Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 3x14 - A rajongó

2010. szeptember 08. 11:00 - Llew

Egy éneklős klubban kezdünk, ahol sorban lépnek fel az önjelölt zuhanyfülke sztárok, míg végül egy tehetségesnek tűnő srác is a mikrofon mögé kerül (egy tényleges American Idol versenyző). Egy csöpögős romantikus számmal sikeresen beénekli magát a közönség hölgytagjainak szívébe, egyiküknek láthatóan a bugyijába is, amit a csaj barátja nem annyira díjjaz. Egy másik fazon is erősen grimaszol, egy harmadik meg a leghátsó asztalnál írogat valamit unott képpel. Mint kiderül a grimaszolós is rendszeres fellépő, és a hölgyek kedvence az ő számával hódított ma este. A füzetes ember hátul meg valami tehetségkutató lesz és elégedett volt a hallottakkal.

A nedves bugyis lány kifelé menet súg valamit újdonsült bálványa fülébe, aki erre az órájára pillantva ellenőrzi, hogy van-e még idő egy numerára a mosdóban. Remélem volt, mert akkor legalább boldogan hagyhatta itt az árnyékvilágot. Az órát ugyanis legközelebb egy erősen oszlásnak indult és durván feldarabolt maradványkupacon látjuk, amit éppen Brennan és Cam nézeget egy susnyásban. Viszont nincs meg a feje. Aztán mégis, mert az áldozatot egy kaszáló, talajlazító, vagy valami hasonló feladatot végző gép aprította fel, ami le is nyakazta, de a kobak fennakadt a késeken.

Cam szerint az áldozat egy jó alkatú, valószínűleg sportoló srác volt, amit alátámaszt az órája is, ami kb. az időn kívül mindent mért. Ja bocs, azt is, hisz mutatták. Erre Zack benyögi, hogy ő otthon szokott gyúrni, csak a laborköpennyel álcázza az eredményt. A fogászati leletek alapján a páciens Tommy Sour. Két hete eltűnt. Boothék beszélnek a szomszéddal, aki nem igazán aggodalomból, hanem inkább Tommy hangos és idegesítő ébresztőórája miatt jelentette az eltűnést. A hobbiénekesnek már most volt egy kitartó rajongója Hájas Pam személyében az edzőteremből, ahol fitnesz edzőként dolgozott. Amíg Bonesék oda mennek érdeklődni, addig Zack megállapítja, hogy Tommynak sajtszeletelővel nyesegették a fejlevágásnál lévő csigolyáját. Na, ugye ez elég valószínűtlen, szóval itt spéci eszköz lesz a képben.

Az edzőtermen keresztül megtalálják Pamet és behívják egy beszélgetésre az FBI-hoz. A nő rögtön egy fényképalbummal érkezik, mondván biztos meg akarják ismerni az ő csodálatos Tommyját. A képek finoman szólva is tisztes távolból készültek, és inkább illenének egy sorozatgyilkos szobájának a falára, mint egy párnak a közös albumába. Pam ugyanis erősen túlértékelte a közöttük lévő kapcsolatot, és nem hogy barátnőnek, de egyenesen Tommy mennyasszonyának állítja be magát. Bonest meg persze az első pillanattól rühelli. Sweets szerint problémái vannak a testképével, mert bár valóban nem egy nádszál, a súlyosan kövértől még messze van, viszont a hülyeségére kapott reagálásokat annak visszaigazolásaként veszi. Sweets szerint akár meg is ölhette Tommyt, csakhogy biztosítsa nem veszíti el. Viszont alibije van, mert a szüleivel tervezte Floridában az esküvőt.

A vőlegény halála azért eléggé összetöri, de Booth egyetlen vigasztaló, váll érintésétől (amit Sweets nem tud megakadályozni, mert pont, amikor kéne, akkor nincs beizzítva a súgógépe) az őrület új szikrája lobban a szemében. Az agyturkász figyelmezteti őket, hogy a nő veszélyes, szóval vigyázzanak vele. Az áldozat vérében talált kólibaktérium és a Járványügy adatbázisa alapján megtalálják a bárt, ahol Tommy is énekelt, így este már Booth is a nyekergőket hallgathatja, míg társára vár. Az aktuális fellépő kidumálásával sikeresen felhívják magukra Nedves Bugyis és barátja figyelmét, akik aztán a tulajhoz, Mr. Neelixhez irányítják őket.

Amíg beszélnek, éppen a grimaszolós énekli a számot, amit Tommy a múltkor lenyúlt tőle, így őt is előveszik, hogy elmondja miként rendezték le a dolgot. Kint szájkaratéztak egyet, de aztán visszajöttek és ő beszélt a most is szorgalmasan jegyzetelő tehetségkutatóval. Róla azonban kiderül, hogy csak egy Mr. Neelix által beszervezett csaló, mert az így akarta növelni a bár forgalmát. Hát, ez zsákutca. Viszont, amíg ők nyomoznak, addig Pam neki állt egy új fényképalbum készítésének Boothszal a középpontban. A vizsgálandó csontok birtoklásáról szóló vita közben Zack elmeséli Hodginsnak, hogy gyerekkorában jól énekelt, majd a hitetlenkedés láttán rögtönzött koncertet is tart, ami olyannyira sikeres, hogy pillanatok alatt összecsődül a nép a folyosón.

Bonesék este a Royal Dinnerben kávézgatnak, és a Booth által nem értett sztárjelöltektől, a mindenki vágyik az elismerésre gondolaton keresztül, hamar eljutnak oda, hogy egymást dicsérgetik, meg azt sorolják, melyikük miért csodálja a másikat. A beszélgetésnek Pszichopata Pam telefonja vet véget, aki odakintről hívja Bootht, miután kiderítette a számát, és négyszemközt szeretne vele találkozni. Az irodában aztán azonnal támadásba lendül és először egy jégkorongos kép láttán a közös meccsnézés ötletét veti fel, aztán arról érdeklődik, hogy együtt járnak-e Brennanel. Parker képe kapcsán egy pillanatra megijed, hogy választottja esetleg nős, Boothnak viszont nem esik le a dolog, ezért elszalasztja a felbukkanó kiutat. Így aztán csak áll ott a döbbenet és az ijedtség között váltakozó arrcal, az ajándékba kapott zoknival a kezében, miközben Pam a kibontakozó „kapcsolatukról” beszél, majd távozik, hogy tudassa anyukával, új lovagot álmodott magának.

Másnap Sweets és Brennan újabb vitába bonyolódik a pszichológia létjogosultságán, miközben Tommy MySpace videóját nézik az egyik fellépéséről. Megbeszélik a zoknis esetet, ami eléggé aggasztja Sweetst, aztán a doki és Booth sajnálattal tudatják Brennannel, hogy az anyukája, bár szeretetből tette, de nyilván hazudott neki, mikor azzal dicsérte, hogy jobban énekli a Girls just wanna have fun-t, mint Cindy Lauper. Persze bizonyítani már nem akarja az igazát. A felvételen aztán kiszúrják a csajának éneklő Tommy miatt igen csak morcos figurát, aki gitárral lépett fel a múltkor, és így már össze is ált az elmélet. Booth elpoénkodhat azon, hogy Brennan sajtot szeletel, míg Zack a színjátszó körben ismét eljátszhatja az - ezúttal gitárhúrral megfojtott - áldozat szerepét.

Morcos Arc mégsem a tettes, mivel Nedves Bugyis nem a nője, csak a fellépő partnere. Azért haragudott Tommyra, mert a főnökének, Morcos Arc barátjának a nyakába varrt egy tartozást egy közös hitelfelvétel során, és a pénzt lenyúlva inkább lemezt csinált edzőterem helyett. Edzőtermes Főnök viszont éppen nincs sehol, aztán jó messziről kerül elő, mert állítása szerint el akart tűnni a bank elől. A kihallgatást a friss vizsgálati eredményektől fellelkesült Hodgins zavarja meg. Agyag nyomokat talált a kérdéses csigolyán, amit speciálisan szobrászkodáshoz gyártanak, és amiből Tommy szomszédja is vásárolt. Ő volt, unta az ébresztő óra zaját, meg a folyamatos éneklést.

Booth nem adja csak úgy fel a dolgokat, elhívta Brennant Mr. Neelix bárjába, hogy a korábban kifogásként emlegetett könnyed hangulatban, az egész társaság előtt bizonyíthassa énektehetségét. A korábban látott fellépők színvonalát simán hozó előadás (nem találtam jobb minőségű videót) közepén aztán megjelenik Pam is, és erősen sérelmezi, hogy Booth észre sem veszi - már csak azért sem, mert háttal ül neki -, ezzel szemben láthatóan élvezi a kolléganő fellépését. Pam ezt azzal kívánja orvosolni, hogy „ezt értünk teszem” felkiáltással lelőné Brennant a színpadról. Csakhogy Booth a golyó elé lép. A sikoltozások közepette a mellkas lövéstől elterülő férfi mellé ugró Bones aztán társa fegyverével lazán torkon lövi a zakkant csajt, majd miközben Zack a mentőket riasztja, Cam, a képzett orvos pedig a háttérben nézelődik aggódva, addig kérlelve igyekszik életben tartani az elhomályosuló tekintetű Bootht.

Címkék: dr. csont
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MsHamilton 2010.09.08. 13:24:01

Jó volt az elején, amikor Booth meglátta a fejet és mondott valamit, hogy na, ennél már nem is lehetne undorítóbb, erre kiesett a szem, amin még pluszban hangyák is mászkáltak.
(Majdnem elhánytam magam.)

Csak én érzem úgy, hogy mostanában az esetek egyre inkább háttérbe szorulnak és a (fő)szereplők közötti akciók kerülnek előtérbe?
Nem panasz, meg nyilván természetes is egy hosszabb ideje képernyőn lévő sorozatnál.

Tetszik, hogy Zackről teljesen váratlanul fura és meglepő dolgok derülnek ki:-)

Elég meglepő volt a vége, mert oké, hogy évadzárókor cliffhanger van, de most?!

~Moi~ 2010.09.08. 17:27:28

Ez volt az évadzáró? O.o!! és a szaRTL most kezdte el folytatni, istenem, miért lepődök meg még mindig az ilyesmin?! x)
De a rész baromi jó volt. Egyik kedvencem lett :)

Llew 2010.09.08. 18:00:36

@Miss Scherbatsky: nem évadzáró a jövőhéten jön, utána meg rögtön folytatják - egy darabig biztos - a 4. évaddal

@MsHamilton: a Bonesban sosem volt túl erős a bűnügyi szál, ez inkább karakterizálós krimi. Viszont az elmúlt pár részben valóban, mintha a szokásosnál is gyengébbek ennének.

Duerre 2010.09.08. 19:36:56

A kukacos-hullás kép óta olvasom nagyjából rendszeresen a hogyvoltokat mert jók, de ezt a részt egészen véletlenül láttam, és nagyon szórakoztató volt :)
Bones meg a végén, ahogy az egyik pillanatban ugrabugrálva énekli hogy "girls just wanna have fun", a következőben meg lelövi a csajszit, uhh, remek volt.
Még a végén rászokok a sorozatra.

Bambano 2010.09.08. 19:58:35

még mindig röhögök azon a részen (is), amikor Bones fegyverviselésit kérvényez... minek neki fegyver? hogy lőjek vele:P jó volt ez.

timii95 (törölt) · http://www.the-mentalist.mlap.hu 2010.09.10. 16:36:17

@Miss Scherbatsky: Teljesen igazad van, bár én RTL-párti vagyok, de ezeket nagyon el tudják szúrni. Ráadásul a 4. évad sem fog sokáig menni, mert az I love Gjoni című.. öhm.. társkereső műsor fog kezdődni. :S Igazán adhatnának Dr. Csontot, mert lehet, hogy a hülye celebes marhaságokat többen nézik, de az ember szórakozás és szellemi gyarapodás (vagy mi :P) céljából inkább Bonest nézzen. Vagy rakják be hajnali időpontra, mindegy, csak legyen szinkronizált változat - imádom a magyar szinkront, komolyan. Sweets hangját szeretem legjobban. :) -, én felveszem, másnap megnézem, jót nevetek és örülök, hogy létezik egy ilyen normális sorozat is. Na. :D

timii95 (törölt) · http://www.the-mentalist.mlap.hu 2010.09.10. 16:38:57

Huh. Majd' elfelejtettem! :)
Amikor a szemgolyós rész volt (+hangyák), épp ettem valamit.
Nagggyon guszta volt az a fej. XD
süti beállítások módosítása