Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X61

2011. február 14. 13:45 - Hódos Hajnalka

Felszisszenek, nem Lilut vártam, férjem rápillant a képernyőre, „na, ez a szerencsétlen vászoncseléd holnap is megkapja a magáét”, aztán tovább rendezgeti a Juve zászló redőit, én vihogok, hogyne kapná, a kinyúlt szürke kardigán, körömcipő, halottrózsaszín muszlinsál kombóról a negyvenes reklámháziasszonyok jutnak eszembe, akik karácsony este még leszaladnak egy Rámáért, vagy porból főznek levest, mert a másik olyan lapos lett, „ha levered a zászlóval a szobrot, holnap azzal fogok felmosni, csak szólok”. Ébredezés, a tesók ugrabugrálnak a nappaliban, Olivér egyedül ébred a nyugiban, hát nem a határtalan életöröm jut róla eszembe. Lacinak sem. Jobban vagy? Nem. Kérsz valamit? Nem, tesó, köszönöm. Mindjárt elveszem az ágyneműt az ágyadról. Maradhat ott is felőlem. Csak, hogy le tudjál feküdni. Nem akarok lefeküdni, el akarok húzni a büdös picsába, fordul vissza Olivér a konyhába. Megáll egy pillanatra, átöleli Bécit, megveregeti a vállát. Figyelj, Bécike, bocs a vérszívásokért. Nem akartam. Szerettem volna játszani a játékomat, de egy három hete eltörött bennem valami és már nem bírom. Ezért is választottalak téged. Megpróbálom összeszedni magam a párbajra. Össze fogod szedni magad, tudom.

Béci szerint Olivér nagyon kókadt volt reggel, tényleg így hullámzott a lelke. Nagyon mélyen érintette, hogy a barátnőjétől kapott videót és ez kicsit meg is törte. Olivér csendesen hajtogatja a ruháit a hálóban. Fontos neked most pakolni, basszus? Itt alszanak többen is. Fontos és nem érdekel, hagyjál már Alekosz, leszarom. Gombi és Olivér ölelkeznek a nappaliban, Gombi sír. Örülök, hogy megismertelek, testvér. Én is nagyon Gombika. Kurvára fogsz hiányozni. Te is. Egy ravatalozóban vidámabb a hangulat, mint a Villában. A volt Hatok csipet-csapata ülésezik a hálóban. Laci szerint ezt a csatát nem a Béci nyerte meg, hanem az Olivér vesztette el. Béci meg mond egy olyat, hogy ő így nem szeretne csatába menni. Csak úgy megyek, ha tudom, hogy méltó ellenféllel megyek és az ellenfelet nem szabad lebecsülni. Ha kimegyünk és meglátja a szerelmét, a szeretteit, egy teljesen más Olivér fog visszatérni. Béci csak annyit készült fejben, hogy tudja, mi lesz a bejövetele.

A nyugiszobában a Négyes beszélget, a jelenetről a maffiafilmek jutnak eszembe, mikor a Keresztapa összehívja a családot. Olivér úgy is viselkedik, mint Don Corleone. Figyeljetek, nem akarok arról beszélni, ki mennyire bír vagy nem bír. Nagyon remélem, hogy most már mindenki belátta, hogy kurvára nem akarok ide visszajönni és nem is lenne jó, ha ide visszajönnék. Saját magam alatt vágnám a fejszét a viselkedésemmel, a lelkiállapotommal. Ne akarjatok nekem rosszat. Hát akkor most haza akarsz menni, vagy nem, kérdez rá Alekosz. Ne sarkítsd le ezeket. Nagyon szerettem volna, ha kommunikálunk ma egymással, és nem úgy kelsz fel, hogy elhajtasz a halál faszára. Én most szeretnék tőletek elbúcsúzni. Nélküled nem lesz ugyanaz, mondja Éva. Hát nyilván, bólogat Szandika, Olivér az Olivér.

A Don mond pár jótanácsot Alekosznak. Nagyon király karakter vagy, simán megnyerheted ezt, sőt, jelen esetben úgy vélem, te fogod megnyerni. Van fogalmad a barátságról, de sok esetben nincs. És nekem ne magyarázd meg, hogy neked sakkozó eszed van. Vagy odaállsz valaki mellé, vagy nem, nincs középút. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy van-e értelme hozzád visszajönni, mikor, ha gondolsz egyet, ennyi. És odébb dobsz. Ez a nagy büdös helyzet fater. Alekosz a szokásos szemhunyorgatásával nyugtázza az elhangzottakat. Don Olivér megölel mindenkit, Szandikát arra kéri, ne hisztizzen, Anikó megtanult műszempillástul sírni, hogy a könnyek úgy csorogjanak végig az arcán, hogy útjukat a kamera végig követni tudja, ugyanakkor a smink ne mosódjon el, bezzeg én egy szemceruzás tüsszentés után úgy nézek ki, mint egy pandamackó. Barátom, folytatjuk, ahol abbahagytuk, nyújt kezet Alekosz. Várlak kinn. Helyes.

Gigi és Jerzsi csókcsatája következik, Gigi csábosan akar nézni, összehúzott szemmel vizslatja Jerzsit, felemelt kezével T betűt formáz. Tribunus? Gigi forgatja a szemeit. Idő. Tájm. Mi lesz így velünk? Nem tudom. Jerzsire nő még így nem nézett. Meg ahogy előadja magát. Jerzsi mindjárt elővesz valamit és szétcsapja vele Gigit. Gigi megmondja őszintén, nem gondolta volna, hogy ekkor problémát fog neki okozni, hogy nem tud valakivel lefeküdni. Én sem gondoltam volna, hogy nekem ekkor problémát fog okozni ezt nézni. A vad csókcsata a budiban folytatódik a széthajigált vécépapírdarabkák között, ahogy látom, Laci lehet a Villamester mert a csésze ragyog, mint Salamon töke.

A párbajozók levelet kapnak, a levél arról rendelkezik, ki mondja a kortesbeszédeket. Olivér felidegesíti magát, Anikónak Olivért kell segíteni! Ilyen nincs! Ilyen nem létezik! Szóval tudta előre, akkor mi volt az a balhézás a párbajon? Én átadhatom, mert én egy rohadék vagyok, csattan fel Anikó. Kicsit később lohol Olivér után a nyugiba. Elhiheted, hogy én sem voltam erre felkészülve! Nagyon szívesen elmondom, nem erről van szó, csak…Tudom, tudom, tudom! Az legyen benne, hogy én haza akarok menni, rendelkezik Olivér. Igen, egy barátot veszítünk el, de ő a boldogságot kinn találja meg. Ha igazán szeretik Olivért, tudják, hogy mit kell tenni, olvassa Anikó. És ezt nekem kell elmondani! Utállak! Mit éreznél, ha visszajönnék? Akopaliptikus érzéseim lennének, válaszol Alekosz, aztán megpróbálja felszítani Olivérben a harcost. Sokan ünnepelték fejben már Béci visszaérkezését. Nagyon sokan. Ami még nem is biztos, hogy úgy van. Elesettnek láttak, eltemettek és leírtak. Csak azért mert volt egy gyenge pillanatod. Kihasználták a csapdát, amibe te belekerültél. Megvan a lehetőséged, hogy megmutasd, miről is van szó! Nehogymár kárba vesszen ez a három hónap, nehogymár olyan könnyen odaadd magad! Olivér nem válaszol, Gombihoz lép és megöleli. De azért érhetnek még meglepetések!

Micsoda? Miről beszélsz, visít át a nappalin Szandika, gyere ide! Olivér, mi a kócos retkes fasz van? Te nem akarsz visszajönni! De ha vissza szavaznak, visszajövök. Csak mondjak neked valamit? Tudatosan a Bécinek adtam a nyakláncot, hogy őt hozza vissza! Szandika szerint lehet taktikázni, lehet okoskodni, lehet mások idegrendszerével játszani, dehogy a saját érzelmeivel taktikázzon valaki, ahhoz nagyon pengének kell lenni, és Olivér nem volt az. Neki ez a valós érzelme volt, hogy haza akart menni. Anikó kiakad Szandira, mert az Bécinek adta a szerencsehozó nyakláncot. Miért? Mert Olivér nem akar visszajönni, megbolondul, megőrl, szenved, idegbeteg! Visszajönne, két nap és megint izé lenne. Így van, kérdezi a belépő Olivért. Írjuk át a szöveget, kérdezi Anikó? Hát hogy szavazz rám! Azért a végére írd oda. Jerzsi a riportszobában elemez. Olivér a barátom, de csinálta a feszültséget, csinálta másokkal a balhét, mindenkit átejtett, még engem is. Én voltam a buta, hogy mindent elhittem neki. Tényleg, mi van, ha velem is így taktikázott, hogy velem mindig normális, aztán kihasználja a pillanatot és kiejtsen innen. Egyik sírása sem volt hiteles, fakad ki az asztalnál, ezt azért mondd el Béci, hogy nem mindegy hogy azért sír, hogy megnyerjen másokat, vagy…vagy érzelemből, fejezi be a mondatot Béci. Az asztalon gyenge pizzák, azanyátokúristenit!

Olivér a fürdőben elárul egy nagy titkot Alekosznak. Odavágja magát a párbajon, de muszáj hazamennie. Nem mehetek ki úgy, hogy nem méltósággal, de maradjanak ebben a hitben, izguljanak! Kezd a tököm tele lenni a haza akar-e menni Olivér rejtvénnyel. Mi történt a párbaj alatt a Villában? Szandika el akar szaladni, ha a neveket kérdezik. Laci elhűlve állapítja meg, hogy most már tényleg Öböl-háború szindróma van. Éva, aki kurvának öltözött a húszas évekből és ebben a hullaszínű, rettentően előnytelen ruhában úgy néz ki, mint egy rothadó krizantém az első fagyok előtt Béci minden mondatára húdedurvázik és a szája elé kapkodja a kezét. Anikó a szobában bőg, aztán azt hajtogatja, hogy őt még nem alázták meg így soha. Laci kategorikusan kijelenti, hogy ő ehhez képest kutyafasza, hát ez itt a war! Éva őrjöng a szobában Anikónak hányinger, hányás! Rád élezte ki! Hányadék, ocsadék, gusztustalan! Anikó nem akar nevet mondani, aztán mégis. Szandika is mond nevet, aztán ordítva bőg a szobában, Anikó vigasztalja. Itt vagyok, jól csináltad. Olivér a barátod, ő állt melletted, akkor csináltál volna segget a szádból, ha a Bécit mondod! 

A párbaj után az egyik legemlékezetesebb jelenet Szandikáé. Utoljára akkor láttam ilyen teátrális bőgést, mikor évekkel ezelőtt váratlanul meglátogattam a mamámat. Rossz időben érkeztem, ezért kabátban, pisszenés nélkül kellett végig ülnöm a Luszeszítá nyolcezerhétszáznegyvenhatodik részét, ott rikácsolt így egy vén kurva, csak ő nem Olivért kiabált, hanem HozédonPadrafost. Kifejezetten örülök neki, hogy Honthy Hanna már nem láthatta ezt a nagyjelenetet, biztos vagyok benne, hogy azonnal visszavonult volna és letagadja még a Csárdáskirálynőt is. Szandika térdre borulva markolássza a szőnyeget, Olivéééér, jajistenem, mi lesz itt? Mér, mi a lófasz lenne? Olivéééér hol vagy, te geci? Aztán a földön fetreng, így legalább láthatjuk, hogy akkora a segge ebben a lepoárd mintás overallban, mint egy tanyasi lavór. Ne haragudj Bééééci, ne haragudj. Béci átöleli, nem zavar, nem érdekel, így is úgy is szeretlek!

A következőkben a hogyan tovább a téma. Bécinek sosem tetszett a klikkesedés, és most hogy elment az Olivér, reméli, hogy nem lesz ilyen. Éva, Anikó és Szandika a hálóban gyászolnak, tudod, hogy mi három dög csaj milyen erősek tudunk lenni? Harminkilenc százalék, bömböl Szandika, hát ennyit ér az Olivér? Én akkor hány százalékkal fogok innen kimenni, kettő? Nem, Szandi, megvan az esély, hogy téged kivágnak, mint macskát szarni. Szandikából elment egy darab. Anikó sír, odaszaladt az Enikőhöz? Komolyan nem tudom, hogy mit csináljak, ha elébe megyek a dolgoknak, vagy kivárok. Alekosz rágyújt a barátja egészségére egy szivarra. Más stílust fog kapni a Villa. Ez a viselkedés, amit a Béci prezentált, pfffff. Akik eddig szerették, azok is elfordultak tőle. Annyira szánalmas volt. És primitív, vakkant Éva. Szánalmas és primitív. És, mi lesz a következő kiválasztáson, kérdi Éva. Ezt át kell rágni. Éva nem szeretne abba a szituációba kerülni, hogy a Gigi legyen a kihívó és őt hívja ki. De várjál, a Gombi akar menni. Kiviszi Jerzsit és kinn hagyja. Utána nemtom ki jön, mert nem figyeltem. Gombikának valószínűleg elgurult a gyógyszere, mert azért kampányol, hogy ő mehessen párbajozni. Laci lelkes, akkor stratégiázzunk! Rárakod te, a tesód, meg én. Ha Jerzsi rám rakná, akkor oké. Anikót be kéne csapni, ötletel Gombi. Ne csapd be, legyél őszinte, javasolja Laci. Gombi teljesen beleéli magát a harcos szerepébe. Kihívó szeretnél lenni, vagy kihívott? De akkor téged viszlek, fenyegetőzik Gombóc. Te vagy a legerősebb láncszem. Haragudnál rám? Alekosz nem haragszik, azt teszi amit én is tennék, kiröhögi Gombit. Figyelj, ezt az egész ötletet húzd le a vécébe. Szerintem is, csak vigyázz, nehogy rányiss a Gigiékre.

A képeket a valovilag.hu oldalról válogatjuk. 

S-nek puszi, Valentin napra rajzolok neki szívet, egyet meg belerágok a falba!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Sarq- 2011.02.15. 13:49:24

@csincsilla72: Bele sem merek gondolni, hogy ha egyszer lesz egy elvetemült nő, aki képes lesz gyereket szülni Aleknak, mik fognak történni abban az amstetteni, izé... érdi pincében.

Holabög Rém 2011.02.15. 13:50:06

@Traitor General: vaskalap? Olyan már van neki default :)

Szaffi B. 2011.02.15. 13:50:06

@Traitor General: A Star Wars SZENT dolog, SSKK nem küldünk onnan senkit trash realitybe. :D

Ananiila 2011.02.15. 13:50:54

@ez a név jelenik meg: nem a szókincsével van a baj hanem rossz szövegkörnyezetben használ olyan szavakat amik tökre nem oda illenek.
unnaturális, effektíve, vagy az új gyöngyszem nüansznyi.
Én ilyen szavakat nem is használok. :)

K Tomoceusz 2011.02.15. 13:51:05

@Ananiila: Az a nézés nekem is bejött . Időnként a rosszkislányokat is helyreteheti valaki .

gidabiga 2011.02.15. 13:52:22

@Traitor General:

de akkor honnan tudják, hogy a sisak alatt egy gyenge nő rejtőzik? :DDD

Holabög Rém 2011.02.15. 13:52:46

@Trollseprű/ ki az a Milo?: hát nem tudom. Szerintem Jabba (Szandi) és Jar Jar Binks (Gombi) márbent vannak :)

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 13:54:05

@K.Tomoceusz:
Alekosz - ilyen leszel ha nem sportolsz... na, Baukó kisasszony ebbe a kategóriába is belefér pl.. Én 10 évvel vagyok nála idősebb, de szerintem 10 év múlva sem fogok úgy kinézni mint ő...

K Tomoceusz 2011.02.15. 13:54:20

@Ananiila: Ez valami szakmai duma Jerzynél . A katonáknak vagy a vendéglátósoknak is külön nyelvük van , ami kívülállóknak szokatlan .

*Castiel* 2011.02.15. 13:54:23

Hello mindenkinek! Új kommentelőként csak annyi a véleményem a "kinyílt csipákról", hogy O. kieséséig másról nem is szóltak az öf-lók mint róla és a kavarásairól meg a vezérkedéséről. Pl. volt amikor Gombár úr három öf-ban meg sem jelent!!!

-Sarq- 2011.02.15. 13:54:50

@Traitor General: igen, Leia hercegnő is sisakban, fejvadásznak álcázva ment kiszabadítani Han Solot a Való Vilá..., vagyis Jabba palotájába.

Most így jobban belegondolva, Olivér kiköpött Jabba :).

genevieve 2011.02.15. 13:54:53

@Ananiila: nekem is tetszett:-)

érdekes, hogy ez másoknál a bunkóság netovábbja volt:-)

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 13:55:05

@Ananiila:

sajnos én az unnaturálissal már beégtem... poénnak szántam, de mint kiderült nem néztek vv-t azok az emberkék...

Ananiila 2011.02.15. 13:55:54

@Holabög Rém: Alekinnyo pedig a nagy tanítómester Joda. (vagy Yoda?)a fülei és a dumája már megvan hozzá.

K Tomoceusz 2011.02.15. 13:56:14

@ez a név jelenik meg: Kis felvágós . Képet nekünk de izibe .

Traitor General 2011.02.15. 13:56:55

@Holabög Rém: nem lesz legalább plusz kiadás:-)
@Trollseprű/ ki az a Milo?: miért ne? akkor legalább tudnánk tisztaszívből drukkolni:-)
@gidabiga: tüll szoknya, rózsaszín páncél, pom-pom lány ruha a páncélon:-D

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 13:56:58

@*Castiel*:

jó lesz ez így... meglássátok... lesz itt még haddelhad!! ( na ezt még sosem írtam le... elég furcsa is....)

Én abban reménykedem, hogy Évát leüti valaki....én tegnap már biztosan megtettem volna... ezért is riszpekt Giginek és Bécinek hogy nem tették meg.

-Sarq- 2011.02.15. 13:57:39

@Ananiila: Bár Aleknak csak az inge mohazöld, a bőre nem.

Valamelyik nap a zöld ing, barna nadrág, nyakkendő kombinációban tiszta erdész volt, Trokán Péter juttatta eszembe a Szomszédokból.

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 13:58:16

@Trollseprű/ ki az a Milo?:

valahol olvastam... hogy még az is sanszos hogy olivért stohl buci helyére rakják be vv-t vezetni mikor kezdődik a pere...

Ananiila 2011.02.15. 13:59:04

@-Sarq-: na ne már, Trokán egy jó pasi

gidabiga 2011.02.15. 13:59:22

@Traitor General:

áááá, a hozzászólásaimból az jött le, hogy én tüllszoknya és pompomlány ruha? :DDD

mindjárt elbujdosom :D

K Tomoceusz 2011.02.15. 13:59:40

@ez a név jelenik meg: Kizárták volna őket a játékból . Évánk csak a szabálykönyvnek köszönheti életét .

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 13:59:49

@K.Tomoceusz:
majd ha a döntőt nézzük együtt (nem kettesben, hanem a hogyvolt-os keménymag, mint ahogy pár napja ezt valaki feldobta...) akkor megtetszik látni :-)

*Castiel* 2011.02.15. 13:59:59

Az a gáz a rokkafejűben, hogy amikor összelopkodja a piát még akkor is sasolja a kamerákat! Alkesz

-Sarq- 2011.02.15. 14:00:33

@ez a név jelenik meg: És akkor megkönnyezés helyett lesz "Szevasztok tesók, most nézzünk be a kulipintyóba, hogy mit csinál hatalmas forma barátom, Alekinnyó"

Holabög Rém 2011.02.15. 14:01:24

@Ananiila: Szerintem ennél spontánabb a magyarázat. Mióta Olivér nincs bent, Erzsi is, Gombi is, és Laci is elkezdte felszívni magát. Ez pedig nem annak a jele, hogy mondjuk Anikó valami durvust kérdezett Erzsitől, hanem annak, hogy hatalmi űr keletkezett a közösségen belül, amit az adott halmazból rendelkezésre álló, béta-, gamma-, delta- stb hímek megpróbálnak betölteni. Szóval a nagyobb hang nem más, mint dominanciaharc. Csak hát a bent lévő két csaj és Laci valami hordaléka lehet a természetes kiválasztódásnak, mert a dominanciaharcot az alfahím státuszért egymással és nem a nőstényekkel szokták a hímek vívni. :)

genevieve 2011.02.15. 14:03:07

@ez a név jelenik meg: ééénénénén:-D

és komolyan is gondoltam:-)

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 14:03:13

@K.Tomoceusz:
így igaz. de asszem nálam tegnap lent volna az a pont, hogy inkább zárjanak ki.
én ilyen viselkedés után basszus magamat temetném a dzsaku alá.. ki nem mennék a villából...

-Sarq- 2011.02.15. 14:04:04

A stáb helyében én mmkk itatnám Évikét, pár napon belül ki lehetne hozni belőle egy fehérneműs Éva-Gigi verekedést.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.02.15. 14:04:41

@ez a név jelenik meg: "jó lesz ez így... meglássátok... lesz itt még haddelhad!! ( na ezt még sosem írtam le... elég furcsa is....)
"

Bizony. Meg lesz itt még médiatörténeti pillanat is. Pl. Lehet, hogy meglesz az első pofán vert villalakó, az első tömegverekedés a villában...stb...stb...

Traitor General 2011.02.15. 14:04:48

@gidabiga: nem dehogy.... én mindig elrontom:-D mondjuk piros masni a lézerágyú elején :-D

Holabög Rém 2011.02.15. 14:04:58

@-Sarq-: sőt, direkt kikészíthetnének egy iszappal teli medencét is a kertbe :)

*Castiel* 2011.02.15. 14:05:07

@ez a név jelenik meg:
az igen, de az ilyen forma belekulázik abba, hogy mi lesz ha kimegy...

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 14:07:14

@Holabög Rém:
valaki írta, hogy Bécinek most vissza kellene volnulni jófiúsba, a többi béta-gamma-delta hím ( imádom ezt a kifejezést) szépen kigyilkolná egymást.
Én is így gondolom...

Traitor General 2011.02.15. 14:07:28

@-Sarq-: áááá Jabba intelligens volt, inkább Rancor:-) Éva haja meg, mint Sarlack fogazata:-)

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:08:15

@ez a név jelenik meg: Szereted az ilyen netes bulikat , ahol összejön a cigány a zsidó a buzi a leszbosz a gyogyó és a hatelemis ? Gusztus dolga . Azért arra készülj fel , hogy sokan le fogják mondani az utolsó pillanatban . Ilyenkor mindig beesik valami váratlan program .

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 14:08:52

@Kóczy:
én borítékolom, hogy lesz minimum egy pofon. de sanszosabb a tömegverekedés.

genevieve 2011.02.15. 14:09:05

@ez a név jelenik meg: béci most is jófius:-)

volt egy helyén való ütős beszólása és megvédte a hugát....

mi ebben a rosszfiús?

nem ütötte le évát, mint ahogyan itt sokan megtennék, pedig nincsenek is bent

Holabög Rém 2011.02.15. 14:09:38

@ez a név jelenik meg: viszont Béller nem elég intelligens ahhoz, hogy ezt átlássa.

genevieve 2011.02.15. 14:09:51

@K.Tomoceusz: nem tegnap kérted ki magadnak, hogy nem vagy rasszista?:-D

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 14:10:02

@K.Tomoceusz:

nem voltam még sosem... mivel sosem irogattam még sehol. és ezek szerint naiv vagyok :-)))

genevieve 2011.02.15. 14:10:32

@ez a név jelenik meg: ha csak ketten leszünk már jól fogunk szórakozni:-D

Ananiila 2011.02.15. 14:11:10

@Holabög Rém: hatalmi űr keletkezett a közösségen belül, amit az adott halmazból rendelkezésre álló, béta-, gamma-, delta- stb hímek megpróbálnak betölteni.
Jerzsinek sajna nincs ennyi esze, öszönből és ráhatásból cselekszik.

gastro vazze 2011.02.15. 14:11:17

na mikor hozza már Hajni a mait: kiváncsi leszek, hogy reagálta le ezt a kiköpött Rudi Völler fizimiskába oltott Riijkardot:D

Holabög Rém 2011.02.15. 14:11:24

@Holabög Rém: ezúton szeretnék elnézést kérni az intelligenciától, amiért egy mondaton belül említettem Béci nevével :)

Ananiila 2011.02.15. 14:12:43

@Holabög Rém: lehagytam az idézőjelet bicsi

Ananiila 2011.02.15. 14:13:18

akarom mondani bocsi

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 14:13:57

@genevieve:
igen...asszem mi az a generáció vagyunk aki a neten is őszinte ( mint a játékosok a villában :-)))..mivel mi nem ebben a közegben nőttünk fel. Én pl. kifejezetten nem szeretem ezt a személytelenséget, annak ellenére, hogy jól mulatok itt. De a többség meg kifejezetten lubickol ebben. ( itt most nem a hogyvolt-os keménymagra utalok, hanem a netes pszichokra általában)

Holabög Rém 2011.02.15. 14:14:06

@Ananiila: hát, azért a saját mondataimat idézőjel nélkül is felismerem ám :)

Traitor General 2011.02.15. 14:15:30

@ez a név jelenik meg: azok pedig vannak szép számmal, bár én a keménymagtól messze vagyok:-)

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:16:10

@genevieve: Kikértem magamnak ? Csak nem képzeled , hogy ezt a szóösszetételt valaha is használni fogom ? Nem lehet hogy fasznak mondtam a jóembert ? Az hihetőbb , bár nem emlékszem pőntosan .

genevieve 2011.02.15. 14:16:22

@ez a név jelenik meg: én meg ha már kimondtam az 'Á"-t tartom is magam hozzá:-)

azért is említettem ezt az együtt "nézést" mert volt rá példa az előző vv alkalmából és utána is összejött bulizni egyet a kemény mag a kedvenceivel:-)

genevieve 2011.02.15. 14:17:14

@K.Tomoceusz: ki bizony:-)

de nincs jelentősége, te ilyen vagy, ez a véleményed...én elfogadom:-)

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.02.15. 14:19:07

@ez a név jelenik meg: "én borítékolom, hogy lesz minimum egy pofon. de sanszosabb a tömegverekedés. "

Ja. Dehát mint tudjuk a botrányból van a nézettség ugyebár.

genevieve 2011.02.15. 14:20:29

@Kóczy: de lehet csak egy köpködő bajnokság lesz, mivel azt nem büntetik:-)

*Castiel* 2011.02.15. 14:20:32

@gastro vazze:

atért a Valderrama búra sem rossz!

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:20:53

@genevieve: Sokat ihattam tegnap . Vagy már megint ez a hülye narkó . A lányom akarta mondani , hogy marhaságot írogatok , de pont rajta feküdtem .

-Sarq- 2011.02.15. 14:21:56

@Traitor General: Hát én inkább bele is ugranék a gödrébe, mint 1 percet Kazal társaságában kelljen töltenem :).

genevieve 2011.02.15. 14:22:22

azért azon röhögök, hogy az rtl megint rosszul mérte fel az embereket

nem büntették meg évát, hogy lehessen műsorozni az ádám-éva szexel, a nézők meg nem voltak rá kiváncsiak:-D

-Sarq- 2011.02.15. 14:22:38

@Holabög Rém: Mézbirkózás megvan? Pár éve ment valamelyik sporttévében.

genevieve 2011.02.15. 14:23:13

@K.Tomoceusz: milyen szerencse, hogy nálad nincs bekamerázva a lakás:-D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.15. 14:26:43

@beacska: És a balhézást is ez a Bugrisláv királyfi kezdte a zsebnapóleon Bélával megtámogatva, amikor Anikót alázták. Később meg Bugrisláv királyfit beszélte ki Éva Anikóval.

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:28:05

@genevieve: Félve merek már kérdezni . Most nem volt semmi suskus a szavazásnál ? Pedig szokott lenni , ha jól tudom .

Traitor General 2011.02.15. 14:28:18

@-Sarq-: :-D szerintem egy dohánycég reklámkazalja lesz a műsor után..... :-D

gastro vazze 2011.02.15. 14:29:29

@*Castiel*: de Valderramát szerettem, Rudit meg sosenem:) (és Valderrama nem keveredett csulás ügybe)

ez a név jelenik meg 2011.02.15. 14:29:34

@genevieve:
ilyen részegen találkoztak?? vagy már utána itta le magát ennyire?

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:30:10

@genevieve: Tök jó lenne . Épp fürdőgatya nélkül ázok a kádban . Lenne a nézettség vagy 80%.

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:31:38

@gastro vazze: Valderramat szereted ,de Évát nem . Van közöttük valami különbség ?

gastro vazze 2011.02.15. 14:33:30

@K.Tomoceusz: hülye kérdésre, csak hülye választ tudnék adni:S
szerinted?

genevieve 2011.02.15. 14:36:41

@K.Tomoceusz: Te vagy a főnök, a szavazásról neked kell tudnod:-D

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:37:35

@gastro vazze: Valderrama pont úgy nézki mint Éva . A köpéseit bevallom nem számoltam , ha tudtam volna hogy egyszer szükség lesz rá ,biztos jobban figyelek .

gastro vazze 2011.02.15. 14:41:51

@K.Tomoceusz: Valderrama max a fűre pökött... Évike meg arcra megy rá...

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:41:52

@Trollseprű/ ki az a Milo?: Gondolom ezt a tordasi bulira érted . Ha van önként jelentkező , akkor az , ha nincs , akkor szavazás dönt .

Ezt most azért kérdezted hogy jó sok vessző legyen benne és alfa kollega feje magfájduljon . Randa dolog volt tőled .

gastro vazze 2011.02.15. 14:45:23

@K.Tomoceusz: de tőlem lehet köpködő kobra is, végülis elég nagy kígyó a csaj:)

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:45:36

@gastro vazze: A kolumbiai feladata a gól volt Éváé az ellenfél kiiktatása . Nem tudom benne van-e a szabálykönyvben a köpés . Ha nincs akkor köpni szabad . Az ütés viszont kizárással jár . Most nem jött be legközelebb igen .

van-e szándék 2011.02.15. 14:46:13

@bévé: mért, ki a hatelemis meg leszbosz?

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:47:00

@gastro vazze: Nekem tetszk a csaj . Már mondtam százszor morbid ízlésem van .

gastro vazze 2011.02.15. 14:47:14

@K.Tomoceusz: nem elég kreatívak ezek ott bent: hajba belenyírni, amikor alszik a részeg nő, na az például szintén nem tiltott .. ez még Olivérnek sem jutott eszébe:)

gastro vazze 2011.02.15. 14:48:27

@K.Tomoceusz: elhiszem, végülis Alekosz is betölti a piaci rést valahol

K Tomoceusz 2011.02.15. 14:50:24

@gastro vazze: Így van.Kopaszra a csajt aztán tépje ki Gigiét.Csak nincs pechünk és tilos .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.15. 14:52:06

@K.Tomoceusz: Az biztos, keményköpésű csajszi! Médiatörténelmet írt ezzel, óriási arc!

gidabiga 2011.02.15. 14:53:27

@Traitor General:

nem rontottál el semmit :D
a piros masnit meg majd másra használom :)

Holabög Rém 2011.02.15. 14:57:21

@-Sarq-: jól hangzik. Magában hordozza a meccs utáni nyalakodás lehetőségét :)

Doktor Kotász 2011.02.15. 18:22:40

Az RTL már kezdi kikezdeni Bécit. Talán nekik sem tetszene, ha egy bűnözőt, meg a pornóskurva hugát emelnék a végén a pulpitusra és velük kellene végighaknizni egy évig a játékot.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.16. 13:04:18

@Doktor Kotász: Csak eddig a csatorna miért hazudta őket jó arcoknak?
süti beállítások módosítása