Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Kaméleon 4x19 - The Inner Sense I.

2010. május 08. 10:00 - missparker

Ez itt kérem már a sorozatzáró első epizódja, ide is eljutottunk. Kapunk némi visszaemlékezést a 4. évadból. Ahogy Lyle kínozta Jarodot, Zoe, Edna, Káprázat-projekt, végül Catherine sírjának kiásása. Aztán lazább percek jönnek, Zoe és Jarod enyelegnek gyertyafényben, jacuzziban. Imádom a rendezőt, anyaexhumálás után pezsgőfürdő, hiába no, ez még mindig az éles kontrasztok filmje.

Zoe vakációt tervez, Jarod még sosem volt ilyenen. De most ráér, főleg, hogy Zoe betegsége nyugalmi fázisba került, így van esélye meggyógyulni. Videóhívás érkezik, Charles őrnagy, Jarod apja jelentkezik be a hírrel, jól van ő is, Gemini is, és megtalálta Emilyt!!! Philadelphiában van, riporter a Vizsgáló szerkesztőségénél. Jarod máris úgy viselkedik, mint egy profi rossz férj, közli Zoe-val, szivi, ugrott a vakáció, dolgom van. Zoe megértő. A következő képen Jarod érkezik a szerkesztőségbe, már az udvaron történés van, valaki a 911-et hívná. Így hát nem nézegeti tovább Emily fényképét, hanem kiugrik a kocsiból, hogy segítsen. A járókelők szerint megtámadtak egy riportert, az ablakon löktek ki valami Emilyt. Úristen!

Tovább
Címkék: a kaméleon
7 komment

Szellemekkel suttogó 2x08 - Találkozásunk éjjele

2010. május 07. 16:00 - leeann

Melinda éppen bezárt, és valami szörnyű kalap van rajta, elszaladnak Deliával ahhoz a kirakathoz, ahol Mel kinézte Jim évfordulós ajándékát. Miközben nézelődnek, nagy szirénázás töri meg az este csendjét. Ég egy ház, és mindenki szalad megnézni, hogy mi történt. Jim már a helyszínen ment, de egy nagy robbanás majdnem kárt tesz benne és néhány társában. Természetesen mindenki rendben van, de Mel lát egy lángoló sétáló alakot, amit csak ő lát, tehát szellem van a dologban. Szegény Jimnek minden tagja fáj, de azért meghallgatja Melinda szellemét, ő ugyanis tudja, hogy nem égett bent senki, úgyhogy egyelőre nem tudni, mit akar a szellem.

Közben Mel meg van győződve arról, hogy Jim elfelejtette az évfordulójukat, ami nem esik jól neki, de a megismerkedésük napjára szívesen emlékszik vissza, ők ugyanis ezt az évfordulót tartják, és ez is egy tűzzel kezdődött. Egyelőre annyit tudunk, hogy tűz volt abban a házban, ahol Melinda lakott, és Jim a tűzoltókkal jött. A tűzoltók kiterelték a házból az éjszaka közepén az embereket, és pont Jim volt az, aki Melindát tuszkolta a sárga szalag mögé. Melinda azt gondolja, hogy Jim elfelejtette a napot, miközben ő készülődik ajándékkal meg mindennel, de még reméli, hogy az évfordulójukon nem pókerezni megy a kedves férj.

Tovább
1 komment

Sogun 1x09

2010. május 07. 12:00 - Sigismundus

Numazu kikötője, a Santa Theresa portugál fregatt. Alvito falatozik elégedetten, és mesél Rodrigusenek. Találkozott az Ingelessel, él. A navigátor ezen csodálkozik ugyan, de örül is, mert megmondva az őszintét, tiszteli nagyon.

A pszihológiai előkészítés után a jezsuita folytatja. Kiderül hogy szamuráj és hatamoto lett, visszakapja a hajóját, és japánokat toborozhat. Rodriguesnek elszáll a jókedve, mert az Erasmus elől a Fekete Hajó tengeren, tehetetlen… Komoran morfondírozik, lehet hogy mégis meg kell ölnie?. Mert az Ingeles jelenleg a legveszélyesebb ember Ázsiában.

Tovább
Címkék: sogun
1 komment

Férjem védelmében 1x07 - Tévhit

2010. május 06. 13:43 - marcilu

Szolgálati közlemény: Ez a kedvenc részem, az elfogultságot tessék elnézni. Köszönöm.

Úgy fest, a marhára luxuskategóriás ügyvédi irodát is elérte a válság, mert Diane és Will épp pénzügyi megbeszélést tartanak, meglehetősen borús hangulatban. A leskelődő ügyvédjelöltek pedig beletrafálnak, mikor a létszámleépítés rémét látják elsuhanni (képzavar, bocs). Aliciában ezért az ütő is megáll, mikor a megbeszélésről kilépve Will azonnal behívja őt az irodájába.

Szerencsére nem azt közli vele, hogy kaszálták a sorozatot, hanem kiemelt fontosságú ügyet bíz rá: Jonas Stern, a harmadik tulajdonostárs lányát kell védenie egy perben. Egyelőre nem tudjuk, mit követett el, de tekintve, hogy voltak már zűrös ügyei, nem árt felkészülni a legrosszabbra. Annának van már saját ügyvédje, de apuka ragaszkodik hozzá, hogy az ő alkalmazottai közül is dolgozzon egy az ügyben. Ha elrontja, legalább ki lehet rúgni. Leépítés rulez...

Tovább
7 komment

Grace klinika 5x14 - Szívügyek

2010. május 06. 11:47 - Hoppancs

Meredith szívről szóló eszmefuttatása közben Izziet láthatjuk, amint magától próbál sikertelenül vért venni, miközben már közelednek bájos gyakornokai, élükön a szimpatikus Sadievel. Utóbbi berzenkedik, amiért nyiszálás helyett a klinikán kell tölteniük a napot, így ma biztos nem lesz alkalma, hogy kivegye valamelyik nem létfontosságú szervét. A narrációhoz igazodva epizódunk a szerelem köré szerveződik, mindenki be van zsongva rendesen Lexietől Cristináig. A kis Grey Torrest zaklatja bimbózó románcának részleteivel, barátját közben Hunt nyilvánítja újra működőképesnek. Meredith saját szívügyein kívül anyja egykori viszonyának árnyával is kénytelen megküzdeni, elérkezett ugyanis a kilencedik naplóhoz, ami részletesen taglalja Richard és Ellis kapcsolatát. Ezt idősebb Grey gyenge idegzete már nem bírja, ezért Cristinát kéri, hogy olvassa elő az irományt.

Derek lánykérésre készül, amivel vigyázni kell, hisz’ egy rosszul megválasztott időpont, vagy egyetlen félresikerült mondat is elhozhatja az Apokalipszist, de legjobb esetben is tömeges halálozáshoz vezethet. Első befutóként egy terhes asszony érkezik a kórházba férjét kísérve, akit ő ütött el véletlenül. Maga sincs túl jól, kicsit ájuldozik, felmegy a vérnyomása, ilyesmik. Az embert műteni kell, a kismama pulzusa emelkedik. Meredith elejt egy megjegyzést Shepnek az ő jövendő közös gyermekükről, mire Derek arca felderül, mi pedig az Antikrisztus eljövetelét vizionáljuk. Bailey visszatér háromnapos szabadságáról, amit a Jackson-ügy kipihenése végett vett ki, a Főnök pedig azzal a remek hírrel fogadja, hogy őt ajánlotta a fejeseknek, mint leendő általános sebészeti vezetőt. Bailey megnémul az örömtől, de nem sokáig vidulhat, mert már megint egy beteg gyerekhez, Stacy Pollockhoz osztották be, akit Dixon fog műteni. A szülőket Yang próbálja felkészíteni Dixon viselkedésére, biztosítva őket, hogy ő nagyon jó orvos, csak hirtelen mozdulatokra harap.

Tovább
Címkék: grace klinika
13 komment

Gyilkos elmék 5x05 - Cradle To Grave

2010. május 06. 10:30 - hex.kelly

Komoly esély volt arra, hogy ez a hv el sem készül, mert nagyon el vagyok havazva, de csak rászántam magam, viszont pikírt kedvemben talált a szerda, és tettem bele pár szorgalmi feladatot is, tessenek kapaszkodni. Jöjjön hát az epizód, mely felvonultatja azokat a TV-s és filmes szakmában nagyöregnek számító csitriket, akik 5-10 év múlva kéthetente lesznek Sixx randomcsajai a c:c ajánlókban.

Szőke nő kiabál és sikítozik csupasz combokkal és gyöngyöző homlokkal, vér csöppen a padlón, majd egy csecsemő sír fel, ja szóval szült. Megkapja takaróba csavart gyermekét, és míg bemutatkozik neki, alfelénél egy nő végzi az utómunkálatokat (nincs az a pénz, hogy részletezzem: városi gyerek ne tudja meg, hogyan tőőőőtik a hurkát, ugyebár). A szülés egyébként egy pince odvában, rácsok mögött zajlott. Arctalan férfi érkezik, elveszi a nőtől a gyereket, a nő sír, a baba sír, a pasi meg megnézi, és közli, hogy LÁNY. De valahogy senki nem boldog.

Quantico-ban Hotch JJ-vel néz át pár megkeresést, majd hazaküldi, későre jár. Irodájába visszatérve Strauss igazgatónő várja, és mondja, hogy beszélniük kell. Hotch kicsit megzsibbad (én meg a nőt nézem, nem tűnik terhesnek). JJ az üres Zsibongón keresztülhaladva látja őket, majd miután Strauss kijön és köszönnek, aggódva kérdi Hotch-ot, minden rendben van-e. Naná, hogy igen a válasz, és naná, hogy egy hangot nem hiszek el belőle.

Tovább
Címkék: gyilkos elmék
26 komment

Gyilkos számok 5x20 - Az ötödik ember

2010. május 06. 09:45 - Hoppancs

Charlie abban a megtiszteltetésben részesül, hogy átveheti a nyugdíjba vonuló Biedermann professzor helyét, és az új irodába való jó hangulatú költözködés közben épp azon elmélkedik, hogy elődei mind elértek valami nagy áttörést, mikor az ő fejében is elindul a kedvező folyamat. Annyira belemerül a dobozok teleképletezésébe, hogy még Don új ügyéről is elfeledkezik, amit Nikki nehezményez is. Mint egy zord tanító néni, elkezdi vallatni zseninket, aki kénytelen beismerni, hogy még bele sem kezdett az elemzésbe, ami a sorozatos betörések elkövetőinek leleplezéséhez szükséges. Mivel nélküle tehetetlen az FBI, azonnal bele kell húznia, mielőtt Nikki elfenekelné.

A feddés meghozza a várt eredményt, Charlie szépen megcsinálja a házit, kezdődhet a bevetés. Valami azonban félremegy, mert négy ügynök sem elég, hogy sikeres legyen az akció, ráadásul Dont leszúrja az egyik váratlanul felbukkanó elkövető, mikor a hátba támadott Nikki segítségére siet. A kórházban lezajlik a kötelező „Hogy van?” „Most vitték a műtőbe.” információcsere, majd Charlie magát kezdi hibáztatni, amiért öt helyett csak négy betörőt számolt, a többiek pedig elfelejtenek tiltakozni. A segítségére viszont továbbra is igényt tartanak, hiába maradna inkább Donért izgulni. Alan is arra biztatja, hogy menjen ügyet megoldani, a bátyó is úgy akarná. Oh… A kirabolt szemtanúk nem tudnak sok infóval szolgálni, a megtört Charlie pedig tovább drámázik, és az összefirkált dobozokat borogatja.

Tovább
Címkék: gyilkos számok
Szólj hozzá!

Terminátor 2x10 - Az ellenség új arca

2010. május 05. 17:53 - Hoppancs

A sosem vidám Ellison ügynök álmában újra éli a pillanatot, amikor kiásta Cromartiet sírjából, majd az éjszaka közepén arra riad, hogy Cameron kisasszony egy hosszú fémrúddal döfködi a földet kertjében. A fémleány felszólítja az őt értetlenül néző férfit, hogy menjen vissza csicsikálni, majd tovább dolgozik. Sarah és Derek belóg a Dakara nevű cég székhelyére, aminek logója eléggé el nem hanyagolható módon a nő álmaiban megjelenő három pötty. Az ellopott anyagok alapján John megállapítja, hogy a vállalkozás ugyan tervezi a mesterséges intelligencia létrehozását, viszont elég messze járnak tőle, főleg, miután Sarah szétkapta a számítógépeiket. Derek szerint a három pont talán nem is jelent semmi különöset, és feleslegesen ölnek annyin energiát az értelmezésébe. Sarah biztos benne, hogy a sógor téved. Vitájukat félbeszakítva hazatér Cameron, és közli, hogy hiába kereste Cromartiet Ellison háza körül.

Bár John is úgy véli, hogy a mama túl nagy jelentőséget tulajdonít a pöttyöknek, másnapra mégis kidolgoz egy tervet, aminek segítségével Sarah körülszimatolhat a Dakara táján. Mivel a vállalat pénzszűkében van, Connor asszony el fogja játszani a gazdag nőt, aki szeretne befektetni a projektbe. Jesse elég bénán rejtette el a nála lévő fotókat, aminek eredményeképp szembe találja magát a szigorú Derekkel, aki tudni akarja, miért is jött vissza valójában. A lány bevallja, hogy azért küldték, akadályozza meg, hogy Cameron és John túl közel kerüljenek egymáshoz, mert ha kettejük kapcsolata elmélyül, Connor a jövőben nagyon el fog borulni. Ellisont Weaver hívatja, történt ugyanis egy kis baleset szegény dr. Shemannel, mikor áramszünet miatt beszorult egy szellőző nélküli szobába, és megsült. Weaver arra kéri az ügynököt, hogy segítsen kideríteni, vajon az MI keze volt-e a dologban.

Tovább
Címkék: terminátor
Szólj hozzá!

Buffy, a vámpírok réme 6x08 - Tabula Rasa

2010. május 05. 14:00 - leeann

Spike érzelgőssé vált, kérem. Ő az, aki beszélni akar a csókról, és Buffy az aki nem akar, hisz bűbáj miatti egyszeri alkalom volt. Persze a beszélgetés az őrjáraton zajlik, ezért hamarosan egy könnyű kis testedzés vet véget a lelkizésnek és néhány gonosz harcos kedvének. Közben a többiek együtt vacsiznak és azon tanakodnak, amit nem régen tudtak meg, hogy Buffyt egy szuper helyről szakították ki. A vacsi közben Tara és Will komolyan összekülönbözik, egészen annyira, hogy Tara kénytelen ultimátumot adni a boszinak. Ha kibír 1 hetet varázslat nélkül, akkor átgondolja a kapcsolatukat, ha ezt nem bírja betartani a vörös boszi, akkor Tara szakít vele.

Közben Giles is komoly elhatározásra jutott, elmegy. Buffy nem szeretné, ha elmenne a mentora, apja, figyelője és még ki tudja, mije lehetne Giles. A könyvtárosnak viszont mennie kell. Giles azt gondolja, hogy Buffy addig nem fogja használni a tudását és az erejét maradéktalanul, amíg ő a közelében van. Pedig a vadásznak muszáj ezzel megbirkóznia, hiszen már felnőtt, akinek vállalnia kell a felelősséget a dolgaiért. A tipikus „lökd el magadtól” szeretet iskola példája, amit Giles bemutat. Willow egy napid sem bírja ki varázslás nélkül, csak most úgy csinálja, hogy Tara ne lássa. Megindult a suttyomban varázslás korszaka.

Tovább
Címkék: buffy
3 komment

Grace klinika 5x12-5x13 - Az ördög másik arca, Válaszút

2010. május 05. 11:29 - Hoppancs

Bailey riasztja Arizonát, mert Jackson vérnyomása kicsit alacsonyabb, és talán még csuklott is egyet. Izgatottan kérdezi, nem lehetne-e kicsit előrébb venni a listán, Robbins azonban ráébreszti, hogy ez nem vészhelyzet, és különben is mindent megtettek a gyerekért, amit lehet, mostmár csak a várakozás maradt. Baileyt nem lehet megnyugtatni, továbbra is kivan. Dunn humorkodik a hozzá érkező Derekkel, aki közli, hogy az agyzúzódása súlyosbodott, meg kéne műteni. Dunn inkább nem szeretné, hogy beletúrjanak a fejébe, elvégre napok múltán kivégzik, és kellemesebb lenne számára, ha inkább a kórházban patkolhatna el jó csajokkal és finom zselével körülvéve.

Shep élete szerelme közben otthon görcsöl egy üveg tequilát szorítva magához, rá ugyanis élete legszörnyűbb megpróbáltatása vár, aminek során találkoznia kell barátja anyjával. Cristina kivételével mindenki nála tanyázik, és biztató pillantásokkal bombázza. Izzienek már csak a Rebecca által lepisilt kanapét kell megtisztítania, és minden oké lesz. Stevens amúgy vidám, mint mostanában mindig, megerősíti Meredith közlését, miszerint őt bizony szeretik a mamák. Denny lágyan a fülébe duruzsolja, hogy az ő anyja is imádta volna a gyilkos menyasszonyt. Fura ízlése lehet az öreglánynak. Sloan megkísérli a lehetetlent, azaz a Grey-lakból való észrevétlen kisurranást, de persze belefut Derekbe, aki nem egészen érti, mit keres ő náluk hajnali négykor.

Tovább
Címkék: grace klinika
6 komment
süti beállítások módosítása