Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos elmék 5x13 - Risky Business

2010. július 01. 09:00 - hex.kelly

Elő a zsepikkel, megrázó képsorokkal nyitunk: a Flyleaf Enemy című száma szól, egy tizenéves fiú és egy tizenéves lány a szobájában van, mindkettő becsukja az ajtót. A fiú nyakkendőt vesz elő, a lány kihúzza a köntöséből az övet, csomó kerül egy kilincsre és egy szekrénybe, majd a nyakkendő és az öv megfeszül, az egyik szobában pár dolog leesik az asztalról, majd egy lógó kezű élettelen test esik a padlóra, a kalitkában a papagáj megriad, az asztalon a számítógép kikapcsol. Az egyik ajtó nyílik, valamelyik gyerek anyja hozott sütit, tányér kiesik a kezéből, sírva rohan. A másik szoba ajtaját épp most törik be a szülők. Aztán már a mentősök próbálkoznak szívmasszázzsal, majd egy seriffnő áll, és bámul a szekrényben lógó köntös-övre.

Quantico-ban JJ épp telefonon azt ígéri valakinek, hogy meglátja, mit tehet. A telefont letéve csak bámul maga elé, majd maga elé húzza az asztalon heverő piros ékszerdobozt, kivesz belőle egy vékony aranyláncot, majd a nyakába teszi, a pici szív alakú medál van rajta. Aztán Hotch-hoz megy, és mondja, hogy kapott a BAU egy felkérést Wyoming-ból. 6 napja, péntek este egy lány és egy fiú lett öngyilkos a szobájában, a fiút újraélesztették, de pár nappal később a kórházban meghalt. Tudja, hogy a BAU nem foglalkozik öngyilkossággal, de az esetet megelőző pénteken egy szomszédos városban két fiú ölte meg magát ugyanígy. Hotch azt mondja, ez komolyan hangzik. JJ elmondja, hogy egyik tini sem volt öngyilkos típus: nem voltak drog- vagy alkoholproblémák, sem bűnözés, sem pszichés betegségek, egyszerű "jógyerekek" voltak, akik valamiért úgy döntöttek, hogy pénteken este azonos időpontban véget vetnek az életüknek.

Leül Hotch-csal szemben, és azt mondja, hogy ha valaki megreked a reménytelennek érzett helyzetében, akkor nyilván a halál az egyetlen jónak látszó kiút, de itt nem erről van szó. ÉRZI, hogy nem. Az öngyilkosságok pénteken történnek, most szerda van, és a Csapat nem dolgozik semmilyen ügyön. Hotch azt mondja, hogy szedjen össze mindent, és hívja a többieket is a gépre, ki kell deríteni, hogy gyilkosságról vagy öngyilkosságról van szó. Ha az utóbbiról, akkor is bűzlik valami Wyoming-ban. Egy monitoron az öngyilkos fiút látjuk holtan-térdelve a szobájában, aztán egy párbeszédpanel kérdi, hogy akarjuk-e ISMÉT lemezre írni.

Egy kéz kiveszi a lemezt a gépből, tokba teszi, amin a fiú neve és egy dátum van, és egy kupac másik lemezre teszi: a legfelsőn az öngyilkos lány nevét és dátumát látni. Főcím és idézet JJ-től: Az élet játék. Játszd. Az élet túl értékes. Ne tedd tönkre. - Life is a game. Play it. Life is too precious. Do not destroy it. Teréz Anya

Csapat a gépen, Garcia is itt van, bár nem nagyon érti, miért. Hotch azt mondja, hogy az öngyilkos tinik mind az internet-generációhoz tartoznak, ha volt valami lelki nyűgjük, az valahol a gépeiken vagy a netes világukban lesz. Lássuk a viktimológiát: nem azonos városban laktak, jó tanulók voltak, semmi családi vagy egyéb zűr. Reid azt mondja, hogy az öngyilkosságnak azért vannak jelei a tiniknél. JJ szerint viszont itt nem voltak korábbi kísérletek, hangulatingadozások, vagy meglepő szeretetrohamok. Mindenki csak néz, ő megmagyarázza: amikor az öngyilkosság előtti napokban azt mondogatja az illető a családnak, hogy szereti őket, ez egyfajta elbúcsúzás. Morgan bólint, Hotch JJ-t fürkészi, aki állja a tekintetét.

Unita County-ba érkezve a seriffnő fogadja őket, és panaszkodik egy kíváncsi riporterre. Kérik, hogy nehogy bármit is nyilatkozzon, mert azzal pénteki öngyilkos dominó-napot indítana el, az ifjú Werther-ről is kár volt regényt írni anno. Ész és Erő a legutolsó halott fiú szüleihez mennek. JJ, Prentiss és Hotch pedig a lány szüleivel beszélnek: az apa szerint nem volt Trish-nek fiúja, de az anyja elárulja, hogy volt, ezen apa kiakad, vitázni kezdenek, hogy akkor emiatt volt Trish-nek magas a telefonszámlája, ami után apa elvette Trish-től a mobilt. JJ próbálja megnyugtatni őket, és azt mondja, hogy ha Trish megölte magát, az nem egy szimpla büntetés miatt volt. A szülők megmerevednek, és az anya visszakérdez: HA megölte magát???

Prentiss arcán egy Jujbasszus! virít, Hotch meg azt kéri a szülőktől, hogy mutassák meg Trish szobáját. A másik házban is szarul megy a kommunikáció, a fiú anyja azt mondja, hogy ő tudta ám, hogy a fia nem ölte meg magát csak úgy, mert hát ezért van itt az FBI, mert gyilkosság történt, nem? Reid próbál terelni, hogy nemúgyvanaz, néha öngyilkosságokat is kivizsgálunk, de Morgan közbevág: azért jött az FBI, hogy megnyugtató válaszokat adjanak. A nő sírva elrohan. Hotch Trish szobájában a kismillió sporttrófeát nézi, Emily meg a lány naplóját, mindkettőből az derül ki, hogy a lány teljesen rendben volt. Anya aggódik, hogy beleolvasnak a naplóba, de Emily biztosítja, hogy tisztelettel teszik. JJ papírmunkára hívja a szülőket a nappaliba, Prentiss nagyon sajnálja a szülőket, Hotch meg reméli, hogy a nyomozással nem rontanak a lelkiállapotukon. JJ-t az anya újra a HA-ról kérdezi, JJ nem felel. Hotch és Prentiss megállapítja, hogy Trish-nek komoly továbbtanulási tervei voltak, kiegyensúlyozott és sikeres tini volt. Eddig semmi jel nem mutat öngyilkosságra, már csak egy dolog van hátra: a laptop átvizsgálása Garcia feladata lesz. Morgan és Reid a fiú szobájában az apával, aki elmondja, hogy a fiú esélyes volt egyetemi sportösztöndíjra, volt egy barátnője, és Ryan-nek nem volt saját számítógépe, a közös családi gépet használhatta. Reid elkéri az IP-címet, hogy Garcia megnézhesse, Ryan merre "járt".

Az őrsön aztán Garcia már kapja is Trish laptopját, de a gép látszólag üres, és itt a LÁTSZÓLAG-on van a hangsúly, szóval Garcia-nak először fel kell oldania a furcsaságot, hogy egyáltalán elkezdhesse a kutakodást. Hotch előveszi JJ-t aki tudja, hogy elszúrta, és rettenetesen sajnálja. Garcia kiabál, trójai miatt nem látszott semmi a gépen, de most, hogy eltávolította, itt van minden, és JAJJ, Trish a halála előtt egy önfojtogatós oldalon járt. Mindenki csak les, kivéve Reid-et, aki elmondja, hogy ez a gimisek új őrülete, a jógyerekek önfojtogatással kábítják magukat, olcsóbb és tisztább, mint a drog. (Na, gratulálok.)

Garcia már keresi is Ryan családjának IP-címét, és bingo, valahogyan Ryan is azon az oldalon járt péntek este. Hotch azt mondja: nem öngyilkosság történt. Garcia talál egy hangüzenetet az oldalon, ami bíztatja a kölyköket, hogy csinálják ők is, és te jó ég, az iskolák versenyévé vált a fojtogatás! (És már látunk is egy rakás tinit, ahogy otthon ül a gépe előtt, és követi az utasításokat.) Holnap, pénteken lesz a Nagy Döntő. Hotch az kéri Garcia-tól, hogy tiltsa le az oldalt. De szerinte nem ez a megoldás, mert jelenleg ez az egyetlen mód, hogy eljussanak a felbujtóig. Hotch igazat ad neki, és azt mondja, hogy kész a profil. Mondják is a helyi erőknek, hogy egy tinédzsert keresünk, aki maga is csinálja a fojtogatós játékot. Az iskolában nem sikeres, nem tagja egy közösségnek sem, az a fajta vesztes, aki a cybervilágban válhat azzá, aki lenni akar. JJ egy szülői fórumon beszél arról, hogy a fojtogatós játékot játszó gyereket miről lehet megismerni: bevérzések a szemben, nyomok a nyakon, szédülés, fejfájás. Reid pedig a suliban Ryan osztálytársainak tart előadást a fojtogatós játék élettani hatásairól. Két srác sms-ezik kuncogva, Morgan elveszi az egyik telefonját, és felolvassa: "Melyik bolygóról szalasztották ezt a fazont? Nem akarja, hogy megnyerjük a versenyt?" - Reid azt mondja, hogy helyesebben úgy szól a kérdés, hogy nem akarja, hogy egyáltalán részt vegyünk a versenyben? Majd odalép Ryan üres asztalához, szenvtelenül és részletesen elmagyarázza, hogyan halt meg a fiú, játékból, bizonyára pánikba esve és nagy fájdalmak közepette. A kölköknek apróra összement az arca, de egy fura, goth-ra sminkelt, nyakörves fiú a hátsó padban nem hisz egy hangot sem az egészből.

Mikor Morgan kéri, fejtse ki a véleményét, kiront az ajtón, iszkiri. Morgan utána, két folyosóval odébb egy tereptárgy állítja meg a gyereket. Reid is ideért, ezek szerint a térde már jól működik. Morgan félrehúzza a telefonzsinór-szerű spiráldrót nyakörvet, a srác nyaka szivárványosan tarka, Reid azt mondja, hogy a különböző színek különböző gyógyultsági fokokat jelentenek, Morgan meg azt, hogy megbecsülni sem lehet, milyen agykárosodása lehet ezek után.

A kórházban Reid a folyosón fogadja a seriffnőt, majd a fiú apja bukkan fel, Wilson Summers-ként mutatkozik be. A seriffnő már ismeri, mert a férfi tűzoltóknál dolgozik. Reid elmondja neki a fojtogatós játékot, és kérdi, mióta hord fekete ruhát Christopher. Pár éve meghalt a fiú anyja, azóta. Reid megmondja neki, hogy a weboldal talán Christopher műve, a férfi nem akarja elhinni. (Garcia és JJ a weboldalt figyelik, semmi aktivitás nincs, de hát nincs is még péntek, ugyebár.) Summers a házában van a seriffnővel, odaadja a fia laptopját, és mondja neki, hogy hibát követ el.

A seriffnő sajnálkozik, és megígéri, hogy személyesen fogja visszahozni a kütyüt. Ahogy a férfi eltávolodik az íróasztaltól, meglátunk egy kupac lemezt az asztalon halomban, húha, ez most az, amire gondolok? Az őrsön eközben Reid és Morgan próbálja kihallgatni Christopher-t, nulla eredménnyel. Garcia viszi az őket néző Hotch-nak és Prentiss-nek a fiú nyilvántartási adatait, nem csoda, hogy magányos a srác: az anyja halála óta háromszor költöztek, a két év alatt három iskolába járt. Garcia nézi a fiú gépét, a jelek szerint nagyon jó kis rendszert rakott össze magának, mert nem is nagyon tud belépni, viszont észreveszik, hogy valaki feltöltött egy videót a weboldalra. Éjfél múlt 1 perccel, szóval már péntek van, a verseny elkezdődött, anyám, borogass! Reid és Morgan eredménytelenül jön ki a kihallgatóból, utóbbi azt mondja, hogy kell egy B terv. Hotch homlokot ráncol és hirtelen hátrafordul, közli Garcia-val, hogy neki kell bemennie. Huncutka aggódik, ilyet ő még sosem csinált, de Hotch szerint ügyesen meg fogja oldani. És tényleg, bemegy hozzá, bemutatkozik, elmondja, hogy az ő korában veszítette el a szüleit, majd dicsérni kezdi a rendszert, amit a srác a gépébe épített. A fiú oldódik, vicceskednek, hogy Garcia az FBI-nak dolgozik, majd Huncutka megdicséri a fiú fülbevalóját. Odakintről Rossi, Prentiss és Hotch figyeli őket, Rossinak tetszik, hogy Garcia szóra bírta a fiút, Hotch szerint minden ügyhöz magukkal kéne vinniük Garcia-t.

Aki azt próbálja kipuhatolni, hogyan építette fel a rendszert a srác, ő azonban nem érti, mert szerinte mindenki így csinálja. Garcia épp kezdené megmagyarázni, mikor Hotch belép, és közli, hogy vége a kihallgatásnak, mert az apa beavatkozott. A fiú kiakad, hogy kihallgatás volt, az apja már az ajtóban áll, és mondja, hogy ügyvédet fogad Christopher mellé. A fiú pacsizva, viszláttal köszön el Miss P-től, és azt mondja: egyébként tényleg hiányzik az anyukám. Az apja azonban azt mondja, hogy ez a nő nem a barátja, csak csőbe akarta húzni. Távozásuk után Hotch azt mondja, hogy most rá lehet feküdni a titkosítás feltörésére. Hotch el, Garcia pedig kinyitja a tenyerét: pacsizáskor Christopher a kezébe csúsztatta a megdicsért fülbevalót! A Csapat a Summers család történetét bújja: a fiú anyja fura rejtélyes betegségek miatt járta a kórházat, ahol pár nap alatt helyrejött, így hazaengedték, nocsak. Közben már újabb 4 videó lett feltöltve, tombol a péntek ezerrel. Muszáj valahogy feltörni a weboldalt, Reid hoz pár jelszó-javaslatot, de Garcia szerint a fiú inkább szánnivaló, mint kötöznivaló, hisz az anyjáról is mit mondott… ez az, hogy is hívták az anyját? Cynthia Summers, ez a jelszó, már köpi is a nyomtató a régebbi posztokat. Ész és Erő olvas, de valami nem stimmel: egy adminisztrátora van a weboldalnak, de a posztok stílusa eltérő, az egyik tipikus tiniszöveget nyom, a másik viszont felnőttnek tűnik, valaki irányítja Christopher-t. Hotch-ék azt mondják, Cynthia esete olyan, mint a Münchausen-szindróma tankönyvi leírása, a fiú pedig sokszor fulladásból lett újraélesztve. Reid kérdésére a seriffnő azt mondja, hogy Wilson Summers a tűzoltóságon dolgozik mentőtisztként.

Prentiss felkiált: ő az, akit keresünk! És már látjuk is, hogy a múlt pénteken ő volt az, aki Ryan-t a kórházba szállította. Azért nem értette Christopher Garcia kérdését, mert ő nem tudott róla. Az apja tehát osztálytársnak kiadva magát játékba hívja a helyi tiniket, ő péntek esténként szolgálatban van, vészhelyzetben ő megy segíteni. Tehát a Münchausen-je eldurvult. Köröztetni kell a kocsiját, és megtalálni a helyet, ahol letölti a videókat, és lemezre írja őket. És ha eltakarított maga után, már csak a fia fog az útjában állni. (Közben már beesteledett, Christopher és az apja kocsiban ülnek, szótlanul haladnak valamerre.)

Csapat és a seriffnő érkezik a Summers-házhoz, lopakodnak befelé, a ház üres, de nem teljesen: Rossi több tucatnyi lemezt talált fojtogatós videókkal. A seriffnő bosszankodik, Hotch szerint inkább előre kell nézni, és ha a lemezek itt vannak, de ide már nem jön vissza, akkor nyilván máshogyan akarja majd letölteni valahogyan. Prentiss szerint a Summers erőszakossága miatt a fiú nyilván bármit megtett a túlélésért, akár még azt is, hogy védelmezte az apját. Amikor érte ment a kihallgatásra, a fiú megkönnyebbült, örült, hogy az apja megmenti. Hotch szerint át kell gondolni mindent újra. (A fiú kérdi az apját a kocsiban, hová mennek. Válasz: anyádhoz.) Ha valahol forróvá válik a talaj a lábuk alatt, elköltöznek. Reid felidézi az eredménytelen kihallgatás egyetlen pengeváltásakor mondott valamit, amiből arra lehet következtetni, hogy szerinte ez sosem fog csak úgy véget érni. Hotch azt kérdi Garcia-tól, beszélgetés közben utalt-e arra fiú, hogy véget akar vetni a dolognak. Garcia nem érti, JJ azt kérdi, kapott-e valamit a fiútól.

Igen, a kalózfazonú fülbevalót. Akkor valószínűleg öngyilkossággal akar az anyjához menekülni a szadista apja elől. Garcia feltesz valami pandúrprogit a weboldalra, hogy ha Summers elkezd letölteni valami újabb videót, szépen vissza tudják követni vele, hol van. (Egy temetőből látjuk, ahogy a mellette álló templomba mennek.) Prentiss azt mondja, szerinte Cynthia-ról szól az egész ügy, hová is lett eltemetve? Garcia megmondja, de Prentiss ötlete nem népszerű: egy temetőben nincs konnektor a videók letöltéséhez. A seriffnő azt mondja, hogy a temető mellett van egy kápolna. Akkor viszont futás, mondja Hotch, Garcia meg legyen telefonon elérhető.

Christopher a kápolnában ül, az apja tesz-vesz, most éppen szép fehér kötelet hoz, és mondja a fiának, hogy tudja már, mi következik, ezúttal nem fog soká tartani. Garcia mondja a terepjáróból a kápolnánál kiszálló Hotch, hogy Summers bár próbál összekapcsolódni a weboldallal, hiába. Christopher kezei összekötözve, nyakán kötél, azt mondja az apjának, hogy nem akar meghalni. Az apja szorítani kezdi a nyakát, és azt feleli, hogy azt majd ő dönti el, mikor hal meg. Csapat már nyomul be a kápolnába, Morgan rákiált Summers-re, hogy engedje el a fiút.

Christopher szemei csukva, Summers ellöki a fiát, a kötél feszül-húzódik, Prentiss odaugrik, és már szedi is le a kötelet a fiú nyakáról, és lefekteti a földre. Christopher kinyitja a szemeit, néz az apjára, az meg vissza rá, miközben épp megbilincselik. A kápolna előtt a fiút épp mentőbe tolják, az apját rendőrautóba ültetik. JJ jön, és a seriffnő, aki megköszöni neki, hogy egyetlen telefonhívásra eljöttek. JJ azt mondja, hogy a BAU azért van, hogy segítsen. A seriffnő búcsúzóul megöleli a meglepett JJ-t, majd elindul, hogy elmondja a halott tinik szüleinek, mi történt.

Csapat gépe száll a hajnalban, (és következik a jelenet, amiért kötöm az ebet a karóhoz, hogy Dr. Spencer Reid és Dr. Sheldon Cooper azonos bolygóról érkeztek 187-es IQ-val, 12 éves kori érettségivel, 16 éves kori első CalTech-es diplomával) Rossi üldögél, Morgan zenét hallgat, Garcia kötöget, Prentiss meg egy facsillag-kirakóval bíbelődik. Reid kérdi tőle, mi az. Emily elmeséli, hogy egy kirakhatatlan kirakó, ami köré egy romantikus mesét kerítettek. Erre Morgan is leveszi a fülest, és figyel, mint a többiek. Egy fiatal herceg el akarta nyerni az ország leggyönyörűbb leányának szívét, ezért a legmagasabb torony tetejéről elkapott egy hullócsillagot, ám izgalmában elejtette, és az darabokra törött. De hogy bizonyítsa halhatatlan szerelmét, összerakta az apró darabokból a csillagot, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Mindenki mosolyog, Reid a homlokát ráncolva közli, hogy ennek semmi értelme, mert a hullócsillagok elégnek a légtérbe lépve. Prentiss azt mondja, hogy ez csak egy mese. Reid azt feleli, hogy nem lehet mese, a meséknek van tanulsága. Emily azt mondja, hogy akkor nem mese, hanem egy romantikus kis történet, és a lényege a játéknak az, hogy lehetetlen összera.... Ebben a pillanatban Reid leteszi elé az összerakott csillagot.

Emily sóhajt, majd azt mondja: Dr. Reid, téged annyi mindenért lehet utálni. Rossi: Akkor próbáljon egyszer pókerezni Reid-del. Morgan: vagy sakkozni. Garcia: vagy Go-zni. Össznépi vigyorgás, Dr. Reid kivételével persze.

A kávéspultnál áll JJ, Hotch odamegy hozzá, hogy megköszönje, amiért rábeszélte a nyomozásra. JJ elmondja, hogy 11 éves volt, amikor a nővére nekiadta a kedvenc nyakláncát, és azt mondta neki, hogy bármi is történik, ő nagyon szereti. Akkor látta utoljára életben. Hotch sajnálja, JJ pedig azt mondja, minden nap gondol rá, és higgye el, egyszer jobb lesz. (Hotch lehajtja a fejét, hoppá, ez már nem JJ tesójáról szól!) Elveszíteni valakit sosem könnyű, de eljön a nap, amikor lehet rá úgy emlékezni, hogy már nem fáj, és boldog lesz.

Hotch megköszöni, mindent. JJ pedig visszamegy a többiekhez. A gép száll a felhők felett és JJ idéz: A tapasztalat brutális tanár, de tanultok. Istenemre, tanultok. - Experience is a brutal teacher, but you learn. My God, do you learn. C.S. Lewis

Címkék: gyilkos elmék
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.07.01. 13:01:34

Nyomasztó rész...
Ez a furára sminkelt fiú meg olyan szép gyerek. Garcia, ez a kis érzékeny és vagány Garcia meg menniyre ügyes volt, bár szerintem az a kulcs, hogy ő tényleg nem kihallgatni akarta a srácot, hanem kapcsolatot teremteni vele.
Mennyi minden volt ebben a részben! Hotch, JJ, Garcia és akkor még csak a főszereplőkről beszéltünk és a baromapuról meg a szegény szép gyerekről nem is...

ebilafan 2010.07.01. 13:30:56

Valóban nyomasztó rész volt, az egésznek a képi világa és a hangulata is sötét.
A tinik viselkedése elképesztő - úgy értem, a legtöbben átmegyünk persze azon az időszakon, amikor bármit megtennénk a beilleszkedésért, "izgalmas" (vagy annak vélt) dolgok és helyzetek megismeréséért, de szerintem azért a legalapvetőbb ösztön, a létfenntartás ösztöne erősebb kellene legyen bármilyen más késztetésnél. (Ez alól kivétel a gyermekeink védelme, de ez tinik esetében általában nem merül fel. :) Én is csináltam egy-két nagy hülyeséget tiniként, meg később is :), igaz, a közelébe se jutottam olyasminek, ami a puszta létezésemet fenyegethette volna.
De ha ezek a kölykök nem jöttek rá maguktól, hogy ez a "drog" a valódinál is veszélyesebb, akkor alaposabb biológiaórákra lett volna szükség.
Ráadásul az internet személytelen, szóval még csak nem is olyasmivel álltak szemben, mint a csoportos öngyilkosságot elkövető szektatagok, ahol egy rendkívül erőteljes vezető személyes hatása írhatja felül az alapvető ösztönöket. Ez szerintem neten át nem megy, személyes kapcsolat kell hozzá.
Ami engem is fészkelődésre késztetett, az az ügy egy másik vetülete, hogy ezek a gyerekek normális, láthatóan gondoskodó, szerető szülőkkel rendelkeztek, és mégis, egy neten át, ismeretlentől érkezett parancsra, a versenyszellemtől átitatva gondolkodás nélkül tették amit. Én is rengeteg időt töltök a neten, de ezek után az biztos, hogy ha lesz gyerekem, komoly megszorításokkal fogok élni a netezést illetően, amíg fel nem nő annyira, hogy különbséget tudjon tenni ártatlan játék és halálos hülyeség között. Persze, hogy ez az állapot mikor jön el, az egy jó kérdés. :( (Pedig esélyem sincs minden ilyen hatástól megóvni leendő leszármazottamat, hiszen ilyen marhaságot a baráti körből kiindulva is lehet csinálni, úgy egymás közt, amikor ugyebár szülők mérföldekre nincsenek a környéken.)

Na, ettől függetlenül: ez a rész is csak bizonyította, hogy AJ a szépsége mellett a színészi képességeivel is sokat hozzátett ehhez a sorozathoz, szóval rémült gömbhalat kívánok a CBS fejeseinek bizonyos anatómiai részeibe. :)

Baromapu meg úgyis zárt elmegyógyintézetben fogja letölteni a büntetését, remélhetőleg életfogytiglan. Nem is ő számít, hanem szegény fia, aki alighanem a pszichiátrián fogja tölteni élete jelentős részét a történtek után. :(

ebilafan 2010.07.01. 13:33:32

Még egy kérdés: a végidézet így hangzott el magyarul? Csak érdeklődöm. :)

brown_h 2010.07.01. 13:49:47

AJ Cook óriási volt ebben a részben, bizony hiányozni fog a sorozatból, nagyon...

Laliath 2010.07.01. 14:17:16

tényleg nyomasztó, de azért jó lenne végre látni is a részeket...

@ebilafan: engem is meglep, hogy ennyi tini így manipulálható kvázi öngyilkosságra. de az az igazság, hogy a módszert valóban használják, mint szexuális izgatószert.
állítólag David Carredin is így halt meg :(

piszy 2010.07.01. 15:16:12

Baromi sötét és sajnos elég aktuális problémákat boncolgató rész volt...
JJ és Garcia nagyot nyújtott ebben a részben, és ezen felül nagyon szerettem volna, ha Hotch legalább egy félmosolyt megereszt.
A nyitóképek voltak a legszörnyűbbek, a szülők reakciója nagyon megrázó volt.

hex.kelly 2010.07.01. 15:18:07

@lunanyuszi: Íme a fiú honlapja, tényleg szép fiú: michaelbolten.com/
Bizony, sűrű rész, volt, és végig a JJ-Hotch szál is nagyon jó volt, Thomas Gibson-nak külön dicséret (na, nem mintha erre várna), az az ember az arcával egy hang nélkül olyan színházat varázsol, hogy csak na! Nekem az a rész kicsit kidolgozatlan volt, hogy Ryan a játékkonzoljából hogy tudott webkamerás számítógépet varázsolni, de lehet, hogy béna vagyok, és teljesen nyilvánvaló :-D

@ebilafan: Én is aggódom,annyi marhaság van, amire a gyerekek ráveszik egymást, de nem élhetnek búra alatt. Az én lányomnak sem lesz külön gépe (igaz, inkább helyhiány miatt), de látjuk, hogy Ryan-t ez nem akadályozta meg abban, hogy elérje a weboldalt, feltöltse magáról a videót, szóval nem tudom, mi a megoldás, hogy lehet őket megvédeni, szerintem leginkább a neveléssel, azzal, hogy olyan értékrendet adunk nekik, amikbe a szélsőséges baromkodások nem férnek bele. Egy csomó dolog van, amit nem tiltottak fenyegetve a szülem, és mégsem tettem meg (ivás, dohányzás, randalírozás, qrvulás). A gyerek nem hülye, csak gyerek, tehát, ha valamit világosan megért, akkor azt szerintem utána már megfelelő polcra képes tenni. Legalábbis bízni kell ebben, mert örökké nem lehet fogni a kezét, kontrollálni a gondolatait.
Nem, az idézet nem úgy volt, máshogy volt, de a nyitó sem, az kifejezetten béna volt a filmben szerintem.

@brown_h: AJ Cook-on sokat gondolkodom olykor, ha valami érzelmi hullámvasút-feladatot kap, mert nekem volt pár pillanata, ami "nem jött át" (például az anthrax-os részben, amikor piros szemmel bámulta Hotch irodájából a Zsibongót, az nekem egyértelműen fals volt), és a mostani részben az elején, mikor Hotch-nál van, és azt mondja-sóhajtja, hogy "I can feel it", az bénus volt, de a végén azért a kávéöntéstől a könnyeket nyelő Hotch-bátorításig szép ívet csinált. Akárki is jön a helyére, nem fogja feledtetni és pótolni sem. AJ az AJ és JJ az JJ. :-)

@Laliath: No igen, nem csak a tinik akkora hülyék, hogy ilyesmivel játsszanak...

hex.kelly 2010.07.01. 15:22:20

@piszy: Nekem tetszik, hogy "haladnak a korral", és a nyomozások, ügyek kapcsán jelentős szerepet kap az internet, ettől még valóságosabb (sajnos) az egész.

piszy 2010.07.01. 15:29:03

@hex.kelly: A 'sajnos'-t arra értettem, hogy sajnos elég nagy probléma, hogy a fiatalok az interneten nőnek fel, stb., nem arra, hogy sajnos ezzel foglalkozik a CM. :)

Elloth 2010.07.01. 17:04:44

Reid olyan édes volt megint, de Garciat még mindig nem kedveltem meg. Sajnáltam abban a részben, amikor meglőtték, de attól még nem szeretem. Olyan fura a karaktere, meg a szinkronhangja is.

hex.kelly 2010.07.01. 17:16:25

@Elloth: A hanggal van a gond, én Emily-t utáltam, míg csak szinkronnal néztem. Aztán eredetiben egyetlen rész alatt kilóra megvett - ahogy Sixx mondaná :-)

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.07.02. 00:42:48

@hex.kelly: @Elloth: Nekem sokáig a Criminal minds egyet jelentett Garciával és Reiddel, amikor néha-néha elcsíptem egy részt a tévéből.
Emilyt nem tudtam hova tenni.
Eredeti hanggal nézve Emily nagyon jó karakter, ahogy beszél az meg szintén nagyon érdekes. (Pl a "th"-k.) Arra is gondoltam, hogy ez a kiejtés tanult és szándékos a sorozatban, mert hát diplomatacsemete, ők meg súlyos pénzeket tudnak fizetni egy akcentusért (tényleg).
És magyar hanggal mindaz, amilyen ő, tényleg nem jön át, de nem akarom itt ismételgetni a hogyvolt írót :)
Garciát viszont szinkronosan is, eredetiben is imádtam. Bejön ez a habókosság. :)
(És a tömény nézés következtében a többi szereplő is arcot nyert nálam. Megszerettem hamar a kis bandát.)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.02. 18:56:42

Ez is meg az előző epizód is annyira nyomasztó volt. Nem szeretem az ilyen "elmebeteg szülő tönkreteszi a gyereke életét" történeteket.

zeugma 2010.07.28. 19:09:48

Több nyomozós és krimisorozatban is a zizzent számítógépguru, laboros vagy egyéb háttér-csapattag a kedvencem (pl. CM, NCIS). Nem azért, mert szeretem a bázison_ülve_megoldom_a_terepen_melózók_megoldhatatlan_kérdéseit figurákat, hanem mert az adott sorozatban jó a karakter és a színész :-)
A CM konkrétan túrót nem érne Garcia nélkül: ha az ő karaktere nem ellensúlyozná azt a sok komolyságot és nem oldaná azt a sok tragédiát, ami egy-egy epizódban van, az amúgy izgalmas sorozat nézhetetlenül nyomasztóvá válna.
(Ettől persze még nem muszáj szeretni. Én AJ-t nem szerettem, de amikor kiírták, hiányzott.)
süti beállítások módosítása