Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 7x01 - Az iskola

2010. augusztus 18. 14:00 - leeann

Az utolsó évad elején Buffy Dawn-t tanítgatja harcolni, de egyelőre a győzelemhez még szükség van a „Buffy, segíts” kiáltásra. Buffy szerint valami nagyon közeledik, de másnap egyelőre csak a helyi középiskolát adják át a régi helyén újra felépítve. Will Westburyben, Angliában heveri ki a varázsmérgezést, Giles és a koven hathatós segítségével. Európa után Amerikában is nappal lesz végre, és Dawn iskolába készülődik. Buffy elkíséri őt, így találkozik az új igazgatóval is.

Ezzel az iskolával jobb vigyázni, ezért Xander beszerezte a régi suli és az új iskola terveit is, amit érdemes alaposan áttanulmányozni az elmúlt évadok fényében. Mondhatnám, hogy elég békésen kezdődik az évad, de nem így van, Isztambulban ugyanis megölnek egy „jól ugrik, jól fut, jól mozog” lányt, akinek a halála biztosan nem lesz benne a reggeli hírekben, viszont hamarosan megtudjuk, hogy mi a jelentősége a történet és az évad szempontjából.

A másik érdekesség, hogy Anya elhagyta szőkeségét és újra szolid barnába öltöztette hajfürtjeit, valamint démon barátként is csak Halfrek van mellette, hisz amióta voltak emberi érzései, nem megy neki túl jól a bosszúállás. Szóval Buffy iskolába viszi Dawnt, de a régi emlékek miatt nem tudja úgy otthagyni a húgát a modern épületben, hogy körül ne nézne egy kicsit. A körülnézés érdekessé válik, amikor előtűnő, majd eltűnő zombi szellemek jelennek meg a wc-ben.

Buffy Xanderrel beszéli meg a dolgot. Valljuk be, Buffy látott már olyat, amit rajta kívül senki más. Most viszont Dawn is meglát egy ilyen zombit, ami halálra rémíti. A Summers-lányoknak elég rosszul indul az új iskolaév. Dawn a mosdóba menekül, ahol a szomszédos fülkéből halk sírásra lesz figyelmes, de nem lát lábat egyik fülkében sem, amikor az ajtó alatt próbál kukucskálni. Közben Buffy még mindig az iskolában ténfereg, így ismét összefut az új igazgatóval. Miközben Buffy az igazgatóval beszélget, a húga és a síró lány, aki igazi ember, nagy bajba kerülnek a mosdóban.

Miközben Sunnydale-ben újra buli van, Willnek is volt egy elég rossz élménye, ami szintén arra utal, hogy az iskola aktivitása a pokol szájára is kihatással van, és az meg fog nyílni. Nagyszerű, vissza a kezdetekhez, vissza a föld alá! Dawn és új barátnője már a föld alatt is vannak, ahol egy szintén rémült fiú is csatlakozik hozzájuk, és nem egy iskolaavató buli részesei, hanem komoly gondban vannak az őket fenyegető élőhalottak miatt. Dawn az egyetlen hatásos fegyverben hisz ilyenkor, vagyis azonnal riasztja a nővérét.

Megérkezik Buffy, de az élőhalottak is, akik fenyegetőek és elég vehemensek, persze Buffynak csak könnyű testmozgást jelentenek. A vadász talál egy ajtót, ami mögött a húgát sejti, de nem Dawn van az ajtó mögött, hanem egy „lelkes” rajongója. Mr. William angolosan távozott, majd úgy tűnik, visszatért lélektől duzzadva. Igen, Spike tért vissza, de elég bolondnak tűnik, ami Buffynak is azonnal szemet szúr. Buffy egyelőre nem akarja megfejteni Spike fura viselkedését, mert a testvére bajban van, de majd még jön, most viszont megy.

Azért bolond Spike mond valamit, ami segíthet, Dawn pedig fegyvert kreál kis csapatával, amivel távol tudják tartani a zombikat. Buffy riasztja Xandert, majd hamarosan megtalálja a kölyköket és megtartja a napi második edzését, amit a zombik bánnak. Miközben Buffy harcol, Xander megtalálja a mosdóban a felfordulásért felelős talizmánt, de az egyik élőhalott őt is megtámadja. A harc nem tart sokáig, mert Xander eltöri a talizmánt és a zombik semmivé válnak. A csapat kijut a föld alól, és Dawnnak mindjárt akad is két barátja az új iskolában töltött első napon.

Az igazgató sem rest és tudja, hogy Buffy ennek sulinak az elődjébe járt. Sok megrovás szerepelt az aktájában, de ez a suli vonzza a gonoszt minden téren, így elkel a segítség. Az igazgató tanácsadói állást ajánl Buffynak, aki azonnal el is fogadja, hogy szemmel tudja tartani a dolgokat testközelből. Miközben Buffynak új munkája van, Spikenak új barátja. Vagy inkább barátai? Spike nem egyedül beszélget, és nem feltétlenül őrült meg. Beszél hozzá valaki, akinek válaszolgat, de a valaki egyelőre nem látható.

A valaki sok alakban megjelenhet, főleg az elmúlt évadokban elpusztított gonoszok képében, mint az „Első”, vagy Glory, Warren, esetleg a fura lénnyé változott polgármester, de előtűnik Drusillaként is és Buffyként is, úgyhogy ez valami ősi, ahogy Will nevezte, valami nagyon hatalmas, minden eddiginél hatalmasabb gonosz. A végső gonosszal kell összecsapnia Buffynak és csapatának. Az évad jelmondata a vissza a kezdetekhez, hát hajrá!

Címkék: buffy
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2010.08.18. 16:39:09

Ó, igen, az Első! :)

pleb 2010.08.18. 18:11:10

Remek befejező évad lesz, az biztos! :) Tetszik a back to the beginning feeling :D

bogaaar 2010.08.19. 11:34:38

az egész Buffyt imádtam (még a viszonylag gyengébb 4. és 5. évadot is), de ez a 7. évad visszahozta azt az érzést, amiért annyira megszerettem. nagyon tetszett ez a sötétebb, felnőttesebb tónus
(a hoygvoltokat egyébként mindig elolvasom, de most, hogy a kedvenc évadomhoz értél nem tudtam megállni a kommentelést :))

kayra 2010.08.21. 10:30:36

Én imádom a Buffyt, meg az Angelt is.
Nem tudom ki hogy van vele...
süti beállítások módosítása