Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Minden lében két kanál 1x16 - Otthon, édes otthon (A Home of One's Own)

2010. november 04. 08:16 - Gabba

Vidéki Anglia, egy szemüveges fószer a semmi közepén álló lepukkant házat sasol erősen a bokrok közül. Kerekes kút az udvaron, sejtelmes fények az ablak mögött, károgó holló a padláson. Emberünk közelebb oson, majd az ablakon bemászik. A romos szoba padlóján titokzatos jelek, rajzok: alkimista vagy szabadkőműves összejövetelre, esetleg kémia szakkörre utaló ábrák. Középen viaszból készült vudu baba, a szemüveges meglepődve forgatja kezében, amikor hirtelen fekete csuklyás alakok veszik körbe. Egyetlen hang nélkül lenyomják a szerencsétlent, aki kétségbeesetten szorongatja a bábut, közben a zsebéből kiesik egy igazolvány: John Walden detektívfelügyelő nevére szól, a sussexi rendőrségtől. Hiába, veszélyes szakma ez, remélhetőleg a felesége szép özvegyi nyugdíjat fog kapni. Főcím.

 

Maradunk vidéken, hepehupás úton Danny barátunk egy zöld Land Roverrel fuvarozza Brettet valami meglepetés helyre, de a főúr nem bírja a rázkódást, inkább visszamenne Londonba. Danny lepuhányozza és persze nem fordul vissza, hanem egyszer csak fékez és örömmel mutatja Brettnek új befektetését, a korábban látott lepukkant ingatlant. A dülöngélő kerítésen a rusztikus Meadow Cottage (Mezei Kunyhó) név díszeleg. A lord nem osztja barátja lelkesedését, szerinte borzalmas a ház, de Danny ezerrel pörög: igaz, az épület húsz éve lakatlan és lesz vele némi munka, de ő saját kezűleg fogja rendbehozni, és tehenet, csirkét, valamint lányokat fog tartani. Az emeletre is felvezetné Brettet, de ebben megakadályozza a leszakadó lépcső, és egy érkező antipatikus helybeli, aki fejszét lóbálva közli a fiúkkal, hogy az uraságnak nem fog tetszeni ez a szomszédság. A zajló eseményeket a közeli bokrok közül egy szőke csaj filmezi.

Danny, a büszke ingatlantulaj pár keresetlen szóval elküldi a fejszést melegebb éghajlatra, majd nekilát lepakolni a dzsipről a magával hozott deszkákat, festékeket, szerszámokat. Késő estig akar dolgozni, a házban is fog aludni, Brett jó munkát kívánva magára hagyja és elindul gyalog a faluba szállást szerezni magának. Amerikai barátunk ugyan nem egy Kőműves Kelemen, de azért lelkesen vakol, fest, hordja a sittet. A kemény munka közben meglepi az emlegetett uraság, Rupert Hathaway: négyszeres árat kínál Dannynek a házért, ami pont az ő birtoka közepén helyezkedik el. Wilde persze nem adja semmi pénzért, Hathaway ezért fenyegetően közli vele, hogy a vidéki élet nagyon kemény ám, majd dühösen lelép.

A falu fogadójában Brettünk iszogat, amikor a bokorból filmező szőke érkezik. Mivel ő az egyetlen nő az egész epizódban, a főúr egyből becserkészi, és meghívja egy vodkára. A csaj neve Lucy Scott, elmondása szerint madármegfigyelő, micsoda véletlen, én is, közli Brett. Szakmai megbeszélésüket Hathaway érkezése szakítja félbe, aki két helyi erővel elegyedik szóba, és este 11-re beszél meg velük találkozót a birtokán. Lucy Brettet otthagyva feltűnés nélkül igyekszik kihallgatni a beszélgetést, eközben a jó Sinclair „véletlenül” belenéz a csaj táskájába, ahonnan egy pisztolyt húz elő. Azt tudjuk, hogy egy női táskában mindenféle dolog van, de azért egy Beretta mégis túlzásnak tűnik. Hathaway távozik, Lucy, elhárítva Brett vacsorameghívását, utána ered.

A kemény munkával töltött nap végén Danielünk spártai körülmények között fogyasztja el vacsoráját, majd kancsóval a kezében kimegy a kúthoz. Leengedi a vödröt, amit aztán nagyon nehezen tud felhúzni. „Tán a kertet kéne meglocsolnia? Vagy ihatnék?” – kérdezzük a költő szavaival. Esetleg ürgét akar önteni? Ninini: ott az ürge, de már egyáltalán nem fürge: a vödörrel a szerencsétlen Walden tetemét sikerült felhúzni a kútból. Meglepetésében Danny elengedi a tekerőkart, ami alaposan fejbe is vágja, és barátunk elalél. A szokott helyén leskelődő Lucy behúzza a bokorba az ájult Wilde-ot, épp időben: az éj leple alatt Hathaway érkezik a helyi erőkkel és behatolnak a házba.

Ugrunk vissza a fogadóba, ahol a magára maradt Brett hölgytársaság híján egy érdekes arcberendezésű helybélivel sörözget és beszélget a Meadow Cottage-ról. A borzalmas akcentus ellenére a lord könnyen (mi jóval nehezebben) kihámozza, hogy a falusiak szerint a házban furcsa dolgok történnek, éjszakánként titokzatos hangok hallatszanak, fények imbolyognak, árnyak mozognak. A csávó szerint a lord barátja nem fog ott sokáig megmaradni.

Az emlegetett barát másnap reggel tér magához a kút mellett és kicsit szédelegve indul be a házba. A holló újra rikácsol, a romos nappali falára festve pedig vendégmarasztalónak semmiképpen nem tekinthető szavak (idegen, halál) és ábrák (akasztott ember) fogadják. Ráadásul a Land Rover ülésén viaszból készült, tűvel összeszurkált vudu babát talál. Dühösen indul a faluba Brettért. A lord éppen a „madármegfigyelésre” induló Lucyt fűzi, hadd csatlakozzon hozzá, de a csaj nem kér a társaságából. A dzsippel a dühös Danny érkezik, és barátját elragadva viszi tanúnak a házhoz. A kutat maga a helyi rendőr vizsgálja át, kötélen engedik le, de a hivatalos vizsgálat eredménytelen: a hullának nincs nyoma. Miután a rendőr szolgálati biciklijén távozik, Danny dühösen átrohan Hathaway birtokára. Biztos benne, hogy a HMCS (helyi menő csávó) keze van a dologban, aki lova hátán ülve persze gúnyosan tagad mindent. Két samesze szeretné lerendezni az izgága amerikait, de ők hamarosan saját bőrükön tapasztalják, hogy a keményöklű bronxi gyereknek két ember nem ellenfél. Hathaway ostorral csapkodva akarja Dannyt fegyelmezni, de végül ő is kénytelen leszállni a magas lóról: Danny földre rántja, majd két ütéssel ártalmatlanná teszi. Jobb egyenes, bal horog, és az ipse nem mozog, ahogy a tréfás népi mondás tartja.

Eközben a Meadow Cottage-ban Brett szorgalmasan takarít és észreveszi a közelben ólálkodó Lucyt. A csaj bemászik az ablakon és az egyik szoba padlóját kezdi vizsgálni. Brett csendben meglepi hátulról (na nem „úgy”) és felszólítja, hogy árulja el, valójában mit csinál a környéken. De Lucy még titokzatoskodik, csak annyit mond Brettnek, hogy barátja nagy veszélyben van, majd elhúz. A visszaérkező Dannyt azonban Brett hiába figyelmezteti és kéri, hogy aznap éjjel inkább a faluban szálljon meg, Wilde hajthatatlan. Bízik magában és a puskájában, az ajtókat, ablakokat megerősíti, majd éjszakára egy takaróba burkolózva az emeletre vezető lépcső alján foglalja el őrhelyét. Brett valamivel kényelmesebben a fogadóban egy karosszékben szendereg, amikor beront Lucy: Hathaway-ék készülnek valamire ma éjjel, induljanak gyorsan a házhoz. A gyorsaság persze relatív, mivel a csaj biciklije az egyetlen kerekes jármű a környéken. Lucy a csomagtartóra ül, Brett tapossa a pedált.

Vissza a Meadow Cottage-ba, ahol antipatikus fejszés barátunk éppen csendben lopakodik lefelé az emeletről. Már emeli rettentő szerszámát a bóbiskoló Dannyre, amikor beszakad alatta a lépcső. Danny a vadászpuskával kitereli az antipatikus favágót a lépcső alól, de az öröm korai: csuklyás alakok rontanak elő és veszik körbe barátunkat. Szorítjuk a fotel karfáját, szemünk előtt felrémlik a film elején látott nyomozó sorsa, hol a fenébe vannak már Brették? Végre megérkeznek, de a ház már csendes, Dannynek nincs nyoma. Lucy javaslatára visszamennek a faluba, hogy értesítsék a rendőrséget.

Szerencsére Danny él, egy titkos pincében ücsörög hátrakötözött kézzel, közben Hathaway-jel szájkaratézik, a szomszéd helyiségben valami gép zúg. A HMCS titkos akcióra készül, embereit utasítja, hogy csomagolják be az árut, utána majd gondja lesz Wilde-ra. Kimegy a pincéből, a magára hagyott Danny úgy dönt, szétnéz kicsit, közben feldönt egy nagy dobozt, amiből kötegelt százdollárosok borulnak ki. Surprise, surprise, tehát a feketemágia csak a pénzhamisítás álcázására és a helyiek elriasztására szolgált. A mécses lángjával megpróbálja szétégetni a csuklóját szorító kötelet, de mivel nem egy Mucius Scaevola, inkább félbehagyja. „Pedig a filmekben mindig sikerül!” – jegyzi meg indignáltan.

A pénzhamisítás tényét eközben megerősíti Lucy is, aki a fogadóba visszaérve felfedi Brettnek, hogy ő rendőrfelügyelő, a pénzhamisítás elleni egységnél dolgozik és már két éve nyomoznak egy környéken működő banda után. A rosszfiúk a hamis pénzt légi úton szállítják el Franciaországba és onnan terítik. Lucy utasítja a helyi rendőrt, hogy hívjon erősítést és küldje őket az ominózus házhoz, mert valahol ott kell lennie a rejtekhelynek. Brettnek ebben a pillanatban világosság gyúl a fejében: a ház és környéke csupa rom, de a kút kötele erős és vadi új, ott lesz a rejtekhely! Well, there is new rope in the well, ha szabad ezzel az elmés szójátékkal élnem.

Ugrunk a kúthoz, a rendőröket meg sem várva Brett már ereszti is lefelé Lucyt, aki a kút aljában meg is találja a titkos rejtekhely bejáratát. Brett mászna utána, de ekkor feltűnik az antipatikus fejszés. Emeli rettentő szerszámát, de ezúttal sincs sikerélménye, elhibázza a lordot. (Ha a Péntek 13-ban Jason Voorhees is ilyen eredményességgel dolgozna, biztos nem készült volna belőle tizenvalahány folytatás.) Bunyó indul, de a fejszésnek nincs esélye az oxfordi egyetem ökölvívó bajnokával szemben: Sinclair kiüti és behajítja a jómunkásembert a kútba, ahol lesz neki kampeca. Brett is leereszkedik a kötélen Lucy után és indulnának felderítésre, amikor a csuklyások lekapcsolják őket. Miközben Brettet elvonszolják, Lucy fenyegetően közli, hogy úgysincs esélyük, mert hamarosan ideérnek a rendőrök. Sajnos elfelejtettem szólni nekik, mondja erre az egyik csuklyás; vazze, a helyi rendőr az! Na, ennek is szép mellékállása van. Hathaway utasítja embereit, hogy vigyék fel a ládákat és gyújtsanak jelzőtüzet, egy másik csuklyást pedig megbíz azzal, hogy intézze el Dannyt és Lucyt. A csuklyás félrevonul az áldozatokkal és lő – a levegőbe, merthogy Brett az, álruhában. A rabokat kiszabadítja és a kötélen gyorsan kimásznak a kútból.

Már égnek a jelzőtüzek, leszáll a helikopter, a csuklyás Brett odasiet a pilótához és észrevétlenül leüti. A banda nekilát bepakolni a ládákat a kopterbe, amikor feltűnik Danny és Lucy a Land Roverrel. A rakomány közé hajtanak, a ládák felborulnak, hamis százdollárosok és valódi pofonok röpködnek a rotor által kavart szélben. Hathaway bemenekül a házba, Danny utána. A HMCS puskát szegezve hátrál fel az emeletre, de a lépcső alatta is sikeresen beszakad. Game over.

Pár nappal később az immár teljesen felújított házban ünnepelnek hőseink hármasban Lucyvel. Brett köszöntőt mond a házra, aminek új nevet ad: a sikeres akció emlékére Zöldhasú Kunyhónak (Greenback Cottage) nevezi el. Danny bekereteztetett pár hamis dolcsit és a köszöntő után nekilát, hogy felszegelje a falra. A második kalapácsütés után azonban a vakolat megreped, a falak megremegnek, és az egész ház megindul, mint a kiváló magyar film végén az a bizonyos bakterház...

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2010.11.04. 08:46:58

Hah, a leírás alapján vicces rész lehetett! Köszönöm a hogyvoltot, jól el tudtam képzelni az egészet.

Gabba 2010.11.04. 21:37:31

@Is: én köszönöm...

Amúgy tényleg csak a hogyvolt írása közben jöttem rá, hogy a főleg kocsikról és csajokról emlékezetes sorozat talán egyetlen része ez, amelyben csak egy autó van és egy nő.
süti beállítások módosítása