Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sötét angyal 1x11 - Red

2010. május 30. 17:00 - teardrops

A kapcsolótábla előtt Kendra kezében elemlámpa, Max pedig leszed-kiszed-átköt, miközben füstölög. Mármint szóban, ugyanis éppen fürdőnap van, de mint kiderült a szomszéd lopja az áramot, mert melegen kell tartania a lakását a kanabisz cserjék miatt és ez mélységesen felháborító, hiszen azé az áram, aki... először lopta, a dudva száradjon csak ki. Miközben a fazekakban készül a fürdővíz folytatódhat a 'lányos' téma Kendra hatlövetű pasijáról, akivel újraértelmezik a randi fogalmát. Max nem erőlteti a dolgot, hogy megtudja ki az ismeretlen ismerős, mert alig várja, hogy kiélvezze az előző akciójuk eredményét és lazíthasson.

Az idillt telefoncsörgés zavarja meg, Logan in medias res belekezd az új küldetés ismertetésébe: megvan a címe annak a tanúnak, aki másnap a bíróságon Steckler polgármester ellen tanúskodik, viszont az egyik forrás szerint ma este rajtaütés várható és mivel a tanúvédelemben nem bízunk, nekünk kell megvédenünk, siess. "Ácsi, Logan, sötétedés előtt úgysem történik semmi, addig folytathatom a mentálisan felkészülést, ne izgulj!" Max menetrend szerint oda is ér a címre és éppen mielőtt a gazfickók lecsapnának a védett személyre, bemotorozik a szobába, felkapja maga mögé a férfit és már ott sincs. Menet közben azért hátrakiabál, hogy megbizonyosodjon arról, jól van-e az illető és legnagyobb döbbenetére a hangról 'régi szép idők' jutnak eszébe; emlékszünk még Brunora?

Tovább
Címkék: sötét angyal
10 komment

Survivor 16x04 - That's Baked, Barbecued And Fried!

2010. május 30. 15:30 - sixx

Az előző részben Jonathan seggfej volt, Cirie dettó, Yau-Man meg hazament, mert senkinek nem volt annyi esze, hogy kihajítsa Cirie nagy fekete seggét a kurva szigetről. Természetesen az ilyenkor szokásos "törzs hazamegy egy nagy döntés után és másnap mindenki egymásnak esik" jelenet jön a szokásos "miért szavaztál rám, te gyökér?" és "miért hazudtál nekünk?" kérdésekkel, amikre ugyanazt a meglehetősen egyszerű, de hatásos választ lehet adni: MERT EZ EGY ILYEN JÁTÉK, AZÉR'. Ebből nincs dráma, így maradunk az első verziónál. Jonathan akkor is beszél Cirie-vel, ha az nem akarja, ez így unalmas, és fárasztó. Nem bíznak egymásban, oszt  jónapot.

A fanok vidámak ahhoz képest, hogy nincs mit enniük, nem tudnak hol aludni, és két, magát kibaszott okosnak tartó alfahím húzza szét a társulatot minden irányba. Aztán az egyik nyikhaj, a Bon Jovi frizurás, fog egy tengeri kígyót de lehet angolnát, bioszból felmentésem volt. A mai napra a producerek és vágók által kitalált konfliktus: Chet egy lusta fasz, henyél a vízben és a parton, nem csinál semmit - annyira kihegyezik rá a már az epizód első hat percét, hogy a Chet-fanok (mind a három) megnyugodhatnak: ezek után nincs az az Isten, hogy kiszavazzák. Mikey szerint Chet hihetetlenül lusta, haza kell mennie. Chet is gone, mondja.

Tovább
Címkék: survivor
3 komment

Szellemekkel suttogó 2x11 - Macskakarom

2010. május 29. 14:00 - leeann

Grandview-ban tél van, Jim és Melinda vásárolni voltak, de amikor hazaérnek, nagyon fura dolgok történnek. Melinda egy esőerdőben találja magát, ahol egy halott fickó rémíti halálra. Melindáék háza egy trópusi esőerdő fogságába esik, egy perc alatt olvad el náluk a fagyi vagy a jégkocka. Másnap Delia egy régi dobozt hoz egy idős hölgy padlásáról, amiben nagyon jó állapotban lévő régiségek vannak, köztük egy kalap, ami akár Románóé is lehetett volna. Melinda megragadja a kalapot és elszalad Payne professzorhoz.

Payne prof nem látja azonnal Románót a kalap alatt, de amikor Melinda egy misztikus szoborra lesz figyelmes a polcon, azonnal egy perui kalandját kezdi el mesélni, amibe majdnem belehalt. Melinda az egyetemen is érzi a meleget és hallja a télen szokatlan szúnyogok zümmögését, amikor megjelenik a férfi a dzsungel-látomásból. Amikor a szellemfickó Mel felé nyújtja a kezét, a látó megint az esőerdő legmélyén találja magát. Melinda egy nagyon élénksárga virággal megsebzi magát, majd a profnál látott szobor tornyosul mögötte, amit a halott fickó arca helyén is látott az első látomásban.

 

Tovább
Szólj hozzá!

Csillagkapu 9x20 - Camelot (Évadzáró)

2010. május 29. 12:00 - the black ball

Mivel Vala sosem jó hírekkel érkezik, máris a Merlin által lejegyzett bolygón sétálunk. Mitchell barátunk nem érti, hogy mégis hogyan működik ez a csodafegyver, mert Orájék energiából állnak, azt meg nem lehet csak úgy orrba vágni. Daniel szerint inkább egyfajta semlegesítés a célja, még célozni sem kell vele, meg…szóval nem tudja. Sebaj, menjünk tovább. Az erdőkből kiérve egy szép nagy várat pillantunk meg, minden csupa sár, középkor sucks. Mitchell szerint talán nem jó helyen járnak, de aztán megpillantjuk a kőbe zárt kardot. A helyiek nevében Walter Bishop Meurik üdvözöl minket, trombitaszó, isten hozott Camelotban (a szőke statiszta néni meg láthatóan szétunja magát a forgatáson).

Első utunk a kocsmába vezet, ahol Camelot történésze, Antonius tudatja velünk, hogy Arthur király errefelé nem igazán halt meg, éppen kiruccanáson van, a Sangraalt, azaz a Szent Grált keresi. Nagyszerű, nagyszerű, de mi történt Merlinnel? Nos, az öreg errefelé nem örvend népszerűségnek, sötét varázsló volt, gonosz varázsló volt, volt egy könyvtára is, de azóta átok ül rajta, egyéb marhaság. Így van, aki belép Merlin könyvtárába, azt lekaszabolja a Fekete Lovag. Mitchell összegzi a dolgokat: ez vagy csak mese, vagy egy újabb piti kis holovag, de Daniel szerint ez védelmi funkciót lát el, szóval keményebb lehet. Viszont ha már Mitchell erre jár, gyorsan lealáz egy tinilányt vívásból, nehogy berozsdásodjon, cserébe a csaj elvisz minket Merlin könyvtárához.

Tovább
Címkék: csillagkapu
6 komment

Sogun 1x12 (évadzáró)

2010. május 28. 16:00 - Sigismundus

Blackthorne úgy érzi a fülével, van baj, nem a szemével.. De aztán DelAqua is megerősíti a hírt, Istenre esküdve, hogy annak a műve volt… Nincs mit tenni, Rodrigues elköszön tőle, aztán az angolt eltámogatják a gályára. Itt már várja Jabu, Kiri és Szazuko, a Barna őrség maradéka. Na meg Vinck haver, elég megviselt idegekkel. Blackthorne azonnal indultat Anjiroba, de előtte még megkérdi DelAquát, miért engedte eljönni. A vizitátor atya nem kívánja megosztani az eretnekkel, a híreket, amit Alvitótol kapott, és amit Mariko hozott neki pár napja Toranagától. Így csak Istenre és a lélekre fogja, és jó utat kíván.

Anjiro közelében már majdnem szétveti a feszültség a két európait. Blackthorne a vakság miatt, Vinck Jabu miatt ideges, aki állandóan körülöttük mászkál. Izu urát azonban nem avatták be a titokba, így amikor eléjük kerül az öböl, és Vinck elnémul az iszonyattól, Jabu reakciója az amitől Andzsin megtudja a szomorú igazságot…

Tovább
Címkék: sogun
1 komment

Gyilkos elmék 5x07 - The Performer

2010. május 27. 11:00 - hex.kelly

Rock-koncerten nyitunk, fehérre mázolt arcú fazon énekli, mennyire belehalunk a szerelmünkbe, közönség tombol. Mikor a szám véget ér, az énekes távozik: a backstage-ben a menedzsere veregeti a vállát, az öltöző előtt visítozó, hullának sminkelt bakfisok visítozzák a nevét (Dante), de emberünk ettől sem boldog. Az öltözőbe belépve meghúz egy piás üveget, majd azzal a lendülettel eldobja: a sminkelő asztalon összetörik a tükör. Leül elé, nézi magát a tükörromban, valamitől pirosak (véresek?) a fogai.

A rajongók özönlenek ki az utcára, két lány (egyik Juliska zombiváltozatának, a másik a Gonosz Nyugati Boszorkánynak öltözve) feldobva fecseg, egy 35 kilós srác odamegy hozzájuk, és felajánlja, hogy elkíséri őket, mert sötét van, de Juliska-zombi a lelkébe gázolva lerázza. Juliska-zombi hazaér, elkezdi lefejteni magáról a csimmát, mikor kopognak az ajtón, és egy csuklyás-köpenyes alak árnyéka vetül az ajtóra. A lány kinéz, majd mosolyogva kinyitja az ajtót, de örömre nincs oka, mert 15 másodperc múlva már megfojtva hever a padlón.

Tovább
Címkék: gyilkos elmék
45 komment

Flash Forward - A jövő emlékei 1X19 - Course Correction

2010. május 26. 14:28 - barnslig

A visszaszámlálás megindult, csak most nem a pisztoly mered Dem mellkasára, hanem a kasza a sorozat felé. Még három rész és meglendítjük kalapunkat, meglengetjük hófehér zsebkendőnket és fellélegzünk, mert nem lesz második évad ebből a botrányosan elbaszott sorozatból. Kiderül, ki volt Rutherford és miért volt fontos? Lesz-e összefüggés a Jericho - Afganisztán - Frost - kitekintés vonalon? Hogy hozzák össze Keikot a bevándorlásiaknál és Nicolet a fojtogatóval? És ezek még csak az apró kérdések, apró mellékszálak, ti is ezer másikat említetek kommentben. Néha, de csak néha elkap a svung és csak nézem elvárások és kérdések, fejcsapkodás és szemforgatás nélkül, olyankor jó, olyankor elégedett vagyok és még a hold is másképp süt, villamos is aluszik, a gyerek se mocorog az ágyában, de egyébként... Egyébként Palo Altoban nyitunk, az NLAP-nél, két nappal az ájulások előtt, két nappal azelőtt, hogy Simon és Lloyd tizenkét éves munkája végére érkezne: szimulálva a Nagy Bummot, az ősrobbanást, megtalálják a sötét anyagot. De Simon telefonja csörög és ahelyett, hogy jelen lenne munkájának gyümölcse beérésénél, az anyja hívására hazamegy Torontoba, mert az apja meghalt. A részleteket persze tudjuk.

Szóval a Nagy Napon csak Lloyd tartja a frontot, mint hatalmas elme, őt mutatja be Gordon Myhill egy újságíró néninek, aki ugyanolyan izgatottan mered a hatalmas képernyőre, mint az NLAP összes többi munkatársa. És harminc másodperc, húsz, tíz, ötnégyháromkettőegy, bimm, egy hullámot látunk elindulni Californiából, ami körkörösen nő tovább, aztán előtűnik egy másik hullámkör is és amikor összeérnek, bamm. Bekövetkeznek az ájulások. Honnan a második hullám? Hülyézzetek le, de én fogtam a Google Earth programot és megpróbáltam belőni, persze az is lehet, hogy akkorát tévedek, mint Makó és Jeruzsálem viszonylata, mert az érintkezési pont valahol a Csendes óceánban van, ami valljuk be: nagy. Azért én ki merem jelenteni, hogy valahol a Midway Atoll közelében látom a lehetőségét, ami úgy 5100 kilométerre van Palo Altotól. Ha az atolltól elindulunk 5100 kilométerre a másik irányba, akkor a következő lehetőségeink vannak megérkezni: valahol Dél-Koreában vagy Pápua Új-Guineában, már ha szárazföldet választunk. De mondom, ez csak magánakció volt, addig se kellett tovább néznem az epizódot, amiben az ájulások huszadszorra vannak megjelenítve, most épp az NLAP-ban, újságíró meghal, pezsgő kiömlik, csak a részecskegyorsítót hagyja hidegen, mit okozott: a műtét sikerült, a beteg meghalt.

Tovább
Címkék: flashforward
60 komment

Buffy, a vámpírok réme 6x11 - Eltelt

2010. május 26. 12:00 - leeann

Amíg Buffy és Dawn próbál minden olyan tárgyat és varázskelléket összepakolni a lakásban, ami Willt kísértésbe vinné, addig a három marha felhasználja az ellopott gyémántot egy láthatatlanná tévő fegyverhez. Persze a fegyvertől úgy érzik, legyőzhetetlenek lettek, de ez csak vakhit. A Summers-házban nincs örömujjongás, Dawn eléggé meg van sértődve, Will szinte csak önmaga árnyéka a drogja nélkül, Buffynak meg a saját démonjaival kell megküzdenie, de úgy elég nehéz dolga lesz, ha az egyik folyton megjelenik. Spike érkezett meg, nappal lévén elég sercegően.

Mielőtt Buffy elveszne Spike közelségében, Xander érkezik meg, hogy elvigye Dawnt a suliba. Viszont a baj nem jár egyedül, úgyhogy az ajtóban megjelenik egy nő a gyermekfelügyelettől, hisz meg kell vizsgálni, hogy Buffy milyen gyám. Spike nem segít sokat a dolgon, ami Buffy felügyeleti jogába kerülhet. A nőnek nem igazán tetszik, amit a Sunmers-házban lát, ezért azonnali próbaidőt javasol, és ha nem változik a helyzet, elveteti Dawn-t Buffytól. Spike még nem ment el, de a vadász rajta tölti ki a dühét, így a vámpír elég dühösen távozik.

Tovább
Címkék: buffy
2 komment

Firefly 1x13 - Heart of Gold

2010. május 25. 10:58 - Aragorn831109

Elérkeztünk a sorozat utolsó előtti fejezetéhez, amely egy hamisítatlan vadnyugati epizód. Az első jelenetben egy rosszarcú idegen bukkan fel az embereivel egy alufóliával borított háznál. (Ez a fickó kísérgette Kate-et bilincsben a LOST-ban.) Mint kiderül egy Petaline nevű lányt keres, aki az ő gyerekével várandós. Az említett leányzó dühösen tiltakozik a tény ellen, ezért rossz arc DNS mintát vesz tőle, és megfenyegeti az alufóliaház lakóit, hogyha a DNS alapján kiderül, hogy tényleg övé a gyerek, vissza fog jönni érte. Akár úgy is, hogy kivágja a lány hasából.

Az alufóliaház lakói komolyan megijednek Rosszarctól, és azon morfondíroznak, ki segíthetne rajtuk. Van egy sejtésünk. Mal éppen a fegyverit tisztítgatja a Serenity étkezőjében, amikor Inara hirtelen felbukkanása szinte szívszélhüldést okoz nála, amit pár másodperccel később már palástolni próbál. Wash fut be, azzal a hírrel, hogy segélykérő hívást fogott, és konkrétan Inarát keresi a hívó fél. Főcím.

Tovább
Címkék: firefly
21 komment

Csillagkapu 9x19 - Keresztes háború

2010. május 24. 18:00 - Llew

Lehet, hogy Vala a múltkor mégsem kamuzott feltűnése okáról? Most ugyanis alaposan kigömbölyödve mászkál a bázison és Mitchellt keresi. Majd széles vigyorral az arcán bevonul a férfi öltözőbe, az egy szál törülközőben borotválkozó Mitchellt meglátva, pedig még egy elismerő füttyentést is megereszt. Mindezt azonban Daniel testében teszi, így a bók nincs kimondottan Cam ínyére. Carter aztán Jackson gesztusaiból azonnal levágja mi történt, és lelkendezve elmeséli, hogy a kavics telefon adatait elemezve, egy tok’ra szubtér kommunikátor, egy szokol rádió és egy kis szigetelőszalag segítségével sikerült reprodukálni a kawooshban (a megnyíló féregjárat instabil örvénye, a „csobbanás”, ha valaki Mitchellhez hasonlóan nem tudná) megsemmisített ős berendezést.

Azért került a régész testébe, mert az ő általa megérintett kavics adatait használják. Vala szerint ez vicces, hisz mindig Daniel akart az ő bugyijába jutni, aztán tessék, fordítva sült el a dolog. Viszont nem ezért jött, hanem mert hírei vannak, amik biztosan fontosabbak annál, amiket Danielnek és Landrynek az orosz meg a kínai NFB-ssel kéne megbeszélni. Rendel egy jó kis reggelit a régész testének, közben bele is kezd, hogy hol volt, hol nem volt, a szingularitás összeomláskor a teherhajóból egyenest a messzi-messzi galaxis egy Ver Isca nevű kis falucskájának, egy takaros ágyikójába került. Na jó, nem közvetlenül, hanem egy Tomin nevezetű fazon jóvoltából, aki azt hitte annyira buzgón áldotta az Orit, hogy cserébe megdobták egy ilyen jó nővel. Haver, ha ez így menne, a hírnököknek sokkal könnyebb dolga lenne.

Tovább
Címkék: csillagkapu
4 komment
süti beállítások módosítása