
tegnapelőtt este seggfetisizmus volt, ma megint lelkizés, ebbe csak az nem bolondul bele, akinek nincs lelke.
nem csoda, ha unatkoznak.
@-Sarq-:

így van, hívjanak bennünket, mi kitalálunk mindenféle ínyencséget :D

Trevlovics 2011.02.21. 00:22:09

@-Sarq-: hát igen, most szarba kerülhetnek. a bezártság meg minden majd megoldja a műsort, lesz feszültség, persze. csinálják a feszültséget, de annyira bénák, hogy a játékosok is szétunják magukat benn.

K Tomoceusz 2011.02.21. 00:22:49

@Trevlovics: Szerintem jó lenne egy olyan párbaj , ahol egyik se akar visszamenni . Volt állítólag egy focimeccs , ahol mindkét csapat megjátszotta nagy pénzzel a vereségét . Mindegyik a saját kapuját támadta és az ellenfelét védte . A barmok nem szóltak nekem előre , pedig megnéztem volna .

-Sarq- 2011.02.21. 00:23:47

@gibson: Én is, pedig egy ideje már nem pozitív érzésekkel röhögök Alekon :).

MegLepke 2011.02.21. 00:24:49

@gibson: én is. Lennének ott monológok! Beszélne az ablakokhoz, stb.

Trevlovics 2011.02.21. 00:24:56

éva ki akarta szedni alekoszból, hogy ő neki pótolhatatlan, de alekosz lágyan ringatózva megmondta neki, hogy lófaszt.

dr. gernika 2011.02.21. 00:25:56

@Hannibal22: Az angol-amerikai irodalmat jobban ismerem.

@inga tag: Én nem tudok, itt aránylag új vagyok.

gidabiga 2011.02.21. 00:26:14

@szédült nőszemély - forza:

mért nincs itt lájk gomb? :DDD
@Trevlovics:

üvöltenek és unatkoznak, több opció nincs.
ebbe csak egy ufó nem pusztul bele.
szerintem Alek egy ufó :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:26:34

@Peter_Cs: Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Ha a Zévád téved, az belefér, ha másvalaki, az rögtön hülye. A bizonyos szereplők iránt érzett ... preferenciáid eltorzítják a ... véleményalkotási folyamataidat. :P

-Sarq- 2011.02.21. 00:27:27

Alek minden mondatáról az az érzésem, hogy már hússzor hallottam...

Trevlovics 2011.02.21. 00:30:03

éva nem bír túllépni az előzőn, tüntetőleg kiindul cigizni, meghallja az alekosz faktor kifejezést és közbedumál alekosznak, hogy azt csak ő ismerheti.

K Tomoceusz 2011.02.21. 00:30:43

@-Sarq-: Tegnap még csak tizenkilencedszer hallottad azt .

Trevlovics 2011.02.21. 00:30:57

hujuj, béci megkérdezte, hogy az alekosz faktor az alekosz gyár? éva megmagyarázta, hogy az angolban a fektör az nemcsak gyárat jelent, többjelentésű szó :)

gibson 2011.02.21. 00:31:18

Béci szerint az Alekosz-faktor Alekosz-gyárat jelent??? :)

-Sarq- 2011.02.21. 00:31:45

Van olyan élethelyzet, amiben Éva nem akar a legelső, legszebb, legokosabb, legnépszerűbb, lgjülértesültebb lenni? Az Alekosz-faktor (faktor=gyár) is csak neki jár.

Trevlovics 2011.02.21. 00:32:39

@-Sarq-: az alekosz faktoron éva a gyárkémény :)

MegLepke 2011.02.21. 00:33:02

@Trevlovics: @gibson: méééér? az X-faktor is tul.képp egy celebgyár. Elfogultak vagytok.:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:33:52

Sz@rikó nagyon jól megoldotta a konfliktushelyzeteket (Jah! Bőgött.), átlendült a holtponton, nem fog sírni (erre kíváncsi leszek).

jörgömös 2011.02.21. 00:34:37

És mi van Ádámmal? Ö hol helyezkedik el Alekosz faktorban?

-Sarq- 2011.02.21. 00:34:53

Éva szerint vajon mit jelenthet a faktoriális? :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:36:04

@Trevlovics: Egy adott emberrel való kapcsolatot nem helyettesít egy másik emberrel való kapcsolat.

Trevlovics 2011.02.21. 00:37:43

@Peter_Cs: mindenkinek vannak pótolható ismerősei, függetlenül attól, hogy éva nem ezt akarta hallani

Trevlovics 2011.02.21. 00:38:46

@Peter_Cs: hahó, mcfly, van otthon valaki? béci kérdezett, éva mondta, hogy gyár :)

gidabiga 2011.02.21. 00:38:49

@Trevlovics:

mért nincs itt lájk gomb? :DDD

viszont hagylak benneteket nélkülem onlájnozni, gondolom, most lesz majd érdekes :D

jó éjt mindenkinek! :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:38:58

Ani és Éva még nem sokszor aludt együtt (tehát előfordult már, hogy együtt aludtak).

-Sarq- 2011.02.21. 00:39:09

@King of Shadows: Ja bocs, igazad van, már elmúlt éjfél :).

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:39:23

@Trevlovics: De az már minőségileg más, nem ugyanaz.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:41:01

Anit nem hagyják beszélni, ezen besértődött...
Gombár sz@rik rá!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:41:25

@Trevlovics: Béluskának tudnia kellene ezt, nem primitíveskednie, ha már akkora embernek tartja magát.

gibson 2011.02.21. 00:41:29

@Trevlovics: Éva pedig durván megsértődött ezen...

Trevlovics 2011.02.21. 00:41:37

@Peter_Cs: igen, de egy dolgot lehet pótolni(!) valami mással is, nem csak tök ugyanazzal. sőt.

MegLepke 2011.02.21. 00:42:17

Alek szerint Anival egyformán beszélnek. A hangsúly, a testmozgás. ani ezt kikéri magának, mert ő Nádai Anikő - te meg Nagy Alekosz.
Alek: szokj le a szokásaidról.
Ani: hanyagoljuk a témát.

gibson 2011.02.21. 00:42:22

Alekosz Anikónak: "Szokj le a szokásaimról!"

Trevlovics 2011.02.21. 00:42:33

@Peter_Cs: nehéz mit kezdeni egy olyan alapállapottal, hogy éva tökéletes és onnan meg már csak javulhat.

Trevlovics 2011.02.21. 00:43:10

@gibson: igen, de ez bizonyára egyedi eset

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:43:23

@Trevlovics: Annyira elfogultan ... szemléli Év@lagot, hogy az már egyenesen ... inhumán. Figyeld meg, hogy akivel jóban van a kócbaba, azt jó fejnek tartja, ha Éva megharagszik az illetőre, ő is utálni kezdi... XD

jörgömös 2011.02.21. 00:43:24

Gombinak már megint mitől van rossz kedve?

-Sarq- 2011.02.21. 00:44:33

Éva rohadt elfoglalt lehet ott bent, mert folyamatosan változat magán. Ennyit én gyerekkorom óta nem változtam.

Trevlovics 2011.02.21. 00:44:57

@jörgömös: le kellett venni a női cuccot

MegLepke 2011.02.21. 00:45:51

Ani oktatja Évát: ha valakiért teszel valamit, ne dörgölje az orrára később. Szandinak is megtette a múltkor.

Éva csak elmondja, nem hagyja...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:45:56

Éva már nem is akar összeköltözni Szundikával, Aninak ekézi. AKKORA memóriája van (A-HA!!! Tehát Éva egy robot.). Ő tud változni a barátai érdekében (fél órája még kategorikusan kijelentette, hogy nem hajlandó változni semmi és senki kedvéért).

jörgömös 2011.02.21. 00:46:38

@Trevlovics: :D

Nem értem, szerintem senki nem akadályozná meg ha innentől kezdve női cuccban járna.

gibson 2011.02.21. 00:47:00

@Peter_Cs: Éva hasonlít egy régi barátnőmre (mármint, havernő volt inkább, tehát jóban voltunk, de nem jártunk, vagy ilyesmi). Ő is egy elsőre ellenszenves, nagypofájú picsa volt, tízből nyolc férfi, és tíz nő utálta kb. De ha közel kerültél hozzá, az egyik legodaadóbb, legaranyosabb, legszerethetőbb nő volt, akit valaha láttál. Éva is valami ilyesmi lehet.

Trevlovics 2011.02.21. 00:47:14

na hosszú idő óta anikó első nekem tetsző mondása, pedig már nagyon untam és nehezen bírtam nézni is. ha valamit teszünk valakiért, ne emlékeztessük erre és sose dörgöljük ezt később az orra alá

MegLepke 2011.02.21. 00:47:27

Ezek nem hagyják Aninak végig mondani. Alek és Éva folyamatosan hozza az ellenérveket...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:47:41

Alek: Anikó! Nem emlékszel rá, hogy kihúztalak a csávából, hogy milyen jót tettem neked?
Ani nem emlékszik...

-Sarq- 2011.02.21. 00:50:48

Jaj, már megint szemébe mondós feladat...

gibson 2011.02.21. 00:50:50

@Trevlovics: :))) Én bírom, lásd Peter_Cs-nek írt kommentemet. Éva egy arrogáns, idegbeteg, nárcisztikus ribanc így kívülről nézve, de szerintem több kedvesség, odaadás és szeretet szorult belé, mint Gigibe, Szandikába és Anikóba összesen, csak egy megfelelő ember kellene neki, aki ezt kihozza belőle.
Én mondjuk nem vállalnám, mert nem lenne hozzá türelmem :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:51:13

Újabb elemzős feladat. Úgy látszik az RTL kétségbeesetten próbálja barátkoztatni őket...
Alek: a ... Ruszki .... Válogatott.

MegLepke 2011.02.21. 00:51:19

Levél! Alek olvassa fel. Mondják el egymásnak szemtől szemben, hogy mit gondolnak egymással szembeni kapcsolataikról. Két cetlit kell húzni az urnából és elemezni a kapcsolatukat. Milyennek látják a vitájukat, milyenek voltak eddig egymással. Két perc áll a rendelkezésükre, aztán visszadobni a neveket, megkeverni. Villamester hozza be az urnát.

jörgömös 2011.02.21. 00:51:45

A tököm tele van ezekkel a kapcsolatelemzős játékokkal.

Trevlovics 2011.02.21. 00:52:18

na új feladat, felírni a neveket, bedobni egy urnába, kettőt kell húzni és a két lakó kapcsolatáról vitáiról beszélni, kinek ad igazat stb... a kreatív stáb megint megizzadt

gibson 2011.02.21. 00:52:55

Bazmeg, éjjel egy óra van, és ezeknek még adnak most feladatot? :D
Nem baj, még úgysem tudnék aludni.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:52:56

A Ruszki nem tudja értelmezni a feladatot. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:54:03

@gibson: Én is ezt érzem vele kapcsolatban.

Trevlovics 2011.02.21. 00:54:07

béci mintha bojkottálná a feladatot. :)

MegLepke 2011.02.21. 00:55:20

Nebasszatok már fel idióták, én elsőre megértettem a feladatot, pedig alig aludtam és k. ideges vagyok!

Gong. Béla: Alek-Erzsi viszony: annyit tud mondani, hogy a papírra két különböző név van írva (grat Béla). Kapcsolatuk: k. messze vannak, néha mennek egymás felé, de tovább is állnak. Néha ittak egyet és ennyi. közeledtek néha, de kikerülték egymást, hol egyik, hol másik. Alek beleszól persze: reális Rácz úr meglátása.

-Sarq- 2011.02.21. 00:56:15

@Trevlovics: hatalmas brainstorming lehetett ma délután...

gibson 2011.02.21. 00:56:29

@Peter_Cs: egy normális, határozott, heteroszexuális pali kéne mellé, aki lehetőleg idősebb nála. Nem ez a fiatal hímringyó Ádám.

MegLepke 2011.02.21. 00:58:05

Éva húzta Éva-Anikó párost: nem volt egyszerű, amikor bejött, nem volt neki szimpi. Oli-Alekosz bandázásba ment bele, aztán Béciékhez állt. OminózusOS karácsonykor nem kapott levelet, ő beszélgetett vele, és csak Éva ment oda hozzá. Pont tőle kapott törődést Ani, és ez jóleső dolog volt számára. Ezt azért csinálta, mert ilyen ember. Szülinapjára élvezettel készítette az ajcsit, Ani félreértette (bazz Éva, most volt erről szó, hogy ne dörgöld már az orra alá, te mit tettél érte...)

Adás el.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 00:58:08

Ha Éva arról beszél, hogy nem utál valakit, elveszik a képet... :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 00:58:46

@gibson: És kellően higgadt fejű, empatikus legyen. Egy modellfiúval szerintem csak döglődő kapcsolata lehet.

Trevlovics 2011.02.21. 00:59:16

@-Sarq-: remélem, hogy csak arról van szó, hogy mindenki elment már aludni és a takarítónő dobálgat nekik szopatásból ilyen leveleket, de félek tőle, hogy neked lehet igazad, összeült a stáb délután 2-kor és este 8-ra meglett a "nagy dobás"

MegLepke 2011.02.21. 00:59:25

folyt. Éva azt az énjét is látta, amit nem ismert meg belőle. Féltékeny volt rá, napraforgónak gondolta (Oli, Alek, Szandál viszony) Gong. Vége. Nem napraforgó, őszinte, ennyi.

gibson 2011.02.21. 00:59:30

@Trevlovics: a kreatív stáb mostanában indul lassan haza a koróból, ezt a feladatot a takarítónő és a biztonsági őr találta ki nekik, és most ott ülnek a képernyők előtt a tévészobában, feltett lábbal, és röhögnek.

Trevlovics 2011.02.21. 01:00:50

@gibson: na a rosszabbik énem :)

MegLepke 2011.02.21. 01:01:58

Alek: Anikó-Gombóc. nem látja őket együtt, nem kommunikálnak, mindkettőnek megvannak a körei. Természetes kiválasztódás úgy hozza, hogy nem kerülnek kölcsönhatásba. Jó étvágyat, stb., Gombi úriember, Ani úrHÖLGY, nem érintkeznek egymással. Tán nem kommunikálnak együtt. Ani szereti a vörösbort, Gombóc a fehéret (egy üveggel megivott az előbb), igyanak.

gibson 2011.02.21. 01:03:04

@Peter_Cs: empatikus legyen, de ha Éva hisztizni kezd, akkor adjon neki egy kurva nagy sallert, izomból. Nem vagyok hímsoviniszta, meg nem is verek nőket, de Éva pont az a típus, akinek erre szüksége van. Folyton feszítgeti a határokat, és amint megérzi, hogy egy kapcsolatban ő került domináns szerepbe, elveszti a talajt a lába alól, és akkor vége, kifordul önmagából.

Trevlovics 2011.02.21. 01:03:37

jól értettem, hogy gombi szerint pár nappal ezelőtt történt egy olyan delikvens buli?

MegLepke 2011.02.21. 01:04:18

Gombi: Éva-Béci, nehezen indult a kapcsolatuk. "nem kedvelték egymást". Elmúlt hetekben majdnemhogy baráti viszony. Pár napja történt olyan DELIKVENS buli, ahol összeszólalkoztak, és talán nem romlott el minden. (Gombár rengeteg töltelékszót használ). Béla kedveli az Évát, csak nem tudja hova tenni. Éva felnéz a Bécire, igazi férfinak tartja.

MegLepke 2011.02.21. 01:05:52

Szandál: Gombár-Alekosz viszony.(ez a buzi megkérdezte, vagyok-e már 18, kicsit lemaradtam)
Filmek kötnek össze kapcsolatot? hát az lófasz. Felszínes téma ez. Alább ment a téma. Közömbös. Alek részéről nem, másikéról sem (ők tették hozzá)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:06:25

Gombár majd a ringben akar beszélni Alekkal...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:06:27

@gibson: Humanizmusom tiltja a sallert ebben az esetben. Az egyenrangúságban és az egyenjogúságban hiszek. A saller csak növeli, mert elfödi a bajt.

-Sarq- 2011.02.21. 01:07:28

@gibson: Egyformán látjuk Évát, viszont szerintem nem az ilyen karakterű férfiakat preferálja, ergo lehet, hogy soha nem lesz hosszú, stabil kapcsolata. Olyat azért jó sokat fog találni, aki rendszeresen pofán veri. Olyat nem, aki erős kézzel, de fizikai erőszak nélkül, higgadtan le tudja kezelni. Mert az olyan pasiknak sem Éva kell.

MegLepke 2011.02.21. 01:08:05

Anikó: Anikó-Béci, nehezen indult a kapcsolat, nehezen engedte Béla a bizalmába, szerencsés kiválasztott lett, akiben bízik, tölti az ittlétet, van a társaságában. Megromlott a kapcsolat. Ani nem tudja hova tenni, hogy miért, majd kint tudják ezt megbeszélni. Nem értik, hogy miért nem értik meg egymást, elbeszélnek egymás mellett, saját igazukat szajkózzák. Megbeszélték, hogy nem beszélnek meg semmit, csak kerülik a vitákat. Stagnál a kapcsolat, nem haladnak sehova, Ani sajnálja. Ha végig hallgatja őt Béla, talán megérti.

gibson 2011.02.21. 01:08:07

@Peter_Cs: vedd idézőjeles sallernek. Lehet ez a saller egy erős, határozott, és indulatos "KUSSOLJÁL BAZMEG!!!" is.

Trevlovics 2011.02.21. 01:08:28

a ruszki válogatott fáradtka és kicsit kiütötte magát.

jörgömös 2011.02.21. 01:08:44

Azt hogy csinálják hogy mindenki olyan kapcsolatot húz ami gáz?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:08:44

Laci: kicsit kiütöttem magam.
Alek: szó szerint!

MegLepke 2011.02.21. 01:09:54

Laci fáradt, kiütötte magát: Béci-Erzsi, sógori kapcsolat, bírják egymást. Béci drukkol, hgoy Erzsinek és Giginek legyen egy jó napja. Bírják egymást. Tán ott lesz az esküvőn Béla. (ismétli magát folyamatosan...) Nem mennek el egymás mellett, van közös pontjuk, rokoni szál, egy nő. Egyik húga, másik palija - javít, nője -, bírják egymást, sógori kapcsolat és hát bírják egymást. (Grat Laci!)

gibson 2011.02.21. 01:09:55

@Peter_Cs: Alekosz is tudja valamilyen szinten irányítani Évát, mindenféle fizikai erőszak nélkül is. A határozottság itt a lényeg.

Trevlovics 2011.02.21. 01:10:13

na ez jó szar feladat volt, de legalább rövid

MegLepke 2011.02.21. 01:11:26

Körmölök, mint faszom, remélem a reggeliek értékelni fogják az autentikus közvetítést!:)

Atok 2011.02.21. 01:11:32

Erzsi es Gigi? vagy ok mar alszanak?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:11:35

Ani tarantulát talált a szatyrában. Ott is hagyta.

gibson 2011.02.21. 01:11:44

Laci unalmasabb, mint mint eddig bármikor. Ő álmos, bazmeg? Azért van ott, hogy minket szórakoztasson. Én is tudnék már aludni, de ameddig nézem őt, ne ásítozzon itt nekem.

jörgömös 2011.02.21. 01:11:51

Most mit írogatnak? Ez új feladat és aludtam egyet a monológok közben?

Trevlovics 2011.02.21. 01:11:53

anikó talált egy tarantullát(sic!) a szatyrában. éva szerint honnan jött is miért és mit képzel. remélem a tarantulla(!) kiviszi évát párbajozni.

MegLepke 2011.02.21. 01:12:57

Ha már énekelnék, kérhetek zenét, szerkesztők? Aladdin: egy új élmény! Köszi!:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:14:18

@gibson: Olykor az egójába mar. De nem lenne elég néha egy határozott NEM?

MegLepke 2011.02.21. 01:14:44

@gibson: az én pénzemér' vigyorogjon bazmeg!

@MegLepke: jav: énekelnEk! nyugi, én SSKK!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:14:56

Alek: ez kinek a keze. Ekkora? Szép! :O

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:15:26

@King of Shadows: Tenyészthetné, azután ki lehetne sütni mindet.

Trevlovics 2011.02.21. 01:15:42

alekosz vacsorál. szandika és béci egy ideje kihasználták, hogy kaptak tollat meg papírt a feladathoz és valamit bőszen írogattak. gondolkoztam, hogy miket írhatnak, aztán kiderült, mikor szandika megmutatta alekosznak, hogy körberajzolta a saját kezét! nehezen hiszem el ezt.

gibson 2011.02.21. 01:16:05

@-Sarq-: már javítottam magamat, én sem feltétenül fizikai erőszakra gondoltam. Hanem egy erős, határozott férfijellemre. Csak az ilyen nők tragédiája az, hogy, bár egy ilyen férfi mellett bontakoznak ki igazán, mint nő, ahogy te is mondod, az ilyen férfiaknak hamar elegük lesz ezekből a hisztis, beképzelt picsákból.
A másik lehetőségük egy alárendelt, szubmisszív típusú palival összejönni (valahol ez a díszbuzi Ádám is ilyesmi szerintem), ez a típus viszont nem izgatja őket, a nőiességüket (ez most kicsit Alekoszos volt :DD), és ezért hosszú távon unalmas lesz számukra.

Trevlovics 2011.02.21. 01:17:48

béci el, laci jön, tereget valamit, hol van béci? alekosz szerint kiment valahova (... nagy választék lehet). most jerzsiről beszélgetnek, hogy nagyon megmakkant, laca szerint a balhé óta.

gibson 2011.02.21. 01:18:01

@Trevlovics: ez komoly? Milyen tarantullát? És milyen szatyorban? Talált egy pókot egy zacskóban, vagy mi?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:18:01

Jezsy összeomlott, sírt is. Laci szerint már VÍVÁS van a jelekért.

Trevlovics 2011.02.21. 01:19:24

@gibson: az éva típusú nők csak szenvednek, áldozatoknak gondolják magukat, míg egy szép napon úgy döntenek, hogy ennek innentől vége, és később összejönnek a pszichológusukkal, rosszabb esetben a pszichiáterükkel.

gibson 2011.02.21. 01:19:27

@Peter_Cs: de elég lenne, de Alekosz nem normális ebből a szempontból. Nekem a kedvenc karakterem, de egy szociopata. Havernak se nagyon kéne.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:19:35

@gibson: A szatyrában talált egy szabvány pókot, ami szerinte tarantula. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:19:43

@gibson: Én egyszer a kínaiban a salátában találtam egyet - megettem.

MegLepke 2011.02.21. 01:20:01

Ani drágám, télleg nem a savanyú pofádat akarják nézni, hanem a melleidet, és ezt te jól tudod.

Trevlovics 2011.02.21. 01:20:03

@gibson: igen. anikó szerint hatalmas volt és szőrös, egy "tarantulla"

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:21:07

Ani NEM - HAJLANDÓ Szandira tenni a jelét, ha már bement, csinálja is végig.

Trevlovics 2011.02.21. 01:21:22

én szeretem nézni, de szépen lassan unalomba fullad a műsor, nem ma, úgy általában.

MegLepke 2011.02.21. 01:21:26

@Peter_Cs: nézd, az Indul a bakterház-beli szarvasbogár után ez már nem lep meg.:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:21:55

@gibson: Alekosz csak távolról szórakoztató, közelről már fárasztó, nehezen levakarható.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:22:37

Szandika már megint "jó helyen" van, erre még a cenzor fajtárs is felébredt.

Trevlovics 2011.02.21. 01:22:57

no elmegyek aludni, belövök a hálóban egy-két kamerát, neszezek pár percet, aztán holnap estére összevágok belőle magamnak egy összefoglalót. jó éjszakát.

gibson 2011.02.21. 01:23:43

@Trevlovics: igen, és ez általában harminc fölött következik be, amikor már minden barátnőjük férjhez ment, és gyerekük van.
Ők pedig rájönnek, hogy a szépség mulandó, még pár év, és már nem kellenek senkinek, a karrier álmaik pedig mégsem úgy alakultak, mint ahogy szerették volna.
És akkor két szék között a pad alá. Szomorú dolog ez.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:24:25

Már Éva is lesz@rja a jelköveteléseket, meg Szundit is.

MegLepke 2011.02.21. 01:24:59

Évának elege van mindenki nyomorából, magáért jött be. Úgy fog jáCCani, ahogy ő akar (mindezt teli szájjal). Nem foglalkozik csak magával, mert szeretethiányos (valszleg Szandálról beszél). Belefáradt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:24:59

@Trevlovics: A szürke egerek helyett most jó lenne Zsuzsi és Olivér például.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:25:53

Éva szerint Gombárnak, Szandinak és Zolivérnek nincs helye a villában (illetve az egyiknek már csak nem VOLT).

jörgömös 2011.02.21. 01:25:56

Éva: olyan őszintém mondom ezt, mint ahogy itt állok! és közben sétál

Trevlovics 2011.02.21. 01:26:17

@Peter_Cs: na az baszna még be ha olivér is ott bömbölne, hogy ki akar menni

MegLepke 2011.02.21. 01:26:46

@gibson: erről hosszú értekezést tudnék folytatni, de nem itt. A barátnők férjhez mentek, aztán milyen kapcsolatban? Mindenki csal mindenkit... Szar világ ez, unom már én is.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:26:58

@Peter_Cs: Most mondta a Zévád, hogy Prolivérnek nem volt helye a villában! :P

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:27:28

@Trevlovics: És Olivér helyett a Tordas? :):):):):):):)

-Sarq- 2011.02.21. 01:27:40

@Trevlovics: A kiválasztás szinte egyetlen preferenciája lehetett, hogy extrovertált, konfliktuskereső emberek kerüljenek be. Mivel az előre kódolt konfliktusok nagy részét már megélték, viszont műveletlen, humortalan és uninteLigens emberek vannak bent, gyakorlatilag már semmi szórakoztató lehetőség nem maradt.

gibson 2011.02.21. 01:27:51

A zertéel helyében én még most beszüntetném ezt a "rakjatok rám légyszíves"-dolgot.
A műsor lényege, a kiválasztás izgalma veszik el emiatt teljesen.

MegLepke 2011.02.21. 01:29:09

@Peter_Cs: közvetítek szívem, szó szerint. A zárójeles a saját véleményem, egyébként igyekszem visszaadni a pontos üzenetet.

Nah, megtudtuk, mikor és hol lett a kocka elvetve... De hogy miért? Arra Éva nem emlékszik. Elege van a jelkövetelésekből, a hisztikből. (ebből már nekem is egy ideje...)

-Sarq- 2011.02.21. 01:29:11

Alekosz hogy rákérdezett a kocka elvetésére :))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:29:25

Alek egyetért Évával (Mi van, ez nem gyalázza meg a barátja emlékét??? Ja! Ő nem cuccolt be a fiókjába...).

jörgömös 2011.02.21. 01:29:48

Éva: Caesar mondta mikor átkelt a Rubico folyón.. Angliában :)

MegLepke 2011.02.21. 01:30:37

Ááááh, messzemenőkig egyetértek Évával. Tiszteli a Bélát, mert vissza akart jönni a párbajról. Neki elege van a hisztiből, magáért van itt. világ életében önmagáért küzdött. Adás el.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:30:45

Éva szerint Béci meg is érdemli, hogy visszajöhetett (Szerintem Alek mindjárt bosszút áll Olivér emlékének védelmében).

gibson 2011.02.21. 01:31:07

@MegLepke: jahh, azt nem mondtam, hogy a barátnőknek jobb! Csak, hogy ezek a lányok mit látnak maguk körül. És gyereket minden nő akar egy idő után, ha tetszik, ha nem, a biológiai óra beindul. Az pedig, hogy férj nélkül, neadj' isten szingli nőként felneveljen egy gyereket, egyrészt elfogadhatatlan a mai társadalomban, hiába élünk már a huszonegyedik században, másrészt ma, Magyarországon, nem is kivitelezhető, illetve nehezen.
Ismerek egy kurva gazdag csajt, aki pontosan ezt csinálja. De ő egy az ezerből, aki ezt megteheti.

MegLepke 2011.02.21. 01:33:21

Éva szeretné magát jól érezni, Alek támogatja ezt az érzést. Éva szerint ezért őt fogják baszogatni. (véééégre már, éljetek baszi!)

MegLepke 2011.02.21. 01:34:15

@gibson: offtopicban folytathatjuk.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:34:16

@gibson: Le kell szarni ezeket az ósdi társadalmi szabályokat. Az én értékrendembe ezek teljesen beleférnek.

Atok 2011.02.21. 01:34:55

Na, ez a mai este ritka unalmas

-Sarq- 2011.02.21. 01:35:09

@Peter_Cs: Olivér sskk. Engem már borzasztóan nyomasztott, valószínűleg ha bent maradt volna, már nem nézném.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:35:26

Éva be van sz@rva, hogy a végén még Szandál kiejti. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:37:26

@-Sarq-: Csak ötletként vetettem fel. Ha bent maradt volna, lehet, már egy befordult depressziós ember lenne.

gibson 2011.02.21. 01:37:28

@Peter_Cs: az enyémbe is. De mi vagyunk kisebbségben. Olyan öt-tíz százalékra saccolom magunkat, a mai - felnőtt - magyar lakosságra vetítve. Nyugati nagyvárosokban ez felmehet 20%-ra, maximum, de nem több.

jörgömös 2011.02.21. 01:38:30

De unom már hogy Éva folyamatosan egyet fúj. Elsőre is megértettük, nem kell papagáj módjára ismételgetni semmit!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:39:33

Éva tisztában van azzal, hogy Gombár és Szandi erősebb nála, TU - DA - TÁ - BAN van ennek...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:41:33

A hálószobában Gombi és Szandi meg Éváékra panaszkodik.

(Mondom én, hogy Gombár úr vigye Szandit, és mindkettőnek teljesülhet a vágya).

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:42:04

@gibson: Skandináviában már teljesen elfogadott.

MegLepke 2011.02.21. 01:42:09

@Peter_Cs: szimpatizálom ezt a hsz-edet! És hogy még jobb napod legyen, elmondom: ma Éva nálam szerzett plusz tíz pontot. Igaza van. Azért mennek be, hogy nyerjenek, ne nyígjanak. DE leginkább, mert a Bélában ezt tisztelte...

MegLepke 2011.02.21. 01:43:37

Nah, a Gombóc most azonnal takarodjon ki a villából? A faszom kíváncsi egy hisztis pasira. Most már elég.

Jogászlányunk merre jár? Hiányzik.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:46:48

@MegLepke: Igen, egyesek hetek óta csak nyígnak - fárasztó! Éva elismeri a hiteles versenytársat.

-Sarq- 2011.02.21. 01:46:58

@MegLepke: Évának igaza van, de nem elég stabil ahhoz, hogy ezeket az elveket végigvigye. És senki más a villában. Alek más tészta, az ő stabilitása egészen más, normális ember számára értelmezhetetlen alapokon nyugszik.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:49:35

@gibson: Ha jobban belegondolsz lehetetlen "beszüntetni", mert ha kérésre nem rakhatnak jelet valakire, az illető még mindig ki tudja provokálni. Még az első kiválasztás előtti online közvetítésekben Gömbi magyarázott olyanokat, hogy leköpköd mindenkit, ha az kell, hogy párbajra küldjék és vihesse Jezsyt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:50:26

@-Sarq-: Meg Alekosz más idősíkon létezik, mint az átlagember.

Atok 2011.02.21. 01:50:52

Leonidas kiraly ismet maga alatt van... 2 napig tartott nala ez a fene nagy harci hangulat

gibson 2011.02.21. 01:50:57

@King of Shadows: érdekes ez, ahogy belülről "látják" magukat. Pedig Szandika lassan irritálóbb lesz az emberek szemében, mint Éva. Én már nézni sem bírom szinte, pedig kedveltem.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:52:09

Éva: ha szerelmes vagyok valakibe, nem tudnám visszafogni magam (mégis sikerült a nyugiszobában).

MegLepke 2011.02.21. 01:52:14

@Peter_Cs: ez kellemes meglepetés volt. Viszont most mondja, hogy ha szerelmes valakibe, akkor nem tudja magát türtőztetni. Ezek a csókok Ádámmal, hát hmmmm....

@-Sarq-: minden szavaddal egyetértek. Szívet rágok neked a falba ezért!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:53:12

@gibson: Szandika már meg van zakkanva. Záros határidőn belül ki kellene esnie.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:53:20

Éva szerint Gigi beteg, de letagadja. Erre megszakadt az adás.

MegLepke 2011.02.21. 01:53:31

@King of Shadows: egyre gondoltunk akkor, ez megnyugtató, hogy nem én látom rosszul.:)

gibson 2011.02.21. 01:53:41

@King of Shadows: de akkor legalább indulatból szavaznának, és lenne dráma. Nekem, az egyszerű pórnépnek, erre van szükségem. Ez a "jáááájjjj, én szeretem a gombíít, és csak azért teszem rááá, mert neki így a legjóóóbbbb, jáááááj", ez valami borzalmasan rossz hatással van a bioritmusomra és az idegrendszeremre. Ez gyávaság, szeretetnek álcázva, semmi több.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:54:40

@gibson: @Peter_Cs: Mondom én, hogy még a végén kiviteti a magát a Hombár úrral, ahogy mindig is terveztem. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 01:55:24

@King of Shadows: @MegLepke: Tudja a macska, mi történt közbe! Nem adták le.

gibson 2011.02.21. 01:56:03

@King of Shadows: az kéne, hogy kint marad mind a kettő, és visszaküldik helyettük az Olivért :D

MegLepke 2011.02.21. 01:56:42

Szandál ezzel a nagymacskamintás passzos nacival igazán borzasztó. Ilyet néhány mellékúton hordanak a hölgyek... Ezt utálom Szandálban egyébként, hogy olyan rosszindulatúan tud nevetni valakin - aki ráadásul még jelen is van (jelen esetben Éva).

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 01:56:53

@gibson: Jobb lenne ha azt mondanák, hogy azért kap jelet, mert megette a kenyerük 80%-át? :D Ő meg visszajelölne, mert megrágalmazták, ugyanis csak a 77%-át fogyasztotta el? :D

@MegLepke: :)

gibson 2011.02.21. 01:58:34

@King of Shadows: sokkal!!! Ezért nézem ezt a szart! :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 02:00:50

@gibson: Jobb emberanyagot kellett volna összeválogatni, mint az előzőekben.

gibson 2011.02.21. 02:03:22

Laci a HurkaGyurka! :DDD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:03:52

@gibson: Hát, végül is. Úgy legalább nem tudnád előre, hogy kik fognak párbajozni. :)

gibson 2011.02.21. 02:04:17

@Peter_Cs: az előzőeket nem láttam. De mindenki ezt mondja, mint te.

gibson 2011.02.21. 02:05:33

Hol vannak Gombár Gábor esemesei? Hát sehol, bazmeg, nem véletlenül :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:06:46

Laci még egy pár ilyet kap és ő is kéri a jeleket. XD

-Sarq- 2011.02.21. 02:06:58

Na, végre valaki rajtam kívül is használta Lacira a hiteltelen szót.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:07:35

Éva megkapta, hogy a bocsánatkérése csak a nézőknek szól.

gibson 2011.02.21. 02:07:40

@King of Shadows: meg lenne értelme megnézni a kiválasztást. A tegnapi miatt majdnem lemondtam egy bulit, szánalmas, de ez van :) Aztán ma délben megnéztem az összefoglalót, és a falat kapartam kínomban, hogy milyen hülye vagyok, hogy ezt nézem.

-Sarq- 2011.02.21. 02:08:13

@gibson: Ki a faszt érdekli Gombár úr? :) Majd a bulvársajtót, amikor odakint szembesül Picur kavarásaival.

gibson 2011.02.21. 02:08:37

@King of Shadows: de most kikövetkeztette, hogy az "őszinte vagy" kitétel az neki szólt, nem Alekosznak :DD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:09:12

Alek is rákezdett, hogy Éva csak a nézőknek lobbizik a béküléssel.

-Sarq- 2011.02.21. 02:10:00

Laci: kapjuk a jót meg a rosszat, hát ezzel jár.
Ebből az emberből meg lehetne írni egy közhelygyűjteményt.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:11:30

@gibson: Ha szerencsénk van a következő nem ilyen lesz. Alek, Éva és Ani nem a szilikonszörnyre fog tenni, hiába kéri. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 02:11:52

@King of Shadows: Ne vitassuk el tőle!
@gibson: Lehet, hogy záros határidőn belül dögunalomba fullad az egész.

gibson 2011.02.21. 02:12:34

Alekosz: "Szia Alekosz, szeretünk, imádunk, és kitartást neked!"
Éva: "Nem ismered őket?"

Már itt pusztultam, de a lényeg most jön:

Alekosz (a távolba révedve): "Nem a két albérlőm volt"?

:DDDDDDDDDDDDDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 02:13:20

@King of Shadows: Minek a nézőket büntetni Szandika örökös nyígásával?!!!

gibson 2011.02.21. 02:14:22

@Peter_Cs: ez így egy fos eddig. Olivér megosztó volt, de legalább érdekes. Ha Alekosz is kimegy, tényleg nem lesz kit néznem. Tudom, Éva :)
Btw., Évát nézted már a Bár 2.0-ban is?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:15:38

@Peter_Cs: Mondom. :) Szerintem Hombár úr viszi, és kint hagyja, már csak azért is, mert mindenki tudja, hogy Alekot akarja kihívni, és emiatt esetleg büntetést kaphat.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:18:23

Éva és Alek már megint egy ágyban...

gibson 2011.02.21. 02:20:30

@King of Shadows: szerintem Alekosz sokkal jobban passzol Évához, mint Ádám, de lehet, hogy már részeg vagyok :)

-Sarq- 2011.02.21. 02:21:03

Kazal haja nagyon komoly :))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 02:22:44

@gibson: Szerintem is, és (a jelek szerint) az érintettek szerint is...

gibson 2011.02.21. 02:24:01

@-Sarq-: ma délután Szentendrén sétálgattam, és szembejött egy két méter magas csávó, egy az egyben olyan hajjal, mint Éva. Csak az egészet copfba fogta. Azóta sem tudom, hogy tényleg megtörtént-e, vagy csak hallucináltam :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 02:27:55

@gibson: Az is lehet, hogy akit láttál, az Steve Harris :):):):):):):):):)

-Sarq- 2011.02.21. 02:28:22

Remélem azért le nem köpött :)).

gibson 2011.02.21. 02:41:02

@Peter_Cs: :D

@-Sarq-: nem, de furcsán nézett :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.21. 05:17:00

Lekapcsolták a közvetítést, mikor Alek elment fürdeni, és már nem is adták vissza...

gidabiga 2011.02.21. 07:59:04

kösz a közvetítést!
már történhetne végre valami érdekes is...

hexensussz 2011.02.21. 07:59:40

A Startlap címoldaláról:

www.nlcafe.hu/sztarok/20110221/alekosz_szivszorito_tragediaja_a_multbol/

Szörnyű ez a világ: Itt áll ez a szegény, szeretetéhes ember több milió olyan emberrel körülvéve, akik közül nincs egy sem, aki elfogadná és igazodna az ő igazi értékeihez.
(Nem tudom, a családjának, vagy önmagának nem jutott eddig az eszébe, hogy nem kéne esetleg pszichológushoz /pszichiáterhez?/ fordulnia? A retek helyében nem a nyeremény felé tolnám teljes erőmből, hanem - ha már ennyi nézőt vonzott - a bevételből áldoznék annyit egy lélekkezelő-lélekgyógyító kúrára, amivel legalább elkezdenék megtanítani az emberi viselkedés, magatartás köznapi-átlag normáira. Lehet, ez nagyobb segítség lenne a jövőbeli életéhez, mint a sokmilliós főnyeremény.)

beacska 2011.02.21. 08:11:38

hali! Biztos kibeszéltétek ezeket már, de 3700-t nem olvasok vissza...bocs
egyrészt úgy gondolom, Gigi tényleg beteg. Nagyon összegörnyedve jár, hullafehér. Ez nem normális, pláne a sport héten. De talán a lelkiismeret is gyötri, hogy Jerzy már a gyerekekre készül, ő meg örül, ha lerázza, ha kimegy, egy pénzes pasi reményében...mégiscsak van szíve a lánynak, csak ügyesen titkolja.
Látom, Gombi már mára leeresztett, kár volt aggódnom amiatt, hogy bemesélik neki, hogy olyan erős, hogy visszajöhet, és biztosra megy, és a lányok közül választ. Bár, Éva és Ánikó ellen sem lenne túl sok esélye. Én mondjuk röhögnék, hogy örültek a lányok, hogy nem kaptak egy jelet sem.

hexensussz 2011.02.21. 08:23:50

@lac64: Atyaisten! Milyen sakkozó lehet az, aki nem reflexből mondja a figurák számát, hanem gondolkodik rajta, aztán kimond egy rossz számot?
Azt mondta: 64 figura van a táblán. :-)))

Friedmann Juci 2011.02.21. 09:14:41

@gibson: én a héten a castroban láttam egy szőke fürtös srácot. de ezekszerint engem még nem szippantott be a vv, mert évike eszembe se jutott.

Friedmann Juci 2011.02.21. 09:41:57

@traff: "A vallomásra persze mi mást is mondhatott a görög fiú.."

igazi szép görög név a jirzsi. semmiképp sem lengyel.

maghozo 2011.02.21. 10:02:42

@Friedmann Juci: A kreck biztosra akkor állt be Giginél amikor az összefoglalón megnézték a kis filmeket. Azelőtt csak kissé bizonytalan volt .
Akkor jöhetett le számára mi az a kép ami Jerzsyről kint kialakult .
Amúgy a kölcsönös bizalom amire egy igazi kapcsolat épül náluk elkopott a sok kanyarba.

maghozo 2011.02.21. 10:05:23

@Friedmann Juci: Ez a felismerés :))))
Megnyugtató mi ?

maghozo 2011.02.21. 10:07:12

@gidabiga: Ez egy életbevágóan fontos dolog . Lehet hogy végérvényesen kinyírta elkoptatta és Alekosznak már nincs is .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 10:15:39

@Friedmann Juci: A Jiří (ejtsd: jirzsi) a cseh változata a névnek. Lengyelül Jerzy (ejtsd: jerzsi - zs-be belovadó r-rel [rz=zs]).

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 10:28:44

A játékkal kapcsolatban a játékosoktól való spontaneitás hiányzik az egészből. Nem láttam se könyvet, se hangszert, se egyéb mást, amivel huzamosabb ideig foglalatoskodhattak a villalakók, ellenkezőleg az irányított feladatok kellékeit is le kell adják a feladat végén. A BB-kben Renáto Pavesi gitározott, Hlinyánszky Tamás (Linya) bent is foglalkozott népi tánccal, népművészettel. Alekosznak is csak egyszer adták be zeneszerszámait, pedig több lakó is csinálhatna önálló dolgokat: Éva és Anikó műveltségi vetélkedőket, Alekosz dalestet, László harcművészeti bemutatót, a Rácz testvérek pedig táncműsort.

Friedmann Juci 2011.02.21. 10:30:18

@Peter_Cs: szívem, érezd az iróniát.

gibson 2011.02.21. 10:32:12

@Friedmann Juci: ha azt a tagot láttad volna, akit én láttam, eszedbe jutott volna! :)

beacska 2011.02.21. 10:40:31

@Peter_Cs: egyszer ehhez hasonlót én is felvetettem, akkor abban maradtunk, hogy papír, ceruza, könyv...mind alkalmas az önálló kommunikációra. Azt pl. én sem értem, a zenegépük miért nem működtethető. Csak áll ott, és azt a zenét kell hallgatniuk, amit benyomnak nekik.

ruzs54 2011.02.21. 10:47:25

én ugy látom mostanában anikó egy szunnyadó vulkán,mintha arra várna mikor jön el az ő ideje,hogy revansot vegyen az őt "bántó"lakótársakon.mintha nem oldódott volna benne fel a sértetttség a szeretet estjén a füstölők segítségével.mondom ezt a hanglejtését megfigyelve,és állandó ironiát beleburkolva a mondataiba.

Trevlovics 2011.02.21. 10:50:56

én azt látom, hogy volt egy előre tervezett műsormenet, előre tervezett karakterekkel, de jól láthatóan (és szerintem egyáltalán nem meglepően) az élet kicsit másként alakul odabent, és maguk a szerkesztők nem képesek egyelőre ehhez alkalmazkodni, nem tudnak váltani. mindegyik játékos dögre unja magát bent, talán alekosz élvezi egyedül a bentlétet maradéktalanul. kicsit visszaütött ez a csak egy lehet aki mindent visz szöveg, sok bentinek egyáltalán nincs kitartása, ezért gyorsan meg akarják méretni magukat és elhúzni a francba, ha nincs esélyük nyerni, mert unalom és szenvedés van bent. kreatívabb feladatok kellenek és legfőképpen jóval ösztönzőbb jutalmazási rendszer.

lac64 2011.02.21. 10:51:22

@Peter_Cs: Igazad van. Esetleg egy színelőadás se lenne rossz. A kapott kosztümös feladatokban is az a rossz, hogy gyakorlatilag nem kell csinálniuk semmit a beöltözésen kívül.
A vendégekkel is fel lehetne rázni őket, ha nem ilyen TIT-es (bemegyek egy órára és oktatom őket) jellege lenne az egésznek. A VV1-ben az egyik legjobb rész az volt, amikor valamilyen rapper (sajna a nevét nem tudom) volt bent 2 napot és közösen készítettek egy számot

beacska 2011.02.21. 10:54:39

szerintem ez attól is függ, jelentkezik-e vki szponzornak, ill. találnak-e megfelelő támogatót egy-egy feladathoz. A lovardás, meg a disznóöléses, pláne a fodrászhoz-kimenős is ilyen volt.

RTL-csapat! kicsit aktiváljátok már magatokat! miért kapjátok a pénzeteket???

jörgömös 2011.02.21. 11:04:08

@lac64:
persze hogy kell, köszönöm szépen :)

Bandecuccoli 2011.02.21. 11:04:58

Kicsit régebben olvastam, hogy márciusban Lacinak dan vizsgára kellene mennie Belgiumba, ahhoz viszont az RTL- nek engedélyezni kellene, hogy bemenjen valaki Lacihoz, aki felkészíti.
Én spec. nagyon szívesen megnézném, hogy hogyan folyik egy ilyen felkészülés. Legalább addig is történne valami a villában.

-Sarq- 2011.02.21. 11:06:37

@Trevlovics: Szerintem a legnagyobb hibát ott követték el, hogy az ösztönző rendszeren kívül nem tudtak végigvinni egy következetes büntetési rendszert sem. Kivételeztek, improvizáltak és ez ahhoz vezetett, hogy Olivér utolsó hetében teljesen kicsúszott a kezükből a kormányrúd.
Lehet, hogy adott helyzetekben jó megoldásnak tűnt lazának, improvizatívnak lenni (Rubin Kristóf is maszatolt erről Balázséknál a múlt héten), de hosszú távon ez vezetett a mostani fásult, unalmas szituációhoz.

-Sarq- 2011.02.21. 11:08:38

@lac64: Ma már ez sem működne. Anno Majkáék lefosták a bokájukat, hogy egy Dopemannel egy levegőt szívhatnak. A mostaniak a beköltözésük óta celebnek hiszik magukat és csak az érdekelné őket, kint hogy áll a szénájuk.

Mme Chauchat 2011.02.21. 11:09:26

@-Sarq-: ...és akkor az ösztönző rendszereken kívül még ott vannak az öntöző rendszerek! Azokat sem vitték végig következetesen! Ezt támasztja alá a locsolóember bizonytalan léte/nemléte is!

Trevlovics 2011.02.21. 11:10:07

@beacska: a sponzorokat se nagyon lehet érteni egyébként, vagy az ertéel sales-eseit, szerintem elég jó nézettsége van a műsornak, ha van egy játék, aminek a fődíját szponzorálja egy cég, egy eseményt, akkor egyrészt motiválva vannak a játékosok, érdekesebb lesz a feladat, másrészt a jutalomról megint lehet forgatni valamennyit, az jó reklám lehet a cégnek, harmadrészt meg aki nyer, annak saját anyagát vetíti az ertéel (amikor átveszi a jutalmat), több szereplési lehetőség, több lehetőség népszerűség megszerzésére, stb... ehelyett tegnap éjjel is betolnak egy baromságot, hogy neveket felírni, kettőt húzni és a két emberről, kapcsolatukról mondani valamit. fájdalmas, konkrétan fájdalmas, már a bentieknek is, ugyanazt nyomatják velük, mondj rosszat a másikról, mondj jót a másikról, ezeket variálják és a tegnapin jól látszott, hogy már a bentiek is rohadtul unják, kötelességből gyorsan lezavarták, jó szar is volt, de legalább rövid, kíváncsi vagyok ebből mit tudnak felhasználni

-Sarq- 2011.02.21. 11:11:30

@Mme Chauchat: Hát igen, nem gondolták át eléggé, január-februárban mi is a szerepe egy locsolóembernek :).

maghozo 2011.02.21. 11:13:26

@Trevlovics: Nem fog működni mert az érzések belül bennünk vannak. Mindenki saját maga felelős a hangulatáért. Ha ilyen környezetbe se képesek magukat szinten tartani, akik bent unatkoznak azok kint is pont ilyenek.
Csak hozzáállás kérdése . Pl. Ha mosogatsz érezheted a kezeden a meleg vízsugarat bámulhatod a hab csillogását a fénytörést a buborékokon ...
Vagy utálkozhatsz meg rázhat a hideg a zsiradéktól ...
Az élethez való hozzáállás az amit számít. Ha rájuk kérdezel akkor ez lejön kinek volt mindig szar az élet és ki az akinek kint is érdekes volt.

Mme Chauchat 2011.02.21. 11:15:52

@maghozo: Na igen. De kérdés, h hogyan áll hozzám az élet? Választom a mosogatógépet.

iinside 2011.02.21. 11:18:03

@Bandecuccoli: sajnos ezt nem fogod itt a villában végignézni, mármint a felkészülést. Egy hónap alatt egy 5. danos vizsgára NEM lehet felkészülni. A Laci nem megy danvizsgára. Ennyi.
Ami a szombati összefolgalót illeti: nem tudom ki hogy van vele de én a falat kapartam ettől a szeretet-mindenkiszeretmindenkit műsortól egy órában, és mindezt parancsra.
Hánytam konkrétan.

lac64 2011.02.21. 11:23:30

@maghozo: Szerintem a megfelelő jutalmazás pedig serkentené őket. Valamiért azt hiszik, hogy a fitness győztes találkozhat a hozzátartozójával. Ani azt nagyon meg akarja nyerni, valamelyik este éjfélkor még futópadon volt.

beacska 2011.02.21. 11:25:51

@iinside: meg szerintem nem is reális a vizsga. Én jártam edzeni (anno) egy profi európa bajnok kicskoxos sráchoz. kb. 10* védte már meg a címét, 28 (!) évesen el kezdtük húzni, hogy nem öreg-e hozzá (azóta még egy párszor megvédte), és azt mondta, hogy de. Nem a felkészüléssel, és a mérkőzéssel van a baj, mert a rutin, az sokat számít, hanem a SÉRÜLÉSEKKEL, ÉS REGENERÁLÓDÁSSAL. Azt mondta, minél öregebb, annál hosszabb ez az idő, és már marha szar...

Mme Chauchat 2011.02.21. 11:26:37

@lac64: ...márpedig van itt serkentés. Folyamatos bizonytalanságban tartás

maghozo 2011.02.21. 11:26:48

Tudnának mondjuk csípős paprikát ültetni ott bent és lesnék amint a palánták életre kelnek. Mikor potyognak ki vihetik magukkal. Meg amúgy is sok paradicsomot esznek . Kimagolhatnák meg tárolhatnák a magokat a beküldött levélpapirokon :)))
Ha nem nyerik meg a nagydíjat legyen mivel újrakezdeni az életet.

iinside 2011.02.21. 11:29:42

@Mme Chauchat: ölelős smiley
@beacska: nekem nincs danom meg annyi idős sem vagyok mint a Laci, de én tudom, hogy annó a 2 kyus aikido vizsgámra is fél évet készültem előtte. És azért anniy ideig, hogy úgy érezzem, hogy mindent megtettem a cél érdekében. Ha csak 1 hónapot készülök, nem lett volna meg ez az érzés.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.21. 11:29:47

Ha nincs ötletül, az is elég ha beszüntetik a nyavalygást. Azzal a felhívással, hogy aki menni akar haza, ne dumáljon, rontsa a nézők kedvét. Szandika áruló, például, hanem mennyen a szobába és szóljon. Máris távozhat. Szandi azt mondta, el lesz itt,nem csinál semmit, csak lődörög majd. Hát, nekem nem, mert akkor én nem nézem, de több nyavalygásra sem vagyok kíváncsi, az tuti. Már Olivérnél besokalltam. Nekem nagy csalódás volt,. Ennyi pénzért, igazán bele kellett volna férnie, még egy dugásnak is Anikóval.Már otthonról úgy kellett volna el indulni, hogy bár mit látsz, ne törödjél vele, Enikő. Gombártól
behánytam. Most Szandit basznám ki, de nagyon gyorsan.....

beacska 2011.02.21. 11:31:16

@iinside: ezzel csak azt akartam mondani, hogy amikor bement, már akkor kellett volna tudnia, hogy túl öreg hozzá. Ez nem jóga!

maghozo 2011.02.21. 11:32:41

@iinside: Akkor elég ha csak a jó tulajdonságaimat sorolod fel meg azt mi az ami tetszik ott bent .Ami vonz nap mind nap a képernyő elé :)
Biztos, hogy az Alekosz nyakkendöjén kívül még akad egy és más ...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.21. 11:33:59

@Mme Chauchat: Ingerszegény környezettel ideális táptalaj az állandó balhézásnak.

Trevlovics 2011.02.21. 11:34:59

@beacska: istenem, már mér lenne öreg hozzá negyvenakárhányévesen? ne mossuk már össze ezt a versenysporttal/élsporttal.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.21. 11:35:40

Köszönet az éjszakai műszaknak, reggel óta Jean Reno filmeket nézek! :)))

beacska 2011.02.21. 11:37:09

@Trevlovics: az előbb írtam le: a regenerálódás miatt. Egy-egy ütés és rúgás után hetekig, sőőőt hónapokig eltarthat a felépülés. És akkor a helyszíni sérülések súlyosságáról nem is szólva. Nem tudom, te hány éves vagy, de hidd el, 35 év felett hirtelen megnő a sérülések problémássága, hogy szépen fejezzem ki magam.

maghozo 2011.02.21. 11:38:08

@Ari11: Ez lenne a megoldás és egyben az igazi megoldás .Mert akkor el kezdenének azon gondolkodni miért is jó ott bent lenni ...
Erre is pont annyi megoldást és okot kapnának mind arra miért rossz ott lenni.

Trevlovics 2011.02.21. 11:41:33

@beacska: én elhiszem, de akkor sem szabad összemosni a versenysporttal, és te meg pont azt a példát hoztad, hogy európa-bajnokság. az nagyon más, ott elhiszem, hogy valaki huszonévesen kiöregszik akár, de ha csak "simán" gyakorolja valaki a harcművészet valamely ágát, ha nem versenyszerű küzdelemről van szó, nem kell pl erővel megütni/rúgni a másikat, elég csak jelezni, illetve nagyon nagy részt tesznek ki az ún. formagyakorlatok, hát azt szerintem simán lehet művelni nagyon magas szinten 40 felett is.

beacska 2011.02.21. 11:42:34

@Trevlovics: és még az előbbihez: ezért van az, hogy a dinamikus sportágakban nem nagyon találsz 35 év feletti sportolót. (nem csak versenysport), és külön van az öregfiúk korosztály is. A monoton sportoknál:futás, kerékpár, gyaloglás, úszás...még mehet, de ahol az izmokat hirtelen ütés érheti, ott nem...

Mme Chauchat 2011.02.21. 11:42:47

@lac64: Nos, a zertéell taktikája (sztem elcseszett "szakértői" véleményekre hagyatkozva, avagy éppen szándékosan), hogy elbizonytalanítják a versenyzőket. Random módon büntetnek - ugyanolyan vétségekért (hol igen, hol nem). Nem tudni, mi a tétje egy-egy performance-nak (l. Anikó teper a futópadon, ahogy írtad). Azonban ez a "serkentés" éppen kioltja a beutaltak motivációit (fásulttá tesz, érdektelenné, ami látszik is)

maghozo 2011.02.21. 11:43:44

@Trevlovics: A sztriptíztáncolásból se lehet kiöregedni . Meg van ki 60 évesen is manöken :)

beacska 2011.02.21. 11:44:02

@Trevlovics: nem tudom, Laci hogy akart megmérkőzni 30 emberrel, de ahogy én ismerem a küzdősportokat, az nem formagyakorlat lett volna. A profit pedig azért hoztam fel, hogy hitelesebb legyen, amit állítok ;)

Trevlovics 2011.02.21. 11:44:49

@maghozo: meg ott a medveczky ilona :)

maghozo 2011.02.21. 11:46:42

@beacska: 35 év az csak a küzdősport versenykorhatár - onantól kezdve lehet edző az oviba .

Mme Chauchat 2011.02.21. 11:47:36

@Peter_Cs: ...perszehogy. Ingerszegény környezetet kell bámulnunk, amikor a vv4-et nézzük, jó, hogy összebalhézunk.

lac64 2011.02.21. 11:48:09

@maghozo: csak éppen a műsor nem lenne nézhetőbb. Játék kell nekik, szórakozás, vagy olyan feladat, ami leköti őket. A tegnapi kvízjátéknál lehetett látni, hogy sokuk élvezte és nem a nyereményért, hanem magáért a játék öröméért.

maghozo 2011.02.21. 11:49:35

@Mme Chauchat: A sakk időhöz kötött és a mai fiatalok vizuális memóriája jóval fejlettebb mind az idősebbeké pont a internet miatt .

lac64 2011.02.21. 11:51:22

@Mme Chauchat: OK. Azért nem értettem a kommentedet, mert én is azt éreztem, h a bizonytalanság minden lelkesedést kiöl egy idő után

maghozo 2011.02.21. 11:56:13

@lac64: A műsor bizonyítottan nézhető :)
Meg az egyik legnézettebb az RTL történetében . Sőt a csillaga sincs még leáldozóban :)

Mme Chauchat 2011.02.21. 11:56:51

@lac64: na. akko' ölelj meg Te is

-Sarq- 2011.02.21. 11:58:34

@Trevlovics: 30-40 kg-mal öregebb, mint kellene. Ne gondolja már senki, hogy Laci ezzel a testalkattal, meg gerincsérvvel bármilyen dan-vizsgára képes lenne. Egyszerűen csak jól hangzott, amikor az rtl-nek el kellett adnia a versenyzőjét.

maghozo 2011.02.21. 11:59:18

@Mme Chauchat: Az növeli a kihalt lelkesedést ?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.21. 11:59:49

@maghozo: Na Laci, meg a másik, aki egy kalap fos. Pedig neki drukkoltam. Elképedve láttam, hogy valamilyen, egyházi dogma szerint él. Ehhez ragaszkodik is,az első perctől. Sunyi,játssza a jó fiút mindenkinek. Agresszív, uszító. Egyszóval, takarodjon, aki menni akar !!!! Pakolás, ajtóba meg állás, csöngetés, távozás. Velem nem szarozhatnának, azért a sok pénzért, meg költségért. Úgy, hogy még pénz büntetést is megszüntette a RTL. Lenne, játék, meg vidámság, mindjárt. Meg igyekeznének, meg mutatni, milyen jó fejek is ők !!!

maghozo 2011.02.21. 12:02:08

@-Sarq-: Ezeket a vizsgákat évekkel ezelőtt letehette. Attól mert az idő telik az akkori érdemeit nem vonják senkinek vissza.

drazsebora 2011.02.21. 12:03:19

ez is egy nézőpont, ha már itt szünet van: anettvalovilaga.blog.blikk.hu/

maghozo 2011.02.21. 12:05:45

@Ari11: Ezzel az azonnal kirakóssal tényleg meredek hangulatváltást lehetne előidézni. Az élet kint is egy nagy játék . S ők oda játszani mentek - lehet hiányzik a homokozó ...

maghozo 2011.02.21. 12:13:07

@drazsebora: Ezzel teljesen egyet értek :)

-Sarq- 2011.02.21. 12:13:29

@maghozo: Én arról a vizsgáról beszélek, amit idén szeretne letenni.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.21. 12:21:45

Remélem észbe kap az RTL. Nem lenne sokkal rövidebb a játék ideje, mert az első, villából kibaszott játékos után, mindegyik észre térne, azt azt csinálná, amiért oda ment !!! Játszana, igyekezne be nyalni magát a nézők kegyeibe. élvezhetőbb lenne a műsor. Nekem megérné, egy héttel előbb befejezni, hogy a bennlevők észbe kapjanak. Szandit, már ma este összepakoltatnám, nyitnám az elektromos ajtót neki, kifelé....

maghozo 2011.02.21. 12:22:59

@-Sarq-: A szám tátva maradt egy pár másodpercig :) Az idén ?
:))))))

Ahhoz hogy sportvízsgázhason bárki orvosi vizsgálat eredményei is kellenek .Neurológia meg EKG - biztosra .
Hátha talál egy rendes dokit aki nem nézi a vv-t, sőt nem is halott róla.

the sandwich maker 2011.02.21. 12:23:55

Pálinkás koradélutánt mindenkinek!

Történt tegnap valami különösen izgalmas, amiért megéri az energiát a vv honlapjára pazarolni? Annyit tudok, hogy Alekosz szőke nő volt, és hogy valószínűleg jobb nő, mint pasi.

the sandwich maker 2011.02.21. 12:24:43

@maghozo: ki tudja ő milyen doktor, lehet a doktorátusa, amit Smaragd Városban szerzett erre is jó. :D

gibson 2011.02.21. 12:34:27

@Retardált Légpisztoly: ha ez nem éri meg neked, hogy felmenj a VV honlapjára, akkor nem tudom mi :)
Még most is röhögök, ha eszembe jut a női Alekosz.

gibson 2011.02.21. 12:35:40

@Ari11: "Szandit, már ma este összepakoltatnám, nyitnám az elektromos ajtót neki, kifelé...."

Én is ugyanezt tenném, de nem biztos, hogy kinyitnám neki az ajtót hozzá... :)

the sandwich maker 2011.02.21. 12:39:04

@gibson: bocsi, de állítólag elég pszichósan nézett ki, és múlt éjjel már enélkül is voltak rémálmaim. :D
@drazsebora: nem tudom, hogy egyetértsek-e ezzel a nővel, vagy kiröhögjem, hogy ő is ugyanúgy beveszi az összefoglalókat, mikor tudnia kéne, hogy azok torz képet közvetítenek.

drazsebora 2011.02.21. 12:42:16

@Retardált Légpisztoly: de legalább olvasnivalónak jó. A csaj meg sosem arról volt híres, hogy egy észkombájn
Azt egyébként tudja valaki, hogy Hajni által mi minősül majd történésnek?

maghozo 2011.02.21. 12:49:48

@Retardált Légpisztoly: Ha az onlinet nézed akkor egytől egyig mind imádnivalóak és lehetetlen vaegyet is közülük kiemelni ? Megfelelő hatással vannak a bioritmusomra meg a szokásaikat viselkedésmintaként beépítem a saját életembe .

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.21. 12:50:20

@gibson:
Alekosz zseniális volt, azért vannak még pillanatok ( ha sok nem is) amiért még megéri nézni:DD

gibson 2011.02.21. 13:01:05

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: ahogy igazgatta a haját... :DDD
Valahogy végig az volt az érzésem, hogy nem először csinál ilyesmit... :D

maghozo 2011.02.21. 13:07:31

@gibson: Ahogy Évával elbeszélgettek .:)))))

the sandwich maker 2011.02.21. 13:11:10

várjávárjávárjá, mit látok a honlapon, Dzsidzsi és Erzsi még sem szerelmes? hát tudtam én, hogy nincsenek már ezen a világon Romeok és Júliák. megyek és elmorzsolok néhány könnycseppet a sarokban.

sannya 2011.02.21. 13:11:26

<embed flashvars="vID=9dc17d1e33&autostart=false" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" quality="high" bgcolor="#666666" width="460" height="298" name="guPlayer-9dc17d1e33" align="middle" allowScriptAccess="always" allowFullScreen="true" type="application/x-shockwave-flash" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer"></embed>

ez meg milyen ma...
:)))

gidabiga 2011.02.21. 13:19:17

@sannya:

naneeeee! :)
ez már sokk :)

gangesz76 2011.02.21. 13:22:47

A villában tökéletesen látszik hogy ki miért ment oda. Szandinak, Lacinak, Jerzsinek, Gombinak a nyeremény és a saját boldogulása volt a cél. A vv nyereményét látták kiútnak az eddigi életükből, nincs ami erőt adjon nekik, ezért hajlamosak az összeomlásra (bár Laci annyira nem omlékony, de szerintem ide sorolható).
Gigi és Béci szintén a nyereményért jöttek, de nem csak a saját boldogulásuk volt a cél, hanem hogy segítsenek a családjukon, ebből tudnak erőt meríteni (és szerintem Gigi kezd rájönni hogy Jerzsi gyengíti ebben, ezért van kikészülve kicsit). Anikónak és Évának nem elsősorban a nyeremény volt a lényeg, hanem az ismertség, a celebség, az hogy hosszú távon mit tudnak profitálni az ismertségükből, nekik ez ad erőt, bár Anikó érzelmileg gyengébb, míg Éva minden egyes kiszavazás után erősebbnek érzi magát, ezt mindig el is mondja.
Alekosz egy külön világ, retteg attól hogy egyszer ennek vége lesz, hogy ki kell mennie és újra élheti a maga által felépített tökéletes látszatvilágát. Hiába mondják neki, nem tudja elképzelni hogy lesz nője meg hogy szeretni fogják, mert nem ez a tapasztalata. A villában is azt élte meg, hogy ő senkinek sem kell a csajok közül és inkább választják a foglalt Olit mint őt. Meg is orrolt egy kicsit Olira amikor az rámozdult Anira...Mióta viszont Oli kiment, Alek teljesen más a csajokkal és azok értékelik is azt. Alek pontosan tudja hogy Béci, Jerzsi és Gombi foglalt és ezt a csajok is tiszteletben tartják (eddig legalábbis), Laci nem mozdul rá egyikre sem, viszont a lányoknak szükségük van az érintésre és ezt meg is adja nekik. Tegnap az éjszakaiban hol Szandit és Évát fogdosta, de nem durván, ezért hagyták is,hol Ani ölében nyugtatta a kezét,ezt sem durván, nem csinált semmit csak odatette.Ezen kívül Alek fél attól hogy amit ott bent ígérgetnek neki, hogy kint viszik magukkal bulizni, lesz csaja, stb...nem fogják betartani, ezt az egyik online-ban mondta is, amikor Laci arról beszélt hogy hova fognak menni és hogy őt is viszik.Akkor Alek csendesen csak annyit mondott hogy úgysem fogtok hívni, nem fogok eszetekbe jutni, cikinek tartotok és véletlenül otthon hagytok. (Gondolom eddig ilyen tapasztalatai voltak).

Na ennyi a véleményem, nem pszichomókuskodni akarok, csak k..vára fáj a fejem, de volt kedvem írni:)

gidabiga 2011.02.21. 13:27:48

@gangesz76:

jaja, közeledik a csütörtök, ami akár szerdán is lehet :D
jobbulást! :)

Friedmann Juci 2011.02.21. 13:28:30

@gangesz76: ki kell, hogy ábrándítsalak, ugyanis béci sanszosan a repperkarrierje miatt vonult be.

gangesz76 2011.02.21. 13:30:43

@Friedmann Juci: a kettő nem zárja ki egymást, valószínűleg igazad van és azért is...

gidabiga 2011.02.21. 13:34:07

Gigi meg énekesnő szeretne lenni, nem véletlenül énekel, szerintem.
bár jobb lenne, ha inkább hallgatna.
( majdnem azt írtam, hogy inkább verset mondana, de nem, azt sem szeretném :D )

egér a marsról 2011.02.21. 13:35:34

Sziasztok!

Régóta olvasom Hajnit és benneteket, lehet tudni, hogy mi van Hajnival, és lesz-e folytatás? Lehet, hogy volt már róla szó, de nem tudok visszaolvasni majdnem 4000 kommentet sajnos :-(

Trevlovics 2011.02.21. 13:37:14

@gangesz76: alekoszt zabálni fogják idekinn sokan, és ez nem őt minősíti, hiszen ugyanúgy viselkedhetett előtte is, mint utána. már csak azt kéne eldöntenem, hogy a zemberek voltak bunkók, hogy előtte nem vették észre az értékeit, vagy a zemberek lesznek felszínesek, hogy értéknek fognak tekinteni dolgokat csak azért mert alekosz ismert lett. de még ma kitalálom :)

gidabiga 2011.02.21. 13:39:31

@egér a marsról:

Hajni beteg, de állítólag ma már lesz poszt.

gangesz76 2011.02.21. 13:41:02

@gidabiga: az kizárólagosan a Tordasé, el ne vedd tőle mert neki értékei vannak:)

@egér a marsról: influenzás, lesz folytatás, elvileg még ma, de ha nem az sem baj, a lényeg hogy gyógyuljon

@Trevlovics: gyanítom hogy az utóbbi, de hagylak gondolkodni:)

genevieve 2011.02.21. 13:41:55

@Trevlovics: az embereknek egy tujában is észre tudják venni az értékeket, feltéve ha kellő ideig van a villában és az rtl megfelelően sztárolja:-)

igaz, ez pünkösdi királyság, ha szerencséje van aleknak eltart kb. 1 évig

gidabiga 2011.02.21. 13:45:28

@Trevlovics:

aztán majd amikor már semmit nem tudnak eladni vele, eldobják.
@gangesz76:

nekem csak a salsa maradt meg :)

gangesz76 2011.02.21. 13:52:43

@waddysno: én is kezdem megsajnálni:)

@gidabiga: mint mindegyiket...

de azt is csak titokban csináld, mert ha meglátja hogy nem tökéletes, még elkezd tanítani:)

egér a marsról 2011.02.21. 13:54:37

@gidabiga: köszi, reméltem, hogy nem azért nincs, mert megunta az egész vv-t, csak miatta nézem :-)

gidabiga 2011.02.21. 13:57:26

@gangesz76:

áááááá, én?
inkább meg sem próbálom :)
a Tordas kiesése körül kapcsolódtam be, és egyszer láttam, ahogy tanította a többieknek a salsát, na, az maradt meg :)

gangesz76 2011.02.21. 13:59:47

@gidabiga: sok minden volt az csak nem tanítás, főleg hogy ő sem tudta:)

gidabiga 2011.02.21. 14:02:31

@gangesz76:

hát ez az :D
sírva nevettem rajta :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.21. 14:02:42

Hajnit lehet, hogy még is ki vitték párbajra ?? Titokban ?? Ha kint hagyák, bajban lesznek. Nem lesz honnan ötleteket lopni a reteknek : ))

gangesz76 2011.02.21. 14:04:36

@gidabiga: szegény csajban az volt a legcikibb hogy mennyire nem vette észre magát végig...igaza volt Lacinak, ha jól emlékszem ő mondott olyasmit hogy ez Tordason menő, Ildi meg abból indul ki...

Kata Marán 2011.02.21. 14:05:33

@Trevlovics: Értékeit?Mire gondolsz?A tudatlanságára, mániákusságára, sumákságára, mozgására, ..?Igen, tud pár mondatot 4 filmből. Tudja még állandóan ingatni a fejét. Ja, meg a piát is jól bírja. Egy elmeroggyant.

Jimbo75 2011.02.21. 14:12:41

@Kata Marán:

Tökéletes jellemzés, esetleg még a rejtett homokosság kimaradt. Láthatóan fél a nőktől, csak addig kellenek, amíg elutasítják, aztán lehet köpködni rájuk.

-Sarq- 2011.02.21. 14:15:22

@gangesz76: Tordasnak értékei vannak, csak folyton zárt falakba ütközött:
www.youtube.com/watch?v=SsTjgrJ_3kA

gangesz76 2011.02.21. 14:21:01

@-Sarq-: áúúúú, azért Tordas jobban járt hogy őt csak kiszavazták:)

genevieve 2011.02.21. 14:23:56

@Jimbo75: van benne valami amitől én már az elejétől kezdve úgy éreztem, nem maradnék meg vele zárt térben egyedül:-)

genevieve 2011.02.21. 14:25:04

kicsit Norman Bates ....

gidabiga 2011.02.21. 14:25:14

@-Sarq-:

mért nincs itt lájk gomb? :D

antiszociális taho_kismama 2011.02.21. 14:27:42

helló,
béci leállításáról megvolt már a videó? (bocs, ha igen)

www.storyonline.hu/hirek/becit_leallitottak/30957/

gangesz76 2011.02.21. 14:34:00

Halló illetékesek!Kérnénk szépen egy lájk gombot gidának, napot óta könyörög érte!!!
Ja és ha már itt tartunk kedves retek tévések! Mondjátok már be lécci az online-ba jól hallhatóan amikor nincs éppen adásszünet hogy LEPKE MIKROPORT!, hagyjátok őt itt esdekelni minden nap....Köszi

Kata Marán 2011.02.21. 14:42:40

@Peter_Cs: Nagy ölelés neki, mert nem tudja, mi a szeretet. Attól biztos meg fogja tudni, egyből feltöltődnek a hiányos cellái.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.21. 14:44:40

@genevieve:
Személyeskedünk, személyeskedünk? :))))
(A tuja)

Kata Marán 2011.02.21. 14:45:09

@-Sarq-: Szegény nem jött rá, hogy nem mondani kell. Pedig ismételgette bőszen.

gidabiga 2011.02.21. 14:49:09

@gangesz76:

ráadásul sokkal kevesebb hsz-t kéne kezelnie a blogmotornak, mert a válaszok nagy része csak szmájli :D

mufuvecske 2011.02.21. 15:04:59

Gangesz, Gida, ti tuti ufók vagytok, hogy bírjátok ezt éjjel-nappal?:)))

Meséljetek vmit az éjszakáról, egy után elmentem aludni, nem bírtam tovább az igazmondó hintát...

Hajnalka vajon jobban van?Már nagyon hiányzik vmi agyament írás...:))

gangesz76 2011.02.21. 15:11:59

@műfű-babyloveyou: ne leplezz le minket léccci:)))

Én is elmentem negyed kettőkor, értelmetlen feladatok tömkelege nem érdekel:)De a többiek közvetítettek, ott elolvashatod mi volt, elárulom, nagyjából semmi ismét...

Hajni reméljük javul, bár el tudom képzelni mi kínszenvedés lehet influenzásan öf-et nézni és még írni is róla....

K Tomoceusz 2011.02.21. 15:12:54

@gangesz76: Hogy Laca miért ment be a villába , azt egyre kevésbé értem . Napokra beül Jerzi egykori titkos helyére , csak a gongra jön elő , ami jelzi kész az ebéd . Aztán leül a kedvenc székébe és pontozza a többieket . Meg van győződve arról , hogy a végén ő hírdet győztest .

mufuvecske 2011.02.21. 15:14:38

@gangesz76: upsz bocsi...nem akartam...:)))

Hajninak sok gyógypuszi, hátha az segít...:)))

Nekem a tegnapi öf. egyébként tetszett, végre nem voltak besavanyodva, a kvíz szerintem kifejezetten jó volt...:))

Mme Chauchat 2011.02.21. 15:15:41

@K.Tomoceusz: meglehet, hogy ebédelni, pontozni meg győztest-hirdetni ment be, hm?

K Tomoceusz 2011.02.21. 15:18:23

@Mme Chauchat: A mamát miért nem vitte be ? Van bent testvérpár , volt házaspár , legyen mama-baba pár is .

gidabiga 2011.02.21. 15:18:24

@műfű-babyloveyou:

igazmondó hintánál kikapcsoltam az onlájnt és 3/4 1-kor aludni mentem.
amúgy máskor is akörül fekszem le :)

Mme Chauchat 2011.02.21. 15:21:53

@K.Tomoceusz: á...az csak menne, teregetne némán. Nem is szidná, nem is nézne őrá... Abból is csak konfliktus lenne.Bár, ha hagyná a dagadt ruhát másra...?

the sandwich maker 2011.02.21. 15:22:41

@gidabiga: erre az igazmondó hintára kényszerítik őket, vagy csak úgy simán szeretnek veszekedni?

gibson 2011.02.21. 15:26:21

@Retardált Légpisztoly: tegnap feladat volt, hogy beüljön mindenki, és mindenki kérdezzen mindenkitől. A végén annyira unták már, hogy Laci, a hadvezér többször elszundikált közben.

K Tomoceusz 2011.02.21. 15:29:29

@Mme Chauchat: A konfliktus rossz ? Akkor miért áll minden közért közepén 8 pletykás öregasszony ? Ha nekem kínlódás felrúgás helyett kikerülni őket , szenvedjenek bent ezek is . Most már ragaszkodok hozzá , hogy küldjenek be nekik egy vén kurvát .

maghozo 2011.02.21. 15:30:11

@műfű-babyloveyou: Mert elég nekik az ülve szundikálás pár percig meg Lacit látva eluralkodott rajtuk a kényszeres ébrenlét :)

K Tomoceusz 2011.02.21. 15:31:25

@gibson: Laca nem érdekel . Nagyobb baj , hogy én is baszottul untam

gangesz76 2011.02.21. 15:34:55

@K.Tomoceusz: Szerintem a kora miatt nem tud mit kezdeni többekkel odabent, bár többször láttam az online-ba hogy teljesen normálisan beleolvadt a társaságba, csak egy volt közülük, éppen nem akart se csatába indulni, se nem morgott hogy a többiek isznak...gondolom a lóvé meg a kecó miatt ment be...

@műfű-babyloveyou: jó volt a kvíz, csak tovább tarthatott volna...

maghozo 2011.02.21. 15:36:20

@K.Tomoceusz: Téged kellene oda közéjük zárni pár órára . Akkor te se meg ők se unatkoznának baszottul :)

Lanois 2011.02.21. 15:41:22

@mézescsók: Hallod? Hülye vagy? Teljesen igazad van. Annyira jó érveket hoztál föl a vitánkban, hogy meggyőztél. Még a mai napon beadom a felmondásom az RTL-nél.

Mme Chauchat 2011.02.21. 15:45:35

@Lanois: mé, mi vagy ott? Locsolóember?

sannya 2011.02.21. 15:46:17

@Trevlovics:
lasd uhrin benedek bacsi,vagy a fel tepsi szigetet megorjito horda gyuri bacsi a larikaval...

sannya 2011.02.21. 15:47:53

@Jimbo75:
oooo,tegnap este allitolag szoszoltek valamit egymason a tepsiszajuval...

the sandwich maker 2011.02.21. 15:48:52

@viola narvilly: bocs, hogy csak most, de muszáj elmondanom, hogy a Végítélet a kedvenc SK-m, meg majdnem a legkedvencebb könyvem evör. :D
@gibson: ja jól van, csak mert mindig úgy konferálják fel, mintha olyan rohadtul imádnának igazmondó hintásat játszani, és maguktól kezdenék el.

Lanois 2011.02.21. 15:53:06

@Mme Chauchat: Műsorvezető. Jó reggelt kívánok.

genevieve 2011.02.21. 15:55:18

@Retardált Légpisztoly: azon gondolkoztam, hogy ki tudja biztosan megmondani, hogy az igazmondó hintás válaszok tényleg igazak-e?:-9

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:02:15

@gangesz76: Ezzel a taktikával Lacának van esélye kecóra meg lóvéra ? Akkor tényleg kilencesélyes a játék , mint Balázsunk mondotta .

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:03:52

@maghozo: Isteni villalakó lennék . Nonstop tudok hetekig bambulni .

ős kaján 2011.02.21. 16:05:11

@sannya: vagy a Geoszabó, na asse semmi

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:05:20

@Lanois: Sok szerettel üdvözöllek, akkor marad nekünk helyetted Lilu.

the sandwich maker 2011.02.21. 16:07:11

@genevieve: jaaahaaj, ne legyünk már ilyen kis kételkedők. :D elvégre bent mindenkinek a legfőbb értéke az őszinteség.

maghozo 2011.02.21. 16:09:57

@Lanois: Sthol napokig könnyezne ha beadnád a felmondásod .
Most még csak kétszer egy egy összefoglalón .

the sandwich maker 2011.02.21. 16:10:21

egyszer láttam az egyik hogyvolt alatt, hogy ki lehet magunkat nyilatkoztatni egy táblázatban, az a dolog még él?

maghozo 2011.02.21. 16:11:16

@genevieve: Energetikailag mindig mindenkinek igaza van :)

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:11:29

@Retardált Légpisztoly: Azt a hintás játékot is lehetne érdekessé tenni . Nézői szavazás döntse el , melyik közülük a legőszíntébb . Csak a győztes tisztálkodhat aznap . A hatodik napon már őszínteségi rohamokat nézhetnénk .

lucc.gizi 2011.02.21. 16:15:21

Tyűha, most láttam a faszbúkon, h. Alekosznak 38.000 fánja van..a többiek meg a fasorba se...

maghozo 2011.02.21. 16:16:35

@K.Tomoceusz: Az csak jó mert ilyenkor nincsenek kellemetlen gondolatok .
Ezt még lehet fokozni azzal ha már a klotyón is lemész alfába agyilag .

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.02.21. 16:19:03

@ős kaján: ki az, mi az, én még sose hallottam róla?

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:19:05

@maghozo: A klotyón mindig van ihletem . Egy maghozo kép van az ajtó belső oldalán .

gangesz76 2011.02.21. 16:19:59

@K.Tomoceusz: nulla...esélytelen mindenképpen, már csak azért is, mert a reteknek egy mindenhova hurcolható modern gondolkodású, bevállalós győztes kell, márpedig Laci nem ilyen...

locsolóember 2011.02.21. 16:22:18

@Mme Chauchat:
Szakmai titok.
(Mégis; hun lehettem vóna?)

genevieve 2011.02.21. 16:23:44

@gangesz76: és ki ilyen a bent lévők közül?:-)

.lll. 2011.02.21. 16:24:37

ejsze ezzel az öf-val be kell érjük áprilisig
mindegy,háha jő a tavasz

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:25:08

@locsolóember: szakma, szakma...locsolni? februárba?

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:26:20

@gangesz76: @genevieve: semmi kétség, Olivér megy vissza. Már csak a fedősztori kellene, hogy miképpen. Kérek ötleteket!

the sandwich maker 2011.02.21. 16:27:34

@locsolóember:
Tisztelt Locsolóember Úr!

Miért tetszett baszogatni a Szandibandit, kérem? Nem szenvedett még eleget ott bent ez a jány? Hát tessék megnézni a száját, megcsípte egy darázs, a mellkasát meg egyenesen egy lódarázs had támadta meg, hát kell ez még neki?

Tisztelettel,
Egy Felháborodott Néző

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:27:48

@gangesz76: Bevállalós játékost nem látok , mindegyik szerepet játszik , még Alekosz is visszafogja magát . Az esélytelenek meg érthetetlenek . Mi a faszt csinál Gigi és Jerzy ? Győzelemre semmi esély és méghülyének is nézzük őket . Mit akar Éva elérni az agyonfésült szövegeivel ? Gutaütést lehet kapni tőle . Köpködjön , káromkodjon és üvöltözzön , akkor legalább nekem szimpatikus .

gangesz76 2011.02.21. 16:28:17

@genevieve: lássuk...megjelenésében Ani, hurcolhatóságában Béci, bevállalósságában Szandi, szövegében Alek...a többi reklámba való...

genevieve 2011.02.21. 16:29:02

@Mme Chauchat: tudod ahogy a dallasban is:-)
egyik reggel felébrednek a villalakók és oli az ágyában alszik,cuccai ott vannak az enikős fiókban:-)
az egész csak egy (rém)álom volt:-D

fraulein praxa 2011.02.21. 16:29:31

kedves rtl klub!

sírva kérlek benneteket, térden csúszva, alázkodva, hogy ADJÁTOK KI EGÉSZ HÉTRE FELADATNAK EZT A SZEREPCSERÉT!!
lehetnének olyan feladatok pl., hogy buli, egy kalapba betenni az összes nevet, mindenkiét kétszer, és húzzanak,hogy kinek kit kell felszedni azon az estén. lehetőleg legyen olyan, hogy két "fiúnak" ugyanazt a "lányt" kell megszerezni. aztán a "lányoknak" körömlakkozó versenyt rendezni, a "fiúknak" barkácsversenyt, "lányoknak" szépségverseny, "fiúknak" ugyanezt stb.
hatalmas lehetőségek rejlenek ebben szerintem, ne legyetek böszmék, használjátok ki!

köszönettel csókolom a lábatok nyomát is, ha ezt megteszitek.:-))

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:30:43

Olivér visszakerülése a villába (hogy egy médiaképes egyén nyerjen):
@genevieve: egyik reggel felébrednek a villalakók és oli az ágyában alszik,cuccai ott vannak az enikős fiókban:-)
az egész csak egy (rém)álom volt:
Mme: visszaszavaztatják a "nézőkkel"

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:32:20

@fraulein praxa: Perverz állat . Ezt a műsort emberek is nézik .

gangesz76 2011.02.21. 16:34:54

Valójában Szandika és Oli egymássá lett átoperálva a kiszavazósó előtt, hogy Szandi kimehessen és a manólányka is elégedett lehessen...most Szandi-Oli helyettesíti otthon az igazit...ezért volt Oli annyira furcsa színű a kiszavazón és ezért volt olyan zaklatott, bent meg amikor kiesett, ezért mondta Oli-Szandi a szőnyegre borulva zokogva hogy "Olivér,Olivér,mit tettél velem".Csak akkor még senki sem tulajdonított neki jelentőséget...szóval majd amikor Oli-Szandi kiesik, visszaoperálják őket és kiderül hogy csak titkos küldetés volt...

gibson 2011.02.21. 16:35:00

@vietnámi balzsam: jaja, arra ébredne Anikó, hogy folyik a víz a tusolóban :DD

sannya 2011.02.21. 16:35:33

@Mme Chauchat:
titta dallasz feeling...
:)
no,hozok egy asvanyvizet,mert ertekeim vannak,de szomjusagom is...

genevieve 2011.02.21. 16:35:53

@vietnámi balzsam: vagy a tusolás helyett a szokásos cselekvését végzi:-D

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:36:48

Olivér visszakerülése a villába (hogy egy médiaképes egyén nyerjen):
@genevieve: egyik reggel felébrednek a villalakók és oli az ágyában alszik,cuccai ott vannak az enikős fiókban:-)
az egész csak egy (rém)álom volt
@gangesz76: Valójában Szandika és Oli egymássá lett átoperálva a kiszavazósó előtt, hogy Szandi kimehessen és a manólányka is elégedett lehessen...most Szandi-Oli helyettesíti otthon az igazit...ezért volt Oli annyira furcsa színű a kiszavazón és ezért volt olyan zaklatott, bent meg amikor kiesett, ezért mondta Oli-Szandi a szőnyegre borulva zokogva hogy "Olivér,Olivér,mit tettél velem".Csak akkor még senki sem tulajdonított neki jelentőséget...szóval majd amikor Oli-Szandi kiesik, visszaoperálják őket és kiderül hogy csak titkos küldetés volt...
Mme: visszaszavaztatják a "nézőkkel"

gangesz76 2011.02.21. 16:37:23

@K.Tomoceusz: Ettől az új Évitől nekem is futkos a szőr a hátamon...ettől csak hányni lehet, legyen inkább önmaga, az is szar, de ennél jobb...

sannya 2011.02.21. 16:37:55

@Mme Chauchat:
vagy csak ecceruen kicserelik valamelyik hajnalban az egyik zold udvari muanyag kutyara...

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:39:08

Olivér visszakerülése a villába (hogy egy médiaképes egyén nyerjen):
@genevieve: egyik reggel felébrednek a villalakók és oli az ágyában alszik,cuccai ott vannak az enikős fiókban:-)
az egész csak egy (rém)álom volt
@gangesz76: Valójában Szandika és Oli egymássá lett átoperálva a kiszavazósó előtt, hogy Szandi kimehessen és a manólányka is elégedett lehessen...most Szandi-Oli helyettesíti otthon az igazit...ezért volt Oli annyira furcsa színű a kiszavazón és ezért volt olyan zaklatott, bent meg amikor kiesett, ezért mondta Oli-Szandi a szőnyegre borulva zokogva hogy "Olivér,Olivér,mit tettél velem".Csak akkor még senki sem tulajdonított neki jelentőséget...szóval majd amikor Oli-Szandi kiesik, visszaoperálják őket és kiderül hogy csak titkos küldetés volt...
@sannya: vagy csak ecceruen kicserelik valamelyik hajnalban az egyik zold udvari muanyag kutyara...
Mme: visszaszavaztatják a "nézőkkel"

redhaven 2011.02.21. 16:39:49

@gangesz76: ezen igen nagyot röhögtem!!!
kösz:)))

gangesz76 2011.02.21. 16:40:10

@gidabiga: :)

@Mme Chauchat: ja igen, ez mmkk így van, csak ti ezt nem tudjátok.Semmit sem tudtok.

traff 2011.02.21. 16:40:11

@Mme Chauchat: nekem is az jutott eszembe, hogy menjen úgy vissza mint bobi a dallasba.

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:41:23

@gangesz76: A régi Éva jó karakter . Aki villanyfénynél alszik , azt leköpi . Nincs igaza ? Majd alszik otthon a görény , itt produkájjjja magát .

gidabiga 2011.02.21. 16:41:48

@gangesz76:

ugye, hogy kell ide egy lájk gomb? :D

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:42:09

@traff: hogyan? Két kalappal a fején, keresve a kalapját a Lucy-n?

gangesz76 2011.02.21. 16:42:37

@K.Tomoceusz: Elképzeltem...ahogy sorban mindenkit leköpköd...:DDDD

fraulein praxa 2011.02.21. 16:42:50

@K.Tomoceusz:

imádtam, laci olyan volt, mint egy kiszel tűncibe oltott falusi mariann, alekosz zseniálisan hozta a figurát, jerzsy és gombi, hát... a valaha látott legzseniálisabb travi páros, béla mint sittes madonna a vastag szemöldökével..kész voltam.:-DDD

alekosznak üzenem, ha megnyeri, komolyan gondolkozzon el egy nemváltó műtéten..:-D szerintem sok faszi gondolta úgy a tv-k előtt: alekosz for you i would be gay.:-))))

gangesz76 2011.02.21. 16:44:14

@gidabiga: de hiába nyígunk:)Csináljunk egyet, szerinted melyik legyen? Választhatsz Te, de a billentyűzetről válassz, ne a sakktábla 64 figurája közül:)

gangesz76 2011.02.21. 16:45:53

@genevieve: mindkettő megvalósítható, először visszaoperálják őket, majd a "nézők" szavazhatnak melyik kerüljön vissza...

MegLepke 2011.02.21. 16:53:28

Én meg azt javaslom, hogy legyen Olivér a VV Magdi anyusa. Mikor Béla csúnyán néz Anira, megjelenik Oli elhomályosítva karba tett kézzel és rosszallóan ingatja a fejét.

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:54:25

Olivér visszakerülése a villába (hogy egy médiaképes egyén nyerjen):
@genevieve: egyik reggel felébrednek a villalakók és oli az ágyában alszik,cuccai ott vannak az enikős fiókban:-)
az egész csak egy (rém)álom volt
@gangesz76: Valójában Szandika és Oli egymássá lett átoperálva a kiszavazósó előtt, hogy Szandi kimehessen és a manólányka is elégedett lehessen...most Szandi-Oli helyettesíti otthon az igazit...ezért volt Oli annyira furcsa színű a kiszavazón és ezért volt olyan zaklatott, bent meg amikor kiesett, ezért mondta Oli-Szandi a szőnyegre borulva zokogva hogy "Olivér,Olivér,mit tettél velem".Csak akkor még senki sem tulajdonított neki jelentőséget...szóval majd amikor Oli-Szandi kiesik, visszaoperálják őket és kiderül hogy csak titkos küldetés volt...
@sannya: vagy csak ecceruen kicserelik valamelyik hajnalban az egyik zold udvari muanyag kutyara...
@MegLepke: Én meg azt javaslom, hogy legyen Olivér a VV Magdi anyusa. Mikor Béla csúnyán néz Anira, megjelenik Oli elhomályosítva karba tett kézzel és rosszallóan ingatja a fejét.
Mme: visszaszavaztatják a "nézőkkel"

redhaven 2011.02.21. 16:54:48

@fraulein praxa: bélám finom rüsztjénazzal a csámpás magassarkúval kifeküdtem.
fehér frottírzoknival:)))

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:56:36

@redhaven: mittom, a villalakók nem kaphatnának meggymagozási feladatot? csk, h csináljanak vmit

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:57:00

Ezt a részt nem is hallottam .

Jerzy azért reagál lassan , mert hirtelen nem tudja eldönteni lengyelül vagy magyarul válaszoljon . Az smsküldő szintén kétnyelvű .

Mme Chauchat 2011.02.21. 16:57:55

@K.Tomoceusz: nos. Az unnaturális mindkét nyelven ugyanaz. Ahogyan a retardált is.

fraulein praxa 2011.02.21. 16:59:31

@redhaven:

:-D "outlaw"
lehetne feladatnak az is, hogy a "lányok" spice girls-nek állnak és koreográfiával betanulnak egy dalt, forgassanak klippet kis kézikamerával, "fiúk" backstreet boys-zal ugyanezt, szerintem csak a csillagos ég a határ..:-D

K Tomoceusz 2011.02.21. 16:59:54

@redhaven: Hiteles volt . Régen a Rákóczy téren pont az ilyen mozdonyszőke lányok ajánlata elöl kellett szaladni .

redhaven 2011.02.21. 17:01:52

@Mme Chauchat: adnánk nekik tavaszodtával kapazint.
ott hegyelnek szép sorban a raktárban.
dolgos kezek után sóhajtanak.
lenne becsülete a villaéletnek!!!
még szandálka sem verné a seggét olyan sűrűn a jó magyar földhöz.
mondjuk neki lehetne bevinni egy rudat.
vagy 2 részeg öreget.
de minden ötletet mi adjunk?

redhaven 2011.02.21. 17:03:31

@K.Tomoceusz: hát olyan arcokat már nem találunk.
sajnos.

Mme Chauchat 2011.02.21. 17:04:34

@redhaven: na éppen ez az. Utolsó remény az ertéellnek

genevieve 2011.02.21. 17:08:22

alekról még csak annyit,
lehet most elgondolkozott picit azon mitől megy neki annyira jól az átlényegülés nővé, és mitől nem volt sikere eddig a nőknél:-)

ha esetleg ő nyeri meg a sok pénzt, már kérheti is szanditól a plasztikai sebész számát, hogy sikeresen és véglegesen nővé változhasson át....

bévé 2011.02.22. 14:54:52

@fran7: na megvan. six degrees - a hatodik kapocs. :)

badmintonplayer 2011.02.27. 17:14:45

Meglesz-e vajon a 4000 komment?
süti beállítások módosítása