Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X14

2010. december 29. 10:50 - Hódos Hajnalka

A macit megvarrtam, megvolt az első, minden télen aktuális vita a „hogy lehet másfél órán keresztül üveges tekintettel síugrást nézni” témában, forró habos kakaó, Balázs. Még mindig nem találtak egy valamirevaló bőrdzsekit, amiben ne úgy nézne ki, mint majom a köszörűkövön, ennél azonban sokkal lényegesebb, kezdem úgy érezni magam, mint ötévesen, Alvégen a fekete-fehér Orion tévé előtt, mikor Vitray minden részletre kiterjedő leírást adott a jégtáncosok ruhájáról. Akkor hálás voltam, most gyengeelméjűnek érzem magam, köszönöm, felfogom és megértem egyedül is a látottakat, nem kell a számba rágni. Balázs szerint izgalmas volt a kiválasztás, űdóga, és a nagy kérdés, kit fog Olivér párbajra vinni. Vagy egy fiút, vagy egy lányt, mondja, hát köszönöm, komolyan azt hittem, a zöld izét a medence széléről.

Addig jutunk, hogy Gombi a Villamester és most majd mindjárt felmondják az idegei a szolgálatot, sőt olyat hallhatunk tőle, amit még soha, káromkodni fog. Végre elkezdődik a műsor, amit kerek három percen keresztül élvezhetünk, mikor megáll a kép. Régvolt gyerekkori emlékek törnek újra rám, utoljára az Uránia moziban történt velem ilyesmi, elszakadt a film, a nagyfiúk fütyültek, én szorongattam a csörgős zacskót, aztán csodálkoztam, miért nem ott folytatódik a film, ahol abbamaradt, a nagyfiúk kiabáltak, hogy látom az ollót. Balázs is ledermed egy pillanatra, aztán megrázza magát, és újra elmondja, hogy Gombi káromkodni fog, a szokásos dülöngélek, fél lábra állok és a jegyzeteket hozzácsapom a térdemhez állandó koreográfia kíséretében, már csak egy csuhajja hiányzik.

Gombi morog, mert megint teleíratják vele azt a táblát, amire reggelente kell a lakók egyéni kívánságait felkarcolni. Megint hülyének érzem magam, mert én értem, mi Gombi baja, minden nap kurvára teleírjuk a táblát, mások meg éheznek. Túlzásokba esünk. Olivér visszaszól, de most mi a ValóVillában vagyunk, és azért mert luxuskörülmények között élünk, ne zabáljunk, mert mások éheznek? Béci se érti, a Villamesternek az a dolga, hogy felírja a táblára, amit kérnek. Gombinak ez fura, minek kell ennyi minden, múltkor is kifolyt a hűtőből a sok kaja. A meg nem értettség elől érzelmekbe menekül, puszikat ad az ujjára és megérinti vele a pólójára vasalt barátnőjét. Többször. Most már ez sem érdekel, szeretem Gombit, tőlem annyi szívecskét rajzolhat, amennyit akar.

Balázs újra felvezet, aszongyahogy a Lakók meggyónhatják bűneiket, elmondhatják, ami a szívüket nyomja, kapnak egy gyóntatószéket, amire ráülhetnek és könnyíthetnek magukon. Na most, Bazsikám, drága szívem, az a vécécsésze. A Lelki Megtisztulás Napján a lakók gyónni igyekeznek, Anikónak vannak fenntartásai: most menjek be és magamba beszéljek? Amíg ő ezen gondolkodik, Zsófi örül a lehetőségnek, és elindul a nyugiszoba felé, Alekosz és Éva a jacuzziban fröcsögnek, a szó legszorosabb értelmében. A csapat egyik felét Vígszínháznak nevezik, ahol Zsófi a legfőbb színésznő. Zsófi Leonidaszt gyónja meg, neki nagyon hiányzik mert nagyon-nagyon megszerette ilyen rövid idő alatt és nagyon sajnálja, hogy a kiszavazón ellene volt. Tényleg nagyon sajnálja, picsog is egy kicsit. Laci is megy gyónni, neki az a baja, hogy olyan emberi gondolatokkal és jellemvonásokkal találkozik a Villában ami nem neki való, jajj hát Gigi persze hogy megy, hát majd pont ő marad ki. Gigi Oscar-gyanús nagymonológja arról szól, hogy Ő túl kedves, Ő túl aranyos és Ő túl jószívű és ezen változtatnia kell, és hát Ő takarít szívesen, de azt nem szereti ha csicskáztatják és jó lenne, ha ezt tiszteletben tartanák a többiek. Az öntömjénezés egy juj ott van a földön egy iszonyatosan nagy porcica felkiáltással zárul, felkapja és kivonul vele. Éva a jacuzziban elkap egy mondatot, na most mondta, hogy hogy unom már ezt a takarítást, na akkor őszintén csinálja? Meg hogy jóhogy nem már arról szól a Villa, hogy szeressük egymást gyerekek. Ha én meg Olivér kimegyünk, kire fognak ezek szavazni, mi lesz itt? Jajígyszeretlekúgyszeretlek? Anikó úgy dönt, nem megy gyónni. Megnéztem, piros meg fa, térdelős, oda én nem megyek, na ez meg a szopóbódé és a templompad között nem tud különbséget tenni. Alekosz megy. Leszögezi, hogy őt nem a féltékenység vezérli, mikor azt mondja, Jerzsi valóban Gigi hátán akar felmászni és ez a kapcsolat köztük egy majdnem első osztályú színielőadás. Mintha egy darabot néznék, és az lehet jó is.

Nem múlhat el összefoglaló esélylatolgatás nélkül, Szandika szerint mindenkinek szíves joga taktikázni, Olivér tud, ő nem. Gigi Olivérrel beszélget, Gigi szerint „I” kapja a legtöbb jelet, Olivér szerint „O”. Béci várja a kiválasztást, de fél is tőle, Ildikót nagyon rossz lesz megbántani, de muszáj. Magzatpózban motyog valamit arról, hogy Ildikó egy semmi, egy ködfolt, amin keresztülmegy, aztán újra lát, Olivér bazmegolva röhög ezen, most veszem észre, tényleg majmok vannak a szobában a tapétán, nabazmeg. Olivér mentőakcióról beszél, ő megmenti Anikát oohh, ohhh. Megfejtettem, hogyan tartalak benn, mondja Anikónak, remélem, ő érti, mert én nem. Jaj nekem, megint Jerzsi és Gigi, nyüszítek. Mit akarsz mondani? Imádlak, de megmaradok úriembernek. Hihi, vihog Gigi, aztán kimegyünk és piszkos vadállat leszel. Jerzsi mint piszkos vadállat. Felzokogok. Ilyen még nem volt, velem sem. Az a baj, folytatja Gigi, hogy nem vagyok rosszkislány eléggé. De majd most. Egy csók? De csak egy. És aztán többet sosem. Ennél fájdalmasabbak csak a gyűrűsmenyasszony szörpöscsaj, és a belé szerelmes hülyegyerek Szabinemszabad, Szabineeee deZsanett, deZsanett BB párbeszédek voltak, mit elő nem ások a tudatalattimból a lelki kínok hatására, őrület.

Az idegek tépázását Alekosz folytatja, Ginával és Ildikóval beszélget a kertben, a téma a szokásos, Alekosz kudarcai a nőknél. Az első visszautasít, aztán a többi is, azért, mert nem őt választottam először. Gina megpróbálja megmagyarázni, nem az a baj, hogy mindenkinek udvarolt, hanem az, hogy túl gyors volt, egyik nap ennek, másik nap annak, ez így túl gyors, fektettél volna bele időt és energiát. Ildikó elhiszi, hogy tetszik Alekosznak, csak nem szimpi neki, hogy ő a nyolcadik (utas a halál). Alekosz példát is hoz, ő bezzeg nem sértődne meg, ha egy csaj negyediknek választaná őt mert, nem folytatom, a lányok sem szólnak semmit, ismerem ezt az arckifejezést, én is nő vagyok, ez a szánalomba forduló, majd rövid hitetlenkedés után a teljes lemondásba fúló „szerencsétlen nyomi pöcs gyerek, ez tényleg ilyen hülye” nézés.

Megváltás az újabb esélylatolgatós rész, Alekosz és Olivér parázs vitát folytatnak, Alekosz szerint, ha Kristófot vinné ki, az elég érdekes szituáció lenne. Olinak viszont szétdurranna a feje, ha azt mondanák, hogy megijedt Lacitól. Én vissza akarok ide jönni Alekosz itt akarok maradni, ezt a kibaszott versenyt meg akarom nyerni! Gina nyugodt, számít rá, hogy Olivér a férjét viszi ki, de Kristófnak kettős szavazótábora van. Ha a férje jönne vissza, az neki nagyon nagy erőt adna. A szaunában ugyanez a téma, Anikó is erről beszél: Laci nélkül éhen döglünk, fegyelem sem lesz, Olivér meg, hát nélküle?! Olivér meg kell, nem tudsz mit mondani, úgy dönt, a párbaj napján feldob egy érmét, ha írás, Olivér, ha fej, Laci. Gina komolyan végighallgatja és felteszi a kérdést: és honnan szedsz érmét? A tenyerembe temetem az arcom és valahol máshol szeretnék lenni. Anikó megosztja mindezt Lacival is, az egyetlen mondat, amit érdemes idézni, Lacié: Anikó, ha még egyet bazmegolsz bazmeg, meghúzom a füled! Na most kellett ez, pláne az ágyban fekve, most majd hallgathatjuk hogy tombol a szerelem és Laci meg Anikó között szövődik valami. Ja, pókháló.

A Villafiúk levelet kapnak, holnap hatalmas kaland vár rátok, a hajnali ébresztő után egy óra áll a rendelkezésetekre, hogy elkészüljetek. Ez igen, én zuhannyal, hajmosással, indián harci díszekkel együtt kész vagyok 20 perc alatt, ha apámmal megyek valahova, tíz, mondjuk ebből hatot azzal töltök, hogy futok a kocsi után és megpróbálok beugrani a letekert ablakon. A Villafiúk örülnek a kalandnak, sejtik, hogy kimehetnek, egyedül Alekosz omlik össze. Ez nem biztos, hogy jó, nem biztos, hogy ennek ennyire kell örülni. Várjuk ki a végét. Idegesen járkál, őt megzavarná, ha ki kéne menni. Ha elmegyek vásárolni, mindig arra gondolok, hogy érjek haza, mert szeretek otthon lenni. Villafüggő lettem.

A képeket lelkigyakorlatok, gyónás és lelki megtisztulás után a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

Címkék: vv4
308 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flood 2010.12.29. 23:22:21

@Flood: *beginning...gyáááá

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.29. 23:24:46

@Ancilla: Ez az ország sok szempontból nagyon mélyen van, és ez teljesen független bármilyen TV-műsortól.
A népet meg mindig is jobban érdekelte a "cirkusz", ebben semmi újdonság nincs. (Persze, ezzel a szerkesztők is tisztában voltak, ezért van bent pont ez a 15 ember -most már csak 14-.)

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.29. 23:26:31

@Ancilla: Bocsánat. Még egy dolog. Ez is csak olyan műsor, mint a többi. Szóval, akinek nem tetszik, nem kötelező nézni. (Megy úgy általában TV-t sem igazából.)
A médiatörvényt nem ismerem, nem is tudom pontosan mit tartalmaz, így azzal kapcsolatban nem foglalok állást.

jahaha 2010.12.29. 23:35:10

@gibson: azt leszamitva hogy ez a hoban furdetes altalanos utan mar csak max az ellenkezo nemmel johet szoba esetleg (nem 30 eves ferfiak kozott), miert kellene rohogni valamin ha nem tetszik. akkor te bekajalod a seggberugos poenokat is, meg a vizzel leontoseket is, stb. mert ha megsertodnel rajtuk akkor lelkiserultnek hihetnenek? az agresszorral egyutt rohogni gyavasagbol is lehet, nem csak azert mert kurva jo a humora...

gibson 2010.12.29. 23:41:35

@jahaha: nem, DE ÉN NEM IS JELENTKEZTEM EBBE A MŰSORBA, és ez itt a lényeg, apafej!
Hogy én a való életben hogy viselkednék az adott szituációban, az huszadrangú kérdés, én szóba nem állnék egyikkel sem, se a Gombival, se a Zolivérrel, de ha ott lennék bent, mert jelentkeztem, akkor nem sírnám el magam, ha az egyik primitív barom lefújja éjszaka a fejem borotvahabbal, vagy az orrom alá fingik, egyrészt, mert tudnám, hogy ország-világ látja, amit csinálok, másrészt, mert, és ezt nem bírom elégszer hangsúlyozni, mert nyilván SZÁMÍTOTTAM ERRE!

Ancilla 2010.12.29. 23:41:45

@gibson: Nem a hóban fürdetést vette Gombi ennyire sértve, hanem azt, ami utána volt, s amit nekünk már nem mutattak. Azt viszont hallhattuk, mit mondott Olivér annak a néninek, aki fogadta őket: "Egy férfitestbe bújt nő." Én úgy gondolom, hogy ezt még egy ilyen műsorban sem teheti senki a másikkal. Gombit abban tartom hibásnak, hogy egyáltalán jelentkezett ebbe a műsorba.

Ancilla 2010.12.29. 23:43:00

Kiegészítés, mert félreérthető, amit az előbb írtam: Gombiról mondta Olivér a fent idézett mondatot a néninek.

gibson 2010.12.29. 23:48:47

@Ancilla:
"Gombit abban tartom hibásnak, hogy egyáltalán jelentkezett ebbe a műsorba."
Na igen, valahol én ide akartam kilyukadni. És nem csak vele kapcsolatban érzem ezt egyébként. Baromira idegesít ez a picsogás a többi résztvevőtől is, "haza akarok menni", "nem bírom én ezt", stb.
Ez az első valóságsó, amit úgymond aktívan, tehát napról-napra követek, úgyhogy nem tudom, korábban is divat volt-e ez, de engem kurvára irritál mindenestre. Ha nem is feltétlen tizennyolcezer, de biztosan jópárezer ember elől vették el a lehetőséget, aztán bemennek, és semmi mást nem csinálnak, csak pofákat vágnak meg hisztiznek nonsztop....

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.29. 23:58:45

@Ancilla: Ezt Olivér poénnak szánta. Gombi nem vette annak. Van ilyen. Szerintem túlreagálta kicsit.

@gibson: Na ez az. Ezen én is a fejemet fogom. Ha ennyire nem akartak bent lenni, akkor minek jelentkeztek? Lett volna más, aki boldogan bement volna helyettük...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.29. 23:59:02

@gibson:
Te is jóval kezdted:)
szerintem az összes közül ez a legrosszabb valóságsó, és a legrosszabb bentlakók.
Nekem a legelső BB volt a legjobb, már ha lehet ilyet mondani.

Ancilla 2010.12.30. 00:00:28

@gibson: Légy egy kicsit megértőbb, kedves Gibson! Nem tudták, mire vállalkoznak. A korábbi műsorokban (legalább is, amit én is láttam)nem volt ilyen rossz a légkör. De nem is voltak olyan agresszív, rosszindulatú figurák, mint pl. Éva. Voltak persze veszekedések, de közel sem ennyire bántóak és megalázóak. Ezt egyébként Kristóf is elmondta, hogy nem gondolta, hogy ilyen lesz odabenn a stílus. Nekünk könnyű idekinn erősnek lenni, hiszen, ha nem tetszik valaki, otthagyjuk, kilépünk a helyzetből. Ők ezt nem tehetik meg. S ezért gyengülnek el. Kint valószínűleg ők sem sírnak ennyit. Tulajdonképpen azt tartom a műsor készítői részéről inkorrekt dolognak, hogy szinte tudatosan úgy alakítják a helyzeteket, hogy előtörjön az állat (vagy szebben: az ösztön-ÉN)a villalakókból. Arra viszont szerintem a szerkesztők sem számítottak, hogy a libidójukat ennyire kontrollálni fogják (Alekoszon kívül), pedig bizonyára az sem véletlen, hogy a 18000 emberből éppen olyanokat válogattak össze, akik többnyire az éjszakában vagy a szórakoztatóiparban dolgoznak, következésképpen kevésbé gátlásosak és szemérmesek.

Ancilla 2010.12.30. 00:07:36

@Kóczy: Lehet, hogy Olivér poénnak szánta. De - szerintem - csak az a poén, amit mindketten annak tartanak. Olivér az a típus, aki egy - általa jónak tartott - poén kedvéért gondolkodás nélkül belegázol bárkibe. Én ezt nem poénnak nevezném, hanem szívatásnak...

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.30. 00:10:19

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: "szerintem az összes közül ez a legrosszabb valóságsó, és a legrosszabb bentlakók."

Ezzel egyetértek.

@Ancilla: "...pedig bizonyára az sem véletlen, hogy a 18000 emberből éppen olyanokat válogattak össze, akik többnyire az éjszakában vagy a szórakoztatóiparban dolgoznak,..."

De nem ám. Semmi sem véletlen, ami eddig ebben a műsorban történt.

gibson 2010.12.30. 00:11:11

@Ancilla: nekem ezzel a "nem tudták, mire vállalkoznak" résszel van pont bajom. Egyfelől megértem az álláspontodat, nyilván sokkal nehezebb ott bent, kamerák előtt kezelni a konfliktushelyzeteket, mint nekünk itt kint, mondjuk egy munkahelyen például. Másfelől viszont pont ezért kellene a fogukat összeszorítva küzdeni, nem az első veszekedés után sírva az ajtót verni, hogy engedjenek ki innen, mert ez egy valóságSHOW, ahová ők maguk jelentkeztek szabad akaratukból, nyilván egyik sem kicsit exhibicionista, az sem véletlen, hogy a legtöbbje már szerepelt képernyőn, meztelenül vagy ruhában, ez talán mindegy is ebből a szempontból. Tudod, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha meg akarják baszni.
Pont ezért szimpatikusabb nekem az Olivér, mint a többi, mert ő legalább bevallja, hogy, egyrészt nyerni ment be, másrészt, hogyha kint marad a párbajon, az baromi égő lenne neki. Nekem is az lenne.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.30. 00:16:04

@Ancilla: A poén az szerintem, amit kitalálója annak szán (mivel ő tudja, hogy mit milyen szándékkal mond). Csakhogy mivel különböző emberek vagyunk, eltérő a humorérzékünk, így nem mindenki ugyanazt tartja poénosnak.
Az odáig rendben is van, hogy Gombi nem vette poénnak, amit Olivér mondott neki. De az, hogy emiatt még másnap sem áll szóba vele, meg azzal jön, hogy inkább tartsák a távolságot (pedig előtte egy nappal még tök jóban voltak), az szerintem kicsit sok...

gibson 2010.12.30. 00:17:42

@Kóczy: @Ancilla: @nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: ha mindhárman azt mondjátok, ez idáig a legtrébb valóságsó, akkor kénytelen vagyok elhinni nektek, ezek szerint pechem van, hogy én pont ezzel "kezdtem".
De sajnos most már kénytelen leszek végignézni az egészet, annyira utálok bent szinte mindenkit, alig várom, hogy egyesével kiszavazzák őket :)

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.30. 00:20:52

@gibson: Ja igen, egy korábbi kérdésedre reagálva, a régebbi valóságshowkban nem volt ilyen nyavalygás, hogy haza akart menni majdnem mindenki, legalábbis ennyire az elején biztos nem.

Amúgy én is biztos végignézem, azért érdekel valamennyire, hogy ki nyeri meg...

gibson 2010.12.30. 00:20:58

@Ancilla: "csak az a poén, amit mindketten annak tartanak" - ez maximum a JÓ poén definíciója lehetne, egy poén az attól is poén, hogy az egyik fél nem érti, mert mondjuk nincs humorérzéke.
Egy intelligens ember meg kell, hogy tudjon különböztetni egy poént egy szándékos sértéstől, szerintem.

Lall-R 2010.12.30. 00:23:31

Miért nincs élőadás?Vagy csak nálam nincsen?

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.30. 00:26:07

Nekem meg azért szimpatikus az Olivér,mert olyan amilyen de nagyjából nyitott könyv, teljesen kiszámítható, míg a sunnyogók, a kis csendeskék, sírdogálok ki tudja, alamuszi macska vagy nyúl? nagyot ugrik, és ez a mondás bizony igaz, ahonnan nem várod, onnan tudnak a legjobban hátba döfni.
Mindig jobban kedveltem akár a kissé nyersebb , de tudom hányadán állok vele embereket, mint a gyávákat, sunnyogókat, véleményüket nyíltan felvállalni képteleneket.

Sin' Dorei (törölt) 2010.12.30. 00:26:37

@Lall-R: nincs... de még asse írják ki, hogy nincs élő közv.

Sin' Dorei (törölt) 2010.12.30. 00:31:37

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Csak abban tévedsz, hogy az olyan nagyon nyers típusok sem véletlenül azok. Az okosabbik része nyíltan bemondja neked a frankót, közben az ujjad köré csavar.

És a vv esetlben O. a vakok között a félszemű.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.30. 00:32:21

@Sin' Dorei:
köszi:) hát nem vagyok egy mai csirke:D
dehogy öreg?:)egy nyolcvanévesnek még kimondottan gyerek vagyok:D

csudri82 2010.12.30. 00:35:43

Nem értem miért véditek Gombit, hogy besértődött azon, hogy az Olivér "lebuzizta". Gombi meg azzal húzza az agyát (a disznóvágáson is), hogy állandóan veri a farkát. Az egyik 19, a másik egy híján 20, csak Oli nem picsog...

Hurri Kán 2010.12.30. 00:37:49

@csudri82:
Gombi a disznóvágáson is verte a farkát? A mindenit kár hogy nem láttam :DD

csudri82 2010.12.30. 00:38:24

Oli a marokhuszár teeee! Gombi meg a langyi. :D

Sin' Dorei (törölt) 2010.12.30. 00:41:02

@csudri82: A faszverés tény, dolumentálva volt. A buziság nem.
O meg nemhogy picsogott, de rítt a nője után. Elveszi nejül, ha kikerül, hiányzik neki - számalom. Amúgy miért nem dugtak a csendesbeszélőn, ha már annyira hiányzott neki a pina?

Inkább pislogjon Gömbi, még az is természetesebb, mint Olika művi pincsolása.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.30. 00:42:35

@Sin' Dorei:
annyi biztos, hogy ugyanennyi év mint eddig már volt valószínűleg már nincs hátra, sőt:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.30. 00:46:19

viszont nem vagyok én sem normális, most látom mennyi az idő, én meg itt kommentelgetek egy rettentő rossz nézhetetlen kategóriás műsorról:D

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.30. 00:49:45

@Sin' Dorei: "És a vv esetlben O. a vakok között a félszemű. "

No, de azt szokták mondani, hogy vakok között a félszemű a király. :)

Sin' Dorei (törölt) 2010.12.30. 00:53:14

@Kóczy: macsek jött kajáért ordítani, le kellett rovidítenem :)

Lall-R 2010.12.30. 01:21:07

Most van adás
Laci Jerzy-nek és Giginek áradozott Izraelról, azon belül Jeruzsálemről.
Erről nem merek véleménytnyilvánítani.

Lall-R 2010.12.30. 01:22:14

Bocs, mostmár nincs

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.12.30. 07:11:13

Ezt a disznóvágást nem értem. Mondjuk én csak az itteni összefoglalókat olvasom és nem nézem a TV-ben, de itt Hajni nem ír semmilyen disznóvágásról (vagy átsiklottam felette/nem tudok olvasni). Ha meg a TV-ben előrébb járnak mint a hogyvolton, a kommentelők meg a TV-ben látottakat kommentálják, akkor az nem ér!

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 08:56:24

@gibson:

Gibson, Drágám:
Ahhoz a témához, hogy tudták mit vállaltak: azt feltételezed, hogy az emberek általában gondolkodnak magukról meg a helyzetekről, amikben vannak vagy lesznek, esetleg voltak.
Ki kell ábrándítsalak. Nem teszik...
Természetesen tisztelet a kivételnek.

I'm a lady, can you save Me? 2010.12.30. 08:59:03

@lófő: ugyanattól amitől állítólag a Gigi is. Ők azt hiszik, ha jó fejnek tűnnek mindenki beveszi kint.
De mi láttuk Gigi nagyjelenetét, a gyóntatószékben... Bélácska hódobálását, majd éniselítélemolivérviselkedését beszólását az élő adásban...

én azon soktam legjobban derülni, hogy Bazsi minden részletből óriási tanulságokat tud levonni... azt sosem mondja mit, de mindig közli, hogy ez is milyen hasznos volt... max jókat nevettünk a butaságukon, de haszna az nem volt.

egyébként egyetértek abban, hogy a Lci most mit uszított? verekedésről egyáltalán nem volt szó... aztán mikor rákérdezett Olivér miért mondja, közölte, hogy ő nem szól bele... nem értem...

Szaffi B. 2010.12.30. 09:00:55

@Boszi_néni: Uszított bezony, és utána férfiasan kivonta magát a vitából :SSSS

Szaffi B. 2010.12.30. 09:02:43

Olivér: -Én az állatok pártján vagyok!(nem perzsel, nem vagdos)
Néni: Megkóstolod hogy jó-e már a kolbász
Olivér: Természetesen!

Hmm-hm.

Ancilla 2010.12.30. 09:55:41

@Yooha: Valóban olyasmit kommentáltunk, amiről Hajni még nem írt. Bocsi! De annyira felzaklatott bennünket a disznóvágás, hogy nem bírtunk magunkkal. No meg az, hogy Olivér vagy Gombi, Gombi vagy Olivér...

haruka 2010.12.30. 10:00:08

Arról csak én maradtam le, hogy Karácsonykor volt valami balhé? Mert ugye Laci azért kapott jelet, mert nem avatkozott közbe, mikor neki kellett volna, ha már annyira katonástiszteletreméltóigazságosbecsületes. De mibe kellett volna beavatkozni?

I'm a lady, can you save Me? 2010.12.30. 10:00:46

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Én is az első BB tartom a legjobbnak. Utána már szerintem több volt a színészkedés, meg a megjátszás. Mindenki sztár akart lenni, aki bement. Az elsőbe ez még nem így volt, mert nem tudták, hogy fogadja, majd a nép.

Egyébként Éva legalább törtető, hű a kategóriájához, nem úgy mint Ildi, akit nem is értem, hogy tehettek ebbe a kategóriába...

gibson 2010.12.30. 10:08:35

@Lotyó Bridzsida: lehet, hogy igazad van, túl nagyok az elvárásaim velük szemben (még mindig!) :)

I'm a lady, can you save Me? 2010.12.30. 10:13:47

@haruka: az engem is érdekelne? a lényeget sosem mutatják...

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 10:35:44

@gibson:

Elég csak végiggondolni, hogy milyen múltú emberek vannak bent.
Szerinted "normális" gondolkodású nő egyáltalán elgondolkodik a lehetőségen, hogy fojtogatós leszbiszex-et forgasson???:))
Érdekes módon a pénzszerzésnek ez a módja nekem még soha nem jutott eszembe (ez persze jelentheti az én korlátoltságomat is, szó se róla:)).
Még sorolhatnám a példákat.
Nagyjából annyit gondolhattak végig, hogy "Leszek a tévébe', jeee! Meg az is lehet, hogy utána se kell dolgoznom gyárban, mert lehet, hogy kapok munkát a tévébe', jeee!" :)) Azzal kizárt dolog, hogy számoltak, hogy el kell viselni 14 másik deviáns embert bent, olyanokat, akiknek az életben nem is köszönnének, ÉS be leszek zárva hónapokra. Érted.:)

Ancilla 2010.12.30. 10:36:38

@haruka: Nem rémlik, hogy lett volna valamilyen balhé. Csak következtetni tudok Zsófi indoklásából: azért (is) rakta Olivérre a jelet, mert előző éjjel (azaz karácsonykor)20 percen át káromkodott. Egyébként ezen egyáltalán nem csodálkozom.Aki egy karácsonyi asztalhoz izompólóban ül le, miközben pl. Laci öltönyben, annak az ananászán, a nyuszika fényképén és a pólóján kívül semmi sem szent. Ez utóbbiakról ui. ő maga jelentette ki, hogy neki ezek szent dolgok. Ezért is nem engedte Szandikának, hogy elhelyezze rajta a gyümölcskompozícióját...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2010.12.30. 10:39:44

Sziasztok! Tök jók a postok! :)

Én főleg azt nem értem a szereplőkkel kapcsolatban, hogy állandóan vinnyognak, ők ki akarnak menni. Na mármost! Tudtommal az a villa nem egy börtön, mindenki a saját, szuvenír (© by Ani) akaratából tartózkodik ott, minden be van kamerázva, és 24 órán keresztül, "min-díííg és minden körülmények között" figyelik őket a szervezők.
Tehát csak annyit kéne tenniük, hogy akárhol, akármikor belemondják a legközelebbi kamba, hogy "Ennyi volt! Én ezt nem bírom tovább! Kész, vége, hatszáz! Ki akarok menni innen!". Akaratuk ellenére nem tarthatják ott őket, vagy van valami, amit nem tudok?

Ha meg mégis, még mindig ott van a jól bevált „Zsuzsimódszer”, és rögtön alkalmazhatnák is, mondjuk Évalagon. :D Nekik jó lenne, mert végre elverhetnék, mint jég a határt, és még csak vissza sem üthetne, és bonuszként mehetnének is haza.
Évának jó lenne, mert egyel kevesebb ellenfele maradna, újra visszakerülhetne a középpontba, és még sajnáltathatná is magát, hogy őt (ismét) bántották az „őszintesége” miatt.
Nekem meg azért lenne jó, mert nézhetném, ahogy elverik a port azon a nőszemélyen! :)

Azért arra kíváncsi leszek, hogy Gina tényleg összepakol-e ha a férje kint marad (biztos, hogy kint marad), és, hogy akkor mit kezd az „Eltévedt Klub”? :D

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 10:46:26

@King of Shadows:

Szerintem aláírattak velkük valamit, hogy ha csak nem verekednek, akkor maradiuk kell, különben ejnye-bejnye, jogi út, kártérítés, mittudomén. Nem úgy van az, hogy csinál egy műsort a zrtl, aztán Kovács Pista meg majd egyénileg felülírja, mer' okádik má' mindenkitől, érted.:))

gibson 2010.12.30. 10:54:06

@Lotyó Bridzsida: hát de én meg pont a bent lévők múltja miatt gondoltam, hogy nem lehet ezzel gond, elvégre a Gigike például fétispornóban is szerepelt már, akkor csak nem zavarja az a pár kamera odabent... Erre bikiniben fürdik, meg panaszkodik, hogy a bátyja miatt nem mer ráugrani a Erzsire. Vagy ott van a Gina, aki konkrétan egy drogfüggő kurva volt olaszban, 5 évig, most meg sír, hogy a férje nélkül egy napot sem fog ott bent kibírni... Ha meghalok, sem értem, hogy ezek mire számítottak.
Abban igazad van biztosan, hogy ezek az emberek valszeg korlátoltabbak még annál is, amilyennek első látásra tűnnek, és nyilván nem mindenki fogta fel a súlyát a dolognak, hogy tizenakárhány ismeretlen emberrel kell megosztania 150 négyzetmétert hónapokon keresztül... De ez esetben a csatornának lett volna a dolga, hogy lelkileg felkészítse őket erre, nem? Nyilván volt valamiféle pszichológiai teszt, amit el kellett végezniük, mielőtt bementek - bár akkor a pléjmét Zsuzsit ki kellett volna szűrniük... :)

Szaffi B. 2010.12.30. 10:55:04

@King of Shadows: Mondjuk Gina összepakol és akkor? Elkezdi verni a bezárt ajtót vagy mi? Nem teljesen értem hogy működik ez, és tényleg, ha beszélnek szabályokról, jó lenne ha mi is tudnánk mik azok...

Ancilla 2010.12.30. 10:55:20

@Lotyó Bridzsida: Egyébként nekem is szöget ütött a fejembe, hogy van-e egyáltalán ott benn egyetlen olyan ember is, aki a társadalmi normáknak megfelelő értékrenddel rendelkezik. Oli kijelenti nagy büszkén, hogy ő nem alkalmazkodik a szabályokhoz (ezért nem szereti Lacit, aki viszont ebben az ő ellenpólusa). Zsuzsi, Szandika saját maguk által bevallottan meglehetősen laza erkölcsűek, Anikónak csak a beszédstílusát kell megfigyelni, hogy következtetni tudjunk, Gina évekig a testéből élt - bár a családjáért tette (!?), Giginek olyan videója van, amilyen, Évának pedig furcsa nézetei vannak az emberi kapcsolatokról ("Minél jobban utálnak, annál jobban érzem magam"). Ezek a nők. Csoda, hogy a férfiak kénytelenek átvenni némi részét ennek a szerepnek? Szívecskék kézjelekkel (Gombi), piros párna formájában (Béci), szemérmes húzódozás (Jerzy), egy másik férfi vállán való zokogás (Olivér), főzés (Laci).

gibson 2010.12.30. 10:57:29

@King of Shadows: nyilván aláírtak egy szerződést, amiben benne foglaltatik, hogy csak ilyen és ilyen feltételekkel johetnek ki, stb. Ha csak úgy bele lehetne mondani a kamerába, hogy ki szeretnék menni innen, kérem, engedjenek ki, akkor kb. már csak a Zolivér meg az Alkeszosz lennének bent :)

I'm a lady, can you save Me? 2010.12.30. 11:00:24

@Lotyó Bridzsida: szerintem is ott van a lehetőség egy kis dobálózásra, azt már úgysem hagyhatják annyiban. :)

Gondolom Gina is valami hasonlót tervez hazamenetelnek. Balhézik egyet, megdobálja Olivért, amiért kivitte a férjét és kész. Az RTL meg újabb delikvenst küld a villába. Mert tartani kell a létszámot. És végre Ildiről is leszállnak, lesz még újabb...

Ancilla 2010.12.30. 11:01:38

@Trollszpré: Gina nem az ajtón fog dörömbölni, hanem a kupolán keresztül fog kimászni. Ezt jelentette ki már a második napon, amikor attól tartott, hogy Éva kiviszi Kristófot.

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 11:01:57

@gibson:
Szerintem nagyjából mindenki játsza az eszét. A Xanaxosról sem tudom elhinni, hogy nem ugrana rá az Anikóra, vagy a Zsófira, de játsza a hűségest, mert az a jófejség itt kint szerinte.
Gina is játsza az eszét, hogy nem bírná a férje nélkül. Dehogynem. Sokkal többet bír az ember, mint amit feltételez magáról, de miért ne picsogna? Addig is ráfigyelnek.:)
Az rtl-nek nem hiszem, hogy érdeke volt a felkészítésben. Mert így nagyobbak a drámák.
Xanaxos ilyen szempontból egyébként (bár nem tudatosan) de jól játszik. Nagyjából leszarja az egészet, ezzel érzelmileg kint tartja magát a kakából. Más kérdés, hogy valszeg konfliktusban úgysem vállalná az őszintét, de ezzel a hozzállással sokáig bent lehet maradni. Nem lesz ki idegileg, és szimpi is maradhat.

gibson 2010.12.30. 11:08:13

@Lotyó Bridzsida: igen, ha ma kellene fogadnom a végső nyertesre, én vagy rá, vagy az Erzsire tennék komolyabb összeget, esetleg még Szandikára.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2010.12.30. 11:09:14

@Lotyó Bridzsida:

Arra gondoltam már én is. De ekkora lendülettel már aláírathatták velük azt is, hogy nem szabad szántszándékkal bunyót provokálni, illetve kezdeményezni. Illetve mégis szabad, de ugyanazokat a hátrányos jogkövetkezményeket vonja maga után, mintha egyszerűen vennék a kalapjukat...

Ha jobban meggondolom az azért eléggé ... abszurd - még ettől a műsortól is - , hogy ha csak úgy lelécelnek per, meg anyám tyúkja, viszont szabadon távozhatnak, ha bunyóval kipateroltatják magukat. :O

Ugyanis bejelentették, hogy Zsözsét nem büntették meg... :)

Ancilla 2010.12.30. 11:09:28

Egyébként tényleg a való világot tükrözi ez a mostani helyzet: az emberek konfliktustűrő és -kezelő képessége kb. ilyen. Nem így vannak pl. a házassággal? Hozzámegyek valakihez/elveszek valakit, azt gondolom, hogy minden milyen szuper lesz, aztán hamarosan kiderül, hogy közel sem olyan tökéletes, mint gondoltam - usgyi, kifelé belőle!!!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2010.12.30. 11:22:03

@Trollszpré:

Inkább azt verje, mint az egyik villatársa fejét! :D
Egyébként karácsonykor már megígérte, hogy felrúgja a pszichopatát, ha az megpróbálja megmászni (és meg fogja próbálni, már utalt is rá), úgyhogy meglesz a következő balhé is. :D

Szaffi B. 2010.12.30. 11:25:39

Xanaxos azért szed Xanaxot hogy idegileg bírja, nem? :-DDD

Na, azt megnézem, hogy Gina kimászik a kupolán...

Laci meg tegnap elejtette, hogy ő hűdenagyrendet csinál HA Olviér nem jön vissza...mér' csak akkor? Fél Olivértől? Mit csinál egy terroristával? ??

Szaffi B. 2010.12.30. 11:28:19

@King of Shadows: Király, legalább valamit csinál végre...
Amúgy nem hiszem, szerintem nem fog kimenni, hanem villaszokás szerint kitalál valami jó indokot hogy mégsem úgy van az, ahogy az előbb volt. :D

Most azt hiszi, hogy befenyegette a jónépet, hogy kimászik vagy mi, és az ő szavazótábora (??) ijedtében visszaesemesezi a Krisztofórót. Lesz kopp.

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 11:30:04

@Ancilla:

:)) Hát igen.
Erzsi csak a kamerába egyedül szereti csinálni, úgy tűnik.:D
Ő is összeomlott, mikor az Éva csúnyán nézett rá.Ez is érdekes, hogy matyizás a kamerába: nem gáz, Éva csúnyán néz: az gáz.
Dehát így legalább van miről beszélnünk.:)

Szaffi B. 2010.12.30. 11:30:23

@Ancilla: Ezen gondolkoztam én is, hogy az átlagember is mennyit változott az első BB vagy VV óta. A Zembereknek semmi türelme nincs. Mondjuk érthető azért.

Szaffi B. 2010.12.30. 11:31:09

@Lotyó Bridzsida: ??? Milyen kamerába matyizás?

K Tomoceusz 2010.12.30. 11:37:07

@Trollszpré:

Remélem Gina nem a kupolán keresztül mászik ki , hanem - ahogy egy kollega írta - az ablakon . Aztán beszorul és eljő Alekosz ideje . Ha már Hajni néni baszta megírni milyen büntetést vár a szökevényekre , rá kell azt bízni görög barátunkra .

Lanois 2010.12.30. 11:37:37

@Trollszpré: Tényleg xanaxot szed a xanaxos? Honnét veszitek?
Ezt remélem nem komolyan kérdezted, hogy Laci fél Olivértőt. Ez olyan mintha azt kérdeznéd, hogy a Polgár lányok nem mernek leülni veled egy partira.

gibson 2010.12.30. 11:37:39

@Trollszpré:y hogy-hogy milyen kamerába matyizás??? Hát Erzsi foglalkozása PÉNISZMODELL, nem tudtad? :)))

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 11:39:42

@gibson:

Szerintem fiú fogja nyerni, AMENNYIBEN!!! számítanak a szavazatok. Ugyanis a tinilányok nyomkodják a telefonjaikat, míg a fiúk talán annyira nem.
Szandika a külsejével mindig is megosztó marad sajna. (Egyébként szomorúan látom, hogy vele is az a baj, hogy csak a gyengék felé mer őszinte véleményt vállalni, vagy ha az erősek felé vállal, akkor 5 perc múlva lemegy kutyába, és ő kér bocsánatot.)

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 11:41:12

@Trollszpré:

Van fent a neten matyizós videója.
Mé', aszitted maszületettbárány az Erzsi?:D

Szaffi B. 2010.12.30. 11:43:08

@Lanois: Valamit szed, nézd meg a pupilláit.

Szaffi B. 2010.12.30. 11:44:20

@gibson: A Péniszmodellt hallottam, de a kamerába matyizást nem. Böáff. Pont összeillenek akkor a Dzsidzsivel, mehetnek majd együtt fellépni.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2010.12.30. 11:47:20

@Trollszpré:

Ha megnézed Zsu dühöngését az "Erőszakból Diplomázott László Úr" ott állt, zsebre vágott kézzel, mint f@sz a lakodalomban, miközben Leonidasz és Kristóf próbálta megfékezni azt a két elszabadult baromfit ... :)

Tehát egy 165 centis, 50 kilós nőtől is fél ... :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 11:47:56

Gina kimászik a kupolán? ZSÍÍÍR!!!!
Látjátok hova vezet, ha értelmes lényeket bezárunk egy dobozba, de nem biztosítunk nekik a szintjüknek megfelelő elfoglaltságot, ingereket?

Szaffi B. 2010.12.30. 11:51:45

@neccharisnyás útonálló: "Gina kimászik a kupolán? ZSÍÍÍR!!!!
Látjátok hova vezet, ha értelmes lényeket bezárunk egy dobozba, de nem biztosítunk nekik a szintjüknek megfelelő elfoglaltságot, ingereket?"

Nem akarlak elkeseríteni, de kiskutyák már hazamentek. :DDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 11:52:25

@Trollszpré:
Tudod, mit mondanak ezekre a nyugtatókra... idővel hozzászokik a szervezet és emelni kell az adagot, hogy még mindig meglegyen a hatása.
Amúgy ezúton is gratulálok Kolosiéknak, ha TÉNYLEG beengedtek közéjük egy gyógyszeres kezelés alatt állót, mert gondolom elég pirulát nem mellékeltek. Elfogy vagy nem hat, bekattan, az ország meg nézheti élőben a Fűrész 8-at?

Lanois 2010.12.30. 11:52:48

@Lotyó Bridzsida: "Erzsi csak a kamerába egyedül szereti csinálni, úgy tűnik.:D "
Erzsébet csinálná már a Gigit, ezt már az elején leszögezte. Csak a Gigi nem akarja, mert nézi a mamája , meg a tesója a villában. Őrület. Akkor ne menjen wc-re se. Vagy ne mondja azt, hogy majd kialakul kettejük között. Különben is ha még egyszer azt, mondja, hogy majd kialakul valami, akkor az volt az utolsó vv összefoglaló, amit megnézek. Ezt vehetitek olyan komolyan, mint bármit, amit a villalakók mondanak.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2010.12.30. 11:53:14

@K.Tomoceusz:

Akció közben mondja majd?
-Te, Gina! ... Szőrös a hátad!
-Te, Gina! ... Nagy a s*gged!
-Nyugalom Gina, mindjárt segítek ... megtollak hátulról! :D

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 11:54:03

@Trollszpré:

Pont ettől "száni", amit művelnek egymással.
Deee oooolyaaan araaaanyosaaaak, neeeeem???:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 11:54:13

@Trollszpré:
Mé melyik blöki akart kimászni a tetőn? Hajni mé nem ír ilyenekről? Mindenről lemaradok!!!*duzzog*

Szaffi B. 2010.12.30. 11:54:45

@neccharisnyás útonálló: Jó ezt nem tudhatjuk biztosan, én csak gondolom, hogy valamit szed, olyan furák a szemei, lassan beszél, nem akar kefélni :DD
Lehet, hogy ő ilyen, mittomén.

Gina is szed valamit a szívritmuszavarára, nem? Gondolom ahogy kaját, úgy gyógyszert is kaphatnak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 11:59:52

@Trollszpré:
Alekosz se akar kefélni, no és néha olyan furcsa a pillantása mindííg minden körülmények között (x6).

Vagy csak én tartom riasztóbb jelnek, ha egy pasasnál hiányzik a párosodási ösztön?

Lotyó Bridzsida 2010.12.30. 12:00:02

@Lanois:
Jajj, ne ijesztegess, hogy a zrtl elveszít még egy nézőt a Gigi miatt..:D
Kislány még az is, ennyi idősen asse tudtam én sem, hogy jövök vagy megyek.:) Igaz fétisszexes videóm nincs idősebben sem. De még lehet!:))))
Az erzsi mennyi idős? 22?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 12:06:13

Megkövetem magam. Indulás utáni héten mondtam ismerősöknek, "ejj, jelentkeznem kellett volna. dejó muri lenne a komplett őrületbe hajszolni ezt a sok szellemi sültkrumplit." De basszus, ezek maguktól is megcsinálják!!! Kíváncsi vagyok az új csaj mikor kezd el egy pelenkát hurcolászni, sarokban ücsörögve nyáladzani.

Retekklubosoknak meg üzenem, hogy igen. a zusában 40 éve csináltak hasonló dolgokat. Pszichológusok. Hogy könyvet írhassanak belőle, hogyan is működik az emberi psziché. Többet tudtunk meg, illetve generáltak egy csomó nyomorultat. De befejezték, és azóta tán emberi jogi törvényeket is hoztak az ügyben. Szal rohadnátok meg a sitten, xarházik!

Lanois 2010.12.30. 12:07:13

@Trollszpré: A villába nem engednek be drogot. Hacsak Béci nem zsírozta le valahogy a Villa Nővérrel.:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 12:09:13

Tegnapi hír a zindexen:
Egyre többen nézik a VV-t.

Kiváló munka, Hódos Úrhölgy!;)

Lanois 2010.12.30. 12:30:29

@Lotyó Bridzsida: Najó, igazad van, az lehet, hogy túl durvus lenne.:)
Ki tudja mit hoz a jövő...:)
Pont annyi, naggyon képben vagy.

Lanois 2010.12.30. 12:37:13

@neccharisnyás útonálló: "Vagy csak én tartom riasztóbb jelnek, ha egy pasasnál hiányzik a párosodási ösztön?"
Vannak olyan példányok, amiket rendkívül nehéz zárt térben szaporítani. Nagyon sokat gondolkoztam ezen a problémán amúgy, és arra jöttem rá, hogy a Törtető 2.0- bevitele soha semmilyen körülmények között nem segít a megoldásban. SŐT!

Flood 2010.12.30. 13:10:12

@Ancilla: Nekem Béci & Zsófi (esetleg még Kristóf -eltekintve attól, h 1 kurvát vett el- és Laci) normálisnak tűnik, ezért is nekik szurkolok.
Jó lenne, ha nem egy zűllött erkölcsű, egy idegbeteg, egy pszichopata lúzer, egy síralmasan egyszerű, vagy egy agresszív-manipulatív színész nyerne (még ha ezek is csinálják a show-t)

Flood 2010.12.30. 13:17:56

Amúgy szerintem nincs ezzel gond, h még senki nem kamatyolt senkivel. A rangidősök is még csak kb. 1 hónapja vannak benn, ennyi ideig sztem ki lehet bírni, ráadásul azért kell vmennyi idő is ahhoz, h megismerd a leendő partnert (bár lehet, én vagyok régimódi), egy-két játékosnál vannak ugye kint levő visszatartó tényezők is; meg én azt is el tudom képzelni, h az Olin kívül is volt, aki már rárántott, csak nem rakták be adásba.
Várjuk meg a febr-márciust, akkor már tényleg a falat fogják kaparni kínjukban :D

Szaffi B. 2010.12.30. 15:21:11

@Lanois: A nyugtató gyógyszer, nem drog.

Szaffi B. 2010.12.30. 15:22:56

@Flood: Hát nemtom EGY HÓNAPJA! Én nem ismerek olyan pasit aki kibírna egy hónapot anélkül hogy a fülén folyna ki, meg is kérdeztem a Zuramat, aszonta biztos megoldják valahogy. Paplan alatt mittomén.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.30. 16:14:26

@Flood: "Jó lenne, ha nem egy zűllött erkölcsű, egy idegbeteg, egy pszichopata lúzer, egy síralmasan egyszerű, vagy egy agresszív-manipulatív színész nyerne (még ha ezek is csinálják a show-t) "

Az az igazság, hogy "színész" kategóriába mindenki beletartozik, aki bent van, hiszen valamilyen szinten mindenki játssza magát a kameráknak.

Ezzel együtt nekem teljesen mindegy, hogy ki nyer, annyira nem érdekel az egész, hogy drukkoljak bárkinek is.

tribeca 2010.12.31. 14:28:52

a dzsidzsi szerintetek is úgy néz ki, mint egy nővé operált férfi?? szerintem fejre totál. nagyon rusnya egy lény...

Balfars 2010.12.31. 18:59:25

Valami öt millás büntetésről beszéltek egyszer hajnalban ha valaki lelép...

A gombi-s szitu meg úgy meg volt vágva ahogy kell. Tehát ne ítéljük el őt ezért!
süti beállítások módosítása