Hogy volt?

Reklámőrültek 3x06 – Guy Walks Into an Advertising Agency

2010. június 01. 12:00 - wizdog

Egy fickó bemegy egy reklámügynökséghez – mintha egy vicc eleje lenne, pedig valóban ez a rész poénja is. Este. Don belép Sally szobájába. Le akarja kapcsolni a villanyt, de a lány kéri, hogy ne tegye.Sally fél a sötétben, de Don szerint csak a kupi miatt kell félnie, de ha rendet rak, kap egy éjjeli lámpát. Nem csak Sally fél, az irodába is beköltözött a rettegés: Pete, Kinsey, és Harry egy megbeszélés miatt aggódik. Pete-et külön idegesíti, hogy Ken még nincs itt. Mr. Hooker felkonferálja a vezetőséget. Lane bejelenti, hogy július 2-án a tulajdonos cég, a PPL kétnapos látogatást tesz, ami azt jelenti, hogy 3-án is be kell jönniük. Az angolok nem tudták hogy a július 4. nemzeti ünnep (pedig anno épp tőlük lettek függetlenek, nem?)

A látogatás részben baráti, részben a vezetőség kíváncsi az itteni teljesítményre. A titkárnők egy része azonnal Hooker-höz szaladnak, amire Joan idegesen reagál: a 3-a lenne az utolsó napja. A titkárnők tortát akarnak rendelni neki. Peggy semmiről se tud, amire a saját titkárnője undok és kioktató vele. Hildy úgy tudja, hogy Joan és a férje ma várja, hogy a férfit rezidens orvossá léptessék elő. Bert irodájában Don megtudja, hogy az angolok nagyon kíváncsiak rá, (pláne miután betett Ducknak) Bert szerint az angolok biztos azt szeretnék, hogy Don ingázzon London és New York között. Arra kéri Dont és Rogert, hogy ássák el a csatabárdot, és ezzel mindkettőjüket borbélyhoz küldi.

A kinti motorzúgásra Pete ingerülten jön elő az irodájából: Ken egy fűnyírón ülve érkezett meg, amit az új ügyféltől kapott. (Ezzel jött végig az egész városon?) Ken megtudja, hogy jönnek az angolok, és hogy szerdán is melóznak, de nem nagyon izgatja a hír. Betty Gene-nel a karjában alszik a hálóban. Bobby aki az öccsét kereste, felkiált. Bobby bejelenti, hogy unatkozik, mire Betty azt javasolja, hogy akkor verje a fejét a falba. Bobbynak az ötlettől tátva marad a szája: „Csak az unalmas emberek unatkoznak.” Bobby meg akarja simogatni a babát, ám Sally nem akar közelebb jönni. Betty kiküldi a gyerekeit játszani, majd a kis Gene-hez fordul: „Aludj nyugodtan, te kis bebugyolált malacka.”

A borbélynál Rog maníkűröztet, és elmondja, ezt az apjától tanulta Az öreg a negyedik szívrohamakor fának ment, a szélvédő leszakította a karját, így csak egy karral temették el, „de a körmei tökéletesek voltak!” Don egy szavát se hiszi, mire Roger bevallja, hogy valójában egy másik kocsival ütközött. Roger magabiztos: „Az én cégem, most mit aggódjak?” Mire Don jelzi neki, hogy már nem az övé, mert eladta. Roger erre az orra alá dörgöli, hogy abból a pénzből Donnak is jutott. Ezután kifejti, hogy részben az ítélkezés volta az ami tönkre tette a házasságát. Don részéről rövidre zárhatják a témát, de azért köszöni. Roger hozzáteszi: „Hát, lehet, hogy a pénzen kívül most neked is jut a dicsőségből.”

Joan parancsoló hangon utasítja Hildyt, hogy a minden bejövő szállítást időzítsen át, hogy az angolok lássák, mekkora nyüzsgés van a cégnél. Hildy rákérdez, hogy vajon azért olyan kemény vele, mert így könnyebb elbúcsúznia? („Anyám is így csinálta.”) Mr. Hooker  lép oda, megjegyzi, hogy az itteni nők túl egyszerűen öltözködnek. Joan felveti, hogy hozathatnak kurvákat is, (ezzel az akkori Profumo botrányra utal.) Nagyon utálja a fickót. Hooker válaszul közli, sajnálja, hogy az angolok látogatása elveszi a fényt Joan meglepetés-búcsúztatásától, amiért Hildy dühösen rászól. A végső döfést Joantől jön: „Hazamegyek, hogy ünnepi vacsorát készítsek a férjemnek. Ha bármi eszébe jut az éjszaka folyamán, ne hívjon.”

Don hazaérve megcsókolja Bettyt, aki észreveszi a férfi sima képét. Don elmeséli az angolok közelgő látogatását. Betty megvacsoráztatja Dont (meleg vagy hideg?) közben elmeséli, hogy megvette az éjjeli lámpát, és felolvasott Sallynek, aki még mindig bizalmatlan az új testvére miatt, a kis Gene viszont „tökéletes volt.” Don először nem tudja, Betty kiről beszél. Azután sejtelmesen megkérdezi: „Lenne kedved Londonban lakni?” Bettynek tetszk a dolog: „Lenne igazi pesztrám!” Persze semmi sem biztos, ahogy Joanéknél sem: a nő a nagy várakozásban elaludt a díványon. A férjecskéje részegen ér haza, így nem sikerül csendben beslisszolnia. Megpróbálja elhazudni a dolgot, de Joan átlát rajta, és anyáskodva maga mellé ülteti.

A korábbi vacsorameghívás eredménytelen volt: nem Greg kapta meg a rezidens sebészi állást, hanem egy másik fickó. Ezt levélben közölték vele, majd mikor a főnök leült vele, akkor csak annyit mondtott, hogy „Nincsen agy az ujjaiban.” A többi orvos elment megünnepelni az új kollegát, Greg pedig kettő óta egyedül ivott egy ír kocsmában. Joan azért adta fel a titkárnői állását, mert biztosak voltak abban, hogy Greg jól kereső sebész lesz. Greg parancsa: „Menj vissza dolgozni.” Joan szerint ez már nem megy. „Akkor keress más munkát.”„Feküdj le, majd én lehúzom rólad a ruhát.” – mondja Joan, és odamegy lekapcsolni a kislámpát. A lámpa fényében mély szomorúság látható az arcán.

Don álmodozó tekintettel fekszik az ágyon. Valószínűleg már az előléptetésére gondol. Sally is ébren van, és mereven bámulja az éjjeli lámpácskáját. Másnap az irodában Hooker épp kinyitná a száját, mikor Joan mellette terem, hogy fogadja az angol vendégeket. Az egyikük Saint John Powell, Harold Ford és egy fiatal titán, Guy(!) MacKerndrick. Joan már el is intézett az uraknak egy asztalfoglalást, és jegyeket az Oliver!-re a Broadway-n. Pete az irodájából kilépve üdvözli az urakat. Guy lelkesen kezet ráz vele, mondván mindent tud róla. Ezután Peggy irodája előtt mennek el, Guyt valószínűleg meglepi, hogy a Peggynek saját irodája van. Hátrafordul, hogy megtudja a lány nevét, majd neki is ugyanezt mondja.

Don Bert irodájában várnak. Nyílik az ajtó, Guy lelkesen kezet fog Berttel és Rogerrel, de Donnak örül a legjobban. Don csodálkozva nézi a Pete korú srácot, akinek két diplomája is van (London School of Economics+Cambridge.) 3 év a bankszakmában, 2 a McCann-nél, és  most szerezte meg a Mercedes Benzt.- mutatja be St. John. Persze ez arra is utalhat, hogy ennyi az életrajza. „És még szerény is.” – mondja Roger. Guy reméli, hogy mielőbb elbeszélgethet Donnal, majd továbbállnak. Előléptetésről egy szó sem esett. Roger gúnyosan Don felé bök: „Nézd csak! Majd szétveti a várakozás!” Lane Pryce is izgul: vajon mit szól a főnökség? Hooker bejelenti őket, de még rászól Lane-re, hogy vegye le a szemüveget.

Lane szélesre tárt karokkal fogadja a főnökeit, akik először megdicsérik: a másfél év alatt lefaragta a költségeket, és egy panasz sem érkezett hozzájuk. Ezért jutalomból egy új kihívással akarják megbízni: egy nagy dobozból egy preparált kobra kukucskál. Lane  ijedten hátrahőköl, (hiszen rosszul lát). Saint Johnék Bombay-ba akarják áthelyezni. Lane zavartan elkezdi keresni a kígyó helyét, közben kifakad: „Persze minek, ha úgyis hamarosan továbbállok?” Harold rászól: „Ne duzzogjon, a maga erőssége, az, hogy mindig azt teszi, amit mondanak!” Kínjában Lane a nejével áll elő: épp most rendezkedett be, és a fiának is találtak iskolát. „Ez egy előléptetés!” – mondja Saint John, és összemosolyog Harolddal.

Később a tárgyalóban, egy ebéddel egybetartott prezentáción Guy MacKendrick kifejezi Lane „távozása” miatti fájdalmát. Don Rogerre néz, Ken Pete-re. Mindenki tapsol. Mi van? Guy közli, több menesztés nem lesz. Csak Harry tapsol, de gyorsan abbahagyja. Most pedig jöjjön egy aprócska átszervezés! Don alig bír ülve maradni. Az angolok kész tervel jöttek, egy látogatás trójai falovával. Egy írásvetítőn látjuk az új beosztáson Guy Don felett van, Roger pedig sehol. Ennyit Londonról. Guy egy triumvirátusról beszél, ahol ő Don és Bert áll, amiben „mi üzleti tudásunk egyesül az amerikai kreatívitással.”  A többi részleg is átakul: Harryé a tévé, Ken és Pete vezeti az accountosztályt. Bert rákérdez: hol van Roger?

„Ezt elnéztük.” – feleli Guy. Harold gyorsan odaírja. Guy együttműködésről magyaráz, a minél teljesebb kommunikációért a nagy víz két oldalán, aminek révén megoszthatják a kreatv zsenialitásukat. Saint John javasolja, hogy minél hamarabb kezdődjön meg a személyzeti átalakulás, Guy pedig elindul, hogy bejelentse ezt a dolgozóknak. Az angolok kisietnek, odabent Harry az örök értetlen: mi történt az előbb? Peter epésen válaszol: „átszerveztek minket, és te vagy az egyetlen, akit előléptettek!” Bert Don vállára téve a kezét elnézést kér az elszabadult képzeletéért. Don csalódottan áll. Odahaza Sally büszkén bevezeti az anyját a szobájába, hogy megmutassa: rendet rakott. Betty leülteti a lányát maga mellé az ágyra.

Az egyik párna alól egy kis csomagot vesz elő: Gene ajándékát a nővérének! Még egy cetlit is írt neki. Sally szomorúan megjegyzi: a babák nem tudnak írni! Mire Betty: „Dehogynem! A babákat a tündérek segítik, hiszen tudod!” Szegény kislány, hogy ilyenekkel hülyíti az anyja, most meg egy Barbieval próbálja megvásárolni! „Szerintem azt akarja, hogy tudd: a barátod akar lenni.” – mondja Betty, miközben ijesztően mosolyog. Sally kicsomagolja a babát, és az ágyra ülteti. Nagyon ronda. Eközben Guy ünnepélyesen bejelenti a Lane távozását, majd megragadja az alkalmat, és ő búcsúztatja el Joant: „Kívánok önnek kaviárt, gyerekeket, és minden jót az életben!” Joan az általa eddig elvárt viselkedéssel ellentétben elsírja magát.

Kezdetét veszi a búcsúparti. Harry Ken Pete és Kinsey zavartan bámulják, ahogy Guy Lane-nel cseveg. „Még egy előléptetés, és mi fogjuk felvenni a telefonokat!” – mondja Pete. Ken vezetésével elindulnak, hogy tiszteletüket tegyék. Peggy Don mellett állva, társalgást kezdeményezve dicséri a pezsgőt, de Don szerint vacak. Don a távolól figyeli a Guy-jal csevegő fiúkat, mikor hívása van: egy bizonyos Conrad Hilton keresi. A hotelmágnás! A titkárnője van a vonalban. Donnak fogalma sincs róla, miért keresik őt. „Mikor érne rá?” – hangzik a kérdés. Donnak nincs nagyon maradása a partin. Mondjuk azonnal? Don 15 percre van a Waldorf Astoriától, ahol az elnöki lakosztályban várja a titokzatos tulajdonos.

Roger felmegy Bert-höz, aki csokipudingot nyalogat, és újságot olvas. Roger azon háborog, hogy mégcsak ki sem volt írva a neve. Morog Guy-ra, de elismeri, hogy a srác született ügyfélmenedzser. „De miről is szól ez a munka?” -  kérdezi az öreg. „Hallgatni az embereket, de nem mondod ki azt, amit közben gondolsz.” „Nem,” – feleli a bölcsebbik: „hanem, hogy akkor engedsz, amikor kell, hogy megkapd, amit akarsz.” Azért a végén még hozzáteszi: „Elvettük a pénzüket, azt kell tennünk, amit mondanak.” Eközben odalent zajlik a parti, Lois egy itallal jön ki a konyhából, Kurt Smitty és egy fickó az egyre komolyodó vietnámi háborúról beszélgetnek. Smitty szerint alig soroznak be valakit, és a dolog megúszható.

Peggy félrehívja Joant, hogy elmondja, „Ne gondold, hogy sosem hallgattam rád, de nem lehetünk mind olyanok mint te.” Joan mosolyog: „Azért nekem is van részem a sikereidben!” Újra felbőg a fűnyíró, most éppen Smitty fordul be vele, Hildyvel a háta mögött. Ken rászól, de a dolog fertőző: most Lois ül fel a járgányra. Peggy örül hogy Joan „megkapta amit akart.” (vagyis az orvos férjet) Eközben Lois elindult, a két nő alig hallja egymást a motorzúgásban. Lois nehezéskesen kanyarog az íróasztalok között, ahogy vezetni próbál, az emberek nevetve ugrálnak félre. Egyedül Guy nem, az egyik íróasztal sarkán ülve beszélget egy nővel. Lois pedig legázolja a lábát, amit a fűnyíró azon nyomban a közelben álló emberekre lövell.

A visszafogott, lassan hömpölygő dráma ebben a pillanatban splatter filmbe vált át. Guy szegény lábon jött be, de hordágyon megy ki. Lois szegény átmegy egy üvegfalon, és bedönt egy irodát. A sikítózó emberek között (Peggy például Pete karjaiba ájul) egyedül Joan az, aki nem veszti el a fejét, hanem azonnal érszorítót kér.  Az üvöltésre Hooker is előkerül,. Elég ziláltan, úgy tűnik, becserkészte az egyik kollegát. Guy nem érzi a lábát (már ami maradt belőle. Joan felrakja a szorító kötést. A fűnyíróról lekászálódó Lois sokkos állapotban kérdezgeti a többieket, hogy mit is tett voltaképpen. Joan rögtön kiviteti. Don erről mit sem tud. Megérkezik a Waldorf Astoriába, ahol egy ismerős fogadja: az úr Roger partijáról!

Ő Conrad Hilton, vagyis, ahogy akkor bemutatkozott, Connie. Don szabadkozik, amiért nem jött rá, kivel van dolga, mire Connie megmutatja, hogy a TIME magazin jóvoltából egy hét múlva már mindenki tudni fogja ki is ő. („Szerintem úgy nézek ki rajta mint egy arab.”) Hogy talált meg? – kérdezi Don. „Körbekérdeztem pár embernél” – mondja Connie. „Elmeséltem, hogy hosszan beszélgettem egy jóképű fickóval a Sterling Coopertől, de a maga neve sosem jött elő. Úgy tűnik nem szokott hosszan beszélgetni senkivel.” Connienak Don szakértelmére van szüksége. Don szerint Connie nem lenne ma az elnöki lakosztályban, ha ingyen dolgozott volna. Connie ezt ingyen szeretné. Don szakértelme viszont nem ingyen van.

Connie megmutatja a hirdetéseket, amiken egy Jerry szerű egér van, aki az Astoria eleganciáján mereng. Don rágyújt, ránéz: szerinte az emberek nem akarnak egy egérre gondolni, egy szállodában. Connie bevallja, hogy az ő ötletem volt. Elkomolyodik: akkor mit akar Don? Don lehetőséget akar a Hiltonnál, de nem akar mohó lenni: elég neki egyszerre egy is. Ekkor a titkárnő szakítja félbe őket: Dont keresik a vészhelyzet miatt. Az irodában Harry polóban hisztizik, Smitty magyarázkodik. Ken is letolja: a fűnyíró biztonságos, ha tudják kezelni. Mögöttük az üvegfalon hatalmas vérfröccsenés. Harry szerint: „Felajánlották nekünk a világot, erre te behintázol a csilláron, letolod a gatyád, és odacsinálsz!”

Roger jön be: „tisztára mint Iwo Jima!” Majd: „Gumiszőnyeget kéne letenni, hogy Cooper is közlekedhessen.” Kinsey szerint Guy elvesztheti a lábát, mire Roger viccelődni kezd. Mindenki röhög, Harry elsápad, Roger froclizza. Ken vállalná a felelősséget, de Roger megnyugtatja: ne gondolja, hogy ebben a szakmában nem történt még ilyen! Joan a kórház italautomatájából vesz ki egy üveggel (10 cent!) Don érkezik sietve. Joan ruhája csupa vér. Guy lábfejének annyi. Joan és Don ledobják magukat egy díványra, hogy megvárják Saint Johnt, és Harold Fordot. Don közli, hogy a cirkusz ellenére Joan nagyon fog hiányozni. Joan örül ennek a dicséretnek, különösen Dontól. Joan poénkodni kezd Guyon, röhögni kezdenek.

Ekkor érkeznek az angolok. Harold szerint „Át kell értékelnünk az eddigi stratégiánkat.” Vagyis Lane marad a helyén. Angolok el, Don ránéz Joanre „Menjen haza a szerencsés férjéhez.” Egy elnyújtott pillanat, majd Joan megpuszilja Dont. Lane elmeséli hogy most olvassa a Tom Sawyert. „Mintha a saját temetésemen kellett volna megjelennem.” Don hazaérve a bejáratnál találja a Barbiet, amit Sally kihajított az ablakon. Benéz Sallyhez, aki békésen alszik. Don a hálóban vetkőzik, mikor Sally sikítozni kezd. Visszatért a fantombarbie! Don bemegy megnyugtatni. Betty Gene-nel jön be, amitől Sally újra felsikít. „Mondd mi folyik itt?” – kérdezi Don. „Gene nagypapa. Nem kéne már itt lennie.”

Don visszatér a hálóba, ahol Betty dühösen cigizik. Amilyen gyönyörű nő, annyira szörnyű anya. „Csak féltékeny az öccsére!” morog Betty. „Nem féltékeny, hanem fél a név miatt!” Betty Donra támad: „Sosem akartad ezt a nevet, és most Sallyt is belekeverted ebbe! Csak egy gyerek! Majd túlteszi magát ezen!” Don hiába próbálja megérteni, hogy számára nem kedves Gene emléke, mivel kölcsönösen utálták egymást, Betty ragaszkodik a névhez. A vitát Sally szakítja félbe, hogy elnézést kérjen, amiért felébresztette az öccsét. Don átmegy Sallyvel Gene szobájába, ahol leül vele egy székbe. Odahívja Sallyt is. „Ő a kisöcséd, és még csak kisbaba. Nem tudjuk, ki ő, és milyen lesz később. És ez csodálatos dolog.”

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.