Hogy volt?

VV4 - 4X56

2011. február 09. 10:45 - Hódos Hajnalka

Stohl Andrásnak még azt is elnézem, hogy úgy néz ki, mint a falusi sógor a városi körösztölőn, úgy kezdeni a műsort, „nekem mondta már rendőr, hogy büntesse meg magát, András” ütős és szívből felröhögök, sőt! Felugrom és megpuszilgatom a tévét, pedig ilyet csak erősen felindult állapotban és csak focimeccseken csinálok. Köpni is akkor szoktam, bár ez még csak kétszer fordult elő. Na jó, egyszer akkor is, mikor a kocsit kellett otthagynom a szervizben szervízben. A lakóknak a silent partyn elgurult a gyógyszere, agresszív viselkedést tanúsítottak, ordítoztak, feltörték a riportszoba ajtaját és alkoholt követeltek a stábtól, ezért büntetés jár. Laci, aki azon az éjszakán aludt, nyomozó lesz és ki kell derítenie ki vagy kik követtel el szabálysértéseket. Az irodáját a nyugiszobában rendezték be. Ha befejeződött a nyomozás, aki bűnösnek találtatott, húz a saját maguk által kiszabott büntetésekből.

A kihallgatás nem kezdődik véresen, mert Gigi Laci puszta látványától röhögőgörcsöt kap. Aztán összeszedi magát, hát kiruccantunk a tesómmal és egyre jobb volt a kedélyállapot. Anikó kisminkelte magát, mindenki benne volt. Olivér beismeri, kicsit elszabadult a pokol. Éva elismeri, hogy ő is benne volt, Alekosz akkor a konyhapultot támasztotta, onnan szemlélte az eseményeket. Anikó, csoportosan be lehet menni a riportszobába? Nem tudok róla, hogy nem. Tehát nem olvasta el a VillaSzabályzatot sem! Éva feldobja Bécit és Gombit, ők voltak a főkolomposok. Szandi szerint túlkapás van, szeretne beszélni Laci felettesével. Laci mindenkit bűnösnek talál, Olivér büntetése, hogy két hétig kézzel mossa a saját ruháit. Alekosznak öt kilométert kell biciklizni, Éva a szaunában alszik. Anikónak húsz percig négykézláb kell közlekedni. Szandika három napig takarít. Három, azaz három teljes napig. Ettől rettegett. Béci két hétig nem ihat alkoholt. Gombi, a másik felbujtó, a saját büntetését húzza, sminkben kell lennie egész nap. Nagy a vidámság az Odúban. Anikó megkezdi a büntetést, négykézláb van a dohányzásom. Alekosz a tőle megszokott tata stílusban teker a szobabiciklin, hú, Anikó, elképesztő vagy! Főleg ezzel a kalappal. El-ké-pesz-tő! Éva hahotázik, nem elég, hogy a szaunában alszom, de száz fokos! Olivér megnézi, tényleg, de hülye vagy te, ezen röhög!

András meglepő kijelentést tesz, a szülinapos egész nap rendkívül helyes volt. Éváról beszélünk, úgyhogy ezt fenntartással fogadom. Énekléssel ébresztik Évát, aki elérzékenyül. Hú, de vén lettem! Puszi, puszi, puszi. Olivér kifli szemekkel, eltorzult arccal ébred, jobbra nézett és ott volt egy szivecske. Az egyik dudrában Szandika arcképe, a másik dudorban az ő arcképe és oda volt írva, hogy szeretlek, barátom. Megölelgetik egymást, Szandi azért csinálta ezt neki, hogy ne távolodjon el tőle, de el fog, mert ez a folyamat már elindult. Éva megkapja a levelet az alkoholmegvonás büntetés feloldásáról, nagylelkű, persze hogy megosztja a pezsgőt a többiekkel! Neki kell három deci, a többin megosztozhatnak. Kap csicsatortát is, marcipánrúzsákkal, hát szép, valóban. Összerezzenek, mert Szandikától hajsütővasat kapott ajándékba. Nabasszus, azzal még nagyobb kazlat tud csinálni magának, kegyelem! Alekosztól garbót kap ajándékba, a tesvérpártól virágcsokrot és bonbont. Milyen kreatív és ötletes ajándék. Jaj, Ádám! Mutogatja a képet, levelet is kapott, a családjától. És videoüzenetet. Eldöntheti, hogy egyedül nézi-e meg. Szeretném, ha itt lennétek. Mindenki, ha. Gombi? Ádám örül, nagyon szereti és nagyon hiányzik neki. Bízhatsz bennem, állandóan nézlek és rád gondolok. Anyukádéknak is hiányzol. Éva nagyon szép a tévében, mindig nagyon csinos és nagyon várja, hogy átölelhesse. Éva nem nyugodt, miért volt ilyen furcsa a szeme? Olyan jól néz ki mindig. Nem azért volt furcsa a szeme, mert már nem szeret? A többiek lehurrogják, jajmáááá, most mondta.

Nem ünnepel mindenki önfeledten, Gombi szarik rá. Mindjárt telebaszok valamit és megyek haza. Egyelőre nem haza, hanem a mosdóba indul. Béci utána megy, kivagy? Nem akarok beszélni róla, szarok a beszédre. Senkivel nem akarok beszélni. Béci némán nézi, ahogy Gombi egy vörös rúzzsal Joker mosolyt rajzol magának. Hallod, nem akarok beleszólni, de az van a levélben, hogy csábító női smink. Jó, akkor csábító lesz. Nem lett az, nekem konkrétan Almodóvar Mindent anyámról c. filmje jutott eszembe. Ma reggel meg az Őrült nők ketrece. Gombi katatón állapotban fekszik az ágyon, Szandika vigasztalni próbálja, a kezébe adja a maciját, Gombi elvágja, mint a szart. Elszomorodok, kivel fogok most Pötyinek példálózni, ha már Gombi is úgy bánik a macijával, mint ő? De dili vagy, a mackót dobálod? Szegény maci! Gombi legalább nem belezi ki és nem tépkedi le az orrát. Gombi nem bírja már, elfogyott az ereje. Mesélj, mi van, fekszik mellé Béci. Nem szeretnék beszélni, azt szeretném, ha levegőnek néznétek. Már a saját szeretteim sem érdekelnek. Gombi összepakolja a személyes tárgyait egy csillogós ajándékszatyorba, de túl drámai a helyzet ahhoz, hogy ezen fennakadjak. Nem tudnak már a kintiek se segíteni rajta. Még a bátyjával sem akar beszélni. Azt kérték, hogy tartsak ki a végsőkig és úgy érzem, hogy nem megy. Úgy látom, Gombi leért a gödör aljára.

Tudom, hogy perverz, de szerintem van abban valami őrülten szexi, ha egy férfi a lavórban áztatja a lábát pedikűrözéshez, most éppen Béci. Mondod a beszédem, Laci? Hát várjuk meg, hogy kit választ. Béci félti Gombit. Laci meglepődne, ha Olivér nem tartaná magát az igazmondó hintában elhangzottakhoz. Jaj, a Blikkben is üzentek neki, hogy ne engem vigyen, mert kétesélyes, erre ő, jó, majd átgondolom! Nem tudok már hinni neki. Nem tudok hinni neki semmilyen körülmények között. Béci kifelejtette, hogy soha. A lakók új feladatot kapnak, szülőkre és gyerekekre osztják a csapatot. Alekosz felnőtt, akinek Anikó a gyereke. Béci felnőtt, Szandika a gyereke, Évié Jerzsi, Olivéré Gigi, Lacinak Gombi jut. Szandika úgy érezte, hogy atyaúristen. Megint bohócot kell csinálni magából és maga előtt fogja rosszul érezni. Magát. De nem. Béci gondoskodó apuka, rögtön átöltözteti Szandit. Így jó? Ez az eleje? Apa, ne legyél már ostoba. Ez csípőszoknya, visít Szandika, aztán az apjával akar aludni. Alekosz igazi passzív apa, Anikó próbálja kizökkenteni, egyelőre nem sok sikerrel. Béci vacsoráztatja a kislányát. Az mi? Ez villa, megfogod így marokra. Apa, te se tudsz vele enni! Na, egyed szépen! Vacsora után Szandika egy séfkéssel rohangál, apa nincs pénzünk! Mit csinálsz, az nem játék! Elkapja a kis gézengúzt és elfenekeli. Olivér lófarokba próbálja fogni Gigi haját, ismerős a jelenet, nekem például emiatt vágták le a hajamat, csak nem apu szerencsétlenkedett vele, hanem anyám öccse. Körülbelül úgy is néztem ki, mint szegény Gigi most, igaz, nekem nem böfögtek a fejemre.

Laci odalép Gombihoz, aki az ágyban mozdulatlanul fekszik az ágyban. Nem akarlak csesztetni, csak mennyire akarjuk ezt a játékot játszani, vagy most mi legyen? Szarok rá. Jól van, ez korrekt válasz volt. Úgy fogok csinálni, ahogy mindenki, szarok mindenre, kel fel Gombi kimegy és belevág a mosdó ajtajába. Jerzsi, a rosszcsont láthatatlant játszik és egy paplannal betakarva jár-kel. Fiam, mi a fenét csinálsz már megint, ripakodik rá Éva. Láthatatlan vagyok. Anyát nem hagyod, egy perc nyugtom sincs! Vedd le, mert elfenekellek! Üljél oda a sarokba, fél órád van, hogy elgondolkozz. Ja, még az időt se tudod. Anya nézi az időt, hogy mikor kelhetsz föl. Éva elfordul, Oli szól neki, nézd már, megint hülye a gyerek! Jerzsi fekszik és az ég felé köpködi a rágóját. Büdös kölke, mi a fenét csinálsz már megint, takarítod össze? Rágózok. Meg sajnálom, hogy a gyereked vagyok, ezért a köpésem alá állok! Befejezted, mert olyan pofont kapsz, hogy nyulat fogsz! Az irodalom tanárhoz csatlakozva, nekem nemcsak anyósnak nem kéne Éva, de anyának, sőt szomszédasszonynak se. Gombi azt akarja, hogy megutálják, mert akkor rárakják a jelet. Senkivel nem akar beszélni. Laci hitetlenkedik, Gombi erősködik. Pár hét és utálni fogtok. Majd kinn barátkozunk. Anikónak nincs könnyű dolga az apjával, de Alekosz próbálja megnyugtatni, néha a szülőknek vannak megoldandó dolgai. Nincsen semmi baj. 

A konyhában Gigi figyeli Évát, annak a néninek van férje? Nem, de már szemet vetettem rá, feleli az apuka. Nekem volt férjem, egyébként, ha kíváncsi, csak az a retkes tetű elhagyott egy fiatalabbért. Hogy dögölne meg, ott, ahol megszülte az a vén kurva anyja. Hangosan röhögök percekig, ez annyira jó és életszagú volt, drága Évám, már nem is sajnálom tőled azt a három deci pezsgőt! Gig belefullad az ásványvizébe, Olivér röhög. Szandi teljesen beleragadt a szerepébe, vékonyka kis hangon énekelgeti Gombinak a Jól vagyok átírt változatát, diznilend, igen, diznilend, csak ez számít Gombi, ho-o-o-ó. Gombi meg se moccan. A gyerekek lefekvéshez készülődnek, Olivér gondos apuka, betakargatja Gigit, úgy, ahogy az apukák szokták, lobogtatva a takarót. Gigi kap a homlokára puszit is, holnap megyünk óvodába, jó? Anikó kakaót kér lefekvés előtt, aztán nem, mégiscsak tejet mert nem szereti a kakaót. Kis cukorral, langyosan. Alekosz hoz neki, kicsit meleg lett. Juj, ez nagyon meleg lett. Mert különleges eljárással készült. Mintha apámat hallottam volna. Anikónak kétségei vannak, holnap sminkelje ki magát az óvodába, vagy ne? Persze, egy lány mégiscsak lány. Nagyon szép a szemed, kár lenne eltakarni. Tőled örököltem, hihi. Örülj neki, hogy azt, és nem az eszét. Jerzsi kérleli az anyját, anya, átmehetek a Gigihez aludni? Nem, majd este nem. Majd ha jókisfiú leszel. Válaszolul a beste kölke megdobálja az anyját.

Gombi mégis megmozdult, a nappaliban ül, az asztalra borulva, fején törölköző. Én nem akarok beszélgetni. Csak ideültem. Mert néha nincs szükség a szavakra. Még visszajövök, áll fel mellőle Alekosz. Mi van vele, kérdi Olivér? Semmi. Beszélt? Nem, de az a legrosszabb, faggatni. Alekosz át akarja érezni Gombi energiáit. Ott kell lenni, mellette. A nap végén Szandiban valami megtört, de lehet hogy csak fényt kapott, megvilágosodott. Az apját várja vissza a párbajról. Meddig? 

Nagyon-nagyon jók a képek, köszi S.!

Címkék: vv4
2029 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Véresszájú Pitbull 2011.02.10. 15:06:44

na, mostmár legyen poszt mert különben irgumburgumm

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:06:47

Akkor újabb update:

Hajni---Királynő MMKK
Lotyó Bridzsida---anikó
Holabög Rém---olivér
vörös áfonya---ananász
Mme Chauchat---laci
van-e szándék---Sanyi
Hannibal22(Tribunus)---locsolóember
gangesz76---Tündi a teknős
christaylor---Villanővér
tizenot---alekosz
LadyCarambole---tuja
canzone ---habszivacsos zsuzsi
nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus---éva
kovácszsuzsi ---gigi
gidabiga--- EGYIK Zöld Állatka
BioritmuS---Oki, de ezt majd Mme Chauchat eldönti :D:D:D
prof. Perselus Piton---szandibandi
zoxó---gombi, a biodíszlet
Lanois---Balázs
lófő---Zsörszé az unnaturális
redhaven---a rózsaszín papucs
sixx---Rubin K.
gibson---Ernő, a Báty
penna---Subaru Andris
Maude Lebowski---ildikó, a zárt falakba ütköző
Albino vernyul--- Anikó plussss nyuszikaja
Möff CAT---Vajkrém
Gem121---MÁSIK Zöld Állatka, aki gondolatban lila
Flood---bútorozott kordia-lakás
bévé---Picúúúr a combsimiző
szédült nőszemély - forza---Lilu
Friedmann Juci---Piroskörmű Néző
Szirénke---Béci szívpárnája
Bogi és Burkó---irsais és/ vagy pezsgős üveg
Lasombra---a villalakók kollektív gondolatvilága
Trollseprű 9---Enikő
Patria Trikoszosz---Alekosz trikója
ez a név jelenik meg---igazmondó hinta
Traitor General---Béci
Darcylla---dzsakuzzi
hidewatch---Szandika feltételes szája
haruka---Olivérirtó Ásványvíz
babyloveyou---műfű
viola narvilly---Békün
-Sarq- ---PÁCSÓ
mazon---laci narancssárga kapucnisa
gastro vazze---Anikó Macija (TeddyAni)
villanat---nyugiszoba
mocskosmacska---Alekosz Anyukája
antiszociális taho_kismama---éva hajában a dauer
nyuszómuszó---feldobott kétszázas
iinside---a villában kiállított 3D moziélmény
genevieve---adri, béla szerelme
MegLepke---A Zöld Kendő
mama ottmarad---Szandika változatos szemöldöke
Kacat---villaoperatőr
Pötyi---Villakutya

gidabiga 2011.02.10. 15:07:17

@Lanois:

lehet, hogy izgett-mozgott és azért lett ilyen ronda :D

iinside 2011.02.10. 15:08:18

@Lanois: 75 della?...drága
mennyit engedsz mondjuk...a feléből?
@mama ottmarad: ühüm...nézem erősen...
egyébként meg szőrös hernyó hasonlatod mindet vitt nálam :D
riszpekt tesólány!

genevieve 2011.02.10. 15:08:22

@Möff CAT: ez a sok ember együtt fogja nézni a döntőt Tordason?:-D

mazon - kóchenger 2011.02.10. 15:08:37

@Möff CAT: Kicserélnél engem "Laci kopott porckorongjára"?

mama ottmarad 2011.02.10. 15:08:45

@Lanois: gyönyörű matricák léteznek.

Véresszájú Pitbull 2011.02.10. 15:09:05

@Möff CAT:

izé, én Anikó sós könnye lennék

Lanois 2011.02.10. 15:10:44

@gidabiga: Ja, meg biztos csomószor elmosódtak a körvonalak, ha vízfestékből indulok ki.:)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:10:46

@genevieve: Igen, hatalmas autókaraván megy majd Fejérmegyekösségbe és a zárt falak mögé férkőzünk majd be irányba...
@mazon: persze, máris! :)

mazon - kóchenger 2011.02.10. 15:11:06

@mama ottmarad: lenne, de nem tudom beállítani a képet. Hogy kell? Gombóc sem segít, mert leszarja!

Traitor General 2011.02.10. 15:11:43

@Holabög Rém: ember belinkeled a fél indexet? faszom

genevieve 2011.02.10. 15:11:54

@Möff CAT: akkor külön buszt kell inkább bérelni:-)

Traitor General 2011.02.10. 15:12:22

@Möff CAT: hozhatom a pózolos kéziágyum?

iinside 2011.02.10. 15:12:23

„Apu jeges verejtéke vagyok...”

mi lehet már a Hajnival és a mai posttal?

közbelépett a Zertéel?

Úristn...!

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:12:30

Violááá! :)

Hajni---Királynő MMKK
Lotyó Bridzsida---anikó
Holabög Rém---olivér
vörös áfonya---ananász
Mme Chauchat---laci
van-e szándék---Sanyi
Hannibal22(Tribunus)---locsolóember
gangesz76---Tündi a teknős
christaylor---Villanővér
tizenot---alekosz
LadyCarambole---tuja
canzone ---habszivacsos zsuzsi
nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus---éva
kovácszsuzsi ---gigi
gidabiga--- EGYIK Zöld Állatka
BioritmuS---Oki, de ezt majd Mme Chauchat eldönti :D:D:D
prof. Perselus Piton---szandibandi
zoxó---gombi, a biodíszlet
Lanois---Balázs
lófő---Zsörszé az unnaturális
redhaven---a rózsaszín papucs
sixx---Rubin K.
gibson---Ernő, a Báty
penna---Subaru Andris
Maude Lebowski---ildikó, a zárt falakba ütköző
Albino vernyul--- Anikó plussss nyuszikaja
Möff CAT---Vajkrém
Gem121---MÁSIK Zöld Állatka, aki gondolatban lila
Flood---bútorozott kordia-lakás
bévé---Picúúúr a combsimiző
szédült nőszemély - forza---Lilu
Friedmann Juci---Piroskörmű Néző
Szirénke---Béci szívpárnája
Bogi és Burkó---irsais és/ vagy pezsgős üveg
Lasombra---a villalakók kollektív gondolatvilága
Trollseprű 9---Enikő
Patria Trikoszosz---Alekosz trikója
ez a név jelenik meg---igazmondó hinta
Traitor General---Béci
Darcylla---dzsakuzzi
hidewatch---Szandika feltételes szája
haruka---Olivérirtó Ásványvíz
babyloveyou---műfű
viola narvilly---Békün
-Sarq- ---PÁCSÓ
mazon---laci narancssárga kapucnisa
gastro vazze---Anikó Macija (TeddyAni)
villanat---nyugiszoba
mocskosmacska---Alekosz Anyukája
antiszociális taho_kismama---éva hajában a dauer
nyuszómuszó---feldobott kétszázas
iinside---a villában kiállított 3D moziélmény
genevieve---adri, béla szerelme
MegLepke---A Zöld Kendő
mama ottmarad---Szandika változatos szemöldöke
Kacat---villaoperatőr
mazon---Laci kopott porckorongja
Véresszájú Pitbull---Anikó sós könnye
Pötyi---Villakutya

genevieve 2011.02.10. 15:13:20

@Traitor General: hozd drága, az a másik kedvenc képem rólad:-)

Bogi és Burkó 2011.02.10. 15:13:31

valaki aki nálam sokkal ügyesebb belinkelhetné a táblázatot is. Egy csomóan szeritnem még nincsenek rajta.

@genevieve: simán. ezzel gyakorlatilag megkétszerezzük Tordas lakosságát.

gidabiga 2011.02.10. 15:13:49

@Traitor General:

unatkozik, hagyd :D

akkor a napi brittudósokat nem linkelem :)

Trevlovics 2011.02.10. 15:14:34

@iinside: akkor mindjárt ki lett írva a blogon, hogy "A posztolás hamarosan folytatódik"

Lanois 2011.02.10. 15:14:48

@iinside: jó, de akkor csak a link felét adom át. díl?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:15:45

@Bogi és Burkó: És nem ártana a táblázatba is beirkálni majd, hogy ki kicsoda, mi van, ha kiszavazzák innét a Krónikást, a feledésbe merül az identitástudat és elállatiasodtok, egymást fogjátok felfalni, jaj nekem... :O:O:O

mazon - kóchenger 2011.02.10. 15:15:48

@Möff CAT: inkább kóchenger lennék, de nem élek vissza, hogy nyitott falakba ütközök nálad!

iinside 2011.02.10. 15:15:59

és lehet hogy azért nem ír mert:
„Pisztolycsővel a szájában az ember magánhangzókban beszél.”
ha valakinek nem volna világos, forrás: harcosok klubja

mazon - kóchenger 2011.02.10. 15:16:47

@Möff CAT: Ja, és kétszer vagyok benne, mint a rácz tesók! így nagyobb eséllyel indulhatok a kóchenger címért?

gidabiga 2011.02.10. 15:16:50

@Bogi és Burkó:
az jó lenne, mert elvesztettem az összes könyvjelzőmet, persze a táblázatot is :(

iinside 2011.02.10. 15:17:06

@Lanois: most már tudom ki kapja következő jelet...
tesó..

Traitor General 2011.02.10. 15:17:40

@genevieve: párbaj után előkerül újra:-)

Bogi és Burkó 2011.02.10. 15:18:04

@Möff CAT: natürlich, hogy rögzítjük. te amúgy is a mi médiatörténeti pillanatunk vagy. egy krónikás vajkrém:)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:18:06

@mazon: Nyöhh, hiba van a Mátrixban, kétszer kerültél bele a listába, mondd, mi akarsz lenni, azt most javítom és csak az fog megmaradni! :)

Traitor General 2011.02.10. 15:19:48

@gidabiga: nem hagyom, szétcseszi az egész villát a kavarásával az oké, de a linkelésései, pont itt? Elegem van belőle, ugy nyerek vele szembe, hogy csak.. izé na!

Lanois 2011.02.10. 15:20:01

@mama ottmarad: Azért vannak szép hernyók is...

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:20:06

@mazon: Oké, javítva! Kicsit várnék, míg újra berakom, mert velem van tele az egész oldal...:S

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.02.10. 15:20:06

Hajni. Nem láttam, az összefoglalót. Megszánhatnál egy hogyvolttal.:)

mazon - kóchenger 2011.02.10. 15:21:08

Hogy a kóchengeres faszomba tudok avatart cserélni?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:21:29

@Bogi és Burkó: Na, legalább valaki felismeri az értékeimet :D:D:D

Traitor General 2011.02.10. 15:22:05

Hagyjátok már szegény Hajnit! Offot kapott, csodálom, hogy eddig bírta minden nap. brr......... Áldjuk nevét, s eddigi tevékenységét!!!:-)

gidabiga 2011.02.10. 15:22:32

@Traitor General:

téged fel is lehet idegesíteni? :D
egyre több új oldaladat mutatod meg, a káromkodás is alakul :DDD

Lanois 2011.02.10. 15:22:46

@iinside: Jó, de most még nem mondhatod ki. Különben nagyon súlyos büntetést kaphatsz ugye.

Holabög Rém 2011.02.10. 15:23:45

@gidabiga: de én csak ezt az egyet linkeltem be.Utazik rám a tesó, mióta megkapta a kendőt.

mama ottmarad 2011.02.10. 15:24:04

@Traitor General: vigyázz, ha már te sem bízol benne, nem is lesz.

MegLepke 2011.02.10. 15:24:06

Én meg nem találok fotót A ZÖLD KENDŐről.:(

gidabiga 2011.02.10. 15:24:30

@mazon:

feltöltesz egy fotót az indán a képekhez és a kép alatt bal oldali kis izével alapértelmezetté teszed.
lehet, hogy többször is rá kell klikkelni, ne add fel :D

Holabög Rém 2011.02.10. 15:24:39

@Traitor General: pedálgép. Úgyse fog beleírni téged az új posztba, hiába nyalsz itt neki Tesó!

hidewatch 2011.02.10. 15:24:58

@mazon: klikk a kommentbox mellett az avatarodra
akkor bejutsz az indás oldaladra, ott klikk összevissza, és egy idő után kizárásos alapon előjön az avatarcserélő rész, és ott:)

gidabiga 2011.02.10. 15:26:00

@Holabög Rém:

hát látod, kihoztad belőle egy új oldalát :D

iinside 2011.02.10. 15:26:52

@Traitor General: offot? miazazoff?
erről jut eszembe egy másik film a Ronin
abban van egy jelenet amikor a Róbert Denyíró tök komoly pofával adja elő, hogy egy vallatást nem lehet a végtelenségig bírni..
-..nem lehet akármeddig bírni..
- Honnan tudod, vallattak már?
- aha egyszer, elég sokáig..
- és? aztán mi lett?
- Szöcskét kaptam.
- SZöcskét? az meg mi a...
- Lássuk csak...két rész rum, egy rész...
- Na menj a francba..!
:D

arkangyal44 2011.02.10. 15:26:54

Nem tudom ez a Oli gyerek beépített ember e vagy nem,bár sokan úgy tartják,de ha megfigyeltétek eddig mindig az ment vissza a villába aki a kihívó volt. Ebben nagyon igaza van Olinak.

Traitor General 2011.02.10. 15:27:28

@gidabiga: a retek megvonta a xanaxot, faszom, a szájzár is múlik:-D
@Holabög Rém: nem vagyok a Tesód, Tesó:-) mindenki magából indul ki:-)

hidewatch 2011.02.10. 15:30:16

@arkangyal44: azért, mert eddig mindig minden kihívó gyengébbet választott magánál.

mazon - kóchenger 2011.02.10. 15:31:59

Most már hivatalosan is kóchenger lettem, köszi mindenkinek! Büszke vagyok!!

Véresszájú Pitbull 2011.02.10. 15:32:28

nincs még mindig poszt

sírok(már megN)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:32:50

Na, akkor jöjjön az a lista:

Hajni---Királynő MMKK
Lotyó Bridzsida---anikó
Holabög Rém---olivér
vörös áfonya---ananász
Mme Chauchat---laci
van-e szándék---Sanyi
Hannibal22(Tribunus)---locsolóember
gangesz76---Tündi a teknős
christaylor---Villanővér
tizenot---alekosz
LadyCarambole---tuja
canzone ---habszivacsos zsuzsi
nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus---éva
kovácszsuzsi ---gigi
gidabiga--- EGYIK Zöld Állatka
BioritmuS---Oki, de ezt majd Mme Chauchat eldönti :D:D:D
prof. Perselus Piton---szandibandi
zoxó---gombi, a biodíszlet
Lanois---Balázs
lófő---Zsörszé az unnaturális
redhaven---a rózsaszín papucs
sixx---Rubin K.
gibson---Ernő, a Báty
penna---Subaru Andris
Maude Lebowski---ildikó, a zárt falakba ütköző
Albino vernyul--- Anikó plussss nyuszikaja
Möff CAT---Vajkrém
Gem121---MÁSIK Zöld Állatka, aki gondolatban lila
Flood---bútorozott kordia-lakás
bévé---Picúúúr a combsimiző
szédült nőszemély - forza---Lilu
Friedmann Juci---Piroskörmű Néző
Szirénke---Béci szívpárnája
Bogi és Burkó---irsais és/ vagy pezsgős üveg
Lasombra---a villalakók kollektív gondolatvilága
Trollseprű 9---Enikő
Patria Trikoszosz---Alekosz trikója
ez a név jelenik meg---igazmondó hinta
Traitor General---Béci
Darcylla---dzsakuzzi
hidewatch---Szandika feltételes szája
haruka---Olivérirtó Ásványvíz
babyloveyou---műfű
viola narvilly---Békün
-Sarq- ---PÁCSÓ
mazon---KÓCHENGER
gastro vazze---Anikó Macija (TeddyAni)
villanat---nyugiszoba
mocskosmacska---Alekosz Anyukája
antiszociális taho_kismama---éva hajában a dauer
nyuszómuszó---feldobott kétszázas
iinside---a villában kiállított 3D moziélmény
genevieve---adri, béla szerelme
MegLepke---A Zöld Kendő
mama ottmarad---Szandika változatos szemöldöke
Kacat---villaoperatőr
Véresszájú Pitbull---Anikó sós könnye
Pötyi---Villakutya

Lasombra 2011.02.10. 15:33:32

most kaptam a hírt, hogy ha meglesz a 2000 komment, akkor kapunk még egy láda alkoholt a ponzoroktól, és miután megittuk, visszamehetünk gokartozni.

.lll. 2011.02.10. 15:34:02

Göngyölt puliszka
Hozzávalók 5 személyre: 2 kg kukoricaliszt, 1 liter víz, 20 dkg juhtúró, kevés só, 20 dkg szalonna, 3 fej vöröshagyma.

Elkészítés: A puliszkát félkeményre főzzük, tiszta ruhára terítjük, elsimítjuk, rászórjuk a juhtúrót és felgöngyöljük, mint a rétestésztát. A szalonnát kakastaréj formára vágjuk, ropogósra sütjük, a puliszkára tesszük, és vöröshagymával tálaljuk.

MegLepke 2011.02.10. 15:35:22

@Hannibal22(Tribunus): köszi tesó, hát imádok benned mindent!:)

Traitor General 2011.02.10. 15:35:23

@lófő: nekiállok, faszom, dög unalom van itt, senki nem csinál semmit, csak kurvára a lábát lógatja! Elegem van a kibaszott herékből. :-)

hidewatch 2011.02.10. 15:36:10

@mama ottmarad: már vártalak, lassan meglesz az egész arc :D

van-e szándék 2011.02.10. 15:36:21

nem lehet, hogy Hajni átvette Gombi szerepét..? :)

mama ottmarad 2011.02.10. 15:37:25

El kell mennem. Mire visszajövök, megint 1987 komment lesz? Esti program, mert az öf. úgyis unalmas.
Jó mulatást :)

Traitor General 2011.02.10. 15:37:50

@van-e szándék: és Hombi néven nem csinál semmit....

gidabiga 2011.02.10. 15:37:54

@Traitor General:

nekem így tetszik :D

@Lasombra:

én majd dugok el magamnak pezsgőt, mert SSKK nem vezetek ittasan :D

@lófő:

basszus, 5 személyre 2 kiló lisztből?
kinek főzöl te, a Fekete Lacinak? :D

.lll. 2011.02.10. 15:38:00

@Traitor General:

jól mondod,heretokányt a népnek!:D

van-e szándék 2011.02.10. 15:39:06

@Traitor General: így akarja elérni, hogy levegőnek nézzük..

haruka 2011.02.10. 15:39:13

A mai nap egy rakat fos, szóval nagyon kéne már az új öf, Hajni szánj meg, vagy nekiütődök Olivérnek, és kizáratok valakit!

mama ottmarad 2011.02.10. 15:39:19

@lófő: és a villaszabályzat szerint, nyitott szájjal esszük meg. Közben beszélünk is.

arkangyal44 2011.02.10. 15:39:44

@hidewatch - Szandika feltételezett szája: Lehet van némi igazság abban amit mondtál,szombat este okosabbak leszünk.:)

Hannibal22 2011.02.10. 15:42:09

@MegLepke: hülyevagy,én is. te sem tudod,hol vannak a nőim?:)

gidabiga 2011.02.10. 15:42:48

amíg várunk az új posztra, nincs kedve valakinek összegyűjteni a villa aranyköpéseit?
még mielőtt feledésbe merülnek.
a végére kiadhatjuk könyvben :)

hidewatch 2011.02.10. 15:43:12

@mama ottmarad: hosszunk össze valamit a gumiszobában :)

.lll. 2011.02.10. 15:43:41

@gidabiga:

elfogy,ne utzgulj:D

@mama ottmarad:

szalonna helyettesíthető békünnel

hidewatch 2011.02.10. 15:43:55

@arkangyal44: :D igen, legalábbis valóságsóelemzésben biztosan :D

van-e szándék 2011.02.10. 15:45:28

ha viszont megváltozik a blog címe "Hogy nem volt"-ra, kezdhetünk gyanakodni...

gangesz76 2011.02.10. 15:46:32

@Vajkrém - Möff CAT: Bocs hogy beleszólok, de most olvastam vissza és olyan de. 11 táján saturnalia kérte hogy hadd lehessen Zsófi anyapöttye. Még avatarja is van hozzá, tedd be légyszi:)

MegLepke 2011.02.10. 15:52:33

@Hannibal22(Tribunus): nem láttam őket én sem mostanában.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.02.10. 15:55:49

@gangesz76: Elnézést!

Hajni---Királynő MMKK
Lotyó Bridzsida---anikó
Holabög Rém---olivér
vörös áfonya---ananász
Mme Chauchat---laci
van-e szándék---Sanyi
Hannibal22(Tribunus)---locsolóember
gangesz76---Tündi a teknős
christaylor---Villanővér
tizenot---alekosz
LadyCarambole---tuja
canzone ---habszivacsos zsuzsi
nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus---éva
kovácszsuzsi ---gigi
gidabiga--- EGYIK Zöld Állatka
BioritmuS---Oki, de ezt majd Mme Chauchat eldönti :D:D:D
prof. Perselus Piton---szandibandi
zoxó---gombi, a biodíszlet
Lanois---Balázs
lófő---Zsörszé az unnaturális
redhaven---a rózsaszín papucs
sixx---Rubin K.
gibson---Ernő, a Báty
penna---Subaru Andris
Maude Lebowski---ildikó, a zárt falakba ütköző
Albino vernyul--- Anikó plussss nyuszikaja
Möff CAT---Vajkrém
Gem121---MÁSIK Zöld Állatka, aki gondolatban lila
Flood---bútorozott kordia-lakás
bévé---Picúúúr a combsimiző
szédült nőszemély - forza---Lilu
Friedmann Juci---Piroskörmű Néző
Szirénke---Béci szívpárnája
Bogi és Burkó---irsais és/ vagy pezsgős üveg
Lasombra---a villalakók kollektív gondolatvilága
Trollseprű 9---Enikő
Patria Trikoszosz---Alekosz trikója
ez a név jelenik meg---igazmondó hinta
Traitor General---Béci
Darcylla---dzsakuzzi
hidewatch---Szandika feltételes szája
haruka---Olivérirtó Ásványvíz
babyloveyou---műfű
viola narvilly---Békün
-Sarq- ---PÁCSÓ
mazon---KÓCHENGER
gastro vazze---Anikó Macija (TeddyAni)
villanat---nyugiszoba
mocskosmacska---Alekosz Anyukája
antiszociális taho_kismama---éva hajában a dauer
nyuszómuszó---feldobott kétszázas
iinside---a villában kiállított 3D moziélmény
genevieve---adri, béla szerelme
MegLepke---A Zöld Kendő
mama ottmarad---Szandika változatos szemöldöke
Kacat---villaoperatőr
Véresszájú Pitbull---Anikó sós könnye
saturnalia---Zsófi anyapöttye
Pötyi---Villakutya

gangesz76 2011.02.10. 15:58:04

@Vajkrém - Möff CAT: Köszi, semmi baj:)
Az újhoz is beírtam, mert akkor még nem válaszoltál itt, úgyhogy ott ne is vegyél figyelembe:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.10. 16:23:15

@Vajkrém - Möff CAT:
Csúnyaság, tudom, ilyen folyton eltűnő emberkének ilyet kérni. De. Bevennél a listába? Mint a "műsor alatt folyton kiürülő kólásüveg"?

arkangyal44 2011.02.10. 16:43:17

Asszem összeszedem a pecacuccom,és reggel szétcsapok a csukák közt,itt úgyis megállt az élet.

gibson 2011.02.10. 22:44:07

@gidabiga: giga, jól emlékszem, hogy te követed az eseményeket moszkvából? Vagy valaki más g-betűs? :)

Bob munkatárs 2011.02.11. 11:37:58

Eddig csak olvasgattam, de már nem bírom tovább! Néha be kell irkálnom...
Szevasztok tesók!
A tegnapi összefoglalóhoz látom még nincs poszt, de kíváncsian várom. Mindig jobb, mint az eredeti. :)
Annyit azért előzetesben a fotózáshoz:
Nagyon érdekes lett volna, ha Gigi a bikinije mellé kapott volna mondjuk egy nagy konyhakést, meg egy tubus ketchupot kellékként. :) Lehet hogy nem jutott volna el a célzás a szürkeállományba, de lehet, hogy észbe kap, hogy talán ez a szűz háziasszony szerep nincs teljes összhangban a róla kint előkerültekkel... :)