Hogy volt?

True Blood 3x01 - Bad Blood

2011. január 10. 14:00 - Hoppancs

Ott tartottunk, hogy Sookie addig elmélkedett a mosdóban Bill váratlan lánykérésén, hogy mire visszaért az asztalhoz, már nem volt kinek igent mondania. Jason, a túlbuzgó idióta sikeresen kivégezte Eggst, megoldva ezzel a fiú súlyos lelki válságát. Bon Temps lakossága tehát csak részben lélegezhet fel a zombi mizéria véget érte után, akad itt még aggódnivaló bőven. Ezzel valószínűleg Jessica is egyetértene, aki egy akaratlanul életveszélyesre harapdált kliensét kénytelen magával hazahurcolni, no meg Bill, akit éppen egy rosszarcú csapat szállít ismeretlen cél felé.

Sookie bejelenti a hatóságnak vámpírvőlegénye eltűnését, ami különösebben nem ráz meg senkit. Ilyenek a pasik, kezet kérnek, aztán ha nem borul a nő könnyes szemmel a nyakukba, lelécelnek. A Merlotte-ban már folyik Eggs halálának elemzése, amit Andy hallgat bánatosan. De semmi gond, rövidesen odatelepszik hozzá Terry, a tehetséges pszichológus-sorselemző, és a tőle megszokott drámaian bölcs szavakkal vigasztalja a zsarut, akiről mindenki úgy hiszi, ő adta le a végzetes lövést. Arlene enyhe rasszista felhangokkal díszített vitába keveredik Tarával a megboldogult bűnösségét illetően, de a jelenlévő férfiak megakadályozzák a hajtépést.

Sookie hirtelen hazatérése meglepi a félhalott fazont ide-oda ráncigáló Jessicát, aki lányos zavarában Hoytra fogja zaklatott lelkiállapotát. Amíg megbeszélik a Bill-ügyet, a sebesült sajnos befejezi a haldoklást, és nem azért, mert jobban lesz. Jessica mentő ötletként vért csorgat a szájába, hátha… Billt eközben szó szerint kóstolgatják ismeretlen elrablói, nem túl guszta módszerrel. A vámpír finoman céloz arra, hogy ha élve akarják megbízójuk elé vinni, talán nem kéne lecsapolni az összes vérét. Andy benéz a lelkiismeretével viaskodó Jasonhöz, és biztosítja, hogy amennyiben nem rendez nyilvános kiborulást, és hitelesen alakítja a csajozós, péniszlengetős régi énjét, könnyen megúszhatják az Eggs-incidenst.

Mivel sejti, hogy a rendőrség nem fogja magát halálra erőltetni, Sookie alternatív úton próbálja kideríteni az igazságot. Első útja Erichez vezet, aki épp egy észt táncos lányt dönget erőteljes mozdulatokkal, mikor szembesülnie kell a lány gyanúsítgatásaival. Sookie valami egész mással szembesül, de megpróbál nem odanézni. Eric biztosítja, hogy nincs köze Bill felszívódásához, és mint seriff, mindent megtesz majd, hogy előkerítse. Óh, minő elhivatottság! Az emlegetett személy közben sikeresen autóbalesetbe hajszolja zaklatóit, majd a kocsiból kimászva Jessicát szólítja, aki rögtön fel is riad továbbra is halott áldozata mellett.

Lafayette a masszív piálást javasolja Tarának búfelejtőként, Sookie pedig ölelgetéssel szállna be a pátyolgatásba, ha el nem árulná, hogy ő segített Eggsnek emlékezni tetteire. Tara az infót hisztivel díjazza, nem lesz itt sírva összeborulás. Eric ideges, mert ő is magához akarta szállíttatni Billt, de a másik társaság megelőzte. Pam szerint szólni kéne a királynőnek, Eric erről hallani sem akar. Samnek nem elég a szülei felkutatása által okozott stressz, még a Bill vére által okozott erotikus álmokat is el kell viselnie. Szerencséjére felébreszti a telefon, és még némi információt is kap tesójáról, és annak tartózkodási helyéről.

Lafayettet Tara mamája váltja, és nem mulaszt el bocsánatot kérni a puskával fenyegetős incidensért. Lafayette nem akar haverkodni. Sookie arra kéri Budot, hogy keresse meg Lorenát, aki szerinte elvihette a kedvesét, de mondanunk sem kell, hogy az öreg nem kíván foglalkozni az esettel. Lettie Mae papot szabadít szenvedő lányára, aki elmagyarázza, hogy a történtek mint részei voltak az Úr tervének, hogy visszavezesse őt édesanyjához. Tara egész nyugodtan hallgat, feltehetőleg szedálták. Bill szépen regenerálódott, ami kevésbé mondható el Jessica egyéjszakás partneréről. A hulla már szaglik is kissé, így a lány nem tud Hoyt telefonjára koncentrálni, pedig a fiú még új frizurájának hírét is beveti a siker érdekében.

Erichez beállít Sophie-Ann és a Tanácsos, hogy megvitassák az államban elharapózó V kereskedelem problémáját. Mind egyetértenek abban, hogy vámpírvért árulni ronda dolog, a királynő kissé el is túlozza az ál-felháborodást. A Tanácsos sejti, hogy Eric körzetében fajtabeliek viszik a bizniszt, utóbbi azt sem tudja, merre nézzen, miközben a nagyúr igen logikus elméletét fejtegeti. Aztán mivel nem tehet mást, megígéri, hogy utánanéz. Arlene rájön, hogy ismét gyermeket vár. Jason a Jessica miatt búslakodó Hoytot és magát két diáklánnyal próbálja összehozni, előbbit a hatásos „ő a haverom, most költözött el a mamájától” szöveggel mutatja be. Hoyt nem lelkesedik.

A Tanácsos súlyos retorziót helyez kilátásba a rejtélyes díler(ek) számára, de Sophie-Ann nem gyullad be. A főnök távozása után anyagi problémáit ecseteli a gigantikus képzeletbeli gombócokat nyeldeklő Ericnek, és arra utasítja, folytassa csak a bulit, a nyomokat meg tüntesse szépen el. Vikingünk hiába tiltakozik, és emlegeti Bill eltűnésének veszélyeit, a csajt csak a lóvé érdekli. Kénytelen hát megüzenni Lafayettenek, hogy egy napon belül el kéne adni egy komoly mennyiséget. Sookie a gondterhelt Jessicát zaklatja, hogy segítsen megtalálni a majdnem-vőlegényét. A lány érezte egyszer, hogy Bill hívja magához, de nem tudja, honnan jött az „üzenet”. Sookie magával rángatja, hátha kint eszébe jut.

Bill sikeresen csillapítja éhségét egy már amúgy is végét járó nénikével, Sam megtalálja vér szerinti szülei házát, Jason pedig a diáklányokon dolgozna, ha nem nyomasztanák az általa homlokukra hallucinált golyó ütötte lyukak. Miután ezt őszintén el is mondja partnereinek, azok hirtelen úgy érzik, mégsincs kedvük az édeshármashoz. Bill megtudja az öreglánytól, hogy épp Missisipibe tartózkodik. Tara annyira rendbe jött Daniels tiszteletes szavaitól, hogy ha Lafayette nem lépne közbe, végezne is magával. Jessica elvezeti Sookie-t a balesetes autóhoz, majd azonosítják az egyik elhunyt elrabló nyakán lévő fura tetkót, ami a Vérfarkas Hadművelet jele. Hogy ez utóbbi micsoda, egyelőre rejtély. Billt eközben farkas csapat keríti be, de ő nem ijed meg, inkább támad.

Címkék: true blood
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csipkefa 2011.01.10. 21:59:33

Tök nagy csalódás volt, hogy a Bill-Sam álom nem lett befejezve :D

Hoppancs · http://www.cseppetsembolcs.blog.hu 2011.01.11. 12:48:30

@sh0shanna: Tudom, hogy nagy késésben vagyok, de sajna nyakig elmerültem a vizsgaidőszakban. A következő adag leghamarabb egy hét múlva várható. Kérem türelmeteket!:))

naughtyL 2011.01.31. 22:49:17

"péniszlengetős régi énjét" -Priceless:D

olyan rég láttam már, hogy jó volt kicsit újra olvasni:)
azért az Erik-Sookie találkozásról rakhattál volna másik képet is:D:D

Hoppancs · http://www.cseppetsembolcs.blog.hu 2011.01.31. 23:34:41

@naughtyL: Nem is tudom, milyen képre gondolhatsz...:))

Egyébként még egyszer hatalmas bocsánat mindenkitől, ahogy lenni szokott, nem mennek olyan simán a dolgok, ahogy terveztem, de pár nap, és tényleg búőcsút mondok a vizsgáknak. Szóval folyt. köv., most már tényleg nagyon hamarosan!
süti beállítások módosítása