Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 7x20 - Megérintve

2011. január 20. 14:00 - leeann

A csapat Buffy távozása után még azon vitatkozik, hogy miként folytassák a vitát. Nagyszerűen egyetértenek abban, hogy nem értenek egyet semmiben. Dawn nem érzi túl jól magát, legalább benne mocorog egy kicsit az, hogy jó döntés volt-e elküldeni a nővérét. Nővérke az utcán kódorog, és azt látja, hogy aki teheti, csomagol és lelép ebből a városból, ahonnan már az áram is lelépett. Sötét városban könnyebben szerveződnek a sötét dolgok, és ideális a helyzet a csapatra vadászó éjjeli lényeknek. Csoda, ha valaha lesz még normális nappal.

A csapat is próbál dűlőre jutni, de Buffy nélkül is ugyanaddig jutnak, mint vele. Faith első döntésként a demokráciából diktatúrát csinál, és tőle is azt halljuk, hogy én vagyok a vezér, ti meg követtek szó és ellenvetés nélkül. Faith terve az, hogy elkapnak egy hírnököt és kikérdezik az Elsőről, de ez nem a legnagyszerűbb ötlet a hozzászólók szerint. Miközben a csapat próbálja kitalálni, hogy mit tegyen, Spike és Andrew azt várják, hogy sötét legyen és indulhassanak haza, Caleb és az Első pedig a jövendölésben megnevezett fegyvert próbálják kiszabadítani egy hatalmas kőtömbből.

A csapat az ellenérzések ellenére tőrbe csal egy hírnököt, de ezek a figurák nem csak vakok, de némák is, valaki ugyanis kitépte a nyelvüket. Dawnnak eszébe jut, hogy olvasott arról, hogy a némákkal egy bűbáj segítségével lehet kommunikálni. Will is olvasott erről, úgyhogy ideje kipróbálni ezt a hírnökön. A nagy tervezgetés közben visszatér Spike és Andrew. Spike Buffyt keresi a sokaságban, de csak Will szörnyen gyenge magyarázatát találja a vadász helyett. A szöszi nagyon pipa, és hálátlan pancsereknek titulálja az egész csapatot, akik az egyetlen embert árulták el, aki meghalt értük. Szó szót követve Faith adja elő magát, mint új vezér, aki bizonyítván ezt bunyózik is egyet a vámpírral.

A lelkes Buffy rajongó nagy sebbel-lobbal lelép, hogy megkeresse a vadászt. Közben a csapat egy része megtudja a hírnöktől, amit szerettek volna, és Giles fejében egy új terv kezd körvonalazódni. Spike hamar megtalálja Buffyt, aki eléggé maga alatt van attól, hogy a csapat szemrebbenés nélkül kitagadta őt a családból. Spike szerint nem a feladás a megoldás, hanem a harc, amit semmilyen csoportosulás nem vehet el a vadásztól. Eközben a házban Giles és Faith komoly támadási tervet állít össze másnapra. Mindenki menne aludni, amikor Faith-t meglátogatja az Első a majdnem „pótapucivá” lett nagyra törő polgármester képében.

Faith-t Buffy ellen hangolja ez a plusz pancser, sőt sajnos a „pótvezért” el is gondolkodtatja, ami nem túl szerencsés ebben a helyzetben. Szerencsére Spike beszélőkéje sokkal kedvesebb és okosabb dolgokat ont ki magából, amivel nem kétségbeesést okoz annak, akivel beszél, hanem egy kis megnyugvást talán. Buffy és Spike szimplán csak ölelkezve, de együtt töltik az éjszakát, ami jól esik ezekben a nehéz időkben mindkettőjüknek. Faith sokkal rosszabb helyzetben van, őt ugyanis éppen uszítják, méghozzá a fővadász ellen. Amikor az Első eltűnik, Wood tűnik fel és Faith elég ingerülten reagál a nagy néger ember minden szavára.

Persze Faith-nek is ki kell öntenie a lelkét, és ki lenne erre alkalmasabb, mint a kedves iskolaigazgató. A lelkizés után kell egy kis testedzés is, úgyhogy a pótvadász a pót főharcossal kavarodik össze. Igaz is, a nagy harc előtt szexeljünk egy kicsit, legalább kielégülten halunk meg. Nem Faith az egyetlen, aki a szexben látja a másnap miatti izgalom levezetését. Kennedy is inkább Willt ölelgeti utoljára ahelyett, hogy a társaival remegne a félelemtől. Itt elindult a körkapcsolás, úgyhogy következő színhelyünk a konyha, ahol Anya és Xander fagyit eszeget és beszélget egymással. A következő körben már a tetteké a főszerep és nem a beszédé.

Tehát Buffy nyugiban fekszik Spike karjaiban, a Faith-Wood, valamint a Kennedy-Will páros komoly szeretkezéssel készül fel a másnapi harcra, amit az Anya-Xander páros is elirigyel, és a konyha padlóján ejtik meg a légyottot. Az Első mindezt plazmán nézi végig, és komolyan irigyli az ölelkező párokat, akik eszébe juttatják, mennyire szeretne érezni. Másnap az eligazításon Andrew elmondja, hogy egy fegyvert őriz Caleb, Faith pedig kiadja a parancsokat és elindul az első csapattal. Buffy is elindult valamerre, Spike-nak csak egy üzenetet hagyott. Buffy a szőlőskertbe megy, és nagyon jól játszik kitérőst Caleb parasztlengősei elől, úgyhogy nagy eséllyel megszerezheti a neki szánt fegyvert.

Amíg Buffy harcol, illetve a fegyvert akarja megszerezni, Faith csapata a hírnökök csapdájába sétál. Amíg a csapat komoly harcba keveredik, Buffy elég jól taktikázik ahhoz, hogy Caleb folyamatosan falba ütközzön. Buffy gyönyörű fegyvert talál a szőlőskert alatt, ami egy sziklába van állítva, és eléggé multifunkciósnak tűnik, beépített tv és mikrosütő is lehet benne, annyira komoly. Eközben Faith és csapata egy nagy láda bombát talál, amin az időzítő a 0008, 0007, 0006, 0005 feliratokat mutatja ebben a sorrendben. Nem lennék ott a 0000-nál a láda közelében, reméljük ők sem lesznek. Hamarosan megtudjuk!

Címkék: buffy
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2011.01.21. 08:42:19

Köszönet sokadjára is! Mindjárt vége lesz... :(
süti beállítások módosítása