Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X30

2011. január 14. 09:00 - Hódos Hajnalka

Lilu szürke farmerja lassan magától megállna a sarokban, esküszöm, ma szakítok időt és megnézem, mi a tavaszi-nyári divat, mert az oké, hogy én a férjem kinyúlt xxl-es kapucnis felsőjében ülök, erősítve ezzel a „legyél mindig csinos feleség otthon” mozgalmat, de hát engem nem mutogatnak a tévében hetente többször. Rémülten kapom fel a fejem, burjánzanak az érzelmek, ha megint Jerzsi és Gigi vergődését kell nézni, magamhoz nyúlok. Rosszabb, Alekosz szerelmes monológját, hogy mitől szerelmes ez a monológ, még mindig nem értem, arra viszont nagyon kíváncsi lennék, a Gyilkos elmékben milyen profilt állítanának fel Alekról ennek alapján.

Copy Con Tordas c. számára ébrednek a lakók, Ildi vigyorog, Alekosz folytatja kis csínytevéseit, ma is Éva a célpont. Hajrá Tordas, szól oda Ildinek a fürdőben, Éva leosztja emiatt, és bevágja maga mögött az ajtót. Pár perccel később Alekosz, hallod, a zenegépben nincs meg az a szám, hogy Tordas? Nem hallgatjuk meg? Mi a fasznak, csattan fel Éva, hát én olyan idegállapotban fogok párbajozni menni! Alekosz tovább feszíti a húrt, van még zöld póló? Most komolyan mondod, hogy zöld pólót akarsz felhúzni? Az Ildi, puszi a szádra kijelentésnél nem bírja tovább, kiront a szobából, és a kertben őrjöng. Cigivel a kezében, persze. Alekosz indoka a viselkedésére az, mindig azt tudjuk a legjobban bántani, akit szeretünk, ezért mikor az Évát már kellőképpen felidegesítettem, úgy gondoltam, hogy én már őt nagyon szeretem, és szerettem volna ezt kinyilatkoztatni neki.

A kinyilatkoztatás azzal kezdődik, hogy ráront az elmélyülten trónoló Lacira a vécén, van itt egy ceruza valahol. Gyere csak, te, én katona voltam, ez engem nem zavar. Alekosz kutakodik, Évának akarok levelet írni. Zölddel írjad, röhögnek fel mindketten. Alekosz már a megszólítással bajban van és olyan szeretetet érez, amit csak párszor érzett életében. Te képes vagy arra, amire csak néhányan: szeretni. Te képes vagy aktiválni engem. Látlak téged! Éva megtalálja a párnáján a levelet, sírva fakad, keresni kezdi Alekoszt, de most ő ül a retyón. Pár perc, jó, megvárlak kinn. A kertben összeborulás, jaj de jólesett, nem is kaptam ilyet senkitől! Most már úgy megyek ki innen, hogy találtam egy igaz embert! Hát olyan energiát adtál nekem, apukám! Már gazdagabb lettem, mint a főnyereménnyel! Engem az oviban sem szerettek, a suliban sem, csak páran és úgy jöttem ide, hogy akkor mi lesz itt? Mert tudom, mit váltok ki! Na, hozok magamnak egy sört, én meg rágyújtok, szent a béke.

A Törtetőkre feladat vár, harminc perc alatt főzniük kell valamit a konyhában található alapanyagokból. A teli hűtő előtt kétségbeesetten sikoltoznak, hát nincs semmi! Én izét csinálok! Én meg lecsót! Laci, segítesz? Alekosz, segítesz? Ildi ugyanazt csinálja, mint én szerintem. Nem, én lecsót csinálok. Én egy ilyen baukóévás rántottát csinálok! De akkor ne mondd azt, hogy ugyanaz! A lányok ugyanarra a főzőtanfolyamra járhattak, mert a hideg olaj most is alap, mondjuk a rántottát meg a lecsót illik szalonnazsíron indítani, de ilyen részletekbe ne is menjünk bele. Ildi a kegyelmeséktől előző este hozott egy liter űrtartalmú láboskában kezd főzni, Éva Alekosz kedvenc téiliszalámiját szeletelteti bele a rántottába. Tíz perc van hátra, megy a kóstolgatás ezerrel, biztos vagyok benne, hogy a kicsapódott tojáson kívül még minden nyers. Szegény Ildit még az ág is húzza, Laci összekeveri a sót és a cukrot, beleborít még egy evőkanál sót a felületes szemlélő által is jól láthatóan gány cuccra, nem baj, megoldom neked. Ildi heherészik, a Laci szerelmes, hát igen, kicsit sós. Kicsit. Alekosz a vizuális látvány kedvéért a tányér szélére önt másfél kiló fűszerpaprikát, középre meg belebasznak egy jó evőkanálnyi erőspistát, mer’ az köll oda, azért. Az ételeket a NekedValóVilág c. délutáni tévéműsorban zsűrizték, hehe, kicsit sós, jól néznek ki, az egyik tojásos lecsó a másik lecsós tojás, hehe. Az egyes tányér a győztes. Hát ezt is megnyertük, csap rá Alekosz Éva térdére, jól dolgoztál! Éva jutalma egy fakanál, hát nem erre számított. Gratulálok azért neked is, szól oda Ildinek, kösz, ha nem sózzuk el, akkor jók vagyunk!

Rém unalmasak ezek a szembesítős feladatok, mindenki mondja el, miért Éva ill. Ildi mellett áll. Olivérről lemaradok, mert sajtot keresgélek a hűtőben, Gigi Ildit várja vissza, mert Éva megbántotta. Ha Éva ilyen marad, mint most, akkor megérdemli majd a bizalmat. Anikó Ildihez még nem került közel, Évával jó úton halad a kapcsolatuk. Szandika tele szájjal, csámcsogva Évát várja vissza, mert a lányok közül ő áll hozzá legközelebb. Zsófi ugye azért van zöld pólóban, Zsófi, az lila! Erős a gyanúm, most Zsófika szedi azt, amit eleinte Béci. Zsófi Ildit is nagyon szereti, de. Gombi semleges, mert egyikőtöket se mondanám barátomnak, ha muszáj lesz, mondok majd egy nevet. Gombi, megnyugtatlak, muszáj lesz. Lacin azért van zöld póló, mert Évivel kapcsolatban több olyan dolog történt, ami neki nem tetszik. Jerzsi szerint Ildinek példaértékű tulajdonságai vannak. Alekosz azért szavaz Éva mellett, mert nagyon megszerette, szeretne úszni ebben az érzelemben, mint hal a vízben. És a Tündi, he?

A lila és a zöld csapatnak kampányfilmet kell készíteni. Na és akkor rázummolsz és így távolodsz, na, látod? Így. Jó, Alek, akkor csináld te. Olivér, olyan sértődékeny vagy, mint egy ötéves gyerek! Mert te meg úgy viselkedsz az elmúlt napokban, mint aki nem normális! Na, nézd meg milyen jó így, csináld! Nem csinálom, csináld te. Csináld te! Jaj ne veszekedjetek már! A zöld csapat felteszi a költői kérdést, miért szavazzunk Ildire? A tanácstalan arcokat látva felröhögök, ha ti se tudjátok, akkor ki? Mert tisztaszívű, őszinte és művelt. Felnyerítek. Figyelj ide Alekosz, itt fogok én ülni, ő meg ott. Most nem tudok figyelni. Akkor bazd meg! Kezdhetünk? Már intettem. A zöld kampánystáb kibírja röhögés nélkül, mikor Ildi kijelenti, hogy ő szereti a kalandokat, Laci leinti, annyi mindent szerettünk már, elég. Béci szerint rossz módszer az ellenfelet ekézni a kampányfilmben, kitalálja a szlogent, ez a párbaj szóljon a szeretet és a szív diadaláról! Nagyon jó, ez lesz a vége! Olivérék vágóképeket készítenek és miniriportokat „járókelőkkel”. Benn Tomai Ildikó vagyok, Tordasról jöttem. Tomai Ildikó vagyok, Tordasról jöttem, nem jó? De, szuper, Pötyike vidd már innen a picsába a macikát! Jó, akkor mosogatok, mosogatok. Egykéthá, mindenem a zene! Sírok. Meg szeretném mutatni, hogy milyen vagyok, de húzd ki magad! Végül a zöld csapat kórusban: szavazz rá, mert ő egy igazi művelt és vidám nő. Erről a stábmunkáról a pokolba vezető út meg annak kikövezése jut eszembe.

Mi, riszaviadal? Mi jöhet még? A csapatok edzenek, Éva, galambbal kezdjél, galambbal, aztán a strucc! Nem értem, nem is akarom. Gigi azt magyarázza Ildinek, hogy az fogja elbukni a versenyt, aki nem jegyzi meg a koreográfiát, úgyhogy akkor duplaforgás aztán pápápá és kész. Évának a csapat azt javasolja, hogy legyen laza, mert Ildikó vérkomolyan veszi magát, meg a riszaversenyt is, mereven feszeng majd a salsában, hahaha. Éva első koreográfiája igen érdekes, lényegében egy performansz, ami az Ecc, pecc, kimehetsz kezdetű kiszámolóra épül, a látvány számomra ijesztő, de amúgy sem szoktam megérteni a modern feldolgozásokat. Ildi almaszedéssel kezd, aztán a toporog, mint a szarógalamb, na vajon ki nyerhette az első fordulót? Most mi ez? Ez nem is tánc volt! Jaj, Ildi, ne legyél már rinyagép! Az van, hogy tudja a gyengéidet, és nagyon meglovagolja. A lila csapat bagózik és hijjdejóvótÉvázik a kertben, gong, kezdődik az újabb forduló. Éva indiánszökdeléseket végez, majd hirtelen ötlettől vezérelve ledobja magáról a pólót, sőt, a melltartót is, cicit és hajat ráz egyszerre, aztán csak hajat, mert kezével eltakarja a melleit. Ildi szegénykém próbálja utánozni, olyan kényszeredetten vetkőzik, mint az egyszeri Kovácsné a házassági évforduló estéjén a kötelező éves dugás előtt, Józsi, bűzlesz a sörtől és vigyázz a hajamra, most voltam berakatni! Éva a győztesek mosolyával illegeti magát a hintában, fogadja a gratulációkat, jézusom, te nagyon meg tudsz őrülni! Éva, szerintem ez nagyon gáz volt, mondja neki Ildi a fürdőben. Hát, szerintem nem volt az, mi így oldottuk meg. Mert így tudtad. Mert így akartam. Mert így tudtad. Mert így akartam. Így tudtad! Így akartam. És ezt még szombatig kell nézni, hüpp. 

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

Címkék: vv4
737 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eric_Cartman 2011.01.14. 09:28:17

Zsófi helyett be lehetne rakni egy fikuszt is.

viola narvilly 2011.01.14. 09:30:13

@Eric_Cartman:
Nem. A fikusz képes a fotoszintézisre.

"Engem az oviban sem szerettek, a suliban sem, csak páran és úgy jöttem ide, hogy akkor mi lesz itt?"

Ez rendkívül meglepő ettől a lánytól, erre sosem gondoltam volna.

Szandika csámcsogásától sikoltozni tudtam volna.

iinside 2011.01.14. 09:59:32

Éva rulez!
Ildinél még a kancsal opposzum is eredetibb!
:-)

dex.ion 2011.01.14. 10:01:56

hajni, kompenzálsz, h már ilyen korán van poszt?:) köszi!

mocskosmacska 2011.01.14. 10:02:12

Évának olyan ronda mellei vannak, mint az állat. Lehetne egy kis önkritikája. Egyébként halál unalmas: káromkodás, cigizés, más szidása és csöcsmutogatás. Erre egy orángután is képes.

iinside 2011.01.14. 10:03:20

ps.: azt nem tudom eldönteni, hogy ez a kibontakozó Olivér-Alekosz feszkó most az az előre megbeszélt "mi lenne ha mi itt összevesznénk" téma, vagy ezen felbuzdulva azóta így kerülnek ki a vágószobából az összefoglalók. Vélemény?

viola narvilly 2011.01.14. 10:06:05

@mocskosmacska:
Arról azért nem tehet, hogy milyen a cicije :)
De mutogatni valóban nem kéne.

innovation 2011.01.14. 10:07:18

@iinside: Ebben a kérdésben mi sem jutottunk előrébb tegnap. Csak nagy kérdőjelek. Semmi más.

innovation 2011.01.14. 10:09:12

Nekem azt mondja meg valaki, hogy egy istenverte avatart hogy a fészkes fenébe lehet a nyomorult nevem mellé betenni?
(ha a "Szeretnék avatart a hozzászólásaim mellé!" óhajtó mondatra klikkelek, akkor az indás fiókom jön be, ahol már van profilkép.)
Köszi

mocskosmacska 2011.01.14. 10:11:30

@viola narvilly: Oké, nem az a baj vele, hogy egy -két testrésze ijesztően csúnya, hanem, hogy fogalma sincsen róla, mi az, hgoy önkritika meg nőiesség meg tartás.

viola narvilly 2011.01.14. 10:13:02

@mocskosmacska:
"fogalma sincsen róla, mi az, hgoy önkritika meg nőiesség meg tartás."

Hát fogalma sincs róla. De ezen még meglepődsz másfél-két hónap után? Ez gyakorlatilag az első egy-két napban kiderült.

vörös áfonya 2011.01.14. 10:15:40

Olyan kínos volt,mikor a zöld csapat csinálta a kampányfilmet.
Szerintem mindenki tudta előre,hogy nem sok értelme van,olyan is lett.
De szépen elkezdte az rtl Ildi lejáratását,most már nem tudom hány adáson keresztül.

rexter 2011.01.14. 10:17:24

Ildi kurvara elbaszta h nem szandikat vagy esetleg gigit hivta ki. eva ellen semmi eselye, nulla. csak teljesen ostoba es nem jott ra.

mocskosmacska 2011.01.14. 10:18:11

@viola narvilly: Már annál eleve hiányzik, aki valóságshowba jelentkezik, mert Magyarországon a női va.sho. szereplőktől azt várják el, hogy sexipari munkásokként viselkedjenek, különben nem "érdekesek". Ez ellen tiltakozhatnának a feministák.

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:18:18

@rexter: és akk még itt van, h mit is akar a csatorna...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.14. 10:18:37

Na, ezt a végső így tudtad-akartam dolgot sikerült elcsípnem. Hál ég, Éva monokinizését nem.

Amúgy Éva is roppant szerencsétlen, ha bedőlt Alek ekézős-magamba bolondítalak taktikájának. Így leírva, Alek oltott, mint kertész az almafát, és 10-ből 8 nő úgy hajtotta volna el, mint a magzatvizet szokás.
Bár, inkább Alek képére leszek kíváncsi, mikor rájön, hogy Éva brutál kihasználta és feláldozta a bennmaradás oltárán. Na AKKOR kezdődik majd a Criminal Minds epizód! /jelzem, Tim Curry-nek csak jelenthet Alkesz barátunk/

Első képen lévő nézést én is produkálom: 1 mp-vel egy orbitális pofon előtt, amit annak adok, aki pofátlanul belemászott az arcomba.

Ja, Hajni, nálunk is csak akkor tip-top otthon a fehérnép, ha éppen lusta volt lemosni magáról a festéket, miután hazaért. Van viszont jó kis testhezálló edzőnadrágja a hőgynek, úgy nem tűnik fel annyira, hogy arra szoktatták anno, kint utcai, bent játszós.

Rubicon 2011.01.14. 10:19:30

Az rtl amit így művel, az szánalmas.
Évát nyomatja, persze róla majd lehet cikkezni, Ildiről meg....hát.
Amúgy Ildi egy nulla, nála már csak egy nullább van: Zsófika...sajnos nem láttam az összefoglaló elejét, de ennyire akaratgyenge nőt...felvette a lila pólót, holott Éva legközelebb őt fogja kibaszni...

vörös áfonya 2011.01.14. 10:21:26

@Mezei ZsurLó:

Zsófi mintha kicsit fel lenne puffadva,nem?
Kezd elég amorf lenni:)

Flood 2011.01.14. 10:22:53

Alek nagymonológjában a legjobb a zene volt
geccilaza az a szám :)

viola narvilly 2011.01.14. 10:23:12

@mocskosmacska:
Igazad van, én is így gondolom.

gibson 2011.01.14. 10:23:58

@rexter: és annak fényében különösen rossz döntés volt ugye, hogy Éva egyszer már hülyére verte a beszavazósóban...

tgrs 2011.01.14. 10:25:17

Éváék kampányfilmje jó volt, Anikó józanul is aranyos, pedig nagyon nem szimpatizáltam vele az elején. Ildi szerintem az "így tudtad!"dal ásta el magát végképp. Milyen sportember az, aki nem tud veszíteni?

iinside 2011.01.14. 10:25:52

@gibson: a nézőket meg akkor vernék...bocsánat vennék hülyére, ha párbajból az Ildi menne vissza a villába.

tgrs 2011.01.14. 10:26:18

@vörös áfonya: Nem csak Zsófi, Jerzsi is kezd jóllakott napközis kinézetet ölteni.

gibson 2011.01.14. 10:28:41

Ezeket az "Évát nyomatja az RTL" és hasonszőrű nyavalygásokat nem értem. Ha akarnának, sem tudnának semmit beadni a szerkesztők az összefoglalóba Ildiről, könyörgöm, annyira unalmas és semmilyen karakter. A tegnapi és a tegnapelőtti versenyen sem kellett "nyomni" Évát, Ildi válaszai, hisztijei ÉS a bemutatkozó filmje egyaránt szánalmasak voltak. Barátai nincsenek bent, beszélni nem beszél, csak néz a nagy, buta ítí szemeivel ki a fejéből egész nap. Borzalom. Még mindig nem hiszem el, hogy azzal kampányol, hogy ő művelt, és szereti a jó bulikat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.14. 10:29:41

@hellóka: Úristeeeen! A pólós résznél vonyítottam! Remélem retekklubosok megmutatják nekik. :P

@tgrs: Kajahegyek - nulla testmozgás vagy idegi feszültség, ami olvasztaná róluk a zsírt.. egy tengerimalac is dagadt disznó lenne ettől. Vagy nem.

gibson 2011.01.14. 10:29:55

@iinside: azt egyébként bírnám, megnézném, mit váltana ki Ildiből, ha hirtelen megjönne az önbizalma.

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.01.14. 10:30:24

a mostani párbaj minden egyes mozdulatát politikusoknak kéne elemezni. tulajdonképpen egyik karakter sem szerethető.

a "miért szavaztál rá" őszintén úgy megválaszolható:
azért, mert a másikat jobban utálom. mivel a néplélek négyévenként pont így működik, kincset ér minden mostani infó.

zsófika a kisliba :)

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:32:08

@gibson: nem mindig direkt a csatorna manipulációja. Pl. az, h lett egyáltalán "zöld csapat", az előírás volt: l. Zsófi elszólása (...és mégis mozog a Freud.), a csapat enerváltsága.Így lehetett egyáltalán eksön Ildi körül.

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:33:30

@gibson: sajna, csupán önbizalma van, semmi mása nincs.

iinside 2011.01.14. 10:36:39

egyébként tényleg érdekelne, hogy a karakterek amiket mi látunk, mennyire "igazak"
úgyértem: mi nézők az egész 24 órából mindössze egy nettó napi egy órás összefoglalókat látjuk, amiből levonva Lilu és társai idétlenkedését, a reklámokat, a "mostmegnézhetikanyereményt" ésatöbbi blokkokat akkor marad jó fél óra, szóval 24-ből fél óra és ez is a csatorna szájíze szerint megvágva....szóval elég nagy a mozgástér, manipulálhatóka nézők azáltal, hogy az adott karakterből mit adnak éppen be..
remélem érthetően fogalmaztam

Hmmcsike 2011.01.14. 10:38:53

@iinside:

Az mindenkinél eredetibb, nagyon aranyos! :)

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:39:07

@mocskosmacska: "Rajtam azé van lila póló...izé...ZŐD, mer..."

vörös áfonya 2011.01.14. 10:39:46

@mocskosmacska:

Rajta volt egy lila póló és azt mondta"Ugye akkor rajtam most zöld póló van",és itt szóltak neki a többiek,hogy lila pólóban van,nem zöldben.

gibson 2011.01.14. 10:39:51

@iinside: azért még ott van az online adás, du. öttől hétig és éjféltől másnap reggel tízig. De valóban van egy nagy, üres luk a közvetítésekben napközben, senki nem érti, hogy miért.

vörös áfonya 2011.01.14. 10:41:26

@gibson:

Pontosan,tehát reggel 10-től este 5ig nem tudja senki mit csinálnak.
Persze mi igen.Akkor járnak ki:)

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:41:41

@vörös áfonya: elnézést a gyanúsításér', és ha színtévesztő?

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:42:43

@vörös áfonya: nyilván. Pl. Leslie dr őrzővédő cégei? Ekkora ember nélkül is elvagyogatnak?

vörös áfonya 2011.01.14. 10:42:50

@Mme Chauchat:

A színtévesztők nem csak a pirosat cserélik fel a zölddel?(vagy fordítva).

gibson 2011.01.14. 10:43:11

@vörös áfonya: mondanám, hogy akkor mennek be a munkahelyükre, de olyan nincs egyiknek se - legalábbis, ahová nappal kéne bejárni... :)

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:44:22

@vörös áfonya: a három főszín egyikének érzékelésére képtelenek. Plusz a butasága Zsének.

joszif 2011.01.14. 10:44:24

A legjobb volt ahogy Laci meg Gigi folyamatosan forgatták a szemüket mert a tökük kivan és nagyon érzik hogy teljesen esélytelenek bármiben is mert annyira unalmas az Ildi. Azt a szenvedést amit leműveltek a kisfilm alatt hihetetlen jó volt.
Lehet utálni az Évát meg az Olit de a tegnapi adásból kiderült hogy mi lenne ha ők hazamennének. Az ami volt a szobában a meseírás alatt. Fapofa és dög unalom. Ahogy kikapcsoltak a másik csapathoz egy visítottam a röhögéstől. Attól függetlenül hogy kibebaszott szar mesét írtak, de amíg megírták szénné röhögték és jól érezték magukat. Nah ez nem volt jellemző az Ildikó csapatára....

viola narvilly 2011.01.14. 10:44:55

@Mme Chauchat:
Színtévesztő lehet, de azért azt csak tudja, hogy Éva, vagy Ildi :D

gibson 2011.01.14. 10:44:55

@Mme Chauchat: hát ha valaki a rikító zöldet összetéveszti a lilával, az már inkább a színvak kategória.

iinside 2011.01.14. 10:45:07

@gibson: nézett már közületek valaki online adást? Őszintén!
Nem véletlenül van ebben a sávban, amikor a normál dolgozó ember vagy már alszik (nem, nem lehetsz annyira fanatikus, mert az első hét után kidőltél vagy azóta már kirúgtak, na akkor elhiszem) vagy épp úton van hazafelé, lásd 9-től 5-ig rabszolgák. A nyuggerek meg aztán akkora internet guruk...
Hagyjuk inkább az online adást, arról nem is beszélva, hogy olvastam már pár helyen, hogy amikor "olyan" dolgokról kezdtek beszélni a villalakók, akkor rögtön megszakadt az adás...

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:45:27

@gibson: de, van munkahelyük. Ildi pl. tanít :p

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:46:37

@gibson: ha színvak, akk csak a szürke árnyalatai érzékelhetők a fehértől a feketéig

Hódos Hajnalka 2011.01.14. 10:47:28

@dex.ion: ja, az nekem is jó, ha így hiszed :D

Kovács Tomi 2011.01.14. 10:47:54

Hajni vendégkommentek ne játszanak Nálatok? Írnék szívesen egyet Alekoszról..:)

gibson 2011.01.14. 10:47:57

@iinside: az ide kommentelők durván 70%-a (igaz, nem állandó jelleggel, de) követi az online adásokat, igen. Többek között én is :)

viola narvilly 2011.01.14. 10:48:53

@Kovács Tomi:
Róla egy pszichiátriai értekezést lehet írni :D

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:49:32

@joszif: ez az, mert kötelező volt (csatornautasítás) ződnek is lenni, különben az egész csapat vagy be-Lilult volna, vagy maradt volna a saját rongyában. Nyilván a ződek kötelezően nem tudták jól érezni magukat.

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:50:21

@viola narvilly: na, ez a ZsB, azaz Zsófi butaság-faktora.

viola narvilly 2011.01.14. 10:50:49

Most megnéztem Ildi adatlapját, azt írja, hogy az egyik legnagyobb szenvedélye a szex.
Azt vajon hogy művelheti?
Ránt magán kettőt, miközben azt kiabálja, hogy én imádom a szexet, majd közli, hogy jó elég, elmentem...?

viola narvilly 2011.01.14. 10:51:37

@Mme Chauchat:
Lassan jegyeznem kell a rövidítéseket :)

vörös áfonya 2011.01.14. 10:51:47

@Mme Chauchat:

Amúgy szerintem a táncnál is meg volt adva,hogy "erotikusan kell",mert kizárt dolognak tartom,hogy az Ildi levette volna a felsőjét,ha nem muszáj.Hiszen amiatt utána még be is szólt Évának,hogy csak "így tudtad megoldani".

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:51:56

@Kovács Tomi: Itt várlak, de már kiakadtak, hogy ne reklámozzam :D :D D: analysis.blog.hu/

joszif 2011.01.14. 10:52:14

@Mme Chauchat:
Lehetnének semlegesek is csak hát ugye az már rohadt ciki lenne. És tényleg nem lennenének csapatok :D

Kovács Tomi 2011.01.14. 10:52:22

@viola narvilly: Szerintem élete során az egyetlen kemény tárgy ami a szájában volt az a fogkefe..:D

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:52:36

@viola narvilly: ....majd besértődik, magára. És persze sír!

Flood 2011.01.14. 10:52:57

Éva jutalma egy fuckanal, hát nem erre számított.
Muhaha, éljen az intelligens humor! :DD
(bocs, nem hagyhattam ki :)

gibson 2011.01.14. 10:53:22

@Mme Chauchat: tudom, azért mondom, hogy két ENNYIRE különböző színt csak a színvakok képtelenek érzékelni. Azé me' nem rakok szmájlit a végére még érzékelhetnéd a csöppnyi iróniát, amit oly furfangosan elrejtettem ott!

viola narvilly 2011.01.14. 10:53:49

@Mme Chauchat:
Dehát ő imádja a szexet és a jó bulikat és táncolni és és

iinside 2011.01.14. 10:53:56

@gibson: ööö...riszpekt testvér! :D

joszif 2011.01.14. 10:54:26

@vörös áfonya: Az volt a feladat hogy amit kitalál az egyik csapat azt miután bemutatták neki le kellett másolnia.
Azért volt Éva enyhén szólva koordinálatlan meg vetkőzött mert tudták hogy Ildikó nem fogja bevállalni.

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:54:50

@gibson: hisz érzem én, érzem én... Én Alekosz nézésén cocializálódom, vagy mi!Ott van ám érzékenység.

gibson 2011.01.14. 10:55:48

@Mme Chauchat: amúgy ha a blogod címét - sunyi módon - becsempésznéd a neved mellé, mint teszik azt jó páran rajtad kívül itt a blog.hu-n, senki nem szólhatna egy szót sem, hogy reklámozod magad! ;)

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:55:58

@viola narvilly: "Mert így tudtad. Mert így akartam. Mert így tudtad. Mert így akartam. Így tudtad! Így akartam"

vörös áfonya 2011.01.14. 10:56:20

@joszif:

Ja,erről lemaradtam akkor.

viola narvilly 2011.01.14. 10:56:55

@Mme Chauchat:
Ezt végülis bármire rá lehet húzni :)

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:57:27

@Mme Chauchat: ...köszcsi. Elhatároztam, hogy sunyi leszek. Lásd sunyi jelentései vmikor régebben.

viola narvilly 2011.01.14. 10:58:27

Éva adatlapját is megnéztem.
Legnagyobb félelme, hogy negatívan állítja be a média.
Lehet ennél a szintnél negatívabbat írni, mint amit művel?

Kovács Tomi 2011.01.14. 10:58:33

@Mme Chauchat: Ide írjak egyet Alekról a traktoros macsóról?:D

bévé 2011.01.14. 10:58:36

Hajni, elmondanám, h Éva ecc-pecc-kimehecc tánca Beyoncé + Tina Turner koregráfiaelemeit ötvözte (szerintem vicces volt), a háttérben azzal a Beyoncé nótával, mellyel utoljára Tolvai Reni üldözött ki az univerzumból.

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:58:52

@viola narvilly: "MÍT/MÍA" és "ÍT/ÍA", a rövidítés-listába bele vele.

Mme Chauchat 2011.01.14. 10:59:34

@Kovács Tomi: engem megtisztelsz, a többiek kiátkoznak innen.

Kekec1 2011.01.14. 11:01:29

@Mme Chauchat:

Nem tanít, pont tegnap derült ki filmkészítés közben.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.14. 11:01:38

@neccharisnyás útonálló: A kajahegyekről jutott eszembe, hogy - bár nem sokat nézem, csak olvasom - de ezek mit esznek? Nem emlékszem a korábbi műsorból sem, hogy "na, most vacsorázunk" és mindenki előtt egy tányéron pörkölt pl.. Jártukban-keltükben esznek néha egy-egy szendvicset, vagy nassolnak egész nap? Készételeket kapnak, vagy csak alapanyagot? Meg ki tud közülük főzni?

Flood 2011.01.14. 11:02:35

"Ildi szegénykém próbálja utánozni, olyan kényszeredetten vetkőzik, mint az egyszeri Kovácsné a házassági évforduló estéjén a kötelező éves dugás előtt"
:DDDDDDDD LOLROFTLAMOXD meg ilyenek

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:02:52

@Yooha: mondjuk alap, h Zsófiufó mindig (minden körülményben) habüstből eszik, állva, beszélve közben.

viola narvilly 2011.01.14. 11:03:38

@Yooha:
Lacit és Bécit láttam már konyhában.
Meg Évát, mikor elmondta, hogy tud rántott húst készíteni, de mindig lejön a prézli. Tehát nem tud.

vörös áfonya 2011.01.14. 11:04:30

@Yooha:

Szerintem néha kapnak kész kaját,néha meg főznek,rágcsálni meg mindig rágcsálnak valamit.
Szerintem attól függ mindez,hogy kimennek 10-5ig,ott esznek-e kint vagy nem:)

Kovács Tomi 2011.01.14. 11:04:57

@Mme Chauchat: Jól van össze szedem a gondolataim elszívok még pár cigit felébredek és neki látok, ha kész van, akkor eljuttatom Neked.:)

iszlipó 2011.01.14. 11:05:34

@viola narvilly: Ildi annyia erölködik,hogy villakompatibilis legyen!
szex, buli meg humor...nemá! ugyanúgy mantrázza ezeket a szavakat, mint Alekosz a nagy szerelmet. de igazából semmi nincs benne ami ide kéne. egy minimális lazaság sem.

Mangis 2011.01.14. 11:06:08

@joszif: Lehet utálni az Évát meg az Olit de a tegnapi adásból kiderült hogy mi lenne ha ők hazamennének.

Szerintem nem lehetünk biztosak abban, hogy teljesen unalomba fulladna az életük, el tudom képzelni, hogy páran máshogy viselkednének a jelenlegi hangadók nélkül.

viola narvilly 2011.01.14. 11:06:58

@iszlipó:
Igen, valahogy én is azt érzem, hogy görcsösen akarja mutatni szegény, hogy ő milyen partiarc és tényleg, ez a mantrázza a legjobb kifejezés rá.

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:07:08

@Kovács Tomi: Várom. Ámbár a dohányzás káros az egészségre (l. a vvillalakókat...)

Kovács Tomi 2011.01.14. 11:08:42

@Mme Chauchat: Igen, igen de a függőségeim tartanak életben mint a dohányzás, Alekosz esetében is így lehet a reménytelen szerelemmel.:)

bévé 2011.01.14. 11:08:52

ja, tegnap mértem: a több mint 1 órás műsoridőből kerek 29 percet láthattunk a villából (ami nem ismétlés.. természetesen Sándor monológja és az egyéb replayek nem számítanak).
kérdésem a következő: Annamari mikor bassza már seggbe az rtl-t, amiért ÉLŐ felirattal adja le az egész műsort?

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:09:32

@Mangis: Évát meg az Oli, mi lenne ha ők hazamennének: ez kérem nem történhet meg SSKK. Egyébként készül a VV5, csak nem tudják, hogy szimultán menjen-e vagy ezután. Itt 12 (Nobel díjas) tudóst zárnának össze a villába.

Rigghead 2011.01.14. 11:09:49

azér egy harminconéves lányt így megvezetni, ráadásul egy ennyire 1.0 ember által... (éva-alek)k a t a sz t r ó f a

a főzés lófasz volt, dögunalom

oli és alek mű-összezörrenés viszont alakul faszán

akik kínból ildi csapatát választották, na azok a semmirekellő csöndiböndi lúzerek

évike csapatában meg a hangos gonoszok

kurvajó, alakul ez

ildit pedig már nagyon várja a való világ!

HúszTíz 2011.01.14. 11:10:38

Azt mondja Alkesz, hogy "te képes vagy aktiválni engem." Hűha, mint valami gépet...

Éva valóban egy kissé meghízott, látszik ezen a képen is. Ez a has nem AZ a has, amivel bement. Úgy látszik, itt mindenki egész nap csak tesped, nem csinálnak semmit, elhízik mindenki, mint állat.

Amúgy itt van néhány ötlet, hogy milyen táncokat láthattunk volna -->

www.youtube.com/watch?v=eXiOnYckqMU
www.youtube.com/watch?v=yrctMvIWpG0

Különösen a második durva :-D

hex.kelly 2011.01.14. 11:11:08

Hajni!

A Gyilkos elmék-ben Alekosz története kb. ez lenne: hogyvolt.blog.hu/2010/06/10/gyilkos_elmek_5x10_the_slave_of_duty

Nagyon jót írtál megint :)

HúszTíz 2011.01.14. 11:11:33

Ja, amúgy csak nekem tűnik fel, hogy mostanában nem láttunk Gigi/Erzsy szerelemjelenetet ?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.14. 11:11:56

Alekosz igazán jó reklámarc lesz a villán kívül, csak még azt nem tudom, hogy mit kellene reklámoznia…Burn energiaitalt vagy szeszes italokat?

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:13:32

Aktiváljuk még a bankkártyát és a mobilt is, szal tényleg szép metafora. Pszichometafora.

Trevlovics 2011.01.14. 11:14:23

Nem tudom másnak van-e hasonló érzése, de amikor ezt az éva és alekosz lelki kapcsolatát, közel kerülését, "barátságát", lelkitársasságát mutatják, egyrészt levágós, hogy ez minden csak nem egy mély dolog, másrészt ugyanazt a nem is annyira diszkrét undort érzem, mikor benkő feleséget keresett és edit asszonnyal csókolózva enyelegtek. valahogy vonzotta a tekintetet az a két puhatestűre emlékeztető, egymáson vonagló ajak, miközben az embert meg a hányinger kerülgette. ugyanezt érzem most is, ahogy éva és alekosz, mint két nyálkás lelki puhatestű söndörödnek, bödörödnek egymáson.

joszif 2011.01.14. 11:14:54

@Mangis:
Hát biztos lenne úgy is valami csak hát akik alapból sose viccelődnek: Laci, Gigi, Zsófi, Anikó, Jerzsi, Ildikó ők aztán se fognak sz.tem. A Béci meg a Gombi azért időnként poénkodik talán ők egy kicsit előtérbe kerülnének. A többiek mindig mások poénjain röhögnek nincs még csak csipkelődős beszólásuk sem.

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:15:46

@Myta: izé, pszichotikumokat, de lehetne rajta élőben homloklebeny-metszést végezni, ebből online műsort csinálni, ilyesmi.

iinside 2011.01.14. 11:16:13

@Myta: Alekovszkaja vodka!
Fogyna mint a cukor :-)

Rigghead 2011.01.14. 11:17:06

@HúszTíz: nem, csak nem sírjuk vissza

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:17:15

@Trevlovics: Tudod ki vagy Te itt? A lelki társam! Nem tudtam, hogy idejövök erre a blogra és pont itt talállak meg.Ha visszajövök a párbajról, akkor...

jörgömös 2011.01.14. 11:17:38

Hú de herótom van már ettől az Éva Ildi párbajtól.

MrMojo 2011.01.14. 11:18:44

Mikor lesz ennek a vacaknak vége, hogy ne csak erről szóljon a "Hogy volt"?

Rigghead 2011.01.14. 11:19:34

@Mme Chauchat: már nyertem! többet kaptam tőled mint a nyeremény!

56.hope.road 2011.01.14. 11:19:57

Nem tudom eldönteni, melyik némber idegesít jobban.
Jöhetne már a kiszavazó, az egyik kiesik, mi mindenképp jól járunk.
A tordasi zéró egy energiavámpír, annyira lefáraszt tévén keresztül, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem. Szinte érzem, hogy zsugorodik közben az agyam.
Bamakóévi meg tökéletes celebalapanyag. Nem ért semmihez, de azt jól csinálja.

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:20:26

@viola narvilly: persze, de ne adjunk ötletet a klubnak, maj pénzé', ha megkeresnek.

Mangis 2011.01.14. 11:21:36

Amúgy Lacin miért volt zöld széldzseki? Ő elvi okokból nem hord pólót? Eleinte azt hittem, hogy ezzel nem is a csapattagságát mutatja ki, hanem izzasztással fogy.

Mangis 2011.01.14. 11:22:23

@jörgömös: De már csak egyet alszunk és túlleszünk rajta :-)

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:23:12

@Mangis: nem volt tripla XL-es, azé. Meg 1, külön az egójának.

K Tomoceusz 2011.01.14. 11:24:18

Ildi nem egyszeri Kovácsné
Ildi igenis szexi
És igenis szeret dugni

Trevlovics 2011.01.14. 11:25:02

a legjellegtelenebb lakó odabent jelenleg szerintem zsófika. igazán kiküldhették volna őt vidékre és bent hagyhatták volna az egyik kiskutyát helyette, az is legalább annyira cuki és valószínűleg a teste is jobb.

56.hope.road 2011.01.14. 11:25:07

@Myta:
Alekosz lehetne a "Szexmentes Magyarországért!" kampányarca, nála hitelesebben senki sem hozná a karaktert.

viola narvilly 2011.01.14. 11:25:42

Én most belenéztem a tegnapi ki kit vár vissza részbe, és ott Lacin póló van. Zöld.

-Sarq- 2011.01.14. 11:26:05

"Tomai Ildikó vagyok, Tordasról jöttem, Fehér(!) megye községből"...

Egyre inkább hiszem, hogy ez a nő egy földönkívüli.

Mangis 2011.01.14. 11:26:54

@Mme Chauchat: tripla XL? Annyira nem mackó a lackó

Flood 2011.01.14. 11:27:03

@joszif: Anikó azért sztem néha szokott vicces lenni

dean23 2011.01.14. 11:27:16

Inkább Éva csállé csöcseit nézem még 3 hétig, mint ezt a sötét Ildit!

"Ildi szegénykém próbálja utánozni, olyan kényszeredetten vetkőzik, mint az egyszeri Kovácsné a házassági évforduló estéjén a kötelező éves dugás előtt, Józsi, bűzlesz a sörtől és vigyázz a hajamra, most voltam berakatni!"

Ez gigaLOL!!!! :DDDDDDD

Mangis 2011.01.14. 11:27:54

@viola narvilly: azt már nem láttam, de széldzsekiben nyomta egy darabig

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:28:34

Most mondja a Zorbán, h a tétlenség megöli a Zembert, na. Ez lehet a baj.

iinside 2011.01.14. 11:28:50

@-Sarq-: ő ET és haza akar menni.
Különben nem az Évát hívta volna ki.

viola narvilly 2011.01.14. 11:30:51

@Mangis:
Ja, akkor azt meg én nem láttam.

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:31:06

@Mangis: akko torzít a tv-m. Csak amit magáról mond, abból gondoltam...

fran7 2011.01.14. 11:31:14

Mondjuk, ha az Ildinek lenne egy csepp esze, akkor szépen visszahúzodna és kitalálna valami hobbit a villában, mondjuk papírhajtogatás, ha már könyvet nem adnak neki. Részt vennék annyira a feladatokban, hogy ne kövessek el szerződésszegést, de csak annyit és nem többet. S minden közösségben vannak olyan emberek, akik hajlandóak lennének a közösség szélén levő deviánsokkal jóba lenni. Azokkal ellennék és gyorsan kimennék a villából. Bár az első VV-t Szabi ezzel a technikával nyerte meg. Kulcsszó: ha lenne esze. Nem minden közegben találja meg az ember a helyét. S ez nem a közeg, vagy a személy hibája.

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:32:41

@-Sarq-: ...pfff, és ezt kétszer is elmondta Ildiufó.

Flood 2011.01.14. 11:33:34

@jörgömös: Tényleg kezd kurvaunalmas lenni, remélem több ilyen nem lesz, h heteket kell várni egy párbajra, vagy akkor a Retek legalább ne csak olyan feladatokat adjon, amiben csak 2 embert tolnak előtérbe.
Illetve az öf.-ba ne csak őket nyomassák már (még ha nagyon kell is a lóvé az sms-ekből), azért gondolom a többieknek is vannak párbeszédeik. Vagy ők erre hétre nem is kaptak szövegkönyvet?

iinside 2011.01.14. 11:34:55

Az lerágott csont, hogy az Éva szerepelt a Viasatos Bár 2.0 c. realityben?
Itt nincs valami összaférhetetlenség, hogy pl ha eccer már voltál valósgsóba' akkor mégeccer nem jelentkezhetsz (pláne nem kerülhetsz be) mert már lejárt lemez vagy és anézőknek új arcok kellenek, vagy bé vagy cé?

-Sarq- 2011.01.14. 11:35:28

@iinside: Esküszöm E.T-t hamarabb nézném humán lénynek, mint ezt az Ildinek nevezett létformát. Honnan jött ez elő? Valami falusi kultúrból, ahol szombat délutánonként activity partikat rendezett és ezért a helyi lakosság szemében megmagyarázhatatlan mértékű népszerűségnek örvend?

Trevlovics 2011.01.14. 11:36:10

@iinside: dehogy kellenek a nézőknek új arcok

K Tomoceusz 2011.01.14. 11:36:41

@Flood:

A hét a párbajozókról szól
Nemsokára Anikó is sorra kerül
Akkor ezt nem fogod zokonvenni

gastro vazze 2011.01.14. 11:36:44

A legrosszabb az egesz Ildi fele benazasokban az, hogy emiatt (is) az a retek, szakadek, riherongy, exbaratnomre uto, de punnyadtszar testu Eva fog visszamenni... Es nem tudom letezik-e ember, aki birja ot tenyleg, vagy csak a balhei, vitai miatt nezik?! Pedig higgyetek nekem: az ilyen no remalom!

iinside 2011.01.14. 11:38:27

@gastro vazze: vele élni=rémálom
tévében nézni=szórakoztató
nem mindegy :-)

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:39:38

@gastro vazze: ezek szerint Te akkor lány vagy. Kitaláltam!

fran7 2011.01.14. 11:40:26

@gastro vazze: Sajnos, aki ilyen Éva típusú nőkkel bármilyen kapcsolata van tökéletesen megért téged.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 11:41:13

Egyébként az csak nekem tűnt fel, hogy Évinek AKKORA szemfogai vannak, mint egy tigrisnek? És ezeket mmkk ki is vicsorítja...

Flood 2011.01.14. 11:41:36

@iinside: Jaja már dumáltunk róla, de mindenesetre furcsa.
Lehet, kezd kialakulni Magyarországon egy új szakma, a megélhetési reality-szereplő. Nem lepődnék meg, ha jövőre feltűnne a Csillaxületikben vagy a Megasztár 9-ben :)

Mme Chauchat 2011.01.14. 11:43:27

@Flood: LOL. Lenne ilyen képzés is, Leslie meg abból lenne nagydoktor.

K Tomoceusz 2011.01.14. 11:43:51

@King of Shadows:

Jó erős törtető fogai vannak
Azzal nyers mammutot is lehet enni
én kifejezetten irigykedek

prolibusz 2011.01.14. 11:43:53

@-Sarq-: az tényleg lol volt

Komolyan mondom, jó műsort raktak össze a lilák. Olivéren azért látszik, hogy valami fogalma van a "vágóképekről", még a riportok is elég jó kivágással készültek el. A zöld csapat rettenetesen szenvedett végig, azt vártam, mikor dobja le valamelyik a pólót őrjöngve és áll be a semlegesek közé vagy egyből a másik, már érezhetően nyertes csapathoz.

Olivért csak kevesebbet nyomják, vagy tényleg halványul?

56.hope.road 2011.01.14. 11:44:20

@-Sarq-:
Ildi olyan, mintha személyiségzavaros apácák nevelték volna fel a Góbi sivatagban, egy üvegkalitkába zárva.
Kb. annyi köze van a tényleges való világhoz, mint Schmittnek a helyesíráshoz.
Nem laza, hanem laza akar lenni, nem vicces, hanem vicces akar lenni,...stb.

Hmmcsike 2011.01.14. 11:44:24

Ha bárki az rtl-től olvassa a hozzászólásokat, akkor most marha boldog lehet!
Múlt héten még az volt, hogy büdöskurvaalkeszéva maradjon kint, mert kibírhatatlan. Most meg....az rtl jól elintézte, hogy még meg is szeressük az Évát :DDDDDDDD Neeeeeeem, azért sem! Hajrá Ildi! *pirulóssmiley*

Flood 2011.01.14. 11:45:00

@K.Tomoceusz: OK, van 1-2 szereplő, akit szívesebben nézek, de ettől a kettőtől már herótom van.
A Retek eléri, h annyira besokallok tőlük, h a párbajt már nem is fogom nézni, akkor meg aztán kizárt, h küldök sms-t nekik (pedig amúgy óriási valószínűsége volt :)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2011.01.14. 11:45:43

Jerzsi mit magyarázott zöld pólóban? Hogy "azért szavazok Ildire, mert én is abba a kasztba tartozom, aki nem tud verseket meg ilyenek..." - szóval tudja valaki, mire akart kilyukadni? :)

K Tomoceusz 2011.01.14. 11:49:34

@Flood:

Sms-t szerencsére most nekem se kell küldenem
Béci nem szólított fel , hogy kire tegyek

Flood 2011.01.14. 11:51:00

@misbelief: Sztem arra, h az Évát rühellem, mert a múltkor megbőgetett, de muszáj volt polót húzni, úgyhogy tessék, ittaződ, de mosmá hagyjatok békén! :)

-Sarq- 2011.01.14. 11:55:38

@56.hope.road: a legjobb, amikor nem ért valamit (kb. az esetek 90%-ában), néz nagy bárgyú bociszemekkel és jobbra-balra tekintget.

Egyébként várom, hogy a párbaj után Éva visszatér és a zöld pólósok láthatóan megkönnyebbülnek. Gigi szerintem egy "baszki, ez már nagyon gáz volt"-ot is elenged, Laci helyeslése mellett. Szerintem már mindenki inkább elviselné az elviselhetetlen Évát, mint a vállalhatatlan Ildit.

gastro vazze 2011.01.14. 11:55:52

Mme Chauchat: fiu ba+!:))) baratnoje csak lanyoknak lehet?!:D

Lanois 2011.01.14. 11:56:23

@K.Tomoceusz: Én ettem már mammutot, de megmondom neked őszintén, hogy nekem nem jött be annyira. Arról nem is beszélve, hogy viszonylag nehéz beszerezni manapság...

bévé 2011.01.14. 11:56:43

@misbelief: azt mondta, h tiszteli, mert vannak olyan értékei, amilyenek neki nincsenek. pl. versmondás.

Flood 2011.01.14. 11:57:16

@misbelief: Sztem arra, h az Évát rühellem, mert a múltkor megbőgetett, de muszáj volt polót húzni, úgyhogy tessék, ittaződ, de mosmá hagyjatok békén! :)

dean23 2011.01.14. 11:57:49

@misbelief: Mégis mit vársz tőle?! Kevesebb IQ-ja van Jerzy-nek, mint kocka a hasán! xD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 11:58:43

@K.Tomoceusz: Ha jobban belegondolok ... a Queen of the Damned-ben, Akashának voltak akkorák. :)

56.hope.road 2011.01.14. 11:58:51

Kéne a mostani kiszavazón egy harmadik telefonszám is, amin ha szavazol, mindkettő hazamenne a picsba. Az évszázad üzlete lenne az RTL-nek. Nem vagyok az aktív szavazóbázis része, de erre nem sajnálnám.

Flood 2011.01.14. 11:59:08

@Flood: köcsög ez a blogmotor!

K Tomoceusz 2011.01.14. 12:00:44

@bévé:
Jerzy egy úr , tartja magát az
Ildinkről jót vagy semmit
mondáshoz
Benne az a hiba , hogy mindenkihez így áll
De ha majd felfedez valakiben valami jót pörögni fog a nyelve
Addig eltünedezik három napokra úgy , hogy a kamerák se találják meg

Kekec1 2011.01.14. 12:00:56

@56.hope.road:
MMKK egyetértek!!! :)
szavazzuk meg :)

Kekec1 2011.01.14. 12:01:41

@56.hope.road:
MMKK egyetértek!!! :)
szavazzuk meg :)

tribeca 2011.01.14. 12:03:45

HÉ VALAKI!!!
könyörgöm árulja már el nekem vki, hogy a Zsófika mi a retkes ...ért akart beköltözni a villába??? még az a kerti zöld biszbasz is érdekfeszítőbb és aktívabb is nála, a szobanövényekről már nem is szólva. ráadásul azokat még többet is mutatják. szerencsétlen csaj csak ténfereg ott vagy mi, meg bámul ki abból a butuska fejéből. az rtl-nek nem lesz könnyű dolga, ha majd az ő legjobb jeleneit kell összeválogatni a párbajára. de bárcsak már ott tartanánk.

Flood 2011.01.14. 12:03:46

Oh Anikó, legyél a feleségem! :)

Flood 2011.01.14. 12:05:11

@56.hope.road: Mekkora ötlet! Tényleg ezzel kaszálnák a legtöbbet :)

56.hope.road 2011.01.14. 12:05:15

@-Sarq-:
:DD
Ja, hát itt az a helyzet, hogy a semmi (Ildi) és a valami (Éva) között kell választania a szavazóknak.
Szerintem is Éva megy vissza.
Az első kiszavazó utáni viselkedéséből kiindulva az RTL már szervezheti a kőműves brigádot, akik kibontják a bejárati ajtót és betesznek egy nagyobbat, hogy beférjen az arca.

K Tomoceusz 2011.01.14. 12:05:27

@tribeca:

A heti 4 kiló szemfesték kint elviszi összes zsebpénzét

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 12:05:43

@Flood: Megbőgetett?!? Megbőőőgetett!?! Akkor tartani kell tőle a taaavolságot? © by Zolivér

Mme Chauchat 2011.01.14. 12:05:45

@tribeca: Nyerni akar. ezzel a stratégiával csak akkor fogjuk észrevenni, amikor ketten maradnak benn. Akkor pedig nem fog semmi ellene szólni.

Kekec1 2011.01.14. 12:05:49

hova tűnnek a hozzászólásaim?
na mégyegyszer:
@56.hope.road: MMKK egyetértek! szavazzuk meg! :)
@K.Tomoceusz:
ezzel is egyetértek, talán ő az utolsó és egyetlen aki próbál valami pozitívat felfedezni Ildiben.... csak sajnos nem sikerül. Vállalhatatlan ez a nő, jöjjön az a dupla kiesős SMS.

K Tomoceusz 2011.01.14. 12:09:45

@Kekec1:
ki próbál valami pozitívat felfedezni Ildiben....

Pedig van neki .
Nyugger fejéhez képest jó alakja van
Jerzy sajnos igényesebb nálam és nem mondja

Alekosz Nagy 2011.01.14. 12:12:41

Sziasztok, csak annyi, hogy tényleg kijárunk, ha nincs közvetítés. Érdekelt, mit írtok rólunk.

Kekec1 2011.01.14. 12:13:21

@K.Tomoceusz:
jah, lehet, csak lehetőleg állóképben szerepeljen csak, ne kezdjen el mozogni, mert szörnyűűűű... és ő akar aerobik oktató lenni? Végül is, hogy is van a mondás, aki nem tudja az tanítja?

56.hope.road 2011.01.14. 12:14:07

@Flood:
@Kekec1:
Én az egész műsor struktúráját is megváltoztatnám.
A beszavazókon be nem jutott emberkéket is talonban tartanám, és cserére is lenne lehetőség. Egy ki, egy be. Lenne egy minimum, pl. 2 hét, amíg nem cserélhetik le, de utána igen. Egy kicsit pörgősebb lenne, tovább is tarthatna a műsor, ami az RTL-nek csak jó lenne, és az unalmasakat ki lehetne b@szkodni. Több sms, több lóvé, több variációs lehetőség.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 12:15:15

@tribeca: Neki ez jó üzlet. Nem kell semmi vállalhatatlant csinálnia, viszont ingyen zabál, vedel, dohányzik, és lenyúlja a hűtőt, ha párbajra küldik. Ahogy Évi is "elprivatizálta" a fürdőszobát...

Mme Chauchat 2011.01.14. 12:15:20

@Kekec1: Ez is tanít? az istenit...

Rókatojás (törölt) 2011.01.14. 12:15:21

"Tordasról jöttem, Fejér megye községből..." mondta ősötétsége Ildikó a kampányfilmjében... lyuly... :-DD

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:16:07

@Alekosz Nagy: Ja, cigizni mindig kijársz.:D

ájemövumen 2011.01.14. 12:17:06

"Ildi almaszedéssel kezd, aztán a toporog, mint a szarógalamb"

Óriási! :D:D:D:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.14. 12:18:40

@HúszTíz:
Aktiválásról én utoljára a Csillagkapu kapcsán hallottam.

Kekec1 2011.01.14. 12:18:52

@Mme Chauchat:
remélhetőleg még nem, bár konrkétan nem tudom, de azt nyilatkozta amikor bevitték nekik a pénzt, hogy aerobikot szalont nyitna ha megnyerné.

K Tomoceusz 2011.01.14. 12:19:08

@Kekec1:

És ha a tordasi nyugdíjas otthonban tanít erobikot ?
Van ahol szükség van a sportág lebambított változatára is .

-Sarq- 2011.01.14. 12:19:58

A legnagyobb húzás az lenne az RTL-től, ha Zsuzsát beküldenék, de a lakóknak nem mondanák meg, hogy csak egy hétre. Megnézném azokat az arcokat...

Rókatojás (törölt) 2011.01.14. 12:20:26

na mondjuk, az se volt piti, amikor a baukóévi csöcsriszálására gigike azt találta mondani, hogy ez már sok volt neki... hehehe... ez a kiscsillag tényleg nem tudja, hogy a második naptól kezdve a horropornoleszbivámpír filmecskéin csámcsogott a nagyérdemű?
ha szenteről érkezett volna a villába, azt mondanám: álszentesi...

viola narvilly 2011.01.14. 12:21:51

@neccharisnyás útonálló:
Az én nevem is egy aktiválókód voltaképpen, amivel a gonosz bácsi mindenféle rosszra tudja rávenni az embereket Koontz egyik könyvében :)
Szóval lehet embert is aktiválni :D

Flood 2011.01.14. 12:22:00

@Alekosz Nagy: Alek, szólj már az Anikónak, h ő is jöjjön ide chatelni! :D

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:22:25

@K.Tomoceusz: Az a gáz, hogy olyanokat hoz fel mint, jó a szavalásban meg hasonlók, és nem vágja le, hogy ez így 2011-ben már kurvára cinkes dolog, ilyesmivel kérkedni, meg amikor valamibe beleéli magát, totál agresszív lesz, áhhh nagyon gáz egy arc..

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:23:29

@Flood: Az ötleted preferálandó, mmkk:D

Flood 2011.01.14. 12:25:09

@-Sarq-: Jahh, egy olyan szöveggel, h a nézők visszaszavazták :D
Lenne egy kis megdöbbenés asszem :)

mocskosmacska 2011.01.14. 12:25:59

Én tudok Ildiben pozitívat felfedezni. Nem volt hajlandó +két szavazatért csöcsötmutogatni, meg leszbi showt adni.

fran7 2011.01.14. 12:26:32

@Kovács Tomi: Nem, nem égő jó versszavalónak lenni, ma se. Csak ha nem Latinovits Zoltánnak hívnak, akkor nem is dicsekedsz vele, hogy jó vagy benne. Ha meg dicsekedsz vele, akkor nem vagy jó belőle.

K Tomoceusz 2011.01.14. 12:26:58

@Kovács Tomi:
Hát nem tudom . Pl . a hírtv tele van ilyen nőkkel . Oda jó lesz ő is , hátha elmegy valamelyik kötelező szülésre és kell az utánpótlás .

viola narvilly 2011.01.14. 12:29:47

@fran7:
Nekem egy kedves ismerősöm novemberben nyert Radnóti-díjat a valahányadik Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó versenyen.
Nekünk azért dicsekedett vele, de meg is dicsértük :)

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:29:49

@K.Tomoceusz: Úristen..:DD Könyörgöm csak azt ne..:D

@fran7: Van abban valami amit mondasz, de, ha megfigyeled senki sem igen villog bent az előéletével, Olivér hallgat a Z+-os múltjáról, meg arról, hogy egyszer majdnem kinyírták. Éva is kussol a báros dologról. Laci is a kiképzős műsorról...

mocskosmacska 2011.01.14. 12:30:30

Ildihez hasonló nőket a hülye anyák termelik ki, aki képtelenek elengedi az annyira hülye gyerekeiket, akik nem képesek a kötél ellen lázadni. Van egy ismerősöm, aki teljesen, olyan, mint Ildi és nála is az a helyzet, mint Ildinél (anyjával és nem tud főzni, pedig van már 50 éves is.)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 12:31:03

Az előbb nem jelent meg a hozzászólásom, szóval elküldöm még egyszer...

Ez (is) lesz a mai NekedValóban:
"... A középső részben vendégünk lesz egy férfi, Ildi családjának egyik (állítólagos) régi ismerőse, aki nagyon szeretne beolvasni Ildi pasijának, mert szerinte valójában nem is szakítottak, csak a sajnálatból szavazókat akarták mozgósítani. ..."

Ezt mintha itt olvastam volna valakitől ...

mocskosmacska 2011.01.14. 12:31:38

Jerzy viszont kezd szimpi lenni. Pedig aki a vv-ben jelentkezik (a 2. széria után) az már -100-ból indul elve.

iinside 2011.01.14. 12:32:59

@Alekosz Nagy: Ehhez nem kell kijárni, elég ha beadnak nektek egy laptopot, Internet kapcsolattal. :-D

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:34:16

@iinside: Akkor szerinted tudna ide firkálni Alek? Biztos, hogy Gombi skypeolna picurral..:D

K Tomoceusz 2011.01.14. 12:34:39

@Kovács Tomi:

Mindegyik beszélt már a kinti munkájáról csak nem ismétlik meg 20 percenként

namkuzu 2011.01.14. 12:38:47

Ildikó még az aranyból is szart csinál, ráadásul olyan stílusban, hogy sajnálni sem lehet érte.
Hogy a francba élte meg ezt a kort ilyen mérvű rátermettséggel megáldva, az számomra teljesen homályos.
Ha valaki áttolná az ágyát a szemben lévő falhoz örökre a fogja maradna, annyi esze van.
Nem lehetne a Villa és Utca ajtók közé egy Halál ajtót is beiktatni a kiszavazón?

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:39:51

@K.Tomoceusz: Lehet, akkor valószínű lemaradtam arról a részről..

iinside 2011.01.14. 12:42:59

@namkuzu: Alapvetően a Laci fogalmazta meg a múltkor jól az Ildikó lényegét: "...lehet, hogy az amit tudsz, ott Tordason elsőosztályú történet, de itt a villában ez kevés..." vagy valami ilyesmi.
Azt kell látni, hogy az Évi egy fekete öves celeb, az Ildi meg igazi butuska kis vidéki kislány.

johanna-ne 2011.01.14. 12:46:10

@vörös áfonya: Zsófika pofásodik, mint a kölyök gólya, ha Ildinek egy kis esze is lett volna, amit ugyebár tudunk, hogy nincs, akkor a Zsófit viszi ki, vele lett volna egy hangyányi előnye.

fran7 2011.01.14. 12:46:24

@viola narvilly: Röviden attól még, hogy valaki játszik az NB1-et megnyerő focicsapatban, nem biztos, hogy tud focizni. Csak annyit jelent, hogy nyert egy bajnokságot. Az ismerősöd is nyert egy versenyt, ami megdicsérendő, de a bölcs ember nem gondolja, hogy ő most jó versmondó, csak az igyekezetének van eredménye. Amúgy teljesen jogos volt az ismerősöd dicsekvése és a dicséret tőletek.

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:47:18

@iinside: Igazi vidéki stílussal...

LuluBelle 2011.01.14. 12:47:51

azon gondolkoztam, lehet, hogy ez a beilleszkedésreképtelenildi tényleg egy pörgős, bulizós lány, csak ebben a társaságban nem találja a helyét. a saját baráti körében, lehet hogy ő egy "Éva vagy Szandika".

mondjuk az is igaz, hogy itt több karakter is megtalálható, de ő meg egyel sem találja meg a hangot..

viola narvilly 2011.01.14. 12:48:35

@namkuzu:
Én az ilyen emberekre szoktam mondani, hogy életképtelen.

@fran7:
Mindegy, én azért elhiszem neki, hogy jó versmondó.

Flood 2011.01.14. 12:49:30

@LuluBelle: Szerinted van saját baráti köre? :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.14. 12:49:59

Maradjon a csöcsmutogatós, és kapjon jelet a köv. körben is, akkor ez már kevés lesz. :DDD

LuluBelle 2011.01.14. 12:50:37

@Flood:
öööööö izé.. :)))))

iszlipó 2011.01.14. 12:51:18

@Trevlovics: tényleg, hová tűntek a kutyák a villából?

Dr Betty Boop 2011.01.14. 12:51:57

@viola narvilly: Így van, jelszavaink valának: Hit és Becsület.

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:54:14

@Flood: Előfordulhat, hogy van, és ott tordason ami neki hazai pálya Ő tényleg valaki... De ez olyan mikor vidékről felköltözöl Pestre, egy ideig totál azt érzed, hogy senki vagy... Ildi azt gondolta ami menő Tordason azzal arathat a villágban, arra nem gondolt, hogy ezen gondolata (t)ordas nagy baromság.:D

iinside 2011.01.14. 12:54:54

@iszlipó: elárverezték őket, aki a legmagasabb árat adja, az viszi.
A befolyt összegből meg vesznek egy agyat az Ildinek.

Mme Chauchat 2011.01.14. 12:54:55

@iszlipó: istenem... a búcsúebéd. Csak nem...?!Laci mondott vmit a kidobandó karajról. Mióta lehetett az ott?

johanna-ne 2011.01.14. 12:54:56

@vörös áfonya: a lilapóló alatt valóban zöldpóló volt rajta,csak nem tudta a kis buta melyiket kérdezik.

iszlipó 2011.01.14. 12:58:18

@fran7: szegény zöld csapat! mind olyan kényszeredettek. Laci szerintem egyértelműen szánalomból állt Ildi mellé. de szerintem már megbánta, hogy felkarolta. nagyon veszélyes szerep a főszerencsétlent pátyolgatni. mert ottragad az ember nyakán.
Ildinek, ha lenne esze és egy csöpp önismerete,akkor nem jelentkezett volna erre a játékra.

Trevlovics 2011.01.14. 12:58:43

@fran7: nem jó a példa, csapatsportnál valóban nem feltétlen következmény, de egyéni teljesítmény esetén azért eléggé valószínű

Kovács Tomi 2011.01.14. 12:59:42

@iszlipó: Azt gondolta majd most megmutatja magát a világnak, bár asszem a világ jobban járt volna vele, ha nem mutatja..

Kekec1 2011.01.14. 13:01:45

@johanna-ne:
Az ötlet alapvetően nem lett volna rossz, ha feltételezem, hogy gondolkodott is amikor Évát mondta (de nem feltételezem, agyizomból, indulatból mondta be a nevet...). Ugyanis akkoriban épp Évát utálták rengetegen, volt rá esély, hogy Ildit nem a saját szavazótábora (egyáltalán létezik ez a fogalom??) juttatja vissza, hanem Éva ellendrukkerei, hiába verte meg már egyszer Éva a beszavazón, azóta kimutatta már milyen is valójában és legalább akkora ellentábora volt mint rajongói... Csak sajnos közbeszólt az RTL, Évát jól felhozták ismét, Ildi erre tökkkkéletes alany a bénázásaival, mellette még Évából is lehet ismét egy "szerethető" karaktert csinálni, bármit csak ne kelljen tovább nézni Ildi szerencsétlenkedéseit.

Ken Adams79 2011.01.14. 13:03:42

Bár még nem néztem a netes "élő" közvetítést, de azt is lehet manipulálni (pl 2 perc csúszás és úgy vágják meg, ahogy akarják).
Az sms-eket is, amiket beolvastak pár napja az összefoglalóban, csak és kizárólag Ildit ekézték. Ezeket játszották be... biztos a többiek is kaptak SMS-t, de azok vagy nem voltak annyira érdekesek, vagy nem Ildi ellen szóltak.
Kifejezetten furcsának tartom, hogy Pár napja Béci még azt mondta, hogy ő csak Évára rak jelet, de nem áll be Ildi csapatába?Mint ahogy Gombi se, aki még pár hete azt mondta, hogy ő amíg bent van, csak Évára teszi a jelét. És ő is inkább "semleges" marad.

Egyébként meg, egyszer mondták (az összefoglaló végén), hogy most akkor kapcsolunk a Villába, élőbe, és egy olyan jelenetet mutattak ami már 1 korábbi nap felvétele volt.

fran7 2011.01.14. 13:06:26

@Trevlovics: Azért mertem ezt a példát hozni, mert általában azok a legnagyobb hangúak, akik a legkevésbé jók a győztes csapatból. A jók tudják, hogy nekik ezzel nem kell dicsekedni.
A versmondás pedig elég szubjektív műfaj, ott soha nem lehetsz biztos hogy jó vagy. Ez a művészet igazi nehézsége.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.14. 13:06:26

@Kekec1:
Szerintem Ildikónak akkor lett volna némi esélye nyerni, ha nem kezd el "kinyílni", ez a nyitott Ildikó egy még nagyobb rémálom:)

@iszlipó:
Laci akkor nőtt a szememben mikor letépte magáról a zöld pólót, teljesen jogosan, és akkor mit látok tegnap újra visszavette, hát hiába várom nem lesz belőle tökös belevaló férfiember:)

Mme Chauchat 2011.01.14. 13:08:07

@fran7: Ebben az értelemben Zsófiufó, Gigiufó és Leslieufó lennének a jók. Mer hallgatnak. A bárányok hallgatása.

iinside 2011.01.14. 13:11:34

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: igen, szóval nekem is tetszett mikor a Laci az előző adásban letépte magáról a zöld pólót, hoggyakkormostlettelég és meglepődtem mikor tegnap mégis zöldben láttam viszont...érdekes volna tudni tényleg, hogy mi folyik odabent abban a maradék 23 és fél órában..
(debiztosannemmanipuláltaműsorésénvagyokahülyemegint)

fran7 2011.01.14. 13:11:42

@Mme Chauchat: Addig amíg hallgatsz meg van az esélyed rá, hogy jó légy valamiben. Erre épül az összes tehetségkutató verseny. Megszólalásig a 47 éves borzasztó megjelenésű angol hölgy is lehet tehetséges, de csak Susan Boyle-ról derült ki, hogy tényleg az.

Nyuladék 2011.01.14. 13:11:55

"Ha beküldenek pár napra, vállalom, hogy idegesítsem Olivért. Jeleztem is a produkciónak, hogy szívesen visszamennék, ráadásul sokan írják nekem, hogy néznének még képernyőn." Ezt Zsuzsi nyilatkozta.

Annyit tennék hozzá, hogy NEEEE vigyék vissza!

Éva felsőteste rettenetes. A lábai csinosak, de nincs dereka, a hasa és a melle is laza. Inkább ne mutogassa.

K Tomoceusz 2011.01.14. 13:12:50

@Kekec1:

Évát fel kell hozni , mert ez a csatorna érdeke . A jelenlegi állás szerint 161:79-re , akarom mondani 67% a 33mal szemben Ildink vezet . Kezd az sms játék eldőlni , de ha beesik még pár Éva hívás , lehet szorosabb .

Mme Chauchat 2011.01.14. 13:14:27

@fran7: Igen, az előítéletre apellálás, valóban járható út, ha manipulálni akarnak. Ildivel kapcsolatban, sajnos, már ítéletünk van.

gnme 2011.01.14. 13:14:33

Alekosz még lát?

Nem baj, majd elmúlik!

Kekec1 2011.01.14. 13:15:07

Egy dolgot nagyon sajnálok: hogy nem fogom látni a négyesfogat fejét amikor bejelentik, hogy Ildi nyert, Éva kiesett. Az a látvány mindent megérne... ha én RTL lennék, már csak viccből is megjátszanám, Balázs legyen a műsorvezető mert ő ezt kellően jól tudná előadni, közölni az eredményt, és premier a négy fejről. Kb 2-3 percig, valami hatásos alávágott zenével, síri csönd a stúdióban... Majd Balázs közölné, hogy áá nemis, vicc volt, Éva nyert. Az a pár perc megérné :))

Kekec1 2011.01.14. 13:17:16

@K.Tomoceusz:
hm? ez most komoly? vagy nemértem, segítség, szőkülök.

NGA 2011.01.14. 13:18:07

Ez az Éva a Derrick lánya? Úgy hasonlit rá a szeme...

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.14. 13:22:20

@MrMojo: "Mikor lesz ennek a vacaknak vége, hogy ne csak erről szóljon a "Hogy volt"? "

Nem csak erről szól a "Hogy volt", amúgy pedig asszem május körül.

Trevlovics 2011.01.14. 13:22:38

@fran7: nem lehet összehasonlítani vele a csapatjátékot, ahol a feladatok, teljesítmények mindenképp megoszlanak ki tudja milyen arányban, ki miben jó, stb... egyéninél viszont nincs mellébeszélés, nem oszlik meg teljesítmény

iinside 2011.01.14. 13:27:19

Savazás:

Kód1: Éva menjen vissza

Kód2: Ildikó menjen vissza

Kód3: Senki nem megy vissza

Kód4: Mindkettő visszamegy

Kód5: Mindkettő visszamegy, de kijön a Zsófi

hm?
:-D

Toszkana 2011.01.14. 13:27:23

@K.Tomoceusz: Nekem is az tűnt fel, hogy nem tűnt fel a "Dzsörzi" brrrr !

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.14. 13:28:03

Az igazat megvallva, gőzöm sincs, kinek adnám a 15 misit. Annyira súlytalan odabent mindenki. Iszonyat!

fran7 2011.01.14. 13:28:03

@Trevlovics: Hallottad már Maczó Miklós nevét? Hallottál már arról, hogy bizonyos játékosok azért játszanak az első osztályú focicsapatban, mert megfelelő összeget fizetnek az edzőnek?
Másrészt azt hallottuk, hogy Ildi jó versmondó, de még nem hallottuk verset mondani, kivéve a bemutatkozó filmjében. Ott se jutott az első sornál tovább.
Nem akarom védeni a hasonlatomat, mert csak részint lehet megfelelő.

Zabkása 2011.01.14. 13:29:28

Nekem a kampányfilm feladat tetszett, de egyértelmű 2/3os lila győzelem. Ami nem is baj mert szegény Ildi annyira kevés, mint.......nem is mondok elcsépelt hasonlatot :) sajnálom ezért de tényleg nem való ide, semmi mást nem tud mondani csak h mindene a zene meg bulizós..... Veszteni meg nem tud ezt bizonyította a fürdőben.
Olinak a képernyős tapasztalata látszott a kampányfilmforgatáskor, míg a másik csapat meg felvetette a már rongyosr pofázott szavazzatok bizalmat fost. Még szerencse, hogy nem a stand upjaból jött h "ÉS CSINÁLJAAAAA!"

Hajni te egy ász vagy, imádom az egeret elhajítva szétröhögni a fejemet itt :)

A netes közvetítésről meg annyit, hogy néha ha eszembe jut odaklikkelek, de nem volt adás már nem is tudom mióta.... Szóval legalább azt betartanák.

Évi Leó elleni fölényes győzelme azért sztem megijesztette a bentieket legbelül, most meg visszajön 95-5 aránnyal, plusz védett is lesz. Megcombosodik, ezt a Ráczok is látják, pedig nekik most ő a fő enemy. Nemhiába mondta Gigi h jó úton van h jóban legyenek Béci meg pártatlan

Toszkana 2011.01.14. 13:33:01

@NGA: vagy a BMW reklámarca...

Trevlovics 2011.01.14. 13:33:17

@fran7: nem ildikóról és az nb1-ről beszélek, hanem hogy egyáltalán nem összehasonlítható a két példa (csapat és egyéni).

dru. (törölt) 2011.01.14. 13:34:31

azt hittem erről az ildiról először, hogy fogyatékos. bár kiderült, hogy nem az, de valami baja tuti van szegénynek nagyon fura...mondjuk nem értem az rtl minek küldte be, nyilván nem fog beilleszkedni egy 40es 50-es nő a huszonévesek közé...

Trevlovics 2011.01.14. 13:40:22

annyira egyértelmű a párbaj azt hiszem, hogy az már fáj. ráadásul a tegnapi szavaztatóson, mármint,hogy kinek legyen búcsúebéd, szintén éva nyert, ez a megdöbbentő, pedig szerintem ebben sokan ildikóra szavaztak, mert szinte mindenki biztos benne, hogy ő távozik, ennek ellenére még ebben sem tudott nyerni, hm.

iinside 2011.01.14. 13:41:10

összességében a zemberek viselkedését MMKK vissza lehet vezetni szexre. Magyarán: az egészséges embereknek és fehérnépeknek MMKK szükséga van (bizonyos időközönként) egy kiadós kuffantásra. És ez a bizonyos időköz - néhány egészen ritka kivételtől eltekintve - biztosan rövidebb, mint az, amióta ezek az arcok odabent vannak. Ezért ezt is figyelembe kell venni mint lehetséges konfliktusforrást. Az meg egy külön doktorit megérne, hogy ez kiből mit hoz ki. Plusz a kamerák..etc.

Trevlovics 2011.01.14. 13:43:27

viszont szerintem fennállhat az az érdekes helyzet, talán először a játék története során (?), hogy, mivel a kiesőnek nem tudom kivel lehetne olyan közelebbi kapcsolata, hogy üzenjen (egyáltalán ki szeretné benn, hogy ildikó őt válassza :) ) így valószínűleg a visszatérőnek fog üzenni. érdekes lehet, ahogy a kieső ildikó a visszatérő évát (meg úgy közvetve mindenkit) az utolsó szó jogán idegi alapon elküldi az annnnyába :)

atyagyatya 2011.01.14. 13:44:36

nekem tetszik amúgy Alek és Évi dürgése - Alek nagy játékos, sőt, megkockáztatom, hogy ő a showmester odabe és nem Olivér. De arról, hogy a levelet mikor olvasta fel a mikrofonba, (gyanítom a riportszobában) egy vágóképet a minimális hitelesség kedvéért bevághattak volna

egyébként meg nem értem én a RTL klubot, miért nincs az interneten 0-24es adás, villatérkép (kis villogó pöttyökkel, hogy ki hol van éppen), választható kamera, ki bekapcsolható, vagy lehalkítható mikroportok, és nyilvános játékszabály. pl hogy amikor jégpályát építettek, azt hogyan? (anno a bir bránerben ilyenkor acélfalat eresztettek a villa és az udvar közé, hogy ne lássák a lakók, hogy mi történik)(itt is ez lehet?) (mert nem tudjuk), vagy tudjuk, hogy keverednek be a emberkék a riporszobába megnyilvánulni, hangosbemondó hívja őket? jön egy levél? berezeg a mikroport vagy hogyan? és ilyenkor beszélget velük valaki, vagy csak a kamerába mondják a tutit? stb stb

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 13:45:22

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Szerintem a Retek "felülről" beavatkozott, mert az elég gyanús, hogy pont öten voltak mindkét csapatban...

@pizsama: Honnan tudtam, hogy Te ezt fogod mondani? XD

Flood 2011.01.14. 13:45:39

@Zabkása: Azért két ilyen lepkefing versenyző ellen nyerni nem nagy kunszt...

Flood 2011.01.14. 13:47:25

@iinside: Ja ez már kezd nekem is fura lenni. Sztem tuti, h Olivéren kívül más is kicsapta már a brét 1-2x :)

Jimbo75 2011.01.14. 13:47:28

@Kovács Tomi: Hátja, mondjuk Én elsőre Évát is olyan 40-45-nek saccoltam a táskái meg a kiélt feje alapján...

dru. (törölt) 2011.01.14. 13:49:28

@Kovács Tomi: úristen. ez komoly?? és akkor miért néz ki úgy, mint egy lerobbant, 50es évei elején járó nő. durva. ráférne egy Lakatos Márk féle 10 évet fiatalító műsor. bár neki 10 év nem lenne elég, ahhoz, hogy 20onévesnek nézzen ki. LEDÖBBEntEM.

autoregolante 2011.01.14. 13:53:51

@K.Tomoceusz:
Csak felületesen nézem ezt a szart, meg a szavazás pontos menetét sem ismerem, de azt már lehet tudni ilyenkor, hogy ki hány %-on áll?

atyagyatya 2011.01.14. 13:54:18

Szandika meg kipukkadt mint egy lufi

iinside 2011.01.14. 13:55:26

@Flood: na meg az a másik, hogy az Erzsi - Gigi love story is lecsengőben van mostanság, pedig nézettségi szempontból biztosan jót tenne ha volna szex a villában. Majd figyeljünk, oszt jól meglátjuk ki lesz a következő álompár.
Ötletek?

autoregolante 2011.01.14. 13:55:29

Ja és olyankor mi van/lenne, ha pl. szavazategyenlőség van, akkor ki dönti el, hogy ki megy v. marad?

vörös áfonya 2011.01.14. 13:55:29

@atyagyatya:

És állandóan be akar pisilni:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.14. 13:56:04

@iinside:
Kód6 : Senki nem megy vissza, de kijön Zsófi is:)

iinside 2011.01.14. 13:57:38

@atyagyatya: még jó hogy ő pukkadt ki és nem a párnaszája...A tegnapi összefoglalóban volt szerencsém működés közben megfigyelni a szájszerveit, amint valamit majszolt és hát elég megrendítő volt még így tv-n keresztül is.
Brrrr...

Flood 2011.01.14. 13:57:53

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Hagyjuk már békén Zsófikát, én szeretem nézni :)

Trevlovics 2011.01.14. 13:58:10

@dru.: a magyar irodalomban és úgy általában a világirodalomban sokkal hangsúlyosabb szerepet kapnak azok a versek, amik nem az örömről, boldogságról, vidámságról, kacagásról szólnak, hanem jóval inkább a félelemről, bánatról, szenvedésről, elmúlásról. egy versmondó akkor lehet igazán jó, ha úgymond "belevonódik" a mű által megfogalmazott érzelmekbe, nem kívülállóként, hanem az események részeseként vannak jelen az előadás ideje alatt. a legkiválóbbak pedig teljes mértékben azonosulnak a felvonultatott megrázó érzelmekkel, saját gondolataikként élik meg az elhangzott sorokat és együtt szenvednek, öregednek magával a költővel. ezért néz ki ildikó úgy, ahogy.

bévé 2011.01.14. 13:59:43

én már úúúgy várom a holnap esti belevalót Ildivel!!! vicces lesz. és remélem, Győzi vezeti majd. az lesz a mogyoró a hab tetején, h klasszikot idézzek.

vörös áfonya 2011.01.14. 13:59:47

@Trevlovics:

Pedig sokkal jobb lenne,ha svéd gyerekverseket szavalna:)

autoregolante 2011.01.14. 14:00:08

@vörös áfonya: Eeegen, sejtem én:)
Csak mintegy eljátszva a gondolattal, jutott eszembe.

iinside 2011.01.14. 14:00:40

@Trevlovics: aha...ezt te sem hiszed el, ugye?

Trevlovics 2011.01.14. 14:01:18

@iinside: ezt most komolyan megkérdezted?

Mangis 2011.01.14. 14:01:39

@iinside: még jó hogy ő pukkadt ki és nem a párnaszája...A tegnapi összefoglalóban volt szerencsém működés közben megfigyelni a szájszerveit, amint valamit majszolt és hát elég megrendítő volt még így tv-n keresztül is.
Brrrr...

az milyen lenne, ha még herpesze is lenne?

autoregolante 2011.01.14. 14:02:15

@Trevlovics: :)))
Még jó, hogy nem Faludy verseket magol, hogy nézne már ki szegény.

Trevlovics 2011.01.14. 14:03:23

@Mangis: abroncson az anyaghibát nem herpesznek hívják, hanem kopásnak

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:03:52

@dru.: Én azt nem tudom eldönteni, hogy az a kép az valóban azt a személyt ábrázolja-e aki ildiként van a villában.

sélli_ 2011.01.14. 14:06:11

Az egész heti műsor, úgy ahogy van mehet a kukába... UNALMAS az egész. Nem igazán értem, hogy két iyen nulla karakterre egy egész hetet hogy építhetett fel a csatorna??? Ha 1-2 nap lett volna, még azt mondom csak-csak, de egész héten nem volt mást, mint 'elő párbaj'.

A szombatit biztos, hogy nem fogom nézni, mert már most idegesít az egész, és unalombafulladt. A 2 párbajozón kívül konkrétan mindenki háttérbe szorult... Gombinak sem lehetett a hanját sem hallni, Jirzsit meg már nem is mutatják. Bent van még egyáltalán???!

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:08:30

@sélli_: Én spec örülök, hogy nem lehet Gombi hangját hallani, mert rohadtul idegesített az állandó rinyálása..

iinside 2011.01.14. 14:08:51

@Trevlovics: nem, csak lemaradt a szmájli utólag meg nem lehet szerkeszteni (vagy igen?) :-(

Mme Chauchat 2011.01.14. 14:09:24

@iinside: Köv. potenciális álompár: Alekosz-Gombi, mer valójában neki mondta a monológot, láttam a jútyúbon.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.14. 14:09:25

@sélli_: "Jirzsit meg már nem is mutatják. Bent van még egyáltalán???! "

Nekem pont ez jutott eszembe egyik nap az összefoglaló nézése közben. :)

marianne 2011.01.14. 14:11:15

Valaki mondja már meg,hogy a Szavalóművésznőnek miért kell előre megírt papírról olvasnia,hogy ki ő, és honnan jött? ha már nem tudja ezeket a nehéz dolgokat, legalább megtanulhatná, mint egy verset...

sélli_ 2011.01.14. 14:12:39

@Kovács Tomi: Persze, de még mindig jobb, mint Ildikó táncos- és egyéb performanszait nézni. akkor már inkább 10-szer 'Jólvagyok, igenjólvagyooooook' mint mégegy táncos mísor...! :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.14. 14:12:45

@Lenkenéni: Nem, majd csak a párbajon mutatják.

Az nem fordulhat elő. Ha máshogy nem lehet elhárítani, kicsit elhúzzák a párbaj zárását amíg valaki előnybe kerül.

flanker 2011.01.14. 14:13:04

@Gildor Inglorion
>a mostani párbaj minden egyes mozdulatát politikusoknak kéne elemezni. tulajdonképpen egyik karakter sem szerethető

Volt egy film, az 'It's a Mad, Mad, Mad World'.
Na, abban volt, hogy nyolcan versenyre indultak valami nagy pénzért (szeretem az ilyen versenyes filmeket á lá Rat race), de egyik ellenszenvesebb karakter volt, mint a másik. Amikor mutattak valakit, csak azokat az érveket tudtam előszedni, hogy ő vajon miért NEM nyerheti meg...
Hát ez is hasonló. Pedig valamelyikük meg fogja. :-(

flanker 2011.01.14. 14:13:59

@Myta
>Alekosz igazán jó reklámarc lesz a villán kívül, csak még azt nem tudom, hogy mit kellene reklámoznia…Burn energiaitalt vagy szeszes italokat?

Hm. Szerintem A "Nightmare" cég Pszichoterror mazochistáknak nevű home kitjét...

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:14:59

@sélli_: Ezt adom! Inkább Gombi, mint Ildi..

flanker 2011.01.14. 14:14:59

@flanker: @Mme Chauchat
>lehetne rajta élőben homloklebeny-metszést végezni,
Gyanítom, hogy ez már a múltban megtörtént, azért is lehet ilyen...

iinside 2011.01.14. 14:15:02

@Mme Chauchat: b.meg, pont most gondolkodtam róla, hogy írjak vagy ne írjak a témáról...
Nevezetesen arról, hogy remélem a csatorna nem áll be a sorba és nem fogja SSKK propagálni a manapság oly divatos azonos neműek közötti szerelmi kapcsolatot. És ezt SSKK nem fog a villa szereplői között hasonló kapcsolat alakulni.
Én is láttam ezt a bizonyos videót és remélem ez a téma ezen a szinten meg is marad.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2011.01.14. 14:15:50

@Trevlovics: Meg is van a következő műsor! Alekosz feleséget keres! Már alig várom! :)

flanker 2011.01.14. 14:16:19

@prolibusz
Olivért csak kevesebbet nyomják, vagy tényleg halványul?

Dehogy nyomják kevesebbet! Tegnap, míg a többiek kint hallhatóan beszélgettek, röhögcséltek, vagy 20 percig azt nézhettük, hogyan szuszog Oli a takaró alatt.

Nevem Earl 2011.01.14. 14:16:37

Ez az Ildi egy hatalmas, karakter nélküli nulla, garantált, hogy ő megy (végre). Értem én, hogy ő nem ilyen típus, de ő nem érti, hogy egy ilyen műsorba megosztó emberek kellenek, mert azt kajálja a jónép.

Na de nem baj, már csak szombatig kell nézni a fejét. Meg utána egy évig a huszadrangú celebműsorokban.

iinside 2011.01.14. 14:17:02

miért nem látszik az előző kommentem?
a "bé pont meg" -re már moderálnak? :D

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:17:56

@flanker: Hannibal Lecter vss. Paul Krendler jelenet ugrott be.:D

flanker 2011.01.14. 14:18:53

Amúgy pedig
MEGOLDÓDOTT A ZÁRT FALAK rejtélye!!

Az biztos, hogy Ildikó egy kultúrbarbár, de ezt az Évi nevű IQ-bajnok mondta először, méghozzá a beszavazóshowban, Balázs le is ültette, mert pont ezzel a dumával túlment az idején, nem is tudta befejezni, de hogy még zavarosabbá tegye a szóképet, megfogalmazása szerint próbálkozásai eddig (a média felé) ZÁRT FALAK MÖGÉ...
Most ha zárt falak mögé, akkor pont be (a szobába, vagy hova), nemde?

Nevem Earl 2011.01.14. 14:19:36

@iinside: Azt kell látni, hogy az Évi egy fekete öves celeb, az Ildi meg igazi butuska kis vidéki kislány.

Tökéletesen megfogalmaztad.

antiszociális taho_kismama 2011.01.14. 14:19:41

sziasztok, tényleg jól hallottam, hogy Lilu tegnap azt mondta Alekosz szerelmi vallomására, hogy az egy MÉDIATÖRTÉNETI PILLANAT???

Lilu, menj a picsába, menj a picsába és menj a picsába.

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:19:59

@flanker:

Szerintem taktikázik... Visszavett magából, egy időre, hogy ne kapjon jeleket. Éva visszajön védett lesz egy hétig akkor megy majd más. Olivér nem, és amikor lekerül Éváról a lila kendő akkor kezdi el megint, és aztán viszi ki Évát..

dean23 2011.01.14. 14:20:19

@Kovács Tomi: Gombi éjjel Bécihez beszélt, amit a Rácz úr zokon vett, ugyanis Gombika a segglyukával kommunikált! Egész reggel az éjszakai fingásai volt a téma!

flanker 2011.01.14. 14:21:47

@flanker:

Tegnap nézegettem pár régebbi klipet az oldalon és megláttam a Zildi Trixi tesóját. Azt kell mondanom, hogy az Olivérnek már a második haverja tetszett, a múltkor az Endritó is normális, jó kifezező- és fogalmazóképességű csávó volt (az intelligensebb fajtából), ez a nagy darab László pedig egy igazi utcai vagány volt jó dumával és mindig meg tudta védeni magát. A Trixi viszont egy halovány kis fing, akinek a legnagyobb fegyvere az, hogy folyamatosan nyekereg, amíg a másik beszél. (Fordított esetben természetesen kikéri ezt a viselkedést magának!) Rendkívül ellenszenves ez a testvérpár, egyiknek sincs a legkevesebb foglama sem a valóság OBJEKTÍV részéről. Ő is, amikor kiesett a Material girlös szörnyelme után, azt mondta, hogy ő tisztában van az értékeivel és nemfogja feladni.
ADD FEL TRIXI! ADD FEL ILDI!

No, hát ez az, hogy ebben a családban SENKI nincs tisztában az értékeivel.

Olyan szívesen bemennék a műsorba, hogy egy kicsit beolvassak neki(k)!

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:22:28

@dean23: Elfingta a jólvagyokot?:D

Mme Chauchat 2011.01.14. 14:23:26

@antiszociális taho_kismama: nem, Lilu azt mondta: tévétörténeti ui. nem is tudja, mi az a média.

flanker 2011.01.14. 14:24:54

@Kovács Tomi:
Hannibal Lecter vss. Paul Krendler jelenet ugrott be.:

Egy Hannibal Lecter vs Nagy Alekosz jelenetre befizetnék. Kíváncsi lennék Alek akkori monológjára...

dean23 2011.01.14. 14:25:45

@Kovács Tomi: Nem, de nagyon szerette volna ha Béci megérti amit mond, ugyanis állandóan az arcába legyezte! :D

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:26:01

@flanker: MMKK hagyom, hogy megegyél..:D

Mme Chauchat 2011.01.14. 14:26:12

@iinside: Évi és Szandál már tsötsörésztek "igazság-bátorság" címszó alatt, szal...

antiszociális taho_kismama 2011.01.14. 14:26:20

@Nevem Earl:
ildi semmilyen tipus, egy ostorállatka. és ez nem bántás. én egyébként pont miatta nézem a műsort. no nem azért, mert annyira brilliáns vagy kicsit is kedvelném, hanem azért, mert az én környezetemben is van két hasonló példány. személyiség nélküli zavaros elmék,hihetetlen önelégültséggel, hatalmas önbizalommal, olyanok, akik elhiszik magukról, hogy soha nem hibáznak, és mindenki más rossz, rajtuk kívül.
nos gondoltam, ildikón keresztül hátha választ kapok arra, hogy miként lehet ezeket az embereket kezelni. úgy látom sehogy.
egyébként talán egyetlen közös van az ismerőseim és ildikó között. az idős szülők. bár ez sem magyarázat.

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:27:23

@dean23: Rácz úr helyében kimentem volna a rötyire a légfrissítőért és az egészet ráfújtam volna, majd kiraktam volna a kertbe szellőzni..:D

Trevlovics 2011.01.14. 14:27:40

@marianne: igazad van, gyorsan meg is írtam neki:

ildikó! ez én vagyok,
tordason a legnagyobb
bejöttem a villába
mindenki néz kínjába'

évát nagyon utálom (de)
csinálom és csinálom!
az oviba énnekem
művelcség volt a jelem

erobikot oktatok
alekosszal nem dugok
kalandvágyból jöttem be
zárt falakba(!) ütközve

minden lakót zavarok,
néha verset szavalok
nálam ez egy mánia
de mi az a vesztfália?

iinside 2011.01.14. 14:28:49

@Mme Chauchat: tsötsörészés belefér, kardozás ne legyen!

Mme Chauchat 2011.01.14. 14:29:49

@antiszociális taho_kismama: ...de,de, jó nyomon vagy. Csak emlékeztetőül, mikor megtudta, h. dobta a barátja, Ildi fő baja az volt, mi lesz az anyukájával. Tanulságos, miképpen tudunk szülőként "nevelés, szeretet" címszavak alatt véglényeket kreálni.

Mme Chauchat 2011.01.14. 14:31:50

@Trevlovics: Тревлович, hát ez first. Dobjuk össze az sms árát, menjen be a villába a vers. MMKK!

cöcke 2011.01.14. 14:37:47

"Ildi a kegyelmeséktől előző este hozott egy liter űrtartalmú láboskában kezd főzni"-sírok, bazmeg! :DDDDDDDDD

"Ildikó egy MŰVELT nő"
Valóban:
"Melyik évben lépett be Mo. a második világháborúba?"
"őőőő...19. század..."

Kovács Tomi 2011.01.14. 14:41:11

@cöcke: Tordason lehet, hogy művelt..

namkuzu 2011.01.14. 14:41:40

Ildikónak anton-babinski szindrómája van, elhiszi?

flanker 2011.01.14. 14:44:36

@antiszociális taho_kismama:

>talán egyetlen közös van az ismerőseim és ildikó között. az idős szülők. bár ez sem magyarázat.

Nana, azért ne írd le ilyen gyorsan! Az idős korban (40+) született gyerekekkel kapcsolatban nagyon sok kárt tud okozni a túlzott aggodalom, dédelgetés, vigyázgatás, még akkor is, ha nem egykéről van szó!
(Most két karakter ugrik be hirtelen - az egyik George Castenza a Seinfeldből, a másik a zsidrák gyerek a Big bang theoryból...)

marianne 2011.01.14. 14:44:36

@Trevlovics: :)) ez nagyon jó, be kéne küldeni nekik...ezt szavalja el, ha már ez megy neki a legjobban!

TGabi 2011.01.14. 14:45:08

A 3 percből, amit ebből a szutyok műsorból láttam, kiderült: Ildikó nem lehet rossz arc. De nagyon nem neki való ez a társaság-és senkire nincs jó hatással, ha vele cseppet sem szimpatizáló, őt az első pillanattól fogva utáló emberekkel van körülvéve.

Mme Chauchat 2011.01.14. 14:45:58

@namkuzu: innen lehet a fal-dolog, ahham, már értem. Állítja, h látja, miközben nem.

flanker 2011.01.14. 14:49:54

@Luella Menendez:

>senkire nincs jó hatással, ha vele cseppet sem szimpatizáló, őt az első pillanattól fogva utáló emberekkel van körülvéve.

Igazság. DE! Nem mindenki utálta, ezt a beérkezése utáni klipekben rengeteget lehetett látni, hoigy beszélgettek vele, tanácsot adtak neki. Csak nem szerették, és ez kihozta belőle az állatot. Amit nem lehet csak úgy kihozni, ha nincs meg az emberben. Ildikó nagyon rossz arc, mert SEMMI önismerete nincs (a művelt csaj - abban a kategóriában a legszarabb, amiben a legerősebbnek gondolja magát), el van szakadva a valóságtól, nem képes alkalmazkodni, nem bírja a kritikát, nem bír újítani, nem tud veszteni.
Soroljam még?

GGG77 2011.01.14. 14:50:58

Sokáig agyaltam rajta, de ezek a versenyek bebizonyították, hogy Ildikó ennek a bagázsnak a legalja. És nem azért mert fingja nincs, hogy mikor volt a világháború, hanem mert egy öntelt, nagyképű, elkényeztetett idióta.

prolibusz 2011.01.14. 14:52:24

@flanker: "el van szakadva a valóságtól, nem képes alkalmazkodni, nem bírja a kritikát, nem bír újítani, nem tud veszteni."

Nagyon jó megfogalmazás. Ez a nő rendkívül ellenszenves, és ezek a produkciók -de legfőképp a rá adott reakciói- tovább rombolják a képet bennem.

Zabkása 2011.01.14. 14:54:10

@Trevlovics: hatalmas lájk! :D ha nem lenne titok h nézem ezt a műsort most kiírnám facebookra :D
küldjük be smsben! :D

prolibusz 2011.01.14. 14:54:25

Az egész banda meg most már leszokhatna az elején elkezdett "azé szavazok a józsira mer nekem ő áll a lista végén" kezdetű ordas baromságról, mert baromi unalmas.

flanker 2011.01.14. 14:56:32

@prolibusz:

Ja, és azt még ki sem tárgyaltam, hogy egyenlő tehetséggel (és visszafogatlan lelkesedéssel) idegeníti el nemcska az ellenségeit, hanem a barátait-szövetségeseit is! :-)
Egyszerűen semmi kedvem nem lenne egy fedél alatt lenni a csajjal! Évát sem kedvelem, de több értéket VÉLEK felfedezni benne.

natoth 2011.01.14. 14:56:49

@prolibusz @flanker: :
egyetértek, plusz minden tiszteletem a zöldpólós csapaté, hogy még mindig kitartanak, pedig minden feladatnál látszik, mennyire tele van már a tökük Ildivel

flanker 2011.01.14. 14:59:12

@flanker:

Az Ildikó-Éva közös képet elnézve a poszt elején nekem az a benyomásom támad Ildiről, hogy a vasorrú bába fiatalkori verzióját látom, amint azt a mosolyát gyakorolja, amelyet aközben kíván felvillantani, mielőtt rázárja a kazánajtót Jancsira és Juliskára.

pleb 2011.01.14. 14:59:14

@prolibusz: mindig ezt szajkózzák, de ha Éva kimegy, akkor vajon kire fognak szavazni, ha mindenki szeret mindenkit? Éva valóban jól mondta, hogy játszani jöttek ide, nem barátokat szerezni, nem szeretni, ölelgetni egymást.

prolibusz 2011.01.14. 14:59:53

@natoth: nem merik már levetni, félig talán szánalomból, félig meg azért, mert ne őket okolják a Művésznő kieséséért a nézők

Azért Jerzsit is ki lehetne pár száz kommentben beszélni, elég súlyos volt a tegnapi érvelése.

iinside 2011.01.14. 14:59:59

@prolibusz: pluszadalék: kiáll és aszongyahogy ő tulajdonképpen mindenkit szeret, senkivel sincs semmi baja, csakhát az a fránya jel...valakire tenni kell...legyen xy..deténylegsemmibajomveledértedésnemszemélyes..
kivétel nélkül mindenki így nyomja
...
fel kéne vállalni, hogy van akit szeretsz, van akit nem szeretsz és van akit utálsz
pont
oszt arra rakod a jelet

joszif 2011.01.14. 15:01:47

@atyagyatya:
hogy miért nincs 0-24 nem tudom. De a jégpálya építésnél lehúzzák a redőnyöket és nem látnak ki a szobából. A riportszobába a hangosbebondó mondja a neveket hogy ki menjen éppen. Nyilvánvalóan valaki feltesz nekik egy kérdést aztán válaszolnak rá, az adásban meg már csak a válaszokat látjuk halljuk.

flanker 2011.01.14. 15:01:53

@pleb:

>vajon kire fognak szavazni, ha mindenki szeret mindenkit?

Ez tényleg indok? Hát majd Ildire. Vagy arra, aki legutoljára belerúgott a küszöbbe, hangosabban tüsszentett a kelleténél, rosszul nézett a kitömött plüssállatkájukra. Mintha még nem lett volna példa ilyesmire.

vörös áfonya 2011.01.14. 15:02:30

@iinside:

De ők még mindig azt hiszik,hogy ez egy luxustábor,nem egy játék.

natoth 2011.01.14. 15:04:29

@prolibusz:
érvelésnek mondjuk azt nem nagyon lehet nevezni, mert érveket nem sikerült prezentálnia :)
viszont ha jól emléxem, az ő szájából hangzott el, hogy "hát végül is írhatjuk, hogy művelt" és nem röhögte el, ez pedig elég komoly teljesítmény

rainkarmation 2011.01.14. 15:05:14

@Trevlovics: Líra: Pazar! Irodalmi Villa-Nobel-t érte...

Ildi szavalja végtelenítve, egyik keze a szívén, a másikkal próbálja kipiszkálni a lecsójából a show-t... Hisz Ő valójában Pandacsoki Boborjana... és Laci az edzője.

prolibusz 2011.01.14. 15:05:42

Zsófi lesz a következő kiszavazott, de, ha mégsem, őt fogják kivinni. Legalább villant ő is valamit abban az egy hétben majd :)

flanker 2011.01.14. 15:06:08

Valamit mondjon már meg nekem valaki!

Tegnap, amíg élőben a Gigi olvasta az elcseszett meséjüket, Jerzy mögötte ült és mondatonként ötször beleszólt, hogy vessző (amikor Gigi felvitta a hangsúlyt), meg pont (amikor levitte). WTBF??? Én már visszafordultam volna, hogy lekeróverjek neki egy nagy sallert.
Ez mi a "@>@= volt?
Volt ennek valami előzménye?? Nem értettem.

prolibusz 2011.01.14. 15:06:34

@natoth: pont most néztem a tegnapi adagot, és a Rácz lány ejti ki a száján, némi, alig észrevehető gúnnyal

Mme Chauchat 2011.01.14. 15:07:27

@natoth: a tetejébe Ildi még egy kicsit ekézte is a saját csapattársait a végén (Bréla: "most ne rinyázz má'...), szóval teljes KO.

K Tomoceusz 2011.01.14. 15:07:42

Van 0-24 - ben nézhető kamera ( csak fürdőszobai ) egy kollega tegnap betette a linket . Hogy működik-e vagy sem azt nem tudom , ahhoz kellett volna egy sms-t küldenem .

natoth 2011.01.14. 15:08:04

@Trevlovics:
a művésznő is megmondta, hogy parodizálni csak azt lehet, akit szeretünk, úgyhogy most lebuktál :)
egyébként a vers hatalmas, mindent imádok benne, köszönjük szépen

flanker 2011.01.14. 15:08:20

@prolibusz:

>Zsófi lesz a következő kiszavazott, de, ha mégsem, őt fogják kivinni. Legalább villant ő is valamit abban az egy hétben majd :)

Ugyan mit tudna villantani? Egy kettévágott bonszájcitromot rejteget a blúza alatt...

prolibusz 2011.01.14. 15:09:58

@flanker: :D

remélem, bevágják majd neki az "ilyen volt - ilyen lett" pufi arcocskáját a rozsdamentes fémtálas folyamatos zabálásaival együtt

Zabkása 2011.01.14. 15:10:40

@flanker: "Egy kettévágott bonszájcitromot rejteget a blúza alatt..."
:'DDDDDDDDDDDDD

azért h valakinek nincs kannája nem bántom de a kommenten szarrá röhögtem magam :D
nameg attól még egy bonszáj is izgisebb bent a villában mint ő. a medence mellettizöld kutyaszármazékot többet látjuk! és sztem izgisebb is

Mme Chauchat 2011.01.14. 15:10:48

@prolibusz: ...hát az érvelések tényleg. "Én azért szavazok rád, mert felhúztam ezt a lila/zöld pólót" - jellegűek. Könyörgöm, miért szimpatizálna azzal, aki az ellenfele? Ahhoz jellemóriásnak kellene lennie. Vagy Stockholm-szindrómásnak.

AnnaKarenina 2011.01.14. 15:11:10

Azért azt érdekesnek találom, hogy Ildikó úgy néz ki, mint aki először találkozik jogos, negatív kritikákkal, holott családi működésüket is tekintve, nagyon is furcsák.
Sajnáltam azokat, akiknek Évával való konfliktusaik miatt Ildi mellett kellett (?) kiállniuk, mert nehéz lehet felvállalni egy ilyen típust. Ld. Laci.

K Tomoceusz 2011.01.14. 15:11:21

A segglukas kollegát megkérem mutassa meg nekünk Gombit beszélgetés közben , mert más is kiváncsi rá .
Tanuljunk már egy kicsit a rendes kommentelőktől , akik belinkelik mi hol nézhető meg .

gibson 2011.01.14. 15:11:29

@K.Tomoceusz: külggyé má' egyet, kolléga, kíváncsiak vagyunk, működik-e! :)

natoth 2011.01.14. 15:11:38

@prolibusz:
oppárdon, akkor rosszul rémlett
igen, eléggé lekezelőek tudnak vele lenni (vajh miért?), még az is lehet, hogy felsőbb utasításra maradtak zöld pólóban, mert egy szál csapattal nem nagyon lehetne csapatjátékokat szervezni

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.14. 15:11:40

@flanker:
Ha jól értettem, Laci és Jerzy nem szerettek volna a meséből felolvasni, de a feladat az volt, hogy mindenki meséljen, ezért egyikük mondta a pontot, a másikuk a vesszőt, azt hiszem:)

Flood 2011.01.14. 15:12:03

@Trevlovics: Te egy állat vagy! :DDDD

Nyuladék 2011.01.14. 15:13:07

@K.Tomoceusz: Biztosan fel van téve valahova a videó. Én spec. élőben láttam reggel, kb. 3/4 10-kor történt ez.
Már az is meglepő, hogy egyáltalán volt élő közvetítés.

Mme Chauchat 2011.01.14. 15:13:13

@flanker: Erzsink egyszerű: "vessző" mint hímvessző. Eccerűen éhes disznó lévén, mindenről ua. jut eszébe.

gibson 2011.01.14. 15:14:08

@Zabkása:
"a medence mellettizöld kutyaszármazékot többet látjuk! és sztem izgisebb is"

Mindenesetre a kutya ezerszer kevésbé irritáló, mint a teát szürcsölgető, rózsaszínbe öltözött Zsófika.

K Tomoceusz 2011.01.14. 15:14:14

@gibson:

Az nem megy . Ebben nagyon Olivér vagyok .

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.01.14. 15:14:37

@Flood:
jól van megbeszéltük, sok vizet úgysem zavar, akkor Gigi menjen:)

autoregolante 2011.01.14. 15:14:39

@pleb:
Azt még megértem, hogy a számukra "legszimpibb", stb. személyt várják vissza, de az teljesen érthetetlen, hogy nem fogják fel, hogy épp az erőseket kellene eltávolítani a körből, hiszen ezáltal a saját helyzetük, esélyük erősödne. Minél tovább marad benn pl. Éva (mondtam már, hogy úúúúútálom? :D), annál több szürkébb szereplő esik ki mellőle.
Naná, hogy esetleg unalmasabb lenne a műsor ideig-óráig a nagypofájúak nélkül, de némi szerkesztői manipulációval és bekalkulálva az idő múlását (ti. egymás agyára mennek), úgyis lesz épp elég feszültség, ami miatt nem fullad tényleg dögunalomba az egész. Ha már eddig nem történt meg..

namkuzu 2011.01.14. 15:14:41

@Mme Chauchat: tegyük hozzá, hogy lelki szemeinek optikája szintén érintett, ezé nem vág a világon semmit, még magát sem.

Mme Chauchat 2011.01.14. 15:17:37

@gibson: időnként habüstből falatozó Zsófiufó.

Zabkása 2011.01.14. 15:18:07

Ildi fogyaték tesóját kellett volna bevinni a villába.... amit az virnyákol és égeti magát...... az legalább bevállalósan csinálja a showt, még hogyha ez egyenlő azzal, hogy magából csinál hülyét. De máris lenne egy szavazóbázia, míg Ildinek csak a család. Pláne ha tesó bepiálna :D még Alekinnyó is sanszos lenne rá :D

iinside 2011.01.14. 15:18:08

@AnnaKarenina: pont ennek kapcsán merült fel az adás manipulátságának a gyanúja. Az előző összefoglalóban látszott ahogy a Laci levesz a zöld pólót, hogy ez neki sok és ennyi volt, és a riportszobában is kielemzi, hogy az Ildi túlment egy határon, neki gyökeresen megváltozott a véleménye, de tegnap már megint rajta volt, plusz az egész zöld pólós társaság úgy üldögélt ott mint akinek beverték az orrát...szóval érdekes

K Tomoceusz 2011.01.14. 15:18:36

@Nyuladék:

Szerencsés
Én csak azt kapom , ahogy Gigink 32 percben kirakja , hogy hiányzol anya .

Akit érdekel csak szóljon .
Mazok előnyben .

Nyuladék 2011.01.14. 15:21:16

@K.Tomoceusz: jah, én is épp az előbb néztem meg...
szerintem nem anyát rakott ko, hanem A, A, oB vagy ilyesmi :D

Nyuladék 2011.01.14. 15:23:01

vagy mondjuk lehetne apa, anya, eb :D

autoregolante 2011.01.14. 15:25:35

@iinside: várd ki a végét!
Amikor az Alekosz és Gombi közt bontakozó vonzalom nem tud beteljesedni a Gondolkodó Szobában (tisztára mint a Hétholdas pagony), mert Alekosz még mindig Olivér rongyosra gyűrt alsónadrágját rejtegeti a párnája alatt és ezt Stohl Buci drámai hangon közli szombat este a villalakókkal.

antiszociális taho_kismama 2011.01.14. 15:26:03

@Zabkása:
ne bántsd ildi tesóját, megmondta magáról, benne ott az iksz faktor :)
www.youtube.com/watch?v=qQ7TToZJWv8&feature=related

autoregolante 2011.01.14. 15:27:52

@Lenkenéni: Vagy száz. A számokkal mindig bajban voltam, mint Győzike. Vagy az "dikleksziás"? :D

flanker 2011.01.14. 15:33:55

@bévé:
zsidrák????

Aha. Nem jut eszembe a neve. Aki nem a Leó, nem a Sheldon, nem a Raj, hanem a zsidrák. Vagy nem tudtad, hogy az?

flanker 2011.01.14. 15:36:30

@bévé:
zsidrák????

Aha. Nem jut az eszembe a neve. Aki nem a Leó, nem a Sheldon, nem a Raj, hanem a zsidrák. Vagy nem tudtad, hogy az?

Mia fene van ezzel az oldallal? Most én is kétszer fogom elküldeni?

gibson 2011.01.14. 15:38:45

@bévé: Howard Wolowitz - a sorozatbeli karakter neve (a valódi Simon Helberg... :)

iinside 2011.01.14. 15:39:33

@Lenkenéni: a fene afantáziádat...meg az enyémet...elképzeltem...:D

bévé 2011.01.14. 15:41:31

@gibson: fingom nincs kiről beszélsz, azon vagyok leakadva, h zsidrákozol, baszod.

JanCsi 2011.01.14. 15:41:55

@Trevlovics: Annyira nagy!!!! Gratula!!!!

gibson 2011.01.14. 15:42:56

@bévé: nem zsidrákozik senki, baszod, egy bevallottan zsidó karaktert játszik a Big Bang Theory sorozatban egy színész, aki egyébként szintén bevallottan zsidó származású. Mi a fasz bajod van, amúgy?

"azta" 2011.01.14. 15:43:27

@bévé: @flanker: @gibson:
mekkora LOL! :D fel sem tűnik nekik, sem másnak! azt hiszik a karakterre kérdezel rá! de az évailditökömtudja mekkora sötét bunkó! :D áhhhháááhhááá! epic!

bévé 2011.01.14. 15:45:17

@gibson: a zsidrák a bajom, ami nem egyenlő azzal, h azt mondod, h zsidó. csak ez.

gibson 2011.01.14. 15:48:55

@bévé: a zsidrák szót speciel nem én használtam, én csak segíteni próbáltam, mert flankernek nem jutott eszébe a színész neve, én meg azt hittem, arra kérdezel rá.

JanCsi 2011.01.14. 15:49:15

@bévé: ja-ja... úgy tűnik vonzódik az atleta trikósokhoz :DDD

flanker 2011.01.14. 15:53:21

@gibson:

Howard Wolowitz - EZ AZ, köszi! Pedig az aztán szinte felejthetetlen, ahogy az anyja ordítja a nevét! (Szinte, de úgy látszik, mégse...)

Zabkása 2011.01.14. 15:54:00

@JanCsi: hát Éva profilja tuti kamu, mert nem lehetnek fent közösségi oldalon....szóval a srác is valszeg fake .... mármint a rilésönsip

bévé 2011.01.14. 15:54:25

@gibson: te csak hozzászóltál egy nagyon okosat, h nem zsidrákozik senki. :)
neki nem jutott eszébe a neve, én meg leakadtam, h ezt úgy küszöbölte ki, h az a zsidrák. szerintem jogos. ez volt előzmény.

bévé 2011.01.14. 15:55:46

@bévé: csak rád nyomtam 'válasz erré'-t véletlenül, de az is kikövetkeztethető volt, asszem.

gibson 2011.01.14. 16:00:03

@bévé: ja, hát azt így kellett érteni:
"nem zsidrákozik senki" -> "nem én mondtam, basszameg" :)

Amúgy a sorozatban a karakterek rendszeresen viccelődnek egymás származásával, és a színészek is a való életben, tehát például interjúk alkalmával rendszeresen előhozakodnak ezzel, viccesen, ironikusan. Ezt figyelembe véve nekem eszembe sem jutott, hogy flanker, akinek amúgy mindig normális és kulturált hozzászólásai vannak, esetleg pejoratív értelemben használta volna a szót. Na mindegy, túl van tárgyalva a téma szerintem.

Rigghead 2011.01.14. 16:01:01

nemtudom megnézni a fész linket, printscreen? :)

flanker 2011.01.14. 16:01:05

@bévé:
>a zsidrák a bajom, ami nem egyenlő azzal, h azt mondod, h zsidó. csak ez.

Oké, akkor legyen neked zsidó.
(Olasz-digó, szlovák-tót, német-sváb-teuton, stb. - ezek sem egyformák, mégis használjuk őket!)

De ha most ki akarod találni, hogy zsidóztam, akkor nagy vihart akarsz kavarni (bocsánat: GENERÁLNI) a teáscsészében (vagy a biliben).

autoregolante 2011.01.14. 16:05:42

@flanker: haggyad már. Zsidóztá' oszt kész.

flanker 2011.01.14. 16:08:05

@gibson:

>Ezt figyelembe véve nekem eszembe sem jutott, hogy flanker, akinek amúgy mindig normális és kulturált hozzászólásai vannak, esetleg pejoratív értelemben használta volna a szót.

Kösz szépen, nem is úgy volt. A karaktert is szeretem!

>Na mindegy, túl van tárgyalva a téma szerintem.
Szerintem is - de mi a fene van az oldallal? Frissítem ötször, semmi változás, aztán megjelennek hirtelen két hsz-al hamarabb eddig ott nem levők, meg a duplaposztok percekkel később...

bévé 2011.01.14. 16:09:23

@gibson: hát róla nekem sem, de ez nekem eléggé bántja a fülem, bocs. akkor is ha a sorozatban vagy esetleg azon kívül is viccelődnek ezzel. mondd harlemben vkinek h nigga, lécci. egymást közt megy, mástól már nem ugyanaz.

@flanker: ld. fent.
nem azt akartam mondani. a zsidrákozás viszont egy nagyon erős pejoratív zsidózási forma, az általad említett példákkal szöges ellentétben. zsidó=izraelita, de semmiképpen nem = zsidrák, bibsi, biboldó stb. ilyet csak az mondd, aki zsidózik, hidd el. ha nem tudtad, akkor most már tudod. ezért, ha kérhetlek, ezen a fórumon többé ne használd. kösz.

flanker 2011.01.14. 16:11:09

@Lenkenéni:

>haggyad már. Zsidóztá' oszt kész.
Hát akkor zsidóztam, b+. :-)
Most körül leszek metélve?

(Azért azon elgondolkodtam, hogy a 'b+'-et hogy mondja az ember egy Lenkenéninek.
Tessék +bni? :-) )

Hódos Hajnalka 2011.01.14. 16:13:08

Lécci abbafejezni, köszcsi.

gibson 2011.01.14. 16:13:32

@flanker: írd 'sz' helyett sima 'z' betűvel, egybe a két szót, és akkor felszólító mondat helyett kapsz egy sima indulatszót, azt nem kell ragozni! :)

tryxy 2011.01.14. 16:16:06

szeretem, hogy Ildi a filmjében a műveltségét hangoztatja, de előtte valónap meg kiderült, hogy sík buta. ami nem megy azt nem kéne erőltetni:)megakarta mutatni milyen. hát már látjuk! Jó nagy érték!

autoregolante 2011.01.14. 16:25:51

@flanker: "(Azért azon elgondolkodtam, hogy a 'b+'-et hogy mondja az ember egy Lenkenéninek."

Csak nyugodtan! De aztán nehogy valaki ezt is aféle kódolt zs....zásnak értse a végén. ;)

tgrs 2011.01.14. 16:27:26

@Trevlovics: küldjük be neki! Beszállok az sms árába. :)
Legalább végre leesett az is, hogy "zárt falakba ütközött", napokig csak töprengtem, hogy miért lovagol ezen mindenki. Félek, hogy a műsor gyorsabban öli az agysejtjeim, mint arra számítottam.

Trevlovics 2011.01.14. 16:36:27

@tgrs: köszi, azért annyira nem nagy szám. :) lemondok minden jogról, azt csináltok vele amit akartok. az ára nem lenne gond, meg nézem a műsort is, de elvből sms-t nem küldök ilyen helyekre :)

bévé 2011.01.14. 16:36:48

@Lenkenéni: ja, most jön az, h paranoiás zsidók... menj a picsába.
megkértek, h fejezd be.

flanker 2011.01.14. 16:37:24

@Lenkenéni:

Nem is erre gondoltam én, hanem a tegező és a magázó formulájára!

De valahogy most nagy hirtelen nem ez a legfőbb problémám. Épp most értesültem róla, hogy ma MÁR péntek van! Elvesztettem egy napot a hetemből, úgyhogy most rohanok megkeresni... :-(

tgrs 2011.01.14. 16:39:30

@Trevlovics: Az a gond, hogy én se. :) (Meg persze nem is nézem.)

dex.ion 2011.01.14. 16:56:03

@gibson: helyedben eltüntetném ezt a képet, sok személyes info van rajta...mármint rólad:)

gibson 2011.01.14. 17:10:57

@dex.ion: jahh, hogy véletlen full screen capture-t csináltam... Kösz, hogy szóltál, az a kurva jó, hogy most már nem tudom kiszedni onnan. :)

Na mindjárt megkérjük a Hajninénit.

Szirénke 2011.01.14. 17:13:35

Én azt hittem, hogy az összefoglalóknál nincs lejjebb, de van, de van. Ez a Neked Való egyszerűen szavakkal leírhatatlan. Ildikó nővére mindent visz, nem tudom eldönteni, hogy vajon melyik pszichés zavar dominál... Sztem be kéne küldeni őt is, ez a két IQ fighter elintézné a hangulatot..

gibson 2011.01.14. 17:16:27

@Hódos Hajnalka: drága moderátorasszony, legyen szíves mán kiszedni a '2011.01.14. 16:04:47' keltű kommentemet, ha lehet, mert félek, hogy a gonoszlelkű kommentelők a személyes adataimat felhasználva mostantól bármikor meg tudják hekkelni a gépem bármikor, köszönöm! :)

Lall-R 2011.01.14. 17:16:28

@dex.ion: Jah:D
Meg én a helyedben váltanék Win 7-re és Google Chrome-ra:D

dex.ion 2011.01.14. 17:18:18

@Lall-R: mármint az ő helyében:)
meg nem ártana becsukni az animalszex oldalakat sem, mielőtt printscreent publikál:)

Hódos Hajnalka 2011.01.14. 17:21:13

@gibson: a moderátorasszony megszólításért megérdemelnéd, hogy benne maradjon.
küldetés teljesítve, szívesen!

gibson 2011.01.14. 17:21:22

@dex.ion: azé' ha külön emiatt nem szólsz, senkinek nem tűnt volna fel, azt vágod, ugye? :)

gibson 2011.01.14. 17:22:13

@Hódos Hajnalka: köszönöm, egy istennő vagy! ;)

dex.ion 2011.01.14. 17:23:27

@gibson: lehettem volna paraszt is, h a román viagra rendelésedet emelem ki, de nem tettem, szal:P

autoregolante 2011.01.14. 17:24:26

@bévé: ez eszembe se jutott, de most hogy mondod.. :D
De jól van, befejezem, te ma mindent félre akarsz érteni és a végén megint csak elküldesz a picsába. :)

dex.ion 2011.01.14. 17:24:55

@Hódos Hajnalka: de ha jól látom, nem a szerénységé.
:)

Zelefánt 2011.01.14. 17:25:01

Nem tudom, mert nem láttam, hogy ez az Ildikó-jelenség honnan támadt, de ha őt is háromból választották, akkor, uramisten, milyen lehetett a másik kettő?!
Talán fej nélkül születtek, vagy mi?...

autoregolante 2011.01.14. 17:26:12

@gibson: mondjuk én is láttam, de nem akartam még külön felhívni a figyelmet rá, úgyis elég kínos. És reméltem, hogy a "gazdája" is majd csak észre veszi...

bévé 2011.01.14. 17:27:46

@Lenkenéni: már az elsőt sem értettem félre, a szóhasználattal volt gondom, te is tudod.

gibson 2011.01.14. 17:31:40

@Lenkenéni: asszem erre találták ki a privát üzenetküldés lehetőségét. De azt az email címemet meg háromhetente, ha megnézem, szal közelebb nem jutottunk volna a megoldáshoz úgy sem. :)
(Amúgy ha valakit nagyon érdekel és visszakeresgél az ezervalamennyi kommentem között, talál rólam bőven személyes információkat, szerintem még linket is a facebook-adatlapomhoz, kérdés, ér-e ennyit az egész :)

gibson 2011.01.14. 17:33:02

Közben Zsófi és Ildikó körmöt reszelgetnek élő adásban, és Lacin megint nincs zöld póló.

Zelefánt 2011.01.14. 17:35:17

Egyébiránt rájöttem a igazi VV lényegére: a műsor(?) afféle katalizátor, amely a töppedt, passzív agyakat sziporkázóan gonoszkodó, mulatságos, s nemegyszer kárörvendő kommentekre serkenti.

Talán kellene egy olyan adás is, amelyben a leghúzósabb beszólásokat(írásokat) személyre szabottan a pincelakók arcába mérnék; a reakciók szerintem mindent vinnének, az azt követő sírás-rívás/hőzöngés lenne ám az igazi show.

flanker 2011.01.14. 17:38:05

@gibson:

Zsófika (legújabb IQ-bajnok) beszólása élőben (a munkájáról beszél):
-És úgy keresek, hogy 10 ezer + jakt. Öhm, jakHt.
Nincs rá szmájlim.

Trevlovics 2011.01.14. 17:39:29

hát azért tízezer + yacht az nem rossz fizu, akármiben is értjük a tízezret.

kisberci 2011.01.14. 17:40:29

Tegnap a vicc kedvéért kiprobáltam az online szavazásnál az F5-öt(hamár nem tilos többször szavazni egy ipről:). Amikor inditottam 46-54% volt Évának. 10perc alatt felhoztam Ildinek 52-48-ra. És láss csodát a következő szavazásnál Éva vezetett 52-48-ra. Aztán még probálkoztam, de már nem volt idő ugyhogy 51-49-re nyert Éva. A lényeg az hogy tényleg folyamatosan nyomtam és figyeltem, és hirtelen megváltozott a végeredmény. Mindenki szűrje le a tanulságot;)

redhaven 2011.01.14. 17:42:59

Hajni ettől a szarógalambtól, meg kovácsnéni eseménydús nemi életétől kész lettem.
Kösz!!!!!

gibson 2011.01.14. 17:44:35

@flanker: nem lehet, hogy arra gondolt, hogy kap alkalmanként egy tízest, plusz használhatja néha a főnök jachtját? :)

Szirénke 2011.01.14. 17:46:41

Visszanéztem most pár videót, és már megint agyérgörcsöt kaptam Gigi papucsától (mondjuk úgy ahogy van irritál a csaj). Biztos én vagyok kekec, de egy 45-ös kínai strandpapucsban csoszog, amiből előre kilóg a fél lábfeje. Annyira igénytelen!

Zabkása 2011.01.14. 17:47:59

egyértelmű h Zsófi csónakra gondolt :D

Lall-R 2011.01.14. 17:49:20

@dex.ion: nem azt írtam, hogy az ő helyében?

flanker 2011.01.14. 17:49:27

@gibson:

Egészen bizonyosan nem!
A főnök egy balfácán, aki időnként kitalál valami újdonságot, akkor a lányok fogják a fejüket, hogy most egy kicsit megint tönkre fognak menni, nem fognak tudni eladni semmit. (Úgyhogy nem tudom, futi-e neki jaktra.)Zsófika barátnője legutóbb úgy szabadult meg az eladatlan cuccoktól, hogy felkínálta a csávóknak, ha vesznek x darabot, akkor megfoghatják a mellét. Nos, ez a technika Zsófikának (előző posztom értelmében) nemigen vált volna be... :-)

gibson 2011.01.14. 17:49:31

@Szirénke: az nekem is szemet szúrt már, mindig abba mászkál. Az előbb amúgy egy mondatban kétszer hagyta el a száját az a szó, hogy "faszom", majd büfögött egyet. Mármint a Gigi.

flanker 2011.01.14. 17:51:37

Laci:
Közös ágynak túrós a vége.

:-)))))))))))))))

gibson 2011.01.14. 17:52:08

@flanker: ja, de nem valami diszkóban dolgozik ő, mert az előbb azt magyarázta, hogy a didzsék felkapják este Pesten, majd irány le Balaton, és "sztón", vagy mit mondott, és röhögött. Én ebből arra következtettem, hogy szétszívva táncol egy diszkóban hétvégénként. De utána meg valami pizzát magyarázott. Szóval mit csinál ő tulajdonképpen?

flanker 2011.01.14. 17:55:29

@gibson:
Már most nemtom, mert Balaton tönnször is szóba esett, aztán jött ez a pizzás-hambis beszólás, szóval lehet valami gyorskajálda vagy dizsi, ahol a főnök variálgat a menüvel...

Közben én rádöbbentem, hogy ma nem csütörtök van, hanem péntek, így kivágódtam a konyhába megcsinálni, amit tegnap kellett volna, így nem tudok annyira figyelni...
Laci valami vaginakiemelőt emleget! :-)

Szirénke 2011.01.14. 17:57:21

@gibson: Az a lány annyira egyszerű, mint az IFA plató. Nem is értem, hogy miért nem szavazzák már ki, bár sztem ha egyszer párbajra menne, akkor klaffogna utoljára a papucsában..

gibson 2011.01.14. 18:00:08

@jörgömös: ki volt melyik? Összefolynak már a kommentek.

vörös áfonya 2011.01.14. 18:00:08

@Szirénke:

Jerzsy lábán is egy hat számmal nagyobb papucs szokott lenni,múltkor azon röhögtem:)

jörgömös 2011.01.14. 18:01:32

@gibson: amelyik szétszívva táncol hétvégén

gibson 2011.01.14. 18:02:51

@jörgömös: jaa, az a Zsófi - de a szétszívva táncolás csak egy teória... :)

Lall-R 2011.01.14. 18:04:39

@gibson: Akiket a Dj-k szednek össze és visznek magukkal bulizni, azoknak a 90% full narkós.

prolibusz 2011.01.14. 18:06:08

Úgy nézem, nem véletlen, hogy Laci inkább a lányok körében érzi otthonosan magát, ugyanis élő férfiember, minimális élettapasztalattal képtelen végighallgatni ezt a monoton elmélkedést. De ahogy látom, a Gigi lány is lassan bealszik mellette

jörgömös 2011.01.14. 18:07:32

@gibson: thx
szilveszterkor láttam táncolni, nem kell neki semmilyen cucc, bamba fejjel táncolt a villa közepén órákon keresztül, közben meg se nyikkant.

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2011.01.14. 18:15:23

@kisberci: Hiába erőlködtél, végül Éva győzött ebben a szavazásban is. Az RTL közbenjárásával csak minimális arányban, így akarják elhitetni az egyszeri nézővel, hogy a holnapi párbaj valójában izgalmasnak ígérkezik. Közben alsóhangon 80-20% lesz Éva javára.

flanker 2011.01.14. 18:27:32

Ildi szerint a nővére nagyon KORREKT EMBER.

Elszállt egy család...

Az Éva folyamatosan rinyál, mert az apája beszél. Ildi szúrós tekintettel helyteleníti ezt, holott ő 15x mondta el, hogy a "Testvérem!, Ez a tesstvérem! Ő az én nővérem!"

kisberci 2011.01.14. 18:31:39

@Dave985: Az én közbenjárásomnak köszönhetően:D Különben lett volna vagy 45-55 simán Évinek

bévé 2011.01.14. 18:32:44

életemben nem láttam még embert ilyen semmitmondóan, az ostobaságtól és értetlenségtől ilyen kétségbeesetten, ilyen üveges és üres tekintettel maga elé bámulni. döbbenet.

bévé 2011.01.14. 18:35:06

@vörös áfonya: megnézhették a nekedvalóból a hozzátartozóik kortesbeszédeit.

vkelly 2011.01.14. 18:39:35

@bévé: Ildiről beszélsz? :)
Milyenek voltak a kortesbeszédek?

Démétér 2011.01.14. 18:45:34

Pfuj, dolgoztam egész nap, így most próbálom felhozni magam. Egyelőre azonban Szellő okkernarancs fejjel tájékoztat.

Délután a hozzátartozók buzdítottak szavazásra? El sem hiszem: holnap vége a párbajnak, hú, de hosszú volt (lesz).

bévé 2011.01.14. 18:45:38

@vkelly: bingó. :)
Trixi beszélt és Éva apja. imagine. :)
most az mulattat épp, h a kövi kiválasztásról beszélnek, Aleknek van 4 bizots jele: Béci, Zsófi, Gigi, Jerzsi, asszem. szerintük Alek erős, de:
Olivér: szerintem Alek tábora a fiatal egyetemisták, de a csórók. akiknek nincs pénze sms-ekre.
az egyetemisták, baszod??? fetrengek.. :D

pleb 2011.01.14. 18:49:19

@bévé: azt figyeltem épp h elég érdekes dolgokat mondtak :D de alekosz-gigi párbajt várom ha előfordul mivel gigi kint marad akkor az biztos. Viszont nem tom, hogy béci ellen mekkora esélye van :S

Lall-R 2011.01.14. 18:52:43

Én nem akarom, hogy Béci nyerje meg a Való Világot.
Hajrá Olivér!!!!

Démétér 2011.01.14. 18:55:33

@Lall-R: Engem Béci kevésbé zavarna... Olivér maradjon jó sokáig, aztán ne nyerje meg :)

prolibusz 2011.01.14. 18:55:56

Friss info: Szandesz egész családja -a nagyszülőkig bezárólag- a tököli börtönben dolgozik :D

rianna 2011.01.14. 18:57:00

belenéztem az élő adásba, először...
Szandikának az egész családja a tököli börtönben dolgozik:DD

joszif 2011.01.14. 18:57:22

Most az online-ban a nedek való műsoron pörögnek?

bévé 2011.01.14. 18:58:26

Szandika mondja, h neki a Petra barátnője mondaná a legjobb beszédet, mert az úgy beszél!! de úúúgy tud beszélni!!!
Éva: "ez most szerintem, úgy volt, h a család mondhatta csak. vagy nem, a hozzátartozók! ez az!!
a hozzátartozó, az ugyanaz, mint a barátok, szerintetek?"
Alek: "nem tudom".
Szandi: "nem tudom".

rianna 2011.01.14. 18:59:16

@prolibusz: a barátai meg az elítéltek között :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 18:59:30

Alkeszosz monológjához nagyon passzol ez a vers:

"Franz Werfel: A hűséges

Sok játszik véled okkal,
s te játszol mind a sokkal.
De engem meg se látsz.
Ott állok éppen,
a tested közelében,
Az ajkam fagyva-kéken,
s vas-arcom néma gyász.

Ki szívest elmulattat,
kedve szerint mulathat,
nekem nem akadály.
Mert újak jönnek egyre,
de nem riaszt el egy se;
hűség köt véled egybe,
s szerelmed rám talál.

Egyszer megtörsz erődben,
kihúnysz,fakulsz erőtlen,
s nincs társad senki sem.
Akkor lépek elébed,
aratni,s vetni véget,
s átviszlek végre téged
erős karomon komorló tengeremen. "

Remélem valaki csinál egy gyilkoselmékes feldolgozást, odavaló a pali :)

gibson 2011.01.14. 18:59:53

Azért Ildivel kapcsolatban elfelejtünk megemlíteni egy hatalmas pozitívumot: gyönyörűen összehozott bennünket, hogyvolt-os kommentelőket, olyan egyetértésben röhögünk rajta, szánakozunk, meg dühöngünk, amikor baromságokat mond, mint egy szép, nagy család. Ha holnap kiesik (amire kb. 100% az esély, ha nem több), akkor kezdődik megint az ellenségeskedés, Olivér a nagyobb görény, nem, Éva az, a Béci meg sunyi, stb.-stb.
Úgyhogy élvezzük közösen ezt az utolsó, nyugodt, szép estét így együtt! :)

Lall-R 2011.01.14. 19:01:22

Valaki magyarázza el nekem, hogy Olivérnek mi baja van a Zuhanórepülés című filmmel?Mert ezt nem értettem.

Hódos Hajnalka 2011.01.14. 19:02:50

@laspalmas: uhh ez nagyon, nagyon. odabaszott, na.
köszi :)

joszif 2011.01.14. 19:05:15

@Lall-R:
Hát én úgy vettem le hogy azért mert inkább forgatták a filmet minthogy közbeléptek volna és megakadályoznak dolgokat. De nem láttam a filmet ugyhogy pontosan nem tudom miről Oli mintha körbebaszást emlegetett volna.

Amugy a Neked Való miatt voltak ennyire oda meg vissza vagy miért? Lemaradtam ma az Online háromnegyedéről.

gibson 2011.01.14. 19:07:10

@laspalmas: zseniális, kösz. A vers magában is kurva jó, és ezen felül tényleg passzol a szituhoz.

Kíváncsi vagyok, Alekosz mennyire lesz zavarban, amikor az egész társaság előtt bemutatják a monológját.

Démétér 2011.01.14. 19:08:18

Alekosz utóbbi napjaiban Oli és Éva irányában kavaró manipulációi ijesztően emlékeztetnek a pszichopaták leírásaira. Semmi empátia, csak tárgyként kezeli őket, egyáltalán nem érdekli, legfeljebb taktikailag, hogy milyen érzelmeket vált ki, se bűntudat, se együttérzés.

A Gyilkos elmék nagy kedvenc: megnézném én is az elemzésüket.

Stohl "mérhetetlen szeretet és tisztelet"-e idegesítőőőő!!!

Lall-R 2011.01.14. 19:08:59

Én láttam a filmet, de hát az csak egy film, forgatókönyvvel.Börtönben kezdődik, ahol egy gyereket seggbetosznak, de nem igazából.

tgrs 2011.01.14. 19:09:38

Ha Stohl-t szeretném kiszavazni, hova küldjek sms-t?

Szirénke 2011.01.14. 19:09:43

@gibson: Igazad van, ámen :)
De nekem van egy ötletem: savazzuk holnaptól Gigit! :)

tgrs 2011.01.14. 19:10:46

@Lall-R: Szandika legkedvencebb filmje.

Démétér 2011.01.14. 19:12:39

Szandika vihogását akarom kiszavazni.

Szirénke 2011.01.14. 19:12:44

@Démétér: Engem Olivér "hiányzik a szerelmem" közhelye is kiborít

vörös áfonya 2011.01.14. 19:14:08

@Szirénke:

"Próbálok lejönni az Enikőről:)"

Megint sír.Nee.

basaja 2011.01.14. 19:14:27

Oli undorodik magától,ha belenéz a tükörbe...És mi?

prolibusz 2011.01.14. 19:14:29

@Lall-R: Rákerestem, ez valami 2007-es játékfilm, a trailere egész nézhető, hangulatos. Olivér mintha valami 15 évvel ezelőtti filmről beszélt volna, amiben egy fekete "kannibál cigány" is szerepel. Nem láttam a filmet, épp ezért most kicsit zavarban vagyok, nem értem, egy mozifilmen hogyan lehet ennyire kiakadni :)

Démétér 2011.01.14. 19:14:45

@Szirénke: Engem ugyan nem zavar annyira, viszont érthetetlen: amikor bejött, nem gondolta, hogy nem lesz itt a leányzat?

Átlag Géza 2011.01.14. 19:15:13

Az a megfigyelésem, hogy a hozzászólók jobban elviselik a jellemtelen görényt mint a fafejű muflont. Az ostobaságot, korlátoltságot a többség nehezebben fogadja el. Sajnos a gaz előbb kinő mint a kultúrnövény. Innen kapta hősünk a
"kultúrbarbár" nevet. /Ami lehetne akár kulturálatlan barom is./

gibson 2011.01.14. 19:15:25

@Szirénke: engem meg az, hogy állandóan kedvesemnek hívja, meg szerelmemnek, meg kedveskémnek hívja. Na, pont most mondta ki először, hogy 'asszonnyal', hát ez százszor jobban áll neki.

bévé 2011.01.14. 19:17:49

@Lall-R: 2 filmről volt szó, asszem.

bévé 2011.01.14. 19:18:37

@gibson: nem, ezt szokta mondani, de főleg azt, h asszonykám. boááá.

Démétér 2011.01.14. 19:19:11

Amikor Oli kiszállt a jacuzziból, Alek igazán kérhetett volna tőle egy ásványvizet :)

Flood 2011.01.14. 19:19:11

A tsávó pólóban vót a dzsákudziban?!

gibson 2011.01.14. 19:20:44

@bévé: ja, az is kurva idegesítő. Bármilyen becézgetés gyakorlatilag stílusidegenül hangzik a szájából.

Démétér 2011.01.14. 19:21:03

@vörös áfonya: Valaki tarkónb*szhatná egy péklapáttal. Ha pszichopata, ha csak játssza.

tgrs 2011.01.14. 19:22:02

@gibson: engem az zvar, hogy hisztis. Viszont a sapija király. :)

basaja 2011.01.14. 19:22:23

most ez a műsor színház a többieknek,vagy komoly?

vörös áfonya 2011.01.14. 19:22:45

Alekoszt és Olivért lesminkelték vagy mitől ilyen barnák?

ritus_ 2011.01.14. 19:23:01

@Flood: biztos fázott... :))

christaylor 2011.01.14. 19:23:47

@tgrs: ami valójában a Lacié,csak állandóan lenyúlja tőle. :)

Démétér 2011.01.14. 19:25:14

@vörös áfonya: Gondolom oda járnak barnításra, ahova a lányok fodrászhoz :) Néztem Szandika haját: ha csak sötétkék haj nem nő a fejéből, akkor hetente-kéthetente festhetik újra.

gibson 2011.01.14. 19:25:55

Na, a hülye Éva meg rátesz egy lapáttal, hogy elmondja, mivel fenyegetőzött Olivér. Ha Alekoszban csak egy minimális férfiasság, egészséges önbizalom is megtalálható, ezek után biztos nem fog bocsánatot kérni..

vörös áfonya 2011.01.14. 19:26:03

Stohl is eldönthetné,hogy akkor most bonyolult a szavazás vagy sem:)

ritus_ 2011.01.14. 19:26:26

mingyá hívom a szomszédokat és megbeszélem ezt a kampányfőnök dolgot...

Démétér 2011.01.14. 19:26:50

Bécit imádom :)
(Tudom, minden nap elmondom.)

vörös áfonya 2011.01.14. 19:27:16

@ritus_:

Én már át is csengettem:)

kisberci 2011.01.14. 19:27:37

Na emberek, aki itt van az szavazzon Zsófira, ő most az ucsó. Mutassuk meg a hogyvolt blog erejét és szavazzuk meg őt Éva képviselőjének;)

Flood 2011.01.14. 19:28:28

@vörös áfonya: nem bonyolult, csak kicsit bonyi :)

vörös áfonya 2011.01.14. 19:29:51

@Flood:

Azt mondta,figyeljenek mert nagyon bonyi,két mondattal később meg,hogy nem ez nem bonyolult:)

tgrs 2011.01.14. 19:30:17

@kisberci: most már Anikó az utolsó.

joszif 2011.01.14. 19:30:20

Olinak ez a szenvedése tegnap reggel volt Online és az akkor főleg a Faszverésről meg a Szexhiányról szólt(vágatlanul). Így vágva meg hogy mennyire szereti a csajt. :D

Flood 2011.01.14. 19:30:50

Halljátok, a sok off komment már kezdi túlterhelni a blog.hu szerverét, mostanában tök lassú, meg csomószor lefagy. Szal mostantól mindenki szorítkozzon a témára! :)

vörös áfonya 2011.01.14. 19:31:11

A szerelmespár meg össze fog veszni.
Kíváncsi vagyok mi lehetett a probléma amin összekaptak:)
De izgi:)

vörös áfonya 2011.01.14. 19:32:43

@Flood:

De Buci bénázása ugyanúgy szerves része a műsornak:)Az nem off.

gibson 2011.01.14. 19:33:34

A mai Fókuszban lesz Ildi nővére, csak szólok.

gibson 2011.01.14. 19:35:22

@Flood: holnap este, a párbaj alatt/után át fogjuk lépni a bűvös ezres határt, érzem :)

Flood 2011.01.14. 19:36:35

@joszif: lol, így kell vkit jó színben, szerető társként feltüntetni. Azért nagyon fifikásak a Retek vágói :)

Sztem ezek az Alek-Oli balhék is csak a monstre vígszínház részei, csak már elfelejtik bevágni azokat a részeket az öf.-ba, amikor megbeszélik a köv. összezördülést

Flood 2011.01.14. 19:37:15

Bírom amikor a Bétzi olvassa fel a leveleket meg a blikket :D

Démétér 2011.01.14. 19:37:22

Ez a ruha, ez eszelős.

vörös áfonya 2011.01.14. 19:38:58

Milyen vicces kis space-katonák:)

Flood 2011.01.14. 19:41:05

Fújj Szandikának milyen gusztustalan fogsora van!

Anikó légy a feleségem!!! :D

Démétér 2011.01.14. 19:41:39

Ildinek valaki szólhatna, hogy nem az a lényeg, ki ér vissza leggyorsabban a tojásvivő versenyben, hanem hogy kire szavaznak többen.

Flood 2011.01.14. 19:43:57

Zsófika beparázott a pszichótól :D

flanker 2011.01.14. 19:43:59

@gibson:
>holnap este, a párbaj alatt/után át fogjuk lépni a bűvös ezres határt, érzem :)
Háááát, ha besegítünk egy kis csokizással, főzőcskézéssel és elővesszük a hetvenes éveket, akkor biztos! :-)

gibson 2011.01.14. 19:44:13

Zsófi rábaszott, finoman szólva.

basaja 2011.01.14. 19:44:14

jé,Zsófi is itt van?

basaja 2011.01.14. 19:45:31

Éva tényleg alkoholista?

Zelefánt 2011.01.14. 19:46:11

@vörös áfonya:
A hiányzó órákban besugározzák őket, ez afféle mellékhatás lehet.

christaylor 2011.01.14. 19:46:22

Jerzy hol van? Már napok óta nem láttam. Biztos,hogy bent van még?

tgrs 2011.01.14. 19:46:34

Szandikának haláli szövegei vannak. :D

Flood 2011.01.14. 19:46:48

Éva nagyobb alkesz, mint Alek, hogy kunyerálja már a többiekét...szánalmas!

tgrs 2011.01.14. 19:47:39

@christaylor: ott van, póló nélkül, csak szöveget nem írnak neki újabban.

rianna 2011.01.14. 19:47:48

gombi nem a lila csapattal játszott?

vörös áfonya 2011.01.14. 19:47:59

@tgrs:

"Ildi becsültesse fel magát egy múzeumban":)

Augur 2011.01.14. 19:49:00

Alekosz vizet iszik pezsgőspohárból??:DDDmarhák!

basaja 2011.01.14. 19:49:01

na a nagy kvartett a kertben csorgatja a nyálát...elvonási tünetek a képernyőn!

Flood 2011.01.14. 19:49:48

Ildivel de jó lehet bulizni!
Szandika meg úgy röhög, mint Joker :DD

basaja 2011.01.14. 19:50:26

hát veszíteni nem tudnak,az biztos.

christaylor 2011.01.14. 19:50:29

"...alkoholisták vagyunk,hogy iszunk." És tényleg.

gibson 2011.01.14. 19:50:36

Azért ez a pálinkás poént megadhatjuk Olivérnek, nagyon nagy ötlet volt!

Augur 2011.01.14. 19:51:06

Béci, most szívembe fogadtalak bazz!:D

Flood 2011.01.14. 19:51:15

Béci grimasza! :DDD

christaylor 2011.01.14. 19:51:48

Béci nem hülye,szeretem. :)

Flood 2011.01.14. 19:52:59

Béci kimondta a tutit
Respect! A legjobb arc ez a srác!

christaylor 2011.01.14. 19:53:08

Mondom én,Béci egy isten! :D
"Megmondom őszintén szívem szerint egyikőtöket se várnálak vissza."

Démétér 2011.01.14. 19:53:43

Béci Istenkirály, Dzsörzének meg igaza van.

tgrs 2011.01.14. 19:53:46

@rianna: én azt szeretném, ha póló nélkül játszana, úgy kellett volna hozniuk a szabályt, hogy aki semleges, az póló nélkül... :))

basaja 2011.01.14. 19:54:40

Erzsi egy spion!Éva remegett a piáért!

Trevlovics 2011.01.14. 19:55:16

a lila csapat megrendezetten ilyen rosszindulatú pöcsfej társaság, vagy ösztönből?

basaja 2011.01.14. 19:56:38

Szandika mint randiguru?:-D

Augur 2011.01.14. 19:56:51

aszonta a dzsidzsike, hogy egy piát sem adnÁk nekik? wáááá!

rianna 2011.01.14. 19:57:50

@Trevlovics:

ők a domináns csapat, azérz ilyen gonoszak :)

basaja 2011.01.14. 19:58:32

Alekosz eddigi kapcsolatait megnézném.

Démétér 2011.01.14. 19:58:52

"A verbális kommunikáció hiányával küszködik"???

vörös áfonya 2011.01.14. 19:59:13

Éva mindig talpig sminkben alszik.
Nem marta még le a szemét?

gibson 2011.01.14. 19:59:18

Jerzsykém, soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani neked, de te túl jó pali vagy ehhez a nőhöz.

Démétér 2011.01.14. 19:59:25

@basaja: Fel kell ásni a hátsó kertjét :)

viola narvilly 2011.01.14. 20:00:26

Zsófi mekkora beszélgetőpartner Alkeszkosszal. Én mondjuk leütném. Alkeszkoszt.

Flood 2011.01.14. 20:01:12

Alek bazze :DDD
Nem akarok veled kapcsolatot, csak dugjunk heti 3x
eztafaszt! :D

Trevlovics 2011.01.14. 20:01:22

@rianna: nabazdmeg. pont a domináns félnek illik rendesen viselkedni, mert ők azt is megtehetik

Szirénke 2011.01.14. 20:04:09

@Démétér: Én minden adás alatt magamon kívül elüvöltöm párszor, hogy "Akkor minek mentél beeeeeeeeeeeeee?"

Zelefánt 2011.01.14. 20:04:17

A mai idegméreg-adagom kimaradt, mert a kollégáim -- noha idősebbek -- sokkal erősebbek nálam, csúnyán nézésben pedig, mi több: verhetetlenek.

Meséljetek -- nem várhatok holnapig.

Zelefánt 2011.01.14. 20:04:55

@basaja:
Lehet, hogy szarul néznek ki, hat láb mélyen a föld alatt...

Zelefánt 2011.01.14. 20:05:50

@Démétér:

Gyorsabban reagáltál, baszki.

Démétér 2011.01.14. 20:06:13

@Flood: Férjem felneszelt: "Alekosz udvarol?" "Hogyne. Így. Néha megduglak."

Flood 2011.01.14. 20:07:03

Gyááá, mike zek a parókák az élőben? :D
A VV-nek vmi jelmezkölcsönző kft. a főszponzora?

Tompó 2011.01.14. 20:08:36

uuu alekosz eddig is csúf volt de ez a paróka mindent üt

rianna 2011.01.14. 20:08:47

@Trevlovics:

ez a való életben sincs így, sajna

Démétér 2011.01.14. 20:10:21

Lemaradtam Alekoszról és a parókákról. Ez igen szomorú, mert persze nincs élő adás.

Trevlovics 2011.01.14. 20:11:17

@rianna: hát ha ott nincs, akkor tényleg sajna.

vörös áfonya 2011.01.14. 20:11:44

@Démétér:

Holnap megnézheted,de nem vesztettél semmit:)

Zelefánt 2011.01.14. 20:12:18

Ha engem valami kozmikus véletlen folytán Bélának kereszteltek volna el, biztos, hogy az első életfogytiglanomat tölteném a százkettőből, mert mindenkinek letéptem volna a fejét, aki Bécinek szólított.

joszif 2011.01.14. 20:13:18

Alek egy az egyben Ndk-s focista lett a parókától :D

pleb 2011.01.14. 20:14:01

imádom a lila csapatot. Valaki mondta, hogy mennyire rosszindulatú a lila csapat fő 4-ese. Hát a zöld csapat legalább annyira rosszindulatú, Béci és Gigi ma be is bizonyította, és ráadásul a zöld csapat unalmas, béna, és nem is érzik jól magukat ott, mindig fapofák, sosem nevetnek igazán jókat.

Hannibal22 2011.01.14. 20:14:19

@vörös áfonya: Ezt megéri pontosan idézni:) "Ő mindig azt mondja,hogy milyen értékes,hát menjen el akkor egy múzeumba oszt' becsültesse fel magát a faszom(ba?)"
Szandika

Démétér 2011.01.14. 20:16:53

@hannibal22-73: Igen, ez így szép és pontos.

Ildikó nővére szerint közös vonásuk a művészi hajlam.

Én most megyek, és elégetem a képeimet.

Tompó 2011.01.14. 20:17:11

Ildi helyett Trixit a villába igazi művész(fókusz) fantasztikus az egész család....hihi

joszif 2011.01.14. 20:17:13

Elég egy nulla társaság ha 6-an két üveg bort és két üveg pezsgőt nem bírnak meginni és még mondják is hogy ennyi piáááát hogy fogunk meginni.
Unalom versenyt tudnának együtt játszani azon kívül nem sok mindent. Ilyen gyenge összetételű és unalmas csapatot nehezen tudnék összeválogatni.

Démétér 2011.01.14. 20:18:44

A két csapat gyakorlatilag az "aktívak" és a "passzívak". Nincs semmi baj a passzivitással sem, legfeljebb unalmas. De nagyon.

fran7 2011.01.14. 20:19:56

Szóval Éva csabai, ez sok mindent megmagyaráz. Békés megyeiek az külön kaszt.

Zelefánt 2011.01.14. 20:22:12

@joszif:
Ha csak két üveg borom van, meg két üveg pezsgőm, nem ülök le inni, mert egy ismerősöm szerint: fél berúgás kidobott pénz.

zoxó 2011.01.14. 20:23:28

Olvastátok Tölgyessyt? Van egy nagyon jó elemzése Ildiről meg azokról, akik a "médiában" akarnak elhelyezkedni, akármi is legyen az.

Kekec1 2011.01.14. 20:30:25

@gibson:

óóóbakker, most értem haza, miről maradtam le? micsinált a kedvencem? :)
Amúgy yess, egyetértek, ezt mondom az elejétől fogva, vegyék már ki ebből a ráerőltetett szerepből, nem érdemli meg :)

Zelefánt 2011.01.14. 20:32:59

@tgrs:
Boncz Gézát nyomatja a királyi egyes.
Pihenjünk.

Ancilla 2011.01.14. 20:44:28

@Démétér: Bécit imádom :)@Flood: Bírom amikor a Bétzi olvassa fel a leveleket meg a blikket :D ;Béci kimondta a tutit
Respect! A legjobb arc ez a srác! ;Béci grimasza! :D:D:D @Augur: Béci, most szívembe fogadtalak @christaylor: Béci nem hülye,szeretem.

Csatlakozom az előttem szólókhoz!!!!

56.hope.road 2011.01.14. 20:45:56

@Démétér:
Alekosz az anti-Rómeó. Ilyen dumával SOSEM jut punciközelbe. Mint ahogy szerintem ezidáig sem jutott.
Azt mondta a VV elején, hogy kb. 100 nője volt.
Ja, nekem meg 1000. Ja nem, 10000.

56.hope.road 2011.01.14. 20:47:36

@Démétér:
"Én most megyek, és elégetem a képeimet. "
:DDDD

Démétér 2011.01.14. 20:49:26

@56.hope.road: 100 nője? Két dimenzióban, talán, monitoron meg papíron.

Ancilla 2011.01.14. 20:58:14

Hajnalka! Ma különösen sokat nevettem az írásodon!!!

Zelefánt 2011.01.14. 21:04:31

Különben is:

Mi az, hogy Béci?

Itt a Zújvilág!

Tehát:

Bétzy!

Na, így már teljesen más.

flanker 2011.01.14. 21:27:45

Egyetlen egy oka van annak, hogy valaha is megfontolnám az Ildiért való szurkolást: Ha tovább bennmarad, csak nő az esélye annak, hogy a riportok alatt valaki egyszer pofán vágja Ildi még magánál is sokkal ellenszenvesebb nővérét, ezt a hihetelen arrogáns, pimasz, nevetséges és tenyérbe mászó modorú pukkancsot, Trixit.

gibson 2011.01.14. 21:33:55

@Kekec1: kire gondolsz, ki a kedvenced?

Hódos Hajnalka 2011.01.14. 21:42:17

Reggel kilenc után került ki a poszt és szaros 633 kommentet írtatok?
Sixx üzeni, hogy ha holnap nem lesz ezernél több komment, kibasz engem innen mint macskát szarni, úgyhogy húzzatok bele, ha akartok még vv hogyvoltot olvasni. :DDD

viola narvilly 2011.01.14. 21:46:31

@Hódos Hajnalka:
Sixxnek üzenjük, meglesz az 1000 holnap :)

viola narvilly 2011.01.14. 21:49:45

@viola narvilly:
Most esik le... Sixx sosem baszna ki egy macskát :D

Straight 2011.01.14. 21:50:02

Ha ez az alekosz olivér balhé tényleg csak játék hogy kiderüljön ki melyik oldalra áll akkor minden elismerésem az övék.

Trevlovics 2011.01.14. 21:55:46

nem tudom mi baja van ildinek évával. teljesen olyan, mint a nővére

Kekec1 2011.01.14. 21:56:21

Na, csak megnéztem az összefoglalót, nem bírtam ki holnapig. Van új jelöltem, ki essen ki holnap... Elsőnek mehetne Gigi például...

Lotyó Bridzsida 2011.01.14. 21:56:22

Gútenábend!:)

Most már csak az érdekel, hogy még mivel képesek kiröhögtetni magukat ezek ottan.:D
Mondjuk szerintem az Oli megzakkanása lehet, hogy nem kamu. Másfél hónapja vannak összezárva, kb el tudom képzelni, hogy mostanra totálisan kész van mindenki. Kivéve alekoszt, aki eleve biztonsági őr, szóval rühell mindent, amiért meg kell mozdulni.:D

joszif 2011.01.14. 21:57:03

@Straight:
Alekoszból kinézem hogy játék Olivér meg nem vágja hogy vele most csak szórakozik és nézi a reakcióit.
(szerinem)

Flood 2011.01.14. 22:01:56

@Hódos Hajnalka: Csak mert próbáltunk a témánál maradni, de nyugi, párbajos napon simán hozzuk az 1000-et.
Esetleg rakd ki már reggel 6-kor, ha tutira akarsz menni :)

flanker 2011.01.14. 22:08:19

@Lotyó Bridzsida:
>totálisan kész van mindenki. Kivéve alekoszt, aki eleve biztonsági őr, szóval rühell mindent, amiért meg kell mozdulni
Kedvenc Anikóm ma elcsicseregte, hogy eddig (44-46 nap alatt) összesen nem csinált annyit, mint amennyit ma, amikor is kimosott. A Men behaving badly című sitcomban Tony lelkesen meséli a csajoknak, hogy ha kifordítja az alsógatyáját, akkor kétszer annyi ideig tudja hordani őket. Ancika hányszor forgatott vajon bugyit idáig?

Hódos Hajnalka 2011.01.14. 22:09:24

@Ancilla: köszi! :))

@viola narvilly: csakhogy én egy sárkány vagyok, és nem a házi fajtából...

@Flood: ja hogy mert nem a szándokános miről? Pénztárcáról meg az erobikosbarbiról van szó, ez nem kifogás. :D

@Athalie: :)

gibson 2011.01.14. 22:12:28

@Kekec1: ahh, akkor ez hosszú sztori lesz, javaslom, nézd meg az összefoglalót! Nagyvonalakban annyi történt, hogy két csapatnak (Éva és Ildi csapatának, plusz a semlegeseket Ildihez csapták) néhány hülye feladatban kellett megméretniük magukat, és Ildi csapata nyert összesítésben. Jutalmuk az volt, hogy a másik csapatnak kint kellett tölteni az éjszakát a kertben és a kinti helységekben, Ildi csapata pedig bent bulizhatott egyedül, kaptak egy csomó piát is. Gigi elég görény volt végig, el akarta dugni maguknak a piát későbbre, ilyenek, egyedül Gombi és Jerzsy voltak jó arcok a kintiekkel, ők ketten adtak nekik az alkoholból, Jerzsy konkrétan kiment hozzájuk egy üveg pezsgővel (vagy borral, nem emlékszem), és kint maradt velük dumálni. Szóval jófej volt, aztán később persze ezen összevesztek a Gigivel, na ezt kommentáltam úgy, ahogy.

Lotyó Bridzsida 2011.01.14. 22:25:54

@flanker:

érdekes emberi vonás, hogy ha nem KELL csinálni semmit, akkor ki csinál és mit.

egyébként szerintem mosnak nekik.

Démétér 2011.01.14. 22:34:35

@Lotyó Bridzsida: Aki volt háztartásbeli vagy munkanélküli, az talán tudja. (Bár akkor még van egy halom teendő, csak a határideje bizonytalan, így a végeredmény elég közeli a semmit sem kell csinálni állapothoz.)

Erről jut eszembe: oké, könyv nincs, net nincs, sportszer nincs, papír-ceruza nincs (khm, Alekosz levele, mindegy), de például játék? Kártya, kocka, társasjáték? Semmivel sem szabad stimulálni az agyukat? :)

flanker 2011.01.14. 22:52:13

@Lotyó Bridzsida:
>érdekes emberi vonás, hogy ha nem KELL csinálni semmit, akkor ki csinál és mit.
Az biztos! Én egy csomó időt biztos a konyhában töltenék kenyérsütéssel, főzőcskézéssel, kísérletezgetéssel, meg a többieket is tanítgatnám, akit érdekel. Az biztos, hogy nagyon hiányozna a papír és a toll (valahogy szerintem megoldanám), a számítógépről nem is beszélve, hiszen azon vannak az összes zenéim, könyveim, írásaim, filmek, stb. De fejben is lehet egy csomó játékot játszani, különböző bajnokságokat szerveznék, fizikai-szellemit egyaránt. Engem elkeserítene, ha még az mp3-amat se vihetném be, de akkor is próbálnék egy tehetetlen herénél többet mutatni a többieknek, a nézőknek, de leginkább magamnak.

>egyébként szerintem mosnak nekik
Nem úgy tűnik, mert A kérdezte Zsófit is, hogy neki nincs-e szennyese (neki még akár kézzel is megcsinálta volna), de az valamék nap mosott, szóval... Bár ki tudja, ezekl lehet, hogy a mosatást is mosásnak fogják fel.

flanker 2011.01.14. 22:59:54

@Démétér:
Figyelj csak, szerintem minden rajtuk múlik. Ha valaki akarja, sok mindent meg lehet oldani. Becsempészni egy ceruzát, visszatartani egy tollat (vagy a fodrászoktól-disznóölőktől kérni-lopni egyet [én még könyvet is vittem volna vissza!]) De én tanítottam meg már lányokat vonaton dámázni papírlapra rögtönzött sakktáblával, egy-és kétforintosokkal. Vagy akár babbal-lencsével. Olyan társasjátékokat lehetne bent csinálni, amit csak akarsz! (Én még Rizikót is csinálnék!)
A cigarettásdobozok, a bennük levő papírok mind értékes dolgok, a beérkező üzeneteket is megtizedelném... Szóval már van egy csomó ötletem, de nem mondom el mind, mert még jól jöhet... :-)

Ancilla 2011.01.14. 23:09:19

Ma kis hezitálás után vettem egy bulvárlapot, mert megpillantottam a címlapon kedves közös ismerőseinket a villából.Van benne egy olyan oldal, amelyen a villalakók viszonyait ábrázolják egy szemléletes ábrán, illetve azt is leírják (nem tudom, mire alapozva), hogy melyik szereplőnek hány százalék esélye van nyerni. Megosztom veletek:
Alekosz: 70 %
Szandika: 70 b%
Olivér: 50 %
Ildikó: 10 %
Zsófi: 30 %
Anikó: 40 %
Laci: 60 %
Jerzy: 70 %
Gombi: 50 %
Gigi: 70 %
Béci: 80 %
Éva: 50 %

bévé 2011.01.14. 23:09:36

nektek se megy a facebook??

bévé 2011.01.14. 23:12:41

@Kekec1: bejött, de a játék baszik betöltődni :(

Flood 2011.01.14. 23:23:54

@Ancilla: Ajjaj, kezd beszippantani a VV-gépezet. Innen már csak 1 lépés az sms küldés, és a ha nem vigyázol, a következő párbajon már a studióban fogsz tombolni :DD

A %-ok sztem nagyjából korrektek (mivel Bécié a legnagyobb :)

Ancilla 2011.01.14. 23:29:49

@flanker: Én is azt figyelem már egy ideje, hogy ki mivel tölti az időt.

* Vannak, akik szinte állandóan tevékenykednek (főzés, takarítás, edzés). Ilyenek: Gigi, Béci, Laci és időnként Ildikó

* A másik csoport vagy cigarettázik és/vagy iszik, s amikor épp nem, akkor benn döglik az ágyon: Éva, Szandika

* Zsófi (ő külön kategória): képes órákig ugyanabban az enervált testhelyzetben elnyúlni a kanapén, miközben fémlábasból hatalmas falatokat szúr rá a villájára, és betuszkolja a szájába. Ha éppen nem eszik, akkor teát kortyolgat apró, lassú kortyokban. Lassan pislog, és csak nagyon ritka esetben reagál bármire is.

* Alekosz: lubickol a villalétben

* Olivér: időnként leenged, de ő azért próbál mindig valamilyen "cselekményt" bonyolítani

* Anikó: szerencséje, hogy bármilyen zajban és nappal is tud aludni, sokat segít az unalom átvészelésében

*Jerzy és Gombi: ???

(Persze ezeket csak az összefoglalók és két-három videó megnézése alapján szűrtem le.)

pleb 2011.01.14. 23:31:53

a belevalóban pont jókor kapcsoltak az élő adásra :D ildi: alekosz, ne hozz már ilyen kellemetlen helyzetbe! (idegesen) :D

Ancilla 2011.01.14. 23:34:18

@Flood: Őszintén szólva magam is szégyellem, rajtatok kívül nem is mondtam el senkinek, hogy megvettem ezt az újságot...

joszif 2011.01.15. 00:03:47

Ha már fentvagyok gondoltam benyomom háttérbe az online adást, hát tartott 1 kemény percig és kilőtték, de hogy milyen alapon azt egyszerűen fel fogni nem tudom. Inkább egyáltalán ne is lenne úgy nem idegesítene

kyrakata 2011.01.15. 00:12:28

@joszif: Lehet,valami balhé van készülőben.A szerkesztők meg irígyek.
Egyébként feltűnt, hogy amikor a vesztesek ki voltak lakoltatva,Oli abszolút eltűnt egy idő után?Értem én,hogy összevágták,meg minden,dehát volt olyan jelenet,ahol a 3 helyiség között közlekedtek,s sehol se láttam.

Athalie 2011.01.15. 00:34:42

ja, az egyik legnagyobb felmerülő kérdés: hol vannak a játékosok, amikor nem látjuk őket? (sehol):)

jörgömös 2011.01.15. 00:40:34

@joszif: vicc amit az online műsorral művelnek, gyakorlatilag sosem elérhető

Athalie 2011.01.15. 00:48:32

Ez a való világ? Egy zárt osztály?

flanker 2011.01.15. 01:51:13

No én lefexem.

Nem azért írok, mert ez olyan fontos lenne, de csak hogy ne maradjon 666 kommenttel az oldal éccakára.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.15. 02:14:21

@jörgömös: Most kivételesen mégis. Zolivér és Béci dumál. Az utóbbi:

"B@szdmeg, b@szdmeg, b@szdmeg, nekem csak egy qrva ház kell, b@szódj meg, hogy legyen egy kib@szott biztos pont a tetves életemben, b@szd meg, és egyébként is, b@szodj meg! Van itt egy raklap ember, aki életében nem dolgozott SEMMIT, b@szd meg! Én beledöglenék, ha nem dolgoznék valamit, a qrva életbe már!!!"

Most ezt hallgatom... :S

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.15. 02:20:47

@King of Shadows: Kieg: MOST kezd érdekes lenni! Béci: "Most akkor arról beszélgetünk, hogy ők (gondolom a nézőkről beszél) most már mindent látnak és hallanak, ami itt, bent történik, és majd b@sznunk kell, hogy ne szavazzanak ki ennyi idő után???"
"Zolivér: Én ismerem a Majkát ..."

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.01.15. 02:34:08

Bent van náluk egy újság, és nem az, amit a szervezők küldözgetnek be.
Erre lelőtték az onlinet...

Darcylla 2011.01.15. 07:20:22

@flanker: Mosnak nekik, mert Laci háborgott már ezen, hogy hány törölközőt adott be a mosatásba, s egy sem jött vissza, és most már a többiekébe fogja a sz.. s... törölni :-)

viola narvilly 2011.01.15. 08:16:04

@King of Shadows:
Nahát, én most életemben először benéztem.
Most megy az online, de alszanak... két ember látok a p.na mintás tapétájú helyiségben.

flanker 2011.01.15. 08:50:01

@Darcylla:

Oké, akkor még ennyit sem KELL csinálniuk (maguk után).
Akkor már értem, miért volt Anikó annyira eltelve magától a mosás okán. :_)

prolibusz 2011.01.15. 08:57:46

Lehet, hogy csak az illúzió miatt, de a budiban van 2 mosógép (működés közben is látni őket), a tegnapi felvételeken meg ruhaszárítót is lehetett látni a nappali közepén, meg Szandika is abba rúgott egyet megzanzulás után pár hete.

flanker 2011.01.15. 09:03:58

@viola narvilly: @King of Shadows:
MOST kezd érdekes lenni!
...megy az online, de alszanak...

Csak nem azt akarjátok mondani, hogy lemaradtatok az Információk Gyöngyszeméről??? Olinak annnyira, de annyira hiányzik a... ... az intim együttlét, hogy csak na! Mert hozzá van szokva a napi 5-6-hoz! De (és most kapaszkodjatok) volt olyan, hogy 8-9 is (persze naponta)! És az Enikő partner neki mindebben!

Sürgősen fel kell keresnem pár ex-barátnőt, akik szexmániával vádoltak a múltban. Szégyelljék el komolyan magukat és járják nekem a kanosszát.

Hogy én miért nem tudtam összeakadi egy ilyen lánnyal - életem lexebb utolsó hete lehetett volna...

flanker 2011.01.15. 09:06:01

@prolibusz:
Lehet, hogy csak az illúzió miatt, de a budiban van 2 mosógép (működés közben is látni őket),

Na, hát többek között erre is gondoltam én. Meg arra, hogy ha annyira ki szeretnék nyalni a seggüket, akkor mosatás helyett 2x annyi cigit és piát küldenének be nekik...

prolibusz 2011.01.15. 09:12:43

A ruhák meg valami zsákban mennek ki és jönnek be a kéróba, abból szoktak válogatni. Mondjuk Olivért és Alekoszt olcsón lehet öltöztetni, előbbinek van 3 pólója, utóbbinak egy atlétája, egy kitérdelt pizsamanadrágja meg 3 flanel inge :)

A mai nap nagy kérdése mindenesetre nem az, hogy ki marad kinn, hanem, hogy Éva otthagy-e nekik legalább egy árva szappant :)

joszif 2011.01.15. 09:19:53

Olivérnek már megint baja van, most éppen a lépe fáj. Hihetetlen mennyire egy tápos ember.

viola narvilly 2011.01.15. 09:31:28

@flanker:
De, én lemaradtam róla sajnos :)
Szerencsére arról is, hogy naponta 8-9x akarjon tőlem valaki valamit :)

Meglepődtem, és már nem először látom (egyszer tv-s adásban is mutatták), ez az Éva tényleg fullsminkben alszik?

Szaffi B. 2011.01.15. 09:34:08

@flanker: Nem akarok gonosz lenni (dehogynem!!) de ez nem égő véletlenül a "nyuszikának"? Az ember elgondolkodik rajta, hogy mennyi idő alatt használódik el így szegény lány...
:D

csudri82 2011.01.15. 09:40:27

@prolibusz: A ruháikat szerintem ők mossák, de a köntöst, törölközőt, ágyneműt leadják, hogy mossák ki.

viola narvilly 2011.01.15. 09:42:00

Óh, Éva elvonult a tornáról.

tgrs 2011.01.15. 09:42:57

Ez most reggeli torna, 3/4 10-kor?

viola narvilly 2011.01.15. 09:44:17

@tgrs:
Visszajött...
Igen, ez amolyan villásreggeli torna :)

gibson 2011.01.15. 09:45:06

@flanker: láttad már Olivér nőjét??? Egy év alatt is sok lenne vele az az 8-9 alkalom....

prolibusz 2011.01.15. 09:46:52

Ez a "kimegyünk sétálni estig" ez mit jelent? Segítsetek!

viola narvilly 2011.01.15. 09:47:08

Egy nagyon hasas kérdőjel szexi dolog ehhez az Alekoszhoz képest.

gibson 2011.01.15. 09:48:21

Ki tartja ezt a tornát vajon?

gibson 2011.01.15. 09:50:05

Közbe rájöttem, a Béci.

viola narvilly 2011.01.15. 09:52:15

@gibson:
Olivérnek kéne, de most épp fáj valamije.

joszif 2011.01.15. 09:57:35

nehogy halljuk azt a levelet hogy b.....nák meg

reggi64 2011.01.15. 10:00:08

Szégyen a fele bandán látszik h életükben nem tornáztak.Lacin is kiakadtam nem csak görögdinnye hasa van hanem a hátán is kezd kialakulni vmi púp,azé aki küzdősportot művel annak nagyobb állóképességgel kell rendelkezni...

jörgömös 2011.01.15. 10:07:18

@prolibusz: gondolom azt hogy tényleg kimennek sétálni :)

prolibusz 2011.01.15. 10:12:33

@jörgömös: Ha ez tényleg így van, nálam alapjaiban kérdőjeleződik meg az egész balhé hitelessége. Simán el tudom nézni, hogy a műsor kedvéért különféle -szavazatokat és a műsor kimenetelét érintő- manipulációkat vetnek be a készítők, de ez a kimászkálás gyakorlatilag hiteltelenné teszi az egészet.

Ancilla 2011.01.15. 10:19:57

@flanker: "Olinak annnyira, de annyira hiányzik a... ... az intim együttlét, hogy csak na! Mert hozzá van szokva a napi 5-6-hoz! De (és most kapaszkodjatok) volt olyan, hogy 8-9 is (persze naponta)!"

Ezek szerin Olivér foglalkozás hegesztő?
Mert nem tudom másképp elképzelni, milyen lehet az élete (mondjuk mint ndolgozó állampolgárnak) ezzel a napi 8-9-cel. Mert ha egy egész napban gondolkodunk, 3 óránként kell végeznie ezt a műveletet. Tehát éjszaka is felkel emiatt, mint a csecsemők szopni, nappal meg a munkahelyén csinálja?? Bár az is lehet, hogy tömbösítve: sorban egymás után letud hármat, és már csak 6 óra múlva kell megint.

Szóval: mielőtt a magyar férfiak megrohannák a szexológusokat, nyugodjanak meg: erre még a pornószínészek is csak különböző szerek hatására képesek. Duma volt az egész.

reggi64 2011.01.15. 10:20:47

sztem Béci csak hülyitette Zsófit ezzel a séta dologgal

gibson 2011.01.15. 10:25:27

@jörgömös: @prolibusz: gyerekek, ha ez tényleg így lenne, hogy a szereplők csak így kimászkálnának a villából napközben, szerintetek nem készített volna róluk valaki egy fényképet, ahogy kint grasszálnak az utcákon? Mondjuk a rivális tévécsatorna, az ősellenség TV2, akit a zertéel évek óta bucira ver nézettségben? Semmi más nem kellene, csakhogy egy utcán parkoló kocsiból lekapják az Olivért, ahogy kimegy az ajtón, és már mehetne is a fénykép a Best magazinnak, másnapra meglenne az utóbbi évek legnagyobb médiabotránya.
Ha meg nem a Tv2, akkor valaki a villa körül épült panelrengeteg ablakaiból csak kiszúrta volna, hogy ezek ott mászkálnak.

gibson 2011.01.15. 10:27:44

@Ancilla: a napi nyolc-kilenc alkalom az egy ordas nagy kamu, még Viagrával is nehezen jönne össze neki. Hosszú távon a napi 3-4 alkalom is megerőltető. (Pláne egy ilyen bűnronda nővel mint Enikő :)

prolibusz 2011.01.15. 10:30:26

@gibson: igazad van, nekem is ezek járnak a fejemben, hogy ezt nem lehetne csak úgy, következmények nélkül kivitelezni. Elhangzott egy párbeszéd a reggeli torna előtt, ami azt az elméletet támasztja alá, hogy "estig sétálnak". Simán lehet, hogy egy zárt, az RTL-hez tartozó helyen történik mindez, vagy bármi más. Ezért tettem fel a naív kérdésemet, hátha valaki tud rá értelmes magyarázatot adni. Lehet, hogy butaság az egész, viszont azért csak kíváncsi lennék arra, miért nincs 24 órás közvetítés, a kisördög nem nyugszik itt benn.

bévé 2011.01.15. 10:31:24

@Ancilla: egyetértek. csak egy férfit lehet ezzel megvezetni. a nők pontosan tudják, h ez képtelenség. ilyen pasi nincs. ennyi. erre se idő, se kapacitás, fizikai képtelenség.
amúgy nő sem nagyon van ilyen. aki ennyiszer kívánja a szexet, forduljon orvoshoz, mert vmi nem stimmel.
aki meg kívánja is meg csinálja is ennyiszer, az hazudik.
úgyhogy mindenki nyugodjon meg!
el tudok képzelni mondjuk egy hétvégét vmi nagyon fazsa helyen, ahol az ember kvázi ki sem száll az ágyból vagy mittomén, de konstans állapotnak ez azért kicsit túlzás lenne. az 5-6 is, nemhogy a 8-9.
Oli meg simán hülyének néz minket, meg úgy mindenkit, szóval menjen a faszba.

tgrs 2011.01.15. 10:43:12

@gibson: Bár nem azt mondta, hogy Enikővel napi 8, hanem, hogy Enikő benne van, hogy ő napi 8-szor. :) Amúgy meg a fele sem igaz.

gibson 2011.01.15. 10:47:51

@prolibusz: igen, a 24 órás közvetítés hiánya nekem is gyanús. Különösen, hogy az előző szériák esetében volt ilyen, állítólag.

reggi64 2011.01.15. 10:54:53

ez a napi 8 nekem is gyanús,mert ha mégis úgy van akkor az ilyen max 1-3perces lenne de akor azt bassza meg:)))ha meg télleg "normálisan"akkor meg a fél napjuk abból állna,és nem úgy néz ki mint egy tenyész csődőr,sztem bele is halna...
ez olyan télleg ffiak egymás közötti hülyítése:)))

prolibusz 2011.01.15. 11:03:18

@bévé: a napi 5-6 nem egy nagy cucc. Reggel, ébredés után 2-3, meg este 2-3 menet szerintem nem kimagasló teljesítmény. Hétvégén meg belefér még egy, mondjuk nap közben, ebéd előtt-után, vérmérséklet szerint. Nyilván nem egyszerre történik a 8-9 produkciót prezentáló aktus, de a napi 5-6 menet -ha csak nincs túl sok stressz az ember életében- simán vállalható.

Trevlovics 2011.01.15. 11:05:10

azért nem hiszitek el a napi 8-9-et, mert prekoncepcióitok vannak. csak annyit mondott, hogy hiányzik neki a szex és napi 8-9 is előfordul. ez simán jelentheti azt is, hogy ő kapja popóba, váltott partnerekkel.

dex.ion 2011.01.15. 11:09:33

@prolibusz: az attól függ. 5-6 menet úgy, h a férfinak jó legyen, valóban nem nagy cucc.

Ancilla 2011.01.15. 11:13:13

Nem hiszem, hogy ki szoktak menni. Néhány érv:
* amikor megtudták a lányok, hogy a fiúkat kivitték disznót ölni, irigykedtek (ezt meg is fogalmazták)

* amikor megtudták a lányok, hogy ők is kimennek, visítottak, mint a malacok, amikor ölik őket

* némelyikükről le nem szakad a frottírköpeny

* a konyhában mindig van esténként ételmaradék (azt szokta Zsófi a lábasból enni), tehát benn főznek

* egyáltalán hová és miért vinnék őket?

* ha igen, az ÁVH módszereivel dolgoznak (lefüggönyözött fekete autó)

* nem örülnének annyira a párbajnak, azaz a villából való kilépés lehetőségének - a vereségtől való félelem ellenére sem

Szerintem lehet egy - a reklámokban is látható épületkmplexumon beleül - másik épületrész, ahová időnként átviszik őket pl. orvoshoz, a fiúkat fodrészhoz, esetleg gyónni. Tehát behozzák nekik a szakembereket (mint a börtönbe).

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 11:14:21

@prolibusz:

Ébredés után 2-3???
Ezek az emberek nem dolgoznak? Mert akkor oké. Esetleg, ha felkelnénk 4-kor emiatt, hogy aztán 8-ra beérjek a melóba, akkor menne.:D Az ember meg már csak olyan, hogy felkel azért rendszeresen 2 órúval korábban, hogy dughasson.:D

gibson 2011.01.15. 11:20:19

@Lotyó Bridzsida: Olivér meg a csaja egész nap otthon fekszenek, tehát nagyjából nincs más dolguk, mint a szex. Beszélgetni nem hinném, hogy sokat beszélgetnek.

prolibusz 2011.01.15. 11:21:39

@Lotyó Bridzsida: jól van, nem akarok én vitatkozni :) Az itthoni helyzetből indultam ki, úgy látszik, mi valami ufók vagyunk a csajommal :)

@Ancilla: "* némelyikükről le nem szakad a frottírköpeny" - javarészt azért, mert csak ezt látjuk, továbbá, mikor nincsenek benne, nem is lehet róluk felvételt készíteni :)

"* a konyhában mindig van esténként ételmaradék , tehát benn főznek" - nem zárja ki az "estig sétálnak" teóriát

"* egyáltalán hová és miért vinnék őket?" - ez egy érdekes kérdés, lehet, valami kevésbé lakott területre, hegyre, erdőbe viszik őket :)

"* ha igen, az ÁVH módszereivel dolgoznak (lefüggönyözött fekete autó)" - álbajusz Anikónak és Zsófinak, neccharisnya és miniszoknya a srácoknak :)

"Szerintem lehet egy másik épületrész (mint a börtönbe)" - én is erre gondoltam. Kutyafuttató vagy rácsos "sétáló", mint a sitten :)

méjdéj 2011.01.15. 11:29:33

Me@dex.ion: Meg kéne kérdezni a másik felet is, nyilván ő is ugyanolyan elégedett ezzel a projekttel. Olivér egy cseppet sem tűnik egoistának. Szmájli, vagy mégsem?

Szirénke 2011.01.15. 11:32:23

@gibson: Na végre, hogy másnak is gyanús! Én akárhányszor felvetettem, hogy tutira van valami simli, mindig le lettem hurrogva! Ha nem lenne semmi takargatni valójuk, lehetne nézni 0-24-ben!

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 11:34:10

@gibson:
Mondjuk lehet, hogy tévéjük sincs.
Hazaérkezés 18.00: Szia, kicsim! csók. Eszel? Á, nem kösz, inkább vetkőzz. Vágókép:18.30 ágyban pihegés. Na, eszel? Na, jó.
Vágókép: 19.30. Drágám, megnézzük a hiradót? Á, nem, inkább rádfordulok.
20.00: ágyban pihegés. Esti film? Nene, inkább még egy menet!
20.30: ágyban pihegés. Na, most tévé?
Na, jó.
21.00: drágám, megkívántalak!
21.30 ágyban pihegés. el kellene mosogatni, meg mosni is kellene egy adagot.
21.45: konyha Enci mosogat, Olika hátulról tolja.
22.00: kidőlés.
valahogy így tudom elképzelni az életet, napi 8 szexel.:D

Kopasz Szuzukis 2011.01.15. 11:38:08

@Hódos Hajnalka:
sixxnek üzenik a debreceni rockerek, hogy Lemmyvel és Mötley-vel foglalkozzon, ha már macskáról van szó :D

Szaffi B. 2011.01.15. 11:40:07

@Zelefánt: Annál csak a BÉCE durvább, Gigi rendszeresen így hívja. Fúúúj

Szaffi B. 2011.01.15. 11:41:51

@flanker: "Csak nem azt akarjátok mondani, hogy lemaradtatok az Információk Gyöngyszeméről??? Olinak annnyira, de annyira hiányzik a... ... az intim együttlét, hogy csak na! Mert hozzá van szokva a napi 5-6-hoz! De (és most kapaszkodjatok) volt olyan, hogy 8-9 is (persze naponta)! És az Enikő partner neki mindebben!"

Legalább könnyen szül majd gyereket :DDDD

Szaffi B. 2011.01.15. 11:44:32

@Ancilla: Húzzon dolgozni, vegyen lakást hitelre, majd törlessze, akkor majd nem baszik napi 9szer, de egyszer is csak ha nem hullafáradt!

gibson 2011.01.15. 11:45:37

@Lotyó Bridzsida: szerintem a fél órás menetek, amiket írsz, erősen túl vannak becsülve! :)
Én amolyan Al Bundy-féle, kétperces "gyönyörszerző" menetekre tippelnék.

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 11:56:14

@gibson:

Egyébként azon a szinten, ahol Oliék vannak (ahogy én látom), az van, hogy a szex gyakorlatilag ilyen pótlék. Nincs szellemi/lelki egymásra hangolódás (nicns rá igény, vagy képesség), és ebben lubickolás, csak fizikai élvezethajhászás van.
Hát egészségükre, én aszondom.:) Mondjuk komolyan kinézem belőlük még ezt is akár, akármilyen hihetetlenül hangziki nekünk.:)

Szaffi B. 2011.01.15. 12:00:16

@Lotyó Bridzsida: de mi lehet az ananász? :DDDD ???????

Lotyó Bridzsida 2011.01.15. 12:10:26

@Trollszpré:

:D:D:D
Én nem akarom tudni. Jobb így nekem.:D

reggi64 2011.01.15. 12:16:12

@Trevlovics: vagy csak gondol rá napi 8X9
mert az sem mindegy ám,viszont az meg nem elég ha csak ennyiszer gondol rá:XD

Szaffi B. 2011.01.15. 13:39:07

@Lotyó Bridzsida: LOL
@reggi64: a ffiak átlagosan 10 mp-enként gondolnak rá ;)

flanker 2011.01.15. 17:29:22

@viola narvilly:
De, én lemaradtam róla sajnos :)
Szerencsére arról is, hogy naponta 8-9x akarjon tőlem valaki valamit :)

Nahát, egy jó szót sem? Vagy tüzet?
Pontos időt? :-)

flanker 2011.01.15. 17:33:22

@Trollszpré:
Nem akarok gonosz lenni (dehogynem!!)

Kár, hogy bevallottad, pedig hihetetlen élvezettel csaptam volna le erre a magas labdára...

flanker 2011.01.15. 17:39:25

@Lotyó Bridzsida:
Hazaérkezés 18.00: .................
22.00: kidőlés.

Hm, elég zsufis a menetrended.
Azt az egyet sajnálom, hogy nincs benne helye a romantikának... :-O

flanker 2011.01.15. 17:44:29

@Trollszpré:
a ffiak átlagosan 10 mp-enként gondolnak rá ;)

Forrást, referenciát kérek!
Mert vagy hazudnak, vagy én vagyok valami génmutáns szotyvadék a magam 5-6 percével... (Sőt, néha egy egész negyedóra is eltelik.)

Athalie 2011.01.15. 18:39:11

Közeledünk...MMKK

Athalie 2011.01.15. 18:43:06

Alekosz, a poratka MMKK ott fogja várni Évát az ajtóban.

Szaffi B. 2011.01.16. 10:25:51

@flanker: Forrás: fogalmam sincs, valami gagyi műsorban mondták. Gondoltam igaz, mert a férjem igen vigyorgott ekkor. :DDD
süti beállítások módosítása