Hogy volt?

Gyilkos elmék 4x21 - A Shade Of Gray

2010. március 05. 08:40 - hex.kelly

A new jersey-i Cherry Hill-ben nyitunk, Emily, Morgan és Rossi száguld egy kertes házhoz, mert éjfél és reggel 6 között eltűnt egy kisfiú a saját ágyából. Ő már a harmadik a sorban, egy 9 és egy 11 éves fiút megöltek, és egy közeli erdőben hajították ki őket. A ház előtt egy öltönyös férfi magyarázza a sajtó embereinek, hogy mi történt. Sírós házaspár nőtagja fotót mutat a hétéves Kyle nevű eltűnt fiúról, ott van vele a férje, Dan és nagyobbik fia, Danny is. Elkezd beszélni a kisfiúról, de két mondat után zokogva mondja, hogy ezt nem tudja végigcsinálni.

Férje arrébb viszi, az öltönyös pacák folytatja, és nyomja a személyes infókat Kyle-ról. Ezt a helyi őrsön Reid, Hotch és JJ nézi a tv-ben. A Kyle életéért való könyörgés után érkeznek Morganék, a pacák pedig válaszol a riporterek kérdéseire is, és nem túl meggyőzően hazudja, hogy szerintük nincs összefüggés a másik két kisfiú halálával. Valamint közli, hogy ő Bill Lancaster nyomozó. Köszön Morgan-éknek, és bekíséri őket a házba. Kiderül, hogy a nyomozó az eltűnt fiú apjának országos cimbije, de nem száll ki az ügyből, mert tudja, mi vár a gyerekre, hisz a másik két ügyet is ismeri jól. Főcím és idézet Rossi-tól: Elveszíteni egy gyereket olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot. - To lose a child is to lose a piece of yourself. Dr. Burton Grebin

Prentiss érkezik a kis piros jegyzetfüzetével a Murphy család házába, a szülők és Danny a nappaliban ülnek le vele. Prentiss elmondja, hogy a tény, hogy Kyle a házból tűnt el, leszűkíti a gyanúsítottak körét, mivel az ilyen vakmerőség csak kevesekre jellemző. Bizonyos, hogy olyan ember, akivel "leszidás" nélkül is szóba állhatna a gyerek, valami egyenruhás, pl. csomagkihordó, vagy postás. De semmi ilyenre nem emlékeznek, az anya viszont kezd kiborulni (még csak most?), inkább elmegy lefeküdni. Emily Danny-t kérdi, hogy iskolába menet, vagy onnan jövet próbált-e valaki szóba elegyedni vele és az öccsével, de a buszvezetőn kívül nem jut senki a fiú eszébe. Prentiss megkéri a férfit, hogy írja össze, kik jártak az elmúlt fél év alatt a házban. A férfi könnyeit törölgeti, Danny pedig azt kérdi, mehet-e már játszani. Az apja átküldi egy másik szobába, és mentegetőzik: Danny nem is fogja fel, mi történik. Prentiss szerint ez most jobb is így, majd biztosítja a férfit, hogy a BAU mindent megtesz, hogy Kyle élve kerüljön elő.

Hotch-hoz JJ érkezik az őrsön egy listával: az első két elrabláskor kilistázták a gyermekmolesztálókat Cherry Hill 45 km-es körzetében (kiszámoltam, kb. Pest megyényi), 439 (!!!) név jött szóba. Kihallgatták mindet, eredménytelenül. Hotch azt mondja, szűkíteni kell a 439-et: ki kell zárni a kislányokat zaklató egyéneket, a 7 évesnél fiatalabbakat és 11 évesnél idősebbeket preferáló molesztálókat, és azokat, akik mindig ugyanolyan kinézetű fiúkat támadnak meg, mert a mostani három áldozat között van szőke is, barna is. JJ úgy saccolja, így máris a felére csökken a lista. Kyle szobájában Rossi azt mondja, a helyszín stimmel: rumli van, és dulakodás nyomai, de mégis eltér a másik kettő fiú szobájától: ez kaotikus. (Látszik, hogy nincs gyereke, ez nem káosz, ez alaphelyzet.) JJ hívja a szivárványos hajú Garcia-t, 10 nevet küld neki, nézze meg, hogy az első két fiú eltűnésekor mit csináltak. Garcia-nak kiugrik egy név, ez az ember mindkét alkalommal 2-2 napig nem telefonált, és nem vásárolt.

JJ azt mondja, azért, mert az áldozataival volt elfoglalva. (Tanulság: csúnya bűntett folyamatában is tessék menni teszkóba, és mindenki hívja fel az anyukáját.) A Murphy-házban az alagsorból Morgan kiabál Rossi-nak és Lancaster-nek: az egyik kis ablak kívülről van betörve, itt jöhetett be a tettes, és a teraszajtón át távozhatott a fiúval. Morgan-t Hotch hívja, hogy leszűkült a gyanúsítottak köre. Az őrön aztán Hotch mondja nekik, hogy 5 név maradt a listán, Lancaster csodálkozik (Most komolyan, ember, nem azért hívtad a BAU-t, hogy segítsenek?) Reid elkezdi a neveket mondani, és Kyle fotója mellé a táblára felrakni az 5 férfi anyagát, JJ rögtön az elsőnél mondja, hogy 2-2 napig nem telefonált és nem vásárolt ez a Hugh Rollins. Aki egy 43 éves helyi arc, és az első két családnál kb. két éve TV-szerelőként megfordult. Ez elégnek tűnik, Morgan már rúgja is be a háza ajtaját, a ház üres, a rumli nagy, a laptopon gyerekpornó, egy fekete szemeteszsákban néhány gyerekjáték, Morgan szerint szuvenírek, brrrr. Lancaster hátramegy a kertbe, és meglátja Rollins-t, Morgan elkezd kifelé rohanni, ahogy meghallja a lövéseket, és gyorsan leállítja az üvöltve lövöldöző Lancaster-t, és ráordít, hogy a gyereket is meg kéne ám találni.

Aztán a kert végében leszedi a kerítésről a bénán menekülő Rollins-t, és megbilincseli, miközben az sírva kéri, hogy ne bántsa, Morgan homlokára kiül a "WTF?". Aztán leordítja Lancaster haját a lövöldözés miatt, majd Rossi-val és Prentiss-szel vált pár szót arról, hogy ha itt nincs Kyle, akkor már az erdőben lehet, holtan, de ehhez a másik két esethez képest még túl korán van.

Az őrsön Hotch fogadja Dan Murphy-t, és jönnek az egyik meghalt kisfiú szülei is, meg kell nézniük a Rollins házából elhozott játékokat, és megmondani, van-e olyan, ami ismerős. Egy szobába mennek, aminek egyik fala a varázstükör, mögötte Rollins üldögél, Rossi mellette áll. A halott kisfiú szülei csak nézik Rollinst, és JJ-nek beszélnek arról, hogy 4 méterre voltak a fiuktól, mikor elrabolták. JJ inkább az asztalt mutatja nekik, a nő rögtön kiszúr egy G.I.Joe-t, és zokogva öleli magához a bezacskózott babát. Dan Murphy viszont azt mondja, nem lát ismerős játékot. JJ kopog a varázstükrön, odabent pedig Rossi azt mondja, ez a kopogás azt jelenti, hogy a szülők felismerték valamelyik játékot, úgyhogy vége a játéknak, ki vele, hol van Kyle. Rollins azt mondja, nem tudja. Rossi elmeséli, mi vár a Rollins-félékre az állami börtönben. Rollins azt mondja, ha írásba kapja, hogy nem viszik oda, elmondja, mit tud Kyle-ról.

Rossi és Hotch Lancaster-nek mondja, hogy patthelyzet van: az ügyész erre nemet fog mondani, Rollins viszont papír nélkül nem beszél. Lancaster elszánt: akkor meg kell találni Kyle-t, lófütty az a negyvenezer hektárnyi erdő, úgyhogy elviharzik. Rossi és Hotch úgy érzi, valami nincs még a helyén, Hotch azt akarja, hogy Reid is nézzen körül a Murphy-házban. Az erdőben Lancaster mutat Morgan-éknek egy szervízutat, ami nincs a térképen, így el is indulnak rajta.

Hotch bemegy Rollinshoz, ad neki egy egyezség-ajánlatot: ő választhatja ki, melyik sittre akar menni, ha megmondja, hol van Kyle. Rollins azt mondja, beledobta a folyóba, mert szorította a z idő. Hotch ordítani kezd vele, mert nyilvánvalóan hazudik, ugyanis a Rollins-félék sokáig vissza akarnak járni a hulláikhoz, szóval tuti nem a folyóba dobta. Az igazságot kéri, de olyan a feje, hogy Rollins mukkanni sem mer, erre Hotch visszaveszi az ajánlatot, és kiviharzik. Rossi és Reid Kyle szobájába mennek, majd onnan a gardróbon át Danny szobájába, ahol meglepően nagy a rend, Reid azt mondja, hogy Danny életkora alapján jobban passzol Rollins-hoz, miért nem őt vitte el? Aztán észreveszi, hogy az emeletes ágy mindkét szintje használva van, ez nem jellemző.

A felső ágy fölött csillagozva van a plafon, tehát Danny inkább ott alszik. Az alsó ágy matraca pisis, Rossi megtalálja azt a plüsskutyát, amit Kyle tart a kezében az egyik fotón, Reid pedig az ágy mellett a pisis pizsamáját. Tehát Kyle az éjjel itt aludt. De akkor miért van rumli Kyle szobájában? Rossi szerint azért, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint a két halott fiú szobája.

Lancaster az erdőben megtalálja Kyle holttestét, kiáltására érkezik Prentiss és Morgan, mozdulatlanul állva bámulják a holttestet. Lancaster meg guggolva sír és azt mondja, megy, felhívja a szülőket. Miután elment, Emily azt mondja, a két korábbi fiú testeit úgy dobták ki, mint egy zsák szemetet, Kyle viszont szépen le van téve, elrendezve, aki ezt csinálta, az törődött Kyle-lal. Morgan szerint Rollins nem egy törődő típus, tehát Kyle-t nem ő ölte meg.

Az őrsön a csapat összesíti az eredményeket, Hotch azt kérdi, ki az, aki mindhárom ügy részleteit ismeri? Lancaster! Garcia ásson elő mindent róla, Reid és JJ nézze át a sajtótájékoztató felvételét, Rollins-t pedig újra ki kell hallgatni. És mindenki váltson sunnyogó üzemmódba, rendőr után nyomozunk. Rossi megszorongatja Rollins-t, mire az kinyögi, hogy Kyle neki túl fiatal, nem az esete. Lancaster érkezik az őrsre, Rossi-nak köszöni a BAU munkáját, és már küldené őket el, de Rossi közli, hogy a BAU nem megy sehová, mert tudják, hogy Lancaster dúlta fel a szobát, és egy gyilkos fedezéséért is börtön jár. Lancaster erősködik, hogy Rollins volt az, ekkor érkezik Morgan, aki Garcia-tól kapott híreket az imént, jobb lenne ezt egy irodában folytatni. Eközben Emily érkezik a Murphy-házba, ahol az apa fogadja, és nem érti, miről kell még itt beszélni. Az őrsön Lancaster azt kéri Rossi-éktól, hogy hunyjanak szemet: itt van Rollins, mehet a sittre, ő csak a barátait védi. Rossi szerint Lacaster vitte Kyle holttestét az erdőbe, milyen barát csinál ilyesmit? Prentiss pedig Dan Murphy-t kérdi, ki ölte meg a kisfiút. Murphy kiakad, a felesége odasiet, és nyugtatgatni kezdi. Prentiss azt mondja nekik, hogy amikor egy gyerek meghal, a szülők gyakran egymást is okolják, és eltávolodnak egymástól, de ők feltűnően támogatják egymást az első pillanat óta, mintha védelmeznék magukat. Szóval mi is történt az éjjel? Valakit felidegesített a kisfiú, vagy baleset történt?

Morgan az őrsön egy újságcikk másolatát hozza: egy ittas vezető miatt 3 éve Lancaster két gyereke meghalt, nem sokkal később a felesége elvált tőle. Szóval veszítenivalója már nincs, ezért merte bevállalni ezt a színjátékot? Lancaster azt mondja, ennek semmi köze Kyle ügyéhez. De Rossi szerint Lancaster tudja, hogy ki a gyilkos. Lancaster közli, hogy ő az. Morgan azt mondja, hogy akkor talán írja ezt le.

Nem sokkal később Prentiss már a Murphy családdal van az őrsön, mikor Hotch jön, és közli, hogy Lancaster beismerte a gyilkosságot. Az apa azt mondja, beszélni akar a barátjával. Hotch azt mondja, inkább tegyenek vallomást, aztán majd összevetik Lancaster-ével, addig Prentiss vigyáz Danny-re. Hotch egy másik szobába viszi a szülőket, Prentiss pedig úgy ülteti Danny-t, hogy az ajtóüvegen át láthassa szüleit. A fiú egy kis rágcsát kér. Hotch odaát megmondja a szülőknek, hogy senki nem hiszi el, hogy Lancaster a gyilkos. A nő a kezeibe temeti az arcát, majd a férjére néz: Elég volt, ezt nem csinálhatjuk tovább...

Odaát Danny unatkozik, Emily keres neki valami rajzfilmet a TV-ben, de éppen a reggeli sajtótájékoztatót mutatják, pontosabban Danny-t, aki ásítozva, nyugodtan áll és bámészkodik síró szülei mellett. Ebben a pillanatban Danny az asztalra vágja a chips-es zacskót, mert nem bírja kinyitni, és püfölni kezdi. Emily megállítja, és segít neki, kinyitja. Majd megkérdezi, hogy máskor is szokott-e mérges lenni. Danny azt mondja, az anyukája szerint rossz a természete, gyakran veszekedett Kyle-lal is, mert Kyle mindenét tönkretette, azt hitte, elég nagy már a közös játékhoz. De csak egy kisbaba, folyton belepisilt az alsó ágyba, pedig az Danny barátainak van ott, nem Kyle-nak. És ma is összetörte a repülőgépmodelljét, pedig egész héten azt csinálta. Prentiss óvatosan azt kérdezi, hogyan történt. Hát, Danny korán felkelt, hogy befejezze a repülőt az alagsorban. A szüleik még aludtak. Kyle elvette a repülőjét, és összetörte. Ő mérges lett, kiabálni kezdett vele, Kyle persze kérte, hogy ne bántsa. (WTF, megölte az öccsét?) Prentiss szemrebbenés nélkül kérdezi tovább: hogy érezted magad, miután ezt tetted az öcséddel? A fiú azt feleli, arra gondolt, hogy ezért biztosan bajba fog kerülni. Hotch-nak odaát az apa meséli, hogy amikor lement az alagsorba, Kyle holtan feküdt a szőnyegen, Danny pedig az asztalnál molyolt a repülővel, és azt mondogatta, sajnálom, sajnálom.

Kérdezte tőle, mi történt, Danny pedig azt felelte: Kyle eltörte a repülőmet. Az anya folytatja: nagyon mérges volt Danny-re, és kérdezte is, hogy hogyan tehette, mikor Kyle úgy szerette őt? De nem veszíthetik el Danny-t is, ezért a férje hívta Lancaster-t, aki azt mondta, ha ez kiderül, a fiút akár felnőttként is kezelheti a bíróság, de van egy ötlete, most menjenek fel, majd ő elintéz mindent. Rossi és Lancaster a folyamatosan ölelkezve síró Murphy-szülőkkel vannak már, amikor Lancaster befejezi a történetet: az erdő néma volt, mikor kivitte Kyle-t. tudta, mi történt a másik két fiúval, és arra gondolt, Kyle lehet a harmadik áldozat, és talán elítélhetnek egy valóban rossz embert az ő haláláért is. Murphy-ék pedig legalább együtt maradhattak volna – ha már neki ez nem adatott meg. A varázstükör túloldalán Reid, Hotch és Morgan hallgatják őket, JJ jön, mert megérkezett Kyle boncolási jegyzőkönyve: Lancaster két ütést mért még a halott fiú fejére, hogy a sztori kerek legyen. JJ azt kéri, nézzék meg a második oldalt. Egyszerre lapoz a három férfi, de csak egyetlen pillantást vetnek az oldalra, aztán visszacsukják az aktát, Hotch pedig kéri JJ-t, hogy mutassa meg Prentiss-nek is.

Emily a papírt olvasva azonnal átmegy a szülőkhöz, és JJ-re bízza a békésen chips-ező fiút. Odaát megmutatja Rossi-nak a jegyzőkönyvet, aki belenéz, majd lassan nekidől a falnak. (Most már én is tudni akarom, mit találtak a boncoláskor!) Prentiss elmondja a szülőknek, hogy Danny elmesélte, mit tett az öccsével, de ők tudnak mindenről, ami történt? A szülők értetlenül néznek rá, erre Emily azt mondja, hogy Danny lenyomta a repülő néhány törött darabját Kyle torkán. (Úristen!) Majd az anyát kérdezi Danny "rossz természetéről", és megemlíti, hogy hallotta Danny-től, hogy volt egy kiskutyájuk, ami egyszer csak hirtelen elpusztult. A szülők kiborulnak, és Istent szólítják. De Isten most megint máshol van, mert csak Emily folytatja elfúló hangon: "A maguk fia beteg, és segítségre szorul, mert az a helyzet, hogy Danny képtelen megbánást érezni. Egyáltalán nem érez semmit. A fiuk, akit védelmeznek, szociopata." A szülők egyszerre néznek át a másik szobába, ahol Danny ül, és még mindig a chipset eszi.

Rossi és Morgan megy Lancaster-ért az irodájába, aki a régi családi fotóját nézi, és azon mereng, hogy miért azok szenvednek, akik nem ártottak senkinek. Kit szolgálnak és védenek a fegyveres testületek, ha ilyen dolgok történnek, ki nyer, ha ezek az emberek a vesztesek? Rossi azt mondja, nem kell kiválasztani, ki nyerjen, akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy végül senki sem nyer. Csellómuzsika mellett Lancaster-t elvezeti egy rendőr, Rossi követi őket. Morgan megáll az iroda ajtajában, visszanéz, és miközben lekapcsolja a villanyt, Rossi idéz: Család nélkül a férfi, egyedül a világon, reszket a hidegtől. - Without a family, man, alone in the world, trembles with the cold. André Maurois

Címkék: gyilkos elmék
60 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hex.kelly 2010.03.05. 09:07:19

Aki esetleg látta az epizódot, és tudja, mi az a csellómuzsika a végén, kérem árulja el. Az éjjel feltúrtam a netet, de sehol nem találtam meg. Annyi van, hogy talán Bach.

Laliath 2010.03.05. 09:28:54

Te szentséges ŰrAnyám!
Na jó, érezni lehet az elején, hogy valami nem kóser a gyerekkel, de ez...
És komoly, hogy ez nem tűnik fel a szülőknek az évek során?! Kisebb dolgoknál is remélem, hogy képes leszek szemellenző nélkül figyelni a gyerekemet, nemhogy ekkorában.

De az anya "késői" kiakadását azt legalább értem. Amíg van mit csinálni, még ha csak látszattevékenység is, addig a legtöbb ember még tartja magát valamennyire, és csak utána omlik össze.

hex.kelly 2010.03.05. 09:37:47

@Laliath: Majd ha bölcsis lesz a lányod, meg ovis, látni fogod, hogy a szeretet úgy elvakítja a szülőket, hogy észre sem veszik, hogy a gyerekük rossz, tiszteletlen, stb. Ha csak azt nézed, hogy hány gyerek kerül későn orvoshoz azért, mert a szüleik esetleg elbagatellizálták a komoly baj tüneteit. Szóval ez egy nehéz dolog....

Egneske 2010.03.05. 09:44:11

Ez nagyon durva resz.. Talan ha a szulok idoben csinalnak valamit a gyerekkel nem lett volna ez. Garcia haja nem tetszik, mostmar ilyen is marad?

hex.kelly 2010.03.05. 09:46:53

@Egneske: Nem, Garcia visszaszőkül hamarosan. De az ötödik évadban megint színt vált, tartósabban. Én nagyon sajnálom.

Laliath 2010.03.05. 09:47:45

@hex.kelly:
és utána jön a 'de az én gyerekem nem fog évet ismételni, mert oooolyan okos, biztos a tanár a hibás' rendszer az iskola alsó tagozatában :S
Mondjuk nem is tudom, mit kéne tenni azzal, aki ezt kitalálta :(

Johnny336 2010.03.05. 10:00:02

"Ez elégnek tűnik, Morgan már rúgja is be a háza ajtaját"

Másra úgyse jó. :D

@hex.kelly: rémlik valami zene, de nem vagyok biztos, hogy az amire gondolok.
De ne spoilerkedj a hv-ban, már az elején sejteted, hogy valami nem kerek az egész díszes kompániával - "anya viszont kezd kiborulni (még csak most?)" Ejnye-bejnye :)

piszy 2010.03.05. 10:01:34

Szerintem ha egy szülő szereti annyira a gyerekét, hogy elvakultan nem látja a hibáit, akkor abból a gyerekből nagy eséllyel nem lesz lelkibeteg, hiszen szeretik.
Ha pedig egy gyereknek zűrös az élete (válás, verés, szeretethiány, terrorizálás, molesztálás, stb.) és emiatt potenciális veszélyforrás lesz a későbbiekre nézve, akkor a szülő alapból nem fogja soha észrevenni, hiszen nem törődik vele.
Garcia haja rulez!

piszy 2010.03.05. 10:05:03

Ja, és gratula a címlaphoz!!

hex.kelly 2010.03.05. 10:13:17

@Johnny336: azért Morgan még jó lehet egyre-másra, legfeljebb nem Neked :-DDDDDDD

Szerintem nem spoiler, tényleg meglepő volt az első nézéskor is, hogy sírt meg minden, de igazán kétségbe nem volt esve. Mondjuk, az évadzáróban (amit azért merek említeni, mert történelmileg úgy alakult, hogy az már kész van) elhangzik, hogy a remény megbénítja az embert.

@piszy: Na igen, egyik véglet sem jó. Van is egy gyermeknevelésről szóló könyv, az a címe, hogy "Az elég jó szülő". Ez mindent elmond. És köszi :-)))

hex.kelly 2010.03.05. 10:35:50

@Johnny336: Annyira csodálatos vagy! Bearanyoztad a napom.

hex.kelly 2010.03.05. 10:36:56

@Johnny336: Tegnap azt csiripelte, hogy vacakol a netje. Szerintem ettől a képtől villámgyorsan megjavul.

Johnny336 2010.03.05. 10:46:11

@hex.kelly: egyébként azt a zenét többen is keresik a neten, utánanéztem egy kicsit, több fórumon kérdezgették, választ nem kapva. Van egy oldal, ahol a zenéket felsorolják, de a 4x21 pont üres.
CBS-oldal nem ad semmi infót róla.
Youtube sem segít.

hex.kelly 2010.03.05. 11:04:44

@Johnny336: Sajnos ezeken már túl vagyok. Tegnap este egy rakás cselló szvitet meghallgatta, megtudtam, hogy van valami Yo-Yo Ma nevű csellózseni, meg azt is, hogy valószínűleg Bach, de elakadtam, mert a hatvanadik perc után már bármelyikre azt mondta, hogy ez az, aztán meg mégse...
Köszönetképpen itt egy rakás néznivaló Neked és más férfiember-olvasónak:
www.fanpop.com/spots/criminal-minds-girls/images/7215786/title/aj-cook-paget-brewster-kirsten-vangsness-interview

hex.kelly 2010.03.05. 11:05:28

@hex.kelly: mármint hogy mondtaM :-)

Johnny336 2010.03.05. 11:31:02

@hex.kelly: annyit sikerült kiderítenem, hogy a 2x17-ben is megszólalt ez a zene, de arra sem volt sok találat. Ami rémlik, mintha a Band of Brothers egyik késői részében (amikor megtalálják a koncentrációs tábort) ezt játszanák az utcai zenészek, a romok között.
2x17: Hankel utáni részek egyike, amikor Reid még az elvonási tünetekkel küszködik.

hex.kelly 2010.03.05. 11:39:04

@Johnny336: Valaki írta, hogy a Distress-ben volt a zene, de nem értettem, hogy a Sistress című epizód, vagy a 2003-as Distress című film, vagy esetleg valamelyik Damsel in Distress-feldolgozás (Wodehouse regény, meg más egyebek) lehet-e az.

Johnny336 2010.03.05. 11:39:39

@Johnny336: ez a Band of Brothers-ben volt, nekem ez rémlik.
www.youtube.com/watch?v=kW8wdpfkpM0

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.03.05. 12:11:44

Ezen a részen teljesen kiakadtam, ahogy általában az összes gyerekes részen. Szerencsétlen szociopata srácot is sajnáltam, hát hogy történt ez vele?
@Johnny336: A Band of brothers zenés linket köszi, imádom azt a sorozatot.
@hex.kelly: Sajnos elképzelésem sincs, nem is tudok kutatni, mert nincs meg a rész, és nem emlékszem rá egy kicsit sem. (Szerencsétlen és véletlen áldozata lett 4 évadnyi CM egy vinyótakarításnak.)

hex.kelly 2010.03.05. 12:30:31

@Johnny336: Nem vonósnégyes volt, szerintem ez cifrább, mint amit keresek. Valami ilyesmi:
www.youtube.com/watch?v=_A7Uwp8IVus

kaltenem 2010.03.05. 14:20:36

Helló!

Van esetleg olyan oldal, ahol az 5. évadot lehet kibeszélni?

Galádriel 2010.03.05. 14:58:43

@hex.kelly: reményügyben az 5*16 megint adott egy pofont minden oldalnak (a megbénítósnak is meg a remény örök képviselőinek is). Ja és Reid for prezident, nagyon alkotott rendezés ügyileg :-)
Bocs, nem bírtam kihagyni.

Mimas 2010.03.05. 15:46:21

Az emberek elég nehezen hiszik el, hogy gyerek is tehet ilyet, pedig van rá példa bőségesen. (Már Agatha Christie-nél is.)
Az jutott eszembe,hogy a szülők mégis mit gondoltak? Innentől a kis pszichopata jófiú lesz és megeszi a főzeléket?

Galádriel 2010.03.05. 18:53:38

@Mimas: egyrészt szociopata (nem ugyanaz) másrészt meg marhára nem tudatosult bennük, mit csinált a gyerek. Amíg elütik azzal, hoyg kicsit ingerlékeny, addig nem látják át, hogy ténylegesen gond van vele. Hát most kénytelenek voltak átlátni.

cserfes csermely 2010.03.05. 19:52:55

Kár, hogy Kyle-ról nincs kép(természetesen arról amikor a visszaemlékezésben él), nagyon édes kisfiú játszotta.

hex.kelly 2010.03.05. 20:15:13

@kaltenem: Igen, Lulu Darlings csinált egy fórumot a magyar Gyilkos elmék-rajongóknak. Pár hete indult, én is még csak egyszer jártam ott, holott szívem szerint sok időt töltenék ott, de elég sűrű most az élet. Szóval ott mindenféle témák vannak, regisztrálj, mert vannak már szép számmal. A cím: criminalminds.forumx.hu/index.php?sid=e2952bc470230db021699ea7b72449a1&mforum=criminalminds

@Chaina: Ez talán nem számít spoiler-nek. Meg szerintem az sem, hogy jó, ha mindeki tudja, hogy Matthew Gray Gubler kib****tt jó filmrendező, képes voltam objektíven figyelni, mit hogyan csinált az előző részekhez képest, és tudott új színt vinni bele, és pár fáradt sablont bátran messzire hajított. Jó negyvenvalahány epizódot néztem már meg egészen alaposan a hogyvoltolás kapcsán, és azt kell mondjam, néhány képi megoldás kifejezetten felüdülést hozott, jó volt nézni. Izgi volt, piszok jó volt, mégis teljesen más volt, mint az eddigi epizódok. Állati tehetséges pali, remélem, hogy tudja magáról.

@Orso-borso: Nem volt egy sétagalopp megírni, utolsó napokig halogattam.

@Mimas: Én is azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet egy szociopatának segíteni? Elmondják neki, mikor melyik tettéért hogyan kell lelkiismeret-furdalást érezni, együttérezni más bajával, örömével? Biztosan megvan a módja, nekem az volt a legérdekesebb, hogy két embernek születik két gyereke, az egyik szociopata, a másik meg rajong az egyikért és csupa szív, szeretet, érzelem. Pedig nyilván ugyanazt a neveltetést kapták, aztán mégis...

@cserfes csermely: Sajnos mind nagyon sötét volt, szerettem volna, de nem találtam használhatót :-(

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.03.05. 20:38:55

@hex.kelly: jaj akartam már kérdezni, MGG-nek mi történt a lábával? mármint IRL

hex.kelly 2010.03.05. 21:23:16

@Orso-borso: Tavaly nyáron volt egy szerepe egy édes kis (talán független-)filmben, aminek az a címe, hogy 500 days of Summer, és egy szerelmi történet, de nem a megszokott fajtából, hanem olyan, amilyen tényleg megtörténhet bárkivel. Ezt a filmet egyébként Mo-on nem mutatták be, sün az összes illetékesnek ezúton is, mert sok kamasznak-fiatal felnőttnek tenném kötelezővé. Naszóval, június közepén befejezték a forgatást, és a rendező meg a három férfi főszereplő a nyakába vette LA-t, hogy isznak egyet. Több műintézményt végigjárva az egyik helyen a hülye barmok (már bocs) táncversenybe fogtak, Gubler valami trükkös felugrást hajtott végre (értsd: saját bevallása szerint is max. 10 cm magasra ugrott), és a térdén landolt. Eltörött a térdkalácsa, a saját kezű "helyreteszem én"-mozdulatnak hála kvázi ripityára. Három műtéttel rakták össze.
A sürgősségin véget ért este krónikáját egyébként Marc Webb rendező egy kisfilmben meg is örökítette a film időben össze-vissza ugráló stílusában, 500 minutes with the guys címmel, íme: www.youtube.com/watch?v=_87xmtYELn0 LoveMyLifeLA, köszi :-)

Brüsszeli csipke 2010.03.05. 23:24:41

@hex.kelly: Ez, amennyire hallgatom, biztos, hogy nem Bach, hanem valami modernebb. Ha jól láttam Yo-Yo Ma-nak van olyan albuma, amin Morricone zenéket játszik. Most nincs időm kibogarászni, de azokra emlékeztet

kaltenem 2010.03.06. 13:13:50

@hex.kelly: Köszi, mindenképpen regisztrálok arra az oldalra.
Nekem nagyon tetszett az a rész, amit MGG rendezett, mármint nem maga a téma, mert az ismét csak szívet borzongató volt, de tényleg ügyesen megcsinálta.

Érdekes, hogy én azt hittem minden részt láttam a 4. évadból, erre mikor ennek a hogyvoltját olvastam, teljesen meglepődtem, hogy ezt hogyhogy nem láttam. Na, ezért is jó hogyvoltot olvasni. :-)

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.03.06. 14:59:13

@hex.kelly: ííííííííííííííííí szegény. ezt még olvasni is rossz volt.

Mimas 2010.03.06. 16:37:07

Chaina: köszike a kioktatást, tisztában vagyok a különbséggel, mindössze elírtam. És vannak ám realista szülők is, különben nem vinnék olyan sokan önként a gyereket nevelési tanácsadóba. (Pl., nálunk ugye ilyen van.)

hex.kelly: hát igen, ez olyan lehet, mint egy vaknak elmagyarázni a színeket. (Mielőtt bárki megsértődne, nem a vakokat hasonlítottam a szociopatákhoz, hanem a két feladat nehézségét vetettem össze.)

hex.kelly 2010.03.06. 17:16:21

@Brüsszeli csipke: Valamelyik külföldi fórumon valaki megemlítette Gerschwin-t, de az is csak egy talán-tipp volt... Azt hiszem, megpróbálok majd igénybe venni zenetanári segítséget.... :-D

LoVeLA 2010.03.06. 20:38:18

@hex.kelly: Nah megint lemaradtam rendesen :P De köszi a HV-t, hátborzongató lett, mint mindig.. Ez a rész egyike azoknak, amit nem akarok újra megnézni.. Pedig még a 100.epizódot is megnéztem már többször.. de ez... brrr

Johnny336 2010.03.06. 23:36:34

Tudom, késő van. Most fejetük be 5x16-ot, MGG rendezés.

Huh, baszdmeg!

Johnny336 2010.03.07. 00:04:45

@Mimas: nem hiszem, hogy a vakok megsértődnek, elvégre ezt sem tudják elolvasni.

@Johnny336: szóval, nem maga a rendezés (nem értek én ilyenekhez), hanem az egész rész. Csak bámultam, hogy milyen kemény. Főleg a végén, amikor a fiatal srác beszél a szülőknek a fiúkról, hogy mi történt vele (próbálom spoilermentesen, de "érthetően" leírni - no meg söröztem is rendesen ma este :D).

ebilafan 2010.03.07. 15:22:12

Elszállt a kommentem, LOL. Ilyen itt még nem fordult elő velem. O.O

Na, a lényeg: nagyszerű rész és HV, de a megoldás némileg lehangoló. Többen feszegettétek már felettem a kérdést, hogy mi tesz egy gyereket szociopatává, de engem még egy dolog érdekelne: van orvos, van kezelés, ami után bárki lelkére venné, hogy felnőttkorában visszaeressze a társadalomba ezt a kölyköt? Valahogyan nem hiszem el, hogy egy ilyen kórkép kezelhető. :(

Johnny: köszönöm a Reid-képet nőnapra, ha már csak most vettem át. :P
Imádom MGG rövidebb haját, végre nem úgy néz ki, mint egy csavargó. XD

@LoVeLA: Te maradtál le?! Akkor én már külön időzónában vagyok... XD

@Orso-borso: Ennek a leírását a Myspace oldalán is megtalálod, jellegzetes MGG stílusban, de nekem is belesajdult a térdem, azt kell mondjam! Pláne a twitteres képbe. Uff.

LoVeLA 2010.03.07. 16:40:52

@ebilafan: A lényeg, hogy egyesült az időzónánk:P

polkupyörä 2010.03.08. 00:48:41

Nekem a Bach Cselló Szvitek ugranak be, szerintem ez a No1: Prelude, de lehet, hogy tévedek.

hex.kelly 2010.03.08. 07:31:12

@polkupyörä: Nekem is nagyon gyanús volt, mikor hallgattam a youtube-on, de nem merem a nyakam tenni rá.

hex.kelly 2010.03.08. 07:37:26

Kedves Hogyvolt-olvasók!

A hétvégén a számítógépem elhalálozott, pótlásának szándéka megvan, jelenleg a forrás-előteremtési fázisban tartok. A negyedik évadból még el nem készült 3 epizódot most nem részletezett fapados módszerekkel vagyok kénytelen megoldani, az ötödik évad AXN-es kezdésére már remélhetően minden technikai feltétel meglesz.
A fapados epizód-HV-ok érkezését nem tudom dátumban megjelölni, próbálom a 4x22-t péntekre megcsinálni, de inkább azt mondom, majd egyszercsak érkezik. Ha készen van, és fel tudom tölteni, twitteren szólok, meg ide is beírom, valamint a Hogyvoltozók közösséghez is felkarcolom.

Elnézést kérek Tőletek, és ha lehet, emiatt ne pártoljatok el se a sorozattól, se a hogyvolttól.

h.k

LoVeLA 2010.03.08. 10:37:34

@hex.kelly: R.I.P. számítógéped :D
és még a feltételezés is sértő, hogy ilyen miatt elpártolnánk:) Ha rovásírással írnád, akkor is olvasnám:D

hex.kelly 2010.03.08. 10:57:45

@LoVeLA: Rovásírással nem pepecselnék, de megfordult a fejemben, hogy az égre vetítem, mint a Batman-ben a segélyhívó jelet :-) "Nézz, nézz az ég felé, lehet, hoy még látod éppen, ahogyan a gyilkost jól eeelkaaaapjááááák!"

LoVeLA 2010.03.08. 11:01:33

@hex.kelly: :P vagy repülőgéppel is felírathatod...:D

ebilafan 2010.03.09. 13:46:44

@hex.kelly: Na, a technika mindkettőnket oldalba rúgott, látom. :( E pillanatban is egy könyvtárból írok, a fene egye meg.

Őszinte részvétem a géped miatt, én is napról napra rettegek, hogy az enyém is úgy dönt, hogy sztrájkba fog - jól meg lennék lőve. Egyelőre csak a modemem vackol, az is elég.
Még soha nem néztem CM-et könyvtárban. Csak néztek a népek, mikor közöltem, hogy nekem olyan gép kell, amiben van hangkártya. (Hiszitek vagy sem, a legtöbb könyvtáras gépben nincs - legalábbis ami a Szabó Ervin fiókkönyvtárait illeti.)

Kelly, megnyugtatlak (vagy épp ellenkezőleg:), esélyed sincs arra, hogy eltántoríts bennünket a hogyvoltjaidtól. :)

hex.kelly 2010.03.11. 07:36:43

Nyájas Olvasóink,
holnap, azaz péntek de. 9-kor érkezik a 4x22 hv-ja.
Köszi a türelmet!

aggyistenbrittudós (törölt) 2010.03.11. 22:35:48

@hex.kelly:
évek óta olvasom az összefoglalóidat, nagyon tetszenek. kicsit elfogult vagy a fiúkkal, de ennyi még belefér.

annyira azért nem jó az Erő, de attól még isteníthetitek. felőlem. :)

Biri voltam,
aggyisten.

hex.kelly 2010.03.12. 09:33:15

@aggyistenbiri: Köszi! Elfogult vagyok a lányokkal is, csak igyekszem azt visszafogottan csinálni, mert ugye, még rám vetülne a gyanú, hogy, pedig nem is, és tényleg nem is. ;-DDD

Shemar Moore miatt előre is elnézést kérek, mert a közeljövőben fogok még kicsit elfogult lenni vele, de szerintem nem lesz több, mint amennyi szerinted is belefér...

Johnny336 2010.03.12. 12:51:19

@hex.kelly: nincs azzal semmi gond, ha egy nőt szépnek találsz.

hex.kelly 2010.03.12. 13:03:33

@Johnny336: Azzal nincs, de ha ennek hangot adok, csak lesnek rám. szerintem ez a magyar mentalitás: fikázni kell mindenkit, aki egyébként valóban jobban néz ki, mint én (vagy te, vagy más, érted).
Belőlem néha kiszakad, kedvencem Salma Hayek, a férfikollégákkal együtt "rajongunk" a szépségéért, mondjuk én máshogy, mint ők, de pl. az imént együtt hallgattuk két dalát is, jó, nagyon jó. Nekem pl. ő a legszebb nő a világon, a második a nővérem lánya, a harmadik viszont egyértelműen Paget Brewster :-)

Johnny336 2010.03.12. 13:36:28

@hex.kelly: a Salma Hayek-rajongás miatt én biztosan nem ítéllek el. Bár vannak nála sokkal szebb nők.

LoVeLA 2010.03.12. 14:40:34

@hex.kelly: Tanúsíthatom, hogy tényleg gyönyörű a nővéred lánya:)

Johnny336 2010.03.16. 14:34:32

@hex.kelly: Nocsak.
Akkor korban hozzám illik :)

Johnny336 2012.08.06. 16:59:54

Tök véletlenül láttam egy fórumban, és eszembe jutott, hogy mindenki kereste a végéről a zenét:
www.youtube.com/watch?v=ui4e1eCvSLg

Gondolom már senki nem olvassa, de azért idelinkelem :D
süti beállítások módosítása