Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 7x10 - Az éj küldöttei

2010. október 27. 14:00 - leeann

A csapat takarít és nyomoz a könyvekben az Első után, amikor Buffy mellett megjelenik Joyce. Persze kiderül, hogy a vadász csak álmodta a mamát, de Spike nem álmodik, és nagyon keményen megszenvedi a megújult Első törődését. Másnap végre Andrew is magához tér a vámpír harapási sokkból, és elvezeti a csapatot a pecséthez, ami nagyon véres és nagyon aktív, ezért földdel befedik, hogy ne maradjon már tárva-nyitva. Buffyt elsősorban Spike hogyléte izgatja, valamint azt se bánná, ha inkább az ő alakulatát erősítené, és nem az Első hasznára lenne. Buffy próbál az Elsőről őrzött emlékeiből kiindulni, de érdekes meglepetés éri a pecsét közelében.

Amikor a csapat vonul kifelé az iskola alagsorából, az igazgató lép elő a sötétből. Meglepő módon az igazgatónál és Buffynál is ásó van, amit rosszabbnál rosszabb mondókával magyaráznak meg egymásnak. Később minden folyik a maga medrében, amikor Willow Első-bemérő varázslata ellene fordul, és többeket ledönt a lábáról. A varázsriadalom után Giles kopogtat az ajtón, majd 3 tinilány követi. Kiderül, hogy a lányok potenciális vadászjelöltek, és mind a hívásra vártak. Jóval többen is vannak, és mind Sunnydale-be tartanak. Giles azt is elmondja, hogy sokukat már megöltek, és a figyelőiket is.

Ekkor válik értelmessé a sorozat elején brutálisan megölt német és török lány története, hisz ők is vadászjelöltek voltak, de nem érték meg a végső harcot. Giles elbeszélése közben Buffy rájön, hogy az Első el akarja törölni a vadászjelölteket, a vadászokat – vagyis Faith-t és Buffyt –, valamint a figyelőket a föld felszínéről. Will felveti, hogy nem találtak semmi írásos dokumentációt az Elsőről, ami érthető, hisz az Első még az írásos emlékek előtt keletkezett, és csak ritkán látni az igazi arcát. Az egyetlen feljegyzés a tanács könyvtárában volt, de megsemmisült a feljegyzésekkel együtt.

Természetesen Giles ellopott néhány feljegyzést, ami hasznos lehet az Elsővel kapcsolatban, így van néhány könyv, amiből táplálkozhat a csapat. Giles azt is elmondja, hogy az Első alakot vált és csak azoknak az alakját veszi fel, akik meghaltak. Nincs testi valója, nem érinthet, nem harcol, csak azok által, akiket manipulál, és a hírnökök által, akik elhurcolták Spike-ot nemrégiben. Az Első a forrás, minden gonoszok forrása, ami teremtette a gonoszt. Az a baj, hogy nincs infó arról, hogyan pusztíthatják el, de a vadász vérvonal nem tűnhet el, mert akkor felborul az egyensúly, és nem lesz senki, aki a gonosztól megvédené a halandókat.

Giles szerint Buffyra vár az a feladat, hogy kiderítse, hogyan lehet elpusztítani az Elsőt. Buffy első lépése az, hogy alakulatot épít, aminek Spike a szerves részét kell képezze, úgyhogy ideje megmenteni. Giles és Buffy a várost járják némi taktikai megbeszélés, információcsere és pótpapa-pótgyerek szerű csevegés keretében. Miközben ők cseverésznek, a házban Will a ki hol alszik rendszert alakítja ki az egyik lelkes tini vadásszal. A tini vadász, Kennedy Willow-val tervezi az alvást szemtelenül kimutatva, hogy nem veti meg a vöröske közelségét.

Miközben a házban nagy élet van, Buffy és Giles megtalálja azt a barlangot, ahol annak idején a hírnökök valami szeánszot végeztek. Buffy akkor akadt rájuk, amikor fenyőfát vásárolt anyuval. Miközben Buffy körülnéz, a pecsétből kibújó nagyon ronda vámpírba botlik. A verekedés végén Buffy karót döf belé, de a vámpír csak kihúzza magából, és folytatódik a bunyó. Ez egy rendkívül erős mutáns vámpír, úgyhogy Buffy menekülni próbál, és csak a napfelkeltének köszönheti, hogy sikerült elszelelnie.

Hazaérve a tini vadászok már fent vannak, hisz britek, és ott már nem hajnal van. Tehát Buffy megkéri Gilest, hogy mondja el a lányoknak is, hogy mivel akadtak össze az éjjel. Ez a kopasz undormány egy Turok-Han, egy ősi vámpír faj, egy gyilkoló gép. Minden vámpírok őse. Az a vámpír, amitől még a vámpírok is félnek, egy legenda. A harc után Buffy bemegy az iskolába dolgozni, és az interneten kezd el kutatni az Első után. Az igazgató bácsi látja Buffy internetes keresését, ami után elmondja a saját elképzelését az igazi gonoszról. Az igazgató bácsinak van valami köze a dolgokhoz, de vajon mi?

Közben az Első éppen Drusillaként kínoztatja Spike-ot, akinek lassan már tökmindegy, hogy ki jelenik meg, mindegyiket utálja. Később a suliban Buffy elalszik, és megint a mamájával álmodik, csakhogy egy diák éppen az életéről mesélt, ami közben kissé kínos elbóbiskolni. Este a csapat felfegyverkezik tartva a gonosz támadásától, de az egyik vadász várományos annyira beijed, hogy elfut. Sajnos a Turok-Han karjaiba, úgyhogy Buffy már csak a lány holttestét találja meg. A ronda lény nincs messze, úgyhogy hamarosan újabb bunyó kezdődik Buffy és az ősvámpír között.

Megint Buffy menekül, ami nem jósol túl jó végső kimenetelt. Buffy már eddig is tele volt kék zöld folttal, és jóval erősebb nála a Turok-Han, ezért csak úgy tud győzni, hogy egy rakás vascsövet ejt a vámpírra. Oké, még ez alól is előmászik ez a rémület, és szinte rommá veri Buffyt. A többiek rátalálnak, de az „A” terv jelenleg nagyon rossz állapotban van, és nincs „B” terv. Viszont az „A” terv kedvenc szöszije sem adja fel harcot, mert tudja, hogy van, aki hisz benne. Talán ugyanez a hit táplálja Buffyban azt a tudatot, hogy a jónak kell győzedelmeskedni gonosz felett, és nem fordítva. Buffy harcba vezényli az övéit, és hadsereggé akarja szervezni kis csapatát az újakat is belevéve. A hadüzenet átadva, a végső háború elkezdődött.

Címkék: buffy
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2010.10.27. 20:36:47

Na, igazán felvették a kesztyűt, kíváncsian várom a további hv-ket. Kösz!

manuva 2010.11.04. 15:49:22

Ne haragudjatok, de ennek mi értelme van, hogy leírjátok, hogy miről szól egy epizód? Aki lusta megnézni, az is képben legyen?
süti beállítások módosítása