Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos számok 6x05 - Hidra

2010. október 12. 09:01 - Hoppancs

Charlie ezúttal egy saját gyermekét elrabló anyát segít kézre keríteni, méghozzá az autómotor egyedi hangjának követésével, aminek módját festményes hasonlattal magyarázza nagy elánnal. Még az okosok agyalnak, Don az apát, dr. Bramont faggatja, aki szerint egykori nője bolond, és addig nem foglalkozott a lányával, amíg eszébe nem jutott, hogy el is lehetne rabolni. Charlie-ék megadnak egy címet, ahová az FBI nagy erőkkel vonul ki, ám addigra anyu már lelépett a kis CJ-vel. A csalódottan távozó ügynököket egy napszemcsis valaki nagyon figyeli, majd telefonál, ki tudja, kinek. Charlie nem szontyolodik el a kudarctól, tovább pörög Amitával együtt bizonygatva, hogy még mindig utolérhetik a szökevényt, ha ugyanabban a kocsiban marad.

Don tájékoztatni szeretné Bramont a dolgok állásáról, ám a férfi egy telefont követően menekülőre fogja. Miután sikerül megállítani, előkerül a napszemcsis, és közli a meglepett Donnal, hogy először vele kéne beszélniük. Neve Jeremiah Miller, és ő maga is zsaru, és eredetileg őt bízta meg Bramon a nyomozással, csak miután a nő lelépett egy másik államba, úgy gondolta, mégis a szövetségiekhez fordul. A virginiaiak viszont aggódnak, hogy Bramon a nagy nyomás alatt nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet, ezért szeretnének részt venni a további munkában. Ja, és infójuk is van, méghozzá Anne Flynn (az anya) ügyvédjének neve, és elérhetősége.

Anne pszichológiai indíttatásának elemzése közben Amita és Charlie hirtelen a gyerekkérdésre vált, matematikai szempontból megközelítve a problémát. Mókás. A meghitt társalgást David zavarja meg, majd Charlie elé tárja az új fejleményeket, miszerint a Bramont alkalmazó biotechnikai cég (Lebens Gyógyszervállalat) egy egész hadsereget küldött az apa után, ami valószínűsíti, hogy érdekük fűződik az ügy felderítéséhez. Motivációjuk kiderítése természetesen Charlie-ékra vár, akik megint sok baró számítást végezhetnek majd. Persze a gyakorlati nyomozás sem áll le, Liz és Colby abban a házban vizsgálódik, ahová nemrég hiába mentek az emberrablót keresve. Találnak félszemű macit, meg véres gyerekpólót, ami Lizt nem tölti el optimista érzésekkel.

David kikérdezi Anne ügyvédjét, Carla Reedet aki roppant ellenséges, és tagadja, hogy kliense őrült lenne. Elmondja, hogy Anne valójában béranya volt, és pénzért hordta ki CJ-t, akit aztán Bramon örökbe fogadott. Mindezt azonban a Lebens valamiért el akarta titkolni. Az ügy egyre érdekesebb, pláne, hogy a pólón egy Jordan Smith nevű, egy éve halott nő vérét találták, aki egykor a vállalatnak dolgozott. Itt azonban nincs vége a meglepetéseknek, Charlie ugyanis arra a meredek következtetésre jutott, hogy CJ Smith klónja lehet, ezért egyezik 100 %- ban a DNS-ük. Charlie fel is keresi Lazlo doktort, a buggyant tudós mintapéldányát, és feltesz neki pár kérdést a klónozásról.

Don és Liz sikeresen szóra bírja Bramont, aki bevallja, igaz a Charlie-féle elmélet. Miller azt szeretné, ha nem vernék nagy dobra a Lebens „kis magánkísérletét”, elvégre senkinek sem lenne jó, ha szegény CJ-t kivinnék a nyilvánosság elé. Mellesleg Don elé tár egy boldogabb jövőt, ahol dolgozhatna ő is a vállalatnak, és hordhatná haza zsákszámra a lóvét. Amita és Charlie ismét vált néhány szót az optimális gyerekszámról, majd beront Lazlo, és megerősíti az eddig hallottakat. David meggyőző beszédet tart Anne ügyvédjének, miszerint még mindig jobb, ha elárulja az FBI-nak ügyfele hollétét, kiderül az igazság, és mindenki kap egy új esélyt, mintha a Lebens akad rájuk hamarabb. Az előadás hatásos, a nő végre hajlandó vallani.

Liz és Colby meg is találja Annet, aki közli, hogy mostmár nem tudják elkapni CJ-t, és mereven néz az óceánparti szakadék felé. Ajaj… Anne többet nem is szeretne mondani a témában, Bramon pedig kiakad, amiért elveszett annyi év munkája, és már nincs, akin kísérletezzen. Don gyomra kissé nehezen veszi be „apuka” vallomását. Lazlo és Charlie közösen arra a következtetésre jut, hogy nem volt sok értelme annak, hogy egy nő (aki valószínűleg nem is elmebeteg, hiába állították be annak) elrabolja a gyerekét, és meneküljön vele államokon keresztül, azért hogy aztán végezzen vele. Liz sem akarja elfogadni ezt a verziót, ezért maga hallgatja ki Annet. Az ügynöknő még saját vetélésének történetét is beveti, hogy szóra bírja az asszonyt, és működik is a dolog, Anne elárulja, hogy CJ Reeddel van.

Az FBI és a Lebens emberei egyaránt az ügyvéd nyomába erednek, de sajna utóbbiak érnek oda előbb, és elviszik a kiscsajt. Lazlo csodálattal figyeli Charlie és Amita bonyolult számításait, amik arra szolgálnak, hogy még azelőtt el tudják kapni Bramont, és Miller embereit, mielőtt a reptérre érnének. Ez meg is történik, Colbyék lekapcsolják a rosszakat, majd megszöktetik Annet és CJ-t. Miller mindeközben telles nyugalommal tárgyal Donnal, a telefonját ugyanis blokkolták. Nem csoda, hogy erősen pipa lesz, amikor nem csupán Don visszautasításával, hanem annak gondolatával is meg kell birkóznia, hogy az FBI kijátszotta. Lazlo kicsit csalódott, amiért elveszett a „tudományos bizonyíték”, de azért iszik egyet Eppesékkel CJ jövőjére.

Címkék: gyilkos számok
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása