Hogy volt?

Dr. Csont 4x01-02 - Jenkik Angliában I-II

2010. október 04. 10:00 - Llew

Brennan az Oxford Egyetemen tart előadást a következő nemzedék antropológus palántáinak, egy bemutatkozás erejéig felébresztve Bootht, és megemlítve a Zackkel történteket, mint a teljes elkockulásból fakadó veszélyt. Booth előző este a Scotland Yardon tartott előadást, majd szakmai kapcsolatokat ápolt három angol rendőr hölgy társaságában, azért van belassulva. Brennan házigazdájának, Dr. Ian Wexler professzornak határozottan tetszett az előadás és az előadó is, így utána azonnal rá is hajt hősnőnkre. Flörtölnek egy sort, majd randevút rögtönöznek egy hulla mellé, amihez a Scotland Yard hívja Wexlert.

A helyszínen aztán Booth is megkapja a maga rajongóját Cate Pritchard nyomozó személyében, aki a jelek szerint minden téren az övékéhez hasonló kapcsolatban lehet Wexlerrel. Így aztán mindenki megbeszélheti a saját párjával, hogy mennyire nehéz a másikkal együtt dolgozni. A Temzéből kiemelt csontváz egy amerikai milliomos lánya, bizonyos Portia Frampton, így hivatalosan is belekerülnek a nyomozásba, feltéve, ha Booth kap fegyvert. A maradványok pedig már repülnek is a Jeffersonian Intézetbe, ahol ismét Clark Edison vette át Zack helyét, és ahol mindenki örül a külföldi szuvenírnek, legyen az papírmaradvány, fogröntgen, vagy angol trutymó.

A magánélet is zajlik, Angelát ugyanis régóta keresett férje látogatja meg, Camből komoly szájtátás, Hodginsból meg aggodalmat kiváltva, mivel Grayson nem akar elválni feleségétől. Roger Framptonnak természetesen nem voltak ellenségei, ellenben van egy a lányánál éppen csak idősebb barátnője. A gyanúsítottak listájára azonban egyelőre csak Portia barátja, Lord Henry Albert Bonham kerül. Booth nagyon nincs megelégedve a dolgok alakulásával. Valami olcsó hotelben lakik, ahol rossz volt a reggeli, nem kapott kávét, elcserélték a bérelt kocsiját, ráadásul mindenki a rossz oldalon vezet, így pár, az angolokat kifigurázó poén után kapunk egy kissé erőltetett utcai kirohanást is.

Miután Cam kiderítette, hogy az áldozat terhes volt, irány a nemesi ház, ahol Booth alaposan felcukkolja a karótnyelt családot, közben kideríti, hogy nem tudtak a terhességről, illetve Portia szakított Henryvel. Angela és Hodgins arra a megállapításra jutnak, hogy a gyilkos egy robogón távozott a Temze partról, amit az áldozat autójában vitt oda, mielőtt azt belökte volna a folyóba. Illetve, hogy a Portiaról egy pletykalapban megjelent képeket úgy photoshopolták össze, és feltehetően Bonhamék egyik szolgálója készítette. Hodgins úgy dönt lépnie kell Angela válásának ügyében, így előbb kis szereti jobban szópárbajt játszik Graysonnal, majd bunyóra hívja az utcán, aminek eredményeként egy kukásautóban köt ki. A pletykalapos fotót, mint kiderül Roger Frampton barátnője készítette, hogy Portia ne akadályozza többet az apjával tervezett esküvőt.

Booth nagyon jó előadást tarthatott, mert Pritchard nyomozó csak azért szerez neki egy Walter PPK-t (a James Bond által használt pisztoly), hogy jól érezze magát. Angela a holttest mellett talált papírdarabokról kideríti, hogy egy levél darabjai, amiket Portia halott anyja írt a lányának. Brennan megnézi az ásatást, amit Wexler és két diákja végez Frampton egyik építési területét, közben tovább kerülgetik egymást. Másnap aztán megnyugtatásnak szánva, közli Boothszal, hogy meglepő módon Wexler le akart vele feküdni. Már miért ne akarna, hisz te különleges vagy, bókol félvállról a társa, aztán parkolás közben összehoz egy durrdefektet. Cam tudatja velük, hogy a magzat apjának kilétét nem tudta megállapítani, az viszont egy örökletes betegség kapcsán biztos, hogy Portia nem Roger Frampton lánya.

Sweets játssza a pszichológust és Angelának próbál segíteni, de ehelyett rádöbbentik, hogy a gyerekkori haverja meleg volt. Angela később biztosítja Hodginst, hogy a szíve csak az övé, mire a bogaras megígéri, hogy nem féltékenykedik. A beszélgetést megpecsételő csók alatt pedig csengető biciklisek tucatjai hajtanak el mellettük, amit az éppen arra járó Grayson az univerzum jeleként értelmez (az ő első csókjukkor egy sziget össze harangja szólt) és rájön, hogy hiába küzd Angeláért. Az áldozat kocsijának abroncsában gazdag népek magánutjain használt zúzott korall és egy rózsa nyomait találják. Történetesen a Booth által gajra vágott Mini kerekében is ezek vannak, ami azt jelenti, hogy az áldozat a halála előtt a Bonham birtokon furikázott. A Lordék persze pont az ellenkezőjét hazudták, így megint vendégül láthatják a pórnépet.

Brennannek csak a háznál jut eszébe, hogy az örökletes betegség tünetei alapján valószínűleg a herceg lehet Portia apja, ami Henry és a lány kapcsolatát tekintve különösen kellemetlen információ a családra nézve. Ennél kevesebbért is öltek már, mivel azonban mindez csak elmélet, Portia anyjának levelére alapozva blöffölnek egy nagyot. Booth a bevezető után ügyesen átpasszolja a feladatot Brennennek, de neki sem kell sokat rögtönöznie, mert a herceg bevallja az apaságot, a gyilkosságot viszont nem. Azt megteszi helyette a komornyik, az viszont nem derül ki, hogy valóban ő volt-e, vagy csak teszi a dolgát, és ezzel is szolgálja az urát. Az eset lezáró sörözésnél Wexler ismét kísérletet tesz Brennan elcsábítására, aki azonban Booth lelki békéjére hivatkozva kikosarazza. Aztán amíg egymással civakodnak, lecsúsznak a Tower híd szerencsét hozó felnyitásáról, amit Booth egész végig meg akart nézni.

Angela elvált, Grayson indul a reptérre, Cam felajánlja, hogy elviszi, Clark pedig szeretne kimaradni mások magánéletéből, de még nem tudja, hogy ez esetben rossz helyen dolgozik. Cam és Grayson aztán holmi járattörlés miatt az ágyban kötnek ki. Másnap Boothék Bones tetemes mennyiségű csomagját igyekeznek lehetőleg egyetlen taxiba bepakolni, közben kibeszélve utóbbi és Wexler elmaradt együttlétét. Ez végül egy örökre elszalasztott lehetőség marad, bár Brennan végül csak megnézheti a jó doktor ágyát. Kár, hogy az a tulajjal együtt eléggé elszenesedett egy lakástűzben. Amit okozhatott gázrobbanás is, csakhogy az emberek kevéssé hajlamosak betört koponyával teát főzni és közben dohányozni. Camnek bűntudata van a Grayson és közte történtek miatt, ezért Sweetstől kér tanácsot, aki szerint vallja be Angelának.

Wexler holttestét nem vihetik el Londonból, ezért Brennan ott végzi a vizsgálatokat, miközben a csapat telefonos segítséget nyújt neki. A doki angol úriemberhez méltó szórakozásként pókerezni volt halála előtt, ahol úriemberhez illően rendezett egy nagyobb tartozást, majd úriemberhez illően csont részegen hagyta, hogy két alak magával vigye valahová. A Jeffersonianben Clarkot, nagy örömére Cam a „Mit csinálsz Angela? Lefeküdtem az exférjeddel.” villámbeismeréssel újabb magánéleti beszélgetésbe rángatja bele, amiből csak nagy nehézségek árán tud elszabadulni. Mivel Brennan nem randizott Wexlerrel, a vizsgálatokból kell kideríteniük, hogy evezett, és utolsó napján is járt a csónakháznál. A csapattársai vitték el a pókerklubból, hogy a versenyükre kijózanodjon.

Az egyik ellenfél fejelte le Wexlert, azért volt törött a koponyája, és mivel az illető történetesen pont a királynő medvekucsmás testőrségének a tagja, Booth mezei turistákhoz hasonlóan próbálkozhat azzal, hogy valamilyen reakciót váltson ki a szolgálatban lévő katonából. Prichard azonban már kiderített, hogy nem ő tette. Zsákutca. Cam éppen csak megköszöni Sweetsnek a tanácsot a Grayson ügy kapcsán, mikor Hodgins és Angela elég nyilvánvalóan jelzik neki, hogy valami még sincs rendben köztük. A gyanúsítottak listáját még nem sikerült leszűkíteni, tekintve, hogy Iannak nagyjából az össze női hallgatója mellett Pricharddal is viszonya volt. Aki aztán meglepetten veszi tudomásul, hogy a szokásos feltételezéssel szemben hőseink között csak munkakapcsolat van. Szerinte Brennannek érdemes lenne egy próbát tennie.

Hogy ne csak Wexler szexuális élete szolgáljon indíték gyanánt, előkerült egy irat, melyben a doki a halála előtt igazolta, hogy a Frampton ingatlanon nem régészeti jelentőségű terület, neki lehet kezdeni az építkezésnek. Frampton valóban nem kedvelte Wexlert, de van mellette elég baja, a gyilkosság nem segített volna megoldani őket. Odahaza annyira elfajultak a dolgok, hogy Sweetesnek egy össznépi terápián kell rendeznie Angela és Hodgins Cammel való viszonyát. Főnök néni ígéri, hogy nem fekszik le a beosztott barát exéval, a beosztott barátok nem cseszegetik ezért főnöki minőségében, és mindenki boldog. A jelek szerint Frampton némi pókerzsetonra valóval vette rá Wexlert az igazolás kiállítására, amit az ásatáson segédkező diákjai sérelmeznek is. Booth pár sörrel később egy pubban arról álmodozik, miként hangzana a neve egy Sir-rel az elején, mikor Prichard tudatja velük, hogy az egyik ásatásos diák benne volt egy olyan radikális örökségvédő csoportban, ami korábban már gyújtogatott.

Megint nem nyert, a srácnak biztos alibije van egy családi angolna vacsora képében. Wexler csontjai között találnak egy feleslegest, feltehetően azzal szúrták le. Ráadásul a jelek szerint az ásatásról származik, és a kora alapján ez az a lelet, ami biztosíthatta volna a terület sérthetetlenségét, ha a doki nem adja el az igazolást pár ezer fontért. Egy közös reggeli során kiderül, hogy Angela és Hodgins kapcsolata mégsem annyira szilárd, mint hitték, és Grayson felbukkanása alaposan belerondított a csengettyűszós, veled akarok megöregedni idillbe. A bogaras ugyanis szeretné minimum a bolygó túl felén tudni az izomembert, míg Angelát mégis csak zavarja, hogy Cam lefeküdt az exével. Így aztán a nem bízunk egymásban beszélgetés oda jut, hogy frissiben szakítanak is, illetve Angela kb. egy mondattal hamarabb, aztán meg gyorsan Hodginsra keni az egészet, és még a számla rendezését is ráhagyja.

Londonban is elérkeztünk a végszóhoz. Wexlert az ásatáson ölte meg a diákcsaj, mert a doki, mikor végül mégis csak találtak valamit a területen, vissza akarta adni a kenőpénzt. Így azonban kiderült volna a korruptsága, amivel a sajátja mellett a tanítványa karrierjét is tönkretette volna. Grayson ismét elköszön, Clarke meg felajánlja, hogy a nők helyett inkább majd ő viszi el a reptérre (nem azért), egyúttal a felmondását is beadja, mert a laborban folyó magánéleti drámázás túl sok neki. Brennanék teáznak még egy utolsót Londonban, Prichard pedig egy játékbolti lovagi címmel köszöni meg Boothnak a segítséget.

Címkék: dr. csont
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

timii95 (törölt) · http://www.the-mentalist.mlap.hu 2010.10.05. 09:46:59

már azt hittem, befejezted a hogyvoltírást. de örülök, hogy nem! :D köszi.
ez a két rész nekem nagyon tetszett, a 4. évad eddig a kedvencem! :DDD

pappagiv 2010.10.09. 21:06:06

Ja, ez két állati jó kis rész volt. :D

Sir Seely Booth XD