Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X51

2011. február 04. 15:30 - Hódos Hajnalka

Köszönöm a türelmet, aki azt írta az előző poszthoz, azért nincs ma még új írás, mert Alekosszal aludtam a nyugiszobában, az kiviszem azt’ kinn hagyom. A mai napon az abszolút kedvencem Laci és sixx névadása: Sándor, a Rúdtáncosokkal Suttogó. Andrisra ma nem fordítok különösebb gondot, helyette betoltam az oldalast a sütőbe és feltettem a húslevest, Gigi is übrikkel indítja a napot, úgy is van, lendületből rábaszni az indukciós lapra a tízliteres fémedényt, jót tesz az neki. Megérkezett a kakaócska. Gombika körmöl, Laci kinyitja a tolltartót és felfedezi a beleütött tojást. Nagy poén. Nagy poén, akkor elkezdek én is poénkodni. Végiöntözi a többiek padján, holmiján a tojást. Szarok rá, majd megtanulja midenki! És aki csinálta, az álljon ide, és mondja a szemembe, vágja a kukába a tolltartót. Te voltál? Te voltál? Te voltál??

Laci végigjárja az Odút, te voltál? Alekoszt megsajnálom, gyanútlanul és mit sem sejtve mosakodik a fürdőben, Laci kivágja az ajtót, te raktál tojást a izémbe? Miután abbahagyom a röhögést, arra gondolok, nehezen ébredő típus vagyok, ha valaki rám rontana kora reggel, nemcsak azt vallanám be, hogy én tettem az izéjébe, hanem azt is, a tojást is én tojtam. Akik a szobában vannak, azok se raktak Laci izéjébe tojást, senki nem volt, jó, játszhatjuk így is. Nem érdekel! A helyzet fokozódik, Jerzsi akad ki, hagyma van a táskámban! Tudjátok mit, szagoljátok, a hagymák gurulnak, Éva felháborodik, dögöljön meg az aki ilyeneket csinál! Megérti Lacit is meg Jerzsit is, de azért ne az ő cuccait csesszék már széjjel. Az összes szar felém röpült, összebaszták a dolgozatát. Akkor vállalja fel, aki csinálta, mert most mindenkinek összebaszták a cuccát és rohadtul nem vicces.

Az irodalom óra fagyos hangulatban indul, Éva a napos, jelent. Összeizélt Laci szaval, József Attila Mama. A vers arról szól, amíg megvan az a szerettünk, akit nagyon szeretünk, addig úgy élünk körülbelül, mintha állandóan ott lenne velünk, ha nincs, mindent megtennénk annak érdekében, hogy velünk legyen, de ez már lehetetlen. Alekosz következik, Bródy Ki nevet a végén. A vers számára a legmagasabb szintű iskolát mutatja be, az élet iskoláját. Embernek maradni az embertelenségben. Mondjuk az Ady, hagyjuk. Mintha arról kellene dönteni, a (májkrémes)kenyeret vagy a vizet vonjuk-e meg magunktól. Ez az érzés számára ismerős, most is különös paradoxonokkal teletűzdelt érzelmi állapotban, csapdában van. Érzi a nyomást, ami rá nehezedik, ne nézd, ha nem akarod, de látnod kell. Azt hiszem, ez egy üzenet nekünk, nézőknek. A Tanár Úr örül, mert megérintette Alekoszt is a dolog. A többieket is, úgy ülnek az iskolapadban, mint akinek nem jutott krumplifőd. Laci még mindig ideges, Laci, nyugodjál le. Nem érdekel! Lesz majd itt olyan délután, úgy meg fogtok utálni, mint a szart. Én vihogok, mert a háttérzene dobpergés, nem, nem szégyellem magam. Bevetem a katonai módszereket, ennyire egyszerű ez a történet. Ez nálunk is így volt, nem érdekelt senkit, hogy ki volt, addig csinálták a szopatást, míg ki nem derült. És, valaki megüt? Alekosz meri a kakaócskát, hát, elképzelhető. És, aztán mi van? Anikó a kertben lapít, mint szar a gazban, az bűn, ha tudtam róla? Olivér gyorsan megnyugtatja, nem. Akkor jó. Az Éva észrevette már a matekfüzetét? Na, azon még ki fog akadni!

Alekosz nem csinált matekházit. Nem volt rá idő, meg nem is értette meg. Miért nem csodálkozom? Béci a törit nem csinálta meg. Éva odaadja a füzetét Alekosznak, az is össze van baszva? Hogy basszátok meg a kurva fütty! Mi van? Rohadjatok szét, komolyan mondom! Hogy fogok ebből tanulni, hogy nézem meg a kibaszott matekházimat? Teátrálisan a földhöz vágja a füzetet és folytatja az ordítást. Hogy baszná meg a száját az, aki tojással összebaszta! Dögölne meg! Ír nekem egy új matekfüzetet! Nézd meg, össze van ragadva, szét se tudom szedni. Ez nem lekvár, kérdezi Laci. Nem, ez tojás vagy nem tudom mi a szar ez! Ha megtudom, hogy ki volt, szétvágom a ruháját! Most ezzel égesselek benneteket, hogy felnőtt ember létetekre ezt csináltátok, meg se merem mondani neki! Na attól én nem félek Évikém.

Sárközi Tanár Úr fogja tanítani nekik az ének órát. Arra gondolt, népdalokat fognak énekelni. Jerzsi kikéredzkedik, mert rájött a szapora, dórémifászólátidó. Ki vállalkozik szóló éneklésére? A fiúk húzódoznak, brummogd el Laci, jön a tavasz úgyis jönnek ki a macik! Hulla szilva. Az ének órának hálistennek vége, hihetetlenül unalmas volt, a házi feladat a ma tanult dalok közül az egyiknek átírni a szövegét. Humorosra. Rosszat sejtek, Gombika az ágyon ül és a Picúúúrt szimbolizáló macit bámulja. Látod Pötyi, a bácsi tud vigyázni a macijára, nem úgy mint te! Mi a baj Gombi? Semmi. (Minden.) Fáj valamid, faggatózik tovább Anikó. Az agyam az idegektől. (he?) Picúúúr miatt vagy ki? Nem bírok már itt lenni. Ajajj, kezdődik, megint nincs benne benzin. Amíg Gombi száguld a gödör alja felé, Alekosz kinn énekelteti Szandit, de ez így nem jó, mert csárdást jársz rá! Go-góba! Go-gót a hulla szilvára, na persze! Gigivel betanulunk egy go-gót, ez lesz a következő prodzsekt! Gombárúúúr, mi a baj? Nagyon hiányzik a szerelmem. Gombi ismét hullámvölgybe került, az otthoniak hiánya és a benti légkör miatt. Éva felfedezi, hogy összefirkálták a táblán, ő is összefirkál mindenkit, engem nemááá.

Alekosz a nyelvtan tanárnő visszautasítását tudomásul vette, ezen már a barátnőm is röhög. Átértékelte a kapcsolatukat. Itt már én is röhögök. Nehéz, mert a vonzalom még mindig megvan. Amikor hátat fordít, a gyönyörűszép hátát figyelné legszívesebben. Megállítjuk a összevagdaltat és visítunk. De hát, ez egy ilyen történet. Nagyon sajnálom, mert tényleg megtetszett. Kávészünet, pletyka, nem hiszem el, hogy a vajas kenyeret tormával elkevert lekvárral eszed, fúj, dehogy kérek. Szandinak ha hisszük, ha nem, eltűnt a pontosjéselipszilonosjés verse. De most komolyan mondom, még fel is olvastam és el-tűnt! Jerzsi jegylyukasztós-bkv-s verset írt, Olivér furulyásat, nem kevés áthallással a dugásra, Béci versét nem hallottam, mert Pötyi élvezi a kertes házat és ugat mint aki beszorult, Alekosz a női bájról írt, a tanárnő ihlette, természetesen. Szerette volna, ha valami átmegy. Olivér felel, elég döcögős, jézusom, hát megtanultam, azért jelentkeztem!

Törióra, szervusztok, gyere Szandikám. Gyere Alekosz, már régen becsöngettek. Nagyvécén voltam. Ma mindenki fostos? Az óra csendjét egy emberes böfögés szakítja át, egészségedre, malacka. Feladat, kinek a bőrébe bújtunk? Én az enyémből ki kezdek, mert unom. Rosszul vagy, Gombi? Olyan rosszul nézel ki. Haza akarok menni. Gombi ismét hullámvölgybe került. Sír is, papírzsepivel törölgeti a könnyeit és eltakarja a szemét. Újabb feladat, ki vagyok én? Szandika jelentkezik. Bécsbe’ élek, nálam szolgálnak a magyar huszárok, szeretem a férfiakat, kicsit dagadt vagyok és ronda és 1848-49-ben biztos hogy éltem. Hát nem, Mária Terézia nem élt akkor és a tanárnő örült volna, ha nem azt az oldalát domborítjuk ki, hogy fehérmájú volt. Mi visítunk, Szandika hisztizik, a tanárnő megkéri, hogy ne használjon ef betűs szavakat. Éva a szünetben Olivért kérdezi, mi van a Gombival? Haza akar menni. Jerzsi utálja ezt a mondatot. Alekosz Lacihoz fordul, mi volt a megoldás? Baromi egyszerű volt, fejben ki lehetett számolni. Ha harminc harcos vannak, annak mennyi a tíz százaléka? Tíz. Három. A húsz százaléka? Kettő. Jaj, hat. Ja, a háromnak? Akkor az mennyi? Kilenc.

Keződik a matematika óra, foglaljunk helyet. Éva kiesik a padból, mutathatok valamit? Megmutatja a füzetet, mondtam, hogy a Kazal nem bírja ki! Gombi, mi van veled? Gombinak nincs kedve semmihez, nem a tanárokkal van baj. Ahogy a tanár mosolygott, átsugárzott rá is és elindította a javuló tendencián. Visítunk, a barátnőm háromszor követeli vissza ezt a mondatot. A tanár bácsi megdicséri Gombit, már háromszor felcsillant a szeme! Anikó vállalkozó kedvű, úgy gondolja, visszafele kell menni, ezért kap egy ötöst. Szandikát viszont nem érdekli a matek, írt is a Tanár Úrnak egy levelet. Felolvashatom? Kedves Tanár úr, köszönöm az erőfeszítéseit, két napig elhittem, hogy szeretem a matekot, de nem fogom soha megszeretni. A férfiakkal kapcsolatban is ezt csinálod, hogy a pozitív dolgokat negatívan reagálod le? Hát van ilyen. De miért adod fel? Szandi, nézzél rám, úgy nézek ki, mint egy matematika-informatika szakos tanár? Nem. De mégis, az önbizalmam megvolt, elkezdtem csinálni és idáig jutottam. Hát ha a tanár úr arra célzott, hogy ő jó pasi, űdóga, nekem nem jön be, de legyen. Ha több önbizalmad lenne, te is jobban nyomulhatnál felfelé. Na, mégis lehet belőlem Margaret Thatcher. Szandi meghálálja a lelki fröccsöt, holnap azt számoljuk ki, eddig mennyi plasztikai műtétem volt és még mennyi lesz! Ebből vonjunk valami komoly egyenletet. Én azt számolnám ki, hány munkaórát dolgozott Szandika a plasztikai műtétjeiért, de én már ilyen rosszmájú vagyok.

A soha véget érni nem akaró összefoglaló következő epizódja a cigizésről szól, a stáb nem nézi jó szemmel a masszív dohányzást, ezért akik vállalják, hogy leszoknak a cigiről, az RTL dohányzásellenes kampányának arcai lehetnek, ez számtani előnnyel jár. Szandi jelentkezik először, ő egy éve dohányzik, nem függő, segítség nélkül is fog menni neki. Béci is jelentkezik, szeretne a kampány arca lenni, ezt tök jó dolog lehet kintről látni. Nekem mondjuk mindegy, mint a szélső háznak, de őszintén gratulálok annak, akinek sikerül. Oli és Éva megpróbálják, de nem garantálnak semmit, Olivér saját magának akar bizonyítani, mert 2005 óta szenved. Jerzsi is le akar szokni, Gigi miatt is, mert a lányt zavarja a füst. Anikó nem vállalja, Alekosz a napi egy szivarjáról semmilyen körülmények között sem mond le. Majd kinn igen, apukám. Béciről sokan azt gondolják, bírni fogja, Anikó egy hetet ad neki. Jerzsi reklámszagú szöveget tol a kertben arról, ő minden egyes szálat bűntudattal szív el.

Este Szandika szíves pizsiben előadja, hogy ő holnap úgysem megy suliba, csak énekórára, mert az utolsó napot ellógja. Laci, akkor közlöm, a táskám háromnegyed egy óta nem lett megmozdítva. Olivér próbálja jobb belátásra bírni. Szandibandi, te szoktál adni a szavamra! Nem. Nem? Jó, de azért elmondom. Nem mondja el, mert Szandibandi befogja a fülét és lálálázik. Laci viccesen megfenyegeti: holnap reggel fél nyolckor felsorakozunk, és kirángatunk az ágyból, beviszünk a zuhany alá és kilenc ember fog téged sikálni! Andris a szokásos vizsgálóbíró arckifejezésével bejelenti, ennek nagyon komoly hozadéka lett, lássuk. Kedves Villalakók! Szandika többször is megszegte a szabályokat, nem jelent meg a mai tanítási napon, majd többször hangoztatta, hogy nem akar részt venni a Villa életében, ezért szükségszerűen kizárjuk. Ma el kell hagyni a Villát, a kizárás részleteiről a további információkat hamarosan megkapjátok. Bőgés, Éva a szokásos idegbeteg kirohanását hozza, hogy csinálhattad ezt? Miért csináltad ezt? Andris tovább komolykodik. Sanyi, a Rúdtáncosokkal Suttogó arra kérte őket, engedjék meg Szandikának azt az utolsó kis szalmaszálat, hogy beszéljen vele. Beszélt. Lássuk. HahóVillalakók, Szandika? Hát ő azt a döntést hozta, hogy marad, és ezután minden feladatból kiveszi a részét. Küzdeni fogok. Mmkk? Mmkk. Zavar valakit a döntés? Dehogyis. Rövid eszmecsere a cigiről, addiktológus érkezik a Villába, aki vállalta, ettől a pillanattól nem gyújthat rá. Évának természetesen most is van hozzáfűznivalója, de Andris nem nyit vitát. Akkor Éva nem vállalja. A gonosz kis törpenapraforgó!

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. Amikor van. 

Tudom, az ígértem, hogy a mai poszt első kommentje a Villalakóknak írt levél végleges verziója lesz, ne haragudjatok, de nem fért bele az időmbe. Holnap reggel hozom, poszttal együtt, köszi a megértést.

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bévé 2011.02.04. 15:58:05

nem a levél az első komment? :)

Kicknick 2011.02.04. 15:59:49

Megjött, hejj, már majdnem letelt a munkaidőm!

sélli_ 2011.02.04. 16:03:32

Szerencseszámom: 8!!! Yes :)

biró lóránt 2011.02.04. 16:03:49

szerencsére ez a nap se maradt ki

biró lóránt 2011.02.04. 16:07:30

Az vajon miért van, hogy ilyen kigyúrt, keménynek tűnő csávók (Gombi és néha Jerzy) minden második nap látszólag minden ok nélkül elsirják magukat?

Mi lett volna ezekkel mondjuk a katonaságnál?

Traitor General 2011.02.04. 16:08:22

Hajni szaktanári dicséret az írásodért!!!

sélli_ 2011.02.04. 16:10:22

A tegnapi adás egyszerűen mindent vitt. Laci és Éva kirohanásán úgy röhögtem, hogy egy 10es papírzsepi csomagom bánta :)
Mondjuk a tojásos tolltartó szerintem durva volt (1 egész napos tojásnak milyen szaga lehet... broaf)és Éva matekfüzetének összekenése tipikus példája annak, hogy mennyire szarba sem veszi más ember munkáját. No komment.

A Szandikás 'ál-balhét' ennél szarabbul el sem süthették volna... 'Kizárjuk Szandikát' majd 2 perc múlva, Andris beszól: na mész vagy maradsz. Nem is értem... most kizárták, vagy Ő dönt??? Fasság!

christaylor 2011.02.04. 16:12:00

@christaylor: bocsássá1 meg Hajni,előbb írtad ide,minthogy posztot olvastam volna, nem szóltam semmi. biztos van elég dolgod,megértem.

Holabög Rém 2011.02.04. 16:12:20

"Holnap reggel hozom, poszttal együtt, köszi a megértést."

Reggel, mi? Ezt már ismerjük!

Kicknick 2011.02.04. 16:12:55

@sélli_: monjduk én mindig megvárom amíg elkészül HH aktuális írása és utólag nézem meg az érdekesebbet felvételről.
Így minden részletre tudok figyelni, de ma azt hittem kimarad. Most megyek videózni...

Ancilla 2011.02.04. 16:13:23

@biró lóránt: Úgy látszik, a lelkierő átcsoportosul az izmokba...

Az azért nagyon aranyos, ahogy a búslakodó Gombi mellett mindig ücsörög valaki. Iskolaköpenyben, térdzokniban...

Trevlovics 2011.02.04. 16:14:25

nem sikálni, hanem csikálni. mármint szandikát a többiek, laci szerint.

K Tomoceusz 2011.02.04. 16:14:44

@sélli_:

Jön Sanyi Tökölről , megváltoztatja a szabályokat és átírja az egész forgatókönyvet .
Az ilyesmire nem írjuk felelőtlenül , hogy fasság , hanem sűrűn bologatunk hozzá .

Holabög Rém 2011.02.04. 16:16:43

@K.Tomoceusz: na de most tényleg! Arról beszélsz, hogy bólogatni kell ahhoz, hogy a nekünk nem tetsző szabályokat átírjuk. ILYEN AVATARRAL!!!! :D

Trevlovics 2011.02.04. 16:16:52

azért kíváncsi lennék mit mondott neki sanya.... gondolom azt, hogy csinálja a sót, ne punnyadjon be, mer esélyes lehet akár. ezzel gondolom megint megszegtek egy olyan alapszabályt, hogy kintről nem lehet infót kapni, főleg nem a játékról. persze ez csak tipp.

MegLepke 2011.02.04. 16:17:35

@bévé: igen, közben látom.:)

Hajni ez hatalmas volt, többször röhögve felvinnyogtam. Vannak kedvenc részeim is:
"arra gondolok, nehezen ébredő típus vagyok, ha valaki rám rontana kora reggel, nemcsak azt vallanám be, hogy én tettem az izéjébe, hanem azt is, a tojást is én tojtam" - ismerős...:D

"Látod Pötyi, a bácsi tud vigyázni a macijára, nem úgy mint te!":DDDDDDDDDDD

Kicknick 2011.02.04. 16:18:26

jajj, most nézem ahogy Laci tombol...eszembe jutott a hét törpe : ki ivott a pohárkmból? Te voltál? Te voltál? Te VOLTÁL????

Nebameg 2011.02.04. 16:20:32

@biró lóránt: Ez a katonaságos dolog bennem is felmerült már. Ha ott elkezdtek volna nyavalyogni, kaptak volna vigasztalást :)

Ancilla 2011.02.04. 16:22:34

Hajnalka írásából úgy veszem ki, hogy vendégségben van éppen vagy nála van vendég (a barátnője), ezért külön köszönet, hogy mégsem hagyott bennünket írás nélkül. Mi bármikor elmehetünk bárhová, lehet dolgunk, vendégünk. Ha nem jövünk kommentelni, nem jövünk.

@Kicknick: Te a munkahelyeden olvashatsz hogyvoltot??? Irigyellek.

kovácszsuzsi 2011.02.04. 16:24:25

@biró lóránt: én csak azt nem értem, hogyan tudtak két ilyen takonypóc fiút találni ugyanabban a kategóriában. már bizisten kíváncsi lennék a harmadikra is.

mufuvecske 2011.02.04. 16:25:09

Drága, drága Hajni!
Erre megérte várni!:)
A Gombis részen vinnyogtam...:)))

Engem spec. zavar hogy Szandibandi kapcsán ilyen rugalmasak a szabályok...sixx is írt róla egy marha jót.:)

Kicknick 2011.02.04. 16:25:32

Most tartok a dopergésnél...ez a zene ismerős..Híd a Kwai folyón filmzenéje???? váááááááá

kovácszsuzsi 2011.02.04. 16:26:42

@babyloveyou: azt a cikket ne emlegesd, délután már majdnem összeveszés volt rajta

bévé 2011.02.04. 16:27:22

@sélli_: szerintem is vicces volt. megsúgom, az egynapos tojásnak semmilyen szaga nincs (mosogatás elmaradása okozta tapasztalat... :))

Szaffi B. 2011.02.04. 16:31:40

"Látod Pötyi, a bácsi tud vigyázni a macijára, nem úgy mint te!"
:DDDD

Ancilla 2011.02.04. 16:32:08

A katonaságról annyit, hogy a vége felé (amikor még kötelező volt a katonai szolgálat) már egész sok fiút ítéltek pszichológiailag alkalmatlannak a katonaságra. Sajnos a mai fiúknak már nagyon kicsi a teherbíró képessége. A fizikai is és a lelki is. Tisztelet a kivételnek.

Szaffi B. 2011.02.04. 16:33:17

Hólyét csináltak magukból a Szandikás cirkusszal Retekék. Mindegy, ezen kár is idegeskedni, a nyomikat úgyis csak azértnézzük hogy röhögjünk rajtuk, ki nem szarja le h ki nyer, és hogy bassza el a nyereményt 2 hónap alatt?

bévé 2011.02.04. 16:34:14

@Trevlovics: hát azért csak ott beszéltek a nyugiban vagy mittomén, ahol hallhatták őket.

biró lóránt 2011.02.04. 16:35:47

Rácz Ildikónak senki nem segitett, mikor egymaga hozta a kondérban a kakaót. ez gáz

mufuvecske 2011.02.04. 16:37:03

@kovácszsuzsi: upsz bocsi, lemaradtam róla...lécci lécci ne dobj rám jelet, nem akarok kinn maradni:)))

Kicknick 2011.02.04. 16:37:57

@Ancilla: ja, úgy volt a legkönnyebb alkalmatlanságit kapni :) Haverom is azt mondta anno, hogy ha fegyvert kap a kezébe ő bizony használni is fogja...

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2011.02.04. 16:40:15

az éva-féle kirohanás az olyan műbalhé volt, mint a huzat. látszott rajta, h fel se húzta magát, az egész csak "vígszínház" volt. akkor ki is a színésznő? :P

bévé 2011.02.04. 16:42:58

ezen most befostam:
"ha valaki rám rontana kora reggel, nemcsak azt vallanám be, hogy én tettem az izéjébe, hanem azt is, a tojást is én tojtam."
:D

K Tomoceusz 2011.02.04. 16:43:23

@biró lóránt:

A mozaik kerámialapot viszont a másik 9 rakta össze . Ma reggel már 2 fiú hozta be a kakaót .

Ancilla 2011.02.04. 16:44:35

@Kicknick: No de hát miért akartak kibújni - akár ilyen indokkal is - a katonaság alól? Mert tényleg alkalmatlanok voltak. Pedig nem tett rosszat a fiataloknak a katonaság. Megedződtek testileg - lelkileg.

K Tomoceusz 2011.02.04. 16:45:41

@bévé: Valkó Eszter tegnap este élete első jó mondataként megjegyezete :
ilyenkor halálunkig tagadni kell

K Tomoceusz 2011.02.04. 16:50:18

@Ancilla:
Pedig nem tett rosszat a fiataloknak a katonaság. Megedződtek testileg - lelkileg.

Valld be , hogy ezt olvastad valahol és még sose láttál katonát .

tizenot 2011.02.04. 16:53:56

@Ancilla: Én direkt megpróbáltam megbukni a pszicho teszten de nem sikerült. Úgyhogy fizikailag lettem E kat :D

K Tomoceusz 2011.02.04. 16:56:09

@tizenot: HET vagy . Háború esetén túsz leszel .

Ancilla 2011.02.04. 16:58:38

Az RTL következetességéről:
* Zsuzsi naranccsal dobál, miután Olivér a tűréshatáron túl alázza --> azonnal kizárják

* Éva odaszalad az édesapjához --> megbüntetik

* Jerzy letakarja a kamerát --> megbüntetik

* Jerzy megöleli a kórházba készülődő Gigit --> megbüntetik

*Alekosz úgy felborítja Lacit (harmadszorra), hogy a 100 kilós férfi a földre esik és pördül egyet a széke --> Alekosz nem kap még egy ejnye-bejnyét sem

* Éva és Alekosz rendszeresen nem csinálja a feladatot (kötés, együtt főzés a beküldött szakáccsal, tornázás) --> nem kapnak semmiféle büntetést, még figyelmeztető levelet sem

* Szandika sorozatosan nem csinálja a feladatokat --> megbüntetik, majd a büntetést visszavonják.

Nem tudom, mi számít nagy és kis bűnnek, miért jár és miért nem jár büntetés. Nem tudom, mi van a villaszabályzatban (amire hivatkozgatnak).

Érdekes lenne, ha Stohl Andrást a tárgyaláson a bíró elítélné mondjuk 3 év letöltendő börtönbüntetésre, majd bemenne a barátnője, beszélne Bucival, s utána megkérdeznék Bucit, hogy hogyan döntött. Bemegy-e vagy inkább marad kinn.

K Tomoceusz 2011.02.04. 16:59:20

Nem tudom volt-e már ez ?
Jobb helyeken hagyják a Szandikákat és a Lacákat érvényesülni .
indavideo.hu/video/Orosz_Big_Brother

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:00:52

@babyloveyou: Sixx olvas bennünket. Vagy mi olvassuk Sixx-et.

bévé 2011.02.04. 17:05:17

@Ancilla: jajj de kösz, h összeszedted. most azt is kéne, h ki mit kapott, de én nem nézem az elejétől. :)

prof. Perselus Piton 2011.02.04. 17:10:18

bennem csak Éva jelenete maradt meg a tegnapi, félig-meddig nézett összefoglalóból...az az ordítás...épp csak a szája nem habzott közben...vagy csak nem láttam? :-P

christaylor 2011.02.04. 17:10:41

@K.Tomoceusz: huh,azért ebben volt egy-két nagyon durva jelenet.

vörös áfonya 2011.02.04. 17:11:05

@Ancilla: Ez így összeszedve nattyon érdekes.

MegLepke 2011.02.04. 17:12:04

Sanyikánk ma biztosan benne lesz a nekedvalóban.

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:12:50

Elfogtunk egy kivonatot a V I L L A S Z A B Á L Y Z A T-ból
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
(...)

Hannibal22 2011.02.04. 17:14:31

@Ancilla: -Szandika! A szabályok folyamatos megszegése miatt a játékból kizártunk! El kell hagynod a villát!

-Rendben,mikor?

-Ennyi? minden szó nélkül elfogadod és kisétálsz?

-Hallodhülyevagy? Mint a szar!

-maradhatsz is,ha megígéred,hogy ezentúl szabálykövető leszel és ezt a nézők előtt is elmondod!

-Na,elmentek ti a picsába.kezdek pakolni!

-Várj még egy kicsit,hamarosan újra bejelentkezünk.

(fél órás tanácskozás retekéknél)

-Szandika! Nem gondoltuk mi komolyan ezt a dolgot,de érted,a nézettség...ráadásul a Hogyvolt blogon is lassan újra díjat kell felajánlani az ezredik kommentelőnek.Légyszíves,maradj!
Sanyi is bemehet hozzád 10percre!

-hallod,nekem erre nincs berendezve az idegrendszerem,nyissátok ki azt a kurva ajtót mert szétrúgdosom a kibaszott kamerákkal együtt!

-Fizetjük a következő 15 plasztikai műtétedet.Na? Maradsz?

-Mint a szar!

-Akkor megegyeztünk,Sanyit azért beküldjük,valami süket sztorit a proliknak is le kell adnunk.

biró lóránt 2011.02.04. 17:16:06

hannibal nagyot alkotott

van-e szándék 2011.02.04. 17:16:40

@Ancilla: a barátnője ehhez kevés.. ehhez Sanyi kell

karolinabeszarova 2011.02.04. 17:17:29

@Ancilla: Buci bíróságosra, ugyanezt írtam előző posztnál!:D

Maude Lebowski 2011.02.04. 17:17:51

@bévé:
volt pl. hogy olimanonak meg anikònak a mikrofonba kellett beszèlni,meg felkötöttèk a kezüket,bàr nem hiszem hogy ez olimanot elrettentette a sugdolòzàstòl.
Amikor meg nem lett meg a kötèsrekord,csak annyi volt hogy nem kaptàk meg a zenegèpet,pedig ildi egyedül tombolhatott volna elõtte:D

biró lóránt 2011.02.04. 17:17:53

a villaszabályzat olyan, mint az UFÓ-k
még senki nem látta, de mindenki róla beszél

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:17:56

@christaylor:

Ebben a műsorban is el tudnék nézni egy Oli-Laca rúgdalózást vagy egy Éva-Gigi hajkitépősdit . A győzteseket meglátogathatja élete nagy szerelme . Laca esetében a bugyingós levélíró , Giginél az anyukája .
Csak nincs akkora pechünk , hogy nyer és beteszik adásba .

christaylor 2011.02.04. 17:19:31

@K.Tomoceusz: az Oli-Laci az nagyon komoly lenne. ott valaki fekete zsákban hagyná el csak a villát.

biró lóránt 2011.02.04. 17:19:44

van itt egyébként olyan, akinek tetszenek nádai anikó új műkarmai

MegLepke 2011.02.04. 17:19:58

@Hannibal22: :DDD

Pedig a rend őrei már ott dörzsölték a tenyerüket, hogy őrizetbe vegyék.

bévé 2011.02.04. 17:20:18

@Maude Lebowski: mármint, h ki milyen jutalmat kapott. vagy ajándékot.

vörös áfonya 2011.02.04. 17:20:34

@christaylor: Olivér egy sima szkandertól kikészült,gondoljátok,hogy tudna verekedni Lacival?Nem.

aardwark 2011.02.04. 17:20:52

szép délutánt mindenkinek :)

Hajni, ez ismét jó volt :D mivel hazaértem és már itthon olvastam, tudtam hangosan röhögni...
csak egy dolog: "vajas kenyeret tormával elkevert lekvárral " eszed??? ööö, ezt hogy is???? :D

@Mme Chauchat: 6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.

Esküszöm Évának büntiből levágnám a haját egy éjjel...

ps: szereztem bálnát, most fagyasztom, érik a csoportos tarkónbaszás a vályogvilla lakóknak

christaylor 2011.02.04. 17:21:48

@vörös áfonya: nem,de eltorzulna az arca az idegtől,vörös lenne a feje és valószínűleg ennek köszönhetően szívrohamot kapna.

Maude Lebowski 2011.02.04. 17:22:23

@biró lóránt:
kb. annyira,mint a pècs feliratù làthatòsàgi tetkòja:D

Maude Lebowski 2011.02.04. 17:23:46

@bévé:
ja,elnèztem,le is ültem egy egyes kìsèretèben:D

vörös áfonya 2011.02.04. 17:24:00

@christaylor: Ja,így igen:)De az meg nem túl látványos.

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:24:29

@aardwark: pfffú, utána szójjá, megsütjük roston. Vagy rostosan.

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:25:36

@christaylor:

Mert szadista vagy .

Nekem , mint jámborlelkű fiatalembernek nem illik ilyet mondani . Úgy lennék vele , mint egy cigó - bőrfejű tömegbunyónál . Legyen az egy soktalálatos döntetlen .

karolinabeszarova 2011.02.04. 17:25:47

@biró lóránt: sose értem ,hogy ezekkel pl ,hogy törli ki???

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:26:18

Elfogtunk egy kivonatot a V I L L A S Z A B Á L Y Z A T-ból
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.

vörös áfonya 2011.02.04. 17:27:34

"úgy ülnek az iskolapadban, mint akinek nem jutott krumplifőd."

:)

van-e szándék 2011.02.04. 17:27:55

@Mme Chauchat: привет вало вылаг

pampampurim 2011.02.04. 17:28:19

@Ancilla: Azért a katonaságot nem igazán kell túlértékelni. Összvissz az elején a kiképzés alatt kell csinálnod érdemben valamit de abba sem szakadsz meg utána meg hónapokig tespedsz.

biró lóránt 2011.02.04. 17:28:29

lehet, hogy a PVSK-nak szurkol titokban a szinésznő wannabe

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:29:18

@karolinabeszarova: nem ezekkel törli ki, hanem papírral...valszeg :s

van-e szándék 2011.02.04. 17:30:56

@Mme Chauchat:
- Alekosz, Éva, Szandi és Olivér MMKK;
a többiek SSKK;

- Rubin Kristóf köteles minden nap legalább egyszer egy közleményben sokkal hülyébbnek lenni a sok éves átlagnál

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 17:31:02

Nah én csak egy szaros 91-es vagyok ridegtartáson:-)

karolinabeszarova 2011.02.04. 17:31:15

@Mme Chauchat: Papírt meg a szájával fogja... valszeg :S

Megyek is innen itt MMKK csak zárt falakba ütközök!

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:31:39

@vörös áfonya:

Bő egy hónap múlva Lacánk 65 danos harcművész lesz . Ha a hírek igazak , ezért sokat kell majd neki ugribugrizni . Felkészültségéről csak annyit tudunk , hogy papírról megy neki az Anyám tyúkja .

reccs 2011.02.04. 17:33:47

@Mme Chauchat:

2/b par. Szünnapokon Olivér sír Enikő után.

@Ancilla: Megedződtek testileg - lelkileg.

Ja, fóleg, akik "öngyilkosok" lettek, azaz valami barom véletlenül vagy direkt lelőtte őket, mint pl. egy ismerősöm bátyját. Állítólag nem voltak nagyon kevesen. Igaz, utána nem panaszkodtak.

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:34:00

@biró lóránt:

Akkor egy zabra lenne műtetoválva rá .

vörös áfonya 2011.02.04. 17:34:08

@K.Tomoceusz: Mindebben a hasa fogja akadályozni,az nem baj?

van-e szándék 2011.02.04. 17:34:26

@Mme Chauchat: @biró lóránt: @villanat: @karolinabeszarova: @K.Tomoceusz: Te voltál? Te voltál? Te voltál? Te voltál? TE VOLTÁL?

aardwark 2011.02.04. 17:34:31

@Mme Chauchat: mmkk szólok, de csak az akció után, mert akkor már finom puha lesz a húsa, legfelső szinteken a rostot ajánlom de a rostosant is visszautasíthatalanul tudomásul tudom venni, ez egy iljen történet.

Ancilla 2011.02.04. 17:35:25

@Hannibal22: Most már ne titkold, hogy Te vagy az egyik kameraman! Ez annyira hiteles, hogy nincs értelme tagadnod...

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:36:08

Elfogtunk egy kivonatot a V I L L A S Z A B Á L Y Z A T-ból
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
2/b.bek) Szünnapokon Olivér sír Enikő után.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:36:59

@vörös áfonya:

Nem tudom . Lehet , hogy a már végzett 65 danosok mind pókhasúak . Ennek most nem nézek utána .

vörös áfonya 2011.02.04. 17:39:18

Nincs élő megint.Meg sem lepődöm.

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:39:35

@van-e szándék: Я была/Én voltam. Vagyok (mint minden ember...Petőfitől, aki rátette magát a sínekre)

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:39:41

@van-e szándék:

Aki tojást tett az izédbe ?
Én .
Sötét volt , valahova tennem kellett .

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:40:57

@Trollseprű 9:

Az indulási vagy az érkezési oldalon nézzem ?

goumideaumineaux 2011.02.04. 17:41:34

Üdv. démosz!

"Nekem mondjuk mindegy, mint a szélső háznak" :)))))))

Ez megvolt:
<I>Nagy Alekosz: Nőjji Bály
-Alekosz az utolsó sorban is volt elipszilonos és sima jé?</I>
Még az elsőben is.

<I>
É:Valaki összefirkálta a képemet a táblán.
A:Táskákat rajzolt a szemed alá?
</I>
:))

Ancilla 2011.02.04. 17:42:06

@karolinabeszarova: Bocsi, hogy ismételtelek, de tegnap nem tudtam elolvasni a kommenteket De ez is azt igazolja, hogy egy húron pendülünk.

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:42:21

@vörös áfonya:

A 22-05 nek mennyi a tíz százaléka ?

mama ottmarad 2011.02.04. 17:42:25

@Ancilla: meglehet, ez a következetlenség a vv pszichológiai kísérlet része. Ha eddig nem is, a lakók már biztosak lehetnek abban, hogy semmiben sem lehetnek biztosak.
Kedves tesók, tudjátok meg, nincs rosszabb a következetlen anyánál/tanárnál! Amiért az egyik nap büntit kapsz, a másik nap csokit, majd helikoptert, majd távoltartást, ingyencigit, hideg vizet, stb...
RTL, ilyen hülye anya vagy.

jörgömös 2011.02.04. 17:42:34

@K.Tomoceusz: a vizsgán csak levetíti, hogy hol volt az elmúlt pár hónapban és csont nélkül megkapja a következő dan fokozatot.

vörös áfonya 2011.02.04. 17:44:29

@K.Tomoceusz: Elnéztem jólvan,tegyél rám jelet nyugodtan:)

Albino Vernyul 2011.02.04. 17:44:40

Szandikahoz meg annyit, aki nem latta az ejjeli elot, vagy nem olvasta amit rola irtam a tegnapi poszt alatt, hogy ott folytatta, ahol abbahagyta a feladat kerulgetest.... Tehat ejjel kaptak egy olyan feladatot, hogy irjanak szerenadot a tanaroknak egy az RTL altal megjelolt szamra.. A szoveget irta Gigi, Aniko, Beci.. Alekosz reszt vett, mint az eredeti szam szovegenek felidezoje, Gombi/Laci/Jerzy mint lelki tamasz, az asztal mellett uldogelve.. Oliver/Szandika/Eva a feladat megkapasa utan azonnal lelepett a szobaba... Feltavnal beszoltak nekik, hogy a feladat mindenkire vonatkozik, mire mindenki elojott.. Ekkor Oli 2x ranezett a papirra amit irtak, kezzel, allva betomott egy kupac tortat a szajaba, arra palackbol eresztett parszor tejszinhabot, aztan kiment cigizni.. Szandika egy tal zoldseggel odault az asztal melle, teletomte a fejet, ezutan tavozott minden lenyegi hozzajarulas nelkul.. Eva megjelent, es mar ment is cigizni.. Ennyi...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.04. 17:45:22

@sélli_: A Szandikás kizárás és mégse nagyon gáz, ezután már csak azzal múlhatja alul magát a szerkesztőség, ha utolsó utáni esélyként eljátsszák azt, hogy Sz. orvosa, dr. Frankenstein lesz a következő rábeszélőember Sanyi után.

Szaffi B. 2011.02.04. 17:46:54

@vörös áfonya: Napközben már nincs, nem?

Az éjjeli is olyan hogy inkább offline online-al megszakítva. Mondták mások. Nekem nincs rá beépítve az idegrendszerem.

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:47:24

@jörgömös:

Csak 44 danig lökhetőek fel székestül . Ha Sanyi nem intézkedik , meg fog bukni .

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 17:47:46

@Holabög Rém: ööö... hátazé nem panaszkodhattok! :))

Köszi még egyszer, hogy kivártatok! :)

vörös áfonya 2011.02.04. 17:48:34

@Trollseprű 9: Nincs,csak nekem már nagyon péntek van,hülye vagyok,mint a tök:)

Tompó 2011.02.04. 17:49:44

emberek, van itt diákhitel ügyekben jártas személy????? kérdeznék, igaz semmi köze a vv hez de naaa

van-e szándék 2011.02.04. 17:50:03

@Hódos Hajnalka: megérte, szuperjó lett, köszi! .)

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:50:04

@Trollseprű 9:

Ez a 0.42 kevés információ volt nekem enyhén gyengeelméjűnek . Gondoltam valami vonathoz köthető időpont , megnéztem az összes vágányt , Alekoszt nem találtam . Egy manus gyanús volt , de tagadott .

mama ottmarad 2011.02.04. 17:50:15

@Hannibal22: na ezér' kirúgnak a retekék

Szaffi B. 2011.02.04. 17:50:45

@Ps briganti: cuki vagy hogy így reklámozod magad minden létező blogon.

Mme Chauchat 2011.02.04. 17:51:06

@Tompó: úristN, tudsz vmit...?Most meg diákhitelt vetetnek fel a vv4lakókkal?

Tompó 2011.02.04. 17:52:35

@Mme Chauchat: neeeeeeeem hölgyem:))))) engem érdekelne valami a témában, de sehol nem találok választ a kérdésemre

Albino Vernyul 2011.02.04. 17:53:10

@vörös áfonya: Oliver attol kikeszult, mikor a testnevelesoran korbefutottak az udvart...:)

Szaffi B. 2011.02.04. 17:53:21

@Peter_Cs: Én sz sz azon sem csodálkoznék, ha kitalálná a retek hogy a győztes mégsem az, mondjuk mikor már elköltötte az összes lóvét, mert Mo-on visszamenőleg is lehet okoskodni. Kitalálják hoghy büdös a lába, ami az UFO szabálykönyvben kizárást von maga után, szóval fÜzesse vissza.

goumideaumineaux 2011.02.04. 17:53:53

Mennyire vagyok befordulva, ha azon morfondírozom, hogy ha elmennék a céges jelmezes buliba Alekosznak öltöznék?

Ps Briganti · http://photoshop-briganti.blog.hu/ 2011.02.04. 17:53:55

@Trollseprű 9: az miért baj ha megosztok egy vv-s képet itt, vagy ott, ahol ez a téma?

zoxó 2011.02.04. 17:54:21

@Mme Chauchat: 7. §. Szandit csak és csak akkor zárjuk ki büntetésből, ha ő is akarja. De előtte még beszélhet Sanyival, a lúval.

K Tomoceusz 2011.02.04. 17:54:26

@Tompó:

Tompó kollega , mindjárt jönnek a mindentlátó lányok és kiszúrják a karszalagod .

Szaffi B. 2011.02.04. 17:55:02

@Albino vernyul: + 6 km kemény tekerés, 10 l izzadsággal, az sem volt semmi.

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 17:55:12

Hajni ez eddig a TOP3-ban van a beszámolók között. Óriási. Ráadásul most mondta le a cimborám a holnap esti programot, úgyhogy élőben követhetem a kiválasztást.:-) Mindez átsugárzott rám és elindított a javuló tendencián.

kovácszsuzsi 2011.02.04. 17:55:13

@Mme Chauchat: neked valóban matek tanár. igazad van nem cuki. megyek terápiára

Tompó 2011.02.04. 17:55:16

@van-e szándék: kabbbeee mááá naaaaa a sanyijjéét:))))))))))))99

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.04. 17:56:26

@mama ottmarad: Ez a következetlenség tipikusan a kialakuló diktatúrák lélektani hadviselése, hogy elbizonytalanítsa az alattvalókat. A csatorna alattvalóként tekint a játékosokra.

van-e szándék 2011.02.04. 17:56:42

A döntő párbaj a stúdióban. "Megfordítjuk a képeket.... 89%-11% Nyert... Bééééééciiiiii! Várjunk csak.. most mondják a fülemre.. Sanyit várjuk a stúdióba, aki azt fogja kérdezni a második helyezett Szandikától, hogy akar-e mégis ő nyerni...

Szaffi B. 2011.02.04. 17:56:52

@goumideaumineaux: Minimum 30-nak a 10%-a mértékben

van-e szándék 2011.02.04. 17:57:15

@Tompó: kiviszlek és kint hagylak.. frankón

Tompó 2011.02.04. 17:57:15

@Hódos Hajnalka: felveheti-e az aki dolgozik????? anno nem vettem fel, de most kitaláltam kell még egy diploma, csak nem akarom hogy a fizum erre menjen el! nos?

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 17:57:24

@villanat: :) reméltem, hogy át fog menni.

Albino Vernyul 2011.02.04. 17:57:59

@Hódos Hajnalka: Holgyem, azert a kakao cipelesnel igazan megemlithette volna, hogy Gigi egyedul cipelte be azt a bazi kondert, mikozben a sotet lovagok vakaroztak valahola petyhudt izmaikkal..:)

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 17:58:05

@Tompó: nézem és mén a válasz privátban

Kata Marán 2011.02.04. 17:58:36

Most jöttem haza, azt hittem, ma kimarad a hv. Hajni, szupi ismét. Gombi picsogása kezd dili lenni. Úgy nézi azt a csóri macit, mintha nem lenne százas. Azt tudja-e valaki, hogy Olimanó ilyen kondival milyen attrakciókra képes, mint kaszkadőr?6km-t letekerni , és ebbe megrokkanni hm. A Tojás hanyadik kapcsolatát kényszerül átértékelni?Szerencsétlennek itt a Vityillóban minden a legmagasabb szférában történik. Eddig is tudtam, hogy nem Mensa tag, de 30 tíz %-t nem tudni... .Igen, a büntetések kissé furcsák, van akit kizárnak, van, aki dönthet. Kócmóc mércsináltadezt kiborulása nagy színjáték, maga mondta, hogy miért nem megy Szandi haza, ha semmiben nem vesz részt?

Tompó 2011.02.04. 17:58:42

@van-e szándék: figyelj velem ne szórakozz mert effektíve lerajzollak, és ígérem az nagyon durvus lesz.........:)))))))))

Szaffi B. 2011.02.04. 17:59:27

@K.Tomoceusz: ja, én már rátettem a jelemet. Amúgy ki ez Göbbels?

Szaffi B. 2011.02.04. 18:01:34

@Ps briganti: Pedig cuki kis manófiú vagy :P

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 18:02:12

@Hannibal22:
-Hallod, Szandika, a múltkori összeroppanásodkor akkorát ugrott a nézettség, nincs kedved megrugdosni valamelyik tanárt és megfenyegetni, hogy elvágod a torkát, mint a locsolóembernek?
-Hülyevagy, olyan aranyosak, még a matekot is megszerettem két napig!
-Akkor csak öntsd le őket felrázott kólával!
-Ááá, nekem olyan nagy szívem van, a kisujjam nyújtom nektek, és könyékig kéne a kezem... Inkább nem is megyek iskolába, ha ilyeneket kértek tőlem, mert még a végén magamtól is megteszem, amilyen hülye vagyok!
-Bazmeg, Szandi, akkor kizárunk a játékból!
-Lááláá-láálááá-láááláálááá...
-Na ezt már nem bírom. Ha nem mész iskolába, kizárunk, de előtte büntetésből beküldjük neked a Sanyit!
-Úgyse meritek!
.
.
.
Sanyi: A faszom, Szandi, gyere már ki, itt a rengeteg leszervezett meló, úgy is egy csomó pénzzel tartozol már, ha ezeket megcsinálod, már csak 120 évig kell nálam strihelned ingyen. Az olasz maffia is vár már, a rendőrök is állandóan a nyakamra járnak, hogy mikor jössz ki végre. Hallod, olyan cellát intézek neked, ha bevarrnak, minden rózsaszín lesz, még a rabruhád is!
-Kristóóóóf! Gyere mááá! Nem lehetne, hogy mégis maradok?

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:03:21

(Menet közben módosított) V I L L A S Z A B Á L Y Z A T
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
2/b.bek) Szünnapokon Olivér sír Enikő után.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.
7. §. Szandit csak és csak akkor zárjuk ki büntetésből, ha ő is akarja. De előtte még beszélhet Sanyival, a lúval.

Szaffi B. 2011.02.04. 18:05:27

@Mme Chauchat: Ha senki nem vállalja a sírást, Anikó beugrik helyettük.

Traitor General 2011.02.04. 18:05:29

sziasztok! Látom megint mindenki elemében van:-)

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:06:03

@Trollseprű 9:

Eddig nem ezt az avatart használta . Valami történhetett ma a diákhitelt osztó intézetnél . Tudnék találgatni , de majd elmeséli .

Szaffi B. 2011.02.04. 18:07:01

@Mme Chauchat: -Lilu csak ugyanabban a csizmában vezethei a műsort MMKK.
-A kólának minimum egy hétig kell rohadnia a pulton

Szaffi B. 2011.02.04. 18:08:29

@Ps briganti: Nem zavar ám, csak PMS-em van, ok nélkül kötözködöm :DDD

van-e szándék 2011.02.04. 18:09:33

@Mme Chauchat:

- Pillanatnyilag sskk nincs élő közvetítés

Ps Briganti · http://photoshop-briganti.blog.hu/ 2011.02.04. 18:09:59

@Trollseprű 9: :D:D:D Rendben! A blikkről most tiltottak le 1000 évre:P Egy link miatt:D

Szaffi B. 2011.02.04. 18:12:04

@van-e szándék: Új neve: OFFLINE közvetítés ;)

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:12:50

(Menet közben módosított) V I L L A S Z A B Á L Y Z A T
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
2/b.bek) Szünnapokon Olivér sír Enikő után.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.
7. §. Szandit csak és csak akkor zárjuk ki büntetésből, ha ő is akarja. De előtte még beszélhet Sanyival, a lúval
Különös rendelkezések:
Lilu csak ugyanabban a csizmában vezethei a műsort MMKK.
A kólának minimum egy hétig kell rohadnia a pulton.
Ha senki nem vállalja a sírást, Anikó beugrik helyettük.

Szaffi B. 2011.02.04. 18:13:22

@Ps briganti: :DDD A blikkről? Muhaha, szard le, kis buzi szennylap :DDDDDD
Vagy kóldd be Sanyit ő majd visszaenged.

Traitor General 2011.02.04. 18:13:23

azért Laci ámokfutása a tojással nem volt rossz:-) megmosolyogtató volt:-) Olivér ki a gerinctelenekhez tartozik a rendszertanban mily merészen elvállalta tettét! Brávó! brávó! mégegyszer brávó!

Szaffi B. 2011.02.04. 18:14:07

küldd, má megint fekve írogatok bocsi

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:14:56

(Menet közben módosított) V I L L A S Z A B Á L Y Z A T
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
2/b.bek) Szünnapokon Olivér sír Enikő után.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.
7. §. Szandit csak és csak akkor zárjuk ki büntetésből, ha ő is akarja. De előtte még beszélhet Sanyival, a lúval
Különös rendelkezések:
Lilu csak ugyanabban a csizmában vezethei a műsort MMKK.
A kólának minimum egy hétig kell rohadnia a pulton.
Ha senki nem vállalja a sírást, Anikó beugrik helyettük.
Minden villalakóhoz az áll legmesszebb, aki tőle a legközelebb áll.

Traitor General 2011.02.04. 18:16:49

@Mme Chauchat: a szőrnek a villában de csakis a villában van joga, sőt mmkk kötelessége futkosni, háton, karon, illetve bármely testrészen.

Szaffi B. 2011.02.04. 18:16:55

@Traitor General: Új kategóriák:

Olivér: gerinctelenek
Alkosz: pszichopaták
Szandi: szörnyek
Éva: Pánik- és idegbetegek
Béci: szedáltak
Gigi: bűvésznők

folytassátok :)))

biró lóránt 2011.02.04. 18:19:24

osszuk el szandi plasztikai műtéteinek számát a 10 százalékával és akkor megkapjuk gigi életkoránal és laci danjai számának klegkisebb közös többszörösét

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:21:05

(Menet közben módosított) V I L L A S Z A B Á L Y Z A T
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
2/b.bek) Szünnapokon Olivér sír Enikő után.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.
7. §. Szandit csak és csak akkor zárjuk ki büntetésből, ha ő is akarja. De előtte még beszélhet Sanyival, a lúval
Különös rendelkezések:
Lilu csak ugyanabban a csizmában vezethei a műsort MMKK.
A kólának minimum egy hétig kell rohadnia a pulton.
Ha senki nem vállalja a sírást, Anikó beugrik helyettük.
Minden villalakóhoz az áll legmesszebb, aki tőle a legközelebb áll.
A szőrnek a villában de csakis a villában van joga, sőt mmkk kötelessége futkosni, háton, karon, illetve bármely testrészen.

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:21:50

Laca : puhatestűek
többiek : puhapöcsűek

Traitor General 2011.02.04. 18:23:39

@Mme Chauchat: Zárórendelkezés: a fenti paragrafusgyűjtemény sskk nem kell betartani, s ha a reteknél bármely értelmezési, illetve joghézag probléma merül fel mmkk módosítható, vagy nem, vagy igen

Tompó 2011.02.04. 18:23:40

kalendária meg már menni sem tud.......:))))

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:23:43

Olivér: gerinctelenek
Alkosz: pszichopaták
Szandi: szörnyek
Éva: Pánik- és idegbetegek
Béci: szedáltak
Gigi: bűvésznők
Ildi: zárvatermők
Zsuzsi: keresztes virágzatúak
Gina: pinaceák

mama ottmarad 2011.02.04. 18:23:54

Borzasztóan szégyellem, de színházba kell mennem. Nem tudom hova, helikopterrel visznek, és nem lesznek kamerák.
hogy fogom a sok kommentet visszaolvasni???
Jó mulatást!

Tompó 2011.02.04. 18:26:08

@Mme Chauchat:
semmirevaló szarháziak: olivér,alekosz,szandi,éva,béci,gigi,erzsi,gombi stb. csupa kisbetűvel!!!

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:26:42

(Menet közben módosított) V I L L A S Z A B Á L Y Z A T
1.§. Csak azokon a napokon nem komoly a villából kizárás, amikor Stóhl Adrás, a Nemzeti Színház (nem Vígszínház) művésze támasztja a pultot.
2.§ Páros napokon Jersey, páratlan napokon Gombi sír, szünnap a péntek.
2/b.bek) Szünnapokon Olivér sír Enikő után.
3.§. Minden disznóvágásos napon Olivér a fehér kagylón keresztül hívhatja fel Enikőt.
4.§ Feltört tojás észlelése esetén Leslie körkérdést intézhet a villalakókhoz, majd rövid időn belül feltakarítja maga után a koszt.
5.§. Ha nem így tesz, automatikusan nem történik semmi.
6.§ Évának büntetés és jutalom kilátása nélkül balhéznia a kell mindennap, valamint páros napokon kistáskát, páratlanokon szatyrokat kell viselnie a szeme alatt.
7. §. Szandit csak és csak akkor zárjuk ki büntetésből, ha ő is akarja. De előtte még beszélhet Sanyival, a lúval
Különös rendelkezések:
Lilu csak ugyanabban a csizmában vezethei a műsort MMKK.
A kólának minimum egy hétig kell rohadnia a pulton.
Ha senki nem vállalja a sírást, Anikó beugrik helyettük.
Minden villalakóhoz az áll legmesszebb, aki tőle a legközelebb áll.
A szőrnek a villában de csakis a villában van joga, sőt mmkk kötelessége futkosni, háton, karon, illetve bármely testrészen.
Zárórendelkezés: a fenti paragrafusgyűjtemény sskk nem kell betartani, s ha a reteknél bármely értelmezési, illetve joghézag probléma merül fel mmkk módosítható, vagy nem, vagy igen.

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:26:55

@mama ottmarad:

Színházba
Szánalmas
Legalább Buci lesz benne ?

biró lóránt 2011.02.04. 18:30:24

a villaszabályzatot is csatolni kéne holnap a levélhez

Ancilla 2011.02.04. 18:31:00

Van egy olyan sejtésem, hogy Szandikát tkp. megkérték, hogy menjen be a villába. Mi az, ami eme gyanúmat felélesztette:
* A beszavazóján Balázs elszólta magát, amiből arra lehetett következtetni, hogy előre tudták, ki lesz a nyerő.

* Szandimandi nem is egyszer hangoztatta fennen: "én nem azért jöttem be a villába, hogy takarítsak".

* Egy alkalommal, amikor éppen depis volt, kifakadt, hogy ő már nem tud újat nyújtani itt, ennyi telt belőle, mindent megmutatott, amit lehetett, nincs több poénja.

* Szilveszterkor, amikor leállították a zenét, beszólt a kamerába a srácoknak, hogy adjanak be újra zenét, és akkor mutat valamit.

* Amikor arról kellett beszélni, ki mit fog a nyereménnyel csinálni, meglehetősen furcsa módon azt mondta, hogy tönkre vágja a nyereményt egyhamar.

* Amikor kapnak egy olyan feladatot, ami sejthetően meghaladja a képességeit, rögtön szabadkozik előre, hogy ő ahhoz hülye, meg buta, mint a tök (mint pl. most a az iskola előtt)

* a hisztériás kiborulásának okát a mai napig homály fedi (pedig mindenki más hisztijét elölről szokták megmutatni - lásd:Éva)

* Azt a lovastúrát - szerintem - kifejezetten az ő kedvéért találták ki.

* Túlságosan magabiztosan tagad meg feladatokat.

Lehet, hogy ő a beépített ember??? Csak már nem nagyon bírja?

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:33:07

Szolgálati közlemény :

Tom1976 negyedik napja nem tudja feltenni az éjszakai videókat mert :

nem tudok rájönni,mivel folytassam..titkosították a forrást a dögök:)

Szakemberek munka van . Adjatok neki tippeket , mert reménytelenül le fogunk maradni .

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:33:14

@Tompó:
Olivér von Sarhazy,
Alekosz van der Senkihazy
Szandi de Fosch
Eva de la Ribiéra
Béci und Gigi van der Saar
Erzsi voor deer Muemayer
Gombi de la Cruz

Szaffi B. 2011.02.04. 18:34:35

@Mme Chauchat: Zsuzsit nem értem, csak fos 9-es vok

Traitor General 2011.02.04. 18:35:00

@Ancilla: lehet, de szerintem azért a retek is, bár nem nézek ki sokat belőlük, rátermettebb embert választott volna. Túl labilis ez a nő.....

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.02.04. 18:35:24

Egyre inkább érzem, hogy Árpa Attila VV-je fényévekkel jobb volt. Ott ilyen baromságok nem voltak, mint ez a szandikás dolog. Kizártunk, de döntsd el, akarsz-e még maradni. Emiatt kicsit megbicsaklott az érdeklődésem. Szandikát egyébként végtelenül egyszerű és tiszteletlen embernek tartom. Az előbbi tulajdonság még elviselhető. A tanárokkal csúnyán viselkedett és azt hitte, ez vicces. Ez a szomorú.

biró lóránt 2011.02.04. 18:35:32

Van abban valami, amit Ancilla mond, de vajon a műsor szerkesztői rá merték volna bizni a show-t egy 20 éves kiscsajra?

Vajon hogy fedezték fel maguknak a tököli Mambo Night Club-ban?

Szaffi B. 2011.02.04. 18:35:42

@Mme Chauchat: Ildi: kutúrbarbárok kategória MMKK

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:37:03

@Ancilla:

Ezzel az erővel a Rácz ikrek is beépített emberek . A beszavazókon nekik voltak a leggyengébb vetélytársaik .

Szaffi B. 2011.02.04. 18:38:22

Az új összeesküvés elméletem:

NINCS beépített ember. Beszórtak egy csomó debilt, és a reteknél szintén iq hiányos embriók dolgoznak.
VILLASZABÁLYZAT:
1. Lesz ami lesz
2. Valami csak lesz
3. Online nem lesz
4. Értelem ebben nem lesz
5. Nyertes talán lesz, de lehet hogy nem.

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:38:32

@Albino vernyul: hát, tesó...betalált. Kérhecc tőlem bármit. 2107-es яulez

Traitor General 2011.02.04. 18:39:01

@K.Tomoceusz: s ha Gombi az! A Kolozsi gyerek küldte a saját számáról az sms sereget, csak elfelejtett szólni a beosztottjainak....

biró lóránt 2011.02.04. 18:40:57

a kiskutyák voltak a beépitett emberek, de kiszavazták őket

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:41:01

Olivér von Sarhazy,
Alekosz van der Senkihazy,
Szandi de Fosch,
Eva de la Ribiéra,
Béci und Gigi van der Saar,
Erzsi voor deer Muemayer,
Gombi de la Cruz,
Lachi von der Kampfmeister

biró lóránt 2011.02.04. 18:43:33

Vajon melyik vv4 villalakót látjuk viszont az Ezek megőrültek következő évadában?

(tudjátok: Majka, Leo, Ágica, Elvis)

Traitor General 2011.02.04. 18:44:05

ha zöld amorf állatok a kémek? Túl nagy körülöttük a csend!

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:44:20

@Traitor General:

Te egyszerűbb feladatot kapsz
Ki a nem beépített ember a bandából ?

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:45:49

@BGy: Mondanál egy pár nagy egyéniséget az előző vévékből ? Én tudnék rengeteget , de nekem nem hisznek a többiek .

Tompó 2011.02.04. 18:48:11

@Mme Chauchat: na így már jobb:)))) gratula

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.02.04. 18:48:58

@K.Tomoceusz: nem is az egyéniségekre gondoltam, hanem a tényleges szabályokra, a szerkesztésre. Jobb és több programot, feladatot adtak az akkoriaknak.

Traitor General 2011.02.04. 18:50:23

jelezzétek kérlek ha valami érdemleges történik.... Sajna, vagy nem, de nem vagyok tv közelben... Előre is kösz....

Ancilla 2011.02.04. 18:51:31

@Traitor General: Azok után, hogy a Belevaló műsorvezetését Győzikére bízták, semmin nem csodálkozom.
Sőt - bár lehet, hogy gyanakvó vagyok - az is meg van rendezve, hogy a Belevalóban kik fognak szkájpolni. Fölöttébb furcsának tartom, hogy a világ különböző tájairól jelentkeznek be - egyébként meglehetősen primitív - emberek, s mind Alekosz- és Olivér-fan. A múltkor Győzike elszólta magát, kiderült, hogy ismeri az éppen szkájpolókat. Ja, a külföldi országokon kívül még Salgótarjánból szoktak bejelentkezni.

gibson 2011.02.04. 18:51:48

@Hannibal22: tiéd a nap kommentje, egyértelműen! Először kurvára röhögtem, de most már kezdem komolyan azt hinni, hogy tényleg így történt a dolog :)

@canzone: a te verziód kissé bizarr ugyan, de annyira eredeti, hogy különdíjjal jutalmazlak érte.
Hogy konkrétan mivel, azt még én sem tudom sajnos.

Szaffi B. 2011.02.04. 18:51:51

Ma mutatják Éva-Szandika rinyálását? Mert akkor SSKK nem nézem.

Mme Chauchat 2011.02.04. 18:52:17

@biró lóránt: @Tompó: Én mindent érted teszek csak te még ezt nem tudod de majd egyszer rájössz é sakkor szeretni fogsz.

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:52:55

@BGy: Mikre nem emlékszel ! Én csak annyi különbséget látok , hogy most nincsenek seggesbabák .

biró lóránt 2011.02.04. 18:54:45

Nem számoltam ki, de le merném fogadni, hogy a vv4 villalakóinak átlagéletkora még Lászlóval együtt is a legalacsonyabb az előző vévékhez képest.
.Élettapasztalatról meg nem is beszélve.

Albino Vernyul 2011.02.04. 18:54:49

@Mme Chauchat: Majd egyszer kerek toled valamit...;)

Ancilla 2011.02.04. 18:55:23

@K.Tomoceusz: Lorenzo - emlékezetem szerint - nagyon rokonszenves, értelmes és intelligens személyiség volt.

Traitor General 2011.02.04. 18:55:41

@Ancilla: az egész megrendezett. Az biztos. Az előző részekben nem volt ennyire egyértelmű....

Albino Vernyul 2011.02.04. 18:57:22

@K.Tomoceusz: Ezzel az avatarral ne is gondold, hogy barki hisz neked...;)

K Tomoceusz 2011.02.04. 18:57:51

@Traitor General:

A kiesettek nem gyanúsak ? És Zsuzsi ? Sokak kedvenc beépített embere volt . Zsófi ? A házaspár ? Azok még a villalakóknak se kellettek mégis bekerültek . Tordas ? Úgy nyomták be másodszorra , nehogy szavazás döntsön .

biró lóránt 2011.02.04. 18:59:04

@Mme Chauchat: hallodhülyevagy?
nekem te vagy a bredpitt

K Tomoceusz 2011.02.04. 19:00:00

@Ancilla:

Lorenzo jó srác volt
Imádom ezt a játékot Laci is
Sziszinek jó segge volt
Ezzel lehet hogy kész is

Traitor General 2011.02.04. 19:03:51

@K.Tomoceusz: és akkor miért estek ki??? Hogy falazzanak a magasabb szintű beépített embereknek??? Mindenki beépített, csak Alekosz csámborog az odúban le-fel teljesen beépítetlenül, míg a frusztráltsága végül valamelyik furcsa zöld állatka hátának bámulásában fog kiteljesedni? Esetleg a tettek mezejére lép, és nem csak bámulja azt a hátat? :-)

Ancilla 2011.02.04. 19:03:59

@Albino vernyul: Ne azt nézd, hogy KI van a ToMoceusz avatarján, hanem azt, hogy HOGY MOSOLYOG!!!!

rianna 2011.02.04. 19:09:00

lilu rosszul hazudik:)

vörös áfonya 2011.02.04. 19:10:53

Lilu csizmáján megint ott a függönybojt.

Traitor General 2011.02.04. 19:12:39

ha valami érdekes történik meséljetek! előre is köszi:-)

artdark 2011.02.04. 19:12:59

végre kibasszák a Virslit...

vörös áfonya 2011.02.04. 19:14:09

"Tedd vissza a pontjaimat,mert nem a tiedek."by Oli

christaylor 2011.02.04. 19:14:59

Szandika jó keménybe nyomja most.

forexfelix 2011.02.04. 19:15:01

Láttátok a nagyon okos Alek a cipőjét a közös kávésbögre fölött pucolta, mikor a kamerát észrevette, akkor elterelő szagolgatást rendezett.

artdark 2011.02.04. 19:15:20

Reped a négyes, hálaajóistennek

Traitor General 2011.02.04. 19:15:24

@artdark: virsli nélkül nem buli a buli..sajna!

Madár Fokker 2011.02.04. 19:15:32

Alekosz páratlan lelki nyugalommal pucolta a cipőjét a nagy kondér fölött. Aztán olyan mozdulattal hajolt bele, azt hittem, rögtön beleköp. :)

gibson 2011.02.04. 19:15:40

Szal most már azt próbálják bemagyarázni nekünk, hogy a kizárás előtt levelet is kapott tőlük a Szandika, hogy ki lesz zárva, és nem reagált rá semmit. Érdekes, tegnap még erről nem volt szó, vagy igen?

christaylor 2011.02.04. 19:15:48

"Hogy szakadjon ki a szíved!"

"Olyan idióta vagy,mint a segg!"

jörgömös 2011.02.04. 19:15:54

A vizsgát csak holnap fogják mutatni?

rianna 2011.02.04. 19:16:55

Kövezzetek meg, de ebben a szituációban Évával szimpatizáltam :)

gibson 2011.02.04. 19:18:11

@rianna: Éva most kurva aranyos volt, ahogy hisztizett.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.02.04. 19:18:44

Te jó ég, hogy Éva mi hisztit levágott pár piros pont miatt...

reccs 2011.02.04. 19:19:09

@gibson: De, a hét első felében mintha lett volna valami, hogy beküldtek egy levelet külön, hogy ő is csinálja a feladatot.

artdark 2011.02.04. 19:19:14

@Traitor General: neked. Vannak olyan emberek, akik alkalmatlanok a közösségi létre. és ha ez ráadásul 30-as IQ-val párosul..

gibson 2011.02.04. 19:19:23

Na, közben tényleg beolvastak neki egy kétsoros levelet, ennyit a konteómról... :)

Traitor General 2011.02.04. 19:20:23

@artdark: nem nem nekem, hanem a reteknek:-)

Madár Fokker 2011.02.04. 19:20:35

@Kóczy: cserébe Olivér is hisztizett Évával a saját piros pontjai miatt. (Amik nem a tiédek!) :D

Albino Vernyul 2011.02.04. 19:21:00

@Ancilla: Ugy mosolyog mint Alekosz... A hatam futkarozik a szoron... Brrrrrr.....

vörös áfonya 2011.02.04. 19:21:07

Még pitiznek is Szandikának,hogy menjen már ki.

rianna 2011.02.04. 19:21:26

@gibson: igen, és igaza volt, a híres barátai összeálltak ellene, somolyogtak,stb. Én mindig a gyengébbet támogatom :)

A matektanárt is sziNpatizálom :D

vörös áfonya 2011.02.04. 19:23:38

" A papucsos hol van?"by irodalomtanár

gibson 2011.02.04. 19:24:36

Zseniális forma ez a nagyfejű irodalomtanár! "A papucsos hol van?" :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:25:06

Emberek! Arról lehet szavazni, hogy "Ön egyetért-e azzal hogy Szandi kapott még egy esélyt"!

Szavazzuk meg a nemet!

vörös áfonya 2011.02.04. 19:26:06

@King of Shadows: Azért ez felháborító,amit csinál,mindenki ott pitizik neki,könyörög,ez meg flegmázik.Hihetetlen.

Madár Fokker 2011.02.04. 19:26:34

Jelenleg 60:40-re vezet a nem!

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.02.04. 19:26:39

@Madár Fokker: Azt már nem láttam, mert Éva hisztijénél elkapcsoltam az összefoglalóról. Hirtelen sok volt. :)
Egy ideje már nem nagyon tud lekötni az egész...egy ideig vicces volt, hogy úgy viselkednek bent mint az óvodások (kivétel nélkül mindenki),de most már nekem kicsit unalmas...

Mme Chauchat 2011.02.04. 19:27:25

A kevesebb néha több. Bazz...ezek sose cserélnek ágyneműt

gibson 2011.02.04. 19:27:58

@King of Shadows: nyomom, egyelőre 61-39-re vezet a nem! :)

gibson 2011.02.04. 19:29:24

ÚristN, Anikó nagyon jó ebben az iskolásruhában :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:29:31

@vörös áfonya: Én csak neten nézem vissza, tehát még nem látom... :)

@gibson: Ezt a szavazást most én is végignyomom! :)

Madár Fokker 2011.02.04. 19:30:19

F5-"NEM"-Szavazok! F5-"NEM"-Szavazok! F5-"NEM"-Szavazok! F5-"NEM"-Szavazok! :D

De lehet, hogy nem lesz érvényes, mert egy IP-ről túl sok "NEM" érkezik be! :)

Szaffi B. 2011.02.04. 19:32:18

503 Service Unavailable

KURVAANYÁTOK RETEK

vörös áfonya 2011.02.04. 19:32:56

@Trollseprű 9: Én sem tudok fellépni az oldalra.

gibson 2011.02.04. 19:33:28

@Madár Fokker: azt leszarják, hogy egy címről hány szavazat megy, a végén úgyis úgy módosítják a végeredményt, ahogy nekik tetszik. Legalábbis eddig még sosem sikerült megszavazni semmit, amit látszólag ők sem akartak.

gibson 2011.02.04. 19:34:35

Na ezt mondom, most már érdekes módon:
Igen 57%
Nem 43%
És már akadozik is a kurva oldal.

Ancilla 2011.02.04. 19:34:40

Nem enged be a Való Világ oldal nem-et szavazni.

vörös áfonya 2011.02.04. 19:34:43

@gibson: Hát így nehéz is szavazni,hogy nem jön be az oldal.

biró lóránt 2011.02.04. 19:35:07

béci megint nagyot mondott,
ritkán szólal meg, de akkor se jót

Szaffi B. 2011.02.04. 19:35:36

@King of Shadows: 60-40-nél automatikusan lefagy gondolom. Most gyorsan átírják az igenek arányát.

Traitor General 2011.02.04. 19:35:57

huha látom peregnek/pörögnek az események....

Ancilla 2011.02.04. 19:36:46

Ennyit egy ötévesnek nem szabad könyörögni.

gibson 2011.02.04. 19:37:23

@vörös áfonya: ja, ezt jól kitalálták a kis rohadékok :)

venszivar 2011.02.04. 19:37:34

NEM!A buci felesége+a volt felesége bemegy a bíróságra,hogy kapjon a piás,drogos még 3-4 esélyt s 2050-ig játszhat bárhol,bármikor.Ez érvényes a színházi,filmes, TV,rádió,összes média szerepeire.....,de még pali bátyát is pótolhatja.Jogerőre emelkedett.A retek elintézte már.NEM!

biró lóránt 2011.02.04. 19:37:41

bécin kijött az EGY ELLENFÉLLEL MEGINT KEVESEBB életérzés

legalább őszinte

jörgömös 2011.02.04. 19:38:18

@gibson: ti egy pillanatig is elhittétek, hogy a nem fog győzni? :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:39:09

@Trollseprű 9: Vagy az igenre állított szavazó script túlterhelte a szervert...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:40:09

@biró lóránt: Azt Évi is mondta, amikor Zsuzsit kipaterolták...

gibson 2011.02.04. 19:40:25

Anikó de aranyos, még ő sír!

jörgömös 2011.02.04. 19:41:24

@gibson: és Oivér rutinosan őt simogatja :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:42:18

Visszajött a honlap, és már az igen vezet...

rianna 2011.02.04. 19:42:19

Éva nem bírta elviselni, hogy Ani hamarabb kezdett el zokogni, ő még jobban rátendített :))

Szaffi B. 2011.02.04. 19:42:23

@King of Shadows: Röhej
a Velveten ugyanez a szavazás volt, eredménye:
igen ezervalamennyi
nem:ötezervalamennyi

vörös áfonya 2011.02.04. 19:42:27

"Utálom a másikokat!"by Éva

the sandwich maker 2011.02.04. 19:44:27

@King of Shadows: nem mondod... biztos a Sanyi volt! nyomogatom én is a nemeket, hogy rohadjanak meg!

gibson 2011.02.04. 19:44:31

Sanyi zseniális!!!!!

Szaffi B. 2011.02.04. 19:45:00

@LadyCarambole: 60%-nál indul be a service unavailable

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:45:00

@Trollseprű 9: A "nem" ismét 60%-hoz közelít. Azt hiszem mindjárt borul a szerver...

Mme Chauchat 2011.02.04. 19:45:41

@gibson: A régió barátja, by Gombi

Pacman 2011.02.04. 19:46:09

Ez a Sanyi nagyobb karriert fog befutni, mint Szandika. :)

christaylor 2011.02.04. 19:46:37

Sanyinak festve van a haja.

rianna 2011.02.04. 19:47:15

@gibson: sanyi a legbölcsebb az egész csapatban :)

gibson 2011.02.04. 19:47:47

Csak nekem ment el pont most, pont a Sanyi kortárs-beszéde közben, fél percre az adás????

Pacman 2011.02.04. 19:47:52

@gidabiga:

Szia gida! :) Szóval itt kódorogsz? :D

Kekec1 2011.02.04. 19:47:55

ehh,most már mindent bedobnak, milyen rossz körülmények közül érkezett, ezért kap még egy esélyt (mivan?? és Zsuzsi honnan érkezett) bla bla. és pont a Sanyi győzködését kihagyták. Ráadásul folyamatosan olyan érzésem van hogy Sanyi betanult szöveget mond, kb mintha én beesnék a BK-ba és elmondanék egy betanult szöveget. Szerintem megrendezték előre az egészet, ezért is nem volt kiválasztás szerdán.

Ancilla 2011.02.04. 19:48:30

Milyen nehéz körülmények?? Otthagyta a szüleit, most ott él az egyáltalán nem szegény Sanyinál, aki még a kaját is a szájába teszi. Lova is van. Egész nap alszik, éjszaka táncol - saját döntéséből, mert tanulni utált. Mit kell rajta sajnálni??? Zsuzsi sokkal rosszabb körülmények közül jött.
Mekkora farizeus ez az RTL!!

Szaffi B. 2011.02.04. 19:49:13

nem linkre adták az esélyt

mocskosmacska 2011.02.04. 19:49:41

Alekosznak igaza van abban, hogy Szandikára nem lehet alapozni. Szandika teljesen fegyelmezetlen, öntörvényű, antiszociális, önző.

Mme Chauchat 2011.02.04. 19:49:52

Az nem lenne jó, ha hazavinnélek, by Sanyi

Ancilla 2011.02.04. 19:50:23

@Pacman: Még megérjük, hogy a rendőrség túsztárgyalóként fogja alkalmazni Sanyit.

Szaffi B. 2011.02.04. 19:50:27

SZERELMI HÁROMSZÖG!!! WTF????

Pacman 2011.02.04. 19:50:51

Azt mondja Oli: még egy stábszidás és Szandika repül. :D

Kekec1 2011.02.04. 19:51:06

gyólvan, Olivér megdugja Szandikát, vagy fordítva, ő erőszakolja meg Olivért, ennyit az encimanóról :))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:51:11

70%-nál járt a "nem", erre 5 másodperc alatt átfordult az arány!!!

Albino Vernyul 2011.02.04. 19:51:16

Jaaaaaaaaaaaaaaj, mar megint kezdik a nem letezo szerelmi haromszoget.. Jaaaaaaaaj...

mocskosmacska 2011.02.04. 19:51:54

@mocskosmacska: MOndjuik úgyis az fog kijönni, hgoy igen, kapjon.

the sandwich maker 2011.02.04. 19:52:02

öhm... hogy is lett mésfél perc alatt a 70% nemből 42?

zsok 2011.02.04. 19:52:06

de vicces: 71-29 volt az állás a savazásnál (sic!) a NEM-nek majd a köv. F5-nél 60-40 lett hirtelen az IGEN javára...

Ancilla 2011.02.04. 19:52:22

Ezek szerint nem ez az első utolsó esélye...

Szaffi B. 2011.02.04. 19:52:28

Mennyi a szerelmi háromszög szögeinek értéke?

Kekec1 2011.02.04. 19:52:43

@King of Shadows:
eddig minden szavazásnál ez volt, egy bizonyos százalékra "belövik" a szervert, az a végeredmény, előre lehet tudni.

Lanois 2011.02.04. 19:54:57

én szavaztam igennel...bocs

@Mme Chauchat: a másikok a lostban volt. tudod az others:)

gibson 2011.02.04. 19:55:29

@Trollseprű 9: egy négyszög hány szerelmi háromszögre osztható fel?

Szaffi B. 2011.02.04. 19:55:57

@zsok: nálam is UGYANEZ ezek annyira amatőrök még a csalásban is...

karolinabeszarova 2011.02.04. 19:56:18

@Pacman: ez a stábszidás???nekem is megütötte a fülemet

vörös áfonya 2011.02.04. 19:56:34

Na,ez a szavazás is tök jó,a NEM arány majdnem felmegy 70%-ig egyetlen F5 után már csak 31%.

Bajkon Úr 2011.02.04. 19:56:51

Ezek a retkek nagyon nagy retkek...a szavazásnál 28-72 volt az arány, aztán egy pillanat alatt átváltott 58-42-re!!!
Parasztok....mindenkit hülyének néznek

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 19:57:31

@Kekec1: Ja! Úgy néz ki 60% igen lesz a végeredmény...

Mme Chauchat 2011.02.04. 19:58:18

@Lanois: jah, a szerelmi szálra utaltam

Pacman 2011.02.04. 19:58:26

Ez az Anikó még befűzi Olivért figyeljétek meg! :)

prof. Perselus Piton 2011.02.04. 19:58:50

most látom, hogy Lilunak új csimmmmmája van...

Mme Chauchat 2011.02.04. 19:58:54

Ha tudnátok milyen érzések dúlnak bennem

vörös áfonya 2011.02.04. 19:59:17

És most effektíve Szandika semmilyen büntetést nem kapott?Egy kicsit sem?

Kekec1 2011.02.04. 19:59:47

na, lehet szavazni hogy a vörösfejű egyszerre vagy egyenként vigye a lányokat

zsok 2011.02.04. 19:59:49

AKKOR SEM ADOM FEL! FORDÍTSUK MEG A ZEREDMÉNYT! CSALJUNK JOBBAN!!!

artdark 2011.02.04. 19:59:54

ANIKÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!

Bajkon Úr 2011.02.04. 20:00:03

Kurva anyjukat...felhúztam magam ezeken a csalásokon....többet nem nézem ezt a csaló bandát, inkább nézem a TV2-ön a Pákót!!!!!!:)))

gibson 2011.02.04. 20:00:20

Van egy bizonyos szög, ahonnan nézve ez a Szandika nem is néz ki olyan rosszul.

gidabiga 2011.02.04. 20:00:28

@Mme Chauchat:

azt hallottam a buszon, hogy Ildi értékei most a művházban láthatóak, ott szaval szürkében, mert berekedt a hidegben a focipályán.

@Pacman:

itt.
most meg vagyok sértődve, majd kiengesztelődöm, ha úgy akarom :DDD

the sandwich maker 2011.02.04. 20:01:03

@zsok: ebben a harcban úgysem győzhetsz, mi vagyunk Don Quijote, ők meg a szélmalom.

mocskosmacska 2011.02.04. 20:01:17

Olivér mennyi ideje is csinálja ezt a poént, hogy valakinek összekeni a cuccait valamivel?

Madár Fokker 2011.02.04. 20:02:14

Szerintem egy jó castinggal és tiszta viszonyokkal a tv2 nagyot guríthatna egy jó kis ósuli BB-vel. Én speciel ezt a szart nézve kiéheztem egy IGAZI realityre. Bár ismerve a tv2-t, erre esély nincs.

vörös áfonya 2011.02.04. 20:02:23

@gibson: Melyik az a szög?Én még sosem láttam.

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:03:57

Nincs ez még úgy elburjánzva

krisz7830 2011.02.04. 20:04:03

Mekkora csalás ez a webes szavazás. 1 perc alatt az arány 29/71 ről változott 59,2/40,8 -ra.... kemény csalás RETEK RTLKLUB. Van képem, amivel bzonyíthatom... ha valakit érdekel küldöm mailben...

Kekec1 2011.02.04. 20:04:23

mivan Lilu, előrelapoztál a forgatókönyvben? :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 20:04:44

Lilu már megint (ki)kotyog...

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:05:08

Szandál és Ani zárt falakba ütköznek Olinál

aardwark 2011.02.04. 20:05:15

@Trollseprű 9: én tudom!
180 vagy 150 vagy nemtommennyi de az mmkk sskk nem haladhatja meg, de tudomásul veszem, ez márcsak iljen

vörös áfonya 2011.02.04. 20:05:35

IGEN 58%.Aham.CSALÁÁÁÁS!

Bajkon Úr 2011.02.04. 20:05:53

Kurva anyátok----mocskos csaló banda!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

gibson 2011.02.04. 20:06:05

Olivér, ha igazán nagy király akarna lenni, megcsinálhatná mindkét csajt egyszerre.

KURVA ANYJUKAT, MEGINT ELCSALTÁK A SZAVAZÁST.

Kekec1 2011.02.04. 20:06:27

@Mme Chauchat: lehet hogy a falak zártak, meglátjuk hogy a slicc is az lesz-e :)

Szaffi B. 2011.02.04. 20:06:48

I: 51.2
N: 48.8

ez volt a honlapon amikor a tévében...
nahát nahát, Retek, te huncut.

artdark 2011.02.04. 20:07:03

nagyon töfném ezt a nyelvtantanárnőt! - óhajtó mondat

the sandwich maker 2011.02.04. 20:07:03

"nem is feltétlenül döntöttek" ez volt ma Lilu egyetlen őszinte megnyilatkozása. Azért most ezt a csajt is pofánbasznám egy vasalóval. egyébként az eredményhirdetés előtt 10 mp-cel frissítettem, akkor 51-49 volt, de persze ezt is felvitték 58-ra. annyira ideges vagyok, meg kell keresnem a happyplacemet.

rianna 2011.02.04. 20:07:14

@gibson: ez nekem is eszembe jutott egyszer, de szégyelltem leírni

Kekec1 2011.02.04. 20:07:19

@gibson: az utolsó képsorok alapján akár négyes is lehet a trióból, beveszik Alekoszt is :)

Madár Fokker 2011.02.04. 20:07:41

Mikor Lilu bemondta az "eredményt" (58:42), akkor pont 51.2:48.8 volt.

gidabiga 2011.02.04. 20:08:00

@Pacman:

olvasgass a hisztiposzt végefelé :D

egyébként történt ma valami érdekes bent?

Lanois 2011.02.04. 20:08:24

Ez már szerelmi pentagon!!!

Szaffi B. 2011.02.04. 20:09:23

@gibson: Sőt, határozottan hasonlít egy cuki kis kacsacsőrű emlősre ez a Szandimandi.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 20:09:45

@Pacman: hogy az elkövetkezendő napokban majd meg fogjuk látni Anikó érzelmeit Oli felé :) hát igen, a forgatókönyv az forgatókönyv :D

Kekec1 2011.02.04. 20:09:56

@Pacman: hogy ritka nagy meglepetések várnak ránk a következő napokban ezen a szerelmi (Szandika szerint no szerelem csak szex) vonalon. Most azt találgatjuk, hogy Olivér egyszerre vagy egyenként vigye őket, és esetleg bevegyék-e negyediknek Alekoszt is.

Pacman 2011.02.04. 20:10:33

@gidabiga:

Nemtom. Beléptem, de nem olvastam, nem írtam. Megnézem.

Szaffi B. 2011.02.04. 20:10:49

@Madár Fokker: ugyanezt írtam feljebb, durva. Faszok ezek, rohadt csalók.

Pacman 2011.02.04. 20:11:28

@canzone: köszi!

@Kekec1: szintén köszi! :)

christaylor 2011.02.04. 20:12:47

Nézzetek Menekülő embert 21:30-tól!

gibson 2011.02.04. 20:12:55

@vörös áfonya: @Trollseprű 9: viccen kívül, néha látszik rajta, hogy alapvetően nem egy ronda csaj, csak ez a gusztustalan száj meg a csodálkozó szemöldök rondítják el ennyire. Amikor így fekve mutatják, és nem látszik a szája, egész normális forma.

gidabiga 2011.02.04. 20:13:41

@Trollseprű 9:

a múltkor valamelyik műsorban fészekszájúnak nevezték :D

Szaffi B. 2011.02.04. 20:14:31

@gibson: Nekem nincs ilyen szög a szememben, azt a szájat még fel kell dolgoznom analízisben. :)))

gidabiga 2011.02.04. 20:15:11

@canzone:

akkor ők még nem fognak kiesni.

vörös áfonya 2011.02.04. 20:15:18

@gibson: A régi képei alapján amúgy tényleg nem volt olyan ronda az arca,mint most.

Szaffi B. 2011.02.04. 20:15:26

@King of Shadows: Annyit. CSALÓÓÓÓÓÓK! :D

Szaffi B. 2011.02.04. 20:17:40

@christaylor: "Nézzetek Menekülő embert 21:30-tól! "

Szandika fut benne a rendőrök elől?

gidabiga 2011.02.04. 20:19:22

@gibson:

meg amikor kicsit szégyellte magát, mert bevallotta Olinak, hogy nézett már rá férfiként, akkor eltakarta a száját, egészen elfogadhatóan nézett ki.

judy7 2011.02.04. 20:20:54

Innen üzenem az ertéelklubnak és Lilunak is, hogy szavazni akartam. Egy gigantikus NEM-mel.. érdekes módon nem bírtam :)
Szóva a 42%-hoz kéretik az én "nem" szavazatomat is hozzáaplikálni!! :)

Ha azt mondták volna annak a libának, h. utolsó figyelmeztetés OK lett volna h. marad. De baszki kirúgták...!! (jogosan) Akkor most mi vaaaan???

zsok 2011.02.04. 20:21:34

@gibson: ne szórakozz... elvonatkoztatunk attól, hogy nincs szemöldöke, rendes körme, haja ('s annak színe), melle, szája - mert ezek ugye a mű dolgok.
Akkor marad az orra, amibe ha nem vigyáz, akkor beleesik az eső, olyan turcsi. A fejformája, ami kerek, mint a hold. Az álla, amin van valami iszonyú gödör. És a fogainak a helye, amik valami csonkok és örülhetünk, hogy eltakarja a szája. Valamint a gyönyörű és arányos teste, ami mutogatásra (rémisztésre) termett.

Van még kérdés?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 20:21:38

@vörös áfonya: Legalább lesz, ami motiváljon, hogy visszanézzem az összefoglalót, ha majd feltöltik...

@Trollseprű 9: Akkor nem is lőttem nagyon mellé a 60-as igennel...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 20:22:53

@judy7: olvasd el feljebb hannibal rögtönzött írását erről, egész élethűen írta le, hogy hogy esett az eset :)

egyébként kezdem azt hinni, hogy Sanyi = hannibal, csak jól titkolta eddig előlem :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 20:22:54

@Trollseprű 9: Én inkább az "Árnyék nélkül"-t nézem majd. :)

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:23:22

@King of Shadows: Nem lőttél nagyon mellé. Reméljük Oli sem fog

gidabiga 2011.02.04. 20:24:18

@Pacman:

sosem értettem, mi visz rá embereket arra, hogy ilyen arcot csináltassanak maguknak.

vörös áfonya 2011.02.04. 20:24:46

@King of Shadows: Na,ennyire figyelek,ne haragudj,írtad már,hogy nem nézed:)

Pacman 2011.02.04. 20:26:28

@gidabiga:

Én sem. Viszont őszintén kíváncsi lennék, hogy ez jobban tetszik-e neki, mint a korábbi.

Albino Vernyul 2011.02.04. 20:26:29

@gibson: Szandikanal egy szog, amikor elviselheto latvany.. Ha nem latod, nem hallod, es nincs a kozelben lelkiekben sem..

gibson 2011.02.04. 20:26:32

@zsok: nézd meg Pacman linkjét (ha még nem láttad volna), szerintem alapvetően nem ronda, sőt, kifejezetten helyes arca volt valamikor. De ha nem értesz egyet, ezen nem fogunk összeveszni :)

Szaffi B. 2011.02.04. 20:27:10

@Mme Chauchat: Haha! Ezt a műsort már csak a komikumért érdemes nézni. A retek olyan szintem lejáratja magát, hogy öröm nézni. Régen sem volt beprogramozva nekem, az X-fucktorra visszaprogramoztam, de ha vége ennek, és szétröhögtem magam, megint mennek a levesbe. Van elég jó sorozat máshol kevesebb reklámmal, meg lehet letölteni filmet, stb. Ezt pedig kizárólag a HV, Hajni és az itteni lelki társaim miatt nézem, és teli pofával röhögöm ki ezt a sok szarházit.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 20:28:29

www.valovilag.hu/cikk/354699

Mélyen tisztelt Retekklub! Zuhanjon rá az önök undorító s*ggfejére egy csernobili mutánscsődör, az!!! Húú, MEKKORA lárvák önök, b@szódjanak meg!!!

Tompó 2011.02.04. 20:29:13

És a savazásokról hová tűnt a közjegyző??? Régiekben mindíg mutogattak vkit!! Vagy a vv4-ben kolosi már magára vállalta ezt a nehéz feladatot szigorúan költséghatékonysági szempontok alapján?

gidabiga 2011.02.04. 20:29:14

@Pacman:

nem tudom.

mint ahogy azt sem, ha valaki gigamelleket csináltat magának, az tetszik-e neki utána.

zsok 2011.02.04. 20:30:02

@gibson: nem sértésképpen, de ez nálad ilyen HIMYM-ös lamantin-effektus lehet. :-D Barnie elmélete alapján a szegény tengerészek, akik hónapok óta nem láttak már nőt, a tengeri teheneket gyönyörű sellőnek kezdték el látni. :-) True story!

Albino Vernyul 2011.02.04. 20:30:21

@Pacman: Persze, ez egy betegseg, mint az anorexia.. Lehetne a vilag legszebb csaja, ha fejben nincs rendben a testkepe, akkor kepes magat megolni is fogyas miatt, vagy teljesen orka operaltatni magat...

Lanois 2011.02.04. 20:30:22

Milyen helyes volt Szandi.

the sandwich maker 2011.02.04. 20:30:40

@King of Shadows: lájk, hozzátenném még: kívánom, hogy valaki vegye el az összes létező pirospontjukat és zabálja fel a vajkrémüket, mert maguk ezt érdemlik!

Szaffi B. 2011.02.04. 20:33:02

Ezek után SSKK nem olvassák fel a levelünket. LOL!

jörgömös 2011.02.04. 20:33:19

@Trollseprű 9: úgy látom idegállapotba kerültél. Nem érdemes, pláne nem a retek miatt.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 20:34:01

@zsok:
azok nem csonkok a szájában, fogszabályzója van
ha nem lenne ez a szörnyű szája, semmi extra nem lenne a külsejével
a haja az pl. most jól van levágva.

Hannibal22 2011.02.04. 20:34:26

ki sanyizott le?@King of Shadows: TE VOLTÁL?
@Mme Chauchat: TE VOLTÁÁL?
@gidabiga: TE VOLTÁL? @vörös áfonya: TEE VOLTÁL?
@Pacman: TE VOLTÁL?
@Albino vernyul: TE VOOLTÁL?

Tompó 2011.02.04. 20:35:22

@Trollseprű 9: hát tuti hogy nem lesz beküldve nekik

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.04. 20:35:59

Mindem elismerésem Sanyinak, hogy el tudja viselni Szandika hisztis természetét ....

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:36:25

@Hannibal22:
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra

Albino Vernyul 2011.02.04. 20:37:03

@Hannibal22: Sanyi'ba, hany lovat ajanlott fel Kolosinak..?!;)

.lll. 2011.02.04. 20:37:25

annyira felháborított ez a szavazás,hogy jettembe megettem egy negyed kiló kajzert,négy főtt tojást,s egy fél kiló parenyicát

a nemjóját!

Szaffi B. 2011.02.04. 20:38:26

@jörgömös: Nem vagyok ideges, csak eszembe jutott, miért nem szerepelt ez a csatorna nálunk a nézhető csatornák közt. :DD Úgyhogy tudom, mi lesz a sorsa...

gibson 2011.02.04. 20:39:08

Vicces ez az összefoglaló a Fókuszban...

Albino Vernyul 2011.02.04. 20:39:23

@lófő: Tiszta anyagi csod... Mi vagy Te, valami milliardos...?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 20:40:20

@Liriope: Azt hiszem most már nagyon itt van az ideje, hogy a kanális (akarom mondani a csatorna!) bizonyos prominenseit kivigyem (a temetőbe), és kint is hagyjam őket...

@gibson: Ez már olyan, mint Hoxha volt. Senki sem szavazott rá, mégis mindig megnyerte a választásokat...

Pacman 2011.02.04. 20:41:10

@lófő: Mindig csak az evés! :)

Albino Vernyul 2011.02.04. 20:41:39

@Trollseprű 9: Ha megis ideges lennel, es radjonne a durci, elkuldjuk hozzad Sanyit... Egy kis suttogas, es maris mesz rudtancolni tok boldogan...:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 20:41:57

@Hannibal22: Igen, pontosan én! És ami a legszebb az egészben ... SEMMIT sem tehetsz ez ellen... :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 20:42:05

ha vége a vv-nek, kérek egy életnagyságú R. Kristóf posztert, mert belehalnék, ha nem látnám az arcát. lehetőleg beszélő poszter legyen, és mindig hazudjon valamit az arcomba.

amúgy azért jó, hogy Sz. Stohlnak ígérte meg, hogy ezentúl jó lesz, mert S. tudja, mit jelent az ilyen ígéret, hiszen ő is annyiszor fogadkozott már, hogy jó útra tér

gidabiga 2011.02.04. 20:42:15

@Tompó:

szerintem a közjegyzőnek akkor is csak az volt a feladata, hogy azt a számot mondják be a tévébe, ami a monitoron megjelent.
hogy azok hogy kerültek oda, arra nem terjedt ki a hatásköre.

@Hannibal22:

ÉN!
és most üss :DDD

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

a hajszíne viszont, mint egy bearded collie-nak.
szegény kutya, ha meglátná, hogy szégyellné magát :D

Bajkon Úr 2011.02.04. 20:42:30

Rubin Kristóf te egy tetű vagy....édesanyád hogy van????:)))

.lll. 2011.02.04. 20:43:47

@Albino vernyul:

a ffenét,a cigoktól vettem öccázér a Kökin,tegnap járt le a garanciájuk:D

@Pacman:

nocsak,sztripízzel,hogy állsz?:D

K Tomoceusz 2011.02.04. 20:43:58

Koplárovics Béla gólja után volt egy szavazás valami svájci vagy francia honlapon , ki jut tovább , a ZTE vagy a Manchester United ? 87 % - kal nyert a ZTE . Nem tudtam elképzelni , kik azok , akik ilyenkor nyomják a Fvalamennyit , mint süket a csengőt . Végre megtudtam . A kétdiplomás soknyelven beszélő értelmiség . És Alekosz a sötét , mert seggnézegetés közben nem tud figyelni holmi százalékokra .
Öcsém de kemény voltam . Kalapács Józsi , ha olvasol hogyvoltot megtudhattad . Sehol se nem vagy .

Hannibal22 2011.02.04. 20:44:11

@Mme Chauchat:
Mert rám is gondolsz néha,
finom,keskeny és léha
kezeddel,asszonyom
áldást osztón,szerényen
oda kapsz,hol a szemérmem
ágaskodik kevélyen,
mint egy vörös torony.

gibson 2011.02.04. 20:44:13

@lófő: én meg egy fél kilós kiszerelésű Győri Édest, basszameg, pedig előtte vacsoráztam is. Most olyan szarul vagyok, hogy ihaj, innék rá egy-két Unicumot, de nem bírok felállni.

gidabiga 2011.02.04. 20:44:39

@Pacman:

ugye?
reggel, délben, este...

Pacman 2011.02.04. 20:45:55

A c:c-n linkelték, tényleg hasonlít. :)

" Apropó, van még aki szerint Sanyi tisztára Young ezredes?
Young: stargate.mgm.com/view/character/164/index.html
Sanyi: www.blikk.hu/data/cikk/2/4/23/68/cikk_2042368/6_o_-sanyi1has.jpg "

gibson 2011.02.04. 20:46:04

Ez a Rubin Kristóf hány éves lehet vajon?

Tompó 2011.02.04. 20:47:51

google kereső: Orbán Viktor: 1260000 találat, vv Éva: 3820000 találat, vv Olivér: 2220000 találat, vv Szandika: 1700000 találat...... szép világ....

.lll. 2011.02.04. 20:48:10

@gibson:

jó hogy mondod,megkeresem az elrejtett sport szeleteket

Pacman 2011.02.04. 20:48:25

@lófő:

Jól. Ruhában sörözök. :)

@gidabiga: igenigen :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 20:48:50

@Hannibal22: látod milyen gonoszok a másikok? :)

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:48:52

@gibson:
Az RTL Klub gyönyörű műsorvezetőnője Ördög Nóra (27) hét éve élt boldog kapcsolatban a szintén a csatornánál dolgozó párjával, Rubin Kristóffal (33).

Pacman 2011.02.04. 20:50:04

@gibson:

Ha már klónok. Off, de kurvajó! :)

www.klonok.com/

Hannibal22 2011.02.04. 20:50:22

@canzone: még jó,hogy rád BBBKK számíthatok

gibson 2011.02.04. 20:50:24

@Mme Chauchat: te jó ég, ez a bohóc volt az Ördög Nóri palija?????

K Tomoceusz 2011.02.04. 20:51:36

@Tompó:

Tedd a szívedre a kezed ! Ha a felsoroltak közül hármat lájkolhatsz , melyik lenne az a három ?

Lanois 2011.02.04. 20:51:42

@christaylor: ez most megint egy új avatar?

gidabiga 2011.02.04. 20:52:25

@lófő:

olyat én ma már ettem a fasírtos zsömle után, szerintem holnap délutánig megint nem leszek éhes :D

@gibson:

férje, ráadásul.

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:52:44

@gibson: vágod, fater...Sztem búza is pluszba

christaylor 2011.02.04. 20:52:54

@Lanois: jaj, de édes vagy,hogy észrevetted! igen,ez a harmadik. :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 20:53:23

@Hannibal22: így van :) ha tudom, hogy ki sanyizott le, az bűn? nem. hátakkor! :)

Mme Chauchat 2011.02.04. 20:54:11

@Hannibal22:
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.04. 20:55:03

Háááát, ezt az egész szar cirkuszt, lezsírozták. Lilut utálom, beképzelt köcsög.Szandit úgy kibasznám, mint a szél. Nekem senki ne mondja, hogy ez a kis táncoslány, ezt meg meri engedni magának.( Bocsánat )De Olit akarják, Szandika szájával, össze hozni. Szerintem erre ment ki ez az egész cirkusz.
Nekem, most el ment a kedvem, mert retek RTL- össze vissza kapkod, annyira boldog a nézettség től. Eddig elgurult, de ma nálam, be tették a kaput. Szandit basztam volna ki. Gyerekek nézik ezt a műsort. Mostantól, át álltam a Laciék táborába : )). Valahogy csak kibírom, vagy nem.

gibson 2011.02.04. 20:55:05

@christaylor: nekem is feltűnt, csak nem mertem szóvátenni! :)

Lanois 2011.02.04. 20:55:16

@christaylor: úristn:) akkor fel kell zárkóznom valahogy.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.02.04. 20:55:44

Nagyon vártam már a posztot, mert tegnap néztem is meg nem is az összefoglalót és nagyon kíváncsi voltam, hogy Hajni mit hoz ki belőle. Nem csalatkoztam, jobb mint az élő adás, a tojást is én tojtam résznél sírva nevettem :-DDDD A párom is, mert persze neki is felolvastam :-)

(Csak most értem haza, ezért e kései komment :-)

gibson 2011.02.04. 20:55:50

@Pacman: ezen a klonok.com-on befosok bazmeg, zseniális!

beacska 2011.02.04. 20:56:20

@Albino vernyul: ha meghúzta magát Gigi, úgy kell neki, miért nem hívott segítséget. ha vki mártír akar lenni, ám legyen, de aztán vessen magára...

Tompó 2011.02.04. 20:56:43

@Pacman: a legjobb alekosz meg kukac a men in black-ből....:))))))

christaylor 2011.02.04. 20:57:49

@Lanois: ugyan miért kellene? én nő vagyok,tőlem elvárják,hogy mindig megújuljak. téged pont így szeretünk,ahogy vagy.

@gibson: mert,mi lett volna, ha szólsz? tojást teszek a tolltartódba? :)

Tompó 2011.02.04. 20:58:52

@K.Tomoceusz:naaaa nehozz zavarba....:)))) mielőtt az egérhez nyúlnék kérném hogy amputálják mindkét karom...

Lanois 2011.02.04. 20:59:40

@Ari11: Egyáltalán nem tudom miért kellett volna kibaszni Szandált. Kurvára nem ő tehet róla, hogy nem szeret iskolába járni, hanem a magyar oktatási rendszer.

Lanois 2011.02.04. 21:01:14

@Mme Chauchat: Hallod? A Christaylor azt mondta, hogy szeret!

beacska 2011.02.04. 21:01:50

@biró lóránt: Szandika Mamboja nem Tökölön, hanem Budán van

christaylor 2011.02.04. 21:01:52

@Lanois: ha naggyal írod a nevem,akkor nem! :)

gibson 2011.02.04. 21:02:37

@christaylor: aszittem, bizonytalan vagy, nem találod az igazi arcod, azért váltogatod naponta a képedet.
De most rájöttem, hogy a női avatar olyan, mint a női frizura, illik észrevenni, ha megváltozott, igaz? :)

Pacman 2011.02.04. 21:03:06

Most már tíztől van online?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 21:03:28

@gidabiga:
hajszínnel nem lehet kihozni engem a sodromból ha jól van megcsinálva, a Szandikáé jól van, viszont a nyelvtan tanárnőé rossz volt:)

Mme Chauchat 2011.02.04. 21:05:20

@Tompó: a szandál-ms röfi se rossz (14. lap)

Pacman 2011.02.04. 21:05:21

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

Szia nidus!:) Csak ötig? Már nem tízig?

Tompó 2011.02.04. 21:06:08

@Pacman: ja, de meg ne tévedj élőnek nem élő!!!!! halott....

christaylor 2011.02.04. 21:06:26

@gibson: legalábbis kap érte az illető egy pirospontot nálam. :) még,ha némi késéssel is tűnik csak fel nektek,mert már legalább 3 napos. :)

Lanois 2011.02.04. 21:07:59

@Mme Chauchat: hú, akkor ez már egy szerelmi egyenlőoldalú lesz.

Mme Chauchat 2011.02.04. 21:08:50

@Lanois: annak mennyi a belső szögeinek összege? és annak a 30%-a?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.04. 21:09:06

@Lanois:
Szandikát azért, mert csak pár napig kellett volna, játékból iskolába mennie.
Ahol szerették. Minél jobban, ő annál gusztustalanabbul, hisztizett. Mind egy, én most csalódtam a csapatomba, : ((
Rémélem Laciék be vesznek. Ha nem, torna órán, elgáncsolom.Ha vérbe fordul a szeme,majd letagadom.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 21:09:24

@Pacman:
hát mert csak:))
gondolom macerás ez a 15 perces késleltetéses onlájn, ami általában továbbra is inkább csak offlájn:)

gidabiga 2011.02.04. 21:09:35

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

az a nő úgy ellenszenves, ahogy van, a frizurája már nem oszt, nem szoroz :D
de rettentő rossz, az biztos.

gibson 2011.02.04. 21:12:01

@christaylor:
"még,ha némi késéssel is tűnik csak fel nektek,mert már legalább 3 napos"

Ne hazudj, még két napos sincs, csak másodikán töltötted fel! :)

Lanois 2011.02.04. 21:13:40

@Mme Chauchat: aztmondjahogy...az 45 meg c, ennek vesszük akkor a reciprokát ugye...az akkor XVI sz., és ez ugye határozatlan, úgyhogy szerintem a katarzis?

Ancilla 2011.02.04. 21:14:59

Hogy süllyedhet idáig egy televíziós csatorna, hogy egy lovász kedvéért visszavonja a teljesen jogos, szabályszerű döntését!!!!!!!! (Ez felkiáltó mondat volt.) Egy 20 éves, műveletlen, közönséges ribanc odáig vetemedik, hogy a tévéstábbal is tiszteletlenül beszél, megsérti a hozzá jóindulattal közeledő tanárt. Elkezd neki pitizni mindenki, ő meg hisztériázik. Ha tudta magáról, hogy ő nem tűri, ha megmondják neki, mit csináljon, minek ment be?
Ki ez a Sanyi? Mit ígért a tévécsatornának? Mi van emögött, amit mi nem tudunk? Ezen már csak nevetni lehet.

christaylor 2011.02.04. 21:16:16

@gibson: nyitott könyv vagyok előtted!

megnéztem én is,tényleg. így,hogy 29 múltam már az én eszem sem a régi. :)

Tompó 2011.02.04. 21:17:08

@beacska: hát igen ez a neki való, nem az iskolapad....

Lanois 2011.02.04. 21:19:20

@Ari11: Azt értem, hogy játék, de ugyanazt a hangulatot hozta vissza neki, amit megútált. Meg miaz, hogy mutasd a körmöd kislányom? Közöd? Majd jól fejbebaszlak egy baltával azt nézegesd.
Én most szerettem meg Szandált... Jó, persze nem ő a nagy kedvenc.:)

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 21:20:03

@Ancilla: nyugi, tegnap Chivu ököllel fejbekúrta a Bari játékosát, egyik játékvezető sem vett észre semmit és mehetett a meccs tovább, mintha mise sem történt volna. A vége 3-0 lett a fejbekúrók javára.
Na.

Tompó 2011.02.04. 21:20:37

@Ancilla: kijött? megkönnyebbültél? egyébként effektíve tök egyetértek veled a legmagasabb szinteken, ez ... ez.. egyszerűen durvus volt...

Tompó 2011.02.04. 21:21:49

@Hódos Hajnalka: ja Hajninéni köszi az ímélt...

gibson 2011.02.04. 21:22:26

@christaylor: lelki társam vagy, én most múltam harminc, gyere, hallgassuk együtt a B-oldalt! :)

Pacman 2011.02.04. 21:23:23

@Ancilla:

Lehet, hogy Sanyi a titkos progyuszer.

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:24:09

@Ancilla:

Ezek után gyáva vagy , ha holnap nem Szandikára teszed a jelet .

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 21:24:24

@beacska:
na ugye teljesen rendben van:)
ennyi pénzt elcseszni, hogy így elcsúnyitsák

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 21:25:20

@Tompó: hogy hű legyek a hv-vv szlenghez külföldiül, nyizásto.

Lanois 2011.02.04. 21:25:39

@Ancilla: Tudsz te ennél arogánsabb is lenni. Hogy nem lehet ezt a döntést megérteni? Meg miaz, hogy egy lovász miatt? Egy lovász már nem is ember? Ancilla te olyan értékeket képviselsz itt, amilyenekkel nem hittem volna egy ezen a blogon szembesülök. A töri tanárt pedig egyesével végezném ki.

csicserierika 2011.02.04. 21:26:00

@Lanois: szimpatizállak. Itt sokaknak nem estt le, hogy lehet még egy olyan opció is a szavazásnál, hogy esetleg tényleg az igen gombot nyomták többen.

gidabiga 2011.02.04. 21:26:06

@K.Tomoceusz:

tényleg, holnap jelezés :D

azt lehet, hogy tudom nézni is
ha nem lesz jobb programom.

christaylor 2011.02.04. 21:26:23

@gibson: köszi, a tiéd meg nem voltam mostanáig, sokat jelent ez nekem. de 5 perc múlva kezdődik a Menekülő ember, azt nézném, ha nem bánod.
persze máskor haverkodhatunk. :)

Lanois 2011.02.04. 21:27:16

@gidabiga: Hogyhogyki? Hülye vagy? Anikóóóó.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 21:27:41

@beacska:
na ugye teljesen rendben van:)
ennyi pénzt elcseszni, hogy így elcsúnyitsák

Traitor General 2011.02.04. 21:28:53

sziasztok! látom heves indulatokat keltett Szandál! Pedig csak kirakatba került.Ez nem ritka egy Szandálnál....

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:29:57

@gidabiga:

Van ennél jobb program ? Mama , aki otthon marad , színházba ment , de baszta megmondani hova és mire ? Így nehéz az összehasonlítás .

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 21:30:44

Baszki, magamat moderálom a hogyvóton, ez durvus. :DD

Bogi és Burkó 2011.02.04. 21:30:53

eddig sem vettem komolyan ezt a valóvilágosdit, de Szandika esete végképp meggyőzött arról, hogy a televíziós szenny legsötétebb bugyraiban járunk. :)

szandika nem bírja. mit?mit?mitnembíííír??? milyen stressz éri őket bennt? késik a műkörmös? mi dolguk van egész nap???? eszem, faszom .... :)

Tompó 2011.02.04. 21:30:54

@Lanois: @gibson: @gidabiga: @csicserierika: @K.Tomoceusz: @Pacman: @nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Te kire raknád a jeled holnap??? (a villalakók közül szigorúan)

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:32:33

@christaylor:

Megsúgták nekem a holnapi nyertes lottószámokat . Ha érdekel , a következő 15 percben elárulom , de csak neked .

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:33:49

@Tompó:

Bécire . Cserébe Oli nem keni be a klotyópapirom erőspaprikával .

gibson 2011.02.04. 21:35:08

@Tompó: ez így nehéz kérdés, Gigi irritált a legjobban egy jó ideig, de az utóbbi időben már nem zavarja az aurámat. Ha most kéne egy nevet mondanom, Évát mondanám.

christaylor 2011.02.04. 21:35:41

@K.Tomoceusz: lécci! nagyszabású terveim vannak a jövőmet illetően ugyanis.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.04. 21:35:55

@Ancilla: Mostantól, lelki társak vagyunk. Szívemből szóltál, én is ezt írtam, fentebb. Én barom, még finomabban fogalmaztam. Jó, hogy így ide tetted még egyszer. ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYA.
Lanois : Én meg, most utáltam meg Szandált, meg is tett érte mindent.
Bosszúból,írok Olivérnek egy szenvedélyes, szerelmes, levelet.
Buksza szájút, üsse meg a guta.
Ha már az ordenáré, hisztijét kellett néznem két napig, ezerszer ismételve.

the sandwich maker 2011.02.04. 21:36:24

@Bogi és Burkó: ma ez a műsor olyan pusztító hatással volt az idegrendszeremre, hogy összetört a bizalom tükre. többé már nem lesz olyan a kapcsolatom vele, mint volt. egyébként ha vkinek felzabálják a vajkrémét az igenis stressz. a legmagasabb szinteken.

Ancilla 2011.02.04. 21:36:52

@Lanois: Úgy gondolom, hogy azért a nyereményért az éppen nem tetsző - egyébként csak pár napig kibírandó - hangulatokat is el kellene viselnie, ha már vállalkozott rá. És aki meg a munkahelyén ennél sokkal kellemetlenebb hangulatokat visel el - nem egymilliós havi fizetésért, hanem ennek töredékéért???? Mire gondolt, miért hullhatna az ölébe annyi minden, amennyiért másnak esetleg egy fél életen át kell dolgoznia keményen??? Engem ez a pofátlanság háborít fel.
És az, hogy ezt kis öntudatos, öntörvényű parazitát még kedvelik is.
Pszichiáterhez kellene vinni, mert ez nem normális. (Erősen emlékeztet a mániás depresszióra a viselkedése.)

Pacman 2011.02.04. 21:36:53

@Tompó:

Szerintem Éva fogja kapni a legtöbbet.

Hogy én kire raknám? Talán Gigire.

Viszont milyen lenne már, ha Szandikát küldenék? :DDD

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 21:37:44

@Traitor General:
szia:)
Nálam nem is Szandika, inkább az ertéel, de ez sem indulat, hanem egyszerűen érdekes nézni, hogy baltázzák el a saját műsorukat:)

csicserierika 2011.02.04. 21:38:06

ancillán és mézescsókon gondolkozom. Játszásiból pedig, ha Oli megkérne rátenném, hogy ő legyen a kihívó, bár szerintem Szandika most esélyesebb Béciéknél.

kicsiZé 2011.02.04. 21:38:16

gonosz kis törpenapraforgó! ezt már nem bírom idegekkel.. XD nagyon durván jó ez a poszt. még úgy is, hogy kivételesen láttam az összefoglalót tvben is.
kérdés: mi az az mmkk? annyira idegesít hogy nem tudom.. -.-

csicserierika 2011.02.04. 21:38:52

mármint, hogy ráteszik Béciék. Bocs

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:38:56

@Bogi és Burkó:

Igaza van Szandikának . A Big Brotherben hagyták őket aludni . Volt egy szőke srác , az végigszunyálta az egészet , aztán második vagy harmadik lett .

the sandwich maker 2011.02.04. 21:39:18

@kicsiZé: Mindíííg minden körülmények között.

Lanois 2011.02.04. 21:39:36

@csicserierika: lehet, hogy beveszlek a csapatomba.:)

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 21:40:07

Ahhoz képest, hogy délelőtt mindenki rám akarta tenni a jelet, most azért megkönnyebbültem, de nem mutatom, kemény vagyok és mindenki a legtávolabb áll tőlem.

Traitor General 2011.02.04. 21:40:27

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: nem láttam a mai összefoglalót de a reakciókból el tudom képzelni, hogy magas színvonalú lehetett. Tulajdonképpen szerintem nem akarnak több embert "elveszíteni" csak úgy mert kijön. Ezért szerencsétlenkednek

Bogi és Burkó 2011.02.04. 21:40:58

@Liriope: Ancilla tökéletesen mondja itt alattad, csak ismételném a szavait.
De kisebb-nagyobb mértékben ugyanilyen parazita a többi is.
Futkos a hátamon a szőr.

Tompó 2011.02.04. 21:41:35

hm érdekes... A Rácz brigád ugy látom nem túl népszerű, hát nyerni bizti nem fognak, hogy miért....hát én tudom.... Én egyébként Erzsébetre tenném a jelem, aki nem tud 22évesen egy kijelentő mondatot kinyögni, azt ne mutogassák a tv-ben.

jörgömös 2011.02.04. 21:42:09

@Hódos Hajnalka: mmkk rajtad van a lila kendő, ne izgulj!

Bogi és Burkó 2011.02.04. 21:42:19

@Hódos Hajnalka: minden nap csak három lépéssel taszítunk el magunktól.
így nem olyan feltünő.

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:42:22

@Ancilla:

Ismerek én is olyan kommentelőt , aki rajong az öntörvényű parazitáért . Persze csak akkor , ha az játsza odabent a jókisfiút .

Lanois 2011.02.04. 21:42:25

@Tompó: Évára. Jó mondjuk én taktikázok.

Traitor General 2011.02.04. 21:42:26

@kicsiZé: MinDÍg Minden Körülmények Között

Tompó 2011.02.04. 21:43:24

@Hódos Hajnalka: ezt ne jó!!!! ne építs falakat!!!! kérlek, csak add önmagad mutasd meg értékeidet...

the sandwich maker 2011.02.04. 21:43:55

@Bogi és Burkó: azért én nem parazitáznék le senkit se, szerintem max. csak simán buták. már hogy gondoltak volna bele, hogy ez mivel jár? szandika is nyilván azt hitte, hogy bejön, alszik egész nap és helló. szóval ezért kár őt savazni.

Ancilla, egyébként ma a Béci is egész szimpi volt, ehhez mit szóóósz??? A Gigit is elkezdeném kedvelni, ha nem enné nyitott szájjal az almát, és nem lett volna az elején olyan álszent.

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:44:23

@Tompó: Miért ne mehetne vissza a párbajról bármelyik Rácz ?

Tompó 2011.02.04. 21:45:13

@Lanois: fúj a taktikázás az nem menő, öszintének lenni és magadat adni az menő

Bogi és Burkó 2011.02.04. 21:45:19

@K.Tomoceusz: én már nem hogy aludni nem hagynám őket, de felásatnám velük a műfüvet. desszertvillával.
kihozták belőlem az állatot.
nem bírom.
küldjétek ide Sanyit, hogy beszéljen velem.

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 21:45:27

@kicsiZé: mit képzelsz magadról, azt hogy Tordasról jöttél? kedvenc színed? milyen értékeket képviselsz? kőmíves kelemen balladáját ismered-e? a sporthoz való hozzáállásoddal mi van?

hát azért, a Villának szabályai vannak, egyébként "MINDIG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT"

üdv a csapatban :))

Tompó 2011.02.04. 21:46:50

@K.Tomoceusz: Párbajról még talán, de Béci még onnan sem valószínű, igazából én a végső győzelmi esélyeikről beszélek ami 0% aminek megvan az oka

Lanois 2011.02.04. 21:48:38

@Ancilla: Ne hagyd, hogy az irígység elhomályosítsa a tisztánlátásodat. Inkább próbáld megérteni, hogy mi váltotta ki Szandál viselkedését.

cemende 2011.02.04. 21:48:44

@Tompó: "... A Rácz brigád ugy látom nem túl népszerű,"

Most, itt a VV4-en.

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:48:44

@Bogi és Burkó:

Nekem titokban megsúghatod
Mi a rendfokozatod ?

Bogi és Burkó 2011.02.04. 21:48:51

@Liriope: a parazita ronda szó.
de ha valaki száz napra bemegy egy luxuszvillába, ott úgy él, ahogy soha életében a saját erejéből/tehetsége által/eszéből nem lenne képes ÉÉÉÉÉÉÉSSSS még neki áll feljebb, az is ronda.

Lanois 2011.02.04. 21:49:56

@Tompó: Ebben tévedsz. A Balázs is megmondta, hogy a taktikázással nincs semmi baj. Plána, ha még fel is vállalja valaki.

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:50:09

@Tompó:

Kerül , amibe kerül , majd én visszaszavazom . Bár a húgára spóroltam idáig .

Tompó 2011.02.04. 21:50:41

@cemende: igen ezt írtam, és? nem?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 21:51:23

@Traitor General:
Szerintem jobb lett volna, ha követik a régi vv-k vonalát, szabályzatát stb.
Ez így nagyon nem megy nekik, ha most elvonatkoztatunk a szereplőktől maga a műsor is rettentően rosszul van szerkesztve, és tök felesleges az indulatok még hergelni, van ott idegállapot, meg megborult bioritmus anélkül is.

Sanya1965 2011.02.04. 21:51:27

@pampampurim: Viszont azalatt az egy hónap alatt kaptál annyit amennyit egész életedben sosem. Utána meg jött az apró finomság, mint pl hosszú távú vezgyak (252A hosszú távú vezetési gyakorlat, vagy mint újonc, vagy mint oktató-gkv,ez kb 3 nap alatt 250-300 km vezetés körbe-körbe terepen-országúton non-stop, Duna-85 Hadgyakorlat, rendszerkitelepülés, hadosztályriadó, (és mivel azt keqrta a zászlóalj 75 százaléka egy hónap helybentopi) háromnaponta telephelyszolgálat (mivel átépítették a telephelyünket ideiglenes telephely+őrszoba=sátor, a laktanyában meg -23 Celsius). Én kibírtam, most mosolygok rajta, bár ha jön akár egy enyhébb front a könny csorog a szememből úgy fáj mindkét bokám és térdem, idönként a derekam is.

Tompó 2011.02.04. 21:52:07

@Lanois: Balázs te Balázsra hivatkozol há ne mááán....hát akkora feje van min a szovjetunio(volt)

Szaffi B. 2011.02.04. 21:53:09

Remélem annyi pozitív hozadéka lesz ennek a foskilences Szandál-balhénak, hogy egyik gyökér sem meri kimondani még egyszer hogy: HAZA AKAROK MENNI! NEM BÍÍROM!
Bömbit is tudnám ütni-verni olyankor.

Ancilla 2011.02.04. 21:53:20

@K.Tomoceusz: A finom célzásodban emlegetett kommentelő által szeretett parazita felkötött kisujja is többet mozdított a többiekért, mint Szandál egészestül. (De azért ne félj, nem rakom rád a jelemet.)

Tompó 2011.02.04. 21:53:51

@K.Tomoceusz: fölösleges volt, de ha nagyon nem tudod hová tenni a zsét megadhatok egy számlaszámot oda utalhatsz nyugodt szívvel, ígérem jól használom fel csak is élvezeti cikkekre, hogy én jól érezzem magam.

gidabiga 2011.02.04. 21:53:54

@Tompó:

nekem Évától MMKK futkos a szőr a hátamon, de taktikai okokból Bécire

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:54:32

@Sanya1965:

Ez melyik hely volt ? Tapolca City ?

Tompó 2011.02.04. 21:55:23

@gidabiga: mondom taktikázni az nem menő

Traitor General 2011.02.04. 21:56:12

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: totálisan követlezetlenek. szerintem fej vagy írással döntenek, fél deci kevert mellett. Legalábbis a döntéseik ezt mutatják. A régebbi VV-k mások voltak, na de mostani szereplők szintje is a bányászbéka "magasságában" található:-)

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:56:13

@Tompó:

Még most sem tudsz közjóban gondolkodni , muszáj kivinnelek és kint is hagylak .

Tompó 2011.02.04. 21:56:36

menő: őszinteség, értékek, prímszámok

nem menő: taktikázás, alkohol, évahaja

cemende 2011.02.04. 21:56:46

isoráz: " A Rácz brigád ugy látom nem túl népszerű, hát nyerni bizti nem fognak, hogy miért....hát én tudom....

Lanois 2011.02.04. 21:57:39

@Tompó: Megint ki kell, hogy javítsalak, mert véletlenül összekeverted Balázst az irodalomtanárral.

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:58:32

@Ancilla:

Honnan tudod , hogy a bentlévő paraziták közül melyikre gondoltam ? Szerinted Béci az egyetlen ?

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 21:58:59

nem is olyan rossz ez a mai összefoglaló... végre összeáll a kép...

the sandwich maker 2011.02.04. 21:59:13

@Bogi és Burkó: jó, de a valaki, aki száz napra bemegy egy luxuszvillába, ott úgy él, ahogy soha életében a saját erejéből/tehetsége által/eszéből nem lenne képes ÉÉÉÉÉÉÉSSSS még neki áll feljebb túl hosszú az én agyamnak, rövidítsük le inkább lárvára, de akkor mind a 10-en egységesen azok.

cemende 2011.02.04. 21:59:29

Elfelejttem , hogy mi volt a téma!

Sorry! :)))

Tompó 2011.02.04. 21:59:32

@cemende: igen ezt én írtam, és??????? ja az úgy hosszú és nem rövid u ez a probléma vagy mi van??

K Tomoceusz 2011.02.04. 21:59:59

@cemende:

Baukó kollega , régen láttunk . Mondd mit hallottál ?

Tompó 2011.02.04. 22:00:13

@Lanois: :))))) ott a pont:)))))

joszif 2011.02.04. 22:02:06

kik ezek a villában

Tompó 2011.02.04. 22:02:34

@K.Tomoceusz: Apukám ezt te komolyan gondoltad, hogy van esélyed ellenem???? Te jó ég, úgy látom el kell beszélgetned Sanyival mert teljesen elvesztetted a realitásérzéked....:))))

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 22:03:30

Hozzám sose szól senkise. Mindenkire jelet rakok holnaptól. Faszom. (ha már kimaradt, mint refrén)

the sandwich maker 2011.02.04. 22:05:21

@Hódos Hajnalka: faszom Hajni, én eddig meg se mertelek szólítani! te nekem olyan magas szinteken vagy, tudóóód? Ne éreztem magam méltónak hozzád, mert te egy óriási 1-es vagy, én meg csak egy fos 9-es...

gidabiga 2011.02.04. 22:06:04

@Lanois:

a műfű meg a zöld állatkák a kertben

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 22:06:08

@Traitor General:
ezt most úgy elképzeltem vizuális típus lévén:))
van benne valami, valahogy így mehet, sztem így választottak szereplőket is, minél zűrösebbek, gondolták annál jobb lesz, ez nem nagyon jött be.

Ancilla 2011.02.04. 22:06:11

@Liriope: :):):) Látod, látod..
@Lanois: Hidd el, nem vagyok irigy. Nagyon szerethető munkával, nagyon szerethető kollégák között teremtem meg azt, amire szükségem van, és valószínűleg egy hetet sem bírnék ki abban a villában, abban a társasságban.

Nem tudom, mi váltotta ki Szandikából ezt a viselkedést - ismerhetsz, általában megértő vagyok mindenkivel, de ezt nem tudom megérteni. Játszottak. Tudta, hogy ez játék. Nem alázták meg, sőt, mindenki el volt tőle ragadtatva.
Ő semmi mást nem szeret ott csinálni, csak aludni vagy nevetni olyan hangon, mint ahogy kenetlen kertajtó nyikorog.
Te mire gondolsz?? Egy kis iskolásdi hozta ki ennyire a sodrából??

jörgömös 2011.02.04. 22:06:21

Hova tűntek a villanyomik?

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 22:06:59

@Hódos Hajnalka: faszom, nehogy kimenj már azért, mert a másikok gonoszak! napraforgó mind, faszom. én látom az értékeidet :)

Ancilla 2011.02.04. 22:07:10

@Ancilla: Bocsi! Egy s-sel több lett a "társaságban" szóban.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 22:07:24

@Hódos Hajnalka:
dehogynem, még loptam egy pezsgőt is:)
vagy inkább verseljek?:D

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:07:59

@Tompó:

Akkor az utolsó napomon illemtan óra elött én is belesuvickolom a cipőmet a kakaódba . És viszem az összes vajkrémet is .

Pacman 2011.02.04. 22:08:21

@Hódos Hajnalka:

Te ilyenkor hivatalból nézed az online-t is? Gondolom nem reggelig. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 22:10:35

@Ancilla: Közben megnéztem az RTL Hídon ("RTL Most", a most szerbül hidat jelent), rákérdeztem kommentben, hogy miért csalták el a mai szavazást, de azt azóta se jelentették meg (előzetes moderáció van). Pedig nem káromkodtam, vagy ilyesmi.

Úgyhogy arra gondoltam, jelentkezek a Nekedvalóba (mert az élőben megy), az éppen aktuális témára, aztán "csak úgy, mellékesen" rákérdezek, hogy mi is volt ez az egész? Legfeljebb sürgősen eltávolítanak a reklám ideje alatt, mint azt a Gébrielt... XD

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:10:47

@Ancilla:

Nincs felvétel nálatok ? Imádnék csupa rokonszenves ember között dolgozni .

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 22:11:34

@Liriope: :D maradhatna ez a viszony, csak én átlényegülök dominába, lécci?
(ööö... asszem, most kezdek igazándiból elgondolkodni azon, mit fognak szólni az onokák, ha olvassák a kommentjeim... aszzem, összetörik a bizalomtükör, faszom. :DD)

@canzone: kimászok a kupolán, faszom.

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: van pezsgő? sokat kérek, faszom.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.04. 22:11:39

@Liriope: Zárt szájjal nem lehet az almára ráharapni! Amúgy van Giginek is sok jó pillanata.

Ancilla 2011.02.04. 22:11:40

@K.Tomoceusz: Igazad van - mint mindig. (De azért lehet közéjük relációs jeleket tenni.)

joszif 2011.02.04. 22:12:55

Oli is hamar feladta a cigi leszokást!

Sanya1965 2011.02.04. 22:13:05

@gibson: Egy barátomtól kaptam ajándékba egy üveg 15 éves Dimple whisky-t, ma itt volt a párom fia és menye, kicsavartuk a nyakát és belekóstoltunk. Jobb, mint az Unicum, már szemezek a sokadik kóstolóval, de mentális-spirituális téren küldök Neked is egy felest....:)

Ancilla 2011.02.04. 22:14:01

@K.Tomoceusz: Nem biztos, hogy te is rokonszenvesnek találnád őket. Bécivel kapcsolatban sem tudunk közös nevezőre jutni.

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 22:15:06

@Pacman: nem, isten őrizz, mondjuk eddig is hemügésnek kellett volna lennem, de még erőlködök, az a szerencsétek, hogy tízujjalvakon, ha hibázok és véletlenül látom, javítok. :D
komolyra fordítva, ez nem hivatalból mén. :)

@gibson: én is lávollak, te kis bizalomtükör!

Ancilla 2011.02.04. 22:16:03

@King of Shadows: Az nem baj, ha a kérdés UTÁN távolítanak el. Az akkor már ott fog remegni a levegőben...

Tompó 2011.02.04. 22:16:44

@K.Tomoceusz: viheted csak cigit meg piát hagyjál azért üvöltök...

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:17:05

@King of Shadows:

Beszélek az RTL-esekkel , megpróbálom elérni , hogy kijavítsák a szavazást 80-20-ra és nyer a nem értünk vele egyet . De igérd meg , hogy most már vidám leszel .

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 22:17:07

@Hódos Hajnalka: faszombamá', tanulj Szandikától, ő másképp oldotta meg majdnem a kijutást, de vigyázz: ne beszélj a Sanyival, mert rá akar majd venni, hogy bent maradj! Énénénén örülnék, ha maradnál, mert a többieket nem bírom :)

Tompó 2011.02.04. 22:17:35

@King of Shadows: megnézném én azt az élő-t milyen élő.....

jörgömös 2011.02.04. 22:18:13

tippem ma estére: bebasznak mint az állat, emiatt kb. éjfélkor lelövik a streamet, Olivér megrántja Anikót a dzsakuban, Szandika reggelre távozik a villából.

the sandwich maker 2011.02.04. 22:18:42

@Hódos Hajnalka: felőlem domina is lehetsz, csak ne mássz át sáros csizmával a fejemen, és akkor én még be is ágyazok neked, meg viszek neked ásványvizet is, bbbkk.
@Peter_Cs: nem is a ráharapásra gondoltam, hanem a további műveletekre.

Pacman 2011.02.04. 22:18:54

Mondjátok mi van online, mert közben pókerezek. :)

gibson 2011.02.04. 22:19:10

@Sanya1965: köszi! Amúgy én is inkább viszki- és borpárti vagyok, de ha sokat zabálok, sokra nem megyek fröccsel vagy skótviszkivel, ilyenkor szoktam a kereszteskólához nyúlni. Két felestől teljesen helyreáll a gyomorsavam.

Ui.: remélem, az ilyen jófajta italt nem jéggel vagy kólával, hanem magában fogyasztod! :) (Max. kis vízzel, vagy szódával szabad keverni)

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:19:13

@Sanya1965:

Azt nem ismertem . Feltételezem 85-86 telén voltál katona . Tatán már voltam azóta sokszor , de Tapolcát akkor lássam , amikor a hátam közepét .

Tompó 2011.02.04. 22:20:42

nem arról volt szó hogy 10 től van online? mert nálam sehol sámli....

Albino Vernyul 2011.02.04. 22:20:47

@Hódos Hajnalka: En megvedtelek, most belegyalogoltal a bioritmusomba saros bakanccsal....:(

Bogi és Burkó 2011.02.04. 22:21:11

@Hódos Hajnalka: én is szótam hozzád. csak olyan kis félénken.

the sandwich maker 2011.02.04. 22:21:15

@King of Shadows: én elkezdtem írni egy felháborodott levelet (ilyet se csináltam még), de a te ötleted sokkal jobban tetszik. rohaszd el belülről a rendszert!

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:22:05

@Tompó:

Fogadalom van érvényben . Nem iszunk , nem dohányzunk . Ne felejsd a jelszót ! Tompót reklámarcnak !

Szaffi B. 2011.02.04. 22:22:15

@Pacman: Belenéztem LAci befenyegette Alekoszt hogy TELIBEVERI :DDDDDDDDDD

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 22:22:23

@Hódos Hajnalka:
persze loptam hozzál korsót:)

@joszif:
várható volt, ezért nem hibáztatom lévén én is erős dohányos, és tudom milyen, szerintem nem túl alkalmas hely pont ott bent leszokni.

tényleg megy az onlájn, buli van:)

Pacman 2011.02.04. 22:22:28

Gombi most rendelt rá még két üveg Bacardit, meg nyolc üveg sört. Szépen a portjába hajolva. :)

csicserierika 2011.02.04. 22:22:46

@Peter_Cs: jaj végre, megosztanád velem?

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:24:02

@jörgömös:

Nálam nem jön be a vv , helyette valami pacman rakja fel az összes pénzét egy kettere meg egy nyolcasra .

Pacman 2011.02.04. 22:24:50

Kezdődik a buli, ma is jól bebasznak. Hátha elcsípünk valami érdekeset. :)

gibson 2011.02.04. 22:25:02

A fasssszomért kell sikítozni állandóan, idióta kurvák, melyik csinálja ezt, Szandika meg a Gigi, nem?

jörgömös 2011.02.04. 22:25:32

@K.Tomoceusz: nem értek a pókerhez, de ez nem tűnik jó ötletnek

Tompó 2011.02.04. 22:25:42

@jörgömös: se kép se hang nálam...

Pacman 2011.02.04. 22:25:55

Szilendiszkó, vagy mijafasz? :)

gibson 2011.02.04. 22:26:10

Ki is kapcsolom bazmeg, ezt nem bírom hallgatni.

Tompó 2011.02.04. 22:26:38

@K.Tomoceusz: ne mááán szégyenlős vagyok nem szeretek szerepelnyi

jörgömös 2011.02.04. 22:26:43

@Pacman: már írtam egyszer:tippem ma estére: bebasznak mint az állat, emiatt kb. éjfélkor lelövik a streamet, Olivér megrántja Anikót a dzsakuban, Szandika reggelre távozik a villából.

gidabiga 2011.02.04. 22:27:30

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

kérek pezsgőt :D

@gibson:

azt SSKK nem bírom elviselni :D

Ancilla 2011.02.04. 22:28:38

Mielőtt mára elköszönök tőletek, még szólnék pár szót:

1. Elnézést, hogy tőlem szokatlan indulatokra ragadtattam magam. Holnaptól megpróbálom megérteni Szandikát és az RTL-t.

2. Szerintem Sanyi azért ment be, mert volt két nyugodt hónapja, és ezt az időszakot szerette volna a lehető legtovább nyújtani. Azért szeretné, ha Szandál megnyerné a lakást, mert akkor már nem nála lakna.

3. Az eddigieknél is kíváncsibban várom Hajnalka holnapi írását.

4. Mindenkinek további szép estét és megszakítások nélküli online-közvetítést kívánok!!!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 22:28:43

egyébként is gáz a silent disco, de így nézve pláne

Pacman 2011.02.04. 22:28:51

@jörgömös:

Na, akkor hátha késnek a lekapcsolással és elkapunk valamit. :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 22:29:02

@gibson:
Gigi, le is vettem a hangot....

@gidabiga:
a te részedet itt őrizgetem:)

Hódos Hajnalka 2011.02.04. 22:29:12

faszom, most beöltöztem ilyen Fekete Özvegy szerkóba (bevág a nunimba a ribancharisnya meg minden), erre megjön Sanyi (a férjem) és nem rághatom meg a csecst.
Tudom, hogy tele vagyok érzelmekkel, de engem senki nem irányít, apám se, tudom, hogy hiányozni fog a papucsom, de ennyi családom még sose volt!

Pacman 2011.02.04. 22:29:29

@Ancilla:

Jóccakát!

Ez a Gigi miért üvölt?

Lanois 2011.02.04. 22:30:11

@Ancilla: Nyilván nem olyan hatások érték kiskorában az iskolában, amire felnőttként üres óráiban visszagondolva melegség és egyfajta kellemes nosztalgia hatja át. Olyan ez, mint abban a filmben, amiben M. Dougles egy pszihiátert játszott akinek az volt a feladata, hogy kivegyen egy lányból egy régi emléket, amikor a kislány szeme elött ölték meg az apját. És akkor visszamennek a metróba, ahol a gyilkosság történt. Na hát az a lány is eléggé ki volt akadva. A Szandinál egy az egyben ez zajlott le.

gibson 2011.02.04. 22:30:31

@Pacman: jaja, csak az a baj, hogy ők nem maradnak kussban, szólni kéne nekik, hogy ne kornyikáljanak hangosan, mert ez így elképesztő irritáló. Már épp kezdtem volna -még kimondani is szégyellem - megkedvelni ezt a Gigit, de most, ahogy itt sikongat, rájöttem, hogy mennyire gyűlölöm valójában :)

the sandwich maker 2011.02.04. 22:30:47

sosenem fogom megbocsátani az rtl-nek, hogy on-line-t csak magyar ip címről lehet nézni, faszom.
de ha vmi izgi-bizgi történik, ugye elmondjátok?

Tompó 2011.02.04. 22:30:48

úgy tűnik az rtl nálam kezdte az online lekapcsolást......rohadjon ki a szívük....

Sanya1965 2011.02.04. 22:30:52

@biró lóránt: Négyzetgyök kettő szorozva cosin "a" per tangens "d",
ahol a = reklámbevétel költségek levonása és adózás utáni nyeresége,
d = nézettségi szorzó (egyensúlyi átlagban a konszern azonos stílusú müsorainak nemzeti jellemzőit figyelembe vevő átlagsúlyozással - kihagyva a muzulmán területet) egyensúlyi szorzóként használva "c" = amelyet egy általunk fizetett "független" közvéleménykutató kérdőiveiből kiszámított lebegőpontos együtható alkalmazásával tárunk a hírekre éhes nagyközönség elé.

Vanebben valami amit nem értesssz
:DD

gidabiga 2011.02.04. 22:30:56

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

ne őrizd tovább, hozd ki a dzsakuba és igyuk meg :D
vizespohár van nálam :D

jörgömös 2011.02.04. 22:31:11

vagy megyek aludni vagy elkezdek inni, mert ez sikítozást nem bírom elviselni

MegLepke 2011.02.04. 22:31:45

@Hódos Hajnalka: nos, én ma összefutottam exszel és nőjével (aki októberben egy év után kivitt és kint hagyott - nem a nő!!!), és nem kívántam idegbaj okán részt venni az itteni eszmecserében. Aztán 25 éves friss ropogós udvarlómmal összevesztem, aki telefonon térden állva könyörgött a nem elvesztésemért..., hát ezért nem voltam, de már vagyok és MMKK szólok hozzád!:D

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 22:31:58

ha netalán vége lesz a ....hangúak énekversenyének, szóljatok, addig nem merem visszatenni a hangot

Tompó 2011.02.04. 22:32:05

@Hódos Hajnalka: a nunidba........hm izgi....

gibson 2011.02.04. 22:32:49

@Ancilla: a "csak egy lovász" megjegyzésedért tőlem kaptál ma egy pirospontot! Lehetsz máskor is indulatos nyugodtan, ha ilyeneket írsz.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 22:32:54

@gidabiga:
oké, csak előbb felöltözök,meg felhúzom a cipőmet:)

Sanya1965 2011.02.04. 22:33:01

@Hódos Hajnalka: Ba+ Én is utálom a tangát!!
Elől szorít, kilógok jobbra-balra, hátul meg bevág

Szutykos Pityu 2011.02.04. 22:33:05

menjetek az online adásra mindennél durvább most:D

Pacman 2011.02.04. 22:33:50

@Liriope:

Fülükön fejhallgató, zenét hallgatnak, mennek a dizsifények és táncolnak. Mi csak a visongásaikat halljuk. Szóval semmi különös eddig. :)

Sanya1965 2011.02.04. 22:36:12

@K.Tomoceusz: 1984 augusztus-1986 február. Majdnem stimmel.
Viszont Tapolca nem tartozott a Tatai páncéloshadosztályhoz

Tompó 2011.02.04. 22:37:19

@Szutykos Pityu: és mi történik? me nálam kurvára de nem megy...

christaylor 2011.02.04. 22:37:50

Viszont a pólóik azok valami kurvajók.

gidabiga 2011.02.04. 22:38:19

nálam megy az élő, de csak eddig, mert ezt a visítást nem bíííííííírom!
@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:
de ne a sáros bakancsodat húzd fel, hanem a tűsarkú csizmádat :D

MegLepke 2011.02.04. 22:38:30

@Hannibal22: de ennyire, hogy 2x is????:D

gibson 2011.02.04. 22:39:05

@christaylor: már vége is a filmnek? Megmenekült végül szegény?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 22:39:33

@Ancilla: Majd azt mondják, hogy a TV 2 szabotőre voltam. Vagy szabó tőre...

@K.Tomoceusz: Én már nagyon vidám vagyok. Egyébként felzabáltam a kajád 95%-át, remélem nem baj. :P

@Tompó: Hát ... a káromkodásokat nem "hallgatják ki", még a 12-es karika ellenére sem.

@Liriope: Ahhoz értek, már a gimiben is azt csináltam. Másodikban ki is akartak paterolni... :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 22:40:51

ugye Tordason mi is csinálunk ilyen silentdiscot??? léééccciiii!!! ígérem, sikítozok, énekelek, táncolok még J.Lo-ra is :)

Szutykos Pityu 2011.02.04. 22:40:56

silent discot csapatnak, gigi gombi iszonyat fejhangon visitanak, most már idegállapotba kerültem tőlük.

christaylor 2011.02.04. 22:41:26

@gibson: nincs még vége,de rájöttem,hogy ma nem ezt kívánja a bioritmusom.amúgyis megvan.nézek helyette mást.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 22:42:18

@gidabiga:
van tűsarkú csizmám? már olyat is loptam?:DD

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 22:43:16

Hát az élő adás nem akar bejönni a legfelső szinteken. Nem tudok semmit. pláne, h a mai összefoglaló is kimaradt.

the sandwich maker 2011.02.04. 22:43:23

@Pacman: mondjuk ez rém érdekesen hangzik. és az mire jó, vmi újfajta tudatmódosítás? :D

amúgy most már 15 perces késleltetéssel megy az élő, ahogy ígérték, vagy még mindig a rizikós helyzeteknél mindent kiikszelünk elv működik?

gidabiga 2011.02.04. 22:44:16

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

a 29. szülinapodra kaptad, nem emlékszel? :D

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:44:30

@Sanya1965:

Tudom , az Zalaegegerszeghez tartozott . A -23 fokra mondtam , hogy 85-86 tele , akkoriban volt mániám őrségbe járni . Még a sapkánk fülvédőjét se hajthattuk le . A gatyánkba is belenéztek ,nehogy túlöltözve menjünk a toronyba , aminek persze hiányoztak az ablakai .
Nem tudom milyen hely lehetett Tata , de Tapolcán az egy főre eső primitív faszok száma legalább három .

jörgömös 2011.02.04. 22:44:41

Ha véletlenül olvasná egy szerkesztő a retektől, akkor könyörgöm hogy Gigi portját tekerjék le. Ha megteszik többet nem hívom reteknek a retket.

Bogi és Burkó 2011.02.04. 22:44:46

@canzone: hogyaviharbane csinálnánk. mondjuk én közben szavalok.
Tordasi Ildikó: Zárt falak

gidabiga 2011.02.04. 22:46:44

@villanat:

az élő adásban fülhallgató van a fejükön, azon keresztül kapják a zenét, közben visítoznak.
és Alek elmesélte Olinak, hogy látott egy kamerás csajt, akit megmutatott Szandálnak is és tetszett neki, de azt nem így mondta, sajnos nem tudok olyan magasságokba emelkedni, hogy idézni tudjam :D
a visításra meg nincs berendezkedve az idegrendszerem, úgyhogy kiléptem az élőből.

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:47:40

@King of Shadows:

A maradék 5 kifogott rajtad ? Nyári Mikulásnak is gyenge vagy .

gidabiga 2011.02.04. 22:47:48

@K.Tomoceusz:

Tapolcán voltál katona 85-86-ban?
volt olyantájt egy-két ismerős ugyanott...
melyikben?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.04. 22:48:20

@gidabiga: Sok kocsmabuli is ilyen bizonyos alkoholszint felett.

gastro vazze 2011.02.04. 22:49:15

Jól hallottam, hogy a mai az Auróra méltán híres (:) Te még iskolába jársz című punkörökbecsűjével kezdődött?! Hát én ezt még gimiben hallottam, ezzzel javitottam a bioritmusom, majd szétrugtam a klozetajtót, amikor szólt a walkmanból. De az a rohadt Jeszenszky, aki a sulirádió felelős volt, baszott berakni a nagyszünetben...:S

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 22:50:02

@gidabiga: Köszönöm a helyzetjelentést a legmagasabb szinteken. Elindultam a javuló tendencián tőle. A kapcsolódással pedig tovább küzdök, mert ma még nem láttam egyetlen kacsaszájat vagy befejezetlen tetkót sem.

K Tomoceusz 2011.02.04. 22:50:08

@gidabiga:

A bal oldaliban . Ha jól emlékszem Dobó volt a neve .

Sanya1965 2011.02.04. 22:50:44

@Tompó: Szerintem ez így is túlzás.
Mármint OV-nek oly sok ezért kövezzen meg bárki is

gibson 2011.02.04. 22:52:16

Atttyaég, most éppen a Gombi és a Gigi éneklik közösen Notorious BIG-től a Mo Money Mo Problems-t, Gigi fején valami antennák is vannak a fejhallgató mellett, közben Béci repmozdulatokkal kíséri mindezt, hát ez egészen elképesztően bizarr...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 22:52:45

@Bogi és Burkó: az jó, szerencsére úgyse fogjuk hallani, mert rajtunk lesz a fejhallgató :)

the sandwich maker 2011.02.04. 22:52:55

@gastro vazze: rákérdeznék, hogy a Jeszenkszky-t
a) metaforaként
b) valós, de nem közismert személyként, avagy
c) az artisjusos kisköcsögként érted?

Lanois 2011.02.04. 22:54:01

Alkesz dumál Szandálról: az önzőség az önsajnálattal párosulva ilyen szinten elviselhetetlen. Mondja ezt Alkesz. LOL:DD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 22:56:21

@Lanois: Érdekes, ez velem ugyanígy van. Az általános, meg a gimi miatt lettem ilyen, és már az is sok(k) volt, hogy ezt a sulis játékot kellett néznem (szerencsére holnap befejezik). De én, ennek ellenére is beültem volna az órákra, az meg egy más kérdés, hogy botrányt robbantottam volna ki.

Mondjuk én Alek helyében, amikor Évi mondja a telefonba, hogy "Én nem bírok ki még egy hetet, és most már fel ... illetve feljebb fogok fordulni!" ezt csináltam volna:

Beleordítok a telóba: "Úgy van! Fordulj fel, Te félresikerült, gyári hibás kócbaba, Te!!!", és lecsapom. Aztán benyögöm: "Na, EZT amit nem lehet! :D Most mégis mi a hasfájásod Év@lag???". Akkora botrány lett volna belőle... XD

Bogi és Burkó 2011.02.04. 22:56:58

@canzone: most összetört a bizalomtükröm

gidabiga 2011.02.04. 22:58:17

@K.Tomoceusz:

mihez képest bal oldali? :D

egyébként én Tapolcán születtem és nőttem fel :D
de ezek szerint neked nincsenek túl szép emlékeid a városról :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.04. 22:58:37

Alekosz Olivérrel már szervezi ki a négyesből Szandikát és szervezi be Anikót.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.02.04. 22:58:54

@K.Tomoceusz: Arra már nem maradt időm, mert a hűtő ajtaját csapkodtam, felrugdostam a székeket, meg köpködtem. :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 22:59:01

Kis videózgatás után egy gyönyörű vallomással lettem gazdagabb. Szandika szerelme zálogául benyögte Olinak, h "álmodban lesz..lak":-)

Erzsi meg kezd szépen csöcsösödni. Lassan lehagyja Gigit.

christaylor 2011.02.04. 23:00:42

@gidabiga: olvasva nézem. feliratos. :)

@Lanois: az tényleg,ha ez jelző lett volna részedről. :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 23:01:06

@Bogi és Burkó: hallodhülyevagy, a vers miatt mondtam, tudom, hogy neked a szavalás az értéked

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 23:01:11

@gidabiga:
Szerintem a bátyámnak sincs ő is volt katona:)

gidabiga 2011.02.04. 23:02:22

@christaylor:

akkor már fent van, megkeresem :D

Ancilla 2011.02.04. 23:02:49

@gibson: Igaz, már alfában voltam, de felébresztettél. Nem azt írtam, hogy "CSAK egy lovász", hanem azt, hogy "egy lovász kedvéért" megváltoztattak egy döntést. (Nem lekezelő hangsúllyal mondtam.) Ez azt akarta jelenteni, hogy egy kívülről jött, a műsorhoz szakmailag egyáltalán értő emberre hallgattak, és hülyének néztek közben bennünket. Én szeretem a lovakat is, a lovászokat is és téged is.

gidabiga 2011.02.04. 23:03:31

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

Tapolcán?

nekem azért vannak, de a katonasághoz nincs köze :D
sosem bírtam az egyenruhát :)

Ancilla 2011.02.04. 23:04:04

@Ancilla: Korrekció: szakmailag egyáltalán NEM értő

christaylor 2011.02.04. 23:04:31

@gidabiga: én ilyenekről nyilvános helyen nem beszélek.:)

de igen,jóideje.

Bogi és Burkó 2011.02.04. 23:05:03

@villanat: yesssss :)

@canzone: meg a főzés. az egyenesen szent dolog :) nem haragszom. irsait küldjek vagy légpuszit?

Lanois 2011.02.04. 23:06:02

@christaylor: az, de hagyjuk a nyelvtant. buli van!:)

gidabiga 2011.02.04. 23:06:33

@christaylor:

fent a polcon a könyvesboltban, úgy gondoltam :D

Sanya1965 2011.02.04. 23:07:01

@K.Tomoceusz: Vegyesfelvágott:)
Bp-Pest megye-Komárom megye behozták az érettségi-előfelvételis-főiskolát végzett csapatot. Mellette Szabolcs-Hajdú-Bihar-Borsod: 8. ált. is alig. És megsértődtek, ha a kormos varjúra a borsodi galamb szinonímát használtuk. Bár időnként (nagggyon ritkán) akadt közöttük értelmes is.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 23:07:02

@Bogi és Burkó: irsait, köszi :) de rántott húst semmiképpen ne :)

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 23:07:38

Az élő adás még mindig halott:-(

christaylor 2011.02.04. 23:08:05

@Lanois: az én fülesemben Bonanza szól. és nálad?

@gidabiga: így mindjárt más. :)

K Tomoceusz 2011.02.04. 23:08:24

@gidabiga:

A vonattól jövet az úton a bal oldali . Dobó István volt a neve , most már majdnem biztos vagyok benne .
Hogyne lenne szép emlékem . Tisztán emlékszem a közvilágításra , amit egy db 40 - es villanykörte jelentett a temető elött . Az ilyet egy fővárosi nem felejt el soha . Emlékszem a századparancsnokomra , annak a gigáját még most is át tudnám harapni . Sajnos leszerelt és eltűnt még az ottlétem alatt . Nem tudom ,kik voltak az ismerőseid , ha ellátósok voltak , lehet hogy emlékszem rájuk . Az ottani tisztre és tiszthelyettesekre is emlékszem . Sőt . Egyik másiknak a feleségére is .

gastro vazze 2011.02.04. 23:09:04

@Liriope: megjelölném a c-t, sajnos egy gimnáziumba jártam vele, és valóban ő volt a sulirádió felelős. Orrba szájba nyomatta a szarabbnál-szarabb USA rockzenéit, amit kintről hozott, mint volt amerikás diák .... Aztán elkotródott és mehetett a Depeche Mode:)

Lanois 2011.02.04. 23:09:18

@King of Shadows: Be kellett volna menned a villába, egyértelmű.

Sanya1965 2011.02.04. 23:10:11

Fijugg-Lyányok-Eggyebek!
A negyedik adagot iszom a 15 éves Dimple whisky-ből, amit kaptam egy barátomtól. Virtuális-mentális vonalon ki kér egy adagot belőle?
(Fizikailag coki!!! :D)

gastro vazze 2011.02.04. 23:11:03

SzexiAni bacardi-burn-t iszik, hát a vodka-redbull csodákra képes a csajoknál, lehet, hogy ez a mix is hatásos lesz:)

jörgömös 2011.02.04. 23:11:11

Anikó kezd beseggelni :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 23:11:54

@villanat:
nálam folyamatosan megy, de mivel vonyítanak, le kellett vennem a hangot, úgyhogy így nem sok értelme van:)

K Tomoceusz 2011.02.04. 23:14:10

@Sanya1965:

Nálunk nem volt gond a cigókkal , kevesen voltak és a többségük roppant szorgos gyerek volt . Az egyikre tisztán emlékszem , az maga volt a csodakatona .

christaylor 2011.02.04. 23:14:13

@Lanois: ha lement ez a szám,cserélhetnénk.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 23:14:16

@Sanya1965: Sanya! a whiskyt nem szeretem, de ha ki akarnak zárni a versenyből, bejössz? :)

Lanois 2011.02.04. 23:14:40

@villanat: na az nekem kimaradt. jó, hogy írtad.

gidabiga 2011.02.04. 23:15:27

@K.Tomoceusz:

40-es villanykörték még sokáig voltak, sosem éreztem magam biztonságban, amikor a vasútállomásról este mentem haza.

hogy ki, milyen rangban volt és mit csinált, nem tudom, sosem értettem a csillagokhoz a válllapon :D

Bogi és Burkó 2011.02.04. 23:15:41

mindjárt elalszok, kiszállok a buliból.
jó éjt mindenkinek, aki felébreszt, annak szétvágom a ruháját.

the sandwich maker 2011.02.04. 23:17:04

@gastro vazze: de most már legalább biztos, hogy járt suliba, az is vmi. :D fantasztikus évei lehettek azok az iskola zenei életének. és vajon nem legális sulirádióba a művészek szellemi értékeit leadni, úgy, hogy nem is fizettél nekik semmit?

Lanois 2011.02.04. 23:19:55

@christaylor: na lement. tessék. de aztán add vissza.

gastro vazze 2011.02.04. 23:20:55

@Liriope: biztos eredeti TDK D60-as kazikra volt másolva , akkor még elég volt neki ez is. Bár, amilyen becsületes biztos utalt a Van Halennek minden szünet után :D

K Tomoceusz 2011.02.04. 23:22:35

@gidabiga:

Akkor felesleges megkérdeznem , melyik században voltak az ismerőseid , mert azt sem tudhatod . Nekem se könnyű , mert voltunk vagy ezren . Emlékszem a szakácsokra , a raktárosokra , a sofőrökre és akikkel a kiképzésen voltam egy szakaszban . Ez kb 70 ember . Ha tudnék százalékot számolni , meg tudnám mondani az mennyi az ezernek .

gastro vazze 2011.02.04. 23:22:37

na most ment az általam méltán utált (:) szkrecsümásztáf -szkrecsümásztáf...

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:23:06

Ja, Anikonak kezd sok lenni a pia...:)

Sanya1965 2011.02.04. 23:23:36

@Lanois: Hova kell mennem és mikor?
És mit iszunk?
Nem azért mert alkoholista vagyok, csak kérdem....:D
(Visszautasítom! Nem al-, főkoholista vagyok :D)

villanat- nyugiszoba 2011.02.04. 23:23:47

Na adás off, úgyhogy megyek le alfába, sáros cipőkkel el a fejemtől:-) Jóccakát

Pacman 2011.02.04. 23:23:51

Bazdmeg engem idegesít ahogy ordibálnak. Faszom mingyá' elmegyek inni!

Hannibal22 2011.02.04. 23:24:28

ildi szaval és hallodhülyékvagytok,kicsit sem kínos!

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:25:44

Alek beinditotta az Aniko spicces, tehat ranyomul projektet...

jörgömös 2011.02.04. 23:25:58

Alekosz szakmai szemmel megállapította hogy Anikó a legjobb csaj a villában.

gidabiga 2011.02.04. 23:26:04

@K.Tomoceusz:

ők az ezerből kettő :D
ha a 70 és az 1000 közös halmazát nézzük és kiszámoljuk, hogy az hány százalék esély a közös ismerősre, az eredmény az X :D

the sandwich maker 2011.02.04. 23:26:11

@gastro vazze: huh, jól van akkor, nem lenne nyugodt az éjszakám, ha az öreg Eddie-nek emiatt kellett volna nélkülöznie.

Pacman 2011.02.04. 23:26:17

Ugyanolyan pohárból iszok, mint Olivér. Éva megőrült.

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:26:31

Eva idegesitobb mint Gigi.. De Gombi viszi a palmat....

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 23:27:43

ha jól vág az eszem, egész éjjel ezt a nyekergést fogják adni. ti hogy bírjátok? hogy bírtátok eddig? :)

Pacman 2011.02.04. 23:28:37

Kezdődik Anikó<---nyilacska--->Olivér!

Hoppá!Mit mondott ki szerelmes kibe?

Hannibal22 2011.02.04. 23:28:51

@canzone: faszom,akkor nem a belevalót nézed. Most szavalt ildi!

christaylor 2011.02.04. 23:29:03

@Lanois: köszi,de ha elaludnék silentdisco közben,akkor majd holnap visszacseréljük a kiválasztás alatt.

hú,de jó,épp a szellő megy tőlük.

Pacman 2011.02.04. 23:29:22

Hátha lesz orgia! :)

Lanois 2011.02.04. 23:29:55

@Sanya1965: Tordasra Július 4-én 22 órakor.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 23:31:25

@Hannibal22: faszom, mondtam már, hogy nincs tévém, csak a vv-t nézem online-tv-n, semmi mást :) időnként előtte híradót, utána fókuszt, de nekem már az is sok, nemhogy nekedbelevaló meg ilyenek :) kultúrlény vagyok, faszombamá :D

jörgömös 2011.02.04. 23:31:48

@Pacman: ne örülj, nem fogják mutatni

Sanya1965 2011.02.04. 23:32:39

@canzone: Nem tudom milyen versenyből zárnak ki téged, de ha piáról van szó megyek (elvégre főkoholista vagyok), csak ne kelljen sokáig ott maradni, mert dolgoznom is kell, hogy megéljek. Egy-két nap szabit még át tudok verni, de annál több kérdéses.

gastro vazze 2011.02.04. 23:32:53

Évának nem lehetne álmában csutkáranyírni a friszkóját, akkor mit turkálna:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.04. 23:34:20

@Sanya1965: hallodhülyevagy?! :) nem is beszélek veled többet (legfeljebb Tordason), ha asse' tudod, miről beszélek :)

Lanois 2011.02.04. 23:36:43

@christaylor: Jó, akkor én is abban alszom majd.:)

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:39:01

@Liriope: Vonyit, enekel, amit akarsz... Valami istentelen fejhangon.. Neha felmeztelenul tancol...

Pacman 2011.02.04. 23:39:40

Vót valami? Cigiztem.

jörgömös 2011.02.04. 23:40:06

Alekosz megkérte Anikót, hogy költözzön hozzá Érdre.

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:41:16

@Pacman: Hulyeskedett.. Huzta Olit... Alek most kapacitalja Anikot, hogy koltozzon hozza a musor utan.. De kulon lakreszt akar...:)

Sanya1965 2011.02.04. 23:41:59

@Lanois: Kisakkozom. Pia - és nőhegyek??
Na jó ez bunkóság volt... :D
Miért menjek le és miben segitsek?
banurr@citromail.hu
itt válaszolhatsz

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:42:35

Hopp, Beci freestylosik....

Pacman 2011.02.04. 23:42:49

Köszi. Béci reppeskedik? :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 23:43:33

nálam meg most a közvetítés hamarosan folytatódik van:)

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:44:32

Tetveeek, erre elvettek az adast...

gidabiga 2011.02.04. 23:45:39

@canzone:

tudd be az értetlenségét annak a néhány feles whiskynek, amit megivott :D

én viszont elvonulok aludni, jóéjt!

jörgömös 2011.02.04. 23:47:10

Érdekes negyedóra lehetett ha kivágták.

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:52:22

@Pacman: Ja, beporgott, elkezdett eloben a lakokrol szovegelni...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 23:53:31

@jörgömös:
no, még várjunk, viszonzatlan egyenlőre:)
Azt modta Olivér három hete még Bécibe voltál:)

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:53:55

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Kezdem elveszteni a fonalat, foleg, hogy egy reszet nem hallani....

Albino Vernyul 2011.02.04. 23:56:24

Oli, Aniko nyugiszoba... Beci nyomja tovabb bent Gombival, meg Alekosszal, Eva/Gigi a konyha pulton tancol...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 23:57:20

@jörgömös:
Olivér marad az Ananásznál:)
legalábbis remélem:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.04. 23:59:03

@Albino vernyul:
itt most jobban lehet hallani, hogy bementek:)
úgy tűnik Anikó ha iszik akkor hát kellene valaki, de azonnal, úgyhogy aki éppen ott van abba szerelmes lesz:)

jörgömös 2011.02.04. 23:59:18

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: oké, szerintem előbb utóbb összehoznak vmit, (Anikó és Olivér)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:00:32

@jörgömös:
Inkább Alekosz Anikó, ha már lehet válogatni:)
nagyon csalódnék ha Olivér elhervasztaná az ananászt:)

jörgömös 2011.02.05. 00:01:45

kapcsolják már le azt a kurva zenét!!!

gastro vazze 2011.02.05. 00:02:33

Anikó most a körmével belekarcolja Olivér térdébe a monogramját:)

Pacman 2011.02.05. 00:04:39

@gastro vazze:

Vagy csak beleírta, hogy mire gondol. :)

gastro vazze 2011.02.05. 00:07:03

Megjelölte az a lényeg!
Én már nem tudtam volna magam tartani...:/

Pacman 2011.02.05. 00:08:11

Jujuj! Anikó ki lészen kosarazva. :)

jörgömös 2011.02.05. 00:10:07

a zenétől nem értem a lényeget

the sandwich maker 2011.02.05. 00:13:52

@Albino vernyul: de miért nem szalad a nyugiszobába? mi lesz így a szerelmi-paralelepipedonnal??

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:14:01

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Ja, ha iszik szerelmes lesz...:) Hummm, azert Alekosz reszegen se tudta befuzni...

jörgömös 2011.02.05. 00:16:05

Alekosz reménytelenül hülye.

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:18:01

Most oli dicsekszik alekosznak a nyugiszobaba, erre elvettek a kepet... Szegeny alekosznak az utolso remenye is dugaba dolt...:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:18:40

@Albino vernyul:

szegény Alekosz tényleg ő adta a levelezés ötletet, csak nem úgy sült el:))

jörgömös 2011.02.05. 00:19:08

ma éjszaka meglesz az első dugásunk, vagy gyilkosságunk :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:21:22

@Albino vernyul:
na, várjunk csak, még bármi lehet lesz még buli, és már nem lesz Alekoszon kívül senki , csak akik kikosarazták:)

de lehet ez is ertéel szenyaság, és már délután felhívták Encit mi lesz este és ne idegeskedjen, mert ez csak játék:)

joszif 2011.02.05. 00:21:25

Alekosz tényleg az a tipiusú ember aki egész éjjel vigasztal egy csajt aztán a csaj lelép első szóra azzal aki elötte elküldte az anyjába. :D

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:22:46

@Liriope: Mert ratekeredett a rudra, es az fogva tartja...
Hopp, Alekosz szuzessegi fogadalmat tett..:)) "Isten faszat bazd meg.." "Bazdmeg, fasz".. Meg ilyesmik hangzanak el surun...:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:23:14

@jörgömös:
na, de várjál csak, Szandika is odavan Olivérért:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 00:26:06

"eddig azt se tudtam, hogy milyen a csinos nő, mert csak Enikő lebegett a szemem előtt" :) ezért most Enikő helyében kezdeném reszelgetni a körmeimet, hogy mire az ura kiér, ki tudja kaparni a szemét :D

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:26:12

Alekosz megnezte Jerzy pompolojet a WC-ben, mikozben kamerat keresett, es rajott a kisdolog...:)

the sandwich maker 2011.02.05. 00:26:51

szóval jól látom a helyzetet? manófiúcska anikó helyett a nyuszikát választotta, majd eldicsekedett alekosznak, hogy anikó is vele akar magasabb szintekre lépni, alekosz most majd berészegül és/vagy megy még egy kört és megpróbál vkit magáévá tenni?

jörgömös 2011.02.05. 00:27:32

@canzone: ez fel se tűnt, hiába az ördög a részletekben lakozik :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 00:29:58

@jörgömös: én mint nő, felfigyeltem erre a részletre :D

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:30:12

Alekosznak minek fix kamera?:)

@canzone:
hát igen így hülyén hangzik, de szerintem úgy értette, hogy Enci mellett nem vette észre a többi nőt :D
( én is voltam még nagyon régen ilyen vak, hogy csak férfit láttam a többi meg ember volt)

gastro vazze 2011.02.05. 00:30:53

leszbicsók immel-ámmal, erre elveszik a képet..

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 00:34:00

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: ne is mondd, ha szerelmes vagyok, elmehetne mellettem Ben Affleck is, fel se tűnne

gastro vazze 2011.02.05. 00:34:11

húba+...ez az angol elég erotikusra sikerült.....bassza a fülemet:)

jörgömös 2011.02.05. 00:34:19

@canzone: :)

Közben Alekosz lassan megerőszakolja Évát

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:34:44

Aniko beallt (enekel, jakuzzit nezeget, kint tancol).. Eva elobb meg Szandikaval pornozott az asztalon, most Alek kergette, kezdenek elszabadulni az indulatok...:)

joszif 2011.02.05. 00:34:45

jézusom az anikó meg az éneklése iszonyat

jörgömös 2011.02.05. 00:37:21

Nagyon nagy kabaré az egész, kosármeccset akartam nézni de itt ragadtam, és most pusztulok a röhögéstől.

Pacman 2011.02.05. 00:38:09

Ezek bebasztak. Megyek cigizni. Anikó hátha jobban lesz addig. :)

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:38:12

Alekosz csalodott a vilagban, mindenki Olit akarja... Alek is be van allva...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:39:11

@Pacman:
én meg mindjárt aludni, úgyhogy figyeljél majd jól, mert te bírod az éjszakázást úgyis:)

gastro vazze 2011.02.05. 00:40:03

ja, Anikóra gondoltam, hangosan énekelt hunglish halandzsául...ettől még ő a kedvenc.. Olivér vissza-vissza járogat hozzá, érdekli őt ez a szerelmi vallomás, jobban, mint Szandálé:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 00:42:25

@jörgömös: elég csúnyácskán be van állva (szinte) mindenki :) ha nem lennének kamerák, és még hoznak nekik pár liter alkoholt, olyan gruppen lenne :P

énénén meg elgondolkodok legalább azon, hogy én is ilyen picsa szoktam-e lenni :)))))))

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: nem fura, nők vagyunk :)

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:42:54

Jesszusom, inkabb Eva rangatozasa, mint Szandika tancnak nevezett izeje.. Aniko elkezdte kerdezgetni Alekoszt, hogy "Baj van?"...

jörgömös 2011.02.05. 00:42:58

Hoppá hoppá Gigi Szandi nyakát nyalogatja

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:43:21

szegény Lacinak miért nem oltják már le a villanyt

joszif 2011.02.05. 00:46:25

Anikó szerintem nem gondolta a következményekre mikor bakardi után bort ivott utánna meg rá a tejszínhab, egézségére....

jörgömös 2011.02.05. 00:48:21

Olivért azért mindig vissza eszi a fene Anikóhoz, nincs még ez lefutva :)

mama ottmarad 2011.02.05. 00:48:54

Mindent megnéztem, elolvastam, bepótoltam, nem volt tanulság nélküli.
Nekem nem megy az online ..szom.
A tanarak (matek, irodalom) helyesek voltak, a műbalhék roppant gyengék.
Nehéz szívvel mentem el innen este, de nem bántam meg. A mai ÖF ritka rossz volt, Hajninak egyre feljebb kell tennie a lécet. Hajrá.

Pacman 2011.02.05. 00:49:29

Oli most mit variál Dzsidzsivel?

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:50:35

Hummm.. Oli odament Gigihez, sugdolozott a fulebe, es valamit a kivalasztassal kapcsolatban kerdezett tole... Erdekes... Meg ilyenkor is konspiral...

Pacman 2011.02.05. 00:50:53

Oli még lehet Jerzyvel is összeakasztja a faszát. :)

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:52:47

Most meg Oli magarahuzta a 4 csajt, es korultancoltatja magat.. Eniko otthon kaparja a macskak hatat...:)

Pacman 2011.02.05. 00:53:15

Béci egész este azt kiabálja: "alkoholt akarok!"

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:54:08

Ha Oli igy folytatja, egy levagott ananasz fejet fog talalni az agyaban...:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 00:54:15

@canzone:
szerintem jobb ha nincs kamera, mikor kicsit buli van:)

@Pacman:
semmi lényeges, ami eddig, meg Gigivel súgdosott valamit:)

nekem elég volt ennyi mára
jóéjt mindenkinek!

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:55:51

Hopp, Aniko sexualizalja a mikrot...

Albino Vernyul 2011.02.05. 00:58:52

En is beadom a kulcsot...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 01:01:17

b+, ez de jó volt :) vki beszólt nekik, hogy nincs pia. Béci: "mi az, hogy nincs?" nincs közvetítés. kép vissza. Béci: "adjátok(v. küldjétek be?) Kristófot!" kép el. kép vissza. Béci: "Nem igaz, hogy nem engedtek be a riportba!" :)

jörgömös 2011.02.05. 01:07:34

küldjetek még piát, mert ha nem lefekszem aludni és azt nem preferálnám-Anikó

joszif 2011.02.05. 01:08:53

simán megértem őket 2 üveg bacardi 10 emberre az még bemelegítésnek is rohadt kevés.

jörgömös 2011.02.05. 01:11:33

@joszif: nem létezik, hogy ennyi piától ilyen szinten részegek lennének, tuti hogy többet kaptak. Én például meg tudok inni egy üveg bacardit, és nem biztos hogy sokkal szarabb állapotban lennék mint ők.

mama ottmarad 2011.02.05. 01:14:17

Valaki kérdezte, milyen színházba mentem. OFF: nos, ez egy szerelmi háromszög (szögeinek összege 180 fok), van Olivér és Alek, mindketten Évát szeretik, Éva pedig mindkettejüket. Hol ezt, hol azt. Folyton ételekről beszélnek, és készül a rétes. (Éhesen ne menjetek!) Megbeszélik, eljátsszák a kapcsolatukat, iszonyú jól alakítanak, a nézők végigröhögik, a színészek élvezettel nyomják. Igazi gyöngyszem másfél órában, egy felvonásban. Györgyi Ana, Bán János, Mihályfi Balázs. Csehov - Kiss Csaba: Szerelmes hal - Magyar Színház Sinkovits színpada.
www.magyarszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39722:a-szerelmes-hal&catid=51
Menjetek, nézzétek. :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 01:16:30

biztos volt ott előtte más pia is, mert valami bort is emlegettek nemrég

mama ottmarad 2011.02.05. 01:28:28

Jó éjt, és köszi a közvetítéseket.
Ez most egy elő búcsúest volt valakinek. :)

Pacman 2011.02.05. 01:45:20

Na, most meg beromboltak csapatostól a titokszobába és alkoholt skandáltak. Oli még a Gigivel való összejövést is kilátásba helyezte. A képet ezután természetesen elvették. :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 01:45:47

egyem meg a szívüket, de édesek voltak ;) bejutottak a riportszobába, és közösen kérték, hogy haddgyjggy kapjanak még alkoholt, mert ez a legjobb napjuk a villában :)

jörgömös 2011.02.05. 01:47:44

@Pacman: nem kaptak piát, most mindenki depressziós

Pacman 2011.02.05. 01:53:08

@jörgömös: úgy látom nem kapnak már lófaszt sem. :)

jörgömös 2011.02.05. 01:55:00

@Pacman: szerintem durván jár a szerkesztők agya, akkor járnak jobban ha itatják őket, vagy ha nem.

Pacman 2011.02.05. 01:55:23

Anikó milyen szépen hintázik. :)
Gombár úr jól nyomja egész éjszaka...

hellóka (törölt) 2011.02.05. 01:55:55

Éjszakai esemény online adásból:

Olivér: "két három héttel ezelőttig azt sem tudtam mi az a csinos nő, mert csak az Enit láttam"

indavideo.hu/video/Oliver_ket_harom_hettel_ezelottig_azt_sem_tudtam_mi_az_a_csinos_no_mert_csak_az_enit_lattam

jörgömös 2011.02.05. 01:59:45

Lázadááááááásssss!!!!!

Pacman 2011.02.05. 02:00:15

Na végre háborognak!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 02:01:49

lázadnak :) az előbb volt ötlet, hogy verjék szét a házat, most meg az, hogy ne keljenek fel kollektívan :)

jörgömös 2011.02.05. 02:02:43

Azt tudtam, hogy egy közös hányás elmélyíti a barátságot, de most már az is világos, hogy az alkohol hiánya közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Pacman 2011.02.05. 02:03:26

Azért ebben a piahiányban nagy az egyetértés. :)

Büszke_troll 2011.02.05. 02:04:24

Balhé, az van. :)

Oli, béci, alkosz egységfrontot alakított.
Oli a legidegesebb. "Már fél kettő elmúlt, most már nem lesz pia!"
Repkednek a kibaszott, kurva élet fasza, stb. (olyanok amiket nem is ismertem.)
Lázadnak a fiúk.
Béci szerint ez a legjobb buli, és NINCS PIA!
Alkosz: csak két üveg pálinkát akarok. Csak magamnak!
Oli: szandika csinálja jól, de holnaptól oli se kell fel, bassza a ...."

Szerkesztők: Éva, mikroport!
Oli: Szerkesztők, PIÁT!

mozifan 2011.02.05. 02:05:34

Éva! Mikroport!
Kábé úgy, mint: vonat a kettes vágányon!

jörgömös 2011.02.05. 02:05:36

Milyen érdekes, nem Éva vezeti a lázadást az alkoholért.

Pacman 2011.02.05. 02:05:50

Évának csak háromszor szóltak a port miatt. Utána nincs közvetítés. :) Biztos mondták, hogy: Évajakurvajanyádatamikroport!

jörgömös 2011.02.05. 02:06:56

Ez kész van, Alekosz hóttrészegen: szeretnék berúgni :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 02:07:00

az a baj, kedves Oli, hogy nektek nincs sanyitok, aki megment titeket a kizárástól... lesz még ebből feszültség, ha most utálják ezért Szandikát...

jörgömös 2011.02.05. 02:08:50

mit mond Olivér? "rólam nem mond le az rtl klub"?

Pacman 2011.02.05. 02:10:52

Na bazdmeg! Negyed háromkor levél. Persze jelenleg nincs közvetítés. :)))

Büszke_troll 2011.02.05. 02:10:54

Rohadtul érdekelne, honnan tudta Oli, hogy mennyi az idő?

jörgömös 2011.02.05. 02:13:15

@Pacman: Most kapnak egy olyan orbitális lebaszást, hogy negyed óra múlva aludni fog mindenki.

the sandwich maker 2011.02.05. 02:14:49

nem tudok aludni. érdekelne dugtak/öltek-e már meg valakit?

Büszke_troll 2011.02.05. 02:15:57

Ez a fülhallgatós táncikálás naggyon érdekes.

Pacman 2011.02.05. 02:17:31

Gyanúsan egy helyre terelték a maradék táncost. Még a korábban lázadó Béci is táncizik. :)

mozifan 2011.02.05. 02:18:21

Liriope
Hááát Lacival történt valami. A szobában fekszik. Még él, úgyhogy...

Pacman 2011.02.05. 02:19:44

Szandikának szerintem mondták, hogy ez most Sanyinak megy azért produkálja magát. Anikó meg szarik a zuhanyzóban, vagy mi? Na bejött Oli. Hátha szúrnak! :)

jörgömös 2011.02.05. 02:22:31

Leverték a lázadást.

Büszke_troll 2011.02.05. 02:23:17

Oli kicsit ideges. Falhoz vágott egy tányért. Se zene se pia.

Pacman 2011.02.05. 02:24:54

Na, Olivér valamit odabaszott a falhoz a konyhában megint dühében. "Nem igaz, hogy egyszer nem tudjuk jól érezni magunkat." A képet elvették, gondolom lebaszás. :)

the sandwich maker 2011.02.05. 02:25:35

@mozifan: vele nincs baj, nyilván csak az értékekről álmodik.

Büszke_troll 2011.02.05. 02:25:53

Oli holnap semmit nem fog csinálni, kész, küldjék haza, vigyenek be új karaktereket.

Nekem most egyre szimpatikusabb, ha az alkohol miatt is, de kiáll valamiért.
A többiek persze csak sunnyognak.

Pacman 2011.02.05. 02:28:54

@Büszke_troll:

Igen, ezt elbaszta az RTL. Ha Szandikának lehet, a többiek miért ne próbálnák meg?

Büszke_troll 2011.02.05. 02:29:29

A közvetítés hamarosan folytatódik

Szerintem itt a "hamarosan" jó pár órát jelent. Vagy legalább annyi időt, míg lefekszenek aludni.

Pacman 2011.02.05. 02:32:12

Ezt a hidegtálat most kapták?

jörgömös 2011.02.05. 02:33:15

@Pacman: alkohol helyett :)
Alekosz nem kicsit szarrágó

jörgömös 2011.02.05. 02:34:35

Gigi milyen verekedésről beszél?

Pacman 2011.02.05. 02:35:04

Gigi port bazdmeg! Nem hallunk semmit!

Büszke_troll 2011.02.05. 02:36:34

@jörgömös: szerintem a palack dobálásról.

Pacman 2011.02.05. 02:36:53

Mivan? Olivért leszedálták?

Büszke_troll 2011.02.05. 02:37:10

ha megjelenik Oli, nálam elmegy a kép. :)

joszif 2011.02.05. 02:38:46

Amúgy meg az Anikó miatt nincs pia mert ugye miatta volt az hogy fellökte lacit, aztán mindenki elkezdett remegni aztán egyből kipakolták az alkoholt

MegLepke 2011.02.05. 02:39:00

@Büszke_troll: még mindig szeretlek, csapassad!:)

jörgömös 2011.02.05. 02:41:58

Az eszem megáll, Éva nem is részeg. Mi van itt?

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 02:44:06

na ez elég fura este, érdekes dolgokat mondanak. fura, hogy volt valami bulijuk közben verekedés (vattefak?), hogy Oli kimondja, hogy őt nem engedi az rtl, és mindenki tök jogosan duzzog, amiért ők nem kapják meg, amit kérnek, bezzeg Szandika. és tudják az időt, tudják, kik vannak műszakban a túloldalon...

Pacman 2011.02.05. 02:44:08

Ki az a Szilárd? Aki héttől van???

Büszke_troll 2011.02.05. 02:44:48

ÉVa Gigi a fürdőben tollászkodik. Oli bement hozzájuk, és valszeg arra kérte őket, rakják rá a jelet, haza akar menni. Kimegy, de egyelőre csak a fürdőből.

A lányok Szandikával történteket elemzik. Negyedik alkalommal is adtak neki egy új esélyt.

jörgömös 2011.02.05. 02:44:52

@Pacman: gondolom valamelyik szerkesztő

jörgömös 2011.02.05. 02:54:49

Innentől kezdve ez már nézhetetlen, fél percenként vágják az adást.

Mentem aludni, jó éjt azoknak, akik még maradnak!

Pacman 2011.02.05. 02:55:47

Most meg vajon kit vesz a kamera és miért.

Na én megyek aludni, mert négykor meg kell fejni a bikát. :)

Jóccakát!

Büszke_troll 2011.02.05. 02:56:33

Nappali:
Nagy beszélgetések. Éva elsírja a piros pontok eltüntetése miatti bánatát, Szandika szerint ez csekélység. Évának nem.
Oli bevallja, ő rajzolt smilet piros aranyból Éva füzetébe. Azért, mert Éva mindent tudott és nem hagyta őt kibontakozni.

Oli röhögve mondja, ha Anikóhoz közeledik, egyből rááll minden kamera.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 02:57:28

Oli bevallotta, hogy ő helyezte el a piros aranyat Éva füzetében, és azért, mert tök pitiáner volt, ahogy majd kiesett a padból jelentkezés közben, mást nem hagyott érvényesülni. Alek és Szandi helyeselnek. Éva élvezte ezt a hetet, mert végre jó volt valamiben. Oli: mert nem nyertél meg 2 párbajt. Éva: Ordas és Leonidasz ellen? Hagyjál már. OrdasTordas. kép el. kép vissza. kép el. Aztán arról társalognak, hogy kire svenkel a kamera és miért. Természetesen Szandira, mert Éva nem érdekes :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 02:58:13

és persze olyan sokáig bírták a nagyarcúak a leszokást :D

Büszke_troll 2011.02.05. 02:58:25

Oli dohányzik. Nem sokáig tartott.

joszif 2011.02.05. 02:59:07

komolyan mondom egy kibebaszott tetves mondat nincs amibe ne cenzúráznának bele a fasz kivan...

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.05. 03:02:29

no, most már tudjuk h Évát jobban sérti ha azt mondják rá hogy hülye, mintha lekurvázzák :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 03:07:46

sajnos ilyen nem fog történni, de olyan poén lenne, ha most mindegyik nyafogós bemenne a riportba, hogy haza akarnak menni :) Laci reggel felébred a sérvével, és sehol nem talál senkit, csak Bécit, Gigit és Szandikát :D szép álom

Büszke_troll 2011.02.05. 03:07:48

Olinak elege van. Haza akar menni. Kibasznak vele. Pedig ő lojális, próbál diszkrét lenni, ma is bement a riport szobába...

Megy aludni.
Mostantól mindenki kussoljon, GOMBI NE ÜVÖLTS!, villany leolt.

Büszke_troll 2011.02.05. 03:10:30

Alekosz a fürdőben felelősségre vonta Évát a női csók miatt.
-Barátod ehhez mit szól? Vagy ez rendben van?
-Aha.

Albino Vernyul 2011.02.05. 03:33:25

Na aludtam egy kicsit.. Itt meg mindig megy a moka..?:)

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.02.05. 03:35:15

Olivér már akar aludni, ellenben Szandival és Évával tárgyalja le, h nem árul zsákbamacskát, ő már az elején mondta, h haza akar menni és rakják rá a jelet. Nem akar senkit kigolyózni, csak haza akar menni.
Sz rákérdez, hogy mi a geciért hazudtál akkor, de tényleg mi a geciért hazudtál?
Oli válasza: Mert...

A közvetítés hamarosan folytatódik. :\

MegLepke 2011.02.05. 03:35:57

@Büszke_troll: női csók? kicsit lemaradtam...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 03:40:17

közvetítés: persze lámpaoltás után Alek-Gombi-Béci és Oli-Éva-Szandi nem tudnak aludni, a nappaliban beszélgetnek. Alekék: közülük senki sem alkoholista, csak jól érzik magukat. ha nincs keret alkoholra, azt is megértik, akkor A. kiszól a családnak, hogy 20e ft értékben küldjenek be piát. Béci felismeri, hogy a feje kezd olyan kiélt lenni, mint Aleké, de nem a züllöttség miatt, hanem mert hajnalban fekszenek le.
Olinak már senki nem tud olyat mondani, hogy maradni akarjon, otthon nem a vécé mellett van a feje... Szeret mindenkit, igaz barátra talált. Szandira nem haragszanak nagyon, kivételeznek vele, de ő megmutatta, hogy mi a siker titka a villában: le kell szarni mindent. Éva nem hiszi, hogy hármukat is kizárnák a villából, ha nem csinálnak ezentúl semmit.

Bredan 2011.02.05. 03:42:02

Kezdetektől olvasom a blogot, de még nem szóltam hozzá... mert mindig elkéstem. Mire reagáltam volna, már jóval előttem leírta valaki a véleményemet.
Hajni! Mindenképp gratula! Szeretem a stílusod és a kitartásod! Így tovább a végéig!

Pár apróság:

- Én jól szórakozok Olivér csínytevésein... de még jobban szórakoznék, ha valaki tökösen visszavágna neki. Például: péniszt rajzolna filctollal az Enikős fényképre... vagy egyszerűen csak eltűntetné e "kegytárgyat", eldugná valahová, vagy kihajítaná a szemétbe...
Vajon a kedves kis csínytevő manónk erre hogyan reagálna? Megértő mosollyal? Vagy nagyon kiakadna, és orcája vörösségfaktora a duplájára növekedne?
Kár, hogy ez a durva genyaság odabent nem jut eszébe senkinek... pedig ezzel Olivért hamar Zsuzsi után lehetne küldeni.

- Szandika. De ez most komoly, RTL? Rugalmasan értelmezzük a szabályokat, egyes szabályszegőknek megkegyelmezünk, könyörünk, hogy maradjanak, másoknak nem? Nos, innestől ez jó precedens lehet a vályoglakóknak: ha nem tetszik nekik valami az aláírt szerződésükben, nyugodtan mutogathatnak a történtekre: az RTL nem következetes, az egyik prostit kirúgta narancs- és ásványvíz hajigálásért, a másik prostinak (a plasztikcocának... vagy cicának?) beküldte a Sanyit.

Gratula! :-))

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 03:42:07

Éva: az a szar, hogy már 2 hete böjtölünk, és lehet, hogy odakint geci szarul megy a műsor, és rajtunk spórolnak! :D

Albino Vernyul 2011.02.05. 03:42:07

Szidjak az RTL-t durvan...:)

Büszke_troll 2011.02.05. 03:44:13

@Albino vernyul:
el is vették tőlük a szót :)

krumplicukor 2011.02.05. 03:45:11

Hajni! Sajnos ennek az estének valószínűleg a 95%-a nem lesz benne az öf-ben, de javaslom a beszerzését, megtekintését és hogyvoltozását. Szerintem élveznéd :) Valószínűleg a műsor fénypontja volt, a jövő heti öf-öket váltsd be inkább erre ;) :)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 03:45:49

Gigi tanárnak készül, irodalom-történelem v irodalom-anglisztika szakra szeretne menni

Albino Vernyul 2011.02.05. 04:01:10

@Büszke_troll: Jaja, a Szandikas kivetelezesen ki vannak akadva a 4-ek, mert akkor minek keljenek fel, minek csinaljanak barmit, ha ugyis meg lehet uszni.. Amugy is keves italt kapnak, azert isznak, ha kimennek, mint a csacsik.. Ahol viszont lihegnek a nyomukban....... es megszakadt, atmentek gigi/jerzy nyugiszobas, most mar alvasra, es ugy maradtak...

Albino Vernyul 2011.02.05. 04:04:27

Durvus volt ez, kar, hogy a lenyegbol az atlagnezo semmit se fog latni...

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 04:12:43

meghitten szunyókál Gigi és Béci a nyugiban.

megyek én is. sziasztok

puszták éhes vándora 2011.02.05. 04:36:23

Sok mindent meg kellene magyaráznia az RTL-nek. Ámde, ha magyarázkodni kell, akkor már baj van. Számomra hiteltelenné vált a műsor.
Épp ezért, nincs sok értelme, hogy bárkit is "értékeljünk" a lakók közül. Nem lehet tudni, mikor játszanak szerepet, mikor adják valóban magukat. Pl.: ha a Szandál affér valódi, akkor Olinak is kinéz valami, mert amit művelt "csínytevés" címén, azzal túllőtt a célon.
Na, mindegy. Dögöljön meg a szomszéd tehene. Is.

kicsiZé 2011.02.05. 07:55:38

@Hódos Hajnalka: anyámmal élek, macskám van és aerobikra járok..
a hvt azért elolvasom, ha már tévét ritkán nézek. félek, hogy még jobban elbutulnék tőle.. a memóriám már így is egyre sz*rabb ahogy öregszem. -.-
amúgy meg azért nem szoktam beleugatni, mert annyira nem értek hozzá, az mmkkt meg felírom. :D
thanks! :)

gidabiga 2011.02.05. 08:48:03

köszi az éjszakai közvetítést, jó hatással vagytok a bioritmusomra, nem is teszem rátok a jelet :D

jóreggelt és viszlát később :D

Albino Vernyul 2011.02.05. 08:59:20

Megartott a bulizas, pedig en nem is ittam... Most ne zavarjatok, haza akarok menni.. Ja itthon vagyok.. Ez se jott ossze....

emmy7 2011.02.05. 09:03:10

Hitelét vesztette az a műsor! Tegnap NEM-el szavaztunk többen is a Szandikára, a szavazati arány 71% NEM és 39% IGEN-en állt. Majd befrissítettem a képernyőt és hirtelen 40% NEM és 60% IGEN lett. Nem érdemes szavazni, úgyse veszik figyelembe a nézők szavazatait. Úgy csinálják ahogy akarják, megvan már a fejükben a győztes is. Nem számít mit akarnak a nézők, ez nem való világ. Ez egy forgatókönyv szerint megírt sorozat, ahol próbálják rászedni a népet, hogy szavazzon és bezsebelni néhány forintot. Aztán a szavazatokat úgy módosítják, ahogy a forgatókönyvben le vagyon írva!

gypdb 2011.02.05. 09:08:33

Üdv mindenkinek!Új belépőként egy kérdésem lenne: az iskolai feladatokban vajon miért nem mutatták sose Gigit? Kiv, mikor napos volt, de ahhoz ugye nem kell nagy tudás....Vagy csak én maradtam le a feleleteiről?

Albino Vernyul 2011.02.05. 09:25:56

@gypdb: Mert nem volt se torteto mint eva, se ostoba mint alekosz, es devians se volt mint oli/alekosz/szandika.....

gypdb 2011.02.05. 09:35:14

@Albino vernyul: Kösz. Akkor csak az én perverzióm, hogy szerettem volna látni, mit tud/nem tud.Nagyon nem szimpatikus szegényke, azért vagyok ilyen gonosz vele.

gypdb 2011.02.05. 09:36:33

@Albino vernyul: Pedig az almaevéséről MMKK lemaradok.

Maude Lebowski 2011.02.05. 09:49:45

@gypdb:
Hasonlòan èrzek..,aztàn meglàttam almàt enni,brrr,vègsõ csapàs volt

reccs 2011.02.05. 09:53:21

@Bredan: Vajon a kedves kis csínytevő manónk erre hogyan reagálna? Megértő mosollyal? Vagy nagyon kiakadna, és orcája vörösségfaktora a duplájára növekedne?

Ez tudható, amikor mindenkit megszívatott, majd erre Béci hajzselét nyomott a párnája alá, Oli és Zaklatosz teljesen komoly pofával előadták az online-on, hogy ez a Béci milyen mocsok szemét aljas, hogy ilyeneket csinál.

gypdb 2011.02.05. 09:58:41

egy link erről az almaevésről? csak a kora reggeli perverzióm kiélése miatt...

Albino Vernyul 2011.02.05. 10:05:25

Akkor keressetek olyat is, ahol a tobbiek esznek almat... Hasonlo elvezet..
Amugy Alekosz ejjel ritualisan kasztralta magat elmeleti sikon, mikor veglegesen kiderult, hogy nem maradt szamara no a kulipintyoban, mert vagy oliban szerelmesek, vagy jerzybe, vagy mint nok ertekelhetetlenek (lasd. eva)..

Maude Lebowski 2011.02.05. 10:11:12

@Albino vernyul:
Nem bànnàm,ha nem csak rituàlisan csinàlnà:D
Màr nem szereti kazalt?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.05. 10:16:47

Béci, Gigi, Gombi, nálam végleg ki írta magát. Azt a nyávogást, kurjongatást, amit tegnapi bulin nyomtak, nem lehet megbocsájtani.
Utáltam Lacit, de most már, ezek után tejesen megértem. Tegnap nem tudom hová bujt, a buli elől. De bent a vályogban, nem hiszem, hogy volt olyan hely, ahol ezt ne hallotta volna.
Ennyi, ostoba, állatól, még ha vette is a diplomáját. Az én szemem is vérben forogna : )))))))))))

gypdb 2011.02.05. 10:19:39

@Maude Lebowski: elkéstetek,már nem is akarom. Érzem a zárt falakat felőletek... és most reggeliztem.
Legalább az elméleti kasztrálásról dobjatok egy linket! Nálam éjszaka alvótábor volt, nem offline adás-nézés

Albino Vernyul 2011.02.05. 10:21:48

@Ari11: Jolereztek magukat, ennyi.. A tobbi kozben dramazott, Eva/Szandika lesmarolta egymast, Lacinak meg ugytunik gerincserve van, becsipodott neki, gyogyszerekkel teletomve fekudt.. Becci a buli kozepen megnezte, vitt neki vizet, aztan kesobb Oli is ranezett.. Laci is bulizott volna, az O zenei mentek, igy csak hallgatta, es szenvedett..

Albino Vernyul 2011.02.05. 10:22:34

@Maude Lebowski: Kazal Szandit valasztotta....:)))))))))

Maude Lebowski 2011.02.05. 10:30:00

@gypdb:
ha Gigi almaevèsèrôl van szó,nàlam zàrt falakba ütközöl:D@Albino vernyul:
Szandàl olit,stb., ez a szerelmi oktaèder tipikus esete:D

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.02.05. 10:31:23

@Peter_Cs: Az az igazság, hogy miután láttam, hogy egy felnőtt olyan hisztit levágott pár piros pont miatt, amit egy 7 éves iskolás sem biztos, hogy szokott, engem marhára nem érdekelt, hogy igaza van-e vagy sem. Egyszerűen nevetséges volt az egész, nem is néztem tovább.

Egyébként szerintem is Olivérnek eleve van már az egészből és ki akar menni, ezért akarja, hogy rá tegyék a jelet, minél többen. (Ha így lesz, akkor vagy Lacit vagy Bécit viszi ki párbajra "tökmindegy, mi lesz" alapon.)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.05. 10:38:42

@Albino vernyul: Köfikeeee, a tájékoztatást, így már más.
De ettől a bulitól, eret vágtam magamon.
Lehet, hogy félre értem, de nálam úgy jött le, hogy felhőtlen jó kedvnek, nyoma sincs. De lehet, hogy Szandi ügyön úgy felhúztam magam, hogy már semmi sem tetszik.

Maude Lebowski 2011.02.05. 10:40:52

@Albino vernyul:
ès mèg ìgy sem kaptak,hogy oli ôsszejônne gigivel?:D

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 10:41:52

@Sanya1965: Tordasra, apukám :)

jó reggelt, villalakók! :D

Albino Vernyul 2011.02.05. 10:47:31

@Ari11: Volt bulizos resz, kozben dramaztak (oli/aniko/alekosz), a vegen meg elfogyott az ital, akkor lazadtak, aztan a 4-ek osszeultek es anyaztak az RTL-t a szandi kivetelezes, a keves szesz miatt, meg ilyesmik, illetve, hogy oli unja, es ki akar menni.. Akkor valtottak a nyugiszobara, ahol Gigi/Jerzy csokcsta volt, beszelgetes szeruseg, es alvas..

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 10:47:55

@Lanois: most hoztam be (egyedül!) egy nagy fazékkal, szolgáld ki magad

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.05. 10:48:02

Elmentem, főzni. Még csak annyit, hogy imádom ezt a blogot, meg mindenkit aki itt ír.
Ha az itt levőkből lennének a villába,az lenne, igazán állat.

nightrain · http://skypesuli.hu 2011.02.05. 10:49:23

Nagyon megrázó, lesújtó történet.

gypdb 2011.02.05. 11:00:41

@canzone: És ráb@sztad az indukciós főzőlapra? Mert különben hiába játszod itt magad,konyhatündér, ez nem Vígszínház :@
Lanois:Várj egy picit, kipucolom a csizmám a kondér fölött, utána kaphatsz egy bögrével. De csak olyan alumíniumból,mint nekünk volt a napiban.

Lanois 2011.02.05. 11:03:42

@canzone: Ha szóltál volna, akkor segítettem volna behozni. Most már nem is kérek.

joszif 2011.02.05. 11:05:06

Azt azért figyeltétek hogy szinte az Éva volt a legkevésbé felháborodva hogy nincs pia. Persze ő is benne volt a nagy kiborulásban de közel sem annyira mint ahogy be van állítva róla hogy mennyire pia függő.
A meglepő inkább Anikó, Béci, Gombi rinyálása volt.
Amúgy meg érthető volt 2 üveg bacardi meg 1 üveg bor, rohadt kevés 10 ember bulijához.

gypdb 2011.02.05. 11:10:09

@Albino vernyul: Köszi,nyuszi. Holnap, ha szól a zene, én sem kelek fel. Oszt hazaküldenek?

Maude Lebowski 2011.02.05. 11:11:23

Szandàl meg miket mûvelhetett mèg?ha màr elnèztèk neki a mùltkorit,vagy mit mondott a manó,ès mèg azutàn ezt,meg azt,meg a tizediket is

Szaffi B. 2011.02.05. 11:12:04

@gypdb: A faszt. Beküldik S.A.N.Y.I.-t

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 11:13:04

@gypdb: oda. máshova nem fért, mindenhol koszos edények, vajkrémes kenyér,mert ti nem pakoltok össze.
@Lanois: gonosz kis törpe vagy, bezzeg ott álltál mellettem, és nézted, ahogy cipelem.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 11:14:53

@gypdb: áá, ennyiünket nem zárnak ki. téged amúgy sem enged az rtl.

Maude Lebowski 2011.02.05. 11:16:31

Sanyi Mr. Wolf,a problèmamegoldó

mufuvecske 2011.02.05. 11:18:42

Basszus mi volt itt éjszaka? Vki összefoglalhatná nekem, mert teljesen össze vagyok zavarodva...Oli miért akar hazamenni? Mivaaaaaan?

Maude Lebowski 2011.02.05. 11:20:05

@gypdb:
ha meg mèg hangosabb lesz,önts viaszt a fûledbe:D

Lanois 2011.02.05. 11:20:18

@canzone: Szerintem te taktikázol, és csak azért nem szóltál, hogy legyen indokod rám tenni a jeledet máma. Persze lehet így is játszani. Nincs ezzel baj. De én inkább megmaradok önmagam.

@Maude Lebowski: Na ez eddig a legjobb.:DDD

Albino Vernyul 2011.02.05. 11:20:23

@Trollseprű 9: Pozitivan szemlelem a bioritmusodat dragam, ezt jo, hogy felraktad, a vegen az Alekoszon szetrohogtem magam eloben.. Szuper, hogy Ti is latjatok...:)

Szaffi B. 2011.02.05. 11:22:01

@Albino vernyul: :DDDDDDD

Anikó nagyon gáz, hányadik szerelme egy hónapon belül Olivér? Segítek prímszám...

Szaffi B. 2011.02.05. 11:22:56

Olivér is gáz: mi teccik bennem? mi teccik bennem? de mondd meeeg! de tudni akarooom! mi tetszik bennem?

gypdb 2011.02.05. 11:25:52

@Trollseprű 9: A lovat? Vagy a lovászt?
@canzone: Persze,mert ha később jöttem, és nem volt beszavazósóm, már egyből én vagyok a beépített ember? Pedig még nem is szavaltam! Esetleg egy talpmasszázst bevállalok.
@Maude Lebowski:Megyek is a riportszobába és követelek egy kis viaszt jó előre. Jössztök?

Maude Lebowski 2011.02.05. 11:27:26

@Trollseprű 9:
a villalakók hàny szàzalèkàba volt màr szerelmes,ha 2 hónapja vannak ott,ès az eredmèny prìmszàm?

gibson 2011.02.05. 11:27:36

@Albino vernyul: ezek komoly videók, koszi! Olivér beszólása milyen már az utolsóban:
"Nézd, Alek, ideültem Ani mellé, azt' Lajosbá' egyből figyel!" :)

Maude Lebowski 2011.02.05. 11:29:13

@gypdb:
de az nem a tiedek lesz!:)

joszif 2011.02.05. 11:29:35

@babyloveyou:
22:00 - Rtl-es emberek tesznek vesznek a villában előkészítik az esit bulit, a srácok a nyugiszobába vannak bezárva várakoznak dumálnak
22:30 - nyílik az ajtó visítanak kb. ahogy én fogok jövő héten a fogorvosnál. Silent disco lesz, fülhallgató mindenkin fények bekészítve egy üveg bacardi és egy üveg bor vár rájuk a konyában. Kb 5 perc alatt elfogy a két pia, elkezdődik a buli mindenki visítozik.
23:00 - 2:00 Mindenki jól érzi magát, béci gombi vinnyogva énekelnek gigi vonaglik ahogy szokott, éva smárol szandival, Olivér Anikót faggatja hogy mit érez iránta. Nagy nehezen bevallja neki hogy tetszik neki Oli egyből továbbadja Alekosznak aki Kiakad hogy ő bemelegíti a csajt aztán Olivért választja. Már érezhető hogy piahiány van folyamatos a rinyálás kapnak még egy üveg bacardit 1 perc alatt elpusztítva. Mindenki szerint a legjobb party mióta bentvannak.
02:00-04:00
A piahiány egyre fokozódik a legnagyobb hangadója Anikó aki már amúgy teljesen részeg de kéne neki a pia, társul hozzá Béci, Gombi, Oli.
Innentől kezdve már nem buliznak csak a piát követelik. Olivér falhoz vág egy tányért a konyhában, neki elege van hogy nem lehet egy jót bulizni mert sosincs pia.
Össznépi rtl anyázás a vége majd átkapcsolnak Jerzy és Gigi alvására.

Lanois 2011.02.05. 11:32:28

@Trollseprű 9: És? Már szerelmes se lehet az a szegény lány? Tudtommal az első kettő nem lett viszonozva. Vagy mondta volna a riportszobában a szerkesztőnek, hogy én nem akarok szerelmet vallani az Olinak, csak azért, mert ti azt akartátok?

mufuvecske 2011.02.05. 11:32:49

@joszif: hú köszi...én meg végigaludtam az egészet...:)))
A belevalóban láttam a silent discot, de gondoltam csak ennyiért nem kapcsolom vissza a gépet...
Gondolom az esti összefoglalóban ebből semmi nem lesz...
És Szandibandi?

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 11:33:15

@Lanois: vígszínház vagy te is, faszom :) egyik nap a szemembe nyalifali, másnap már pálfordulást fordulsz.
@gypdb: megmasszírozhatod a talpam, megengedem.

Szaffi B. 2011.02.05. 11:36:02

@Lanois: Bahaha! Miket beszélsz itt össze?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.02.05. 11:37:51

S.A.NY.I.:
Senkiházi Alkoholista Nyavajgók Instruktora.

Maude Lebowski 2011.02.05. 11:38:12

Ani n akar örökkè ridegtartàson lenni,keresi a villanyt a tanyàn

Lanois 2011.02.05. 11:41:21

@canzone: Nem kell itt játszani a mártírt. Ne legyél már antikarakter. Ha szóltál volna, akkor magam hozom be a kakaót. Csak nem láttam, hogy már megérkezett, mert a paplan eltakarta. És ha jól tudom te álltál át a másikokhoz, nem én.

Lanois 2011.02.05. 11:43:16

@Trollseprű 9: hogy megint az Anikót bántjátok.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 11:48:46

@Lanois: mert 24 órából 20-at alszol, az iskolába se akartál bejönni, bezzeg a kakaó az kéne. ki vagy te, a sanyi?

MegLepke 2011.02.05. 11:54:52

Jó reggelt! Nem tudom, ez volt-e már, de a szavazás eredménye miatt érdemes rápillantani.:D

velvet.hu/celeb/2011/02/04/szandika_dugni_akar_vv_oliverrel/

Szaffi B. 2011.02.05. 11:57:41

@MegLepke: Jajj, de jó, így megvan a másik szavazós cikk is, érdemes rápillantani az eredményre, nektek is, kedves Csaló retek Klub.

velvet.hu/celeb/2011/02/03/szandikat_kizartak_a_jatekbol_meg_nem_is/

Albino Vernyul 2011.02.05. 12:00:41

@Trollseprű 9: Szegeny Anikot mindenki lekoptatja, persze hogy ujabb remenytelen szerelmet keres.. Meg van atkozva szegeny, es akkor meg Ti is bantjatok... Szegyeljetek magatok..

MegLepke 2011.02.05. 12:04:26

@Trollseprű 9: ahha, láttam és az én szavazatom is benne van ám:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 12:06:24

a blogmotor meg kapja be, ha már a kommentemet eszi ebédre

Lanois 2011.02.05. 12:07:29

@canzone: Csak aludnék, de te folyton neszezel éjszaka, és hallottam, hogy pukiztál is, és a Trollseprű is hallotta, csak nem akart szólni, mert álmodban pukiztál. Csodálom, hogy nem ébredtél föl rá, és ezt nagyon komolyam mondom. Ha én vagyok Sanyi, akkor tetszenék neked?

Hódos Hajnalka 2011.02.05. 12:09:50

@canzone: az hagyján, én sem tudok belépni a felületre, azért nincs még kinn az új.
úgy másfél órája próbálkozom, igen, már megőszültem és hisztiztem is.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 12:11:11

@Lanois: ne pukiztam, a bacardis bor büfögött föl. aztán nekifogtam porszívózni, mert nem kaptam több piát, hiába kértem. ma fel se fogok kelni, majd körberajzolnak, és a szaggatott vonal mentén kitépnek, ha akarnak. pedig ma sóderból kell szívecskéket kirakni.
nem tetszenél, csak ha Oli vagy, esetleg RubinKristóf.

Szaffi B. 2011.02.05. 12:11:15

A retek nagyon elbaszta ezt. Bent is érzik, hogy nincsenek szabályok, felesleges erőlködniük. Ha Szandikát meg akarták fegyelmezni, azt kellett volna, hogy kitalálnak neki egy büntit, amit ha nem csinál végig repül. + én kibasznék mindenkit aki kimondja a büdös pofáján, hogy haza akarok menni.
Meglett az eredméy, látható vérnyúl belinkelt videjóin, az összes lázad. Lesz itt még nagyobb káosz is, Tölgyessy D. Péternek igaza volt.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 12:12:54

@Hódos Hajnalka: szerintem a rötölö így akar téged cenzúrázni. nagy poén, nagy poén...
azért ne öregedj itt nekünk egy nap alatt öt évet, jó?

Albino Vernyul 2011.02.05. 12:14:35

@Trollseprű 9: Nem az en videjoim, valaki felrakta az SG-re, csak megtalaltam...:)

Albino Vernyul 2011.02.05. 12:15:28

@Hódos Hajnalka: Ne hisztizz, nem vagy Te Evaaaaaa............. A blog se egy korty alkohol...:)

joszif 2011.02.05. 12:17:40

@Hódos Hajnalka: Épp akartam írni, hogy kiválasztás napján így könnyen több jelet is begyűjthetsz ha késlekedsz a hv-al. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.05. 12:19:03

@gypdb: Nem tagja a négyesnek és vannak egyenlőbbek. Nagy valószínűséggel ő a legokosabb nő a v. villában.

Lanois 2011.02.05. 12:20:00

@canzone: és ha egy szivet rágnék az ajtóba?

Szaffi B. 2011.02.05. 12:20:31

@Albino vernyul: akkor: vérnyúl által belinkelt videjók ;)

Maude Lebowski 2011.02.05. 12:21:04

@Trollseprű 9:
Ez a műsor vagy inkább műsó ránôtt a retek fejère,nem tudnak màr rendet tartani,de ez csak a következetlensègüknek köszönhetô.

gypdb 2011.02.05. 12:21:18

@Lanois: Nekem tetszenél. 100-ból már 3-szor néztem rád férfiként(pirul)itt kint/ vagy bent.
@Hódos Hajnalka:persze,tegnap is csak estére lett meg a blog.Biztos velük silentdiscoztál tegnap, meg ittál 10%egy főre jutó bacardit is. Poszt meg sehol, és rákened a retekre. Inkább fogd rá a nyuszira!

Hódos Hajnalka 2011.02.05. 12:22:01

@Albino vernyul: jó, értsem ezt úgy, hogy egy óra múlva elindulhatok az erdőbe kirándulni, ti meg itt maradtok poszt nélkül? :DD

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 12:22:14

sziasztok !
Itt a tavasz:)
Az alkohol kevés volt, az éjszaka meg rövid, látom jegyzeteltetek szépen:)

Most néztem újra éled a videós oldal is, most kezdi feltölteni az éjszakait:)
indavideo.hu/profile/tom1976/

Szaffi B. 2011.02.05. 12:22:57

@Peter_Cs: "Nagy valószínűséggel ő a legokosabb nő a v. villában."

Ez max 80 IQ-t jelent, igaz? :DDD

Holabög Rém 2011.02.05. 12:24:44

mondtam én, hogy lóf.. lesz itt, nem reggeli poszt :)

gypdb 2011.02.05. 12:25:36

@Peter_Cs: igen,a pilvax kávéházat is tudta.

Szaffi B. 2011.02.05. 12:25:41

@Maude Lebowski: Szerintem is. Lesz itt még ütés-váltás is.
Éjszaka már nem tudnak 5 percnél többet mutatni egyben mert valaki elmondja:
-hogy ma lesz a kiválasztás
-ez a legnépszerűbb műsor
-hány óra van
-kit mennyire szeretnek kint
-stb.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 12:25:53

@Lanois: akkor talán. de csak ha részeg vagyok.

Hódos Hajnalka 2011.02.05. 12:26:27

@Holabög Rém: :DD fú, pedig bele is írtalak a maiba :)

amúgy meg neszójjába, engem nem szabályoz senki, apám, a-pám nem szabályoz!!

Holabög Rém 2011.02.05. 12:27:49

@Trollseprű 9: hol is vannak az említett videók? megnézném őket

Holabög Rém 2011.02.05. 12:28:48

@Hódos Hajnalka: beleírtál, mi? Hát ez megint csak egy olyan állítás, aminek csak javára válna a bizonyítás. De hát poszt nélkül mindenki azt mond amit akar, ugyebár :P

Maude Lebowski 2011.02.05. 12:33:56

@Trollseprű 9:
meg olit nem rakja ki az rtl,ès egyèb kis utalgatàsok,szandi eltussolt balhèjai,kinek kivel kellene szerelembe esni
szerintem akkora fejetlensèg van ott,ès mèg van 3 hónap,ha kihùzzàk addig

Holabög Rém 2011.02.05. 12:33:58

Ahogy elnézem, alakul a cigielvonás eredménye :D

Maude Lebowski 2011.02.05. 12:35:26

@Trollseprű 9:
prìmszàm,szóval igen,asszem:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.05. 12:37:06

@Kóczy: Szerintem a kéthónapi ingerszegény környezet frusztrációi miatti regresszió miatt nagyon kicsi lett az ingerküszöb egy-két embernél és sokkal éretlenebb érzelmi intelligenciaszintre süllyedt. Ez függ a személyiség stabilitásától is: pl. Giginél nem tapasztalható ez.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.05. 12:39:11

Most kéne, kibaszni mind, kivéve, Lacit. Bécit, jól meg lepődnének. Meghirdetni, azt, hogy aki a hátra levő időre be akar költözni, SOS_ jelentkezzen. Ennek volna értelme.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.05. 12:39:22

@Trollseprű 9: Az egész bagázs enyhén szólva nem kimondottan az egyetemi tanárok és a tudományos kutatók halmazaiból való.

Holabög Rém 2011.02.05. 12:46:09

@Ari11: nemá! Gondolkodj rtlmódra. Ha belázadnak, meg sztrájkolnak az maga a holnapi MŰSOR :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.05. 12:56:51

Az igaz, de nekünk, sokkal érdekesebb lenne, ezek már nem tudnak újat mutatni.
Erzsi (Jerzsi), vizsga bejátszásánál, tegnap azt gondoltam, Gigi, hogy- hogy nem hány a csávótól.
Háááát én sem vagyok egy felvilágosult. De ez, már a férfi nem lejáratása. Ma lesz szerencsénk, még egyszer látni.
Nagyon hülye a csávó, erre egy percet sem merném rábízni magam. Gigi, szánalmas, ha nem dobja.

csicserierika 2011.02.05. 13:00:17

@Ari11: Gigi állítólag tegnap este Szandál nyakát nyalogatta. Erről vmi bejátszás nincs? érdekess, nagggyon érdekesss.

Holabög Rém 2011.02.05. 13:04:49

@csicserierika: Gigi ránézésre is leszboszorka, de legalábbis szereti, ha mindkét felén vajas a kenyér. Szandikát, meg Anikót rendszeresen kóstolgatja...

Ancilla 2011.02.05. 13:05:07

Szép napot!

Köszönet azoknak, akik az éjszakai buli linkjeit föltették, illetve feltöltötték a videókat.

Itt van az eredménye a következetlenségnek, a kivételezésnek. Szandika állandó hivatkozási alap lesz, a végén az RTL nem fog tja tudni kezelni ennek a sio alkoholista lázadónak a viselkedését, és vagy enged nekik - abból is botrány lesz, vagy kiteszi őket a játékból, abból még nagyobb.

Azért ez döbbenetes, hogy ezek az emberek nem képesek alkohol (megfelelő mennyiségű alkohol) nélkül létezni, jól érezni magukat. Nem értem, miért követelőznek. Mire számítottak? Hogy a vízcsapból is pia folyik?

Albino Vernyul 2011.02.05. 13:05:33

@csicserierika: Eva smarolt Szandival.. Alekosz meg is sertodott, hogy vele lehet, vele nem...:)

mama ottmarad 2011.02.05. 13:07:19

Tegnap este a színházban katarzist kaptam, de nem fertőz.
Csak lehangolódtam Gombi legrosszabb szintjére. Ezeknek azt mondják, hogy ez a a legnézettebb műsor? És tényleg az?? A színházban meg hatvan ember látja egyszerre a remekműveket? Hol itt az igazság? Haza akarok jönni. .. brühühüüü

Holabög Rém 2011.02.05. 13:11:01

@mama ottmarad: a magyar nézőközönség áltagos szellemi színvonalából kiindulva, csak akkor lenne nagyon nézett bármilyen televíziós színházi közvetítés, ha valóságsónak lenne eladva, ami egy színházban játszódik. Csak azt nem tudom, hogy mi lenne akkor, ha a nézők visszaszavaznák mondjuk Mercutiót? :)

K Tomoceusz 2011.02.05. 13:12:46

@mama ottmarad:

Tegnap nem telt meg a Magyar Színház ?

Holabög Rém 2011.02.05. 13:12:55

@Holabög Rém: Mai internetes kérdésünk:
Vajon jelenjen-e meg Hamletnek az apja szelleme:
kód1: IGEN
kód2: NEM

:DDD

joszif 2011.02.05. 13:13:18

@Ancilla: Tegyük fel hogy 10 emberes házibulit csinálsz, mennyi piát vennél hogy jól érezze magát a társaság? 2 liter alkohol(2 bacardi meg 1 üveg bor) elég lenne szerinted?
Amúgy meg jól érezték magukat és pont ezért volt szar hogy nem volt több pia. Mert mikor az ember jól érzi magát azért eliszogat folyamatosan nem úgy hogy a buli kezdetén benyom egy feles bacardit meg 0.7 dl bort. Ennyivel szerinted jól érzi magát bárki is egy buliban? Talán 13 évesen mikor először iszik az ember akkor érez ebből a mennyiségből valamit, amúgy meg mintha vizet ivott volna...

Holabög Rém 2011.02.05. 13:16:02

@joszif: Arrül nem beszélve, hogy milyen érdekes módja vannak pl a tequila ivásnak, amiből szintén roppppppant érdekes műsort lehet csinálni...

John May R 2011.02.05. 13:17:13

Sziasztok!

Nézem az újra beindult tom1976 videóit.

Talán pár embert érdekel ez az infó:
Kétéves szerződésük van a játékosoknak.
Hogy ezt honnan számolják nem tudom.

Forrás:
indavideo.hu/video/vv0204_13
07.00-tól

Albino Vernyul 2011.02.05. 13:17:41

@joszif: Anikonak egy pohar eleg, es mar befolyasolt...:)

krumplicukor 2011.02.05. 13:19:53

@Ancilla: Valójában nem a pia volt a problémájuk, csak erre fókuszálva jött ki. Kíváncsi leszek, h mit csinálnak majd velük, mert azért legyünk őszinték, ez egyáltalán nem a lakók sara, az rtl rontotta el, de nagyon. Nem véletlenül nem szoktak az ilyen valóságshowkban luxusrandira meg gokartversenyre, meg disznóölésre vinni embereket, illetve nem véletlenül nem szoktak valakit kizárni, majd visszaengedni.

Nincsen már semmiféle tekintélyük, a játékok full gagyik, nem tudják őket lekötni, az értelmesebbje meg átlátta h nélkülük nincsen semmi sem, és ehhez képest még őket szívatják ezerrel (lsd vajkrém), ugyanakkor az, aki szarik az egészre, büntetlenül és következmények nélkül megteheti.

vörös áfonya 2011.02.05. 13:23:34

@John May R: És akkor 2 év alatt meg kell jelenniük az összes értelmes rtl-es rendezvényen meg műsorban.Ildit még nézegethetjük akkor egy darabig:)

reccs 2011.02.05. 13:24:28

@Holabög Rém:

Kivel töltse az éjszakát Júlia?

A. Lőrinc barát
B. Rómeó
C. A Herceg
D. A dajka

joszif 2011.02.05. 13:25:33

@Holabög Rém: Én nagyon nem vagyok piás alkat de ha az én mennyiségemet felszorozzuk 10-el akkor is minimum 30-50 doboz sört meg 3-5 liter töményt kéne beküldeni egy éjszakára.
1 este alatt egy átlag felnőtt ember aki bulizik simán megiszik 4 felest meg 4 sört és ez a mennyiség sok embernek semmit sem jelent.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.05. 13:25:56

@mama ottmarad: katarzisod van? nehezet emeltél? menj be a riportba, adnak egy valag fájdalomcsillapítót

@krumplicukor: ez a legjobb megfogalmazás: "Nincsen már semmiféle tekintélye" a műsor készítőinek. ez van. elbasták, nem kicsit, nagyon. ezek meg majd bent jól kihasználják, lázadnak, tányért törnek, hazamenetellel fenyegetőznek, meg a többi, ami ki lett vágva...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.05. 13:33:39

@joszif: Fejenként 3 l bor elmegy simán bulikban. A csatorna szerintem direkt szívatta a bagázst.

Ancilla 2011.02.05. 13:33:53

@joszif: Lehet, hogy 10 embernek kevés volt az az italmennyiség, de ők kifejezetten be akartak rúgni. Ezt hangoztatták. Nos, az RTL meg épp ezt nem akarta, mert már józanul is kezelhetetlenek. A műsor szerkesztői elveszítik lassan az irányítást, és nem tudnak mást, csak ilyenfajta szigorításokat.

gastro vazze 2011.02.05. 13:34:03

ki az, aki mnvb2 néven úgy idézi Hajni írását a Blikk forumba, hogy forrás bezzeg nem jelöl meg?!

@Peter_Cs: teljesen igaza van Zsuzsinak, bár nem volt szimpatikus, nekem sok egy kicsit az a nő (mint Évike), de mivel NEM találta el Oliúrat, így ő sem sértett szabályt, csak, annyira, mint Szandálka...

Maude Lebowski 2011.02.05. 13:36:34

@Peter_Cs:
egyedi elbìràlàs,ez aranyos:DD

vörös áfonya 2011.02.05. 13:36:51

@canzone: A csajosban nincs senki.Te sem:(

K Tomoceusz 2011.02.05. 13:38:45

@Holabög Rém:

Imádnék veled színházba menni . Te néznéd az előadást , én a arcodon a reakciókat . Látom a komoly darabokat szereted , ezért Weöres Sándot Theomachiáját nézzük meg elöször . De ha fel mersz állni az előadás alatt - volt aki megtette - vagy szüntben haza akarsz menni Alekoszt nézni - ezt már többen tették meg - lenyomlak mint levelet a bélyegre .

47pcc63 2011.02.05. 13:39:10

@vörös áfonya: Az rtl előkapta a piros lapot, aztán a sárgát. Sanyival diskuráltak egy kicsit. Végül bölcs döntést hoztak: ha nem tehetjük, amit akarunk, hadd tegyük, amit tudunk. Oszt jó napot minden kedves nézőnek

Ancilla 2011.02.05. 13:39:35

@Peter_Cs: Én már kinőttem a bulizós korból, de amit írtál döbbentes. 3 liter bor fejenként???? Egy éjszaka??? Hát, azt hiszem, hosszú sorban állás lesz hamarosan a májtranszplantációs listán.
S mire emlékszik az ember egy ilyen buli után, miközben egész nap hány?

47pcc63 2011.02.05. 13:41:29

@K.Tomoceusz: Ott ahol témaérzékeny a kamera, újraforgatják a valóságot, nem kell csodálkozni ezen. Amennyit én látok ebből az egészből, azt mondom, hogy a tetkós előbb utóbb ráfázik a sompolygásra, a túlzott önbizalma lesz a veszte. És itt csak egy győztes van. Szerencsére egyik sem olyan karakter, hogy utána létjogosultsága legyen a képernyőn. Illetve csak remélem.

K Tomoceusz 2011.02.05. 13:43:04

@Peter_Cs: Fejenként 3 l bor elmegy simán bulikban. A csatorna szerintem direkt szívatta a bagázst.

A raktárban volt bekészítve nekik egy két hektós hordó tele borral , csak Gigi nem bírta becihölni a többieknek .

rianna 2011.02.05. 13:44:39

sziasztok!

Hálás köszönet az éjszakai jegyzetelőknek, megérdemelnek egy-egy piros pontot. Mára másik hármat kell beosszunk.
Azzal egyetértek, hogy a tekintély oda, szabályok betartása a múlté, de videókat nézve felmerült bennem a kérdés, hogy Olivér tényleg mérges, vagy csak beépített emberként szítja a többieket?

gastro vazze 2011.02.05. 13:46:18

@Ancilla: azért 3 liter (még csak nem is üveg..) bortól rendesen be lehet karmolni. Ha jó a bor, akkor nem lesz másnap - irsaitól persze garantált:)

47pcc63 2011.02.05. 13:46:32

@Ancilla: Who the fuck is Sanyi?
Lezsák Sanyi?
Csányi Sanyi?
Friderikusz Sanyi?
Nagy Sanyi?

Holabög Rém 2011.02.05. 13:46:58

@K.Tomoceusz: én nem megyek veled sehova ilyen rusnya avatarral :)

K Tomoceusz 2011.02.05. 13:47:07

@47pcc63:

Szerintem Olivér és Anikó kifejezetten jól mutatnának a képernyőn , a hangjuk is rendben van . Ha nincs Enikő a közelben mindkettő benyalhatja magát a médiába .

47pcc63 2011.02.05. 13:47:34

@gastro vazze: Who the fuck is Sanyi?
Lezsák Sanyi?
Csányi Sanyi?
Friderikusz Sanyi?
Nagy Sanyi?

47pcc63 2011.02.05. 13:49:24

@rianna: A párbajt Olivér Kristóf ellen csak 54%-46% ra nyerte meg. Ez azt mutatja,hogy Oli nem a tápláléklánc élén helyezkedik el!

Holabög Rém 2011.02.05. 13:49:39

@Ancilla: ne aggódj értük. A mérhetetlen piálás mellett zsinórban bagóznak, úgyhogy ha ki kell venni a fél tüdejüket, legalább lesz hely a májuknak :)

K Tomoceusz 2011.02.05. 13:50:37

@Holabög Rém:

Már megint a könnyebb utat választok . Vannak Odry színpados , Karinthy színházas , Budaörsi Játékszínes ötleteim is , esetleg slágerdarab a Pestiből . Még választhatsz ! Sírva fogsz visszamenni vv-t nézni és nagyon meg leszel elégedve a magyar átlagnéző szellemi szintjével .

Holabög Rém 2011.02.05. 13:51:17

@K.Tomoceusz: Nekem már régen van egy olyan gyanúm, hogy Olivér és Anikó előbb-utóbb egymáséi lesznek.

Holabög Rém 2011.02.05. 13:52:40

@K.Tomoceusz: Szerintem ez nem színházfüggő. Elborult, önmegvalósító szerzők, lilafejű ködlovagok által rendezett darabjait akkor se nézem meg, ha egyenesen a Nemzetiben adják.

Ancilla 2011.02.05. 13:53:28

@K.Tomoceusz: Anikó igen. S ő be is fog kerülni a médiába valahová. Olivér már nem mutat annyira jól. Rajta már azért rendesen meglátszik a nem kevés átbulizott éjszaka. Nagyon kiélt a feje, egy tízessel többnek néz ki, mint ahány éves. A hangja viszont kellemes. De a fegyelmezetlensége, a szabályok nem tűrése miatt nem hiszem, hogy szívesen alkalmaznák.

vörös áfonya 2011.02.05. 13:54:21

@Ancilla: Olivér majd megy a Balázs mellé rádiózni:)

joszif 2011.02.05. 13:56:08

@K.Tomoceusz: Anikónak a teste megvan hozzá hogy vezethessen egy műsort (nem úgy mint annak a Viviennek a nekedvalóból akinek nincs melle de kurva széles a csípője, nem túl dekoratív a csaj) de láthattuk hogy Görög Zita mire ment a külsejével a tv-ben és a Zitának sz.tem még mindig több sütnivalója volt mint Anikónak valaha is lesz és mégis szenvedett a tv-ben.

vörös áfonya 2011.02.05. 13:57:08

@Holabög Rém: Majd a csatorna egy igazságos szavazáson eldönti:)Én rád szavazok.

K Tomoceusz 2011.02.05. 13:58:21

@Holabög Rém:

Ezek amiket említettem , nem újhullámos modern előadások , amiket 25-30 nézőnek adnak elő kis helyeken . Komoly színházi előadások . További előnye ,hogy könnyű jegyet kapni rá , ellentétben az általad említettekre , amire baromi nehéz a hely mérete miatt .

joszif 2011.02.05. 13:58:47

@joszif: Ördög Nóráról meg ne is beszéljünk mert nála még a szépség is kétséges nem hogy a beszéd...

rianna 2011.02.05. 13:59:45

@Ancilla: Anikó legelőször a playboyba fog bekerülni, de biztos bekerül a médiába is:). Éva irigy lesz, mert őt a playboy nem kéri fel, de ilyen betelefonálós játék, délutáni hókusz-pókusz asztrológiás műsorvezetést még elcsíphet. Olinak szerintem már meg van ígérve valami munka, cserébe azért, hogy bement.

@47pcc63: a szavazatokat azért elég rugalmasan kezelik az rtl-nél.

Ancilla 2011.02.05. 14:00:10

A túlzott alkoholfogyasztás következményei

Magyarország az alkoholfogyasztás tekintetében a világon a vezető országok között foglal helyet. Az egy főre jutó abszolút alkoholfogyasztás évente kb. 12 liter. Az alkoholos italokat legális drognak is tekinthetjük, a "kábítószerek" közül mindennapi fogyasztás esetén az egyik legártalmasabb szer. Az elfogyasztott alkohol a gyomorból és a vékonybélből szívódik fel a véráramba, ezen keresztül jut el a májba és a sejtekhez. A májban különböző kémiai reakciók zajlanak le, melynek hatására az alkohol fokozatosan lebomlik, majd a folyamat során keletkező mérgező anyagcseretermékeket (pl. acetaldehid) a máj semlegesíti. Egy óra alatt megközelítőleg 7 gramm alkoholt képes a máj lebontani, és ezáltal a szervezetet megtisztítani. Amikor nagy mennyiségű alkohol kerül a szervezetbe, akkor a máj már nem tudja kellőképpen ellátni méregtelenítő feladatát, és a le nem bontott mérgező anyagok károsítják a májat, a hasnyálmirigyet, az agyat, a szívizomzatot, és más szerveket is.

vörös áfonya 2011.02.05. 14:01:23

@joszif: Azért Ördög Nóra még mindig jobb,mint pl.Lilu vagy Zita volt.
Csak Nórának nem kellett volna levágatnia a haját,mert most rémesen néz ki.

Ancilla 2011.02.05. 14:02:05

Mennyi a napi megengedhető alkoholfogyasztás?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint (a huszadik életévüket betöltött felnőttek részére) az elfogadható alkoholfogyasztás napi mennyiségének felső határa maximum negyven gramm tiszta szesz: a statisztikák szerint az említett mennyiség rendszeres napi fogyasztása 25 év múltán sem okoz alkoholos májkárosodást (40 gramm alkoholt tartalmaz 1 dl whisky, 4 dl bor, kb. 1,5 üveg sör). Ez az érték a felső határ, vagyis nem arról van szó, hogy ennyi lenne a feltétlenül ajánlott, hanem arról, hogy ez még nem hat károsan. Ugyanennyi ideig naponta 40-80 gramm alkohol elfogyasztása már nagy valószínűséggel a máj zsíros elfajulását okozza, vagy alkoholos májgyulladást vált ki. Naponta 80 grammot meghaladó alkoholfogyasztás esetén májzsugor alakulhat ki az esetek 20-30 %-ában (ez naponta 2 dl-nél több whisky, vagy 8 dl bor, vagy 3 üveg sör, illetve az ezt meghaladó mennyiség). Ezt az alkoholmennyiséget igen sokan elérik, és túl is lépik.

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:03:32

@joszif:

Ez is pap meg papné . Túlzás lenne azt mondani , hogy döglök Anikóért , de az a Görög Zita kifejezetten ellenszenves . Na jó . Anikó befekhet hozzám három napra , ha jól főz .

Lanois 2011.02.05. 14:04:18

@rianna: Ha Zalatnay bekerült a playboyba, akkor Éva is bekerülhet. Ő se apáca.

Lanois 2011.02.05. 14:05:04

@vörös áfonya: Neki nincs feltöltve a szája?

gibson 2011.02.05. 14:05:18

@vörös áfonya: Nórika gyönyörű, rövid hajjal is, kikérem magamnak, hogy rémesen nézne ki!

vörös áfonya 2011.02.05. 14:07:29

@gibson: Szerintem pedig rémes,hosszú hajjal egész máshogy nézett ki az arca is.

@Lanois: Nincs.

joszif 2011.02.05. 14:07:59

@vörös áfonya: Rövid hajjal legalább már nem úgy néz ki mint egy túlkoros általános iskolás kislány.
Bár nem is tudnék igazán említésre méltó női műsorvezetőt írni.

vörös áfonya 2011.02.05. 14:10:00

@joszif: Mert most úgy néz ki,mint egy fiatal általános iskolás kisfiú:)

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:10:10

@Ancilla:

Nem figyeltél a szép tanárbácsi matekóráján .

Ha Alekosz napi alkoholadagja egészséges körülmények között 4cl rövid , 1 sör és 2dl bor , akkor negyedikéről ötödikére virradó éjszaka mennyi italt kell berendelnie , hogy a 18 alkoholmentes napot bepótolja ?

gibson 2011.02.05. 14:10:16

Azt viszont nem hiszem el, hogy ezt a szegény kis Anikót senki nem hajlandó rendesen megcsinálgatni, hát nincs ot bent egy normális, heteroszexuális férfi sem, aki magára vállalná a feladatot (Alekoszt most nem számítjuk ide)????
Ahogy Charlie mondta - nagyon találóan - egyszer a Two and a Half Men-ben, ha egy szarvas odaveti magát eléd az erdőben, a kezedbe ad egy megtöltött, kibiztosított vadászpuskát, és a saját fejéhez tartja a csövét, kötelességed lelőni! :)

gibson 2011.02.05. 14:11:50

@vörös áfonya: pont ez a lényeg, annyira szép, különleges arca van, hogy tarkopaszon, meg seggig érő göndör hajjal is jól nézne ki! :)

Holabög Rém 2011.02.05. 14:12:26

@joszif: Nem bizony. Rövid hajjal úgy néz ki, mint egy túlkoros általános iskolás kisfiú, kislány ruhában :)

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:12:31

@gibson:

Anikó nem akarja , hogy megcsinálják . Szórakozik a manusokkal , remélem az Oloivért meg is őrjíti . Utána kiröhögi .

joszif 2011.02.05. 14:13:04

@K.Tomoceusz: azthiszem az utolsó mondatrésszel kizártad még a hajszálnyi lehetőségét is... Aki még a cukrot sem tudja hogy kell megolvasztni attól sokat ne várj. A sexhez való hozzállása kb. az lehet mint az egyik csajank az ismerettségi körömből, hogy mindenki őt akarja mert baromi jól néz ki de mikor sexre kerül a sor akkor mint egy fadarab. Tudván hogy enyhén fridig az Anikó így belőle se sokat nézek ki az ágyban. A jó csajok mindig azt hiszik hogy semmit nem kell csinálniuk az ágyban...

joszif 2011.02.05. 14:13:53

@vörös áfonya: igen ebben is van igazság :D

vörös áfonya 2011.02.05. 14:14:03

@gibson: Azért szerintem egy haj sokat számít.Nem mindenkinek áll jól a rövid haj.Neki sem.

rianna 2011.02.05. 14:14:25

@Lanois: sőt, vén kurva. De szerintem akkor is legfennebb a másik hárommal együtt kerülhet címlapra.

gibson 2011.02.05. 14:15:05

@vörös áfonya: szerintem meg neki pont igen, de ezen nem fogunk összeveszni :)

Hódos Hajnalka 2011.02.05. 14:16:36

jól van, megy ez, már félig becsináltam a posztot, mondjuk most összeszandiztam magam kétszer is, mert megint nemtok belépni.

mama ottmarad 2011.02.05. 14:18:40

@K.Tomoceusz: kisteremben, ahol én voltam, cipőkanállal se fért volna be több ember.
A bizonyos Acsher féle Három nővér óta (azt sajnos csak tv-ben), nem láttam ilyen jó Csehov előadást.

joszif 2011.02.05. 14:18:48

Minden álszentség nélkül mondom hogy a nők 80%-át be tudnám photoshopolni a playboy-ba. Szvsz nem nagy kunszt úgy kinézni hogy bekerülj, oda máshogy vezet az út nem a szépségen át.

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:18:52

@joszif:

Arra , hogy Anikónk frigidke , csak egy jelzés van , azt mondta . Lehet hinni , lehet nem . Csak annyi biztos , nem véletlen adta a többiek tudtára .

vörös áfonya 2011.02.05. 14:19:19

@gibson: Veled sosem veszekednék,tesó,ne viccelj:)

Hannibal22 2011.02.05. 14:21:04

@gibson: Megerősítem:)
Egyébként mi ez a nick? Gitár,író,színész?

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:22:22

@mama ottmarad:

Nem szeretem a Magyar Színház társulatát . Azt is most tudtam meg tőled , hogy már csak 60 néző fér be oda . Régen még Sinkovitsok játszottak ott , Nemzetinek hívták és nagyobb volt a nézőtér . Akkor voltam ott utoljára .

gibson 2011.02.05. 14:24:14

@vörös áfonya: de most komolyan, nézd meg ezt a képet, és utána mondd azt, hogy nem áll jól neki ez az új imidzs:

static.nana.hu/db/0F/B9/ordog-nora-rovid-haj-uj-frizura-i-d00021FB928faf9f77976.jpg

Nagyon-nagyon kevés nőnek áll jól a rövid haj, ahogy még kevesebb férfinak a hosszú, ez igaz, de pont ezért különleges az a néhány egyed, aki mégis nőies/férfias tud maradni a neméhez nem illő hosszúságú hajjal - ezt de szépen megfogalmaztam :)

gibson 2011.02.05. 14:25:01

@Hannibal22: író, lásd profilkép, nem, nem engem ábrázol! :)

gibson 2011.02.05. 14:26:02

@K.Tomoceusz: akarja ő azt, legfeljebb még nem tudja. Nem tud semmit!

Ancilla 2011.02.05. 14:27:53

@K.Tomoceusz: Ha májból is lehet a 18-szorosát rendelni, ami egy nap alatt feldolgozza, akkor oké a 18x.

Szép volt a tanár bácsi? Nekem Richard Gere az esetem... De még inkább Gregory Peck

Hannibal22 2011.02.05. 14:28:47

@gibson: Köszi,nem tudtam,hogy ez ő!
Nem ismerem,csak mint kultúrbarbár,hallottam róla ezt-azt:)

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:29:02

@Ancilla:

Öreg vagy mint az orszagút
Már nem kell a pipihusi

gibson 2011.02.05. 14:30:42

@joszif: nem rossz, nem rossz - nekem meg ez jutott eszembe a témáról:

www.youtube.com/watch?v=iUiTQvT0W_0

vörös áfonya 2011.02.05. 14:30:46

@gibson: Most,hogy ilyen szépen érveltél,kapsz egy piros pontot(Éváé volt).De a véleményemet még mindig tartom:)

Hódos Hajnalka 2011.02.05. 14:31:39

@gibson: ez hülyeség, sok nőnek jól állna a rövid haj, csak kevesen merik bevállalni, mert az az általános agymosás, hogy a hosszú haj a nőies.

nekem most pl. három centis :)

vörös áfonya 2011.02.05. 14:32:05

@joszif: Na,ezzel egyetértek.Neki tényleg jobban áll a rövid.

vörös áfonya 2011.02.05. 14:32:53

@Hódos Hajnalka: Nekem is most lett rövid,leszel a lelkitársam?

Hódos Hajnalka 2011.02.05. 14:34:42

@vörös áfonya: nem, most beéváztatom magam, hát nem tudok belelépni! nem és nem!

joszif 2011.02.05. 14:36:21

@gibson: huh ez de nagyon jó és milyen rég hallottam és tényleg jól áll neki is a rövid haj.
A teljesség igénye nélkül még ők jutottak eszembe: Demi Moore, Sharon Ston, Keira Knightley

gibson 2011.02.05. 14:37:29

@Hódos Hajnalka: ok, de neked tudjuk, hogy minden jól áll, te tökéletes vagy!

Ancilla 2011.02.05. 14:37:50

@K.Tomoceusz: Vonzóbbak az érett férfiak. Mert a legnagyobb sexepillel rendelkeznek, a tapasztalattal és a bölcsességgel.

További szép napot Nektek, sajnos, nekem itthon is dolgoznom kell, ennyit szórakozhattam. (És még alkohol sem volt.)

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:38:26

Most nézem az indás videókat .
Még a Jerzy is tudja , mikor van élő adás és mikor lehet nyugodtan dadogni .

mama ottmarad 2011.02.05. 14:38:40

@K.Tomoceusz: ez a Sinkovits Imre terem, a II. emeleten. Valójában a Cenrtál Színház (fergeteges)vendégprodukciója. :)

gidabiga 2011.02.05. 14:41:11

@Hódos Hajnalka:

a bloghu-nak vannak rejtett mélységei, úgysem tudsz olyan szintre lejutni, lazíts inkább, igyál egy pohár irsait vagy pezsgőt és egy óra múlva próbáld újra. :D

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:43:11

@mama ottmarad:

Írás után láttam meg , hogy kistermet mondtál . Próbáltam utólag sztornózni , de kivételesen nem sikerült .

jörgömös 2011.02.05. 14:50:20

@csicserierika: annyi történt, hogy Szandi kint táncolt az asztalnál, Gigi mögé lépett és végig nyalta a nyakát, de rögtön elvették a képet és Anikóékat mutatták.

gibson 2011.02.05. 14:51:47

@reccs: éreztem én, hogy valami kimaradt!

mama ottmarad 2011.02.05. 14:54:05

@joszif: kijelentem, hogy rövid hajhoz értelmes szemek, viszonylag rendes arc kell, és 4-5 hetente egy jó fodrász. Akkor jól áll.
Évának is vághatnának abból a kazalnyiból valami jót, de nem az a fajta, aki megengedi. Pedig fiatalodna pár évet.

K Tomoceusz 2011.02.05. 14:59:00

@jörgömös:

Te már elörébb tartasz a videókban . Kiderült már hogy az aradi tizenhármak közül kinek volt a legnagyobb fasza ?

reccs 2011.02.05. 15:03:14

@gibson: Alap :)

Viszont az volt már, hogy csak a halott blogmotor a jó blogmotor? :)

mama ottmarad 2011.02.05. 15:04:55

@reccs: illetve, kikkel szakadjon le a Szt. Lajos király hídja?
Éva Oli

jörgömös 2011.02.05. 15:06:58

@K.Tomoceusz: a keresett adat nem lesz benne a videókban, legalább is hajnal fél háromig erről nem volt szó

Maude Lebowski 2011.02.05. 15:07:07

@gidabiga:
ìgy màr teljes a kèp èva ügyben,illetve a hisztijeit tekintve.
gondolom bucizik,vagyis
kólàzik ô is,cölöppartik elengedhetetlen kellèke:)

mama ottmarad 2011.02.05. 15:08:46

@Hódos Hajnalka: mert minden unalmas köcsög vasárnapi hobbyblogger ilyenkor teszi fel, hány körmét rágta le a héten milyen rövidre.
Félre az útból, jön a HV, utat a Hajninak!

joszif 2011.02.05. 15:12:28

@K.Tomoceusz: amelyiknek a leghosszabb volt a szakálla :D
Ha jól tudom ez a helyes megfejtés :D

K Tomoceusz 2011.02.05. 15:12:29

@jörgömös:

Nálam Szandika történelmet tanul és a képről ez a jutott eszébe . Most már én is kiváncsi vagyok .

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.05. 15:13:28

@gidabiga:

na, innentől nem olvastam tovább, bírom az ilyen cikkeket :S

Egy nevét elhallgató informátor világosított fel bennünket erről részletesebben, aki a lány ismerősének vallja magát

K Tomoceusz 2011.02.05. 15:15:44

@joszif:

Az nem a gyűrűsujj ? Vagy az alkar ? Vagy az orr ? Már a szakáll is ? Holnaptól nem borotválkozom , mindenkit meg akarok téveszteni . Be akarom a nőket folyásolni .

mama ottmarad 2011.02.05. 15:17:29

Sikerült Hajninak bejutni a Mátrixba

Van új poszt! :)))

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.05. 15:27:42

@mama ottmarad:
Piám is van, xanax-om is,Évának nem adok. Csak érd el, hogy fel engedjék már Hajnit.
Látnom kell a levelet, mert már kezd kiakadni a bioritmusom.

gibson 2011.02.05. 15:30:25

@Ari11: hát nem értesz te semmit? Van új poszt, most mondta a mama!!!

mama ottmarad 2011.02.06. 16:06:14

@gibson: van is, valahol az éterben kering :(
süti beállítások módosítása