Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gordon Ramsay - A Pokol konyhája 6x13

2010. január 27. 10:06 - Póniló

Az előző részben mindenki megelégedésére Suzanne távozott. Tenille-t különösen feldobta ez a fejlemény, így a mai rész elején egy meglehetősen jókedvű és elégedett Tenille-t kapunk. Mindenki örül persze - és izgul is egyben - hisz már csak négyen vannak, és rohamtempóban közeledik a verseny vége. Dave ennek ellenére barátkozós kedvében van, bókol kicsit Arielnek, hogy ügyes nagyon, ráadásul felvállalta az előző műszak bénaságát és elismerte a hibáit. Kevin viszont harcos kedvében van, úgy véli, hogy minden ellenfele hibáit kiismerte, és jaj annak, aki az ő hibáira nem jön rá. Másnap Dave még elbeszélget egy kicsit magával, buzdítja a tükörképét, kicsit lelkesíti magát, hajrá.

Miután Dave és a többiek felkészültek az új napra és az új kihívásra, az étkezőben olyat látnak, amit eddig még soha. Egy Mini Gordon érkezik ugyanis, akit Nagy Gordon a You Tube-on fedezett fel, amint a srác épp őt utánozta. Mini Gordon cuki, és ügyes is, szomorkodik egy sort az előző rossz műszakon, majd közli Dave-vel, hogy nem érti, hogy csinálja egy karral, mert ha ló lenne, már tuti lelőtték volna. Vidáman indult tehát ez a nap, viszont a srác 15 perc hírneve már megvolt a You Tube-on, így itt csak 1 perc jut neki. Megjelenik ugyanis Gordon teljes életnagyságban, ennyi volt a móka, jöhet a munka. Be is jelenti nyomban a mai kihívást, ami a vegetáriánusokhoz kapcsolódik. Ez már így látatlanban jó, tekintve hogy mit tart Gordon a vegákról: ’There’s no bigger pain anywhere in the world, than a vegetarian’ (Nincs nagyobb kín a világon egy vegánál). Tény viszont, hogy ettől még egy menő étteremben rájuk is gondolni kell. A feladat tehát vegetáriánus fogások elkészítése, amit 80 titokzatos, de nagyon éhes vendég fog értékelni, ennek megfelelően temészetesen mindenkinek 80 adag ételt kell elkészíteni. 1 óra alatt.

Gyorsan neki is látnak a versenyzők, hogy időben végezzenek. Kevin ázsiai gombás palacsintát készít cékla carpaccioval, Tenille gombával töltött padlizsánt csinál gombaszósszal, Ariel grillezett padlizsán lasagne-t, Dave pedig polenta-tornyot kecskesajttal és paprikával. Főzés közben Dave-nek fájdalmai vannak, de azt mondja, nem zavarja. Ariel segítséget ajánl neki, de Dave köszöni nem kéri, egyedül kell boldogulnia. Arielnek viszont tényleg imponál Dave teljesítménye, meg is állapítja, hogy kétségkívül ő a félkarú rabló. A főzésre nyitva álló idő pikk-pakk lejár, de egyik szakács sem volt képes 80 adagot elkészíteni és feltálalni. Ez persze nem akadályozza meg a vendégeket, hogy megérkezzenek. A helyzet az tehát, hogy van elvileg 320 adag vega kajánk, amiből mondjuk úgy 50 fel is van tálalva. Teljes joggal mindenki arra számít, hogy 80 megveszekedett vegetáriánius lép be nemsokára az ajtón, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a Pokol konyhája, ahol semmi sem olyan egyszerű, mint aminek tűnik. Ennek ellenére mindenkinek földön koppan az álla, amikor Mini Gordon vezetésével 80 éhes gyerek ront be az ajtón, akik nem mellesleg nem nagyon rajonganak a zöldségekért.

Tennile nem érzi magát esélyesnek a töltött padlizsánnal, hisz ő már 28 éves, de csak most kezdte megszeretni a padlizsánt. Ezért a gyerekek megetetése helyett is inkább keresne egy ásót, amivel eláshatja magát. A többi szakács sem biztos a dolgában, de elkezdik kiosztani a kaját a gyerekeknek. Mivel azonban a tálalással senki sem végzett, hamar kifogynak az adagokból. Több se kell a kölköknek, hangosan skandálni kezdik, hogy „kaját akarunk” (Dave: Van kajám! … de nem fogjátok szeretni), és ezt addig nem is hagyják abba, amíg az összes gyerek meg nem kapja mind a 4 adag kaját. Gordon jól szórakozik, a szakácsok pedig kénytelenek különböző trükkökhöz folyamodni, hogy megkedveltessék magukat a srácokkal. Dave aszondja nem bánik jól a gyerekekkel, de cselesen szendvicsnek nevezi a polenta-tornyát, és a félakrú rablóságát is beveti, ügyes. Kevin viszont aggódik, a puccos ázsiai palacsintája céklával nem tűnik befutónak. A gyerekek nekilátnak a kajának, de bizony nem esznek meg mindent, sok minden landol a szalvétában vagy a földön. De mivel részt vettek a műsorban, és mivel nagyon „jók” voltak, Gordon meglepetést tartogat részükre, JP behoz egy tonnányi konfettit, cukorkát, meg ilyesmit. A gyerekek persze rávetik magukat nyomban és elszabadul a pokol, az étkező pedig pillanatok csataérré válik. A tombolás előtt azért a gyerekek pontoztak is, úgy alakult, hogy Kevin végzett a 4. helyen, Ariel a harmadikon, a két legjobb pedig Tenille és Dave lett. A kihívást végül Tenille nyerte, a gyerekek 55%-a találta úgy, hogy az ő gombás padlizsánja volt a legjobb. Dave elszontyolodik, hogy mindig egy hajszálra van a győzelemtől, örök koszorúslány, sosem menyasszony, mondja, hm, valamiről lemaradtunk?

Tenille jutalma, hogy Beverly Hills-ben lazítat, mehet fodrászhoz meg sminkeshez, aztán ha végzett, Gordonnal költ el egy fincsi sushi ebédet a Nobu étteremben. A veszteseknek persze nem tetszik Tenille – szerintük meg nem érdemelt – győzelme, de kötve hiszem, hogy ez érdekli Tenille-t. A vesztes hármasfogatra természetesen takarítás vár, szemétgyűjtés, rágó levakarása az asztal aljáról, és más hasonló nyalánkságok. Dave azért megtalálja a büntetés jó oldalát, és a szemét gereblyézése közben teletömi a zsebeit, nem tud ugyanis ellenállni a gyerekek által otthagyott apró játékoknak, érintetlen cukorkáknak. Ez a srác egy nagy gyerek. Tenille ezalatt pezsgőzik, megcsinálják a haját, és élvezi az arcmasszázst, melynek keretében 18 karátos aranyat masszíroznak a bőrébe. Valamire biztos jó ez is. Valami stylist is foglalkozik vele, aki ki tudja milyen indíttatásból, de beöltözteti Tenille-t Whoopi Goldbergnek. A sushi étterem ennél azért izgalmasabb, egyrészt ott van Gordon is, másrészt meg hátha eleshetünk pár fogást Nobu Matsuhisna sushimestertől. Hát, mi okosabbak és ügyesebbek ettől nem lettünk, Tenille és Gordon viszont jól lakott, ráadásul Tenille kapott ajándékba egy csúcs sushi késkészletet. Ezzel azonban vége a jutalomnak, mehet vissza melózni a konyhába, este ugyanis nyit az étterem.

Ugrunk is a műszakra, Gordon természetesen beszédet tart, ezúttal azt szeretné, ha a hullámvölgyek után végre csúcsra járatnák magukat, és jó lenne, ha mindezt sok szenvedéllyel fűszerezve tennék. Indul is az este, Kevin van az előételeknél, Tenille-é a hal, Dave-é a hús, és Ariel dolgozik ma a köreteknél. Kevin ma arra készül, hogy bebizonyítsa Gordonnak: megérdemli a győzelmet. Eltökélt nagyon, pörög mint a ringlispíl, és villámgyorsan elkészíti az első előételeket, Gordon legnagyobb megelégedésére. Tenille viszont ugyanilyen gyorsan hibázik a fésűkagylókkal, olyanok lettek mint a gumi, és ízetlenek is. Viszont gyorsan javít, így fél óra sem kell, és a csapat továbblép az előételekre. Dave a húsoknál jól dolgozik, de nem vigyáz magára. A törött kezével emelgeti a serpenyőt, ezért valami ideg megint becsípődik a csuklójában, így kénytelen kirohanni a konyhából. Gordon utánamegy, és azt látja, hogy Dave izzad, szenved, és mindjárt elájul, ezért el is küldi a dokihoz. Dave gyorsan letudja az orvost, és húz vissza dolgozni, nyerni akar, nem ér rá arra, hogy fájjon a keze. Kevin persze fel nem foghatja, miért teszi ezt magával Dave, nyilván szívesebben látná kívül a félkarút.

Tenille közben megint bajba kerül, a sügér amit sütött kicsit megégett. Ráadásul a halrészleg egy káosz, mindenhol égett serpenyők, mindenféle állagú és állapotú halak. Ráadásul újra hibázik, persze megint egy nyers étel, és megint laposhal. Tenille be is pánikol és kapkodni kezd, hogy kijavítsa a hibáját, de közben elfelejt kommunikálni a csapattal. Amikor végre megszólal, azt is rosszul teszi, össze-vissza közli ugyanis a sütésből hátralévő időt, aminek az az eredménye, hogy Dave idő előtt felszeleteli a bárányt. Gordon, látva a Tenille-en eluralkodó pánikot úgy dönt, hogy elbeszélget vele négyszemközt, és figyelmezteti, hogy szedje össze magát, és ne adja fel. Tenille visszamegy, és gatyába rázza a részlegét, így a műszak sikeresen befejeződik. Tenille azonban érthetően le van törve attól hogy az egyik legrosszabb estén van túl a Pokol konyháján. Dave meg azon izgul, hogy a sérülése miatt könnyen bekerülhet ma a jelöltek közé, és akár ki is eshet.

Gordon többé-kevésbé elégedett volt a műszakkal, főleg azért, mert végre egy csapatot látott. De gondok is voltak, Gordon először Dave-hez fordul és elmondja neki, hogy még életében nem látott ennyire szenvedni szakácsot a fájdalomtól, ezért nagyon aggódik, nem biztos benne, hogy Dave be tudja fejezni ezt a versenyt. Dave biztosítja Gordont, hogy jól van, a jobb kezének nincs baja, meg tudja csinálni. Ha Gordon szenvedélyt akart most megkapta, Dave gyakorlatilag könyörög, hogy ne küldje Gordon haza a keze miatt, csak akkor, ha úgy gondolja, hogy rossz szakács. Gordon nem látszik teljesen meggyőzöttnek, inkább aggodalom látszik az arcán, mégsem küldi haza Dave-et.

Inkább Tenille-hez fordul és közli vele, hogy ma nem volt jó, ezért – hogy ne hosszabbítsa Tenille kínjait – nem is akar ma kiszavazást, inkább arra kéri, vegye le a kabátot. Ettől függetlenül azért nagyon büszke Tenille-re, mert nagyon mélyről jött vissza, sikerült bizonyítania, ezért legyen nagyon büszke magára. Tenille bezsebel egy ölelést mindenkitől majd távozik, de mindezt emelt fővel teszi. A többi versenyzőt Gordon elküldi pihenni, el is húznak nyomban.

A lakrészben Ariel egy kollektív sörözést javasol, nem is kell nagyon győzködnie a fiúkat, egyhangúlag megszavazzák az indítványt. Nagyon nem tudnak azonban belemelegedni a sörözésbe, mert megcsörren a telefon. Dave előbb leejti, majd felveszi. Gordon az, lerendeli a versenyzőket a konyhába, mert nem végzett mára mégsem. Dave úgy rohan le, mintha puskából lőtték volna ki, Kevin és Ariel alig bírja követni. Gordon közli a bandával, hogy agyalt egy kicsit az irodában azon, hogy vajon jól döntött-e, hogy Tenille-t küldte haza Dave helyett. Dave közel áll egy szívrohamhoz, de Gordon bejelenti, hogy úgy érzi, jól döntött. Dave mázsás súlytól szabadul meg egy röpke pillanat alatt, ráadásul Ariel és Kevin is örül – legalábbis úgy tűnik. Gordon gyorsan gratulál a döntős hármasnak, és még meglepetést is tartogat a számukra. Az ajándék otthonról jön, Davehez a menyasszonya és a nővére érkezik, Arielhez a mamája és a vőlegénye, Kevinhez pedig a felesége és a kisfia.

Ezt a részt tehát nagy boldogságban és családi körben zárjuk, gyakorlatilag a döntő van hátra, amit a szerencsés amerikaiak egyben, egy duplarészben láthattak. Mi viszont, ha minden igaz két részletben kapjuk, de így legalább tovább tart.

8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tóparti látomás 2010.01.27. 12:00:48

Köszi hv,nagyon jóóó volt!
Sajnos lemaradtam erről a részről, de most pótoltam ;)Kíváncsi vagyok nagyon a döntőre. Tenille személyisége (hiába jó szakács)nekem nagyon irritáló volt. Kicsit örülök annak, hogy nincs az utolsó háromba.
Nálam Dave, a félkarú rabló a nyerő ;))

Baaden 2010.01.27. 13:04:38

Jó volt ismét a hogyvolt. :)
Hát Dave-en szakadtam ahogy szedegette a cukrokat, nekem továbbra is ő a kedvencem. A kisgordonramsey meg nagyon cuki volt, én youtube-on még nem láttam, de rákeresek majd. Tenille végre elment, nem mondom hogy hiányozni fog, de várható volt.
A döntő is külön részekben lesz sajna, bár abban igazad van, hogy így tovább tart. :)

Póniló 2010.01.27. 14:43:44

@Baaden:
Dave nagyon ott volt ebben a reszben. a cukorkaszedegetesen en is szakadtam :-)

Póniló 2010.01.27. 14:44:15

Ja, es kulon a te kedvedert raktam be mosolygos kepeket a vegere. Na jo, meg az en kedvemert is :-)

Póniló 2010.01.27. 15:05:16

@Baaden:
Ja, és Dave mosolygott, be is tettem. Meg a tobbieket is. Ha mar ilyen vidamak voltak :-)

Póniló 2010.01.27. 15:26:11

ejj, ez a nyamvadt a blogmotor vegul mindket kommentet kirakta...

Baaden 2010.01.27. 16:24:38

Hát ez a mosoly megért vagy pluszhárom kommentet. :) Köszi a miattamot (najó meg a miattadot is). :)

kathleen 2010.01.27. 19:52:25

Köszi a hogyvoltot, nagyon élvezhető! Tényleg jó rész volt, főleg mikor a mini Gordon megjelent:). Külön jók a mosolygós képek is!
Nekem már a legelejétől kezdve az jött le, hogy tuti Kevin és Dave bent lesz a top háromban. Nagyon szorgalmasan dolgoznak, már az évad kezdete óta. Meg is érdemlik!
süti beállítások módosítása