Kezdtünk már repülőn, most vonaton tömeggyilkolunk. Az utasok békében ücsörögnek, míg villogni nem kezdenek a lámpák. Mindenki kíváncsian és/vagy rémülten forgolódik, mígnem a sorok között váratlanul egy ballonkabátos férfi bukkan fel a semmiből, a’la JövőHiro, csupán azzal a különbséggel, hogy míg a kedvenc időutazó hősünk csak ideiglenesen fagyasztotta meg az utazóközönséget, hogy megmentse a pomponlányt, addig a Fringe verzióban mindenki meghal. De ezt már megszokhattuk. A szerelvény megáll, fickó leszáll, ügyet sem vet a kéregető srácra, aki aztán felugrik a vonatra. Rögtön meg is bánja azonban, mikor az ajtók záródnak, ő meg rádöbben, hogy egy száguldó fémkoporsóban maradt egy rakás hullával.

Walter komolyan gondolta, hogy bevallja Peternek a történteket, neki is fogott egy jó hosszú levélnek, amiben mindenről beszámol. Írás közben jön a telefon a laborban barkácsolgató Petertől, aki örömmel közli, hogy vonathoz mennek, mert tudja, mennyire szereti az apja a vonatokat. A helyszínen aztán Peter már Oliviát veszi elő, vajon ő is észrevette-e, hogy mostanában Walter mintha szomorkodna valami miatt. Olivia szemrebbenés nélkül Peter szemébe hazudja, hogy nem. A vonaton Walter rögtön azzal indít, hogy az egyik halott nadrágjában kezd turkálni, hiszen tudvalévő, hogy hirtelen halál esetén gyakran távozik vizelet és széklet. A helyszínelést végző rendőr páros lábbal rugdosná le az öreget, még jó, hogy Olivia időben érkezik.

Oliviának feltűnik, hogy a halottas kocsiban kiment a világítás, ezen felbuzdulva pedig Peter rátesz egy lapáttal: minden mobil, laptop és mp3-lejátszó akkuja is lemerült. Walter zsebéből kiesik a Peternek szánt levél, de szerencsére még azelőtt visszaszerzi a helyszínelőktől, mielőtt Peter észrevenné. A laborban aztán egy alaposabb vizsgálat még ennél is különösebb eredményt mutat. A holttesteknek nem csak a szíve állt meg egy csapásra, hanem minden egyes sejt, ami a testükben van. Szerencsére a Nagy Testvér bőszen figyeli a várost, így a biztonsági kamerákat követve Broyles és Olivia pontosan le tudja vezetni, hova ment a férfi a vonatos incidenst követően. Különös módon egy kávézóba. Olivia utánakérdez a helyen, ahol a pultos lány felismeri a férfit fényképről. Sokszor jár a kávézóba, fura pasas, mindig firkálgat a szalvétára. Mit?, kérdezi Olivia. Hát matekot! Szerencsére a fickó kártyával fizetett, így gyorsan kiderül a neve (Alistair Peck), illetve a címe is, ahol még több matekot találnak az ügynökök, de ez nem is meglepő, hiszen a kissé megviselt diplomából kiderül, hogy a férfi asztrofizikus, és az MIT-n tanít.

Walter a tapétának használt képleteket látva sem lesz sokkal okosabb, csak annyit tud mondani, hogy Peck a feje tetejére fordította Einstein relativitás elméletét, meg hogy van valami a tachionokkal. A házkutatás kellős közepén aztán maga Peck sétál be a lakásba, szeretné tudni, mit csináltak a holmijával. Olivia kérdőre vonja, mit ártott neki az a tucat ember, akiket megölt, mire a férfi csak azt feleli: azok az emberek nem haltak meg. Legalábbis nem véglegesen. Walternek feltűnik, hogy a férfi bőrébe különféle drótok, huzalok és tekercsek vannak beleműtve, és egészen odáig van a gyönyörűségtől. Fantasztikus, egy Faraday hurok! A többiek csak pislognak, mire az öreg magyarázatba fog: az egy pajzs, ami ideiglenes burkot von a test köré. Eddig jut, aztán Peck fogja magát, remegni kezd, egyre gyorsabban, majd egy villanás kíséretében visszaugrik a vonatra. Leszálláskor bocsánatot kér a sráctól, hogy újra át kell élnie, majd távozik, a fiú pedig ismét felszáll a hullákkal teli szerelvényre.

A nap nagyjából ugyanúgy játszódik le, mint először, azt leszámítva, hogy most Peck megfogta a vonat kapaszkodóját, így most az ujjlenyomata alapján találják meg a lakást. A hely azonban ezúttal tökéletesen üres, Peck szinte mindent elvitt a bútorok és néhány kacat kivételével. Mikor Walter megtalálja a törött üvegű diplomát, Oliviának déja vuja támad. Peter elmondja, hogy egyes vélemények szerint a déja vu azt jelzi, ha valaki egy húron pendül a végzetével, pontosan azt teszi, ami meg van írva neki. Ő maga nem igazán hisz benne, neki még sosem volt déja vu érzése, valószínűleg nagyon nem azon az úton halad, ami meg volt írva neki. Walter arca elborul ezt hallva, és megkéri Oliviát, hadd mehessen haza vele, most rá sem bír nézni a fiára. Livvie újra próbálja meggyőzni, hogy beszéljen Peterrel, Walter pedig beszámol a levélről, mondván így minden egyszerűbb lesz, nem neki kell hebegni-habogni. Csakhogy mielőtt átadná az írást Peternek, mindig eszébe jut, milyen arcot vágna olvasás közben, és eddig nem tudta magát rávenni. Előkerül egy fénykép Peckről és egy nőről, akivel láthatóan együtt él, mivel a fürdőszobában két fogkefe van, aztán Peter néhány öntőmintát talál valaminek a prototípusához. Mi azt is látjuk, mihez, Alistair teste már inkább olyan, mint egy kiborgé, nem pedig, mint egy emberé.

Irány az MIT, ahol megtalálják Carol Bryce-t, aki állítólag Peck egyetlen barátja volt az intézményben. Maga Peck szenvedélyesen kutatta a részecskegyorsítást, és vadabbnál vadabb elméleteket kreált az időutazásról, amivel mindenkit az őrületbe kergetett. Már ki akarták rúgni, mikor úgy egy éve egyszer csak felmondott. Előtte még adott Carolnak néhány vaskos kötetet, amiket ki szeretett volna adatni. Olivia rákérdez a nőre a fényképen, Carol pedig felismeri: Arlette az, Alistair menyasszonya. Walter átnyálazza Peck könyvét, de az még neki is túlságosan száraz anyag. Annyi biztos, hogy Peck elmélete szerint az időutazáshoz rengeteg energia szükséges, melyet az utazó a közvetlen környezetéből von el, legyen az elektronikus kütyü, vagy élő szervezet. Közben Astrid utána nézett Alistair menyasszonyának, akiről kiderül, hogy tíz hónapja, május 18-án meghalt autóbalesetben. A csapat rájön, hogy Peck alighanem ezen szeretne változtatni az időutazással, csakhogy ha egy 12 órás ugrás a vonatra egy tucat ember életét követelte, egy majdnem egy éves akár több száz áldozattal is járhat.

Már megint Astrid az, aki tovább lendíti az ügyet, nem is tudom, mire mennének nélküle. Most éppen arra jött rá, hogy ugyan Pecknek nincs regisztrált mobilja, de a menyasszonyáé még mindig aktív, valaki fizeti a számlákat. Bemérik a telefont, és kiderül, hogy Peck az MIT-n van, a saját laborjában. A helyszínen míg Broyles szépen elrendezi a mesterlövészeket, addig Walter arról próbálja meggyőzni Oliviát, hadd mehessen be először ő egyedül Peckhez, hiszen ők hasonlítanak, mindketten egy elhunyt szerettüket akarták visszahozni. Olivia és Broyles végül belemegy, bár az nem nagyon tetszik nekik, mikor Walter figyelmezteti Pecket a mesterlövészekre, majd se szó, se beszéd, kikapcsolja a poloskát. Walter először elmondja Pecknek, hol hibázott az elmélete, miért nem sikerült eddig a vonatnál távolabbra ugrania, aztán elmeséli neki Peter történetét, és hogy ha Peck visszamegy, kihúzza a kocsiból Arlette-et, soha többé nem fog tudni rá úgy nézni, mint addig. Ő is így járt Peterrel, azóta gyötri a kétség. Furcsa módon azon az estén kezdett el hinni Istenben, és azóta is hozzá imádkozik, hogy küldjön neki egy különleges jelet, egy fehér tulipánt. Ha Isten megbocsátana neki azért, amit ellene elkövetett, mikor elrabolta Petert az igazi szüleitől és világából, talán volna rá egy kis esély, hogy Peter is hajlandó lenne megbocsátani. Bár Peck az istenes dolgot elintézi egy legyintéssel, mondván „Isten maga a tudomány”, látszik rajta, hogy komolyan elgondolkodtatták a hallottak.

Egy biztos, mindent eltervezett, így értelmet nyer az Oliviának tett kijelentése is, hogy azok az emberek nem haltak meg. Tíz hónapja volt egy vitája a menyasszonyával, amiért az boltba akarta rángatni, így aztán sétálni indult, mely során észrevett egy réten egy hatalmas hőlégballont. Innen jött az inspirációja az időutazás fizikai megvalósításához. Mikor a baleset történt, ő akkor is kint volt a mezőn, ahol rajta kívül nem volt senki és semmi, csak a növények. Ha akkorra ugrik vissza, senkinek nem esik bántódása. A két tudós beszélgetésének a kommandósok érkezése vet véget, akiket Broyles küldött be, mikor Walter kikapcsolta a lehallgatót. Walter próbálja visszatartani a fegyvereseket, Peck pedig újra beizzítja a masinát, és visszaugrik. Ezúttal nem a vonatra, hanem valamivel későbbre, a saját házához. Astrid éppen beszámol a csapatnak Arlette telefonjáról, mikor jön Broyles hívása a hullákról, illetve arról, hogy Peck otthon van. Peck valóban otthon van, és nem is tétlenkedik, Walter tanácsait figyelembe véve módosít néhány egyenleten, illetve – gondolom – a bőrébe ültetett szerkezeten, majd leül, és miközben a bejáratot kitartóan ostromolják a kommandósok, nekifog egy levélnek. A csapat pont akkor érkezik, mikor Broyles parancsot ad a mesterlövészeknek a tüzelésre. Walter nem örül ugyan, de nem szól semmit. Peck megcímzi a levelet Carol Bryce-nak, lezárja, aztán hasra veti magát, mikor a tükörben észreveszi a fején a célzólézert. Éppen csak sikerül kitérnie a golyó útjából, odalent a kommandósok betörik az ajtót, de már mindegy, Peck beremeg, majd visszaugrik május 18-ra. Valóban a hőlégballonhoz érkezik meg, és a füvön kívül tényleg senkit nem öl meg. Futásnak ered, pont akkor ér oda Arlette-hez, mikor az beszáll a kocsijába. Bepattan mellé, a nő mosolyogva fogadja, megfogják egymás kezét, Alistair elmondja, mennyire szereti őt, és vice versa, aztán egy kocsi belerohan a parkoló autójukba.

Ezúttal csak mi ugrunk az időben tíz hónapot előre, a jelenünkbe. Carol Bryce a szekrény mélyéről előkotorja Alistair levelét, amelyben egy másik boríték rejtőzik, illetve egy utasítás, hogy a másik levelet Carol most, tíz hónappal az ő és menyasszonya halála után kézbesítse Walter Bishopnak. Walter éppen befejezi a saját levelét, majd ugyanazzal a mozdulattal tűzre veti. Mégsem képes elárulni Peternek. Peter hazaér, kiderül, mit barkácsolt a rész elején, megszerelte Walter lemezjátszóját. Peter újfent próbálja kipuhatolni, mi baja van Walternek, ám az apja megint elhárítja a kérdést. Csak egy döntés súlya nyomta a vállát, de most már jól van. Peter elmegy lefeküdni, Walter pedig átnézi a postát. Megtalálja Peck levelét, amelyben nincs szöveg, csak egyetlen lap, rajta egy fehér tulipán rajzával. Ha nem is Isten, de a tudomány üzent. Bár, ha úgy nézzük, a kettő egy és ugyanaz.