Hogy volt?

Dr. Csont 3x11 - Feszült kapcsolatok

2010. március 26. 14:00 - Llew

Egy egyetemi helyszínre érkezve Bones sérelmezi, hogy egy hulla felbolygatja az intézményt, bezzeg az ő előadásán csak négy diák jelent meg. Booth szerint nem kell elkeseredni, ha nem kosárlabda idényben jön, akkor öt, de akár öt és fél diákot is oda vonzhat. Utóbbi valóban egész érdekes előadást eredményezhetne. Azért hívták őket, mert van valami az összecsukható lelátó mögött, ami bűzlik, és biztosan nem egy állat. Bones szerint egy kilapított férfi, akinek a maradványaiba már be is költözött egy patkány család. Amit visznek magukkal, csakúgy, mint a padlórészletet és a szellőzőrácson átpasszírozott ember darabokat is, hisz bizonyítékok.

A költöztetésben segítő Cutler egyetemi rendőrről kiderül, hogy egy egykori sztárjátékos, mire Booth úgy kezd viselkedni, mint egy kisiskolás, akit Dévényi Tibi bácsi összehozott a példaképével. A darált hús pedig, a benne lévő 11-es medál alapján, a jelenlegi sztárjátékos maradványa. Az áldozat akkora sztár volt, hogy miatta még Hodgins és Zack is érdeklődést mutat a sport iránt. A fogászati leletek alapján valóban R. J. Manninggel van dolguk, jöhet a család. A srácnak csak két húga volt, akik most egy önkéntes jótét ügyvéd, Mr. Francis társaságában ülnek az FBI-nál. Nem rég ugyan volt egy verekedésig fajuló vita R. J. és közte, de szerinte csak mert a fiú feszült volt.

A laborban ezalatt Hodgins egy egész pulykát igyekszik ráerőszakolni egy koponyára, de nem valami extrám recept miatt, hanem, mert Zackkel így akarják megvizsgálni, hogy az áldozatot agyon verték-e, vagy abba halt bele, hogy átnyomták a rácson. Cam is megérkezik, hogy felügyelje a gyagyásokat, de a jelenléte csak annyiban módosítja a kísérlet eredményét, hogy így őt is beteríti a szétrepedő pulykából szétfröccsenő ambrózia saláta, amivel a fiúk az élethűség jegyében az agyvelőt helyettesítették. Viszont bizonyítást nyer, hogy R.J. halálát ütések okozták.

Booth szerint Mr. Francis marhára nem önzetlenségből segített R.J.-nek, sokkal inkább a dollár jelek motiválták, amiket a srácra nézve látott. Bones pedig természetesen nem érti a profi sport köré épült üzlet lényegét. A kosárcsapat gyászol, de az edző jön az élet megy tovább, a meccseket meg kell nyerni jellegű szöveggel, majd két fehér srác rosszalló tekintetétől kísérve előlépteti az egyik fekete fiút az elhunyt helyére. Booth visszaváltozik diákká, és úgy beszél az edzővel, mintha az a világ ura lenne, majd elbeszélgetnek R.J. pompomlány barátnőjével, aki más lányokat emleget, valamint szóba hozza Mr. Francist is. Hodgins ezalatt kukac turmixot készít, hogy az általuk megevett szövetminta helyett abból végezze el a toxikológiai vizsgálatot. A gond csak az, hogy mindezt Cam konyhai turmixgépén teszi. Illetve ez igazából csak Camet zavarja, mire a trutymószakértő megnyugtatja, hogy majd kiöblíti.

Miközben Booth kosárra dobál az egyetemen, Bones kifejti neki, hogy antropológiai értelemben a sport csak egyfajta harci gyakorlat, és a sportolók érzelmileg megrekednek a gyerekek szintjén. Ezzel persze sikerül belegázolnia társa lelkébe, mert bár őt kivételnek tartja, Bootht csak a sérült válla térítette el a profi sport karriertől. Beszélnek Colbyval, az új csapatkapitánnyal és menyasszonyával, Cutler lányával. Bones rögtön meg is jegyzi, hogy fiatalok a házassághoz, amivel nem vágódik be a lánynál. Mondjuk melyik nőnél szokott? Colby nem örül a kényszerű előléptetésnek, jobb volt neki a háttérben. Alibije van, de több kérdésre csak akkor felel, ha beszélt Mr. Francissel. A fickó úgy tűnik kikerülhetetlen.

Cam szívéhez nagyon közel állhatott a turmixgép, mert most Angelát használja közvetítőnek, hogy eljuttassa Hodginshoz az alkoholra és nyugtatókra negatív, de szteroidokra pozitív eredményeket. Booth az utóbbi fényében beszél az edzővel, akinek egymillió oka volt rá, hogy az élvonalban tartsa a csapatot. Ez bárkinek jó indíték lenne, kivéve őt, mert neki max. két éve van hátra a szteroidok miatt kialakult agyrák miatt, szóval nem igazán hajtja a pénzt. Ezért is nem tűri a szteroid használatot, és ha valaki nem ad mintát, akkor azt kidobja a csapatból. Ezek után nem meglepő, hogy minden teszt negatív. Viszont a jelek szerint van a játékosok között egy gonorrheás, aki más helyett is a pohárba pisilt. A gonorrhea pedig megmagyarázná R.J. szokásosnál magasabb izületi folyadék szintjét is.

A kihallgatóba a korábban összenéző két srác kerül, és egy beugratós kérdéssel Booth ki is deríti, hogy melyikük szteroidozik és melyikük gonorrheás. Utóbbi nem érdekli. A másiknak viszont alkut ajánl. Ha elmondja, kitől szerzi a szteroidot, akkor köztük marad az ügy, ellenkező esetben hivatalos úton csinálnak mindent, és akkor viszlát sportkarrier. Angela úgy döntött nem lesz Hodgins küldönce, mert nem kéne bele keverni az ő személyes viszonyukat a munkába, így visszaviszi az aktát Camnek. Főnök néni megérti, de ez esetben úgy véli talán nem kéne a raktárban szexelni, főleg, hogy időközben kamera került oda. Ki mástól származott volna szteroid, mint a mindenhol ott levő Mr. Francistől, aki letartóztatásakor éppen Colbyval vitázik? A kihallgatáson Cutler is részt vesz, így Booth-szal eljátszhatják a rossz zsaru, még rosszabb zsaru felállást.

Kiderül, hogy Mr. Francis nem öle meg R.J.-t, helyette illegálisan leszerződött vele a jövőbeni képviseletére, aminek hallatán Cutler be is gőzöl. Eközben Hodgins kék rúzs nyomaira bukkant az áldozat nadrágjában, míg Angela a homevideójuk megtekintésével tölti a munkaidőt, és határozottan meg van elégedve az azon nyújtott teljesítményével. A kék rúzs arra utal, hogy R.J.-nek volt egy kis kalandja. Brennannak persze külön el kell magyarázni ezt is, mert csak a dolog biológiai oldalát érti. Ezek szerint azonban hárman voltak a lelátó alatt, mert az, aki R.J. előtt térdelt, elég problémásan verte volna fejbe. Így viszont ő a szemtanú. Azt, hogy ki, pedig a gonorrheás Edward Dekkertől kell megtudniuk, mert a jelek szerint a lány a közös pont a fiú és az áldozat között.

A beszélgetésre a zuhanyzóban kerül sor, ahová Bones minden problémázás nélkül társával tart, a srác viszont annyira hülye, hogy azt hiszi, azzal vádolják R.J.-vel volt viszonya. Tisztázzák, hogy egy lányt keresnek, de Edward szerint jó pár közös pont akad. Komoly agymunkával végül rájön, hogy kiről lehet szó Boothék meg mennek kihallgatni, Bones meg nem győz csodálkozni, hogy mennyi hülye ember jár erre az egyetemre. A feltételezésekkel ellentétben R. J. fertőzte meg a lányt, aki rosszul viselte, hogy csak egy skalp, és úgy gondolta Dekkerrel féltékennyé teszi a sztárjátékost. Nem jött be, de a DNS-e alapján nem is ő térdelő szemtanú. A kék rúzs speciálisan az egyetem szurkolócsapatának készült, vagyis az egyik pompomlányé, de saját bevallása alapján nem R.J. barátnőjéé. Viszont nem is zavarja, hogy bármelyik csapattársnőjéé lehetett, az sokkal inkább, hogy most kereshet új milliomos férj jelöltet.

Miközben összerakják a koponyát, Brennan és Zack, mint a társaság két legantiszociálisabb tagja arról beszélget, hogy mennyire racionális döntés volt a barátnőtől belátni, hogy csak úgy maradhat R.J. mellett, ha elnézi a félrelépéseket. A koponya sérülés alapján a gyilkos fegyver egy súlyzó, amit egy kis UV lámpázással meg is találnak az edzőteremben. A rúzsnyommal együtt talált köpet és nyálminta két személytől származik, és a nyálminta egyezik Celest Cutlerével. A barátjával együtt be is viszik őket DNS mintavételre. Colbyt meglepetésként éri, hogy a barátnője mennyire szolgálatkész volt a csapattárásával, de tagadja, hogy ő ölte volna meg R.J.-t. Mindegy is, mert találat van a rendszerben.

A tornatermi lelátón Cutler rendőr ücsörög és azon kesereg, hogy nem kellett volna megölni, de legalább leköpnie a R.J.-t. Azért tette, mert nem tetszett neki, amit a srác a lányával művelt, ráadásul még tripperes is volt. Arról beszél, hogy ő is ilyen volt, és a fegyverével kezd babrálni, így Booth kiküldi Bonest, majd megpróbálja lebeszélni. Nem túl sikeresen, de Bones kívülről Cutler mögé kerül és megfogja a revolver kakasát, pont mikor az egykori kosaras elsütné. Az esetet egy Royal Diner béli vacsorán zárják le, ahol Bones megnyugtatja társát, hogy a sportolók lenézését nem rá értette, mert ő egy teljesen kifejlett férfi, nem rekedt meg sehol, és hiába állította, sosem volt olyan, mint Cutler vagy R.J., hisz még most is emlékszik a lány nevére akivel a lelátó alatt volt.

Címkék: 5 dr. csont
17 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.03.26. 15:08:25

Jó kis rész volt. Köszi a hv-t.

m.logic 2010.03.26. 15:33:56

Ez a hulla durván nézett ki, persze mind, de a többihez képest is.

zoxó 2010.03.26. 16:45:36

A homevideós rész csak szerintem maradt ki a magyar változatból??

Llew 2010.03.26. 17:54:49

@zoxó: mármint melyik? amikor Cam oda adja a dvd-t, vagy mikor Angela egyedül nézi?

zoxó 2010.03.26. 20:14:58

Már régen láttam az eredeti változatot, de abban mintha Hodgins nem azon agyalt volna, hogy most megkérje-e Angela kezét, és költözzenek össze, vagy ne. Mert azon már túl voltak. De a múlt hétfői RTL-en látott részben ez volt a homevideós helyén a magánéleti szál. Lehet, hogy van egy európai változatuk is? Vagy az RTL ollója működött ilyen faszán?

Llew 2010.03.26. 20:52:24

@zoxó: az eredetiben a fent leírtak vannak, és bár későn írtam, nem hiszem, hogy ennyire benéztem volna valamit:) A magyart nem néztem szóval a megerősítés vagy céfolat a többiekre marad. @Orso-borso: te a RTL-n nézed, hogy emlékszel?

zoxó 2010.03.26. 21:27:14

Nem néztél be semmit:). Az eredetit megnéztem DVD-n, a hétfőit videón (fel szoktam venni a szinkron miatt:))). Tényleg jelentős eltérés van, ahogy mondtam. Bizonyos jeleneteket kihagytak, és beillesztettek egy újat.

Llew 2010.03.26. 22:16:38

@zoxó: az durva, már a vágást is utálom, de ez már azért erős túlzás. Új részt forgattak? RTL Klub változat?:)

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.03.26. 22:47:18

@Llew: huh. hát én eredetiben láttam ezelőtt ... jesszus ... szóval rég. RTL-en már csak fél szemmel nézem, és őszintén szólva nem mindig emlékszem, hogy minek kéne benne lennie. Abban sem vagyok biztos, hogy ez a video ebben a részben volt-e vagy sem. Írjátok, hogy igen, de nekem erről már megkoptak az emlékeim. Egyébként meg nem lep meg az RTL kavarása. Sajnos. Csak annyit tudok mondani rá, hogy SÜN. :/

timii95 (törölt) · http://www.the-mentalist.mlap.hu 2010.03.27. 23:48:13

Hmm... és az nem lehet - mert én ezen gondolkoztam -, hogy esetleg az RTL belecsempészett egy 2. évados részt a 3. évadba?? Mert akkor a Hodgins-Angela dolog is stimmel, ráadásul Hodginsnak itt hosszú haja volt (mint a 2. évadban), az eddigi 3. évad részeiben meg rövidebb. (~,,fejre simuló" XD)
PS: remélem, ki lehetett bogozni, amit írtam. :)

lora.palmer 2010.03.28. 00:44:33

A megoldás: ez a rész eredetileg a 2. évad 19. epizódja lett volna, de a virginiai egyetemi mészárlás miatt kihagyták, érzékeny volt a téma akkor. A készítők talonba tették a sztorit, majd a 2007-es forgatókönyvíró-sztrájk jött, és a forgatás leállása után kerestek neki egy helyet, ahová beilleszthetik. Észrevettétek, hogy nincs benne Sweets se? Mivel pont ebben lett volna egyébként Hodgins lánykérése, amire még a 2. évad asztronautás részében utaltak, a sztorit megvágták és új jeleneteket tettek az elavultak helyére, hogy megmaradjon a folytonosság (legalábbis ne tűnjön fel nagyon, hogy ez konzerv-rész). Később kiadták DVD-n az eredeti részt is, valószínűleg nálunk ezt vetítették, és nem a megvágottat.

Llew, minden tisztelet, és kérlek ne haragudj meg hogy ezt mondom, de ne hivatkozz arra, hogy nem nézted a magyart, ez egy posztírónak nem lehet kifogás. Tudjuk hogy sikeres ember nem lehet aki az RTL-en követi stb. de erről kivételesen nem ők tehetnek (egyébként nem értek egyet veled, szerintem viszonylag ez a sori a legjobb szinkronhang és fordítás szempontjából is), szóval most nem érdemel szidást. Kérlek ellenőrizd le hv-írás előtt a magyar változatot is, nem azt mondom, hogy kizárólag ez alapján írd (bár én olvasóként ezt várnám, ha már a hogyvolt a magyar vetítésnek szól), de ilyeneket pl. simán beletehetsz akkor.
És szintén építő kritikaként: kommentekben lévő helyesírási kritikát max. megköszönni és ennyiben hagyni, nem azzal visszavágni, hogy ezzel kár foglalkozni és akinek nem veszi be a gyomra, az ne olvasson téged. Természetesen hálásak vagyunk, hogy viszed a sorozatot és nyilván sok időt áldozol rá, de szeretnék a hogyvoltodra büszke lenni, ezért nem hagytam szó nélkül. :) Remélem nem veszed támadásnak, nem az akar lenni. Köszönöm!

zoxó 2010.03.28. 10:29:25

@lora.palmer: Köszönöm a felvilágosítást, akkor ezek szerint az RTL-es változat volt az eredeti, és a másik az újravágott. Személy szerint az újravágott nekem jobban tetszett, nem csak azért, mert jobban illett a sztori folytonosságába, hanem humorosabb is volt.

KicsiSáti · http://kskozlony.blog.hu 2010.03.28. 12:29:23

Egyébként pedig egyes sorozatoknak van "us" és "international" verziójuk is, ilyen például a csi, egyes jelenetek máshová vannak vágva.

A hogyvolt amúgy jó, grat,@lora.palmer kiegészítéseivel természetesen. Az összessel.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.03.28. 17:46:05

@lora.palmer: 'A megoldás: ez a rész eredetileg a 2. évad 19. epizódja lett volna' Húúúú igazad van. Ezt totál elfelejtettem. Köszi a felhomályosítást.

Llew 2010.03.28. 23:58:03

@lora.palmer: Köszi, hogy helyre raktad a kérdést. Az igazság az, hogy bár nagyon szeretem a sorozatot, nem vagyok akkora rajongó, hogy ennyire belemenjek a dolgokba. Megnézem a részt, jól szórakozok rajta és ennyi. Ezért nem is ígérem, hogy a jövőben figyelek majd az ilyen háttér-információkra, aztán lehet, hogy mégis így lesz.

Ami a magyar vetítés kérdését illeti had döntsem el én, hogy mire áldozom az időmet. Általában sem szokott bajom lenni a magyar szinkronnal, ennél a sorozatnál meg csak dicsérni tudom. A nem nézés oka, hogy egy időben megy az NCIS-el, amit viszont kizárólagosan a magyaron követek, és mivel nem rendelkezem felvevő eszközzel, így választanom kell, ami nem nagy döntés tekintve, hogy a Bones részeket már láttam. Amíg nem volt fedésben a két nézendő, addig legalább háttértévézés szintjén néztem a magyar verziót is.

A helyesírási hiányosságaimat teljes mértékben elismerem, és ennek felemlegetésével nem is lenne bajom, ha legtöbb esetben nem a trollok létesítsél szexuális kapcsolatot ha még helyesen írni sem tudsz stílusában születnének. Az, hogy legutóbbi alkalommal esetleg bal lábbal kelés, front, stb. miatt túlreagáltam és rossz embernek címeztem előfordulhat.

Mondom ezt úgy, hogy nem vettem támadásnak a hozzászólásod és a magamét sem annak szánom. A múltkori rész óta szinte minden netes írásbeli kommunikációnál az ügyvédnek az a szövege jut eszembe, hogy "a szarkazmus nem látszik a jegyzőkönyvben". Persze más sem biztos, vagy esetleg pont olyasmi, ami nincs is ott.