Hogy volt?

Gyilkos elmék 5x05 - Cradle To Grave

2010. május 06. 10:30 - hex.kelly

Komoly esély volt arra, hogy ez a hv el sem készül, mert nagyon el vagyok havazva, de csak rászántam magam, viszont pikírt kedvemben talált a szerda, és tettem bele pár szorgalmi feladatot is, tessenek kapaszkodni. Jöjjön hát az epizód, mely felvonultatja azokat a TV-s és filmes szakmában nagyöregnek számító csitriket, akik 5-10 év múlva kéthetente lesznek Sixx randomcsajai a c:c ajánlókban.

Szőke nő kiabál és sikítozik csupasz combokkal és gyöngyöző homlokkal, vér csöppen a padlón, majd egy csecsemő sír fel, ja szóval szült. Megkapja takaróba csavart gyermekét, és míg bemutatkozik neki, alfelénél egy nő végzi az utómunkálatokat (nincs az a pénz, hogy részletezzem: városi gyerek ne tudja meg, hogyan tőőőőtik a hurkát, ugyebár). A szülés egyébként egy pince odvában, rácsok mögött zajlott. Arctalan férfi érkezik, elveszi a nőtől a gyereket, a nő sír, a baba sír, a pasi meg megnézi, és közli, hogy LÁNY. De valahogy senki nem boldog.

Quantico-ban Hotch JJ-vel néz át pár megkeresést, majd hazaküldi, későre jár. Irodájába visszatérve Strauss igazgatónő várja, és mondja, hogy beszélniük kell. Hotch kicsit megzsibbad (én meg a nőt nézem, nem tűnik terhesnek). JJ az üres Zsibongón keresztülhaladva látja őket, majd miután Strauss kijön és köszönnek, aggódva kérdi Hotch-ot, minden rendben van-e. Naná, hogy igen a válasz, és naná, hogy egy hangot nem hiszek el belőle.

Másnap reggel Morgan áll a liftben, pittyeg a mobilja: Hotch-tól kapott emilkéket pár átnézendő új ügyről. A Zsibongóban Reid-et kérdezi, miről maradt le, Reid válaszából meg kiderül, hogy bizony ő is netezget a melóhelyén. De Morgan az e-mailekre értette a kérdését, Reid meg egyáltalán semmire, tekintve, hogy nem kapott semmilyen e-mailt. Morgan beszáguld Hotch-hoz, aki szerint már igazán átnézhette volna az átküldött cuccot (áldás az ilyen főnök), de most már ne kezdjen neki, mert JJ várja a Csapatot a tárgyalóban (szopóág a javából).

Egy 3 évvel korábban eltűnt dorgfüggő lány holttestét találták meg tegnap, megfojtották - öt év alatt ő a harmadik ugyanilyen áldozat. Csapat nem érti: a szadista erőszakolók sok új áldozatra vágynak, nem szokták évekig életben tartani őket. Csakhogy a boncolási jegyzőkönyv szerint Kristie terhes volt, és szült. Nem sokkal ezután fojtották meg. Morgan kérdezi, mennyivel utána, JJ mondja: percekkel utána. Hotch azt mondja, ez a szadista nem a tipikus sima ügy, mert ennek a kézjegye a szerep, amibe az áldozatait kényszeríti: az anyaság. Főcím és idézet JJ-től: Nem érthetjük meg az emberi természetet addig, amíg nem tudjuk, hogy miért integet a körhintáról a kisgyermek minden körnél a szüleinek, és azok miért integetnek mindig vissza neki. - You don't really understand human nature unless you know why a child on a merry-go-round will wave at his parents every time around and why his parents always wave back. William D. Tammeus

Csapat a gépen a gyilkos motivációját firtatja, Ész említi a hivatalos gonoszsági skála éllovasát, Gary Heidnik-et, aki kisebbfajta hárem erőszakos tartásával kívánta DNS-ével elárasztani e Föld kerekét, na kösz. Erő pedig Josef Fritzl-t, beszarás, hogy Morgan milyen kis művelt, de vajon ki tudná mondani, hogy Amstetten, Niederösterreich? Hotch rámutat arra, hogy minden áldozat szőke és bakfiskorú. Próbálják valahogy ráhúzni az anyakomplexusos sztereotípiákat a gyilkosságra, de csak egy tehénen-a-gatya az eredmény, mire Prentiss bedobja, hogy mi van, ha nem a nők a lényegesek az ügyben, hanem a megszült kisbabák?

Hotch, Morgan és Rossi a hullaházban kezd, a boncolóorvos elmondja, hogy Kristie-nek több vetélése is volt, az utolsó terhességét azonban kihordta, de a szülést megindították (Oxitocin, óóh, törnek fel az emlékeim). Morgan megmutatja Kristie eltűnése előtt 2 héttel készült fotóját. Aztán ránéznek a holttestére, és megállapítják, hogy a gyilkos feljavította az egészségét. A vérvizsgálatból pedig kiderül, hogy kétféle terhességet segítő gyógyszert és kétféle tejserkentőt szedetett vele. És megszületik a hét kérdése: milyen szexuális szadista ad ilyesmiket az áldozatainak? (Szadista tenyészcsődör esetleg?) Közel a mexikói határ, az emberkereskedelem meg virágzik.

Prentiss és Reid Kristie holttestének megtalálási helyén nézelődik, de nincs semmi látnivaló, tényleg. Egyedül Reid térképe (hittétek volna?), amiből kiderül, hogy Kristie eltűnése és megtalálása között nemcsak 3 év van, de egy laza sétatáv is kb. Salgótarján-Hegyeshalom viszonylatban. Namármost, ennyit nem ingázik a fene se, úgyhogy Reid szerint nem a nő, hanem a baba földrajzi profilját kell megalkotni.

Az albuquerque-i GYIVI-ben aztán elmondja egy illetékesnő, hogy errefelé nem nagyon kell gyereket lopni, mert könnyű az örökbefogadás, és az örökbe fogadott gyermekek nyilvántartásához a DNS-mintáik raktározása is hozzátartozik. Szóval bár az örökbefogadási gyakorlat zárt, azaz bírói engedélyek kellenek, ha sikerül, mégis könnyen nyomára akadhatnak a megölt nők gyermekeinek. Rossi szerint a nők olyan hamar haltak meg a szülés után, hogy a testükben még maradhatott valamennyi DNS a gyermekekből. Az őrsön aztán JJ már az első áldozat, Monica Winmar szüleinek magyarázza, hogy az ő lányuk volt az első áldozat, akkoriban a gyilkos még nem volt olyan alapos, mint most, és egy exhumálás kellene ahhoz, hogy megnézzék, maradt-e Monica testében a méhlepényből - így lenne DNS-minta a keresgéléshez. A szülők totál kivannak, de hallva, hogy talán él valahol egy unokájuk, azonnal aláírják a beleegyezést. Nem sokkal később már a boncolóorvos oda is adja a köldökzsinór-darabot Morgan-nek, és mondja, hogy kb. 4 éves lehet a gyerek, jó lenne megtalálni. Garcia a Cybertérben, a többiek az őrsön, előbbi fújja az infókat utóbbiaknak az örökbefogadási gyakorlatról, és elmeséli, hogy egy házaspár milyen eszement űrlapot küldött a terhességi költségtérítéshez. Morgan közbekérdez, hogy van esetleg valami, amiről tudnia kéne?

Garcia azt feleli, hogy "Ja, igen, hercegem, van egy rossz hírem: a genetikai csoda belőled és belőlem nem érne túl sok dolcsit". Aztán elmondja, hogy az igazi aranybánya a szőke hajú és kék szemű kisfiú. A köldökzsinór-maradványból vett DNS-t nem lelték fel az örökbefogadási adatbázisban, szóval a kislány máshogy találhatott szülőkre. Ugyanis kislány. Akkor talán feketepiac? Hotch azt mondja, hogy elakadtunk, menjen mindenki aludni. Kivéve Morgan-t. Azt kéri tőle, hogy készítsen előzetes profilt. Morgan szerint egy profilhoz nincs elég infó. Hotch szerint azért ELŐZETES. Morgan feje kérdőjelformát ölt, de csak okézik egyet, és lelép. Rossi előlép a tisztes távolból, és mondja Hotch-nak, hogy azt zörgi a haraszt, hogy kezd bajba kerülni. Hotch meglepődik, majd annyit mond: tudom kezelni. Rossi bólint, majd az ügyről kezdenek beszélni, és azt mondja Hotch-nak, hogy érdekes volt Garcia észrevétele a gyerekek színeivel kapcsolatban: jé, mind a három megölt nő szőke hajú és kék szemű volt.

Iccaka van, egy sötét utcán egy srác támogat egy beszívott csajt, és fűzi, hogy elviszi a tutiba (Megasztár 5 selejtező jó hely lenne neki - Drimszítör jeeeee). Megállnak egy autó mellett, és a lány hátulról kap egy nylonzacskót a fejére, fuldoklik kicsit, majd a kéz lekapja gyorsan a zacskót, a lány él, a srác pénzt kap a jegygyűrűs kezű pasastól, aki a lányt látva azt mondja, tökéletes lesz.

Reggel JJ és Garcia telcsin lelkiznek egy kört arról, hogy ha meglesz a kislány, akkor elszakítják azoktól, aki keddig nevelték, törvény vs. érzelmek és kötődés, de hogy dolgozzanak is kicsit, JJ kéri Garcia-t, hogy nézze meg a szomszédos államok DNS-nyilvántartásait is. Morgan megy Hotch-hoz, szerinte érdemes lenne megnézni a csecsemőhalálozási listát is. Hotch viszont inkább az előzetes profilt fikázza, beleköt az élő fába is, lehet, hogy igaza van, de csóri Morgan akkor sem érti, mit a pitlit vár tőle. Hát azt, hogy alaposan körbejárja az alternatívákat, és írja újra az egészet. Morgan csak azért nem robban fel, mert JJ jön a hírrel, hogy Garcia megtalálta a kislányt, akit Arizona-ban fogadtak örökbe, Lisa-nak hívják.

Csapat áll, kivéve Reid-et: egy kis térdlövés és fekhetsz hanyatt a főnök előtt munka közben. Reid magyarázza, hogy a nők elrablása és holttesteik kidobása Új-Mexikóban történt, de a babák valószínűleg Arizona-ban maradtak. JJ elmondja, hogy nem ügynökség adta örökbe a kislányt, hanem egy templom lépcsőjén találták, bekerült a rendszerbe, ahonnan 1 hónap múlva már ki is került: örökbe fogadták. Így viszont a babakereskedős történet megdőlni látszik. Ennek az elkövetőnek a profilja semmiben nem hasonlít egy szexuális szadista profiljához. Morgan közbeveti, hogy ő ezt az éjjel le is írta. Reid azt mondja, Morgan-nek igaza van, Hotch erre felkapja a fejét. (Mi van itt basszusmár?)

Na, a helyzet úgy fest, hogy van egy brutális férfielkövető, meg a jelek szerint egy nő is vele, aki gondját viseli a terhes nőknek, és a pici babáknak. Hotch elküldi Prentiss-t, Reid-et és Rossi-t az arizona-i rendőrökhez, ő meg Morgan-nel marad véglegesíteni a profilt. Morgan olyan boldog, mint én most.

Tegnap esti drogos csajszi szenvedve tér magához a pincében, egy másik lány, Carol áll a rács túloldalán, és amikor kapnak egy kis fényt, Carol azt mondja, ez segít egészségesnek maradni. A másik lány, Julie kérdi, miért kell itt lenniük. Gyerekért. Julie azt mondja, ő nem is terhes. Carol szerint majd az lesz. A lépcsőn pedig már jön is le a férfi, Morgan pedig már kezdi is a profilt mondani a zsaruknak: egy párt keresnek, amelynek férfitagja már régen is követett el szexuális bűncselekményeket. A szadista játékokban eleinte valószínűleg a neje is benne volt, de aztán már inkább nem akarta, ekkortól elképzelhető, hogy a nő gyakorta megfordult orvosnál ilyen-olyan sérülések miatt. Ez azonban kb. 5 évvel ezelőtt abbamaradt, mikor az első áldozat fogságba esett. Az elkövetőknek fontos a baba kinézete, hogy a világ azt higgye, tényleg az övék. Ha olyan gyermek születik, aki máshogy néz ki, mehet a templomlépcsőre, majd az állam gondozni fogja.

JJ-hez érkeznek Monica szülei, máris menni akarnak az unokájukért, de JJ szerint várni kell. A férfi nem érti, minek itt a jogi huzavona, de a nő igen: Lisa-nak az a házaspár az anyja és az apja. Elnézést kér JJ-től, és távozik a férjével, mert van ám itt megbeszélnivaló bőven.

Reid még mindig a térképét bűvöli, és Rossi-nak mutatja, hogy a három nő halál utáni 2 hétben talált újszülöttek listáját leszűkítette a presbiteriánus templomoknál találtakra. Tekintve, hogy a kis Lisa-t ott találták, feltehető, hogy az elkövető páros nőtagja presbiteriánus, s ha már el kell hagyni a babát, legalább jó helyen akarja tudni. Tehát Reid osztott-szorzott, és 3 ilyen esetet talált egy 20 mérföldes körzetet, amin belül ezek történtek. Rossi nézi az aktákat, és már hívja is Hotch-ot, és mondja neki, hogy a kirakott babák mind kislányok, szóval a házaspár csak a fiúkat tartja meg. A pincében eközben Julie nézi, ahogy Carol-t ultrahanggal vizsgálja a feleség, és mondja a férjének, hogy itt az idő. Julie-t betuszkolják Carol cellájába, majd távoznak. Julie pánikban, Carol-nak jönnek a fájások, és mondja neki, hogy muszáj segítenie, mert ha a baba nem marad életben, akkor őt (Carol-t) megölik, és akkor Julie kerül sorra. (Uuuhhh!)

Morgan megkéri JJ-t, hogy az összes helyi termékenységi központ vezetőjét hívja be kikérdezésre, JJ hüledezik, mert hosszú a lista, Morgan ingerülten ráförmed, hogy csak csinálja, majd bocsánatot is kér. Erre Empátia leül mellé, és kérdi, mi bántja. Erő Hotch cipőjének orrát érzi az alfelén, és nem érti a megtisztelő figyelmet. JJ elmondja neki, hogy látta a főnökasszonyt egyik este, szerinte Hotch alfelében meg Strauss cipőorra van, olyan ez, mint a répamese: szorosan egymás seggében. Rossi egy orvost kérdez ki, aki elmondja, hogy az alkalmazott vitaminoknál ezerszer másabbakat alkalmaznak normál esetben. A vitaminok viszont más betegségek gyógyszerei között is megtalálhatóak, tehát valaki betegként a saját gyógyszerei közül válogatta össze, guglis segítséggel.

Julie a pincében gumikesztyűt húz, Carol közben elmeséli, hogy az előző lány sokszor elvetélt, aztán egy kislányt szült. Ő maga szült már egy kisfiút, de sajnos meghalt. És a lelkére köti Julie-nak, hogy ha egy kisfiú halva is születik, nem ölik meg az anyát, mert mindig fiút akarnak. Aztán közli a halálra rémült Julie-val, hogy kezdődik. (Én pedig epidurális érzéstelenítést kérek MOST.)

Morgan pisilője teleszaladt Hotch papírmunkájával, ráront ugyanis, és kérdezi, hogy tényleg az-e az új feladata, hogy leírja, hogyan akarja letartóztatáskor biztosítani a gyerekek sértetlenségét? Hotch közli, hogy a kérés komoly. Jól összevesznek, Morgan szerint ne őt csesztesse, ha Strauss a nyakába liheg, de Hotch azt mondja, eddig minden papírmunkát megcsinált helyette, de ez már sajnos nem mehet így tovább. JJ érkezik és szól, hogy Garcia-nak hírei vannak. Az egész csapat hallgatja, hogy az utolsó áldozat vérében talált vitaminokat egyetlen betegség gyógyításánál alkalmazzák: a mellrák esetében. Csakhogy a mellrákos nők a kezelések átütemezésével simán szülhetnek gyereket. Az első áldozat 5 éve tűnt el, tehát 5-6 évvel korábban 7 olyan mellrákos nő volt Arizona-ban, akik teherbe estek, de csak egy, akinek a férje szexuális bűncselekményeket követett volna el: Linda és Robert Leimann a nevük, és jajj, a nő a terhesség 8. hónapjában elvetélt, értelemszerűen meg kellett szülnie a halott KISFIÚT, akit Michael-ként temettek el.

A pincében Carol végre megszüli a babáját, aki kisfiú. Boldogan öleli magához, de már jönnek is Leimann-ék, és elveszik a babát, a férfi arca kifejezéstelen, a nagyon betegnek kinéző nő pedig boldogan köszönti Michael-t, Istenem, két bolond egy pár!!! Hotch, Morgan és a Nagy Fekete Kommandósvezér taktikai megbeszélést tartanak, kiderül, hogy az 5 évvel korábbi halvaszülés után a férj rengeteg házépítős cuccot vásárolt, de nem építkezett, szóval a pince a cél, de csak a házon keresztül lehet lejutni. Hotch ötletét megfontolva Morgan JJ-t és Prentiss-t küldi be elsőként, hátha lesz ott valami gyerek, akivel szót kell érteni.

JJ és Emily settenkednek a házban, és találnak egy szöszi kissrácot a TV előtt, JJ gyorsan kiviszi, Emily halad tovább, fél hadsereg be a házba. Valahol valaki lehúzza a klotyót, majd a fürdőszoba ajtaján kilép Leimann, hatan fognak rá fegyvert (ugye mostál kezet WC után?), kérdik, hol a neje. Hát a gyerekszobában. Morgan és Hotch berontanak az ajtón, a nő kopasz fejjel, kezében a babával ül a hintaszékben, és mondja, hogy tudta, hogy ez lesz a vége: jönnek, és elveszik a babát. Morgan kéri a nőtől a babát. Eközben Emily és Rossi lemennek a pincébe, Julie nagyon örül nekik, Carol a fiát akarja visszakapni. Morgan lelki fröccs végén megszerzi a babát a nőtől, és leviszi Carol-hoz a pincébe.

Chris Mills Such a beautiful thing-je szól, mikor Monica szülei megérkeznek JJ-hez a rendőrségre. JJ elmondja nekik, hogy a kicsi Lisa szülei ugyan nem adják vissza a kislányt, de nagyszülői kapcsolatot tarthatnak vele. Nagy az öröm, de még nagyobb, mikor JJ elmondja, hogy Lisa születése előtt 1 évvel Monica-nak fia született, egyezik a DNS, és ők a legközelebbi rokonok, szóval ismerjék meg Michael-t, akit JJ maga hozott ki a Leimann-házból.

Quantico-ban Morgan érkezik Hotch irodájába egy igazán férfias beszélgetésre. Hotch kérdésére Morgan elmondja, hogy néha nem ért egyet a döntéseivel, de végül is nagyon tiszteli, és szívesen van vele. Hotch elmondja, hogy a Cég a Foyet-ügy óta nyírja, és nem akarja, hogy miatta ellehetetlenüljön a csapat munkája, ezért a hét végén lemond. Morgan kifakad, hogy nehogymár kilépjen, de Hotch azt mondja: Nem lépek ki, csak nem én leszek a csapat vezetője. Hanem Te. - Morgan röhög egyet, majd kifejti, hogy mehetett volna New York-ba főnöknek, de szeret itt lenni. Hotch szerint akkor is muszáj. Morgan kérdi, hogy szóval ezért csesztette? Hotch vigyorog egyet, és azonnali választ kér, Morgan pedig azt mondja, hogy oké, de csak ideiglenesen vállalja: amíg elkapják Foyet-et. Hotch azt mondja, oké, és már veszi is elő a húszkilónyi átadandó papírmunkát.

Címkék: gyilkos elmék
26 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hex.kelly 2010.05.06. 10:43:28

Itt a Chris Mills-dal, nagyon passzolt a hangulathoz:
www.youtube.com/watch?v=dOZaebH5qyU

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2010.05.06. 11:11:59

"olyan ez, mint a répamese: szorosan egymás seggében"
Ettől pár percre elvisselhetőbbé vált a non-stop beadandóírás.

Johnny336 2010.05.06. 11:33:07

Hol vannak a szorgalmi feladatok?
Vagy félreértettem a bevezetőt.

hex.kelly 2010.05.06. 11:45:12

@Johnny336: A harmadik kép előtti bekezdésben a kék színű betűk linkeket takarnak, katt és olvasás ;-)

hex.kelly 2010.05.06. 11:45:57

@Cicus Maximus: Na, már nem volt hiába :-DDD

Johnny336 2010.05.06. 11:58:15

@hex.kelly: akkor szorgalmi kapcsán - en.wikipedia.org/wiki/List_of_serial_killers_by_country - nekünk csak kettő jutott.
Báthory Erzsébet aki elvileg a vérükben fürdött a lányoknak. Akkor még nem volt Aloe Vera és Q10, hogy megőrizze a bőr fiatalosságát :)

Illetve a másik fickó, aki megölte a számtalan feleségét-menyasszonyát, és benzines/olajos hordókba rejtette a holttesteket.

Bár én még említeném a kedves feleségeket, akik légypapírról leáztatott méreggel ölték meg a férjeiket, valamikor 1880-90 körül. Elég sokan, elég sokat. :D

Jeffrey Dahmer-t már a sorozatban is többször emlegették. Amennyire hihető a wiki, elég komoly csínyeket elkövetett a fickó.

piszy 2010.05.06. 12:02:16

Sajnálom, hogy ez gyűlölet-hogyvolt lett, én azért már vártam nagyon és élveztem az olvasást. Ráadásul tegnap este kivételesen meg tudtam nézni ezt a részt.
Amit hiányoltam ebből az epizódból, az az izgalom volt. Ez a házaspár-gyilkolós-szál nem izgalmas volt, hanem elborzasztó, én ettől függetlenül élveztem, de nem rágtam a körmömet, hogy jajj, mi lesz ebből.

hex.kelly 2010.05.06. 12:08:50

@Johnny336: Á, annyira szentek nem vagyunk. Volt itt több sorozatgyilkos is, csak senki nem rakta fel. Tudod, a wiki-t az olvasók szerkesztik.
Ott van pl. a battai rém, meg Jancsó Ladányi Piroska is...

hex.kelly 2010.05.06. 12:09:36

@piszy: Hát igen ,az egyetlen izgi az volt, hogy Carol fiút szüljön, és ne öljék meg.

sulyokit 2010.05.06. 12:12:18

Kicsit offtopic, de...

Jól ment a beetetés, elkezdtem nézni a sorozatot az elejétől. :) Szigorúan napvilágnál. :))

Maradok hű olvasód,
én

hex.kelly 2010.05.06. 12:16:55

@sulyokit: Nem baj ,ha off, ilyet bármikor lehet ide írni :-) Mindig nagyon örülök, ha az orrom alá dörgölitek, hogy az én hibám, hogy elkezdtétek nézni.

Johnny336 2010.05.06. 12:20:24

@hex.kelly: nem miattad nézzük, de miattad olvassuk el még egyszer a már látott részt, mert szeretjük az írásaidat - szerintem beszélhetek a többiek nevében is ez esetben.

Johnny336 2010.05.06. 12:21:54

@hex.kelly: az én "kedvenc" magyar bűnözőm Repülős Gizi. Még Moldova rendőrös könyvében olvastam róla, és valami hihetetlen milyen leleményes egy asszony.

hex.kelly 2010.05.06. 12:37:12

@Johnny336: Olvasd el, mit írt, még egyszer. Más is írt már ilyet. Nem csak ide, mailben is.
Repülős Gizi hát igen ,bájos kis teremtés, micsoda elme, és ki tudja, mire vihette volna, ha más produktív szakmát választ. Bár így is ismeri egy ország, meg több generáció is. Ő nem bántott senkit, szóval azért ő más. Azt hiszem, ha bűnözőnépszerűségi listát kellene állítani, Repülős Gizi és Ambrus Attila lenne az élen. Van valami bennünk, magyarokban, talán a sok évszázados elnyomás, ami miatt csípjük az efféle leleményes renitenseket. Más magyarázatot ugyanis nem tudok mondani arra, miért olyan vidám hangzású az a szó, hogy "csibész".

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.05.06. 12:38:10

@Johnny336: Igen, nyugodtan, pontosan ezért olvasom. Na meg mert szeretek nosztalgiázni, de akkor nem lenne nosztalgia, ha hex.kelly nem írná jól a hogyvoltot. Bezony.
Az én kedvenc magyar bűnözőm is Repülős Gizi, a legkúlabb asszony a világon.
A kedvenc magyar sorozatgyilkosom Pipás Pista, ő remek CM alapanyag lenne. (goo.gl/kgUD)

hex.kelly 2010.05.06. 12:43:12

@lunanyuszi: Mekkora történet! Tényleg filmbe illő :-)

nemrozsa 2010.05.06. 15:27:16

Én tényleg így kezdtem... tudtam, hogy mi ez a sorozat, de valahogy mindig olyan későn volt, hogy sosem láttam. Aztán egyszer elkezdtem olvasni hétről hétre a hogyvoltokat. Még most is sok olyan rész van, amit nem láttam, de hex.kelly jóvoltából mégis.
Most meg egyenesen élvezet úgy olvasni, hogy láttam is a részt (igaz, sosem értettem, hogy miért 10 után rakják a jó filmeket, amikor a normális dolgozó ember, ha 5kor kel, akkor bőven kidől addigra), viszont a külön utalásokat nagyon szeretem és sok olyan apróság is van, amit a párom horkolása miatt pl. nem hallottam és mondjuk kimaradt, itt meg ráeszmélek. :)
Ez a rész szerintem sem volt annyira izgalmas, inkább a pszichológiája volt durva.

hex.kelly 2010.05.06. 15:33:05

@nemrozsa: A legdurvább momentum szerintem az volt, hogy végső stádiumos rákos volt a nő, és nem szedte be a gyógyszereit, hanem a terhes foglyoknak adta, csak hogy biztos egészséges gyerek szülessen. De minek is? Arra a pár hétre, amíg még él? Aztán meg nevelje fel a férje, akiről ő is jól tudta, hogy milyen? Persze, tudom, zakkant volt...

NCI 2010.05.06. 15:56:48

Hotch pislogott is egyet a végén mosoly közben. Halmozzuk az élvezeteket... :)

LoVeLA 2010.05.06. 16:21:05

@lunanyuszi: Ha úgy nézzük Pipás Pista a magyar Dexter :D:D

Thomas Dantes 2010.05.06. 16:31:34

@LoVeLA: Hát az fura lenne, mert Pipás Pista tudtommal nő volt...

LoVeLA 2010.05.06. 17:13:42

@Thomas Dantes: Tudoom, de azt nézzük, hogy nem ok nélkül ölt, neki is megvolt a kódexe:D

zoxó 2010.05.06. 17:46:10

@Johnny336: az arzénes gyilkosságok kicsit később voltak a Tiszazugban, az I. vháború után, a húszas években, már Móricz tudósított róluk.

hex.kelly 2010.05.06. 20:22:10

@NCI: Valóban, fel is írjuk, a kéménybe, korommal ;-)

brown_h 2010.05.06. 21:05:57

Bár alapvetően a rettentő sötét hangulata miatt imádom ezt a sorozatot, de most örültem, hogy volt egy kis fény: megmenekült gyerekek, nők, és még a rosszembereket sem kaszabolták le a kommandósok.
Hotch félmosolya: kiesett egy pillanatra a karakterből.:)
Drága jó JJ új frizuráját meg még mindig nem szoktam meg.

ebilafan 2010.05.09. 20:25:54

Múltkor olyan szép hosszú kommentet írtam az előző rész HV-jéhez, és a hülye blogmotor egy az egyben bekapta. :(
Na meg a tanulás is beszippantott egy kicsinyég mostanában, ezért tűntem el.

Bizonyítványmagyarázás OFF. :)

Nem volt ez rossz rész, bár most csak tááávoli emlékekből dolgozom, mert újabban az aktuális részt is alig bírom beszorítani.
Érdekes módon az nekem be se ugrott, hogy az a szerencsétlen nő tényleg nem sokáig lehet majd "anyja" a gyerekeknek.
Azonkívül nekem is egyből az a háremtartó pasas ugrott be anno amikor néztem az epizódot, mert arra emlékszem, hogy a Douglas könyvek történetei közül talán az borzasztott el leginkább.
Még mindig elképesztőnek tartom, hogy egy emberi lény (legtöbbször an ő, vagy legalábbis a páros szubmisszív fele)az agymosásnak olyan szintjére érhessen, mint a jelen esetben.
Tudom, nagyon sok tényező játszik benne szerepet, mégis az ember így kívülről nézve az ilyen kapcsolatokat elcsodálkozik, hogy miért hagyja bárki is, hogy rabszolgasorba taszítsák és kilúgozzák a személyiségét. Bonyolult és elszomorító téma, egy biztos: nagyon megbecsülöm azokat, akik pl. a NaNE egyesületnél dolgoznak. Én nem bírnám, az tuti.
süti beállítások módosítása