Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gordon Ramsay - A Pokol konyhája 6x14

2010. február 04. 09:44 - Póniló

Múlt héten három fősre fogyatkozott a csapat, én meg könnyelműen döntőt is kiáltottam, pedig ugye a mai rész végén valaki még hazamegy, így tekintsük inkább elődöntőnek a mai eseményeket. Tenille távozott tehát, ami azért jó, mert végre kivehetjük a füldugót a fülünkből, és a továbbiakban normál hangerőn élvezhetjük az eseményeket. A versenyben maradt hármas meglehetősen vidám, eddig eljutottak, látták a családjukat, fel vannak spanolva rendesen. Dave ennek örömére gyorsan rá is gyújt, sőt, Kevin is ott tart, hogy ráfanyalodik egy cigire, pedig nem is dohányzik. Kérlek Kevin, ne tedd, ha másért nem azért, mert ő igazán üde színfolt, kb. az első versenyző a műsor történetében, aki nem dohányzik. Kevin végül nem gyújt rá, Ariel bezzeg igen, és készül ő is a győzelemre. Az események kitárgyalása és néhány elszívott cigaretta után mindenki elmegy aludni, de Dave igazán rövidre hagyja az éjszakát, az idegességtől előbb kel mint a kakasok, miközben társai még húzzák a lóbőrt.

A hosszabb-rövidebb éjszaka után reggel Gordon szokás szerint kihívással várja a versenyzőket. A győztes ugye a téli olimpia apropóján a világ minden tájáról érkező vendégeket tehet boldoggá a főztjével, ezért nem árt, ha otthon van a nemzetközi konyha rejtelmeiben. Erre épül a mai verseny, három lefedett tálca áll az asztalon, mindegyiken egy-egy ország neve és zászlaja található. Mindenki választ egyet, és olyan ételt készít, ami az adott ország konyháját idézi, sima ügy. Ariel választ először, bemákolja Kínát, örül is neki. Dave a következő, Indiát kapja, hát, ő nem túl boldog, mivel saját bevallása szerint semmit nem tud az indiai konyháról, pech. Kevinnek nem maradt választása, de a harmadik fedő Mexikó zászlaját rejti, amivel Kevin maradéktalanul elégedett.

Az ételek elkészítésre 45 percet ad Gordon, Ariel és Kevin neki is lát nyomban, nekik kész terveik vannak. Davenek is, az a terve, hogy fog egy ételt, amit jól el tud készíteni, és megfűszerezi némi Indiával. Aztán bevallja, hogy csak kamuzik, és valójában fogalma sincs róla, mit csinál. Negyed óra elteltével Kevin és Ariel már készülődik, de Dave még mindig a hozzávalókat válogatja. Sokat agyal a húson, mert érthető módon nem akar olyat állatot megsütni, amit az adott nép szentként tisztel. Csak az a baj, hogy láthatólag lövése sincs az Indiában elterjedt vallásokról. Végül szerencsére a marhával kapcsolatban eszébe jut valami, ezért inkább a sertésre bök, így a választását a katasztrofális szintről olyan középszarra menti, bőven lehetne jobb, de rosszabb is. Kevin mindenesetre kiszúrja Dave bizonytalanságát, és fel is jegyzi Dave gyenge pontjai közé.

Az ételek elészülte után Gordon felfedi a rejtélyes zsűrit – országa egy-egy elismert szakácsa érkezik, az indiai Vikas Khanna (ismerős lehet a Kitchen Nigthmares US egyik részéből, ahol vezetésével lendült fel a silány indiai étterem), a mexikói Thomas Ortega, és a kínai Eddie Wong, aki gyakorlatilag 30 éve eteti egész Beverly Hills-t kínaival. Mindhárom séf mindhárom ételt megkóstolja, majd szavaznak a legjobbra. A három szaktekintély érkezésétől persze mindenki extrém ideges lesz, de Davenek még van annyi lélekjelenléte, hogy a rendkívül koszos kötényét megfordítsa, elrejtve ezzel a bűnjeleket a prominens vendégek elöl.

Ariel főztje kerül először sorra, Ariel azonban rosszul kezd, küszködik a bemutatással, de végül csak megtudjuk, hogy kacsát készített licsi és szilva szósszal. A folytatás sem sokkal jobb, Gordon kérdésére, hogy készített-e már kínait kiböki, hogy ja, sokszor rendelt már, jajj nekem. Az étele nem arat osztatlan sikert, Thomas Ortega szerint nem túl kiegyensúlyozott, Vikasnak ízlik, Eddie Wong szerint viszont a szósz túl vizes. Kevin jön, sertés szűzérmét készített narancsos köményes pácban, csokoládészósszal. Ez utóbbi viszont lemaradt az ételről, kellemetlen és kínos helyzet, azt hiszem, Kevin a saját gyenge pontjai közé nyugodtan felvésheti piros nagybetűkkel a feledékenységet. A hiba ellenére a szakácsoknak ízlik az étele, bár Thomas Ortega szerint nagyon hiányzik az a szósz, de a kínai és az indiai séf egyaránt kedvelte Kevin főztjét. Dave következik, elmagyarázza, hogy még soha nem készített indiait, de úgy emlékezett, hogy a tehén ott szent állat, ezért választott sertéshúst. Az étel amit készített egyébként sertés szűzérme mungóbab pürével. Vikas felvilágosítja Dave-et, hogy a tehén tényleg szent állat Indiában, de rengeteg muszlim is él ott, akik viszont nem esznek sertést, szóval szerencsésebb lett volna csirkét vagy halat választani. Oda se neki, az összes séf megkóstolja Dave ételét, és meglehetősen elégedettek vele mindahányan.

Eljött tehát a döntés ideje, Gordon megkérdezi a séfeket, melyik volt a kedvencük. Eddie Wong Dave indiai ételére szavaz, nagyon ízlett neki. Thomas Ortega megjegyzi, hogy Kevin étele valószínűleg remek lett volna a szósszal, de így Dave indiai ételére megy a voksa. Vikas Khanna szintén Dave-re szavaz, első próbálkozásnak nagyon jó volt ugyanis az indiai ihletésű sertés. Dave tehát az egyértelmű győztes, leveheti végre a koszorúslány ruhát, és készítheti a fátylát. A nyereménye ráadásul nagyon szuper, az egyik séfasztalnál mindhárom zsűritag elkészíti és felszolgálja neki az egyik specialitását, emellett figyelheti a szakácsokat főzés közben, és begyűjthet néhány tippet, elleshet néhány fogást is tőlük. Bónuszként pedig bezsákolhat egy csúcsminőségű Demeyere készletet, ezt használják a Pokol konyháján is. Ariel és Kevin pedig JP-hez csatlakozik, rendbeteszik az éttermet, kifényesítik az ezüstöket meg a poharakat, és előkészítik a konyhát. Ki-ki elindul tehát dolgozni vagy ebédelni, de Dave még belenyal Kevin szószába, és közli, hogy nagyon finom. Kevin konstatálja mindezt, és gondolatban mg egyszer seggberúgja saját magát.

Ariel és Kevin tehát ezüstöt fényesítenek, miközben Dave társaságot kap, vendégül láthatja az előző részből már megismert menyasszonyát és nővérét. Kevin morog is, mert közel volt a győzelemhez, ő is szerette volna látni újra a családját. Ariel és Kevin sárgulnak az irigységtől, de közben azért leskelődni és fülelni is próbálnak, hátha ők is eltanulhatnak valamit a séfektől. JP kiképzőtiszt azonban résen van, ha elfogyott az ezüst csak ne csüggedjenek, a terítőket is ki kell vasalni. Dave közben élvezi az ebédet, és tanul, Vikas bevezeti az indiai konyha rejtelmeibe, Thomas Ortega elárulja neki, hogy az általa készített speciális szósz 27 hozzávalót tartalmaz, Eddi Wong pedig megmutatja neki, hogyan kell bánni a tésztával – jól el kell fenekelni, ettől aztán olyan lesz, mint a kezesbárány.

A jutalom és a büntetés végeztével már le is száll az este, és nyit az étterem. Gordon összehívja a három versenyzőt, és figyelmezteti őket, hogy csak ketten juthatnak a döntőbe, ezért a mai estébe tegyék bele szívüket-lelküket. Ma este továbbá nem csak a konyhában, hanem a kiadónál is helyt kell majd állniuk, mert Gordon a vezetői képességeiket is tesztelni fogja. Gordon hangsúlyozza, hogy a kiadó egy békés hely, hiszen nézzék csak meg őt, sosem kiabál, nem dobálja a tányérokat és az ételeket, nem vonul ki az étteremből, hanem nyugodt és kiegyensúlyozott. Aztán persze komolyra is fogja, de az uncsis. Tudnivaló továbbá, hogy a minimálisra redukálódott létszám miatt ma este Scott és Heather is besegít a konyhában az üres posztokon. Indul tehát az este, és mindjárt repülőrajtot is vesz a konyha, Dave és Kevin ugyanis ripsz-ropsz kiszórják az első előételeket. Gordon hasonló folytatást remél, majd átadja a kiadót Kevinnek.

Kevin természetesen magabiztos, azt csinálja végre, amihez igazán ért: vezeti a konyhát. Gordon a vezetői képességek és a kommunikáció tesztelése mellett arra is kíváncsi, hogy a versenyzők kiszúrják-e a rossz minőséget, ezért merénylet elkövetésére kéri Scottot. Scott így laposhal helyett tengeri sügért készít, Kevin azonban kiszúrja a hibát, (Scott: „ó te jóó ég, ez tényleg nem laposhal, nem értem, hogy történhetett ez Főnök”, móka) amiért nagy dicséretben részesül Gordontól. Kevinnek azonban gondjai támadnak Ariellel, a lány ugyanis túlsült bárányt küld ki – angolos helyett közepesen átsültet. Ariel véleménye nem egyezik Kevinével, szerinte angolos volt az a bárány, de inkább nem veszekszik, hanem javítani próbál. Második nekifutásra a hús jó, de Ariel nem vágta ki a csontokat, mert úgy csak egy cafat marad. Kevin azonban kéri, hogy vágja ki a csontot, utána persze nem küldi ki, mert csak egy cafat maradt. Végül az egész konyha leáll gyakorlatilag, amíg Ariel harmadszor is nekifut a báránynak. 5 hosszú percet kell várni, amitől Kevin totál kiakad, de legalább a próbálkozás sikeres, ezúttal csak a szósz marad le, de ez viszonylag egyszerűen javítható Így végül csak elkészül az a nyomorult bárány, aminek kiküldésével le is járt Kevin ideje a kiadónál.

Kevint Dave váltja, ő is magabiztos, nem fogja hagyni, hogy a konyha vezesse őt. Neki is lát a konyha vezetésének, de mindezt meglehetősen érdekes stílusban teszi, először leordítja Heathert, hogy fogjon már neki a spárga fűszerezésének, aztán Scottnak szól be, hogy fakanalat használjon, ne fémet. Aztán Dave JP-t is lepisszegi, ne zavarja már munka közben a belga. Emellett meglehetősen agresszíven követeli a kaját mindenkitől, nemtetszésének pedig Gordon stílusában, némi kukarugdosással ad hangot, de úgy látszik, ez a stílus célravezető, az ételek gyorsan hagyják el a konyhát. Ariel azért megjegyzi, hogy erről az oldaláról még nem ismerte a félkarút, hát tény és való, hogy ezzel Dave meglepetést okozott. Természetesen Scott Dave részére is tartogat némi hibás ételt, nála a spárgapürét spenótpürével helyettesíti a rizottóban. Dave megkóstolja a rizottót, de nem szúrja ki a hibát, amiért nem dicséri meg magát. Scott újra próbálkozik, ezúttal a tonhalról spórolja le a szezámmagot, de Dave annyira el van foglalva Gordon utánzásával, hogy megint nem veszi észre a hibát, sajnos úgy néz ki, az agresszív stílus a minőségellenőrzésnél visszaüt. Gordon közbe is lép és lehűti Dave-et, aki ennek hatására szerencsére felhagy a kiabálással és a kukarugdosással, és elkezd dolgozni. Jobban is megy neki innen, nem enged ki egy hideg tonhalat, és egy sótlan spárgaételt sem. Beindul a verkli, jól halad a konyha és Dave is, itt az ideje, hogy átadja a helyét Arielnek. Mielőtt ezt megteszi, biztosítja Gordont arról, hogy sokat tanult ebből, legközelebb jobban fog menni.

Arielen a sor tehát, tudja jól, hogy ha nem teljesít ma megfelelően, akkor mennie kell. Esetében Heather próbálkozik merénylettel, paszternákpürére cseréli a krumplipürét, de Ariel sajnos nem veszi a lapot. Gordon figyelmezteti hogy koncentráljon, mert ezt azért ki kellett volna szúrni, a két étel között ég és föld a különbség. Scottnak is maradt még valami a tarsolyában, a lazacot sügérre cseréli, de Ariel ezt azért már észreveszi. Ariel igyekszik felvenni a fonalat, de Kevin beint neki, szerinte Ariel túl sok rendelést olvasott be egyszerre, nem tudja követni, így fel-alá mászkál, és mindenkit megkérdez, hogy most akkor mit is kell csinálni? Gordon le is szúja a lányt, ne hagyja már, hogy a fiúk irányítsák őt. Ariel próbálkozik, de megint gondja akad Kevinnel, meg egy adag rendkívül lassan készülő fésűkagylóval. Kevin persze a hibát nem magában, hanem Ariel vezetői képességeiben – illetve pontosabban annak hiányában látja. Végül azért Ariel is végez a kiadónál, utána gyorsan kiszórják a desszerteket, amivel a műszak is sikeresen véget ér.

Gordon alapvetően elégedett volt a mai műszakkal, és úgy látja, hogy mindhárman elég jól teljesítettek a kiadónál is, így nehéz döntés előtt áll. El is küldi gondolkodni a versenyzőket, mindegyikük álljon elő egy névvel, kinek nem kellene a döntőbe jutnia. Ariel megkérdi Kevint, hogy direkt bénázott-e a fésűkagylókkal, mire Kevin válasza az, hogy ez a verseny a képességekről szól, nem a csalásról (Isten a megmondhatója csak, hogy ezzel mire gondol). Mindenesetre Kevin szerint Ariel volt a leggyengébb, ezért rá szavazna. Dave nagyon gondolkodik, mert ugyan Ariel hibázott, de olyan érzése is van, hogy Kevin túl rossz fényben próbálta feltüntetni a lányt. Mindenki döntésre jut végül, mennek is Gordon elé. Gordon elmondja nekik, hogy mindhármukat el tudja képzelni az Araxiban, majd kéri a jelölteket. Kevin jelöltje Ariel, mivel ma este küszködött, és még nincs azon a szinten, hogy elvezethessen egy konyhát. Ariel Kevint jelöli, mivel úgy érezte, hogy a műszak során nem támogatta kellőképpen. Dave választása végül Arielre esett, mert elveszett volt a kiadónál.

Gordon elmondja, hogy egyik jelölés sem volt nagy segítségére a döntésben, ezért ezúttal arra kéri a versenyzőket, mondják el azt, miért nekik kellene bejutniuk a döntőbe. Kevin elmondja, hogy tutira a döntőbe való, mert minden területen erős, és vezetni is tudja a konyhát. Ariel azt mondja, hogy felnőtt a verseny során, de még mindig nagyon fiatal és kreatív, sok lehetőség van benne, és természetesen el tud vezetni egy konyhát. Dave szintén azt hangsúlyozza, hogy sokat fejlődött, és nem hagyja még egyszer, hogy a konyha vezesse őt. Gordon gondolkozik egy kicsit, majd közli, hogy az első versenyző, aki a döntőbe jutott, az Dave, a második pedig Kevin, így Ariel az, aki távozni kényszerül. Gordon azért elmondja neki, hogy nagyon szenvedélyes volt, ezért megkéri, hogy tartsa meg a kabátját, mint emlékeztetőjét annak, amit elért a Pokol Konyháján. Ariel távozásával biztossá vált tehát, hogy ezúttal ismét férfi nyeri meg a versenyt, ezzel az eddig jól működő fiú-lány sorminta megszakadt – be kell látnunk azonban, hogy a két srác nagyon kiegyensúlyozott volt az összes műszak során, és abszolút megérdemelt mindkettejük döntőbe jutása.

Közben Dave és Kevin arcképe megjelenik két bazi vásznon az étkezőben, Gordon gratulál nekik, nagyon megérdemelték, majd bejelenti, hogy nagy kihívás áll előttük, és a mai este még korántsem ért véget. Harminc percet kapnak, hogy összeszedjék magukat, majd egy limó fog várni rájuk a ház előtt. De hogy hová viszi őket, azt csak a jövő héten tudjuk meg.

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ancsur24 2010.02.04. 12:21:47

Nagyon hiányzik, hogy már nincs minden hétköznap a műsora. Nagyon szeretem ezt az embert, és felnézek rá a sikerei miatt.

Baaden 2010.02.04. 12:23:31

Jajjjj de izgi. :))
Dave és a kukarugdosás... Újabban minden részben megnevettet ez a fiú.
Kicsit Arielt azért sajnálom, bár sosem voltak negatív érzéseim felé, a végére viszont már majdnem megkedveltem. Tény azonban, hogy a két fiú volt a legstabilabb a sorozatban, megérdemelték a finálét. Kíváncsi vagyok, a döntő hogy alakul majd. :)

Póniló 2010.02.04. 13:31:49

@Baaden:
Igen, Dave sosem hagy minket cserben.
A beválogatásáárt hatalmas pacsi a castingosnak, aki látta eredetiben, az tudja, hogy iszonyú monoton a beszéde, nem feltétlenül egy casting álom, és mégis ... :-)

Baaden 2010.02.04. 13:51:40

Igenigen, múltkor a mosoly dolgot is erre értettem, néha olyan mint akinek megalszik a szájában a tej. Szerintem hatalmas figura, dehát ízlések és pofonok ugye.

GR rajongó 2010.02.09. 09:02:18

Sziasztok! új vagyok itt, nem tudjátok véletlenül, hogy az előző 5 évadnak van-e ilyen hogyvolt-ja, mert most találtam ezt az oldalt és nagyon tetszenek az írások előre is köszi

Póniló 2010.02.09. 09:55:30

@GR rajongó:
Örülök, hogy idetaláltál, és annak is, hogy tetszik :-)
A korábbi éveadokról nincsen hogyvolt, azokat napiban adta a viasat, úgy meg lehetetlen lépést tartani. Esetleg a következőről majd lesz...
süti beállítások módosítása