Hogy volt?

Flash Forward - A jövő emlékei 1x16 - Let No Man Put Asunder

2010. május 04. 11:30 - barnslig

Két évvel ezelőtt Mark Benford hosszú és meglehetősen érdekes monológot ad elő kisebb közönségnek. Hol van ez attól az álmeghatott és álbölcs unalomtól, amit gondolom sokan meghallgattak most pénteken, egy évekkel ezelőtti másik tavaszi hétvégén, vagy egy elkövetkezendőn. De most nem is ballagásról van szó, hanem az ellenkezőjéről, Szépfiú az új kollégákat köszönti első napjukon. Ott van Janis, Marcie, Al, Demetri és mindannyian meg vannak hatva, sőt, jobban belegondolva mindannyiuknak köze van ahhoz a jelenben, amit Mark elmond: egyszer lesz az életükben egy útelágazás, ahol áldozatot kell hozniuk, akár úgy is, hogy soha senki nem tudni a döntésükről, az önzetlenégükről, az áldozatukról, csak ők. De ennek egy különleges ügynöknek elég kell, hogy legyen, mert ők azok, akik jó időben a jó döntéseket hozzák, mindig.

Al meghozta ezt az áldozatot, a saját életét ráadásul. Janis és Marcie is meghozták a döntéseiket, bár még nem tudjuk, minek az érdekében és hogy jók-e. Demetri pedig most áll abban a kereszteződésben és fogalma sincs, mi a jó döntés és Mark is meghozta az áldozatot azzal, hogy nem költöztek Denverbe omlettet zabálni. A beszéd után taps és vigyorparádé jön, aztán megkapják az újoncok a partnereiket: Al Markot, Demetri Vreede-et, de Noh ráizgul Benfordra és elcseréli Al-lal. Janis partner nélkül analízisre beosztva, de Marcie szerint ő kapta a legszarabb melót, mert hiába jobbak az eredményei, betették Janis alá. Hogy lehet valaki önbizalmát teljesen leépíteni? Tádáám.

Aztán Marcie kihallgatását látjuk a jelenben, 2010 március 12-én pár zúzódással a szeme alatt. Szépfiú és Szomorú Szamuráj hallgatná ki, de Demetrinek egy akkora agyfasz van a feje helyén, hogy valószínűleg azonnal hívná a CTU-t egy hathatósan dolgozó munkatársukért, aki árammal, körmök leszakításával, vagy bármi egyéb módon, de kihúzná Marcieból az infókat, amikre szükségük van. Mark ki is viszi és behívja helyette Janist, akinek nem tükröződik öröm az arcán, de igazából remekül kérdez. Nem kell se harapófogó, se áram hogy megtudjuk, Marciet egy férfi szervezte be a kitekintések megtörténte előtt három hónappal, azzal a szöveggel, hogy szeretne-e valami nagy dolog részese lenni. Komolyan van nő, akit ez a szöveg levesz a lábáról? Rosszabb, mint a legszarabb csajozós duma. De Marcie rábólintott és azóta hetente jelentett a Mozaik-nyomozással kapcsolatban minden infót egy folyton változó telefonszámon. Istenem, de szeretném tudni, hogy tudja-e Janisről, amit a hobbit tud. Marcie önsajnáltatni próbál, de nálam leginkább csak még mélyebbre süllyed. Megkérdezi, nem emlékeznek-e, hogy mit látott ő a kitekintésében. Nem? Nem is csodálkozik, mert sosem kérdezték tőle. Most komolyan azért lőtt le hat ügynököt, azért itta egy rakásszor cukorral a kávéját, ami határozottan bűn, mert kávét csak tejjel, max tejszínnel érdemes inni, mert mindig ő volt a rút kiskacsa, meg az utolsó a tornasorban? És igen, bazdmeg, mert a kitekintésében volt eddig a legboldogabb: börtönben ülve. Hogy miért? Mert fontosnak érezte magát végre, mert amíg nem árulta el a megbízói nevét, addig nélkülöhetetlenül szükség volt rá. Más mondjuk ostobábbak és hasonló élethelyzetben létrehoznak pár utódot, mert egy gyerek még kiszolgáltatottabb, mint egy egész FBI-különítmény.

Mielőtt még jobban belemásznánk Marcie lelkivilágába, megjelenik két washingtoni FBI-os és elviszik magukkal az antihonleányt. Wedeck megkéri Vreedet, hogy próbálja meg lenyomozni Frost telefonját és ekkor befut a hír Demetri képében a los angelesi rendőrségtől: Mark fegyverét használták egy tegnapi gyilkosságnál. Egy hajléktalanszállón hajnali három óra harminchárom perckor (ami pont a 666 fele, hm) egy férfi lépett az 55 éves áldozat ágyához és hangtompítóval háromszor mellkason lőtte. A lövések előtt az áldozat azt mondta: "Tudtam, hogy te leszel az, csak nem tudtam elhinni." Az elkövető személyleírása nem túl koherens a szemtanúk elmondása szerint, de egyikük látott egy külföldi gyártmányú 1970-es kék szedánt (végre utánanéztem, mi az istent jelent ez, hát az olyan tudatlan csajoknak mondom leegyszerűsítve, mint én, hogy csak annyit, hogy van eleje/motortér, közepe/vezető+anyós+utastér és hátulja/csomagtér). Ez így elég kevés nyom, de Mark szemében újra felcsillan a zsenialitás és egy másik úton kezd el haladni: a fegyverén. Vagy negyven ügynök férhetett hozzá a bizonyítékraktárban, de a negyven között ott volt valaki, akiről kiderült, hogy tégla. Rohannak a reptérre, ahonnan elszállítják Washingtonba Marciet. Demetri a barátságukra hivatkozik, de Marcie nyeregben érzi magát és úgy tűnik, amikor a válasza a kérdésekre csupán annyi, hogy nem tudom, igazat beszél. Összesen annyit mond el, hogy Demetri L.A-ben fog meghalni három nap múlva, dehát ez nem információ, ez lófasz.

Amíg Mark szedánokkal, sakkozókkal és kettősügynökökkel van elfoglalva, addig szép lassan lecsapják a kezéről a nőjét és a lányát. Charile titkos randit beszél meg Dylannel egy játszótéren, de tekintve hogy a 16 évet még kettejük életkorának összege sem haladja meg, doktornéni és Simcoe is megjelenik, a randiról mit sem tudva. Lloyd felajánlja, hogy ő majd alszik a kanapén egy távolabbi padon ücsörög, de mielőtt még hosszabban ellenkezne Olivia, a két gyerek összefejel a csúszda aljában és Charlienak felszakad a szája. Mivel a nyolc éves lányok nagy többsége csak egy rózsaszínbe öltöztetett liba (életkori sajátosság, majd elmúlik), rí, mint akit nyúznak, egyrészt mert vérzik és az tragédia, másrészt mert aggódik, hogy így nem mehet el a karneválra. Alig akarja megengedni, hogy doktornéni felmérje a fogai számát, de Simcoe gondos apaként megnyugtatja, meg vizet hoz és törölközőt és egy anyukának erre persze hogy nedves lesz a bugyija. Este kopogtat is Lloyd ajtaján Olivia, hogy megköszönje a hőstetteket és mielőtt feleszmélhetnénk, már a kanapén smárolnak, oh noes. Közben egy szedán (hamár megtudtam, mi ez, használom is) gurul egy másik reptéren egy másik repülőhöz, egyikben Wedeck, másikban Joyce Clemente, a gonosz boszorka.

Alelnökasszony igen udvarias és kedves, amitől Wedeck hátán feláll a szőr és kötelező körök helyett a tárgyra akar térni: miért akart vele Clemente találkozni? És esküszöm, megint izgalomba jöttem a következő pillanatban, mert Gonosz Boszorka szája a Jericho nevét formázza. A kitekintésében látottak alapján Clemente azért volt elnök, mert a kosaras fickót megbuktatták és ehhez igen nagy köze volt a Jerichonak, akik ráadásul nemcsak politikai szart kavarnak, hanem nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek. Mondom, a jövőben. A jelenben annyi történt, hogy a Jericho muftija (Morgan apuka, rablóbandavezér, Erskine, kinek mi) malibui birtoka körül megháromszorozta a biztonsági embereit és Clemente nagyon szeretné tudni, hogy miért, de a kutakodást sem ő nem végezheti, és nem is kérhet fel nyilvánosan erre senkit - ezért fordult Wedeckhez. Wedeck vacillál, az elnökkel 25 éve barátok, Gonosz Boszorka meg a gonosz boszorka, aki egy kicsit még lök is Wedecken, mikor megkérdezi, kivel akar lenni: a bukásban lévő régivel, vagy a felemelkedő újjal. Ez, vagy valami más meghozza a hatását, az irodába visszatérve elkezd érdeklődni Marknal Gonosz Boszorkától kapott infók alapján, hogy miért keresett rá a Jerichora nem is olyan régen. Szépfiú nem mond sok konkrétumot, de megadja Wedecknek Aaron nevét, aztán sok szerencsét kíván a megtalálásához: ő ugyanis már jóideje nem tudja elérni és fogalma sincs, merre van.

Miután Mark feldobta Szakállt, Demetri szalad a hírrel, hogy a rendőrök egy 70-es kék szedánt üldöznek, mert a sofőrt, Ross Webert egy fegyverrel fülelték le. A fickó egy épületben túszokat ejtett és nagyon ideges, ok nélkül lövöldözik. Mark akar vele beszélni a túszok elengedéséről, de mintha ez valami akadályverseny lenne, Demetri cselesen megelőzi, aztán Mark megkerüli és ő tör előre, de egy csellel mégiscsak Dem lesz az, aki feltartott kezekkel kisétál a síró nőt maga előtt tartó fickó elé. Ross Weber nem tűnik egy iq-fighternek, Randy Savage-t követeli, aki egyébként ugyanaz a műfaj, mint Hulk Hogan, művészneve Macho Man. Hogy tényleg róla van-e szó, az nem derül ki, mert Demetri fegyversztiptízbe kezd. Leveszi a derekán lógó tokot, kiveszi a bokájánál lévő pisztolyt és közben beszélgetni próbál az egyre inkább kattantnak tűnő sráccal. Szerinte a kereskedők okozták a kitekintéseket, mert ők vették rá az embereket, hogy vegyenek mobiltelefont és egyértelműen a mobilok miatt ájultak el október hatodikán. Mark közben a szemben lévő folyósón oson, lába alatt recseg a padló, a túsznéni halálfélelmében nyíg, Demetri pedig mosolyogva közeledik lépésről lépésre. A fegyvert kéri, de a srác egészen biztosan nemnormális, mert a túszt ellökve magától szabadon hagyja a testét, ráfogja a csövet Demetrire és már húzná is meg a ravaszt, de Szomorú Szamuráj gyorsabb a halálnál is, vállonlövi. Az irónia? Ross Weber hiába egy régi kék szedánnal közlekedik, a fegyvere sorozatszáma nem A561984 és ez tudjuk, mit jelent. Valaki itt direkt nagyon át lett baszva, az az én véleményem. Jön még némi férfihiszti Szépfiú és Demetri között, de az nem érdekes, csak a vége, Mark elküldi Demetrit, fogja Zoey-t és fusson messzire - ez nem menekülés, hanem a legjobb, amit tehet.

Újra visszaugrunk két évet az időben, valamivel később lehetünk, mint az első nap az FBI kötelékében. Demetri ül a tanúk, vagy a vádlottak padján, nem vagyok otthon az amerikai igazságszolgáltatásban, aki viszont kérdezgeti, az nem más, mint Zoey. Nem is igazán kérdezgeti, hanem beledöngöli a földbe, de élvezetesen. A tárgyalás után Zoey békítgeti, aztán felajánl kárpótlásul egy vacsorameghívást, de Demetri konkrétan elküldi és akkor, na AKKOR lehet látni, hogy mi olyan szerethető Zoeyban. Fuckyeah, én is elmentem volna vele mégis randizni. A jelenben Dem hazaérve jó nagy körítéssel (a sok kis apró döntés és lépés, ami oda vezette őt, hogy az, aki és hogy Zoey mellette van, dömdödöm) szerelmet vall és újra megkéri a kezét. De nem ám csak úgy bele a nagyvilágba, hanem szeretné, ha már holnap összeházasodnának és aztán március 15-ét Hawaiion töltenék, ketten, élve. Elsírom magam rögvest, de nincs rá idő, mert Szakállt látjuk, ahogy benyit egy szobába, bent Wedeck ücsörög, Aaron fegyvert ránt, Wedeck álmosan felnéz. Ahogy azt mondja, hogy ő a jófiú, barát, nekem épp az ellenkezője az érzésem, de ez legyen az én bajom. Szakállt érdekli, hogy találta őt meg Wedeck, az pedig készséggel elsorolja, hogy egy közelben lévő számítógépen a következő kereséseket hajtották végre: Jericho Parwan (Kabultól északra lévő tartomány) Afganisztán, Jericho központ, Jericho amerikai katonák gyilkosság. Szakadok a röhögéstől, Szakáll, te ostoba. Erre a tényre Wedeck másodszor is rávilágít készséggel, amikor elmondatja Aaronnal, hogy akar bejutni Afganisztánba. Kis idő elteltével már Szakáll álcáját beszélik meg egy rakás fegyver és műholdas telefon mellett. Wedeck segít neki eljutni a lányához azzal a feltétellel, hogy Szakáll egyedül van az üggyel, Wedeck ennyit tett, meg ha eljut dolga végeztével Bagramba, onnan hazahozatja - egyébként mindenért ő a felelős, megmenteni pedig senki nem fogja.

A csipetcsapat hamar összegyűlik legénybúcsút tartani és Demetrinek már az orrából is alkohol jön takony helyett, amikor utolérjük őket. Meg kell mondjam, egész végig azt figyeltem, Janis alkoholizál-e, de nem látszik egészen pontosan. Volt szex? Nem volt szex? Van baba? Nincs baba? Válaszokat akarok egy egész csomó furcsa kérdésre és akkor még azt se mondják már el végre, hogy megfektette-e a leszbikus csajt a félhalott csávó? Janis taxihoz kíséri Demetrit és közben megnyugtatja, hogy amit tesz, az nem menekülés és nem gyáva, amiért elmegy. Aztán Szomorú Szamuráj már az autóban ül, Janis meg behajol, amikor Dem felhozza azt az éjszakát Szomáliában, de a csaj (akiről ne felejtsük el, ugyanolyan gazluvnyaáruló, mint Marcie) gyorsan megpaskolja a kezét és bejelenti, hogy terhes. Zoey gondolom erről mit sem tudva csorgatja a nyálát másnap reggel a templomban, ahol a karzaton ott áll Dyson Frost. Heh? Ne feledjük, március 14-ét írunk. Mielőtt mindenki lekoccolna az esküvőre, Vreede fut be egy biztonsági kamera felvételével. Frost 12 nappal ezelőtt egy utcasarkon bekapcsolta a mobilját 15 óra 18 perckor. 15 óra 19 perckor egy férfi, akire illik D. Gibbons személyleírása, az utcasaroktól nem messze odasétál egy 71-es kék Citroen szedánhoz és beszáll, utána pedig minden bizonnyal Mark pisztolyával lelő egy hajléktalant. Lehet, hogy őrült, de van kapcsolat a tettei között - mondja Szépfiú és egyet kell, hogy értsek vele. És akkor most jöjjön, amitől konkrét és azonnali dühkitörést kapok minden egyes pillanatban, amikor látom: szóval március 14. van, Mark fegyvere Los Angeles utcáin kószál. Demetrit egy nappal később megölik a kitekintése alapján. És bazdmeg egyedül tipeg a csokinyakijával a lakásban, egészen addig, amíg bele nem szalad a Frost kezében lévő pisztolyba, bimm. Fiam, meg is érdemelted.

A templomban ott van az apraja meg a nagyja, Demet kivéve, ráadásul a telefonját se veszi fel. NAHÁT! Zoey aggódó arccal kérdezi, hol van Demetri? Hol babám, vajon hol. Egy kék szedán hátsó ülésén kómázik, a kormánynál meg Frost. Egy marék lepkefingnak több esze van, mint ezeknek. Frost aztán kiszáll az autóból és egy karnevál kellős közepén veszítjük szem elől. Karnevál, karnevál, ki is bőgött, hogy nem mehet, mert majdnem kiverte a nyúlfogát? Charlie Benford, úgyvan. Hiába hívja fel sietve Mark Oliviát, hogy Demetri eltűnt (mellesleg, de ez már tényleg csak finomság, akár szétköltöztek, akár nem, nem ott kéne lennie az egész Benford családnak Noh esküvőjén?) és vigyázzon magukra, Charlie a pillangóvá festett arcával egy padon ülve találja magát, mellette pedig Dyson Frost. D. Gibbons rossz ember?

Címkék: flashforward
21 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2010.05.04. 12:02:23

Bátorkodnék javasolni az Enter gyakoribb használatát, mert annyira összefolyik a szöveg, hogy nagyon nehéz így olvasni.

B.Erika 2010.05.04. 12:25:56

Húú, ez gyors volt. Majd' megevett a kíváncsiság, csak szakaszosan láttam, nagyon kellett a HV a megértéshez. Köszi!!!!
Várom a többiek hozzászólását. Én már falramászom Oliviától és az információ morzsáktól, amiket nem lehet (nem tudok?) összerakni. :(

fegor 2010.05.04. 12:39:59

> Wedeck segít neki eljutni a lányához azzal a feltétellel, hogy Szakáll egyedül van az üggyel

A feltétel inkább az volt, hogy minden, lehetőleg leleplező információt továbbít Wedeck-nek a Jericho-ról, amit csak talál. Jó fej volt Wedeck, öreg róka megmutatja mit tud, kb. 1 perc alatt lenyomozta Szakállt, ami Marknak két hete nem sikerült. Lehet, be kellene vonni a Mosaic nyomozásba... :-))

Vince Larkin 2010.05.04. 16:29:19

Olívia nem semmi. A véletlen, gyerkőcök által kreált találka és Simcoe "apafellépése" máris a pali karjaiba dobta este. Míg Mark igyekszik megmenteni "Dimitrijt" és a világot. Amúgy télleg, még ha nem is tökály a családi idill, illett volna Olíviának rózsasíznbe öltöztetett pici Charlie-val megjelenni az esküvőn, nem a vurstliban bohóckodni... ehhh

~Moi~ 2010.05.04. 17:20:18

NEeeemááár, hogy az árulócsaj terhes O_o ráadásul a kínaitól PFF!

barnslig 2010.05.04. 20:00:14

@Robinzon Kurzor, jó,
majd
legközelebb.
addig
nyiss
egy
word
doksit,
másold
ki
és
üss
entereket,
könnyebb
lesz.

@B.Erika, van konkrét kérdésed is? arra könnyebb találgatni :)

@fegor, nem is értem, hogy maradt ki az erről szóló mondat, a vázlatomban még benne volt. Mark gondolom nem fektetett nagy energiákat azért a keresésbe, valszeg sejtette, hogy merre van és miért aaron. még azt is el tudom képzelni, hogy nem akart beleköpni a levesébe azzal, hogy keres és talál. Wedecknek meg gondolom a hatáskörénél fogva inkább módjában áll fű alatt megtalálni valakit.

@Vince Larkin, hát most mondjam, hogy egyetértünk? :/

@Miss Scherbatsky, gondolj bele, micsoda csodaszép baba lesz :) és egyébként is, janis úgy rítt a kitekintésében, lehet, hogy dem tényleg meg fog halni ott a szedán hátsó ülésén.

~Moi~ 2010.05.05. 08:24:00

Ja és nem is lesz feltűnő -.-'! Agyam eldobom.

Savafan 2010.05.05. 16:47:09

@barnslig: igen, arra kíváncsi leszek, hogy majd Zoe mit fog szólni a dologhoz:)
már ha megmurdel a párja, mert ha túléli és vágott szemű lesz a téglabébi akkor ő maga fogja kitekerni a nyakát:)
jól emlékszem, hogy a kiscsaj az előretekintésben nem látta Gibbonst? tehát neki a padra mellé ülő ember semmit nem mond, ha nem mutatkozik be. ha bemutatkozik, akkor maga alá fog csinálni:)
arra kíváncsi leszek, miként fog Gibbons egy napon megmurdelni a Szamurájjal. jelen pillanatban nála van az előny azzal, hogy nem tudják hol van és szamurájunk nála van picit kómás állapotban. tehát a szamuráj végzetét véghez viheti...

barnslig 2010.05.05. 17:01:05

@Savafan, jól emlékszel. mindamellett ha gibbons a saját nevén mutatkozik be, charlie akkor sem tudhatja, ki az a dyson frost.
a félredugós-gyerekcsinálós vonulatra egyébként nagyon kíváncsi vagyok, eddig nem úgy tűnt, hogy érzelmi téren nagyon toppon lennének az írók, ez pedig igencsak egy sikamlós szituáció.
a gibbons-szamuráj kettősgyilkosság(?) érdekes lesz, de ez már spoiler.
egyébként nem néztem tovább, úgyhogy csak a 17-es részig láttam, nem nagyon tudok már véletlen elszólni semmit. úgyhogy ne vegyétek készpénznek, amiket mondok :D

fegor 2010.05.05. 19:11:14

@Savafan: Frost helyében nem forszíroznám Dimitri megölését, mivel azzal is közelebb jut ahhoz a jövőverzióhoz, amelyben ő is meghal. Ráadásul nem is ő öli meg, ugye, hanem Mark. Gondoltam arra is, hogy azért rabolta el, hogy a maga oldalára állítsa (biztos, hogy van valami adu a kezében, amivel Janis-t is meggyőzték), ez az egyetlen ok, amiért Mark rátámadhat. De ez is oda vezet, hogy ő is meghal, szóval homályos ez az egész.

fegor 2010.05.05. 19:26:03

@barnslig: ebben nagyon igazad van, teljesen gáz az érzelmi vonal, akármelyik párt is nézzük. Arra pedig, hogy Janis-nek Szomáliában, ilyen stresszes életmóddal, mondhatni halálos fenyegetés közepette, első próbálkozásra összejön a gyerek, hát erre már nem is tudok mit mondani.

Jut eszembe szerintetek mi lesz a Rutherford-gyilkossággal, előveszik még? Vagy valójában nem is Al öngyilkosságával, hanem már az ügy gyors lezárásával módosítottak a jövőn?

barnslig 2010.05.05. 20:28:35

@fegor, várjvárj. a frost-demetri-mark pisztolya háromszögben nem ennyire biztosak a dolgok szerintem. hogy mark ölné meg szamurájt, azt csak nhadra állította - de ő is csak annyit tudott biztosan, hogy mark fegyvere lesz a vétkes. azt nem, hogy ki húzza meg a ravaszt. és eddig még arról sem tudunk kábé semmit, hogy mi köze egymáshoz gibbons és szamuráj feltételezett halálának, azon kívül, hogy ugyanaznap történik.

és háborús régiókban is születnek gyerekek, úgyhogy a stressz (sajnos) nem akadály és igen közeli barátnőm (én) is az első pillanatban terhes lett, szóval ezt még akár el is hiszem. :D

téééényleg, a rutherford-ügy. el is feledkeztem róla. na ennyit a történet szarul elvarratlan szálairól.

Savafan 2010.05.05. 20:45:21

@barnslig: én is úgy emlékszem, hogy Koreában csak annyit mondott nekik a nőci, hogy Mark fegyverével lövik le. ami jelen pillanatban valszeg Frostnál van. Marknal fegyver sincs jelen pillanatban. gondolom nem fegyverrel jár esküvőre:)

a gyerekcsinálásról az jutott eszembe, amikor az Intim részekben Howard Stern bemondta, hogy szuperspermája van:) egyszer próbálkoztak az asszonnyal és egyből terhes lett. igaz ott elment a baba:(

fegor 2010.05.05. 20:48:17

@barnslig: nekem úgy rémlik a nő konkrétan megnevezte Markot Dimitri gyilkosának. Emlékezz csak vissza, valahogy úgy mondta, hogy ott ül annál az asztalnál, mire Dimitri tekingetett a rossz arcú vágott szeműek között, és leesett az álla, mikor megnevezte Markot. Gondolod, hogy csak a pisztolya miatt állította? Végülis ha csak valami jelentésben találkozott vele, lehet, hogy ezt szőtte tovább. Bár gyanús, hogy jobban be volt avatva, miután Frost ott ült nála. Gondolom, nem az időjárásról beszélgettek.

Savafan 2010.05.05. 21:00:50

amúgy múlt héten volt április 29. nem tudjátok, volt valami "extra" a filmmel kapcsolatban, odaát?

fegor 2010.05.05. 21:05:59

@Savafan: A 18. részt adták aznap, de szerintem a filmben még nem tartanak április 29-én.

barnslig 2010.05.05. 21:17:01

@Savafan, nah, akkor demnek is hasonló spermái lehetnek. :) semmi különös nem volt. elbaszták az időrendet a szünetekkel, a showrunner-váltásokkal, úgyhogy most szívnak. meg mi is.

@fegor, valóban próbálta kelteni a hangulatot a nő, de sztem csak nagyzolt.

barnslig 2010.05.08. 12:43:28

szolgálati közlemény - a következő hogyvolt pár napot késni fog, elnézést, de váratlan utazás jött. sietek majd.

fegor 2010.05.09. 18:08:20

@barnslig: ok, jó utat. Kösz, hogy szóltál, nem várjuk hiába.
Addig elmélkedjünk kicsit. Van valakinek valami ötlete arra, hogy honnan tudta Frost, hogy Dimitri lesz, aki először látja a videofelvételt? A kitekintésekben mindig csak a saját jövőjüket látják, márpedig ott nem volt jelen Frost, még ha éppen arra a pillanatra is sikerült előreugrania. Eleve problémát látok ebben, az ember nem úgy él, hogy folyamatosan nézi az időt, a naptárt, olyan információk után kutat, amit egyébként az elmúlt hónapokban összeszedett. Márpedig ha a múltból (régről) belát a jövőjébe néhány percre, nyilván nem tud ott szétnézni, hanem éli az akkori realtime életét.

B.Erika 2010.05.10. 13:14:09

@barnslig: Jó utazást !Várunk !

ZsAnett 2010.05.16. 10:56:48

nem tudja valaki mikor lez a hatodik hetedik évad??? átudná valaki küldeni mind az5 évadot??? én küldök mindenkiről képet aki tudja küldeni oké???????????????????????? ZsAnett(19)