Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X38

2011. január 22. 10:45 - Hódos Hajnalka

A nyakamat merném rá tenni, hogy Alekosz ma este Zsófit hívja ki és nem a Ruszki Válogatottat, mindegy is, szerintem a Kobratestű így is, úgy is visszamegy a Villába. Olivér és Éva biztosítják neki a folyamatos kontrollt, akkor Gigi, Laci és Zsófi az esélyesek! Így van! Alekosz szerint Zsófi nem ütne, belőle nem lehet izgalmas párbajt csinálni. Csak az a baj, ha visszajövök, akkor itt lesz és idegesíteni fog. Ha az a nőszemélyzet itt lesz, igencsak zavaró hatással lesz az idegrendszeremre. Az utóbbi időben szándékosan provokál! Bécit és Gigit viszont elvethetjük. Na bazmeg, akkor következő alkalommal mehetek ki, puffog Éva. Te most magad miatt aggódsz, vagy miattam?

A Klán negyedik tagjának idegeit Anikó tupírozza a hálószobában. Évának van egy szarkavaró stílusa, ő ilyen, ez van. Tudod mit mondott a veszekedésünk után? Azt, hogy ezzel a lánnyal költözzek össze? De ha ezt visszamondod, összeverlek. És egyet kérdezek: miért nincs kinn igazi barátnője, hm? Anikó a riportszobában bevallja, arra ment ki a játék, hogy kiderítse, mennyire bízhat Szandikában és egy kicsit szét akarta robbantani a Négyest. Gonosz vagyok, mosolyog a kamerába. Szandi háborog. Védtem az Évát és ennek ellenére ugyanúgy ugat a hátam mögött! Egyedül fog maradni, mint az ujjam! Szandika csatlakozik a Klán többi tagjához, gyere, körvonalazódott egy döntés. Mi van, felidegesítetted magad? Nem, nem, csak kettős érzelmeim vannak. Alekosz, hagyjál már, nem veled kapcsolatban, a négyesünk vezérel. Olivér nagyot csalódott Évában, még mindig nem az egyenes úton jár, hanem a girbegurba ösvényt tapossa. Éva önző. Szandika bólogat. Ebből a kibaszott párbajból is csak azt nézi, hogy tudna ő jól kijönni, hogy neki eggyel kevesebb riválisa legyen!

A Villalakók a hierarchiának megfelelő öltözéket kapnak. Anikó nem zsákot akart, ő ezt nem veszi fel. Aztán mégis. Olivér és Alekosz teljes sminkben büntetnek, Szandikának nagyon jól áll a paróka, Olivér nevet is ad neki, Madame Pornoá. Szandikának nagyon tetszik a neve, mert olyan Szandis. Kicsit hiányolom a kezekből a tetűkaparót meg a hordozható árnyékszéket a nappali sarkából. Laci az első éjszaka jogával húzza Zsófit, aki inkább a halált választja, mint egy kis ungibungit. Jó, legyen halál, de előtte egy kis ungibungi. Az Uraságok kiszolgáltatják magukat az asztalnál, kérek egy szénsavas ásványvizet! Megfelel, ha szájjal nyitom ki, kérdez vissza Szandika. Béci teljesen átszellemült a beöltözés miatt, a Szolganépet semmibe se vette, rájuk se nézett. Alekosz a középkori fülledt erotika jegyében rákíván Szandikára, simogatja a combját, a lány rászól a bámészkodó Gombira, mi van Gombár Úr? Parasztok ne nézzenek! Olivérhez, aki most éppen Brácsoá, verseket írnak a Középosztály és a Pórnép tagjai, a versek jók, de az igazi meglepetést Alekosz okozza, aki bejelenti, hogy ő maga Napóleon. Vissza a Lipótot, izibe!

Az osztályharc fokozódik, a középkori gyorsétteremben levest kell enni kiskanállal, rizst kötőtűvel és kukoricát úgy, hogy csak szájjal érhetnek hozzá. Éva többször szabályt szeg, de csak megfordítottam! Alekosz feladja a versenyt, mert ő rosszul lesz attól, ha valaki mellette tuszkolja, erőlteti az ételt. Szandika rémisztő, az egész szája tele van rizzsel, néhány szem ki is potyog, borzasztó, pedig holnap rizottót akartam ebédre. A következő feladat célba dobás egy szőrös labdával, konzervdobozokra. Szandika halálosan béna, elismeri, hiába céloz, neki máshova húz a keze. De ennyire? Lovagi torna következik, üljetek lóhátra és próbáljátok az ellenfelet letaszítani. Éva lova Jerzsi, Lacié Gombi lesz. Jerzsi azt tanácsolja Évának, hogy csiklandozza meg Gombit, Alekosz azt, hogy fogja meg Laci lábát, emelje fel és borítsa le a lóról. Laci taktikája a kifárasztáson alapul. A lovagok összecsapnak, Jerzsi fürgébb paripa, mint Gombi. Éva próbálkozik az Alekosz által javasolt borítással, sikertelenül, mi viszont megtudjuk, hogy Éva tangabugyit visel és valószínűleg aznap borotválkozhatott. Éva lezuhan, Jerzsi fájdalmasan nyerít.

Én is, mert a játéknak vége és megint a Klán eszmecseréjét hallgatjuk. Alekosz szerint az lenne Zsófinak a nagy érvágás, ha kivinné Anikót és visszajönne. Húúú! Ezen gondolkodtam egész nap. Ez egy gerilla akció lenne! Elvennél tőle valamit, amit fontosnak tart, és utána nézném, ahogy szenved. Szandi szerint ez undorító. De mi benne az? Az eljárás, az. Zsófi nyűgös, hol van már a királylány? Az dobná fel, ha rajta lenne a másik zöld kendő. Mindjárt össze is pakol és kiül a raktár elé. Annyira félek, hogy nem visz ki, nem tudod elhinni, Laci, hogy mennyire ki akarok menni! Na, kezdődik. Mindjárt ez is ki akar mászni a kupolán, csak a köntöst nehogy benn felejtse a Villában! Zsófi mindent megtesz annak érdekében, hogy Alekosz őt hívja párbajra, ha kell, a fogkeféjével fog vécét pucolni. Nem kellene ilyen drasztikusnak lenni Zsófi. Szerintem untig elég, ha ebédkor mellé ülsz.

A Villalakók koronázzák meg az estét egy felséges vacsorával. A Szolganép nem vehet részt a lakomában, ők az estét a nyugiszobában és a mosókonyhában töltik. Szandika sopánkodik, hát itt nem lehet fogyókúrázni! Éva elcserélné a tálat a konyakért, aztán cseppre kiméri a bort. Neki pia kell, nem kaja. Béci kiakad, Éva megitta a rabszolganépnek járó bort. Igen, Éva megitta, mert tudta, hogy a Gigiék úgyse fognak inni. Olivér is háborog, hogyan lehet, hogy elfogyott a konyak, mikor az Uralkodók nem ittak? Hát hogy? Gigi költői kérdése hasít a levegőbe, ez nem alkoholizmus? Éva ennyit ivott, mutatja, esküszöm. Na jó, egy kicsit spicces lett, hihi. Nem kicsit, nagyon. Még Gigivel is szóba áll, pozitívumokról és negatívumokról beszélgetnek. Gigi szerint kinn barátok is lehetnének, csakhogy. Szandika és Olivér veszett játszadozásba kezd, verekszenek, összefújkálják egymást tejszínhabbal, gyümölcsökkel dobálóznak. Szandi visít, Olivér hurutosan röhög. Laci a hálóban morog, ahogy van egy kis pia, abban a pillanatban állat módjára viselkedünk. Akkor játsszunk vérre, legyen pszichés terror. Ő átmegy agresszívbe. Majd meglátjuk, hogy viselik az új Lázár Lacit. Hatvan nap után eljött a pillanat, mikor elég volt. Juj.

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

Meglepetés! Mme Chauchat és szédült nőszemély/forza 1000 komment ötlete nyomán, viola narvilly és Nyuladék áldozatos munkájával elkészült a hh-vv kommentelőinek adatlapja. Rendkívül fontos információk, hasznos tudnivalók, őszinte válaszok. Ehun, ni. 

FIGYELEM! Aki szeretné kitölteni a táblázatot, vagy kiegészíteni azt, violával vegye fel a kapcsolatot. 

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sélli_ 2011.01.22. 11:23:27

Azért Éva nagyon keményen nyomja, ha valóbaan megivott 1 üveg konyakot (szinte magába' ogye) plussz még a saját, és a szolgások borát.. nem vágom tényleg. Nekem nem tűnik reálisnak. Az meg végképp nem, hogy hogy az Istenbe bírja illegetni-billegetni magát a tükör előtt folyamatosan. Még a hülye parókáját is egyfolytában turkálja, vagy lehet annyira készen volt, hogy fel sem tűnt neki, hogy az nem a saját haja :)
Hajnikám, ma én is rizottót akartam volt készíteni...! Telepatika!

christaylor 2011.01.22. 11:27:17

Köszönjük mindhármuknak az önfeláldozó munkát! Megszavazok nekik a tordasi találkozón egy öltáncot a csipendél fiútól.

A nagy hoho 2011.01.22. 11:30:53

Ha már a tisztelt szerzőt Hajnalkának hívják, akkor mi ez a háromnegyed tízes kezdés? :-)

christaylor 2011.01.22. 11:32:25

Én fetrengve röhögök az új táblázaton! :D

viola narvilly 2011.01.22. 11:37:05

@ritus_:
Ehhez képest a tegnap du-i vv műsorban ott voltak, s ott azt mondták, hogy most minden rendben.

@christaylor:
Ezért volt letiltva a hozzáférés, ezen ügyködtünk Hajnival :)

Hajnalkám drága, ez a poszt is isteni lett, csak kicsit zavar, hogy a hátamon lévő kobratetoválásról ezentúl mindig Alekosz fog eszembe jutni.

Darcylla 2011.01.22. 11:37:56

"Nem kellene ilyen drasztikusnak lenni Zsófi. Szerintem untig elég, ha ebédkor mellé ülsz." - nekem ma ez a legjobb:D Az epres labelló a drogériában is nagyon ült, fájdalom ez a liba:)

lehet még jelentkezni a táblázat kitöltésére?

viola narvilly 2011.01.22. 11:39:01

@Darcylla:
Persze, nekem küldd üzenetben a válaszaidat.

Dr.Ideges 2011.01.22. 11:44:33

... nekem rövidesen elkészül a kakaspörci, "anyway", Alekosz egy puha pöcs, ha nem a Bécit viszi meccselni.
Ha visszajönne, valszeg megnyeri a játékot - az összefoglalóban egyre többet szerepel ez a bécigyerek, egyre jobban nyomja öt a csatorna, eztán csak erősödhet. Alek meg már sok újat nem tud mutatni.

Sheeva 2011.01.22. 11:48:57

Nagyon köszönöm az új gyors poszt meg a szépséges táblázat! Mindig tudtam, hogy Ti vagytok a lelki társam! :)
A Kobratestű kifejezés szerintem mehet a Világörökségbe! :D

natoth 2011.01.22. 11:51:28

"nem fogtam meg, csak megfordítottam" - ez a nő sskk nem képes beismerni, hogy másnak is lehet igaza rajta kívül

köszi mindenkinek a táblázatot, készítést, töltést, szerkesztést, publikálást - imádok bennetek mindent :)

ilovecooking 2011.01.22. 11:51:35

Csak az én agyamat b*ssza, h barokk jelmezben parádéznak és következetesen (még Lilu is) középkorról hadoválnak? De a csúcs az volt, mikor Éva bejelentette az új jelmezben, h ő maga lesz Marie Antoanette, de Oli leintette, pedig hogy beletrafált! Egy elkényeztetett kis nő, aki mindenkit addig idegesített, míg le nem csapták a fejét...;-D

Sheeva 2011.01.22. 11:53:02

@ritus_: és ez most aktuálisabb a tegnap délutáni Nekedvalónál, mikor épp arról ment a fáma, hogy kibékültek és még a rontást is levették a... khm... na jó, megpróbálom leírni: szerelm... szerelrelelmük... szerszer.. na, arról?

Rozita 2011.01.22. 11:53:24

Kinek van csupán nyolc osztálya a villában? Zsuzsi, Szandika eddig a sorban. Bécitől hallottam egy olyat, hogy nemrég tette le levelezőn és elég nehéz volt, Jerzsi most csinálja, Éva a Bár-os bemutatkozójában még a Corvinusra járt, Alekoszból azért kinézek egy érettségit.

viola narvilly 2011.01.22. 11:54:21

Ha még egyszer táblázatot akarnék csinálni, dobáljatok meg naranccsal!

@Sheeva:
Jól láttam, hogy az a károgó vénasszony belevágott a hajába zsuzsinak? Csak félfüllel voltam a tv-n.

ritus_ 2011.01.22. 11:54:26

@Sheeva: LOL, még rontáslevétel is volt?

christaylor 2011.01.22. 11:56:37

@ritus_: ja, seprűvel ütötték őket.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 11:57:58

először is, még a posztot el se olvastam, de a táblázat már megint nagyot üt! :) ti mind-mind hülyék vagytok, szeretés van nagyon! :)
köszi a tisztelőknek, ma az ő kedvükért lesz hagymás bab az ebéd, és hálám jeléül elintéztem, hogy szépen essen a hó is :)

Sheeva 2011.01.22. 11:58:35

@viola narvilly: én is inkább itt voltam, csak háttérzajnak ment a tévé... fodrászolást nem láttam jól...

Sheeva 2011.01.22. 11:59:24

@christaylor: egyeseket én is úúúgy ütnék seprűvel... hehe, most megvan a jogcímem!

Sheeva 2011.01.22. 12:00:48

@canzone: a hagymásbab jöhet, de nem lehetne, hogy itt pont ne essen a hó? lécci, alszom Veled a nyugiszobában meg neked adom a pácsó adagom is, csak itt ne essen!

christaylor 2011.01.22. 12:01:43

@canzone: felétek hó van, flanker azt írta, hogy náluk MEGINT napsütésesnek indul a nap, nálunk meg nem látni az eget se, de különben tűrhető.

Megvárom a másik jómadarat, aztán lesz itt csikágó, ahogy kívántátok! :)

zoxó 2011.01.22. 12:03:03

Nálunk is süt a nap, de a szomszédban már esik.

ritus_ 2011.01.22. 12:03:08

@christaylor: basszus, hogy ezt nem láttam...

2011.01.22. 12:04:15

@ilovecooking: nekem inkább rokokó, ami túlburjánzott barokk, viszont középkori. Egyszóval mind Lilunak, mind neked mind nekem igazam van. :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 12:04:27

tisztelők alatt viola narvilly-t és Nyuladékot értettem, rájöttem, hogy kétértelmű voltam már megint :)szóval: a lelkes munkások :D

@zoxó: itt délen, a napfény városában pl
@Sheeva: na jó, bevarratom a paplant Holle anyóval,de csak feletted

MegLepke 2011.01.22. 12:04:40

ÚrisTN!Nagyon nevettem a táblázaton, köszi csajok! Cserébe a mai borotokat nem iszom meg.:)

Szandika rizsevése nálam is csúcspont volt. Én azt döntöttem el, hogy SSKK nem eszem többé rizst. "Alekosz rákíván Szandikára":DDDDD Teccett a poszt! És nagyon várom az új Lázár Lacit.

AnnaKarenina 2011.01.22. 12:05:35

Az ivással kapcsolatban teszek ide egy (szakmai:) blog hivatkozást, ami érdekes: latensiszakos.blog.hu/2011/01/19/ki_a_villa_alkesze

Érdekes volt Olivér véleménye a kiválasztásról azzal, hogy egyik testvért sem javasolja Alekosznak, holott a "szétbontás" ötlete már megszületett, logika is van benne, így az az érzésem, hogy erősebbnek tartja őket Alekosznál. Éva ezúttal siralmasan eccerű és azonnal lelepleződő taktikát választott.
Amit nem értettem: Anikó valós infót adott-e tovább Szandikának Éváról, vagy nem? Miért költözne össze Szandika és Éva kint? És hova költöznének, Sanyihoz?
Zsófi Kund Abigélos őrülési jelenetei váratlanul értek, pedig az ő Bárczi Benője nem, hogy nem öli meg magát miatta, hanem nagy valószínűséggel kiviszi és ott is hagyja.
Pedig Alekosz bárkit vihetne, visszajönne, mert ő a műsor motorja.

natoth 2011.01.22. 12:05:53

@canzone:
lesz krumplis hal is?

egyébként nekem most van egy olyan érzésem, hogy Alekosz Jerzsit viszi ki.

zoxó 2011.01.22. 12:06:17

@beebeer: rokokó 1700-as évek, messze nem középkori. :))

tgrs 2011.01.22. 12:06:23

De én miért nem tudom megnyitni? Pedig művelt vagyok. Engem itt zárt falak fogadnak.

tgrs 2011.01.22. 12:07:28

@AnnaKarenina: Csak azt nem értem, miért hiszik ők benn, hogy Gigi olyan erős, hogy kiejtené Alekoszt?

viola narvilly 2011.01.22. 12:08:25

@canzone:
Ja, az alja szolganép, mi? :)))

ilovecooking 2011.01.22. 12:08:52

@beebeer: már bocs, de akár 1492-től, akár 1640-től számolod a középkor végét, a 17. vége, 18. század már akkor is újkor (felvilágosodás stb...)

christaylor 2011.01.22. 12:09:00

@MegLepke: mivel már megittad tegnap. a mait is.

Az új Lázár Laci a régi lesz,mert az elején is így kezdte a villalétet,hogy szigorú volt meg félelmetes.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 12:09:34

akkora hóesés azért itt sincs, szállingózik, de már kezd megmaradni. abba is hagyom az időjárás-jelentést, naaa

@christaylor: narancsot meg üveget ne dobáljál majd felém, lécccci, akármekkora csikágó is lesz, jóóóó? én a lelki testvéred vagyok, emlékszel ugye?? kiskutyaszemekkel meredek rád :)

@natoth: perszemár, nem kívánságműsor ez,pórnépnek csak egyféle kaja jut, örülj neki, hogy nem raktam bele páccsót

Sheeva 2011.01.22. 12:10:02

@tgrs: arra gondolnak, hogy Béci támogatói is Gigire szavaznának. szerintem.

viola narvilly 2011.01.22. 12:10:05

Ja, amúgy az éjszakai jómadaraknak üzenem, hogy nem volt háztartási szeksz, mert nem is találkoztam tegnap azzal, akivel lehetett volna :)

Friedmann Juci 2011.01.22. 12:10:59

ma már tuti felveszem, különben zsinórban a harmadikat hagyom ki.
kár, hogy alekosz nem viheti ki évát.

2011.01.22. 12:12:35

@zoxó: basszus, ezt benéztem! :(( Most megyek, hamut szórok a fejemre és közben Amerika felfedezésének dátumát mantrázom előre-hátra billegve.
Még a századot sem találtam el, látjátok milyen könnyű tévedni?

christaylor 2011.01.22. 12:13:21

@canzone: hát figyelj, sorozatgyilkosos sorozatot nézek éppen, ez nem túl kedvező előjel.

meglássuk mi lesz! ha jut nekem is a hagymás baból, akkor tárgyalhatunk.

Friedmann Juci 2011.01.22. 12:13:47

(ha a plusz kérdésekre szeretnék válaszolni..... azt miként is?)

2011.01.22. 12:14:13

@ilovecooking: Mea culpa, mea maxima culpa!
De a rokokó stimt!

AnnaKarenina 2011.01.22. 12:14:33

@tgrs: Gigi a jó lány, ott a párja, gondolom, ilyeneket vesznek számításba. Nem mellesleg ott van az a megfontolásuk, hogy Gigit valamelyik rivális lánynak kell kivinnie, amiben szintén van önzés, hiszen az először szóba jöhető fiú ellenfelekről bent is tudhatják, hogy gyengébbek náluk (Jerzy, Gombi).

natoth 2011.01.22. 12:14:52

@christaylor:
hallod, hülyevagyok, majdnem elfelejtettem. a tegnapi linzerért cserébe egy kis vaníliás kifli:
(((((

viola narvilly 2011.01.22. 12:15:33

@MegLepke:
Remélem neki se volt :D

Na elmegyek éccsanyához és éccsapához, majd délután leszek.
Jót ne halljak!

zoxó 2011.01.22. 12:16:34

@beebeer: 1492. október 12. Légy szíves csak pontosan:))).

christaylor 2011.01.22. 12:16:58

@natoth: te jófej vagy, hogy gondoltál rám!Nem véletlenül választottuk egymást lelki társnak.

Hú, jól megporcukroztad! De nem baj, így szeretem. :)
Köszi, fincsi!

.lll. 2011.01.22. 12:17:35

Alkesz a cirokfejűt viszi ki,kap vagy 73 százalékot,Ildikó pedig elszavalja az anyám tyúkját

christaylor 2011.01.22. 12:18:29

@MegLepke: nyugi, nem mondom el senkinek, mert tudom, hogy akkor összeversz.

Azt még nem is tudják, hogy én meg kiettem az összes meggyes Danonet a hűtőből.

natoth 2011.01.22. 12:18:41

ja, az meg milyenvoltmá, mikor a fél(?)részeg Éva odament Gigihez, hogy "Tudod, mit szeretek benned? Hogy olyan kis szolgalelkű vagy."
és Gigi nem ütötte meg, riszpekt.

ilovecooking 2011.01.22. 12:20:17

@beebeer: azért nem kell túlzásba vinni, a választ az eredeti kérdésre úgyis megkaptam (csak én vagyok olyan hülye, h ezen idegesítem magam...), na léptem.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 12:20:46

@tgrs: Lehet h azért nem tudod megnyitni, mert nincs kedvenc színed. Vannak értékeid egyáltalán? :D

christaylor 2011.01.22. 12:21:42

@Friedmann Juci: a tegnapi poszt utáni kommenteknél többször is bemásolták a plusz kérdéseket. azt kitöltöd, elküldöd violának, aki majd beilleszti a táblázatba. kikeresném neked, de marha lassú a net.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 12:23:14

@viola narvilly: te SSKK nem vagy többé szolganép, a munkádért cserébe azt csinálsz mától,ami jól esik :) DHSZ helyett szerkesztgetni, le a kalapom :D

@christaylor: fúúúúúú, annyi kaja van, hallod, még süti is lesz délután, naaaaa? :)

2011.01.22. 12:23:47

@zoxó: utolsó pillanatban jött az infó, már kelet felé fordítottam az ülőpárnát, térdelő helyzetben kezdtem a mantrának.
De kösz, jól jöhet még valami műveltségi vetélkedőben. :)

MegLepke 2011.01.22. 12:27:51

@christaylor: Dehogy verlek, még naranccsal sem dobálózom. Remélem, ma nem csak szikvizet kapunk.

christaylor 2011.01.22. 12:28:17

@canzone: jól van akkor. Hallod, amúgy téged nem is akartalak bántani, mert tudom, hogy nem te kavarod a szart idebent, hanem hannibál. Ő mozgatja a szálakat. Veled nem lesz csikágó, mert együtt kávézunk meg színházazunk, hát hogy? Bezzeg ő... Nézzen félre egy pillanatra, megiszom az összes borát, a fogkeféjével fogok vécét pucolni aztán meg kiviszem és úgy kint hagyom 79:21 ellenében, hogy csak na.

Milyen süti? :)

christaylor 2011.01.22. 12:29:02

@MegLepke: nem, jobb lesz. 3 napra elzárják a melegvizet.

(És tényleg.)

Szaffi B. 2011.01.22. 12:31:13

@natoth: Szerintem direkt volt. Ha Gigi kiesik a jókislány szerepből és leugatja, az jó Évának. Ha benyeli a szolgalelkűt, és alázkodik, az is jó Évának. Vagy megint túl sok tudatosságot feltételezek Éváról. :O
Hol a táblázat? Én is szeretnék vonyítani rajta...

Szaffi B. 2011.01.22. 12:34:39

Jóvan megvan benne a posztban hülye vagyok.

Augur 2011.01.22. 12:35:28

@viola narvilly: szia, küldtem neked privit, kérlek válaszolj nekem, köszi!

Friedmann Juci 2011.01.22. 12:38:39

vvvváááááá!!!!! úristNN!! most nézem a pálinkafőzést lekvárbóóóóóóól!!! bazzzmmmeg!!!

christaylor 2011.01.22. 12:38:51

@Augur: bocs, hogy belepofázok, de most elment a szüleihez és azt mondta du. lesz csak (vagy este?), csak azért mondom,hogy ha nem ír vissza órákig, akkor ne legyél majd ideges. :)

Szaffi B. 2011.01.22. 12:39:15

ROLI ÜSS! LOOOOOOOOL!!!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 12:39:34

"kobratestű' + "Szerintem untig elég, ha ebédkor mellé ülsz." hááááháááá :) imádlak, Hajni!

@christaylor: ugye? nekem kint is vannak igazi barátaim, szóval bennem bízhatsz :)
nemtom még, van liszt, tej, tojás, kakaópor, lekvár, pudingpor, sütőpor, valamit majdcsak összehozok :D

Scypio 2011.01.22. 12:40:56

Ma ezzel a fordított sorrenddel AffektZsófi tuti kiakasztja Alekoszt, szerintem ez beteszi neki a kaput és kiviszi.

Pedig stratégiailag jobb lenne a Rácztestvérek-Jerzsi trióból vinni valakit. Talán leginkább Gigit.

Anikó kezd ráérezni a játék ízére, ami feledtébb örvendetes. A nappalosokból ő a legjobb szerintem. Sőt, lehet hogy Alek is érzi eszt, ezért akarja csírájában elfojtani a lányt. Kíváncsi vagyok.

natoth 2011.01.22. 12:43:48

@canzone:
pácsó nincsen?
@Trollseprű 9:
lehet, hogy igazad van, ebbe így nem gondoltam bele

Augur 2011.01.22. 12:45:36

@christaylor: kösszépen! addig is lecsekkoltam a többieket a táblázatban. az a kérdésem, hogy a dolog szülőanyja, a doktornő hogyhogy nem szerepel benne?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 12:46:03

@natoth: csak löncshúskonzervben volt, azt meg mind az exnél hagytam :)

christaylor 2011.01.22. 12:48:43

@Augur: te, ez egy nagyon jó kérdés!

A válaszom pedig Mobil Józsi. Vagy nem is. 1918.

De tényleg, szerintem majd őt kellene megkérdezni erről.

K Tomoceusz 2011.01.22. 12:49:54

Nem tetszik se a poszt , se több komment . Évánkat többen próbálják alkesznek beállítani , ami olyan mint a fehér lovas királyfi jövetele , óriási tévedés .
Évánk titkos küldetése a napi két üveg bor és fél lityi tömény becsókolása , amit maradéktalanul teljesít . Én látom rajta , hogy nem is ízlik neki .

natoth 2011.01.22. 12:50:06

@Scypio:
a tegnapi ajánlóban mutatott vita alapján az is lehet, hogy Jerzsit viszi
szerintem
utalt rá előtte, hogy egy Alekosz-Zsófi párbaj szerinte nem "ütne", meg arról is beszélt, hogy Anikó kihívásával bosszút állhatna Zsófin. ebbe a gondolatmenetbe akkor az is beleférhet, hogy Jerzsi kihívásával bosszút állna Gigin

tgrs 2011.01.22. 12:52:43

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: Még azt se tudjátok, mi a kedvenc színem. Se azt, hogy mit képviselek.

rexter 2011.01.22. 12:53:20

nem mukodik a tablazat link nincs semmi alatta.

zoxó 2011.01.22. 12:54:25

@rexter: ctrl+c ctrl+v és kész

.lll. 2011.01.22. 12:56:41

@K.Tomoceusz:

kifelejtetted a küldetésből a napi 3 doboz cigit,habár ez lehet a bónusz

redhaven 2011.01.22. 12:57:25

Alekosz úgy fest abban a parókában,mintha kapálásból esett volna a kamera elé.

tgrs 2011.01.22. 12:57:36

@rexter: Nekem se! Na, nem csak engem nem fogadnak be. Hiába próbálok nyitni. Tudjátok mit, párbajozni akarok és kiesni!

bévé 2011.01.22. 12:58:15

én ma itt röhögtem fel: "Az osztályharc fokozódik". :D
de a tábla nem nyílik.

Scypio 2011.01.22. 12:58:31

@natoth: amit tegnap láttunk, az tegnapelőtt történt, szóval még sok minden befolyásolhatja a döntését. A hierarchiás játékban fent lévők sok figyelmet kapnak, és szerintem Alekosznak semmi nem hiányzik kevésbé, mint Zsófit nézni egész nap.

Jerzsi egyébként nem lenne rossz választás, Gigi is rendesen kiborulna szerintem.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 12:58:43

@K.Tomoceusz: ez világos, magam is furcsállom. csak azért ivott ennyit, és kért még utána is a többiektől, hogy azoknak ne legyen semmi bajuk, hiszen ismeri az alkohol káros hatásait az emberi szervezetre, és meg akarta kímélni a vele egy légtérben élőket

rexter 2011.01.22. 12:58:55

egyebkent meg a musorrol, vissza tert a jo oreg Oliver, akkora szarkavarasokat csinal h orom hallgatni. Ekezi alekoszt h miert gyengitene meg parokat mint pl. Jerzy meg Gigi, mikozben pont o volt aki kivitte Kristofot gina mellol. Vagy folyamatosan azon habroog h Eva miert Gigit javasolja, hogy az csak Evanak jo, mikozben o meg Lacit sugdossa Alekosz fulebe aki Olvier szerint pont a legnagyobb ellensege (marmint Laci Olivernek) . Nevetseges Oliver szerintem, ahogy mindenkivel jopofizik, mindenkivel egyetert, kiveve akkor ha epp szenne akar alazni valakit.

tgrs 2011.01.22. 12:59:44

@Scypio: De most akkor megfordítják a sorrendet vagy se?

mayii_atya 2011.01.22. 13:03:08

az alkesz, valamint nyugtatókon élő Évikéről:

www.storyonline.hu/hirek/vv_eva/30169/

ez nem közvetlen veszélyeztetés drága kolosi úr?!

rabia 2011.01.22. 13:04:02

háj. nekem miért nem megy a táblázat? mert szőke vagyok, és vannak értékeim?

oscar dirlewanger 2011.01.22. 13:05:48

nem vagyok egy nagyon agresszív ember, de ahogy lompos éva cigizik, annyira írritáló, hogy boldogon fejbe rugdosnám vasalt matens bakimmal...amugy gondolom, hogy a "világsztár")))))muhaha talmácsival agyilag egy szinten vannak.

K Tomoceusz 2011.01.22. 13:06:21

@canzone:

Hajlandó vagy elfelejteni , hogy a kancsóban vagy pohában tartott bor szavatossági ideje 8 perc , utána pimpósodni kezd . Különben is a büdös szolgája igyon szikvizet . Évánk bölcsen döntött (magába).

rianna 2011.01.22. 13:06:26

@natoth:
Gigi tartja magát az autoproklamált jókislányos imidzséhez, amelyet rajta kívül senki sem hisz el :)

Szandika tegnap este olyan volt, mint egy exk@urva útszéli fogadósné (ahova a megfáradt utazók betérnek lovat cserélni), aki még mindig kedveskedne vendégeinek, de nem sok sikerrel.

Éva a Veszedelmes viszonyok cselszövő márkinéjára emlékeztetett, persze, inkább csak paródia volt, ahogy spiccesen illegette magát a kamerának..:)

Még két szőke kérdés. 1.Felületesen viszaolvastam a tegnapi eszmecserét, de hogy kell ezt az adatlapot kitölteni?
2. Az avatarba feltöltött kép le lesz-e kicsinyítve, vagy eleve kisebb képet kell választani?

K Tomoceusz 2011.01.22. 13:08:31

@oscar dirlewanger:

Odabent viszonylag olcsón jut cigarettához . Nem lenne magyar , ha nem pöfékelne egész nap .

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:09:09

@Sheeva: Pont, hogy akkor átkozták meg őket... :D

Duncan Idaho 2011.01.22. 13:10:14

Amikor Alekosz elkezdte fejtegetni, hogy premier plánból nézhetné Zsófi vergődését Anikó kiejtése miatt, szinte láttam magam előtt, ahogy puszta élvezetből bogarak lábait tépkedi ki, és macskákat rak a mikróba. Eddig jókat vidultam a balfaszságán, de azt egy cseppet sem tartom viccesnek, hogy örömet okozna neki a másik kínzása.

Augur 2011.01.22. 13:10:45

@christaylor: látom rajtam kívül senkinek sem tűnt fel eddig. jól hipnotizél minket.

AlekSza 2011.01.22. 13:11:07

"Alekosz okozza, aki bejelenti, hogy ő maga Napóleon." Elismerést érdemel, hogy a kobratestű szó szerint mondta el (mondhatnám idézte, de idézni a szerző megnevezésével illik) Szenes Iván egykori dalszövegének első sorait, amit valamikor a '70-es évek környékén írt és Koós János adott elő...

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 13:11:32

@K.Tomoceusz: jól látod, és ne haragudj, hogy ezt nem vettem észre, bevallom, én se tudtam ilyeneket. sosetöbbetnem öntök pohárba vagy kancsóba bort, vagy gyorsan megiszom

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:11:54

@Rozita: Az előzetesben kérdezte tőle Dzsörzi, hogy mit szólna, ha azt mondaná, "Itt jön Alek, a nyolc általánosával."? Szóval neki is annyi van...

mayii_atya 2011.01.22. 13:12:21

@Trollseprű 9:
de kemény a cikk nem?! végül is ezen a nőn lehetett valami furcsát látni már az elejétől kezdve! erre kiderül, hogy nyugtató nélkül élni sem tud! kemény, s ezek beküldték!
mi lesz a műsorral, ha egyszer kést tart valaki nyakához?!
előre félek, rettegek!

Szaffi B. 2011.01.22. 13:13:20

@oscar dirlewanger: Talmácsi ezerrel tagadja le Évát. Megértem.

UI: Éva a következő BB Évi. Szanaszét fogja szedni a bulvársajtó a cápafogaival, és emberi roncsként végzi. Eleve hátránnyal indul, mint idegbeteg.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:13:40

Ja, csak a jegyzőkönyv kedvéért! Gondolom észrevettétek tegnap, hogy a retekklub lenyúlta innen az "ÚristN" kifejezést...

mayii_atya 2011.01.22. 13:13:50

@King of Shadows:
apropó, tényleg ezeknem is beszélnek az egymás iskolai végzettségéről! vajon miért nem?

Szaffi B. 2011.01.22. 13:15:34

@mayii_atya: Az az igazság, hogy én a Story magazinnak azt sem hiszem el amit kérdez. Viszont. Éva mondta hogy pánikbeteg. Ha arra gyógyszert szed akkor nem ihat. Ha nem szed és piával/cigivel próbálja gyógyítani az nagyon gáz.

Szaffi B. 2011.01.22. 13:18:25

@King of Shadows: Én azt vettem észre, hogy Lilunak nincs szókincse, de ezerrel lenézi a villanyomikat, pedig semmivel nem okosabb náluk.

christaylor 2011.01.22. 13:18:41

@Augur: ez a munkája. hogy mások beszéljenek neki magukról, de róla senki.

De mikor megkérdezted, el is gondolkodtam rajta én is, hogy szerintem te vagy az első, akinek feltűnt.

MegLepke 2011.01.22. 13:19:36

@Trollseprű 9: Tegnap volt cikk a velveten, hogy 24 órás orvosi felügyelet van a villában. Én nem értek a pánikbetegségre szedett gyógyszerekhez, de elvileg orvosok ellenőrzik. Csak tudják, mit csinálnak. Vagy nem.:)

christaylor 2011.01.22. 13:22:27

@rianna: egyik válasz, hogy kontrolcé, kontrolvé, új lapra beilleszt és akkor begyön a táblázat. Második válasz, hogy a tegnapi poszt kommentjeinél többször is be lettek szúrva a kérdések, szépen kitölteni magadnak, aztán elküldeni mélben violának, aki majd intézkedik. A harmadik kérdésre pedig, le lesz kicsinyítve, nekem sem ekkora az eredeti, hanem amekkorát az adatlapomon is látsz.

rianna 2011.01.22. 13:24:53

@christaylor: köszi, te vagy az egyedüli, aki nem néztél 9-esnek :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:27:03

@canzone: És senki sem magyarázta el neki, hogy ezt sokkal egyszerűbben is kivitelezhette volna. Mondjuk titokban beleönti a mosogatóba...

MegLepke 2011.01.22. 13:27:26

Vajon felhívják-e a figyelmüket arra, hogy ma van a magyar kúltúra napja? És egyáltalán bármelyik ott bent tudja-e mi ez és miért? Bezzeg Ildi tudná! Most elképzeltem egy ilyen körkérdést és az arra adott válaszokat.:D

Augur 2011.01.22. 13:29:14

@christaylor: ő a saját pszichiáterének mesél csak-gondolom. nekem feltűnt, mert nagyon szeretem az eszét/is/:)
@Trollseprű 9: ha ez így van, akármennyire rühelli a nőt mindenki, de én sajnálom:(

JanCsi 2011.01.22. 13:30:37

Viola: hogy lehet a táblázatba bejutni?????? :)))

Augur 2011.01.22. 13:31:51

@mayii_atya: a pánikbetegség nem elmebetgség. és kurvaszar:(

oscar dirlewanger 2011.01.22. 13:32:14

@Trollseprű 9: azta begyár kurva életbe, eszerint a picsa csak hazudta, hogy talmácsi nője volt....mondjuk kicsit meg is lepődtem, mert én talmához képest csak egy tróger vagyok, de már szexeltem sokkal job nőkkel, mint évike...

rianna 2011.01.22. 13:32:19

@MegLepke: Ildi nemcsak tudná, hanem elszavalná a Mi a kő túkanyó, kend-et, ami szerintem az egyetlen,a mit kívülről tud :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 13:35:13

@MegLepke: hallodhülyevagy? még elkezdenének sírni, hogy akkor ma van Petőfi halálának évfordulója :)

@Augur: az. pláne ha kicsit alkesz is hozzá mellé az ember(lánya) :S

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:37:04

@mayii_atya: A nyugtatókat nem csodálom. Kilométerekről látszik rajta az Obsessive-compulsive Disorder (bocs, ennek nem tudom a normális magyar megfelelőjét).

Szaffi B. 2011.01.22. 13:37:45

@Augur: Ja, én is sajnálom kicsit. De azért rühellem is persze.
@oscar dirlewanger: Nem lehet tudni, hogy hazudta-e. Talma tagadja, Éva állítja.

Augur 2011.01.22. 13:39:43

@canzone: lehet, hogy a pániktól lett alkesz. de ez nem felmentés, részemről kurván nem szimpatizálom az alkoholizáló nőket. viszont Évát határozottan szánom.

mayii_atya 2011.01.22. 13:40:28

@Augur:
nem változtat a dolgon, beteg és kész!nem szabadott volna beküldeni!hozzátartozik, hogy csak neki vannak mindenkit meglepő kirohanásai!

Szaffi B. 2011.01.22. 13:40:42

@King of Shadows: kényszerbetegség, másnéven obcesszív-kompulzív zavar
Éván viszont semmi jelét nem látom.

christaylor 2011.01.22. 13:41:04

@JanCsi: előtted 3 kommenttel válaszoltam már rá. :)

MegLepke 2011.01.22. 13:43:37

@rianna: 8-9-szer.:)

@canzone: de csak a banda fele! A másik fele szerint Mobil Józsi szülinapja van. Ők ünnepelnének.:)

Augur 2011.01.22. 13:46:39

@mayii_atya: de eléggé változtat. a pánikbeteg nem fog késsel kergetőzni, nem szociopata, csak szorong, és a külvilágra ez nem feltétlenül és mindig vetül ki.

rianna 2011.01.22. 13:46:57

@canzone: ma tette magát sínre az öreg?:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 13:47:00

@Augur: gondolom, plusz az egyik generálja a másikat, és fordítva. kevés ideig testközelből néztem egy ilyet.
ilyen emberből/nőből meg nem kell nagyítóval keresni az országban, van belőlük épp elég, szánalmas vagy nem, ez van: pánikbeteg, depressziós, fejlődő alkesz...

rianna 2011.01.22. 13:50:33

@Augur: ez biztos info, hogy pánikbeteg?
Ismerek egy dühöngő őrültként viselkedő nőszemélyt, aki papíron egészséges.

Augur 2011.01.22. 13:50:55

@canzone: a pánikbeteget ledilisezni erősen korlátozott szellemi képességeket sejtet. az alkoholizmus viszont indokolhatatlan és elfogadhatatlan. Évának egyébként tényleg vannak elvonási tünetei.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:52:14

Ha az a betegsége, amit feljebb írtam (és szerintem az), akkor nem fog. A legrosszabb, ami történhet: szétveri a berendezést, de ahhoz is nagyon sok kellene...

@mayii_atya: De, beszélnek, csak az (többnyire) nem kerül adásba.

@Trollseprű 9: A bentiek is egymást. Például Szandálka kiabálta, hogy "kulturbarbár", pedig ő sem jobb az Ildinél.

Albino Vernyul 2011.01.22. 13:53:02

@Duncan Idaho: Balekosz szocio/pichopata, egyre egyertelmubb.. Szerintem kobor kutyak sincsenek a kornyekukon, mind elassa oket a vasuti toltes ala, Tundi melle...
Hat addig olvasgattalak titeket, mig behuzott az orveny, es regisztraltam.. Udv munkanelkuliek, erteket kepviselok, es versmondok...

chafurin 2011.01.22. 13:53:09

Valaki elárulja nekem, miért híják Lacit Ruszki válogatottnak? És ha már ezt elárulta, azt is elmondhatná, hogy akkor most Anikó amit mondott a szarkavarása közben, azt csak ő találta ki, vagy valóban megtörtént? Nekem nem egyértelmű.

Augur 2011.01.22. 13:53:52

@rianna: dehogy biztos, story-magazin vagy mi a forrás:)
rengeteg őrült van szabadon, kezelés nélkül a világon.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 13:53:59

sziasztok, aki szeretne jó kis vas megyei vírust, amitől lehet fosni-hányni, bealudni, az jelentkezzen nálam

Szaffi B. 2011.01.22. 13:56:35

@canzone: Tegyük helyre már az elmebetegséget meg más fasságokat. A pánikbeteg nem elmebeteg, viszont:
1. Lehet hogy kell gyógyszert szednie (átmenetileg vagy hosszabb ideig)
2. Primitív stratégia, de nagyon gyakori az alkohollal/nikotinnal való visszaélés, ami ideiglenesen feszültségoldó, hosszútávon tönkrerakja az embert.
:((

MegLepke 2011.01.22. 13:57:05

@Albino vernyul: Üdv neked is!:)

@chafurin: ezek engem is érdekelnének.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 13:57:25

@Augur: ki dilisezte le? mert én nem, van rá okom és tapasztalatom, hogy ne tegyem...
számomra tegnap vált egyértelművé, hogy Éva alkoholista, mikor kimondta, holt kokin, szinte remegő kézzel Alek pohara felé nyúlva, hogy "de muszáj"

christaylor 2011.01.22. 13:57:55

@kovácszsuzsi: remélem, ezt így nem egyszerre. az durvus lenne.

jobbulást neked! :)

Szaffi B. 2011.01.22. 13:58:10

3. Tilos a gyógyszerekre inni.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 13:58:44

@chafurin: Anikó kedvesen odaült Szandika ágy mellé, mint egy nővérke és elmondta neki, hogy az Éva már csak ilyen szarkavaró fajta. Szemtől szembe imádnivaló, de ha hátulról jön, mint kóterben a tesó a zuhany alatt, akkor egy alattomos dög. Szandika okosan bólogatott. Anikó meg engedett a lehetőségnek, elejtette azt is, hogy Szandit is ekézi Éva a háta mögött, pl a nagy Anikó-Szandi balhé után azt mondta Éva, hogy "és ezzel fogok én együtt lakni? pfff". Szandika "komolyandetényleg?"-ezett, Anikó sajnálkozva bólogatott, nagyon együttérzően. Aztán befenyítette Szandikát, hogy összeveri, ha ezt elpofázza bárkinek is. Itt kicsit röhögtem, mert ha Szandika ráülne Anikóra, a sz.rt is kipréselné belőle, de Anikó annyira jól hozta a Keresztanyát, hogy Szandinak eszébe sem jutott lázadni, bólogatott és ismételgette, h "akkorezténsenkivelnembeszélemmeg". Anikó meg dolgavégetetten otthagyta, hadd tépelődjön. :D

MegLepke 2011.01.22. 13:59:01

@kovácszsuzsi: kösz nem! neked jobbulást!

Augur 2011.01.22. 13:59:30

@canzone: juj, nem mondtam, hogy ledilisezted!:) béke, testvérem! csak azért írtam, mert tudom, hogy a közfelfogásban egynlőségjel van a két dolog között.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 13:59:57

@Trollseprű 9: Én igen. Állandóan a haját babrálja, folyton sminkelget, rendszeresen rágja a körmeit, dohányzik (ami önmagában is annak a betegségnek tekinthető, bizonyos értelemben). Ezek azok, amik azonnal feltűntek, de ha komolyabban ráállnék, találnék többet is.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 13:59:57

@Augur: @Trollseprű 9: jaaaa, már értem, mire gondoltok! arra volt az válaszom, hogy valaki írta, hogy minek raktak be az rtl-esek ilyen embereket a villába, mint ezek. hát így, hogy nem kell nagyítóval keresni az országban

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:01:41

@christaylor: köszi már jobban vagyok, azért fél szemmel néztem az összefoglalót, poszt után meg képben vagyok

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 14:02:01

Most mit lovagoltok a szavakon? Mintha a villán kívül nem lennének pont ilyen arányban dilisek... :D
Aki normális, az unalmas és mint ilyen, nem eladható. Épp ezért egyik sem normális bent a villában, csak mindnek más a dilije.

Szaffi B. 2011.01.22. 14:02:39

@King of Shadows: Csapassad, ez nem elég a diagnózishoz :DDD

christaylor 2011.01.22. 14:03:11

@canzone: Éva minden nap iszik, amikor csak alkalma adódik rá, ha elékerül egy üveg akármi. És bármit, legyen az konyak vagy bor vagy más.
Lehet, hogy kurvajó, hogy luxuskörülmények közt vannak, azt esznek amit akarnak, meg azt is isznak és ki ne használná ki ezt a helyzetet, de ja, én tudok jópár embert, aki nem, csupán azért mert megteheti. Ez nem jó kifogás, hogy van rá lehetősége, mert ellátják őket mindennel, akkor miért ne tegye.
Attól még nem kellene minden áldott nap elfogyasztania ennyi piát.
Szóval, egyetértek, alkoholista.Vagy legalábbis kezdődő.

rianna 2011.01.22. 14:04:12

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: ezt én sem láttam :)
Nem olyan kis maszületett bárány Anikosz, mint amilyennek látszik

Bogi és Burkó 2011.01.22. 14:04:26

SEGÍCCSÉG!!

Nem enged be a táblázatba, Azt írja unkown-error 147.
Meg tudja fejteni valaki?

Ezek szerint én egy kilences vagyok? Hát hogy legyen így önbizalmam?

Szaffi B. 2011.01.22. 14:04:28

@canzone: Hát igen, plusz aki normális, nem feltétlenül vágyik egy bekamerázott kaptárba és a sztori m címlapjára, behitegetett kéró + korpa kombinációért cserében sem. ;) :P

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:05:28

@christaylor: meg amikor már azt nézegeti, hogy valakinek mennyi jutott, vagy kunyerál a másiktól egy kortyot, több mint gyanús

christaylor 2011.01.22. 14:05:30

@Bogi és Burkó: engem beengedett most. kontrolcé, kontrolvével próbáltad, ugye?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 14:05:59

@rianna: Jah, megmutatja lassan a foga fehérjét, és még el is ismeri. Mondjuk ez az arca még mindig jobb, mint a mindenért rinyálós HP-karakter, amit eddig hozott.
Riportszobában gyónta, h azért csinálta, mert ő "gonosz". Meg mert szét akarja robbantani kicsit ezt a négyest. Ja meg persze hogy bízhat-e Szandibandiban.

Szaffi B. 2011.01.22. 14:06:21

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: "Aztán befenyítette Szandikát, hogy összeveri, ha ezt elpofázza bárkinek is. Itt kicsit röhögtem, mert ha Szandika ráülne Anikóra, a sz.rt is kipréselné belőle, de Anikó annyira jól hozta a Keresztanyát, hogy Szandinak eszébe sem jutott lázadni, bólogatott és ismételgette, h "akkorezténsenkivelnembeszélemmeg"."

LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOLLL!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 14:06:27

@MegLepke: @rianna: ti meg dehülyék vagytok, faszom, nem tudom abbahagyni a röhögést :)

christaylor 2011.01.22. 14:07:42

@christaylor: ja, bocsássál meg, nem vettem észre, hogy már nem kell másolgatni, csak kattintani linkre. Akkor nem tudom.Hát így engem sem enged be. :(

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:08:25

@christaylor: a tegnapi link engem beengedett

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 14:10:07

@Augur: béke van, tesó :)

@christaylor: jajaja, attól, mert megkap mindent, amit kér, kajából-piából egyaránt, még nem kéne mindig, mindent MMKK meginni.

@Trollseprű 9: dehogyis, csak a villalétet akarták megtapasztalni, érted? :D

és most bocsássatok meg, pszichológus, pszichiáter és nempék barátaim, de elmegyek szociális életet élni.

Szaffi B. 2011.01.22. 14:10:20

@Albino vernyul: Üdv köztünk! Cuki kis vérnyulad van! :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:12:48

@zoxó: hülye vagyok tudom, de hogyan kell linket beilleszteni?

christaylor 2011.01.22. 14:12:54

@canzone: nem mondod,hogy neked olyan is van? Másokkal, máshol? :D

rianna 2011.01.22. 14:14:33

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: az állandó sírás -bb olyan aranyosan gonosz, bár ennek megállapítását inkább férfiszemre bíznám...
Én azt várom, hogy a retteklub aktiválja már végre az alvó sejtet, Olivért azaz, mrt utáltam, de egy csomó konfliktust gerjesztett :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 14:14:52

@christaylor: jaja, engem néha kiengednek a villából :)

zoxó 2011.01.22. 14:15:49

@kovácszsuzsi: egyszerűen bemásolod. Alaphelyzetben működik.

Számolj Templár 2011.01.22. 14:17:10

Szép Hajnit!
A dilibogyót azt KELLESZ szedni!
Beszarok, de akkor se megy az avatár!
Nem találom a táblázathoz sem a linket, pedig már a pömpölőm is megtaláltam, és megvizsgáltam!
Szeretnék kibontakozni!

rianna 2011.01.22. 14:17:26

@rianna: kimaradt egy fél mondat, szóval unalmas volt az állandó sírás-rívás

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:17:37

@zoxó: köszke, azt hittem bonyolultabb

Albino Vernyul 2011.01.22. 14:17:58

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: Ja, de a riportszobaban is olyan kis edin adta elo, hogy O most gonosz volt.. Egyem a zuzajat...:) Viszont az RTL bedobozolta a dolgot, elobb-utobb majd valamelyik kivalasztasnal bejatszak Evanak.. Lesz ribillio a tyukolban..:)))

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 14:20:22

@rianna: Olivér megmutatta érző, emberi arcát, amin markáns férfikönnyek peregtek, és "úgyhiányzikaszexazénszerelmemmel" kiáltások rázták meg a villát. Aztán megint paraszt lett.

Anikó meg volt a szendeszűz, most meg tiszta Nikita már ez a csaj, basszus. Múltkor leüvöltötte Szandikát, most kavarja a szart és még bőrdzsekije is van. Fekete. Kezdek félni tőle.

Amúgy meg olyan, mintha állandó karakterek lennének a villában, csak mindig más játszaná őket.
Anikó most olyan, mint Éva volt, Olivér olyan, mint Gombi volt, vagy neeeem??? Ha még értékeik is lennének, lehetnének Ildik is, de így sajnos nem.

@zoxó: Thx. :)

rianna 2011.01.22. 14:20:34

@Számolj Templár: profilkép feltöltés, nekem elsőre bejött :)

Én átkopiztam excelbe cakompakk, ha vkinek nem jön be, és elmondja, hogy tudom átküldeni, akkor átküldöm :)

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 14:22:32

@Albino vernyul: Szia nyuszi! :D
Sztem nem volt édi, hanem olyan volt, mintha kereszteztük volna Chucky-t és az Omen-es kiscsávót, elvittük volna kisminkelni a hibridet, adtunk volna rá zsákot és az értékeit lenulláztuk volna. :D:D
Szerintem Anikónak még kedvenc színe sincs, olyan gonosz. És még csak nem is hűséges. :D :D :D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:22:45

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: sorsot húznak, hogy mikor ki lesz, aztán kiértékelik egymást. ez lesz a jövő héten

rianna 2011.01.22. 14:27:16

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: Nekem nagyon hiteltelen volt ez az emberi arc. Lehet, hogy nem szerepet játszott, de annyi parasztság után már "nem jött át".

Anikó bőrdzsekije tetszett:))Nem a 9-es vette el az eszét, hogy aztán így üvöltözzön? Vagy az még utána volt? Szerintem csak kinyílt a csipája..

Lehetséges, hogy megírtak néhány karaktert, ennyire futotta, aztán csak váltogatják azóta:)Zsófinak, Ildinek és Lacinak nem jutott semmi.

Számolj Templár 2011.01.22. 14:27:48

@kovácszsuzsi:
Már kovácsom is volt, meg zsuzsim is, de kovácszsuzsim még nem! Akkor ehetek a tenyeredből?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:28:48

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: most majd laci lesz a pszi, el is szólta magát, hogy változtatni fog, és éva fog csoszogni, meg szürcsölni

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 14:29:04

@rianna: Sztem a bőrdzsekis résznél még nem volt 9-es, utána lett az. :D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:29:50

@Számolj Templár: ez a minimum. a sors keze lebeg felettünk

Albino Vernyul 2011.01.22. 14:30:58

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: Szerintem Te kevered Szandikaval.. O tenyleg hasonlit egy hibridhez.. Egy gumino, es egy roman favago keresztezodese..:))

rianna 2011.01.22. 14:31:24

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:

nekem már eléggé összefolyik, mi mikor volt. Pedig nem is szoktam annyit inni, mint Éva :)

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 14:32:49

@Albino vernyul: Én bírom Szandikát. Főleg ahogy eszik. :D
Meg tanulok tőle káromkodni és mondatszerkeszteni is. :D

Számolj Templár 2011.01.22. 14:34:00

Futom a köröket avatár ügyben...
Mingyá beszólok Évinek, hogy dobjon ki egy dilibogyót!

tgrs 2011.01.22. 14:34:46

@chafurin: Jaaaj, hogy Lacit hívják annak. De jó, nem mertem megkérdezni, mert még valaki azt hihetné, hogy azért nem tudom, mert nem is nézem.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 14:34:58

@Trollseprű 9: Most megnéztem a pánikbetegséget, mert azt nem ismerem. Azok NEM hajtanak végre fölösleges mozdulatokat, (részben) öntudatlanul, és NEM követnek "rituálékat" (sminkelés, dohányzás)... :) és persze: :( is.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:35:42

@Számolj Templár: tegnap előtt az avatar azoknak sikerült, akik előtte siránkoztak egy kicsit. csak szólok

christaylor 2011.01.22. 14:35:45

@Számolj Templár: az nem lesz jó, magnézium kell rá! Itt reggel valaki bévét ajánlott a avatár ügyben. bévé pedig járt már itt ma, láttam.

Számolj Templár 2011.01.22. 14:36:27

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
A legszeretnivalóbb villalakó!
Egyenes mint a 100-as szög!
Szép a halya!
Szép a szálya!
Szép a cickólya!
Meg kell az ijet becsülni!

tgrs 2011.01.22. 14:37:20

@King of Shadows: Kényszeresség. De az betegség? Hol a pszichológusunk??

tgrs 2011.01.22. 14:38:15

@kovácszsuzsi: A Tiéd az micsoda, ha megkérdezhetem?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:40:07

@tgrs: ha a képet kérdezed, egy zöldség-gyümölcs kocka. olyat, amin még hús is lenne nem találtam. nagyban a szélén lila hagyma van, pont azt ettem, mikor csináltam

Számolj Templár 2011.01.22. 14:40:45

Adnák az Urigellernek egy alighasznált citromos frutit, ha mukona!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 14:43:52

@tgrs: Személyiségzavarként tartja nyilván a DSM-IV...

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:44:09

@Számolj Templár: meséld el mi van rajta. xoxó-én egy cuki vizsla kölyök lenne, mindig odaképzelem

Számolj Templár 2011.01.22. 14:45:04

Nem tudom hol tárolják az avát!
Talán ha mondok neki egy verset?

Rozita 2011.01.22. 14:46:24

@King of Shadows: Én is hallottam az előzetest, amiben arról volt szó, hogy Alek leszínésznőzte Gigit, Jerzsi szerint ez nem igaz, ezért kérdezte Alektől, hogy neked hogy esne, ha lenyolcosztályosoznának, tehát akkor ez sem igaz, vagy ezen logika alapján Alek tényeket közöl Gigivel kapcsolatban és azt gondolja Jerzsi, hogy Aleknek sem esne jól ha az igazsággal (ergo a 8 osztályával) szembesítenék...
na jó, kicsit túlgondoltam:)

Bogi és Burkó 2011.01.22. 14:47:00

Sikerült végre megnéznem a táblázatot.
Mindent szeretek mindenkiben.
Mindenki a lelki társam is.

Majd este jövök

dex.ion 2011.01.22. 14:49:43

mit kell ezzel a táblázattal csinálni?

zoxó 2011.01.22. 14:50:20

@kovácszsuzsi: én mindjárt idegállapotba gyövök!!!! Én már napok óta siránkozom itten, oszt semmi.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:50:30

@dex.ion: ki kell tölteni a többiek nagy örömére

Hannibal22 2011.01.22. 14:51:42

ÚristN! 220komment? Szombaton??
Valamit villantani kéne mer' ha így zuhan a nézettség...
kovácszsuzsi kap ma egy csipendélt a többiektől meg az a minimum,hogy meztelenül zuhanyoznak mától.
ne nyisson felém senki,nem vagyok itt.Csók!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 14:52:18

@zoxó: én képzelem mindig a kutyát, főleg, hogy ismertem is egyet, bűn rossz volt

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 14:56:24

@viola narvilly:
szia viola, tegnap este kértem hozzáférést a táblázathoz, de azóta sincs semmi, a poszt végén levő linkre klikkelve, control c-zve szintén semmi.

ha már az első 30-40 ember nemét én kezdtem összegyűjteni, és ez sehol nem lett megemlítve, mint értékem, akkor legalább a véglegeshez hadd férjek már hozzá, vagy összecsomagolok, és kiülök a kapu elé. faszom. és a konyakot is megitták... hogy legyen így hitem?

ennyit látok a linken. légyszi segíts már.

We're sorry.
That is not a valid spreadsheet URL.
Find out more at the Google Docs Help Center

dex.ion 2011.01.22. 14:57:52

@kovácszsuzsi: @Albino vernyul: vmér nem férek hozzá. magas ez nekem. na mindegy.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 14:58:54

@dex.ion: ki vagyunk szavazva.zárt falakat találtuk. ennyi...

Számolj Templár 2011.01.22. 14:59:09

Vixinház az egész vvilág és Gigi benne minden ember!

MegLepke 2011.01.22. 14:59:32

@zoxó: Én csak kétszer próbáltam ma délelőtt, de nem jött össze. Most egy ideig elég is.

christaylor 2011.01.22. 14:59:54

@hannibal22-73: jó,majd szóljál,ha itt leszel, hogy csikágót rendezhessek, ahogy azt kívántátok is az éjszaka.

Augur 2011.01.22. 15:00:37

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: nyugizzá', kicsi, viola villán kívül van. majd ha visszajött a disznóvágásról, mailben sírj neki te is és ad nekünk admin-jogot. vagymifasz:)

puszták éhes vándora 2011.01.22. 15:01:01

@canzone: Gondolom Éváról van szó a pánikbegetség kapcsán.
Én voltam pánikbeteg, nagyon jól ismerem a tüneteit, lefolyását, kezelését. Éva N E M pánikbeteg!
Csak egy érv: az igazi pánikbeteg nem mer inni alkoholt!!!!

christaylor 2011.01.22. 15:01:23

Tessék, itt van mindenkinek egy link, ott a táblázat mögötte, vagyis ott kell, hogy legyen mögötte! :)

spreadsheets.google.com/ccc?
key=0ApfhgtncBeHgdHBwTEZLNWFSd2JVdWI3blJBXzdEbkE&hl=en&pli=1&authkey=CLu6oeoP#
gid=1

lobster thermidor 2011.01.22. 15:01:44

@K.Tomoceusz:

Ja...!
Igazad lehet, Éva nem piás.
Nem, nem elvonási tünetei vannak, hanem bizony a kis keze, meg a szájaszéle is csak azért receg folyamatosan, mert ez egy új pilates torna irányzat. Így edz nap mint nap, hogy formába tartsa magát. Az időnkénti fejrángással kísért láncdohányzás csakis erre utal.

Én azért ha a villában lennék, a Pitralonos üveget nagyon elrejteném, bár tudjuk, hogy egy masszív alkesz számára nincs lehetetlen, ha rájön a szomjúság.
Sajnos több ilyet láttam közelről.

Számolj Templár 2011.01.22. 15:02:14

Szerintem ma már nem is menő az avatár! Minden lúzernek van!

dex.ion 2011.01.22. 15:02:25

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: nekem tökmindegy, ha nem jár retorziókkal (pl hv olvasási jogának megszűnése), akkor leszarom:)

redhaven 2011.01.22. 15:02:43

jóez a mai nap! lehet követni a kommenteket,és végre a lakókról (is)szólnak.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:02:47

@Augur: de tegnap este már egyszer sírtam neki mailben, és bár nem tudom, hogy hol kellene a választ várnom, nem jön. :( le vagyok én fosva hiába bőgök itt a riportban.

:'((

lobster thermidor 2011.01.22. 15:03:10

@puszták éhes vándora:

De bizony nagyon komolyan pánikba esik, ha elfogy a pia...

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:03:33

@dex.ion: de én látni akarom a táblázatot, mert az egyik keresztanyja vagyok, meg tudnom kell az értékeiteket, hogy értékelhessem őket.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:05:36

@christaylor:

óóóóóó.. kész zokogok. MUKODIK.
hallodhülyevagyimádlak?!! szeretek benned mindent! még azt is, hogy trióban nyomod hanniballal és canzone-val!

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 15:05:45

@viola narvilly: Ha lehet én is szeretném kitölteni a táblázatot, de nem tudok belépni, pedig van google azonosítóm. Hát szóval segítség...

christaylor 2011.01.22. 15:07:22

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: :D Ma szállok ki a dologból, csak ők még nem tudják ezt!

MegLepke 2011.01.22. 15:08:37

@DóraTanár: Írni kell violának, a táblázatot csak ő tudja szerkeszteni. Ő most nincs épp itt, később lesz. Küldd el neki a válaszokat a táblázatban szereplő kérdésekre, ő majd belepöttyinti.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:08:38

@kovácszsuzsi: köszönöm:) közben Christaylor is küldte, és ctrl c -ctrl v-vel megy is

azé' beveszek egy magnéziumot, hogy megnyugodjak.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:08:39

@christaylor: győzött flanker, vagy mi van? egy kis vírus, oszt mindenről lemaradok?

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 15:10:55

@natoth: Évának ez a mondata nálam is kiverte a biztosítékot. Gigi helyébe lecsaptam volna.Egyre jobban idegesít az állandó önigazolása és rikácsolása.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:10:56

@christaylor:
Úristn! és bírni fogod, hogy össze vagytok kint zárva utána is itt a villában? nem érzed majd szánalmasnak őket vagy magad?:)

christaylor 2011.01.22. 15:12:15

Drágáim, lelki társaim, villalakók! Nagyon durvus, hogy senki nem olvassa el az előző 5 kommentet, vagy magát a posztot se, mert akkor nem kérdezné meg minden 2. ember, hogy a link, hol a táblázat, hogy lehet bele írni, stb.

Az elérhető táblázat linkjét legalább háromszor beszúrtuk.

Ha kiakarod tölteni, kérdések a tegnapi poszt kommentjei közt megtalálhatóak, kitöltöd, elküldöd mélben violának, aki majd beírja. Szerkeszteni elvileg senki sem fog tudni benne, tudtommal. Viola most szülőknél van, majd jön, nem válaszol 5 perc múlva.

Egyébként meg píszlávrákenról, csak már kicsit idegesített ez, oszt' majdnem kijött belőlem a Szandika.

Meg gonosz is vagyok.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:14:03

@Trollseprű 9: azért ez kemény volt. a cigányozás meg a kurvázás is.

viszont van benne egy gyöngyszem: engem meg fejezzenek be. :)

MegLepke 2011.01.22. 15:15:29

@christaylor: Inkább belőled jöjjön ki Szandika, mint az ő száján a rizs!

christaylor 2011.01.22. 15:15:47

@kovácszsuzsi: nem, flanker versenyben volt, versenyben van, csak ritkábban jelentkezik.Ha este itt lesz a trió (?) többi tagja, majd elmondom nekik,hogy miért döntöttem így.

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: nem tudom még mi lesz, ezért is dugtam el egy üveg konyakot, de erről pszt!A Villanővér pedig biztosított arról, hogy bármikor a rendelkezésemre áll.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.22. 15:17:17

@Rozita: Szerintem tényleg "nyóc" általánosa van, legalábbis az anyja "nem a tanulmányi eredményeire büszke". És ha az a szálloda például kamu volt, Gigi tényleg egy színésznő.

@puszták éhes vándora: Feljebb hasonlóra következtettem én is. :)

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:17:38

@christaylor:
este hánykor lesz az eksön? nem akarok lemaradni a műsorotokról, mert gonosz vagyok, és unatkozom is it kint a villában.

peti papagáj 2011.01.22. 15:19:37

Hajnalka, legalább maga ne középkorozzon, 17-18. századi ruhák ezek!

MegLepke 2011.01.22. 15:19:58

@Trollseprű 9: Én pedig az alábbi kifejezést tenném magamévá ezennel: "Akkora kurva volt a kinti életben, mint az ólajtó".

christaylor 2011.01.22. 15:20:40

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: én próbálom majd intelligensen elintézni ezt a dolgot, mivel intelligens vagyok. Előtte szavalok nekik egyet, mondjuk Adytól az Elbocsátó szép üzenetet, aztán indoklok.

Időpontot nem tudok, ha mindketten itt lesznek, akkor, de majd beleveszek kovácszsuzsival együtt az üzibe. :)

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 15:20:59

@MegLepke: Köszönöm, de magát a táblázatot se látom, mert hibát ír ki, de mostanra már elolvastam a kommenteket és megpróbálom ezt a Ctrl+C Crtl+V megoldást hát menni fog.

redhaven 2011.01.22. 15:23:11

@christaylor: talán azért nem olvassák,mert olybá tűnik ,mintha egy gyorsan forgó gömb lenne amihez nem férsz hozzá,nem is érted a működését.
olyan izirájder öcsémmé vált a dolog:))

47pcc63 2011.01.22. 15:23:23

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:
Olivér azért neheztel odabent sok emberre, mert nem beszél a magánéletéről. Folyton azt bizonygatja, hogy nem titkol semmit a múltjából és a jelenéből. Tény, hogy nem szégyell például a barátnőjéről, Enikőről mesélni, de azért vannak olyan dolgai, amelyeket elhallgat. Tetoválásai, egyre gyakoribb kirohanásai és egy villabeli megdöbbentő eset – amikor nyugtatóért könyörgött a kamerába – sokat sejtet a múltjáról.

MegLepke 2011.01.22. 15:23:28

@diarrhoea: Meg kell védenem Hajnalkát, ugyanis arra utalhatott, hogy a villabeli embertömeg maga olyan sötét mint a középkor volt - öltsenek bármilyen ruhát is magukra.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:23:37

@christaylor: számítok rád! ha nem leszek este véletlenül ( kiszámíthatatlan vírus ) lelkileg akkor is támogatlak:)

Szaffi B. 2011.01.22. 15:24:00

ÉVÁNAK: :DDDDD

www.youtube.com/watch?v=2ZBtPf7FOoM&feature=related

She keeps Moet et Chandon
In a pretty cabinet
'Let them eat cake' she says
Just like Marie Antoinette
A built-in remedy
For Khrushchev and Kennedy
At anytime an invitation
You can't decline

Számolj Templár 2011.01.22. 15:24:45

A legtöbb embernek van 8 általánosa! Kicsivel kevesebbnek van több is!

47pcc63 2011.01.22. 15:25:27

@MegLepke:
Olivér egy szélhámos a villában és a villán kivüli életben is, csak rá kell nézni a pimasz pofájára az mindent elárul. Egoista, azt érzékelteti mindenkivel, hogy csak ő létezik a világon, és neki van joga mindenhaz.A becsület szót csak hallotta, de fogalma sincs róla, hogy mit jelent. Ki a villából vele, ne egy ilyen szélhámos nyerjen.
A barátnője hiánya csak alibi.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:28:28

@47pcc63: szerintem meg pont az úr-szolga játékból az derült ki, hogy nem aljaskodik. szinte csak masszírt kért a többiektől, pedig nyomhatta volna durvábban is. az meg hogy taktikázik a játék lényege. az arcról megállapítjuk ki milyen-ben meg nem hiszek

Számolj Templár 2011.01.22. 15:29:20

@christaylor:
Én meg elénekelném kórusban a:
Pá, kisaranyom pá c. örökzöldet, és a blogozók kartáncot lejtenének!

47pcc63 2011.01.22. 15:30:37

@kovácszsuzsi: Ez csak bizonyítja , hogy Oliver egy tahó,sírós-fingós művagány!Sírásai és kirohanásai azok elvonási tünetek.Szánalmas amikor előadja, hogy a barátnője hiányzik és azért sír ---más hiányzik neki!!!!!!!!!!!

Számolj Templár 2011.01.22. 15:33:15

@christaylor:
Lelkem társa, Villá lakója, olvassuk bíza, de hibát jelez a rencer!
Kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok a rencer kegyeltje! Se az ava tárolót se a táblicskut nem lelem!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:33:53

@47pcc63: az lehet, vagy nem, de a mi szempontunkból érdektelen. a bent töltött idő tettei számítanak csak. különben meg szerintem el vannak ők látva mindennel egyéni igények szerint

Számolj Templár 2011.01.22. 15:35:45

Ellemberger rendezhetnénk egy röpszavazást, hogy Alekox kit hív ki ma este!
A győztest Szandika megeteti rízzsel, szájról-szájra!

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:35:45

@christaylor: egy perced lesz az indoklásra, és kérlek, hogy a nevet csak a végén mondd majd.
gongazeleje gongavége.

christaylor 2011.01.22. 15:36:36

@Számolj Templár: úristn!

spreadsheets.google.com/ccc?
key=0ApfhgtncBeHgdHBwTEZLNWFSd2JVdWI3blJBXzdEbkE&hl=en&pli=1&authkey=CLu6oeoP#
gid=1

47pcc63 2011.01.22. 15:36:54

@kovácszsuzsi:
Csakhogy aki depressziós és antidepresszáns gyógyszert kellene szednie, annál komoly következménye lehet, ha abbahagyja a gyógyszer szedését!!!... Ha orvos felügyeli az villalakókat, annak ezt tudnia kellene... Egyáltalán : nem szabad lett volna depressziós embert beengedni a villában, ahol a bezárt körülmények az egészségesek idegrendszerét is megviselik!...

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:37:15

@47pcc63: volt ilyen, hogy nyugtatóért könyörgött?azt nem láttam.
jesszus.. pánikroham féleség, vagy elvonási tünetek?
hát, ki is nézek belőle pár sötét dolgot.

Számolj Templár 2011.01.22. 15:37:24

Mindenki kopizza ki, írja be a nevét és a szavazatát!
Számolj Templár: Gigi

Szaffi B. 2011.01.22. 15:39:12

@kovácszsuzsi: Annyira nem hülye, tudja hogy az uraskodásnak eccer vége és ő a korpáért/kecóért jött. :S

47pcc63 2011.01.22. 15:39:57

@szédült nőszemély / forza 1000 komment:
Szinte mindig látszik, hogy nem egy átlagos idegzetű....! Türelmetlenül félbeszakít, beledumál, hadar..., rengeteget cigarettázik, azt is szenvedélyesen, iszik is, de rendesen...! Pótcselekvés, de aki antidepresszánsokat szedett, aztán meg nem, mintha elvágták volna... ! Látszanak a megvonási tünetek, akárhogy is nézzük ! Nem véletlenül volt már annyi konfliktusa !

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:40:20

@christaylor: a háttérben dúdolhatok majd egy aláfestő számot?
x-nek (nem tudom ki miatt szállsz ki) szeretném küldeni a Goodbye my lover c. számot:)

Szaffi B. 2011.01.22. 15:40:55

@Számolj Templár: Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi. Mindegy kit visz, visszajön.

christaylor 2011.01.22. 15:42:01

@szédült nőszemély / forza 1000 komment: mivel canzone a lelki társam és együtt költözünk Madridba, így ő marad.

Dúdolhatsz, már kész varietéműsor lesz itt este.

MegLepke 2011.01.22. 15:42:16

@Számolj Templár:
Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi

Szaffi B. 2011.01.22. 15:43:36

Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi
Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi. Mindegy kit visz, visszajön.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:44:43

@47pcc63:
nézd, nem vagyok orvos, se pszichológus, de Olivér furcsasági és idegességi faktor szempontjából egy szinten van Évával.
konfliktus szempontjából egy szinten érzem Alkesszel és Szandikával - elvileg ők nem szednek/tek semmit.

De a másik véglet sem jobb: Béci tényleg úgy nézett ki sokáig, mintha be lenne lőve, és alig tudna beszélni. kb vártam, h két szó között elalszik majd.

amúgy meg nekem mindegy, h ki mit szedett a bentiek közül régebben. most ott vannak, akár szednek valamit, akár nem. ha vki tényleg depressziós, és bevállalja, hogy ott nem kap esetleg gyógyszert, akkor hajrá, az ő döntése.
vagy lehet a retek is sunyi, amiért pont őket válogatta be konfliktusra számítva.
vagy OLivér és ÉVa szimplán ilyenek gyógyszerrel vagy anélkül. akkor sincs semmi.

nem ér annyit ez a műsor, hogy ezen hosszasan érdemes legyen elmélkedni.

Számolj Templár 2011.01.22. 15:45:46

@Trollseprű 9:
Te naggyon gyanus vagy nekem! Nagyon úgy tűnik, nálad az ava tár kulcsa!

47pcc63 2011.01.22. 15:45:59

@Trollseprű 9:
Szerintem nem olyan egyértelmű hogy Alekosz bárkivel szemben győzni tudna. Eléggé elszomorító, hogy sokan neki szurkolnak. Szerintem Alekosz sunyi és bármit megtesz amit az Éva mond neki még azt is, hogy kiviszi a Gigi-t párbajozni. Én is megnézném az Éva fejét ha a Gigi menne vissza!

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:46:23

@Trollseprű 9: szerintem Zsófit viszi. vagy ha kitör belőle a férfi (kacc kacc), akkor Dzsörzét.

rianna 2011.01.22. 15:47:18

Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi
Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi
rianna: Zsófi

Csirkébb ő annál, hogy ne Zsófit vigye ki

Számolj Templár 2011.01.22. 15:48:16

Dramaturgiailag érdekes lenne mi történne akkor, ha pl. 1-2-3 napig nem szólnának be a villába!
Mikor törne ki a pánik?

Szaffi B. 2011.01.22. 15:49:29

@47pcc63: :DDD én is megnézném. Szerintem Alekosz nagyon népszerű idekint.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:50:03

@Trollseprű 9: Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi
Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi. Mindegy kit visz, visszajön.
kovácszsuzsi: zsófi,

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 15:50:31

@47pcc63: ha Zsófit viszi ki, akkor írok emailt a retekklubnak, hogy nyissanak meg egy harmadik számot, amire az "essen ki mindkettő" szavazatokat várják.
már az előző párbajnál is nagy igény lett volna rá

Számolj Templár 2011.01.22. 15:51:08

@rianna:
Ha persze ha az eszére hallgat akkor a Zsófit viszi. De, szvsz titokban még nyomul Évára! És Gigivel kicsit ellentmondana Olinak is, meg stratégiailag is jobb húzás lenne!
Persze a legjobb húzás Oli lenne! De ahhoz szerintem is puhapömpöllő!

Szaffi B. 2011.01.22. 15:51:13

@Számolj Templár: NÁlam bizony, kéne mi?
Indás adatlapod van-e? Ha igen, akkor publikus-e. Ha mind igen, akkor passz.

rianna 2011.01.22. 15:51:40

@47pcc63: alekosz pszihopata, de szórakoztató. Miért lenne baj, ha visszamegy?:)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:52:48

@47pcc63: a hogyvolt kommentelők szempontjából az a lényeg, hogy a leghülyébbek/szórakoztatóak maradjanak bent. ha ez alek, szandi, éva stb akkor ő

47pcc63 2011.01.22. 15:53:15

@rianna: Nem lenne baj,csak Most néztem az élő közvetítést,és Alekosz azt mondta Olinak h. Gigit fogja kivinni.Sajnálom h. így döntött(legalábbis a mai napon),de remélem még ezt 20 szor meggondolja!!Így meglesz már Évának a vágya!!!Csak nehogy pofára essenek,mert hiába is sokan kedvelik Alekoszt,Gigire a Béci,Jerzy rajongói is szavazni fognak.Alekosz!!Tényleg Éva taktikája lesz a veszted....

puszták éhes vándora 2011.01.22. 15:53:38

@lobster thermidor: Nagyonjó a meglátásod, azt viszont alkoholfüggőségnek nevezi a szakirodalom!

Számolj Templár 2011.01.22. 15:54:56

@Trollseprű 9:
Na most kiteregettem múltam összes szennyesét előttetek és mindent üvegre állítottam!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 15:55:44

@Számolj Templár: én ezt már három napőja mondom (mármint, hogy olit) nagy taktikai húzás lenne

Kiss Karolyne 2011.01.22. 15:56:42

Kedves Gyermekeim,
Regota figyelem munkassagotokat, allatok vagytok!!! Hajnalkaba egyenesen szerelmetes vagyok, bar bele meg nem szerettem, talan mert nem voltak kozos akcioink.
Hat Piroska nenjetek ugy dontott veszi a batorsagot es idepotyog neket egy jo kis pletykat az Olikarol amit a minap talalt itt a csodalatos neten, es talan meger egy kis csamcsogast...
Itt mellekelem a linket arrol a nagyszeru sorozatrol ami sajnos (khmmm khmmm) sosem keszult el, de Olikank lett volna az egyik foszereplo.
Kellemes csemegezest, erdemes forgatokonyvet is olvasgatni...stb.

www.zrt-film.eu/index.php?show=info

47pcc63 2011.01.22. 15:57:50

@kovácszsuzsi:
Hát az eszem megáll, ezek már egymás közt leosztják hogy mi fog történni, jó hogy nem azt fejtegetik hogy melyikük nyerje a fődíjat. Korábbi VV-kben azt hiszem nem lehetett így kitárgyalni hogy ki kit vigyen ki. Most se kéne, mert ez olyan mint az a krimi aminek már az elején kidrül hogy ki a gyilkos.

rianna 2011.01.22. 15:58:52

@Számolj Templár: Ennyire ki lenne fulladva a Gigi-Dzsörzi románc? Én azért megnéznék még pár kínos helyzetet :))
Azt meg nem hiszem, hogy annyira nyomulna Évára, hogy a saját villabeli jelenlétét kockáztassa. Ő itt kapott életre, eddig nem volt senki.
Olivért nem írták még ki a forgatókönyvírók, még szükség van rá, bár én tudnám nélkülözni. Az akkorát szólna, ha az édesnégyes egymás ellen fordulna :D
Egy szó mint száz, Zsófi a legesélyesebb, de megválnék Olivértől és Gombitól is.
Ha sokan szavaznak ugyanarra, akkor ki nyer?

47pcc63 2011.01.22. 15:59:57

@Trollseprű 9:
Tegnap éjjel,illetve hajnalban mert akkor már ma volt.

Szaffi B. 2011.01.22. 16:00:59

@Kiss Karolyne:
Simor Olivér:
Filmszerepek:
2009 Nutcracker: The Untold Story
2008 The Secret of Moonacre
2008 Hellboy II
2008 The Boy in the Striped Pyjamas
2008 The Midnight Meat Train
2007 Robin Hood
2007 Eichmann
2007 The Company
2004 Salem’s Lot
Kaszkadőr:
2008 Hellboy II

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Hol játszott ezekben? Zárt falak közt?

christaylor 2011.01.22. 16:02:03

@Kiss Karolyne: áááábazmeg, TOKAJI CSABA!

Kiss Károlyné hallodszeretlek, lelki társam vagy te nekem!

Oli nem érdekel belőle! :)

Számolj Templár 2011.01.22. 16:03:45

@kovácszsuzsi:
Szívem egyetlen és első kovácszsuzsija! Miután lelkitársaddá fogadtál és a tenyeredből etetsz, átengedem neked az elsőséget:-)
De, ha visszakeresel a kiválasztás napi blogban, akkor szembesülhetsz a rögvalósággal!

rianna 2011.01.22. 16:04:31

@Kiss Karolyne: ezek szerint vannak elkészült epizódok?

Számolj Templár 2011.01.22. 16:04:53

@rianna:
Kb. ugyanezeket írtam pro és kontra.

47pcc63 2011.01.22. 16:05:20

@MegLepke:
Én is ezen a véleményen vagyok,eddig nem beszélhették meg h. ki kit vigyen ki,így unalmas,ahogy te is írtad.Csodálkozom azokon az embereken, akik még csak most csalódtak Évában?!Akkor eddig mit is néztek?Ő már az elejétől ilyen szemét ,aki kihasználja az emberek" barátságát",érzelmeit,a célja elérése érdekében.Mindenkin átgázol ha érdeke úgy kívánja.Addig kellett neki Alek amíg vissza nem jött győztesen,mert ha nincs neki akkor Alekosz,vesztett volna még Ildivel szemben is. Éva tényleg a barátai hátán akar felkapaszkodni(Alekosz,Olivér,Szandika),nem hiába csak azoknak nyal akiket erősnek hisznek odabent.....De ha legközelebb ismét ő lesz a kiválasztott újra befogja vetni a taktikáját,(könnyekkel),mint eddig is csinálta.Mostanában mért nem sír? Na ő az igazi "vígszínház"!!Meg akik azt mondják h. Éva nem alkoholista?Ezt azok mondják,akik elvetemült rajongói, és nem akarják észrevenni azt h. iszik(nem is keveset)!!Aki nézte a tegnapi összefoglalót remélem már tudatosult benne h. Éva sajnos tényleg alkoholista.Ilyen szinten remegni a piáért? Úgy "keringett" a pia körül ,mint a cápa az áldozata körül.....Képes volt még "lopni is"csak ihasson!!!Azért sajnálom a szüleit,mert hiába is nyilatkozzák azt h. Éva ilyen rendes,olyan aranyos,és h. nem alkesz,...Hát persze h. nem fognak senkit a lányuk,unokájuk...ellen lázítani,de h. magukban mit is gondolnak????

2011.01.22. 16:05:42

Nem tudom, mi ez az adatlap dolog, nem érhető el... gugli dox nem találja...

Kiss Karolyne 2011.01.22. 16:06:54

@rianna: nincsenek sajnos ...ez egy fustbe ment terv....
de van egy remek video reszlet feltoltve a szajtra...sajnos annyi a vizualis elmeny...:)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:07:15

@Számolj Templár: úgy értettem, hogy akkor is neked válaszoltam a felvetésedre, de ketten maradtunk az éterben a véleményünkkel

Szaffi B. 2011.01.22. 16:07:36

Timó elég sokáig volt producertanonc a Barátok Közt-ben: 2006-20007-ig :DDDDDDD

Kiss Karolyne 2011.01.22. 16:08:09

@christaylor: tokaji csaba miert ekkora elmeny neked?

orulok, hogy nem utkoztem zart falakba, hallod, nagyon feltem

MegLepke 2011.01.22. 16:10:03

@47pcc63: Ööööö, én ilyesmikről nem írtam.

Viszont működik az avatárom és tudom, mi volt eddig a gondom!:)

rianna 2011.01.22. 16:11:28

@Kiss Karolyne: azt megnéztem, mindenképpen élmény, hogy Olivér milyen furán fut:)
@Számolj Templár: eszerint leki társak lennénk? :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:12:02

@Kiss Karolyne: hát ha még verset is mondanál, és a művelcségin is megfelelelnél:)

47pcc63 2011.01.22. 16:12:26

@MegLepke:
Csak egy tényt közöltem!

Számolj Templár 2011.01.22. 16:12:27

@MegLepke:
Ha most nem mondod meg azonnal a tutit, sáros lábammal lépek a potrohodra!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:12:53

@MegLepke: oszd meg a többiekkel az avatar okosságot!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:13:58

@Számolj Templár: á már na! egyet gondolunk. ez a sors, mondom én

christaylor 2011.01.22. 16:14:45

@Kiss Karolyne: Tokaji Csaba földim, plusz a mi "ismeretségünk" nagyon régre eredeztethető vissza, mert 18 éve együtt voltunk városi SZAVALÓversenyen. Sokszor láttam játszani is, meg kicsit szerelmes is voltam belé, plátóian persze.

Na mindegy, csak nosztalgiázok itt. Jó volt újra látni, így hirtelen.

Ne féljél, nincs mitől tartanod, csak legfeljebb majd megdobálnak naranccsal, ha nem tetszik valami.

De ha hozol sütit, úgy biztosíthatnád köztünk igazán a helyed. :)

Számolj Templár 2011.01.22. 16:15:34

@kovácszsuzsi:
Kart karba öltve andalgunk a nirvána felé!

47pcc63 2011.01.22. 16:15:35

@Kiss Karolyne:
Olivér egy szélhámos a villában és a villán kivüli életben is, csak rá kell nézni a pimasz pofájára az mindent elárul. Egoista, azt érzékelteti mindenkivel, hogy csak ő létezik a világon, és neki van joga mindenhaz.A becsület szót csak hallotta, de fogalma sincs róla, hogy mit jelent. Ki a villából vele, ne egy ilyen szélhámos nyerjen.
A barátnője hiánya csak alibi.
Ez csak bizonyítja , hogy Oliver egy tahó,sírós-fingós művagány!Sírásai és kirohanásai azok elvonási tünetek.Szánalmas amikor előadja, hogy a barátnője hiányzik és azért sír ---más hiányzik neki!!!!!!!!!!!

rianna 2011.01.22. 16:16:52

@47pcc63: nem veszed te túl komolyan ezt az egészet? :))

Számolj Templár 2011.01.22. 16:17:15

De ennek a Lepkének kitépem a szárnyát ha nem tesz töredelmes vallomást!
11-esnek fogom hívni!

Számolj Templár 2011.01.22. 16:18:51

@47pcc63:
"más hiányzik neki!!!!!!!!!!!"
pl. két csík Bucival a bárpultról!

47pcc63 2011.01.22. 16:19:51

@Számolj Templár:
Pontosan,azért sárgák a fogai.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:20:00

@Számolj Templár: pedig most tuti visszajönne oli ellen. megyek is bekiabálok neki

potyus 2011.01.22. 16:20:00

Éva a legjobb nő az összes között, ez elvitathatatlan. Ő legalább őszinte, nem taktikázik, ha kell felvállalja a konfliktusokat is.
Olivér keveri a szart, Laci olyan mint a jóságos maci, Szandika, okos, de elfuserált, a többiek meg nekem langyos víz. Beleértve Alekost is. Jellegtelen figura valamennyi.
Vagy Olivér, vagy Éva a végső győztes. Közben meg a sok agyament telefonálgat
rengeteg pénzért.

MegLepke 2011.01.22. 16:20:51

@Számolj Templár: Akkor meggondolom... Aludhatok a kanapén?
Nálam a profilon belül a beállítások menüpontban volt egy olyan fül, hogy indás nickek bekötése. Ott bepipáltam a MegLepkét és azóta láccik.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 16:21:35

@potyus: ezt az őszinte és nem taktikázikot ugye nem gondoltad komolyan?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:21:35

@47pcc63: biztos, már próbálták is régebben együtt. figyelni fogom bucit, miket mond olira

christaylor 2011.01.22. 16:22:21

Lepkécske, számolj már be légy szíves az avatárod beállításáról Számolj Templárnak, hogy neki is lehessen. Köszipuszi!

Kiss Karolyne 2011.01.22. 16:22:23

Mennem kell sajnos, nem tudok itt maradni, pedig jo lenne...de minden amit mondani tudnek ott van...a linben...a sorok kozt...!!!! Kellemes napot nektek, es ne feledkezzetek meg embertarsaidrol, a hitrol, a becsuletrol es adjatok tovabb belatasotok szerint a linket mellyet megosztottam azoknak a HV-VV-seknek is akik most nem lehetnek koztunk.

Kellemes delutant nektek!

lobster thermidor 2011.01.22. 16:23:34

@puszták éhes vándora:

Ezt a témát most nem szántanám mélyebbre, de van még néhány olyan betegség, aminek a jegyeit Éva viselkedése magában hordozza.
Összetettebb dolog ez, a piálás csak egy, az ismérvek közül.

MegLepke 2011.01.22. 16:23:43

@potyus: Én azzal sem értek egyet, hogy a legjobb nő Éva. Én ugyan női szemmel nézem, de ahogy dobálja magát valahogy agresszíven próbál szexi lenni. Persze ez szubjektív dolog.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:23:51

@Kiss Karolyne: gyere máskor is, májusig még sok az idő

christaylor 2011.01.22. 16:24:32

@christaylor: nem mondtam semmit, megelőztél.

MegLepke 2011.01.22. 16:25:07

@christaylor: Közben megtörtént. Tény viszont, hogy a kérésnek eme formáját jobban szimpatizálom, mint a kilátásba helyezett szárnykitépést.:)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:25:32

@lobster thermidor: pedig ez tök érdekes lenne. írj csak

47pcc63 2011.01.22. 16:26:49

@potyus:
.Csodálkozom azokon az embereken, akik még csak most csalódtak Évában?!Akkor eddig mit is néztek?Ő már az elejétől ilyen szemét ,aki kihasználja az emberek" barátságát",érzelmeit,a célja elérése érdekében.Mindenkin átgázol ha érdeke úgy kívánja.Addig kellett neki Alek amíg vissza nem jött győztesen,mert ha nincs neki akkor Alekosz,vesztett volna még Ildivel szemben is. Éva tényleg a barátai hátán akar felkapaszkodni(Alekosz,Olivér,Szandika),nem hiába csak azoknak nyal akiket erősnek hisznek odabent.....De ha legközelebb ismét ő lesz a kiválasztott újra befogja vetni a taktikáját,(könnyekkel),mint eddig is csinálta.Mostanában mért nem sír? Na ő az igazi "vígszínház"!!Meg akik azt mondják h. Éva nem alkoholista?Ezt azok mondják,akik elvetemült rajongói, és nem akarják észrevenni azt h. iszik(nem is keveset)!!Aki nézte a tegnapi összefoglalót remélem már tudatosult benne h. Éva sajnos tényleg alkoholista.Ilyen szinten remegni a piáért? Úgy "keringett" a pia körül ,mint a cápa az áldozata körül.....Képes volt még "lopni is"csak ihasson!!!Azért sajnálom a szüleit,mert hiába is nyilatkozzák azt h. Éva ilyen rendes,olyan aranyos,és h. nem alkesz,...Hát persze h. nem fognak senkit a lányuk,unokájuk...ellen lázítani,de h. magukban mit is gondolnak????

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:28:12

@47pcc63: neked egyébként ki a kedvenced? vagy inkább szerinted ki nyerjen?

47pcc63 2011.01.22. 16:28:38

@kovácszsuzsi:
Hátha Tőle kapta a csíkot.

K Tomoceusz 2011.01.22. 16:30:31

@47pcc63:

Ez most átjött
Évánk ilyen
De amit 10 perce írtál róla az nagy marhaság volt

MegLepke 2011.01.22. 16:30:33

@47pcc63: Ezekkel egyet tudok érteni.

47pcc63 2011.01.22. 16:31:05

@kovácszsuzsi:
Inkább Alekosz,Béci,Anikó,de Te szerinted?

K Tomoceusz 2011.01.22. 16:32:59

@christaylor:

Hol van az a tábázat , amiről folyton beszéltek ?

Számolj Templár 2011.01.22. 16:33:12

@MegLepke:
Na tuttam!
Nekem mér nincs olyan?!

47pcc63 2011.01.22. 16:34:22

@K.Tomoceusz:
Éva nagyobb színésznő mint Gigi.Évát csak a saját céljai vezérlik és ha kell ezért mindenkit átver még Alekoszt is pedig ő állítólag a barátja.Mindenkinek a háta mögött beszél és ő az őszinte. Olivér százszor őszintébb.Éva haza húzhatna már mert nagyon unom már a nyavajgásait meg a hisztijeit.
Éva minősítésére kár pazarolni a szavakat szerintem.

K Tomoceusz 2011.01.22. 16:34:28

Gyors szavazás :
1. gutaütást kap chris kollega
2. nem
3. de

Számolj Templár 2011.01.22. 16:36:34

@MegLepke:
Tuttam, hogy diszkriminálnak itt mert tudok számolni!
Nekem mért nincs olyan?
Na jó, kedves Lepkém, maradhatsz két szárnnyal! De a bebábozódáskor én öröklöm az avatárod!

K Tomoceusz 2011.01.22. 16:36:34

@47pcc63:

Már kétszer volt lehetőséged iszavazni , de nem éltél vele .

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:36:47

@47pcc63: megmondom őszintén én inkább csak nézem, nem idegeskedek rajta. szörnyülködöm, röhögök, figyelgetem a taktikákat akár a TV, akár a játékosok részéről. a hogyvolt miatt kezdtem nézni, és e miatt fogom a továbbiakban is.

szédült nőszemély - forza 2011.01.22. 16:37:13

@K.Tomoceusz: ha ivott már Irsait vagy konyakot, akkor nem:)

MegLepke 2011.01.22. 16:38:19

@Számolj Templár: Mid nincs? Indás profilod? Én itt a kommentablak felett kattintottam arra, hogy kérek avatart a hsz-ekhez. Igaz, nekem van indamélem, tán ezért van indás profilom is. Eddig azt se tudtam.:D

Számolj Templár 2011.01.22. 16:39:27

Az a tegnapi jósnő rám rakta a rontást!

47pcc63 2011.01.22. 16:41:42

@kovácszsuzsi:
Én meg tanulmányozom ezt a pórnépet pszichikailag,semmi több.
A véleményemet,meg elteszem magamnak.
Legalább megismerem hogy kik és miért nézik a reteket.

christaylor 2011.01.22. 16:41:43

@K.Tomoceusz: már nem kapok, már kaptam.

mindegy,a kirohanásom óta kétszer is linkelnem kellett, neked is megtettem volna. :)

Szaffi B. 2011.01.22. 16:42:02

@potyus: Szandika okos...na, eddig jutottam :D

Számolj Templár 2011.01.22. 16:42:13

@MegLepke:
Akkora Indás profilom van, hogy majmok csimpaszkodnak rajta! Meg lepkékek is!
Csinálok egy új profilt és majd elárulom nektek, hogy én vagyok a Számolj Templár! És olyan avatárom lesz, hogy Ildi bevesz a szavalókórusba!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:42:53

@christaylor: melletted állok, besegítek link ügyben. IS

47pcc63 2011.01.22. 16:43:08

@Számolj Templár:
Le lehetett volna vetetni.Egy seprővel és huss.

christaylor 2011.01.22. 16:43:44

@kovácszsuzsi: úgy látom kettőnkre hárul a feladat, hogy táblázatkéréskor a segítségükre siessünk.

Ennek folyománya, én úgy döntöttem, hogy mindketten védettséget élvezünk, plusz egy-egy üveg Irsai.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:44:41

@47pcc63: itt a hogyvolton kb. mindenkinek ezek az indokai, mint nekem, nézd meg a táblázatunkat, most linkeltem, és mindent megértesz!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:48:33

@christaylor: de mindenkitől, akinek linkelünk. aztán ha megyek anyámékhoz szszb megyébe megisszuk

christaylor 2011.01.22. 16:51:09

@kovácszsuzsi:hallod, ez naccerű ötlet!

Szóljál, ha erre jársz, kimegyek a vi

Haloványfény · http://halovanyfeny.wordpress.com 2011.01.22. 16:52:25

Írtam egy részletes elemzést a villalakókról, talán ez sok ember számára érdekes lehet.

halovanyfeny.wordpress.com/2011/01/22/valovilag-4/

kovácszsuzsi 2011.01.22. 16:53:18

@christaylor: hallodhülyevagy? persze, hogy szólok. különben meg 30éves koromig ott akartam lakni, ahol te, csak utána jött a távoli messzeség

MegLepke 2011.01.22. 16:59:12

zoxó, avatár ügyben kérdezed?

christaylor 2011.01.22. 17:00:26

@kovácszsuzsi: hát tényleg jól elkeveredtél! Vas megye az marha messze van ide hozzánk, de még SZSZB megyétől is.
Hát ha előbb nem is, de Tordason mindenképp találkozunk. :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:01:11

@Haloványfény: "Sajnos nekem is van olyan közeli ismerősöm, aki hasonló módon, nem akar vagy éppen nem képes normálisan válaszolni sohasem egy ehhez hasonló kérdésre." kulcsmondat

zoxó 2011.01.22. 17:01:16

na akkor próba n+1

zoxó 2011.01.22. 17:01:50

Juhééééé!!!!
És itt van a kis édes!!!!!

christaylor 2011.01.22. 17:02:57

@zoxó: éljen!!!!!! én mondtam,hogy ne add fel, mert előbb-utóbb mindenkinek lesz.

MegLepke 2011.01.22. 17:04:13

@zoxó: :))) Na hogy sikerült?

Hannibal22 2011.01.22. 17:06:12

@christaylor: figyelem,hogy készíted elő a terepet a gerilla akciódhoz!
nem vagyok még de úgy látom,hogy canzone sincs ,ami fura mert ennyi idő alatt 8-9 szociális életet is élhetett volna.

viola narvilly 2011.01.22. 17:08:10

Üdv mindenkibe!

Elnézést, familiztem, csak most értem haza.

szédült nőszemély:
Bocs, a konyakot nem én ittam meg, s én nem tudtam, hogy a nemeket te kezdted összegyűjteni, én személy szerint köszönöm az ötletet neked is és Mme Chauchat-nak is.
És ha vetnél most egy pillantást Hajni bejegyzésének a végére... :)))

christaylor:
Köszi a részletes tájékoztatót a többieknek :)

MINDENKI:
Azt hittem, hogy tudok email-re szerkesztési jogot adni, de nem, mert azt nem engedi a gugli. Így csak én szerkesztem, mert tegnap valaki trollkodott a táblázaton. Beleírkált olyan szavakat, amiket mi a világ összes faszáért és egy tál pináért sem írnánk le, pl. pina, meg fasz, majd összevissza másolgatta a cellákat, nem kis munkát szerezve ezzel nekem. Ráadásul kétszer.
Tehát ha valaki adatot szeretne módosítani, vagy egyáltalán szeretne belekerülni a táblázatba, írjon egy üzenetet a blog.hu-n keresztül, és ahogy időm engedi (tehát amikor nem itt ökörködök), már viszem is fel a táblázatba az adatokat (Darcyllának üzenem, az övé megjött, mindjárt viszem is fel).
Hogy ne kelljen kiírogatni, hogy mik voltak a kérdések, íme:

avatar
kedvenc színe
magasság
diplomák száma
neme(k)
angol (geci szót tudja/nem tudja)
trágárság
orgazmusok
hangosan szexel-e
mit képvisel
témakör
a pömpölője/vaginája
szereti-e ön ha sáros csizmával átmásznak a fején
kellesz
látott-e már pömpölőt?
ha igen, megfogta-e?
VV kedvenc
szuvenír joga van/nincs/sos evol
szerelmes lett v. beleszeretett?
lelki társa
irritálja a csoszogás?
futkos a hátán a szőr?
tetkó/szilikon/piercing

És most iszom az egészségetekre egy jägert.

christaylor 2011.01.22. 17:08:38

@hannibal22-73: tehát visszaolvastál.

Ettől függetlenül még tartogatok neked számos meglepetést. Még tudok újat mutatni.

christaylor 2011.01.22. 17:10:48

@hannibal22-73: tehát visszaolvastál.

Mindegy, mert tudok még újat mutatni neked. Még számos meglepetést tartogatok.

viola narvilly 2011.01.22. 17:11:18

Na most azt mondja meg nekem valaki, hogy a blogbejegyzés végén lévő linkre kattintva nekem miért nem jön be a tábla, mikor ugyanaz a cím...?
Megbolondulok.

christaylor 2011.01.22. 17:11:24

@christaylor: hát de tudtam bzmeg,hogy mindkettő megjelenik. nyeljen savat a blogmotor!

MegLepke 2011.01.22. 17:12:42

@viola narvilly: Úgy senkinek nem jön be, ahogy láttam. Nekem sem.:D Délelőtt még okés volt.

viola narvilly 2011.01.22. 17:17:45

@MegLepke:
Becsúszott valami gixer, írtam Hajninak.

zoxó 2011.01.22. 17:19:21

@Haloványfény: na, elolvastam. Egy aprócska megjegyzés: ha már valaki nagy közösség előtt lekurváz másokat (okkal vagy ok nélkül, az itt most mindegy), legalább tisztességes helyesírással tegye. A kurva rövid u.

zoxó 2011.01.22. 17:20:40

közönség, bocs.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 17:22:45

Baker, üdv lelki és testi pajtásaim, a való és valótlan világban és a tehetségek szavalókórusában és salsa tánckarában!
Templár újra itt!
Ezen a nicken olyan avatárom van, amilyet csak akarok!
A Templárost diszkriminálja az Inda!
Na ráverek mingyár az ő kis arcára!

Straight 2011.01.22. 17:23:29

Ha Alekosz komolyan gondolja hogy gigit viszi ki akkor majd a csatorna szépen közbeszól és titkos utasításként megkapja hogy a gigi marad. Alekosz a legszórakoztatóbb az egész műsorban gigi meg az utolsó a lányok közül ahol még valami halovány esély van rá hogy élő adásban megdugják, ezenkívül a Gigi Alekosz párbaj két esélyes. Közel sem biztos hogy alekosz lenne a nyerő az ő kiesésével pedig atomjaira hullik a fantastic 4 ami szintén nem kedvez a csatornának mert alekoszék ellentábora csak azért érdekes mert alekoszék úgy viselkednek ahogy.

christaylor 2011.01.22. 17:23:30

@kovácszsuzsi: taníts, mester! olyan jól csinálod, annyira ravaszul. helyes, gyűjtsed az Irsainkat! :D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:24:10

@kérődzőgiliszta: ebből látszik, mindenre van megoldás

viola narvilly 2011.01.22. 17:24:14

Mennyire láma vagyok. Kétszer egymás után bezártam a tűzrókát.

@kovácszsuzsi:
köszi, de szerkesztőként be tudok lépni :)

Hódos Hajnalka 2011.01.22. 17:24:39

Kérem minden Tesó türelmét a linkkel kapcsolatban és előre is köszönöm!

christaylor 2011.01.22. 17:25:08

@kérődzőgiliszta: a régi neved jobban tetszett. De ha csak névváltoztatás árán lehet avatárod...
Gratulálok egyébként! :)

christaylor 2011.01.22. 17:26:12

@zoxó: juj, én nem mertem neki szólni. van ott még más is és elég sok. :(

MegLepke 2011.01.22. 17:27:16

@kérődzőgiliszta: nah, erre a remek hírre be is dobok egy irsait!:D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:27:40

@viola narvilly: pedig küzdök egy plusz üveg irsiért. lásd christylor. irigy vagy még velem is, aki a barátod vagyok?:)

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 17:28:26

@Straight:
" gigi meg az utolsó a lányok közül ahol még valami halovány esély van rá hogy élő adásban megdugják"
Na, ezt várja a Szalai Annamária, de nagyon!

MegLepke 2011.01.22. 17:28:57

@Haloványfény: az elemzés tetszik nekem, egyet tudok érteni nagyjából. Viszont egy helyesírás-ellenőrző átfuttatása még ráférne.

zoxó 2011.01.22. 17:29:03

@christaylor: tudom, csak nincs nálam a piros tollam. Kifogyott, amikor Schmitt Pali bácsi újévi beszédét javítottam:).

zoxó 2011.01.22. 17:30:02

@viola narvilly: az avataromnál kijavítanád a mostit "végre van"ra? Köszönöm!:))

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 17:30:08

@puszták éhes vándora: bocsika, engem pécéztél ki, de nem én kezdtem a pánikbetegezést :) (faszom, mindig én vagyok a hibás? :D) nem ismerem fel a tüneteit, pánikbeteget csak 3hétig figyeltem testközelből napi rendszerességgel, ő meg simán mert inni, heti 2x-es rendszerességgel, igaz mindig megbánta, ahogy azt illik, de azt állította, hogy attól jobban el tud lazulni
az alkoholizmust könnyebben felismerem, azt 20 évig figyelhettem...

zoxó 2011.01.22. 17:30:35

"végre van"-ra. Ha már elkezdtem grammarnácisodni.

pleb 2011.01.22. 17:30:41

Olivér mekkora szarkeverő. Nem Évával van a baj, hanem vele.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 17:32:46

A Profiból kifogyott az összes Irsai! Bástya eftárs volt! Ez sem rosszabb, de olcsóbb! És vörös:-) Csak nincs rajta tetkó:-(

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.22. 17:35:51

"Sajnáljuk.

Az nem egy érvényes táblázat URL-je.

További információt a Google Dokumentumok Súgó Központban talál."
He?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 17:36:20

@christaylor: tesóóóóó, hát imádlak, hogy engem fogsz választani (ez hogy van a villaszabályzat szerint, elmondhatod itt mindenkinek úgy, hogy én is halljam, hogy én maradok, még a kiszavazás előtt?), de vannak neked kint igaz barátaid? ezt fontos tudnom :)

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 17:36:48

Ha jól láttam, a szavazósdiba Zsófi ment a levesbe!
Hát lesz egy jó vagy rossz hetünk!
Amit ez az elmebajnok össze fog rinyálni, attól már előre fáj a fejem!
Különben is kerülget a hájegyenegy. Megfőzőm Bástya eftársat!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:37:27

@kérődzőgiliszta: és látod a viola sajnál tőlünk egyet

zoxó 2011.01.22. 17:37:30

@Yooha: én tegnap elmentettem a könyvjelzők közé, azóta működik. Nem felejtettél le valamit a végéről?

viola narvilly 2011.01.22. 17:38:51

@kovácszsuzsi:
ÉS? Tőlem akarsz bort? Naszép, te kihasználsz engem tesó, én nem a bábud vagyok :D

Kicsi szünet, szerkesztek, mingyá jövök.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.22. 17:38:54

@zoxó: Rákattintottam a linkre, semmit nem csináltam a végével. Amúgy tegnap(?) a kommentek között láttam és akkor bejött.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 17:38:55

@kovácszsuzsi:
Na fel is írtam a rosszak közé!
Ha salsa tanulás lesz, rálépek a lábára!

MegLepke 2011.01.22. 17:39:02

@zoxó: írtam violának mélt a nevedben is ez ügyben.:)

haruka 2011.01.22. 17:40:10

csácsumicsá!
megint miről maradtam le? ezek az új kérdések honnan jöttek már? ja és ami fontos. canzone és hannibal voltak-e már szobán?

christaylor 2011.01.22. 17:41:06

@canzone: most én levettem a portot, úgy mondtam el ezt neked, hogy ne hallják, de ha itt lesz hanni, akkor majd a formális keretek között fogjuk lebonyolítani. tudod, gongazeleje, gongavége.

kevés igaz barátom akad kint, remélem, ha kijössz majd tartjuk a kapcsolatot és összeköltözünk. használhatunk majd közös borotvát és kölcsönadom a a pink miniruhámat is. :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:42:04

@haruka: azt ígérték este lesznek érdekes dolgok

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:44:06

@kérődzőgiliszta: de csak úgy, hogy ne tudja miattam van. jóba akarok maradni vele, de csak a te kedvedért.

zoxó 2011.01.22. 17:45:08

@MegLepke: úgy, ahogy leírtad.:)

Mme Chauchat 2011.01.22. 17:45:41

Akk én most halhatatlan lettem?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.22. 17:46:05

@zoxó: Köszi, ez már működik :) Mennyi hardcore fan van, nem is gondoltam :)

viola narvilly 2011.01.22. 17:48:26

Darcylla, zoxó, Lepke készen van

@kérődzőgiliszta:
Tudod kinek a lábára lépsz te! :D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 17:48:43

@hannibal22-73: hallodhülyevagy? a 8-9 szociális élet a napi átlag, de ma hétvége van, érted tesó?

@christaylor: jóvan, hallod, már kezdtem fosni, Vígszínház leszel, de nem. de tudod, az én kinti klánom befogad, jöhetsz majd velünk mindenhova. aztán majd ha kiköltözünk Madridba, etetem a macskádat is, remélem nem fossa le a csini pink ruhánkat

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:49:03

@Mme Chauchat: vót itten minden pszi dolog, vártunk... vártunk aztán nem jöttél

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.22. 17:49:53

Hja, a táblázat linkjében a kérdőjel után van egy felesleges szóköz, azért nem jön be.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:51:04

@viola narvilly: christylor-ral irsait gyűjtünk. egy táblázat link-egy irsai. de te gonosz voltál velünk:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 17:51:23

a többiek meg hozzanak Irsait, mert bezabáltam, és le kéne valamivel öblíteni, és az a rossz hírem, hogy nincs süti, majd holnap lesz, és akik hannival való őszinte kapcsolatunkat megkérdőjelezték a mai nap folyamán, valamint azt gondolják, hogy egymás hátán mászunk fel a fődíjig, azok nem kapnak, vagy az ő szeleteikben hashajtó lesz beledugdosva, úgy 10-20 db fejenként :D

natoth 2011.01.22. 17:53:05

mérhetetlen szeretettel, tisztelettel stb.
családlátogatásból visszatérva a következőket konstatáltam:
"pillanatnyilag" nincs közvetítés (pfff), Zsófinak fejébe szállt a hatalom (ezt majd este látjuk elvileg), és zoxónak végre van avatarja (hurrá)

meg Számolj kolléga elkezdett egy kopizós-tippelős játékot, aminek nem mindenki ismerte föl az értékeit, úgyhogy megpróbálnám újraéleszteni:

Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi
Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi
rianna: Zsófi
natoth: Jerzsi

christaylor 2011.01.22. 17:55:15

@natoth:

Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi
Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi
rianna: Zsófi
natoth: Jerzsi
christaylor: Zsófi vagy Gigi

Mme Chauchat 2011.01.22. 17:55:18

@kovácszsuzsi:
Jó, legyen halál, de előtte egy kis ungibungi,
tegnap szóltam, hogy aktivitásom alábbhagy
de most itt,
mi vót, kellettem volna?
Fontos infó: Hannibált még mindig szeretem

zoxó 2011.01.22. 17:58:20

@viola narvilly: Mit kérsz: Irsait, konyakot vagy narancsot? Neked bármit!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 17:58:33

@Mme Chauchat: vót itt pánikbetegség, alkoholizmus, depresszió, te meg sehol

zoxó 2011.01.22. 17:59:04

Számolj Templár: Gigi
MegLepke: Zsófi
Trollseprű: Zsófi vagy Lionel Messi
rianna: Zsófi
natoth: Jerzsi
Zoxó: Gigi

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:01:50

1-eske élőben csámcsog és csoszog , ha érdekel valakit

zoxó 2011.01.22. 18:03:12

@Mme Chauchat: a lényeg: Éva pánikbeteg vagy sem? Többen azt állítják, hogy szerintük nem, és én is effelé hajlok, bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy a műsorból és a videókból egy percet sem láttam, és e nemes hagyományt nem is kívánom megtörni.

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:04:13

@kovácszsuzsi: De annyit tanultatok már, hogy sokat megoldotok nélkülem
de azt megnetuggyam

reggi64 2011.01.22. 18:05:47

@zoxó: sztem nem pánik beteg,inkább alkoholista, bár a tünetek elég jól össze tudnak keveredni

christaylor 2011.01.22. 18:06:33

Hallom Zsófi rágását!!

Viszont Giginek százszor jobban áll a kibontott haj!

viola narvilly 2011.01.22. 18:06:40

@zoxó:
Narancsot tesó. Ha még egyszer ekkora ökörségre vállalkoznék. Félig telt ásványvizes flakon is megteszi.

@MegLepke:
Nagyon szívesen kérlek. Lelki társaknak bármit :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:06:49

@zoxó: Nem. Éva sajnos rosszul diagnosztizálja magát (vagy ha kolléga tette, akkor külön sajnos), mert nem pánikbeteg, hanem hiszterikus személyiségzavarban szenved.

flanker 2011.01.22. 18:07:32

Nem is olyan rossz a mai nap, 400+ hsz?

@Hajni:
Vissza a Lipótot, izibe!
Sztem ha lenne bent pia és nőszemélyzet, akkor nagyon nyugodtan el tudna ott lenni. Szövögethetne (világ)hódító nagy terveket és simogathatna vaskos Pornois-czombokat.
(Ha bekamerázná vlki a helységet, még tán szívesebben is nézném onnan...)

Nem kellene ilyen drasztikusnak lenni Zsófi. Szerintem untig elég, ha ebédkor mellé ülsz.
Az biztos! Én már rég kivágtam volna magam mellől, mint macskát híg székletet produkálni.

@Számolj Templár:
Dramaturgiailag érdekes lenne mi történne akkor, ha pl. 1-2-3 napig nem szólnának be a villába!
Ezen már én is gondolkodtam, az a baj, hogy ezt a villát inkább a szabályok irányítják, mint a külső körülmények. (Nem azért nem mennek ki, mert nem lehet, hanem mert nem szabad ÉS tudják büntetni őket.) Nem hiszem, hogy egy-két (papír)falat ne tudnának könnyedén kirúgni, ha
nagyon szorul a hurok. (Például megjátszanának nekik egy Orwell-féle rádiójátékot.) Ha nem lett volna soha kimenetel, ha "légmentesen" le lehetne zárni a helységet (mint pl. a Gödörben), akkor
nagyon hihető és izgi lenne a helyzet. (A Madrapurt vagy A halál útvesztőjét olvastad? A Legyek urát nem is kérdezem... Kedvenc könyveim és több szempontból is komoly tanulságot rejtegetnek.)

@Haloványfény:
A VV-HV 4x25-ös számában 15.11-kor írt megjegyzésemet ha elolvasod, találsz még anyagot, amivel ki tudod egészíteni (vagy módosítani) a cikkedet.
(Ha nem lenne kötelező a név és a cím, írtam volna az oldaladra, így magánba ment pár megjegyzés.)

@christaylor:
You got mail!

zoxó 2011.01.22. 18:08:59

@Mme Chauchat: az miben nyilvánul meg? Része az alkoholizmusra való hajlam is?

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:09:40

@zoxó: Évához még: a hisztrionikus (hisztériás) személyiségzavar az érzelmek folytonos túlfűtöttségével, azok viharos változásával és állandó figyelemfelkeltési törekvéssel jár. Az ilyen embert a tetszeni vágyás és a népszerűség lehetősége hajtja, melynek kivívásához provokatív és szexuálisan kihívó viselkedéstől sem riad vissza. Minden egyszerűbb történetet is színpadiasan és modorosan adnak elő, mindig alkalmazkodva a hallgatóság elvárásaihoz. Hiúak, önzőek, követelőzőek, kényeztetik magukat és nem tudnak meglenni dicséret nélkül.

Figyelemfelkeltési vágyuk öngyilkossági kísérletben is megvalósulhat, de ebben az esetben nem a halálvágy, csak manipulatív szándékok vezérlik őket. Emberi kapcsolataikat tekintve gyakran számolnak be arról, hogy mások intim bizalmasai, miközben az illetőnek egész más definíciója van kapcsolatukról. Partnerkapcsolataikban azok vonzzák őket általában, akik méltatlanul bánnak velük.

De ha ezt visszamondod, összeverlek.

reggi64 2011.01.22. 18:09:46

a hatak ép meg alakulnak az élőben :Gigi,Zsófi,Erzsi,Laci,Béci,Anikó...

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:10:41

@Mme Chauchat: hát én csak a kaját, meg a szexet tudom ajánlani mindenkinek, nekem be szokott válni, meg néha egy jóféle irsai. ezzel nem ingattam meg szakértelmedet?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 18:10:54

irritál a csámcsogás... ha befejezte zsófika az evést, szóljatok, addig meg foglaljátok majd nekem össze h miről dumáltak

christaylor 2011.01.22. 18:11:09

@flanker: tudom, olvastam már. :) Várnám a részleteket, hogy intézkedhessek!Ha megkapom a pontos instrukciókat, arra majd reagálok. :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:12:50

@zoxó: az alkoholizmus csupán kompenzáció, mivel a hisztériás személyiségzavarából adódó dolgai kielégületlenek maradnak (jó vicc, követhetetlen a csaj), így azt sem érzi, mi az elég (pl. 1 L konyak...)pff

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:14:05

@kovácszsuzsi: igen, a túlhajszolt nemi élet hiánya sokkal aggasztóbb mint a túlhajszolt nemi élet.

christaylor 2011.01.22. 18:14:14

@canzone: a lényeg, hogy Zsófi épp azt mondta: "hozol be egy csomag rágót? nincs kedvem most így fogat mosni, hogy nincs melegvíz."

Darcylla 2011.01.22. 18:14:28

@christaylor: előbb narancsot cuppogott, aztán almát rágott, qhangosan, jó a portja:))
viszont azt szűrtem le a szaggatott adásból, hogy kettészakadt a társaság, külön konyha, el akarnak válni ágytól-asztaltól:P

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 18:14:54

Nem dicsekvésiből, de gondolkodtam!
Azt állapítottam meg, hogy valamennyi retkes kötődése szinte mindenkinek van, legalábbis a pletyuszokból következően! Szinte minden szereplőre sikamlós kis sztorikat lehetne kitalálni. Tehát a Jersey toszik-e Gigin az egy ugyan olyan opció, mint hogy Alekox meghágja Zsófit. Gombitól csak a popperek félhetnek.
Szóval mindenképp valamilyen radikális fordulatnak látom az ő elérkezését!
Ilyen lehet a Béci-Gigi-Jersey trió széccseszése!
Zsófika legfeljebb Alekoxt irritálja!
Tény viszont, hogy őt kóstolgatja leginkább!

zoxó 2011.01.22. 18:15:00

@Mme Chauchat: tehát akkor jó eséllyel Ádám hetente összeveri/megcsalja, vagy mindkettő. Meg is érdemli. Nem tudom, hogy utáljam vagy szánjam.

christaylor 2011.01.22. 18:16:02

@Darcylla: mint egy hörcsög, valamit mindig rág. most rágózik, persze hangosan.

zoxó 2011.01.22. 18:16:51

@christaylor: orális fixációja van. Vagy unatkozik. Vagy mindkettő.

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:17:19

Ez a hat ember biztos rokonszenves , de baromi unalmas . Ugorhatnánk a köcsögökre .

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:18:27

@Mme Chauchat: ez a csoportalakítási kényszer micsoda már? és a cél csak az, hogy szidjuk a másik csapatot? az ugyan azt utáljuk felváltja az ugyan azt szeretjüket? ez megy most élőben. fura

Darcylla 2011.01.22. 18:19:01

Má' kötik a vérszerződést:P

natoth 2011.01.22. 18:19:22

@K.Tomoceusz:
nekem ez most tetszik
nyiladozik a csipájuk

christaylor 2011.01.22. 18:19:30

a fekete usanka az épp aktuális trend a villán belül?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:21:10

@christaylor: én is akarok, nekem csak barna volt

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:21:11

@natoth:
Jerzy és Anikó ezentúl összetart és nem veszik össze a kenyérbélen .
Nem rossz , de hátha jobb téma van görényeknél .

viola narvilly 2011.01.22. 18:21:50

Nem egyszerű ez a klikkesedés ott a vellában.

Ja zoxó, amúgy irtó cuki az avatarod :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 18:23:17

felkeltettétek az érdeklődésemet, és épp azt láttam, hogy Gigi nyitott szájjal rágózik..
de most mi ez a szervezkedés, klikkesedés?

christaylor 2011.01.22. 18:23:22

@kovácszsuzsi: nekem meg fehér, gyerekkoromban. Mindenkinek azt meséltem, hogy nyusziból van. Fekete usanka után Bécitől érdeklődj!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:23:35

@viola narvilly: még vezért is választanak, vagy mi van?

haruka 2011.01.22. 18:23:48

Most akkor ki van a hatosban, és ki maradt ki? Gombi talán?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:24:30

@christaylor: persze, aztán majd ő lesz a divatdiktátor!

viola narvilly 2011.01.22. 18:25:26

@kovácszsuzsi:

Nem tudom, az elejét nem hallottam, kb. 4 perce kapcsoltam be...

Nesze, pillanatnyilag nincs élő közvetítés

natoth 2011.01.22. 18:25:34

@haruka:
Gombira Anikó mondta, hogy nem akarja bevenni, mert kétszínű és befolyásolható

jörgömös 2011.01.22. 18:25:46

Anikónak hogy kinyílt a csipája :)

reggi64 2011.01.22. 18:25:55

faszom retek is megunta a klikkesedést,vége az élőnek:)

haruka 2011.01.22. 18:27:20

@natoth: köszi, azt nem hallottam, hogy mondta. mondjuk, kicsit igazsága vagyon. és hogyhogy elkezdtek szervezkedni? megunták a nagy négyest, vagy volt valami balhé?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:28:01

@viola narvilly: összeálltak a klán ellen, akció terveket szőttek (amiket úgysem valósítanak meg) aztán úgy értettem hogy béci lesz a vezér. meg volt örök barátság izé is, hogy szólj rám, ha hülye vagyok stb

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:29:38

@natoth:

Ez nem így volt
Amikor Gombi megtudta , hogy a kialakult két tábor egymást fogja kiszavazni , megint átment semlegesbe
Szerintem ez elég nyerő taktika

viola narvilly 2011.01.22. 18:29:46

@kovácszsuzsi:
Köszi. Csak annyit láttam, hogy valami hatukról beszél, meg aztán Olivér veszekedett valamit (pont nem a gépnél voltam), aztán már el is vették az adást.

natoth 2011.01.22. 18:29:47

@haruka:
ezt sajna nem tudom tesó, mikor benyomták az online-t már ment a Bountyzás

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 18:30:37

de kemények lettek a hatok, Anikó eddig nem a négyeseket erősítette?
viszont pillanatnyilag nincs közvetítés:)

jóestét!:)

Rettentően el vagyok tőletek maradva ez már dupla kilences, és a táblázat, gratulálok ehhez a nagy munkához, mindjárt összeszedem magam és kitöltöm:)

natoth 2011.01.22. 18:31:11

@K.Tomoceusz:
erről lemaradtam, köszi
Anikó ettől függetlenül ezt mondta, a többiek meg nagyjából egyetértettek

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:32:02

@kovácszsuzsi: nagyon primitív elvre, a versenyeztetésre alapul a "koncepció", azaz nem az (építő) együttműködésre, ahol létrejöhetnek épeszű produktumok, hanem inkább a beutaltak egyik másik által kioltását provokálják (ami rengeteg negatívumot okoz)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:32:13

@viola narvilly: oli csak valami cuccért ment be. szerintem azért nincs élő, mert rájöttek, hogy ez jó lesz az összefoglalóba is. bezzeg csoszog-csámcsog ufó nézhető órák hosszat

natoth 2011.01.22. 18:32:40

@viola narvilly:
Olivér belegyalogolt a cselekménybe, a királynő és udvartartása utasította, hogy menjék ki, ő meg szart rája

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:33:13

@natoth:

Eddig ritkán láttam olyat , amivel a két Rácz nem értett egyet . Nagyon szociális család .

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:34:24

Ezt nem hiszitek el:
Majd egymilliárd forintnyi pályázati pénzt nyert el a Genetic Immunity Kft. 2008-ban, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által kiírt Jedlik Ányos-programban. A győztes pályázati anyag a „Poratka-allergia elleni nanomedicina a kutatástól a klinikai termékig” címet viseli.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:34:38

@Mme Chauchat: ebből is látszik a játékosok primitívsége. a BB-kel együtt 5 folyam alapján kurva jól látszik, hogy kb mi lenne működőképes

haruka 2011.01.22. 18:35:34

@natoth: kösz. holnap biztos mutatják majd az összefoglalóban.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:35:38

@Mme Chauchat: a vv fogatókönyvet látták?

natoth 2011.01.22. 18:36:35

@kovácszsuzsi:
ezt kifejtenéd lécci? azokat nem nagyon néztem

bévé 2011.01.22. 18:36:54

ELMENT AZ ONLINE, HOGY SZARJON SÜNT AZ ÖSSZES RTL-ES!!

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:37:31

@kovácszsuzsi: Ezek az ápoltak tényleg primitívek, de sajnos intelligens embert is bele lehet vinni ebbe a romboló versenyeztetésbe, ha szerződésében az áll, hogy mindenben részt kell vennie. Ez pedig már több mint manipuláció, ez kényszerítés. Igaz, a két fél (a tévé és az egyéniség, pl, mint Ildi) megegyezésén alapult...Csak nem etikus.

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:39:27

@natoth: mingyá gyün az zertéelles, addig ne akarj hazamenni mindenáron vagy tojással dobálni

bévé 2011.01.22. 18:39:52

vki lenne oly' bátyám és összefoglalná pár mondatban, mi volt ma, mert pont mikor benyomtam az online-t, elment. én meg meglepődtem. :/
szal nyilván megmondták nekik, h ucssókból lesznek az elsők, és ezután mi volt, hogy volt? lécciléccilécci!

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:41:28

@bévé:

Nálam még megy az online .
Béci épp azt mondja a többieknek , fogjunk össze , tegyük félre egyéni érdekeinket és a közjót tartsuk szem elött . Beszélt még valami sokan vagyunk de nem elegent is , de akkor megszakadt .

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:42:13

@natoth: röviden nem az a taktika jött be, hogy beszállok az egyik klikkbe, ami a másikat kiutálja, hangsúlyos szerepet pláne nem vállalok benne, hanem az, hogy megpróbálok mindkét klikk peremén lavírozni. mint gombi kb nagyon röviden

jörgömös 2011.01.22. 18:43:19

Vajon bekerül-e az összefoglalókba hogy hivatalosan is van egy ellentábor a villán belül?

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:46:34

@Mme Chauchat:

Amikor kezdődött ez az egész azt jósoltam , a 14 játékosból lesz 1 borász , 1 pap , 1 focista , 1 gazda , 1 lelkes fidesz aktivista stb csupa rendes ember .
Csak akkor azokról is kiderülne , hogy pont akkora balfaszok , mint a mostaniak .
Azt pedig nem hagyhatjuk.

viola narvilly 2011.01.22. 18:46:47

@kovácszsuzsi: @natoth:

Köcce :)

@bévé:
Te, lehet, hogy már volt, de te megkaptad már az 1000-es meglepetésed?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 18:47:01

@Mme Chauchat: értelmes embert is bele lehet vinni a versengésbe az igaz, de hamar átlátja, hogy miről van szó, és próbál vagy beszállni a manipulációba, vagy kivonja magát. bár a villába nem jelentkezne értelmes ember

Szaffi B. 2011.01.22. 18:48:40

@K.Tomoceusz: Pont úgy hangzik, mintha egy politikus mondaná :D

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:49:41

@kovácszsuzsi:

A végső győztesnek 2 nyertes párbajról vissza kell jönnie . Ha Gombi párbaj nélkül akarja kihúzni a végső hármasig , az nem nyertes taktika .

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:49:49

@K.Tomoceusz: igen, emléxem, amit írtál és tényleg szomorú következmény, hogy >akkor azokról is kiderülne , hogy pont akkora balfaszok , mint a mostaniak<

bévé 2011.01.22. 18:50:05

@K.Tomoceusz: na, a legjobbkor akkor.
kösz.

bévé 2011.01.22. 18:50:53

@viola narvilly: írt Hajni, h egy része még beszer. alatt, de ne agódjak, nem vagyok elfelejtve. :)

K Tomoceusz 2011.01.22. 18:50:55

@Trollseprű 9:

Ezért ment el az adás
Nagy karizmából csak egy lehet

natoth 2011.01.22. 18:51:02

@bévé:
most nézegettem a reggeli egyik felvételt, de túl sok érdekes nem volt benne
Jerzsi örülne, ha Alekosz őt vinné, de nem volt képes értelmesen kifejteni, hogy miért, viszont ütős taktikával készül erre az esetre
Zsófi szeret hullahoppozni, Éva pedig lavórban mossa a haját

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:52:27

@kovácszsuzsi: igen. Csk itt nem vonhatja ki magát (szerződésszegés) és valóban, értelmes lény és vv-be jelentkezés az kérem egymást kizáró dolgok.

viola narvilly 2011.01.22. 18:52:55

@bévé:
Egek, mi lehet az?
Lehet, hogy építenek neked egy saját villát, és mi lehetünk majd a villalakók, te meg az uralkodó osztály. És nekünk majd téged kell szolgálnunk.
:D

bévé 2011.01.22. 18:53:04

@natoth: köszi. indán tom1976-tól?

bévé 2011.01.22. 18:54:13

@viola narvilly: az jó lenne :), szétszopatnálak titeket, de nem mondhatom meg, pedig már tudom a jellegét. de nem köves csizma. :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 18:55:54

Belehalt a mellplasztikába a pornócsillag
inforadio.hu/hir/bulvar/hir-407931
Szandál, vigyázz

viola narvilly 2011.01.22. 18:57:05

@bévé:
Remélem jól kib.sznak veled és egy életnagyságú alekoszplakátot kapsz, amit kötelezően a hálószobád ajtajára kell ragasztanod (erről természetesen fotót kell küldened)... oszt' majd ott néz téged állandóan azzal a pszichothrillerek sorozatgyilkosait megszégyenítő nézésével :D

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 18:57:30

@viola narvilly: ez a kérdés izgat engem is már egy ideje :-)

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 18:57:47

@natoth: Jerzsy-t én még nem hallottam 2 összefüggő, értelmes, összetett mondtatot elmondani, így cseppet sem lep meg, hogy nem tudja megindokolni, minek örül. Csoda, hogy azt tudja, hogy örül. :)))

natoth 2011.01.22. 18:58:25

@bévé:
csakis :)
még most azt nem értem, hogy nem arról volt szó, hogy a kiválasztott sskk nem mondhatja meg konkétan a többieknek, hogy kit visz ki? mert Alekosz nagyon konkrétan mondta Gigit Olivérnek, ha tényleg őt viszi, kap vajon büntit?

viola narvilly 2011.01.22. 18:59:05

@DóraTanár:
Volt egy pöti gixer, már működik.

bévé 2011.01.22. 19:00:04

@natoth: reméljük. bár Éva sem kapott, amiért csalt a játékokban, meg megitta a szolgák piáját. most akkor hogy van ez?

Mme Chauchat 2011.01.22. 19:00:33

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: nem hallottad még ŁengyeŁüŁ ŁoŁ
Wesołych Świąt

bévé 2011.01.22. 19:00:55

@viola narvilly: nem VV-vel kapcs. az ajim, bibibíííííí! :)

natoth 2011.01.22. 19:02:38

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
"ha engem választ, én annak csak örülhetek. figyelj, ennek megvan a maga folyamata, a maga oka. lehet, hogy kiesek, de lehet hogy nem. tehát ez 50-50."

christaylor 2011.01.22. 19:03:02

@bévé: de kapott, csak te még erről nem tudsz, mert elvileg azt ma adják le, de én elárulom előre, hogy mivel a nagy többség nem tartotta be a szabályokat, ezért az uralkodó, aki akkor még Béci volt, dönthetett és ő 3 napi melegvíz megvonást kért, azért moshatta Éva is valszeg a haját lavórban.

natoth 2011.01.22. 19:03:33

@bévé:
némely állat egyenlőbb a többinél, gondolom

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 19:03:58

@natoth: Tuptipő zavaros, de értem, hogy mmkk 50-50, vagyis akár még lengyelül is tudhat, avagy nem. Éljenek a rejtett értékek.
Kezdem sejteni, hogy miért nincsenek agyrágó bogarak a villában...

Hannibal22 2011.01.22. 19:04:06

Mi a fasz ez az rtlen??

viola narvilly 2011.01.22. 19:04:21

@bévé:
Akkor mégiscsak köves csizma. Most szerzik be a köveket hozzá :D

christaylor 2011.01.22. 19:05:03

@hannibal22-73: nyugodj meg,lesz,csak fél nyolctól.

Albino Vernyul 2011.01.22. 19:05:03

@christaylor: Nana, nyuszikbol nem csinalunk kalpagot, mert megharaplak...:)

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 19:06:25

@Albino vernyul: Úgy olvastam, hogy nyuszikból nem csinálunk laptopot. :)))
Már fogalmaztam a kérdést, hogy miért nem... :)))))

christaylor 2011.01.22. 19:06:26

@Albino vernyul: szerintem nem abból volt, de én még kicsi voltam, az usankám meg selymes, azért mondhattam azt.

A kedvencem az emberevő nyúl a Gyalog galoppból. Ő a király! :)

natoth 2011.01.22. 19:06:46

@christaylor:
ezt az éjszakaiban láttad? volt még valami említésre méltó?

christaylor 2011.01.22. 19:07:35

@natoth: nem ott, olvastam valamelyik bulvároldalon.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 19:07:40

@viola narvilly: akkor én nagyon ügyetlen vagyok.... :-( még mindig nem jön be a táblázat... leírod a címet a hülye user (értsd: én) kedvéért? Köszike

Hannibal22 2011.01.22. 19:08:15

@christaylor: "nem a függöny ,hülye kölyök" nekem meg ez:)

rianna 2011.01.22. 19:08:48

mi történik, később van a műsor?

natoth 2011.01.22. 19:09:22

@christaylor:
búvároldalnak olvastam, asszem innom kéne valamit

ha valaki lemaradt a "hatok" alakuló közgyűléséről, tom feltette:
indavideo.hu/video/vv012218001825

bévé 2011.01.22. 19:10:12

@christaylor: kösz, tesa. valszeg igen, épp azt nézem. :)

christaylor 2011.01.22. 19:10:20

@hannibal22-73: hát de mindegy is ez már, mert ma úgyis megszakad a köztünk lévő szál, tehát még csak meg sem nézhetjük majd együtt eme remekművet.

viola narvilly 2011.01.22. 19:10:31

@DóraTanár:

Frissítsd a hogyvoltot, Hajni bejegyzése végén az Ehun, ni-re kattints. Bár inkább jobb egérrel és mondd neki, hogy megnyitás új ablakban, mert különben a blog ablakában nyitja meg.
Ha nem műxik, leírom neked a címet, de ezt most próbáld ki.

rianna 2011.01.22. 19:10:38

@Mme Chauchat: így már értem. Mért ő lesz, úgy nem szeretem a patetikus ábrázatát

bévé 2011.01.22. 19:10:53

@hannibal22-73: citrom díjasok a fókuszban.

natoth 2011.01.22. 19:10:59

@hannibal22-73:
meg az egész úgy ahogy van, rekettyéstől, feketelovagostól, szent kézigránátostól :)

bévé 2011.01.22. 19:13:50

@viola narvilly: és akkor neked kell írni, h betedd az újakra a választ?

MegLepke 2011.01.22. 19:15:23

Mikor fordították meg a benti sorrendet és miért? Erről lemaradtam...

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 19:16:08

@viola narvilly: frissítettem és továbbra is unknown Error 147-et ír ki :-(

rianna 2011.01.22. 19:17:59

Vki innen bemenne a villába, ha lehetne? Vagy bement volna?

Én az Amazing Race-t imádom, ott minden további nélkül szerepelnék:)

viola narvilly 2011.01.22. 19:19:00

@bévé:
Aham.

@DóraTanár:
Akkor nem tudom, hogy wtf van.
spreadsheets.google.com/ccc?key=0ApfhgtncBeHgdHBwTEZLNWFSd2JVdWI3blJBXzdEbkE&hl=en&pli=1&authkey=CLu6oeoP#gid=1

Mások, nektek műxik most az Ehun, ni link?
Vagy már én hallucinálom, hogy nekem igen...

zoxó 2011.01.22. 19:19:45

@rianna: Balázs tegnap örömködött a reggeli műsorban, hogy a hétvégéje szabad.

christaylor 2011.01.22. 19:20:34

@hannibal22-73: de hát visszaolvastál, egy helyen céloztál is rá, hogy gerilla akciót tervezek ellened, akkor már tudsz róla, hogy ma kiadom az utad. Bár, ezt még így, itt, ennyire konkrétan nem fogalmaztam meg, na de majd ha itt lesz canzone is, akkor.

christaylor 2011.01.22. 19:21:48

@MegLepke: tegnap az élőben erről ment a nézői szavazás, hogy megfordítsák-e. erről majd ma lesz szó.

rianna 2011.01.22. 19:21:51

@zoxó: akkor is jobb, mint bucó, amikor drámai hangon jelent be hülyeségeket :)

@hannibal22-73: ez kimerítő válasz volt, köszönjük, emese :)

viola narvilly 2011.01.22. 19:24:16

DóraTanár, akkor a te készülékedben van az alekosz, mert másoknak működik.

zoxó 2011.01.22. 19:24:36

@rianna: ilyen típusúba nem. Lehet, hogy másba igen, ahol nem unnám halálra magam annyira, hogy csak a klikkek szervezése villanyozna fel.

natoth 2011.01.22. 19:24:46

@viola narvilly:
nekem minden link működik, minden körülmények között

==T== 2011.01.22. 19:24:47

@potyus: Abszolút egyetértek. Valóban nyílt lapokkal játszik, és már az elején el is mondta Aleknak, hogy saját maga miatt mondta Gigit. Az is igaz, hogy jól néz ki, és nőies, kár a cigiért.

viola narvilly 2011.01.22. 19:24:59

@bévé:
Hülyevagy? Akkor add nekem, olyanom még úgyse volt sose :D
De ha magassarkú, akkor ne. Magassarkúban szédülök :D

zoxó 2011.01.22. 19:25:19

Valai mondja meg, hogy lehet ezt a r...t Radart kikapcsolni? Tele van a fiókom.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 19:25:23

@viola narvilly: feladom :-( hátha történik majd valami csoda...
most inkább nézem a VV-t, nehogy lemaradjak Kobratestű (copyright by Hajni :-))) választásáról

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 19:25:23

@christaylor: itt vagyok, ragyogok, csak lapítok, mint a ... :) nyomhatod a csikágót, ha felkészültél :)

Hannibal22 2011.01.22. 19:26:07

@rianna: Azt hittem,hogy szavazás:)

@christaylor: csak adtam az értetlent,vígszínház érted. azért arra kíváncsi vagyok,hogy a másik nőszemélyzet mit szól majd,nem igazán bízom az őszinteségében. Ha ezt visszamondod,összeverlek:)

mama ottmarad 2011.01.22. 19:26:11

Két napra kimegyek a nyugiszobába, és mi van itt máááár?
Szerintem Zsófi befost, és úgy csinál, mintha bátor lenne, illetve mérlegelte, hogy ha nem nyerhet, nem is olyan buli a vv. Alek olyat fog kivinni, akiek még ki se ejtette a nevét (pl. Gombi?). Évának elvonási tünetei vannak, talán simán alkoholbeteg? Szinte mindegyiküknél súlyos önértékelési zavart vélek felfedezni..

natoth 2011.01.22. 19:26:54

@zoxó:
levegő-föld rakéta esetleg? persze csak ha találsz egy jó helikopter-vezetőt

viola narvilly 2011.01.22. 19:27:07

@DóraTanár:
De amit neked beírtam linket, azon se jön be??

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 19:27:42

@hannibal22-73: te rólam beszélsz a hátam mögött, úgy, hogy halljam? :) na meg állj csak, lesz legközelebb is kiszavazás

natoth 2011.01.22. 19:28:53

@canzone:
mint nőbátyvéred azért hadd (hagyd?) figyelmeztesselek, hogy a mama is nézi az adást, úgyhogy csak óvatosan durvuljatok

MegLepke 2011.01.22. 19:29:12

@christaylor: Ahha, köszi, már értem!:)

haruka 2011.01.22. 19:29:20

@zoxó: mármint értesítő, hogy válaszoltak a hsz-edre? azt úgy, hogy megnyitsz egy olyat, és ott van egy link, hogy ha nem szeretnéd, és ott nem ikszelsz be semmit. ha nem erről van szó, akkor nemtom. :)

zoxó 2011.01.22. 19:30:56

erről van szó:). Azt hiszem, megoldottam.

bévé 2011.01.22. 19:32:55

@viola narvilly: ez esetben azonnal utalom. :)

rianna 2011.01.22. 19:33:36

@zoxó: ezért mondtam az Amazing Race-t, ott állandó rohanás van, feladat feladat hátán. Azt nagyon kipróbálnám:)

christaylor 2011.01.22. 19:33:38

@canzone: @hannibal22-73: akkor gyorsba csak, mert mindjárt kezdődik! :)

Volt betervezve műsor is, de akkor azt majd később.
canzone, akkor előbb hozzád szólok, lelki társam vagy majdnem a kezdetektől fogva, Madridba költözöl velem, ott fogunk kávézni, színházazni, előtte Irsait iszunk egy 30Y-on. Kedvellek!

hannibál22-73: öreg vagyok én már ahhoz, hogy álmatlan éjszakákat töltsek egy férfi miatt. Minden este azzal a tudattal fekszem le, hogy ti közben itt susmusoltok. És még csak nem is titkolod vonzalmadat mások iránt.Ez lenne talán a legkevésbé zavaró számomra, de nem érzem úgy, hogy te egészen őszintén beleadnád magad ebbe a kapcsolatba, nem érzem a lelki köteléket köztünk.
Jaj, szólt a gong! Akkor a választásom hanni, veled szeretném befejezni ezt az egészet!
(meggyőzhető vagyok, de ahhoz nagyon oda kell tenned magad)

Ken Adams79 2011.01.22. 19:34:01

Sziasztok! :-)

Buci megint képernyőn...

christaylor 2011.01.22. 19:36:26

Egyemmeg, Gombi hogy örül! De édes!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 19:37:33

@natoth: ne aggódj már tesó :) (amúgy puszi a bongyorka picilánynak)

@hannibal22-73: nebazz, ne legyél Vígszínház :)

@christaylor: az érzés kölcsönös, te vagy itt tőlem a legközelebb kint a villán belül, a konyakomat is megihatod

viola narvilly 2011.01.22. 19:38:09

Laci mennyire jó fej :D

rabia 2011.01.22. 19:38:19

@viola narvilly: nekem nem a posztbeli, hanem a kommentbeli linken működik.

különben meg háj.

Flood 2011.01.22. 19:38:55

Rohadjak meg, nekem tetszik ez a Jól vagyok :DDD Olyan magyar Berrivájtos vagy milyen :)

Bogi és Burkó 2011.01.22. 19:39:09

@christaylor: hiába van szépen kidolgozott teste, nekem a temperamentuma miatt valahogy nem férfias. De azért ne tegyél rám, léccci!

MegLepke 2011.01.22. 19:39:28

Laci nagggyon kemény!:D

haruka 2011.01.22. 19:39:37

@rianna: azt én is. főleg, hogy olyan országokba eljuthatnék, ahová talán soha. meg a feladatokban is kipróbálnám magam. :)

viola narvilly 2011.01.22. 19:40:56

@rabia:
Már a posztbelin is kell, hogy működjön. Try it!

Mme Chauchat 2011.01.22. 19:41:01

Kérek Leslie "új stílusára" miszonímákat, GEGV

rabia 2011.01.22. 19:41:29

hú, láttátok? éva reggel mosta le a sminket.

christaylor 2011.01.22. 19:41:29

@Bogi és Burkó: á, csak arra értettem, hogy milyen aranyosan örült annak, hogy élőben nyomják neki. A testéért nem vagyok oda, a többivel szó szerint egyetértek.
Ja, és nem teszek, hallodhülyevagy! Ezért?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 19:42:04

@viola narvilly:
megszültem a válaszokat és elküldtem, remélem odaér, köszönöm a munkád:)

@Flood:
nem volt ez rossz, délután családilag megállapítottuk mikor megnéztük ezt a videót:)

Mme Chauchat 2011.01.22. 19:42:19

@rabia: az semmi, de olivér is reggel mosta le a sminket

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 19:42:28

@rabia: Van éjszakai, meg van nappali smink. :D

Flood 2011.01.22. 19:42:45

Éva 1 igazi sportember, míg a többiek nyomják, ő cigizik meg sminkel.
Úúú de pofánbasznám ezt a nőt, "kicsit" túl soknak gondolja magát

Gyerünk Béci, fingasd meg őket!!!

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 19:43:10

@viola narvilly: sajna nem :-( pedig nem csak rákattintottam (úgy sem jött be) hanem ki is másoltam
BTW: kell hozzá google account? mert abba - bár van - mondjuk most nem léptem be.. ez tény

viola narvilly 2011.01.22. 19:44:39

@rabia:
Mondtam, vagy mondtam? :)

@DóraTanár:
Nem kell hozzá, a link birtokában bárki beléphet, ezért nem értem, hogy miért nem megy nekem.
Üziben el tudnád küldeni, hogy pontosan mit ír ki neked? (képernyőmentés is jó)... utánanézek a neten, hogy mi lehet a probléma, mert a többieknek meg működik.

Ken Adams79 2011.01.22. 19:44:57

miért nem az lett a bünti, hogy nincs pia vagy cigi?

Flood 2011.01.22. 19:45:23

Zsófika is kezd kicsit túl sok lenni, kezdem nem bírni.

christaylor 2011.01.22. 19:45:51

canzone: hannibál leblokkolt. vagy nem tudom, nem számított tőlem erre. vagy most találja ki a a visszahódítási tervet. aggódom érte.

bévé 2011.01.22. 19:46:31

@Flood: ez a fasz meg okoskodik, h Béci gyengül. köcsög.

rabia 2011.01.22. 19:46:34

@viola narvilly: hülyevagymár???? most azt hiszed, te vagy az okos???

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 19:46:40

míg ti tévéztek, én megnéztem a belinkelt délutáni videót. naggggyon durvuuus lesz itt az élet, ha ez a Hatos tényleg betartja, amit most megfogalmaztak

Ken Adams79 2011.01.22. 19:47:38

@Mme Chauchat:

hallodhülyevagy? hamarabb mondanék le a levegővételről... :-)

rabia 2011.01.22. 19:47:57

Zsófi, tele szájjal nem beszélünk :)

bévé 2011.01.22. 19:48:05

megint mit zabál ez a picsa??????

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 19:48:19

@viola narvilly: áh, hagyd, ne fáraszd magad vele... inkább elküldöm a válaszokat... pontosan hová is?

Hannibal22 2011.01.22. 19:48:21

@christaylor: Nem blokkoltam le. összefoglaló után lereagálom:)

rabia 2011.01.22. 19:48:28

Lacit fizikálisan bántalmazta Alekosz, a hernyó. jajjj, de szánalmas.

christaylor 2011.01.22. 19:48:39

Zsófi olyan, mint egy gonosz csámcsogó törpe.
Kis dedós.

rianna 2011.01.22. 19:48:45

@Flood: ő mindig így viselkedik, mintha ő jobb, szebb és több lenne, mint a többi:)

Zsófi tele szájjal mondott el 3 mondatot :((((

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 19:48:53

Zsófika teli szájjal csámcsogva beszél... ááá
viszont lemaradtam, miért kaptak büntetést?

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 19:49:05

@rabia: nagyon igaz! állati idegesítő ez a kiscsaj...

christaylor 2011.01.22. 19:49:22

@hannibal22-73: akkor annyira nem hathatott meg, ha képes vagy fél tízig várni a válaszra. :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 19:50:19

@Ken Adams79: hallodvazze ezdekemény bünti lenne

Mme Chauchat 2011.01.22. 19:51:11

Elszállovics Titusz - nem biztos, h jól hallottam, mert szivaroztam és olyankor eldugul 1 kicsit a fülem

viola narvilly 2011.01.22. 19:51:30

Az internátus szervere errorozott.

@rabia:
Hát nyilván.

@DóraTanár:
nekem küldd üzenetben
sajnálom, hogy nem látod a táblát, nagyon vicces válaszok vannak benne, ha teheted, majd nézd meg egy másik gépről

rianna 2011.01.22. 19:51:35

Buci: súlyos latot nyom ...)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 19:51:38

@christaylor: én érted aggódom. lehet, hogy bosszút forral, megalakít egy hatos valakikkel, és még a poharát is máshol fogja tartani, mint te

bévé 2011.01.22. 19:51:50

"súlyos latot nyom" (a miben is).. jól van, kedves András, ülj le, egyes. műsorvezetésből, többek közt.

Hannibal22 2011.01.22. 19:51:55

@christaylor: ÚristN! fél tízig tart?
Akkor hamarabb:)

Flood 2011.01.22. 19:52:07

Ezek a mai alig-20 kispicsák csöppet el vannak szállva...

Mme Chauchat 2011.01.22. 19:52:31

@bévé: belenyom a latba egy súlyosat

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 19:52:34

A helyzet fokozódik!
Maci Laci tévedésben van!

christaylor 2011.01.22. 19:52:50

@canzone: és elszívja a szivarjaimat bosszúból.

Ken Adams79 2011.01.22. 19:53:15

@Mme Chauchat:
Szerintem nekik a cigi meg a pia keményebb lenne...

Nekem mástól lenne keményebb...;-)

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 19:53:32

A vérpina után a véragy(hely) jött divatba a vellában!

rabia 2011.01.22. 19:53:54

@viola narvilly: megyek panaszkodni szandikának.

natoth 2011.01.22. 19:54:49

@canzone:
bocsi, eddig nem hallottam, amit mondtál, mert épp szivaroztam, de a puszi átadva :)

GGG77 2011.01.22. 19:54:55

Remélem a kis elkényeztetett, senki Zsófika nagyon-nagyon el lesz keseredve hamarosan... Ahogy Laci és a nagyarcú Rácz testvérek is.

rabia 2011.01.22. 19:54:55

a kurva anyjának a kettős aktivitása. (idegesítenek ezek a bugyuta reklámok)

Flood 2011.01.22. 19:55:24

@bévé: Jaja :) Pedig próbáltam magamnak bemagyarázni, h csak a Retek tünteti fel rossz színben,de az utóbbi időben egyre több unszimpatikus megnyilvánulása van.
Mosmá egyértelműen Anikó nálam a #1 csajok közül.

gidabiga 2011.01.22. 19:55:30

jóestét!

történt ma valami érdemleges? :D

rabia 2011.01.22. 19:56:45

@gidabiga: anikó, laci, erzsi, gigi, béla utálják alekosz. ezt meg is tudom érteni.

viola narvilly 2011.01.22. 19:59:01

@rabia:
Nemá tesó bazmeg, ne haragudj.

pleb 2011.01.22. 19:59:12

msot nézem a délutáni online adást, gigi-anikó-zsófi-jerzy-laci-béci megbeszélték, hogy megalapítják a ,,hatok csapatát" a négyes ellen (Éva, Alek, Szandika, Oli) Csak az a baj, hogy ez a 6 ember vmi ritka szánalmas, fele nem annyira erősek 6-an, mint a négyes csapat. Ők 4-en inkább barátságból társultak, mint sem taktikából. Egyébként ez a "hatos csapat" gombit a négyes közé sorolja. Fura.

Lanois 2011.01.22. 19:59:19

@Flood: kiszerettél a csontrakétádból?:)

MegLepke 2011.01.22. 20:00:07

Én épp vacsit csináltam, és csak hallottam, de meg voltam győződve, hogy a csámcsogva beszélő az Zsófi. Ki más? Bár Giginek is szokott ez menni.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 20:00:41

@pleb:
én azt nem értem Anikó mit keres a hatosban

gidabiga 2011.01.22. 20:00:54

segítség,
nem tudom megnézni a táblázatot, mindjárt elkezdek naranccsal dobálózni, ha megint én bénáztam el :DDD

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 20:01:05

@christaylor: képes rá :) de várjuk ki a végét :)
@natoth: köszi tesó :)

Ken Adams79 2011.01.22. 20:01:17

TV premier lesz az RTL-en..legalább megtudjuk, hogy leadják (majdnem) először a Gagyi mamit...

Lanois 2011.01.22. 20:01:51

@viola narvilly:
Kedves Viola!

Tudom, hogy jelenleg van egy alakulófélben lévő kapcsolatod. De mégis érdeklődni szeretnék, hogy a táblázat új részeit, hogy tudom kitölteni.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.22. 20:02:52

@viola narvilly:
Nekem csak read only, de már legalább látom, mert tegnap csak annyit írt ki, hogy menjek anyámba nézelődni, ne olyan dokumentumokat, amikre nem vagyok meghívva. De szerkeszteni nem tudok benne.

rabia 2011.01.22. 20:03:14

@viola narvilly: én nem haragszom, de nehogy már én legyek a hibás, brühüh, slukk, szörty.

pleb 2011.01.22. 20:03:45

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: én értem, anikó múltkor is csak azért volt a lilában, mert évával egy időre kijött vele. mindig is gigi-zsófi volt a nagy barátnője, akik közül vmelyiket elveszti a jövőhéten.

Flood 2011.01.22. 20:03:54

Dzsirzinek valahogy nem áll jól, amikor próbál intelligens lenni vagy fölényeskedni.

Bogi és Burkó 2011.01.22. 20:03:59

effektív - azannnyadeinteligencs

Ken Adams79 2011.01.22. 20:04:36

@Mme Chauchat:

Ezt a gagyi mami-ra írtad, vagy ez még arra kérdés, hogy mitől (kitől) kemény? :-)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.22. 20:04:45

Zsófi tegnap hangosan és érthetően kimondta a történelmi tényt, hogy Alekosz pszichopata, ezzel nálam máris a 10. helyre pozicionálta magát a csámcsesz!

rianna 2011.01.22. 20:05:08

@LadyCarambole: pont ilyen színkombinációjú tányérom van, mint az avatarod:)

Flood 2011.01.22. 20:05:23

@Lanois: Úgy tűnik, szal harcba szállok én is kilenceskéért :)

Szaffi B. 2011.01.22. 20:05:36

Butsi jó nagyot nyomott a latba :D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 20:05:43

@pleb: olyan aranyosak, hogy ilyen komolyan veszik saját magukat, teljes átéléssel :) főleg Anikó :)

ingus 2011.01.22. 20:05:54

Alekosz nyolc általánossal osztja itt az észt és büszke rá? LOL

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.22. 20:05:59

Jerzsi 70% befolyásoltság alatt áll. És volt valami harmadosztályú támadás is :)

viola narvilly 2011.01.22. 20:06:20

@Lanois: @LadyCarambole:
Kedves Lanois és LacyCarambole

Az alakulófélben lévő kapcsolatom veletek van. Ma meg pláne, mert a kedves vidéken van (és vele egyébként is már rég kialakult, csak óvoda és duzzogás volt a héten).
Nem tudtok tölteni, a trollok miatt le kellett tiltsam a szerkesztést.
17:08:10-kor írtam egy hosszút, ott vannak az új kérdések, de bemásolom
VV kedvenc
szuvenír joga van/nincs/sos evol
szerelmes lett v. beleszeretett?
lelki társa
irritálja a csoszogás?
futkos a hátán a szőr?
tetkó/szilikon/piercing

viola narvilly 2011.01.22. 20:06:51

@rabia:
szörty? bazdmeg, most megittad a konyakot?

pleb 2011.01.22. 20:07:01

amúgy anikónak miért nagyobb sokkal az egyik "arcfele"? :D észrevettétek már? és még ő indult a királynőválasztáson...LOL :D

rabia 2011.01.22. 20:07:11

Alekosz mindenre feljogosítva érzi magát mikor ő "úgy érzi". Essen ki ez a tapló, bárki ellen.

rianna 2011.01.22. 20:07:20

@Flood: alekosz fölényeskedik:)
Jerzy szegény próbál visszavágni

christaylor 2011.01.22. 20:07:21

Mondjuk Alek a 8 általánoshoz képest, elég választékosan fogalmaz.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:07:23

A kobra ma este lecsap...
nem stallone volt anno a Kobra?

viola narvilly 2011.01.22. 20:07:26

Csodálom Dzsörzi türelmét. Én felkaptam volna a legnagyobb kést a konyhában és cafatokra szaggattam volna vele Alekoszt.

gidabiga 2011.01.22. 20:09:12

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:

nem tudom bekapcsolni a tévét :(

megőrülök, szerintem a barátnőm gyerekei az xbox-hoz állították és nem tudom, hogy kell tévére visszaállítani :(
és persze nincs itt senki, pedig végre nézhatném :D

fran7 2011.01.22. 20:09:20

Mi volt annak a kornak a tartása? Alekosz még a sci-fi írók se képesek olyan kort alkotni, ahol a te testtartásod lenne a menő és jellemző.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:09:31

hehe...e-vel kell csevegjenek... remek...
kedvelem eme nyelvet

MegLepke 2011.01.22. 20:09:53

Béla nem tudja, mi az eszperente...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.22. 20:10:10

Eme est rettenetes lesz. Esetleg fergeteges. Egysejtes ellenfele mely egyed lesz?

fuck anál 2011.01.22. 20:10:26

aszongya Drogosz Stolosz: azt nem értem ,hogyan lehet "pánikszerűen gondolkodni"
Úgy tényleg nehéz de pl mikor felhívod Ancsikát a baleset után , hogy Te vezettél, az hasonló..

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:11:08

@viola narvilly: juhééééé ... sikerült!!! igaz nem a Firefox-ban hanem Explorerben, most olvasom :-))))

viola narvilly 2011.01.22. 20:11:32

@christaylor:
És aztán rögtön bezárják. Egy - szerintem - lehet, hogy jobb közegbe :D

@gidabiga:
távirányítón valami tv tuner hddvkxxkg, vagy dhhhdk gomb nincs?

rabia 2011.01.22. 20:11:40

@viola narvilly: a konyakot is. hukk. most vigyrgok a kamerába és igazgatom a hajam.

Flood 2011.01.22. 20:12:20

Uhh Anikó, de kegyetlen :DDD

viola narvilly 2011.01.22. 20:12:58

@DóraTanár:
Na ezt nem értem baszki. Nekem a t-online-os emailem nem hajlandó működni ezen a laptopon firefox alól, csak szexplorerből. A nagygépen meg simán megy.

viola narvilly 2011.01.22. 20:13:31

@rabia:
hessapicsába, nem látok tőled semmit :D

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:14:42

@viola narvilly: megérdeklődjem ezt az e-mail problémádat a páromtól? programozó a drágám, hátha tud vmi okosat....

christaylor 2011.01.22. 20:15:37

Azt, hogy hierarchia se Laci, se Béci nem tudta kiejteni, úgy ahogyan kell. Pedig annyira nem nehéz.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:15:38

Tényleg aranyos volt Zsófi arca... külön kellett mondani neki, hogy ő az 1.
nem egy penge szegényke agya... de szerintem Jerzsy még mindig nem érti... ő mintha olyam kis egyszerű lélek lenne...

bévé 2011.01.22. 20:15:51

@fuck anál: :D :D
következménye pedig a pánikszerű távozás..

haruka 2011.01.22. 20:16:00

LOL, Éva hogy örül, hogy ő egyedül maradt meg hatosnak! okos kislány.

Hannibal22 2011.01.22. 20:16:18

@christaylor: naszóval,kettős érzelmeim vannak veled szemben!Egyrészt szimpatizállak mert az értékeid vitathatatlanok,ugyanakkor a szarkavaró stílusod zavaró hatással van az idegrendszeremre.Jól tudod,hogy mi lenne nekem a legnagyobb érvágás: elvennél tőlem valakit, akit fontosnak tartok, és utána néznéd, ahogy szenvedek.
Sajnos sikerrel is járhatsz,mivel rendesen kihasználod canzone szeretetéhségét és összeköltözéssel,madridi ígérgetésekkel sikerült befolyásolni őt ..,csak remélhetem,hogy átlát rajtad (nem úgy tűnik)
faszért nem jó neked trióban,három végletben élni ahol a szeretet és a szív diadalmaskodik(8-9x naponta)

Ken Adams79 2011.01.22. 20:16:55

Akkor most ki lesz a 9????????

Flood 2011.01.22. 20:16:58

@Flood: És de gyönyörű :o

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 20:17:12

Azt hiszem Zsófika igen gusztustalan királylány lesz, olyan megütni való:)

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:17:18

@haruka: igen, mer ott a 9-es ami fordított 6-os

viola narvilly 2011.01.22. 20:17:30

@gidabiga:
DóraTanárnál is gond volt, firefox alatt neki nem ment, csak explorerből

@DóraTanár:
tulképp nagy gondot nem okoz, de ha mond valami okosat, megköszönöm
eljutok addig, hogy beírom a felhasználónevet, jelszót, és aztán csak pörög a végtelenségig (mintha frissítene) és nem történik az égvilágon semmi.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 20:17:43

agyonverné valaki zsófit a kedvemért? bármit kérhet cserébe, bármit!!!

christaylor 2011.01.22. 20:18:51

@hannibal22-73: oszt most ezzel mit akartál mondani? Mert semmit nem ígértél, nem volt szó változásról, sem pedig beleegyezésről, még mindig nem tudom hányadán állunk. :)

haruka 2011.01.22. 20:18:52

na jó, most már úgy vagyok, hogy Alek vigye ki Zsófit, és hagyja kint a picsába, mert irritáló, mint a szar!

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:19:16

@hannibal22-73: Beleízleltem a királyságomba

gidabiga 2011.01.22. 20:19:32

@viola narvilly:

chrome-ot használok
most próbáljam az utált exploreren? :D
na jó :D

haruka 2011.01.22. 20:19:38

@Mme Chauchat: na jó jó, így máris van benne logika!

viola narvilly 2011.01.22. 20:19:55

@pleb:
Ezt csak most olvastam.
Láttam egyszer egy tesztet, kifejezetten szimpatikus kinézetű, szép arcú emberekkel végezték. Tükrözték az egyik arcfelüket.
Tök hülyén néztek ki utána.
Nekem is csálé az arcom. Sajnos ezáltal az egész fogsorom is. Eh.

rianna 2011.01.22. 20:20:31

@haruka: én azt azóta várom, mióta rájöttem, h Zsofka milyen gusztustalanul eszik. Különösebb bajom ezen kívül nincs is vele:)

christaylor 2011.01.22. 20:20:58

Tehát most kezdődik a kihívás, ami fél 10-ig tart. Ergó 60 perc tiszta visszaemlékezést láthatunk majd.Kiválasztást meg az utsó 10 percben csak.

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:21:32

@Ken Adams79: kedvenc számom (gyilkos számok)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 20:22:18

@christaylor: Alkoszként tökéletes körmondatban beszél a semmiről, és kimagyarázza magát :) de nem mondd meg neki, hogy ezt mondtam

rabia 2011.01.22. 20:22:20

@viola narvilly: nekem meg nagy orrom van. honnan jöttem vajon, Ormánságból?

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:22:54

@viola narvilly: szép a képen viszont az orrod

gidabiga 2011.01.22. 20:23:01

exploreren sikerült, kösz :D

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:23:40

@viola narvilly: azt mondja, hogy sok oka lehet: pl: frissíteni kellene a firefox-ot; vagy ha Java-s a t-online webmail (ezt nem tudjuk, mert nem ezt használjuk) akkor frissíteni lehet a Java-t is..... de ha alapvetően ezer és egy oka lehet, szóval sajnos nem tudja táv gyógyítani... nem windows specifikus a probléma, az tuti.. sajnálom, hogy nem tudtam segíteni

tgrs 2011.01.22. 20:23:40

@viola narvilly: Kipróbálom, photoshoppal, hátha rajtam meg segít. :D Űgyis hátra van még egy Alekosz Best Of.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:24:11

@Mme Chauchat:

hááát... nekem is a kedvenc számom...
de szerencsére eddig még nem bizonyult gyilkosnak

christaylor 2011.01.22. 20:24:11

@tgrs: bocsáss meg, de. Köszi a kiigazítást. Már bepánikoltam.

rabia 2011.01.22. 20:24:26

én a like gomb helyett ezután olyant szeretnék, hogy MMKK

Szaffi B. 2011.01.22. 20:25:29

Zsófi kotródjon!!!!!!!!!!

viola narvilly 2011.01.22. 20:25:46

@gidabiga:
Aha szerintem próbáld ki vele. Nekem firefox alatt és explorerrel is megy, de látod, DóraTanárnál firefox alatt nem megy (nekem meg az alatt az emailem nem megy)

@rabia:
:D
Kedvesemnek is szoktam mondani, hogy egy 100 forintos fagyit már nem tudna elnyalni :DDD
Igen, én ilyen cuki vagyok.

christaylor 2011.01.22. 20:26:33

@tgrs: hádde érted, szarkavaró stílusom van, azért csináltam.

Meg gonosz vagyok.

rabia 2011.01.22. 20:26:36

engem Alekosz olyan szinten irritál, hogy feláll a hideg a hátamon. A faluban, ahol laktam, volt pont egy ilyen kollégám, akinek a hasonló felesége mindenkire féltékeny volt. Előjöttek a rossz emlékeim. Szóval én amellett vagyok,hogy bárki, csak ejtsék ki már végre Alekoszt.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 20:26:57

Most, hogy bejátszották a heti 7-es reklámot, hááát inkább a Zsófika, mint ez a Hernádi!

viola narvilly 2011.01.22. 20:27:45

@Mme Chauchat:
Ugye milyen kis helyes? :D

@DóraTanár:
Nem gond, köszönöm, hogy megkérdezted.
A firefox időnként van frissítve, amikor kéri, de eddig egyik verzióval sem ment.
Le van tojva, használom explorerből.

@tgrs:
De lökött vagy :D

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 20:28:15

@rabia:
Ne felejtsd el, ezt még 3 hónapig nézni kell!

Flood 2011.01.22. 20:28:21

Uhh, Buci, de gáz vagy!
Mikor vonják már ki a forgalomból?

viola narvilly 2011.01.22. 20:28:26

Buci: Alekosz, hol van?
Olivér: Elment budira, egy pillanat.
Buci: Húha, az elég kemény :DDD

christaylor 2011.01.22. 20:28:52

Alekosz tiszta ideg.Remélem, nem fog elájulni.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:29:44

@christaylor:

Lehet, hogy zaért ideges, mert kizavarták a budiról

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 20:30:19

Bőrönd és faszállító Anikó!

christaylor 2011.01.22. 20:30:48

@Ken Adams79: de lehet,hogy csak a beszédét gyakorolta bent.

viola narvilly 2011.01.22. 20:31:11

Hihi, jelenleg 22 ember böngészi a táblázatot :)

Lajos ghr 2011.01.22. 20:31:45

Anikó nem is erről beszélt de mindegy.

Flood 2011.01.22. 20:32:05

Tényleg srácok, ti ki szoktátok venni az elemeket? Vagy bennhagyjátok ti is? :D

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:32:44

@rabia: zsuzsi vibrijéből az elemeket

rabia 2011.01.22. 20:32:55

Alekosz szimplán oda kelle figyeljen arra, hogy mit mondanak neki. Ennyi, ide semmi elemzés nem kell, csak egy kis jóérzés.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:33:25

Bucinak ez a kenetteljes vidéki prédikátor stílusa olyan szinten idegesítő, hogy tényleg remélem, hogy az ellene folyó beszavazó show eredményes lesz! (copyright by Bödőcs Tibor :-))))

Ken Adams79 2011.01.22. 20:33:46

@rabia:

Fém, Víz, Fa, Tűz, Föld

ezeket az elemeket ne vegye ki

rabia 2011.01.22. 20:34:12

Évának mekkora szatyrok vannak a szeme alatt.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 20:34:50

Zsófi lesz, mert látszik a majré Alekox arcán!

MegLepke 2011.01.22. 20:35:11

Remélem, megmutatják századjára is, mikor odébb taszajtotta Anikót.

viola narvilly 2011.01.22. 20:35:18

@Mme Chauchat:
Nézi az Alekosz összest.

Tőled, az ötletanyától nem várhatunk válaszokat?

viola narvilly 2011.01.22. 20:35:58

@rabia:
Neki mindig olyan, hogy kb. két hétre lehetne bele pakolni

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 20:36:43

@DóraTanár: úgy olvastam elsőre, hogy "vidéki predátor" :D pedig nem vagyok diszlexiás

christaylor 2011.01.22. 20:37:23

@canzone: figyelj, ha van helyi terminátor...

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:37:34

@viola narvilly: Megtisztelsz, köszönöm. Neked jutott eŁőször eszedbe... Ezért biztos, hogy nem teszem rád a jelet. Vagy igen.

rabia 2011.01.22. 20:38:02

Szandáltól elreped a tévé.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:38:07

@canzone: :-D, nem rossz, a tudatalatti szólt netán?

Flood 2011.01.22. 20:38:07

@rabia: Sztem ő igazából nem is sminkelni szokott, hanem táskákat rajzolgat az arcára :)

Ken Adams79 2011.01.22. 20:39:04

Szentségtörés, ha fél szemmel a magyar válogatott kézilabda meccsét nézem? :-(

Remélem ezért nem rám teszitek a jelet...

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:40:18

@Ken Adams79: a pólót is is lehet kommentelni?

christaylor 2011.01.22. 20:40:24

@Mme Chauchat: nem akarom viola érdemeit kisebbíteni, de 12:45-kor eszébe jutott Augurnak is, íme:

@christaylor: kösszépen! addig is lecsekkoltam a többieket a táblázatban. az a kérdésem, hogy a dolog szülőanyja, a doktornő hogyhogy nem szerepel benne?

Ken Adams79 2011.01.22. 20:40:57

@haruka:
Most mennek a Himnuszok...

viola narvilly 2011.01.22. 20:40:58

@Mme Chauchat:
Nemnem, már más is írta. Vagy hallucináltam?
Rám teheted, de akkor kiviszlek.

@gidabiga:
Úgy sajnálom, hogy nem láthatod Alek arcát :D

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 20:41:25

Zsófi utánozza BB Emesét!

rabia 2011.01.22. 20:41:39

voltak szoláriumban. mindenki le van égve.

haruka 2011.01.22. 20:42:29

@Ken Adams79: na, akkor én is kapcsolgatok a kettő között.

viola narvilly 2011.01.22. 20:43:08

Ha Zsófi még egyszer azt mondja, hogy "tehát hogy igazából", benyúlok a tv-be és kitekerem a nyakát.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:43:30

@Mme Chauchat:

ha a vízipólóra gondolsz, akkor igen, de ez kézilabda meccs :-)

ha pedig a rajtam lévő pólóra, akkor azt is kommentelheted :-)

christaylor 2011.01.22. 20:43:37

@Mme Chauchat: a táblázatba való bekerülés módja? violának emil a válaszokkal, a délután folyamán a teljes táblázatot bemásolta a kommentekhez. ő kitölti, aztán láthatod.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 20:44:06

ufó kinn szeretné hagyni alekoszt, magabiztos. de mééér?

gidabiga 2011.01.22. 20:44:17

@viola narvilly:

állítólag hamarosan itt lesz egy darab gyerek, majd ő megcsinálja :D
gondolom, pont addigra lesz vége :)

Flood 2011.01.22. 20:44:59

Nekem az ugrott be, h ezeket a visszaemlékezéseket nem is a nézőknek játszák vissza, hanem hogy a villalakók szembesüljenek olyan jelenetekkel, amiket még korábban nem láthattak (hátha ezekből is új balhék kerekedhetnek)

A Bécis visszajátszásokból csak én érzem úgy, h szinte mindig Bécinek volt igaza?

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:45:03

@Ken Adams79: bazz' vazz' látom, figyelsz.

MegLepke 2011.01.22. 20:45:53

@viola narvilly: az "igazából" ma Szandikának is a kedvenc szava.

christaylor 2011.01.22. 20:46:03

Szandálnak mi a fenétől ennyire narancssárga a feje? Feltűnt valakinek? Túl sok sárgarépát evett bent?

Ken Adams79 2011.01.22. 20:46:09

@Mme Chauchat:

ajaj...mi rosszat mondtam?
te mire gondoltál?

MegLepke 2011.01.22. 20:46:50

@Flood: nem. Én is úgy érzem.

Flood 2011.01.22. 20:47:05

@Ken Adams79: Naná hogy az, szégyeld magad!

Amúgy hol megy? :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:48:14

@Ken Adams79: Én mindig ugyanarra gondolok...:p Nem mondtál rosszat, de rád teszem a jelet, ha kézipólót nézel HV helyett.

rabia 2011.01.22. 20:48:36

@christaylor: szolárium. mindenki le van égve.

Bogi és Burkó 2011.01.22. 20:49:03

sose értettem, miért lovagolnak azon, higy Béci-Gigi ugyanarra tesznek

viola narvilly 2011.01.22. 20:49:04

@gidabiga:
Szólj neki telefonon, hogy izibe'

@MegLepke:
Ma már beszélt Szandika?
Na, ezt észre sem vettem.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:49:15

@Mme Chauchat:

Akkor kiviszlek, rád rakom...és visszahozlak ;-)

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:49:22

@Flood: nem csak Te érzed így.... Bécinek igaza van sok mindenben (csak azért nem írom, hogy mindenben mert nem láttam minden jelenetet) és nagyon normális a hozzáállása.... igaz az elején azt hittem, hogy be van lőve mert annyira lassú volt.. de úgy látszik ez a stílusa :-)

Flood 2011.01.22. 20:51:45

Szegény Alek, olyan béna a csajozásban, h már rendesen sajnálom :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:52:48

@Ken Adams79: ez jól hangzik, h rám rakod

kovácszsuzsi 2011.01.22. 20:53:37

fiúk, ki szeretne olyan lenni mint jerzy, úgy mindenestül gondoltam kivül-belül

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 20:54:09

Felemelkedő pozíciójú jelző...

fran7 2011.01.22. 20:54:10

Buci a művész úrt ne vedd magadra. Így kell a pofonfa alá állni önként.

viola narvilly 2011.01.22. 20:54:19

@MegLepke:
Gondolom semmi fontosról nem maradtam le

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 20:54:22

"nem egy felemelkedő pozíciójú jelző"

Flood 2011.01.22. 20:55:11

@Bogi és Burkó: Ez nekem is magas, ennyi erővel megvizsgálhatnánk, h pl. a négyek közül kik és miért rakták mindig ugyanarra...

kovácszsuzsi 2011.01.22. 20:55:24

laci megint eljutott arra a szintre..

viola narvilly 2011.01.22. 20:55:47

@canzone:
Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e, de ezek szerint igen

rabia 2011.01.22. 20:55:47

a teszt kitöltői között 23 nő van, 5 férfi, a többi bizonytalan.

Flood 2011.01.22. 20:56:12

@kovácszsuzsi: Hát én max a korát irigylem :)

MegLepke 2011.01.22. 20:56:41

@viola narvilly: Nem.

Mi fog tartani még fél óráig, ha most beszél Alekosz????

gidabiga 2011.01.22. 20:56:48

@viola narvilly:

hazaért egy gyerek, volt egyik helyre dévédé játékos, a másikba xbox, meg tán még anyám kínja is be volt dugva :D

rabia 2011.01.22. 20:56:58

Ez az alekosz egy érzelmi idióta. Kurvára nem érti, hogy mi van. Szánalmas.

Ken Adams79 2011.01.22. 20:57:17

@Mme Chauchat:

és mi is, GEGV?
vagy nincs időhöz kötve? :-)

christaylor 2011.01.22. 20:57:42

Óbazmeg,remélem Hajni nagyon szorgalmasan jegyzetel! Milyen gyöngyszemek hangzanak most el!

rabia 2011.01.22. 20:58:04

@canzone: ez is bekerül a bonmot-tárba.

Flood 2011.01.22. 20:58:04

Alek sztem a kihívott nyakára köti a majd a zöld kendőt, jó szorosan :D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 20:58:15

alek most jó. és ezt most komolyan

viola narvilly 2011.01.22. 20:58:29

@MegLepke:
Választ, szünet lesz, azalatt a kiválasztottnak gyorsan összeszedik a videóit, a jobb és rosszabb pillanatait Alekosszal és után a leadják. Vagy nem.

@gidabiga:
Mostmár van kép? :)

rabia 2011.01.22. 20:58:37

szerintem zsófika.

Mme Chauchat 2011.01.22. 20:58:53

BárholBármibenSzámíthaccRám BBSZR

Ken Adams79 2011.01.22. 20:58:58

az MMKK helyett, mostmár BBBSZR lesz?

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 20:59:13

Meg tudná mondani valaki, hogy mikor és miért fordultak meg a számok a villalakókon?

viola narvilly 2011.01.22. 20:59:16

Hogy beszopatta Jerzsit :D

gidabiga 2011.01.22. 20:59:22

bárhol, bármikor, bármiben :D

ez lesz a BBB? :D

lője már le valaki!!!!! :D

MegLepke 2011.01.22. 20:59:31

Bárhol Bármikor Bármiben számíthattok rám innentől! Ti, hűség zálogai!

Flood 2011.01.22. 20:59:49

De nagy kópé ez az Alekosz :DDD
Dzsörzében sztem megfagyott a szar is :)

rabia 2011.01.22. 21:00:06

mondtammondtammondtammondtam....

christaylor 2011.01.22. 21:00:13

Ó szegény Erzsi, nagyon megsajnáltam most, olyan rémültnek látszott!

Alek nagyon szeretne visszamenni, ha Zsófit választotta.

Alek ezt most kurvajól csinálta, tetszett!

Ken Adams79 2011.01.22. 21:00:41

@Mme Chauchat:

Mindig gyorsabb vagy nálam?
Most a BBBSzR-ben is...

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:00:50

zsófiufó önbizalom gyógyszert akarok

Flood 2011.01.22. 21:00:56

Zsófinak szóljon vki, hogy nem a villalakók döntik el a párbajt!

rabia 2011.01.22. 21:01:23

mi csak jól jrhatunk, akármelyikuk esik ki.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:01:37

@canzone: nem olit választotta, de jól csinálta

haruka 2011.01.22. 21:01:39

Na, Olivér vajh mit mond a népnek?

viola narvilly 2011.01.22. 21:01:50

@gidabiga:
Akkor pont a lényeget láttad. Nekünk az Alekosz összest meg kellett néznünk.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 21:01:54

@Flood: majd észreveszi.... amikor kint marad...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.01.22. 21:01:59

ez a zsófi elég irritálóba ment át

tgrs 2011.01.22. 21:02:11

@kovácszsuzsi: Mindjárt kinn lesz és kérhetsz tőle. :D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:02:13

@Flood: szerinted értené szegény

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:02:15

Amikor kijött a sloziról, lehetett látni, hogy be van sz@rva, ergo, a leggyengébbre fog rámenni!

Mme Chauchat 2011.01.22. 21:02:25

@Ken Adams79: gyorsabb, de így belefér még 1

gidabiga 2011.01.22. 21:02:42

@christaylor:

csak az a stílus, az valami rettenetes :D
az ilyen pasit kérdés nélkül arcon, ököllel :D
pedig nem vagyok agresszív :D

viola narvilly 2011.01.22. 21:03:11

@kérődzőgiliszta:
Dehogy, biztos csak fosni volt, mert rossz a gyomra

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:04:42

Alekox Olival, Szandival, Évivel felőrli Zsófikát!
Zsófika jövő szombaton már könyörögni fog, hogy kintmaradhasson!

Lanois 2011.01.22. 21:05:28

@viola narvilly: Köszönöm. Effective erre voltam kiváncsi.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.22. 21:06:03

Egyáltalán nem nézünk izgalmas párbaj elé… Alekosz nagy főlénnyel fogja Zsófikát kinthagyni.

Mme Chauchat 2011.01.22. 21:06:06

@Ken Adams79: francokat. csk nem akartalak lehervasztani

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 21:06:08

@christaylor:
Jerzy mindjárt le is omlott a kanapéra:)

ez volt ez első mikor végre valaki normálisan, mit normálisan , zseniálisan tudott egy kihívást előadni.
Azt hiszem a következő héten nálam Zsófi átveszi Ildikó szerepét...

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 21:06:21

@kovácszsuzsi: a beugratásra értettem :)az én bioritmusomra és idegrendszeremre amúgy is zsófi van a legrosszabb hatással, dupla öröm ez a nap számomra :)

the sandwich maker 2011.01.22. 21:06:38

Zsófika az egyetlen, aki folyamatosan hozza a rászabott skatulyát, tényleg rohadt naiv. nagyon téves elképzelései vannak az életről, alig várom, hogy koppanjon. muhahahahaaaa!!!

viola narvilly 2011.01.22. 21:06:40

@DóraTanár:
Én csak annyit láttam, hogy egyszercsak kaptak egy levelet és megfordult a sorrent

pleb 2011.01.22. 21:07:17

zsófi azt hiszi, hogy elég lesz a 6-os csapat rajongótábora a négyes ellen :D vicces...

Flood 2011.01.22. 21:07:22

Damn! A nagy izgalmak hatására észrevétlenül benyomtam 1 zacskó kexet. Májusra nem csak a villalakók, de én is Laci méretűre hízok :S

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:07:41

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: eddig nem szólt, nem csinált semmit, most meg kiderül, hogy egy irritáló kis ildi

christaylor 2011.01.22. 21:08:34

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: de tényleg jó volt, ezt elismerem, rövid, velős és még csattanó is volt a végén.
Plusz, belefért 3 percbe.

viola narvilly 2011.01.22. 21:08:54

@Lanois:
Effektíve arra, hogy hogy áll a kapcsolatom, vagy arra, hogy mivan a táblázattal?
Effektíve megválaszoltam a kérdésed?

Ken Adams79 2011.01.22. 21:08:56

@Mme Chauchat:

Engem? Ilyennel? Nem lehet... :-)

többször kell rád tenni a jelem?

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:08:56

Zsófikának a fiatalságán kívül nincs vonzó, előnyös tulajdonsága.

haruka 2011.01.22. 21:08:59

@DóraTanár: lehetett szavazni tegnapelőtt vagy mikor, hogy megforduljon-e a sorrend, és az igen nyert.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 21:09:50

@pleb: zsófi (és mindenki más is bent) azt gondolja, hogy ezres-százezres rajongótáborok alakultak, akik mind-mind dobnak sms-t rájuk, ha arra kerül a sor :)

Ken Adams79 2011.01.22. 21:10:00

@gidabiga:

11-10 a csigazabálóknak :-(

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:10:40

@canzone: kiváncsi vagyok, hogyan járatja le magát.(zsófi) neki különben mik az értékei? csak hogy képben legyek

pleb 2011.01.22. 21:11:17

@kovácszsuzsi: csámcsogás, csoszogás, zárt falak...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 21:11:59

@kovácszsuzsi:
ezen elgondolkoztam, lehet ez erősíti az előre megírt forgatókönyv meglétének felvetését, kiosztotta az ertéel a szerepeket, mondjuk Alekosz nem sokat változott:)

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:12:19

@Ken Adams79:
Szvsz Mocsay feladta ezt a meccset, ha nem játszatja Perezt.

gidabiga 2011.01.22. 21:12:56

@Ken Adams79:

lehetnének végre a csigazabálók rossz formában :D

viola narvilly 2011.01.22. 21:13:09

@kovácszsuzsi:
Nagyon pöpec rózsaszín masnit tud kötni a számát jelző tábla két felső sarkába

gidabiga 2011.01.22. 21:13:46

@kérődzőgiliszta:

Perez annyira nem jó már.
öreg, sérülékeny :(

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 21:13:48

@kovácszsuzsi:
jaj, lemaradt, szóval Zsófi most főszerephez jutott , csak baromira át esett a ló túloldalára, de ha az volt a cél, hogy az embernek verési kényszere legyen, akkor jól csinálja:)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:14:09

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: látjuk még ildit, ginát,zsuzdsit sokszor, mert zsófival nem sokat tud majd kezdeni a retek

Ken Adams79 2011.01.22. 21:14:32

@kérődzőgiliszta:

elvileg, még sérült... de...azért szépen tartják magukat a fiúk
HAJRÁ

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 21:15:57

@haruka: köszi :-) vajon továbbra is kapnak majd feladatokat? és az elsőkből lesznek az utolsók alapon fogják csicskáztatni Bécit és Olivért? :-)))

davidzoli 2011.01.22. 21:17:01

Nekem sokkal jobban tetszene, ha Alekosz maradna kint.
Ha Zsófi nem megy vissza, akkor nincsen semmi, pár órát sír pár nő és kész. De ha Alekosz kinn maradna... Végre nézhető lenne a műsor. A rossz társaság is kapna egy pofont, ráadásul kíváncsibb vagyok az Olivér, Éva, Szandika hármas vergődésére is.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:17:02

már 15:13 :-(
Sajna, ma már csak két átlövős játékkal lehet nyerni!

Ancilla 2011.01.22. 21:18:30

Szép estét! Rég jártam már erre!!

@Flood: A Bécis visszajátszásokból csak én érzem úgy, h szinte mindig Bécinek volt igaza?

Tudsz mondani olyan esetet, amikor nem neki volt igaza? Szerintem ritka józanul gondolkodó srác.

Zsófikának pedig azért van ekkora önbizalma, mert nagyon pozitív sms-eket küldtek be róla (én legalábbis nem hallottam negatívat - emlékezzetek csak a vattacukrorra!!)

@DóraTanár: A számok megfordulásáról a közönség szavazatai döntöttek.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:18:40

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: már a mai összefoglalóban, mikor alekoszt ugráltatta feltámadt bennem a kényszer. micsináljak, nem bírom ezt a nőtipust

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:20:22

@davidzoli: te szereted a csoszogás-szürcsölést? mitől nézhetőbb zsófi, mint alek? műsor szempontjából

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.22. 21:21:07

@Ancilla: "Zsófikának pedig azért van ekkora önbizalma, mert nagyon pozitív sms-eket küldtek be róla (én legalábbis nem hallottam negatívat - emlékezzetek csak a vattacukrorra!!)"

Illetve egész pontosan csak a pozitív SMS-eket válogatták ki, és küldték be neki a villába.

Ken Adams79 2011.01.22. 21:21:33

@kérődzőgiliszta:

Ez az 5 gól simán behozható :-D

Hannibal22 2011.01.22. 21:21:49

Rárezonáltam alekoszra

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.22. 21:21:56

@kovácszsuzsi: Nem azt mondta, hogy Zsófi nézhetőbb, hanem azt, hogy sokkal nagyobb visszhangja lenne, ha Alekosz maradna kint.

davidzoli 2011.01.22. 21:21:57

Zsófi nem nézhetőbb, de az Ő kiesése által generált hullámok nézhetőbbek :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 21:22:04

@kovácszsuzsi: úgy tud enni bármit is, hogy mindenkinek elmegy az étvágya 10 méteres körzetben :) és még közben szavalni is tud :D

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:22:20

@kovácszsuzsi:
Nem szeretnék a "férfiak" nevében beszélni:-) de a Zsófi-típust max a szülei szeretik, meg a hozzá hasonló igénytelen pasik, megdugni a diszkó mögött.

davidzoli 2011.01.22. 21:22:45

Mármint ha Alekosz esik ki, az jobban megkavarná az érzelmeket odabenn. A nagy 4es nyilván nézhetőbb hisztit vágna le, mint a Zsófi mellett álló többség.

Ken Adams79 2011.01.22. 21:22:46

@Kóczy:

Illetve, azt vágták be a TV-s összefoglalókba :-D

Dudálj, ha műkörmöd van! 2011.01.22. 21:23:33

Zsófi az én idegrendszeremre is rendkívül káros hatással van. Ez az erőltetett, túlzásba vitt viháncolás az agyamra megy. Ráadásul akkora erdőben van...! Még hogy ő megnyeri Alekosszal szemben a párbajt! :)))) Kis hülye. Annyira unalmas karakter, hogy saját magával szemben is vesztene.

flanker 2011.01.22. 21:23:59

Nem rossz ötlet a délutáni hatok kitalációja:
klikkre klikkel reagálni. Ez nagyon jól ellensúlyozhatja a villán belül dolgokat a hétköznapokban. Én eddig se tűrtem volna a sokak semmittevését. Ha mindenkinek (vagy klikkeknek) magának kell főzni, mosogatni, takarítani, talán kevesebb idejük marad ármánykodni, ám ezek hozhatnak új kihívásokat és konfliktushelyzeteket.

A baj az (is itt van problémám az egésszel), hogy ha jól értettem, akkor ez leginkább Zsófi (és a későbbi bandatagok) védelmére indult el - mintha bármi befolyása is lenne a Párbajok eredményére. Egy Survivor-típusú műsorban ez így is lenne, de itt a kiszavazott nem lelép, hanem kiválaszt valakit, akivel párbajozik és a KÖZÖNSÉG SZAVAZ arról, ki maradjon, ki menjen. Vagyis alapjaiban nem éri el a legfontosabb funkcióját, hisz Éva kétszer is volt már kint, egyszer hat szavazattal ment ki, mégis visszajött. Tehát hogy hatan vannak négy ellen az egyáltalán semmi következménnyel nem fog járni. Még Gombira sem, ha megmarad klikkenkívülinek, akkor sem.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:24:34

@Kóczy: nem nagyon látom át, hogy milyen hullámokat generálna. oli már betojt, szandika olyan, amilyen, a hatoknak, meg csak akció tervük van, de nem merik megjátszani

Ancilla 2011.01.22. 21:24:57

@kérődzőgiliszta: Ez egyáltalán nem biztos. Az egyik Belevalóban a 4 FOR DANCE együttes volt benn, és a négy fiúból háromnak Zsófi volt a kedvence.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 21:25:11

@hannibal22-73: és folyamatosan elemzed az alakulásokat?

Lanois 2011.01.22. 21:27:17

@viola narvilly: Effective meg akartam mutatni neked azt az oldalamat, amelyik közvetlenül beírja a táblázatba a helyes válaszokat, de megértem, hogy a trollok miatt védekezésbe kényszerültél.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:27:17

Annyit megsúgok :-), hogy stratégiailag a 4-es van és lesz előnyben! Ui. a többség dönt ugyan a kiválasztottról, de ők tudnak egy héttel tovább taktikázni a kihívással. Ezzel jobban lehet szivatni!
Persze, egy idő után kiegyenlítődnek a létszámok!
Béci-Gigi-Jersey/Anikó, vs. Oli-Alekox-Évi.
A többiek mennek apránként a levesbe!

Hannibal22 2011.01.22. 21:27:27

@canzone: ezt nem tudod teljes egészében idézni?:)

Dudálj, ha műkörmöd van! 2011.01.22. 21:27:52

@davidzoli: ezt a műsort toronymagasan az Alekosz által hozott rémisztő-vicces-balhét generáló-okoska attitűd tartja életben. Senkit nem egy kiesés utóélete érdekel, hanem a visszaküldött benti élete. Botor dolog lenne egy húzó karaktert kiejteni, csak azért, h megnézzük, mi lesz nélküle. :))))))

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:28:25

@kérődzőgiliszta: a kérdés az volt alekhoz bucitól, hogy ugye irigyli jerzy-t. erre kérdeztem, hogy ki a fene irigyelné jerzy-t?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 21:29:00

@hannibal22-73: sajnos csak ennyi maradt meg a buta fejemben

gidabiga 2011.01.22. 21:29:16

a csatornának nem érdeke, hogy Zsófi maradjon kint, szerintem tökmindegy, hogy a nézők hogy döntenek :D
és azért nemcsak a többdiplomás, intelligens hv rajongók nézik a műsort, ne az itt kommentelők értelmi szintjéhez mérjétek a szavazatokat :)))

Lanois 2011.01.22. 21:29:25

Ha Zsófinak semleges Alkesz, akkor miért hány tőle? Költői kérdés volt, sőt lehet, hogy szavalni is fogok.

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:30:16

@Ancilla:
Boccsinka, de ki az a 4 FOR DANCE?

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.22. 21:30:32

@Lanois: Igen, ezen én is jót nevettem. Itt azt mondta, hogy semleges számára, az összefoglaló videoban meg azt mondta, gyűlöli. Ennyit az őszinteségről...

Ancilla 2011.01.22. 21:31:04

@Kóczy: Én is erre gondoltam, hogy a villába küldtek be csupa pozitív sms-t Zsófiról.

Alekosznak viszont nincs fogalma róla, hogy idekinn mennyire sokan szeretik nézni (még azok is, akiknek egyébként feláll a hátán tőle a szőr).

viola narvilly 2011.01.22. 21:31:29

@Lanois:
Effektíve köszönöm, hogy meg akartál mutatkozni. Ha eldobod üzenetben az effektív/vélt/valós értékeidet, beteszem a táblázatba :)

Ancilla 2011.01.22. 21:31:53

@kérődzőgiliszta: Az a négy táncos fiú, akik a Csillag születik c. műsorban szerepeltek - igen nagy sikerrel.

slara 2011.01.22. 21:32:46

@kérődzőgiliszta: még a fiatalsága sem vonzó...több színű kis patkány,nincs egyénisége,csapódik erre-arra

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:34:02

@gidabiga: pont, hogy érdeke. nem lehet rá építeni semmit. nem elég dekoratív, sem harsány buta picsa, sem megosztó személy. egy kis átlag lányka, aki tök mindegy ott van, vagy nincs. szerintem igazán aleket sem érdekli, de ő volt az utolsó teljesen érdektelen, könnyű párbaj

Lanois 2011.01.22. 21:34:32

@viola narvilly: Köszi.:) Tudod készítettem egy listát, és azon most nagyon rajta lettél.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.22. 21:34:56

Sziasztok, mára befejeztem... holnap majd elolvasom a 972. komment után születetteket :-) Nagyon várom Hajni posztját a ma estéről... őt olvasni sokkal jobb, mint a műsort nézni :-)

gidabiga 2011.01.22. 21:35:17

most akkor mivaaaaaaaan? :DDD

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/01/22/playboy_fotozason_szakitott_vv_zsuzsi_es_leonidasz/

tegnap még azt olvastam, hogy csak háromszoros pénzért vállalja a playboy fotózást, most meg már kész is vannak a fotók? :D

viola narvilly 2011.01.22. 21:36:04

@gidabiga:
Kérem!
Az inteLigens szót MMKK egy darab L betűvel kell leírni! :)))

Juteszembe... írás, a zunokahugom rajzolt az apjának (bátyám 40 lesz a jövő héten), és leírattam vele, hogy BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT. Olyan kis bénán kanyarítja a betűket, mindent alulról kezd. Anyuval tanítgattuk, hogy hogyan írja le a szavakat, ő meg feszt azt mondta, hogy de ő így tudja. Elmagyaráztuk neki, hogy de majd az iskolában a tanítónénit nem fogja érdekelni, hogy ő hogy tudja. Aztán feltettem a kérdést, hogy voltaképpen miért is akarunk mi írni tanítani egy nem egészen 5 éves gyereket? :DDD

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:36:31

@slara: jujj tényleg. ez elkerülte a figyelmemet:)

natoth 2011.01.22. 21:36:34

én a négyeket nagyon rühellem, de meg kell hagyni hogy mérföldekkel okosabban játsszanak a többieknél.
amit a végén Olivér mondott a nagymonológjában, hogy tesztelték a többiek reakcióit, az is mutatja, hogy ők tudják, hogy a nézőknek kell műsort adniuk, ha vissza akarnak jönni egy-egy párbajról.
a hatok "majd akkor csak magunkra főzünk meg mosogatunk" típusú hozzáállása lehet, hogy az ő mindennapjaikat feldobja, de nézői szempontból teljesen érdektelen.

christaylor 2011.01.22. 21:36:43

@gidabiga: összevissza hazudnak. a tegnapi nekedvalóban is már arról beszéltek,hogy már megvolt a fotózás.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.22. 21:36:53

Én azt nem tudom, hogy egyes villalakók honnan veszik, hogy a többiek szavazótábora majd rájuk is fog szavazni. (Hogy példát is mondjak: Én nehezen tudom elképzelni, hogy pl. Béci rokonai és barátai majd veszettül nyomják az SMS-eket Zsófira.)

gidabiga 2011.01.22. 21:36:53

@kovácszsuzsi:

bocs, azt akartam írni, hogy bent :D

slara 2011.01.22. 21:37:25

@kovácszsuzsi: de azt hiszi h van szavazó bázisa...vagy savazó? :D nem értettem pontosan amikor mondta:D

MegLepke 2011.01.22. 21:38:16

Fogadok bárkivel egy irsaiban, hogy ma sem lesz élő. Én egyszer kaptam el kb. 3 percet, akkor is Oli beszélt a Vivás élményeiről és lekapcsolták. Azért Buci legalább remélem, látja.

Hódos Hajnalka 2011.01.22. 21:38:21

Juj, félidő van, segítsetek légyszi!

Lemaradtam arról, mit mondott Alekosz Évának és Szandikának, ha valaki megjegyezte, írja le, mmkk, legyen olyan jóságos, mert a videók között nem találtam.

Cserébe hoztam nektek egy gyöngyszemet a meccsről, a kommentátor mondta: "a hajszál egy olyan testrész, amivel lehet gólt szerezni".

Köszi

Mme Chauchat 2011.01.22. 21:38:28

@Ken Adams79: többszörös, órákig tartó jel-rámrakás lenne

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:39:21

@viola narvilly: úristen, nekem meg már felnőtt fiam van, oszt járhattam vóna tesóddal óvodába

viola narvilly 2011.01.22. 21:39:27

@Lanois:
Remélem, nem az utolsó helyen szerepelek azon a listán.

@DóraTanár:
Olvasás közben megijedtem, hogy a "Nagyon várom Hajni posztját a ma estéről... őt olvasni sokkal jobb, mint a műsort nézni :-) " úgy folytatódik a sokkal jobb után, hogy "mint titeket" :D
Jójszakát

natoth 2011.01.22. 21:39:37

@christaylor:
én még azt is olvastam tegnap valahol, hogy a fotózáson szakitottak Ledonidá..., Leodiná..., mindegy, tudjátokkivel.

viola narvilly 2011.01.22. 21:41:02

@Hódos Hajnalka:
Bocs tesó, nem jegyeztem, de szerintem egy-két óra múlva tuti rajta lesz a vv oldalán

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:41:14

@gidabiga: erre a kis hibára én meg írtam kisregényt. legalább egy irsai a büntetés:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 21:41:18

@gidabiga: jártak????

@christaylor: na, lesz igazi csikágó? már tűkön ülök :)

@Hódos Hajnalka: Hajni, rtlmost-on sincs fent?

gidabiga 2011.01.22. 21:41:32

@viola narvilly:

óbasszus, kettővel írtam?
pedig SSKK nem szoktam súlyos helyesírási hibát véteni, sőt, nem súlyosat sem :)
eltekintve a mondatkezdő nagy betűktől, de az merő lustaság :)))

Szaffi B. 2011.01.22. 21:41:42

@Hódos Hajnalka: Imádja őket, számíthatnak rá.

christaylor 2011.01.22. 21:42:21

@natoth: amiatt, állítólag, mert Leónak nem tetszett a dolog.

viola narvilly 2011.01.22. 21:42:29

@kovácszsuzsi:
Elküldök egy üzit neked. SSKK nem oszthatod meg másokkal.

natoth 2011.01.22. 21:43:01

@Hódos Hajnalka:
szeretlek, igaz barátom vagy, számíthatsz rám
szandikának talán ugyanez, csak imádlak kezdettel

christaylor 2011.01.22. 21:43:02

@canzone: mert szerinted én mire várok? de semmi, azóta se.

Szaffi B. 2011.01.22. 21:43:28

Zsófi-Alkesz párosnak besaccolok egy 10% -90% a párbajra.

viola narvilly 2011.01.22. 21:43:51

@gidabiga:
Hát legközelebb leszel szíves figyelni! :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 21:43:58

@slara: meg arra számít, hogy majd őt most kint imádják, és ingyen megy minden koncertre, buliba

natoth 2011.01.22. 21:44:02

@Hódos Hajnalka:
szeretlek, igaz barátom vagy, számíthatsz rám
szandikának talán ugyanez, csak imádlak kezdettel

Mme Chauchat 2011.01.22. 21:44:46

Van élet a halál előtt?

natoth 2011.01.22. 21:46:15

@Hódos Hajnalka:
szeretlek, igaz barátom vagy, számíthatsz rám
szandikának talán ugyanez, csak imádlak kezdettel

Mme Chauchat 2011.01.22. 21:46:25

Van élet a halál előtt?

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 21:46:33

@Ancilla:
Na ez kb. a tordasi szavalókör!
(Megsúgom, ez a sunáznám oszt rugnám picsán kategória!)

christaylor 2011.01.22. 21:46:37

@christaylor: éppen ezért elmegyek LA Inket nézni, aztán aludni.

Hannibal22 2011.01.22. 21:46:37

@christaylor: Rám célzol? Elnézést,szociális életet éltem az elmúlt órákban+fél szemmel vv. Még mindig van egy kis szociális élet(de minek?),de nem lesz ebből rárezonálás ,faszom

Ken Adams79 2011.01.22. 21:46:38

@Mme Chauchat:

Azt hittem, már elmentél a nagy jelrakás közepette...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 21:47:00

@Hódos Hajnalka:
ha jól rémlik azt hogy számíthatnak rá
de azt nem tudom , hogy az MMKK-t modta-e
viszont azt tudom, hogy Olivérnek azt mondta MMKK bármikor :)

Szaffi B. 2011.01.22. 21:47:12

Alekosz-Zsófi párbajra besaccolok egy 90-10%-ot végeredménynek.

Lanois 2011.01.22. 21:47:35

@viola narvilly: utolsókból lesznek az elsők:)

natoth 2011.01.22. 21:48:16

@viola narvilly:
...különben megütlek, ezt lehagytad :)

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2011.01.22. 21:48:58

@slara: a Zsófinak nevezett organizmusnak egyetlen egy pozitívan értékelhető momentuma sem volt. Ha csak annak nem vesszük, amikor a műveltségi versenyen, a mikor volt a kiegyezés? - kérdésre átszellemült arccal így reagált: milyen kiegyezés, kivel?

Ez a személy, sem mint nő nem jöhet szóba ( durván: se segge, se mellei, e helyett valami csökevényes kinövések ), sem mint valami rohadtul érdekes és szórakoztató jelenség.

Ez az ostoba liba nevezi mindezek után a másik embert szánalmasnak. Hát, hogy a pofáján mekkora bőr van, ennek az agytrösztnek. Még azt sem tudja helyesen megítélni, hogy csak egy dolog számít, az pedig a műsor nézettsége. Ezt pedig Alekosz biztosítja.

Egyszóval szégyen a mai fiatalságra ez a Zsófinak nevezett valami.

Seyman 2011.01.22. 21:53:13

Mindig Minden Körülmények Között ALEKOSZ! :D
Allez France! Szép volt,csak így tovább, és simán meglesz a VB cím. :D

viola narvilly 2011.01.22. 21:53:14

Állandóan eldob ISE-ral. Kifingattuk a szervert?

@Lanois:
Most nem nagyon nyugtattál meg :)

slara 2011.01.22. 21:53:34

@kovácszsuzsi: :D teljesen sötét a csaj! de ezek bent a nestea meg a full kaja mérgezéstől abban a hitben vannak,hogy van bázis...őrjöngés...majd rá jönnek:D olyanok,mint egy kiránduló csoport 2 lépést nem tesznek meg nesteás/egyéb palackos üdítő nélkül:D

Tompó 2011.01.22. 21:53:49

szánalmas ez a pszichopata.... uuu de elvernek minket a franciák...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 21:54:19

@Hódos Hajnalka:
@MegLepke:

semmire sem jól emlékeztem, ez már a vég:)

eszembe sem jutott volna a velvet:)

nálam folyamatosan error van:(

Tompó 2011.01.22. 21:55:19

@Seyman: szégyeld magad!!!!!!!

willie69 2011.01.22. 21:55:22

Egy színvonaltalan köcsög műsor, primitív idiótákkal és kurvákkal, de arról is ez a véleményem akik nézik ezeket a hulladékokat.

Seyman 2011.01.22. 21:55:45

Mindig minden körülmémyek között Alekosz!:D

Allez France! Simán meglesz ez a meccs is. :D

slara 2011.01.22. 21:56:52

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: pacsi!!!!! egyet kell értenem,azt sem tudom hogy kóválygott be ebbe a műsorba.

gidabiga 2011.01.22. 21:56:53

@viola narvilly:

az összes blogot :(

a meccs állása meg 29:17 a csigazabálóknak :(

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 21:57:05

@Hódos Hajnalka:
@MegLepke:

semmire sem jól emlékeztem, ez már a vég:)

eszembe sem jutott volna a velvet:)

nálam folyamatosan error van:(

viola narvilly 2011.01.22. 21:57:51

@natoth:
Jatélleg
(ha többször ment, bocs, de ISE van állandóan)

@willie69:
És mi a kedvenc színed?

Seyman 2011.01.22. 21:58:39

@Tompó:

Sorry, de Zsófika az én bioritmusomat is zavarja. :D

Hódos Hajnalka 2011.01.22. 21:59:39

@canzone: na, ez eszembe se jutott :)

@natoth: igen, ez volt az, már emlékszem. köszikösziköszike.

És a többieknek is.

@willie69: köszönjük az építő jellegű hozzászólást.

Tompó 2011.01.22. 21:59:50

@Seyman: én az Allez France-ra írtam......

slara 2011.01.22. 22:01:03

@willie69: én nézem...érdekel,lehetek a szemedben primitív (ahogy írtad)idióta és kurva, de te honnan és minek errefelé?

christaylor 2011.01.22. 22:02:00

@hannibal22-73: még nem,de dolgozom rajta. csak közben mélt is írok,ha befejeztem,akkor kapcsolom is ki.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:02:28

@willie69: ezt megdöbbentően hallom, mert én látom a te értékeidet

viola narvilly 2011.01.22. 22:03:51

@gidabiga:
Ja, azt nem néztem, csak ezt.

Hannibal22 2011.01.22. 22:04:08

@christaylor: Bocs ,de tényleg nem értem rá ma!

christaylor 2011.01.22. 22:04:09

@canzone: te mindenkiben csak a a jót látod! :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:05:16

@christaylor: drága lelki társam, kérsz egy magnéziumot, olyan rossz a kedved, ideges vagy? egy kis irsaira ugorj be velem a nyugiszobába

Tompó 2011.01.22. 22:05:40

A Zsófika nem nagy szám, de akkor is... sokat elárul az országról ha egy undorító pszichopatát szavaz vissza...

slara 2011.01.22. 22:05:55

@willie69: ha nem akarod, h primitív idiótának vagy kurvának tartsunk indokolnod kellene:D

Seyman 2011.01.22. 22:05:59

@Tompó:

Szerintem mindenki annak szurkol akinek akar, aki számára szimpatikusabb, aki közelebb áll hozzá.Ennyi.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:06:45

@willie69: verset tudsz? nem akarnám, hogy zárt falak várjanak.

christaylor 2011.01.22. 22:07:14

@canzone: már az irsai se segítene rajtam. valami komolyabb piád nincs?

nem is tudom,a bioritmusom nem működik megfelelően. meg ami fasza,hogy melegvíz sincs. :(

Hannibal22 2011.01.22. 22:07:51

@christaylor: most leállt a gyújtás az agyamban,hallod. Mit akarsz ezzel mondani?

MegLepke 2011.01.22. 22:08:04

@Tompó: Inkább ott legyen mint kint köztünk.

Seyman 2011.01.22. 22:08:52

@Tompó:

Az ilyen komment meg az írójáról árul el sokat..

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 22:08:52

Úristn
nem tudom eldönteni idióta vagy kurva, vagy kurva idióta illetve idióta kurva vagyok-e :)

gidabiga 2011.01.22. 22:09:00

@Seyman:

én a csigazabálóknak SSKK :D
ha ellenünk játszanak, meg főleg nem :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:09:41

@christaylor: konyak, a többi uralkodó azt úgyse issza meg :) amúgy meg egy kis jéger, kapsz mellé hagymás babot vagy háztartási kekszet (na, ezt félre fogod érteni, de nincs DHSZ:P) :)
ne hari, de Béci vízmegvonását nem lehet visszavonni

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:09:49

@christaylor: főzök neked gázon páleszt hallodtesó? van itthon 5 féle lekvár, meg bolognai szósz is

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:10:00

Háálóó!

Tőtteni akarok!!!:D

Tompó 2011.01.22. 22:10:08

@Seyman: hozzád a fraciák közelebb állnak???? mert a szégyeld magadat ezzel kapcsolatban írtam. A villalakók más tészta...bár nem tudom kinek szimpi egy elmebeteg..?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 22:10:52

@Tompó:
szerintem sem nem undorító, sem nem pszichopata:)
kicsit fura csak:)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:11:06

@Tompó: neked is adok a páleszből magnéziummal

Tompó 2011.01.22. 22:11:46

@MegLepke: inkább a zártosztályon

christaylor 2011.01.22. 22:11:56

@hannibal22-73: hát hogy megírom, hogy lemondok rólad canzone ellenében, mert nekem ez így nem megy. de odaírom, hogy nagyon komoly munkával visszaszerezhetsz, erre semmi. nem látod te az én értékeimet, csak mondod, nem akarsz megismerni, még a kedvenc színemet sem tudod.
csak ennyit, semmi többet.

viola narvilly 2011.01.22. 22:12:35

@christaylor:
Nálam van jäger és becherovka, ha megfelel

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:13:16

@kovácszsuzsi: bazmeg, Zsuzsi, imádlak :) a bolognaiban mennyi gyümölcs van?
@Mme Chauchat: faszommá, már a kataflamtól duplán látnék :D te le akarsz engem itatni? :D

christaylor 2011.01.22. 22:13:17

@kovácszsuzsi: mindet összeöntjük, habüstből esszük majd csámcsogva, ropival tunkolva? mert csak akkor érdekel.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:13:26

@Tompó: mégegyszer ugorgyál neki, mert így zárt falakba fogsz ütközni!

K Tomoceusz 2011.01.22. 22:13:31

@Tompó: sokat elárul az országról ha egy undorító pszichopatát szavaz vissza...

Tompó kollega ne politikázz !

Seyman 2011.01.22. 22:13:37

@gidabiga:

Te dolgod.
Ja igen, a lényeg pedig,h FORZA MILAN! mert a foci über alles! :D

Laci szimpi volt,de most nagyon félrecsúszott az új imázsával.

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:13:39

Ittatok már Betont?
Becherovka+tonic.:)

MegLepke 2011.01.22. 22:14:39

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: igen, és ott is elgondolkodtattak már az idióta, kurva és e két szóból létrehozott különböző szókapcsolatok igazságán rám nézve.:D

christaylor 2011.01.22. 22:14:39

@viola narvilly: :D

olyan kedves itt most mindenki velem. nekem nincs senkim.de ti...
a bechert szeretem.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:15:02

@canzone: hát annyi, mint a bóti lekvárban biztos

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:15:12

Szegény ember vizel, főz

christaylor 2011.01.22. 22:15:32

@Lotyó Bridzsida: esküszöl,hogy van ilyen?
jövő héten kipróbálom. milyen arányban?

Hannibal22 2011.01.22. 22:15:40

@christaylor: hubazmeg,egy pillanatig azt hittem,hogy tényleg megsértődtél:) háthallodhülyevagy ,ezt visszakapod !

Tompó 2011.01.22. 22:16:20

@kovácszsuzsi: várj lendületet veszek....@K.Tomoceusz: jó estét, de máán pedig most akartam levezetni milyen összefüggés van a jelenlegi politikai vezetésünk, a gazdasági helyzet és a vv szavazás között...

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:17:28

@Tompó: látod mán nyílnak is a falak

Ancilla 2011.01.22. 22:17:34

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Azért több mint fura. Közelebb áll a pszichopatához. Az, amikor arról beszélt, hogyan kínozná meg Zsófikát azzal, hogy Anikót kiviszi, s nézné utána, hogy szenved, félelmetes volt. Erre már Szandika is azt mondta, hogy undorító. Sőt Olivér is. Továbbá: valóban olyan, mint aki semmiféle érzelmet nem él meg. Őt még nem hallottuk kiabálni, nem láttuk sírni, nem láttuk igazán, indulattal veszekedni, vitázni. A nők iránti érzései is tisztán elemi ösztönből fakadnak (kívánja őket, semmi több). Én nem mernék vele egy szobában maradni sokáig.

Tompó 2011.01.22. 22:17:36

@kovácszsuzsi: Nem!! a magnéziumos páleszből...:)

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:17:36

@christaylor:

Fogalmam sincs, mert már abban az állapotban adták a kezembe, amikor már a sósavat is megittam vón.:DDD

Próbálgassad.:)))
Érdekes, nagyon erős/jellegzetes íze van.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 22:17:43

@MegLepke:
a kedves látogató ott is járt már akkor ezek szerint:DD

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:17:48

Akkó hogy lesz a tordasi buli?

viola narvilly 2011.01.22. 22:18:20

@christaylor:
...mi a lelki társaid vagyunk :))

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:19:01

@Mme Chauchat:

Mivan? Bulizunk? Mikor? Hol? Miről?
És legfőképpen: MIVÉ???:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:19:09

@Lotyó Bridzsida: :)
@kovácszsuzsi: akkor két felest kérek a blognais páleszből!

a fény kinek volt már meg, ha már így alkoholizálunk megint?

Seyman 2011.01.22. 22:19:10

@Tompó:

Bocsi, de személyes dolgok miatt állnak közelebb hozzám, viszont csak kifejezetten a francia kézilabda válogatott.

Én elsősorban a show-t kedvelem Alek-ban Ő megdolgozik az ellátmányáért.

gidabiga 2011.01.22. 22:19:10

@viola narvilly:

ebben a sorrendben jöhet :D

K Tomoceusz 2011.01.22. 22:19:13

@Tompó:

Ne tedd . Én imádnám , de a többiek nem szeretnek 600 oldalas tanulmányokat olvasni .

kérődzőgiliszta 2011.01.22. 22:19:46

@Lotyó Bridzsida:
Becher MMKK!
Békebeli szlovákiai síelések!

Hannibal22 2011.01.22. 22:19:53

@viola narvilly: Most te vagy a lelki társam mert egy cipőben evezünk

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:20:31

@Tompó: de christylor-ral esszük habüstből ropival, ha nem baj

christaylor 2011.01.22. 22:20:46

@Lotyó Bridzsida: ajaj, Évát játszottál? :)
Jó, úgy lesz, bár, itt mifelénk nem ismerik, úgyhogy úttörő szerepet fogok játszani.Aztán majd engem emlegetnek a városban, mint a beton szülőanyját.

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:20:51

@hannibal22-73: mikor rád nézek mindig téged látlak

Tompó 2011.01.22. 22:20:51

@Ancilla: ugye más is látja, erről beszélek és ez a momentum csak egy az ezernyi apró jelből, ami alapján ezt a következtetést vontam le! Mármint hogy pszichopata.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:20:53

@christaylor: hallod, ez már majdnem egy hatos, szemben a négyessel... saját poharak, saját piák..

MegLepke 2011.01.22. 22:21:33

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Nem feltétlenül ő. Sok hasonló gondolkodású egyed járkál efféle blogokon.:)

Ken Adams79 2011.01.22. 22:21:46

@Mme Chauchat:

lehet csatlakozni a tordasi bulihoz?

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:21:51

@Mme Chauchat:

Há' mennyünk el Tordasra az Ildihez és bulizzunk vele, ha az értékei megengedik.:D

christaylor 2011.01.22. 22:22:03

@canzone: fény rendszeresen (nem kocsmákban, bulikban), de csak háromcentes változatot kérek belőle mindig, mert egyszerre annyit bírok csak meginni.

natoth 2011.01.22. 22:22:09

@MegLepke:
MegLepke 2011.01.22. 22:08:04
@Tompó: Inkább ott legyen mint kint köztünk.

hogy ebben neked mennyire igazad van :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 22:22:33

@Ancilla:
Én nem félnék egy pillanatig sem tőle, imkább modorosságot, és egy kisz rájátszás gondolok arról amit csinál, nem kell mindent ilyen komolyan venni
viszont Zsófi sokkal jobban idegesít, és ezrszeres hálát adtam az égnek, hogy az én lányom SSKK nem viselkedett így,
és ennyire idétlen még anno a múlt évezredben ovis korában sem volt:D

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:23:02

@Tompó: mink mán ezt 23 napja tudjuk, de így szeretjük

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:23:04

Most viccen kívül gondoltam rá, hogy a párbajt valahogy együtt kellene nézni valakinél, vagy olyan helyen ahol van nagy kivetítő, meg inni közben, meg röhögni.:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:23:15

@Ken Adams79: persze, minden idelátogató kommentelő hv-villalakó hivatalos Tordasra, az elnöki lakosztályba, helikopterrel

viola narvilly 2011.01.22. 22:23:33

@Lotyó Bridzsida:
Mivé bazmeg, pálinkává. Azzá főzünk mindent. Lekvárt, szaros bugyit, franciakulcsot.

@gidabiga:
Igenis, értettem, töltöm :))

@hannibal22-73:
Evezünk? Mán hová? :D

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:24:17

@hannibal22-73: köf, miattad kitettem a Zigazi arcom. Vágylak, rezonálok, de te eszt nem érted

Tompó 2011.01.22. 22:24:26

@K.Tomoceusz: 600 oldal? köszi, ebben a témában ha éjjel felrángatnak is minimum 2000 oldalt írok....:))))@kovácszsuzsi: ropival??? erre már nem tudok reagálni...:)))))

viola narvilly 2011.01.22. 22:24:33

@canzone:
Nekem az nem volt meg, viszont a citromos fanta ouzoval isteni :)

Ken Adams79 2011.01.22. 22:24:36

@canzone:
zsiiiiiiiiir
hány személyes a helikopáter?

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:24:40

@christaylor: mi a fene az a fény? tudom, hogy sötét vagyok, be is bújtam szégyenemben egy pléd alá

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:25:14

@viola narvilly:

:D:D:D
Imaszőnyeget.:DDD

De arra még nem válaszoltál, hogy MIRŐL???:D

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:25:18

@Lotyó Bridzsida: az lenne a gyilkos elmék, vazze

christaylor 2011.01.22. 22:25:22

@Lotyó Bridzsida: de ha ezt a mostanit esetleg nem is, viszont a végsőt, a nagyot azt tényleg jó lenne együtt.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.22. 22:25:40

írni meg majd megtanulok:)

@MegLepke:
no, igen, legjobb fegyver ellenük, a mintha észre sem venné őket az ember, de valahogy erre ráugrottam:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:25:42

@christaylor: mégiscsak te vagy az én lelki társam, egészségedre! :)
@Lotyó Bridzsida: a döntő csatát mindenképpen! de hozzám gyertek, ne nekem kelljen már vonatozgatni :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:25:44

@Tompó: zsófufó rendszeresen ropival eszi üvegből a tésztaszószt

Hannibal22 2011.01.22. 22:25:56

@Mme Chauchat: Tudtam,hogy miattam váltottá:)

@viola narvilly: Hogy hová azt nem tudom, de az ex keksz csónakban

christaylor 2011.01.22. 22:26:38

@kovácszsuzsi: szódásszifonba nem vizet kell tölteni, hanem vodkát. patront bele. pohárba valamilyen szörpöt töltesz, picit, ráfröccsöntöd a vodkát. finom, de egyszerre kell meginni.

christaylor 2011.01.22. 22:27:26

@canzone: eddig kételkedtél ebben? :) a tiédre is!

Szaffi B. 2011.01.22. 22:27:59

@willie69: szevasz Vili! 69-e az IQ-d?

***
Jó ez a 6-os vendetta csoport, főleg ha a Zsófi-szobanövény hazamegy belőle.

christaylor 2011.01.22. 22:28:31

@viola narvilly: várjatok,mert jegyzetelem mit kell kipróbálni
ezt,akkor a betont,aha.

Hannibal22 2011.01.22. 22:28:33

@canzone: @christaylor: Jobb is nekem így,hogy fos lettem
soxeretettel magamnak,(ti meg kapjátok be!)

www.youtube.com/watch?v=YH09i4v6wXI

gidabiga 2011.01.22. 22:28:37

@kérődzőgiliszta:

4 becher 4 sör és a Siratófalon is lejöttem :D
az alján becherrel és sörrel vártak :DDD

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:28:42

@christaylor:

Kell szerezni addigra egy olyan helyet, ahol van nagy kivetítő, és nem foci megy rajta meg box.:D

Mondjuk Alekoszos pólót nem vagyok hajlandó felvenni, de minden más jöhet.:D

Tompó 2011.01.22. 22:28:55

@kovácszsuzsi: ez még nem tűnt fel, igazából Zsófika jelenléte sem túl feltünő,talán ezért nem akadt még meg rajta a szemem...de ezentúl figyelem... nem semmi...

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:28:55

@viola narvilly: azt meg én nem kóstoltam még
@Ken Adams79: durvus a kérdésed. mindenképpen attól függ, hogy beférsz-e a helikopterbe, hogy mekkorák az értékeid. tényleg, neked vannak értékeid? mert ha nincsenek, vedd úgy h szóba se álltam veled.

mama ottmarad 2011.01.22. 22:29:15

@fran7: "milyen volt a kornak a tartása" - igen, ez volt az este mondása!
Alekosznak mmkk van tartása, bármilyen rosz a tartása :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:29:26

@christaylor: itt én kezdem olvasni, erre gyerekem folytatja. le vagyok maradva

viola narvilly 2011.01.22. 22:29:50

@Lotyó Bridzsida:
Azt is?
Csak majd a cefrézési és erjesztési paraméterekre figyeljünk, hogy milyen lesz a hatásuk az utópárlat leválasztási pontjára mindentbele párlatok esetén :)

Miről? A hegyről. Lefelé jövet.
Bár most evezünk... hannibal-lal legalábbis :))

viola narvilly 2011.01.22. 22:31:09

@christaylor: @canzone:
Őszintén szólva nem tudom, hogy most itthon lehet-e citromos fantát kapni, egy időben lehetett, aztán nem, most nem tudom.
Mi - stílusosan, mert nekünk az van - Görögországban iszogattuk ezt.

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:31:23

@viola narvilly:

De milyen összefüggésben?

Az evezés nekem nagyon megy, én kajakoztam sokáig.:D Honnan hová lesz a menet?

christaylor 2011.01.22. 22:31:25

@hannibal22-73: de most canzone nem tett ellened semmit, őt miért bünteted? engem meg mondom visszaszerezhettél volna (de már nem).

@Lotyó Bridzsida: de hát ez májusig simán kivitelezhető. :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:32:34

@viola narvilly: Lehet citromos fantát kapni, a kolbász-szagú head and shoulders mellett van, az epres labello mellett a polcon. (Termékmegjelenítés volt)

christaylor 2011.01.22. 22:32:48

@kovácszsuzsi: melyik gyerek ismeri a fényt? :D

@viola narvilly: marad a beton meg a lekvárpálinka.

Ken Adams79 2011.01.22. 22:33:12

@canzone:

Olyan értékeim vannak, hogy csak na... olyan nagyok, hogy kell egy helikopter nekem, meg kell külön egy az értékeimnek

de nehogy 9. legyek...

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:33:26

@christaylor: dehogy! csak megerősítettem a tényt :)
@hannibal22-73: várjámá, hallodhülyevagy?! én attól még mindent imádok benned! :) ettől függetlenül, ha kimegyünk, chris-sel összeköltözünk Madridban
@Lotyó Bridzsida: majdnem. Szegeden. de láttam élőben Lacit, ez lehet vonzó erő, hogy idegyertek :D

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:34:30

@canzone:

Aztaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!! Meg is értinthetlek majd????:))))

viola narvilly 2011.01.22. 22:35:46

@Lotyó Bridzsida:
Mi milyen összefüggésben?
Én akkor lustizok, ha ti hannibal-lal eveztek :D

@christaylor:
Finom (és legfőképpen nagyon szép színű) a 2 cl curacao, 2 cl valami őszibarackos vodka és 2 dl almalé

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:36:04

@christaylor:

Igen, egészen könnyűnek tűnik nekem is a dolog.:)
Na, maj' kinyitom a szemem, hogy hun van ilyen hely az nagy Pöstön.

gidabiga 2011.01.22. 22:36:05

@Ken Adams79:

te meg az értékeid nem bírnak meglenni egy légtérben? :D

viola narvilly 2011.01.22. 22:36:23

@Mme Chauchat:
Bakker, nem vettem észre. Na holnap majd jobban megnézem. A drogériában.

Hannibal22 2011.01.22. 22:36:36

@canzone: Te elhiszed,hogy elvisz Madridba? hallodhülyevagy ne legyél már zsófibb a zsófinál!

christaylor 2011.01.22. 22:37:37

@Lotyó Bridzsida: mért gondolkodol te Pestben? :D és Tordas? ott nincsenek szállodák vagy faházak vagy mik? esküszöm,hogy ott kellene megrendezni a végső párbajnézést.

Hannibal22 2011.01.22. 22:37:44

@christaylor: mi volt a végzetes hibám?

gidabiga 2011.01.22. 22:37:44

@Lotyó Bridzsida:

Óbudán tudok egyet, néztünk ott a nyáron meccset, bent is volt kivetítő.

christaylor 2011.01.22. 22:38:14

@hannibal22-73: ne akard,hogy felvegyem a bőrdzsekim és Anikó legyek!

Ken Adams79 2011.01.22. 22:38:15

@gidabiga:

Megbírnának... de egy helikopter nagyon szűk, nagyobb hely kell a kiteljesedésemhez... bár, a szűk helyeket néha nagyon szeretem...a bioritmusom is szereti

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:38:49

@viola narvilly: stílusotok van? nebasszáföl idegileg :)

@Ken Adams79: 2 helikopter is, mi? perszemár. ezt így nem hihetem el neked, nem az igazmondó hintában ülve mondtad, fogadjunk, hogy a táblázatot se töltötted ki még. én itt nyitok feléd, csinálom, hallod, te meg a kedvenc színemet se tudod, érted... és még elvárod, hogy ne egy fos 9es legyél? :) faszomba...

@Lotyó Bridzsida: autogramot is adok a karodra, ha akarod, ha nem :)

viola narvilly 2011.01.22. 22:38:56

kovácszsuzsi, te nem kaptad meg a mélem?

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:39:05

@christaylor:

Ja: csak egy dologra kell MMKK figyelni: mindenki (fiúk is!!!) kötelező fülvédőben lehet csak megjellenni. Ez kvázi a dress code.:D

christaylor 2011.01.22. 22:39:14

@viola narvilly: köszöntem szépen, kimásoltam. :)

@hannibal22-73: milyen végzetes hibád? hát már vagy háromszor leírtam.

viola narvilly 2011.01.22. 22:39:27

Tordason van egy csárda, vannak bérelhető termei

christaylor 2011.01.22. 22:40:02

@viola narvilly: te már ennek is utánanéztél, valld be! :D

viola narvilly 2011.01.22. 22:40:58

@canzone:
Az haggyán' baszki, de értékeink is vannak.

@christaylor:
Szép zöld és mivel édeskés, itatja magát, mint állat.

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:41:10

@viola narvilly:

De onnajd hogyan megyünk haza picsarészegen?:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:41:51

@hannibal22-73: zsófi? faszom, nem csoszogok, nem csámcsogok, és nem beszélek csámcsogás közben, ne nevezz zsófinak!!! de azt mondod, h chris Vígszínház? lennél a folyamatos kontrollom, ha megkérlek?

@viola narvilly: elnöki lakosztálya van?

gidabiga 2011.01.22. 22:41:55

@Ken Adams79:

tényleg, táblázatot töltsd ki és küldd el violának :D
MMKK :)))

christaylor 2011.01.22. 22:42:20

@Lotyó Bridzsida: de ez hosszú hétvége lesz,főzéssel meg minden. ott is alszunk.

viola narvilly 2011.01.22. 22:45:34

@christaylor:
Bevallom. Még az adót is. Mondjuk azt muszáj.
:D
Tényleg van na, van 25 és 50 fős bérelhető terme :D

@Mme Chauchat:
Naaaa, azaz :)))

@Lotyó Bridzsida:
Sehogy baszki, van ott egy tó, majd annak a partyán' vadkempingezünk.
Tegye fel a kezét, aki már aludt szabad ég alatt

@canzone:
az nincs, de saját helikopterük van. annyi, hogy mindannyiunkért el tudnak jönni :D

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:45:43

Hogy kő kitölteni a táblázatot?

christaylor 2011.01.22. 22:46:00

@viola narvilly: kovácszsuzsi mióta megírtam neki,hogy mi a fény,azóta nem jelentkezett, biztos nekiállt gyártani néhány adagot, és most jók elfényezik magában.

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:46:24

@viola narvilly: >aki már aludt szabad ég alatt> csak a kertben

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:46:58

@christaylor:

:))) Alakul ez, jóvan.:D
Mingyá össze is költözködünk???:D

christaylor 2011.01.22. 22:47:24

@viola narvilly: én aludtam éjszakai horgászatkor és nagyon klassz volt. de amúgysem aludni megyünk oda, na. :D

Hannibal22 2011.01.22. 22:47:28

@canzone: úgy értettem,hogy csekély szinten látsz bele a dolgokba,érted! Látod mit csinál velem is.

viola narvilly 2011.01.22. 22:48:05

@christaylor:
Banyek, ő hová is valósi? Csak, hátha spórolhatok a villanyon :D

@Mme Chauchat:
Bibibi, én a Szarvasi Arborétum gazdasági udvarában :DDD 3 tetves páva (és kb. 80) másik idióta társaságában

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:48:49

@viola narvilly: nagyon durvus. ti lesztek a példaképeim :)
@christaylor: ...vagy a nagyobbik gyerekkel

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:49:03

Ja? Csak engem idegesített, hogy az Erzsi EFFEKTÍVE-zett feszt?:D
Ezt tuti a művésznőtől tanulta, vazzeg.

christaylor 2011.01.22. 22:49:14

@Lotyó Bridzsida: figyelj, májusig még elég idő van, hogy kitapasztaljuk egymás értékeit, tehát soha ne mond, hogy soha. lehet mire odamennénk, a sajtó megneszeli, hogy mire készülünk és felépített nekünk tordason egy külön villát összeköltözés céljából.

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:49:26

@viola narvilly: mongyuka tordasi tsárda honlapját tutti ildi szövegezte és adja elő

Ken Adams79 2011.01.22. 22:49:30

@canzone:

De én nem csak az igazmondó székben mondok igazat, én BBBSzR igazat mondok...bár ide jobban illik az MMKK igazat mondok.

Táblázatot még nem töltöttem ki, csak 9es vagyok... azok is kitölthetik?

Ha valaki nyit felém, a felé én is nyitok.
először egy whisky-t , aztán már mást is.
Leginkább persze ez a nőkre vonatkozik :-)

christaylor 2011.01.22. 22:49:57

@viola narvilly: Zsuzsi? valahol Vas megyében, pontos helyet nem tudok.

viola narvilly 2011.01.22. 22:49:58

@christaylor:
Há' az oké, hogy nem aludni megyünk, de hajnali 6-kor baziszar négykézláb hazamászni messziről :D

@kovácszsuzsi:
ja, megjött :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:50:25

@christaylor: nincs szódásszifon bazz, azt szervezem honnan szerezzek. nem egyszerű ügy az

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:50:39

@Mme Chauchat:

ááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D:D:D

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:50:49

@Ken Adams79: mongyuk a zadatlapod engem is érdekelne

christaylor 2011.01.22. 22:51:34

@Ken Adams79: ez az,majd csinálhatnánk igazmondó hintát is a találkozókor.

@viola narvilly:roppant egyszerű, iszunk a szálláshelyen.

Ken Adams79 2011.01.22. 22:51:51

@Mme Chauchat:

Mire vagy kíváncsi?
milyen adatlap?
mit kell kitölteni?

christaylor 2011.01.22. 22:52:12

@kovácszsuzsi: kösziii! :D
mit csináltál? fényeztetek? :) megkívántad?

gidabiga 2011.01.22. 22:52:35

@Ken Adams79:

azoknak kötelező igazán :D

christaylor 2011.01.22. 22:52:44

@christaylor: ja, oké, elolvastam fentebb.

viola narvilly 2011.01.22. 22:53:48

@gidabiga:
Hun nyomott el az álom tesó? :DDD

@canzone:
Hát ez borzasztóan megtisztelő. Köszönöm :))))

@Mme Chauchat:
Van benne annyi hiba kb. mint égen a csillag. Mármint hejesírási. Vagy gépelési. Vagy a kettőnek a kombinációja.

@christaylor:
Hát az ide nem fog elviláglani. Francba. Akkor muszáj vagyok visszakötni magam a szomszédok villanyórájára.

Mme Chauchat 2011.01.22. 22:53:56

@Ken Adams79:
>Mire vagy kíváncsi> az (m)értékeidre

Lotyó Bridzsida 2011.01.22. 22:54:04

@christaylor:

Ja, vazzeg, még össze kell költöznünk, aztán akasztják a hóhért, és a villások fognak hogyvoltot írni rólunk. Ők fognak rajtunk röhögni, mi meg anyázunk bent MMKK.:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 22:54:56

@hannibal22-73: mert elvetted az eszem, már rá se tudok koncentrálni, érted.

@Ken Adams79: maradjunk abban, h BBB igazat mondasz :)
hallodhülyevagy? először fos 9es voltam, sőt Ildikó voltam, nem nyitott felém senki, most meg én vagyok a táblázat legelején :DDD
örülök, hogy nem találtam zárt falakra benned. nyitok feléd, nő is vagyok, a whisky helyett kérhetek valami mást? itt kint a villán belül irsaiolivérhez vagyok ám szokva :)

gidabiga 2011.01.22. 22:54:58

@viola narvilly:

Balaton-parton :D
meg házibuliban :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:55:17

@christaylor: hülye lányom vasalja a nagyon hülye fiam haját, ami hosszú és göndör, és be kellet segíteni, meg ezek ilyenkor levest esznek. nekik kéne a villába menni, lenne só

Ken Adams79 2011.01.22. 22:56:49

@Mme Chauchat:

mondtam...2 helikopternyi (azaz 1, a másikban én ülök)

ha én centiméterben adom meg a (m)értékeimet, akkor te hüvely(k)ben? :-)

christaylor 2011.01.22. 22:57:27

@kovácszsuzsi: emós a gyerek? vagy rocker? vagy mi? nem bántásiból kérdezem.
jó tesók lehetnek akkor.
11-kor még leveseznek? :D

Ken Adams79 2011.01.22. 22:59:23

@canzone:

Kérhetsz, kérni bármit kérhetsz :-)
Van még itthon egy üveg mazsola bor, 1 Cinzano meg 1 Bikavér (2006-os)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 22:59:24

@christaylor: leginkább lusta fodrászhoz menni.

viola narvilly 2011.01.22. 23:00:31

@christaylor:
Hát szállást még nem néztem, csak kocsmát e... :DDD

@gidabiga:
hogy a piklibe tucc egy házibulin elaludni, mikor inni is lehet? :DDD

christaylor 2011.01.22. 23:02:32

@viola narvilly: az lesz a vége meglásd, hogy mivel már a párbaj előtt elkezdünk inni, mindenki igen részeg lesz már akkorra, mire kezdődik és senki nem fog odafigyelni a lényegre. :)

gidabiga 2011.01.22. 23:02:43

@viola narvilly:

olykor a jóból is megárt a sok :D

Ken Adams79 2011.01.22. 23:03:17

@Mme Chauchat:

látatlanban lájkolod az (m)értékeimet?

milyen táblázatot és hogy kell kitölteni?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:03:59

@Ken Adams79: valahol a kommentek közt (délelőtt táján) van egy kérdéssor, azt kell kitölteni, és üzenetben elküldeni violának
kérhetek, csak nem kapom meg :) ismerem én a pasikat :S
akkor 1üveg mazsolabor, aztán a bikavér, a pórnép bora, világbéke, elnöki lakosztály, a többit még eldöntöm :)

viola narvilly 2011.01.22. 23:04:07

@christaylor:
Majd Hajninak nem adunk és ő gyorsírással jegyzi az egészet, aztán másnap - ébresztő gyanánt - felolvassa nekünk.
Ja, Gecen születtem.

kovácszsuzsi 2011.01.22. 23:04:12

@christaylor: márminthogy 90%-kal megy vissza alek?

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:04:31

Feszter combjai közé be lehet ugrani

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:04:59

@christaylor: majd Hajninak nem adunk inni, míg meg nem írta a posztot belőle, és másnap elolvassuk :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:05:56

@Ken Adams79: jó, akk írd ide Łengyelül az m/értékeidet

viola narvilly 2011.01.22. 23:06:03

@gidabiga:
Nemondd, előfurdult ilyen? :DDD

@Ken Adams79:
17:08 környékén írtam egy hosszabbat, abban van a kérdéssor, arra küldd a válaszokat nekem üzenetben - már, ha benne szeretnél lenni a táblában

És Mme-t is vegye rá valaki, hogy töltsön

viola narvilly 2011.01.22. 23:06:36

Kezdődik egy Andy Garcia film. Én ezt nézni akartam.

christaylor 2011.01.22. 23:07:38

@canzone: pacsizzatok le violával, vagy az már megvolt? egyre jár az agyatok!

Ken Adams79 2011.01.22. 23:07:42

@canzone:

hallod, hülye vagy? És, hogy küldjem el a válaszokat?
e-mail? vagy hogy?

9esek akkor egri bikavért isznak?

elnöki lakosztály, habfürdő? akkora kamu volt az egész...azaz, akkora kamu lesz...

viola narvilly 2011.01.22. 23:08:02

@canzone:
Látom, egy szülőotthonba jöttünk a világra :D
(23:04:07)

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:08:44

@viola narvilly: Én később érkeztem, mint mindenki más, és próbáltam nyitni, de csak zárt falakat találtam, meg egy pár értéket, amiket magamba oktojáltam, de a kedvenc színem a legjobb barátom és nagyon szeretek bulizni, meg humoros is vagyok és főleg talpraesett a talpakat illetően. Nekem is szabad kitölteni? És ha igen, akkor hol van az a toll, amivel délután írtuuuuuuuuuunk?

Ken Adams79 2011.01.22. 23:08:52

@Mme Chauchat:

Hogy tudlak rávenni arra, hogy kitöltsd a táblázatot?

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:09:07

alekosz fivérei a fényre jönnek (érted, fény!)

christaylor 2011.01.22. 23:09:23

Mivel én is szeretném ápolni a szociális kapcsolataimat, ezért holnap vajmi keveset leszek. Meg jó lenne már befejezni végre a könyvemet is.

Tehát mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát!

kovácszsuzsi 2011.01.22. 23:10:13

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: a WC-ben van a szennyes között, tudod, ahol épp a laci...de menj nyugodtan, nem zavarja

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:10:34

@Ken Adams79: Csak Te, Hannibal meg Csudri tudnátok rávenni a kitöltésre.

viola narvilly 2011.01.22. 23:11:50

@viola narvilly:
bazdmeg, én itt tényleg azt írtam, hogy szülőotthonba? így a-val a végén. jézusom, szandulok.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:12:01

@christaylor: @viola narvilly: tesssóóóó!

@Ken Adams79: itt, üzeneteben, legyél már okos, faszom, pasi vagy! :)

a 9esek nem isznak, ridegtartáson vannak

vállalod, hogy letakarod a kamerákat majd? mert utána 10napig nem jöhetsz 2m-nél közelebb hozzám :)

kovácszsuzsi 2011.01.22. 23:12:28

@christaylor: jó éjt. nekem meg holnap főzni kell, mert nem megették a levest a kis gazok!

viola narvilly 2011.01.22. 23:13:11

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
Neviccelj már, a zöld toll 17:08-nál van az én nevem alatt. Küldj üzenetet a válaszaiddal.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:13:27

@kovácszsuzsi: De ez annyira közönséges, már ne is haragudj, én CSINÁLNÁM, CSINÁLOM, NYISSATOK MÁR ÉS LEGYÜNK BARÁTOK!!
Van, amiben ti vagytok jobbak, de vannak olyanok, amiben én. Például tudom hogy kell a színpadon állni, jóvan?!

Hannibal22 2011.01.22. 23:13:55

kepfeltoltes.hu/110122/heli_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Adja meg mindenki a címét a tordasi találkozóig,mindenkiért elmegyek MKK.
Elég nagy,beférünk?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:14:03

@viola narvilly: Nyitsz felém? Jajdejóóó, annyira imádok mindent benned! Leszel a barátom? :D

Ken Adams79 2011.01.22. 23:14:23

@Mme Chauchat:

szczery, zabawny és bardzo przystojny

viola narvilly 2011.01.22. 23:14:29

@canzone: tesó, egy alekoszra jár az agyunk :D

gidabiga 2011.01.22. 23:15:03

@viola narvilly:

az én koromban már... :DDD

kovácszsuzsi 2011.01.22. 23:15:04

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: média esélyes vagy, most már egyértelmű

Ken Adams79 2011.01.22. 23:15:52

@canzone:

de akkor azt mindenki látja... én meg nem vagyok az a felvágós típus...

gidabiga 2011.01.22. 23:16:17

@hannibal22-73:

nálunk van helikopter leszállópálya, jöhetsz :D
igaz, mentőhelikopternek, de ezzel simán fellököd :DDD

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:16:25

@hannibal22-73: Varázshegy, Elmeosztály 2B, jobbra a wc mellett balra. Pavlov szobájába ne csöngess, kopogj.

viola narvilly 2011.01.22. 23:16:54

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
Simán tesó, a lelki társad vagyok :)

Ken Adams79 2011.01.22. 23:17:35

@hannibal22-73:

örülj, hogy nem 9. vagy... :-)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:17:39

@christaylor: jóéjt, drága lelki társam, a kultúra és az értékek mindenek felett :)

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: na szavalj nekem valamit, állj ki velem egy műveltségi vetélkedőre :)

@hannibal22-73: bazze, ezzel az utcánkba se férnél be :)

@viola narvilly: BBB :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:17:48

@hannibal22-73: visszafelé abc-ben, a szívemben első előtti

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:18:41

@Ken Adams79: haver, sunáználak, le a sapkával

viola narvilly 2011.01.22. 23:18:56

@gidabiga:
Mér, csak nem tán tegnap volt? :D Most gecc hideg van balcsimarcsifürcsin :D

Ken Adams79 2011.01.22. 23:20:06

@Mme Chauchat:

ne hozz zavarba...
pasikat is lehet sunázni? :-)
az nem subázás?

gidabiga 2011.01.22. 23:20:26

@viola narvilly:

most Budapesten vagyok éppen :D
nem, nem tegnap volt :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:21:06

@Ken Adams79: mindegy, ez is kézimunka, az is

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:21:40

@canzone: Nagyon művelt vagyok, és tájékozott és egyébként is, amit én nem tudok, azt senki sem tudná a villában, még te sem, és nem értem, hogy miért vagy ilyen zártfal. Ez olyan, mint egy zártosztály. :D

Szavalok is, nesztek:

Ildi vagyok, székre állok,
Onnan egy nagyot kiáltok:
Hajni-fanok, szemetek nyissátok,
Itt vagyok és csinálom, csinálom!!

Jézusom, bakker. :D

Hannibal22 2011.01.22. 23:21:45

@canzone: Akkor a legközelebbi legelőn veszlek fel. vagy kidobok egy kötelet és felkúszol,feltéve ha jók az értékeid a sportban

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:22:24

@Ken Adams79: nem ide gondoltam, hanem hogy indán küldd el neki :) de már te is elveszed az eszem, ha igaz, amiket a google fordító mond :) tepernem kell, mindjárt minden csaj rád röpül :) hannibal már úgyis megint leszar, bezzeg majd hajnalban, mikor mki elment aludni, akkor jön itt a verseivel
szóval ha 180 magas vagy, és tudsz verseket, akkor belém szerethetsz :D

Ken Adams79 2011.01.22. 23:23:13

@Mme Chauchat:

már a kézimunkánál tartunk?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:23:15

@viola narvilly: Nem is tudod, ez milyen sokat jelent nekem, ott, ahonnan én jövök, tesó, nem terem ananász az éjjeliszekrényen, sem irsai a teraszasztalon, de még csak pácsó sem. Nekem csak az értékeim vannak. Egy trezorban. Jó mélyre elásva. :D

Hannibal22 2011.01.22. 23:23:44

@Mme Chauchat: töltsd ki az adatlapot,kedves!

Ken Adams79 2011.01.22. 23:24:24

@canzone:

nem vagyok 180 magas :-(

185

viola narvilly 2011.01.22. 23:25:41

@kovácszsuzsi:
Jójszakát!

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
Értelek tesó, nálam is csak állományfokozó és ízjavító van. Az értékeim mellett persze.

Ken Adams79 2011.01.22. 23:25:59

@Mme Chauchat:

ok...ok...rekordot állítunk kézimunkázásból? (de aztán nehogy abbahagyja valaki, mert akkor nem sikerült a rekordkísérlet és nem kapjuk meg a pénzt a zenegépbe)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:26:51

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: én nyitok feléd, te meg itt tartod a táááávolsááááááááágot, faszom

@hannibal22-73: hallodhülyevagy? akkora a karom, mint a combom, fél karral kapaszkodva vihetsz Tordasig

@Ken Adams79: fúúúúú! feltörekvő paraszt vagyok, hellósziaszevasz, nem akarsz elvenni feleségül? :)

viola narvilly 2011.01.22. 23:26:57

@viola narvilly:
Faszmá, állományjavító és ízfokozó... ennyit azért nem ittam :D

Ken Adams79 2011.01.22. 23:26:59

@canzone:

indán küldjem el?
mi vagyok én? Tarzan?

christaylor 2011.01.22. 23:26:59

@Ken Adams79: akkor beszállok a versenybe, ha nem bánod. :)

hannibálnak már úgyis annyi.
igen, még nem alszom.:)

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:27:01

@hannibal22-73: A kedvedért bármit, édesem
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy.

Hannibal22 2011.01.22. 23:27:09

@canzone: ha belédszeret összeverem:)

christaylor 2011.01.22. 23:27:54

@canzone: valakit hagyjál már meg nekem, hát mindenki a tiéd! :(

szesztezsvírem mi lesz így velem?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:28:57

@canzone: Miért, mit gondoltál, hogy attól, hogy hatsz a bioritmusomra, majd egyből együtt is alszunk? Én nem vagyok olyan! Előbb azért egy kis talpmasszázs, vagy valami...

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:29:00

@hannibal22-73: te úgyis csak szerelmes vagy belém, az nem ugyanaz :)

Hannibal22 2011.01.22. 23:29:54

@christaylor: ez a mai program,hogy tapostok az idegrendszeremen?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:30:39

@christaylor: megosztozunk rajta, elvisszük magunkkal Madridba :)

Hannibal22 2011.01.22. 23:31:04

@canzone: hallodhülyevagy már nem tudom,chris végleg kibaszott az életteréből

Ken Adams79 2011.01.22. 23:31:57

Versbe írni gondokat,
szép, megindító gondolat
Rímbe szedni tizenegykor
mi bántott régen, egykor

christaylor 2011.01.22. 23:31:59

@hannibal22-73: korábban te tetted ezt a miénkkel. :)

@canzone: oké, ha velünk kíván jönni, szívesen látjuk. :)

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:32:01

Valaki küggye má nekem azt a ku*rva adatlapot, last version pls, mer így nem lehet rezonálni, se rekordkísérletet dönteni, egy léktérbe tartózkodni és a végén ki kell venni az elemeket, de akkor biztos, hogy kiviszem magammal és holnaptól egy másik Laci leszek.

Hannibal22 2011.01.22. 23:32:11

@canzone: najólvan,a lepkét nem láttátok?:)

gidabiga 2011.01.22. 23:32:26

na, én ilyenkor veszítem el a fonalat, nem tudom, ki kivel, és ez zavar, segítsetek már kibogozni :DDD

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:32:38

@Ken Adams79: küldd el nekem, én meg majd lecsekkolom, hogy értékesek-e az értékeid :)

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: te még csak egy kis fos 9es vagy, én meg az uralkodóosztály, szóval esetleg megmasszírozhatod a kezemet...

christaylor 2011.01.22. 23:33:41

@hannibal22-73: ez nem így van, de nem kívánok már veled egy légtérbe lenni, effektíve nem tudok már veled mit kezdeni.

MegLepke 2011.01.22. 23:34:21

Kér valaki szikvizet? Az van nálam.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:34:29

@canzone: Aham, gondoltam, hogy te is csak mások hátába beszélsz és szemben állsz az erkölcseimmel, de majd holnap én leszek a királylány és uralkodni fogok rajtad!

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:35:15

@MegLepke: Én kérek. Már sötét van, jöhet a sarkifény.

Ken Adams79 2011.01.22. 23:35:20

@canzone:

küld el, amit ki kell töltenem, kitöltöm, és elküldöm neked

Hannibal22 2011.01.22. 23:35:29

@christaylor: látom..semmilyen szinten nem rezonálsz már rám? mert mindent megadnék neked.Mindent!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:35:43

@hannibal22-73: én még nem felejtettem el, hogy tegnap volt az évfordulónk 0. napja, és hogy Ady Halottak napján c. költeményét mondtad el nekem könnyek között, azóta az érzéseid felém leépülni látszanak

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:36:15

@Ken Adams79: Kérlek tesó, hogy SSKK ne mondd azt, hogy vigyem/ne vigyem ki a kaját, tesó. Metált, birod?

viola narvilly 2011.01.22. 23:36:56

@Mme Chauchat:
Tesó, hogy magának is a faszüsse ki a szemit.
Írtam, hogy 17:08-nál vannak a kérdések.
De csak most, csak neked itten e

avatar
kedvenc színe
magasság
diplomák száma
neme(k)
angol (geci szót tudja/nem tudja)
trágárság
orgazmusok
hangosan szexel-e
mit képvisel
témakör
a pömpölője/vaginája
szereti-e ön ha sáros csizmával átmásznak a fején
kellesz
látott-e már pömpölőt?
ha igen, megfogta-e?
VV kedvenc
szuvenír joga van/nincs/sos evol
szerelmes lett v. beleszeretett?
lelki társa
irritálja a csoszogás?
futkos a hátán a szőr?
tetkó/szilikon/piercing

Ken Adams79 2011.01.22. 23:37:09

@Mme Chauchat:

Allergiás vagyok a fémre (igazából nem)

christaylor 2011.01.22. 23:37:57

@hannibal22-73: pfff, most jössz csúszva az ajtó alatt?
nem szimpatizálom az ilyen viselkedést.
az érintés a legjobb dolog a világon,de te nem akarsz már engem megérinteni, érzem ezt,mert látlak.

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:38:02

@viola narvilly: a f*szkivan, hogy milyen rendes vagy

MegLepke 2011.01.22. 23:38:52

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: Örülök, hogy valaki velem tart. Ma csak ezt tudtam lopni a szolgáktól, valaki meg megitta a konyakot.

Mme Chauchat 2011.01.22. 23:38:59

@Ken Adams79: max nem használunk majd segédeszközt (fémből) /de igen

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:39:14

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: ne hari, nagyon átszellemültem eddig, a szolganépnek szemükbe se néztem

@Ken Adams79: csak a két szép (szép???) szemedért megkeresem neked, és elküldöm

@hannibal22-73: na hallod, nem is engem engesztelsz, hanem már rögtön őt? :D

MegLepke 2011.01.22. 23:39:47

@canzone: Ott még én is elmorzsoltam egy-két könnycseppet.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:40:30

@MegLepke: Lelki társak vagyunk, tesó. Efektive szimpatizállak. Van ananászod is?

Hannibal22 2011.01.22. 23:40:36

@christaylor: Gondolod,hogy most két szék közé esve kapálózok? :) Ha igen,szólok,hogy nem tudsz semmit!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:40:45

@Ken Adams79: látod, viola a gondolataimat olvassa :)

igaz, tesó?? @viola narvilly:

viola narvilly 2011.01.22. 23:41:22

@Mme Chauchat:
Akkor dugd vissza de kurvagyorsan, még a többiek is meglássák, hogy férfi vagy :)

Hannibal22 2011.01.22. 23:42:14

@canzone: Pff. az előbb tetted tanúbizonyságát,hogy semmiféle nyomot nem hagyott benned a tegnap éjjel.Nem emlékszel semmire,nem tudsz semmit! Az a vers nem neked szólt

christaylor 2011.01.22. 23:42:48

@hannibal22-73: szeretnék négyszemközt beszélgetni veled majd egyszer, mert olyan nincs, hogy egy saját gondolatodat vagy mondatodat még nem hallottam.

MegLepke 2011.01.22. 23:43:02

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: szeretlek, barátom vagy, bárhol bármikor bármiben számíthatsz rám. Ananász csak a képzeletemben van, de bele vagyok szeretve. Neked van?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:43:23

@canzone: Mert efektive 70%ban befolyásolva vagy. De egy kis ungibungi még segíthet rajtad. Előtte vagy utána akarod? :D

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:44:40

@MegLepke: MMKK úgy nézek rád, mint anyukám az apukámra. Efektive. Rajzolsz nekem szivecskéket, Picúúúúúúúúúúúúúúr? :D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:46:37

hát ez nem egy nem egy felemelkedő pozíciójú jelző. ez nekem az elvemmel szemben van. egy ilyen viszony, ami kettőnk között van, nem romolhat el. de innentől folyamatosan elemzem az alakulásokat. MMKK csak beléd vagyok szerelmes. nem tehetek róla, hogy Ken a lábam alá rakta a nyakát, és simogatja a combom, a nyakamba meg csak véletlenül csókolt bele.

MegLepke 2011.01.22. 23:46:39

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: baszki ezen most felröhögtem, már a Picúron. 155 cm magas vagyok.:D

Hannibal22 2011.01.22. 23:47:43

@christaylor: ez azt jelenti,hogy nem rám kötöd a kendőt? szóval maradhatok,ma ez is siker!

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:48:27

@MegLepke: Pedig efektive erről nem voltam befolyásolva, de az értékeim arról szólnak, hogy énekelhetnél velem, ha akarsz. :D

MegLepke 2011.01.22. 23:48:44

Hova lett a kommentem? A következő jelet a blogmotorra teszem!

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: szóval azt írtam, hogy felröhögtem a Picúron, mert 155 cm magas vagyok.:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:48:57

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: te most DHSZ-re gondolsz? és az első éjszaka jogát akarod gyakorolni? mert én a saját osztályomon belül házasodok ám

christaylor 2011.01.22. 23:49:23

@hannibal22-73: efektíve ez így van.de a csoszogásodtól továbbra is a hátamon futkározik a szőr.

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:49:57

Tiszta vígszínház. Még jó, hogy nem csoszog senki, mert felállna a hátam a szőrömön.

MegLepke 2011.01.22. 23:50:20

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: én csak szavalok, de azt napi 8-9-szer.

@MegLepke: most már egész biztosan kapja be a blogmotor.

Ken Adams79 2011.01.22. 23:51:40

@canzone:

nah...kitöltöttem
megadod az e-mail cimet, amire elküldjem?
vagy hogy küldjem Indán, vagy min?

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:51:44

@canzone: Ki beszélt itt házasságról? Én mmkk csak laza egyéjszakás ungibungiban gondolkodom, tőlem elveheted a Bécit, aki most kóstolt bele. A királyságba.

Ken Adams79 2011.01.22. 23:52:29

@Mme Chauchat:

Legyen... de csak ügyesen... nehogy hamar vége legyen a rekordkísérletnek...

Hannibal22 2011.01.22. 23:53:49

@christaylor: szuvenír jogom a csoszogás ,de érted mindent képes vagyok feladni

viola narvilly 2011.01.22. 23:54:21

Ha valakit érdekel, akkor szólok, hogy holnap egész csirkecomb lesz (sütve tepsiben, vagy zacskóban), görögsalátával.
Tipródtam, hogy székelykáposzta legyen-e, ha már itt ez a kis fasza malackalapocka, de úgy döntöttem, hogy az uborka és a paprika drágább volt, mint a savanyúkáposzta, így előbb azt használom fel. Na. És akkor valamelyik nap székelykáposzta lesz.
Tudom, ez itt nem a malackaraj, de most vettem le a fagyasztóból a csirkecombokat, ezért gondoltam, megosztom veletek :)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:56:03

@Ken Adams79: csacsaifiú, kattints viola nevére vagy az enyémre, oszt üzenetküldés lesz valahol a sarokban fenn :) bár megtisztelne, ha mindenki más előtt olvashatnám el az értékeidet :D

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: maszatolhatsz rajtam egy kicsit a nyugiszobában, ha a nézők megszavazzák, hogy együtt aludjunk... az az áldott jó szívem...

@hannibal22-73: hallod, ma se BeckZolit, se József Attilát nem kapsz bosszúból, csak ezt:
www.youtube.com/watch?v=IQ2c6ROjsLQ

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:56:08

@viola narvilly: Páccsssó nincs? Én rántotthúst csinálok holnap, hideg olajba áztatva. Nyammm.

christaylor 2011.01.22. 23:56:34

@hannibal22-73: majd figyelek, hogy így lesz-e!most olyan kettős érzésem van veled kapcsolatban.

gidabiga 2011.01.22. 23:56:44

@Ken Adams79:

violának kell küldeni, ő gyűjti csokorba :D

én viszon MMKK jóéjt kívánok mindenkinek! :D
az értékeiteket SSKK ne hagyjátok őrizetlenül :D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:57:32

@viola narvilly: tesó, ha ez most meghívás hozzád, akkor MMKK érdekel, finom lesz :)

@gidabiga: jóéjt

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.01.22. 23:57:42

Na jól van tesók, én most elmegyek aludni, aztán kuss legyen ám, mert ha nem, én olyan ideges leszek, hogy azt sskk nem felejtitek el. Megyek a nyugiszobába, ha valaki csoszogni mer, vagy tele szájjal csámcsogva beszél álmában, azt kiviszem és kinthagyom.

viola narvilly 2011.01.22. 23:57:43

@Ken Adams79:
Kösz tesó, tudtam, hogy lelki társam vagy :)
Az adatlapos válaszaidat meg nekem küldd, üzenetben a blogon keresztül

Hannibal22 2011.01.22. 23:57:57

@canzone: Vigyázz mert csak ki akarnak használni,megdugni aztán eldobni..hallodhülyevagy avatarjuk sincs érted. Mit vársz akkor?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.22. 23:58:20

hiányzik flanker, olyan rossz így nélküle a szerelmi sokszög

viola narvilly 2011.01.22. 23:59:40

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
A páccsó ma elfogyott ebédre.
De meg ne mosd a karajszeleteket, és a közepére told a sót.

@canzone:
Persze, simán, holnap blogbuli este nálam. 18:00-tól 18:01-ig.
Bakker, hétfőn meg 5-kor kell kelnem.

Ken Adams79 2011.01.23. 00:00:15

Boldog Vasárnapot kívánok nektek!

Flood 2011.01.23. 00:00:34

No várok még pár percet, hátha ezek a f*sszopó köcsögládák adnak ma online-t. Ha nem, akkor joccakát mindenkibe :)

viola narvilly 2011.01.23. 00:01:23

@Gem121 - kispocs.blog.hu/:
Akkor magának is jóccaka

MegLepke 2011.01.23. 00:01:34

@viola narvilly: Engem is érdekel, jól hangzik.:)

christaylor 2011.01.23. 00:01:48

@canzone: akkor én leszek a rossz hír hozója. minimálisra akarja csökkenteni az ittlétét és már el is kezdte.mondta nekem. de majd tolmácsolom neki,amit most írtál,hátha meggondolja magát. :)

Küldök cserébe zenés verset:

www.youtube.com/watch?v=TGGTM3ZLeaM

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:01:52

@hannibal22-73: a te szívtelenséged sodor az ő karjukba engem, hát nem látod? próbálom elódázni a dolgokat, de ha nem nyitsz felém, kénytelen leszek behódolni nekik

@viola narvilly: hallod, szólni kéne a reteknek, hogy nyomják online-ba a blogbulit

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:01:55

@Ken Adams79: ehhez szoktam. Neked is szép vasárnapot

Hannibal22 2011.01.23. 00:02:23

@christaylor: ahogy nekem délután.hallod elmúlik. Szeressé' már:)

MegLepke 2011.01.23. 00:02:29

@Gem121 - kispocs.blog.hu/: Jóccaka, majd vigyázok, hogy ne másszak át a fejeden sáros lábbal.

viola narvilly 2011.01.23. 00:04:34

@MegLepke:
Remélem majd kedvest is érdekelni fogja :))

@canzone:
:DDDD

Ken Adams79 2011.01.23. 00:04:46

Ha be lehet kapcsolódni a zenés versküldésbe

www.youtube.com/watch?v=8YAoXnI4Lq0&feature=related

kedvenc vers, egyik kedvenc "együttesemtől"

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:04:52

@christaylor: majd mondd meg neki, hogy írjon már majd a mailcímemre néha pár féltékenykedő levelet, szonettekkel, haikukkal,mert ez így nem fair, hogy megadtam neki a blogom címét, és ő meg nem nyit felém

christaylor 2011.01.23. 00:04:56

@hannibal22-73: a faszt múlik el. menj. én most itt maradok,lefekszem a kanapéra és dobolni fogok az ujjaimmal a mellkasomon.
belédszeressek vagy szerelmes legyek beléd? :)

viola narvilly 2011.01.23. 00:05:48

Most Anyánk ma tényleg annyi időre volt képes bejelentkezni, míg beírta, hogy félidő van?
Ha DHSZ van, akkor nem szóltam :))

MegLepke 2011.01.23. 00:06:00

@viola narvilly: Én is, szurkolok tesó MMKK! Én már csak gondolatban főzök exnek.:D

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:06:27

@Ken Adams79: hallodhülyevagy! imádok benned mindent! direkt azért József Attila, mert leírtam, vagy szintén rajongót tisztelhetek benned?

christaylor 2011.01.23. 00:06:43

@canzone: kimásolom neki az összes vele kapcsolatos kommentedet, hátha meghatja.

nem akar veled szimpatizálni? kár.

Hannibal22 2011.01.23. 00:07:00

@christaylor: @canzone: hallodhülyékvagytok? ahogy van egy kis pia, abban a pillanatban állat módjára viselkedünk. Találjunk már megint egymásra vagy ha nem,akkor akkor játsszunk vérre, legyen pszichés terror. faszombamár

Ken Adams79 2011.01.23. 00:08:11

@canzone:

Különösen ez a verse tetszik, különösen így, megzenésítve
(férfiként azt kell mondanom, hogy igen, miattad :-))

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:08:42

@Ken Adams79: tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad

MegLepke 2011.01.23. 00:08:52

@canzone: Én is hiába nyitottam felétek az éjjel meg mutattam az értékeimet, levegőnek néztek. Pedig elég hangosan csámcsogok.

viola narvilly 2011.01.23. 00:08:56

@MegLepke:
Ez olyan tötyi. Ha kicsit aszott kenyeret adok neki párizsival, vagy valami tojáslevest, azt is jóízűen megeszi. Mondjuk így nézve nincs gondom, hogy mit adjak neki, de az egekbe bassza a vérnyomásom, mikor megkérdem, hogy mit csináljak, és azt mondja, hogy mindegy.
Egyetlen egyszer kérte külön, hogy mit csináljak. Rántott camambert sajtot baszki. De rühelltem.

Ken Adams79 2011.01.23. 00:09:38

@Mme Chauchat:

nah...mit tettem, amire nincs bocsánat?

ne most 2011.01.23. 00:09:46

Zsófi legnagyobb teljesítménye, hogy tovább adja, amit hallott. Ennyire szórakoztató. Alekosznak igaza van: Zsófi legizgalmasabb produkciója a csoszogás.

Anikó hete következik. A 6-os "rendes vagyok, ők nem rendesek" banda támogatással, mindenkinek keményen beszól majd. Elvégre ő jóval többre tartja magát egy 9-esnél.

Hannibal22 2011.01.23. 00:09:59

@christaylor: Most bármelyik nagy örömmel töltene el:)

MegLepke 2011.01.23. 00:11:41

@viola narvilly: :D Nálam komoly lelki társnak kell ahhoz lenni a férfiembernek, hogy főzzek neki.:D

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:12:03

@Ken Adams79: hát, hogy fel kell kötni, nincs pardon. Bondage

Ken Adams79 2011.01.23. 00:12:31

@viola narvilly:

Elvileg elküldtem neked a válaszokat

Hannibal22 2011.01.23. 00:12:34

@canzone: Vígszínház hallod. ha igazán a lelki társad lenne akkor ezt küldte volna

www.youtube.com/watch?v=ql4U3jVIASw

christaylor 2011.01.23. 00:12:41

@hannibal22-73: te ittál? :D
Én nagyon nehezen leszek szerelmes.Ismét.

canzone: költőben nem egyezünk,nekem Tóth Árpád. :)

Ken Adams79 2011.01.23. 00:13:10

@Mme Chauchat:

összeszedem magam...
de 90%-ban rajtad múlik...

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:13:47

@viola narvilly:
ide tilos dobni az adatlapot? csk kérdem

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:14:33

@christaylor: hallod, rám nem kicsit berágott :S pedig próbáltam engesztelni

@hannibal22-73: faszomba, táááávolsááágot már megint, mi már rád találtunk, te nem találsz vissza ránk, mondtuk, hogy Madridba is jöhetsz velünk, MMKK. addig csinálod a fesztivált, míg egy hatost alakítunk ellened chrissel, és MMKK ellened fogunk szavazni. rád rakom a jelet, de csak azért, hogy jelezzek feléd

@Ken Adams79: az ízlésed jó. J.A. miatt is, és miattam is :D

@MegLepke: hallodhülyevagy? hát nem esik le, hogy pont azért kerüllek, mert irritál a csámcsogásod és a csoszogásod?

Hannibal22 2011.01.23. 00:14:39

@christaylor: egy kicsit:) nehezen? nembaj, van időnk

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:15:10

@Ken Adams79: ÚritN! mindent be kell vetnem? az ágyat is?

Ken Adams79 2011.01.23. 00:16:27

@Mme Chauchat:

ááááágy? nem gondoltam, hogy ilyen konzervatív vagy...

viola narvilly 2011.01.23. 00:16:33

@MegLepke:
Na, azért én sem minden nap adok neki frissenfőtt ételt :D

@Ken Adams79:
Gyakorlatilag megjött, mindjárt töltöm fel az adataidat :)

@Mme Chauchat:
Jöhet ide is, csak azért írtam az üzenetet, hogy ne az adatlapok tömegével romboljuk ezt a szétrombolhatatlan blogot :)

christaylor 2011.01.23. 00:17:35

@hannibal22-73: kerestem neked verset, ami kellőképpen kifejezi az érzéseimet irántad:

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Ha hallanád hogy milyen szépen tudom én ezt szavalni! :) (És tényleg!)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:18:37

@hannibal22-73: @Ken Adams79: ha lelki társam lenne (lennél), ezt küldte(d) volna:
www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0&feature=related

a kaláka smafu...
hobo is smafu...

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:18:57

Ohh, sajnos búcsúznom kell. Fizetős pornócsatornát kell néznem

christaylor 2011.01.23. 00:19:16

@canzone: de miért, mit csináltál, hogy haragszik rád?
csoszogtál? szürcsöltél?

christaylor 2011.01.23. 00:20:07

@canzone: ettől a számtól feláll a hátamon a szőr,annyira gyönyörű így.

Hannibal22 2011.01.23. 00:20:12

@christaylor: hallodhülyevagy, küldöm érted a helikoptert most

Ken Adams79 2011.01.23. 00:21:41

@canzone:

nőként neked kéne felajánlanod nekem a tegeződést, de szerintem az egyszerűbb (még jerzsynél is egyszerűbb)

Vanila nem tetszik :-(

christaylor 2011.01.23. 00:22:21

@christaylor: nem mellesleg, van teneked Ágnes Vanillától az összes József Attila vagy kell? mert nekem itt van mind, átküldöm!:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:22:39

@christaylor: mit csináltam? szerinted?? :D
Tóth Árpád is fenn van a listámon, és nem a végén :)
Ágnes Vanilla J.A. albuma futkostatja a szőrt az ember hátán...

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:22:51

Jó eight evribádi. Lájtos szexet kívánok.

Hannibal22 2011.01.23. 00:24:30

@canzone: tényleg megharagudott rád?

Mme Chauchat 2011.01.23. 00:25:19

@hannibal22-73: Mindenem, jó8

Ha te tudnád, amit én. Ha te tudnád, amit én.
Ha te tudnád, amit én. Ha te tudnád, amit én,
ki babája vagyok én.
Ha te tudnád, amit én, te is sírnál, nem csak én.
Mert te is sírnál, nem csak én, keservesebben, mint én.

Egyik utcán kikerüllek, a másikon megölellek.
Egyik utcán kikerüllek, a másikon megölellek.
Mert kit a szerelem körülfog, nem kell annak semmi dolog.
Kit a szerelem körülfog, nem kell annak semmi dolog.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:25:22

@christaylor: hallodhülyevagy? persze hogy megvan :)

@Ken Adams79: te is egyszerű vagy, mint Jerzsi, de nem baj, én bírom a Jerzsit :D azért volt úgy írva, mert kettőtöknek írtam :)
nem baj, ha nem tetszik, azért még nem kell a kertben aludnod, mint egy fos 9esnek

@Mme Chauchat: jóéjt és durva háztartási kekszet kívánok néked

christaylor 2011.01.23. 00:26:04

@canzone: ezek hülyék amúgy. :)
próbálunk jótékonyan hatni az idegrendszerükre, de csak zárt falakat találunk.

Akkor meg is kaptam a választ. Nem kell. :)

Ken Adams79 2011.01.23. 00:30:39

@canzone:

rúgj még belém, a 9esbe egy nagyot...persze...rúgj csak

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:31:31

@hannibal22-73: nem tudom, le se szar, még inkább, mint te
@christaylor: faszombamá, kiterítjük itt nekik szívünk, lelkünk, nyitott könyv vagyunk előttük, erre ezt kapjuk, zárt falak, távolság, faszom. hát hogy legyen így önbizalmam, mikor csak egy fos 9es-nek tartanak, a kertbe küldenek enni?

amúgy meg bakker, egy városban vagytok, voltatok és még mindig nem voltatok együtt borozni??? a helyetekben tuti megtettem volna már. még akkor is, ha féltékenység mardossa majd a szívem

viola narvilly 2011.01.23. 00:33:07

@Ken Adams79:
Benne vagy a zadatbázisba', olvass emilt.

MegLepke 2011.01.23. 00:34:03

@canzone: értem én, csak egy fos kilences vagyok. Hogy legyen így önbizalmam?
@viola narvilly: akkor jó, megnyugodtam.:)

christaylor 2011.01.23. 00:34:36

@hannibal22-73: és arra te miért vagy kíváncsi?

@canzone: de most nincs is a városban, aszondta majd jövő héten esetleg.
meg gondolod,ha így viselkedik velem,akkor szívesen találkozok vele?

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:35:32

@Ken Adams79: hallodhülyevagy! mondom, hogy tetszik a Jerzsi, téged meg hozzá hasonlítalak (főleg, hogy már a kedvenc színed is tudom), és nem veszed a bókomat? bókoljon neked az Ildikó legközelebb. és nem rúgok beléd, legfeljebb átmászok a fejeden sáros csizmával

MegLepke 2011.01.23. 00:35:34

@hannibal22-73: itt, bár abbahagytam a csámcsogást.

Ken Adams79 2011.01.23. 00:36:09

@viola narvilly:

igen, már láttam, köszönöm

és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Édesapámnak és Édesanyámnak, a testvéreimnek és mindenkinek, aki támogatott...
Ez az első lista, amire felkerültem, csodás érzés, bár úgy érzem, kicsit túl sokat árultam el magamról

és nem utolsó sorban, szeretném megköszönni Viola narvilly-nek illetve,canzone-nak, bár neki nem annyira, mert ő le jerzsyzett engem :-(

viola narvilly 2011.01.23. 00:38:18

@MegLepke:
SSKK nem vállalnám, hogy naponta főzök. Nem vagyok én szolga :D

Ken Adams79 2011.01.23. 00:38:30

@canzone:

De (legalábbis szerintem) jerzsi egy 9es... olvasni nem nagyon tud, és ugye tudjuk a filmes előéletét... nomármost, inkább máshogy bókolj nekem lécci :-)

Hannibal22 2011.01.23. 00:38:52

@christaylor: mert olyan titokzatosnak tűnt a susmus róla,de igazad van,leszarom:)

Hannibal22 2011.01.23. 00:40:04

@MegLepke: Zárt falakat érzékeltem körülötted,gondoltam,hogy nyitok feléd, de látom ,hogy már mások is:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:41:45

@MegLepke: pl úgy, hogy elmesélem, hogy olvasgattam a verseid ma, és van köztük pár egész jó :)

@christaylor: csak az agyát játssza és kéreti magát :)

@Ken Adams79: bakker, meg tudtad magyarázni, és elérni, hogy belássam, igazad van (ez még eddig csak flankernek sikerült itt, ő meg eltűnt), esdekelhetek a bocsánatodért? olyan vagy nekem, mint Ben Affleck!!!!

Ken Adams79 2011.01.23. 00:44:27

@canzone:

örülök,ha jobb belátásra tudtalak venni... vagy mi...fáradt vagyok már a fogalmazásokhoz.
Akkor te vagy JLo?

MegLepke 2011.01.23. 00:46:08

@viola narvilly: :D Nekem egy év alatt kétszer sikerült neki főznöm, pedig tudok és szeretek. Még rántott húst is. Természetesen hideg olajban.:D

@hannibal22-73: Mert én egy zárt falú nőszemélyzet vagyok. És nem ezt képviselem.:)

Trevlovics 2011.01.23. 00:46:13

bocsánat de a fasz kivan, hoy mindig ugyanazt az enyelgést lehet most már itt látni, ugyanazzal a 10-15 "szállóigévé" vált mondatkával. szívesebben olvasok véleményeket a benti eseményekről, oké persze nem lehet mindig on, de ne legyen már az off 70%-nál több legalább, ha lehet. aztakúrva

christaylor 2011.01.23. 00:46:40

Basszátok meg, órákkal ezelőtt elköszöntem és még mindig itt vagyok! Nekem ez a dolog egyre kevésbé tetszik.
Nem is mondok inkább most már semmit!

Hanni, emlékezzél a versszakra, amit küldtem neked és ha egy pillanatra is elfeledsz, jussak eszedbe, amint kiváló színpadi jelenlétemet megvillantva prezentálom neked búgó hangomon.

Ken Adams79 2011.01.23. 00:47:52

@viola narvilly:

Anyukám azt mondta, hogy az a hülye, aki mondja (idézet az 1ik kedvenc filmemből)

MegLepke 2011.01.23. 00:47:52

@canzone: Ohh, örülök. Mégis vannak értékeim!:)

Hannibal22 2011.01.23. 00:49:07

@MegLepke: Tudom,te mást képviselsz!
Ezért küldöm soxeretettel

www.youtube.com/watch?v=bjdi1cyFOJo

jelképezze ez a nyitott falakat

viola narvilly 2011.01.23. 00:50:10

@MegLepke:
Nálam mondjuk heti kettő, de nem is találkozunk minden nap.

@Trevlovics:
Én írnék most az online-ról, de nem jön be nálam.

viola narvilly 2011.01.23. 00:50:48

@Ken Adams79:
Ez a Forrest Gump volt talán? :)

Lanois 2011.01.23. 00:51:40

@viola narvilly: Hallod nagyon közel állsz tőlem.

Itt vannak a kiegészítések:
VV kedvenc: Anikóóóóó
szuvenír joga van/nincs/sos evol:
Régen volt, de már nincs meg. Még Szlovákiából hoztuk anno.
szerelmes lett v. beleszeretett?
Kokettáltunk bazsiztunk 8x9x
lelki társa
Igen
irritálja a csoszogás?
Nem. A csámcsogás se. Erről majd fogok is szavalni.
futkos a hátán a szőr?
Anthony Hopkins? Szerintem tudnék róla.
tetkó/szilikon/piercing
Effective nincs.

MegLepke 2011.01.23. 00:52:20

@hannibal22-73: Köszönöm!

@viola narvilly: Sok!:D

Nah, elvonulok az értékeimmel aludni, mert elfogyott a cigim. Jó éjt!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:54:12

@Ken Adams79: JLo-t nem szimpatizálom, de nekem is nagy kerek seggem van :)

@Trevlovics: faszkivan, komolyan lelkiismeret furdalást keltettél bennem.

@MegLepke: azt én már tegnap is tudtam, mondtam is, csak ne csámcsognál állandóan :)

Hannibal22 2011.01.23. 00:55:37

@christaylor: még itt? hülye kérdés,persze,h itt:) naszóval hallodhülyevagy nem felejtem el!

Trevlovics 2011.01.23. 00:56:24

@viola narvilly: nem csak az online-ról, hanem egyáltalán arról ami adásba megy. én eről szívesen beszélgetnék emberekkel, igen tudom, itt senkit nem érdekel, csak a hvblog, meg a társaság meg a minden. engem viszont a műsor érdekel elsősorban, néha el lehet viccelődni, oké, de ha nem vagy itt műsor közben akkor esélytelen, hogy elkapjál a benti dolgokról szóló beszélgetést, vagy véleményt. nem akarok senkit cseszegetni, nem tudom, akkor ki kéne szervezni valahova talán azokat a hozzászólásokat vagy embereket, akik a témáról akarnak beszélni. itt bazmeg végignézek 30 oldalt, már a 3-nál úgy vagyok, hogy könyörgöm, menjetek dugjatok ne enyelegjetek, ha meg az ember beír véletlen valamit, hogy mi a vélemény erről meg erről, 5 perc múlva nincs az utolsó 200-ban. oké, megértem, hogy itt most ez így nagyon frankón kialakult, majd akkor kitalálok valamit.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 00:59:02

@Trevlovics: hallod, én szívesen beszélgetek veled erről akár itt, akár amit kitalálsz

viola narvilly 2011.01.23. 00:59:37

@Lanois:
Pegig én távol akarok állni hozzád.
Ki vagy elégül... faszt, egészülve.

viola narvilly 2011.01.23. 01:01:40

@MegLepke:
Jóccaka

@Trevlovics:
öh, igen
momentán ennyit tudok ehhez hozzászólni

Lanois 2011.01.23. 01:04:04

@viola narvilly: Ez a te szuvenír jogod effective.
Köszi tesó, gyors vagy, mint a viola.

Lanois 2011.01.23. 01:04:50

Szép álmokat nektek.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 01:06:20

a buli meghalt. mindenki magába zuhant, és elgondolkodik az értékein. én is.

Ken Adams79 2011.01.23. 01:07:39

Lépek aludni...köszönöm, a nyitott falakat, álmodjatok szépeket

Sziasztok

viola narvilly 2011.01.23. 01:10:08

@Lanois:
Natessék, azt írtam a táblázatba, hogy ha beledöglök is, lesz szuvenír jogom, ezek szerint már van. Köszi :)

flanker 2011.01.23. 01:10:14

@canzone: @christaylor:
Nohát, lefekvés előtti utsó bekukk alatt mit kell látnom?

Két Művésznők itt Víxinházoztok mindenki előtt.
De én már másik klikket alakítottam és az én fanjeim nem rátok fognak szavazni.
Indokaim vannak, s indokaim számosak, de többnyire nem publikusak. Persze biztosan jobb, amikor a fél Villa a lábatok előtt hever, s csókolgatja, de nekem most a nyugiszobában vagy az udvaron a kóterben jobb kissé.

De ha már színház, meg szerep, meg műbalhé, hát akkor tessék. Osszátok el (vagy szorozzátok meg) egymás között, ha úgyis oly nagy Lélektársasjátékosok vagytok. Ne mondhassátok, hogy már nem udvarlok egyikőtöknek sem!

Csak egy szavadba kerül, de te nem mondod a szót,
Másokkal cicázol, sürgeted az odáznivalót.
Az én matekomban nincs hatos vagy kilencesek
Csak egyes és szövetséges, évődő kettesek.
Sokoldalú szögeidbe én kiosztott szerepet nem
vállalok, csak ha hepiendben lehet szerepelnem.

És a Kaláka NEM smafu!

www.youtube.com/watch?v=hC9yEoQ_Slc&feature=related

www.youtube.com/watch?v=3KjEKSObwcQ&feature=related

(Amúgy meg nagyon bizi vagyok egy bizonyos blognak olvasásában, valamint dolgaim rendbehozásában. De majd priviben megbeszéljük, ha kész vagyok.)

Hannibal22 2011.01.23. 01:12:35

@flanker: innen se tűnj el ,hallod tesó!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 01:16:44

@flanker: válaszolnék szívesen, de mivel nem a műsorral kapcsolatos a vélemény-, nézet- és érzelemcserénk, és ezzel másokat megkárosítunk, így olvass a gondolataimban légy oly' szíves

flanker 2011.01.23. 01:19:07

@hannibal22-73:

Szevasz!

Teljesen nem megyek el, de igyexem nullaközire redukálni eddigi aktivitásomat.
Forgatókönyvben nagyon szép gesztus a konkurrens egyed marasztalása, de a ValóVilágban nem a legokosabb taktika! :-)
Sok sikert a csajokkal! (Azért majd figyellek!)

Hannibal22 2011.01.23. 01:21:17

@flanker: itt legalább szem előtt vagy tesó érted, de ha nyugiszobában hódítasz arra nem lehetek negatív hatással:)

flanker 2011.01.23. 01:22:28

@canzone:
Ó, ne légy már ilyen kimért! Szerintem Trevlovics kollega az előzmények FÉNYében igazán elnézi majd nekünk a cselekményeknek ezt az igazán effektív bonyolódását két igazán effektív, megtévedt szív esetében. De igazán!
Hajnali 1 és 3 közt zöld úton megy a Szerelemexpressz!!!!!

flanker 2011.01.23. 01:23:50

@hannibal22-73:
Menjél már... Kalákázni!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 01:25:36

@flanker: imádok benned mindent! igazán szívhez szólóan tudod vigasztalni összetört lelkemet, államnál fogva lágyan felemelni csüggedten lógó fejemet, hogy a magasba tekintsek újra.

flanker 2011.01.23. 01:30:25

@canzone:
Igen, cica, ez a dolgom.
Te csak hajtsd ölembe csüggedt, fáradt fejedet, s dorombolj, én meg majd szőrmentén bánok veled.
De csak ha nincs szembe az elveiddel, átellenesen a véleménykinyilatkoztatásaimmal és merőlegesen a rólad szóló, felemelkedő pozíciójú jelzőimmel.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 01:35:00

@flanker: én már nem merek még irodalmi jelleggel sem szerelmesen, erotikusan, vagy csak lágyan megnyilvánulni senki felé, bár szemben nincs az elveimmel. már azt sem tudom, mikor, ki, mit gondol komolyan vagy viccesen a szemlélődők közül. Trevlovics kolléga oly mélyen elgondolkodtatott, hogy senki ölébe nem merem hajtani a fejem.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 01:43:05

a blog is lenyelte, amit válaszolni akartam, ez egy jel, egy hatalmas égi jel
aki szeret, keressen meg, jelöljön be, hívassa meg magát kakaós lepényre, jégerre vagy sörözni, és bekameráztatom a lakást az rtl-lel

flanker 2011.01.23. 01:44:29

@canzone:
És akkor ennyi? Kapitulálunk a verbális fenyegetés előtt? És akkor most új időszámítás, új paradigma?
TB előtt, TB után? (TB=Trevlovics-beszólás.)
Milyen jó, hogy már tegnap amúgy is elhatároztam a visszavonulásomat. De most akkor a kevesek boldogsága múljon a sokak kellemetlenségén? Ez így nem fair.
Affene Trevlovics kollega gusztusát.
Maradtam öröxeretettel.

flanker 2011.01.23. 01:45:38

@canzone:
Kameráztasd, én meg majd jól letakarom szalvettával.
Ha így kell legyen, hát a büntit is vállalom.

flanker 2011.01.23. 01:46:36

@flanker:
Pedig már tanulhattál volna az előző napokból. Én már ha két sornál többet írok, elmentem küldés előtt merkituggya.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.23. 01:50:28

@flanker: "az oroszlán gyengesége a nyulak bátorsága"
TB-után vagyok, fos 9esként. nem vonulok vissza teljesen, a műsorral kapcsolatban fogok beszélgetni Trevloviccsal, meg azzal, aki nyit felém. a többit még majd megálmodom valahogy, valakivel, kamerák ide-vagy oda, legfeljebb reggel kimegyek a vi...
akit boldoggá tettem/teszek, az ezután is szeretni fog

flanker 2011.01.23. 01:56:12

@canzone:
ÁMEN.

Igazán örömtől dagadna a szűm bármi más alkalommal, hogy most így meghitt kettesben, szülő-, moderátor- és konkurrensmentes időben tudtalak elkapni, de nekem most már nagyon el kell(esz) mennem.

Lesz még rá(nk) alkalom.

Valahol, valamikor.

flanker 2011.01.23. 02:02:42

@canzone:
Hasonlóképp.
Csak szemed ívét,
huncut mosolyát
tudnám feledni,
s fénye zamatát.

Jóccakát :-)

viola narvilly 2011.01.23. 08:41:14

Faszbamá, hogy ebben a tetves házban vasárnap reggel is arra kell kelni, hogy valamelyik ótvaros tirpák kalapál.
Esküszöm készítek egy rajzos plakátot, hátha az a baj, hogy a köcsög nem tudja elolvasni a faliújságon a szabályokat.

.lll. 2011.01.23. 08:47:59

@viola narvilly:

ne mérgelődj,ki korán kel,aranyat lel:D

kérsz egy ak 47-est?

viola narvilly 2011.01.23. 08:51:30

@lófő:
Csak ha egy tányérsapkát is adsz mellé.

Elolvastam a Gigis cikket.
Durvus :D

Ken Adams79 2011.01.23. 08:53:45

@viola narvilly:

Jóreggelt!

kalapálj hangosabban nála, lehet, hogy attól zavarba jön

viola narvilly 2011.01.23. 08:57:29

@Ken Adams79:
Ez semmitől. Erős a gyanúm, hogy tegnap du. is ez kalapált.
Én az előszobában, vagy a beépített szekrényben lévő vastag csövet verem ilyenkor ütemesen (ahogy múlt héten hallottam, másnak is ez a technikája), tegnap már a lépcsőházban üvöltött egy lakó, hogy elég legyen.

christaylor 2011.01.23. 08:58:38

@canzone: ó, látom ezügyben nem kell már semmit sem tennem! Örülök! :)

Jó reggelt egyébként!

Ken Adams79 2011.01.23. 09:02:02

@viola narvilly:

Nem lehet, hogy börtönben élsz?
Mert akkor csak azt próbálják meg elmondani, hogy mi lesz az ebéd...

viola narvilly 2011.01.23. 09:03:22

@christaylor:
Jóreggelt

@Ken Adams79:
Esküszöm kiköltözök valami világvégi putrira, ahol egy km-es környezetben még egy sátor sincs.

Ken Adams79 2011.01.23. 09:05:00

@viola narvilly:

:-)
akkor majd lesz saját kertecskéd, amiben majd meg tudod termeszteni a zöldségeket, gyümölcsöket, a tejet, a húst

viola narvilly 2011.01.23. 09:07:01

@Ken Adams79:
Én nem bánnám.
Hús bokron nő, vagy fán? :)

Ken Adams79 2011.01.23. 09:08:30

@viola narvilly:

a tej mellett...
egyébként bokron...tudod, a bokor alatt van a húst ;-)

.lll. 2011.01.23. 09:13:06

@viola narvilly:

szerintem Alek ideális lelki-testi társa lenne a durvusnak,jól kiveséznék egymást,szó szerint:DD

Ken Adams79 2011.01.23. 09:18:28

Remélem valami szabálymódosítás miatt, egyszerre esik majd ki Jerzsi, meg Gigi...és otthon nézegetik a netet, ki mit talál hamarabb a másikról...
és utána lesz-e kedvük egymáshoz érni.

rekkenő 3 2011.01.23. 09:18:31

azon elgondolkozott már valaki, hogy ezeknek mi az iskolai végzettsége és amúgy mit is csinálnak a "való villáján" kívűl?

.lll. 2011.01.23. 09:20:37

@Ken Adams79:

ez a románc csak vígszínház

kérődzőgiliszta 2011.01.23. 09:21:20

Bakker, elnyelte az igen okos és nélkülözhetetlen beírásomat!
A hús a nyereg alatt terem! Jobb a kerti hús, mint a mezei, vagy a szántóföldi. De a legjobb, az erdei!

Ken Adams79 2011.01.23. 09:22:09

@rekkenő:

az iskolai végzettségükre, szerintem miután hallgatod őket 3-4 percig simán rá tudsz jönni...

A villa előtti életükben, meg... volt már itt egy csomó link erről

redhaven 2011.01.23. 09:25:33

@Trevlovics: én is próbáltam erre célozni,nem nagy sikerrel:)

haruka 2011.01.23. 09:27:18

Bocs az ON-ért, de volt-e éjszaka élő, és ha igen, volt-é benne valami érdekes? vagy várjam meg, amíg tom1976 feltolja, és ne kérdezősködjek?

haruka 2011.01.23. 09:27:59

@rekkenő: VV honlapján elolvashatod az adatlapjukat, ha érdekel.

viola narvilly 2011.01.23. 09:31:04

Már megy a szócsata a lépcsőházban

Hannibal22 2011.01.23. 09:32:55

@lófő: Undorítóbbnak találom azt a velvetes faszszopó geciládát aki ezt a "cikket" odahányta.
Jóreggelt!

viola narvilly 2011.01.23. 09:33:07

@haruka:
Én egyszer próbáltam nézni, akkor épp nem volt.
Ahogy most sincs.

Hannibal22 2011.01.23. 09:39:04

@hannibal22-73: *köcsögláda, természetesen

haruka 2011.01.23. 09:39:33

@viola narvilly: mostanában nem erőltetik meg magukat az élővel, úgy látom. mondjuk az éjszakait pont nem szoktam nézni, mert nem bírok éjszakázni.

lobster thermidor 2011.01.23. 09:41:14

@hannibal22-73:

Nane...!
Tán csak nem te is Gigire izgulsz kiskomám?
Ha felakasztották a fotókon, hát vállalja a következményeket. Vagy tán csak nem azt akarod mondani, hogy művészi aktfotókat látunk?
Ezt hagyd inkább Alekoszra, neki van kifinomult stílusa.

christaylor 2011.01.23. 09:42:45

@haruka: pont ezért mondtam én a múltkor, hogy akkor eleve hirdetni sem kellett volna és akkor nem lenne belőle gond, ha nincs.de így, hogy eleve reklámozzák minden esti adásban is, így gáz, hogy sosincs.

viola narvilly 2011.01.23. 09:44:15

@haruka:
Éjszaka most próbáltam először. És szerintem utoljára.

natoth 2011.01.23. 09:45:45

@christaylor:
pálinkalekváros szép jó reggelt mindenkinek
gondolom az oldal látogatottságáért is kap bónuszokat valaki, ahhoz meg nem feltétlenül kell, hogy menjen is az online, úgyis nézegetjük reménykedve

haruka 2011.01.23. 09:45:55

@christaylor: na ja, meg már az is eleve tré, hogy nem lehet egész nap kukkolni, de akkor legalább azt a pár órát legyenek már szívesek közvetíteni.

Ancilla 2011.01.23. 09:48:27

@hannibal22-73: Egyetértek.

Nem értem, miért fújnak olyan sokan Gigire.
Azokat a vidókat - melyeken egyébként nem vetkőzött le soha - azért csinálta, hogy keressen. Az édesanyja nyilatkozta, hogy nagyon nehezen élnek, s így próbálta saját zsebpénzét megkeresni. Béci meg táncversenyekre járt. Persze nem dicsérem a pénzkeresésnek ezt a módját, de mégis tiszteletre méltóbb, mint azok a fiatalok, akik apuka pénzét verik el számolatlanul, már 18 évesen a fenekük alá van téve az autó, a saját lakás. Én sokat vagyok ilyen korú fiatalok között, ismerem őket. Gigi szerintem nem romlott. Egy kicsit szabadszájú, de szorgalmas, dolgos (látszik, hogy otthon hozzászokott a bátyjával együtt). Nem kellene az alapján a videó alapján ítélkezni. Játék volt, nem kemény pornó.

Hannibal22 2011.01.23. 09:49:34

@lobster thermidor: nem Gigirő vagy a filmről mondtam véleményt(leszarom)
Magától a cikktől fordul fel a gyomrom, de ez szuvenír jogom,ne kezdjünk erről vitát.

christaylor 2011.01.23. 09:49:42

@natoth: én már egyre reménytelenebbül és jó reggelt neked is! :)

@haruka: á, hogy egész nap? hallod, ott lógna mindenki egész álló nap a szociális életét és az egészségét kockáztatva. így legalább némi esély marad arra, hogy normálisak maradunk. :)

.lll. 2011.01.23. 09:50:09

@hannibal22-73:

igazad van,tényleg szar a minősége

rikkah79 2011.01.23. 09:50:19

Többször elhangzott, hogy középkori tivornya meg középkori ruhák, nos ezek nagyon nem abból a korból valók, kár, hogy nem néztek utána mielőtt jár a szájuk.A késői középkor is a reformációval (1517) véget ért,ezek pedig Lajos korabeli viseletek, aki nem a középkorban élt, mint tudjuk...ezeket a ruhákat Versaillesban hordták többek közöttés az jó 150 évvel utána volt...újkor, és majdnem felvilágosodás. Ajánlom a dokumentálódást mielőtt a stáb beeteti a nézőket a hűlyeségekkel.

Lall-R 2011.01.23. 09:53:41

Ez a 6-os fogat szánalom, nem tudom mit hisznek magukról.

Ancilla 2011.01.23. 09:57:33

@Lall-R: És a négyesfogat??? Ők mennyivel különbek? Ők kezdték a klikkesedést, különvonulást.

haruka 2011.01.23. 10:00:01

@christaylor: nekem nincs olyanom, hogy szociális élet :D de egyébként így kicsit a hitlét veszti a dolog, mert ugye lehet mondani, hogy napközben kint mászkálnak, vagy akkor kapják meg az instrukciókat, stb. elő lehet jönni jópár összeesküvés elmélettel.

christaylor 2011.01.23. 10:04:14

@haruka: ez neked még kérdés? hát egyértelmű, hogy manikűröztetnek kint meg fodrásznál és szoláriumban vannak, mikor nem látjuk őket. :D
nem láttad tegnap milyen narancssárga meg piros volt mindenki a friss szolitól? :)

Lall-R 2011.01.23. 10:21:00

@Ancilla: Jah leültek és megbeszélték, hogy mik a szabályaik, mit csinálhatnak, kommunikálhatnak-e a többiekkel, választottak maguknak egy vezért???????
A négyes fogatot nem szánt szándékkal csinálták csak LETT.
Ezek meg tegnap leültek és rendesen köpködtek mindenkire, undorító volt nézni.

.lll. 2011.01.23. 10:23:18

@Lall-R:

ki a főnök,békün Laci?

Lall-R 2011.01.23. 10:23:56

@Ancilla: Én, ha pénzt akarok keresni elmegyek dolgozni!

kovácszsuzsi 2011.01.23. 10:36:46

@Lall-R: azért hozták létre, mert azt hiszik, hogy a szavazótáboruk bármelyikőjükre szavazni fog. zsófi mondta is a kiválasztás után. laci is azt gondolja, ha kimegy majd, hatalmas sms-ező tömeget tud mozgósítani kintről.bár laci szegény sok minden hülyeséget hisz

haruka 2011.01.23. 10:37:13

@christaylor: nem is igaz, mert Anikó csinálja a körmüket, Gombi fodrászkodik, a narancssárga fejük meg csak azért van, mert rosszak a kamerák! :))
Amúgy Anikó a múltkor tényleg csinálta Béce körmét.

gidabiga 2011.01.23. 10:39:49

jóreggelt! :)

@lófő:

csavargó :P

pleb 2011.01.23. 10:42:39

@Lall-R: hát ez az, a négyes fogat nem is inkább taktikából jött létre, hanem "barátság, hasonlóságok" alapján, de ez a hatos csapat (ami jövőhéten már csak ötös team lesz) taktikából, mivel látják, hogy nagyon gyengék, még így 6-an a négyes ellen.

Lall-R 2011.01.23. 10:42:48

@kovácszsuzsi: Olivérék esetében az igaz, hogy közös a szavazótáboruk, legalábbis Olivérnek és Alekosznak biztos, mert aki szereti az egyiket szereti a másikat is.Azt viszont nem hiszem, hogy aki mondjuk szereti a Zsófit az az Anikóra fog pénz költeni csak azért, mert ők most csináltak egy Gittegyletet.

Lall-R 2011.01.23. 10:43:42

@pleb: Nagyon jól megfogalmaztad, amit én is gondolok.

Ken Adams79 2011.01.23. 10:43:45

@kovácszsuzsi:

Fura ez a Laci... lehet, hogy egy nagyon jó testőr és szuperbrutál karatemester, má-már egy Mr Miyagi, de egy sportember szerintem nem így viselkedik, nem ilyen a mentalitást. persze, lehet, hogy naponta edz, csak azt nem mutatja a tv.

Pl, amikor a vizes lavórt kellett a fejük fölött tartani, azt sem bírta sokáig.

gidabiga 2011.01.23. 10:44:46

jelenleg nincs közvetítés :(
mi az, hogy jelenleg?
napok óta hiába klikkelek rá

Ken Adams79 2011.01.23. 10:46:36

@pleb:

Nekem az a 4es csoport úgy tünik, mint az iskolában, amikor a "vagánygyerekek" összeverődtek 1 csoportba... ők akik cigiznek, ők akik piálnak, beszólnak a tanároknak...Pl nem hiszem, hogy Éváért Alekon kívül a többiek BBBSzR ...

Lotyó Bridzsida 2011.01.23. 10:47:33

@Ancilla:

Engem csak simán hidegen hagy a csaj, olyan kis semmilyen. Egyetlen dolog "érdekes" benne a Jerzsi, meg hogy nem egyedül jött. Ha egyedül jött volna, és nem kezd el brazil szappanoperázni az Erzsivel, olyan lenne, mint a Zsófufó.
A Szandi szimpi, csak ne visítana folyton, mint az újévimalac, de tök jól tudja látni a dolgokat.
Éva agresszív, női testbe bújt férfi.
Anikó a maga nemében aranyos, bár rettentően negatív.
Zsófufó ott sincs, 12 évesesk szintjén nyomja a villalétet.
Kb. ezek.:)

kisberci 2011.01.23. 10:50:12

A kommentelő táblázatot meg lehet valahogy nézni? mert nekem ezt irja ki:
unknown
Error 417

pleb 2011.01.23. 10:52:47

@Ken Adams79: nem vagány gyerekek, csak hát nézzük már meg a többieket is: Laci, aki állandóan csak puffog, amiért a többiek szórakozni mernek, mint egy nagyapó. Zsófi, aki nagyon idegesítő jellem, Anikó aki elég butácska, ahhoz képest, hogy magyar tanárnak/tanítónak készül, Gombi aki folyton sírt 2 héten keresztül, mint egy kislány, Jerzy, aki teljesen a Rácz tesók befolyása alatt áll (ráadásul nagyon buta), Gigi, aki igen is ritka álszent, színésznő, és nagyon modortalan, ahogy eszik, közlekedik. Megjátssza bent a jó kislányt, miközben kint a megélhetésért pornózott, (hm vmi "normálisabb" állást is találhatott volna). Egyedül Béci ellen nem tok mit felhozni. Szóval megértem, hogy Szandi-Éva-Oli-Alek egymásra talált. Nagyon ellenszenves ez a hatos csapatocska.

gidabiga 2011.01.23. 10:53:10

@kisberci:

nekem explorerben sikerült megnézni és volt még valaki, akinek szintén ott

kovácszsuzsi 2011.01.23. 10:53:14

@Ken Adams79: laci csak akkor magabiztos főnök, ha a saját terepén van, vagy egyértelműen ő van megbízva a vezetéssel. a személyisége nem olyan. a hatok is bécit választották főnöknek, laci szóba sem került

gidabiga 2011.01.23. 10:53:55

@lófő:

de én már voltam otthon is :D

Szirénke 2011.01.23. 10:56:20

@viola narvilly: az én szomszédasszonyom húst klopfolt reggel 7 kor. Egy pár centis fal van közöttünk. Ja,és másnapos vagyok...

kisberci 2011.01.23. 10:57:33

@gidabiga: A probléma az volt hogy én be voltam lépve a googleba kilépés után megtudtam most nézni

Ken Adams79 2011.01.23. 10:59:54

@kovácszsuzsi:

ok...de egy testőr, akinek az a feladata, hogy megvédjen,akinek önálló döntéseket kell hoznia, ráadásul 1 mp alatt, hogy a golyó elé ugorjon-e vagy se, vagy, hogy melyik a legbiztonságosabb útvonal, az nem tud a önálló döntéseket hozni és nem bír kiállni, hogy akkor (eleve, mint legidősebb) álljatok mögém?

és persze, ez nem olyan éles helyzet, de hát, 8-17ig, ameddig dolgozik, addig tökös, utána meg, hagyja hogy mások irányitsák?

Lotyó Bridzsida 2011.01.23. 10:59:56

@Szirénke:

csak nem klopfolja 3 órán keresztül azt a pár szelet húst...:)
nálunk egy bácsi szokott néha részegen kiabálni, de jó alvó vagyok, kb 2 percig szoktam rá figyelni, aztán már észre sem veszem. szerencsére ritkán is csinálja.:D

Lall-R 2011.01.23. 11:01:10

@pleb: Béci nagyon jól játssza ezt a játékot, amiért nem is tudok rá haragudni, mert ez kajak egy játék.Nekem az az egy bajom van vele, hogy Olivérrel és Alekosszal is látszólag tök jóban van, de a hátuk mögött mindig köpköd rájuk vagy éppen arra akit erősebbnek tart.
Azért sajnálom csak, mert a húga elég buta és nagyon lehúzza őt is.

viola narvilly 2011.01.23. 11:01:57

@Szirénke:
Akkor te is jól érezted magad reggel...

Szirénke 2011.01.23. 11:05:31

@viola narvilly: @Lotyó Bridzsida: Nem klopfolt 3 órát, de nekem az a pár perc is épp elég volt, mikor amúgy is a 100 tagú cigányzenekar koncertezik a fejemben

kovácszsuzsi 2011.01.23. 11:05:46

@Ken Adams79: ezért fura laci. nincs benne semmi tekintélyes. olyan kis kedves, mackós fiú benyomást kelt. ami nem lenne baj, ha nem tudnánk mivel foglalkozik

gidabiga 2011.01.23. 11:07:11

@kovácszsuzsi:

lehet, hogy ez a titkos küldetése :D

Szirénke 2011.01.23. 11:08:06

@Lall-R: Épp mondtam anyukámnak, hogy ugye anya büszke lettél volna rám, ha a család segítése címszóval pornózgatok kicsit 17 évesen? Azt mondta, akkor nem értem volna meg a 18-at :) Gigi mamája büszke rá. no comment...

.lll. 2011.01.23. 11:09:55

Békünlaci egy fatökű vénlegény,biztos be van építve

kovácszsuzsi 2011.01.23. 11:13:05

@gidabiga: vagy tényleg előre megírt karaktereket kell eljátszani, és neki ez jutott. majd hogy fogunk csodálkozni, ha cserélnek, és mondjuk ő lesz a pszihopata.

Lall-R 2011.01.23. 11:14:17

@Szirénke: Hát de komolyan, nagyon kamu az egész, szerintem a muterja csak most tudta meg a médiából és csak azért találta ezt ki, hogy legyen még valamennyi esélye a lányának, hogy bent maradjon.Az olyan birkák meg, mint Ancilla el is hiszik és meg is sajnálják szegény lányt.

Ken Adams79 2011.01.23. 11:17:46

@kovácszsuzsi:

Akkor Laci szerepe éjszaka 3-4 között íródhatott meg, amikor már senkinek nem volt semmihez sem kedve... aztán mivel nagyon unalmas karakter lett, kitalálták, hogy adjanak rá 1 kukásmellényt

gidabiga 2011.01.23. 11:17:47

@kovácszsuzsi:

tegnap Alkesz megmondta, hogy Laci kezd agresszív lenni és neki ez nem tetszik, úgyhogy akármi lehet itt még... :)))

gidabiga 2011.01.23. 11:18:43

@Lall-R:

Ancillát ne bántsd, ő csupa jóindulat mindenki irányába

Lotyó Bridzsida 2011.01.23. 11:20:06

@Szirénke:

Látod ezért kell vegának lenni. Nem zavarom a másnapos szomszédokat a klopfolással.:DDD

gidabiga 2011.01.23. 11:22:37

már akkor falakba ütköztek :DDD

" Alekosz nem akart egyetemre menni

Giginek vág az esze, mint a borotva, de a szentendrei lány továbbtanulás helyett inkább a sportkarrierjére koncentrált: táncban második helyet ért el a Magyar Bajnokságon. Alekoszt is hiába kapacitálták a szülei, hogy jó iskolai eredményeit próbálja meg a felsőoktatásban kamatoztatni, állandóan falakba ütköztek. A sokat olvasó, nagyapjától makulátlan stílust öröklő fiatalember kerek perec közölte: ő aztán nem megy főiskolára! Szandika esetében a diplomaszerzés lehetősége soha nem merült fel komolyabban, igaz, ő maga sem állította, hogy a szellem embere lenne. Amikor rákérdeztünk, hogy merre lehetnek a bizonyítványai, a családtagok csak annyit mondtak: passz. "

kovácszsuzsi 2011.01.23. 11:23:55

@Ken Adams79: majd ha meg zsófi kiesik, átveheti pluszban az ő szerepkörét is

Hannibal22 2011.01.23. 11:25:14

Van új poszt má' rég

Szirénke 2011.01.23. 11:51:36

@Lotyó Bridzsida: átköltözöm a melletted lévő ágyra. vagy menjünk ki a nyugiszobába

lobster thermidor 2011.01.23. 13:47:01

@hannibal22-73:

Akkor neked is biztosan nagyon ki lehet finomulva a stílusod.
süti beállítások módosítása