Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X43

2011. január 27. 10:00 - Hódos Hajnalka

Meredten nézem Andrison az övet, amit már John Travolta is sírva tépkedett volna le magáról a Staying Alive c. film jeleneteinek felvétele előtt, aztán lemondóan legyintek, tán még sóhajtok is. Amit mond, ugyanolyan érdekes, mint az, mit keres egy negyvenes pasin egy szegecsekkel és strasszokkal kivert öv. A Villában megszorítások lesznek. A játékosok ötszáz Villa Dellát kapnak egy napra, 1 VD 10 Ft-nak felel meg. Közös a kassza, ezt kell beosztaniuk egy napra, Alekosz és Zsófi a döntőbírák, ha köztük sem jön létre megállapodás, a Kerék dönt. Az Odúlakók egyelőre csak annyit tudnak meg egy levélből, az összes élelmiszert, beleértve a rágcsát és az eldugott piákat is ki kell vinniük a raktárba. Éva akkor még gyorsan megeszi. Kedves Villalakók, ez a hét a spórolás jegyében telik. A szabályok elolvasása után nagy a nyüzsgés a tábla előtt, Éva a biztonság kedvéért rákérdez Zsófira, fejenként kapunk ötszáz dellát? Nem, összesen. Laci örül a feladatnak, gondolom, azt képzeli csórikám, hogy eljött az ő ideje, Szandi szerint végre fogynak egy kicsit. Alekosz szerint le kell mondani a minőségről, ő legszívesebben májkonzerveket venne, ami egyébként nagyon jó. Olivér meglepő kijelentéssel sokkol a riportszobában, ő egyáltalán nem tud spórolni, ki gondolta volna.

A Nagy Manipulátor Manófiúcska nagyon bölcsen rájön arra, hogy lesznek megmérettetések, játékok és versenyek, ahol plusz dellákat lehet nyerni, ha ő nyer 50 dellát, akkor abból ő sört fog venni. Anikó felháborodik az önzésen, de Olivér érvelését, mi a retkes büdös kóchengerees fasznak tegye bele a közösbe, nem tud semmi frappánsat válaszolni. És ha végül megnyerem, akkor meg a fődíjat szétosztom?! A nappaliban megy a vita a semmin, Laci szerint csapatverseny lesz és a csapatok majd külön gazdálkodhatnak, Gigi simán rámegy majd Alekosz viszkijére, ha azt fog rendelni, Jerzsi azt kérdezgeti, ki szereti a zúzát meg a csirkemájat. Senki. Honnan jöttetek ti? Laci próbálja átvenni az irányítást, ha neki csak ötszáz forintja van, az első amit eldönt, hogy mit fog enni, mi a legolcsóbb kaja? A tojásos nokedli, mi kell hozzá? Tojás, liszt meg víz, na akkor így gondolkozzunk. Össze kell húzni a nadrágszíjat, alapvető élelmiszereket kéne rendelni.

A tervezgetést Zsófi picsogása követi, ő már kinn lesz egy hétvégére anyánál. Laci csitítja, de Zsófi tovább nyöszörög, ő tudta, hogy nagyon anyás, nagyon hiányzik anya. Tudjátok hány anyapötty jött ki rajtam, mióta itt vagyok? Ez a hiányát jelenti és egyébként is, ő úgy érzi, ő nem ő már, de ezt az anyapöttyös sokktól már nem is hallom. A reklám előtt van időm azon morfondírozni, vajon akinek az apja hiányzik, azon apucsíkok jönnek ki? Mamakockák? Tesórombuszok? Az sem vigasztal, hogy Stohl szereti a zúzapörköltet. Én is. Nokedlivel.

Következik az első verseny plusz Dellákért, Andris kibírja röhögés nélkül, hogy VillaDeltát mond, a stúdióban levő kollégák és én nem. A feladat, gyertya állásban - jógásoknak Sarvangasana - a talpukra helyezett deszkán kell egy vízzel teli tálat megtartani, időre megy a játék, több idő, több Della. Megy a hiszti, Évának be nem áll a szája a háttérben, Alekosz tanácsokat osztogat, Zsófi pattog, hull a hó és hózik, hull a férgese. Jerzsi, Béci és Anikó maradnak versenyben, végül Jerzsi is elejti a tálat, minek fészkelődött annyit, mint egy sajtkukac! Anikó és Béci végig kitartanak. Bécinek tetszenek az ilyen játékok, inspirálta, hogy minél több Della legyen. A begyűjtött pénz bekerül a közösbe. Legalább öt perce nem volt balhé, ezért, ha kell, a semmiből is kell egyet produkálni. A Négyek esznek, Laci kiakad, szanaszét van a kenyér, Alekosz a recés kenyérvágóval vajaz, Szandika törvénytelenül röhög a háttérben, másfél perc múlva kezd el annyira idegesíteni, hogy belenyomnám a fejét a mosogatóba és addig tartanám ott, míg ki nem köpi a fogszabályzóját. Alekosz harminc dekás kenyere elég lenne az Augusztus 20. Mgtsz napszámosainak egy teljes hétre, tányér nélkül, úgy is van, otthon biztos a Szabad Föld van a zsíros deszka alá terítve, a hajmát meg harapjuk hozzá, keserű magába’. Olivér vállrándítással közli, ti így vágjátok, mi így! Minek tegyem el a kenyeret, ha a barátom két másodperc múlva enni fog? A háttérben Béci vesz nagy levegőt, arra biztatja saját magát, nem baj, hogy már csak fél doboz vajkrém van, te nem vagy éhes, Béla! Tudod mit, Olivér, akkor én meg az egész sajtot elkezdem egyedül megenni! Alek szerint Laci meg van őrülve! El van borulva az agya, rejtett agressziókkal rendelkezik, ezt mondtam a beszédemben is! Tartok tőle! Szandika hevesen bólogat.

Olivér megtalálja Anikót, mostanában észrevett benne gonoszságot. Anikó úgy érzi, egyre többször látja meg a rosszat. És, mit szóltál Zsófi változásához, nem tűnt fel semmi, mi? Nem. Zsófi is gonoszságot villantott. Anikó szerint ebbe most Olivér gondol bele többet, mint ami valójában. Mi lesz, ha Zsófi kinn marad? Anikó ebbe még bele sem gondolt és nem is akar, mert hisz benne, ha nem hinnék benne, akkor ott lenne már a baj. Újabb verseny vár a Lakókra. A nappaliban 500 lufi van, mindegyikben van egy cetli, azonban Della csak 69-ben van elrejtve, ebből kell egy perc alatt minél többet megtalálniuk. A lufik kilyukasztásához semmiféle segédeszközt nem vehetnek igénybe. Óra indul, ugrálás, taposás, cetliszedegetés, della számolgatás. A panem megvan, jöhet a cirkusz. Éva a hálóban Gombitól Laci paródiát kér, Gombi rá is kezd, szerintem nem annyira jó, mint ahogy Éva és Szandika röhög rajta, de hát az rtl megmondta, hogy a Négyesnek van jó humora, el is szégyellem magam. Kinn, a kanapén fáradt beszélgetés folyik arról, vajon ez normális-e? Bécit nem így nevelték. Alekosz nem akar lemaradni a Négyes többi tagjától, azt sem tudja min, de felnyerít ő is a kanapén, hát nevetnek. Béci a tenyerébe temeti az arcát, és minden nap ugyanaz a poén!

Oli is beszáll a paródiába, ő Laci edzését parodizálja, aztán leveti magát az ágyra és elemezni kezdi az Ötöst. Hitvány, halovány, elgémberedett ebihallábcsökevény szintű poénjaik vannak. Azon gondolkodott most, hogy kimegy és ezt meg is mondja nekik, de nem szít viszályt, benn marad. A Négyes humora jó, mi meg tudjuk itt benn élni az életet! Béci kinn újra ítéletet hirdet, meg kell bontani a klánt! Gombár Úron a sor, hogy vihart szítson a biliben, a jacuzzihoz megy, ahol Szandikáék fürdenek – nem úgy volt, hogy ez száz Della? – nagyon mérges benn a társaság! Én nem mondok semmit, majd meglátjátok. És róla volt szó! Általános a felháborodás a füröszkében. Anikó kezd befordulni, besavanyodni, Laci egyetért vele. És az Olivér azt mondta, hogy gonoszságot lát mindkettőnkben, hüpp és hogy meggyőződése, hogy az Alekosz fog visszajönni! És most te felülsz erre a lóra! Olivérnek meg is mondja, hogy ezzel eléggé megbántotta. Olivér örül, hogy a többiek nincsenek benn, ezért most megkérdezi, miért nem tudnak egy jót nevetni? Béci nem tud hat hetes poénokon röhögni, két hétig oké a tá-tá meg a tribunus. Az est végén az idegileg stabil, jó humorú, a konfliktusokban megedződött Szandika óbégat Gombiról, Béci visszaóbégat, nem figyeltem, mert unom, könyörgöm, akasszuk fel, de melyiket?  

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

 

Címkék: vv4
1050 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csudri82 2011.01.27. 10:19:34

Ne már, hogy én találtam rá először az új posztra. Megyek elszavalok valamit, de előbb kenek egy fél kilós kenyeret vajkrémmel.

natoth 2011.01.27. 10:25:21

kicsit kontrasztos volt nekem Gombi Szandika által hangoztatott hűdenagyonérzékenysége azzal az ocsmány Laci-paródiával, amit előadott
de ezexerint nekem sincs humorom, az rtl nem tévedhet

Caddy 2011.01.27. 10:25:39

apucsíkok jönnek ki? Mamakockák? Tesórombuszok?

Köszi Hajni, ezen vinnyogtam. :)

Friedmann Juci 2011.01.27. 10:26:42

érdekes, hogy párbaj előtt hirtelen mindig rohadtul unalmas lesz a vv.

Kekec1 2011.01.27. 10:27:04

akasszukfel mindegyiket, a sorrend Éva és Szandika holtversenyben első, majd Zsófi, Olivér, Gigi, Laci. A többi maradhat még egy kicsit :)
Amúgy Jerzsi megjegyzése az volt, honnan jöttetek ti, a Rózsadombról?

Traitor General 2011.01.27. 10:27:28

köszi Hajni kihoztad belőle amit lehetett:-)

Kekec1 2011.01.27. 10:29:03

@Kekec1: jajj, kihagytam a bucit, ő is holtversenyben első, ezt a hármast akasztanám fel elsőnek :)

.lll. 2011.01.27. 10:34:18

mit tudnak még kihozni ebből négy hónapig???
addig Hajnalka is belefásul mint a retek

van-e szándék 2011.01.27. 10:35:59

köszi, Hajni, esmeg remek volt! :)

Peter Griffin 2011.01.27. 10:36:45

Elbaszta a zertélel ezzel a közös kasszával. Mindenkinek külön kellett volna egy kevés pénzt adni naponta, a játékokat meg kurva nagy különbséggel jutalmazni. Mittudomén, első 500 fabatka, 2. 250 , utolsó 5. Lett volna sírás rívás a humorheroldok között. Ez a fasz éva már megint 3 másodpercig bírta tartani azt a szart, én úgy pofánbasztam volna, hogy kirepült volna a kupolán. Ezért is lenne jó ha saját zsebre menne, úgy nagy kínok közt talán bírta volna 6 mp-ig. Meg 6 km után beszarnak a szobabiciklin, hát lassan én is beszarok ezeken.

van-e szándék 2011.01.27. 10:38:00

Tudjátok hány szexgöb jött ki rajtam, mióta itt vagyok?

Augur 2011.01.27. 10:38:04

féltelek Hajnikám, hogy kurván bele fogsz ebbe unni. ha más nem, de a kommentelők tartsák Benned a lelket. nagyon cejetüüünk!

Traitor General 2011.01.27. 10:38:26

@lófő: Például: Laci öngyilkos merényletet hajt végre a halálcsillag ellen, Éva megalapítja az Anonim Alkoholisták Klubját, Alekosz homokos lesz, Olivérnek megműti Gigi az orsövényét, Gombi dobja picurtot és szerelmes lesz a tesójába stb. stb. stb

vörös áfonya 2011.01.27. 10:40:10

@Peter Griffin: Én is külön adtam volna nekik pénzt,sőt,már az elejétől fogva így kellett volna.
Bár ha közös kasszán vannak,mint most,kijön megint mennyire tudnak egységesen,csapatban gondolkodni(jelzem semennyire)félretenni,gazdálkodni.
Abban viszont egyetértek Olivérrel,ha játékot nyerek,miért ne én döntsem el,mit csinálok vele.

K Tomoceusz 2011.01.27. 10:41:10

A 4ek gyönyörűen osztják szét maguk között a feladatot . Oli szervezi a bulit , a két lány röhög , Alekosz az ellenfél kanapéjának közepén kuncog . Ez utobbi alakítás félelmetesen jó volt , ezzel mindenkit ki lehet üldözni a Villából , kivéve Zsófit . Ő szerencsés alkat , csak a saját hangját hallja .

christaylor 2011.01.27. 10:41:30

Köszi Hajni, nagyon jól szórakoztam! :)

chafurin 2011.01.27. 10:42:23

Mi a rák az az anyapötty?!

beacska 2011.01.27. 10:43:48

@K.Tomoceusz: az ellenfélnek van kanapéja? ez új...(elgondolkodó arcot vág)

LuluBelle 2011.01.27. 10:44:44

szerintem Olivér viccnek szánta azt, hogy ő majd megnyer akármilyen versenyt is. bááááár a ki a legtahóbb versenyszámban lehet, hogy elsöprő fölénnnyel győzne.

fran7 2011.01.27. 10:45:31

A kenyeres sztoriban az volt a "poén", hogy Laci sokallta két kilót egy napra, mert mindig egy csomót ki kellett dobni. Szerintem a többi kajából is, amiért eléggé haragszom rájuk. Erre ínséges időkben Alekoszék rögtön rárepültek a kenyérre nagyon vastagon megkenték vajkrémmel, akik gondolom addig véletlenül se nyúltak a kenyérhez, mert az milyen már. Hú az ilyenen a paraszti vérem, de tud háborogni. Nem a késsel, vastag szelettel, vastag kenéssel volt a baj, hanem a hozzáállással.
Hajni, kösz a tsz-es utalásokat.

LuluBelle 2011.01.27. 10:46:17

én azt hittem, hogy Szandika visszafogja magát a múltkori kirohanása után, de a tegnapi röhögése a kenyéren való vitakor, mindent vitt. csodáltam Lacit, hogy baszta fejbe valamivel.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 10:46:20

a tegnapi nap poénja számomra: "Vannak, akik egész életükben nem ittak egy korty alkoholt sem, és mégis kibírták" vagy valami ilyesmi, Zsófikától Aleknek :) ez volt az első és az utolsó dolog, amit zsófikában valaha is értékeltem :)

LuluBelle 2011.01.27. 10:47:06

mármint hogy NEM baszta fejbe valamivel

K Tomoceusz 2011.01.27. 10:47:43

Miért nincs még balhé a cigaretta miatt ? Annak 50-70 delta lehet paklija . Talán nem is láttam füstölgő játékost a tegnapi összefoglalóban . Oli sört venne a kilejmolt ötveneséből ? Már megint gyűlnek a kérdések és én egyre sötétebb vagyok .

Peter Griffin 2011.01.27. 10:49:37

@vörös áfonya: Én kizártnak tartom, hogy az rtl ezt a közös kasszát csapategység prezentálása miatt találta ki, hanem pontosan újabb konfliktusokat akarnak generálni. Mert akkor közösen cseszhetnék el a dellát, nem az lenne, hogy egyik nap Zsófika, a másik nap Alekosz dönt a pénzről. Alek nyugodt szívvel fogja megvenni a mások által összegürizett pénzből a Whisky-t meg a 8 olcsó, de jó minőségű májkrémet, aminek rohadtul fognak örülni a többiek.

Caddy 2011.01.27. 10:49:52

@vörös áfonya: hangosan felröhögtem. :)
Ma is megérte felkelni. :)

Én is támogatnám a külön díjazást,bár szerintem az rtl attól tart, hogy a villanővérnek lesz a legtöbb dolga, mert folyamatos alkoholmérgezésben fetrengene a banda egyik fele. A másik fele, meg rajzuk röhög.

christaylor 2011.01.27. 10:50:05

Jaigen, mivel nem láttam a tegnapit, akkor ezek szerint a jacuzzi használatért is fizetniük kell?

K Tomoceusz 2011.01.27. 10:50:53

@beacska:

A kanapé azé aki megműveli . ( bölcs arcot vág , mert sok mondást ismer )

van-e szándék 2011.01.27. 10:51:20

@LuluBelle: az én agyamat akkor kalibrálta nullára, amikor ő! osztotta Laciékat, hogy mit idegeskednek mindenen

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 10:52:56

@canzone: 19 évesen ekkora igazságokat nem fosson már magától.mintha ő annyira irtózna a piától. 19 évesen.kis hülye liba.

Traitor General 2011.01.27. 10:53:01

a legjobb lenne ha egy napig nem kapnának cigit vagy szeszt....
Na az kemény lenne

natoth 2011.01.27. 10:53:58

@christaylor:
igen és a szaunáért is
ezért volt furcsa nekem is, hogy a végén a négyek a dzsakuból osztották az észt

someday 2011.01.27. 10:54:52

Kit akasszunk fel?...
Ugye nekünk a comment ingyen van.
Ki lehet osztani jó meglátással, hogy ki a gonosz manó és jó eséllyel bele is talál a kommentelő.
...És ez a baj, hogy mi sajnáljuk a pé'zt a gyökerek _ellen_ :) .. a gyökerek meg szavaznak... a gyökerekre.. :) Ezért nem reálisak a százalékok, mert a normálisabb néző, aki még nézi, azért van annyira normális, hogy - nyilván - nem szavaz.
( a gyökeres részt, csak az vegye magára, akinek inge.)

K Tomoceusz 2011.01.27. 10:54:54

@van-e szándék:

Te vagy az én emberem . Hagynád magad megpszihoizélni és nem csapnál vissza .

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 10:55:02

@Traitor General: 7 napig!1 napot túlélnének. a 7-et nem merné felvállalni a retek!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.27. 10:55:03

Ha jól számolom, ez naponta fejenként 500 Ft? Az azért nem valami sok (mondjuk zsemlére meg ásványvízre elég).

jörgömös 2011.01.27. 10:55:44

A jaccuzis jelenet és a Rómás szavazás után biztos vagyok benne 2 nappal járunk a valós események mögött, az adott összefoglaló pedig ebből a 2 napból készül, aszerint hogy mit akar kihozni a eseményekből a retek.

natoth 2011.01.27. 10:55:47

@canzone:
akkor ezt neked ajánlanám, tesó :)
soundcloud.com/barbeemusic/barbee-zs-fika-hajr-popszt-r-vv-version
(18 éven felülieknek csak anyapötty felügyeletével ajánlott)

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 10:57:30

@Caddy: Az anyóstól mi jön a zemberre?

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 10:57:37

@Yooha: amikor tanítottam 75ezret kerestem. 35 volt a lakásbérlés, 10 a bérlet. Do the math :(. És még élek.Nekik ki se kell mozdulniuk a lakásból.

K Tomoceusz 2011.01.27. 10:58:48

@someday:

Most kockáztatni fogok
Te nem szavazol tehát
Normális vagy

Holabög Rém 2011.01.27. 10:59:04

@K.Tomoceusz: Na persze! Dakotákat, mi? RUSNYA AZ AVATAROD :D

Szirénke 2011.01.27. 10:59:49

@kérődzőgiliszta: Miért temetik az anyóst csak derékig? Hogy tudja gondozni a sírját. Bocs :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 11:00:51

@Szirénke: és arccal lefelé?hogy ki ne másszon ha felébred?

oc 2011.01.27. 11:00:53

Kitaláltam egy újabb csavart: a játékosok a végső nyereményt "éljék" fel. Igy ha jobban spórolnak, több marad. És akinek nagyon kell a zsé, nyugodt szivvel kiveri alekosz kezéből a whiskey-t.

Illetve lehetne olyan is, hogy végül a villát kapja meg a nyertes. Ha nagyon szétcseszik kollektiven, akkor igy járt a nyertes.
:)

beacska 2011.01.27. 11:00:56

@K.Tomoceusz: jajaja, igazad van. biztos ők törölték le róla a port. tán domesztosszal át is mosták (lsd. Zsanetth)

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:02:23

@Yooha: 5000ft/nap -ból lehet bőven alapélelmiszert venni 11 főre is . A többit összeszedhetik feladatokból . Fogyni nem fognak .

Patria 2011.01.27. 11:02:28

Alkeszosz mitől volt olyan barna tegnap? kaptak szolit?

Mme Chauchat 2011.01.27. 11:03:15

@csudri82: ne legyél kishitű. ha nem hagyod abba, küldök képet magamról, azt körülnézheted magad

csudri82 2011.01.27. 11:04:40

@Mme Chauchat: Lehet az helyre hozna... :)

Traitor General 2011.01.27. 11:04:43

@utcai_arcos: és végén Laci tábornok vezetésével megrohannák a legközelebbi Non-Stop boltot:-) Légitámogatással....

Holabög Rém 2011.01.27. 11:05:15

@natoth: nem baj, hogy nem bírtam a negyedéig se hallgatni?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 11:05:23

@utcai_arcos: az a gond, hogy vérkomoly arccal mondta, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt. de legalább végre lehetett rajta röhögni :) (olyan rossz humorom van, mint a fantasztikus hatos-ötös-négyesnek)

@natoth: tesó, most miért büntetsz? és hogy találsz te ilyenekre? gyanús vagy nekem :)

Rigghead 2011.01.27. 11:07:56

áááá, hajrá négyek, a tegnapi után legalábbis. olivér és szandika mit tolt már a konyhában lacinak és bécinek? kurvajóvolt PÁ Pá pá pá páááá

béci pozíciója veszélyben ezzel a kovászosuborka stílussal

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:08:23

@Traitor General:

Lacánknak itt a lehetőség , hogy leadjon 10 dekát , elvégre azért költözött be . Remélem Alekosz nagyvonalú lesz vele és berendel neki pár kiló káposztát és megkezdheti a kúrát .

bévé 2011.01.27. 11:08:45

gondolom a kupola csak szétnyílik, mint anno a Szikra mozi mennyezete, ha egyszer szakad a hó a kertben. ennyit a műnövényekről, Rubin főszerk. úr...

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 11:09:20

@K.Tomoceusz:
Pl. paprikáskrumplival, rakottkrumplival, milánóival félholtra ehetik magukat ennyiből és még egy sörre is futná!
:-)

Mme Chauchat 2011.01.27. 11:09:55

@csudri82: reggel kerestem Neked 1-et, de másik gépen vok, ezen lóxar se nincsen

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 11:10:28

@canzone: igen,pontosan, jól mondod, RAJTA lehetett röhögni nem VELE :S...nem mindegy!

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 11:11:31

Marhára látszik, hogy minden csapat annyira erős, mint a leggyengébb "láncszem"!

Traitor General 2011.01.27. 11:11:48

@K.Tomoceusz: Lacitól elveszik a kajálás lehetőségét, tutti, hogy Chuk Norissá változik.

szellemnyulszellem (törölt) 2011.01.27. 11:11:59

Jól sikerült, engem már nem inspirálna a téma, de hát akinek ez a hivatása...

AnnaKarenina 2011.01.27. 11:12:46

Ha már két Villafőnököt kreáltak a feladathoz, fejenkénti összeget adtam volna azzal, hogy mindenki eldöntheti, a pénzével melyik társasághoz társul be. Szívesebben megnéztem volna, hogy a négyek bandája egymás között is ennyire bunkó lett volna.
Eddig érdekes volt a taktikákat figyelni, most érzem először igazán visszataszítónak ezt a négy embert, a korlátoltság (Alekosz), a rosszindulat (Olivér), az ostobaság (Szandika) és a jellemgyengeség (Éva) nagy négyesét.
Ugyanakkor látható, hogy az események, a csatorna (?) visszakényszerítette a társaságot a korábbi felállásba: a négyek a humoros, szórakoztató csapat, a többiek a sótlan társaság. Pedig az utóbbiak taktikája (leválás minden tekintetben) is hozhatott volna érdekességet a játékba addig, amíg el nem érkezik a tisztán egyéni játszmák ideje.

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 11:13:32

@Augur: igen, a main érződött, hogy szakadóban a cérna, de ez nem is csoda.
csak nehogy Hajni is kivetkőzzön magából otthon, és hozzávágjon egy kólát Pötyihez vagy a viráglocsolóhoz. :)

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:14:29

@Rigghead:

Bécink jó gyerek , csak nem szereti ha más manus van a középpontban . Jó példa volt erre , amikor Alekosz elkezdett zenélni (sajna régen volt) és a lányok belebizseregtek . Akkor is felkapta a vizet .
Ennek a Béla gyereknek nem könnyű kedvébe járni .

Ebből balhé lesz
Jönnek a népművelők
Kedvébe vagy kedvében járni ?

Mme Chauchat 2011.01.27. 11:14:34

@csudri82: vagy péket. Amúgy? Strike v. éjszakás vagy? Mi van a HR-ekkel?

oc 2011.01.27. 11:16:12

tegnap még egy kérdés jutott eszembe. azt mondták, azért nincs élő műsor a neten, mert karbantartják a kamerákat. ok. de akkor mivel veszik fel az összefoglalókhoz az anyagot?

csudri82 2011.01.27. 11:17:02

@Mme Chauchat: Nincs sztrájk, nem vagyok éjszakás, nincs HR.

Bent ülök a melóban és lógatom a lógatni valómat...ja meg kommentelek össze-vissza tök idegen emberekkel...

natoth 2011.01.27. 11:18:03

@Holabög Rém:
nem baj, így megúsztad a maradandó agykárosodást :)
@canzone:
ha büntetni akarnálak, ezt linkelném :)
www.youtube.com/watch?v=311kCZWmkBQ&playnext=1&list=PL116D0D7F19E729D2

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:18:39

@kérődzőgiliszta:

Már az elején se értettem mit főz Gigi 15 főre , amit mindenki jóízűen belapátol . Az RTLKlubnak kötelessége lett volna a recepteket közzé adni , hogy a tévé elött ülő szakácsnők tanulhassanak tőle .

van-e szándék 2011.01.27. 11:19:44

@K.Tomoceusz: nem sajtos-tejfölös tésztát?

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 11:20:29

@canzone: eh, ezek az alapok. nem végeztek rendes gyűjtőmunkát a cikkhez. akkor minket kellett volna olvasgatni 2 héttel ezelőtt.

natoth 2011.01.27. 11:20:39

@canzone:
„Tudja valaki, hogy kell kortárs beszédet írni?”
ez nekem kimaradt :D

lemonkeyface (törölt) 2011.01.27. 11:20:53

Aniko <3 imádom nagyon édes :)))
Olivér meg takarodjon már ki nagyon irritál az ocsmány nője utáni nyivákolásával együtt.

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:21:13

@oc:

A lerúgott cucc helyett locsolósemberek veszik a műsort mozgó kamerákkal .

Holabög Rém 2011.01.27. 11:21:54

@natoth: Azééé ezt a Cikapannát vagy hogyhíjjákot blokkolnám :)

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:22:44

@van-e szándék:

Sajtos tejfölös tészta felírva
Jöhet a kedd

Holabög Rém 2011.01.27. 11:23:52

szerda: carbonara spagetti (fokhagyma, sonka, gomba, tejszín)

Holabög Rém 2011.01.27. 11:25:06

csütörtök: tojásos lecsó
péntek: tejberizs
szombat: paprikás krumpli
vasárnap: zöldségleves gazdagok (kurva sok répával) :9

Mme Chauchat 2011.01.27. 11:25:34

@csudri82: Ki az? Tudni akarom, ki az, akivel Te kommentelgecc össze-vissza!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 11:25:46

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: @natoth: nekik még ebihallábcsökevényesebb humoruk van, mint nekünk meg az rtl-nek

@natoth:tesó, mától le is út, fel is út, kitagadlak :)

Holabög Rém 2011.01.27. 11:25:51

ha az ember megélte már, hogy nincs lóvéja, akkor egy ilyen menüsort csípőből osszedob.

someday 2011.01.27. 11:26:02

@K.Tomoceusz:
Ah nem. a "Mi" véletlenül szaladt ki a számon. Sry. Nincs garancia arra, hogy normális vagyok, még át kell gondolnom.

LuluBelle 2011.01.27. 11:26:54

azt mondta Olivér, hogy ő nem tud spórolni, és mindig a barátnője feladata ez. eltudja bárki is képzelni, hogy odaáll fizetéskor az asszonyhoz, odaadja a pénzt neki, majd megy hetente kérni tőle x Ft-ot??? Enikőcske drága kérek 1000Ft-ot, elmennék a haverokkal sörözni :))))))))

Kata Marán 2011.01.27. 11:27:07

Most jöttem rá, mire hasonlít Szandi "nevetése".Zsinórban ilyen a kecskebéka brekegése.

Traitor General 2011.01.27. 11:27:41

@Holabög Rém: kihagytad a kelkáposztát, a spenótot, cukorborsót:-)
Fitness villa:-)

Holabög Rém 2011.01.27. 11:28:35

@Traitor General: csak egy hati menüt írtam. Nem volt benne sonkástészta, tojásosnokedli se

natoth 2011.01.27. 11:28:59

@Holabög Rém:
tökfőzelék! ahhoz csak tök kell meg főzelék

natoth 2011.01.27. 11:30:14

@canzone:
ne tedd tesó, akkor canzone-pöttyeim lesznek :)

egyébként ha a tisztálkodószereket ingyé kapják, Éva biztos berendel pár üveg alkoholos szájvizet

Holabög Rém 2011.01.27. 11:31:07

@natoth: A tökfőzelék nem étel. A tökfőzelék a földönkívüliek titkos fegyvere az emberiség lassú kipusztítására.

A palacsinta viszont opció lehet a szűkös időkben. Pláne, ha előtte beruháznak egy nagyobb horderejű csirkepaprikásra is. A maradék hús ledarál, kicsit megpetrezselymez, palacsinta megtölt, pörköltaszaft- tejföl kombó ráugrik és már kész is a hortobányi

bévé 2011.01.27. 11:31:40

@hannibal22-73: jabocs, bazmeg, aszittem a nedves burkolat az ajtó előtt jelent vmit.

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:31:55

@Holabög Rém:
Ja . Jerzynek meg külön kistányéron pácsot mindenhez .
Ha már ennyire tésztások , miért nem csinálnak pizzát maguknak ? Vagy rendelnek 80 puffancsot hamburgerpogácsával ? Ez tiltva van nekik ? Tele vagyunk kérdéssel a retek meg baszik magyarázkodni .

vörös áfonya 2011.01.27. 11:32:09

Megmelegítem a töltött káposztát.Csülök is van benne.Kér valaki?

thomasmakmusz 2011.01.27. 11:32:12

"tesórombusz" LOL, köszönöm

christaylor 2011.01.27. 11:34:15

@vörös áfonya: hallodhülyevagy, töltött káposztát? igen, kérek szépen iszonyatosan sok tejföllel, lécci!

cserébe felmosok nálad is!

Traitor General 2011.01.27. 11:35:21

borotválják le a csajok rözséjét. A parókakészítők jól fizetnének. Lenne habzsi dözsi a vellában. Mi meg rommá röhögnénk magunkat!

Holabög Rém 2011.01.27. 11:35:28

Én meg most lemegyek, oszt eszem valami nyomi szendvicset a mégnyomibb büfében...

vörös áfonya 2011.01.27. 11:35:56

@christaylor: Van tejföl is,meg friss kenyér.
Inkább majd mosogass el és zárd be az ajtót,mert mgyek melózni.Köszi.

Lasombra 2011.01.27. 11:37:30

Olivér milyen arcot vágott már, amikor ráloccsant egy kis víz? csóresz.

Éva hatalmas sportember. Kitartó, elszánt, technikás. Van ennek a nőnek egyáltalán bármilyen pozitív tulajdonsága???

A Négyes annyira vicces, mint egy áttétes hererák.

Anikó meg ismét bizonyított. Szerényen, csendesen. Most már érik, hogy pólót csináltatok róla. Vagány Olivért akármikor szétalázná bármilyen férfias, fizikai versenyben. (Mint ahogy kétszer meg is tette ezidáig.) A nyomi vörösnek nem kell aggódnia, hogy magára költsön bármilyen nyereményt is, amíg a kiccsaj is versenyben van.

christaylor 2011.01.27. 11:37:38

@vörös áfonya: friss kenyérre már nem is mertem számítani.
ja tényleg, de most délre mész sokáig, kitartás, este itt várunk. :)

Friedmann Juci 2011.01.27. 11:39:35

@Lasombra: ja. könnyen tanul meg évszámokat. sokra viszi vele, nem gondolod?

tris 2011.01.27. 11:39:43

olivér szorgalmasan tolmácsolja a szerkesztők kérését. Érdekes, hgoy szandival is ő szaladt el a riportszobába...

még így is hogy van beépített, így is milyen szar a műsor - nálunk megy, csak épp nem bírok rá figyelni.

Másik meg, hogy most kicsit gáz az alkeszoknak, kevés a pénz piára. Cigit külön kapnak?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.27. 11:40:57

@K.Tomoceusz: De tudnak ők főzni? És mennyi marad piára/cigire? Az már nem is számít? Én aggódom..

beacska 2011.01.27. 11:43:21

én csak azt mondom: a hús olcsóbb, mint a sajt. és egy csomó másnál is...

Holabög Rém 2011.01.27. 11:45:22

@beacska: viszont sajtból kevesebb kell.

van-e szándék 2011.01.27. 11:45:52

@beacska: ellenben sajtból van a Hold

puszták éhes vándora 2011.01.27. 11:46:08

A "pénz" bevetése jó ötletnek tűnik, bár nem össz-ben, hanem egyénileg kéne adni. Mi lenne, ha nem bárgyú játékokkal, hanem MUNKÁVAL lehetne több pénzhez jutni?
Továbbra is fenntartom: Alekosszal komoly bajok vannak, Oli gerinctelen kis spion, mégis ők az "istenek". Uram bocsá': Alekosz Fan-klub alakult!!!!! Mivé lett, mivé lesz a világ?
Fikció: ha a médiahatóság beszüntetné a VV4-et, a bentiek hogyan fogadnák?
(az IKSZ nagyon kever ezügyben!)

bévé 2011.01.27. 11:47:21

erre még kitértem volna helyében, de bocs, ha már volt:
Alek: "van akik havonta nem esznek semmigyümölcsöt, és semmi bajuk nincsen" (sic!, szép mondat, autodidakta bácsi, köszönjük )
Zsófi csípőből: "valakik meg soha életükben nem isznak alkoholt és túlélik" :)

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:49:03

@Yooha:

Zavaros minden
Miből spórol Alekosz , hogy hatalma legyen ?
Mennyit tud megspórolni , ha egy hétig májkrémes kenyeren él ?
Mennyibe kerül 1 db Gigi és mennyibe 1 db Anikó , hogy érdemes legyen neki spórolni ?
Az összefoglalókból nem kapunk válasz egy értelmes kérdésre sem . Helyette látjuk egyre szomorúbb Bélánkat .

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 11:49:41

@puszták éhes vándora: az IKSZ a saját pöcsét nem találná meg.Maradjanak már a seggükön,mintha ez lenne a legégetőbb probléma ma Magyarországon.

Traitor General 2011.01.27. 11:50:24

@puszták éhes vándora: munka??? az ezeknek olyan, mint a sci-fi.....

Holabög Rém 2011.01.27. 11:50:54

@puszták éhes vándora: Ha csupa Laciból állna a műsor, már rég a kutya sem nézné. Kit érdekel minden nap egy olyan beszámoló, ami arról szól, hogy reggel tornáznak, aztán porszívóznak, majd közösen elmosogatnak kaja után, délután meg megható történeteket mesélnek egymásnak korábbi olvasmányaik alapján??? (bár Laci és a könyvek viszonya szerintem legalábbis kérdéses)

Lasombra 2011.01.27. 11:51:31

@Friedmann Juci: nem tudhatjuk, milyen könnyen tanulta. csak hogy épp tudta. :)

más: most, hogy megszorítások vannak, eljött az ideje az új brandek termékelhelyezésének:
m.blog.hu/li/lilakutyak/image/kevert/Kevert.jpg
(remélem, bezabálja a blog a linket)

beacska 2011.01.27. 11:55:10

@Holabög Rém: mihez? a sajtostésztához pölö több kell ;))
én mindig megállapítom, hogy biza néha jobban jövök ki anyagilag, ha hús van és krumpli, mintha tésztával etetem a családom (hamarabb elfogy, gyorsabban felszívódik-tehát rövidebb ideig tart ki, kezdődik a hűtőnyitogatás)

Holabög Rém 2011.01.27. 11:57:08

@Holabög Rém: az jutott eszembe, hogy segítendő a villabeli konfliktusokat, javasolhatnánk a reteknek egy jófijú és jókislányok napirendet.

Segíccsetek összerakni:
06.00 ébresztő
06.30 reggeli torna
07.00 közös reggelikészítés
08.00 reggeli
09.00 körlet rendbetétele, porszívózás, takarítás, felmosás stb... (csak hogy Lacinak is legyen olyan kifejezés, amit ismer)
11.00 ebédkészítés közösen
13.00 ebéd
14.00 mosás
15.30 vasalás

...

ti jöttök!

igényes 2011.01.27. 11:58:14

@K.Tomoceusz: Szerintem a roma vonal, még rosszabb, mint Alekoszéké.
Béci, Gigi, a másik cigány lányt nem tudom, hoy hívják, meg a Laci gyerek nagyon borzasztó.

K Tomoceusz 2011.01.27. 11:59:14

@puszták éhes vándora:

Alekosz rengeteget tesz az országért . Naprimér rengeteg Héfáisztosz és Termopűla fog születni 2011 végén , akik rendeteg nyugdíjalapot fognak termelni . ( utóbbit olvastam valahol )
Sukár , hüllőbőrű fiatal srácok ezreinek mutat példát , nem otthon kell savanyodni , hanem kimenni az utcára ismerkedni .

De most nem fogom teleírni a lapot , miért vagyunk az Alekosz fan klub tagjai . Talán késöbb kisorsolunk pár látogatói jegyet az érdeklődők között , akik megtudhatnak mindent .

beacska 2011.01.27. 11:59:23

@Holabög Rém: hopp nem ment el az előbb. szóval, attól függ, mibe. Mert pölö a sajtostésztába sajtból kell több ;))
én már többször megállapítottam, jobban jövök ki, ha hús van és krumpli (vagy bármi más egyszerű köret), mint mikor tészta van. Gyorsabban felszívódik, kevesebb benne az energia, és kezdődik a hűtőnyitogatás...szóval: húúúús

Holabög Rém 2011.01.27. 11:59:30

@beacska: közben számold ki, hogy 11 személyre mennyi hús kell! És tedd még hozzá, hogy a hús önmagában sehogysenem jó. azt el kell készíteni valaminek, szóval addicionális költségek vannak. Vagy egyenes natúr csirkemellett roston sütve? Megérdemelnék mondjuk :)

christaylor 2011.01.27. 12:00:02

@Holabög Rém:

15:30-17:00 szabad foglalkozás

Kekec1 2011.01.27. 12:01:18

Régi szép idők, most kicsit nosztalgiázok... legolcsóbb hús a pulykanyak és pulykaszárny, finoman befűszerezve, sütőzacskóban puhára sütve/párolva, egyik legolcsóbb és legfinomabb husi volt. Vagy sárgaborsófőzelék, ha jól van elkészítve akkor imádom, olcsó és igen laktató. Úgyszintén a belsőségek, látszik hogy Jerzsy rokonlélek és van némi tapasztalata ezen a téren. Sajtos-tejfölös tészta annakidején eszembe se jutott volna mint spórolós kaja, a tésztából sok kell, a tejföl meg a sajt qrvadrága.

Holabög Rém 2011.01.27. 12:01:38

@christaylor: liberális átok vagy! Szabadfoglalkozás, mi? Lógás, meg henyélés, mi? Én azt kértem, hogy Lacinak tetsző programot rakjunk össze :)

dex.ion 2011.01.27. 12:02:08

@Holabög Rém:
16:00 a napi leggyengébb láncszem agyonlövése az udvaron
16:10 ünnepélyes zászlófelvonás
16:15 tűzijáték
16:20 az alacsony belmagasság miatt visszacsapódó tűzijáték áldozatainak eltakarítása

Augur 2011.01.27. 12:02:41

@K.Tomoceusz: Bélasrác hozzá van szokva, hogy a golden retriever szemei feletti vastag szőrzete-ami, mint tudjuk, sokat ígérő szexuális jelzés a nőstényeknek-mindenre elegendő. hát kurvára nem. takarítson csak, citromgerezddel a végbelében.

Holabög Rém 2011.01.27. 12:02:53

@beacska: annyiból viszont neked van igazad, hogy a sajtos-tejfölös tészta jó kis szalonna nélkül nem is étel. Szóval télleg nem olyan olcsó

christaylor 2011.01.27. 12:03:35

@Holabög Rém: akkor szűkítsük arra, hogy művelődés, úgymint olvasás, műveltségi vetélkedő megrendezése.
ez Lacinak is megfelelne, szerintem.

K Tomoceusz 2011.01.27. 12:03:52

@igényes:

Roma témakörben gyenge vagyok
Annyit tudok , hogy szurkolni kell nekik
Azt már nem értem miért

Holabög Rém 2011.01.27. 12:04:40

@christaylor: na jó, de mi legyen a vetélkedő díja?
Mondjuk egy óráig csak az övé a szobabicikli? :)

Traitor General 2011.01.27. 12:04:42

@christaylor: 17.00- 19.00 vetés palántázás kapálás

Holabög Rém 2011.01.27. 12:05:21

@K.Tomoceusz: nézz rá a rusnya avatarodra, és megtudod :D

K Tomoceusz 2011.01.27. 12:05:41

@bévé:

1:0 bennek
érik az egyenlítés

Lanois 2011.01.27. 12:06:46

@bévé: Hogy állunk ajándékügyileg érdeklődök.

K Tomoceusz 2011.01.27. 12:07:07

@Holabög Rém:

75 milliónál tartasz
A fizetési felszólítás úton van

christaylor 2011.01.27. 12:07:57

@Holabög Rém: akár. vagy másnap nem kell résztvennie a reggeli takarításban.

@Traitor General: így van, termeljék meg maguknak, amit esznek.

gidabiga 2011.01.27. 12:08:05

@christaylor:

jaj, még több művelcségi vetélkedő? :D
Ildikó már nincs bent, bár Szandálka is biztos tudna okosakat mondani

gidabiga 2011.01.27. 12:08:05

@christaylor:

jaj, még több művelcségi vetélkedő? :D
Ildikó már nincs bent, bár Szandálka is biztos tudna okosakat mondani

K Tomoceusz 2011.01.27. 12:08:24

@Augur:

Nem ismerem a szentendrei divatot
Holnap megnézem , lehet hogy ott mindenki ilyen

Holabög Rém 2011.01.27. 12:08:50

Szóval akkor eddig a prograsm:
06.00 ébresztő
06.30 reggeli torna
07.00 közös reggelikészítés
08.00 reggeli
09.00 körlet rendbetétele, porszívózás, takarítás, felmosás stb... (csak hogy Lacinak is legyen olyan kifejezés, amit ismer)
11.00 ebédkészítés közösen
13.00 ebéd
14.00 mosás
15.30 vasalás
16.00-17:00 szellemi vetélkedő
17.00- 18.00 vetés palántázás kapálás
18.00 közös vacsorakészítés
19.00 vacsora
20.00 tisztálkodás
21.00 Esti közös ima
22.00 villanyoltás, takarodó

Szép program. A négyesre finnyegőktől azt szeretném kérdezni, hogy egy ilyen műsort mégis ki a a retkes büdös kóchengeres fasz nézne? :)

dex.ion 2011.01.27. 12:09:32

@christaylor: az inkább a farmville lesz, nem a valóvilág:)

Traitor General 2011.01.27. 12:09:59

@christaylor: akkor éséglázadás lesz. Valamelyik nagyeszű elkezdi legelni a műfüvet, és lemészárolják a zöld állatkákat..
Horror:-)

Holabög Rém 2011.01.27. 12:10:18

@K.Tomoceusz: :DDDDDD
@bévé: csórómenüt írtam, abba nem fér bele az olivaolaj, meg a parmezán, meg a bresaola :)

Tytonia 2011.01.27. 12:10:38

sziasztok!
valaki már írta korábban, hogy a cigi megvonását az rtl - legalábbis hosszú távon - nem meri bevállalni. ha már a megszorítások jegyében telik a hét, én semmiképpen sem adnám automatikusan. gondolom ebből is lenne konfliktus bőven...

christaylor 2011.01.27. 12:11:30

@Holabög Rém: az egyórás esti közös imán fetrengek. :D

Traitor General 2011.01.27. 12:11:43

@Holabög Rém: Bálint Gazda, Jehova tanui, és a kikertbarátok köre.
Meg ezer pszichiáter, hogy megírja a nagydoktoriát:-D

Holabög Rém 2011.01.27. 12:12:01

@christaylor: IKSZ kompatibilis műsorszám :)

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 12:13:43

@Lasombra: hülye vagy? Évának szétment volna a haja meg a sminkje, ha végigcsinálja a feladatot. és gyertyaállásban nem tudott volna cigizni sem. :S szal ki kellett állnia, mert szép a közérdek, de az önérdek még szebb:)

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 12:14:59

@Holabög Rém: Na és mikor dolgoznának? Hogy férne ebbe bele 8 óra munka?

solid01 2011.01.27. 12:16:47

Ha már Való világ, jó ez a játék!
Kint élnének meg ennyiből rögtön bajban vannak. Laci csupán gyakorlatias. Igaza van. A többi meg eszik iszik hétpofára szívják a cigit kétpercenként meg jacuzziznak. Szar ember mindegyik! Lacit kivéve. Csak ő meg a korpa közé keveredett és lassan megeszik...
Mindössze reagál a társaság viselkedésére.

bévé 2011.01.27. 12:16:56

@Holabög Rém: de gomba meg nem is kell. biztos drága is. :)

Holabög Rém 2011.01.27. 12:17:10

@kérődzőgiliszta: eddig se dolgoztak. De munkának tekinthető a mosás,főzés, vasalás, takarítás is.

Traitor General 2011.01.27. 12:17:34

hm Laci katonai diktaturát vezetne be. Ő lenne az 1 személyes junta!!! A többi meg dolgozzon. Kezébe venné a cigaretta elosztást. És monopol helyzetének köszönhetően istenné választanák:-)

Augur 2011.01.27. 12:17:37

cicukáim, az hogy van az, hogy Éva cigizése mindenkit úgy basztat, de Anikóé, aki szintén közepesen erős dohányosnak tűnik, az annyira azért nem, hogy fel is tűnjön? olyan édesek vagytok. szép a szárálám.

beacska 2011.01.27. 12:18:22

@Holabög Rém: oké, gasztrozzunk: 2 kiló sajt helyett 2 kiló bármilyen hús (lehet darált is), tejföl helyett tej, tészta helyett rizs. Ami plusz kéne nekem: hagyma, tojás. (remélem só, bors, liszt, olaj az azért alap). Úgy össze lehet ezt "rakni", hogy nemhogy jóllaksz vele, de finom is garantáltan. És 11 embernek bőven elég. (én 6,5 liter csilisbabot csináltam a hétvégére a családnak 2 kiló húsból...)

Lasombra 2011.01.27. 12:18:35

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: a "szétmegy a haja és a sminkje" részt nem tudom értelmezni, de a többiben lehet vmi. :)
vagy talán a szeme alatti két táska nyomhatta az agyá... izé, az arcüregét hanyatt fekve.

Holabög Rém 2011.01.27. 12:18:51

@solid01: és te nyilván Laci miatt nézed a műsort, és nem a többi léha, semmirekellő közötti konfliktusok, meg taktikázások, meg harcok kötnek le :)
Szerintém épp Laci a legnagyobb gyökér mind között.

solid01 2011.01.27. 12:19:07

holabög rém! ÉN! tetszik a program!
Ha valaki plusz munkát vállal kap cigit meg bónuszt!
Az a való világ ha már ez a címe.
Élj meg minimálbérből!

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 12:20:54

@Kekec1: ne izélj,Tescos vastag spagetti-tészta, fél kiló kb 200 ft.Trappista akcióban 990/kg, és egyenek frissfölt, abból márkázott -pl,Winny, 60 ft/2dl. Lehet szájat húzni, de mint tudjuk éhes ember nincs csak finnyás.Na ebből 11 emberre kell 3 kilo tészta az 1200, sajt 1 kilo 1000, plusz 10 dobozz friss az 600. És ott vagyunk hogy 3000 ft.Ja, hogy ottan csak Gyermelyi van 500ft-ért meg ilyen olyan szuper tejföl 150/pohár és francia sajt 2500/kg? így jártak.

dex.ion 2011.01.27. 12:22:26

@solid01: feltételezhetően otthon egyikük sem eszik/iszik/dohányzik ennyit, vagy nem ezeket a kategóriás termékeket...ilyen az emberi természet, ez jut róla eszembe:
epa.oszk.hu/00000/00022/00040/00979.htm

Holabög Rém 2011.01.27. 12:22:53

@solid01: A nézők MINDEN NAP ezzel szembesülnek. Még este a szórakoztató műsorban is ezt kapják? Most mondom ezredszer: egy ilyen műsort a kutya se nézne. Még te se, akinek pedig tetszene az általam vázolt, tipikusan nézettséggyilkos napirend.

bévé 2011.01.27. 12:23:23

@Lanois: napok óta semmi update. :(

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.01.27. 12:25:19

mókás lenne meghekkelni a műsort:

ledobni két láda kalasnyikovot, és bedobni egy levelet:

kedves villalakók!
foglaljátok el az rtl székházat! minden egyes kivégzett műsörvezető 10 Villadellát ér. gongazeleje gongavége!

a hét végefele lehet már nem is vennék észre a turpisságot :D

Lanois 2011.01.27. 12:26:02

@bévé: Meg kell értened Hajnit, mert nem kis meló az összes eddigi ezredik posztolónak megvenni az egyedi ajándékokat. Szerintem minden megtakarított dellája rámegy.

Giraffa 2011.01.27. 12:30:07

Végigolvasva: ez nem megszorítás.

1, cigaretta megvonva
2, testtömeg-mérés naponta. Aki 1 hét megszorítás alatt a LEGTÖBBET tudott fogyni, az kap valami extra jutalmat. :)

Így lenne konfliktus és még egészséges életmód is. :D

chrismaster · http://twitter.com/thegoodkchris 2011.01.27. 12:31:51

Olivér meglepő kijelentéssel sokkol a riportszobában, ő egyáltalán nem tud spórolni, Ki gondolta volna?
/ex-VIVÁS,kaszkadőr/dublőr és ő akarja megnyerni a játékot
-holott mindene meglehetne/meglehetett volna!/

solid01 2011.01.27. 12:32:00

Laci mos, főz takarít így is úgy is. Van neki olyanja hogy jellem. A többi meg ideggyenge vagy sorozatgyilkos vagy pénzért lábatszéttevő száját kinyitó (akár cigánycelebnek is).
Lehet neked ez a normális, mi viszont tudjuk mi a rend ! pá.

dex.ion 2011.01.27. 12:33:00

@Giraffa: egy jó nagy tortát ha azonnal visszaszedje.

rexter 2011.01.27. 12:34:58

kurva jo lett, hajnika, csak igy tovabb :) en is azt hittem a video megtekeintese elott a focimbol h gombi valami vicces Laci parodiat lead, foleg amilyen kicsit sem reszrehajlo cimet adott neki az RTL, de szerintem szanalmas volt. Pedig a 10 eves talalkozon Szandikat viccesen adta elo:)

solid01 2011.01.27. 12:35:11

Holabög rém, igazad is van. Csak akkor ne VALÓ VILÁG legyen a neve. Mert ez ami bent van csupán az emberek viselkedésében és különbözőségében hasonlit a kintire. Itt kint is vannak ilyenek, szarok is rájuk.

fran7 2011.01.27. 12:35:35

@Holabög Rém: Úgy lenne értelme a programodnak, ha egy másfél-két hónapra limitálnák az adásidőt és elég komoly összefogást igénylő munkát bíznának rájuk, amihez mindenkinek pozitívan kell hozzáállniuk. S szép lassan kiszavaznák azokat, akik hátráltatják őket vagy akik túl sokat követelnek a többiektől. Szerintem lenne annyi intrika, hogy Olivér csak kisinasnak tűnne mellettük. S lenne egy csavar benne, csak akkor kapnák meg a teljes fődíjat, ha a munkájuk sikeres, de erről nem tudnának.

namkuzu 2011.01.27. 12:40:14

ki kezeli holnap a kasszát? Pia lesz vagy kaja? lemaradtam :(

Holabög Rém 2011.01.27. 12:40:33

@solid01: Laci és a jellem kontra sorozatgyilkosok? Hát ki az, aki csak és kizárólag háborút lát, meg pszichológiai hadviselést emleget, meg kivégezni, egyesével levadászni akar folyton????

Holabög Rém 2011.01.27. 12:41:26

@solid01: A Big Brother már foglalt volt :D

namkuzu 2011.01.27. 12:41:33

ja, és büdös retkes kóchengeres PÉKfasza volt, nem?

Holabög Rém 2011.01.27. 12:42:05

@fran7: te most egy másik műsorról beszélsz :)

Holabög Rém 2011.01.27. 12:42:40

@namkuzu: Holnap Tajgetosz lesz a bankos

Augur 2011.01.27. 12:44:33

@solid01: úristen, bazmeg! attól jellemes valaki, mert mos-főz-takarít?

vörös áfonya 2011.01.27. 12:45:12

@namkuzu: Az tetszett.Imádom az ilyen összetett káromkodást,de szép is a magyar nyelv:)

dex.ion 2011.01.27. 12:45:55

@Augur: mondjuk ez nálam sokat számít!:D

Holabög Rém 2011.01.27. 12:45:59

@vörös áfonya: a kóchengert azóta se tudtam dekódolni

namkuzu 2011.01.27. 12:46:08

@Holabög Rém: Király! Éhen fognak halni mielőtt belefulladnának a piába!

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 12:46:08

@fran7: lásd Viasat-Farm.Ott a végén már sírtak az éhségtől,mert mindent maguknak kellett megtermelni/elkészíteni. OTT tényleg a gazdálkodók brillíroztak!

csicserierika 2011.01.27. 12:46:22

Csak nekem tűnt fel, hogy Laci már máskor is a tojásos nokedlit erőltette atöbbiekre? Nem hiába olyan szép kidolgozott a hasa. Még savanyúság sem kell hozzá, elég egy tükör, vagy üljön szembe a Béci gyerek. Nálam , ha van itthon kenyér és vaj, már éhen nem halok. Igaza volt Alekna, na és igen a kenyér kérdés. Ok, sokat kidobtak eddig, de akkor tele voltak mindenféle rágcsával, most meg valahogy csak meg kellene tömni a bendőt.

fran7 2011.01.27. 12:46:32

@Holabög Rém: Igen, de az is egy reality lehetne. S szerintem elég nagy lenne a nézettsége, ha jól csinálják.

Holabög Rém 2011.01.27. 12:47:00

@dex.ion: Laci a legnagyobb tisztaságban lenne a legboldogabb. Csillogó fehér felületeken ugyanis biztos jobban mutat a vér...

namkuzu 2011.01.27. 12:48:09

aki volt katona tudja mi a kóchenger.
AMD75/5, azt tisztogattam vele

dex.ion 2011.01.27. 12:48:38

@Holabög Rém: a tisztasággal nekem sincs bajom...ha nem nekem kell előállítanom.

Holabög Rém 2011.01.27. 12:48:44

@fran7: reménykedjünk benne, hogy a retek illetékesei olvassák a HV kommentjeit :)

dex.ion 2011.01.27. 12:49:22

@namkuzu: nem kell ehhez katonának lenni, az is simán elég, ha vízvezetékszerelő vagy...

Holabög Rém 2011.01.27. 12:49:24

@namkuzu: égek, mint a rongy. Voltam katona, használtam is, de nem is tudtam, hogy azt így hívják...

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 12:50:18

@Holabög Rém: ebben biztos lehetsz :) remélem van humoruk, és felhasználják az ötleteiteket :)

Holabög Rém 2011.01.27. 12:50:30

@namkuzu: AMD??? Bokorugró!!!!! :) Minden rendes katonának zöld váll-lapja volt és AMMSZ-e :)

Augur 2011.01.27. 12:51:42

@dex.ion: világos, de ez nem jellemkérdés. a jellem, az valami egészen más:)

dex.ion 2011.01.27. 12:53:17

@Augur: ilyen morális dolgokhoz nem értek. erkölcstelen vagyok a végletekig.
:)

fran7 2011.01.27. 12:53:20

@Holabög Rém: Lehet, hogy olvassák, de a munka szót nem értik.;)

namkuzu 2011.01.27. 12:53:31

@Holabög Rém: Harcálláspont hiradó század hadműveleti szolgálat, ez neked bokorugrás?! TV előtt fotelben tespedés, ugrált a halál :)

Holabög Rém 2011.01.27. 12:56:13

@namkuzu: milyen színű volt a váll-lapod, arról beszélj kopasz! :)

namkuzu 2011.01.27. 12:58:45

@Holabög Rém: természetesen vezérőrnagy rangban szereltem le, majdnem én váltottam a Kosickit, de aztán összevesztünk Kanavosz Dimitrisszel...

zsolyo 2011.01.27. 13:08:43

@solid01:
Azért meghallgatnám egy profilozó véleményét Laciról:DDD
Ez nem rendszeretet, ez nyílt agresszió.

Patria 2011.01.27. 13:11:24

na, megnéztem Szandika kiborulását tüzetesen. A következő van:
Valaki volt az udvaron, mert amikor viszik be Szandikát,
Megfogja: Laci, Olivér, Gombi és Alekosz.
Udvaron áll: Béci
Ajtóban áll: Gigi
Bent: Anikó, Erzsi, Éva.
Zsófi nem látszik, csak később, mert a szoba másik végében van, totál beöltözve, csizma, minden.

Namármost, mikor megfogják Szandikát a többiek az udvaron, Béci előtt látszik egy láb, ami pont kilép a képből. Mezítlábas láb. Tehát valaki volt még ott ráadásul arcátlanul mezítláb.

Másik, mióta volt ez a kiborulásos balhé, a középső rendőny egyfolytában le van engedve. Lehet nem csak a kólát köpte rá Szandika, hanem valahogy meg is sérült az üveg.

Holabög Rém 2011.01.27. 13:12:12

@zsolyo: asszem cezaromániának hívják, csak itt folton zárt falakba ütközik és nem tud kibontakozni, ettől a későbbiekben frusztrált lesz, és agresszív, felszínre kerül a kettős személyiség eddig elfojtott oldala, és akkor egy paranoid skizofrén cellatársa lesz a négyeshatosnak :)

Holabög Rém 2011.01.27. 13:13:12

@namkuzu: Nem Lázár László galaktikus tábornok volt a vezér? Akkor az nem is igazi sereg volt. :D

Traitor General 2011.01.27. 13:13:46

küldjük lacit az afgán hegyekbe! Megnyukszik, és kitakarithatja az országot. Bár szegény pastuk azzé' ezt nem érdemlik meg:-)

Holabög Rém 2011.01.27. 13:14:41

@Patria stuck up oafish: na, ez a láb dolog új tényező az összeesküvés elméletünkben. Mondjál már egy tájmkódot, hogy hol látszik, ne kelljen már végignézni megint az egészet :)

zsolyo 2011.01.27. 13:17:33

@Holabög Rém:
Nagyon jól megfogalmaztad:-))))

Viszont Béci nem hülye gyerek. Igaza van, amikor azt mondta, hogy ellentétet kellene szítani a négyek bandájában. Szerintem meg is fogják csinálni valamilyen módon.

dex.ion 2011.01.27. 13:18:22

@Traitor General: nem lehet, lacira nemzetközi egyezmények vonatkoznak, akárcsak az atomfegyverekre.

Madár Fokker 2011.01.27. 13:18:49

Az rtl olyan remek érzékkel tudja a "legjobb" ötleteket is elszúrni, hogy az még a tv2-nek is a becsületére válna.
Szerintem a megszorítás a cigi nélkül nem ér semmit. Ha komoly lenne, akkor Zsófika miből lóbálta a fél literes kólás üveget, egy másik a fél literes ásványvizet és a Die Fantastischen Vier miből tespedt a jacuzziban?

Traitor General 2011.01.27. 13:19:45

@dex.ion: ja ja ő a csodafegyver, a pszichológiai hadviselés savószemű feketeöves nagymestere:-)

iinside 2011.01.27. 13:21:16

@Patria stuck up oafish: kikockázva megnéztem, egy papírlapot fúj ki a szél a képből, lábat nem láttam....

vörös áfonya 2011.01.27. 13:23:22

@Madár Fokker: Mert ez olyan tessék-lássék megszorítás,azért.Kicsit szenyázunk velük,meg nem is.Meg is kell érte dolgozni meg nem is.
Bár a tegnapi összefoglalóból kiderült,hogy még egy napjukat is nehezen oldják így meg,mi lenne,ha tényleg meg is szívatták volna őket.

Traitor General 2011.01.27. 13:23:29

@Madár Fokker: ja ja a kamerának játszanak után két pofára zabálják a pálpusztait:-)

vörös áfonya 2011.01.27. 13:25:03

@iinside: Meg valami kólásüveg is volt lábnak nézve,nem?De.

Patria 2011.01.27. 13:25:18

@Holabög Rém: 7:19. De basszus iinside-nak igaza van. tényleg papír. Fene a pofájukat, hogy a szemetelésükkel megtévesztik a detektíveket.

Mindenesetre tuti volt ott valami, mert olivér is baromi riadtan nézett arra. Erzsike arca is sokat elárult. Vagy forgatják a Lost következő évadját.

Madár Fokker 2011.01.27. 13:25:20

Anikó és Olivér gyereményosztós vitájából, meg a víztartós játékból is a DfV fog győztesen kijönni.
Ha bedobják a dellát a közösbe, akkor Éva-Szandika-Oli úgy leszenk (inkább vannak) vele, hogy ők minek küzdjenek, úgy is lesz minden. Ha nem dobják be és megtartják maguknak, akkor az lesz kihangsúlyozva, hogy bezzeg a vitában még nem ezt mondták, de most, hogy dellához jutottak, egyből kijött az igazi énjük.

Ja, amúgy én lennék ott egy 6-os, ahol Anikó 9-es!

dex.ion 2011.01.27. 13:26:01

@iinside: jó, de a papír mezítláb volt, nem? akkormeg?

Madár Fokker 2011.01.27. 13:26:39

Persze az a gyeremény inkább nyeremény akart lenni.

Mme Chauchat 2011.01.27. 13:28:10

@Holabög Rém: >>Szóval akkor eddig a prograsm>> a s*x kimaradt

Holabög Rém 2011.01.27. 13:29:25

@Mme Chauchat: a DHSZ??? mert az nem is illik egy IKSZ kompatibilis műsorba

hex.kelly 2011.01.27. 13:30:48

Olivér taplósága tegnap este elérte a bicskanyitogató-szintet. Az a dafke taplóság, amit a kenyér-ügyben csináltak, az ütnivaló volt.

Nem tudom, Olivér Enikője hol dolgozik, de remélem ma a kollégái nem kímélték. Bár sajnálom, amiért egy ekkora önző állat lesz a férje, de ki milyet szakít, olyat szagol.

Kicsit idegesít, hogy a három műsorvezető rendre a Nagy Szappanbuborék Négyest sztárolja. Bunkók, balhésak, és bármilyen feladat van, elsőként hullanak el.

Traitor General 2011.01.27. 13:31:31

párbajnál mire tippeltek?

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2011.01.27. 13:32:38

Szia Hajni! Remélem ma este nézed a Juve-Roma-meccset, az tuti izgalmasabb lesz, mint a villa mostanában...:)

dex.ion 2011.01.27. 13:32:48

@hex.kelly: a nyugalom unalmas. senki se nézné a műsort, kell a szarkavarás ahhoz, h érdekes legyen....ilyen beteg az emberek lelke, igen.

Holabög Rém 2011.01.27. 13:33:16

@Traitor General: Alek megy vissza szerintem. Zsófit visszaküldeni olyan lenne, mintha egy újabb cserép művirágot küldenének be.

Holabög Rém 2011.01.27. 13:34:10

@Imiface: Ezek mik? Olyasmik, mint a Milan??? :)

Holabög Rém 2011.01.27. 13:35:06

@Mme Chauchat: IKSZ-ből elég egy is. Bár, ha igaz a pletyka, amit Tömjén Zsoltiról, meg a marcali papról regélnek....

Traitor General 2011.01.27. 13:36:41

kezd szerintem totál unalomba fulladni ez a műsor... a retek ezzel nagyon mellényúlt. Kíváncsi vagyok, hogy a kreatív igazgatók mit fognak még kitalálni.....

Augur 2011.01.27. 13:37:09

@hex.kelly: ilyen természetű problémára tegnap már olyan szépet válaszoltam, pedig hejj...na mindegy. röviden annyi, hogy ez nem a szereteszolgálat, ez kereskedelmi tévé, üzlet. miért keresitek folyton az embert ezekben az emberutánzatokban? nem értem.

namkuzu 2011.01.27. 13:38:01

@hex.kelly: Ja, mert ha kijön az Olivér első dolga az lesz, hogy elveszi Encit mi?
Mondjuk élő adásban egy leszel a feleségem - Lesz a fasz te köcsög jelenetet elnéznék, de Olika már előbb menekülőre fogja.

Holabög Rém 2011.01.27. 13:38:22

@Traitor General: ez a mellényúlás minden mást ver nézettségben, minden csatornán.

csicserierika 2011.01.27. 13:42:38

@hex.kelly: Ha Laci nem venné vérkomolyan magát, akkor még jól is kijöhetett volna a szituból, így megint csak az jött le, hogy egy megkeseredett vénember. Nem érti a műsor lényegét. Játsszon, legyen könnyedebb, ha poénra venne ilyen dolgokat , sokkal szimpibb lenne.

Mme Chauchat 2011.01.27. 13:42:51

@Holabög Rém: akibe' benne van az X faktor, az a Zsóti? Vagy a Rokkerzsóti?

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 13:44:17

@Holabög Rém: nekünk csak egy kést adtak és mélységi valaminek hívtak ;).zöld vállaposokra vadásztunk szabadidőnkben ;).

Mme Chauchat 2011.01.27. 13:48:16

@Augur: pux, nemsoká megin mennem kell...:(( a dimenzijókba!

Jimbo75 2011.01.27. 13:48:45

@utcai_arcos:

Az mélységi felderítő, vazzzze:)

Jimbo75 2011.01.27. 13:49:26

@Traitor General:

RTL visszahozatja Alekoszt 75%-25% arányban.

Hódos Hajnalka 2011.01.27. 13:50:20

@Imiface: már kikészítettem a válóperes papírokat is :D
remélem, a Farkasok adnak nekem szülinapi ajándékot ;)

sziasztok, köszi mindenkinek, örülök, h tetszett! :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 13:51:33

@Jimbo75: most meg kell hogy öljünk,légy szíves dőlj hátra és nyiss ajtót ha csengetünk,Üdv a fiúk! :)

Augur 2011.01.27. 13:51:51

@Mme Chauchat: csókok! de gyere majd ha lehet!

Mme Chauchat 2011.01.27. 13:55:31

@Augur: MMKK, BBSZR, úgy hatután. addig írj! Meg legyél rossz!

Jimbo75 2011.01.27. 13:58:31

@utcai_arcos:

Szerintem Te rejtett agressziókkal rendelkezel, tartok Tőled! Nem tudok mást tenni, kihoztad belőlem az állatot, egy lépést tudok még meghúzni, az pedig az F6.

fran7 2011.01.27. 14:00:31

A tegnapi műsor alatt arra a következtetésre jutottam, hogy a két következő kieső illetve párbajhős Gombi és Laci lesz. A sorrendben nem vagyok biztos. Legalábbis ez az RTL terve.

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 14:01:19

Szvsz izgalmas lenne kitárgyalni mit jósolunk, mi lesz a szereplőkkel tíz év múlva!
:-)
Szandika a Kalkuttai Szent Teréz kolostorban lesz apáca és házvezető!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.27. 14:01:51

Az másnak is megvolt, hogy mikor Gombi Lacit parodizálta, akkor húzogatta a kezét a torka előtt nemzetközileg, közben pedig azt hörögte, hogy "megcsinálllaaak", ÉS a háttérből többen helyeseltek, hogy "Igen, tényleg így szokta" ?

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 14:03:00

Amúgy pedig az eddigi 3 vv kb. 40 szereplője közül kikre emlékszünk? Kiről mit tudunk? Kit érdekel ez valakit is?

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 14:04:34

A kóchenger nem az volt amivel az öltönyről/kosztümről lehengerezték anno a szöszöket?

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 14:05:47

Olyan tapadós hengeres gumiizé.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.27. 14:07:07

Sziasztok!

Hajni, jó lett megint, kihoztad belőle, amit ki lehetett. :)

gidabiga 2011.01.27. 14:09:21

@kérődzőgiliszta:

én az elsőt még néztem, de az összes névre nem emlékszem.
a nagyőanikóst már nem.

Augur 2011.01.27. 14:16:06

@kérődzőgiliszta: a kóchengeres fasz alapterminus. hol éltél te, tordason?

hex.kelly 2011.01.27. 14:19:22

@dex.ion: @Augur: tudom, hogy illúzió lenne a mindig emberi viselkedés. Joguk van olyannak lenniük, miért ne.

@csicserierika: hát igen, Laci hiába látja jól a helyzetet sokszor, nem jól méri fel, hogyan kellene reagálnia.

@namkuzu: igen, Olivérnél én is Majka dolgának megismétlődését várom, pitiánerebb kiadásban persze :D

dex.ion 2011.01.27. 14:21:22

@Augur: én se hallottam még. mit jelent?

Traitor General 2011.01.27. 14:21:27

hm.. most ez az Éva lány mit szerencsétlenkedik az Alekosszal? Mégis önszántából döntött? Vagy valami kreatív szakértő beszólt és figyelmeztette mi van a szerződésében?

Holabög Rém 2011.01.27. 14:30:06

@Mme Chauchat: Zsótiban nem az X faktor vót, hanem a plébános úr. hangsúlyozom, a pletykák szerint.

Holabög Rém 2011.01.27. 14:30:44

@utcai_arcos: te ilyen laciféle lehetsz :)

Holabög Rém 2011.01.27. 14:31:21

@Jimbo75: mélységi felderítő = nőgyógyász? :D

Augur 2011.01.27. 14:31:28

@hex.kelly: EZ is az emberi viselkedés, ami sosem lehet teljes mértékben "normális". ezt, akármennyire szeretnénk, figyelmen kívül hagyni nem lehet. nem hiszem, hogy mindannyian csak ún. normális embereket és az ő viselkedésüket ismerjük. az más kérdés, hogy azt tartjuk az etalonnak. viszont ez a műsor nem népnevelő céllal létezik. viszont tökéletes tárgya lehet az emberi viselkedés teljes spektrumát felölelő alapos vizsgálatnak, és mint ilyen, akár lehet viszonyítási pont az etalonhoz.

Holabög Rém 2011.01.27. 14:33:07

@laspalmas: igen, megvolt. hiszen most már tudjuk azt is, hogy laci egy jellem :)

MegLepke 2011.01.27. 14:33:14

Kicsit későn keltem, ezért kezdtek kijönni rajtam a Hajni-paralelopipedonok, de már minden rendben.

Egyébként meg egyenek csirkenyakat, az olcsó, és legalább Zsófika cuppoghatna kedvére.

Augur 2011.01.27. 14:37:05

@dex.ion: a kóchenger a katonai alapfelszerelés része volt. puskatisztító eszköz, úgy képzeld el, mint egy kisméretű csőgörényt.

Traitor General 2011.01.27. 14:37:54

remélem Laci bekattan...
S IGAZI kommandósok viszik ki:-)

dex.ion 2011.01.27. 14:38:16

@Augur: a kóchengerről tudom, micsoda, aszittem a kóchengeres fasz vmi jelző.

K Tomoceusz 2011.01.27. 14:40:43

Jó volt a kollega ötlete , szívesen lenne ott 6os , ahol Anikó 9-es .
Ez legyen a következő feladatuk 10000 deltáért . A két független játékosnak (Laca és Alekosz) addig kell hatosoznia kilencest , amíg utóbbi eredményt tud felmutatni . A nyeremény nagyságára való tekintettel Anikó őszínteségi rohamait a többiek hazugságmérő kütyüvel ellenőrzik .

Traitor General 2011.01.27. 14:41:31

@MegLepke: jaja az őszinte szerelmes:-)
kacag a májam..........

Augur 2011.01.27. 14:44:56

@dex.ion: nyilván a puskacső-kóchenger analóg a párosodással, innen kapta a farok a maga mosolyogtató jelzőjét.

Patria 2011.01.27. 14:45:55

@kérődzőgiliszta: az a mágikus henger. legalábbis mifelénk így nevezik. A kóchengerrel azt hiszem a fegyvereket szokták tisztítani.

Patria 2011.01.27. 14:47:52

bocs, már megírta augur, csak nem láttam.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 14:50:13

@Holabög Rém: nem "lehetek", vagyok :). csapnék széjjel közöttük és minden reggel nyomhatnának 50-et!

Kovács Tomi 2011.01.27. 14:54:04

Hajni, mi a faszom az az anyapötty?

Patria 2011.01.27. 14:55:41

@MegLepke: nem lesz ebből semmi. Felhúzza szegény párát megint, aztán meg majd megsértődik, hogy Mit képzel magáról, mikor Alek majd rámászik. Szűzkurvát játszik, ennyi.

Holabög Rém 2011.01.27. 14:56:03

@utcai_arcos: és mit kezdenél a kenyérvágókés-vaj kérdéskörrel?

Traitor General 2011.01.27. 14:56:59

Típiukus szűzkurva viselkedés...
Bosszuból ki kellene egyenesíteni a haját:-)

vörös áfonya 2011.01.27. 14:57:28

@MegLepke: Lehet,hogy ez is egy titkos feladat,mint Ildikónak a lábmasszázs-szalon:)

jörgömös 2011.01.27. 14:57:30

@K.Tomoceusz: nem akarok kötekedni, de nem csinálhatná inkább Gigi?

bélabú 2011.01.27. 14:58:43

@Patria stuck up oafish: itt van pár kép:

www.blikk.hu/galeria/Valo_vilag_0124

Nem látszik hogy baja lenne az üvegnek, de tényleg gyanús, hogy épp az a redőny van most már állandóan lent.

Más: nem egyszer előfordult, hogy egy adott napi összefoglalóba belekerült 2-3 nappal ezelőtti eset is. Az meg teljesen megszokott már, hogy az összefoglaló nem időrendi sorrendben mutatja a dolgokat. Elég csak a klipek elején megnézni az időpontot. A tegnapi jacuzzis beszélgetés vagy egy nappal előbb, vagy aznap, de még a pénzes-játék kihírdetése előtt volt.

Valami VV expert válaszolhatna nekem három kérdésre:
1. Ki a villamester? Mi alapján dől el?
2. Amikor kiterelik őket a kertbe mint a lufis játék előtt (vagy amikor bent karbantartás folyik) hol megy be a stáb a villába? Melyik helyiségnek van ajtaja a külvilág felé?
3. A riportszobában személyesen beszélnek valakihez, vagy BB módra csak a kamerába?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.27. 14:59:28

@Traitor General: Vagy le kéne vágni. Kopaszra, amíg ájultan alszik a konyaktól és reggel azt mondani neki, h ő csinálta éjszaka, közvetlenül azután, hogy lehúzta az összes sminkcuccát a wc-n. :D

K Tomoceusz 2011.01.27. 15:01:41

@Kovács Tomi: Hajni, mi a faszom az az anyapötty?

Nem olvasol táblázatokat , pedig christaylornak rengeteg munkája volt vele .
Az anyapöttök olyan jelek Zsófi testén , amiket ha összekötne , érdekes ábrákat adnának . A szombati párbajon megígéri majd a nézőknek ,meg is teszi ezt ,ha visszaszavazzák .
Szegény Alekosz még nem tudja , hogy számára a játék végetért .

vörös áfonya 2011.01.27. 15:01:45

@bélabú: De mikor a négyes már a jacuzziban ült,akkor nem Gombi szólt oda,hogy ez már delláért van?Nem biztos,csak kérdem,mintha lett volna ilyesmi.
A riportban meg nincs ember,csak kamerába beszélnek.Valamelyik műsorban volt róla szó.
A többit én sem tudom:)

MegLepke 2011.01.27. 15:02:55

@Patria stuck up oafish: Ez nem is volt kérdés.:)

@vörös áfonya: én is erre gondolok.:D

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2011.01.27. 15:03:02

@Holabög Rém: A Juvét én se tudom mi, de a Roma olyan, csak jobb!:)))
@Hódos Hajnalka: Jól teszed!;)

Patria 2011.01.27. 15:03:04

@bélabú: láttam már ezeket a képeket, de a redőny gyanút ébresztett bennem.

1. nem tudom.
2. a tv melletti falban van asszem a titkos ajtó. fókuszban mutatták.
3. van egy kérdező néni, akinek a kérdéseire válaszolnak. Ez is a fókuszban volt.

Traitor General 2011.01.27. 15:04:58

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: NEM ROSSZ AZ ÖTLET.....esetleg meggyőzni arról hogy az igazi apja Baló György a táskaszemüek primarchája:-)

K Tomoceusz 2011.01.27. 15:05:24

@jörgömös:

Az csak 15 deltát ér
És Gigi már dolgozott eleget
Annak se volt értelme
Most sziszifuszozzon a két említett

vörös áfonya 2011.01.27. 15:06:45

@Traitor General: Nagybátyjuk meg Derrick,annak nővére pedig Berényi Klaudia.És meg is van a táska család:)

Caprica99 2011.01.27. 15:07:24

@Traitor General:
"..a retek ezzel nagyon mellényúlt...."
Ehhez képest a nézettség nő, már bőven verik a tévékettő azonos idősávú műsorait.
Nekik meg csak ez számít!

Traitor General 2011.01.27. 15:10:45

@vörös áfonya: ez már összeesküvéselmélt:-) mik ki nem derülnek....

Traitor General 2011.01.27. 15:12:01

@Caprica99: de előbb-utóbb esni fog ha semmi nem történik:-)

Caprica99 2011.01.27. 15:12:14

@fran7: hát pedig a hatok nagyon fogadkoznak, hogy kicsinálják a négyest!
Olivérbe és Szandimalacba nem mernek belekötni, tehát sanszos megint az Éva!

Patria 2011.01.27. 15:13:28

@Traitor General: kérlek :)

Egyébként pont a belinkelt blik képeken is látszik, hogy nem Lacira kattan be. A harmadik képen Laci bent ül Zsófival és Béci meg Gombi a háttérben baromira sasolja, hogy kit néz Szandi.

namkuzu 2011.01.27. 15:13:46

@Augur: "viszont tökéletes tárgya lehet az emberi viselkedés teljes spektrumát felölelő alapos vizsgálatnak, és mint ilyen, akár lehet viszonyítási pont az etalonhoz."
ja. dunaparti kavicsok viselkedéséből is levonsz az emberi viselkedés teljes spektrumát felölelő alapos következtetéseket?

Hannibal22 2011.01.27. 15:15:14

@Caprica99: Akkor is vernék ha 24 órában egy kimerevített kockát mutatnának kolosi seggéről....

Caprica99 2011.01.27. 15:16:20

A spórolásról jutott eszembe...
Ha minden piát le kellett adniuk, milyen kólát szopogatott a Zsófi az esti részben?
Nem rendeltek, csak kicsi gyümölcsöt, kenyeret, meg a tésztához valókat.

De ami ennél is jobban izgat:
a cigarettát mi a retkes büdös kóchengerees fasznak nem delláért kell megvenniük??

Na lenne akkor történés szerintem...

Augur 2011.01.27. 15:16:24

@namkuzu: felesleges fölényeskedni. értelmezd a mondatot, amennyiben képes vagy erre.

Jimbo75 2011.01.27. 15:17:23

@hannibal22-73:

Akkor verné csak igazán:))

Patria 2011.01.27. 15:19:16

A 17 képen meg olyan, mintha Alek, Szandi begyét nyomkodná. :)

Caprica99 2011.01.27. 15:19:34

@hannibal22-73:a kezdésnél jódarabig verte a tv2 az rtl-t.
Be is voltak szarva, azért találták ki a "szerelmi szálat", meg a Gina-féle balhét.

eltorzult valóságérzékelés 2011.01.27. 15:19:38

na beleugatok én is
Szerintem Laci a tegnapi adásban totál elvette a magába vetett hitet, legalábbis kurvára nem érzi már magát biztonságban, hogy úgymondjam a fagyi visszanyalt neki. Mert: ki is jött a pszichológiai hadvisléssel? Mit erőltetett itt napokon keresztül? Hogy majd jól elbizonytalanítjuk őket, háááát... az, hogy kiröhögték és kifigurázták szintén felfogható kőkemény (bár gyanítom nem tudatos) (de legalább működőképes) pszihoterrornak ... ezt neki, ha akkora mester lenne simán el kellene viselnie, ehelyett befeszül - és azt hiszem a savanyú ötös már akkor is azt hiszi hogy rajtuk röhögnek, mikor nem is - persze ezek a mókák nem a humor csimborasszói, de én is voltam már olyan ingerszegény szituban, hogy bármin röhögtünk, összenéztünk röhögtünk, kimonduk azt hogy paralelepipedon és röhögtünk - a négyek, bár rengeteg hibájuk van, de legalább nem ülnek mint a aszott szar a tarlón

K Tomoceusz 2011.01.27. 15:20:09

@Caprica99:

Lehet , hogy cigit és bablevest küldhetnek be a hozzátartozók .
Zsófi kólája a kilós kenyérbe volt belesütve , ha kikockázod a jelenetet látszik .

Traitor General 2011.01.27. 15:20:24

Alekosz bármit megnyomkodna olyan állapotba jutott már....

Caprica99 2011.01.27. 15:24:03

@eltorzult valóságérzékelés: és még annyi eszük sincs, hogy megpróbálnák szórakoztatni valamivel magukat, csak ülnek a kanapén és bámulnak maguk elé.

Amikor meg kérdik őket, miért nemlazulnak ők is, csattannak, hogy már milyen kurvára unják a négyek humorát és azon nem lehet röhögni - ergo, fel sem merül bennük, hogy ők kezdjenek magukkal valamit!

Unalmas, savanyú, rosszindulatú banda!

gidabiga 2011.01.27. 15:24:18

ezentúl is mindig kéthetente lesz kiszavazás?
ha így van, dögunalomba fullad ez az egész, minél kevesebben lesznek, annál unalmasabb lesz.

Caprica99 2011.01.27. 15:26:58

@K.Tomoceusz: az jó, akkor legalább főzniük sem kell!
Egy gonddal kevesebb. :D

vörös áfonya 2011.01.27. 15:27:23

@gidabiga: Ezt egyébként én sem értem miért van így.Sokkal izgibb lenne,ha nem ilyen sémában lenne a kiválasztás-kiszavazás-párbaj,adott napokon,hanem meglepetésszerűen.Hogy ne is tudják előre.Egy héten le is mehetne mind a három.Akkor jobban pörögne az egész.

kökölyszi 2011.01.27. 15:27:57

taplólivér és bandája olyan hányás mint a drogbuci és bandája.
Retekklub meg szpja a faszát a beépített hulladékjainak.

Traitor General 2011.01.27. 15:29:15

@vörös áfonya: és akkor mi lesz a reklámbevételekkel????

vörös áfonya 2011.01.27. 15:30:19

@Traitor General: Azt találja ki az rtl hogy oldja meg,ha másra nem képesek.

Holabög Rém 2011.01.27. 15:32:35

@kökölyszi: ez egy roppant intelligens, jól összeszedett, koherens érvrendszerrel megerősített, általában színvonalas hozzászólás volt. Gratulálunk. Most már visszaülhetsz a traktorra.

gidabiga 2011.01.27. 15:32:37

@vörös áfonya:
@Traitor General:

az úgy érdekesebb lenne, igen.
és lenne olyan hét, amikor egyáltalán nem lenne, de ők ezt sosem tudnák előre :D

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 15:32:54

@bélabú: ebből egy kérdésre tudom csak a választ. a Fókuszban mutatták, hogy a fal nyitható ki a nappaliban, és amögött van valami ki/bejárat.
(emlékeim szerint)

eltorzult valóságérzékelés 2011.01.27. 15:35:01

@Caprica99: hát az má milyen volt, mikor a Gigi kijelentette, hogy majd jól ELLOPJA a alek viszkijét

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 15:38:06

@Holabög Rém: ezt már tegnap sem értettem,mi a francért ne lehetne kenyeret kenni a szelőkéssel?meg bsza már meg, szelőkés???WTF, régen a juhász kapott egy bicskát 6 évesen és 86 évesen azzal temették el.most meg faszakodunk itt, hogy szelőkés,meg kenőkés, meg miaseggem :((.

eltorzult valóságérzékelés 2011.01.27. 15:40:14

@utcai_arcos: meg van a a csigaforgató villa :D Schnitta Samu bácsi könyvéből tudom

Lanois 2011.01.27. 15:40:23

@vörös áfonya: Szia! Van egy üzleti ajánlatom a számodra, jó?

namkuzu 2011.01.27. 15:41:09

@Augur: "tökéletes tárgya lehet az emberi viselkedés teljes spektrumát felölelő alapos vizsgálatnak" akkor produkálniuk kéne a teljes spektrumot, nem csak a spektrum végleteit.
Persze ha ők a deviáns minta egy összehasonlító vizsgálatban, akkor ok.

kökölyszi 2011.01.27. 15:41:28

@Holabög Rém:
Vissza hát :) miután utánakötöttelek kis retekklub szövegíró :)

vörös áfonya 2011.01.27. 15:43:45

@Lanois: Szia!Azt hittem májusig nincs biznisz:)

Patria 2011.01.27. 15:44:05

Devecserre kell küldenem pár levelet. Szerintetek megkapják?

Lanois 2011.01.27. 15:46:39

@vörös áfonya: Ez a május nagyon beakadt neked. Mi van májusban?

fran7 2011.01.27. 15:48:01

@utcai_arcos: A probléma talán inkább abban volt, hogy bizonyos késeket, mire használnak egy közös konyhában. A juhász szerintem a bicskáját ritkán használta kenyérszelésre. Inkább törte, főleg a háromkilós kenyérhez, már a második héten kevés lehetett a legélesebb bicska is,

vörös áfonya 2011.01.27. 15:48:10

@Lanois: VV-vég és blogsirató:)
Mi az üzleti ajánlat?

Traitor General 2011.01.27. 15:50:32

nem totál mindegy mivel vágta. oly kicsinyes dolog ez.....
Ha ez benn a legnagyobb probléma akkor matinéműsorrá is válhatna a műsor

Patria 2011.01.27. 15:50:57

@eltorzult valóságérzékelés: asszed mi? Gyanús, ha mindenen röhög az ember... :)

@osgood: a címzés hibátlan, de vajon a cím áll e még? Ez itt a dilemma.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 15:52:10

@fran7: érdekes eset.a vaj kenéstől kicsorbul a kés.hm. el is dobom a Muela-mat:(

Patria 2011.01.27. 15:52:35

@Traitor General: nem tudom. Szerintem is prosztó dolog kenyérvágó késsel vajazni. A disznót sem tortalapáttal szúrják. Rend a lelke mindennek.

fran7 2011.01.27. 15:52:51

@Traitor General: Nem tapasztaltad az életben, hogy igazán csak kis dolgokon lehet nagyokat veszekedni.?

Lanois 2011.01.27. 15:53:16

Na, akkor röviden vázolnám: először is adjál nekem 200 dellát az alaptőkénkbe, hogy legyen mit forgatnunk. A részletekkel most inkább nem untatnálak.

vörös áfonya 2011.01.27. 15:54:21

@Lanois: De,csak untass,érdekel mire költenéd.

osgood 2011.01.27. 15:55:56

@Patria stuck up oafish: hm ... rákérdeznék telefonon, posta, önkormányzat

Traitor General 2011.01.27. 15:56:16

@Patria stuck up oafish: ok elfogadva de szerintem azért ez nem akkora gáz. Üvöltözés szemétkedés szerintem nagyobb probléma... de mindegy:-)

flanker 2011.01.27. 15:56:52

@bélabú: @vörös áfonya:
>>A riportszobában személyesen beszélnek valakihez
>A riportban meg nincs ember,csak kamerába beszélnek
Ez nem egészen így van, akkor hazudtak!
Ezt már egyszer beküldtem, de ha megnézitek, akkor van egy ismeretlen, de névkártyás, tehát staff csaj 17:45-kor élőben a riportszobában.

indavideo.hu/video/vv011708200850

Kicsit rosszul "vágtak", dehát nem az első, nem az utolsó...

Augur 2011.01.27. 15:57:31

@namkuzu: a szövegalkotás valóban nem volt tele kizárólagoságokkal, elismerem. de a kiragadott rész szándékom szerint azt jelenti, hogy a villafasság alkalmas lehet az emberi viselkedés nem mindennapi körülmények között produkált oldalának(ami beilleszthető szeletként az emberi viselkedésrepertoár teljes spektrumába)vizsgálatára, mint résztárgy-természetesen. minél több a töbsszörösen összetett, többszörösen bővített mondat, annál több a lehetőség a félreértésre.

Holabög Rém 2011.01.27. 15:57:31

@fran7: na azt képzelt el, laci akkor mekkora agyfaszt kapott volna, ha Tajgetosz meg a Telivér TÖRIK a kenyeret! :D

Lanois 2011.01.27. 15:58:08

@vörös áfonya: Hülyevagy? Befektetném Wurlitzerbe, és hülyére keressük magunkat a villában. Na akkor adod a 250 dellát?

eltorzult valóságérzékelés 2011.01.27. 15:59:16

@Holabög Rém: és előtte megvakarják a seggüket, beletúrnak zsíros-korpás hajukba, és még egy kis fülzsírkipiszkálást (kisujjal) is elkövetnek

Holabög Rém 2011.01.27. 15:59:27

@kökölyszi: izomszag van. lacibá tanítványa vagy?

Patria 2011.01.27. 16:00:09

@osgood: Ó, annyira azért nem vagyok lelkes. majd visszajön a térti, azt után érdeklődök.

@Traitor General: Ez így van, de attól még lehet idegesítő. Ezek ilyen apró berögzült dolgok. Mint a budipapír csak kifelé tekeredjen, a tubust a végén nyomd, ilyesmi.

Holabög Rém 2011.01.27. 16:00:09

@eltorzult valóságérzékelés: na most már tényleg remélem, hogy a reteknél olvassa valaki a kommentjeinket :D

gidabiga 2011.01.27. 16:01:12

@Patria stuck up oafish:

Devecserben nagyrészt állnak a házak, esetleg nézd meg a térképen, hogy Kolontár felőli végére kell küldenek vagy máshova.
nem mindegy, mekkora az esély :D

Patria 2011.01.27. 16:01:26

@Holabög Rém: miért, először nem ezen pattant el? hogy olivér törte, aztán kezdték el vágni?

Patria 2011.01.27. 16:02:35

@gidabiga: ez mondjuk jó ötlet, köszi. :)

fran7 2011.01.27. 16:02:45

@utcai_arcos: Nem erre gondoltam, de van kés, amit kenésre használsz otthon is és nem nagyon használod vágásra, bár mindkettőre alkalmas.

Holabög Rém 2011.01.27. 16:04:37

@Patria stuck up oafish: azt nem láttam, csak hogy puffog, hogy miért nem rakja el Olivér a kenyeret, aztán meg azon, hogy Tajgetosz a kenyérvágó késsel ken

eltorzult valóságérzékelés 2011.01.27. 16:06:50

@fran7: de nem kurvára mindegy? Valaki a vécépapír sima, valaki meg a ribbed felévbel törli - ennyi

vörös áfonya 2011.01.27. 16:09:03

@Lanois: 250?Sokat esett a forint pár hozzászólás alatt:)

Szürkefarkas146 2011.01.27. 16:11:18

@utcai_arcos: Pont fordítva, a kenyérvágástól tompul el a kenőkés. Elég sok helyen tapasztaltam, hogy van a kenyérvágókés, amit szinte csak arra használnak, nem kell mindig elmosogatni, letörölni, a kenyérrel együtt is tartják. Kenés után viszont Alkesz nem törölte/mosta le, otthagyta vajasan, csak azt már nem mutatják, mivel tudjuk, hogy a rtl csak a DfV-t állítja be pozitívnak.

Patria 2011.01.27. 16:12:31

@Holabög Rém: Én is csak gondolom, mert az elején, nagyon halk a mikroportja, de olivér mintha egy zsömlét vajazna. Vagy csak bénán vág kenyeret. Ez is lehet.

fran7 2011.01.27. 16:14:51

@eltorzult valóságérzékelés: De épp ezért lehet rajta nagyon felidegesíteni magad. Mert nincs értelme.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 16:16:01

@Szürkefarkas146: utolsó késes hsz.A kenőkésnek nincs éle.Nem kell neki.Ha van,akkor már multifunkcionális (remélem benne van minden betű).A jó kés a papírvágástól csorbul ki -egy vásáron hallottam egy szakitól.

Lanois 2011.01.27. 16:16:08

@vörös áfonya: Jó, akkor legyen 300, én is jobban szeretem a kerek számokat. Díl?

Patria 2011.01.27. 16:16:14

@Szürkefarkas146: a kenőkésnek nagyon azért ne keresd az élét, ha egy mód van rá..

csudri82 2011.01.27. 16:16:58

@Holabög Rém: Ribbed for more pleasure.

A piros Lifestyle-ra is ezt írják. :P

Lanois 2011.01.27. 16:19:44

@gidabiga: Jajj ezt most néztem 2 perce. Kicsit durvus.

vörös áfonya 2011.01.27. 16:21:28

@Lanois: 300 della,az azt jelenti,hogy 500-at fizetsz vissza hétfőig,plusz fizetsz egy kör dzsakut és 6 májkrémkonzervet.Abból én visszaforgatok 100 dellát a zenegépbe és akkor te is hallgathatod.Jó így?

Szürkefarkas146 2011.01.27. 16:24:21

@utcai_arcos: én a bicskára gondoltam a tompulás esetén

Augur 2011.01.27. 16:30:22

@csudri82: ma olyan lacásra vetted a figurát:D

Lanois 2011.01.27. 16:39:54

@vörös áfonya: De most miért vagy ilyen? Ahelyett, hogy örülnél, hogy veled osztottam meg elsőként ezt az üzleti modellt. Jó, tényleg nem wurlitzerre kell a pénz, hanem a villanővérre. De akkor is. Ennél sokkal több bizalmat vártam volna tőled. De tudod mit? Ha most zsebbe adsz 600 dellát, mindent elfelejtek és kvittek vagyunk. Oksa?

szellemnyulszellem (törölt) 2011.01.27. 16:42:51

@gidabiga: Hát ez durva. Olyan mintha mi lennénk bezárva, megóvnak a politizálástól, káromkodástól, gondolatbűntől.

szellemnyulszellem (törölt) 2011.01.27. 16:44:51

www.origo.hu/teve/komment/20110127-aki-kozveszelyes-lesz-azt-kizarjuk-a-jatekbol-valaszol-a.html

"Ha politizálnak, az sem szerencsés, ha kimegy a netre, elvégre ez egy szórakoztató műsor." - mi köze ennek a médiatörvényhez?

Hurri Kán 2011.01.27. 16:45:05

Hát ha elfogy a della és nem lesz cigi meg pia akkor lehet hogy Zsófi bánatában lefekszik Sosemtosszal :DDD

gidabiga 2011.01.27. 16:50:26

@szellemnyulszellem:

tulképpen ki is van bezárva? :)

vagy ki néz hülyének kit?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 16:50:38

örülök, hogy R. Kristóf ennyire figyel rám, hogy semmi káros hatás ne érhessen engem a villán belülről

vörös áfonya 2011.01.27. 16:50:53

"gyakran inkább óvatosságból vettük el a képet. De ez változni fog, mert 15 perces késleltetéssel megy majd eztán a stream, és lesz egy külön ember, aki csak erre figyel."

Hát ezt előbb is kitalálhatták volna és akkor lett volna élő adás.Mindjárt nem találgattak volna ennyit a jónépek.

bélabú 2011.01.27. 16:51:14

@Patria stuck up oafish:
@flanker:
@vörös áfonya:

Köszi a válaszokat a rejtett ajtós és a riportszobás kérdésre. Már csak a villamesteres maradt! :-) Arra emlékszem, hogy kb. két héttel ezelőtt Alekosz volt, ő hozta be a raktárból a kiválasztásnál a koffert. De most ki a villamester és miért ő?

gidabiga 2011.01.27. 16:54:31

@gyvy:

én inkább arra tippelek, ha Alkesznek lesz piája, Évának meg nem, akkor Alkesz ad majd neki, ha lefekszik vele :)

Hurri Kán 2011.01.27. 16:56:49

@gidabiga:

Így legalább mindenki jól jár :)

csicserierika 2011.01.27. 16:57:25

@Szürkefarkas146: megtörölte, nézd vissza. Én már kentem kenyyeret kenyérszelővel és a fogkrémmel sem pöcsölök, nyomom ahol érem. Laci rám küldi-e a moszadot?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 16:59:56

Szasztok villalakók!

Ha nem akarjátok, hogy összetörjön a bizalomtükröm, valaki mondja már meg, miért vannak ezek a szerencsétlenek alufóliába öltözve?!

Hurri Kán 2011.01.27. 17:01:28

@LadyCarambole:

Gyrosnak álcázzák magukat :DDD

viola narvilly 2011.01.27. 17:01:28

Valaki írja le kérem 3 mondatban, hogy mi volt ma! Köszi :)

vörös áfonya 2011.01.27. 17:08:49

@Lanois: Tudod mit,adok 1000 dellát.Mert ma jó napom van.Jó-e?

Hurri Kán 2011.01.27. 17:10:25

@gidabiga:

Álcázásér is jár lóvé? Mi a fene...

gidabiga 2011.01.27. 17:11:35

@gyvy:

kérdezem :)

@viola narvilly:

szerintem semmi :)

viola narvilly 2011.01.27. 17:13:25

@gidabiga: Köszi, akkor nem olvasok vissza :)
Hulla vagyok. A főnökasszonyunk egy miniführer. Ma már "árulkodnom" kellett menni a nagyfőnöknek. Meló nincs. Annyira nincs, hogy a minisztérium és a cég közötti szerződést itthon olvasgatom. Meg itthon gyártok táblázatokat.

gidabiga 2011.01.27. 17:14:57

@natoth:

az atlétatrikó megint rajta van :D

vörös áfonya 2011.01.27. 17:16:01

Van élő amúgy?
Biztos van,mert ma nem tudom nézni:)

Patria 2011.01.27. 17:16:51

valamiért ez a szám ugrott be erről az alufólia emberes dologról: www.youtube.com/watch?v=NLwg48WQ6e4&feature=channel

lobster thermidor 2011.01.27. 17:17:11

@LadyCarambole:

Talán csak nem most van a nagy szobakerékpár verseny Campona-Balaton-Campona szakasza?
Akkor az nem alufólia, hanem alumínium tüdő, ami arra szolgál, hogy a nagyarcú versenyzők 6 kilométer letekerése után abba köpjék ki a hörgőiket.

gidabiga 2011.01.27. 17:17:13

@vörös áfonya:

nincs, az előbb néztem éppen

natoth 2011.01.27. 17:17:49

@szellemnyulszellem:
egy komment a linkelt oldalról:
"Igen! Sokan beszélünk erről "műsorról". Zömmel azt hallom, mondom: még azt is meg kellene büntetni aki nézi! A sugárzóit egyszerűen le kellene csukatni..."

szóval ha hajnalban csöngetnek, majd nézzétek meg, nem áll-e egy nagy fekete autó a ház előtt

gidabiga 2011.01.27. 17:18:26

@viola narvilly:

ha nincs meló, akkor még rosszabb ott lenni :(
net sincs? :D

natoth 2011.01.27. 17:18:29

@gidabiga:
mmkk, hogy a rosseb rágná már le róla

natoth 2011.01.27. 17:20:51

@vörös áfonya:
biztos még mindig szabin van a cenzúrázóember, amíg vissza nem jön nem lehet onlájnt adni, nehogy csúnya dolgokat halljunk

natoth 2011.01.27. 17:22:07

@Patria stuck up oafish:
köszi bébike, ezek szerint a cicák jól vannak :)

viola narvilly 2011.01.27. 17:22:40

@gidabiga:
Helyesbítek. "Nincs meló". Annyira, hogy itthon is dolgozom.

vörös áfonya 2011.01.27. 17:24:41

@Lanois: Azt nem,mert ma csak fél kilót kaptunk.Csak szimplán jó fej vagyok.Kell vagy nem,ne cirkuszolj.

fran7 2011.01.27. 17:25:11

Az RTL a Belevalóból Jerry Springer showt csinál.

vörös áfonya 2011.01.27. 17:26:14

@viola narvilly: Kis túlórapénzt remélem kérsz érte.

gidabiga 2011.01.27. 17:26:53

@viola narvilly:

közben leesett, hogy inkább úgy érted :)

fran7 2011.01.27. 17:27:15

@fran7: transzvesztita törpék nélkül, bár ki tudja...

viola narvilly 2011.01.27. 17:29:57

@vörös áfonya:
Nem jár. Közfoglalkoztatott vagyok.

@gidabiga:
Úgy ja :/

Na megyek is, az első táblázatsablonom kész van, még 7-et kell megcsinálnom.

Lanois 2011.01.27. 17:33:15

@vörös áfonya: nnnnnnnna üsse kő. elfogadom. nem akarlak megbántani. de legközelebb akkor adj, és annyit, amennyit kérek.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 17:38:13

Nem értem, meg akartam nézni hogy megy-e az élő adás, de úristn most derült ki azt sem tudom hol vagyok, azt írja, hogy a műsor csak magyarországi IP címekről érhető el....

gidabiga 2011.01.27. 17:40:14

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

te titkolsz valamit :D

de elárulom, magyarországi IP-ről sem megy

vörös áfonya 2011.01.27. 17:47:23

@gidabiga: Fogalmazzuk úgy,hogy sosem megy:)

natoth 2011.01.27. 17:50:00

@vörös áfonya:
- "Több oka volt annak, hogy megszakadt a netes közvetítés. Egyfelől az elején technikai problémák is voltak, nagyon sokan akartak egyszerre streamet nézni, ezt pedig nem bírta el az oldal. Másfelől az új médiatörvénynek is meg kell felelnünk, és így egy új szituáció van, nem szeretnénk büntetést. Sokszor valóban nem volt adás a neten, gyakran inkább óvatosságból vettük el a képet. De ez változni fog, mert 15 perces késleltetéssel megy majd eztán a stream, és lesz egy külön ember, aki csak erre figyel."

vörös áfonya 2011.01.27. 17:56:12

@natoth: Csak akkor ne mondogatták volna,hogy 22.századi hiperüber tecnikával vannak felszerelve és minden nagyon profi.

Lanois 2011.01.27. 17:58:52

@vörös áfonya: azért remélem máskor is lesz jó napod.

van-e szándék 2011.01.27. 17:59:55

'stét!
maradt kenyér? :)

vörös áfonya 2011.01.27. 18:01:05

@van-e szándék: Egy szelet.Kérsz rá vajkrémet?

van-e szándék 2011.01.27. 18:02:12

@vörös áfonya: aha, köszi! de a nagy recéssel kend, lécci

Mme Chauchat 2011.01.27. 18:02:37

@viola narvilly: kérlek, szívesen:
mi volt ma.
mi volt ma.
mi volt ma.
Leírtam három mondatban, hogy mi volt ma.

natoth 2011.01.27. 18:04:51

@vörös áfonya:
nyilvánvalóan végighazudták az elmúlt 4 hónapot

vörös áfonya 2011.01.27. 18:04:58

@van-e szándék: Hát nem is a vajazóval.És majd pakolj el,mert szanaszét van a kenyér.

vörös áfonya 2011.01.27. 18:05:41

@natoth: És nyilvánvalóan a következő négyet is.

van-e szándék 2011.01.27. 18:06:02

@vörös áfonya: nem lehet, a barátom is enni fog

csudri82 2011.01.27. 18:08:04

@natoth: Ekkora böszmeséget...

vörös áfonya 2011.01.27. 18:08:59

@Lanois: Most egy hétig májkrémet kell ennem,mert elfogyott a deltám.

vörös áfonya 2011.01.27. 18:10:24

@van-e szándék: Tudod mit,akkor én meg az egész sajtot elkezdem egyedül megenni.

Darcylla 2011.01.27. 18:11:15

jó estét:)
az én órámon már leketyegett a 15 perc késleltetés.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 18:11:44

nem baj, hogy már csak fél doboz vajkrém van, és elfogyott egy fél kiló kenyér, canzone, te nem vagy éhes, kibírod

van-e szándék 2011.01.27. 18:12:30

"Pszichiáter figyeli őket folyamatosan, ő ajánlásokat tesz, ha valakit problematikusnak talál. Ő nem ítélte meg kirívó eseménynek"

hát, nem tudom... jobb helyeken egy ilyen roham esetén nem hogy pszichiátert hívnak, de egy egész pszichiátriát építenek a delikvens köré...

vörös áfonya 2011.01.27. 18:12:56

@canzone: Csináljak neked egy jó kis tojásos nokedlit?

van-e szándék 2011.01.27. 18:13:03

@vörös áfonya: én meg darabokra töröm a spagettit, beee

Darcylla 2011.01.27. 18:15:01

@van-e szándék: azért a rötölö köthetett volna rájuk egy komolyabb életbiztosítást. Mi lesz itt, ha a BárányokhallgatnakAlekosz megindul a kenyérvágó recés késsel??

van-e szándék 2011.01.27. 18:16:02

@Darcylla: médiatörténeti esemény, nyilván

Darcylla 2011.01.27. 18:17:22

@van-e szándék: amilyen még SSKK nem volt a vv-k történettében:D

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 18:18:04

@gidabiga:
nem tudom, lehet Budapest már nem magyar ország, csak kicsit nem figyelek oda, és mik történnek:))
most is azt írja ki

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 18:19:05

lehet, hogy én vajazó késsel vágok kenyeret?
megannyi kínzó kérdés van ma estére

van-e szándék 2011.01.27. 18:19:44

@Darcylla: úgy-úgy.. de MMKK kivárjuk :D

gidabiga 2011.01.27. 18:22:56

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

médiatörténeti események :D
a kés lehet az oka, fordítva csinálod.
a kenyérvágó késsel kell vajazni :D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 18:24:45

@vörös áfonya: tejfölös sajtos tésztával lécci :)

@van-e szándék: és azt mondja, hogy nem volt bent náluk pszichológus az eset után... hát mi a retkes lóbogyóért nem?

Mme Chauchat 2011.01.27. 18:25:50

@van-e szándék: Pszichiáter? Egy percig nem figyelek, és...

Lanois 2011.01.27. 18:26:06

@vörös áfonya: majd adok kölcsün békünre. de megadod.

van-e szándék 2011.01.27. 18:26:31

@canzone: mer nem köllött, nem érted? :)

Hannibal22 2011.01.27. 18:27:25

@van-e szándék: hát ja, fél deci haloperidol,ránézésre

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 18:28:02

@gidabiga:
Igen, de milyen késsel vágom a kenyeret?
ami biztos , amivel vágom, azzal kenem:)

Mme Chauchat 2011.01.27. 18:28:59

@hannibal22-73: Haloperidol...A legszebb szó...Tőled

MegLepke 2011.01.27. 18:31:12

Én nyertem a biciklizős versenyt, mert én vízibiciklivel értem át a leghamarabb, nyertem száz deltát. Jön valaki a dzsakuba?

vörös áfonya 2011.01.27. 18:32:12

@Lanois: Lehetne aládobni két-három tojást?

gidabiga 2011.01.27. 18:32:55

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

úgy nem téveszthetsz :D

@MegLepke:

ha hozol egy ásványvizet :D

Mme Chauchat 2011.01.27. 18:33:33

@hannibal22-73: Hát hogy a retkes büdös kóchengeres faszba ne szeretnélek?!
"Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled."

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 18:35:09

@Darcylla:
majd a legközelebbi pörköltnél ki nem hagyom:)

@gidabiga:
gondolod?
mi szőkék bármire képesek vagyunk:DD

Hannibal22 2011.01.27. 18:38:38

@Mme Chauchat: csak éjjel merek verselni,kedves

MegLepke 2011.01.27. 18:41:10

@gidabiga:@van-e szándék: @canzone: körbeérnek a dolgok:D Most akkor ki hoz kinek? Egyébként honnan van nektek vízre deltátok???

Hannibal22 2011.01.27. 18:43:55

@Mme Chauchat: Jah,kettesben,hála a klikkesedő,falat húzó,kirekesztő nőszemélyzeteknek:)

Lanois 2011.01.27. 18:44:58

@vörös áfonya: kisujjamat nyújtom erre lerágná tövig. különben is csak fölé lehet.

vörös áfonya 2011.01.27. 18:46:47

@Lanois: Akkor legyen mellé és kiegyeztünk.

Mme Chauchat 2011.01.27. 18:47:47

@hannibal22-73: Az igazi szerelem, mindig (MMKK) egyforma marad, akkor is, ha mindent megtagadnak neki.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 18:48:21

@MegLepke: egész álló nap bírtam tartani a gyertyaállást, annyi pénzem van, hogy meg tudom venni az egész cocacolát :)
@hannibal22-73: majdnem azt írtam, hogy kuss, de nem írom, mert mégiscsak szeretlek, bébibogyó :) ne lázadj :D

Flood 2011.01.27. 18:57:35

Már megint ezek a gagyi állatos hírek :/

Lanois 2011.01.27. 19:02:35

@vörös áfonya: Jó, de nehogy aztán meghízzál itt nekem.

MegLepke 2011.01.27. 19:03:17

@canzone: hallodtesó, rendbe rakom az ágyad minden nap!:)

Hódos Hajnalka 2011.01.27. 19:04:13

@Flood: én eddig vasaltam, apukám! :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 19:05:53

@MegLepke: miért osztanám meg veled a dellámat? :D persze, majd ha enyém lesz a fődíj, akkor szétosztom köztetek, nem? :)

gidabiga 2011.01.27. 19:10:46

@MegLepke:

kivettem a hűtőből, tökmindegy ki dolgozott meg érte, közös, nem? :DDD

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.27. 19:13:11

Most már végre, azt is tudjuk, hogy Bucinak sajtos tejfölös tésztát érdemes a börtönbe vinnünk, mert ez a kedvenCe (az alkohol és a kábszer után)

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:13:44

Ennyi puhány szart.200km 11 óra alatt az 18 kilométer óránként.És ez nem teljesíthető??Szánalmas.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 19:15:57

megértem, hogy Yann Tiersen megy aláfestésként :D

Flood 2011.01.27. 19:16:05

Jajj de imádom, h Alek hónaljkutyáit kb. minden adásban meg lehet csodálni (hányós smiley)

jörgömös 2011.01.27. 19:16:21

Na kiderült, más pénzén "dzsakuztak" Éváék. Valahogy nem lepődtem meg.

vörös áfonya 2011.01.27. 19:16:31

gríz,tészta=grízes tészta:)

Mme Chauchat 2011.01.27. 19:17:27

@Flood: (puke) Azok is ződek, mint a kertben? Csk kérdem, me nem látom (hálisten=TG).

fran7 2011.01.27. 19:17:35

SSKK nem fog engem senki fecskében látni.

vörös áfonya 2011.01.27. 19:18:23

@utcai_arcos: Mi lett volna ezekkel,ha Rómába mennek?:)

MegLepke 2011.01.27. 19:18:26

@canzone: igaz, mi a retkes kóchengeres faszért is tennéd.:D

@gidabiga: okos!:D

vörös áfonya 2011.01.27. 19:19:34

"remélem kimosták,amibe belehugyoztam"by Szandika

Flood 2011.01.27. 19:20:03

Ez a bukósisak! Óriási!!! :DDDD

basaja 2011.01.27. 19:20:24

@jörgömös: ez volt a várható szint a négyektől

vörös áfonya 2011.01.27. 19:20:25

Ezt nem hiszem,Olivér ananásszal teker.

MegLepke 2011.01.27. 19:21:42

Fölraktam a kis szerelmem képét a tekeréshez.(Oli) Öt km-re volt elég Enikőmanólány:D

MegLepke 2011.01.27. 19:23:27

"Érzékeled, hogy mennyire ura vagyok a testemnek?" Alekosz Évának tekerés közben.:D

basaja 2011.01.27. 19:23:40

alkeszt +lehetne műteni közben

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:23:55

@vörös áfonya: Aleknak ezzel a sebességével -meg ezzel a hülye dumájával- (Jézusom ezt a primitív véglényt)-talán soha.

Flood 2011.01.27. 19:23:56

"Érzékeled, hogy mennyire ura vagyok a testemnek? A szexben is, 8-10 óra..."
:DDDDDDDDD

vörös áfonya 2011.01.27. 19:24:05

Alekosz szerette nézni a tájat,miközben tekert:)

Flood 2011.01.27. 19:24:58

Mekkora gáz, koldulnak :DDDD

vörös áfonya 2011.01.27. 19:25:30

Persze,én is elmegyek vásárolni,és majd holnap beviszem ha nem lesz elég rá a pénz.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:26:04

Ahhoz be kell ám érni...

Flood 2011.01.27. 19:26:34

Még le se tekerték, de már hisztérikusan örülnek :DD

redhaven 2011.01.27. 19:26:44

@fran7: Róma? utyammá
a júliai-alpokban gyalogosan elhaláloznának ennyi ocsmány bagó után
aztán a vella hősi halottjai lennének
mikor erre jó eséllyel pályáznak ennek a műsornak a szerkesztői.

gidabiga 2011.01.27. 19:26:47

ezt mind Alkesz? :D

ha edzésben vagyok lazán körbetekerem a Balatont úgy, hogy világosban indulok és világosban érkezem :D
ha lehet, június 21-én :)

MegLepke 2011.01.27. 19:26:52

A retkes kóchengeres faszért kell folyton visítani! Minden visításért levonnék 100 deltát tőlük. kurva idegesítő.

vörös áfonya 2011.01.27. 19:26:52

De most akkor még is kaptak olajat?Mert ott sütik a bundáskenyeret.

Ancilla 2011.01.27. 19:28:02

Alekosz egy parazita. De ő is ugyanúgy igényt tart majd a villán kívüli programra. Egy hangyányit meg nem erőltette magát.

Flood 2011.01.27. 19:28:08

@vörös áfonya: Ez a Való világ! :D

Laca Lancearmstrong-üzemmódba váltott :o

gidabiga 2011.01.27. 19:28:13

közvetítsetek, lécci, lécci, lécciiiiiiii! :D

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.27. 19:28:28

@vörös áfonya: Az olaj az köztudottan tisztálkodószer, azért van ingyen. :D

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 19:28:55

@MegLepke: az a duma durva volt, amit lenyomott.

emberek, Laci meg akart halni ott bringázás közben? olyan hangokat adott ki...:S:D

basaja 2011.01.27. 19:29:14

Laci 40 évesen odabaszott a sok f@szszopónak...Meglehet mutatni a többi dumagépnek,hogy kell csinálni fiatalos lendülettel...

Hannibal22 2011.01.27. 19:29:21

Alekosz olyan oldalamat mutatta meg amiről nem is tudtam,hogy van ilyen oldalam,beizzítottam a telefonom és betoltam 315 dellát az rtl klub retkes ánuszába,mer' az nem lehet,h zsófi jöjjön vissza SSKK:)

Bécibe szorult egy hangyafasznyi humorérzék?? Láttátok már elmosolyodni akár?

gidabiga 2011.01.27. 19:29:22

@MegLepke:

jó ötlet :)

ha valamit, akkor a visítást nem bírom.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:30:51

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: hát edzés nélkül emelkedő fokozatban a 30/óra az nem rossz!az már követeli a zoxigént.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 19:31:03

kö jön velem magyar tanárnak? :)

vörös áfonya 2011.01.27. 19:31:05

Ó,iskolába fognak járni a villalakók!:)Magyar,töri,ének szakos tanárokat várnak.

Flood 2011.01.27. 19:31:06

Hoppá geci, ezek elvégzik a nyolcáltalánost a villában! :)))

Augur 2011.01.27. 19:31:08

jelentkezzek be tanárnak, bazz?

Ancilla 2011.01.27. 19:31:31

Nem normális ez a Balázs! Épp Anikót ekézi??? Aki eddig mindig férfiakt meghazudtoló kitartást tanúsított az ilyen feladatokban??

slara 2011.01.27. 19:31:37

Éva tekert? Nem láttam....segítsetek

gidabiga 2011.01.27. 19:31:49

@hannibal22-73:

én még látni sem nagyon láttam, a videókon valahogy nem hagyott bennem mély nyomot :)
már ő is mondhatna valami időtálló aranyköpést, lassan már csak neki nincs.

Flood 2011.01.27. 19:32:02

@hannibal22-73: Bécinek szoktak a legvicesebb beszólásai lenni, és parodizálni is Qjól tud!

MegLepke 2011.01.27. 19:32:54

tanárnak? ti ezt hol láttátok? lemaradok két percről és ilyen fontos infok vannak?

redhaven 2011.01.27. 19:33:45

szűcs judhith-nakh az összes 70-es évekbéli szürke fellépőjét ekunyerálta a retek ehhez az ájronmenhez.

Ancilla 2011.01.27. 19:33:54

@hannibal22-73: Igen, én láttam Bécit elmosolyodni. És nagyon-nagyon kedves mosolya van. És a humora is jó. Igaz, nem olyan óvodás, idétlen, közönséges, alpári humor, mint a négyeseké...

vörös áfonya 2011.01.27. 19:34:01

@slara: Még nem tekert,vagyis nem mutatták.

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 19:34:39

@utcai_arcos: mennyit nyomott le? mondták a végén? hát tény, hogy nem Alkeszoszos nyuggerbringázást csinált.

Balázsra ráönteném a kéthetes kólát, amiért pont Anikót fikázta.
Éva anyánkat meg nem láthatjuk tekerni? megnézném, hogy hogy néz ki 10-15 km után:)

Hannibal22 2011.01.27. 19:36:36

@Flood: @Ancilla: Köszönöm,ezentúl jobban figyelek rá!

Flood 2011.01.27. 19:37:13

@gidabiga: Aranyköpések a baromságokból lesznek. Szal Bécitől ne nagyon várjunk aranyköpést!

vörös áfonya 2011.01.27. 19:37:31

Azét azt képileg elképzeltem,ahogy ülnek és írják a házit:)Meg dolgozatot írnak,puskáznak közben.
Hát vicces lesz.Kár,hogy már nincs bent Ildikó,biztos jókat szavalt volna.

Straight 2011.01.27. 19:38:05

Laci respect. 180 as pulzus 60 percig. Nincs rosz formában.

2011.01.27. 19:38:07

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: én úgy vettem le, hogy Anikó két / hét? perc tekerés után akart meghalni.

redhaven 2011.01.27. 19:38:35

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: nem 10-15métert akartál írni?
sztem párbajozni is hordágyon iszik a "vén kurváját"

vörös áfonya 2011.01.27. 19:38:58

@beebeer: Biztosh nem evett előtte csak egy kis vajkrémet.

Lanois 2011.01.27. 19:39:04

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: Balázzsal nem lesz több gond. Beszéltem vele, és megígérte, hogy többet nem szól be Anikónak.

slara 2011.01.27. 19:39:08

@van-e szándék: ha már így kérded :) :) és így hó végén,nem nagyon :)

artdark 2011.01.27. 19:39:13

@gidabiga: Én láttam: a szokott pózban dohányzott a padon, miközben a többiek Anikót istápolták.
Amúgy szép estét.

van-e szándék 2011.01.27. 19:39:13

ha Laciban lenne egy csöppnyi becsület, tisztesség és emberiesség, megfogná Alekoszt a két lábánál fogva és agyonverné vele Olivért

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 19:39:43

@Ancilla:
Béci onlájn adásban, már ha éppen működik remekül cifrán tud káromkodni, meg ordítani:)

fran7 2011.01.27. 19:39:52

Azért így hirtelen nem tudnám megmondani, hogy milyen témát vennék elő irodalomból egy villaórán. Ötletem sincs. Arany balladáktól felvágnák az ereiket. Petőfi Anyám tyúkja túl a lalacsony, Nemzeti dal túl maga. Mikszáth Szent Péeter esernyője szlovákok megsértődnek, Márait politikai hitvallásnak neveznék József Attilát is. Ady alkoholista volt. Kertész érthetetlen lenne a számukra.

Flood 2011.01.27. 19:40:35

Ó yeee, ma Kiszel-alázás a Showderben :)

vörös áfonya 2011.01.27. 19:41:20

Gigi azért megy ki,mert eljátszották ruletten?

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 19:43:13

@redhaven: :DD lehet, hogy az segítene, ha motivációként belógatnának elé egy üveg irsait, nem? Olivér a csaja képére teker, Éva meg az alkoholra.

Flood 2011.01.27. 19:45:39

Anikó befüvezett? :)

Mme Chauchat 2011.01.27. 19:45:59

@fran7: Talán, mégis a Szabad ötletek jegyzékét... "Picsa fasz együtt basz", stb

slara 2011.01.27. 19:46:29

@vörös áfonya: neeeem, ma szállítják el a szelektívet :)

gidabiga 2011.01.27. 19:46:41

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:

ez tegnap már nekem is eszembe jutott :D
csak aztán remélem, utána elveszik, nehogy meg tudja inni :D

@redhaven:

az avatarodon a meggyek között te vigyorogsz? :D

vörös áfonya 2011.01.27. 19:46:45

Meglett az a sok májkréém is:)

Flood 2011.01.27. 19:47:36

1L tej 11 emberre? :D
Zsófika kuss van, májkrémes kenyér lesz az utsó vacsorád is!

redhaven 2011.01.27. 19:47:45

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: @Flood: nem kellene Bélának játszani ezt a "én vagyok magyarország élő lelkiismerete"cműsort.
elhiszem,hogy benyihhantott a ló a gyerekszoba ablakán,de sokunk nem erzsébet kirunőhőz volt hivatalos ozsonnára mégis megvagyunk.

fran7 2011.01.27. 19:48:10

@beebeer: Magyarról van szó, az irodalmárok megsértődnének melyik fordítást használod, főleg ha nem ParNaLát.@Mme Chauchat: Azon meg a jogtulajdonosok perelnének be, mert nem adtak engedélyt még a kiadására.

basaja 2011.01.27. 19:48:43

na baukó mennyit teker?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 19:48:53

Hát bazdmeg, elmegyek, hogy vacsit csináljak, levágok lazán négy negyvendekás szeletkét, szolidan megkenem vajkrémmel, és mire visszajövök, 150 komment plusz?
Érzem bennetek a gonoszságot már egy pár napja!

Szóval a szobabringázás miatt kaptak ufóruhát...hmmm...már majdnem azt hittem, hogy így barnítják őket a kupola alatt az UV-ben!

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 19:48:59

@basaja: wow. nem rossz a villabeliekhez képest.

vörös áfonya 2011.01.27. 19:49:46

Remélem bemegy egy logopédus is.

gidabiga 2011.01.27. 19:49:55

@Flood:

én szívesen odaadom a részemet :D

Flood 2011.01.27. 19:49:56

Bömbi olyan nagyon már nem semleges...

redhaven 2011.01.27. 19:51:33

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: ha ht egész kilometrit tekert prüntyőke-hülmőkére akkor ez sem lesz nagy vircsaft.
lehet leharcolta magát:)))
nemmegy már a recska 32évesen...

basaja 2011.01.27. 19:51:42

@LadyCarambole: rendeltél volna pizzát...:-P

vörös áfonya 2011.01.27. 19:51:56

Nee,van célszalag meg integet is Alekosz:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 19:52:29

@redhaven:
így van
ha arra kerül majd a sor engem elbúcsúztathattok májrémes kenyérrel is:))

jörgömös 2011.01.27. 19:53:08

@Flood: kicsit túl van pörögve a leányzó, (de jól áll neki)

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:53:09

hej,ha 199.900-nál ledudálták volna őket IDŐ-vel.Na az lett volna királyság!

gidabiga 2011.01.27. 19:54:30

@redhaven:

6 kilométer?
amikor még volt munkahelyem, oda-vissza több volt, este hazafelé még egy nagy dombbal súlyosbítva :D

gidabiga 2011.01.27. 19:56:56

@utcai_arcos:

mi történt?
már nem tekerhetett?

Flood 2011.01.27. 19:57:42

Zsörzén is kijött pár anyapötty, pedig ő ki nem állhatja a muttert

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:58:12

@gidabiga: nem nézed?vakbélgyanúval kórházba vitték.

vörös áfonya 2011.01.27. 19:58:38

A Lacinak ez a pulcsija olyan,mint a Szíj Melindának a kék kardigánja?

slara 2011.01.27. 19:59:16

azért 1 vakbélgyanús nem így táncikál öhöm:)

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 19:59:20

az rtl meg baszódjon meg ha ezért büntet.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 19:59:29

@gidabiga:
vakbélgyuszi gyanúval kórházba megy, hogy jobban megnézzék, de nincs baja, újra a villában, viszont megszegték a 2 méteres távolságot a Jerzsivel, ezért bünti lesz.

Augur 2011.01.27. 20:01:18

@artdark: válaszoltam. nagyon hallgacc.

Sin' Dorei (törölt) 2011.01.27. 20:01:21

@slara: De.Egy vakbélgyanús nem haldoklik, csak nyomorék.

gidabiga 2011.01.27. 20:01:42

@utcai_arcos:

én csak utólag tudom megnézni videón.

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

valaki ott áll centivel?
és még nem járt le a 10 nap?

Flood 2011.01.27. 20:02:21

Olivér nem érti a viccet? Vagy most miért pampog?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:03:40

@gidabiga:
nem járt le, és megölelték egymást:)

gidabiga 2011.01.27. 20:03:53

@slara:

gyerekemnek volt a nyáron vakbélgyanúja, nemhogy nem táncikált, görcsben fetrengve sírt a fájdalomtól.

vörös áfonya 2011.01.27. 20:03:57

@Flood: Mert Olivér az atyaúristen.

Flood 2011.01.27. 20:03:58

Bazsinak zöld az öve?

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 20:04:29

@gidabiga: háát, 2x megölelte,annyira nem kellett a centi:).

vörös áfonya 2011.01.27. 20:04:38

@Flood: Sőt,Olivéren is zöld póló volt:)

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 20:05:11

@gidabiga: a centi nem igazán fért volna közéjük :) a 10 napból nem tudom mennyi volt viszont még vissza, de álíltólag nem telt még le. Őbalázssága mondta.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:05:40

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
ki tudja hol volt, betegnek nem nézett ki, de lehet sikeresen fájdalomcsillapították:)

tényleg Oli miért nem alszik a nyugi szobába?
én boldogan mennék oda ha lehetne:)

slara 2011.01.27. 20:05:57

@gidabiga: erről beszélek,onnan vitték volna,nem kitáncikál....de ház az a való világ :)

Ancilla 2011.01.27. 20:06:06

Na most igazat adok Olivérnek. Alekosz ritka önző ember, semmi empátia vagy tapintat nincs benne. Azért nem arra kérte Olivér, hogy álljon fejen.

Na, ez egy olyan viselkedés, amivel nem lehet együtt élni.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 20:06:45

húú,holnap is lesz néznivaló :DD

gidabiga 2011.01.27. 20:06:49

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:
@utcai_arcos:

én már rég megtettem volna, ha igazi a szerelem :D
de hát gyaníthatóan nem annyira :)

Trevlovics 2011.01.27. 20:06:55

hát ugye elvileg jerzsa szegte meg, gigi kibírta volna, büntetést gondolom mégis közösen kapnak majd.
olivér meg gyártja az indokokat akkorra, amikor majd a négyesnek, vagy akik megmaradnak belőle, egymás ellen kell szavaznia :)

Augur 2011.01.27. 20:06:56

vki egy jó inkontinencia rendelést ajánljon már Szandinak:( annyira gáz.

vörös áfonya 2011.01.27. 20:07:00

Szandikának most már biztos,hogy gondja van a vizelettartással.

jörgömös 2011.01.27. 20:07:14

Azért figyeltétek a kereket? Alekosz nyer- Zsófi veszít.

Flood 2011.01.27. 20:07:15

@gidabiga: Oli meg nyígott egy sort, mert Alek & Szandál beszélgettek lámpaoltás után, és emiatt kibillent alfából, és most mérges rájuk, de főleg Alkeszra, mert az nem kért bocsánatot, csak flegmázott

Lanois 2011.01.27. 20:07:44

Szandál szerencsére leesett a lóról.

Flood 2011.01.27. 20:08:17

Miért nem lepődök meg, h együtt kell aludnia Zs.-nak & A.-nak?

redhaven 2011.01.27. 20:08:21

@Flood: attól tartok Gigust sem.

Trevlovics 2011.01.27. 20:08:32

ja azért megnéztem volna egy teátrális éva búcsút, ha őt vitték volna el megvizsgáltatni :)

gidabiga 2011.01.27. 20:08:41

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

hát, nem tudom, ha vakbélgyanú és nem viszik azonnal kórházba, akkor az szerintem veszélyeztetés.

Lanois 2011.01.27. 20:09:46

@vörös áfonya: Ma már olyan sokat beszélgettünk, hogy meggörbült a nyakam.

redhaven 2011.01.27. 20:10:02

@slara: nem szoktak két szatyorral keringőzni.

Trevlovics 2011.01.27. 20:10:14

@gidabiga: és nem vitték? ott csomagolt és mesélte a többieknek hogyan vizsgálta az öreg bácsi, nem hiszem, hogy olyan sok idő eltelt közte.

Dr_utcai_arcos 2011.01.27. 20:10:47

tegnap infulenzás lettem :(.mára elmúlt, így elmondhatom, hogy joól vagyoók,IGEN, joól vagyoók!

artdark 2011.01.27. 20:11:10

Amikor Olivér porszívózásra biztatta Évát a hálóban, akkor valahogy nem volt ennyire toleráns

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.27. 20:11:42

Szegecses öv Bucin. Nyihaha! A kedves stylist odáig nem jut el, hogy az OK, hogy Udo, Halford -tetszőleges név behelyettesítendő- az album bookletfotókon még mindig ilyenekben pózol, de az PR. Koncerten ennyi idősen már fontos a kényelem is.
Kalapács Józsi se mászott volna erkélyt 10 kiló szegecs ellensúllyal, azt hiszem.

gidabiga 2011.01.27. 20:11:45

@Trevlovics:

én egyelőre csak innen tájékozódom, eddig nem jött át, hogy vitték :D

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 20:13:00

Áh, Balekosz NDK-s alsóban feszített, tök megnyugtató, hogy van méltó kiegészítője az atlétatrikó kollekciójának!

És még azt is mondta, hogy erőssége a sporólás, ő akár pár száz forintból is igen jól!
Értelmezésemben ez a következőképp néz ki: két doboz olcsó ser, párizsi, zsemle és aztán még rámenni a legbebaszottabb alkesz nőre a kocsmában.

vörös áfonya 2011.01.27. 20:13:46

@gidabiga: Már nem is egyszer:)DE a szerkesztők valahogy ezt imádják megosztani velünk.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 20:14:16

@neccharisnyás útonálló:
Utoljára ilyet a Fortunában láttam 92'-ben.
Mondjuk Buci legalább lovas alkat, hehehe.

van-e szándék 2011.01.27. 20:14:40

engem Oli szenvedése eléggé megütött lelkileg :D

Trevlovics 2011.01.27. 20:14:54

@gidabiga: ja oké, csak ha elolvassák a kommentedet, holnap már 10-15 kommentelő vérben forgó ujjakkal pötyögi be tényként közölve, hogy életveszélybe sodorják a játékosokat, gondoltam jobb tisztába tenni.

redhaven 2011.01.27. 20:16:08

Örzsét legalább 120 pózból vették egy hangyafasznyi könnyért.
nem lennék a műkönnyes asszisztens helyébe holnap a brémsztormingon.

Hódos Hajnalka 2011.01.27. 20:16:11

Előre is elnézést kérek a következő kirohanásért, de .....
kiafaszomnemszarjatelibe, hogy az Olivér nem tud aludni???? ki??? ki????

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.27. 20:17:08

@LadyCarambole: Gratulálok! Tökéletes jellemrajz. Asszem belőle lesz a lecsúszott falusi piás, aki egész nap mackóalsóban fetreng vagy otthon-ahonnan már kihaltak anyjáék- vagy a kocsmában a fröccse mellett.

Trevlovics 2011.01.27. 20:18:31

@Hódos Hajnalka: ha nem fog tudni aludni, nem fog tudni kiötölni a korábbiakhoz hasonlóan kreatív szuperjó hecceket és akkor meg miről fogsz írni?

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 20:18:35

@jörgömös: úgy érzed, hogy ez kb annyira véletlen, mint hogy pár hete Ildi csapata volt a zöld, és Éváé a lila? (ami a védett,visszajövő játékos színe)

gidabiga 2011.01.27. 20:19:03

@Trevlovics:

akkor ne írjak semmit, mert hátha 10-15 kommentelő tényként kezeli?
és bárki ha valamit kérdez vagy leír úgyszintén?
ugyan már!

Hódos Hajnalka 2011.01.27. 20:19:55

@Trevlovics: te most féltesz engem, vagy drukkolsz ellenem? :))

vörös áfonya 2011.01.27. 20:20:34

Most már tudjuk ki tervezte Bucinak a szép övet.Varga Viktor.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:20:40

@gidabiga:
de vitték, viszont úgy nézett ki mint akinek semmi baja

ne most 2011.01.27. 20:20:48

@Ancilla: Olivér alvásproblémája Olivérré nem Alekoszé. Mindenki tudott aludni, Olivér nem.

van-e szándék 2011.01.27. 20:21:10

@Trevlovics: helyes! legyél is itt mindig, nehogy valamelyik comment rémhírként végezze.. mi addig dumcsizunk az óvó árnyékban.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.27. 20:21:14

@Hódos Hajnalka:
Oli biztos olyan, mint a medve. Addig jó, amíg a vackában durmol. Egyébként már én is szereztem volna eddigre egy kolompot, hogy azzal kínozzam.

Ja, ma én kaptam agyph@szt az állatkerti híradótól. 30 ember meghalt, következő snitt: san antonioi vidramedencét végre elfoglalták a bakfisvidrák. Utána, mo.-i vadaspark.

Trevlovics 2011.01.27. 20:21:41

@gidabiga: nem mondott ilyent senki. írhatsz amit akarsz, de (és ez az élet más területére is vonatkozik), ha nem vagy biztos valamiben , és kérdezni szeretnél, akkor valóban kérdezz, és ne leírj/utalj/stb... :)

Ancilla 2011.01.27. 20:21:45

@slara: Nem minden vakbélgyulladás jár állandó görcsös fájdalommal. Éppen ezért nagyon veszélyes. Valószínűleg, azt gondolták, jobb félni, mint megijedni. Giginek szerintem inkább kínos volt ez a helyzet. (Én is a végsőkig szoktam leplezni, ha valami bajom van, mert nem szeretem, ha sajnálnak vagy megijesztem a környezetemet.)

gidabiga 2011.01.27. 20:21:46

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

kicsit ki akar menni :)
de a vakbél tényleg az, amivel nem szabad viccelni.

Trevlovics 2011.01.27. 20:22:47

@Hódos Hajnalka: drukkolni semmiképp nem drukkolok ellened, félteni meg szerintem nem kell :) olivért oltom inkább közvetve azt hiszem.

jörgömös 2011.01.27. 20:23:23

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: Távol álljon tőlem minden rosszindulatú feltételezés a műsor szerkesztőivel/rtl kapcsolatban :)

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 20:24:12

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Béci beszólása, hogy vigye ki a szemetet, nekem tetszett :)))

viszont Anikó ezzel a: Most meg fogsz halni? .... csak hogy készítsem-e a fekete ruhámat. vagy valami ilyesmi.
na az idióta volt, és nem vicces.

redhaven 2011.01.27. 20:24:34

@Hódos Hajnalka: annyit dögölhetett ez a hatkilométeres eddig amennyit akart.
kikellene vágni ezüsthangú prüntyőke mellé.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 20:25:46

Remélem másnak is feltűnt, hogy cseppet hiú Telivérünk még magára tekert egy kis fóliát is pocaktájékon...nem is tudom, a sörhas 6 km-nyi városi biciklizős temótól lemegy? Valaki szakértse már ezt meg, van rá 200 ropogós villadellám!

slara 2011.01.27. 20:25:48

@redhaven: :) hát sztem sem....mese habbal...mint szandálka megvágott kirohanása

jörgömös 2011.01.27. 20:25:55

@jörgömös: de ha véletlenül elhatalmasodna rajtam a paranoia, akkor azt mondanám, hogy az se véletlen hogy mindkétszer Zsófit/veszít forgatták ki :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:26:08

@gidabiga:
az lehet:)
nekem mondod?:)
a fáncsival anno már már végigjártuk, aztán meg is műtötték, igaz nem ilyen gyors volt a dolog mint ahogy leírtam.

gidabiga 2011.01.27. 20:26:18

@redhaven:

ezüsthangú prüntyőke :DDD
az kicsoda?

slara 2011.01.27. 20:26:25

@Ancilla: hol a zsepim hüpp hüpp hüpp

vörös áfonya 2011.01.27. 20:28:24

@jörgömös: Anikó is megmondta,hogy kétszer ugyanazt nem forgathatja ki az ember:)Hát de.

gidabiga 2011.01.27. 20:28:46

@LadyCarambole:

még 60-tól sem :D

kérem a deltám :D

redhaven 2011.01.27. 20:28:48

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: @gidabiga: ha beteg akkor nem azzal foglalkozik,hogy a sárkányfogait még háromszor megmutassa a kamnak.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:29:03

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:
az igen nekem is:)
fogalmam sincs miért mondta Anikó, biztos viccelni akart, csak nem jól sül el az ilyen

redhaven 2011.01.27. 20:30:15

@gidabiga: az ő manójánykája.
őt is venni kellett egy kamnak
okvetlenül

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 20:30:58

@gidabiga:
Nyisd az ablakot, küldöm légpostával, tudod hajlamos vagyok átmenni lányba!

gidabiga 2011.01.27. 20:32:10

@redhaven:

az ananász? :DDD
vagy Encitünci, sosem tudom, mindig keverem

redhaven 2011.01.27. 20:33:02

@slara: volt raktáronkicsi drámai múzika
kreáltak hozzá valamit.
kész az új bonmot:járj szerencsével mint Gigőke a vakbéllel.

csicserierika 2011.01.27. 20:33:32

@neccharisnyás útonálló: ez az alvós nacija. Gondolom, ha azt mondta volna,hogy nem tud a pénzzel bánni akkor azért ekéznétek. A görög mentalitás ami furcsa az átlagnak. Nem iszik sokat, sokszor látni, hogy még fél óra múlva is azt kevés bort, ill. konyakot ízlelgeti, élvezi.

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 20:33:41

Úrist'n. gyomorpanaszok?? abból lehet következtetni a vakbélre? az nem máshol és máshogy szokott fájni?

ha van itt orvos, vagy akinek terjed idáig a művelCSége, vagy ráguglizott, az szóljon.

Lanois 2011.01.27. 20:34:07

azt nem értem az rtl-ben, hogy miért kell minden párbajt előre lejátszani. ez pont a nézettséget csökkenti szerintem.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 20:35:55

@van-e szándék:
És már eteti is a 8-10 órás szexmaratonnal! Egy tantramester a csávó, na!

Lanois 2011.01.27. 20:35:58

@vörös áfonya: majd enikő kiegyenesíti. 8x9x.

Hitchiker 2011.01.27. 20:36:14

azt megfigyeltétek hogy miért volt rajtuk a biciklizés alatt sisak?
a retekklub nem néz ki belőlük valami sokat ha még attól is félti őket hogy leesnek egy szobabicikliről =D

gidabiga 2011.01.27. 20:36:14

@LadyCarambole:

nyitva :)

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:

hát nem tudom, a gyerekemnél kiderült, hogy nem vakbél, hanem egy masszív gyomorrontás okozott ugyanolyan tüneteket, mintha vakbélgyuszi lenne.

redhaven 2011.01.27. 20:37:32

@csicserierika: soxor Alek inkább mint Tolivér/Béla.

van-e szándék 2011.01.27. 20:38:55

@LadyCarambole: simán el tudom képzelni.. Alekosz hanyatt, a csaj meg dógozzon.. 8-10 órába egy kiadós alvás is belefér közben :)

vörös áfonya 2011.01.27. 20:38:57

@Hitchiker: Hát Alekosznak tetszett a táj,lehet,hogy ő tényleg el is indult vele:)

gidabiga 2011.01.27. 20:41:59

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:

hát bent voltam vele végig, mindent tudok a vakbélorvoslásról :D
no meg jóképű volt a sebész is, ittam a szavait :)))

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:44:00

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:
mi a lányommal a vakbélműtét előtt egy rakás orvost végigjártunk, volt gyereknőgyógyász mert még kis tini volt, urológus, sebészet, végül nőgyógyászatra fektették be a , de mire visszamentem a kórházba a cuccokkal, már átrakták a sebészetre, szóval azért bonyolult tud lenni, viszont mosoly nem volt az arcán.

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 20:44:57

:( értem. szóval akkor hajlunk arra is, hogy ez megint megrendezett dolog?

gidabiga 2011.01.27. 20:45:40

@Lanois:

csak ezt nem érted?
boldog ember vagy :)

vörös áfonya 2011.01.27. 20:46:29

@Lanois: Enikő macskákat etet és az ananászfát locsolja.Nemérrá.

van-e szándék 2011.01.27. 20:47:28

a vakbélgyulladás tünetei:

* Hasi fájdalom, amely:
o kezdődhet a köldök körül és onnan húzódik le a has jobb-alsó részére, vagy kezdődhet rögtön a has jobb-alsó részén
o a fájdalom az idővel egyre erősödik
o mozgatásra, köhögésre, illetve az adott terület nyomására a fájdalom fokozódik
o a fájdalom kiterjedhet az egész has területére, mikor a vakbél perforált.
* Hányinger, hányás
* Étvágytalanság
* Láz, hidegrázás
* Viselkedés megváltozása
* Hasmenés vagy székrekedés

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 20:48:06

@szédült nőszemély - forza:
Lehet fájt valami neki, azért azt nem mondom, hogy nem, de nem volt akkora vészhelyzet így ránézésre, de mivel kivitték a villából és bárki láthatta ezért került műsorba gondolom.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 20:50:28

@van-e szándék:
Akkor már értem, hogy tudja visszafogni az energiáit és megajándékozni az élménnyel!
Ennek a csávónak kétcsillagos hotelek prosiját kéne írnia, iszonyatos tehetség!

beacska 2011.01.27. 20:52:17

@szellemnyulszellem: én is erre gondoltam! vakbélnek hívják a nőgyógyászatit...azért vigyorog oly igannagyon...

slara 2011.01.27. 20:55:43

@redhaven: pssszt halkan.....nekünk fognak ugrani....:)

Albino Vernyul 2011.01.27. 20:58:10

Gigi mar napok ota dogrovason volt.. Par elejtett szosszenetbol az utobbi napokbol valami olyasmi jott le, hogy mar dietaznia kellet egy ideje..

vörös áfonya 2011.01.27. 20:59:48

@Albino vernyul: Igen,erre én is emlékszem,hogy volt ilyen.

Lanois 2011.01.27. 21:00:48

@gidabiga: boldogok a lelki szegények akarod mondani:)

gidabiga 2011.01.27. 21:03:46

@Lanois:

ez így konkrétan nem jutott eszembe, de ha te mondod :)

gidabiga 2011.01.27. 21:05:16

@Albino vernyul:

akkor azért rágta a puffasztott rizsszeleteket?

Hódos Hajnalka 2011.01.27. 21:05:52

@Albino vernyul: @vörös áfonya: ja, direkt figyeltem, először puffasztott rizst kért a közös vd-ból mert neki diétáznia kell, aztán tolt kenyeret valamivel, végül májkrémes kenyeret tolt két centis vajja.
Ahogy felénk mondják, a disznó se tudja, mitől hízik...

slara 2011.01.27. 21:06:09

@van-e szándék: na ez giginek mind meg volt,te mit néztél? a cseh kettőt? :)

Lanois 2011.01.27. 21:10:38

@vörös áfonya: Jó akkor egyenesítsd ki te.

redhaven 2011.01.27. 21:11:50

@gidabiga: a puffasztott rizst a mértéktelen mennyiségben feltoluló gyomorsavára rágta,melyet a mértékletes szekszualitás volt szíves előidézni.
valszeg huncutka maghőmérséklete elérte a kritikos 41,6 celsiust.
az üveges meg mégse járhat úgy oda mintha hazamenne.

van-e szándék 2011.01.27. 21:12:42

@slara: nem, csak egy idő után összezavart Gigi léggyulladása, Anikó félájulása és Olivér insomniás hiszije :)

vörös áfonya 2011.01.27. 21:14:03

@Lanois: Most mondhatnám,hogy 50 delta,de mivel ma jó napom van,ezért azt mondom,hogy 100.

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:14:58

Én hármassal szoktam tekergetni

Albino Vernyul 2011.01.27. 21:16:08

@Hódos Hajnalka: Meg is lett az eredmenye a mertektelen zabalasnak.. Bar en nogyogyaszati gondra tippelek, a szallodas/piros napos unnepek kornyeken kezdett el nyuszogni neha-neha, mar amit el lehetett kapni az osszefoglalokbol... De lehet, hogy ezt ugyse tudjuk meg...

gidabiga 2011.01.27. 21:16:33

@redhaven:

erről az összefüggésről még nem hallottam :)
ezért is jó idejárni, mindig tanul valami újat az ember :DDD

gidabiga 2011.01.27. 21:17:44

@redhaven:

áááááááá, leesett :D

szőőőke! már megint! :)

Lanois 2011.01.27. 21:19:36

@gidabiga: meglepően nagyvonalú vagy:DD

Augur 2011.01.27. 21:20:29

@Mme Chauchat: jaj, te drága. olyan lapos a mai nap, mint a tehenszar. a barátokköztben mindjárt szexel a kiöregedett rúdtáncosnő, meg a betyárbajszú takarítóbácsi. inni nem iszom, de ajánlj már valami pörgetőszert:)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 21:20:50

És ha terhes?! De nem is volt szex!
Akkor?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 21:21:14

@gidabiga:
én nem értem, de pszt:)
majd elmondod:D

gidabiga 2011.01.27. 21:24:33

@Lanois:

meglepően?
én mindig nagyvonalú vagyok :D

@LadyCarambole:

szeplőtlen fogantatásról nem hallottál még? :D
vagy mégis Jerzsi mondott igazat?

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:24:38

@Augur: Laapoos? Mint a tetű? És? Semmi orgazmus? Egész nap? Hogy lehet ez? Csakis a túlhajszolt nemi élet lehet a terápia. Most indul egy csoport a Varázshegyen, csatlakozz.

Lanois 2011.01.27. 21:24:57

@vörös áfonya: egy parányi logikai bukfencet vélek felfedezni az elhangzottakban, de legyen. Kapok 100 deltát, és tolhatod.

redhaven 2011.01.27. 21:26:27

@LadyCarambole: Örzse telepatikus úton küldött az áldott magból.

van-e szándék 2011.01.27. 21:26:27

@gidabiga: sokat mondta, hogy ÚristN... :)

Augur 2011.01.27. 21:26:51

@Mme Chauchat: azt nem mondtam, de a gruppen legalább izgalmas. öreg vagyok és magas már az ingerküszöböm. kevés dolog ugorgya át.

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:26:58

@van-e szándék: én beadhatom mégegyszer, meg csinálom, de ez a hét a spórolás jegyében telik! Kellesz

Albino Vernyul 2011.01.27. 21:28:08

Konkretan nem volt sex.. Mas modon volt...:)))

gidabiga 2011.01.27. 21:30:32

@van-e szándék:

az lehetett :DDD

@Albino vernyul:

Boris Beckernek is furcsa módon lett gyereke, ott sem volt konkrétan szex :)

van-e szándék 2011.01.27. 21:31:08

@Mme Chauchat: majd a többiek spórolnak nekünk, esznek májkrémet pácsóval, mi meg szimpatizálunk. hm?

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:31:26

@Augur: Jesszasz, továbbá ÚristN, ne mááá, hallodhülyevagy? Nem baj, hogy már csak fél doboz vajkrém van, te nem vagy éhes!

van-e szándék 2011.01.27. 21:31:54

@gidabiga: Becker.. bármikor bevert egy ászt :D

van-e szándék 2011.01.27. 21:33:17

@Albino vernyul: a négyesből mondhatta neki valaki, hogy b@szódj meg :)

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:33:38

@van-e szándék: nyilvánhogy. persze, cirillül

Augur 2011.01.27. 21:34:53

@Mme Chauchat: igazad is van. a tükör elé ülök és szuggerálom magam. elárulhatnád milyen az a konkrét szex, és milyen a más módon?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.27. 21:35:06

@redhaven: @gidabiga: @Mme Chauchat:
Látjátok, ezért szeretek idejárni, mert kiemeltek a tordasdi szürkeségből, mert itt a jókedv dominál, és mert mi természetes úton választódtunk ki!
Ha jól értem, hamarosan bibliai mérvű csodának leszünk tanúi, és végre Lilu is bátran kimondhatja, hogy médiatörténelmi pillanat!

gidabiga 2011.01.27. 21:38:42

@LadyCarambole:

már nagyon izgulok, tanulok is egy verset, hogy a születés pillanatában el tudjam szavalni, hogy mindenki láthassa az értékeimet

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:38:52

@Augur: nos, a szó eredete (konkrét) angol (concrete), (ez bizonyítja az angol-magyar nyelvrokonságot, közös eredetet), jelentése tehát ebben az összefüggésben: concrete sex = betonszex. A más módon pedig annyit tesz, hogy "vámpír a sikítozó hölgyeket", arámi dialektusban. Remélem segíthettem.

MegLepke 2011.01.27. 21:39:34

@Albino vernyul: vagy megbaszta az ideg, hogy a többiek nem takarítanak.

gidabiga 2011.01.27. 21:40:02

@Lanois:

de nyugtass meg, hogy nem kell félnem :D

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:40:27

@LadyCarambole: kész tény: szeplőtelen fogantatás. ÚristN!

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:41:16

@van-e szándék: бессеменная зачитка?

Augur 2011.01.27. 21:42:20

@Mme Chauchat: köszönöm, drágám. tudtam mindig, hogy egyébként mindenki magyar. a betonnal még egy problémám van. a betonból a mai eszemmel a betonkeményre következtetek, de lehet, hogy rosszul. feküdjek-e le-e aludni-e?

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:43:43

@Augur: úgy van. konkrét vagy, mint a beton. Ha lefexel, előtte nefürgggyé le

vörös áfonya 2011.01.27. 21:44:20

@Lanois: Ezt még egy hitvány, halovány, elgémberedett ebihallábcsökevény szintű poénnak sem veszem.

Szirénke 2011.01.27. 21:44:28

@LadyCarambole: sztem összeszedett valami nőgyógyis nyavalyát. 12en használják ugyanazt a WC-t. És nem mindenkiből nézem ki, hogy mos kezet néha. Nem véletlenül Domestosozott Zsanett 0-24-ben...

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:44:49

Gigi műtétje, élőben? Vagy rögzítettben? Vááá

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:47:52

@van-e szándék: конкретная половинная связъ, ŁoŁ, de szét*ssszák a v*lagunkat a bloglakók, ha cirillepünk

Mme Chauchat 2011.01.27. 21:49:10

@Szirénke: az nem baj, ha 12en használják, csak egyenként ne legyenek fertőzőek.

van-e szándék 2011.01.27. 21:49:57

@LadyCarambole: ez így is meglesz.. "A ValóVilág történetében még soha senkinek nem volt majdneeeeeeem vakbélgyulladása"

gidabiga 2011.01.27. 21:50:19

@Mme Chauchat:

én tudom olvasni, egy részét értem is, a másik részét hozzáképzelem :D

van-e szándék 2011.01.27. 21:51:27

@Mme Chauchat: az lelkileg megütne, de tényleg

Szirénke 2011.01.27. 21:51:50

@Mme Chauchat: én is erre gondoltam. De mi a garancia, hogy senkinek semmi baja nincs? Amilyen igényes némelyik, fel sem tűnik nekik...

gidabiga 2011.01.27. 21:53:36

@Szirénke:

nincs garancia, vannak tünetmentes fertőzéshordozók is.

Szirénke 2011.01.27. 21:54:56

@gidabiga: ok, túlbeszéltük :)Sacc/kb leszarom, hogy mi a baja:) Sztem semmi különös, csak már megint kellett, hogy történjen valami

van-e szándék 2011.01.27. 21:56:19

ha most jön a hüvelygomba, akkor én megyek, oda, ahol nem néznek kilencesnek

beacska 2011.01.27. 21:56:25

@Szirénke: szerintem sem kizárt! Már gondolkodtam én is ezen. A munkahelyemen 2 WC volt, de volt egy, amit ha használtam, mindig kijött rajtam vmi...alighanem nem jött össze a bioszférám valamelyik kolleganővel(v. kollégával..)

Lanois 2011.01.27. 21:58:34

@vörös áfonya: Úgy érzem besavanyodtam itt a táblázatban...

van-e szándék 2011.01.27. 21:58:50

@beacska: na jó.. szemetet kiviszed? :)

Augur 2011.01.27. 22:00:14

@Mme Chauchat: naná. még nem fekszem le. meg kell kaparintanom egy arcszépészeti eszközet véres küzdelemben egy adásvételi oldalon. remélem a szerzés élménye majd feldob.
@Szirénke: wáá, Zsanett, a szörpkirálynő. a BB volt a legjobb, ez az izé olyan halovány hozzá képest, mint az ebihal lába.

van-e szándék 2011.01.27. 22:00:46

@gidabiga: ehh.. mindig elfelejtem, hogy nem felülről kell nézni

vörös áfonya 2011.01.27. 22:01:08

@Lanois: Még 2 órán keresztül jó napom van,tehet érted valamit?Talpmasszázson kívül.

Szirénke 2011.01.27. 22:01:42

@Augur: Jaaaaaaaaaaaj Szabiiiiiiiii

beacska 2011.01.27. 22:02:49

most láttam Jerzy vidijét a pácsóval....ahogy mondja...haláli :)))

beacska 2011.01.27. 22:03:25

@Szirénke: ugye? mindenki kedvence!

van-e szándék 2011.01.27. 22:03:26

@beacska: nem kell.. elég neked a kutya, a macska meg a teknőc..

Lanois 2011.01.27. 22:06:04

@gidabiga: Arra ott van a nyugiszoba.

Augur 2011.01.27. 22:06:13

@Szirénke: és Pongó. Alekosz valami hasonló itt, de a kopasz bugyiárus, mert ilyesminek hívták a veretes napilapok akkoriban, kimondottan figura volt.

vörös áfonya 2011.01.27. 22:06:15

@beacska: Be tudnád légyszi linkelni?Akkor nem keresem meg,mert még én sem láttam.Köszi.Légpuszi.

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:08:41

@Szirénke: ez az, ez az, hát van bajuk!

Szirénke 2011.01.27. 22:08:43

@Augur: bugyiboltos téééényleg :) Meg Renáto "váffánkúló"-ja

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 22:08:49

@vörös áfonya:

Renátó meg a vafanculo:DD

@Augur:

Érdekes a Pongót nem bírtam, meg az ausztrál lányt

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:09:22

@gidabiga: benne vagy a gruppba, na ennyi.

Augur 2011.01.27. 22:09:56

megvan az első szerzésem. a második egy óra múlva jár le. mi az istent tegyek addig, hogy ne aludjak el :S
@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: az újdonság varázsa jó nagy volt. de ott legalább volt seksz.

vörös áfonya 2011.01.27. 22:09:58

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Meg ott volt a Bálint,a kreatív fiú,aki mindig aludt.Meg a cukrász fiú.

beacska 2011.01.27. 22:10:17

@van-e szándék: meg a két gyerek + férj!!! ;)

gidabiga 2011.01.27. 22:10:35

@Lanois:

úgyis hamarosan elvonulok oda, ma valami rejtélyes okból egész nap álmos vagyok.

Augur 2011.01.27. 22:11:20

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: senkise bírta őket. de jó volt nézni.

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 22:11:55

@vörös áfonya: én Jánoskát bírtam a legjobban. emlékszik még valaki arra a cicára?

emberek közül meg Bálintot

van-e szándék 2011.01.27. 22:12:03

@beacska: meg a kertes ház.. viccelsz? kívülről fújom :)

Lanois 2011.01.27. 22:14:07

@gidabiga: én is, mert kora reggel valaki felébresztett a csoszogásával, és utána hangosan beszélt, pedig én aludtam.

gidabiga 2011.01.27. 22:14:17

@beacska:

kár, hogy Buci megmagyarázta, hogy mi az, most fél ország keresné, hogy mi az a pácsó :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 22:14:26

@Augur:
@vörös áfonya:
alvásban tényleg nagyon kreatív volt:DD
bizony szex is volt nyuszipapucsban ha jól emlékszem

nem lehetne inkább azt megismételni, és Hajnalka arról írna hogyvoltot,
úgysem emlékszünk már mindenre:)

beacska 2011.01.27. 22:15:56

@gidabiga: az én férjem a tutajost sem ismerte, pedig olvasott, nagytudású ember! az a kilencker csak hiányzik neki, no...

gidabiga 2011.01.27. 22:16:02

@Lanois:

sáros lábbal nem mentek át a fejeden amikor aludtál?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 22:17:06

@szédült nőszemély - forza:
hogyne jánoska egy tündér volt, és jól meg is nőtt a végére, ha jól rémlik Renátó vitte haza, de nem biztos.

@Augur:
jó volt, tényleg, nem is tudom már hány éve volt, de 10 biztos

@Szirénke:
az remek, az egyhúr

beacska 2011.01.27. 22:17:30

@van-e szándék: jóóóvannnaaa...én meg egész nap Kiscsillagot énekelek, az se jobb ;)

Augur 2011.01.27. 22:18:45

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: nem rossz ötlet. nagyjából 10 éve volt, igen.

Lanois 2011.01.27. 22:19:31

@gidabiga: Hallod hülye vagy? Azt nem tudom, mert aludtam.

van-e szándék 2011.01.27. 22:19:31

@beacska: akkor a lelki társam vagy :))

vörös áfonya 2011.01.27. 22:19:58

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Volt egy csomó jó feladatuk.Meg ott a kaját is nekik kellett beosztani.Nem?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 22:21:33

@Augur:
igen már választ is kaptunk
és még az IHM paródia is nagyon jól sikerült róluk, telitalálat volt

MegLepke 2011.01.27. 22:23:13

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: igen, kb. 10 éve, mert az első munkahelyemen dolgoztam még akkor és első évem volt a fősulin. Emlékszem, épp a nyugiszobában tévéztünk, mikor egyszer csak Renátó meg Évi a nyuszis papucsába szexcsatázott.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:23:14

zdrasztvujtye goszpogyi i tovarisi!

most hallottam a hírekben, hogy giginek nem vakbélgyulladása van, hanem valami régi showban benne hagytak egy fertőzött dildót...most veszik ki császárral.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 22:23:41

@vörös áfonya:
a kaját azt hiszem nem mindig, a feladatok jók voltak, ott volt ilyen bicajozás, de ők valahova messze tekertek.
Meg normál mindennapi fiatalok voltak

beacska 2011.01.27. 22:24:27

@van-e szándék: csak így nehéz, hogy egész nap egy szám pörög :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.27. 22:25:28

@MegLepke:
Nahát, akkor csak jól emlékeztem a nyuszipapucsra:)

beacska 2011.01.27. 22:27:54

besza behu! beírom a gugliképekbe, hogy Big Brother és kidobja a VV1 képét...(fejcsóva) ti emlékeztek a BB1 épületére??? szobáira?? én semmire

piszok alfréd 2011.01.27. 22:29:29

@Mme Chauchat:
belenéztem ebbe a buzi fábryba vv után, de már hányingerem van tőle.talán majd a kiszel tündi fotózás feldob :)
elég uncsi volt ma a villa, pedig alig várok már egy laci- oli bunyót...

vörös áfonya 2011.01.27. 22:29:31

@beacska: youtubon van fent video,én is most néztem meg.Én csak arra emlékeztem,hogy minden olyan színes volt:)

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:32:47

@piszok alfréd: hallodhülyevagy, tiszta punnyadt a fábry. Má unom, de télleg. Először azt hittem, ismétlés...nem maradt senki a celebpiacon? Sztem a göncigábort köllene megsavazni, mint a fábrisó legmegosztóbb szeméjiségét, esküggy!Nameg magdianyus. Ildi, hol vagy? Tardosról vagy Tordasról!

beacska 2011.01.27. 22:33:28

@vörös áfonya: hát elcsíptem, ahogy Zsanett gyantázik...franyek...

gidabiga 2011.01.27. 22:33:33

most jött el az ideje, hogy elvonuljak aludni.
remélem, reggel senki nem csoszog, nem szürcsöl, nem kiabál és sáros bakancsban sem sétál végig a fejemen, amikor még alszom :D

jóéjt!

beacska 2011.01.27. 22:35:05

@piszok alfréd: jajj, ezek "házat" építettek!!

piszok alfréd 2011.01.27. 22:36:49

@Mme Chauchat:

kíváncsi vagyok a vitya képét mikor kezdi köpködni a kiegyensúlyozottság jegyében.nem bírom az ilyen szélkakasokat.
a műsor meg katasztrófa. két hugyozós- szarós poén között megjelenik valami dögunalom celeb...ebből él 10 éve.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:39:17

@Mme Chauchat: a villát is csak félszemmel néztem, mert félek, hogy az oli- szandika páros idegesítő pofájától beleverek az új tévébe...

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:39:49

@piszok alfréd: hát télleg. tetejébe a "poénokat" súgógépről olvassa. Viszont szemüveg nélkül nem nagyon megy neki :P
De azért a honfoglalóba úgy szoktam beköszönni, hogy "remélem zavarok" ŁoŁ

MegLepke 2011.01.27. 22:40:00

@beacska: én arra, hogy ott titokszoba volt, meg Zsanett a konyhában gyantázta a hónalját. Fura emlékeim vannak. :D

vörös áfonya 2011.01.27. 22:40:57

@Lanois: Maradsz hű a számodhoz.Értem.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:41:48

@Mme Chauchat:
ja, a poénok is gépről jönnek, meg a nevetés is...

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:42:37

@piszok alfréd: nincs mese, mennyünk honfizni.

MegLepke 2011.01.27. 22:43:49

nabasszameg, le vagyok maradva mindig. meg se néztem a linket.:D

piszok alfréd 2011.01.27. 22:45:16

@Mme Chauchat:

már leszoktam róla, legalábbis, ha ugyanarra gondolunk...

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:46:25

@piszok alfréd: jah, sztem is idegesítő. Kb. 2 év után másztam oda...vesztemre.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:46:28

@Mme Chauchat:

este leköt a kisfiam lefekvésig. ha nem foglalkozom vele, akkor üvölt...

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 22:46:37

@canzone: meg a kidomesztozoztam a hypot, hogy lelocsoljam az edényeket, amiket előzőleg elmosogattam, és leöblítettem ecettel. vagy valami ilyesmi. imádtam!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 22:46:57

@canzone: úristn, de fiatalka voltam még, mikor ez futott a tévében... alig emlékszem rá...

piszok alfréd 2011.01.27. 22:48:21

@szédült nőszemély - forza:
és zsani kedvenc állata a grillcsirke domestossal jól áttörölve...

beacska 2011.01.27. 22:48:39

BB1 csak 16 hétig tartott????

Hannibal22 2011.01.27. 22:48:45

@canzone: ezt memoriazavar is okozhatja,nem feltétlenül az idő

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:49:19

@piszok alfréd: ok, akk visszatérünk még a kérdésre, ox? Egyébként én is üvöltök.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:49:34

@Mme Chauchat:
na megjött kiszel tündi a háttérben, mindjárt felhúzom magam...

piszok alfréd 2011.01.27. 22:50:41

@Mme Chauchat:
9-kor fekszik, utána támadom a netet...

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:51:27

@piszok alfréd: mégiscsak ez lehet a titokzatos Tündi.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 22:51:33

@szédült nőszemély - forza: zseniális paródia volt :)

@hannibal22-73: fúúúúú, de utállak, nem is utállak, mert utálni csak azokat szoktam, akiket szeretek :)

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:52:08

@piszok alfréd: már elmúlott 9! Mi lehet a gyerekkel? :O

Augur 2011.01.27. 22:52:53

@piszok alfréd: hogy bírjátok ezt nézni? tünde perelje be a fogorvosát. kókler.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:54:13

@Mme Chauchat: alszik már, biztos félreértettél. azért jövök csak ilyenkor olikát gyalázni, mert 9-ig én fürdök vele, aztán az anyja altatja.

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 22:56:09

@piszok alfréd: :))
ZSanett. kérlek mondd azt, hogy robotgép. Zsanett, kérlek mondd azt, hogy Margit híd.

azt néztem a youtube alapján, hogy itt még azért kevesebb káromkodás volt, mint a mostani vv-ben, ahol röpködnek a véreres f@szok.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:57:06

@Augur:
nem nézem csak hallom, az is elég. minden második szava az, hogy exkluzív, pedig a csaj inkább kommersz...képzelem, ahogy a tömeg követeli az új naptárát...

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:58:13

@piszok alfréd: akk itt vagy? Ez olyan exkluzív! Vagy efektiv?

Mme Chauchat 2011.01.27. 22:58:54

@szédült nőszemély - forza: akkoriban még nem volt ennyire fejlett a nyelvhasználat.

piszok alfréd 2011.01.27. 22:58:59

@szédült nőszemély - forza:
főleg kedvenc olivéremből ömlik a szenny, hogy rohadna a fejére a svájcisapka! iszonyatosan meg tudnám kínozni...

piszok alfréd 2011.01.27. 23:00:15

@Mme Chauchat:
én itt inkluzív vagyok. inbegriffen, ahogy az orosz mondja...

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 23:00:43

@Mme Chauchat: igen. a magyar ilyen szempontból amúgy is übernyelv.

Augur 2011.01.27. 23:02:02

@piszok alfréd: szerencsére háttal ülök a tévének. irgalmatlan ostoba állat ez a szuka. a lottyadt kannáira azt mondja, azért van itt...volt médiatörténeti pillanat is.

piszok alfréd 2011.01.27. 23:03:50

@Augur:

nem lennék lusta ásni egy nagy gödröt ennek és mellélökném a győzikét, a sóher norbit meg a hajdú petit...

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 23:04:21

@Mme Chauchat: akkora nyelvészeti értékeid vannak doktornő.:)

Augur 2011.01.27. 23:06:19

@piszok alfréd: hozok ásót, segítek. hajdú peti, istenem. micsoda intellektuális, római arcél...

piszok alfréd 2011.01.27. 23:07:19

@Mme Chauchat:

ez a fábry buzi-e? annyi nőügye volt, mint a csonka picinek...

piszok alfréd 2011.01.27. 23:08:13

@Augur: ásót meg oltott meszet...

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:09:08

@szédült nőszemély - forza: hát erre rátapintottál, vazze, hogy ezt képviselem.

piszok alfréd 2011.01.27. 23:09:39

azon tűnődöm, nem ez a gönczi gyerek vette el azt a segghülye szőkét a tv 2-n?

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:09:54

@piszok alfréd: ahhát, mer öltönyt, meg nőt még nem láttak rajta.

Augur 2011.01.27. 23:10:24

@piszok alfréd: ja, az fixál. göncigábor vokálozik? gyorsan legyen holnap, mert torkig vagyok.

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:10:39

@Augur: igen, kedves. Még 1 kis ideig tart a vizsgaidőszak. A bolondok meg kifogyhatatlanok.

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:11:27

@piszok alfréd: pontosíts, kérlek, mer több segghülye szőke van ott

szédült nőszemély - forza 2011.01.27. 23:11:28

@piszok alfréd: pont 10 perce jutott eszembe ugyanez. szerintem mindkettő meleg. olyan nincs, hogy ebben az országban valamelyik celeb magánélete nem köt ki a bulvár médiában, az övék meg nem szokott. szal csontváz van a szekrényben

Caddy 2011.01.27. 23:12:03

Ma nálam Alkeszkosz vitte el a fődíjat a látod, hogy tudom uralni a testem kinyilatkoztatásával. :D:D:D
Mondjuk ezt a testet valóban nagy feladat lehet.

Augur 2011.01.27. 23:12:47

@Mme Chauchat: aztán jöhetnek a dolgos hétköznapok. előadások, szemináriumok, zh-k. és terápiák. igen kedvellek, mondtam ma már?

piszok alfréd 2011.01.27. 23:14:01

na, nethuszárok, kiviszem a vizslát a kertbe pisilni és megnézem a nagy kutyám miért üvölt kint. jó éjt mindenkinek, holnap találkozunk!

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:14:46

@Augur: Kedves...mintha ma nem mondtad volna, hiányzott is. Én is szeretlek, tisztellek, nem is tudod menyire!

Sin' Dorei (törölt) 2011.01.27. 23:22:03

Győzőnek a" mi is küldföldről jöttünk, Indiából ugye" kezdetű beszólása megvan vkinek pontosan? : )

Augur 2011.01.27. 23:23:10

@Mme Chauchat: köszönöm Te drága, megtisztelsz! oda fogok fogyelni, mert a kezdeti csodálat bennem nem lanyhult szemernyit sem. sőt. 10 perc 36 másodperc múlva enyém lesz a maszkomhoz való. meglesz a mai elsőm a 8-9-ből. aztán fekszem. jó éjt, jó pihenést Neked! pusszancs!

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:28:05

@Augur: csóxi. Ne legyél jó. Álmodj székeket.

kérődzőgiliszta 2011.01.27. 23:30:15

A Giginek nem csak fingani kellett egy orbitálisat? Szegény művésznő, a folyamatosan feléje irányuló figyelem miatt nem merte elengedni a rusnya galambot, és tessék!

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:30:17

Győzi megy Hajdúszoboszlóra. Ő nyerte a fődíjat?

Mme Chauchat 2011.01.27. 23:39:00

Nah, legalább az ezerig jussunk már el ma! Mindenki alszik?!?!

MegLepke 2011.01.27. 23:44:05

Én nem alszom, csak hozzám nem szóltatok, gondoltam, akkor hallgatok.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 23:44:29

tarolt az infuenza (vagy a DHSZ) a hv-n, és mindenki ágynak dőlt?

MegLepke 2011.01.27. 23:46:40

mi a retkes kóchengeres fasz az a DHSZ?

Hannibal22 2011.01.27. 23:51:38

@Mme Chauchat: Vagyok!
@canzone: bolond,bolond,bolond:))

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 23:52:15

Durva Hárombetűs Szó... nem X-faktor versenyzők esetében egyszerűen csak szex

csudri82 2011.01.27. 23:52:44

@Mme Chauchat: Én még nem, de már majdnem.

Csak még le kell nyomnom 8-9 vajasdeszkát. Kell a power, mert reggel indulok a Balatonkerülőre!

Szerinted ha picit szúr a hasam alatt a jobb oldalon, akkor is neki merjek vágni ennek a 200km-nek? Szerintem semmi komoly, de azért lehet meg kéne nézetni, legalább itt hagyhatnám a fatökűeket a vályogvillában. ;)

Hannibal22 2011.01.27. 23:55:00

@canzone: és mint látom,felismered őket:)

MegLepke 2011.01.27. 23:57:26

@canzone: kössz! ilyesmire gondoltam.:)

@csudri82: kikérem magamnak, nekem nem, hogy fa, hanem semmilyen tököm nincs. Még egy ilyen és kiviszlek oszt kint hagylak!:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.27. 23:59:05

@hannibal22-73: bármikor :) de tetszés szerint bármit tudok bókként értelmezni :)

Hannibal22 2011.01.28. 00:05:56

@canzone: ha nem bárkitől,nem gond:)

MegLepke 2011.01.28. 00:06:41

Én azért kukkolok ám!:)

Hannibal22 2011.01.28. 00:13:21

@MegLepke: nincs itt semmi látnivaló:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 00:27:57

nna, most hogy mindenki lelépett, nekifoghatok énekelni? :)

Hannibal22 2011.01.28. 00:31:35

@canzone: Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet.
De nem adom vissza
A szemed.

Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit e földön nézni
Még szabad.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

Ez is bók,talán kicsit szokatlan:)

MegLepke 2011.01.28. 00:31:38

@canzone: tévedés! éjjeli udvarlóm lassan válaszol, így benézegetek. Viszont énekelj csak!:)

zaharah 2011.01.28. 00:33:17

Jó estét Hogyvoltlakók!
:)

mizu?

zaharah 2011.01.28. 00:35:30

mindenkit kinnhagytak!?!

MegLepke 2011.01.28. 00:38:31

@hannibal22-73: Őrizem a szemedet..., ez jutott eszembe róla.:)

@zaharah: Jó estét, dehogy, csak a villanővérrel beszélgettem, de már jól vagyok.

zaharah 2011.01.28. 00:40:51

Akkor ok!
Én meg addig learattam a lányom farmján :)

hogyhogy ilyen kevesen?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 00:41:56

@hannibal22-73: az :) volt egy olyan tippem, hogy Ady, de utána kellett néznem :) durva vagy, bébi :)

@MegLepke: majd Tordason énekelek nektek! :)
@zaharah: megnyerték a Túrdövillát, és kimentek a piszkok :) csak mi maradtunk itt, őrizni a házat

zaharah 2011.01.28. 00:47:05

a lufipukkasztást én is szívesen kipróbálnám...

keresnék sok villadeltát

valakivel beszéltük tegnap, hogy nincs kávéfőzőjük. mármint rendes. a tegnapi kipakolásnál viszont láttam "főzős" kávét, úgyhogy, tutir van.

pfffúúú! ezt a rejtélyt is megoldottuk.
már csak a yetilocsolóembert kell lefényképezni

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 00:48:28

@zaharah: milyen rejtélyek várnak még a locsolóemberen kívül megoldásra? úgy szeretném tornáztatni az agyam :D

MegLepke 2011.01.28. 00:49:45

@hannibal22-73: nem:) rám a legnagyobb hatással József Attila Ódája volt. A mellékdalhoz írtam is egy glosszát, ami csak félig az - mert inkább párbeszéd, még ritmusra se egyezik, de életem egyik álmát teljesítettem ezzel. Többen nem is értették.:)

@canzone: rendben, már várom!:)

@zaharah: a lufisat én is, jó móka lehet.:)

zaharah 2011.01.28. 00:50:29

@canzone:
most így hirtelen nem fér az idegrendszerembe.

sok volt a bor.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 00:53:54

@MegLepke: lájkolom az ízlésed, J. A. forever <3

zaharah 2011.01.28. 00:55:02

@canzone:
ehhez csatlakoznék, ha nem vagyok elefánt.

zaharah 2011.01.28. 00:57:18

Tajgetosztól loptam, meg a viszkit is

MegLepke 2011.01.28. 00:58:18

@canzone: :)

@zaharah: én Lepke vagyok, van már egy állat, akármi is vagy, csatlakozz!:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:00:18

@zaharah: ha nem taposod össze sáros lábaddal a lábamat, akkor csatlakozhatsz :)

zaharah 2011.01.28. 01:00:31

az én nagy kedencem, (persze az Óda mellett)A bűn.

csatlakoztam.

zaharah 2011.01.28. 01:04:09

Láttátok a holnapi beharangozóban, hogy Szandál leesik a lúrúl?

magtalálták a megoldást az eltávolítására a yetilocsolós-balhé után?

zaharah 2011.01.28. 01:05:10

@canzone:

nem taposok, nem sáros, gyengéd leszek

MegLepke 2011.01.28. 01:07:19

@zaharah: az se rossz.:)

Jah, láttam, és előtte még be is pisilt. Kéne neki intim torna.

zaharah 2011.01.28. 01:11:11

@MegLepke:
:D:D
intimtorna bázz:D

ez a tény viszont újabb dolgokra enged következtetni

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:11:33

@zaharah: jó, de a fejemen át, hajnali 3-kor, csizmában, az ugye nem te szoktál lenni?
@MegLepke: mindig bepisil szegénykém :D

Hannibal22 2011.01.28. 01:13:39

@MegLepke: Tőle nekem az "Iszonyat" az első számú!

zaharah 2011.01.28. 01:15:06

nem, az a szellemi kivetülése digitális valómnak :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:17:39

@zaharah: áruld el, hogy milyen tényre, lyukad az oldalam :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:18:30

@hannibal22-73: te berúgtál már? :) ha igen, küldök verset

MegLepke 2011.01.28. 01:21:09

@zaharah: nah, mikre?

@canzone: igen, pszichés gondjai is lehetnek e téren.

@hannibal22-73: nekem az fáj...

Hannibal22 2011.01.28. 01:21:16

@canzone: kortyolgatok, de berúgni nem fogok:) hallodhülyevagy,küldj!

Hannibal22 2011.01.28. 01:22:24

@MegLepke: de HOGY fáj!! Nagyon kegyetlen az a vers.

zaharah 2011.01.28. 01:22:38

gondolom az olasz kapcsolatait használta, a jövőből.

bár szeintem, mondta is hogy x millát megcsinál viszonylag rövid idő alatt.

azért pedig meg kéll ám dolgoztatnia bizonyos izomcsoportokat, melyek elhasználódnak.

zaharah 2011.01.28. 01:23:59

@hannibal22-73:
hallodhülyevagy én beálltam kicsit
hajrá Neked is!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:26:25

Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
nem állanék meg, ha tekintetemtől e
hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

MegLepke 2011.01.28. 01:28:44

@hannibal22-73: nekem most az ilyenekre nincs berendezkedve az idegrenCerem.:)

@zaharah: és én pont ma nem iszom, mikor mindenki irsaizik. Hát szép.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:29:30

halljátok, mindjárt lemegyek bort venni :)

Hannibal22 2011.01.28. 01:29:47

@canzone: hallod,erre meg nekem kellett rákeresnem:) 1-1
Köszi!

zaharah 2011.01.28. 01:31:10

jól van manóbogyókáim, megyek alukálni, de nehogy neszezzetek, mert tudjátok, hogy nem tudok visszaaludni.

álmodjatok Balázsosat!

Hannibal22 2011.01.28. 01:36:33

@canzone: bébike,te voltál az ezredik:)

MegLepke 2011.01.28. 01:38:27

@canzone: kerek lett a szád! Elvitted az ezrest!:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:39:15

@hannibal22-73: igeeeeeeeeen! átszakítottam a célszalagot :)

jár jutalom? bármi,bárkitől? :D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:43:32

@MegLepke: :)
@hannibal22-73: zahara az előbb még Balázst kínálgatta, nem hívhatna ő? :D végülis ugyanaz a banda

Hannibal22 2011.01.28. 01:45:17

@canzone: balázs egy köcsögláda,olival jobban járnál

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:46:38

akkor már inkább legyen vicces köcsögláda, mint tapló cicamicázós vagy bömbölős :D

Hannibal22 2011.01.28. 01:48:17

@hannibal22-73: mióta youtubeon láttam a patkányságait,azóta arra a féregre nem tudok emberként nézni. Inkább nézek egy kupac szart órákig,érted

MegLepke 2011.01.28. 01:48:43

Most egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy csinálok egy VV Gombi nicket, és beírok, hogy: Picúúúúr, úgy hiányzol, Picúúúúúr! De nem vagyok nickszédelgő.:)

MegLepke 2011.01.28. 01:50:55

@hannibal22-73: Ugyan, mindenki hibázik, és változik. Én szoktam adni esélyt az embereknek, de te tudod. Én kedvelem Balázst azért, amilyen most.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 01:51:30

@hannibal22-73: bohó volt és fiatal. azt az énjét én sem szerettem. mióta láttam vele egy portréinterjút, azóta pozitívan nézek rá, sőt jó hatással van a bioritmusomra

Hannibal22 2011.01.28. 01:54:59

@MegLepke: @canzone: Szuvenír jogotok!
Azért a bohóságot ne keverd össze az aljassággal.

Hannibal22 2011.01.28. 01:58:57

@canzone: hát hogy a retkes,büdös,kóchengeres faszba ne szeretnélek?:) Csak ne basszátok fel az agyamat,érted:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 02:01:31

@hannibal22-73: nnnna, olivér egy fokkal se különb, szóval kvittek vagyunk :) bébibogyó, ne baszd fel magad miattunk, igyál az egészségemre :D

MegLepke 2011.01.28. 02:05:17

@canzone: ezt is lájkolnom kell.:)

Hannibal22 2011.01.28. 02:07:05

@canzone: hát nem tudom..egyrészt oliról nem láttam még semmi olyat ami alapján megvethetném, másrészt meg fele annyi sunyi,geciség sem látszik az arcán mint az "érett,megváltozott" balázsnak.
Ezt viszont tényleg hagyjuk mert semmi értelme két szuvenír jog ütköztetésének:)
Egészségedre,manólányka!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.28. 02:14:49

@hannibal22-73: köszi

Mint fáradt, nehéz kő a parton,
arcom a Napnak odatartom.

Magamra csukom szempillámat,
kerüljön el a kóbor bánat.

Ne kisértsen szerelem, isten,
üldögéljek kicsit a nincsben.

Szokjam, akár vackát az eb,
közeledő, nagy csendemet.

MegLepke 2011.01.28. 02:31:02

Nah, akkor nekem is van kedvencem ám. Ezt úgy nektek:

"Nem tudom neked adni a napot,
de tudok adni egy pillanatot,
mikor megállíthatod a rohanó időt
kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a napot neked adni,
sugarával meleget árasztani,
de elküldöm neked szívem melegét,
áldásként küldöm, legyen a tiéd.

Nem tudom a napot adni neked,
de adom a szeretetemet.
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
ha megérintett, magaddal viheted.

A napot neked adni nem tudom,
hiszen nincs is saját napom,
de van egy kis lángom, csak neked,
amely szeretetedért tőlem egy köszönet."

van-e szándék 2011.01.28. 06:50:10

jó reggelt!
ha valaki a fejemre lép, megütöm lelkileg..

forexfelix 2011.01.28. 07:35:19

Na beindult a propaganda háború, érzi a RTL hogy kicsit irányítani kell az össze vissza szavazókat. Balázs küldetése, hogy a reggeli műsorban már kikezdje Zsófit, "meglehetősen szürke személyiség", és Alekoszt sztárolja. Na ki fog visszamenni? Erőlködhetnek ott Laciék, de jobban teszik ha csak a vécé ülőkén teszik,így kevesebbet kell majd maguk után takarítani :)

Mourinho már nem a király 2011.01.28. 07:46:41

@forexfelix: esélye nincs Zsófikának, ez látszott a szavazáson, hogy ki döntse el mire költik a villadellát is.

gidabiga 2011.01.28. 07:57:45

jóreggelt!

csoszogást, szürcsölést kéretik abbahagyni, mert nem erre van berendezkedve az idegrendszerem :)

gidabiga 2011.01.28. 08:00:13

@forexfelix:

a múltkor voltam valahol, ahol az a rádió szólt, ahol Balázs kínozza az embereket reggel, ott is az ötöket ekézték.
nem mintha nem lenne mindegy, csak nem fair.
de hát olyat ne várjunk tőlük :)

natoth 2011.01.28. 09:03:02

@forexfelix:
"Alekosz egy megosztó személyiség nekem személy szerint az egyik kedvencem, biztos tud majd még újat mutatni, na de ha a szőke Zsófit akarják viszontlátni küldjék a 2-es kódot a ..."

egyébiránt jó reggelt mindenkinek, köszi, hogy tisztelettel voltatok rám és viszonylag kevésszer rúgtatok fejbe éjszaka

Mme Chauchat 2011.01.28. 09:18:47

@hannibal22-73:
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Lanois 2011.01.28. 09:55:06

@gidabiga: "a múltkor voltam valahol, ahol az a rádió szólt, ahol Balázs kínozza az embereket reggel, ott is az ötöket ekézték.
nem mintha nem lenne mindegy, csak nem fair.
de hát olyat ne várjunk tőlük :)
Válasz erre
"
Pedig a nyertes, aki mindent visz nem a négyesben van.

gidabiga 2011.01.28. 10:01:48

@Lanois:

lehet.
sőt! :D
amúgy tökmindegy, én nem drukkolok egyiknek sem, mivel egy sem szimpatikus közülük :)

vörös áfonya 2011.01.28. 10:06:10

@laspalmas: Hogy áll Szandika szája,durvus:)

Ken Adams79 2011.01.28. 10:15:28

Sziasztok!

2 héttel a Jerzsi - Gigi románc után, kórházba került Gigi "vakbéllel"...lehet, hogy kovász került a cipóba és Jerzsi mégiscsak odatette magát?

forexfelix 2011.01.28. 10:23:44

@Ken Adams79:

Lehet bekapta Gigi a legyet, a piros betűs napok sem védték. Állítólag van valami dél amerikai vagy afrikai törzs, aki kizárólag a piros betűs napokra tartogatja az együttlétet, és a lám-lám a szaporulat semmiben sem marad el a többi törzsétől :) Ha tényleg Gigiben jönne egy új villalakó, akkor nagyon erőssé tenné a testvéreket, mert már 3 rakosgatnák valakire a jelet :)

Ken Adams79 2011.01.28. 10:29:37

@forexfelix:

1. viccből irtam
2. hogy akkor épp piros betűs napok voltak, egyébként csak a TV-ből tudjuk...ergo...nem is biztos...
3. lehet, hogy már hamarabb volt valami, amit nem mutatott az RTL
4. lehet Béci az apa...

Lanois 2011.01.28. 10:31:25

@gidabiga: Gyere be a riportszobába!
süti beállítások módosítása