Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 2x22 - A gyülekezés (ÉVADZÁRÓ)

2010. augusztus 13. 14:00 - leeann

Melinda és Payne kezdik kideríteni, hogy mire utal az öt jel, de eddig még csak négy vált valóra belőle. A jelek jelentésének végső eredményéhez egy nő szelleme, pár kisgyerek, négy szerencsétlenség és egy megszállott férfi kutatásai vezetnek, de még van, ami nem világos. Melinda végighallgatja a férfit, aki elmondja, hogy a feleségét veszítette el a kompbalesetben, és amikor a szerencsétlenség első évfordulóján hallott a lezuhant repülőről, kutatni kezdett a május 11-e után. A férfi neve Ethan Clark, és elmeséli azt is, hogy a gyerekeknek mi köze van az egészhez.

A gyerekek mindegyike Melindáról beszél, ha kérdezik, és mindegyik az adott helyen az adott időben túlélte a felsorolt katasztrófák egyikét. Ethan elmondja, hogy már csak a repülőgép-szerencsétlenséget túlélt kislányt nem találja, de őt Melinda ismeri. Ethan szerint a kislány, Kristen is rajzol vagy csinál valamit kényszeresen, és minél előbb meg kell találni, hogy teljes legyen a kép. Amikor Mel hazaér, azonnal utánanéz a fickónak, de azon kívül, hogy angol és nagyon gazdag, semmi kirívó nem szerepel róla a neten. Jimnek nem tetszik ez az egész, de nem tudja lebeszélni feleségét arról, hogy ennek utánajárjon, így beletörődik és segít neki mindenben, ahogy eddig is. Amikor Jim elmegy dolgozni, egy szellemgyülekezet jelenik meg a ház előtt.

Tovább
komment

Smallville 8x02 - Plastique

2010. augusztus 13. 10:00 - Tipca

Clark falusi suttyó szerelésben érkezik meg első munkanapjára a Planetbe, ami rögtön szemet szúr Loisnak is, úgyhogy gyorsan lenyúlja egy kollega odakészített öltönyét, és beparancsolja Clarkot egy telefonfülkébe, hogy öltözzön át. Alig lép ki azonban a megújult Clark Kent a fülke ajtaján, hirtelen robbanás rázza meg az újság épületét. Clark kihussan az utcára, de már csak romokat talál, meg egy kiégett busz maradványait. Gyorsan letépi a felborult jármű tetejét (ott, az utca közepén), és kimenti a népeket, köztük Szörnyellát is, az új évad főgenyáját.

Chloe is befut a helyszínre, ahol rögtön megakad a szeme egy köhögéstől fuldokló tinilányon, Bette-en. Gyorsan odaszalad hozzá, aztán segítségért kiált, ami rögtön meg is érkezik a jóképű mentős, Davis alakjában. Chloe és Davis között azonnal felszikrázik a levegő, pedig a tűzoltók már javában oltanak. A zűrzavarban aztán Chloe összefut Clarkkal is, aki még mindig sorban hordja a sebesülteket a mentősökhöz, de hogy honnan, az rejtély, hiszen a buszból mindenki a maga lábán jutott ki, Tesst kivéve. A két barát megöleli egymást – Davis szeme láttára –, aztán beszélgetésbe elegyednek, Chloe azonban hiába próbálja úgy tekerni-facsarni a kezét, hogy Clark meglássa a Jimmytől kapott eljegyzési bizsut, a srác csak a mobiljával van elfoglalva, mivel Lois ötpercenként SMS-ezik neki, hogy hol van már.

Tovább
Címkék: smallville
komment

Sötét angyal 1x17 – Szerelmes barátnők

2010. augusztus 12. 16:00 - teardrops

Eredeti epizódcím: Shorties In Love


'Vigyük fel a kazánt a lépcsőházban a sokadikra' c. játékkal nyitunk; irányító egy szomszéd, aki Jacinda névre hallgat, a játékosok pedig Sketchy, Cindy, Herbal és Max. Lehetőleg ez legyen a sorrend is, felül-elől Sketchy, hogy ha megijedne véletlenül egy patkánytól (aki a beépített nehezítő-rágcsáló tényező) és elejtené az egész szerkezetet, akkor Max, aki alul-hátul tartja azt Herballal, elbírja a súlyt és fellendítve az egészet a lépcsőfordulóba, megdicsérhesse a mellette álló srác izmait, hangsúlyozva, milyen erősek is azok a karok. A végeredmény viszont tuti: a fincsi fürdő után Cindy kézbe veszi Max körmeit is és próbálja meggyőzni a lányt, hogy nem baj, ha nőies dolog a manikűr, igenis kell pepecselni, mert a pasik szeretik, ha a nő ügyel a részletekre. Eme csendes nőcis-elfoglaltsághoz lágy, halk aláfestő zene dukál, melyet sajnos megzavar valamiféle rágcsáló-zörgő hang, majd egy hatalmas bumm: a kazán ott landol a szoba közepén. Valaki nagyon nem akarja, hogy boldogok legyenek.

A bárban folytatódik az este, Cindy épp 'lebilliárdozza' az egyik helyi fiút, mikor a háttérben feltűnik a nagy Ő. Ez rögtön kiderül abból, ahogy Cindyvel kerülgetik egymást (miért jöttél vissza? megint bajban vagy? – megváltoztam, más vagyok, sajnálom, hogy nem tudtalak megtartani) és abból, hogy Herbal bemutatja őt a háttérben álló Maxnek és Sketchy-nek: ő itt Diamond. Jahh és leszbi (látta a 'Lesz ez még így se' c. filmet?). Diamond is bemutatkozik a srácoknak, mondván, hogy valami rövidet kér, de nem azért, mert kocsival van, hanem mert az számít emberesnek. Rendben, értjük a célzást, nem szereti a fiúkat; ám a lány pontosít: "Mondjuk úgy, Diamond még nem talált olyan férfit, aki méltó a csókjára." Úgyhogy megnyeri a játékot Cindy ellen és nem a pénz kell neki, hanem... egy csók. És lőn.

Tovább
Címkék: sötét angyal
komment

Csillagkapu 10x13 - A járatlan út

2010. augusztus 11. 19:00 - Llew

A múltkori, teljes sikernek nem kimondottan nevezhető éles teszt, és a felépülése után Sam a laborban játszadozik tovább Merlin fázisváltó ketyeréjével. Biztos, ami biztos alapon még egy erőteret is felhúzott a szobába, hogy ne tüntesse el a bázist és, hogy elfelejtett figyelmeztető üzenet hiányában Mitchell fejjel belerohanhasson mikor ebédelni hívja. Carter zseléevés előtt még lefuttat egy tesztet, így az alezredes a megfigyelőből nézi, amint a szőke kollegina előre tervezetten eltűnik, azt viszont már nem látja, hogy fázison kívül megint csak eltűnik, mikor a terem közepe hullámzani kezd, és magába rántja.

Sam a robbanás nyomokkal tarkított, de ugyanakkor sértetlen laborban tér magához, aztán igen csak mereszti a szemét, mikor az őt őrnagynak szólító Dr. Lee és az atlantisz helyett a bázison szaladgáló, magát a CSK-1 vezetőjének valló Lorne őrnagy érdeklődik a hogyléte felől. Miután az őrnagy tájékozatja Hammond tábornokot, hogy a bázis továbbra is rendelkezik a működéshez minimálisan szükséges mennyiségű Carterrel, de valami mégsem stimmel, megkezdődik a szokásos ki maga, honnan és hogyan jött témákat körüljáró kihallgatás. Átszőve a kellő techno blablával és a helyzethez igazított, de amúgy is megunhatatlan párhuzamos univerzumos poénnal, vagyis, hogy van-e köztük olyan, ahol Carter egyenes választ ad.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Buffy, a vámpírok réme 6x22 - Betemet (ÉVADZÁRÓ)

2010. augusztus 11. 14:00 - leeann

Ott hagytuk abba, hogy Giles belépője letaglózza Willow-t, de persze az erőfitogtatós párbaj nem merül ki ennyiben. Giles ideig-óráig be tudja fogni Will erejét, így alkalma nyílik üdvözölni kedvenc vadászát és szöszi üzlettársát. Később Giles elmondja, hogy egy koventől kapta az erejét, akik megérezték Will sötét erejét, persze a tanács most sem állt a helyzet magaslatán, mert hiába érezték a bajt, nem volt ötletük a megoldására. Szerencsére a koven segített Gilesnak, és most itt van, hogy megállítsa Willt.

Miközben Buffy nagyjából összefoglalja az évadot Gilesnak, Will Anyát próbálja rávenni arra, hogy szabadítsa ki őt. A szőke nem feltétlenül szeretne segíteni, de Will hatása miatt fog. Buffy és Giles kidumálják az évadot, jót nevetnek a fura eseményeken és rátérnek a jelenlegi problémára. A koven dolgozik azon, hogyan lehet megmenteni Willt, de mivel emberi lényt ölt, nem lehet tudni, hogy mi változik meg benne. Egyelőre semmi nem változik, Will pipa, mint eddig, sőt Anyát időközben ájulttá tette, Buffyt könnyűszerrel a falnak csapja és Gilest sem kímélné, de az erővel rendelkező figyelő egyelőre szembe tud szállni a vad boszival.

Tovább
Címkék: buffy
komment

A rejtély (Fringe) 2x08 - August

2010. augusztus 11. 13:00 - Tipca

A legújabb epizód kedvenc kopasz kukkoló barátunkkal foglalkozik, szóval ez már csak jó lehet. Viszont a Megfigyelővel valami nem stimmel, hiszen nem hasonlít a régire, ráadásul míg régebben a „nem avatkozunk közbe” szabályt követték, most rögtön a rész elején elrabol egy fiatal lányt, levakuz pár embert a villanós pisztolyával, kiderül róla, hogy golyóálló, és kézrátétellel képes kocsit beindítani. Mi a fene folyik itt, emberek?!

Jaj, ne, már megint itt van Olivia unokahúga! A feledhető nevű kislány elvileg a nénikéjével töltené a napot a vidámparkban, de ekkor jön a hívás az ügyről, úgyhogy el kell napolniuk a bulit. Irány a Bishop-ház, melyben a kora reggeli órák ellenére nagy a nyüzsgés, Walter kétségbeesve próbálja kitalálni, mi a kedvenc málnashake-jének a receptje, mivel a fagyizó, ahol árulták, bezár. De vissza a Megfigyelőkhöz. Walter nem sok mindent tud mondani a kopaszról, csak amit már mi is tudunk. Mikor még Peter gyerek volt, kocsival egy jeges tóba zuhantak, és a Megfigyelő utánuk ugrott. Astrid robog be a biztonsági kamerák felvételével, amin egyszerre több dolog is feltűnik a csapatnak. Egyrészt ez a Megfigyelő nem az a Megfigyelő, akit eddig is ismertünk, ergo több is van belőlük, másrészt pedig, hogy a kopaszok képesek csak úgy elkapni a pisztolyból kilőtt golyókat.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
komment

Csillagkapu 10x12 - Vonal a homokban

2010. augusztus 10. 12:00 - the black ball

Örömteli hírrel kezdünk: Samnek sikerült addig buzerálni Merlin dimenzióváltóját, míg a Pentagon is felfigyelt rá, ezért élesben is bevethetjük az Oráj ellen. Első lépésként egy falut szeretnénk elrejteni, ahol egy hírnök járt, és a szokásos duma mellett hátrahagyta a főtéri tűzhely terveit. A helyiek természetesen nem adják magukat, így három napunk van, amíg a hírnök visszatér pusztítani. Carter szerint még közel sem biztos, hogy ekkora méretnél is sikerrel járnak, de Landry szerint mi baj történhet, indulás. A falut egy Thilana nevű kopasz nő vezeti, aki a helyi könyvtárat szemeli ki Carternek munkahelyként, hogy ha valami mondjuk kigyulladna, akkor pusztítsa már el népük egész feljegyzett történelmét is. Ha már ilyen okos a néni, megkéri Samet, hogy magyarázza már el, miként működik a bűvésztrükk.

Semmi gond, a három naquadah-generátorral ellátott masinánk az egész falut átpakolja egy másik dimenzióba, a hírnök meg a szájára veszi az Orájt mérgében. Jöhet is a demonstráció, Mitchell megkér mindenkit, hogy senki ne lógassa ki kedvenc testrészeit, aztán eltűnünk. Estére „köszvacsorát” tartanak tiszteletünkre, amit hamar el is veszítünk, mivel Merlin szerkezete visszadob minket a saját dimenziónkba. Hosszas kábelrángatás után Carter elmondja, hogy van egy jó és egy rossz híre. A jó az, hogy mivel az egész falu fázison kívül tartásához óriási energia kell, Sam megoldotta, hogy kimaradás esetén ne ragadjunk odaát. A rossz hír az, hogy létrejött egy ilyen kimaradás, pedig Carter azt hitte, hogy stabilizálta az energiellátást.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Minden lében két kanál 1x07 - Tökéletes hasonmás (Someone Like Me)

2010. augusztus 09. 14:26 - Gabba

Maradunk Londonban, egy magas csávó skulókat nyomogat egy forgópisztolyba valami irodaház felső emeleti szobájában: mi lesz itt, szereplőválogatás A szarvasvadászhoz? De nem, a szőke titkárnő Mr. Alton érkezését jelenti be. Zavarban lévő köpcös lép az irodába, akit a Scott Maskell nevezetű magas csávó szívélyes farkasmosollyal fogad, és hellyel valamint álláslehetőséggel kínálja. Erről egyelőre többet nem tudunk meg, mert Maskell a hangulat oldására különleges sherryt ajánl Altonnak, amit egy kis pincészetből, San Luca de Barramedából sikerült beszerezni. A pincészet nevét meghallva a köpcös furcsán pislogni kezd, majd váratlanul felkapja a pisztolyt és három lövést ereszt Maskellbe. Ezt követően rémülten kirohan a titkárnőhöz, aki nem esik pánikba, hanem visszakíséri a merénylőt az irodába. A lelőtt áldozat éppen vidáman telefonál valahová: „Tökéletesen ment a dolog, továbbléphetünk.” Főcím.

Sinclair csodakék tapétás lakására ugrunk, Brett éppen pár napos üzleti útra készül, ezért megkéri barátját, gondoskodjon a lord által valami jótékonysági árverésre összekészített használt ruhák elszállításáról. Danny sorra próbálgatja a ruhákat, bűvészt, Ginger Rogerst, ősembert alakítva. Brett még elmondja, hogy visszatérte után majd összeismerteti Wilde-ot Sam Milforddal, egy milliomos barátjával, ezzel magára hagyja komolytalankodó haverját és elhajt. Nem veszi észre a közelben parkoló Altont, aki a lord távozása után egy utcai fülkéből telefonál valahová.

Tovább
komment

Szellemekkel suttogó 2x21 - A próféta

2010. augusztus 09. 10:00 - leeann

Melinda élete kezd furává válni, ha még eddig nem lett volna az. Az álmai mindenfélét mutatnak, de egyik sem az a rózsaszín habos, amiről mindenki szívesen álmodna. Az előző részben kiderült, hogy az öt jel közül a „szeretet lény halála” még nem vált valóra, így a tény, hogy Mel, Delia haláláról álmodott elég rossz érzést váltott ki. A következő rossz érzés másnap érte Melindát, amikor az utcán sétálva citromsárga rucijában úgy érezte egy pillanatra, hogy mindenki megáll, és őt nézi, pedig egy frászt. A rossz érzés hegyek estére sem illantak el ugyanis, amikor Jim elmegy dolgozni a piros kapucnis, aki követte őt pár résszel ezelőtt megjelenik az ebédlőjében.

A piros kapucnis, egy nő szelleme, aki segítséget kér Melindától. A látó kap a nőtől némi támpontot, de egyelőre nem derült ki, hogy mit is akar pontosan. Az biztos, hogy az egész ügyhöz köze van egy kényszeresen ugyanazt rajzoló kisfiúnak és egy férfinak, akinek ez feltűnik és roppant mód foglalkoztatja. Sajnos az egyértelművé válik, hogy Deliára nagy veszély leselkedik, ugyanis majdnem elüti egy autó, ami lehet véletlen, de lótúrót az. Melinda lassan Andrea szindrómában kezd szenvedni, de ez még nem a vége és egyelőre Delia életben van. Este újabb jelet kap a nőtől, konkrétan egy elsüllyedt hajó úszik el az ablaka előtt.

Tovább
komment

Castle 1x03 - Kiközösítettek

2010. augusztus 09. 07:24 - Neoprimitív

 

(Eredeti cím: Hell Hath No Fury)

Kellemes zene, a kora őszi napkeltében egy jóképű srác ringatózik egy csónakban. Kár, hogy az idillt a mellét ékesítő nagy vérfolt hazavágja. Castle a reggeli kávé mellé két jó hírt is kap: elkísérhetné Alexist az osztálykirándulásra és Martha ezentúl életvezetési tanácsadással fog foglakozni. Egy fontos ügyfele már van is – a névjegykártyája szerint –, mégpedig kedves fiacskája. Castle hiába próbál tiltakozni, Martha érvelése megfellebbezhetetlen: ő eddig is beleszólt minden lépésébe és íme, sikeres lett. Castle arcán látszik, hogy az ok-okozati összefüggést ő nem egészen így látja, viszont Martha felspannolt hangulata egyben Alexis kérésének is betesz: Castle egyszerűen nem meri Marthát egyedül hagyni az otthonukban. A további vitát a telefon szakítja félbe, hívnak a halottak.

Lanie-ből csokifagyi lesz, ha sokáig vizsgálgatja vízben állva a hullát, de szerencsére erre nincs szükség. A srác Donny Kendall, egy elit előkészítő gimi végzős diákja és a vér hiányából meg a cipőjén lévő sárból ítélve nem a csónakban kapta a golyót. Beckett szolgái szét száguldanak park-szerin tova vértócsát és töltényhüvelyt keresni, ő meg Castle-lal megy a szülőkhöz. Azok nem furcsálták, hogy nem jött este haza. Rendszeresen az osztálytársaival volt együtt, már általánosban kialakult a baráti kör, hol itt, hol ott jöttek össze. Castle beleszól, hogy persze csak addig, amíg ők el nem költöztek. A papa elismeri, hogy igen, a Lehmann bukásával ők is padlót fogtak és ezt Donny elég nehezen viselte, de nem hagyta el magát. Beckett tudni szeretné, honnan szedte Castle, hogy el kellett költözzenek, pedig egyszerű, a műtárgyak egy része (pl. a kínai paraván) túl nagy ebbe a lakásba. Castle viszont arra kíváncsi, hogy ha beütött a córesz, akkor miből fizették a drága sulit? Ő is járt oda, és sok más mellett innen is kicsapták – most persze mindegyik iskola pumpolja, mint öregdiákot. E mögött sincs kivételesen semmi rejtély, a szülők korábbi bőkezűsége nem merült feledésbe és mivel a srác tehetséges volt, az iskola ösztöndíjat biztosított neki. Az éjszakai Central Parki kirándulásről azonban a dirinek fogalma sincs, inkább útba igazítja Beckett-éket a haveri körhöz.

Tovább
Címkék: castle
komment
süti beállítások módosítása