Kezdődik vala az Úr 1600-as évében. Hatalmasnagy tengerrel nyitunk az elején, valami kis légypötty látszik, aztán ráközelítés, hajó az! Szép napsütésben szemügyre vehető, holland a zászlaja, angol a navigátora, Erasmus a neve. Ötödmagával indult világot látni, no meg némi spanyol aranyat szerezni, de a többi négy hajónak rosszul jött ki a lépés, legénységestül odavannak. Az Erasmusnak nem volt mit tennie, hátul üldöző spanyolok, előttük egy óceán amit Viharosnak kellene elnevezni, ha már nem lenne meg a  neve, az hogy Csendes.

A kormányrúdnál, John Blackthorne, kapaszkodik és vicsorog keményen a fedélzetet mozgató kellékesekre. Vén tengeri medve jö sietve hogy meghalt az elsőtiszt, és hogy merre is megyünk, te átkozott ángilus? Hát amerre a szél visz, okos kérdésre okos válasz. Blackthorne átadja a kormányt, és lemegy a fedélközbe, matróz némi monológot ad elő a valójában nem túl rózsás angol-holland viszonyról. Két kalmárnép nem férni meg egy világpiacban.

Fedélköz, zsúfolt mint egy heringeskonzerv és a szag is hasonló lehet. Navigátor átlép pár haldoklón, aki élni látszik azt felzavar, majd eldumálgat Johann Vinck fedélzetmesterrel, haverok, mi újság, ki halt meg. Lerendezik a temetéseket gyorsan és irány tovább, a kapitány. Spillbergen a neve és rossz bőrben van. Navigátor megitatja és tájékoztat, még nem értünk haza, de Kínába sem. A kapitány is futólag megátkozza, a diskurzus azonban hamar véget ér, a fedélzetről szólnak, hogy ’izé, szóval zátony vagy mifene, előttünk.. ’ Hajókon, ha nagy a baj, nincs sztrájk, és szabotázs, elhangzik a varázsmondat, „Mindenki a fedélzetre!„. Mászik mindenki a vitorlákra, hogy mindjárt látványosan zuhanjon is a tengerbe. Blackthorne a kormányhoz rohan, az eddig ott kapaszkodót épp elsodorja egy hullám, így járt. Navigátor látja is a zátony előttük, hát csúnya egy természeti jelenség, így viharban, egy lélekvesztőről nézve a semmi közepén. Kormányrúd jobbra, a hajó csak nem akarja irányban követni, majd mégis, menekülés, ekkor villám és a navigátorra rászakad a maradék árboc….

Kellemes kis szobában éri az eszmélet, ruha sehol, csak egy takaró. Kajaillat, közvetlen mellette nyers hal meg valami főtt, kis fehér szemcsés étel. Sebaj, befalja, mert aki matróz nem válogat, csak a mennyiséggel van gond. Aztán a falon felfedez egy keresztet.. Navigátorunk örül is meg nem is. Örül mert igazak a hírek amit Marco Polo óta jönnek Katájról meg Cipanguról (Kína és Japán), tényleg létezik valamelyik. Nem örül, mert ha létezik akkor ott ebszülte spanyolok vagy portugálok jártak előbb, ők pedig katolikusok és nem kedvelik ezidőtájt a holland-angolokat.  Megmozdul az egyik fal, vágottszemű asszonyság lép-térdel-guggol be ruhákkal a kezében. Elkezdenek egymással kommunikálni, magyar módra, egyre hangosabban, ha egyik sem érti a másik nyelvét, néni valami onná-t emleget.

Aztán Onna kimegy, Blackthorne felöltözik és kimenne de hol az ajtó? Találomra odanyúl és sikerül is átszakítani a falat megvan, hurrá. Néni kint gyilkos tekintettel fogadja, erre hősünk a csizmáját kéri. Szóval majd jelbeszéddel, odavezetik. Udvaron mindenki észreveszi, gyerekek a porban, öreg kertész a létrán és hajlongás indul. Navigátor les, majd leesik neki a rézérme, és ő is meghajol, kiegyenesedés az egész háznépnek, vállalati tornaóra vége. Hősünk kilép a házból megszemlélni a környéket, kis halászfalu ez, a házak domboldalra épültek és jókora öböl, közepén pedig hajós szívének kedves látvány, az Erasmus, aránylag épségben. Fenék alul, fedélzet felül, ahogy kell, egy hajónál. Irány a part, nem áll le körülötte az élet de ferde pillantások kísérik. Csónakosembert sikerül megkérni mutogatásokkal, hogy ugyan vinné már ki őt a hajóhoz? Hai, bővül ám a japán szókincs.

A hajóhoz közeledve egy európai sincs rajta, de vannak kis japánok méteres kardokkal. A hajlongás itt is megindul, széles mosolygás mindaddig, míg Blackthorne meg nem indul a kabin felé. Az ajtón pecsét, japánok valami ’kindzsirut’ emlegetnek, és majdnem kinyírják, navigátor feladja és távozik. Persze búcsúzóul hajlongás és udvarias mosolyok. A parton is rosszabb a helyzet, feltűnik egy európai akivel  lehet kommunikálni portugálul. Kiderül hogy ő katolikus pap, Sebastiao atya. Igen, ez a hely Japán, a falu Andzsiro, népe katolikus és itt az a törvény hogy a kalózokat kivégzik, hahaha.  Aztán egy torokhangú vakkantására a parasztok nekiesnek az angolnak. Majd egy másikra földre borulnak mind, mert egy gőgös tekintetű fickó érkezik két nagy karddal. Sebastiao is hajlongani kezd, meg tolmácsolni, Kaszigi Omi-szan a falu ura. Engedi hogy a navigátor találkozzon legénységével, amíg egy nála nagyobb Kaszigi, Jabu úr meg nem érkezik. Odavet még néhány szót a papnak meg a falusiaknak, amiből kiderül hogy Omi-szan mérsékelten tolerálja az idegen vallások japán híveit. És elég markáns véleménye van magáról az idegen vallásról is. Alázatos meghajlással fogadják parasztjai a teológiai kiselőadást - a csónakos kivételével. De csak egy pillanat, egy mozdulat és már ő sem magasodik a többiek felé egy fejjel…. Sebastiaó imát mormol, Blackthorne leesett állal bámul, nem érti miért történt, Omi pedig boldogan darabolni kezd.

Egy erődszerű házban a legénység, jól vannak, nyolcan maradtak, köztük Vinck haver, meg a kapitány, aki nem javult. A többiek mind, halottak. Örömködés, navigátor kezdi a beszámolót, jó vagy rossz hírekkel kezdjem? Ez itt Japán, és a hajónk jól van. De Japán tele van katolikussal, és nem engednek a hajóra. Gondolkodóba is esnek, de csak Jan Roper aggódik a pápisták miatt, a többiek az aranyat hiányolják. Arra sem ijednek be hogy jön valami főfőnök, hiszen ezek mind csak mosolyognak és hajlongnak, kedves emberek, nem igaz navigátor?

Kaszigi Jabu nagyúr, egész Izu félszigeté, neki már nem elég a hajlongás érkezéskor, az egész falu arcra borul előtte. Megjelenése mint egy szárazföldi cápáé, de most elégedett Omival, miután megszemlélték a rakományt. A hajóban ugyanis ágyúk vannak, muskéták, lőpor és golyók…  Jabunak van egy álma. A muskétákat és lőport már ismerik a japánok 1541, az első európai óta, de eddig csak vadászgattak vele, a busidó nem engedte harci használatát. Ugyanaz volt a dilemma mint az európai lovagok kontra számszeríj ügyben, a legyőzött nem is láthatta legyőzője arcát, nem tudhatta nevét, parasztoknak való alávaló fegyver. Csakhogy ismét gyűlnek a viharfelhők Japán felett és egy polgárháborúban az győz aki valami váratlannal rukkolna elő a döntő csatában. Ez lenne egy ezred jólképzett katona, puskákkal. (a valóságban már 1575-ben bevetett ilyen alakulatokat Oda Nobunaga a nagasinói csatában. Ellenfele, Takeda Kacujori katonái között iszonyú pusztítást vittek végbe a lőfegyverek, mint az Kuroszava-Árnyéklovasában látható). A busido meg egy dolog, hát a győztes ne hagyjon életben olyant, aki számon kérhetné.

Aztán elévezetik a tulajdonosokat is, de a tolmácsnak, Sebastiao atyának nincs könnyű dolga. Egyrészt Jabu is utálja a keresztényeket, és a portugálokat, szívesen kinyíratná mind, de védi őket egy törvény. Másrészt Blackthorne is provokálja a papot. Olyanokkal jön, hogy már az angolok is ismerik a Magellán szorost, meg Dél-Amerikát, mert egy portugál eladott nekik titkos hajónaplókat, Spanyol-portugál birodalom, joccakát ! Biztos jól esett beszólni, de inkább nem kellett volna, mert Sebastiao hálából úgy fordítja a dolgokat hogy ezek bizony nem portugálok, nem is keresztények, de bizony kalózok. Jabunak ennyi elég is, nincsenek védve tehát, el is koboztat mindent. A hollandoknak meg állítsanak keresztet, nem épp Istennek tetsző célból, pont mint a Jobbik idehaza. Blackthorne ekkor váratlant lép, dühében letépi Sebastiao keresztjét és rátapos.

Az incidens csak egy perc haladékot adna, ha nem lenne ott a figyelmes Omi. Rábeszéli Jabut hogy várjanak a kivégzéssel, inkább egy hulladéktárolóba velük. Omi ötlete a következő. Ezek az idegenek biztos nem portugálok és utálják azokat. Na most ezt ki lehetne használni talán valami módon a  keresztény daimjók ellen… Együttműködéssel sem lesz gond,  Omi tanult régen egy hitehagyott keresztény japánnál, aki elmondta neki, a keresztényeknek van egy olyan alaptanításuk hogy ’szeressék egymást, óvják egymás életét amíg csak lehet’. Japán szemmel nézve nevetséges, de hát ezek a barbárok úgy tűnik mégis keresztények valahogy, és ezzel engedelmességre lehet őket bírni. Jabu elgondolkodik, és beleegyezik. De hogy mégis meglegyen az élvezete, (és mivel a hosszú zoknis gimnazistalányok kora még nem jött el) egyet azért kivégeztet, rafináltan geci módon. Omi is elégedett, mert ha nagybátyát ilyen könnyen rábeszéli bármire, akkor érdemes a bukásán is dolgozni egy kicsit, majd helyére lépni mielőbb.

A gödörben elcsendesedtek időközben, főleg mert nyakukba öntöttek pár vödör halbelet. Aztán jön Omi és Sebastiaio, és közlik a kegyes hírt, egy kivételével életben maradnak, válasszanak, ki legyen az az egy, de nem a navigátor… Meeting kezdődik. A felvetést hogy adják Spilbergert, úgyis haldoklik, elvetik, nem keresztényi magatartás az ilyen. Blackthorne harcolna akár körömmel is, leszavazzák, ő nincs érintve. Marad a sorshúzás, aki a rövidebben húzza. Johann Vincké lesz a székely fogpiszkáló.

Közeledik az este és közeledik Omi szan is. Létra a gödörbe, Vinck már megindulna, megbékült a sorssal és Istennel, de Blackthorne okoskodni kezd, a japánok mászni kezdenek lefele kardokkal, verekedés. Egyik japánt leütik a hollandok, a navigátort a japánok, egy-egy lenne az állás, de a hazaiaknál kard is van, hamar a falnál mindenki. Omi mászik le, találomra kiválasztja Pieterzoont akit gyorsan felkergetnek, a japánok kimásznak, de leütött társukat lent hagyják. Persze kard nélkül.

Navigátor magához tér és már örülne Vincket látva, de felhomályosítják. Tanakodás, miért maradt lent a japán, ha még él? Odafenn gyönyörű a naplemente, narancsvörös a telihold és Pieterzoon megkezdi ismerkedését a japán fürdőkultúra egy extrém módjával, üstben. Rafináltan csinálják a kis rohadékok, elnyújtva, hogy sokáig ne legyen vége. Jabu messziről hallgatja, haikut alkot magában és kimonójába élvez. Majd miután vége, egy gyors egypercesre félrevonul az Omi által drága pénzen hozatott kurtizánnal. Reggel a gödörben, senki nem aludt semmit. A japán csak ül a sarokban, öregedett vagy tíz évet. Jön Sebastiao és elmondja mi történt Pieterzoonal, és hogy imádkozott érte. De most te gyere navigátor..

Odébb, az üstnél Omi szan várja őket, de még nem megtört és engedelmes az angol, Blackthorne elküldi a fenébe őt is, Jabut is, és húgyoz az országára. Sebastiaonak égnek mered minden hajszála, míg lefordítja. Omi bólint, erre számított, és már hozzák is a gödörből Crocoq hajósinast, az üstben előrelátóan már forr a víz. Navigátor fogcsikorgatva ’vakarimaszu’zik, engedelmes lesz, amíg egy sötét sikátorban nem találkoznak ők ketten. Crocoq megmentve. Omi szan kiselőadást tart arról is, hogy illene udvariasan beszélni őróla és hogy nyomatékosítsa, lehugyozza Blackthorne hátát. Aztán közli, a legénység életben marad, a navigátort pedig ezután Andzsinnak hívják, ez a japán neve foglalkozásának. (valójában, szó szerint repülőpilótát jelent, Clawell csak kölcsönvette)

Majd rábízza a falusi elöljáróra. Murának hívják a jóembert, gagyog is valamit portugálul, jó a hangulat, míg a házhoz nem érnek. Itt ugyanis a fürdő lenne az első megálló, hiszen a kerekszemű bűzlik a halaktól és húgytól. Ő azonban csak egy forró vízzel teli dézsát lát, és mivel az előbb főzték meg egy emberét, majdnem egy másikat, nemet mond, érthető. De nincs apelláta, van helyette egy titkos nyaki érfogás, amit egy hegyes fülű idegentől tanult Mura, és Blackthorne máris a vízben párolog… (Ejj, ezek a mocskos európaiak, sztereotípia… Valójában a XII-XIV században még komoly fürdőkultúránk volt. Csak aztán jött a pestis, szifilisz és társaik, ezek hamar elvették a kedvet idegenekkel közös vízben pancsikolástól. A világtól izolált szigeten élő japánok könnyen oktatnak ki mást)

A parton Jabu szan elégedett Omival, bevált minden terve, hasznos hűbéres. Kap is a srác pénzt, azt nem, paripát igen, meg posztó helyett kimonót.. Omi is elégedett, minden tervei szerint, közelebb már a nap hogy Jabut kiiktassa. És ekkor mindkettőjük arcára fagy a mosoly. Nem ajtó mellől, mint fehér galamb, ősz bárd emelkedik, hanem a parti sziklák mögül, mint tengeri kígyó, gálya érkezik. Vitorláján háromszirmú barna virág, Josi-Toranagáé e címer, a fedélzeten pedig fővezére Toda Hiromacu érkezik, más néven a Vasököl..