Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Friday Night Lights 4x03 - In the skin of the Lion

2010. október 08. 14:00 - Sigismundus

Vasárnap reggel Nyugat-Dillon, Tammy és Julie templomból jövet a helyiek kétszínűségén füstölögnek, a Luke Cafferty ügyet még Isten Házában is emlegették. Julie a kamaszok módjára, nagyon egyházellenes, te anyja leinti, vallásnak ehhez semmi köze, hipokriták mindenhol vannak. A templomi közösség meg, nem csak rossz tud ám lenni, hanem sok jó is van benne, csak nehéz megfogalmazni.

Vasárnap reggel, Kelet-Dillon. Taylor és csapata egy óriási, és ócska piros kocsit tologat az utcán, így reklámozzák magukat a lakosságnak, és így kérnek némi anyagi támogatást. Már kemény 40 dollárjuk összegyűlt. Taylor nem árulja el nekik hogyan, Tim segítségével. Edző ad zsebből az egykori 33-asnak, aki meg adja oda a jóembereknek, akik meg mennek és adják a Lionsnak. Igaz kevesebb kerül vissza, de az illúzió a csapatnak megvan.

Tovább
Címkék: fnl
Szólj hozzá!

Sötét angyal 1x21 - Miaú

2010. október 07. 13:00 - teardrops

Eredeti epizódcím: Meow
 

Logan fáradhatatlanul próbálja működőképes állapotba hozni Phil ajándékát, már a pénzt is megszerezte a hiányzó chiphez, de Sebastiannak csak olyan kapcsolata van, aki három hónapos szállítási határidővel dolgozik, ez pedig Logannek nem tetszik, hiszen ő már MOST akar állni és járni. Barátja előáll a B-tervvel: használhatná Szempárként a külön bejáratú betörőjét -aki éppen hangos "kop-kop"-pal megérkezett-, ugyanis a nukleáris reaktorokban épp ilyen alkatrészeket használnak a robotokhoz. Logan még nem akarja beavatni a lányt, de végülis nem is kell tudnia, mire kell a chip, így az ötlet megvéve, máris indul Maxhez a konyhába, hogy kissé átvágva ugyan, de feladatot adjon neki. A lány nehezen veszi be a tálib milícia vs. Limpkin (kiafeneaz?) sztorit, de rábólint az ügyre, főleg mert mintha nem is lenne ott: éhes, közben melege van, aztán ott van a szomorú Tinga-ügy (tudják Zacktől, hogy nem ért oda a Marticore-ba, ezért a fiú keresi). Egyetlen jó hír, hogy Logan csütörtökön ünnepelni akar, merthogy éppen akkor lesz egy éve, hogy a lány betört hozzá és megismerkedtek. Jah, és lehet, hogy lesz egy kis meglepetés is.

Max fáradtan esik be otthon az ágyába, de alig hunyja be a szemét, zajokat hall kintről: két rohamkocsi érkezik. Összekapja magát, simán lefegyverzi a katonákat, az egyiket leüti, a másikat pedig felszólítja, hogy... vetkőzzön. A férfi már épp kezdi jól érezni magát Max alatt, amikor a lány hirtelen a katona helyett Logant látja az ágyon. "Te mit keresel itt?"- "Ne engem kérdezz, ez a Te álmod!" Max felriad, mert tudja, hogy mit jelent mindez: macska DNS-ének hála, ismét tüzel.

Tovább
Címkék: sötét angyal
1 komment

Minden lében két kanál 1x13 - A hosszú búcsú (The Long Goodbye)

2010. október 07. 08:03 - Gabba

Kedvenc Tony Curtisünk eltávozása miatt ez a cím akár mementónak is tekinthető; ezúton is köszönjük a sok vidám percet, amit filmjeivel és személyiségével adott nekünk. Ezt a hogyvoltot az ő emlékének ajánlom.

A fenti cím amúgy az egyik legnépszerűbb/legelcsépeltebb a különböző műfajokban, a lista meglehetősen hosszú Raymond Chandlertől a Procol Harumon át a West Wingig, hogy csak néhány ismert példát említsünk; lássuk, kedvenc sorozatunk esetében milyen tartalmat sikerült a cím mögé rittyenteni Roger Moore rendezésében.

Skóciában vagyunk, hőseink ember által alig járt erdős részen bolyonganak Joe nevű angol szetterük társaságában. Danny szerint eltévedtek, de Brett ezt hevesen tagadja: a térképet forgatva határozottan állítja, hogy Skóciában vannak... Joe hirtelen előreszalad és hangos ugatással jelez valamit. (A szinkronban a kutya a Jojó nevet kapta, gondolom azért, hogy el lehessen sütni az eredetiben nem hallható Danny-féle beszólást: „Jojó, hol vagy?... Jó, jó, jövünk már.”) A fák között egy rég lezuhant kisrepülőre bukkannak, a pilóta is alaposan lesoványodott: nem csont és bőr, hanem már csak csont. A kezében szorongatott papír azonban ép és olvasható: „Aki megtalálja, égesse el a képletet.” A pilótafülkében találnak még egy dobozt is, benne egy lezárt boríték és egy Brian Wilkes névre szóló útlevél. Az útlevél kiléptető pecsétjének dátuma szerint a gép 12 éve zuhant le. Főcím.

Tovább
4 komment

Buffy, a vámpírok réme 7x07 - Beszélgetés halott emberekkel

2010. október 06. 14:00 - leeann

A 7. rész elég szokásosan kezdődik, majd érdekes események történnek. A szokásos részben Buffy vadászni van, Dawn majdnem romba dönti a lakást, Spike pedig egy pohár alkohol felett szomorkodik. Most jön az érdekes rész. Andrew és Jonathan útban van Sunnydale felé, és tervük is van, feltehetőleg a gonosz Will elleni védekezésre, Willt pedig meglátogatja a szőke csaj, aki tudta, hogy mikor fog meghalni. A halott lány eléggé felzaklatja Willt, mert a szellemlány Tarát emlegeti fel. Miközben Will kezd sokkot kapni, kiderül, hogy a vámpír, akivel éppen Buffy verekszik, az egyik iskolatársa volt.

Furi helyzet, de jól eltrécselnek egymással a régi iskolatársak. Miközben Buffy cseveg a régi ismerőssel, Dawn frászt kap, ugyanis éppen a halott anyja beszél hozzá a rádión keresztül. Buffy tovább társalog a halottal, és nem is tudja, hogy otthon Dawn veszélyben van. A dörömbölő valaki azt mondja, hogy ő Joyce, és hamarosan az egész házat romba dönti. A három idiótából lett két idióta éppen a suliba próbál bejutni észrevétlenül, hogy bizonyítékot szerezzenek arra, amit kiderítettek.

Tovább
Címkék: buffy
3 komment

A rejtély (Fringe) 2x16 - Peter

2010. október 06. 09:00 - Tipca

Réges-régen járunk, mikor Walter haja még sötétbarna volt, és kábé olyan fürtös, mint Zsákos Bilbónak. Walter éppen egy csapat katonai fejesnek tart előadást, noha elvileg Bellnek is jelen kellene lennie, ám őt már megint elnyelte a föld, most éppen Európában eszi a fene. Walter egy mobiltelefont ad körbe a katonáknak, de nem ám azt a koffer méretűt, amit akkoriban használtak, hanem egy modernet, amilyet mostanság lehet kapni a boltokban. Walter büszkén áradozik, hogy ez a technológia harminc évvel előttük jár, igaz, sajnos, nem ő találta fel, csupán lemásolta.

Hogy honnan?, teszi fel a jogos kérdést. Hát egy párhuzamos világból. Mert ő és a laborasszisztense, Carla Warren összedobtak egy ketyerét, ami leginkább egy homályos üveglapra hasonlít, de amivel valójában át tudnak lesni egy párhuzamos világba, ahol az égen zeppelinek cirkálnak, melyek az Empire State Buildinget használják dokkolóállásnak, ahogy azt az épület megálmodói eredetileg tervezték. Retró főcím.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
15 komment

A Kaméleon 5x02 – The Island of the Haunted (1. rész)

2010. október 04. 12:00 - missparker

Némi kihagyás után folytatnám a rendhagyó sorozatepizódokkal. [Elnézést a szünetért, egy sebészkéssel és a hozzá tartozó vigyorgó sebésszel való találkozásom visszavetette az íráskészségemet.] Az első mozifilm után, ami sok olyan kérdést próbált felvetni Jarod és Miss Parker történetével kapcsolatban, ami nem is kérdés, reméljük, a második mozifilm sikeresebb lett. Csapjunk bele:

Kezdetnek a Központ egyik alagsori páncéltermében rosszarcú, feketebőrű gólemek törnek be: leölik az ott tartózkodó őrgólemet, a páncélajtót kirobbantják, a lézercsíkokat kiiktatják. Az erőlködés egy üres, bársonnyal bélelt táskáért volt, amiben valami tekercseknek kellett volna lenni. Főcím, koponya,  pókhálós csontvázak, ezek mik és mit keresnek itt? Utána már ismerős a terep, Miss Központ kórházszintjén, az éber kómában üldögélő Parker-aput látogatja. Lobogtatja neki a képet, amin Catherine és Jarod-anyu szerepel. Semmi reakció. Belép Lyle is, menniük kell. Már miért kéne? Mert a rosszarcúak baljósan állnak Szépfiú mögött, és ezt kívánják. A Triumvirátus szeretné átvenni Apu védelmét. Csak mi tudjuk, hogy ezek valójában a robbantós fiúk. Miss persze beszól, félnek, hogy beszélni kezd? A főtriumvir úgy vigyorog, mint Micimackó, ettől sem lesz bizalomgerjesztőbb. A triumvirek új vezért keresnek a Központ élére, Lyle már beadta az álláspályázatát. Raines pedig eltűnt.

Micimackó is folytat egy gyors csevejt Miss-szel, a Központot ők irányítják, nem a Parkerek, Miss viszontfenyeget, aki aput bántani meri, annak jaj lesz. Most dugja be a fejét Broots, jé, ő megkerült? Ennél nagyobb baj, hogy a hír, amit odasúg Missnek, tényleg fontos: megtalálta Jarodot. Affrancba.

Tovább
Címkék: a kaméleon
5 komment

Dr. Csont 4x01-02 - Jenkik Angliában I-II

2010. október 04. 10:00 - Llew

Brennan az Oxford Egyetemen tart előadást a következő nemzedék antropológus palántáinak, egy bemutatkozás erejéig felébresztve Bootht, és megemlítve a Zackkel történteket, mint a teljes elkockulásból fakadó veszélyt. Booth előző este a Scotland Yardon tartott előadást, majd szakmai kapcsolatokat ápolt három angol rendőr hölgy társaságában, azért van belassulva. Brennan házigazdájának, Dr. Ian Wexler professzornak határozottan tetszett az előadás és az előadó is, így utána azonnal rá is hajt hősnőnkre. Flörtölnek egy sort, majd randevút rögtönöznek egy hulla mellé, amihez a Scotland Yard hívja Wexlert.

A helyszínen aztán Booth is megkapja a maga rajongóját Cate Pritchard nyomozó személyében, aki a jelek szerint minden téren az övékéhez hasonló kapcsolatban lehet Wexlerrel. Így aztán mindenki megbeszélheti a saját párjával, hogy mennyire nehéz a másikkal együtt dolgozni. A Temzéből kiemelt csontváz egy amerikai milliomos lánya, bizonyos Portia Frampton, így hivatalosan is belekerülnek a nyomozásba, feltéve, ha Booth kap fegyvert. A maradványok pedig már repülnek is a Jeffersonian Intézetbe, ahol ismét Clark Edison vette át Zack helyét, és ahol mindenki örül a külföldi szuvenírnek, legyen az papírmaradvány, fogröntgen, vagy angol trutymó.

Tovább
Címkék: dr. csont
2 komment
süti beállítások módosítása