Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X64

2011. február 17. 14:00 - Hódos Hajnalka

Köszikösziköszi, hogy eljöttél, ébred a VV4 századik adásának reggelén Éva Ádám mellett. Kutyanyakörvben. Ádám úgy megy, ahogy jött, vévészűzen. Mosatlan fogakkal, zuhanyzás nélkül, Évának annyi esze sem volt, hogy készítsen neki egy kis reggelit és tálcán bevigye a nyugiba egy forró kávéval együtt, még mit nem, aztán megszokja az embör, meg ilyeneket is követel, hogy meleg vacsora meg vasalt üng, hogyne. A búcsú pillanataiban a féltérdig érő bilikék zokni csillogós körömcipővel kimondottan tetszik. Azt mondta, hogy hiányzott a hajam, így túrta a hajam! Meg mondta, hogy annyira hiányzik a testem és annyira kíván! Meg ilyeneket, hogy szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország.

Akkora mázlista vagy, hogy nem is tudod, mutogat Anikó a cigivel, hogy törne le az összes körme egyszerre. Mos tudatosult bennem, hogy itt volt, hogy szeret és annyira hiányzom, hogy el sem tudom képzelni. Hát én se. És kibírja, azt mondta és a döntőben van a helyem! És tudod mit mondott a kirohanásaimról? Úgy szeret, ahogy vagyok. Leszarja! Aztán gyorsan a kiválasztásra tereli a szót. Jaj, hagyjál már, a kiválasztással álmodtam, nyavalyog Anikó. Éva nem akar párbajozni menni, Anikó menne. Éva vagy Gombira, vagy Jerzsire rakja, csak ne szórják a jeleket szanaszét, mert akkor biztos, hogy ő megy és nem akar most menni. Rakjuk a Gombira! De én nem akarom, hogy a Gombi elmenjen, nyüszít Anikó. De nem fog! De nem engem visz, hanem a Jerzsit! Vagy Alekoszt. Alekoszt nem fogja! Béci milyen smseket kapott, le voltam döbbenve, hajol előre Éva. Hogy milyen undorító, gusztustalan! Alekosz is megszólal végre, azt hitte, a Béci rájátszik erre a májer témára. Én azt gondoltam, hogy ő ezt direkt csinálja. De lehet, hogy itt arról van szó, hogy tényleg ilyen. De ha meg tényleg ilyen, hát apukám…..ez….ennyi lenne? Éva nem tud szabadulni a témától, az ágyban döglenek, Alekoszt nyaggatja.

Te, hogy lehetne megelőzni, hogy még véletlenül se menjek párbajozni? Máskor nyeld le a nyálat, sokan csináljuk, nem lesz semmi bajod tőle. Rohadtul nem akarok menni párbajozni. Figyelj, engem itt rohadtul nem érdekel itt senki, azért akarom Gigire tenni a jelet, hogy ott elmondhassam, miért zavar ő, mondja Alekosz. Jó, hát akkor megyek párbajozni, azt nem biztos, hogy visszajövök, mert ez a köpés nem tudom, hogy fog lejönni. Ezen agonizáltam Ádámmal is, a köpésemen. Mondta, hogy ne törődjek vele. Ja, satuba szorított herékkel én is ezt mondtam volna, pedig nekem nincs is. Figyeljetek, gyertek ide, ül föl az ágyban Éva, Szandika, te kire rakod a jelet, de most komolyan, a Gombira? Anikó Jerzsire, Alek a Gigire. Csak tudod, az a durva, hogy négy jelet fogok kapni, rinyál Éva. Ha kiviszed a Jerzsit, te kint hagyod! Vagy a Gigit. Hát nem fogom őt vinni! Miért, mire vársz, kérdi Szandika. Mert nem akarok kiesni! Sokkal nagyobb esélyem van most a Jerzsi ellen, mint a Gigi ellen, még nem akarok elmenni innen. Most mit röhögsz? Hát hogy félsz, vihog Szandika. Ez nem félelem, én még itt akarok lenni. Belül mennyi esélyt adsz ellene? 70-30. De most, hogy az Olivért így elverte a Béci…. De ne vedd alapul azt a párbajt, mert ha valami nem mérvadó, akkor az az a párba. Az egy svarc párbaj volt, az arról szólt, hogy az Olivér hogyan menjen el innen. Tudom, dől hanyatt Éva. Hát rohadtul remélem, hogy nem a testvérek nyerik ezt a szart! A lényeg, hogy a mi csapatunkból nyerje meg valaki, ennyi.

Levél érkezik, ezennel meghirdetjük a Nagy Fitt Villaprogramot. A program vezetője Laci lesz. Egyúttal egy verseny is kezdetét veszi, két csapat fogja összemérni fittségi állapotát és akaraterejét. A csapat: Jerzsi, Gigi, Szandika, Alekosz. B csapat, a többiek. Amelyik csapat a verseny végén együttesen nagyobb fejlődést mutat, különleges Villán kívüli programban vehet részt, az a versenyző, aki önmagához képest a legtöbbet fejlődik, értékes nyereményt kap. Két program közül lehet választani, különleges légi program profi műrepülő pilótával, vagy száguldozhatnak egy profi versenyautóval. Éva sietve kijelenteni, hogy őt egyik program sem érdekli, Szandika fél az égbe’. Az utasszállítón azért nem fél, mert ha felhők fölött megyünk, lenézek a felhőkre és olyan mintha az lenne a talaj. Ha lezuhanunk, ott tényleg kámpec, de a kisgépnél megvág az a sok kis műanyag meg izé. Nabazmeg. Én csodálkoznék a legjobban, ha vita nélkül, zökkenőmentesen ki tudnák választani a programot, amin szeretnének részt venni, nagy nehezen sikerül, a repülést választják. Alekosz egy esetben, ha megbeszélné a pilótával, hogy semmi mást nem csinálnak, csak sétarepülés lassan, egyenletesen. Ilyen pörgéseketre meg dugóhúzókba nincs benne. Szandi elmélkedik. Az ember a földre való. Azér’ halnak meg a sziklamászók, azért zuhan le a repülő, a minden egyéb. Alekosz egyetért vele. Az embert arra találták ki, hogy két lábon menjen, fusson, azt’ kész. Itt, a gravitációba’ biztonságban vagyunk, földön járunk, ennyi, foglalja össze Szandika. Igen, a szerző bevallja, leplezetlen irigységet élt át, míg a sok beszari ezt a csomó hülyeséget elmondta, nekem bezzeg mindegy lenne, csak ne a gravitációba lennék, vén ló létemre még ma is szoktam hintázni is.

A nappaliban esélylatolgatás, mindenki azonos véleményen van, Alekosz semmit nem fog csinálni. Benn Szandikában felébred a lelkiismeret, nem dögleni kéne, hanem egy kicsit edzeni. Éva szerint inkább aludjanak, Alekosz támogatja az ötletet. Nehéz a békát a tónak ugrasztani alapon Szandika is visszadől. Na, akkor éljenek az alvók, a lajhár csapat! Mérlegeléssel kezdődik a Fitt Hét, ami a Gergely naptár szerint egyébként 10 napig fog tartani, de hát már megtanultuk, a Villában semmi nem az, aminek látszik. Szandika 62,4 kg, jájjj. Éva 54,6, Alekosz szerint pont jó. Na nézzünk egy összsúlyt, 268,4, mindenki mehet Isten hírével, Laci elszedte a szövegemet. Jerzsi hízott a legtöbbet, tíz kilót szedett fel a Villában. Szandika a futópadon, a Spanyol Lovasiskola összes lépését bemutatja, a galopptól a piruettig. Ne ne ne, nem ló vagy, fuss, kéri Laci. Ne csapd a lábadat. Szandi egy víziló kecsességével üget. Szandi, ne csináld már szét a gépet! Jó, akkor…ne száljj le … hát ha nem engedsz így futni… Engedlek, csak szóltam, hogy csapod a lábad egy picit. Jó, akkor fussál te! Bocs, hogy segíteni akarok Szandi, basszál le érte légy szíves! Szandi berobog a hálóba. Mi van, kérdi Éva. Kiidegel! Aktívan tornáztatom az idegrendszeremet most már! Hát megőrülök idegileg! Hát elkezdte, hogy ne csapjam a lábam! Akkor majd izé, légfutok bazmeg! Sanyi itt lenne, mondaná, csapjad, vágjad, hadd menjen!

Növényi Norbert érkezik a Lakókhoz, hogy a semmiről beszéljen velük. Szandi imád enni és akkor nevet, ha eszik. Norbert szerint fekve is lehetne egy kicsit mozogni, Alekosz vigyorogva bólogat, Szandi egész nap fel se kelne szíve szerint. Norbi berakna Alekoszba egy fogast napi fél órára, hogy javuljon a testtartása. Szandika megkérdi a legfontosabbat, ha lónak érzem magam, futhatok lóként? Igen. Csak azért nem röhögök, mert engem is ki szoktak, mikor megkérdezik tőlem, milyen állat lennék legszívesebben. Nos, zsiráf. Szóba jön a kenguru is, Éva és Alekosz szerint Gigi tisztára olyan, mint egy kenguru, ezen jókat röhögnek benn, de Éva következik. Éva leszarja és nem érdekli, jól bemelegített-e mert öt órát aludt az elmúlt két nap alatt. Szandika utána, kimegyek, hogy halljam, hogy káromkodik. Mutassuk már meg nekik, nem akarom, hogy ők nyerjenek, duzzog Éva, akinek a testén lassan felfekvéses sebek fognak éktelenkedni a sok dögléstől! Mármint hogy mi, kérdi Alekosz. Nem, ők! Hát de azok mi vagyunk, miről beszélsz? Egy ágyban az ellenséggel, röhög Alekosz. Anikó hisztizik a futópad felé igyekezve, jaj hideg van, siessünk. Úristen, ilyet még nem is láttam! Mit nem láttunk ezen? Laci átment rendőrbe, esküszöm, mindjárt megkérdezi azt is, hova-hova meg hogy anyánk neve? Úristen, leesek. Körömre működik? Jó, akkor majd én fogom neked nyomogatni, nem lehet fogni, futunk! Így? Anikó, ne szórakozzál, nem futottál még az életedben? Nem. Alekosz nem érti, miért van jelentősége a mennyiségnek, ez csak egy teszt. Mert ez alapján derül ki, hogy ki egyénileg a legjobb. Vállalom, hogy utolsó leszek. De hogy ki fejlődik legtöbbet, nem érted? Alekosz valamikor igazi sportember volt. Igen, valamelyik előző életében, mikor még a kardfogú tigris elől kellett szaladni a szakócával. Most is megvan rá benne a hajlam. Egy pillanatra megijedek, ahogy a széttett lábú Szandikát látom nyögni a szőnyegen, jézusom, szülni fog? Nem, huszonhat felülést sikerül csinálnia. Bécinek 28 négyütemű fekvőtámaszt, nem a repülő motiválja, hanem Adri. Adrit akarom megkapni! A tesztek végén Béci azt fejtegeti, az ember még kitartóbb lenne, ha a másik kettő is biztatná. Nem gáz, mert én megteszem a csapatért, csak akkor lássam, hogy ők is ugyanúgy helytállnak. Nem tudsz mit csinálni velük, Béci, mondja lemondóan Gombi. Ha ez egy csapatjáték, akkor a másik kinn van és drukkol, mondja Laci. Hát ezt mondom! Én itt tudtam ülni? Utána fogják magukat és bemennek lefeküdni, dohog Béla.

A Lakók kibeszélhetik a problémákat, kezdődik a Szaundika-só. Senki nem volt olyan ötletes, hogy negro rágóval leragassza a fogait, de a ruhák valamelyest kárpótolnak, Szandika úgy néz ki ebben a kantáros gatyában, mint egy manó. Gigi is előszedte a telefosott nadrágot a szerkényből, ezzel gyerekeket lehet riogatni, esküszöm. Ma minden titokról lerántjuk a leplet! Érkezik az első vendég, a Villa Pasifalója, Anikó! Akkor beszélgessünk, szterinted miért gondolják, hogy a Villa Pasi Falója vagy? Anikó úgy gondolja, adott erre okot, vállalja amiket tett. Kik azok, akik rád ezt mondják? Jerzsi, Béci, többen. Valamilyen sziten persze hogy adok mások véleményére, mert olyan típusú ember vagyok, akit nagyon is érdekel, hogy mit gondolnak rólam, de hát mit csináljak, ez vagyok én. Anikónak kicsit megszaladt a keze a szemfestékben és csak nekem tűnik úgy, hogy jóval több haja lett, hipp-hopp? A következő vendég szerint Anikó viselkedése és a férfiakhoz való hozzáállása nem éppen családbarát, Gombi! Mi a véleményed arról, hogy Anikó több olyan VillaFiúval is próbált közelebbi kapcsolatot létesíteni, akinek van párja? Gombár Úrnak ez nem feltétlenül szimpatikus, nem tudja, mitől jön ez, túlzott szeretethiánya van, vagy vágyik egy kapcsolatra és már mindenkibe próbál belekapaszkodni. Az Olivér, amibe jutott, nemcsak magának köszönheti, hanem neki is, egy ilyen dologhoz két ember kell, ha az egyik nemet mond, a másik hiába kopogtat karácsonyig. A műsort kis közjáték szakítja meg, Béci a nézők sorából odaszól Anikónak. Te nem szóba álltál, hanem beleszerelmesedtél a másikba. Béci, te nem tudod, mi van, mi volt és ne szólj bele olyan dolgokba, amiről fogalmad sincs! Full szerelmes voltál! Nem! Béééééééciiiiiiii, ordítja kórusban Szandika és Éva. Anikó felpattan, erről a témáról nem vagyok hajlandó beszélni! Akkor miért sírsz? Ezt a témát többet az életbe nem vagyok hajlandó elmondani se itt, se kint, se sehol! Anikó kirohan. Most miért bántod ezzel az Olivéres témával, fáj neki, mondja Teréz anya szerepében Éva. Béla szerint lehetséges, hogy kétmillió ember tudja, hogy miről van szó, de itt benn nyolcan nem tudjuk. Anikónak a fasza kivan hogy mindenki őt tartja egy büdös kurvának. Szandi megérti őt is, de ők meg kíváncsiak. Anikó akkor is ki fog állni az mellett, akit szeret, csak már elge van a témából. Semmi olyat nem hajlandó megválaszolni, ami vele vagy az Olivérrel kapcsolatos.

A műsor folytatódik. Jerzsi, mikor döntötted el, hogy már nem leszel olyan halszagú halk szavú? Konkrétan az emberek hozták ki belőle, az Anikó és az Éva. De főleg az Éva. Anikót egy hülye picsának tartom, el van kényeztetve, sok mindenkit lenéz, többre tartja magát az átlagembernél. Anikó, akarsz reagálni? Soha az életben a Jerzsit nem bántottam, úgy érzem, néha túlreagálja a dolgokat. Kialakított rólam egy véleményt, azt hiszi, ilyen vagyok, olyan vagyok úgy, hogy két szót nem váltott velem. Nem lát a dolgok mögé, buta, szürke nem tud magával mit kezdeni, ezért úgy gondolta, hogy így fog kitűnni. Kanyarodjunk vissz a show fő témájához, az Éva-Jerzsi konfliktushoz. Jerzsi, milyen érzések vannak benned? Jöttek egyszer a múltammal, az anyámat a szájukra vették, lekurvázták a Gigit! Megint beledumálsz! Beledumálok, mert engem is belevonsz, mikor én egy szót sem szóltam, védekezik Anikó! Ludas vagy! Miért, mert ott ültem és nevettem, ludas, úristen! Hát, Anikó, ha úgy jobban tetszik, vétkesek közt cinkos, aki néma, te vagy a nagy szavalós.

Hívjuk be az érintettet, érkezik Jerzsi párja, Gigi. Az érkezés utáni harmadik másodpercben valóban a Maunikasó stúdiójában érezhetjük magunkat, Gigi ordít és mutogat. Még egyszer elmondom neked Éva, egy embernek a szájára nem veheti fel senkinek a …Gigi…nem, hagyd abba! Tudod, miért nem veheted föl? Téged anyát megszült, kihordott kilenc hónapon keresztül? Felnevelt, pénzt költött rád, megadott neked mindent? Megadott! Hogy jössz te ahhoz, hogy másnak az anyját szidod? Nem szidtam az anyját, nem kurvaanyáztam! Nem tudja megmondani, hogy mikor az anyja, rikácsolja Éva. Mert állami gondozott volt, te szerencsétlen! Tudom, hogy az volt, mert sokat beszélgettünk egymással, nem tudja megmondani, hogy az édesanyja mikor született, ő hozta világra, és az egy szent dolog! Nem tudom, hogy jutottunk el idáig, a veszekedő csajokról azok a hájas, vörös arcú, izzadt, tokás, alacsony, pletykás parasztasszonyok jutnak eszembe, akikről novellákban olvastam, már csak a moslékkeverő hiányzik a kezükből, a rokolya meg a szaros gumicsizma. Még egyet elmondok, ugrik fel Éva, komolyan összerezzentem. A kutya már rég elbújt a kanapé mögé, pedig mikor azt ordítjuk, góóóól, vagy hogy miafasztfújsztekretén, meg se moccan álmában.Most figyeljél, Magyarország! Magyarország, figyelj! A Gigi odajött hozzám és azt mondta, közelebb hajolok a tévéhez, bazmeg, most fogjuk megtudni, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet! A Gigi azt mondta, hogy felhőtlenül nem tudja magát elengedni. Hát remélem, figyelt Magyarország. Így van, bólogat Gigi. Ez nem titok, soha nem fogom magam úgy elengedni, mint kint. Akkor magadat játszod? Három millió ember néz és példát akarok mutatni, egyébként sem alacsonyodok le olyan szintre, mint mások. Gigikém, a példamutatást már elbasztad azzal a rohadt nagy zsákbamacskával, amit a hátadon cipelsz. Némi pozitívumozás Gigitől, és azért flegma, mert Éva ezt érdemli. Miért, ki vagy te? Rácz Ilikó vagyok. Én meg asse tudom, fiú vagyok-e vagy lány.  

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

Köszönöm S-nek!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szentpeter 2011.02.18. 11:12:09

@Toszkana:

De csak egy majom nézett vissza a tükörből...

natoth 2011.02.18. 11:14:40

@beacska:
na jó, ez tényleg vicces :)

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:15:09

@-Sarq-: Ráczéknak a fő ellenfele nem Alekosz , még csak nem is Éva . Anikó gyönyörűen mondta . Ez a hely a mi (igazából csak én) lakásunk , ahol idegenek tartózkodnak . Régen várom már , hogy a fos9esből kijöjjön a domina . Ha a Ráczok kapcsolnak , kivitetik őt Gombival . Meg kell tudniuk , hogy áll a helyzet odakint . Szegény srácot (aki persze a család nagy barátja) gond nélkül beáldozzák. Hülyék lennének Gigit kockáztatni .

reKorrekt 2011.02.18. 11:15:21

@lowpitseegashpar: Ne mondj ilyet. Tavaly májusban minden este bőgősrészegre énekeltük magunkat Homoródfürdőn a helyi késdobálóban a helyi bútorokkal.

Elemer 2011.02.18. 11:16:07

@K.Tomoceusz: Így van! Lacának volt az a stratégiája, hogy ő majd lelki terrort fog folytatni és mindig odaszúr majd valamit Alekosznak, amitől majd ki fog készülni. Kiváncsi leszek a mai összefoglalóra, hogy amikor ott volt a lehetőség, mit modnott

Szentpeter 2011.02.18. 11:20:55

Bécinél az a probléma hogy nem m,éri fel azt hogy mi nézők átlátunk a szitán...

Mert nem a villalakók döntenek a 50 milláról, hanem az sms -ezők...

Amikor valaki kint ül a székben a párbaj alatt, akkor érzi hogy szarás van...

Béci majdnem összeszarta magát a párbaj alatt, persze Olivér sem volt higgadt..

Bátrmilyen taktika megdöl a nézük itélete miatt..

hexensussz 2011.02.18. 11:21:46

@K.Tomoceusz: Alkeszkosz és a harc?
Miért nem inkább Makó és Jeruzsálem? :D

Toszkana 2011.02.18. 11:24:20

Az a szerencsétlen Jerzsi (pedig istenbiz nem utálom) csak nézett mint borjú az új kapura, ilyen szavak hallatán, hogy retardált... Szandika meg szegényke elég hogy valaki megbabusgassa és amellé áll, tényleg egy infantilis kis liba. Emlékszel a bemutatkozó filmjében azt akarja hogy a Sanyi etesse. (Duma: Fáradt vagyok etetni !):))

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:24:32

@Elemer: Laca jó srác . Imádom amikor fenyegetően néz a savó szemeivel . Vagy amikor ugrál , mint dzsungelharcos a felhúzott kezeivel . Gyönyörű .

Bandecuccoli 2011.02.18. 11:25:19

Most regisztráltam, és mindjárt egy coming out-tal kezdek: sok esetben vállalhatatlanul rasszista nézeteket vallok, de mentségemre szóljon, többet látok e népcsoportból, mint t.politikusaink a Parlament székeiben ülve.
Ugyanakkor valamilyen egészen érthetetlen módon számomra igenis pozitív a Gigi- Béci páros,mégpedig azért, mert a romák kultúrájában igenis van hagyománya és sok esetben véleményformáló ereje annak, hogy milyen példát látnak egy "közéjük valótól". Gondoljunk csak a vajda intézményére... Amit a testvérpár a képernyőn keresztül mutat az szimpatikus, követendő (persze nem Béci nagyképűsége, hanem a beilleszkedési képességük, a közösségben való viselkedésük). Ha ezzel csak néhány roma esetében érnek el valamit, én már azt is óriási eredménynek értékelném. És e tekintetben -legalábbis én- nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy a bulvárban terjedő videók szerint ez talán egy kicsit álságos(nak tűnő) viselkedés.

Az Alekoszos előzetesről meg csak annyit, hogy most már sokadszor jut eszembe egy- egy villabeli konfliktust nézve az, hogy a viták hevében egy dologról feledkeznek meg: hogy érző, hús-vér EMBEREKHEZ beszélnek. Soha nem jutna eszembe, hogy valakinek ilyen nyersen a szemébe mondjam, hogy retardált. Főleg nem egy állami gondozott szemébe, amikor tudom, hogy az állami gondozottak fejlesztése nem éppen zseniképzés.

genevieve 2011.02.18. 11:27:26

@Bandecuccoli:esetében bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű:-D

Bandecuccoli 2011.02.18. 11:28:34

@genevieve: arról nem is beszélve... :-)))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.18. 11:29:33

@beacska: Ennek ellent kell mondjak, ugyanis ebben egyik nagy tévés kedvencemmel, Berkes Zsuzsával értek egyet:
– Hát akkor mi a bemondó érdeke? Hogy szépen megfésülködve, szépen elmondja a szépen megfésült szöveget, vagy igyekezzen más lenni, mint a többi?

– Az én érdekem nem választható külön a Televízió érdekeitől.

– Akkor hát mi a Televízió érdeke?

– Hogy csinos pofácskával, baki nélkül, értelmesen mondjam el a szöveget.

– A „csinos pofácska” sajnos az életkor függvénye is. Meddig lehet ezt a munkát végezni?

– Én úgy tenném fel a kérdést, mikor szabad elkezdeni. Mert szerintem a mostani koromban, 34 évesen lenne ideális az indulás. Ilyenkor az ember már sokkal hitelesebb. Nekem egy 20 éves lány ne olvasson híreket, mert nem hiszem el neki. A tartalomnak és a külsőnek feltétlenül összhangban kéne lennie. Gyakran nézem a kapcsolóteremben az osztrák kolléganőket. Mind harmincasok, de inkább negyvenesek, és rendkívül jók. Életet élt, hiteles emberi arcokkal nézek szembe, nem pedig reklámmosolyú tinikkel. Nem kell szépnek lenni, és nem kell állandóan mosolyogni – ez is egy rossz itthoni beidegződés. Nem baj, ha karikás a szemem. Az a baj, ha nem hiszik el nekem, amit mondok.
www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=6555

Lanois 2011.02.18. 11:33:06

Most mi lesz? Picúr megcsalta Artűrt.

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:33:46

@Bandecuccoli: Mit mondanál az állami gondozott szemébe ? Valamit kell , mert az nem sportszerű ha Jerzy bírálhat bárkit , neki meg nem lehet beszólni , mert nehéz gyerekkora volt . Ezen a helyen már többen mgjegyzést tettek Éva anyjára , hogy mit és kit nevelt a lányából . Viszont Jerzy anyja sérthetetlen számukra . Ez így nem frankó játék .

genevieve 2011.02.18. 11:35:19

@Peter_Cs: te most akkor lány vagy?:-D

genevieve 2011.02.18. 11:36:18

@Peter_Cs: jah, nem félre lettél értelmezve általam:-D

B. Dénes 2011.02.18. 11:36:56

Pontosan.. Azért mert valakinek valamilyen a múltja, azért nem kell kímélni, sajnálni senkit.. főleg ha be vagy zárva velük egy játékba, aminek nem kis fődíja van.
ÉS nem barátokért ment be egyik sem...

genevieve 2011.02.18. 11:37:13

@K.Tomoceusz: ezen a helyen, mármint itt a blogban vagy bent a villában, mert nagyon nem mindegy:-)

beacska 2011.02.18. 11:38:07

@Bandecuccoli: szegény Jerzy, nála nagyobbat nyomott a latban, az, amennyit az anyukájával élt, mert 15 évesen tették be. Meddig tart a gondozás? 18 v. 21 éves korig?

genevieve 2011.02.18. 11:38:37

@K.Tomoceusz: arról meg nem is beszélve, hogy ha csak ezzel tud visszaütni, valamit mondani...akkor az nagyon-nagyon szomorú és nem jerzsyt minősíti, hanem azt aki mondja.

Elemer 2011.02.18. 11:39:00

@Bandecuccoli: tök egyetértek veled, kivéve a végét. ne legyünk már így kiakadva ezen a retardálton! én ennél sokkal durvábbakat mondtam egyik reggel annak a köcsögnek, aki rámdudált, csak azért mert le akartam parkolni az út szélén és ezért neki legalább 15 másodpercet várakoznia kellett.

Bandecuccoli 2011.02.18. 11:40:59

@K.Tomoceusz: Nem mondtam, hogy sérthetetlen Jerzy anyja egy szóval sem. Azt mondtam, hogy Jerzy felé több tolerancia szükséges, mint egy egészséges családi környezetben szocializálódott fiatal felé. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy Jerzy egy nagy rakás dolgot nem tudott megtanulni gyerekkorában, amit egy vele egy korú, egészséges családi környezetben nevelődött fiatal megtanult.

beacska 2011.02.18. 11:42:07

@Peter_Cs: régen tényleg így volt. Akkor még a bemondók családtagnak számítottak. De most (nagy legyintés). Az is vívmánynak számít, ha terhesen odaülhet (sőőőt, már trendi is, de nem baj), és minél idősebb, és érettebb, minél inkább megvan a saját véleménye, és neadjisten ki is mondja, annál hamarabb megy a süllyesztőbe. sajnos, ez így van...

Elemer 2011.02.18. 11:43:14

@K.Tomoceusz: így van. ráadásul ha jerzsi úgy érzi, hogy neki különösen rosszul esnek az ilyen sértések, nem tudja őket feldolgozni, akkor nyugodtan kimaradhatott volna ebből az egészből. ő döntött úgy, hogy olivér távozásával megmutatja, hogy ő s kemény, ő is oda tud mondogatni. csak azt felejtette el, hogy ez nem csak abból áll, hogy kőkeményen megmondja a véleményét, hanem aztán fogadnia kell a reakciókat is :)

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:44:38

@genevieve: Ez ebben a témában mindegy . Próbálom máshogy . Ha egy cigány (zsidó , buzi mindegy ) megyjegyzést tesz valamire , hadd mondhassam el a véleményem neki . Ő meg lehetőleg nem mondja rá azt , hogy ezt csak azért mondom , mert ő cigány .

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:46:37

@Bandecuccoli: Nem mondtad , hogy lehet illő módon beszólni neki .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.18. 11:47:33

@beacska: Pedig vissza kellene térniük a képernyőre az igazi egyéniségeknek. Éva-féléket sajnos már csak német és skandináv tévékben látni.

csincsilla72 2011.02.18. 11:47:54

@Bandecuccoli: Jerzy esetében egyetlen övön aluli és rendkívül igazságtalan megjegyzést tudok elképzelni: ha az állami gondozott múltjával jönnek neki. Alekosz nemcsak érzelemmentes, totál frigid, kényszeres mániás, iskolázatlan és buta, hanem kegyetlen is. Imádja a saját hangját, csak azért szólal meg, mert imád beszélni (hülyeségeket, de az más kérdés). Oli eltűnésével szarban van, és most kezd kibillenni és izolálódik is rendesen. És most kijön belőle az állat.
A lámával együtt kiírta magát nálam az emberi fajból.

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:49:07

@Elemer: Jerzyt is birom . Ahogy átvette a sótlan oszkárt és a riportban hülye picsázott NB1 volt . A helyében még megemlítettem volna a világbékét .

beacska 2011.02.18. 11:49:12

hadd jegyezzem meg, utoljára, hogy Jerzy 15 évesen került gondozásba. Most 23. hány éve fotózik? Meg tanult szakácsnak is...

Hány évet tölthetett gondozásban???van erről infó?

(a legnagyobb nyomás, nyilván az volt, amikor bekerült, de ő maga mondta, hogy az már megkönnyebbülés volt számára)

genevieve 2011.02.18. 11:49:54

@K.Tomoceusz: csak mondd nyugodtan:-)

bár sántít a párhuzam, de legyen:-)

csincsilla72 2011.02.18. 11:50:41

@Peter_Cs: nem, szerencsére ott biztosan nem. Talán Brazíliában....

beacska 2011.02.18. 11:50:53

@Peter_Cs: az "állami" tévékben még akad. De a többiben...meg most már lassan az a tendencia, hogy stúdió nélkül készítik az "adókat", ahol a csatornának nincs is "arca", híreket sem mondanak, stb..

B. Dénes 2011.02.18. 11:51:17

@csincsilla72: azért ezek a jelzők másra is igazak bent :) de tény hogy nem egy agytröszt. Én mondjuk sokkal jobban el tudom viselni mint a béci-gigi-laci-jerzy négyest... de ez a szép a játékban

beacska 2011.02.18. 11:51:41

@csincsilla72: szerintem Alekosz egyáltalán nincs szarban.

Toszkana 2011.02.18. 11:52:15

@csincsilla72: Miért gondolod, hogy Aleknek kussolnia kellenne ? Eddig nagyon is tűrte a dolgokat. Bécike az egymás elemzésénél is rettentően lekezelő, nagyképű és bántó volt. Igenis jó teszi, hogy nem hallgat. Eddig az volt a problémátok vele, hogy az Olivér nélkül nem mer pofázni.

beacska 2011.02.18. 11:52:25

@K.Tomoceusz: a sótlant Laci kapta (sót), Jerzy egy tököt kapott :))

genevieve 2011.02.18. 11:53:05

@beacska: 18 éves korig lehetnek a gyerekek állami gondozásban, utána szépen utilaput kötnek a talpukra mehetnek isten hírével ahova akarnak vagy tudnak...

neked mint gyakorló anyukának nem hiszem, hogy ragozni kéne mit jelent egy szerető családban felnőni és milyen lehet az a család ahonnan a gyerek bemenekül az állami gondozásba....

picit több empátiát!

reKorrekt 2011.02.18. 11:53:06

@Bandecuccoli: Nem mondjuk pláne egy államigondozottnak hogy retardált? Egyem is meg a kis tünci szívét. Akkor az állami gondozott meg ne hülyepicsázzon. Ennyi.

Este gondolom örülni fognak a kocsmában hogy átkapcsoltatom a tv-t a VV-re, merthogy ezt az Alekosz-fordulást látnom kell! :)

Bandecuccoli 2011.02.18. 11:54:56

@K.Tomoceusz: Persze hogy lehet. Illő módon, szellemesen bárkinek be lehet szólni.
De Éva és Alekosz nem észből, hanem erőből tette mindezt, ráadásul meglehetősen övön alul. Szerintem...

B. Dénes 2011.02.18. 11:55:07

@genevieve: viszont akkor ha empátia, akkor az másnak is kijár

beacska 2011.02.18. 11:55:54

@reKorrekt: főleg, ha a gondozott a rossz családi hátteret nem a gondozóban kapta, hanem 15 évig otthon, egy alkoholista anya mellett. valószínűleg EZ sokkal többet jelent.

és vannak olyanok itt, akik ne is strapálják magukat, úgysem fogok nekik válaszolni, bármennyire is próbálnak személyeskedni velem, nem jön be!

genevieve 2011.02.18. 11:55:55

@B. Dénes: pontosan, éva anyját ekézte valaki a bentiek közül?

lac64 2011.02.18. 11:56:28

@Bandecuccoli: Mert Erzsi ülyepicsázása nagyon szellemes volt mi

genevieve 2011.02.18. 11:56:39

@beacska: uhh, ez nagyon durva beszólás volt:-D

B. Dénes 2011.02.18. 11:58:11

@genevieve: nem, ebben igazad van. viszont ő sem szidta jetzyét... csak jerzy lealkoholistázta, amire idegből reagált.. tény hogy nem szépen, de azért az messze volt az anyázástól

K Tomoceusz 2011.02.18. 11:58:19

@beacska: Ez a baj a másik brigáddal . Annyira jelentéktelenek , hogy keverem a dolgaikat . Ezekre akarnak az itteni kommentelők műsort építeni . Érthetetlen . Ott van a BK erre meg a többi rettenet .

genevieve 2011.02.18. 11:59:30

@B. Dénes: az anyázás attól anyázás, hogy ki van mondva maga a szó:-)

Kivéve persze ha éppen anyák napján köszöntik mindenki kedves édesanyját:-)

bévé 2011.02.18. 12:00:09

@Lanois: júúúúúúúúúúúúj

B. Dénes 2011.02.18. 12:01:45

@genevieve: azért ez így eléggé le van sarkítva :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.18. 12:04:23

Egyébként szerintem ideje lenne, hogy Alekosz után az RTL is pszichohadviselésbe fogjon, és megkeverje bent egy kicsit a dolgokat.:)
Kétnaponta éjfélkor a helyükben benyomnám a megszokott beköszönő zajt a tévébe, majd miután mindenki felfigyelt rá, jöhetne egy összeállítás valaki kinti viselt dolgairól. Utána képernyősötétítés.
ÉS ezután soha semmit nem szólni a dologról, a műsorvezetők is úgy csinálnának, mintha fogalmuk sem lenne semmiről.
Villalakók között menne a vita a látottakról, és arról is, hogy vajon ki partizánakciózik a vezérlőből. :)

K Tomoceusz 2011.02.18. 12:05:21

@genevieve: Ez a gyakorló anyukás bejegyzés nem tetszett . A butácska kisfiút empatikusan szeretjük a gyogyócska meg egy szar alak .Te épp most hozod a példát a rossz párhuzamaim helyett .

genevieve 2011.02.18. 12:07:38

@K.Tomoceusz: az érintett pontosan tudja miért hoztam ezt a teljesen jó példát.

genevieve 2011.02.18. 12:09:57

@B. Dénes: oké, maradjunk abban, hogy senki ne vegye szájára más anyját semmilyen összefüggésben...

szidja az elálló fülét, a nagy hasát, tartását, hogy lassú a beszéde, nagy/kicsi a segge, takarít/nem takarít, büdös/jóillatú, ráncos az arca, rossz hatással van a bioritmusra, nem lehet vele vitatkozni, stb. :-)

K Tomoceusz 2011.02.18. 12:14:00

@genevieve: Ez jó ? Genevieve ! Te egy hülye lógómellű narancsbőrös büdösszájú hülye picsa vagy !

genevieve 2011.02.18. 12:15:46

@K.Tomoceusz: ha szerinted jó, akkor nincs vele problémám:-)

gidabiga 2011.02.18. 12:21:40

@laspalmas:

szia!
múltkor Horizont, most te :)))

kis gonosz :DDD

de egyetértek :D

Caprica99 2011.02.18. 12:27:19

A Velveten most épp azt nyomatják, hogy Picurmegcsalja Bömbit, szórakozni jár és más pasikkal smárol.

Bubis 2011.02.18. 12:28:55

Én csípem Évát is,lehet,hogy alkesz,de legalább önmagát adja és róla semmilyen pornó vagy hasonló dolog nem került elő ellentétben a szende-szűz gigivel.Meg egyébként akik lenézik azokat,akik ezt a műsort nézik,szerintem minden felnőtt ember el tudja dönteni,mivel tölti a szabadidejét.30 évesen már nem hinném, hogy árt a személyiségfejlődésemnek,akármilyen színvonalú is a műsor. :)

Caprica99 2011.02.18. 12:32:48

@laspalmas: :DD
Jó ötlet!
Nyomd be a hivatalos oldalra is, mint ötletet!
Régebben lehetett ötletelni, de nem tudom megvan-e még, rég jártam arra, mert bármit írtam, soha nem jelent meg a kommentek között. Nyilván nem tetszettek az ötleteim a szerkesztőknek! :D

Bubis 2011.02.18. 12:34:39

akkor is csípem :) és Alekinnyót is!

genevieve 2011.02.18. 12:37:08

@Bubis: mondjuk szerintem ez csak egy meg fotóboltozott kép....

de ez akkor is ez nagyon jó:-D

gidabiga 2011.02.18. 12:38:17

@zoxó:

hááát... :)
nem kéne mindenkinek vetkőznie, na :D

the sandwich maker 2011.02.18. 12:40:02

Most nézem a tegnapi adás videóit, most még csak ott tartok, hogy Béci beszólt a bábuval Alekosznak, az a fej, mintha Alekinnyóból készülne kitörne az eddig ott lappangó Patrick Bateman... készüljek mészárlásra?

K Tomoceusz 2011.02.18. 12:40:22

@zoxó: Zoxó kollega nem érted a feladatot . Ezt a képet már láttuk elégszer , a cél megkeresni Éva és a négereket . Sajnos nekem kevés az időm erre , mindent energiámat felemészti a tudjunk meg többet missBajáról .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.18. 12:40:22

@zoxó: Ez nem pornográfia, hanem aktkép egy szép nőről.

genevieve 2011.02.18. 12:42:26

@Peter_Cs: asszem elindítok egy mozgalmat, hogy bemehess egy éjszakára a villába és szóvirágaiddal elhalmozhasd évát:-)

gastro vazze 2011.02.18. 12:43:06

@zoxó: nézd a kis kutyafülét, hogy lógicál neki:D semmi önkritika vazze:)

reKorrekt 2011.02.18. 12:43:41

@Peter_Cs: Na megnéztem. És még élek :)

nyanyanya 2011.02.18. 12:49:19

@Drága IV gernika: Ha tudnam mit keresett ott... meg mi a szama..:D

nyanyanya 2011.02.18. 12:50:51

Volt valami izgi ejszaka?

genevieve 2011.02.18. 12:55:13

@-Sarq-: csak kitartó és állhatatos:-)

nincs ezzel semmi baj:-)

tizenot 2011.02.18. 13:03:10

@Peter_Cs: Nemtom mit van úgy oda gombi, nem egy olyan nagy eresztés ez a csaj.
Vékony, meg le van szolizva, oszt' kábé ennyi.
Meg ahogy így olvasom jó nagy ribbancs is :D

Elemer 2011.02.18. 13:12:34

@tizenot: ez az egész gombi-picúr lamúr egy akkora röhej. mióta vannak együtt, egy-másfél éve? abból 5 hónapot külön töltöttek, most meg gombi beköltözött a való világba. hát ez tényleg kurva nagy szerelem!

bélabú 2011.02.18. 13:13:51

@Bandecuccoli: jó az okfejtésed amit a romákról és az eléjük állított példáról írsz, de jelen esetben ez nem ül. Mivel a testvérek nem romák. A párbajon láttuk a szüleiket is, kb. annyira voltak ők romák mint Britney Spears. :-)

Attól, hogy valaki fekete hajú és sűrű fekete szemöldöke van, még nem okvetlenül roma. Lásd Baumgartnet Zsolt, Pete Sampras, stb.

Elemer 2011.02.18. 13:15:00

coming out: én ezt az évát simán bevállalnám! könnyű itt fürkészni a hibákat rajta, de nekem pont az jön be, hogy természetes, átlagos nő. mármint külsőre persze. anikó kurva jól néz ki, gigi is helyes, de nekem ők túl fiatalok

Bandecuccoli 2011.02.18. 13:29:29

@bélabú: Lehetséges, hogy nem egy műsort nézünk? :-)) A párbajon láttad a többi rokont is? Szerintem ott már azért egyértelmű volt minden.
Remélem, valaki tud prezentálni valami ütős kis "bizonyítékot" kép formátumban.

zoxó 2011.02.18. 13:58:58

@bélabú: a cigányok közt nagyon sokan vannak, főleg a lányok között hófehér bőrűek, de fekete hajúak és szeműek. Tőlem csak annyiban különböznek, hogy nekem világos a szemem:). Sőt nálunk van két, egymással nem rokonságban álló roma család (klán), a fekete Zs-ak és a szőke Zs-ak. A szőkék tényleg szőkék vagy világosbarna hajúak. Szóval a kinézet nem mindig árulja el.

zoxó 2011.02.18. 14:00:19

@Elemer: csak az a baj vele, hogy nem akar átlagos lenni, mert az neki nem elég. Természetesnek meg elég természetes. Mint aki sosem tanult viselkedni.

bélabú 2011.02.18. 14:11:07

@zoxó: ha a kinézetük nem árulja el (márpedig nem), akkor mi alapján mondjuk a Ráczokra hogy cigányok? :-) Ők sem mondták el magukról, nem is látszik rajtuk, apjukon-anyjukon sem látszik, de mi mégis "tudjuk" hogy azok? :-)))

csincsilla72 2011.02.18. 14:20:28

@bélabú: Ezzel az erővel Szandibandira és a lámára is mondhatnánk. Mert ők inkább viselkednek úgy, mintha a putriból jöttek volna.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.19. 15:40:21

Erős tévedésben vannak a villanyomik. PONT hogy a "gravitációban leledzés" miatt hal meg a sziklamászó, illetve esik le a repülő. De mindegy. Már megszokhattuk, hogy a sültkrumpli hozzájuk képest kvantummechanika professzor.

Mondjuk, ha rossz hangulatomban találnának meg egy "kurvaanyzással", lehet, én is hoznám a mónikasós-ribanctépő produkciót. Ebben nem tudom Gigit elítélni.

Leonce 2011.02.20. 16:54:12

Óriási tévedés Alekosz részéről, amikor azt állítják, hogy a párbajt nem Béci nyerte, hanem Olivér adta fel. Olivér ennyire nulla figura. Még a Kristóf nevű, nem túl érdekes srácot is alig bírta legyőzni. Ennyire persona non grata ez az Olivér a nézők szemében. A párbajt igenis Béci NYERTE meg.
süti beállítások módosítása