Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X31

2011. január 15. 11:15 - Hódos Hajnalka

Szándékosan nem ülök kezdésre a tévé elé, így is hallom, mérhetetlen szeretettel és tisztelettel, lemondóan legyintek, úgy látszik, ez már így marad. Olivér borzalmasan kivan idegileg, soha nem találjátok ki, miért. Mert hiányzik neki a szerelme. Meg a családja, meg a kinn lévők. Ez feszültséget generál benne, huszonnégy órás letargiát eredményez, agresszív, ha belenéz a tükörbe, hányni tudna. Meg mintha négy gordonkás húzná a fülébe, egyszerűen felszívódtak az idegeim. Az Apocalyptica zenekar és rajongói nevében kikérem magamnak! Olivér idegesen járkál, aztán leül a hintára. Azon gondolkodom, hogy a picsába tudnám elérni, hogy rám tegyétek a jelet. A többiek némán néznek, én tudom a választ, legyél ezután is olyan hatalmas paraszt Olikám, mint eddig! Enikővel álmodom, érzem az illatát, és mikor felébredek, még mindig érzem, egy dolog tartja bennem a lelket, a szerelmemnek tett ígéretem. Itt vagyok 32 évesen, és nem tudom kordában tartani magam! Rettegek a tavasztól, hogy mi lesz, ha sütni fog a nap, és össze akarok bújni az asszonnyal. Hogy a többiek mit válaszolnak, nem tudom, mert felhívom a férjem és megígértetem vele, hogy sskk nem fog szerelmemnek szólítani, cserébe holnap kivasalok, még a csíkos, gyűrődős, szemét anyagú inget is, igen.

Alekosz és Éva egymás mellett fekszenek az ágyban, add a kezed. Ha te jössz vissza, ott fogunk várni az ajtóban. Hárman. Bele se gondolok, mi lenne, ha nem te jössz vissza. Nekem akkor egy hétig annyi, használhatatlan leszek. Közelebb fészkelődnek egymáshoz, Éva mosolyog, minden erőmmel azon leszek, hogy visszajöjjek. Jó. Hát ez már-már idilli, könnyek szöknek a szemembe. Olivér a jacuzziban ül, Gigivel beszélget arról, hogy bírják ki Jerzsivel, hogy nem csókolóznak? Nehéz, nagyon nehéz. Főleg, hogy állandóan látod, ahogy vetkőzik, Alekosz, hoznál nekem egy szénsavas ásványvizet? Alekosz, a szelektív süket pólóban bemászik Olivér mellé a vízbe, nem hozod? De, csak először megmártózom. De egy fasz gyerek vagy! Te hányszor kértél tőlem innivalót, fröcsköl bele Olivér Alekosz arcába. Na, pedig vigyázni akartam a sérómra! Most elmész? El, mert felidegesítettél!

Olivérnek elöntötte az agyát a trágya és elkezdett pipulni is. Elmenekültem a jacuzziból inkább. Még egy-két húzása van, nem azt mondom, hogy romlik köztünk a barátság, attól félek, tényleg van közöttük egy feszültség. Alekosz erre rá is tesz egy lapáttal, még mindig áztatja magát, odaszól Olivérnek, ha arra jársz, hozzál nekem egy neszteát! Hát ritka nagy köcsöggé váltál! Szívod a vérem. Én nem a te kelléked, a bábud vagyok, hanem a barátod, de tök egyoldalúvá kezd válni ez a barátság. Olivér, kezded elveszíteni a humorérzékedet! Tudod, mit mondok neked, amit az Éva mondott ki igazából, hogy csak azt tudjuk bántani, akit nagyon szeretünk! Ajaj, ezt kezd életfilozófiává válni, fussunk, szaladjunk, amíg nem késő! Alekosz szerint egyáltalán nem az üdítő volt az ok, hanem Olivér rossz, lehangolt állapota. De egyben tartja a barátját, ameddig tudja. Mondom, hogy darabolni fog előbb-utóbb, mondom! Míg Alekosz a riportszobában beszél a köztük feszülő ellentétről, Olivér Évának dühöng, ha elkezd kiömleni ez belőlem, a veled kapcsolatos párbeszédem egy tavaszi madárcsiripelés lesz!

Éva megijed, kiszalad Alekoszhoz, te, az Olivér olyan pipa, hallod, olyan pipa! Nem akarom, hogy összevesszetek. Puffog benn. Majd kipuffogja magát. Tudod mit mondott? Hogy a mi veszekedésünkhöz képest, ha ő kifakad, az már a túltúlcsúcs lesz! Azért ezt te sem akarod, tudod, milyen! Alekosz megnyugtatja Évát, Olivér nem fog kifakadni, mert köztük kialakult egy erős kötődés, ami megakadályozza ezt, ezt hívják barátságnak. Nem, nem ezt hívják, de itt a Villában egy összeakadó tekintet már tomboló, tébolyult szerelem, egy nem már parázsló vita és két idióta egymásra utaltsága a bezártság miatt már barátság.

Ma újra lehetőség van arra, hogy a lila és a zöld csapat megmérkőzzön egymással, a tét az éjszakai kényelem, csak a győztes csapat és a pártatlanok tölthetik az éjszakát a Villában. Az első feladat egy sorverseny, a játékosok egymás mögé, egy lécre állnak, a léceken levő hurkokba belelépve kell végighaladni a kerten, az győz, aki gyorsabb. A zöld csapatnak nagyon megy, hangosan jobbaljobboznak, a lila csapat esik-kel, röhögnek, a zöldek hatalmas fölénnyel nyernek. A második feladatnál két seprűnyelet kell mellmagasságban tartaniuk egymással szemben állva, nyújtott kézzel úgy, hogy csak a mutatóujjukat használhatják. A zöld csapat erősen kezd, figyelik a lilákat, Szandika, nyújtsd ki a kezed! Éva utasítgat, ne is nézzünk rájuk kurvára, ne is foglalkozzunk velük! Ezt a feladatot is a zöldek nyerik. Éva szerint az ő csapata humoros, nem mindig a győzelem a fontos, hanem az, hogy jól érezzék magukat. A harmadik feladat az éjszakai beosztásról szól, egy folyadékkal megtöltött borosüveget kell a fejükön tartani. Az a két játékos, aki először kiesik, a mosókonyhában, a második kettő a szaunában, a két utolsó a nyugiszobában alszik. Zsófi és Alekosz bírja legtovább tartani, Zsófi a verseny után nagylelkűen felajánlja másnak a helyét, nem, nem lehet variálni, nem adhatod át! De ő nem szeretne, mindjárt eret vág. Hát te szerencsétlen, miért nem ejtetted le szándékosan az üveget, istenem, ennyi béna kacsa egy rakáson!

A nyertes csapat tartson pizsama partit! A tagokat elnézve, elég lájtos parti lesz ez, senkinek nem kell attól tartani, hogy összehányják a falat és veszett orgiába torkollik a buli. Éva és Alekosz a kertből nézik a készülődést, szerinted mi is kaphatunk egy üveg bort? A lilák befészkelnek a szaunába, ahol fúj, de lábszag van. Az a nagy büdös helyzet, kezdi Olivér, hogy a szerencsétlen annyit tudott villantani, hogy elszavalt két verset meg salsalépéseket tanított. Szandika bólogat, mindig azzal jön, hogy ő milyen értékes ember. Ha annyira az, menjen be egy múzeumba, és becsültesse fel magát a faszomba! Benn őrjöngő hangulat és pezsgőbontás, kinn arról beszélgetnek, milyen jó fej a Gombi, be kéne venni a klánba. Szandika bekiabál, Ildi, használd ki az utolsó napodat a villában, aztán Alekoszt próbálják rávenni, álljon a pezsgőspohárral az ablak elé és köszöntse vele a bentieket, de ő nem akarja, mert kiveri a biztosítékot. Jön Olivér, kihoztam három tulipános poharat, úgy csinálunk, mintha eldugtunk volna egy pálinkát. Vizet töltenek, vigyorogva emelik a poharat, a bentiek csodálkoznak, mi van, van dugipálinkájuk? Kinn azon röhögnek, milyen erőltetett volt Gigi mosolya. Nézd, nézd, most arról dumál, hogy eldugtuk a pálinkát!

Béci az asztalnál kiosztja a zöld Törtetőt, Ildi, hát itt is kijött az a hülye éned! Hát itt, amikor a hülyeségmondás volt! És nem azért, mert részeg voltál, hanem azért, mert azt érezted, hogy fölényben vannak! Tudta a választ, te meg nem tudtad! A saját csapatodat sosem szabad degradálni. Gombi helyesel, és a másik, hogy álljanak ki a csapattársaid melletted, ha nem látják, hogy te turbó vagy? Ha azon múlna, én egyikőtöket sem várnám vissza, esküszöm, mondja Béci. Szandika kihallgatja ezt, és a mosókonyhában árulkodik, úgy ráálltak az Ildire bazmeg, olyan keményen ócsárolják, itt családias beszélgetés folyik, ezek meg úgy marják egymást, és ők csapattagok bazmeg! A mosókonyhába vendég érkezik, Dzsörzoá, egy üveg borral. Örülnek neki (Jerzsinek is), itt maradsz egy kicsit? Itt, koccintanak. Arra? Arra.

Miután Jerzsi távozik, gyorsan ki is tárgyalják a tomboló érzelmeket, olyan ez a kapcsolat, mintha nem is lenne. Szandi szerint úgy el fog laposodni, mint a szar, mert a Gigi mindig azt mondja, hogy ő nem akar szégyent hozni a családjára, de már ez is megjátszás, ez a ValóVilág, ez a neve, de akkor a való világban is megjátszás, ott sem húzod hónapokig, érted, látszódjon, hogy ez szerelem. Gigi és Jerzsi felkelnek és kimennek a hálóból mert akarnak beszélni róla. Mi van veled? Semmi. Mi volt ez a hiszti? Te hisztiztél, mikor átmentem azzal az üveg borral. Én nem adtam volna nekik. De én azzal vagyok önmagam, hogy adtam. A lila csapat észreveszi őket és családi idill, idill felkiáltásokkal gyorsan kiülnek bagózni az asztalhoz. Jerzsi szerint a jó mindig győzedemeskedik a rossz felett, Gigi szerint a XXI. Században nem, de egyébként igen, és neki fáj az igazságtalanság, aztán megegyeznek, hogy mmkk maradjanak önmaguk. Akkor maradjunk ennyiben. (A hülye párbeszéd zanzásítva egyébként így hangzik: Jerzsi, berágtam rád mert nem azt csinálod amit mondok, milyen papucs lesz így belőled, he? Gigi, ilyen vagyok, ha köllök köllök, ha nem, nem.) Alekosz szerint a Giginek nem azok a fiúk illenek, akik a verbális kommunikáció hiányával küszködnek és megint jön a dimenziós szövegével, hogy olyan pasi kéne neki, aki fel tudja emelni olyan dimenziókba, ahol még nem járt. Ja, és majd elfelejtem, a veséjébe is lásson bele. Az összefoglaló Alekosszal zárul, Zsófihoz intézett szavak. Örülnék, ha valaki kihasználna egyszer. Hazudjon, mondjon butaságokat, ne az érzelmekre akarjon hatni. Veled szexre alapuló kapcsolatra gondoltam. Egyéjszakás kaland? Egy éjszaka, néha-néha. Mondjuk egy héten háromszor. Zsófi szerint az már egy kapcsolat, és Alekosz ne aggódjon, kap kinn ilyet. Hát pedig te lennél a megfelelő. Hogy mondtak-e még valamit, sose derül ki, mert elkeveredett a jegyzetem, holnaptól megint füzetbe írok.

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk.

S. bármit kérhet tőlem. Bármit. Mindent megteszek.

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szaffi B. 2011.01.15. 16:04:00

@Trevlovics: ez így van, minden nő bepróbálozik ezzel. Ha NEM sikerül megtörni a pasast, ott kezdődik a kapcsolat :))

mézescsók 2011.01.15. 16:04:02

Ja, és nemcsak azért ömlök most itt, mert éppen beszélgethetnékem támadt és ezért társaságot toborzok magamnak, hanem azért is, hogy meg legyen Hajninak az 1000. Én ingyen netelek a munkáltatómnak köszönhetően - meg azért is, mert sokat dolgozok itthon munkaidő után vagy alatt (mint most, hogy baleset folytán történt elütés miatt sebészek keze alá kerültem - bocs a magántermészetű megjegyzésért!) - és megpróbálok még ma tenni valamit a rekordért vagy díjért, bármi is legyen az.
Visszatérve a témára: a Vv-t a szerkesztők teszik unalmassá. Ha Éva kimegy, akkor ugyan mitől lesz érdektelenebb az adás, mit tett hozzá bármihez is? Amit én láttam: reggelenként bűn ronda fej, órákig tartó vakolás, cigi a ház előtt piával és veszekedés akármiről bárkivel. Volt valamiben kreatív? A cirkuszokon kívül mit adott hozzá a szórakoztatásunkhoz, ha ez egyáltalán annak nevezhető? Az a szerencsétlen Ildikó legalább csetlett-botlott, próbálkozott valami olyasmivel, amire sem genetilailag (nem látványos jelenség, de ez nem baj, az emberiség többsége nem az), sem mentálisan (hiába próbálta szegény hangsúlyozni, hogy vidám, bulizós típus, nem ez jött le belőle). Bár megjegyzem, hogy Ildikó a maga kötött és kisebb közegében talán valóban az. Az X-factor azt hiszem első adásában jegyezte meg Balázs, hogy az indulók zöménél a családtagok és barátok talán nem voltak őszinték (többek között ezekért az ironikus, cikiző megjegyzéseiért kedvelem, de ez nem az a poszt). Hát vele sem. Az ártott neki a legtöbbet, aki elhitette vele, hogy nem idevaló. Egyszer Laci pedzegette, hogy ami Tordason buli, az itt nem. Akkor ez megütötte a fülemet, mint mindig minden, amikor a pesti és vidéki ellentétre hivatkoznak, mintha itt az elvégeken zombik élnének, de utólag beláttam, hogy nem így értette. A Vv-be nem való. Viszont még akkor is inkább Ő.
Nem tudom, hogy miért lenne Éva nélkül uncsibb a műsor. Talán csendesebb.
Két okból is mondom ezt. Az egyik az, hogy ki tudja, mit hozna ki a többiekből, ha nem lenne, aki elnyomja őket. A másik az, hogy amennyiben kapnának normálisabb, látványosabb feladatokat, akkor egyáltalán nem érezné senki, hogy a kora ellenére rettenetesen kinéző 27 éves visítozó kazalfejű, festett szőkeség nélkül ásítozásba fullad az estéje.

Augur 2011.01.15. 16:04:54

@Lotyó Bridzsida: elmehet a pömpölőjével -irgalmatlanul szar egy szó ez:D-a búsba, mikor az s és sz hangokat úgy ejti, mint egy hímringyó. és ifjú svarcenegger arca van, ahogy Alekosz mondta neki, mikor bement. Gigi pedig azt teszi, amivel minden nő megpróbálkozik: minden kapcsolat elején felmérjük, kóstolgatjuk a hapsit, hogy meddig lehet nála elmenni sárkányoskodás terén. van akinél egész sokáig, őket hívjuk pacskernek, és őket keresik a nők gyermekeik apjának:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:05:05

Nos, ha így kifulladtunk, tegyünk fel műveltségi kérdéseket. Én ezt képviselem. Mert így tudom, így akarom. Így tudom, így akarom.

christaylor 2011.01.15. 16:06:00

@YessicaHard: ez engem is nagyon érdekel. Mert igaz ugyan,hogy Béci tegnap kinyilvánította,hogy ha lehetne mindkettőt kiejtené,de ha dönteni kell,szerintem Ildit mondja majd. Gombi meg kis izé lesz és bár hetekkel ezelőtt megfogadta,hogy amíg bent lesz,addig Évára testi a jelet,de most fogadjunk,hogy Éva nevét fogja mondani, ha kérdezik.

Trevlovics 2011.01.15. 16:06:16

szerintem most nagyobb kasza lenne, ha megfordítanák az elvet és arra kéne szavazni aki távozzon

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:08:28

@Augur: A fejhez még = ruszki válogatott (Pycckи валогатотт)VV Leslie szerint.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:09:18

@Trevlovics:

Ja, a Gigi részéről szerintem őszinte.
Böbéről nem tudok nyilatkozni, mert én az életben egészen mást gondolnék róla, mint amit bent nyom.
Szerintem csinosabb lányokra gerjedhet, és nem hinném, hogy nagyon szerelmes rómeó típus. Az ilyen pasik után szerintem dobálják a lányok a bugyijaikat, ami egy Böbe szintű fiúnál automatikusan ahhoz vezet, hogy sűrűn váltja őket, mert miért ne.
De ne legyen igazam.
Ráadásul a Giginek vannak ilyen kiszólásai, hogy "tartok tőled". Hát mert pontosan érzi, hogy valami nem kerek. Kerek dolgokban az ember nem kételkedik.

Trevlovics 2011.01.15. 16:09:49

@Trollszpré: ha ez igaz lenne, és valóban így működne, akkor nem lennének olyan kapcsolatok, ahol. viszont vannak. :)

Szaffi B. 2011.01.15. 16:13:14

@Trevlovics: Azokat nem hívom kapcsolatnak, hanem alá- v fölérendelt viszonyoknak. Pasim nemegyenlő papucsom. Nekem.

Trevlovics 2011.01.15. 16:13:23

@Lotyó Bridzsida: nekem erre az az elméletem, ami az elvileg vázolt gyerekkorából fakad, mármint, hogy intézet és hogy nem kellett senkinek. önbizalomhiány biztos játszik, lehet ezért gyúrt rá pontosan ennyire a testi dolgokra, hogy legalább így nézzen ki mellé. valamelyik műsorban volt a korábbi barátnője, nem volt más kategória szerintem, mint a gigi. olyan értelemben nem kerek, hogy ilyen kinézettel nem ezt várná tőle az ember, dehát ez van. ismerek olyan, aki nagyon önbizalomhiányos, társas kapcsolatokban gyenge, viszont baromi okos speciális szakterületen. akár jerzsi is lehetett volna ilyen, bár szerintem jól érezte meg, hogy neki talán egyszerűbb testre gyúrnia :)

.lll. 2011.01.15. 16:13:49

@Mme Chauchat:
ez a mme Chauchat nem is volt randa nő

Trevlovics 2011.01.15. 16:14:44

@Trollszpré: nekem van egy ilyen halovány tippem,hogy 20% alatt van azoknak a kapcsolatoknak a száma, ahol nincs alá- vagy fölérendelt viszony

Szaffi B. 2011.01.15. 16:15:48

@Mme Chauchat: "Nos, ha így kifulladtunk, tegyünk fel műveltségi kérdéseket. Én ezt képviselem. Mert így tudom, így akarom. Így tudom, így akarom."

Oké. Mikor kezdődött a II. világháború? :DD

Zabkása 2011.01.15. 16:15:51

@mézescsók: pont h a veszekedés az, amiről be lehet vágni valamit.......
Ildi próbálkozik és abból mit látunk? mellesleg nem gondolom h Éva elnyomná őket.
Egyszer visszajött 72%al, ott lehetett látni az arcokat, hogy kicsit becsináltak, pláne amikor egy Olinál meg kurva feszes volt egy rémunalmas Kristóf ellen...
most persze nem lesz nagy kunszt ma nyernie, ha nem lesz 80%a akkor manipulált az egész. Leo ellen volt 72%, aki Zsuzsizott, benne volt a kúrásfaktor, pláne mert Zs simán csinálta volna bent szerintem..... Ildi se nem szép, se nem brillírozik, mutogatni nem mutogat, szex az nemcsak a villában nem lesz de még Tordason se szóval........
nemtudom miért, én bírom Évát.... persze jól pofán kéne vágni néha, de kit nem? :D mondjuk a vitakultúrája az egy nagycsoportos ovisé, de Ildi a semleges szereplőtől negatív akkor lett, amikor nem tudott veszíteni. Se a kvízben, se a táncban.... Laci még jó h meg is mondta neki!
és mérhetetlen unalmas, hogy ha azt mondják neki h most mondj valamit GONG, akkor bekapcsol a gép: bulizós csaj vagyok, és falakba ütköztem sallala. hát és ezt már kurvára unom

.lll. 2011.01.15. 16:15:55

vajon ezt a baltafejű Ildit i juttatta be a villába?

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:16:53

@lófő: mé', ki mondta, h ronda vót?!

Szaffi B. 2011.01.15. 16:17:17

@Trevlovics: Nincs rá statisztikám, de nekem nem kell papucs. Illetve a lábamra igen. Szeretek vkit meggyőzni, nem pedig utasítgatni ;)

Augur 2011.01.15. 16:17:26

@lófő: Hans Castorp szerint legalábbis.

.lll. 2011.01.15. 16:17:35

@Zabkása:

Ha Ildit netalán tán odateszik szexelni,akkor kettéflexelem a tévét,at biztos

Trevlovics 2011.01.15. 16:18:24

@Trollszpré: az utasítás a meggyőzés egyik közvetett formája :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:18:28

@lófő: előtte húzd ki a kanócot a malacorrból, pls.

Szaffi B. 2011.01.15. 16:18:38

@lófő: lécci vedd fel és töltsd fel valahová majd!

Lall-R 2011.01.15. 16:19:15

Írtam levelet a retek klubnak!

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:19:29

@Trollszpré: Mikor volt a Vestphaliai béke?

.lll. 2011.01.15. 16:19:31

@Mme Chauchat:
Ildikó mondta,mikor Mann életművéről tartott előadást:D

Zabkása 2011.01.15. 16:20:12

@lófő: várj ha valami jó fullhd tévéd van akkor flex helyett felviszem én :D bár úgysem teszik oda kupakolni, mostmár számolja a perceket is a villában :D

Szaffi B. 2011.01.15. 16:20:17

Második kérdésünk: Mikor és hol volt az 1848-as magyar szabadságharc?

Szaffi B. 2011.01.15. 16:21:58

@Mme Chauchat: ÖÖÖÖÖÖööööööö passzolok :DDD

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:23:06

@Trevlovics:
Hogyne, igazad van, biztosan mély nyomokat hagyott benne az intézetes lét. Olyanokat, amit én el sem tudok képzelni, mert sosem voltam ilyen helyzetben.
Nagyon érdekel majd az ő útja, ha kijön...hogyan fogja megváltoztatni, hogy a csajok dobálni fogják a bugyijukkal az utcán.
Egyébként az is árulkodó volt, hogy hogyan besírt az évi beszólásán. "pont olyan volt, mint az anyám". felnőtt férfit egy mondattal ketté lehetett törni.
és abból gondolom, hogy felszínes, hogy azonnal a külsejére ment rá, ahogy te is mondod.

.lll. 2011.01.15. 16:23:37

@Trollszpré:

17.század?

@Mme Chauchat:

pirul a pofám,mint Ildikónak műveltségi verseny közben:D

Zabkása 2011.01.15. 16:23:50

@Trollszpré: 17. században a selyem úton

Athalie 2011.01.15. 16:23:52

Mindenkinek MMKK saját szuvenír joga, hogy kit választ.

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:25:23

@Lotyó Bridzsida: éppen az az: egyikük sem felnőtt.

christaylor 2011.01.15. 16:25:38

Az rtlklub honlapja szerint új szó született: alekoszista.
Vagy csak nekem új még.

Szaffi B. 2011.01.15. 16:25:53

@Mme Chauchat: Oké, egy telefonos segítséget, de csakis Trixit hívhatod :DD

redhaven 2011.01.15. 16:26:12

@lófő: Manni magasságokba tán nem kellene hatolni Ildike...
Kevés ott a levegő.
Fenn a varázshegyen...:))))

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:26:31

@Mme Chauchat:

nem mintha nekem több eszem lett vóna ennyi idősen...khm...:D

.lll. 2011.01.15. 16:28:18

@redhaven:

Ildit ne féltsd,ő még a Csomolungmát is maszk nélkül mászná meg MMKK :D

Szaffi B. 2011.01.15. 16:29:13

@Mme Chauchat: Jóóóóóóóóóóóóóóóóóó! Én elszavalom a De csinálja című verset, írta egy Kemény Lány verse

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:30:20

@Trollszpré: vájjá, vájjá, főhúzom a ződ pólót.

Zabkása 2011.01.15. 16:30:20

@Trollszpré: ÉS CSINÁLJAAAAAAAAAAAAAAAAA :D

Szaffi B. 2011.01.15. 16:30:29

vagyis inkább mégse, faszok vagytok, veletek nem játszom, befejeztem ezt a játékot és NEKEM VAN HUMOROOOOOOOOOM! :DDDDDDDD

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:31:20

-
O O
- - -
O O O O
- - -
O O O O
- - -
O O O O
- - -
O O O O
- - -
O O
- a hal éji éneke

Zabkása 2011.01.15. 16:31:44

@Trollszpré: én meg bulizós vagyok! de látod nem játszol.... én próbálkozom de falakba ütközöm :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:32:45

Vájjatok, VVillalevél! Laci olvassa fel!

redhaven 2011.01.15. 16:33:30

@lófő: :)))kevés agyhoz kevés okszidzsen is elég.
Bár Mann előtt még az Ablakzsiráfot kellene Ildinek forgatnia nagy szorgalommal.
Az lenne az alap.

Hannibal22 2011.01.15. 16:33:54

Azé' kicsit fura,hogy egy "népbutító" tv műsorról szóló blogbejegyzés alatt látom az utóbbi idők legsziporkázóbb kommentfolyamát:) Nem tudom nem frissíteni minimum 3x félóránként:)

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:34:13

Buborék
Írta Laár András verse

Ejj, buborék, buborék,
Szinejátszós, csodaszép,
Imitt veres, amott kék,
Az orromból gyött ki elébb.

Zabkása 2011.01.15. 16:35:57

HAJNI!
fáccsebúkon miért nincs hogyvolt csoport,lájkoldanó oldal vagy bármi? vagy csak én vagyok annyira balfax h nem találom? :(

vörös áfonya 2011.01.15. 16:36:08

Siv Widerberger: Szerelem

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

YessicaHard 2011.01.15. 16:36:18

Egyébként Ildit Zsuzsi helyett küldték be, igaz? Akkor nem egy másik "Bombanőt" (azért teszem idézőjelbe, mert nekem Zsuzsi minden volt, csak az nem)kellett volna beküldeni a penészvirág helyett?

Szaffi B. 2011.01.15. 16:36:37

@Zabkása: ZÁRT falakba baszki! De csak addig ütközöl a zárt falakba, míg a hátadon futkozik a szőr!!! A többit szuvenír jogod eldönteni a 19. században!

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:36:46

@Trollszpré: Most már megmutatom, ki is vagyok valójában. Nem fogom hagyni magam. Engem ismer Tordas és környéke, Fehérmegyekösség egész!

vörös áfonya 2011.01.15. 16:37:59

@Mme Chauchat:

És mindenki egy légtérben lakik!

Szaffi B. 2011.01.15. 16:38:04

@vörös áfonya:

Siv Widerberger: Bélyeg

Bélyeget gyûjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyûjtök bélyeget.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:39:38

Szegény Pityu tudott
Írta Laár András

Szegény Pityu tudott szépen hegedülni
Ma már csak büdös ő.

Olyan ez mikor rohadó húsról
Lekerül a fedő.

Hiába dícséred: hmm ez egy príma jérce
Jó tárkonyos lében.

Ott a hús már csak olyan
mint a hegedülés Pityu büdösében.

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:39:58

Petőfi Sándor verse: "Dimeg-dörmög a medve/Ez a kislány de csinos!" Írta Petőfi Sándor.

Szaffi B. 2011.01.15. 16:40:17

Különben is nagyon ismert és értékes ember vagyok a kultúrházba is mindig meghívnak!

vörös áfonya 2011.01.15. 16:40:19

Ja,és sírok,mert velem senki sem barátkozik!
Leszel a barátom?

fran7 2011.01.15. 16:40:26

Azt ugye tudjátok, hogy van olyan történészi vélemény, hogy csak egy világháború volt 21 év tűzszünettel. De akkor se a 19. sz.-ban kezdődött.

Szaffi B. 2011.01.15. 16:40:46

@vörös áfonya: MONDOM LESZEL A BARÁÁÁÁTOM!!!!!

Athalie 2011.01.15. 16:41:47

a kultúrbarbár később bizonyosodott be , mennyire találó.

Wakka 2011.01.15. 16:42:12

@Trollszpré:
A villalakó férfiak közül melyik vacsorameghívását fogadnád el?
/választani kell/

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:42:26

Trod.. ELnézést, Tordasi Ildikó vagyok!

Zabkása 2011.01.15. 16:42:48

@Trollszpré: mondd meg nyugodtan a konfliktusodat! (:'D)

redhaven 2011.01.15. 16:43:22

@Trollszpré: Hát ehhez minimum Heller Ágnes kell...:)))

.lll. 2011.01.15. 16:43:33

ma megalapítom a "könyörgöm löjjék ki Ildikót az űrbe" fészbuk csoportot

megalájk

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:44:58

@Wakka: Kérlek, pontosítsd a kérdést (Ildikó voltam Tordasról. Vagy Tardosról...?!?)

mézescsók 2011.01.15. 16:46:21

Az előbb elvégeken helyett alvégekent akartam írni és még akadt más hiba, is, de utólag már mindegy.
Más téma - ígérem, az utolsó mára:
Gigi-Jerzy kapcsolat.
Ha az ember lát egy szép emberpárt, mert azért valljuk be, ha végignézzük a Vv lakóit, azért mindketten igencsak a topon vannak, óhatatlanul is eszébe jut, hogy milyen érdekes és szép is lenne, ha ezek összejönnének. Még akkor is, ha látta az előző sorozatokat, még akkor is, ha tudja, hogy ez nem a kinézeten, hanem a kémián múlik(nekem kimondottam a csúnya pasik jönnek be: Serge Gainsbourg, Donald Sutherland, John Malkovics, stb. - sajnos még vannak néhányan és a társam nem tartozik közéjük, igaz, hogy nem is sztár.)A sorozat elején mintha Gigi nem lett volna elragadtatva J-től, érdeklődés csíráját is csak azután fedeztem fel benne, hogy Olivér rádumálta, hogy mi lenne, ha. Jerzy a beköltözésekor az igazsághintában mondta, hogy neki a csajon közül Gigi tetszik, de ez aztán az égvilágon semmit sem jelentett szerintem, valakit kellett mondania. Kit mondott volna, Szandikát? Bele is szerintem Olivér dumálta bele, hogy közeledjen. Persze ez nem ment volna egyik részről sem valamiféle hajlandóság nélkül, de azt egyáltalán nem gondolom, hogy ez valamiféle elementáris erejű érzelmi hullám lett volna, aminek nem tudtak ellenállni. Inkább egy jó ötlet, amit ki lehet próbálni.
Szóval érzésem szerint nem volt ennek igazán belső töltete, de tévedhetek is. Viszon mindkettőjük hozzáállását normálisnak tartom. Nevezetesen azt, hogy majd meglátjuk, mi lesz ott kint. A szexet én nem hiányolom. Van részem benne, de ha nem lenne, akkor találnék a neten eleget. A másik szempont- ezt Béci fogalmazta meg: vigyázz,látja anyád és az ismerőseig -az az, hogy a szexet úgy általában az ember nem az ismerősei és az egész világ előtt műveli. Most lehet hivatkozni Jerzy meleg pornójára, holott az nem volt más, mint meleg oldalon megjelent vetkőzés, maszturbáció, amit nyilván jól megfizettek. Kb. ue. mondható el Gigi szado-pornójára is, inkább paródia volt, egy igazi aktus, csók, szúrás, fojtogatás (nem vágyom rá!) stb. nélkül. Erről nem is értekeznék többet.
Szóval szerintem el is halhat szépen ez a dolog mindenféle érzelmi katarzis nélkül. Nekik sem fog hiányozni. Néhány nézőnek talán Ágica-Leo példáján elindulva, de Ők inkább keressenek más oldalakat a neten.
A tegnap estével kapcsolatban viszont nem vagyok egyértelműen Jerzy pártján. Az korrekt és normális dolog volt, hogy vitt a másikaknak piát, ezt szerintem Ők is megtették volna. Mondjuk Olivér, talán Szandika, de neki nem bizos, hogy eszébe jutott volna. Alekosz nem, mert nem az a típus. Éva sem, mert ez nem illik a jelleméhez. Zsófi meg annyira nincs ott, hogy észre sem vennénk, ha kisurranna szépen a villából.
Szóval a pia átvitelével egyetértek. Az előzőekkel nem. Nyugodtan megmondhatta volna, hogy nem tartok veletek, mert nem Ildikó pártján állok annak ellenére, hogy - megintcsak elismerésre méltóan - a lakók közül szinte az egyetlen volt, aki megpróbált kommunikálni vele. Szerintem eszébe jutott, hogy Ő is később, kurtán-furcsán jutott be, bár kedvesebben fogadták. Az elmúlt napok történéseiben azonban nem foglalt állást. Még úgy sem, ahogy Gombi, tehát hogy egyikőjük pártján sem állok. Gigi miatt csatlakozott volna a zöldekhez? Nem hiszem, annyira érzelmileg nem fontos neki a csaj. Mármint Gigi. Számításból nem tette. Nem azért, mert Ildi visszajöttében bízik, hanem azért, mert ott vannak többen.
Győzhet is akár ezzel a mentalitással, végülis ezért jött be, de nekem nem szimpatikusabb. Lavírozik a két tábor között, táplálja a kapcsolatokat, annyira viszont nem kellene hülyének nézni a többit, hogy előbb-utóbb nem jönnek rá.
A Gigivel folytatott beszélgetésében nem volt semmi elementáris. Egy normális eszmecsere volt és a helyzetek tisztázása. Aminek éppen ideje volt: mindketten játszák a saját játszmájukat. Ja, és Giginek volt igaza: az igazság nem szokott győzni. Még hozzátenném, hogy nemcsak a XXI. században nem. Bár Ancsel Éva szerint (Bekezdések az emberről) az igazság azért nem szokott győzni, mert nincs győzelem.

Hajrá, Hajni!!!!!!!!!!!!!

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:46:23

@vörös áfonya:

:))

Barry Kent:
Rózsa

Szép, piros, magas, merev
Vázában, asztalon, szobában, házunkban.

:D

viola narvilly 2011.01.15. 16:46:38

Az előbb Zsófi voltam. Najó, ez azért túlzás. De úgy csináltam, mint ő szokott.
Anyu küldött csülkös bablevest, én meg befőttes üvegből lapátoltam egyenest a számba, állva persze a konyhapult mellett :D

christaylor 2011.01.15. 16:47:21

@Lotyó Bridzsida: vááá, nem hiszem el,hogy valaki előszedte Barry Kent versét! :D

viola narvilly 2011.01.15. 16:49:15

@mézescsók:
Hihi, nekem is mindig a csúnyák tetszettek :)

viola narvilly 2011.01.15. 16:49:56

@Mme Chauchat:
Nem, a befőttes üvegből.
Most öntsem át habüstbe?
Mert akkor minimum át kell mennem a szomszédhoz kölcsönkérni :))

Szaffi B. 2011.01.15. 16:50:32

@Wakka: Laci. A lányok közül Erzsi.

vörös áfonya 2011.01.15. 16:50:47

@viola narvilly:

Ha mindezt átöntöd egy habüstbe,akkor valóban Zsófi:)

Neked is anyukád küldi a bablevest?Nekem is.
A szomszédom egyszer meg is jegyezte,mikor feltankolva jöttem haza tőlük,hogy "Látom megvan kegyelmesék vacsorája":)

Athalie 2011.01.15. 16:50:49

"Lelki társ. Két kis szavacska, és egy nagy gondolat. Azt jelenti, hinni abban, hogy van valahol valaki, aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember?" (szex és nyújork)

Zabkása 2011.01.15. 16:51:13

@viola narvilly: jóétvágyat így utólag :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:51:30

Ch. Morgenstern: Dal a szőke
A szőke parafadugót
lakktálca tükrözi.
Magát akkor se látja ott,
ha szeme van neki.
parafadugóról.

Azért nem, mert merőleges
a tükörkép felett.
Persze, ha ferde lenne, ez
egészen más eset.

Ember, ha visszatükröz egy…
egy… kb. Végtelen!
S derékszögben! – a helyzeted
nem lenne pont ilyen

Trevlovics 2011.01.15. 16:51:39

@viola narvilly: hát akkor én itt most visszamondanám az eljegyzést

viola narvilly 2011.01.15. 16:52:37

@vörös áfonya:
Hát nekem egy (holnap már kettő) személyre nem annyira éri meg b.szakodni vele, ilyenkor meg anyu küld ide is, meg tesómékhoz is :)
És küldött tejberizst is :) meg pogácsát :)

viola narvilly 2011.01.15. 16:53:29

@Trevlovics:
Volt róla szó? :)

@Zabkása:
Agyamra ment a bableves. Babkását olvastam.
Szóval köszi :)

Trevlovics 2011.01.15. 16:53:55

@mézescsók: az eddigi vv szériákhoz képest szerintem ebben a mostaniban viszonylag sokan vannak benn olyanok akik kifejezetten kerülik a konfliktust. nem gondolom, hogy stratégia ez, hanem inkább a jellemükből fakad. jerzsi is ilyesmi szerintem.

vörös áfonya 2011.01.15. 16:53:58

@viola narvilly:

Nekem ma vadast és püspökkenyeret:)
Én sem főzök itthon,egy személyre,nulla sütő nélkül.Nem éri meg.

Trevlovics 2011.01.15. 16:54:40

@viola narvilly: nem nem. csak a miheztartás végett :)

mézescsók 2011.01.15. 16:55:59

@Zabkása: Miközben írtam nem olvastam vissza a többieket.
Egy porcikám nem kívánja látni Évát, de gyanítom, hogy tényleg visszajön. Viszont nem akkora százalékkal, mint Leonidász ellen. Az a pasi egy jószándékú kis lúzer volt és nagyon rövid ideje volt benn. Ellene még én is nyertem volna.
Ha Éva visszajön, akkor - talán nem is sajnos - egy kommentelővel kevesebben lesztek. Ez jellemhiba nálam: vannak dolgok, amik ellen az agyam, a bőröm, az egész létem tiltakozik és nem vagyok hajlandó befogadni, ezért aztán menekülök ahol csak tudok. A Vv-t eddig Alekosz ellenére, akitől a neten és a képernyőn keresztül rosszul vagyok fizikailag is (émelygés, emelkedő vérnyomás, hányinger), a többiek miatt néztem. Ha Éva jön vissza, akkor befejeztem. Viszont rangos társaságban van: egy filmet sem nézek meg Eddy Murphy-vel, Steven Segallal és Brad Pitt-tel.

viola narvilly 2011.01.15. 16:56:06

@vörös áfonya:
Hm, vadas... nyami.
Én szoktam (bár túlzásba nem viszem), sőt, ott a leves a hűtőben, amit csütörtökön csináltam, de most hirtelen nem tudtam ellenállni ennek a bablevesnek.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 16:56:31

sziasztok népek, csak az 1000 komment érdekében csatlakoztam ma be. :)
nem örülnék, ha Hajnit kivágnák, mint macskát sz*rni.

Úristn, hülyékvagytok? imádom a postokat, és a kommentjeiteken is sírva szoktunk röhögni otthon, munkahelyen kollégákkal, buszon, metrón, szóval MMKK.

remélem, h nem gáz, hogy később csatlakoztam, és nem fogok zárt falakat találni a hátatokon futkosó szőr alatt.

azon gondolkodtam, hogy miután kijöttek ezek a szerencsétlenek, kellene egy mérlegelést tartani, hogy ki hány kg-t hízott. sztem Zsófi és Olivér vezetik a kategóriát. Aztán mehetnének tüdőröntgenre, és egy májfunkciót is kéne nézni.
végül beköltözhetnének a VV5 keretén belül egy tüdőszanatóriumba vagy alkohoelvonóra.:)
uff.

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:56:52

@Trevlovics: hm. De mégis ő /jerzy/ ment a rötyibe a lúzer-csapathoz (jó, persze, felsőbb utasításra). Ildikó voltam Tordasról, aki benne van a kalandokban és szeret szavalni.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 16:57:19

@christaylor:

Tinikoromban az volt a bibliánk a bátáymmal.:D

Jajj! Hajni, már megint a retrótémánál vagyunk!:D

viola narvilly 2011.01.15. 16:57:38

@Trevlovics:
Ja rendben, értettem :)

Bakker ti emlékeztek az előző szériákra? Csak én vagyok ilyen agymosott, hogy ezekre nem emlékszem?

Szaffi B. 2011.01.15. 16:57:51

@mézescsók: Erzsit Éva jól megsértette, ezért áll(hat) a zöld oldalon, nem feltétlenül a Dzsizsi miatt.

Wakka 2011.01.15. 16:58:00

@Trollszpré:
Jaja.Értem.Laci az anyagi biztonság miatt,J.meg a háááá miatt.
Egyébként teljesen OK.

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:58:01

@forza 1000 komment: ... OK, tüdőszanit tudok intézni a Varázshegyen.

bévé 2011.01.15. 16:58:11

@csudri82: igaz, Alek fecskében volt, köldökig felhúzva. rég láttam ilyet. :D

Zabkása 2011.01.15. 16:58:23

@mézescsók: most egy Évi miatt nehogy már offold a kommentelgetést ! :) most valld be h te vagy Trixi és azt akarod h küldjünk smseket :D
szegényebb lenne a kommentáradat a hosszú, kifejtős "minipost"jaid nélkül

viola narvilly 2011.01.15. 16:58:58

@forza 1000 komment:
Mekkora műsor lenne már egy elvonós vv :D

Trevlovics 2011.01.15. 16:59:25

@mézescsók: éva valóban minden normális ember számára (szerintem) gyomorforgató. az is érthető, hogy egy fáradt nap végén az ember nem szívesen nézi egy ilyen valakinek a megnyilvánulásait. viszont ettől függetlenül szerintem maradj és írogass. indoklás nélkül :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 16:59:57

@mézescsók: szeretünk, visszavárunk. Ildikó voltam, Fehérmegyekösségből.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:01:25

@Wakka: Nem azért. Engem érdekelnének Laci Golán-fennsíkos történetei, de akárhányszor elkezdi, a Moaszad kilövi az élő közvetítést. :DD
Nem férjed mondtál, hanem vacsorát.
Erzsit viccből mondtam, nekem nem kéne a nagy brével sem, és nincs olyan sztorija sem, amit egy egész vacsora alatt hallgatnék.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:01:28

@Trollszpré:

attól gfügg, hogy fehérmegyeközségi-e vagy
vagy legalább tudsz verset mondani?

nekem Mme Chauchat a barátom, mert ő aktiválni tud engem:)

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:02:46

@viola narvilly:
Olivér szexelvonóra menne. vagy tantrikus szextanfolyamra:)

christaylor 2011.01.15. 17:03:40

@viola narvilly: azt nem agymosottnak hívják,hanem öregnek. :) ;)
Már az ezelőtti is nagyon régen volt(7 éve fejeződött be,basszus),valamelyik nap nézegettem a 2. és a 3. villa lakóit és rácsodálkoztam néhány névre,hogy ja,tényleg ez is volt meg ú,elfelejtkeztem arról is.
Szóval,nem vagy egyedül.

viola narvilly 2011.01.15. 17:04:42

@Mme Chauchat:
Cigit és sört vigyetek!

@forza 1000 komment:
Most is szexelvonón van :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:05:01

Kik a fijúk a villában? Kérek listát, kikből lehet választani vacsizni menni. Kösz: Ildikó (szavalós, Tordas).

Szaffi B. 2011.01.15. 17:05:13

@forza 1000 komment: MONDOM LESZEL A BARÁTOM?????? :DDD Te nem érted ezt!!

Trevlovics 2011.01.15. 17:06:06

én nagyjából emlékszem, bár a második és harmadik lakóit néha keverem és az se jut eszembe rögtön, hogy a másodikat vagy a harmadikat nyerte karamell

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:06:07

@viola narvilly: majd fake pályinkát töltünk TULIPÁNOS POHÁRBA és mutogassuk.

Lall-R 2011.01.15. 17:06:15

Ezek sajnálják az adást vagy mi a pöcsömért nincsen már megint semmi ebben a kibaszott közvetítésben?Persze hét órakor olyan szépen pontosan le tudják kapcsolni!

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:06:37

@viola narvilly:
basszus tényleg.

valaki nem tud mutatni amúgy egy képet az ananászáról? még sosem láttam, és olyan mítosz jellege van így.

vörös áfonya 2011.01.15. 17:06:38

@Trollszpré:

És kezdődik megint előröl:)
Ildi mindig ad témát egy jó kommenthez:)

Augur 2011.01.15. 17:06:44

@Trollszpré: mert nem ezt képviseli!:D

viola narvilly 2011.01.15. 17:07:09

@Trevlovics:
Ezen felvisítottam :D

@Mme Chauchat:
Gondolod, hogy bevesszük? Haha.

.lll. 2011.01.15. 17:07:42

remélem kap valami szuverént a két párbajozó

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:08:00

@Trollszpré:

bocs bocs, persze. gyere megtanítalak salsázni aztán elmondjuk az Anyám tyúkját, ok?

Wakka 2011.01.15. 17:08:14

@Trollszpré:
OK.Kedvellek.
Gigit ne bántsátok pls.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:08:23

Ildikó vagyok, Tordason lakom. Mi lett a szavalóverseny eredménye? És a művelcségijé? Van nálatok papír? Kinél van a toll, tudod, amivel a múltkor irtunk!

viola narvilly 2011.01.15. 17:08:38

@forza 1000 komment:
Írd be a gugliba, hogy ananász. Mind ugyanolyan. Valamelyik kicsit érettebb, valamelyik kevésbé :D
És asszem nem utánérő, úgyhogy az érettebbet jó nézni :D

Szaffi B. 2011.01.15. 17:08:56

@Trevlovics: :DDD

Amúgy én csak a BB-t láttam, ezen a mostanin kívül egy VV-t sem, valahogy úgy jött ki a dolgozás.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:09:37

@Lall-R: ja, itt folyik az online adás, a blogban. Bocsi.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:10:09

@forza 1000 komment: ok, de csak egy léKtérben, különben hogy nézünk anyám szemébe? :DD

.lll. 2011.01.15. 17:10:52

ha a fatökű leonádidász megtömte volna Zsuszit anno,akkor Évike már rég csak Győzi&lószájú hölgy fenomének vendége lenne

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:10:57

@lófő: a legfelsőbb szinteken fognak kapni. Sakkor.

vörös áfonya 2011.01.15. 17:11:02

@Mme Chauchat:

Nálam sincs adás,bár most nem írja ki,hogy "Nincs adás",csak fekete a kép.
Ez talán nem véletlen:)

Szerintem még nem értek vissza a moziból.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:11:11

@Wakka: ok, nem bántjuk. Néha kicsit fikázhatjuk azért? Naaa lécci... :DDD

viola narvilly 2011.01.15. 17:11:12

Valamelyik paraszt nekiállt fúrni. Még jó, hogy ki van írva, hogy 2-ig lehet.
Fél órája hagyták abba a kalapálást, mostmeg fúrnak.

Darcylla 2011.01.15. 17:11:13

Kedves Hajni!
Dec. 18-án állítottam be a blogot a könyvjelzőmbe, azóta ez az egyik napi "örömforrásom", egy jó röhögés már hozzájárul egészségünk megőrzéséhez.
Hajrá, és csak így tovább:D

Szaffi B. 2011.01.15. 17:14:11

OFF:
Észrevettétek hogy Lilunak a lábai olyan furcsák? Mintha ki lenne törve a térde, hátrahajlik az egész alsó rész, fúj de gusztustalan.
ON

viola narvilly 2011.01.15. 17:14:33

@Mme Chauchat:
Flexnemzet vagyunk, de ez most sima fúró volt. Másnak is tele a töke, mert már hallottam, ahogy a csövet veri valaki.
Most megint kalapál a tirpák parasztja.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:15:22

Kik lettek a kampányfőnökök?

viola narvilly 2011.01.15. 17:15:35

@forza 1000 komment:
Nem tudom, régen láttam már az ananászát... :)

.lll. 2011.01.15. 17:15:46

Anyám Tyúkja

Írta tardosi Ildikó verse

há mi a kő tyúknyó kend,
a világháború a 19.századba diend.

Humorbonbon vagyok,lássa ország világ,
halálig masszírozom a szarháziak talpát

Szaffi B. 2011.01.15. 17:16:27

@Mme Chauchat: Lábmasszázsszalont nyitok!!

Darcylla 2011.01.15. 17:16:41

@Trollszpré: Évának Alek, Ildinek Jerzsi, asszem.

mézescsók 2011.01.15. 17:16:41

Viola! Nő vagy? Mert eddig nem sokkal találkozott az ízlésem!
@Trollszpré: Nem volt az egy olyan nagyon nagy sértegetés, főleg ha ebben a közegben az ember számíthat rá.
@Zabkása: Jaj! Ismeretlenül kevesen sértettek már meg ennyire, de volt rá példa!@Mme Chauchat: Mit is mondhatnék erre?

Lall-R 2011.01.15. 17:16:45

@Darcylla: Ezzel én is így vagyok, bár én nem szoktam az írását elolvasni, csak a kommmenteket, mert megnézem tv-ben a műsort, de attól még jókat ír tudom én jól.:D

Trevlovics 2011.01.15. 17:16:52

@Trollszpré: ildikónak asszem jerzsi, éváé alekosz

Szaffi B. 2011.01.15. 17:17:04

@lófő: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:17:23

@Trollszpré:

na vegyél fel egy zöld pólót de nagyon gyorsan. anélkül nem! ez nem fér össze azzal, amit én képviseltem a második VH-ban, az 1600-as években. emlékszem, amikor Bobby Fisher aláírta a Tordason a vesztfáliai békét.

Zabkása 2011.01.15. 17:18:13

@mézescsók: most mivel is sértettelek meg?

Augur 2011.01.15. 17:18:25

@Trollszpré: ugye? mint a Barbibabáé! az igazié:D

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:18:31

@lófő:

:D félrenyeltem a kvt az utolsó két sor miatt.

I.Jenő 2011.01.15. 17:18:44

Csak Ildikót bántjátok fejérmegyeközségből. Igy tudjátok megoldani,hogy ezer komment legyen!

Szaffi B. 2011.01.15. 17:18:56

Szegény Erzsi, mit fog mondani Ildiről és főleg kibírja anélkül hogy visítva röhögni kezdene?

Darcylla 2011.01.15. 17:19:41

@Lall-R: hát, a kommentek dettó ütősek, az biztos:)

viola narvilly 2011.01.15. 17:20:03

@Augur:
Szeretek panelban élni.
Ez egy jó közösség.
Csend van.
A lakók tiszták. És persze csendesek is.
:(

@mézescsók:
Nő vagyok, vagy legalábbis valami olyasmi, de ezt az ízlés dolgot most hirtelen nem értettem.

Zabkása 2011.01.15. 17:20:39

@Trevlovics: jaj hát az vicc vót! :) :(

@mézescsók: reméltem a poén jól csattan nem így, most visszanyalt a fagyim

vörös áfonya 2011.01.15. 17:20:53

@forza 1000 komment:

Ilyenkor kávét inni?Biztos végig akarok szurkolni a párbajt,mi?Tudtam én:)

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 17:21:24

@viola narvilly:

:D:D:
2 hete fúrtunk mi is szerda este kb 5-től 8-ig szakaszosan, nem sokat, tényleg, összesen 6 polcot.
A mellettem lévő lakásból 3x dörömböltek át, és üvöltöttek, hogy HAGYD MÁ' ABBA!
:D:D:D
Mégis mit gondolt? Hogy tényleg abbahagyjuk a kedvéért, amikor kb 5 évente fúrok, akkor is simán "normális" időben???:D:D:D

Trevlovics 2011.01.15. 17:21:25

@Zabkása: én tudom, reméljük ő is :)

viola narvilly 2011.01.15. 17:21:31

@Mme Chauchat:
Simán hetekig elvan egy szekrény tetején amúgy.
Bár kérdés hogy ott hány fok van.
A reggeli online-ban Gigi trikóban és valami hosszú nadrágban fázott a fürdőben. Nincs ezeknek rendes fűtésük vajon?

Szaffi B. 2011.01.15. 17:21:37

@I.Jenő: Szuvenír jogunk marni Ildit tordasfejérmegyekösségből!

Zabkása 2011.01.15. 17:22:01

@Trevlovics: én is mert most elég szarul érintene h pont h marasztalom meg dicsérem h de szeretem olvasni erre meg ez jön :/

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:22:15

@I.Jenő:

esküszöm hétfőn még neki szurkoltam inkább (a kisebbik rossz), de a héten annyira negatívvá vált.
fel is veszek egy semmilyen színű pólót.

egyébként Szandikát is lehetne bántani, meg Alkeszoszt, meg a többieket is, de csak sorjában. előbb vagy utóbb mindenkitől herótunk lesz szerintem.

Athalie 2011.01.15. 17:22:28

Lilu lába lá lá lila liba, lá, lá...

viola narvilly 2011.01.15. 17:23:09

@Lotyó Bridzsida:
Nekem hétköznap eszembe sem jut szólni semmi ilyenért. De a hétvégén kuss legyen szombat du. 2-től.
Egyszer az egyik suttyó szombat este fél 9-kor állt neki fúrni. Meglepődött, hogy pár lakó beszólt neki.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:23:47

@viola narvilly: igen, pl. fülvédőben zuhanyoznak, szal télleg.

Augur 2011.01.15. 17:24:18

@viola narvilly: és nem ordítják kettővel alattad, hogy megöllek rohadt román kurva? és nem ugat hisztizve szegény kutya valahol a lift minden nyekkenésére? és nem érzed a fürdőben hogy pörköltet, lecsót, rántotthalat csinálnak valahol? :D

Darcylla 2011.01.15. 17:24:24

valakinek bejön az online?

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:24:59

@vörös áfonya:

jaja, csak túl sok Xanaxot vettem már be előtte, mert annyira izgultam, és most kompenzálom a kv-val. :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:25:38

ämberek! Milyen lenne Olivér "nem-tavaszi fuvallat" szitokáradata Alkoszra?

Szaffi B. 2011.01.15. 17:25:50

@forza 1000 komment: Ami késik nem múlik!! Kifikázunk mindenkit a vérbe!

vörös áfonya 2011.01.15. 17:25:55

@Darcylla:

Nekem csak setét a képernyő,de ki sem írja,hogy nincs adás.Pillanatnyilag.

viola narvilly 2011.01.15. 17:26:05

@Augur:
Azt nem ordítják, de az alattam lakó egyszer úgy üvöltött a fürdő környékén a gyerekével, hogy nekem a trónon elment az ihletem :)
A kutyák szerencsére nem ugatósak (azok már kimúltak, vagy elköltöztek).
És de, a fürdőben a nyáron rendszeresen lecsó szag volt... :D

.lll. 2011.01.15. 17:26:19

tardosi Ildikó kortesbeszéde
írta tardosi Ildikó verse

humoros vagyok,
mint varjú károgása,

főző tudományom
Gordonremzi álma

és ha nem is vagyok,
mint vévé az anikó,
attól még lehetek
dubajban
vén lotyó

Szaffi B. 2011.01.15. 17:26:45

@Darcylla: Igen. Szép fekete. Már megint a Moszad.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:26:49

@Trollszpré: nyilván. Ráadásul, aki eltűnik a képből, arról szót sem fogunk ejteni.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 17:26:59

@viola narvilly:

Télleg: ma a részegbácsink fél 3 felé kiabált részegen, ahogy szokott kb 2 hetente.
Betoltam a Norah Jonest intu dö szídí pléjer, aztán már nem hallottam a bácsit.:D Mondjuk hamar elfárad, egyébként is.:D

Darcylla 2011.01.15. 17:27:15

@vörös áfonya: beztos lefagyott a szervere a rötölönek a nagy érdeklődéstől:P

christaylor 2011.01.15. 17:27:16

@Augur: te itt laksz a mi házunkban? :)

viola narvilly 2011.01.15. 17:27:22

Ezek letakarták a kamerát?

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:27:23

@viola narvilly:

hát, az újépítésű, amiből "véletlenül" kimaradt a hangszigetelés sem sokkal jobb.
de itt legalább nem hallani át a konnektoron, ahogy szexel a szomszéd, miközben Red Hot Chili Peppers szól a háttérben.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:27:54

@viola narvilly: Panelban a legjobb mikor ülsz a budin és fölötted finganak.

viola narvilly 2011.01.15. 17:30:29

@Lotyó Bridzsida:
A volt szomszédom alapzajnak kapcsolta be a tv-t. Csak sosem értettem, hogy ezzel miért az én lakásom alapzaját akarja megteremteni. Metallica-val neveltem. Akár este 11-kor is. Miután meghalt, ideköltözött egy albérlőbagázs, na azok Jimy-t üvöltettek, hát én Rage Against The Machine-t. Most megint újak vannak. Ilyenkor már azt, ami először a kezembe akad.

vörös áfonya 2011.01.15. 17:30:33

@Trollszpré:

Na,ezen jót röhögtem:)

Mamámék is panelben laknak és mindig az volt a szabály,hogy a wc-n nem szabad beszélni,mert meghallják a szomszédok:)

Szaffi B. 2011.01.15. 17:31:22

@forza 1000 komment: "szexel a szomszéd, miközben Red Hot Chili Peppers szól a háttérben."
Te Olivérék mellett laksz? Mondd má' meg lécci hány percig tolja a napi 9-et? :DDD

0511 2011.01.15. 17:31:55

@mocskosmacska:
"Családját és barátait is sokkolta, amikor az addig szemérmes Éva egy kis alkohol hatására egyik pillanatról a másikra nemcsak ledobta melltartóját, hanem hagyta, hogy Szandika nyalogassa."

Micsoda mázli, hogy erröl lemaradtam! Elnézve ezt a képet már nem csak táskás szemei miatt mondhat 10 évvel többet, mint amennyi állítólag

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 17:32:11

@viola narvilly:

Ajjjajj. Akkor lehet, hogy nem kellene torkomszakadtából énekelni fürdés közben mer' hallja a szomszéd?:D:D:D
Hehehe!:D:D Lakótelepilájf-rulez!:D

vörös áfonya 2011.01.15. 17:32:13

@viola narvilly:

Rage?Azt de szeretem,rég hallgattam már.
Meg is keresem.

Athalie 2011.01.15. 17:32:43

Valakinek bejön az Olivér? Mint pasi? Csak kérdem.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:32:52

@vörös áfonya: :DDD
Panelvécékben a zárt falaknak is füle van
:DDDD

viola narvilly 2011.01.15. 17:32:52

@forza 1000 komment:
Na az hiányozna még, hogy halljam, ahogy valaki kefél.

@Trollszpré:
A fürdőkádban :D

Nem lehet, hogy a ma esti párbaj miatt nem adják az online-t. Nyilván nagy bent a feszültség. Vagy valami.

(elmegy, tereget, majd jön)

Wakka 2011.01.15. 17:33:08

@Trollszpré:
Ez olyan,mint a harc az amőbával.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 17:33:54

@viola narvilly:

:)) Rage-et még most is szoktam üvötletni.:D
Meg Prodigy-t.:D
Bár én nem bűntetek senkit, csak nagyon szeretem a zenét.:D

.lll. 2011.01.15. 17:33:56

@Trollszpré:

nem létezik,hogy az Oli egy b@szógép legyen,egy ilyen piás-bagós

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:35:04

@lófő: nem tudni, aktív-e vagy passzív.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:35:19

@Trollszpré:

várom már, hogy az antiférfi Aligtosz jöjjön. az az ember...

azon gondolkodtam, hogy mikor a levelet írta Évának, akkor hangosan mondta az "adásban", hogy mit ír éppen a levélbe.
az a levél tuti, hogy megrendezett dolog volt. honnan szedett tollat, papírt? plusz saját kútfőből ilyet csak nem talált ki azzal az antiférfi agyával. meg a monológja a kerti széknek (Éva). ne mondják már, hogy ilyesmiket csinál saját magától.

amúgy van valakinél toll és papír? írnék egy szórólapot. szavazó szakkört indítok..

Szaffi B. 2011.01.15. 17:35:19

@Athalie: Enikőnek. Napi 8-9szer.

bévé 2011.01.15. 17:35:49

egész du. nincs online. menjenek a picsába.

Zabkása 2011.01.15. 17:36:57

@forza 1000 komment: gondolom a riportszobában olvastatták fel vele és úgy vágták be a hangot

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:37:14

@Athalie:

töredelmesen bevallom, hogy a hangja és a szeme tetszik, mert emlékeztet valakire, aki fontos volt nekem.

amúgy egy parasztnak tűnik, bár mostanában valahogy épp kevésbé irritál.

vörös áfonya 2011.01.15. 17:37:38

@bévé:

És akkor ne konteozzon itt senki,hogy mit miért.Tényleg hülye taktika az rtl részéről.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:37:50

@Zabkása:

igen sejtem, csak valahogy ettől olyan nem spontán meg nem való világ lett az egész nekem.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:38:31

@forza 1000 komment: milyen toll? Amivel a múltkor írtunk?

Augur 2011.01.15. 17:39:05

@christaylor: igen, elég sokan lakunk ugyanebben a házban:D
@viola narvilly: az is jó!

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:40:44

@lófő:

engem az érdekelne, hogy ha tényleg ilyen szexfüggő, akkor mi az oka.

nem vagyok pszichomókus (arra a funkcióra itt van Madame kollegina), de egyszer olvastam valami olyasmit, hogy aki annyira hiperszexuális, hogy már napi 3-4 együttlétet igényel, annak szeretethiánya van valójában akár a mostani kapcsolatában, akár valami régebbi történés miatt. kíváncsi lennék, hogy Telivérnek mi miatt van ekkora szexmániája.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:40:47

@forza 1000 komment: Nálam pont fordítva. Kinézetre még talán bejönne, de ezt az első megszólalásával tönkreteszi. Nem tudok elvonatkoztatni a baromságaitól meg a hatalommániájától, az egyik legnagyobb seggfejnek tartom közülük.

.lll. 2011.01.15. 17:41:08

@Trollszpré:

lehet,hogy beütött a lépfenevírus

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 17:41:09

@Athalie:
igen, csak most kissé kikerekedett a feje ott bent, meg túl fiatal hozzám, amúgy bejönne:))

.lll. 2011.01.15. 17:42:25

@forza 1000 komment:

szerintem egy kamugép ez a fickó

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:42:29

@Mme Chauchat:

ööö ezt most nem értem hirtelen, úgyhogy inkább támadok:

most miért bántasz, amikor én értékes ember vagyok és csinálom és csinálom?? és most megyek elsírom magam.

Augur 2011.01.15. 17:42:42

@viola narvilly: én még énekeltem is, amikor ugyanígy neveltem:)

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:43:14

@Trollszpré:
én is csak a hangját bírom, a tartalmat nem :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 17:43:28

@lófő:
na, szépen vagyunk, te itt verselsz otthon meg nincs senki:DD

Darcylla 2011.01.15. 17:44:43

most veszik át Ildivel a párbaj kérdéseit :))
meg felgyúrják egy átlagfiatalnőkinézetre, sok a meló:P

viola narvilly 2011.01.15. 17:44:43

@Lotyó Bridzsida:
Én ritkán hallgatok itthon zenét, legtöbbször csak büntető jelleggel.

@Augur:
Isteni, mikor mennél budira, és lecsószag van...

Kifingott az élet a villában. Vége a műsornak, vége a világnak :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:44:55

@forza 1000 komment: hát csak annyi, hogy a toll különös ismertetőjele Ildi szerint az, h írtak vele :D

viola narvilly 2011.01.15. 17:45:52

@Lotyó Bridzsida:
Ja, énekelni néha én is szoktam. Csak úgy, magamban :)

tgrs 2011.01.15. 17:46:14

@Athalie: Nekem a sapka jön be még MMKK. De ha más fején lenne, akkor más jönne be.

vörös áfonya 2011.01.15. 17:46:24

@Darcylla:
Szerintem ez egyik sem fog menni nekik:)

redhaven 2011.01.15. 17:46:50

@bévé: most tanulják azt a 3mondatot amit el kell mondani a phár bajban.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:47:13

@Trollszpré:

nem, ez régen volt, még vidéken.
(nem Tordason!)

gondolom 5 perc egy menet, és közben megesznek egy ananászt.

nem tudom elképzelni, hogy napi 8-9-et hogy lehet kivitelezni, ha dolgozó emberekről beszélünk.

ok, hétvégén még bele is férhet időben, de hétköznap hogy? reggel van 1 órát otthon az ember, meg este mondjuk 4-et, amit ébren is tölt. hogy maradna idejük főzni, fürödni, vagy bármire?:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:47:14

@forza 1000 komment: hát, ott a s*xfüggés mellett még lenne 1 s más, ha megnéznénk.

Augur 2011.01.15. 17:47:55

@viola narvilly: nekem a wc+kajaszag hányási ingert kelt.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:49:11

@forza 1000 komment: Ezek olyan emberek, akiknek sok lehetősége, tehetsége van, s akiket tehetségük és teljesítményük miatt olykor meg is dicsértek. A közgondolkodás szerint ezekben az emberekben szilárd és erős éntudatnak kellene kialakulnia. Az igazság azonban ennek pontosan az ellenkezője. Mihelyt ’nincsenek a csúcson’, vagy olyan érzésük támad, hogy valamilyen önmagukról alkotott ideálképnek nem felelnek meg, rögtön ott leselkedik a háttérben a depresszió, az üresség, az elidegenedettség, a szorongás. Mi az oka e súlyos zavarnak?” Sejtelmük sincs a teljesítménykényszerek mögött rejlő valódi szükségletekről. És állandóan "pótolnak", hol ezzel, hol azzal.

reggi64 2011.01.15. 17:49:17

úgy látszik a panelekben kialakult vmi egységséma hülye szomszéd esetére:)))a mellettünk lakó öregnyanyi vmi hiteszenét szokott hallgatni éjjelente azaz elalszik mellette,na ilyenkor szoktam kirohanni a folyosóra és a villanyóráját lebaxni..

vörös áfonya 2011.01.15. 17:49:18

@Augur:

Akkor ne egyél a wc-n,mert hányni fogsz.
Nagy bölcsesség.

viola narvilly 2011.01.15. 17:49:21

@Augur:
A wc + bármilyen szag.

Megint fúr ez a köcsög. Beszarok.

Augur 2011.01.15. 17:49:23

@forza 1000 komment: szerintem ez a szexmánia hatalmas kamu. má' rég agyvérzést kapott volna:)

mocskosmacska 2011.01.15. 17:49:27

Akkor most az ezer komment érdekében kifejtem az egyik elméletemet. Az elején sokan odavoltak Szandikáról, hogy milyen egyéniség meg eredeti meg minden. Szerintem ez azért volt, mert az átlag vv néző átlagember nem nem nagyon ismeri az bünőzésre és útszéli sexipari munkára szakosodott társadalmi réteget. Mivel Szandika ebbe az osztályba tartozik, így egzotikumot jelentett az átlagembernek. Viszont, aki mondjuk börtönbe dolgozott, az tuti, hogy már rengeteg ilyen Szandikát látott.

viola narvilly 2011.01.15. 17:50:50

@reggi64:
Azta, ez még eszembe sem jutott :D
Pedig a zenét hangosan hallgatóéknak itt a villanyórája mellettem :D

Augur 2011.01.15. 17:51:09

@vörös áfonya: köszi, felírnám! ha meglenne a toll, amivel a múltkor írtunk!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.01.15. 17:51:16

@forza 1000 komment: Szerintem hibás az alapkérdésed; Telivérnek nem szexmániája van, hanem q nagy szája

Augur 2011.01.15. 17:51:57

@viola narvilly: legyen neki lelki társa az Alekosz!

Lall-R 2011.01.15. 17:52:07

Ez nem lehet igaz!Még mindig nincs adás:S:S:S

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:52:23

@mocskosmacska: így, így. Ezen említett közegekben a (túl)élés, az életben maradás záloga, feltétele a Szandál által képviselt (bocs, Ildi!) stílus/gondolkodás.

Kicsikorona 2011.01.15. 17:52:30

Kedves Hajni és kommentelők!
az utóbbi kb. két hétben veletek töltöm a munkaidő üresjáratait, és remekül szórakozom
köszi!

vörös áfonya 2011.01.15. 17:52:37

@Augur:

Menj be a Lacihoz a wc-re és kérd el,ott van a szennyestartóban.
De a zölddel írj.

Szaffi B. 2011.01.15. 17:53:11

@mocskosmacska: Pl Szandika egész családja börtönben dolgozik, ők is sokat láthatták Szandikát.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:53:53

@vörös áfonya: csak kopogj, pls mert ő volt katona. És ott kopogtak (sokat).

reggi64 2011.01.15. 17:53:57

@mocskosmacska: főleg Szandika családja:))

vörös áfonya 2011.01.15. 17:54:17

@Lall-R:

De annak lehet valami jelentősége,hogy nem írja ki,hogy nincs adás?

viola narvilly 2011.01.15. 17:54:18

@Augur:
Azóta most épp kalapál.
Mi az apja véreres kaszát tud ez csinálni?
Sajtot a lakásból basszus?

Szaffi B. 2011.01.15. 17:54:18

@nyuszómuszó: vagy 2 perces menetei :DD Micsoda telivér!!! :D

Darcylla 2011.01.15. 17:54:30

hát ez az, jelentkezzen az, akinek egyszer az életben 24h alatt megvolt a kilenc :)))

Augur 2011.01.15. 17:54:51

@viola narvilly: @vörös áfonya: köszi csajok, jólesik a törődés, mámeg Ildi után Aleket alakítom:) jó ez nekem?:D

reggi64 2011.01.15. 17:55:21

@nyuszómuszó: q nagy szájjal is lehet szexelni:)

I.Jenő 2011.01.15. 17:56:09

@Trollszpré: Te nagyonhülye vagy,leszek a barátod:) A "szuvenírt" is ildi mondta?

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 17:56:26

@Mme Chauchat:

meg aztán ezzel a szexmániával tök jól lehet mutatni, hogy ő egy ász pasi, nem?
hiszen, ha én 8-9-szer szexelek egy nap, mert nekem erre van szükségem, mert én egy vagány vagyok, meg jócsávó. és különben is alig bírom a szerelmem nélkül, mert szexelnék, mert én nem vagyok ilyen antiférfi, aki csak napi 1x vagy heti 1x szexel. akkor én faszacsávó vagyok, a nők álma, a szexgép?

nekem fura volt látni az Encijét. valami külsőre szexuálállatabb csajt vártam volna. és most nem szépségről beszélek, hanem viselkedésről.
bár lehet, hogy alamusz nyuszi nagyot ugrik

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:56:47

@Darcylla: kilenc mi? Ildikó voltam Tordasról, Fehérmegyekösség.

0511 2011.01.15. 17:56:53

@Zabkása:
köszi, de nem, nem, nem akarom!mind Éva, mind Szandika iszonyúan taszít, még akkor is ha józanok és ruhában csak ücsörögnek

I.Jenő 2011.01.15. 17:57:00

értékest akartam mondani nem nagyonhülyét csak így akartam megoldani

Augur 2011.01.15. 17:57:00

@viola narvilly: levezeti a feszkót. nem dughat mindenki napi 8-9-et, érted:D

Szaffi B. 2011.01.15. 17:57:41

@I.Jenő: Oké, de csak ha ÉRTÉKEID is vannak Nem, a szuvenírt azt Anikó!

Darcylla 2011.01.15. 17:58:16

@Trollszpré: nekem még tudatmódosítókkal együtt sem jött össze... brühühü :D

johanna-ne 2011.01.15. 17:58:41

@viola narvilly: "wc pumpaszájú Szandika" Szandika szája szépen lohad lefelé, most már csak nevetés közben néz úgy ki mintha hiányoznának a fogai, lehet kikoptak.

Mme Chauchat 2011.01.15. 17:58:46

@forza 1000 komment: igen. Olyasmi, aminek a tarkóját lehet könyökkel ütni közben. Akkor is csak nevetne, mint a mű-sorban. Amellett soha még nem szólalt meg, ergo valszeg guminő (ez lehet a titok nyitja.)

tgrs 2011.01.15. 17:59:05

@Mme Chauchat: Úgy emlékszem, akkor neked szenvedélyed a szex. Férfikommentelőktől kérdezném, Ildi bármennyire is vonzó, mint nő?

vörös áfonya 2011.01.15. 17:59:33

@johanna-ne:

Tegnap úgy nézett ki,mint Garfield:)

badmintonplayer 2011.01.15. 18:00:00

1000??Ti aztán mertek nagyot álmodni!:)

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:00:21

@forza 1000 komment:

Tulajdonképpen az oviban is ezt csinálják a gyerekek, nem?
"De az én távirányítós autóm még azt is tudja, hogy..., jóvan?"
:D

badmintonplayer 2011.01.15. 18:02:11

@tgrs: Nem vonzó.Viszont taszító.Ám a rosszindulat meg nem léte nálam jópont!

flanker 2011.01.15. 18:02:24

@Zabkása:
Szandikában pozitív: néha a Tv-ben olyan szavakat hallott, amit meg is jegyzett és használatakor elcsodálkozhatsz h tudja a jelentését :D pl tudta h mi a "hibrid" eskü nem néztem ki belőle

Én valamék nap a "hezitálok" szót hallottam minden előzetes figyelmeztetés nélkül kiröppenni a szájából. Először felköhögtem a mellément kaját, majd láttam, amint nőtt tíz centit a szememben.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:03:04

Jah!
Homályosítsatok fel, lécci:
A Szandika szájában mi van?
És ami van, az ott is marad örökre?

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:03:31

@Kicsikorona:

én is. ami sajnos azt eredményezte, hogy az üresjárat között egyre kevesebb időm jutott munkára.

a közvetlen kollégámmal pedig a reggeli beköszönő mondatunk a "jó reggelt, láttad tegnap a valag világot?" lett.

12 körül pedig ebéd után a "na mi van, fent van már a hogyvolt?" mondattal köszöntjük egymást.

Szaffi B. 2011.01.15. 18:04:09

@Lotyó Bridzsida: Az én apukám simán elveri a tiédet :DDDD

Kicsikorona 2011.01.15. 18:04:30

@badmintonplayer:
szerintem van ott rosszindulat is

Zabkása 2011.01.15. 18:04:48

@flanker: nálam is köhögőrohamok jelentkeznek amikor félrenyelek egy-két felbüffentett szónál, ami nem a "faszombamár" vagy a "hát hallod ott savazzák" :)

viola narvilly 2011.01.15. 18:04:53

@Augur:
Csak nehogy Évának is írj egy levelet :)

Én a feszkót nem azzal vezetem le, hogy a szomszédaim idegeire megyek :)

@johanna-ne:
Lohad? Nekem ez még nem tűnt fel. Persze attól még lehet.
És ezek szerint nem én voltam az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy olyan, mintha nem lennének fogai felül.

Lall-R 2011.01.15. 18:05:29

Most nézem, hogy tom1976 feltöltött egy videót ami tegnap 7 után készült, amikor nincs is online adás.Ez hogy lehet????

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:05:41

@Trollszpré:

Hát nem tudom, az én apukám 60 denes feketeöves karatés, úgyhogy szerintem jobban tud verekedni a tiédnél, jóvan???:D

Kicsikorona 2011.01.15. 18:06:37

@forza 1000 komment:
félek, hogy én is erre a sorsra jutok :)
ezért nem kezdtem még el munkaidőben kommentelni

eredetileg nézni sem akartam ezt a sz.rt

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:06:49

@viola narvilly:

@Madame Chauchat. segíts már Violának.. a kalapálásnak van pszichológiai magyarázata, vagy csak simán tirpák a szomszéd?

amúgy Viola azt mondom, hogy tolj neki cserébe 8-9-szexet és valami zenét. most azonnal.

reggi64 2011.01.15. 18:07:09

pedig ez a liba Szandi szilikon nélkül elég tűrhető lenne..
xn--valvilg-mwa2n.com/felismered-igy-nezett-ki-regen-szandika.html

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:08:23

@Kicsikorona:

hidd el, ha így haladsz, te ma még fel fogsz venni egy zöld pólót, és küldesz egy smst is.
:)

Augur 2011.01.15. 18:08:32

@Lotyó Bridzsida: fogszabályo-zó. mikulástól kérte, h húzza azt meg vki neki.

sannya 2011.01.15. 18:08:48

@Lotyó Bridzsida:
a kozonseges stilusra gondoltal vagy a feltoltesre? :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:09:07

@forza 1000 komment: abszolúte van pszichomagyarázat: ez sima projekció. Igazán a szomszéd fejét szeretné verni az illető - ám marad a szög.

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 18:09:42

Hatalmasak vagytok, ez a legjobb csapat a neten! :)

Üdv az újaknak, a többiek nevében is köszönöm a biztatást, örülök nektek.

Halljátok, Tesók, csapassátok, hát mindent imádok bennetek, hülyékvagytok??

christaylor 2011.01.15. 18:09:46

@mocskosmacska:
"egzotikumot jelentett az átlagembernek"
:D :D

vörös áfonya 2011.01.15. 18:09:56

@reggi64:

Anyu meg a háttérben tereget:)

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:10:10

@Mme Chauchat:
mit akar Viola fejével a szomszéd?? :o
:)

Kicsikorona 2011.01.15. 18:10:44

@forza 1000 komment:
mindennek van határa! :)
nincs zöld pólóm
lila se

viola narvilly 2011.01.15. 18:11:29

@forza 1000 komment:
Hát köszi, de idegenekkel nem dugok :D
Amúgy nem is tudom, melyik szomszéd az. Nem mintha annyira ismerném a szomszédokat.

@Trollszpré:
Láttam már egyszer egy röhögésénél, hogy vannak, csak mikor beszél, az az irtózatos nagyajak eltakarja.

Wakka 2011.01.15. 18:11:30

Én még mindig azt mondom,hogy Gigi az a nő,akivel meg lehet jelenni a legcsövesebb diszkótól kezdve a legelegánsabb étteremig.Tud viselkedni.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:12:02

@Wakka: nem én? Ildi Tardosról.

Zabkása 2011.01.15. 18:12:22

@Hódos Hajnalka: mi köszönjük Hajni :)
én olvasó már régóta vagyok, de mategnap eldöntöttem h beszállok az irogatásba is :)

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:12:29

@Hódos Hajnalka: ez az Hajni! go Tordas go! esetleg go home Tordas! kinek hogy tetszik

viola narvilly 2011.01.15. 18:12:51

@reggi64:
Milyen kis teliholdképű volt :)
De ezerszer helyesebb, mint most.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:12:55

@viola narvilly: nagyajak? Hát mégis a p*náját varrták a szájára?

Szaffi B. 2011.01.15. 18:13:17

@Hódos Hajnalka: Hallod hülyevagy, persze hogy csapatjuk!

Zabkása 2011.01.15. 18:13:22

@reggi64: az a faszi igazán börtön pozitív, gondolom ő is az aki bent van a kóterban :D

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 18:13:57

@zilion: Nem igaz. Tegnap este (éjjel) útjára indult a hülyeség és (megint) túlnőtt rajtunk. :)
De mondhatnám úgy is, olyan felsőbb dimenziókba emelkedtünk, ahol még nem jártunk. :))

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:14:22

@sannya:

A feltöltésre.
Nem vágom ezeket a dolgokat, hogy mivel lehet paplanajkat csinyátatni.

viola narvilly 2011.01.15. 18:14:50

Ha vége lesz ennek a szériának, már csak azért is kampányolni fogok egy vv5-ért, hogy itt ökörködhessek és olvashassam Hajni rohadt jó irományait :D

sannya 2011.01.15. 18:16:00

@Lotyó Bridzsida:
bentmarad...
ha csak nem kolt legalabb annyit a kiszedetesre,mint a toltesre...
:)
raadasul kozel sem biztos,hogy szep lesz a vegeredmeny,leven addigra orgszik a bor,rancosodik,satubbi...

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:16:01

Kér valaki szilvásgombócot?
Most főzöm.:)

Szaffi B. 2011.01.15. 18:16:03

@Hódos Hajnalka: megmozgatta a bioritmusunkat a lehetőség :DDD

viola narvilly 2011.01.15. 18:16:14

@Mme Chauchat:
Hát most hogy így mondod, tulképp egy nagyajak szexibb. Bár az övé lehet, hogy nem.

@forza 1000 komment:
Mennyire marha vagyok :DDD
Azt hittem, úgy érted.
Akivel lehetne, most nincsen itt.
Lehet, kihozom Olit a párbaj alatt. Jájnem, fúj, megyek, kimosom a szám szappannal.

vörös áfonya 2011.01.15. 18:16:24

@Lotyó Bridzsida:

Mogyoróérzékenynek kell lenni,és mindig mogyorót enni.Nyomokban is.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:16:25

@viola narvilly:
szerintem meg közönségtalálkozó kellene majd. hogyvolt-vv-blogos, hogy csapassuk fésztufész is:)

Szaffi B. 2011.01.15. 18:16:35

@Lotyó Bridzsida: Hát nemtom, e-mailben mindig olyan kis lapos lesz.

Zabkása 2011.01.15. 18:17:45

jaj már majdnem 700 komment van.... és még jön egy többórás adás ahol szinkronba fogjuk kommentelni :D nem aggódom az 1000ért :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:18:09

Legyen Tordason a találkozó! Fehérmegyekösségben.

viola narvilly 2011.01.15. 18:18:26

@forza 1000 komment:
Persze, azt kiderül, hogy egyikünk úgy néz ki, mint Ildi, másikunknak szénakazal haja van, harmadikunknak meg pinaszája...mi?

sannya 2011.01.15. 18:19:02

@Lotyó Bridzsida:
jaja...
majd a sok toltott cici milyen jo fog kinezni hetven evesen...
:))
menni nem tud,hajoll hat,a de a melle,mint egy 18evese...
:DDD

natoth 2011.01.15. 18:19:02

@Hódos Hajnalka:
Mindent érted teszünk, csak te ezt még nem tudod :)

.lll. 2011.01.15. 18:19:09

én kirakom Ildikót képernyővédőnek,ha ránézek nem kívánom a szilvás gombócot

Ancilla 2011.01.15. 18:19:27

Szép jó estét! Itt a bizonyíték, hogy Alekosz Tündéje létezik!!!

www.borsonline.hu/news.php?op&hid=36506

viola narvilly 2011.01.15. 18:19:30

@Lotyó Bridzsida:
Én egy kis lekvárosat szeretnék. Köszönöm.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:19:30

@viola narvilly: ...és hogyan oldjuk meg a napi 8-9-et? Lesz gumiszoba? Tordason?

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:19:32

@Trollszpré:

:D:D:D Jóvan, én nem erőltetem sekibe se azt a drága gombócot...:D

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:19:54

@viola narvilly:

belenéztem gyorsan a tükörbe (igazából turkáltam kicsit a hajamban, felkentem a sminket, aztán elszívtam egy cigit, és megint buzeráltam a hajam, és most azt mondom, h szalonképes vagyok egy ilyen találkozóra. tök ok a szám:)

sannya 2011.01.15. 18:20:02

amugy hol van az a szilvasbongoc???
:)))

viola narvilly 2011.01.15. 18:20:19

@forza 1000 komment:
Nem b.sszameg, még egy rohadt ananászt se. Pedig szeretem. Az ananászt. Is.
Mondjuk én nem tartogatnám, megenném.

christaylor 2011.01.15. 18:20:26

@viola narvilly: és a közös beszélgetés után lehet majd műveltségi vetélkedőt is rendezni,a konferanszié,aki a kérdéseket felteszi lehet majd Hajni.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:20:40

@I.Jenő:
akkor most tiltakozzak megint, vagy hagyjuk ezt? :)

Szaffi B. 2011.01.15. 18:20:48

@sannya: fehérmegyekösségben.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:21:27

@viola narvilly:
:D és nem félsz, hogy mi lesz majd tavasszal, amikor összebújnál az emberrel, és csak a szomszéd van ott?

viola narvilly 2011.01.15. 18:21:41

@Mme Chauchat:
Elméletben :D

@forza 1000 komment:
De engem majd kiközösítetek, mert túlsúlyos vagyok. De azért leszel a barátom? :D

@Lotyó Bridzsida:
Köszi, ez legalább már nem árt meg a súlyomnak :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:21:41

@Ancilla: nincs kép. Én írtam a cikket. (Ildi, 27, Tordas)

sannya 2011.01.15. 18:21:50

na,akkor most uppest koltozott fehermegyekossegbe,vagy forditva???
:DDD

Szaffi B. 2011.01.15. 18:23:06

@Mme Chauchat: a klotyón ahol Oli szokta :DDDD

viola narvilly 2011.01.15. 18:23:19

@christaylor:
Áh, én szavalni akarok.
Van legalább 2 vers, max. 3, amit el tudok mondani :D

@forza 1000 komment:
Hát azért kurvára remélem, hogy tartja magát ahhoz, amit mondott, és holnap már itt lesz pesten. Bár most amúgyis duzzogok...

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:23:46

@sannya:

Figyi 70 évesen már szinte mindenkinek lesz szottyadt tetkója, vagy tőtött cicije.:D Nem lesz ciki.
Olyan lesz, mint most a narancsszínű rúzs+rúzsos proti. Kötelező banyakellék.:D

vörös áfonya 2011.01.15. 18:23:50

@Mme Chauchat:

Igen,így én sem hiszem el,hogy nincs kép.

Mivel írtad?Remélem zöld tollal.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:24:49

@viola narvilly: 2 vers, max 3: akkor rád teszem a jelem/pólóm, mer én se tudok többet. Az a kaszt leszünk.

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 18:25:01

@christaylor: tűsarkúban leszek, fekete zsinórtangában, derékig érő bőrdzsekikében és rózsaszínű szíveket ragasztok a mellbimbóimra.
Természetesen fülvédőben leszek.

reggi64 2011.01.15. 18:25:04

én szilveszterkor valamire allergiás lettem és felduzzadt a nagyajkam,de simán Szandika megirigyelte volna,a nődoki majdnem elejtette a kacsát vizsgálatnál amikor ezt a hasonlatot mondtam neki:)))

Szaffi B. 2011.01.15. 18:25:08

@viola narvilly: Hülyevagy? Mindent imádok benned!!! :DD

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:25:30

@vörös áfonya: igen, kicsit fingszagúval mer laci ült rajta. A wc-n. De előtte kopogtam, mert ő katona volt.

sannya 2011.01.15. 18:25:34

@Lotyó Bridzsida:
gyonyoru lesz...

:)))))

osszeaszott ven neni koldokpircingben meg ribancrendszammal a csipojen...
huzza a rozsaszin banyatankot...

bleeeee...

viola narvilly 2011.01.15. 18:25:57

@Mme Chauchat:
Rendben. Tudsz valami különlegeset?
Csak hogy legyen valami, amiben mi is jók vagyunk.

.lll. 2011.01.15. 18:26:31

megyek veszek vagy 17 feltöltő kártyát és szénné szavazom magam
szuvenír jogom

Szaffi B. 2011.01.15. 18:26:38

@Mme Chauchat: az a 19. században maradt :DD

viola narvilly 2011.01.15. 18:26:50

@Trollszpré:
Ó, te vagy az én lelki társam :D

@Kicsikorona:
Mondom túlsúlyos.
De bármennyi fekvőtámaszt meg tudok nézni.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:27:06

@viola narvilly: pfff. igen. tudok különlegeset. Napi 8-9-szer szavalok.

Szaffi B. 2011.01.15. 18:27:25

@lófő: aztakurva :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ááá nem bírom továááább köhögök már a röhögéstőőől!!!

Augur 2011.01.15. 18:27:39

basszus, mire elolvasom a termést, nyomok egy újabb F5-öt, megint vagy egy méternyit írtatok. mi lesz itt a műsor alatt?
@Hódos Hajnalka: olyan jó, hogy velünk vagy!

.lll. 2011.01.15. 18:27:52

sanda gyanúm,hogy itt nem sok pasas kommentel/rajtamon kívül/

Szaffi B. 2011.01.15. 18:28:35

@viola narvilly: Hülyevagy? A mi kapcsolatunk több annál!

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:28:41

@lófő: miből gondolod? a nickekből?

Kicsikorona 2011.01.15. 18:28:55

@viola narvilly:
amennyit én tudok, azt nem kellene túl sokáig nézni :)

viola narvilly 2011.01.15. 18:29:27

@Trollszpré:
Akkor most letöröltem két és fél könnycseppet.

És a szomszéd is le fog mindjárt, ha nem teszi le azonnal azt a tetves kalapácsot.

vörös áfonya 2011.01.15. 18:29:42

Na,mindjárt vége az élő adásnak.Jó volt ma is.
Sok érdekességet megtudtunk ma is a villa életéből.
Holnap is nézni fogom,szigorúan 5-7ig.
Talán kifehéredik a képernyő.

Szaffi B. 2011.01.15. 18:29:46

@Mme Chauchat: Van aki napi 8-9-szer szarik. Mások az értékei, csak ti ezt nem értitek. Mást képvisel.

.lll. 2011.01.15. 18:29:54

@Trollszpré:

szuvenír jogod,nyertél egy tardasi Ildikó összes versei c.cédét:D

viola narvilly 2011.01.15. 18:30:01

@Kicsikorona:
De akkor mit csinálunk a maradék időben? Csak döglünk?

Szaffi B. 2011.01.15. 18:31:10

@vörös áfonya: Egész nap séta volt, minek vacakoltál az onlájnnal, nem voltak otthon!

Kicsikorona 2011.01.15. 18:31:37

@viola narvilly:
esetleg süthetünk rántott húst vagy főzünk tojásos lecsót vagy lecsós tojást
közben 10 percenként elszívunk egy cigit

flanker 2011.01.15. 18:32:21

@YessicaHard:
Szerintem Alekosznak kellene megnyernie, ő a leghihetetlenebb arc odabent. MMKK szórakoztat, megnevettet, elborzaszt, megrémiszt,kiváncsivá tesz. Végzi a dolgát. Mostantól neki drukkolok.

Nem jó taktika! Így sincs reális rálátása a világra - s te még megjutalmaznád a devianciát??? (szurkold a döntőbe, nem bánom, de ott kajon ki valaki JÓVAL kevésbé génmutánstól, adja le az ő verzióját a szlovák srác "Maaaaami"-jának, oszt süllyedjen vissza az ismeretlenségbe, ahogy meg is érdemelné...)

vörös áfonya 2011.01.15. 18:32:33

@Trollszpré:

De legalább írták volna ki az ajtóra zöld filccel,hogy "moziban vagyunk,ne zavarj".

.lll. 2011.01.15. 18:32:42

@Mme Chauchat:

dehogy,megérzem ,mint Alekosz a pin@szagot:D

Wakka 2011.01.15. 18:32:44

@Augur:
Nem ismerem,de a felhozatal alapján toronymagasan a legszimpatikusabb,és férfiként számomra a leg...Érted!
A kommentelő nyanyák meg ...érted.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:33:07

@sannya:

Hello Kitty-s banyatank, most mi a bajod azzal???:D

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:33:21

@Augur: gyerekek, versmániás vaok. Naponta 5-6-szor kell, de van, hogy 8-9x. A szerelmemnek, asszonykámnak így tetszek, bameg. Ha kimegyek, első dolgom lesz, hogy feleségül vegyem.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:33:49

@I.Jenő:
jó, én most befejeztem ezt az egész játékot meg mindent. nem álltok ki mellettem. érted? meg ez nem az én értékrendem amúgy sem. nekem VAN humorom, és bulis csajszi vagyok.

sannya 2011.01.15. 18:34:15

@Lotyó Bridzsida:
nekem ugyan semmi,itt szerencsere nincs ilyesmi...
:))))

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:34:39

@flanker: Végzi a dolgát???Végzi a dolgát??? Hol? Online?

sannya 2011.01.15. 18:35:05

@Mme Chauchat:
a fiuk a banyaban dolgoznak...
:)))

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:36:21

@viola narvilly:
persze. nem ártottál nekem sosem, úgyhogy szeretnék önmagam lenni, és barátkozni, mert az szuvenír jogom. :)
milyen pólót vegyek majd fel? mi a színed?

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:36:23

@sannya: a báynába'? azé' fekete az ónline. ahham.

I.Jenő 2011.01.15. 18:36:25

Kellene egy másik villa az itteni keménymaggal tele, akiknek az lenne a dolga,hogy a nézze a villa1-t és parodizálja:)

reggi64 2011.01.15. 18:36:26

a héten ez a harmadik délután h nincs online

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:37:29

@viola narvilly: ha nem, akkor később szavazd ki. vagy zárd ki a teraszra, mint Hajni a Pötyit.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:37:34

Mindenki nyalatkozzon a nemi hovatartozásáról (amennyiben nem beszéses nick-ja van), hogy ivararányt tudjunk nézni!:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:37:44

@I.Jenő: én magamat adom. Ildi Tordasról

Szaffi B. 2011.01.15. 18:37:45

@I.Jenő: de ott rettegnénk a tavasztól...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.01.15. 18:37:52

Mivel az elmúlt hetet nem láttam, én továbbra is megmaradok amellett, hogy noha Ildi egy idegesítő nímand, Éva viszont egy elviselhetetelenül borzasztó jellem, de ahogy látom a megváltozott hangulatot, a retekklub jó erős kampányt zúzott végig Éva érdekében (nem mintha amúgy lett volna esélye szegény kis madárijesztőnek, de a reény hal meg utoljára)

Kicsikorona 2011.01.15. 18:37:58

@I.Jenő:
szegény Hajni írhatna dupla hogyvoltot

tgrs 2011.01.15. 18:39:53

A Bors cikkhez: egy ékszerteknős él 35 évig??

Szaffi B. 2011.01.15. 18:40:17

@nyuszómuszó: A retek próbálkozott segíteni, de Ilikó egyedül is boldogult. Már-már megsajnálta volna az ember, de agresszíven segített hogy ne. De te ezt nem értheted ő értékeket képvisel.

sannya 2011.01.15. 18:40:56

@Kicsikorona:
persze,bent tronoln es folyamatosan gyors es gepirna,onlany...
.))))

vörös áfonya 2011.01.15. 18:40:56

@tgrs:

Persze,vannak olyan teknősfajok,akik akár 200 évig is élnek.(by.Némó nyomában).

viola narvilly 2011.01.15. 18:41:25

@Kicsikorona:
Nem is rossz program. De nem baj, ha nekem nem jön le a prézli a rántott húsról :)

@forza 1000 komment:
Kék. Vagy fekete. Az slankít :D

Nem ajánlom neki, hogy megtegye, hogy nem jön vissza holnap. Ha mégis megteszi, kénytelen leszek építtetni egy teraszt, vagy erkélyt, vagy valamit :D

Augur 2011.01.15. 18:41:34

@Wakka: nyugi, értem. de ezek a csajok nem nyanyák. hanyas vagy...? már ha érted, hogy mondom;)

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:42:35

Na, akk öf: Tavasszal (félek tőle) Tordason találkozunk (Fehérmegyekösség). Lila és zöld pólót húzunk, napi 8-9 szavalat lesz, mindenki magát adja. Villamester Hajni, villakutya Pötyi. Villakurva Ildi (Tardosról, 27 éves). Sírókra kellene jelentkező meg fijúkra. Limóval megyünk, amivel a fodrászhoz meg a disznóvágásra. Játékos feladatok lesznek, művelcségi meg ilyenek (jelentsen ez a szó bármit). A legmagasabb szinteken fogjuk ezt tenni, MMMK, sakkor mindketten fogjuk tudni, amit tudunk. Sunyi nézés.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:42:39

@Lotyó Bridzsida:
nő. ízig vérig. mint Éva... csak szerencsére mégsem olyan. :)

tgrs 2011.01.15. 18:42:47

@nyuszómuszó: Ildi, egy másik dimenzióból, ahol a II. világháború a XIX. szádadban történt és Tordas világ fővárosa. Az eszeveszett bulizást pedig a szavalás jelenti.

liliana13 2011.01.15. 18:42:49

Nem olvastam el az összes kommentet, így lehet, h már volt szó erről...
Az Olivér - Alekosz ellentét nem csak egy műbalhé? Emlékszem, pár napja mutatták az összefoglalóban, hogy titokban megbeszélték, hogy veszekedni fognak.

Szaffi B. 2011.01.15. 18:42:53

@viola narvilly: Nem gond, hagyd ki a lisztet és fasza lesz, hülyevagy?

christaylor 2011.01.15. 18:43:15

@Hódos Hajnalka: Hajni drága, ez most nekem annyira nem mozgatta meg a fantáziámat,de remélhetőleg a férfi kommentelők értékelték a kinyilatkoztatásodat. :D
Meg biztos szereztél nekik egy álmatlan éjszakát ezzel a leírással! :)
A fülvédő MMKK pink és szőrös legyen! :D

Augur 2011.01.15. 18:43:23

@Mme Chauchat: és két gyengéd van, az alvás, és hogy ne nyúljanak az ananász-szentélyedhez:)

tgrs 2011.01.15. 18:43:48

@vörös áfonya: akkor jó. Megijedtem, hogy Tündi esetleg mégis egy emberi lény, aki 5 éve rajongásig szereti Alekoszt.

Lall-R 2011.01.15. 18:43:53

@liliana13: Erre már én is gondoltam, de nincs rá bizonyíték

I.Jenő 2011.01.15. 18:44:18

@Trollszpré: @Mme Chauchat: @forza 1000 komment: Baszki tényleg menjetek el egy múzeumba és becsültessétek fel magatokat a faszomba mert olyan jók vagytok,hogy az már egy magasabb dimenzió:) Értéket képviseltek:)

vörös áfonya 2011.01.15. 18:44:19

@Trollszpré:

És a húst ne mosd meg,akkor rajta marad a prézli.

reggi64 2011.01.15. 18:44:56

a húst csak középen szabad megsózni

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:44:57

@lófő:
dehogynem. lehet, hogy nem olvastam pont a releváns kommenteket, de szerintem pl Tomoceusz és gibson is pasik, nem?

mondjuk őket az itt lévő nők valszeg kiszavazták már, mert ma nem nagyon kommenteztek. :)

Szaffi B. 2011.01.15. 18:45:16

@Mme Chauchat: Ez határozottan hatással van a bioritmusomra, a legmagasabb szinten. :D
Irsait hozol? Hallod? Egy pohárral legalább...

tgrs 2011.01.15. 18:45:44

@Mme Chauchat: ananász kategóriában szeretnék indulni.

Zabkása 2011.01.15. 18:46:19

@reggi64: és hideg olajba kell tenni! :)

viola narvilly 2011.01.15. 18:46:35

@vörös áfonya:
Ja oké, akkor az előző kérdésem tárgytalan :)

sannya 2011.01.15. 18:46:48

@viola narvilly:
attol fugg,hogy kesztyuben akarsz e panirozni vagy puszta kezzel...
:)))

K Tomoceusz 2011.01.15. 18:46:53

@Mme Chauchat:

Mi bajod van már neked is Tordassal ?
Minden önkormányzat úgy jut fejlesztési pénzekhez , ahogy tud . Tordas vezetése úgy bizonyítja a község elmaradottságát , hogy bezavarta az Ildi családot a médiába .
Ha holnap kiutal nekik dicső kormányunk 10 milliárdot , senki sem fog vitatkozni annak jogosságán .

Tordas lakossága igenis okos , leleményes , szexi és imád bulizni .

Augur 2011.01.15. 18:47:09

@forza 1000 komment: megijedtek a férfiak tőlünk sztem

Szaffi B. 2011.01.15. 18:47:11

@reggi64: @I.Jenő: és hideg olajba süssem, tudom-tudom, hol a borom?

christaylor 2011.01.15. 18:47:23

Kicsit ráhajtunk és még adás előtt meglesz az 1000. Mivel úgyis csak fél 8-kor kezdenek...

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:47:43

@Mme Chauchat:

épp sírva röhögök a kommenttől. :D

ezért meg is ragadnám az alkalmat, a sírós szereplők castingjára jelentkezzek. a különleges értékem, hogy sírás közben tudok szavalni is.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:48:02

Kihagytam, hogy lecsós tojás rántottát fogunk főzni (Éva) rátnottkaraj körettel. Gombi puszifelelős, Szandál lesz a kinti kutya (bobtail). Dr Leslie a Mos*ddal védeti a tordasi villát majd, fedésben (Oli fogja fedni, 5-6-szor). Alkosz görögbe megy nyaralni, nem tart velünk. Tordasra.

Szaffi B. 2011.01.15. 18:48:34

@Augur: áááá a faszt, a tavasztól félnek.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 18:48:49

@nyuszómuszó:
én megingathatatlan vagyok, bármit csinál az ertéel, mindig is Évát gondoltam inkább nézni, mint a tordasi rémséget:))

Átlag Géza 2011.01.15. 18:48:54

Kár kiszavazni az Ildit. Be kell küldeni két ápolót és az egész brigád már az újonnan alakult OPNI-ban van.

Szaffi B. 2011.01.15. 18:49:36

@sannya: mér ti zokniban fürödtök? Különben is azzal a tízcentis....

reggi64 2011.01.15. 18:50:01

deháténnemeztaztértéketképviselem

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:50:06

@Augur:
eh. azt hittem, hogy legalább online nem rettentem el a férfiakat. :(

akkor most kivel lehet itt barátkozni? csak lányok és ananászok vannak.

vörös áfonya 2011.01.15. 18:50:07

Na,még 10 perc az élő adásból.
Húzzatok bele srácok:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:50:16

@K.Tomoceusz: Bocs, igaz. Elírtam: Tardos.

sannya 2011.01.15. 18:50:25

@Trollszpré:
persze,ossze van kombinalva a mosas...
:)))
azt ne mond,hogy ti nem igy csinaljatok...
:DDD

viola narvilly 2011.01.15. 18:50:40

@sannya:
Hát puszta kézzel, de lehet rajtam fülvédő? :D

@Kicsikorona:
A kezemet amúgy sem mosom meg SSKK

Szaffi B. 2011.01.15. 18:50:44

@viola narvilly: nehogy megmosd, nem takarítani jöttél ide!

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:51:16

@Mme Chauchat:

Legyen az én két tacsim is villakutya, léccilécci!!!
Én lennék villalotyó, de nincs bennem semmi szilikon, most mi legyen???

Augur 2011.01.15. 18:51:25

@Trollszpré: és mit csinálnak távolmaradásukban? ananászt nevelnek?

Straight 2011.01.15. 18:52:06

@Lotyó Bridzsida: Ha jól tudom vagy szilikon implantátum vagy sóoldatos zsákocska vagy zsírszövet mondjuk pl. a seggéből.

viola narvilly 2011.01.15. 18:52:16

@Trollszpré:
Hát kicsit furcsa íze lesz, de bele nem döglünk :D

viola narvilly 2011.01.15. 18:52:56

@Lotyó Bridzsida:
Összedobjunk neked egy nagyajakra a szád helyére?

Szaffi B. 2011.01.15. 18:52:58

@Augur: azt semmiképp, mert még köztük kialakult egy erős kötődés, ami megakadályozza ezt, ezt hívják barátságnak.

viola narvilly 2011.01.15. 18:53:32

@sannya:
Engem azzal a színnel vallatni lehet. Mondjuk Évával is.

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:53:33

@Lotyó Bridzsida: Ja, köszcsi. Akk a villalotyó lehecc. Szikikont megoldjuk. Vigyázz a kutyákkal, mert a végén fel kell ajánlani jótékonyságilag+búcsúebéd-főzés... :(

viola narvilly 2011.01.15. 18:54:14

@Mme Chauchat:
Jótékonyságilag a kutyákat kell felajánlani búcsúebédnek???

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:54:35

@tgrs: Ananász: rendben. De a rohadt v. a friss kategóriában?

sannya 2011.01.15. 18:54:39

@viola narvilly:
akkor olyan rozsaszin fulmelegitot kapsz,amire rahimezik eva arcat...
:)))

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:55:07

@viola narvilly:

hallodhülyevagy? kifizetem a gyorshajtásaidat, ha nekem is olyan szám lehet, mint szandikának!

viola narvilly 2011.01.15. 18:55:21

@sannya:
Semmi másra nem vágyom!

Aszonta a GöncziGábor az imént, hogy bemutatják a fókuszban a villamindent.

viola narvilly 2011.01.15. 18:56:06

@Lotyó Bridzsida:
Ez nekem nem biznic, busszal, meg villamossal nem tudok olyan gyorsan utazni, hogy megbüntessenek :D

gibson 2011.01.15. 18:56:21

Na, mire hazaértem, majdnem meg is lett az az 1000 - és még csak most jön a párbaj :)

tgrs 2011.01.15. 18:56:44

@Mme Chauchat: törtető, csakis. Nekem vannak értékeim!

Szaffi B. 2011.01.15. 18:56:58

@viola narvilly: Hallod? Én nem a te kelléked, a bábud vagyok, hanem a barátod, de tök egyoldalúvá kezd válni ez a barátság!

sannya 2011.01.15. 18:57:04

@viola narvilly:
nem latom az elo adast,itten nem van ilyesmi...a buta marokkoi tv meg nem adja...
:(
maradnak a kommentek meg a torrent,ha majd felpakoljak...

.lll. 2011.01.15. 18:57:23

ha kirúg az asszon,vajon Éva kölcsön adja a táskáit,hogy elköltőzhessek?

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 18:57:50

@Mme Chauchat:

Namaj'kaptok az arcokokra, ha az én kutyijajimat akarjátok jótékonyságból megenni.:DD
Különben is nagyon szép vékony taccserek, alig van rajtuk hús.:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:57:54

Új ember a villában? Gönczi?

sannya 2011.01.15. 18:58:26

@Lotyó Bridzsida:
hot dog???
a formajuk man megvan...
.)))

viola narvilly 2011.01.15. 18:58:29

@Trollszpré:
De most miért? Mert nem hoztam neked ásványvizet?

vörös áfonya 2011.01.15. 18:59:11

@viola narvilly:

De ha már ott vagy,nem hoznál egy neszteát?Köszi.

viola narvilly 2011.01.15. 18:59:35

@sannya:
Te Marokkóban vagy?
Ej, de elmennék oda egyszer kirándulni.
Majd beszámolunk róla, hogy mit mondtak a villáról.
Azt mondták, megmutatják a villamanót, meg a villanővért, meg a világmindenséget, meg mindent.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 18:59:54

@gibson:
hülyevagy érted? Úrist'n ha tudnád hogy mekkora meló van mögötte, hogy ennyi komment lett. érted?

Mme Chauchat 2011.01.15. 18:59:58

@lófő: igen, hiszen ma Éva pofája leszakad, azt majd Szandál plastic sebésze felvarrja Éva szeme alá, h. lássa mit pofázik. A régi "tarsolyai" mehetnek ajiba a Te nődnek.

sannya 2011.01.15. 19:00:26

@viola narvilly:
nem marokkoban,attol picit jobbra a nagy pancsiban...
:)))

.lll. 2011.01.15. 19:01:14

@Mme Chauchat:

a nejem mit kezdene két 50 literes zsákkal?

viola narvilly 2011.01.15. 19:01:57

@sannya:
Hajón vagy hol? Vagy egy nagy fürdőkádban Marokkó mellett? :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:02:11

@lófő: megnézné, mennyi ideig tudja a feje fölött tartani.

sannya 2011.01.15. 19:02:52

@viola narvilly:
cape verde/praia...
nem hajo,sziget(ek)...
:)))

viola narvilly 2011.01.15. 19:03:08

Ma minden kiderül. Csak gondolom az nem, hogy mi a franc történik, mikor nem látjuk.
Na, ezzel kezdik a fókuszt.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:04:08

@vörös áfonya:

Nekem meg lécci egy mentesvizet, meg egy hosszúkávét, érted!
Mer' nekem értékeim vannak!

vörös áfonya 2011.01.15. 19:04:41

Ja,nem látunk mi semmit,mert sosincs adás:(

bévé 2011.01.15. 19:04:42

ja, nézzük a sok lámát, bazmeg, akik szétkúrják az összes online-t.

viola narvilly 2011.01.15. 19:04:45

@sannya:
Ott élsz vagy mi? Hú.
Igaz, én is szigeten vagyok. A csepel szigeten.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:04:53

@Lotyó Bridzsida: én persze mindig hoztam neszteát

Ancilla 2011.01.15. 19:05:24

Nézzétek a Fókuszt! Most minden titokra fény derül!! Kulisszatitkokat árulnak el.

.lll. 2011.01.15. 19:05:32

@sannya:

a ffene a jódolgodat,hogy hálnál Ildikóval egy hétig:D

tgrs 2011.01.15. 19:05:56

@Lotyó Bridzsida: felbecsültetted már magad?

christaylor 2011.01.15. 19:06:05

Há' jó ronda ember az ördögnóra volt férje!

sannya 2011.01.15. 19:06:24

@viola narvilly:
3eve lassan...
neha hazamaszok(hogy minek,azt nem tudom)aztan jovok vissza a csendbe...
:)
csepel sziget is szep(...)a maga modjan,laktam arra...
:DD

sannya 2011.01.15. 19:07:06

@lófő:
koszi...
:)))

de tudod mit,inkabb vele mint a duzzadtajkuval...
:)

Lanois 2011.01.15. 19:07:10

@vörös áfonya: "Kezdőőődik!!!"
Ja, a fókusz.:)

Démétér 2011.01.15. 19:07:44

Fél órával kezdés előtt jövök, és már 850 kommentet összeírtatok? :) Sixx elégedett lesz.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.01.15. 19:07:58

@Trollszpré: jó, irtó gázos a csaj, szegény, ez lejött már a múlt héten is, de ogndolom, előtérbe tolták a hülyeégeit, az Éváról meg igyekeztek előkaparni valami emberi reakciót és azt nyomni, ahogy értem a HVokból

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:08:09

@Mme Chauchat:

Most nem a mentesvízről van szó, bazmeg,érted!
Mert én is érzékeny vagyok, de hozzád képest kutyafasza, érted.

I.Jenő 2011.01.15. 19:08:25

@Trollszpré: Semmit sem értesz! Húsvétkor 5-6x is meglocsolnálak. A javadat akarom, a legfölsőbb szinteken. Mindent érted teszek. Csak te ezt még nem tudod. Semmit sem tudsz!

tgrs 2011.01.15. 19:09:00

@viola narvilly: tudtam! Te fúrsz esténként itt, a való világban! Hozhatnál már egy ásványvizet legalább. Ezt hívják barátságnak.

vörös áfonya 2011.01.15. 19:09:15

@Lanois:

Igen igen,arra gondoltam.
Mer kulisszatitkok,meg minden.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:09:27

@Lotyó Bridzsida: Hallod, legyen ez a szeretet és a szív diadala, bameg.

viola narvilly 2011.01.15. 19:09:29

@sannya:
Én sosem éltem máshol.
El tudnám viselni, hogy egy kicsit máshol éljek.

Most mutatták a riportszobát, meg azt, hogy hogyan adják be nekik a leveleket.

tgrs 2011.01.15. 19:10:24

Van mosogatógépük! :))

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:10:31

@tgrs: Ez már túl a barátságon.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:10:31

@Mme Chauchat:

Hát hit és becsület, csak ennyit tudok mondani.:D

viola narvilly 2011.01.15. 19:10:42

Áh, beszél egy faszi a konyhában és ott a pulton egy negyed ananász.

sannya 2011.01.15. 19:10:46

@viola narvilly:
pedig erdekes dolog...gyakorlatilag majd 15eve eltem/elek kulfoldon...

vörös áfonya 2011.01.15. 19:10:53

Eldugult a wc és kell külön egy ember,aki kiszedi a hűtőből a penészes kaját.
Nájsz.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:11:16

nem találták a két gombot, amivel el lehet indítani a sütőt?

még Stahl Éva se találta meg?

sannya 2011.01.15. 19:11:23

@tgrs:
hasznalni is tudjak???
:))
vagy csak kinai kezelesi utmutato van hozza???
:D

Lanois 2011.01.15. 19:11:27

@vörös áfonya: Úristn, erről lemaradok akkor.

viola narvilly 2011.01.15. 19:11:35

@tgrs:
Hát hogyne én fúrnék már.
És a budi is tőlem dugult el :D

Démétér 2011.01.15. 19:11:37

Nem vagyok egy házitündér (na jó, de), a Fókuszban mutatottak viszont gusztustalanok. Mi az égért nem lehet kötelezővé tenni, hogy lássák el magukat?! Ha megpenészedik a kaja: az ő bajuk, könyörgöm. Ha nincs tiszta edény: mosogatnak vagy esznek koszosból.

christaylor 2011.01.15. 19:12:03

@tgrs: van,csak hülyék hozzá és nem használják. :)

sannya 2011.01.15. 19:12:19

@vörös áfonya:
az mennyire valo vilag lenne,ha benne az antsz vagy mi(kojal?)es bezaratna az egesz bagazst,mert romlott meg lejart az elelmiszer???
:)))

viola narvilly 2011.01.15. 19:12:30

@sannya:
Hosszútávon nem tudnék elmenni. De egy-két-három hónapot simán ellubickolnék valami tengerparton :)

sannya 2011.01.15. 19:13:14

@viola narvilly:
pedig jo dolog...
igaz,a kotodest el kell felejteni...

bévé 2011.01.15. 19:13:17

mindig minden körülmények között. hehe.

tgrs 2011.01.15. 19:13:21

@Démétér: voltam kollégista, de még ott se voltak ilyen állapotok. Otthon is így élnek vajon?

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:13:29

@sannya: utána pedig a jövő nemzedékek biztosa izélné meg őket 8-9-szer az állandó bagózás és káromkodás miatt?

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:14:05

@sannya:

S milyen nyelvet beszéltek tik ottan?
Úgy értem milyet beszéltetek a 19.szban, a világháború végén Tordason?

vörös áfonya 2011.01.15. 19:14:28

Na,megtudhattuk,hogy minden vér-profi,a technika,a személyzet,a kamerák,minden,de élő adást nem tudnak nyomatni 5-7ig.
Szuper.

natoth 2011.01.15. 19:14:43

valaki megosztaná velem a kulisszatitkokat plíz, mert fél 8-ig még el vagyok tiltva a készüléktől

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 19:15:07

Visszaszámlálás kezdődik! :)

Démétér 2011.01.15. 19:15:08

@tgrs: Megértem: ha megcsinálják helyettük, akkor persze hülyék lennének fáradni... Ha felszolgálná nekem Ivy minden reggel a kávét, én se főzném meg :)

Illetve tudja a bánat: akkor csinálnék mást, mert ilyen őrjítően tunya nem bírnék lenni.

Lall-R 2011.01.15. 19:15:10

néztétek a fókuszt?

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:15:15

@tgrs: Otthon is így élnek. Azért költöztek a villába, mert nem fértek a szeméttől a saját lakásukba. És a kajájuk is megromlott.

bévé 2011.01.15. 19:15:19

ezt a dead set c. minisorozatot mindenképpen töltsétek le és nézzétek meg, és minden BB-s helyére képzeljetek egy VV-st. :)
www.imdb.com/title/tt1285482/

Zabkása 2011.01.15. 19:15:47

@vörös áfonya: látom ez ma neked nagyon fájó pont :D bár most én is megnéztem volna ahogy Ildi már vért izzad az izgalomtól :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:15:55

@Lall-R: nem. Mesélj. Vagy szavalj.

vörös áfonya 2011.01.15. 19:16:08

@tgrs:

Azért azt nem hiszem el,hogy minden nap bemegy egy asszisztens és kiveszi a romlott kaját a hűtőből.
Ez már tényleg az igénytelenség határa a lakók részéről.

sannya 2011.01.15. 19:16:10

@Mme Chauchat: azt nem tudom,de a bagozastol nem lehet hasmenest kapni...
:)))

Démétér 2011.01.15. 19:16:41

@natoth: Annyi derült ki számomra, hogy időnként szervilis, kedves, néma emberek belopóznak a villába, elmossák a mosatlant, kiszedik a penészes cucmót a hűtőből, kidugítják a klozetot. Biztos volt más is, de ezen ledermedtem.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:17:24

@vörös áfonya: Érdekes. Pedig eddig olyan igényes embereknek ismertem meg őket... Ruházatuk, beszédjük, emberi mivoltjuk. Mit kell hallanom...

sannya 2011.01.15. 19:17:37

@Lotyó Bridzsida:
alapvetoen portugal,olasz,angol...
de van,aki arabul nyomja,farszi,szir,spanyol...ahogy tetszik...
:))))
nekem az elso harom van meg a magyaron kivul...epp eleg...
:)))

Zabkása 2011.01.15. 19:17:47

@vörös áfonya: nem minden nap, mondta a csajszi, hogy ha van alkalom mint most a csőtörés miatt

Lall-R 2011.01.15. 19:17:57

@Mme Chauchat: nézd majd vissza rtlmoston.mutatták a villa stábját, meg hogy mi hogy mit hogy bonyolítanak le a villában

Augur 2011.01.15. 19:18:14

@vörös áfonya: akkor ennyit az állítólagos szorgalmas, rendes, állandóan főző-mosó-takarító villalakókról...

.lll. 2011.01.15. 19:18:17

annyira izgulok már,hogy rámtört a cifrafosás

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:18:39

@natoth:
mondták, hogy pikáns meg drámai pillanatok szoktak lenni (nekem inkább viccesek), illetve valaki szétkaszabolhatta Olivér ananászát, mert ott volt egy ananász a pulton.
van villanővér, szippantós kocsi, és penésztelenítő lány is. sutyorogni kell a kamera crossban (vagy miben), Buci meg többször átolvassa az adásmenetet, és egyszerre négyen foglalkoznak vele (milyen szerencsés!).
illetve napi 13 óra használható anyagot vesznek fel (gondolom a többi időben alszanak), és abból lehet kiválogatni a legizgalmasabb jelenetetek = ezek, amiket látunk, tényleg a legizgalmasabbak.
ja, és van egy szerencsétlen nő, aki a műsor szíveként funkcionáló szobában egész nap nézi a szerencsétleneket, és jegyzetel.
asszem ennyi.
és most hozz lszi egy Irsait, ha igaz barát vagy, és szeretsz. jó?
:D

natoth 2011.01.15. 19:18:46

@Démétér:
ó, köszi. remélem azért Giginek is hagynak néha valami sikálnivalót

redhaven 2011.01.15. 19:19:00

Ildike! Sütök néked egy tepszi túrós pitét!Csak add magad!!
Az felejthetetlen lesz!
Milliók szívéről gördíted le a követ.
Rájövünk,hogy alattunk is van még tartomány.
Metamilyen mittomén.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:19:19

@Lall-R: Jaj, köszi. Ja, nincs internetem (Ildi voltam, Tardosról).

gibson 2011.01.15. 19:19:26

Mit kap az ezredik kommentelő?

Démétér 2011.01.15. 19:19:36

Én rosszul időzítettem: most rúgom az utolsókat a gulyáslevesbe, pont a műsor alatt kell majd kirohangálnom krumplizni meg csipetkézni. Sebaj, a kommentek majd segítenek :)

vörös áfonya 2011.01.15. 19:19:48

@Zabkása:

Najó,itt nem azon van a hangsúly,hogy mikor,hanem,hogy létezik egyáltalán ilyen.
Érted.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:20:10

@lófő:

Ez pont egyel több infó volt, mint amit feltétlenül tudni szerettem vón, drága Lófő, érted.:D

viola narvilly 2011.01.15. 19:21:02

Nem lehet, hogy csak egy-két ember az, aki hagyja ottrohadni a kajáját?
Úgy értem, én mondjuk Éva megrendelt sajtjához hozzá nem nyúlnék, mert még kitépné a hajam. Bár az is igaz, hogy a sajátomat akkor inkább a kertbe tenném zacskóban, mint be a hűtőbe.

(elmegy, tereget, majd jön)

Zabkása 2011.01.15. 19:21:07

@vörös áfonya: persze egyetértek, alapból nonszensz, hogy nincs 0-24, de ha már megadják ezeket az időpontokat, akkor tartsák is be

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:21:20

@forza 1000 komment:
ja igen, még vmi. a kameramanokat a szerkesztő utasítja, hogy mikor mit vegyen. kár, hogy 5 és 7 óra között pl elfelejtették levenni a kupakot az kameráról, így látni semmit az adásból.

natoth 2011.01.15. 19:21:54

@forza 1000 komment:
köszönöm és szeretlek is nagyon, de csak sör van itthon :)

tgrs 2011.01.15. 19:22:01

@Démétér: én azért szégyellném magam a helyükben. Főleg, hogy egy egész ország (!!!) néz. (Bár a reggeli kávé főzését-felszolgálást bármikor átadom másnak.) Van is erre egy szakkifejezés, de nem jut eszembe - az Évához hasonló nőkre. Csinike, sminkecske, az otthona pedig úszik a kosztól.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:22:40

@Démétér: Látom, Ti is Atkins-diétáztok.

Démétér 2011.01.15. 19:23:19

@tgrs: A helyükben még további ezer dolog miatt tudnám magam szégyellni, de hát én nem is mentem be :)

Na, kezdenek lassan.

bévé 2011.01.15. 19:23:20

@Démétér: bazzz, de jó, h ezt leírtad, erről ugrott be, h úgy másfél órája feltettem egy kiló krumplit főni a majonézes saliba.

christaylor 2011.01.15. 19:23:20

@forza 1000 komment: még az adás kezdetén azt mondták,hogy megtudhatjuk,hogy mi volt a legextrémebb kívánság a villában. Hát,ez nekem valahogy kimaradt a műsorból,pedig figyeltem. Volt ilyen?

?Bud 2011.01.15. 19:23:23

Basszus levagyok maradva 1 órát a kommentek olvasásával! Nemééér ennyit irni! :D

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:23:47

@natoth:
szívesen. de kezd kicsit egyoldalú lenni a barátságunk így, vágod?

nem bírom tovább.. itthagyom a gépet mielőtt olyat szólnék be, amihez képest mittudoménmi csak tavaszi fuvallat volt. vagy valami ilyesmi:)

natoth 2011.01.15. 19:23:59

@forza 1000 komment:
én kicsi futkosó csíkokat láttam, gondoltam elfelejtettek kazettát cserélni :)

vörös áfonya 2011.01.15. 19:24:09

@Zabkása:

Ja,ezt arra írtam,hogy penészes kaját kiszedő ember nem minden nap megy be,de az élő adásra is igaz vagyis ráértettem.
(na,ez meg jó zagyva lett)

Démétér 2011.01.15. 19:24:12

@Mme Chauchat: Ó, hogyne :) Négyféle kaját csináltam meg hirtelen a hétre, de a leves még totyorog, és idegesít.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:24:23

@tgrs: van is erre egy szakkifejezés: LKK szindróma = lusta, koszos k*rva.

natoth 2011.01.15. 19:25:01

@forza 1000 komment:
pedig én mindent érted csinálok, a legfelsőbb szinteken...

Zabkása 2011.01.15. 19:25:28

@vörös áfonya: jaja élő adás legyen pláne ha már korlátozva van, a kajástisztogatóskismanó meg bemegy ha épp moziznak a többiek :D
de téll zagyva lett, szóval restart...

szia Zabkása vagyok :D

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:25:39

@forza 1000 komment:
most látom, hogy az izgalomtól félrepötyögtem. de úgyis átment a lényeg:)

tgrs 2011.01.15. 19:26:07

@christaylor: nem volt, legalábbis én se hallottam. Pedig beleőrülök a kiváncsiságba.

I.Jenő 2011.01.15. 19:26:09

@natoth: Én meg elviszem 4 napra zalakarosra.

Ancilla 2011.01.15. 19:26:56

@natoth:
* Bemutatták, hogy hátul, a tükrök mögött, a sötét folyosón állnak néma csöndben az operatőrök. Egész nap kukán, 8 - 9 órás műszakban), a fülükön a fejhallgatóval.
* Azt is láttuk, hogy amikor a hibaelhárítók (jelen esetben a vízvezeték-szerelők) bemennek, akkor a villalakókat kiterelik az udvarra. Most éppen az eldugult vécét mentek megjavítani, s ha már ott jártak, kiselejtezték a megpenészedett kaját a hűtőből (mert "mindig sokat rendelnek2v - mondta a hölgy, aki átnézte a hűtőt)
* Egy pillantást vethettünk a mosogatóban tornyosuló mosatlan edényekre, miközben a mosogatógép üresen állt. Állítólag nem tudják, hogy kell beindítani.
* S láthattuk a fürdőszobát is, melynek padlóján állt a víz.

Ennyiben tudnám Neked összefoglalni a látottakat. Sokat nem mulasztottál.

vörös áfonya 2011.01.15. 19:27:00

@Zabkása:

Szia,Ildi vagyok Tor...janem,vörös áfonya:)

?Bud 2011.01.15. 19:27:01

@Mme Chauchat: Azt vágom4 De ennyire!? :DD

Trevlovics 2011.01.15. 19:27:11

ez egy olyan komment, hogy ha valaki lemarad az olvasással és sietve elkezdi bepótolni, rá kell, hogy ébredjen, hogy teljesen felesleges volt elolvasnia.

christaylor 2011.01.15. 19:27:27

@tgrs: ugye? :D A szemetek.Direkt emiatt hagytam kicsit odaégni a sült krumplimat,hogy hallhassam, és erre a nagy büdös semmi.

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 19:27:41

950! Halljátok tesók! 950! :)

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:27:52

@I.Jenő:

istenem. te vagy a lelki társam akkor. te egy igaz ember vagy, és ami közöttünk van, az különleges.:'(
a fenébe a hülye ananásszal!

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:28:08

@?Bud: A legfelsőbb szinteken. MMKK

sannya 2011.01.15. 19:28:18

akkor mi az uj cel???1.500???
:)))

tgrs 2011.01.15. 19:28:29

@Mme Chauchat: az is. :)) De egy népiesebb szóra gondoltam. Olyan ez, mint egy műveltségi vetélkedő. De Te így tudtad!

Augur 2011.01.15. 19:28:32

@I.Jenő: örülök, hogy valaki ezt a klasszikust is idézi:)

Szaffi B. 2011.01.15. 19:28:34

@gibson: Telivért vagy Szandálkát egy éjszakára!

haruka 2011.01.15. 19:29:05

A mosogatógépet márpedig szokták használni, mert múltkor a Bétzy meg a Gigi bazmegoltak miatta, hogy nem mos egyenletesen, és van, amit még egyszer el kell kézzel.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:29:13

Jaaaajjj!

Minnyá megvan az ezeeeeer!!!:))

gibson 2011.01.15. 19:29:17

Ha ilyen gyorsan jönnek a kommentek, nem fogjuk látni, kié volt az ezredik...

reggi64 2011.01.15. 19:29:20

@tgrs: nem én igy akartam!!

sannya 2011.01.15. 19:29:31

@Trollszpré: az ananaszt nem lehetne valasztani???
inkabb...
:D

I.Jenő 2011.01.15. 19:29:45

@forza 1000 komment: Oh de kedves vagy,ilyen szépeket nem mondott még nekem senki,tudod engem az oviban sem szerettek,iskolában is csak kevesen.Köszönöm!

Démétér 2011.01.15. 19:29:53

A cél, hogy műsorkezdet előtt meglegyen az ezer? :)

tgrs 2011.01.15. 19:30:03

@christaylor: juuuuuj én is azt akartam a párbaj mellé, mostmármindegy.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:30:10

ämberek! a lustam koszos k*rva szóösszetételre keresek népi megfelelőt! SOS

reggi64 2011.01.15. 19:30:26

@tgrs: nem én így akartam!!!

viola narvilly 2011.01.15. 19:30:33

Juj, kezdődik.

De ennék most ananászt a francba.

Zabkása 2011.01.15. 19:30:44

apa kezdődik a disztroj! :D

?Bud 2011.01.15. 19:31:03

Alekosz:

"Tág fogalom számomra az, amikor én tetszem valakinek. Nekem az ismeretlen érzés!"

vörös áfonya 2011.01.15. 19:31:18

@Zabkása:

De csak azért,mert tudok szavalni,mi?

Zabkása 2011.01.15. 19:31:57

valamelyik kommentelő ha már pont arra jár hoz nekem egy kólát? :D

Ancilla 2011.01.15. 19:32:11

Ezt csak azért írom, hátha én leszek az ezredik...

christaylor 2011.01.15. 19:32:18

@tgrs: nagy frászt késő4 :D A párbaj a 2 óra 40 percből úgyis csak 20 perc lesz,szóval bőven ráérsz még csinálni.

Démétér 2011.01.15. 19:32:33

@Zabkása: Nagyon egyoldalú ez a barátság így.

viola narvilly 2011.01.15. 19:32:39

@Mme Chauchat:
Najó, ne általánosítsunk, VVÉVA

Zabkása 2011.01.15. 19:32:46

@vörös áfonya: kinyitom a zárt falamat és bekérdezel? ez a hála te kultúrbarbár? :D mellesleg a salsalépéseid miatt :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:32:53

@Zabkása: én nem ezt képviselem. Én szavalok, Tordason lakok, Fehérmegyekösségbe.

Szaffi B. 2011.01.15. 19:32:59

@Mme Chauchat: Lusta koszos FEHÉRNÉP! :DD

natoth 2011.01.15. 19:33:12

@I.Jenő:
gáláns vagy nagyon :)

christaylor 2011.01.15. 19:33:27

Jóvan, hálistennek nem Buci lesz ma este! :)

tgrs 2011.01.15. 19:33:29

@Zabkása: ananászt vinnék, de nem tetszik most ez a karakter.

Zabkása 2011.01.15. 19:33:30

@Démétér: akkor irány párbajozni :D

sannya 2011.01.15. 19:33:34

@Mme Chauchat: en meg a tokfozelektol...
:)))
de egy nestea jol jonne...

bévé 2011.01.15. 19:33:35

fúú, Andrist mindenesetre megúsztuk.

gibson 2011.01.15. 19:33:37

Remélem ez az ezredik...

viola narvilly 2011.01.15. 19:33:52

@vörös áfonya:
Én egy nagyon csúnya hálóingnek néztem.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:33:55

Jézusom...Lilun az micsoda? a lábán. ezt hogy???

Athalie 2011.01.15. 19:33:58

@christaylor: az ördög nóra férje, de már megnéztem guglin.

Szaffi B. 2011.01.15. 19:34:06

@Zabkása: :DDD

Lilu közben függönyben...

Zabkása 2011.01.15. 19:34:12

na asszem megvan az 1000 :)

gibson 2011.01.15. 19:34:13

ÉÉÉSSS IGEEEENNN! Szerintem én nyertem! :)))

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:34:15

@Ancilla: vigyázz, Jerzy a nyeremény, Aeroviva utazáson.

Augur 2011.01.15. 19:34:18

@Démétér: majnem meglett. szerintem gyúrhatunk lassan az 1500-re.

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 19:34:28

MEGVAN! megcsináltátok! :))))

Hát sikítozok! :))))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.15. 19:34:28

Az nem baj, hogy Ildi ki fog esni...

..., de ha megsérti a légteremet, azonnal tüzet nyitok!

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:34:43

@gibson: számold le. az a biztos MMKK

Démétér 2011.01.15. 19:34:49

Lilu cipője??? Mér'? A szoknyáját nem említem, biztos jó, csak nem értek hozzá, de a sötétlila harisnyához a nyitott krémszín pipő fura.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:34:52

Szerintem én voltaaaam!:D

tgrs 2011.01.15. 19:34:58

Hajni, várom a leírásod majd Lilu frizujáról.

redhaven 2011.01.15. 19:35:03

@viola narvilly: itt Szalai Hantamária.
Az olyan csúnya mögöttes tartalommal bíró szavak használatáért mint Éva&Ildi,kiszabom a 25misit.

natoth 2011.01.15. 19:35:15

@Ancilla:
köszönöm az öf.-t
cserébe megosztanám veled a kedvenc vv-s drinking game-ünket: kortyoljunk nagyot tetszőleges alkoholos italból valahányszor Balázs azt mondja valamire, hogy "nagyon-nagyon fontos". a hatás garantált :)

vörös áfonya 2011.01.15. 19:35:17

@Zabkása:

Azt hittem,hogy a csábos kihúzott E.T. szemeimet kultiválod:)

Augur 2011.01.15. 19:35:24

@Hódos Hajnalka: na ha meglett akkor nagy örvendés! nekem lassú a netem picit.

gibson 2011.01.15. 19:35:30

Valaki visszaszámolhatná... :D

Kekec1 2011.01.15. 19:35:34

@bévé:
Ez már jó hír, hátha Balázs a kedvemért eljátsza ezt az "Ildi megy vissza-> premier a négyesfogat fejéről-> ááá csak vicc volt" dolgot. :)

Démétér 2011.01.15. 19:35:38

Jó, látom, nem csak én.

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 19:35:40

Jaj holnapra kikukázom, ki volt az ezredik és meglepetés!
Lesz ajándék, már azt is kitaláltam, micsoda, de nem árulom el.

IMÁDLAK BENNETEKET! :)))

sixx · http://comment.blog.hu 2011.01.15. 19:35:41

Na, gratula az ezerhez, nálatok faszább kommentelő közösséget nem ösmerek. Le a kalappal, emberek. Persze Hajnit SOHA nem vágtam volna ki, remélem, megvan.

bévé 2011.01.15. 19:35:51

@gibson: 2 mp-vel, asszem. tied a napi 8-9 alkalom Olivérrel.

Zabkása 2011.01.15. 19:36:05

na Balázs jól nyomja máris :D

Démétér 2011.01.15. 19:36:25

@sixx: Fel is vonultunk volna a Kossuth téren :)

viola narvilly 2011.01.15. 19:36:34

Én akartam lenni az 1000.

@redhaven:
Elnézést, elmondok 8-9 verset!

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:36:47

Jajj, nemá, mer én is sírok!:D

Lanois 2011.01.15. 19:37:27

@gibson: Hallod hülye vagy?! Kajakra te nyertél! Gratula!:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:37:37

Jaj ne veszekeggyetek mááááááááá (idézet)

Szaffi B. 2011.01.15. 19:37:38

@sixx: Ezért neked adjuk Olivért hálából!! :D

Athalie 2011.01.15. 19:37:45

überlol h függő lettem.

sannya 2011.01.15. 19:37:54

@bévé:
nem,ha jol lattam ezzel:bévé 2011.01.15. 19:33:35
fúú, Andrist mindenesetre megúsztuk.
a tied...amit elotte irtam es bevette arra irta ki a 999et...
:)

viola narvilly 2011.01.15. 19:37:58

@sixx:
Ha lesz egy ütősebb párbaj, pl. Alek - Éva, akkor beütemezzük a 2000-et.

flanker 2011.01.15. 19:38:10

@Lotyó Bridzsida:
Kér valaki szilvásgombócot? Most főzöm.:)

Ha vega a drága, akkor jöhet...:-)

Zabkása 2011.01.15. 19:38:12

ebben az ezer kommentben nagyban benne van, hogy a nemzetközi gazdasági ismeretek tananyagom csak lelkiismeretnyugtatás céljából volt előttem :D sokat nem tanultam :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:38:28

@sixx: Hát, felszívódtak az idegeim. Grat.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:39:03

@Zabkása: nekem meg az elmekórtan jegyzetem.

sannya 2011.01.15. 19:39:12

@Zabkása: tanulni szuvenir jogod, barmikor lehet,csucsokat dongetni nem...
:)))

Zabkása 2011.01.15. 19:39:23

ki ez a szőke deszka lila pólóban? :D

Athalie 2011.01.15. 19:39:45

kár, hogy nem mindig érteni, mit beszélnek.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:39:55

@Démétér: fura, mint fülvédő a 23 fokos lakásban:)

Zabkása 2011.01.15. 19:39:56

@sannya: ez a blog jó hatással van a bioritmusomra :D

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:40:08

@flanker:

hát nem vegán, de vega.:D
van még öt, uh tessék: O O O O O

vörös áfonya 2011.01.15. 19:40:20

Zsófi szed valamit?Mindjárt elalszik.

Kekec1 2011.01.15. 19:40:51

jéééé, Zsófi megtalálta a hangját :))) csak egy kicsit dobolni kellett hozzá :)

sannya 2011.01.15. 19:40:59

@Zabkása: no igen,frankon lekoti az embert...
:)
itt meg neznek ram nagy butan,hogy min nyeritek...

bévé 2011.01.15. 19:40:59

@forza 1000 komment: kibaszottul trendi, az nem baaaj?

dex.ion 2011.01.15. 19:41:07

jóóóóóóó kurva életbe, vettem vacsira kínait, de mielőtt beraktam volna a mikróba, leborítottam a 2/3-át, összetört a tányér is...gondoskodtam a mai fogyókúrámról. még a kezemet is elvágtam.
gombi má bömbölne a helyemben.
vmi kis konyhatündér megszánhatna vmi vacsival.

gibson 2011.01.15. 19:41:21

Látod, Hajni? Szeretünk!!! :)

Most iszom valamit, aztán esküszöm, visszaszámolom, hogy bévé nyert-e, vagy én...

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:41:21

@vörös áfonya: nem szed, már lejött a szerről - attól ilyen.

sannya 2011.01.15. 19:41:30

@bévé: tabori vallonveregetes...
:)))
hozhatsz egy asvanyvizet...

Zabkása 2011.01.15. 19:41:35

Bözsi ilyet szól: Béci sógorom :D aztaku....

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:41:41

A Böbe bagózik?????
Kiábrándultam. Ég veled nagy pömpölős...:((hüpp)

viola narvilly 2011.01.15. 19:41:55

Amúgyis fáj a fejem, de ennek a nagyajakszájúnak a sivítozásától lassan idegrángást is kapok.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:42:07

@gibson: mert így akarod. mert így tudod. ezt képviseled.

Augur 2011.01.15. 19:42:22

Bécisógoooor? dzsörzé nemár, ez annyira lányos! jóhogynem sógi:D

bévé 2011.01.15. 19:42:34

@gibson: 2x számoltam vissza, egyszer te jöttél ki, egyszer én. nem könnyű, szólok.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 19:42:36

@dex.ion: gombóc?
meg mintha valaki csinált volna ma salátát is. :)

viola narvilly 2011.01.15. 19:42:43

@dex.ion:
Gyere fel a hetedikre, van egy kis lightos husileves.

mocskosmacska 2011.01.15. 19:43:47

Nem akármiylen búcsúvacsora: zsíroskenyér hagymával? Legalábbis, ami az itteniek szakácstudományához mérnek.

redhaven 2011.01.15. 19:43:51

@viola narvilly: ha olyan hihetetlen magvas mondandóval bírnak mint az eddigi két-négysorosak akkorka JÖJJENEK!!

bévé 2011.01.15. 19:43:51

@Augur: apám Gyurisógornak hívja a nagybátyámat, nincs abban semmi lányos szerintem.

christaylor 2011.01.15. 19:43:52

Alekosz mi a fenét fésülget mindig a másfél centis haján?!

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:44:01

Felesleges, mint Alekosznak a fésülködés.

Démétér 2011.01.15. 19:44:35

Mindenki főz? :) Aki nem tereget?

Éva veszi az obligát fekete-fehér ruhát. Ebben mondjuk legalább decensen néz ki, ha a modorától eltekintünk.

mocskosmacska 2011.01.15. 19:44:37

Nem hiszem el, hogy ezt a kaját Oliék készítették.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:44:42

@christaylor: Valójában a füle mögötti Alekoszt fésüli. A kis kócost.

christaylor 2011.01.15. 19:44:44

@mocskosmacska: a vacsora láttán gyanítom ezt nem ők dobták össze.

?Bud 2011.01.15. 19:45:00

Balázs úgy néz ki abba a börjakóban, mint én amikor felvettem a ballagási öltöny zakomat 20 év után! :DDD

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 19:45:07

@viola narvilly: mi a f@szra ilyen kemény a felfújt szájú?ha kimegy majd az utcára és ezt majd ott is megpróbálja,úgy fogják szájon verni,hogy egy hétig egy irányba fog csodálkozni... nagyon komoly szereptévesztésben van.

Démétér 2011.01.15. 19:45:16

@christaylor: Hogy az a négy szál befedje a negyven szálnak tervezett területet.

dex.ion 2011.01.15. 19:45:18

@forza 1000 komment: bármelyik jöhet, éhes kutya nem válogat...

Augur 2011.01.15. 19:45:18

@bévé: na de kérlek:D há' hol van ez még sógórságtól?

mocskosmacska 2011.01.15. 19:45:36

@Démétér: EGy ilyen ruhát én is vettem majdnem magamnak még a vv előtt. Szerencsére nem vettem.

viola narvilly 2011.01.15. 19:45:42

@redhaven:
Mondóka is jó?
Ez a kedvencem

Ekete-pekete
Cukote-pé
Ábel-bábel dominé
csiszi á
csiszi bé
csiszi-csuszi pompodé.

Kekec1 2011.01.15. 19:45:46

Jegyzeteli valaki Éva szavait? ti vagytok az az öt ember aki mindig minden körülmények között a barátom! Naja, a következő kiválasztásig :)

bévé 2011.01.15. 19:45:47

@Démétér: képzeld, én mindjárt teregetek IS! :)

Augur 2011.01.15. 19:46:02

Alekosz gyilkol már! apám bőrében érzem magam, váááá

dex.ion 2011.01.15. 19:46:10

@viola narvilly: nem lehecc ilyen jó hozzám...

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:46:20

Én a Toma Ildikó vagyok.

bévé 2011.01.15. 19:46:33

@Augur: viccelsz? megfogta a húga hüvelykujját!

gibson 2011.01.15. 19:46:48

Ez a különbség kettőnk között, hogy én a Toma Ildikó vagyok, ő meg a Bé Éva.

Hát ezt nem gondoltam volna.

mocskosmacska 2011.01.15. 19:46:48

ÉHes lettem. Jöhetne már a pizza.

dex.ion 2011.01.15. 19:47:19

hú de kurva idegesítő h csipkedhetem a megmaradt öt szem krumplit

Démétér 2011.01.15. 19:47:31

@Kekec1: Vagy ebben a negyven percben :) Szerintem már a vacsora után lesz, aki kibeszéli a többiekkel.

Ildi vesztesnek érzi magát. Jé.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:47:32

@Augur: Introjekció. Alekosz a saját szülei. Psycho.

christaylor 2011.01.15. 19:48:13

Na, gyújtottam egy füstölőt az összes kommentelőért.

viola narvilly 2011.01.15. 19:48:20

@Mme Chauchat:
Ez mekkora :D

@utcai_arcos:
Lehet, hogy Sanyi az utcán mindig mögötte megy... nem tudhassuk mink azt.

@dex.ion:
De, én ilyen jó vagyok.
Csak egy kicsi levet kívántam meg valamelyik nap, ezért csak csirkemell van benne és sok zöldség, de ha feljössz, adok :D
Van egy kis csülkös bableves is anyutól, de abból nem adok :D

tgrs 2011.01.15. 19:48:22

@Mme Chauchat: Te se hiszed el, hogy győzhetsz.

redhaven 2011.01.15. 19:48:29

Lilu elirigyelte a Gegszterkorzó csajainak a frizőrjét.
Szóljon neki valaki,hogy Oszkárért még nem kell menni.

Démétér 2011.01.15. 19:48:53

@gibson: De felismerte! Ilditől ez teljesítmény. Nem ismeri magát, de legalább nem téveszti össze mással.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 19:48:55

mi van???1100 komment?hát az biztos,hogy nem olvasok vissza,valaki írja le 3 sorban mi a lényeg :S!

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:49:18

@viola narvilly:

:))) Honnan jöhettek ezek annó?:))
És milyen nyelven van, latinul?
Mi is tudtunk egy csomót, de már elfelejtettem mind.:)))

Ancilla 2011.01.15. 19:49:24

Éva mint Alekosz édesanyja... Hát ez meg melyik dimenzió? (Ödipuszi??)

tgrs 2011.01.15. 19:49:42

Hova kell menni a pizzáért??

csudri82 2011.01.15. 19:49:52

Úristen Lilu cucca, megvakultam!

redhaven 2011.01.15. 19:50:03

@viola narvilly: no ezt beküldöm nekik.Lesz nagy sírás-rívás:-)))

bévé 2011.01.15. 19:50:31

@Lanois: remélem azé' minimum vmi Hajnikaja lesz. kocsonya, lekvár, miegymás.. egy kisebb furgonra számítok a múlt év best of karajával, Bajáról. minimum.

viola narvilly 2011.01.15. 19:50:41

@Lotyó Bridzsida:
Ez megmaradt bennem, mert unokahugomnak olyan 2-3 éves korában ez volt a kedvence. Én falramásztam tőle, aztán megszoktam, végül megszerettem.

dex.ion 2011.01.15. 19:51:19

@viola narvilly: nem lehetne, h mégis a bablevesből kapjak? fél csülkömet odaadnám egy kis csülökért...

zilion 2011.01.15. 19:51:38

Mindenkinek grat!De ez a Hajni nélkül sose jött volna össze.

bévé 2011.01.15. 19:51:50

@dex.ion: ne legyél má' ekkora here, rendelj vmit.

viola narvilly 2011.01.15. 19:52:54

@dex.ion:
Hm... egy kicsit adok csak belőle.
De előre szólok, hogy ma rögtön az üvegből ettem, amiben anya küldte.

Lanois 2011.01.15. 19:52:55

@bévé: lehet, hogy nem is kaja lesz...

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 19:53:00

Az előbb a Fókuszban azt kérdezték a vágó szupervumentől,mennyi anyaggal dolgoznak nap mint nap.Azt mondja kb 16 órát rögzítenek.Hangosan röhögtem volna,ha benyögi,ebből állítják össze azt a napi hatalmas 15-20 percet...

csudri82 2011.01.15. 19:53:18

Amúgy az a baj az ilyen curvasok kommenttel, hogy ennyit már nem olvasok el. Amíg csak 4-500volt, addig elolvastam mindent, képben is voltam. Most meg a délután 5-7közöttieket, meg amik az összefoglaló alatt és utána egy picivel íródnak.

A kevesebb néha több...

dex.ion 2011.01.15. 19:53:49

@bévé: az a baj h nagyobb skót vagyok mint amekkora here, és nem szeretek kéccer fizetni egy vacsiért.
na mindegy, úgyis rámfér a fogyókúra.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:54:01

@utcai_arcos: Nem a lényeg a fontos, elvtársak.

Démétér 2011.01.15. 19:54:14

@utcai_arcos: A további 15 és 3/4 órában némán fetrengenek és unatkoznak, valószínűleg.

dex.ion 2011.01.15. 19:54:38

@viola narvilly: tökmindegy, úgyis olyan hálás leszek utána, h az összes testnedvünket kicseréljük:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:55:04

@csudri82: Nem gond, majd ekézünk ha tájékozatlan leszel.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:55:51

@csudri82:

A kisvárosi óvónéni felöltözött a szilveszteri bulira a kultúrba'.:D

Flood 2011.01.15. 19:55:53

1126 komment...állatok vagytok :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.01.15. 19:56:02

vajon hánykor kéne bekapcsolnom a tvt, ha a rinyálásra, meg a szép pillanatokra rohadtul nem vagyok kíváncsi?

bár igazából arra, hogy ki nyer, szintén em vagyok, úgyis tudom ;)

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:56:38

@Flood: ...és? Nállatok vannak-e állatok?

redhaven 2011.01.15. 19:56:42

@viola narvilly: beküldöm rájuk,ezt a magyert vágják.

mocskosmacska 2011.01.15. 19:56:50

Bécinak mintha tele lenne a tök mindennel.

dex.ion 2011.01.15. 19:56:51

@viola narvilly: :(
se kaja, se szex.
ez nem az én napom.

Zabkása 2011.01.15. 19:56:59

@Mme Chauchat: "Nem gond, majd ekézünk ha tájékozatlan leszel."
:DDDDDDDDDDDDDDDDD

I.Jenő 2011.01.15. 19:57:29

@Mme Chauchat: Te ezt nem érted! A tarsolyodban sincs semmi

gibson 2011.01.15. 19:57:32

Atyaúristen, Lilu hogy néz ki...

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:57:38

@dex.ion:

Dehát nem direkt dobtad el azt a drága kínait. Vannak ilyen vismajor esetek, amikor szabad rendelni.:))
Egyben megülhetnéd az 1000-es partyt is.

Démétér 2011.01.15. 19:57:46

Most látom, hogy Lilu lila műplüss tölcsérujja belül nincs eldolgozva, fehér-ronda-varratlan. Jaj. De igénytelen ez.

Laci megint nem tud olvasni, érdekes.

christaylor 2011.01.15. 19:58:45

Arra leszek kíváncsi,hogy amikor már kijönnek az élőbe Éváék,akkor Éva mi mindennek mondja majd el Ildit,ahogy tette azt a legutóbbi párbajakor is,amikor mindenkire volt egy rossz szava.

Démétér 2011.01.15. 19:58:53

Narancssárga bikinislány???? Valaki magyarázza meg. Táblával.

Mme Chauchat 2011.01.15. 19:58:58

@I.Jenő: s(z)avazz rám, nem bánod meg.

Zabkása 2011.01.15. 19:59:03

az a durva, hogy a Trixi nagyobb celeb lesz a vv tesójánál :D

mocskosmacska 2011.01.15. 19:59:06

Éva egy alkoholista, hisztériás, kiégett picsa. Éva meg a pénztelenség miatt rinyál folyton, de azt a ruhát, amit folyton visel, én azért nem vettem meg, mert drágának találtam. A cuccokat a szponzoroktól kapják?

viola narvilly 2011.01.15. 19:59:06

@dex.ion:
Azért még lehetünk barátok :D

gibson 2011.01.15. 19:59:09

ÁÁÁHHHÁÁHHÁÁHÁÁ :)))))))
Ildi nővére, már ezért megérte bekapcsolni a tévét.

dex.ion 2011.01.15. 19:59:15

@Lotyó Bridzsida: ez igaz, de jó katona kibírja egy vacsora nélkül. hiszti befejezve.

mocskosmacska 2011.01.15. 19:59:55

@dex.ion: Hu, először nem értettem a poént. Kösz a drukkolást, de a pizza jött meg.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 19:59:56

@viola narvilly:

Fú, de szigorú vagy azzal szegény fiúval. Pedig neked is jó lehetne!:D:D:D

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:00:02

Kövérem? Nővérem? Nagyon korrekt ämber. Jó a halya.

Zabkása 2011.01.15. 20:00:14

na Gibi ott simogatja Évát.....pfff micsoda őszinte ember..... broáf

Démétér 2011.01.15. 20:00:19

Éva annyira őszintétlenül sír, hogy rossz nézni. Mondjuk biztos ideges, de ez most nagyon béna.

redhaven 2011.01.15. 20:00:31

aszongya Trikszi:neki is vannak gyenge pontjai...
Bakker,csak azt domborította.

dex.ion 2011.01.15. 20:00:43

@mocskosmacska: remélem elcsapod vele a hasad:) jóétvágyat.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:00:52

Apukáááááááááááááááááááááááááááááám

gibson 2011.01.15. 20:01:12

Éva apja komoly beszédet mondott viszont.

mocskosmacska 2011.01.15. 20:01:19

Csernus dokit kellene beköltöztetni egy hónapra, olyan jó lenne nézi, ahogy mindenkinek leordítja a fejét.

Flood 2011.01.15. 20:01:27

Anikó inkább megnézi a mosást :DDD

viola narvilly 2011.01.15. 20:01:41

@dex.ion:
Nem, de nézni tudom :)
Ne mondd már, hogy egy nyüves zacskó tészta, meg egy tejföl, vagy egy kis sajt sincs otthon. Najó, mondjuk, ha nyüves a tészta, az már gáz :D
Vagy valami kenyér és egy kis májkrém.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 20:01:49

Ildi fő outputja:
jó a tesója haja.
jessz!

innovation 2011.01.15. 20:01:52

Sziasztok mindenki!

Évának ez a művislekedése. Már unom. :S
Jobban jártunk vna, ha Ildi tesója megy be a villába.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:01:58

Most már biztos, hogy Gombi a színészmesterség-tanár. Még egy diplomás.

Zabkása 2011.01.15. 20:02:10

de fasz vagyok Gibi írtam Gigi helyett.....bocsi :D

mocskosmacska 2011.01.15. 20:02:32

Nekem szimpi volt, hogy Ildi nem csinált hisztériás nagyjelenetet a kortesbeszédek után.

Démétér 2011.01.15. 20:02:41

Ha Alekosz ma még egyszer belövi a hajkezdeményét, sírok.

Kekec1 2011.01.15. 20:02:48

Istenem, nem tudom eldönteni, melyik a szörnyebb, Ildi vagy a nővére. De a legjobb Szandika arca miközben Ildi ezredjére ismétli el, "ő a nővérem. Jó a haja" :) ja meg Anikó kommenje erre: Na én megyek megnézem a mosást :)

dex.ion 2011.01.15. 20:03:17

@viola narvilly: agglegény lakás, ez így mond vmit?:)

gibson 2011.01.15. 20:03:31

Olivér jól megmondta: hogy jön ide a rőzse???

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:03:57

De most télleg, Trixi haja jó volt. Nem?

Pacman 2011.01.15. 20:04:25

@Démétér:

Alekosz csak a haját tudja kefélni, ne vegyük el ezt a kis örömöt tőle. :)

mocskosmacska 2011.01.15. 20:04:45

Éva egyre irritálóbb.

viola narvilly 2011.01.15. 20:04:49

@dex.ion:
Akkor mégiscsak egy kis nyüves tészta? A nyüveket kiszeded belőle :D
Rendelj inkább tényleg valamit, vagy szaladj le a sarki ns-ba kenyéré' meg párizsié' :D

redhaven 2011.01.15. 20:04:50

@Démétér: a 77 magyar népmesére gyúratták ezt a fotelhisztit.
Ott siratta az ifjú jány a jányságát ilyen "mindent elmosón".
Most szóltak a reteknek Újfehértóról,miszerint úgy hergeljék a népeket a műkönnyekkel,hogy beküldenek egy szippantóskocsi belvizet.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:04:55

@Zabkása: Nekem Gibi is bejött, a hülye ribi.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:04:56

@Mme Chauchat: @Démétér: :DD. Béla egyre jobb! Nehogy kiszavazzatok nekik egy kinti éjszakát!!

Démétér 2011.01.15. 20:05:35

@Pacman: De. Én elvenném. Hamarabb kezdene ámokot futni.

innovation 2011.01.15. 20:05:42

Lilu és Balázs jók együtt. :)
Andrist nyugodtan lehetne helyettesíteni mondjuk Bencével. Felnőtt a feladathoz. :)

I.Jenő 2011.01.15. 20:05:44

@Mme Chauchat: Hülye vagy? Nagyon jó! Ha tavasz volna félnék is

Trevlovics 2011.01.15. 20:05:46

kezd gáz lenni a csapatokban, hogy a másikban minden szar, akármilyen is, a mienkben meg minden jó, akármilyen is

Athalie 2011.01.15. 20:05:48

Ezt a feszengést! Wááááá

Zabkása 2011.01.15. 20:05:54

netes kérdésünk:

jerzsó bedugja-e végre Gigi-t, hátha nem lesz baszatlan kő? Ofkorsz kamerák nélkül....
(milyenmárezhkameráknélkül?)

gibson 2011.01.15. 20:06:00

Na megyek és szavazok egy NEM-et erre a Jerzsy-Gigi dologra. Istenem, de bírnám, ha nem jönne össze! Persze össze fog úgyis.

dex.ion 2011.01.15. 20:06:10

@viola narvilly: drága vagy, h így aggócc értem, de túlléptem már a témán. max egy kis duma kedvéért mennék már fel a hetedikre...esetleg csipegetek közben vmit:)

Flood 2011.01.15. 20:06:10

Ildike, mennyé má haza!

mocskosmacska 2011.01.15. 20:06:11

REmélem, Éva megy a levesbe. Én meg megyek és beteszem a Téglát. Mindenkinek további jó forumozást.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:06:21

@dex.ion:

na jóvan van még 5 gombócom. nekedadom.
szilvás.:D tessék: O O O O O
Lotyó-ápdét.

fran7 2011.01.15. 20:06:29

Én totál megértem az Ildit, nehéz lehet neki büszkének lenni a testvérére. Most pozitív volt a számára, bár Trixit a legkevésbé a testvére motiválja a szereplésében. Szerintem ezt Ildi is sejti.

Démétér 2011.01.15. 20:06:30

@utcai_arcos: Dehogy szavazunk! Maradjanak csak bent :)

innovation 2011.01.15. 20:06:40

Ildi: Csodálkozik, hogy nem lelkes a csapata. Mert nem érte, hanem Éva ellen foglaltak állást. Ez így azért nem ugyanaz.... :) Ejjj, de naiv! :S

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:08:01

Abba freestyle... Zártosztály, csendet.

Augur 2011.01.15. 20:09:20

Zsófufó hajj hogy eszik....megkívántam.

bévé 2011.01.15. 20:09:31

a párbaj után nem lesz min lovagolni, ezért dugjon Jerzsi és Gigi? és kint??? aszom, de tényleg mosmá. :S

innovation 2011.01.15. 20:09:33

Nálam megint Ankió győzött. Egyemmeg. :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:10:07

@innovation: Honnan való vagy? Hadd mutatkozzam be!

flanker 2011.01.15. 20:10:09

@Lotyó Bridzsida:
van még öt, uh tessék: O O O O O

Igazából olyan 8-9, magasabb szintű dimenzióból származóra gondoltam volna...

Zabkása 2011.01.15. 20:10:23

Igen 63,6%
Ne 36,4%

én a ne-re nyomtam

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:10:23

@Trevlovics:

Hát, bakker, 2 órája ajánlgatom itten mindenkinek.:))
Küldök neked is: O O O O O
Jó lett, nem?:D

christaylor 2011.01.15. 20:10:33

Erzsi,ha iszik, kipirosodik az orra.

Démétér 2011.01.15. 20:10:52

Alekosz mindig ijesztő, de ez a haj rátesz. Olivér tökéletesen megtalálta a hozzáillő parókát. Giginek jó a sötétszőke, Anikó mindig szép, de ez a fakó cucc nem emel rajta. Erzsike haja rettenetes :) De olyan helyes, amikor halálos komolyan beszél benne, jajzöld ruházatban :)

Flood 2011.01.15. 20:10:54

Ez az Olivér napról-napra randább, sztem nem kéne a TV-ben mutogatni

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:10:56

Gombi asszony ingatag...

viola narvilly 2011.01.15. 20:10:58

@dex.ion:
Van csilis-tengeri sós étcsokim, likőrkrémes csokitojásom másfél dobozzal, makadám diós bonbonom, dianás cukrom, valami milkám, két zacskó pisztáciám, 5-6 zacskó ropim, 3-4 zacskó valami krékerem, néhány nápolyim meg kekszem, egy kis tökmagom, meg 1 zacskó kukim (fincsi. a neve)

Augur 2011.01.15. 20:11:36

megzavarták Cicerót bazmegg!

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:11:49

Gyerekek, Ildi mélyaltatásban van!!

dex.ion 2011.01.15. 20:12:15

@viola narvilly: én ezekből csak a zacskóval meg a kukival rendelkezem:)

Flood 2011.01.15. 20:12:16

Oúúú, Dzsidzsi félbeszakította Alek újabb nagymonológját :S

Démétér 2011.01.15. 20:12:18

Ildi már búcsúzik.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:12:30

Huhh!Nem kellett volna megmondani nekik mikor lesz a párbaj és részegen kellett volna kampánybeszédet mondani! Mennyi sípolás lett volna!!

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:12:32

Én itten mindenkit szimpatizálok.

viola narvilly 2011.01.15. 20:13:26

@dex.ion:
de azért nyugtass meg, hogy tojás is van :D

tgrs 2011.01.15. 20:13:34

Most akkor miért is van benn Ildi? Nem a pénzért, celeb szeretne lenni a lelkem?

Zabkása 2011.01.15. 20:13:35

milyen faszláma ez az Ildi hogy elkezdi h nem érdekli a nyeremény :D mert megvan mindene, aztán semmi... csak bázis :D

Augur 2011.01.15. 20:13:39

@Mme Chauchat: hát nagyon reméltem is! Aleknek mi lehet a klinikai kórképe?

innovation 2011.01.15. 20:13:44

Jerzy és Ildi párbeszéde: mintha egy süket és egy néma beszélgetne. Nem értem hogyan jelentkezhetett ebbe a játékba. Alek megint magát szórakoztatja. Ez hülyeeeeeeee...

zoxó 2011.01.15. 20:13:55

@viola narvilly: te betáraztál a 3. világháborúra??:)))

dex.ion 2011.01.15. 20:14:00

@viola narvilly: ja igen, tojás is van, kettő, nyugodj meg:)

Flood 2011.01.15. 20:14:12

@Zabkása: Nyomtam egyet rá én is, jön föl a nem :)

LuluBelle 2011.01.15. 20:14:13

Ildi az rtlklub szijmelindája..

Trevlovics 2011.01.15. 20:14:23

@Lotyó Bridzsida: öö mondanám, hogy igen, de ezzel nem tudok viccelni. ezek csak O karakterek!

:)

innovation 2011.01.15. 20:14:38

@Mme Chauchat: Amit Alek kérdezett Anikótól kint, ugye? :$

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 20:14:40

ne tudhassa megtölteni, meg táncra fakadnak. és persze meg fog lenni...meg megcsinállak egy perc alatt. hozzunk össze valamit
anyám. mindezt ezzel a fejjel.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:14:44

...én rögtön táncra fakadok, esküszöm.

tgrs 2011.01.15. 20:14:45

@Démétér: Nálam Laci visz mindent. :)

Ken Adams79 2011.01.15. 20:14:47

Amit a Jerzsy mondott, az csak számomra volt értelmetlen? ok...ok... közhely volt benne rendesen, de... mintha Joey beszélt volna...

viola narvilly 2011.01.15. 20:14:47

Amindenit, ezt a dumát, amit Alek Ildinek most levágott :D

Szaffi B. 2011.01.15. 20:14:53

Alkeszosz: Évát azért....hogy ne tudhassa megtölteni a villát...
Bazzzzz

Athalie 2011.01.15. 20:15:01

celeb...
mint a madár, ijesztő.

Zabkása 2011.01.15. 20:15:17

a NEM az jön föl mint a ki....ott higany :)

viola narvilly 2011.01.15. 20:15:33

@zoxó:
Igen, arra, ami a XX. században fog kezdődni :D
Egy részét kaptam, egy részét meg vettem. Mindig megveszem ezeket a szarokat, de aztán nem eszem meg.

Démétér 2011.01.15. 20:15:44

@LuluBelle: Ez igen éleslátó megjegyzés.

Laci ügyeskedik, Istenem, de szimpatikus.

bévé 2011.01.15. 20:15:53

egy IP-ről lehet többször szavazni. bár lehet, h eddig ezt csak én nem tudtam.

tgrs 2011.01.15. 20:16:01

@viola narvilly: mehetek én is? Reklám alatt tervezem, hogy azt is megbeszélhessük, hogyan szavazzunk.

gibson 2011.01.15. 20:16:06

Nekem tíz gombnyomással sikerült 37%-ról 45%-ra feltornázni a nemek arányát (mármint a nemleges szavazatokét).
A szavazás vége előtt kellene indítani egy nagy közös offenzívát, hátha most az egyszer sikerül kibaszni a szerkesztőkkel.

Zabkása 2011.01.15. 20:16:11

a kerti kutyákat összetette valaki mintha dugnának láttátok? :D még jó h nem unatkoznak

viola narvilly 2011.01.15. 20:16:23

@dex.ion:
Jóvan, ma már nyugodtan alszom el :D

@bévé:
Csakis, az a legjobb.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:16:32

Meg kéne vonni a piát egy két röpke hónapra.Jéézus, Aleket most már tuti meg fogják hívni egy kasztingra a Dexterbe.

Kekec1 2011.01.15. 20:16:40

@innovation:
Pont ezt kezdtem el írni, ennyi felesleges, előazarolt energiát... menjen ki mert kint várja AZ, kint fogja megkapni AZT (vajon mi lehet?)
Alek amúgy a kameráknak gyakorolja a kampánybeszédet. (vagy ez már az éles ?) De nagyon unom már....

gibson 2011.01.15. 20:16:52

@bévé: igen, akárhányszor lehet, nagyon gagyi a rendszer.

viola narvilly 2011.01.15. 20:17:13

@tgrs:
Persze, gyere. Fel a hetedikre :)

Zabkása 2011.01.15. 20:17:14

hatékonyak vagyunk :D

Igen 49,9%
Ne 50,1%

Démétér 2011.01.15. 20:17:20

Éva megúszta: a párbajig már nem kell lefeküdnie Alekosszal.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:17:22

@Augur: Juj, ezt máshol kifejtem, de itt lesavaztak, hogy reklámozom :((

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:17:35

@Trevlovics:

Mert szó érte a házam elejét, hogy ha emailben küldöm akkor lapos lesz.
Hát így nem lapos.:D

Jóvan elárulom, hogy mirelit vót ám...
Majd ha egyszer úrinő leszek, és nem kell munkával elcsesznem a napjaimat, csinyálok rendesset is.:))

Trevlovics 2011.01.15. 20:18:03

alekosz ma ünnnepi dugást fog kezdeményezni évával, éva viszont ma megmondja neki, hogy ne álmodozzon és ne gyűrje össze a lila kendőjét

Kekec1 2011.01.15. 20:18:06

@Kekec1: természetesen elpazarolt energia akart lenni

Augur 2011.01.15. 20:18:17

@utcai_arcos: de csakis ebben a parókában.

Flood 2011.01.15. 20:18:34

Ez most miafasz???

Igen 51,2%
Ne 48,8%

1 perce még fordítva volt!

bévé 2011.01.15. 20:18:37

Éva faszija hogy van?

I.Jenő 2011.01.15. 20:18:41

Mérhetetlen szeretettel és tisztelettel kérdezem,van valakinek egy cigije?

Trevlovics 2011.01.15. 20:19:09

@Lotyó Bridzsida: nem baj ha mirelit is, csak ne lekvár legyen benne, hanem rendes szilva

Zabkása 2011.01.15. 20:19:41

@Flood: az igenesek is tapossák rendesen :D mindenki menjen fel és nyomja a nemet! :D nem mert nem akarok nekik jót, de sztem ez a műsor ellen van :D

Trevlovics 2011.01.15. 20:20:09

amilyen szirupos az alekosz éva kapcsolat, olyan viharos lesz nemsokára :)

viola narvilly 2011.01.15. 20:20:17

@dex.ion:
Hahaha, miért? Tán hangosan fog korogni a gyomrod?

Augur 2011.01.15. 20:20:25

@Mme Chauchat: pedig komolyan érdekel most már. kezdek félni.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:20:28

@bévé: Éva faszija benn van a riportszobában (meglepi)

gibson 2011.01.15. 20:20:39

@Zabkása: én viszont NEM akarok nekik jót, konkrétan! :)

dex.ion 2011.01.15. 20:20:58

@viola narvilly: a spájzod gazdagabb, mint a fantáziád:)

Flood 2011.01.15. 20:21:07

@Flood: Ááá mekkora bunda, ahogy a Ne 50 fölé megy, megfordítják az állást :(

bévé 2011.01.15. 20:21:26

@gibson: én sem. dugjanak csak bent.

Augur 2011.01.15. 20:21:49

Alekosz még egyszer elmondja hogy valamit nem szimpatizál, belebújok a kényszerzubbonyába.

Szirénke 2011.01.15. 20:21:49

@Zabkása: Én nyomom, de egyedül kevés vagyok! Fogjunk össze a papucsos boszi ellen!

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:22:16

@Flood: valami f@sz folyamatosan reloadol és igenez...

Zabkása 2011.01.15. 20:22:16

Szandi milyen rendi h vígasztalja ezt a gyökeret..... de most komolyan

viola narvilly 2011.01.15. 20:22:16

@dex.ion:
Pedig mocskos fantáziám van :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:22:28

Nem nagyon szimpatizálnak.

Zabkása 2011.01.15. 20:22:53

@Szirénke: én már vagy 30at nyomtam :D

viola narvilly 2011.01.15. 20:22:56

Most mi a bánatot kell szavazni, lemaradtam. Igent, vagy nemet?

Démétér 2011.01.15. 20:23:06

Alekosz és Olivér ellentéte idegesítő. Gyerekes. Nem jó hallgatni. Folyton ilyen hülyeségeken... Ki hol alszik, hoz-e vizet, homokozólapát nincs?

I.Jenő 2011.01.15. 20:23:10

@bévé: Mindegy már ,nem várom meg a zsarukat mégsem.

viola narvilly 2011.01.15. 20:23:28

@dex.ion:
Mi vagyok én b.szki, valami kultúrlény, hogy meséljek? :)

lolperec 2011.01.15. 20:23:30

én nem sajnálnám az emeltdíjjas SMSt, ha az ilyen karaktereket zárva lehetne tartani.

haruka 2011.01.15. 20:23:33

@utcai_arcos: én nyomtam már vagy 25 nemet, de 50-50-nél visszugrik 48-52 körülire.

Démétér 2011.01.15. 20:24:12

Alekosz alakja vérforraló.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:24:30

Na, mostan az a baja az Olviérnek, hogy a "kutyája" (=Alekosz) már nem a kutyája, hanem ellent mer neki mondani újabban?:)))

Flood 2011.01.15. 20:24:31

@Szirénke: nyomom én is, de ahogy 50 fölé megy kicsivel, következő reloadnál már 49 alatt van a Ne
köcsög Retek megin bekavar

Ancilla 2011.01.15. 20:24:32

Annyira óvodás ez a ki kivel és hol alszik vita!!! Nem hiszem el, hogy harmincévesek vitatkoznak rajta.

innovation 2011.01.15. 20:24:43

@Démétér: Egyértelműen Alek generálja a feszkót. Bár véleményem szerint Alek eldöntötte, hogy teszteli a többieket és Olit is, hogy ki, hogyan reagál erre a műbalhéra.

Kekec1 2011.01.15. 20:24:43

szavazok én is de mintha rosszat nyomkodnék, nő az igen

Augur 2011.01.15. 20:24:52

@Mme Chauchat: ez már tetszik! ezek a pöcsök sem gondolták, hogy ennyire széles spektrumon lesznek majd inspirálóak :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:24:52

á basszameg,50 50 volt, már megint 48-52.tuti kamu.

Zabkása 2011.01.15. 20:25:07

@haruka: igen kb ugyanarra a számra ugrik vissza, élek a gyanúval h kurvára egy script áll a dolog háta mögött

gibson 2011.01.15. 20:25:11

@viola narvilly: @Trollszpré: nemmel kell szavazni! Bár sok értelme nincs, amint 50 föle kerül a nem-ek aránya, valahogy mindig visszaugrik 2-3%-ot....

tgrs 2011.01.15. 20:25:26

@viola narvilly: most fel vagy a hetedikre? :D

Trevlovics 2011.01.15. 20:25:36

@Démétér: hát kinek mitől forr fel ugye a vére

viola narvilly 2011.01.15. 20:25:43

@dex.ion:
Valami nyomorult véglény :D

innovation 2011.01.15. 20:26:22

@Kekec1: Én nem tudom, de Alek egy fura figura. Kettyós vagy GYP-s vagy nem tudom. Tényleg fura azóta, hogy Olival megbeszélték ezt a "vesszünkösszemertkivancsiakvagyunkatöbbiekreakciojára".

viola narvilly 2011.01.15. 20:26:23

@gibson:
Szavaztam. Az igen többen van.

A párbaj meg 56-44

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:26:23

@Augur: mi az a két külföldi szó?

Démétér 2011.01.15. 20:26:25

@innovation: Igen, úgy tűnik. Egyre fényesebb és merevebb a tekintete, nagyon nem szimpatizálom őt.

dex.ion 2011.01.15. 20:26:28

@viola narvilly: izgalmasan hangzik...melyik vége?

haruka 2011.01.15. 20:26:37

56-44 a párbaj állása? Vazz.

fran7 2011.01.15. 20:26:43

Én férfi vagyok, s lehet nem értek hozzá, de Lilu cipője az ugye nem való ehhez a ruhához?

Zabkása 2011.01.15. 20:26:47

nem létezik h ilyen szoros legyen a párbaj

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:26:52

@gibson:

Eléggé száni, hogy már ilyeneket kell csinálni, hogy dugjanak végre és történjen végre valami...:D

viola narvilly 2011.01.15. 20:26:55

@tgrs:
Ja, neked a hetedik az le van? :D

tgrs 2011.01.15. 20:27:26

@gibson: nyomtam már én is vagy 50-et, de esélytelen, hogy más legyen az eredmény, mint amit az ertéel kigondolt.

Zabkása 2011.01.15. 20:27:30

@dex.ion: jóreggelt! :D jólvan tudtam én csak volt bennem egy hátha..... :D

Augur 2011.01.15. 20:27:40

@Mme Chauchat: nem tudom, az Ilditől hallottam, mikor művelcségit nyert.

Szirénke 2011.01.15. 20:27:54

@Flood: Egész biztos, hogy ők azt akarják, hogy menjenek, úgyhogy nyomkodhatunk, amit akarunk :( Na arra azért kíváncsi lennék, hogy mit fognak csinálni, Erzsi lemegy a kondiba, Gigi meg vihogva dobálja a haját ( a papucs persze rajta lesz)

innovation 2011.01.15. 20:28:04

Nekem van egy olyan érzésem, hogy Ildike fog visszamenni... :S

Érdekes lenne ezesetben látni a többieket és azt, hogyan rendeződnek a sorok.

De azt is, hogy Éva megy vissza, hogyan változik meg megint és a többiek mit szólnak majd hozzá...

mocskosmacska 2011.01.15. 20:28:08

Mutattak már állást? Mennyi?

haruka 2011.01.15. 20:28:17

@Zabkása: gondolom már ki van fizetve a szállodai szoba, nem hagyhatják veszni a dolgot. de én nem adom fel! :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:28:20

@Augur: ja, bameg, ugye milyen jó volt akkor a haja?

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:28:28

Szerintem ne eltöltsenek egy exkluzív éjszakát, hanem kérjék meg Jerzyt betűzze le!

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:28:36

no, ez az 56 : 44 ez most így? :O
kizárt...

tgrs 2011.01.15. 20:28:36

@fran7: nálam nagyon rossz minőségű a kép, csak a haját látom, hogy talán extrém és a ruhája egy lila lepel. Milyen cipő van rajta?

Számolj Templár 2011.01.15. 20:28:43

Alekox lepődne meg legjobban ha megfarkalhatná Évikét! Talma után és Havas előtt!

Szaffi B. 2011.01.15. 20:28:50

@gibson: mindegy mi lesz, igen vagy nem, a Pacsker-boszinak mindenhogy rossz lesz. Már látom Bétzy fejét ha az igen nyer.

Ancilla 2011.01.15. 20:29:03

Szerintem akkor fordult meg Alekoszban valami, amikor Anikó elmondta a véleményét a kettejük (Olivér és Alekosz) barátságáról, és elárulta neki, hogy Olivérnek milyen tervei vannak vele a kinti életben (nagy pénzeket fog keresni rajta). Az - akkor is látszott - eléggé elgondolkodtatta Alekínyót.

Kekec1 2011.01.15. 20:29:08

most nő, bár lassan, nyomkodjátok :)

joszif 2011.01.15. 20:29:19

56-44 az állás. Nah ez mekkora manipuláció lehet? Minimum 80-20-ra számítottam azthiszem nem kérdés kinek az irányába.

innovation 2011.01.15. 20:29:47

@Démétér: Az még nem is lenne baj, de ahogyan BAlázs is mondta, Éva sem viselkedik vele következetesen. (Megjegyzem a mai nőknek ez sport. :S) Így viszont felbátorodik, aztán magába roskad, aztán megint fel, aztán le. Nem lehet majd ebből mrá jól kijönni.

Zabkása 2011.01.15. 20:29:49

hát ez a MEKI reklám ez mi? :DDDDDDDDDDDDDDD

gibson 2011.01.15. 20:30:03

Szánalmas bazmeg, 3 perc alatt felment az arány 36-ról 49-re, és érdekes módon ott meg is maradt. Rohadjanak meg ezek.

Rájuk kéne küldeni valami durva szavazórobotot, kár, hogy ennyire nem vagyok kocka, de esküszöm a következő szavazásra utánaolvasok valami fórumon!

Lanois 2011.01.15. 20:30:22

@innovation: Nekem van egy olyan érzésem, hogy Ildike fog visszamenni... :S
Akkor hallgass az eszedre.:)

Flood 2011.01.15. 20:30:32

A Ne mindjá fordít
Ha ezután megin az igen fog vezetni több %-kal akkó kapják be a faszomat!

haruka 2011.01.15. 20:30:39

@Kekec1: 50,1, következő szavazásnál 48...

Zabkása 2011.01.15. 20:30:58

@Ancilla: árulja el nekem valaki hogy hogy lehet Alekon, a deviáns faszon pénzt keresni..... mert akkor én is az ilyen nyomokon fogok keresni :D

sannya 2011.01.15. 20:31:02

negyedszer all vissza a szavazo az 50-50rol 52igen48nemre...
nem manipulalt,a,dehogy...

a zerteel monnyon le...
:(

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:31:11

@Kekec1: nincs értelme 50,5 -49,5 volt, most már megint 52-48.

Zabkása 2011.01.15. 20:31:38

@Flood: egyből visszamegy 48%ra

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:31:41

@joszif: ez olyan lehet, mint apám barométere. azon is fel van festve a mutató - így mindig jó időt jelez.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 20:31:42

@fran7: hát, max a melltartójához passzolhat, bár azt nem látjuk.
esetleg nagy jóindulattal a ruhaujj selyembéléséhez, mert az is világos.

innovation 2011.01.15. 20:31:57

@Ancilla: Lehet, hogy van benne valami. De akkor azon is el kell gondolkodni, hogy Anikót vagy Olit érzi magához közelebb és kinek a véleményére ad. Az tény, hogy eddig Olivér támogatta és mellette állt mindenben, holott Anikóval mindig volt vmi kínja, baja. (Lásd műfellökés)

Flood 2011.01.15. 20:32:05

Na jó, én feladtam, ez már el van döntve, h Dzsidzsi & Dzsörzé kint fog éjszakázni :/

Trevlovics 2011.01.15. 20:32:10

szóval 52 - 48 lesz a végeredmény?

viola narvilly 2011.01.15. 20:32:29

@dex.ion:
Dehogy vagyok én rejtélyes :)

Szavazgatok a nem-re, de valahogy nagyon lassan halad.

Augur 2011.01.15. 20:32:36

@Mme Chauchat: és milyen jól nézett ki! és nagyon korrekt!

dex.ion 2011.01.15. 20:32:46

vajon mennyire kell hülyének lenni ahhoz, h bármilyen ilyesmi szavazást tisztán gondoljon vki?
nem céloztam senkire, aki reagál, az önmaga ismeri el...

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:32:51

@Zabkása: Водка Алекинная/Alekinnaja vodka-reklámként.

gibson 2011.01.15. 20:32:52

Az is érdekes, hogy tízből kilencszer az arány:

Igen 51,2%
Ne 48,8%

Nem 53,2, 52,1, nem, mindig 51,2...

Lanois 2011.01.15. 20:33:23

Ti most a 2000-re gyúrtok?

Kekec1 2011.01.15. 20:33:29

ááá, ez nagy volt... 48-ról toltam fel 50-re, lehet hogy nem egyedül de szép egyenltesen nőtt, két frissítés között 0,2 %. Amint elérte az 50,2-őt, ugyanannyi idő alatt (két frissítés közötti idő) egyszer csak 48 megint. És nincs manipulálva, áádehogy :)

I.Jenő 2011.01.15. 20:33:34

56-44?? hülyék vagytok? ha ildi megy vissza fejérmegyekösségből lelövöm magam

Démétér 2011.01.15. 20:33:48

Most lettem kész. Kurta finom gulyáslevest tudok főzni, de most még nagyon forróóóó!

Augur 2011.01.15. 20:33:56

@Lotyó Bridzsida: az nem kifejezés. egy kukkolós műsorban kivinni a kamerák elől azt amiért nézzük? csesszenek naponta 8-9 ananászt!

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:34:03

@Lanois: nem, a tavaszra gyúrunk (én félek tőle, már előre).

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:34:43

@innovation:

nana. a fiúk is szokták ezt csinálni, csak szólok.
ezért kell arra törekedni, hogy T0 időpontban nyomni az őszintét, mert akkor simán kiderül, hogy ki mit akar. Mert így mindenki arra gondol, amire akar, hogy mit akar tőle a másik. Ha Alekosz megkérdezte volna, hogy Évike, van esélyem nálad? Akkor évike már rég felhomályosította vón, hogy nyema.

viola narvilly 2011.01.15. 20:34:55

@Démétér:
dex.ionnak postázz már, mert éhes :D

sannya 2011.01.15. 20:35:06

@Lanois: gyurunk vazze???
:))

max.pizza vagy keszratesztat,nehanap...

Zabkása 2011.01.15. 20:35:25

nem lehet a párbaj ilyen szoros, mert vegyük alapból 80-20 lenne Évi miatt, ha nincs ez a hét mögöttünk. De az RTL megalejárató kampány tolt, amiben Ildit szarul lehetett mutatni azt meg is mutatták, szóval 90-10 :D ehelyett meg 55-45 lol

Démétér 2011.01.15. 20:36:00

@viola narvilly: Szereti? Küldök fénypostán.

Szirénke 2011.01.15. 20:36:10

@fran7: Zabállak, hogy ez feltűnt! :) Én nő vagyok, és nem, nem illik az arany cipő a lila ruhához. Még ha lenne rajta bármi más arany, akkor csakcsak, de így...

Flood 2011.01.15. 20:36:13

Balázs lazán tolja ezt a műsorvezetés témát, kb. mintha a kocsmában lenne a haverokkal :)

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.15. 20:36:19

@Lotyó Bridzsida: Olivérnek annyi volt a gondja, hogy ő már korábban eldöntötte, hogy kint alszik, és Alekosz ahelyett, hogy megkérte volna, hogy inkább aludjon bent, hogy ő kimehessen Évával (mondjuk nem tudom, mire számított, mert semmi nem lett volna), úgy szólt rá egyből, hogy miért akar ott alkalmatlankodni. Ez nem tetszett Olivérnek. Persze, ettől még eléggé óvodás vita volt. :)

christaylor 2011.01.15. 20:36:26

@Mme Chauchat: vagy egy olyan nőkeresős műsort adnának neki,mint Benkőnek.Tuti pénzt jelentene az is a csatornának,mert szerintem igen sokan néznék.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:36:27

szóval, sorrendbe állítom, hogy hogyan van a Lilun a szerkója:

Rémálom No.1: harisnya
Rémálom No.2: cipő
Rémálom No.3: ruckó.

Zabkása 2011.01.15. 20:36:52

Balázs baki :DDDDDDDDDDD

Athalie 2011.01.15. 20:36:57

mia faxom ez a furulyázás indokolatlan időpillanatokban?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:37:26

@I.Jenő:
lehet naggggyon meglepődünk ma még, de akkor az biztos nem tiszta..
ha Ildikót kell tovább nézni, arra nem is merek gondolni

sannya 2011.01.15. 20:37:26

@Szirénke: leleh,hogy l.a.lakerses tangat adtak ra,akkor megy...
:))))

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:37:28

Balázs olyan szinten tojik erre az egész VV-re,hogy élmény nézni!

dex.ion 2011.01.15. 20:37:59

@Démétér: nagyon szeretem. de anyám az alfa és az omega a témában, ezt tudnod kell.

YessicaHard 2011.01.15. 20:38:00

Lassan úgy vagyok Évával, mint Ben Linussal a Lostból. Rühellem, de néha van egy-két annyira emberi pillanata, hogy már-már megszeretem. Na igen, de Ben Linus is, miután egy kicsit is szimpatikus lett, rögtön csinált valami égbekiáltó gernyóságot...

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:38:39

@Lotyó Bridzsida: haj, kiegészítők? Mer pl. trixi haja okés volt. Nagyon is! Emellett korrekt.

I.Jenő 2011.01.15. 20:38:41

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Akkor a mosást nézzük a retek helyett 19h után:)

slara 2011.01.15. 20:38:52

@innovation: ott a pont és ma már többször,1 véleményen vagyok Veled!

Zabkása 2011.01.15. 20:38:56

@utcai_arcos: hatalmas! :D ez a telszám elnézés jó volt, de a legjobb volt amikor mondta h egy aláírt pólót lehet nyerni, erre röhög h hejj de kitettünk magunkért ez nemsemmi :D

Démétér 2011.01.15. 20:39:19

@dex.ion: Ha kell másodosztályú, olyat tudok küldeni :)

Balázs tényleg legfeljebb röhögni hajlandó a csapaton, egyébként annyira nem érdekli az egész, amennyire csak lehet.

viola narvilly 2011.01.15. 20:39:19

Éva az úrinő. Cérnakesztyű van rajta. Abban fogja meg. A cigarettát.

Augur 2011.01.15. 20:39:50

Huhh, Lilu őrgrófné decensen rendbetette Szandikát, ez már nem óvóda, ez a kisegítő...

dex.ion 2011.01.15. 20:39:52

melyik csatornán van egyébként ez a műsor, aminek a posztjában folyamatosan rontom a levegőt?

flanker 2011.01.15. 20:39:54

@Zabkása:
alapból 80-20 lenne Évi miatt, ha nincs ez a hét mögöttünk. De az RTL megalejárató kampány tolt, amiben Ildit szarul lehetett mutatni azt meg is mutatták, szóval 90-10 :D ehelyett meg 55-45 lol

No de ha előre le van játszva, akkor mi a célja? Mert ha lenne mondjuk 70-90 százalék Évának, akkor azzal azt jeleznék neki, hogy csak így tovább, te vagy a jó. Ha viszont generálnak egy ilyen szoros versenyt, akkor azzal azt mondják, te vagy a jobb, de nem sokkal, vegyél vissza magadból. (S vissza is fog, miként Oli tette.) De az meg mire jó, hisz pont ezzel generálnak érdeklődést? Vagy szépen le vannak rakva előre a partik, mint egy visszafelé lejátszott bridzsjátszmában???

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:40:03

Dzsízász, mindjárt 1500!

Kekec1 2011.01.15. 20:40:27

Balázs ezerszer jobb mint SS Buci, nebáncsátok :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:41:39

Nagyon lóg már egy kis büntetés,mert kissé elszaladt velük a ló. HÉ RETEK! Ha olvassátok, mert olvassátok az ziher!!akkor egy hét totális alkohol és cigi megvonás.NA,lenne ott műsor 3 nap után.BK szerep Ildikónak??Ááááááááááááááááááááááááááá!!!

Szirénke 2011.01.15. 20:41:59

Ildikó azért ment be, hogy állandó szerepet kapjon a Barátok Közt-ben! áááááááááááááááááááááááá:-)))))))

Zabkása 2011.01.15. 20:42:00

nem vagyok összeesküvés hívő minden pillanatban, sztem így nincs leboltolva minden. De ez a hét még akkor is 80-20 -as Éva győzelmet kéne h hozzon, ha előtte Ildi vezetett volna annyira égő volt, kijött a gonosz én-je, meg h egy kultúrbarbár :D

Démétér 2011.01.15. 20:42:05

@Kekec1: Dehogy bántjuk - üdítő, hogy nem veszi komolyan! Stohl szánalmas, ahogy komolykodik.

gibson 2011.01.15. 20:42:31

Még jó, hogy nem nézem a Barátok Közt-öt, most retteghetnék, hogy Ildi állandó szerepet kap :)

sihaya 2011.01.15. 20:42:41

ezt nem lehet szó nélkül hagyni! Barátok Közt állandó szerep! az tenné be az ajtót...

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:42:47

@Szirénke: Volt már korábban két mondata ott.

Pacman 2011.01.15. 20:42:55

Ildi ezzel a Barátok közttel el is bukta.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:43:37

@sihaya: de, de. Bertalan már úgyis régi.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:43:54

@gibson:
Én kb . két hete kezdtem belenézegetni:DD

Kekec1 2011.01.15. 20:43:56

Naneeee.... szavazzák már vissza Ildikót, nehogymár a BK-ban rontsa a levegőt :O

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:44:15

Mindig az az egy lépés hiányzott.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:44:35

@Pacman:
Erről is te tehetsz:DD
de a bariköztről biztos:))

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:44:50

@dex.ion: "melyik csatornán van egyébként ez a műsor, aminek a posztjában folyamatosan rontom a levegőt?" EZ nem elég büntetés még nézni is akarod??

Zabkása 2011.01.15. 20:44:56

Éva köszönöm szépenezése után a feje..... priceless.... ott a gondolatbuborék h "ajóbüdösku.................." :D

Kekec1 2011.01.15. 20:44:58

@Mme Chauchat:
és az a fej ahogy mondja :))

I.Jenő 2011.01.15. 20:45:11

@gibson: :) ezt a hsz-t szimpatizálom.Értéket képvisel:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:45:13

@zoxó: "Mindenki találja meg magát. A helyét. Azért az nem olyan bonyolult dolog"

Augur 2011.01.15. 20:45:24

@zoxó: valami olyat, hogy most ezt nem kérdeztük, és különben én beszélek. de a hanglejtése volt igazán egy sértett arisztokratáé.

YessicaHard 2011.01.15. 20:45:39

Ez tényleg ennyire hülye? Hogy Bemondta a BK állandó szerepet? Még ha megígérték is neki, gondolom ezt nem kellett volna élő adásban bemondania. Súlyos! Súlyos! Súlyos! Ezt a nőt SSKK nem szabad képernyőre engedni!

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 20:46:22

@Szirénke: áááááááááááááááááááá.

gibson 2011.01.15. 20:46:52

Nem értek ezzel EGYÜTT!!!

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:47:09

@YessicaHard: Bocsánat, elszólás volt,ő a pornóváltozatra gondolt: "Ba*ások Közt"-re

Augur 2011.01.15. 20:47:11

Ildi mondja: nem értek ezzel együtt. csillagom, gyöjjé csak fehérmegyekösségbe, megagyallak asszem:)

zoxó 2011.01.15. 20:47:30

@Augur: @Mme Chauchat: öszi!

Lilu mint sértett arisztokrata:((.

Kekec1 2011.01.15. 20:47:46

Alekosz a dimenzióutazó :)

tgrs 2011.01.15. 20:47:51

@YessicaHard: beugró szerepe volt korábban, nem? Itt olvastam valamelyik nap.

Szirénke 2011.01.15. 20:47:56

@sihaya: Ha ő állandó szerepet kap, én elkezdem nézni esküszöm! Annyira feltolja ez a nő a vérnyomásomat, hogy legalább spórolok a kávén :)

Zabkása 2011.01.15. 20:48:04

gong az eleje, gond a vége :D

LuluBelle 2011.01.15. 20:48:15

Ildi nem viheti magával egy bőröndbe pakolva Szandikát? Egyre inkább jön ki Szandikának a primitív énje. Ő az a tipus, aki hangerővel próbálja meggyőzni a másikat nem ésszel (leginkább mert az ugye nincs neki)

dex.ion 2011.01.15. 20:48:27

@Mme Chauchat: szimpatizálsz a húgycsatornámmal? de jófej vagy:)

innovation 2011.01.15. 20:48:34

@slara: :) Megtisztelő. Lehet, hogy sok mindent rosszul látok - ezek szerint Veled együtt -, de innen nehéz ezeket megítélni. Csak próbálom összerakni a kis mozaikokat. :)

christaylor 2011.01.15. 20:48:43

@tgrs: ühüm, egy nővérkét fog majd alakítani,pár rész erejéig.

Kekec1 2011.01.15. 20:49:17

Ildi elmehetne értékbecslőnek...

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:49:25

@dex.ion: nem, azzal, hogy van. xar lenne nélküle.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 20:49:28

miket akar Ildi átvenni Lacival?
nem értettem, hogy mit mondott.

YessicaHard 2011.01.15. 20:49:31

"Nem értek EGYÜTT"
"Átvesszük az izomcsoportokat!"
Ez egy igazi hülye, szerepet neki mégis! Sokat!

Démétér 2011.01.15. 20:49:43

Ildit tényleg csak lehalkítva bírom elviselni. Aggasztóan alkalmatlan bármilyen képernyőn megnyilvánulásra.

Jerzsi ennyi jót tudott róla elmondani: nem csinált semmi borzasztót. És még ez sem volt igaz.

christaylor 2011.01.15. 20:49:48

Jóindulatú gyerek ez a Jerzsi,csak mostanában kicsit színtelen.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 20:50:00

Azt mondja a fiam barátnője: végignéztem a bar.közt 5600 részét, de ha Ildi benne lesz többet nem nézem.

innovation 2011.01.15. 20:50:09

@LuluBelle: Na, néha azért mond nagy igazságokat, de tény, hogy egy ilyen 80-20% nála. Gondlom fognak egymásnak hiányozni. :)

Zabkása 2011.01.15. 20:50:18

mit képvisel? nem egyszer mondta már.... és én nem gecizni akarok de ILDI MIT képvisel?

Kekec1 2011.01.15. 20:50:32

pontosítok, Ildikó lehetne az értékbecslők képviselője

dex.ion 2011.01.15. 20:50:43

@Mme Chauchat: hát igen. majdnem olyan szar, mint vacsora nélkül.

redhaven 2011.01.15. 20:51:05

Ildi,lekönnyeztem a túrós pitém tetejéről a porcukrot.

Démétér 2011.01.15. 20:51:08

@Zabkása: "NEM EZT". Ez a lényeg többnyire.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:51:09

@Zabkása: mondta: "azt, amit". Ennyi nem elég?

innovation 2011.01.15. 20:51:23

@kovácszsuzsi: Jáéééééézusom, ez a kimenetel. Na jó, megadom magam. Ez a nő idegesítő. Éva menjen vissza, de Ildit ne válogassák be a BK-be. :D

Flood 2011.01.15. 20:51:31

@Flood: Na úgy tűnik leomlottak, mert nem említette :)

gibson 2011.01.15. 20:51:36

Egyszerűen két hét után sem tudom eldönteni erről az Ildiről, hogy röhögjek rajta, vagy sajnáljam. Én ilyen embert még nem láttam, esküszöm. Hiányozni fog...

bévé 2011.01.15. 20:51:36

a 2 négeren most beszartam.

YessicaHard 2011.01.15. 20:51:41

@Démétér: Magyarán te innentől némán nézed a BK-t???? :))))

?Bud 2011.01.15. 20:51:48

Aztakurvaaaa! Ezt a huhogást! Rémisztööö! :DD

redhaven 2011.01.15. 20:52:01

@Zabkása: Az értéket,az ércnél maradandóbbat.

flanker 2011.01.15. 20:52:05

No nem azért, de vannak itt hsz-ogató kollegák, aki a vv mellett a bb-t is nézik - valakiket úgy látszik megáldott az Isten agysejtekkel igen nagy gazdagságban, hogy ennyire elszántan kell dolgozniuk a pusztításán!!!
:-)))

christaylor 2011.01.15. 20:52:27

@bévé: azt röhögtem én is,hogy tiszta Amerika lett ez a vv.Néger testőrök.

Zabkása 2011.01.15. 20:52:40

@redhaven: ja értem :D de csináljaaaaa :D az a lényeg :D remélem bevágják :D

Flood 2011.01.15. 20:52:41

Áááá Ildi lexebb pillanatai....no comment

Ezen a 2 nigga testőrön mindig felröhögök :)

flanker 2011.01.15. 20:52:44

BK-t akartam persze

Augur 2011.01.15. 20:52:50

@christaylor: én is egészségügyi vonalon tudom elképzelni. mondjuk idegorvosnak, aki mostanában jött le az anyagokról.

Démétér 2011.01.15. 20:52:52

A rap az kész. Nem bííííírom!!!!! Vissza ne küldjék!

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:53:01

@gibson:
ááá, csak az ertélre kapcsolsz , és mindenben ő lesz:DDD

@Démétér:
:DD

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:53:36

Lehet, hogy ezt a párbajt én nem tudom megnézni:D

Zabkása 2011.01.15. 20:53:51

jólvan bevágták h csinálja :D de mit vonyít?????

Flood 2011.01.15. 20:54:09

És ittvannak a.... Kik? :DDDD

YessicaHard 2011.01.15. 20:54:15

Istenem, szerencsétlen idióta! Gyakorlatilag mindenki végleg elköszönt tőle a búcsúzáskor. Senki nem mondta, hogy "visszavárunk".
Ja és a pasija miért jött el, ha szakított vele?

christaylor 2011.01.15. 20:54:23

@Augur: olyan szerepben szerintem már beszélnie is kellene, Nővérkeként hátha megkímélnek minket ettől.

innovation 2011.01.15. 20:54:41

@flanker: Be kell vallanom, az elején néztem. Az első ehhez hasonló sorozat, amelyen felnőttem a Marienhof volt. Imádtam. Aztán jött a BK, de mindig ua. történik benne, s már az 1000. rész óta nem nézem. :) De be kell vallani, hogy a magyar televíziózás egyik meghatározó eleme - a Szomszédok után! :)

sihaya 2011.01.15. 20:54:45

na és ki milyen szerepet szánna Ildinek a BK-ban? lehetne pl. Magdi anyus balkézről született, eddig nevelőintézetben rejtegetett lánya, aki... folytassátok :)

Számolj Templár 2011.01.15. 20:54:49

Tele van meglepetéssel!
Jézusom!

tgrs 2011.01.15. 20:54:50

Erre nem számított, hogy ott lesznek a szülei, a testvére...

Augur 2011.01.15. 20:54:52

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: én most vettem le a hangot, amikor bejött a stúdióba.

gibson 2011.01.15. 20:55:01

Ildi ugyanolyan szánalmas most, mint Leonidász volt anno. Amint kijön a villából, nagy pofája lesz. Gáááááz.

Zabkása 2011.01.15. 20:55:23

nem kell annyit nézegetni a családot, velük lesz este is :D

YessicaHard 2011.01.15. 20:55:44

Kínos ez a csaj,de tartogat még meglepetéseket! :)
Ja és már kiáll magáért!

Flood 2011.01.15. 20:55:51

Ez a nő tényleg egy kurvanagy antikarakter, bármit tesz vagy mond, GÁÁÁZ

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 20:55:57

baszki, ez a nő (?) akkora gáz, hogy ha leigazolta volna az EMFESZ, nem ment volna tönkre...

Augur 2011.01.15. 20:56:19

@christaylor: igaz. ha hangosabban beszél, úgy károg, mint egy házmesterné, Magdi anyusnak megfelelne.

Démétér 2011.01.15. 20:56:28

@Augur: Most állapítottuk meg, hogy milyen egy hullámhosszon vagyunk: egyikünk a tévé, a másik a set-top box távirányítóján nyomta meg egyszerre a mute-ot.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:56:33

Mit csinál Ildi két 100 kg-os vasgolyóval? Egyiket elhagyja, a másikat elrontja.

innovation 2011.01.15. 20:56:38

@Rókatojás: Haaaaaahahahahhhhaaaaa :D:D:D:D:D:D::D:D:D:D:D

Zabkása 2011.01.15. 20:56:48

lefőtt a netes szavazásunk:
Igen 61,4%
Ne 38,6%

Flood 2011.01.15. 20:57:18

Lol, Szandika feje olyan, mint egy karikatúra :D

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 20:57:22

@Mme Chauchat: @I.Jenő: @Augur:
én sok mindent kibírok, de azt hiszem ez már nekem is sokk, kiveri Ildikó a biztosítékot, ahogy szoktam mondani, ökölbe szorul a gyomrom tőle:)

innovation 2011.01.15. 20:57:44

Nem bírom Évának ezeket a hülye és üres szavait. Nekem valahogyan műnek tűnik...

Augur 2011.01.15. 20:57:47

@Démétér: hát igen. egy ez az érzés. vagy mi a rákot énekelt az edda.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 20:58:14

@flanker: Én Bk-t nem, de éppen felszólítottam a kislányt, hogy szóljon mikor lesz benne Ildi, mert azt a részt megnézem( mazohista vagyok na)erre csalódnom kellett

Démétér 2011.01.15. 20:58:50

@innovation: Az is, és ez érződik is. De valahogy tőle nem kapcsolom ki a hangot.
(Szandika miatt ez elég baj volt, de most már mindegy.)

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 20:58:54

szandika mindig óbégatóromahot kap, ha párbaj lesz.:D

bévé 2011.01.15. 20:58:54

@Zabkása: nyomom, mint süket a csengőt, bakker, de csak lefele megy.. :(

redhaven 2011.01.15. 20:58:56

Éva búcsúján max az üvegszemek maradtak szárazon.

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:58:57

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Több rezignációt, kolléga. Belőled egy van, míg a többiekből sok. Vigyáznod kell magadra.

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 20:59:12

megjegyzem, baukóévi is egy hülye picsa, de ha "miss fehérmegyekösség" megy vissza, felfüggesztem a vv figyelemmel kísérését...

YessicaHard 2011.01.15. 20:59:13

Ildit vissza kell küldeni! Még nem vette át az izomcsoportokat Lacival! :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 20:59:32

@Lotyó Bridzsida: köszi, h szóltál....Pfff és tényleg.

Kekec1 2011.01.15. 20:59:32

könyörgöm, csodát szeretnék
essen ki mindkettő.....
egyik a szánalom és a kínosság mintaképe, a másik meg a képmutatás, sunyiság netovábbja.

innovation 2011.01.15. 20:59:36

@Démétér: Na ja, Szandika egy külön állatfaj. Nem értem hogyan lett ilyen "ember". o.O

flanker 2011.01.15. 20:59:43

@innovation:
a Marienhof volt

????????
Szerencsére sose hallottam róla. :-)
Én még leragadtam a Kórház a város szélénnél...

Zabkása 2011.01.15. 21:01:56

na ezért jó ez a kisfilm Éváról meg Ildiről....... remélem mindeki feel the difference... még az Évi ellenesek is

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:02:04

Apropó, mikor is volt a Cromwell-féle angol (!) polgárháború?

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:02:28

azt meg tudja nekem mondani valaki, hogy ezt a roppant kínos valamit miért hívják párbajnak?

flanker 2011.01.15. 21:02:43

@kovácszsuzsi:
lesz benne Ildi, mert azt a részt megnézem( _mazohista vagyok_ na

Nagy megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy már tudsz róla és nem nekem kell a rossz hírt közölnöm. :-)

innovation 2011.01.15. 21:02:47

@flanker: Bizony-bizony, Marienhof. Vhol a '90-es évek közepén. Német szappanopera. Ha esetleg utánaolvasnál: :D:D:D de.wikipedia.org/wiki/Marienhof_%28Fernsehserie%29

Emanuelle 2011.01.15. 21:03:25

Nekem pontos információim vannak Ildi szerepéről a BK-ben.

Ő lesz az egyik növény a Rózsa kerthelyiségében

redhaven 2011.01.15. 21:03:44

Bréking:Kozsót idegroham miatt elszállították,ennyi "igaz,őszinte" szeretetet még ő sem tudott,Pedig nagyon igyekezett.

Augur 2011.01.15. 21:03:44

@Mme Chauchat: ne izéjjé, Laci nagyon korrekt, és milyen jó a haja!

innovation 2011.01.15. 21:03:57

@Rókatojás: Sajnos nem.
Párbaj: Vérmező, két játékos, két csőre töltött pisztoly, aztán hagy szóljon! :)

YessicaHard 2011.01.15. 21:04:09

"Hiszek magamban! Nagyon hiszek magamban!" Kezd becsavarodni.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:04:16

@flanker: Hülye vagy? Mindenre figyelek

I.Jenő 2011.01.15. 21:04:16

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: hát szuvenír jogod,hogy ne nézd ,de szerintem tarts ki!

flanker 2011.01.15. 21:04:18

@bévé:
nyomom, mint süket a csengőt, bakker, de csak lefele megy.. :(

Kénytelen leszel elfogadni, hogy a plebsz (és/vagy az RTL) döntött.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:04:20

Ildinek szólhattak volna,hogy a "Hiszek magamban" itt kevés lesz...

Számolj Templár 2011.01.15. 21:04:26

Szandika fejét egy strandlabdából, a száját egy félbehajtott úszógumiból formázták!

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:04:36

@Mme Chauchat: mer' ugye, nem mindegy párbajban vérezni vagy vérbajban pározni... :-)))

Zabkása 2011.01.15. 21:04:40

@Emanuelle: inkább valami vigyorgó Garfield plüss egy sarokban :D

zoxó 2011.01.15. 21:04:58

A MArienhof még most is tart:)) Rövidesen a 4000. része lesz.

Emanuelle 2011.01.15. 21:05:23

Szeretném megjegyezni, hogy Aleknek nagyon jól állt a Robin Gibb frizura.

YessicaHard 2011.01.15. 21:05:28

@Rókatojás: Az hagyján, de ezt a két nőt miért nevezik párbajHŐS-nek? Milyen alapon?

christaylor 2011.01.15. 21:05:32

Kimásoltam az aktuális cikkből.

"Hónapokkal ezelőtt jelentkezett a napi sorozatba, ahol pár mondatos epizódszerephez jutott, nővérkét fog alakítani. VV Ildikó januárban kerül a képernyőre."

Szóval,csak fog beszélni Ildi.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:05:40

@Rókatojás: úgy, úgy, továbbá tenisz pálya vagy penisz tája...

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:05:45

Ildire nagy a cipője. Vagy csak nekem tűnik úgy?

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:05:58

@innovation: na, szó se róla, szívesen adnék mindkettő kezébe pisztolyt, de csak halálgaranciával :-))

dex.ion 2011.01.15. 21:06:18

viola nagyon eltűnt...remélem nem a bablevest lapátolja befelé előlem.

Flood 2011.01.15. 21:06:28

Jóvan, Éva visszamegy, Ildit meg zavarják haza, ne húzzák még 1 órát könyörgöm, tanulnom kéne :S

flanker 2011.01.15. 21:06:34

@innovation:
Német szappanopera. Ha esetleg utánaolvasnál: :D:D:D

Szent ég, ember, én csak viccelődtem!!!!
Mért büntetsz ily nagy szigorral??

YessicaHard 2011.01.15. 21:06:43

Jaj ismétlik Lacit, meg ahogy azt mondja "van valami a te ÉLETVILÁGODBAN,..."

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:07:14

@YessicaHard: alighanem kontraszelekciós alapon :-)

viola narvilly 2011.01.15. 21:07:17

@dex.ion:
Nem, rájött, hogy azért fáj a feje, mert éhes, és most melegített egy kis húslevest :D

Démétér 2011.01.15. 21:07:24

@kovácszsuzsi: Megnézem mindjárt!
Egyelőre Ildire nagy a villa. Meg a kamera, képernyő.
Jaj, nagyon zavar, szegény, annyira nem gáz, amennyire engem idegesít :)

innovation 2011.01.15. 21:08:02

@Rókatojás: Mindenképp! :) Nyerhetnének egy jegyet a temetőbe. Csak oda.

dex.ion 2011.01.15. 21:08:03

@viola narvilly: nagy mákod van...jóétvágyat:)

flanker 2011.01.15. 21:08:03

@kovácszsuzsi:
Hülye vagy? Mindenre figyelek

S ilyenkor jön jól, hogy a mazó mellett nem vagy kényszeres. Különben 8-9-szer tennéd. (Persze naponta.)

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:08:14

@YessicaHard: ez egy halálos szóösszetétel: DDD

Augur 2011.01.15. 21:08:20

ha értené a kérdést, aki analfabéta...

joszif 2011.01.15. 21:08:28

ezt a sporthoz való hozzáállást még1x meghallom én felakasztom magam.

LuluBelle 2011.01.15. 21:08:30

@christaylor:
ezekszerint a BK-ban bárki szerepelhet.

akárki is mondta Ildinek, hogy a színészet felé kacsingasson, tutira viccelt vele, az meg komolyan vette. kár :(

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:08:38

@YessicaHard:
úgy mondja, mint egy mantrát.

de szép volt az is, mikor azt mondta, hogy mennyi kapcsolatot alakított itt ki ENNYI idő alatt!
Dzsörzére gondolt vagy van még más is, aki kedveli?

innovation 2011.01.15. 21:08:44

@flanker: :D:D Sorry, ez a mai egy ilyen nap. Talán lesz még szó róla valamely műveltségi vetélkedőben. :P

viola narvilly 2011.01.15. 21:08:49

@dex.ion:
Nem, mákom nincs. Kakaóm van. Az is a tejberizs tetején :)
Köszi

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:09:26

@innovation: utálok ásni, de istókuccse' bevállalnám a sírjukat... :-)))

dex.ion 2011.01.15. 21:09:38

@viola narvilly: egyre szimpatikusabb vagy nekem:)

christaylor 2011.01.15. 21:09:39

"Nem szeretném az Ildikót megbántani,nem azért jöttem meg nekem nem tisztem,DE....."

innovation 2011.01.15. 21:10:01

@joszif: Ne csináld, nem éri meg. Miatta ne!

redhaven 2011.01.15. 21:10:08

@christaylor: nővér!hugyoznom köll...
Megyek mingyárt csak még megvalósítatlan terveim vannak.
A faarcú tesómmal nagy nap köszönt reánk januhár idusán!!

Démétér 2011.01.15. 21:10:11

@forza 1000 komment: De könyörgöm: három hét! Egy normális ember három óra után is szoktak kedvelni emberek. Három nap után is. Három hét után is kicserélhetőnek lenni tizenpárból: az sajnos unalmas.

Augur 2011.01.15. 21:10:26

@joszif: igen, átérzem, én már a kisszéken állva írok. a falak, a zártak, ha jönnek, kirúgom magam alól.

viola narvilly 2011.01.15. 21:10:29

@dex.ion:
Egyelőre még nem tudom, hogy ez nekem jó-e, vagy rossz :D

dex.ion 2011.01.15. 21:10:38

@Rókatojás: én úgy szoktam csinálni, h ásatok egy gödröt, aztán belelövöm a delikvenst.

Szirénke 2011.01.15. 21:10:38

@LuluBelle: Sztem a szintén művészi hajlamú (inkább ferde hajlamú) nővére volt

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:10:52

@redhaven: mondom, hogy hugycsatorna, amint a vv folyik...

Athalie 2011.01.15. 21:11:22

lelki társa egy poratka

innovation 2011.01.15. 21:11:29

@Rókatojás: S egyben benne is lehetne az egyik BK részben. Jelige: csillagok tündöklése és bukása. :)

flanker 2011.01.15. 21:11:31

@zoxó:
A MArienhof még most is tart:)) Rövidesen a 4000. része lesz.

Na jó, itt most valami oknál fogva úgyis mindenki valami Párbaj nevű filmet néz a tévében, meg amúgy is megvolt az 1500+ hsz - hát akkor beszélgessünk a Marienhofról! :-)

dex.ion 2011.01.15. 21:11:33

@viola narvilly: hát, ha én nem tudok vmit, és érdekel, akkor kérdezni szoktam.
:)

Emanuelle 2011.01.15. 21:11:41

Egyébként Ildinek a tesója se piskóta.
A szereplése az xfaktorban büntető jellegű volt.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:11:49

@Augur: ja, és akk úgy találnak rád, h futkos a hátadon a szőr...kell ez neked? ämbär!!

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:12:14

@dex.ion: ja kérem, a művész privilégiuma... :-)))

rabia 2011.01.15. 21:12:21

"beszélgetéseket létrehozni"

viola narvilly 2011.01.15. 21:12:31

@dex.ion:
Akkor ez nekem most jó, vagy rossz? :)

Ettem, még mindig fáj a fejem.

Démétér 2011.01.15. 21:12:42

"...olyan mély szintű beszélgetéseket tudunk létrehozni..."

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:12:51

@flanker: Én értékes is vagyok,ezért közben szavalok, és tanulmányozom a ll. vh. történetét

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:13:20

Egy végtelen lény..Röviden: véglény.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:13:54

@Démétér:
pedig az ő értékeivel.. :)

az a baj, hogy beszűkült gondolkodású, nem gondolkodik el vagy nem érti meg azt, amit magyaráznak neki, nélkülöz mindenféle lazaságot és spontaneitást. túl görcsös.:S

viszont Éva röfögős kuncogása ma már másodjára okoz gyomorforgást nálam.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:13:56

Semleges érzéseket akarok kiváltani. Most. GeGv

innovation 2011.01.15. 21:13:57

@flanker: Nagy lenne a kettő közötti különbség? A MH-tól legalább még nyelvet is lehet tanulni. S volt benne egy olyan helyes lány, hogy jujjj. :) Ebben a műsorban pedig max Anikó, de most nem ő a főszereplő.

dex.ion 2011.01.15. 21:13:59

@viola narvilly: ez neked jó. nagyon.:)
mindjárt elmúlik. mármint, a fejfájásod.

Zabkása 2011.01.15. 21:14:02

"nem tudtam h nem vagy művelt"
ez BUMM :D

Szirénke 2011.01.15. 21:14:06

Aszongya Éva: Ildi, amikor a műveltségit kérdetem, még nem tudtam hogy nem vagy művelt! Qrvajóóóóóóó :-)))

tgrs 2011.01.15. 21:14:15

"Nem tudtam, hogy nem vagy művelt." :D :D :D :D :D

Augur 2011.01.15. 21:14:17

tépjék meg egymást plíííz! hajrá Éva!
@Mme Chauchat: úriSTN, igazad van.

christaylor 2011.01.15. 21:14:17

Istenem,ez az Éva akkora egy suttyó! Csak ezt vártam,hogy mikor kezdi el Ildit leszólni. Hát most.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:14:25

"Én nem tudtam, hogy nem vagy művelt" DDDDDD

redhaven 2011.01.15. 21:14:27

@Mme Chauchat: Éva:személyiség vagyok!
Na...azért nem kell túlozni.

viola narvilly 2011.01.15. 21:14:27

Én Ildi helyében már pofánbasznám az Évát. Nem igaz, hogy nem hagyja azt a nőt végigmondani a mondandóját.

Démétér 2011.01.15. 21:14:30

Ildikót küldjék haza, mert rámegy erre. Nem bírja idegekkel.

Trevlovics 2011.01.15. 21:15:22

üssed üssed üssed üssed ÜSSED! :D

rabia 2011.01.15. 21:15:23

@Démétér: csak közben nézem a műsort, ezt Éva követte el :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:15:34

nővér a BK-ban?az nem a JobiRobi-ban van??

YessicaHard 2011.01.15. 21:15:45

Ildinek vége. Porig alázták.

dex.ion 2011.01.15. 21:15:45

@Rókatojás: nem erről van szó, inkább arról h kurva lusta vagyok.
:)

flanker 2011.01.15. 21:15:51

@dex.ion:
@viola narvilly: egyre szimpatikusabb
vagy nekem:)

Gyerekek, sztem szavazzuk meg a szobát Jerzyék helyett dex.ionéknak! (A kaját maguknak kell majd vinniük. Kaphatnak baszókutyákat az ágy alá azért.)

Zabkása 2011.01.15. 21:15:58

Jézusom Ildi egyre mélyebbre megy..... nemhogy beválogatni nem lett volna szabad, TV elé nem ültetném :D

christaylor 2011.01.15. 21:16:12

Éva szerint: a Zildi.

viola narvilly 2011.01.15. 21:16:17

@dex.ion:
Ja, persze, tudom, hisz könyvtár mellett laksz :))

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:16:24

Gyerekek én valaki vagyok? Elbizonytalanodtam ennyi személyiség, valaki és érték között.

innovation 2011.01.15. 21:16:40

Szandika a balástyai rém. Ez minősíthetetlen... :/

christaylor 2011.01.15. 21:17:29

@utcai_arcos: de most valaki miatt a BK-ban is van kórházas szál.

Flood 2011.01.15. 21:17:37

Anikó de aranyos! imádom :)

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:18:11

@Zabkása: Ráadásul beválogatják neki az alázós jeleneteket

Augur 2011.01.15. 21:18:16

@Mme Chauchat: ne felejtsük, hogy őszinték is!

redhaven 2011.01.15. 21:18:18

@Zabkása: hát a többi sem gyenge vitorlás.
Lássuk be.

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:18:20

@Mme Chauchat:
igen, hogy most hozz egy másik karaktert! valami újat:)

innovation 2011.01.15. 21:18:27

Béci mekkora jó arc már! Ment neki a Gombi figura, de Ildi szerepében is otthonosan mozog. Úgy látszik, minden vígszínházi próbán ott volt és ragadt rá is vmi. :)

tgrs 2011.01.15. 21:18:34

@Mme Chauchat: szuvenír jogod, hogy ne érezd magad valakinek.

YessicaHard 2011.01.15. 21:18:37

@Mme Chauchat: Tudsz verseket? És milyen a sporthoz való hozzáállásod? Vannak értékeid?

dex.ion 2011.01.15. 21:18:44

@viola narvilly: ez nem a könyvtáron múlik. egy ábécé mellett is ilyen lennék.
:)

Szirénke 2011.01.15. 21:18:50

@Mme Chauchat: Csak ha legyőzöd a zárt falakat, őszinte vagy, és jó a sporthoz való hozzáállásod :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:18:53

@forza 1000 komment: akk itt a hülye énem (előjött)

Démétér 2011.01.15. 21:19:02

@kovácszsuzsi: Mert nemigen volt neki másmilyen.

Athalie 2011.01.15. 21:19:07

Ildit nem kell legyőzni - ő már legyőzte önmagát.

Trevlovics 2011.01.15. 21:19:19

csatorna is érzi, hogy ildikót be kell zúzatni, különben tényleg bekeveredik egyszer a bk-ba

flanker 2011.01.15. 21:19:29

@kovácszsuzsi:
Én értékes is vagyok,ezért közben szavalok, és tanulmányozom a ll. vh. történetét

Ja, azét, amelyikben annyit szavaltak-sportoltak, amelyik 1918-ban kezdődött és a "nyugatfáliai" békével zárult Bobby Fisher aláírásával? Azt bizony jól teszed. Okos kislány.

Zabkása 2011.01.15. 21:19:34

@kovácszsuzsi: hát nem gyengén :D RTLnek Ildilejárató kampánya volt végig, és ez most csúcsosodik is. De ami vicc, hogy ebben Ildi partner is :D
@redhaven:
nincs ellenvetésem :)

gibson 2011.01.15. 21:19:41

Ildinek köszönhetően meglesz ma a 2500 is :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:20:08

@YessicaHard: naponta 8-9-szer van szükségem versre.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:20:53

@Athalie: győz, aki magát győzi le (alk.mentes sör felirata...)

Kekec1 2011.01.15. 21:20:54

a szörnyű az, hogy Ildi még akkor sem értette meg mire céloz Balázs, mirűl beszéltek a többiek, nem érti mi a baj vele, ő ezt nem érti, ez másként jön le ő ezt nem érti. És TÉLLEG nem érti !!!
Pszihomókus, mi ennek a betegségnek a neve?

flanker 2011.01.15. 21:20:58

@innovation:
S volt benne egy olyan helyes lány, hogy jujjj. :)

Figyelj, öreg, akárki mondhat akármit - nekem bizonyíték kell, nem csak üres szavak! Nevet, linket, telefonszámot!!!

haruka 2011.01.15. 21:21:01

én már eleve idegállapotba' voltam, és ez a párbaj csak ront a helyzeten. legyen már vége!

Szirénke 2011.01.15. 21:21:08

@gibson: Olyan tempóban írtok, hogy mire elolvasom, és frissítek, már megint van egy tucat új:)

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:21:28

@tgrs: személyiség még lehetek?

christaylor 2011.01.15. 21:21:39

Úbasszus, 1653 komment volt az előbb. :D

viola narvilly 2011.01.15. 21:21:49

@dex.ion:
Najó, majd elhiszem, ha már tudom, hogy ez jó nekem :)

Szirénke 2011.01.15. 21:22:10

@Kekec1: biztos valamilyen személyiségzavar

dex.ion 2011.01.15. 21:22:29

@viola narvilly: hogyhogy most még nem tudod? hát nem érzed?:)

flanker 2011.01.15. 21:22:40

@viola narvilly:
Én Ildi helyében már pofánbasznám az Évát. Nem igaz, hogy nem hagyja azt a nőt végigmondani a mondandóját.

Ez a sors keze, most visszaadja, amit a nővére miatt MINDENKINEK el kell szenvedni...

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:22:42

@Kekec1: nem én vagyok a mókus, de lehet, hogy ezt hívják szimpla butaságnak?

Flood 2011.01.15. 21:22:53

@Yooha: Áhh még egyik se :/ Tobzodunk a legjobb pillanatokban...

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:23:29

@forza 1000 komment: attól függ, Te mit képviselsz.

prolibusz 2011.01.15. 21:23:30

A Baukó-fater melletti bögyös szőkét kérem be Ildikó helyett a villába azonnali hatállyal!!!!!!!!!!

I.Jenő 2011.01.15. 21:23:34

@Szirénke: igen + elég magas fokú szellemi leárnyékoltság

Zabkása 2011.01.15. 21:23:37

HAJNI kemény kommentrekord lett ebből már most, szóval majd a holnapi posztban erről tessék megemlékezni! :)

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:23:40

@Zabkása: Azon gondolkodtam, ismerek-e ilyen naiv, szerencsétlen, lassú gondolkodású embert, mint Ildi, de nem. Szerencsés vagyok?

Démétér 2011.01.15. 21:23:43

Meddig csinálják ezt az idegesítőt?

jörgömös 2011.01.15. 21:24:02

@Démétér: már az én idegeim se a régiek

viola narvilly 2011.01.15. 21:24:07

@dex.ion:
Most nem tudok érezni, mert csak azt érzem, hogy fáj a buksim.

@flanker:
Igazad van, az pont ilyen. Megnéznék egy Trixi-Éva párbajt. Egyetlen mondatot nem értenénk belőle.

redhaven 2011.01.15. 21:24:19

Ildike köszi hogy enyhíted az égető aktívszén hiányt.
Igazi Teréz Anya vagy.
Milyen jól titkoltad.

I.Jenő 2011.01.15. 21:24:32

hülyék vagytok milyen jó lenne ha évával együtt bemenne a trixi is.

Zabkása 2011.01.15. 21:24:34

"rekordkisérletet dönteni"
:D
hát nyelvújító ez a mi Ildink :D

@kovácszsuzsi: ilyet én se ismerek. menjünk lottózni :D

dex.ion 2011.01.15. 21:24:35

@viola narvilly: szegény. viszek fel gyócert. ne köszönd meg.

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:24:38

@Kekec1: bár nem én vagyok a megszólított, de aszt hiszem, debilitas mentalitas a hivatalos megnevezése...

YessicaHard 2011.01.15. 21:25:08

@Mme Chauchat: Remélem tartogatsz még meglepetéseket, mert különben nem lehetsz személyiség.Bírod a zárt falakat amúgy?

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:25:49

@YessicaHard: Igen. Csak a szőr futkos a hátamon.

viola narvilly 2011.01.15. 21:26:15

@dex.ion:
Mondjuk lehet, hogy ha egy pár órával ezelőtt bevettem volna valamit, már nem fájna. Gyógyszert.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:26:44

@forza 1000 komment: Ezt viszont szimpatizálom. A hajad jó?

tgrs 2011.01.15. 21:27:02

Mikor lesz már reklám??

Flood 2011.01.15. 21:27:07

@Mme Chauchat: :DDDD
De sztem ez az 1 éves kisfiú is értelmesebb ennél a fekete lyuknál

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:27:23

Bocs, de a Zéván nem Anikó aji nyakéke van? Csk egy kérdés.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.15. 21:27:35

Túlvagyunk a vesztfáliai béke évének kommentmenniségén. A 2. világháború még hátravan.

Zabkása 2011.01.15. 21:27:41

jaj Bözsi bazdmeg olvasni tudni kéne :D

christaylor 2011.01.15. 21:27:54

Ildikó több száz verset tud. Meghallgatnám én azt több száz verset.

YessicaHard 2011.01.15. 21:27:57

"Több száz verset tud!"
Ne idegesítsenek már fel még jobban!

I.Jenő 2011.01.15. 21:28:00

Bazmeg Erzsi,most egy pillanatra megállt a számban az unikum:)

Kekec1 2011.01.15. 21:28:06

majd holnap, ha nem pörög ennyire a kommentelés és jobban lehet majd követni, javaslom, hogy gyűjtsük össze a jellemző szavakat, kiváncsi vagyok az eredményre.:)

tgrs 2011.01.15. 21:28:18

@Yooha: A XIX. vagy a XX. századi?

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:28:20

hát igen, Éva kitette a lábát egy kicsit, erre Alkesz máris tapizta Zsófit, aki elugrott előle, és rondán nézett.
how romantic.

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:28:24

wazz... azzal, hogy Jerzy lett Ildikó szóvivője, megalkották a tökéletes vak vezet világtalan párost...

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:28:57

Én nem vetkőzök 2 millió ember előtt, nem káromkodok csak otthon, akkor én most értékes vagyok?

flanker 2011.01.15. 21:29:25

@viola narvilly:
Igazad van, az pont ilyen. Megnéznék egy Trixi-Éva párbajt

Ááááá! Ha a vita végére teljesen agyhalott közönséget akarsz, hát csak terjeszd elő a javaslatodat. Sztem igen kevesen élnék túl. (Attól tartok, hogy Trixi köztük lenne. Ő ugyanis máris agyhalott, ezért az érvek nem jutnának el, nem dolgozódnának fel...)

sihaya 2011.01.15. 21:29:27

ómájgád ezek a kortesek :D az egyik diszlexiás, a másik meg egy az egyben lehetne a modorosblog kabalája

innovation 2011.01.15. 21:29:33

@Mme Chauchat: Micsoda megfigyelőképesség. :) Mindegy ki viseli, nekem még mindig kurvás...

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:30:04

Én nem vetkőzök 2 millió ember előtt, nem káromkodok csak otthon, akkor én most értékes vagyok?

Augur 2011.01.15. 21:30:10

@Mme Chauchat: :DDD ha megengeded: imádlak

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:30:18

@Mme Chauchat:

nem olyan, mint Éváé, de azért fel tudom borzolni, ha kell. viszont nem sminkben alszom :(

egyébként ha még egyszer meghallom az érték szót, akkor elsírom magam.

Kekec1 2011.01.15. 21:30:54

Meglesz az a 80-20 amit többen jósoltatok, csak taktikusan, párbaj alatt nyomják lefelé.
(a lilák miatt meg engem fog felnyomni a szomszéd, csendháborítás címszóval...)

Zabkása 2011.01.15. 21:30:55

@Mme Chauchat: megfogtál most erre mit válaszoljak? :D

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:31:22

megjegyzem csendben, a műsorvezetés is rém gagyi...

viola narvilly 2011.01.15. 21:31:29

@dex.ion:
Egyszer főiskolán közöltem a büfé előtt állva, hogy úgy bekapnék valamit. Eh.

@kovácszsuzsi:
Nem, mert nem tudsz többszáz verset.

@flanker:
Én már ettől a mostanitól is agyhalottnak érzem magam.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:31:45

@sihaya: Tibi szerinted nézi? Szóljon neki valaki

Szirénke 2011.01.15. 21:32:22

Bár fogalmam sincs ki kicsoda, de nekem kedvem támadt veletek együtt nézni a VV-t. Mármint egy jó kis kocsmában:)

viola narvilly 2011.01.15. 21:32:26

Beveszek egy házipálinkát.

dex.ion 2011.01.15. 21:32:29

@viola narvilly: mi lett a sztori vége? láthatom vmelyik pornóoldalon?

rabia 2011.01.15. 21:32:32

én csak azért szeretném Ildit vissza, hogy közben megláthassam Éva és a Tepsiszájú és a Modorosblog Kabala arcát. :)

innovation 2011.01.15. 21:32:39

@Mme Chauchat: Ha rajtunk múlna: Trixi és Éva :D

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:33:12

@viola narvilly: Bassz, igazatok van. Akkor már nem leszek értékes

Augur 2011.01.15. 21:33:24

olvasom, itt többeknek kezdenek elvékonyodni az idegei. fel kell térképeznünk az izomizéket(majd Laci segít), mert még sok ilyen párbaj lesz. hogy fogjuk ezt bírni?

Kekec1 2011.01.15. 21:33:32

@rabia:
Ezt már én is kértem, csak viccből, Balázs tökéletesen elő tudná adni :)

Trevlovics 2011.01.15. 21:34:01

egyértelműen éva nyert, de tényleg nem lehetne kivételt tenni a szabályokkal és 5 percre visszaküldeni ildikót, hogy megnézzük szandika és alekosz megnyúlt fejét? :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:34:06

@Zabkása: "HAJNI kemény kommentrekord lett ebből már most, szóval majd a holnapi posztban erről tessék megemlékezni! :)".Nem kell új poszt,hanem ide kommentként írja be a mai 4x32-es összefoglalót :D! Garantált az 5000 komment :DDDD!

dex.ion 2011.01.15. 21:34:16

@viola narvilly: aztán írj egy sms-t nekem...;)

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:34:37

@Szirénke: Hogy-hogy? Én pl. egy személyiség vaok, hozzáállással, szimpatizálok, szavalok. Értékeket képviselek.

reggi64 2011.01.15. 21:34:39

Alek mint egy superman:))

flanker 2011.01.15. 21:34:50

@viola narvilly:
dex.ion @viola narvilly: ravasz kiegészítés.

És én legyek óvatos??? :-)

viola narvilly 2011.01.15. 21:35:02

@dex.ion:
Az lett a vége, hogy a barátnőm azóta is azt emlegeti. Nem. Nem azt, hogy bekaptam valamit.
:)

@kovácszsuzsi:
De ha megtanulsz mondjuk 50 verset és naponta 8-9x elmondod, még lehetsz az. Soha ne add fel! :)

@Démétér:
Csatlakozol?

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:35:29

@Rókatojás: már táncolnak?mér?Már játszunk? :)))

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:35:46

OFF: Családi nézés van itt, és felmerült kérdés: mi a coca-cola szlogenje?
SEGÍTSETEK

Démétér 2011.01.15. 21:36:40

@viola narvilly: Megtettem :)

(Nálunk az egyetemen a "kurvára fáj a fogam" hangzott el - azt is emlegetjük.)

rabia 2011.01.15. 21:36:42

azért az nagyon szomorú, ahogy a nyelv elárulja őket, mert nem képesek csak panelekben beszélni, és azt se kifejezni, amit éreznek (esetleg). igazán beválogathattak volna valaki olyant is, akinek nagyobb kétezer szónál a szókincse.

dex.ion 2011.01.15. 21:37:12

@viola narvilly: szal ez egy uncsi sztori.
:)

sihaya 2011.01.15. 21:37:29

@kovácszsuzsi: _minden bizonnyal elcsiripelték már neki a madarak_, Alekosz minden mondatát _egy az egyben papírra vethetné_ a blogban

Augur 2011.01.15. 21:38:13

@Démétér: megjegyzem, az antialkoholista liga elnöknője vagyok lélekben, de van az a helyzet, ugye:)

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 21:38:18

@Zabkása:

ja télleg.:D képben vagyok érted, nekem értékeim vannak!:D

dex.ion 2011.01.15. 21:38:28

@viola narvilly: ja, én ha pálinkázok, mindig sms-t írogatok egy bizonyos mennyiség után. azt hittem, ebben is hasonlítunk:)

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:38:41

@Mme Chauchat: ööööö... elvesztettem a fonalat...

Démétér 2011.01.15. 21:38:59

@rabia: Eleve nagyon kevés olyan szereplő jelenik meg a kereskedelmi tévékben - sorozatokban, műsorokban is - akinek VAN szókincse, és ki tudja fejezni, amit érez vagy gondol. (Meg aki egyáltalán érez vagy gondol bármit is, persze :))

viola narvilly 2011.01.15. 21:39:46

@Démétér:
Ja, én meg kitöltöttem, azt' rád várok.
Akkor gésségedre!

@kovácszsuzsi:
Najó, ha napi 8-9x nem vetkőzöl, akkor oké :)

@dex.ion:
Ilyen uncsi lány vagyok.
Egyszer nagyon rég cseteltem valahol időnként, ékezet nélkül, angol bill. laptopról. Beköszöntem, hogy sziasztok. Semmi. Beírtam, hogy akkor basszátok meg. Ékezet nélkül.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:39:49

@rabia: ja, atomtudósokból, fizikusokból, agysebészekből legyen a VV5.

Lanois 2011.01.15. 21:39:56

@Lotyó Bridzsida: az egy dolog, de milyen a sporthoz való hozzáállásod?

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:40:15

@rabia: 2000+? minek? egy hét után kiszavaznák :(.

Démétér 2011.01.15. 21:40:30

@viola narvilly: Tiédre is, de ezen most sokáig sírok a röhögéstől :)

Kekec1 2011.01.15. 21:41:31

Béci és Gombi szépen megbeszélték a háttérben, hogy kit várnak vissza (Éva)

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:41:38

nagyon remélem, hogy a földönkívüli civilizációk nem a villalakók alapján alakítják ki véleményüket a földlakókról...

Zabkása 2011.01.15. 21:41:43

Balázs jól beszólt Zsófinak :D

innovation 2011.01.15. 21:42:07

Jájjj, Anikó milyen jól néz ki megint! ÚristN! :D

Démétér 2011.01.15. 21:42:25

@Rókatojás: Ha jószándékúak, akkor legalább alkoholt kapunk.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:42:28

@dex.ion: huh,én is volt,hogy másnap nem mertem emberekre nézni miután visszaolvastam az éjjel elküldött sms-t...nemjó!

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:42:35

"olivér, mindig téged kapnak el, h rábólintasz..." ó, hát összejött?

viola narvilly 2011.01.15. 21:43:05

@dex.ion:
Jahogyúgy... nem jó ötlet olyankor sms-t küldeni.

Hihi, egyszer nagyon szétcsapattuk magunkat kollégákkal. De tényleg nagyon. Másnap mesélték el, hogy az egyik kollégát, aki nem tudott velünk mulatni, éjszaka felhívtam, hogy a nemibeteggondozóból hívom, mert kaptunk egy bejelentést és kérem sürgősen jelentkezzen, addig is 50 méteres körzetében szifiliszkarantént rendelek el.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 21:43:22

@Lanois:

figyelj 4 éves korom óta sportolok, érted. napi 8-9x!:D

az megvolt, hogy az alekosz alig bírta lenyelni a piát, mikor mondani kellett kit vár vissza?:D

Kekec1 2011.01.15. 21:43:32

Balázs bakker :))))

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:44:05

@kovácszsuzsi: "Egy isten vagy"HA! Tudom,hogy ezt nem nekem szántad, de MÉG ilyet :)!!

Démétér 2011.01.15. 21:44:08

"...vigyázz a petefészkedre"?!

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:44:19

Lilu? Micsinyáljon? talán szaxizzon.

redhaven 2011.01.15. 21:44:20

@rabia: 2000? Tizenkettejüknek.Ha,egyáltalán.
Ildike ne vergődjél,még levered Lilukát a trambulinról.
Vagy titkon már magad vízionálod oda?

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:44:31

@Démétér: én bízom a jószándékukban... :-)))

dex.ion 2011.01.15. 21:44:32

@utcai_arcos: ismerős...
@viola narvilly: nem is vagy te olyan uncsi lány, ez alapján a sztori alapján:D

Démétér 2011.01.15. 21:44:43

@viola narvilly: Az ékezet nélküli csetes történetednek örültem meg :)

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 21:44:50

@Zabkása:

Ha csini fiú vagy, hozzád is megyek!:D

viola narvilly 2011.01.15. 21:45:13

@dex.ion:
Dehogynem.
Ja, azt kihagytam. A kolléga ki volt kapcsolva, rögzítőre mondtam fel. Munkában később vissza is játszották nekem. Majdnem sírtam :D

innovation 2011.01.15. 21:45:25

Megint ez a kézfogás! pf

christaylor 2011.01.15. 21:45:26

Még hetekig kell nézni Évát... :(

Vajon lesz-e konfliktus emiatt Béci és Gigi közt,hogy Béci Évát mondta?

nattydread88 2011.01.15. 21:45:28

basszus Ildi szeme betikkelt!:D:D

Augur 2011.01.15. 21:45:35

megmutatja magát és képvisel az Ildi drágám...már én is kezdek ideges lenni...

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:45:42

@utcai_arcos: A szlogen miatt üzenik a kamaszok

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:45:42

"Aki ebben a játékban 2 esélyt is kapott!" Na de hogy egyszer se tudott vele élni???

viola narvilly 2011.01.15. 21:45:44

@Démétér:
Ja, néha vagyok ilyen béndzsa.

Na, megvan a végeredmény...

Kekec1 2011.01.15. 21:45:47

képviselő ildi...
és ennyi éva...

holnap szedjük össze a jellemző szavakat :)

Zabkása 2011.01.15. 21:45:57

@Lotyó Bridzsida: 23 éves kis ropogós friss husi vagyok :D

Démétér 2011.01.15. 21:46:31

@christaylor: Béci szerintem helyrerakja a húgát... nemigen tart tőle.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:46:32

@kovácszsuzsi: Zabkása is írta,nem aratok egyedül babér!

zoxó 2011.01.15. 21:46:34

Na!! Győzött mán?????

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:46:51

Ki az, akit vár az ucca?!?!

Démétér 2011.01.15. 21:47:23

De meg vagyunk lepve :)

viola narvilly 2011.01.15. 21:47:24

@dex.ion:
Nagyon megsértődtem. Mondjuk okom nem volt rá :D

sannya 2011.01.15. 21:47:44

na,melyik troll ment vissza???

rabia 2011.01.15. 21:47:44

@Mme Chauchat: miből gondolod, hogy az atomtudósoknak nagyobb a szókincse? :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 21:47:46

éjjenéjjen:))
hú, mekkora kő gördült le a szívemről:)
én sem vagyok normális:)

Flood 2011.01.15. 21:48:03

ÉVát kizárják a szabályok megszegése miatt, lol! :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:48:08

Váratlan (kopernikuszi) fordulat.

viola narvilly 2011.01.15. 21:48:09

De meglepő volt ez az eredmény.

Kekec1 2011.01.15. 21:48:18

Éva mégse akar visszamenni, úgy kell bekönyörögni az ajtón :) meg különben is szabálytalan :) enyjebejnye, meg lesz büntetve :)

LuluBelle 2011.01.15. 21:48:23

még a végén az lesz Éva bűntetése, hogy kizájrák, így megoldják, hogy ő is takarodjon :D :D :D

innovation 2011.01.15. 21:48:25

Elveszik a piát és a cigit a hátralévő időben bünti képpen. :D

Démétér 2011.01.15. 21:48:40

Balázs jó. Komolyan.

Augur 2011.01.15. 21:48:54

becsukjuk az ajtót és odacsípünk-és meg fogják büntetni Évát nagyon komolyan...ahhh

christaylor 2011.01.15. 21:48:57

@Flood: és akkor valóra válna mindenki álma,hogy mindketten maradnak kint. :)

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:48:59

@Flood: és itt a megoldás arra, hogy mindkét életforma kihulljon a villából...:DD

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:49:02

@rabia: ja, nem arra gondútam. Űket se értenénk, mint ezeket.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:49:04

@Zabkása: Hát én már szenilis meg vak is vagyok. Te még nagyobb ISTEN vagy

szédült nőszemély - forza 2011.01.15. 21:49:15

nagy szám lenne, ha azzal büntetnék Évát, hogy hagyja el a villát, mert szabályt szegett.:D

Kekec1 2011.01.15. 21:49:31

na, most kell majd nemsokára lehúzni a hangerőt...
Ildi drága, sikerült, hidd el, mindenki jobban járt volna ha nem sikerül megmutatnod magad.

viola narvilly 2011.01.15. 21:49:39

@dex.ion:
Azon, hogy ezek a rohadékok azon röhögtek bent.

Ancilla 2011.01.15. 21:50:05

Éva szégyellheti magát!! Bécit többször is lecigányozta teljes gyűlölettel... Béci viszont még az eddiginél is nagyobbra nőtt a szememben.

rabia 2011.01.15. 21:50:09

"az emberekhez való hozzáállás nekem már gondolatban megvolt" by Ildi

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 21:50:10

@Zabkása:

Nem baj, én pedig komoly, érett nő, tudsz tőlem tanulni!:D:D:D

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:50:15

Ildi ne sírj...! Ja, nem sír.

Démétér 2011.01.15. 21:50:22

Ildinek mindig hozzáállása van. Borogatnia kellene.
Legalább megnyugodott viszont.

innovation 2011.01.15. 21:50:25

28 éves????????????????????????????????????????????????????????????????????????

És ezennel megkezdődött Ildi útja a BK-ba! :)

dex.ion 2011.01.15. 21:50:27

@viola narvilly: és mi a munkád? smasszer vagy?:)

Flood 2011.01.15. 21:51:01

@zoxó: ááá, nincs ilyen szerencsénk :) :((
Az eredményhírdetés után odaszaladt a pereputtyához, aztán a Balázs mondta, h ezt megbeszélték, h nem szabad, ezért büntetést fog kapni

Lanois 2011.01.15. 21:51:14

@Lotyó Bridzsida: "figyelj 4 éves korom óta sportolok, érted. napi 8-9x!:D"
LOL:D
"az megvolt, hogy az alekosz alig bírta lenyelni a piát, mikor mondani kellett kit vár vissza?:D"
Az a piától volt? Gondolhattam volna.:)

viola narvilly 2011.01.15. 21:51:35

@dex.ion:
Nem, munkanélküli. De akkor sem smasszer voltam. Mostmár komolyan annak is elmennék :)

sannya 2011.01.15. 21:51:48

@innovation:
lesz a barbarok koztben versmondoverseny???

Ancilla 2011.01.15. 21:52:01

Jééé, meglesz a 2000 komment is???

gibson 2011.01.15. 21:52:02

Hű, de meglepődtem!

Na nem azon, hogy Éva nyert, hanem, hogy a 18 ezer emberből azóta több, mint 20 ezer lett.

YessicaHard 2011.01.15. 21:52:02

De miért engedte meg Évának Balázs hogy odamenjen a rokonaihoz, ha aztán meg bemondja, hogy "nagyon-nagyon meg fogunk ezért büntetni!" Éva ugyanis rákérdezett, hogy odamehet-e?
De az hogy Ildi búcsúfilmje hang nélkül csak zenével ment, az egy nagy jótétemény volt a csatornától.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:52:12

@innovation: Istenem, egy évet öregedett. Benn még 27 volt. Időkapu. Mondom, h ufó.

fran7 2011.01.15. 21:52:15

Mi lett az arány? Nem bírom nézni a párbajokat.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:52:20

Mennyire fog visítani Szandika?

Szirénke 2011.01.15. 21:52:24

Lilu átvette a cipőjét?

I.Jenő 2011.01.15. 21:52:39

@innovation: Annyi bármilyen meglepő! én is a kúrható negyvenes kategóriába tettem volna..valami genetikai bibi lehet

rabia 2011.01.15. 21:52:48

"Hozzáuk" by Éva

Flood 2011.01.15. 21:52:54

Azér a villalakóknak óriási megkönnyebbülés lehet, h megszabadultak ettől a droidtól :)

innovation 2011.01.15. 21:52:56

@Mme Chauchat: Ezért van az igazság odaát.

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:53:48

@Szirénke: ja, Anikó csizmáiban van (kettőben)

dex.ion 2011.01.15. 21:53:57

@viola narvilly: nahát, a munkánk is közös!:D

Kekec1 2011.01.15. 21:54:01

azért az hogy eshet a csapatának, hogy bemegy és első szava Béci, hol a Béci? nesze neked csapatszellem :)

innovation 2011.01.15. 21:54:12

@I.Jenő: Ja! De az is csoda, hogy Éva 27 éves. Mik nem vannak!?!?!?!

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 21:54:17

@Augur: "becsukjuk az ajtót és odacsípünk-és meg fogják büntetni".Erről eszembe jut egy offtopic:Megy 3 juhász hazafelé. Meglátnak egy kerítésbe szorult birkát.Megpödri az első a bajszát:Hej ha ez a Claudia Schiffer volna!Megpödri a másidik:Hej,ha ez az asszony volna!Megpödri a harmadik:Hej,ha kicsit sötétebb volna!!Bocs juhászok :S.ON.

pleb 2011.01.15. 21:54:45

Olyan fura, hogy tényleg örültek Évának a többiek.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 21:54:57

@Kekec1:
ne legyél igazságtalan, csak a második volt:)

Ancilla 2011.01.15. 21:55:05

"Nem tudtam, egész este mi hiányzik, hát a "benne volt a pakliban"!

YessicaHard 2011.01.15. 21:55:38

És az milyen hogy elkezdett beszélni úgy, hogy nem is kapcsoltak még be a villába? Beszarás!

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:55:38

@Démétér: megértem őket. Lehet én is visítottam volna, pedig azt az élményt még magamnak sem kívánom. (mármint a visításomat)

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 21:55:56

mondtam és a párbaj előtt, móka miki után szabadon, hogy "versmondó lány, gyere ki"... és lőn... kint is maradt...

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:56:15

@innovation: Anikó mondta, h "kaptam két csizmát", csak emiatt bátorkodtam.

innovation 2011.01.15. 21:56:15

Gigi-Jerzy-Ildikó háromszög. Na, erre kíváncsi leszek! :)

Flood 2011.01.15. 21:56:20

"Jirzsi pedig csak nézett maga elé, mint mindig"

:DDDDDDDDDDDD

Az online szavazásotokat meg dugjátok fel magadnak!!!!

gibson 2011.01.15. 21:56:24

Navajon mi lett a szavazás vége... Kurva anyátokat!!!!

Szirénke 2011.01.15. 21:56:28

Micsoda meglepetés az online szavazás eredménye vazz

Kekec1 2011.01.15. 21:56:36

Balázst egyre jobban bírom :)

Ancilla 2011.01.15. 21:56:46

Szerintem nagyon kínosan érintette volna még a saját csapatát is, ha Ildi megy vissza.

christaylor 2011.01.15. 21:57:07

Imádom Balázst! :D Ilyet élőben... Nem szívbajos.

Szirénke 2011.01.15. 21:57:18

Legalább nyert valamelyikünk, ha már ilyen kitartóan szavaztunk?

innovation 2011.01.15. 21:57:27

@Mme Chauchat: Tudom. Mondjuk, hogy izgatot volt, ezért mondott ilyeneket. :)

Balázs Lilu jó páros! :D

prolibusz 2011.01.15. 21:57:31

Balázs úgy tud geci lenni, hogy nő az ázsiója és nem csökken :) Nincsenek körülette zárt falak

Zabkása 2011.01.15. 21:57:38

az online savazást tényleg dugjátok fel magatoknak! de azért Balázs dumája jó volt :D éjféltől viszont most tuti lesz közvetítés..... mert eddig a párbajok után volt. Éva akkor már sakál részeg lesz :D

YessicaHard 2011.01.15. 21:57:48

Balázs kurva nagy volt! Így leoltani Lilut! Nagyon tetszett!

I.Jenő 2011.01.15. 21:57:52

@Kekec1: Erre a magyarázat egy római(?) közmondás vagy idézet valamelyik császártól..nem is tudom.Talán akinek vannak értékei az tudja.
Naszóval: "vedd el mindenét aztán add vissza a töredékét és egész életében hálás lesz érte"
Valóban működik:)

viola narvilly 2011.01.15. 21:58:15

@dex.ion:
Te is mn-i vagy? :D
Bár ez nem vicces.

Hp sem segített a fejfájásomon.
Az sem vicces.

Legközelebbi online szavazás témájának javasolnám, hogy főzzön-e Éva az egész bagázsnak?

Flood 2011.01.15. 21:58:20

Balázs jobban tud oltani, mint 20 tűzoltó együttvéve :DDD

gibson 2011.01.15. 21:58:23

@Szirénke: nem az online szavazók nyerhetnek, hanem a pénzzé' szavazók.

kovácszsuzsi 2011.01.15. 21:58:28

@Ancilla: Ennyi égés pont elég volt nekik. Ha egyáltalán felfogják...

Mme Chauchat 2011.01.15. 21:58:40

@innovation: ja? ha én izgatott vok, olyanokat mondok, hogy "még" v. hogy "lejjebb", ilyesmi.

dex.ion 2011.01.15. 21:59:27

@viola narvilly: persze:D valóban nem az:(
igyál még egyet:)

pleb 2011.01.15. 22:00:17

@Ancilla: nekem is a kedvencem a benne volt a pakliban kifejezés, jah és a zárt falak :D

gibson 2011.01.15. 22:00:17

Hajni, ha a kétezret is megcsináljuk, azért ugye külön kapunk majd ajándékot, meg az ezerért is külön? :)

joszif 2011.01.15. 22:00:24

Csak nekem tűnt úgy hogy mielött az Éva odamentvolna többször is ránézett a balázsra még talán kérdezte is hogy szabad-e odamenni és a Balázs mintha bólintott volna hogy igen. Utánna meg büntetés... Kicsit olyan volt mintha persze csináld csak legalább utánna csinálhatjuk belőle a showt. Vagy nem?

viola narvilly 2011.01.15. 22:00:46

@dex.ion:
Előtte mi voltál, smasszer? :))

Iszom is. Hátha. Aztán ha az sem, akkor van itt még egy kis körtepálinka is, meg becherovka. Vagy elmúlik valamelyiktől, vagy úgy benyomok, hogy elalszom :DDD

innovation 2011.01.15. 22:00:46

Andy Vajna kormánybiztos lett.

Zabkása 2011.01.15. 22:01:03

na ma meglesz most már a 2000HSZ is.... amiért dupláztunk kérünk valami extra fícsőrt majd :)

Démétér 2011.01.15. 22:01:10

Feldobták az 1000 kommentes célt - 100%-kal teljesítjük túl? Egy rendes kommunista brigád a fasorba nincs.

zoxó 2011.01.15. 22:01:44

Na jó! Mit mondott Balázs??

Most akkor belenéztem volna egy percecskére, de a család kálmánimrézik.

innovation 2011.01.15. 22:02:18

@Démétér: Nem is volt olyan szórakoztató a kommunizumus, mint ez! :)

dex.ion 2011.01.15. 22:02:23

@viola narvilly: smasszer sose voltam, de sok nőt a rabommá tettem:D

Démétér 2011.01.15. 22:03:04

@zoxó: Én sem tudom :( Mit mondott Balázs?

Trevlovics 2011.01.15. 22:03:12

azért ennek a majdnem kétezer kommentnek a "hasznossági indexe" (nyilván beleértve engem is) vetekszik egy "ne igyál dobozos üdítőt mer lepisálják a rágcsálók" köremail sorozattal :)

viola narvilly 2011.01.15. 22:03:39

@Démétér:
Egyszer kaptam az ellenőrzőmbe egy "a kommunista szombaton végzett munkájáért osztályfőnöki dícséretet kap" bejegyzést :D

@dex.ion:
Hűha, és még én vagyok rejtélyes :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:04:02

@Trevlovics: na és az E222 tartalom? Az smafu?

gibson 2011.01.15. 22:05:49

@Trevlovics: minőséget nem kért tőlünk a Hajni, csak mennyiséget!

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:05:50

baaaaaz,hétfőn a belevalóban, megnézhetjük Ildikó fanatikus rajongóit :O!de kár,hogy inni megyünk a kollégákkal.

viola narvilly 2011.01.15. 22:06:03

1917
Egy évvel Mo. II. Vh-ba történő belépése előtt. A XIX. században.

innovation 2011.01.15. 22:06:07

@Mme Chauchat: Magyar származású hollywoodi producer, s most már magyar kormánybiztos is, akinek feladata, hogy rendbetegye a magyar filmet, filmgyártást, stb.

A felkérést különösen megtisztelőnek tartja.

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:06:09

Amputálták Gábor Zsazsa lábát. És ki kapta meg a szervet?

Trevlovics 2011.01.15. 22:06:22

na aki igazoltan megszerzi a születési évszámával azonos sorszámú kommentet, az valami ajándékot kap :)

Augur 2011.01.15. 22:06:45

a mai nap szövege: és milyen jó volt a haja!

Démétér 2011.01.15. 22:06:47

@gibson: Ha minőségre mennénk, beírhatnánk a több száz verset! Olyan értékesek lennénk tőle, mint a Zildikó!

dex.ion 2011.01.15. 22:07:20

@viola narvilly: ebben nincs semmi rejtély:)

Pacman 2011.01.15. 22:07:32

@zoxó: @Démétér: Valami ilyesmi volt.

Lilu: Vajon mit fog csinálni azon az éjszakán, amit kint tölt Gigi és Jerzy a nézők szavazatai alapján?
Balázs: Amit te már rég csináltál. Szexelni. :)

YessicaHard 2011.01.15. 22:07:37

@Démétér: Lilu megkérdezte: "Mit fognak csinálni Gigiék a szabad estéjükön a villán kívül egy szállodában?"
Erre Balázs: "Azt, amire te már nem is emlékszel Lilukám, szexelni fognak!"

Ancilla 2011.01.15. 22:07:40

@joszif: Közben, gondolom, beszólt Balázsnak a fülébe a szerkesztő, hogy ezért bünti jár (s ha tényleg bólintott, lehet, hogy neki is).

viola narvilly 2011.01.15. 22:08:06

@dex.ion:
De csak nem a foglalkozásoddal járt raboddá tenni a nőket :D

innovation 2011.01.15. 22:08:10

@Mme Chauchat: Kicsit le vagy maradva. Kata már a múlt. Most valami csecsvillantós szőke bulátája van - ha jók az infoim. :)

Augur 2011.01.15. 22:08:27

@Mme Chauchat: remélem Lilu, mert ma kínszenvedés volt nézni a sajátjait.

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:08:43

@Ancilla: Nem csodálkoznék, ha a köv. párbajt már Ildi+Buci közvetítené.

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:09:32

@utcai_arcos: уже никто. Má senki.

Tompó 2011.01.15. 22:09:38

Trixit a villába, Trixit a villába!!!!

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:10:04

@utcai_arcos: ne lőj a hírhozóra. Sokat olvasni ma a szervhiányról.

innovation 2011.01.15. 22:10:13

@YessicaHard: És mikor már a stáblista ment, Lilu meg is lökte Balázst! :) Jó arcok így együtt.

De remélem holnap Hajni külön kitér Lilu kritikán aluli hajkoronájára, vmint Balázs 1918-ban divat kardigánjára. :)

Pacman 2011.01.15. 22:10:26

Akkor most már nyugodtan lehet Ildi az új Magdi anyus. :)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:10:35

@Zabkása: azt az egyet szerintem megtalálom a Facebook-os ismerőse között, háháháhhhhááááá!! De jön az Alphadog,kemény kis film!

pleb 2011.01.15. 22:10:37

@Mme Chauchat: ildi+buci? beszarok a poénjaidon :D

Zabkása 2011.01.15. 22:10:47

@Tompó: egyetértek! az az agyhalott megfűszerezné a hangulatot :D

innovation 2011.01.15. 22:10:50

Őfelsége pincére voltam megy az m2-n, ha vkit érdekelne. :)

Augur 2011.01.15. 22:11:30

@Lanois: mozgásszerv. de ha nekem nem hiszed, majd Ildi megmondja a Barátokköztben, ha nővérkét játszik.

YessicaHard 2011.01.15. 22:11:41

Lesz ma Belevaló? Mert még ott meg lehet nézni Ildit, ahogy elmondja a szokásos mondatait(zárt falak, értékek, sport, feladatokhoz való hozzáállás,versek,kiállok magamért,asszem ennyi. Nem hagytam ki semmit?

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 22:11:46

Hát tesók, legalább 45 km-t lefutottam a jó öreg asztali pécé meg a tévé között ebben a két órában, állatok vagytok, Úristn, szerintem nettörténelmet írtunk!

AZ EZREDIK KOMMENTELŐ BÉVÉ, SIXX NEVÉBEN IS GRATULÁLOK NEKI ÉS KÖSZÖNJÜK!
Vele felveszem a kapcsolatot privátban, mert kap ajándékot, igen, nem, nem Dzserzit, nem Aeroviva utazást, valami egészen mást, majd ő elmondja nektek, ha eljuttattuk neki!

Imádlak benneteket, nagyon jó a csapat, örülök, hogy ilyen jó kis közösség alakult itt ki, a műsor közben S. már küldte a képeket is, fantasztikusak vagytok, örülök, hogy itt lehetek!

Köszi ezt a mai estét, mingyá meghatódok baszki, na.

Úgyhogy most akkor azt hiszem, megérdemlek egy szeletke friss abált szalonnát rengeteg fokhajmával, fűszerpaprikával. Olyan 25 dekás szeletkére gondoltam, kenyér nélkül, mert az hizlal.

Kurva nagyok voltatok ma, büszke vagyok rátok!

pleb 2011.01.15. 22:11:51

ildi, mint magdi anyus?

Zabkása 2011.01.15. 22:11:55

@utcai_arcos: nem lehet fent facen egyik se.... az mind kamu. de aki fanatik fanja neki az a trikszi :D

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:12:15

@pleb: büntetésről volt szó, azt gondoltam ez lenne az.

pleb 2011.01.15. 22:12:42

@YessicaHard: de kihagytad a benne van a pakliban kifejezést is :D

tgrs 2011.01.15. 22:12:46

@YessicaHard: benne van a pakliban, hogy kihagytál valamit, de hát így tudtad!

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:12:53

Haj!Elértük a Rákosi alkotmány időpontját, de mire frissítek,már az ellenforradalom is meglesz!

Zabkása 2011.01.15. 22:12:54

@Hódos Hajnalka: és a kétezredik nem játszik? :D

YessicaHard 2011.01.15. 22:12:54

@innovation: Második világháborús volt a kardigán?

dex.ion 2011.01.15. 22:13:30

@Hódos Hajnalka: "Olyan 25 dekás szeletkére gondoltam, kenyér nélkül, mert az hizlal."

:)))

viola narvilly 2011.01.15. 22:13:36

@Hódos Hajnalka:
Jó étvágyat a szalonnához :)
Nélküled nem lennénk sehol.

Augur 2011.01.15. 22:13:49

@Hódos Hajnalka: köszönjük Hajnikám, de Nélküled ez sohasem jött volna össze! mi köszönjük Neked! nyalintás!

Tompó 2011.01.15. 22:14:12

@Zabkása: abban a nőben nagyon sok van, az nem olyan mint ildici!! Kőkemény, 2 nap Trixivel és szerintem az összes lakó önként távozna!!!!

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:14:20

@utcai_arcos: Ezek mikor voltak? Melyik század v. ezred?

innovation 2011.01.15. 22:14:22

@Hódos Hajnalka: Ez az egész nem jöhetett volna létre, ha nem vagy Te! Jó étvágyat! ;)

gibson 2011.01.15. 22:14:55

Na, akkor megvan a következő projekt gyerekek: dobjunk össze Hajninak egy netbookra! :D

Zabkása 2011.01.15. 22:15:04

@Tompó: hát az tuti.... pláne ha még vernyákol is :D

innovation 2011.01.15. 22:15:14

@YessicaHard: Nekem nagyon úgy tűnt. De Ildi pontosabban tudja megmondani, én hadilábon állok a számokkal! :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:15:38

@Hódos Hajnalka: ..és meghódítjuk az össz- blogbejegyzések negyedét! Mit negyedét! Nyolcadát! Tizenhatodát!

Straight 2011.01.15. 22:15:48

Ildikó kb annyira élvezhető a képernyőn mint egy szürke kisegér. Abból is a kínai fröccsöntött műanyag fajta ami annyira sem eredeti hogy made in china sokkal inkább made in taiwan.

redhaven 2011.01.15. 22:15:53

@Hódos Hajnalka: igazi gyenge szeletet kanyarítasz...:)))
Jó étvágyat!!!

pleb 2011.01.15. 22:16:31

áhh, nem is értem, hogy miért nem trixi ment be ildikó helyett a villába :D

YessicaHard 2011.01.15. 22:16:36

@pleb: @tgrs: De csináltam! De csináltam! És amúgy is, én mást képviselek! :)))

Kekec1 2011.01.15. 22:16:38

@Tompó:
Ezen hangosan vinnyogva röhögtem :)))))

Démétér 2011.01.15. 22:16:55

@Hódos Hajnalka: Jó étvágyat, mi köszönjük! A sok komment legalább akkora részben szól a hogyvoltjaidnak, mint a műsornak :)

csudri82 2011.01.15. 22:17:45

Mindjárt 2000! Hajni prémiumot fog kapni! :P

Flood 2011.01.15. 22:17:54

@Hódos Hajnalka: Hajni, azt remélem tudod, h mi teljesítményünk után neked az a minimum, h el is olvasod az összes kommentet :P :)

Szaffi B. 2011.01.15. 22:17:57

Majdnem ezret írtatok még? Azt nevezem!!!! :)))))

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:18:23

@Mme Chauchat: kóstolgatsz :)!ÉN művelt vagyok!Már a diákmelón megmondta a kőMŰVES!!

dex.ion 2011.01.15. 22:18:33

@Démétér: sőt, az enyémek 90%ban a hogyvoltnak szólnak, mer a műsort nem nézem. a maradék 10%ban próbálok vacsorát szerezni:)

Zabkása 2011.01.15. 22:18:39

@Flood: hát nagyon remélem h el fogja olvasni :)

Tompó 2011.01.15. 22:18:58

@pleb: Ez az! Erről beszélek én is kolléga. Már gondolkodtam hogy létre hozok egy mozgalmat: Trixit a villába!!!

zoxó 2011.01.15. 22:19:27

@dex.ion: Még mindig itt tartasz?

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 22:19:38

Má' meghatódtam egyszer.
Ma még 8-9 alkalommal meg fogok.

Ne nekem köszönjétek, sixxnek, rajta múlt, hogy én itt vagyok.

Na nem bírom má' az érzelmeket, tényleg. :)

viola narvilly 2011.01.15. 22:19:43

Már csak 12 kell a 2000-ig.

gibson 2011.01.15. 22:19:53

Az ezrediket elbuktam, hátha a kétezredik meglesz...

flanker 2011.01.15. 22:19:58

Azért volt két mélyérzésű megszólalás, mely melegséget generált szívemtáján:

(Éva sír, meghatotta apukája és meséli, mennyire)
Ildi: De ugye, milyen jó volt a tesóm haja?
Anikó: Na, én elmegyek megnézem a mosást.
:-)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:20:08

@pleb: baz,mert nem tud szavalni csak énekelni!Ildi meg nem tudta volna énekelni, hogy Tacs me!

Kekec1 2011.01.15. 22:20:21

@Tompó:
Na, ő aztán képviselné az értékeket, és csak csinálná és csinálná :))))

Tompó 2011.01.15. 22:20:22

@Kekec1: én nem viccelek...hihihi

gibson 2011.01.15. 22:20:45

Akurvaéletbe, ez meg flanker lett????? :(((((((((((((((((((((((((((

Démétér 2011.01.15. 22:20:54

@dex.ion: Nem ért át a gulyásleves? :)

Trixi a villába? Énekelne is. Művészileg. Ajjdeszípvóna.

Hódos Hajnalka 2011.01.15. 22:21:02

@csudri82: Új retinára gyűjtés van beígérve. :DD

viola narvilly 2011.01.15. 22:21:25

Na, ha még maradtok, akkor további jó rekorddöntögetést.

flanker 2011.01.15. 22:21:30

@gibson:
Az ezrediket elbuktam, hátha a kétezredik meglesz...

Attól tartok, nemigen.
Enyém az, cimbi.

De szurkolok neked a harmadik ezresért! :-)

innovation 2011.01.15. 22:21:33

Most bontsunk egy pezsgőt! :)

YessicaHard 2011.01.15. 22:21:54

Na ki lesz a 2000. versenyző?

tgrs 2011.01.15. 22:22:08

@gibson: Járna neked vigaszdíj, mint azoknak, akik a lottón pont a kihúzott számok melletti számokat jelölték. :)))

Augur 2011.01.15. 22:22:10

meglett a 2000? hurrá!

dex.ion 2011.01.15. 22:22:12

@zoxó: ja, nem, dehogy. beletörődtem h ebből már csak ebéd lesz holnap. de elhatároztam h holnap éttermi ebéddel fogom megbüntetni magam. sőt, egy nővel fogok menni.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:22:12

@Mme Chauchat: nem, olyan hátuldekoltált :D!

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 22:22:53

@Hódos Hajnalka:
mi köszönjük a hogyvoltokat, nélküled ez nem jöhetett volna létre, szerintem sokan nem is néznénk, legalábbis ilyen kitartóan:)
jó étvágyat!

ójaj, most látom rég lemaradtam a születési évszám kommentről :O :)

gibson 2011.01.15. 22:22:53

Basszameg. Na nem baj, most már legalább tudom, milyen érzés lehet Ildinek, két párbajt is elbukni egymás után........ :)

Augur 2011.01.15. 22:22:54

@Lanois: ööö, az is, vég, ha erre gondolsz:)

pleb 2011.01.15. 22:23:01

most nézem épp tirxi frászbook adatlapát, pszichiáter asszisztensként dolgozik, 160 cm, van egy perzsamacskája, keresi a szerelmet, közben foglalkozása még életművész, hobbija a cicája.

dex.ion 2011.01.15. 22:23:06

@Démétér: sajnos nem, de ne emészd magad:) én sem emésztek semmit:)

innovation 2011.01.15. 22:23:23

@Mme Chauchat: Ők már nem nem tudnak magukról - szerintem.
@Démétér: Ofkorsz. ;)

Tompó 2011.01.15. 22:23:29

@Kekec1: most ezen a párbajon is mikor mutatta a kamera, hát hát egyszerűen uralta a képernyőt, lehetetlen nem észre venni!!

gibson 2011.01.15. 22:24:13

@tgrs: ugye? Meg sem merem nézni a lottószámaimat ma este ezek után.

Szaffi B. 2011.01.15. 22:24:15

@gibson: :DDD

Gratula bévének és flankernek!

Jó éjt skacok!

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:24:22

@pleb: perzsamacskája keresi a szerelmet? Ezt biztos mélyaltatásban mondta Trixnekk

jörgömös 2011.01.15. 22:24:27

Hála Istennek vége van ennek a párbajnak.

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:24:39

@Lanois: Trollszprének szarabb,mert én 2-vel nyomtam mellé, ő meg csak egyel :D!

Kekec1 2011.01.15. 22:24:46

@Tompó: az a hajam iatt volt. ami jó volt.
:)
Darwin díjra még esélyesek?

flanker 2011.01.15. 22:24:54

@Lanois:
Tiéd a 2000. tesó:)

Köszönjüxépen!
Már próbálkoztam volna az ezresért is, de olyan 500 hozzászólással el voltam maradva, azt olvasgattam éppen...

Ancilla 2011.01.15. 22:24:57

@Hódos Hajnalka: Mi köszönjük, Hajnalka, hogy lehetőséget teremtettél nekünk! :) És természetesen köszönjük SIXX-nek is! :)
Jó étvágyat a szalonnához (de nyugodtan egyél hozzá kenyeret is, mert bőven lefutottad azt a + kalóriát ma este).

YessicaHard 2011.01.15. 22:25:38

Na akkor holnap veletek, ugyanitt!

Tompó 2011.01.15. 22:26:21

@pleb: alekoszban meg is találhatná a szerelmet, ez biztos összebújna vele nem olyan finnyás mint a hugi

Démétér 2011.01.15. 22:26:32

@dex.ion: Pedig finom volt, csak mesélem, meg aranygaluska volt utána.

Ildi már fekete-fehér a honlapon, ó... Ki fog nekünk rappelni ezután? Szomorkodós hangulatban vagyok.

innovation 2011.01.15. 22:26:46

@Hódos Hajnalka: Ha eszel hozzá kenyeret, és leöblíted egy üveg hideg söritallal, tuti a hízlaló hatás! Hajrá! :)

Mme Chauchat 2011.01.15. 22:27:13

Mérhetetlen szeretettel és tisztelettel..off. Mindenkinek jó tsötsörészést, csókolózsát, veretést.

redhaven 2011.01.15. 22:27:16

@pleb: Ez a 4 másodperc az övé volt.
Mennyit készülhetett...
Majdnem verte Dobó Kata hálivúdi teljesítményét.

Zabkása 2011.01.15. 22:27:19

na én is elköszönök! :) szép jó estét mindenkinek! holnap megint szétkommenteljük a postot, bár úgy gondolom 75%al vissza fog esni az aktivitás :)
Hajni köszi még1x ! :)

Tompó 2011.01.15. 22:28:09

@Kekec1: azt közösen kapta az egész család....

Szaffi B. 2011.01.15. 22:28:16

@utcai_arcos: Kösz hogy ezt megosztottad velem, utállak! Nekem értékeim vannak, és benne volt a pakliban! :DDD

Ancilla 2011.01.15. 22:28:25

Óóóó, nemhogy a születési évszámomat, de már a maja naptárbeli világvégét is átléptük!!

flanker 2011.01.15. 22:28:25

@gibson:
Basszameg. Na nem baj, most már legalább tudom, milyen érzés lehet Ildinek, két párbajt is elbukni egymás után........ :)

Nem baj, adunk még neked lehetőséget, hogy MEGMUTASD magad, s az értékeidet!
(Sporttal, versekkel hogy állsz?)

Dr_utcai_arcos 2011.01.15. 22:28:44

gyertek holnap túrázni a Kisvasútra!jóccakát.over.

Szaffi B. 2011.01.15. 22:29:14

Na télleg megyek, szavalok a párnámnak egyet!
Holnap!!!

Augur 2011.01.15. 22:29:59

köszi mindenkinek az estét, jó éjt!

I.Jenő 2011.01.15. 22:31:54

@Trollszpré: Az értékeidet cseszheted ha nincsenek TARTALÉKAID! Mondjuk a kis tarsolyodban.

Számolj Templár 2011.01.15. 22:32:04

Mi lesz velünk Ildi nélkül?

innovation 2011.01.15. 22:32:25

Jó éjt mindenkinek, szép álmokat, hosszú verseket, izzasztó sportokat és magas, zárt falakat kívánok! :)
Ildi szelleme legyen veletek!

gibson 2011.01.15. 22:32:29

@flanker: én mindent megpróbáltam, magamat adni, megmutatni az értékeimet, a feladatokhoz való hozzáállásomat, de egyszerűen FALAKBA ÜTKÖZÖM!!!
Bévé, te elloptad előlem az ezredik kommentet, pedig én eddig nyitottam feléd!
Flanker, te pedig lejárattál ország-világ előtt, amikor hülyét csináltál belőlem, és elvetted tőlem a kétezredik kommentet is.
Remélem, ha visszajövök, még megmutathatom az igazi énem!!!

pleb 2011.01.15. 22:32:55

komolyan hiányozni fog az ildi szerencsétlensége :D amúgy gina helye nincs feltöltve, így trixi igazán bemehetne :D

dex.ion 2011.01.15. 22:33:29

viola is eltűnt...berúgott.

pleb 2011.01.15. 22:33:30

@gibson: benne volt a pakliban.

I.Jenő 2011.01.15. 22:34:20

@gibson: ezt is szimpatizálom:D A lényeg,hogy maradj önmagad!

Bogi és Burkó 2011.01.15. 22:36:15

Üdv Mindenkinek!

Megírtam a saját nettörténelmemet, 30+ évesen kitört belőlem életem első netes hozzászólása. ( mindezt úgy, hogy pár órája letiport valami nyavaja, most éppen a lázcsillapító utáni csatakizzadt állapotban vagyok.)
Köszönet Hajninak és a hozzászólóknak, jó ezt a blogot olvasni.
Mindenkinek jó éjt!

dex.ion 2011.01.15. 22:39:28

@Bogi és Burkó: 30+ évesen??? te hol voltál az elmúlt évtizedben? egy barlangban éltél, vagy mi?:D

tgrs 2011.01.15. 22:40:01

@gibson: Villantani kellettt volna legalább.

zoxó 2011.01.15. 22:40:46

@dex.ion: Nem azt mondta, hogy most kezdett netezni!! Te azonnal belekarattyoltál mindenbe, amit értél??:)

joszif 2011.01.15. 22:41:03

@pleb: nah ha az megtörténne az egy emberiség elleni merénylet lenne. Egyszer láttam valami szösszenetet a belevalóból. A régi monika show jutott eszembe egyből róla, egyből tovább kapcsoltam....

dex.ion 2011.01.15. 22:42:19

@zoxó: nem, de azért a webkettő nem tegnap kezdődött:)

flanker 2011.01.15. 22:42:31

@gibson:
Remélem, ha visszajövök, még megmutathatom az igazi énem!!!

Figyelj, már most lejárt lemez vagy, küldd be a inkább tesódat, felé talán még tudnék nyitni! (De csak ha jó a frizuja, gyorsan pereg a nyelve, nagyon lassan a Geiger-Müller-IQ számláló mellette és három szemjegyű a mellbősége!)

Bogi és Burkó 2011.01.15. 22:43:07

@dex.ion:
Érezzem úgy, hogy kissé konzervatív lennék-e téren? :)
Olvasni már régóta tudok netül,úgy látszik netdiszgráfiám lehet. De má' elmúlt.

@zoxó: Köszi.

zoxó 2011.01.15. 22:44:57

@dex.ion: Én már azért neteztem pár éve, mire első hozzászólásaim megszülettek. Van ilyen:).

@flanker: na, neked is az agyadra ment a népszerűség??? Hány verset tudsz?:)

Számolj Templár 2011.01.15. 22:45:05

Szerintem adni kéne Ildinek egy harmadik esélyt!
:-)

YessicaHard 2011.01.15. 22:45:11

Már majdnem nyugovóra tértem, de ezt meg kell osszam veletek!
www.tomaitrixy.eoldal.hu/
A dalszövegek büntetnek. Ja és a képeket is böngésszétek át!

gibson 2011.01.15. 22:45:20

@tgrs: valamelyik itteni kommentelővel le kéne feküdnöm, igaz? Éreztem...
Trollszprét bírom, holnap megbeszélem vele, ha ez a mostani profilképe őt ábrázolja, viszem is a nyugiszobába egyből! :)

flanker 2011.01.15. 22:45:39

@dex.ion:
te hol voltál az elmúlt évtizedben? egy barlangban éltél, vagy mi?:D

Olyan gonosz vagy... A tesók (vagy ikrek, vagy pár) most vesztették el fórumszüzességüket - ha nem apasztotta volna le a VV a szümpátia-kvóciensedet, hát most pezsgővel ünnepelnéd őket!

Bogi és Burkó 2011.01.15. 22:45:40

@dex.ion:

Na jó, bevallom, eddig senki nem volt méltó rá, hogy hozzászoljak :)
Eléggé kinyaltam több száz ember hátsóját? :) :)

dex.ion 2011.01.15. 22:45:50

@Bogi és Burkó: remek, ugrás a mélyvízbe:)

Számolj Templár 2011.01.15. 22:46:35

Neki kéne március 15-én elszavalni az villaudvaron a Talpra magyart!

dex.ion 2011.01.15. 22:47:05

@zoxó: én is szexeltem már pár éve, mikor először kellett szembenéznem a "remélem nem lett terhes" parával:)

Démétér 2011.01.15. 22:47:06

@Bogi és Burkó: Welcome!
Én már elvileg elmentem aludni, de gibson hozzászólásán leálltam kivihogni magam, és akkor még köszönök az újnak. A neten könnyű beilleszkedni, csak legyen hozzáállásod, jó, ha tudsz párszáz verset és fekvőtámaszt, és csináld, csináld, CSINÁLD!

zoxó 2011.01.15. 22:47:10

"A SORSUNK MEG VAN ÍRVA; MI CSAK ENGEDELMESKEDÜNK..." /saját gondolat/

Olyan is.

Bogi és Burkó 2011.01.15. 22:48:05

@flanker:

Hmm , hmmm .... ez egy gyerek és egy macska neve :) Nem testvérek, ekkora azért nem volt anno a buli ...

flanker 2011.01.15. 22:48:09

@YessicaHard:
Már majdnem nyugovóra tértem, de ezt meg kell osszam veletek!

Jesszus, hát neked meg mit vétettünk???
Legközelebb hallgass az első gondolatodra (és lefekvés előtt már NE kezdj el vulgáris tartalom után netszemétben turkálni...)

Bogi és Burkó 2011.01.15. 22:49:41

@Démétér: ... és fogadom, hogy mindig önmagamat adom!

dex.ion 2011.01.15. 22:49:56

@Bogi és Burkó: kitalálom, bogi a macska, és kandúr.

zoxó 2011.01.15. 22:50:02

Kedvenc együttese a NEOTON!!! Anyámborogass!

Démétér 2011.01.15. 22:51:04

@Bogi és Burkó: Bízzál magadban, az mindig fontos, és azt szimpatizáljuk.

A weboldal sok volt. Tényleg elmegyek aludni. Jó éjt!

YessicaHard 2011.01.15. 22:51:36

@flanker: Én csak megpróbáltam nyitni felétek. De úgy tűnik zárt falakba ütköztem.

zoxó 2011.01.15. 22:51:56

Na akkor most ezt is:
Volt egyszer egy nagy szerelem
lángokban állt;
mindent elsöprő szép szerelem,
de elmúlt már...

Most megint itt vagy mellettem
nincs másnak helye a szívemben. (képzelet)
Érints meg engem
öleld a testem..
érints meg újra
gondolj a múltra.

Érintsd a lelkem,
szeress, mint régen...
nélküled félek
érints meg kérlek!

A képzeletem játszik most velem
elemészt a kínzó, zord magány
felednem kell a múltat, úgy hiszem,
mert rám egy újabb szerelem vár...

Sírok.

Mármint én.

flanker 2011.01.15. 22:52:17

@zoxó:
na, neked is az agyadra ment a népszerűség??? Hány verset tudsz?:)

Kérlexépen fejből egyet sem (még a sajátjaimat sem), de nagyon szépen szavalok! Ráadásul Termetem oly szép, karcsú a bokám, s elhalványul a napfény hajam bársonyán!

flanker 2011.01.15. 22:53:36

@YessicaHard:
Én csak megpróbáltam nyitni felétek. De úgy tűnik zárt falakba ütköztem.

Hát ne haragudj, ez Tordason lehet, hogy sült volna, de ez itt tudod mi?
EZ ITT A VALÓÓÓÓ VILÁÁÁG!

gibson 2011.01.15. 22:54:35

@YessicaHard: dögölj meg, én hülye meg jóhiszeműen megnyitottam....
Büntetésből azt kívánom neked, nézd végig egymás után háromszor a Toma Beatrix X-Faktoros videóját!!!
A linket sem rakom be ide, keresd meg magadnak! :)

zoxó 2011.01.15. 22:54:49

Na ezt akár Ildi is énekelhette volna:

Ilyen vagyok, ilyen, ha tetszik, vagy ha nem.
Ilyen vagyok, ilyen. Nem változtatsz ezen.

YessicaHard 2011.01.15. 22:55:08

@flanker: Más az életvilágom talán. :)

Bogi és Burkó 2011.01.15. 22:56:30

A Dunán jó film van.
Mindenkinek jó éjt, köszönöm, hogy befogadtatok és nem ütköztem zárt falakba.

YessicaHard 2011.01.15. 22:56:38

@gibson: Na tessék, az ember jót akar, hogy ne maradjatok infók nélkül. Mindjárt kiállok magamért!

zoxó 2011.01.15. 22:56:46

Valaki azért homályosítsa fel ezt a némbert, hogy lángokban állni a Reichstag szokott néhanapján. Mondjuk az nem jelent semmi jót.

flanker 2011.01.15. 22:57:01

@YessicaHard:
Igen, olyan 19.századinak tűnik. ROFL

zoxó 2011.01.15. 22:57:43

@zoxó: ez Flankernek ment:).

I.Jenő 2011.01.15. 23:00:41

@zoxó: Megyek megnézem a mosást

YessicaHard 2011.01.15. 23:03:40

Kezdődik a Belevaló. Ki nem hagynám. Minden pillanat, amíg még láthatom Ildikót, kincset ér! :)

mocskosmacska 2011.01.15. 23:04:05

Évának most mekkora arca lesz. Meg kellene már bontani azt a négyest, mert nagyon el vannak szálva maguktól.

pleb 2011.01.15. 23:05:12

na megyek szavalni, amíg Ildi a Belevalóban meséli a villabeli történetét, azaz a zárt falakat. :D

YessicaHard 2011.01.15. 23:06:15

Jaj, már bemondta a sportot meg az értéket! Meg hogy Laci képvisel valamit! Kiborulok!!!!! Ja és imádta a történelmet!

flanker 2011.01.15. 23:06:43

@zoxó:
ez Flankernek ment:).

Csak azt tudnám, hogy hogy merészelted!!!!!
Mikor a vers szerzője odaírta, hogy LE VAN VÉDVE!
Hogy gondolod te, hogy egy ilyen, a vers szövegéhez, érzés- és életvilágához, frizurájához és mondanivalójának szentségéhez teljesen méltatlan helyre csak úgy becopypaste-ezed???

I.Jenő 2011.01.15. 23:06:52

@YessicaHard: Évssámokból(!) jó volt:)) Tényleg beszarok:)

YessicaHard 2011.01.15. 23:08:23

@I.Jenő: Remélem az sms-ezők adnak neki, de csúnyán!

pleb 2011.01.15. 23:09:36

@YessicaHard: szandika szavaival élve, becsültesse fel magát egy múzeumban :D

I.Jenő 2011.01.15. 23:10:23

@YessicaHard: küldök egyet amint megjelenik ,hogy hová lehet! Végül is szuvenír jogom,nem?

pleb 2011.01.15. 23:11:30

sikerült szegény ildinek egy ország előtt lejáratni magát :S :D nem kívánnám magam az ő helyében, jah igen kimondta: benne volt a pakliban :D

YessicaHard 2011.01.15. 23:11:33

És igen! Kimondta! "Benne volt a pakliban!"

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.15. 23:12:09

@mocskosmacska: Nemsokára megbontják önmagukat. Oli már attól f*sik, hogy ha Aleket kiszavazzák, szombaton őt fogja kihívni...

Mondjuk akkor megnézném a Szandál ostoba pofáját... :D

flanker 2011.01.15. 23:15:32

@YessicaHard:
www.tomaitrixy.eoldal.hu/fotoalbum/miss-internet_-cameleon-club/miss-internet/195

www.tomaitrixy.eoldal.hu/fotoalbum/miss-internet_-cameleon-club/miss-internet/220

Affene a gusztusodat, te galád nőszemély! Hát amit ma műveltél velem, az nem tudom, hogy milyen büntetéssel lenne helyrehozható! Most mivel és mit fogok álmodni??
Félek elaludni!

(Miss Internet? Ez? Hol? Az Albán Leszbikus Forradalmi Erők Debián-osztagának debil-részlegében?)

Kekec1 2011.01.15. 23:16:05

Ildi, érezted valaha egy percig is, hogy van valami esélyed:
válasz: nemértem a kérdést
:D

YessicaHard 2011.01.15. 23:18:40

@flanker: Hogyan engesztelhetnélek ki? Egy lábmasszázs?

Kekec1 2011.01.15. 23:19:18

ki ez itt Ildivel a belevalóban?

YessicaHard 2011.01.15. 23:20:41

Győzike: "Te egy nagy csalódás vagy Ildikó!" LOL!

gibson 2011.01.15. 23:20:55

@YessicaHard: szerintem sehogy. Holnap flankerral közösen kiszavazunk innen ezért, büntetésből. De egyikünket kihívhatod párbajra.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 23:21:14

@Kekec1:
a szerencsés nyertes aki bepillanthatott a kulisszák mögé:)

Ez az Ildikó menthetetlen

YessicaHard 2011.01.15. 23:23:09

@gibson: Én meg akarom méretni magam, meg akarom mutatni magam és az értékeket, amiket képviselek, mind a kettőtöket kihívlak!

I.Jenő 2011.01.15. 23:23:23

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Ahhoz képest,hogy a kiszavazót sem akartad megnézni jól bírod:)

flanker 2011.01.15. 23:24:21

@YessicaHard:
Látod, milyen kis szocioügyetlen vagy?
Ha ezzel kezded, még akár ki is alakulhatott volna közöttünk valami.
Egy barátság, egy nagyon szoros barátság, mely fokozatosan és egyre meredekebben zuhan a legmélyebb érzelmek felé, mely lehetővé tette volna nekünk az egymás felé való totális: feltételek és fenntartások nélküli nyitást, amire én már nem is számítottam életemben... Érzelmek, régen elfeledett, talán soha nem is létezőek gerjedezhettek volna! S mindez nem valósulhatott meg tapogatózó, téova, ügyetlen gesztusaid miatt, melyek csúf módon összekuszálódtak...

gibson 2011.01.15. 23:24:43

Úristen, Ildi produkcióval készült...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.15. 23:25:58

ááááá feltámadt a budapest tévé, ezmiez? botrányos:DDD

gibson 2011.01.15. 23:26:31

@flanker: Yessica egy kultúrbarbár, ne is foglalkozz vele. Egy ANTIKARAKTER.

Trevlovics 2011.01.15. 23:26:34

atyafasza, ki ez a két védőnő svéd zászlós pólóban? abbát "énekelnek"...

YessicaHard 2011.01.15. 23:26:39

@gibson: Erre a hírre én is bedobtam egy felest iziben.

YessicaHard 2011.01.15. 23:28:49

@gibson: @flanker: Hülyék vagytok? Pedig én mindent bírok bennetek! És mindent tiértetek, a legfelsőbb szinteken MMKK.És ha egyszer ezt megértitek, akkor szeretni fogtok, és az lesz a legnagyobb dolog!

Trevlovics 2011.01.15. 23:29:23

hát... legalább a hajuk jó

flanker 2011.01.15. 23:29:44

@gibson:
szerintem sehogy. Holnap flankerral közösen kiszavazunk innen ezért, büntetésből

Na várj csak, ne olyan gyorsan! Ha a leányzó teszem azt személyesen, élőben, nekem személyreszabottan és 3D-ben felmutat a Trollszpré avatarját überelő jelenséget, még akár hajlok is arra, hogy kiengesztelhessen! Végre is emberek vagyunk, mindannyian hibázhatunk. ÉLjen a megbocsátás és a (márhetetlen) szeretet!

gibson 2011.01.15. 23:29:58

Aztakurvaéletbe........ Hát ez, hát ez... Egy 3/4 üveg boron már túl vagyok ma este. De ezután a "produkció" után lehet, hogy rádobok még egy xanaxot... :)

mufuvecske 2011.01.15. 23:30:40

@flanker: kihagytad a más dimenziókba repítést...:)))

Yessica basszus Trixi honlapja nagyon nagyon durvus...:)))

Imádom ahogy Győzi komolyan veszi magát...vicc ez az ember...és alig várom Ildi produkcióját...:)))

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 23:32:17

bassza meg a piroslábú ördög... belenéztem a belevalóba... hát nem ott ropja személyesen a GÁZ... ehhh... ne nézzetek rá, mert ilyen lesz a gyereketek...

Trevlovics 2011.01.15. 23:32:47

megvan a bk szerep. táncosnő a rózsában

flanker 2011.01.15. 23:33:16

@babyloveyou:
kihagytad a más dimenziókba repítést...:)))

Jaj, hát te is akadékoskodsz itten, mikor most mondtam, hogy emberek vagyunk, mindannyian hibázhatunk!
Hát akkor repüljünk abba a másik dimenzióba, ha annyira akarod!

YessicaHard 2011.01.15. 23:33:50

Hú hú, itt vannak a bikák!

gibson 2011.01.15. 23:35:11

Ez a Gábor megdöbbentően normális, nem is értem.

YessicaHard 2011.01.15. 23:35:22

Holnaptól Ildikó celeb! Csak el ne higgye!

bévé 2011.01.15. 23:35:51

@gibson: most akkor az télleg én lettem? :)

Kekec1 2011.01.15. 23:36:05

Ez a Gábor túl normális az Ildihez képest... hogy lehet?

YessicaHard 2011.01.15. 23:36:30

@gibson: EZt én sem. Tök okés a srác. Helyes is és normális is. Hogy szeretheti Ildit?

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 23:37:33

@YessicaHard: ő ezt már akkor elhitte, amikor bement a villába...

reggi64 2011.01.15. 23:38:25

@YessicaHard: mert nekem értékeim vannak

bévé 2011.01.15. 23:38:38

megvolt amúgy nektek is Alek kortesbeszédében a "jóT csak a szívével lát az ember.."?
a kurva anyádat, hogy még ezt az elcsépelt idézetet is el tudtad kúrni, TE KULTÚRBARBÁR!!!!!

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 23:38:46

@YessicaHard: vannak olyan hallucinogén drogok, amielyeknek a hatása nem látszik külsőleg...

mufuvecske 2011.01.15. 23:39:50

@flanker: jajj én csak nyitni akartam feléd, de zárt falakat találtam:))))

gibson 2011.01.15. 23:41:11

@bévé: állítólag igen, sixx és Hajni is ezt mondják. De holnap reggel, józanon azért átszámolom mégegyszer! :)
Szerintem én voltam, mert mikor néztem, 1002 kommentet írt ki a a radar, és közben az én kommentem után következő kettőt mutatta, tehát flankeré volt az első, meg az utána következő.
Dehát ez itt a blog.hu, itt bármi megtörténhet :)

flanker 2011.01.15. 23:42:11

@babyloveyou:

Ó, baby - én repülést kínáltam, magamat ajánlottam és dimenziókat! Ha te mindezekből csak a zárt falak mögé tudod képzelni magad, hát akkor lehet, hogy nem is útjainknak kereszteződni.
It is not to be.

pleb 2011.01.15. 23:42:39

Sztem Ildi 2. "világháború-tévesztése" elindította a 3. világháborút :D

gibson 2011.01.15. 23:43:02

"Én vagyok a vonalban?"

:))))))))))))))))))))))))))))

Kekec1 2011.01.15. 23:43:48

@gibson:
igen, 82 éves nagymama ha jól hallottam, nem hiszek a fülemnek :DDDD

mufuvecske 2011.01.15. 23:44:25

@flanker: te nem érted milyen értékeket képviselek...:)))

pleb 2011.01.15. 23:44:39

győzike szerint holnaptól ildi celeb lesz. Sztem anticeleb :D

flanker 2011.01.15. 23:44:48

@gibson:
holnap reggel, józanon azért átszámolom mégegyszer

Hú de ráér valaki!
Én azért rácsörögnék a Hajnira előbb magánba, hogy megéri-e...
Ki tudja, lehet, hogy ezért a gigászi erőfeszítésért kapsz külön ajándékot!

gibson 2011.01.15. 23:46:07

@flanker: nem érek rá, csak rühellek veszteni!!! :)

I.Jenő 2011.01.15. 23:46:38

Ez a betelefonáló néni is megmutatta az értékeit:)

Flood 2011.01.15. 23:47:09

Hú ez a Belevaló mekkora egy gány műsor!

Trevlovics 2011.01.15. 23:47:21

sokkal frankóbb lenne a belevaló ha mindenki be lenne baszva, nem csak a skypeolók :)

flanker 2011.01.15. 23:48:19

@babyloveyou:
te nem érted milyen értékeket képviselek

Mutasd meg! Csábíts el! Ne számítson, hogy érző, mélylelkű ember vagyok, ne vedd figyelembe érzelmeimet, vágyaimat! Csak használj és használj ki! Tégy velem a kedvedre, élvezz, diktálj, utasíts és használj! Csavarj, facsarj ki, áldozd fel méltatlan testnedveim dicső oltárodon és dobj el utána! Taposs el, nem bánom, amíg csizmád sarkát csókolhatom!

gibson 2011.01.15. 23:48:58

@Trevlovics: a két skype-oló informatikus, szemüveges arc priceless volt!!!

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 23:50:12

most nézem, győzikére ráfagyott mephisto arca...

gibson 2011.01.15. 23:51:48

"Az időt azt ahhoz is függöm"

Rókatojás (törölt) 2011.01.15. 23:52:02

"márácc a médiábá..." :megaLOL

mufuvecske 2011.01.15. 23:55:32

@flanker: úristenem, mindig erre vágytam, hogy valakit kihasználhassak...:)))

bévé 2011.01.15. 23:57:10

@Hódos Hajnalka: na ezt mostanra sikerült, kimazsoláznom, baszki. túl sok a komment, faszom. :D
én is kösz a lehetőséget, Hajni, Sixx! szeretném megköszönni még a szüleimnek, a SZERELMEMNEK, aki napi 8-9szer támogatott, József Attilának, és mindenkinek, aki nem emelt zárt falakat! ez egy olyan dimenzió, ahova csak én jutottam el, bibibiii! szeretlek titeket MMKK!

bévé 2011.01.15. 23:59:18

@gibson: nem. a beszívott gengszter csapat volt a kemény, kiváltképp a kapucnis arc a fotelben terpeszkedve, spanglival a kezében.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.16. 00:00:35

@YessicaHard: Látom nem szimpatizálod, ahogy Alek mondaná! :)

Rókatojás (törölt) 2011.01.16. 00:01:23

majd elfelejtettem... überfasza a blog:-))) máskor is jövök...

mufuvecske 2011.01.16. 00:02:05

@flanker: hányszor szeretnéd egy nap? 8-9?:)))

pleb 2011.01.16. 00:03:23

nincs online, pedig most érdekes dolgokról beszélhetnek.

jörgömös 2011.01.16. 00:05:51

@pleb: szerintem már saturészegek

mufuvecske 2011.01.16. 00:07:50

@pleb: én is arra várok, alibiből meg azt mondom a gyerek következő ébredését várom...:)))
Engem marhára érdekel Évát hogy fogják megbüntetni...
1. amit a legjobban bírnék,azonnal kiraknák (nyilván nem fogják)
2. kollektív büntetés, hogy soha egy párbajozónak se jusson eszébe az amit Éva csinált...

flanker 2011.01.16. 00:09:07

@babyloveyou:
hányszor szeretnéd egy nap? 8-9?:)))

8-9? Veled?
Úgy 1648 és 1918 között valahol...
De csak mert értékelem az értékeidet és világnemlátott buzgalommal rombolom a bezárt falaidat...

És mindezt hetente 3x.

Nem kell most válaszolnod, aludj egyet az ajánlatomra.

mufuvecske 2011.01.16. 00:10:42

@flanker: hetente 3x? hát az már nálam kapcsolat...:)))bocsi de úgy nem fér bele, gyerek meg férj mellett, plusz még a háztartás meg a suli...pedig olyan szívesen használnálak...:)))

flanker 2011.01.16. 00:13:04

@babyloveyou:

Látod, pedig mondtam, hogy aludj rá egyet. Én sem akarok kapcsolatot, csak egy gyönyörű, fenséges, állatian dicsőséges kihasználtsági viszonyt! A férjedet nem kell belevenned, a haáztartást is kihagyhatod. A suli jöhet, ha vannak jó kis kihasználó-termei...

gibson 2011.01.16. 00:16:14

Rohadjon meg az ertéel, először bemondják a belevalóban, hogy pár perc múlva indul az élő adás, aztán 20 perc múlva még mindig semmi. Az egész kibaszott honlapjuk egy röhej amúgy, onlájnszavazásostúl-mindenestül.
Holnap megnézem, van-e facebook oldaluk, ott számon lehetne kérni ezeket rajtuk, nyilvánosan is. Merhacsak emailt ír az ember, azzal nyilván nem megy sokra.
Most viszont én is fekszem, jó éjszakát mindenkinek, kivéve persze bévét és flankert, ők pusztuljanak meg! :)

mufuvecske 2011.01.16. 00:17:12

@flanker: alszom még rá egyet...megyek is, hátha veled álmodom, miközben más dimenziókba repítjük egymást...:)))

flanker 2011.01.16. 00:18:27

@gibson:
kivéve persze bévét és flankert, ők pusztuljanak meg! :)

Köszi haver, mi is szeretünk!
(Azérmer nem tudsz kattintgatni, még tudjuk, hogy vannak neked valahol értékeid...)

Lanois 2011.01.16. 00:19:06

Jerzy és Gigi kapcsolata a tiétekhez képest egy erotika kiállítás.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.16. 00:19:33

Megnéztem a videót mert kíváncsi lettem rá, hogy volt, Éva a párbaj végén nem tudta mit csináljon toporgott, megkérdezte Balázst odamehetek, és Balázs igent mondott, utána szaladt oda a családhoz.

flanker 2011.01.16. 00:19:36

@babyloveyou:
hátha veled álmodom, miközben más dimenziókba repítjük egymást

Köszönöm a bizalmat, de az első alkalommal azért óvatosan! Nehogy túlfeszítsd értékes határaimat (bezáró falaimat)

pleb 2011.01.16. 00:21:53

@jörgömös: a belevalóban mutattak élőt az adás végén, éjfél előtt pár perccel, és nem tűntek kivételesen saturészegnek :D még éva sem..és jerzy láthatóan évával is jól kijön.

gibson 2011.01.16. 00:22:55

@flanker: mindegy is, amúgy sem azért jöttem ide, hogy nyerjek, hanem, hogy megmérettessem magam! :)

joszif 2011.01.16. 00:28:12

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:
ez már nekem ott feltűnt tök egyértelmű volt hogy Éva nem tudta hogy mit csináljon a Balázs meg bolintott hogy mehet.

jörgömös 2011.01.16. 01:11:53

@pleb: akkor csak idő kérdése hogy mikor lesznek részegek. Nem hinném hogy Éva egy ilyen este után lépne az absztinencia sehova sem vezető útjára.

flanker 2011.01.16. 01:44:40

@gibson:
mindegy is, amúgy sem azért jöttem ide, hogy nyerjek, hanem, hogy megmérettessem magam! :)

(Bocs, ez övön aluli lesz.)

Nos, akkor: MENE MENE TEKEL UFARSZIN

Sapienti sat. :-)

flanker 2011.01.16. 01:47:41

Nézem az Ildi "best of"-ot és a táncáról az jut az eszembe, hogy elfuserált transzvesztitát, vagy egy sima parókás nőimitátort látok.
És ha hozzáadjuk kényszeredett sivítását ki- és bevonuláskor, hát... Teljesen igazolva látom sosem tagadott ellenszenvemet.

Edecker Bürger 2011.01.16. 02:47:28

Éééééés.... enyém az utolsó!

flanker 2011.01.16. 03:13:37

@Edecker Bürger:

Hehehe...
Aszte csak hiszed!

flanker 2011.01.16. 03:15:04

Mér kell nekem több ember álmát is lerontanom?
Pedig alapjában véve szerethető csávó vagyok, aki nem is gonosz...

Szaffi B. 2011.01.16. 09:06:35

Jó reggelt Kultúrbarbik és Kultúrkenek! :))))
A szemét nyertesek már megkapták az ajándékokat? :DDDD

tgrs 2011.01.16. 09:22:14

@Trollszpré: Megszavasztuk, hogy Te töltöd gibsonnal az éjszakát a nyugiszobában. Ha pedig már úgyis arra mész, hozz már egy ásványvizet, nincs kedvem kikelni a jakucciból. :)
Amúgy meg miért nem lepődök meg, hogy nincs élő?

viola narvilly 2011.01.16. 09:27:31

@tgrs:
Vajon mennyire csapatták szét magukat az éjjel?
Én is próbáltam kukkolni fél 9 körül, de akkor sem volt élő.

dex.ion 2011.01.15. 22:33:29
viola is eltűnt...berúgott.
Nem, fájt a feje, ezért kb. a hozzászólásoddal egyidőben lefeküdt... hogy aztán még másfél órát forgolódjon és reggel fejfájással ébredjen.

flanker 2011.01.16. 09:29:06

@Trollszpré:
A szemét nyertesek már megkapták az ajándékokat?

Ne irigykedj, téged is szeretünk. :-)

Egyébként meg attól függ. Ha az volt, hogy a szomszéd vehemens kalapácsolására ébredjek (köszönöm, nem kérek többet!), akkor igen. Ha egy jóreggeltcsók volt az avatarodtól, akkor még mindig várok rá.

Szaffi B. 2011.01.16. 09:31:10

@tgrs: Szegény gibson! Mer' ha én kifakadok az már a túltúlcsúcs lesz!
:DDD

Persze hogy nincs élő, elÉRTÉKtelenedett a villa, kár is mutogatni. :DD

flanker 2011.01.16. 09:31:32

@tgrs:
Megszavasztuk, hogy Te töltöd gibsonnal az éjszakát

Hé, semmit sem szavazTUNK meg!
Ezt ő deklarálta önkényesen, amit verbálisan senki sem támogatott, precedens és jogalap nélkül történne az egész! Gibson tanuljon meg időben kattintgatni, majd utána beszélhetünk a nyereményéről. Nézd má'...

Szaffi B. 2011.01.16. 09:32:07

@flanker: itt a csókod, három is XXX

Szaffi B. 2011.01.16. 09:33:48

@flanker: Gibson és én vagyunk a csúcscsúcslúzerek, bakker egy hsz-el lemaradni a nyereményről! Megérdemlünk valami jót is! (és értékeset, mondjuk egy múzeumot minimum)

tgrs 2011.01.16. 09:35:08

@flanker: Én támogattam! Ő egy karakter, képes engem aktiválni és magasabb dimenziókba, izé, repíteni, vagy ilyesmi.

tgrs 2011.01.16. 09:37:05

@Trollszpré: Viszont: A Sztárchat vendége január 17-én, hétfőn 14 órakor a ValóVilág harmadik kiesője, Ildi lesz. Kérdezzetek!

flanker 2011.01.16. 09:38:24

@Trollszpré:
Ennek fényében sztem jobb egy nemlúzerrel nyugiszobáznod, hátha ragad rád valami a győztes génekből is. A múzeumot támogatom, azt is, hogy megérdemelsz valami jót (értsd: engem). A nyugiszoba lefoglalása érdekében pedig máris intézkedem: heves egyezkedések folynak a háttérben Alekkel, aki valami oknál fogva igencsak köti az ebet a karóhoz és magának szeretné Évával. Fene tudja miért.

flanker 2011.01.16. 09:40:04

@tgrs:

Ó, ti és a ti dimenzióitok!
Én meg értékes vagyok és mást képviselek! De ti ezt nem értitek...

Szaffi B. 2011.01.16. 09:40:23

@flanker: szeretné más dimenziókba repíteni a bioritmusát, a legfelső szinteken, hát azért! :D

flanker 2011.01.16. 09:45:51

@Trollszpré:
szeretné más dimenziókba repíteni a bioritmusát

No, ha átfutod az utolsó száz hozzászólást, akkor
1, láthatod, hogy valamicskét én is konyítok a bioritmusokhoz
2, Yessica elalvás előtt gyorsan beküldött egy weboldalcímet, amiből két fénykép linkjét ide bekopiztam. Nekem ezzel a két imidzsel kellett aludnom. Igaz, nem vakultam meg, de többbször is sírva fakadtam álmomban. Már csak ezért is belátható, milyen jó is volt (majdnem) a te 3x-es csókjaiddal ébrednem...

Szaffi B. 2011.01.16. 09:51:17

@flanker: :)))))

***
Visszatérve a mű-sörhöz. Kiváncsi leszek, hogy Éva hogyan vakarja le magáról Alekosz-poratkát, miután a nemes cél érdekében behülyítette, illetve a perpillanat elég jó státuszú Alekosz ezt mivel bosszulja meg, és az lesz-e a veszte kedvenc Lárvánknak.

viola narvilly 2011.01.16. 09:51:35

@dex.ion:
Igen, én sem örültem neki.
De legalább ma ébredés nélkül végigaludtam az éjszakát - biztos a pálinka segített :)

flanker 2011.01.16. 09:53:14

@Trollszpré:
Kifejezetten méltó cselekménybonyolítást érdemel a dolog!

flanker 2011.01.16. 09:59:01

@flanker:
Kifejezetten méltó cselekménybonyolítást érdemel a dolog!

Ezt úgy értem, hogy az Ildirajongóknak is be kellene látniuk, hogy ez volt az egyetlen helyes végkimenetel, hiszen így Éván is bosszú állódik, mert nem lehet egy másodperc alatt ledobni az Alek-vonalata. Tegnap este már kiült az arcára a türelmetlenség és az utálat, alig tudta leplezni. Igen, büntetődjön Éva is, ez jár a nézőknek!

Gyerekkoromban nagy spanom volt Jean-Paul Sartre, őszerinte a Pokol a másik ember(ben van). Ennek fényében már egyszer felvetettem, most még egyszer: a VV végeztével (akár közben is) jól összezárnám Olit Alekkal. Bezárva, kamera és tét nélkül. Több napra. Nem kellene és nem lenne értelme színlelni. Asszem nagyon hamar kijönne Oliból a teliverő Teli-vér. Évát is megnézném, miután lehullt az álca...

(És az előző hozzászólásommal vittem a 2222-ik hszt, éjjel a 2200-at, előtte meg a 2000-et - gibson, kösd fel a gatyát, haver!)

flanker 2011.01.16. 10:04:29

Még egy utolsó elmélkedés: lehet, hogy számbelileg nagy volt a különbség, de annak fényében, hogy micsoda egy önértékelés nélküli, szerencsétlen, szánandó, megtévedt troll az Ildi, kifejezetten sok az egyharmad, amit kapott. Tényleg ennyien komolyan szerették (engem azért megdöbbentett, mennyien támogatták a stúdióban), vagy (és ebben reménykedek) volt benne egy csomó sajnálat- és Évaellenes szavazat?

flanker 2011.01.16. 10:10:14

@Trollszpré:
a perpillanat elég jó státuszú Alekosz ezt mivel bosszulja meg

Nos, Oli és Béci hajnali beszélgetéséből az derült ki, hogy Alekünk valszeg fog egy négyest kapni a következő kiszavazón. Mindketten érdeklődéssel várják, hogy kit fog kivinni. Mitagadás, én is.
(És hogy megveri-e a Párbajon Éva Ádámja. Én tuti, hogy lerendezném. Egy másodperc alatt berohannék a közönségből és az egyetlen pontra mennék, ahol BIZTOSAN nagy fájdalmat tudnék neki okozni: összetörném a tökeit.)

Szaffi B. 2011.01.16. 10:14:45

@flanker: Hmm.
Kitől kapná a 4-et Alkesz?
Oli, Béci és?

viola narvilly 2011.01.16. 10:14:57

"... a villalakók közül feltűnően a háttérbe került Szandika, meghúzódik a háttérben és csak néz maga elé. A magazin megkérdezte a lány barátnőjét, mi baja Szandikának. "Biztos vagyok benne, hogy Szandika nem azért csöndes mostanában, mert szomorú. Sokkal prózaibb oka van annak, hogy visszahúzódó lett: egyszerűen hiányzik neki a szex, ráadásul még unatkozik is" – mondta a barátnő.

Szandikának volt már egy próbálkozása Alekosszal a villában, a nézők döntöttek akkor úgy, hogy aludjanak együtt. De ahogy Alekosz a lány bugyijába nyúlt, elutasítással szembesült."

Harapott a pina?

Lotyó Bridzsida 2011.01.16. 10:15:21

@Trollszpré:

Gútenmorgen!:)

Már megint túl sok agyat feltételeztek az Évának. Nem hinném, hogy ilyen komolyan átgondolta volna a strategy-t a kiszavazó előtti napokban. Szerintem szimplán csak hiányzik bent mindenkinek a szeretet, az ölelés, az érintés, és magától értetődő, hogy mindenki megtalálja valakiben azt, aki ezt megadja neki. Ennyiről van szó. Alekosz olyan húrokat pendget Évában, amire É-nak nagy szüksége van a heteken át tartó negatív hangulat és utálat után. Most lubickol a népszerűségben, mert ez az egónak nagyon is jó és pozitív.
Kíváncsi leszek ki lesz a következő áldozat, akit lehet fröcsögve utálni csapatostul is és egyénileg is.

Szaffi B. 2011.01.16. 10:15:53

@flanker: Éva- és idegbetegség és hajturkálás-ellenes szavazat volt sok szerintem.

Lotyó Bridzsida 2011.01.16. 10:18:01

@flanker:

Nocsak, ilyen kis bizonytalan vagy magadban?:))

Csak szólok, hogy nem történt köztük semmi, pusztán bartákoznak. Éva szemszögéből legalábbis. Az Alekosz szemszögéből meg nem mindegy mi van? Úgyis szociopata.:D

Szaffi B. 2011.01.16. 10:18:46

@Lotyó Bridzsida: Gondolod? Én szeretek neki agyat tulajdonítani. Pl feltűnt, hogy miUTÁN visszament rögtön Bécit kereste, aztán jól elmesélte, hogy: szabályosan lesmároltam az Ádámot. Sztem ez Alekosznak szólt. Évának van gógyija azért. szvsz.

viola narvilly 2011.01.16. 10:21:55

@dex.ion:
He? :D
Valami marhaságot álmodtam, pisilni akartam, de túl sokan voltak a környezetemben és sehogy sem tudtam megoldani :D

Lotyó Bridzsida 2011.01.16. 10:24:14

@Trollszpré:

:))
Érdekes, hogy ugyanazt a szitut mennyire másképp látjuk.:)
Szerintem csak nagyon tetszett neki, hogy +1 fővel bővült a rajongótábora és nem is akárkivel. (mondjuk szerintem Béci csak mondott valakit, aki nem az Ildi)
A smárolást pedig azért mesélte el, mert az Alekoszra nem néz férfiként, tehát nem is vigyáz a szájára, hogy mit mond és kinek. Az ő agyában teljesen helyre van téve a dolog, hogy A=barát, Ádám=pár. Csak alek hiszi, hogy ebből még lesz valami (mármint csak szex, persze):D:D:D

mufuvecske 2011.01.16. 10:24:18

@flanker: dehogy fogja az Ádám összetörni a tökeit...tegnap este a belevalóban nem tűnt nagyon szerelmesnek, sőt mintha talán mondta is hogy nem az...bár nem figyeltem rendesen, mert arról fantáziáltam hogyan használom ki flankert...:)))

flanker 2011.01.16. 10:27:46

@Trollszpré:
Kitől kapná a 4-et Alkesz? Oli, Béci és?
Oli??? Nem, nem. Gigi, Béci, Zsófi és... nemjut eszembe a 4.

Lotyó Bridzsida 2011.01.16. 10:28:03

@Trollszpré:

Hajturkálás: hehe, miután hosszú hajam van, viszont nem túl magas homolokom, kb fél percenként turkálom ki a szememből, ha ki van engedve.:D De cserébe nem vagyok idegbeteg.:D

Trevlovics 2011.01.16. 10:28:12

alekosz teljesen kiszámíthatatlanná vált/válik, hogy (látszólag) elérhető közelségbe került élete első dugása, ahol nem ő a lány.

flanker 2011.01.16. 10:28:40

@Trollszpré:
Éva- és idegbetegség és hajturkálás-ellenes szavazat volt sok szerintem.

A hajturkálás! Ez lesz az! Ezt jól megcsípted, asszem.

dex.ion 2011.01.16. 10:29:14

@viola narvilly: én nem szoktam ilyenkor zavartatni magam:)

Rókatojás (törölt) 2011.01.16. 10:29:21

Disculpe mi querido amigo, ¿En donde carajos estoy? :-))))

flanker 2011.01.16. 10:30:39

@Lotyó Bridzsida:

Nocsak, ilyen kis bizonytalan vagy magadban?:))

Szia Lotyó!
Nos, ha mindenáron tudni szeretnéd, én ölég bizyonyos vagyok magamban - legtöbbször a körülöttem szaladgáló többiek adják a bizonytalansági faktort életemben.

Szaffi B. 2011.01.16. 10:31:05

@Lotyó Bridzsida: Kérdés mennyit van kiengedve, és hogy hány percenként futkozol a tükörhöz sminkelni és magadat bámulni. Így együttesen ütős a dolog. Külön-külön nem izgi. Nekem is hosszú a hajam és göndör is, szóval van turka, de messze nem annyi, mint Évának. Meg nem bámulom folyton magamat.

Ancilla 2011.01.16. 10:31:31

@viola narvilly:
"Valami marhaságot álmodtam, pisilni akartam, de túl sokan voltak a környezetemben és sehogy sem tudtam megoldani :D "

Akkor Te nem lennél a villába való! Te másfajta értékeket képviselsz.

Trevlovics 2011.01.16. 10:31:31

állítólag vannak olyan helyek a testen/testben, ahol nagyon gyorsan és hatékonyan szívódnak fel mindenféle anyagok. ildikó egész médialéte alatt olyan arcot vágott, mintha a seggében egy fél citrom lett volna

Szaffi B. 2011.01.16. 10:32:12

@Rókatojás: You are in the real world dear. :)))

Lotyó Bridzsida 2011.01.16. 10:32:14

Most flash-eltem be, hogy az Olivér, ha nem játszaná a vasmacsót, akkor rég kialakíthatott volna ilyen ölelkezős bariságot valamelyik lánnyal, és akkor most nem lenne lelki toprongy, és nem az Alekoszon verné le, hogy rohadt szeretet hiányos.

Lanois 2011.01.16. 10:32:42

Jóreggelt csetlakók! Faszomnak nem közvetíttek ezek a kecsegek megint.

Rókatojás (törölt) 2011.01.16. 10:32:59

szerintem Éva szimplán exhibicionista...
persze azért egy kis nárcizmus sem áll tőle messze...

viola narvilly 2011.01.16. 10:33:38

@dex.ion:
eltűnt a válaszom.
Azt írtam, hogy de elvileg nem is ugyanolyan szervvel végezzük a dolgot :)

@Ancilla:
De napi 5-6, de akár 8-9 órát is tudok aludni :)

Szaffi B. 2011.01.16. 10:34:38

@Lotyó Bridzsida: De megígérte a szerelmének, az asszonykájának hogy nem. Ha megszegi, retteghet a nyártól is, napi minimum 8-9-szer.

flanker 2011.01.16. 10:35:07

@Lotyó Bridzsida:
A smárolást pedig azért mesélte el, mert az Alekoszra nem néz férfiként, tehát nem is vigyáz a szájára,

Az biztos, hogy nem néz rá férfiként és az 1 dolog, hogy mi megy műsorban, de nőként tudnia kell, hogy NINCS olyan, hogy barátság férfi és nő között! Főleg nem ilyen szinten! Az a baj, hogy szerinte (és bocsika, de szerintetek, nők szerint) a rettentően logikus és magától értetődő dolgok érintőleges megemlítése gyengéd és halovány célzás formájában nagyon működő taktika. Az emberiség többezer éves történelme azt igazolja, hogy tévedtek. Minket fejbe köll verni a ténydurunggal, méghozzá (esetenként) többször is. Alekosz meg egész más katgória (bocsánat, dimenzió), szóval az ő vakarásához valszeg egy John Deere dömper kell majd...

Szaffi B. 2011.01.16. 10:35:14

@Rókatojás: de nada, amigo. :))

(visca Barca) :DDDD

Rókatojás (törölt) 2011.01.16. 10:35:31

@Lotyó Bridzsida: Olivér egy papírkutya... ennyit rovázni, mint egy vérbő fürdőskurva...

Számolj Templár 2011.01.16. 10:35:43

:-)
Szvsz mind Alekox, mind Évi jól taktikáznak, legfőképp Oli rovására. Mivel Oli egy baromállat, hamar elgurul nála a gyogyó, (ezt láthattuk is már, nem egyszer). Ha netán a jövő héten Kiszavazzák Olit és ő nagy bátran kihívná Alekoxt, le lenne rendezve mind Béci, mind Évi, mind Alekox számára a legkellemetlenebb ellenfél.
Momentán Évi és Alekox a "legerősebb" a bandából. A többiek talán az Oli-ellenességben bízhatnak, ha kihívja őket.
De szvsz néhány hét nyugira van/lesz szüksége a bandának, és éppen ezért valami puhapöcsöt/csöcsöt választanak ki, pl. Zsófit, vagy Jerseyt. Nekik csak egymás ellen lenne esélyük!
Arra, hogy a retekklub is hasonlóan értékelheti a helyzetet az is utal, hogy épp Jerseyt és Gigit akarják helyzetbe hozni a kint eltölthető nappal (nomeg éjszakával)! Ha ekkor nem alakít valamit a homokbánya, akkor szerintem megy a levesbe. Utána nem sokkal a Gigi is!

dex.ion 2011.01.16. 10:35:48

@viola narvilly: és? puncival nem lehet bepisilni?:D

flanker 2011.01.16. 10:37:05

@babyloveyou:
bár nem figyeltem rendesen, mert arról fantáziáltam hogyan használom ki flankert...:)))

Figyelmed és odaadásod rendkívül hízelgő. Azt azért tudod, hogy egyet aludhattál a döntéshozatal előtt, szóval... Összehozunk valamit? :-)

viola narvilly 2011.01.16. 10:38:08

@dex.ion:
De hülye vagy :D

Na, megyek mosogatni.

Ancilla 2011.01.16. 10:39:16

Íme egy újabb Alekosz-paródia (bocsi, ha már láttátok):
www.youtube.com/watch?v=-QODwm-_Tl4&feature=related

dex.ion 2011.01.16. 10:40:06

@viola narvilly: nálam is van mit, gyere át utána:)

bévé 2011.01.16. 10:41:53

@gibson: :( jajjmá'.
kaptam amúgy Hajnitól levelet, de még nemtom mi a nyeremény, csak küldenem kell nevet, címet, azt' majd meglátom, ha megkapom, gondolom. de mindenképpen be fogok számolni. :)

flanker 2011.01.16. 10:42:02

@babyloveyou:
Gumit vigyek?:)))

MicsodaaaaaaAAAA?
Te zokniban akarsz lábat mosni?
Ne haragudj meg, de ebben a dimenzióban én nem ezt képviselem...

Lanois 2011.01.16. 10:42:31

@viola narvilly: Nekem hozhatnál egy szénsavmentest.

Lanois 2011.01.16. 10:43:42

@bévé: Olvasd föl a levelet. Már mindenki itt van.

Lotyó Bridzsida 2011.01.16. 10:45:59

@flanker:

Szerintem szimplán arról van szó, hogy nem veszitek a jeleket. Vagy nem akarjátok.:D Éva 5000 jelét adta, hogy nem akar az Alektól semmit. Csak az alek nem tudja ezeket értelmezni. Persze a rövidebbik út már megint az őszinte beszéd lenne, de Alektól ilyet nem lehet várni, mert alkalmatlan.
Ennyi lenne, mutatom:
Éva! Van nálad esélyem férfiként?
Alek, nincs.
Ennyi.:D
Ehelyett napokig álomvilágban ringtaja magát, mert ő szereti ezt csinálni, már többször mondta is. Szeret reménykedni. Csak nem tanul belőle, miután MINDIG pofára esik.

dex.ion 2011.01.16. 10:46:49

@bévé: vigyázz hajnival, gyanúsan jól értesült, pl fejből tudja az összes való világ rész történéseit. lehet h kgb-s, ne adj ki neki nevet, címet!:)

gibson 2011.01.16. 10:48:07

@bévé: nekem mindegy, mentegetőzz csak, én innentől kezdve mindig rád rakom a jelet, megvan bennem a betyárság! :)

tgrs 2011.01.16. 10:49:58

@Lotyó Bridzsida: Persze, hogy nem mondja, mert jólesik neki az udvarlás. Ingerszegény környezetben még Alekosz udvarlása is enyhítheti a szeretetéhségét.

bévé 2011.01.16. 10:50:07

@Lanois: levéééél! pszt, csitt, gyertek, levéél:
Szia bévé,

mérhetetlen szeretettel és tisztelettel tudatom veled, hogy a hogyvolt blog ValóVilág4 mai posztján te voltál az ezredik kommentelő!
Gratulálunk!

Nem szeretnénk zárt falakba ütközni, mi nyitunk feléd és csináljuk, ezért szeretnénk megkérni, írd meg nekünk neved és címed, hogy az ajándékot el tudjuk küldeni!

Természetesen sskk nem fogunk ezekkel az adatokkal visszaélni, mmkk megbízhatsz bennünk, mert a javadat akarjuk.

Úristn, hát mindent imádunk benned!

Köszönjük és még egyszer gratulálunk!

Hódos Hajnalka és sixx

mufuvecske 2011.01.16. 10:50:26

@flanker: két lehetőség van
1. kultúrbarbár vagyok
2. antikarakter vagyok

de egy ilyen dimenzióban én mindííííg minden körülmények között viszek magammal gumit...:)))

tgrs 2011.01.16. 10:50:36

@tgrs: Végre látszik az ávátárom. Jeeee! :)

tgrs 2011.01.16. 10:52:06

@bévé: Duzzogva kivonultam cigizni, lakkcsizmában. Gratulálok, persze. (Persze...)

gibson 2011.01.16. 10:52:29

@flanker: te meg miért viselkedsz úgy, mint az a sunyi Olivér? Kitalálom, hogy elviszem Trollszprét a nyugiszobába, hogy villantsak végre valamit (miután tegnap értésemre adtátok, hogy itt csak így van esélyem nyerni), erre még föl sem ébredek, és te már itt fűzöd nekem, mármint magadnak...

flanker 2011.01.16. 10:52:47

@Lotyó Bridzsida:
...álomvilágban ringatja magát... nem tanul belőle, miután MINDIG pofára esik.

Csak a hecc kedvéért, Lotyó és a többi hölgyek!
Vigasztaljatok már meg és mondjátok meg az igazat, hogy egy ilyen kaliberű férfinek lenne-e esélye nálatok! És nem akarok nyomást gyakorolni rátok, de itt tartok a bökőt a nyakamhoz és az első Igenre elvágom a vena jugularis externámat. (Még szánalomszexre is, akár.)
Szeretnék benne bízni, hogy máxemnyi önbecsléssel rendelkező nőknél ez SSKK nem következhet be...

viola narvilly 2011.01.16. 10:53:27

@dex.ion:
Kösz, egyelőre ennyi elég volt :))

@Lanois:
Sajnálom, csak félbubis van, az is félig használt.
Light colaval, mentes és nem mentes sörrel tudok még szolgálni.

flanker 2011.01.16. 10:55:17

@bévé:
levéééél! pszt, csitt, gyertek, levéél:

Hééé? És az enyim hol van?
A 2000., 2200., 2222. hozzászólás semmit sem számít?????????????????

dex.ion 2011.01.16. 10:55:31

@tgrs: hát nagy kár lett volna, ha ezt nem látjuk, valóban...
:)

viola narvilly 2011.01.16. 10:56:53

@dex.ion:
Ma mennem kell egy cimborámhoz, megkóstolni élete első főztjét. Félek.
:D

Rókatojás (törölt) 2011.01.16. 10:57:11

apropó... mivel nem követem elejétől a dolgokat, meg tudná nekem valaki mondani, hogy Alekosz miért okostojásként került a villába?

flanker 2011.01.16. 10:57:20

@babyloveyou:
két lehetőség van...

Nos, miután arról van szó, hogy te használhass (ki) engem ÉS miután én ilyen rendes csávó vagyok, akivel lehet beszélni, hát hozd azt a gumit (8-9-et...)

[Ilyen könnyen nem úszod meg! :D ]

dex.ion 2011.01.16. 11:00:33

@viola narvilly: én meg ma egy havercsajjal megyek ebédelni. nem félek:)

flanker 2011.01.16. 11:01:31

@gibson:
te meg miért viselkedsz úgy, mint az a sunyi Olivér?

Mosmér mondod? Én nem recskázom a vécében, ananászom sincs...

Kitalálom, hogy elviszem Trollszprét a nyugiszobába

Hát ez az, de tudomásom szerint megmérettettél és könnyűnek találtattál... Akkor miről beszélünk?

...még föl sem ébredek, és te már itt fűzöd nekem, mármint magadnak...

Most micsinájjak, SZERETETÉHES vagyok!
Különben is, te csak megdugnád és eldobnád. SOha nem számítana neked annyit, mert nem törődsz vele, hogy a jellemfejlődésére figyelj, hogy építsd, hogy felemeld, meg a dimenziók...! Neki egy ilyen férfira van szüksége, aki MINDENT tudna neki adni. Miért is? MErt az lenne a legnagyobb dolog!!!!

Lanois 2011.01.16. 11:01:38

@viola narvilly: Köszi, sör jó lesz. Te nem a barátom vagy. A lelki társam vagy, A lelki társam.

dex.ion 2011.01.16. 11:01:38

@flanker: ja te vagy a csávó? én aszittem, babyloveyou...bár még ő is lehet az, és akkor télleg nem árt a gumi:))

viola narvilly 2011.01.16. 11:01:50

@dex.ion:
Nekem még mindig van csülkös bableves :)
Na, folytköv a másikban.

viola narvilly 2011.01.16. 11:03:42

@Lanois:
Asszem most csak citromos gösser van :)

Szaffi B. 2011.01.16. 11:07:13

@Rókatojás: Mert pszichopata kategória nem volt...

mufuvecske 2011.01.16. 11:07:34

@flanker:

menjünk a nyugiszobába most...:)))

gibson 2011.01.16. 11:10:29

Miért van az egyébként, hogy akármikor megemlítik bent a nyugiszobát, én mindig gumiszobát értek? :)

bévé 2011.01.16. 11:10:53

@dex.ion: vállalom a kockázatot. :)

gibson 2011.01.16. 11:12:19

@flanker: nem akartam eldobni! Úgy terveztem, dugnánk heti háromszor-négyszer, és annyi. Ő lenne erre a legmegfelelőbb. Úgy szeretném, ha valaki végre úgy igazán kihasználna testileg.

bévé 2011.01.16. 11:13:29

@gibson: akkor kihívom flankert, mert diszkriminatívat mondott anyámra. :)

flanker 2011.01.16. 11:15:08

@dex.ion:
ja te vagy a csávó? én aszittem, babyloveyou...bár még ő is lehet az, és akkor télleg nem árt a gumi:))

Szent ég! Lehet, hogy ezt előtte kellett volna tisztázni?

bévé 2011.01.16. 11:16:50

@flanker: 1000-től már csak görcsös erőlködés volt az, mint Ildikó lábmasszázsszalonja.

flanker 2011.01.16. 11:17:04

@gibson:
Miért van az egyébként, hogy akármikor megemlítik bent a nyugiszobát, én mindig gumiszobát értek? :)

Ennek fényyében én Trollszpré helyében NAGGGYOn meggondolnám, hogy a nyugiszoba közelébe menjek veled...

flanker 2011.01.16. 11:18:56

@bévé:
akkor kihívom flankert, mert diszkriminatívat mondott anyámra. :)

De hát nem ismersz?
Tudhatnád, hogy ebben a légtérben, ebben az életvilágban én nem ezt képviselem!!!

flanker 2011.01.16. 11:26:40

@bévé:
1000-től már csak görcsös erőlködés volt az, mint Ildikó lábmasszázsszalonja.

No, mindjárt mondok RÁD valami diszkriminatívat!
Persze, miután te már kegkaptad, utánad az özönvíz?

mufuvecske 2011.01.16. 11:28:13

Flanker basszus vártam rád a nyugiszobában de nem jöttél, innentől ne akard hogy kihasználjalak...:))))

bévé 2011.01.16. 11:29:20

@flanker: hülye vagy?? csak vicceltem, ügyik voltatok tényleg. én is nyomtam volna tovább, csak a műsor végétől már lefoglaltak.

flanker 2011.01.16. 11:47:45

@bévé:
hülye vagy?? csak vicceltem

Jaj, tudom én... Azért, mert nincs kint mindig a szmájli...

slara 2011.01.16. 17:04:26

Sziasztok,ma hánytól van online adás?

Edecker Bürger 2011.01.16. 22:13:30

@flanker: Hajnalban azért halványan sejtettem, nem én leszek az utolsó. Akkor végeztem a kommentek elolvasásával. És jól esett, hogy írtam valamit, ami műveltségemről és értékeimről árulkodik!
süti beállítások módosítása