Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X63

2011. február 16. 13:15 - Hódos Hajnalka

A Valentin nappal önmagában ki lehetne kergetni a világból, a szívecskét szorongató plüss egerekkel, villogó szőrös állatkákkal meg az aranyáron kínált vörös rózsákkal együtt, biztosan bennem van a hiba, a nettó három kilónyi virágcsokrokkal sem tudok mit kezdeni, mi vagyok én, kecske? A Lakók nem ússzák meg, hatalmas piros szív jelzi ezt az igen fontos és méltán népszerű ünnepet, Gigi, Béci és Gombi meg is puszilják. Jerzsi nem ébred ilyen jól, mert az első, amit megpillant, Éva másnapos feje a másik ágyon. Tiszta idegbeteg vagy, nézzél tükörbe, kíván neki jó reggelt. Nem szólok hozzád és nem idegesítem fel magam ezen a gyönyörű napon, morog Éva. Nem gondoltam volna, hogy miattad lesz feszültség, mikor tök jó volt a hangulat, mikor az Olivér kiment. Nem baj Jerzsikém, elintézted nekem a jeleimet, de tudod mit? Ezt nem úszod meg szárazon, fiam!

A többiek a konyhában, van, aki a kajára nem bír ránézni, Béci sajnos az emberekre. Teljesen más, ha egy ember azt mondja, hogy hülye, vagy bunkó, vagy úgy viselkedik, hogy másnap meg lehessen neki bocsátani, vagy másnap a szemébe lehessen nézni. Nem volt normális a tegnapi nap, dörmögi Laci. Hát nekem ne mondjad, szólal meg Anikó. Még neked ne mondja, csattan fel Béci. Kiröhögöd bazmeg az embert, mikort azt mondják rá, hogy a kurva anyádat meg azt hogy ribanc? Mit nem mondott, magadnak is hazudsz? Ott röhögtél az Alekosszal! Most ezért vagyok lebaszva, mert röhögtem, ámélkodik ártatlanul Anikó, a ma született bárányzigóta. Igen! Oda kéne szólni, hogy ilyet nem illik mondani! Hidd el, utána megmondtam neki, védekezik Agnus Dei. Ezért vagy ott ahol vagy és ezért nem keresem a társaságodat! És ezért nem keresik azok az emberek a társaságodat, akik eddig keresték! És hidd el, kiérdemelted, hogy ezek után se fogom, hirdet ítéletet Béla. Hát röhögtem, az elején, ismeri el Anikó, de a végén már nem. Nem akartam, hogy előjöjjön ez az énem, de ha kell, elő fog jönni, mind a ketten szét lesztek oltva és kaparni fogjátok az ajtót, veszi át a szót Jerzsi.

Éva Alekosznak puffog a szobában. Most én a Villában érezzem magam feszélyezve mert elfoglalták a terepet? Olivér itt hagyott minket a fosban, érted? Nyugodj meg. Hogy nyugodnék meg? A másnaposság nem jó neked. Anikó próbálja megvédeni magát a konyhában: mit mondtam azon kívül, hogy röhögtem? Te is hullarészeg voltál, meg se tudtál szólalni, érdekes, mikor oltani kellett valakit, olyan tisztán és érthetően tudtál beszélni! Én nem oltottam! Itt kiabáltál, mutat az asztal felé Béci. Azt amit az asztalnál mondtam, azt nem bánom, mert azt komolyan is gondoltam! Az hogy én nevettem, de utána megmondtam az Évának, hogy lehet, hogy ez így egy kicsit sok volt és nem így kellett volna! Anikónak a kegyelemdöfést Gombi adja meg. Amúgy meg, nem szégyelled magad, hogy egy embernek majdnem tönkretetted a boldogságát? Gondolkodjál el rajta! Anikó kisunnyog cigizni. Jerzsi a riportszobában elmondja, hogy Anikót egy hülye picsának tartja. Ha jól vette ki, egész életében a segge alá lett tolva minden, nem tud értékelni dolgokat, egy princess, egy királykisasszonynak hiszi magát. Nagyon el van szállva magától, pont ő az, aki mindenkit lenéz itt.

A konyhában a fiúk folytatják a beszélgetést, Éva az ablakban sminkel. Pont ezeket a dolgokat nem bírom, másnap felkel és senki nem érti, hogy de ezt most miért mondod nekem? Annyira kedvesek voltunk egymáshoz eddig, ezt most miért? Éva beront a szobába, kimegyek, hozzájuk se szólok és nekem ugatnak, hogy én vagyok a hibás! Éva egocentrikussága elképesztő, sokadszorra is. Éva és Béci összeugatnak, Éva a fürdőszobából ordít ki, Béla az asztalnál mondja a magáét, mivel egyszerre beszélnek mind a ketten, annyit tudok kihámozni, Éva azt óbégatja, a Jerzsi kezdte meg hogy Béla megint a szavakkal jön, Bécitől annyit értek, hogy ráaaggat valamit amit aztán nem lehet róla lehúzni. A veszekedés végén Éva azt ordítja, nem te vagy itt az új bajnok, nehogy azt hidd magadról! Béci elégedett vigyorral mondja ki a végszót, az új bajnok nem vagyok, hogy a tribunus én lettem, abban biztos vagyok! Szandi magához tért, rázza a hideg, szédül. Ne ülj föl, feküdj le. Kérsz üdítőt, kérdi Alekosz. Nem hányok, sose hányok másnap Alekosz, brrrrooooááááfffff.

Gombi és Béci beszélget a nyugiszobában, Béci kezében porszívócső. Egy zárt közösségben illene egymást tiszteletben tartani. Itt nap mint nap nézni kell az arcát, érted? Az utcán azt mondják, rohadt köcsög, a kurva anyád, lehet, hogy szarul esik, de megfogod, szia, és elmész. De itt nem tudsz elmenni! Hát ez nem az a kávéház! Ha valaki összetévesztette az ajtókat, keresse meg gyorsan, érted? Nem elég Gombi eszmefuttatása, Lilu drámai hangon közli, most megláthatjuk, milyen Jerzsi, ha igazán dühös. Várom a kofalármát, ehhez képest Jerzsi és Gigi fekszenek egymás mellett a heverőn. Gigi motyog, Jerzsi suttog. Sajnos nem tudsz akkorát ráverni, hogy őt is a mentő vigye el. Nem-e? Ó, Apa, ne becsüld le Anyát. Ha ütök, akkor nagyot ütök! Szerinted nem elég, ha az orrcsontját kicsit megtöröm? Á, annyira aranyos voltál, láttam, hogy jössz utánam. Biztos volt egy agresszív fejem, azt akartam, hogy pofámba mondja, és ne meneküljön, mert ez a megoldás, hogy beszól valamit és kirohan! Ez hihetetlen, hogy hogy lehet egy ember ilyen, Jerzsi maga a dühöngő őrült, tényleg. Az összes dolgot letagadja, amit csinál, amit mond! Megrögzött hazudozó, kibeszél mindenkit a háta mögött, milyen ember ez? Szar, szemét, szar alak, bólogat Gigi. Éva a szobában Alekosznak Jerzsin pörög. Te, már úgyis egész nap a begyemben volt ez a Jerzsi gyerek! Elment az Olivér és most a háta mögött tudod, hogy nem merné a szemébe mondani, ha itt lenne az Olivér? Remélem, Alekosz érti a mondatot, én a boga faszáért se, pedig kétszer is meghallgattam. Ki a faszt érdekel? Azért mert buta! Próbálja magát olyan helyzetbe hozni ööö… el akarja érni a Villában, hogy ne egy senki legyen. Akárhogy kapálózik, ez inkább vicces. Jerzsiben most olyan ideg van, hogy mársra nem tud gondolni, mint arra, ki akarja készíteni Évát. Akkor készítsd ki, ha ez boldoggá tesz, motyogja Gombi. Az tenne legjobban boldoggá, ha kitakarodna! Ő az utolsó, aki kitakarodna innen, tényleg, bármedig elmaradnának! Ez a mindene, az otthona! Ez a tusfürdője, ez a fogkrémje! Hova megy, mit csinál, ha kimegy? Nincsenek céljai, mondja Gigi.

Egy éjszaka kellett hozzá, hogy ez a kis mitugrász seggdugó izomagy, olyan szarul néz ki egyébként, dühög Éva. Alekosz: emlékszel a gumimacikra? Persze, ő a Gyagyás Tódi, röhög Éva. Jerzsi szerint elég lenne, ha kiszórná azt a zsákot, amit összegyűjtött. Tudod miket csinál? Fogja és ha érkezik valami áru, akkor mindig elpakol és berakja egy zsákba ami a szerkrényben van. Ha megy párbajozni, megfogja és beteszi a táskájába! Komolyan, mondja Gigi Gombinak, a fogpiszkálótól kezdve a sminklemosóig, mindent! Ahogy jön alkohol, mondja Gombi, összetöröm az üveget! Kinyitom, szétlocsolom a földre, akinek kell, nyalja föl onnan! Megint Évát látjuk, kimegy a Gigivel, szexelnek, együtt lesznek másfél hónapig, a Gigit fel fogja kapni a sajtó meg a média, és olyan szinten rá fog menni valami pénzes pasira, mint a huzat! Az a lány számomra egy nyitott könyv! Voltam én valaha ilyen idegbeteg, tyű apám, dörzsölgeti a halántékát Jerzsi. Na idefigyelj Jerzsikém! Mivel rohadtul unom ezt az egész összefoglalót úgy ahogy van, elmondanám neked, hogy én voltam már ilyen idegbeteg tyűapukám, csakhogy nekem meg sem kellett szólalnom, elég volt néznem úgy, hogy az ér sem lüktetett a halántékomon, mégis kiment mindenki a szobából, pedig én voltam egyedül nő és nem azért, mert attól féltek, hogy ütök, mint a bolondóra, ez nyavalygás, nem idegeskedés.

Éva a kertben cigizik, hű kutyája, Alekosz kíséretében. Na, akkor kire rakod? Rád. Nem, olyat nem csinálunk, nem vagyok Olivér! Az a kérdés, hogy ők is kire fognak tenni. Szerintem ők rám fognak tenni, mondja Éva. Ha meg rám tesznek….Kit viszel akkor, a Kaját? Ki kell vinned! Kaja a pia ellen, az a te asztalod! Nem tudom, válaszolja Alekosz. Én nem fogok rád tenni! Ezt a dolgot azért megbeszélem a Lacival, mert ő nem volt ott. El fogom magyarázni neki, hogy beszóltak és ugyanazt a témát vették elő és bepipultam. Látod, milyen gusztustalan a viselkedésük, szív bele a cigibe Éva és nem, nem szakad rá az ég. Jerzsiben még soha nem volt benne, hogy megütne egy nőt, pedig sok olyan szituácó volt, mikor megalázták. De most öcsém, olyan lángos basztam volna rá az arcára, kiütöttem volna legszívesebben a két füle közül, ez volt bennem. Ja, majd elfelejtem, Anikót meg lefektette szavakkal az ágyra. Történik végre valami, vagy ezt a szarpasszírozást kell nézni egész este? Ékrezik Laci, elég volt, ebből az egészből elég volt! Harcoljunk azokkal az eszközökkel, amik vannak. Ja, például az infúziós állvány. Kivisszük párbajozni az összeset, és kinn hagyjuk, ennyire egyszerű! Taktikázunk, aztán kész! Gigi szívesen megy most a Béci után párbajozni az Évával, az úgyis be van most szarva. Béci szerint nem most van itt az ő ideje, és az a fontos most már tényleg, hogy ők válasszanak, ne a Vezérürü nélkül maradt brigád. Vagy a Laci megy, vagy a Gombi. Na, a félnyomorék meg a macihajigáló hullámvölgyes, jó taktika, tényleg. Anikó megint megtalálta a hangját a kertben, amióta nincs itt az Olivér….a Gigi máshogy közlekedik, mondta az Alekosz, figyeli, vág közbe Éva. Becsapja az ajtót, úgy járkál mintha ő lenne itt a király! Kilódintja az ajtót, bólogat Alekosz, nagy mellénnyel, pökhendien beviharozik! Megváltoztak itt a dolgok! Meg, és ez a vízválasztó, és most kezdődött el a középjáték, mutogat a cigivel Anikó. Évának az esik rosszul, hogy megint neki támadtak. De ők így támadnak, falkában! Egyedül nem képesek megvédeni magukat, bólogat Anikó, aki persze igen, hogyne tudná, láttuk többször is.

A Valentin napi üzenetek felejthetőek, mindenki szeret mindenkit, egyedül Szandika ugorja meg a szintet. Sanyi, szeretném, ha ezen a napon nagyon boldog lennél, de nemcsak ezen a napon, hanem mindig. Várj rám, ja és nem azért vagyok köntösben, mert slampos vagyok, hanem azért mert tegnap nagyon berúgtam és beteg vagyok! Valentin nap alkalmából valaki egy egész éjszakát tölthet kettesben a szerelmével, valaki egy üvegfalon át beszélhet vele, valaki pedig videoüzenetet kap, ezt egy idióta szerencsejátékkal fogják eldönteni, mert Fortuna gyakran beleszól Vénusz dolgaiba. Gombi imádkozik, a miatyánk vége lemarad, nem is kell az oda. Béci kiakad, ilyen hülye játékkal elintézni, hát katasztrófa! Éva úristenezik és Ádámozik. A játék unalmas és fantáziátlan, de nem hosszú, Éva örül, sose nyertem még! Béci szomorú, lefekszik a nyugiba a piros párnájával. Szandi nem drukkolt Évának, tudta, hogy ő fogja kipörgetni, mert itt a hülyéké a szerencse! Éva kicsit kárörvendezik, Alekosz megint bölcset szól, a sors most igazságot szolgáltatott!

Éva szaladgál, Alekosz, tudod, hogy kell kihúzni az ágyat a nyugiszobában, juj, elviszem a bizonyítványom megmutatni. Az égre emelem a tekintetem és én is Istenhez fordulok, mint Gombi, csak az én szám a miért szót formálja. Béci elégedetlen, a videoüzenetet is kedvetlenül nézi. Öt perc, továbbmegyek, két perc, egy ölelés, egy forró csók, két kérdés, két válasz kellett volna csak! Éva és Alekosz ágyaznak, a hitvesi ágyadat pont én terítem meg? Nem, Alekosz az a halotti lepel, amit teríteni szoktak, az ágyat vetni. Béci a fürdőben morog, egész nap erre várok, a szerelmem közelségére, és kapok tíz másodpercet?! Nézzél, szép vagyok, kérdi, és ásványvizet önt a kamerás ablakra. Vagymire. Picur rózsaszínű szív alakú lufival érkezik, szeretlek, te vagy az életem! Tedd ide a kezed! Ne haragudj a maciért! A következő mondatokat nem hallom a röhögéstől. Nagyon szeretlek, te kis bolond, én is téged! Mindent megteszek érted! Arra gondolj, hogy egy életet tölthetünk még együtt, figyelsz rám, az sok idő? Nemsokára nagy csatába indulok, de meg fogom nyerni, csak neked, csak miattad! Ez tényleg Spárta! De te Maximus vagy, de te egy harcos vagy! Jól vagy? Jól vagyok! Tudod mit szeretnék, ha innen kijutok? Egy kisbabát! Először elszámolunk, aztán követelhetsz! Lesz Picurbaba? Te vagy a családom, ti vagytok a családom! Tudom, tudom! Szedd össze magad! Látod az arcom, mit látsz? Hogy büszke vagy rám és szeretsz! Gong.

Megjött Ádám is, egy rohadt szál virág vagy rózsaszín nyuszika nélkül, Szandika be fog sárgulni reggelre. Anikó is. Vihogva integetnek az ajtóból, aztán ne szégyelljetek levetkőzni! Benn a szobában azt elemezgetik, ők miket csinálnának, felhívnám a figyelmet a cirmizi szóra, amit Anikó mondott ki. Éva és Ádám jelenete fájdalmas, először akkor röhögök fel, mikor Éva azt mondja, olyan jól nézel ki, most voltál fodrásznál? Éva jajdeimádja Ádámot, Ádám nem annyira, szájrapuszig sorozata szörcsögve, juj, mi a véleményed Alekoszról, szerelmes belém! Nem csodálom. Ádám olyan merev, mint a fagyott kutya lába, Bécinek már kínos, hogy ott dohányoznak kinn. Gigi ki sem engedné a szerelmét három órán keresztül. Éva szexelne, Ádám nem, jaj de imádlak! Jerzsike sír, az Éva nagyon jól tudja, hogy mibe nyúlt bele. Apa, megértelek és jogos, hogy kivagy, vigasztalja Gigi a fürdőben, aztán kiderül, hogy Gombi tényleg az Alekoszt akarja kivinni, esküszöm, inkább megnézem a Milan meccset, csak ma már ne kelljen többet Jerzsit hallgatnom!

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

Köszönöm S-nek, nélküle félkarú-félszemű-féltökű óriás vagyok! :)

Címkék: vv4
1944 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

christaylor 2011.02.16. 13:30:40

Köszi az új posztot és gratula Áfinak! :)

gibson 2011.02.16. 13:31:28

@christaylor: óóóó, hogyaza.......!!!

eltorzult valóságérzékelés 2011.02.16. 13:31:37

és amúgy, annak ellenére, hogy a spursnek szurkoltam (az eséyltelenebbnek szoktam)megadhatták volna Ibra gólját

gibson 2011.02.16. 13:32:01

@christaylor: és ez már nem az első alkalom!

christaylor 2011.02.16. 13:32:39

@gibson: hogy megelőzlek téged? lehet. nem direkt csinálom. :)

vörös áfonya 2011.02.16. 13:32:46

"a félnyomorék meg a macihajigáló hullámvölgyes, jó taktika, tényleg"

Ez jó volt:)

beacska 2011.02.16. 13:32:51

egyébként szerintem (remélem, még nem fejtettem ki) az ellentét csírája onnan ered, hogy voltak a cigiző baglyok és a nemcigiző nappali műszak. És mindig cigi közben vitatódtak meg az események, és bentről úgy látszott, hogy jajjj, mekkora nagy szervezkedés folyik (mondanám, hogy meg befele is, de ez nem igaz, legfeljebb csak a punnyadás-vadul takarítás látszott)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 13:33:01

megint lemaradtam :(
mentségemre szóljon, hogy ezt olvastam:
www.nlcafe.hu/sztarok/20110216/interju_vv_oliverrel_egy_igazi_szarhazi_voltam/
Oli a Nők Lapjába is betört

vörös áfonya 2011.02.16. 13:34:07

@christaylor: Köszi tesó,véletlen volt nagyon:)

@vörös áfonya: Miénk a poszt:)

christaylor 2011.02.16. 13:36:24

@canzone: rengeteg a fogalomzavar. ezt pont ő mondja? mégsem hallottam egyszer sem, amikor kijavított volna valakit mert nem a megfelelő helyen, a megfelelő jelentésben használta volna az adott szót, fogalmat. pffff!

gibson 2011.02.16. 13:38:01

@eltorzult valóságérzékelés: na ez aztán tényleg egy igazi, váratlan, hamisítatlan és meglepő OFF volt, tesó, gratula! Én csak a meccs végét láttam, de azon jót röhögtem, amikor Gattuso nekiugrott a segédedzőnek és elkapta a torkát :)

gibson 2011.02.16. 13:38:41

@christaylor: mostantól kezdve figyellek mindenesetre.

*Castiel* 2011.02.16. 13:40:00

@gibson:

A jó öreg Gennaro tegnap olyan volt mint a petit Duce alsógatyás kitörésekor..

gyutyka 2011.02.16. 13:40:12

Nyalintás. Látom megy a latin is.

eltorzult valóságérzékelés 2011.02.16. 13:40:18

@*Castiel*: aszondod tesó, hogy magam alatt vágom a fejszét ezzel? :)

christaylor 2011.02.16. 13:40:48

@gibson: ezt vehetem fenyegetésnek is? :)

Verify 2011.02.16. 13:40:55

megint nagyon ütős írás:)

eltorzult valóságérzékelés 2011.02.16. 13:41:48

@gibson: hehe Gattuso olyan volt mint egy begőzölt kölök a grundról, nem is éértemttem mit pattog annyira egész meccs alatt, tán azt gondolta védve van a sárgától? De azért ahogy a lap után csapkodta a földet, na az priceless volt

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 13:42:27

Hajni, megint besírtam! Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogy prezentálod Gombi-Picúr plexi-szerelmét, és zseniális lett :)
a másik irdatlan "bűnöd": "ma született bárányzigóta" :))) kész vagyok ettől a poszttól, újra sikerült szarból várat építened

gidabiga 2011.02.16. 13:42:55

sokadik, de én el is olvastam :)

Hajni,
továbbra sem irigyellek

*Castiel* 2011.02.16. 13:42:56

@eltorzult valóságérzékelés:

Tessék megfordulni, kimenni és vízszintesbe helyezni magad :)

gibson 2011.02.16. 13:43:13

@christaylor: én csak szóltam, annak veszed aminek akarod :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 13:44:21

@christaylor: azt mondja, hogy elbutult bent :D tudjuk be ennek :)
siralmas amúgy, ahogy magyarázza a bizonyítványt, hogy ez ezért, az meg azért volt

*Castiel* 2011.02.16. 13:44:26

@eltorzult valóságérzékelés:

Az volt a gáz, hogy pont az a szerelése volt szabályos, ezért gurult el a gyógyszere!

vörös áfonya 2011.02.16. 13:45:28

@gidabiga: Én is elolvastam,csak előbb elsőztem:)

Nayime 2011.02.16. 13:48:37

szuper jó kép Béciről! :D

eltorzult valóságérzékelés 2011.02.16. 13:48:49

@*Castiel*: hádde előtte miket művelt bakker, még egy amerikai focimeccsről is kiállítják ilyenek miatt - az megvan, amikor két kézzel löködte mint egy miniatűr bika nekiszaladt Crouchnak? hehe hogy ne legyek annyira OFFtopic azt is lehetne rá mondani, hogy Zsuzsilelkületű, könnyen felhúzható alak

christaylor 2011.02.16. 13:49:14

A blogmotor bojkottál engem, nincs meg az előző hsz-em.

Szóvak, külön köszi Hajni a Bécis képet, mert ez a sátáni, kalap alól villantós mosoly feledhetetlen volt!

nyanyanya 2011.02.16. 13:53:33

"Látod, milyen gusztustalan a viselkedésük, szív bele a cigibe Éva és nem, nem szakad rá az ég." :DD

Azert sulyos, hogy Eva meg van gyozodve arrol, amik kijonnek a szajan...

gidabiga 2011.02.16. 13:53:50

@christaylor:

bizony, az prájzless :)))

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 13:54:55

@Nayime: @christaylor: Ne nekem, S-nek. Direkt megkereste, meraszongyahogy olyan érzékletesen írtam róla.
Örültem, mint majom a farkának! :)
Nem véletlenül írtam a poszt aljára, amit. :)

Toszkana 2011.02.16. 13:55:05

Ádám olyan merev, mint a fagyott kutya lába. ::)))))))

KATZE 2011.02.16. 13:55:17

www.storyonline.hu/index.php?id=66&forumid=275593

ezt már vagy 5 helyen olvastam... szted?:)

A Macihajigáló és a Picurbaba ütött! Hajni, te vagy a Király!

MadelineBasset 2011.02.16. 13:57:24

Szuper poszt!

Hiányoltam viszont Lilu ruhatárának elemzését.
Szerintem Leila, az arab démon és a Pingvin véletlen találkozásának gyümölcseként született ez a kreáció! :))

Friedmann Juci 2011.02.16. 14:03:29

gombi hogy értette a "TI" vagytok a családomot? még egy fél embrió sincs picúrban. vagy a bátyus már gondoskodott?

Nayime 2011.02.16. 14:03:31

@Hódos Hajnalka: Köszönjük S! Nem vagyok egy Béci fan, de ezzel a képpel azzá válok! Feltettem a monitoromra háttérképnek! :D :D

mufuvecske 2011.02.16. 14:07:57

Hajni köszönjük szépen, nagyon nagy vagy...ilyen szar öf szerintem még nem is volt soha, és bár Szandikától tudjuk hogy szarból nem lehet várat, de te azért megint tökéleteset alkottál.:)

MadelineBasset 2011.02.16. 14:07:59

@Hódos Hajnalka: Igaz, van egy pont, ahol ez eljöhet! :)

beacska 2011.02.16. 14:08:19

@Nayime: naneee, rosszat akarsz álmodni? rám aztán senki se nézzen így!

Elemer 2011.02.16. 14:08:20

Én egyébként nagy meglepit várok gombitól ha kiválasztattja magát. Nem hiszem, hogy képes lenne Alekoszt kihívni, szerintem most elkezdett játszani egy kicsit. A kampánya is nagyon érdekes lesz, hallhattuk már tőle, hogy a nyereményét rákos gyerekek megsegítésére fordítani, most kisbabát szeretne picurtól és ezek mind-mind elő fognak jönni a párbaj előtt meg még ilyenebbek is :)

beacska 2011.02.16. 14:09:58

@Elemer: najó, de gyerekkel csak a kiejtése MELLETT tud kampányolni. Mert mi lesz, ha elpasszolja az ideális időpontot, mert ő itt bent kuksol a Picurbaba meg husss...?;D

vörös áfonya 2011.02.16. 14:12:07

@Elemer: Gombi reméljük nem fog pálfordulást fordulni és marad ilyen harcias kisgatyóban:)
Azt el tudom képzelni róla,hogy valóban adakozni fog,hacsak Ernő nem szándékozik mást tenni a pénzével.

genevieve 2011.02.16. 14:13:10

@Nayime: érdekes kinek, hogyan jön le ez a nézés:-)
van aki dögösnek, van aki taszítónak érzi.....

Nayime 2011.02.16. 14:13:13

@beacska: Szerintem király nézés, kis köcsög, most kivételesen jó értelemben :D

Elemer 2011.02.16. 14:13:34

@beacska: Majd meglátod, amikor belenéz a kamerába ábrándos szemekkel és azt mondja, „azért szeretném megnyerni a párbajt, hogy legyen egy lakásunk, egy otthonunk, ahol picúrral és gyermekeinkkel boldogságban, szeretetben élhetünk, a pénzt minden hónapban egy az egyben átutalnám egy alapítványnak, az autót pedig arra használnám, hogy használt ruhákat hordjak ki a szegényeknek minden hajnalban. Esténként pedig a bátyámmal és a barátaimmal sms-eket küldözgetnénk a világ éhezőinek, hogy tartsuk bennük a lelket!” a végén pedig egy nagy SZÍV!

-Sarq- 2011.02.16. 14:14:02

Picur nem tűnt túl lelkesnek a Picurbaba kapcsán, sőt. Lehet, hogy már össze is pakolt és huss :).

genevieve 2011.02.16. 14:15:01

@Nayime: képzeld el ezt a nézést olitól vagy alekosztól:-D

Elemer 2011.02.16. 14:15:03

@vörös áfonya: Ernő mostanra már megkaptga a telefonszámláját, amire gondolom haalsztást és/vagy részletfizetést kért, így mire öcsi kijön a zsetonnal már utalhatják is a telenornak

mufuvecske 2011.02.16. 14:16:38

@Elemer: Remélem Anikót fogja vinni...ha van egy kis esze...Oli azt mondta Alek mellett kampányol majd...Anikó mellett tuti nem fog...még Enikő lecsavarja a tökét...

gibson 2011.02.16. 14:17:13

"Gigi ki sem engedné a szerelmét három órán keresztül."

Erről lemaradtam. Érdekes, neki nem ott van bent a szerelme? :)

Ja, és mit jelent a "cirmizni" szó? Erről is lemaradtam.

Tulajdonképpen elég sok mindenről lemaradtam, miután féltávnál levettem a hangot áfonya tanácsára :)

van-e szándék 2011.02.16. 14:17:14

"ma született bárányzigóta" - :DDDDD

kösz, Hajni :)))

mufuvecske 2011.02.16. 14:17:57

@Elemer: jáááájjj...látom magam előtt...:))))

Szentpeter 2011.02.16. 14:19:19

Hapci ! Jerzy hová futsz !

kapiksz 2011.02.16. 14:19:58

Alekosz a Király !!!!

mufuvecske 2011.02.16. 14:19:59

@gibson: én meg nem vettem le a hangot, de a sok motyogástól semmit nem értettem...utálom hogy nem bírják kinyitni normálisan a szájukat...

mufuvecske 2011.02.16. 14:20:46

Zavar vkit rajtam kívül a negatív kampány amit most Béciék ellene folytat az rtl?

vörös áfonya 2011.02.16. 14:22:43

@gibson: Én vagyok neked a rossz ómen,a mumus és az ördög egy személyben.

genevieve 2011.02.16. 14:22:51

@műfű-babyloveyou: Engem!

tegnap este és ma idáig azért is nem irtam semmit, mert ámokfutás lett úrrá a blogon

csigafrédi 2011.02.16. 14:24:02

"nélküle félkarú-félszemű-féltökű óriás vagyok! :)" hogyértve, hogy féltökű? mádremia! pöcsevanamenyasszonynak? :))

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 14:24:42

Még simán melóidőben el tudtam olvasni a mai szösszenetet:-) Köszi Hajni!

Egy kis Off: Gattuso gyerek kicsit maga alatt vágta a fejszét, ugyanis az a pályaedző fénykorában a PL legfélelmetesebb hírű labdarugója volt a Leeds U. szineiben. Nem is nagyon látszott a rémület a fején amikor a kis digó elkezdett pattogni. Úgy eldobta volna mint Gombóc a macit.

Elemer 2011.02.16. 14:24:48

@műfű-babyloveyou: engem nem. de miért mit gondolsz, nem nőtt meg az arca egy kicsit? Azt ígérték, hogy mostantól béke lesz és megszűnik a klikkesedés, ehhez képest még durvább a helyzet mint eddig. szegény alekoszt is kiközösítették, pedig ő mindenkivel barátkozik.

mufuvecske 2011.02.16. 14:25:26

@genevieve: na már azt hittem csak én nem vagyok normális...nagyon kíváncsi leszek mit akarnak ebből az egészből kihozni...Olivért meg akárhányszor meglátom vmi Kókusz vagy társaiban legszívesebben...na ommmmmmmm....ommmm.........ez csak egy szar műsor...:)))

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.16. 14:26:49

@genevieve:
neeeem, azt akiről a fotó készült:)
lehet tényleg nem kéne néznem , csak olvasnom:)

gibson 2011.02.16. 14:27:33

@vörös áfonya: lassan rád teszem a jelem, ha nem vigyázol! :)

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:28:23

Éva a kertben cigizik, hű kutyája, Alekosz kíséretében

Egy festménynek a címe is lehetne . 3000ft-ig még licitálnék is rá .

A nap jelenete Gigié volt az "annak a nőnek nincsenek céljai" dumával . Még jobban tetszett volna , ha a szopnékos pólójában mondja .

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.16. 14:28:23

@genevieve:
még várd ki a mai napot, főleg ha címlapon lesz a poszt

iinside 2011.02.16. 14:28:42

@Friedmann Juci: honnan tudod? a Gombi bátyja sincs fából... :-)
...
jójó, rögtön elmondok 10 miatyánnkot és 20 hiszekegyet

lac64 2011.02.16. 14:28:54

@gibson: Szerintem cirmizés = karmolászás. Anikó mutatta is magán.

van-e szándék 2011.02.16. 14:29:06

Eddig Olivér és az ő árnyékában élők "terrorizálták" a villa másik felét, mert erősek voltak / erősnek hitték magukat. Három (négy) játékost ki is végeztek ezzel a taktikával. Most ugyanez megy visszafele.

Szentpeter 2011.02.16. 14:30:04

Szombaton a Gombi gyerek teszi próbára az idegeimet.. harcolni akar ez a plüssmaci, nem is akárkivel Alekosszal, aki bármikor leteper egy lekötözött nőt..

Picur lesz az áldozat, a plüssmaci Gombi nem viszi haza a lóvét, kénytelen lesz továbbra is palacsintát sütni a búcsúban..

..még mondja valaki hogy nem lehet nagyot álmodni..

mufuvecske 2011.02.16. 14:30:06

@Elemer: csak annyira nőtt meg az arca, mint mindenkinek aki eddig visszament egy párbajról...ezt a kiközösítést nem értem...Béci a párbaj éjszakáján odament Éváékhoz, és gyakorlatilag le sem reagálták amit mondott nekik...

Akik aznap este online-t közvetítettek azok mondják már el, hogy Éva jogosan kurvázott és köpködött?
És Anikó? Jogosan esett neki Dzsörzinek?Mert ha igen akkor befogom és fejet hajtok mindenki előtt aki Éváékat védi...

MegLepke 2011.02.16. 14:31:52

@gibson: cirmizni = cirógatni. Anikó szótáram van.

Hát Hajni, minden elismerésem, hogy ebből a tegnapi rendkívül uncsi izéből ilyet varázsoltál.

genevieve 2011.02.16. 14:32:26

@műfű-babyloveyou: úgy tünik hasonlóan érzünk és gondolkodunk:-)

vörös áfonya 2011.02.16. 14:32:47

@gibson: Akkor most féljek?Janem,inkább te félj:)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:32:51

@Szentpeter: fél a bacilusoktól, szentem :-))

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.02.16. 14:33:28

nade, mit csinált pötyi? nem élénkült fel a sok piros szívnél?
-hö, szaggatnivaló!

gibson 2011.02.16. 14:34:37

@vörös áfonya: mér, kivinnél magaddal? :)

@MegLepke: köszi!

genevieve 2011.02.16. 14:34:54

@Elemer: nem láttam sehol, hogy béci kezdeményezett volna bármilyen cirkuszt

vagy ezek szerint a többiek tetteiért is ő a felelős?:-)
ez mind a két oldalra értendő

Szentpeter 2011.02.16. 14:35:02

Valentin napi helyzetjelentés...

Béci a plazmatévét nézi, a plazma arcával..

mufuvecske 2011.02.16. 14:36:19

@genevieve: jó érzés, hogy nem vagyok egyedül a világban...:)))

@K.Tomoceusz: hát akkor fejet hajtok...szomorúan, de megteszem...

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:37:13

ja...Sziasztok, kispajtások!

Úgy megörültem (vagy megőőőőrültem) Szentebbik Péteremnek, hogy elfeledkeztem a jómodorról...

És kezitcsókolom, Hajninéni!

A bárányzigóta ütött, kár hogy nem Évát találta el :-P

csincsilla72 2011.02.16. 14:37:22

@műfű-babyloveyou: Engem baromira zavar. Nem tudom, egyáltalán miért kellene a fű alatt sunnyognia? Visszajött egy párbajból fölényes győzelemmel. Alekinnyóék ugyanezt csinálták anno. Most rájuk jár a rúd, xar ügy.
Eh, itt valaki javasolta már korábban, hogy úgy kellett volna megcsinálni, hogy minden kamerát látni lehessen, hol eldönthessem, kit nézek.
Én egy olyan hétben reménykedem, amikor szándékosan olyan összefoglalókat készítenek, amelyekben a négyes NEM szerepel. Hogy lássuk többet a páfrányokat is...

mákosnudli 2011.02.16. 14:37:29

"Az égre emelem a tekintetem és én is Istenhez fordulok, mint Gombi, csak az én szám a miért szót formálja."
A kollégák megint nem tudják, min röhögök fél órája :DDDD

fran7 2011.02.16. 14:37:41

@villanat: Mármint az angol bajnokság fenegyereke volt a csávó, mert PL még nem olyan rég a neve a bajnokságnak.

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:38:23

@genevieve: nem láttam sehol, hogy béci kezdeményezett volna bármilyen cirkuszt

Az a geci Béci nem csinál semmi geci cirkuszt csak bambul ki abból a geci fejéből . Ez a többi gecinek nem tetszik ezért gecrire provokálják . A kis geci csak visszaszól .

genevieve 2011.02.16. 14:38:51

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: várja a fene, nem állok be holdat ugatók közé

vörös áfonya 2011.02.16. 14:38:59

@gibson: Ha lemerültek az elemeid,simán:)

flanker 2011.02.16. 14:39:32

Hírös Szandikás "utolsó szavak":

De engem sose vet le a lú! (Reccs.)
De én sose hányok másnap! (Broááááff!)
(flanker, a történész)

De engem nem lehet csak úgy kiejteni! (S a párbajgyőztes: a Villatuja!)
(flanker, a futurológus)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:39:33

@Szentpeter: nem...azért nyüszít, mert minden este kapnak nyüszítőport, hogy történjen is valami...

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 14:39:40

@fran7: Elnézést a súlyos tévedésért, de szerintem mindenki értette miről van szó.

Elemer 2011.02.16. 14:40:07

@műfű-babyloveyou: eszemben sincs évát védeni, mert túl azon, hogy engem tényleg baromira szórakoztatnak a nagyjelenetei, egy idegbeteg, hisztis picsa. a baj az, hogy volt egy konfliktusa jerzyvel meg gigivel, de béci, aki ott sem volt rögötn egy kalap alá vette az egész társaságot, mindenkit befenyített és a többiek is úgy állnak hozzá a dologhoz, hogy EZEKET ki kell csinálni. Ez a klikkesedés. Egyébként kurva érdekes lenne kielemezni azt a balhét, mert szerintem Anikó kezdte az egészet, aztán ő valahogy szépen kicsusszant az egészből és olyan emberek keveredtek bele, akiknek közük nem volt az egészhez :)

Trevlovics 2011.02.16. 14:40:21

jó napot kívánok a kedves nézőknek. a mai téma a kiválasztás és a következő lehetséges párbaj, meghívott vendégünk gombár ernő a vodafone technikai igazgatója.

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:40:25

@műfű-babyloveyou: Úriembernek születni kell . Aki fenyeget minket , az tartsa be a szavát .

beacska 2011.02.16. 14:40:27

@Nayime: az én háttérképem a fiam vizilabdásáz közben...ízlések és...

ruzs54 2011.02.16. 14:41:15

@műfű-babyloveyou: engem is.Azt hittem csak én látom igy.

Szentpeter 2011.02.16. 14:41:22

@prof. Perselus Piton:

Hát Évánál mindíg történik valami..

Tényleg, van nálad pia ?

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:41:37

@K.Tomoceusz: vissza hát...azt értem, hogy a fiúk meg bírják állni, hogy ne takarják meg Évát, de a csajoknak hogy sikerül kibírni?

fran7 2011.02.16. 14:42:07

@villanat: Jól van na csak épp morcos voltam. Nem támadásból írtam.

genevieve 2011.02.16. 14:42:15

@K.Tomoceusz: vagy elég úgy csinálni, mintha az lenne....a lényeg, hogy a képernyőn az látszon:-)

Kata Marán 2011.02.16. 14:42:18

Oliver ocsmányul ekézi mindenhol Bécit, aki újabban csak Béla.Annak örül, hogy egy olyan ember fogadta bizalmába, mint Alkesz. Barátok is lesznek kint. Megérdemlik egymást.

genevieve 2011.02.16. 14:43:04

@beacska: ez amolyan zsigeri gyűlölet nálad?

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:43:38

@Szentpeter: nics, Éva megitta...de szokott lenni egy üveg Irsai :-)) de lehet, hogy csak este ír :-))

mézescsók 2011.02.16. 14:43:47

Olvastam Olivér kinti megnyilatkozásait. Gerinctelen, ócska sz.r alak, aki még most sem képes beismerni, hogy ezt bizony Ő kúrta el.
És a bent jelenleg folyó pankrációt egyértelműen Béciék nyakába varrja, pedig ha végigolvassátok Hajnalka összefoglalóját (és akkor a műsort még nem is említem), akkor rájöttök, hogy a tegnapi veszekedéseket egytől-egyig az Éva-Anikó páros kezdeményezte.

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:44:10

@genevieve: Nem tetszett a duma ? Pedig Béci haverod kötőszava a geci , ezért láthattad az Oli korszakban kevesebbszer .

traff 2011.02.16. 14:44:24

Ó Hajni, dehonnem volt a valentinnapi üzenetek közt Szandikáén kívül említésre méltó.Hát Anikóé. Facsart Enikőn egyet, azt mondta HOGY bBOLDOG VALENTIN NAPOT AZOKNAK AKIK szeretik A PÁRJUKAT.

Olinak üzent a liba.

genevieve 2011.02.16. 14:44:40

@Kata Marán: madár és a tolla:-)

tegnap pont láttam azt a részt a belevalóból vagy miből, amikor oli legjobban kampányoló vagy legjobb barátja makogott.......

Vegtom 2011.02.16. 14:44:42

Gigi is megér egy misét! "Ha én lennék ott a szerelmemmel, ki se jönnék 3 órán át" Nem ott van a szerelme? A Dzsörzé? Akkor miért nem kufircolnak?

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.02.16. 14:45:01

@Elemer: ahogy mondod.
milyen paraszt dolog szivatni szegény gyagyás tódit?
tulképpen az egész veszekedés motivációja mindkét részről a megelőző támadás volt.

Elemer 2011.02.16. 14:45:11

@genevieve: ő odament és fenyegetőzött egy olyan balhé miatt, aminél nem is volt jelen, nem voltak pontos infói róla. Így kezeli mindenki kész tényként például a kurvaanyázást, pedig olyan el sem hangzott. Engem nem is béci nagyképűsége zavar a legjobban, hanem az udvartartásáé. Én is azért vártam vissza bécit egyébként a mostani párbajról, hogy ne szálljon el nagyon a másik tábor, most pont ugyanezért örülnék például egy gigi, vagy laci kiesésnek. hátha rájönnek ezek a tökök, hogy itt nem csapatok játszanak

the sandwich maker 2011.02.16. 14:45:34

hát ez a kép a Béláról rossz hatással van a bioritmusomra, pedig az a bugyis-bilincses Alekoszon edződött.

Szentpeter 2011.02.16. 14:45:42

@prof. Perselus Piton:

Prof. van férfi vagy nőideálod a villában ? ...tudni szeretném, mert akkor úgy fésülködöm...

2011.02.16. 14:45:49

@eltorzult valóságérzékelés: én tudom miért fejelte le a másodedzőt: végig Crounchot szerette volna, de felmérgesítette magát, mert nagyon gáz, ha az ember rárivall a kiszemeltre, hogy térdre te gaz, most lefejellek! Egész meccsen ez frusztrálhatta.

genevieve 2011.02.16. 14:45:50

@K.Tomoceusz: Béci nem haverom...és a gecizés senkitől sem tetszik

tőle sem és tőled sem...

mufuvecske 2011.02.16. 14:45:59

@Elemer: igen szerintem is Anikó volt a hunyó, nem értettem, hogy amikor Szandit cipelték be a medence tetejéről akkor hirtelen mi baja lett Dzsörzivel...most nézem, hogy Tom1976 nagyon sok videót rakott fel arról az éjszakáról, de annyira nem akarok belemászni, így is néha álmomban be vagyok zárva a kurva villába...:)))

@K.Tomoceusz: Úrinőnek is...:)))

bungee 2011.02.16. 14:46:35

Mikor Gigi bekopte, hogy ha az o szerelme itt lenne, 3 oran keresztul ki sem engedne, felnyeritettem. Bezzeg ott bent mindenki csak bamult ki a fejebol, egy sem akadt aki odamenjen Erzsikehez hogy hallod Apu tegedet hijj az Anyu!

Szentpeter 2011.02.16. 14:46:43

@prof. Perselus Piton:

Prof van női vagy férfi ideálod a villában ? ..mert akkor úgy fésülködök..

Kata Marán 2011.02.16. 14:46:53

Ami tetszett:Oli azt nyilatkozta, ők négyen nem szerveződtek, spontán volt, összegyűltek, mint a szemét, amit a szél fújt össze. Így is van.

genevieve 2011.02.16. 14:46:58

@Elemer: ő kezdte a balhét?

én azt kérdeztem, ő hol kezdményezett!

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 14:47:01

@fran7: Ölöm és bódottá legyen hisz van poszt és lehet kommentelni:-) Egyébként ismereteid arra engednek következtetni, h a véleményünk hasonló az esettel kapcsolatban:-)

MegLepke 2011.02.16. 14:47:24

@Trevlovics: akkor Alekoszt hívja ki, mert hozzá a téhómosok járnak.

0511 2011.02.16. 14:47:52

@műfű-babyloveyou: nem csak a retek, de Olivér is nyomatja piszkosul a negatív kampányát. Nekem ebből is az jön le, hogy már bent érezte, hogy Béci leveri, ezért kezdett még ott nyígni, hogy már menne haza. És így, hogy ilyen nagy különbséggel ki is esett, ezt nem tudja megemészteni.
Amúgy Alkosszal kapcsolatos igaz:)))) barátságuk nem hiszem, hogy hosszú életű lesz. Nem csak azért, mert a médiában eddig látott Olivér-haverok stílusa és mentalitása nem tűr meg egy ilyen okostojást, de azt hiszem Oliék bulis életvitelét Alek a megnyert milliókból nem fogja finanszírozni, amire pedig bizton számítanak

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:48:12

@genevieve: A kollegát neveztem úriembernek nem magamat . Nem kell emiatt szomorkodnod , sokszor én is elvesztem a fonalat .

genevieve 2011.02.16. 14:49:10

@műfű-babyloveyou: az tipikusan az a viselkedés amit egy részeg ember (férfi/nő) ad elő, a semmiből előrángatnak dolgokat...
pont ezért mondta béci azt, hogy ki a szinésznő...

Elemer 2011.02.16. 14:49:13

@genevieve: én nem mondtam, hogy ő kezdte. nem ő kezdte. ezt a helyzetet jerzynek le kellett volna tudnia kezelnie

mocskosmacska 2011.02.16. 14:49:22

Gombi a tegnapelőtti ágyonugrálóskussoltatós jelentével meg a mai plexiüveges alakításával már olyan szinten szerencsétlen, mint egy aranyos kis tengerimalac, aki ki akarja nyírni a macskát. Komolyan kezdem megkedvelni.

csincsilla72 2011.02.16. 14:49:27

@prof. Perselus Piton: Éva az a nő, akinél a levegővétel is ütésre ingerel. De mivel erre nincs mód, követni kéne Gombi tanácsát, pl. kiönteni a piáját. Amilyen finom kis úrinő, ő ütne először, és máris meg lenne oldva az Éva-probléma: repülne a villából.
Sajnos ez az idegroncs túljutott azon a ponton, hogy még szórakoztató legyen, neadjisten vonzó megjelenésével vizuális élményt nyújtson.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:49:39

@Szentpeter: a vellában nincs...a nőket meg még nem szeressem :-) de neked szép a ruhád, szép a lovad, akarom mondani hajad :-))

mufuvecske 2011.02.16. 14:51:08

@mézescsók: jah ne is mondd...de tudjuk már rég óta, hogy legjobb védekezés a támadás...

Eznemsemmi 2011.02.16. 14:51:16

@K.Tomoceusz: Szóval van olyan helyzet szerinted, ahol a köpködés jogos és megbocsátható?
Akkor én nagyon kis naív lehetek, mert szerintem leköpni valaki - akármilyen szituációban - mmkk gusztustalan és undorító dolog...

bungee 2011.02.16. 14:52:08

@genevieve: : )) foleg Alektol...nem epp az a brucewillises bugyinedvesito nezes volna

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:52:45

@csincsilla72: nem ütne az, inkább felnyalná a padlóról, ahogy Bömbi mondta :-))

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:52:56

@Eznemsemmi: Ez egy játék volt a kollegával , semmi köze a köpködéshez . Ő megértette , te nem . Ez a nagy büdös helyzet tesó .

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 14:53:32

@traff: fú, sajnos (szerencsére?) nagyon szar állapotban kell lennem ahhoz, hogy cukipuni fejjel tudjak gondolkodni :DD

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:53:44

@Liriope: MMKK szia :-)) egy Túró Rudit adhatok? :-)))

Trevlovics 2011.02.16. 14:53:45

párbaj utáni belevalóban olivér még azzal hárított el dolgokat, hogy nem akar beszélni, mer akikről szólna, nem lehetnek ott, hogy megvédje magát. bent drukkolt jerzsinek, hogy jó lesz gigivel, itt kint már őszintétlennek, színészkedésnek tartja a kapcsolatot. kicsit sajnálom, hogy a tegnapi szavazáson még nem hagyták kinn a nevét. ki változott a legtöbbet a párbaj óta :)

genevieve 2011.02.16. 14:54:19

@0511: oli most pontosan tudja, hogy csak pár jó napja van...még tart pár napig amig keresik, de ez kb. 2 hétig fog tartani, utána más kieső ember lesz a fontos, ja és majd ha alek párbajozik akkor előrángatják

-Sarq- 2011.02.16. 14:54:23

@0511: Alek a bútorozott cordia lakásban fogadná a rajongó hölgyeket és magasról szarna haverokra, meg a külvilágra. Sőt, még az is lehet, hogy maradna az érdi pincében és ott nevelgetné a lányokat arra, hogy a szőnyeg nem azért van, hogy rálépjenek.

genevieve 2011.02.16. 14:55:11

@bungee: pedig ő azért sokszor megpróbál úgy nézni:-)

csincsilla72 2011.02.16. 14:55:28

@prof. Perselus Piton: Látom már, ahogy dúlnak az érzelmek az arcán: üssek előbb vagy nyaljak? Ha ütök, akkor mennem kell, de kinn lesz pia...Ha nyalok, akkor harcban maradok a pénzért, amiért rengeteg piát vehetek még:-)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:55:33

@Hódos Hajnalka: milyen állat az a cukipuni? meg lehet sütni? :-P

Eznemsemmi 2011.02.16. 14:56:14

@K.Tomoceusz: Mivel tőled kérdezték, hogy szerinted jogos volt-e és te azt válaszoltad rá, hogy igen, ezért megfogalmazódott bennem ez a kis visszafogott kérdés.
Nem kell mentegetőzni, tesó.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 14:56:26

@csincsilla72: megyek, tisztába teszem magam...eeeez bement :-))

Holabög Rém 2011.02.16. 14:58:25

@Friedmann Juci: engem jobban érdekelne, hogy mit jelenthetett a "először elszámolunk, utána követelhetsz" mondat.
Gombócka tartozik korpával a Picuuuurnak? :D

Szentpeter 2011.02.16. 14:58:31

@prof. Perselus Piton:

Akkor mondom én ( kizárásos alapon )

Évával nem ülnék le vedelni..
Alekosszal meg vitázni..
Szandikával nem beszélgetnék a kóma szutráról
Bécivel nem pezsgőfürdőznék
Lacival nem verekednék
Gombival nem melegednék, Jerzyvel sem..
Giginek a seggét fogdosnám
Anikót cirógatnám

mindig minden körülmények között...

K Tomoceusz 2011.02.16. 14:58:50

@-Sarq-: A jó lányok ráléphetnek a szőnyegünkre , a fapicsák nem . Ezek után takarítunk , azok után nem . Alekosz egy teljesen logikus értelmes manus .

gibson 2011.02.16. 14:59:52

@Holabög Rém: egy pár ezer esemes árával, igen :)

the sandwich maker 2011.02.16. 15:01:15

@prof. Perselus Piton: szia lelkitesó!igen, kérlek, vagy falj el egyet élvezettel és közben gondolj rám (a mogyorókrémes a kedvencem).
valamelyik összefoglalóban is láttam, hogy az egyik csaj eszi, majdnem levetettem magam a szoba közepére azt üvöltve, hogy Rudi hóóóóól vaaagy??? Rudíííí! Mér hagytál el engem, váháháhááá!!!

0511 2011.02.16. 15:02:23

@genevieve: a fent belinkelt NCL cikkben azt mondja Oli, hogy már most rengeteg lehetőságet kapot. Kinek mit jelent a lehetőség. Néhány perces felvillanások pár napig :)) mire számíthat egy alig érettségivel és a 3 hónap alatt elfelejtett jó angol tudásával.

lac64 2011.02.16. 15:03:06

@genevieve: Nem tudom már, hogy hol láttam, hogy Anikó Évának panaszkodik, hogy Erzsike cseszegeti (erre utalhat, hogy Szandika szólt is Erzsinek, hogy kímélje már Anit), Éva pedig biztatta, hogy ne hagyja magát. Anikó pedig kicsit rossz tempóban nem hagyta.

the sandwich maker 2011.02.16. 15:03:37

@0511: van fészbúk csoport is azért, hogy legyen ő a kész átverés műsorvezetője. az már aztán karrier!

genevieve 2011.02.16. 15:04:12

@0511: erről beszélek:-)
végül is tordast is behívják minden második belevalóba:-)

beacska 2011.02.16. 15:04:52

@genevieve: mi, az, hogy nem cserélem el a fiamat más fiára? bocs.

0511 2011.02.16. 15:05:17

@-Sarq-: Vagy az érdi pincében lesz a casting és a cordiába csak az általa minőséginek talált nőket viszi.
Az biztos, ahogy a dzsakuban ülő Olinak nem vitt ásványvizet, pontosan olyan készségesen fogja őt és haverjait vendégül látni a saját költségén

Kata Marán 2011.02.16. 15:05:41

Éva egy szerencsétlen roncs alkoholista. Összefüggéstelenül beszél, Alkesznak egyben igaza volt, smink nélkül ijesztő. Olyan, mint egy pók, átfon a lábaival mindenkit, Alkeszt, csóri Ádámot.Lehet, hogy azt hiszi, ő a végzet asszonya?Hogy lehet ilyen lepukkadt idegrendszerű nőt játékba küldeni? Félek, lesz a köpködésen kívül még produkciója.

Trevlovics 2011.02.16. 15:06:09

@Liriope: kiszel tündének össze lesz májkrémezve a naptára!

genevieve 2011.02.16. 15:06:24

@lac64: az összefoglalóban előbb volt szandika kérése és utána éva biztatása...de ez ugye semmit nem jelent..

tegnap láttam egy rajongói videót amit úgy vágtak össze mintha oli és gombi egymással telefonáltak volna és egymást ölelgetnék egy időben:-)

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:06:31

@0511: Olivér jó angoltudása (múlt heti éjjeli onlineból): destination = végzet :)
religion = barátság, kapcsolat :)

Szentpeter 2011.02.16. 15:07:52

Ahol Balázs a műsorvezető oda még Alekosz is befér...

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:08:23

@Szentpeter: továbbra is jó az izlésed :-))
akkor válaszolok:
Évától kiújulnak a rég elveszett agresszív hajlamaim,
Alkeszosz nálam az ostoba, csak a beszéd kedvéért beszélő ember mintapéldánya,
Szandika olyan buta, hogy attól már őszinte,
Béciben van valami...vagy egy alien-tojás vagy valami visszataszító :-)),
Lacitól nagyon sokat vártam, pláne a kiképzős műsora után, de elég nagy csalódás egyenlőre,
Gombi Nyúl Béla,
Erzsike nem meleg szerintem, csak az a portál fizetett többet a képekért...de nem az esetem,
Gigi igazi cigánylány, annak minden velejárójával,
Anikó pedig egy buta .icsa, aki a szerelembe szerelmes...

Trevlovics 2011.02.16. 15:08:46

@Kata Marán: én évát úgy látom, mint egy használt köpőcsészét. nem szép dolgok vannak ott belül. a legtöbb ember, ha lát egy használt köpőcsészét, tudja, hogy ronda lesz, de mégis belenéz, hogy szörnyülködhessen rajta

the sandwich maker 2011.02.16. 15:08:54

@Eznemsemmi: és mégis miért beszélgettek angolul iccaka? :D
@Trevlovics: a pákónak meg tojást ütnek az alsógatyójába.

genevieve 2011.02.16. 15:09:15

@beacska: tudod, hogy nem erről beszélek:-)

Elemer 2011.02.16. 15:09:16

@Szentpeter: sőt, ha nem tévedek, akkor ennek a kész átverésnek Benkő Dániel volt legutóbb a küsorvezetője, előtte meg talán az a kuki nevü francia fickó. na azt a szintet olivér is hozza majd, sőt bárki a villából

K Tomoceusz 2011.02.16. 15:09:29

@0511: Alekoszt idekint nem csak általa minőséginek mondott nők várják . Még Laca is mazsolázhat majd . Vannak a vv létnek előnyös oldala is .

0511 2011.02.16. 15:10:16

@Liriope:Remélem addig szabadalmaztatja brilliáns tréfáit, bekeni Benkő Dániel WC papírjait erőspaprikával, tojást tesz Kiszel Tünci 3 székére mielött leül 22 alsószoknyás rokolyájában és hasonlók

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:10:32

@Liriope: A jakuban ültek, Anikó a 4nonblonds számot énekelte és abból kérdezgette a szavak jelentését :)

avanivi 2011.02.16. 15:10:47

@Elemer: Nézd vissza mit művelt az a két részeg liba, az Alekosz pedig tényleg egy pincsi.
A Szandi nem tudom mit mondott volna , ha nem pont eszméletlen a piától.
Évike csak azért uszta meg a pofont,mert a villában vannak ,de nem biztos hogy elmarad az a pofon.
Ha Jerzsi lepofozza akkor most az a vélemény :hogy mer megütni egy gyenge nőt és szépen kizárják.
Szerintem Évával szemben most mindenki visszamenne.
Ha most Évát nem büntetik a köpésért, akkor a Jerzsi mig ez a madonna részegen alszi nyugodtan lenyirbálhatná azt a gyönyörű loboncát,és passz.

Szentpeter 2011.02.16. 15:10:58

@Elemer:

Egyetértek... egyébként nem kell senkinek okosnak lenni, az a lényeg hogy érzelmeket váltson ki..

backward 2011.02.16. 15:11:51

Jó lenne ez a cikk, ha nem lenne ennyire részrehajló. A cikkíró kedvenceinél is volt 1-2 magas labda, amit le lehetett volna csapni.

0511 2011.02.16. 15:12:11

@Eznemsemmi: hát nem megmondta, hogy amíg a villában volt elfelejtett angolul:)

Szentpeter 2011.02.16. 15:12:51

@prof. Perselus Piton:

Hát én sem lennék bent egy piskóta..

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:12:56

@avanivi: Tényleg, ha a köpést így elfogadták, akkor akár le is hugyozhatná álmában? :)

van-e szándék 2011.02.16. 15:13:04

@jibberish: ha már bereggeltél, tedd meg, csapasd, tesó. mi másért lennél még itt?..

Trevlovics 2011.02.16. 15:13:11

@avanivi: érdekes erre én is gondoltam, egyik éjjel rá lehetne menni évára nullással, csak pár szálat kéne meghagyni, zöld festékkel telibenyomni és másnap reggel özönlelének jedik yoda mesterhez

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 15:13:32

@flanker:
Köcce, hoyg így megelőlegezted, de bevallom, hogy magam is így gondolom! :)))

Szentpeter 2011.02.16. 15:13:55

@Eznemsemmi:

én támogatom ( mosolygok )

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:14:23

@Szentpeter: de legalább tekernéd a biciklit, amúgy nempiskótásan :-))

Kata Marán 2011.02.16. 15:14:47

Hogy őszinte legyek, Oliver nem tudom, milyen lehetőségekre számít a csekély szellemi szintjével. Ugye nem hiszi azt, hogy okos?

avanivi 2011.02.16. 15:15:06

@Eznemsemmi: És megalázó tedd ezt is hozzá.

the sandwich maker 2011.02.16. 15:15:12

@Eznemsemmi: szegény Ani jól félre lett vezetve. :D
@0511: annak az embernek olyan kifinomult humorérzéke van, hogy egyből a sóderklubba kéne mennie előadni ízléses kis tréfáit. sőt, kapja meg a fábry műsorát inkább. lehetne az a neve, hogy TeShowder

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:16:15

@Szentpeter: :D
De most tényleg, az rendben van, hogy a szabályok szerint nem lehet testi "fenyítés", viszont van kitétel arra, hogy meddig lehet elmenni ilyen gusztustalanságokkal?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 15:16:30

Ja, és csak szaros 200valahanyadik vagyok :((

@műfű-babyloveyou:
Erre gondolsz? :)))
Azért az RTL-nek aztán van bőr a képén! Az utolsó mondat mindent visz! :))))

www.valovilag.hu/cikk/35598

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:16:54

@Liriope: megvilágosítottál lelkitesó...rájöttem, hogy Béciben a tesózás zavar :-))

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:16:58

@Kata Marán: Nem hiszi, hanem meg van győződve róla. Pedig csak maga alatt vágja a fejszét, amikor szeretehiányra van szükésge. kazal szól: ENNYI!

Szentpeter 2011.02.16. 15:17:12

@Kata Marán:

Olivér nem hülye.. hatással volt van a bentlakókra, azért ez jelent valamit..

Ha én lennék egy kereskedelmi rádió tulajdonosa én nem az eszéért szerződtetnék egy celebet, hanem az érdekelne hogy népszerű vagy nem...

recsegsz 2011.02.16. 15:17:35

Gombi mennyire meg van indulva hogy majd kiviszi Alekoszt mikor szinte mindig a jerzsi gyerekre rakta a jelét mert nekik "lerendezetlen" ügyük van

Trevlovics 2011.02.16. 15:17:53

@Eznemsemmi: ez úgy van szerintem, hogy amíg nincs fizikai bántalmazás, vagy annak egyértelmű szándéka, akkor bármeddig el lehet menni, mer az a műsor. ha van bántalmazás, vagy egyértelmű szándék, csak akkor vizsgálják meg maximum, hogy mi vezetett odáig.

Szentpeter 2011.02.16. 15:18:02

@prof. Perselus Piton:

a francokat... lebuknék a wc-ben..

genevieve 2011.02.16. 15:18:10

egyébként meg minden egyes kiszavazás után át fognak rendeződni a benti viszonyok, lesznek még ott/itt érdekes dolgok:-)

flanker 2011.02.16. 15:18:22

@LadyCarambole:
Ha a Szandikás beszólásomra gondolsz, akkor én is, meg remélem is!
Amúgy érdekes a bipolaritása: teljesen tiszta vagy teljesen elszállt állapotában nagyon jól látja személye jelentőségét... (Jelentéktelenségét.)

Lall 2011.02.16. 15:18:22

Évikével semmi mást nem csináltam volna miután leköp csak megvártam volna míg halál részegen elalszik (már ez is "gyönyörű" látvány). Halkan fölé álltam volna lehugyozom, leszarom, majd ledugom a kezem és lehányom. Azt hiszem ezt nem tiltja a villaszabályzat.:)

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:19:06

@avanivi: Természetesen, szerintem ezt minden normálisan szocializálódott ember így gondolja.

Szentpeter 2011.02.16. 15:19:26

@Eznemsemmi:

Nézd... a szabályzat szerint hapcizni lehet.. ( mosolygok )

Ha azt veszem a nézők döntik el hogy mi a gusztustalan, Éva már két párbajról visszajött..

tjunior 2011.02.16. 15:19:37

MiniFührer és EvaBraun plexiszerelmi jeleneténél konkrétan azon gondolkodtam, hogy lehet ki kellene kapcsolni a tévét, ettől a tömény gejltől valami baja lesz.
A másik csodás jelenet amikor az új triumvirátus(szegénykéket hogy megzavarná ez a szó, tribinus-triumvirátus. MéééA nemugyana???) egyszerre ekézte csóri Anikót.

ruzs54 2011.02.16. 15:20:03

tudja valaki mi annak a szájharonikás zenének a címe és előadója, ami a valentinnapi szerencsekerékforgatás allat hallatszik?aki tudja annak köszi:)

van-e szándék 2011.02.16. 15:20:43

@ruzs54: a Kill Bill-ben volt, de a címét nem tudom

0511 2011.02.16. 15:22:09

@K.Tomoceusz: Ha figyelembe vesszük, amit Alek öccse nyilatkozott, hogy már őt is megállítják az utcán a lányok és autógrammot kérnek tőle, akkor kijövetelük után jut minden minden villában punnyadó állítólagos pasinak bőven csaj

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:22:13

@ruzs54: Az előadóját nem tudom, de a szerzője Ennio Morricone

elek1 2011.02.16. 15:22:24

@Eznemsemmi: Mivel meg nem üthette, a legkevesebb volt a köpés amit kiérdemelt aznapi műsorával. Ez a PÁCSÓ szakértő a tesvireknek akart imponálni a két lány egésznapos szekálásával csak vissza nyalt a fagyi. Az állandó sírásával a férfi nem szégyene a szemembe, lassan átműttethetné magát nőnek inkább és akkor a videójával se lenne több gondja.

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:22:42

@Trevlovics: Ja, csak tudod, ha ilyen helyzetben valaki megütne és összeesnék, még az se lenne annyira megalázó, mintha pofánköpnek. Valahogy ennek is határt kellene szabni.

Trevlovics 2011.02.16. 15:23:23

@0511: ha én lennék alekosz öccse, csináltatnék ilyen névjegyet, hogy alekosz öccse

Kata Marán 2011.02.16. 15:23:39

@Trevlovics: Voltak jelek, hogy emberi módon is tud viselkedni. Az a baj, hogy nem tud beilleszkedni a hétköznapokba. Csak buli, pia, kavarás, dühöngés szarkavarással párosítva. Az élet nem csak ezekről szól, sem a villában, sem kint. Olyan idegfeszültség van állandóan benne, amitől én is ideges leszek.

Elemer 2011.02.16. 15:23:54

@avanivi: láttam én is tesó! kielemzem az én nézőpontom szerint:
anikó és éva szemét módon provokálták jerzyt. ezért fekete pont jár nekik tőlem. anikó mikor látta, hogy durvul a helyzet szépen visszavonult, még egy fekete pont. éva és jerzy osztották egymást, beszállt gigi is. mondjuk mind a hárman kapjanak egy-egy fekete pontot. gigi el, éva csula (+1 fekete pont), béci bejön és arcoskodik, hogy hagyják békén a húgát (gigi maga szállt be a játékba senki nem kérte fel) ezért egy nagy fekete pont Bécinek. Éva és Alekosz indulnak békülni, de csúnyán elzavarják őket, gombi kisgatyában szigorúskodik fekete pontok: gombinak, bécinek, giginek és lacinak is.
Összegzés: Éva a főbűnös három fekete ponttal, őt követi Anikó és Béci két-két ponttal, majd Gigi, Jerzy, Gombi, Laci egy-egy fekete ponttal. Alekosznak még adok egy piros pontot, mert az egész szituációt végigröhögte, meg amúgy is ő a kedvencem :)

ruzs54 2011.02.16. 15:23:56

@van-e szándék: köszönöm szépen@villanat: neked is köszönöm szépen

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 15:24:26

@villanat:
Rejtély...a cikkek között ezen a címen fut:
BOLDOG VILLALÉT VAGY DIKTATÓRIKUS VILLARENDSZER?

van-e szándék 2011.02.16. 15:25:14

@ruzs54: talán The Grand Duel a címe, de nem biztos..

Trevlovics 2011.02.16. 15:25:30

@Kata Marán: bocs, de éváról nem tudok más hasonlatokat. lehet, hogy néha tud emberi módon is viselkedni, de egy darab lócitromnál sem igazán enyhítő körülmény, hogy amikor máshonnan fúj a szél, akkor kevésbé büdös

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 15:27:03

@flanker:
Hallod, hülyevagy?! Természetesen arra gondoltam, hogy szerinted (is) én nyerem meg a versenyt! :DD

Egyébként lassan Szandál az egyetlen, akit nézni tudok.
Bár ha hihetünk a kiszivárgott híreknek, akkor egy 140 fős stáb átverésének vagyunk szemtanúi, ismét.

Szentpeter 2011.02.16. 15:27:39

Várjunk csak.. Valentin napon tüsszentett Éva ? ...végül is ez is szeretet nyilvánítás, csak átvitt értelemben..

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:27:44

@elek1: Igazad van, a köpködés szerintem is társadalmilag elfogadott módja a másik ember megbecsülésének...
Mondjuk én még az életben nem "tiszteltem" meg így senkit, velem van a hiba.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:27:55

Fogorvosi váróban olvastam egy Story magazint (vagymijaz), egészen pontosan Évike süketségéről egy cikket...a kőgazdag pasija cseppet pofánvágta és azóta süket...természetesen beperelte ( ha szegény lett volna vajon akkor is? vagy akkor nem lett volna vele? )

Kata Marán 2011.02.16. 15:28:34

@Szentpeter:elhiszem, hogy népszerű, csak ez szerintem kevés. Nem vagyok prűd, de szerinted képes Oliver két mondatot cifra káromkodások nélkül elmondani? Marhára kéne még egy buta celeb!

mocskosmacska 2011.02.16. 15:28:38

Éva és ÁDám "szerelmes" éjszakája a vv széria legalja volt.

dosszié 2011.02.16. 15:28:43

Annál undorítóbb és gusztustalanabb dolgot még baszott a világ amikor a G lesmárolta a plexit. Ezt a kamera szemből vette. Egy print-screenel meg lett volna a world press photo award

Trevlovics 2011.02.16. 15:28:57

@Elemer: ez jó elemzés. bár szerintem az nem jogos, hogy gigi azért kapja a fekete pontot, mert önként beszáll, először lekurvázták, utána meg azt hitte az ő anyját mondta éva, ezért szállt be, aztán persze mondta, hogy a jerzsiét se vegye a szájára. természetesen érdemel ő is feketét, de inkább azért mert átment és elkezdett panaszkodni. az igaz, hogy nem ő biztatta bécit, hogy menjen, de ha átmegy és elkezd panaszkodni... szóval nehogymár ne ismerje ennyire a tesóját

MegLepke 2011.02.16. 15:29:12

Álmában történő hajlevágás Évikénél nem lehet megoldás, mert ha felriad, akkor a testi épsége is veszélybe kerül. Megvárni míg elalszik és nyakon önteni egy vödör vízzel. Tegnap még egy pohár vízzel tettem volna az ébren lévő Évával, de mára változott a helyzet. Jah, és lassan Anikóra is ráférne egy pofán öntés, ha nem hagyja abba a hisztit. A mai előzetes alapján pedig megint sírni fog. Hát az én idegrendszerem erre nincs már berendezkedve.

0511 2011.02.16. 15:29:31

@genevieve: sőt, még a nem tudom hány évvel ezelötti vv lakókat is előcibálják egy-egy okos beszólás erejéig. Csak azt nem tudom hogy fog ebből Oli olyan életet biztosítani élete nagy szerelmének, mint amit megérdemel.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:30:04

@mocskosmacska: Ádám szerintem csak azért ment be, mert lehet valami az Éva szerződésében, ami erre "kötelezi"...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 15:30:14

@mocskosmacska:
A döghús és a fagyott kutyaláb románca.
Ezt lefestem, szerintem.

Szentpeter 2011.02.16. 15:30:18

@Kata Marán:

Én az üzleti szempontok szerint mondtam véleményt...

Az RTL is üzleti szempontból szórakoztat minket..

Elemer 2011.02.16. 15:30:43

Jezykémnek szegénynek, ugye egyrészt nagyon lassan vág az esze és nehezen is fejezi ki magát, úgyhogy amikor éva elkezdte osztani, nem igazán tudta megvédeni magát. Ezért volt másnap olyan nagyon ideges, mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor utólag jutott eszünkbe, hogy mivel is kellett volna visszavágni, tényleg bosszantó dolog. Évával meg teljesen felesleges vitázni, emrt ő az a típus, aki úgyis csípőből vissza fog ordítani valami válogatott aljasságot.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 15:31:54

@Trevlovics:
Akkor Tündi is csináltathatna egy olyat, hogy Alek nője...vagy kutyája...ez még nem eldöntött egyelőre.

TemplarOmega (törölt) 2011.02.16. 15:32:08

Sikerült összeszedni az eddig leghulladékabb figurákat.
Beküldenek egy vagon kurvát, aztán egyik se cibálja... vicc.

lac64 2011.02.16. 15:32:39

@Elemer: Annyi kiegészítést az elemzésedhez, hogy mikor Éva belekezdett a műsora második felébe, Anikó próbált neki kézzel jelezni, hogy álljon le, de Éva már beindult.

van-e szándék 2011.02.16. 15:32:42

@prof. Perselus Piton: Ádám azért ment be, hogy soha többet ne kelljen :)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:33:01

@0511: aki egy Olivér típusú pasival él együtt, az olyan életet érdemel, amilyet abból a 400forintból is meg lehet valósítani, ami egy cikk szerint jelenleg a zsebében van :-)))

mufuvecske 2011.02.16. 15:33:43

@LadyCarambole: nekem nem jön be semmi...

@flanker: hellóóóó!Hát hol voltál? Remélem nem a nyugiszobában!:))))

@Trevlovics: attól hogy nem vagy az öccse még csináltathatsz...:))) Kíváncsi vagyok, milyen forgalmad lenne...:)))

0511 2011.02.16. 15:34:04

@Trevlovics: ez nem csak hasonlatnek, de minősítésnek is jóóó

genevieve 2011.02.16. 15:35:05

@Elemer: amikor őt hallgatom/nézem nekem is az jut eszembe, hogy szegénykém milyen egyszerű gyerek....
viszont nem rosszindulatú...csak nem volt mögötte család, ahol szocializálódni tudott volna, gondolom ezért is kapaszkodik most gigibe, és rajta keresztűl egy családba...
a párbajon is külön
köszöntötte a családot

elek1 2011.02.16. 15:35:37

Az éjszakai közvetítésben láttam amint a Béci látványosan kibékült az Anikóval, gondolom őt is az Éva ellen akarják uszítani. Öten biztos kevesen voltak egy ellen.

the sandwich maker 2011.02.16. 15:35:41

@LadyCarambole: elolvastam ezt a cikket, lényegében ugyanaz, amit lilukánk hajtogatott, ez ám a kiegyensúlyozott tájékoztatás. :D kedvenc részem:

"A boldog Villalétnek ugyanis se híre se hamva, és ha egy percig is ott volt a levegőben, akkor olyan gyorsan továbbállt, mint a világ leggyorsabb gyorsvonata."

Micsoda szókincs.

MegLepke 2011.02.16. 15:35:49

@prof. Perselus Piton: érdekes, Settenkedőnek is 400 Ft volt a zsebében, mikor a frizbiben nyilatkozott. Nehéz sorsok ezek.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:36:50

ruzs54 kérdésére 3an összetettük a választ:-)

Cím: The Grand Duel
Előadó: Luis Bacalov
Szerző: Ennio Morricone

Ez volt ám a csapatmunka:-) Nyertünk egy üveg irsait és egyikünk nyalhatja a szerelmét plexin keresztül:-)

Elemer 2011.02.16. 15:36:59

Trevlovics és lac64, köszönöm a kiegészítést, mindkettőtöknek igaza van! Szerintem a bentieknek is vissza kéne nézni az egészet és kielemezni, az talán rendezné a dolgokat. Főleg, hogy többségük olyan részeg volt, hogy a felére sem emlékszik, csak arra, hogy valami kurvaanyáás volt :)

genevieve 2011.02.16. 15:37:03

@elek1: ez most a van rajta sapka meg nincs rajta sapka tipikus esete:-)

0511 2011.02.16. 15:37:08

@prof. Perselus Piton: milyen kőgazdag pasi az, akinek egy ilyen bagótól és szesztől büdős csaj kell? A hisztijeit más fel sem hozom.

Szentpeter 2011.02.16. 15:37:20

@prof. Perselus Piton:

Hát ha Olivér anyagilag jól állna akkor miért ment volna be ?
Hát Béci sem a melóból akar megélni...
Gombi is álmodozik.. csak nekünk kell megdolgozni a pénzünkért..

Én egyébként senkit nem itélek el azért mert bement, hiszen ez egy valóban nagy lehetőség arra hogy könnyen szerezzzünk egy halom pénzt..

persze azért ez sem lesz könnyű...

the sandwich maker 2011.02.16. 15:37:31

@prof. Perselus Piton: akkor ezért ordibál ennyit az a nő. ez a pasi az Ádám?

K Tomoceusz 2011.02.16. 15:38:50

Le vagyok maradva az olvasással , még mindig az Alekosz öccse névjegyen röhögök . A falusi túrizmus is belendülhet . Műsoron : Az ember , aki találkozott Alekosz öccsével . Tényleg tiszta Bundy az egész .

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 15:38:59

@genevieve: ez így van, szegény fiú a család érzéséért hiszi azt, hogy szerelmes és viszont szereti őt a zanya. ez olyan szomorú :(

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:39:10

@MegLepke: Nekem már csak 30Ft van, mert 370ért vettem egy somlóit ebéd utánra:-)

bungee 2011.02.16. 15:39:25

@LadyCarambole: ha arra gondolsz amit a Subba atvett a nemtommilyen oldalrol, sztem az eleg gyenge labakon all, megpedig azert mert ha Becinek van is egy haverje a tv-nel az igencsak magas pozicioban kell hogy legyen, hogy egy ekkora koltsegvetesu produkciot csak ugy megrendezzenek az o kegyeltje kedveert es nem is akarmilyen haver az olyan aki csak ugy hozzad vag 50 misit. Masfelol pedig ilyen kapcsolatokkal nem hiszem, hogy a langosbufeben kulizott volna mostanaig.
Ha nem erre gondoltal akkor bocs a kommentert :D

Elemer 2011.02.16. 15:39:29

@genevieve: én is csipázom a jerzsi srácot, de abban viszont egyetértek évával, hogy ha vége a játéknak, akkor rövid úton ki lesz paterolva a családból.

van-e szándék 2011.02.16. 15:40:35

@0511: új fétis, alkohol-szex: - Ne igyá már bazmeg! - De iszom, bazmeg!
:)

Trevlovics 2011.02.16. 15:40:46

@SÜN: hát... legalább nem off

Kata Marán 2011.02.16. 15:40:50

@dosszié: Mindenki Gombin akad ki, hogy a plexit puszilgatja, meg miket mond. Szörnyéva rácsimpaszkodott szegény Ádámra, cuppogtak is harsányan. Béci csak bámulni tudta a tévét egy kerek percig. Gombinak ott volt a nő, teljes életnagyságban, csak épp érezni nem tudta. Mégis miről kellett volna beszélgetniük, a havi díjbeszedő számláról?

mufuvecske 2011.02.16. 15:41:06

@0511: kőgazdag pasi? Talmával is járt vagy mi...vmi ilyesmiről volt szó, mikor mondta hogy a Havas is rámászott...szerintetek Talma vágta fülön?:))))Így kezdődnek a városi legendák...:)))

csincsilla72 2011.02.16. 15:41:38

@elek1: Évának mennie kell, mert lassan vállalhatatlan lesz a nő az RTL számára is. Régen átlépett egy határt. Nagyon ciki, hogy a valentin-napi éjszakájára egyáltalán nem kíváncsiak a nézők. Agresszív, és erőszakos konfliktust provokál. Nincsenek illúzióim az RTL jóízlését és erkölcsiségét illetően, de ez már nagyon sok. Most egyébként annyira negatív a nő, hogy bárki simán kinn hagyná.

MegLepke 2011.02.16. 15:41:51

@villanat: ha nem lesz vacsorád, küldök egy májkrémes kenyeret, ha gondolod.:)

@SÜN: hello, ne kiabálj! halljuk normál hangnemben is.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:42:11

@0511: jófajta, mert pofánverte :-))

@Szentpeter: erre még mindig az a mondás áll, hogy aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megpittyputty...magyarul: könnyű pénzért nagyot kell szívni :-))

@Liriope: nem...az a pasi már a múlt...gondolom, nagyon régmúlt :-P

christaylor 2011.02.16. 15:42:47

@Trevlovics: neeem, tulajdonképpen tényleg maradt a témánál és csak véleményt nyilvánított.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:43:02

@Trevlovics: Tied a nap reakciója:-D (nyerít)

genevieve 2011.02.16. 15:43:03

@canzone: a szerelem, vagy bármilyen érzést nem lehet alakitani, az jön-megy

@Elemer: hogy később mi lesz az meg a jövő zenéje...

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:43:19

@villanat: aggggyál belőle egy kanálnyit :-)) lécciléccilécci

van-e szándék 2011.02.16. 15:43:26

@SÜN: hé, süni, ráesett a fejed a capslock-ra..

Eznemsemmi 2011.02.16. 15:44:05

@Nándusz: Hát persze, már a wikileaks is írt róla, nem?

tattila 2011.02.16. 15:44:27

@Trevlovics:
"szóval nehogymár ne ismerje ennyire a tesóját"
Épp erre jutottam magamban valamikor délelőtt. Az elmúlt 20 évet a bandázó bátyói között, azok védőszárnyai alatt töltötte. De igazán meg sem próbálta visszatartani. "Rendezd le, ha már elindultál, arra azért vigyázz, h. kórházba ne kerüljön, na csá" attitűddel bocsátotta útjára.

genevieve 2011.02.16. 15:44:58

@MegLepke: a blikk cimlapján is ez van....és szerintem irtó ciki mert a kép szerint ádám ruhában van évike meg "felülsemmiben" háttal...tehát próbálkozás lehetett erőssen....

vörös áfonya 2011.02.16. 15:45:03

@villanat: Én 4 dl-t kérek,a többit megihatjátok:)

the sandwich maker 2011.02.16. 15:45:04

@műfű-babyloveyou: holnapi Blikk:
Talmácsi Gábor áthajtott VV Éva fején egy veszekedés alkalmával.

flanker 2011.02.16. 15:45:35

@LadyCarambole:
Természetesen arra gondoltam, hogy szerinted (is) én nyerem meg a versenyt! :DD
Hohóóó! Én csak egy párbajról beszéltem, nem pedig A Párbajról. A tied a 2. v. 3. lesz mostantól, még folytatom az egyeztetéseket, még írom a forgatókönyvet, de az biztos, hogy a vv4-et nem te fogod nyerni. De várom az ajánlataidat! :-)

Bár ha hihetünk a kiszivárgott híreknek, akkor egy 140 fős stáb átverésének vagyunk szemtanúi

Mi-mi? Miről is mardtam le? :D

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:45:38

@műfű-babyloveyou: járt Talmával, csak épp Talma nem tud róla :-D

csincsilla72 2011.02.16. 15:45:43

@Nándusz: Külső vélemények szerint pedig minden megrendezett...

elek1 2011.02.16. 15:46:09

@csincsilla72: A nekünk bemutatott nézők szavazatai ritkán voltak eddig arányban a valósággal.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:46:19

@MegLepke: Barátom vagy számíthatsz rám MMKK, de inkább hozz egy ásványvizet a dzskuba. kajának majd lopok szalámit és akkor neked sem kell májkrémet enned. Az úgyis unnaturális, mert van benne pácsó:-)

gidabiga 2011.02.16. 15:46:22

egy kicsit kimegyek a vi..., aztán nem győzök visszaolvasni :D
viszont jól szórakoztam közben, köszönöm! :)))

Elemer 2011.02.16. 15:46:34

@SÜN: ha jól olvasok a sorok között, akkor te annyira nem szimpatizálsz Jerzyvel. vagy félreértettem valamit?

0511 2011.02.16. 15:46:51

@műfű-babyloveyou: és Havas még nem perelte? És mikor jött össze vele, amikor a kurvákról gyüjtötte az anyagot a könyvéhez?

tattila 2011.02.16. 15:47:37

@MegLepke:
A kéretlen hajlevágást tv. bünteti.
Be kell készíteni a villa különböző pontjaira egy egy vödör vizet. Azt ha hisztizik valaki, a műsora alkalmas pontjánál mehet is rá.

flanker 2011.02.16. 15:47:58

@műfű-babyloveyou:
Helló, szivi! Úgy bezöldültél mostanában, hogy nem ismerlek meg!

Amúgy ott voltm, a nyugiban - de nyugi, egyedül!
Csak számolgattam a lépéseimet, s próbáltam elkülöníteni a böszméket a pelyvától...

gidabiga 2011.02.16. 15:48:02

@csincsilla72:

a retekből azért nem nézem ki azt, amit a Truman show-ból, igaz, ez annyira nem hosszú :)

van-e szándék 2011.02.16. 15:48:22

@gidabiga: én most megyek.. addig ne nagyon szaladjon el a lú :))

the sandwich maker 2011.02.16. 15:48:37

@tattila: szép is a családban az összetartás, bár én elvárom a véremtől, hogy ha nincs valamiben igazam, akkor azt mondják is meg nekem. mondjuk mi nem egy bekamerázott villában lakunk, hát ez van. Gigike ehhez képest bármit mond a bátyónak, az ugrik és megy ugatni húga védelmében, tényleg, mintha még mindig az utcán bandázgatna.

K Tomoceusz 2011.02.16. 15:48:51

@csincsilla72: Jóízlésről nem érdemes beszélni , mert vágott az öf , azt tesznek bele , amit akarnak . Online a 15 perces csúsztatás is bőven elég , hogy Laca szappannal mosnám ki a száját című dumáját jónak találja a stáb ellentétben az első 18 verzióval . Éva lett kinevezve mocskosszájú karakternek , ez a nézőnek vagy tetszik vagy nem .

csincsilla72 2011.02.16. 15:49:05

@elek1: És ezt miből ítéled meg? Az a gáz, hogy ezt senki sem tudja. Leszámítva az olyan pofátlanságokat, amikor a szavazatok állása egy pillanat alatt átrendeződik a szemed előtt a VV honlapján.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:49:41

@prof. Perselus Piton: @vörös áfonya: Majd félrevonulunk a nyugiba (az úgyis én vagyok), h a többieknek ne kelljen adni:-)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 15:50:03

@genevieve: ott bent kint a villában nem így megyen az :)

Zuzimama 2011.02.16. 15:50:16

@Kata Marán: Hány okos celeb van Mo.-n?
....
Szerintem is, szóval akkor Oli is belefér. :D

csincsilla72 2011.02.16. 15:50:39

@K.Tomoceusz: Az a baj, hogy Éva szolgáltat is ehhez anyagot. Nem hinném, hogy szinkronizálják.:-SS

gidabiga 2011.02.16. 15:51:36

@van-e szándék:

hát te vagy a lú :D
mi hova szaladnánk? :)

Holabög Rém 2011.02.16. 15:51:51

Nézem a tegnapi videókat. Őszintén kívánom, hogy a következő párbajra Erzsi menjen. Mindegy kivel. Szerintem a kis zöld állatok is kint hagynák

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 15:52:00

@villanat: úgyis rámfér egy kis nyugalom...írunk Sanyinak egy levelet, küldjön be csokit...meg madártejet...

Kata Marán 2011.02.16. 15:52:31

@0511: Lehet, hogy ő se jut csajhoz, mint a bátyó?

K Tomoceusz 2011.02.16. 15:54:00

@csincsilla72: Most erre mit lehet mondani ? De . Szinkronizálják .

gidabiga 2011.02.16. 15:54:27

@Holabög Rém:

mivel én vagyok az egyik, biztos, hogy kint maradna :D

@prof. Perselus Piton:

ááááá, madártej, de régen csináltam :)
a hétvégén pótolom :)
majd küldök neked az ötletért, ha szereted :)

genevieve 2011.02.16. 15:57:24

@canzone: igaz egy kicsit gyorsabban és többet képzelnek bele mint ami:-)

MegLepke 2011.02.16. 15:58:04

@villanat: kösz tesó! Te leszel a legfőbb bizalmasom.:)

@tattila: akkor a vödör vízben megegyeztünk.:)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 15:58:10

Lassan vége a melóidőnek, de ha elindulok, akkor annyira elszalad a lú, h nem győzöm utólérni magam az olvasásban:-)

Holabög Rém 2011.02.16. 15:59:00

Hát ezen beszartam. Most tartok a "Gombi, te Maximus vagy" videónál :DDDD

Holabög Rém 2011.02.16. 16:03:44

Vazzeeeee, ez az agyilag tökéletesen zokni Gombár tényleg félig mondta el a miatyánkot :) Mekkora műkutya máááá a kiskancsó :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 16:04:33

@genevieve: a realitásérzékük elveszett, vagy hogy is mondta Oli :)
@villanat: a kedvedért majd lassan gépelünk, hogy könnyebb legyen olvasnod, ha visszatérsz közénk :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:05:14

Csak nekem tűnik úgy, h ma kevesebb a troll vagy működik a moderálás?

Holabög Rém 2011.02.16. 16:06:07

Béllám igen elegánsan tud veszíteni :)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 16:06:27

@villanat: SÜNT szartak, nem láttad-olvastad? És azóta nem jönnek...

:-D

gidabiga 2011.02.16. 16:06:29

@villanat:

pssssszt! :D
el ne kiabáld.
az előbb ránéztem a zindexre, azt hittem, nem címlap, pedig de

tattila 2011.02.16. 16:06:46

@Liriope:
Én meg otthon sokszor azt kapom, hogy mért is nem álltál ki mellettem.
Hát amíg csak verbális az eszmecsere, a másik oldal nem személyeskedik és a kis párom bírja a frontot, addig elég részünkről egy is. Gigi feleslegesen ugatott bele kettőjük vitájába.

Egyébként észrevette valaki, hogy Éva vitastílusa gyökeresen megváltozott, amikor Jerzsi helyett Gigi lett az ellenfél? Amíg Jerzsivel volt szemben táncolt, élvezte. Majdnem előadta az ének az esőben lépéseit. Gigivel szemben meg rögtön józan lett, érvelt, próbálta lefogni annak hadonászó kezét, egyáltalán nem ingerelte.
Két piros pont Évának, amiket a tüsszentéséért rögtön átszínezünk feketére.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:07:04

@canzone: Ha így lesz jöhetsz Te is a nyugiba somlóit enni, bár sok nem marad, mert áfonya eleve lenyúlt 4dl-t, de a maradékot összeöntjük és betesszük neked a zsákba a piperecucc mellé:-)

MegLepke 2011.02.16. 16:07:31

@Holabög Rém: pedig az üdvözléggyel jobban járt volna, az rövidebb.

Trevlovics 2011.02.16. 16:11:57

gombinak van egy kis színészi vénája, akkor eljátssza, hogy nem ismeri a csajt az üvegfal túloldalán és azonnal hozzák neki a picúrt.

tattila 2011.02.16. 16:12:14

@MegLepke:
"Anikóra is ráférne egy pofán öntés, ha nem hagyja abba a hisztit. A mai előzetes alapján pedig megint sírni fog. Hát az én idegrendszerem erre nincs már berendezkedve."
Lányoktól, pláne szép lányoktól nagyobb terhelést is elviselek. Könnyű nekem. Ez a másik nem előnye :)
Mondjuk a javasolt kezelésmód náluk is hasznos :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:12:28

@gidabiga: Tényleg címlapon van a HV:) Dombon ülő vadászkutya legyek, ha ez nem a rendszeres 2000körüli VV kommenteknek köszönhető. Na meg persze MMKK Hajninak:-)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 16:12:28

@villanat: nemáááár, ezt úgy fogják értelmezni, hogy hiányolod őket, és megjelennek :)
imádlak a legfelsőbb szinteken, a somlóit is, mindig ki akartam próbálni alapozós-púderes ízesítéssel :D

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 16:13:00

@flanker:
Valaki linkolta egy megtévedt RTL-es vallomását, bár valószínűleg fék, de abban esik szó erről, na mindjárt megkeresem neked, bár tudom, ez még kevés a győzelemhez! :)))

MegLepke 2011.02.16. 16:16:54

@tattila: ahogy láttam az előzetest, a mait is el fogod viselni, sőt, észre se veszed majd a hisztit a dekoltázsa miatt.:)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:18:05

Az jutott abba a nagy tök fejembe, h a döntő élő adására igényelnünk kellene beugrókat:-) Komoly szurkolás lenne:-)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:19:06

Na úgy látom másoknak is lejárt a munkaideje:-) Lassul a komment áradat:-)

flanker 2011.02.16. 16:20:30

@LadyCarambole:
Igen, ez önmagában még nagyon karcsú lesz.
Nekem ennél több kell, én magasabb szinteken játszom és oda hozni kell a színvonalat.

Mondjuk ha egy, a szivárvány minden színében tündöklő (és cukorédes) szájú nő lennél, mindjárt más lenne a helyzet...

kékdelfin 2011.02.16. 16:20:59

@LadyCarambole: Már ott megbukik, hogy nem akarja felfedni magát, de konkrétan megmondja, hogy mikortól dolgozik rötölönél.

genevieve 2011.02.16. 16:21:36

@villanat: tök uncsi, jóval előtte ott kell már lenne, nem mehetsz ki mosdóba amikor akarsz és csak akkor tapsolhatsz amikor megengedik vagy amikor beint a ceremónia mester:-)

reKorrekt 2011.02.16. 16:22:25

@Elemer: Én is erre tippelek, bár elég metaforikusan fogalmazott, szal bármit jelenthet...

oscar dirlewanger 2011.02.16. 16:23:36

adott a retekklub valami lúzernek 10 ezer ft-ot, hogy játsza el éva pasiját, vagy ennek tényleg van barátja???atyaég....

gardarak 2011.02.16. 16:24:37

Olyan VV nem lehet, hogy kiszavazott játékost rituálisan feláldozzák a nagy ertéel istennek? :) Kicsit Apocalypto-s lenne, de szerintem minden VV4-es játékos Taigetosz-pozitív...

fran7 2011.02.16. 16:24:39

@villanat: Csapatnád a Hajni! Hajni! csatakiáltásokat? S vinnél be posztereket ékszerteknősökről és kiabálnád, hogy Tündi, Tündi! Mondjuk akkor hajlandó leszek megnézni a döntőt.;)

tattila 2011.02.16. 16:25:05

@MegLepke:
Na megkaptam **fancsali szemekkel néz**

Trevlovics 2011.02.16. 16:25:34

@genevieve: tényleg te már voltál! hozzád érhetek? én vagyok alekosz öccse.

avanivi 2011.02.16. 16:27:02

@Elemer: Azt hiszem mi nem ugyanazt néztük.
Jerzsi elmondta a véleményét Aniról amikor a zöld hintában vagy ni a f.ban ült.
Aztán az ágyban az Anival vihogva csufolták a Jerzsit.
A Gigi vitte a cucát, átment aludni ,nem hivta aB.-it és én is megvédtem volna a hugomat.
Aztán azt írod, hogy a Jerzsi nem szólt az Évának mert lassu az esze, aztán meg azt, hogy Évának nem is szabad visszaszólni, mert csípöből aljas. / és részeg, és úgy néz ki mintha nő lenne,és én nem tudom ,hogy rendeztem volna le ,még fel sem pofozhatom mert kizárnak/
A Gombi pedig haláli volt, mindenkit imádok aki megnevettet.

Kesudio 2011.02.16. 16:27:49

Eddig senki nem vetette fel, hogy az Aleknek nem a Kész átverést fogják adni, hanem a Benkő mintájára egy feleségkereső műsort??? Sokkal inkább illik a karakteréhez...

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:28:38

@genevieve: Ehh, most teljesen lehangoltál. Pedig reméltem, h spontán a buli. De hát a való világban semmi nem spontán:-S

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 16:30:04

Na start haza:-) Az Öf alatt érkezem, addig szép délutánt:-)

Holabög Rém 2011.02.16. 16:30:11

@MegLepke: Kisgyerek koromban nagyapám állandóan templomba hurcibált magával. De csak addig, amíg egyszer nem kezdtem magam is hangosan mondani a többiekkel az Üdvözlégyet. Csak hát én azt mondtam, aminek szerintem volt értelme is. Gyerekfejjel ugyanis számomra értelmezhetetlen volt a "malaszttal teljes" szóösszetétel, ezért hát azt használtam amit szerintem valójában mondani kellett. "Üdvözlégy Mária, malaccal terhes...." Nagyapám utána nem nagyon ragaszkodott a templomi látogatásaimhoz :D

MegLepke 2011.02.16. 16:31:20

@tattila: ugyan, ha pasi lennék, én is ezt tenném.:) Így meg azt, amit Anikó. Ügyes lány.:)

Holabög Rém 2011.02.16. 16:31:44

@villanat: Mondjuk vicces lenne egy Alekosz-Anikó döntő :)
Mi meg üvöltöznénk a lelátóról, hogy "Hallodhülyevagy, mindent imádunk benned" :)

gidabiga 2011.02.16. 16:32:07

@villanat:

te nem hallottál még Tordasról? :D
ha nem is ott, de valahol, ahol nagy kivetítő van, azért közösen kéne megnézni a döntőt :)

@Holabög Rém:

olykor-olykor belinkelhetnéd a fészbúk oldalt

flanker 2011.02.16. 16:32:44

@Trevlovics:
Nem ő volt, ha jól emléxem, hanem a topános hölgyszemélyzet, Szirénke!

0511 2011.02.16. 16:32:52

@Kata Marán: meg van az esélye, hogy öcsi pont annyi csajhoz jutott eddig, mint Alek, mert pont olyan nemes görögös arcél, pont olyan daliás termet és gondolom agyilag is hajaz rá, ha már autogrammot is osztogat a csajoknak

fran7 2011.02.16. 16:32:53

@Kesudio: Nem előbb jön a Gjon feleséget keres, majd Alekosz keres feleséget. Végül a best of RTL, ők hárman pályáznak Nagy Ő Anikó kegyeire.

genevieve 2011.02.16. 16:33:13

@villanat: hát nem és lilu úgy viselkedik mint egy gestapos kápó

Trevlovics 2011.02.16. 16:33:29

@genevieve: köszi! majd a bátyám utána sterilizál :)

penelope garcia 2011.02.16. 16:33:54

Ha Béciéknek van egy kis esze, hagyják, hogy a bunkó-csoport válasszon ki valakit közülük, mert az alakítja a párbajt, aki a kiválasztott, hiszen megválaszthatja az ellenfelét. Ha ahhoz ragaszkodnak, hogy ők "iniciáljanak", akkor akit ők kinéztek kiszórnivalónak, az nyilván a leggyengébbet választja ki közülük (Jerzy vagy Gombi), akinek esélye sem lesz ellene.
Nos, most majd kiderül, kinek mennyi esze van.

genevieve 2011.02.16. 16:34:18

@gidabiga: tegnap azért elbizonytalanodtam, hogy tényleg jó-e ha közösen nézzük a döntőt:-)

MegLepke 2011.02.16. 16:35:54

@Holabög Rém: :DDDDD Nekem is van hasonló sztorim, de félek, az off miatt kapok, szóval magamban tartom.:)

Elemer 2011.02.16. 16:35:58

@avanivi: de figyi ha a húgod összebalhézik egy másik csajjal, akkor neked abba miért kell beleavatkoznod? jerzsy próbált visszavágni folyamatosan csak nem ment úgy, ahogy ő szerette volna, ezért volt másnap nagyon feszült. én ezt tökéletesen megértem, az már egy másik dolog, hogy az ilyen éva félékkel semmi értelme ilyen balhékba belemenni.

gidabiga 2011.02.16. 16:36:07

@genevieve:

ha a törzskommentelők mennek csak, akkor mindenképpen.
elég inteLigens a társaság ahhoz, hogy ne legyen verekedés :D
a trollok és egyebek nem kapnak meghívót :)

Holabög Rém 2011.02.16. 16:36:43

@MegLepke: Ne aggódj, ha valaki beszól, majd felállok ide a kanapéra és leüvöltöm a fejét, hogy hátraarc meg kifele :)aztán megyek nyígok egy kicsit a Picúúúúúrral :)

Trevlovics 2011.02.16. 16:37:17

@flanker: most elbizonytalanítottál. :)

gidabiga 2011.02.16. 16:37:29

@Holabög Rém:

tegnap is ide linkelted, nem?

sőt este is lett linkelve Juci által.

Holabög Rém 2011.02.16. 16:30:11

te vagy a húgom? :DDD

genevieve 2011.02.16. 16:40:25

@gidabiga: nekem az is sokk, ha köpködés lenne:-D

MegLepke 2011.02.16. 16:41:59

@Holabög Rém: :) Mert ha te azt mondod, hogy kuss, akkor kuss van. Értem.:D

Majd faszbúkon mesélek. habár nem, mert akkor felfedem magam, amit eddig nem tettem.

tattila 2011.02.16. 16:42:55

@MegLepke:
Igen, ösztönösen ügyes és felmerült bennem, h. akkor most több vagy kevesebb ilyen lány kellene létezzen.
Meg hogy bírni a fogja-e a sírással, ahogy a feszültség fokozódik.
Készülj lélekben :), lehetnek még tartalékai, a tegnapi riportszobai elemzése alapján még eszénél van.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 16:44:02

Az Alekosz feleséget keres mára koncepcióban bukta lenne, inkább az Alekosz szexpartnert kerest kéne elindítani!
Hallom is a moderátor csávó hangját: Az RTL új, most induló műsorába keres női szereplőket. Ha te 20 év alatti, bevállalós lány vagy, kérlek jelentkezz az alábbi címen!

MegLepke 2011.02.16. 16:44:17

@genevieve: köpőcsövezni se szabad?:)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 16:50:01

Na, tudtam, hogy nem hagyjátok ki a Béla-fejet. : ) Kiraknám háttérképnek, de attól félek, hogy a cukimukifelem kiütné az arcomat a két fülem közül.

Valaki kérdezte, hogy mi lenne, ha Alekosz vagy Olivér így vigyorogna. Egyértelmű, hogy futkosna a szőr a hátamon. Az ő arcukon egy ilyen vigyor minimum egy darabolós gyerekpornósé.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 16:50:02

@gidabiga:
Lehekkázom mindjárt! Végül is Paul, a polip már meghalt! :)))

lutria 2011.02.16. 16:50:47

Nem igazán értem mi értelme volt annak hogy az egyik játékos csak egy félperces üzenetet kaphatott,a másik meg üvegfalas beszélgetést,-a lelki gyötrésen kivül.Annak a szerkesztőnek aki ezt kitalálta,azt kivánom hogy kerüljön hasonló helyzetbe az életben,és megnézném hogyan viselné meg őt.

reKorrekt 2011.02.16. 16:51:12

Az újaknak itt van Tom barátunk indás adatlapja, itt az éjszakai videókat is megtaláljátok: indavideo.hu/profile/tom1976

csapassátok...

Holabög Rém 2011.02.16. 16:51:39

@gidabiga: Mééé? A húgod is??? :D Mondom én, hogy gáz az a szöveg :)

Egyébként meg ittalink! :)

http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=146774132050059&id=100000830423826#!/home.php?sk=group_152534534804775&ap=1

gidabiga 2011.02.16. 16:52:01

@LadyCarambole:

de most van helyette egy aranyos, bandzsa kis oposszum :)

genevieve 2011.02.16. 16:52:02

@Sin' Dorei: én kérdeztem:-)

olitól röhejes lenne:-)

alektól ahogyan mondád:-)

genevieve 2011.02.16. 16:52:47

@lutria: azért, hogy a helyzet fokozódjon:-)

flanker 2011.02.16. 16:53:06

@gidabiga:
Népszerűséget? Népszerűséget?????????
Tudod mit? Bekapod te a ...........-at!!!!

Arról nem szól a fáma, hogy ismertségről van csupán szó, nem népszerűségről, s ráadásul az előbbi még könnyebben illanó vegyület, mint az utóbbi...

gidabiga 2011.02.16. 16:53:23

@Holabög Rém:

igen :D
csak őt a nagymama vitte, illetve azért ment el a nagymamával templomba, mert utána kapott fagyit :D

Trevlovics 2011.02.16. 16:53:57

én azt nem értem, hogy a valentin napi játékra pl jelentkezni kellett? vagy miért csak hárman voltak? alekosznak is ott van elvileg tündike :) alekosz tiltakozott az ellen, hogy pörgessen, vagy az ertéel meg se kérdezte, mondván, hogy az ő karakteréhez nem illik egy menyasszony/barátnő

MegLepke 2011.02.16. 16:54:10

@gidabiga: igen, ez már engem is érdekelt felettébb, hogy mi lesz vele.:D Köszi:)

christaylor 2011.02.16. 16:54:16

@gidabiga: Heidire gondolsz? Olyan édes! :D

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 16:55:16

@reKorrekt:
Igen, én is épp azokat nézem!
Érdekes, ahhoz képest, hogy Alek a legfőbb bizalmasának tette meg Évát, elég érdekes véleményt tálal ott Giginek. :))))

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 16:57:12

@Trevlovics:
Ugyan már, hát mit szóltak volna a t. nézők, ha behozzák a tengerimalackáját?!
:DD

gidabiga 2011.02.16. 16:57:15

@flanker:

mármint én???

@christaylor:

nem tudtam, hogy ez a neve, de nagyon cuki :)

@MegLepke:

nehogymár emiatt aludjál rosszul, tesó! :)))

MegLepke 2011.02.16. 16:58:07

@Trevlovics: Tündi SSKK nem szerepel a médiában, ezt az elején már leszögezte.

genevieve 2011.02.16. 16:58:50

@LadyCarambole: mert aleknek mint csaj gigi még mindig a top-on van:-)

MegLepke 2011.02.16. 16:59:18

@gidabiga: áhhh, majd nézem az onlányt és attól alszom rosszul, ne aggódj tesókám;)

elek1 2011.02.16. 16:59:26

Jókat lehet röhögni rajta, de nagyon sok igazság van benne velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/02/16/vv_oliver/

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 16:59:37

@genevieve: Hellóka. Ja, jó, délelőtt futólag olvastam át a kommenteket. :)

Még eszembe jutott valami. Évától ez a műmájer, tüncibünci, begyakorolt 'celebmosoly' sokkal jobban idegesít, mint a beszívott állapotban történő idegbeteg, pöködős, eltorzult arcú megnyilvánulások. Valszeg azért, mert a helyretett mosoly annyira mű és hazug, hogy csak úgy süvít.

iszlipó 2011.02.16. 16:59:58

@gidabiga: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

elek1 2011.02.16. 17:02:17

@Sin' Dorei: A szopnék.hu szörnyellájától művibb megnyilvánulása senkinek sincs ott bent.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:02:25

@Trevlovics: Ugyanmár, Tündike valami tarajosgőte lehet egy 1x1-es terráriumban Alekosz egyik unokatestvérének bérelt otthonában, akit Alekosz egyszer megetetett és azóta egy szexmentes, ám annál érelemdúsabb kapcsolatot ápol vele.

K Tomoceusz 2011.02.16. 17:02:47

Végre megvan a videó , amiről tegnap a 44-es kollega beszélt . Mocskosul jó . Alekosz sztorizik a rendmániájáról , miközben Anikót nézzük ( még egyszer mondja valaki , hogy rossz a stáb! )Ha valaki még nem látta , de érdekli :
indavideo.hu/video/Alekosz_ejszakai_monolog

gidabiga 2011.02.16. 17:03:41

@MegLepke:

mert te nézed végig :)
tegnap lehet, hogy jobban jártunk volna, ha élő helyett gangesszel közvetítjük, ahogy elkezdtük :)

flanker 2011.02.16. 17:04:29

@LadyCarambole:
Aha, erre hogy ráhibáztam!
Na gyere, beszéljük meg a dolgokat a nyugiszobában! :-)

flanker 2011.02.16. 17:06:14

@gidabiga:
Gida, te, gida te - hát nem volt neked vv4-es gyerekszobád? Hát nem ismered az előzményeket?
(Nem, nem te!!!)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:07:08

@elek1: Szeritnem elég gáz ezen a szopnékon lovagolni. Melyik egészséges lány nem szopna? (jó, szar volt tudom : )

Szeritnem annyiban művi, hogy kurvára uralkodni próbál az indulatain. Mikor Évával vitázott térdelve az ágyon, azt hittem, hogy komolyan lekever neki egy sallert, de végülis otthagyta. Szeritnem kinn megtépte volna, de hát ugye benn, szabálytalan.

Bizonyos körülmények között nyilván uralkodni próbál az ember saját magán. Lehet ezt művinek nevezni, felőlem. Amúgy sem bírom a csajt, de mondjuk nem emiatt.

Bredan 2011.02.16. 17:10:16

Helló! Hajnali kettő tájékán néztem a villából vagy tíz percet, és érdekes dolgot hallottam...

Anikó zuhanyzottt, Éva ki-be járt a fürdőbe törülközőbe csavarva, és azon puffogott Anikónak, hogy "undorító, a Gigi simogatja Szandikát". /És tényleg volt is ilyen furcsaság: Gigi egy műanyag játékfigurával cirógatta Szandit intim helyeken - ruhán át./
De a lényeg, Anikó válasza: "Beszívtál, Éva, beszedtél valamit? Nagy a szemed..."
Éva: "Csak egy pohá bort ittam, meg egy kis sört... és ugyan mit szedhettem volna be?! Neked köszönhetően már a NeoCitránt is elvették tőlünk... MIATTAD!

És itt azonnal megszakadt az adás, megjelent: "A közvetítés hamarosan folytatódik".
Szóval, nem tudtam meg, miért vették el Anikó miatt a NeoCitránt... de sejtéseim azért vannak.

MegLepke 2011.02.16. 17:10:46

@Sin' Dorei: na, azért én még nem feszítettem erotika kiállításon szopnék.hu veddfelkében.:) Persze nekem mindegy, melyik mit csinált. Ennek alapján nem is nézném őket már.

johanna-ne 2011.02.16. 17:10:59

Kedves kommentelők! engedjétek meg nekem, mint az összes blog és komment elolvasójának, hogy néhány szóval az Évát védelmembe vegyem.Éva azok közé az emberek közé tartozik, akit az érzelmei és nem az esze ural.Sajnálatos, hogy ebben az alkohol is közrejátszik.Egyébként szerintem a Jerzsi alkeszozta le az Évát,és erre mondta Éva, hogy "anyád"-innen indult a pumparlé.Azt nem mondom, hogy helyes amit csinált, de az alkohol és az idegesség ezt hozta ki belőle.A sok alkohol következménye, hogy felfokozott állapotban voltak és viháncoltak röhögtek, ami a "Szerelmeseket" zavarta. Jerzsike inkább Gigikével foglalkozott volna, szánalmas egy pasi.
Ha az Éva nem cirkuszol most miről szólna a műsor, na és a blog?
Hajninak ismeretlenül is gratulálok és várom mindennap a blogját. Üdv.mindenkinek

K Tomoceusz 2011.02.16. 17:13:46

@Sin' Dorei: gáz ezen a szopnékon lovagolni

Lovagolni is kell rajta ? Milyen klubokba járkálsz te esténként ?

Lanois 2011.02.16. 17:13:47

@K.Tomoceusz: Kifejezetten utálom ezt a szót, de ez priceless.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:15:28

@MegLepke: Azért mondtam, hogy poénnak szar volt, de ebbe kapaszkodni, hogy ezér' utáljuk, nem tudom... Én nem ezért nemszeretem. :)

Seyman 2011.02.16. 17:17:16

"inkább megnézem a Milan meccset,"

jó szar volt, a vége meg egyenesen tragikus.Gattuso meg felnyomta a habot a tortára a lefejelésével. :(
sebaj, Angliában 2:1-re nyer a Milan, oszt hastala vista TH! :)

ON

bőszen aszfaltoznak a fiúk, lányok, nagy lendülettel csinálják az Alekosz győzelméhez vezető utat. :)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:17:25

@K.Tomoceusz: Kézimunkázok többnyire, de szólóban. Remélem, nem okoztam csalódást.

MegLepke 2011.02.16. 17:17:34

@johanna-ne: Nézd, engem mikor valaki a napokban az alkohol hatására lehazugozott (alaptalanul) és közölte, hogy basszon meg az, aki embernek tart, én az összes lehetséges kapcsolatot megszakítottam vele. Utoljára gyerekkorban fogadható el az, ha valaki hülyeséget csinál és utána bocsánatot kér, akkor azzal el van intézve. Felnőttkorban azért már illik felelősséget vállalni a tettekért és megtanulni viselkedni.

Trevlovics 2011.02.16. 17:18:06

@johanna-ne: ha éva nem cirkuszolna, akkor miről szólna a műsor? másról. ha karfiolt szeretnél enni és pont nem kapsz a piacon akkor aznap nem eszel semmi? remélem csinálsz helyette valami mást :)
éva emberileg minősíthetetlen, valóban sokszor elragadják az érzelmei, ez általában nem egy épületes látvány, de akkor se jobb amikor az eszére hallgat és áskálódik, intrikál, szarkavar. az alkoholos befolyásoltság meg asszem sehol a világon nem számít enyhítő körülménynek. sőt.

K Tomoceusz 2011.02.16. 17:18:33

@MegLepke: Mert prűdke vagy . Nekem van nyalnék reszelnék döngetnék pólóm is . Gigivel nem ez a gond . Sőt . A póló lassan az egyetlen pozitív dolog mellette .

MegLepke 2011.02.16. 17:19:10

@Sin' Dorei: igen, igazad van, ezért tettem hozzá a végén, hogy nem a kinti életük alapján ítélem meg őket én sem.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 17:20:35

@gidabiga: nem rossz, de még keresem, hogy ki kicsoda...

elek1 2011.02.16. 17:22:18

@Sin' Dorei: Én is csak azért utálom, hogy nem vállalja fel a valódi énjét, sőt kifejezetten szende szűzként próbálja magát futtatni. Homika meg a párja, gyönyörűen egymásra leltek.

gidabiga 2011.02.16. 17:22:20

@prof. Perselus Piton:

nem sokan fedték fel magukat eddig, lehet találgatni :)

Elemer 2011.02.16. 17:22:23

Szerintetek, ha gigi valahogy megtudná, hogy kint azon a bohóckodós videóján, meg a szopnékos polójn csámcsognak, akkor minden mindegy alapon nm csinálná meg jerzsit úgy istenigazából?

MegLepke 2011.02.16. 17:23:52

@K.Tomoceusz: jó neked! Biztos sok dellád volt, azért jutott ilyesmi.

Trixi a nekedvalóban Marilynes pólóban...

Blessed 2011.02.16. 17:24:27

@Holabög Rém: "Üdvözlégy Mária, malaccal terhes...." Nagyapám utána nem nagyon ragaszkodott a templomi látogatásaimhoz :D

Megnevettettél, köszi. :)

ruzs54 2011.02.16. 17:24:57

@Lall:Évikével semmi mást nem csináltam volna miután leköp csak megvártam volna míg halál részegen elalszik (már ez is "gyönyörű" látvány). Halkan fölé álltam volna lehugyozom, leszarom, majd ledugom a kezem és lehányom. Azt hiszem ezt nem tiltja a villaszabályzat.:)..... szét röhögtem magam:))))

Trevlovics 2011.02.16. 17:25:05

@Elemer: szerintem nem. más dolog ruhában imitálni, meg valós aktust csinálni. ha nem így lenne, az ertéel már rég bedobta volna nekik a vhs-t, hogy legyen valami

elek1 2011.02.16. 17:26:12

@gidabiga: Szerintem a bentiekből csak Éva és Alekosz adja önmagát.

Elemer 2011.02.16. 17:27:55

@Trevlovics: igen van benne valami, akkor viszont nincs kegyelem: essen ki!

ruzs54 2011.02.16. 17:28:26

@van-e szándék: Igazán nagyon kedves vagy,megtaláltam és ezt hallgatom közben olvasom a hgzzászólásokat

K Tomoceusz 2011.02.16. 17:28:37

@MegLepke: De most tényleg . Ettől a Valentin naptól én is hányok , mint a szerző , de alkalom valami jóra . Egy asszony vesz magának egy szopnék pólót , a férjének meg egy mosogatnékosat . Vagy porszívóznékosat . Még örülne is neki a marha .

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:29:15

@elek1: Továbbra is leszarom, hogy kinn mit csinált. Nekem a benti tevékenysége nem jön be, és irritál, ahogy beszél.
Mondjuk ez enyhén röhejes volt, mikor a pléboj láttán kijelentette, hogy ő ugyan sskk, másnap meg ment a cékáem és dobta le a felsőrészt is. Béla is csak azért szólt rá, hogy nemár, akkor kinn mit fog még megmutatni magából? (minél többet takar benn a villában, annál többet fizetnek majd kinn neki a vetkőzésért, érthetően)

MegLepke 2011.02.16. 17:30:22

@K.Tomoceusz: :DDDDDDDD bazz, ez mekkora ötlet!!!!

tattila 2011.02.16. 17:30:54

@Bredan:
Tegnap írta valaki, hogy nagy mennyiségben fogyasztva van valamilyen fogyasztóként kívánt, orvosnak szerint nem kívánt hatása.
Meg van egy olyan (tév?)hit is, hogy nyugtat vagy segíti az elalvást.
Ha ez igaz és a hit megvan Aniban, valóban nagy NeoCitrán igénye lehet.

MegLepke 2011.02.16. 17:31:27

Nah, új vendégtípus a nekedvalóban: középkorú buszsofőr.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:32:16

@elek1: Majd ha linkelsz egyet, hogy Jerzsi fosóját figázzák éppen, vagy szopnék van, akkor elhiszem, hogy buzoid hajlamú.
Eddig Szandika és Évike mutatott kizárólagos heteróságra nem éppen jellemző megnyilvánulásokat. Remélem őket sem hagyod ki a buzizásból.

christaylor 2011.02.16. 17:32:43

Szandika barátjának neve: KOBRA. és lááány! :D

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:36:18

Ne menjün bele, hogy került be Gombi. lol

tattila 2011.02.16. 17:37:12

@johanna-ne:
Jerzsi ellen alkoholos és ideges állapota hova tünt, amikor Gigi átvette a szót? Akkor rögtön józan lett, pontosan tudta mit mondott Jerzsinek, folyamatosan javította Gigi túlzásait, próbálta Gigit csitítani. Ész-érvekkel!

mufuvecske 2011.02.16. 17:38:39

@flanker: jajj hát ha egyedül voltál akkor jóóóó...:)))

Remélem léptél egy F6-ot...:)))

-Sarq- 2011.02.16. 17:39:11

Pácsóból fos 9-es lettem.

johanna-ne 2011.02.16. 17:39:45

@MegLepke: sajnos igazatok van abban, hogy Éva már orvosi segítségre szorul.

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 17:40:42

@K.Tomoceusz: szóval vannak olyan asszonyok, akik csinálják, nem pólón mutogatják, a porszívót meg asse tudom, hol tartjuk. :D

Namá.

sakraf8 2011.02.16. 17:41:10

Ha piától ennyire látványosak lesznek , és engednék valami lájtosabb cuccost is nekik:)

-Sarq- 2011.02.16. 17:43:19

Tordast és Trixit felváltva hívják be?

gibson 2011.02.16. 17:46:07

@Hódos Hajnalka: ez most egy javított változat? :)
Nem ér törölni az előzőt ám!

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:47:37

@Hódos Hajnalka: Szeritnem elsőre is érthető volt :)

mufuvecske 2011.02.16. 17:48:35

@LadyCarambole: hehe...ez megy körbe a fészbúkon, de a múltkor ide is berakta vki, csak akkor még vállalta az ember a pozícióját, biztonsági őr volt...:))))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 17:48:36

@K.Tomoceusz: Szerintem is nagyon gáz ez a Valentin nap. Számomra teljesen érthetetlen az a tömeghisztéria, ami kialakult körülötte. Viszont feszültségforrásul igencsak fel lehet használni ebben a játékban az emberi irigységre alapozva, továbbá a szerencsekerékkel összekötve sikerélményhez vagy kudarcélményhez juttatni egyes játékosokat. Évát szerencsére sikerélményhez juttatta - szerintem a pozitív élmények igencsak jót tesznek neki.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 17:51:24

@elek1: Talált, süllyed! A többiek színészkednek csak!

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 17:51:29

Szűzmáriaszentjózsef...én már mindegy...:D
Komolyan az ilyen kofalármához mit lehet hozzászólni? És hol van az egészséghét tessék mondani????:D::D
Egészségesen bebaszott mindenki vagy mivan?
Sajnálom, hogy anikó ennyire megingatható, mert simán megnyerhetné a játékot, ha most erőre kapna és osztaná a népet.

Kata Marán 2011.02.16. 17:52:09

@johanna-ne: A véleményem az, hogy esze sincs sok, indulatból annál több. Külsőre is nagyon tré, de fene bánná, ha emberileg elfogadhatóbb lenne. Sok a cigi, sok a pia, sok az üvöltözés, sok a rosszindulat. Közönséges. A stílus maga az ember. Te légyszi sorold a pozitív tulajdonságait, hogy meglegyen az egyensúly.

MegLepke 2011.02.16. 17:52:48

Neeeeeeeeeeee, megint itt van János!!! Őt látni kell!

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 17:53:56

Gigi és Erzsi tényleg Apázzák meg Anyázzák egymást?????

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 17:54:40

@műfű-babyloveyou:
Ja, ha biztiőr, akkor már mindent értek!
:)))

2011.02.16. 17:54:58

@Szentpeter: "Olivér nem hülye.. hatással volt van a bentlakókra, azért ez jelent valamit.."

Jó vazze, vakok közt félszemű....

gibson 2011.02.16. 17:55:19

@MegLepke: János a narancssárga fiatal gyerek? :)

Holabög Rém 2011.02.16. 17:55:40

@Lotyó Bridzsida: tényleg.
szia szépvagygyönyörűvagy :)

Trevlovics 2011.02.16. 17:56:18

@Lotyó Bridzsida: nem, apázzák egymást és éva anyázza őket

MegLepke 2011.02.16. 17:56:33

@gibson: Neeeem, a fekete ruhás műbőr cuccos a nagy kereszttel.:)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 17:56:34

Ja és azt is szeretném tudni, hogy miért fáj a többieknek, hogy anikó kavart majdnem az olivérrel???:)))
Ez AZ ÉRV ellene, komolyan???:D
Ezért szedik darabjaira?
Mert kell valami amiért lehet utálni?:D

Friedmann Juci 2011.02.16. 17:56:54

most komolyan már fészbukon is jönnek a komolyanvevős villalakószinten vegetáló olvasók? szűrhetek?

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 17:57:31

@Holabög Rém:

szia, szivi!
teccek még?:D
megőrülsz értem?:)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 17:57:45

a facén megvan az első troll?

Friedmann Juci 2011.02.16. 17:57:48

@Lotyó Bridzsida: imádlak tesó a legfelsőbb szinteken! nem értem, ez miért ok az utálatra. szvsz sosem a harmadik résztvevő a hibás;)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 17:58:10

@MegLepke: A parókás középkorú vanabi-celeb?

Kata Marán 2011.02.16. 17:58:15

@Peter_Cs: Bocsi, de honnan tudod, hogy sikerélmény volt?Ahogy a hapit elnéztem, nem róla mintázták a boldogság szobrát.

mufuvecske 2011.02.16. 17:58:17

@MegLepke: Jáááános brutááááál!:))))Az a paróka nem semmi...minnyá rendelek egyet magamnak is valahonnan...:)))

Holabög Rém 2011.02.16. 17:58:33

@műfű-babyloveyou:

Na ja. Én pl 1964 óta dolgozom az RTL-nél, hogy milyen pozícióban, azt nem mondom meg, de annyit elárulhatok, hogy az ertéelnél már 1987-ben eldöntötték, hogy Leonidasz nyeri a VV4-et. Csak ő lesmárolta a Zsuzsit, ami nagyon nem tetszett a szerkesztőknek, mert Leonidásznak az eredeti forgatókönyv szerint a kerti tujával kellett volna összejönnie, ezért megbüntették Leonidaszt, és most már VV Béci lesz a győztes. Hacsak el nem ront valamit :DDD
Egyébként azt is tudom ám, hogy ha Béci elkúrja, akkor mehet ő is levesbe, és a forgatókönyv szerint a locsolóember fog nyerni,akitől Szandika a múltkor állítólag kiborult :)

MegLepke 2011.02.16. 17:58:38

Ki volt Olivér párja a szülő-gyerek játékban? Sárga pólós segít: az egyik Rácz. Vivien segít: egy hölgy. Kislány válasza: Ildi.

Trevlovics 2011.02.16. 17:59:19

@Lotyó Bridzsida: nem, ez csak közvetve. jerzsi hangsúlyozta is, hogy kavarni akart bécivel, meg a norbival, meg az olivérrel, így hiteltelennek érzik a nagy szerelmet, ha viszont tényleg nem hiteles, akkor meg nem szép dolog. persze ez is a magánügyük lehetne attól még, engem is inkább a szenvedős, áldozatnak beállított önsajnálata zavar. má egy ideje nem is látom szépnek se.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 17:59:26

@Trevlovics:

mik ezek, nyugdíjasok?:D
ilyet gyerekszületés után szoktak csinálni a párok, és meg is van a pszichó magyarázata, de hogy az első 2 hónapban???:D
őrült szenvedélyes nagy szerelem lehet az ővék, igazi férfi-női szerepekkel.:D

Holabög Rém 2011.02.16. 17:59:41

@Lotyó Bridzsida: most már aztán nagyon, csak hiányzik a kapirgászás

MegLepke 2011.02.16. 18:00:15

@Sin' Dorei: ühümm:)

@műfű-babyloveyou: kettőt lécci, én is kérek.:)

gidabiga 2011.02.16. 18:01:09

az onlájn tévén nincs nekedvaló :(

mufuvecske 2011.02.16. 18:01:28

@Holabög Rém: jah hát én mint műfű a locsolóemberről sokat tudnék mesélni...:)))

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:02:51

@Friedmann Juci:

azért belenéznék a fejekbe, hogy hányan akarták megkettyinteni gondolatban az anikót a benti faszik közül.:D
lenne zavart félrenézés, asszem.:D
sok álszent marhapörkölt.:D

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.16. 18:03:27

@Holabög Rém:
Fúj, ha ezt tudom, SSKK nem kasztingolom magamat a tuja szerepére!
Még jó, hogy nem így lett! Bár bevallom, elborzaszt az a lehetőség is, hogy Alek nyeri meg a villadellát, mert akkor még egy hétig nézhetem az atlétás formáját, miközben tolja a sört és bambulja a Ben Húrt a plazmán!

gibson 2011.02.16. 18:03:33

@MegLepke: ja, tényleg, a gyerek a Márió! :)))

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:03:43

@Holabög Rém:

hát drágám most még egy ideig csak a tévét kapirgálhatot az esti összefoglalól alatt, vagy azt sem, mert morci lesz az eni...:D

Trevlovics 2011.02.16. 18:04:59

@Lotyó Bridzsida: volt egy ilyen igaz vagy bátor játék, ahol anikó megkérdezte lacit, hogy dugna-e vele vagy elképzelte vagy mittodomén, és laca megmondta, hogy igen. olivér is, ha nincs kamera, meg alekosz is, úgyhogy az már minimum 3

mazon - kóchenger 2011.02.16. 18:05:00

fos lett ez a műsor, faszom! Kiesett telivér, most meg nyomhatom el magamban a roma etnikum tagjaival szemben fel-felerősödő sztereotip gondolatokat. Mit ne mondjak, a rácz tesók nem segítenek ebben.

Kata Marán 2011.02.16. 18:06:52

@Lotyó Bridzsida: Nem utálom, felőlem kavarhat az Alkesszal is. A világfájdalom az arcán, és a bömbölés idegesít. Az viszont kicsit undorító, hogy tudta, hogy Oliver szerelmes a fene tudja kibe, mégis megpróbálta meglovagolni a testi közelséget. Ez semmi nem volt Oliver részéről, mint kanosság. Ez a liba meg szerelemről pöntyög.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:07:32

@Trevlovics:

Ja, Laci nem álszent egyedül, igaz, neki nincs is visszatartó ereje a villán kívül.

Kata Marán 2011.02.16. 18:10:54

@LadyCarambole: Remélhetőleg megnéz a szerencsétlen pár új filmet, és új szövegeket tanul be. Szerintem már ő is unja saját magát.

MegLepke 2011.02.16. 18:11:04

@műfű-babyloveyou: töKKKéletes! Mindegy mennyibe kerül, kell egy ilyen!:D

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:11:19

@Kata Marán:

Szerintem nem csinált olyat, amire nem volt bíztatva. Ráadásul nem neki kellett elszámolnia otthon.
Ez nem menti fel, de könyörgöm. Anikó 21 éves, még a tojáshéj a seggén van. Az olivér meg 32. Érted?

Trevlovics 2011.02.16. 18:13:13

@Lotyó Bridzsida: mert a többi, akinek van csaja, az csak álszent lehet. hát ez is egy hozzáállás :)

Kata Marán 2011.02.16. 18:14:02

@elek1 :Elég baj az nekünk!Egy gyogyós, meg egy idegbeteg.

christaylor 2011.02.16. 18:14:53

Leonidasznak teccik Zsófi és megakarja ismerni és randit kért tőle.

vörös áfonya 2011.02.16. 18:15:00

@christaylor: Ó,tesó,ma mindketten fodrásznál voltunk:)Jó ez a kék.

Trevlovics 2011.02.16. 18:15:01

@Lotyó Bridzsida: ebben igazad van, de a bentiek elsősorban nem ezt nézik, hanem szerintem azt, hogy nem az olivér úszott rá mindeközben két másik egyedre is, hanem az anikó.

MegLepke 2011.02.16. 18:16:50

OMG! Új szerelmi szál: Leonidasz-Zsófi

gidabiga 2011.02.16. 18:16:58

@christaylor:

jesszus!
a következő Tordas lesz? :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:17:14

@Trevlovics:

Ilyet nem mondtam.
Csak unom a nagy erkölcs csőszök hőzőngéseit.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 18:17:39

Zsófika helyrejött, egy anyapötty sincs rajta.

mufuvecske 2011.02.16. 18:17:50

@MegLepke: hová kéred a szállítást? a villába?:)))

vörös áfonya 2011.02.16. 18:18:40

@MegLepke: Leonidasszal elszállt a ló:)

Trevlovics 2011.02.16. 18:19:25

@Lotyó Bridzsida: a laci nem álszent egyedül, ez volt. nem értek egyet egyébként azokkal akik kizárólagosan anikót hibáztatják, és az is jogos, hogy nem annak kell vigyázni akinek nincs kapcsolata, hanem akinek van. viszont ha nincs a másik két szerelmi szál, csak az olivéré, akkor szerintem kint is meg bent is egész másként jön le a dolog.

mufuvecske 2011.02.16. 18:21:09

wáááááááááááááááááááááá....ez durvus...:)))

christaylor 2011.02.16. 18:21:22

@vörös áfonya: igen,ez a kék olyan szenvedélyes, nekem is nagyon tetszik.
És megint köszönöm. :)

gastro vazze 2011.02.16. 18:21:32

dzsizösz fasza, erre a kornyikálásra kell hazajönnöm?! mi ez a lghtpornó mélabús madárcsicsergés?!

Friedmann Juci 2011.02.16. 18:21:55

@christaylor: neee! erről lemaradtam? ezekszerint leonidasz is olyan szerelmes típus, mint anikó?

gastro vazze 2011.02.16. 18:22:13

@Sin' Dorei: ezek még olvasni sem tudnak, de erre már a leveleknél rájöttünk.. Laci dettó..

gastro vazze 2011.02.16. 18:23:33

na a mai VV-t megnézem, márcsak Anikám dekoltázsa miatt is:D

Tompó 2011.02.16. 18:23:47

Aki kinyírja Gombit az hazaviheti a vv fődíját.... tegnapi jelenete az egész emberiség ellen elkövetett bűntettnek minősül. Erzsinek meg vigyenek már be vmi jó nagy faszú bikát hogy jól elintézze a hátsóját, hátha attól megnyugszanak az idegei, biztos jót tenne neki:)))))))

reKorrekt 2011.02.16. 18:23:49

@K.Tomoceusz: Hát ez kurvajó :D
Olvastam a szöveges leiratát a monológnak, de ezt Alekosz előadásában kell hallani. Hatalmas ez a faszi :)
Anikó meg zabálnivaló ahogy hallgatja :)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 18:24:16

Na. Béla mondja Aninak, hogy beleszerelmesedett Olivérbe/ba. Ani : nem tudsz te semmit, és elkezd pinyogni. Béla: miért sírsz?

Hát ezt kérdem én is.

christaylor 2011.02.16. 18:24:21

@Friedmann Juci: hehe, jól mondod.És állítólag ez Zsuzsit nem zavarja.

Trevlovics 2011.02.16. 18:24:44

@gastro vazze: mondjuk az.... rettenetes...rettentő kínos, ahogy néha ...a levelet, nem,ahogynéhaaleveleKET tudják.... felolvasni.

Kata Marán 2011.02.16. 18:25:59

@Lotyó Bridzsida: Oli is benne volt, szerintem már bánja. Ani szimpatikus volt, de ez az állandó bőgés, meg szenvedés sok. Mi a csodának emlegeti úgy az Olivert, mintha min. házasságot ígért volna neki?Komolyan gondolta, hogy Oliver mindent felrúg egy kettyintésért?

gastro vazze 2011.02.16. 18:26:51

Olivér volt a hibás a szerelmi szálban Anikóval és punktum! Vett volna példát Béciről - ő leszerelte idejekorán a fekete özvegyet, Oli meg "belelovaltatta" Anikót, a szerelem lehetőségébe, amikor lebegtette neki 2 napig, hogy lehet nála is hasonló kezd kialakulni.. a 3. napon kapott észre és zárta le..
Bent egy hét - egy év ugye, mint tudjuk...

Friedmann Juci 2011.02.16. 18:27:06

@christaylor: biztos mert jó az idegrendszere.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:27:59

@Trevlovics:

Továbbra is azt gondolom, hogy egy 21 éves nőnél ez mármár természetes, hogy ma józsikába holnap meg pistikébe szerelmes, főleg, ha szeretethiányos.

Vagy van ilyen törvény, hogy évente csak egy fiúra lehet ráröpülni, csak én nem tudtam róla?:D:D:D

gidabiga 2011.02.16. 18:28:53

@christaylor:

Zsuzsival már szakítottak ( asszem )

Trevlovics 2011.02.16. 18:29:12

@Lotyó Bridzsida: nincs törvény, naponta is lehet váltani, csak ahhoz idomul a vélemény.

mufuvecske 2011.02.16. 18:30:27

@Trevlovics: én nem Anikót hibáztatom...sőt...szerintem ha Oli nem húzza ki belőle, hogy mit érez iránta, akkor sosem derül ki...

gibson 2011.02.16. 18:31:36

@MegLepke: mivaaan? Ez komoly? Hol, mi, mikor, miért?

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 18:32:22

@gastro vazze: Egyetértek.
Amúgy is, azért fújódott fel ez az egész, mert Olivér már a beszavazáskor azt kiabálta, hogy részéről nem lesz hegesztés, mert örök hűség Anikóval. Nekem az ilyen feltűnő, hangos bizonygatások mindig gyanúsak. Felesleges volt.
Olivér mondta valamely műsorban, hogy neki imponált, hogy egy csodaszép nő rámozdul, mikor ő felkel nemszép arccal és szarul érzi magát. Ez igaz és őszinte volt legalább.

MegLepke 2011.02.16. 18:33:28

@gibson: na most mire is kérdeztél rá?:)

Trevlovics 2011.02.16. 18:37:31

@MegLepke: na ennek viszont kimondottan örülök, hogy nem a villában történt és nem kell nézni

MegLepke 2011.02.16. 18:39:51

@Trevlovics: jéééé, azt hittem tiltólistán vagyok, hogy napok óta hozzám se szólsz.

gibson 2011.02.16. 18:41:15

@MegLepke: áhá, szóval te még nem ismered 'A FUNKCIÓT'????
Kattints a nevedre a kommentem elején, és megtudod ;)

Trevlovics 2011.02.16. 18:41:31

@műfű-babyloveyou: én sem kizárólag őt hibáztatom, de anikó egy büszke nő, nem fog odamenni és nem mondja el magától, inkább úgy intézi, hogy kiszedjék belőle. ezt valami más kapcsán már mondta valaki, és ebben az esetben is így látom.

Trevlovics 2011.02.16. 18:43:42

@MegLepke: nem, csak biztos nem írtál olyant, amihez hozzá tudtam szólni :) illetve (legalább) esténként visszaszorítom magam, túlzásba estem.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:44:33

@Trevlovics:

Gyakorlatilag Alekosz is ezt csinálta (asszem csak a szandira nem ment rá célzottan), mégis minden oké, ha róla van szó.:))

christaylor 2011.02.16. 18:46:37

@gibson: elképzellek, hogy most hogy élvezed, hogy vééégre valaki, akivel te oszthatod meg a TUDÁSt. :)

MegLepke 2011.02.16. 18:47:04

@gibson: kattintottam, semmi sem történt.:D

@Trevlovics: értem.

gidabiga 2011.02.16. 18:49:55

@MegLepke:

van olyan, nem is ritkán, hogy nem ugrik vissza.
ha másodszor akarsz visszanézni, úgy meg aztán végképp nem.

gibson 2011.02.16. 18:52:00

@christaylor: de hiába, látod. Pedig segítek, ahol tudok.

@MegLepke: akkor te bizony csak egy fos kilences vagy, lányom :)
A Leonidász-Zsófi liezonra gondoltam.

Trevlovics 2011.02.16. 18:52:22

@Lotyó Bridzsida: mert alekosz NEM NŐ! (igen, tudom, hogy ezt akartad hallani! :D )

Kata Marán 2011.02.16. 18:53:18

Ez szép Olivertől:azt nyilatkozta, Anikó egyáltalán nem az esete. Hm, pedig számomra kifejezetten úgy tűnt.

Trevlovics 2011.02.16. 18:55:39

szerintem ez egy kicsit megvilágítja a férfiak lélektanának egy szegletét, hogy mi a retkes meredt büdös kóchengeres faszér udvarolt olivér anikónak, hiszen az udvarlásnak célja, valamit el akarunk érni, miközben olivér tudta, hogy éppenhogy semmit nem akar elérni. és mégis :)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 18:56:23

@Kata Marán: Hol nyilatkozta ezt? Mondjuk el tudom képzelni róla, hogy kezd visszacsúszni a saját nyálán. Meg ugye az is, hogy ő ugyan nem nyilatkozik a bentlevőkről, mert nem tudják megvédeni magukat. Muhaha.

redhaven 2011.02.16. 18:57:28

@gidabiga: sikerült kifürödni magatokat?:-))
meheteka dzsakut takarítani?
ugye nem találok nagy titkokat?:))

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 18:58:25

@Trevlovics: Nem udvarolt. Anikó rácsatlakozott, mert kellett neki egy férfikép. Megértem, ezen körülmények között. Olivér értette félre és kezdett el táplálni hiú reményeket benne. Hiúsága satöbbi.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 18:58:26

@Trevlovics:

Ja, akkor oké, szóval neki szabad a HÁZAS Ginára is rámozdulni, vágom, köszi.:DD

Szentpeter 2011.02.16. 18:58:27

Ha Olivér azt nyilatkozta hogy Anikó nem az esete akkor annak oka van..

Az Enikővel való kapcsolatát éppen hogy csak helyrehozta..

MegLepke 2011.02.16. 18:58:35

@gidabiga: most is kipróbáltam, most sem ugrik. Ez hülye.

@gibson: erre gondolok én is.:( Fejemre is dobok egy törcsit és láthatatlan leszek alatta.
Nekedvalóban volt, ott mondta Leonidasz, és Zsófi nem zárkózott el.

vörös áfonya 2011.02.16. 18:58:43

@redhaven: Picit még várj,ottfelejtettem a piros bikinimet:)

Trevlovics 2011.02.16. 18:58:52

nekem most az az álmom, hogy a kiszavazás előtt gombi pelenkában kussoltat.

ne most 2011.02.16. 18:59:21

Milyen unalmas lett a vv, csak a nekifeszülő indulat maradt. Alek miatt még még, de Béci kb. olyan vicces mint egy gyalogátkelő.

Trevlovics 2011.02.16. 19:00:10

@Lotyó Bridzsida: már az előbbi hozzászólásban is feladtam, tehát inkább igen :)

MegLepke 2011.02.16. 19:00:25

@Lotyó Bridzsida: nekem az sem tetszik, ha érdekel a véleményem. Bár én SSKK nem mozdultam még rá foglalt pasira.

Szentpeter 2011.02.16. 19:00:46

Néztem az éjszakai anyagot.. Alekosz egyre inkább férfi.. odaállt Laci elé és védte Évát..

vörös áfonya 2011.02.16. 19:01:23

@ne most: Én kérlek láttam már nagyon vicces gyalogátkelőket.Komolyan.

gidabiga 2011.02.16. 19:01:37

@redhaven:

remélem azokat elpakoltuk, ha mégis találsz valamit SSKK ne oszd meg senkivel :D

@MegLepke:

jó ez a szolgáltatás, de még jobb lenne, ha működne rendesen :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:02:21

@Kata Marán:

:D persze. meg sem fordult a fejében, hogy esetleg megdugná, SOHA.:D lehányta látványosan, ha csak meglátta.:D
dehát ez rendben is van, kell az enikőnek nyomtatni, hogy ő mekkora hűség szobra.
enikőke meg el tudom képzelni, hogy van olyan ostobi, hogy be is veszi.:D

tulajdonképpen nem is értem: ha bevállalná az olivér, hogy oké, vonzódtam, de szerencsére nem lett semmi, akkor mi lenne, azon kívül, hogy mindenki elismerné, hogy ez egy őszitne gyerek? semmi.
így meg csak kiröhögjük.

Trevlovics 2011.02.16. 19:03:19

@Lotyó Bridzsida: na jó, sajnos különbséget kell tenni aközött, hogy egy ciklámen vizipisztollyal (alekosz) "fenyegetsz" valakit, vagy egy M4-es gépfegyverrel (anikó)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 19:05:51

@Lotyó Bridzsida: Enikő nem ostoba. Tanul, nem dolgozik, hülye lenne nem eltartatni magát, mikor Olivér megígérte neki. Soha nem lesz benne annyi puca, hogy magától lelépjen Olivér miatt.

Lone Starr (törölt) 2011.02.16. 19:06:15

@Kata Marán: Oli brácsájának nagyon is esetének tűnt Anikó. Kint már könnyen adja a kiegyensúlyozottat. És rendesen bent hagyta a szarban Anikót. Anikó alig felnőtt, az érzékenysége természetes. Persze hogy beleesett Oliba és a sehova nem vezető labirintusába.

MegLepke 2011.02.16. 19:07:16

@gidabiga: nekem soha nem működött még. Megint kipróbáltam.:) Szóval hagyom is, majd találgatok. Így arra válaszolok, amire akarok.:D

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:07:54

@Sin' Dorei:

Tulképp megérdemlik egymást.:D

redhaven 2011.02.16. 19:08:13

@gidabiga: elteszem az emlékkönyvembe!!!
a kapcsosba.

gibson 2011.02.16. 19:11:05

Szal az egészséghét tíz napos lesz, most már ezt is tudjuk!

MegLepke 2011.02.16. 19:11:59

Jézus fasza, mi lesz itt már megint...

Kekec1 2011.02.16. 19:12:00

na, az előzetes alapján ma se kellene nézni...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 19:12:24

most mondom azt, hogy bazdmeg, Éva. ez az első és utolsó ilyen megnyilvánulásom, de ezt muszáj volt

christaylor 2011.02.16. 19:12:34

Jejzusom, ez félelmetes lesz, ami a mai öf-ben várható.

Szegény Erzsi,sajnálom előre! :(

MegLepke 2011.02.16. 19:13:20

@vörös áfonya: szoktam hát! Közben légszíveket rajzolok a szembe légfutó fiúknak. És te?

Na, mára is jutott a cuppogásból.

christaylor 2011.02.16. 19:13:39

@canzone: megütjük,ha kijön, várjuk majd a kordonnál,mikor kikísérik a párbajra,leteperjük a két néger testőrt és megcibáljuk Éva haját.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 19:13:43

Na, ma nem nézem meg az öf-t. Már most szarul érzem magam. Hülye vévé, hülye öf.

haruka 2011.02.16. 19:14:08

Balázs zseniális! imádomszeretem! :D

Évára meg raknék egy hangtompítót.

fran7 2011.02.16. 19:14:21

Éva zoknija, hasonlított Rose-éra a TAAHM-ből, s a természete is.

redhaven 2011.02.16. 19:14:23

jajj Véva...az a magassarkú azzal a zoknival...:))))

Flood 2011.02.16. 19:14:49

@canzone: +1
Bár én már nagyon soxor mondtam, de nem ért belőle :(

Kekec1 2011.02.16. 19:15:02

a lény méltó társa Olinak, ugyanúgy játszik, mondja Aleknak, hogy miket mondott neki Ádám, mondja Ádámnak, hogy Alek szerelmes bele.

vörös áfonya 2011.02.16. 19:15:14

@MegLepke: Ezek reggel felkeltek és fogmosás nélkül cuppogtak egy sort.Ejj.

Lasombra 2011.02.16. 19:15:18

háj,

vki monnyamá meg, hogy az "Ádám és Éva" az miért szójáték? :)

gidabiga 2011.02.16. 19:15:37

@redhaven:

úristN!
neked van még olyan? :)
az enyém az egyik osztálytársamnál maradt még általánosban :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:16:52

@Sin' Dorei:

Jogos, én is inkább megyek a balettba' ugrálni.:D

vörös áfonya 2011.02.16. 19:17:09

@Lasombra: Mert Balázs mondta és Balázsnak mindig igaza van.

Flood 2011.02.16. 19:17:34

Évike mosmá hogy menti a picsáját
Pedig pár napja még nagyon ki akarta vinni Zsörzét v vmelyik tesót, ha jól rémlik

Lasombra 2011.02.16. 19:17:56

Éva tényleg átvette Olivér szerepét. szervez. mintha nem lenne mindegy, kikre tesznek, ha úgyis megnyer 5 strigulát.

gidabiga 2011.02.16. 19:17:59

@Lasombra:

hát, az eredendő bűnt ők követték el.
( hozzáteszem, köszönjük nekik :D )

gidabiga 2011.02.16. 19:19:50

akarom én ezt nézni????
lehalkítom, szóljatok, ha történik valami :D

Lasombra 2011.02.16. 19:20:30

és létezik olyan, hogy egy felnőtt ember nem tudja, hogyan kell futni?! ha valami, azért ez eléggé basic skill. :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:20:49

@Lasombra:

ha van esze, kiviszi az Erzsit, oszt kinthagyja.:D

Flood 2011.02.16. 19:21:06

@haruka: Az öf. állandó része már (legalább) egy éva-hiszti, én már unom

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 19:21:39

@gidabiga: jobb neked, ha nem hallod a rikoltozást. de lehet, hogy azt se akarod látni, ahogy évica rikoltozás közben rázza a testét

Kekec1 2011.02.16. 19:21:51

@gidabiga: gondolatolvasó vagy.... pont ezt akartam kérni, hogy valaki küldjön már vízszintbe, vagy vágjon hátba, vagy akármi, csak húzzak már a tv elől,mert csak egy kérdés kavarog a fejemben, kell ez nekem?

christaylor 2011.02.16. 19:22:02

Komolyan nem hiszem el,hogy Éva valakinek az esete lehet.

redhaven 2011.02.16. 19:22:17

@gidabiga: akkormá ismerték a császárt??

gibson 2011.02.16. 19:22:26

Éva nem meri kivinni Gigit. Istenem, de szívesen betelefonálnék most neki! :)

@gidabiga: ezt az ordibálást én sem akarom nézni, de a "Most figyelj Magyarország!"-ra túlságosan is kíváncsi vagyok sajnos...

haruka 2011.02.16. 19:22:44

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): dettó. már várom ezt a villamaúnikasót, amit produkálni fognak.

Lanois 2011.02.16. 19:22:47

@vörös áfonya: Miért tettél fákat a csolnakba? Egyáltalán nekem dolgozol még?

@Lotyó Bridzsida: Na milyen voltam? Jó voltam?

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:23:05

Halihó kommentlakók:-) Alakul a hangulat a villában:-) Kulturáltan vitatkoznak. Félméterről habzanak egymás képébe:-)

gidabiga 2011.02.16. 19:23:34

@canzone:

hát, vagy azt látom, vagy ezt, vagy a többi 5 nyitott lapot :D

@Kekec1:

lehalkítottam nullára :D

MegLepke 2011.02.16. 19:24:06

@christaylor: zaklatós fiúnak bejött. Igaz hiszti nélkül. Már akkor gyanakodnom kellett volna.:D

Kekec1 2011.02.16. 19:24:18

Egy dolgot remélek csak nagyon, hogy ez az egész már a kezdődő Éva-lejárató kampány része. Ugyanis továbbra se hiszek az obiektív összefoglalókban, úgy vágják össze mindig, hogy megfeleljen a céljaiknak.

van-e szándék 2011.02.16. 19:24:21

nem akarom többet látni és hallani, se ezeket külön, Éva csámcsogó smárolását! SSKK!!!!!!!

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:24:45

@christaylor:

az a rosszhírem van, hogy még az Olviér is valakinek az este.:D

sőt, alekoszba is többen szerelmesek itt kint.:D

tudod, van az a mondás, hogy amíg lószar van...:D na jó, most nagyon szemét voltam. visszaszívom.:D:D:D

vörös áfonya 2011.02.16. 19:25:02

@Lanois: Azért,mert így szürreális.
Igen,még neked dolgozom,tripla fizetést adtál.

Jól nyomod ma a kis lila pólódban.Igen.

redhaven 2011.02.16. 19:25:14

@christaylor: keményzsévelgyőzhették meg az első férfit,hogy ő nagyon szerelmes most.
vagy véva részt ajánlott a fődíjból.
minket pasikat könnyű elszédíteni.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 19:25:32

Na, *csönd* jöttem ki a fürdőből, arra jövök ki *csönd*, hogy éva rikoltja, 'Hallasz Magyarország??!!???!!'
Hallak *csönd*, még egy másik kontinensen is hallanak.

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 19:26:04

Éva elkezdett rikácsolni, Pötyi behúzta a farkát és elbújt a kanapé mögé.
Nem mertem röhögni, lehet, hogy a kutyának most pszichés zavarai lesznek.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:26:09

@Kekec1:

nekem gigi lejárató kampánynak tűnik.
úgy veszekszik, mint egy feka asszony, így "Egypt-ezik" a fejével:D:D:D

gidabiga 2011.02.16. 19:26:17

@redhaven:

???
ezt nem értem...
csak szőke vagyok, vagy mellé tudatlan is?

Kekec1 2011.02.16. 19:26:37

@redhaven: ja, ezekszerint a xanax hatott, de a viagra nem :))

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:27:09

Na kellett nekem délután hiányolni.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:27:11

@Hódos Hajnalka:

légyszi hallgasd fülhallgatóval az ÖF-t, nehogy sérüljön az a szegény állat.:D
ennyit nem ér a VV.:D

gibson 2011.02.16. 19:27:41

Szandika feje a levél felolvasása közben: felbecsülhetetlen.

christaylor 2011.02.16. 19:27:50

@MegLepke: úgy akartam valójában fogalmazni,hogy nem hiszem el,hogy valakinek az esete,akár külsőleg,akár belsőleg.
de hát ezek szerint van. jobb is,hogy már nincs zaklatós fiú. :)

MegLepke 2011.02.16. 19:28:11

Ezek a villalevelek tök olyan stílusban íródnak, mint a szerencsekártyák a Gazdálkodj okosan!-ban.

gidabiga 2011.02.16. 19:28:39

@Hódos Hajnalka:

ha Pötyi le tudná halkítani a tévét, biztos megtenné :D

Kekec1 2011.02.16. 19:28:48

@Lotyó Bridzsida: az is jó, ő is elásta magát, igazából ha nem válozik valami alapvetően, akkor az egész vv nézhetetlen, úgy ahogy van. Tőlem kieshet bárki, csak fogyjanak végre meg ne legyenek ilyen gusztustalan viták. Szuvenír véleményem természetesen.

vörös áfonya 2011.02.16. 19:28:59

@MegLepke: Ezt nem hiszem el,pont erre gondoltam én is:)

MegLepke 2011.02.16. 19:29:06

@villanat- nyugiszoba: jó estéket neked is. Izgulsz mi, hogy mi lesz ma?:D

redhaven 2011.02.16. 19:29:23

@Kekec1: nem csodáxom a némbert elnézve.
a pfízer meghívhatta volna a tesztelésekhez.

christaylor 2011.02.16. 19:29:36

@Lotyó Bridzsida: Oli nekem is tetszett,mikor bement meg mikor kijött. mikor bent volt,akkor nem tetszett. :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:29:38

@MegLepke:

Étkezés előtt nem mostál kezet, ezért kétszer nem dobsz.

:))))

gibson 2011.02.16. 19:30:14

Alekosz faterja autóversenyző volt. Még egy jópontot kap tőlem!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 19:30:45

itt van gravitációba' a földön :D

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:30:48

@christaylor:

amikor kijött maga mondta, hogy úgy nézett ki, mint egy májbajos bűvész.:D

Lasombra 2011.02.16. 19:30:57

Szandi szerint lezuhanni azért rossz egy kisrepülőgéppel, mert abban vannak ilyen kis műanyag baszok, amik megvághatnak. :)
köszönjükemese.

van-e szándék 2011.02.16. 19:31:03

@Hódos Hajnalka: én óvatos lennék a helyedben, tudod, vannak ezek a kigyúrt, kopasz állatvédők... :)

Kekec1 2011.02.16. 19:31:08

@redhaven: :)))))
még nem késő, ha az RTL reklámarca nem is, de a viagráé még lehet :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:31:10

Ez a fantasztikus négyes feszt döglik a takaró alatt. Lassan felfekvéses sebeik lesznek.

MegLepke 2011.02.16. 19:31:17

@vörös áfonya: há' mer' lelki társam vagy.:)

@Lotyó Bridzsida: olyasmi:)

Egyébként el fogok hízni a VV-től. Az összefoglalókat nem bírom csoki nélkül.

redhaven 2011.02.16. 19:31:31

@gidabiga: a születésregondolkottam.
amikor megszületett nekik a kis dzsesszika,meg a kis kevinke.

christaylor 2011.02.16. 19:32:12

@Lotyó Bridzsida: mert Szandi olyanra sminkelte a párbaj előtt,mint kiderült.

gibson 2011.02.16. 19:32:38

Anikó 52,6 kg, már ezt is tudjuk legalább! :)

Flood 2011.02.16. 19:33:09

@Hódos Hajnalka: Lassan én is hasonlóan fogok reagálni :))

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:33:47

@MegLepke: Szép estét neked is:-) A körmöm tövig rágva.

redhaven 2011.02.16. 19:34:02

@Kekec1: nemér így becsapni az örömközpontot:))

van-e szándék 2011.02.16. 19:34:03

Laci elemében van.. anno nálunk is volt egy zászlós, kiképzés közben is óvatta velünk a bakancsot, tiszta lelki beteg volt, ha valaki a téli sár áztatta gyakorlótéren összepiszkolta az egyenruhát :))

gidabiga 2011.02.16. 19:34:19

@redhaven:

hát én nagyon szőke, de még mindig nem :)
az eredeti Ádámnak és Évának???

( és nem fogd a fejed, légy szíves :D )

Lasombra 2011.02.16. 19:34:25

@gibson: kösz. Ani ő mérlegelése fehérneműben nekem olyan, mint Gál Noémi időjárásjelentései: képtelen vagyok a számokra koncertálni, sosem tudom, milyen idő lesz. :)

gibson 2011.02.16. 19:34:43

@haruka: dede. Durva, mi? Éva egy kettőfelessel több, de alacsonyabb is.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:34:59

@Lanois:

Most még jobban odavagyok érted, mint eddig.
Elhagynád a családod a kedvemért?:D

van-e szándék 2011.02.16. 19:35:20

ki legyen a masszőr? sztem vigyék vissza Ildit.. mert megérdemlik :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:35:59

Remélem Alek lesz a villamasszőr. Tapogassa csak a hisztis picsákat:-)

redhaven 2011.02.16. 19:36:04

@gidabiga: befontam az hajamat...olyan bajor kurvásra.
hajlított drótra:)))

haruka 2011.02.16. 19:36:15

@gibson: durva, mert ha tényleg 169 cm, akkor az rohadt kevés. én 171 cm vagyok 59 kilóval, és még nekem mondják, hogy sovány vagyok...

christaylor 2011.02.16. 19:37:15

@gibson: miért durva hogy hány kg Anikó, az sok? vagy nem? vagy mi?

gidabiga 2011.02.16. 19:37:34

@redhaven:

gondoltam, hogy ez lesz a vége :)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 19:37:37

@Hódos Hajnalka: Macskáim is elhúztak az ágy alá, pedig csak az igazán rossz ember hangját érzik meg.

christaylor 2011.02.16. 19:37:47

@christaylor: ja, ok,már fejtegetitek. :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:37:47

@Kekec1:

sajnos nincs senki, akiért tényleg lehetne szurkolni.
Laci az egyetlen értékelhető ember, de sajnos egy Apeh ellenőrzés is izgibb nála.
nekem sem tetszik semmi.:D

Flood 2011.02.16. 19:38:36

Szandika lónak érzi magát? :D

gibson 2011.02.16. 19:38:38

@haruka: jaja, én is 170 vagyok, és nyolcvan kiló, és bár le tudnék adni pár kilót, kövér egyáltalán nem vagyok. Csak erős csontozatú :D

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:39:05

Szandál lúnak érzi magát, pedig Giginek van igazán paripa ábrázata.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 19:39:07

"ugye, hogy ha lónak érzem magam, futhatok lóként" persze, Szandikám, zabot is ehetsz

MegLepke 2011.02.16. 19:39:11

Jujj, most Balázs nadrágja szexuálisan hatott a bioritmusomra.

gibson 2011.02.16. 19:39:24

@christaylor: kibaszott kevés! Pár kiló választja el az anorexiától, ahogy Hajni nagyon találóan fogalmazott valamelyik nap.

Lone Starr (törölt) 2011.02.16. 19:39:37

Mónikasó? Ez jó.

Béci haggyad má lógva azt a szegény lányt!

christaylor 2011.02.16. 19:39:45

@haruka: most gyorsan fejszámoltam és Anikónak olyan 62 kg-nak kellene lennie,ami az ideális lenne ahhoz a 169 cm-hez.

redhaven 2011.02.16. 19:39:53

@villanat- nyugiszoba: alek:jujj milyen duzzanatot kell itt (tedd mán szét),olajjal kenegetnem!!!

Flood 2011.02.16. 19:40:08

De jaó, rendeznek egy kis Mónika show-t a nagy Mónika show-ban

Kekec1 2011.02.16. 19:40:16

@Lotyó Bridzsida: 100% egyetértek... szurkoljunk Balázsnak, még ő a legelviselhetőbb arc :)

gidabiga 2011.02.16. 19:40:27

@christaylor:

a magasságához képest vékony, nem? :)

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 19:40:33

@Frank99: köszönjük, ide nem kell többet jönni. Így legalábbis.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:40:43

@gibson: Én is mindig azzal biztatom magam, h az izom nehezebb mint a zsír:-) Azé vagyok a 185cm-hez 95kg:-)

gibson 2011.02.16. 19:40:56

@Kekec1: Lilut és Bucit nem lehetne kiszavazni valahogy?

redhaven 2011.02.16. 19:41:14

@gidabiga: mióta levetted a hangot...

Lanois 2011.02.16. 19:41:45

@Lotyó Bridzsida: Persze. Érted lefejelném a csillagokat is.

nyanyanya 2011.02.16. 19:42:02

@haruka: Akkor en a 169 centimmel es 46 kilommal mi vagyok? Gebe? :D

Kekec1 2011.02.16. 19:42:17

nagggyon, naaaagyon, MMKK unom anikó drámázását!!!!! egyre gusztustalanabb....

van-e szándék 2011.02.16. 19:42:48

@gibson: próbáljuk meg.. kérlek, menj a riportszobába és hozd be a villatáskát :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:42:51

@Hódos Hajnalka: Mea culpa, én említettem fél 5 körül, h ma mintha kevesebb troll lenne. Erre tessék

gidabiga 2011.02.16. 19:43:21

@redhaven:

annak mi köze a haj befonáshoz? :)))

Lasombra 2011.02.16. 19:43:44

@haruka: 53 kg szerintem tökre nem durva egy ilyen csajnak.

viszont reklám után jön a viták Védhetetlen Női KO-ja Anikótól. a gyilkos "nem tudsz te semmit, fogalmad sincs róla" + "nem mondom el, nem akarok róla beszélni, és soha szóba se hozza senki" kombó.
erre egyszerűen nincs gyógyszer. :)

MegLepke 2011.02.16. 19:43:48

@villanat- nyugiszoba: paripa ábrázat:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Kész vagyok!

@Lanois: jujj, itt vagy? Akkor nem is mondom.:)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:43:54

@Kekec1:

oké.:D
de abban semmi izgi sincs, mert őt nem lehet kiválasztani.:D
sose gondoltam, hogy lesz olyan reláció, amikor Balika kifejezetten szimpatikus lesz.:D
igaza vót Einstein-bának. Minden relatív.:)

redhaven 2011.02.16. 19:43:54

@villanat- nyugiszoba: én 187/101,de húzom a melót mint óllat.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 19:44:01

a mai téma: ki milyen magas és hány kg? ez pont passzol a múltkori kenyérsütéshez :D

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 19:44:20

@christaylor: Nem durva, csinos vékony. Irigylem.

gibson 2011.02.16. 19:44:27

@villanat- nyugiszoba: ez egyértelmű, én is ezért gyúrok :D
Egyébként tényleg így van, aki még életében nem sportolt, mint pl. Éva, az azért bír ilyen ötvenakárhány kiló lenni. Gigire még kíváncsi lettem volna.
Szandika 63.

Kekec1 2011.02.16. 19:44:58

@gibson: jólenne, kezdeném Bucival, Lilu egyelőre semleges, enyhe szánakozó mosolyon kívűl nem vált ki mást belőlem.
Na fókusz, reagálnak az internetes pletykákra, olvassák a VV-t is remélem, innen üzenném, hogy unalmas az egész úgy ahogy van, csak kínomban és megszokásbóél nézem, az első adandó alkalommal kapcsolok elfele....

gibson 2011.02.16. 19:45:20

@Sin' Dorei: szép csaj, de azért durva piszkafa lábai vannak, valljuk be őszintén.

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 19:45:33

@gibson: hány centi Szandika, tudja valaki?

van-e szándék 2011.02.16. 19:45:41

én 180 és 75
majdnem tökéletes :D

Flood 2011.02.16. 19:45:41

@haruka: Miért kevés? Sztem pont jó, arányosan néz ki.
Amúgy egy jó alakú nőnek általában 115-120 szokott lenni a különbség a súlya (kg) és a magassága (cm) között. Ez persze alkat, izomarány stb.-től is függ

gidabiga 2011.02.16. 19:46:11

@canzone:

ez nem off, egészséghét van a villában, ott is lemérték őket, hát itt is :D

haruka 2011.02.16. 19:46:32

@gibson: hát persze, Eric! :D

@christaylor: ha 62 nem is, de 58 azért máris jobb lenne.

@nyanyanya: igen. bocs. :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:46:34

Mijért is érdekli a szerkesztőket, hogy mink mit pletykálunk itt a neten???:D:D:D

nyanyanya 2011.02.16. 19:46:35

Mostani bekoszonesnel behallatszik "jo", az elozonel nem bufogott a balazs??

Kekec1 2011.02.16. 19:46:38

@Lotyó Bridzsida: nem tudom, régebb irritált Balázs, de vagy megváltozott (remélem) vagy nekem csökkent le ennyire az igényszintem (ijesztő felfedés lenne...)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 19:46:40

@gibson: nincs egy rossz lába...csak kettő :-))

christaylor 2011.02.16. 19:46:55

@Sin' Dorei: csinos vékony,csak nem egészségesen vékony.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:47:05

@redhaven: Én is 102-ről indultam el lefelé:-)
@canzone: Az elején beugró kérdésként ez nem szerepelt:-)

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.16. 19:47:36

@gibson: Az látszik, hogy még soha nem sportolt rendszeresN. 22 évesen, basszus semmi erőfeszítés nem kell hozzá.

van-e szándék 2011.02.16. 19:47:50

@Kekec1: de, csökkent.. ahogy az enyém is :))

MegLepke 2011.02.16. 19:47:57

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): najóvan, neked Zsófi is bejön, az meg unnaturálisan vékony már.:)

christaylor 2011.02.16. 19:47:59

@haruka: de hivatalosan 62-nek kellene lenni. pont az lenne az ideális ahhoz a magassághoz. nem én találtam ki.

egyébként nekem oly mindegy hány kg.

drinking 2011.02.16. 19:48:26

Légyssíves, ne bátsátok már a nőkeket, így többesszámban, egyébként csupa macso- majom él itt mint a hal,nézzé néha tükörbe..

nyanyanya 2011.02.16. 19:48:28

@haruka: Amugy nem.. van cici, popsi pont ahogy kell. De teny, hogy nem vagyok egy drabal:D

Sztem Aniko pont jo, igy ahogy van. Baromsag kilokkal szamolgatni. En 50 kilo folott mar csak seggre hizom, hat kene az nekem?

redhaven 2011.02.16. 19:48:36

@canzone: anagy titkok ímhol felszínre kerülnek.
vagyerzsébet és hites anyája jobb?
kilencvenedjére?D.

gibson 2011.02.16. 19:48:50

@van-e szándék: nem nyílik az ajtaja! Betörjem? :D

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:49:03

@Kekec1:

:D:D:D Kb a második az igaz.:D:D:D

Kekec1 2011.02.16. 19:49:42

a reteknek javasolnék egy nagyon költségkímélő realityt, a cél: ki tud a legtöbb időt ágyban fetrengeni, felállni tilos. Az első 3 versenyzőjük meg is van, lény-Alek-szandál trió.

MegLepke 2011.02.16. 19:49:50

Éva nem tud fekvőtámaszozni, behalok.:)

Lasombra 2011.02.16. 19:49:52

Éva a testmozgáshoz is balfax. miért nem vagyok meglepve?
komolyan, egy havi villadellát fizetek annak, aki mond egyetlen pozitív tulajdonságot ebben a nő-anomáliában.

van-e szándék 2011.02.16. 19:50:06

@gibson: naná! és akkor egyből kérj piát is :)

haruka 2011.02.16. 19:50:24

@nyanyanya: nem kéne. :D én is oda hízok főleg. de most kezdem kövérnek érezni magam...

@christaylor: a testtömegindexe szerintem már akkor is jó lenne szerintem. az olyan 20 körül ideális, ha jól tudom.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:50:51

Béci nem kicsit ugrott helyből-távol.

gibson 2011.02.16. 19:51:16

@Hódos Hajnalka: nem sajnos. Anikónál kb. tííz centivel lehet alacsonyabb, nem? Akkor 160? 155 esetleg?

redhaven 2011.02.16. 19:51:19

@villanat- nyugiszoba: én nem megyek sehová,azt szokták a kollégáim mondani,hogy olyan széles az hátam,mint egy teniszpálya:))

Flood 2011.02.16. 19:51:23

Anikó MMKK aranyos :)

MegLepke 2011.02.16. 19:51:34

Végre Anikó helyes most. Én sziNpatizálom.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:52:30

Viszont Anikó mozgása erősen unnaturális. Életében 2m nem futott.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:52:41

milyen négyütemű ez má???
mé nem ugranak terpeszbe???:D

gidabiga 2011.02.16. 19:52:56

@MegLepke:

én se, de pssszt! :D

csak azt nem értem, hogy ott voltak a gépek, mért nem használták eddig???

gibson 2011.02.16. 19:53:03

Alekosznak milyen jól áll a melegítő, nem?

nyanyanya 2011.02.16. 19:53:28

@haruka: A nok altalaban oda hiznak..:D De hogy mukodik az ember, 50ig mindenhova egyenletesen megy, de elfolott...:D Kevesebb nasi es jo lesz ujra..

van-e szándék 2011.02.16. 19:54:03

Aleknak már megérte bejönni: élőben láthatott futópadot :))

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 19:54:34

Alek igazi sportember volt valaha :)))))))

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:54:36

Wááááááááááááááááááá! Alekosz a sportember? Max böszmét ugrott az F6-ra

Kekec1 2011.02.16. 19:54:43

remélem jó erős az a kupola.... Alek,: én valamikor igazi sportember voltam.

gibson 2011.02.16. 19:54:47

Ez hülye, ez a Laci bazmeg. 8,5-el kezdi, egy Alekosznál??? Szerintem 5 is elég lenne elsőre. Laci is edz amúgy, vagy csak dirigál?

gidabiga 2011.02.16. 19:54:57

@villanat- nyugiszoba:

nekem egy szúnyog jutott eszembe róla, rosszindulatú vagyok? :D

christaylor 2011.02.16. 19:54:59

Bzmeg,nem képesek néhány RENDES felülést megcsinálni?

nyanyanya 2011.02.16. 19:54:59

@gibson: az hagyjan, de milyen tornacipoje volt:D

Flood 2011.02.16. 19:55:02

@MegLepke: Hát, én már csak ilyen perverz vagyok :D

vörös áfonya 2011.02.16. 19:55:07

@gibson: Egész más tőle,mintha nem is lenne olyan púpos.

Lasombra 2011.02.16. 19:55:10

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): ja, nagyon drága, ahogy fut :D

a nőiességi listán egyébként Alek húzta be a második helyet.

gibson 2011.02.16. 19:56:37

@vörös áfonya: mondom!

Na most, hogy Béci majdnem elájult az állapotfelmérésnél, mit akar majd villantani, amikor jön a teszt? Elviszik a mentők?

Kekec1 2011.02.16. 19:56:48

nem jó a csapatbeosztás szerintem...

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 19:57:00

@Kekec1:

látszik most is, azért ilyen atletikus S-modell:D

gidabiga 2011.02.16. 19:57:01

@gibson:

Laci még félbéna, szerintem

haruka 2011.02.16. 19:57:10

@nyanyanya: nem nasizok, ez benne a pláne. mozogni kéne, nem a gép előtt tespedni, az a baj! :D na, de nem offoljunk! :)

Béci hogy csalt a négyüteműn, nekünk az ilyet nem fogadták volna el tesiórán!

Kekec1 2011.02.16. 19:57:25

na MOST kell lehúzni a hangerőt

MegLepke 2011.02.16. 19:57:46

Na most kéretik halkítani, aki nem bírja a feszültséget!

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 19:57:51

@gidabiga: Nekem inkább imádkozósáska:-)

Jee Maunikasóóó. Kicsit sok a foguk, de agyban ott vannak

nyanyanya 2011.02.16. 19:57:52

@haruka: En kerek elnezest:D

Mokas volt az teny. Na jon a balhe:D

Lasombra 2011.02.16. 19:58:10

hú, majdnem lement egy műsor anélkül, hogy nem hangzik el Balázstól a kötelező "ezzel egyébként semmi baj nincsen". :)

nyanyanya 2011.02.16. 19:58:37

Azt azert meg kell hagyni, hogy Anikonak nagyon baba cicije van.

MegLepke 2011.02.16. 19:58:44

Anikónak milyen melltartói vannak vajh? Napról napra nagyobbak a mellei - vagyis úgy látszik.

gidabiga 2011.02.16. 19:59:17

@MegLepke:
@Kekec1:

majd Évánál, a többinél csak akkor, ha visít :)

mocskosmacska 2011.02.16. 20:00:00

Szandikának tutira megírták előre a szöveget. Anikó viszont meglepően normális.

Kekec1 2011.02.16. 20:00:23

@gidabiga: meg anikónál is, kiütéseim vannak a drámájától...

gidabiga 2011.02.16. 20:00:30

@MegLepke:

szivacsos pusáp :D
gondolom :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:00:45

@mocskosmacska: Na majd meglátod, minnyá begerjed:-)

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:00:47

na, végszóra beestem én is.
remélem a java most kezdődik!

üdv mindenkinek!!!!!!!!!

Kekec1 2011.02.16. 20:01:02

@mocskosmacska: jajj, várd ki a végét... :)
na tessék, kezdődik is...

Flood 2011.02.16. 20:02:06

Bírom Bécit, de nem szeretem, h Anival ennyire geci mostanában

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:02:18

@Bogi és Burkó: A lényegre ideértél:-) Jó estét:-)

gibson 2011.02.16. 20:02:22

Jerzsybabaaaa!!!! Végre megszólalt! :)))))

Lasombra 2011.02.16. 20:02:49

amúgy leszállhatnának már szegény Anikóról. de tényleg! hülye volt, megkapta a magáét, nyígott a lelkem napokig, de most már talán lehetne váltani.

ott van Éva. tökéletes, kézenfekvő célpont a cinkeléshez! :D

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 20:02:57

szóljon má valaki a Bélának, hogy vegye le azt a razsaszín sapkát, mer' buzis.

Flood 2011.02.16. 20:03:05

@MegLepke: Hát igen, tehetséges kislány :DDD

haruka 2011.02.16. 20:03:12

fú, de utálom, amikor nők a cigivel mutogatva magyaráznak. blööee.

Lone Starr (törölt) 2011.02.16. 20:03:21

Béci, le van szarva, hogy te nem tudod. Nem érted, az itt a baj. Az meg a tied.

MegLepke 2011.02.16. 20:03:23

De miért nem mondja akkor el egyszer és mindenkorra??? Tisztázni kéne és akkor nem kéne folyton hisztizni. Bécinek meg Erzsinek igaza van, több millió ember tudja, hogy mi van, csak ők nem, akik vele élnek.

gidabiga 2011.02.16. 20:03:28

amúgy mi baja van Anikónak?
én sem tudom, nem csak ezek ott bent :)

Kekec1 2011.02.16. 20:03:36

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): én meg fordítva, alapból semleges, de néha kifejezetten szeretnivaló, főleg amikor a drámakirálynő elé tart tükröt.

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:03:43

és súlyosító körülmény a sapkája.

édes Anikóm én azt tanultam jánykoromban, hogy aki kurvának áll számítson rá, hogy megbasszák

mann 2011.02.16. 20:03:50

Jajj de aranyos megint ez a műrapper. De legalább az "én csak kérdezem, én csak kérdezem" végre rímel is

MegLepke 2011.02.16. 20:04:18

@Lotyó Bridzsida: egyetértek.

Hát imádok Balázsban mindent!!!:)

Kekec1 2011.02.16. 20:04:21

@MegLepke: áááá, akkor nem lenne dráma, neki meg ez a lételeme, ebből táplálkozik! :)

vörös áfonya 2011.02.16. 20:04:54

@haruka: Az sem szebb,hogy sört iszik üvegből.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:05:00

Erzsy takarodj!!!! Nagyon bögyömben van apa!

Lasombra 2011.02.16. 20:05:07

Dzsörzi -5 pont. >:-\

Kekec1 2011.02.16. 20:05:26

Na jörzsé egy pirospont. Felvállalta a véleményét. Mások szapulják egymást a villanővérnek, egymás szemébe meg nyalnak.

Friedmann Juci 2011.02.16. 20:05:40

úristN!, csak most értem haza, és ilyen érzelmek vetődnek jobbrabalra? tyyűűű

mocskosmacska 2011.02.16. 20:05:47

Műsorvezető Szandikán látszik a magánvéleménye.

Flood 2011.02.16. 20:05:53

Dzsörzike is kifordult csöppet magából mostanában. Kezd Évával 1 szintre süllyedni

MegLepke 2011.02.16. 20:06:20

Nem ugyanezt mondta Ani Oliról, miután visszajött a párbajról a múltkor, hogy utálja, ha a közelében van és irritálja? Én így emlékszem. Akkor még beleszerethet Erzsibe is akár később.

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:06:51

Gigi teleszart kantárosgatyája versenyképes a papucsával. Broáf

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 20:06:54

szánalmas, amit művelnek...

Lasombra 2011.02.16. 20:06:59

@MegLepke: tényleg, vazz! érik egy Jerzsi-Anikó l'amour!

gidabiga 2011.02.16. 20:07:15

kész, volume off megint :D

Kekec1 2011.02.16. 20:07:19

@MegLepke: de-de! csak ezeket olllyan hamar elfelejti a drága
na, Gigi bazmeg.... egyik ótvarabb mint a másik

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 20:07:30

Gigi úgy jött be, mint egy díjbírkózó.:D

mocskosmacska 2011.02.16. 20:07:46

Beleng a Mónika showk szelleme.

haruka 2011.02.16. 20:07:54

Éva kész van teljesen. megártott a sörike?

Friedmann Juci 2011.02.16. 20:07:55

gigi betrottyantott?

egyébként hm.. lenémítottam. így is durva:D

Flood 2011.02.16. 20:08:16

Huh, ez tényleg mónika show...

gidabiga 2011.02.16. 20:08:18

@Lotyó Bridzsida:

a nőiességnek még csak a látszatára sem ad :D

Kekec1 2011.02.16. 20:08:23

na a légy is bameg...
na szavazzatok, melyik a gusztustalanabb

MegLepke 2011.02.16. 20:08:23

Hát nekem teCCik ez, én hangosan röhögök.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 20:08:38

Maunikasóóóó!::D:D:D
Csak ezeknek még van foguk, mert fiatalok.:D

mocskosmacska 2011.02.16. 20:08:49

Éva rátesz a tegnapi viselkedésére. Nagyon tirpák.

christaylor 2011.02.16. 20:09:05

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): Jerzsi sosem fog arra szintre lesüllyedni,mint Éva. túl jó ahhoz.

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:09:11

jéééééééézusom.

elakadt a szavam. meg a betűm.

Kekec1 2011.02.16. 20:09:33

@Lotyó Bridzsida: de néha bizsereg a tenyerem, egyiknek másiknak szívesen kiverném... hitelesebbek lennének.

mocskosmacska 2011.02.16. 20:09:34

@villanat- nyugiszoba: Ezen az Éva aranyköpésen én is röhögtem.

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 20:10:15

@gidabiga: azt hittem, csak én veszem le a hangot...szörnyű ez a rikácsolás...és különben is: minek veszekedni, ha verekedni is lehet? :-)

Lone Starr (törölt) 2011.02.16. 20:10:26

Egész ügyes volt Szandálka! Ezt kint is csinálná szívesen, ebben biztos vagyok.

mocskosmacska 2011.02.16. 20:10:30

Szerintetek miért futtatják ennyire Szandikát?

MegLepke 2011.02.16. 20:10:34

@Lasombra: @Kekec1: ugye-ugye? a kis napraforgó!

christaylor 2011.02.16. 20:11:10

Holnap Bazsi jön! Ééééljen!

mocskosmacska 2011.02.16. 20:11:12

@Lone Starr: Teljesen biztos vagyok benne, hogy megírták neki előre a szöveget.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 20:11:16

@gidabiga:

de megmutatta a csecseit az FHM-nek.:D de tényleg jól tette, mert kezdtem azt gondolni, hogy töke van a menyasszonynak.:DD

Lasombra 2011.02.16. 20:11:22

Ha Béci fogja promózni a cigi letételét, akkor Évát ezennel megválasztottam a családon belüli erőszak reklámarcának.

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:11:54

@villanat- nyugiszoba: én figyeltem, de mi is volt az a nagy dolog amiről Éva lerántotta a leplet?

Friedmann Juci 2011.02.16. 20:12:13

alek -stabil emberekre van szükség. sstabilra. az olivér az ilyen volt.

igen. stabilfasz.

gidabiga 2011.02.16. 20:12:25

@prof. Perselus Piton:

vagyunk néhányan :D

és nem Alek, hanem Béci fog masszírtozni
meglepett...

Kekec1 2011.02.16. 20:12:51

ez az ocsmány féreg miért gondolja, hogy bááármit megtehet, majd a végén elintézi, hogy akkor bocsánatot kérek??? hanyadszor játsza ezt el??? ütném míg vonaglig... pfúúúúj...

Lasombra 2011.02.16. 20:12:52

@MegLepke: á, ne lombozz má le! ma Anikó elkezdett egyenesbe jönni nálam. (igaz ehhez erősen hozzájárult a pushupos melltartója és a bájos mozgása is :D)

Flood 2011.02.16. 20:13:18

Nem tartom túl értelmes embernek az Oivért, de fura, h a kimenetével mintha töredékére csökkent volna benn az intelligencia...

Kekec1 2011.02.16. 20:13:35

@Lasombra: már foglalt, a viagra reklámarca lett.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 20:13:48

elszégyelltem magam, hogy ezt néztem. azért remélem jegyzetelte valaki az aranyköpéseket a máunika közbe', mert nem bírtam a döbbenettől írni

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:14:13

@mocskosmacska: Érdekes, h Évát és a köpést említetted:-) Nem mind arany ami fénylik:-)
@Bogi és Burkó: Na erről maradtam le én is:-S

tjunior 2011.02.16. 20:14:42

Gigi példát akar mutatni :D.
Szerintem ez a véglény tényleg azt gondolja a viseld dolgai nem derültek ki.

Lasombra 2011.02.16. 20:15:16

@gidabiga: ??? hisz eszondom én is. :)

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:15:38

@nyanyanya: nem, anyukám!!! mondjuk ő 174 és 47 :DDDD

Kekec1 2011.02.16. 20:15:45

@Lotyó Bridzsida: még kiderülhet, hogy mindkettő, csak kellő hormonbevitel kérdése az egész:) sok mindent megmagyarázna :)

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 20:15:57

@Friedmann Juci:

Sajnos Anikó naponta tanújelét adja, hogy egyáltalán nincs emberismerete. Pont Alekosz fog érte kiállni, nem???:D

Zici 2011.02.16. 20:17:33

Gigi aszonta szeretne példát mutatni az embereknek.
Ez mekkora gigalol már a gyilokpornó után....
:)

MegLepke 2011.02.16. 20:17:35

@Lasombra: oké, bocs. Igen, tapasztaltam már, hogy egy jófajta melltartó kellő dekoltázzsal bármiről meggyőzi a férfit...:D

gidabiga 2011.02.16. 20:17:51

@Lasombra:

közben leesett :DDD
szövegértés egyes alá, leültem :D

@Bogi és Burkó:

gondold el, hogy föléd hajol egy masszőr, aki még két gyúrás között is kimegy cigizni :)

redhaven 2011.02.16. 20:18:00

@mocskosmacska: kihasználták azt a 10 percet,míg való valamire.

Kekec1 2011.02.16. 20:18:35

na, legalább kárpótlásul kapunk szombaton egy jó filmet :)

Lanois 2011.02.16. 20:18:55

@MegLepke: ugyan. vállald föl magad. ne legyél gigi.:)

Szentpeter 2011.02.16. 20:19:15

Kár hogy nem Jerzy lett a maszirozó.. megnéztem volna hogy maszirozza Évát

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:19:33

@canzone: hát igen , én sem nagyon reklámozom :)

@villanat- nyugiszoba: ha jól értettem, Gigi egy benti buliban azt mondta, hogy nem tudja magát elengedni. Szenzáció!!!

Zici 2011.02.16. 20:19:49

@tjunior: zebra tesóval egyre gondoltunk :)

reccs 2011.02.16. 20:19:59

@Lasombra: Alekosz meg lehetne a Szexuális Zaklatás Panda.

Kekec1 2011.02.16. 20:20:20

@Szentpeter: főleg nyaktájékon :)))

mufuvecske 2011.02.16. 20:20:23

@MegLepke: nekem nem is az a durva, hanem amikor Olival szerelmetesen nézték egymást a dzsakuban milyen szépen álltak a mellei...ok 21 évesen még az enyémek is ott álltak ahol kellett, de nem ennyire...:)))

Pacman 2011.02.16. 20:20:32

Na a fókuszban Olivér elmondja, hogy nem volt beépített és a szavazatok manipulációjáról is szó lesz.

Lotyó Bridzsida 2011.02.16. 20:20:35

@Kekec1:

gyanúsan vastagok a lábai.:D

gidabiga 2011.02.16. 20:21:48

@Szentpeter:

kipróbálná a fojtogató masszázs hatását rajta :)

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:22:18

@gidabiga: és mindenért leordítja a hajam. esetleg leköp :) de az irsait a hátamra teheti

mocskosmacska 2011.02.16. 20:22:18

Béciék most nagyon szétbomlaszthatnák a másik csapatot. A helyükben ott kezdeném, hogy a fiúk elkezdenének haverkodni, iszogatni Alekkel, így elvonva Évától. Szandikát kellene kivinni párbajra, hiszen manapság csak nyíg, így lenne esély kiejteni. Arra meg elég jó esély van, hogy Anikó ezt látva eltávolodik Évától.

Szentpeter 2011.02.16. 20:22:18

Jerzy belelendűlt, lekurvázta Anikót..

Itt az idő hogy átértékeljem a kurva fogalmát...

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:22:26

@Bogi és Burkó: Úristen. Csak ne zuhanjon nagyot a forint és a BUX index

nyanyanya 2011.02.16. 20:22:36

@műfű-babyloveyou: Valami csalafintasag van ott, normalis nonek sosem fognak igy allni a mellei:D

gidabiga 2011.02.16. 20:22:54

@Pacman:

nem, azt már nem :)

ebből is elég volt az a 10 perc, amit hallottam is meg láttam is :)

Szentpeter 2011.02.16. 20:23:00

@gidabiga:

Ha csak... Éva nem tüsszent..

MegLepke 2011.02.16. 20:23:23

@Lanois: oké, akkor tessék: <3 Már tudod, mit jelent.:)

@műfű-babyloveyou: igen, azon én is elcsodálkoztam. Kicsi volt rá a felső.

Lasombra 2011.02.16. 20:23:31

azért azt meg kell hagyni, hogy John Rambo a fasorban nincs halált megvető bátorságban, kitartásban és állhatatosságban ehhez az Ádám gyerekhez képest, amit ki kell állnia nap mint nap.

mocskosmacska 2011.02.16. 20:23:40

@Szentpeter: Manapság: kurva=nő, akit nem kedvelünk

Szentpeter 2011.02.16. 20:24:56

@mocskosmacska:

És ezt ki is mondjuk, mert egyébként egy meleg pöcsnek gondolnak..

mufuvecske 2011.02.16. 20:25:01

@nyanyanya: ugye ugye...:))Mondtam is az uramnak hogy ott vmi sumákság van...:)))

Flood 2011.02.16. 20:25:57

@canzone: Nagyon gáz már ez a műsor! Én már próbálok leszokni róla, de besszus, nehezebb, mint a cigiről :) :(

hutyutyu-hutyutyu 2011.02.16. 20:26:03

No akkor megint és újra, mert esmét előkerült.
Ha Erzsi anyja (az a jó édes) alkoholista, akkor a Kazalfejű állítása korrekt. Ha esetleg nem alkoholista mégsem (esetleg absztinens teljesen), akkor az hamis tényállítás - ez utóbbi nem elegáns dolog, de nem ANYÁZÁS, mert az egy teljesen más műfaj.
A nőnemű Rácz úgy kapaszkodott ebbe az eseménybe bele, hogy közben hazudik is a történtek jellegéről. És igyekszik is a dolgot felszínen tartani, ami folytatólagosan elkövetett hazudozás.

A Rácz tezsvírek hernyók.
Holdudvar szintúgy.

gidabiga 2011.02.16. 20:26:17

@műfű-babyloveyou:

van egy zuhanyzós videó róla, szerintem mellesleg rendben van, még női szemmel is :D
a bikinifelső és a melltartó teszi természetellenessé kicsit.

@mocskosmacska:

no meg az alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem szimpatikus :)))

Kekec1 2011.02.16. 20:26:48

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): én is így vagyok vele, de ez a hv hibája.. :) enélkül tuti nem nézném már.

redhaven 2011.02.16. 20:27:08

ha kiesnek a rikácsolók hát du+éjjel lesz olyan műbalhét,hogy a valamelyik napi hótgyenge zsuzsi vircsaft szopóágon sem lesz.

csicserierika 2011.02.16. 20:27:24

@Lotyó Bridzsida: én meg pont arra gondoltam, hogy Alekosz ennél nem is lehetne böszmébb, ha összeáll Anikóval. Jól tudjuk mi lett Anikó un. barátaival.Köszönöm, inkább ellenségnek jó lesz.

ruzs54 2011.02.16. 20:27:25

a fókuszban cáfol az ertéel,hogy hamisak a szavazatok.mert ez kering a neten

Lasombra 2011.02.16. 20:27:32

@nyanyanya: Anikó melleivel én úgy vagyok, mint a mikrohullámú sütővel: fogalmam sincs, hogy működik meg mi a csalafintaság benne, nem is érdekel, szívesen használom, mert jó dolog. :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.16. 20:27:35

@Pacman:
de az igazság továbbra is odaát marad:)

van-e szándék 2011.02.16. 20:27:39

ha Anikónak csöpp esze lenne, már rég rájött volna, miért vetik fel állandóan az őt legérzékenyebben érintő témát.. és ha rájött volna, nem hisztériázna miatta

villanat- nyugiszoba 2011.02.16. 20:28:25

Na holnap reaktiválom magam! Jó éjt kommentlakók:-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 20:28:28

@vörös áfonya: Sört inni üvegből a világ egyik legtermészetesebb dolga. Ennyi!

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:28:32

Héhéhéhéhééééééé!

Izé, csináljunk lécci ilyen petíciót.
Mindenki, aki itt van, írjon üzenetet lécci Ancillának, hogy jöjjön vissza.
Én már írtam neki, de a füle botját nem mozdította.
Egy mindenkiért, mindenki egyért lécci.

Ancilla legkönnyebb fellelhetőségi helye: gugli Ancilla hogyvolt tárolt változat, színnel kiemel, katt a nickre, üzenetküldés, köszönöm :)

Szentpeter 2011.02.16. 20:29:05

@van-e szándék:

Egyértelmű.. azért csesztetik miatta mert elhagyta a Béci csapatot Olivérért..

mufuvecske 2011.02.16. 20:29:10

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): áh ne is mondd...nagyon durva...én is így vagyok, de a hv-ról nem vagyok hajlandó leszokni, azt meg marha nehéz megállni hogy ne kommenteljek, és onnantól pedig egyenes út visz a romlásba...:)))

Nekem már olyan szinten durván beette az életembe magát ez a sz*r, hogy csomószor azt álmodom be vagyok zárva a villába...:))) Férjem szerint kezeltetni kellene magam...:)))

Kekec1 2011.02.16. 20:29:41

@csicserierika: anikó igazi fekete özvegy :)

gidabiga 2011.02.16. 20:29:52

@Kekec1:

abszolút a hv hibája, szerintem is.
meg az itt kommentelő társaságé :)
én nem lehetek hibás :D

christaylor 2011.02.16. 20:29:59

@Lasombra: :D ez aranyos volt Anikó melleiről!

mufuvecske 2011.02.16. 20:30:08

@Hódos Hajnalka: csináljunk...én lemaradtam...mi történt? megbántódott?:(

nyanyanya 2011.02.16. 20:30:13

@Lasombra: Csak ilyenkor szokott meglepi erni, ha lekerul a cicifix..:D Bar ez ugye ritkan szokott osszejonni:D

Lasombra 2011.02.16. 20:30:15

@ruzs54: még a felvetés is hülyeség. simán be is bizonyíthatják akár, hogy tényleg annyi szavazat jön, és oda, amennyi.
azt meg továbbra jótékony homály fedi, hogy ki küldi azokat a szavazatokat. ember van, pííz van. ennyi.

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:30:45

@villanat- nyugiszoba: ezekután ? simán :))) holnap már mértékadó elemzők értelmezik Éva szavait.

@Lasombra: szerintem szegény Ádám egy robot. élő ember ezt nem bírhatja.

MegLepke 2011.02.16. 20:31:15

@villanat- nyugiszoba: jóccaka!

@Hódos Hajnalka: benne vagyok, szimpatizálom Ancillát.

mocskosmacska 2011.02.16. 20:31:16

@van-e szándék: Most ezt a kibeszélő showt az rtl találta ki, úhgoyhgy lehet hogy azt hiszik, hogy Anikó hiszti hozza a nézettséget.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 20:31:56

@haruka: Nagyon jó volt a maiban Éva! Mintha egyik kedvenc énekesnőm, Nina Hagen talkshow-kbeli megnyilvánulásait látnám! Yeah!

Lasombra 2011.02.16. 20:32:25

@nyanyanya: ja, a mikrohullámúról ritkán. :)
Ani melleivel kapcsolatban nem lenne meglepi, zuhanyzott már a műsorban. Független szakértőkkel ki is lett elemezve, és csont nélkül átment a vizuális szűrővizsgán. :P

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:32:26

@Hódos Hajnalka: miért ment el Ancilla? le vagyok maradva :(
szivesen írok neki, mert kedvelem a higgadtságát ebben a zsibvásárban.

Szentpeter 2011.02.16. 20:33:35

@mocskosmacska:

Miért.. lehetne mondjuk Gombi plüss állatairól is vitát nyitni..

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:33:47

@BÉstriCI-t a Dunába!: Na szívem, tisztázzunk valamit.
Senki, de senki nem felelős a szülei tetteiért. Akárki, akármi is volt Jerzsi anyja, arról Jerzsi nem tehet.
Jerzsi a saját tetteiért felelős.
Jerzsi anyja alkoholista (hogy volt vagy most is él, azt nemtom) és verte a gyerekét, ezért lett J. lelenc.
Sőt, egyes helyeken azt olvastam, saját magát kérte állami gondozásba, hogy megszabaduljon az anyjától.
Ezt részegen felhasználni valaki ellen ocsmány dolog. Józanul undorító, úgyhogy a Kazalfejű ocsmány módon oda szúrt, ahol a legjobban fáj.

Hogy Gigi miért szólt bele, hogy végre legyen egy konfliktusa Évával, vagy azért mert ez valóban baszta a csőrét, abba most nem mennék bele, de ha megváltoztatod a nicked valami szalonképesre és lehet veled normálisan beszélni a témáról, akkor maradhatsz.

Egyébként ez volt a búcsúkommentem hozzád.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 20:33:53

@mocskosmacska: Ez katasztrófa lenne! Bomoljon csak a Rácz-brigád, úgyis az a soros!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 20:34:00

@Bogi és Burkó: én eddig se reklámoztam :) csak ti tudjátok, hogy nézem, meg anyámék :D
@Bútorozott kordia-lakás (Flood): :) erre szokták mondani, hogy a cigiről való leszokás a legkönnyebb dolog a világon... nekem már vagy 10szer sikerült :)(nekem nem, nem cigizek, de a mondás így szól)

gastro vazze 2011.02.16. 20:34:08

@haruka: Barátnőm 181 centi és 59 kg --- volt , amíg teherbe nem esett:) most: 6. hónapban: 67 kg !
...és abszolút nem volt gebe:)

MegLepke 2011.02.16. 20:34:30

@műfű-babyloveyou: megunta a lázító hangulatot, meg a trollokat. Az elmúlt napok eseményeit.

nyanyanya 2011.02.16. 20:34:34

@Lasombra: Az lett volna a kovetkezo mondatom, hogy bar nem lattam, de sztem rendben van..:D De biztos van olyan eset, amikor eg es fold a ketto:D

mufuvecske 2011.02.16. 20:34:39

@Hódos Hajnalka: na én elküldtem...remélem megunja a sok üzenetet és legalább annyira jön hogy elküldjön minket a sunyiba...:)

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:35:28

@műfű-babyloveyou: @Bogi és Burkó: tegnap elköszönt, azt mondta, nem bírja a kialakult hangulatot. Nagyon sajnálnám....

van-e szándék 2011.02.16. 20:35:31

@Szentpeter: azért csesztetik, mert ez a gyenge pontja, és ha ez kell, hogy kiessen, hát bele is szúrják a szövetbarát szikét

gastro vazze 2011.02.16. 20:35:59

@Peter_Cs: Nina Hagen sosem tudott énekelni, mint, ahogy Tereskova sem.... egyébként igen, látok hasonlóságot Éva és Nina Hagen között:D

Lasombra 2011.02.16. 20:37:05

@nyanyanya: hajjaj. a mai fejlett, divatos ruhagyártás szörnyű csapdákat rejt a gyanútlan férfiemberek számára. :D

ruzs54 2011.02.16. 20:37:13

@Lasombra: de legalább már reagálnak rá.lehet hogy lecsökkent a bevétel az sms-k-ből?:)Amugy meg unom már hogy itt kint is olivér nyilatkozik mindenhol.

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:37:19

@műfű-babyloveyou: Én is valami ilyesmiben bízom :DD

Szentpeter 2011.02.16. 20:37:27

@van-e szándék:

Persze.. már lassan mindenki a másikat szereti csesztetni..

De előbb utóbb elfogynak.,.

Friedmann Juci 2011.02.16. 20:37:57

@Lanois: avatarcsere.pls. nemhagylakbékén.

volt valami izgalom a maiban? esetleg laci átváltozott gyíkká, és szandika lovagolt rajta...
csak az utolsó 5 percet láttam.

nyanyanya 2011.02.16. 20:38:07

@Lasombra: meg ket ilyet elnyomsz es megszakad a szivem:PP

redhaven 2011.02.16. 20:38:44

magam része elment néki.

haruka 2011.02.16. 20:38:46

@gastro vazze: gratulálok! lehet már tudni, hogy fiú lesz vagy lány? (bocs, de mostanában bele vagyok buzulva a gyerektémába :D) én is voltam 52 kiló, és gebe voltam, most már legalább nőformám van, nem tinédzserfiú. :))

mufuvecske 2011.02.16. 20:38:56

@Hódos Hajnalka: remélem hogy ő is szenved majd az elvonási tünetektől, meg az üzeneteink is meghatják...nagyon sajnálnám ha nem jönne többet, szerintem elég reálisan látta a dolgokat...

Tegnap nekem teljesen kimaradt, csak a hv-t olvastam a kommenteket nem nagyon...ma meg az öf maradt ki, piszok kölyök nem akart aludni...

van-e szándék 2011.02.16. 20:38:59

@Szentpeter: muszáj, máskülönben itt pusztulunk mind :D

Bogi és Burkó 2011.02.16. 20:39:45

@Hódos Hajnalka: írok neki. bár mások hagynák itt a blogot :/

na,most figyeljünk !!!

nyanyanya 2011.02.16. 20:39:57

@gastro vazze: Tehat nalam is van remeny..:D

christaylor 2011.02.16. 20:40:14

@Lanois: minek örülsz Bazsi? hogy holnap is te vezeted a műsort?

van-e szándék 2011.02.16. 20:40:35

Rubin tényleg azt mondta, hogy "a Valódi Világgal kapcsolatban"? írjuk fel a többi közé :))

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:41:39

@gastro vazze: ja, csak Évát a büdös életbe' nem fogják a punk anyjának hívni :DDD

gastro vazze 2011.02.16. 20:41:53

@nyanyanya: arányos nyanyikám, de a melled ebből 1.5-1.5 kg :D

christaylor 2011.02.16. 20:42:01

@gastro vazze: mármint a mostani barátnőd? mert akkor gratulálok ám! :D

Szentpeter 2011.02.16. 20:42:20

Most hallom hogy az RTL mindig korrekt volt...

kifeküdtem mint egy béka..

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 20:42:32

@gastro vazze: juuuuj, akkor lehet-e gratulálni? :)

@Hódos Hajnalka: írtam neki tegnap is, most is :) remélem pozitívan hatunk a bioritmusára :)

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:42:56

@Friedmann Juci: Éva óbégatott, Anikó sírt meg némi Fitness hét, ami tíz napig tart a Gergely-naptár szerint.
Úgy érzed, lemaradtál valamiről? :D

gastro vazze 2011.02.16. 20:43:05

@Hódos Hajnalka: nem is erre a részletre gondoltam, mint hasonlóság, de Éva smink előtti fotóin, kicsit hajaz Nina Hagen smink utáni fotóira:D

vörös áfonya 2011.02.16. 20:43:45

@Hódos Hajnalka: Részemről is elment Ancillának egy.

gastro vazze 2011.02.16. 20:43:46

na most jön az összeesküvés elméletes rész a Fójában:)

Friedmann Juci 2011.02.16. 20:43:56

@Hódos Hajnalka: folyton lemaradok. anikó könnyei hiányoznak.

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:44:20

Valaki pofozza fel Szent Pétert, különben hogy kerülünk a mennyekbe? :D

nyanyanya 2011.02.16. 20:44:22

@gastro vazze: most?:D vagy majd lesz?:DDD

gastro vazze 2011.02.16. 20:45:37

@haruka: fiúúúú (bár lányt akartam, de sebaj, csak egészség legyen)
@christaylor: köszi:)
@canzone: lehet:) köszi..

reKorrekt 2011.02.16. 20:45:43

Őőő tulajdonképpen Erzsi most miért is hülyepicsázta le Anit?

Rácék célja az Ani basztatással egyértelmű, kiakarják készíteni lelkileg. Hisztiztetik hogy gyengüljön idekint. Csak ezt elég szarul csinálják, mivel engem konkrétan magába csapatott ez a tündérmackó, őket meg egyre többen utálják mint a szart. Gigi is amit ma leadott b+, mindegy ők tudják...
Ha Alek kicsit tökösebb lenne akkor magára kérné a jeleket és kivinné a tesók közül az egyiket. Akár Bélát is... rtl biztos tökönszúrná magát egy fogassal

gastro vazze 2011.02.16. 20:46:21

@nyanyanya: ha terhes leszel, lesz az a duplája is (ezt a részét élvezem a legjobban) :D

nyanyanya 2011.02.16. 20:46:32

@gastro vazze: Nem kell neked elsore lany, majd a masodik lehet az.. de kepzelem mit rendeznel, mikor a 15 eves kislanyod kornyekezik a kanos 17 evesek:D

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:46:40

@gastro vazze: húb+ most nézem ezt az avatart..........

@Friedmann Juci: anikó könnyeiről a nagybandóandrás csőtörése jut eszembe.... abból is az kb. "anyósom meglátogatott minket. másnap úszott egy kört. a szomszédok feljelentettek minket, hogy mi rejtegetjük a loch ness-i szörnyet".

haruka 2011.02.16. 20:47:08

@gastro vazze: legalább megvan a trónörökös :)

gastro vazze 2011.02.16. 20:47:53

@reKorrekt: hozzátenném, hogy a híresen okos Évát Gigi porig alázta a JÓZANUL lezajlott vitában:D Éva megint szánalmas volt, ahogy csapkodta magát..

nyanyanya 2011.02.16. 20:48:15

@gastro vazze: Es kiabranditsalak milyen lesz utana?:DDD De tudok ajanlani jo sebeszt..:D

christaylor 2011.02.16. 20:48:24

@gastro vazze: ó, meséld már el,hogy miért szeretne egy pasi kislányt? két mondatban,akkor hátha nem tűnik fel annyira,hogy off lesz. :)

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:48:53

@reKorrekt: A tesókat már rég meg kellett volna bontani, Olivérék elcseszték.

redhaven 2011.02.16. 20:49:08

@gastro vazze: wazze,ez hatalmas!!!!!
mindegy a neme,csak nevessen a szeme.
irigy vagyok!!!
jöjjön az unokám hamar!
olyan faszányos nagypapi leszek!

gidabiga 2011.02.16. 20:50:10

@Hódos Hajnalka:

biztos, hogy oda akarunk kerülni? :D

mufuvecske 2011.02.16. 20:50:24

@gastro vazze: ó hát grauláluuuunk!öröm bódogság:)Én konkrétan zokogtam mikor megtudtam hogy fiú a drága, de most már hat lányért sem cserélném el...:)))

MunkáSör 2011.02.16. 20:51:48

1,01-es szorzóval adom h anikó még 1 hétig napi 1,5 litert simán kisír magából.

gastro vazze 2011.02.16. 20:52:03

Anikó MMKK!
így már nem off :D
@christaylor: hogy-hogy miért?! Mert tudom, hogy akkor már kettő szerelmem is lenne egyszerre, ami máshogy valljuk be elképzelhetetlen dolog:)
Szeretném, ha cukin gagyorászna nekem, és adna egy puszit, miközben azt mondja a kislányos hangján , hogy "tudod, hogy szeretlek Apu?!"
:)

redhaven 2011.02.16. 20:52:44

@Hódos Hajnalka: eleve baromság volt tesókat beküldeni.
mégnagyobb intelligenciában gyengéket.

gastro vazze 2011.02.16. 20:53:18

@nyanyanya: itt dolgozik szemben velem a Zalatnay Szép doktorbácsija, majd kirángatom a CL Mercijéből, ha szükség lesz rá :D

Szentpeter 2011.02.16. 20:53:47

Alek de jól tornázott... nagy tehetség a srác..

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:53:47

@gidabiga: hát, a pokolban több az ismerős, igen :DDD

kámingáut.
ha most nem nyer a Barca, akkor tökön szúrom magam, de nem is nézem, mert megint válófélbe' leszünk.

nyanyanya 2011.02.16. 20:53:57

@gastro vazze: jahh el is felejtettem, hogy mivel te is sztar vagy azokat is ismered:D

christaylor 2011.02.16. 20:54:09

@gastro vazze: hallod, de édes vagy! ezt megkönnyeztem. :)

christaylor 2011.02.16. 20:54:39

Írtam én is most Ancillának!

gidabiga 2011.02.16. 20:55:11

@Hódos Hajnalka:

muszáj nyernie, különben itt is gyász lesz :D

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:55:18

@gastro vazze: basszus, van hogyvolt baba? És a VV alatt hoztátok össze legalább? :DDDD
juj, gratulálok!
Ha fiú, legyen Olivér :DDDDDDDDDDDDD

gastro vazze 2011.02.16. 20:55:29

@Hódos Hajnalka: és nem tetszik?! pedig nem csak egy fos9-es, hanem Anit védelmező MAN-BEAR-PIG :)

MunkáSör 2011.02.16. 20:56:28

@Hódos Hajnalka:

nem nyerhet mindig.:)
(bocs de megtettem az Arsenalt nem is kevéssel...:))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 20:56:52

@Lasombra: Én inkább a Művésznőt vagy Bugrislávot javasolom következő áldozatnak!

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:57:04

@gidabiga: ööö... én drukkolok nekik, nem az embör. Ilyenkor mindig az a szöveg, hogy EZÉR OLVASOD NEGYEDÉVENKÉNT ÚJRA A NICK HORNBYTÓL A FOCILÁZAT?
Namost, az irodalom, ez meg egy meccs. :)

MunkáSör 2011.02.16. 20:58:04

ha meg lány legyen Gombi.

gastro vazze 2011.02.16. 20:58:16

@nyanyanya: ő jött ide később:)
@Hódos Hajnalka: egy a lényeg, hogy tegnap szopott a Milan és főleg a gátúszó gyerek:D
Egyébként augusztusi , bár a Belevaló alatt le tudnék gyártani még párat, annyira unalmas :D
@christaylor: @canzone: köfi --- énis, ahogy belegondoltam:)

vörös áfonya 2011.02.16. 20:58:32

@gastro vazze: Én is gratulálok nektek:)
És tényleg jobb előbb egy fiú,aki aztán majd mindenben védelmezi a kishugát:)

hutyutyu-hutyutyu 2011.02.16. 20:58:33

@Hódos Hajnalka:

"...de ha megváltoztatod a nicked valami szalonképesre..."
Nem változtatom meg, mert nékem ippeg megfelel, az ultimátumait meg ki-ki dugja fel kedves tenmagának.

"...és lehet veled normálisan beszélni a témáról..."
Nem óhajtok olyasvalakivel társalogni, ki magának vindikálja a normalitás meghatározásának előjogát.

Akkor ezt tiztáztuk is, szívem.
Pá.

mufuvecske 2011.02.16. 20:58:35

@gastro vazze: hallod mi most érünk a puszis korszakba, már néha jön magától puszit adni, és apja olvad el...nem kell ahhoz lánynak lenni...:)))Az meg hogy félistenként néz fel rá már csak hab a tortán...:)))

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 20:59:32

@Szentpeter: jajmér, Béci négyütemű fekvőtámasza mint büdösbogár?

mocskosmacska 2011.02.16. 20:59:54

Tudom, hogy már idejétmúlt a kérdés, de: - Tudja valaki, hogy ez a nyamvadt Olivér mitől vagány?

gastro vazze 2011.02.16. 21:00:41

@MunkáSör: ma egész szolidan adta elő, vagy csak a szerki is unja egy kicsit a sírást:)

Hódos Hajnalka 2011.02.16. 21:01:18

@gastro vazze: nem baj, őt akkor most kisajátítottuk és ő a hogyvoltbaba.
éljen :)) gratulálok, apuka :)))

zoxó 2011.02.16. 21:01:51

@mocskosmacska: hámer tetkója van és szétivott feje. Nem?

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:02:34

@christaylor: válaszolhatok gastro helyett? akar magának még egy nőt, akivel legálisan szerelmesek lehetnek egymásba :)

@gastro vazze: gratulálok!

.lll. 2011.02.16. 21:02:45

hajrá Ágyusok,hajrá Trixi!

gidabiga 2011.02.16. 21:02:52

@Hódos Hajnalka:

nálunk a gyerek, meg én :D
én azért nem gyászolok annyira, de a gyerekem nehezen viseli, én meg azt, ahogyan ő nehezen viseli :D

mocskosmacska 2011.02.16. 21:03:31

@zoxó: Hu, ezt nem vettem számításba.

Friedmann Juci 2011.02.16. 21:03:42

@Hódos Hajnalka: úristN! te eddig is itt voltál mindig, é csak nekem nem tűnt fel, vagy a pasid bezárt a klozettba a géppel..?

@mocskosmacska: mert magára tetováltatta a korn egyik tagjának /nem emlékszem melyiknek/ az aláírását. meg mert vagány. hát milyen hlye kérdés ez.

christaylor 2011.02.16. 21:04:54

@Bogi és Burkó: igenigen, ő is ezt írta, csak azért kérdeztem meg,mert a férfiak általában fiút akarnak,akit majd taníthatnak focizni meg csajozni. :)

gastro vazze 2011.02.16. 21:05:18

@Hódos Hajnalka: hihi, köfi:)
@Bogi és Burkó: a számból vetted ki a szót (pont ezt mondtam):)

Egyébként csak a Barca nyerhet:)

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:05:33

@Bogi és Burkó: na ezt alb.tam, annyira fos a netem, hogy nem láttam, hogy gastro már válaszolt. de ugyanazt írta :)

gidabiga 2011.02.16. 21:05:48

@gastro vazze:

én is gratulálok és örülj, hogy fiú :D
ajánlom Janikovszkv Éva könyvét :D

MunkáSör 2011.02.16. 21:05:53

@gastro vazze:

igen mondjuk ma nem volt meg az 1 liter.mondjuk mindenki rendszeresen sír.

annyira kiábrándító h a Villalakóknak annyi tartásuk sincs mint egy zacskóstejnek.

Friedmann Juci 2011.02.16. 21:06:49

szeretem, mikor a cigányozó trollok vérigsértődve, orrotazégnekemelve vonulnak el, mint egy hisztiskurva. tündériek.

.lll. 2011.02.16. 21:07:42

Messzi szinte beakasztotta,hajrá Békün!

van-e szándék 2011.02.16. 21:08:08

@Friedmann Juci: ha mennek, mindegy hogy (volt) :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 21:09:20

@haruka: Korszerűtlen, szexista álláspont!

Elemer 2011.02.16. 21:10:17

@BÉstriCI-t a Dunába!: én nem azt mondom, hogy felháborító, vagy sértő a nicked, inkább azt hogy röhejes. Meg az is az, hogy képes voltál annyira felbaszni magadat egy valósásgsón, hogy dunába vetnéd az egyik szereplőt :D

mocskosmacska 2011.02.16. 21:13:06

Most néztem meg Anikó bemutatkozó kisfilmjét. Azt mondta, hogy ő játszani szokott a férfiakkal. Nekem pont fordítva tűnik a dolog.

gidabiga 2011.02.16. 21:13:08

@Elemer:

ne etesd a trollt :D
tudod :)

MegLepke 2011.02.16. 21:13:20

@gastro vazze: grat nektek!:)

Én is írtam Ancillának. Reggelre megtelik a postafiókja velünk.:)

MunkáSör 2011.02.16. 21:13:35

@Elemer:

az emberek tekintélyes része sajnálatos módon egyszerű mint egy faék.
csak az a baj h cserébe sosem értik h miért nem megy nekik az élet.:DDD

mocskosmacska 2011.02.16. 21:14:33

Búcsozom, film+ elkezdődött a para szerda.

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:14:36

@christaylor: nálunk első perctől fogva dúl a láv apja-lánya között. már-már gyomorforgató stílusban tudnak édelegni :))))

redhaven 2011.02.16. 21:15:07

@gidabiga: wazze meghozta a kedvemet egy unokához!!!!:)))

MunkáSör 2011.02.16. 21:15:11

@mocskosmacska:

:DDDD

szerintem kicsit félremérte az erejét a kislány....

.lll. 2011.02.16. 21:15:29

a fene ezt a Villát:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 21:16:57

@villanat- nyugiszoba: Annyira ótvar, mint egy gusztustalan harlemi phat mama!

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:18:42

@gastro vazze: többet nem offolok, de az én rokonaim ott tartanak, hogy net/tv/olvasás közben a lányom az egyik kezével az apja kopasz fejét simogatja, a másikkal meg a szakállában turkál. Néha elhangzik egy-egy szeretlek :)))))))))))) a romantica tv kutyafasza

gidabiga 2011.02.16. 21:20:10

meddig tart a meccs?
mert a végéig gyakorlatilag használhatatlan a netem :(
bár az az ígéret, hogy a szünetben visszakapom :D

@redhaven:

szólj az illetékesnek :D

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:25:31

@lófő: ó igen, cirkuszban mutogatjuk pénzért, ebből élünk :)

gastro vazze 2011.02.16. 21:25:44

@redhaven: hát azt csak kivánni tudod, tenni érte nemsokat :D (nekem már 8 éve dumálnak, hogy mikor lesz unoka, mikor lesz már unoka)

Node visszatéve a maira, hogy ON is legyek:

Ez a Szandika legalább olyan jól vezette ezt a VV kibeszélőt, mint Istenes Bence, meg a Vivike a délutánit! Egy fikarcnyival sem volt rosszabb ... Hogy ez kinek gáz, azt nem részletezném:)
Jerzsi, tényleg nagyon butuska, vagy csak nem tudja kifejezni magát, nem tudom, de gáz, nem megy neki ez a keménykedés: Anival meg nem is volt igaza...
Továbbá idegesít engem ez az Anikó és Béci közötti tipikus brazil szappanopera dramaturgia:
mi bajod?
nem is tudod mi bajom?
de mondd el!
nem mondom itt el, nem tehetem!

Ezt a qrva vitát 3 mondattal el lehetne intézni!
Nem mondhatom el, mert:
1. az rtl küldetését teljesítettem Oli behálózásával
2. Olival megbeszéltük, hogy majd kint folytatjuk, ha otthagyta az Encipuncit
3. nekem is ciki, hogy beleszerettem
4. ez is a 6-osunk taktikájának része, így szalámizom le a 4-es gruppot

vagy?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 21:26:54

@lófő: Csak nem Tordason érzed magad? :):):):):):):)

Augur 2011.02.16. 21:28:10

Valakinek feltűnt, hogy Gigi képtelen volt a "senkinek nem veheted a szádra az anyját" című egyszerű felszólító mondatot??:DDDD

gastro vazze 2011.02.16. 21:28:33

@Bogi és Burkó: mondomén, hogy kell egy lány:)
És igen erről már MOST óriási vita van:
mert én focizni akarom küldeni a gyereket, az anyja meg hallani sem akar róla, mert a focisták bunkók :)

MunkáSör 2011.02.16. 21:28:58

@Peter_Cs:

mindig csak bántod PEDIG MÉG NEM IS ISMERED!!:DDD

gastro vazze 2011.02.16. 21:29:18

@Augur: na ez sem volt túl értelmes hsz , hiába is ekézed Gigit:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 21:29:20

@Augur: Biztos fogalmazásgátlót vett be! :):):):):)

MunkáSör 2011.02.16. 21:29:53

@Augur:

igét tegyél bele.szerintem.:D

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:30:06

@gastro vazze: 5. annak ellenére, hogy nősténydémonnak képzelem magam,semmit nem tudok a férfiakról, ezért gyakran megszívatnak, pedig kiskutya módjára teperek egy kis szeretetért.

nyanyanya 2011.02.16. 21:30:35

@gastro vazze: Tancoljon a gyerek, a tancolni tudo pasikert megorulnek a nok..:D meg mondom, majd ha 20 lesz en meg kicsit tobb..:DD

2011.02.16. 21:31:22

@Elemer: és BÉstriCI-t a Dunába! tegnap regisztrált, csak azért, hogy mélytartalmú hozzászólásait itt megossza velünk. A felsőbb szinteken.
Megnéztem pár vehemens Béci ellenszurker hozzászólót, szintén 14, 15-i regisztrált nickek.
Kezdek paranoiás lenni.....

Maude Lebowski 2011.02.16. 21:31:41

Estét!

Tegnapi kommenteket látva elhűltem, hogy mi a fene folyik itt..,úristn,csikágó!
Tényleg így beleéli magát néhány ember(troll)?
De látom mára normalizálódott a helyzet és mindenki békésen irsaizik a dzsakuban:)

Lone Starr (törölt) 2011.02.16. 21:31:44

@mocskosmacska: Ennek kétségtelenül több értelme van, mint Szandikának.

gidabiga 2011.02.16. 21:32:09

@gastro vazze:

ha egyik sem:

beleszerettem Oliba és rosszul esett, hogy ezt nem toleráljátok, hanem azonnal kiközösítettetek, amikor megláttátok, hogy több időt töltök vele, mint veletek, ahelyett, hogy azonnal megbeszéltük volna.
de én is hibás vagyok, mert nem mentem oda hozzátok.

így?

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:32:24

@gastro vazze: ez me már nem csak egy buta sztereotípia? le vagyok maradva fociból, de azt gondolom, az igazán komoly sportemberek, gyakran okosak is, mert a sport /is/ ésszel lehet klasszisszinten csinálni.

MunkáSör 2011.02.16. 21:33:00

@gastro vazze:

a jó focisták keresnek olyan jól h bunkók legyenek és minden héten új barátokat vegyenek maguknak.:D
hátha ez megnyugtató...;)

Augur 2011.02.16. 21:34:18

@gastro vazze: @MunkáSör: na, hát kimaradt, mint Giginek:DDD
@Peter_Cs: csak ideges volt a szentem

MunkáSör 2011.02.16. 21:35:59

@Bogi és Burkó:

azért hidd el h ugy is több a vizilabdázó diplomás mint a focista diplomás h 10.000-ed annyian sem játszák.:)

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:36:07

@Maude Lebowski: ma nyugi van. ruhástól ülünk a dzsakuban , bontottunk irsait, konyakot, a végén majd összeöntögetjük.

Lijiang 2011.02.16. 21:36:30

én ma végre megtudtam, hogy Gigi példát mutat nekem.

gidabiga 2011.02.16. 21:36:36

@redhaven:

csak óvatosan, mert amikor tőlem kérdezték, kinyílt a bicska a zsebemben és a kíváncsiak maguk alatt vágták a fejszét :)))

redhaven 2011.02.16. 21:38:35

@nyanyanya: ezt megerősíthetem:)))
keringőzni szeressek.
bebaszva(ritkán!)még tangózni is.

Maude Lebowski 2011.02.16. 21:39:19

@Augur:

de jó hogy emlékeztél erre, kulcsmondat:D mint a nem pedálozunk

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:39:46

@MunkáSör: ez lehet. de a diplomás vizilabdások egy része szintúgy egyszerű, mint a faék :) legalábbis megboldogult lánykoromban még így volt. ma már a vízilabdás fiúk életét és munkásságát sem követem :))) nosztalgikusan felsóhajt

nyanyanya 2011.02.16. 21:40:27

@redhaven: keringozni?? tangozni?? a mai fiatalsag milyen bulikban nyomja a KERINGOT?:DDD

redhaven 2011.02.16. 21:42:33

@nyanyanya: drága a 44-ben vagyok...

MunkáSör 2011.02.16. 21:42:37

@Bogi és Burkó:

nemtom, világéletemben szumóztam.

Elemer 2011.02.16. 21:42:40

@beebeer: ln emlékszem még arra nickre is, aki olivér ellen fröcsögött olyan szinten, hogy szerintem frankón megkattant. ki is vágták miután 200-szor leírta, hogy kell bécire sms-t küldeni. én csak arra vagyok kiváncsi, hogy ezek az emberek a barátok köztön, vagy a vészhelyzeten is felbasszák magukat? ROHADT KÖCSÖG CARTER DOKTOR, PUSZTUJJÁ EL TE GECI!

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.16. 21:44:43

Bocs, mi vaaaaaaaaaaaan itt ??
Valakit felbérelt a Tv2, hogy szét bassza, ezt a blogot ? Kik ezek a barmok itt ?????? Valaki íja már meg.

Maude Lebowski 2011.02.16. 21:44:53

@Bogi és Burkó:
hál'istennek!én még négyütemű fekvőtámaszozom, a futópadon dobolok

nyanyanya 2011.02.16. 21:45:40

@redhaven: en valaszthatok, hogy mi 44?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 21:46:16

@Lijiang: Példát mutat a Művésznő hazudozásból.

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.02.16. 21:46:30

fácse csoport a vv4 hogyvoltnak:

http://www.facebook.com/#!/home.php?sk=group_152534534804775&ap=1

Mindig minden körülmények között.

2011.02.16. 21:46:45

@Elemer: én csak a feltűnően cigányozó nickeket néztem meg, ezek 14-e óta szaporodtak meg. Vagy egy szorgalmas trollal állunk szemben, vagy több, de egy ideológiai helyről érkezett, küldetést teljesítő egyedekről lehet szó.
A harmadikat le sem merem írni.
Mindenesetre nagyon gyatrán dolgoznak, még nem jöttek rá, a sulykolás nem kifizetődő.

Maude Lebowski 2011.02.16. 21:46:47

@gidabiga:

igen, reggel mindig elolvasom az esti közvetítést, addigra már lecsillapodtak a kedélyek:)

gastro vazze 2011.02.16. 21:48:21

@MunkáSör: én is ezt mondtam, meg azzal nyugtattam, hogy vizilabdázni nem fog, mert már ott is felhigult a mezőny... régóta nem az intelligens emberek sportja, sajnos..bezzeg az én időmben, az OSC még csapat volt, még, ha szar is (bár Székely Csucsu ott kezdte, de nem örült a velünk való találkozásnak sohasem :))

Bogi és Burkó 2011.02.16. 21:48:43

@Elemer: most pl. mindenki küldjön smst dr. House-ra, mert éppen köcsög kirekesztő módon viselkedik egy zsidó menyasszonnyal.

mindenkinek jó éjt, én lassan el fogok aludni.

redhaven 2011.02.16. 21:49:10

@nyanyanya: annyi éves leszek évvége tájt:(((((
khár,merezt a csupaész gigit megfogtam volna magamnak:))))

Lijiang 2011.02.16. 21:50:22

@Peter_Cs: nem mondtam, hogy jó példát:)

gastro vazze 2011.02.16. 21:50:26

@Elemer: nem. Carter nem cigány, nade az a fekete doki (aki már megmurdalt régen a sorozatban), az gyanus! :D

nyanyanya 2011.02.16. 21:50:47

@gastro vazze: En azert meg mindig a vizilabdazokat valasztanam inkabb..:D hmmm:D

MegLepke 2011.02.16. 21:51:30

@Bogi és Burkó: jó éjt!

@redhaven: ugye? Tudtam én, hogy őt sziNpatizálod!

gidabiga 2011.02.16. 21:51:48

@redhaven:

úristN! micsoda aggkor :DDD

bolond vagy :)

MunkáSör 2011.02.16. 21:52:43

@gastro vazze:

oké, h felhigult.de mindehol felhigult, érted szerintem még mindig kvázi értelmiségi sport.szerintem.

az Anikó szerintem a melleivel akarja megnyerni a VVt.vagy a könnyeivel.vagy a könny áztatta melleivel.:D

redhaven 2011.02.16. 21:52:50

@nyanyanya: nehogy az ikumat írd:))))

nyanyanya 2011.02.16. 21:53:40

@redhaven: Micsoda ven trottyok jarnak ide kerem:P Lassan bot is kell majd nem?:D Nincs apakomlexusom, de aze lenne par negyvenes pasi aki megsimisimizhetne:D

redhaven 2011.02.16. 21:53:53

@MegLepke: :)))))) ne röhögtessétek az aggot!

gastro vazze 2011.02.16. 21:54:40

@MunkáSör: nekem mindegy, csak dobja már le azt a qrva felsőt, ha lehet akkor az onlineon 10 perc múlva:)

gastro vazze 2011.02.16. 21:55:36

@nyanyanya: a 40 az azért egy kicsit brutális nem? Még Rocconak is "csak" 35-ös van :D

redhaven 2011.02.16. 21:56:11

@gidabiga: gigi mmkk kielégíthetné egyre szaporodó intellektuális igényeimet...khmmmm....:))))

MegLepke 2011.02.16. 21:57:37

@redhaven: a lányod azért nem lehetnék;)

gidabiga 2011.02.16. 21:58:43

@redhaven:

írtál neki valentájn napon a villába? :)
így sose fogja megtudni :DDD

Traitor General 2011.02.16. 22:00:13

sziasztok:-) hazaértem:-) mi történt?

MunkáSör 2011.02.16. 22:00:32

@gastro vazze:

addig nézd amig teheted, ha kijön elviszi egy milliomos 40-es secpec egy panellakásért.:D

redhaven 2011.02.16. 22:04:08

@gidabiga: csak nem ottrohadnak még gyövő ilyentájt is??????
csukom a gépet május elején,aztán dec közepén nyitom föl.
én melós vagyok kérem.
most kapcsolok...
hun a kóchengeresbe kellenék én ilyen gigasztárnak,előttem még ott sokasodik majka a 3 fogával...

gastro vazze 2011.02.16. 22:05:52

@MunkáSör: előtte lesz még vetkőzés a playboyban azt garantálom:)
Gigire nem igazán lesz kiváncsi senki, viszont Anikára tuti:)

gastro vazze 2011.02.16. 22:08:24

@Hódos Hajnalka: ezt egyébként olvastad? egy gimnáziumi évfolyamtársam írta:)
Minden nagyszünetben az Aida bevonulási indulót énekelte (vagyis próbálta). Tök jó írás...:)
nst.blog.hu/2009/09/13/nevelj_te_is_roma_szurkolokat

slara 2011.02.16. 22:09:34

A nap mondása ma c kategóriás rácz lányé volt,ő nem engedi el magát a benti bulikon,mert 3 millió embernek szeretne példát mutatni. Nagyon tetszett! A kis laza pornós mutatványaival kint melyik célközönséget akarta meghódítani?:)

jörgömös 2011.02.16. 22:11:04

@gastro vazze: nagyon jó cikk, még a régi nst-ről
Egyébként attól tartok, hogy Hajni most nem túl boldog.

gastro vazze 2011.02.16. 22:12:18

@jörgömös: jaja, teli lett a Szatyor:S
namajd a doni medencében:D

gidabiga 2011.02.16. 22:12:51

@Traitor General:

szia!

szerintem nem sok, de én nem vagyok mérvadó :D

@redhaven:

jövőre már késő lesz.
akkor írj esemest a blikkbe :D
keresel a kertedbe egy teherbíró fehérnépet és rá gondoltál, mint igásló :)))

nyanyanya 2011.02.16. 22:13:30

@slara: Sosem lattad volna ezt a videot, ha nem rola lenne szo, ergo igen a celkozonsegnek szol:D

slara 2011.02.16. 22:15:34

@Traitor General: és ezek papolnak Anikónak....egyik rácz lop csal hazudik a másik meg csak annak nem kínálja fel magát akinek épp nincs kp-je,szövet dzsörzé kislányt már meg sem említem....gombit meg már nem lehet hova felvarrni....laci meg sérvet kapott a csülök pörkölttől....

redhaven 2011.02.16. 22:15:55

@gidabiga: az arca megvan:))
amilyen vv vehemens a rigol-ekét elhúzná!!!

nyanyanya 2011.02.16. 22:17:18

@slara: es ebben a sztoriban te vagy a feddhetetlen, peldamutato _szin_tiszta magyar?:D

redhaven 2011.02.16. 22:17:25

@gastro vazze: az aidáért erőst szimpátiám neki!!!
jó írás!

gidabiga 2011.02.16. 22:19:57

@redhaven:

naugye :D
és az almát is úgy eszi, mint egy ló :)

még mindig kéne? :)

Pacman 2011.02.16. 22:20:04

Ezek most versenyt reszelnek online?

haruka 2011.02.16. 22:20:20

van élő! valamit nagyon főznek, vagy legalábbis reszelnek, darabolnak.

gangesz76 2011.02.16. 22:20:21

Jó estét!

A villában kollektíven reszelnek...

Traitor General 2011.02.16. 22:21:10

@gidabiga: dehogynem Te mmkk az vagy:-)@redhaven: könyörgöm mi történt? melóztam eddig :-)
@slara: hajrá lumbágó:-)

Pacman 2011.02.16. 22:22:13

Bécinek hogy rázoomoltak az "OUTLAW" tetkójára. :)

slara 2011.02.16. 22:22:37

@nyanyanya: életke, ezt nem állítottam sosem,ellenkezőjét sem,csak kicsit "durvus" már h nem magukkal,hanem Anikóval foglalkoznak....ez a más szemében a....kategória..

nyanyanya 2011.02.16. 22:23:32

@slara: nyusziful ha te lennel oda bezarva ennyi ideje, mar neked is eleged lenne magadbol es szivesebben foglalkoznal massal:D

MegLepke 2011.02.16. 22:23:52

@gangesz76: Hellóka!:) Én majd éjfél után nyomom be, nálam ilyenkor még nézhetetlen.

gastro vazze 2011.02.16. 22:23:55

salátakészités verseny vagy mi megy az onlineon..

duke64 2011.02.16. 22:24:56

Van esetleg itt egy informatikus vagy valaki NASA-tól?
Nekem sosem jön be az online közvetítés.
Van ötletetek?Köszi!

gangesz76 2011.02.16. 22:25:50

@MegLepke: Nálam teljesen jó, de sztrájkolok, nem vagyok hajlandó közvetíteni a reszelést:)

gastro vazze 2011.02.16. 22:26:15

Ezek úgy reszelnek, hogy mindenhova, asztalra, földre szórják szét az anyagot...

gidabiga 2011.02.16. 22:28:21

@Pacman:

ha én most elindítom az onlájnt, olyan szintű üvöltés lesz, mint a villában, mert lelassítom a meccset :)
ha vége, akkor nézem én is :)

@Traitor General:

a villában Mónikasó volt, Szandál volt a Mónika, a többiek ugyanúgy viselkedtek, mint ahogy elvárható egy ilyen sótól, és állapotfelmérés az egészséghétre, ahol Éva és Alek végig ágyban voltak, csak akkor jöttek ki, amikor muszáj volt.
3/4 ét nem hallottam, mert vagy Éva üvöltött, vagy Ani, vagy Gigi, vagy mindenki és inkább letekertem a hangot.

és offoltunk kicsit :)

redhaven 2011.02.16. 22:28:53

@Traitor General: a vellába semmi.
a trollok mennybementek(jött szt péter esernyője)
a kitört nagy boldogságban őszinteségi rohamot kaptunk,magasság,súly,fityegőméret,minden,de minden el lett árulva.
elárasztotta a hv-t a szeretet.
jó,hogy jötté,a törzstagoknak érezni kell most a jinget+a jangot+a szívcsakrákból áradó nagy lyóságunkat.

gidabiga 2011.02.16. 22:29:53

@duke64:

itthonról vagy külföldről?

gangesz76 2011.02.16. 22:30:12

@gidabiga: jó, de addig ugye nem akarod hogy közvetítsek???:)

Pacman 2011.02.16. 22:30:23

Jerzy úgy reszel, mint egy őrült. Gigi rá is szólt, hogy ne olyan gyorsan, erre Jerzy "akkor ne nézd!". Gigi: nem is nézem. Ja és szinte mindenki elvágta már a kezét. :)

gidabiga 2011.02.16. 22:31:25

@gangesz76:
@gastro vazze:

most esett le, hogy mit reszelhetnek :)))
én másra gondoltam :D

Pacman 2011.02.16. 22:31:37

@gidabiga:

Ha van valami addig, szólok. :)

MegLepke 2011.02.16. 22:31:44

@gangesz76: oszt mit reszelnek ennyire?

haruka 2011.02.16. 22:31:52

@Pacman: de ennek mi a jóég értelme van? mi lehetett a feladat? ki tudja lereszelni a kezét a leghamarabb?

Ancilla 2011.02.16. 22:31:59

Kedves Mindenki, aki üzenetet írt nekem az elmúlt két napban!!!!!
Annyira, de annyira aranyosak vagytok, hogy azt nem is tudom szavakba önteni!!!

Ahogy az üzeneteiteket olvastam, egyszer csak elkezdtem úgy érezni magam, mint Szandika érezhette magát, amikor a fotózásra hívták a villatársai. És elkezdtem magam szégyellni. De tegnap tényleg nagyon betelt a pohár nálam (igaz, nincs akkora, mint amilyenbe Éva töltötte magának a pezsgőt).

Szóval: tüneményesek vagytok, szeretek Bennetek mindent, de higgyétek el, majdnem annyira meg voltam zuhanva, mint Gombi. Mert úgy éreztem, hogy tönkretették a mi kedves, hangulatos, barátságos, vidám, okos, játékos, színes, még a vitatkozásaink során sem rosszindulatú társaságunkat.

Ma még a nyugiszobában töltöm az éjszakát, de ígérem, holnapra összeszedem magam, és jelentkezem.

(És töredelmesen be kell vallanom valamit: ma - egyéb tevékenységeim háttérzenéjeként - meghallgattam, amint Alekosz 60 percen át meséli Anikónak a kényszeres szokásait, és valahogy megkedveltem... Az Esőember jutott róla eszembe. Talán azért. Néha tényleg érdemes az online-adásokba is belenézni, egészen más képet mutat egy-egy ember, mint ahogyan azt az RTL összevágja.)

További szép estét kívánok Nektek, és hamarosan jelentkezem. :) :) :) :) :) :)

John May R 2011.02.16. 22:32:37

Sziasztok! Figyeltem es ma egyetlen egy Beci-fikazas nem volt az osszefoglaloban. Inkabb azt emlegette Balazs, hogy Jerzy es Gombi az akinek nagyobb lett a hangja.

gangesz76 2011.02.16. 22:33:00

@gidabiga: szégyeldd magad ha arra gondolsz amire gondolok:)

Traitor General 2011.02.16. 22:33:29

@gidabiga: köszönöm az infót:-) ez már a vég ami benn megy:-)
@redhaven: trollok? hol? itt? én is örülök, h végre vagyok:-)

prof. Perselus Piton 2011.02.16. 22:34:04

@redhaven: mit csináltatoook? mindent elárultatok? és egy slambuc miatt lemaradtam erről?

slara 2011.02.16. 22:34:15

@nyanyanya: mézes mackó,nyugodj meg és jó éjszakát!

gangesz76 2011.02.16. 22:34:25

@MegLepke: káposztát, céklát, zellert, hagymát meg a kezüket, már több sebből véreznek...remélem holnap ebből főznek nekik kaját...

@gidabiga: helyes, ügyes vagy:)

Pacman 2011.02.16. 22:34:28

@haruka:

Szerintem azt már csak holnap tudjuk meg.

gastro vazze 2011.02.16. 22:35:18

mégis jófej az rtl, kikészítik őket ezzel a hagymás feladattal:DDDD

ne most 2011.02.16. 22:36:10

Most láttam az összefoglalót és a Szandika talkshow nagyon hiteles lett. Az eredeti talkshow-ban, ugyanígy ordítottak a példaképek a másikkal, mint most Gigi. Valami született tehetség. Bárkinek ajánlom, aki vágyik valami erősen hányinger keltő dologra. Teli pofával mutogatva üvölt azzal, akivel egy fedél alatt lakik. Családi kör.

gidabiga 2011.02.16. 22:36:19

@Ancilla:

szia!

örülök, hogy látlak :D
és gyere mindenképpen és használd a scrollt, csak azokat olvasd, akiket kedvelsz :D

jó éjt neked!

MegLepke 2011.02.16. 22:36:52

@Ancilla: dejódejóóóóó! Örülünk, és várunk holnap!:)

redhaven 2011.02.16. 22:38:14

@Traitor General: ja!!! miután laci tegnap elfogyasztott 1 rúd téliszalámit,2grillcsirkét,behörpölt 4 tányér húslevest,megfőzetett 2csomag félkilós gyermelyi szarvacskát melyhez 1kakas pörköltjér rendelte,ma fitnesz edzést tartott,aminek keretében a szobából az onnan 8.5méterre lévő futópadhoz 23 sovány perc alatt tipegett ki.

gidabiga 2011.02.16. 22:38:49

@duke64:

én is t-home, nekem ez bejön

217.173.42.150/live_stream_2011.swf?stream=rtl_vv4_1_dhk4567s

@gangesz76:

de csak ha te is szégyelled magad :D

@Traitor General:

nem, ma megkíméltek bennünket, tán kettő volt :D

gangesz76 2011.02.16. 22:38:57

Látom a holnapi szalagcímeket:

Reszeltek a Való Világ villájában!

Laci csak nézte, Alek lassan csinálta Gigivel, Béci sírva váltogatta a tempót és cserélgette a helyet Anival,Éva csak körözött körülöttük, Jerzsi odatette magát, bele is izzadt,Szandika meg csak dumált és röhögött,Gombi vérzett is...

duke64 2011.02.16. 22:39:32

@haruka: sajnos ezen sem megy
még a közvetítések legelején 1x-2x bejött az online adás,de egy hónapja (kb) semmi.

gangesz76 2011.02.16. 22:40:07

@gidabiga: hülye vagy hallod???teljes erőbedobással:DDD

haruka 2011.02.16. 22:41:56

@duke64: hmm. másik böngészővel? vagy lehet kéne valami frissítés valamelyik programra, nem tudom, ehhez mi kell.

jörgömös 2011.02.16. 22:42:48

@gangesz76: Alekosz úgy reszelt, ahogy biciklizett?

redhaven 2011.02.16. 22:42:52

@prof. Perselus Piton: médiatörténelmet írtunk.
bbbbánhatod:)))

gidabiga 2011.02.16. 22:43:29

@duke64:

nem lehet, hogy valami hiányzik a gépedről?
flash player frissítés vagy valami hasonló?

@gangesz76:

Éva is reszel?
ha már tegnap nem sikerült neki? :D

Pacman 2011.02.16. 22:47:20

Béci citrommal dörzsöli az ujjait a mosogatónál, valamelyik zöldség megfogta.

Friedmann Juci 2011.02.16. 22:47:31

nincs közvetítés? közvetítést akarok olvasni. léccike.

-Sarq- 2011.02.16. 22:48:07

Béla éppen egy citromot ujjaz.

Traitor General 2011.02.16. 22:48:49

@redhaven: :-D te nagyon lol nyomod :-D kell az erő! Meg doktordoktor lászló készül a végső összecsapásra, mikor face to face kiáll a retek egész csapatával szemben. László vs. Kolozsi és 325 feltunningolt retkes:-) Szép lesz! doktordoktor lászló jobb kezében egy rúd szalámi, bal kezében az elgyötört gigi, vagy erzsi, vagy gombi mert ő megmenti szívszerelmét :-D
@gidabiga: fészen repülnek :-) én csak olvastam, senkit nem reptettem, főleg a mai nap után... pfujjj :-) ez utóbbi a melóhelynek szólt :-)

gangesz76 2011.02.16. 22:48:56

@jörgömös: Meg ahogy futott...:)

@canzone: :)

@gidabiga:Nem reszelt de belepofázott mit hogy kell csinálni...:)

Béci hüvelykujjal citromot dugott...

Flood 2011.02.16. 22:50:26

Csak most néztem bele a zonlájnba. Béci miért ujjazza meg a citromokat?

gidabiga 2011.02.16. 22:51:02

@Traitor General:

majd reptetsz holnap :D
a mai nap után meg igyál meg egy sört :D

@gangesz76:

ezt borítékoltam volna

gangesz76 2011.02.16. 22:51:16

@MegLepke: Össznépi vérzés van,drukkolok hogy holnap húsos káposzta legyen a kaja:)
Amúgy Erzsi csapata nyert.

Friedmann Juci 2011.02.16. 22:52:17

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): miért, te nem szereted? hát milyen férfi vagy te?!

gidabiga 2011.02.16. 22:52:46

vége a meccsnek, már nálam is megy az onlájn.

viszont baromi nagy elkeseredés a szomszéd szobából, nem is beszél velem a gyerek :(

-Sarq- 2011.02.16. 22:53:05

@Friedmann Juci: Azóta Gigi is. Ez ilyen családi szokás lehet.

gangesz76 2011.02.16. 22:53:42

A citrommal kézdörzsölés Gigi módra olyan titkos hogy le kell miatta lőni a közvetítést...

gidabiga 2011.02.16. 22:54:23

@Traitor General:

és az kizárja a sört? :)
vagy a reptetést?

gangesz76 2011.02.16. 22:55:17

Béci tüsszögött egy kurta nagyot a konyha padlójára, majd lefele mutatott Giginek és azt mondta: nézd hogy néz ki...(hogy csúsznának el a taknyon:))

Friedmann Juci 2011.02.16. 22:55:42

jaa. hogy citrommal dörzsölik a kezüket. tán céklát hámoztak? vagy autót szereltek...?

gangesz76 2011.02.16. 22:55:49

"a káposztás mindenedet László" by Béci

-Sarq- 2011.02.16. 22:56:17

@gangesz76: Lusta vagyok visszaolvasni, úgyhogy esdeklőn kérdem: miben?...

Mihez öltözködnek?

Pacman 2011.02.16. 22:56:39

Valamiért fel kell öltözniük szépen. Béci arra gyanakszik, hogy ma van az Oscar átadás és levetítik nekik.

-Sarq- 2011.02.16. 22:57:10

Elsősegély dobozként egy baumaxos szerszámos láda szolgál.

jörgömös 2011.02.16. 22:57:11

Béci nem kicsit rohadék ezzel az Oscaros beszólással.

gangesz76 2011.02.16. 22:57:30

Gigi ma este fel és leszopja a faszt

Traitor General 2011.02.16. 22:58:23

@gidabiga: meginnék egy sört itt aludnék el a gép elött:-) reptetni meg nem szoktam, max. papírsárkányt:-) az iskola meg mindenre jó kifogás:-D

mufuvecske 2011.02.16. 22:58:26

@Ancilla: várunk holnap! és előlünk nem menekülsz, bárhová is bújsz megtalálunk...:)))

redhaven 2011.02.16. 22:58:38

@Traitor General: hát laca nem lesz egyedül.
gombit szénné edzette a nyugiszobában,a főpróbát megtekintette kolosi is,aki úgy megrettent a kumokiri nizajemonként fakardozó befőttkétől,hogy maradék hajazatát megféltve azonnal beadta a lemondását.
most ennyi infót tudok holtbiztosra:)))

-Sarq- 2011.02.16. 22:58:46

@gangesz76: Jaj ne, eszembe jutott a fogsora...

gangesz76 2011.02.16. 22:59:10

@-Sarq-: reszelésben, fémreszelőben, mindenféle zöldségeket kellett reszelniük feladatként.

Béci életében nem bontott ki még új inget mert nem volt rá alkalom.

gangesz76 2011.02.16. 23:00:34

@-Sarq-: majd azt biztos visszahúzza a kis alien

Pacman 2011.02.16. 23:01:26

Béci soha nem hord inget, de az utóbbi héten már háromszor is volt rajta.

jörgömös 2011.02.16. 23:02:01

@Friedmann Juci: Béci azt hiszi ma van az Oscar gála. Mindenki öltözik a hálóban. Béci félhangosan, szokásos hangsúllyal: ma ki osztják a legjobb színésznőnek járó díjat is? Vajon ki lesz a legnagyobb színésznő? Erre Gigi rákontráz: Nem én.

-Sarq- 2011.02.16. 23:02:03

@Pacman: Férfit csinált belőle a zertéel.

haruka 2011.02.16. 23:03:17

a kameraman szépen végigstírölte Anikót. :D
Gigi remélem nem a 45ös fekete papucsban lesz elegáns.

gangesz76 2011.02.16. 23:03:49

Anikó nagyjából senkihez sem szólt az utóbbi időben Szandin kívül, Laci szerint Gigi úgy néz ki mint aki benéz,mindannyian rittyentik magukat, Béci áramot akar a vasalóhoz,Alek úgy átöltözött hogy sehogy.

Traitor General 2011.02.16. 23:04:09

@redhaven: köszi:-) álmom most már nyugodt lesz:-) Gombár urat kolosinak ő leírható veszteség.... Egy hétig homárt fog enni az ország apraja.nagyja :-) retek majd állja :-D

jörgömös 2011.02.16. 23:04:12

Alekosz látványosan szarik a feladatra, vagy azt gondolja hogy ő már most is elegáns. Nála nem tudom eldönteni.

Flood 2011.02.16. 23:04:39

@Pacman: És Alek még egy ilyen szép estén is TSZ elnöknek öltözött?

gidabiga 2011.02.16. 23:05:02

véres a sajt :)))

@Traitor General:

sárkányt reptetni jó :D
amíg nem engem akarnak :D
az iskola meg nem kifogás :P

@redhaven:

:DDD

Pacman 2011.02.16. 23:05:20

Laci a sajtot pakolná el, de valaki összevérezte.

-Sarq- 2011.02.16. 23:05:44

Szerintem remek éjszakai műsor lenne, ha a továbbiakban csak Alekot mutatnák a kanapén, ahogy ül és figyel. Bele sem merek gondolni, mik járhatnak a fejében.,,

By the way, létezik még férfiember, aki kockás flanelinget hord?

mufuvecske 2011.02.16. 23:06:02

Tordas a belevalóban...:)))

gangesz76 2011.02.16. 23:06:41

Kicsit véres a sajt..
Alek úgy ül a kanapén mint akinek valami baromira fáj,Golden Globe vagy Oscar átadó megnézésének lehetőségére tippelnek, Gigi haja csöpög a zsírtól.

Pacman 2011.02.16. 23:06:42

@Bútorozott kordia-lakás (Flood):

Neki van ilyen kockás, meg olyan kockás inge. Deréktól lefelé pedig ismét minden barna. :)

gidabiga 2011.02.16. 23:07:39

és miért kell kiöltözniük?

nálam meghalt a fészbúk egyelőre :(

Traitor General 2011.02.16. 23:07:59

@gidabiga: ok ok:-) egy próbát megért a kifogás keresés:-) te tuti nem vagy sárkány, vagyha akkor a jófajtából:-D

-Sarq- 2011.02.16. 23:08:01

Gigi miért nem fürdőköntösbe öltözik?

haruka 2011.02.16. 23:08:27

@Pacman: és ne felejtsd el a kockás inghez a színben totál nem passzoló csíkos nyakkendőt sem!

Pacman 2011.02.16. 23:08:38

Horseface a tükör előtt lövi a haját és sótájmozik. :)

redhaven 2011.02.16. 23:09:22

@Traitor General: mék én is,mert engem is lekardoz a főnököm ha csipás lesz a szemem.
maradóknak szép reszeléseket!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:09:54

Hombár úr Bécitől kérdezett valamit, erre Gigi válaszolt. Úgy látszik Bécinek érzi magát...

gangesz76 2011.02.16. 23:09:57

Szandi 3 kiló sminket töröl le a szeméről,Gigi megpróbál frizurát csinálni a zsíros hajából.

Pacman 2011.02.16. 23:10:07

@haruka:

Ez az ő egyéni ismertetőjele/védjegye, mert ilyet más fel nem vesz. Kivéve, ha divatot teremt vele. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 23:10:07

@haruka: Mr. Adrian Monk is tanulhatna tőle! :):):):):):)

jörgömös 2011.02.16. 23:10:10

Egyébként tudja valaki, hogy miért kell kiöltözni?

Traitor General 2011.02.16. 23:10:11

@gidabiga: oké:-) lehet, hogy iszok egy sört:-)

gangesz76 2011.02.16. 23:10:38

@Traitor General: lehet hogy fognak, egyelőre megúszta:)

Traitor General 2011.02.16. 23:11:07

@jörgömös: kifutó termékekkel nem tudnak mit kezdeni a aréna plázában....

gangesz76 2011.02.16. 23:11:40

@redhaven: Köszönjük, jó éjt!:)

MegLepke 2011.02.16. 23:11:44

Bekapcsoltam. Gigi tollászkodik a fürdőben. Hajlakk, miegymás.

-Sarq- 2011.02.16. 23:11:48

Áááááááááááá, a hideg futkos a hátamon a körömcsipesztől!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 23:11:53

aham, tök izgi lehet mai is a műsor :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:11:54

Közelről mutatják, hogy Bömbi mit működik a körömcsipesszel.

Traitor General 2011.02.16. 23:12:24

@gangesz76: ma pedig az lenne a valóságsohw-k szuperlativusza :-D

Pacman 2011.02.16. 23:12:48

@Peter_Cs:

Őszintén szólva nekem is csak az elején volt az, már egészen megszoktam.

MegLepke 2011.02.16. 23:12:56

@redhaven: köszönjük, viszont kívánjuk!:)

bévé 2011.02.16. 23:13:24

ahh, nem elég ez a 24 óra semmire. még szerencse, h a hétköznapi mosogatásról már sikerült leszoknom.

Traitor General 2011.02.16. 23:13:59

@redhaven: jó éjt mester :-D
@jörgömös: ez csak marketing, ezek a tavalyelőtti cuccok:-)

-Sarq- 2011.02.16. 23:14:05

Belevalóban Jerzy exe: nem ilyennek ismerte, pörgős volt, meg vicces.

jörgömös 2011.02.16. 23:14:14

@Pacman: az nem zavar, az már annál inkább hogy mi nem tudjuk :)

MegLepke 2011.02.16. 23:14:33

Gombóc fehér izompulóverben és egy zöld-fehér kockás sálat köt épp a nyakába.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:14:46

Laci nem akarja Gömbit a divatban befolyásolni, tudja, hogy az áldozat egy divatdiktátornak tartja. - Szerintem meg (divat)diktátor. - Szerinte Gömbi úgy néz ki, mint egy skót harcos.

gidabiga 2011.02.16. 23:14:52

Gombóc meg kockás konyharuhát akar nyakkendőnek?

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 23:14:53

Mme-tól azért megkérdezném, hogy mi a véleménye arról, hogy Laci folyamatosan Lázár Lacizza saját magát

jörgömös 2011.02.16. 23:15:04

Gombi mint rettenthetetlen skót harcos. Szegény skótok.

Pacman 2011.02.16. 23:15:10

Gombi sál fel, sál le.

-Sarq- 2011.02.16. 23:15:40

Jerzyt összeanimálták Gyagyás Tódival. Tordas vihog. Jajj...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:15:48

A kulturrasszista Laci skótozása miatt elvették a képet. :)

MegLepke 2011.02.16. 23:16:14

@gidabiga: bazmeg pont ilyen konyharuhám van csak kékben.:D

Flood 2011.02.16. 23:16:20

@bévé: Én soha nem is szoktam rá :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:16:58

Éva folyamatosan gombásnak, erőtlennek, GYENGÉNEK érzi magát.
Béci összevérezte a vadonat ... ÚJ ingét!

Pacman 2011.02.16. 23:17:37

Jó lenne, ha mire felöltöznének, bedobnának egy levelet "jó éjszakát" felirattal és lekapcsolnák a villanyt. :)

MegLepke 2011.02.16. 23:17:50

Anikón fekete szűk miniruha haja hagymácskára emlékeztető.

jörgömös 2011.02.16. 23:18:01

Anikó az elmúlt 15 percben kétszer öltözött át.

gangesz76 2011.02.16. 23:18:05

Éva betegnek, kómásnak, gyengének érzi magát ma, Laci szerint dühös oroszlán, Béci vérzése nem áll el, már 5 helyen vérezte össze az új ingét,Ani ocsmánynak tartja magát.

bévé 2011.02.16. 23:18:21

eldöntöttem vmit. sskk nem nyerheti meg Anikó ezt a játékot. aki így fut, annak nem jár semmi ebben a büdös életben. én sem szoktam, utálok, majd ha kergetnek max., de eeeeeeeeez.
összefoglalót nézek. :)

MegLepke 2011.02.16. 23:18:33

"Béci, fáradj a riportszobába" - szólt a kellemes bugyilecsúsztató mély férfihang.

kékdelfin 2011.02.16. 23:18:35

@-Sarq-: azt láttad, amikor a + kilókat mondták a bentiekre? CSak az ucsó hármat láttam, kéváncsi lennék ki mennyit hízott (erzsi +10, béla +5, Anikó +1,5)

Pacman 2011.02.16. 23:18:50

Béci riportszoba. Lehet összevarrják. Mondjuk két ujját. :)

Traitor General 2011.02.16. 23:19:00

jó éjt mindenkinek:-)
@gidabiga: a sör hatására megyek aludni:-D

Flood 2011.02.16. 23:19:10

Béci, takarodj a riportba!

gidabiga 2011.02.16. 23:19:39

@Pacman:

te legalább olyan gonosz vagy, mint én :D
tán ugyanott szocializálódtunk? :)))

gangesz76 2011.02.16. 23:20:07

rettentő pozitívak ma a lányok...

Flood 2011.02.16. 23:20:15

Aninak is zsíros a haja
azt nem értem, akkor mér nem mossák meg?

-Sarq- 2011.02.16. 23:21:02

@Kékdelfin: Ennyit láttam én is. Az esti öf-ban sem mutatták, pedig kíváncsi lettem volna, Kazal mit reagál a mázsálásra. Anikó asszem 52 kiló volt, Jerzy meg 88. Szandál 62.

Flood 2011.02.16. 23:21:23

@bévé: Ezt ellensúlyozandó igazi profi lavórtartásban :)

MegLepke 2011.02.16. 23:21:38

Gigi és Szandi a Régi nyárt éneklik a fürdőben.

gangesz76 2011.02.16. 23:21:53

Na jó, ez max. akkor lenne érdekes a továbbiakban, ha amikor kész vannak az önpuccosítással, levél jönne, a feladat iszapbirkózás MOST!:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:22:06

Gigi kornyikál, és arra gondol, hogy szép hangja van.

mufuvecske 2011.02.16. 23:22:32

Jajj szegény Béééélaaaaa!

Megyek én is aluszkálni, hagytok nekünk puhányoknak egy összefoglalót az éjszakáról?

gidabiga 2011.02.16. 23:22:33

csak Gigi ne énekeljen, könyörgöm! :D

mire ebből a tollászkodásból lesz valami, vagy kiderül, hogy mi, addigra elálmosodom :(

Flood 2011.02.16. 23:22:59

@Kékdelfin: +10 kiló kevesebb mint 3 hónap alatt nem gyenge :o
Erzsi tömegnövelő kúrán van?

kékdelfin 2011.02.16. 23:23:15

@-Sarq-: Én gombira lennék kíváncsi, ő is rendesen megemberesedett. Meg persze a többi hízóra is. TEgnap éjjal pont akkor kukkantottam be az élőbe, amikor laci ecsetelte, hogy mit zabált össze. Rosszul lettem majdnem:)

Pacman 2011.02.16. 23:23:40

Bíró Ica is sajnálja Anikót, hogy mindenki rátámad.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:23:42

Béci visszajött a riportszobából. Vagy be sem ment?

bévé 2011.02.16. 23:24:36

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): én nemtom bazmeg, semmi dolguk egész nap. én ledolgozom a napot, aztán elrohantam receptért, szülőket látogatni, kosármeccsre, és holnap felkelek korábban kb. 10 perccel, h mossak. ez meg ahhoz is lusta. beszarás. ja, és van neki 5 szál haja, ami zsírosan 3. boááááá.

gidabiga 2011.02.16. 23:25:00

Szandikának valami még jobban kidomborodik, kép el

kékdelfin 2011.02.16. 23:25:16

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): Hát rendesen összeszedte magát:) de ahogy látom azért mindenki kapkodja fel a kilókat. Mondjuk nem csodálom, amiket eszenk. A villadellás időszak alatt beszéltük pont valakivel, hogy mit vettek a dellán, hát csupa szénhidrát-dús kaját. Az kell a felkvéshez.

Warlimont 2011.02.16. 23:25:40

@jörgömös: Lehet, hogy valami PORNO-OSCAR, és levetítik Gigi egyik filmjét?? :) :)

Flood 2011.02.16. 23:25:45

Vkinek sikerült már vmi logikát felfedeznie a közvetítés-megszakításokban?

Doktor Kotász 2011.02.16. 23:26:40

@canzone: Tűl sok James Bondot nézett?

MegLepke 2011.02.16. 23:26:45

Éva egyedül cigizik. Hát ez eddig egy merő izgalom!

-Sarq- 2011.02.16. 23:26:47

@Kékdelfin: Elvégre egy 130 kg-s gerincsérves embernek a legjobb gyógymód, ha hízik.

Laci egyébként mostanra a leghiteltelenebb lett számomra, a nagy sportember disznó módra elhízva, legalább 18-szor váltott már a szeressük egymást gyerekek lózungról a ha harc, hát legyen harcra. Bármiről van szó, semmitmondó frázisokat pufogtat.

Warlimont 2011.02.16. 23:26:52

Lehet, hogy PORNO OSCAR, és leadják nekik Gigi egyik filmjét? :)

mama ottmarad 2011.02.16. 23:27:14

Sziasztok
Szerintem most fogják nekik egy díszelőadás keretében levetíteni a köpős jelenetet.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:27:25

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): Szerintem az egyik mostani Laci skótozása miatt volt, a többit én sem értem.

nyanyanya 2011.02.16. 23:28:24

Eva honnan tudja hogy 23.30 van??

kékdelfin 2011.02.16. 23:29:08

@-Sarq-: ja, az utóbbi napokban nekem is feltűnt, hogy úgy csinál, mint valami szabadcsapat vezetője a dzsungelben. Állandóan mindenről a harc meg csata jut eszébe. Bekottyant a bezártságtól. Vagy lehet, hogy az eddig szinte ismeretlen kaják kombinációja tett be neki, a sok emésztés kivitte a vért a fejéből:)

MegLepke 2011.02.16. 23:29:14

És megint elvették az adást. Pedig már mindenki a tévé előtt ült végre. És az összes csaj kijelentette, hogy nem néz ki jól.

gangesz76 2011.02.16. 23:29:46

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): nekem igen, a szerkesztők nagyon álmosak és teljesen váratlan pillanatokban elbóbiskolnak, miáltal hol a Pillanatnyilag nincs közvetítés, hol a Közvetítés hamarosan folytatódik gombot fejelik le...

Flood 2011.02.16. 23:30:29

Amúgy most milyen kedélyes mindenki, mióta bekapcsoltam, 1 rossz szót nem szólt senki a másikra
tényleg nagy színészek ezek

MegLepke 2011.02.16. 23:30:29

Alek: Olivér volt a tribunus.
Béci: csak volt, már én vagyok.

gidabiga 2011.02.16. 23:30:30

@King of Shadows:

az miért bántó?
és ha negyedórás késéssel kapjuk, mért nem vágják ki azelőtt, mielőtt mi látjuk?
csupa kínzó kérdés...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 23:30:32

Jerzsi már elegáns, vagy még el se kezdte az átöltözést?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:30:46

Alek: Olivér volt a tribunus!
Béce: csak VOLT már!
Évi: Júúúúj! :(

-Sarq- 2011.02.16. 23:31:15

Jerzy Diszkópatkányok stílusban öltözött fel.

MegLepke 2011.02.16. 23:32:05

@King of Shadows: nálam a júúúúj lemaradt. És megint elvették. Hát én odacsapok egyet.

Pacman 2011.02.16. 23:32:27

Ha tizenöt perc a csúszás, akkor még várhatunk, mert a cool-on a belevaló végén bevágták őket élőben és még most is ott ülnek.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:32:32

@gidabiga: Ha szeretnéd, és lesz egy kis időm, kifejthetem... :)

Warlimont 2011.02.16. 23:32:48

Elég gyakran cenzúrázzák az adást...

bévé 2011.02.16. 23:33:49

@canzone: de miért kellett öltözni? lemaradtam.

gidabiga 2011.02.16. 23:33:58

@King of Shadows:

ezek szerint illet volna tudnom? :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 23:34:19

@gangesz76: Hagyni kellene, hogy Éva kipihenje magát.

Flood 2011.02.16. 23:35:49

Na ehhez nekem ma már nincs erőm, további jó szórakozást!

MegLepke 2011.02.16. 23:36:55

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): jó éjt!
Én is ráértem volna éjfélkor bekapcsolni, ahogy terveztem.

gidabiga 2011.02.16. 23:36:57

@bévé:

én is kérdeztem már, de valószínűleg ők sem tudják, mert találgatták, hogy ma lesz-e az oscar díj átadó

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 23:37:17

@bévé: én is lemaradtam. kezdek kiábrándulni az élőből is, pedig csak vasárnap ábrándultam bele

gangesz76 2011.02.16. 23:37:24

@gidabiga: :)

@Peter_Cs: ne üvöltözzön folyton és akkor marad energiája:)

Nem Oscar díj átadás lesz, az 27-én van...

Doktor Kotász 2011.02.16. 23:37:26

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): "Vkinek sikerült már vmi logikát felfedeznie a közvetítés-megszakításokban? "

Szerintem, ha olyan történik, amit kihagynának egy összefoglalóból, vagy ami tilos, mondjuk cigányozás, akkor szakítanak.

gangesz76 2011.02.16. 23:38:18

@Bútorozott kordia-lakás (Flood): Jó éjt!:)

Egyébként ez sok minden csak nem szórakozás:)ma nem...

gidabiga 2011.02.16. 23:39:02

@Peter_Cs:

saját magát lehet.
de hogy ma sem fáradt el semmiben, az biztos :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:39:03

@gidabiga: Nem. :) Szerintem az RTL nem akar fölösleges támadási felületet adni a műsorral kapcsolatban. Ezért igyekeznek cenzúrázni minden nemzetiséget érintő negatív megnyilvánulást. Mondjuk azt, hogy "zsugori skót"...

bévé 2011.02.16. 23:40:29

@gidabiga: na, Anikó végre kap vmit Esmeralda Maria Arriaga Gutierrez szerepében nyújtott alakításáért?

gidabiga 2011.02.16. 23:41:56

@King of Shadows:

azt hittem, valami komolyabb oka van :D

MegLepke 2011.02.16. 23:42:41

Hát én is kezdek elálmosodni, mi van velem? Valami történhetne már...

gidabiga 2011.02.16. 23:42:50

@bévé:

arany málnára esélyes :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:43:12

Esetleg arra tudok még gondolni, hogy ezek szemmel láthatóan azt hiszik, ma lesz a kiszavazás, és fél az RTL, hogy valamelyik elszólná magát...

-Sarq- 2011.02.16. 23:43:28

Kénytelen vagyok Hitler és Sztálint nézni a Spektrumon.

bévé 2011.02.16. 23:43:51

@gidabiga: ne viccelj, azt szerintem zseniálisan adja.. :)

gidabiga 2011.02.16. 23:43:53

biztos most mondják el nekik a forgatókönyvet, ne legyetek türelmetlenek :D

MegLepke 2011.02.16. 23:45:07

@bévé: :DDDD Szandál meg pornóoszkárt. Alekkal újraforgatják a Lesz ez még így se c. filmet. Béci a Keresztapában kap szerepet.

bévé 2011.02.16. 23:45:23

visszajött az élő.

-Sarq- 2011.02.16. 23:45:28

Mi ez a gyász? Kazal teljesen maga alatt van.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:45:45

@gidabiga: Van olyan ország, amelyik perelt már "negatív reklám" miatt...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.16. 23:46:32

most mi a jó abban, hogy 1 percig van kép, aztán 5 percig nincs? sztrájkba léptem, RubinK jöhet személyesen könyörögni, hogy nézzem, akkor se fogom

gangesz76 2011.02.16. 23:47:35

milyen videókról beszélnek amiket ők csináltak???

gidabiga 2011.02.16. 23:48:47

@bévé:

Oscart azért mégsem kéne... :)

@King of Shadows:

elhiszem, de nem tetszik, hogy ennyire kell mindenre vigyázni, ami megjelenik a médiában.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:49:15

Visszajött a kép. A jakuzzit mutatják, sehol egy lélek. Nagyon érdekes. Mire ezt legépeltem, ismét kikapcsolták a camot.

jörgömös 2011.02.16. 23:49:30

Az valóban érdekes lenne, ha levetítenék Gigi első szárnypróbálgatásait a filmművészet terén.

gangesz76 2011.02.16. 23:52:10

valamit osztogatni fognak...

bévé 2011.02.16. 23:52:22

@gidabiga: olyat én nem is mondtam. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 23:52:48

Úgy látszik, az online is inkább offline. :(:(:(:(:(:(

gangesz76 2011.02.16. 23:53:03

Oscar villa díjkiosztó van...

MegLepke 2011.02.16. 23:53:40

Villa Oscar Díjkiosztó Gála van, Anikó vezeti a műsort. 9 kategória. Mindegyiknek lesz egy díjkiosztója a lakók közül. A díjkiosztó mondja ki a kategória nyertese nevét.

-Sarq- 2011.02.16. 23:53:40

Anikó vajon mikor kezd el bőgni?

haruka 2011.02.16. 23:53:57

na, ez a díjkiosztó is csak arra jó, hogy egymásnak essenek.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:54:10

@gidabiga: Káromkodásokra nem vigyáznak különösebben. Csak más nemzeteket nem szabad szidni. :)

@bévé: Jah. :)

gangesz76 2011.02.16. 23:54:33

Nyúl Béla kategóriában a díj egy csokor sárgarépa, Gigi adja át a díjat,a nyertes Alekosz

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 23:54:38

@jörgömös: Az lenne már vígszínház! :):):):):):):)

jörgömös 2011.02.16. 23:54:47

@-Sarq-: amikor megkapja majd a díját

MegLepke 2011.02.16. 23:54:56

Nyúl Béla díj: akit a legkevésbé hősiesen bátornak nevez. Egy csokor sárgarépa a díj. Gigi Aleknak adja. Alek örül, szereti a répát, egészség hete van, köszöni.

-Sarq- 2011.02.16. 23:54:57

Alekosz lett a villa Nyúl Bélája.

mama ottmarad 2011.02.16. 23:55:17

mivel nekem nem jön be az élő adás, ti nem közvetítitek, kénytelen vagyok elképzelni.
Kapcsolják a belevalót Tordasildivel, aki csak itt csak nekik, mély átéléssel elszavalja nekik a Kőmíves Kelemen balladáját.
Éva ezt is tudja, és vele mondja...

bévé 2011.02.16. 23:55:20

Alekosz lett a Nyúl Béla kategória nyertes. éljen Hannibál tanár úr!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 23:55:54

A sótlan kategória díja lehetett volna a pácsó is!

gangesz76 2011.02.16. 23:55:57

Második díj, showtlan kategóriában díjátadó Szandika, a díj egy csomag só, a nyertes Laci

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:56:01

"Nyúl Béla" kategóriában Gigi átadja a díjat Aleknak. Azt jelenti, hogy ő a leggyávább.

"Sótlan" díjat Szandi adja át a legszürkébb, és legsótlanabb lakónak, és ez Laci.

MegLepke 2011.02.16. 23:56:19

Sótlan, legszürkébb díj. Egy zacskó só a díj. Szandi adja át, sokat gondolkozik. Lacinak adja, adás el.

-Sarq- 2011.02.16. 23:56:29

Jerzynek pácsót kellene adni.

Atok 2011.02.16. 23:56:53

Ma meg nem volt anyazas a Villaban? Vagy miert van ez a kamu "dijkioszto" ?

-Sarq- 2011.02.16. 23:57:17

a tököt úgyis Jerzy kapja.

bévé 2011.02.16. 23:57:24

meghalt az élő megint.
nincs koncepció szerintem itt semmi. akadozás helyett megy el most. hihetetlen. :/

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:57:34

Éva átadja a dísztököt Jerzynek, mert ő nem kombinál túl sokat.

gangesz76 2011.02.16. 23:57:38

Díjátadó Éva, a díj egy dísztök, a nyertes Jerzsi, rá a legjellemzőbb hogy nem bonyolítja túl a dolgokat.

-Sarq- 2011.02.16. 23:57:59

@Atok: igen, a szokásos Anikó-szopatásra megy ki az egész.

MegLepke 2011.02.16. 23:58:05

Éva annak adja, akire a legkevésbé jellemző a túlbonyolított gondolkodásmód. Erzsinek adja. Tök a díj. Örül, megköszöni, a kevesebb néha több.

bévé 2011.02.16. 23:58:16

a pökhendi Béci lesz

gangesz76 2011.02.16. 23:58:26

Pökhendi kategória, díjátadó Alek, a díj egy tükör, a nyertes Béci

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.16. 23:58:55

Pökhendi díjat Alek adja át annak, aki a leginkább el van szállva magától, azaz Rácz Úrnak.

MegLepke 2011.02.16. 23:59:12

Pökhendi díj, tükör, Alekosz adja: Béci. Felhívja a Rácz úr figyelmét arra, hogy két oldala van a tükörnek. Ha nézegeti magát, azt az oldalt nézze, ahol közelebbről látja magát. Béci köszöni a családnak.

gangesz76 2011.02.17. 00:00:23

Slampos kategória, díjátadó Gombi, nyereménye egy mosószappan, a nyertes Éva

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:00:43

A legkevésbé higiénikus díjat Hombár Úr nyújtja át Évának. Egy szappant. :D
Éva már ki is magyarázza...

MegLepke 2011.02.17. 00:00:50

Slampos kategóriában a díj egy mosószappan, Gombi adja át (szerinte senkinek nincs baja a higiéniájával), Évának adja. Éva köszöni, persze még van mondanivalója, de adás el...

-Sarq- 2011.02.17. 00:01:00

Higiéniával nincs gondja senkinek. Az a láb- és hüvelygomba járvány elhanyagolható.

-Sarq- 2011.02.17. 00:01:39

Na, Évának már megvan az ürügy a puffogásra. Ordítást is akarok.

gidabiga 2011.02.17. 00:02:07

slampos díjat Éva kapja, kép el :D

@bévé:

akkor nem tudom :(
biztos van ezeknek a sorozatoknak is valami díjuk, de fáradt vagyok már, hogy megkeressem :)

@King of Shadows:

tudom

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:02:22

A legérdesebb természetű díj egy kolbász, amit Laci kap, Bécitől.

gangesz76 2011.02.17. 00:02:27

Legérdesebb lakó, átadó Béci, díj egy kolbász, nyeri Laci

Eznemsemmi 2011.02.17. 00:03:21

Az most nagyon tetszett, hogy Béci nem ment bele az adok-kapokba, pedig Alek provokálta és Éva még utána is szólt :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:03:44

A bohóc díjat Jezsy adja át, Bömbinek.

gidabiga 2011.02.17. 00:03:49

humor kategória: nincs akinek én odaadnám :)

Atok 2011.02.17. 00:03:52

A legvicesebb lako: Gombar ur

gangesz76 2011.02.17. 00:03:55

Humorherold kategória, Jerzsi adja Gombinak,a díj egy bohócorr

MegLepke 2011.02.17. 00:04:11

Humor Herold kategóriában Erzsi adja a díjat, ami egy piros bohócorr. Erős a mezőny Erzsi szerint. And the Oscar goes to Gombóóóóóóóóc! Viccesnek tartja, nem bohócnak.

gidabiga 2011.02.17. 00:04:36

@bévé:

arra beneveznek dél-amerikai sorozatokat is? :D

gangesz76 2011.02.17. 00:04:49

Terézanyu vagy apu kategória, átadó Laci, a díj egy glória, kapja Gigi

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:05:07

A Teréz anya/apa kategóriában Laci adja át a díjat Rácz kisasszonynak.

-Sarq- 2011.02.17. 00:05:35

Gigié a glória, Évának plusz egy vértolulás.

gangesz76 2011.02.17. 00:05:36

Szandika kiakadt valamin és elvonult

MegLepke 2011.02.17. 00:05:48

Teréz anyu/apu katergória (jóindulatú, nyílt szívű lakónak jár) díj: glória. Anikó megjegyzi, hogy az est háziasszonyát is lehet díjazni. Gigi kapja. Köszöni mindenkinek. (Szandi: miafaszt kell pofázni már? Ezt nem tudtuk, mire...)

bévé 2011.02.17. 00:06:19

@gangesz76: azon, h Gigi lett Terézanya, nem?

gangesz76 2011.02.17. 00:06:34

Tücsök és hangya kategória, díj egy cirokseprű, átadó Ani, kapja Gigi

MegLepke 2011.02.17. 00:07:02

Tücsök és a hangya kategória, díj: cirokseprű a legszorgalmasabbnak. Anikó adja át. Éva közbepofázik. Ezt is Gigi nyeri.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:07:03

Szandál őrjöng.

A tücsök és a hangya kategóriában Gigi kap egy seprűt, amit lepasszol Aninak, de ő visszautasítja.

gangesz76 2011.02.17. 00:07:10

Gigi a glóriát átadja Aninak mert ő nem kapott semmit

bévé 2011.02.17. 00:07:37

@King of Shadows: a glóriát akarta lepasszolni.

gangesz76 2011.02.17. 00:07:53

@bévé: szerintem nem, valaki beszólhatott valamit?!

-Sarq- 2011.02.17. 00:08:12

Kazal duzzogva el cigizni.

Pacman 2011.02.17. 00:08:14

Anikó tényleg hasonlít Lilura.

gangesz76 2011.02.17. 00:08:37

Éva puffog, Szerintem Szandi tőle akadt ki

jörgömös 2011.02.17. 00:08:58

Anikó egy szikrát nem gázabb műsorvezető mint Lilu

bévé 2011.02.17. 00:09:36

@gangesz76: lehet, aha. már mennek is cigizni.
Évára akadt ki, mert Éva elkezdett pofázni.. nem bírta ki. Ani is rászólt abszolút hostess stílusban, h ezt majd talán a műsor után.

MegLepke 2011.02.17. 00:09:37

Éva beszólt valamit és Alektól kérdezi: de jót mondtam nem? Akkor mondd már el neki, mert velem nem beszél. Adás el. Én meg éhes lettem.

-Sarq- 2011.02.17. 00:10:03

A tücsök és hangyánál Anikó azért belebegtette, hogy a zsákjába gyűjtögető Éva is kaphatná.

bévé 2011.02.17. 00:10:24

@gidabiga: ezért készülődtek egy órát. :D

MegLepke 2011.02.17. 00:10:47

Szerintem Anikó nagyon jó volt. Műsort kap biztos a VV után.

gidabiga 2011.02.17. 00:10:51

@gangesz76:
@MegLepke:

de majdnem Éva kapta a gyűjtögetésért, csak Anikó befosott tőle :D

-Sarq- 2011.02.17. 00:11:17

@jörgömös: Anikó használható lesz az rtl számára, meg fogják tartani az utolsó háromig.

MegLepke 2011.02.17. 00:11:35

@gidabiga: ennyi volt. Elején elmondták, hogy 9 kategória van.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:11:50

Estét! Hoztam nektek OFFot:

iddqd.blog.hu/2010/04/27/iddqd_kepregeny_a_rettenetes_trollrobot

No ez is megvolt, megyek ON-ba olvasgatni titeket :) Adás úccsincs. :( De mié?

gangesz76 2011.02.17. 00:12:27

@bévé: de nem mutatják hogy rohadjanak meg, pedig ma este ez lehet a legizgibb...

@gidabiga: pedig milyen jó lenne, duplán puffoghatna:)

gidabiga 2011.02.17. 00:12:32

@bévé:

volt már olyan, hogy én is készülődtem egy órát, aztán nem mentem sehova, mert összeveszés volt :)

MegLepke 2011.02.17. 00:12:48

Többiek esznek kint, Szandál lefeküdt.

bévé 2011.02.17. 00:12:52

tömik befele Laci kolbászát a pultnál állva.

gangesz76 2011.02.17. 00:14:00

Szandi lefeküdt és sóhajtozik,Ani lecseszi Bécit hogy kolbászt eszik,rájuk jött a zabálhatnék

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:14:30

A ötök esznek a konyhában, Szandál a hálóban. Ribikó is csatlakozik Béciékhez. Mindenki egyszerre üvölt!!! Csak azt értem belőle, hogy Gigi izzad egész nap.

gidabiga 2011.02.17. 00:14:55

ez a kolbászozás legalább szimpatikus :D
az összes pasi, mínusz Alek eszik a kolbászt a vágódeszkáról :D

gangesz76 2011.02.17. 00:15:03

Anikóval mi van???Nem Alekékkal és nem Szandival lóg hanem a Béci csapattal...

gangesz76 2011.02.17. 00:16:08

Na most bement Szandivigasztalni, Szandi ki van akadva Évára, nem a barátja többé mert kurvaanyázott.

MegLepke 2011.02.17. 00:16:23

Na, tényleg összedobok egy meleg szendvicset, ezt én se tudom nézni. KözvetíCCSetek addig.

Szandál: ilyen nőnek legyek a barátja? Kurvaanyázik másra. madarat tolláról... Őt ne rakják egy kategóriába vele, mert ő a barátja. Nem is szent, de nem is gusztustalan. Ani nem akar beleszólni.

gidabiga 2011.02.17. 00:16:37

Szandál nem barátja többet Évának, én ezzel a tudattal megyek is az ágyamba, jó éjt mindenkinek! :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:16:37

Szandál Évára puffog Aninak. Az a baja, hogy Éva már megint qrvnyázott, Szandi nem akarja, hogy a barátsága Évával őt is befeketítse.

bévé 2011.02.17. 00:16:41

@gangesz76: de mutatják. Szandi megundorodott Évától. nem akarja, h vele azonosítsák, és egy kategóriába kerüljön vele.

Pacman 2011.02.17. 00:17:03

Anikó Szandinak. Futószárazzalak meg? :)

kékdelfin 2011.02.17. 00:17:18

mi ez a szemüveg gigin? megvakút? (most kapcsoltam be az élőt)

gidabiga 2011.02.17. 00:17:45

@Kacat:

ilyenkor kell jönni? :))

gangesz76 2011.02.17. 00:17:56

Gigi glóriában és szemüvegben nyomul, Ani és Gigi nem akarnak beleszólni a Szandi- Éva vitába.Ggig szerint már fogytak mert mindenki ledarált egy darabot a kezéből.

bévé 2011.02.17. 00:18:04

@gidabiga: jah. olyan nekem is. de akkor összeveszés volt. most meg átbaszás. :D

gangesz76 2011.02.17. 00:18:30

@bévé: egyet tudok érteni vele:)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:18:43

@gidabiga: szánom-bánom :( az a dzsakuzzi magától nem épül, de nem adom fel!!! :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:19:19

Gigi (un)naturálisan illusztrálja Szandiéknak a többiek zabálását. Kérdezi, Szanditól, hogy nagyon kivan-e, de ebbe nem akar beleszólni. Szerinte most már könnyebbek, mert mindenki ledarált valamennyit a kezéből. *A közvetít...*

gidabiga 2011.02.17. 00:19:40

@bévé:

olyan még nem volt, remélem, megúszom a későbbiekben is :)

gangesz76 2011.02.17. 00:20:20

@Kacat: ez nagyon király, ezért elnézem hogy késtél:)

gidabiga 2011.02.17. 00:21:32

@Kacat:

csak vicceltem :D

viszont keress egy Holabög Rém hsz-t, abban találsz egy linket, bár nem kékkel van, hanem kopipésztelni kell és nézd meg mi az :D

jörgömös 2011.02.17. 00:21:50

@Pacman: Lehet hogy Szandika tényleg egy ló?

gidabiga 2011.02.17. 00:22:19

@Kacat:

egy fészbúk link lesz :)

gangesz76 2011.02.17. 00:22:44

még mindig zabálnak a fiúk...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:22:59

Ani száját mutatják NAGYON közelről.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:23:26

@gangesz76: :D sokat gondolkoztam rajta, h merjek-e idejönni ennyi idő után, s azt találtam ki, h kell valami ami oldja majd a dolgot :P

Nehari, de valaki összefoglalná nekem, h mi ez a feladat?

Lanois 2011.02.17. 00:23:38

kemény ez a villaélet

jörgömös 2011.02.17. 00:23:46

@gangesz76: tegnap elvileg elásták a csatabárdot

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:24:44

Alek: Mindenki pakolja el ... a SAJÁT cuccait. *kép el* (ezentúl csak "*ke*")

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:24:49

Ezek ölik egymást a házban, hogy nincs élő?
Egyszer akarnék belesni, hát nem áll az egész?!

MegLepke 2011.02.17. 00:25:23

Ahogy látom, nem sokat közvetítettek közben.:)

gidabiga 2011.02.17. 00:25:59

@Kacat:

villaoscar díjátadó volt 10 percben.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:26:03

@Kacat: Pontosan én sem tudom, mert percenként szakítják meg a közvetítést.

-Sarq- 2011.02.17. 00:26:05

@jörgömös: Mikor? Hogy? Nem tegnap alázta Béci azzal, hogy szerelmes volt Olivérbe?

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:26:19

@gidabiga: Holabög Rémről jut eszembe, h teccik a nickneve, de sosenem tudtam hova tenni. Tegnapelőtt írták többen, h rájöttek az Ádám és Éva párhuzamra, nos nekem ma vezetés közben jött meg az ihlet, h a tesó nem norvég esetleg svéd nyelvterületen emlegetett mesehős (mint ahogy eddig gondoltam), csak rohadt jó a nickje. :)

gangesz76 2011.02.17. 00:26:22

@Kacat: először volt zöldségreszelés verseny, most meg villaoscarokat osztogattak ki, az megvolt hogy mi a díj és ki adja de ő döntötte el hogy kinek...

@jörgömös: elvileg naponta elássák, csak olyanok mint a kutyák, mindig kiássák, rágnak rajta egy sort és visszaássák:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.17. 00:26:35

@neccharisnyás útonálló: Lehet, hogy holnapra emberhús lesz az ebéd! :):):):):)

-Sarq- 2011.02.17. 00:26:54

@neccharisnyás útonálló: Nincs gyilok, csak Kazal puffog, mint mindig. Van onlány, csak sok a cenzúra.

Doktor Kotász 2011.02.17. 00:27:11

Az Évának már kellene szólni, hogy álljon le, mert a végén a Béciék jönnek ki jól abból, hogy ő az idegbeteg...

gidabiga 2011.02.17. 00:27:59

@neccharisnyás útonálló:

most békésnek tűnt Éva puffogását kivéve.
a többiek vették a lapot :)
@MegLepke:

10 másodperc közvetítés, 5 perc szünet.

@gangesz76:

folytassuk a tegnapit? :D
akkor biztos visszajön :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:28:10

Úgy látszik a szerkesztők "nagy ötlete" visszafelé fog elsülni.

gangesz76 2011.02.17. 00:28:22

@Peter_Cs: lehet, de jobban bírom mint Évát...

gidabiga 2011.02.17. 00:29:54

@Kacat:

még vezetés közben is itt jár az eszed? :DDD

MegLepke 2011.02.17. 00:29:58

@gidabiga: nem csak egy meleg szendvicset, de tán még egy szülést is be lehet tervezni közé.:D Ja, szólnátok olyan negyed óra múlva, hogy nézzek rá a kajára? köszi!:)

-Sarq- 2011.02.17. 00:30:20

@King of Shadows: Hát igen, cirkusz helyett heveny kolbászozásba fulladt a díjkiosztó.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:30:29

@Peter_Cs: Nem, csak amikor visszakapcsolnak, egyesek piros pólóban lábfejet majszolnak, mások meg nyígnak a csonkolt végtagjukat dajkálva.

@-Sarq-: Má megin ez az idegbajos liba??? Basszus, de lekevernék neki 1 jó nagy frászt. Hátha lenyugszik. Bár valszeg neki is az a baja, mint Anikónak, és jót tennének velük a szerkesztők, ha beküldenének 1 csapat kanos szenegálit.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:31:12

@-Sarq-: Az összefoglalóban. Aztán este, az onlineban Béci odament hozzá kibékülni.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:31:22

@MegLepke: :)
@gangesz76: @gidabiga: thx :)

A facebook linken arra gondolsz ahol összegyűltetek?

-Sarq- 2011.02.17. 00:31:28

@MegLepke: Anyám is mindig ezt csinálta. "Ne felejtsük már el..." Aztán ha elfelejtettük, persze én voltam a hibás :).

gidabiga 2011.02.17. 00:31:30

@MegLepke:

ha nem felejtem el, szívesen :D

gangesz76 2011.02.17. 00:31:56

@gidabiga: nosza:)

Éva láncban elszív 3 cigit az Ani készletéből, majd beront Szandihoz és nekiesik, egyelőre csak szóban.Alek a szőnyegen állva nézi őket, mosolyog.Amikor tettlegességre kerül sor, Laci berohan egy vödör vízzel és a lányokra önti....

jörgömös 2011.02.17. 00:32:46

@-Sarq-: Anikó és Béci tegnap éjszaka megbeszélték hogy megpróbálják normálisan kezelni a helyzetet és nem ugranak egymás torkának, ha valaki pontosabban emlékszik az javítson ki.

-Sarq- 2011.02.17. 00:33:17

@neccharisnyás útonálló: Igen, Ádám sajnos nem volt sem kanos, sem szenegáli.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:33:32

@gidabiga: hű ez olyan mit egy comingout :) csatlakoztam

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:33:36

@MegLepke: Persze!

@-Sarq-: Inkább arra gondoltam, hogy "vegyes" csapatokba parancsolták őket. :) Szerintem ezzel az volt a cél, hogy kicsit összebéküljenek a két tábor tagjai, de a jelek szerint csak még jobban összevesznek.

Mondjuk Aninál és Bécinél bejött a terv.

MegLepke 2011.02.17. 00:33:40

@-Sarq-: én is figyelek azért, csak kell a kontroll. Főleg, ha megjön az élő közben, és gépelek mint állat.:)

@gidabiga: nagyon megköszönném tesó:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:34:22

Hát tökömbe má! Tisztára, mint anno a kurzusjelentkezés: ülsz a gép előtt, nyomogatod az entert, és reménykedsz, hogy pont abban a tizedmásodpercben teszed ezt, amikor a rendszer beenged 1 újabb nyomit.

Retekék, szopizzatok sünnyalókát!

Pacman 2011.02.17. 00:35:18

Na én mentem.
Jóccakát!
Aludjatok fekve! :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:36:06

@gangesz76: Aztán Laci dührohamot kap az egyébként általa (is) okozott kupleráj miatt, és üvöltve végigkérdezi a jelenlévőket, hogy: "Te voltál? Te voltál?? TE VOLTÁL???"

gidabiga 2011.02.17. 00:36:10

@gangesz76:

a vízből hogy, hogy nem Évára kerül a legtöbb, ő persze ezt nagy üvöltözéssel és káromkodással fogadja, nem kihagyva belőle Laci anyját sem, Laci gerincsérvét elfelejtve hóna alá kapja és kiviszi a mosdóba, és az imént kapott mosószappannal kimossa a száját.
Szandi ma sem érti, Anikó nem tudja, hogy sikítozzon, vagy nevessen és emiatt félrenyel, még jó, hogy ott van Alek, aki segít neki...

te jössz :D

gidabiga 2011.02.17. 00:37:02

@Kacat:

ez az :D
már aki elárulta a nicknevét, annak :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:37:07

Nincs is bent senki a villában. Már mindenkit eladtak rabszolgának vietnámi rizsföldekre azok közül, akiket nem vittek el Patakival az ufók.

MegLepke 2011.02.17. 00:37:57

@Pacman: aludj térden! jó éjt!:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:40:22

@-Sarq-: Hú, remélem a locsolóembert is beleszövik. Olyan rég szerepelt már.

gangesz76 2011.02.17. 00:40:25

@Pacman: Jó éjt!

@King of Shadows: @gidabiga:

A nappaliban Gombi és Erzsi gyakorolnak. Gombi megtanította Erzsinek a tökéletes légszívrajzolás kézmozdulatát, cserébe Erzsi elmondja hogyan kell szakszerűen végigdicsérni a nők összes testtáját egyenként és megismerteti Gombival a "feszes kis Pocahontas" kifejezés jelentését és helyes használatát...

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:40:27

@gidabiga: nem vagyok egy trolltípus, nincs mié rejtőznöm.
@neccharisnyás útonálló: ugye tényleg, ugye ez igaz, ugye? (reménykedőszemekkelnéző szmájli)

jörgömös 2011.02.17. 00:40:50

@gidabiga: abban hogy ne nyelje le a nyelvét. Mivel ehhez nem a kezét, hanem a saját nyelvét használja elég körülményes a dolog. Anikó kis szerencsével megmenekül, de amikor rájön, hogy mi történt elgondolkozik azon, talán jobb lett volna meghalni. Mindenesetre kiborul és elvonul sírni.

gangesz76 2011.02.17. 00:41:11

@-Sarq-: toljuk, toljuk, mégsincs adás:)

MegLepke 2011.02.17. 00:41:23

@gidabiga: @gangesz76: legyen benne szex is léccike!:)

gidabiga 2011.02.17. 00:41:27

@MegLepke:

letelt a negyed óra! :D

MegLepke 2011.02.17. 00:43:18

@Kacat: nem fedem fel magam, de írtam én is ott neked.:)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:45:10

@MegLepke: hmm, kénytelen leszek találgatni, oknyomozni és bevonni a Fókuszt is. Viszan az a jó, h most már két helyen kell többezer hozzászólást elnyammogni, h képben legyek MMKK. :)

gidabiga 2011.02.17. 00:46:03

@gangesz76:
@jörgömös:

Laci, miután kimosta Éva száját és hagyta szerencsétlent a fürdő padlóján hisztizni, csatakiáltásokkal kiment a nappaliba és felszólította a légszívecske rajzolókat a harcra. Azt még mindig nem árulta el, hogy milyen harcra. Anikó a teraszon cigarettázva próbálja kiheverni a sokkot, amit Alek okozott neki, közben zokog. Béci megszánja de leginkább elege van az üvöltésből és odamegy hozzá...

Frenk a hal 2011.02.17. 00:46:35

rácz ildikó mai szandika show alatti gesztusai nagyon emlékeztettek a műmájer gengszterarc tesójának megnyilvánulásai. le sem tagadhatnák, h egy alomból valók

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:47:58

@jörgömös: Béci felteszi a kalapját, utánaszól, hogy "ott megy a Színésznő", aztán vigyorogni kezd, mint Freddy Krüeger. Gigi szerint ez a legdurvább durva durvus, amit valaha hallott. Jezsy szerint inkább unnaturális...

gangesz76 2011.02.17. 00:48:17

Szandika a kertben cigizik, amikor neszezést hall a tuja mögül. Odamegy megnézni mi az, de nem talál semmi mást mint egy slagot, ami vizet ereszt a tujára.Ariadné fonalaként követni kezdi a kanyargó csövet, ami végül eltűnik egy falba vágott lyukon.Szandi letérdel és benéz a nyíláson, ahonnan egy gyönyörű szem néz rá vissza. A szem kék és bele van tetoválva a pupillájába hogy Szandibandi. Szandi erre sírva fetrengeni kezd, tudni akarja hogy kié a szem. Annyira kikészíti magát, hogy észre sem veszi a föléje tornyosuló locsolóember félelmetes alakját és a csövét, ami éppen rá irányul...és a sugár kilövell...

MegLepke 2011.02.17. 00:48:39

@King of Shadows: köcc, gida már szólt, megnéztem, még kell pár perc. Most kell figyelnem. A közvetítést úgysem tudom.:D

@Kacat: hát figyelj, koncentrálj és jó lesz.:D

MegLepke 2011.02.17. 00:50:22

@gangesz76: bazmeg, ez halálos:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:51:15

jól sejtem, h közvetítés hiányában valóban mi alakítjuk a villa életét?

Remekül csináljátok :)

gidabiga 2011.02.17. 00:51:56

@gangesz76:

Szandi sokkban fekszik a műfűvön, mozdulni sem mer. Még sikítani sem tud ijedtében, nem tud segítséget hívni. A locsolóember csöve meg csak közeledik az arcához, egyre közelebb, még közelebb, Szandi már szinte félholt az ijedségtől, amikor locsolóember megnyitja a csapot és...

gangesz76 2011.02.17. 00:52:18

@gidabiga: Levél jön, Szandika az előző játékban nyert, jutalmul elárulják neki hogy a tetovált szem tulajdonosa szokott a mögött a kamera mögött ülni amelyikbe Szandi szerelmes. A leszedált SZandi csak annyit mond erre, kösz, leszarom...

Frenk a hal 2011.02.17. 00:52:56

még valami...rácz ildikó azért nem lazul el rendesen a benti bulikon, mert 3 millió ember nézi és példát akar mutatni...ja oké..mire kijön a videóit is tuti látják majd minimum ennyien

gidabiga 2011.02.17. 00:53:04

@Kacat:

már tegnap elkezdtük :)

gangesz76 2011.02.17. 00:53:19

@MegLepke: köszi:) jut eszembe, megnézted a kaját?:)

jörgömös 2011.02.17. 00:54:28

@gidabiga: és bevallja neki hogy sze.., izé, szétveti az ideg majd idegesen rágyújt. Anikó csodálkozva nézi. Béciben tudatosul, hogy mit csinált és zokogni kezd, mert ugrott a reklámszerződés. Anikó elsírja magát, majd egymás vállán zokognak. Ekkor érkezik a habzó szájú Éva...

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:54:48

@gidabiga: Sz pillanatok alatt vált, üvöltve támad neki a Locsembernek, aki csaj úgy tud elmenekülni, h a villából kirontó többinép a berángatja a "Megöllek!" szócskát mantrázó plasztikcicát. A redőny lehúzása előtt Gombi még egy uccsó nagy szivet azért kiküld a nagyvilágba. Végülis a palackpostának is volt esélye alapon.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 00:55:09

@gangesz76: Az nem baj, hogy megnézi, csak ne vigye ki! :P

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:55:33

@Kacat: Te is ennyire unod már, koma? Pedig még csak félidő.

gidabiga 2011.02.17. 00:56:05

@gangesz76:

majd bevonul a szobába, a feje búbjáig húzza a takarót. Alek megy oda hozzá és elmondja neki, hogy Szandika jó hatással van a kamera bioritmusára és fontos lenne, hogy Szandi SSKK ne sértse meg a kamera önérzetét, mert ha egy férfi önérzete meg van sértve, akkor a férfi nem tud kinyílni és aki közeledik felé, csak zárt falakat talál.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:56:27

@gidabiga: Áffene! Lemaradok mindenről! Rohadt alvás!

MegLepke 2011.02.17. 00:57:55

@gangesz76: ahha, kössz! Épp most égetem le a nyelvem és a szám.:D Jól jönne a locsolóember.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 00:58:21

@gangesz76: Bukkakke....:DDDDDDDDDDD
KÖSZÖNÖÖÖÖÖM!!!!

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 00:58:27

@neccharisnyás útonálló: jajj dehogy unom. Asszimilálódok kérlek alássan, asszimilálódok. :)

jörgömös 2011.02.17. 01:00:17

Évának felborulhatott a bioritmusa, egy darabig eltart amíg visszaállítják.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:00:56

@Kacat: Ne akarjá borg lenni. Ahhoz próbákat kell kiállni először.

gangesz76 2011.02.17. 01:01:19

@gidabiga: Szandika meggondolja magát és felajánlja szerelmetes kamerájának hogy találkozzanak kint ha vége a játéknak, de az visszautasítja.A lány dühében lefejeli a kamerát, majd némi szédelgés után szét is veri.Levél jön, feladat. A többi villalakó cipelje ki a toporzékoló Szandikát a nyugiszobába, akiben közben a legkevesebb kárt teszi, az nyer, nyereménye egy csomag ragtapasz.Dönthet, megosztja-e a többiekkel vagy megtartja magának.A nyertes Gombi, a tapaszból nem ad senkinek mert szíveket akar hajtogatni belőlük.A többiek leönződögözik őt és csendben véreznek tovább, majd egymás sebeit nyalogatják. Levél jön, Szandit kizárták mert hozzányúlt a kamerához...

gidabiga 2011.02.17. 01:01:31

@jörgömös:

aki féltékenységében elrángatja Anikót Béci karjaiból és üvöltve közli vele, hogy ő, csak ő lehet szerelmes Bécibe, Anikó SSKK nem tehet tönkre még egy kapcsolatot, mert arra csakis ő jogosult. Anikó újabb egy liter könnyet veszít. Közben megérkezik Erzsi, akit harcra szólítottak fel és mivel úgy érezte, hogy neki most harcolni kell, egy jól irányzott légrúgással leteríti Évát.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:01:44

Szerintem Gombi levetkőzött a parancsnoki szerkójára, felugrott az asztalra, és rendet tesz. Majd ha befejezte visszajön az adás...

-Sarq- 2011.02.17. 01:02:28

Szerintetek most ordítás van bent, vagy anyázás?

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:03:09

@jörgömös: erre vannak azok a sportszerizék, amikkel azokat a bigyókat lehet eltalálni, mit is? hogy is? Baseballütő! Na az rendesen hüplissé tudná tenni a bioritmusát az Évának. Na jó nem bántom, mert nem szép h nem tud visszaválaszolni. Max beképzelek magamnek egy gonosz manót.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:03:14

@gidabiga: Anikónál már erősen bejátszik 1 infúzió.

MegLepke 2011.02.17. 01:03:54

A hajnali műszak többi tagja nem szeretne a faszbúk csoport tagja lenni?

gidabiga 2011.02.17. 01:05:10

@gangesz76:

amire nem számítottak, Szandi távozásának a hírére a kamera is felmondott. Viszont a kamera pótolhatatlan, még így sérülten is, kiharcolja, hogy Szandi hadd maradjo még bent, majd ő vigyáz rá. Közben behívták Sanyit, a lovat is, de rá végülis nem volt szükség. Szandi több levél xanax elfogyasztása után rezignálva ül a nappaliban és nézi a kamerát

jogaszlany 2011.02.17. 01:05:32

van élő, blikket olvasnak.

gangesz76 2011.02.17. 01:05:37

na megjött az adás, blikk, sms-ek

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:05:38

@-Sarq-: Nemtom. De remélem vagy letépik vagy leüvöltik Kazal fejéről a birkagyapjút.
Retekék is amennyi eszük van: kitolnának 1 Közvetítés a diliházból táblát, azt az élő lazán verné nézettségben a mellyes édenhoteles hülyeséget.

MegLepke 2011.02.17. 01:05:41

@neccharisnyás útonálló: talán a locsolóember?

Áááááááá, visszajött! Olvasnak Blikket.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:05:49

jaj van adás, a francba, ti jobban nyomtátok :)

gangesz76 2011.02.17. 01:07:26

@Kacat: majd folytatjuk, hidd el, lesz még adásszünet:)

jogaszlany 2011.02.17. 01:07:42

bizony, az itteni műsor sokkal jobb, maradhatna.

jörgömös 2011.02.17. 01:07:43

@gidabiga: Erzsi diadalittasan hajol az ájult Éva felé és vicsorogva megkérdezi-most beszartál? hopp van adás!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:08:01

Azt hiszem Éva már megint dühöngeni fog. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:08:15

Azért poén lehet, ahogy fél percenként beüvölt a visongó tömegbe a szerkesztő, hogy most akkor mindenki kussol, befejezi, és megy a sarokba. Egyszer meghallgatnám. XD

gangesz76 2011.02.17. 01:10:02

@jogaszlany: csak nehogy ötleteket vegyenek a szerkesztők:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:10:20

@MegLepke: Nem, ez hús-vér ember. De chaten keresztül. Roppant félszegen viselkedett hétvégén, mikor láttuk egymást. Én kb. először, mert az előző alkalommal még nem ismertük egymást.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:12:04

Szappanoperatájm! Csapassátok, feleim!

MegLepke 2011.02.17. 01:13:03

Szóval nem jöttök. Hát oké.

@neccharisnyás útonálló: vigyázz nagyon. Nekem most volt egy zaklatóm, akit nehezen bírtam lerázni, pedig fél éve ismertem, csak megkattant.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:13:13

Jóvan! Frissítésre meg az egész oldal elszáll. Gratulálok.

jogaszlany 2011.02.17. 01:14:11

blikk-üzenetek olvasása után többen közölték, hogy mennek aludni. Aztán kép el, gondolom azért, mert béci elkezdte felolvasni a holnapi (?) újságot.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:14:36

@MegLepke: Jaj, olyan akadt nekem is egyszer, neten. Az ilyeneket zsigerből pattintom.
De ez a hapsi tök más kategória.

jörgömös 2011.02.17. 01:14:44

@MegLepke: saját magam előtt is letagadom, hogy nézem ezt a szart :)

gangesz76 2011.02.17. 01:15:41

Laci a közelgő vizsgájára készülvén gyakorol az udvaron, amikor is az asztal alatt laposkúszva beszorul.Ő, Lázár László.Anikó kijön hogy segítsen neki, de amint hozzáér az asztalhoz, orgazmusa lesz, erre beleszeret az asztalba, pedig fából van.A tuja csendben felzokog...
Gigi almát eszik, ropog a foga alatt, ezt el is énekli.Háromszor. Éva rohan ki a hálóból,gyors egymásutánban ötször leanyázza Gigit, majd nekifutásból leköpi,végül bevonul a szobába és kisminkeli magát...

MegLepke 2011.02.17. 01:15:49

@jogaszlany: mai volt az. A velveten is volt szó Fehér Annáról. Ott ment el az adás.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:16:13

@MegLepke: Van link is?

Most nézem, mintha lehúzták volna a redőnyt. Há mingyá beköpöm őket Szalai néninek, mint légy az üveget, hogy nem engednek tévézni!

gangesz76 2011.02.17. 01:16:38

@MegLepke: én nem vagyok ott megtalálható:)

gidabiga 2011.02.17. 01:16:44

@jörgömös:

Éva utolsó erejét összeszedve Erzsire tüsszent, de Erzsi, a Laci általi kiképzésben a villa csáknoriszává vált és a tüsszentést eltérítette. Sajnos az eltalálta Anikót, aki ezen felháborodva Éva haját kezdte tépni. Erzsi felállt, és közben az odasereglett villalakókkal gyönyörködtek a látványban.
Valaki halkan megjegyezte, hogy tán ( Lepke figyelsz? :D ) szex kéne a lányoknak, ki az, aki bevállalja. Alekra néznek, hogy itt a lehetőség, lehet egyszerre kettővel is. Alek elvörösödött...

jogaszlany 2011.02.17. 01:17:36

@MegLepke: akkor nem tudom. Tényleg nincs ebben semmi rendszer, mikor miért van vagy nincs adás...

gangesz76 2011.02.17. 01:18:01

@jogaszlany: végül is akkor legalább szórakozhatnánk is:)

-Sarq- 2011.02.17. 01:18:07

@neccharisnyás útonálló: Szomszédok. Blikk címlap, Fehár Anna (Alma a Szomszédokból) 52 évesen gyereket vár.

-Sarq- 2011.02.17. 01:20:02

@gidabiga: hallodnagyonhülyevagy! :))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:20:05

@gidabiga: Alek elvörösödött, mint szűzkisjány a nászéjszakán. Merthogy aztat hogyan. Nekije aztat a karmelitáknál a gondos nővérek nem mesélték. Mindig csak Máriával meg a Szentlélekkel példálóztak, hogy úgy kell majd neki is, ha itt az idő. Most viszont nem tudja, hogy akkor neki Mária vagy a Lélek szerepe jutott-e?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:20:19

@gidabiga: Alek rövid gondolkodás után kifejtette, hogy ő jelenleg ... nem , ööö ÁLL készen a feladatra, mert gyászolja a Prolivért, de talán majd holnap. *Bőszen bólogatva*: De - ta - lán - majd - hol - nap! Jerzsy ezt egy "Mi van, Te is besz@rtál?!? :P" kiszólással nyugtázza. Alek ilyen ... böszmeséget még ...

jogaszlany 2011.02.17. 01:20:47

@gangesz76: "Ő, Lázár László", ez nagyon jó volt. Csak tovább, ezért érdemes fennmaradni, nem az online-ért!

MegLepke 2011.02.17. 01:21:21

@jörgömös: oké, értem.

@neccharisnyás útonálló: van. kéred?

@gangesz76: akkor regelj!:DDD Sajnálom.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:21:54

@-Sarq-: Velveten, zindexen fent van. Hülyék ezek? Jah, lebuktak, hogy külsős info megy be? Végülis csak 10 percig tartotta Bé kamera felé a lapot a szalagcímmel....

gangesz76 2011.02.17. 01:22:56

Alek szivarfüstbe burkolózva kiselőadást tart a poratkák szaporodásának a bioritmusára tett hatásairól a zöld állatkáknak. Megígéri nekik, hogy ha vége a játéknak, meghívja őket magához, csak szóljanak előre mikor jönnek hogy sterilizálhassa a lakást előtte. Megdicséri őket mert hálás hallgatóságnak bizonyultak, majd megkérdezi tőlük, melyikük a lány,de azok csak hallgatnak...így Alek dönthet, úgyis arra vágyik hogy dönthessen már...

jörgömös 2011.02.17. 01:23:04

@gidabiga: ..fejjel, mint a villa Nyúlbélája csak annyit makog, hogy ennek most nincs aktualitása. Laci Anikót nézi és úgy dönt hogy feláldozza magát a közösség oltárán. A gondolatot tett követi, de olyan hirtelen, hogy Laci dereka felmondja a szolgálatot. Laci derékszögbe merevedbe begurul tuják közé. Nem sok jelölt maradt, mindenki Gombira néz, aki nyel egy nagyot...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:23:37

@MegLepke: Olyat lehet, hogy megnézem, és eldöntöm, akarok-e csatlakozni? Vagy ez ilyen titkos társaság, hogy csakis elvhű, biztos tagokat engedtek be?
:D

gidabiga 2011.02.17. 01:23:40

@neccharisnyás útonálló:
@King of Shadows:

Alek kihúzza magát és lép egy F6-ot. Ő még nem tudja, hogy Anikót lépte. Anikó, amikor ezt megtudja, sikítva rohan körbe az udvaron, Alek utána és azt kiabálja, hogy csak a hegyét, csak a hegyét. Béci megelégeli és megmenti Anikót. Éva, minden mindegy alapon belemegy, hisz tudja, hogy csak ez mentheti meg a kieséstől.

MegLepke 2011.02.17. 01:24:14

http://www.facebook.com/home.php?sk=group_152534534804775&notif_t=group_activity#!/home.php?sk=group_152534534804775&notif_t=group_activity

Ezt neccharisnyásnak

gidabiga 2011.02.17. 01:25:12

@-Sarq-:

ha nem az lennék, nem lennék itt, főleg, hogy mindjárt ébrednem kell

Kekec1 2011.02.17. 01:25:14

@neccharisnyás útonálló: ilyeneket eddig is kaptak, pl a szalámilopást is, azt láttam online mikor felolvasták. hjaugye, szinten kell tartani őket:)

gangesz76 2011.02.17. 01:25:33

Feleim, én mára lassan befejezem,úgyis mindjárt off lesz a net...még addig olvaslak Benneteket azért:)

MegLepke 2011.02.17. 01:26:37

@neccharisnyás útonálló: régen megy már be nekik Blikk. A WB tragédia után is ment be és épp azt olvasták.

Jöhecc nézelődni is, de leginkább dumálunk.:)

jogaszlany 2011.02.17. 01:27:13

a legjobb ebben a közvetítésben, hogy vagy négyen írtok más sztorit, és keverednek... ha retek átveszi, remélem, így összemosva fogja megvalósítani!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:29:20

@gidabiga: Alek viszont meggondolja magát, mert Éva egy nem domináns nő. Nem odaadó, rossz a segge, a haja, a szeme, meg amúgy is, most már Rácz Kisasszony érdekli. Éva meg menjen az Ádámhoz. Közben megérkezik Gombár Úr is, aki már megint a párbajról kezd magyarázni Aleknak...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:29:43

@gidabiga: Alekből előtör az állat.... jobban mondva, az évtizedek óta lappangó elfojtott ösztönök. Nőt érezve kezei között, agyában pörögni kezdenek az addig oly szorgalmasan lesett oktatófilmek, és sorra próbálja ki azokat Kazalon. Kazal undorral, félelemtől, fájdalomtól visong, ami Alekben növeli a megelégedést, hogy ő mégis micsoda vezércsődör. Akció végeredménye: Alek kielégülten pukizik, a jacuban fetrengve, miközben Kazal vinnyogva kúszik vissza a villába, hátrahagyva a pázsiton, cafatokra tépkedett parókáját.

gidabiga 2011.02.17. 01:30:59

@jörgömös:

Gombi kérdőn a Tribunusra néz, hogy most mi legyen, de Béci sem tud dönteni. Tetszik neki az Anikó, de hát van kint az Adri és mi lesz, ha megtudja. Gombinak sajnos Anikó sem tetszik, igaz Picúúúúr sem, de alibiből kell valaki. Végül Béci bevállalja, mégiscsak szebb az Ani, mint az Adri, no meg kapna plusz pénzt a nézettségnövelésért, meg tán meg is nyerné a játékot. Béci és Anikó egy Évától lopott irsaival elindulnak a nyugiszobába.
kép el, holnap folytköv :D

Kekec1 2011.02.17. 01:32:03

@jogaszlany: mégjobb hogy lassan már retek se kell:) valamelyik éjjel úgy aludtam el, hogy gép bekapcsolva, böngésző megnyitva, hamarosan folytatjuk. Arra ébredtem,hogy Alekosz magyaráz a fülemől 10 cm-re, telekomos szerelőkről, 11 forintról, bankkártya aláírásról. Félálomban hallgattam, és amit közben, meg utólag összeálmodtam volt akkora zagyvaság mint ez itt, a retken meg messze túltett forgatókönyvben:) Köv. lépés lesz hogy agyba ültethető csippeken fogják árulni a vv-t, és Alek hangján fog beszélni a narrátor:)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:32:57

@gidabiga: Jobb ha bementek - közölte Gombi keményen.
- Bünti lesz, nem kicsi.
A srácok kellettlenül engedelmeskedtek.
Külön ágyra feküdtek rá a nyugiszobában. Nem szóltak egymáshoz, nem is néztek egymásra. Tudták h megérdemlik mindezt. Ki-ki a saját módján próbálta az ólomlábakon vánszorgó idő alatt egyre hevesebben verő szívét lecsitítani. Halk neszezés hallatszott, s mindkettőjük pulzusa az egekbe szökkent. Hamar rájöttek, h egy villaoperatőr még nem jelent komoly veszélyt, de mindketten jobban örültek volna annak, ha végre túl vannak az egészen. Léptek. Először csak halkan szüremlettek be, de minden egyes koppanással erősödött a hang.
Kopp... kopp...
Ba-bamm... ba-bamm - replikázott a szív.
Alekosz homlokán előbukkant az első izzadtságcsepp, s engedve a tömegvonzásnak, lassan elindult rövidke vándorútjára, ám a fülénél lellelhető bozontos szőrkupac dacosan útját állta.
Kopp... kopp... ba-bamm... ba-bamm...
Béci inkább kiváncsi lett, valahogy a hangosabb léptek nyugalmat hoztak.
Kopp.. kopp. kopp... KOPP... KOPP... KOPP...
Csend.
Az első izzadságcseppet hirtelen több követte, akárha maga a semmi szülné őket. Egyesült erővel támadtak újra, ám a szőr még mindig kitartott.
Az ajtó nesztelen tárult ki.
Béci felnyögött, Alek pedig elfordította a fejét, h ne lássa mi történik. Ez jó taktikának bizonyult, mert a füle felől a cseppek vékony patakban a szemébe vándoroltak, s maró sósságuk kellő nonverbális elfoglaltságot adott ahhoz, h az adrenalin okozta izgalom csillapodjon. Pedig jobban tette volna ha figyel. Az ajtóban egy karcsú alak állt. Sötét sziluettje Béci tágra nyílt szemén keresztül az agyába égett. Van amit nem lehet elfelejteni.
Anikó volt. Csak egy lépést tett előre, s ahogy a hold fénye körbefonta testét, Béci újra felnyögött. A ruha -egy szobalány ruhájára emlékeztette- lassan szétnyílt. A tribunus tágra nyílt szemmel bámulta a látványt, s most már Alek is átkozta magát, mert csupán körvonalakat látott. A holdfény mintha élőlény lenne, lassan, élvezkedve körbejárta Ani testét, s piciny csillanással fejezte ki nemtetszését az ellen, hogy van azért hely, ahova nem tud befurakodni.
Ba-bamm.. ba-bamm..

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:33:18

@Kekec1: Hát pedig én deörülnék, ha légmentesen elszeparálnának a napi hírektől. Istenbizony!
Tegnap is csoportterápia folyt a parlamentben. Képviselőink egymás után vinnyogták el, kit hogyan bántottak a gonosz rendőrbácsik. Picsogó férfiak az ország döntéshozói.... basszus!

jörgömös 2011.02.17. 01:33:25

További jó szórakozást!
Én mentem aludni.

gangesz76 2011.02.17. 01:35:39

@gidabiga: még nem mentem el, majd kettőkor, addig Benneteket olvaslak:)

Írótársaim ,állatok vagytok, csak így tovább:)

MegLepke 2011.02.17. 01:35:57

@Kekec1: Én el tudok képzelni egy gps-t Alek hangon: MMKK menj egyenesen 40 km-t. Lekanyarodtál hamarabb, te kultúrbarbár! Ez zavaró hatással van az idegrendszeremre.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:36:08

@gidabiga: Jaj nemá! Retek is már 3 hónapja lógat minket a sziklaszirtről!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:36:45

Béci rájött, hogy nem megbeszélni kell a problémákat, hanem túl kell lépni rajtuk.
Ezért érdemes volt visszaadni a képet.

Kekec1 2011.02.17. 01:36:46

@neccharisnyás útonálló: nem köll nézni ilyeneket:) én híreket csak neten nézek/olvasok, ot elég a cím, ha érdekel olvasom, ha nem, átugrom.

jogaszlany 2011.02.17. 01:37:35

@Kekec1: szerencsére odáig még nem jutottam el, hogy vv-ről álmodjak, sőt, még a gép előtti elalvást sem sikerült produkálnom.

10 mp-re megint volt online, most mintha az itteni is elhalt volna :(

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:38:10

@neccharisnyás útonálló: Ráadásul az egyiknek olyan hangja van, mint Lacinak. Tegnapelőtt vettem észre.

gidabiga 2011.02.17. 01:38:20

@neccharisnyás útonálló:

reggel 6 óta ébren vagyok és ma is 6-kor kell kelnem.
agyilag elfáradtam

jogaszlany 2011.02.17. 01:39:30

@MegLepke: csak mire végigmondja az egymás után tett 5 szinonimát, már rég le kellett volna fordulni.

Kekec1 2011.02.17. 01:39:38

@MegLepke: jajjj, ez mekkora :DDDD és mennyire igaz, Alek télleg egy gps, az se emeli fel sose a hangját, akkor se ha ezredjére sincs igaza, nem tudom kihozni a sodrából, MMKK ragaszkodik a faszságaihoz :) na, megvan Alek kinek a reklámarca legyen, IGO :)

gidabiga 2011.02.17. 01:39:50

@King of Shadows:

ilyet már én is hallottam :)

@jogaszlany:

ha ellőjük az összes puskaport, mi marad holnapra? :)

gangesz76 2011.02.17. 01:40:07

@gidabiga: én is ugyanebben a helyzetben vagyok, mostanában ebből kifolyólag 4 órákat alszom, de ma délután elvileg itthon leszek és tudok pótolni egy kicsit:)

jogaszlany 2011.02.17. 01:41:02

@gidabiga: oké, ezt megértem. Nem is rosszallóan írtam, nekem sehol nem ehhez fantáziám.

-Sarq- 2011.02.17. 01:41:27

@Kekec1: Bakker, a gps-eket kellene leszinkronizáltatni Alekkal! "Itt soha, semmilyen körülmények között ne fordulj balra!"

MegLepke 2011.02.17. 01:41:27

@jogaszlany: csak autópályán használatos.:)

@Kekec1: szerintem meg is fogják csinálni. Mekkora ötletet adtam, bazz!:)

gidabiga 2011.02.17. 01:41:37

küldjetek már aludni, mert holnap olyan leszek, mint akit megrágtak és kiköptek :)

jogaszlany 2011.02.17. 01:42:15

@MegLepke: le kéne védetni ezeket az ötleteket :)

MegLepke 2011.02.17. 01:42:50

@-Sarq-: eztet írtam ám én is előbb.;)

MegLepke 2011.02.17. 01:44:00

@-Sarq-: és ezt is egyszerre írtuk most:D

@jogaszlany: @gidabiga: szerintem ezt nem lehet. Nem olyan fajta szellemi termék.

-Sarq- 2011.02.17. 01:44:16

@MegLepke: 60-40% a jogdíjból? Deal? :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:44:41

@gidabiga: mennyé aludni légyszives, mert holnap nem leszel jó állapotban, s tudod, h szükségünk van rád. MMKK. Kérlek. (bociszemszmájli)

gangesz76 2011.02.17. 01:44:58

@gidabiga: gidabiga, menj a nyugiszobába MOST. Ma ott kell aludnod, mert holnap (azaz ma) korán kelsz.Gongszóval jelezzük az ébredést:)

Kekec1 2011.02.17. 01:45:21

@MegLepke: csak autópályán,öregurasan tekerve, tájban gyönyörködve, integetve :)))

jogaszlany 2011.02.17. 01:46:15

@MegLepke: attól függ, hogy alekosznál el tudjátok-e érni, h. veletek írja alá a szerződést a szöveg felmondására. Kellő dekoltázzsal sztem nem gond :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:46:58

@jogaszlany: nem a dekoltázs a lényeg, hanem h nő legyen.

jogaszlany 2011.02.17. 01:47:45

@Kacat: világos, de erre a konkurencia is rájön majd, őket kell lekörözni!

Kekec1 2011.02.17. 01:47:52

@jogaszlany: de csak ha kerek összeget ajánlotok neki :)) télleg, senkinek se ugrott be a Lesz ez még így se, arról az alek féle önismertető estről amit Anikónak tartott?

MegLepke 2011.02.17. 01:48:14

@-Sarq-: namostan bizonyíthatóan hamarabb írtam le az ötletet, tehát örülj, ha meg akarom egyáltalán osztani veled.:D

gida, menj aludni, de kérlek reggel ne dobolj! Cserébe nem mászok át a fejeden sáros csizmában.

Cimili 2011.02.17. 01:48:46

Most olvastam végig, nagyon köszi mindenkinek a szappanoperát!:)))

jogaszlany 2011.02.17. 01:48:56

@Kekec1: de, valaki írta is pár órával ezelőtt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:49:31

@gidabiga: Na, ne vedd magadra! Én is megyek már. Jóccakát az insomniásoknak.

Fácse linket megnéztem. Pirospont, hogy a .com-os és nem a hu-hu-s rendszerbe regeltétek. :)

-Sarq- 2011.02.17. 01:49:33

@jogaszlany: Nekem ugyan 100-as a mellbőségem, de az a baj, hogy nem vagyok nő :)).

MegLepke 2011.02.17. 01:50:20

@Kekec1: de igen, beugrott, olvass vissza, amikor találgattam, milyen Oscart kapnak.:)

@jogaszlany: dekoltázs az van. Meg szűk ruha. Okés, alig várom, hogy kijöjjön. Még pálinkázok is vele egyet, ha kell. @-Sarq-: Mit szólsz? Megegyezünk vele?

gidabiga 2011.02.17. 01:50:57

@King of Shadows:

bocsánat :)
nem láttam.
@Kacat:
@gangesz76:
@MegLepke:

megyek :D jó éjt mindenkinek! :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.17. 01:50:59

@Kacat: Pirított ribanc? Vagy 35-ös klimaxos csatakanca?

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:51:10

@-Sarq-: apró hiba, majd retusáljuk. Szandikából is sikerült címlapfotót kihozni...

Kekec1 2011.02.17. 01:51:27

lépek én is, nekem is 2-re van beállítva a bioritmusom. azért a honlapot fenthagyom, hátha megint megszólal mohabá a fülemben :)))
jóéjt

jogaszlany 2011.02.17. 01:51:39

@-Sarq-: akkor ez így esélytelen, mégiscsak MegLepkének jár a jogdíj.

MegLepke 2011.02.17. 01:51:53

@neccharisnyás útonálló: jóccaka!:)

@-Sarq-: csodás, akkor jössz velem, és megvédesz Alekosztól, ha nyomul.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:52:28

@gidabiga: jóéjet :)

@neccharisnyás útonálló: ezt Alkenak? Nézd, neki mindig a 100 kiló fölöttiek sikerülnek, szal ezirányban érdemes elindulni.

Kekec1 2011.02.17. 01:52:31

@MegLepke: ma nem követtem az eseményeket, holnap visszakeresem:)
jóéjt mindenkinek, télleg lépek

MegLepke 2011.02.17. 01:53:08

@gidabiga: @Kekec1: jó éjt nektek is!:)

Nah, létszámellenőrzés: ki maradt?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 01:54:24

@gidabiga: Semmi gond! :)

Neked is jó éjszakát. :)

jogaszlany 2011.02.17. 01:54:36

@MegLepke: még jelen. Ezt az Alekkal szerződést rosszul fogod fel, oda pasi nem mehet, akkor tuti elbukod a szerződést :)

MegLepke 2011.02.17. 01:57:38

@jogaszlany: viszont akkor előtte önvédelmi órákat kell vennem.:)

Okés. Folytatjuk vagy ötletelünk?

mama ottmarad 2011.02.17. 01:58:11

@gidabiga: ez jó mese volt, most álomba röhögöm magam.

(Holnap arról is lesz szó a folytatásban, hogy Gombi a mosókonyhában a szépen gyantázott szemöldökű ádámról ábrándozik?)

Jó éjt mindenkinek.

gangesz76 2011.02.17. 01:58:49

Na most jött el az én időm, távozom köreitekből.Mindenkinek jó éjt, és remélem aki fent marad tud majd miről közvetíteni, mert a mai online KRITTTTIKÁÁÁN aluli.....

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 01:58:55

A pacsirtáknak, h ne maradjanak le semmiről: A közvetítés hamarosan folytatódik.

jogaszlany 2011.02.17. 01:58:56

@MegLepke: viszont akkor tiéd a jogdíj! Mindenesetre jogászt vigyél, ajánlom magamat :)

jogaszlany 2011.02.17. 02:00:20

@Kacat: most épp. 15 perce még "pillanatnyilag nincs közvetítés volt". Van ennek bármi értelme, mikor melyik megy, vagy tényleg annyi, hogy az alvó szerkesztő melyik gombot fejeli éppen le?

MegLepke 2011.02.17. 02:01:10

@mama ottmarad: :DDD JÓ éjt!
@gangesz76: neked is jóccaka!

@jogaszlany: természetesen! Kezet rá!:) Viszont ha télleg jogász vagy, ha megvalósul életem álma, szükségem lehet rád. Szóval figyellek addig is.:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:01:53

@gangesz76: Szia! :) Szerintem meg tudom várni az öt órát... :S

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:02:11

@jogaszlany: vanvan, most forgatják újra a blikkes felolvasást, mert nem látszott a Blikk felirat rendesen, s Béci se modta ki eccerse, valamint nem ecsetelték a nagy hírt, h Anna gyreket vár.

jogaszlany 2011.02.17. 02:02:50

@MegLepke: télleg az vagyok. Mondhatnám úgy is, hogy MMKK.

mama ottmarad 2011.02.17. 02:03:24

@Kekec1: de igen, és ezen felül. ahogy az ige ujját húzkodja, meg a nyakkendőjét igazgatja, enyhén Thuret szindróma gyanús is. (Nem tudom, jól írtam-e. Kényszerbeteg.

jogaszlany 2011.02.17. 02:04:20

@Kacat: akkor ez még eltart egy darabig, hiába no, amatőrök.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:04:39

@jogaszlany: Most már én sem értem, hogy miért kellett elvenni, mikor a jelek szerint nincs balhé...

mama ottmarad 2011.02.17. 02:05:33

Mostmár tényleg el ..

jogaszlany 2011.02.17. 02:06:56

@King of Shadows: szerintem már rég szunyál mind, a blikk után vagy hárman azzal álltak fel, hogy alvás.

Lehet, minket tesztelnek, mennyire vagyunk kitartó nézők, és meddig várunk még :)

MegLepke 2011.02.17. 02:07:33

@jogaszlany: hát ez csudálatos! Leszel a legfőbb bizalmasom?:D

Szerintem Éva a szerkesztőket is kurvaanyázta, akik kikötötték két tuja közé, a locsolóember pedig hideg vízzel hűti. A haja begöndörödött rég, a sminkje lefolyik, arcán a táskákban megállt a víz. Szandál, mikor ezt meglátta, a locsolóemberre öntötte a felrázott kóláját, őt most szedálják. Anikó bent az idegességtől 5 adag neocitrant önt össze.

jogaszlany 2011.02.17. 02:09:24

@MegLepke: csak magamat tudom ismételni: MMKK.

"a táskákban megáll a víz": ez nagyon talált, valyon tényleg működne?

jogaszlany 2011.02.17. 02:11:01

és persze mindenki alszik.

MegLepke 2011.02.17. 02:12:01

@jogaszlany: :)

@King of Shadows: ahha, és édesen alszanak. Pedig nekem még egy óráig ki kell bírnom ébren.

jogaszlany 2011.02.17. 02:12:48

@MegLepke: ani meg erzsi helye üres, nyilván máshol még megy a buli.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:13:29

reggelieknek: a képet visszadták, új fiú kezeli a kamerákat, gyakorolja a svenket, a zoomot s azt hogy lehet egy kamerával bólogatni. MIndezt az alvó brigádon teszi, akik nyugodalmas jóéjtjüket töltik. Most h megállt a kamera, kiszottul hiányzik Olivér krahácsa. Abból tudtuk eddig, h élő az adás, s nem egy jpg-et tolnak ki.

jogaszlany 2011.02.17. 02:13:37

ééééés megcsodálhatjuk az alvó béci fenekét totálban, kisgatyában! Már megérte :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:16:47

@MegLepke: Nem alszanak. :) Gömbi már megint azzal a tetves körömcsipesszel b@szkurál... :@

MegLepke 2011.02.17. 02:17:48

Hát ez remek. Béci fenekét nézzük.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:19:35

@jogaszlany: Nekem ez úgy néz ki, késett a váltás, a bent lévő operatőr meg nem volt hajlandó túlórázni. :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:21:08

@MegLepke: Szerintem azt nem merték mutatni, hogy megmondta nekik: ha ő azt mondja, hogy mindenki vízszintbe helyezi magát, és alszik, akkor mindenki azt fogja csinálni.

jogaszlany 2011.02.17. 02:22:47

@King of Shadows: ez simán lehet, mondjuk három műszakban dolgoznak, az estis 6-tól hajnal 2-ig, őt váltotta az új gyerek, aki - mivel nem tudta, hova is kell pontosan mennie - eltévedt, és elkésett.

És a rejtély megoldva!

MegLepke 2011.02.17. 02:23:01

Hát ezt nem hiszem el! Hogy maradok így fent? Valami történjen már.

jogaszlany 2011.02.17. 02:24:35

@MegLepke: miért kell fennmaradni? azt hittem, te is ilyen simán önsanyargató vagy, mint én...

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:26:52

@MegLepke: én pl éneklek neked, ha ez segít. Miért ragaszkodsz ilyen görcsösen fentléthez?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:26:57

@jogaszlany: És azért kellett "mutatványozni" a kammal. :)

@MegLepke: Ahogy ezt elnézem, eszük ágában sincs felzavarni őket. :(

MegLepke 2011.02.17. 02:27:34

@King of Shadows: lehet:D Most ezt elképzelem és röhögök megint.

@jogaszlany: az vagyok, de most kell is...

MegLepke 2011.02.17. 02:29:51

@Kacat: egy virtuális jóreggelt puszi miatt.:) Megtennéd? Valami történjen, nekem mindegy, mit csináltok, csak így uncsi.

@King of Shadows: de hogy ugyanazt a képet nézzük már mióta. Legalább néha mutatnák a tujákat vagy valami.

jogaszlany 2011.02.17. 02:32:22

@MegLepke: a kam azután váltott át, hogy leírtam, h. ani és erzsi helye üres... ezek tényleg figyelnek minket! A bulit mutatni nem akarják, az üres helyeket se, ezért kaptuk béci seggét.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:33:16

@MegLepke: Szerintem a szerkesztő fölöslegesen nem fog variálni. Ha átvált másik kamra az azért lesz, mert kitört egy balhé...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:36:01

@jogaszlany: Az lehet, hogy Aniékat kihívták békülni...

Az előzetesben Éva is bocsánatot kér Jerzsytől...

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:37:24

@MegLepke: 3:12-kor jóreggelt puszi? Te milyen időzónában vagy most? :) Ha az segít mi is küldünk neked! Csak ne légy szomor.

MegLepke 2011.02.17. 02:37:41

@jogaszlany: ha figyelnek, akkor meg: HOL A LEVÉL? HOL A LEVÉL?:DDDD
Ezek csendben nem tudnak bulizni, behallatszana szerintem. De tuti, hogy van valami duma, amit nekünk nem akarnak megmutatni.

@King of Shadows: csodás kilátások.

MegLepke 2011.02.17. 02:39:15

@Kacat: nem nekem van reggel - vagyis hajnal. Nekem még éjszaka van.:) Küldesz, csak menjek már aludni?:D

jogaszlany 2011.02.17. 02:41:18

@MegLepke: :) hát, azt már hiába várjuk. De nem is értették volna, még felolvasni se sikerült volna.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:43:02

@MegLepke: Egyébként mondtam már, hogy amikor tőled olvasok valamit, Ani hangján olvasódik fel a szöveg a fejemben?

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:43:14

@MegLepke: félre ne tessen érteni, én csak aggódok, h milyen lesz bedagadt, álomittas szemekkel, szertebogas frizuval fogadni egy jóreggeltpuszit háromkor. Hát miféle ez? Amúgy persze, semmibe nem kerül, s ha jobban érzed magad tőle, nos... :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:44:35

@King of Shadows: melyiken? azon a kilencesen, vagy amikor belazul? Nemmindegy. :)

MegLepke 2011.02.17. 02:46:26

@jogaszlany: pedig olyan jól sikerült. És szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a versem is!:)

@King of Shadows: nem mondtad. Kellemes hangja van egyébként. Enyém mélyebb.:)

@Kacat: mondom virtuális jó reggelt puszi. Ahhoz mindegy, hogy néz ki az ember. De küldhettek ti is persze.:)

jogaszlany 2011.02.17. 02:46:57

na, nekem béci fenekéből ennyi bőven elég volt, kitartás és jóéjt!

MegLepke 2011.02.17. 02:48:56

@jogaszlany: nem vagy elég kitartó!:D Jó éjt neked!:)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:49:22

@jogaszlany: jóéjet :)

@MegLepke: értem, tehát a virtuális jóreggeltcupp, az a virtuális arcodra érkezik.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:50:10

@Kacat: Az utóbbi. :)

@MegLepke: Állítólag nekem is kellemes hangom van. :)

Valaki kint dumált...

tattila 2011.02.17. 02:50:15

Jól látom, hogy Béci zokniban alszik? Nem gáz ez?

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 02:50:40

no még mielőtt rommáoffolom a topikt, gyorsan elballagok alunni. Jóccakt nektek!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:52:02

@tattila: Igen. Nem, majd akkor lesz gáz, ha leveszi... :D

@Kacat: Neked is jó éjt. :)

tattila 2011.02.17. 02:52:35

Jó éjt minden kedves bagolynak. Csak benéztem, én is megyek aludni.

MegLepke 2011.02.17. 02:53:45

@Kacat: valahogy így, csak az érzés maga..., na mindegy.:) Jóccaka!

@tattila: nem az. Lehet, hogy most egy világ omlik össze bennetek, de én is zokniban alszom télen, mert a lábam mint a jégcsap.

@King of Shadows: most elképzelem akkor. Kellemesen mély?:)

MegLepke 2011.02.17. 02:54:43

Na csodás, a mai közvetítés jóéjt kívánásokból áll.:D

tattila 2011.02.17. 02:55:39

@MegLepke:
Egy cuki rózsaszín vagy fehér női zokni. Nem is folytatom, aludni szeretnék.

MegLepke 2011.02.17. 02:56:18

Valaki bejött. Gombi felnézett és visszafeküdt.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 02:56:51

Az alvási pozíciója alapján Béce egy társaságkedvelő, hetyke, tapintatlan és sértődékeny személyiség, aki hajlamos a vakmerőségre. Nem szereti ha kritizálják, és igyekszik elkerülni a konfliktushelyzeteket...

MegLepke 2011.02.17. 02:57:37

@tattila: aludj jól!:)

@King of Shadows: te nem jössz a faszbúk csoportba? Nem szívesen offolok itt. Közvetítés meg hát olyan amilyen...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 03:00:12

@MegLepke: Off: De! :)

On: az a baj, hogy zúg valami, és emiatt hiába tekerem fel a hangerőt...

tattila 2011.02.17. 03:03:06

@King of Shadows:
Éva meg az írása, a betűinek formája alapján szeret vitatkozni, más véleményen lenni. Karinthy után szabadon :)
Na most aztán de tényleg megyek alukálni. Jó éjt mindenkinek.

MegLepke 2011.02.17. 03:04:16

@King of Shadows: hetyke:D

A kamerás ember vagy nő, vagy saját neméhez vonzódó férfi. Végig pásztázta a fekete zokniban, hason alvó Bélát a kamerával.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 03:07:03

@MegLepke: De miért pont Bélát, és nem mondjuk Jerzsyt? :O

MegLepke 2011.02.17. 03:10:53

@King of Shadows: mert talán Erzsi még kint beszélget. Viszont mit látok? Béla a hátára fordult és tán hajnali merevedése van?:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 03:13:32

@MegLepke: Az előbb hallottam, hogy valaki levetkőzik, és J. hangját, ebből gondolom, hogy ő is bement. :)

MegLepke 2011.02.17. 03:17:17

@King of Shadows: én aztán csak zúgást hallok. Viszont Béla azóta odatette a kezét.:)

MegLepke 2011.02.17. 03:24:50

@King of Shadows: DE el nem vennék a képet a világ összes villadellájáért sem a Béla-Gombóc alvóduóról.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.17. 03:28:07

@MegLepke: Azt nem, viszont most kiírta nekem, hogy csak 18 éven felüliek nézhetik. XD

MegLepke 2011.02.17. 03:30:01

@King of Shadows: Nekem azt többször kiírja egy éjszaka alatt.:)

MegLepke 2011.02.17. 03:34:19

Nafaszom! Úgy látom, ma elmarad ez a reggeli puszi. Ez esetben kiviszem és kint hagyom és lecserélem egy másik 25 évesre.:D

Béla valamit megszólalt, de érthetetlenül..., aztán alvás újra.

MegLepke 2011.02.17. 03:41:59

@MegLepke: nah, mégsem kell párbajoznom. Küldetés teljesítve.:)

@King of Shadows: hát ez felettébb izgi.

MegLepke 2011.02.17. 03:47:26

@King of Shadows: :DDDD Ez mekkora már egy alvást közvetíteni.:)

Nah, az én lakásom nincs bekamerázva szerencsére, úgyhogy az én alvásom nem láthatjátok. Jó éjt!:)

MegLepke 2011.02.17. 03:51:51

@King of Shadows: Állat vagy! Ezt így lefekvés előtt!:DDDD Na, pattanok az ágyba!:)

MegLepke 2011.02.17. 03:53:06

@King of Shadows: Állat vagy! Ezt így lefekvés előtt!:DDDD Na, pattanok az ágyba!:)

MegLepke 2011.02.17. 03:53:50

@King of Shadows: Állat vagy! Ezt így lefekvés előtt!:DDDD Na, pattanok az ágyba!:)

van-e szándék 2011.02.17. 07:05:47

jó reggelt!

köszi az éjszakai közvetítést, a fiktívet nem különben :) imádok bennetek mindent :))

gidabiga 2011.02.17. 08:01:14

@Traitor General:

viszont :)

ti ilyen koránkelők vagytok? :)

Traitor General 2011.02.17. 08:07:47

@gidabiga: muszály:-) alapban 8-ra járok dolgozni:-9

vörös áfonya 2011.02.17. 08:13:08

Jó reggelt mindenkinek!

Na,az éjszaka mozgalmas volt,látom:)Jókat röhögtem a kitalált sztorikon.

Különben is,egészség héten ér kolbászt enni?

Ez a Villa Oscar meg nem lehetett egy nagy szám,még a kategóriák sem tetszettek.

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 08:19:23

Jó reggelt kommentlakók! ismét munkahely, ismét Hogyvolt:-9 holnap viszont suli, úgyhogy majd csak leszek valamikor:-)

hexensussz 2011.02.17. 08:19:33

Jóregg!
Végre, hogy valakinek kibökte a szemét.

www.storyonline.hu/index.php?cid=30837&id=49

Ha a három lány hallgat a tanácsaira, rödid, egyenes útjuk van a kiesésig. :)

van-e szándék 2011.02.17. 08:27:38

@hexensussz: hát igen, ő a legnagyobb nyertese

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 09:14:25

Gigi egyre büszkébb lehet apára:-) Egyre hitelesebb a figura:-)

gastro vazze 2011.02.17. 09:24:10

Jóreggelt!

ÚristNNNNN Gibsonnal van 8 közösimserősöm a fácsén :)

mufuvecske 2011.02.17. 09:33:27

Jó reggelt!
Gida, Lepke, Gangesz köszönjük szépen az éjszakait...:)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 09:34:10

@gidabiga: ejha, nemsemmi, h hatkor kelsz, s csak 7:49-kor kommentelsz először. Nem egy csapatjátékos hozzáállás :P Kivéve ha takarítottál, mert akkor viszont most ideges vagyok, h miért kell ilyen korán porszívózni :P :P

Nemmellesleg jóreggelt hogyvoltlakók! :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 09:35:40

@*azta*: Hát ha ezt a hírt nem küldik be nekik, akkor hülye a retek. Ráczék megőrülnének:-)

mufuvecske 2011.02.17. 09:36:09

@*azta*: wáááááááááááááááááááá....ez duuuurvuuuus....:)))))

Gastro vazze: remélem tudod mi a dolgod...dobd el a francba az utónévkönyvet, ne agyaljatok tovább az asszonnyal a fiúneveken...:)))

christaylor 2011.02.17. 09:42:19

Drágáim, mondanám,hogy én ezt egy héttel ezelőtt belinkeltem ide nektek,tehát nem kellene,hogy újdonságnak számítson, de már mindegy. :)

*azta* 2011.02.17. 09:42:41

:D

ez az abszurditás a kedvencem!

(meg mikor egy önfeledt arcú Alekosz dalra fakad egy hisztéria kellős közepén)

gastro vazze 2011.02.17. 09:47:02

@műfű-babyloveyou: úristnnnnn, ez már nekem is sok(k) :D

haruka 2011.02.17. 09:49:07

@christaylor: én emlékszem, tovább is küldtem tesómnak, meg még pár embernek a linket! :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 09:49:20

@*azta*: :D

ezt még egyszerűen nem tudom feldolgozni. képtelen vagyok.

gidabiga 2011.02.17. 09:50:32

@Kacat:

jóreggelt! :)

ráadásul 7:49-kor is még félkómában :)

de most már alakul... :)

gidabiga 2011.02.17. 09:52:21

@Kacat:

hallodhülyevagy? :)
nem is hallottál semmit a zörgésből? :)
pedig még doboltam is, leginkább saját magam ébresztésére :)

jogaszlany 2011.02.17. 09:56:07

Jó reggelt!

Rácz Alekosz a legnagyobb a király!

Hogy ezt miért nem küldte be valaki levélben :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 09:56:16

@gidabiga: tudod jól, tudod nagyon jól, h az alvás nekem tabu! Most jönne a retkes véreres rész, de azt még nem gyakoroltam be :)

gidabiga 2011.02.17. 09:57:56

@Kacat:

de ha úgysem ébredtél fel rá...
na jó, holnap lábujjhegyen járok :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 10:01:32

@gidabiga: jó de sáros lábujjal, jó? s mondom kiknek a fején lépkedj :)

gidabiga 2011.02.17. 10:03:39

@Kacat:

még menjek ki mezítláb a kertbe is, hogy sáros legyen a lábujjam? :)
megfázom...
ráadásul még a dzsaku sincs kész? :)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.17. 10:05:01

@gidabiga: a francba, ezzel a dzsakuval mindig leszerelhető vagyok :( :)

reKorrekt 2011.02.17. 10:06:31

@King of Shadows: "Gombi levetkőzött a parancsnoki szerkójára"
XDDDDD

gidabiga 2011.02.17. 10:09:23

@Kacat:

pedig nem árt, ha sietsz, mert még a végén kitalálok egy szaunát is :)))

van-e szándék 2011.02.17. 10:11:46

@Peter_Cs: "nem szeretném őt {Bécit} lejáratni" - mondja öt perc savazás után :D

K Tomoceusz 2011.02.17. 10:17:59

Hiszek az RTL-nek,szerintem sincs manipulálva a műsor.Pár apróságra kéne csak odafigyelniük.Például,amikor Győzike éjszaka élőben kapcsolja a villát -mert megjöttek az sms-ek- a benti Olivér reakcióit ne mutassák,mert az ott ül vele szemben a stúdióban.Vagy ha már rossz felvételt tettek be,szóljanak Győző fülére,ne Olivért köszöntse a stúdióban, hanem annak ikertestvérét Sztenlit .

A felhízlalt vagy vágásra érett Szandika és Alekosz dialógusát nem hallottam jól, így a nap fénypontja Gigi lett, a négyütemű fekvőtámaszával. Emberek!Ne vegyétek meg a legújabb fullhádés tévét!Az tényleg valósághű.Az összes csillár leesett a házban.

christaylor 2011.02.17. 10:27:59

@haruka: benned akkor imádok mindent, tesó! :)

gastro vazze 2011.02.17. 10:40:19

@K.Tomoceusz: mondjuk kemény csaj ez a Gigi, ő a legfittebb, a felüléseket is úgy tolta egyiket a másik után, öröm volt nézni. Éva meg, hát.....látszik, hogy nincs formában:)

-Sarq- 2011.02.17. 10:47:48

@gastro vazze: Éva alighanem soha nem volt formában :).

K Tomoceusz 2011.02.17. 10:50:35

@gastro vazze: Nem vagyok egy nagy táncosnő, de gondolom annak illik fittnek lenni. Újságírójelöltből meg tuti vam Évánknál tohonyább is.
Nekem felülésben Szandika tetszett,a 28 gyönyörű tőle. Bécink 25 négyütemű utáni oxigénsátra a nemzet szégyene. Viszont helyből távolban menő a srác. Ha péntekig ő fejlődik a legtöbbet, kiugrik a villa kupoláján .

iinside 2011.02.17. 10:52:48

Sziasztok!
Van info arról, hogy vajon a Növényi Norbi mennyit kapott azért, hogy bemenjen és elmondja nagy büdös semmit?
Mert én a feléért is bemegyek..

vörös áfonya 2011.02.17. 10:54:17

@iinside: Biztos ajánlottak neki egy szerepet megint a Barátok köztben.

K Tomoceusz 2011.02.17. 10:58:08

@iinside: Lebuktál kollega . Bérczy Balázs vagy, a PMSC egykori üdvöskéje . Az mondogatta folyton, mekkora disznóság, hogy Paul Gascoigne negyvenszer többet keres nála .

gastro vazze 2011.02.17. 10:58:51

@gibson: jaja:D
méghozzá eléggé szűk a kör:)
és mind csaj :D

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 11:00:17

@-Sarq-: Éva formáját leginkább az amorf ördög kifejezés jellemzi legjobban. Természetesen ezúton elnézést is kérek a méltán sikeres és népszerű zenekartól.

gastro vazze 2011.02.17. 11:00:52

@K.Tomoceusz: innen látszik, hogy csak jelölt....mondjuk a BB Zsanetttttt szintet hozza:)
igen a táncosoknak elég fittnek kell lenni, ezért is van olyan combja és vádlija Giginek.

K Tomoceusz 2011.02.17. 11:04:06

@gastro vazze: Visszavonom elöbbi bejegyzésem . Pont olyan lábaim vannak, mint Giginek, így fasza táncosnő vagyok .

gibson 2011.02.17. 11:04:39

@gastro vazze: nem találom azt a kurva közös ismerősök gombot, jelölj má' be!

iinside 2011.02.17. 11:05:03

@vörös áfonya: ebben lehet valami....bár a Zildikó 14 másodperces szerepét tekintve, nem biztos hogy én hasonló dicsősségre vágynék, a Norbi meg nem hiszem, hogy erre volna rászorulva... vagy mégis?
@K.Tomoceusz: ezt ahezzászólást nem tudom értékelni, mert az egészből kb a kötőszavakat értem, a lényeg nem jutott el szürke kis tudatom mélyére, de biztos van bennem pár lappangó Erzsy gén, szóval bocs, de nem tehetek róla.

vörös áfonya 2011.02.17. 11:06:43

@iinside: Úgy emlékszem,hogy ő már volt pár részben,nem?Amúgy Növényi is hatalmas nagy celeb lett,csak mostanában eltűnt,szóval biztos kellett neki egy kis felhajtás:)

Trevlovics 2011.02.17. 11:10:12

próbálom, próbálom, de valahogy nem tudom belepasszírozni növényit a csillag születik koncepcióba.
nagyon várom az új posztot, mer tegnap semmit nem láttam, se összefoglalót, se éjjelit.

gastro vazze 2011.02.17. 11:12:03

@gibson: én nem vagyok hogyvolt vv4 csoport tag, így te nem látsz én viszont téged igen :D (a legjobb barátném is közös ismerős egyébként:D)
Bévével 5 közös ismerős :D

gibson 2011.02.17. 11:14:14

@gastro vazze: ja hogy nem vagy tag! Úgy könnyű :) Mé'nem vagy?

@Trevlovics: neked meg írtunk tegnap privátot, megkaptad?

gastro vazze 2011.02.17. 11:16:31

@Trevlovics: pedig, mint zsűritag elmenne, hamár a kűfődiben ugyanez a szerep a Dávid Házelnussra jutott:)

gastro vazze 2011.02.17. 11:17:10

@gibson: inkongnitó, akarom mondani iknognitó miatt:D

K Tomoceusz 2011.02.17. 11:17:16

@iinside: Nem találom a jelenetet a jútubon, pedig ide passzol. Az Egy bolond százat csinálból kiderül, mi az, aki nem tudja a tegnapi Fradi meccs eredményét .

Trevlovics 2011.02.17. 11:18:52

@gibson: igen, most nézem, köszönöm a megtisztelő lehetőséget! :) de én nem használok ilyesmi.

gidabiga 2011.02.17. 11:19:31

@gastro vazze:

lehet, hogy te magad vagy az úristN? :)

Trevlovics 2011.02.17. 11:20:18

@gastro vazze: hát én is erre gondoltam és ezt vetettem el, mint lehetőséget. vagy akkor nagyon átalakul az egész

gibson 2011.02.17. 11:21:31

@Trevlovics: most mit mondjak a lányoknak? :(

gibson 2011.02.17. 11:23:44

@gastro vazze: te! Ha nem vagy csoporttag a fácsén, akkor honnan tudod, hogy én vagyok a gibson? Valaki köpött?

Trevlovics 2011.02.17. 11:23:48

@gibson: hogy igen sajnálom, de ha te vagy a rosszabbik énem, akkor fogod tudni nélkülem is :)

gastro vazze 2011.02.17. 11:31:28

@gibson: dehogyis, de idegenek is olvashatják a "nyilt csoport" hozzászólásait:)
egyébként lehet fórumot is csinálni ott valahol és akkor azok a hsz-ek már nem kerülnek ki (asszem)

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 11:32:03

@K.Tomoceusz: Nem! Viszont férfi aki elmúlt 60 éves, úgyhogy az összehasonlítás annyira nem stimmel:-)

Patria 2011.02.17. 11:32:26

reggelt!

Most sikerült megnéznek a hétfői adást is, bizonyára megbeszéltétek már, és túl vagytok a témán pár kottával, de meg kel osztanom, hogy Éva köpködés és ahogy tagadta, hogy szidta volna Erzsi anyját, hát féreg egy dolog volt. Ezek után átértékelném, hogy van e joga cigányozni. Retek klub nagyon próbálja beállítani, hogy kinyílt a csipájuk Béciéknek, de azt kell mondjam, nálam pont az ellenkezőjét érik el. Én ennél már kevesebbért is fülön taszajtottam volna Évát és Anikót.

Trevlovics 2011.02.17. 11:35:53

@Patria Trikoszosz: bárkivel bármit megcsinál és utána mindent tagad, sőt, igyekszik úgy feltünteni a dolgot, mintha ő lenne az áldozat. bár az lenne már :)

K Tomoceusz 2011.02.17. 11:36:07

@villanat- nyugiszoba: Nem tehetek róla,engem rá emlékezet.Gigi viszont nem férfias,mint ahogy azt itt többen állítják.Tegnap premierplánban cserélt bugyit.Sokkal kisebb farka van,mint Olinknak .

gastro vazze 2011.02.17. 11:37:04

@Patria Trikoszosz: itt azért volt egy-pár szerencsétlen, aki szerint Éva jól elhelyezte a csulát, semmi gondjuk nem volt ezzel, és ennek is a Béci, meg a Gigi volt az oka :D
mondjuk ők voltak a minoritás, de létezik:)

gastro vazze 2011.02.17. 11:39:30

@Trevlovics: viszont az előzetesben, hogy próbál puncsolni (bocsánatot kérni Erzsitől az anyázásért és a csuláért - a többiért nem és nem ő volt a hibás sem természetesen), mert azt hiszi ő lesz a kiválaszott, és az Ádámmal való cuppogás után azt mondta, hogy most mégsem szivesen menne párbajozni, mert feltöltődött.. Gondolom a csularaktára is:D

iinside 2011.02.17. 11:39:37

@K.Tomoceusz: fradi, egybolondszázatcsinál, jútyúb...nem lettem okosabb, de biztos mondani akartál valamit.
Ami a nevezett filmet illeti: nem láttam, a "három testőr afrikában" c. csodálatos Rejtő feldolgozás óta fázom a magyar filmektől, pláne a regény feldolgozásoktól, mert hogy is mondjam...a rendezők meglehetősen szabatosan kezelik mind az eredeti szöveghez mind a történethez való hűséget.
És akkor még enyhén fogalmaztam.

gibson 2011.02.17. 11:39:58

@gastro vazze: ezt jó, hogy mondod, megszavazunk neked valami jutalmat!

Patria 2011.02.17. 11:48:40

@Trevlovics: Az a furcsa, hogy ismerek ilyet IRL is, az már külön helyzetkomikum, hogy névrokonok is. Csak legalább ő verbálisan köpköd.

@gastro vazze: Sejtettem, hogy a primitív részleg is képviseltetni fogja magát a témával kapcsolatban. Elkerülhetetlen..

gibson 2011.02.17. 11:51:26

@Trevlovics: kaptál egy utolsó UTÁNI lehetőséget. Csekkold a méledet!

K Tomoceusz 2011.02.17. 11:53:07

@iinside: Írom érthetően . Tudod , vannak régi boldog békeidős filmek , amik jók . Abból kaptál egy idézetre utalást , ami nem ugrott be , mert fiatalka vagy és csak az utángyártott bóvlit nézed . Vagy már azt sem .

Megjegyzem,baromi nehéz lesz érthetően írnom és ne tudd meg,mennyire szeretem ha a szánalmas bejegyzéseimet még meg is kell magyaráznom . Jobb, ha máskor se érted,neked is,nekem is.

-Sarq- 2011.02.17. 11:59:43

@gastro vazze: Hogy Évike nem úgy töltődött fel Ádámtól, ahogy szerette volna, abban biztos vagyok :).

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 12:00:56

@K.Tomoceusz: Ok leesett:-) Azt hittem Kóbor Jánost nevezted amorf ördögnek a hasonlóság miatt:-) Viszont, most, h megértettem, így teljesen helytálló a hasonlat, csak ez nem feltétlenül az Omega legendájára nézve kínos:-) Nálad a pont:-)

villanat- nyugiszoba 2011.02.17. 12:01:55

@-Sarq-: Kapott egy rakás nyálutánpótlást:-)

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:05:24

A 16 napos Rácz Alekosz már 1949 látogatónak tetszik a konkurenciánál .

Patria 2011.02.17. 12:09:10

Jaj,ez a másik vicc volt, hogy Ádám bement Évához. Ennél ridegebb kapcsolatot sem láttam még. Azok a csókok gyomorforgatóak voltak. Mintha békát csókolgattak volna mind a ketten. És az elköszönésnél úgy tolta ki a srácot az ajtón. Hát roppant megható volt.

nyanyanya 2011.02.17. 12:10:55

@K.Tomoceusz: Istenem micsoda hendikepp szegenykemnek. Egy 8 altalanosos autistarol elnevezni..

Gasztro akkor nem a tied lesz az elso vv baba:DDD de alekosznak meg hivhatjatok:D

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:15:20

@Patria Trikoszosz: Kínos volt.Oli-Enci titokszobája még inkább,azt részletesebben adták.Gombi-Gombiné-ifj.Gombi kontra plexi se volt könnyen emészthető.

Valamit rosszul csináluk, hogy egymás után kapjuk a kollektív büntetéseket .

-Sarq- 2011.02.17. 12:19:38

@K.Tomoceusz: Most, hogy így felsoroltad a nagy találkozásokat, még a Sanyi-Szandika féle tűnt a legemészhetőbbnek.

Patria 2011.02.17. 12:19:48

@K.Tomoceusz: Gombi plexis jelenete azért sokkal több érzelemről árulkodott. Aranyosak voltak. Plexin keresztül is bújkáltak volna egymáshoz, bár a végén a csajt már inkább az foglalkoztatta, hogy kik ordibálnak neki a háttérből.
Viszont Éva és Ádám között 0 érzelmet sem sikerült felfedeznem. A csíkszájú csókjaiktól meg egyenesen hánytam.

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:20:15

@nyanyanya: Nemsokára jönnek a Héfáisztoszok és a Termopűlák is.

Ezt az autista dumát már sok kollega leírta . Miért szégyelltek kérdezni ? Rengeteg pszihológus jár ide, elmagyarázzák nektek mit jelent a kifejezés.

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:22:25

@-Sarq-: Samyi nem etette meg Szandikát a titokszobában . Ezt sose bocsátom meg neki .

nyanyanya 2011.02.17. 12:24:04

@K.Tomoceusz: Dehogy jonnek, az emberek elott nincsenek ilyen "peldakepek".

Ertsd mar a sarkositast, csak egy kicsit..

-Sarq- 2011.02.17. 12:25:41

@K.Tomoceusz: nem volt ideje rántottát sütni, lóhalálában érkezett.

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:25:45

@Patria Trikoszosz: Szavazzuk meg!Gombit és Gombinét(elfelejtettem a nevét) a titokszobába!

Egyszer élünk,tegyük veszélyesen.5000ft a villantásra,10000,hogy nem fognak cuppogni.

bévé 2011.02.17. 12:25:49

@neccharisnyás útonálló: jajjmár, mindig csak 2 oldal a Blikk, a címlapból meg az sms-ekből áll. megkapták, h meghalt a 3 lány a WB.ben, h Bakács szalámit lopott, meg most, h ez a nő terhes. sokat érnek vele. :D:D:D

Kata Marán 2011.02.17. 12:30:42

@Patria Trikoszosz: Bocs, nem olvastam vissza, lehet, hogy már írták. Állítólag Telivér beszélte rá Ádámot, hogy egyáltalán bemenjen.Azért mondott csuda szépeket, hogy ne gyengítse.Mivel nem volt hajlandósága élni a szerelmesek napja kínált lehetőséggel sem, Oli azt javasolta neki, fogja a kamerák jelenlétére. Csodáltam volna, ha Kócfej viselkedése valóban tetszett volna neki.

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:31:27

@nyanyanya: Ezt a sarkosítást még tanulom . Ha Béci véletlen mindig elütöm és Bücit írok (nem magyarázom el) az sarkos ?

tattila 2011.02.17. 12:33:54

@Patria Trikoszosz:
Kb. ez volt a párbeszédrészlet:
J: Te meg alkoholista vagy.
É: Mint az anyád.

Ez nem színtiszta "szidta az anyját" eset. Szoros értelemben ez nem is szidás volt, csak egyszerű anyázás. Ráadásul az is igaz, hogy szegény J. mamája alkoholista. Vagy igaz állítás is szidásnak számít? Az ő értelmezésében nem szidott, így jogosan tagadta a vádat és Gigi felé ezt az álláspontját következetesen, (magához képest) nagyon visszafogottan, érvelve, józanul képviselte.
Na befejezem, mert még az jön le, hogy egyetértek Évával.

iinside 2011.02.17. 12:34:27

@K.Tomoceusz: sejtettem hogy valami általam nem látott jelentre próbáltál utalni és magyarázkodásra szorultál, de nem akartalak kiidegelni tesó, bocs ha sikerült :)
fiatalka sajnos már nem vagyok, arra próbáltam utalni, hogy nem nagyon vagyok vevő a regény megfilmesítésekre, ha meg magyar akkor pláne, mert sajnos nem szokott sikerülni
peace!

iinside 2011.02.17. 12:35:20

a blogmotor meg monnyon le!

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:35:22

@Kata Marán: Nem tehet róla . Nehéz gyerekkora volt .

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:38:17

@iinside: Az apa-gyerek játék után még bennem van a tanítási szellem .

Kata Marán 2011.02.17. 12:39:59

@K.Tomoceusz: Nem autista, az más zavar. Egyszerű, mint a barlangrajz, mániákus, műveletlen és buta. Nincs gond, ismerünk még ilyeneket. A baj az, hogy okoskodik, és csak hülyeségeket beszél.

Patria 2011.02.17. 12:41:04

@K.Tomoceusz: :))

@Kata Marán: Nem tudom, hogy írták e, de nekem ez új infó volt.

@tattila: Persze, én is bármit megmagyarázok, nő vagyok. Azért nem hiszem, hogy ha ezt neked mondja, nem kened ez a száját..

nyanyanya 2011.02.17. 12:42:39

@tattila: Neha en is szivesen elkuldenek valakit a kurva anyjaba, megis inkabb a picsaba kuldom el, mert az anyazas sok embert erzekenyen erint es megnagyobb balhe van belole.
Sztem is fejezd be, mert tenyleg ugy tunik:D

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:46:27

@tattila: Nem érted a lényeget . Éva beszólásai gusztustalanok . A Ráczék üvöltözésének meg fenyegetésének okai vannak , amiket feltétlen meg kell keresni . Kampányidőszakban vagyunk , nekünk politológusoknak jutott a dicsőség , hogy elemezhessünk .

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:49:18

@Kata Marán: Nekem tetszik a srác . Még azt is elnézem neki , hogy nem ugrik 8 métert helyből .

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:51:34

@Lanois: Tőled Anikó homevideóját várjuk . Próbálok besegíteni, de még találom .

K Tomoceusz 2011.02.17. 12:52:56

@Peter_Cs: A monománok víz alatt élnek köcsögökben .

Patria 2011.02.17. 12:53:15

@Kata Marán: Nem olyan buta, mint amilyennek előadja. Ha jobban megfigyeled, tudatosan alakította ki ezt a képet magáról.

nyanyanya 2011.02.17. 12:54:25

@K.Tomoceusz: Arra bizony sokszor szukseg van az eletben:D

nyanyanya 2011.02.17. 12:56:04

@Patria Trikoszosz: Hat igen, ha jobban megnezed az o elete egy igazi sikersztori:D

Lanois 2011.02.17. 12:58:13

@K.Tomoceusz: Van egy díszdobozos Private life of Anikó-m, de azt nem olcsón adom...

Friedmann Juci 2011.02.17. 12:58:47

@Lanois: van egy erre megfelelő hely szívem. ha jó leszel, elárulom. de nem itt, mert kurvatitkos.

Patria 2011.02.17. 12:58:57

@nyanyanya: Na igen, meg is lepődtem volna, ha nem te lennél az élet mindentudója.

Friedmann Juci 2011.02.17. 13:00:35

@Patria Trikoszosz: tudatosan is lehet valaki mérhetetlenül primitív.

nyanyanya 2011.02.17. 13:01:50

@Patria Trikoszosz: Kerlek cafolj meg ha nem igy van:D Mar Alekosszal kapcsolatban, a szemelyeskedest meg hagyjuk, sosem kedveltuk egymast es ez igy van jol:))

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 13:02:11

@Kata Marán: Lájk.
A még nagyobb baj az, hogy Olivér alá adta a lovat, teret adott neki, hogy Alekosz kibontakozzon. Ezért - mint a hülye okoskodók általában - irtó lángelmének hiszi magát.

Lanois 2011.02.17. 13:03:37

@Friedmann Juci: Tetszett a dal, amit rólad írtak?:)
Ja jó. Arcon?

nyanyanya 2011.02.17. 13:04:45

@Patria Trikoszosz: De vegulis tudjuk, hogy nincsenek tul nagy elvarasaid az elettol:D

Friedmann Juci 2011.02.17. 13:05:01

@Lanois: nem arcon. küldtem neked levél. olvasd.
nem hallgattam meg, mert mást hallgatok.

gibson 2011.02.17. 13:05:23

@Lanois: elcserélem veled szívesen egy extra DVD lemezes 'Anikó loves Rocco'-ra, ha gondolod!

Elemer 2011.02.17. 13:06:40

Sokan gáznak tartják, hogy az RTL szűri, vágja, manipulálja a benti dolgokat az összefoglalókkal én őszintén megmondom, hogy most miután megnéztem ezt a jerzsys videót és bepillantást nyerhettem a nagyon primitív, nagyon közönséges emberek titkos életébe, talán már nem is bánom ezt annyira.

tattila 2011.02.17. 13:07:31

@K.Tomoceusz:
Elég szenny nő, épp ezért nem értem, h. miért ezen a jelzőtlen beszólását említi mindenki. A naponta belőle áradó ezer további gusztustalan vonása között bőven lehetne találni másikat is.
Az össznépi megvetéssel azonban teljes mértékben egyetértek.

Lanois 2011.02.17. 13:07:55

@gibson: Hülye vagy? Az nekem is megvan.

Patria 2011.02.17. 13:11:30

@nyanyanya: Tudjátok? Igen, ezt már megbeszéltük, hogy "nem kedveljük egymást", nem is értem minek reflektálsz..

nyanyanya 2011.02.17. 13:12:51

@Patria Trikoszosz: mert szorakoztat, tudod apro oromok...:))

K Tomoceusz 2011.02.17. 13:13:20

@tattila: Azért,hogy Évánk idegesítő,a stáb a felelős. Tudják jól,hogy két dolog hozza ki a sodrából.Ha részeg és ha szomjas.Köztes állapotában a nő egy tündér.

Lanois 2011.02.17. 13:16:57

@Friedmann Juci: nem kaptam még meg. freemailre küldted?

Patria 2011.02.17. 13:18:34

@nyanyanya: szívesen szórakoztatlak, ha gondolod, csak akkor ne hozz ilyen szabályokat, hogy én nem személyeskedhetek...

Friedmann Juci 2011.02.17. 13:18:37

@Lanois: tündérke. mivel nem tudom a mélcímed, így itt, a bloghun keresztül küldtem. elvileg arra a címedre kapod meg, amivel itt regisztrálva vagy. ha freemailes, akkor várj még.... /ugyanis a freemail egy használhatatlan kaki/

Szentpeter 2011.02.17. 13:19:14

Ezt a játékot Alekosznak találták ki...

Nem lehet a nyugalmából kizökkenteni, ütődöttsége ellenére esetenként egész jó gondolatai vannak, nem sirja el magát, nem bizza el magát, és alig van aki utálná..

Mekkora különbség van a kinti és a benti világ között... hatalmas..

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 13:19:37

@Sin' Dorei: Bár... belegondolva, mikor az alk. mentes hét volt és a CKM fotózás, ültek a dzsakuban négyen és teljesen jó passzban volt Éva. Gondolom feldobta a ckm. Lehet, hogy csak ingerszegény környezetben fordul ki magából.
Mondjuk, ha így van, akkor megértem teljes mértékben.

Trevlovics 2011.02.17. 13:21:15

nem tudjátok, gombiról még nem terjed valami ügyfélszolgálatos hangfelvétel?
addapicúrt, szeretsz? harcoljak?, az utálom a nyávogást meg a kussoltatás, ez mind hangtechnikai bravúrfelvételért kiált.

nyanyanya 2011.02.17. 13:22:49

@Sin' Dorei: Ha nekem olyan testem lenne mint az Evanak, biztosan elbujdokoltam volna es nem egy nulla bugyiban mutogattam volna magam. Meg nekem volt kellemetlen.

K Tomoceusz 2011.02.17. 13:23:01

@Sin' Dorei: Persze hogy van . Egyik nap hét percig is elnyúlt . Csak a felületes szemlélő látja Évánkat rossznak , az értékeit nem veszi észre . Te például láttad , hogy kedden nála volt a híres kétszázas ? Láttad a faszt . Itt koncentrálni kell , csak utána mondani a tutit .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.17. 13:23:25

@Sin' Dorei: Olivér azt nyilatkozta, hogy bent egynapi pszichikai terhelés felér kint kéthetivel.

Patria 2011.02.17. 13:24:06

@nyanyanya: Egyszerű az életed, mint a fakarika. De az ember ott segít, ahol tud. Örülök neki. :)

nyanyanya 2011.02.17. 13:25:05

@Patria Trikoszosz: Borzasztoan. De neked ennek is szimpinek kell lenni, ha Alekosz 0 teljesitmenye az eletben is bejon..:) Cuki vagy:)

nyanyanya 2011.02.17. 13:26:58

@Peter_Cs: Igen, az en szeperzekem mar csak ilyen elcseszett:D

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 13:27:41

@nyanyanya: Mondjuk szerencsére nem láttam pont az ő képeit. Majd elküldik a fotoboltba a nyers képeket, aszt szép lesz Évike.

Lanois 2011.02.17. 13:28:40

@Friedmann Juci: hihetetlen milyen lassan küldesz elektromos levelet.

Patria 2011.02.17. 13:29:23

@nyanyanya: azért ez magas labda... :D De nem akarom, hogy Hajni kivágjon ebből a blogból.

nyanyanya 2011.02.17. 13:30:06

@Patria Trikoszosz: jolvanakkor, maradjunk ennyiben:)

-Sarq- 2011.02.17. 13:31:25

@Peter_Cs: Amit Olivér mond, azt el kell osztani kettővel, köbgyököt vonni belőle és még akkor is túlzás.

K Tomoceusz 2011.02.17. 13:34:59

@-Sarq-: Amit Olivér mond, azt el kell osztani kettővel,

Ez nem fog tetszeni a hitelezőknek .

Friedmann Juci 2011.02.17. 13:35:27

@Lanois: hihetetlen, hogy annyira gyökér vagy, hogy képes vagy ilyen ócska levelezőt használni.

ma már szeretném, ha valami csudálatos dolog történne a kupolában.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 13:36:14

@K.Tomoceusz: Tulajdonképp igazad van, ha már nézi az ember nézze rendesen. A társamnak tök hasonló a véleménye amúgy, mint neked. Sőt dettó. Ráczokat rühelli, mint a szart, ma reggel frankón összevesztünk ezen :D

Szerinte (mármint a fiúm szerint) sokkal szimpibbek bárki emberi megnyilvánulásai ebben a közegben, mint a karóbaült álszent tesóké. Béla egy gátlástalan, képmutató yo-madafaka köcsög, gigi egy (muhaha) példamutató kurva.

Szal kurva nagy viharokat kavar ez a műsor : )

Patria 2011.02.17. 13:36:19

Gombi az ágyon állva, kiabálva olyan volt, mint unokaöcsém kiskorában. Persze ő nem ezeket a szavakat kiabálta.

Lanois 2011.02.17. 13:37:46

@Friedmann Juci: csírákkal csak ezen keresztül tartom a kapcsolatot.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 13:39:11

@Peter_Cs: Elhiszem én, pláne, hogy valami 80 nm a ház területe, vagy hogy (?).

Szeritnem sokkal több és értelmesebb feladat kellene. Persze ez meg nem a rtl érdeke. Pedig csak annyiba keürlne, hogy szakembert szerződtetnek és olyan feladatokat találnak ki, amiben szintén teljesen meg tud mutatkozni a személyiségük.

Kata Marán 2011.02.17. 13:41:25

@Szentpeter: Egyetértek. Nem hiányzik neki senki, habzsi dőzsi van, és pihi. Anikó azt vetette a szemére, hogy nem állt ki mellette. Nem is fog.Képtelen szópárbajt vívni, csípőből reagálni, ahhoz olyan lassú az agya, mint a csiga. Kettesben kontrázni, előre kigondolt szövegeket benyögni, nyihogni, bólogatni az megy. Egy embernek mondta el eddig a véleményét, azt is négyszemközt, Zsófit osztotta egy éjszaka. Szívesen ekézett Oliverrel, most Évával,de itt sem kifejt, odaböfög pár idétlenséget.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.17. 13:44:51

értesítettek a békéscsabai illetékesek, hogy hétvégén náluk lép fel a méltán világhírű VVOlivér :DDDD

Kata Marán 2011.02.17. 13:48:18

@K.Tomoceusz: Évánkat minden kihozza a sodrából. Ha nem ő a legkiválóbb 6-os anyagból, ha nem találja a pöttyeit a táblán, ha nem alhat délig, ha mással is jól érzi magát a barátnője, ha Alkesz mást is dícsérni mer, ha..stb

Kata Marán 2011.02.17. 13:50:06

@Sin' Dorei: Az, egyszerű fejlesztés. Tökéletesítésre vár, most tesztelik, bevesszük-e, hogy ember.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.17. 13:50:52

@Sin' Dorei: egy clubban fog fellépni, önmagát fogja alakítani :)

Kata Marán 2011.02.17. 13:53:23

@canzone: Remélem,telt ház lesz!Egy ilyen híres celeb megérdemli!

Szentpeter 2011.02.17. 13:57:19

@Kata Marán:

Persze többféle igazság létezhet, de a társaság nagy része előbb utóbb idegroncs lesz, Olivér is az lett...

Alekoszon nem látszik semmi.. még karácsonykor sem gördült le a szeméről egy könnycsepp

Kaviárevő felsőezer 2011.02.17. 13:59:03

@Kata Marán: Békéscsabán, Évike városában? nanáhogy :))))
@Patria Trikoszosz: bemegy, pózol, lehet vele fényképezkedni, beszélget bárkivel, iszik (még az is lehet, hogy ingyen), és ezért kap korpát. hogy mennyit, azt nem kötötte az orromra a rendezvényszervező ismerős

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 13:59:47

@canzone: Hát akkor bejött neki az élet :)

@Kata Marán: Hm, én még nem.

reccs 2011.02.17. 14:01:25

@Patria Trikoszosz: Hát hogy fellép. Lesz ott biztosan egy dobogó, esetleg egy létra, aztán fellép.

Patria 2011.02.17. 14:05:57

@canzone: ezek után az új életcélom, hogy Olivér legyek.

-Sarq- 2011.02.17. 14:07:40

@canzone: Hát ha Tordas 120 ezret kap egy táncóráért (höhö), akkor Olivérnek legalább hétszámjegyű gázsi dukál egy estére :).

-Sarq- 2011.02.17. 14:10:55

@Friedmann Juci: Csudálatos dolog? Mire gondolsz? Megjelenik Olivér könnyező arcképe a falon?

sannya 2011.02.17. 14:11:10

azert eva lila frottir zoknija(egyik terdig hozva,masik bokanal)igencsak lajkert kiallt...
:)

sannya 2011.02.17. 14:11:52

hozva=huzva...
termeszetesen...
vagom itt magam alatt a fejszet...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.17. 14:17:12

@Sin' Dorei: @-Sarq-: fenn kell tartani valahogy azt az életszínvonalat, amit Eni megérdemel :D
@Patria Trikoszosz: ugyanerre gondoltam :)

Trevlovics 2011.02.17. 14:27:27

@Sin' Dorei: hát erre mondják kérem, hogy prekoncepció. ha látsz egy embert minősíthetetlenül viselkedni, meg látsz egy másikat kevésbé minősíthetetlenül, viszont hallottál ilyen-olyan információkat róla, akkor ugye arról van szó, hogy az egyik tényszerűen így viselkedik, a másikról meg feltételezzük, hogy csak megjátszás van. ilyenkor lehet dönteni a prekoncepciók alapján, azzal lehet a tényekkel egy szintre, vagy afölé emelni egy feltételezést.

reKorrekt 2011.02.17. 14:34:15

Na tehát:
Klub Babylon Békéscsaba - február 19. szombat
Special guest: VV Olivér
"Bulizz, szórakozz a való világ sztárjával!"

Szóval csak ott kell lenni fognia és vedelni meg arcoskodni. Most kicsit azért irígylem :)

-Sarq- 2011.02.17. 14:39:11

@Friedmann Juci: Online lehetnénk tanúi egy új egyház születésének. Mondjuk sanszos, hogy Éva meginná a misebort is.

Sin' Dorei (törölt) 2011.02.17. 16:16:41

@Elemer: Ezzel mi a baj? Szerintem vagy be akart illeszkeni, vagy avató, vagy be volt baszva.
süti beállítások módosítása