A Glee egy olyan sorozat, amit ha lelkesen elkezdünk mesélni egy kívülállónak, az jó eséllyel nagy szemeket meresztve fogja kikérni magának, hogy miért akarunk egy High School Musical 2-t promotálni neki, pedig igazság szerint nem is állhatna attól távolabb. Elmesélni nem lehet, mitől különleges és kihagyhatatlan. Konklúzió: a Gleet LÁTNI KELL. Igen, tinisorozat, és igen, énekelnek benne, nem keveset. De egy bizonyos kés/alattos Ryan Murphy zseniális agyából pattant ki, és a csípős humort, az életszerű, ugyanakkor kellőképpen groteszk karaktereket, a hihetetlenül bravúrosan eltalált zeneválasztásokat, és a bevállalós írást nem lehet csak úgy elmesélni, ezt a sorozatot igenis be kell próbálni, hogy megértsük, miért is a legfrissebb, legüdébb színfoltja az utóbbi évek televíziós termésének. A Glee az ohiói Lima városában levő William McKinley középiskolában játszódik, megtaláljuk itt is az amerikai gimnáziumok kikezdhetetlen kasztrendszerét, ahol a skála két ellentétes végén a mindenki által lenézett és agyonalázott „lúzerek”, a másikon pedig a saját kis Olümposzukon kényelmesen terpeszkedő népszerűek helyezkednek el. Az izgalmas az, hogy itt NEM az utóbbiak a főszereplők. A Glee karakterei kettőnél jóval több dimenzióval rendelkeznek, és mindegyiket pont annyi szimpatikus és ellenszenves vonással sikerült megrajzolni, hogy emberiek legyenek, és pont akkor kövessenek el valami geciséget/hülyeséget/mindkettőt, amikor már pont szimpatizálnánk velük. De meg fogjuk ismerni mindegyiket ebben a Pilotban, vágjunk is bele.

A kezdő képsorokban egy SS tiszt brutalitásával rendelkező, kiképző őrmesterre mind külsőre, mind személyiségre hajazó tornatanárnő terrorizálja a cheerleader osztagát egy bazinagy megafonnal, és mindenféle lealázó szövegekkel. Figyeljünk rá, mert pillanatok alatt a kedvenc karakterünkké válhat. Közben érkezik a jófej (és szexi) tanárbácsi is, aki láthatóan bratyizni akar a diákokkal, külön odaköszön Kurtnek, a mesésen divatérzékeny fiúkának, aki éppen fenyegető tekintetű vagánysrácok gyűrűjében áll, nem sok jót nézek ki ebből a szituációból. Kurt pontosan tudja, mi következik, a szokásos reggeli rituálé, melynek során a HVCS-k lazán kihajítják őt a szemétbe, mert ez egy ilyen barátságos iskola. Csak a Marc Jacobs dzsekijét kíméljék már meg, ami a 2009-es ősz-téli RTW kollekció kiemelkedő darabja, és Kurt van olyan idióta, hogy mindezt hangosan ki is mondja. Na jó, egyezik bele a vagánysrácok egyike, és némileg vonakodva utasítást ad a többieknek, hogy most már dobhatják az áldozatukat, miközben ő majd vigyáz a felbecsülhetetlen értékű designer darabra. Milyen kedves fiú.

Jófej tanárbácsi nosztalgiától párás szemmel jártatja végig tekintetét az iskolai trófeákon, különösen azon, amit egy bizonyos 1993-as glee klub nyert a nemzeti döntőn, a kamera pedig hosszan elidőzik egy idézeten: „a boldogság definíciója nem más, mint átadni magunkat az örömnek”. Tudni kell, hogy a glee klub, mint fogalom nagyon is létezik az amerikai középnyugaton, iskolai énekkarokat neveznek így, akik könnyűzenei és musical műfajban utaznak, és rendszeresen vetélkednek egymással. Will Schuester (=szimpatikus tanárbácsi) éppen spanyolórát tart mérsékelten fogékony osztályának, miközben az iskola egy setét szegletében sajátos énekóra zajlik, a látványosan csőbuzi énektanár kedvenc szólistáját taperolja – egy szúrós tekintetű lány szeme láttára.

Következő jelenet a tanáriban játszódik, ami a belső intrikák és a zaftos pletykák melegágya, ezt hamar meg fogjuk tapasztalni, de először is a brutál tornatanárnő, Sue Sylvester érkezik elmaradhatatlan Adidas melegítőjében, pár papírpoharas kávával, és a hírrel, hogy az iskola sajnálatos módon az ő cheerleaderjei utaztatására fordítja azt a pénzt, ami eddig a tanári kávégépére ment el. Újabb szereplőket ismerünk meg, a fociedző Kent, aki nem ismeri a hosszúnadrág fogalmát, és az iskolai tanácsadót, Emmát, akinek különös ismertetőjegyei a hatalmas őzike szemek, egy hihetetlenül színes és stílusos ruhatár, és hogy fülig bele van esve Willbe. Máris prezentálja mindhármat a felsoroltakból, Will igyekszik nem tudomást venni egyikről sem, a fociedző Ken viszont azonnal bepróbálkozik, pedig Emma láthatóan nem kevésbé tartja visszataszítónak, mint egy autópálya-menti nyilvános vécé kipucolását. Emma irtózik mindentől, ami kicsit is undi, és egy flakon fertőtlenítő és nem kevés pár gumikesztyű mindig megtalálható a kézitáskájában. Amúgy tudomására jutott egy érdekes pletyka, miszerint az iskolai glee klub vezetőjét, Sandyt (a csőbuzi énektanárt) egy kétes, szexuális zaklatásos ügy folytán elbocsátották az iskolából, így a glee klub vezető tanári posztja megüresedett. Willnek azonnal kigyullad a villanykörte a feje fölött, neki kell átvennie a helyét, ez nem vitás.

Esetleg szeretne a Titanic kapitánya is lenni? –kérdez vissza az igazgató, amikor Will felvezeti neki az ötletet. A helyzet az, hogy a glee klub vezetőjének lenni egy ideje elég hálátlan pozíciónak számít ebben az iskolában, Sandy ugyanis kitartó munkával leküzdötte az énekkart az iskolai társadalmi ranglétra legaljára. De ha Will ragaszkodik hozzá, akkor kénytelen lesz finanszírozni is, márpedig ez kemény dió lesz, Will felesége ugyanis minden dollárt, amit keresnek a családi alapba szán, leendő gyermekük neveltetésére, iskoláztatására, balettórákra, és egy csinos kertvárosi otthon kialakítására. De a legsürgetőbb probléma jelenleg nem is ez, hanem az, hogy győzzön meg Will bárkit is arról, hogy a glee klubhoz csatlakozni már nem ciki? Először is újra kell definiálni az egészet, kapjon mondjuk egy hangzatos és optimista új nevet a dolog, legyen a csoport neve New Directions, és máris csábítóbban hangzik.

És valóban, másnap már iratkoznak is be a diákok a csoportba, csupa olyan figura, akikben él a bizonyítási vágy, mert a népszerű társaik lenézik és megalázzák őket napi rendszerességgel egyszerűen azért, mert nem olyanok, mint az átlag, pedig figyelemreméltó tehetség lakozik bennük. HVCS-nyelvre lefordítva: lúzerek. Az első Mercedes, hangra és alkatra is Aretha Franklin klónja, R-E-S-P-E-C-T –et nyom a miheztartás kedvéért, nem is akárhogy. Őt követi Kurt, a Marc Jacobs rajongó srác, és olyan átéléssel énekli a Chicagóból a Mr. Cellophane-t, hogy egyértelmű, hogy saját élettapasztalait is beleviszi. Majd ketten is feliratkoznak, a tolószékes Artie, akit egyelőre nem hallunk énekelni, és a dadogós ázsiai lány, Tina, aki I Kissed A Girlt prezentál kicsit ribancosan, de igen meggyőzően.

És érkezik A SZTÁR, a főnyeremény, aki miatt már érdemes volt a glee klub megreformálásába (és ebbe a sorozatba) belevágni. Rachel Berry (neve mellett az elmaradhatatlan arany csillaggal- a sztárság metaforájával), a korábban már látott szúrós tekintetű lány, aki úgy mondja fel, hogy a Brodway klasszikus, Nyomorultak On My Own című dalát fogja énekelni, ami minimum Hermione Granger-szintű felkészültségre utal. A hangja pedig egyenesen lélegzetelállító, és érdemes figyelni a szöveget is, ebben a sorozatban a dalszövegek mindig beszédesek (a címekre kattintva olvashatjátok is mindet). Közben pedig egy belső monológban Rachel bemutatkozik, az egyik legötletesebb karakterintróban amit valaha is láttam. Először is szeretné eloszlatni azt a rosszindulatú pletykát, hogy ő rúgatta ki az előző énektanárt, amiért nem neki adta a szólót, amit érdemelt. Különben sem homofób, hogy is lehetne az, amikor két meleg apuka nevelte fel. A biológiai anyját olyan tényezők alapján választották ki, mint szépség és intelligencia, majd összemixelték a spermájukat, és kisült belőle Rachel, aki a mai napig nem is tudja, melyikük az igazi apja, és szerinte ez tök király. (Ebben a pillanatban pedig mutatnak nekünk pár családi képet, a fehér Rachelről, egy fehér és egy egyértelműen fekete fickóról.) Amúgy meg Rachelt nem érdekli a pasizás, nem is érne rá, hiszen minden nap postol a myspace oldalára egy új videót, hogy állandó képzésben részesítse a hangját és tehetségét, ugyanis világsztárnak készül. Az sem állíthatja meg, hogy a népszerű csajok –a cheerleaderek- rendszeresen bunkó kommenteket fűznek az ő amúgy zseniális videóihoz, vagy hogy a HVCS-k rendszeresen jégkását loccsantanak az arcába csak a poén kedvéért, és eközben még mindig ott áll a színpadon, szívét-lelkét beleadva az On My Own-ba. A dal végén Will Schue alig kap levegőt, majd annyit képes kipréselni, hogy ez elég jó volt, és amikor már azt hinnénk, hogy erre Rachel Berry meghatódik, akkor rendreutasító hangon csak annyit kérdez, hogy mikor kezdünk próbálni?

Máris Rachel, máris, a glee klub összeállt, megvannak öten, és jelenleg Artie-t körülugrálva a Sit Down You’re Rockin The Boat-ot nyomják, és közben folyton egymás tyúkszemére lépnek. „Szarok vagyunk” –foglalja össze Rachel, és valóban nem egészen állt még össze ez a szám. Valamint kicsit vicces egy tolószékes srácnak énekelni ezt a számot, bár Artie szerint Mr. Schue a dal ironikus felfogásával próbálkozott, mire Rachel leüvölti, egy show kórusban iróniák helye nincs, majd igazi díva-masírozással kiviharzik.

Rachel a focipálya lelátóján búslakodik, közben a brutálnyanya Sue bénázó cheerleaderjeit alázza: „ez nektek nehéz? Én hepatitisszel ének, na AZ nehéz!” Jön Will, és próbál Rachel lelkére beszélni, hogy ne tegyen le a glee-ről, majd kialakulnak. Rachel szerint viszont nem éri meg még jobban kiröhögtetnie magát az iskolatársaival, ha ez a klub nem indítja el őt a sztárság felé, az élet rövid, neki pedig határozott céljai vannak. Szerinte amúgy azért nem elég erős a csoport, mert nincs benne egy tutkó férfihang, akivel tudna duettezni, és Will lát is ebben némi igazságot, a klubnak tesztoszteron tuningra van szüksége.

Ez persze nem lesz egyszerű, hogyan tudná rávenni a srácokat, hogy szálljanak be valamibe, ami jelenleg az iskola legnagyobb égésének számít? Ráadásul az igazgató és Sue is rásegít egy kicsit Will szorult helyzetére, előbbi azzal, hogy a próbatermet inkább az anonim alkoholistáknak adná az éneklő tinik helyett, Sue pedig egy rögtönzött középiskolai társadalomismeret előadással. Szerinte kár Willnek izzadnia a klubbal, mert a középiskola kemény kasztrendszer, ahol a diákoknak csak jó, ha tudják, hol a helyük. A legmagasabb szinten persze az ő Cheerio-i vannak (mert ez a cheerleader csapat neve, milyen ötletes), a glee klubot meg mondjuk képzelje el az alagsorban.

Megismerhetjük Will bájos feleségét Territ is, aki egy lakástextil boltban (Sheets & Things) eladó, és érezzünk vele nagyon együtt, mert heti három napot dolgozik, miközben kétségbeesetten próbál teherbe esni. Hát igen, Terri céltudatos feleség, most is egrecíroztatja urát egy kicsit, hogy keressen több pénzt ahelyett, hogy a lúzer diákjait pátyolgatja, glee klubból nem lesz kertvárosi álomlak fajátszótérrel és tündibündi gyerekszobával. A helyzetet súlyosbítandó még Sandy is megjelenik a boltban, és miután Will sikertelenül próbál beleolvadni az ágymenűs pultba, kénytelen bájcsevegni vele egy kicsit. De nincs elefánt a szobában azért, mert Will tölti be Sandy korábbi pozícióját, valójában Sandy remekül van, a kirúgás után ugyan majdnem szakított vele a távkapcsolatban élő barátnője, de most már minden szép és jó, mert marihuánát kapott orvosi receptre. Mivan?- kérdezik Will kikerekedő szemei. Sandy gyakoraltias, nem csak saját fogyasztásra használja a cuccot, hanem Nancy babérjaira törve értékesíti is a kisváros rászoruló polgárai körében. És rendes dealerhez méltóan az első adagot ingyen adja Willnek, akinek minden tiltakozása ellenére a Chronic Lady feliratú diszkrét kis tasak a zakózsebében köt ki.

Az iskolában jön Emma, és miközben Will készségesen eltávolít a cipője talpáról egy rágót, cserébe pár pozitív gondolattal látja el. Abban igazat ad Sue-nak, hogy a diákokat a klikkek határozzák meg, de pont ezért ha egy népszerű srác úgy dönt, hogy nem a glee klub a legnagyobb blama a világon, akkor mások is követni fogják. Nem is rossz, és hol keressünk hangadó, vezető típusú népszerű srácokat egy gimiben? Természetesen a focicsapatban. Ehhez kell a fociedző, Ken segítsége is, aki azért cserébe, ha Will beajánlja őt Emmának, megszorongatja egy kicsit a srácai tökeit, hogy hallgassák végig. Will csekély meggyőző-képességről tesz tanúbizonyságot, amikor az öltözőben felvezeti a focistáknak, hogy csatlakozzanak az énekkarhoz, mert az tök jó dolog, és hagy az öltöző ajtaján egy jelentkezési lapot, köszöni szépen a figyelmet.

Lehet tippelni, mennyire jól sül el mindez, talált, süllyedt. Extrabuzi Nyálgép, Segglyuk és Pénisz nevű diákok örömmel csatlakoznának a glee klubhoz, más senki. Francba. Will már magában kezdi temetni ezt a nagyszerű kezdeményezést, amikor égi ajándékként angyali hangot hall a férfi zuhanyzó irányából. Miafasz? Az egyik focista énekel? Minden kényszerítés nélkül? A zuhanyzóban? Nem is rosszul? Na lessük csak meg. És valóban, Finn, a „jófej” a vagánysrácok közül (az, aki nem engedte Kurt pazar Marc Jacobs dzsekijét a szemétben landolni) énekli, hogy I can’t fight this feeling anymore, és határozottan fülbarát módon teszi mindezt. És igen, Will pontosan ezért akart belevágni a glee klubba, felkarolni olyan rejtett tehetségeket, akik nem is sejtették, hogy jók lehetnek olyasmiben, mint az előadóművészet. De mivel Finn a népszerű kasztba tartozik, nyilván önként sosem vállalná be, ezért Willnek olyan alattomos ármányhoz kell folyamodnia, amit ő maga is élete legsötétebb pillanataként definiál.

Következő jelenetben Will egy nem kicsit megzavarodott Finnt leckéztet a drogok kártékony hatásairól, miközben egy már ismerős kis tasakot lóbál az orra előtt szigorú tekintettel. Szegény Finn-nek fogalma sincs, ő tényleg most látja először a cuccot, azt se tudja, ki az a Chronic Lady, és ha Mr. Schue nem hiszi el, hogy nem drogos, tesztelje le bátran, hajlandó vizeletmintát is adni meg minden. Na ennek már a fele sem tréfa, ideje bekeményíteni, nem kell a rossz duma és a drogteszt fiatalember, elég nagy bajban vagy így is, tudtad, hogy már a birtoklás is bűncselekmény? Sőt, abban is biztos vagyok, hogy ekkora fűmennyiséggel már börtönbe szokás kerülni, mondja kemény arccal Will, miközben a mellette levő falon a „Prioritásunk: a gyerekek támogatása” című szórólapra zoomol a vicces kedvű operatőr. Finn nem tud kimászni a szorult helyzetből, csak az anyukája meg ne tudja, mert ő ilyen anyuci kisfia ám, amit a most következő szintén remek karakterintróban részletesebben is kifejtenek nekünk.

Finn elmeséli, hogy az anyja egyedül neveli, mióta meghalt az apja Irakban az Osama Bin Laden elleni harcban, na ebből most megtudtuk, hogy Finnt nem az eszéért szokták szeretni. Azóta ő segíteni és támogatni akarja anyut, akinek csak egy pasija volt egész idő alatt, Darren, akivel jókat énekelgettek pázsitfestés közben, és valahol ekkor derült ki, hogy Finnek van némi tehetsége a zenéhez. Sajnos Darren lelépett egy bögyös szőkével, anyuci nem kis bánatára, és azóta Finn még inkább azon van, hogy bizonyítson, és jó legyen valamiben. Will két lehetőséget kínál fel: első, hogy büntetésbe megy, de akkor a dolog bekerül az aktájába (!), és természetesen az anyja is megtudja. Na és mi a másik lehetőség, Mr. Schue?

A másik lehetőség az, hogy Finn áll a színpadon, egy Grease kottával a kezében, és I’ve got chills they’re mulitplying, welcome to Glee Club. Csapat elismerő pillantásokat vált, Mr. Schue szerzett egy tehetséget, minden szem csillog, de senki sem lelkesedik annyira a vérfrissítésért, mint Rachel. Látványos teátrális mozdulattal hajítja el a kottát, majd veszedelmes tánclépésekkel és birtokló tekintettel közelít a partnere felé, miközben laza profizmussal nyomja a női szólót. Finn látványosan halálra van rémülve. Pedig a díva túlzott lelkesedése ellenére is jól szólnak, ami Mercedesnek nem is tetszik, őt senki nem ültetheti a sarokba, elvégre ő Beyonce, nem Kelly Rowland. Lesznek itt még gondok. OK, nyugi Díva 2. 0, ez csak egy dal, majd lesz még Dreamgirls meg Aretha is, hogy bizonyíthass, hagyd most őket érvényesülni egy kicsit, mondja Will Schue. Kurt még megerősíti azzal, hogy ez az első alkalom, hogy egyáltalán szólnak valahogy. Mercedes belemegy a vokálozásba ezegyszer, úgy tűnik az új fiút a csapat elfogadta.

Otthon Will és Terri vitatkoznak egy sort arról, hogy mi a fontosabb, a pénz vagy az önkifejezés. Terri azt akarja, hogy Will jelentkezzen könyvelőnek, és rontja még a helyzetét azzal, hogy kreatív tevékenységnek meri nevezni egy puzzle kirakást. Ráadásul Willnek szüksége van egy felnőtt kísérőre a csapat első iskolán kívüli programjához, amire Emma lelkesen jelentkezik is. A program az, hogy a konkurens iskola glee klubjának a fellépését kell megnézni tapasztalatszerzés céljából, tehát 6, azaz HAT gyereket kell elkísérni egy iskolai rendezvényre, ehhez valóban elengedhetelen két felnőtt kísérő jelenléte. Csakhogy így Finnek hazudnia kell a focicsapatnak, a program ugyanis egybeesik a szombati edzéssel, ezért vele rokonértelmű haverjának, Pucknak azt mondja, hogy az anyjának kell segítenie, akinek most kellett eltávolítani a prosztatáját.

Csapat sorban áll a jegyekért, és ezalatt megcsodálhatjuk a bámulatos, laza fél méteres magasságkülönbséget a glee klub férfi és női sztárja között, ami már önmagában egy vizuális effektus. Rachel nem győzi dicsérni Finn tehetségét, amire egy cuki félmosoly a válasz (ez egyébként trademark, még sokszor láthatjuk majd tőle), majd Rachel megjegyzi, hogy illene járniuk egymással, mint a szexi férfisztár és a káprázatos feltörekvő csillag. Rachel Berry for president. Finn kissé megilletődötten benyögi, hogy neki van ám barátnője, a suli népszerűségi listáját nyilván vezető Quinn Fabray, a Cheerio-k kapitánya és a Cölibátus Klub (igen, jól olvastátok) elnöke. Ezek után egy rövid jelenetben megnézhetjük, milyen kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. Smárolnak, Finn nem túl árnyaltan Quinn seggére teszi a kezét, mire Quinn határozottan ellöki, majd sokat ígérő mosollyal térdre ereszkedik, és nem, nem AZ következik, hanem összeteszi a kezeit és imádkozni kezd. Finn látványos „óbazmeg” szemforgatással nyugtázza mindezt.

Mögöttük Will és Emma áll a sorban, és Emma ráveszi Willt egy mogyorókrémes szendvics megfelezésére, meg finoman felajánl némi lelkisegély-szolgálatot, amivel Will annak rendje és módja szerint él is. Túl nagy a nyomás feleség-oldalról, gyerek kéne, ahhoz meg pénz, és az is elhangzik, hogy Terri volt Will első szerelme, valahogy úgy kell elképzelni, hogy ők voltak a helyi Finn és Quinn annak idején a gimiben, menő cheerleader és menő glee klub sztár. Kezdődik az előadás. Will megkéri a tanítványait, hogy ne röhögjék ki túl hangosan a „konkurenciát”, és nem szégyell még idézőjelet is mutatni hozzá. A konkurencia, a Vocal Adrenaline, legalább 500-an vannak, de egy nincs köztük, aki elvétené a tánclépést, tökéletesen összeillő dögös kék-fekete jelmezben feszítenek, Amy Winehouse Rehabjét nyomják izgalmas feldolgozásban, versenytáncosokat megszégyenítő koreográfiával, és mindannyian úgy néznek ki, mintha szupermodellekről klónozták volna őket. Közönség fékevesztett ovációja közben láthatjuk a mi srácainkat: a tolószékest, a dadogós ázsiait, az XXL-es fekát, a mintabuzit, valamint a törpét meg az óriást, ahogy az álluk látványos találkozást él át a padlóval. Tina találóan meg is állapítja, hogy v-v-v-végük van. Willt valószínűleg pillanatokon belül újra kell éleszteni.

Ezek után Finnek el kell szenvednie csapattársaitól (mármint foci) a festékpisztolyos szívatást, ugyanis Puck utánanézett, és kiderült, hogy a nőknek nincs prosztatája, Finn hazudott nekik. Az ég óvjon minket attól, hogy a focisták felfedezzék a Google-t. Willt pedig egy ragyogó arcú Terri várja otthon két pohár pezsgővel, paraszemekkel és egy Gratulálunk!-transzparenssel. Édes vagy, de a gyerekek még nem is nyertek semmit, kezdené Will, de Terri örömének köze nincs az éneklő tinikhez, ő ugyanis gyereket vár. Ami egészen új helyzet elé állítja szimpatikus spanyoltanárunkat.

Konkrétan másnap be is nyújtja a felmondását, amit a fiatalok döbbenten és roppant csalódottan fogadnak, bár Finn most talán felszabadul a kötelezettség alól, Will meg mehet könyvelőnek. (bölcsész diplomával, miért is ne) Mielőtt azonban kiürítené az íróasztalát és visszaadná a jelvényét és a szolgálati fegyverét, Emma még meginvitálja Willt egy személyre szabott karriertanácsadásra. Ami pedig a glee klubot illeti, Rachel önként elvállalja a megüresedett vezetői poszt betöltését, és letámadja Finnt, hogy térjen vissza a klubhoz akkor is, ha Mr. Schue már nem kényszeríti rá, hiszen tehetséges, ne legyen már hülye. Ennek a kis jelenetnek pont szemtanúja Quinn, és a legtöbb, ami tőle telik az, hogy nem robban szét a feje, amiért a pasiját: 1. nyilvános helyen beszélni látja egy másik lánnyal; 2. ez másik lány éppen az ő egyik kedvenc céltáblája, a suli elsőszámú számkivetettje. Rekordgyorsasággal emlékezteti Finnt az esti közös áhítatra, miközben Rachlnek lassú kínhalált ígérő pillantásokat küld.

Ami pedig a focicsapatot illeti, lelkesen köszöntik Finnt ismét köreikben, sőt Puck még welcome back ajándékkal is készült. A figyelmesség persze csak addig terjed, hogy bezárta Artie-t tolószékestül egy toi toi-ba, és Finn kapja a megtiszteltetést, hogy felboríthatja. Már elnézést, de WHAT THE FUCK? Szerencsére Finn az enyémhez hasonló lelkesedést mutat az ötletért, és a csapat legnagyobb iszonyatára kiszabadítja Artie-t, és azt is közli az ostobán kamillázó focistákal, hogy a glee klubba is visszatér, mert ez volt az első dolog, ami nyomorult eddigi életében egy kicsit is boldoggá tette. Amúgy marad a focicsapatban is, mert nélküle úgysem mennek semmire, és ezek után elindul Artie-val együtt a próbára. Útközben pedig megpillantja az anyja volt pasiját, Darrent, amint éppen bögyös szőkéje társaságában a focipálya satnya füvét permetezi a Don’t Stop Believing-et nyomatva aláfestésnek. Finn-nek látványos „villanykörte a fej fölött” pillanata van, hamarosan meg is tudjuk, milyen ötlet fogant meg az agyában.

Eközben a glee klub Mr. Schue nélküli próbája nem megy valami jól, Rachel és Kurt éppen megtépni készül egymást, „ki a nagyobb drámakirálynő?” kérdéskör eldöntése végett. Ekkor gurul be Finn Artie-val, és mielőtt a sértődött csapattagok kihajítanák, tényleg nagyon meghatóan elmondja nekik, hogy már baromira nem tud azonosulni a HVCS haverjai szemétségeivel, velük viszont jól érzi magát, és szeretne ismét a glee klubhoz tartozni. Ezt persze azok, akiket a kedves népszerű srácok jégkásával, tojással meg hasonlókkal dobálnak rendszeresen (nem beszélve Kurt kertibútoráról, amit a tetőre szögeztek), érthető módon szkeptikusan fogadnak. Pedig Finn őszintén beszél, hiszen ő is azért van itt, amiért a többiek: bizonyítani szeretné, hogy jó valamiben. Ezt pedig egy igazán ütős produkcióval máris megtehetik, csak kéne valami dögös fellépőruha, erről majd Mercedes gondoskodik, klassz kis koreográfia, ezt intézheti Rachel, ő pedig majd szállítja a tökéletes zenét.

Emma megkezdi a karriertanácsadást. Gyakorlatilag abból áll a dolog, hogy lejátssza Willnek a fellépést, amivel a 93-as glee klub Mr. Schuester vezetésével megnyerte az országos döntőt. Will párás szemekkel emlékszik vissza, hogy életében nem volt még olyan boldog, mint akkor és ott, már a szám felénél tudta, hogy nyerni fognak. És ehhez hasonlót csak akkor élt át, amikor Terri közölte, hogy terhes, és mindent meg akar adni a gyerekének. Na igen, de milyen értékeket akarsz neki közvetíteni, kérdezi Emma, azt, hogy a pénz mindennél fontosabb, vagy azt, hogy az életet csak úgy érdemes élni, ha azt tesszük, amiben szenvedélyesen hiszünk?

Ezek után lép ki Will a folyosóra, és valami érdekeset hall a színházterem irányából. Éneklést. A színpadon 6 lelkes fiatal piros póló-farmer-Converse kombóban éppen most kezd bele a Don’t Stop Believing-be, és minden túlzás nélkül fergetegesen nyomják. A dal pörög, lelkesít, Finn és Rachel énekli a szólókat, amiből kapásból le lehet szűrni pár dolgot. Egyik az, hogy baromi jól szólnak együtt, másik, hogy jól is mutatnak együtt, harmadik meg, hogy úgy néznek egymásra éneklés közben, mintha le akarnák rángatni a ruhát egymásról, de azonnal, ami nem kevés pluszt tud adni egy produkciónak. A szám közben még befut Sue két cheerleaderrel, és nagyon nem tetszik nekik, amit látnak, különösen Bitch Queen Quinn Fabray fintorog, majd jön Puck, aki vet pár undorodó pillantást az éneklő bagázsra és sarkon fordul. Mr. Schue viszont le van nyűgözve. Ami nála annyiból áll, hogy OK Finn, gyakorold még a magas hangokat, Rachel, neked sem ártana, mert ez most egy kilences, és tízzel tudjuk megnyerni az országos döntőt. Mert meg fogjuk nyerni, méghozzá az én vezetésemmel, na mehet elölről! És ezzel ér véget ez a remek Pilot, hasonló lendületben térnek vissza a srácok a második részben.

(Ez most extra hosszú hogyvolt, mert a bevezető részből véletlenül sem akartam semmi fontosat kihagyni, kicsit feszesebben folytatom majd az írást.)