Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-akták 3x20 - Látogatók

2010. március 22. 15:02 - Hoppancs

Igazán vicces kis epizódhoz érkeztünk, amelyben egy több nézőpontból elmesélt elrablás-sztori áll a középpontban. Egy első randis fiatal párocskával kezdünk, akiket hazafelé menet meglepnek egy klasszikus külsejű csészealjból kiszálló nagyszemű kis szürkék, és már hurcolnák őket, ki tudja, hová, mikor egy másik űrhajóból még náluk is rondább, hörgő lény kerül elő. Erre még a szürkék sem tudnak mit lépni, csak néznek ki méretes fejükből. A főcím utáni első jelenetben egy Mulder nélküli Scullyval találkozhatunk, aki Jose Chung-nak, egyik kedvenc írójának mesél a „találkozásról”, mert a mester most erről a témáról készül alkotni. A fickó amúgy igazi őrült professzor külsővel rendelkezik, és az egész párbeszéd nagyon mókás. „Az igazság pont olyan szubjektív, mint a valóság”, közli Chung, majd elárulja, hogy most Scully verzióját szeretné hallani az esetről, amit ő már számtalan változatban hallott.

Ez úgy fest, hogy találtak egy fiatal lányt, aki „időkiesésben” szenvedett és a ruhadarabjai kifordítva voltak rajta, mégis elsőre egy átlagos randi-erőszak áldozatnak tűnt. Később azonban vérzett az orra, és űrlénynek nézte az egyik plüssállatát. Az ijesztő élményt követően zaklatott hangulatban nézett ki az ablakon, és a kertben udvarlóját pillantotta meg, aki azt állította, szereti és nem tett semmi rosszat. A pasit letartóztatták, és ő is elkezdett mesélni. Azt állította, elrabolták őt és Chrissy-t, nem értette, a lány miért nem emlékszik. Hamarosan Mulder is megjelent, és jól kikérdezte Chrissy-t, majd felállította a diagnózist, miszerint a csaj „elrablás utáni szindrómában” szenved. A szülők is beleegyeztek, hogy a lányukat hipnotizálják, amely eljárás során számos érdekességet tudhattunk meg. Chrissy egy űrhajón járt, ahol látta Haroldot is, meg pár veszekedő idegent, akiknek a szavát nem értette. A vezetőjük beszélt hozzá telepatikusan, azt mondta, „mindez a Föld javát szolgálja”, de nagyon gyanús volt, és olyan érzés, mintha elrabolná az emlékeit. Tyűha.

Scullynak pont az nem tetszett, hogy az egész történet túl tipikus, de Mulder igazat adott Chrissynek, mert a vallomását Harold is igazolta. Ekkor lépett be Manners felügyelő mindezt cáfolva, és közölve, hogy a fiatalok elbeszélései ellentmondásosabbak már nem is lehetnének. Harold úgy emlékezett, hogy egy ketrecben voltak, szomszédjukban szintén bezárt szürkékkel, akik közül az egyik nem szólt semmit, csak… most figyelj… DOHÁNYZOTT, a másik meg (vagy az ugyanaz?) azt hajtogatta, hogy „ez nem történik meg, ez nem történik meg”. Közben Chrissy-t és Haroldot is kiszippantották a ketrecből. Aztán a fiú átrepült egy felhőn és odakint találta magát. Scully hamar megunta a zavaros vallomást, és a szex témára ugrott, mire Harold bevallotta, hogy az „elrablás” előtt bizony megtörtént a dolog Chrissy-vel.

Közben Manners ismét benézett, egy újabb eszelős hírét hozva, aki állítólag szemtanúja volt az egésznek. Nem a szexnek, az elrablásnak. Ő volt Roky, a zizi darukezelő, aki közölte, hogy ez az ügy az egész emberiséget érinti, majd átnyújtotta Muldernek az esetről szóló részletes, írásos beszámolóját. Mellesleg elmondta, hogy előző este feketeruhás fickók látogatták meg, ő pedig úgy érezte, transzba esett, és utána mindent elfelejtett, azon kívül, hogy néztek ki. Mulder megerősítette, hogy hasonló esetekről már sokan beszámoltak, közben Scully kifejező mimikájában is gyönyörködhettünk cseppet. Az erről szóló elbeszélést hallgató Chung is közbeveti, hogy már ősidők óta szólnak legendák a hasonló fekete figurákról. Érdekes, mi erről még nem hallottunk…

Roky-t a rejtélyes látogatók egyike arról győzködte, hogy ő nem látott ufót, csupán a Vénusz bolygót, és ha mást mond, akkor baj lesz. Roky azonban bátran megmutatta Muldernek írását, amit az ügynökök el is olvastak. Ez nagyjából a nyitójelenet történéseit igazolta, mikor a két szürkét egy harmadik rém kezdte molesztálni. Ezután Rokyhoz szólt, biztosítva őt, hogy nem lesz bántódása, és közben bizalomgerjesztően gurgulázott. Közölte Rokyval, hogy neki kell megmentenie a világot, majd egy léghajóra vitte, ami a Föld belseje felé tartott. Ennek a birodalomnak az ura a harmadik idegen, akinek neve Lord Kimbault, vagy valami hasonló. Ennek hallatán még Mulder arca is megrándult…

Chung amúgy szintén kapott egy példányt Roky irományából, aminek ismeretében nemes egyszerűséggel őrültnek titulálja a pasast. Scully elmondja, hogy Mulder nem zárta ki teljesen, hogy Roky részben igazat mond, mert agymenésének eleje egybevágott Harold történetével. Már csak Chrissy hiányzott a sztoriból, úgyhogy őt megint hipnotizálták, hátha most többet elárul. Szóval szegény lányt ismét megbűvölte egy rémisztő külsejű férfi, mire Chrissy elmesélte, hogy öltönyös és egyenruhás fazonok vették körül, akik hasonlóan viselkedtek, mint a korábban általa említett űrlények. Átmosták az agyát, és rögzítették benne a szokásos ufós mesét. Scully meggyőzéséhez ez sem volt elég, sőt. Manners harmadszor is benézett és bejelentette, hogy valaki állítólag idegen hullát talált, úgyhogy ideje vele is elbeszélgetni. A skizofrén külsejű szemüveges lúzer elmesélte, hogy ufók után kutatott éjjel a mezőn, mert azt akarta, rabolják el. Hogy miért? Mert akkor nem kell többé félnie a munkanélküliségtől. No, hasonló érzései sokaknak vannak e válságos időkben.

Szóval ez a gyagya találta meg az idegen hulláját, majd értesítette az illetékes szerveket, akik – elmondása szerint – feketeruhásokkal érkeztek. Egyikük Scullynak, a másik Muldernek volt álcázva. Mulder csak akkor szólalt meg, mikor meglátta a holttestet, és hát… azt nem lehet leírni, azt hallani kell. Scully a szemébe világított és úgy szadizta. A nő persze fel van háborodva, mikor Chung elmondja neki, hogy a bolond ezt állította róla, mert ők valójában nagyon kedvesek voltak vele, még azt is megengedték, hogy ott legyen a boncolásnál. Utóbbiról felvétel is készült, de azt a részt kivágták, amikor kiderült, hogy a tetem egy idegennek öltözött ember. Hopsz. Azonosították a „szürkét”, aki valójában a légierő hadnagya volt, csak nyilván eltévedt a jelmezbálba menet. Mire a kollégák megérkeztek, a „halott” eltűnt…

A lúzert felkeresték az igazi feketeruhások, akik elvitték a videókazit, így Mulder már hiába erőszakoskodott vele, nem tudta neki átadni. Ezután Mulder visszaindult a motelbe, közben találkozott a zombi hadnaggyal, aki azt mondogatta, „ez nem történik meg”. Huh. Egy bárban elbeszélgetett a katonával, aki arról regélt, hogy az ellenséget meg lehet bénítani azzal, ha belengetnek előttük egy idegen űrhajót. Az elraboltakat meg egy támaszpontra viszik, ahol összezavarják a fejüket, amitől azt képzelik, hogy szürkékkel találkoztak. Szóval az egészet a titkosszolgálat találta ki, és a csészealjak valójában speciális repülők. A hadnagy ilyeneket szokott űrlénynek öltözve vezetni. A legutóbb azonban tuti, hogy őt is elrabolták a fiatal párral, meg a kollégájával együtt, de nem emlékszik, hogy pontosan mi történt. Sőt, abban sem biztos, hogy Mulder létezik. Vagy a burgonyapüré.

A hadnagyot röviddel ezután elvitték a kollégái, így már nem tudta elmondani, ki az a Lord Kimbault. Chung elmondja Scullynak, hogy az ő bárpultos haverja egész másra emlékszik. Szerinte Mulder bement a bárba, megevett egy tepsi édes burgonyalepényt, miközben hülye kérdéseket tett fel ufókról. Aztán elhúzott. A motelbe visszatérve aztán feketeruhások társaságában találta Scullyt, akik aztán hipnotizálták. Scully nem emlékezett erre, csak Mulder elmondásából. Manners telefonált, hogy ufót találtak. Juhé. Valójában ez valami szupertitkos kísérleti repcsinek tűnt inkább. A helyszínen aztán a hadnagy mostmár valódi holttestét is meglelték. Chung végül Mulderrel is találkozik, aki arra kéri, ne írja meg a könyvet, mert ha az alternatív valóságot helytelenül mutatják be, akkor az események zagyvaságnak fognak tűnni. Tényleg?

Címkék: x akták
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása