Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Glee 1x03 - Acafellas

2010. szeptember 07. 09:00 - candyperfumegirl

A 3. részt SpyFamilyvel kezdjük, de várjunk, nem is, ez itt Will Schuester és kis családja, csak KémApu jelenléte megzavart. Bizony, Victor Garber itt idősebb Mr. Schue, és most tessék megkapaszkodni, itt még mosolyogni is fog! Ráadásul azonnal, ugyanis Will bejelenti a családi vacsorán, hogy gyereket várnak. Apuci örömujjongásban tör ki (Alias rajongóknak kötelező jelenet, én alig hittem a szememnek), anyucit viszont éppen eléggé leköti az, hogy egyenesen tudjon ülni a széken, ugyanis kellőképpen mosolygósra itta már magát, ami mint kiderül, nála nem ritkaság. Terri enyhén zavarban, fantombébit ő nem akarta okvetlenül reklámozni.

Másnap glee próba van, srácok mérsékelten lelkesek, a Cheerio-beültetés ennyire rosszat tett volna a klubnak? Az intrikák nem pihennek, a két gonosz pompomlány, Quinn és Santana (a harmadik, Brittany az ilyen fortélyok terén erős kihívásokkal küszködik) megállás nélkül csesztetik Rachelt, és céltudatosan suttognak a fülébe, hogy ugye milyen szar koreográfus Mr. Schuester, ugye hogy ugye? Szerintük a glee klubnak profi koreográfusra van szüksége, olyanra, akinek a repertoárja túlmutat a jazzkézen és a seggriszáláson. Mint mondjuk Dakota Stanley, a rivális Vocal Adrenaline kórus koreográfusa, aki a Gyertyatartó beugrója volt a…wait for it…Brodway-n! Na jó, kimondták a varázsszót, Rachel Berry innentől kezdve az ő emberük.

Will valóban bizonytalan egy kicsit, és ezt Emmának el is mondja, aki szerint viszont nincs vele semmi baj (hogy is mondhatna mást?), szerinte egy előadó milyensége egy dolgon múlik: a tökösségen. Ha az nincs, minden mindegy, viszont ha megvan, bármilyen egyéb hiányosságot lehet palástolni. Lássuk be, mond valamit. A tanáriban ezek után Will Sandybe akad, a vén perverz drogdílerbe, akit elvileg kitiltottak az iskolából, bár Sandy sajátos értelmezése szerint csak a diákokkal nem érintkezhet, a tanáriban azért még időzhet, ha egy kis nosztalgikus légkörre vágyik. Befut a kényszerszabadságra küldött technikatanár, Henri is, akiről annyit érdemes tudni, hogy a köptetősziruppal való kísérletezés következtében levágta mindkét hüvelykujját. (köptető és körfűrész nem keverendő, megjegyezni!) Most tért vissza a rehabilitációról, Terri küldött is egy szép tortát neki ennek örömére „two thumbs up” felirattal, utolérhetetlen ez a sorozat. A tortát Terri kétbalkezes alkalmazottja, Howard Bamboo kézbesíti, és ha már ilyen szépen összegyűltek a srácok, miért is ne alakíthatnának egy fiúbandát? Na jó, egy lépést átugrottam, mivel nem volt nagyon fülsértő, ahogy vigasztaló dalt énekeltek Henrinak, Will úgy gondolta, tarthatnának egy kis baráti jammelést némi önbizalomtuning céljából, ami legyünk őszinték, mindannyiukra ráfér.

Hát így alakult meg Will acapella hip-hop fiúbandája Ken Tanakával, Henrival és Howarddal (Sandy-t kiszavazták, mert egyöntetűen úgy határoztak, hogy a hideg rázza őket tőle), éppen a névadáson tankodnak. Az isteni szikra Howard Bamboo agyából pattan ki, Acafellas, micsoda név! És az önbizalomtréning is működik, Will akkora császárnak érzi most magát, hogy amint neje hazaér, elzavarja a fiúkat azonnal a francba, és úgy gerincre vágja Territ, ahogy még soha. És ez ismétlődik is, méghozzá kétszer egy héten, amire még nem volt példa!

Hogy Will jobban van, az szép és jó, éppen csak a glee klubot szarja le ezek után. Pedig Rachel még egy tál „bocsánat”-sütit is sütött neki. Will félig odafigyelve csak annyit nyög, hogy ha akarják, vegyék fel azt a sztárkoreográfust, de közben éppen Acafellas szórólapokat dob össze Paintben, nem lesz ez így jó. Finn Rachelt hibáztatja Schue érdektelenségéért, erre Quinn igyekszik magára terelni a figyelmet, amilyen gyorsan csak lehet, megszavaztatja az új koreográfust. Finn-nek nagyon nem tetszik a dolog, Rachel szerint meg csak az a baja, hogy nem őszinte saját magával szemben, pl. az a csók közöttük, na az valami volt, csak éppen Finn nem elég tökös ahhoz, hogy elismerje. (zárójelben jegyzem meg, hogy a kameramunka a közös jeleneteikben zseniális, folyamatos váltás a madárperspektíva meg a békaperspektíva között.)

Kémek közben jelentést tesznek az anyakirálynőnek, Quinn és Santana büszkén jelenti, hogy a bomlás magjait már elvetették a glee klubon belül. Ha sikerül Dakota Stanley-t alkalmazni, megeszi ezeket a srácokat reggelire, és még éhen is marad utánuk, az egy állat. Tökéletes, de Sue még egy dolgot javasol a lányoknak, klasszikus hadászati fogás, még a hadseregben tanulta: úgy gyengítsék meg az ellenséget, hogy egyenként intézzék el őket, akkor szétesnek atomjaikra, ő meg röhögve nézi majd.

Pompomlányoknak nem kell sokat keresgélniük az első célpontot, Mercedes olyan bánatos képpel nézegeti a smároló párocskákat a folyosón, hogy akár ki is tehette volna a feje fölé az „engem senki sem szeret” táblát. Jön Kurt, aki egész aranyosan megvigasztalja, kit érdekelnek ezek a fölényeskedő hülyék, lehet, hogy van kivel nyelvbirkózást tartaniuk a szünetekben, de minden másban ők magasan fölöttük állnak. (és egy nap amúgy is neki fog dolgozni az egész iskola) Amint Kurt eltűnik, a pompomlányok azonnal Mercedesre vetik magukat, és erősen felbíztatják, hogy kapja el a srácot, jó esélye van nála, és jelentőségteljesen vigyorognak is hozzá. Na persze, Mercedesnek már csak egy kis edzésre, pár designer cuccra és egy nemváltó operációra van szüksége Kurt becserkészéséhez, ez a napnál is világosabb, de lehetséges, hogy pont neki nem tűnik fel?

Pörögnek az események, máris az Acafellas első élő fellépésén vagyunk, van 2 főnél nagyobb közönség, meg minden, sőt még fangirlök is. Terri diszkrét lelkesedéssel bíztatja az urát, Emma viszont majd összepisili magát a gyönyörűségtől, de kénytelen úgy tenni, mintha Ken Tanaka produkciója lelkesítené annyira, mert ők most elvileg együtt járnak. Will egy kis szexi dög a színpadon, ezt meg kell hagyni. Nem is marad el a zajos siker, szülők ujjonganak, sikítanak és eszetlenül vigyorognak (Victor Garbernek tutira görcsöt kaptak az arcizmai ettől az epizódtól). KémApu simán eladja a CD-iket (mert már az is van, ritka gagyi borítóval), Figgins meg azonnal felkéri őket, hogy lépjenek fel a következő szülői értekezleten (fel kell dobni valaivel a szülőket, ha már megtudták, hogy a gyerekeiket börtönnkajával tömik), ez ám a karrier!

Másnap már a kritika is megjelenik a helyi lapban, és nekem gyanús, hogy Emma írta, mert az egekbe dicséri őket, az se lepne meg, ha külön paragrafust szentelt volna Will hátsója tökéletes formájának. Egyedül Howardot húzza le a kritika, lehet, hogy nem kellett volna a Sheets & Things-es munkapólóját viselnie a fellépésen? Pont ekkor fut be Sandy féltékenységtől prüszkölve, és bejelenti, hogy beszáll a csapatba, és nem, ez nem kérdés volt. A dolgok ugyanis komolyara fordultak, mert kinyomozta, hogy Josh Groban is ott lesz a szülői értekezleten (mit keres ott???), és Howard ártatlan kérdésére, hogy ki a fene az, Sandy válasza a következő: „HA NEM TUDOD, ÖLD MEG MAGAD!” Klasszikus. Sandy határozott véleménye szerint Josh Groban lehet a belépőjük a sztárvilágba, tehát ez nem minden tét nélküli fellépés lesz.

Glee klub közben ellátogat a Vocal Adrenaline próbájára kémkedni egy kicsit, meg persze körbeudvarolni Dakota Stanley-t. Mercedes és Kurt zavaróan pár módjára viselkednek, pompomlányok elégedetten somolyognak, Rachel és Tina meg zavarodott pillantásokat váltanak, I have a bad feeling about this. Vocal Adrenaline próbáján pedig fény derül pár dologra: egyrészt hogy ezek nem emberek, hanem gépek; hogy Dakota Stanley egy lelketlen állatidomár, nem mellesleg pedig egy mélynövésű, önelégült kis pöcs, egy két lábon járó vicc, aki csakis rekordösszegért hajlandó dolgozni. Srácoknak mindebből csak annyi csapódik le, hogy mégis hogy fogják azt a rengeteg pénzt kipengetni az ázsiójára?

Közben az Acafellasnál is válság van. Will Ken mozgását próbálja csiszolni, de a tesitanárba kb. annyi kellem és kecsesség szorult, mint a jetibe, és a helyzetet súlyosbítandó még Emma is rákérdez, hogy mégis hogy van mersze táncnak nevezni azt a gyalázatot, amit az imént a lábával művelt. De nem ez a legnagyobb baj, Howard lemondja a fellépést, mert súlyos önbizalomhiányban szenved, Henri meg visszaesett, és jól beköptetőzött. Az együttest máris elérte a végzet, belviszály és a drogok, hú de gyorsan ment. Willnek új tagokat kéne toboroznia, és már a hirdetés szövegét fogalmazza, amikor beállít Finn elég sanyarú képpel, már nem az igazi a glee klub, Rachelre is rátört a hiszti, meg minden, szar ez így. Még szerencse, hogy Willnek van egy jó megoldása, hogyan dobja fel a srácot.

És ez még nem minden, Tanaka edzőhöz Puck érkezik, a bunkó focista, és szégyentelenül kelletni kezdi magát, na nem ÚGY, hanem mint énekest. Mert ebben a sorozatban alapszabály, hogy igazából mindenkinek kurvajó hangja van ám, annak a mellékszereplőnek is, aki egyszer elment a kamera előtt, nagyon céltudatosan castingoltak. Puck amúgy királyul gitározik is, és ha esetleg beszállhatna az Acafellasba, hogy búgó hangon szerelmes szövegeket énekelhessen a dögös anyuciknak pár csábos pillantás kíséretében a szülői értekezleten, azért örökké hálás lenne. És a követező remek monológból és montázsból megtudjuk, hogy a srácnak van egy elég nagy gyengéje, nevezetesen a MILF-ek, akiket medencetisztítóként cserkész be. Amikor gyerekek suliban, férj melóban, a már zamatos de még kellőképpen dögös unatkozó háziasszonyoknak más se kell, csak hogy az izmos tinifiú a nagy melegben ledobja a szűk pólóját és megvillantsa a mellbimbópiercingjét, majd bedobjon pár vetkőztető pillantást, és ó igen, már lehet is tesztelni a hitvesi ágy rugóinak a teherbírását.

Vegyes indíttatással, de csak meglett az Acafellas vérfrissítés, már csak be kéne tanítani a sárcoknak a koreográfiát. Szerencsétlen Finn továbbra sem tud egyszerre énekelni és járni, ha meg neadjisten tánclépésről van szó, közbotrány, amit művel. Puck még nem is lenne annyira reménytelen eset, de a fiúk nehezen engedik el magukat, úgyhogy Will az egyetemes amerikai filmes csodamódszerrel próbálkozik, ami minden hímneműben tutira oldja a feszültséget. Asszociáljunk a sportra! A baseballban is működik, ha lazítunk egy kicsit, és egyesek szerint a táncban is pozitív eredményre vezet.

Rachel és Tina pedig eddig bírta nézni, ahogy Kurt és Mercedes Justint és Britney-t játszik, ideje Mercedest szembesíteni a kemény valósággal, ne szívassa már meg saját magát. Mercedes egyelőre nem nagyon akarja érteni, mire célozgatnak a lányok azzal, hogy nem egészen oké, ha az ember „pasija” tiarákat gyűjt és fűzőben (!) parádézik az iskolában, pedig ha valaki, hát Rachel Berry otthon van a témában, két apuci mellett eltöltött 16 év kemény élettapasztalatával.

Beindul a pénzgyűjtő akció is (az új koreográfusért ugye), és a srácok azt teszik, amit minden normális amerikai középiskolás tenne ilyenkor, kocsimosást szerveznek. (ott ugye megéri, mert mindenkinek van kocsija, akinek a lába eléri a pedálokat) Sőt, Sue Sylvester mindenki legnagyobb ámulatára csatasorba állítja a Cherreio-kat is, hogy „segítsenek”, és villantanak is némi bőrt a nemes cél érdekében. Ő maga elégedetten somolyog a balszélen, és közben Emmát alázza, akinek juszt se képes megjegyezni a keresztnevét, hú de aljas. Mercedes erősen célozgat Kurtnek, hogy hivatalossá tehetnék a „kapcsolatukat”, Kurt kétségbeesetten hárít, mondván, hogy ő mást szeret, és ábrándos tekintettel pillantgat Finn irányába. Mire Mercedes hátrafordul megnézni a riválisát, páratlan időzítéssel belép a képbe Rachel, és pofákat vág, tökéletes Glee pillanat. Kurt nem egészen így gondolta, de mindegy is, mert Mercedes ígyis, úgyis berág, és egy kővel bezúzza Kurt kocsiablakát jó igényesen, majd képzeletben meg is énekli ezt a tettét, és a Cheerio-k háttértáncolnak neki, nem rossz.

Számomra azóta is kérdéses eszközökkel, de a klub csak összetarhálta a pénzt Dakota Stanley-re, és már ott is állnak előtte libasorban, kihúzott háttal, várva az instrukciókat. Először is próbáljanak meg kevésbé lúzereknek tűnni, indítványozza a sztárkoreográfus, majd megkapják a személyre szóló oltást is kíméletlenül. Miss Effie (=Mercedes) fejezze be a zabálást, Kurt vegyen vissza, mert idáig süt, és a globális felmelegedés komoly veszély, Artie meg húzzon a francba, mert nem próbálkozik elég erősen a járással. Bunkó. Pedig tud ám kedveset is mondani, ha akar, három pompomlány pl. úgy jó, ahogy van. Rachel orrára egy plasztikai műtétig rá sem bír nézni, Finn meg mégis hogy a francba nőtt ekkorára, visszataszító! Finn-nek elege lesz a baromságból, ha ez a kis mélynövésű tapír csak a külsejükért akarja macerálni őket, akkor ő inkább húz innen, a klub számára nem erről szólt, és Mercedes, Kurt, Tina és Artie követik is azonnal. Rachel Berryt meg pont azért tartjuk, hogy mentse az ilyen helyzeteket, be is dobja a két kulcsszót: Barbra Streisand. Egy énekes, akinek a külseje soha nem befolyásolta a teljesítményét és az önbizalmát, és ha Dakota Stanley akkora faszkalap, mint Streisand orra, akkor nincs szükségük rá. Többiek is beszállnak, és csak sorolják a hendikepes hírességeket a zene és a sport világából. Dakota Stanley meg szépen fokozatosan megy össze, ami nála fokozott hátrányt jelent, még Rachel is magasabb nála, amire a díva fel is hívja a figyelmét, majd ajtót mutat a koreográfusnak. Igen, igaz, hogy soha nem lesznek olyan jó táncosok, mint a Vocal Adrenaline, de az ő erősségük nem is ebben van, hanem abban, hogy mindegyikük egyéniség, és ezzel simán nyerhetnek majd. Finn és a többiek ragyognak, Cheerio-k pukkadnak, Rachel magabiztosan mosolyog, ez meg a sorozat egyik legjobb zenei betét nélküli jelenete volt.

Egy jelenettel odébb egy öltözőben szmokingos férfiak sminkelik magukat, mi a fene folyik itt? Az Acafellas második fellépése következik, a szülői értekezleten, ahol –igen, nem csalás, nem ámítás- ott van Josh Groban is! Sandynek már párszor alsógatyát kellett cserélnie, mióta kiszúrta az első sorban, és a többieken is kellemes izgalom lesz úrrá. A fellépés meg kiválóan sikerül, ha eltekintünk a következő zavaró tényezőktől: 1. Sandy valóban hátborzongatóan szar. 2. A diákokból és tanárokból verbuválódott fiúbanda az I Wanna Sex You Up című kilencvenes évekbeli slágert adja elő a szülők és a tantestület előtt. 3. Emma látványos olvadását Will minden egyes mozdulatára Terri is kiszúrja. 4. Puck kimondottan Sue-t pécézi ki éneklés közben, és célzatos csípőmozdulatokkal teszi hangsúlyosabbá az előadást.

Utána az öltözőben felbukkan Josh Groban és egyenesen Sandyt keresi, mert ha már Sandy annyi érdekes dolgot küldözgetett neki (kisebb szuveníreket, beleértve a saját hajtincsét is – honnan?), most ő hozott neki ajándékot, egy távoltartási határozatot. Amúgy a csapat bejött neki, csak így tovább fiúk! Will ezek után úgy dönt, hogy neki a maga részéről ennyi elég is volt a fiúbandából. Kémapu is jó hírt hoz, végre ő is úgy döntött, hogy golyókat növeszt és valóra váltja régi álmát, és megszerzi a jogi diplomát. Valamint kimondja a sorozat egyik kulcsmondatát és legfontosabb üzenetét is: soha nincs késő ahhoz, hogy kergesd az álmaidat. Anyuci pedig eközben Josh Grobannel flörtöl, akinek mint megtudjuk, nem a sikítozó tinilányok jönnek be, hanem az elhízott idősödő alkoholisták, hoppá!

Másnap a suliban Mercedes megkörnyékezi Kurtöt azzal, hogy reméli, boldogok lesznek Rachellel, és sok magas C-t üvöltő gyerekük lesz majd, mire Kurt nem bírja tovább, és coming out-ol neki. (ami annál kevésbé sokkoló, hogy a félmeztelen pasikkal teleragasztgatott szekrénye előtt teszi ezt) Mercedesnek csak egy baja van ezzel az egésszel, hogy Kurt nem mondta el neki már sokkal korábban, akkor nem csinált volna hülyét magából, különben meg mitől olyan nagy ügy ez? Hát csak attól, hogy Kurt még soha nem mondta el senkinek. Ez pedig egy klasszikus „this is the beginning of a beautiful friendship” pillanat volt.

Eközben Sue Sylvester irodájában is drámai a hangulat, éppen szembesíti kémeit a csúfos kudarcukkal. Nem elég, hogy a klubtagok szétrúgták Dakota Stanley seggét, és Will Schuester visszatért a glee klubhoz, de csak úgy dagadnak az önbizalomtól, úgyhogy most Quinn és Santana kénytelen lesz megszagolni a saját hónalját. Mert ez a bukás szaga, ami ott bűzölög az egész irodában, Sue Sylvester páratlan pedagógus. De igazat mondott, ami a glee klubot illeti, lelkesen és mosolygósan próbálják éppen Mr. Schue legújabb koreográfiáit, sőt Rachel még arra is vetemedik, hogy megdicsérje, ez ám a pirposbetűs ünnep! Valamint Quinn megvillant abból valamit, hogy több ő egy sablonos gonosz pompomlánynál, elegánsan megköszöni Sue-nak a hasznos leckét, amit egy életre meg is jegyzett: aki igazán bízik önmagában, az nem szorul arra, hogy másokat cseszegessen.

Címkék: glee
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elloth 2010.09.07. 11:10:55

Jó volt KémAput látni, remélem a 2. évadban is visszatér.

Elloth 2010.09.07. 11:12:03

Jó volt KémAput mosolyogni látni, remélem visszatér a 2. évadra.

Tillike 2010.09.07. 13:50:23

Teljesen veletlenul kezdtem el nezni ezt a sorozatot, de magaval ragadott pedig nem vagyok mar egy tinilany:)) A HV-k meg egyenesen tokeletesek !!! Mivel gyerek mellett nem mindig lesz lehetosegem megnezni a Tv-ben ezert arra gondoltam hogy megrendelem az elso evad DVD-jet. Viszont nem tudom hogy az amerikai DVD-ket az itthoni lejatszo megismeri -e (lehet hogy hulye kerdes, de tenyleg nem ertek hozza). Tudna esetleg valaki segiteni??

Tipca 2010.09.10. 11:44:53

Nagyon jók a hogyvoltok! Pasi létemre egész bejön ez a sorozat, a zene is, de a beszólásokon hangosan röhögök (főleg azokon, amiket Brittany ejt ki a száján). Viszont arra nem gondoltál, hogy a dalszövegek mellé linkeld az adott "klipet" a YouTube-ról?

candyperfumegirl 2010.09.10. 20:25:56

@Tipca: De igen, de a Glee klipek problémásak, mert a FOX sokszor leszedeti őket, az eredetit viszont be fogom linkelni, amikor releváns. (nem spoilerezek! :))

Garf 2010.09.12. 08:41:17

Tillike! Rendeld meg inkább Angliából. Ott hétfőn jön ki teljes első évad DVD-n és azt biztos le tudja játszani az itthoni lejátszó.

Valandil 2010.09.12. 20:25:35

Szeretném felhívni a figyelmet Brittany (buta szőke) egysorosaira! :D
süti beállítások módosítása