Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Reklámőrültek 3x03 Old Kentucky Home

2010. február 26. 15:00 - wizdog

A Sterling Cooper-nél javában tart az Ann-Margaret hasonmások válogatása. Egy elég üresfejűnek tűnő csaj a testi adottságain felül igyekszik klasszikus drámák említésével is domborítani, amelyekben aprócska szerepeket kapott. Peggy el is zavarná, de Harry arra kéri, hogy riszálja magát még egy kicsit, amin Peggy be is rág, és jelzi Harrynek,  hogy ő csak megfigyelőként van itt. Ken és Pete közösen érkeznek a kreatívokhoz, hogy közöljék, a Bacardi jövő kedden jön, Don hétfő estig kéri a melókat, úgyhogy a hétvégén is írniuk kell. Ráadásul Ken gúnyosan közli, hogy nem fognak zavarni, mivel hivatalosak Roger és Jane hétvégi partijára. Kinsey irigykedik, hogy még Harry is megy, ők meg nem.

Ezután tovább nyavalyog, hogy egykor együtt kezdtek a cégnél, most meg hogy lekörözték őket. Sal megjegyzi, hogy ő már hat évvel előbb kezdett nála. Joan pár titkárnővel épp ebédelni készül, mikor egy régi ismerőssel találkozik: Jane az immáron Sterlingné, egy idióta búrakalapban. A kötelező csízkör után Jane-nek van képe megkérni Joant, hogy az egyik titkárnő intse le a limósofőrjét, aki nem tud leparkolni. Majd ringó fenékkel továbbmegy, holott tudhatná, hogy ez Joan hatásköre. Peggynek nem vált be Lola, új titkárnője van egy öreg nő, Olive, aki Peggy érkezésekor rögtön felugrik, egy csésze kávéval és teával. Peggy utasítja a nőt, hogy Harryre többet nincs szükség a castingokon…

Dont este Betty apró csókkal fogadja, és azzal, hogy Gene-re ismét rájött az ötperc: amíg Betty elment harisnyát venni a partira, Gene azt hitte, hogy krumplipucolásra ítélték a laktanyában. Don próbálja rávenni, hogy ne menjenek, de a neje hajthatatlan. Don feszültséglevezetőként egy pohár whiskey-t tölt magának, ám azt meglepetésére Betty dobja be. Sally Gene-nek olvas fel a Római birodalom történetéből. Don nyakában Bobbieval, ágyba parancsolja. „Ne aggódj. Hamarosan elszabadul a pokol.” – vigasztalja Sallyt a nagyapja. Hétvége. Az irodában Peggy arccal az asztalra dőlve próbál ihletet gyűjteni,  Kinsey Harry egyetemi klubütőjével golfozik, Smitty pedig rumot szervíroz.

A csapatnak öt nyaralási szituációt kell kitalálnia a rum mellé, viszont a pia egyiküket sem inspirálja. Ellenben a fű… Smitty kifejti, hogy segíti a koncentrációban, Kinsey pedig elmondja, hogy gyakorlatilag Mary Jane-nek köszönheti a szakdolgozatát. Kinsey elküldi Peggyt egy turmixgépért, hogy frappét csináljanak az italból. Peggy a konyhában veszi észre, hogy a titkárnője is bejött dolgozni. Olive magyarázatként elég részletesen feltárja a családi életét és egy meghiúsult közös kirándulást. Kinsey még mindig azon szenved, hogy miért Pete és Ken kerültek feljebb a ranglétrán, majd Smitty kitalálja, hogy szívjanak, de neki nincs dílere. Kinseynek végül beugrik egy név, gyorsan el is kezdi megkeresni.

Betty épp a partiruhája cipzárjával szenved, Sally pedig elbüszkélkedik azzal, hogy háttal jött be a nagyszobából, de az anyját ez nem nyűgözi le. Mikor pedig a franciatudását akarja megcsillogtatni („Nagypapa azt mondta, hogy egy szoaré-re mentek!”) Betty csak annyit bír mondani, hogy („Ne zavard a nagyapádat. Inkább menj tévézni.”) Ritka figyelmes szülő. Sally visszafelé menet bekukkant Gene-hez aki a vécén ül. Sally kap az alkalmon és elcsen 5 dollárt Gene pénzcsipeszéből. Joan és Greg vendégeket várnak, a férfi porszívózik, a nő terít. Greg mindenáron a főnökét akarja az asztalfőre ültetni, de Joan egy etikett tanácsadót idézve nem tűr vitát. Végül kiegyeznek a svédasztalban, majd Joan békülékeny csókot kér.

„Elmentek már?” – kérdezi Gene, mikor Donék épp indulnának a partira, mert észrevette, hogy kifosztották. Betty viszont nem osztja apja nézetét, szerinte csak megint szenilis. Carla feszült, Betty meg akarja adni, majd megkéri Dont, de Gene-nek a sajátja kell. Csak Sally nem mond semmit. Jeffrey, Kinsey dílerhaverja az egyetemről, megérkezik annak irodájába. A fickó szemére hányja Paulnak, amiért nem kereste az egyetem óta, majd előáll a választékkal. Már készül is a rakéta, de ehhez be kell tömni az ajtórést. Kinsey végül beáldozza a moherpulcsiját. Jeffrey közben rágyújtott, de nem akar egyből osztozkodni, és elkezd kibámulni az ablakon, Kinsey-ék éhes tekintettel figyelik.

Rogerék derbynapi partija látványos puccparádé: nagy kalapok, harsány színek, úri muri. Kerti sátor benne egy táncszínpad, körülötte asztalok. Don emberei a feleségekkel rohannak a főnökhöz, és Bettyhez. Harry felesége (egy lökött kalapban) Betty pocakja láttán elmeséli az utolsó hónapja nehézségeit, majd beég mert azt hitte, Bettynek ez a második gyereke. Pete-ék zavartan néznek maguk elé, majd Trudy elcibálja Bettyt. Pete rábök pár fejesre, de Don rászól, hogy most ne nyomuljon. Gene zavartan figyeli, ahogy Carla idegesen forgatja fel Gene ágyát a pénzért, miközben összekeveri őt a saját házvezetőnőjével, Violával. (Ismered Violát?) Sally kijön a szobájából, mire Gene visszaküldi, hogy keresse csak tovább. Sally szomorúan visszafordul.

Peggy Don legjobb tanítványa: ha nincs ötleted, aludj! (pont, ahogy Don a pilotban) Végül felébred a fűszagra. Olive anyáskodva figyelmezteti, hogy ne menjen oda, de Peggyt érdekli a dolog. A srácok zavartan beengedik. Jeffrey ostobán nyomul, Kinsey még magyarázkodik is. Peggyt ez nem érdekli, ő is be akar tépni. Roger feketére festett arccal Jane-nek énekli az „Old Kentucky Home” ma már rasszistának tartott változatát, mindenki kéjesen vihorászik. Don le akar lépni, de Betty nem hagyja. Végül elmegy egy italért. A bárpult mögött egy idősebb úr áll fehér szmokingban, de kiderül, ő is vendég, kiszolgálás nincs. Don átveti magát a pulton, és elkezd két koktélt keverni, közben beszélgetnek.

Két szegénysorból származó fiú, akik felküzdötték magukat, és most a gazdagok között élik az életüket. Don elmeséli, hogy 15 évesen parkolósofőr volt, és néha belehugyozott pár vendég csomagtartójába, mivel nem volt vécé. Az idősebb fickót, Connie-t lenyűgözi Don stílusa és a koktélja. A kreatív csapat szanaszét hevernek Paul irodájában. Jeffrey osztani kezdi Pault annak urizáló kiejtéséért, majd azzal kezdi piszkálni, hogy elmeséli: Kinseyt azért tették ki a kórusból, mert nem tudott énekelni. Kinsey ki akarja dobni Jeffreyt, majd sértődöttségében rákezd a „Hello My Baby”-re. (Ezt énekli a béka is a Looney Toons-ban) és a béke jeleként bevonja Jeffreyt is a dalba. Peggy úgy érzi, most tépett be csak igazán.

Betty egy apró lovas képet bámul a sarokban egy ajtó mellett (Trudyra vár). Mögé lép egy elegáns úr. „Bárcsak engem várna.” A pasas megigézve nézi Betty hasát, majd arra kéri ott helyben, hadd érinthesse meg. A baba nem mozdul. Közben Trudy kijön a vécéről, a pasas pedig diszkréten távozik. Joanék partija is elkezdődött, három férfi, három nő. Az egyik feleség óvatlan mondata a sajt felett (I’ll cut the cheese- szleng a fingásra) röhögést indít el a férfiak között, mire a nő kikotyog egy orvosi titkot: a rózsaszín kód az orvosoknál arra utal, ha egymást hívja két orvos egy csinos ájulásos beteghez. Persze a többi orvos ember, soha nem hallott ilyet, naná. Joan már ki is mentené magát egy kis sült hús ellenőrzéssel.

A másik két nő kap a lehetőségen, és kikísérik a konyhába. Az idősebb feleség dicséri a lakást, és elmeséli: fiatalon ők sem éltek olyan jól, majd figyelmezteti Joant: „Csak nehogy teherbe essen!”, és a másik nőre néz: „Ennek mondhatom, hiszen nővér!” A másik biztatja Joant: ha Greg megkapja a rezidens pozíciót, minden könnyebb lesz. „Attól, hogy Greg egy ilyen nőt talált magának, már nem aggódom a jövője miatt.” Joan arcára kiül a borzalom: micsoda baromhoz mentem hozzá! Draperéknél Carla vacsorázni hívja a gyerekeket. Gene durcás: addig nem eszik, amíg nincs meg a pénze. Sally a benti ebédlőasztal alatt kuporog szomorúan. Végül bedobja a konyhába a pénzt, és úgy tesz, mintha most találta volna.

Végül a lány nagy bűnbánó kutyaszemekkel odaviszi a nagypapájának a pénzt, aki bár átlát a szitán, annyiban hagyja a dolgot. Don a partin pezsgőt ad Trudynak, aki kedélyesen elmeséli, hogy veszekedtek Pete-tel az úton. Harryék (de inkább a felesége) is próbálják megmutatni magukat, de az egész túl feszengős. Roger érkezik Cooperrel és velük van az a férfi, akivel Betty korábban találkozott: ő Henry Francis. Bettyvel jelentőségteljes pillantást váltanak. Henry ezelőtt Rockefeller esküvőjén volt. „Miért vette el Rocky?” – kérdezi Jane. „Mert szerelmesek.” – jön Henry válasza, az ostobácska nő pedig el van ragadtatva ettől. Megszólal a zene, mire Pete és Trudy pedig a Charleston mestereiként lépnek elő a pódiumon.

Hamarosan le is uralják a színpadot, még Harry is lecibálja a nejét. Ken közli, hogy legközelebb nem jön egyedül, Harry felesége sértődötten eltűnik. A számnak vége, mindenki Pete-éknek tapsol. „Így lesz majd vége a világnak” – idézi Kinsey TS Eliott versét. „Látjuk, hogy művelt vagy” – szólja le Smitty, majd kitalálja, hogy menjenek fel a tetőre. Peggynek viszont ettől megvilágosodása támad: ő az egyetlen, akit most inspirált a fű. Odakint Olive (folytatván a tanárnős nevelést) lecseszi Peggyt, amiért az „nem törődik a jövőjével.” Peggy lebegve kioktatja: „Én gondolok a jövőmre. Azért van saját irodám, amin kint van a nevem! Még titkárnőm is van!” Utána még ráizgul Olive fényes nyakláncára, mielőtt hazaküldené .

Joanéknél kiderül, hogy nem is a vendéglátóké a főszerep, hanem a másik fiatal házaspáré: a nő terhes, és az öreg főnök a másik orvost dicséri meg, az ügyes sebészi kezéért. Greg lelombozódik, a másik csávó észreveszi, és vigasztalni kezdi, hogy ez egy bonyolult műtét, és „mindenkivel megtörténik.” „Mi történt?” kérdezi Joan? Kínos csend. „Nem akarom, hogy Joant felizgatni az ilyen dolgokkal.” – feleli Greg. A fiatal kollega még biztatná, közben Joan lesújtó pillantást küld Greg felé. A legidősebb nő abszolút átlátja, hogy Greg mekkora barom, ezért témát vált. Erre Greg cirkuszi látványosságot csinál Joanből: játssz nekik valamit! Joan ellenkezik, de Greg már ki is ment, és behoz egy tangóharmónikát, és ráadja a Joanre.

Joan legszívesebben megölné a férfit, de belekezd egy bájos Cole Porter dalba, (C’est Magnifique) ráadásul franciául! A partin Betty enni akar, mikor csatlakozik hozzá Jane, aki annyira részeg, hogy már kaját sem tud szedni magának. Vihogva leguggol, majd a terhes Betty és Don próbálják újra felállítani. Jane kontrollálhatatlan: csak most veszi észre Betty hasát, majd bizalmasan közli vele: „Tudtam, hogy újra össze fognak jönni!” Betty dühöse néz Donra, aki elküldi: majd ő elintézi. Betty el, Jane pedig megragadja Dont az övénél: „Maga nem kedvel engem! Pedig én kedves ember vagyok!” Végre megjelenik Roger, mire Jane feleszmél, hogy jó lett volna, hogyha evett is volna valamit a nap folyamán.

Roger kiabálva tejet rendel a nejének. Don lépne, de Roger elkapja. „Mi volt ez az előbb?” Don nem akar vitát, de Roger elmondja, hogy az emberek nem szeretik, ha valaki feltűnően boldog. Don hidegen közli vele: „Nem azt gondolják, hogy boldog vagy, hanem azt, hogy bolond.” Roger erre azt mondja, hogy egy ilyen parti azért jó, mert az ember maga választja a vendégeit. Este Sally még beköszön a nagyapjának, aki indulatosan leülteti maga mellé, de ahelyett, hogy letolná, újra odaadja a könyvet a kis felolvasónőjének. Don Betty kabátjával és táskájával a karján keresi a nőt. Közben megakad a szeme Rogeren, aki gyengéden tartja a nejét a táncparketten. Don távolabb megtalálja Bettyt, akivel végül csókolódzni kezdenek.
 

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evicska 2010.03.02. 11:34:20

Az valahogy kimaradt, h Joan mikor ment férjhez. Pár résszel ezelőtt még csak a jegygyűrűjét mutogatta, nem?

wizdog 2010.03.02. 15:25:37

@evicska: Hirtelenjében én sem tudom, hogy mióta kezelhetjük tényként a házasságukat. A második évadban még Jane-nek is az eljegyzési gyűrűt mutogatja.

evicska 2010.03.02. 15:45:37

@wizdog: Ugye? Na, mindegy, de az biztos, hogy nem ez a házasság volt Joannie legjobb ötlete. De vajon miért nem akarta Roger-t? Szerintem ha Jane-ért elhagyta a feleségét, Joan-ért százszor inkább megtette volna.
süti beállítások módosítása