Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 7x21 - A napok meg vannak számlálva

2011. január 26. 14:00 - leeann

Buffy hatására olyan könnyen jön ki a csillogó piros fegyver, mint a kés a vajból. Caleb azt hiszi, hogy el tudja majd venni tőle, de meg se próbálhatta, mert az Első elengedte a lányt. Egyrészt bajban vannak a barátok, másrészt most még ez itt nem a végső harc ideje. Buffy elszalad. A csapat nagy bajban van. Van jónéhány sérült és halott, és ami sokkal rosszabb, hogy Faith ájult, illetve majdnem halott. Oké, nem ez a legrosszabb, a csapat ugyanis rossz irányba halad a robbanás okozta romokon keresztül, és ha még ez sem lenne elég, akkor néhány über vámpír is csemegét lát a kis megtört csapatban.

Kennedy irányítja a csapatot, és próbál úgy helyezkedni, hogy mind ő, mind a sebzett társaság védelmi pozícióban legyen. Az über vámpír nem teketóriázik sokat, nyakon ragadja Kennedyt és a magasba emeli, ami súlyos légzési gondokat okoz a lánynak. Szerencsére Buffy idejében érkezik, és az új fegyvert azonnal felavatja 3 arra alkalmas lényen. Az új fegyver nem csak a sziklából jön ki egyszerűen, ha a vadász érinti, hanem az über vámpírokat is úgy aprítja, hogy öröm nézni. Annyira könnyen válnak porrá, mintha csak sima egyszerű hétköznapi vérszívók lennének. Szóval a csodafegyver igazi csodafegyver, nem csak csillogó piros, hanem hatásos is.

Buffy hazaviszi a csapatot, és ha már ott van, akkor marad is. A jelöltek nagyjából könyörögnek neki, hogy vegye vissza a vezető szerepet, amit szó nélkül is újra magához ragad a fővadász, főként úgy, hogy a pótvadász még mindig nem tért magához. Giles és Will azonnal megkaparintják a fényes piros fegyvert, és kutatni kezdenek a eredete után. Buffy megkéri Xandert valamire, ami a ráutalások alapján a „menj el valahova, és intézz el valamit, amíg én harcolok”-nak felel meg. Közben Anya és Andrew a sebesülteket látják el, és próbálnak mindent beszerezni az elhagyott városban, amire szüksége lehet a csapatnak.

Estére Will és Giles eljut oda, hogy a labilis varázserőhöz nem nyúlunk, de ennek ellenére próbálunk mindent kideríteni a új játékról. Jelenleg ott tartanak, hogy ez nagyon ősi, és valószínűleg a vadásznak készült. Nagyjából ezt eddig is tudtuk, de kéne még valami infó, mert ezt még Spike és Andrew is megtudta róla. Estére az is kiderül, hogy Xander feladata az, hogy Dawnt vigye minél messzebbre, Caleb pedig alkalomadtán egyesül az Elsővel, amiből a fene nagy ereje származik. Az egyesülés nagy fénnyel jár, és közvetlenül utána Caleb feketeszeművé válik, ami mindig valami hatalmas erőt jelent.

Később Buffy beköszön Faith-hez, akit azonnal bemutat az új fegyvernek. Faith is érzi a fegyver erejét, és most elég jól kijön az egyes számú főnökkel. Természetesen hozzátartozik a dologhoz, hogy rájött a vadóc, hogy amit eddig Buffy életéből irigyelt, az nem is hiányzik neki annyira, hiszen a fővadász egy baráthaddal is sokkal magányosabb, mint ő egyedül. A női csevej után beviharzik Spike is a Summers-házba, és egy nagyon komoly érzelemdús beszélgetést folytat Buffyval.

Megbeszélik, hogy milyen nagyon boldog és jó volt az éjjel, amit egymás karjaiban töltöttek. Anya és Andrew a kórházban gyűjtögetnek, hogy a következő csata után legyen elég kötszer és egyéb felszerelés a gyengélkedő részlegen. Közben megtudjuk, hogy Anya szereti az embereket, bárhogy is hangoztatja az ellenkezőjét, Andrew pedig hősként akar meghalni, pedig általában nem a hősiességét fitogtatja. Közben Buffy őrjáratra indul, de inkább az új kedvenc játéka, mint a szimata vezeti egy hely felé, ahol egy idősebb nőbe botlik, aki már várta őt.

Kiderül, hogy a nő legalább olyan ősi, mint a fegyver, és ők csinálták annak idején a legfőbb démon ellen. Sokat elkergettek, de a legfőbbel még nem tudtak összehaverkodni. Persze mindennek eljön az ideje, még annak is, amire a nő várt. Egyrészt hogy elmondhassa, hogy a fegyver mi célt szolgál, másrészt találkoznia kellett azzal a vadásszal, aki rátalál a fegyverre, hogy figyelmeztesse arra, hogy itt a vég. A sokéves nénire Caleb személyében érkezett el a vég, és megint annyira komoly ereje van, hogy jobb, ha Buffy menekülni kezd.

Közben otthon zajlanak az események. Dawn kezd magához térni, Xander kloroformmal ütötte ki a kis kulcsot, aki ébredés után azonnal a kezébe kap egy nővére által írt levelet. Dawn is készült, egy váratlan pillanatban kiüti Xandert egy sokkolóval és hazafelé veszi az irányt, ahol a kedvenc nővére éppen a mindennél erősebb Calebbel próbál harcolni. Caleb és Buffy verekednek egymással, és mivel most a pap az erősebb, a vadászt a nagy piros csillogó sem tudja kihúzni a bajból.

Persze mindig akad egy vámpír, aki pont jókor érkezik, nagy ereje van és komoly érzelmi hullámba tudja kergetni a vadászt, és angyali a mosolya. Igen, jó a tipp, most nem a szöszi, hanem a magas barna ugrott be pont jókor egy kávéra meg egy krémesre. Angel pont jókor érkezett, és megmentő csapást mért a papra, de hagyja, hogy a volt asszony lássa el a gonosz baját, akinek sikerül kivágni egy szeletet Calebből. Angel és Buffy a viszontlátást és a győzelmet egy csókkal ünneplik meg, amit a szöszi vámpír is nagyon dühös képpel végig néz a Buffy kinézetű Első társaságában.

Címkék: buffy
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2011.01.26. 22:08:53

Szegény Spike, úgy sajnáltam itt a végén... :(
:)

leeann 2011.01.26. 22:18:46

@Is: Jaj igen szegény Spike:D
süti beállítások módosítása