Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 16x15 - Reunion

2010. augusztus 08. 15:48 - sixx

Rövidek leszünk, mert nem sok mindenről van írnivaló: Parvati nyert, és Jeff, mint minden rendes műsorvezető, azonnal elkezdte a virtuális faszszopást, beálítva az egykori "fashion boxert" mindenféle mastermindnak, ami nevetséges, mert Cirie volt az, aki az egészet a háttérből irányította, Parv csak a két kallódó fancsajt szedte össze a kiesés széléről, akiket ráadásul bármikor hajlandó lett volna kiejtetni. Ez az adás a felvétel után pár hónappal megy élőben, így nem csoda, hogy majd' mindenki változott egy kicsit, csak Erik haja és James kopasz feje maradt meg olyannak, mint megszoktuk.

Amandának kifejezetten nem tett jót a fodrász, úgy nézett ki, mint akit a Charlie angyalai castingról hajtottak el, Parvati viszont jól mutatott itt is, el kell ismerni. Ozzy pólója miatt valakinek jár a faszkorbács, és Jason zavarba ejtően nőies frizurája is megérdemel egy misét. A szokásos "mivanveletek" során kiderült, hogy Mikey B anyja meghalt (Jeff meglehetősen közömbös volt), Daltonnak lánya született (Jeff nem ölelte meg, pedig kérte), Joel továbbra is egy gyökér, satöbbi. Ozzy és Amanda tényleg járnak, Cirie láthatóan nem érezte jól magát, akkor meg különösen nem, amikor a közönség a tavalyi évadhoz hasonlóan megint James-t választotta legnépszerűbbnek, így kapott 100 000 dollárt.

Tovább
Címkék: survivor
komment

Survivor 16x14 - Stir the Pot

2010. augusztus 08. 15:11 - sixx

It all comes down to this. Négy nő a final fourban, a játék során először. Négy különböző stratégia (már ha Natalie-nak van olyanja), egy kiemelkedő fizikális teljesítmény sem, viszont tényleg kiváló manipulációs képesség mindegyiknél. Natalie sejti, hogy ha nem nyeri meg a soron következő immunityt, akkor neki reszeltek, hiszen a játék elején összehozott favorit-szövetséget nemigen törheti meg. Ezzel kapcsolatban persze vannak fenntartásaim, mert bármelyik kettős viszi be magával Natalie-t a döntőbe, máris nyert ügye van, mert Alexis és Jason szavazatán kívül egyre sem számíthat az önjelölt fekete özvegy.

Pihi van, minek ugrálni, amikor már csak egy immunity van hátra, meg egy ajándékkaja, és jöhet a final tribal council. Jön a treemail, és a leírásból egyértelműen kiderül, hogy a) nem úgynevezett endurance-challenge jön, azaz kitartást, és nem ügyességet igénylő feladat, b) nem utasítják őket, hogy búcsúztassák el a korábban kiesett versenyzőket, mint az hagyomány a final challenge előtt (igaz, volt már rá példa, hogy a döntősök mentek csak.) Én itt kezdtem el gyanakodni, hogy szar van a palacsintában, érthetetlen, hogy a játékot oly jól ismerő Amanda és Cirie nem kapott a fejéhez. A táborban persze főleg arról van szó, hogy a nők mennyire faszacsajok, Natalie meg próbálja finoman jelezni, hogy akár ő is benne lehetne a final three-ben, de leszarják.

Tovább
Címkék: survivor
komment

Terminátor 2x17 - Önmagunk ellensége

2010. augusztus 06. 12:09 - Hoppancs

Cameronnal kezdünk, aki egy galambot okít a helyes viselkedésről, majd szabadon akarja ereszteni, de véletlenül összeroppantja. Ezen maga is meglepődik, már amennyire képes ilyesmire. Sarah lazításként Riley vérét súrolja a mosdóban, és mérsékelt lelkesedést mutat, mikor a DNS-minta tulajdonosa is megjelenik. Derek lőgyakorlatot tart Jesse társaságában, és mellékesen megkéri a nőt, hogy szerezzen információt egy illetőtől. Jesse kicsit célozgat Sarah Derekkel kapcsolatos szándékaira, valamint Cameronra, de azért hajlandó segíteni. Sarah nem örül, amiért Derek magánakciózik, és kihagyja a buliból, és ha már nincs izgibb dolga, Riley tettéről érdeklődik Cameronnál. A fémbaba megerősíti sejtését, miszerint a szőkeség össze-vissza hazudozik.

Cameron is felvágja a csuklóját, de nem bánatában, hanem mert rá akar jönni a galambos incidens okára. Riley meglátja az ablakból, ahogy huzalokkal teli karját birizgálja, és szívroham közeli állapotban menekül el a helyszínről. Cameron egykedvűen bámul utána. John segít neki kezet javítani, azt viszont nehezményezi, hogy a kis huncut tiltott alkatrészeket rejteget, amiket már rég el kellett volna égetni. A szereléshez viszont jól jönnek, világosítja fel Cameron, majd biztosítja, hogy ezzel a jövőbeli John is egyet ért, aki jóval okosabb a 2007-es változatnál. Riley nem tud magához térni a gépkéz látványa által okozott sokkból, és riadtan hívja Jesset. Fél, hogy Cameron látta, ahogy a műveletet sasolja, és meg fogja ölni. Többé nem akar visszamenni a Connor lakba, de Jesse nem enged. Megígéri, hogy megvédi a rosszaktól.

Tovább
Címkék: terminátor
komment

Terminátor 2x16 - Rémálom

2010. augusztus 05. 12:02 - Hoppancs

Sarah a sötétben vezet egy ismeretlen cél felé, közben az éjfél után érkező démonokról elmélkedik. Felhívja Johnt, mert a beszédes nevű Western Iron & Metal nyomára akadt, és szeretné, ha fiacskája kinyomozná, kié a cég. Közvetlenül ezután egy álarcos alak sokkolóval teszi ártalmatlanná, majd egy alvásklinikán ébred, ahol a nővér megnyugtatja, hogy mindez csak rémálom volt. Megtudjuk, hogy már két hete nem alszik, ami ciki, amennyiben az ember gyilkos gépek ellen kénytelen harcolni. Megismerkedik brit akcentussal beszélő új szobatársával, Danával, akinek számos defektje van az alvászavaron kívül is. Megérkezik a család látogatóba, és az ebédlőben fény derül a riasztó tényre, miszerint Cameron már palacsintát is tud sütni Johnnak. Sarah már szívesen hazamenne, de nem lehet, mert pihenés nélkül még egy egyszerű konyhai robotgép is elbánna vele.

Ismét az álomban találjuk magunkat, ahol Ed egy sötét helyiségben tartja fogva Saraht, és arról faggatja, kik a megbízói, és kinek telefonált, mielőtt elkapta. Sarah nem kíván nyilatkozni, ezért Ed vallatásra készül, és gyanús injekciót mutogat. Sarah felriad, majd követi Hobson nővért a szobába, ahol az eredményeit tartják. Hobson ismerteti a diagnózist, miszerint az álmatlanság oka pszichés, és dilibogyó, valamint terápia segíthetne. Sarah nem rajong az ötletért. Később Danával beszélget, aki elmondja, hogy rendszeresen el szokott égni az álmaiban. Ezután megint Eddel látjuk társalogni, akit jól felhúz Diana emlegetésével, meg a megjegyzéssel, hogy szegény nő azt hitte, rendes ember az ura. Kicsit dulakodnak, majd Sarah felébred, és észreveszi, hogy Dana gyanúsan mélyen alszik. Követi Hobsont, aki lemegy az alagsorba.

Tovább
Címkék: terminátor
komment

Minden lében két kanál 1x06 - Történelmi pillanat (The Time and the Place)

2010. augusztus 05. 07:35 - Gabba

Belpolitikai vizekre evezünk, ami minden országban egyformán szennyes – ezt csak az idén először szavazóknak mondom, a többi hogyvoltozó remélhetőleg már rájött erre. Aktuálpolitikától mentes, autómárkákkal felturbózott hogyvolt következik.

Back to England, két barátunk az őszi tájban autózik, amikor kiszúrnak az út szélén egy fehér Triumph Spitfire mellett ácsorgó jónőt. Az autóról tudjuk, hogy Triumph, a nő fehérneműjéről csak sejtjük. Danny kipattan és egyből felajánlja segítségét, de meglepetésére a csaj hidegen elutasítja. Az út menti erdőből ekkor kiáltás hallatszik, Danny a „Magánterület – Tilosaz Á” táblát figyelmen kívül hagyva elrohan a hang irányába, és a fák között egy vörös bajszos hullára bukkan. Elindul Brettért, közben a nő elhajt. Amikor azonban a fiúk visszatérnek a tisztásra, váratlan fordulat: nyúltetemet lelnek merev ember helyett, mely lepergett leveleken hever dermedten. Dan meg Brett meglepett lesz. Csak nem David Copperfield trükközik velük? Főcím.

Amíg azon tanakodnak, hogy lehet-e eszperentével folytatni a szöveget, morcos erdőőr érkezik, aki szívesen használná duplacsövű puskáját a birtokháborítókkal szemben. A behatolókat az ingatlan tulajdonosához, lord Croxley-hoz kíséri. A megtorlás azonban elmarad, mert a két lord természetesen ismeri egymást, bár Sinclair szerint Croxley ritkán jár a Felsőházba, mivel nem érdekli a politika. Pár szóval tájékoztatják a rejtélyes halottról, de Croxley csak hitetlenkedve nevet az egészen. Közben az inas jelenti, hogy a lord vendége, egy bizonyos Richard Teed szeretne távozni, ezért Croxley elnézést kérve magukra hagyja barátainkat, hogy elbúcsúzzon tőle. (Teedet csak hátulról mutatják, ez nekünk, rutinos kriminézőknek már gyanús.) Hamarosan Dannyék is elköszönnek, ám nem sokkal később meg kell állniuk, mert az út menti folyóból éppen akkor húznak ki a tűzoltók egy kék Volkswagen Karmann Ghia kupét, a kormány mögött a vörös bajszos tetemmel. „Egy nap hányszor tud valaki meghalni?” – teszi fel a költő kérdést Danny.

Tovább
komment

Buffy, a vámpírok réme 6x21 - Kettőre megy

2010. augusztus 04. 14:00 - leeann

Will embert ölt és vadászik még kettőre, akik közel sem érdemelnek halált. Az tény, hogy Warren egy kretén gyilkos volt, és a szemet szemért elvet követve akár meg is érdemelhette, amit Wiltől kapott, de a másik kettő csak béna majom, és nem szolgáltak rá ilyen bosszúra. A boszit most nagyon nehéz megállítani, mert a fájdalma és a függősége irányítja, de reméljük, valaki elkapja majd, mielőtt ennél is nagyobb hibát követ el. A próbálkozók első körben Anya és Buffy, de talán Xandernek is sikerül hatnia rá, hiszen ő a legjobb barát. A két idióta azon veszekszik, hogy Warren kit fog megmenteni és kit nem, de ez a vita meddővé válik, amikor megérkezik Anya és elmeséli az elmúlt napok eseményeit, röviden, tömören, velősen.

Anya a fogdában próbálja elmagyarázni, hogy miért is kellene kiengedni a két marhát, de ez nem megy túl jól, és Will már az épület előtt hadakozik Sunnydale rendőrállományával, miközben bontja a cella falát. Időközben Buffy is befut, akinek sikerül gyorsabban kimenteni a marhákat, mint ahogy Will bejutna a cellába. Anya próbálja megmagyarázni Willnek, hogy miért kellett megmenteni a Jonathant és Andrewt, de a boszi megtámadja a démont és hatalmasat sikítva jelzi, hogy elégedetlen a dolgok alakulásával. Közben Xander is megérkezik és ellop egy rendőrautót, így Buffy és a balfékek kimenekülnek a szorult helyzetből. Természetesen a dühös boszi hamar utoléri az autót, és egy bazi nagy kamion tetején állva jelzi, hogy hozott magával eszközt is a pusztításhoz.

Tovább
Címkék: buffy
komment

Terminátor 2x15 - Sivatagi rejtély

2010. augusztus 04. 12:00 - Hoppancs

A nézőkön és Weaver barátnénkon kívül senki nem tudja, miért szállt el a raktár/gyár, és azt sem sejtik, hogy a bent égett emberek halálát nem is a robbanás okozta. A Connor família jobb híján a gyászolók közé vegyül, hátha valaki szolgálhat némi infóval. Sarah az elhunytak képei közt megpillantja korábbi támadója barátságtalan ábrázatát, ami nem dobja fel különösebben. John eközben talál egy lányt, akivel elcseverészhet, és azt hazudja, a mamája régebben a Heat & Airnél dolgozott, ezért jöttek el a megemlékezésre. Zoe –aki az apját veszítette el a rejtélyes balesetben - hamar kiszúrja a távolból cseppet sem diszkréten bámuló Cameront, majd megkapja a jelenségre a szokásos „fura nővér” magyarázatot.

Sarah a fotó előtt megtalálja a drága jó Ed özvegyét is, aki semmit nem tudott arról, milyen munkával keresi ura a nagy pénzeket. Sarah azért próbálkozik, hátha valamire mégis fény derül. Eközben Weaver vállalatánál szomorú évfordulóra emlékeznek, pont egy éve patkolt el ugyanis Lachlan, a főnök férje. A „megtört asszony” program azonban nem működik túl jól a vörös gépnél, ezért nem is nagyon játssza el, hogy érdekli a dolog. Inkább a gyári dolgozók búcsúszertartására telefonálgat, ahol az egyik embere nagyban keres valakit. Egyelőre nem találja, úgyhogy Weaver megdorgálja. Ellison megtudja egyik kollégájától, hogy Lachlan vicces fickó volt, és nagyon jó párost alkottak Catherine-nel, egészen addig, amíg a pasas meg nem halt, özvegye pedig át nem ment robotba.

Tovább
Címkék: terminátor
komment

A rejtély (Fringe) 2x07 - Of Human Action

2010. augusztus 04. 09:00 - Tipca

Vinnyogó rendőrautók száguldoznak New York utcáin, míg meg nem érkeznek egy emeletes parkolóház legfelső szintjére. Ott aztán a két kocsi lefékez egy harmadik két oldalán, a négy zsaru kipattan és fegyvert ránt. Állítólag van valami túsz, alighanem a fiatal kölyök, aki a hátsó ülésen ül. A két férfit kiparancsolják az autóból, azok engedelmeskednek, ám csak úgy mellesleg megjegyzik, hogy a rendőröknek fogalmuk sincs mibe ütötték bele az orrukat. Ez hamarosan be is bizonyosodik, mikor az egyik zsaru remegő kézzel leereszti, majd eldobja a fegyverét, aztán nemes egyszerűséggel lehátrál a tetőről, miközben egy másik kollegája lepuffantja a többit, majd a halántékához szorítja a pisztolycsövet, és harmadszor is meghúzza a ravaszt.

A helyszínen Walter látványosan unatkozik, mivel közel, s távol sehol sem lát egyetlen hullát vagy hamburgert, de a többiek azért próbálják fenntartani a látszatot, hogy itt most igenis egy komoly nyomozás folyik. Az incidensről készült videó, az arcfelismerő progi már fut, hátha ki tudják deríteni, kik rabolták el azt a srácot, akinek az apja nem mellesleg az MD repülésfejlesztő részlegénél melózik. Walter szerint egyértelmű az eset: hipnózis.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
komment

Sötét angyal 1x16 - Haven

2010. augusztus 03. 10:17 - bree-gee

A pityke és a kökény című magyar népmese Sötét angyal verziójával nyitunk: Sketchy épp ecseteli Max-nek, hogy azért áll sorban benzinért, mert cipőt szeretne. A lány érthetetlen tekintetét látva elmagyarázza: „Sky azt mondta, néhány gallonért ad nekem új biciklibelsőt.” Mivel még így sem tiszta a kép tovább mondja: Cindy-vel elcseréli a biciklibelsőt néhány fehérneműre, ami Norma-nak kell (hűha), aki azért odaadja a palacsintasütőjét, ami Herbal-nak kell a cipőért. Hősnőnknek nincsenek ilyen kacifántos tervei a benzinnel: a hétvégén vidékre szeretne menni Logannel, és nagyon lelkes. Logan-nek is tervei vannak, de egész mások, nem nehéz kitalálni mi: újabb ügyet talált.

Be is következik a munka vs. szórakozás vita, ami végül az ingerült Max győzelmével zárul. Két óráig lógott fejjel lefelé a rendőrség tetején, hogy megszerezze a hiperszuper kilépőkártyát, melynek segítségével gond nélkül kimehetnek a városból, az ellenőrző pontokon senki sem állítja meg őket, szóval isten irgalmazzon Logan-nek, ha keresztül akarja húzni a számítását. A férfi nem is nagyon ellenkezik, gyanúsan hamar beadja a derekát, persze nem véletlenül: az ügy (rendőrök halomra lőttek egy tucat tüntetőt még a Lökés után, és megúszták) egyik elkövetője vidéken lakik, a társa régebben beszélni akart a történtekről, de meghalt, így őt kéne megtalálni.

Tovább
Címkék: sötét angyal
komment

Smallville 8x01 - Odyssey

2010. augusztus 02. 12:00 - Tipca

És már itt is vagyunk a Kisvárosi rejtélyek kalandorai nyolcadik évadával, ugye, hogy milyen gyorsan elszaladt ez a másfél év, amíg eltököltek a szinkronizálással? Elég sok minden történt eddig, aki nagyon kíváncsi, az utolsó két évad hogyvoltjait megtalálja, nagy vonalakban a következők azok, amik mindenképpen tudni kell: van ugye Clark, a hussanó, hőlátó acélember, akit apu a Földre küldött, mert az óhazának harangoztak. Néhány nagykutya Veritas kódnév alatt fogadta volna az Utazót, de sosem találták meg, viszont van nekik egy frankó kis ketyeréjük, amivel irányíthatják az űrlényt, ha az véletlen rossz útra térne. A távkapcs kedvenc kopasz rosszfiúnkhoz, Lex Luthorhoz került, aki gyorsan el is ment az Északi-sarkra Clark kristálykéglijébe, ahol az ősellenségek hét év után végre nyíltan egymás szemébe néztek, aztán a kopasz fogta magát, és nemes egyszerűséggel romba döntötte a Magány Erődjét. A többit majd később. Ó, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem: végre lelépett Lana! Hurrá!

Fekete csizma sétál be egy sarkvidéki Luthor-bázisra, ahol a nagyvezír nyomait próbálják felkutatni, mivel mióta Lex magára omlasztotta az Erődöt (4 hete), nem jelentkezett. A csizmához tartozik egy szőrmés kucsma, egy napszemüveg és a bájos pofika is, valamint egy név: Tess Mercer. Valami alelnök a Luthor Corpnál, Lex ráhagyta az irányítást. Lex eddigi jobb keze ennek nem nagyon örül, de nem nagyon van ideje sipítozni, mivel találnak valamit a jég alatt, ami akár ember is lehet. Ezt a pillanatot választja egy ütős kis belépőre az Igazság Ligájának fele, név szerint Zöld Íjász, Fekete Kolibri és Aquaman. Gyorsan leamortizálják a bázist és a személyzetet, aztán ők is rácuppannak az „embernek látszó tárgyra”. Sajnos csak Clark egyik kedvenc piros kabátja az, úgyhogy a trió komor tekintettel réved a hófedte, távoli CGI hegyek irányába.

Tovább
Címkék: smallville
komment
süti beállítások módosítása